Tartalmi kivonat
BIBÓ LAJOS Bibó Lajos író, újságíró Hódmezővásárhelyen született, 1890. december 20-án, s itt is hunyt el 1972. október 27-én Bár sorsának kezdő és végpontja egy vidéki városhoz kötötték, a két pont közti ív, pályájának, tehetségének lendülete messze vetette szülővárosától. Alkotó éveinek javát szegedi, de főleg budapesti publicistaként töltötte. Könnyű tollú újságíró, belletrista, ünnepelt színpadi szerző lett. Pedig nem úgy indult Az ifjú a Bethlen Gábor Gimnáziumban tett érettségi után 19 évesen már a helyi 48-as Függetlenségi Párt lapjába, az apja által szerkesztett Vásárhely és Vidékében dolgozik. (Nyilván vonzotta a családi példa: idős Bibó Lajos a lapszerkesztés mellett hat kötet regényt, elbeszélést adott közre.) 1911-től a Szegedi Napló, majd a Szegedi Híradó munkatársa, - miután közkatonaként harcolt az I. világháborúban, 1918-ban Juhász Gyulával együtt indítja meg az
októberi polgári forradalom Tűz című hetilapját. 1920-ban a fővárosba költözött Írásait főleg a Nemzeti Újság, Új Nemzedék, Budapesti Hírlap, Esti Újság hozta, 1923-ban megjelentette első kötetét, A fáklya füstölve ég című novellagyűjteményt. Ezt követően sorra publikálta a derűs, szentimentális, parasztábrázolás divatját megtörő, kíméletlen realizmusú munkáit, hiszen szülőföldjének népét Tornyai Jánoson kívül kevesen ismerték jobban, mint ő. 1925-ben nagy sikerrel mutatta be a Nemzeti Színház A juss című parasztdrámáját, 1927-ben kiadták a Móricz Zsigmond által melegen fogadott A föld című elbeszéléskötetét és Anyám című regényét. Még ugyanebben az évben kitüntették a székesfőváros irodalmi nagydíjával. Kapcsolata semmilyen társasággal, csoportosulással nincs, magányos író, mesterségét kiválóan ismeri, könnyen, jól ír, 1930-tájától sajnos egyre több lektűrt.
Megélhetési gondok és egyfajta rezignáció a kispolgári ízlés kiszolgálására késztették, erős tehetsége aprópénzre váltására. 1948-ban visszavonult szülővárosába, személye és munkái az ezt követő években károsaknak minősíttettek. Az 50-es évek közepétől a Vásárhelyi Szó és a Tiszatáj újra közölték írásait, élete utolsó éveiben művei reálisabb értékelésben részesültek. 1968-ban Darvas József bevezetésével kiadták elbeszélései válogatott gyűjteményét, a Subások-at, 1972-ben Anyám című regényének jelent meg új kiadása, néhány munkáját a tévé is bemutatta. Bibó Lajos életműve 28 kötet regényből, 10 drámából, 7 kötet elbeszélésből és több ezer, számba nem vett cikkből, karcolatból, rövid írásból áll. Darvas József már említett bevezetőjében így értékelte: „szerettem Bibó írásaiban – főleg a novelláiban – a paraszti élet meleg színű, realista rajzait, s szerettem
a fojtott, nem agyonbeszélt drámaiságukat. Mindig éreztem, még a szerintem legvitatottabb drámáiban is az igazi írót. Lehet, hogy nem sáfárkodott jól kétségtelen tehetségével, s több engedményt tett egyfajta közönségigénynek, mint szabad lett volna. Mi viszont akkor sáfárkodnánk rosszul, ha életművéből nem tennénk élővé azt, ami érték.” Bibó Lajos művei: Drámák: A juss. 1925 Pallas, 88 p Báthory Zsigmond. 1927 Pallas, 120 p Eszter. 1937 Pallas ny 102 p Sasfészek. Színmű 1940 Stádium ny 96 p Hibások. Színmű Stádium, 96 p Napfoltok. Színmű 1944 Stádium, 112 p Csak színpadon: Üveghintó 1937. Komédia. Színmű, 1 felv 1920-ban Szegeden adták elő A csodadoktor. Vígjáték, 3 felv 1931 Az egyetlen asszony. Színmű, 3 felv 1932 Elbeszélések: A fáklya füstölve ég. 1923 Pallas 184 p A föld. 1927 M irodalmi Társaság, 213 p A búzát azért learatják. 1934 Singer és Wolfner, 356 p Örvény. 1942 Hungária ny 64 p
/Százezrek könyve/ A kincs. 1943 Stádium Kotormán. 1942? Áchim 31 p Subások. 1968 REGÉNYEK: Ladikon az ősmagyar hazába. 1925 Pallas, 224 p Anyám. 1-2 köt 1928 Athenaeum Meg kell a szívnek hasadni. 1929 Athenaeum 440 p Kétlelkű szerelem. 1930 Athenaeum 272 p A nagy találkozás. 1932 Világvárosi Regények Kiadóvállalat 60 p A fekete bég. 1933 Singer és Wolfner 82 p Vihartvetők. Regény + Sándorbul embör lössz Elbeszélés 1933 Singer és Wolfner 224 p. A halott szerető. 1934 Athenaeum 224 p A halottak győznek. 1934 Világvárosi Regények Kiadóváll 64 p Kanizsai kaland. 1934 Singer és Wolfner, 128 p Mindhalálig. 1934 Singer és Wolfner 64 p A vetés megérik. 1934 Csokonai 222 p Nincs irgalom. 1936 Franklin 225 p Anna tekintetes úr. 1937 Franklin 214 p A gyerek. 1938 Nova 287 p A lélek megmenekül. 1939 Stádium 296 p Halovány virág. 1940 Stádium 301 p Az utolsó kaland. 1940 Stádium 232 p Fekete napok. 1941 M Népművelők Társ 96 p A
legyőzhetetlen ellenfél. 1941 M Népműv Társ 96 p Egy kis boldogság. 1942 Áchim 32 p /Százezrek könyve/ A föld fia I. A puszta ég alatt 1942 Stádium 311 p Futóbetyár. 1942 64 p /Napsugár könyvek/ Olasz megbékél. 1942 Áchim 32 p Az orvos szerelme. 1942 /Napsugár könyvek/ 64 p Vitéz Thury György. 1942 M Népművelők Társ 96 p Sötét hajnal. 1943 Stádium 256 p Két huncut öreg. 1943 M Népművelők Társ 96 p A láp. Regény + Boldogság Elbeszélés 1944 Stádium 64 p Nincsenek messze a mezők. Kisregények 1944 Stádium 348 p Kőszegfalvi Ferenc BIBÓ LAJOS BIBLIOGRÁFIA Bevezetés A hatalmas és szerteágazó életmű összegyűjtését Bognár Júlia, szakdolgozatában, 1969-ben elvégezte s mi több Sipka Sándor ezt 1970-ben kiegészítésekkel látta el. Továbbá az 1982-ben megjelent, A magyar irodalomtörténet bibliográfiája is jelentős mennyiségű tételt sorol fel Bibó műveivel kapcsolatban. Mindezt figyelembe véve ez a
bibliográfia az írónak csak 1945 után megjelent műveit, valamint a róla ill. műveiről szóló írásokat gyűjti össze és tárja az érdeklődő elé. Rövidítésjegyzék AU. = Alföldi Újság BGGÉ = Bethlen Gábor Gimnázium Évkönyve CsmH = Csongrád megyei Hírlap DV. = Délvilág DM. = Délmagyarország ÉS. = Élet és Irodalom FU. = Független Újság MH. = Magyar Hírlap Na. = Népszava Ng. = Népszabadság VCsmH = Csongrád megyei Hírlap (vásárhelyi kiadása) Vs. = Viharsarok VT. = Vásárhely Tükör VV. = Vásárhely és Vidéke Bibliográfia 1. A nagy író a kis cigánylánnyal. = AU. 1945 dec 20 3 p 2. Bibó-darab a Vígszínházban? = AU. 1946 jan 4 3 p Bibó Lajos összes darabját eddig a Nemzeti Színház mutatta be. Az írónak nincs tudomása arról, hogy a Vígszínház bemutatóra készül. 3. A köztársasági elnök fogadta Bibó Lajost. = AU. 1946 szept 14 3 p A Pestre látogató írót fogadta a köztársasági elnök. Bibó most új
színművén dolgozik. 4. Dedikált Bibó-könyvek karácsonyra. = AU. 1946 dec 13 2 p Pesten, a romok alatt megtalált köteteit dedikálja és árusítja saját lakásán. 5. Gábor megpihen. = Délsziget, 1946/I. 8-11 p Elbeszélés. 6. Este tíz, hajnal három. = FU. 1947 okt 25 3 p Elbeszélés. 7. (sgy) [SIMONKA György] Eseteink a rendőrségen. = FU. 1948 nov 7 3 p Három humoros történet, melynek egyike Bibó Lajosról szól. 8. Subások. = Vs. 1954 szept 9 5 p Elbeszélés. Írói működésének 40 évfordulója alkalmából közölték az írást 9. A kutya. = Vásárhelyi Szó, 1955/jún. 7-9p Elbeszélés. 10. A Tisza. = Vásárhelyi Szó, 1955/okt. 6-10p Elbeszélés. 11. A holdfény mutatta az utat. = Vásárhelyi Szó, 1956/jún.-júl 3-9 p Elbeszélés. 12. Ruth kisasszony. = Vásárhelyi Szó, 1956/okt. 21-26 p Regényrészlet. 13. VASS György Új Bibó-regény jelenik meg a Magvető kiadásában. Beszélgetés az íróval = CsmH. 1957 jan 20 3 p Négy évre
szóló szerződést kötött a kiadóval. A közeljövőben jelenik meg az Utolsó kaland c. regénye 14. Külföldön megfilmesítik Bibó Lajos egyik regényét. = CsmH. 1958 júl 2 3 p Amerikai rendező vásárolta meg A „Halott szerető” című regény megfilmesítésének jogát. 15. (ó) [BIBÓ Lajos] Napló. = CsmH. 1958 okt 29 2 p Juhász Gyuláról. 16. November. = Tiszatáj, 1958/6. 10 p Elbeszélés. 17. A „lélök”. = CsmH. 1959 jan 4 4 p Elbeszélés Tornyai Jánosról. 18. A „Tűz” alapításáról. = CsmH. 1953 jan 18 4 p A Juhász Gyulával közösen szerkesztett szegedi hetilap 1918-as alapításáról. 19. Emlékezés régiekről. A „szőke csoda” = CsmH. 1959 jan 23 4 p Márkus Emília színésznőről, a Nemzeti Színház művészéről. 20. PAPP László Még egyszer a „Tűz” alapításáról. = CsmH. 1959 febr 1 4 p Hozzászólás Bibó Lajos cikkéhez. A szerző pontosítja a szegedi irodalmi hetilap alapításával kapcsolatos adatokat.
21. Emlékezés régiekről. Csortos = CsmH. 1959 febr 4 4 p Csortos Gyula színészről. 22. Emlékezés régiekről. Bajor Gizi = CsmH. 1959 febr 11 4 p 23. Emlékezés régiekről. Sugár Károly = CsmH. 1959 febr 18 4 p A Nemzeti Színház egykori színészéről. 24. Emlékezés régiekről. ”Bimbi, halj már meg!” = CsmH. 1959 febr 25 4 p Személyes élmények Bartos Gyula színészről. 25. Emlékezés régiekről. Színbád = CsmH. 1959 márc 4 4 p Személyes élmények Krúdy Gyulával kapcsolatban. 26. Emlékezés régiekről. A győri diadal = CsmH. 1959 márc 11 4 p Egy Győrben, 1930-ban rendezett Nyugat-estről, ahol a szerző is jelen volt. 27. Emlékezés régiekről. Harc az utolsó „bölények”-kel = CsmH. 1959 márc 18 4 p Az 1930-as, második vásárhelyi Nyugat-estről. 28. Emlékezés régiekről. A Hős kilép a könyvből = CsmH. 1959 márc 25 4 p Tömörkény Istvánhoz fűződő anekdota. 29. Emlékezés régiekről. Két pofon – öt liter bor =
CsmH. 1959 ápr 1 4 p Móra Ferencről. 30. Emlékezés régiekről. Az igazgató „távozik” = CsmH. 1959 ápr 8 4 p Hevesi Sándorról, a Nemzeti Színház igazgatójáról. 31. Emlékezés régiekről. „A rákleves! A rákleves, csak azt tudnám feledni!” = CsmH. 1959 ápr 15 4 p A szerző részt vett Madách földi maradványainak újratemetésénél Alsósztregován. 32. Emlékezés régiekről. Raporton = CsmH. 1959 ápr 22 4 p Színházi anekdota. 33. Emlékezés régiekről. „Éljen a király” = CsmH. 1959 ápr 29 4 p Az 1922-es országgyűlési képviselőválasztásról. 34. Emlékezés régiekről. A kalap = CsmH. 1959 máj 6 4 p Babits Mihályhoz fűződő emléke. 35. Emlékezés régiekről. Kapurtharla maharadzsájától a 101-es őrizetes celláig = CsmH. 1959 máj 13 4 p 36. Szervusztok, gyerekek! = CsmH. 1959 jún 28 4 p Tárca. 37. Vigyázz a városképre! = CsmH. 1959 júl 24 6 p A városképet csúfító plakátokról. 38. Más kenyerén. = CsmH.
1959 aug 16 4-5 p Elbeszélés. 39. A nap felé. = CsmH. 1959 okt 11 4 p Tárca. 40. A nagy ijedség hiteles története (részlet). p15-16 In: Szegedi írók a Tanácsköztársaságért (sajtó alá rend. Lőkös Zoltán)- Szeged, 1959. Részlet a Tűz, 1919.márc15-ei számából 41. Két pint szafaládé. = CsmH. 1960 jan 1 6 p Karcolat. 42. Lurkók lázadása. = CsmH. 1960 jan 28 5 p Elbeszélés. 43. Önkiszolgáltam magamat. = CsmH. 1960 jan 29 5 p Karcolat a vásárhelyi 1. számú háztartási boltról 44. Julis. = CsmH. 1960 febr 21 5-6 p Tárca. 45. A vásárhelyi medve nem hazudott. = CsmH. 1960 febr 24 5 p Anekdota a fővárosi állatkertről. 46. Hőstett. = CsmH. 1960 ápr 10 5-6 p Tárca. 47. A deci és a liter. = CsmH. 1960 ápr 17 6 p Az alkoholfogyasztásról. 48. A vendég tragédiája. Drámai költemény Madách után szabadon = CsmH. 1960 jún 29 4 p 49. Strandoltam. = CsmH. 1960 aug 11 3 p Karcolat. 50. Ünnep után. = CsmH. 1960 szept 30 4 p Az
élsportról az olimpia apropóján. 51. PAPP Zoltán Akik emlékeznek és akikre emlékezünk. = CsmH. 1960 dec 25 13 p Bibó Lajosról és Diósszilágyi Sámuel főorvosról. 52. Jeder sah sie anders: Roman = Lajos Bibó. [Übers ans d Ungar von Engen Gradis u. Lajos von Horváth – 1 Aufl – Hamburg : Rütten & Loening, 1960 [A halott szerető.] 53. Két vásárhelyi könyv. = CsmH. 1961 febr 17 2 p A napokban jelent meg Kárász József: Judit és Bibó Lajos: A halott szerető c. regénye. 54. Nyolc év Juhász Gyulával. p 247-252 In: Juhász Gyula 1883-1937. [Emlékezések, dokumentumok] (Szerk Paku Imre). Bp 1962, Magvető 55. Juhász és József Attila. p 368 In: Juhász Gyula 1883-1937. [Emlékezések, dokumentumok] (Szerk Paku Imre). Bp 1962, Magvető 56. TERESCSÉNYI György Darvadozások. p 394-405 In: Juhász Gyula 1883-1937. [Emlékezések, dokumentumok] (Szerk Paku Imre). Bp 1962, Magvető A Tűz c. folyóiratról is 57. Szeged, 1910, nyár, esti 10 óra. =
Tiszatáj, 1963/8. 3 p Visszaemlékezés. 58. A New-York. = Tiszatáj, 1963/11. 11 p Emlékezés a New York kávéházra. 59. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”. = Tiszatáj, 1963/12. 11 p Visszaemlékezés az Otthonra, az Írók és Hírlapírók Körére. 60. III. Richárd élve marad = Tiszatáj, 1964/1. 11 p Elbeszélés. 61. PÉTER László Juhász Gyula a forradalmakban. Bp – Akadémiai Kiadó, 1965 Többek között a Tűz c. folyóiratról és Juhász és Bibó kapcsolatáról is 62. SCHÖPFLIN Aladár A csodadoktor (Bibó Lajos vígjátéka a Kamaraszínházban) p. 604-606 In: Schöpflin Aladár: Válogatott tanulmányok. Bp, Szépirodalmi Kiadó, 1967 63. Subások. (Novellák Bev Darvas József) Bp 1968 Magvető 64. Subások. = CsmH. 1968 okt 9 2 p Az elbeszélést, a szerzőnek ma tartandó irodalmi estje alkalmából közlik. 65. Subások. = BGGÉ. 1968 24-27p Elbeszélés. Kritikák, ismertetések az elbeszéléskötetről: 66. D. O[DEMÉNY Ottó]
Bibó Lajos: Subások. = MH., 1969 jan 30 6 p 67. DARVAS József Előszó – Bibó Lajos Subások c. novelláskötetéhez = CsmH. 1969 febr 2 7 p 68. SIMONKA György Subások. Bibó Lajos könyve = Petőfi Népe, 1969. febr 23 6 p 69. BESSENYEI György Bibó Lajos novellái. Subások = Na. 1969 márc 27 2 p 70. Subások. = Magyar Képes Újság, 1969. április 15 (8 sz) 16 p 71. KELEMEN János Alföldi varázslat. = ÉS. 1969 máj 24 7 p 72. KRISTÓ NAGY István Bibó Lajos: Subások. = Alföld, 1969/8. 90-91 p 73. OCSOVSZKY László Subások. = Forrás, 1969/2. 95-96 p 74. FÁBIÁN Zoltán Subások. = Könyvtájékoztató, 1969/2. 2 p 75. Találkozás Bibó Lajossal. = Rádió és Televízió Újság, 1969. máj 12-18 12 p Elhangzott a Petőfi Rádióban 1969. május 17-én, 13,05 perckor 76. SIPKA Sándor Bibó Lajos: Subások. = Tiszatáj, 1969/6. 561-562 p 77. ZSIGMOND Endre Subások. = Új Látóhatár, 1969. 376-377 p 78. BOGNÁR Júlia Bibó Lajos műveinek bibliográfiája
és pályaképe. Szakdolgozat, 54 p[1969] A kézirat az NLVK Hgy.-ben található 79. SIPKA Sándor Bibó Lajos irodalmi munkássága (bibliográfia). Az író 80 születésnapja alkalmából Bognár Júlia dolgozata alapján Imolya Imre kiegészítésével összeállította és kiadja a Csongrád Megyei Könyvtár. (Sokszorosított kézirat),12 p. [1970] 80. Irodalmi est. = CsmH. 1970 dec 18 8 p Bibó Lajos születésének 80. évfordulóján 81. MOLDVAY Győző Bibó Lajos nyolcvan éves. = MH. 1970 dec 19 A Hét vége c mell 3 p Fenyvesi Félix Lajos rajzával = ÉS. 1970 dec 19 12 p 82. A 80 éves Bibó Lajos köszöntése. Irodalmi est Vásárhelyen = CsmH. 1970 dec 22 8 p 83. MOLDVAY Győző Bibó Lajos ballada-novellái. Subások = Kortárs, 1970. 993-995 p Ismertetés. 84. Két elbeszélés. [Mihály lovat akar, Kenyér] = Látóhatár, 1970/9-10. 801-807 p 85. SIPKA Sándor Bibó Lajos. = Látóhatár, 1970/9-10. 918-921 p Az író születésének 80. évfordulóján
tartott előadás rövidített szövege 86. GREZSA Ferenc Bibó Lajos nyolcvanéves. = Tiszatáj, 1970/12. 1182 p 87. Árvák. = Szabad Föld, 1971. jan 17 (3 sz) 2-3 p Elbeszélés. 88. Árvák. = Amerikai Magyar Szó, (New York), 1971. szept 2 7 p 89. HEGYI Béla Bibó Lajosnál. = Vigília, 1971/2. 126-131 p Interjú az íróval. 90. Két novella a régi szegény emberekről. = CsmH. 1972 aug 22 4 p Bibó Lajos A kenyér és a Mihály lovat akar c. novelláiból tv filmet készítettek s most mutatták be, aug. 18-án Kép is 91. SZABÓ Endre Könyvszemle. Bibó Lajos: Anyám Jegyzet az íróról és a regényről = CsmH. 1972 okt 8 6 p 92. Elhunyt Bibó Lajos. = MH. 1972 okt 28 8 p Hódmezővásárhelyen, október 27-én. 93. Meghalt Bibó Lajos. = Magyar Nemzet, 1972. okt 28 4 p Nekrológ. 94. Elhunyt Bibó Lajos. = Ng., 1972 okt 28 8 p 95. Elhunyt Bibó Lajos. = Na., 1972 okt 28 2 p 96. Sz-y Bibó Lajos = ÉS., 1972 nov 4 7 p Rövid életút. 97. Egy frissen hantolt sírra. =
Szabad Föld, 1972. nov 12 2 p Bibó Lajos nekrológja. 98. Eltemették Bibó Lajost. = CsmH. 1972 nov 18 4 p 99. Bibó Lajos 1890 – 1972. = Tiszatáj, 1972/12. 95 p 100. Vallomás az iskoláról. = BGGÉ., 1972 198-207 p Többek között Bibó Lajos is emlékezik egykori iskolájáról. 101. NIKOLÉNYI István Ráadás a személyiségből. = DM. 1973 júl 3 5 p Bibó Lajos: A láp c. TV drámájáról is Jún 29-én vetítették 102. JANKOVICS József Bibó Lajos 1890-1972. = Kortárs, 1973/2. 359 p 103. ILLÉS Endre Férfiregény. In: Illés Endre: Árnyékrajzok. Bp 1972 459-463 p Az Anyám c. regényéről 104. Tengeren. = Hatvani Lenin MDTSZ. 1974 jan 4 p Elbeszélés. 105. JOÓ János Hajja, kend TÉVÉ! = Ludas Matyi, 1975. aug 28 6 p Bibó Lajos Csodadoktor c. darabjának TV-változatáról 106. A nyolcadik napon. = Tiszatáj, 1977/4. 81-90 p Elbeszélés. 107. DALOS László Körfüggöny. = Film, Színház, Muzsika, 1982. jan 16 14 p Napfoltok címmel Bibó Lajosról
is. 108. [DOMOKOS Mátyás] Bibó Lajos (1890-1972) = Magyar Hírek, 1982. dec 25 36 p 109. Árvák. = Magyar Hírek, 1982. dec 25 36-37 p Elbeszélés. 110. A dátum. = Confessió, 1982/3. (aug) 103-105 p Tárcanovella. Az Élet és Jövő c református hetilapból, 1948-ból 111. Bibó Lajos 1890-1972. In: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1905-1945. Személyi rész I A-K Bp., Akadémiai Kiadó, 1982 Az író művei és a róluk írt kritikák felsorolása. 112. SIMONKA György Az Irodalmi Tető: Simonka György emlékirataiból I-V. = DM. 1983 dec 6, 7, 8, 10, 11 2 p A Bibó Lajossal közösen szerkesztett 1918-as Tűz c. folyóiratról is 113. ILLÉS Endre Torzók. = Ng. 1985 aug 18 13 p Bibó Lajos: A gyerek c. regényéről is 114. PAPP Zoltán Író a pálya szélén I-V. = VCsmH. 1985 szept 17-21 5 p Bibó Lajosról, személyes emlékek alapján. 115. PAPP Zoltán Váratlan fordulat. = VCsmH. 1985 dec 29 5 p Emlékezés, Bibó Lajos a Tiszatájban az 1960-as
években. 116. Két kölök. = Délsziget, 4/1986. 33-34 p Novella. 117. Találkozó-domborműavatással. = VCsmH. 1988 jún 27 4 p Jún. 25-én a Bethlen Gábor Gimnáziumban felavatták Bibó Lajos domborművét Máté István alkotását. 118. SZENTI Tibor Az utolsó summás. Szubjektív emlékezés Bibó Lajosra = Délsziget, 11/1988. 31-35 p Az író utolsó éveiről. 119. MOLDVAY Győző Vén subás. Bibó Lajos betegágyánál = Délsziget, 11/1988. 35 p Vers. U.a: = Délsziget, 18/1990. 42 p 120. FENYVESI Félix Lajos Bibó Lajos ébresztése. = Juss, 1988/3. (szept) 64-65 p 121. Subások. = Juss, 1988/3. (szept) 66-68 p Elbeszélés. 122. Hódmezővásárhely díszpolgára. = VT. 1990 ápr 28 1 p A márc. 22-ei tanácsülés határozata értelmében Bibó Lajos, Galyasi Miklós és Németh László díszpolgári címet kapott. 123. MOLDVAY Győző Olyat tudott, mint senki más : Centenárium Vásárhelyen. = Vasárnapi Hírek, 1990. dec 16 8 p Ünnepségek Bibó Lajos
születésének 100. évfordulóján Hódmezővásárhelyen dec. 20-án avatják föl az író emlékművét 124. Bibó Lajos. = Mai Nap, 1990. dec 20 16 p A száz éve született íróról. 125. Bibó Lajos = VT. 1990 dec 29 1 p Kép a dec. 21-én felállított emléktábláról, Erdős Péter és Nagy István alkotásáról. 126. FENYVESI Félix Lajos Most lenne százesztendős. Bibó Lajost idézzük = Délsziget, 18/1990. 11-13 p 127. Árvák. = Délsziget, 18/1990. 14-16 p Elbeszélés. 128. ROZSNYAI Jenő Meg kell a szívnek hasadni = DV. 1991 jan 23 2 p Az életmű rövid összegzése. 129. Nincs beszéd. = VV. 1991 okt 5 3 p Elbeszélés. 130. FENYVESI Félix Lajos A 100 éves Bibó Lajos. = DV. (H különkiadás) 1991 dec 10 1 p A szerző szükségesnek tartja az író emlékének felidézését, szellemének ápolását 131. Tengeren. = DV. (H különkiadás) 1991 dec 13 3 p Elbeszélés. 132. Kenyér. = DV. (H különkiadás) 1991 dec 14 2 p Elbeszélés. 133. A magyarok
elmaradnak. = DV. (H különkiadás) 1991 dec 17 2 p Elbeszélés. 134. MOLDVAY Győző A hallgatás kútjai. Bibó Lajos emlékezete = Délsziget, 30/1994. 7-16 p A szerző emlékei az 1944 utáni íróról. 135. Kenyér. = Délsziget, 30/1994. 41-43 p Elbeszélés. 136. Bibó Lajos vallomásai. Az interjút készítette, a kéziratot összeállította Szenti Tibor. (Kézirat) [NLVK Hgy] 137. SZENTI Tibor Bibó Lajos vallomásai. Hódmezővásárhely-Szeged, Lazi Bt, Verzál Ny 1998. A kötet végén bibliográfia. 138. Bibó Lajos vallomásai. = Délvilág, 1999. jún 7 4 p Szenti Tibor könyvének jún. 4-én volt a bemutatója a Németh László Városi Könyvtárban. 139. TÖRÖK Anita Baba bácsi lakatlan szigete. = Délvilág, 2000. dec 16 17 p Születésének 110. évfordulójáról az NLVK-ban emlékeztek meg 140. A Németh László Városi Könyvtár helyismereti gyűjteményében található a hagyaték gondozójától, Hajdu Gézától 1994-ben ajándékba kapott
könyvek, kéziratok. o–o Mutató III. Richárd élve marad c elbeszélés 60, Anyám c. regény 91, 103, Árvák c. elbeszélés 87, 88, 109, 127, Babits Mihály 34, Bajor Gizi 22, Bartos Gyula színész 24, Bessenyei György 69, Bethlen Gábor Gimnázium 100, - domborműavatás 117, bibliográfia 78, 111, Bognár Júlia 78, A csodadoktor (vígjáték) 62, 105, Csortos Gyula 21, Dalos László 107, Darvas József 63, 67, Demény Ottó 66, díszpolgári cím 122, domborműavatás 117, Domokos Mátyás 108, drámai költemény 48, elbeszélés 5, 6, 8, 9, 10, 11, 16, 17, 38, 42, 84, 87, 88, 104, 106, 109, 121, 127, 131-133, 135, emlékezések, anekdoták 21-35, 45, 57, 58, 59, emlékmű 123, 125, Erdős Péter 125, Este tíz, hajnal három c. elbeszélés 6, Fábián Zoltán 74, Fenyvesi Félix Lajos 81, 120, 126, 130, filmváltozat 14, 88, Gábor megpihen c. novella 5, Galyasi Miklós 122, Grezsa Ferenc 86, A gyerek c. regény 113, hagyaték 140, halálhír, nekrológ 92-99,
Halott szerető c. regény 14, 52, 53, Hegyi Béla 89, Hevesi Sándorról, a Nemzeti Színház igazgatója 30, A holdfény mutatta az utat c. elbeszélés 11, Illés Endre 103, 113, interjú (rádió) 74, 89, irodalmi est 80, 82, Irodalmi Tető 112, Jankovics József 102, Joó János 105, József Attila 55, Juhász Gyula 15, 18, 54, 55, 61, karcolat 41, 43, 49, Kelemen János 71, Kenyér c. elbeszélés 84, 90, 132, 135, Két kölök c. novella 116, Kristó Nagy István 72, Krúdy Gyula 25, A kutya c. elbeszélés 9, A láp c. dráma 101, A „lélök” c. elbeszélés 17, Lurkók lázadása c. elbeszélés 42, A magyarok elmaradnak c. elbeszélés 133, Márkus Emília színésznő 19, Más kenyerén c. elbeszélés 38, Máté István szobrászművész 117, Mihály lovat akar c. elbeszélés 84, 90, Moldvay Győző 81, 83, 119, 123, 134, Móra Ferenc 29, Nagy István fafaragó 125, Németh László 122, Nikolényi István 101, Nincs beszéd c. elbeszélés 129, November c.
elbeszélés 16, A nyolcadik napon c. elbeszélés 106, Nyugat-est - Győr 26, - Hódmezővásárhely 27, Ocsovszky László 73, Otthon, az Írók és Hírlapírók Köre 59, Papp László 20, Papp Zoltán 51, 114, 115, Péter László 61, regény 13, regényrészlet 12, Rozsnyai Jenő 128, Ruth kisasszony (regényrészlet) 12, Schöpflin Aladár 62, Simonka György 7, 68, 112, Sipka Sándor 76, 79, 85, Subások c. elbeszélés 8, 63-73, 75-77, 83, 121, Sugár Károly színész 23, Szabó Endre 91, Szenti Tibor 118, 136-138, Tanácsköztársaság 40, tárca 36, 37, 39, 44, 46, 47, 50, 110, Tengeren c. elbeszélés 104, 131, Terescsényi György 56, A Tisza c. elbeszélés 10, Tornyai János 17, Tömörkény István 28, Török Anita 139, „Tűz” c. folyóirat 18, 20, 54, 56, 112, Utolsó kaland c. regény 13, Vass György 13, vers 119, Zsigmond Endre 77