Irodalom | Középiskola » Realista és naturalista látásmód, Mikszáth és Móricz Zsigmond írói világának összevetése

Realista és naturalista látásmód: Mikszáth és Móricz Zsigmond írói világának összevetése Mikszáth Kálmán (1847-1910) a magyar irodalom fejlődéstörténetében jelentős szerepet töltött be, de alkotásaiból hiányzik az a teljesség, a társadalomnak az az átfogó ábrázolása, mely a francia vagy orosz realista regények legfőbb erénye. 1847. január 16-án született Szklabonyán Legjobb műveinek színtere a Felvidék, a „görbe ország”. Ennek hegyekkel zsúfolt földjén két nép, a magyar és a szlovák, két nyelv és kultúra keveredett egymással. A pesti egyetemen tanult, de diplomát nem szerzett. A Petőfi Társaság, a Kisfaludy Társaság, majd a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta, 1887-től élete végéig a Szabadelvű Párt képviselője. A tót és a palóc elbeszélésekben kimunkált úton halad tovább Felhasználta az ifjúkori élményvilágát, nagyobb terjedelmű novellák és regények kerültek ki tolla

alól. Egyre többet foglalkoztatták saját kora társadalmi fejlődésének problémái: mindenekelőtt a birtokos nemesség dzsentrivé válása, vagyoni és erkölcsi hanyatlása. Illúziótlan látásmódja, kétkedő természete, erős szatirikus hajlammal átitatott megfigyelőképessége a realizmus felé közelítette. A korabeli dzsentrit két jellegzetes típusban ábrázolta Az egyik az „úri Don Quijote”: az a dzsentri, aki nem tudja vagy nem akarja érzékelni az idő múlását, képtelen alkalmazkodni a századvégen kialakulófélben lévő polgári életformához. Régi vagyona nélkül is ragaszkodni próbál ősi szokásaihoz, értékrendjéhez, úri allűrjeihez. Az „úri Don Quijote” általában nem válik parazitává, megbújik a közigazgatás apparátusában, szerényen él, legfeljebb egyes alkalmakkor éli bele magát abba az előkelő régi világba, amely számára végképp elveszett. (Gavallérok) A másik alapvető dzsentritípus az „úri

svihák”: erkölcsileg lezüllött, kártékony, léha szélhámos, aki semmiféle hasznos munkára nem hajlandó, másokon élősködik, s érdekházassággal szeretne gazdag hozományra szert tenni. (pl Noszti Feri esete Tóth Marival). Művei a romantika és a realizmus stílusjegyeit összekötve a korszak legeredetibb, legélvezetesebb alkotóját adják. Az öreg Mikszáth sötét borúlátással tekintett a jövőbe, s valósággal „megjósolta” mindazt a történelmi katasztrófát amely később bekövetkezett (háború, a Habsburg-ház összeomlása, a nemzetiségek elszakadása, belső összeroppanás). 1910. május 28-án halt meg Realizmus Mikszáth Kálmán (18491910) a magyar elbeszélő próza mestere, a népi mesemondó hagyományok örököse, az élőszóbeli előadás fordulatainak alkalmazója a szépirodalomban. Kiemelkedő emberábrázoló, éles szemű megfigyelő. A kisepikában van leginkább otthon: az anekdota, a karcolat, a rajz kiemelkedő mestere.

Első sikereit a Tót atyafiak (1881) és A jó palócok (1882) c. novellásköteteivel aratja Publicisztikájában a karcolat uralkodik (pl: A pénzügyminiszter reggelije, 1882). Kiemelkedő regényei: a Szent Péter esernyője (1895) és a Beszterce ostroma (1894). A Jókai-féle romantikán túllép, az eszményítést és a pátoszt fokozatosan hátrahagyva alkot. Jellemei: különleges, érdekes, egyéni életfelfogású alakok, a sivár jelennel szemben egy patriarkális-idillikus, háttérbe szorult értékvilág képviselői. A kompozíciót széles expozícióval indítja, több szálon szerkeszti, ellenpontozza, csattanószerűen zárja. Regényei jellegzetesen anekdotafüzérek Hangneme rendkívül változatos és összetett, a gyarlóságokat a lélek derűjével ellensúlyozza. Utolsó regényei épp ennek az életbizalomnak a csökkenése miatt különös erejűek: A Noszty fiú esete Tóth Marival (1908), ill. A fekete város (1910) Móricz Zsigmond (189791942)

Mikszáth és Jókai anekdotázásával, ill. eszményítő ábrázolásmódjával szakítva a realista tényfeltárást mélyíti el. Valósághű művilága naturalista vonásokat is tartalmaz, a felszín alatti indulatok megjelenítésével társadalmi eredetű energiákat jelez. Hősei önmagukkal, környezetükkel viaskodnak, ennek ábrázolási formája a szabad függő beszéd. Nagy gondot fordít a cselekvések, magatartások motiválására, a belső történések jelzésére. Műveinek jellegzetes konfliktusa a férfi-nő kapcsolat A nemzeti kultúra népi értékeit világítja meg, a magyar falu differenciált társadalomképét írja le. Főként a parasztság életének ismerője és ábrázolója, de középső pályaszakaszában a történelmi osztály, a nemesség múltját és jelenét is elemzi, bírálja. Legsikeresebb műveiben feszes, drámai, a hős köré épített szerkezetet hoz létre. Műveiből: a Hét krajcár (1908) és a Tragédia c novella (1909), a

dzsentrit ábrázoló Úri muri (1927) és a Rokonok c. regény (1932), a Barbárok c drámai elbeszélés (1931), végül az Árvácska c. kisregény (1940) A naturalizmus A naturalizmussal (és mellette az impresszionizmussal, a szimbolizmussal és a XIX. század második felének számos egyéb művészeti irányzatával) a klasszikus modernség korába lépünk. A modernség fő jelenségcsoportjai: a hagyományos világkép elvesztése, ill újfajta világlátás kialakításának kísérletei; az egyén (a művész) helyzetének gyökeres megváltozása; úttörő próbálkozások a művészi kifejezésmód és nyelv megújítására vagy átalakítására. A naturalizmus a köznapi jelenségek aprólékos ábrázolásának, a rideg tények puszta közlésének művészete. A realizmus valóságábrázolásával elégedetlen alkotók alakították ki Ezek az alkotások a társadalom legmélyebb rétegeinek életét tárják fel, az ösztönök nyers világát tükrözik. A

naturalista mű az érzékletekre épít, direkt hatások kiváltására irányul, egyúttal azonban legalábbis az eredeti intenciói szerint óvakodik mindenfajta előítélettől és általánosító elmélettől. Az irányzat elnevezése a latin "natura" (természet) szóból ered. A naturalizmus ellenlábasa a klasszikus modernség művészeti irányzatai között a szimbolizmus, amely a valóság felszíni jelenségei mögötti, ill. fölötti értékvilág megközelítésére és kifejezésére törekszik. A naturalizmus legjellegzetesebb műfajának, a naturalista regénynek a színtere a társadalom legalsó szférája, a nyomorgó tömegek élettere, konkrétan a külváros, ill. a faluvagy tanyavilág tengődő és kallódó figuráié, valamint a bűnözés és a fülledt erotika A naturalizmus mint ábrázolásmód és korstílus a XIX. század második felében alakul ki és terjed el Európa nagy részén; szülőhazája Franciaország. A naturalista

művészet fő feladata annak ábrázolása, hogy az egyén sorsát az öröklött vonásai, valamint a környezete milyen mértékben és hogyan determinálja. Móricz Móricz parasztábrázolásának egyik újdonsága az irodalmi és kultúrtörténeti hagyománnyal való szakítás. A gondolkodástörténetben az a felfogás élt, hogy a falu, a vidék a harmónia és emberi boldogság világa. Mikszáth két elbeszéléskötetének világa bonyolultabb. Azt a pillanatot ábrázolja novelláiban, mikor a falu, a vidék természetes közösségébe betör a külvilág és a civilizáció; paraszthősei vagy küzdenek ez ellen, vagy behódolnak az új értékrendnek. A századforduló népszerű műfaja, a népszínmű még inkább felerősíti az egyoldalú faluképet: a falu a vidámság, a jókedv és a derű világa. Móricz másik újdonsága a paraszti világ struktúrájának bemutatása. Móricz ábrázolásában a falu - Ady szavával - a lelkek temetője, a

kielégíthetetlen emberi vágyak színtere. Móricz arra is rámutat, hogy a hagyománynak nemcsak értékőrző és megtartóereje van, hanem fogva is tartja a parasztságot, lehetetlenné teszi a felemelkedést, a többre vágyást. Móricz újfajta élményéhez megtalálja az adekvát stílust és emberképet, a naturalizmust. A biológiailag és szociológiai szempontból egyaránt determinált hősök ösztönélete kerül előtérbe. Az 1909-ben megjelent Tragédia című novella címe műfajt, illetve esztétikai minőséget jelent. A klasszikus tragédiában a köznapi mértéket meghaladó hős küzd a köznapi mértéket meghaladó értékekért, mely értékek a tragédiában általános emberi értékként mutatkoznak. Kis János ki akarja enni a nagygazda Sarudyt a vagyonából Kis Jánosnak még a vágyai sem lépik túl az ösztönélet szintjét, bukása és halála éppoly kisszerű és észrevétlen, mint élete. Az éhség, melyet nem csupán

biológiai-élettani szempontból értelmezhetünk, hanem jelképesen is, a korai Móricz-novellák egyik jellegzetes motívuma (Egyszer jóllakni). A naturalizmus emberképe hatja át a háborúellenes novellákat is, melyekben a borzalmak tudattorzító hatása és az ezeken túlnövő életakarat egyszerre van jelen (A tűznek nem szabad kialudni; Szegény emberek). Az 1916-os Szegény emberek című novellában a paraszti nyomor ábrázolása a háború embertelenségének bemutatásával párosul. A névtelen katona 26 hónapos frontszolgálat után 28 napos szabadságra jön haza. Megpróbálja a lehetetlent, ennyi idő alatt előteremteni családjának a tél átvészeléséhez szükséges pénzt. Ám hamar felismeri, hogy erre képtelen. A Vargáéknál elkövetett kettős gyilkosság nem csupán és nem elsősorban a szociális nyomor következménye, hanem a háború tudatromboló hatásáé. A novella hőse nem tud eligazodni a szabad és a tilos, erkölcsös és

erkölcstelen összekeveredett értékrendjében. Móricz emlékképekben idézi fel a háború borzalmait, s nyílt utalást is tesz a vétkesekre: „nem a muszka van a túlsó parton, a túlsó parton a gazdagok vannak” A szentimentális és naturalista elemek váltakozása jelzi a főhős lelki-érzelmi gazdagságát, de a tudatban végbement pusztulást is. Első jelentős regénye, a jelképes című Sárarany 1911 a főhős, Túri Dani alakjában harsányan naturalista eszközökkel - lásd Karinthy-paródia - mutatja be a paraszti tehetség önpusztító sorsát. Az Isten háta mögött 1911 tudatosan és ironikusan idézi Flaubert Bovaryné című regényét; a kisszerű történet a kisvárosi élet sivárságát, minden értelmes emberi törekvés lehetetlenségét ábrázolja