Vallás | Tanulmányok, esszék » A qumráni közösség

Adatlap

Év, oldalszám:2005, 6 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:68
Feltöltve:2010. április 24
Méret:37 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

A qumráni közösség A Szentírást a peser (értelmezés) néven ismert módszerrel értelmezték, amellyel a próféciában található történelmi helyzetet átültették vagy vonatkoztatták saját korukra és helyzetükre. Az üdvösség tana magába foglalta az igazság tanítójába vetett hitet és a törvény betöltését – mindkettő szükséges az üdvösség elnyeréséhez. A holt-tengeri közösség megkülönböztető jele volt a szigorú elkülönülés, miközben állandó harcot folytattak mindenfajta gonoszság és a sötétség erői ellen. Ez minden ellenség gyűlöletével járt, és Isten haragját hívta le mindenkire, aki nem tartozott a szektához. A rendkívül fegyelmezett élet célja, amelyet a szabályok és rendelkezések nagy száma tükröz, a közösség tisztaságának védelme volt. Az ismétlődő szertartásos mosakodásokat saját maguk végezték, és csak a tekintélyes tagoknak engedték meg. A közösségen kenyérből és borból

álló együtt elfogyasztott étkezést egy pap osztotta ki, és a tagokat rangsor szerint ültették asztalhoz. Ez volt az „együttes istentisztelet és együttes tanácskozás” ideje A közösség Isten királyi uralmának elérkeztét várta. Ezt az uralmat egy a világosság és a sötétség erői között folyó negyven éves háború alapítja meg, amelyben mind az emberi ellenségek, mind a természetfölötti erők részt vesznek. Ehhez kapcsolódik „a próféta eljövetelének” és mind a papi, mind a világi Messiásnak várása. A várakozás ideje alatt engedelmeskedniük kellett a törvénynek és helyesen kellett értelmezniük és tanítaniuk, és egy sor ihletett vezető útján, akiket „az igaz tanító” címen ismertek Isten kijelentését megérthették. Rendkívüli módon rétegeződött társadalom. Első helyen a papok, másodikon a léviták, harmadikon a világi népesség, negyediken a prozeliták álltak. Ez a rangsor határozta meg a nyilvános

tanácskozásokon való ülésrendet és a rangsort, amely szerint a megtárgyalandó kérdésekben a véleményeket meghallgatták. A tömegek fölött egy pap állt (30-60 évesnek és minden rendelkezésben tájékozottnak kellett lennie), míg minden tábor fölött egy felügyelő állt (30-50 év között, akinek jól ki kellett ismernie magát az emberi kapcsolatokban és aki több nyelvet beszélt). A Szabályzatok kézikönyvének egy nyilvános ülésekre vonatkozó rendelkezéséből megtudhatjuk, hogy a papok foglalták el az első helyet, őket követték a vének, majd a nép többi része, az őket megillető rang szerint. Senki sem szólalhatott meg, míg el nem érték rangját a sorban. A szent élet kötelező volt, és a szellem vagy a szabályok megszegését különböző szigorral büntették. Súlyos esetekben, mint például az isteni név kiejtése vagy az egész közösség rágalmazása esetén a vétkest kizárták és többé sohasem lehetett a közösség

hivatalos tagja. Polyóka Gábor QUMRÁN -- MESSIANIZMUS Kr.u I-IIszázad: Palesztinában, a Holt-tenger vidékén egy, a zsidóságtól elkülönülõ szekta vívja harcát a római elnyomók ellen. Fontos iratokat rejtettek el a környezõ barlangokban, amelyek alapján képet kaphatunk a korabeli zsidóságról, történelmi eseményekrõl és legfõképp a Szentírás kialakulásáról. 1947 és 1956 között a Holt-tenger nyugati partvidékén 11 barlangban romlandó anyagra írt dokumentumokat találtak, amely bebizonyította, hogy Palesztinában is maradhatott fenn írásos emlék. A leghosszabb a Templom-tekercs, amelyet 1967-ben, a hat napos háború után találtak meg. Az alexandriai Philon és Josephus Flavius írásai nyomán képet alkothatunk róluk. Önként vállalt szegénységben, szigorú aszkézist folytatva és cölibátusban éltek -- voltak nõs tagok is, afféle harmadrendiek. Nem kereskedtek, nem katonáskodtak, földmûvelésbõl, kétkezi munkából

éltek. A tanításuk alapjában zsidó, de sok idegen elem vegyült bele, ezért a hivatalos zsidóság soha nem fogadta el. Vallási gyakorlataikhoz hozzátartozott a rituális tisztálkodás, Mózesnek és az angyaloknak a tisztelete, reggeli ima a Nap köszöntésére és a szombat szigorú megtartására. A Templom kultuszától és az állatáldozat bemutatásától tartózkodtak. Nézeteik megfeleltek a farizeusokénak. Általában a Messiás szót a királyokra alkalmazták, akik az Úr felkentjei, de a próféták által megígért eljövendõ király megjelölésére is ezt használták. Messiás = fölkent, a fõpapokat, királyokat és prófétákat nevezték így: a megfelelõ tisztségek betöltésére fölkentek, kiválasztottak. Olyan valakire is vonatkoztatták, aki a mostani korszak végén fog eljönni Azokról lesz szó, akik a kinyilatkoztatást hordozták a múltban, és azokról akik a jövõben lesznek megváltást hozó messiási személyek. Mózest

természetesen az elsõ törvényhozóként tisztelték és törvényeit oly nagyra becsülték, hogy azoknak még esküben való említését is tiltja a Damaszkuszi Irat. Mózes után a második Cádoq volt, Dávid korának fõpapja, aki újra felnyitotta a törvénykönyvet, amely Eleázár és Józsue halála óta le volt pecsételve. Eszkatologikus, messianisztikus eszmék és képzetek hatották át Palesztina és a mediterrán világ társadalmi és vallási légkörét. Ezek a mitológia talaján kibontakozott elgondolások egyrészt gyökereikkel a prófétai mozgalom társadalmi motívumainak körébe nyúlnak vissza, mely élesen ostorozza a társadalmi igazságtalanságokat, másrészt ezek az eszkatológikus képzetek szorosan összefüggnek a Keleten elterjedt utópikus képpel a csodálatos megmenekülésrõl és megváltóról. A Messiás-várás társadalmi jelentése és tartalma: a változások utáni sóvárgás és a világ átalakításáról való ábránd.

Saját erejükbõl nem képesek kiirtani a rosszat a földön. Ennek az elkeseredésnek a kifejezésével találkozhatunk már az ártatlan szenvedõrõl szóló babiloni elbeszélésben vagy a Jób könyvében. A forrás azon eszmék sokasága, melyek szerint az embernek nemcsak fizikai, hanem morális és intellektuális képességei is végsõkig korlátozottak és meghatározottak. Már Jézus idejében is a zsidóság lázasan várta a Messiást. A qumráni szövegek jámbor zsidókat mutatnak be, akik nagy intenzitással vártak a messiási idõkre, az Újszövetség üzenetét egyöntetûen tanusítva a Messiás már megérkezett: a korszakváltás Jézus halála és feltámadása által ránktört, tehát felvirradt. Eredeti dokumentumok alapján tanulmányozhatjuk az Újszövetséget, ezeket a jámbor zsidók várakozással, a történelmi idõ fordultát várva írták. Olyan szakaszokra helyezõdik a hangsúly, amelyek az újszövetségi iratokban is nagy szerepet

játszanak: Izajás 11., Izajás 61 vagy Dániel 7 fejezete Felismerhetjük, hogy a különbözõ szövegjelentések mennyire eltérõek. Az esszénus mozgalmon belül sem mutatkozik egységes Messiás-várás. Egyes szövegek, például a Közösségi Szabályzat (QS 9,10) kétféle Messiás fellépését taglalja: 1. a Dávid házából való király, 2 valamint a föléje rendelt Fõpap A két felkentrõl való elképzelés elõször az apokrif iratokban és a rabbinikus irodalomban jelenik meg, a 12 patriarcha testamentumában. Júda testamentumában így hangzik: „Az Úr nekem a királyságot adta, de Lévinek a papi tisztet, és a királyságot a papságnak rendelte alá.” Valószínû, hogy ez a kor gyakorlatát mutatja, amikor a Hasmóneus uralkodók egy kézben egyesítették a vallási és világi hatalmat. A fõpapnak Áron, Cádoq házából valónak, a királynak pedig Dávid házából valónak kellett lennie. Ezek után megállapítható, hogy a Hasmóneusok uralma

illegális volt. A Damaszkuszi Iratban, amely a jámborok egy további körére utal vissza, egyetlen Messiást várnak csupán. Azt is mutatják, hogy milyen szorosan gyökerezik az Ószövetségbõl a gondolat, hogy egy háborús szabadító támad Dávid házából. Ezzel a legtöbb zsidónak a meggyõzõdése alátámasztást nyert. A háttérbõl azt is jobban megérthetjük, amikor Cezárea Philippinél Jézus megkérdezi Pétert, hogy kinek tartják az Emberfiát: Péter Messiásnak ismeri el (Mk 8,27). Péter ekkor úgy vélte, hogy a Szentírás helyes értelmezése nála van. A qumráni szövegek igazolják más vélemények ellenében, hogy egy szenvedõ vagy meghaló Messiás ez idõben nem játszott szerepet. Ennek ellenére összeköttetés van a Szenvedõ Isten-Szolgával (Iz 53), aki éppen azon az alapon, hogy engedelmes volt és alázatból vállalta a szenvedést, Isten elõtt Ember Fiává és a Világ Úrává magasztaltatik. Így találkozunk Jézus új

magyarázatával és egyszerû, egyedi értelmezésével A kifejezés: Igazság Tanítója megmarad a jámbor zsidóság számára a legmeghatározóbb tényezõnek. Követõi hitték, hogy Isten neki korszakot meghatározó feladatot adott De az Igazság Tanítója soha nem vélte magáról, hogy õ próféta vagy Messiás volna, úgy ahogy azt Jézus közvetve és Péter vallomása után növekvõ jelentõséggel és egyértelmûséggel igényelte. Ez az áthidalhatatlan különbség a qumrániak és az õskereszténység között. Mind a qumráni közösség, mind az õskereszténység messianisztikus orientációjú volt: legalább egy új Messiás eljövetelét jósolták. Mindkét közösség egy lenyûgözõ személyiségû karizmatikus központi figurát értett, akinek tanításai a hit alapjául szolgáltak. Az õsegyházban: Jézus, a qumráni közösségben: Igaz Tanító. Õt nem ábrázolták ugyan isteni eredetûnek, de életében Jézust sem, csak jóval halála után.

Egy eszkatológikus próféta, aki az Újszövetségben Keresztelõ Szt. János Még nem tisztázott, hogy az esszénusok és a qumráni közösség egy ugyanazon csoport vagy két különálló. Az esszénusok üdvközössége három eszkatológikus üdvhozóra vár: 1 egy prófétikus törvénytevõre, 2.egy ároni Messiásra, mint felkent fõpapra, 3 és Izrael Messiására, mint felkent királyra. Nem Dávid házából való, hanem levita Messiás jövetelét várták és remélték. 2 Messiás: Áron és Izrael: ez a levita Messiásra vonatkozik és a Dávid Fiát illetõ elgondolások összekapcsolódásaként értelmezhetõ. Különös, hogy a királyi Messiást Izraelbõl és nem Júdeából várták. Feltehetõ, hogy az Izrael szót átfogóbb értelemben az egész népre alkalmazták. Az esszénusok számára nyilvánvaló volt, hogy Krisztus lesz a Messiás, az idõk végén megjelenik és elhozza az Örök Országot. A qumráni közösség két messiás-alakról beszél:

egy Messiás-papról, aki szent volt, és egy Messiás királyról, aki Izraelt kivezeti a harcból. Mindkettõben messianisztikus tanítás van a papi, a királyi és a prófétikus elem meghatározó. A qumráni iratokban azonban szó van egy preegzisztens Messiásról is -- mint második Ádám, vagy Emberfia --, de ez nem egyértelmû, ez a Messiás még nem a Mennyei Szabadító lesz, az Igazság Tanítója lesz majd az új idõ hozója. A két Messiás-alak nem olvad egybe az õskeresztény krisztológiával. KÖZÖSSÉGI SZABÁLYZAT Ez az irat egy vagy több Messiást említ. A közzösség tagjainak, akik a tökéletesség útján járnak, a Törvényhez kell ragaszkodniuk, míg el nem jönnek a próféta és Áron, valamint Izrael messiásai. Ezt az utalást általában úgy értelmezik, hogy valójában két külön Messiásról szól, két egyformán királyi személyrõl, az egyik Áron nemzetségébõl, a másik Dávidtól és Salamontól származik, de van egy olyan

feltevés, hogy a harmadik Messiás-alak próféta. „A közösség tagjai nem térhetnek el a Tóra egyetlen rendelkezésétõl sem, és az eredeti törvények fogják vezetni õket az Árontól és Izraeltõl való próféta és felkentek eljöveteléig”(IQS IX,11) Vonatkozhat azonban az utalás egy Messiás-dinasztiára is, amely mindkét nemzetségtõl származik és összeköti õket. A Messiás ekkor még nem azt jelentette, amit késõbb a keresztény hagyományban. Egyszerûen Fölkentet jelentett, olajjal fölszentelt személyt Az izraelia tradícióban mind a királyokat, mind a papokat fölkenték, így azok mind Messiások voltak. Minden bizonnyal az eljövendõ üdvösség idejének írták a szabályzatot, és egyebek közt annak lehetõsége is szóba kerül, hogy a Messiás jelen van az étkezések alkalmával. „Mi is hát az ember? Õ csak agyaggyurma, porhoz köti a vágyakozása is. Mit ért meg a tanácsból?” (lásd 8.zsoltár) Az erõtlenség

lesújtotta az embert Óriási szakadék keletkezik az Isten és az ember között: kell valaki aki ezt áthidalja, egy Isten és ember közti közvetítõ. Ilyen közvetítõnek tekintették a prófétákat, akik megjelentették az embereknek Isten akaratát és megmagyarázták: Igazság Tanítója. A Kéthasábos Szövegben 2 Messiásról van szó: a papiról és a világiról. Az elsõbbség a papi felkentté Izrael felkentjével szemben. A messiási lakomán a világinak csak a pap után van joga kenyérért nyújtani a kezét (IQ 30,1.2) Van egy vitatott szó: Istentõl szült Messiás Ez nem rendhagyó a qumráni közösségben, hanem szerves motívum. HÁBORÚS TEKERCS Az 1. és 4 számú barlangból kerültek elõ Egyedi jellegû stratégiai és taktikai kézikönyv, meghatározott helye és idõben való alkalmazására. Buzdító és prófétikus propagandát tartalmaz, az ellenséggel: a rómaiakkal szembeni harci morál javítására. Izrael legfõbb vezetõjét a népnek

a rómaiakkal vívott harcában egyértelmûen Messiásként emlegetik. A Messiás eljövetelét úgy jövendöli meg a szöveg, mint a Számok könyvében: „Csillag tûnik fel Jákob törzsébõl, jogar sarjad Izraelbõl. A csillag a Messiás másik neve, a királyi származású harci papé, aki gyõzelemre viszi Izrael népét. A szöveg azt mondja, hogy a Csillag vagy a Messiás együtt a szegényekkel vagy az igazakkal visszaveri majd a támadó sereget. Más szövegek is emlegetik ugyanezt a jövendölést -- Josephus Flavius, Tacitus, Suetorius -- Simon bar Kochba, a második felkelés (132-135) vezetõje is a Csillag Fiának hívja magát. DAMASZKUSZI IRAT Említ egy messianisztikus figurát vagy kettõt, aki majd elmegy Damaszkuszba: egy próféta vagy a Törvény Magyarázója, akit a Csillagnak neveznek és egy Dávid házából származó herceget = Jogart. A szövegben még 5 egymást követõ alkalommal egyetlen személyt emel ki az Áron és Izrael házából

származó Messiást. (4qdb) „Azon korábbi törvények alapján bíráltassanak el, amelyeket a közösség tagjai kezdtek használni, hogy okuljanak belõlük Áron és Izrael prófétája és felkentjei eljöveteléig”. Az egyes számban való használat: felkent -- csak késõbbi módosulás eredménye lehet, szándékos javítás eredménye, amikor a 2 Messiás eszméje elfogadhatatlan volt. Az Úr felkentje által ismerteti meg velük szent szellemét, de lehet, hogy csak Cádoqra vonatkozik. Az I században Palesztinában egy fundamentalista dinasztikus papság jelent meg, amely akár geneológiailag, akár jelképesen Árontól származtatta magát, és együttmûködött az eljövendõ és Dávid házából származó királyi Messiással. Ez a papság állandó háborús viszályban volt Jeruzsálem pusztulása után a karizmatikus, messianisztikus, zelota leszármazott Simon bar Kochba vezette lázadás tör ki: õ a Csillag Fia. A Szentföldön jövendölés terjed el

az I században -- Tacitus -- Júdeából származó emberek a világ urai lesznek. A csillag megtalálható a keresztény hagyományban, mint a betlehemi csillag, amely Jézus születését adja hírül. A MESSIÁS-VÁRÁS FEJLÕDÉSE A qumráni nézetek fejlõdése a több felkent személyétõl az egy felé haladt. Az Isten választottja megnevezés még a qumráni Igazság Tanítójára alkalmazva sok problémát jelentett, az Isten választottja az arám messianisztikus szövegekben nem okoz gondot: „Mivel Õ Isten választottja, az Õ szülöttje és az Õ lélegzetének lelke.” Nem kerül elõ a felkent szó, de Isten választottjáról, azaz a Messiásról van szó. A Messiás isteni származása már kikristályosodott a qumráni közösség eszmerendszerében. A Damaszkuszi Iratban szereplõ Igazság Tanítójának, mint Messiásnak való eljövetele olvasható, akit Jahve Szolgájával azonosítottak (Iz 40--55). Meg kell azonban különböztetni a szekta

alapítóját a végsõ idõkben igaz-ságot tevõ Messiástól. Starcky elmélete: Makkabeus szakasz -- a messianizmus hanyatlása a hellenisztikus korban Hasmoneus szakasz -- a messianizmus újjászületése, a Hasmoneus uralkodók idején megkettõzõdik: világi és papi Messiás Pompeus és Caesar idõszaka -- a római korszak idején a messianisztikus elõjogokat magába olvasztja a jövendõ fõpap képzete Heródesi szakasz -- Jézus ideje, a Dávid Fiáról alkotott hagyományos képzetek felelevenedése Qumránban egy olyan folyamat ment végbe, melynek során a felkentek eszkatológikus funkciói közeledtek egymáshoz, egymásba olvadtak és végül egy személyben összpontosultak. Klasszikus betetõzése Jézus Krisztus próféta (ApCsel 3,22--26), (Lk 7,16), Árontól származó fõpap Melkizedek rendje szerint (Zsid 5,1--6), Dávid házából való Messiás király (ApCsel 2,29--32). KAPCSOLAT AZ ÚJSZÖVETSÉGGEL A két irodalmi szöveganyag: az Újszövetség és a

tekercsek nagyjából ugyanabból a korból ered, és ugyanabban a közegben gyökerezik. Azonban a qumráni közösség idõben megelõzi a keresztény egyházat, a tekercsek pedig az Újszövetséget. Volt nézet, amely azt állította, hogy a tekercsek keresztény dokumentumok, a közösség a zsidó- keresztény egyház, az Igazság tanítója pedig maga Jézus. Ezekben a feltevésekben kevés a valós elem, a kereszténység esszénus eredetének lehetõsége azonban továbbra is fennáll. Az eszkatológikus várakozásnak mindkét szöveganyagban kiemelkedõ jelentõsége van. Akár az Isten Országának azonnali eljövetelére, akár a világítéletre, akár a parusziának az evangéliumok és a levelek címzettjeivel azonos nemzedék idejében való elérkezésére vonatkozó bejelentés formájában képzelték el, az Újszövetség szerzõi mindenképpen abban a meggyõzõdésben éltek, hogy õk a legvégsõ kor utolsó felvonásának szemtanúi. Az egész holt-tengeri

irodalmat át- meg átjárja az a képzet, hogy az eszkathon már elkezdõdött, hogy az Igazság Tanítója a legvégsõ korszakba vezetett be és a közösség tagjai a szemük elõtt zajló eseményekben a bibliai próféciák beteljesülését követhetik nyomon. Ám ahogy az idõk beteljesülése egyre távolabbi idõre húzódott el legfõbb erény a reménység és állhatatosság lett: ezt tükrözi a Habakukkommentár és a 2Pét 3,3--10. Qumrán és a kereszténység egy másik párhuzama abban áll, hogy mindkét csoport önmagát tekintette az igaz Izraelnek, meg voltak gyõzõdve az abszolút kiválasztottságról, hogy õk a történeti Izraelnek tett isteni ígéretek legitim örökösei és õk vesznek részt kizárólag az új szövetségben. Mindkét közösség szimbolikusan tizenkét törzsre osztotta fel önmagát A héber Szentírás prófétikus jellege mind az egyház, mind a közösség szempontjából fölülmúlhatatlan jelentõséggel bírt. Mindkettõ

nagy jelentõséget tulajdonít a Jeruzsálemi Templomnak A bibliai hagyomány szerint a szentély volt az isteni Jelenlét választott lakhelye és az áldozat bemutatásának helye, a qumráni közösség tagjai számára a papság bûnös visszaélései miatt a Templom elvesztette jelentõségét, így a templomi áldozatot az egyéni megszentelõdés váltja fel. Fontos hasonlóság van a mekkabér -- felvigyázó/felügyelõ és az episzkoposz -- püspök tisztségek között, valamint teljes vagyonközösség az apostolok és Jézus, valamint az esszénus közösségen belül. (ApCsel 2,44--45) Hasonlóság a szokásokban is: házasság és/vagy nõtlenség (Mt 19,10--12), pünkösd jelentõsége -- pünkösd volt az a nap, amikor a közösség a Szövetség évenkénti megújúlását megünnepelte, ezen a napon vették fel az új jelentkezõket és a két évig tartó felkészülés végén a már beavatottakat teljes jogú tagokká fogadták. Ez a nap a kereszténységhez

való elsõ tömeges csatlakozás ideje is (ApCsel 2,41). A végsõ következtetés, hogy a qumráni tekercsek felbecsülhetetlen értékû forrásnak számítanak abból a szempontból, hogy új megvilágításba helyezik az Újszövetséget, az avatott módon használt rabbinikus irodalom továbbra is az eredeti evangéliumi üzenet értelmezésének leggazdagabb forrása marad. Felhasznált irodalom: Michael Baigent, Richard Leigh: Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül? Holnap Kiadó, Budapest, 1994. Otto Betz, Rainer Reizner: Jezus, Qumran und der Vatikan Klarstellungen. Brunnen/Herder Verlag, Wien, 1993. Gerhard J. Bellinger: Nagy valláskalauz Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 M. Burrows: A Holt-tengeri tekercsek Gondolat, Budapest, 1961 I. D Amuszin: A Holt-tengeri tekercsek és a qumráni közösség Gondolat, Budapest, 1986 Mircea Eliade: Gesichte der religiösen Ideen (Band 2). Herder Verlag, Wien, 1978