Szociológia | Tanulmányok, esszék » Franz Boas - Az összehasonlító módszer korlátai az antropológiában

FRANZ BOAS: Az összehasonlító módszer korlátai az antropológiában A modern antropológia feltárta azt a tényt, hogy az emberi társadalom mindenütt oly módon alakult és fejlődött ki, hogy formái, vélekedései és cselekedetei sok közös, lényeges jegyet mutatnak. Míg korábban a kultúrák azonos és hasonló vonásait történeti kapcsolat, sőt közös eredet megcáfolhatatlan bizonyítékának tekintették, addig az új iskola feladja ezt a látásmódot, és inkább az emberi elme azonos működése termékeként magyarázza azokat. Mások, nem tagadva a történeti kapcsolatok előfordulását, úgy látják, hogy csak az emberi elmét uraló egységes törvények működéséhez mérten bírnak azok jelentőséggel következményeiket és elméleti fontosságukat illetően. Ez az élő antropológusok túlnyomó részének véleménye Ez a modern vélemény azon a megfigyelésen alapul, hogy az emberiség alapvető ideái feltűnően monoton módon

ismétlődnek a világon mindenütt. Amikor bármely törzs kultúráját tanulmányozzuk, ezen kultúra egyes vonásaihoz többé-kevésbé közeli párhuzamokat találhatunk a legkülönfélébb népeknél. Amikor egyetlen kulturális jegy analógiáját találjuk meg egymástól távoli népeknél, akkor valószínű, hogy eredetük nem közös, és hogy egymástól függetlenül alakultak ki. Az ideák kifejeződése a különböző kultúrákban: Az ideák nem élnek mindenütt azonos formában, hanem változnak. Elégséges anyag gyűlt össze ahhoz, hogy bebizonyíthassuk: e variációk okai vagy külsődlegesek, azaz a környezetben gyökereznek, vagy bennük találhatók, azaz a pszichikai adottságok függvényei. A külső és belső tényezőknek az elemi gondolatokra gyakorolt hatása a kultúra növekedését szabályozó törvények egy csoportját testesíti meg. A törzsek és népek kölcsönös kapcsolatát vizsgáló kutatások egyre inkább arra mutatnak, hogy

bizonyos kulturális elemeket könnyen átvesznek, míg másokat elutasítanak; és azok az avítt megfogalmazások, hogy egy magasabb civilizációval rendelkező nép rákényszerítette kultúráját az általa meghódított, alacsonyabb kultúrájú népre, egyre inkább átadják helyüket a kulturális teljesítmények cseréjéről vallott, megalapozottabb nézeteknek. Létrejöttük: 1 Elfogadott az a nézet, hogy ha egy etnológiai jelenség több helyen is egymástól függetlenül kialakult, fejlődése mindenütt azonos volt; vagy másképp kifejezve, hogy azonos etnológiai általánosításhoz vezet, mely szerint a különféle régiókban fellelt etnológiai jelenségek azonossága bizonyíték arra, hogy az emberi elme mindenütt azonos törvényeknek van alávetve. Világosan kell tehát látnunk, hogy az olyan antropológiai kutatás, amely a világ különböző részeiről származó hasonló kulturális jelenségeket hasonlít össze azzal a céllal, hogy

fejlődésük egyező történetét feltárja, abból a feltételezésből indul ki, hogy ugyanaz a jelenség mindenütt ugyanolyan módon fejlődött ki. És ezen a ponton hibádzik az új módszer érvelésrendszere, ugyanis erre nincs semmi bizonyíték. Még a legfelületesebb áttekintés is azt mutatja, hogy ugyanaz a jelenség sokféleképpen jöhet létre. Példa erre: a primitív törzsek majdnem mindenütt totemmel rendelkező nemzetségekre oszlanak. Semmi kétség a felől, hogy e társadalomszervezeti forma újra és újra, önállóan alakult ki. Jogos az a konklúzió, hogy az ember pszichikai adottságai a társadalom totemisztikus szerveződésének kedveznek, de ebből nem következik, hogy a totemisztikus társadalom mindenütt azonos módon jött létre. Nem állíthatjuk, hogy ugyanannak a jelenségnek az előfordulása mindig ugyanazoknak az okoknak a következménye, és így az sem bizonyított, hogy az emberi elme mindenütt azonos törvényeknek

engedelmeskedik. Az átfogó összehasonlító vizsgálatok előtt be kell bizonyítani az anyag összehasonlíthatóságát. Az antropológiai kutatás célja az, hogy felfedezzük azokat a folyamatokat, amelyek révén a kultúra bizonyos fokozatainak a kialakulása végbement. Azt kívánjuk megtudni, hogy miért léteznek ezek a szokások és hiedelmek – más szóval fejlődésük történetét kívánjuk feltárni. Az ilyen jellegű kutatásoknak napjainkban leggyakrabban alkalmazott módszere az, hogy összehasonlítják a változatokat, ahogyan e szokások és hiedelmek léteznek, és megpróbálják megtalálni azt a közös pszichológiai okot, amely mindegyik mögött ott rejlik. Van azonban egy másik módszer, amely sok tekintetben sokkal biztonságosabb. Ha a szokásokat abból a szemszögből vizsgáljuk meg alaposabban, hogy milyen hozadékkal jár az azokat gyakorló törzs kultúrájában, s ezt egybekötjük azzal, hogy felderítjük földrajzi

elterjedésüket a szomszédos törzseknél, majdnem mindig lehetőségünk nyílik arra, hogy viszonylagos pontossággal megállapíthassuk azokat a történeti okokat, amelyek a szóban 2 forgó szokások kialakulásához és azokhoz a pszichológiai folyamatokhoz vezettek, amelyek fejlődésükben közreműködtek. Az ilyen módszerrel végzett kutatások kimutathatják azokat a környezeti feltételeket, amelyek a kulturális elemeket létrehozták vagy módosították; megvilágíthatják azokat a pszichológiai tényezőket, amelyek a kultúra formálásában közreműködtek; vagy szemünk elé tárhatják azokat a következményeket, amelyek a történeti kapcsolatokból fakadtak a kultúra növekedését nézve. Alkalmazásának alapja először is egy jól körülhatárolt, kis földrajzi terület, és az összehasonlítások nem terjednek túl a kutatás bázisául szolgáló kulturális área határain. Csak ha már biztos eredményekre jutottunk ennek a területnek a

vonatkozásában, akkor engedhető meg a horizont kitágítása. Amennyiben szomszédos törzsek esetében nincs bizonyítékunk a környezet közvetlen hatására, a történeti kapcsolat valószínűségét kell inkább feltételeznünk. Az antropológia történeti módszerének nagyszerű és fontos funkciója tehát az, hogy fel tudja fedezni azokat a folyamatokat, amelyek meghatározott esetekben bizonyos szokások kialakulására vezettek. Csak akkor remélhető, hogy az összehasonlító módszer eléri azokat a nagyszabású eredményeket, amelyekre törekszik, ha vizsgálatait a minden egyes kultúra komplex kapcsolatainak tisztázását célzó kutatások történeti eredményeire alapozza. A történeti módszer szilárdabb alapra került azáltal, hogy felhagyott azzal a félrevezető elvvel, amelynek értelmében bárhol kulturális hasonlóságokat találtak, történeti kapcsolatot feltételeztek. Az összehasonlító módszer, mindannak ellenére, amit dicséretére

felhoztak vagy leírtak, mindmáig feltűnően meddő maradt a biztos eredményeket illetően. 3