Agrártudomány | Ökológiai gazdálkodás » Dr. Takács Géza - Ökológiai szemléletű növényvédelem lehetősége az ártéri gyümölcsösökben

Adatlap

Év, oldalszám:2007, 18 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:70
Feltöltve:2009. december 09
Méret:144 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Dr. Takács Géza Ökológiai szemléletű növényvédelem lehetősége az ártéri gyümölcsösökben  1 Bevezetés   2 A gyümölcsös beillesztése a meglevő ökológiai rendszerbe 2.1 Az élőhelynek megfelelő gyümölcsös kialakítása 2.2 A talaj szerepe 2.3 A víz szerepe 2.31 A vízszintingadozások mértéke és időbeni mozgásai 2.32 A víz összetevői és jellemzői 2.33 Az éghajlat szerepe 2.34 Élőlények, társulások és az ember szerepe 3 Az ártéri gyümölcsös jelentősége és célja 4 Korlátozott növényvédelem az ártéri gyümölcsösökben 4.1 "Technológiai" eljárások: 4.2 "Biológiai" eljárások:  Bevezetés  Az ártéri gazdálkodás egyik lehetséges ágát képezheti az ártéri gyümölcstermesztés. A folyók, ill egész rendszerük "kezelése" az utóbbi időkben egyre inkább olyan gondok halmozódását okozta, amelyek az eddigi módszerekkel már alig kezelhetők. Minden

valószínűség szerint szükséges lesz a hullámterek kiterjesztésére, az árterek "mentett" oldalának csökkentésére. Csak remélhetjük, hogy ez a módszer segít majd a nagy árhullámok gyakoriságának és magasságának csökkentésében! Sajnos a folyók természetes állapota már olyan mértékben eltorzult, hogy előre nem látható katasztrófák bármikor előfordulhatnak. Nem csak az erdőirtás felelős ezért hanem az általa "nyert" területek további sorsa: lassan több hazai területet fed tető, vagy beton, mint természetes növényzet! Mivel az emberiség létszáma nem csökken, a folyóknak visszaadott területet is csak időszakos használatra adhatjuk. Tetszik, vagy nem, továbbra is kell valami hasznot húzni belőle. Azt sajnos le kell szögezni, - mielőtt ábrándokba bonyolódnánk, - hogy az ártéri növényzet nem a gyümölcs-bőségről nevezetes. Ellentétben sok más mérsékeltövi ártéri erdővel, a hazaiakban szinte

csak egyetlen, az ember számára is élvezhető gyümölcsöt termő növény él, a hamvas szeder. A többi, esetleg termeszthető faj nem őshonos, vagy vitatott az őshonossága (pl. dió) Tehát, vagy megalkuszik természetvédő énünk a gyümölcstermesztővel, vagy választunk a kettő között! Ma termesztett gyümölcstermő növényeinkre jellemző, hogy még az időszakos, rövid idejű (max.10 nap) vízborítást is rosszul tűrik Ez még az olyan "vízinövényre" is érvényes, mint a dió. Az ártér mocsaras részein esetleg sulymot termeszthetünk gyümölcsként. A fűzbe, égerbe oltott alma, körte, inkább csak hazai népmesekincsünket gazdagítja. Ahol csak fűz és éger nő, hagyjuk ezeket! Mindezek ellenére, nem reménytelen a helyzet. Ha sikerül az árhullámok szintjének csökkentése, a változatos domborzatú és talajú hullámterek bőségesen fognak olyan árvízi szigeteket, hátakat biztosítani, amelyeken a gyümölcsfák már csak a

víz áldásos jelenlétét fogják élvezni. Nem kell hisztérikusan rettegni a mostani természetes állapot változtatásától, de kétségtelenül körültekintően kell eljárni. Az emberi tevékenység is a természet része, mi is a természetből élünk, és viszont. Nagyképűség azt képzelni, hogy valami természetelleneset tudunk tenni. Viszont az is természetes folyamat, ha a természet esztelen felélésével többek között saját életfeltételeinket szegényítjük végzetessé. Minden tömeges szaporodásra képes élőlény elköveti azt a hibát (gradációk összeomlása).  A gyümölcsös beillesztése a meglevő ökológiai rendszerbe  Ha nem csak kísérletezni akarunk saját kárunkra és természetes környezetünk rovására, a gyümölcsösnek meg kell keresnünk azt az optimális helyet az ártérben, ahol a fák nem érzik magukat idegennek, termést is hoznak, és nem kell védelmükben állandóan leküzdeni a "természet vak

erőit"! Ezt csak az adott helyre jellemző ökológiai rendszerbe való beillesztéssel érhetjük el. Ez a rendszer szinte mindig az ártéri erdő. A gyümölcsös tulajdonképpen egy saját céljainkra torzított erdő. Minél kisebb ez a torzítás, annál inkább "önellátó" a gyümölcsös, viszont annál kevesebb az az eredmény, amiért létrehoztuk (gyümölcs " pénz"). Ha megtaláljuk az egyensúlyt, kapunk egy kevés beavatkozással is jól "működő" gyümölcsös-erdőt, vagy erdei gyümölcsöst. Hogy aztán ezt milyen módon hasznosítjuk, bio-gyümölcsöt, fűszert, gyógynövényeket, különleges élelmiszereket, élvezeti cikkeket termelünk, méhészkedünk, üdültetünk, az már saját képességeinken és lehetőségeinken múlik.  Az élőhelynek megfelelő gyümölcsös kialakítása Folyóink árterein gyakorlatilag csak a folyó menti keményfás (tölgy, kőris, szil) ligeterdőknek megfelelő élőhelyek

jöhetnek számításba ártéri gyümölcsös kialakítása céljából, ennek is lehetőleg csak részei, amelyeken a folyamatos vízborítás - főleg nyáron - nem haladja mag az egy hetet. Ennél mélyebb fekvésű területtel csak kísérletezhetünk, esetleg a dió szelekciós nemesítésére, fehéreper termesztésére, vagy hamvas szeder gyűjtésére használhatjuk. A fentiekben körülírt területeken is csak azokat a gyümölcsfajokat termeszthetjük, amelyek vagy saját gyökéren is bírják a gyakori elöntést, vagy olyan alanyra olthatók, amely megfelel ennek a követelménynek. Sajnos, a kertészeti jutatás nem fordított kellő figyelmet a víztűrésre, sem a nemes, sem az alanyfajtáknál, emiatt ezt a hiányt mielőbb pótolni kell! Az ártéri gyümölcsösök elterjesztése előtt meg kell kezdeni a termőhelyet tűrő (víztűrő) fajták, típusok felkutatását, kiválogatását, nemesítését! A célnak megfelelő, új (v. régi) fajtáknak okvetlenül

multirezisztensnek, vagy legalább toleránsnak kell lenni minél több élő és élettelen károsítóval szemben! A számításba vehető gyümölcsök közül ajánlatos előnyben részesíteni a kevés őshonos, vagy már régen meghonosodott fajt. Vitatott kísérlet egyes, a termőhelynek megfelelő egzóták (pl kivi - Actinidia-fajok, Diospyros-fajok, stb.) honosítása, mivel ezek könnyen ellenőrizhetetlen terjeszkedésbe kezdhetnek és ezzel új invázív fajokkal "gazdagíthatjuk" a hazai flórát. Számítása vehető gyümölcsfajok lehetnek: alma, körte (alma v. galagonya alanyon) szilva, kajszi (szilva alanyon) dió, mogyoró, cseresznye, meggy (zselnice meggy-alanyra oltható fajták) eperfa (ahol már egyébként is elterjedt) csemegeszőlő (víztűrő alanyon ), naspolya ( galagonya v. alma alanyon) som, ribiszke, fekete ribiszke ( ahol őshonosan előfordul, ne telepítsük!), egres, szeder, málna, hamvas szeder, galagonya. Ne feledkezzünk meg a

fűszer-, ill. gyógynövényként is hasznosítható fajokról sem! Feltétlen kímélni kell a nem kifejezetten kórokozó gombafajokat, függetlenül a számunkra közvetlenül is számításba vehető hasznuktól. Korhadékbontó szerepük, ill az egyes gyümölcsfajokkal létrehozott (pl. szilva, mogyoró) mikorriza az ártéri gyümölcsösökben is nélkülözhetetlen. Az ártéri gazdálkodásban alkalmazható fajtákat az alábbi követelmények alapján válasszuk meg:   Legyen "önellátó", magára hagyható! Az erdő térhódításától persze meg kell védeni (ha távlati célként nem a beerdősülés szerepel.) Az intenzív gyümölcstermesztés "nagy munkái" (metszés, permetezés) mellőzhetők, v. minimalizálhatók legyenek. A permetezést, mint növényvédelmi eljárást itt hanyagolnunk kell! 2. "Életrevaló", erős növésű legyen A genetikailag, v az alany miatt törpe fajták itt "elvesznek". A nagy fákról

nehéz szüretelni, de ez az ártéri gyümölcsösnél elkerülhetetlenül más szedési eljárásokat (rázás, hullott gyümölcs szedése) követel.  3 Saját gyökerén bírja az ártéri viszonyokat, vagy oltható legyen az alkalmas alany- fajtákra.   Minél több károsítóval szemben rezisztens, v. toleráns legyen!   Lehetőleg legyen alkalmas valamilyen különleges egyedi hasznosításra, ami a tájra jellemző "védjegy" lehet! (lekvár, aszalvány, gyümölcsbor v. pálinka, stb)   Külterjes viszonyok között is adjon megfelelő (mennyiségre és minőségre) termést. Ezeknek a követelményeknek megfelelő "fajtákat" elsősorban helyben, másodsorban fajtagyűjteményekben, régi szakkönyvekben, kertészeti árlistákban kereshetjük. Ne becsüljük le a helyben talált, de értéktelen termést adó gyümölcsöket! A legértékesebb alanyfajtákat ezekből válogathatjuk ki. Jó példa erre az a félvad szilva

(tövises, hosszú kék), amelyre oltva találhatjuk a legvénebb kajszi-matuzsálemeket, amelyek dacolnak a gutaütés minden változatával!   A talaj szerepe  Az ártéri gyümölcsös talaja attól függően, hogy a gát mentett, vagy a hullámtéri oldalán van, csak egy lényeges különbséget mutat: a mentett oldalon a talajképződés "ásványi" szakasza jelentéktelen, az élővilág befolyásolja, a hullámtéri oldalon ebbe nagyban beleszól a folyó is az ásványi üledék mozgatásával. Hullámtéri gyümölcsös esetén figyelembe kell venni, hogy az árvizek mozgatják az ásványi tápanyagokat. Ennek mérlege változó, függ a folyó vízgyűjtő területén zajló eseményektől, folyamatoktól. Többnyire pozitív ez a mérleg, de ajánlatos a vizsgálata, mert egyes vízoldékony tápanyagok (főleg N) esetében negatív is lehet. Ezért a gyümölcsösből szerves anyagot (a termés kivételével) lehetőleg ne vigyünk el (nyesedék,

kaszált gyom, maradék)! A mérleghez tartozik, amit "nem kértünk", az esetleges szennyező anyagok. Ezeket az ártéri gyümölcsösben mindig figyelemmel kell kísérni. Különösen fontos ez a mérgező anyagok (egyes nehézfémek, peszticidek, ipari mérgek stb.) esetén! Jó indikátorok ebből a szempontból egyes gombák (Pl. a legtöbb csiperkefaj kadmiumhalmozó, így szennyezett területen mérgezővé válhat!) Ajánlatos a gyümölcsös telepítése előtt talajvizsgálatot végezni, annak ellenére, hogy ennek az eredményességét rontja az ártéri talajok rendkívül mozaikos szerkezete. Akár méterenként változhat a rétegfelépítés, a talajféleség szinte átmenet nélkül. nehéz agyagtól a durva kavicsig. Előnyei is vannak ennek a változatosságnak: a jelző növényfajokkal minden fának megtalálhatjuk az optimális helyét, ritkán alakul ki összefüggő vízzáró réteg. (Kivétel az erősen meszes öntéstalajoknál gyakran képződő

mészkőpad, pl. Duna - ártér), stb Mindenesetre a gyümölcsös szempontjából legalkalmasabbak a kavics altalajú homokos vályog öntéstalajok. A kavics altalaj akkor lehet kedvezőtlen, ha felső szintje legalább egy méterrel magasabb a kb. 50 %-os víztelítettségi szintnél Az ennél alacsonyabb víztartalmú kavicsréteg egyes fajok gyökerei számára már átjárhatatlan, zárórétegként viselkedik, viszont a felette levő termőrétegből a csapadékvizet "ellopja". A nehéz agyag is kedvezőtlen, mert a vízborítás idején egyébként is fellépő oxigénhiányt fokozza, a talaj víz-telítettség idejét elnyújtja és levegőtlenségével kedvezőtlen kémiai folyamatokat idéz elő (pl.: glejesedés) A folyók felső szakaszára jellemző kőzettörmelékes (nem kavicsos) talaj is alkalmas gyümölcsösnek (kivéve egyes fajoknál a mészkő-törmeléket), mivel általában jó vízgazdálkodású, és a kőzet mállása folyamatos

tápanyag-szolgáltatást biztosíthat egyes tápanyagokból (néha mérgező fémekből is!) Az ártéri gyümölcsös telepítésénél nem javaslom a jelentős talajművelést, mert az általában tönkreteszi az eredeti társulásokat, életközösségeket, és többnyire szükségtelen is. Kivétel a kőpadok, vízzáró agyagrétegek áttörése, de ez sem szükséges az egész területen. Lehetőleg a telepítés utáni talajművelést is mellőzzük. A gyomirtást szükség esetén kaszálással, talajtakarással (kaszálék) végezzük. Talajkémiai probléma lehet még a túl magas mésztartalom, különösen, ha ez relatív magnéziumhiánnyal jár együtt, esetleg gyakori talajvíz-ingadozással, kiszáradással súlyosbodik. Ez vészes sárgulást (vasfelvételi zavar) okozhat, elsősorban a körténél, de egyes almafajtáknál is. A klorózis akár részleges, vagy teljes kiszáradást is okozhat. Ritkább a mangánfölösleg, amely akár mérgezési tünetekkel is

járhat (edénynyaláb v érelhalás)  A víz szerepe  Az ártéri gyümölcsös telepítése előtt a tervezés szinte legfontosabb eleme a környezet vízellátottságának a felmérése! Nagyon nagy hibalehetőség, ha csak egy rövid időszakról és akkor is a szembetűnő körülményekből ítélünk. Gyakori hiba, hogy egy folyót úgy képzelünk, hogy az a mederből és a vízből áll. és a partoknál van a széle. Valójában a folyó az egész vízgyűjtő területre kiterjedő, felszíni és felszín alatti álló és áramló vizek rendszere, amit "geológiai alapja" és "éghajlati búrája" is erősen befolyásol. A gyümölcsös szempontjából elsősorban a talajvíz szintjét, jellemzőit, (áramlási, ingadozási, kémiai), a felszíni és a talajvíz közötti kölcsönhatásokat kell figyelembe vennünk. Szintén fontos a csapadékvíz mennyiségének, formájának (eső v hó), a talajban a talajvíz irányába való mozgásának (v.

pangásának) és időbeni elosztásának statisztikai szintű ismerete.  A vízszintingadozások mértéke és időbeni mozgásai  A legtöbb számításba vehető gyümölcsfa jobban tűri az akár többméteres vízszintingadozást, mint a tartósan magas talajvízszintet, vagy a gyakori felszíni vízborítást (árvíz, kiöntések, pangó csapadékvíz). Vízzáró réteg hiányában egyes fajok (pl. dió) erős gyökérzetükkel jól alkalmazkodnak a tartósan alacsony talajvízszinthez is. A telepítésnél jól felhasználhatjuk a Jókai által is ajánlott "dombra telepítést"(Dr. Jókai Mór: Kertészgazdászati jegyzetek, Bp,1896) kivéve az árvízi sodorvonalba eső hullámtéri területeket. A módszer lényege, hogy a facsemetéket mesterségesen kialakított, 1-2 m magas,5-6 m alap-átmérőjű, körülárkolt földkupacokra telepítjük. Ezzel a módszerrel, - bár költséges módon - akár egy héttel lerövidíthetjük a teljes gyökérzet

vízborítását, ami akár az ültetvény életben maradását jelentheti egy tartós elöntésnél. Nagyon veszélyesek a zöldári elöntések a gyümölcsfákra, különösen meleg időjárás és nagyon magas, akár a koronát is elborító árhullámok esetén. Ahol ez gyakori, nagyon kockázatos gyümölcsöst telepíteni. A meleg, oxigénben viszonylag szegény vízben a lombozat hamar elpusztul, amit a vízben jelenlevő baktériumok is elősegítenek. Téli, őszi, kora tavaszi vízborítás kevésbé veszélyes ebből a szempontból, ennek a veszélyét viszont az esetleges jégzajlás, valamint a befagyás utáni áradás v. apadás fokozza. Ezek a jégmozgások akár az idős fákat is teljesen legallyazhatják, de a zajlás akár vastag fákat is földig gyalulhat, v. kituskózhat  A víz összetevői és jellemzői  Bár az előbbiekben már említettem néhány idevaló megállapítást, igyekszem az ismétlést elkerülni, ezért az elöntés (árvíz)

hőmérsékletének hatását nem tárgyalom. Az állandó vizek (folyó, állóvíz) hőmérséklete elsősorban a levegő páratartalmára van hatással, de a klimatikus szélsőségek tompítását is segíti. A magas páratartalom részben káros is lehet, mert elősegíti a legtöbb kórokozó (gomba, baktérium) szaporodását és a fertőzést, de ez az ökológiai gyümölcsösben alkalmazott ellenálló fajtáknál nem jelentős. Jelentős viszont amiatt, hogy állati kártevők (atkák, rovarok) a magas páratartalom és gyakori harmat jelentősen visszaszoríthatja, mivel ezek a kártevők élősdi gombáktól és baktériumbetegségektől szenvednek, így ártérben a száraz területekre oly jellemző kártevő túlszaporodások (pl. sáskajárás, hernyóinvázió) nagyon ritkán fordulnak elő. A víz oldott anyagtartalmánál az oxigént már említettem (az árvíznél). Nagyon fontos viszont a talajvíz oldott oxigéntartalma is, mivel ennek hiányában a vízzel

telített talajban a gyökérzetre mérgező talajkémiai reakciók, reduktív folyamatok következnek be ("kék" iszap, glejesedés). Ez a folyamat az álló (pangó) talajvízre jellemző, különösen, ha a víz sok oldott vasat tartalmaz. A különböző oldott tápanyagok jelentősége kisebb, mint gondolnánk. Az áramló vízzel (felszíni, v. talajvíz) érkező tápanyagok többnyire ugyanúgy távoznak Viszont a vízszint csökkenésekor a talajban "megrekedt" kötött vízben oldott tápanyagokat már fel tudják venni a növények.(Kivéve, ha "ásványosodási" reakciók miatt felvehetetlenné válnak.) A vizek oldatlan anyagtartalma (hordalék) gyakorlatilag csak a felszíni vizekre jellemző, a felszín alattiak közül csak a "mederközeli", gyorsan áramló vizek tartalmazhatnak jelentősebb mennyiséget, aminek sok hatása nincs a gyümölcsösökre. Jelentős a folyóvíz árvízi hordaléktartalma, főleg az iszap, amely

ásványi és szerves összetevőkből áll és az ártári gyümölcsös legfontosabb tápanyagforrása. Jelentős tápanyagforrás lehet még az uszadék, amely nagyrészt növényi eredetű humusz s lebomlatlan növényi maradvány, és szinte minden szükséges tápanyagot tartalmaz. Megőrzését segítjük elő, ha a várható árvizek előtt nem használjuk le a gyümölcsös aljnövényzetét. Ez egyébként az iszap megfogását is segíti Az iszap káros hatása lehet, ha a túl finomszemcsés iszap sokáig nedves rétegben lezárja a talajfelszín légzését, ill. ha zöldárnál a lombozatra rakódva, annak légzését és asszimilációját gátolja, esetleg súlyával ágakat is letörhet.  Az éghajlat szerepe  Mivel hazai ártéri gyümölcsösökről van szó, nem térek ki minden ismert meteorológiai tényezőre, inkább csak azokra, amelyek a gyümölcsös mikroklímáját jellemzik. Az árterek, de főleg a hullámterek klímájának legfőbb jellemzője a

környezeténél akár 50%-al magasabb légnedvesség és az ebből adódóan gyakori és jelentős mennyiségű "mikrocsapadék" (harmat, dér, zúzmara). Ez különösen a gátak koronaszintjéig, mint egy légköri tó, hosszabb időtartamra is kialakulhat, és csak az erős szél keverő hatása szünteti meg. Ez a párató tompítja a hőmérsékleti szélsőségeket, védelmet nyújt a légköri aszály ellen. Egyetlen káros hatása lehet a túlzott zúzmaraképződés, ami súlyos töréskárokat okozhat. A szél hatására, mivel nem különbözik jelentősen más gyümölcsösökben tapasztaltaktól, nem térek ki, annál is inkább, mivel az ártéri gyümölcsös általában erdővel körülvett területen, vagy az erdőben van, így a szél hatása kevésbé érvényesül. Viszont épp e miatt az elhelyezkedés miatt nagyobb figyelmet kell szentelnünk a fényviszonyoknak. Gyümölcsfajonként, sőt fajtánként eltérő fényigénnyel kell számolnunk. Az

sem mindegy, hogy ez közvetlen napfény, visszavert fény (víztükör), ritkább v. sűrűbb lombon átszűrt fény. Egyes fajok jól tűrik, sőt kedvelik az időszakos (mozgó) árnyékolást, és ilyen viszonyok között a termésük is megfelelő mennyiségű és minőségű (Pl. ribiszke) Más fajok is jól fejlődnek árnyékban, de nem v alig hoznak termést (alma, mogyoró, som, szilva, cseresznye dió, stb.) Vannak kifejezetten közvetlen napfényt igénylő fajok, amelyek ugyan árnyékban is életben maradnak, de a termésük jelentéktelen (szeder, fekete bodza, galagonyák) Ezeknek az igényeknek a figyelembevételével (más igények megkeresnünk ezeknek a fajoknak a megfelelő helyet ( 1.ábra) mellett) kell A fényviszonyok és az elhelyezés természetesen mindig az adott helyhez alkalmazkodnak (erdő távolsága, magassága, gát, vízpart stb.) Az ártéri gyümölcsös legcélszerűbb telepítési módjának tűnik az ártéri erdőben sejt, vagy

szőlőfürtszerűen elosztott, 100-300 m átmérőjű tisztások rendszere.(2 ábra)  Élőlények, társulások és az ember szerepe  Az ártéri gyümölcsös életére nézve közömbös élőlényekről alig beszélhetünk. Természetvédelmi szempontból optimális lenne, ha egyáltalán nem avatkoznánk be életfolyamataikba. Mivel azonban mi is élőlények, azaz a természet részei vagyunk, (minden ezzel ellentmondó látszat ellenére!) saját önös érdekeinket szolgálva, gyümölcsöst hozunk létre, sőt azt fenn is kívánjuk tartani! Ezzel mindenképpen előnyt, életteret biztosítunk egyes fajoknak, míg másokat ("kártevők") igyekszünk a saját tányérunktól ellökdösni, Mielőtt ezen megbotránkozunk, gondoljunk pl. az olyan kétségkívül "természeti" lényekre, mint a hangya! Minden lelkiismereti válság nélkül megöli a fátyolkalárvát, ha az szeretett háziállatai, a levéltetvek közelében ólálkodik. Azért mi

legyünk okosabbak a hangyánál és gondolkodjunk! Mi lesz, ha az összes szimbolikus fátyolkalárvát likvidáljuk !? Nagy vonalakban vegyük sorba az egyes élőlényeket, akikkel osztozkodunk a gyümölcsösön! A vírusok és más vitatott státusú élőlények szerepéről körülbelül annyit tudunk, hogy a gyümölcsösünkben jelentős károkat tudnak okozni, főleg, ha mi magunk szaporítjuk el (pl. oltással) Fő védekezési mód a megbízható helyről beszerzett, vagy legalább ismert anyanövényről gyűjtött szaporítóanyag. Általában a vírusbetegségek tünetei jól felismerhetők. Az egészséges, jól termő fákban is lehetnek vírusok, de nem valószínű, hogy ezek kórokozóvá válnak. Egyes vírusok viszont nem gyümölcsfáinkat, hanem az azokat károsító szervezeteket betegítik meg, legyengítve, v. megölve azokat A legyengített károsító szervezet már lényegesen kevésbé, vagy egyáltalán nem veszélyes. Konkrét hasznosításról is

beszélhetünk már (pl a szelídgesztenye-vész elleni "oltóanyag".) A baktériumok közül gyümölcsfáinkra legnagyobb veszélyt jelentheti (alma, körte, naspolya, galagonya) az ún. "tűzelhalás" kórokozója A védekezést itt szigorú előírások szabják meg. azt kell mondanunk, hogy a fogékony fajtáért nem kár, ki kell irtani, elégetni. Ez vonatkozik a többi, bizonytalan eredetű hajtásszáradásra is, csak ezeknél elegendő a levágott hajtás elégetése. Problémát okozhat még a gyökérgolyva kórokozója (Agrobacterium), bár ez inkább szárazság esetén lehet jelentős. A talajművelés mellőzése kordában tartja (gyökérsérüléseken keresztül fertőz.) Más baktérium nem valószínű, hogy gondot fog okozni, mindenesetre a fogékony egyedeket szelektáljuk ki! A hasznos v. inkább nélkülözhetetlen talajbaktériumok szerepe a gyümölcsös tápanyagellátásában jelentős. A manapság divatos talajoltóanyagok alkalmazását

mellőzzük! Olyan mértékű beavatkozást jelent a talajéletbe, mint például az aranyvessző megtelepítése volt a hazai flórába! Emiatt kerüljük az ezekkel előállított komposzt-trágyák használatát is!  A gombák szerepe: A gombák szerepe az ártéri gyümölcsösben inkább a természetes erdőkben betöltött szerepükhöz hasonló. A kórokozó gombákkal a későbbiekben foglalkozom, itt más irányú tevékenységükről lesz szó. A baktériumok, de főleg a gombák nélkül az ártéri gyümölcsösben felhalmozódó avar, nyesedék, korhadék, árvízi uszadék nem hasznosulna, felvehetetlenné válnának tápanyagaik. Valami keveset ugyan a szaprofág állatok (rovarok, atkák, férgek, stb.) is lebontanának, de ezek többsége is csak "másodkézből", baktériumok, gombák segítségével. Szintén jelentősége van a gombák élelmezési célú gyűjtésének, termesztésének az ártéri gyümölcsösben. Ebből a célból a kivágott

füzek, nyárak tuskóit hagyjuk meg Ajánlatos beoltani ezeket, lehetőleg a helyben termő fajokkal. Legegyszerűbb módja ennek, ha a micéliummal átszőtt faanyagból a tuskó hasítékába (függőlegesen) éket verünk. (Megjegyzem, a legtöbb fagomba gyengültségi parazita is) Ártéri termesztésre a legalkalmasabb fajok:   Fagombák:  o o o laskagomba (főleg nyárfán) o o o o o o o o o nyári laskagomba (többféle lombos fán) téli fülőke (fűzön, de szinte minden lombos fán) nyárfagomba (nevével ellentétben fűzön) gévagomba (gyümölcsfákon kárt is tehet) főleg fűzön gyűrűs tuskógomba (a fákat kiirthatja, legalább gyűjtéssel gyérítsük). A talajban terjed, egy gomba akár, több "hektáros lehet"a föld alatt!   Talajon termők: legjelentősebbek (ártéren) a különféle pereszkék, és mint fontos korhadékbontók, a különféle tintagombák, csiperkék. A pereszkék többsége mikorrizát képez, némelyik

gyümölcsfákkal is. Szilvásokban jelentős lehet ilyen szempontból is az ehető tövisaljagomba. Az eredeti növénytársulások szerepe kettős az ártéri gyümölcsösökben: részben izolációs és egyéb védő hatásukkal előnyösek, másrészt, mint a helyüket visszahódítani szándékozó természetes életközösségek állandó figyelmet igényelnek a gyümölcsös gazdája részéről. Az ártári gyümölcsös részben, mint az erdőben keletkezett rés, tájseb viselkedik, részben erdőszegélyként. Magára hagyva a természetes társulás pár évtized alatt "felfalja", részben magába olvasztja a "mesterséges társulást". Ez utóbbi állapot ritkán végleges, a telepített fajok kiszorulnak a természetes erdőszegélyekre, vagy eltűnnek. Ritka esetben invázív fajként viselkedhetnek (pl. fehér eperfa) Mindenesetre várható, hogy a gyümölcsös előbb- utóbb egy emberi beavatkozásra kialakult (fenntartást igénylő)

társulássá, vagy társulásokká alakul, mint például a dombvidéki kaszált gyümölcsösök, gesztenyeligetek, legelők, kaszálók. Ezek mindegyikére jellemző, hogy az emberi tevékenység megszűntével nagyon hamar az élőhelyre jellemző erdővé (vagy más társulássá) alakulnak. Ha az ökológiai szemléletű gondolkodást versenyképessé akarjuk tenni az "iparszerűvel", elsősorban nem ugyanarra a piaci asztalra kell pályáznunk, hanem meg kell találnunk azokat a terményeket, de még inkább azokat a feldolgozott termékeket, amelyeket csak ezzel a módszerrel lehet előállítani, megtermelni. Ne akarjunk "esztergált, polírozott", darabonként csomagolt gyümölcsöt termelni! A "biotermék" a ritka kivételtől eltekintve kevésbé tetszetős, ezért jobban értékesíthető feldolgozva. Az ember szerepe az ártéri gyümölcsös életében sajnos nem merül ki a jó gazda gondosságában. A folyó, mint afféle információs

hálózat hordozza más, kevésbé ökológiai gondolkodásmódú emberek "üzeneteit" is, ami jobbik esetben műanyag és más szemét, rosszabb esetben cián, nehézfém, netán radioaktív szennyezőanyag is lehet. Ennek a hatását kivédeni csak megfelelő figyelő-(monitoring) rendszer kiépítésével, illetve a legalább a vízgyűjtőre kiterjedő ökológiai együttműködéssel lehet. Kicsit fordított sorrendben, az ember után az ún. alacsonyabb rendű állatcsoportok szerepét is vizsgáljuk, ha csak nagy vonalakban is! A csigák nem túl jelentősek a gyümölcsös szempontjából, ökológiai szerepük hasonló, mint az erdőkben. Meglétük mindenesetre fontos jelző a természetesség szempontjából. A férgek közül elsősorban a fonalférgeknek és a gyűrűsférgeknek a szervesanyaglebontó és a talaj mikrobiológiai egyensúlyát fenntartó tevékenysége fontos. Megfelelő természeti egyensúly esetén nem lépnek fel kártevőként a

fonalférgek sem (az ártéri gyümölcsösben). Az árterek féregfaunája más, mint az elöntésektől mentes területeké. Lehetőleg ne telepítsünk be semmi amerikai v. más "biogilisztát", mert nincs rá szükség, de egy szárazabb időszakban felszaporodva táplálék konkurensei lehetnek a helyi "vízálló" gilisztáknak. Az állatok közül legnagyobb jelentőségű (főleg a gyümölcsösben betöltött szerepüket tekintve) csoport: az ízeltlábúak. Atkák (talaj és növénylakók) ugróvillások, ászkák (fontos cellulózlebontók), a rovarok (a gyümölcsfákat és más növényeket fogyasztók, az ezeket fogyasztók, az egymást és mindenki mást fogyasztók, stb.) Ez egy külön világ, amit nagyon kevéssé ismerünk. Most csak azokat emelem ki, amelyek ellen védekezni kell, vagy éppen elősegíteni szaporodásukat. Alapelv legyen, hogy csak feltétlen (!) szükséges esetben avatkozhatunk be! Az atkák, bár jelentős károkat

okozhatnak- ártéri gyümölcsösökben csak akkor fognak gondot okozni, ha megtámadjuk őket. Egyébként jól el vannak látva ellenségekkel (elsősorban, az emberhez hasonlóan, "saját fajtájukból"). A rovarok között is számos kiemelésre méltó van, de ők is jól elbánnak egymással. Azért fő ellenségként megemlíteném a farontó lepkéket! Ezekre oda kell figyelni a telepítés után, mert egy hernyó el tud rendezni egy csemetét, és erdők közelében akad belőlük elég! Még egy rovar-csoportot meg kell említeni, amely nagy fontosságú minden gyümölcsösben. Ezek a megporzó rovarok, esősorban a különböző méhek Kevés vagy sok megporzó rovar akár többszörös termésmennyiség-különbséget jelenthet. A méhészet jelentőségét fokozzák az általa előállított termékek, amelyek jól kiegészíthetik a gyümölcsös termékeit, és például a mézet fel is lehet használni azok tartósítására, változatosabbá tételére is.

Fontos megporzók még a poszméhek és a szabóméhek. Utóbbiakat nádtetők használatával, vagy kötegelt, elvágott nádszálakkal bírhatjuk megtelepedésre. A ragadozó és a parazita rovarokkal valamint a gerincesekkel a védekezési módszereknél foglalkozunk.  Az ártéri gyümölcsös jelentősége és célja  Ártéri gyümölcsösök kialakítása részben gazdasági (termelés, turisztika), részben természetvédelmi célokat szolgálhat. Lehetőleg arra kell törekednünk, hogy mindkét cél - egymást kiegészítve és támogatva - elérhető legyen. A gazdasági célokról részben már volt szó, másrészt nem képezik szorosan véve a tanulmány tárgyát. A természetvédelmi célok körül legfontosabb lehet az emberi befolyásra kialakult táj védelme, illetve helyreállítása. Természetvédelmi célkitűzésnek tekinthető pl a még meglevő ártéri gyümölcsösök (diós, szilvás, vegyes) lehetőség szerinti megóvása, ami gazdasági

hasznosításuk nélkül meddő próbálkozás, mivel ezek épp gazdasági hasznuk miatt jöttek létre! Ha ez nem megy, inkább az eredeti ártári társulások kialakulását segítsük! Elképzelhető cél lehet még pl. egy nemesnyár-ültetvény fokozatos átalakítása az eredeti erdőtársulássá, úgy hogy közbeiktatunk egy néhány évtizedes gyümölcsös szakaszt, majd ezt a beerdősülés arányában hagyjuk visszafejlődni. Ez természetesen akár száz évet, és ezalatt állandó figyelmet igényel. Ez a módszer "váltógazdálkodássá" fejleszthető. A "fáradt" öreg gyümölcsös-tagokat hagyjuk beerdősülni, míg az erdő vágásérett foltjait kitermelve új gyümölcsöst telepítünk a helyére. Így a gyümölcstermés sem lesz szakaszos, és az erdő megadja a helyben felhasznált faanyagot is.  Korlátozott növényvédelem az ártéri gyümölcsösökben  Az ártári gyümölcsösben - annak célja és jellege miatt is - csak

korlátozott, ökológiai szemléletű növényvédelmet folytathatunk. A kémiai védelmet vagy teljesen elhagyjuk, vagy - nagyon indokolt esetekben- a "biológiai növényvédelem módszertana által elfogadott" anyagokat (pl. kén, növényi eredetű szerek) alkalmazunk. A továbbiakban nem törekszem arra, hogy ún. "biztos recepteket" adjak, mert ugyan ez kényelmes és népszerű módszer, de lényegében semmire sem jó. Inkább olyan lehetőségeket körvonalazok, amelyek figyelembevételével, az adott időben és helyen, hozzáértő szakemberek a legalkalmasabb módszert kidolgozhatják. A mezőgazdaság-minden más szóbeszéddel ellentétben-szakma (kertészetet és erdészetet is ideértve). Az ártéri gyümölcstermesztés pedig, - bár még kialakulatlan- szakma kell, hogy legyen, a szakmán belül is. Mondjuk, mint a fémműves-szakmában az ötvös Tehát a korlátozott (nem biztos, hogy hatásában is!) növényvédelem fő lehetőségeit az

alábbiak szerint csoportosíthatjuk. Ezek között nem szerepelnek a kísérleti szakaszban levő, még nem alkalmazott módszerek.  "Technológiai" eljárások:  Ezek között szerepelnek azok az eljárások, amelyeket már előbb taglaltam. A lehető legjobb termőhely megkeresése, a termesztési módszerünk számára alkalmas fajok és fajták kiválasztása. Nagyon fontos a megfelelő munkamódszerek megtalálása, mert az iparszerű gyümölcsösökből nagyon keveset vehetünk át. Ezeket lehetőleg az alkalmazhatóság határáig egyszerűsítsük. Egy példa: a gyümölcsfák 10-20 éves koráig nagy veszélyt jelentenek a farontó lepkék (erdőben különösen). Nagyon sok tudományosnál tudományosabb eljárással védekezhetünk ellene. Ezek közül egy igazán hatékony, a citerahúr (v más hajlékony acéldrót) A telepítést évente kétszer átvizsgálva, feltétlenül megtaláljuk a lárvák károsítását.(a lárva a szabadba bocsátja

ürülékét) Az általában nem túl hosszú járat végében az ujjnyi lárvát a dróttal felnyársaljuk, majd a járat nyílását sebbalzsammal, vagy agyaggal betömjük. Hasonló módszerek bőséges tárháza a régi szakirodalom, néhol (egyre ritkábban) a helyi hagyomány. Talajművelést az ártéri gyümölcsösben lehetőleg ne alkalmazzunk, viszont fontos egyes gyümölcsfa-fajok (fajták) lehullott lombjának, gyümölcs-múmiainak az eltávolítása, esetleg még elégetése is. Ez a következő évi fertőzést rendkívül lecsökkentheti (pl. monília, varasodás, egyes levélkárosítók), bár hátrányos ökológiai hatásai is vannak.  "Biológiai" eljárások: Tulajdonképpen annyi a közük a biológiához, hogy az élővilág egyes tagjainak protekciót biztosítunk, amit azok vagy kihasználnak a számunkra kevésbé kedvelt vetélytársaikkal szemben, vagy nem. (Utóbbi esetben sikertelenek voltunk) Az ökológiai szemléletű

gazdálkodásban inkább alkalmazhatók, mint pl. a kémiai módszer, de ezek sem csodamódszerek! Ugyanúgy vannak hátrányaik, ha kevesebb is. Néhány alapelv alkalmazásukhoz:   Csak, ha szükségesek!   Lehetőleg ne hozzunk "új szereplőt", tehát helyi élőlényeket alkalmazzunk.   Ha idegen élőlényt használunk, azt lehetőleg csak idegen károsító ellen vessük be. (pl saját parazitáit, ha a helybeli paraziták nem kedvelik)   A biológiai kísérleteket hagyjuk a kutatókra!   A biológiai eljárást ne tévesszük össze a biokémiaival (pl. hormonok, antibiotikumok)   A biológiai módszer ritkán marad helyben. Számoljunk a környezetre kifejtett hatással!   Hosszú ideig (akár évekig) figyeljünk a hatásra! Ezeket az "alapelveket" ne tekintsük lezártnak! A tudomány fejlődésével újabb szempontok kerülhetnek előtérbe. A biológiai módszereket a szerint is két részre oszthatjuk, hogy

ott helyben "állítjuk elő" a szükséges szervezeteket, vagy mint tenyésztett készítményt, tenyészetet, biológiai laborból "gyártótól" szerezzük be. Az utóbbi módszer jelenti a drasztikusabb beavatkozást, ezért jól meg kell gondolnunk, számba véve gazdaságosságát és ökológiai hatásait is! A felhasznált élőlények szerint is csoportosíthatjuk a biológiai növényvédelem módszereit. A vírusok, alkalmazása a kísérleti módszerek határán van még. Jelenleg egyetlen "üzemileg alkalmazható" hazai módszer a gesztenyevész elleni fertőzött gombaoltóanyag, ami az ártéri gyümölcsösben csak elvi jelentőséggel bír. A baktériumok közül számos készítmény formájában kerül már kereskedelmi forgalomba a Bacillus thuringiensis és különböző, kitenyésztett törzsei. Az ártéri gyümölcsösben nem valószínű, hogy nagy jelentősége lehet. Egyrészt költséges (anyag, kijuttatás), másrészt

egyáltalán nem olyan válogatós, mint az előállítók reklámjaiban! Rendkívül sok rovar lárváját pusztítja (nem is ismerjük a "listát", csak a fontosabb fajokat) , azonkívül a laboratóriumiból a természet szelekciós nyomása alatt új formái bontakozhatnak ki, amelyek már nem biztos, hogy a célzott kártevőt pusztítják. Maga a baktérium és más hasonló hatású fajok a hazai flórában előfordulnak. A gombák közül elsősorban talajlakó fajok jöhetnek számításba. Ezek közül egyesek antibiotikumokat termelve hatnak más talajlakó gombákra, baktériumokra, mások pl. fonalférgekre "vadásznak " hurokcsapdával. Gyakorlati alkalmazásuknak egyelőre nincs jelentősége az ártéri gyümölcsösben. Egyes élősdi gombák viszont "kisüzemi" módszerekkel bevethetők pl. a levéltetvek ellen: Nagyobb tetű-kolóniákat vízbe mosva és pár napig rothasztva, megfelelő időjárás esetén olyan járványt idézhetünk

elő a lé levéltetvekre permetezésével, ami néhány nap alatt végez a levéltetű túlszaporodással! Szedésre váró gyümölcsre azért nem ajánlanám! Szinte minden állatfajnak van saját, fajspecifikus élősdi gombája (általában több is), amelyek a gazda számára kedvezőtlen viszonyok között hamar helyreállítják az esetleg kibillent egyensúlyt. Nem biztos, hogy ezekbe a folyamatokba be kellene avatkoznunk. Az ízeltlábúak közül elsősorban a ragadozó atkákra és rovarokra számíthatunk. Előbbiek a növényevő atkák "oroszlánjai" és úgy szaporíthatjuk őket, hogy semmi atkaölőszert nem használunk. A pókok is jelentősen beavatkoznak a gyümölcsös életébe, de növényvédelmi szempontból jóval kisebb a szerepük, mint pl. a ragadozó atkáknak A ragadozó (esetleg mindenevő) rovarokra inkább számíthatunk. A hagyományosan kártevőnek tekintett darazsak feltétlen kíméletre szorulnak az ártéri gyümölcsösben. Egyrészt

amúgy is drasztikusan csökkentek állományaik a házi méheket károsító "import" Varroa-atkák miatt, másrészt a hernyók irtásával megakadályozhatják egyes fajok túlszaporodását. Egyes darazsak szaporodását elősegíthetjük esőtől védett fészkelőhelyek kialakításával is. A hiedelemmel ellentétben a darazsak kevésbé vannak a cukorra utalva, mint pl. a méhek, többnyire beérik a hullott, erjedt gyümölcsösön való kocsmázással. (A szőlőben jelentős kárt tehetnek!) "Mindent" megesznek, de legjobban a különböző rovarokat kedvelik. Egyes, ügyesebb fajok a repülő rovarokat is megfogják. Még nagyobb jelentősége van rokonaiknak, a fürkészdarazsaknak, és az életmódrokon fürkészlegyeknek. A biológiai növényvédelem első hazai sikere is a fürkészdarazsak sikeres alkalmazása volt az almafa vértetű ellen. (Azóta is hatásos) Jelentős lehet még a tenyésztett fátyolka fajok bevetése is. (Bár a tenyésztett

fajok alkalmazása elsősorban a zárt terű, nem a természetközeli termesztésre való.) A lebegőlegyek lárvái a fátyolka- és a katicabogár-lárvákkal együtt a hangyák "levéltetű-istállóit" dézsmálják. A hangyák szerepe egyénként a darazsaknál is kétoldalúbb. Egyes fajok inkább rovarevők, mások gomba v. növényevők, (v a növénnyel etetett gombát eszik) de a hazai fajok nagy része levéltetű (vagy gyökértetű) "istállókat" tart fenn, ahol az általa "tenyésztett" levéltetveket őrzi, gondozza, és "feji". (A levéltetűnek emészthetetlen cukrot, a mézharmatot fogyasztja.) Ezeknek a fajoknak a túlszaporodása esetén meg kell akadályoznunk, hogy a gyümölcsfákra felmásszanak.(Hernyóenyv) Így az aljnövényzetbe szorulnak, ahol csak a gyomokat károsítják háziállataik. Mivel az ártéri gyümölcsösök vízközelben vannak, némi növényvédelmi jelentősége a nagyszámú ragadozó

szitakötőnek is van. A máshol jelentős imádkozó sáska viszont nem játszik számottevő szerepet, mert áttelelő tojáscsomagja rosszul tűri az elárasztást. Egyes lombszöcskék viszont sok hernyót elpusztítanak. A katicabogár, bár a biokertészek kedvence, nem tud lépést tartani a levéltetvek felszaporodásával. Jelentősége kisebb, mint a levéltetű-fürkészeké és a levéltetvek parazita gombáié. Sok ragadozó van a bogarak és más rovarok között és, ökológiai szerepük jóval felülmúlja növényvédelmi jelenőségüket. Jelenlétük jól jelzi a természetességi állapotot. Ugyanez érvényes a férgek, százlábúk, ászkák, csigák, stb jelenlétére is (Egyes nagy meztelen csiga fajok hajlamosak ragadozóként viselkedni a kisebb fajokkal szemben!) A gerincesek közül a gyümölcsösökben legnagyobb jelentősége a madaraknak van. Különösen érvényes ez az erdőben elhelyezkedő ártéri gyümölcsösre. Bár egyes fajok, jelentős kárt

is okozhatnak (seregély: bogyósok, harkályok: dió,), többségük, jellemzően rovarevő (különösen a költési időszakban). Jelenlétüket biztosíthatjuk megfelelő fészkelőhelyek (pl. odúk) kialakításával, kevés zavarással A madarak fajonkénti részletezésére nem térek ki, mert ez kitenne egy külön tanulmányt. A kétéltűek közül némi jelentősége van a békáknak, a hüllők közül az erdei siklónak, bár inkább csak indikátor szerepük van a gyümölcsös szempontjából. Az emlősök között jelentős károsítók (egerek, pockok, nyulak, nagyvadak) is vannak, a madarakéhoz mérhető növényvédelmi szerepe van viszont a denevérnek. (Pl a farontó lepkék jelentős pusztítói). Megtelepedésüket denevérodvak kihelyezésével segíthetjük. A menyét, hermelin, nyest, nyuszt, görény, róka a rágcsálók pusztításával a telepítés utáni rágáskárt mérsékeli. (A nyest kárt okozhat a gyümölcsben). A cickányok szerepe kicsi. A

mókus esetenként kárt tehet, viszont a nyuszt "kordában tartja". A vaddisznó a fiatal csemeték kitúrásával és a hullott gyümölcs, dió felszedésével okoz kárt, a pajorok összeszedésével hasznot. "Biokémiai" védekezési módnak nevezhetjük azokat az eljárásokat, beavatkozásokat, amelyek a károsítókat saját biokémiai folyamataik, illetve anyagaik (hormonok, enzimek, feromonok, stb.) felhasználásával irtják, beavatkoznak szaporodásukba, növekedésükbe, esetleg megölve azokat. Nem túl szakszerű megnevezés, mert nem húzható határvonal a szigorúan vett kémiai eljárások és a biokémiainak nevezhetők közé. Mivel az ártéri (erdei) gyümölcsöst, - ha szándékainknak megfelelően sikerült inkább tekinthetjük erdőnek, mint ültetvénynek, emberi beavatkozásra alig szorul. Erre kell törekednünk. Emiatt ezekből a módszerekből csak azokat alkalmazzuk, amelyek nem drasztikusak, gépi kijuttatást nem igényelnek

és nem drágák. Ennyi követelménnyel gyakorlatilag "kilőttük" a csoportot. Talán egyetlen kivétel a szex- feromonok alkalmazása (vagy más illatanyagok). Ezeket általában csapdaként alkalmazzuk, elsősorban lepkék (molyok) ellen. A nagyüzemi termesztésben a permetezés optimális idejének megállapítására használják, de az ökológiai szemléletű és kis területi egységekben (gyümölcsöstisztások) telepített gyümölcsösökben konkrét védekezésre is alkalmasak (házikertekben, zártkertekben is). Úgy számolhatunk, hogy 3 gyümölcsfát egy csapda kb. 80 %-os hatásfokkal véd (ha állandóan karbantartjuk). Mivel a csapdában elhelyezett szex-feromon csak a hímeket vonzza, a nőivarú egyedek nem mennek a csapdába, de a tojásaik a megcsappant hímarány miatt nagy százalékban termékenyítetlenek maradnak. A nőivarú lepkéket a tápnövény csábítja, ott várják a hímeket. Ezért a csapdákat ne a tápnövényekre tegyük, mert a

gyülekező hímek "útközben" összetalálkoznak a nőivarú lepkékkel! Tehát pl. a szilvamoly csapdákat tegyük az almafára, az almamolyét a szilvafára, de úgy hogy közel legyenek egymáshoz. Az ártári gyümölcsösben valószínűleg érdemes szex-feromon csapdát használni az almamoly ellen alma és diófák, szilvamoly ellen szilvafáknál. Érdemes a kéregmolyokra is figyelni. Ahol sok van, csapdázással jól gyéríthető Még egy módszer: mivel nagyon sok faj ellen kapható csapda, ha van rá fedezet, egy-egy csapdával felmérhetjük, milyen kártevő gyakori a területünkön. Bár nem tartoznak ebbe a körbe, megemlítem: sokféle illat és színcsapda kapható és alkalmazható. Meggondolandó azonban, hogy ezek a csapdák sokkal kevésbé fajspecifikusak, mint a feromoncsapdák. (Ez utóbbiak jórészt egy-egy fajt fognak) Sok ritka, esetleg védett, vagy gazdasági szempontból hasznos faj is belekerülhet. Egyes anyagok, így a

juvenilhormon-analógok, kitinszintézis-gátlók kijuttatása csak a nagyüzemekben alkalmazott technológiákkal oldható meg, ökológiai hatásaik alig tisztázottak. Számításba jöhet még a steril egyedek kibocsátásával végzett populáció-csökkenés, de ennek "ipari" háttér hiányában nincs jelentősége. Az iparilag előállított, "hagyományos" kemikáliák használatáról az ártéri gyümölcsösökben akár meg is feledkezhetünk. (Jogilag tisztázatlan, hogy a hatóság által kötelezően elrendelhető védekezések mennyire hatályosak ezen a területen!) Végszükség esetén a kevesebb ökológiai kockázattal és rombolással járó anyagokat, vagy helyettük nem kémiai módszereket alkalmazzunk. Tisztázni kell a természetvédelmi és hatáskörének az átfedéseit.(törvényhozás)! a növény-egészségügyi hatóságok A manapság nagyon divatossá vált "bio-módszerek" alkalmazása előtt még nagyon sok

vizsgálatot (hatásökológiai, egészségügyi, stb.) kell végezni A hobbi-lapokban jó lelkiismerettel ajánlott, néha erősen mérgező növényekből előállított, minimum "gyanús" módszerekkel kotyvasztott-rothasztott levek bizonyára sokrétű hatását hatóságok, vagy szavahihető intézmények alig vizsgálták. Élelmiszerek előállítására való felhasználásuk több mint könnyelműség! Biztosan nagyon sok értékes eljárás rejlik köztük, ezek kiválasztása és alkalmazásra alkalmas kidolgozása komoly kutatómunkát igényel. Ajánlott irodalom: Dr. Jókai Mór: Kertészgazdászati jegyzetek Bp 1896 Mohácsy Mátyás: A házikert gyümölcsöse Bp. 1957 Dr. Surányi Dezső: Kerti növények regénye Bp 1985 Jozef Reichholf: Az (Természetkalauz) erdő. A közép-európai erdők ökológiája Bp. 1999 Gran /Jung/ Münker: Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények Bp. 1996 (Természetkalauz) Molnár István: A

fatenyésztés Bp. 1898 Kalmár /Makara/ Rimóczi: Gombászkönyv Bp. 1989 Dr. Sárvári János (szerk): Diófából erdőt Bp 1996 Frank Tamás (szerk.): Természet-Erdő-Gazdálkodás Eger 2000 Dr. Bartha Dénes (szerk): A természetszerű erdők kezelése, a kultúr- és a származékerdők megújítása Bp. 2001 Rápóti / Romvári: Gyógyító növények Bp. 1972 Agócs /Molnár: Erdőéltetés Sopron 1996 Szepessy I: Növénybetegségek Bp. 1977 Dr. Bognár S (szerk) Kertészek növényvédelmi zsebkönyve Bp 1983 Forrás: http://www.silvavitaehu