Oktatás | Pedagógia » A nevelésről

A nevelésről I. ALAPFOGALMAK Mért nevelünk? - A nevelés funkciója – Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezik gyakran gyerekektől. A gyerekek többsége szeretne felnőtt lenni. Ha egy-egy közülük nem vágyik felnőttségre, akkor feltételezhető, hogy olyan felnőttek között él, akik boldogtalanok, akik élete riasztó számára. Az is lehet, hogy a felnőttek túl kívánatossá teszik a gyermeki létet és ezért a gyerekek megrekednek az örömelv szintjén. Ilyen pl a túlóvás, amiből nem érdemes, talán félelmetes is lenne kilépni. A felnőttség a gyerekek számára a szabadságot jelenti: „A felnőtt azt csinál, amit akar ” – mondja a gyerek Janikovszky Éva könyvében (1965.) A felnőttséggel együttjár a tudás, a hozzáértés (kompetencia): „valószínűleg nagyon éleset füttyentenék, hogy mindenki megijedjen és odanézzen. Persze csak akkor, ha addig megtanulnék két ujjammal a számban füttyenteni.” És „valószínűleg minden

kertes ház kapuján becsöngetnék, de csak akkor, ha már nem félnék a harapós kutyáktól.” „Jaj de jó lesz, ha már felnőtt leszek! Csak egyet nem értek. Az én apukám és anyukám már felnőtt. Mért mossa meg mégis a kezét, Mért veszi fel mégis a pulóverét, mért néz mégis a lába elé, mért nem rágja mégsem a körmét, mért rakja el mégis rendben a holmiját? Meg fogom tőlük kérdezni egyszer.” (Janikovszky 1965 Kiemelés: GJ) Mint látjuk, a gyerekek a maguk módján, életkoruk és tapasztalaik 2 lehetőségei szerint képzelik el a kompetenciát és a szabadságot, gyermeki elképzeléseik vannak a felnőttségről, s ez különbözik a felnőttek felnőtt elképzeléseitől. A felnőttekkel kapcsolatos tapasztalaikból tudják, felnőtté válásukhoz tanulniuk, fejlődniük kell, és a tanuláshoz, fejlődéshez segítségre van szükségük. Ez a segítség a nevelés. A gyerekek mindenekelőtt gondozásra, óvásra szorulnak. Idő és

tapasztalat során, a felnőttek segítségével tanulnak meg vigyázni magukra és környezetükre, addig viszont a tanulás segítése mellett vigyázni kell rájuk: kerüljék a veszélyeket (otthon, úton, útfélen), ne törjék össze magukat vagy környezetük tárgyait stb. Amíg nem tudják magukat ellátni, addig ebben segíteni kell nekik – közben tanulásukat is segítjük – enni, innivalót adunk nekik, távol tartjuk őket a számukra kárt okozó dolgoktól (pl. gyógyszerek), segítünk a tisztálkodásban. Nevelnek a szülők, nevelnek a pedagógusok, nevel az utca, nevel a tömegkommunikáció. Mindenkit nevelnek, vagy neveltek. Használunk olyan kifejezéseket, mint neveletlen, jól nevelt, és ezeknek többféle szinonímáját. Néha mármár kiürül a nevelés szó, gyakran közhelyként jelenik meg Miért nevelik a felnőttek a gyerekeket? Ha kérdezősködnénk, valószínűleg sokféle választ kapnánk, de minden bizonnyal közös lenne, az hogy

erre a gyerekeknek szükségük van. Így válhatnak a nevelő felnőttek által elképzelt módon ők is felnőtté A felnőtt fogalmán bizonyára mindenki bizonyos, kívánt tulajdonságokat, képességeket, tudást ért, annak ellenére, hogy sokan ezeket nem fogalmazzák meg világosan, sőt, gyakran éppen a tisztázatlanságból válik a felnőttség és a nevelés közhellyé. A gyerekek felnőtté válását sokan úgy képzelik el, hogy a gyerekek is megtanulják mindazt, amit a felnőttek tudnak, azt, amit ők is gyerekkorukban tanultak meg nevelőik szándékai szerint. Így öröklődik – szociálisan – az emberek, a társadalom történeleme során megszerzett kultúrája, a tudás, a megszerzett képességek, így alakulnak ki a társadalomban kívánatosnak tartott tulajdonságok. A nevelés funkciója: a társadalom története során megszerzett tudás, műveltség - értékek, normák - közvetítése, és ezzel a gyerekek felnőtt, társadalmi életre való

felkészülésének segítése. A nevelés a felnőtt életre készíti fel a gyereket, és ezzel együtt segíti őket abban, hogy gyermekként is megbirkózzanak életük gondjaival, hogy 3 boldoguljanak, és minél boldogabb legyen gyermekkoruk. Tehát nemcsak a jövőre, a felnőttségre irányul a nevelés, hanem a gyerekek gyermeki életére is. 4 A nevelés: kapcsolat Szocializáció, perszonalizáció A gyerekeknek felnövekedésük során sok emberrel van kapcsolatuk, sokféle tevékenységet végeznek, és mindeközben tudásra tesznek szert, képességeik fejlődnek, tulajdonságok alakulnak ki bennük. A szocializáció a társadalmi élet szabályainak, normáinak elsajátítása, társas kapcsolati képességek fejlődése, azaz az egyén társadalomba beilleszkedésének folyamata. Ezzel együtt alakul ki az egyéniség, a személyiség is, ez a perszonalizáció. A szocializáció és perszonalizáció alapja az érés, az emberi, pszichikus

funkciók alapjait képezô biológiai, idegrendszeri struktúrák fejlődése, ehhez kapcsolódnak a környezeti tényezők. Az érő, fejlődő gyerekek a környezet tényezőivel tárgyakkal (pl játékok), nevelõ felnőttekkel, környezetük személyeivel (pl rokonok, ismerősök, barátok), könyvekkel, a tömegkommunikációval, intézményekkel - találkozva, azokra reagálva, azokkal kapcsolatos tevékenységükkel (pl. játék, olvasás, beszélgetés, iskolai tanulás) válnak egyre fejlettebb társadalmi emberré és személyiséggé, egyedi emberré. A szocializáció és perszonalizáció egyrészt spontán - nem tudatosan irányított - folyamat (mindennapos szóhasználatban ezt is nevelésnek mondják, ez a nevelés tágabb értelmezése), másrészt benne foglaltatik a szűkebb értelemben vett tudatos nevelés is. A nevelési helyzet Gyakran találkozunk az utcán gyerekekkel, akik nem illendően, vagy kifejezetten illetlenül, bosszantóan

viselkednek. Van, aki rájuk szól, de esetleges, hogy foganatja lenne. A szóval illetett gyerekek vállat vonhatnak, de előfordulhat, hogy durván visszautasítják a felnőttet. Van, amikor célt érhetünk Ha pl ülőhelyet kérünk 5 rászorulónak a buszon, és a gyerek átadja helyét, akkor egyrészt belátta, hogy ezt kell tennie, másrészt lehet, hogy otthon is ezt tanulta, és röstelli, hogy neki nem jutott eszébe. Ha lakótelepen dohányzó gyerekeknek szólunk, ne dohányozzanak, könnyen megkaphatjuk: - Mi köze hozzá. - Talán ha ismerős pedagógust vagy szomszédot látnak közeledni, eldugják vagy eldobják a cigit. De az is előfordulhat, hogy ez sem izgatja őket. Személyes kapcsolat hiányában, illetve ha a gyerek nem érzi biztonságosnak a személyes kapcsolatot, a nevelő szándék kudarcot vallhat. Nevelési helyzet - olyan kölcsönös kapcsolat, viszony, amelyben nevelés folyik - akkor jön létre, ha a gyerekek és felnőttek között

személyes kapcsolat alakul ki. Ennek első mozzanata a családi nevelésben a gyerek megszületése (illetve a kapcsolat szüleivel már a várandóság idején elkezdődik), a más felnőttekkel kapcsolatban a megismerkedés, melyet együttműködés, kapcsolat kialakulásának folyamata követ. A nevelési helyzet – a nevelő viszony – létrejöttének alapfeltétele a gyermeki biztonság, és a gyermeki igények kielégítésének segítése. (Az igények és a biztonság együttesen értelmezik a korlátokat.) Például: válasz a gyerekek kérdéseire, illetve segítség a válasz megtalálásához. A nevelő helyzet alapja a gyerekek elfogadása, másrészrôl, a nevelő segítség feltétele, hogy a gyerekek elfogadják nevelőjüket: sikeresnek, értékeiben biztosnak lássák, érezzék. A személyes kapcsolat adja a gyerekeknek a biztonságot, az teszi lehetõvé igényeik kielégítését, tevékenységeiket, nevelõdésüket, fejlõdésüket. A nevelő viszony

alapfeltétele a gyermeki igények kielégítése illetve ezen igények kielégítésének segítése. Ezek az igények: elsősorban a gyermeki biztonság és a gyermeki kompetencia: pl. válasz a kérdésekre, vagy a válasz megtalálásához való hozzásegítés). Nevelő hatás A nevelő hatás mindennapos közhely: hatni akarok, hatással vagyok rá. 6 A hatás kétféle jelentése: szándék, behatás, azaz külső, a környezetből származó, valamilyen tevékenység végzésére indító inger (pl. a felnőtt szeretné, ha a gyerek valamilyen teljesítményt elérne, ezért pl. utasítást ad); és az eredmény, a következmény: a létrejött késztetés, illetve annak eredményeképpen megjelenő gyermeki tevékenység, és a tevékenység által megvalósuló változás (pl. teljesítmény) A külső hatások, ingerek azonban önmagukban nem hoznak létre tevékenységre való késztetést, csak akkor, ha az ingernek megfelelő fogadása van. Érdeklődést,

kiváncsiságot akkor válthatunk ki, ha az inger - pl. bemutatott tárgy, elmondott történet - találkozik a gyerekek meglevõ tapasztalataival, a valamilyen tevékenységre való felszólítás találkozik a gyerekek szándékaival, illetve a felszólítást támogatja, erősíti a nevelő felnőttel kialakult kapcsolata. Tevékenységre motiválhat a félelem is, de csak a gyerekek számára félelmetesnek tudott, tapasztalt dolgok válthatnak ki tevékenységet, amely azonban elkerülõ jellegű, kevésbé hatékony, mert a félelem elkerülése energiát emészt fel. A pedagógiai szakirodalomban találkozhatunk a közvetlen (direkt) és a közvetett (indirekt) nevelőhatások fogalmaival, mint nevelési módszerekkel. A direkt nevelőhatást a pedagógusok minden áttétel nélküli hatásaként képzelik el. (Az iskolai oktatásban ennek megfelelõje az "átadás", mintha a tudnivalókat át lehetne adni.) Ebben az értelemben a nevelőhatás forrása a nevelő,

és a növendék befogadó. A gyerekek által befogadandó társadalmi tartalmakat a nevelő szelektálja, preferálja, megszervezi és közvetíti. Valamiféle pedagógiai mindenhatóság elképzelése rejlik e felfogás mögött, és az indirekt hatásokkal kapcsolatban is felsejlik: akkor a nevelő közbeiktatja a feladatokat vagy a közösséget, amelyeket célirányosan szervez, és ezzel – ha indirekt módon is – ő irányítja a személyiségformálódást. A külső hatásokat mindenki, minden gyerek saját tapasztalatai, ismeretei, élményei körében, érzelmei, a hatáshoz, a személyes viszonyhoz való kapcsolatai szerint értelmezi, aktuális fejlettségének, előző beépült tapasztalatainak megfelelően. Lehet olyan hatás, amelyik ugyan nevelő célzatú, szándékú, de a célzott gyerek nem fogadja, benne nem hoz létre pozitív, a szándéknak megfelelő késztetést. Szándékolt hatás csak akkor jöhet létre, ha van befogadó késztetés, a hatás tehát

valójában kölcsönhatás. Ezek alapján tesz valamit vagy nem, esetleg csak elraktározza az élményt. 7 Van olyan eset is, hogy a célzott hatás nem a várt ("elvárt") eredményt hozza, hanem attól eltérőt, vagy éppen ellentétest (pl. a “csak” oktató pedagógusok esetében gyakori, v. ö: iskolai deviancia, rossztanulók, bukottak) A nevelés tehát a hatásokban és az azokra való válaszokban, azaz kölcsönhatásokban folyik. A nevelés: segítő kapcsolat A gyerekeknek gyermeki problémáik megoldásához és felnőtté válásukhoz segítségre van szükségük. A nevelés funkciójából következően a felnőttek, elsősorban a szülők, majd a hivatásos pedagógusok segítenek. A gondozáson túl a világban való tájékozódásukhoz, önállóság megszerzéséhez, a vágyott felnőtté váláshoz igénylik szüleik, majd a pedagógusok és más felnőttek segítségét. Az eredményes segítő kapcsolat feltétele a személyes segítség:

aki nevel úgy segíthet eredményesen, ha szem előtt tartja a segítséget igénylô gyerekek érzelmi életét, igényeit, vágyait, azt, hogy milyen segítségre van szükségük, milyen segítséget képesek elfogadni! Ezzel együtt az képes segíteni, annak a segítségét fogadják el, aki a maga életében sikeres, értékeiben biztos, azokat világosan és hitelesen képviseli. A nevelés olyan segítő kapcsolat, amelyben felnőttek segítségével a gyerekek gyermeki tevékenységeik során felnőtté válnak. A gyermeki kompetencia-igény és szabadságvágy megvalósítását segíteni - ez a nevelés folyamata. Aszimmetria és szimmetria A nevelés aszimmetrikus kapcsolat, az aszimmetria jegyei: a felnőttek képesek a gyerekek alapvető szükségleteit kielégíteni, a felnőtteken múlik a gyerekek biztonsága, amely gyermeki tevékenységeik, a játék, az utánzás és a tanulás alapfeltétele. Távlatait tekintve viszont a nevelés általános célja,

hogy az aszimmetrikus viszony – a felnőtté válással – a szimmetria felé haladjon. De nemcsak távlatos dolog, 8 hanem a szimmetria az elfogadás eleme is a nevelési helyzetekben. A nevelési folyamatban úgy van igazán esélyük a felnőtteknek, és természetesen a gyerekeknek az “elég jó" nevelésre-nevelődésre, ha az elfogadás kölcsönös. A nevelés-nevelõdés végét az jelenti, hogy erre a segítségre már nincs szükségük, képesek az önálló életre, kapcsolataikat, munkájukat, megélhetésüket képesek önállóan irányítani, s arról is önállóan döntenek, hogy mikor és kinek a segítségét kérjék (és fogadják el), ha éppen arra szorulnak. Azt mondhatjuk - ebben az értelemben -, hogy a felnôttség az önmagunkon való segítség, az önnevelés képességét: az autonómia megszerzését jelenti. (Nem mindenki nagykorúvá válása idejére jut erre a szintre, sõt vannak olyanok is, akik felnôtt életük során is

kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy mások segítségére szorulnak, pl. terápiára vagy szociális gondoskodásra van szükségük.) Önnevelésre nem mindenki képes. Ilyenkor elgondolkodhatunk azon, vajon a korábbi kapcsolatok, a korábbi nevelés megfelelôen hatékonyak voltak-e? A professzionális nevelés A szocializáció és perszonalizáció folyamatában minden gyerek fölnő, felnőtté válik, magán viselve adottságait és a - alig, vagy egyáltalán nem felismerhető - genetikus környezetével kapcsolatos hatások eredményeit, melyeket befolyásolnak a mindenkori személyes tulajdonságok, képességek és a tudás. A környezeti hatások – kölcsönhatások – befolyásolása a nevelő felnőttek szándéka, és ki-ki a maga módján nevel, azaz igyekszik saját elképzelései és jobb esetben a gyerekek szándékai szerint alakítani a növekvő gyerek személyiségét. A tudatos (professzionális) nevelés szakmai kívánalma, hogy kontrolláljuk, a

hatás valóban létrehozza-e a kívánt változást. A gyerek válasza a hatás szándékának irányába mutat-e, megfelel-e gyerek tevékenysége a célnak? Az ellenőrzés fő funkciója éppen ennek megállapítása. Ha nem egyezik a válasz a céllal, akkor “hatásunkat”, a nevelő-tevékenységet korrigálni szükséges. (Van, aki ehelyett minősít: azt mondja, gondolja, hogy rossz a gyerek.) A nevelő segítség akkor tekinthető szakmailag professzionálisnak, ha a felnőtt tudatosan számbaveszi a nevelés-nevelődés folyamatában működő tényezőket. Ezek között elsősorban 9 A nevelés szűkebb értelemben – azaz a professzionális nevelés - a személyes kapcsolatok szerepének tudatos ismerete, ennek alapján céltudatos, tervszerű, szervezett, ellenőrzött (azaz irányított) hatásrendszer. A tudatos célkitűzés a nevelés folyamán a gyerekek által elsajátítandó értékeket, képességeket, tulajdonságokat tartalmazza. A célok kitűzésén

túl a tervezés a folyamat előzetes végiggondolása, lehetőség szerinti algoritmizálása (milyen tevékenységek, kapcsolatok segítik a célok elérését?); a nevelés szervezése: a benne résztvevők viszonyainak megismerése és célirányos befolyásolása, a szükséges eszközök biztosítása; a folyamatos ellenőrzés: a mindenkori állapot célokkal való összevetése, és annak következményeképpen az egész folyamat szükség szerinti újragondolása és a célok, tervek, a szervezés szükséges és lehetséges megváltoztatása. A szűkebb értelemben vett neveléssel, mondhatjuk, professzionális neveléssel kapcsolatban nem feltételezem, hogy az tökéletes, hanem szakmailag a lehető legjobb megoldások megtalálására törekszik, és önmagát kritikusan szemléli. 10 Az értékek a nevelésben Értékek A felnőttkor nemcsak életkor, hanem - éppen a nevelés vonatkozásában – feltételezi a felnőtti élethez, a felnőttséghez

szükséges értékeket. Már Arisztotelésznél találkozunk a boldogsággal, mint életünk értékével. Kamaszkori emlékezetes, meghitt beszélgetésekben barátainkkal próbáltunk rájönni, mit is akarunk kezdeni magunkkal. Boldogok akarunk-e lenni, vagy mások boldogságáért élni? Egyáltalán, mi is a boldogság? A beszélgetések során sokminden kiderült magunkról, de a boldogság meghatározása nekünk sem sikerült, legalábbis olyan erdményre nem jutottunk, amiben mindannyian egyetértettünk volna. Végülis az emberek maguk ítélik meg, hogy mit tekintenek boldogságnak, bár korok, kultúrák, emberek csoportjai kialakítanak az egyéneken túlmutató, az adott körben érvényesnek tekinthető boldogság fogalmat. A boldogság eszményi állapotával szemben mindennapos fogalomként használom a boldogulást és a sikert, mint elképzelésem szerint életünk optimális lehetőségét, állapotát. Amikor a nevelésről gondolkodva azt kérdezzük, a gyerekek

milyen társadalmi - felnőtt - emberré váljanak, akkor azt is kérdezzük, hogyan lehetnek boldogok, hogyan boldogulhatnak gyermekként és felnőtt életükben, mit tekinthetünk sikernek életünkben? Ezen azt értem, hogyan tudnak majd válaszolni a család, a munkahely, a társadalom kihívásaira; hogyan tudják majd megoldani életük, mindennapjaik problémáit, személyes konfliktusaikat? A nevelés-nevelõdés végét az jelenti, hogy a korábbi gyerekeknek felnőtt korukban már nincs szükségük nevelő segítségre, felnőttként képesek az önálló életre, kapcsolataikat, munkájukat, megélhetésüket képesek önállóan irányítani, s arról is önállóan döntenek, hogy mikor és kinek a segítségét kérjék (és fogadják el), ha éppen arra szorulnak. Azt mondhatjuk - ebben az értelemben -, hogy a felnőttség az önmagunkon való segítség, az önnevelés képességét: az autonómia megszerzését jelenti. (Nem mindenki nagykorúvá válása

idejére jut erre a szintre, sõt vannak olyanok is, akik felnőtt életük során is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy mások segítségére szorulnak, pl. terápiára vagy szociális gondoskodásra van szükségük) 11 A nevelés szempontjából a gyermeki és felnőtti életben értéknek tekintek minden olyan tulajdonságot, képességet, tudást, kapcsolatot, ami az ember - gyerek, felnőtt - számára a sikeres élethez fontosnak tartott, szükséges. (Ebbe beleértem a gyerekek gyermeki értékeit is: szükségleteiket, vágyaikat, személyiségüket, kapcsolataikat.) És érték mindaz, ami a gyerekeket mindehhez hozzásegíti. Korunkban sokféle érték él egymás mellett, ez gyakran feszültségeket okozhat a nevelésben, mind a családokban, mind az intézményekben. A nevelés gyakorlatában a gyerekek igényei, szükségletei (értékei), szüleik és a pedagógusok (rajtuk keresztül az intézmények) értékei találkoznak, és ezek gyakran különböznek

egymástól. Ebben a sokféleségben nem képzelem, hogy megtaláltam a bölcsek kövét A magam meggyőződése szerint írok értékekről, nevelésről, és bízom benne, hogy az olvasó gondolkodik és dönt a maga meggyőződése szerint. A nevelés a gyerekek felnőtté válását segíti, tehát a jövőre irányul: a gyerekek jövőjére, majdani felnőtt életére, és ezzel együtt arra a társadalmi helyzetre, amelyben a mai gyerekek felnőttként fognak élni. Amikor azonban a gyerekek nevelődnek, akkor nem tudhatjuk biztonsággal, hogy milyen feltételek között lesznek felnőttek, hiszen a társadalom változik. Biztos, hogy a társadalom változik, nem tudhatjuk viszont bizonyosan, hogy mi a változás iránya, minősége és mértéke. Továbbgondolva: minden változás közepette fellelhető állandóság is a társadalomban, hiszen évezredeken át fennmaradtak – és ma is érvényesek – alapvető értékek, melyeket a mi társadalmunkban

zsidó-keresztény (ó- és újtestamentumi), illetve európai értékeknek nevezünk. Két biztos pontunk van tehát: a változás és a viszonylagos állandóság A nevelés szándéka szerint hozzásegíti a gyerekeket, hogy megismerkedhessenek – amennyire arra következtetni lehet – a rájuk váró problémákkal, konfliktusokkal, kihívásokkal, és azzal, hogyan ismerhetik fel azokat, valamint milyen megoldási lehetőségeket ismerünk. Ezt a célt szolgálja az azok kezeléséhez szükséges tudás elsajátítása, és ebben a folyamatban fejlődnek a gyerekek különböző képességei és tulajdonságai. A felnőtté válás, a nevelődés folyamatában a gyerekeket abban is segíti a nevelés, hogy szembesülhessenek 12 gyermeki gondjaikkal, megismerhessék lehetőségeiket és a lehető legjobb megoldásokat megtalálhassák. A nevelés alapvető értékének az önmagát, lehetőségeit és korlátait, a környező világot ismerő, a környezet

változásaira felkészült személyiséget tekintem. Az ilyen személyiség képes életével, sorsával kapcsolatos döntésekre, döntéseiben előrelátóan felelős. Kapcsolataiban, másokat is érintő döntéseiben tekintetbe veszi társait, kapcsolatban. Önismerete kialakult empátiás képessége, és toleráns a mássággal birtokában törekszik személyisége kongruenciájára. Mindezek elegendő alapjai lehetnek a felnőtti problémákban, konfliktusokban, az élet mindennapjaiban való boldogulásnak, a problémák, konfliktusok megoldásának. (A boldogulás feltétele, hogy szükségleteinket, azok megvalósítását szűkebb és tágabb környezetünk elvárásaihoz valamint saját lehetõségeinkhez igazítsuk, illetve megítéljük, hogy kell-e igazodni, tudunk-e igazodni, avagy konfliktusokat vállalunk.) A döntések mindig magukban hordozzák a tévedés lehetőségét, annak elviselése, a javítás képessége is része a döntési képességnek. A

boldogulás alapfeltétele az önismeret, hiszen minden helyzetben a legbiztosabb fogódzó önmagunk személyisége és tudása. Célok A nevelés a gyerekek felnőttéválását segíti, tehát a jövőre irányul, mint korábban írtam. A nevelésben a gyerekekkel kapcsolatban tudatos, vagy nem tudatosult felnőtti érték-elképzelések érvényesítésének szándékát fedezhetjük fel. Azaz a nevelőknek van valamiféle előfeltevésük, elképzelésük arról, hogy milyenek legyenek növendékeik, milyennek szeretnék látni rövidebb vagy hosszabb idő után őket. Ezek az elképzelések különböző módon rendeződnek, célokként, normákként jelennek meg a nevelésben. (A célok nélküli gyerekekkel való együttlét - legalábbis professzionális értelemben - nem tekinthető nevelésnek, másrészt a “nem-nevelés”, az anti-pedagógia is - ha tudattalanul is - bizonyára tartalmaz valamiféle jövőelképzelést.) 13 A nevelés legáltalánosabb, a jövőben

megvalósítandó értékeit nevezzük nevelési célnak. A célkitűzés, a nevelés célja a nevelés során érvényesíteni szándékolt értékeket jelenti. Forrása az adott kor emberképe, ideáljai, társadalmi, morális értékei. 14 A gyerekek A nevelés tényezői A nevelés tényezői, a hatásrendszer résztvevői: a gyerekek és kortárs kapcsolataik, a felnőttek - szülők, pedagógusok, a gyerekekkel szűkebb és tágabb körben kapcsolatban levő felnőttek -, a tárgyi környezet, a nevelési intézmények, mint szociológiai egységek (beleértve formális és informális értékeiket), a közoktatás hivatalosan megfogalmazott értékei és a tömegkommunikáció. A sokféle tényező együttes hatáskörében, azokkal kölcsönhatásban fejlődnek a gyerekek. A kölcsönhatási tényezõk közül vannak a gyerekek számára lényegesen meghatározók és kevésbé jelentősek, s ezek a gyerekek életében, életük különböző szakaszaiban változnak,

átrendeződnek. A gyermeki igények és szükségletek A gyermeki szükségletek, és azok kielégítése függ a kortól, a társadalmi viszonyoktól. Az ókori Spártában - ahol erős hagyományok szabályozták az emberek, gyerekek viszonyait - természetes lehetett, hogy a gyerekek a nevelők szándéka szerint nélkülözések közepette nevelődtek. (A gyermeki szükségletek felfogása az emberiség történetében ennél sokrétűbb, hiszen a primitív népeknél szerzett tapasztalatok gyökeresen mások, mint akár a spártai példa, vagy a középkor gyermek-felfogása.) A gyermeki biztonság és a gyermeki szükségletek a civilizáció, a fejlett kultúrák társadalmaiban nyertek nagyobb jelentőséget. A reneszánsztól a felvilágosodáson keresztül a reformpedagógiákig ível a gyermeki, a gyermeki szükségletek értékként való felfogása. A gyerekek – ez a felnőttekre is vonatkozik - legfőbb, legelső, mindenek feletti szükséglete a biztonság. A

gyerekek számára a biztonságot az jelenti, hogy fizikai szükségleteik kielégíthetők, kapjanak enni, inni, legyen biztonságos alvó (búvó) helyük, legyen ruhájuk, védelem az időjárás viszontagságaitól, védelmet érezzenek bármi fenyegetettségtől (gondozás, óvás). Másrészt, hogy biztosak lehessenek a felnőtt - legalábbis egy-egy felnőtt (elsősorban a szülők) - elfogadó szeretetében. 15 A gyerekek számára a felnőttek a biztonság letéteményesei, ők maguk a biztonság. A családban és a szélesebb a társadalmi kapcsolatokban a – a gyerekek által belátható körben, a gyerekekkel való kapcsolatokban – hierarchia felső fokán vannak a felnőttek. A hierarchia magasabb foka nagyobb szabadsáfokot és nagyobb biztonságot jelentenek a gyerekek számára. Ez a felnőtti szabadság, biztonság vonzó, különösen, ha az azokat birtokló felnőttek felnőttként jól érzik magukat, és sikeresnek. Támaszt, biztonságot nyújtó

felnőttek között élő gyerekek szeretnének felnőtté válni. Így ír erről Janikovszky Éva (1965): "Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok." – így tűnik számukra a felnőtti lét, a teljes szabadság illúzióját jelenti, mintha semmiféle önkorlátozásra nem lennének kényszerítve. Vannak azonban gyerekek, akik akik nem akarnak felnőtté válni. Ha pl olyan családban él, ahol a felnőttek nem sikeresek, nem érzik biztonságban, nem érzik szabadnak magukat, felnőttként nem állnak a családi hierarchia felső fokán, akkor a gyerekek számára a felnőttség nem vonzó, nem akarnak felnőtté válni, és nem is igen tudnak, hisz nincs közvetlen családi kapcsolatukban követhető mintájuk. Addig jó, amíg gyerek vagy – hallhattuk gyerekként felnőttektől – a fentiekben felvillantott felnőttek helyzetéről is szólhat ez, és megjelenhet a

gyerekek túlóvásában, minden erőfeszítéstől nehézségtől megkímélés szándékában, így valóban nem érdemes felnőni. A felnőtté válás azt jelenti a gyerekek számára, hogy kompetensek (hozzáértők) és szabadok, önállók szeretnének lenni. A tudás gyarapodásával azt is tanulják, hogy a szabadság nem egyszerűen azt jelenti, hogy "azt csinálok, amit akarok", látják, tudják, hogy a felnőttek valahogy másképpen szabadok, életükben vannak nehézségek, küzdelmek, lemondásra is kényszerülnek, és mindezekkel kapcsolatban rájönnek, a felnőtteknek vannak titkaik is. Ők is megteszik az utat a szabadság lehetőségeinek és korlátainak felismeréséhez, hogy lehetőségeik körében válhassanak szabaddá. A gyerekek szeretnének kompetensek lenni, hozzáértők és szabadok. Ez nem zárja ki a védelem igényét, hanem éppen annak biztonságában tudják önállóságukat megélni, gyakorolni. A csecsemő úgy tanul meg járni, ha

van biztonságos személy, akitôl elindulhat, és akihez visszatérhet (György Júlia). A dacoló kisgyerek önállóan akar öltözni, cipőt fűzni, teríteni, és csak akkor dacol, ha van 16 lehetősége önállóságra, mert ha letörik, vagy teljesen szabadon hagyják, értelmét veszíti a dac. A gyerekek kiváncsiak a világra, sokat kérdeznek, amíg választ is kapnak. Ha az iskolában csak őket kérdezik, akkor idővel kiváncsiságuk visszaszorul, vagy legalábbis abban a körben nem kiváncsiskodnak, amelyikben nem kapnak választ, amelyikben nem érzik magukat fontosnak, és nem érzik magukat biztonságban. A gyerekek számára a nevelődés alapkonfliktusa, hogy felnőttek akarnak lenni, viszont szabadságukat korlátozza kompetencia hiányuk. Ebben az értelemben a gyerekek önállósági törekvései szabadság törekvések, és törekvés a szabadsághoz szükségesnek látott tudás, képességek megszerzésére. Az ember, a gyerekek biológiai

adottsága az aktivitás, a mozgásra való eredendő késztetés. Az aktivitással együttjár a környezet – életkor, fejlettség szerinti – megismerésének indítéka, a kíváncsiság, majd kialakul az érdeklődés, a különböző területeken való hozzáértés igénye (kompetencia). A gyermeki tevékenységek A gyerekek aktívak, tevékenyek, és tevékenységeik során tanulnak, személyiségük fejlődik, különböző képességeket és értékeket sajátítanak el. Minden képességet, tudást, tulajdonságot tevékenységek során szerzünk. A nevelésnevelődés, a gyerekek fejlődésének alapfeltétele a gyerekek tevékenysége, és azok motivációja. A nevelő tevékenység ennek a folyamatnak a segítése A gyerekek aktívak, születésüktől fogva aktívan találkoznak az őket körülvevő világgal. A kezdeti ösztön-cselekvések és diffúz mozgások környezetükkel való kapcsolatukban differenciálódnak, ezzel egyre több tapasztalat birtokába

jutnak. A megismerő, tapasztalatszerző tevékenységekkel alakulnak ki a belső képek, tapasztalati egységek, struktúrák, ezzel mind magasabb szintű tapasztalatokra, tudásra, képességekre tesznek szert, és alakulnak személyes tulajdonságaik. Ebben a folyamatban alakulnak ki mind magasabb szintű motivációik is. Az értékelsajátítás folyamata a gyermekkori utánzással és játékkal kezdődik (v. ö: Claparède) 17 Sajátos gyermeki tevékenység a játék: a környezettel való kapcsolat lehetőségeinek próbálgatása. A kiváncsiság elemi tájékozódás a környezetben: a „mit lehet vele csinálni” vezet el az érdeklődés kialakulásához, és a környezettel való célszerű kapcsolathoz: „mit és hogyan kell csinálni”. Ezen a szinten jelenik meg az iskolai tanulás, egyes tevékenységek előnybe helyezése: sport, egyéni kedvtelés, szakkör, olvasás. A játék spontaneitását befolyásolhatják azok az eszközök, játékszerek, amelyeket

a gyerekeknek adunk. A környezettel való kapcsolat megismerésének útja a velük kapcsolatban levő felnőttek viselkedésének utánzása, majd a magatartás utánzása, ez utóbbit mintakövetésnek nevezzük. Serdülőkorban ez tudatos példakép, ideálkép választásban nyilvánul meg. Az azonosulás alapja az érzelmi viszony, az utánzásé a személy vagy a tevékenység vonzereje, az utánzás egyik megnyilvánulási módja a játék is (szerepjátékok). Újszülött kortól tapasztalhatjuk a gyerekek utánzását. Utánozzák a környezetükben, viselkedését, velük kapcsolatban magatartását. levõ Serdülõkorban felnõttek ez arcjátékát, tudatos mozdulatait, példakép, ideálkép választásban nyilvánul meg. Az utánzás feltétele a felnõttekkel való érzelmi viszony, az azonosulás. Az azonosulás azonban nemcsak egyértelműen pozitív viszonyban jelenik meg, ismerjük az "azonosulás az agresszorral" jelenségét, amely arra enged

következtetni, hogy a gyerekek, fiatalok a sikeresnek látott, érzett felnõttekkel azonosulnak, s az a siker lehet pozitív vagy negatív, akár di- vagy antiszociális is. Elsõsorban a viselkedés, magatartás utánzásával, a választott példakép, ideálkép követésével sajátítják el a gyerekek azokat az értékeket, melyeket az illetõ személyek képviselnek. Mind a játékot, mind az utánzást befolyásolják a gyermek környezetében élő, vele kapcsolatban levő felnőttek. A felnõttek hatása azonban nem elsősorban a befolyás szándéka szerint érvényesül, hanem alapvetõen a velük való személyes, érzelmi kapcsolatokon keresztül. Viselkedésünk ugyanis szándékainktól függetlenül, esetleg szándékaink ellenére minta, mert a gyerekek - legalábbis a korai években - nem tudatos választás, döntés alapján követik a felnõttek mintáit, hanem öntudatlanul, és még azt is, amit a felnõttek önmagukban nem tartanak követésre méltónak,

vagy nem is tudatos számukra. 18 A személyeivel, gyerekek kapcsolataikban érzelmeiket, különböző kölcsönhatásba szükségleteiket kerülnek közlik környezetük egymással, azaz kommunikációs kapcsolaban vannak. A kommunikáció sokféle tartalmat közvetíthet, és sokféle tevékenységben jelen van, így a játékban, az utánzásban, mindenféle tanulásban. Ezen tevékenységek és a kapcsolatok segítik a mind differenciáltabb kommunikáció kialakulását. Az ember születésétől fogva tanul – vannak elképzelések arról, hogy a méhen belül is -, tanul abban a szélesebb értelemben, hogy újabb és újabb lehetőségekkel gyarapodik, fejlődnek különböző képességei, gyarapodik tudása, fejlődnek tulajdonságai. Ebben az értelemben minden tevékenység lehet tanulás – a folyamat értelmében -, és minden tevékenység eredménye lehet többlet az ember környezetéhez való kapcsolatában (képesség, tudás, tulajdonság).

Tanulunk beszélni, szobatisztaságot, járni, köszönni, illemtudóan étkezni, a tárgyak, személyek, jelenségek nevét, majd fogalmát, összefüggések felismerését, gondolkodni, különféle mozgásokat, írni, olvasni, a számokat és a matematikát, önállóságot, erkölcsöt, azt, hogy mi a szép, mi az egészséges. Megkülönbeztetendő az iskolai tanulás: ebbe a körbe az intellektuális (racionális) ismeret, tudás és az azokat használó képességek tanulása tartozik, valamint az intézmények és a társadalmi elvárások feltételezik a gyerekek célirányos, tudatos erőfeszítéseit. Az iskolai tanulásról, oktatásról a későbbiekben még lesz szó Összefoglalva a gyerekek tevékenységeinek a nevelés szempontjából lényeges aspektusai: utánzás, kommunikáció, megismerés, játék, tanulás. A gyermeki tevékenységek motiváltak, kezdetben az öröklött aktivitás és az ösztönök indítják a tevékenységeket, ezek alapján alakulnak ki

egyre magasabb szintű motívumaik és tevékenységeik. A motívumok kialakulását, fejlődését is segíti – segítheti – a nevelés