Történelem | Középiskola » Jobbágykérdés a reformkorban

Jobbágykérdés a reformkorban Magyarország történelmétől kezdve agrárország, gazdasága mindig is a földön nyugodott. A magyar mezőgazdaságban a külterjes, két- és háromnyomásos művelési rendszert alkalmazó, robotoltató majorsági gazdálkodás volt az uralkodó. Ipar alig létezett A parasztság közel fele zsellérként dolgozott a majorságokban, a másik fele pedig igen differenciált. Egyedül a gazdagparaszti réteg volt képes piacra termelni, időnként saját telkeiken bérmunkákat alkalmazták. A középparaszti réteg önmagát és családját tartotta el, a szegényparasztság kénytelen volt telkénel jövedelmét többletmunkával kiegészíteni. A hatékony termeléshez szabad munkaerő és pénz kell, de ezek egyike sem volt meg. Nem voltak bankok, nem létezett szabad tőkeáramlás. A reformkori politikai viták egyik fő témája a jobbágykérdés, és ehhez kapcsolódva az örökváltság problémája. A nemesség számára nyilvánvalóvá

vált, hogy a jobbágy robotmunkája gazdaságtalan, ezért arra korszerú, külpiacokon is eladható termékeket produkáló gazdálkodást alapozni lehetetlen. A vállalkozó szellemű nemesek a jobbágyi terhek megszüntetésétől várták a birtokkorszerűsítéshez elengedhetetlen pénzt és szabad munkaerőt. Ám a rossz piaci adottságú területek nemessége, és azok, akiket csak kiváltságai különböztettek meg a jobbágyoktól, viszont a jobbágyrendszer fenntartásában voltak érdekeltek. Kossuth úgy gondolta, ez kevés, szabad földtulajdon kell a parasztnak és meg kell valósítani a kötelező örökváltságot, melyet a parasztság állami támogatással törleszt. Az anyagi alap megteremtéséhez pedig elkerülhetetlen a nemesség megadóztatása, a közös teherviselés. Széchenyi ennél mérsékeltebb gondolatokat hirdetett. Pénzt akart szerezni a mezőgazdaság átalakításához, de ezt megtagadta tőle egy bécsi bank, mert a nemesi birtokot eladni,

elárverezni nem lehetett. A robotot haszontalannak és erkölcstelennek tartotta, ezért mreg akarta szüntetni a jobbágyok egyéb kötelezettségeivel együtt, de úgy, hogy a birtokosokat ne érje károsodás. Végül Széchenyi egyre inkább elszigetelődött és a közvélemény ill. az ellenzéki politikusok Kossuth mellé állltak. Az 1832-36-os országgyűlésen a szabadelvű követek a jobbágykérdést az örökváltság engedélyezésével akarták megoldani. Ez azt jelentette, hogy a jobbágyok földesurukkal szabadon egyezkedve pénzzel örökre megválthatják szabadságukat és telküket, ami polgári tulajdonná válik. Az országgyűlés elfogadta az önkéntes örökváltságot és szavatolta a jobbágy személyi és vagyonbiztonságát, a király azonban a javaslatot visszautasította. Az újabb szavazáson az örökváltság az alsótáblán is megbukott. Apróbb dolgokban viszont sikerült enyhíteni a jobbágy helyzetén és rést ütött a nemesi

adómentességen is, igaz, a legszegényebb nemest kötelezték adófizetésre. Az 1839-40-es országgyűlésen viszont már sikerült elfogadtatni az önkéntes örökváltságot, de kiderül, hogy a parasztok többsége nem rendelkezik a felszabadulásához szükséges pénzzel, csak 1%, ezért a jobbágykérdés megoldatlan maradt egészen a forradalom kitöréséig