Szociológia | Tanulmányok, esszék » A kultúra szimbolikus értelmezése

A KULTÚRA SZIMBOLIKUS ÉRTELMEZÉSE. A SZIMBOLIKUS FOGYASZTÁS ELMÉLETE BOURDIEUNÉL ÉS VEBLENNÉL. (AZ ÉLETSTÍLUS FOGALMÁNAK MEGJELENÉSE A SZOCIOLÓGIÁBAN). Az utóbbi években kialakult és megszilárdult kultúrafelfogás úgy tekint a kultúrára, mint a jelentéseknek a mindennapi élet gyakorlatában szőtt hálójára. Ez a háló nemcsak megjeleníti, hanem a megjelenítés aktusán keresztül létre is hozza a társadalmi/kulturális valóságot. Ennek a kultúrafelfogásnak a magvát a kulturális jelentés kategóriája alkotja. Kialakulni látszik egyfajta egyetértés abban a tekintetben, hogy a kulturális jelentés nem más, mint valamely „kulturális terület” összefüggésében konstituálódó tapasztalat, illetve e tapasztalat értelmezése. Az így felfogott kulturális jelentés nem tévesztendő össze a jelentést közvetítő szimbólumokkal. Meg kell különböztetni a szimbólumokat, a jelenségeket és a jelentéseket. A szimbólumok

különböző jelentéseket hordozhatnak; minden egyes szimbólum, illetve ugyanaz a szimbólum, különböző jelentésrendszerekhez kapcsolódó asszociációkat tartalmazhat. A szimbólumokról szólva nemcsak tárgyakra, jelképekre kell gondolni, hanem különböző tartalmú és kiterjedésű koncepciókra is. A világ megtapasztalása és a mindennapi életnek ebből a megtapasztalásból fakadó gyakorlata különböző típusú fogalmak és kategóriák segítségével történik. Ezeknek a fogalmaknak közös sajátossága, hogy kulturális jelentésekre utalnak. E fogalmak és kategóriák egy része azáltal mozgósít kulturális jelentéseket, hogy olyan kontextusokra utal, melyek nem ténylegesen kapcsolódnak magukhoz a fogalmakhoz, hanem melléjük rendelődnek. E mellérendelődés nyomán alakulnak ki a szimbolikus koncepciók, melyek az emberek mindennapi életébe behatolva meghatározó jelentéssel bírnak a köznapi gondolkodás és a mindennapi praxis

vonatkozásában. A szimbólumok többjelentésűek ugyan, van egy kiterjedt jelentéstartományuk, de minden társadalomtörténeti és szociokulturális kontextusban van egy domináns jelentésük. Valamely szimbólumnak a társadalmi-kulturális térben való jelenléte szempontjából teljességgel mindegy, hogy milyen egyéb jelentések húzódhatnak meg mögötte, a társadalom csak a ténylegesen a szimbólumhoz kapcsolódó jelentésről fog tudomást venni. A kulturális jelentés mindig valamilyen tapasztalat vagy tudás összefüggésében konstituálódik. Egy szimbólumnak annyi jelentése van, amennyiben valamely megélt élethelyzettel, történeti helyzettel kapcsolatos tudásra, tapasztalatra, emlékezetre utal. Ennek az utalásnak a hiányában az adott szociokulturális környezetben egyetlen szimbólumoknak sincs jelentése- teljesen függetlenül attól, hogy a szimbólumnak egyébként milyen kiterjedt jelentéstartománya lehetséges. A szimbólumoknak,

kulturális jelenségeknek annyiban van jelentése, amennyiben az emberek egy adott csoportja meghatározott kontextusokban használja azokat. A használat során a szimbólumok, a kulturális jelentések feltöltődnek jelentésekkel, amelyek aztán mintegy automatikus módon kerülnek mozgósításra, azaz nem szorulnak további definiálásra. Másként fogalmazva: a szimbólumok és a kulturális jelentések használata, konstituálódása és reprodukálása egymástól elválaszthatatlan mozzanatai a mindennapi élet gyakorlatának. Az életstílus fogalmának meghatározására és rendszerezésére a mai napig nem került sor. Az általános szociológia elméletében sem találjuk meg pontosan definiált terminológiaként. Arisztotelész nyomán évszázadokig a művészi elemek formáját, összekapcsolódásának módját értették a stíluson. Marx szerint a művészi egyediség kifejezésére szolgál, s Buffon gondolatát idézi: „A stílus maga az ember”. A

stílus-fogalom a példák szerint leginkább esztétikai kategóriaként ismeretes, s úgy tűnhet, hogy kizárólag a művészetek sajátossága. A köznyelvben azonban gyakran beszélünk viselkedési-, gondolkodási-, oktatói és más stílusokról, vagyis általánosabb értelemben használatos. Általános megközelítésben a stílus a tartalom szervezésének olyan formája, amelyet egy paradigma határoz meg. Ez biztosítja a forma szervezésének automatizmusát, és tükröződik jellemzően a tartalomban. Az életstílus-fogalomban az élet formai és tartalmi jegyei sajátos minőségben egyesülnek A szociológia irodalmában részletesen kifejtett életstílus- (életvitel-) koncepcióval elsőként Max Weber munkáiban találkozunk. Weber kétféle rétegződést különböztet meg: osztály- és rendi, azaz státuszrétegződést, s ez utóbbival hozza összefüggésbe az életstílust Weber az osztályokat az anyagi viszonyok alapján, míg a rendeket vagy

státuszcsoportokat a kulturális attribútumok, főleg a fogyasztás mikéntje szerint definiálja. Az egyes rendek a kulturális attribútumok alapján sajátos életstílust valósítanak meg. A hasonló életstílus egységet hoz létre, „kört” alakít. Körön belül az élet stilizálása azonos elvek szerint történik még akkor is, ha a rend tagjai eltérő gazdasági körülmények között élő emberek. Az emberek mindenkitől, aki a körhöz akar tartozni, meghatározott életvitelt várnak el. A rendi tagsághoz előnyök, s a legkülönfélébb materiális monopóliumok is járulnak. Weber nem beszél differenciált életvitelekről s életstílusokról, az életvitelt kizárólag a hatalmon lévő státuszcsoport elkülönülési, uralmi eszközeként elemzi, mely a csoport-kultúra révén erősíti a hatalmat. Veblen (amerikai közgazdász, szociológus volt). Ugyancsak a társadalmak elitjét vizsgálva jutott el az életstílus, életvitel fogalmáig. Ő úgy

gondolta, hogy kezdetben a hősiesség biztosította a tiszteletet az elit számára. Az ősközösségi kultúrákban a bátorságot, a hősiességet közvetlenül lehetett igazolni az agresszív cselekedetekkel: háborúban az ellenség legyőzésével. Így a közösség előtt a fizikai fölény kifejezte a bátorságot, s a bátorság tiszteletreméltóvá tette a fizikai erejével kitűnt személyt. A kiemelkedésnek ez a módja racionális volt, hiszen az ellenség legyőzése a közösségérdekét, gazdagítását szolgálta. A későbbi társadalmakban a bátorság demonstrálására más eszközök szolgáltak. Veblen szerint a gazdasági egyenlőtlenségek megjelenésével elsősorban a tulajdon, a nagyobb vagyon megszerzése, birtoklása jelentette a sikeres, „bátor” tevékenységet, ez vált a tisztelet elsődleges alapjává. A vagyon azonban önmagában, látható-érzékelhető tevékenység nélkül nem biztosít tiszteletet. Így a kiválóság szimbolikus

kifejezőjévé vált a látványos dologtalanság, mint a vagyon által biztosított kiválóság jelzője. Az ipari társadalmak fejlődésével már kevésnek bizonyult a látványos dologtalanság. Újabb kifejező szimbólum jelenik meg: a különleges ízléssel választott fogyasztás. A gazdagok megkülönböztető szimbólumokat vásárolnak maguknak, s ezekkel igazolják érdemeiket, biztosítják önmaguk számára az elismerést, a tiszteletreméltóságot. Ez eredményezi a gazdagok sajátos, exkluzív fogyasztással megvalósított életstílusát. Weber és Veblen megközelítése több szempontból hasonló. Az életstílust megfigyelhető megnyilvánulásaiban szemlélték, s a fogyasztást szimbólumként tekintették. Mindkettőjükre jellemző a csoportjelleg hangsúlyozása az életstílusokkal kapcsolatban, ami a közös értékek elfogadtatását, elfogadását és felvállalását jelenti. Hasonló Bourdieu megközelítése is, noha ő nem beszél

életstílusról, csupán olyan „expresszív eljárásokról”, amelyekkel az egyes csoportok, egyének a társadalmi struktúrában elfoglalt helyüket szimbolizálják. Bourdieu-nél a praxis jelenti a mindennapi tevékenységeken kívül ezeknek a tevékenységeknek a cselekvő egyének számára megnyilvánuló értelmét, továbbá a gyakorlatban megnyilvánuló értékeket, „ízléseket” tartja. A habitus pedig a mindennapi tevékenységek és ízlésválasztások mögött meghúzódó alapvető beállítódásokat, attitűdöket jelenti, vagyis pl. azt, hogy az egyén a XIX sz-i vagy a modern irodalmat kedveli. Bourdieu hangsúlyozza a fogyasztási modellek és a viselkedés differenciáltságát. Elsősorban a „szimbolikus fogyasztásban” jelentkező különbségeket emeli ki. A szimbolikus fogyasztás a javakat jelekké, a ténykülönbségeket jelentéssel felruházott megkülönböztetéssé lényegíti át, a különbségekhez értéket rendel azáltal, hogy

nagyobb fontosságot tulajdonít a módnak, a tevékenység vagy a tárgy formájának, mint funkciójának. Következésképpen a különbségek közül azoknak van a legnagyobb presztízse, amelyek a legvilágosabban szimbolizálják a társadalmi struktúrában elfoglalt helyet. Bourdieu írásában nem nehéz felfedezni Veblen által kifejtett gondolatokat. Ugyanakkor Bourdieu nem maradt meg a „kiváltságosok” életstílusának, magatartásának, szimbolikus fogyasztásának vizsgálatánál, hanem a társadalmi struktúra hierarchikus pozícióit szemlélve eljut a „leghátrányosabb helyzetű osztályokig”, akik a fogyasztással megvalósított „kulturális játék e modern formájában” a negatív kontrasztot, a „természetet” jelentik. Szöv. gy: Mindennapi élettereink szimbólumai Magyarország 1993 1993-as nyilvános kerekasztal beszélgetés lényeges hozzászólásai: Becskeházi Attila: Napjainkban felértékelődött a mindennapi élet és a szimbolikus

jelenségek interpretációja. A szimbolikus megértésnek és az életvilágnak, a mindennapi élet már korábban is megkezdődött fölértékelődésének valószínűleg a posztmodern életérzés adott keretet. A posztmodern arra hívja fel a figyelmet, hogy ez nagyon egyneművé teszi a világ rekonstrukcióját és interpretációs lehetőségeit, az individuális jellemzőket figyelmen kívül hagyja, túlságosan totalizáló világképek születnek, amelyben az autonómiának, individualitásnak és perszonalitásnak nem sok hely jut. Az ún. totalitárius rendszerekben a mindennapiság szerveződése a társadalmi lét primitív állapota, és ebből ki kell jutni. Eszerint át kell alakítani a mindennapiságot, a mindennapi élettereket Kuczi Tibor: A társadalomról, a mindennapi életről való gondolkodás értelmiségi kontrolljának a megszűnése új helyzetet teremtett, amelyben a valóság újraértelmezéséért komoly küzdelem folyik a társadalom különböző

szereplői között. A ’70-es években az értelmiségi orientációt elsősorban a folyóiratok, színház, ill. a filmművészet jelentette. Az ekkor született tanulmányok, filmek, színdarabok a hivatalos ideológia társadalomképével szemben fogalmazódtak meg, és abból a feltevésből indultak ki, hogy létezik egy egynemű, egységes valóság, és ezt azért nem látjuk világosan, mert az ideológia igyekszik eltakarni előlünk. A ’70-es években 3 valóság létezett: amit a magaskultúra láttatott, amit a hivatalos ideológia hirdetett, és az a valóság, ahogy a világ a mindennapi életben volt. A ’80-as évektől a kultúra súlypontja a magaskultúráról áthelyeződött egy középosztály jellegűnek nevezhető kultúrára. Az értelmiségi orientációban olyan kultúra-hordozók váltak fontossá, amelyek nyelvhasználata, problémái a középosztályhoz köthetők. Ezeknek az éveknek a reformnyelve tette lehetővé, hogy a 3

valóság-megközelítés között dialógus alakulhasson ki. A ’90-es években radikális fordulat történt. A valóság és a valóságról való beszéd, a valóság és reprezentáció különneműsége megszűnt, a két szféra egybemosódott. A jelenkori Magyarországon is megtörténik a valóság és a valóságról való beszéd egybemosódása, de ennek sajátos oka az, hogy a mindennapi valóság szétzilálódott. Az egyik legnagyobb fordulat, hogy a magaskultúra jelentésadó, jelentésformáló szerepe megszűnt, és ezzel a hétköznapi ember maga is a jelentésadó szerepébe került. Hoffman Márta: Vizsgálatai kimutatták, hogy igen gyorsan változik az emberek viszonya a reklámhoz. Néhány évvel ezelőtt az emberek kevésbé voltak kritikusak a reklámok iránt, mint ma. Kimutatható, hogy különböző korú és társadalmi helyzetű emberek másképpen reagálnak a reklámokra. Azok a reklámok képesek eljuttatni az emberekhez az információkat,

értékeket és tudáselemeket, amelyek nem a gyötrelem, szenvedés, politika világáról tudósítanak. Niedermüller Péter: Megjegyzések a „szimbolikusokról”. Magyarország, 1993 A szimbolikus megközelítés tudománytörténeti és elméleti kontextusa: Világosan meg kell különböztetni a szimbólumokat, a jelenségeket, amelyek a jelentéseket hordozzák, ill. a jelentéseket, amelyeket a szimbólumok, a jelenségek hordoznak A szimbólumok különböző jelentéseket hordozhatnak, minden egyes szimbólum különböző jelentésrendszerhez kapcsolódó asszociációkat tartalmazhat. A fenomenológikus szociológia kimutatta, hogy a mindennapi élet folyamatában egy sor olyan fogalom működik, amelyeket nem verifikálunk, vagy nem tudunk verifikálni. Ezek a fogalmak azonban alapvető funkciókat töltenek be a mindennapi életben. Ezeknek a fogalmaknak közös sajátossága, hogy kulturális jelentésekre utalnak. E fogalmak egy része azáltal mozgósít

kulturális jelenségeket, hogy olyan kontextusokra utal, amelyek nem ténylegesen kapcsolódnak magukhoz a fogalmakhoz, hanem mintegy azok mellé rendelődnek. A mellérendelődés nyomán alakulnak ki a szimbolikus koncepciók, amelyek az emberek mindennapi életébe behatolva meghatározó jelentőséggel bírnak a köznapi gondolkodás és a mindennapi praxis vonatkozásában. Szimbólumok jelentése: A szimbólumok többjelentésűek ugyan, de minden társadalomtörténeti és szociokulturális kontextusban van egy domináns jelentésük. A szimbólumoknak, kulturális jelenségeknek annyiban van jelentése, amennyiben az emberek egy adott csoportja meghatározott kontextusokban használja azokat. Egyes szimbólumok új jelentést kapva, régi jelentésük értelmét elveszítik. Szimbólumok harca: Ez a metafora Kelet-Európában a szocializmus bukását követően a múlt és a múlthoz fűződő viszony sajátos értelmezésére utal. A kollektív identitáskülönböző

szálakon, de kapcsolódik ahhoz az egyre növekvő kulturális sokféleséghez, amely a szocializmus bukását követően Európában egyre erőteljesebben nyilvánul meg. A kollektív identitás csak szimbolikus rendszerek segítségével hozható létre. A kétségtelenül legfontosabb ilyen rendszert a kultúra alkotja, és ebből következően a kollektív identitás leghatékonyabb megnyilvánulási módját a kulturális identitás, ill. az etnika és a nemzeti identitás jelenti Geertz Sűrű leírását is bele lehet venni!!!