Vallás | Keresztény » Luther Márton - Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését

Luther Márton: Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését? Fordította: Véghelyi Antal MAGYARORSZÁGI LUTHER SZÖVETSÉG – 1997 MAGYAR LUTHER FÜZETEK 6. Sorozatszerkesztő: ifj. Fabiny Tibor Eredeti cím: Ein Sermon von der Betrachtung des heiligen Leidens Christi WA 2, (130) 136-142 A fordító előszava Luthernek ezt az 1519 és 1524 között többször is kiadott írását általában úgy értékelik, mint ami a reformátor lelki és teológiai fejlődésének korai stádiumát tükrözi. Nem látnak benne többet a közékori szerzetesi misztika elemeivel átszőtt kolostori prédikációnál, amiben Luther valóságként számol még a tisztítótűzzel is. Elismerik, hogy mindennek ellenére nagy lelki haszonnal forgatható iratról van szó, ami forrás értékkel is bír a lutheránus kegyesség eredetét kutatók számára. A mai kiadók elsősorban mégis azt hangsúlyozzák, hogy olyan Luther-prédikációt adnak az olvasó kezébe, aminek teológiai szemléletet

Luther későbbi, nagy horderejű reformátori iratainak tükrében túlhaladottnak bizonyul. Ezen értékeléssel szemben szeretném most fenntartásaimat röviden megfogalmazni. Kétségtelen, hogy ennek a prédikációnak a hangvétele és terminológiája a középkori szerzetesi misztikára emlékeztet. Nekem mégis úgy tűnik, hogy ez a formai hasonlóság nem elhanyagolható tartalmi különbséget rejt magában. Ha jól megfigyeljük, akkor ez az írás hűen tükrözi Luthernek az 1518-ból származó Heidelbergi disputációban megfogalmazott teológiai hitvallását, miszerint ő életre szólóan a "theologia crucis" mellett kötelezi el magát a "theologia gloriae"-val szemben. A középkori szerzetesi misztika viszont ezen a mérlegen nem bizonyulhat másnak, mint csak is "theologia gloriae"-nak. Elég problematikus lenne ezután azt feltételezni, hogy Luther - nem kis következetlenséggel - 1518 után is a szerzetesi misztika jegyében

prédikált, de legalább is hozzájárult egy ilyen elemeket tartalmazó - esetleg korábbi eredetű igehirdetésének többszöri, ismételt kiadásához. Mindezt megfontolva, vizsgáljuk meg, hogy valóban felfedezhetők-e Luther írásán a középkori misztika tipikus vonásai. A szerzetesi misztika sajátos jellemzői Kempis Tamás Imitatio Christi című könyvében jelennek meg a legkarakterisztikusabban. Itt nyilvánvaló, hogy a Krisztus szenvedéseivel való azonosulás a Krisztust "imitáló" szerzetes Istenhez vezető útja. A középkori misztikus mindig aszkéta, aki önsanyargatással megöldökli emberi természetét, hogy miután így "imitálta" a Krisztus kereszthalálát, isteni természetben részesülve, a feltámadt Krisztus "imitátoraként" élhessen. Ez Luther ítélete szerint azért "theologia gloriae", mert ellenkezik a Szentírás alapvető üzenetével, az inkarnációval. Az igei kinyilatkoztatás szerint Isten

az, aki a mi emberi természetünk részesévé kíván lenni. Luther ennek csupán bevezető mozzanatát ünnepli a karácsonyi eseményben, beteljesedését viszont a Golgota keresztjén látja: Isten Krisztus szenvedésében és halálában lett maradéktalanul részese emberi természetünknek. A teológus Luther talán be is érné ennek megállapításával A prédikáló Luthert viszont mindenek előtt az érdekli, hogy a Krisztus keresztútján érkező Isten miként lép be az igehallgató életébe, hogy emberi természetének részeseként megöldökölje benne a bűnt és megelevenítse az igazságot. A felelet egyértelmű: Isten néha a Passió hallgatását felhasználva, néha pedig anélkül is - valóságosan belevonja az embert a Passióba: úgy is, hogy elismerteti vele a Krisztus megfeszítésében játszott szerepét, és úgy is, hogy a Krisztus szenvedésének átélőjévé, halálának részesévé teszi. Luther itt valóban a szerzetesi misztika

terminológiáját veszi kölcsön, de csak azért, hogy az ellenkezőjét állítsa mindannak, amit a középkori misztikusok mondanak. Luther szerint az inkarnáció Istene ölt újra meg újra testet bennünk, hogy maga végezze el az ó-ember megöldöklésének és az új-ember föltámasztásának isteni művét. Ez csak annyiban nevezhető misztikának, amennyiben az inkarnáció lényege szerint mindig misztérium. De mint látjuk, Luther a misztika terminológiáját használva is, mindvégig Isten bennünk való munkálkodásáról beszél. Ezzel szemben a misztikusnak mondott szerzetesi teológiában és kegyességben a megöldöklés mindig az aszkéta szerzetes műve, tehát emberi mű. Ez döntő különbség! Ebből a megközelítésből viszont sokkal inkább az válik kérdésessé, hogy a szerzetesi misztikaként számon tartott középkori irányzat joggal mondható-e misztikának. Nekem úgy tűnik, hogy a középkori szerzetességgel szemben éppen Luther úgy lép

elénk a középkori kolostori kegyesség álmisztikus ködéből, mint a valódi misztika újrafogalmazója. Úgy érzem, hogy az itt közölt prédikáció hasznos segítség lehet ahhoz, hogy reformátorinak gondolt, de valójában a racionalizmus csapdájában vergődő egyházi közgondolkodásunk valóban megújuljon, és hívő értelmünk újra megtanuljon rácsodálkozni Isten bennünk és rajtunk végbemenő cselekvésének misztériumára. Tartalom I. Krisztus szenvedése rémületbe ejt II. Krisztus szenvedése megvigasztal I. Krisztus szenvedése rémületbe ejt 1. Némelyek úgy szemlélik Krisztus szenvedését, hogy az haragra gerjeszti őket a zsidók ellen. Gúnydalokat énekelnek szegény Júdásról és beérik ennyivel Miként a panaszkodó emberek átkozzák és kárhoztatják ellenségeiket. Ez aligha nevezhető a Krisztus szenvedése szemlélésének. Ez sokkal inkább Júdás és a zsidók gonoszságának szemlélése 2. Mások rámutatnak a Krisztus

szenvedése szemlélésének sokféle hasznára és gyümölcsére Egy Szent Albertnak tulajdonított téves mondásra is hivatkoznak, miszerint hasznosabb, ha a Krisztus szenvedését végigelmélkedjük, mintha egy teljes éven át böjtölnénk és naponta elimádkoznánk egy zsoltárt. Akik ezt vakon követik, csak a Passió szemlélésének hasznát veszik észre, és benne saját erőfeszítésük gyümölcsét ragadják meg, de nem nyerik el a Krisztus szenvedésének igazi gyümölcsét. 3. Vannak, akik részvéttel tekintenek Krisztusra Sajnálják és megsiratják, mint egy ártatlan embert. Akár csak az asszonyok, akik Jeruzsálemből követték Krisztust, akiket ő meg is intett: magukat kell siratniuk és gyermekeiket. Mégis így kalandoznak el a Passió kellős közepén: sokat beszélnek Krisztus bethániai búcsújáról és Szűz Máriáról fájdalmáról. Ennél tovább nem jutnak. Mindezt tetézi, hogy a Passió oly sok órán át elhúzódik, hogy csak Isten

tudja, nem inkább alvásra lett-e kitalálva, mint virrasztásra. Ebbe a csoportba tartoznak azok is, akiket arra tanítottak, milyen nagy a szentmise gyümölcse. Az ilyen együgyűek azt gondolják, elég ha misét hallgatnak Arról akarnak meggyőzni minket néhány tanító mondását idézve, hogy a mise "opere operati, non opere operantis", azaz önmagáért, a mi érdemünk és méltóságunk nélkül is tetszik Istennek, sőt éppen ezek híján elégséges. Pedig a mise nem önmaga méltóságáért van, hanem hogy minket tegyen érdemessé, különösen azáltal, hogy Krisztus szenvedését az ő akarata szerint szemlélteti velünk, mert ha ez nem történik meg, akkor a mise egy gyümölcstelen testi dologgá lesz, ami - bármilyen jó is -, önmagáért van. Mert mit segít az rajtad, hogy Isten Isten, ha számodra nem Isten? Mit használ, hogy az evés és ivás önmagában egészséges és jó, ha neked nem egészséges? Félő, hogy a sok misével sem állunk

jobban, ha nem a valódi gyümölcsét keressük. 4. A Krisztus szenvedését akkor szemléljük helyesen, ha ráfigyelve megrémülünk és lelkiismeretünk kétségbe ejt. Mindez abból ered, hogy Isten haragjának a bűn és a bűnösök elleni engesztelhetetlen szigorát és komolyságát látjuk meg abban, hogy ő egyetlen, legkedvesebb Fiát nem szabadította ki a bűnösök kezéből, hanem helyettük Őt sújtotta szörnyű büntetéssel, miként Ézsaiás próféta /53,5/ mondja: "Népem bűne miatt őt sújtottam". Mi történik majd a bűnösökkel, ha szeretett Fiát így sújtja? A bűnösök ítélete kimondhatatlanul és elviselhetetlenül súlyos kell hogy legyen, ha egy ilyen nagy és fenséges személynek, Isten Fiának kell szembeszállnia vele, sőt szenvednie és meghalnia miatta. Ha igazán mélyen megfontolod, hogy Isten Fia, az Atya örök Bölcsessége maga szenvedi ezt el, akkor bizonyosan megrémülsz, sőt egyre nagyobb és nagyobb rémületbe

esel. 5. Mélyen vésd az emlékezetedbe és soha ne kételkedj benne, hogy te vagy az, aki Krisztust így megkínozza. Bizonyosan a te bűneid tették ezt vele! Szent Péter így rémítette meg a zsidókat és így sújtott le rájuk, mint egy mennykővel, amikor az egybegyűltek mindegyikét megszólítva, ezt mondta: "Ti feszítettétek meg őt!" /Apcsel 2, 36kk/. Háromezren közülük még aznap kérdezgetni kezdték rémülten és kétségbe esve az apostoloktól: "Kedves testvéreink, mit tegyünk most?" Ezért, amikor a Krisztus kezét átfúró szögeket látod, hidd bizonyossággal, hogy az a te műved. Nézz a töviskoronájára, és hidd, hogy a tövisek a te gonosz gondolataid, stb. 6. Azután fontold meg, hogy ahol Krisztust egy tövis szúrja, ott százezernél is sokkal több tövisnek kellene téged szúrnia. Örökké kellene így és még sokkal erősebben gyötörniük Ahol Krisztus kezét és lábát csupán egy szög veri át, ott téged

sokkal több és nagyobb szögnek kellene örökösen kínoznia. De hisz ez meg is fog történni, mert a Krisztus szenvedései magukban hiábavalók lennének. Mert Krisztus megbízható tükör Ő nem csap be és nem vezet félre senkit. Amit mutat, annak bizonyosan úgy kell lennie 7. Szent Bernát ettől megrémülve mondta: "Úgy vélem, sőt biztos vagyok benne, hogy semmit sem tudtam az örök ítéletről, amit a mennyben szabtak ki rám, amíg azt nem láttam, hogy Isten egyetlen Fia megkönyörül rajtam, előáll és átadja magát helyettem ugyanazon ítéletre". Ó jaj, ezzel többé nem szabad játszadoznod! Teljes bizonyossággal tudnod kell, hogy ez komoly dolog! Ezért parancsolt rá Jézus az asszonyokra is, Lukács 23, 28-ban: "Ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket!". A 31 versben meg is okolja: "ha ezt teszik a zöldellő fával, mi történik majd a szárazzal?". Mintha csak ezt mondaná: "tanuljátok meg az én

gyötrelmeimből, hogy mit érdemeltek és mi fog rátok következni". Mert igaz a mondás, hogy aki megvert egy kis kutyát, rettegni fog a nagy kutyáktól.1 Így mondta meg a próféta is: "Önmagát fogja siratni a föld minden nemzetsége". Nem azt mondja, hogy őt fogják siratni, hanem hogy magukat fogják fölötte elsiratni. Ugyanilyen rémület lett úrrá mint fentebb mondtuk - Apcsel 2,37 szerint a zsidókon is, amikor így szóltak az apostolokhoz: "Testvéreink, mondjátok meg, mit tegyünk!". Így énekel az anyaszentegyház is: "Te halandó ember, Ha bánt a bűntudat, megrendült lélekkel, Lásd, mit szenved Urad! Bánd és utáld meg bűnödet, Hittel ragadd meg üdvödet, S kegyelmet nyersz ma itt!."2 8. Amiről most lesz szó, abban szüntelenül gyakorolnunk kell magunkat A Krisztus szenvedésének legfőbb haszna ugyanis abban mutatkozik meg, hogy önismeretre juttat. Elborzaszt önmagadtól és összetör. Ha ezt még nem

élted át, akkor a Krisztus szenvedése még nincs a javadra. Mert a Krisztus szenvedése - a maga természeténél fogva - nem munkálhat mást, mint hogy Krisztushoz tesz hasonlóvá minket, hogy amint bűneink Krisztust testében és lelkében iszonyúan meggyötörték, ugyanúgy gyötörjenek bennünket is lelkiismeretünkben De ez nem történik meg csupán azért, mert sokat beszélünk róla. Ez csak elmélyült gondolkodás és átélés eredménye lehet, a bűn komolyanvételével. Nézzünk egy hasonlatot! Ha egy gonosztevőt elítéltek volna, mert megfojtott egy herceget vagy egy királyfit, te ártatlanságod tudatában biztonságban éreznéd magad, amikor a történtekről énekelsz, sőt eljátszod az eseményt, talán éppen a tettes szerepében. De képzeld el milyen szorult helyzetbe kerülnél, ha játék közben valaki rádrontana, legyűrne, és bizonyítaná, hogy itt nem is színjátékról van szó, hanem a valóságban is te követted el a szörnyű

gonosztettet. Helyzetedet még csak súlyosbítaná, hogy időközben lelkiismereted is elpártolt tőled. Ugyanilyen félelemmel kellene fontolóra venned a Krisztus szenvedését is, valahányszor a Passiót hallgatod. Mert a benne szereplő gonosztevők, a zsidók - jóllehet Isten azóta elítélte már és elüldözte őket -, mégis a te bűnöd szolgái voltak, és valójában te vagy az, aki az ő bűneik által Isten Fiát megfojtottad és keresztre feszítetted, amiként már mondtuk. 9. Ha annyira keménynek és száraznak bizonyulsz, hogy Krisztus szenvedése nem rémít meg és nem juttat el önismeretre, akkor félned kell. Mert elkerülhetetlenül Krisztus képére kell formáltatnod és az ő szenvedését kell átélned, történjék ez mostani életedben vagy a pokolban. Ha előbb nem, végül a halálban és a tisztítótűzben kell ilyen rémületbe esned és remegned, reszketned és mindazt érezned, amit Krisztus a kereszten szenvedett. Bármily kegyetlenül

hangzik, a valóság az, hogy halálos ágyadon minderre számítanod kell. Kérjed hát Istent, hogy lágyítsa meg a szívedet és engedje meg, hogy a Krisztus szenvedésén való elmélkedés gyümölcseiben részesülj. Mert nem is lehetséges, hogy Krisztus szenvedését magunktól alaposan meg tudjuk fontolni. Istennek kell jelen lennie a szívünkben, amikor erről elmélkedünk. Sem ez az igehirdetés, se más tanítás nem adhatja meg, hogy a Krisztus szenvedésén való elmélkedés során annak valódi gyümölcseit elnyerd. Isten kegyelmét kell keresned és kérned, hogy az ő kegyelme által érd ezt el, és ne a magad erejéből. Ezért közelítik meg helytelenül a Krisztus szenvedését mindazok, akikre fentebb már rámutattunk. Mert ők ehhez nem Istent hívják segítségül, hanem kitalálnak hozzá a maguk módján és a maguk képessége szerint egy egészen emberi és haszontalan megközelítést. 10. Aki így elmélkedik Isten szenvedésén egy napig, egy

órán át, vagy csak egy negyedórán keresztül, arról bátran elmondhatjuk, hogy ezzel jobbat tett, mintha egy éven át böjtölt volna, mindennap elimádkozott volna egy zsoltárt, és ráadásul száz misét is hallgatott volna. Mert ez az elmélkedés lényegesen és igen hamar megváltoztatja az embert. Miként a keresztség, újjászüli. Így viszi véghez a Krisztus szenvedése a maga igaz természete szerinti fenséges művét. Megfojtja az ó-Ádámot Elűz minden vigasztalást, örömöt és reményt, amit csak teremtmények nyújthatnak, miként Krisztustól is eltávozott mindez, sőt Isten is elhagyta őt. 11. Nincs tehát a hatalmunkban, hogy a Krisztus szenvedése mindezt elvégzi-e bennünk Ezért előfordulhat, hogy nem abban az órában nyerjük el, amikor kérjük. Mégsem kell feladnunk. Elcsüggednünk sem kell Meglehet, hogy olyankor éljük ezt át, amikor nem is ezért imádkozunk. Isten kérésünk nélkül is megteheti, ha akarja Amikor véghezviszi,

akkor az ember meggyűlöli magát lelkiismeretében és rosszul érzi magát a saját bőrében. Eközben nem is sejti, hogy mindezt Krisztus szenvedése munkálja így benne. Másoknak viszont szinte minden gondolatuk a Krisztus szenvedése körül forog, és mégsem jutnak általa önismeretre. Előbbieknél a Krisztus szenvedésében való részesedés rejtett és valóságos, utóbbiaknál színlelt és önáltató. Aki Isten szerint bölcs, az tudja, hogy gyakran önmaguk ellentétében kell szemlélnie a dolgokat. Látja, hogy akik emberi szemmel nézve nem elmélkednek a Krisztus szenvedésén, Isten előtt ők azok, akik elmélkednek rajta. Hasonlóképpen, akik részt vesznek a misén, Isten előtt olyanok, mintha nem vennének részt, és akik nem vesznek részt, olyanok, mintha részt vennének. II. Krisztus szenvedése megvigasztal 12. Mindeddig a nagyhétben jártunk és nagypénteket ünnepeltük Most érkezünk húsvéthoz és Krisztus feltámadásához. Amikor

megláttuk bűneinket és egészen kétségbe estünk önmagunk fölött, ügyelnünk kell arra, hogy a bűnök ne maradjanak így a lelkiismeretünkben, mert ez bizonyosan nem vezetne máshoz, mint merő kétségbeeséshez. Hanem miként Krisztusból eredt bűneink felismerése, úgy kell azokat újra őrá vetnünk, hogy lelkiismeretünk megszabaduljon tőlük. Vigyázz, hogy ne tégy úgy, mint azok a bolondok, akik engedik, hogy bűneik szívükben mardossák és emésszék őket, miközben arra törekednek, hogy jócselekedeteik által vagy az elégtételek utáni futkosással, illetve a bűnbocsánat hajszolása révén bűntelenné váljanak, holott ez lehetetlen. Sajnos megfigyelhető, hogy az elégtételbe és a búcsúba vetett hamis bizalom is szinte mindenütt elterjedt. 13. Te azonban vesd most már bűneidet magadról Krisztusra úgy, hogy erősen hidd: az ő sebei és szenvedései a te bűneid, és ő azokat hordozva megfizet értük, miként Ézsaiás 53, 6 mondja:

"Isten minden bűnünket őrá vetette", és Szent Péter 1Pét 2, 24-ben: "Bűneinket maga vitte fel testében a keresztfára", és Szent Pál 2Kor 5, 21-ben: "Isten őt tette bűnné értünk, hogy mi általa megigazultak legyünk."3 Ezekre és az efféle mondásokra kell hagyatkoznod teljes bátorsággal és annál inkább, minél erősebben gyötör a lelkiismereted. Mert ha nem ezt teszed, hanem a magad bűnbánatában és a gyóntató által kirótt elégtételek teljesítésében keresed lelkiismereted megnyugtatását, akkor sohasem találsz békességre, és végül mégis kétségbe kell esned. Mert ha bűneinket nem vetjük Krisztusra, hanem eltűrjük, hogy szívünkben maradjanak és lelkiismeretünkben szóhoz jussanak, akkor sohasem szabadulunk meg tőlük, mert egyre erősebbek lesznek és .örökké elevenek maradnak Ha viszont azt látjuk, hogy bűneinket Krisztus hordozza, és le is győzi azokat feltámadása erejével, - ha ezt mi

bátran hisszük -, akkor bűneink valóban halottak már és megvannak semmisítve. Végtére is Krisztuson nem maradhattak életben. Az ő feltámadása elnyelte őket A feltámadott Krisztuson a bűn többé már nem képes sebet ejteni és már semmilyen gyötrelmet sem okozhat neki. Bűn nem érintheti többé úgy, hogy nyomot hagyjon rajta Ezért mondja Szent Pál is Róm 4, 25-ben, hogy Krisztus meghalt bűneinkért és feltámadt megigazulásunkra, azaz szenvedésében tette ismertté és így fojtotta meg minden bűnünket; feltámadásával pedig igazzá tesz minket és szabaddá minden bűntől, ha csakugyan hiszünk benne. 14. Ha most nem tudsz így hinni, akkor Istenhez kell a hitért imádkoznod, mint már mondtuk Mert a hit is egyedül Istentől függ és az ő hatalmában van, hogy megadja-e. Ő meg is fogja adni késedelem nélkül, olykor nyíltan, olykor rejtetten munkálva ezt benned, miként erről már a Krisztus szenvedésével kapcsolatban szóltunk. Ha most

már arra vágyol, hogy Isten hitet gerjesszen benned, akkor először is hagyj fel Krisztus szenvedésének szemlélésével. Az már véghezvitte benned a maga művét, amikor rémületbe ejtett. Most már szívének a szenvedésekben megmutatkozó jóságát szemléld, és lásd meg, hogy az ő szíve csordultig van irántad szeretettel. Ez készteti őt arra, hogy lelkiismereted terhét magára vegye és bűneidet hordozza. Így fog megmenteni a te szíved is iránta édes szerelemmel, és így fog megerősödni benne a hit bizalma. Azután emelkedj Krisztus szívén át egészen az Isten szívéig! Értsd meg, hogy Krisztus nem szerethetne téged, ha Isten nem akarná ezt örök szeretetével. Értsd meg, hogy Krisztus csupán Istennek engedelmeskedik, amikor téged így szeret. Így találhatsz rá az Isten jóságos atyai szívére, és - miként Krisztus mondja -, Krisztus által az Atya vonz magához téged. Így érted meg végül Krisztus mondását (János 3, 16):

"Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, stb." Ez nem mást jelent, mint hogy akkor jutunk el Isten helyes ismeretére, ha nem hatalma és bölcsessége felől közelítjük meg - hiszen ez rettenetes -, hanem jósága és szeretete felől. Ekkor szilárdulhat meg a hit és a bizalom, ekkor születünk újjá Istenben 15. Amikor így megerősödött a szíved Krisztusban, és már nem a gyötrelmes büntetéstől való félelem miatt, hanem szívedből gyűlölöd a bűnt, akkor Krisztus szenvedése egész életed példájává is lesz. Most egészen más szempontból fogjuk vizsgálni a Krisztus szenvedését Eddig úgy beszéltünk róla, mint egy szentségről, mely bennünk végzi munkáját, a mi közreműködésünk nélkül. Most viszont azt gondoljuk meg, hogy a Krisztus szenvedését mi magunk is hatékony fegyverként forgathatjuk a bűn kísértése elleni küzdelmünkben, mégpedig így: Ha fájdalmas nap virrad rád, vagy betegség

gyötör, gondold meg, milyen csekélység ez Krisztus töviskoronájához és szögeihez képest. Ha meg kell tenned vagy el kell viselned valamit, ami ellenedre van, gondold meg, miként hurcolták Krisztust ide-oda, megkötözött fogolyként. Ha elfog a nagyzás gőgje, nézd, hogyan gúnyolják Uradat és miként vetik meg, mint gonosztevőt. Ha paráznaság kísért és úrrá lesz rajtad az érzéki vágy, gondolj arra, hogy Krisztus gyenge testét milyen keserves kínokat okozva korbácsolják agyon, döfik át, verik keresztül. Ha fellobban benned a gyűlölet lángja, vagy irigység fog el, vagy ha bosszúért lihegsz, gondold meg, hogy Krisztus mennyi könnyel és kiáltással imádkozott érted és minden ellenségéért, noha igen könnyen bosszút állhatott volna rajtuk. Ha bánat emészt vagy bármilyen testi-lelki kellemetlenség aggaszt, erősítsd meg a szívedet és mondd: Ej, miért is ne szenvednék el egy kis bánatot, amikor az én Uram a kertben vérrel

verejtékezett a félelemtől és a bánattól. Rest és gyalázatos szolga, aki ágyban heverészik, amíg Ura haláltusáját vívja. Lásd, így tudunk minden bűnös szenvedély és rossz szokás ellen erőt és vigasztalást találni Krisztusban. A Krisztus szenvedésének helyes szemlélete így Krisztus szenvedésének gyümölcseiben részesít. Aki módszeresen erre törekszik, az jobbat tesz, mintha minden Passió-olvasást és minden misét végighallgatna. Nem mintha a misék nem lenének jók, hanem mert azokban is a Krisztus szenvedésének helyes szemléletét kell gyakorolni, különben nem segítenek. Keresztyénnek is csak azok nevezhetők joggal, akiket Krisztus neve és élete megragadott és bevont az ő életébe, miként Szent Pál mondja Gal 5, 24-ben: "Akik Krisztuséi, azok Krisztussal együtt megfeszítették testüket, annak minden kívánságával együtt." Mert Krisztus szenvedését nem szavakkal és nem jelképesen, hanem valóságosan kell

átélni. Így figyelmeztet minket Szent Pál is Zsid 12, 3-ban: "Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek", és Szent Péter 1Pét 4, 1-ben: "Amint Krisztus testben szenvedett, úgy kell annak megfontolásával felkészítenetek és megerősítenetek."4 A Krisztus szenvedésének ez a szemlélete ma már nem divatos, sőt igen ritka, pedig Szent Péter és Pál levelei tele vannak vele. Mi mégis egyedül az apostoli levelek alapján és a falfestményeket szemlélve fontoltuk meg a Krisztus szenvedését, annak lényegét emelve ki. Szentséges teste érettünk adatott,5 Halála életet hozott. Ő ennél többet nem kínálhat nékünk, Erről mostan emlékezzünk! Irgalmazz Úristen! Urunk, a te nagy szereteted Erre téged így kényszerített, Kiontott, szent véred Érettünk megfizetett. Irgalmazz Úristen! Adjon az Isten minekünk kegyelmet, Élhessünk igaz

életet Nagy szeretetben és igaz hűségben Ne vétsünk e szentség ellen! Irgalmazz Úristen! Lelked már el ne hagyjon. Nékünk igaz mértéket adjon, Keresztyén szent néped Hadd láthasson egységet! Irgalmazz Úristen!