Történelem | Tanulmányok, esszék » Zsidó háború

Zsidó háború A zsidó nép felkelése az őket megszállva tartó római hatalom ellen Kr. u 66-77 (74) között Júdea a Római Birodalom egyik tartományaként sok sanyargatást szenvedett a Kr. u 1 sz-ban Amikor azonban 66-ban Florus prokurátor tizenhét talentum aranyat elvitt a jeruzsálemi templomból, ez a zsidók vallási érzékenységét oly súlyosan érintette, hogy a nép felkelt a rómaiak ellen. Az események történetét főként a kortárs Josephus Flavius Zsidó háború című művéből lehet rekonstruálni. Josephus feljegyzi, hogy a templom kifosztására válaszul a nép gúnyolni kezdte Florust azzal, hogy adományokat gyűjtöttek a „szegény helytartó” számára. Florus katonákkal bevonult Jeruzsálembe, sok embert találomra elfogott és kivégzett. Ezután kényszerítette a papokat, hogy felvonuló katonái előtt tisztelegjenek. Ezt ők a nagyobb baj elkerülése érdekében meg is tették, de a nép szidalmazni kezdte Florust, mire a katonák

vágni kezdték a népet. Jeruzsálem utcáin küzdelmek kezdődtek, melynek során a nép megszerezte az uralmat a Templomhegy felett. Florus visszavonult Cézáreába A felkelők elfoglalták a maszadai erődítményt Ráadásul Eleázárnak – Anániás főpap fiának tanácsára abbahagyták a jeruzsálemi templomban a császár tiszteletére bemutatott áldozatokat. Ez nyílt hadüzenetnek számított a rómaiak ellen A főpapok és a farizeusok megpróbálták lebeszélni a népet a felkelésről. Mikor látták, hogy ez hasztalan, Agrippa királytól kértek segítséget. Ő háromezer katonát küldött, de a nép náluk is erősebbnek bizonyult, s megtorlásként felégették Anániás és Agrippa palotáját. Néhány nappal később kivégezték Anániást, s ugyanígy bántak az elfogott római katonákkal is. Miközben Jeruzsálemben így győzött a felkelés, sok más városban harcok folytak a zsidó és nemzsidó lakosság között. Sok helyen a többség

lemészárolta a kisebbséget – zsidó a nem-zsidót és viszont. Hosszas késlekedés után Cestius Gallus Szíriai kormányzó elhatározta, hogy véget vet a júdeai zavargásoknak. Jeruzsálemig elhatolt, de a felkelőktől ő sem tudta visszafoglalni a Templom-hegyet, s visszavonult Antiokhiába. A zsidók megszervezték a védelmet a várható római támadás ellen. Az országot tizenegy körzetre osztották. A stratégiai szempontból legfontosabb terület, Galilea parancsnoka Josephus lett (a későbbi történetíró). Josephus megerősítette a városokat, pl Jotapatát, Tiberiást, Szepphoriszt Erős hadsereget toborzott: saját maga szerint mintegy 100 000 embert. Ugyan Josephusnak a saját táborán belül is voltak ellenségei (pl. Giszhalai János) de ő visszaszorította ezek támadásait, és a rómaiakkal való harcra készült. Néró egy tapasztalt hadvezérét, Vespasianust bízta meg a zsidó felkelés leverésével. Vespasianus Titust is magához rendelte, s

ketten együtt három teljes légiót - a kiegészítő csapatokkal együtt összesen mintegy 60 000 embert – vezettek Antiókhia felől a zsidók ellen. Josephus katonái a rómaiak közeledtének hallatára nagyrészt elmenekültek, így a Galileai É-i része felől támadó Vespasianus elől Josephus harc nélkül visszavonult Tibériásba, majd Jotapatába. A hegyi erődítményt sokáig sikeresen tudta védeni. Mintegy kéthónapi ostrom után 67 jún-júl-ban a kimerült várvédőket Titus egy hajnalban meglepte, s az erődöt rövid idő alatt elfoglalta. Sokakat lemészároltak, a megmaradtakat rabszolgaként foglyul vitték magukkal. Josephust Vespasianus elé vitték, akinek ő úgy adta meg magát, hogy prófétaként megjövendölte: a parancsnok római császár lesz. Ezért cserébe kíméletesen bántak vele Vespasianus sorra foglalta el a városokat (pl. Taricheát, Gamalát) -, melyek közül több már a rómaiak közeledésének hírére megadta magát (pl.

Szepphorisz, Tibériás) 67 végére ismét római uralom alatt volt egész É-Palesztina. A vereségek annyira elkedvetlenítették a felkelőket, hogy Jeruzsálemben valóságos polgárháború tört ki az egymást hibáztató csoportok között. A legelszántabb hazafias felkelők magukat a ZÉLÓTA névvel illeték; vezetőjük Giszhalai János volt. Ez a csoport jutott vezető szerephez Jeruzsálemben 67 végén. Rómabarát honfitársaikat elfogták, közülük többet kivégeztek A korábbi arisztokrata főpapok a köznép egy tagját: Phanniászt. A zélóták az idumeusokat is segítségül hívták, s velük együtt Jeruzsálemet rémuralom alatt tartották. Talán kb erre az időre – esetleg még korábbra – esett az, hogy a keresztény közösség elmenekült Jeruzsálemből a Perea-beli Pellába. E zömében nem-zsidók által lakott környéken nem folytak heves harcok. Vespasianus hagyta, hogy a jeruzsálemi polgárháború gyengítse a védelmet, s előbb az ország

középső részén és Pereában szilárdította meg hatalmát. A harcok közben a Qumráni település is elpusztult. 68 jún 8-án meghalt Néró császár, ezért Vespasianus átmenetileg beszüntette hadjáratait. Ebből egy Simon ben Ciora nevű zélóta akart előnyt kovácsolni, s követőivel Palesztina D-i részén támadást intézett több település ellen. Vespasianus ezért újra hadra kelt, és 69 máj.-jún-ban – Jeruzsálem és még néhány erődítmény kivételével – egész Palesztína felett biztosította uralmát. Galba és Otho rövid császársága után Vitelliust ültették a trónra Rómában, mire válaszul a K-en tartózkodó légiók 69 júl.-ának elején Vespasianust kiáltották ki Egyiptom, Palesztína és Szíria uralkodójává. Ő a zsidókkal vívott háború folytatásával fiát Titust bízta meg Titus négy légióval vonult Jeruzsálem ellen, ahová néhány nappal 70 Húsvétja előtt érkezett. Az eddig egymással hadakozó Simon és

János csak ekkortól fogott össze a közös ellenség ellen. Eleinte sikeresen rombolták le a várfalak bevételére épített állványokat. Titus Josephust bízta meg azzal, hogy szólítsa fel a várost megadásra. Ez a kísérlet eredménytelen maradt, mire Titus fallal vette körül a várost, hogy elvágjon mindenféle utánpótlást a védőktől, majd fokozatosan kezdte bevenni a kiéheztetett várost. Az Antónia erődöt mindjárt elfoglalása után leromboltatta Bár egy haditanács-ülésen – Josephus szerint – Titus elhatározta, hogy a Templomot megkímélik, de egy zsidó kitörésre válaszul római katonák felgyújtották a templom-terület különböző részeit. Rövid idő alatt a teljes jeruzsálemi Templom leégett. A rómaiak néhány épület kivételével felégették, ill lerombolták Jeruzsálemet. Titus diadalmenetben tért vissza Rómába Kr. u 71-ben A háborúnak azonban volt még egy utolsó szakasza. Egy csapat Szikárius a háború eleje

óta sikeresen védte a maszadai erődöt, a Holt-tenger délnyugati partján. 73-ban (újabb leletek alapján inkább 74-ben) a megújuló római ostromok elől ez az utóvéd csapat öngyilkosságba menekült. A felkelés teljes leverése után Júdeát római katonai parancsnokok vezették kormányzóként. Vespasianus elrendelte, hogy a korábbi templomadó helyett minden zsidó adózzon Jupiter Capitólinus templom javára. Így a politikai függetlenség hiányában, s a Templom elpusztulása után a zsidóságnak egyetlen reménysége maradt: írástudói, a „rabbik” vezetésével új elszánással tanulmányozni szent iratait, főként a Tórát. Bar-Kochba A név jelentése: „csillag fia” és eredete Bálám jövendölése Izráelről (4.Móz 24:17), mely szerint „csillag jön fel Jákóbból”. A zsidó nép ókori történelmének utolsó szabadságharcosa Felkelésének előzménye Hadrianus császár zsarnoksága, aki Jeruzsálemet katonai kolóniává

kívánta átalakítani, ennek egyik következményeként a templomból Jupiter-szentély lett volna. A zsidóság jogait megcsonkította, megtiltotta például a körülmetélkedést is. A felkelés Kr.u 132-ben robbant ki, vezetője eredeti nevén Simon bar Koziba, aki amikor a felkelés élére állt, felvette a Bar-Kochba messiasi címet. A mozgalom kezdetben gerillajellegű volt, majd a harcok megindulása után is kerülték egy ideig a nyílt csatákat. A felkelés központja Júdeában volt, gyakorlatilag csatlakozott azonban hozzá az egész ország, még a samaritánusok is. A zsidó háború korával ellentétben most egy egységes nép lépett fel a rómaiak ellen. Még az írástudók is mellette álltak, csak közvetlenül Béther megszállása előtt lett feszült a helyzet Bar-Kochba és az írástudók között. A szabadságharc az első időkben bár rettentő veszteségek árán diadalmas volt. Bar-Kochba felszabadította Jeruzsálemet, már pénzt is veretett.

Azonban a rómaiak újabb erősítést tudtak küldeni Julius Severus hadvezérsége alatt végül már 12-13 légió harcolt, több, mint egykor a zsidó háborúban. Így a felkelés ügye leáldozott, BarKochba visszaszorult Béther várába, mely a harc központja, most pedig utolsó bástyája volt A város ostrománál maga Bar-Kochba is életét vesztette. Kr u 135-ben A megtorlás rettenetes volt: 50 erődítményt romboltak le. 585 jelentősebb falut pusztítottak el, a harcokban mintegy 580 ezer zsidó pusztult el – és ebben nincsenek az éhség és járványok áldozatai. A szabadságharc leverése után Hadrianus megvalósíthatta tervét: Jeruzsálem új neve Aelia Capitolina lett, ahová zsidóknak halálbüntetés terhe mellett tilos volt belépniük