Szociológia | Felsőoktatás » A szegénypolitika alapelvei, intézményrendszere, megjelenési formái, alanyai

Készítette: Tóth Anikó Panna A szegénypolitika alapelvei, intézményrendszere, megjelenési formái, alanyai Vázlat: 1 A szegénység és a depriváció fogalma, típusai 2.Érvek a segélyezés ellen és mellette 3.A felelősség kérdése, az egyéni, családi és társadalmi felelősség, az önhiba és következményei 4.Prevenció és korrekció 5. Az univerzalitás és a szelektivitás értelmezései, érvek és ellenérvek az univerzalitásról és szelektivitásról 6. A szegénység társadalmi megítélésének történeti vizsgálata A témához kapcsolódó irodalmak: Pálos Károly: Szegénység, szegénygondozás Csizmadia Andor: A szociális gondoskodás változásai Ferge Zsuzsa: Fejezetek a szegénypolitika történetéből. Hilscher Rezső: Bevezetés a szociálpolitikába. Pálos Károly: Szegénység, szegénygondozás Petro Kálmán: Egri norma. Pik Katalin: A szociális munka története Magyarországon. Zombori Gyula: A szociálpolitika alapfogalmai.

Szegénység és segélyezés 148-166 Alapfogalmak: Szegénység -1- Szegénypolitika Szociálpolitika Univerzalitás – szelektivitás Érdemes – érdemtelen szegény Prevenció - korrekció Kapcsolódó szigorlati tételek: 1, 4, 5, 11, 12, 16 A szociálpolitika mint szegénypolitika • Csak azt veszi figyelembe, hogy a szegényeket, rászorultakat támogatni kell • A magánjótékonyságot is belefoglalja a szociálpolitikába • A szegénypolitika csökkenti a társadalom összetartó erejét, még akkor is, ha sikerül a szegénységet némileg csökkentenie. • Főbb jellemzői: figyelme csak a létfenntartási küszöb alatt élőkre terjed ki, csak az abszolút szegénységgel foglalkozik; a szegénység nem társadalmi, hanem egyéni problémaként jelenik meg; hajlamos a felelőséget az egyénre hárítani • legfőbb módszere a szelektivitás, ami többnyire paternalizmushoz, az állampolgári autonómia sérelméhez vezet; különbséget tesznek érdemes

és érdemtelen szegények között Szegénység mindig volt, ám szintje, mértéke, társadalmi jelentése és megítélése folytonosan változott, szegények, azok, egy adott társadalomban legrosszabbul élnek. Hogy mit jelent a szegénység és ki a szegény, koronként több választ is adtak, mindig függ az adott társadalom fejlettségétől. A szegénység kifejezésére az angolszász szociológiában használatos kifejezést, a deprivációt használjuk, ami a jótól való megfosztottságot jelenti. Szegénység: fogalmát a hátrányos helyzet, az alacsony jövedelem, valamint az ezekből adódó egyéb hátrányok megjelölésére használják. A szegénység valamilyen hiányt jelent, ez lehet jövedelemhiány, élelem, vagy lakáshiány. A szegénységnek sokféle történelmileg változó formája van. Hobsbawn szerint a szegénységnek három, szélesen szét nem választható jelensége van: 1. Társadalmi szegénység: nemcsak gazdasági, hanem társadalmi

egyenlőtlenséget is jelent, azaz alsóbbrendűségi, függőségi, vagy kizsákmányoltsági viszonyt jelent. 2. Pauperizmus: olyan emberek csoportját írja le, akik külső segítség nélkül, vagy teljesen képtelenek önmaguk ellátására, vagy az olyan szintű önfenntartásra képtelenek, amit az adott időben konvencionálisan minimálisnak tekintenek. 3. Morális szegénység: a szegénység megítélése adott társadalmi rendszerekben A múltban csak a pauperizmust tartották javítandónak. A 60-as évektől kezdve sem kívánatosnak, sem elkerülhetetlennek nem tartják a társadalmi szegénységet. (változás a társadalmi szegénység megítélésében) Míg a középkorban elfogadták a szegénységet, addig a reformkorban a szegénység emberhez méltatlan helyzetének láttán felébredt a polgárság -2- szégyenérzete: a szegénység magától értetődő fellegét kétségbe vonják, ennek társadalmi háttere, hogy az individuum értéke

felértékelődik. A tőkés termelés kialakulása miatt tartják megszűntethetőnek a szegénységet. Szegénység típusai: • • • abszolút szegénység: ha az egyén vagy a család saját erejéből vagy jövedelméből a minimális szintű önfenntartásra sem képes. relatív szegénység: azt jelenti, hogy az egyén vagy a család élethelyzete az adott társadalom átlagos viszonyaitól eltér. (Pl átlagosnál alacsonyabb kereset, lakás, iskolai végzettség stb.) depriváció: megfosztottságot, hiányt jelent, a modern szegénység formája. (Pl pénzhiány, egészséghiány, lakáshiány stb.) Townsend kidolgozta az objektív és a relatív depriváció fogalmát. Véleménye szerint az egyénekről, családokról és a népesség egyes csoportjairól akkor mondhatjuk, hogy objektívrelatív deprivációs helyzetben vannak, ha nem rendelkeznek elegendő forrással ahhoz, hogy úgy táplálkozzanak, olyan tevékenységekben vegyenek részt, és olyan

életfeltételekhez jussanak, amelyek az adott társadalomban szokásosak. Depriváció típusai: • • objektív depriváció: olyannyira szegény egy egyén vagy család, hogy szinte kiszakad, kirekesztődik a társadalomból. Nagyon súlyos állapota a szegénységnek, ha huzamosabb ideig fennáll. relatív depriváció: a társadalom átlagához képest érzi magát egy egyén vagy család depriváltnak. Elszegényedés: az a folyamat, amely során az egyén vagy család reáljövedelme csökken. A depriváció szó valamitől való megfosztottságot jelent. A hátrányos helyzet olyan relatív lemaradást jelent, és nemcsak jövedelmi, hanem egyéb hátrányokra is vonatkozik. A többszörösen hátrányos helyzet az olyan személyekre és családokra utal, akiknél egynél több hátrány (alacsony jövedelem és rossz egészségi állapot) jelentkezik. Abszolút szegénységről beszélünk, ha az egyén v. a család létminimum alatt él A létminimumot legtöbbször egy

bizonyos egy főre jutó havi jövedelemben határozzuk meg. A relatív szegénység azt jelenti, hogy egyén v. család egy főre jövedelem kevesebb, mint az átlag 60,50 v. 40 %-a Szegénységi küszöb: amely alatt szegénynek tekintjük a háztartásokat és személyeket. A szegénységi küszöb meghatározásának egyik lehetséges módja a létminimum számítása. Létminimum: az adott társadalomban a mindenkori megélhetéshez szükséges minimum. Deprivációs ciklus: a szegénység generációkon át öröklődik (Bokor Ágnes). -3- A depriváció okai lehetnek: - természeti okok (éhínség, katasztrófa), - társadalmi okok (területi egyenlőtlenség, háború, gazdasági okok), - egyéni okok (alkohol, egészség elhanyagolása, deviáns viselkedés), - egyéni és társadalmi ok (munkanélküli nem működik együtt a munkaügyi központtal). A szegénypolitika eszközei és válaszai: a már bekövetkezett szegénységet a szegénypolitika igyekszik kezelni,

alapvető eszköze a segélyezés. A szociálpolitika és a közgazdaságtan évek óta vizsgálja a segélyezés kérdéseit, hatékonyságát és hatásosságát. Az érvek három csoportját különböztetjük meg: - a segélyezés, mint a legjobb megoldás mellett szóló érvek, - a segélyezés elleni olyan érvek, amelyek a segélyezést, mint a legfontosabb szociálpolitikai eszközt általában elfogadják, de színvonalát és mértékét szűkíteni kívánják, - a segélyezés ellenzői. Érvek a segélyezés mellett: a legfontosabb érv a gazdasági hatékonyság, ami egyszerre többfélét jelent. Egyfelől tényleges terhet vesz le az állam, ill a társadalom válláról, hiszen ha a nem rászorulók nem kapnak ellátásokat, akkor ez jelentős megtakarítást eredményez. Másfelől ha a szociális ellátásokra ilyen módon kevesebb pénz kell, akkor kevesebb adót kell beszedni, azaz több forrás marad többek között a gazdaság fejlesztésére, beruházásokra.

A másik érv a hatásosság. Ezen azt értik, hogy ha csak az kap ellátást, aki anyagilag rászorul, akkor felszabadul pénz, és egy segélyezettnek több jut. Érvek a segélyezés szűkítése, nehezítése mellett: az alacsony színvonalú segélyezés mellett is elsősorban gazdasági érvek szólnak. Sokan úgy vélik, hogy ha kellően alacsony a segélyek szintje a munkaképeseknél, akkor ez ösztönözni fogja őket a minél gyorsabb munkavállalásra, arra, hogy nem az államra, hanem önmagukra támaszkodjanak. A másik érv az alacsony színvonal mellett, hogy csak így lehet a gondos beosztásra képtelen szegényeket rászorítani arra, hogy a segélyt valóban arra használják, amire való, és nem pazarolják el. Egyesek helyesnek vélnék, ha minél nehezebben lehetne segélyhez jutni, és minél stigmatizálóbb, megbélyegzőbb lenne a segélyezés. Ez ugyanis arra ösztönözné a szegényeket, hogy segély helyett más jövedelemforrás után nézzenek. Sokan

érvelnek azzal, hogy a segélyezés jóléti függőséget teremt, ami aláássa az emberek munkamorálját, és ingyenélésre szoktat. A segélyezés problémái és dilemmái: a segélyezés mellett szóló gazdasági hatékonysági érv az volt, hogy a segélyezés abszolút összegében olcsó. Sokan kimutatták azonban, hogy relatíve nagyon drága lehet. A segélyezésnél ugyanis vizsgálni kell a jövedelmi és vagyoni helyzetet, erről hivatalos igazolásokat kell kiállítani v. ellenőrizni kell a bevallásokat, környezettanulmányt szokás készíteni. A segélyezés növeli a bürokráciát A segélyezés nem jut el minden rászorulóhoz. Sokan gyakran nem tudnak a lehetőségekről, v nem tudják hogyan kell kérni. A segélyezés problémája a szegénységi és a munkanélküliségi csapda Ennek enyhítésére történtek különböző lépések: a segélyek alacsonyak legyenek, minimálbér emelése. A segélyezéssel kapcsolatos igazságtalanság érzése abból

adódik, hogy a jövedelembevallások nem korrektek, ez megnöveli a kontroll és a bürokrácia jelentőségét. A segélyezés elkülönít és kialakítja a szegénységtudatot, szétválasztja és dezintegrálja a társadalmat segélyezettekre és a többiekre. A segélyt ellenzők egyik érve az, hogy a segélyezés függőségi kultúrát alakít ki, és ezáltal tartósítja a szegénységet. Ennek pedig következménye, hogy a szegény beletörődik sorsába, és nem keres kiutat. -4- A szociálpolitika alapelvei - a felelősség kérdése, az egyéni, családi és társadalmi felelősség, az önhiba és következményei A szociálpolitikában a szelektív ellátások azok, amelyek a felelősség kérdését hangsúlyozzák. Az univerzális ellátásnál lényegtelen. A felelősséget két oldalról lehetne megközelíteni: - egyéni oldalról (mit tehet az egyén, hogy változtatni tudja helyzetét), - társadalom részéről, mennyire okolható a társadalom az egyén

helyzetéért. Ebben a kérdésben két összeegyeztetésre van szükség, két axióma (sarkigazság) van: • • mindenki felelős a saját sorsának alakításáért, az egyéni lehetőségeknek igen kemény, esetenként szűk keretet szab a társadalom működése, azaz minden élethelyzet kialakításában egyszerre van jelen az önhiba és a társadalmi hiba. Ennek a két komponensnek a mérése majdhogynem lehetetlen. Mégis többször próbálkoztak (érdemes és érdemtelen szegény) különválasztásával. A szociális gondoskodás örök kérdése az önhiba. Pl: 1601-ben, Angliában Erzsébet királynő megalkotta az első szegénytörvényt, amely kimondja, hogy az állam feladata a szegényekről gondoskodni. az érdemes szegényeket segélyezték, az érdemteleneket dologházakba vitték. Vagy pl: 1927-től az Egri Norma rendszerének elve, hogy az önhibán kívüli szegénység nem bűn, az önhibásokkal nem kell törődni, az ellátásra való jogosultság

szubjektívvé vált. (Az önhibán kívüli szegény nem szégyen, az önhibásokkal azonban nem kell törődni.) A felelősség kérdése általában szigorítások bevezetésénél merül fel. A lehetőségek korlátozottak, nincs pénz, nincs szakember, akkor vizsgálom az egyén szerepét. Kérdés, hogy honnan indítom, származtatom az egyén szerepét. Pl: milyen környezetbe született, ezért ki a felelős? Milyen következményei vannak e két axiómának a szociális munkások és a szociálpolitikusok számára? Egy széles látókörű szociálpolitikának az előzőekkel számolni kell, így a szociálpolitikai szolgáltatásokhoz és jövedelmekhez való hozzájutásnál alkalmaznia kell az állampolgári jogon járó, a társadalmi felelősséget kifejező és a vásárolt jogon, valamint az egyéni felelősséget kifejező megoldásokat. Lásd 3 szintű szociálpolitika modell. Az önsegítés segítésének elve is az önhiba és a társadalmi hiba

összekapcsolódását jelenti. Számos esetben célszerű a szociálpolitikai segítséget saját erő befektetéshez is kötni, hiszen a cél nem pusztán a kliens védelmezése. Jó példa erre, a produktív szociálpolitika és Esztergár Lajos ezzel kapcsolatos kezdeményezése, majd folytatása az ONCSA. Hal helyett hálót adtak, vagyis házépítést, állatjuttatást, vetőmagot, ruha, cipő akciót szerveztek. Persze ez a kezdeményezés is csak részben jó példa mert negatívuma, hogy minden ellátás kritériumhoz kötött, nem alanyi jogon történt(ebben benne van az érdemes, önhibás szemlélet) és a legmostohább körülmények közöttiekkel nem foglalkoztak. A szociális munka végzésének is egyik alapelve az önsegítés segítése, képessé kell tenni a klienst a problémák megoldására. Az egyén és a társadalom felelősségének kérdését veti fel a -5- szociális transzferjövedelem (ellenszolgáltatás nélküli pénzkifizetés), a humán

szükséglet kielégítés (oktatás, egészségügy) finanszírozásának, sőt a béreknek is bizonyos függetlenítése a gazdasági ingadozásoktól és a GDP-től. Másrészt célszerű lenne bizonyos mértékig összekötni a aktívak jövedelmeit és az inaktívak jövedelmeit. Korábbi kérdések közé tartozik a témával kapcsolatban, hogy lehetséges-e kényszer szociális ellátás? Kinek a felelőssége, ha egy alkoholista legyilkolja a családját? Az önhiba következménye a szegregáció (elkülönülés). Szegregálás esetén a társadalom különböző részei, csoportja közé jelentős távolságok ékelődnek. Szegregált társadalomban meglehetősen gyakori, hogy a legalacsonyabb statusú csoport már olyan lent van, hogy szinte a társadalom peremére kerül. A cél a prevenció, a megelőzésen van a hangsúly, ehhez viszont olyan szociálpolitikai eszközökre van szükség, ami megelőzi a lecsúszást. Az 1993 évi III törvény a szelektivitást

hangsúlyozza A szociálpolitika alapelvei - a prevenció és korrekció lehetősége a szociálpolitikában Az alapelvek nem minden országban érvényesek. Ezek a technikák úgy lettek elkészítve, hogy először figyelembe vették a szociálpolitika eljárási módokat, módszereket, konkrét megoldásokat, amelyek egy konkrét országban alkalmazva sikerrel jártak. Ezek általános elveket hoztak létre, ezek változhatnak a közegtől is. A szociálpolitika azt várja a technikáktól, hogy optimális megoldás, társi beavatkozás történjen, mind minőség, mind mennyiség szempontjából, a szociálpolitika ezt várja el ezek konkrét eljárások, konkrét módszerek. Ilyen eljárások vagy technikák: - abszolút v relatív biztonság, - megelőzés (prevenció) v. utólagos korrekció (kiigazítás), - integráció v szegregáció, - a támogatások odaítélésének módja, érdemesség, - univerzalitás v. szelektivitás, - hatékonyság és hatásosság, -

szubszidiaritás, - kevésbé választhatóság elve. Megelőzés vagy utólagos korrekció (kiigazítás): megelőzés v. prevenció: azt jelenti, hogy valamilyen módon elejét vesszük a rossz helyzet kialakulásának, megakadályozzuk az olyan szituációkat, amelyeknek később negatív következményei lehetnek. Korrekció: alatt azt értjük, hogy valamilyen baj, rossz helyzet kialakult, s ennek káros következményein próbálunk segíteni. Vagy enyhítjük a károkat (pl: munkanélküliség miatti jövedelem-kiesést munkanélküli segéllyel pótolunk), vagy megpróbáljuk helyreállítani az eredeti állapotot (pl.: munkát szerezni a munkanélkülinek). Minden típusú szociálpolitika lehetőséget ad mindkét megoldásra, a hangsúly azonban egyik v. másik irányba eltolódhat Nyilvánvaló, hogy a prevenció sok esetben humánusabb, mint a korrekció, hiszen megelőzhet végzetes kisiklásokat, visszafordíthatatlan katasztrófákat. Tartós munkanélküliség esetén,

pl. a társadalmi-családi fölöslegesség érzéséből adódó önfeladás, alkoholizmus, öngyilkosság akkor is felléphetnek, ha van munkanélküli segély. Ha a munkanélküliség súlyos jövedelemhiánnyal is jár, akkor mindezek mellett a létfenntartó bűnözés is felléphet. Ugyanakkor a prevenció sok esetben túl drágának is tűnhet, v. olyan beavatkozást igényel a piaci folyamatokba, amelyek valamilyen szempontból elfogadhatatlanok. A prevenció és a -6- korrekció is szembekerülhet egymással. Gondoljunk, pl az egészségügy ügyére Tudjuk, hogy az egészség megőrzésére kellene törekednünk, ami sokkal inkább oktatási, környezetvédelmi, lakásügyi, munkavédelmi lépéseket követelne, mint korrektív egészségügyi szolgáltatásokat. A tűzoltás, pl. : az egészségi állapot korrigálása mégis mindig előbbre való, mint a tűz, a betegség megelőlegezése. A preventív szociálpolitikai megoldások a szűkebben értelmezett szociális

rendszeren kívül vannak, és a társadalompolitika körébe tartoznak. A szociális problémák megelőzésének legjobb módszere az, ha nincs munkanélküliség, analfabetizmus, egészségtelen munkakörülmények, egészségtelen táplálkozás, éhezés, környezetszennyezés vagy hajléktalanság. Ez nem azt jelenti, hogy a szociálpolitika eszköztárában ne lennének preventív eszközök. Minden olyan szociálpolitikai beavatkozás, amely képessé teszi az embereket saját sorsuk alakítására, preventívnek tekinthető. Lehetőség szerint tehát a szociális problémákat megelőző technikákat érdemes alkalmazni, mert azok rövidtávon humánusabbak, hosszabb távon pedig gazdaságosabbak is. A védelmező, életben tartó korrektív funkciók azonban ettől függetlenül nélkülözhetetlenek. A szociálpolitika alapelvei - az univerzalitás és a szelektivitás értelmezései, érvek és ellenérvek az univerzalitásról és szelektivitásról Az alapelvek nem

minden országban érvényesek. Ezek a technikák úgy lettek elkészítve, hogy először figyelembe vették a szociálpolitika eljárási módokat, módszereket, konkrét megoldásokat, amelyek egy konkrét országban alkalmazva sikerrel jártak. Ezek általános elveket hoztak létre, ezek változhatnak a közegtől is. A szociálpolitika azt várja a technikáktól, hogy optimális megoldás, társi beavatkozás történjen, mind minőség, mind mennyiség szempontjából, a szociálpolitika ezt várja el ezek konkrét eljárások, konkrét módszerek. Ilyen eljárások vagy technikák, a szociálpolitika alapelvei: - abszolút v relatív biztonság, - megelőzés (prevenció) v. utólagos korrekció (kiigazítás), - integráció v szegregáció, - a támogatások odaítélésének módja, érdemesség, - univerzalitás v. szelektivitás, - hatékonyság és hatásosság, - szubszidiaritás, - kevésbé választhatóság elve. Univerzalitás és szelektív elosztás:

univerzalitás: azt jelenti, hogy valamely termék, szolgáltatás, pénzjuttatás, mindenki (azaz minden állampolgár, illetve az ország területén tartózkodók) számára feltétel nélkül jár. Mindenki jogosult az ellátásra, ha az adott ellátás révén kielégítendő szükséglettel rendelkezik, pl.: egészségügyi ellátás Szelekció: az ellátások nagy része nem univerzális, elosztásukkor valamilyen kiválasztás, korlátozás érvényesül. A legáltalánosabb korlátozás az, hogy az ellátás biztosítási jogviszonyhoz kapcsolódik: annak van joga nyugdíjhoz, egészségügyi ellátáshoz, aki legalább a jogszabályban előírt ideig fizeti a társadalombiztosítási járulékot. Ezen kívül nagyon sokféle kiválasztási szempont alkalmazható még, pl.: a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatást kaphatnak A szociálpolitikai források hatékony/hatásos felhasználásának egyik szempontja, hogy jól válasszák meg a célt, azt a területet, azt a

csoportot v. azokat az egyéneket, amelyeknek/akiknek a segítséget nyújtja. A célzás sokféle, könnyebben v nehezebben azonosítható, csoportos v. egyéni kritérium mentén történhet A célzás sajátos esete, a sokféle szelekciós lehetőség egyik formája az, amikor a szelekciót nemcsak az érintett szükségleteihez, hanem forrásaihoz is köti. Az jogosult ellátásra (normatív szelektív megoldás -7- esetén) akinek forrásai szűkösek, azaz a jövedelme, és esetleg vagyona is, a meghatározott küszöb alatt van. A szelekció elődleges célja, a szűkös erőforrások koncentrálása azokhoz az egyénekhez v. családokhoz, akik/amelyek a segítségre leginkább rászorultak, azaz a legszegényebbek. A szelektív ellátásoknál az érintettek jövedelemforrásainak részletes vizsgálatára is szükség van/lehet. E vizsgálat viszonylag egyszerű formája a jövedelemigazolás, esetleg a vagyonigazolás. A szelektív megoldásoknál, főként akkor, amikor

erős a diszkrecionális elem, gyakran felmerül, hogy nemcsak a rászorultságot, hanem az érdemességet is szükséges vizsgálni. Ilyenkor az ellátást nyújtó vizsgálja a segélyt kérő magatartását, pl: azt, hogy együttműködik-e a hivatalokkal, megfelelően bánik-e a gyermekeivel. A szelektív hatásokat 2 csoportra oszthatjuk: - explicit, és - implicit szelekciós szempontok alkalmazására. Az explicit szelekciós elveket a jogalkotó világosan kimondja, pl: az univerzális családi pótlék esetében explicit kiválasztási szempont lehet a gyermekek száma, pl.: az egy gyermekesek nem jogosultak az ellátásra Az implicit szelekció rejtetten, sokszor nem v. nem egészen szándékoltan működik, pl: ha a segélyezési rendszer feltételei nem eléggé ismertek, akkor a nem megfelelően tájékozottak kérelmüket be sem adják, így kimaradnak az ellátásból. A szelektív rendszerek lényegéből fakad, hogy sokféle implicit szelekciós tényező hat, amelyek

térben, időben, társadalmi csoportonként eltérőek, változnak. Így rejtett szelekciós hatást hozhatnak magukkal a tökéletlen információk, mind az egyén, mind az önkormányzat oldalán. Lehet, hogy az egyén nem tud a segélyről, v nincsenek meg a szükséges igazolásai, és az is lehet, hogy az önkormányzatnak tévesek az információi az egyén v. család körülményeiről. A szelektálás mindig tudatos megkülönböztetés Ez a megkülönböztetés lehet nagyon hangsúlyos, kiemelt, ekkor beszélünk diszkriminációról. A megkülönböztetés érintheti pozitívan is a szelektáltakat: valamilyen külön előnyt nyújt valamilyen hátrány kompenzálására, pl.: roma családoknak nyújtott kedvezményes lakáshitel pozitív diszkrimináció. Negatív diszkriminációról akkor beszélünk, ha egyes csoportokat valamilyen kritérium mentén hátrányosan különböztetnek meg, pl.: a tartós munkanélküli kevesebb segélyt kap Valójában minden pozitív

diszkrimináció egyben negatív diszkriminációt is eredményez. Ha a pozitívan megkülönböztetett külön forrásokat kap, akkor mások automatikusan negatív értelemben (kevesebbet, v. semmit sem kapnak) megkülönböztetődnek Szinte minden szociális diszkriminációnak van valamilyen megbélyegző, stigmatizáló hatása. Egy lehetséges mód a kétféle, univerzális és szelektív megoldás ötvözésére az „univerzálisan adni, szelektíven elvenni” elv alkalmazása. Ekkor valamennyi jövedelem együtt adózik, tehát a szociális transzferjövedelmek (családi pótlék, nyugdíj) is adókötelesek. Az adó viszont (ha kulcsa progresszív) többet vesz vissza a magasabb, mint az alacsony jövedelműektől. Hátránya a nagy adminisztráció. Az univerzális juttatás minden munkavállalónak feltétel nélkül jár, azaz mindenki igénybe veheti az ellátást, aki azt igényli. Ilyen lehet pl: a munkaruha-juttatás, az étkezési hozzájárulás. A vállalatokon

belül számos szelekciós szempont alkalmazására is sor kerülhet A szelekciós szempont lehet állandó, rendszeres (nyelvtudás), v. eseti (szülési szabadság) A gazdálkodó szervezeteknél a leggyakrabban a következő szelekciós szempontokkal találkozunk: - vezetői szint, beosztás: vertikális tagolás, a különféle vezetői szintekhez -8- különféle típusú és mértékű javadalmak kapcsolhatók, így pl.: bér, gépkocsi-használat, munkajelleg, munkakör, munkakörülmények: horizontális tagolás, a munkakör valamilyen speciális mássága alapján indukál speciális javadalmazást (ruhapénz), - teljesítmény, - a cégnél töltött szolgálati idő, hűség, - szociális szempontok (utazási költségtérítés, albérleti hozzájárulás). Az univerzális és szelektív rendszerek tulajdonsága: (+ pozitív, - negatív) 1. univerzális - újraelosztási igények (adókból és járulékokból finanszírozódik, ami a költségvetésbe folyik, így

újra el kell osztani. - drága, mert az is kap, aki nem rászorult. - homogenizálnak (a kedvezményezetteket egyenlő bánásmódban részesíti) - a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésére sem alkalmas. Az előnyös és hátrányos helyzetű ember egyforma ellátást kap, elvileg senki sem maradhat ki. - a kliensre, mint egyénre irányul, de a fogyasztás egysége a család. + a szolidaritás érzését növeli. - a jövedelmek egyenlőtlensége nem mérsékelhető az univerzális rendszerekkel. + szívesebben fizetnek az emberek adót, ha az újraelosztásból ők is kapnak. 2. szelektív - drága a szociális igazgatás költsége miatt, mert felderítésre, szociális adminisztrációra, a rászorultság vizsgálatára megy el a pénz. + jól céloznak, csak a rászorultak jutnak bizonyos ellátásokhoz, célzottan biztosítja a szűkös források újraelosztását. - a rászorultság vizsgálata megalázó és stigmatizál. - a kimaradókkal számolni kell: = a jogtudat

hiánya: nem ismerik a jogukat, az ellátásokat és = a helytelenül megállapított szelekciós szempontok a kimaradók számát növelik. - a család meghatározása nehéz. - csökkentik a megtakarítási hajlandóságot (miért takarítsak meg én, ha a másik sem takarékoskodik és mégis kap támogatást) - a rászorultság definiálhatatlan, megállapíthatatlan. +a családot, mint fogyasztási egységet méri. -9- +képesek jövedelemegyenlőtlenségek mérséklésére. +az egyenlőtlenségek, a speciális hátrányok figyelembe vehetők, egyenlőtlenségeket csak egyenlőtlen technikával lehet kezelni. Összefoglalva: • • • • • • elméletileg az univerzális rendszer a preventívebb, mert a kockázat bekövetkezte előtt is hozzájuthat, a szelektív rendszerek korrektív rendszerek: csak a kockázat bekövetkezte után juttat, az univerzális ellátások irányába kellene elmozdulni, ehhez első lépés: állampolgári jogúvá kell tenni bizonyos

szolgáltatásokat, főleg a fogyatékosok, kisgyermekes fiatal családok, gyermekek számára, hatásosság szempontjából az univerzális ellátások vannak előnyben: minden adott szükséglettel rendelkezőt elérnek, téves elutasítások alig léteznek, az igénybevevőket nem gátolja a szégyen érzete, nincs diszkrimináció, hatékonyság szempontjából a szelektív megoldások vannak előnyben: minél jobb a célzás, minél inkább a leginkább rászorulókra koncentrál az ellátás, annál inkább kisebbek a költségek. Az adott keretből nagyobb összeggel lehet segíteni a rászorulóknak, az univerzális ellátásnál elég egyszerű az azonosítás, a szelektív megoldásoknál az adminisztráció nő, időbe és pénzbe kerül, hogy kiderüljön, hogy a kérelmező teljesíti-e a szelekciós kritériumot, megilleti-e a támogatás. Érvek a szelektív ellátás, a segélyezés mellett: • • gazdasági hatékonyság: ha a nem rászorulók nem kapnak

ellátást, akkor ez jelentős megtakarítást eredményez ha a szociális ellátásokra ily en módon kevesebb pénz kell, akkor kevesebb adót kell fizetni, több forrás marad a gazdaság fejlesztésére. hatásosság: ha csak az kap ellátást, aki anyagilag rászorul, akkor egy segélyezettnek több jut. Érvek a segélyezés szűkítése mellett, érdemtelenség: • • gazdasági érvek: a kellően alacsony segélyek a munkaképeseket ösztönözni fogja a munkavállalásra csak alacsony színvonal mellett lehet a gondos beosztásra képtelen szegényeket rászorítani a segélyek megfelelő felhasználására minél nehezebb a segélyekhez hozzájutni, annál stigmatizálóbb, annál inkább ösztönözheti a szegényeket, hogy más jövedelemforrás után nézzenek. Egyre többen érvelnek ugyanis azzal, hogy a segélyezés jóléti függőséget teremt, ami aláássa az emberek munkamorálját, ingyenélésre szoktat. gazdasági, pszichológiai érv: mely a társadalom

és a szegények érdekében az érdemtelenekből vonná meg a segélyeket. - 10 - A segélyezés problémái és dilemmái: a segélyezés mellett szóló gazdasági hatékonysági érv volt, hogy a segélyezés abszolút értékben olcsó. Relatíve azonban drágább lehet: hivatalos igazolások ellenőrzése, környezettanulmány készítése miatt. Növeli a bürokráciát, hiszen több az igazgatási eljárás. Az állampolgárok feletti hatalmat is növeli, ellentmond a demokrácia követelményeinek. Ami a hatásosságot illeti, a segélyezés sohasem jut el minden rászorulóhoz. A másik hatásossági probléma, hogy a segéllyel növelhető az egy szegénynek juttatott összeg. Ha sokan profitálnak egy rendszerből, akkor annak körét és színvonalát is igen erősen védik. Ha viszont valami csak egy gyenge kisebbségnek szól, akkor igen könnyű a színvonalat csökkenteni, az ellátásokat visszavonni. Ezért nagyon ritka, hogy a segélyezés színvonala

kielégítő. A segélyezés problémája még a szegénységi és a munkanélküliségi csapda is. Lényege, ha az egyén v. a család erőfeszítéseket tesz helyzete javítására, akkor saját jövedelmének emelkedésével elveszíti a segélyre való jogosultságot. A csapda megoldásának ellenszere lehet a segélyek olyan alacsony szintje aminél a legrosszabb kereset is jobb. A csapda igazi ellenszere a jól megfizetett, tisztességes munka lenne. A segélyezés gyakran igazságtalanságot kelt és a pontatlan bevallásoktól való félelem növeli a bürokrácia igényét a fokozott ellenőrzésre. A segélyek stigmatizáló hatása pszichológiailag romboló, társadalmilag megosztó. Függőségi kultúrát alakít ki, a szegény lassan beletörődik az adott helyzetbe. Ebből adódik az adófizetők oldaláról fellépő feszültség, ami aláássa az adófizetői morált, és erősíti az adóellenességet. A segélyezés elveinek és technikáinak tökéletesítését

célzó irány az ún. társadalmi alapjövedelem: minden állampolgár minden további nélkül jogosult egy minimális összegre, ami az abszolút szegénység legsúlyosabb formáit megakadályozza, és egyszerűsíti a szociális ellátások bonyolult rendszerét. A szegénység társadalmi megítélésének történeti vizsgálata 2 korszak: - kezdetektől a XIX. század közepéig szociális gondoskodás: több szereplője van, szervezetlen, - a XIX. század közepétől napjainkig: az állam válik a szociális gondoskodás legfontosabb szereplőjévé, törvények létrehozása, ez a szociálpolitika korszaka. Ókori társadalmak szociális gondoskodása: Problémák az ókorban: - betegségek gyógyítása: a sámánok végezték a gyógyítást, akik orvosok, tudósok, papok voltak egy személyben. - háborúk: háborús sebesültek ellátása, özvegyek, árvák felkarolása. - öregek, idősek ellátása: nagy becsben voltak, amíg el tudták látni magukat, utána

megvetették őket. A szociális gondoskodás egyenlő a megjelenő problémák korrekciójával, megelőző tevékenység nem volt az ókorban. Görögország: a gyógyítást az istenek erejének tulajdonították, a templomokban, jósdákban folyt a gyógyítás. Az orvosokat hatalmas megbecsülés övezte, (emlékoszlopokat készítettek a haláluk után), Hippokratész volt az első orvos, aki ingyen gyógyította a betegeket. Iatrikon: orvosi adó, fenntartották belőle az orvosi szobát és a gyógyszerkészítés költségeit fedezték. - 11 - Közösségi szoba volt a hajléktalanok számára, gerusia: idősek háza. Háborúk idején nőtt a segélyben részesülők száma, politikai testületek döntöttek arról, hogy ki kapjon segélyt. A segélyt a közjóléti adókból fedezték, általában munkanélküliek, öregek kapták, akiknek nem volt tartásra kötelezhető rokonuk. Pénzbeli ellátás: - teorika: színházi előadásokon osztották, azt a kieső

jövedelmet pótolta, amibe a színházjegy került. - trophé: rendszeres járadék, csak a köztisztséget betöltött emberek kapták, amikor leköszöntek a tisztségről. Természetbeni ellátás: ingyen gyógyszerek, ingyen gyógykezelés, gabonaosztás: minden görög állampolgár kapta. Róma: Néró orvoskollégiumok létrehozása, taberna medica: sebészeti gyógyintézetek. Itt főleg a háborús veteránokat illeti meg az állami ellátás (ingyenes gyógyszerellátás, gyógykezelés). Congriarumok: keresetkiegészítő juttatások Pénzbeli ellátások: - donatíva: a katonáknak adták a katonáskodás időszakára. - missilia: pénzt szórtak a nép közé Természetbeni juttatás: frumentationes: gabonaosztás, a császár magánvagyonából fedezték. - precarium: ingyenes földhasználat Görög egyesületek: eranos: szeretet szóból származik, egymással baráti kapcsolatban állók hozták létre, meghatározott cél érdekébe pénzt adtak össze (síremlék).

Római egyesület: collegia tenuiorum: a legszegényebb római állampolgárokat tömörítette. Az alapítványok főleg Rómára jellemzőek, ezek költségeit az állam finanszírozta. Görögország: kegyes alapítványok: egy-egy vagyontárgy értékéből segítettek a rászorult embereknek. Az ókori társadalmak berendezkedése két pólusú: vannak szabadok és rabszolgák. Az ellátások csak a szabadokat illették meg. Zsidók: emberbaráti szeretet jellemezte: „Vagyonodból adj alamizsnát és egy szegénytől se fordítsd el orcádat”: Tóbiás könyve. Jövevények, árvák özvegyek felkarolása jellemző Középkori keresztény szociális gondoskodás: a középkori ember életének célja a másvilágra helyeződött, egész életén keresztül felkészüljön a másvilágra. Alapelv az emberbaráti szeretet, amit Isten szeretetével kapcsolnak össze. Alamizsnálkodás: adakozás, mindenki a lelkiismerete szerint adakozott. Kezdetben a püspökök fogják össze a

szociális gondoskodást, ők osztották az adományokat. Pater pauperum: szegények atyja Diakónusok és diakonisszák: a püspökök segítői, legfontosabb feladatuk a szegény hívek összeírása volt, környezettanulmány alapján állapították meg a jogosultságot, feltérképezték a családokat: szegénykataszter vezetése. A segélyezés alapelvei a középkorban: - aki nem dolgozik, ne is egyék! - akinek gyerekei v. unokái vannak, ezek tartsák el öregedő v öreg szüleiket érdemes és érdemtelen szegények megkülönböztetése: alamizsnát csak az érdemesek kaptak (akik templomba jártak). - Orlando et labore: Imádkozzál és dolgozzál! - a szemérmes szegényeket is fel kell kutatni, és támogatni kell. A keresztény egyház megerősödésével párhuzamosan alakultak ki a szerzetesrendek, amelyek magukra vállalták a gondoskodást. 346-ban Szent Pachomius hozta létre az első szerzetesrendet, 529-ben Nurziai Szent Benedek: a bencés rend megalapítója.

Karitas létrehozása: istenszeretetet jelent, a - 12 - jótékonykodásnak az a gyakorlása, amely embertársunk gazdasági, testi, szellemi, erkölcsi és vallási szükségében segítségére van. A kolostorok kifejlődésével egyre inkább a kolostorok veszik át a szociális gondoskodást. Példája a vendégbarátság: vendégfogadókat létesítettek, ide bárki betérhetett, 1 hétig ingyen kaptak ellátást, utána akkor maradhattak, ha dolgoztak. Ispotály: egy-egy település fertőző betegeit különítették el, gyógyító tevékenység nem folyt itt, csak imádkoztak a betegért. A középkor jellegét a vallás és az egyház határozta meg Azt hangsúlyozta, hogy az ember bűnös, és ezért maga felelős, fel sem vetődött, hogy a társadalom is befolyásoló tényező. Tehát az ember szegénysége önhibából ered, a társadalom ezért nem felelős. Fontos érték a szegényeken való segítés, de nem itt, hanem a másvilágon A középkori társadalom

rétegei: - jobbágyok - nemesek - papság. A városok és települések népe fontos a szociális gondoskodásban Céhek: érdekvédelmi szervezetek, és így vállalták a szerepet a szociális gondoskodásban. Kétoldali védelem: - kívülről: a tagokat a kontároktól és a külső céhtagoktól védte - belső: a tagokat a túl nagy vagyoni rétegződéstől óvta meg. céhláda: itt tartották a céh legfontosabb iratait. Újkor: reformáció megjelenése és elterjedése: másfajta értékek, embereszmék jellemzők rá: önfegyelem, mérsékletesség, a kemény munka, az eltartottakat megveti. Következménye: szükségessé vált egy átfogó, újfajta gondoskodás a szegény rétegről. Szegénygondozás: nyílt, - zárt Zárt: Angliában kivégezték a koldulókat 1601-ben I Erzsébet királynő megalkotta az első állami szegénytörvényt, a Poor Lowe Act-t: - a szegénygondozás állami feladat, de helyben kell végrehajtani az adott településen - bevezeti a

szegényadót a munkaképtelenek ellátására - a munkaképesek és a munkaképtelenek eltartása volt a fő célja, foglalkoztató műhelyek felállításáról rendelkezett: dologházak: jelenti a zárt formát, a szegények ellátását zárt intézményekben oldja meg, mindenkinek kötelessége volt a dologházak szolgáltatásait igénybe venni, értelmetlen munkát végeztek rossz körülmények között, minimális bérért. Bekerülni könnyű volt, kikerülni szinte lehetetlen 1782: Gilbert Act: a munkaképes és a munkaképtelenek elkülönítése. Nyílt: Németországban terjedt el a XVIII. században, Éberfeld városban A nyílt forma nem zárja a szegényeket zárt intézményekbe, hanem segélyezéssel próbál javítani a helyzetükön. Figyelembe veszi az egyének eltérő sajátosságait, és azt, hogy a rászorultságnak különböző okai lehetnek, egyénileg kezeli a szegényeket. 1834: új szegénytörvény, nyomatékosan kimondja, hogy a szegények eltartása

az adott községek feladata. Szegénypolitika korszaka: XVII-XIX. sz: az elbírálás egyedi alapon történik, spontán határozzák meg a jogosultságot, dominál az érdemes - érdemtelen kategória, az ellátások nem a problémák megoldására, hanem csak a tüneti kezelésére irányul. A szegénypolitika jellemzői: az egyén hibáját hangsúlyozza, az egyén a felelős a saját szegénységéért, hiányzik a megelőzés, a segítés nem állampolgári jogon jár. A XVII sz-ban megjelenik a liberalizmus A liberalizmus emberfelfogása: szabadelvű gondoskodás: az egyén maximális szabadsága a döntésekben, az egyén maga dönti el, hogy a szegénységet v. a gazdagságot választja A XIX. sz közepétől kezdve kialakul az állami szegénypolitika: 1848-as forradalmak kitörése Európában: követelése: társadalmi egyenlőség, következménye: jobbágyfelszabadítás, kimondták a polgári jog egyenlőségét, a nemesi (születési) előjogok ellen harcoltak.

Jelszava: szabadság, testvériség, egyenlőség. Felgyorsul a polgárosodás folyamata, gazdasági következményei: felbomlott a céhes ipar kerete, kialakul a gyári ipari termelés, nő a gyári munkásság aránya, akik rossz körülmények között dolgoztak, alacsony bérért. A XVIII századtól kezdve az ipar gyors fejlődésnek indult, ipari forradalom korszaka, gépesítés, nőtt a balesetek száma. Ha a családfő megrokkant v meghalt, a család teljesen tönkrement A - 13 - munkások körében erősödött az a követelés, hogy az állam avatkozzon be a tőkés termelésbe, vagyis gyakoroljon nyomást a tőkésekre, hogy a haszon egy részét a munkások szociális ellátására fordítsák. Szembefordulás a korszak ideológiájával, mivel a liberális ideológia mindenfajta állami beavatkozástól való mentességet hirdetett. - 14 -