Filozófia | Tanulmányok, esszék » Lengyel Gábor - Szókratész pere

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófiatörténet Tanszék Szókrátész pere Készítette: Lengyel Gábor ÁJK-I.évf (levelező képzés) SZÓKRATÉSZ PERE Főszöveg: Platón: Szókratész védőbeszéde, A lakoma. Bp, Európa Könyvkiadó, 1994 Fejezetcímek: 1. A bölcs ember 2. A daimon 3. Vádak és védekezés 4. A törvény és a filozófus 2 1. A bölcs ember Szókratész azon filozófusok közé tartozik, akik egy sort sem írtak, mégis az ógörög filozófia meghatározó alakja lett. Bár a vádak ismertetése egy külön fejezetet képez, érdemes röviden feleleveníteni az egyiket: „ Vétkezik Szókratész és áthágja a törvényt, mert föld alatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti fel és másokat is erre tanít.” i Szókratész a fenti vádra reagálva fejti kis a bölcs emberre vonatkozó filozófiai álláspontját. Módszere a „bábáskodás” (maieutika): az állandó szókratészi

kérdezés feladata a tudást mintegy megszülni. A döntő jelentőségű tehát az lesz, hogy a kérdésben maga a tudatlanság válik tudatossá.Tanító feladatát – naphosszat az utcát járva – isteni parancsnak érzi, de kritikus és analitikus elméje nem hagyja nyugodni. (ez a szál végigfut az egész Apológián) A delphoi jósda bölcsnek mondja őt, keresve azonban a jósda állításának igazolását csak a maga tudatlanságát látja. Ezt nevezik a „szókratészi iróniának”, ami annak bevallása, hogy minden igazi tudás a tudatlanság beismerésével szokott kezdődni. Ezért is mondja Szókratész: nem tud semmit, kivéve azt az egyet, hogy semmit sem tud. Ebben az értelemben a fentiek miatt valóban ő a legbölcsebb A bölcsesség rágalmára az adott okot, hogy Szókratész bölcsesség hírében álló embereket faggatott azért, hogy rácáfoljon Apollón papnőjének (Püthia) azon állítására, mely szerint nála senki sem bölcsebb. Sorra

vizsgálta az államférfiakat, költőket és kézműveseket, majd kimutatta, hogy nem bölcsek – ezzel számos ellenséget szerezve. 3 Filozófiai kiindulópontja az ismerd meg önmagadat ( gnóti seauton ) gondolata, hiszen ez vezet ki a tudatlanságból. Az önismeret ugyanis rávezeti az embert a maga tudatlanságára, ugyanakkor vágyat (erósz) ébreszt benne a tudás iránt. A kutatás formája a beszélgetés, ami nem más, mint az igazság együttes keresése és megtalálása. Az igazság kutatásakor a „szókratészi irónia” eszköze, hiszen beszélgetőtársainak megcáfolásakor saját véleményét fejti ki. Ezen túlmenően a tudatlanság színlelése azért is fontos, hogy a megszólított embereket könnyebben vitatkozásra késztesse. Szókratész szerint az erény azonos az erény feladásával ezért tanítható. Az erény tanítójának ezért az erény fogalmával kell rávezetnie növendékét Eszköze az induktív vizsgálódás és a

fogalmi meghatározás, amely a lényeg meghatározásán alapul. Az Apológiában több helyütt élesen elhatárolja magát Szókratész a szofistáktól. ennek több oka is van: egyrészt nem azért nevel, hogy azzal pénzt keressen, másrészt a szofisták gyakran relativizáló felfogásával szemben mást állít. 2. A daimon A vád másik része szerint Szókratész „.nem hisz azokban az istenekben, akikben a város, hanem más, új daimonok működésében” ii A vád tehát aszébia (istentelenség), ami érdekesnek tűnhet egy demokráciában, annál is inkább, mert a felvilágosodás óta gyakori volt a vallás bírálata. (pl Xenophanész, Anaxagorasz, Protagorasz). Az istentelenség vádja legtöbbször politikai indíttatású volt, azonban ez mindig kimondatlan maradt. 4 Szókratész természetesen szembeszállt az istentelenség vádjával, a damonionra hivatkozva. Bár e kategória értelmezésénél a legkülönbözőbb vélemények láttak napvilágot.

leginkább azt fogadhatjuk el, ami a szókratészi damonionra egy belső, tevékenységet parancsoló szózatra tekint. Maga Szókratész is így határozza meg az esküdtszék előtt: „.bennem egy isteni, egy démoni hang szokott megszólalniMár gyermekkorom óta megvan bennem ez a szózat, és akárhányszor csak megszólal, mindig lebeszél arról, amit tenni szándékozom, rábeszélni pedig soha nem beszél rá.” iii 3. Vádak és védekezés A per i.e 399-ben zajlott le, vádlóként Melétosz, Anütosz és Lükon lépett fel: már foglalkozásuk is arra ösztökélhette őket, hogy Szókratész büntetéséül halált kérjenek. Melétosz kölő volt – Szókratész vizsgálódásaival kimutatja, hogy nem bölcsek -, Anütosz demokrata politikus; Lükon rhétor, az athéni ifjak tanítója, akik viszont örömest sereglettek Szókratész köré. A vád három vádpontot tartalmazott: Szókratész nem hisz Athén isteneiben (aszébia), új istenekben (daimon) hisz és

megrontja az ifjúságot. Mielőtt rátérnénk tételesen az egyes vádpontokra, érdemes megvizsgálni azon lehetséges okokat, melyek a Szókratész iránti ellenszenvet gerjeszthették. Az első két vádponthoz hozzájárulnak Szókratész filozófiájának egyes elemei: daimonionja, kételye a lélek halhatatlanságában és a túlvilági életre vonatkozó hiedelmekkel szemben. Filozófiai módszere („szókratészi irónia”) is sok embert megsérthetett, amit csak felerősített Arisztophanész a A felhők című vígjátéka (i.e423), ahol Szókratészt istentelen, az ifjúságot megrontó, lusta embernek állítja be. 5 (egyébként Arisztophanész a Madarak, majd a Békák című vígjátékában ismételten megtámadta Szókratészt) A legfőbb okok azonban – mint azt már említettük – inkább politikaiak voltak. Módszerével ugyanis erkölcsi tükröt tartott a demokrácia vezetői elé, s róluk is állandóan kimutatta, hogy bölcsesség hiányában nem

bírnak a polisz vezetéséhez szükséges képességekkel. A per folyamán maga Szókratész is utal erre: „E vizsgálódások következtében, athéni ifjak, sok gyűlölség keletkezett ellenem, méghozzá a legterhesebb és legsúlyosabb gyűlölségek. Annyira, hogy sok rágalom is származott belőlük.” iv Végül jó néhány tanítványa (pl.Alkibiadész, Kritiasz), több gazdag arisztokrata ifjú is kedvet kapott a szórkatészi módszerhez, ezáltal kritizálva a demokrácia alapjait. Szókratész maga védte magát az athéni törvények értelmében. Védelmét azonban nem a konkrét vádpontokra való reagálással kezdi, hanem – mintegy felmutatva a vádpontok elégtelen alapját – régebbre visszanyúló rágalmakkal. A rágalmakat így foglalja össze: „Vétkezik Szókratész és áthágja a törvényt, mert föld alatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti föl, és másokat is erre tanít” v Szókratész cáfolja azt,

hogy a szofistákhoz (Gorgiaszt, Hippiaszt, Prodikoszt nevesíti) hasonlóan emberek nevelésével keresne pénzt, sőt bebizonyítja, hogy a gazdag ifjak önként csatlakoznak hozzá és követik módszerét. Maga a rágalom pedig azon alapul, hogy akik nem ismerik módszerét: „azokat a minden bölcselkedővel szemben kéznél levő dolgokat emlegetik: az égi jelenségeket meg a föld alatti, az istentagadást, a silány ügy jobbnak való feltüntetését.” vi Maga a vád így szól: „Vétkezik Szókratész mert megrontja az ifjúságot, és nem hisz azokban az istenekben, akikben a város, hanem más, új daimónok 6 működésében”. vii Szókratész védekezésében a saját módszerére épít, amennyiben Melétosszal való dialógusában pontról pontra mutatja ki a vád tarthatatlanságát és megalapozatlanságát. Ennek során bebizonyítja, hogy hisz a daimónok működésében így tehát létezésükben is hinniük kell. Szókratész a védekezésében

gyakran hivatkozik az erényre, az erényes életre. Az erény áll filozófiájának középpontjában és azt vallotta, hogy a legfőbb gyönyörűség az öntudatos élet öröme. Az öntudatos, erényes életre kell hát törekednünk: aki ismeri a jót az rossza ember nem lehet, azonban a jót csak értelemmel lehet megragadni. Így bátran mondhatja Szókratész, hogy „nem is volt még a városban számotokra nagyobb jótétemény, mint ez az én istennek tett szolgálatom. Mert nem másban fáradozom, mikor köztetek járok, mint abban, hogy ifjakat-öregeket meggyőzzem: ne törődjék előbb, és ne is olyan buzgón, testével, vagyonával, mint a lelke lehető legjobbá tételével.” viii Szókratész a daimón sugallatára hivatkozik cselekedeteiben és inkább engedelmeskedik a jobbnak, minthogy féljen a haláltól. Arra, hogy hisz az istenekben (daimón hangjában) bizonyítékul hozza fel az i.e 406-ban történteket, ahol prütaniszként nm volt hajlandó a

sztratégoszok elleni pert lefolytatni, inkább a törvényt és az igazságot választotta. Az ifjúságot sem rontotta meg soha, hiszen tanítást nem ígért és nem is tanított, főként nem pénzért. Ma valóban megrontotta volna az ifjúságot, most nem tanúskodnának mellette. (pl, Kritón, Paralosz, Platón) Szókratész ezt a tényt – az istentelenséghez hasonlóan – a vádlói ellen fordítja, amikor azt mondja, hogy „Melétosz hazudik, és én igazat mondok.” ix 7 Az első szavazás eredményeként a bírák csekély többséggel, 281:219 arányban mondták bűnösnek, majd a büntetés kiszabása következett. Szókratésznek lehetősége lett volna a büntetés enyhítését kérni, azonban ezt elutasította. Már apológiája során is megvetően mellőzte a bírák együttérzését megnyerni kívánó fordulatokat és kijelentette, hogy ha kivégzik, bírái többet fognak ártani maguknak, mint neki. A haláltól nem fél, mert az nem gonosz Vagy

hosszú álom következik, vagy túlvilági élet, ha pedig az, akkor beszélgetéseit az alvilágban is tudja folytatni. Másrészt az is megnyugtatja, hogy jó emberrel sem életében, sem halálában nem történhet rossz. A fentiek ismeretében megérthetjük azt a nyugalmat, amellyel Szókratész kijelenti, hogy nemhogy nem halál illeti, hanem az, „hogy a prütaneionban étkezzék, és még sokkal inkább megilleti, mint olyan valakit közületek, aki Olümpiában győzelmet aratott.” x Bíráit ez teljesen felháborította, mire Szókratész egy kisebb pénzbüntetést felajánlott. A második szavazás során növekedett a halálát kívánók száma A halálbüntetés kiszabása után Szókratész híressé vált mondatával búcsúzott: „Én halni indulok, ti élni; de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.” xi 4. A törvény és a filozófus Szókratész viszonyát a törvényekhez alapvetően etikája

határozza meg. A jó lényegét a hasznosságban jelöli meg, illetve a célszerűségben. A szofistáktól eltérően a 8 törvényeket az emberek felettinek tartja és a városállamra nézve azt a követelményt fogalmazza meg, hogy jó az, ami a polisz törvényeinek megfelelő, rossz és igazságtalan pedig az, ami e törvényekkel ellenkezik. Szókratész mindig tisztelte a törvényt, élvezte a védelmét, ezért most is következetes próbál maradni és vállalja a súlyát is (ez leginkább a Kriton c. dialógusból derül ki, ahol a szökéstől zárkózott el). Már apológiája során kijelenti „úgy gondolkoztam, hogy inkább a törvény és igazság oldalán várom be a veszélyt, semhogy csak azért, mert a börtöntől vagy a haláltól félek, veletek tartsak, mikor jogtalanságot akartok elkövetni.” xii Álhatatos következetességgel és erénnyel állította, hogy még az igazságtalannak tetsző ítéletet is tisztelni kell, hiszen különben

minden törvény érvényét vesztené. A rossz törvényt meg kell változtatni, de nem lehet azon felülemelkedni. Akinek nem tetszik a törvény, elhagyhatja az államot, ha erről elmond azonban, akkor az ítéletet minden körülmény között vállalnia kell. Filozófiájának elveihez hű maradt halálbüntetésének kimondása után is, mindig is azt tartotta, hogy a bűntől nehezebb megszabadulni mint a haláltól. Ennek kapcsán írja: „Én nem úgy távozom majd, mint akit ti halálos ítélettel marasztaltatok el, ezek pedig úgy, mint akiket az igazság marasztalt el a gonoszság és jogtalanság vétkében.” xiii 9 Idézetek jegyzéke i i.m: 10 oldal ii i.m: 20 oldal iii i.m: 35-36 oldal iv i.m: 18 oldal v i.m: 10 oldal vi i.m: 33 oldal vii i.m: 19 oldal viii i.m: 20 oldal ix i.m:49oldal 10 x i.m: 45 oldal xi i.m: 55 oldal xii i.m: 37 oldal xiii i.m: 50 oldal 11