Arcok > Történelmi arcok > Fidel Castro (1926 - 2016)

1926. augusztus 13-án született Kubában, Birán település közelében egy cukornádültetvényen, Fidel Alejandro Castro Ruz néven. Apja Ángel Castro y Argiz spanyol bevándorló, sikeres cukornádtermesztő. Anyja Lina Ruz González, aki Fidel apjának birtokán volt szolga. Fidelnek 5 testvére volt. [1]

Kiváló tanulónak bizonyult, de leginkább a sportok iránt mutatott érdeklődést. 1941-ben került be az El Colegio de Belenbe, Kuba egyik legnívósabb gimnáziumába. [1]

Világnézeti képét főként a jezsuita papok formálták. A jezsuiták a nemzetiek nézeteit osztották, s teljesen magukévá tették azt az elgondolást, hogy a katolikus, spanyolajkú világ felsőbbrendű az anyagias és korrupt angolszász világhoz képest. [1]

1945-ben bejutott a havannai egyetemre, ahol a kubai nacionalista professzorok befolyása alá került, s elmélyült a kubai történelem tanulmányozásában. Arra a következtetésre jutott, hogy Kuba a múltban nem vehette a saját kezébe a sorsát, amiért az Egyesült Államok a felelős. Sztrájkokat és tüntetéseket szervezett, pályázott a hallgatói önkormányzat elnöki posztjára, s csatlakozott egy diákbandához. [2]

1952-ben a kubaiak izgatottan várták a választásokat, amit negyedszer tartottak volna az új alkotmány 1940-es hatályba lépése óta. Fidel, a fiatal ügyvéd megragadta az alkalmat: az Orthodoxo párt színeiben indult képviselőjelöltként, kampányában pedig a felelős kormányzat és a korrupció letörése mellett szállt síkra. Közeledett a választás napja, Fidel Castrónak pedig jó esélye volt a győzelemre. Március 10-én azonban Fulgencio Batista tábornok katonai puccsot hajtott végre, szétzúzva a kubai demokráciát és Fidel politikai elképzeléseit. Batista államcsínyével létrejöttek a tökéletes feltételek egy hős forradalmár felemelkedéséhez. [2]

Az 1953. július 26-i karnevál idején a Castro vezette katonai csoport a felfordulást kihasználva megtámadta Kuba második legnagyobb katonai bázisát, a Moncada laktanyát. A támadás nem volt sikeres, mégis ezt az eseményt tekintjük a kubai forradalom kezdetének. [1]

A támadás miatt Castrót 15 év börtönre ítélték. A nyilvánosság előtt zajló per alatt magát védte, s beszédeit arra használta fel, hogy közvetítse politikai elképzeléseit. Népszerűsége lényeges mértékben megnövekedett, így egy nemzeti mozgalom indult Castro és csoportja felmentése érdekében. Végül Batista az Egyesült Államok nyomására kénytelen volt amnesztiát hirdetni. A mozgalomhoz azonnal csatlakoztak a különböző katonai csoportok, így elkezdődhetett a pénzgyűjtés és a titkos katonai felkészülés. [1]

Miután Fidel Castro 1955-ben elhagyta Kubát, a pénzügyi és a katonai háttér kialakításán kezdett el fáradozni. Kijelentette, hogy nem terrorizmust, hanem forradalmat akar, valamint, hogy expedíciós hadsereget indít Kubába, hogy elűzze Batistát, továbbá bízik abban, hogy a tömegek mellé fognak állni. [1] [2]

Batista első vereségét egy interjú során szenvedte el, mely során egyértelmű volt, hogy a riporter Castróval szimpatizál. Fidel a rádióban szólította fel a kubaiakat, hogy aktívan vegyenek részt a harcban, a sztrájkokban, valamint a munka lassítását előidéző akciókban. [1]

Castro sikereinek hírére a mérsékelt ellenzék is csatlakozott a mozgalomhoz. 1957. júliusában aláírták a Sierra Maestra-i Nyilatkozatot, melyben Batista lemondását és új választások kiírását követelték. A kormány védekezésül egyre agresszívebben lépett fel az ellenzékkel szemben. [1] [2]

Castro a radikális baloldaliak mellé állt, amivel megkönnyítette a kommunisták dolgát is, akik eddig bizonytalanok voltak a tekintetben, hogy csatlakozzanak-e a forradalomhoz, vagy sem. 1938. márciusában Batista szükségállapotot hirdetett, majd elhalasztotta az 1958-as választásokat. Castro válasza a totális háború kihirdetése volt, amiért május végén Batista támadást indított Fidel Castro ellen, de eredmény nélkül. Castro 1000 gerillája legyőzte Batista 12.000 katonáját, kihasználva óriási előnyüket, a helyismeretet. [1] [2]

1958. őszére Fidel Castro az ország egész területére kiterjesztette a gerillaháborút. 2 hadosztálya kapott megbízást: az egyik Havanna felé, a másik nyugatra vonult. Taktikájuk lényege az volt, hogy az utakat, hidakat tönkretették, hogy az ellenséges erők ne tudjanak utánpótláshoz jutni. [1]

November végén a kormány csapatai megpróbálták őket megállítani, de támadásuk sikertelennek bizonyult, így innentől a gerillák vették át a kezdeményezést. Nem sokkal később már szinte az egész ország Castro kezébe került. [1]

Batista 1958. decemberében elmenekült az országból, így a következő év elején, 1959. január 3-án a Castro vezette gerillacsapatok bevonulhattak Havannába, Kuba fővárosába. Győzött a forradalom. [1]

1959-től 1976-ig Fidel Castro az ország miniszterelnöke volt, ezt követően pedig az Államtanács és a Miniszterek Tanácsának elnöke lett. [1]

Az 1960-as években az amerikai kormány megpróbálta elmozdítani miniszterelnöki székéből, de a kísérlet kudarcot vallott. [3]

1961-ben az USA megszakította kapcsolatait Kubával, mivel Eisenhower amerikai elnök szerint Castro túl sokszor provokálta őt. Ez persze csak egy újabb mondvacsinált indok volt, hogy Castro kezéből elragadhassák a hatalmat. [3]

Az USA által szervezett, sikertelen disznó-öbölbeli partraszállás után (1961. április 17.) az USA meghirdette a Békehadtest programot (későbbi nevén: Szövetség a haladásért). Ennek keretében gazdasági segítséget nyújtott azoknak a latin-amerikai országoknak, melyek nem szimpatizáltak a kommunizmus eszméjével. A programnak köszönhetően a csatlakozott országok megszakították diplomáciai kapcsolataikat Kubával. [3]

1962-ben az Amerikai Egyesült Államok embargót hirdetett Kuba ellen, mely 1963-ra már a turizmusra is kiterjedt annak érdekében, hogy Kubát teljesen ellehetetlenítse. Az USA aláíratott egy megállapodást a nyugati félgömb országaival, melynek értelmében az érintett országoknak mindenfajta kapcsolatot meg kellett szakítaniuk Kubával úgy, hogy az embargó ideje alatt nem is kezdeményezhettek semmilyen együttműködést az országgal. [3]

1968-ban Fidel Castro egy nyilvános gesztusnak köszönhetően elérte, hogy a Szovjetunió újra támogatásáról biztosítsa. [3]

1971-ben annak ellenére, hogy az embargó még tartott, Castro közel egy hónapig Chilében tartózkodott. Ez idő alatt újra kívánta éleszteni a két ország, Kuba és Chile diplomáciai kapcsolatait. [3]

1975. november 4-én csapatokat küldött az afrikai Angolába, hogy segítse az ottani marxista csoportokat, a kelet afrikai támadások ellenében. A dél-afrikai forradalmár, Nelson Mandela ezért köszönetet mondott Kubának a segítségért, és nyilvánosan is kijelentette, hogy Kuba sokat tett Afrika szabadságáért. [3]

1976-ban Fidel Castro az Államtanács és a Miniszterek Tanácsának elnöke lett.

1977-ben csapatokat küldött Etiópiába, hogy segítse az ottani marxistákat az ogadeni háborúban. Az 1977-1978-as ogadeni háború, vagy más néven etióp-szomáli háború egy fegyveres konfliktus volt az Etiópiához tartozó Ogaden tartomány birtoklásáért Etiópia és Szomália között. [4]

1979-ben Nicaraguában a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front erőit támogatta a Somoza-kormány megdöntése érdekében. [1]

1980-ban Sierrában közelebbi kapcsolatba került Celia Sánchez-el. [1]

1992-ben eltörölte a vallási korlátozást Kubában. [1]

1998-ban egy nagytalálkozó alkalmával összeült a 16 Karib ország vezetője, ahol Fidel Castro kinyilatkoztatta elképzeléseit, miszerint Dél-Amerika egyesítésével újra lendületet lehetne adni a gazdasági fejlődésnek. [1]

1998-ban Dél-Afrikába látogatott, ahol Nelson Mandela melegen fogadta őt, és a legnagyobb afrikai polgári kitüntetésben részesítette.

2004-ben egy magas rangú Ortodox Keresztény pátriárka látogatott Kubába. A látogatás eredményeként egy keresztény templom épült Havanna szívében. [1]

2005-ben újra létrejött a diplomáciai kapcsolat Kuba és Panama között. [1]

2005-ben a CIA Parkinson-kórosnak nyilvánította Castrót, aki tagadta a vádat. Ugyanebben az évben az USA bejelentette, hogy Fidel Castro rákban szenved.

2007-ben találkozót szervezett a két dél-amerikai ország, Kuba és Venezuela vezetője, Castro és Hugo Chávez. A találkozót több kubai televízióadó közvetítette, s több újság is hírt adott róla.

2007. februárjában az Associated Press közölte, hogy Raul Castro szerint Fidel Castro egészsége sokat javult, ezért részt vesz majdnem minden fontosabb kormányzati döntésben.

2008. február 19-én hivatalosan lemondott elnöki, kormányfői és hadvezéri posztjáról öccse, Raúl Castro javára, azonban a pártfőtitkári posztot megtartotta. 2011. április 19-én lemondott a Kubai Kommunista Párt első titkári posztjáról, és kilépett a párt központi bizottságából is. A párt élén szintén öccse követte.

2016. november 25-én hunyt el. Santa Ifigenia temetőben temették el Santiago de Cubában. Végrendeletében megtiltotta, hogy utcákat, szervezeteket nevezzenek el róla, vagy szobrokat állítsanak emlékére.[1]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Fidel_Castro
[2] http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=9192
[3] http://en.wikipedia.org/wiki/Fidel_Castro
[4] http://hu.wikipedia.org/wiki/Ogadeni_h%C3%A1bor%C3%BA