Gazdasági Ismeretek | Gazdaságtörténet » Honvári János - Európa gazdaságtörténete

Honvári János EURÓPA GAZDASÁGTÖRTÉNETE Készült a HEFOP 3.31-P-2004-09-0102/10 pályázat támogatásával Szerző: dr. Honvári János egyetemi docens Lektor: dr. Láczay Magdolna Honvári János, 2006 Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom A dokumentum használata Vissza ◄ 3 ► A dokumentum használata Mozgás a dokumentumban A dokumentumban való mozgáshoz a Windows és az Adobe Reader megszokott elemeit és módszereit használhatjuk. Minden lap tetején és alján egy navigációs sor található, itt a megfelelő hivatkozásra kattintva ugorhatunk a használati útmutatóra, a tartalomjegyzékre, valamint a tárgymutatóra. A ◄ és a ► nyilakkal az előző és a következő oldalra léphetünk át, míg a Vissza mező az utoljára megnézett oldalra visz vissza bennünket. Pozícionálás a könyvjelzőablak segítségével A bal oldali könyvjelző ablakban tartalomjegyzékfa

található, amelynek bejegyzéseire kattintva az adott fejezet/alfejezet első oldalára jutunk. Az aktuális pozíciónkat a tartalomjegyzékfában kiemelt bejegyzés mutatja. A tartalomjegyzék használata Ugrás megadott helyre a tartalomjegyzék segítségével Kattintsunk a tartalomjegyzék megfelelő pontjára, ezzel az adott fejezet első oldalára jutunk. Keresés a szövegben A dokumentumban való kereséshez használjuk megszokott módon a Szerkesztés menü Keresés parancsát. Az Adobe Reader az adott pozíciótól kezdve keres a szövegben A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 3 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Tartalomjegyzék Vissza ◄ 4 ► Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 5 2. Ipari forradalom Angliában és a kontinensen21 2.1 Az angliai ipari forradalom előfeltételei 23 2.2 Ipari forradalom a kontinensen Követők és lemaradók27 3.

Második ipari forradalom Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés32 4. A két világháború közötti Nyugat-Európa41 4.1 Az I világháború és a gazdaság41 4.2 Az I világháború következményei43 4.3 Infláció, stabilizáció, földreformok47 4.4 Nyugat-Európa politikai berendezkedése53 4.5 A gazdasági világválság okainak magyarázata56 4.6 A II világháború sajátosságai 68 5. Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig 73 6. A kétpólusú világ kialakulása 96 6.1 A világgazdaság újjáépítése 1945 után102 6.2 Gazdasági csoda, a háború utáni növekedés 110 6.3 Az 1970-es évek válsága 122 7. Kelet-Európa 1945 után 128 7.1 Demográfia, urbanizáció, foglalkoztatás135 7.2 Jugoszlávia kiátkozása145 7.3 Kelet-Európa 1953 nyaráig 151 7.4 Az új szakasz gazdaságpolitikája 153 7.5 A KGST162 7.6 Kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok 165 7.7 Gyorsítás, utolérés, lehagyás, egyensúlyi gondok 170 7.8 A látszategység

széthullása Jugoszlávia, Albánia, Kína, Románia179 7.9 Lengyelország, a permanens válság hazája 185 7.10 Csehszlovákia és a „prágai tavasz” 191 7.11 Gazdasági reform a többi szocialista országban203 7.12 A kelet-európai rendszerek válsága és összeomlása213 8. A Szovjetunió a II világháború után225 Felhasznált irodalom.240 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 4 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 5 ► 1. Bevezetés Az európai ember gondolkodásmódja természetszerűleg Európa-centrikus, fel sem merül benne, hogy az „öreg kontinens” nem volt mindig a világ középpontja, hogy évezredeken keresztül más földrészek (Ázsia, Amerika stb.) olyan teljesítményekre voltak képesek, olyan felfedezések birtokába jutottak, amelyekre az itt élő őslakók gondolni sem mertek. Európa felemelkedése a

XV–XVI. században ment végbe, és a XX század közepéig ez a kontinens vált a világ urává, ez került a fejlődés fő áramába Nagyjából ebben az időszakban állították meg Nyugat-Európa kapujában véglegesen az oszmán–török hódítókat (a törökök 1529-ben Bécs alatt a szárazföldön, majd 1571-ben Lepantónál a tengeren is súlyos vereséget szenvedtek, ami további nyugati előrenyomulásuknak véget vetett), és sikerült az Ibériai félszigetről az arab-mór hódítókat Granadánál kiszorítani. Ezekben a századokban jöttek létre azok az egységes államok, abszolút monarchiák Franciaországban, Angliában, Oroszországban, Spanyolországban és a Habsburg birodalomban, amelyek a világpolitika első számú alakítóivá, egyúttal egymás állandó konkurenseivé váltak, így egymást állandó fejlődésre, megújulásra késztették és kényszerítették. A felemelkedésnek köszönhetően 1500 és 1600 között Európa népessége

dinamikusan, 30-35 millióról 60-70 millióra nőtt, miközben a természetes szaporulat elérte az évi 7 ezreléket. Különösen gyorsan nőtt a városok lakossága, Londoné és Amszterdamé a XVI század közepétől egy évszázad alatt közel négyszeresére, Párizsé, Rómáé több mint kétszeresére, Firenzéé közel kétszeresére nőtt. Sorra alakultak – sokszor az állam (az uralkodó) tevőleges részvételével – az ismeretlen újvilág felfedezésére és kirablására szerveződő „vegyes vállalkozások” az Oroszországi Társaságtól (1553) a Kelet-India Társaságon (1600), a Holland Kelet-indiai Társaságon (1602) és a Holland Nyugat-Indiai Társaságon át a Francia Indiai Társaságig (1664). A nagy földrajzi felfedezések hatására a közel-keleti luxuscikkeket Európába közvetítő levantei (földközi-tengeri) kereskedelem hanyatlani kezdett. Ezzel együtt veszített jelentőségéből a levantei árukat Milánón (és az Alpokon) keresztül

a délnémet városokba, Kelet-Európába, illetve Franciaországon keresztül Flandriába, Németalföldre és Angliába juttató szárazföldi kereskedelem, ezzel együtt hanyatlottak az útjába eső városok is. Már a nagy földrajzi felfedezések előtt fontosabbá vált a tömegárukat (flandriai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 5 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 6 ► posztót, angol-spanyol gyapjút, lengyel-orosz gabonát, fát, halat, sót, prémeket stb.) a Hanza városok (Lübeck, Hamburg, Rostock, Brügge, később Amszterdam, Antwerpen) közbeiktatásával forgalmazó ún. Balti-tengeri kereskedelem. A XV–XVI. században a nagy földrajzi felfedezések hatására Európát a tengerentúli gyarmatok kirablása folytán elárasztó nagy mennyiségű nemesfém árforradalmat idézett elő, amelynek a gazdaságtörténetben

szokatlan kísérőjelensége, az ipari olló szárának kinyílása Kelet-Európa reagrarizálódáshoz, Nyugat-Európában pedig a kereskedelmi kapitalizmus és az első vállalkozási formák megjelenéséhez, a kiadási- és felvásárlási rendszer, valamint a munkamegosztást az üzemen belül először megvalósító szétszórt, vegyes, központosított manufaktúrák megjelenéséhez vezetett. Kelet-Európa, amely modern világpiaci formában kapcsolódott be az európai kereskedelemben, vagyis mindennapi fogyasztást szolgáló élelmiszerekért (élő marha, bor, lengyel–orosz gabona) hozott be tömegfogyasztást szolgáló iparcikkeket (mindenekelőtt posztót, vas- és üvegárukat, déligyümölcsöt stb.), egy évszázadon keresztül profitált a világgazdaságban tartósan kivételesen előforduló ipari ollóból. A cserearányok hosszú évtizedeken keresztül az agrártermelők számára alakultak kedvezően, ami az Elbától keletre fekvő országok

nagybirtokosait az önkezelésű majorságok újbóli kiépítésére ösztönözte. Ez együtt járt a második jobbágyság intézményesülésével, azaz Európának ebben a régiójában a jobbágyrendszer bomlása helyett megszilárdult és a földesúri szolgáltatásokon belül legsúlyosabb kötelezettséggé vált a robot. A jobbágyokat ahol lehetett, röghöz kötötték, a szabad költözködési jogot megnyirbálták és a paraszti árutermelés szűk szigeteit körbe zárta a földesúri majorságokon folyó árutermelés tengere. Ez a jegyzet a tradicionális társadalmakról a modern társadalmakra való átmenet problémáival és főleg a XIX–XX. századi Európa gazdaságtörténetével foglalkozik Szerzője Kelet-Európa és az egykori Szovjetunió II világháború utáni gazdaságtörténetét kivéve arra vállalkozott, hogy összefoglalja a történeti irodalom legfontosabb megállapításait. A tankönyv Kelet-Európa 1945 utáni gazdasági fejlődését

tudatosan súlyponti kérdésként kezeli. Ez következik a szerző érdeklődési köréből, továbbá abból a tényből, hogy a hasonló feldolgozások ezt a régiót mindezidáig meglehetősen mostohán kezelték. Európa gazdaságtörténete a legtöbb feldolgozásban hangsúlyosan Nyugat-Európa centrikus, ez a tankönyv ezen a sajnálatos tényen szeretne változtatni, lévén olyan hallgatóknak szól, akik ugyan egy egységesülő Európában élnek, de mégiscsak ennek a térségnek a pol- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 6 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 7 ► gárai. Másrészt a Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Doktori Iskolájának az átalakuló Kelet-Európa a specialitása, vagyis bizonyos mértékben ez a tananyag a legmagasabb szintű tanulmányokra való felkészülést is szolgálja. Reményeink

szerint a BA egyetemi alapszak elvégzése után az MA szakokat is sikeresen abszolváló hallgatóink közül kerül majd ki a társadalomtudományi doktori iskolánk hallgatóinak derékhada. Európát hol két, hol három régióra osztják. Van olyan megközelítés, amely a vallás, tehát a nyugati és ortodox kereszténység alapján osztja Nyugat- és Kelet-Európára a kontinenst. E nézet szerint az oroszok, ukránok, fehéroroszok, bolgárok, macedónok, szerbek, görögök és románok kelet-európaiak, a többi nép (ideértve a lengyeleket, cseheket, magyarokat, a balkánról a horvátokat stb.) nyugat-európaiak Egyesek Oroszországot nem tartják Európa részének, szerintük Kelet-Európát Lengyelország, a balti államok, Ukrajna, az egész Kárpát-medence, a Duna-medence és a Balkán lakói alkotják. Az egykori szovjet blokkban az Elba folyótól keletre eső érdekzónát tekintették Kelet-Európának, ideértve az egykori NDK-t is A magunk részéről Szűcs

Jenő elképzelését tartjuk leginkább elfogadhatónak, aki Európát három régióra osztotta. Szerinte Nyugat-Európa és Oroszország (mint Kelet-Európa) között létezett egy kettős arculatú ütközőzóna, Közép-Kelet-Európa, amely a török hódításig számos tekintetben magán viselte a nyugati régió sajátosságait, csak a város és iparfejlődés terén mutatott némi lemaradást. A XVI–XVII században – nem utolsósorban a nagy földrajzi felfedezés hatására kialakuló árforradalom következtében – újra kiépült itt az érett feudalizmusban súlyát vesztett majorsági gazdálkodás, ezzel együtt a jobbágy jogi és szociális helyzete is számottevően romlott A kései feudalizmus sok tekintetben a korai feudalizmusra jellemző viszonyok újraélesztését vonta maga után azzal a különbséggel, hogy a majorsági gazdálkodás immár elsősorban nem a földesúr és kíséretének önellátását, hanem az árutermelést volt hivatott

szolgálni. A középkelet-európai térség reagrarizálódása ellenére is megőrzött valamint a nyugatias vonásokból, gazdasági és társadalmi szerkezete minden tekintetben modernebb volt, mint a kelet-európai Oroszországé, vagy a Balkán államaié. A modern társadalomra való átmenet és a modern társadalmak vizsgálat kapcsán óhatatlanul felmerül az a kérdés: egyáltalán mit nevezünk modernizációnak? Vannak, akik a modernizációt egy adott társadalom saját korábbi időszakhoz viszonyított fejlődésével, gazdagodásával, vagyis lényegében a gazdasági növekedéssel azonosítják. E felfogás szerint akkor beszélhetünk modernizációról, haladásról, ha egy társadalom kibocsátása, teljesítménye, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 7 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 8 ► az emberek jövedelme nő,

életkörülményeik egy korábbi állapothoz képest javulnak. Mások akkor beszélnek modernizációról, ha a lemaradók az élvonalban állókhoz, az úttörőkhöz képest behoznak valamit a lemaradásukból Vagyis e felfogás szerint a modernizáció felzárkózást, utolérést, esetleg lehagyást jelent. Sokan a tradicionális társadalmak ipari társadalmakká alakulásának folyamatát, vagyis a prekapitalista társadalmak tőkés társadalmakká történő átalakulását tekintik modernizációnak Ezen kívül természetesen számtalan egyéb elmélet is létezik, amelynek tárgyalása meghaladja e jegyzet kereteit Úgy gondoljuk, hogy a fenti megközelítések fontos kritériumokat tartalmaznak, de önmagukban egyik sem fogadható el kizárólagos jelleggel. A gazdasági növekedésnek pl. addig volt abszolút prioritása, amíg nem állt rendelkezésre elegendő jószág a fiziológiai szükségletek kielégítésére. A két, egymástól gyökeresen eltérő

társadalmi-gazdasági rendszer (kapitalizmus és szocializmus) együttélése és versenye szintén felértékelte a gazdasági növekedést. A növekedést, mint abszolút értéket az 1960-as években a Római Klubhoz tartozó tudósok megkérdőjelezték, rámutattak a Föld korlátozottan rendelkezésre álló, nem megújuló természeti erőforrásaival való ésszerű és takarékos gazdálkodás szükségességére, az élet minőségi elemeinek fontosságára. A XX század utolsó harmadától egyre nagyobb értékké vált a fenntartható fejlődés, vagyis minden generáció azon kötelessége, hogy a meg nem újítható erőforrásokból csak annyit használjon fel, amennyi feltétlenül szükséges és a környezetét ne adja át rosszabb állapotban az utódainak, mint amilyen állapotban azt ő örökölte elődeitől. A modernizációnak a felzárkózás értelmében való felfogása sem egyszerű. Kérdés pl hogy kihez, mely országhoz célszerű felzárkózni?

Manapság, a globalizáció időszakában, amikor az amerikai életforma úgyszólván mindenütt követendő mintává vált, nagyon sokan – és joggal – megkérdőjelezik az ehhez való felzárkózás modernizációs eredményét Egy lemaradó ország esetében nagyon fontos, hogy mit (kit) választ mintául. Kit céloz meg? Ha az ilyen-olyan módon mért fejlettség tekintetében a rangsor utolsó helyein álló az első helyen állót tekinti a felzárkózás célországának, kiábrándítóan hosszú ideig tartó és sokszor teljesen reménytelen küzdelemre kell számolnia. Ha a sorban közvetlen előtte álló a cél, akkor az esetleg nem serkent nagy erőfeszítésekre. Úgy gondoljuk, hogy az utolérés mellett a meglévő különbségek csökkentése már önmagában is fontos kritériuma a modernizációnak. Ez legalább olyan fontos tényező, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 8 ► Európa gazdaságtörténete A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 9 ► mint az, hogy egy társadalom saját korábbi állapotához képest jobban éljen és magasabb kibocsátást produkáljon. Az olyan viszonylag egyszerűnek tűnő fogalmak, mint fejlődés, növekedés, modernizáció, felzárkózás komoly vitákat váltanak ki a társadalomtudósok körében. De nem könnyű az eligazodás a számtalan formában megjelenő gazdasági rendszerek között sem és legalább ilyen problematikus a periodizálás kérdése is. Az emberiség fejlődésének nagy történelmi korszakok szerinti szakaszolását mindenki ismeri, aki iskolai tanulmányai során találkozott a történelemmel, mint tantárggyal. A történelmi korszakok (őskor, ókor, középkor, újkor, legújabbkor) határát valamilyen jeles eseményhez kötik, pl. a középkor kezdetét a Nyugat-Római Birodalom 476-ban bekövetkezett bukásához, az újkorét újabban Amerika felfedezéséhez

(korábban az angol polgári forradalomhoz), a legújabb kort pedig az I világháború végétől számítjuk Az újkor tehát 1492-től 1914/18-ig tartott, amivel az a legnagyobb probléma, hogy teljesen eltérő berendezkedésű, fejlettségű társadalmakat, így pl. a modern iparral, urbanizációval, fejlett infrastruktúrával rendelkező Nyugat-Európát és a kannibalizmust a gyakorlat szintjére emelő afrikai, pápua-új guineai őstársadalmakat von egy kalap alá. Marx Károly ősközösségi, rabszolgatartó, feudális, kapitalista és szocialista-kommunista társadalmi-gazdasági formációról írt. A XIX század egyik legnagyobb társadalomtudósa – akit manapság a rendszerváltó keleteurópai országokban méltatlanul agyonhallgatnak – elméleti munkássága során nagy teret szentelt annak vizsgálatára, hogy milyen okok miatt szűnik meg az egyik társadalmi forma és miért váltja fel idővel ezt egy másik. Marx szerint minden társadalmi-gazdasági

formának van egy jellegzetes termelési módja, amelynek két oldalát a termelőerők és a termelési viszonyok alkotják. A termelőerő (az ember tudása, tapasztalata, a termelési eszköze) tendenciájában állandóan fejlődik, ellenben a termelési viszonyok (a tulajdon-, az elosztási és az osztályviszonyok) egy adott társadalmi formán belül – lényegében – változatlanok. Egy új társadalmi forma kialakulása után a termelési viszonyok egy ideig elősegítik a termelő erők fejlődését, egy ponton azonban már gátjává válnak annak, és – rendszerint erőszakos úton, forradalommal – bekövetkezik a termelési viszonyok radikális megváltoztatása, vagyis egy új termelési mód kialakulása. Marx formáció elméletének számos elemét – mindenekelőtt a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenet számos vonását – a valóság igazolta. Mivel azonban az emberiség egészének fejlődésére akart nagy, mindenre érvényes elméleti

általánosítást adni, ezért érvelésének – különösen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 9 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 10 ► a szocialista-kommunista társadalomra vonatkozó részét – a gyakorlat nem támasztotta alá. A társadalmi-gazdasági formációkra és azok változására vonatkozó elméletének van néhány komoly hiányossága a) Halála után fedezték fel az ún. „ázsiai termelési módot”, amely a Marx által felsorolt egyik társadalmi-gazdasági formációval sem azonosítható, tehát új formációnak fogható fel, így elméletének egyetemessége máris kétségessé vált. b) Vannak népek, amelyek a marxi formáció egyes lépcsőfokait kihagyták. Így pl. a magyar nép történetéből hiányzik a klasszikus rabszolgatartó rendszer, e nép a bomló törzsi-nemzetségi társadalomból a

rabszolgatartó társadalom kihagyásával jutott el a feudalizmushoz. 1 Ilyen példák más népek esetében is ismeretesek, a mongolok pl. a bolsevik forradalom közvetlen hatására az 1920-as években a kapitalizmust „ugrották át”, és a feudális társadalom alapján kíséreltek meg valamiféle szocializmust megvalósítani. c) Marx azt állította, hogy az egymás után bekövetkező formációk közül az időben később megvalósuló mindig fejlettebb, mint az azt megelőző. Azonban több esetben ez a feltételezés sem állja meg a helyét. Az 1920-as évek Szovjetuniója – ahol egy-egy rossz mezőgazdasági év után megszokott jelenséggé vált az éhezés, időnként a tömeges éhhalál, egyesek szerint a kannibalizmus is – semmiképpen sem tekinthető fejlettebbnek a kapitalista berendezkedésű nyugat-európai államokhoz képest pusztán azért, mert magát szocialistának nevezte. d) Marx meg volt arról győződve, hogy a történelem kerekét nem lehet

„visszafelé forgatni”, vagyis az időben később keletkező társadalmi formációból (pl. a kapitalizmusból) nem lehet a fejletlenebbe (pl a feudalizmusba) visszalépni A gyakorlat azonban erre a tételre is tömegesen cáfolt rá akkor, amikor a kelet-európai rendszerek a szocialista társadalom helyett a kapitalista rendszerbe léptek „vissza”. e) Marx önmagának mondott ellent akkor, amikor a szabadság és a tökéletes harmónia bekövetkezésének tekintett kommunista társadalommal lényegében befejezettnek nyilvánította a fejlődést. Kimondatlanul is feltételezte ugyanis, hogy a termelők-termelési viszonyok állandó ellentétbe kerülésének generális tétele ebben a formációban nem érvényes. A patriarchális (házi, családi) rabszolgatartást a magyarok is ismerték, de a görög és a római ókori társadalmakhoz képest itt a rabszolgaság sohasem vált a gazdaság működésének döntő intézményévé. 1 A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 10 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 11 ► Legalább ennyi ellentmondást lehet felsorolni W.W Rostow fejlődéselméletével kapcsolatban is (Míg Marxnál az emberiség fejlődésének a kommunizmus, Rostownál a magas tömegfogyasztás a csúcsa Mondanunk sem kell, hogy nagyon sokan vannak, akiknek sem az egyik, sem a másik nem jelenti a fejlődés csúcspontját.) Az amerikai közgazdász és gazdaságtörténész szerint – előbb vagy utóbb – minden társadalom ugyanazt a fejlődési utat járja be, amelynek stációi a következők: a) tradicionális társadalom b) a nekilendülés előfeltételeinek a megteremtése (történetileg a nagy földrajzi felfedezések, a gyarmatosítás, a kereskedelmi kapitalizmus időszaka, feladata a tartós fellendülés feltételeinek a megalapozása) c) a nekilendülés, amely

tulajdonképpen az ipari forradalom korszaka d) út az érettség felé (a második ipari forradalom, vagyis Nyugat-Európában a XIX–XX. század fordulója) e) a magas tömegfogyasztás kora, amely először az USA-ban következett be az I. világháború után, majd Nyugat-Európa, a rendszerváltás után a volt kelet-európai szocialista országok is ráléptek erre az útra. Jellemzője a jóléti állam, a szociális biztonság, illetve a magas személyi fogyasztás lehetősége (lakás, tartós fogyasztási cikkek tömegméretű elterjedése, autó stb) A nagyhatalmak a XIX–XX. század fordulóján alapvetően két alternatíva között választhattak: engedve a világuralmi törekvések csábításának bekapcsolódnak a hatalmi harcokba, vagy megvalósítják a fogyasztói társadalmat. Az európai hatalmak az első lehetőség mellett döntöttek Az USA az I. világháború végén rövid ideig kacérkodott az első alternatívával, de végül az 1920-as évek elején

visszavonult Amerikába és néhány évtizedre feladata az egyébként erre a szerepre már akkor predesztinált ország a világhatalmi pozíció megszerzését. Ehelyett megvalósította a magas tömegfogyasztás társadalmát Ezen az úton Európában először NagyBritannia követte, ahol azonban a II világháború a fogyasztói társadalom kiteljesedését néhány évre megakasztotta. Nyugat-Európa a II világháború pusztításainak helyreállítása után választotta az amerikai mintájú fogyasztói társadalmat Újabban Nyugat-Európa fejlődését a gazdaságtörténészek az alábbi szakaszokra bontják: A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 11 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 12 ► a) rurális 2 társadalom, amelynek a jellemzői: • a lakosság túlnyomó többségét a primer szektor foglalkoztatja • a mezőgazdasági

hozamok alacsonyak, a terméseredmény ingadozik, a felesleg kicsi és emiatt esetleges a csere • a gazdasági növekedés lassú, alig érzékelhető • a termelés módja, technológiája csak nagyon lassan változik, generációk sora dolgozik lényegében ugyanazokkal a szerszámokkal, ugyanazon a módon, ahogyan ősei • a gazdasági kapcsolatok naturalizáltak, piaci kapcsolatok elvétve fordulnak elő 3 • a társadalom tagjai között nagy a személyi függés, az úr – szolga viszonyban a szoros alárendeltség egyúttal egyféle védelmet is jelent ínség, vagy külső támadás esetén • a társadalom tagjainak túlnyomó többsége analfabéta, az írniolvasni tudás kevesek kiváltsága • nem jellemző sem a belső, sem az országok közötti migráció, az emberek zöme ott éli le az egész életét, ahol megszületett, legfeljebb az egy napi járóföldre lévő helyi piacra mozdul ki b) ipari, vagy indusztriális társadalom • a népesség zömét a

szekunder szektor (mindenekelőtt az ipar) foglalkoztatja, de nő a tercier (szolgáltató) szektor szerepe is • az emberiség történetében első ízben teremtődtek meg a rendszeres gazdasági növekedés feltételei • állandóan új termékek sora lép a piacra • a termelékenység nő • a kapcsolatok monetizáltak, minden áruvá válhat és válik • a termelés elsődleges célja nem a termelő szükségletének a kielégítése, hanem a profit • csaknem általános lesz az írni-olvasni tudás A rurális – vidéki, falusi – társadalom szinonimáiként szokták használni még a feudális, preindusztriális, tradicionális társadalom kifejezéseket is. 3 Van néhány olyan eset, amikor a tradicionális társadalomban is elkerülhetetlenné vált a csere. Mindig kereskedtek pl sóval, amely az ételek elkészítésének elengedhetetlen kelléke, de ez az ásvány Európában nem található meg mindenütt A rurális társadalom is kénytelen volt más

vidékekkel cserélni, ha pl. valamilyen természeti vagy társadalmi katasztrófa teljesen elpusztított a termést Végül az uralkodó elit luxusigényeinek kielégítésére mindig működött a távolsági kereskedelem 2 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 12 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 13 ► • formálisan (jogi értelemben) az emberek egyenlők • megindul a belső és a nemzetközi migráció c) posztindusztriális társadalom • a tercier szektor foglalkoztatja a munkavállalók többségét (itt az állam az egyik, ha nem a legnagyobb foglalkoztató) • a mezőgazdaság, amely a lakosságnak csupán néhány százalékát foglalkoztatja, komplex módon gépesített, „iparosított”, így bőségesen kielégíti a társadalom fiziológiai szükségleteit • kiépül a jóléti állam, az egyén mellett a társadalom

gondoskodik tagjainak ellátásáról • a kormányzás szakszerű • a belső és nemzetközi migráció iránya változik • fejlett információs technológiák gondoskodnak az ilyen irányú szükségletek kielégítéséről • az állampolgár szabad és kritikus, véleményt nyilvánít, lépéseket tesz érdekeinek érvényesítéséért d) globális társadalom, amely a XX-XXI. század fordulójának új jelensége • a világ a Szovjetunió felbomlásával egypólusú lett • a világgazdaság hatalmi erőközpontjai radikálisan átrendeződtek • a pénzügyi szféra uralja a reálszférát • a nemzetközi pénzügyi intézmények, transz- és multinacionális vállalatok képesek a nemzeti kormányok döntéseit alapvető módon befolyásolni • a multinacionális vállalatok uralják a termelést és kereskedelmet. A globális kapitalizmussal kapcsolatos értékítéleteket alapvetően három csoportba lehet sorolni. A ma uralkodó vélekedés szerint a

globalizmus – minden ellentmondása ellenére – alapvetően hasznos, mert lehetővé teszi a legújabb tudományos és technikai vívmányok azonnali alkalmazását és elterjesztését a világ minden pontján, a termékek előállítása és szolgáltatások nyújtása pedig ott történik, ahol annak a legkedvezőbbek a feltételei. E nézet képviselői igen nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a fejlődésben leszakadó országok felzárkózása ezen az úton mehet a leggyorsabban végbe, illetve hogy a külföldi működő tőke beáramlása növeli az adott ország jövedelmét, csökkenti a munkanélküliséget. Mások az előnyök mellett rámutatnak a hátrányokra is Végül vannak olyanok is, akik inkább a folyamat hátrányait hangoztatják. A globalizáció egyik legismertebb ellen- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 13 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 14 ► zője David C. Korten 4, az ismert amerikai közgazdász, aki a globális pénzügyi rendszert tekinti ma a világ legnagyobb hatalommal rendelkező intézményének, amelynek szereplői, az „arctalan bankárok” következmények nélkül hajszolják a valuta- és részvényárfolyamok mozgását a gazdasági valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló vad spirálmozgásba Ennek a „világméretű pénzügyi kaszinónak” az alkalmazottai teljes nemtörődömséggel tesznek tönkre nemzetgazdaságokat, adják-veszik a vállalatokat, túszként tartják kezükben a világ legbefolyásosabb politikusait és vállalatvezetőit. Ha nyernek, maguknak követelik az egész spekulációs nyereséget Ha viszont veszítenek ebben a világméretű kaszinójátékban, azonnal a kormányokhoz és nemzetközi intézményekhez rohannak, hogy kárpótolja őket tettük következményeiért. Korten szerint a kapitalizmus – miután az

1980-as években győzelmet aratott a kommunizmus felett – a globalizációval győzelmet aratott a demokrácia és a piac felett is. Korten kapitalizmus helyett olyan piacgazdaságot követel, amelyben az átlátható méretű és ellenőrizhető tulajdonosi szerkezettel bíró vállalatok tisztességes versenye folyik, melyek a társadalom ellenőrzése folytán kénytelenek döntéseik minden következményeinek a viselésére. Tankönyvünk nem foglalkozik a prekapitalista, tradicionális társadalmakkal. Az ipari forradalom folyamatának, következményeinek felvillantása után az európai kapitalista és szocialista társadalmak XIX–XX századi gazdaságtörténetére koncentrál. A szocializmus elméletéről a későbbi fejezetek egyikében ejtünk szót, itt most a kapitalizmus fejlődési szakaszairól esik szó. Werner Sombart a kapitalizmus alábbi jellemzőit sorolta fel a modern kapitalizmusról szóló, a XX. század elején megjelent alapvető munkájában: 1. 2.

3. 4. 5. a termelés célja a nyereség és nem a saját szükséglet kielégítése a profitelv a szükségletkielégítési elv fölé nő nyitott az út a szabad kezdeményezés előtt a fő gazdasági szereplő a kockázatot viselő vállalkozó a termelést a jövedelmezőség és az értéktörvény szabályozza A kapitalizmus az alábbi fejlődési szakaszokon ment át: a) prekapitalizmus (vagy kereskedelmi kapitalizmus), amelynek során kialakultak az első vállalkozás formák, a kiadási-felvásárlási rendszer és Korten két legismertebb globalizáció ellenes munkája „A tőkés társaságok világuralma” illetve a „Tőkés társaságok nélküli világ – élet a kapitalizmus után”. 4 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 14 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 15 ► a manufaktúrák. A tradicionális társadalmak

céhes keretek között működő kézműiparára a piac és a versenyfeltételek szigorú szabályozása volt a jellemző, ezért általában ott nem halmozódhattak fel jelentősebb vagyonok. A vállalkozáshoz szükséges első tőke ezért inkább a kereskedelemben, vagy a céhen kívüli kézműiparban jött létre Az ún kiadási-felvásárlási rendszerben a kereskedő vonta függése alá a kézműveseket Az iparos látszólag még önállóan, otthon, saját műhelyében és saját eszközivel dolgozott De a piactól a termelő már el volt szakítva, ti itt a kiadás a termelési feladat meghatározását jelentette a kereskedő részéről, aki később már a nyersanyagot és időnként a termelési eszközöket is szállította. Tehát a kézműves a kereskedő megrendelésére dolgozott, az elkészített árut a kereskedő vásárolta fel, ez volt ennek a vállalkozási formának a második mozzanata 5 Egy idő után a kereskedő a függése és befolyása alá került

kézműveseket egy helyre, a manufaktúrába tömörítette, ahol rendszerint már nem saját, hanem a vállalkozó eszközeivel, munkamegosztásban dolgoztak. A manufaktúra tehát olyan üzemforma, ahol még nincsenek gépek, de már megjelenik az üzemen belüli munkamegosztás, ami a termelékenységet jelentősen növelte, az önköltséget pedig csökkentette. Az első manufaktúrák jellemzően olyan termékek előállítására szerveződtek (tű, boríték stb), amelyeknél az egyes munkafázisokat könnyen el lehetett különíteni. b) Családi vállalkozás, amely a kapitalizmus ún. tökéletesen, vagy szabadon versenyző szakaszára, vagyis az ipari forradalom befejeződésétől a XIX–XX. század fordulójáig terjedő időszakra jellemző A vállalkozás mérete kicsi, amelyet ezért egy személy (illetve egy család) átláthatja és irányíthatja. A tulajdonos a család magánvagyonát fekteti be, amelyet a vállalkozás esetleges kudarca teljes egészében

felemészthet. A tulajdonos rendszerint valamilyen termék, vagy eljárás feltalálója, birtokosa, mentalitására az ún. Max Weber-i protestáns etika a jellemző, vagyis keményen dolgozik, a nyereségét visszaforgatja a vállalkozás bővítésére, szerényen fogyaszt, inkább felhalmoz, a munkavállalókkal atyáskoAz 1970-es években megszületett proto-indusztrializáció fogalom azt a célt szolgálta, hogy egyértelműen el lehessen különíteni a csak helyi piacra termelő céhes és bedolgozói kézműipart a távolsági kereskedelem céljára (is) termelő kézműipartól. Proto-indusztrializáció alatt Nyugat-Európa legiparosodottabb vidékein (Flandria, Észak-Itália, Rajnavidék) kialakult vidéki kézműipari koncentrációt értenek, ahol vállalkozó irányításával, annak megrendelésére a kézművesek odahaza, saját műhelyeikben, saját szerszámaikkal távoli piacok szükségleteinek kielégítésére termelnek. 5 A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 15 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 16 ► dó, patriarchális viszonyt épít ki, ezért ritka a sztrájk és az egyéb munkahelyi konfliktus. c) Társaságok kora. A XIX–XX századi ún második ipari forradalom – és a nyomában kibontakozó tömegtermelés – új technológiát, géprendszereket, speciális célgépeket igényelt, amelyek csak nagy sorozatok és az üzemméretek növelése révén térült meg. Az ilyen nagyvállalatnak a kiépítése olyan óriási tőkét igényel, amelyet egyetlen család nem tudott előteremteni. A kapitalizmus fejlődésének ebben a szakaszában jelentek meg a részvénytársaságok, a tőzsdén adható-vehető, korlátolt felelősséget megtestesítő részvények, amelyek lehetővé tették az önmagukban kis tőkéknek az egyesítése. Az óriásvállalatokban a tőke tulajdonlás

és a tőke működtetése már nem ugyanazon személyek kezébe összpontosult. Megjelentek a társaságok irányítását végző menedzserek d) Állami beavatkozás, állami tulajdon. Az állami beavatkozás elméletét Keynes dolgozta ki, amely az 1929–33-as nagy gazdasági világválság idején vált gyakorlattá. Az első – vegyes tulajdonú – állami-magán társaságok a XVII–XVIII századi kereskedő társaságok voltak Megszűnésük után az állam visszahúzódott és az I világháborúig nem vállalt aktív szerepet a gazdaságban. A szabad versenyes kapitalizmusban az állam „éjjeliőr” szerepet töltött be a gazdasági életben, arra ügyelt, hogy a piaci szereplők betartsák a jogi kereteket és a versenyszabályokat. Az I világháború alatt minden hadviselő állam korlátozta a szabad piaci versenyt és jelentős mértékben beavatkozott a gazdaságba. A két világháború között ritkán került sor a magántulajdon államosítására (a ritka

kivételek közé tartozik Leon Blum kormánya, amely a Népfront 1936-os győzelme után Franciaországban nacionalizált), a II. világháborút követően viszont egész Nyugat-Európában jelentős államosításokra került sor Ebben több tényező játszott szerepet, így pl • baloldal előretörése a háború utáni választásokon • a romokban heverő, nagy tőkéket igénylő és csak lassan megtérülő infrastruktúra helyreállításának társadalmi igénye, amit az állam a vállalkozók tartózkodása miatt kénytelen volt magára vállalni • különösen Ausztriában, Olaszországban, de másutt is a fasisztákkal kollaboráló és ebből hasznot húzó nagytőke megbüntetésének szándéka A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 16 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 17 ► A tőkés termelési viszonyok kialakítása

számos jogi, gazdasági és technikai előfeltétel biztosítását követelte. Kontinensünkön Angliától Oroszországig a XVII-től a XIX. századig tartott az a több mint két évszázados folyamat, amelynek során mindenütt felszámolták a zömében születési előjogon alapuló feudális kiváltságokat. Alkotmányos jogszabályokkal és törvényekkel biztosították a tulajdon szentségét, védelmét, amelyet közérdekből és csak teljes kártalanítás mellett, különlegesen nyomós okok fennállása esetén lehetett államosítani. 6 Az állam és a közösség viszonyait szabályozó közjogtól szigorúan elválasztották az ún. polgári vagy magánjogot Az utóbbi révén garantálták a vállalkozás, az iparűzés és a szerződéskötés szabadságát, felszámolták a monopolizált viszonyokat jelentő céhrendszert, a földtulajdon-szerzést szokás vagy jogszabályok alapján korlátozó viszonyokat, megszüntették a középkori eredetű közös

földbirtoklást (közlegelők, közös haszonvételű erdők, folyóvizek stb.) Szabályozták a különböző vállalkozási formákat, kötelezővé tették cégbírósági bejegyzésüket, előírták könyvvezetési, nyilvános számadási kötelezettségüket. A föderalisztikus berendezkedésű államokban általában vámunióval, a centralizált államokban pedig jogszabályokkal megszüntették a kereskedelmi forgalmat bénító belső vámhatárokat, egységes pénz- és mértékrendszert vezettek be. Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy a polgári forradalmak megteremtették az egységes nemzeti piacot, amelynek egy a vámhatára, egy a mértékrendszere, egy a pénzrendszer és amely biztosította a tőke és a munkaerő szabad mozgását. Ez a folyamat természetesen országonként eltérő időben és sajátos formában ment végbe. A közösségi földbirtoklás Angliában az ún bekerítések révén szűnt meg Angliában a parlament lehetővé tette, hogy

azokban a falvakban, amelyekben a föld többségi tulajdonosai kérték, az addig mindenki által szabadon használt közlegelőket a szántóföld arányában elkeríthessék, elkülönítsék, vagyis magánhasználatúvá tegyék. A nagyobb szántóterülettel rendelkező földtulajdonosok parlamenti jóváhagyásával kiszorították a kisebb birtokkal bíró szabad parasztokat a közlegelőkről és Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata szerint a tulajdonhoz való jog ugyanúgy az ember természetes és elévülhetetlen joga, mint a szabadság, a biztonság és az elnyomással szembeni ellenállás. A Nyilatkozat hangsúlyozza a törvény előtti egyenlőséget és ebből fakadóan azt, hogy az emberek között kizárólag erényeik és képességeik (vagyis nem születési előjogaik) alapján lehet különbséget tenni. „Tulajdonától – lévén a tulajdonjog szent és sérthetetlen – senki meg nem fosztható, legfeljebb csakis oly esetekben, amikor ezt a közösség

érdekéből fakadó nyilvánvaló és törvényes úton megállapított szükségesség követeli meg – ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében.” 6 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 17 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 18 ► ezzel együtt tönkre is tették őket. Megélni ugyanis csak a közlegelőn tartott állatokból lehetett, a kis parcellákból nem. A közlegelőkről kiszorított parasztok felhagytak a mezőgazdálkodással, elhagyták a falut és mindaddig, amíg a születőben lévő manufaktúrák és egyéb prekapitalista vállalkozások fel nem szívták őket, csavargással tengették az életüket. (Az ún „csavargók” ellen hozta Erzsébet angol királynő „véres” törvényeit) Angliában 1801 és 1831 között több mint 3 511 770 acre7 közlegelőt sajátítottak és kerítettek

be. Magyarországon a közös földeken történő osztozkodás már a reformkorban megkezdődött és a folyamatot a forradalom leverése után kiadott 1953. március 2-i császári pátens tetőzte be Ezzel szemben Oroszországban az Európában utolsónak végrehajtott 1861. évi jobbágyfelszabadítás sem szüntette meg a földközösséget, erre csak Sztolipin belügyminiszter, majd miniszterelnök reformjai során a XX század elején kerülhetett sor. A kapitalista gazdasági rendszer kialakulása, főleg működése elképzelhetetlen modern pénz- és tőkepiaci intézmények, mindenekelőtt a bankok és a tőzsdék működése nélkül. Ezek az intézmények koncentrálják és allokálják a szabad tőkéket, a hitel valamint a kamat révén közvetítik a megtakarításokat a leggyorsabb megtérüléssel és a legnagyobb nyereséggel kecsegtető vállalkozások felé Természetesen nagyon hosszú út vezetett az észak-itáliai pénzváltók padjától a modern bankrendszer

kialakulásáig. Itt meg kell elégednünk annyival, hogy az európai bankrendszerre a XIX. században általában már a kétszintűség és a szakosított kereskedelmi bankok és egyéb pénzintézetek széles hálózata a jellemző. A Bank of England 1694-ben azért kapott egy sor monopóliumot (bankjegykibocsátás, aranyforgalmazás), mert hajlandó volt tartósan finanszírozni – az amúgy nem túlságosan magas – angol államháztartási hiányt. Ez a motívum számos más jegybank megalakulásánál is fontos szerepet játszott. Az egyéb pénzintézetek pedig funkcióikat tekintve nagyon sokrétűek:a sor az univerzális bankoktól a föld- és jelzálog-hitelintézeteken át az önsegély és szolidaritás elvén működő hitelszövetkezetekig és takarékpénztárakig terjed. Ugyancsak hosszú történelmi előzményekre tekint vissza a tőzsde is Működése közismert, itt megismételni felesleges. Annyit mindenképpen el kell azonban mondanunk, hogy a tőzsde

forgalma és az ott forgalmazott papírok fajtáinak a száma a XIX. századi vonalas infrastruktúrák kiépítése, illetve a XIX–XX. század fordulóján a monopóliumok megjelenése miatt jelentő7 Angol terület-mértékegység, 1 acre körülbelül 0,4 hektárral egyenlő. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 18 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 19 ► sen bővült. Az elmúlt században pedig – előbb Angliában, majd másutt is – a megtakarítások növekedésével, illetve a nyugdíj- és egyéb biztosítási rendszerek kiépülésével új intézmények (befektetési társaságok, nyugdíjintézetek, kockázati befektetők stb.) jelentek meg a pénzpiacon Mondanunk sem kell, hogy a pénz és a pénzügyi rendszerek is komoly fejlődésen mentek át az első primitív árupénz megjelenésétől a váltó, a bankjegy és a

készpénz nélküli fizetések elterjedéséig. A XIX század elején – Angliát, ahol már akkor is az aranystandard volt érvényben, illetve Franciaországot kivéve, amelynek a pénzrendszerére a bimetallizmus volt a jellemző – Európa valamennyi országában ezüstalapú volt a pénzrendszer. A század végére – Oroszországtól eltekintve – szinte mindenütt megtörtént az áttérés az aranystandardra. Ebben a pénzrendszerben az arany – érme, rúd vagy egyéb formában – maga is részt vett a fizetési forgalomban és a bankjegyek aranyra válthatóak voltak. A forgalmi és fizetési funkció ellátásához szükséges pénz (az arany) mennyisége az áruforgalom szükségletéhez igazodott. Az aranystandard – vagyis a bankjegyek aranyra való beválthatóságának garantálása – természetesen egyáltalán nem jelentette azt, hogy az országon belül és a nemzetközi fizetési forgalomban a tranzakciókat mindig nemesfémmel bonyolították volna, a

készpénzkímélő fizetési módok, mindenekelőtt a hitelpénz különféle formái (váltók, bankjegyek stb.) gyorsan terjedtek Európában Erre azért is szükség volt, mert az emelkedő áruforgalommal nem tartott lépést az arany kitermelése. Az I. világháború előtt a nemzetközi fizetési forgalomban is uralkodóvá vált az aranystandard, amely – a felső és alsó aranypont révén – (gyakorlatilag automatikusan) biztosította nemcsak az egyes valuták árfolyamának stabilitását, hanem a fizetési mérlegek kiegyensúlyozását is, vagy legalábbis a kiegyensúlyozás irányába hatott. Mindez a XIX század második felében – párosulva a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban uralkodó szabad kereskedelmi elvekkel – kedvező lehetőségeket teremtett az országok közötti gazdasági kapcsolatok fejlődésének. Nagy-Britanniában a gabonavámok és a tengerészeti törvény eltörlése nyitotta meg az utat a szabad kereskedelmi elvek érvényesítése

előtt. A magas gabonavámok az angol birtokosok érdekeit védték a kontinensről és a tengerentúlról érkező, olcsóbb mezőgazdasági cikkek kiszorításával. Az állam a kapitalizmus tökéletesen versenyző, ún. klasszikus szakaszában sem volt egyszerűen csak „éjjeliőr” A parlament a munkaadó és munkavállaló szabad egyezkedésen alapuló szerződéses viszonyába NagyBritanniában már igen korán, az 1800-as évek elejétől kezdve beavatko- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 19 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Bevezetés Vissza ◄ 20 ► zott. Eleinte a legkiszolgáltatottabb nőket és gyermekeket védték az ún gyári törvényekkel, illetve a munkahely minimális biztonságát igyekeztek megteremteni. 8 Később a munkaviszonyok szabályozása minden munkaadóra és munkavállalóra kötelező jelleggel kiterjedt és az állam

gyári felügyelők alkalmazásával ellenőrizte, illetve szankciókkal kényszerítette ki ezek betartását. 9 Mindenütt fontos szerepet játszott az állam a katonaistratégiai szempontból is fontos vasútvonalak kiépítésénél Volt, ahol ingyen telekkel, másutt tőkével, megint másutt állami kamatgaranciával segítette a magántőkével épülő vasúti vállalkozásokat Elsősorban a későn iparosodó kelet-közép-, és dél-európai államokban segítette az állam az iparosítást. Az eszközök skálája a kedvező vasúti tarifáktól a szakképzés támogatásán át a vállalkozóknak nyújtott hosszú távú adókedvezményekig terjedt. Az I. világháború alatt a legtöbb hadviselő országban megszűnt a bankjegyek aranyra való átválthatósága, vagyis felfüggesztették az aranystandard működését. Az I világháború után az országok általában áttértek az aranydeviza-rendszerre, ami abban különbözött az arany-standardtól, hogy a belföldi

forgalomban az arany közvetlenül már nem forgott, pénzkibocsátás kizárólag bankjegyek formájában történt és az állam a bankjegyeket csak meghatározott mennyiség (címletérték) fölött váltotta át aranyra, az egyes valuták árfolyamának a stabilitását pedig az arany mellett (vagy helyett) a jegybankok aranyra átváltható konvertibilis devizatartalékai biztosították. A munkaviszonyok szabályozása a pamutiparban kezdődött, ahol 1802-ban 12 órában maximálták a kiskorúak napi munkaidejét és megtiltották éjszakai foglalkoztatásukat, továbbá előírták, hogy meg kell tanulniuk írni-olvasni. 9 A nagykorúak munkaidejét 1848-ban maximálták 12 órában, de ez akkor még csak a textiliparra vonatkozott. A munkaidőt mindenkire kötelező érvénnyel 12 órában maximalizáló törvény 1867-ben látott napvilágot Az előírások betartását ellenőrző gyárfelügyelői intézményt 1871-ben állították fel, akik rendszeres és előre be nem

jelentett helyszíni vizsgálatok során igyekeztek kideríteni, hogy a munkaadók betartják-e a törvények előírásait. Ha nem, akkor a törvények megszegőire pénzbírságot vetettek ki 8 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 20 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 21 ► 2. Ipari forradalom Angliában és a kontinensen Az ipari forradalom fogalmat a Nagy-Britanniában az 1780–1830 között lejátszódó gazdasági, társadalmi, urbanizációs és demográfia folyamatok jellemzésére Franciaországában kezdték használni az 1820-as években, nyilvánvalóan az 1789-es polgári forradalom példája nyomán. Az 1960-as években számos nyugat-európai gazdaságtörténész megkérdőjelezte e kategória használatának létjogosultságát. A rendszerváltás környékén a magyar történészek nagy

csoportja is elfogadta nyugati kollégáik álláspontját Egyfajta vízválasztóvá vált az ipari forradalomhoz való viszonyulás. Mivel az ipari forradalom Marx gyakran használt és kedvenc kifejezése volt, ennek a fogalomnak az elvetése egyúttal a marxista gazdaságtörténet-írástól való elhatárolódást is jelentett. Azok, akik azt állítják, hogy az Angliában a XVII. század végén, XIX század elején lejátszódó folyamatot célszerűbb iparosításnak, modernizációnak nevezni, és indokolatlan a forradalom kifejezés használata, azzal érvelnek, hogy: a) a folyamat nem volt robbanásszerű, több évtizedig, sőt ha az előzményeket is figyelembe vesszük, több évszázadig tartott 10 b) a gazdaság egészének növekedési üteme nem volt különösen kiugró, Angliában egyedül a pamutipar kibocsátása nőtt gyorsan c) az iparosítás még Nagy-Britanniában sem alakította át a gazdaság szerkezetét mindenütt, a fejlődés Angliára, azon belül

is London, Manchester, Liverpool környékére korlátozódott, ugyanakkor Dél-Anglia, Wales, Skócia, Írország a fejlődés szempontjából az ipari forradalom befejezése után még évtizedekig fehér foltnak számított Az ipari forradalom fogalmának elvetése mellett felhozott argumentumokban sok az igazság. A nagy földrajzi felfedezések, a gyarmatosítás, a kereskedelmi tőke felhalmozása – amely éppúgy az ipari forradalom előfeltételének tekinthető, mint az ún. proto-indusztrializiáció, vagyis az első tőkés vállalkozási formák megalakítása – több évszázaddal megelőzték az ipari forradalom elindulását. A gazdasági átalakulás természeténél fogva sokkal lassúbb, mint a politikai, különösen ami a hatalmi elit váltását illeti. George Unwin a következőképpen érvelt: „Ha visszatekintve azt látjuk, hogy a forradalom két évszázadon át zajlott, s előtte szintén két évszázadig zajlottak az előkészületek, akkor

elkezdhetünk kételkedni, hogy ez a terminus megfelel-e a célnak.” 10 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 21 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 22 ► De még a gyors változásként jellemzett politikai forradalmak is sokkal hosszabb ideig tartottak, mint ahogy azt a közgondolkodás feltételezi. A Nagy Francia Forradalom nyilvánvalóan nem korlátozódott egyetlen napra, 1789. július 14-ére, még ha magát a forradalmat ezzel a nappal szokás azonosítani. Ki tudná megmondani, hogy mikor kezdődött a francia forradalom? Még nehezebb arra a kérdésre válaszolni, hogy mikor fejeződött be. Mert minden bizonnyal a forradalom közvetlen előzményei közé tartozik az abszolutizmus válsága, a rendi parlament összehívása, majd szétzavarása és az egész ún jogi forradalom is A politikai

forradalom következményei között említhetjük az első francia alkotmány elfogadását, a köztársaság kikiáltását, a király kivégzését stb. A girondisták, majd a jakobinusok hatalomra kerülése, a termidori fordulat, Napóleon császársága és a háborúk 1815-ig tartottak. A történelemben tehát folyamatok zajlanak, előzményekkel, következményekkel, amelyeket általában nem lehet pontos időhatárokhoz kötni. Így van ez a politikai átalakulásoknál is, még inkább a társadalmi változásokkal kapcsolatban, de a leghosszabb időt a gazdasági fordulatok kiteljesedése igényli, nem is beszélve a mentalitás, a gondolkodás, a viselkedés stb. változásairól Azok, akik arra hivatkozva vetik el az ipari forradalom fogalmát, hogy a folyamat több évtizedig (esetleg évszázadik) tartott, minden további nélkül használják az iparosítás elengedhetetlen előfeltételét jelentő agrárforradalom kifejezést, amely természetesen az ipar

átalakulásánál is lassabban ment végbe és több időt igényelt. A hivatalos állami statisztikai adatgyűjtés elindulása előtti időszakra nézve a gazdaság növekedési ütemét legfeljebb becsülni lehet, tehát a különféle feldolgozásokban említett, a gazdaság egészére nézve 2-3%-os szerény évi növekedési ráták csak kellő fenntartással kezelhetők. Mindenesetre az biztos, hogy a folyamat kezdetén a gazdasági növekedés a pamutipar kivételével alacsony lehetett, de akkor, amikor a közlekedés fejlődése, a textilipari gépek fémből való készítése a szénbányászat, kohászat, acélgyártás, gépgyártás, távközlés stb. növekedését is szükségessé tette, a gazdaság egésze a multiplikátor hatás miatt dinamizálódott Tulajdonképpen nem is az a legfontosabb, hogy mekkora volt a növekedés üteme, hanem az, hogy az iparosítás teremtette meg az emberiség történetében először a rendszeres gazdasági növekedés feltételeit.

Vagyis a fejlett országokban ettől kezdve vált lehetővé az, hogy hosszú időszakon át évről évre többet termeljenek. Marxnak abban igaza volt, hogy nem a gőzerő iparszerű felhasználása jelenti az ipari forradalom lényegét, a gőzgép nem oka, elindítója, hanem A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 22 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 23 ► következménye a gépesítésnek. Az egyre nagyobb tömegben alkalmazott gép lényege szerinte nem a mozgató, meghajtó erő, hanem az, hogy kiveszi az ember kezéből a szerszámot, ezzel megszabadítja testi korlátaitól, és ugyanolyan vagy hasonló szerszámok tucatjainak a működtetését teszi lehetővé egyszerre. Az ember általában egy szerszámot tud mozgatni, a gép bármenynyit A repülő vetélő feltalálása után keletkező

fonáléhségen eleinte úgy próbáltak meg enyhíteni, hogy egy fonónővel két rokkát akartak működtetni egyszerre, ez azonban csak a fonóvirtuózoknak sikerült, az átlagos adottságokkal rendelkezők erre képtelenek voltak. Azt pedig teljességgel kizárt, hogy mondjuk a harmadik, vagy negyedik rokkát a fonónő a lábával hajtsa. Az első kötőgépet ember mozgatta, újdonsága abban rejlett, hogy egyszerre több tucat kötőtűt működtetett. A gőzgép, mint a már létező gépek meghajtó ereje akkor került előtérbe, amikor az erre a célra túlságosan drága emberi, állati izomerőt, illetve a helyhez kötött vízierőt, és az esetleges szélerőt kellett valamilyen más energiaforrással helyettesíteni. 2.1 Az angliai ipari forradalom előfeltételei Ahhoz, hogy a foglalkoztatottak faluról városba, mezőgazdaságból iparba történő átáramlása végbemehessen, mindenekelőtt arra volt szükség, hogy egyre kevesebb mezőgazdasági termelő egyre

több élelmiszert tudjon előállítani, vagyis a mezőgazdaságban maradók ki tudják elégíteni az agrártermeléssel felhagyók fiziológiai szükségleteit. A szekunder szektorban foglalkoztatottak számának növelését az ún. mezőgazdasági forradalom teremtette meg Az angol farmerek fokozatosan felhagytak a nyomásos gazdálkodással, megszüntették az ugart és áttértek a föld termőképességét teljesen kiaknázó vetésforgóra A mezőgazdaság két legfontosabb ága, a növénytermelés és az állattenyésztés szoros kapcsolatban állnak egymással, kölcsönösen egymásra vannak utalva. Mivel a föld pihentetése ebben a rendszerben elmaradt, a talaj tápanyagát szerves trágyázással (később műtrágyákkal) pótolni kellett. Istállózó állattartás nélkül nem lehetett volna biztosítani az ehhez szükséges szerves trágya mennyiségét, ugyanakkor a vetésforgóba szervesen beillesztett és a talaj nitrogénkészletét gyarapító pillangósok,

illetve a takarmányfélék (répa, burgonya, kukorica stb.) termesztése lehetővé tette az állatok téli áttelelését és intenzív tartását Az agrárforradalom mindenhol együtt járt a középkori eredetű közföldek elkülönítésével, magántulajdonba adásával, ezen túl a szétszórt parcellákat ésszerű tagosítással igyekeztek néhány nagyobb táblába összevonni. Angliában a folyamat végén az 50-100 hektáros farmgazdaság vált tipikussá, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 23 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 24 ► amelyet tulajdonosa – általában igen hosszú időre – tőkés vállalkozóknak adott bérbe. Anglia, mint első iparosító állam a gazdaság modernizációja során külföldi tőkére nem számíthatott. (Többek között ez az oka annak, hogy itt a

viszonylag kis tőkeigényű, gyors megtérülésű textiliparból indult el az ipari forradalom és csak a belső tőkeakkumuláció bizonyos szintjének elérése után került sor a többi, egyre eszközigényesebb ágazatnak a modernizálására.) A jegybank nagyon korai megalakítása és a kereskedelmi bankok széles hálózata biztosította az egyenként kis mennyiségű megtakarítások koncentrálását és vállalkozókhoz történő kikölcsönzését. Az 1694-ben alakult Bank of England a későbbi jegybankokhoz hasonlóan az államadósság finanszírozásában játszott szerepéért kapott privilégiumokat. Nagy-Britanniában a bankok hálózata a XIX. század elejére már mintegy 800 intézményt számlált. Angliában az 1868-as „dicsőséges forradalom” után az uralkodó korlátlan költekezésének vége szakadt: az állami pénzügyeket szigorú parlamenti ellenőrzés alá helyezték. Mivel az államkölcsönök felvétele és az adók kibocsátása

korlátokba ütközött, a megtakarítások nagyobb hányada áramolhatott a magángazdaság felé. A szigetországi védettség miatt Anglia megengedhette magának azt a luxust, hogy a nagyhatalmak közül ő tarthassa fenn a legkisebb szárazföldi hadsereget Ugyanakkor semennyi költséget nem sajnált azért, hogy a Föld legütőképesebb hadiflottájával rendelkezzen. 11 Peel miniszterelnöksége idején, az 1840-es években helyezték új alapokra az angol jegybanktörvényt. Előírták, hogy az Angol Bank az aranytartalékain felül csak az államadósság (akkor 11 millió font) nagyságrendjében, illetve ezen felül még 3 millió font értékben bocsáthat ki bankjegyet. A szigetország kormánya a XIX században csak kétszer, 1847-ben és 1866-ban kényszerült ennek az előírásnak az átmeneti felfüggesztésére. Az áru- és értékpapírtőzsde évszázadok óta nagy szerepet játszik az angol gazdaság életében, bár 1720 és 1825 között

részvénytársaságokat csak a parlament engedélyével lehetett alapítani, ami bizonyos mértékig korlátozta a kibocsátott papírok mennyiségét, ugyanakkor meg is akadályozta a részvényárfolyamoknak a reálgazdaságtól való tartós és irreális elszakadását. 11 1880-ban az Egyesült Királyság 248 ezer fős szárazföldi hadsereget tartott hadrendben, ami kisebb volt, mint a többi négy európai nagyhatalom (Franciaország, Oroszország, Németország, Osztrák–Magyar Monarchia) közül bármelyiké. Haditengerészete viszont erősebb volt az utána következő négy nagyhatalom együttes haditengerészeti potenciáljánál. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 24 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 25 ► Nem szabad megfeledkeznünk a kibocsátás növelésének legfontosabb

hajtóerejéről, a növekvő keresletről sem. A népesség létszámának gyors növekedése, a városiasodás és a jövedelmek bővülése táplálta a belső piaci keresletet. A hatalmas, nem egyszer szubkontinentális méretű, több száz milliós lélekszámú gyarmatok pedig az anyaország ipari késztermékeinek fontos felvevőpiacává váltak. Elengedhetetlen feltétele volt az ipari forradalomnak a közlekedés és a szállítás modernizálása. Ezen a területen Nagy-Britannia már a vasútépítés megindulása előtt is helyzeti előnnyel bírt. Az országot körül vevő tenger tagolt partjával ugyanis számtalan kikötő- és hajózási lehetőséget biztosított, azon túl, hogy védte is az országot a kontinens felől érkező támadásoktól. A hosszan elnyúló, keskeny, a 100 km-es szélességet szinte meg nem haladó országban csatornákkal könnyen kapcsolatot lehetett teremteni a két part között, így nem kellett megkerülni az országot. A belső

folyóhálózat és a csatornák olcsó szállítási lehetőséget biztosítottak Ugyancsak régi hagyományai vannak Angliában a köves, kiépített „koncessziós” vámutaknak is. Anglia bőven rendelkezett a korai iparosításhoz szükséges nyersanyagokkal (szénnel, vasérccel, fával, egyéb fémekkel). Az iparosítást előkészítő találmányok nagy része a vasolvasztással, acélkészítéssel, illetve a gőzgéppel volt kapcsolatos. Abraham Darby találmányát, a kokszos vasolvasztás Anglia erdeinek letarolása kényszerítette ki. A kokszkészítés melléktermékére, a kátrányra épült a korai vegyipar Henry Cost kavarókohós acélgyártása nélkül vashidak, szerkezeti acélok, vasutak építése nehezen lett volna elképzelhető. Az ipari forradalom jelképét, a gőzgépet már a rómaiak is ismerték, szökőkutakat működtettek vele. Thomas Newcomen – főként bányák víztelenítésére használt – egyszerű szerkezetét James Watt modernizálta,

egyúttal az addig csak függőleges dugattyúmozgásra alkalmas gőzgépet forgómozgásra is alkalmassá tette, amely így egy tengely és transzmissziók segítségével alkalmassá vált egész üzemek gépeinek meghajtására. Az első gépek a textiliparban, azon belül is a pamutiparban jelentek meg. Angliában nagyon közkedveltté vált az indiai kézműves műhelyekben készített, könnyű, festett pamutszövet, az ún. kalikó, amelyet nagy menynyiségben szállítottak az anyaországba A nagy hagyományokkal rendelkező angol gyapjúiparosok elérték, hogy előbb a festett, majd a nyers kalikó behozatala is szűnjön meg. Ettől kezdve – importált nyersanyagból – a szigetországban gyártották a pamutszövetet. Az angliai pamutfeldolgozás az 1760. évi 2,5 millió fontról 1837-re 166 millió fontra emelkedett A A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 25 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában

és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 26 ► hatalmas keresletet hagyományos kézműves módszerekkel egyre nehezebben lehetett kielégíteni, ezért sorra születtek a textilipari gépek. (A gyapotfeldolgozás technikailag könnyebben gépesíthető, mint a zsíros, gubancos gyapjúé.) John Kay repülő vetélőjével (1733) először a szövést sikerült (legalábbis részben) gépesíteni, amely óriási fonáléhséget idézett elő. A gyorsműködtetésű vetélő szinte kikényszerítette a fonás gépesítését (fonó Jenny, feltaláló James Hargreaves, 1764), majd hamarosan megtörtént a fonás és a szövés teljes mechanizálása is. Az első angol feltalálók általában nem rendelkeztek mérnöki, technológiai ismeretekkel, sok esetben még műszaki szakképesítésük sem volt. (A mechanikai fonógép feltalálója, Richard Arkwright eredeti foglalkozását tekintve borbély és parókakészítő, a

mechanikai szövőgép feltalálja, Edmund Cartwright pedig lelkész volt. A gőzhajó feltalálójának nevezett amerikai Fulton portréfestőként kezdte pályafutását.) Az első textilgépek fából készültek, amelyeket emberi izomerővel mozgattak. Előbb a forgó, gyorsan kopó alkatrészeket, később a teljes szerkezetet vasból gyártották, majd azok után, hogy Watt modernizálta és 1781-től forgó mozgásra is alkalmassá tette a gőzgépet, gőzzel hajtották. Mindez hatalmas keresletet támasztott a szén, a vas és acél irányában. A sokszorosára duzzadt nyers- és késztermékforgalmat 12 hagyományos szállítási móddal már nem lehetett a termelőkhöz és a fogyasztókhoz eljuttatni, a fa, majd vassíneken futó bányavasút mintájára megalkották a gőzmozdonyt (George Stephenson, 1814), és a gőzhajót (Fulton, 1807). 1825ben üzembe helyezték a világ első vasútvonalát Stockton és Darlington között. Öt évre rá vasúti összeköttetést

kapott Liverpool és Manchester A vasúti sínek, a mozdonyok, a vagonok, de magának a vasútnak az üzemeltetése is további szenet, vasat igényelt, a vasútépítés tehát pótlólagos keresletet támasztott a szénbányászat és vaskohászat felé. A következő lépés az volt, amikor már a gépeket is gépekkel gyártották, vagyis megalkották a szerszámgépeket (fémeszterga, maró- és fúrógép stb.) A textiliparból elinduló gépesítés multiplikátorként működve pótlólagos keresletet támasztott a nehézipar ágai és a szállítás felé, amely további igényt jelentett a szénbányászat, vaskohászat és gépgyártás irányában. A vasút nemcsak áruk, hanem személyek nagy távolságokra történő gyors és tömeges szállítására is alkalmas volt. A munkaerő a falvakból a városok Anglia nyersgyapotimportja az 1750. évi kb 1000 tonnáról száz év alatt évi 435 000 tonnára nőtt. 12 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált

irodalom Vissza ◄ 26 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 27 ► felé áramlott. A gyors iparosítás egyes városok népességét különösen látványosan emelte Manchesternek pl a XVII század közepén alig volt 22 ezer lakosa. A város népessége 1800-ra 95 ezerre, 1841-re 350 ezerre emelkedett. A városlakók aránya Angliában az 1801 évi 40,6%-ról 1891-re 72,0%-ra nőtt. Franciaországban, Németországban, az USA-ban a városlakók aránya még 1900-ban sem érte el az 50%-ot (A városlakók aránya az egyes országokban természetesen attól is függött, hogy mely településeket és milyen kritériumok alapján tekintettek városnak.) A XIX század elején 20 százezernél népesebb város található Európában, egy évszázaddal később már több mint 150. Az urbanizáció nagyarányú demográfiai robbanással párosult. A

tradicionális társadalmakra jellemező magas, 40 ezrelék feletti születési arányszám csak lassan csökkent, ellenben az ugyancsak nagyon magas halálozási arányszám a nagy középkori éhínségek, háborúk és járványok kiküszöbölésével, a higiénés viszonyok javulásával, a védőoltások elterjedésével gyorsan csökkent, így a természetes szaporulat a középkorhoz képest többszörösére nőtt. 13 Nagy-Britannia lakosainak száma az 1750 évi 7,4 millióról 1850-re 20,6 millióra, vagyis közel háromszorosára nőtt. Ha nem is ilyen gyorsan, de jelentősen nőtt a XIX. századi Németország (több mint kétszeresére) és Franciaország (1,3-szeresére) népessége is Az USA lakóinak a száma 1900-ban (1830-hoz képest) – elsősorban a bevándorlásnak köszönhetően – 23,2 millióról több mint megháromszorozódott és 76 millióra nőtt. 1815 és 1914 között mintegy 60 millióan hagyták el Európát A kivándorlók zöme, kb. 35 millió fő

az USA-ban talált új hazát magának, de ha hozzáadjuk azt a mintegy 5 millió főt, akik Kanadában telepedtek le, akkor még világosabban látszik, hogy az európai kivándorlók első számú úti célja Észak-Amerika volt. 12-15 millióban telepedtek le zömmel DélAmerika európai ember számára leginkább elviselhető klímájú országaiban, a többiek Ausztráliát, Új-Zélandot és Dél-Afrikát választották 2.2 Ipari forradalom a kontinensen Követők és lemaradók A kontinensen az angol iparosítás közvetlen követői közé Belgiumot, Franciaországot és Németországot szokás sorolni. Belgiumot csak egy viszonylag keskeny csatorna választja el a szigetországtól, a példa tehát A középkorra jellemző 36-28 ezrelékes halálozás arányszám a XIX–XX. század fordulójára a legfejlettebb európai államokban 11-12 ezrelékre csökkent 13 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 27 ► Európa

gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 28 ► könnyen elérhető és tanulmányozható. Ez a nagy kézműipari és távolsági kereskedelmi hagyományokkal rendelkező ország az iparosításhoz szükséges nyersanyagokkal bőven el volt látva, a külföldi tőke pedig a francia befektetők révén rendelkezésre állt. Itt épült ki Európa fajlagosan legsűrűbb vasúti hálózata és igen fejlett volt a pénzügyi infrastruktúra is Belgiumot jó értelemben fűtötte a nemzeti „megmutatom, mire vagyok képes” érzés. A napóleoni háborút lezáró bécsi békében ugyanis a nagyhatalmak úgy vontak Franciaország és Európa többi része közé egy védő- (ún. egészségügyi) övezetet, hogy az egymagában erre a funkcióra gyengének ítélt Belgiumot – megkérdezése ellenére, tiltakozása dacára – egyesítették Hollandiával. A függetlenségét

Belgium csak háborúval tudta kivívni, ezt követően az egészséges nemzeti bizonyítási vágy is hozzájárult a gazdasági sikereihez. Franciaország iparosítását számos tényező akadályozta. Nem volt elég szene, a XIX. század elején sokáig (és váltakozó sikerrel) háborúzott, a vesztett napóleoni háborúkért nagy árat fizetett. Az urbanizáció alacsony foka a belső piac bővülését akadályozta. Franciaországban – különösen Nagy-Britanniához képest – magas volt a mezőgazdaságban dolgozók aránya. Ebben az országban – a tradíciókra is tekintettel – főleg a szétszórt, kevés munkaerőt foglalkoztató elsősorban luxuscikkeket gyártó cégek jelentették az ipart A széttagolt, több tucat államból, fejedelemségből álló Németországban a politikai egységhez képest évtizedekkel korábban létrejött Zollverein 14 teremtette meg a gazdaság gyors fejlődésének előfeltételét, az egységes belső piacot. Az angliaihoz

néhány évtizeddel később induló német ipari forradalom a vas- és acélgyártás, szénbányászat mellett kiterjedt a XX. században fontossá váló két új ipari ágazatra, a vegyiparra és az elektromos iparra is A német vegyipar a világ, a villamos-gépgyártás Európa élvonalához tartozott. A XIX–XX század fordulóján Németország adta a világ festéktermelésének 80-90%-át. A franciával ellentétben a német gyáripari vállalkozásokra a kifejezetten nagy méretek voltak a jellemzőek, amit a századforduló új jelensége, a sorra alakuló monopóliumok (Németországban tipikusan kartellek) tovább erősítettek. Az USA-ban monopolellenes törvényekkel igyekeztek megakadályozni a vállalatok összejátszását, a verseny korlátozást, más országokban – így pl. Németországban – a törvények a méretgazdaságosságból adódó hatékonyság javulására hivatkozva 14 A német államok vámszövetséges 1834. január 1-jével jött létre A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 28 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 29 ► nem akadályozták a monopolista megállapodásokat. A német ipar kifejezetten exportorientálttá vált, 1890 és 1914 között a német export 300%kal nőtt E három államhoz képest az európai kontinens többi országa néhány évtizeddel később lépett az iparosítás útjára. Ahogy haladunk kelet felé, annál később indult el és alakította át egyre kevésbé radikálisan a hagyományos gazdasági és társadalmi szerkezetet az ipari forradalom. Svájc, Hollandia, de bizonyos értelemben a skandináv államok fejlődése is azt példázza, hogy a hátrányból akkor lehet előnyöket kovácsolni, ha az élen lévők példájának mechanikus másolása helyett megpróbálják a saját adottságaiknak leginkább

megfelelő és a nagyok által szabadon hagyott réseket megkeresni, a nemzeti sajátosságoknak, adottságoknak leginkább megfelelő termékeket gyártani. Svájcban, Hollandiában a korai iparosítás úgyszólván összes feltétele hiányzik Mindkét ország teljesen nélkülözni kénytelen a szenet, a vasércet, az alacsony népesség miatt kicsi volt a belső felvevőpiacuk is. Svájc területének negyedét magas hegyek borítják, kevés a szántóföld Sikerüknek, eredményes felzárkózásuknak a titka az, hogy magas feldolgozottságú, kis anyagigényű, nagy hozzáadott értékű termékekkel kapcsolódtak be a nemzetközi munkamegosztásba. Svájcban pl régi hagyománya volt az óragyártásnak Erre alapozva kezdtek el gyártani textilipari gépalkatrészeket, turbinákat, szivattyúkat, szelepeket stb Kevés volt a szántóföld, de bőven rendelkezésre állt hegyi legelő, és az intenzíven tejelő tehéntartásra alapozódott a világhírű sajtkészítés,

csokoládégyártás. Itt oldották meg a világon először a dobozos sűrített tej konzerválását, majd a fölöttébb igényes bébiételgyártást. A svájci ipar többi ága is a mennyiség helyett a különleges minőségre helyezte a hangsúlyt és termékeinek nemzetközi versenyképességét ezzel sikerült megalapozni. A vegyipar pl nem tömegfestéket, hanem egzotikus ritkaságokat (bíbor stb.) illetve gyógyszereket gyártott A XX század elejétől kezdve a jövedelem egyre nagyobb része származott a turizmusból és a pénzügyi szolgáltatásokból. Hollandia mindenekelőtt különleges vetőmagokkal, szaporító anyagokkal (tulipán), tenyészállataival és a gyarmatokról származó nyerstermények (kakaó, cukor) finomításával alapozta meg gazdagságát. Az északi államokban (Norvégia, Svédország) szintén hiányzott a korai iparosítás legfontosabb energiaforrása, a szén. Adottságaik ugyanakkor lehetővé tették, hogy az elsők között és ipari

méretekben termeljenek elektromos energiát. Mindkét országban bőven található fa, színesfém, Svédországban különleges minőségű vasérc. Ezeket a lehetőségeket a ha- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 29 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 30 ► jóépítő-ipar, a bútoripar, a halászat, az elektroacélgyártás, gördülőcsapágygyártás aknázta ki. A világ élvonalához képest a modernizáció terén Európában leginkább a közép-, dél- európai államok és a Balkán országai maradtak el. Az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Magyarországon pl a XIX század utolsó harmadában – tehát Angliához képest közel háromnegyed évszázados késéssel – ment végbe az ipari forradalom. Míg ott – mint láttuk – a pamutiparban indult az iparosítás, addig itt a

kifejezetten tőkeigényes és lassú megtérülésű vonalas infrastruktúra kiépítésével, valamint az élelmiszeripar gépesítésével vette kezdetét a gyáripari megteremtése. A belső tőkeakkumuláció forrásai közel sem voltak elegendőek az iparosításhoz, ezért az első évtizedekben az iparba befektetett tőke mintegy 2/3-a külföldi (főleg osztrák és német) volt. A folyamat végeredménye is más lett: a szigetországgal ellentétben Magyarországon az ipari forradalom – bár létrehozta a gépi nagyipart és a modern infrastruktúrát – közel sem alakította át radikálisan a gazdaság és a társadalom szerkezetét, a bruttó hazai termék közel 2/3-át az I. világháború előtt is a mezőgazdaság adta, és a primer szektor foglalkoztatta a lakosság több mint 60%-át. Spanyolország és Portugália hamar elveszítette óriási gyarmatbirodalmát. A zsidók és moriszkók elűzésével Spanyolország elveszítette azt a kereskedő és kézműves

réteget, amely képes lett volna megszervezni a gyarmatok kirablása révén beáramló nemesfém tőkeként való működtetését. Az arab hódítókkal folytatott évszázados harc során az uralkodó rászorult a fegyverforgatáshoz értő spanyol nemesek támogatására, akik cserébe megőrizhették adómentességüket. Városi polgárság hiányában az állami adók mintegy 98%-át a parasztok szolgáltatták. Az állandó háborúk miatt az államkincstár rendre kiürült és a spanyol uralkodók gyakran eladósodtak. Az ibériai félsziget nyersanyaga – a higany és az ólom – feldolgozatlan formában, vagyis csak kevés hasznot hajtva hagyta el az országot, pedig a XIX–XX. század fordulóján tömegessé váló többszintes nagyvárosi lakóépületek vízellátása igényelte a csöveket, amit akkoriban ólomból készítettek. Az olasz egyesítési folyamat (a risorgimentó) hosszas előkészületek után a Szárd-Piemonti Királyság vezetésével és külső

támogatással csak 1861-ben vezetett sikerre, bár a pápai állam fennhatósága alá tartozó Róma és az utolsó osztrák tartomány, Velence csak 1871-ben lett az Olasz Királyság része. Cavour, Piemont miniszterelnöke észak és dél hatalmas regionális különbségei miatt megelégedett volna az északi tartományok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 30 ► Európa gazdaságtörténete Ipari forradalom Angliában és a kontinensen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 31 ► egyesítésével, nemigen hajlott arra, hogy a Dél-Itália elmaradottságából adódó gondokat a nyakába vegye. Garibaldi katonai akciója (a szicíliai partraszállással és a déli területek felszabadításával) meghiúsította ezt a szándékát, az olasz egyesítés az egész félszigetre kiterjedt. Olaszország gazdaságát a két országrész fejlettségi szintjének fokozatos közelítése

ellenére mind a mai napig jelentős regionális különbségek jellemzik. A nagy népsűrűség, az elmaradott mezőgazdaság, a humán tőke alacsony képzettségi szintje, az ásványkincsek szinte teljes hiánya komoly mértékben gátolta az ország modernizációját. A fölös népesség a tengerentúli kivándorlásban kereste gondjainak a megoldását A hat európai nagyhatalom közül (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Osztrák– Magyar Monarchia, Oroszország) az egyesítés befejezése után Olaszország az egy főre jutó GDP nagyságát tekintve csak Oroszországot tudta maga mögé utasítani. A Balkán országai ebben az időszakban a négy évszázados török uralom alól való felszabadításukért küzdöttek. A függetlenség kivívása után még nagyon sokáig viselték az oszmán hódítás következményeit. A lakosság 70-90%-a primitív technikai színvonal mellett a mezőgazdaságból élt, az ipar és az infrastruktúra nem volt

képes a tradicionális társadalmakra jellemző magas népességnövekedésű országok lakosságát eltartani, ezért innen is sokan elvándoroltak. A térség gazdasági fejlettség, nyelv, vallás tekintetében rendkívül heterogén, ami tovább erősítette a nacionalista tendenciákat. Nem véletlen tehát, hogy a nagyhatalmak érdek-összeütközésének homlokterébe kerülő térség országai függetlenségük kivívása után szinte azonnal egymás ellen fordultak és területszerző háborúkat folytattak egymás ellen. A Balkán Európa puskaporos hordójává, az I világháború kirobbanásának színterévé vált. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 31 ► Európa gazdaságtörténete Második ipari forradalom. Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 32 ► 3. Második ipari forradalom Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés

Még be sem fejeződött a kontinensen az első ipari forradalom, a XIX–XX. század fordulóján máris kezdetét vette az ún. második, amelynek középpontjában a villamosság, a vegyipar és a belső égésű robbanómotorok gyakorlati hasznosítása állt, bár a XIX század 60-as, 70-es éveinek fontos találmányai még a korai ipari forradalom technikai újdonságainak korszerűsítését szolgálták Így pl javítottak a korai gőzgépek nagyon alacsony hatásfokán és sok százszorosára növelték teljesítményét (A nagy óceánjáró gőzhajók Watt gőzgépeinek 10-15 LE-s teljesítményével szemben 1000 LE körüli hajógépeket igényeltek.) A Thomas, Bessemer-Siemens, Martin eljárás – a termelékenység növelésén és a költségek csökkentésén túl – azt is lehetővé tette, hogy magas foszfortartalmú vasércből is lehessen acélt gyártani. Megkezdődött az alumínium ipari felhasználása, megjelent a mezőgazdaságban a vontatást

forradalmasító traktor, a vegyipar – jórészt már szintetikus úton – nagy tömegben állított elő festéket, gyógyszert, műtrágyát, gumit stb. A folyamatos és szalagrendszerű tömegtermelés maga után vonta a szabványosítást. A villamosság jelenségét már évtizedekkel ezelőtt ismerték, de a mindennapi életben és termelésben történő hasznosítása csak most indult el. Az ívlámpa, majd az izzólámpa gyökeresen megváltoztatta a világítást, a távíró a hírek és információk továbbítását, a villamos és villanymozdony a közlekedést, az elektroacél a csapágy- és szerszámgépgyártást. A villamos motorok feltalálása tette lehetővé a kisüzemek mechanizálását is. Megszületett a modern vegyipar, amely előbb a kőszénkátrányból, később a szénhidrogénekből festékeket, gyógyszereket, robbanóanyagot, műszálat, műtrágyát állított elő szintetikus úton A fémek ötvözésével különleges minőségű (rozsdamentes,

saválló stb) acélt állítottak elő, megoldották az élelmiszerek konzerválását, tartósítását, hűtését, fagyasztását A belső égésű benzin illetve dízelüzemű motorok feltalálásával kezdetét vette a XX. század közlekedését és az életmódot alapvetően átalakító motorizáció Az iparosítás legnagyobb nyertese Anglia lett, amelyet méltán neveztek a kortársak a világ ipari műhelyének. A szigetországban a Föld lakosságának csak 2%-a élt, 1860-ban mégis itt állították elő a világ vastermelésének A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 32 ► Európa gazdaságtörténete Második ipari forradalom. Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 33 ► 53%-át, itt termelték ki a világon akkor felhasznált összes szén és lignit felét, itt dolgozták fel a világ gyapottermelésének közel felét stb.

Anglia gőzerő-felhasználása az USA-énak ötszöröse, Franciaországénak 6-szorosa, Oroszországénak 150-szerese stb. volt A világ ipari termékkereskedelmének 2/5-ét Anglia bonyolította, a kereskedelmi hajópark több mint 1/3-a angol zászló alatt hajózott. London volt a világ pénzügyi központja, biztosítója, nagykereskedője, a font világpénzként funkcionált A „világ ipari műhelye” a XIX. század első évtizedében évi 6 millió font kölcsön- és működőtőke-exportot bonyolított, ami az 1870-es évekre évi 75 millió fontra emelkedett. Az ebből származó kamat és osztalékbevétel az a XIX század utolsó harmadában elérte az évi 30 millió fontot, amelynek nagy részét (elsősorban a gyarmatokon) újra befektették. Az I világháború kitörése előtt az egész világ külföldi tőkebefektetéseinek 43%-a volt angol, vagyis a szigetország ezen a téren is messze vezetett a nagyhatalmak között. A kormány 1846-ig protekcionista

védővámokkal védte az angol farmereket a kontinensről és a gyarmatokról beáramló, olcsó mezőgazdasági termékek konkurenciájától. Több évi gyenge termés és az élelmiszerárak kétszeresére történő emelkedése kellett ahhoz, hogy Richard Cobden 1839-ben megalapítsa a Gabonatörvényeket Ellenzők Ligáját. A szövetség egy kicsi, egy nagyobb és egy még nagyobb cipó felmutatásával kampányolt: érvelésük szerint a gabonára kivetett vámok miatt kicsi az angol, ennek csökkentése következtében nagyobb a francia, és a vámok hiánya miatt a legnagyobb az orosz kenyér, vagyis a vámok eltörlése után Anglia lakóinak is nagyobb vekni jut majd. A magas élelmiszerár a bérköltségek emelkedése miatt rontotta az angol ipar nemzetközi versenyképességét is. Az angol kormány végül a súlyos éhínséget (és főleg Írországban tömeges tengeren túli kivándorlást) előidőző 1845. évi burgonyavész után rákényszerült a protekcionista

elvek feladására (Az akkor 8 milliós Írország lakóinak legalább a felét éhínség fenyegette) A parlament lényegesen csökkentette, de három évre még fenntartotta a gabonavámokat, majd ezt követően a vám jelképessé zsugorodott Ezzel Nagy-Britannia, mint a világ gazdaságilag legfejlettebb állama a szabad kereskedelem élharcosává vált Néhány évvel a vámok jelentős csökkentése (illetve részben eltörlése) után (1849-ben) hatálytalanították az ún. tengerészeti törvényt is, amely kizárólag angol hajókon engedélyezte angol áruk tengeri szállítását Az 1860-ban megkötött angol-francia kereskedelmi szerződés mérsékelte a vámok nagy részét eltörölte és a két ország viszonylatában először biztosította a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvének érvényesülését. Az 1860-as A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 33 ► Európa gazdaságtörténete Második ipari forradalom.

Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 34 ► évektől kezdve egész Európában a liberalizmus vált a nemzetek közötti kereskedelmi kapcsolatok első számú alapelvévé, védővámokat – a felzárkózásra törekvő új nemzetek kivételével – csak az 1873-as válság idején, illetve a század 80-as éveitől a hosszan elnyúló gabonaválság miatt alkalmaztak ismét a kormányok. Amerika felfedezése után Spanyolország és Portugália építette ki az első világméretű gyarmatbirodalmat. A tordassilasi szerződésben 1494-ben e két birodalom – a pápa szentesítésével – felosztotta a világot. Az első hódítókat a franciák (Észak-Amerika, Szent Lőrinc-folyó környéke, India), a hollandok (Fokföld, Indonézia) és Anglia (Észak-Amerika, India) követte. Spanyolország és Portugália nagyhatalmi szerepe a XVII. század végén leáldozott, amelynek látható jele

az volt, amikor az angolok a világtengereken vitathatatlan fölényt biztosítottak maguknak (és nem csak a spanyolokkal, portugálokkal, hanem a franciákkal szemben is). A függetlenségi háborúban Anglia elveszítette az USA-t, de bőven kárpótolta magát világméretű gyarmatbirodalmának kiépítésével, ezen belül is a brit korona legékesebb gyémántjának tartott India elfoglalásával. Az elsőként meghódított Amerika gyéren lakott őslakosságával – nemesfémkészletének elrablása után – hosszú ideig értéktelen területnek tűnt. Ezzel szemben India a világ egyik legelső civilizációja volt, már akkor is 100 milliósra becsült lakossággal és az alsó kasztok hallatlan nyomorúsága miatt a rádzsák és maharadzsák mérhetetlen gazdagságával kápráztatta el az európai utazót. A Kelet-Indiai Társaság 1773-ban angol közigazgatási hatósággá alakult át és kinevezték az első brit főkormányzót. A gyarmatosítás

előkészítésében, a szubkontinens kirablásában nagy szerepet játszó Kelet-Indiai Társaságot 1858-ban oszlatták fel, India ezzel brit alkirálysággá (brit koronagyarmattá) vált. Az 1839-1942 évi angol-kínai ópiumháborúban elszenvedett vereség hatására Kína kénytelen volt átengedni Hongongot és további 5 tengerparti kikötőt megnyitott az angol kereskedők előtt Ezen túl 20 millió dollár hadisarcot is fizetett Angliának. Indiában, Kínában az őslakosokkal, Kanadában, Dél-Afrikában, Ausztráliában sokkal inkább a természeti erőkkel, illetve az itt korábban már megtelepedett francia és holland gyarmatosítókkal kellett az angoloknak megküzdeni. Anglia tanult az Egyesült Államok elszakadásából, ezért a fejlettebb gyarmatok teljes pacifikálása helyett a hajlott a kompromisszumokra és katonai erőszak helyett egyre szélesebb körű önkormányzatot és autonómiát biztosított számukra. Ausztrália, a legutolsónak felfedezett

kontinens eleinte angol A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 34 ► Európa gazdaságtörténete Második ipari forradalom. Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 35 ► fegyencek telepeként működött, akik büntetésük letöltése után földbirtokok szerezhettek itt. Érkeztek szabadok is az óhazából az Új-Dél-Walesnek nevezett kontinense, akik 60-80 holdas birtokot kaptak a kormánytól. 1840-ben Új-Zélandon (ezen a Kanadához és Ausztráliához képest kifejezetten kellemes klímájú, nagyon termékeny szigetországban) is megvetették a lábukat az angol hódítók. A napóleoni háborúkat lezáró 1815. évi bécsi béke, illetve a Szent Szövetség rendszerének létrehozása mintegy fél évszázados hatalmi vákuumot teremtett a világban. Franciaország a vereség, területi veszteség és háborús jóvátétel

következményeivel volt elfoglalva, Oroszországot lekötötte a törökökkel vívott háború, Olaszország és Németország a nemzeti egység létrehozásán fáradozott, amely évekre lekötötte Ausztria katonai erőit is, az USA-ban kirobbant az igen nagy áldozatokkal járó, évekig elhúzódó véres polgárháború. Ebben a helyzetben Nagy-Britannia úgyszólván vetélytárs nélkül maradt és 1815–1865 közötti fél évszázadban évi átlagban 260 000 km-rel növelte gyarmati területeit. Ennek következtében 1900-ra a Föld 150 millió km2-nyi szárazföldi területének több mint 1/5-e angol gyarmat lett, ahol a Föld lakosságának mintegy ¼-e élt. A „brit korona ékköve”, az angol gyarmatbirodalom legértékesebb része kétségkívül India volt, amelynek pacifikálásában, a helyi uralkodókkal vívott harcban nagy szerepet játszott a Keleti-Indiai Társaság. Ausztráliában a fehér gyarmatosítók az XIX század utolsó harmadában jelentek meg

nagyobb számban Anglia nagy területeket gyarmatosított – részben Hollandia 15 rovására – Afrikában is, ahol a világ első számú hatalmának az volt a stratégiai célja, hogy észak-déli irányában egyesítse az angol gyarmatokat. Ebbéli szándéka azonban beleütközött az ugyancsak nagy afrikai gyarmatbirodalommal rendelkező Franciaország kelet-nyugati irányú hasonló törekvésébe. Franciaország meg is akadályozta az észak-déli angol gyarmati tengely létrejöttét 16 Afrikában az angolok és franciák mellett nagy gyarmatbirodalmat építettek ki az olaszok, a belgák, a portugálok és a németek is. A XIX század végére a fekete kontinensen mindössze két független állam maradt, Eredetileg a hollandok – vagy ahogy a fekete kontinensen hívták őket, a búrok – gyarmatosították Fokföldet és környékét. Angol nyomásra az 1830-as évek közepétől kénytelenek voltak a tengerparti sávot elhagyva a kontinens belseje felé menetelni, ahol

megalapították az Orange Szabadállamot Az 1899-ben kirobbant és az angolok győzelmével végződött angol-búr háborúban a hollandok kénytelenek voltak feladni Dél-Afrikát. 16 Észak-Afrikában Egyiptom, Szudán, Uganda, Kenya, Dél-Afrikában a Dél-Afrikai Unió, Becsuáni Föld és Rhodésia közé lényegében csak a német fennhatóság alá tartozó Tanganyika ékelődött be. 15 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 35 ► Európa gazdaságtörténete Második ipari forradalom. Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 36 ► Libéria és Etiópia. Indokína (ma Vietnám, Laosz és Kambodzsa) részben angol, zömében francia gyarmat lett, Indonéziát pedig a hollandok foglalták el. Általános vélekedés szerint a két európai nagyhatalomhoz képest a modernizáció útjára később lépő és a politikai egységet csak 1871-ben

megvalósító Németország lemaradt a gyarmatosítás terén. Ez természetesen igaz, bár ami a gyarmati területek nagyságát illeti, Németország Afrikában egyáltalán nem elhanyagolható nagyságrendű birodalmat tudhatott magáénak. Ezeknek a területeknek azonban a gazdagsága, nyersanyagkincse, ültetvényes gazdálkodásának hozama eltörpült India, Dél-Afrika, Indonézia jelentőségéhez és gazdagságához képest A minél nagyobb gyarmati terület megszerzésében a nagyhatalmakat eleinte politikai és presztizsszempontok vezérelték, a meghódított területek az infrastruktúra szinte teljes hiánya miatt hosszú évtizedekig kevés hasznot hoztak. Disraeli angol miniszterelnök a gyarmatokat egyenesen a kormány nyakán lógó koloncnak nevezte. Amikor 1871-ben Poroszország győzött a Franciaország ellen vívott háborúban és ennek következtében elveszítették Elzász-Lotharingiát, a franciák ennek a néhány ezer km2-es területnek a fejében

összes, akkor már több millió km2-es gyarmati területeiket ajánlották cserébe, amiről Bismarck még tárgyalni sem volt hajlandó, nem hogy komolyan megfontolni a franciák ajánlatát. A XIX század utolsó harmadában azonban alapvetően megváltozott a helyzet: a gyarmatok az európai államok nyersanyag- és élelmiszer ellátói, valamint ipari késztermékeinek felvevő piacaivá váltak és nagy gazdasági jelentőségre tettek szert. A XV–XVII. századi felfedezők arra szakosodtak, hogy az újvilág területén fellelhető kincseket (mindenekelőtt aranyat és ezüstöt) elrabolják, vagyis a cél az elfoglalt területek kifosztása volt. A későbbi évszázadokban a gyarmattartók és gyarmataik között olyan intenzív gazdasági kapcsolat alakult ki, amelyből a civilizált világ hosszú távú nyereséget remélt az afrikai, ázsiai, latin-amerikai területeken kiépített vállalkozásaiból. A gyarmatokon rendszerint monokulturális gazdasági szerkezet

alakult ki, néhány nyersanyag kiaknázása, vagy mezőgazdasági termék (kakaó, cukornád, gyapot stb.) ültetvényeken történő előállítása volt a cél A gyarmattartók kihasználták az olcsó, nagy tömegű munkaerőből, valamint a helyi felvevőpiacból adódó előnyöket. A gyarmatokon kitermelt nyersanyagokat, megtermelt mezőgazdasági termékeket rendszerint az anyaországokban A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 36 ► Európa gazdaságtörténete Második ipari forradalom. Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 37 ► dolgozták fel késztermékké, amelyeknek egy részét aztán visszaszállították a gyarmatokra. Az európai gyarmatosítók 1800-ban a világ szárazföldi területének 35, 1914-ben pedig már egyenesen 84%-át foglalták el. A Föld nagy részének gyors és sikeres meghódításában a technikai fölény

játszott döntő szerepet (az európaiak géppuskái, tüzérsége, hadihajói a többi kontinens országait rövid idő alatt térdre kényszerítették). A XIX–XX század fordulóján nagy viták zajlottak az ún. „civilizációs gyarmatosítás” körül Az elméletet természetesen az európai gyarmatosítók ideológusai szülték Eszerint a világ úgy van berendezve, hogy a nyersanyag zöme a gyarmatokon, a feldolgozóipar pedig a fejlett országokban található. Mivel a „vadak” a nyersanyagot úgy sem tudnák kitermelni, az egész világ előrehaladásának az a feltétele, hogy azt a fejlett országok számára kiaknázzák. A gyarmatosítás azáltal, hogy utak, kikötők, oktatási és egészségügyi intézmények stb. létrehozásával jár együtt, „civilizációs” funkciót is betölt, ezért „áldás” a „vadak” számára az európai ember megjelenése Afrikában és Ázsiában. Nem vitatható, hogy a gyarmatosítás az infrastruktúra

kiépítésével, a gazdaság modernizálásával betölt némi pozitív szerepet. A modernizáció azonban meglehetősen egyoldalú és a civilizáció áldásait elsősorban nem az ott élők, hanem a gyarmattartók élvezik 17 A gyarmatok gazdasága az egyoldalú modernizáció következtében lesz torz, monokulturális, tehát a világpiaci konjunktúra változásaitól rendkívüli módon függő. Az ott kiépített infrastruktúra pedig kezdetben szinte kizárólag a gyarmatokra költöző európai ember kényelmét, illetve a nyers- és alapanyagok kitermelését, az ültetvények mezőgazdasági termékeinek az előállítását és elszállítását szolgálta. Mások az „alulfogyasztási” elmélettel indokolták a gyarmati rendszer szükségességét. E szerint a fejlett országok kibocsátása gyorsabban nő, mint ezeknek az országoknak a fizetőképes kereslete. A fölös árut a gyarmatokon lehet elhelyezni 18 Joseph A Schumpeter az imperialista terjeszkedést a XIX

század végén a nagyhatalmak között kiéleződő külkereskedelmi harccal, a védővámok, monopolárak, dömpingárak problematikájával magyarázta. Exportálni egyre nehezebb, viszont a nagy tömegű áru piacát A XIX. század elején több olyan elmélet született, amely szerint a gyarmatosítás tulajdonképpen altruista akció, amelynek keretében a gazdag és kötelességtudó országok saját jólétüket, gazdasági modelljüket átadják más országok számára is, persze úgy, hogy közben azért ők se járjanak rosszul. 18 Ezt a nézetet vallotta pl. John A Hobson 1902-ben megjelent tanulmányában (Imperializm A study) 17 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 37 ► Európa gazdaságtörténete Második ipari forradalom. Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 38 ► mindenképpen meg kell találni valahol. Másrészt az

éleződő háborús konfliktusok időszakában igen nagy jelentőségre tett szert az alapvető élelmiszerekből, nyersanyagokból megvalósítható önellátás A háború kirobbanása után a hadviselő felek között megszakadnak a gazdasági kapcsolatok, de a gyarmatokról a nyersanyag- és élelmiszerigényt ki lehet elégíteni. Az újabb gyarmati területek megszerzése érdekében a fejlett tőkés országok között már a XIX. században számtalan konfliktus keletkezett (marokkói összeütközés, Balkán-háborúk, spanyol-amerikai háború, az angol-búr háború, orosz-japán háború stb.) Az I világháborúnak az volt az egyik fontos kiváltó oka, hogy a XX. század elejére a világ lényegében már fel volt osztva. Az osztozkodásból kimaradó, vagy aránytalanul kis részt kapó nagyhatalmak – amelyek katonailag, gazdaságilag gyorsabban fejlődtek, mint a birtokon belül lévők – a világ újrafelosztását követelték. Az egyes országok gazdasága nem

egyforma tempóban fejlődik. Minden időszakban vannak kiemelkedően gyors, illetve ehhez képest lassabb tempóban növekvő országok. A XIX század utolsó harmadában az egyenlőtlen fejlődés következtében Nagy-Britannia (és Franciaország) az USA-hoz, Japánhoz és Európában Németországhoz képest lemaradt, a korai iparosítással megszerzett előnyeit jórészt elveszítette. Hangsúlyozni kell azonban, hogy szó sincs arról, hogy Anglia abszolút értelemben hanyatlott volna a XIX–XX. század fordulóján, visszaesésről, vagy látványos hanyatlásról természetesen a szigetország esetében nem beszélhetünk A viszonylagos lemaradás azért következett be, mert a többi gyorsabban fejlődött, mint Anglia. Ennek egyik okát a gazdaságtörténészek abban látják, hogy Nagy-Britannia ipara a XIX. század végére megcsontosodott, az új technikát jelentő iparágakban (villamosság, vegyipar, belső égésű motorok stb) lemaradt. Ezen túl sokat írnak

arról, hogy az angol gyáripari vállalkozók utódai, az úttörőket követő második, harmadik generáció elkényelmesedett, a felhalmozó típusú gyáros fogyasztó típusú „szelvényvagdosóvá” alakult át, még a gyárak irányításával járó fáradalmakat és izgalmakat sem vállalta, hanem fizetett menedzserekre bízta. A szigetország köztudottan konzervatív, ezért az ott keletkező találmányok nagy részét az USA-ban és másutt alkalmazták. Felemlegetik azt is, hogy az elitképzésben kiemelkedő Anglia a fejlett, nyugat-európai országok közül utolsóként iktatta törvénybe a kötelező elemi iskolai oktatást. Végül, de nem utolsósorban Anglia, mint külkereskedelemre utalt ország, különösen nagymértékben függött a nemzetközi gazdasági konjunktúra ingadozásától. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 38 ► Európa gazdaságtörténete Második ipari forradalom. Gyarmatosítás,

egyenlőtelen fejlődés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 39 ► Az alábbi két táblázat világosan mutatja Nagy-Britannia viszonylagos súlyvesztését és az USA, illetve Németország gazdasági megerősödését. Három nagyhatalom vas- és acéltermelésének alakulása, millió tonna Ország USA Nagy-Britannia Németország 1890 9,3 8,0 4,1 1900 10,3 5,0 6,3 1910 26,5 6,5 13,6 1913 31,5 7,7 17,6 A világ ipari termelésének %-os megoszlása három nagyhatalom között, % Ország Nagy-Britannia USA Németország 1880 22,9 14,7 8,5 1900 18,5 23,6 13,2 1913 13,6 32,0 14,8 Az Egyesült Államok felemelkedését számos tényező segítette elő. Az ország, amely maga is gyarmat volt és háborúban vívta ki a függetlenségét, morális okok miatt kerülte a nyílt gyarmatosítást. Ezért, illetve az „óceánpajzs” védőernyője miatt az I világháborúba való bekapcsolódásig alig költött fegyverekre és

hadseregre. 19 Az ország – amely nem ismerte az Európára évszázadokon keresztül jellemző feudális születési kiváltságokat és előjogokat – úgyszólván korlátlan természeti kinccsel (szén, vas, földgáz, kőolaj, színesfém, arany, ezüst stb.) rendelkezett, vagyis a korai iparosítás minden szükséges természetföldrajzi előfeltételével A keleti partoktól a nyugati partok irányában hatalmas szabad területek álltak rendelkezésre, igaz, ezeknek az elfoglalása az őslakos indiánok kiirtásával, illetve rezervátumokba való szorításával járt együtt. Az USA nagy területekhez jutott vásárlás, illetve háborúk útján is. Az 1862 évi földtörvény minden amerikai őslakosnak és bevándorlónak 66 hektár termőterületet juttatott a megművelés fejében ingyen. Az államokban ismeretlen az emberek közötti diszkrimináció. Ez, illetve a szabad vállalkozás lehetősége, 1920-ig több mint 30 millió értékes, többségében fiatal,

vállalkozó szellemű, tettre kész 19 Az I. világháború kirobbanásáig az USA hadikiadásai nem érték el a GDP 1%-át sem A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 39 ► Európa gazdaságtörténete Második ipari forradalom. Gyarmatosítás, egyenlőtelen fejlődés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 40 ► bevándorlót vonzott az Újvilágba. 20 Adott volt tehát az iparosításhoz szükséges munkaerő, amely a nagy belső piac révén megteremtette az áruk realizálásának a feltételét. A gyors ütemben épülő vasút több vonalon is összekötötte a keleti és nyugati partokat, az Atlanti és a Csendes óceánt. 21 Az európai műszaki találmányok egy részét az USA-ban hamarább és szélesebb körben kezdték használni, mint ott, ahol azt feltalálták. A XX század elején az USA-ban számos területen megvalósult a modern tömegtermelés, ami ugyan a

minőség és egyediség rovására ment, ugyanakkor lehetővé tette az árak esését, így a tartós fogyasztási cikkek az átlagvásárló számára is elérhetővé váltak. 22 A viszonylag nagy értékű, bonyolult, sok alkatrészből álló cikkek (autó, varró- és írógép, pénztárgép, traktor, háztartási elektromos eszközök) gyártása egy új típusú vállalati forma kialakítását igényelte. Az ún multifunkcionális vállalat nem csak termelte, mint az addigiak általában, hanem forgalmazta, és ha szükség volt, javította is termékeit, alkatrészraktárt tartott fenn és megszervezte a hitelre történő vásárlás lebonyolítását. A tartós fogyasztási cikkek mellett a nagy tömegű, gyorsan romló élelmiszerek (hús, tej, gyümölcs stb.) termelésében, tárolásában, hűtésében és szállításában tevékenykedő vállalatok is hasonló típusú vállalkozásokba szerveződtek 1825 volt az első év, amikor az USA-ba vándorlók száma

meghaladta a 10 ezret, 1842, amikor a 100 ezret és 1905, amikor 1 millió fölé emelkedett. A tömeges méreteket öltő migrációt a közlekedés forradalma, mindenekelőtt a vasút és a gőzhajózás elterjedése tette lehetővé. A bevándorlók zöme eleinte a brit szigetekről (mindenekelőtt a végletesen szegény Írországból) érkezett. Az új hazát választók közül a németek száma az 1870-es években haladta meg az írekét. Az 1880-as évektől a kivándorlás súlypontja áttevődött az Osztrák–Magyar Monarchiára és a Balkánra. A bevándorlókat már a XIX század utolsó harmadában is szűrték és a nem kívánatos személyeket (betegeket, bűnözőket, prostituáltakat) visszafordították az Óhazába. Az I világháború után pedig egyre szigorúbb törvényekkel korlátozták az európai és nem európai bevándorlók USA-ba történő letelepedését A náci fasiszta rendszer hatalomra kerülése után Amerika megnyitotta a kapuit a halálos

veszélybe került zsidók, majd 1956-ban az emigráló magyarok előtt. 21 A vasútépítő társaságoknak az állam ingyen biztosította a földterületet. Az I világháború idejére az USA vasúthálózata elérte a 400 000 km-t 22 Klasszikus példája ennek a Henry Ford autógyárában futószalagon előállított 500 dolláros T-modell, amelyet az 5 dolláros napibér mellett bárki megvásárolhatott, ha volt rendszeres munkája. 20 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 40 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 41 ► 4. A két világháború közötti Nyugat-Európa 4.1 Az I világháború és a gazdaság 1914. június 28-án egy szerb nacionalista diák Szarajevóban meggyilkolta az osztrák trónörököst és feleségét, ami ürügyet szolgáltatatott a Szerbia elleni hadüzenetre. A központi

hatalmak villámháborús tervét Alfred von Schliffen vezetésével dolgozták ki. Abban bíztak, hogy a német csaptok nyugaton néhány hónap alatt felőrlik a franciák ellenállását, azalatt az Osztrák–Magyar Monarchia legyőzi Szerbiát és feltartóztatja az oroszokat. Majd a franciákat legyőző német egységeket átdobják keletre és az egyesített szövetséges csapatok közös erővel legyőzik Oroszországot, tehát néhány hónap alatt véget ér a háború. A villámháborús tervek azonban kudarcba fulladtak, hosszú, véres állóháború alakult ki. Már 1916 végére világossá vált, hogy ebben a háborúban az lesz a nyertes, akinek nagyobbak az ember-, nyersanyag- és hadianyag-tartalékai Az erőviszonyok ebben a tekintetben már a háború kirobbanását követő első két évben az antant hatalmak oldalára tolódtak Az USA belépésével, illetve Oroszország 1917 őszén történő kilépésével az antant fölénye nyomasztóvá vált és már

csak idő kérdése volt, hogy Németország és a központi hatalmak mikor teszik le a fegyvert. Az I. világháború 22-25 milliós demográfiai veszteséget okozott Ebből 8,5 millió volt a katonai, és kb 5 millió a civil áldozatok száma A születésszám miatti csökkenést 12 millióra becsülik Más források a közvetlen háborús veszteség nagyságát kb. 10 millió fő halottra és 20 millió fő sebesültre teszik A világégést követő világjárvány (az ún spanyol nátha) a fizikailag legyöngült, ellenálló képességét elveszítő lakosság soraiban további mintegy 10 millió áldozatot követelt. Az I. világháború kitörése rövid időre megszakította a gazdaság normális körforgását Azonnal általános moratóriumot adtak ki, amelynek hatására a készpénzforgalom és a hitel rövid időre teljesen megszűnt. Az utazást hatósági engedélyhez kötötték, a lovakat és az autókat bevonultatták, a mozgósítás miatt a vasút polgári

célokra nem fuvarozott, az interurbán telefont és távírót kizárólag a hadsereg vette igénybe. A háború első heteiben a nagyarányú mozgósítás ellenére a polgári célú iparágakban óriási munkanélküliség keletkezett. A központi hatalmak villámháborúra készültek, anyagokat, készleteket senki sem tartalékolt A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 41 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 42 ► Ez a helyzet egy-másfél év után alapvetően megváltozott. A gazdaság szereplői rájöttek, hogy hosszan elnyúló, kimerítő háborúra kell felkészülni. Korábban soha nem tapasztalt és az addig uralkodó liberális gazdaságszervezési elvekkel szöges ellentétben szokatlanul erős centralizáció vette kezdetét, egymás után születtek meg a háborús kényszerrendszabályok. A

hadsereg számára termelő vállalatokat katonai irányítás és fegyelem alá vonták és az egész ipar fokozatosan átállt a háborús szükségletek kielégítésére. Az I világháború alatt 1916 volt a nagy hadikonjunktúra időszaka Az alap- és nyersanyagellátás, energiaszolgáltatás még viszonylag normális volt, a hadiipar teljes kapacitással dolgozott, a hadianyag-szállítók kezében mesés vagyonok halmozódtak fel, ezért a luxusipar is virágzott. 19171918-ban a megkezdődött a gazdaság dezorganizációja Megrendelés még akadt, de a termelési tényezők biztosítása egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Mindenből hiány volt, az infláció tempója meglódult és kúszóból vágtatóba csapott át. A vesztes országok gazdasága a háború végére gyakorlatilag teljesen szétzilálódott és dezorganizálódott A háború idején soha nem látott mértékű állami beavatkozásra került sor, a szabad piaci intézmények működését

felfüggesztették, szigorú jegyrendszert vezettek be, a nyersanyagokat központilag osztották szét, ár- és bérstopot vezettek be. A központi hatalmak a nyersanyag- és élelmiszerhiányon silány minőségű pótanyagokkal igyekeztek úrrá lenni Egyre több országban került sor a gabona és a színesfémek rekvirálására, bizonyos növények kötelező termeltetésére, a mezőgazdasági termékek felhasználásának, külkereskedelmének szigorú szabályozására. Az életszínvonal és a fogyasztás ennek ellenére az összes hadviselő államban drasztikus mértékben visszaesett, különösen húsból, tejtermékből, tojásból csökkent az egy főre jutó mennyiség. A szaporodó húshagyó napokon közfogyasztásban húsételt nem lehetett készíteni, kiszolgálni. A hiány természetes következményeként sokszorosára nőtt a feketekereskedelem A háború alatt feloldották a női- és gyermekmunka foglalkoztatására, a napi munkaidőre, a vasár- és

ünnepnapi foglalkoztatásra vonatkozó korlátokat. A hadviselő országok többségében munkakötelezettséget vezettek be, a hadiüzemek katonai irányítás alá kerültek, a sztrájkot betiltották. A háború után – részben a szakszervezetek megerősödése miatt – számos szociálpolitikai intézkedést visszaállítottak, sőt ki is terjesztettek (bevezették a 8 órás munkanapot, sok országban rendszerré vált a kollektív szerződés stb) A külkereskedelemre leginkább ráutalt és attól majdnem teljesen elvágott Németország gazdasága militarizálódott a leginkább, az állami beavat- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 42 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 43 ► kozás itt vált a legerőteljesebbé. A munkaerő-tartalékok mozgósítását, a haditermelés irányítását, a

szűkösön rendelkezésre álló nyersanyagok elosztását, a külkereskedelmet 1916-tól egyetlen intézmény, a Hadügyi Hivatal (Kriegsamt) hatáskörébe utalták. 4.2 Az I világháború következményei Európa (különösen a hadviselő országok) gazdasági súlya csökkent, a tengerentúli országoké nőtt az I. világháború idején Az USA kereskedelmi mérlegének aktívuma a háború előtti 5,3-szeresére nőtt, 1914. évi 3,2 milliárd dollár nettó adósságállománya 1918-ra 12,3 milliárd dollár követeléssé változott A háborún az Egyesült Államok, Kanada és Japán nyert leginkább Németország átmenetileg elveszítette nagyhatalmi státuszát, szétesett az Osztrák–Magyar Monarchia és meggyengült két korábbi nagyhatalom, Oroszország és Törökország A háború a győztesek erőviszonyait is átalakította, Anglia az USA mögött már csak a másodhegedűs szerep eljátszására volt alkalmas, bár az egykori nagyhatalmi státusz látszatát

még komoly áldozatok árán is igyekezett fenntartani. Így az aranyalapra való viszszatérés és a túlértékelt fontárfolyam komoly mértékben hozzájárult NagyBritannia külkereskedelmi pozíciójának romlásához, a kereskedelmi mérleg állandó passzívumához (A fontot 1923-ban felértékelték, ami – ceteris paribus – gátolta az exportos és ösztönözte az importot.) Ugyanakkor a nemzetközi fizetési mérleg ún. láthatatlan tételei (fuvardíjak, biztosítások, külföldi beruházások repatriált profitjai) egyelőre még fedezték az angol külkereskedelmi mérleg deficitjét. Az I világháború után az USA vált Európa első számú hitelezőjévé, a hagyományosan legnagyobb tőkeexportőr Anglia ezen a téren is háttérbe szorult. A nemzetközi pénzpiacon megkezdődött London és New York határozott rivalizálása, amely a City szerepének csökkenéséhez vezetett Az I világháború után az Egyesült Államok – rövid hezitálás után –

úgy döntött, hogy visszavonul, közvetlenül nem foglalkozik az európai problémákkal, bár a háború utáni viszonyok rendezésére vonatkozó tervek (Wilson elnök közismert 14 pontja) valamint az új intézmények egy része (így pl. a Népszövetség) amerikai kezdeményezésűek voltak Az USA pl nem lépett be abba a Népszövetségbe sem, amelyet saját maga javasolt a nemzetek közötti háborúk elkerülése érdekében Ugyanakkor a háború utáni szétzilált európai gazdaság helyreállításában – saját jól felfogott érdektől vezéreltetve – közvetlenül és ötleteik révén is részt vettek. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 43 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 44 ► A háborút követő béketárgyalásokon a győztesek újraszabták Európa térképét. Széthullott

az Osztrák–Magyar Monarchia, óriási területeket veszített Oroszország, meggyengült Törökország, visszanyerte önállóságát Lengyelország, független állam lett Finnország, Lettország, Észtország és Litvánia. Az I. világháborút lezáró békekötésekre 1919 és 1923 között került sor. A győzteseket – főleg Franciaországot, de részben Nagy-Britanniát, Olaszországot és Belgiumot is – leginkább a bosszú, a vesztesek kiszipolyozásának a szándéka vezette. Mivel Törökországgal 1920-ban és 1923ban kétszer is sor került békekötésre, így a Párizs környékén zajló tárgyalások során 6 békeszerződést dolgoztak ki és fogadtattak el a vesztesekkel A legyengült szultáni rendszer ugyan 1920-ban Sevresben aláírta az Oszmán Birodalom megcsonkítását tartalmazó első békeszerződést, a görögöknek jelentős területeket átadó feltételrendszert azonban Musztafa Kemal Atatürk nem fogadta el és vezetésével a törökök

fegyverrel vívták ki az 1923-as újabb békefeltételeket. Görögország kénytelenvolt Szmirna és környékét visszaadni Törökországnak. Németországgal 1919. június 28-án Versailles-ben kötötték meg a győztesek a békét. Németországtól elcsatoltak 70 500 km2 területet 6,5 millió lakossal. Elzász-Lotharingia visszakerült Franciaországhoz, Pomeránia és Nyugat-Lengyelország Lengyelországhoz, kisebb területeket kapott Dánia, Belgium és Csehszlovákia. A Saar-vidék 15 évre népszövetségi ellenőrzés alá került. Az önálló államiságát 1918 novemberében visszanyerő Lengyelországot úgy juttatták tengeri kikötőhöz, hogy az ún korridorral kettéhasították Németországot és Kelet-Poroszország az anyaországgal közvetlen kapcsolattal nem bíró enklávévá vált. Ezen túl elvették összes tengerentúli gyarmatait, amelyen, mint mandátumterületeken Anglia, Franciaország, Belgium és Ázsiában két kis szigeten Japán osztozott. Az

elvett területeken lévő német vagyont a győztesek kisajátították és részben a szövetséges államok polgáraival szemben fennálló tartozások rendezésére, részben kártalanításra használták. Németországnak át kellett adnia kereskedelmi flottájának nagy részét és viszonzás nélkül, tehát egyoldalúan biztosítania kellett a győztesek felé a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét. A kereskedelmi protekcionizmus jól bevált és az I világháború után Európa szerte alkalmazott eszközével Németország egy ideig nem élhetett. A háború előtt a Monarchia a maga 676 000 km2 területével és 51 milliós lakosságával számos gyenge pontja ellenére európai nagyhatalomnak A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 44 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 45 ► számított. A

dualista állam területén osztozkodó ún utódállamok némelyike (Magyarország, Ausztria) elveszítette korábbi területének felét, kétharmadát, miközben Szerbia a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulásával korábbi területét közel háromszorosára, Románia több mint kétszeresére növelte (E két utóbb említett állam területgyarapodása a Monarchián kívül más országok kárára is történt) A történeti Magyarország területe – Horvátország nélkül – 282 870 2 km , lakóinak száma pedig 18 264 533 fő volt. Szekfü Gyula találó kifejezésével élve a „maradék-ország” területe 92 607 km2-re, népessége pedig 7 599 246 főre csökkent. A terület a háború előttinek a 32,7%-át, a népesség pedig 41,6%-át tette ki Míg a korábbi államhatárok zömében természetes földrajzi jelenségekhez kötődtek, hiszen az országot háromnegyed részben összefüggő, néhol 2000 métert is meghaladó egységes hegyrendszer övezte,

addig az újonnan megállapított határok kevés kivételtől eltekintve térképasztalon megrajzolt, mesterséges határok voltak. Több mint 200 ezer km2 területet veszített Ausztria az I. világháború után Hadseregének a létszámát 30 ezer főben maximálták, megtiltották a Németországgal való egyesülést és viszonosság nélkül kötelezték a győztesek számára a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvének biztosítását. Románia Bulgáriától megszerezte Dél-Dobrudzsát, Oroszországtól Beszarábiát, az Osztrák–Magyar Monarchiától Bukovinát és Magyarországtól Erdélyt, Bánát egy részét. Bulgáriától kisebb területek a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz illetve Görögországhoz kerültek Megszűnt az orosz fennhatóság Finnországban, Lengyelországban, a balti államokban A rigai békében a lengyel-orosz háború hatására Szovjet-Oroszország jelentős orosz, ukrán és fehérorosz lakossággal bíró nyugat-ukrajnai és

nyugat-belorussziai területeket volt kénytelen átengedni Lengyelországnak. Olaszország Ausztriától megszerezte Dél-Tirolt és Isztriai egy részét Valamivel több mint 10 ezer km2-rel nőtt Görögország területe is. A győztesek az antanthatalmak háborús kárait 520 milliárd aranymárkára (125 milliárd dollárra) becsülték úgy, hogy a károkba bele számoltak mindent, pl. a bevonultatott katonák „különélési pótlékát” éppúgy, mint a háborúban megrokkant emberek ápolási költségeit, a kieső termelését stb. 23 Az így megállapított kárösszeg azonban meghaladta Németország és szövetségesei teljes nemzeti vagyonát. A versailles-i szerződés csak a jóváBecslések szerint az I világháborúban – az emberéleteken túl – összesen 180-230 milliárd dollár anyagi érték pusztult el. 23 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 45 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború

közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 46 ► tétel fizetési kötelezettség tényét rögzítette, annak 42 év alatt törlesztendő 226 milliárd aranymárkás nagyságát csak 1921 januárjában állapították meg. Az ország teljesítőképességét jócskán meghaladó reparációt Németország érthető módon opponálta, amit a Jóvátételi Bizottság némiképpen respektált is, ugyanis néhány hónappal később a jóvátétel összegét 132 milliárd aranymárkára 24szállította le. A jóvátételi kötelezettség több mint a fele Franciaországot, 22%-a Nagy-Britanniát, 10%-a Olaszországot, 8%-a Belgiumot, 5%-a Jugoszláviát illette, a maradékon a többi szövetséges állam osztozkodott. A német jóvátétel összegét az 1923 végén összeülő Dawes Bizottság tovább mérsékelte, majd az 1929-ben megszületett Young-tervben 58 és fél évig 5%-os kamatozás mellett fizetendő 8

milliárd dollárra csökkentették. Németország 1931-ig 21,2 milliárd aranymárka jóvátételt fizetett, vagyis az eredetileg előirányzott összeg 16,1%-át. H Hoover, az USA elnöke a gazdasági válságra való tekintettel 1931 nyarán a német jóvátétel fizetésének egy évre való teljes felfüggesztését javasolta, amit a lausanne-i konferencia el is fogadott. A moratórium lejárta után a jóvátétel további fizetése ún. zárolt márkában (vagyis a hivatalosnál alacsonyabb árfolyamon és addicionális exporttal kombinálva) történt A győztesek oldaláról egyedül a béketárgyalásokon részt vevő fiatal pénzügyi szakértő, a később világhírűvé vált John Maynard Keynes emelte fel a szavát a vesztesekre rótt elviselhetetlen mértékű jóvátétel ellen. Keynes úgy becsülte, hogy Németország 10 milliárd dollár jóvátétel fizetésénél nagyobb jóvátételre nem képes, mert az ország azonnal átruházható vagyona és a Reischsbank

arany- és valutakészlete maximum 1,3-1,8 milliárd dollár kifizetésére elegendő, a jóvátétel túlnyomó többségét német exportból, illetve pontosabban a német kereskedelmi és fizetési mérleg többletéből kellene fizetni. „Hosszú távon Németország áruban, és csakis áruban fizethet, függetlenül attól, hogy ezen árukat közvetlenül a szövetségeseknek szállítja-e vagy pedig semleges országoknak adja el, s a semlegeseknél ily módon létrejövő jóváírt összeget azután átadják a szövetségeseknek.”25 Németország azonban elveszítette összes gyarmatát, kereskedelmi tengerészetét, külföldi tulajdonát, területének és lakosságának közel egytizedét, a szénvagyon 1/3át, a vasérckészlet ¾-ét. A német exportképességet tovább rontotta a háborúban elpusztult 2 millió férfi, az infláció és a lakosság éhínsége 31,5 milliárd dollárra. John Maynard Keynes: A békeszerződés gazdasági következményei. Európa

Könyvkiadó, Budapest, 1991 214 oldal 24 25 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 46 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 47 ► Elzász-Lotharingia és Felső-Szilézia elcsatolásával, a Saar-vidék megszállásával Németország elveszítette legnagyobb vasérclelőhelyét és fontos szénbányáit. Németországot ennek ellenére arra kötelezték, hogy Franciaországnak, Belgiumnak, Olaszországnak és Luxemburgnak 10 éven keresztül mintegy évi 20 millió tonna szenet szállítson A németeket a győztesek teljesíthetetlen mértékű jóvátétel fizetésére kötelezték, és amikor ezt Németország nem fizette, 1923. január 11-én francia-belga katonaság szállta meg a Ruhr-vidéket. A Párizs-környéki békeszerződések előírásának jó részét nem hajtották végre, a vesztesek a

jóvátételnek csak a töredékét fizették ki és amikor a világpolitikai helyzet ezt lehetővé tette, egy pillanat alatt felrúgták a békeszerződések összes katonai és egyéb megkötöttségeit. 4.3 Infláció, stabilizáció, földreformok A háború alatt a legtöbb hadviselő országban letértek az aranyalapról, vagyis felfüggesztette a bankjegyek aranyra való beválthatóságát és az országok nagy részében kötött devizagazdálkodást vezettek be. A háború – legszerényebb becslések, vagyis a költségvetés közvetlen hadikiadásainak összegzése szerint is – több mint 80 milliárd dollárba került, ami Franciaország és Olaszország nemzeti vagyonának értékével egyezett meg. A hadikiadások különböző években és egyes országokban az éves nemzeti jövedelem ötödét-felét emésztették fel A költségvetés szokásos bevételeiből ekkora kiadást nem lehetett fedezni, ezért a háború alatt valamennyi hadviselő ország

államkölcsönökkel, újabb adók kivetésével és a bankóprés beindításával, azaz fedezetlen papírpénz kibocsátásával igyekezett az egyre növekvő katonai kiadásokat finanszírozni. A háború alatt tehát valamennyi hadviselő állam eladósodott. A pénz gyorsuló ütemű értékvesztéséhez nagyban hozzájárult az állami költségvetés és a nemzetközi fizetési mérleg deficitje is. Több országban korlátozták, vagy egyenesen megszüntették az addig a kormányoktól független jegybankok teljes autonómiáját, ami lehetővé tette a kormányok számára a hiány jegybanki finanszírozását. Hiperinflációval elsősorban a központi hatalmak országaiban, vagyis zömmel a vesztes államokban találkozhatunk (Németország, Magyarország, Ausztria), de Oroszország és Lengyelország sem vonhatta ki magát az óriásira duzzadt pénzromlás alól. A mérsékelt infláció még a győztes országok gazdaságára is jellemző volt, bár itt az árszínvonal

emelkedését a háború alatt és után is kordába tudták tartani. Annak ellenére, hogy az 1920-as évek elején a napi kétszámjegyű infláció Magyarországon is a gazdaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 47 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 48 ► szomorú kísérőjelensége lett, a pénzromlás mértéke mégis kisebb volt, mint pl. az ausztriai, lengyelországi, nem is beszélve a németországi hiperinflációról Az I világháború után az infláció Németországban volt a legsúlyosabb. A stabilizációkor egy német aranymárka 4,2 billió papírmárkával volt egyenlő Ebben az országban a hiperinfláció mértékét jól példázza, hogy 1922-ben és 1923-ban egyedül a német bankjegynyomdánál 7500 alkalmazottat kellett foglalkoztatni az államjegyek előállításánál, és

ezenkívül még külön 84 magánnyomda szolgáltatását is kénytelenek voltak igénybe venni a szükséges államjegyek kinyomtatására. Egy óra alatt a német bankjegynyomdák 300-450 kilogramm papírt használtak fel az államjegyek előállítására Németországban az államjegyek előállítási költsége 1919-ben még csak 26 millió márkát tett ki, 1921-ben 262 millió, 1922-ben 6780 millió, 1923-ban pedig a ez a költség 32,8 trillió márkát ért el. A német stabilizációkor a bankjegyforgalom 3877 trillió márkára rúgott Egyes vélemények szerint a német kormány tudatosan teremtett valutáris káoszt annak érdekében, hogy lehetetlenné váljon a német jóvátételi szállítás. Az infláció megállításához és a valuta stabilizálásához a belső pénzügyi források nem bizonyultak elégségesnek, ezért a vesztes államok sorra a Népszövetséghez fordultak segítségért. A sort az osztrákok nyitották meg, akik a stabilizációt az 1922

októberében folyósított 650 millió aranykorona hitel segítségével és a Népszövetség Pénzügyi Bizottságának felügyelete mellett valósították meg. A hitel a költségvetés deficitjét volt hivatott fedezni mindaddig, amíg az államháztartás egyensúlyát helyre nem állították A szanálási akciót a népszövetség tejhatalommal felruházott biztosa ellenőrizte. A kidolgozott szanálási és reorganizációs terv Ausztriában látványos sikerekhez vezetett Megállították az inflációt, helyreállították az államháztartás egyensúlyát, stabilizálták az osztrák bankjegyet és lerakták az alapjait az Osztrák Nemzeti Banknak. Teljesen hasonló módon valósult meg a magyar szanálás is. A Népszövetség Pénzügyi Bizottsága a szanáláshoz szükséges 307 millió aranykorona összegű hitel nyújtását a kormánytól független jegybank felállításához, a költségvetés hiányának 1926 június 30-ig történő megszüntetéséhez és a

háború előtti kölcsönök elismeréséhez kötötte. A stabilizációt Magyarországon is népszövetségi főbiztos ellenőrizte A szanálás Magyarországon a várakozáson felül sikeres volt, mert a kiadások tervezettnél nagyobb mértékű csökkentése és a bevételek vártnál gyorsabb növekedése miatt a költségvetési egyensúly 1926. június 30-a helyett már az 1924/25-ös költségvetési évben helyre állt. Ezért az 1924/25. évi költségvetés lezárásakor a népszövetségi főbiztos A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 48 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 49 ► hozzájárult ahhoz, hogy az eredetileg stabilizációra, a költségvetés átmeneti hiányának fedezésére felvett népszövetségi kölcsön egy részét – a költségvetés többletével kiegészítve –

beruházási célokra lehessen igénybe venni. Románia, Lengyelország, Bulgária 1922 és 1928 között folyamodott hasonló kölcsönökért, némelyik többször is. Ugyancsak nemzetközi (jórészt amerikai) segítséggel sikerült 1924-ben a német inflációt megállítani Coolidge amerikai elnök javaslatára 1923 végén összeülő Dawes Bizottság 26 dolgozta ki a német márka stabilizálására vonatkozó javaslatot, amelyhez 800 millió aranymárka külföldi kölcsönt ajánlott aranyban, amelynek több mint a felét az amerikaiak állták. Az USA azért segítette nagyvonalúan a megroggyant német gazdaság helyreállítását, mert ettől remélte az I. világháború alatt az antant hatalmaknak hitelben szállított áruk ellenértékének a törlesztését. 27 Az angolok és franciák ugyanis arra hivatkozva tagadták meg az USA-tól kapott árukölcsönök törlesztését, hogy nekik sem fizeti Németország a megállapított jóvátételt. A német gazdaság

reorganizálásától az amerikaiak a jóvátétel fizetésének megindulását, attól pedig az angol-francia hitelek törlesztését remélték. A XIX. század második felétől az I világháborúig terjedő időszakot a viszonylag szabad áru- tőkeáramlás, az emberek vízumkényszer-nélküli könnyű érintkezése, az alacsony vámok, az aranystandard-rendszernek köszönhetően stabil valutaárfolyamok és a nemzetközi kereskedelemben a tőkeáramlás gyors és akadálymentes lebonyolítása jellemezték. Az állam általában tartózkodott a gazdasági életbe való beavatkozástól. A háború alatt az európai hadviselő országok letértek a szabadkereskedelemről és kötött gazdálkodást vezettek be. Korlátozták az áru- és tőkemozgást, központilag osztották szét a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat, kiviteli-behozatali tilalmakat léptették életbe, szabályozták az árakat és béreket Az arany-standard helyébe ingadozó,

kényszerárfolyamú papírpénz lépett. A háborús szükségintézkedéseket a nyugat-európai államok 1919–1920 táján felszámolták, de az I. világháború előtti kereskedelmi elveknek a visszaállítása a legtöbb országban inkább csak a deklarációk szintjén történt meg, szinte valamennyi európai állam kénytelen volt a protekcionizmus eszközrendszerének alkalmazásához nyúlni. A vesztes országokban a 26 A Nemzetközi Szakértői Bizottság Londonban Charles Dawes amerikai bankár vezetésével dolgozta ki javaslatát. Innen származik a bizottság és a terv elnevezése 27 Az I. világháború alatt lényegében csak az antanthatalmak vettek igénybe külföldi hiteleket, jórészt az Egyesült Államoktól Az európai országok külföldi adósságállománya 1914 és 1918 között 21,5 milliárd dollárral emelkedett. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 49 ► Európa gazdaságtörténete A két

világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 50 ► behozatalt közvetlenül a háború utáni években a katasztrofális ellátási gondok miatt általában nem tiltották, 1921–22-ig azonban az ipari késztermékek egész sorára importkorlátozást rendeltek el. Kiviteli-behozatali tilalmi listák készültek, a külfölddel kereskedni csak kormányengedély birtokában lehetett. Az I. világháború után az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése és a sorra alakuló új államok miatt az önálló vámterületek száma jelentősen nőtt. (Egyedül a monarchia szétesése hét új vámhatár megjelenését eredményezte) A legtöbb ország az 1920-as években nem tért vissza a az I világháború előtt alkalmazott szabad kereskedelmi elvekhez, hanem gazdasági bajait protekcionista eszközökkel igyekezett orvosolni. A vámok emelése azonban kétélű fegyvernek bizonyult: az import korlátozása

más országokat is hasonló lépésekre késztetett, ezért a megemelt behozatali vámok megnehezítették az exportot is. A protekcionizmus a világkereskedelem összeszűküléséhez vezetett, amely tragikus méreteket a gazdasági világválság idején öltött. Az I. világháború alatt Európa mezőgazdasági termelése visszaesett, a háború után minden hadviselő országban élelmiszerhiány lépett fel. Még az olyan, háború előtt kifejezetten mezőgazdasági kivitelre berendezkedett országokban, mint pl. Magyarország, Románia, Lengyelország, Bulgária, Oroszország stb. is hiány mutatkozott élelmiszerekből Magyarország pl az ellátási gondok miatt 1920-ban kénytelen volt mintegy 22 ezer q búzát (főként Argentínából) és 141 ezer q lisztet (szinte kizárólag az Egyesült Államokból) importálni. A háború elsősorban a falusi lakosságot mozgósította, a stratégiai fontosságú iparvállalatok munkásait – amíg lehetett – mentesítették a

frontszolgálat alól. Besorozták és bevonultatták az akkor még csaknem kizárólagos mezőgazdasági vonóerőt jelentő lovakat is. A mezőgazdaságban tehát nagyarányú munkaerőhiány lépett fel, a férfi munkaerőt a helyükbe lépő nők és fiatalok, idősek, hadifoglyok csak részben tudták pótolni. A mezőgazdasági gépgyártás és a vegyipar hadianyagok termelésére állt át és gyakorlatilag megszűnt a mezőgazdasági gépimport is A háború alatt a tengerentúli országok (USA, Kanada, Argentína, Ausztrália) váltak Európa fő élelmiszerszállítóivá, ezeknek az országoknak a mezőgazdasági kivitele a háború előttihez képest közel megkétszereződött. Az Európán kívüli mezőgazdasági termelők a kedvező konjunktúra hatására kiterjesztették a vetésterületet. A búza vetésterülete pl 1919–1924 között az USA-ban 19%-kal, Ausztráliában több mint 100%-kal, Kanadában pedig 125%-kal, nőtt. Amikor az 1920-as évek közepére a

volt hadvi- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 50 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 51 ► selő államok mezőgazdasága helyreállt, Európában a tengerentúli államok szállításai miatt tartós mezőgazdasági túltermelési válság robbant ki. A búza ára pl. a világ nagy árutőzsdéin már 1926-tól elkezdett csökkenni A kenyérgabona iránti kereslet csökkenéséhez a fejlett országok fogyasztói szokásának kezdődő átalakulása is hozzá járult (a fejlett országokban az emberek kevesebb szénhidrátot és több állati fehérjét, zöldséget és gyümölcsöt kezdtek fogyasztani). Az áresésre a mezőgazdasági termelők a kibocsátás növelésével reagáltak, ami tovább növelte a túlkínálatot és újabb áreséshez vezetett. Az I világháború után a hosszan

elhúzódó gabonaválság leginkább a közép-európai országokat sújtotta Az I világháborút megelőző 5 év átlagában a nyugat-európai országok évi átlagban 13 millió tonna búzát importáltak, aminek a fele a kelet-európai országokból származott. Ugyanakkor 1929-ben 15 millió tonna búzavásárlásuknak csak 8%-át szerezték be ebből a régióból, a többi a tengerentúlról jött. A háború után a béketermelésre való áttérés, a vesztes országokban dühöngő hiperinfláció, a régi világgazdasági kapcsolatok felbomlása és a nyersanyaggondok a termelés visszaeséséhez, sok országban nagy munkanélküliség kialakulásához, forradalmak sorának kirobbanásához, a tömegek elégedetlenségéhez vezetett. 1922–23-tól Nyugat-Európában a gazdaság állapota stabilizálódott és a nagy gazdasági világválság kirobbanásáig a világgazdaságban mérsékelt konjunktúra bontakozott ki. A világ ipari termelése 1924-ben mintegy 15,

1929-ben pedig kb 45%-kal haladta meg a háború előtti utolsó békeév kibocsátását. A szalagrendszerű tömegtermelés az autóipar után elterjedt a többi tartós fogyasztási cikk és a mindennap használatos javak előállításánál is. A tömegtermelés térhódítása széles körű szabványosítást követelt meg. Különösen gyorsan bővült a villamosenergia-termelés és megkezdődött a szénhidrátok ipari felhasználása, a földgázt pl. ebben az időben kezdték fűtésre használni Új iparágak jelentek meg, mint pl. az alumíniumgyártás, a műselyem, virágzott a vegyipar, a műtrágyagyártás, a szintetikus festékek, mosószerek, gyógyszerek és műszál előállítása, felfutóban volt az autógyártás, dinamikusan nőtt a cement, a papír, a cellulóze termelés. A távközlésben elterjedt a telefon, illetve a rádió, az USA-ban már a húszas években – igaz, még kuriózumként – megjelent a televízió. A hagyományos iparágak (vas- és

acélgyártás, textilipar, hajógyártás stb) viszont csak lassan növelték kibocsátásukat A villamosság bevonult a háztartásokba és a világítás mellett megjelentek a háztartási elektrotechnikai eszközök, a rádió, a vasaló, a hűtőszekrény stb Ezek az új termékek elsősorban az 1920-as évektől a magas tömegfogyasztásra beren- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 51 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 52 ► dezkedő amerikai átlagember életkörülményét alakította át leginkább, a nyugat-európai fogyasztó most kezdett el velük ismerkedni. Az I. világháború után Európa számos államában hajtottak végre többé-kevésbé radikális földosztást A parcellázás mögött mindenütt meghúzódott egyfajta szociálpolitikai szándék, némely országban kimondatlanul is

a célok között szerepelt a határozottan csökkenő – bár általában még jóval 20 ezrelék fölötti – születési arányszám romlásának a lassítása is. A földosztás a hadviselő államokban a paraszti vérontásért cserébe adott kárpótlásként is felfogható. Az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiban a földosztás nemzetiségi céloknak rendelték alá Csehszlovákiában pl a földbirtok felső határát 150 ha-ban maximálták. A Felvidéken és Kárpátalján összesen 1 661 965 ha földet sajátítottak ki, amiből 1931-ig 814 000 ha-t osztottak ki. A földeket a forgalmi érték 50-60%-áért vették el a régi, jórészt magyar tulajdonosoktól. Jócsik Lajos írja, hogy „A magyar parasztok Szlovákiában mindössze 18 496, Kárpátalján 970 hektárt kaptak, tehát összesen 19 466 hektárt. Ezt a földet összesen 11 036 magyar igénylő között osztották ki Egy igénylőre nem jutott még 2 hektár sem. A magyar parasztok nem kapták meg a

magyar birtokosoktól elvett területnek 1 százalékát sem.” A földreform során nagy számban telepítettek szlovák újbirtokosokat tisztán magyar lakta területekre. A földosztást tehát arra is felhasználták, hogy megbontsák a magyarlakta vidékek kompakt egységét. Délvidéken a kisajátított 751 149 hektár földet teljes egészében – zömében betelepített – szerb és horvát gazdálkodó kapta. Csehszlovákiában és Romániában a földosztás során a magyar és a német földbirtokokat számolták fel, de az így kiosztott földből az ott élő nemzeti kisebbség nem részesedett. Kelet- és Dél-Európában 1926-ig összesen 7 millió ha földet osztottak ki, a legtöbbet Romániában, legkevesebbet Bulgáriában, ahol a 400 éves török uralom miatt nemzeti földbirtokos osztály nem alakulhatott ki, ezért nem volt jelentős számban olyan nagybirtok, amit ki lehetett volna sajátítani. (Az iszlám országokban az összes föld az uralkodó

tulajdona volt, a katonák és köztisztviselők a birtokot csak átmeneti időre, szolgálati birtokként használhatták. A Balkánon a török uralom felszámolása természetesen a szultáni földtulajdon megszűnésével járt együtt, amit szétosztottak a parasztok között.) Azokban az országokban, ahol a kormányzat a földreformot a nemzetiségi birtokok felszámolásával kötötte össze, a juttatott földekért alacsony megváltási árat kellett fizetni. Lettországban, Észtországban az újbirtokosok egyáltalán nem fizettek a földért, Csehszlovákiában a megváltási ár a föld piaci értékének 10-12%-a, Regátban (Óromániában) 5,6%-a, Erdély- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 52 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 53 ► ben 2%-a, Besszarábiában 0,6%-a volt. Ellenben

Lengyelországban (1925től) és Magyarországon (ahol 1928-ban, tehát az új, stabil pénz bevezetése után állapították meg a kártérítés mértéktét) a kiosztott föld teljes árát ki kellett fizetni az újbirtokosoknak. 4.4 Nyugat-Európa politikai berendezkedése Politikai szempontból a két világháború közötti Európát a demokráciák és a diktatúrák léte és harca jellemezte. Egyik oldalról ott voltak az immár évszázados demokratikus hagyományokkal rendelkező országok (Anglia, Franciaország, a skandináv államok, Közép-Kelet-Európában Csehszlovákia, másik oldalon a különböző jobboldali, konzervatív, tekintélyuralmi, totális és nem totális fasiszta diktatúrák. A demokráciákra az egyre inkább kiteljesedő pluralizmus lett a jellemző, általános, titkos, korrektívumoktól mentes, egyre több helyen a nőkre is kiterjedő választójoggal, legális parlamenti ellenzéki pártokkal, szabadon működő szakszervezetekkel, az

általános emberi szabadságjogok tiszteletben tartásával. A parlamenti nyugati demokráciák egy részében alkotmányos monarchia, másutt köztársaság volt az államforma, elnöki rendszerrel, váltó- vagy többpártrendszerű politikai szisztémával Az USA az I. világháború végén rövid ideig kacérkodott az európai és világpolitikai szerepvállalás lehetőségével, de végül egyelőre mégis felhagyott a globális politikával, visszavonult Amerikába és megvalósította a világ első fogyasztói társadalmát. Az európai politikai továbbra is többpólusú volt, a világpolitika ügyeiben 4-5 nagyhatalom döntött Nagy-Britannia az egyenlőtlen fejlődés következtében a XIX–XX. század fordulóján elveszítette korábban egyértelmű dominanciáját, de a háború megnyerésével – volt gyarmati rendszerének modernizált változatára támaszkodva – megpróbálta legalább a nagyhatalmi státus látszatát fenntartani. Ez az ország a konzervatív

hagyományaira támaszkodva se jobb-, se baloldali veszéllyel nem kellett, hogy szembe nézzen a két világháború között, legalábbis a II. világháború kitöréséig Ugyan a munkáspárt 1906ban bekerült a parlamentbe, sőt 1923-ban kormányra is került, de a rendszer működésének alapelveit a egyik politikai erő sem kérdőjelezte meg Nagy-Britannia 1867-től legfejlettebb gyarmatait (Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika) domíniumi státussal ruházta fel, amely azt jelentette, hogy a külügy, a hadügy kivételével belső ügyeik intézésében teljes au- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 53 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 54 ► tonómiát kaptak. 28 Nagy-Britannia számára egyedül Írország okozott problémát, a britek soha sem felejtették el, hogy a „zöld

sziget” 1916-ban, kihasználva Nagy-Britannia nehéz helyzetét, felkelést robbantott ki az anyaország ellen. A lázadást ugyan keményen leverték és véresen megtorolták, de 1921-ben mégis kénytelenek voltak a sziget kettéosztásába belemenni, és északon Belfast központtal hat megye maradt brit fennhatóság alatt, délen Dublin központtal két évvel később tudomásul vették az Ír Szabad Állam megalakulását. Az Ír Szabad Állam tagja lett az 1926-ban létrehozott Brit Nemzetközösségnek. Az autonómiát elnyert egykori volt gyarmatok függetlensége az 1931. évi westminsteri statutumok révén tovább nőtt Ettől kezdve a brit parlament nem hozhatott rájuk nézve kötelező érvényű döntéseket, önálló államközi szerződéseket köthettek Londonnak egyedül az alkotmánymódosításban és a Legfelsőbb Bíróság működtetésében maradt beleszólása Angliának a nagy gazdasági világválság kirobbanásáig a belpolitikában egyetlen komoly

problémával, a több mint egy fél évig tartó nagy angol bányászsztrájkkal kellett szembe nézni, amelyet a Szovjetunió kívülről pénzelt és politikailag támogatott, ami a két ország amúgy sem túl jó viszonyának további romlásához vezetett. Anglia 1925-ben visszaállította az arany standardot és presztízs okok miatt a háború előtti font-dollár kurzust (1 ₤=4,86 $), aminek azonban más semmiféle reális gazdasági alapja nem volt. A font a többi valutához – így mindenekelőtt a dollárhoz – képest túlértékeltté vált, ami akadályozta az amúgy is gyenge exportot Az I világháború utáni politikai változások (pl. a kártalanítás nélküli szovjetorosz államosítások) miatt Angliának egy sor országgal szemben befagyott a követelése. Ébredezni kezdett a birodalom legnagyobb gyarmata, India is. Ezen túl a szigetországnak a világpiacon szembe kellett néznie az USA és Kanada egyre éleződő versenyével. Franciaország – de

részben Anglia, Olaszország és Belgium – politikáját is az I. világháború után Németország megbüntetésének, porig alázásának a szándéka vezette Ez bizonyos mértékig Franciaország részéről érthető is, hiszen 1750 ezer francia esett el az I világháborúban A gazdasági világválság Franciaországban súlyos szociális feszültségek kialakulásához vezetett, amely a szélsőjobboldali, fasiszta tűzkeresztesek szervezkedéséhez és tömegbázisának növekedéséhez vezetett. A szélsőjobboldaliak Kanada 1867-ben, Ausztrália 1901-ben, Új-Zélánd 1907-ben, a Dél-Afrikai Unió 1910ben kapott dominiumi státust. 28 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 54 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 55 ► 1934. februári köztársaság elleni megmozdulásai véres összecsapásokhoz

és több mint egy tucat tüntető megöléséhez vezettek. Ez a helyzet váltotta ki a francia népfront szervezet 1935. évi megalakulását, amely pártpolitikai, világnézeti meggyőződésre való tekintet nélkül egyesítette az összes fasisztaellenes erőt Franciaországban. A népfront 1936-ban a választásokon győzedelmeskedett és Leon Blum szocialista politikus vezetésével kormányra került. A népfrontkormány az ország akkori gazdasági helyzetével arányban nem álló, széles körű szociális intézkedések sorozatát vezette be, 7-15%-kal emelte a béreket, 40 órára csökkentette a heti munkaidőt, fizetett szabadságot, kollektív szerződést adott a munkavállalóknak és viszonylag széles körű államosítási programot hajtott végre. A Blum-kormány 1938-ban adta át a helyét a konzervatív Daladier-kormánynak Spanyolországban 1930-ban megdöntötték a királyságot és kikiáltották a köztársaságot. Franciaországhoz hasonlóan 1936

február 16-án itt is győzött a Népfront. A törvényes kormány ellen 1936 nyarán Franco vezetésével lázadás tört ki, amely az évekig elhúzódó, véres, nagy áldozatokkal járó spanyol polgárháború kirobbanásához vezetett. A spanyol polgárháborút sokan a II világháború főpróbájának tekintik, az új harci technikákat, a repülőgépeket, a lélektani hadviselést, polgári célpontok tömeges bombázását (Guernica) ebben az országban próbálták ki a gyakorlatban először. Olaszországban az egykori szocialista, Benito Mussolini 1919 tavaszán alakította meg Fascio di Combattimento (Harci Szövetség) nevezetű fasiszta szervezetét, amelynek támogatásával 1922. október 28-án bevonult Rómába (Marca su Roma) és október 31-én kormányfővé avanzsált. A háború utáni nehéz gazdasági helyzet, a megújuló sztrájkok és gyárfoglalások, illetve a Szerb-Horvárt-Szlovén Királysággal Fiume körül kirobbanó területi viták vezettek a

szélsőjobb térhódításához. (Fiume egyébként néhány évig nem tartozott egyik országhoz sem, szabad államként funkcionál, 1924-ben azonban mégis Olaszország része lett) Matteotti 1924évi meggyilkolása után megkezdődött a totális fasiszta diktatúra olaszországi kiépítése. Mussolini 1929 február 21-én rendezte az olasz államnak a Vatikánnal a Risorgimentó óta fennálló nézeteltéréseit és a lateráni egyezményben kiegyezett a pápával A 30 millió fontos kártérítés mellett legalább annyit nyomott a latban Vatikán állami státusának az elismerése Az 1926-ban elfogadott korporációs törvény alapján megkezdték a szakszer- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 55 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 56 ► vezetek felszámolását célzó fasiszta korporációk

29 kiépítését, majd 1935. október 3-én Olaszország Abesszina (Etiópia) megtámadásával a nyílt területszerző, annexiós külpolitika útjára lépett. 1939-ben az olaszok hadat üzenetek Albániának is. Az 1920-as évek végéig tartó konjunktúra és az európai, valamint a tengerentúli fejlett országok gazdaságának szárnyalása idején alig akadt olyan politikus vagy gondolkodó, aki érzékelni é főleg előre jelezni tudta volna a közelgő nagy depressziót. Sokkal inkább a felhőtlen optimizmus uralta a közvélekedést. Ezt a hangulatot és életérzést világosan tükrözte Coolidge amerikai elnök, aki a nemzet állapotáról szóló szokásos évi jelentésében 1928 decemberében az alábbi kijelentést tette: „Az Egyesült Államok egyetlen kongresszusa, bármikor ülésezett is, nem nézett még szembe oly üdítő távlattal, mint aminővel a jelenlegi szembenéz, midőn az Unió helyzetével vet számot.Az a töméntelen gazdagság, amelyet

vállalkozásaink és iparunk létrehozott és gazdaságunk felhalmozott, hatalmasan szétáradt népünk körében, és széles folyamként hömpölyög, hogy a világ javát és hasznát szolgálja. A létkövetelmények már túlhaladták az egzisztenciális minimumot, és elérték a luxus határait. Az ország elégedett lehet a jelennel és optimizmussal nézhet a jövő elé” 30 4.5 A gazdasági világválság okainak magyarázata Az 1929–33-as gazdasági világválság okainak megállapítása körül lassan ¾ évszázada folyó vita végleges nyugvópontra a mai napig sem jutott. Abban mindenki egyet ért, hogy az 1929–33-as válság általános túltermelési válság volt, ahol nem egyetlen piacon, hanem makroszinten alakult ki túlkínálat, ami beindította azt a jól ismert kumulatív, tehát önmagát erősítő kedvezőtlen folyamatokat (árcsökkenés, kibocsátás-csökkentés, munkaerő elbocsátás, aminek következtében a kereslet tovább csökken, ami

újabb árcsökkenést idéz elő stb.) indított el A válság világválsággá szélesedett, mert erre az időre az egyes országok között olyan bonyolult kapcsolatrendszer alaA korporációk a munkaadók és munkavállalók ágazati alapon kialakított szervezete volt, amelyek – főleg a szervezetekhez rendelt fasiszta párttagok révén – széles körű felhatalmazás és jogosítványok alapján irányították és szabályozták az egyes gazdasági ágak tevékenységét. Meghatározták a termelés közgazdasági feltételeit, így pl az árakat, a béreket, eldöntötték a munkások és munkaadók közötti vitákat, engedélyezték új üzemek létesítését stb. 30 John Lukacs: Az Egyesült Államok 20. századi története Gondolat, Budapest 1988 58 oldal. 29 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 56 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 57 ► kult ki, amelyben az egyik országban bekövetkező esemény komoly kihatással volt a többi országra nézve is. Mindaddig, amíg a tőkés gazdaságot menetrend szerint visszatérő gazdasági válságok (ún. ciklikus újratermelési válságok) gyötörték, a kibocsátás ingadozásának amplitúdója annál nagyobb volt, minél fejlettebbek lettek a gazdaságok. Az USA-ban az 1920-as években a szárnyaló tőzsdeindex, a szokásos kamatokat messze meghaladó árfolyamnyereség és a részvények hitelre történő vásárlási lehetősége az átlagemberek nagy részét is az értékpapírokkal és részvényekkel való spekuláció ingoványos talajára csábította. A reálvagyon valós gyarapodásával alá nem támasztott magas tőzsdei hozamok tovább növelték a papírok iránti keresletet, éveken keresztül mesterségesen emelve ezáltal azok árfolyamértékét. A termelés az Egyesült Államokban 1918

és 1928 között alig valamivel több, mint ¼-del nőtt, miközben a részvények árfolyama tíz év alatt a háromszorosára, az osztalék nagysága pedig egyenesen ötszörösére nőtt. 31 A fogyasztói keresletet az is növelte, hogy a túlértékelt értékpapír tulajdonosok a bankoktól ezekre, mint fedezetre fogyasztási hiteleket kaptak. A gazdasági-pénzügyi válság kirobbanásához nagymértékben hozzájárult az a körülmény, hogy számos ország az 1920-as években eladósodott. Az adósságállománynak ugyanis meglehetősen nagy része rendkívül bizonytalan, gyorsan kivonható rövid lejáratú kölcsönökből tevődött össze. Amikor a hitelező ország gazdasága az összeomlás szélére jutott, nem nyújtott további hiteleket, sőt a rövid lejáratú kintlévőségeiket is azonnal felmondta, amivel megoldhatatlan gondokat okoztak az eladósodott országok számára. Az I világháború után az USA vált Európa legfőbb hitelezőjévé, külföldi

tőkebefektetései az 1914 évi 3,5 milliárd dollárról 1919re 17,4 milliárdra, 1929-re 27,7 milliárd dollárra emelkedtek 1929–1939 között viszont a válság hatására 12,5 milliárd dollárra esett. A mezőgazdaságban már az 1920-as évek második felétől túltermelés alakult ki, ami a gabona nyomott világpiaci árában mutatkozott meg, amelyet a gazdasági válság egyik fontos előjelének tekintenek. Az I világháború, az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése és a bolsevik forradalom győzelmét követő káosz oda vezetett, hogy nagy európai gabonaexportőrök estek ki évekre a piacról. Helyüket az I világháború alatt és azt követően tengerentúli államok, az USA, Kanada, Argentína foglalta el. Az 1920-as Az USA tőzsdeindexe 1926-ot 100-nak véve 1929. szeptember 3-án, a csúcson 381-en állt, vagyis három év alatt közel megnégyszereződött. 31 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 57 ►

Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 58 ► évek közepétől, második felétől az előbb említett nagy európai gabonaexportőrök ismét megjelentek a világpiacon, ami a tengerentúli államok tartós jelenléte mellett túltermeléshez és a gabona árának eséséhez vezetett. A vita a válság kapcsán akörül folyt, hogy a mi okozta a túlkínálatot. Voltak, akik egy-egy tényezőre (pl. a termelés teljes gépesítésre, a túladóztatásra, a spekulációra stb) vezették vissza a válság kirobbanását Sismondi pl. a tökéletesen versenyző piacon kialakuló anarchiával, illetve a tömegek túlságosan alacsony fogyasztásával magyarázta a válság kialakulását. Sombart szerint a túlzott tőzsdespekuláció az oka mindennek A lengyel Mlynarski a rövid lejáratú hitelek túlságosan nagy volumenére, illetve az ebből adódó nagy

bizonytalanságra hivatkozott. Az olasz Ferrero a túladóztatással magyarázta a fizetőképes kereslet csökkenését és a kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlását. A magyar származású Polányi Károly a világgazdasági rend megváltozására és az ehhez nem igazodó nemzetközi gazdasági intézmények újjáéledésére vezette vissza a nagy depressziót. Polányi szerint ugyanis az 1920-as években csődbe jutott a háború előtti liberális világkereskedelem, ugyanakkor a háború után a régi intézményeket (így pl. az aranystandardtól alig valamivel különböző aranydeviza rendszert 32, a legnagyobb kedvezmény elvét stb) változatlanul visszaállították Az orosz származású Kondratyev és követői szerint az 1929–33-as válság azért volt különösen súlyos, mert a hosszú távú gazdasági ciklus leszálló ágával esett egybe az 1929-es nagy krach, ami tovább mélyítette a visszaesést. 33 A magyar származású, de hosszú időn

keresztül a Szovjetunióban élő Varga Jenő és a világhírű brit közgazdász, Keynes egyaránt a beruházások Az aranydeviza rendszerben a belföldi papíros anyagú pénz vagy egyáltalán, vagy csak nagyon korlátozott módon váltható át aranyra. A pénzügyi válság mélypontján, az 1930as évek elején ez a pénzrendszer megszűnt létezni A II világháború után a Bretton Woodsi egyezményben létrehozott monetáris rendszerben – a dollár valutakülföldi jegybankok számára aranyra történő átválthatóságáig – lényegében ilyen pénzrendszer volt. 33 Kondratyev szerint a világgazdaságban jól kimutatható 40-60 éves gazdasági ciklusok alakulnak ki, amelynek van emelkedő és leszálló ága. Ezeknek a ciklusoknak a felfelé ívelő ágán következik be Kondratyev szerint a termelő tőkék tömeges megújítása és a társadalmi termelő erők új húzó ágazatok irányában történő átcsoportosítása. 1787/931810/17-ig a konjunktúra ciklus

ága felfelé szállt, majd 1810/17-től 1844/45-ig lefelé, itt a textilipar játszotta a vezető szerepet. A következő ciklusnak 1844/45-től 1870/71-ig tartott a felfelé ívelő, 1870/75-től 1890/96-ig a lefelé ívelő ága, a technikai haladás élén az acélipar állt. Majd az 1890/96-től 1913/1920-ig ismét felfelé ívelő ciklus élén a kémia és az elektromos ipar állt. Ennek a ciklusnak a lefelé ívelő ága esett egybe a válság kirobbanásával 32 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 58 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 59 ► sajátosságaiban találta meg a gazdasági válság fő okát. Varga szerint a válság időszakában leállnak a bővítő beruházások, de mivel a termelő kapacitás a lecsökkent kereslethez képest még így is túlságosan magas, sok esetben a pótlás

is elmarad A beruházásoknak az a sajátossága, hogy a kivitelezési idejük viszonylag hosszú, illetve a tőkés termelés körülményei közepette a vállalkozók egyedül a piaci jelzések alapján rendelkeznek információkkal a többiek beruházási szándékairól Akkor, amikor a fölös készletek lassan felszívódnak, elkezdődik a megélénkülés és a fellendülés, a kereslet tartósan meghaladja a kínálatot, vagyis emelkedni kezdenek az árak, akkor az egymástól elszigetelten dolgozó vállalkozók több beruházásába fognak, mint ahogy azt valójában a piac igényelné. Ez azonban csak akkor derül ki, amikor a kapacitást bővítő beruházások – nagyjában egy időben – működésbe lépnek és a túlberuházások miatt ismét esni kezdenek az árak, a ciklus beindul és ettől kezdve a 8-10 évente esedékes tőkés túltermelési válság „kódolva” van a rendszerbe, menetrendszerűen be fog következni. Keynes magyarázata általánosan ismert.

Szerinte az összkeresletnek (ami ha eltekintünk az állami vásárlásoktól és a külkereskedelemtől a fogyasztás és a beruházás összegével egyezik meg) egyik elemével, a beruházásokkal van a baj. A fogyasztás az összkeresletnek viszonylag stabil elemét alkotja, ellentétben a beruházással, amely nagyon érzékenyen reagál a gazdasági várakozásokra. Ha a vállalkozók visszaesésre, depresszióra számítanak, elmaradnak a beruházások, emiatt az összkereslet kisebb lesz, mint a makroszintű kínálat, vagyis bekövetkezik a túlkínálat és ez elindítja a válságot. Keynes a probléma kezelésére az állam beavatkozását ajánlotta Azt állította, hogy az a korábbi közgazdasági alaptétel, miszerint válság kezdetén az államnak restrikciót kell alkalmazni, kifejezetten káros, éppen ellenkezőleg: a kormányzatnak növelni kell a makroszintű keresletet, hogy a tartós túlkínálat és az ebből adódó árcsökkenés ne indítsa be a válság

idején jól ismert kumulatív folyamatokat. Receptjét a II világháború kitörése miatt széles körben csak a háborús károk helyreállítása után, az 1950es évek elejétől alkalmazták, és ennek alapján a tőkés világgazdaság az 1973-as válságig jól működött, a fejlett tőkés országok az anticiklikus költségvetési politikával és az állami beavatkozás más eszközrendszerének alkalmazásával a korábbi évtizedek ciklikus újratermelési válságától sikeresen megszabadultak. A mezőgazdaságban már 1928-tól megmutatkoztak a túltermelés jelei, 1929 nyarától pedig számos áru értékesítése egyre nehezebbé vált, jelentős készletek halmozódtak fel, emiatt estek az árak. A New York-i tőzsdén A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 59 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza

◄ 60 ► október 23-án drasztikusan lecsökkent a részvényjegyzések száma, a tőzsde összeomlását azonban ekkor még több nagybank közös akciójával meg lehetett menteni. Néhány nappal később kitört az általános pánik és a legtöbb részvény árfolyama néhány nap alatt a felére esett Azzal a véleménynyel értünk egyet, mely szerint a New York-i tőzsde összeomlása már a korábban megkezdődött válságfolyamat következménye és nem kiinduló oka volt. Az ipari termelés visszaesésének mélypontja a legtöbb országban 1932-re esett. Az ipari kibocsátás 1929-hez képest leginkább Németországban, Lengyelországban, az USA-ban és az Egyesült Államok gazdasági életével számos szálon összefonódott Kanadában következett be. A 30%ot meghaladta, de a 40%-os visszaesést nem érte el az ipari termelés csökkenése Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Olaszországban. Nem csökkent, hanem egyenesen a

duplájára nőtt az ipari termelés a Szovjetunióban, igaz, ennek a növekedésnek felmérhetetlen emberi szenvedés volt az ára. A válság az USA-ban és Németországban vezetett a kibocsátás (különösen az ipari termelés) legsúlyosabb visszaeséshez, és e két országban volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta is. Az európai országok közül különösen sújtotta a gazdasági válság az eladósodott, illetve alapvetően agrártermelésre berendezkedett országokat, ti. a külkereskedelmi cserearányok ezen országok számára jelentősen romlottak Ugyanakkor pl NagyBritannia viszonylag könnyebben átvészelte a nagy válságot, amelynek egyik okát a gazdaságtörténészek abban látják, hogy Anglia az 1930-asévek elején letért a hagyományos szabadkereskedelemről és konkurensei számára protekcionista vámokat léptetett életbe, miközben a brit gyarmatok és sterling-övezet továbbra is élvezte a vámmentes, illetve kedvezményes vámok előnyeit.

Ennek az lett a következménye, hogy az angol külkereskedelem a protekcionista elzárkózással szintén védett európai és amerikai piacokról lassan a sterlingövezet piacaira orientálódott át, amely kiszámíthatóságot és kisebb kockázatot jelentett számára. Másrészt a hagyományosan élelmiszerimportőr Anglia mindent megtett annak érdekében, hogy mezőgazdasági termelésének erősen támogatott növelésével amennyire csak lehet, önellátásra rendezkedjen be. A többi európai és tengerentúli országhoz képest Franciaországban is jóval később, 1932 körül kezdett mutatkozni a gazdasági krízis, mivel Franciaország 1931-ig hozzájutott a német jóvátételi összegekhez, másrészt mint kevésbé nyitott ország gazdasága nem függött, annyira a többi állam ingadozó vásárlásaitól. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 60 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti

Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 61 ► Franciaországban a szocialista Leon Blum koalíciós kormánya hatalomra kerülése után emelte a béreket, heti 48-ról 40-re csökkentette a munkaidőt, emelte a fizetett szabadság idejét és államosította a kulcsiparágak egy részét, a szolgáltató vállalatokat. A mezőgazdasági termelők helyzetén ártámogatási intézkedésekkel igyekezett javítani A francia kormány – Európában az utolsók között – 1936-ban és 1937-ben az exportérdekeltség javítása érdekében két ízben is leértékelte a frankot. Mivel a fizetőképes kereslethez képest a meglévő kapacitások is fölösnek bizonyultak, a vállalkozók bővítő beruházást úgyszólván egyáltalán nem hajtottak végre, de még az elhasználódott állóeszközök egy részének a pótlására sem került sor. A beruházási javak termelése 1929-hez képest a válság mélypontján az

USA-ban 27%-ra, Németországban 34%-ra zuhant. (Nem véletlen tehát, hogy a marxista Varga Jenő és a magántulajdon talaján álló Keynes válságmagyarázatában egyaránt döntő jelentőségű szerepet játszik a beruházási tevékenység.) A bank- és hitelszféra néhány évvel később, 1931-ben került válságba. Ausztriából és Németországból kiindulva a pénzügyi rendszer válsága 1933-ra elérte Amerikát is. Az egész bankrendszer összeomlását számos országban csak bankzárlatokkal, a betétek egy részének befagyasztásával lehetett elkerülni, vagyis a betéttulajdonosok átmenetileg pénzüknek csak egy részéhez juthattak hozzá. Európában a válság mélypontján a munkanélküliek száma mintegy 30 millióra, a világ félszáz legiparosodottabb országában közel 50 millióra nőtt. Egy brit munkanélküli – szendvicsemberként – az alábbi szövegű táblával rótta London utcáit: Három szakmám van, Három nyelven beszélek, Három

évig harcoltam, Három gyermekem van, Három hónapja vagyok munkanélküli, De csak egy állásra van szükségem. Munkanélküli segélyt a szakszervezetek fizettek rövid időre tagjaiknak, kötelező állami munkanélküli segélyezés csak 9 országban volt. Ebben a szörnyű állapotban a társadalom egy része fogékonnyá vált a szélsőjobb és A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 61 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 62 ► a szélsőbal által gátlástalanul hirdetett szociális demagógiára. 34 A kilátástalanság miatt nőtt a bűnözés, a prostitúció, az öngyilkosság és a devianciák egyéb formája. Azok a szerencsések pedig, akik a válság évei alatt is dolgozhattak, romló szociális feltételekkel, csökkenő reálbérrel, a munkaintenzitás fokozódásával kellett szembe

nézniük A férfi munkaerőt, ahol ez egyáltalán lehetséges volt, kiszorította a rosszabbul fizetett női és gyerekmunka. A nominálbérek csökkenését csak néhány országban és néhány jobban fizetett foglalkozási ágban kompenzálta az élelmiszerárak béreknél gyorsabb ütemű csökkenése. Az iparban a termelés leginkább a beruházásokkal legközvetlenebb kapcsolatban álló ágazatokban (vas- és fémipar, gépgyártás, építőanyag-ipar stb.) esett vissza Az élelmiszeripar termelése kisebb mértékben csökkent, egyes ágazatok (pl. a villamosenergia-termelés) kibocsátása pedig a válság idején is nőtt. Az iparral ellentétben a mezőgazdaságban – ahol az eszközök konvertálása és a termeléssel való felhagyás közel sem olyan egyszerű – főként az ár és nem a kibocsátás volumene esett. Mivel a mezőgazdaság a jövedelemtermelés ciklikus volta miatt állandóan hitelekre szorult és a gazdák jelentős része tartozott a bankoknak, a

termelést még a zuhanó árak mellett is növelni igyekeztek, hogy legalább akkorra bevételre szert tehessenek, amivel a hitelek törlesztő részleteit és kamatait, valamint az adókat fizetni lehet. A gazdák így próbálták meg elkerülni az elárverezést A nagy gazdasági világválság idején a kormányok a túltermelés következtében előállott árufeleslegtől első lépésben az import korlátozásával (vámok, behozatali tilalmak, kvóták) és az export minden áron való növelésével (szubvenciók, dotációk) igyekeztek megszabadulni. A protekcionizmus azonban a partner országokat is válaszlépésekre késztette és az ellenlépések következtében a világkereskedelem spirális alakú örvénybe került, ami a forgalom radikális visszaesésével jár együtt. 1929 januárjában 75 ország összimportja 2998 millió dollárt tett ki, ami 1933 januárjára 992 millió dollárra, azaz a négy évvel azelőtti 33%-ára esett vissza. Az államok egy része

dömpingárakkal kísérletezett, ahol vagy az állami támogatás, vagy a mesterségesen magasan tartott belföldi ár révén finanszírozták a lényegesen alacsonyabb külkereskedelmi árakat. Terjedt a kétoldalú árucsere-forgalom barterformája és a fizetést kiiktató klíringmegállapodás A válságkezelés másik kézenfekvő eszköze a nemzeti valuták leértékelése lett, amelyhez szinte valamennyi, nem eladósodott európai és nem Németországban az 1932. évi szavazás alkalmával minden második ember vagy a nácikra, vagy a kommunistákra adta voksát 34 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 62 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 63 ► európai ország kormánya nyúlt, némelyik többször is. A legtöbb ország a gazdasági válság alatt letért az arany-standard rendszerről, ami az

állami gazdaságpolitikai beavatkozás szabadságfokát jelentősen növelte. Számos (főleg a leginkább eladósodott) ország vezetett be kötött devizagazdálkodást, vagyis valutához csak a jegybankon keresztül juthattak a vállalkozók, és a gazdaság szereplőinek, így az exportőröknek is a külföldre kiszállított árukért cserébe kapott valutát be kellett szolgáltatniuk a központi banknak, amely ezért cserébe nemzeti valutát adott. A legeladósodottabb országok a válság mélypontján teljes vagy részleges transzfermoratóriumot rendeltek el, vagyis az adósok a külföldi hitelezőknek közvetlenül nem fizethették tovább az esedékes részleteket és kamatot. Az adósok a tartozást a jegybankoknak utalták át, amelyek a hitelezőknek általában csak a törlesztőrészlet egy részét utalták tovább, azt is rendszerint a hitelező pótlólagos áruvásárlása fejében. 1931 szeptemberében a fontot is leértékelték és megszüntették aranyra

való átválthatóságát, ami – lévén a font akkor még mindig világpénzként funkcionált, sok állam ebben tartotta valutatartalékait – a nemzetközi fizetési rendszerben is továbbgyűrűződő gondokat okozott. Az eladósodott országok a valutaleértékelés fegyverét nem alkalmazhatták szabadon, mert saját valutájuk leértékelése adósságuk felértékelését vonta volna maga után Ezért inkább a burkolt valutaleértékelés eszközéhez nyúltak, így tett többek között Magyarország is, amely de a külföldi valuták után fizetett valutafelárral burkolt formában hajtotta végre a pengő leértékelést. A válságból való kilábalás legfontosabb és tartósan alkalmazott eszköze – Keynes nyomán – az állami beavatkozás széles körű elterjedése lett. Az állami beavatkozás Svédországból indult, de leginkább az USA és a fasiszta Németország gazdaságpolitikájának vált a jellemzőjévé. Eleinte az állami szabályozás ad hoc

jellegű vészelhárító akciókra korlátozódott, később azonban egyre inkább a makrogazdasági szabályozás elfogadott eszközrendszerévé vált. Az állam a gazdaság élénkülése után sem vonult viszsza a gazdaságból, így ez a szisztéma a II világháború utáni gazdaság állandó kísérőjelenségévé vált Az állam a gazdaságpolitikai eszközök széles spektrumára támaszkodott, amely a szubvenciótól a kincstári megrendelésekig, a föld ugaroltatására való ösztönzéstől a mezőgazdasági ártámogatásig és az eladósodott gazdák védelméig, a külkereskedelemben az export támogatásáig, a pénzügyi rendszerben pedig a betétek kifizetésének korlátozásától a kötött devizagazdálkodásig terjedt. Magánvállalatok államosítá- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 63 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 64 ► sára, széles körű állami tulajdon kialakítására azonban – Franciaországot 35 és Olaszországot 36 kivéve – a II. világháború befejezéséig nem került sor (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne lett volna a két világháború között állami tulajdon, súlya azonban a magánvállalkozáshoz képest elenyésző.) Keynes elméleti rendszerében fontos szerephez jutott a gazdaság szabályozásának olyan fontos állandó eszköze, mint pl. a kamatláb, amelynek változtatásával befolyásolni lehet a beruházási és megtakarítási hajlandóságot, valamint az adók, a különféle transzferek. Az 1936-ban megjelent „A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete” c. munkájában arra is rámutatott, hogy ha a vállalkozók várakozás szerinti profitrátája nullára csökken, vagy esetleg negatívvá válik, akkor kamatcsökkentéssel, sőt nulla kamattal sem lehet

a befektetőket beruházásra ösztönözni. Keynes szerint ebben az esetben a gazdasági egyensúlytalanság munkanélküliség mellett alakul ki. Ez a tétel szöges ellentétben állt az addig uralkodó klasszikus elmélettel, amely szerint tartós kényszerű munkanélküliség a reálbérek szabad alakulása mellett nem alakulhat ki, a megtakarításokat és a beruházásokat pedig az ugyancsak szabadon ingadozó kamatláb egyensúlyban tartja. Keynes a válság beindulásakor a normatív szabályozás (adó, transzfer) mellett elengedhetetlennek tartotta az egyedi beavatkozások alkalmazását is, így állami megrendelésekkel, vásárlásokkal és beruházásokkal javasolta növelni a makroszintű keresletet Az állami megrendeléshez jutó vállalatoktól magasabb adó szedhető be, az itt dolgozók jövedelme növelni fogja a fogyasztói keresletet, vagyis az állami kiadások kereslet-növelő hatásai a multiplikátor hatás révén megsokszorozódva jelentkeznek.

Túlkínálatos piacon olyan állami beruházások indítását tartotta indokoltnak, amelyek lényegében csak a keresleti oldalt növelik, de befejezés után a piacon nem vagy alig jelentenek termékkínálatot, mint pl. az infrastruktúra A munkanélküliség csökkentése és a válság kumulatív hatásainak elkerülése érdekében azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy elkerülhetetlen helyzetben „értelmetlen” állami kiadásokat is támogasson Franciaországban a Leon Blum vezette népfrontkormány idején történtek államosítások. 1936-ban – természetesen a volt tulajdonosok teljes kártalanítása mellett – állami kézbe került a vasút, a tengeri és légi közlekedés és a hadiipar nagy része. 36 Olaszországban eredetileg a csődközeli helyzetbe került bankok megmentésére alapították az IRI-t (Instituto per la Riconstruzione Industriale), amely a nagybankoknak nyújtott támogatásért cserében iparvállalati részvényeket vett át, és

szervezett állami holdingokba. 35 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 64 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 65 ► A gazdasági válság évei alatt az USA-ban Roosevelt elnök nevéhez fűződik az egyik legismertebb válságkezelő program, a New Deal (új irány) bevezetése. Alkalmazásával az állam a közmunkák kiterjesztésével és a munkanélküliek segélyezésével igyekezett a fogyasztói és beruházói keresletet és ezáltal a konjunktúrát növelni. A fasiszta Németország ugyanezt a célt a gazdaság háborús vágányokra történő átállításával érte el. Az állami beavatkozás révén Amerikában elsősorban a fogyasztói keresletet, a fasiszta országokban pedig inkább a beruházási keresletet növelték. A háborúra egyre nyíltabban készülő fasiszta országokban egy

idő után a haditermelés fejlesztése már a fogyasztás rovására ment, bár rövid távon a munkanélküliség megszűntetése és a reálbérek emelése itt is az életszínvonal emelkedéséhez vezetett. A szabad piaci intézményeket sehol sem számolták fel, kényszerrendszabályokat csak a háború kitörése után léptettek életbe, viszont a magánvállalkozások ettől kezdve bizonyos mértékű állami kontroll alatt működtek. Roosevelt első elnöksége alatt a hagyományos válságkezelő intézkedések (aranyalapról való letérés, a dollár leértékelése, bankzárlat stb.) mellett a mezőgazdasági felesleg csökkentése érdekében azért fizettek a farmereknek, hogy azok földjük egy részét pihentessék, illetve az állam a fölösleges árutömeg egy részét felvásárolta, egy részét pedig megsemmisítette. A mezőgazdasági viszonyokba való kormányzati beavatkozás jogi feltételeit az 1933. májusában elfogadott Agricultural Adjusment Act

teremtette meg A válság által legjobban sújtott mezőgazdaság állami szabályozásának legfőbb intézménye az ún Mezőgazdasági Bizottság (Agricultural Adjustment Administration) lett. A mezőgazdasági kibocsátás csökkentésére a önkéntes alapon, kártalanítás ellenében vállalkozhattak A kormány a fogyasztókra kivetett külön adóból finanszírozta ennek a költségeit. Számos európai országhoz hasonlóan az állam sietett a végletekig eladósodott farmerek segítségére és a jelzálogkölcsönök törlesztésének átmeneti felfüggesztésével akadályozta meg a kisgazdaságok tömeges csődjét. Az állam ezen túl a mezőgazdasági termékek meghatározott részét előre megszabott áron átvette a termelőktől, amelynek értékesítéséről vagy maga gondoskodott, vagy ha ez nem sikerült, akkor megsemmisítette a felesleget. A földjük egy részének ugaroltatását vállaló gazdákhoz hasonlóan az állam azokat a farmereket is premizálta,

akik a rendelkezésükre álló kontingenseket nem használták ki. Az elnök megtiltotta az arany kivitelét és felfüggesztette a dollár aranyra történő átválthatóságát. A költségvetési kiadásokat az államigazgatás A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 65 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 66 ► költségeinek és a tisztviselők fizetésének lefaragásával csökkentette. 1933 március 6-9 között három napos bakzárlatot rendelt el, majd korlátozták a betétekhez való szabad hozzájutást. Mint korábban már láttuk, az amerikai válság a tőzsde összeomlásával kezdődött. Egy bizottságot hoztak létre, amelynek egyik fő célja a papírok árfolyamának spekulációs célú emelkedésének megakadályozása, és a tőzsde tevékenységének általános ellenőrzése lett. A

Kongresszustól kapott felhatalmazás alapján 1934 január 1-jén 41%-kal leértékelték a dollárt, ami élénkítette az amerikai exportot és korlátozta az importot, javította tehát az ország külkereskedelmi és nemzetközi fizetési mérlegét. Más oldalról viszont a dollár leértékelése az amerikaiak hitelkihelyezéseinek az értékét is devalválta A krónikus és tömeges munkanélküliség enyhítésére a kormány egy sor iparágban javasolta a heti 35 órás (tehát a korábbinál sokkal rövidebb) munkahét bevezetését, illetve a minimálbér alkalmazását. Ez csak ajánlás volt, amit a vállalkozók önkéntes alapon hajtottak végre. Elsősorban a fiatalok foglalkoztatásának elősegítésére állami közmunkákat szerveztek, a legismertebb ezek közül a Tennesse folyó szabályozása volt, amelyen 21 gátat emeltek, vízierőműveket létesítettek és rendezték a környéket. Németországban a háborús vereség és az azt követő

gazdasági-politikai káosz, majd a Dawes-tervben mesterségesen felpumpált német gazdaság kipukkanása a nagy gazdasági válság idején, a tömeges munkanélküliség és a nácik szociális demagógiája Hitler és az NSDAP hatalomra kerülését készítette elő. A fasizmus – többek között – azért kerülhetett hatalomra, mert a németek többsége kiábrándult a weimari köztársaságból és az addigi liberális gazdasági rendszerből. Hitler hatalomra kerülése után gátlástalanul felrúgta az I. világháborút követő békeszerződés összes korlátozó előírását, 600 ezerre emelte a német hadsereg számát, 1935-ben népszavazás útján bevonult a Saar-vidékre és az angol-német flottaegyezménnyel angol asszisztálás mellett hozzálátott hadiflottájának nyílt fejlesztéséhez. A Népszövetség a békeszerződés előírásainak megsértését nem tudta szankcionálni, Hitler ugyanis 1933-ban maga lépett ki a nemzetközi szervezetből. A

német kormány közmunkákat kezdeményezett a munkanélküliség csökkentésére, amelynek keretében 5000 km autópályát, repülőtereket, hidakat építettek. A „Kinder, Küche, Kirche” jelszó alapján a nők nagy részét kiszorították a munkaerőpiacról, amivel tovább csökkentették a férfiak körében a válság mélypontján tapasztalt kétségbeejtő mértékű A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 66 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 67 ► munkanélküliséget. 37 A hadsereg, a pártapparátus és a rendőrség is mintegy 1 millió fővel növelte a foglalkoztatottak számát A magángazdaság fellendülésével együtt mindezek a tényezők 1938-ra Németországban gyakorlatilag megszüntették a munkanélküliséget. (A munkanélküliek száma az 1932. évi 6 millióról 1938-ra

200 ezerre csökkent) A reálbérek viszont közel sem emelkedtek olyan mértékben, mint a foglalkoztatottság, ti. a hadiipar miatt a fogyasztási cikkek termelésének volumene nem emelkedhetett jelentősen. A reálbérek emelése ebben a helyzetben a fogyasztási cikkek piacán a kereslet és kínálat összhangjának a felborulásával fenyegetett. 1936 októberében Herman Göringgel az élén létrejött a Négyéves Terv Hivatala. Ennek az intézménynek – amely utasíthatta az összes gazdasági minisztériumot, hivatalt – a fő feladata a háborúra való felkészülés lett. 1936 és 1945 között két négyéves terv szolgálta a háborúra való felkészülést, illetve később a háborús igények kielégítését A Hivatal nagy súlyt fektetett a nyersanyagok (szén, vasérc stb.) kitermelésének növelésére A német hadigazdaságra az erős autark volt jellemző. (A műszál, a műbenzin, a mesterséges kaucsuk, alumínium stb termelése mellett önellátásra

törekedtek az alapvető élelmiszerek terén is.) A csatlós országokkal folytatott kereskedelemben kétoldalú klíring-megállapodásokkal küszöbölték ki a konvertibilis valutával történő fizetést. Németország ezeknek az országoknak a nyersanyagait és mezőgazdasági termékfeleslegeit a mindenkori világpiaci árnál magasabb áron vásárolta meg úgy, hogy nem konvertibilis valutával, hanem német árukkal fizetett. A kétoldalú klíringforgalomban a kelet- és délkelet-európai államoknak Németországgal szemben jelentős külkereskedelmi aktívuma halmozódott fel, vagyis a német fél a klíringszámlák egyenlegét csak részben törlesztette saját áruival. Ezzel a csatlósok hozzájárultak a német hadikiadások finanszírozásához Részben a társadalmi különbségek elmosását, főként pedig a háborúra való katonai és fizikai, nem utolsósorban pszichikai felkészülést szolgálta a Hitlerjugend fiataljai számára törvényben előírt fél

éves közös munkaszolgálat. A Rajna-vidék remilitarizálása (1936 március) után Hitler létrehozta a fasiszta tengelyt, majd Franco oldalán beavatkozott a spanyol polgárháborúba. Két évvel később ugyancsak az I világháborút lezáró béke kifejezett tiltása dacára bekövetkezett az Anschluss, Ausztria Németországhoz Premizálták azokat a családokat, ahol a nők a „Kinder, Kücze, Kirche” jegyében önként kimaradtak a munkaerőpiacról és otthon maradtak. 37 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 67 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 68 ► csatlakozott. Ez év őszén Anglia és Franciaország feláldozta szövetségesét, Csehszlovákiát, amelynek a feldarabolása 1938 őszén a müncheni szerződéssel vette kezdetét. Csehszlovákiának előbb azokról a területekről

kellett lemondani, ahol a német anyanyelvűek aránya az 50%-ot meghaladta. Néhány hónappal a müncheni szerződés aláírása és a Szudéta-vidék átadása után Németország egész Csehországot elfoglalta, Szlovákiában pedig Hitlerhez hű bábállam alakult. Csehszlovákia ezzel megszűnt létezni Az 1939 augusztus 23-án a Szovjetunióval aláírt eredetileg 10 évre szóló megnemtámadási egyezménnyel Hitler átmenetileg lemondott Oroszország meghódításáról és a barátsági egyezmény birtokában Lengyelország elfoglalása után nyugat felé fordult. A Molotov-Ribbentrop paktum Sztálinnak is kapóra jött, ugyanis a Szovjetunió még nem volt felkészülve a háborúra, másrészt a megállapodás titkos záradékában jelentős területekhez jutott. Lengyelország 1939. szeptember 1-jei lerohanásával kezdetét vette a II világháború. A Szovjetunió néhány héttel a háború kirobbanása után bevonult a neki ígért lengyel területekre, majd

bekebelezte a balti államokat (Első lépésben a szovjet hadsereg a balti államokra kényszerített kölcsönös segítségnyújtási egyezmények révén támaszpontokat építhetett Lettország, Litvánia és Észtország területén, amelyeknek a nyílt megszállására és belső viszonyaik szovjetizálására 1940 nyarán került sor.) 1939 októberében a finnekkel szemben lépett fel Sztálin területi követelésekkel. Mivel a finnek nem voltak hajlandóak a Karéliai-földszoroson hátrébb vinni a határt, kitört a finn-szovjet háború, amelyben a kis finn állam az orosz gőzhengernek néhány hónapig ellen tudott állni. A szovjet-német háború kirobbanása előtti orosz területi gyarapodás 1940 június 27-én Észak-Bukovina és Besszarábia bekebelezésével zárult. A németeke 1941 június 22-én támadták meg a Szovjetuniót Ezzel természetesen a Molotov-Ribbentrop paktum érvényét veszítette, amit a szovjetek a lengyelekkel 1941. július 30án aláírt

megállapodásban el is ismertek Ugyanakkor a lengyel-szovjet határ kérdésében Sztálin nem alkudott, így a II. világháború után a kommunista nagyhatalom Lengyelország rovására érvényesítette a németekkel megkötött paktum értelmében 1939-ben neki juttatott lengyel területek végleges bekebelezését. 4.6 A II világháború sajátosságai Valóban világháború volt, 3 földrész 61 állama vett benne részt és a világtengereken és a levegőben is folytak a csatározások. Kb 40 ország területe vált hadszíntérré, a Föld lakosságának 80%-át érintette, sújtotta. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 68 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 69 ► 52 millió ember halt meg a II. világháborúban, nem számítva ide a súlyosan sérült, vagy egész életükre megrokkant,

megcsonkított emberek millióit. 38 Ez volt az első olyan háború, ahol a bombázások, népirtások, meg- és visszatorlások, a földi hadműveletek miatt a front és a hátország (az USA kivételével) nem vált el egymástól. Az I világháborúban 75:1 volt a katonák és civil áldozatok aránya, ez a II. világháborúban 1:1-re változott, 27 millió katona mellett majdnem ugyanannyi, 25 millió civil pusztult el. Ebben a háborúban az ideológiának óriási lett a szerepe, a szabadság, a humanizmus, a liberalizmus állt szembe a zsarnoksággal, fajelmélettel, totális diktatúrával. Az ideológiai meggyőzésben és manipulálásban mindkét oldalon nagy szerepet játszott a rádió A legújabb tudományos-technikai eredményeket kifejezetten a háború céljaira fejlesztik ki (radar, atombomba, számítógép, sugárhajtás) de ebből a civil szféra is profitált a háború befejezése után. A háború kitörése után minden hadviselő országban, még a

hagyományosan liberális beállítottságú Nagy-Britanniában és az USA-ban is rövid idő alatt kiépítették az I. világháború idejéről jól ismert kényszergazdaságot A szigorúan kötött gazdaság intézményei és eszközrendszere Németországban félig, a Szovjetunióban pedig már a háború előtti évtizedekben teljesen készen álltak. A kormányok a szűkösen rendelkezésre álló nyersanyagot, energiát és alapvető élelmiszereket a háborús céloknak alárendelve adagolták és ameddig lehetett, igyekeztek az inflációt kordába tartani Japán és Németország az elfoglalt területek erőforrásait gátlástalanul saját háborús céljaira aknázta ki. 39 Nagy-Britannia számára nagy segítséget jelentett az USA, Kanada és a sterling blokk országainak pénzügyi támogatása Az amerikai kölcsönbérleti szerződés (Lend-Lease) keretében Nagy-Britannia mellett a Szovjetunió is fegyverekhez, repülőgépekhez, harckocsikhoz, teherautókhoz és

stratégiai fontosságú anyagokhoz jutott – mégpedig a legkritikusabb időszakban, akkor, amikor a talpon maradás vagy a teljes pusztulás volt az alternatíva. A háború finanszírozásában az adók és a belső (részben kényszerű) államkölcsönök is jelentős szerepet játszottak. 40 Képzeljük el annak a húszegynéhány éves fiatalembernek az életét, aki a háborúban összes végtagját, mindkét kezét és mindkét lábát elveszítette, csak a törzse és a normálisan működő tudata maradt meg. Szovjet irodalmi alkotások szerint ezt az embert időnként egy ládában kihelyezték a napra, hogy friss levegőhöz jusson 39 Németország 1940 és 1945 között összes katonai kiadásainak negyedét az általa elfoglalt területekből sajtolta ki. Japán esetében ez az arány valamivel alacsonyabb volt 40 Nagy-Britanniában inkább az adók, Németországban jobbára az államkölcsönök játszották a nagyobb szerepet. A fasiszta rezsim ugyanis nem akarta

elveszíteni a lakosság 38 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 69 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 70 ► Az I. világháború idején nem számoltak a háborús gazdasággal, villámháborúra készültek, a hadviselő felek úgy gondolták, hogy a harc megindulása előtt felhalmozott készletek ki fognak tartani a rövid, néhány hónapos csatározások idejére. Az I világháború legfőbb gazdasági tapasztalata az volt, hogy a nyertes az lesz, aki tovább bírja, akinek nagyobb készletei és tartalékai vannak. A II világháborúra való felkészülés során ezt a tapasztalatot már tudatosan alkalmazták. Németország pl Hitler hatalomra kerülése után jelentős tartalékokat halmoz fel a Neue Plan (1934) végrehajtása során. Sőt a Göring nevével fémjelzett és 1936-ban indított 4

éves terv már kifejezetten a háborús készülődés terve volt. A nyersanyagban (különösen kőolajban és alumíniumban), de ezen felül speciális ötvözőanyagokban is kifejezetten szegény Németország a csatlós országokkal kiépített kétoldalú klíringegyezmény keretében német árukért jutott hozzá az élelmiszerekhez, illetve a háború kirobbanása után a kelet-európai szövetségesekkel folytatott kereskedelemben felhalmozódott aktívum volt a háborús finanszírozás egyik fontos forrása. Németország kezdeti hadi sikerei folytán rátette a kezét Európa csaknem összes nyersanyagkészleteire, ezen felül 6-7 millió kényszermunkaerőt nyert a leigázott országokból (mindenekelőtt a koncentrációs táborokban hurcolt zsidóság, cigányság, politikai ellenállók stb. soraiból) A Szovjetuniót váratlanul érte a háború kirobbanása, Sztálin el akart kerülni minden provokációt, túlzott óvatosságáért a lakosság súlyos árat

fizetett. A szovjet gazdaság hadigazdaságra történő átállítása 1941 nyarán még messze nem fejeződött be. Úgy érte a német támadás a hatalmas országot, hogy a fejlettebb európai részre koncentrált nehézipari kapacitás nagy része a német támadásnak, illetve a visszavonuló szovjet csapatok bénításának a következtében elpusztult. Óriási erőfeszítésekkel igyekeztek a maradék ipari kapacitást az ország belsejébe, az Urál térségébe és azon túl áttelepíteni, illetve az Uráltól keletre rohamtempóban új hadiipari kapacitásokat kiépíteni. A szovjet gazdaság már a háború előtt is erősen centralizált volt, de a katonai erőfeszítések miatt a központosítás 1941 nyara után soha nem látott méreteket öltött. A hátországban a nők, a gyerekek és a frontszolgálatra alkalmatlan öregek álltak a munkapadok mellé a bevonultatott férfiak helyére és hatalmas áldozatok árán minden szükséges dologgal ellátták a frontot.

A harmincas évek második felében a szovjet lojalitását a túlzott pénzügyi terheléssel. A kényszerkölcsönök leginkább a szovjet hadigépezet finanszírozásában játszottak nagyobb szerepet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 70 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 71 ► hadsereg öt marsalljából hármat, az öt első osztályú hadseregparancsnokából hármat, tíz másodosztályú hadseregparancsnokából az összest, az ötvenhét hadtestparancsnokból ötvenet, a száznyolcvanhat hadosztályparancsnokból százötvenegyet, a négyszázötvenhat ezredesből négyszázegyet megölt az esztelen sztálini önkény. Különösen a háború első szakaszában, mindaddig, amíg a szovjet gazdaságot nem sikerült teljes egészében a hadigazdaság vágányára állítani, jelentett óriási

segítséget az összesen kb. 10 milliárd dollár értékű angol és főleg amerikai kölcsönbérleti szállítás. Az USA egy 1882-es törvény alapján kezdett el 1940 nyarán a szövetségesei számára hadianyagokat és fegyvereket szállítani Ez a XIX század végi jogszabály lehetőséget adott arra, hogy az USA maximum 5 évre bérbe, kölcsönbe adjon hadifelszereléseket, ha erre Amerikának nincs szüksége. A következő évtől az 1941 március 11-én életbe lépett az ún. Lend Lease Act alapján szállított az USA – feladva addigi semlegességi politikáját – az odahaza feleslegessé váló hadianyagokból szövetségeseinek, Angliának és a Szovjetuniónak fegyvereket és hadianyagokat. A törvény felhatalmazta az elnököt, hogy „minden nemzetnek, amelynek a védelmét az USA számára életfontosságúnak tartja”, mindenféle fegyvert eladjon, ajándékozzon, vagy bérbe adjon egy meghatározott összeghatárig. Mindaddig, amíg a Szovjetunió

fennállt, a kommunista politikusok és ideológusok azzal igyekeztek elbagatellizálni a kölcsönbérleti szerződés értelmében az USA-tól kapott hadianyagok jelentőségét, hogy azokat, a háború egész időszakában előállított és felhasznált fegyverek és stratégiai fontosságú anyagok mennyiségéhez viszonyították, tehát pl. az Amerikától a háború első fél évében kapott repülőgépek számát az 1941–1945 között előállított szovjet harci repülőgépek számához, ami ily módon valóban néhány százalékot tett ki csupán. Azonban a háború során a szovjet kohókban előállított alumíniumnak a néhány %-át kitevő, kölcsönbérleti szerződés keretében szállított amerikai alumíniumnak a jelentőségét felértékeli, hogy azt olyan helyzetben kapta a kommunista hatalom, amikor a repülőgépgyártáshoz elengedhetetlenül szükséges könynyű fémmel egyáltalán nem rendelkezett. Az USA – az óceánpajzs jótékony védelme

mögött – viszonylag kevés áldozattal és háborús veszteséggel élte meg a II. világháborút, amely kevés, de az amerikaiak számára szokatlan megkötésekkel járó nagy gazdasági konjunktúrát eredményezett. A kibontakozó hadikonjunktúra teljesen felszámolta a nagy gazdasági világválság után még mindig kb. tízmillióra becsült munkanélküli tartaléksereget. A termelés növelésének extenzív A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 71 ► Európa gazdaságtörténete A két világháború közötti Nyugat-Európa A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 72 ► forrásain túl (munkaidő hosszának növelése, nők munkába állítása) az USA-ban a munkatermelékenység emelése is hozzá járult a kibocsátás növekedéséhez. A háború alatt az USA vált a szövetséges hatalmak legnagyobb szállítójává, az ipari termelése a háború előttihez képest

2,5szeresére nőtt és jelentősen bővült a mezőgazdasági termelés is Az antifasiszta nagyhatalmak 1945. februárjában Jaltában tartott második konferenciáját már a háború utáni berendezkedés kérdésköre uralta Megállapodtak arról, hogy Németországot a megszállási zónák ellenére egységes egészként fogják kezelni. Egyetértésre jutottak az ENSZ működési alapelveiről, a Biztonsági Tanács állandó és nem állandó tagsági intézményéről, az állandó tagok vétójogáról Néhány hónappal később, 1945 nyarán Potsdamban a lengyel határ és a lengyel kormány sorsa volt a leginkább vitatott kérdés. Miután az immár véglegesen Nyugat-Ukrajnához és Nyugat-Bjelorussziához került egykori lengyel területekről több millió lengyel az áttelepülést is vállalta, csakhogy ne kerüljön a szovjet hatalom fennhatósága alá, a lengyelek honfitársaiknak a Németországtól elcsatolt nyugati területeken élő németek

kényszerkitelepítésével tudtak helyet csinálni. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 72 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 73 ► 5. Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig Oroszország és a Szovjetunió története a Kijevi Rusz (Óorosz) állam IX. századi megalakulásáig nyúlik vissza. Az Óorosz államot a normannok egyik ága, a varégek alapították Rurik és Oleg vezérletével. Az orosz, az ukrán és a fehérorosz állam egyaránt elődjének tekinti a Kijev és Novgorod székhellyel működött Rusz Fejedelemséget, amely Bölcs Jaroszláv (1019–1054) uralkodása idején élte fénykorát. A fejedelemség a Kalka partján 1223-ban súlyos vereséget szenvedett a birodalom határát átmenetileg egészen Magyarországig kitoló mongoloktól.

Magyarország tatár megszállása – bár súlyos veszteséggel járt – átmenetinek bizonyult, ellenben Kijev 1240. évi eleste után a tatárok évszázadokra berendezték az Uráltól a Lengyel királyságig és a Litván fejedelemségig terjedő Arany Hordának nevezett európai birodalmukat. Az 1380-tól magára találó orosz birodalom két irányba kezdte el az évszázadokra harci feladatot nyújtó – és a krími háborúig váltakozó kimenetelű, de alapvetően sikeresnek nevezhető – terjeszkedését. Keleti irányban a tatárok mind messzebbre történő kiszorítása és a Kaukázus, a Fekete-tenger medencéje, Közép-Ázsia és az Urálon túli Szibéria fokozatos pacifikálása a cél egészen Vlagyivosztokig, a távol-keleti Csendes-óceáni térségig. A nyugat felé történő orosz előrenyomulásnak részben a „Drang nach Osten” jegyében óriási területeket elfoglaló német lovagrend visszaszorítása, másrészt az egész évben hajózható

kikötőt biztosító Balti-tengerhez való kijutás volt a célja. Nyevszkij 1240-ban győzelmet aratott a svédeken, majd 1242-ben a Csudtavi jégcsatában a svédeken is. Ennek eredményeként 1492-ben az oroszok felépítették Narva kikötőjét a Balti-tengeren A felvilágosult abszolutizmus kora két nagy cár, I. Péter és II Katalin uralkodása idején köszöntött be a birodalomban. I (Nagy) Péter, a „trónon ülő iparosmester” külföldi utazásai során maga is több mesterséget kitanult, majd erőszakos eszközöktől sem visszariadva megkezdte az orosz birodalom modernizálását. Nevéhez fűződött Pétervár 1703-as alapítása a Balti-tenger partján. II Katalin – miután szétverte az 1773 évi Pugacsovféle nagy orosz parasztfelkelést –, sikeres terjeszkedő háborúkat vívott a törökök ellen és meghódította Moldvát, Havasalföldet, bekebelezte a Krím-félszigetet. Poroszországgal és Ausztriával szövetkezve három szakaszban (1772, 1793

és 1795) felosztották és teljesen bekebelezték Len- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 73 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 74 ► gyelországot, amelynek mintegy 1/3-át (Varsóval együtt) a cári Oroszország több mint egy évszázadig megszállva tartott. A Napóleoni háborúkat lezáró 1815-ös bécsi békében Oroszország a Szent Szövetség alapító tagjaként autonóm nagyhercegségként megszerezte magának Finnországot, a Lengyel Királyság pedig saját alkotmányt, mérsékelt autonómiát kapott és perszonálunióban az orosz cár uralkodott fölötte. Utódai, I. Sándor (1801–1825) és I Miklós (1825–1855) sikeres terjeszkedő háborúkat vívtak és a birodalom leigázta Grúziát, Észak-Azerbajdzsánt, Dagesztánt, Besszarábiát, Kelet-Örményországot,

meghódította a Duna-deltát, Jerevánt, Kazahsztán és egész Szibériát, amelynek legtávolabbi vidékén 1860-ban megalapították Vlagyivosztokot. Törökország meggyengült helyzetét kihasználva Oroszország stratégiai célja a Balkánon az volt, hogy elfoglalja a Fekete-tengerről a Földközi tengerre való kijutást jelentő, stratégiai fontosságú tengerszorosokat, a Boszporuszt és a Dardanellákat. A rendkívül bonyolult politikai képletet mutató Balkánon egyidejűleg több törekvés jelent meg Ott voltak a nagyhatalmak, amelyek közül Angliát és Franciaországot Oroszország megerősödésének minden áron való megakadályozása vezérelte Oroszország – mint már utaltunk rá – a tengerszorosok ellenőrzését szerette volna elérni. A Habsburg Birodalom Bosznia és Hercegovina okkupálásával, majd annektálásával a nagy szerb nacionalizmussal és a nagy Szerbia kialakítására törekvő szerb erőkkel került kibékíthetetlen konfliktusba.

Németországot a közel-keleti olaj megszerzése vezérelte a bagdadi vasút építése kapcsán. A másik erő, amely alakította a Balkán politikáját, az ott élő és a több évszázados török uralom lerázására már elég erőt érző népek felszabadító törekvése volt. Görögország, Bulgária, Szerbia, Románia, Albánia egymás után vívta ki az autonómiát majd a teljes függetlenséget. Az itt élő népek nagy tragédiája, hogy a függetlenség kivívása után – valamely európai nagyhatalom tevőleges vagy hallgatólagos támogatását élvezve – soviniszta szándékaiktól vezérelve egymással keveredtek területi vitákba, majd az I. és II Balkán háborúkba Oroszország – kihasználva a Balkán népek szabadságvágyát, illetve több nép esetében a vallási és kulturális hagyományok közösségét – a görögök, szerbek, bolgárok függetlenségi törekvéseinek fő támogatója szerepében lépett a Balkánra. A cári rendszer valóban

jelentős segítséget nyújtott pl a görögöknek a törökök ellen vívott függetlenségi háborújában, de ez a segítség nem volt önzetlen. Oroszország hamar benyújtotta a számlát A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 74 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 75 ► és területeket szerzett a törököktől (Duna-delta, Fekete-tenger keleti partja, később Besszarábia, Moldva stb.) Ebben a konfliktusban I. Miklós orosz cár a Nagy-Britanniával való megegyezésre törekedett. Miklós 1844-ben az „Európa beteg emberének” nevezett Törökország közös felosztására tett javaslatot, amit az angolok elutasítottak. Ezt követően a Krím-félszigeten kitört az orosz-török háború, amelyhez a támadók a török birodalomban élő keresztények valós sérelmeit

használták fel ürügyül Anglia, Franciaország és a kis Szárd Királyság rövid időn belül Törökország oldalán bekapcsolódott a háborúba és Oroszországot meghátrálásra késztették. Az orosz erőpolitika mind ez ideig sikert sikerre halmozott, területeket vett el Lengyelországtól és Törökországtól, győztesként került ki a Napóleoni háborúból, bekebelezte Finnországot, a Kaukázus, Közép-Ázsia és Szibéria meghódításával óriási belső gyarmatbirodalmat épített ki és segített az osztrákoknak leverni a magyar forradalmat. A krími vereség azonban hosszú évtizedek óta először megingatta az ország nagyhatalmi státusát I Miklós kábítószer túladagolásban meghalt, utódjának pedig szembe kellett néznie az addig győztes orosz terjeszkedés első komoly kudarcával, ami II. Sándor cárt jelentős reformok meghozatalára kényszerítette. Európában utolsóként, felülről jövő cári rendelet formájában 1861. február

19-én megtörtént az orosz jobbágyok felszabadítása A reform előtt Oroszországban nem volt Mária Terézia úrbéri rendezéshez hasonló, a jobbágy és a földesúr viszonyát állami rendelkezésekkel szabályozó, és így a földesúri önkénynek némileg gátat szabó törvénykezés, ezért az orosz muzsik helyzete mérhetetlenül rossz volt, a jobbágyok használatába adott föld nagysága és a jobbágyi kötelezettségek mértéke teljesen önkényesen alakult. Az orosz jobbágy nem költözködhetett szabadon, a faluját csak engedéllyel hagyhatta el, a földdel együtt adták-vették. Az orosz jobbágyfelszabadítás után a paraszt jogilag szabad lett, de a középkori eredetű orosz faluközösség (obscsina) több jellegzetessége (így pl. a falu szántóterületének periodikus újraosztása és a közösség tagjainak az állammal szemben fennálló adókötelezettségeiért való egyetemleges felelőssége) Sztolipin orosz belügyminiszter majd

miniszterelnök reformjáig lényegében fennmaradt (Az obscsina egyáltalán nem létezett a Baltikumban és a földeknek csak kisebb részét uralta Ukrajnában, ellenben a többi orosz terület 80-97%-án makacsul tartotta magát.) A faluközösségből való kilépés a jobbágyfelszabadítás után is csak a terhek teljes megváltása után volt lehetséges. A parasztokat a földesúri szolgáltatások eltörléséért és a juttatott telekért kártalanítás fizetésére köte- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 75 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 76 ► lezték, amelynek az ellenértékét az állam felé 49 év alatt, 6%-os kamatteher mellett törlesztettek, a földesurakat pedig évi 5 (később 6%-osra emelt) kamatozású állampapírokkal kártalanították. Az orosz paraszt

csak a jobbágytelek ellenértékének teljes kifizetése után vált a juttatott föld tulajdonosává Az orosz obscsina felbomlása Sztolipin belügyminiszter 1905-06 évi reformjaival vette kezdetét. Néhány év alatt eltörölték a még fennálló paraszti megváltást, a faluközösség egyetemleges kezességét és ott, ahol 24 évnél régebben történt meg az obscsina földjeinek újraosztása, a faluközösségből kilépni akaró paraszt tulajdonba kapta azt az osztásföldet, amit éppen használt, ahol 24 év még nem telt el a legutóbbi sorsolás óta, a paraszt kérhette az osztásföld magántulajdonba adását. Az obscsina a jogi lehetőségek ellenére is csak lassan bomlott fel, 1906 és 1915 között a háztartások földjeinek mindössze 22%-a került magántulajdonba. Oroszországban tehát a bolsevik forradalomig vagy nem volt, vagy csak nagyon rövid ideig létezett paraszti földmagántulajdon. Az 1917 évi földosztás sem teremtett magántulajdont, a

kisajátított nagybirtokok földjét ugyanis előbb nacionalizálták, majd magántulajdon helyett hanem örökös használatba adták a földdel nem rendelkező parasztoknak. Oroszország a XIX. században egyszerre volt erős is és gyenge, a kortársak találó kifejezésével élve „agyaglábon járó óriás” A föld legnagyobb területű, nyugatról-keleti irányba több mint tízezer kilométer hosszúságban elterülő birodalma két kontinenst ívelt át. Területén úgyszólván minden értékes nyersanyag óriási mennyiségben fordult elő, Szibéria hatalmas erdőségei, kimeríthetetlennek tűnő nyersanyagkincse a gazdaság fejlesztésének biztos alapjait jelentette. A cári birodalom rendelkezett a legnagyobb európai szárazföldi hadsereggel, 1,3 millió besorozott és 5 millió bármikor hadra fogható tartalékos katonával. Ugyanakkor az iparosítás és modernizáció az I világháború kitöréséig éppen csak hogy megindult, az óriási népesség

hihetetlenül alacsony jövedelme miatt a belső piac rendkívül szűk maradt, a népesség 80%-a még 1914-ben is a mezőgazdaságból élt. A falu elmaradott technikai színvonalon, faekékkel, primitív technológiával, alapvetően külterjes gabonatermesztésre berendezkedve alacsony hozamokat produkált. A lakosság 70%-a 1913-ban sem írni, sem olvasni nem tudott, az infrastruktúra és az egészségügy nagyon alacsony szintű volt. A kivitel értékének 63%-a háború előtti utolsó békeévben mezőgazdasági termékekből, 11%-a faáruból állt. Oroszország lett Európa egyik legnagyobb gabonaszállítója, miközben odahaza a parasztok éheztek A mezőgazdasági kivitel tehát szabályos „éhségexportnak” bizonyult, tehát nem a A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 76 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Felhasznált irodalom Vissza ◄ 77 ► belső feleslegek kerültek a világpiacra. A vasutakat elsősorban katonaistratégiai szempontoknak alávetve építették A tőkeszegény ország iparosítása külföldi forrásokkal indult, az elsősorban francia, angol, német és belga tőke még a századfordulón is megközelítette a belső akkumulációs arányt. A XIX és XX század fordulóján az idegen tőke ellenőrizte Oroszország kitermelő iparának 70, gép- és fémiparának 72, vegyiparának 31%-át. A modern gyári nagyipar néhány ipari centrum elszigetelt enklávéjaként létezett anélkül, hogy környezetét alapvetően átalakította volna Az autokratikus cári rendszert a XIX. század elején olyan fiatal katonatisztek kísérelték meg demokratizálni, akik többségükben megjárták a Napóleoni háborúkat és így módjukban állt az elmaradott oroszországi viszonyokat az európai berendezkedéssel személyes tapasztalatok alapján összehasonlítani. A

különféle illegális szervezetekbe (Honmentő Szövetség, Közjó Társasága, Déli, Északi Társaság) tömörülő ellenállók az I Sándor cár halála utáni zavaros viszonyokat használták ki felkelésük kirobbantására. Az 1825 decemberében kirobbant felkelést leverték, a dekabristák 41 vezetőit kivégezték, nagy részüket száműzték A dekabristák felkelésének leverése után Oroszország modernizálását illetően alapvetően kétféle elképzelés fogalmazódott meg: nevezetesen a zápádnyikok (nyugatosok) és a narodnyikok (népbarátok) elképzelése. Mindkét irányzat jól ismerte a forradalmi demokraták (Herzen, Belinszkij, Csernyisevszkij, Dobroljubov) eszmerendszerét és sokat merített is azokból. Az első irányzat képviselői szerint Oroszország ugyanazt az utat fogja bejárni, mint Nyugat-Európa, a cári rendszer modernizálását a kapitalizmustól várták, amely néhány évszázad alatt keleten is a nyugat-európaihoz hasonló

berendezkedést épít majd ki. A narodnyikok ezzel szemben a faluban, az orosz parasztban látták a demokratizálás első számú letéteményesét Úgy gondolták, hogy a faluközösség, az obscsina felhasználásával ki lehet hagyni a kapitalizmust, amelynek korai szakasza számos ellentmondással, embertelen viszonyokkal járt együtt, amit az orosz narodnyikok is ismertek és ezeket szerették volna elkerülni. A nevük (nép közé járók, népbarátok) onnan ered, hogy a parasztságot agitációval, falura való kijárással, majd később vidékre való leköltözéssel igyekeztek „történelmi szerepéről” meggyőzni. Miután forradalmasító akcióik teljes kudarccal végződtek, a mozgalom válságba került és két irányzatra szakadt Az egyik – kisebb létszámú narodnyik csoport – a személyes terror útjára lépett és „tiszta szívű gyilko41 A december oroszul dgyekabr. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza

◄ 77 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 78 ► sokként” a rendszer legfontosabb prominenseinek meggyilkolása útján igyekeztek a parasztságot felrázni, lényegében eredménytelenül. A mozgalom másik szárnya a legális politizálást választotta és megalakította az SZR (szociálrevoljucionyer, vagyis szociális forradalmár) nevű parasztpártot, amely a bolsevik forradalom győzelme után rövid ideig koalícióra lépett Lenin pártjával. A hatalomra került bolsevikok 1917 őszén lényegében az eszer párt földprogramját fogadták el, és azt valósították meg, vagyis lemondtak a kommunák és kolhozok azonnali szervezéséről, és átmeneti engedményként elfogadták a föld felparcellázását és egyéni művelését. A marxizmus elméletének oroszországi elterjesztését Plechanov genfi Munka

Felszabadítása nevű szervezete kezdte el. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1989-ben alakult Minszkben, majd az 1903-as londoni II kongresszusán mensevik és bolsevik frakcióra szakadt A bolsevikok 1912-ben Prágában önálló pártot szerveztek és 1917 őszén – kihasználva Oroszország háborús vereségét, gazdasági és katonai összeomlását, a néptömegek mérhetetlen elégedetlenségét és elkeseredését – , puccsal magukhoz ragadták a hatalmat. Az I világháború idején a rosszul felszerelt, rosszul kiképzett és vezetett orosz hadsereg óriási veszteségeket szenved. A háború első évében halottban, sebesültben, eltűntben, fogolyban 4 millió fő volt a cári hadsereg vesztesége. A háború alatt időnként még a feltétlen engedelmességre nevelt orosz muzsik is megtagadta az esztelen parancsok végrehajtását. Az orosz tüzérség ezért nem egy alkalommal saját csapatait lőtte, hogy a katonákat támadásra kényszerítse.

1917-ben két forradalom játszódott le Oroszországban, februárban az egyik, a régi ortodox naptár szerint októberben a másik. A februári polgári demokratikus forradalom győzelme után II. Miklós cár lemondott trónjáról és az országban kettős hatalom alakult ki. Lenint 1917 áprilisában Zürichi emigrációjából – arra számítva, hogy segít az antant hatalmak oldalán harcoló cári rendszer háborúból való kiválásában – német közvetítéssel hazaengedték. Miután Kerenszkij júniusi háborús offenzívája összeomlott, a bolsevik hatalomátvétel már csak idő kérdése volt. Erre 1917 október 25-én (az európai időszámítás szerint november 7-én) a Téli Palota ostromával sor is került A szovjet hatalom első dekrétumait a földről és a békéről hozta. A bolsevikok néhány hónapig koalícióban kormányoztak a baloldali eszerekkel 42, ennek érdekében engedményeket tettek és nem a saját, hanem az Az eszerekkel már 1918

tavaszán szakítottak a bolsevikok, mert az eszerek nem fogadták el a Németországgal kötött – valóban megalázó feltételeket tartalmazó – bresztlitovszki békeszerződést. A moszkvai német nagykövet meggyilkolása, majd a rövid ideig 42 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 78 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 79 ► eszerek földprogramját valósították meg. A nagybirtokot kisajátították, az összes földet nacionalizálták és azt követően nem magántulajdonba, hanem a földre jogosult igénylők örökös használatába adták. Bár közvetlenül a forradalom után Szovjet-Oroszországban nagyon csekély számban alakultak a föld társas művelésére szerveződött közösségek (kommunák és a szövetkezeteknek különféle formái), 1929-ig a mezőgazdaságra

itt is a kisüzemi gazdálkodás volt a jellemző. A három évig tartó és mérhetetlen emberveszteségeket és szenvedéseket okozó világháború, a két forradalom majd az azt követő véres polgárháború totálisan szétzilálta az amúgy is gyenge lábakon álló orosz gazdaságot. Oroszország az I világháború utáni területi veszteségeiről korábban már szóltunk. Oroszország a bolsevik forradalom győzelme után kilépett a háborúból és egyoldalúan elutasított mindenféle annexiót. Németország hatalmas területek átadását követelte Szovjet-Oroszországtól, és miután ezeket nem kapta meg, háborús offenzívát indított ellene. A katonaruhába bújtatott parasztok a cári hatalom szétesése után eldobálták fegyvereiket és hazatértek, orosz front és hadsereg gyakorlatilag nem létezett. Az ellenállásra képtelen Oroszország Breszt-Litovszkban 1918 márciusában megalázó feltételek mellett kénytelen volt békeszerződést aláírni

Németországgal, amely Ukrajna és Fehéroroszország (Bjelorusszia) nyugati területeiből mintegy 1 millió km2 átadását jelentette Ez utóbbi nem egyszerűen hatalmas területi veszteség, hanem egyúttal az akkori orosz birodalom gazdaságilag legfejlettebb területeinek megszállása is volt. 43 Tovább súlyosbította az orosz állam helyzetét a szovjet-lengyel háború A lengyelek a középkori nagy Lengyelország visszaállításának reményében 1920 május 7én elfoglalták Kijevet Tuhacsevszkij vezetésével a Vörös Hadsereg ellentámadása kivetette a lengyeleket és az oroszok augusztus 14-én megközelítették Varsót Ekkor ismét fordul a hadiszerencse és Pilsudski Minszkig szorította vissza a vörösöket. Ezt követően kerül sor a rigai békére, amelyben a két állam határaként meghúzták az ún. Curzon-vonalat Sem a lengyel elképzelés (visszaállítani a középkori nagy Lengyelországot és a tartó bolsevik ellenes moszkvai felkelés

megpecsételte a koalíció sorsát. A demokrácia látszata is megszűnt létezni, az Alkotmányozó Nemzetgyűlést erőszakkal szétzavarták, a demokratikus szabadságjogokat teljes egészében kiiktatták. 43 A Németországhoz csatolt területén élt a népesség 26%-a. Oroszország számára átmenetileg elveszett a mezőgazdaságilag művelhető területek 27%-a , amely egyúttal a legjobb minőségű termőföldek kiesését is jelentette, az egész orosz feldolgozó ipar 33%-a, az acélgyártás 73, a szénmezők 75%-a. 1918 novemberében a német forradalom kirobbanása után ezek a területek visszakerültek Szovjet-Oroszországhoz A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 79 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 80 ► Dnyeperig előretolni a határokat), sem az orosz elképzelés (a

többségében oroszok lakta határig tolni előre a szovjet birodalom határait) nem teljesült, így mindkét fél elégedetlen volt a területi rendezéssel. Mindenesetre a két világháború közötti időszakban Lengyelország keleti területének az 1939. augusztus 23-i Molotov-Ribbntrop paktum alapján történő lerohanásáig ez volt a szovjet-lengyel határ Közvetlenül a lengyel-orosz háború befejezésekor Oroszország az ércekből az 1913. évi 1,6%-át, nyersvasból 2,4%-át, cukorból 6,7%-át, növényi olajból 3,2%-át stb állította csupán elő A háborút követő külső intervenció és az évekig tartó belső, véres polgárháború éveiben a legfontosabb nyers- és alapanyagokból, mezőgazdasági termékekből a kibocsátást nem, vagy alig lehetett növelni. Oroszország kibocsátása 1913-ban és 1920-ban, millió tonna Megnevezés Kőszén Nyersvas Acél Kőolaj Gabona 1913 29,1 4,2 4,3 9,2 80,1 1920 11,3 0,1 0,2 3,8 42,3 A háborút követő

néhány évben Moszkva lakosságának közel fele, Szentpétervár lakóinak pedig majdnem 60%-a éhség miatt vidékre költözött. Az 1921-es Volga-menti nagy éhínségnek és az azt kísérő járványoknak egyes becslések szerint 5 millió halálos áldozata lett. Vannak olyan adatok, amelyek szerint a térségben ismét felütötte a fejét a kannibalizmus A Vörös Hadsereg és a városok lakosságának minimális szintű ellátása 1918 nyarától olyan kényszerintézkedések sorozatához vezetett, amelyet a történetírás ma hadikommunizmus néven tart számon. Ahogy az oly sokszor előfordult már más esetekben is, az 1921 tavaszáig tartó gazdaságpolitikai korszak elnevezését a kortársak nem nagyon használták, a kategória maga később, tulajdonképpen a hadikommunizmus végén született meg. 44 A 1918 és 1921 tavasza között a hadikommunizmus kifejezés orosz szerzőknél nem fordul elő. Először Lenin használta ezt a terminológiát a Terményadóról

c írásában 1921 tavaszán, ott is idézőjelbe téve. 44 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 80 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 81 ► hadikommunizmus nem volt előre „betervezve”, az intézkedéseket a kényszerítő körülmények alakították. Jellemző jegyei: a) a hazai és külföldi tulajdon totális, kártalanítás nélküli államosítása, amit nyugodtan nevezhetünk inkább konfiskálásnak b) munkakényszer (a gyakorlatban valósult meg az „aki nem dolgozik, az ne is egyék” elv) c) erős központosítás, a piac teljes kikapcsolása, a szűkösen rendelkezésre álló javak jegyrendszer alapján történő elosztása d) a gazdaság minden területén naturalizálódtak a viszonyok e) az egész terményfelesleget kötelezően be kellett szolgáltatni. A hadsereg

és a városi lakosság ellátása érdekében elrendelték a falun fellelhető összes terményfelesleg kötelező beadását. A jelképes áron történő terményelvétel lett a hadikommunizmus jelképe és egyúttal leggyűlöltebb intézménye, amely megszüntette a parasztságnak a termelés növeléséhez fűződő érdekeltségét. A terményfelesleg önkéntes átadását a falusi lakosság szabotálta, ezért felfegyverzett munkásosztagokat szerveztek, amelyek a helyszínen, tarkóhoz szorított pisztollyal „gyűjtötték” a gabonát. A konfiskálás a legtöbbször nem szorítkozott a felesleg elvételére, hanem elvitték a paraszt portáján fellelt összes élelmiszert. Miközben mint fentebb láttuk, az utolsó békeévhez képest Oroszország gabonatermése 1920-ra közel a felére, az állati termékek termelése a negyedére esett, a felfegyverzett osztagok által begyűjtött gabona mennyisége a hadikommunizmus éveiben ötszörösre növekedett. Faluról

begyűjtött gabonamennyiség, ezer tonna Időszak 1917/18 1918/19 1919/20 1920/21 Ezer tonna 1202 1767 3481 6010 Index 100,0 147,0 289,5 500,0 A marxizmus elméletének kidolgozói mindvégig és következetesen kitartottak amellett, hogy a szocializmus és a kommunizmus nem lesz árutermelő társadalom, vagyis a pénz, az áru, az érték, az értéktörvény kizárólag a kapitalista társadalomra jellemző. Mivel a kényszerítő körülmények hatására a piaci kategóriákat – kivéve persze a dühöngő feketepiacot – szinte teljes A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 81 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 82 ► mértékben felszámolták ebben az időben, kezdték azt hinni, hogy ez a gazdaságpolitika egyúttal a kommunizmus bevezetését is jelenti. A falu nem szívlelte a

vörösök erőszakoskodásait, de nem akarta a fehérek visszatértét sem, ugyanis ez a nagybirtokok visszaállításának, a földosztás során kapott földek elveszítésének rémét vetítette elő. A terménybeszolgáltatás elleni paraszti ellenállás ezért a polgárháború befejezése után vált elementárissá. A parasztfelkelések, lázadások mindennapossá váltak. Amikor a szovjethatalom leghűségesebb támogatói közé tartozó kronstadti matrózok is felkeltek és a lázadást csak rendkívül véres ellentámadással lehetett megtörni, amely a felkelők nagy részének a lemészárlásával járt együtt, Lenin az Új Gazdasági Politika (az orosz rövidítésből adódó NEP) bevezetése mellett döntött. A bolsevik párt vezetőinek egy része a kronstadti – zömében parasztszármazású, hithű bolsevikokból álló – tengerészek felkelése után jutott el arra a felismerésre, hogy a birodalom léte függ a hadikommunizmus felszámolásától és az

orosz társadalom legszámosabb rétegét jelentő parasztsággal való kiegyezéstől. 45A bolsevik párt Központi Bizottságát – éppúgy, mint a breszt-litovszki békeszerződés aláírásakor – nagyon nehezen, csak Lenin lemondással való fenyegetőzése árán lehetett meggyőzni a gazdaságpolitikai fordulat szükségességéről. Lenin követelésére a bolsevikok 1921 tavaszán a kapitalizmus hadállásainak egyszeri „rohammal” történő elfoglalása helyett hosszú „ostromra”, állóháborúra rendezkedtek be, amelyet a bolsevikok vezére egyfajta visszalépésnek, de a hatalom megtartása szempontjából elkerülhetetlen visszalépésnek nevezett. A NEP lényege a magántőkének a szocializmus érdekében való ellenőrzött felhasználásában rejlik Az egész terményfelesleg kötelező beadását felváltotta a terményadó (amelyet 1921 után néhány évig ténylegesen naturális javakban kellett fizetni, csak a 20-as évek közepén váltotta fel a

terményadót a készpénzadó). A terményadó a felesleg mintegy felének beszolgáltatását jelentette, a maradékkal a paraszt szabadon rendelkezett, elfogyaszthatta, vagy a helyi piacon el is adhatta. A terményadó tehát óhatatlanul együtt járt a helyi piac (és a piachoz kapcsolódó egyéb kategóriák, a kereslet és kínálat, ár stb.) újraéledésével Az iparban a nem stratégiai ágazatokhoz tartozó kisebb üzemeket visszaadták a volt tulajdonosoknak, sőt lehetővé tették a nyersanyag kitermelésben a külföldi koncessziók működését. (A külföldi tőke a kitermelt nyersanyag bizonyos A lázadást vérbe fojtották, a kronstadti erődöt védő és hatalom túlkapásai ellen fellázadt mintegy 15 ezer matrózból a felkelés leverése után alig 150 maradt életben. 45 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 82 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 83 ► mennyiségének fejében kitermelő üzemeket hozhatott létre SzovjetOroszországban. A koncesszió a külföldi tőke érthető félelme és tartózkodása miatt nem igazán működött a Szovjetunióban 46 A koncessziónak azonban a kibocsátásban játszott 0,5%-os szerepénél a tényleges szerepe és súlya jelentősebb volt. Egy grafitceruza gyártó koncessziónak látszólag nem nagy a jelentősége. De ha arra gondolunk, hogy a Szovjetunióban az analfabétizmus ellen folyó – végül sikeres – harc egy-egy darab ceruzán (is) múlott, akkor világos, hogy ennek a koncessziónak a fontossága nem mérhető csak a kibocsátás nagyságrendjével. A külföldi vállalkozó a kitermelt nyersanyag egy részét kivihette, a másik részét pedig bérleti díjként átadta az államnak. Ha a tőkés új technikát is alkalmazott, akkor azt a szovjet állam külön preferálta. A NEP

gazdaságpolitikáját sokan államkapitalizmusnak nevezik, aminek az a lényege, hogy a gazdaság kulcspozícióit (energiatermelés, bankok, közlekedés, nagyüzemek) az állam tartja ellenőrzése alatt, ugyanakkor a kevésbé jelentős kisüzemeket és a mezőgazdasági termelést átengedi az ellenőrzött magántőkének. Az állam – nem kizárólag, de elsősorban – piaci módszerekkel, a pénz révén ellenőrzi a magángazdaságot. Az államkapitalizmus lényege a gazdaság egészének a megszervezése, ezen belül a munkás-paraszt szövetség megszilárdítása, a falu és a város együttműködése a piaci kapcsolatok felhasználása révén. Az orosz bolsevik vezetők között a vita az 1920-as években akörül folyt, hogy fel lehet-e építeni egy országban a szocializmust. Egyesek még élesebben fogalmaztak és azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán hozzá lehet-e kezdeni a szocializmus építéséhez egy fejletlen, ellenséges és gyökeresen eltérő

berendezkedésű országoktól övezett országban. Ebben a kérdésben a bolsevik párt vezetői (Trockij, Buharin, Lenin, Preobrazsenszkij, Sztálin) egymástól számos vonatkozásban eltérő álláspontot képviseltek. Ma már egyáltalán nem köztudott, hogy Marx korlátozott értelmű világforradalomra számított és úgy gondolta, hogy a legfejlettebb kapitalista országokban nagyjában egyszerre győz majd a szocializmus. 47 Lenin annyiban A bolsevikok hatalomra kerülésük után megtagadták a cári időkben keletkezett és még fennálló nyugati hiteltartozásaik törlesztését és nem történt meg a forradalom győzelme után államosított nyugati tőkeérdekeltségek tulajdonosainak kártalanítása sem. 47 Marx úgy gondolta, hogy a világpiac és a világkereskedelem kialakulásával a fejlett országok között olyan intenzívvé vált a kapcsolat, hogy az egyik országban történő változások óhatatlanul kihatnak a másik országra is. A forradalom

győzelmének egyidejűsége nála inkább egyfajta egymásutániságot jelentett, vagyis a szocializmus nem egy időpontban, hanem rövid időintervallumon belül egymás után következett volna be. 46 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 83 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 84 ► változtatott ezen az elképzelésen, hogy a forradalom győzelmét fejletlen kapitalista országban („leggyengébb láncszem”) is elképzelhetőnek tartotta, de a szocializmus felépítését ő is a világforradalomtól várta. A világhelyzet azonban nem a marxi-lenini elvárásoknak megfelelően alakult, ezért az 1920-as évek közepén a Lenint váltó szovjet vezetők körében nagy vita robbant ki arról, hogy fel lehet-e építeni a szocializmust a magára maradt Szovjetunióban? Egyáltalán

érdemes-e hozzákezdeni, vagy nem lenne-e célszerű a forradalom exportálásával kísérletezni, bármennyire is kétes e kísérlet kimenetele? Lenin utódai közül L. D Trockij szorgalmazta leginkább a forradalom exportját. Meggyőződése volt, hogy a Szovjetunióban egyedül nem maradhat fenn a szocializmus, ezért egyetlen esély az, ha minden áron – akár a környező országok ellen indított háború kirobbantásával is – a világforradalmat elősegíteni. Sztálin szembe szállt Trockijjal és sikerült a Központi Bizottság többségét is maga mellé állítani. Trockijt először minden funkciójából leváltották, kizárták a Politikai Bizottságból, később a pártból is, 1929-ben száműzték, majd Sztálin parancsára 1940-ben meggyilkolták. A bolsevik vezetők között évtizedekig folyt a polémia a szocializmusbeli árutermelés körül. Jevgenyij Preobrazsenszkij 1921-ben publikált Novaja Ekonomika (Új gazdaság) c. könyvéről több napos

vitát rendeztek A szocialista gazdaság berendezkedéséről és működéséről szóló könyv alaptéziseinek legfőbb opponense Buharin volt, aki személyesen ugyan nem vett részt a Kommunista Akadémián rendezett vitán, de egyik cikkében kifejtett ellenvéleményét sokan osztották. Preobrazsenszkij könyvében két alapvető kérdéssel, a szocializmusbeli árutermelés fennmaradásának okaival és formáival, valamint a nevéhez fűződő eredeti szocialista felhalmozással foglalkozott leginkább. Preobrazsenszkij szerint a szocializmusban: 1. az állami vállalatok közötti tényleges árucsere nem folyik, az állami vállalatok az előállított termékeket nem adják el, hanem átadják egymásnak, itt hiányzik a cserének a lényege, legfeljebb az árucsere formáját lehet tapasztalni. Az értéktörvény ebben a szférában csak a munkaerő oldaláról hat 2. Van a forgalomnak egy olyan szférája (főleg a falunak értékesített iparcikkek terén), ahol az

állam monopolista termelőként, de nem monopolista eladóként lép fel és ahol az állam ugyan maga szabja meg az árakat, de kénytelen számolni a kereslet szerkezetével is. Vagyis itt még hat az értéktörvény, de már megjelennek az új szocialista viszonyok is. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 84 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 85 ► 3. A mezőgazdasági termények felvásárlása terén – ahol az állam mint nem monopolista vevő jelenik meg – az árakat az értéktörvény határozza meg. (Ne feledjük, hogy a Novaja Ekonomika a NEP indulásának évében jelent meg) 4. Preobrazsenszkij szerint a fogyasztási cikkek piacán hat leginkább az értéktörvény. Buharin leginkább Preobrazsenszkij eredeti szocialista felhalmozásról szóló teóriáját bírálta. A

fogalmat Preobrazsenszkij a Marx nyomán jól ismert eredeti tőkés felhalmozás mintájára alkotta meg. Abból indult ki, hogy az olyan elmaradott országban, mint Oroszország a kapitalizmustól öröklött – és sokszor valóban torz – gazdasági szerkezetet csak a korábbinál sokkal nagyobb arányú felhalmozással lehet gyorsan átalakítani, csak így lehet rövid idő alatt a kialakult arányokat gyökeresen megváltoztatni. Preobrazsenszkij a szocializmus erkölcsi fölényével magyarázta, hogy SzovjetOroszország nem vehet igénybe a korai tőkés államok által gyakorolt eszközöket (gyarmatosítás, a gyarmatok kirablása, kereskedelmi háborúk, rabszolga kereskedés stb.) a tőkefelhalmozásra 48 Az iparosításhoz, a gazdaság és s hadi potenciál fejlesztéséhez szükséges forrást a Szovjetunióban csak belső akkumulációból, a szocialista ipar megteremtéséig elsősorban a kisárutermelőkből kisajtolt jövedelemből lehet előteremteni. A

trockistákhoz tartozó teoretikus szerint a város és a falu közötti cserében, illetve a fogyasztási javak elosztásánál el kell térni a normális piaci folyamatoktól, mert az eredeti felhalmozás –az értéktörvénnyel ellentétben – egyenlőtlen cserét követel. Preobrazsenszkij cinikus őszinteséggel fogalmazta meg, hogy a lakosság az I. világháború utáni szörnyű nélkülözések miatt könynyen beleegyezik fogyasztásának korlátozásába, mert a legrosszabbtól egy kicsit is jobb már elfogadható számára. Preobrazsenszkij – bár a munkásvédelmet, a munkanap megrövidítését, a munkaintenzitás csökkentését önmagában szocialista értéknek tekintette – átmenetileg még ezeknek a vívmányoknak a kiterjesztését sem szorgalmazta, mert ez is ellene hatott a hőn áhított eredeti felhalmozásnak, vagyis az iparosításhoz szükséges jövedelmek maximális koncentrálásának. 48 Az csak később, a Szovjetunió katonai megerősödése

után derült ki, hogy a tőkefelhalmozás klasszikus módszereitől az 1920-as években a Szovjetunió nem morális okoknál fogva, hanem szerény katonai ereje miatt tartózkodott. Mihelyst ereje és a világpolitikai helyzet megengedte, azonnal előtérbe került a szovjet imperializmus. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 85 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 86 ► „Az olyan ország, mint a Szovjetunió, a maga lerombolt és általában eléggé elmaradott gazdaságával, kénytelen lesz keresztülmenni az eredeti felhalmozás időszakán, nagyon bőkezűen merítve a szocializmus előtti gazdasági formák forrásaiból.” Az eredeti szocialista felhalmozás időszaka Preobrazsenszkij szerint átmeneti időszak, amikor a szocialista rendszer még nem mutatja meg az összes rá

jellemző előnyeit, miközben már a tőkés gazdasági rendszer előnyei is megszűntek. „Minél gyorsabban végigfutni ezen az időszakon, mind hamarább elérni azt a pillanatot amikor a szocialista rendszer már minden természetes előnyét kibontakoztatja a kapitalizmushoz képest – ez élet-halál kérdése a szocialista állam számára.” Preobrazsenszkij különbséget tett szocialista és eredeti szocialista felhalmozás között. Az előbbi alatt az állami szektorban létrehozott jövedelemnek felhalmozásra fordított részét értette Eredeti szocialista felhalmozásnak az anyagi erőforrások olyan koncentrálását nevezte az állam kezében, „amely főként az államgazdaság komplexumán kívül fekvő forrásokból származik”, ami a Szovjetunióban elsősorban a 22 milliós parasztgazdaságot jelentette. Preobrazsenszkij szerint szó sem lehet az állami és nem állami szektor (az ő fogalmai szerint az államgazdaság és a nem-szocialista környezete)

között a javak egyenértékű cseréjéről. Olyan árpolitika kidolgozását javasolta, amely „tudatosan épít a magángazdaságban keletkező többlettermék meghatározott részének elidegenítésére”. Az „alkalmasan megválasztott árpolitika” célszerűbb eszköz a magángazdaságban keletkező jövedelmek elvonására, mint a közvetlen vagy közvetett adóztatás, mert ennek alkalmazásával „a felhalmozási összegek megszerzése céljából egyetlen kopejkát sem kell külön adóapparátus fenntartására fordítani”. Preobrazsenszkij nézeteinek fő opponálója, Buharin, leginkább a parasztgazdaságok kizsákmányolása miatt bírálta vitapartnerét. Óvott a parasztgazdaságok rövid idő alatt történő tönkretételétől, attól a primitív elképzeléstől, amely arra épült, hogy „végy el mindent, ami technikailag elérhető”. Éppen az állami szektor érdekében javasolta, hogy olyan árakat állapítsanak meg a falu és a város közötti

cserében, „amely nem pusztán egyetlen gazdasági évre biztosítja a szocialista ipar növekvő jövedelmezőségét és arra kell törekedni, hogy ezeket az árakat (ti. a parasztság által vásárolt iparcikkek és fogyasztási javak árát – H. J) folyamatosan csökkentsük”Buharin vitatta az értéktörvénynek a szocializmus gazdaságából történő teljes kiiktatását, mert szerinte csak az értéktörvény és az egyes szektorok közötti egyenlő csere alapján lehet biztosítani a gazdasági egyensúlyt, az arányos társadalmi munkaráfordítás elvét. (Azzal Buharin is A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 86 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 87 ► egyet értett, hogy az értéktörvény működésének kapitalizmusban tapasztalt spontenaitását, ösztönösségét a

szocializmusban meg kell szüntetni.) Ugyanakkor egy ágazat, vállalat stb. társadalmi összjövedelemből részesedését a szocializmusban is attól akartak függővé tenni, hogy az adott ágazat, vállalat stb mennyi munkával járul hozzá a társadalmi termeléshez Tehát az ágazat összjövedelemből való részesedésének arányosnak kell lennie az ágazat termékeire fordított társadalmilag szükséges munkamenynyiséggel. A ráfordítások egyenértékűségének elve alapján Buharin elvetette a falu és a város közötti nem egyenlő értékek cseréjének elvét, mert ez a mezőgazdaság normális újratermelését fenyegeti és a gazdasági ágak szétszakadását, aránytalanságok kialakulását eredményezi. Buharin szerint tehát a helyes arányokat, az egyensúlyt a gazdaság minden ágazata és a gazdasági élet minden szférája között biztosítani kell Ebből nem következett az, hogy Buharin az ipar és a mezőgazdaság kialakult arányát öröknek

tekintette volna, sőt ő is feltételezte, hogy a gazdaság öröklött szerkezetének az átalakítása akár gyorsítható is. De ezt lassan, a népgazdasági árak arányos fejlesztésével, kiegyensúlyozott fejlesztéssel képzelte el Preobrazsenszkij szerint viszont a piaci árak nem adnak elégséges útmutatást ahhoz, hogy milyen új arányokat kell a gazdaságban kialakítani, ezt a szocialista államnak a beruházások központi irányításával kell alakítania Az alapkérdésben mind a ketten ugyanazt akarták, a szocialista gazdaság győzelmét a nem szocialista gazdaság felett. A különbség közöttük a tempóban és a módszerekben rejlett, Preobrazsenszkij a hegyet a legmeredekebb ösvényeken akarta megmászni, Buharin ellenben a szerpentint javasolta. A NEP az 1920-as évek közepén eljutott a zenitre, ettől kezdve a magántulajdonon alapuló gazdaság fejlődése elé egyre több akadály tornyosult. A bolsevik párt Központi Bizottsága 1925-ben naprendre

tűzte a szocialista iparosítás meggyorsítását, néhány évvel később a kisüzemi mezőgazdaság átszervezését. Mindez együtt járt a piaci viszonyok egyre szigorúbb korlátozásával és a kötelező tervutasításokon alapuló, direkt típusú bürokratikus tervgazdaság intézményeinek kiépítésével. A gazdaság minden szereplőjére nézve kötelező érvényű naturális mutatószámok százait tartalmazó éves és ötéves népgazdasági terveket a párt koncepciója alapján az Állami Tervbizottság készítette el és bontotta le minisztériumi, főigazgatósági, igazgatósági és vállalati szintre. Az 1929-ben induló I., az 1933-37-re vonatkozó II majd a szovjetnémet háború miatt félbeszakított III ötéves terv legfontosabb célja a A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 87 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 88 ► nyersanyag-kitermelés, az iparosítás, azon belül is leginkább a nehéz- és a hadiipar minden áron történő gyorsütemű fejlesztése volt. Ebben nagy szerepet játszott a háborúra való készülődés és az önellátás kényszere. A kibocsátást elsősorban extenzív úton növelték. A beruházási ráta a nemzeti jövedelem közel 1/3-ára rúgott, ami maga után vonta a fogyasztási alap (különösen az ún. egyéni fogyasztás) rendkívül alacsony színvonalát A beruházások túlnyomó többségét az ipar, az ipari beruházások ¾-ét pedig a nehézipar (azon belül is a kitermelő- és hadiipar) kapta. A foglalkoztatottak száma – a mezőgazdaságból felszabaduló parasztok és a legnehezebb fizikai munkáknál is tömegesen alkalmazott nők révén – gyorsan nőtt. Sajátos és bőséges forrását jelentette a termelés extenzív növelésének a munkatáborokban zárt köztörvényes és

politikai elitéltek milliós tömege, akiket a legnehezebb és legveszélyesebb munkáknál (építkezések, út- és vasútépítés, fakitermelés, bányászat) foglalkoztatták. A városokba és az új ipari központokba áramló munkaerő kiélezte a lakáshelyzetet és az amúgy is akadozó ellátást. A hatalom aszkéta életmódra, a szocializmus építése érdekében áldozatok vállalására kényszerítette a lakosságot. A teljesítményt munkaversenyek szervezésével, a munkahelyek elhagyásának szigorú büntetésével igyekeztek fokozni. Az I. ötéves terv idején az erőltetett iparfejlesztés a nagyon alacsony szintű kibocsátás látványos fejlődéséhez vezetett, különösen az ún. I szektor (a termelési eszközöket előállító ágak) termelése bővült kiugróan gyorsan. Az ipar évi átlagos növekedési üteme 1928 és 1932 között Ipar összesen Termelési eszközök gyártása Fogyasztási cikkeik gyártása 1928 1929 1930 19 20 22 22 29 38 17 14

10 1931 20 19 10 1932 15 19 10 1932/1928 202 273 156 Az európai, majd a II. világháború kitörése után az ország keletebbre fekvő, Urál-környéki, sőt az Urálon túli területeinek látványos – bár hatalmas emberi áldozatokat és lemondást követelő – iparosítása jelentős gép- és berendezésimportot igényelt, amit a Szovjetunió a nyersanyagokon kívül csak mezőgazdasági termékekkel tudott ellentételezni. Annak ellenére, hogy 1930-ban a Szovjetunió számos területén ismét éhínség ütötte fel a fejét, mert elégtelen mennyiségű gabona termett, Sztálin nem engedett az A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 88 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 89 ► élelmiszerexportból, ti. a csökkenő világpiaci árak miatt egyre nagyobb volumenű

élelmiszerexporttal lehetett az iparosításhoz elengedhetetlenül szükséges gépeket és berendezéseket a világpiacról beszerezni. A szovjet gazdaság elmaradott szerkezete miatt az export abszolút többségét az élelmiszerek és nyersanyagok, az import zömét pedig gépek és berendezések tették ki. A szovjet külkereskedelem áruszerkezete 1930-ban Megnevezés Gépek Fűtő- és tüzelőanyagok Fa Élelmiszer Export 0,2 16,9 16,5 32,1 Import 46,8 0,1 1,6 11,1 1929 és 1934 között vége ment a kolhozosítás. A bolsevik párt vezetői minden bizonnyal tisztában voltak azzal, hogy a tulajdonviszonyokba való külső, durva adminisztratív beavatkozás a kibocsátás visszaesésével fog járni. Ezt már az ipar államosítása idején is tapasztalták, de a termelés viszszaesése ennél sokkal inkább várható volt a kistulajdonosi mezőgazdaság felszámolása kapcsán. Sztálin és közvetlen munkatársai ennek ellenére úgy döntöttek, hogy falun is le kell

számolni a kiszámíthatatlan szabad piaccal. A kistermelők kolhozokba tömörítése volt az előfeltétele annak, hogy a mindenható pártállam megszerezze a mezőgazdasági termelés egésze fölötti rendelkezés jogát. A szovjet (és később a kelet-európai országok) erőltetett iparosításnak az életszínvonal és a mezőgazdaság volt a legfontosabb forrása. Az 1921es nagy Volga-menti éhínség után 1927/28-ban újabb gabonahiány lépett fel (többek között amiatt, mert csökkent a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók és nőtt az ipari munkások – ezzel együtt a városi ellátatlanok száma –, amin csak rendkívüli intézkedésekkel (vagyis a gabona rekvirálásával) tudtak úgy-ahogy úrrá lenni. 49 A gabonarekvirálás ellen a Politikai Iroda három tagja (Buharin, Rikov és Tomszkij) felemelte a szavát és tiltakozásul le akartak mondani funkciójukról. A legfelső politikai vezető testület zárt ülésén folyó vitája nyilvánosságra

került és szélesebb plénumo1928-ban az előző évhez képest 1 millió tonnával csökkent a központi ellátás céljára rendelkezésre álló felvásárolt gabona mennyisége. 49 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 89 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 90 ► kon (a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság) ülésén folytatódott, ahol Buharint és Tomszkijt visszahívták funkcióikból, de egyelőre még a PB tagjai maradtak. Az affér után Buharinék ismét tiltakoztak az I ötéves terv nyilvánvaló szélsőségei és a túlságosan alacsony mezőgazdasági felvásárlási árak ellen Világosan látták, hogy az I ötéves terv célkitűzései olyan feszítettek, hogy azokat csak a mezőgazdaság rovására lehet teljesíteni. 50 A következmény az lett,

hogy 1929-ben mindhármójukat kizárták a Politikai Bizottságból. Ezt követően a megfélemlített hármas már nem mert szót emelni a sztálini kolhozosítási politika ellen. Az átszervezéssel nem emelkedett a mezőgazdaság technikai szintje, sőt a kibocsátás hallatlan mértékben visszaesett. A parasztokat nem meggyőzték, hanem behajtották a kolhozba és aki tiltakozott ellene, azt fizikailag likvidálták, jobb esetben internálták A kolhozosítás olyan sokkot okozott, hogy a szovjet mezőgazdaság ezt a Szovjetunó egész fennállása alatt nem tudott többé kiheverni. Szovjet források szerint 1965-ben 100 millió kolhoz és szovhoz paraszt kevesebb mezőgazdasági terméket állított elő, mint az USA-ban 4 millió farmer. A gabonatermés a kulákok likvidálása és az erőszakos kolhozosítás miatt jelentősen csökkent, az állatállomány nagy részét pedig a kolhozosítás hírére leölték és megették a parasztok. 1933ban ismét felütötte a fejét

az éhínség 51 Az alábbi két táblázat a kollektivizálásnak a szovjet mezőgazdasági termelésre gyakorolt katasztrofális hatását mutatja Néhány fontos mezőgazdasági termék kibocsátásának alakulása 1928 és 1935 között Megnevezés Gabona Szarvasmarha Sertés Juh, kecske Mértékegység Millió tonna Millió db Millió db Millió db 1928 73,3 70,5 26,0 146,7 1930 83,5 52,5 13,6 108,8 1933 68,4 38,4 12,1 50,5 1935 75,0 49,3 22,6 61,1 Buharin és követői azt javasolták, hogy a mezőgazdasági felvásárlási árak emelésével és a parasztság által vásárolt iparcikkek árának csökkentésével – vagyis a cserearányok falu javára történő módosításával – tegyék érdekeltté a parasztokat a mezőgazdasági termelés növelésében. Sztálin és elvbarátai erről hallani sem akartak, az ellátási gondokon a parasztság tömeges kollektivizálásával kívántak enyhíteni 51 Egyes források szerint 1935-ben az egy főre jutó

gabonafogyasztás nem érte el az 1890. évit, pedig az élelmiszerfogyasztás a cári rendszer idején is nagyon alacsony volt. 50 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 90 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Év 1913 1918 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937 1938 Kollektivizált Bruttó parasztgazdaságok mezőgazdasági az összes gazdaság termelés (index) %-ában – 0,1 1,7 3,9 23,6 52,7 61,5 – – 83,2 – – 93,5 96 – 100 93 88 84 76 82 86 99 93 116 107 Vissza ◄ 91 ► Állattenyésztés (index) 87 – 100 87 65 57 48 51 52 74 76 83 100 A hatalom a kolhozosítással a legfőbb célját elérte, ti. a kibocsátás katasztrofális mértékű visszaesése ellenére kétszeresére nőtt az állam által begyűjtött gabona mennyisége Sztálin az iparosításhoz szükséges

gépek beszerzése végett a hazai ellátás rovására is növelte a búza és a kukorica exportját A szovjet gabonaexport (kukoricával együtt) 1928-ban még 1 millió tonna alatt maradt, 1930-ban már megközelítette, 1931-ben pedig meg is haladta az 5 millió tonnát. A gazdasági világválság éveiben a külkereskedelmi cserearányok a mezőgazdasági cikkeket exportáló országok számára kedvezőtlenül alakultak, vagyis a világpiacon is kinyílt az agrárolló. Ez oda vezetett, hogy egységnyi késztermékért egyre nagyobb mennyiségű élelmiszert kellett szállítani. A Szovjetunió 1930-ban az exportált 4,8 tonna gabonáért és kukoricáért rubelre átszámítva 207,1 millió rubelt kapott, a következő évben a kivitt 5,2 millió tonna gabona és kukorica a világpiaci árak csökkenése következtében már csak 157,6 millió rubelt ért. Azt, hogy a szovjet kolhozosítás a legbrutálisabb, nyers fizikai kényszer alkalmazása mellett ment végbe, két

tényező mutatja világosan. Az egyik A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 91 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 92 ► mintegy 5 millió „kuláknak” minősített paraszt embertelen kényszerkitelepítése az infrastruktúra minimumával sem rendelkező kazahsztáni sztyeppékre. A szovjet kolhozosítás szerény becslések szerint is 2 millió ember életébe került. 52 A másik tényező a kolhozosítás hallatlan tempója, amelyet csak kényszerrel és formálisan lehetett biztosítani. 1928-ban a vetésterület 2,2%-át művelték a különböző típusú közös gazdaságok. Ez az arány négy év alatt 77,7%-ra emelkedett. Különösen nagy volt a represszió 1930 első negyedévében, amikor 1929. december 27-én elindították a „nagy hadműveletet” A Szovjetunió területét

fejlettség szerint zónákra osztották és betervezték, hogy az egyes területeken mikorra kell a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezését teljes egészében befejezni. A helyi párt- és állami vezetők egymással versengve igyekeztek messze túlszárnyalni az amúgy is irreális határidőket. Ennek az lett a következménye, hogy a hatalmas országban, ahol az információk áramlása is heteket vett igénybe, a kolhozosított parasztgazdaságok aránya 1930 január 20-ától alig több mint 1 hónap alatt 1930. március 1-jére 21,6%-ról 56%-ra emelkedett A helyi apparátus mérhetetlen túlkapásai és erőszakoskodásai olyan károkat okozott, hogy maga Sztálin volt kénytelen közbeavatkozni és az „Akiknek a siker a fejükbe szállt” c. cikkének megírásával utasítást adott ki a tempó némi csökkentésére, az erőszakkal, papíron összehozott kolhozok megerősítésére A Szovjetunióban az erőszakkal összehozott kolhozokat évtizedekig az állami

tulajdonhoz képest „alacsonyabb” szintű tulajdonformának tekintették és a meghirdetett cél a kolhozoknak az „össznépi” tulajdon „színvonalára” történő fejlesztése volt. Ezzel kapcsolatos a mezőgazdasági nagygépek állami monopóliuma és a kolhozok fölött gyámkodó gépállomási hálózat kiépítése is. A mezőgazdasági gépek állami monopóliuma a Szovjetunióban fokozatosan alakult ki. Az első gépállomások felállításáig a traktorok és cséplőgépek a szovhozok, a fogyasztási szövetkezetek, valamint a (jórészt kommuna-típusú) termelőszövetkezetek kezére kerültek. 1930 elején a szovjet vezetés egyenesen úgy rendelkezett, hogy az akkor már szerveződő gépállomások eszközeit át kell adni a kolhozoknak. Ezt a határozatot azonban − mint célszerűtlent − hamarosan visszavonták és ettől kezdve közel három évtizeden keresztül a Szovjetunió − és példája nyomán a többi kelet-európai állam −

gépesítésének megmásíthatatlan alapelvévé vált, hogy mezőgazdasági nagygépeket kizárólag a szocialista Egyes források az 1932/33-as ukrajnai éhínség halálos áldozatainak a számát 5-10 millióra becsülik. A magunk részéről ezt az adatot – már csak az óriási határok miatt is – a Szovjetunió történetével kapcsolatos számszaki túlzások egyikének tartjuk. 52 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 92 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 93 ► tulajdon „legfejlettebb formáját” megtestesítő gépállomásoknak és állami gazdaságoknak adnak át, az „alacsonyabb rendűnek” minősített szövetkezeteket kizárták a mezőgazdasági nagygépek birtoklásából. A szovjet gépállomások elődei a gépkölcsönző állomások, illetve a traktorosztagok

voltak. Gépkölcsönzéssel a szovhozok, a fogyasztási szövetkezetek és a kolhozok egyaránt foglalkoztak, a traktorosztagokat elsősorban a szovhozok szervezték a körzetükbe tartozó, igavonó jószággal nem rendelkező egyéni parasztgazdaságok gépi munkával való megsegítésére. A gépkölcsönző állomások még nem vettek részt a kolhozok szervezésében, beszedték a megállapított bérleti díjat, és ezzel az érintett egyéni gazdával rendszerint véget is ért a kapcsolatuk. A közös gazdaságok megalakítása szempontjából sokkal nagyobb fantáziát láttak a traktorosztagokban, amelyek közül az első, 10 traktorból, a szükséges munkagépekből és traktorosokból, munkagépkezelőkből álló különleges csoport az Odesszától mintegy 100 km-re északra, a berezkovói járásban működő, Tarasz Sevcsenkóról elnevezett szovhozban alakult, 1927-ben. Ez év tavaszán az ukrán szovhozok egyesülése azzal az ajánlattal fordult a közeli öt

tanya lóval, felszereléssel nem rendelkező parasztjaihoz, hogy a gépi munkát nem külön-külön, hanem együttesen végzik számukra, a gépi munkadíjat pedig meghitelezik. Mivel a szovhoz csak azoknak művelte meg traktorral a földjét, akik önként beleegyeztek abba, hogy birtokaikat egyesítik, közösen művelik és a traktorosztag munkájáért előre megkötött szerződés alapján terménnyel fizetnek, a kiszolgáltatott helyzetben lévő, eszközökkel nem rendelkező kisparasztok az ajánlatot elfogadták. A szovhozok, amelyek 1926-ban az összes traktor 26,8%-át birtokolták, az ország más vidékein is traktorosztagokat szerveztek, ami a gépállomás kezdeti formájává vált. Az első traktoros csoport 1928-ban a fent említett szovhoz keretében alakult át Sevcsenkó gépállomássá, amely egy évvel később már 100 traktorral, saját javítóműhellyel, üzemanyagraktárral, munkagépekkel, műszaki irányítókkal, szakmunkásokkal stb. rendelkezett és

26 település számára 24 000 hektár földet művelt meg. Sztálin a kolhoztermelésre való átmenet eszközét látta a traktorosztagokban, szervezésüket a tömeges kollektivizálás megindítása előtt támogatta. Mivel a szovhozok traktorosztagainak munkája nyomán Ukrajnában megindult a kisparcellák nagyobb táblákba történő összevonása, ezért a mezőgazdasági gépekben olyan lehetőséget látott, mint amely alkalmas eszköz lehet a nagyüzemi mezőgazdaság kialakítására. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 93 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 94 ► Az erőltetett iparosítás és kolhozosítás összefonódott a Sztálin személye körül az 1930-as évek közepére kialakuló mérhetetlen személyi kultuszszal. A forradalom előtt a többségében bigott

vallásos oroszok körében erős volt a pravoszláv egyház befolyása és istenként tisztelték a cár atyuskát. Az orosz embereknek ez a mentalitása sokak véleménye szerint a bolsevizmus hatalomra kerülése után is fennmaradt A nép Leninben, Sztálinban az új cárt látta, a vallásos hitet pedig a bolsevizmus pótolta Az SZKP XVII. kongresszusa előtt a küldöttek egy csoportja arra akarta rávenni Kirovot, a leningrádi területi pártbizottság titkárát, hogy induljon a főtitkári posztért. A kongresszuson az 1966 küldött közül néhányan Sztálin ellen szavaztak, aki az elkövetkező években a kongresszus küldötteinek több mint a felét kivégeztette, Kirovot pedig 1934 decemberében parancsára meggyilkolták. 53 A koncepciós pereknek akkor már régi „hagyományai” voltak a Szovjetunióban (az irracionális mértékű teljesíthetetlen tervektől való lemaradás miatt az 1920-as évek végétől végeztek ki vállalati vezetőket). A terror azonban

a Kirov-gyilkosság után szabadult el igazán, amelynek milliók estek áldozatul. A cárok ideje alatt 1912-ben volt a legtöbb bebörtönzött fogoly Oroszországban, kereken 190 ezer. 1938ban a szovjet börtönökben és munkatáborokban ennek a 30-40-szeresét őrizték. A perekhez az „elméleti” alapot Sztálin két ismert tétele szolgáltatta: az osztályharc a szocializmus építése során éleződik, illetve a megvert, ezért veszélyesebb ellenség a pártba igyekszik befurakodni, tehát ott kell őket keresni. A koncepciós perek „jogi” alapját a Visinszkij-féle „jogelv” jelentette, amely úgy szólt, hogy lehetetlen egy bűntény tökéletes bizonyítása, ezért a legjobb bizonyíték a vádlott önvallomása. Miután Kirov meggyilkolása után a szovjet államvédelem, az NKVD jogot kapott arra, hogy a kihallgatás során fizikai kényszert alkalmazzon, a politikai rendőrség futószalagon szállította a „felderített” külső és belső

„ellenséget”, akiket aztán vagy meggyilkoltak, vagy millió szám zártak munkatáborokba, ahol az éhség, a klíma és az embertelen munkafeltétel tömegesen szedte a halálos áldozatokat. Az európai demokráciák a római jog alapján épülnek fel, amelynek az alapelve az, hogy inkább mentesüljön 100 bűnös a következmények alól, mintsem egyetlen ember is ártatlanul szenvedjen, ezzel 53 Az ezen a kongresszuson megválasztott 139 KB-tag közül csak 41 fő maradt szabad lábon, a többit vagy kivégezték, vagy hosszabb-rövidebb ideig bebörtönözték, pedig az SZK(b)P szervezeti szabálya szerint a két kongresszus között elvileg a Központi Bizottság volt a legfelső pártirányító testület. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 94 ► Európa gazdaságtörténete Oroszország és a Szovjetunió gazdaságtörténete 1945-ig A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄

95 ► szemben Visinszkij-féle „jogelv” arra épített, hogy inkább bűnhődjön 100 ártatlan ember, csak nehogy egy „ellenség” is büntetlen maradjon. A koncepciós pereket Sztálin vélt vagy valódi politikai ellenfeleinek eltüntetésére használta. Előbb a gazdasági perekben a terveket nem teljesítő igazgatókat, majd Sztálin egykori közvetlen munkatársait, Zinovjevet, Kamanyevet, Buharint, Pjatakovot érte el a végzet. A sztálini beteges bizalmatlanságnak és önkénynek esett áldozatul a Szovjetunióba menekülő kelet-európai kommunista vezetők nagy része, köztük Kun Béla is. A személyi kultusz és a koncepciós perek a hadsereg magas rangú tisztjeit sem kímélték. A generalisszumusz paranoiájának következtében a szovjet katonai vezérkart gyakorlatilag teljesen lefejezték. A szovjet katonai iskolákban – abból kiindulva, hogy a szocialista hadsereg magasabb rendű, mint a kapitalista – a védekező hadműveleteket nem oktatták,

csak a támadó jellegűt. A terrorszervezet működésére fölöttébb jellemző, hogy az államvédelem vezetői, Jagoda, majd utódai, Jezsov és Berija is áldozatul esik az önkénynek, őket is kivégezték. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 95 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 96 ► 6. A kétpólusú világ kialakulása A II. világháború után bekövetkezett Európa súlyvesztése, kialakult az USA-Szovjetunió szuperhatalmakból álló kétpólusú világ. Megszűnt az a többpólusú hatalmi rend, amely Európa XV–XVI. századi felemelkedésétől a II világháború végéig a világpolitikát jellemezte, amikor a világpolitika alapvető kérdéseiben rendszeresen 4-5 európai hatalom döntött A háború végén Nagy-Britannia és Franciaország korábbi gazdasági és katonai hatalma árnyéka

volt néhány évtizeddel korábbi önmagukhoz képest. Nagy-Britannia külkereskedelmi és fizetési mérleg pedig passzívvá vált, arany- és devizatartalékainak a zöme Amerikába vándorolt és a háború alatt elmaradt, az angol ipar gépi berendezéseinek a megújítása. Franciaország a II világháború után győztes státusából adódóan gazdasági súlyával arányban nem álló politikai tényezővé emelkedett. Az egyik német megszállási övezetet a francia haderő igazgatta és az ekkor szervezett ENSZ öt tagú, vétójoggal rendelkező Biztonsági Tanácsának az egyik állandó tagságát is megszerezte. Gazdasági téren azonban Franciaország hanyatlott, ráadásul évtizedekig tartó háborús konfliktusokba keveredett volt gyarmataival Nagy-Britannia 1947-ben az USA-ra testálta az erejét jócskán meghaladó kellemetlen feladatot, a görög konzervatív-jobboldali erők támogatását a polgárháborúban, felmondta a Törökországnak adott garanciákat

és kénytelen volt tudomásul venni legnagyobb gyarmatbirodalmának, Indiának a függetlenné válását. Olaszország sohasem számított igazán első számú hatalmi tényezőnek Németország (és a Távol-Keleten Japán) totális vereséget szenvedett, a háború tönkre tette gazdaságukat, megtizedelte lakosságukat. Németországot a nagyhatalmak négy megszállási övezetre osztották és ellenőrzést gyakoroltak a gazdaság működése felett. Hasonló intézkedéseket valósítottak meg az amerikai megszállók is Japánban A II. világháború után az USA lett a „világ ipari műhelye”, ott készült a világ ipari termelésének több mint a fele, az amerikai hatalom bonyolította a világexport 1/3-át és rendelkezett a legnagyobb tengeri flottával. 1949-ig az Egyesült Államok rendelkezett az atomfegyver monopóliumával, azzal az új félelmetes tömegpusztító eszközzel, amelynek sokkoló hatását Hirosima és Nagaszaki máig vitatott lerombolásával a

II. világháború végén megtapasztalhatta a világ. 54 A háború gazdasági szempontból a semleges európai országok (Svájc, Svédország) számára is előnyökkel járt, ezeknek az országoknak a területe nem vált hadszíntérré és ők 54 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 96 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 97 ► Az európai szövetségesek számára a háború alatt vészesen felborult az USA-val folytatott külkereskedelmi mérleg egyensúlya. Nem véletlen, hogy az európai jegybankok aranytartalékainak a zöme a háború alatt és után az USA-ba vándorolt. 1947-ben az Egyesült Államok rendelkezett a világ aranykészletének 69%-ával. A háború előtti utolsó békeévben az USA az Európán kívüli kontinensekkel nagyjából kiegyensúlyozott külkereskedelmi forgalmat bonyolított. A

II. világháború után a külkereskedelem szempontjából nem túl jelentős Óceánia kivételével az amerikai exporttöbblet minden kontinensen jelentősen nőtt. Az USA külkereskedelmi mérlegének aktívuma az 1939 évi 748 millió dollárról 1947-re 10,8 milliárd dollárra emelkedett. Európa a háború utáni első években mindenből hiányt szenvedett, amelyet rövid távon csak az USA-ból származó importtal lehetett kielégíteni. Európának már a két világháború között is passzív volt a külkereskedelmi mérlege, amelyet a szállítmányozásból, turizmusból és egyéb szolgáltatásokból származó bevételekből egyenlített ki. Az öreg kontinensnek azonban a háború után a láthatatlan bevételei is megcsappantak, ezért az amerikai importtöbbletet szinte kizárólag arannyal és a valutatartalékok mozgósításával lehetett finanszírozni. Az USA kereskedelmi mérlege a világ többi részével (+ exporttöbblet, − importtöbblet, millió

dollár) Kontinens, ország Európa Latin-Amerika Kanada Ázsia Afrika Óceánia 1938 + 380 + 39 + 104 − 26 + 32 + 39 1946 + 1653 + 201 + 273 + 218 + 91 − 33 Az Egyesült Államokat gazdasági helyzete, ipari és katonai potenciálja már az I. világháború után is arra predesztinálta, hogy a világ vezető hatalma legyen. Akkor – mint korábban láttuk – erre nem került sor, az USA– is élvezték a hadikonjunktúra előnyeit. Nagyságrendjüknél fogva azonban ezek az országok olyan kicsik voltak, hogy a világpolitika alakításában döntő módon természetesen nem szólhattak bele. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 97 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 98 ► némi hezitálás után –visszavonult az amerikai földrészre és létrehozta a világ első fogyasztói társadalmát. A II

világháború után azonban Franciaország és Nagy-Britannia is kiesett a világ sorsát döntő módon befolyásolni képes nagyhatalmak sorából, ezért helyükre az USA lépett Ezt a szerepet az USA többek között azért is vállalta, hogy ellensúlyozza a Szovjetunó egyre jobban növekvő világpolitikai tekintélyét és katonai súlyát A másik szuperhatalom, a Szovjetunió óriási ember- és anyagi áldozatot szenvedett el a II. világháborúban Az 52 millió halottból majdnem minden negyedik szovjet állampolgár volt. Ritka az olyan szovjet család, aki ne siratott volna legalább egy közvetlen hozzátartozót a háború végén. A háború okozta demográfiai katasztrófa következményei (a férfi-nő arány megbomlása, a korfa kitöredezése, a háborúban megrokkant, munkaképtelenné vált katonák ellátása stb.) több évtizeden keresztül éreztette hatását A Nagy Honvédő Háború – érthető módon – több évtizeden át alapvetően meghatározta

a szovjet társadalom mentalitását. A II világháború utáni területi gyarapodás következtében 2-3 millió főt toloncoltak vissza a Szovjetunió területére, olyan embereket, akik menekülni igyekeztek a sztálini birodalomból. Hatalmasak voltak az anyagi veszteségek is A II világháborúban a németek és szövetségeseik a Szovjetunió európai részen 1710 várost és falut leromboltak, 25 millió embernek feldúlták az otthonát A fegyveres harcokban, a bombázások során, a megtorlásokban, a megsemmisítő táborokban 20-22 millió katonát és civilt öltek meg, ezen túl becslések szerint 2 trillió 569 milliárd rubel anyagi veszteséget is okoztak. A háborúban az anyagi javaknak mintegy 30%-a semmisült meg A Szovjetunióban már 1943-ban bizottság alakult azzal a céllal, hogy számszerűsítse az országot ért anyagi károk nagyságrendjét. A vesztes országokat általában 6 évig tartó jóvátételi fizetési kötelezettséggel sújtották, amelynek

öszszege a csatlós államok esetében (Bulgária, Finnország, Magyarország és Románia) egyaránt 300-300 millió dollár, Németország esetében ennek többszöröse volt. Sztálin tanult az I világháború utáni, több évtizedig elhúzódó – és végül a vesztesek számára a fizetés alól kibúvót adó – jóvátételi fizetési rendszerből. Rövid távú, fellelhető, azonnal leszerelhető és elvihető, vagy néhány éven belül előállítható és kiszállítható reáljószágban határozata meg a vesztesek jóvátételi fizetési kötelezettségét. Ezen túl katonákat és civileket hurcoltatott milliószámra kényszermunkára, ahol a kelet-európai hadifoglyok kétkezi fizikai munkával járultak hozzá az okozott károk helyreállításához. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 98 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Felhasznált irodalom Vissza ◄ 99 ► A Szovjetunió ugyanakkor politikailag, katonailag megerősödve került ki a háborúból, senki sem vonta kétségbe nagyhatalmi szerepét. A háború után a Szovjetunió mintegy fél millió km2 elcsatolt területtel gazdagodott, ahol mintegy 24 millió lakos élt. 55 A közvetlenül megszállt és annektált területeken túl egyfajta biztonsági övezetként ellenőrzése alá vont a jaltai megállapodásban lényegében egyhangúlag szovjet érdekszférának minősített közel 1 millió négyzetkilométer kelet-európai területet, ahol több mint 90 millió lakos élt. 56 Az Egyesült Államok globális politikájának a középpontjában saját érdekeinek érvényesítésén túl az 1929-33-as világgazdasági válsághoz hasonló recessziók, illetve a sok tekintetben ebből kinövő totalitárius rendszerek és pusztító háborúk elkerülése állt. Az USA kezdeményezésére és jórészt az Egyesült Államok területén

hozták létre 1944–47-ben azokat a globális intézményeket (ENSZ, Biztonsági Tanács, IMF, Világbank, GATT), amelyeknek a célja a nemzetek közötti konfliktusok békés rendezése és a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatokat gátló protekcionista elzárkózás lebontása volt. Az USA – a XIX század második felének NagyBritanniájához hasonlóan – minden ország számára a szabad kereskedelmet és a liberális gazdaságpolitikát javasolta a gazdasági bajok orvoslására Az IMF és a Világbank felállításakor abból a tapasztalatból indultak ki, hogy a gazdasági világválság idején a legtöbb ország saját valutájának leértékelésével kísérelte meg az importot korlátozni és az exportot ösztönözni. Ettől a foglalkoztatás növelését és a gazdaság bajok orvoslását várták, ami viszont azért nem következett be, mert a többi ország is hasonló intézkedéshez nyúlt. Beindult tehát egy valutaleértékelési spirál, amely az

egyes országok intézkedéseit csakhamar eliminálta. Az államok a valutaleértékelésen túl további import-korlátozó protekcionista intézkedésekhez folyamodtak, ami a világkereskedelem visszaeséséhez és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokból adódó komparatív előnyök kiaknázhatatlanságához vezetett. A Bretton Woods-ban 1944-ben a nemzeti valuták árfolyamának ingadozásait kiküszöbölni hivatott valutáris rendszert, illetve ennek két legfontosabb pénzügyi intézményét, az IMF-et és annak ikerszervezetét, a Világbankot éppen azért hozták létre, hogy kizárják a valutaleértékelési 55 A Szovjetunió területeket csatolt el Finnországtól, Lengyelországtól, Csehszlovákiától, Németországtól és Romániától. Újra szovjet fennhatóság alá kerültek a balti államok is Távol-Keleten ekkor foglalta el a Szovjetunió a Kurill-szigeteket és Dél-Szahalint, amelynek hovatartozandóságát a japánok máig is vitatják. 56 Ezek a jól

ismert csatlós államok, Lengyelországtól Albániáig. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 99 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 100 ► spirál beindulásának lehetőségét. A nemzetközi pénzügyi intézmények kifejezetten amerikai irányítás alatt álltak A font helyébe a dollár lépett, mint világpénz, a londoni City helyét a New York-i tőzsde foglalta el. 57 Az 1971. augusztusáig működő nemzetközi pénzügyi rendszer két fontos pillérre a szűk határok között mozgó (lényegében stabilnak tekinthető) valutaárfolyamokon nyugvó multilaterális világkereskedelem, illetve a valutakülföldiek tulajdonában lévő dollár fix árfolyamon történő szabad aranyra való átválthatósága volt. 58 Az IMF-be belépő államok vállalták, hogy ha a saját valutájuk árfolyama egy előre

meghatározott sáv közelébe ér, akkor a nemzetközi pénzpiacon intervenciókkal (saját valuta eladásával vagy vásárlásával) az árfolyamot az ingadozás határain belül tartják. A passzív fizetési mérleggel rendelkező tagország – meghatározott keretek között – saját valutájáért az IMF tartalékaiból is vásárolhatott devizát. 59 A szervezet a tagállamok által befizetett kvótákból átmeneti külkereskedelmi és nemzetközi fizetési mérleg hiány esetén hiteleket nyújtott a hiány finanszírozására, egyúttal a gazdaság stabilizálása érdekében ajánlásokat tett a kölcsönt felvevő ország gazdaságpolitikájának alakítására vonatkozóan. (Ezek az ajánlások rendszerint fájdalmas költségvetési megszigorításokat, restrikciós intézkedéseket jelentettek.) A Világbank (IBRD) funkciója más volt, ez a nemzetközi pénzügyi intézmény – ugyancsak a tagállamok befizetéseiből és más forrásokból – elsősorban

struktúra átalakító, hosszú lejáratú beruházási hiteleket nyújtott az energetika, a közlekedés és az infrastruktúra fejlesztésére. Az IMF indulása évében (1946-ban) automatikusan elfogadta a tagállamok által bejelentett valutaparitást. A háború után az európai országok a minél könnyebb és minél nagyobb volumenű tengerentúli import lebonyo1967-ben az IMF összes kvótája meghaladta a 20,6 milliárd dollárt. Ebből az USA egymaga a kvóta negyedével rendelkezett. Igaz, szavazati aránya – az IMF speciális szabályaiból adódóban – valamivel kisebb volt, mint a kvótából történő 25,01%-os részesedése, de az NSZK-val, Angliával és Franciaországgal együtt ez a négy hatalom a kvóta csaknem felét, a szavazatoknak pedig több mint a 40%-át uralta. 58 Az egyezménybe belépett országok valutáinak ingadozása az első időben nem léphette át a ±0,5%-os határt, később a sávhatár emelkedett. Az IMF a megállapodásban

szereplőnél nagyobb árfolyamváltoztatást – szigorú feltételek előírása mellett – csak tartós és súlyos fizetési nehézség esetén engedélyezett. A más országok tulajdonában lévő dollárt az USA jegybankja csak a külföldi jegybankok számára váltotta át aranyra. 59 Egy tagállam kvótája 25%-ának megfelelő devizához (az ún. aranysávhoz) automatikusan hozzájutott Ezen felül egy éven belül további négy alkalommal kérhetett kvótája negyedének megfelelő devizahitelt. Az aranysávon felüli ún hitelsávba tartozó devizalehívást az IMF ellenőrizte és egyre szigorúbb feltételekhez közötte 57 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 100 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 101 ► lításában voltak érdekeltek. Emiatt az első számú gazdaságpolitikai prioritás miatt az

európai valutákat a dollárhoz képest túlértékelték Az USA követelésére 1949-ben sor került a dolláron kívüli valuták különböző arányú leértékelésére, ami már megnyitotta az utat a bilaterális elszámolásról a multilaterális elszámolásra való átmenet előtt. A nyugati valuták korlátozott konvertibilitása az 1950-es évek végére valósult meg 60 A GATT, az 1947. október 30-án aláírt Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény, a tagállamok közötti kereskedelmi és tőkeforgalom megkönnyítését, az ezeket akadályozó tényezők leépítését, a diszkriminációs intézkedések felszámolását célozta, többek között a legnagyobb kedvezményes elbánás elvének biztosításával, amely a GATT-nak alapvető szabálya. Az amerikai nyitással és liberalizmussal szemben a Szovjetunió nagyon hamar a befelé fordulást, a bezárkózást, az autarkiát választotta. Visszatért a két világháború között választott

gazdaságpolitikához, ismét önerőre (illetve a kelet-európai országokkal való gazdasági együttműködésre) támaszkodva folytatta az erőltetett gazdaságfejlesztési stratégiát, amelynek az ára a lakosság életszínvonalának, fogyasztásának lassú javulása és a mezőgazdaság ismételt elhanyagolása lett. Az ellentétes társadalmi berendezkedésű országok háború alatti együttműködését 1946/47-től a hidegháború váltotta fel, amelyben mindkét rendszer egymás kölcsönös megszüntetésére törekedett. Az emberiség szerencséjére a hidegháború nem változott III világháborúvá, „csak” a helyi konfliktusok vezettek – sajnos túlságosan gyakran – forró háborúvá mindenekelőtt Koreában és Vietnámban. Már a II. világháború alatt sem volt felhőtlen az együttműködés a szövetséges nagyhatalmak (USA, Anglia, Franciaország és Szovjetunió) között, 1946 tavaszától aztán a fasizmus elleni háborúban kialakult koalíción

határozott repedések mutatkoztak. Churchill 1946 március 5-i fultoni beszédével, majd a Truman-doktrína (1947. március) és a Marshall-segély (1947. június 5) meghirdetésével Kelet és Nyugat között az együttműködést a hidegháborús konfrontáció váltotta fel A világ két ellentétes tömbre való szakadása 1947 szeptemberében a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának (a KOMINFORM-nak) a lengyelországi megalakulásával vált befejezett ténnyé. A korlátozott konvertibilitás a tőkeműveletekben nem követelt meg szabad átválthatóságot, megelégedett azzal, ha a valuták a folyó fizetési forgalomban szabadon átválthatókká váltak. 60 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 101 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 102 ► A Tájékoztató Irodát megalakító kommunista

pártok nyilatkozatában az olvasható, hogy két tábor alakult ki, „az imperialista, demokráciaellenes tábor, melynek főcélja az amerikai imperializmus világuralmának megteremtése és a demokrácia szétzúzása, valamint az imperialistaellenes, demokratikus tábor, melynek főcélja az imperializmus aláásása, a demokrácia megszilárdítása és a fasizmus maradványainak felszámolása. 61 A háború utáni világpolitikának még egy jellegzetességét lehet kiemelni: megkezdődött a klasszikus gyarmati rendszer felbomlása. Ennek többek között az volt az oka, hogy az anyaországok a gyarmatok lakosságát és erőforrásait bevonták a világháborúba, így azok joggal követeltek nagyobb szabadságot. Törekvésüket a szuperhatalmak egyaránt támogatták, ti sem az USA, sem a Szovjetunió nem volt gyarmattartó korábban. A Fülöpszigetek 1946-ban, India 1947-ben, Ceylon 1948-ban, Indonézia 1949-ben, Laosz, Kambodzsa és Észak-Vietnám 1954-ben nyerte

vissza függetlenségét. Az 1950-es évek elejétől kezdve sorra szakadtak ki a klasszikus gyarmati rendszerből az afrikai államok is 6.1 A világgazdaság újjáépítése 1945 után A háború után milliók szenvedtek az éhség, a betegség, a lakás, a ruházkodás és a hideg miatt. Különösen nagy károkat okozott a háború az infrastruktúrában A hidak, utak, vasutak, vezetékek, lakó- és egyéb épületek jó része a szó szoros értelmében romokba hevert, a vasúti gördülőanyag nagy része pedig elhurcolták a támadó, a védekező, a visszavonuló, a megszálló, a felszabadító hadseregek. Vonalas infrastruktúra nélkül a többé-kevésbé épen maradt termelőkapacitásokat sem lehetett kihasználni, mivel a szenet, amely akkoriban még Európa első számú energiaforrása volt, vasutak, hidak nélkül nem lehetett az iparvállalatokhoz és a villamos erőművekhez eljuttatni. A vesztes országok gazdaságát dezorganizálta a háború alatt

meglóduló, majd a háború után csillagászati méreteket öltő infláció, amit két tényező, a túlságosan kevés árú és a túlságosan sok pénz szított. A pénzromlást azonban nem csak a vesztes, hanem a győztes országokban is tapasztalni lehetett. Azokban az országokban, ahol kezelhető volt a pénzromlás mértéke, az inflációt a forgalomban lévő pénz mennyiségének kényszerintéz- A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának határozatai. Budapest, Szikra 1950. 8 oldal 61 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 102 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 103 ► kedésekkel történő csökkentésével fékezték meg. 62 A hiperinflációjú országokban viszont radikális intézkedésekre, pénzcserékre, teljesen új ár- és bérrendszer bevezetésére került sor. Németország

nyugati megszállási zónájában 1948 júniusában cserélték ki a birodalmi márkát új német márkára. A valutareform során a régi pénznek csak egy részét váltották be újra, ezért a nyugati zónában beváltatlan (és ott már érvénytelen) Reichsmark a keleti (szovjet) zóna felé áramlott, ahol a szűkösen rendelkezésre álló fogyasztási javak felvásárlásával tovább növelte az amúgy is súlyos ellátási gondokat. A szovjet válaszlépés gyorsan megszületett: a keleti zónát (ezzel együtt Nyugat-Berlint) határzárral hermetikusan elszakították a nyugati megszállási övezettől. Az USA és szövetségesei a világ legnagyobb légihídjának megszervezésével mentette meg Nyugat-Berlint az éhezéstől és a fagyhaláltól. A légihídon szállított áruk mintegy fele közönséges szén volt, az óriási szállítási költség miatt feltehetően ez volt a világ eddigi legdrágább szene. Az ellátási gondokat tovább növelte az a tény,

hogy 1946 és 1947 egész Európában mezőgazdasági szempontból kifejezetten rossznak számított, két aszályos év követte egymást, ráadásul az 1946/47-es tél különösen szigorú volt, ami az őszi vetések egy részének a kifagyásához vezetett. Amerika szövetségeseinek felhalmozódott adósságai a háború utáni első két évben a külkereskedelmi mérleg krónikus hiánya miatt tovább növekedett. 1946/47-től Nyugat-Európa kénytelen volt a tengeren túli behozatalát korlátozni, ami viszont az újjáépítés tempójának lassulásához és az ellátási gondok kiéleződéséhez vezetett. A legtöbb európai országban a lakosság helyzete nyomorúságos volt, sürgősen szükség volt tehát az újjáépítés megindítására, a segélyezésre. Nagy-Britanniában pl a háború befejezése utáni 4-5. évben sem érte el a lakosság egy főre jutó alapvető élelmiszerfogyasztása (különösen a magas tápértékű állati fehérje felhasználása) a

háború előtti utolsó békeév szintjét. Az angol lakosság ellátási nehézségeit világosan mutatja az alábbi táblázat, annak is különösen az utolsó sora, amely a burgonya fogyasztásának a növekedése alapján arra utal, hogy a szigetország lakói kénytelenek voltak kevésbé értékes tápanyaggal jóllakni. 62 Nyugat-Európában a forgalomból átmenetileg kivont pénzeszközökért cserébe hosszú lejáratú államkötvényeket adtak, amelyekkel adót lehetett fizetni. Mivel a kötvények beváltása csak évtizedek alatt történt meg, így a pénzmennyiség a termelés helyreállításának ütemében növekedett és nem okozott erős inflációs nyomást. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 103 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 104 ► Néhány élelmiszer fogyasztásának alakulása

Nagy-Britanniában (font/személy) Megnevezés Húsfogyasztás Zsír és zsíradék Cukor Burgonya 1939 109,6 45,3 109,9 176,0 1948 73,8 38,1 85,3 237,2 1949 74,5 44,0 91,0 251,0 Forrás: MOL XIX-A-16-h. 9 doboz Európa segélyekre szorult és ennek két legfontosabb forrását az USA, illetve az ENSZ Segélyezési és Újjáépítési Igazgatósága (UNRRA) jelentette, de az utóbbinak is a költségeit több mint 2/3-a részben az Egyesült Államok állta, és csak a maradék 1/3-át adták az ENSZ többi tagállamai. Kelet-Európában jelentősebb UNRRA segélyt Jugoszlávia (1947 nyaráig 3,7 milliárd dollár), Lengyelország (481 millió dollár) és Csehszlovákia (261 millió dollár) kapott élelmiszer, gyógyszer, ruházat, mezőgazdasági eszközök, vasúti berendezések és gördülőanyagok formájában. A vesztesek táborába tartozó országok lényegesen kevesebb segélyt kaptak, Magyarországnak pl 1946 januárjában 4 millió dollárt szavaztak meg Az UNRRA

összesen mintegy 81 millió Ft értékű gyógyszert és élelmiszert küldött Magyarországra, nagyjában ugyanennyi volt a nyugati államoktól kapott segélyek összege is. Speciális jóléti szolgálatot látott el az Amerikai Zsidó Szociális Alap, a JOINT, amely már a két világháború között is tevékenykedett Európában, működése azonban különösen 1945-től vált fontossá, sőt életmentővé, mivel a koncentrációs táborokból hazatért, fizikailag és mentálisan végletekig meggyötört zsidó közösség túlélő tagjai mérhetetlenül elszegényedtek és úgyszólván minden vagyonukat, legtöbben szűkebb-tágabb rokoni, családi, baráti kapcsolataikat is elveszítették. A népirtást túlélő 20 év alatti zsidó fiatalok 30%-a árva maradt. A JOINT ruhát, gyógyszert osztott, konyhákat üzemeltetett és élelmiszert adományozott hit- és sortársainak. A kommunista hatalomátvétel után a szervezet tevékenységét KeletEurópában egyre

nagyobb fokú bizalmatlanság övezte, végül az alapítványt kiutasították a szocialista országokból. Finánc- és kereskedelmi hitelekhez is szinte kizárólag a győztesek juthattak, a lengyelek pl 90 millió dollár amerikai hitelt kaptak, amiből elsősorban az amerikai hadsereg Eu- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 104 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 105 ► rópában hátrahagyott felszereléséből vásárolhattak. Csehszlovákia 150 millió dollárt vett fel Kanadától és Angliától. Az USA 1947-ben mindöszsze 15 millió $ értékű kölcsönt nyújtott Magyarországnak, amit az amerikai hadsereg Európában lévő felszerelésének megvásárlására lehetett fordítani. Az USA érdeke az volt, hogy közvetlenül a háború után stabilizálja a nyugat-európai fejlett tőkés országok

helyzetét, leszerelje az elégedetlenséget és gátat szabjon a politika radikalizálódásának. A baloldalnak, leginkább a kommunista pártoknak – amelyek a legnagyobb véráldozatot hozták a nácik és csatlósaik ellen vívott ellenállási mozgalomban – igen nagy volt a tekintélyük Európa nyugati felében. 63 Olyannyira, hogy 1945 után néhány évig 9 nyugat-európai kormányban bekerültek kommunista miniszterek is, amely aggodalommal töltötte el az Egyesült Államokat. A keleti blokk megalakulása és terjeszkedése miatt az USA elérkezettnek látta az időt, hogy világhatalmi tényezővé váljon és globális politikát folytasson. Az amerikai elnök 1947. márciusában meghirdette a Truman-doktrínát, vagyis a szabad intézmények, a pluralizmus, az emberi jogok védelmét bárhol a világon, ahol ezt az ideológiát veszély fenyegette. Az elnök szükségesnek tartotta a „vasfüggöny” mögötti másik ideológiának és politikának a

„feltartóztatását”, amely azon alapult, hogy egy kisebbség ráerőszakolta akaratát a többségre, ahol terror, elnyomás és cenzúra uralkodott és rendszeresen megsértették az egyéni szabadságjogokat. Ez az elv először az USA görögországi beavatkozásban volt megfigyelhető, amikor az amerikai kongresszus és a szenátus – nem kevés hezitálás után – felhatalmazta az elnököt, hogy a kommunisták ellen harcoló jobboldali erőket 400 ezer dollárral támogassa. George C. Marshall tábornok, az USA külügyminisztere 1947 június 5-én, a Harward Egyetemen tartott beszédében hirdette meg az USA új Európa-politikáját. A terv hivatalosan hirdetett célja Európa újjáépítése, megsegítése volt, a háttérben azonban az húzódott meg, hogy csökkentsék a nyugat-európai lakosság kommunista propaganda iránti fogékonyságát, illetve hogy levezessék a háború után kezdődő amerikai túltermelési válságot. 64 A program részleteit 1947

nyarán a külügyminiszterek párizsi konfeA Francia Kommunista Pártot hatalmas vérvesztesége alapján a kivégzettek pártjának nevezték. 64 Az USA-ban a sokszorosára növelt hadiipari kapacitást a háború végén béketermelésre kellett átállítani, ami a termelés csökkenésével és a foglalkoztatási gondok kiéleződésével járt együtt. Ez utóbbi tovább növelte a leszerelő és a frontokról hazatérő amerikai katonák milliói 63 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 105 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 106 ► renciáján ismertették, amelyen a Szovjetunió képviselője is részt vett. A Szovjetuniónak tönkre tett gazdasága helyreállításához égetően szüksége lett volna minden külső forrásra és támogatásra. Molotov külügyminiszter ennek ellenére néhány napi meddő

tárgyalás után visszautasította az amerikai segélyt, mivel nem sikerült elérnie, hogy a keleti nagyhatalmat kezeljék külön és ne a többivel együtt. A kommunista nagyhatalom számára azért is elfogadhatatlan volt a segély, mert annak felhasználása kapcsán Amerika betekintést nyert volna az orosz gazdaság állapotába. Sztálin nyomására a többi kelet-európai csatlós ország is visszalépett és nem vette igénybe az amerikai segélyt. Ebben a döntésben a szovjet nyomás mellett az is szerepet játszott, hogy el kellett volna ismerniük az 1945 előttről származó kölcsönök érvényességét, valamint az államosított külföldi tőkés érdekeltségek kártalanítását. (Ez a szempont a szovjet döntésben is szerepet kapott, a Szovjetunió 10 milliárd dollár nagyságrendű adósságot halmozott fel az USA-val szemben, amelynek a visszafizetése így elmaradt) A Kongresszus 1948. április 3-án fogadta el a Külföldi Segélyezési Törvényt

(Foreign Assistance Act), amely négy részterületre vonatkozott: a) a Marshall-terv (Economic Cooperation Act) az európai háborús károk helyreállítását, a tartós béke megteremtését, az általános jólét biztosítását tűzte ki célul b) a gyereksegély-program az ENSZ gyermekélelmezési alapítványán keresztül támogatta a leginkább kiszolgáltatott és a háború után is sokat szenvedett, sokszor család nélkül maradt gyerekeket c) görög-török segélyezés, végül d) a Kínának nyújtandó támogatás. Az Európai Újjáépítési Programot (vagyis a Marshall-segélyt) 1948 és 1952 között hajtották végre, amelynek keretében a nyugat-európai országok kb. 13,6 milliárd dollárt kaptak. 65 Az összeg 90%-a vissza nem fizetendő segély volt, 10%-a kölcsön A segélyek és kölcsönök negyedét NagyBritannia, ötödét Franciaország, megközelítőleg egy-egy tizedét Hollandia, Olaszország és a nyugati megszállási zóna, a későbbi NSZK

kapta. A programból természetesen az USA is profitált, mert levezethette a háború utáni túlkínálatának egy részét, illetve a segély üzletet hozott az amerikai szállítmányozási és biztosítási vállalkozásoknak is. 1948-ben megalapítotEnnek az összegnek a nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy az 1990-es évek végének dollárárfolyamán közel 100 milliárd dollárról volt szó. 65 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 106 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 107 ► ták a segély szétosztását és koordinálását végző Európai Gazdasági Együttműködési Szervezetet (OEEC). Azok után, hogy a Szovjetunió és az érdekszférájába tartozó országok elutasították a Marshall-segély igénybe vételét, az USA is lemondott a kelettel való együttműködésről. 1948 március

1-jével kiviteli korlátozásokat léptetett életbe a szovjet zóna irányában, majd 1949-ben a Kiviteli Korlátozás Törvény elfogadása után Párizs székhellyel megalakult a COCOM Bizottság, 66 amely nemzetközi tiltólistára tette azokat az árukat, amelyeket a tőkés országok nem exportálhattak a keleti blokk országaiba.A szocialista országok felé érvényes embargólista még 1964 őszén is 76 (!) oldalt tett ki. A kiviteli tilalom alá eső áruk, anyagok és termékek három fő csoportot alkottak: a) atomkutatással kapcsolatos lista (hasadóanyag, nehézvíz, dózismérők, spektográfok, mesterséges grafit, reaktorok stb.) b) fegyverekkel, lőszerekkel és hadianyagokkal kapcsolatos lista, ideértve a katonai járműveket, robbanóanyagot, repülőgépeket stb. c) egyéb árukat tartalmazó lista (különleges fémmegmunkálók, speciális gyártóberendezések, radar, navigációs berendezések, rádióadók és vevők, koax kábelek, félvezetők, diódák,

tranzisztorok, fotocellák, röntgencsövek, elektronikus számítógépek, analóg rendszerről digitális rendszerre átalakító berendezések és viszont, mikroszkópok, oszcillográfok, gyorsműködésű fényképezőgépek, filmfelvevők, különleges acélok, gördülőcsapágyak, ötvözetek, fémek, egy sor vegyszer, speciális üzem- és kenőanyagok, műgumik stb.) Nyugat-Európának az Egyesült Államokhoz képest a kommunista kelettel folyó kereskedelemhez fűződő érdekeltsége sokkal közvetlenebb volt, ezért a gazdasági kapcsolatok ezekben a viszonylatokban nem szűntek meg teljesen. Az USA kezében a szövetséges országoknak nyújtott segély felfüggesztése bizonyult a leghatékonyabb eszköznek arra az esetre, ha az embargót megsértve tiltott listán szereplő terméket exportáltak keletre. A koreai háború kirobbanása után a kiviteli korlátokat megszigorították, majd 1953 nyarán szerény mértékben enyhítették. Összességében azonban a két

rendszer közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok a hidegháború éveiben jelentéktelenné váltak. COCOM Bizottság: Coordinating Committee for Multilateral Export Controls (Multilaterális Exportellenőrzési Koordináló Bizottság). 66 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 107 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 108 ► Bizonyos értelemben a szocialista országok lassú reagálásának szemléletes példájaként is felfogható, hogy a Szovjetunió közel négy évtizeddel a COCOM Bizottság megalakulása után a NATO országok és Japán embargós politikájára válaszképpen szocialista embargólista felállítására tett javaslatot. Az 1985 áprilisában tartott egyeztető tanácskozáson Moszkva a katonai és polgári felhasználású találmányok, fejlesztések, információk, licencek,

tudományos publikációk és világszínvonalú termékek ellenőrzésére tett javaslatot. Ismereteink szerint ez az intézmény Gorbacsov hatalomra kerülése, illetve a szocialista országok néhány év múlva bekövetkező szétesése miatt nem alakult meg. A kulcsfontosságú ágazatok teljes vagy részleges kisajátítása számos nyugat-európai (francia, angol, olasz, osztrák stb.) kormány programjának és gazdaságpolitikai gyakorlatának is jellemzője a II. világháború utáni években. Az államosítások elméleti alapját Keynes az 1930-as évek közepén teremtette meg, aki a piaci kudarcok miatt megbomló makroökonómiai egyensúly helyreállítását az állami beavatkozástól remélte Túl az elméleti megfontolásokon a háború utáni élelmiszer- és nyersanyaghiány, a lebombázott, tőkeigényes, lassú megtérülési idejű ágazatok (infrastruktúra, bányászat, kohászat) nemzetgazdasági szempontból feltétlenül szükséges, egyéni vállalkozói

szemmel túlságosan kockázatos helyreállításának a szükséglete, a baloldal előretörése és a fasizmussal kollaboráló nagytőke megbüntetésének a szándéka vezetett Angliában, Ausztriában, Franciaországban és másutt jelentős államosításhoz. Általában a jegybankokat, a nagyobb kereskedelmi bankokat, biztosítókat, a szénbányákat, az elektromos-ipart, a légi közlekedést, a vaskohászatot, Ausztriában ezen túl a kőolajtermelést és feldolgozást a vas- és acélgyártást, a hengerelt áruk termelését és a színesfém-kohászatot nacionalizálták Nyugat-Európa néhány országában (pl. Nagy-Britanniában, Ausztriában) a közszolgáltatás mellett voltak olyan iparágak is, ahol 1945 után döntővé vált az állami szektor súlya, összességében azonban az állami tulajdon aránya nem érte el a kibocsátás ötödét. Az állami szektor az 1950es évektől kezdve már csak a saját akkumulációja révén bővült, további

nacionalizálásra – néhány eset kivételével – nem került sor, az 1970-es évek végétől pedig megindult a reprivatizálás folyamata. Európának ebben a régiójában az államosított vagyon tulajdonosait természetesen teljes mértékben kártalanították az őket ért veszteségekért. A tőkés országokban végbement államosítások nem szüntették meg a piacgazdaság intézményeit: a nacionalizált vállalatok is ebbe a gazdasági szisztémába illeszkedtek be. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 108 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 109 ► Végül az államosított vállalatok általában társaságok (jellemzően tőzsdére bevezetett részvénytársaságok) maradtak. Ezzel szemben KeletEurópában (különösen 1947 második felétől kezdődően) a magántulajdon konfiskálásával az

alapvető gazdasági rendszerváltást készítették elő, amelynek során az állami vállalatokat beillesztették a kialakuló tervgazdaság intézményrendszerébe. Nagy-Britanniában a jóléti állam programjával induló Munkáspárt a szavazatok közel felével 1945-ben alakíthatott először többségi kormányt. 67 A széles körű államosításokat, a szociális reformok és társadalombiztosítás kiterjesztését, állami támogatással történő lakásépítést hirdető párt a választásokon a szavazatok 48,5%-át szerezte meg A Munkáspárt négy évi kormányzása alatt államosították a szénbányákat, a gáz- és villanyerőműveket, a vasutakat és az összes közlekedési eszközöket (ideértve a polgári légi közlekedést is). Nagy-Britanniában 1948-ban az állam foglalkoztatta az ipari munkavállalók kb. 20%-át Széles körű államosításra került sor a II. világháború után Franciaországban is, 1946-ban a nemzeti vagyon 36%-a, a

termelőkapacitások mintegy ötöde volt állami tulajdonban, és ebben a szektorban dolgozott minden 8. foglalkoztatott A jegybank és három nagy kereskedelmi bank mellett állami kézre került a szénbányászat 95, a villamosenergia-termelés 70, a szállítás és közlekedés 59, az autó- és repülőgépgyártás 36%-a. A Renault autógyárat pl kifejezetten azért vették állami kezelésbe, mert a II. világháború idején együttműködött a német megszállókkal. A korábbi fejezetekben a tőkés állam gazdasági szabályozó funkciójára már a két világháború között is találtunk példát (New Deal, vagy a német fasiszta négyéves tervek). A II világháború után egy sor nyugat-európai tőkés országban elindult az ajánlásokon alapuló úgynevezett indikatív tervezés, amely kötelező direktívákat nem tartalmazott, hanem fejlődési irányokat, támogatandónak nevezett strukturális változásokat jelölt meg és ilyenekre tett javaslatot. Az

ajánlásokat az állam a rendelkezésére álló eszközökkel (hitel- és kamatfeltételek, dotációk stb) igyekezett előmozdítani A vállalatok figyelemmel kísérték az állami terveket, ahol lehetett, igyekeztek azokba bekapcsolódni, ugyanis ettől profitjuk növekedését várták. Az első tervek Franciaországban (1947), Hollandiában (1948), Norvégiában (1949) készültek. Franciaországban 1946-ban Jean Monnet vezetésével a A Munkáspárt 1924-ben került először kormányra, illetve 1945-ig még egyszer, de a két világháború között mindvégig kisebbségi kormányt tudott csak alakítani. 67 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 109 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 110 ► tervezési csúcsminisztériumot hoztak létre. Ennek mintája alapján más tőkés és fejlődő ország is

létrehozott valamiféle tervezési szervezetet. A piaci konjunktúra-kutatás természetesen jóval korábbra nyúlik vissza, az USA Harward egyetemén pl. 1917-ben kezdték szisztematikusan vizsgálni ezt a kérdést, amit Berei Andor a Közgazdaságtudományi Egyetem tartott tervezéssel foglalkozó kurzusain a „gazdasági meteorológiának egy fajtája”-ként aposztrofált. Ezen kívül (főleg Vaszilij Leontyev és két skandináv közgazdász: Tinberg, valamint Rognar Frisch irányításával) kidolgoztak az egész gazdasági életet felölelő, több évre kiterjedő tervprognózisokat is. Találkozunk állami indikatív tervekkel a függetlenségüket visszanyert fejlődő országokban is. A tőkés országok indikatív terveinek a kidolgozására ösztönző hatással volt a szocialista országokban elinduló és látványos növekedést eredményező terveknek is. A nyugati tőkés államok a II. világháború után széles körű társadalombiztosítási rendszert

építettek ki és elsősorban a progresszív adórendszerrel igyekeztek lenyesegetni a túlzottan nagy jövedelemkülönbségeket A vállalatok alkalmazottait különféle módszerekkel (részvények vásárlása, munkavállalói részvétel a vállalati ügyek eldöntésében) igyekeztek bevonni a gazdasági társaságok irányításába. Bár az ún népi részvények súlya nem tette lehetővé a munkavállalók érdemleges beleszólását a vállalatok döntéseibe, arra – az osztalékból származó jövedelem mellett – elegendő volt, hogy céghez fűződő kötődést erősítse. 6.2 Gazdasági csoda, a háború utáni növekedés A háborús pusztítások helyreállítása után Nyugat-Európában az 1950-es évek elejétől 1973-ig egy olyan több mint két évtizedes időszak köszöntött be, amelyet a történeti irodalom a (görög, nyugat-német, olasz stb.) gazdasági csoda néven emleget Olyan ritka és kivételesen hosszú ideig tartó időszak volt ez, amelyről

azóta is csak álmodoznak a hivatalban lévő politikusok. A tartósan magas gazdasági növekedést alig törték meg enyhe dekonjunkturális időszakok, az államok sikeresen alkalmazták a Keynesféle anticiklikus fiskális politikát. 68 Az általános jólét és a fogyasztás látványos növekedése megelőzte a nagy társadalmi-politikai konfliktusok ki- 1951/52-ben a koreai háború, 1957/58-ban a valutaválság lassította a növekedést, 1963/65 között Franciaországban és Olaszországban, 1967-ben Nagy-Britanniában, az NSZK-ban és Ausztriában tapasztalható rövid ideig tartó átmeneti visszaesés. 68 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 110 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 111 ► robbanását. 69 A munkanélküliség alig haladta meg a néhány százalékot, sőt egy sor szakmában török,

jugoszláv, afrikai, ázsiai vendégmunkások millió találtak munkalehetőséget a nyugat-európai prosperáló országokban. Az inflációt sikerült kordában tartani. Gyorsan bővült a külkereskedelem (többek között az integrációnak és az azzal együtt járó vámuniónak köszönhetően), javult a versenyképesség, Európa (és Japán) pozíciókat hódított el a háború után nyomasztó fölényben lévő Egyesült Államoktól. Pozitív lett a külkereskedelmi és nemzetközi fizetési mérleg, nőtt a nyugateurópai nemzeti bankok valutatartaléka és megindult a háború alatt és után USA trezorjaiba landoló európai aranytartalékok Európába történő visszaáramlása. A „gazdasági csoda” időszaka természetesen nem volt konfliktusoktól teljesen mentes és nem oldott meg minden gazdasági és társadalmi problémát. Olaszországban pl mindvégig magas maradt a munkanélküliség és a látványos gazdasági fejlődés alig éreztette hatását a

hagyományosan elmaradt déli részeken. Nagy-Britanniában alacsony volt a növekedési ütem, mert alacsony volt a beruházási ráta, ennek következtében korszerűtlenné vált az angol ipar. Az angol szakszervezetek a termelékenység növekedéséhez képest magas béreket harcoltak ki a munkavállalók számára, ami növelte az angol áruk termelési költségét és csökkentette a világpiaci versenyképességét, rontotta a külkereskedelmi és nemzetközi fizetési mérleg pozícióját. Mindenesetre a kibocsátás olyan mérvű ingadozásának, mint ami az 1873-as évet, vagy még inkább az 1929–33-as gazdasági világválság időszakát jellemezte, a gazdasági csoda évtizedeiben sikerült elejét venni. Az 1973-as olajárrobbanásig a „válság” és „válságkezelés” terminológiája gyakorlatilag kikerült a gazdaságpolitikusok szótárából, helyét a recesszió és a gazdaság „finomhangolása” váltotta fel. Egyesek kezdték azt gondolni, hogy a

bruttó hazai (nemzeti) termék csökkenését végleg el lehet felejteni, a vegyes típusú gazdaságban – az állam fiskális és monetáris szabályozására támaszkodva – legfeljebb a gazdasági növekedés ütemének csökkenésével kell szembe nézni, a kibocsátás volumenének abszolút csökkenése már végleg a múlté. Erre a két évtizedre (keleten és nyugaton egyaránt) a mindenáron való és minél gyorsabb gazdasági növekedés misztifikálása a jellemző. A XVIII században a világ ipari termelése évente átlagosan 1,5, a XIX. században Nyugat-Európában a „gazdasági csoda” időszakában a legélesebb társadalmi konfliktusok 1968 nyarán robbantak ki. Az elégedetlenség Párizsból indult el, majd több országra is átterjedt. 69 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 111 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Felhasznált irodalom Vissza ◄ 112 ► és a XX. század első felében – nagy ingadozásokkal – évi 3%-kal bővült Ezzel szemben az 1950-es évek elejétől az 1970-es évek elejéig a növekedési ráta közel megduplázódott és átlag évi 5,6%-ra ugrott. P Bairoch számításai szerint 1953 és 1973 között a világ ipari termelése volumenében annyival fejlődött, mint a megelőző 1800 és 1953 közötti másfél évszázadban. A világkereskedelem nagyságrendje pedig még ennél is látványosabban nőtt (a két dolog, ti az ipari termelés és a világkereskedelem bővülőse) szoros kapcsolatban állt egymással Japánt leszámítva ebben az időben Európa volt a világ leggyorsabban fejlődő régiója Ebben természetesen az is szerepet játszott, hogy Kelet-Európa fejletlenebb, általában nagyon alacsony kiinduló bázissal rendelkező országai (Románia, Bulgária, de az NDK-n és Csehszlovákián kívül a többi volt szocialista ország is ide

sorolható), egyes ipari, nehézipari, kitermelő-ipari mutatók tekintetében még a nyugati gazdasági csodánál is látványosabb dinamizmust produkáltak, miközben a fogyasztási cikkek termelése és a mezőgazdaság kibocsátása terén nagyon szerény eredményt tudtak felmutatni. A növekedés mindenhatóságában vetett hitet először az emberiség jövőjének nagy kérdéseivel foglalkozó, 1968-ban alakult Római Klub jelentései kérdőjelezték meg A GDP évi átlagos növekedési üteme különböző időszakokban, néhány országban, % Ország Németország Franciaország Nagy-Britannia Olaszország USA Japán 1870–1913 2,9 1,6 2,2 1,4 4,3 2,1-2,7 1913–1950 1,2 0,7 1,7 1,3 2,9 1,8 1950–1960 7,8 4,6 2,7 5,8 3,2 9,5 1960–1970 4,8 5,8 2,8 5,7 4,3 10,5 A közgazdászok évtizedekig foglalkoztak a nyugat-európai gazdasági csodák okának megfejtésével. A magas növekedési rátát közvetlenül a háború befejezése után két tényező, nevezetesen a

Marshall-segély lendítő kereke, illetve a háború utáni újjáépítési periódus sajátossága éltette. Az újjáépítés a területi változások, migrációs hullámok, az infláció, a nyersanyag- és energiahiány miatt lassan indult el, de amikor megkezdődött, Nyugaton és Keleten egyaránt látványos eredményekre vezetett. Erdős Tibor, Jánossy A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 112 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 113 ► Ferenc és mások munkássága nyomán tudjuk, hogy Nyugat-Európában kb. 1953-ig, Japánban pedig még ennél is tovább a kiugróan magas növekedés részben az újjáépítési periódus sajátosságára vezethető vissza Szoros összefüggés van a háborús pusztítás mértéke és az újjáépítési periódus növekedési üteme között. Erdős mintegy tucatnyi

európai és tengerentúli ország példája nyomán bizonyította, hogy minél nagyobb a háborús pusztítás mértéke (amit ő jobb híján az ipar 1948/1938. évi relatív kibocsátási szintjével mért), annál gyorsabb az újjáépítési szakaszban a gazdaság növekedési üteme. A rombolás mértéke és a növekedési ütem közötti nagyon szoros, függvényszerű kapcsolattól csak Görögország, az USA és Kanada tért el. 70 Az újjáépítési periódusban tapasztalható magas növekedési ütem főként két tényezőnek, a háborúban tömegesen keletkező szűk keresztmetszetek feloldásának, illetve az emberi tudás elpusztíthatatlanságának tulajdonítható. A háború sohasem pusztít egyenletesen, épp ellenkezőleg: az egymással vertikális kapcsolatban álló termelési ágak között, illetve az egész gazdaság működéséhez elengedhetetlenül szükséges infrastruktúra terén olyan szűk keresztmetszetek jönnek létre, amelyek az épen maradt

termelési kapacitások kihasználását sem teszik lehetővé. Az újjáépítés során a szűk keresztmetszetek felszámolásával ugrásszerű termelésnövekedés érhető el Vagyis háborús katasztrófa után a kibocsátás visszaesésének mértéke nagyobb, mint a termelési tényezők tényleges pusztulásának a mértéke. Az újjáépítés sajátosságára visszavezethető magas növekedésnek azonban egy idő után vége szakad. (Ez a sajátos növekedési forrás nem akkor merül ki, amikor a termelés eléri a háború előtti utolsó békeév termelési szintjét, hanem akkor, amikor a kibocsátás azt a nívót éri el, amit a gazdaság a hosszú távú növekedés trendje alapján követett volna, ha nem következik be katasztrófa. Nyugat-Európában 1953 után néhány évig a továbbra is magas növekedési ütemet a magas beruházási ráta táplálta. A két világháború között – 70 Görögországban magas volt ugyan a növekedési ütem, de a háborús

pusztítás mértéke alapján magasabbnak kellett volna lennie. A trendtől való eltérést a háború után kirobbant és emberéletekben és anyagiakban egyaránt súlyos pusztításokat okozó polgárháború magyarázza Az USA-ban – és a vele gazdaságilag összefonódott Kanadában – pedig azért volt magasabb a növekedési ütem annál, mint amit a kibocsátási szint indokolt volna, mert a bázisul választott 1938-as évben e két országban a termelés a gazdaságot uraló dekonjunktúra miatt alacsony volt. Ha nem ezt, hanem a „normális” lefolyású 1939-et választjuk viszonyítási bázisként, akkor a növekedési ütem az Erdős által felállított törvényszerűség alapján alakul. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 113 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 114 ► nagy ingadozásokkal –

átlagosan a megtermelt jövedelem 9-12%-át, 1953 és 1961 között mintegy 16-18%-át ruházták be. A beruházás és a gazdasági növekedés között az összefüggés kézenfekvő, ugyanakkor az is tény, hogy a Kelet-Európában az 1950-es évek erőltetett iparosítása során axiómaként kezelt „minél nagyobb beruházás, annál nagyobb növekedés” tétel nem mindig és főleg nem automatikusan állja meg a helyét. 71 A beruházások abszolút nagyságán túl nem elhanyagolható tényező azok hatékonysága sem 72 A II. világháború után előbb az USA, majd nyomdokaiban Európa is feladta a gazdasági világválság éveiben kialakított és az 1930-as évek második felében továbbra is fenntartott protekcionista külgazdasági elveket. A Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (International Trade Organization, ITO) létrehozására irányuló amerikai kísérlet ugyan kudarcot vallott, de 1947-ben 23 országnak sikerült megkötnie az Általános Vám- és

Kereskedelmi Egyezményt (GATT), amely az ITO meghiúsulása miatt átvette a nemzetközi kereskedelem szabályozásának egyes funkcióit és komoly lépéseket tett a diszkriminációmentes, a legnagyobb kedvezmény elvének betartásán alapuló, a komparatív előnyöket kiaknázó szabad világkereskedelem megteremtése felé. Ennek azonban az volt az ára, hogy a GATT bizonyos esetekben engedményeket tett az egyezményt aláíró országok felé, így pl. nem akadályozta a vámunióban illetve szabad kereskedelmi övezetben tömörült államok számára a kívülállókkal szemben bevezetett diszkriminációs vámok, lefölözések alkalmazását. Más oldalról a résztvevők elfogadták az USA mezőgazdaságát védő protekcionista intézkedéseket is Mindenesetre az EGK, majd az EFTA megalakulása, a vámok lebontása, a vámunió tervezettnél is hamarább történő életbe léptetése a külkereskedelmi forgalom liberalizálásával és nagyfokú növekedésével járt

Erre egyébként a kelet-német közgazdászok is viszonylag hamar rájöttek, amikor túlberuházásról, a beruházások negatív határhatékonyságáról kezdtek cikkezni. 72 Hogy a beruházások abszolút nagysága nem minden, erre a magyar Kopátsy Sándor alkotott egy olyan leegyszerűsített gazdasági modellt, ahol csak egy szénbánya és egy erőmű működik. A szénbánya a kitermelt szenet teljes egészében átadja az erőműnek, amely abból villamos energiát állít elő, és ezt az energiát a bánya teljes egészében fel is használja. Ha Kopátsy példája szerint a beruházások hatékonysága nem változik, és a szénbánya kapacitását kétszeresére bővítjük, akkor az így kitermelt többletszénből keletkező többlet villamos energiát teljes egészében a szénbánya fogja felhasználni, vagyis a szénbányán kívüli fogyasztók számára a dupla beruházás semmiféle haszonnal nem jár. Ilyen üzembővítés a profitorientált kapitalizmusban

elképzelhetetlen, ellenben a szocializmusban igen, ott ugyanis a beruházási javak iránti kereslet korlátlan. 71 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 114 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 115 ► együtt, ami az egyes országok számára megkönnyítette a technikai résből adódó felzárkózás kiaknázását. A növekedést ebben a régióban is táplálták extenzív források, mindenekelőtt a rendelkezésre álló munkaerő mennyiségének a nők munkaerőpiacra való tömeges bevonása, valamint a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának és arányának csökkenése révén. A vendégmunkások száma a nyugat-európai ipari országokban 1975 elején 5-6 millió főre tehető Odahaza az ipar az 1950-es és 1960-as évtizedekben elsősorban a viszonylag fejletlen régiókban talált pótlólagosan

bevonható munkaerőforrásokat. Ezeknek a vidékeknek az iparosítását nem csak a rendelkezésre álló viszonylag bőséges és olcsó humán erőforrás, hanem az állam tudatos területfejlesztési politikája is ösztönözte. A kormányzat különféle támogatásokkal igyekezett a magánberuházókat az elmaradott régiók felé terelni, hogy felzárkóztassa a leszakadó tartományokat a fejlettebbek színvonalára. A XX. század második felében a halálozási arányszám tartós csökkenése miatt a népesség egyszerű reprodukálásához, sőt növeléséhez is egy nőnek a korábbihoz képest jóval kevesebb gyereket kellett szülnie. A gyerekek elhelyezésére, nevelésére szolgáló intézményhálózat (bölcsőde, óvoda stb) kiépítése, a gondozásukat megkönnyítő készételek, tápszerek stb is azt eredményezték, hogy a nők szülés után hamarabb munkába állhattak. A rendelkezésre álló társadalmi munkaidőalapot növelte a hosszabb életkor, a

magasabb színvonalú egészségügyi ellátás, a betegség miatt kieső kevesebb munkaidő és a vendégmunkások sok milliós száma. A népesség nagyobb arányú és hosszabb ideig tartó tanulása illetve a munkaidő csökkentése ellene hatott a fenti tendenciának, de összességében messze nem ellensúlyozta a rendelkezésre álló munkaidő növekedését. A humán tőke képzésére a II. világháború után a fejlett országok egyre nagyobb összegeket fordítottak, és egy sor országban tömegessé vált a közép- és felsőfokú oktatás. Az oktatási intézményi hálózat kapacitásának bővülése nem tartott lépést a hallgatói létszám többszörösére történő növekedésével, emiatt az intézmények túlzsúfolttá, az oktatás a „diplomagyárakban” személytelenné vált és a felsőfokú végzettségűek egyre nehezebben találtak maguknak képzettségi szintjüknek megfelelő állást. A Nyugat-Európán 1968 tavaszán-nyarán végig söprő

diáklázadások egyik fontos kiváltó ok ennek a helyzetnek a kialakulása lett. A lázadó generáció élesen elutasította a fogyasztói társadalmat, az USA globális világhatalmi szerepét, a vietnámi háborút, ugyanakkor kifejezetten szimpatizált a fejlődő országok felszabadító mozgalmaival, a baloldali értékrenddel és szolidaritással. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 115 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 116 ► Amikor – úgy nagyjában az 1960-as évek elejétől – ezek a növekedési források kimerülőben voltak, az állam fiskális politikája teremtett pótlólagos keresletet. A nyugat-európai államokban a költségvetés a jövedelmek kb. 40-60%-át koncentrálja 73 A költségvetési kiadások mintegy negyede állami vásárlásokban, fele vissza nem térítendő, ingyenes

transzferkifizetésekben és a maradék ugyancsak negyede főként beruházásokban testesül meg. Az állami beruházások – ha eltekintünk a katonai célú kiadásoktól és az alapkutatások támogatásától –döntően két területre koncentrálódnak: a vonalas infrastruktúra fejlesztésére és a lakásépítésre. Az állam részben maga is épít szociális bérlakásokat, zömmel azonban adókedvezményekkel, hosszú lejáratú, kedvezményes kamatozású hitelekkel támogatja a magánosok lakásépítését és vásárlását. A nyugat-európai országokban két évtizeden át gyorsan bővültek a reálbérek, valamint a jóléti állam eszméjének köszönhetően az állami transzferkifizetések. Ez, illetve a bővülő foglalkoztatás valamint a jövedelemkülönbségek erőteljes csökkenése növelte a fogyasztói keresletet, amely az akcelerátor hatás révén visszahatott a beruházásokra. A fogyasztás szerkezete is változott, a növekvő jövedelmek, a

relatíve csökkenő árak, illetve a fiziológiai szükségletek telítődése folytán a fizetőképes kereslet a tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások irányában tolódott el. A háború után egy sor európai országban a társadalom reprodukálta a kieső népességet. Az átmenetileg emelkedő születési arányszám – a jövedelmek tartós emelkedésével párosulva – a lakásépítkezések fellendüléséhez, ez pedig a háztartási gépek és az autó iránti kereslet növekedéséhez vezetett. A tartós fogyasztási cikkek vásárlását a fogyasztási hitelekhez való könnyű hozzáférés és az egyre kedvezőbb kondíciók is elősegítették. A munkaidő folyamatos csökkentése, a fizetett szabadság intézményesülése megnövelte a szabadidőt, amelynek kellemes eltöltéséről az ún. szabadidőipar gondoskodott Nyugaton kialakult a fogyasztói társadalom – a maga összes előnyeivel és jól ismert árnyoldalaival Az ún. demográfiai átmenet

– amely a születési és a halálozási arányszám egyidejű csökkenését és alacsony szinten történő stabilizálódását jelentette – Franciaországban már a XIX század végén megkezdődött, majd a XX. században a fejlett világ egészére jellemzővé vált Az 1950-es 60-as években Nyugat-Európában a természetes szaporulat a születési arányszám A GDP arányában mért kormányzati kiadások Svédországban és Norvégiában a legmagasabbak, magas még Hollandiában, Dániában és Írországban is, kifejezetten alacsony Svájcban, Spanyolországban, Luxemburgban, a tengeren túl Ausztráliában és az USA-ban. 73 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 116 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 117 ► növekedése miatt – nem utolsó sorban az állami gyerektámogatási rendszer

kiterjesztésének köszönhetően – átmenetileg megnőtt, az 1970-as évtizedtől kezdve megállíthatatlanul csökkenni kezdett. A természetes szaporulat – a születések és a halálozások számának különbsége – a tradicionális társadalmakéhoz hasonló alacsony szintet mutat azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy korábban a magas születési arányszám magas halálozási arányszámmal párosult, most pedig az alacsony születési és halálozási arányszám vezetett alacsony (a XX. század utolsó harmadától kezdve számos országban egyenesen negatív) természetes szaporulathoz A szabadidő értékének növekedése, a magas fogyasztás preferálása – párosulva a modern, biztonságos születésszabályozási eszközök megjelenésével – maga után vonta a családnagyság csökkenését. Az 1970-es és 1980-as évektől kezdve egyre több európai ország népessége kezdett el fogyni, amit csak a migráció tud csökkenteni, esetleg

kompenzálni. A várható élettartam növekedése, valamint a születési és halálozási arányszám egyidejű csökkenése maga után vonta Európa népességének elöregedését. Az egymást követő generációk szolidaritásán alapuló biztosítási rendszerek összeomlását a nyugdíjkorhatár emelésével, a biztosítási juttatások szigorításával és az aktívak járulékterheinek emelésével igyekeznek megakadályozni. Fontos növekedési tényezőnek számít a nyugat-európai országok közötti kereskedelem és szakosodás fejlődése, a licencek, találmányok szabad vásárlásából adódó gyors technikai felzárkózás lehetősége. A tudományos kutatás és fejlesztés a XX. században valóságos iparággá, százezreket foglalkoztató független, állami és vállalati kutatóintézetek, laboratóriumok sűrű hálózatává vált, amely hatalmas gép- és eszközparkot alakított ki. Az USAban pl mintegy fél millió kutató dolgozott az 1960-as évek

közepén, Nyugat-Európában ennek kb a harmada Az amerikai ipar 1958-ig tartó egész történelme során 27,5 milliárd dollárt fordítottak tudományos kutatásra, 1958-1967 között ennek kétszeresét, 55 milliárdot, a 70-es évek közepétől pedig kb. kétévente fordítanak ekkora összeget kutatásra és fejlesztésre A XX. század elején a feltalálás és a találmány gyakorlati alkalmazása között gyakran 40-50 év telt el. Ez az idő a II világháború után sok esetben (lézer, tranzisztor) 3-4 évre csökkent Az USA technikai fölénye nyomasztóvá vált az új tudományos eredmények alkalmazása terén (tranzisztorok, mikrochipek, atom- és űrkutatás) Az USA-ban 1968 végén 20 ezer, Nyugat-Európában 6000 számítógép működött. Az USA-ra esett az elektronikus berendezések világtermelésének 80, a világ exportjának 60%-a A XX. század gazdaságát és mindennapjait döntően meghatározó korszakos A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Felhasznált irodalom Vissza ◄ 117 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 118 ► találmányok túlnyomó többsége amerikai. Az USA-ban alkalmazták először az informatikát és számítástechnikát forradalmasító úgyszólván öszszes találmányt a tranzisztortól a mikroprocesszoron át az optikai kábelig és a mágneses adathordozókig. Az USA úttörő volt a számítógépek összes generációjának bevezetésében. Itt használtak először hitelkártyát, képmagnót, CNC vezérlésű szerszámgépeket, programozható és szerelő robotokat, itt repültek először szuperszonikus gépek, itt találták fel a penicillint, a Sabin-cseppet, az orális fogamzásgátlót. A Szovjetunió csak a műhold fellövésében és a lézertechnikában tett szert átmeneti előnyre. A többi fejlett tőkés ország közül Japán, az NSZK, Hollandia,

Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország játszott úttörő szerepet valamilyen korszakos találmány bevezetésében. Keleten az USA-val és Nyugat-Európával a K+F terén egyedül a Szovjetunió, és az is csak a katonai és űrkutatás terén tudott lépést tartani, ennek azonban az lett az ára, hogy a fogyasztás és életszínvonal terén meglévő öröklött különbségek tovább növekedtek. A GDP százalékában Kelet-Európában viszonylagosan nagyobb volt a kutatás-fejlesztésre fordított összegek aránya, a jövedelmekben megmutatkozó eltérések miatt azonban abszolút nagyságrendben a nyugati fejlesztési öszszegek sokszorosát tették ki a keletieknek. A szocialista országokban a kutatásra fordított összegeket elaprózva, alacsony hatékonysággal használták fel. 74 Magyarországon pl az 1960-as évek közepén évente átlag 10-12 ezer témát kutattak, ezeknek a jelentős része sem közvetlen ipari megrendelésre folyt, hanem tudományos

fokozat megszerzésére irányult. Ezzel szemben pl. Japánban a kutatási ráfordításokat erősen koncentrálták Az erős és gyengeáramú iparágak 1966-ban a kutatási összegekből 21%-kal részesedtek, de még ezen belül is súlypontokat alakítottak ki. (A Sony pl a mintegy 800 fős kutatógárdájának a felét egy bizonyos megvásárolt TV gyártási eljárásának továbbfejlesztésére koncentrálta.) A szigetország ezen túl évente még mintegy 300 licencet is vásárolt. Ezzel Japán saját kutatási ráfordításainak 15%-át licencek vásárlására költötte, ami egy főre vetítve 1381 dollárt tett ki. Az egy főre jutó licencvásárlás terén Belgium állt az első helyen 1964-ben 5851 dollárral, ami más oldalról azt jelentette, hogy Magyarországon pl. egy 1957 évi kormányhatározat írta elő, hogy a termelői árakba műszaki fejlesztési alapot kell beépíteni. Az alap aránya a híradástechnikai iparban volt a legmagasabb, ahol a termelői árak

8%-ának felelt meg. Ehhez képest ebben az iparágban a fejlett ipari országok a termelői ár 14,3%-át fordították kutatásra és fejlesztésre, nem is beszélve arról, hogy nyugaton nem csak az arány volt sokkal magasabb, hanem a termelés volumene is 5-10-szer haladta meg a magyar termelést. 74 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 118 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 119 ► saját kutatási ráfordításaiknak 40%-át költötték licencek vásárlására. Ezzel szemben Magyarország – amely Keleten ebből a szempontból nem állt a legrosszabb helyen – egy főre vetítve mindössze 5 dollárcentet, saját kutatási kiadásainak 0,33%-át fordította licencek vásárlására. Pedig az 1960-as évek közepén jövedelemtermelés szempontjából Magyarország 500 dollár/fő nemzeti jövedelmével

nagyjában még Japán szintjén állt. A fejlett ipari államokban a tudományos kutatások mintegy 9/10-e a több mint 5000 fővel dolgozó nagyvállalatokra esett, mert csak ezek tudták biztosítani az önálló kutatáshoz szükséges minimális létszámot és a kutatási küszöb eléréséhez szükséges pénzügyi forrásokat. A fejlesztésnek ugyanis az a természetrajza, hogy bizonyos találmányok nem születnek meg, ha a szükséges összeg nem áll rendelkezésre. 75 A két rendszer műszaki fejlettségi szintjében megnyilvánuló óriási különbséget számtalan példával lehetne illusztrálni. Nézzünk egyet! A BVK új PVC üzemének építésekor nemzetközi pályázatot írtak ki egy évi 110 ezer tonna kapacitású klórüzemre. A rostán végül két pályázat maradt fenn, egy szovjet és egy olasz (amelybe a románok is beszállítottak). Az olasz ajánlat minden paraméterében (fajlagos költségek, építési költség stb.) lényegesen felülmúlta a

szovjetet A legfontosabb különbség azonban az volt, hogy az olasz technológia mellett 1 tonna klór előállítása során 0,01 kg higany, a szovjet megoldásnál 0,28 kg higany keletkezett, aminek következtében évente 0,8 illetve 28 tonna higany került ki nem ellenőrizhető módon a környezetbe. Az óriási környezetszennyezése miatt a szovjetek már működő gyárukban odahaza sem a saját eljárásukat alkalmazták, hanem a pályázatra jelentkező konkurens olasz cégtől vásároltak klór gyártására szolgáló elektrolízis üzemet. A nyugat-európai országok között az áru, a tőke és munkaerő szabad áramlását akadályozó tényezők lebontásában nagy szerepet játszottak a különböző integrációs tömbök, a Közös Piac (1957) és az EFTA (1960). 76 Az EGK a tervezett 12 év helyett 10 év alatt megteremtette a belső vámuniót, a harmadik országokkal szembeni egységes külső vámhatárt, liberalizálta az áru-, tőke és

szolgáltatásforgalmat és szabaddá tette a tagországokban a munkavállalást. 75 Az amerikai Du Pont cég 27 millió dollárt fordított a nylon kifejlesztésére. Ha pl csak ennek az összegnek a fele állt volna rendelkezésre, akkor ez az újítás minden bizonnyal nem született volna meg. 76 A nyugat –európai integráció történetével és fejlődésével külön stúdium foglalkozik, ezért ennek a kérdésnek a részletes kifejtését itt mellőzzük. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 119 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 120 ► Hosszú előkészítés után 1957. március 25-én írták alá a Római Szerződéseket, amellyel 1958 január 1-jei hatállyal létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget és az Euratomot, az Európai Atomenergia Közösséget Nagy-Britannia kezdeményezésére az

EGK-ból akkor még kimaradó hét ország 1960. január 4-én megalakította az Európai Szabadkereskedelmi Társulást, az EFTA-t. Az EFTA – néhány kivételtől eltekintve – csak az ipari termékekre vonatkozott, a mezőgazdasági termékekre nem. Másrészt ez a közösség tagjai számára szabad kezet adott a harmadik országból származó árukra kivetett vámok tekintetében. Az EFTA tagok túlnyomó többsége fokozatosan átlépett a sokkal nagyobb sikereket felmutató EGK-ba, majd újabb többszöri bővítéssel napjainkra az integrációs szervezet 25 európai tagállamot tömörít és a további napirenden lévő bővítésekkel együtt lassan átfogja az egykori Szovjetunión kívüli egész Európát. Az EGK közös agrárpolitikájának kialakítása két pilléren, az egységes és a világpiacinál lényegesen magasabb belső agrárárakon nyugodott. Az áraknak azért kellett egységesnek lennie, mert a gazdasági világválság óta valamennyi európai

ország dotálta saját agrártermelőit, a támogatás mértéke azonban különböző volt, ami az alapvető élelmiszerek árában megmutatkozó jelentős különbségek miatt eltérő megélhetési költségekhez vezetett. Ez azonban egy egységes piacon elképzelhetetlen volt Ugyanakkor az áraknak biztosítani kellett a közösség agrártermelői számára a viszonylag magas, az egyéb ágazatokéhoz hasonló nagyságrendű jövedelmezőséget, ami (elsősorban Franciaországban) a belpolitikai stabilitás alapfeltétele volt. A közös agrárpolitika diszkriminatív lefölözésekkel védte a közösség mezőgazdasági termelőit a külső konkurenciától, másrészt garantált áron biztosította az alapvető mezőgazdasági cikkek felvásárlását. A közös agrárpolitika elsősorban a szocialista országok mezőgazdasági bevitelét diszkriminálta, ugyanis a volt francia, belga, holland, angol gyarmatok nagy része a Közös Piac társult tagjaként része lett a

vámuniónak és a külső közös vámrendszernek, vagyis ezeket az államok a lefölözés nem sújtotta. A szocialista országok viszont főleg mezőgazdasági termékeket (azon belül is elsősorban állati termékeket, húst, tojást, baromfit stb.) szállítottak a hatok piacára A magyar külkereskedelmi forgalomnak például 1966-ban 10-12%-a irányult az EGK-ba. De az ide irányuló kivitelének 60,4%-a mezőgazdasági és élelmiszeripari cikk, 20,9%-a nyersanyag és félkésztermék volt, az ipari fogyasztási cikkek aránya 15,5%-ot, a gépexport pedig mindössze 3,5%-ot tett ki. Az onnan származó import fele ugyanakkor a KGST országokból különböző okok miatt be nem szerezhető A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 120 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 121 ► nyersanyagból és félkésztermékből

állt, a harmadát pedig modern gépek és berendezések tették ki. A szocialista országokat váratlanul érte a protekcionista vámemelés, a Közös Piacra irányuló külkereskedelemben egymással előzetesen nem egyeztettek, nem léptek fel egységesen a diszkriminatív intézkedésekkel szemben. Sőt, ellenkezőleg: együttműködés, összehangolt fellépés helyett egymás között is élesedő verseny alakult ki ezen a piacon. A méretgazdaságosság maximális kiaknázásában és a termelési költségek minimalizálásában egyre nagyobb szerepet játszottak az amerikai, illetve a kisebb európai országokban is sorra megjelenő multinacionális cégek, amelyek a kutatás-fejlesztés céljára jelentős tőkéket tudtak rendelkezésre bocsátani, ezáltal motorjaivá váltak az elméleti tudományos eredmények gyakorlati hasznosításának. Az első olajárrobbanásig a cserearányok is kedvezően alakultak a fejlett ipari államok számára, a nyers- és tüzelőanyagok

ipari késztermékekhez viszonyított áraránya romlott, vagyis a nemzetközi kereskedelemben a magasan feldolgozott késztermékekkel kereskedők viszonylagos előnyre tettek szert a nyersanyagokkal és nyersterményekkel kereskedők rovására. Mivel Nyugat-Európa (azon belül is leginkább az EGK) és Japán már az 1960-as években is gyorsabban fejlődött, mint az USA, a hátrányokból egyre többet sikerült lefaragni és a világ három központja gazdasági súlyát tekintve a kiegyenlítődés irányába haladt. Az egyenlőtlen fejlődés – éppúgy, mint a XIX–XX század fordulóján – nem az USA abszolút visszaesésének, hanem a másik két erőközpontnak a gyorsabb ütemű növekedésének tudható be Az USA – bár elvileg a liberális világkereskedelem kezdeményezője volt – nem csak politikai ellenfeleivel, hanem a gazdasági fejlettség tekintetében a II. világháború végén megmutatkozó nagy hátrányát egyre jobban ledolgozó EGK-val illetve a

világkereskedelem harmadik pólusává emelkedő Japánnal szemben is számos esetben alkalmazott protekcionista védővámokat és egyéb korlátozó intézkedéseket. A vezető országok és országcsoportok aránya a tőkés világ ipari termelésében (százalék) Megnevezés USA Közös Piac 9 tagállama Japán 1948 54,6 23,3 1,2 1960 45,7 28,1 4,4 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom 1970 40,3 26,2 9,0 Vissza 1975 37,5 24,4 8,7 ◄ 121 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 122 ► Különösen gyorsan fejlődött az EGK külkereskedelme. A hatok adták 1964-ben a világimport 28,2%-át, a világexport 25,%-át, miközben az USA 15%-kal, a Szovjetunió kb. 5%-kal részesedett a világkereskedelemből (Azt nem szabad elfelejteni, hogy a két szuperhatalom közel sincs olyan mértékben ráutalva a nemzetközi

kereskedelemre, mint a nyitott szerkezetű, importra, exportra, szakosodásra, kooperációra teljes egészében ráutalt kis országok.) 6.3 Az 1970-es évek válsága A gazdasági csoda végét – egyúttal az 1970-es évek elején egy újabb válság kezdetét – mutatta a bretton woods-i nemzetközi pénzügyi rendszer öszszeomlása. Az USA fizetési mérlege tartósan passzívvá vált, ezért az Egyesült Államok aranytartalékai vészesen lecsökkentek Nixon elnök 1971 augusztus 15-én kénytelen volt felfüggeszteni a dollár valutakülföldiek számára történő aranyra való átváltását és a dollárt két alkalommal is (1971, 1973) leértékelték. Ezzel kiesett a bretton-woods-i nemzetközi pénzügyi rendszer egyik alappillére, ami után a rendszer elemeire esett szét. (A valuták egy csoportja regionális valutaövezetekbe tömörült, más valuták pedig a kereslet-kínálat függvényében lebegtették árfolyamukat.) A „fekete arany” a közlekedés

mellett az 1970-es évekre a világ energiafelhasználásában és a vegyipariban is döntő szerepre tett szert. A kőolaj kitermelése és felhasználása térben alapvetően elvált egymástól, a világ legfejlettebb országai – az USA kivételével – szinte teljes mértékben a kőolajtermelő és exportáló országra voltak utalva. Ezt a kedvező helyzetet használták ki az OPEC (a kőolajexportáló országok szervezetének) tagállamai, amikor az 1973. októberi újabb arab-izraeli háború miatt bevetették az „olajfegyvert”. Az Izrael és az őket támogató nyugat-európai országok megbüntetésének szándékával bevezetett exporttilalom – és az ezt törvényszerűen kísérő spekulációs hullám – az olaj árát az egekbe emelte. Az olaj világpiaci ára az 1973. szeptemberi hordónkénti 2,9 dollárról decemberre 11,65 dollárra, vagyis néhány hónap alatt négyszeresére nőtt. Az OPEC 1978 végén és 1979 nyarán ismét kb. kétszeresére emelte

az olaj árát Az 1973/74. évi olajválsággal két évtizedes páratlan gazdasági fejlődés szakadt meg. A növekedést a stagfláció (az inflációval párosuló stagnálás) kellemetlen jelensége váltotta fel. Több évtizede uralkodó közgazdasági elméleti tételeket (pl. a Phillips-görbét) kellett felülvizsgálni, mivel 1973 után az infláció felgyorsulása együtt járt a munkanélküliségi ráta növekedésével. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 122 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 123 ► Az átlagos munkanélküliségi ráta a kereső népesség %-ában Ország Németország Franciaország Nagy-Britannia Olaszország USA Japán * 1970–1974 1,3 2,6 3 3,3 5,4 – 1980–1984 7 7,9 11 9,1 – – 1993 8,3 11,7 10,3 10,4 6,8 2,5 Az egyesítés előtti NSZK A makrogazdasági folyamatok

keynesi szabályozása – amely hosszú időn keresztül eredményes eszköznek bizonyult a ciklikus újratermelési válságok megakadályozására – sok területen tarthatatlanná vált. Elsősorban az infláció fenyegető rémének a megfékezésére tartották alkalmatlannak a fiskális politikát, ezért az államok a gazdaságpolitikai szabályozók eszköztárából egyre gyakrabban nyúltak a Milton Friedmann nevével fémjelzett monetáris szabályozáshoz. A gazdasági növekedés csökkenése részben az 1973-as közel-keleti háború után bevezetett olajembargóra, másrészt a világgazdaság strukturális változásaira vezethető vissza. Az 1970-es évek első sokkját az évtized közepétől rövid, néhány évig tartó élénkülés követte, majd az 1979/80-as második olajválság után tartósan lassult a világgazdaság az 1990/91-ben bekövetkező újabb recesszióig. A gazdaság évi átlagos növekedése néhány OECD-országban a GDP %-ában

Németország Franciaország Nagy-Britannia Olaszország USA Japán * 1970–1985 2,19* 2,8 1,92 2,28 2,78 4,62 1980–1993 2 1,8 2 1,8 2,4 3,6 Az egyesítés előtti NSZK A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 123 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 124 ► A nyersanyag- és energiaárak ugrásszerű emelkedése nem csak a fejlett ipari országokban okozott évtizedekig tartó nehézségeket, hanem az olajtermelő országok kivételével még a korábbinál is sokkal nehezebb helyzetbe hozta az ún. harmadik világ országait Kiéleződött észak-dél ellentéte, a fejlett és fejlődő világ között mindig is meglévő gazdasági szakadék tovább mélyült. Az olajat nem exportáló 20 fejlődő ország külföldi adóssága az 1977 évi 332 milliárd dollárról 1984-re 827 milliárd dollárra emelkedett

1983-ban a szegény eladósodott fejlődő országok már több hitelt fizettek vissza, mint amennyit abban az évben kaptak, vagyis nettó tőketörlesztők lettek. Az újra megemelkedő olajár, a növekvő kamatlábak, a szűkülő hitelkínálat, az emelkedő dollárárfolyam miatti növekvő adósságterhek nagyon nehéz helyzetbe hozták az eladósodott országokat. Sem újabb hitelekkel (amelykehez egyre nehezebb volt jutni), sem pedig az export bővítésével (a fejlett országok protekcionista intézkedések sokaságát vezették be saját piacaik védelmére) nem lehetett a fennálló adósság kamat- és tőketartozásához szükséges valutát előteremteni. 1982/83-ban egy sor fejlődő és szocialista ország kénytelen volt átütemezni adósságát, mert nem volt képes tovább fizetni a felvett hitelek esedékes kamatait és törlesztő részleteit. Az IMF, amely a bretton-woods-i rendszer széthullásával eredeti funkcióját elveszítette, ekkor jutott ismét

fontos szerephez. Ez az intézmény vált a csőd szélére került országok gazdasági stabilizálásának legfontosabb nemzetközi intézményévé. Rövid lejáratú készenléti hiteleivel enyhítette az azonnali fizetési gondokat, ugyanakkor a visszafizetésen túl a hitelért cserében megszorító intézkedések sorozatát követelte a bajba került országoktól. Sokak szemében a Nemzetközi Valutaalap lett minden bajok forrása. 77 A kormányok ugyanakkor könnyebben vállalták a társadalom számára nehéz terheket jelentő restrikciót, mivel arra hivatkozhattak, hogy az intézkedéseket nem jószántukból, hanem az IMF diktálása nyomán kénytelenek meghozni. A volt gyarmati országok a kialakult súlyos gondokért elsősorban a fejlett, sokszor volt gyarmattartó hatalmakat tették felelőssé és megkezdték a harcot Észak ellen, egy olyan új világgazdasági rend kialakításáéért, amelyben a gazdag, fejlett országok nagyobb áldozatokat vállalnak a

harmadik (sőt: negyedik) világ problémáinak megoldásában. Tény, hogy egy sor országban sztrájkok, több tucat halálos áldozatot követelő lázadások robbantak ki az IMF által javasolt szigorító intézkedések hatására. 77 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 124 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 125 ► A fejlett tőkés országok az olaj árának emelésére első lépésben az energiafelhasználás racionalizálásával, a fajlagos anyag- és energiafelhasználás csökkentésével, helyettesítő anyagok alkalmazásával, alternatív energiaforrások keresésével, a hazai (hagyományos és szénhidrogén) energiaforrások fokozott kiaknázásával és ezzel együtt az olajimport csökkentésével reagáltak. 78 Az USA-ban 55 mérföldes sebességkorlátozást vezettek be és megtiltották a

széntüzelésről az olajtüzelésre való további átállást. Az energiastratégia eredményesnek bizonyult, de a fejlett tőkés országok elsősorban nem ezzel, hanem a gazdaság szerkezetének átalakításával tudtak alkalmazkodni a válság kihívásaihoz. Nem kevés ellentmondást és feszültséget felvállalva fokozatosan leépítették a válságágazatokat, ugyanakkor kifejlesztették a világpiacon keresett árukat előállító iparágakat, a mikroelektronikát, a számítástechnikát, informácitechnológiát, biotechnikát, automatizálást, űrtechnikát. A kőolaj és a nyersanyag árának drámai emelése nem kiváltója, előidézője, hanem csupán jelzője volt az alapvetően strukturális okokra visszavezethető válságnak, amelynek döntő oka a hagyományos ágazatok leértékelődése és új ágazatok iránti igény világméretű növekedése volt. A gazdaság szerkezetének megváltoztatása sehol sem ment éles konfliktusok nélkül A váltásnak –

mint minden alapvető változásnak – nagy tömegek lettek a vesztesei, de voltak nyertesek is Az 1973-as válság hatására a világpiacon az energiaárak emelkedése maga után vonta az infláció felgyorsulását. Mindez egyik oldalról a megélhetési költségeket, vállalati oldalról pedig a termelési költségeket emelte A megélhetési költségek évi átlagos növekedése (százalék) Ország Anglia USA Franciaország Japán NSZK Olaszország 1951–1960 4,0 2,1 5,8 4,0 1,9 2,3 1961–1970 3,9 2,8 4,2 5,8 2,7 3,9 1971–1973 8,6 4,6 6,4 7,5 6,0 7,1 1974 16,0 11,0 13,7 24,5 7,0 19,4 Az atomerőművek építése az első olajsokk után vált tömegessé, amellyel azonban egy sor újabb probléma (a kiégett, de még sokáig sugárzó fűtőanyag elhelyezésének gondja, biztonsági, környezetszennyezés) keletkezett. 78 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 125 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ

kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 126 ► A hagyományos, kevésbé korszerű termékek leértékelődtek és azok az országok, amelyek késve reagáltak a világpiaci kihívásra, jelentős cserearány-romlást voltak kénytelenek elszenvedni. A passzív külkereskedelmi és fizetési mérleg ezeknek az országoknak a fokozatos eladósodásához vezetett. A költségvetési kiadások leszorítását – amely az infláció meglódulásának egyik fontos előidézője volt – a jóléti állam szolgáltatásainak visszaszorításával, állami vállalatok reprivatizálásával és a költségvetési dotáció leépítésével érték el. Az 1970-es évek elején még egy sor ország költségvetése zárt szufficittel, ilyen 1975-ben már csak elvétve fordult elő, 1983/84ben pedig 18 ország közül csak Norvégia költségvetése mutatott többletet A jóléti állam szociális kiadásait részben azért bírálták,

mert ez a kedvezményezetteket tétlenségre ösztönzi 79, a vállalkozókat meg túladóztatja, így rontja versenyképességüket és ezáltal a konjunktúra kilátásait. Az állami tulajdon egy részének eladásával kettős célt értek el: a költségvetés megszabadult a sokszor veszteséges és roppant alacsony hatékonysággal működő vállalatok dotálásától, másrészt a vagyon értékesítéséből befolyó összegekkel emelkedett az állami bevétel. A háború utáni években államosított cégek magánkézbe adása Nagy-Britanniában kezdődött (Jaguár, British Telecom, British Airways, British Steel), majd Európa és a tengerentúl legtöbb országában folytatódott (Lufthansa, VW stb.) A válság hatására a közgazdasági elméletben bekövetkező neoliberálisnak és újkonzervatívnak nevezett fordulat jellemző vonását a reprivatizációban, deregulációba és liberalizációban lehet megjelölni. A gazdaság szabályozásának addig uralkodó

fiskális szisztémája háttérbe szorult a piaci önszabályozás és automatizmusok erejét üdvözítő monetáris szabályozás előretörésével A válság hatására sokakban rendült meg a keynesiánizmusba és a jóléti állam eszméjébe vetett korábbi bizalom. A fejlett tőkés országok gazdasága azonban továbbra is vegyes gazdaság maradt, nem szűnt meg az állami szabályozás, az állami tulajdon, és szigorúbb feltételek mellett ugyan, de fennmaradt a szociális juttatások bonyolult rendszere is 80 A gazdasági szerkeMitterand kedvenc kifejezése volt abban az időben az, hogy a segélyek „nem vitaminok, hanem kábítószerek” 80 Bizonyos esetekben a neokonzervatívok is elfogadják a piackonform állami beavatkozás szükségességét. Pl tömeges munkanélküliség esetén, nem értenek egyet a feltételek nélkül osztogatott segélyekkel, inkább az átképzésben nyújtott állami támogatást szorgalmazzák. Kifejezetten károsnak és

megvalósíthatatlannak tartják az egyenlőség eszméjét, a szociális juttatásokat pedig kizárólag rászorultság alapján juttatnák az arra érdemesnek minősülők (tehát saját boldogulásuk érdekében erőfeszítéseket vállalók) számára 79 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 126 ► Európa gazdaságtörténete A kétpólusú világ kialakulása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 127 ► zet átalakításával együtt járó depresszió miatt az államok bizonyos területeken még növelték is a gazdaságba való beavatkozást. A hajóépítés pl az USA-ban és Európában már a válság kitörése előtt is állami szubvenciókat kapott. A közvetlen pénzügyi támogatáson túl adó- és hitelkedvezményekkel is segítették a kormányok a válságövetek problémáinak enyhítését Külön támogatással egészítették ki a rövidített munkaidőben

dolgozók bérét. Még Japánban is támogatták a kritikus helyzetbe került vállalatokat és ágazatokat, így az acélgyártást, műszálgyártást, hajóépítést. A tőkés világgazdaságban az 1950-es évektől uralkodó liberalizmus mellett újra felvetődött a protekcionista korlátozás szükségessége, nem csak elméletben, hanem az EU agrárpolitikájában a gyakorlatban is, ami kiváltotta az USA, Új-Zéland, Ausztrália stb. tiltakozását Más oldalról viszont az általában liberális elveket valló USA került egyre élesebb vitába Japánnal a szigetországból az amerikai piacot elárasztó olcsó személygépkocsik, szórakoztató elektronikai cikkek dömpingje miatt. A termelés viszszaesése, a tömegessé váló munkanélküliség, a válságágazatok leépítése a társadalmi konfliktusok kiéleződését vonta maga után. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 127 ► Európa gazdaságtörténete A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 128 ► 7. Kelet-Európa 1945 után Kelet-Európa nem szerves fejlődés útján, hanem az 1945. évi jaltai és potsdami nagyhatalmi alkuk, tehát politikai kompromisszumok eredőjeként jött létre. Jalta olyan államokat vont a Szovjetunió vezetése alatt egy tömbbe, amelyek nagyságrendjüket, gazdasági fejlettségi szintjüket, társadalmi-politikai berendezkedésüket, a II. világháború alatti szerepüket és sorsukat illetően lényegesen különböztek egymástól. Nagyok voltak a nyelvi, vallási, etnikai különbségek is. Az lett volna a racionális, ha a két világháború között ezek az egymáshoz földrajzilag közel fekvő, sokszor szomszédos, egy régióban található államok egymással építenek ki intenzív kapcsolatokat. Ehelyett azonban politikai, etnikai, történelmi okokból, részben gazdaságuk hasonló szerkezete miatt inkább valamely

európai nagyhatalom holdudvarába kerültek. Területük nagyságát tekintve a két szélső pólust Lengyelország és Albánia jelentette, fejlettség tekintetében az egykori NDK, Csehszlovákia és ugyancsak Albánia volt a két véglet. 81 Csehszlovákia – az NDK-val együtt – a keleti blokk legiparosodottabb országai közé tartozott. A két világháború között Csehszlovákia a világ ipari ranglistáján a 10 helyet foglalta el, acéltermelésben a 8, széntermelésben a 7., az egy főre jutó ipari termelés tekintetében pedig az igen előkelő 5. helyen állt Csehszlovákiában a két világháború között az ipari termelés aránya a mezőgazdasági termeléshez viszonyítva 50:18 volt és az összlakosságnak csak 27%-a foglalkozott mezőgazdasággal. Ezzel szemben Bulgáriában pl a lakosság 80%-a élt mezőgazdaságból, az ipar a nemzeti jövedelemnek kevesebb, mint 9%-át állította elő A kivitel 95%-át hagyományos mezőgazdasági termékek tették ki

A gazdaság regionális fejlettségi szintje tekintetében igen nagyok voltak a különbségek. Az egykori egységes Németországnak a szovjet megszállási zónája (az 1949 őszén de jure is bekövetkező kettészakadás utáni NDK) volt kevésbé iparosodott, ezen a területen – a barnaszén és vegyi anyagok kivételével – a nyugati területekhez képest kevés volt a nyersanyag, a textilés élelmiszeriparon túl fejletlen az ipar, különösen a nehézipar. A lengyelországi ún visszaszerzett nyugati területek az ország többi részéhez képest 81 Lengyelország területe úgy lett a második világháború után 311 ezer km2, hogy keleten a Szovjetunióhoz csatoltak 181,3 ezer km2-t, nyugaton pedig az egykori német birodalomból 104 ezer km2 ún. „visszaszerzett” területtel nőtt az ország Albániának ezzel szemben a területe nem érte el a 29 ezer km2-t. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 128 ► Európa

gazdaságtörténete Kelet-Európa 1945 után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 129 ► iparosodottabbak voltak, ti. itt bányásztak ki az ország széntermelésének 1/3-át, állították elő a villamos energia 38, a vegyipari termelés 80%-át. Az új területekkel együtt Lengyelország hosszú és úgy a kereskedelem, mint a hajózás szempontjából értékes tengerparthoz és kikötőkhöz jutott. Ugyanakkor a nyugati visszaszerzett területeket nem volt egyszerű feladat bekapcsolni az ország normális gazdasági vérkeringésébe A későbbi évtizedekben komoly feszültség forrásává vált, hogy Csehország és Szlovákia fejlettsége, gazdasági szerkezete lényegesen eltért egymástól A II világháború előtt Szlovákia lakosságának 55%-a mezőgazdasággal foglalkozott. Nyersanyaggal, elsősorban a kor legfontosabb energiaforrásának számító kőszénnel viszonylag jól el volt látva Lengyelország és

Csehszlovákia, barnaszénnel az NDK, kőolajjal és egyéb ásványkinccsel Románia. Lengyelország széntermelésben Európa 3 a világ 5 legfontosabb országa volt, a kitermelt a kőszén 35%-a külföldre ment. Ez a tüzelőanyag – a mezőgazdasági nyerstermények mellett – az ország legfontosabb, minden piacon értékesíthető exportcikkévé vált A többi kis kelet-európai ország nyers- és fűtőanyagban kifejezetten szegény volt, pl. Magyarországot Európában ebben a tekintetben csak az úgyszólván semmilyen nyersanyaggal nem rendelkező Dánia múlta alul. Egy főre jutó energiahordozó készlet egyezményes tonna/fő (a feltárt és reménybeli készletekkel együtt), 1958 Ország Magyarország Románia Bulgária NDK Csehszlovákia Lengyelország Európa* Világ * Tüzelőanyag 160 142 180 483 586 5620 1036* 1012* Tüzelőanyag és vízierőkészlet együtt 185 332 422 542 767 5670 1152* 1159* A SZU európai része nélkül A reménybeli készletek

nélkül * A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 129 ► Európa gazdaságtörténete Kelet-Európa 1945 után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 130 ► Az egy főre jutó villamosenergia-termelés a világ néhány országában, 1957/58, kWó Magyarország NDK Lengyelország Csehszlovákia SZU Norvégia Svájc Ausztria Francia o. NSZK USA Kanada 645 1870 820 1390 1045 7800 3300 1640 1290 1690 3780 7240 ebből vízi energia 100% ebből vízi energia 100% ebből vízi energia 77% ebből vízi energia 50% ebből vízi energia 15,3% A térség országainak egy része (Bulgária, Románia, Magyarország) Németország oldalán vett részt a II. világháborúban, más része (Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Albánia) a fasiszta agresszió áldozata lett. A Vörös Hadseregnek a kelet-európai országok elfoglalása, felszabadítása és megszállása eltérő méretű

veszteségeket okozott. Jugoszláviát 1941 áprilisában német, olasz és magyar csapatok szállták meg, a király és a kormány külföldre menekült. A megszállók elleni harc legfőbb vezetője és szervezője a Jugoszláv Kommunisták Pártja volt, amely Kelet-Európa legjelentősebb ellenállási mozgalmát szervezte meg és lényegében saját magát szabadította fel. A JKP irányítása alatt 360 000 fős hadsereg harcolt a függetlenségért, bár a belső megosztottság miatt az ellenállók időnként nem csak a fasisztákat, hanem egymást is gyilkolták. A háború végén megalakult kormányban a londoni emigráció néhány tagja is miniszteri tárcához jutott. Miután a szovjet csapatok elérték a román határt, 1944. augusztus 23án belülről megdöntötték az Antonescu-diktatúrát és Románia szembe fordultak a németekkel. A sikeres kiugrás után a Szovjetunió néhány nap alatt, lényegében emberveszteség nélkül elfoglalta az ország területét.

Bulgáriában a II világháború alatt – mivel az ország csatlakozott a fasiszta tengelyhatalmakhoz – német csapatok állomásoztak. A német megszállók elleni felkelés 1944. szeptember 9-én a román kiugrás közvetlen hatása- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 130 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 131 ► ként robbant ki. A szovjetek ennek hírére átlépték a határt és a román hadsereg átállt a felkelők oldalára. Szófiában megdöntötték a kormányt és antifasiszta politikai programmal koalíciós kormány alakult. Magyarországról, Lengyelországból, Csehszlovákiából ellenben hosszú csatározások és súlyos veszteségek után sikerült kiverni a németeket. A II. világháború alatt a Szovjetunión kívüli kelet-európai országok közül Németországot (illetve a későbbi NDK-t),

Lengyelországot, Jugoszláviát és Magyarországot érték a legnagyobb ember- és anyagi veszteségek. A háborúban 6,5 millió lengyel halt meg, de az ország lakossága a területi változások miatti ki- és betelepítések, valamint a kényszerű migráció negatív egyenlegeként még ennél is jobban, 33 millióról 24 millióra csökkent. A Szovjetunió, Németország, Lengyelország után a háborús áldozatok tekintetében a maga 1,7 millió emberveszteségével Jugoszlávia áll a negyedik helyen. Viszonylagosan a lengyel veszteségek aránya volt a legnagyobb, a népesség közel 16,5%-a halt meg, e tekintetben a Szovjetunió (15%), majd Jugoszlávia (11,2%) következett, a szomorú sorban Németország volt a negyedik (9,5%) és Magyarország az ötödik (6,2%). Lengyelországban megsemmisült a vasúthálózat 84, az állatállomány 75%-a, teljesen leromboltak 350 000 városi lakó- és egyéb épületet, a termőföldek mintegy fele, kb. 8 millió hektár a háború

végén megműveletlen maradt. Magyarországon elpusztult a nemzeti vagyon 40%-a, ami öt év nemzeti jövedelmének felel meg. Ugyanakkor a pl a cseh és szlovák, a román, a bolgár gazdaság ezekhez képest jóval kisebb mértékben pusztult, ezért ezekben az országokban a háborús károk helyreállítása is rövid idő alatt megtörtént. Kelet-Európában a II. világháború után mindenütt 1-3 éves újjáépítési terv keretében állították helyre a háborús károkat. Hároméves volt a nagy pusztításokat elszenvedett lengyel és magyar, kétéves a csehszlovák, a bolgár, az NDK és egyéves a román újjáépítési terv. Az újjáépítési időszakban a kibocsátás növekedése – a háború utáni újjáépítési periódusok sajátosságai miatt – nagyon gyors volt, ezért az újjáépítési tervekben megfogalmazott ipari termelési célkitűzéseket általában mindenütt határidő előtt teljesíttették, Magyarországon pl. 2 év 5 hónap,

Lengyelországban 2 év 10 hónap alatt stb. Az ipar mindenütt túlteljesítette a tervben megfogalmazott célokat, a mezőgazdaság viszont nem érte el a tervezett kibocsátási szintet82 Lengyelországban pl. a mezőgazdaság a háború előtti utolsó békeév 80%-át, Magyarországon 85%-át teljesítette 82 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 131 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 132 ► (Ebben a háborús pusztításon és a földtulajdon radikális megbolygatásán túl szerepet játszott az Európát 1946–47-ben általánosan sújtó aszály is.) A háború befejezése után Lengyelországban és Magyarországon zajlott le a legradikálisabb méretű földosztás, mivel e két országban a 100 holdnál nagyobb birtokok aránya 47-48%-os volt. Lengyelországban 7 millió ha földet osztottak szét 1,1 millió

földigénylő között. Magyarországon a földosztás a művelhető földterület 1/3-át érintette és 642 ezer igénylő kapott átlagosan 5,1 holdat. A földosztás Bulgáriában volt a legkisebb mértékű, itt ugyanis a török uralom alól való felszabadulás egyet jelentett a szultáni nagybirtok megszüntetésével. A II világháború után Bulgáriában az 1946 március 12-én megszületett földreformról szóló rendelet 20 (Dobrudzsában 30) hektárban húzta meg a kisajátítási határt és a földosztás során 165 ezer holdat osztottak szét 127 ezer paraszt között. Jugoszláviában a kisajátítási határt – Bulgáriához hasonlóan – alacsonyan, 25 (különösen rossz minőségű föld esetében 35) hektárban állapították meg. A földosztás során 1,5 millió hektár földet osztottak szét a földdel nem rendelkező parasztok között A partizánokkal együttműködő földtulajdonosokat kártalanították, a többieket nem Az állami birtok aránya

Lengyelországban és Csehszlovákiában volt a legnagyobb, közvetlenül a háború befejezése után mindkét országban megközelítette a szántó 10-10%-át. E két országban milliószámra telepítették ki a németeket, a tőlük – és a kollaboránsoktól, Csehszlovákiában a magyaroktól – elkobzott földeken elsősorban állami gazdaságokat szerveztek. Csehszlovákiában a Szudéta-vidéken, Lengyelországban pedig a Németországtól elcsatolt nyugati területeken jelentős volt a mezőgazdaságban a munkaerőhiány. Az államosítás Albániában, Jugoszláviában és Csehszlovákiában kezdődött leghamarább. Jugoszláviában a németekkel harcoló partizánok az ország felszabadításával egyidejűleg kisajátították a német megszállókkal rendszerint együtt működő tőkéseket. A németekkel kollaboráló hazai nagytőkét már 1945 júliusában államosították, majd 1946. december 5-én állami kézbe került az egész gyáripar. Hasonló volt a

helyzet Albániában is, ahol 1944 májusában kisajátították a háborús bűnösök vagyonát, majd 1945 januárjában sor került a német és olasz vállalatok államosítására, ami egyúttal maga után vonta az állami külkereskedelmi monopólium megteremtését is. Csehszlovákiában 1945 októberében államosították a nagyipar 62%-át A vagyon konfiskálásának részben büntető jellege volt. Lengyelországban 1946 júniusában államosították az 50 főnél többet foglalkoztató nagyipart, az egész ipari termelésnek kb. 73%-a került ezzel a lépéssel állami kezelés- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 132 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 133 ► be. Bulgáriában 1947 decemberében az ipar 98,2%-a került állami kézbe Magyarországon több lépcső után 1948 márciusában került sor a 100 főnél

többet foglalkoztató hazai tulajdonú üzemek államosítására. A hazai és külföldi tőke államosítása után a legtöbb kelet-európai országban 1948/49-től kezdve rövid idő alatt adminisztratív eszközökkel csaknem teljesen felszámolták a kisipart és kiskereskedelmet is. Ez alól az NDK és Európán kívül Kína jelentett kivételt. Kelet-Németország megalakulása után Sztálin néhány évig még hitt abban, hogy a közeli jövőben – természetesen mérsékelt szocialista alapon – egyesíteni lehet az NDK-t és az NSZK-t. Ezért az NDK-ban a kis- és középüzemeket, kisipart, szolgáltatói magánszektort nem számolták fel, azok egyéni tulajdonban maradtak, pontosabban Erich Honecker kifejezésével élve „félállami” tulajdonná váltak. A kelet-német pártvezér 1972 februári magyarországi látogatása során Kádár Jánosnak panaszkodott a „fél-állami vállalatoknál jelentkező kapitalista tendenciák” miatt. Az NDK-ban ebben a

szférában az 1970-es évek elején 1,4 millió fő dolgozott és a félig vagy egészen magánkézben lévő vállalatok közül kb. 700-nak haladta meg az alkalmazotti létszáma az 500 főt, ami Kelet-Európában egészen kivételesnek számított. Az NDKban a nagyvállalatok amúgy is állandó munkaerőhiányát tovább növelte, hogy a magánszektor létszámnövelése részben az állami vállalatok rovására történt. Ezért az 1970-es évek elején intézkedtek a magánszektor állami kártalanítás mellett történő államosításáról úgy, hogy az arra alkalmasnak ítélt volt tulajdonosok egy részét vezető beosztásokban alkalmazták az államosított üzemekben. A kelet-európát megszálló szovjet csapatok nem voltak semlegesek, számtalan esetben közvetlenül is beavatkoztak a csatlós országok belügyeibe. A Szovjetunió új érdekszféráját az első pillanattól kezdve igyekezett politikai és gazdasági függőség alá vonni. Gépek, vasúti

berendezések, hajók, úszódaruk, fémek, nyers- és tüzelőanyagok, valamint mezőgazdasági termékek alkották azokat a fontosabb árucsoportokat, amelyekből a vesztesek jóvátétel címén a Szovjetuniónak szállítottak. Sor került – ugyancsak jóvátétel címén – az itt lévő üzemek egy részének leszerelésére és kiszállítására is. A békeszerződés aláírásáig mint megszállók, attól kezdve pedig különböző ürügyekkel (az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok utánpótlási vonalának biztosítása céljából, illetve a Varsói Szerződés alapján) szovjet katonai egységek tartózkodtak a kelet-európai országok területén. Romániából 1958-ban kivonták a szovjet csapatokat, Csehszlovákiában viszont A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 133 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄

134 ► az 1968-as bevonulás után ott maradtak. Lengyelországban – amely nemzetköz jogilag a győztesek táborához tartozott – csak szovjet repülők tartózkodtak a civil lakosságtól jól elszeparált, nem látható módon A londoni Hadászati Kérdéseket Tanulmányozó Intézet kiadványa 1969/70-ben 32 Kelet-Európában állomásozó szovjet hadosztályról tud, amelyből 20 az NDK-ban, 3 Lengyelországban, 4 Magyarországon és 5 Csehszlovákiában teljesített szolgálatot. De volt két hadosztály Mongóliában is Az „ideiglenesen” Kelet-Európában állomásozó egységek korlátozták az adott országok szuverenitását, bár a szovjetek lehetőség szerint tartózkodtak attól, hogy a csatlós államok területén tartózkodó egységeiket belpolitikai válságok „megoldására” bevessék, ti. a tapasztalatok szerint az ilyen megoldások hatékonysága – talán az 1953 júniusi berlini munkásfelkelés vérbe fojtását kivéve – kétséges volt. A

politikai propaganda tagadta a megszállás tényét, és a szovjet egységek idegen országokban való állomásoztatását nemzetközi katonai okokkal magyarázta. N Sz Hruscsov egyik alkalommal viccesen azt javasolta Kádár Jánosnak, hogy a magyarok is állomásoztathatnának néhány egységet a Szovjetunió területén és így – főleg kifelé – az egyoldalú függés kölcsönössé válna. Az SZKP főtitkára ugyanezen a moszkvai megbeszélésen arról is panaszkodott, hogy nagyon sokba kerül számukra a külföldön állomásoztatott csapatok fenntartása. A térség gazdaságába való szovjet behatolást szolgálták a kelet-középeurópai általában 50:50%-os tulajdoni megoszlású vegye vállalatok is. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a kelet-európai országok minden körülményt mérlegelve elsősorban azért fogadták el a vegyes vállalatok létesítésére vonatkozó szovjet javaslatot, mert különben fennállott annak a reális veszélye, hogy

a győztes egyszerűen leszereli és kiszállítja a neki juttatott, és keleten nagyszámú vállalatban szétszórt német vagyont. Annak a megmaradó vállalatok működőképessége szempontjából beláthatatlan következményei lettek volna, ha a győztes hatalom kimazsolázza és hazaviszi a legértékesebb gépeket és berendezéseket. Az sem volt utolsó szempont, hogy a vegyes vállalatok mégiscsak Kelet-Európa területén maradtak, a fejlesztés és beruházás költségeit az érintett országok közösen viselték, a Szovjetunió „csak” a vagyonarányosan rá eső terméket és nyereséget repatriálta. A vegyes vállalatokat a Szovjetunió Külföldi Javainak Főigazgatósága irányította Moszkvából. Európában Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és Jugoszláviában alakultak formálisan kettős irányítású (paritásos alapon szervezett igazgató tanács és felügyelő bizottság, nemzeti elnök és szovjet igazgató A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 134 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 135 ► vagy fordítva), valójában azonban szovjet irányítás alatt álló, minden megszállt országban különleges kedvezményeket és jogokat élvező privilegizált vegyes vállalatok. Magyarországon és Romániában jelentős, Bulgáriában kisebb német tulajdon volt. Romániában a közös bankok, biztosítótársaságok, légi- és hajózási társaságok mellett a SOVROM nevű szovjetromán vegyes vállalat volt az egyik legjelentősebb, amely a kőolaj és a földgáz kiaknázásán túl számos egyéb tevékenységgel – többek között útépítéssel is – foglalkozott. Egyes adatok szerint a vegyes vállalatok révén a Biharban bányászott román uránérc is a Szovjetunióba került. Jugoszláviában, mint a győztes hatalmak közé tartozó államban a

német tulajdon a Szovjetuniót nem illette meg. A jugoszlávok kezdeményezésére az itt megalakult két vegyes vállalat a hajózás és a légi forgalom fejlesztését szolgálta Néhány év múlva Jugoszláviában az ismert konfliktus miatt a vegyes vállalatok itt megszűntek. A többi kelet-európai országban Sztálin halála után számolták fel a vegyes vállalatokat mégpedig úgy, hogy az egyes országok – rendszerint szovjet kedvezmények mellett – kivásárolták a szovjet tulajdoni részt. Kínában már a II. világháború előtt kutattak nyersanyagok után szovjet geológusok Az első szovjet–kínai vegyes a színesfém ércek bányászatára, dúsítására, illetve a kőolaj kitermelésre és feldolgozásra alakultak Ezek a vegyes vállalatok 1943-ig, a szovjet szakértők távozásáig működtek. A háború befejezése és a kínai kommunista hatalomátvétel után 1950-ben újra alakultak szovjet–kínai vegyes vállalatok, amit a Szovjetunió az 1954.

október 12-én aláírt szerződés értelmében adott át Kínának úgy, hogy a 824 millió rubelre értékelt szovjet berendezéseket kedvezményes feltételekkel, hosszú lejáratú hitel keretében adták át a kínaiaknak. 7.1 Demográfia, urbanizáció, foglalkoztatás A II. világháború és az azt követő néhány év egyúttal az újabb kori legnagyobb kényszerű népvándorlás időszaka is A háború, a deportálások, a hadifogság, a területi változások és a ki-betelepítések milliókat mozdítottak ki – sokszor véglegesen – otthonukból. Kelet-Európa az 1950-es évek elejére még nem heverte ki a háborús népességveszteséget és a kitelepítéseket, összlakossága ebben az évben mintegy 7 millióval volt kevesebb, mint a háború előtt. A csökkenés túlnyomó többsége a Szovjetunióra, Lengyelországra és Kelet-Németországra esett. A Lengyelországhoz csatolt nyugati területekről közel 8 millió németet űztek el, helyükre zömében a

szovjet megszállás alá került keleti területekről repatriált lengyelek köl- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 135 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 136 ► töztek, az ő helyüket viszont mintegy 2,5 millió, a háború előtti szovjet területekről érkező orosz, ukrán, fehérorosz foglalta el. Csehszlovákiából mintegy 3,2 millió németet telepítették ki Németországba, akiknek munkaerővel történő pótlása több mint egy évtizeddel a háború után sem fejeződött be teljesen. Az aktív németek kitelepítését főleg a cseh mezőgazdaság, a textil- és kerámiaipar sínylette meg Csehszlovákia népessége ezen túl Kárpátalja Szovjetunióhoz történő csatolása miatt is csökkent. A Felvidéken jórészt egy tömbben, kompakt egységben élő összes magyar kényszerkitelepítését Benes

köztársasági elnök a demokratikus nagyhatalmaknál nem tudta kieszközölni, ugyanakkor az ott élő 6-700 ezer magyar közül mintegy 30-35 ezret elűztek, kb. 70 ezret pedig az 1946 februári lakosságcsere-egyezménnyel mégis csak eltávolítottak Kelet-Európát a háború előtt nagyjából kiegyenlített nemek közötti arány jellemezte némi nőtöbblettel. A nők már a II világháború előtt is tovább éltek, mint a férfiak, ezért a nőtöbblet tipikusan a korfa csúcsán elhelyezkedő idősebb korosztályokat jellemezte. A háború azzal a következménnyel járt, hogy a 15–39 éves korosztályon belül is jelentős nőtöbblet alakult ki (Lengyelországban pl a II világháború előtt ebben a korosztályban a nők száma 234 ezerrel, ezzel szemben 1950-ben már 391 ezerrel haladta meg a férfiak számát.) A háború után a térségben visszaállt a normális születési arányszám, amely Lengyelországban és Albániában volt a legmagasabb, részben a

vallásos meggyőződés és a mezőgazdasági foglalkoztatottak magas aránya, részben a biztos munkahely és az anyákról való növekvő gondoskodás hatására. A háború után emelkedő születési arányszám a kelet-európai országok egy részében az 1950-es évek elejétől ismét csökkenni kezdett, Magyarországon pl. az 1948 évi 21 ezrelékről 1952-re 20 ezrelék alá A születések számának visszaesése részben az iparosítás munkaerő-elszívó hatására vezethető vissza, amely nagymértékben csökkentette a magasabb termékenységű mezőgazdasági (falusi) lakosság arányát, másrészt a női munkaerő növekvő arányú foglalkoztatására. A női munkavállalás és a gyerekszám közötti összefüggés köztudottan. A tradíciók gyengülése és a hagyományos gondolkodás háttérbe szorulása ugyancsak csökkentette a gyereklétszámot. Mindez a politikai vezetést Magyarországon elsősorban kemény adminisztratív, részben szociálpolitikai

intézkedések megtételére késztette, amelyek az 50-es évek első felében rövid ideig tartó fellendülést hoztak. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 136 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 137 ► Az abortusz szigorú tiltása, sőt üldözése azonban csak Budapesten és néhány vidéki nagyvárosban emelte a születések számát, de itt is csak átmenetileg. A születési arányszám a szigorú abortusz rendszabályok bevezetése ellenére rövid idő után még Budapesten is csökkenni kezdett, falun pedig ezek az intézkedések lényegében hatástalanok maradtak. (Becslések szerint a tiltó rendelkezések idején kb. 100 000 illegális abortuszt hajtottak végre Magyarországon.) Vidéken a születések száma csak 1954-ben emelkedett, de ekkor sem a tiltó rendelkezések, hanem feltehetően a falusi lakosságot

kedvezően érintő változások hatására Ezt támasztja alá az a tény, hogy falun a magasabb születési arányszám még 1955-ben is megmaradt, amikor az abortusz-tilalmon már lényegesen enyhítettek, sőt még 1956ban is magasabb volt a falusi születési arányszám, mint 1953-ban, pedig ekkor az abortuszt már engedélyezték. Magyarországon a szigorú tiltó intézkedéseken 1954 után fokozatosan enyhítettek, 1956 nyarán pedig ismét lehetővé tették a nem kívánt terhesség megszakítását. Ezt követően rohamosan emelkedni kezdett a művi vetélések száma és ezzel egyidejűleg visszaesett a születési arányszám is. A magyarországihoz hasonlóan más szocialista országok példája is egyértelműen bizonyítja, hogy a demográfiai folyamatok adminisztratív eszközökkel nem befolyásolhatók. Romániában pl 1966-ban teljes abortusz tilalmat vezettek be és beszüntették a fogamzásgátlók árusítását Ennek hatása egy év alatt kifulladt, ti a

rövid időre 14,3 ezrelékről 27 ezrelékre ugró születési arányszám – a tiltó rendszabályok ellenére – hamarosan ismét megállíthatatlanul csökkenni kezdett és három év múlva már 20 ezrelék alá süllyedt. Bulgáriában a 8 millió 226 ezer fős lakosság 10 millióra növelésére 1968-ban maga Todor Zsivkov hirdetett kampányt Romániához hasonlóan megszigorították az abortuszt és megtiltották a fogamzásgátló szerek forgalmát, felléptek a „leányanyákat” elítélő közhangulat ellen. Emellett a népszaporulatot egy sor szociális juttatás felemelésével igyekeztek fellendíteni, amely a bolgárok számának emelésén túl kimondatlanul a 700 000 fős török és a 200 000 fős cigány lakosság túlzott elszaporodása ellen irányult A természetes szaporulat másik fontos összetevője, a halandósági arányszám tekintetében az 1960-as évek közepéig Kelet-Európában is látványos javulást tapasztalunk. A trend azonban az évtized

második felében megtört, és egy sor szocialista országban (Bulgária, Csehszlovákia, Románia, Magyarország, Lengyelország) nem csak megállt a halandósági arányszám további csökkenése, hanem egyes korosztályokban (pl. a 40-50 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 137 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 138 ► éves férfiak körében) növekedni kezdett, amely a népességszám stagnálásához, majd az 1980-as évek elejétől csökkenéséhez vezetett. Németországba 1948-ig kb. 11,6 millió kelet-európai németet telepítettek ki, ebből 4,3 millió esett a későbbi NDK-ra 83 A németek exodusa alig megoldható problémát okozott a háború utáni ellátási gondok tömegével küszködő befogadó ország számára, mindenesetre a szovjet zónába történő bevándorlás 1948-ig kompenzálta a negatív

természetes szaporulatot és az NSZK-ba való szerény kivándorlási különbözetet, a népesség száma ezért nőtt. Az NDK-ból jellemzően 1948-tól kezdődött el a tömeges NSZK-ba való kivándorlás, ami a berlini fal megépítéséig különösebb akadályokba nem ütközött. Nem voltak nyelvi és kulturális nehézségek és sok kelet-németnek éltek rokonai az NSZK-ban, akik befogadták és segítették a menekülőket. Az NDK-ból a másik német államba történő kivándorlásnak 1953-ban volt a csúcspontja, akkor 350 000–400 000 fő hagyta el az országot. Az NDK becsült népességmozgása 1946 és 1956 között, millió fő Bevándorlás Nettó kiTermészete Bruttó Keletvándorlás az s szaporulat növekedés Európából NSZK-ba 1946 közepétől 1948 közepéig 1,7 0,4 −0,3 +1 1948 végétől 1956 elejéig 0,1 2,2 +0,6 −1,5 Időszak Az NDK-ba történő bevándorlók kor- és nem szerint összetétele nagyjából megegyezett az ott élő

őslakosságéval, az innen kivándorlók jelentős része viszont fiatal, jó erőben lévő férfi volt, ami – a tábor legalacsonyabb születési arányszámával párosulva – súlyos munkaerőhiányt idézett elő. Ezen többek között a szocialista országokból toborzott vendégmunkásokkal igyekeztek enyhíteni. 84 A háború utáni gazdasági fejlődés Kelet-Európában döntően a gazdaság extenzív forrásainak kiaknázásán alapult. A háztartásban dolgozó nő és a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő jelentette a pótlólagosan bevonható munkaerő legfontosabb forrását. Kétkezi, fizikai munkára fog83 A kelet-európai német kisebbség egy része – nem teljesen jószántából ugyan – de saját elhatározásból települt át az óhazába. 84 Magyarországgal pl. 1967 május 26-án írt alá szerződést az NDK fiatalok 2-3 éves foglalkoztatásáról. Az egyezmény értelmében 1967-ben mintegy 1000-2000, azt követően pedig évi 4-5000 magyar

fiatal vállalhatott munkát Kelet-Németországban. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 138 ► Európa gazdaságtörténete Kelet-Európa 1945 után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 139 ► ták a vagyonukat és az egzisztenciájukat veszített magántulajdonosokat és tisztviselőket, a gyorsan tönkre tett kisiparosokat, nem utolsósorban a politikai és köztörvényes fogva tartottakat. Lengyelországban 1953-ban a bányászok 18, 1955-ben 16%-a volt fogoly vagy katona. Magyarországon a foglyok foglalkoztatása a bányákban 1952-ben kezdődött, a katonáké 1953-ban. A két kategória 1956-ban együttesen 13 500 főre (azaz a bányászok mintegy 15%-ára) rúgott A 14–39 éves korosztályok aránya az NDK-ból kivándorlók között nemenkénti bontásban, 1952 és 1956 között Év 1952 1953 1954 1955 1956 első fele Férfi 56,6 50,1 53,8 61,9 57,0 Nő 48,4 46,4 51,8

55,5 53,0 A két világháború között a Szovjetuniót leszámítva alacsony volt a keleteurópai nők foglalkoztatása. Az I világháború utáni évek és a gazdasági világválság időszakának magas munkanélkülisége, továbbá a „Kinder, Küche, Kirche” elv érvényesülése megakadályozta a nők tömeges munkába állását. A háború alatt Németországban (de más kelet-európai országban is) nőtt a nők foglalkoztatása, de az igazi változást ezen a téren a szocializmus hozta Ebben gazdasági szempontok játszották a legfontosabb szerepet, de az emancipáció és a nők munkába állítását megkönnyítő szociális intézmények jelentősége sem volt elhanyagolható. A két háború között a kelet-európai országokban dolgozó nők negyede, harmada házi cseléd volt Ez a foglalkozás a szocializmusban eltűnt, a nők a gazdaság termelő ágazataiban helyezkedtek el A nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatott nők aránya keleten és nyugaton

egyaránt kb. 1/3, a különbség az, hogy keleten a nőket sokkal nagyobb arányban foglalkoztatták a nehézipari ágazatokban, mint nyugaton. Női bányászok, kohászok, acélöntők stb a Szovjetunióban is csak a háború alatt és kényszerből dolgoztak, ezekből a kifejezetten nehéz és veszélyes foglalkozási ágakból később kikoptak, sőt ilyen munkakörökben a nők foglalkoztatását 1955-től már a Szovjetunióban is rendelkezések korlátozták. A nők egyéb termelő ágaza- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 139 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 140 ► tokban való foglalkoztatásának magas aránya azonban a szocializmus egész időszakában jellemező. A középiskolákban és a felsőfokú tanintézetekben tanuló fiatalok számának lassú, de állandó emelkedése egyre népesebb korosztályok

esetében tolta ki az aktív életbe való belépés idejét A hadköteles fiatalok közül a munkába vonhatók számának hullámzását a kelet-európai hadseregek létszámának ingadozása befolyásolta. A korai háború idején a keleti hadseregek száma felduzzadt, a szolgálati idő pedig meghosszabbodott, ami csökkentette a munkába vonható fiatalok számát, miközben egyre több munkaerőre lett volna szükség. (Emiatt a hadseregeket mindenütt és rendszeresen igénybe vették a mezőgazdasági munkacsúcsok idején és a nagy építkezéseken) Egy 8 kelet-európai országra kiterjedő vizsgálat a foglalkoztatottak megoszlását és a két legfontosabb nemzetgazdasági ág nemzeti jövedelemhez való hozzájárulásának arányát tekintve az országokat az 1950-es és 1960-as években három csoportba sorolta: a) Albánia, Bulgária, Románia, alapvetően agrárország, b) Csehszlovákia, NDK ipari országok, c) Lengyelország, Magyarország és a Szovjetunió e két

szélső pólus között helyezkedett el. A háború után egy sor kelet-európai országban (Magyarországon, Csehszlovákiában, az NDK-ban) nőtt a mezőgazdaságból élők aránya, majd az ún. szocialista iparosítás során 1954-ig rohamosan csökkent, aztán az új szakaszban átmenetileg ismét nőtt a mezőgazdaságból élők aránya. A városlakók száma és aránya nagyon nem pusztán a természetes szaporulatnak, hanem falvak várossá történő átsorolásának, illetve települések városokhoz történő csatolásának a következtében is nőtt. Lengyelországban pl 1949 és 1955 között az átsorolások és odacsatolások miatt mintegy 1 millióval, a természetes szaporulatból 1,2 millióval, a bevándorlásból adódóan 741 ezer fővel nőtt a városi lakosság száma. Ugyanebben az időszakban Katovice területe 55, Bialystoké 82, Varsóé 200%-kal lett nagyobb A városok lakossága a legtöbb országban nagyon egyenlőtlenül nőtt, a népesség

növekedése döntően a fővárosra és a nagy ipari központokra koncentrálódott, ugyanakkor sok kisváros hanyatlott. Kivétel Csehszlovákia, ahol a főváros és a nagyvárosok létszámának növekedését már az 1950-es évek első felében is adminisztratív korlátokkal akadályozták, ezért sokan a kitelepített németek helyét foglalták el az általában 50 ezer főnél kisebb szudéta városokban. Így Csehországban a kisvárosok népes- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 140 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 141 ► sége gyorsan nőtt. Az NDK nagyvárosainak és ipari központjainak a lakói ha tehették, a háború végén az állandósuló bombázások miatt vidékre költöztek, emiatt 1939-hez képest 1955-ig a 100 ezer lakosnál nagyobb városokban élők aránya 27,2%-ról 21,6%-ra csökkent,

miközben a 10 ezer főn aluli kisvárosok 46,7%-ról 51,7%-ra növelték lakóik arányát az összes városi lakosságon belül. Az NDK-ban a falusi, félig falusi települések lakásviszonyai mindig kedvezőbbek voltak a szocializmus évtizedeiben, mint más kelet-európai településeken. Általános munkaerő-felesleg Bulgáriában és Albániában fordult elő, mivel nagy volt a természetes szaporulat, másrészt a nagyon alacsony bázisról induló iparosítás tempója hiába volt kiemelkedően gyors, az ipar és a szolgáltatás a mezőgazdaságból felszabaduló összes munkaerőt nem tudta foglalkoztatni. Az 1960-as évek végétől a Szovjetunió a kelet-európai országok számára többletnyersanyagot csak beruházási hozzájárulás fejében volt hajlandó szállítani. A már akkor is eladósodott bolgárok beruházási hozzájárulás helyett az odahaza egyre nehezebben foglalkoztatható munkaerő egy részét küldték a Szovjetunióba, akik ott szovjet

bányákban, építőiparban, fakitermelésen dolgoztak. Hasonló szerződést kötött Bulgária munkavállalók csehszlovákiai foglalkoztatására is, azonban a szerződésben foglalt kontingenst a csehek nem használták ki. A bolgár munkavállalók szovjetunióbeli foglalkoztatása nem volt eredményes, fakitermelésben pl. a tervezett mennyiség ötödét sem produkálták. A primitív körülmények és a nehéz klimatikus viszonyok miatt a kezdeti lelkesedés hamar alábbszállt és Bajbakov egyik magyarországi látogatásán megemlítette, hogy a bolgár munkások „szöknek haza”. A többi kelet-európai országban viszont generális volt a munkaerőhiány, ami jórészt a rendszer szervezetlenségére és működési zavaraira vezethető vissza. A szakképzetlen munkaerő iránti igényt a kiegészítő munkaműveletek, mindenekelőtt a szállítás, anyagmozgatás rendkívül alacsony szintű gépesítettsége táplálta. Romániában nagy nehézipari kombinátokban

még az 1960-as években is a lovas kocsival hordozták az egyik műhelyből a másokba a további megmunkálásra váró nehéz alkatrészeket, részegységeket. A vállalatok becslések szerint a munkaerő ötödét fölöslegesen foglalkoztatta, részben szociális okok miatt, jórészt pedig az ütemtelen termelés, az akadozó nyersanyagellátás és a hó végi, év végi hajrák, a beszállítók, kooperációs partnerek rendszeres késései miatt a vállalatoknak állandóan több munkást kell tartaniuk, mint amennyire ténylegesen szükség lett volna. A mezőgazdaságban a csúcsmunkák idején, illetve a szocialista szektorban hiányzott a munkáskéz, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 141 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 142 ► kapálás, aratás, betakarítás idején katonákat, diákokat, sőt munkásokat és

tisztviselőket is mozgósítottak az esedékes munkák elvégzésére. A falusi munkaerőhiányt Csehszlovákiában és Lengyelországban a jól ismert területi aránytalanságok tovább növelték. A kitelepítések és területi csatolások miatt elnéptelenedett vidékeken sok föld évekig ugaron maradt. A falut elsősorban az iskolát végzett fiatalok és a leszerelt katonák hagyták ott (pontosabban nem tértek vissza eredeti lakóhelyükre). Azok, akik városi lakáshoz, albérlethez jutottak, beköltöztek, a többiek ingáztak. A mezőgazdasági foglalkoztatottak átlagos életkora mindenhol emelkedett. Csehszlovákiában a munkaképes mezőgazdasági lakosságnak 1930-ban 13,1%-a. 1953-ban 17,5%-a, az NDK-ban 1950-ben 12, 1956-ban 14,4%-a volt 60 éven felüli. Az NDK-ban a 18 éven aluli fiatalok aránya a szövetkezetekben az 1954 végi 7,3%-ról 1957 márciusára 4,4%-ra csökkent Annak ellenére, hogy a munkaerőt a szocializmusban nem tekintették árunak, bizonyos

piaci erők itt is hatottak. Kínálati oldalon pl nehezen volt tervezhető a pótlólagosan bevonható munkaerő száma, keresleti oldalon pedig a vállalatok mindig versengtek a lehetséges munkaerőért, főleg a hiányszakmákban dolgozókért, ami bizonyos munkáskategóriák bérének emelkedéséhez, ezzel együtt béraránytalanságok kialakulásához vezetett. A szocializmusban a béralap elsősorban a teljes termelés értékétől függött, nagyon hosszú ideig ahhoz automatikusan igazodott, ezért a foglalkoztatottság és a bérek, illetve a termelékenység és bérek alakulása a vállalatokat nem igazán érdekelte. A Szovjetunióban a munkaerő fegyelmezésében durva adminisztratív módszereket alkalmaztak. A II világháború kitörése előtt büntetendő cselekménynek nyilvánították az igazolatlan hiányzást és a munkahelyekről való késést, amit börtönbüntetéssel, enyhébb esetben javító-nevelő munkával szankcionáltak. A szigort csak az 1956

április 25-i törvény enyhítette A kelet-európai Munka Törvénykönyveket az 1950-es évek elején az 1940-es szovjet jogszabály alapján alakították ki. Korlátozták a munkaerő szabad mozgását, lehetővé tették a dolgozók kötelező áthelyezését, illetve drasztikus munkafegyelmi intézkedéseket hoztak. Bevezették a munkaerő szervezett toborzását. Bár a minta a szovjet szabályozás volt, a munkaerőre vonatkozó törvényeket Kelet-Európában valamivel liberálisabban alkalmazták, 1953 nyarán érzékelhetően enyhítették, majd 1956-1957-ben legtöbbjüket hatályon kívül helyezték. A Kelet-Európában alkalmazott nyugdíjrendszereket mindig a munkaerőpiac konkrét helyzetéhez igazították. Általános munkaerőhiány idején a A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 142 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza

◄ 143 ► fizetésekhez képest nagyon alacsonyan megállapított nyugdíjakkal arra ösztönözték a nyugdíjasokat, hogy a hivatalosan megállapított (NyugatEurópához képest általában néhány évvel alacsonyabb) nyugdíjkorhatár elérése után tovább dolgozzanak. 1954–56 között viszont úgy módosították a nyugdíjrendszert, hogy a korhatár elérése után menjenek nyugdíjba az emberek. Az 1960-as években azokban az országokban, ahol ismét generális lett a munkaerőhiány, megint arra ösztönözték az embereket, hogy a nyugdíjba menetel időpontját önként tolják ki. 1956/57 fordulóján Kelet-Európa néhány országában átmenetileg ismét megjelent a munkanélküliség. Különböző racionalizálási és takarékossági intézkedések révén csökkent a beruházási ráta és az adminisztratív létszám. Leépítették a hadsereg hivatásos és polgári állományának egy részét, a Szovjetunióból nagy számban költöztek át lengyelek az

óhazába, csökkent a felsőoktatás hallgatóinak a száma, ami tovább növelte a munkaerő kínálatot. Romániában a kormány 1957 februári határozata felhatalmazta a vállalatokat, hogy felmondjanak azoknak a munkavállalóknak, akiknek (vagy családjuknak) földje, és így megélhetése is volt. Magyarországon átmenetileg csökkentették a nyugdíjkorhatárt és bevezették a munkanélküli segélyt A munkanélküliség azonban nem volt tartós, és az elhelyezkedési nehézség elsősorban bizonyos régiókban és leginkább a szakképzetlen nők, az iskolát elhagyó 17-18 éves fiatalok körében tapasztalható, a férfi fizikai munkások körében továbbra is hiány mutatkozott Egyes becslések Magyarországon 1957-ben 400 000 munkanélkülit prognosztizáltak. Az ilyen mértékű munkanélküliségtől való félelem azonban alaptalannak bizonyult, mivel a 200 ezres emigráció levezette a potenciális munkanélküliek nagy részét, másrészt a szocialista

országoktól hitelben kapott nyers- és alapanyagok, energiahordozók lehetővé tették az ipar termelésének gyors beindítását. A munkanélküli segélyben részesített családfők száma Magyarországon az 1957. májusi 42 ezerről decemberre 3000-re csökkent. Ennek ellenére Lengyelországban, Magyarországon és másutt a szakképzetlen nők elhelyezése – főleg az iparral nem rendelkező vidékeken – az 1960-as évek közepén továbbra is gondot okozott. Ráadásul ezekben az években a gazdaság növekedési üteme valamennyi szocialista országban visszaesett, a külkereskedelmi és főleg a nemzetközi fizetési mérleg passzívvá vált, egyre nagyobb terhet jelentett a nyugati adósságállomány növekedése. A gazdaság egyensúlyának a helyreállítása együtt járt a nemzeti jövedelem belső felhasználásra (beruházásra és fogyasztásra) fordítható részének csökkentésével. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom

Vissza ◄ 143 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 144 ► A középiskolát elhagyó, elsősorban az adminisztrációs pályák iránt érdeklődő fiatal lányok foglalkoztatásának megoldására találták ki az 1960-as évek elején a Szovjetunióban azt a megoldást, hogy megszerettetik velük a fizikai munkát és az érettségivel együtt egy szakmát is a kezükbe adnak. A szovjet kezdeményezés nyomán így vezették be más kelet-európai országok általános és középiskoláiban a politechnikai oktatást, illetve az 5+1-es rendszerű gimnáziumi tantervet. 85 Számos terv, ötlet született arra nézve, hogy az első számú politikai és állami vezetők – példamutatás céljából – bizonyos időszakonként maguk is vegyék ki a részüket a fizikai munkából. (Ezt Kínában, majd még ennél is sokkal szélsőségesebb formában Kambodzsában meg is

valósították.) A munkaerőhiány mellett Lengyelországban, Romániában az 1960-as évek közepétől kezdve a háború után született nagy létszámú korosztályok munkába állítása okozott gondot, akik nagyrészt egyszerre léptek a munkaerőpiacra. A kelet-európai rendszerek kitöredezett, illetve bizonyos korosztályoknál jelentősen kiugró létszámú korfája közismert problémák sokaságát okozta a bölcsőtől a koporsóig Elsősorban a Szovjetunió óriási területein az új nyersanyagforrások (kőolaj, földgáz) kiaknázása, illetve a mezőgazdaságban a szűzföldek feltörése az Urálon túli ázsiai részeken okozott munkaerő-problémát, ti. helyi forrásokból sem mennyiségileg, sem minőség szempontjából ezt az igényt nem lehetett kielégíteni. Ezért, illetve a távol-keleti területekre 1956 után évente milliós nagyságrendű munkaerőt kellett átcsoportosítani. Hiába volt azonban a bér ezeken a mostoha területeken 2-3-szorosa az

európai városokban elérhető fizetésnek, ez nem volt eléggé vonzó, ezért erős nyomás nehezedett a Komszomol szervezetekre, ti. a keleti nyersanyagforrások kiaknázása a fiatalokat célozta meg, mert őket nemcsak mobilizálni, de letelepíteni is könnyebb volt. Az 1970-es években a fejlettebb kelet-európai országokban a pótlólagosan bevonható munkaerő lassan kimerült. Mindenütt csökkent a munkaidő, előbb minden második, majd minden szombat szabad lett Tovább csökkentette a társadalmi munkaidőalapot az a tény, hogy a fiatalok egyre nagyobb részaránya végezte el a középiskolát és szerzett főiskolai, egyetemi diplomát. A nyugdíjkorhatár általában a férfiak esetében 60, a nőknél 55 év volt, az 1970-es években Lengyelországban és az NDK-ban ennél 5 A gimnazisták hetente egy napot valamelyik termelő üzemben egy szakma alapjainak elsajátításával töltötteik. A kísérlet néhány év után teljes kudarcba fulladt, mert sem a

feltételeket, sem pedig az érintettek érdekeltségét nem lehetett biztosítani. 85 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 144 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 145 ► évvel magasabb. A munkaerőhiányon a legtöbb országban a nyugdíjkorhatárt elért munkavállalók továbbfoglalkoztatásával igyekeztek enyhíteni, amit azzal ösztönöztek, hogy munkavállalás esetén a nyugdíjas a legtöbb országban a fizetést és a nyugdíjat (vagy annak meghatározott százalékát) egyaránt megkapta. 7.2 Jugoszlávia kiátkozása A hidegháború eszkalálódása és a Tájékoztató Iroda megalakulása egyre szorosabbra kovácsolta a Szovjetunió vezette „tábort”. A Szovjetunióhoz való feltétlen hűség egyik legfőbb biztosítékát az 1947/48 fordulóján felgyorsuló belpolitikai átalakulások jelentették. A

hatalomból minden eszközt felhasználva fokozatosan kiszorították a polgári erőket és KeletEurópában szovjet segítséggel, Moszkvához hű káderek szerezték meg a kulcspozíciókat. A szocialista országok totális egységén az első komoly rést a szovjet-jugoszláv viszály és szakítás ütötte. Sztálin meg volt arról győződve, hogy a III. világháború végzetszerűen bekövetkezik, kirobbanásának időpontját 1953/1954 környékére datálta. 86 A leendő háború sikeres megvívásának a szükségességéből fakadt az a törekvése, hogy a centralizmus és a teljes alárendelés alapján alakítsa ki a szocialista országok tömbjét. Sztálin számos erőfeszítést tett annak érdekében, hogy Jugoszláviát is alárendelje a tömb (illetve a szovjet) hatalmi érdekeknek. 87 Azt a bolgár, albán és jugoszláv államszövetséget, amelyet a két állam között kirobbant vita után a viszony megromlása egyik fő okaként tüntettek fel, eredetileg nem

Tito, hanem a bolgár Dimitrov – egyes állítások szerint Sztálinnal egyeztetve – kezdeményezte, 1948 elején azonban az orosz diktátor már nem értett egyet a külön szövetség ötletével. A Szovjetunió, mint a szocialista tábor legerősebb hatalma, egyik alattvalójától sem tűrte el, hogy megkérdőjelezze abszolút vezető szerepét, az meg Az I. és a II világháború tapasztalatai alapján úgy gondolták, hogy a III világháború után már nem egy, vagy egynehány, hanem lényegében az összes tőkés ország szocialista útra fog lépni, vagyis ebben az értelemben az újabb világháborút a szocialista rendszer világméretű győzelmének előfeltételeként értékelték. 87 A Jugoszláviában a háború után megalakult vegyes vállalatok sértették az ország szuverenitását, bár itt a megalakítást eredetileg a balkáni állam szorgalmazta. Gyakori vitára adott okot a Jugoszláviában a szakításig működő katonai és polgári szovjet

szakértők jogi helyzete és tevékenysége is. Általános jelenség volt 1945 után, hogy a szovjet katonai és polgári szakértők túlságosan beavatkoztak a csatlós országok életébe, de abban a Jugoszláviában, amely lényegében saját magát szabadította fel, ez a gyámkodás a többi keleteurópai országtól eltérően erős visszatetszést keltett. 86 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 145 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 146 ► egyenesen főbenjáró bűnnek számított, ha olyan lépésekre szánta el magát a nagy testvér megkérdezése nélkül, amely hatalmi pozícióit a Szovjetunió rovására erősítette volna. Tito délszláv föderációs terve, a tervezett balkáni vámközösség, illetve Triesztre és Karintia déli részére nyíltan megformált igénye Sztálinban minden bizonnyal ilyen

érzéseket keltett. A két ország közötti szakítás lépcsőfokai időrendben a következő volt: • 1948 februárjában a Szovjetunió a gazdasági nyomás eszközével élt, amikor nem volt hajlandó tárgyalni Jugoszláviával az éves kereskedelmi szerződések 1948. évi megkötéséről • 1948. március 18-án visszahívta katonai, másnap polgári szakértőit • 1948. március 20-án Tito – miniszterelnökként – Molotov szovjet külügyminiszterhez intézett levélében károsnak és indokolatlannak nevezte a szovjet szakértők visszavonását • 1948. március 27-én a szovjet kommunista párt rágalmak özönét zúdította a Jugoszláv Kommunista Párt vezetőire (lényegében már itt megfogalmazták a Tájékoztató Iroda júniusi határozatában megfogalmazott vádakat) • 1948. április 12–13-án a JKP KB ülésén visszautasították az SZKP vádjait. Az értékeléssel két KB-tag nem értett egyet, ezért őket később kizárták a KB-ból.

Időközben a viszály eszkalálódott, a csatlós országok kommunista vezetőitől egyeztetett levél érkezett a JKP vezetőihez, amelyben a magyar, a cseh, a román és a bolgár vezetők kijelentették, hogy az SZKP véleményével értenek egyet. • 1948. május elején Sztálin és Molotov levélben javasolta Titónak, hogy nézeteltéréseiket a Tájékoztató Iroda legközelebbi ülésén vitassák meg. • 1948. május 9-én a JKP Központi Vezetősége a javaslatot elutasította, mert tisztában volt vele, hogy a Tájékoztató Iroda ülésén kisebbségben maradna véleményével. • 1948. május 19-én Sztálin ismét levélben sürgette a JKP-t, hogy küldje el képviselőit a Tájékoztató Iroda ülésére. • 1948. május 20-án a JKP vezetősége – miután a szovjet vonallal egyet értő két KB-tagot néhány héttel korábban kizártak a vezetésből – egyhangúlag elutasította a Tájékoztató Iroda következő ülésén való részvételt A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 146 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 147 ► • 1948. május 22-én az SZKP KB levélben közölte a JKP-val, hogy a Tájékoztató Iroda június második felében tartandó ülésén napirendre tűzik és megvitatják a jugoszláv helyzetet, akár jönnek a jugoszláv kommunisták, akár nem. • 1948. májusában a JKB vezetősége úgy döntött, hogy az egész pártot tájékoztatja a két párt vitájáról és levélváltásairól és hogy nem mennek el a Tájékoztató Iroda ülésére. Az egyre elmérgesedő szovjet-jugoszláv viszály kapcsán – amelybe a többi kelet-európai kommunista pártok vezetői is bekapcsolódtak – a Tájékoztató Iroda 1948. június 19-23-i ülésén Jugoszláviát élesen elítélő határozat született. A „testvérpártok” azért bélyegezték meg

nyilvánosan a Jugoszláv Kommunista Párt irányítóit, mert azok – úgymond – szovjetellenes politikát folytatnak, tagadják a tőkés elemek erősödését (különösen a falun), a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idején az osztályharc éleződését. 88 Jugoszláviában a kommunista párt tagjainak többsége a Sztálinnal szembeforduló Titót támogatta, ezért a kelet-európai államok − miután a jugoszláv vezetőket megbélyegezték és a JKP-t kizárták a Tájékoztató Irodából − a balkáni országgal mindenféle állami, gazdasági és politikai kapcsolatot megszakítottak. 89 Azt követően, hogy a szocialista országok mindenféle gazdasági kapcsolatot megszakítottak Jugoszláviával, Tito kormányának új kereskedelmi partnerek után kellett néznie. Jugoszlávia 1950-ben az NSZK-val, majd 1952-ben kötött az USA-val kötött egyezményt gépek és berendezések hitelben történő szállítására,. A nyugati országokkal kötött

gazdasági együttműködési megállapodásoknak az volt az előfeltétele, hogy a jugoszlávok vállalják a II. világháború előtti időszakból még fennálló adósságok fizetését, valamint a külföldi tulajdonban lévő érdekeltségek államosí- A Tájékoztató Iroda határozata a Jugoszláv Kommunista Párt helyzetéről. In A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának határozatai Budapest, Szikra 1950 12– 24. oldal 89 A Rajk-per után először a Szovjetunió, majd Magyarország, ezután az összes népi demokratikus ország felmondta a barátsági-együttműködési szerződést Jugoszláviával. A magyar vezető személyiségek visszajuttatták jugoszláv érdemrendjeiket a jugoszláv kormányhoz. Az MNDSZ csatlakozott a francia és lengyel nőszövetség felhívásához, amelyben azt kérik, hogy a Nemzetközi Nőszövetségből zárják ki a Jugoszláv Nők Antifasiszta Szövetségét. A jugoszláv-magyar határon napirenden voltak a

határincidensek 88 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 147 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 148 ► tásáért járó kártalanítást. 90 A kereskedelmi kapcsolatok normalizálása után Jugoszlávia részben kölcsön, részben hitel formájában Nagy-Britanniától, az USA-tól, Franciaországtól, illetve a nemzetközi pénzügyi szervezetektől (az IMF-től és a Világbanktól) jelentős összegű pénzügyi támogatást kapott. 91 Jugoszláviának a szomszédos országokhoz (Albánia, Bulgária) fűződő viszonyát beárnyékolta az alig titkolt területi igény De területi kérdések miatt vitában állt Tito kormánya Görögországgal, Törökországgal és Olaszországgal is. Jugoszlávia a szakításig a kelet-európai szocialista országok minta országának számított, jó kapcsolatot ápolt a Szovjetunióval

és a többi keleteurópai országgal. Az 1947–1951 évekre kidolgozott első ötéves terve ugyanúgy erőltetett nehézipar fejlesztést, a gazdaság gyorsított ütemű szerkezeti átalakítását tartalmazta, mint a tábor többi országának néhány évvel később kidolgozott első középtávú terve. (Jugoszláviában öt év alatt 1939-hez képest az ipari termelést a beruházások 3,5-szeresére emelésével közel ötszörösére, a nemzeti jövedelmet pedig a háború előtti kétszeresére akarták emelni.) 1950-ig itt is a központilag kidolgozott és vállalati szintre lebontott népgazdasági terv alapján irányították a vállalatokat. A korábbi legfontosabb gazdasági partnerekkel történő hirtelen szakítás nagyon nehéz helyzetbe hozta a jugoszláv gazdaságot és társadalmat, a külkereskedelmi forgalom, az ipari termelés és a mezőgazdasági kibocsátás visszaesett, az életszínvonal és fogyasztás pedig csökkent A magyar-jugoszláv viszály

kiéleződése után a közös határt aknazárral lezárták, a nyugat- és dél-dunántúli, dél-alföldi városokba irányuló közforgalmi és magáncélú utasforgalmat ellenőrizték, a 15-20 km-es határsávon belül eső településeket a nem ott lakók csak különleges engedély birtokában közelíthettek meg. Évekig állandósultak a határincidensek, a déli határszakaszon élő „megbízhatatlan” elemeket kitelepítették. A két ország közötti konfliktusnak a határ két oldalán élő magyar és nem magyar nemzetiségiek itták meg a levét, kölcsönös kényszerkitelepítésére került sor az 1950-es években Ezen a címen a jugoszlávok 1948 után 93 millió dollárt fizettek az amerikaiaknak, 4,5 millió fontot az angoloknak, 95 millió frankot Svájcnak, 30 millió koronát a svédeknek, 365 millió frankot a belgáknak. De fizettek francia, holland és török vállalatok államosításáért is 91 Az USA-val Jugoszlávia az első megállapodást, egy

légügyi egyezményt 1949. szeptember 24-én írt alá Két napra rá Belgrádban Nagy-Britanniával tető alá hozták az első fejlett tőkés országgal aláírt kereskedelmi megállapodást, amit számos újabb követett. Rendszeressé váltak a jugoszláv első számú vezetők nyugati útjai és viszont 90 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 148 ► Európa gazdaságtörténete Kelet-Európa 1945 után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 149 ► A szocialista országok részesedése Jugoszlávia külkereskedelméből, 1948-1960, % Időszak 1948 1950–1953 1955 1960 Részesedés a jugoszláv exportból 52,1 0 10,1 26,1 Részesedés a jugoszláv importból 9,7 0 9,7 18,9 Az 1950-es évek elején bevezetet önigazgatás egyfajta gyógyír, pótszer volt a jugoszláv társadalom számára annak érdekében, hogy a szakítással együtt járó nehézségeket könnyebb legyen

elviselni. A kisebb vállalatokat az egész kollektíva, a nagyobbakat pedig választott munkástanácsok irányítottá. A munkástanács elnökét és helyettesét két évre választották, a tagok felét pedig évente újraválasztották, így a tagság kétévente cserélődött. A nagyobb vállalatok népes számú, tehát nehezen mozgatható tanácsa az operatív döntések meghozatala érdekében kis létszámú végrehajtó bizottságot (igazgató tanácsot) is választott. A vállalati vezetőket négyévente pályázati úton választották ki úgy, hogy a vezetők több ciklusra is pályázhattak. A jugoszláv önigazgatásos modellben a vállalati szakszervezetek szerepe formálissá vált és gyakorlatilag a szociális ügyekre korlátozódott. A menedzsment és a vállalati tanácsok közötti viszony a rosszul gazdálkodó vállalatoknál gyakran kiéleződött, ellenben ahol a vállalat nyereségesen gazdálkodott, az igazgató és a munkástanács között ritkábban

alakult ki konfliktus. A munkástanács fogadta el a vállalati terveket, határozott a vállalat üzletpolitikájáról, a keletkező vállalati alapok felhasználásról, döntött az alkalmazandó bértarifákról, a beruházási hitelek felvételéről, a legfontosabb termelési eszközök vásárlásáról, megállapította az árakat és kinevezte, illetve felmentette az igazgatót. Az önigazgatás kiépítése ellenére az 1960-as évek közepéig néhány fontos makrogazdasági kérdésben (pl. az árképzésben, a fogyasztás-felhalmozás arányának alakításában, a beruházásokban, az egyes ágazatok preferálásában stb.) fennmaradt az állam központi irányító szerepe Azonban a direkt típusú, naturális mutatószám tömegét vállalati szintre lebontó központi tervgazdálkodásnak 1950 után vége szakadt Jugoszláviában, az erős piaci hatásoknak kitett vállalatok a többi kelet-európai országban működő vállalatokhoz képest összehasonlíthatatlanul

önállóbban gazdálkodtak. Mivel a tervet nem bontották le, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 149 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 150 ► megszűnt a létjogosultsága a hierarchikus ágazati irányításnak is, Jugoszláviában ezért megszűntek a hagyományos ágazati minisztériumok. Az állam utasítás helyett jobbára közvetett gazdasági szabályozóeszközzel igyekezett befolyásolni a vállalatok tevékenységét. Az önállóság és a piac gyakran kiszámíthatatlan hektikus mozgásának negatív következményeit a vállalatok és dolgozók viselték, noha az 1980-as évekig a jugoszláv vállalatok sem mentek csődbe, vészhelyzet esetén az állam segített rajtuk. De itt gyakran előfordult, hogy a dolgozók a rossz üzletmenet következtében hónapokig nem kapták meg a teljes fizetésüket. 92 A

vállalatok nagyfokú önállósága és az önigazgatás sok esetben oda vezetett, hogy a partikuláris érdekek miatt csorbát szenvedett a társadalmi érdek. Az állam koordinatív szerepe ebben a szisztémában óhatatlanul gyengébb volt. A mezőgazdaságban felhagytak a termelőszövetkezetek szervezésével, sőt néhány év alatt a meglévő tsz-ek is feloszlottak. 93 Megszüntették a mezőgazdasági termékek kötelező beadását, az 1953. évi földtörvényben 10 hektárban maximálták a magántulajdonban lévő birtokok határát. Ezzel Jugoszláviában a kisüzemi, magántulajdonon alapuló mezőgazdaság vált az uralkodóvá. 94 A jugoszláv önigazgatás sem volt sokkal hatékonyabb, mint a direkt típusú tervgazdálkodás. Itt is ugyanazok a strukturális aránytalanságok (az ipar és mezőgazdaság, fogyasztás és felhalmozás, kitermelő és feldolgozóipar) akadályozták a kibocsátás és a termelékenység emelkedését, mint a többi szocialista

országban. Ráadásul Jugoszlávia – amely nem lépett be katonai tömbökbe és az ún. el nem kötelezett országok egyfajta vezetőjének tartotta magát – függetlensége és szuverenitása megvédése érdekében a költségvetési kiadások viszonylag nagy hányadát kénytelen volt katonai kiadásokra fordítani. A Borba 1956. október 24-i száma pl arról tudósított, hogy 450 horvátországi vállalat közül júliusban 152 csak 80%-os, 94 csak 60%-os bért fizetett és 28 vállalat a béreknek még a 60%-át sem tudta biztosítani a dolgozóknak. 93 1950-ben még kereken 7000 tsz gazdálkodott 2,6 millió hektár földön. A közös gazdaságok száma 1962-re 66-ra, földterületük pedig 93 993 ha-ra csökkent, vagyis gyakorlatilag a szövetkezeti szektor megszűnt működni Jugoszláviában 94 A földtörvényben megszabott birtokmaximumot meghaladó mintegy 300 ezer hektár föld megváltással az állami gazdaságok kezébe került. 92 A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 150 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 151 ► 7.3 Kelet-Európa 1953 nyaráig Jugoszlávia kiátkozása után a szovjet zónában néhány évig kizárólag a sztálini időkben alkalmazott autarkiás, a lakosság életszínvonalának, az infrastruktúrának és a mezőgazdaságnak (általában tehát a fogyasztással és életkörülményekkel legszorosabb kapcsolatban álló nemzetgazdasági ágaknak) a terhére történő erőltetett iparosítást és a háborúra való gyors felkészülést szolgáló gazdasági stratégiát lehetett folytatni. Azokat a politikusokat pedig, akik nem voltak hajlandóak szolgai módon másolni a szovjet gazdaságfejlesztési alternatívát, megbélyegezték, bebörtönözték, nem egy esetben fizikailag likvidálták. Wladyslaw Gomulkát a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP)

Központi Bizottságának 1949. novemberi ülésén „ellenséges ügynökök iránti elnéző magatartása” miatt eltávolították a felső vezetésből, 1951-ben a pártból is kizárták, majd letartóztatták. Gomulka csak 1954-ben szabadult és 1956-ban térhetett vissza a LEMP élére. Magyarországon Nagy Imre elsősorban az erőszakos téeszesítést és a kulákgazdaságok tömeges likvidálását opponálta, nézeteiért nem nyilvános vitában önkritikára kényszerült, majd – átmenetileg – a vezetésből is kiszorult. A jugoszláv „ügynek” lett az áldozata – többek között – Magyarországon Rajk László belügyminiszter, Albániában Koci Dzodze belügyminiszter, Bulgáriában Trajcso Kosztov miniszterelnök-helyettes 1949–1951 között minden kelet-európai ország elindította a maga nehéziparosító I. ötéves (Lengyelországban 6 éves) tervét A tervek közös vonása az ipar, azon belül a nehézipar, a kitermelő iparágak gyorsütemű

emelése, a mezőgazdaság szerepének lebecsülés, ugyanakkor a mezőgazdasági tulajdonviszonyok irreális ütemű átalakítása. A koreai háború kirobbanása után 1950-1951-ben a nehéziparosító középtávú terveket a legtöbb országban irreális mértékben felemelték Lengyelországot – ahol arra való hivatkozással, hogy „új erőforrások mutatkoztak”, több ízben is felemelték a folyó 6 éves terv előirányzatait – úgy akarták a „világ egyik legiparosodottabb” országává fejleszteni, hogy közben be akarták fejezni a mezőgazdaság átszervezését. Csehszlovákiában már 1950-ben „mélyreható módosításokat” hajtottak végre az eredeti ötéves terv előirányzatain, elsősorban a nehézipar, a nehézgépgyártás, a szénbányászat és kohászat előirányzatait emelték. Az iparosítás forrása mindenütt a mezőgazdaság, az infrastruktúra és a lakosság életszínvonalának elhanyagolása lett. A mezőgazdaság, amely nem csak a

lakosság ellátása, hanem a tőkés export szempontjából is kitűntetett jelentőséggel bírt, a fejlesztési forrásokból mindenütt – súlyához és jelentőségéhez képest – aránytalanul kis arányban része- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 151 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 152 ► sedett. A Szovjetunióban pl 1929 és 1952 között a népgazdaságba beruházott 997 milliárd rubelből a mezőgazdaság mindössze 94 milliárddal (9,4%) részesedett, ugyanakkor az ipar 710 milliárdot (71%) kapott. Hasonló volt a helyzet 1953 nyaráig a többi európai szocialista országban is Csehszlovákiában pl. az ipar 1949 és 1953 között kétszeresére növelte a kibocsátását, miközben a mezőgazdaság alig 30%-kal, Lengyelországban ugyanebben az időben az ipar 115%-kal termelt többet, a mezőgazdaság

ellenben csak 9%-kal, Romániában az ipar 2,5-szeresére növelte a kibocsátását, miközben a mezőgazdaság még a háború előtti színvonalat sem érte el. Magyarországon az ipar 2,7-szer termelt többet, mint a háború előtt, a mezőgazdaság ezzel szemben az 1938. évit mindössze 1%-kal múlta felül Hasonló aránytalanság figyelhető meg az ún. I-es (termelési eszközöket termelő) és II-es (fogyasztási cikkeket kibocsátó) iparágak termelési potenciálja között. A Szovjetunióban 28 év alatt az I-es szektor meg ötvenötszörözte termelést, miközben a II-es csak 12-szer termelt többet Magyarországon 1949 és 1952 között az I-es szektor kibocsátása átlagosan évi 29,2%-kal, ugyanakkor a II-es csak 9%-kal bővítette a termelését. A Tájékoztató Iroda 1948. júniusi határozata után minden keleteurópai szocialista országban megindult a termelőszövetkezetek erőszakos szervezése. A közös munkavégzés arányát és az elosztási formákat

tekintve a tagság általában a tsz-ek három típusa közül választhatott, bár mindenütt a III-as (a szovjet artyel típushoz hasonló) tszcs-k alakítását erőltették Ahol engedményeket tettek a parasztoknak és engedélyezték az alacsonyabb típusú tszcs-k megalakítását, ott rövid idő után arra törekedetek, hogy a tagság térjen át a III-as típus szerinti gazdálkodásra. Csehszlovákiában a tsz-eknek négy típusa működött, a „legfejlettebb” IV-es a Magyarországon 1950-től engedélyezett, és a földműves-szövetkezetek köldökzsinórjáról levált ún önálló tsz-ekhez hasonlított Csehszlovákiában 1951-ben indult meg gyorsabb tempóban az átszervezés. 1952 végén 3000, 1953 június 30-án már 7038 III–IV-es típusú tsz volt, az összes szövetkezetek száma pedig 8284, amely 343 911 parasztgazdaságot tömörített, és az összes terület 40, a szántóterület 44%-án gazdálkodott. Az állami gazdaságok a mezőgazdasági terület

8,7%-ával rendelkeztek Csehszlovákiában főleg a munkaerőben szűkölködő Szudétanémet vidéken maradt sok föld parlagon Az NDK-ban 1952 nyarán, az NSZEP II. konferenciájának döntése alapján indították el az átszervezést. Itt tehát a többihez képest néhány évvel később kezdték el a mezőgazdasági kistulajdon felszámolását és a A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 152 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 153 ► módszerek sem voltak olyan drasztikusak. 1953 végén az NDK összes mezőgazdasági területének 13%-án működtek közös gazdaságok. A szövetkezetek igen nagy aránya, 60%-a legegyszerűbb I-es típushoz tartozott, 6%-a volt II-es és 34%-a III-as típusú. Az NDK-ban a berlini fal felépítéséig a szövetkezetesítésben erőszakos módszereket nem nagyon lehetett alkalmazni, mert a

lakosság ebben az esetben a „lábával” szavazott és egyszerűen otthagyta az első szocialista államot. Lengyelországban lényegében 1950-ben indult meg a szövetkezetesítés. Ez év végén 2119, 1953 végén mintegy 8000 közös gazdaság működött az országban, amelyek becslés szerint a mezőgazdasági terület 7-8%án gazdálkodtak Az állami birtokok 1953-ban a mezőgazdasági terület 12%-ával rendelkeztek. Itt később kezdődött és 1953-ig jóval lassúbb ütemben haladt az átszervezés, mint másutt, bár 1953-ig itt is tömegesen megsértették az önkéntesség elvét. Romániában 1949-ben indult meg a kolhozosítás. 1950-ben a szántó 7,5%-án az állami gazdaságok, 1,8%-án a kollektív gazdaságok működtek. 1953. májusában az állami gazdaságok részesedése 12,5%-ra, a kollektív gazdaságoké 8,2%-ra nőtt. Romániában csak 1952-től szerveztek alacsonyabb típust, ún mezőgazdasági társulásokat, amelyek lényegében az I-es típusú

tszcs-nek feleltek meg és amelyek 1953 végén a szántóterület 4,1%án gazdálkodtak. E két típus összesen mintegy 1 millió hektár földet művelt és 300 ezer parasztcsaládot tömörített Legkorábban Bulgáriában kezdődött el a parasztgazdaságok kolhozosítása, mivel ebben az országban a föld társas művelésének régi hagyományai voltak. A balkáni államban már a két világháború között is jelentős szerepe volt a különböző falusi (részben termelő) szövetkezeteknek. A szövetkezetek területének aránya az összes mezőgazdasági területen belül az 1948 évi 6,2%-ról 1952-re 60,5%-ra nőtt. Ugyanezen időszakban a tsz-be belépett gazdaságok száma 11,2%-ról 52,3%-ra emelkedett. Bulgáriában 1952-ben kereken 100 állami gazdaság működött. A szövetkezetesítés első időszakában Bulgáriában a jövedelemelosztásnál jelentős mértékben figyelembe vették a bevitt föld nagyságát, a keleti tárboron belül egyedülálló módon a

közös jövedelem mintegy 30-40%-át ennek arányában osztották szét. 7.4 Az új szakasz gazdaságpolitikája Az elkövetett politikai és gazdasági hibák következtében 1953 nyarára robbanásveszélyes helyzet alakult ki az egész kelet-európai táboron belül. A gazdaságban feszülő szerkezeti aránytalanságok, társadalmi ellentmondás- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 153 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 154 ► ok feloldása nem tűrt halasztást. Ennek lehetőségét Sztálin 1953 március 5-én bekövetkezett halála teremtette meg. Sztálin úgy kül-, mint bel- és gazdaságpolitikai vonalon teljes csődhalmazt hagyott az utódokra. A kijózanítás kellemetlen feladata Hruscsovékra várt, akiknek nagyszabású külpolitikai terveik megkezdéséhez mindenekelőtt a táboron belül kellett „rendet”

teremteniük. Az európai népi demokratikus országok közül 1953 második felétől az NDK-ban, a Szovjetunióban és Magyarországon beszéltek „új szakaszról”. A többi országban a nyilvánosság előtt nemigen hangoztatták, hogy új szakaszra térnek át, de a valóságban a többi európai szocialista országban is ez történt. A táboron belüli feszültségek 1953-ban az NDK-ban voltak a legnagyobbak, amelyek a berlini június 17-i munkásfelkeléssel kulmináltak. A lázadást szovjet segítséggel leverték, véresen megtorolták, majd ezt követően leghamarább itt dolgozták ki a „Neue Kurs”-ként emlegetett „új szakasz” gazdaságpolitikáját. Az új kurzus lényegét a „munkásosztály és az összes dolgozó” életszínvonalának jelentős emelésében, az élelmiszeripar, a könnyűipar nehézipar rovására történő fejlesztésében, a magánkisipar és a magánkereskedelem helyzetének könnyítésében jelölték meg. Az éves tervet

átdolgozták, a nehézipar tervezett növekedését 13% helyett 5,5–6%ra csökkentették, a könnyűiparét 7%-ról 10%-ra növelték, a nehézipari beruházások egy részét a könnyűipar és élelmiszeripar fejlesztésére csoportosították át. Menesztették – sőt a KB-ból is kizárták – a gyűlölt igazságügyi minisztert Hatályon kívül helyezték a beszolgáltatás vagy adókötelezettség nem teljesítése miatti földkisajátítást, mintegy 1 milliárd DM értékben csökkentették a beadási terhet, mérsékelték az adókat, emelték a hosszú és rövid lejáratú kölcsönök összegét, biztosították a mezőgazdaság jobb gépellátását, növelték az egyéniek műtrágyavásárlását stb. Az NDK-ban 1952 után „éleződött az osztályharc”, amelynek következtében kb. 80 ezer paraszt mintegy 30 ezer ha földet hátrahagyva az NSZK-ba menekült. Számukra lehetővé tették, hogy ha meghatározott időn belül visszatérnek, visszakaphassák

földjüket. Leállították az új tsz-ek és tagok szervezését, illetve lehetővé tették a tsz-ek feloszlatását, a közös gazdaságból való kilépést. Július közepéig mintegy 1300 magánvállalkozó kapta vissza üzletét vagy üzemét. A magánvállalkozók adótartozásának kb 42%-át az állam elengedte, fizetendő jövedelemadójukat 10–15%-kal csökkentette. A magánkezdeményezés ennek ellenére sem lendült fel, mert sokan rövid, átmeneti intézkedésnek vélték az engedményeket A normaeme- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 154 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 155 ► lési törvényt – amely Berlinben és néhány nagyvárosban a munkásmegmozdulások közvetlenül kiváltó oka volt – hatályon kívül helyezték és a normákat az 1953. évi áprilisi szintre szállították le

Hatálytalanították az alacsonyabb kategóriába való visszaminősítéseket, 50%-os vasárnapi pótlékot vezettek be, 10–15%-kal felemelték az öregségi és rokkantsági járulékot. Jelentősen csökkentették az alacsony keresetű dolgozók kereseti adóját, 15%-kal emelték a kisebb keresetű dolgozók, majd később a magasabb keresetű dolgozók bérét. Évi 120 órában maximálták a túlórák számát Július 23-án néhány fontos cikknél 10–50, majd október 23-án 12 ezer cikknél átlagosan 10%-os árleszállítást hajtottak végre, visszaállították a menetdíjkedvezményeket, lakásépítési programot dolgoztak ki stb. Amnesztiát hirdettek és kiengedtek több mint 6000 olyan személyt, akiket még a szovjet hatóságok ítéltek el, illetve olyanokat, akiket a népi tulajdon védelméről szóló törvény alapján 1-3 évre ítéltek. Ugyanakkor az NDK-ban nem győzték hangsúlyozni, hogy a fogyasztási cikkek termelésének növelése ellenére az

irány marad. „Die Linie bleibt”, a nehézipar tempójának csökkentése, a fogyasztási cikkeket előállító iparok növekedésének gyorsítása „egyáltalán nem jelenti nehéziparunk termelésének a stagnálását (Stillstand)”, legfeljebb a tempó lesz lassúbb („nur das Tempo ist langsemer”). Az 1953. augusztus 22-i egyezményben a Szovjetunió lemondott a még nem teljesített 2537 millió dolláros kelet-német jóvátételről, ellenszolgáltatás nélkül visszaadott 33 nagy kohászati, vegyipari és gépipari üzemet, a kereskedelmi tartozások kivételével elengedte az NDK háború utáni tartozásait és 1954. január 1-jétől évi 350 millió DM-re csökkentette az NDK-ban állomásozó szovjet csapatok költségeihez való német hozzájárulást. Ezen felül 485 millió rubel hitelt folyósított az NDK-nak és jelentősen növelte áruszállításait (Egyedül 1953 második felében 231 millió rubel értékű élelmiszert és iparcikket szállított

a Szovjetunió az eredeti előirányzaton felül.) Jelentősen nőtt a többi szocialista országbeli beszállítás is és Lengyelország – követve a szovjet példát – szintén lemondott a német jóvátétel fizetéséről. A kelet-német párt- és állami testületek zárt ülésein kritikusan szóltak az elkövetett hibákról, kifelé, a nyilvánosság számára azonban az ipar addig elért eredményeivel, a nemzetközi feszültség enyhülésével, ennek köszönhetően a honvédelmi kiadások csökkentésének lehetőségével és a Szovjetunió baráti segítségével magyarázták a kurzusváltást. A Szovjetunió és a többi szocialista ország 1953. évi „baráti” támogatása azonban nem volt elegendő a problémák megoldására. Az NDK 1954 elején kénytelen A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 155 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom

Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 156 ► volt újabb segítséget kérni a Szovjetuniótól, ti. különben nem lehetett volna biztosítani a városi lakosság ellátását és a gépipari kapacitások egy része is kihasználatlan maradt volna. Az NDK mintegy 1,2 milliárd rubelre becsült gépipari kapacitás-kihasználatlansága komolyan felvette a munkanélküliség rémét Ezért a szovjet kormány további élelmiszerek és nyersanyagok szállítására vállalkozott, valamint terven felül 530 millió rubel értékben rendelt gépeket az NDK-tól. Ugyanakkor – arra való hivatkozással, hogy az NDK stabilitása nem csak a Szovjetunió és a kelet-németek ügye, hanem az egész táboré is – újabb áldozatvállalásra ösztönözte a többi szocialista országot is. 95 Csehszlovákiában Antonin Zápotocký a CSKP KB szeptember 4-i, nem publikus beszédében túlfeszítésről, népgazdasági aránytalanságokról beszélt. A nyilvánosság előtt az új

miniszterelnök, Viliam Široký tett említést először az elkövetett hibákról a parlament őszi ülésszakán, természetesen a KB üléshez képest „jóval mérsékeltebb formában” Itt is, mint Magyarországon a kormányfőn jelentette be a változásokat a lakosságnak, ezért Csehszlovákiában új kormányhatározatról beszéltek, amelynek homlokterében az életszínvonal, a mezőgazdaság és az energiatermelés fejlesztése állt. 1953 szeptemberében Csehszlovákiában az aránytalanságok kiküszöbölésére átdolgozták a népgazdasági tervet Az 1953 évi beruházásokat mintegy 16,1%-kal csökkentették, emelték a lakásépítésre fordítható összegeket, 665 millió koronával növelték az év végéig a termelőszövetkezetek fejlesztésére fordítható beruházási keretet, 111 millióval a kereskedelmi beruházásokat stb. A kialakult aránytalanságért sűrűn tették felelőssé az „ellenséget”, Csehszlovákiában pl. a „Slansky-bandát”

Lengyelországban még az „új” szót sem használták, és mellőzték az új szakasz kifejezést. A lengyelek azzal érveltek, hogy ők nem követtek el olyan súlyos hibákat, mint a többi népi demokrácia, de ennek ellenére az életszínvonal és a mezőgazdaság fejlesztése itt is hangsúlyos feladattá vált 1953 után. Lengyelországban a LEMP IX plénumán beszéltek az aránytalanságokról és arról, hogy a külső és belső helyzet kedvező alakulása, a A lengyel, bolgár, magyar, román pótlólagos élelmiszer és nyersanyagszállítás azt jelentette, hogy ezek az országok – terveiktől eltérően – nem csökkentették az 1954-re vállalt NDK-ba irányuló szállításaikat, hanem szovjet nyomásra hajlandónak mutatkoztak az eredeti szerződésben vállalt szállítási kötelezettségeik teljesítésére. A „testvérországok” az így átadott áruk fejében tőkés piacokról beszerezhető anyagot kértek cserében, illetve a Szovjetunió vállalta,

hogy a pótlólagosan szállított lengyel hús ellenértékét teljes egészében, a koksz és szén értékének pedig a felét arannyal meghitelezi, az áruk értékének másik felét az NDK a két ország megállapodásában szereplő (nyilván kemény) árukkal törleszti. 95 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 156 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 157 ► Szovjetunió erőinek „gigantikus fejlődése, a béke és a szocializmus táborának óriási és állandó növekvő fölénye az imperialista tábor felett” tette lehetővé a fejlesztési források bizonyos mértékű átcsoportosítását. Lengyelországban 1953 negyedik negyedévében dolgozták át az éves tervet Romániában sem beszéltek új szakaszról, de a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének 1953. augusztus 19–20-i plénumának határozata

értelmében a soron következő feladatok itt is hasonlóak voltak (a mezőgazdaság, az életszínvonal gyorsabb, a nehézipar mérsékeltebb fejlesztése). Bulgáriában pedig csak sikerekről szónokoltak, ami automatikusan megteremti az életszínvonal gyökeres megjavítását. Vilko Cservenkov 1953 szeptember 8-i beszédében jelentett be, hogy a következő ötéves tervben az iparosítást a fogyasztási cikkek növelése és a mezőgazdaság fejlesztése érdekében az I. ötéves tervhez képest „jóval lassúbb ütemben” folytatják A miniszterelnök kijelentette, hogy nem kell a nehézipar minden ágát fejleszteni, csak azokat, „amelyek számára az illető országban a legkedvezőbbek a feltételek”. Bulgária kivételével a szövetkezetek 5-6, Magyarországon ennél magasabb aránya feloszlott. Csehszlovákiában a magyarországi változások és Antonin Zápotocký beszédének hatására főleg Szlovákia tsz-eiből történtek tömeges kilépések. A CSKP

megpróbálta megakadályozni, hogy a kilépési hullám átterjedjen az ország más vidékére Később hozták egy nem publikált rendeletet, amely lehetővé tette a szövetkezetből való kilépést. A magyarországi hírek hatására 1953 októberében Romániában is megindult a kilépési hullám, amit eleinte nem engedélyeztek, majd novemberben egy pártutasítás legalizálta a kilépéseket. 1953 második felében Kelet-Európa csaknem összes szocialista országában szokatlan dolgokról, nevezetesen a mezőgazdasági termelés elmaradottságának felszámolásáról, a fogyasztás és felhalmozás, az ipar és mezőgazdaság, az A és B szektor közötti helyes arányok megteremtéséről, a tervszerű, arányos fejlesztés szükségességéről kezdtek beszélni. Ezek a tételek nem kevés értetlenséget és ellenállást váltottak ki a párt és állami bürokrácia szektás-dogmatikus rétegében, akik megdöbbenve és értetlenül fogadták, hogy az A szektor nem

mindig és nem feltétlenül bővül gyorsabban mint a B, hogy az egyéni parasztgazdaságok termelését is fejleszteni kell és hogy az új szakaszban a gazdaság növekedési üteme – horribile dictu ! – lassulni fog. A rendszer vezető ideológusai a növekedés lassulását „átmenetinek” tartották, amelyre azért van szükség, hogy a későbbiek folyamán előkészítsék az újabb „gyorsulást”. Hangsúlyozták, hogy az új sza- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 157 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 158 ► kasz „nem jelent visszavonulást”, mert az új helyzetben sem adódik lehetőség „a kapitalista elemek feléledésére” egyébként pedig az állam intézkedéseivel „meg tudja gátolni az egyéni gazdaságok kapitalizálódását.” Az „új szakasz” gazdaságpolitikájának 1955-ben

vége szakadt. Az új szakasz életszínvonal-emelő intézkedéseinek nem volt meg a gazdaság háttere, ezért a reálbér és fogyasztás emelése mindenütt a külkereskedelmi feszültségek kiéleződéséhez, az állami tartalékok csökkenéséhez vezetett. 1954–1955-ben a külpolitikai helyzet a konzervatív erők javára változott azzal, hogy létrejött a SEATO és az NSZK-t bevonták a NATO-ba. Ez a szocialista blokkot válaszlépésekre, a Varsói Szerződés megalakítására ill. a hadiipar (és ezzel összefüggésben a nehézipar) fejlesztésének ismételt előtérbe helyezésére késztette. A Szovjetunióban a közgazdászok ismét elítélték azokat a nézeteket, amely szerint a szocializmus „fejlettebb” szakaszában a fogyasztási cikkek gyártásának ugyanolyan vagy egyenesen gyorsabb ütemben kell fejlődnie a termelési eszközök gyártásánál. Hruscsov az SZKP KB 1955 elején tartott ülésén álteoretikusnak, vulgárisnak nevezte a fogyasztást

előtérbe helyező nézeteket. A gazdaságpolitikai váltás személyi konzekvenciái most sem maradtak el. Malenkovot felmentették kormányfői tisztéből és Bulganyin lett a szovjet miniszterelnök A politikában bekövetkező újabb fordulat 1956 júniusában Lengyelországban felkeléshez, októberben Magyarországon forradalom kitöréséhez vezetett. Poznanban 1956. június 27-én általános sztrájk tört ki, ami június 28-án utcai tüntetésekbe, véres, több tucat halálos áldozatot követelő összecsapásokba torkollott Néhány hónappal később Gomulkát választották meg a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkárának, aki az eseményeket a munkásság jogos elégedetlenségének nevezte. Az üzemek irányítását a munkástanácsok vették át, leállítják a szövetkezetesítést, 1956 után Lengyelországban ismét a kisüzemi mezőgazdaság lesz az uralkodó üzemforma. A lengyel és a magyar események nem maradtak hatástalanok a tábor többi

országában sem. A Szovjetunió az 1956 október 30-án nyilvánosságra hozott deklarációjában leszögezte, hogy a többi szocialista országgal való kapcsolatának alapelve a teljes egyenjogúság, a területi integritás tiszteletben tartása, a függetlenség, a szuverenitás és egymás belügyeibe való be nem avatkozás. Ezzel a Szovjetunió explicit és implicit módon elismerte, hogy a csatlós országokhoz fűződő addigi viszonya közel sem a teljes egyenjogúságon és testvériségen alapult. A nyilatkozatban pl az olvasható, hogy „nem kevés közvetlen hiba volt a szocialista országok kölcsönös viszonyában”, mert sokáig „lekicsinyelték az egyenjogúság elvét a szocialista államok viszo- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 158 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 159 ► nyában”. A szovjet

kormány kifejezte készségét, hogy hajlandó a többi szocialista ország kormányával megvitatni „azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják a szocialista országok gazdasági kapcsolatainak további fejlesztését, és erősítését avégett, hogy kiküszöbölje a gazdasági kapcsolatokban a nemzeti szuverenitás, a kölcsönös előnyök, és az egyenjogúság elve megsértésének bármilyen lehetőségét”. A Szovjetunió szorult helyzetében arra is hajlandóságot mutatott, hogy visszahívja a „testvéri” országokban működő katonai és politikai tanácsadóit, valamint kivonja a Varsói Szerződés tagállamaiban állomásozó szovjet csapatokat. A szovjet kormány végül nyilatkozott a magyarországi „eseményekről” is. Sok jóval nem kecsegtetett a nyilatkozatnak az a kitétele, miszerint a hibák kijavítására irányuló jogos és demokratikus mozgalomhoz „sötét reakciós és ellenforradalmi erők csatlakoztak, amelyek a dolgozók egy

részének elégedetlenségét arra akarják felhasználni, hogy aláássák az országban a népi demokratikus rendszer alapjait és visszaállítsák a régi földesúri-kapitalista rendet”. Ilyen előzmények után a keleteurópai szocialista országok vezetői 1957 elején sorra keresték fel Moszkvát és sikerült a tárgyalásokon némi gazdasági engedményt kicsikarni ki a szovjet vezetéstől. A lengyel, a román, a csehszlovák és a német delegáció januárban tárgyalt Moszkvában, február közepén kezdődött a szovjet-bolgár kormánytárgyalás, a magyarok márciusban kerültek sorra. Azt keleten mindenki érzékeltette, hogy a tábor megrendült állapotában a vezető erő engedményekre késztethető. Régóta vita tárgya a hazai és nemzetközi történeti irodalomnak, hogy a Szovjetunió a keleti tömb országaiból több jövedelmet szivattyúzott-e ki, mint amennyit oda transzferált avagy fordítva. Pontos adatok és számítások természetesen ezzel

kapcsolatban nincsenek, még a becslések is nagyon megbízhatatlanok A háborút követő első időszakban (nagyjából a jóvátételi szállítások idejéig, illetve a keleti tábor első nagy, 1953-as válságáig) a kereskedelmi és nem kereskedelmi forgalom egyenlege a csatlós országok számára negatív volt. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tényét 1956 októberében a Szovjetunió maga is elismerte. A későbbi évtizedeket is figyelembe véve azonban összességében a nagyhatalmi státus fenntartása Kelet-Európában olyan sokba került, hogy ezen a „bolton” egyértelműen veszített a Szovjetunió. A háborút követő első néhány évben a Szovjetuniót a kelet-európai német szövetségesek szigorú megbüntetésének a szándéka vezérelte. A győztes nagyhatalmi státusból adódó, senki és semmi által nem korlátozott A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 159 ► Európa

gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 160 ► beavatkozási lehetőségeket Sztálin nem csak a vesztes, hanem még a német fasizmus áldozatául esett országok esetében is igyekezett maximálisan kihasználni. Eklatáns példája ennek a II világháborúban talán legtöbbet szenvedett Lengyelország. Az 1957 elején Moszkvában gazdasági kérdésekről folytatott lengyel-szovjet kormánytárgyalásokon megállapították, hogy a két fél között az előző évekre vonatkozóan „bizonyos rendezetlen pénzügyi elszámolások állnak fent.” Moszkva 1945. szeptember 16-án olyan egyezményt kényszerített Lengyelországra, amelynek értelmében keleti szomszédja a világpiacinál alacsonyabb (ún „speciális”) áron volt köteles szenet szállítani a Szovjetuniónak Az eredeti „egyezményben” szereplő szénmennyiséget az 1947 márciusában megkötött megállapodásban a

felére csökkentették, majd 1953. novemberében megszűnt a lengyel szén „speciális áron” történő szállítása a Szovjetunióba. A lengyeleket a veszteségekért a Szovjetunió úgy kárpótolta, hogy fél milliárd dollárral csökkentette a szovjetekkel szemben fennálló lengyel adósságot. Felülvizsgálták a szovjet tranzitszállítások irreálisan alacsony díját A Lengyel Államvasutak ugyanis túlságosan alacsony tarifa alapján szállította az országon keresztül a szovjet tranzitszállítmányokat. A lengyel területeken állomásozó szovjet csapatok ettől kezdve önmérséklést tanúsítottak a lengyel közlekedési hálózat igénybevételekor. A Szovjetunió törölte azt a mintegy 110 millió rubeles lengyel tartozást is, amely az 1947-ben igénybe vett ún. „leszerelési kölcsön”-ből fakadt. Az „egyéb fizetések” között rendezték a nyugati lengyel visszaszerzett területekről közvetlenül a II világháború után a Szovjetunióba

szállított berendezések értékéből, illetve az NDK-tól jóvátételként Lengyelországnak járó, de a Szovjetunióba szállított javak ellenértékéből adódó lengyel követeléseket A Szovjetunió a lengyelek gazdasági alávetettségéből származó károkat 1,4 millió tonna, 1961-1962-ben törlesztendő gabona hitelben történő szállításával, illetve 700 millió rubel hosszú lejáratú áruhitel nyújtásával igyekezett legalább részben kompenzálni. A román kormány képviselőivel folytatott tárgyalásokon a Szovjetunió lemondott a SOVROM haszonrészesedéséről és arról a mintegy 4300 millió lejről, amit a románok a közös vállalatokban lévő szovjet tulajdoni rész megváltásáért fizettek. (Romániának csak azokért a közös vállalatokba apportált gépekért és berendezésekért kellett fizetnie, amelyeket a Szovjetunió területéről szállítottak Romániába.) Románia ezen felül ígéretet kapott 450 ezer tonna kenyérgabona és

60 ezer tonna takarmánygabona hitelben történő szállítására, amit 1959-től három év alatt törleszthetett Az A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 160 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 161 ► eredeti kétoldalú árucsere-egyezményben szereplő mennyiségen felül is szállított a Szovjetunió Romániának 1957-ben kokszot, vasércet és acélt, amiért Románia saját nyersanyaggal, fával, kőolajipari termékekkel és vegyipari termékekkel fizetett. A szovjet kormány 270 millió rubeles hitel keretében 5 üzem (közte 3 vegyigyár) tervrajzait és komplett berendezését adta át Romániának. A hosszú lejáratú hitelt az ebből épülő gyárak termékeivel törlesztették a gyárak üzembe helyezését követő 10 év alatt. Mindezeken túl a Szovjetunió négy évvel prolongálta a Romániának 1949 és

1956 között nyújtott és 1957–1959 között esedékessé váló összes hitelek visszafizetését. A nyújtott kedvezményeknek és engedményeknek viszonylag olcsó volt az ára: a tábor többi országához hasonlóan Románia is a Szovjetunióba szállította a területén kibányászott uránércet, igaz, a világpiacinál magasabb áron. A román atomipar és tudományos kutatás fémuránigényének kielégítését a Szovjetunió vállalata A Szovjetunió a Csehszlovákiában található uránra is rátette a kezét. A mostani tárgyalásokon – Magyarországhoz hasonlóan – a Szovjetunió Csehszlovákiának is hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönt nyújtott az uránérc bányászat fejlesztésére, amit a világpiaci árnál 20%-kal magasabb áron vett át. A Szovjetunió – a tábor országai közül elsőként – ezen a tárgyaláson ígért ciklotront és reaktort Csehszlovákiának, ezen túl felajánlotta segítséget atomerőmű, nehézvíz-gyártó és

uránérc feldolgozó üzem építéséhez is. A szovjet-cseh tárgyalásokon nyomatékosan merült fel a KGSTországok szakosodásának, a szocialista országok közötti ötéves tervek egyeztetésének az igénye. A szovjet-keletnémet tárgyalásokon a Szovjetunió 30%-kal több alapvető nyersanyag (kohókoksz, nyersolaj, hengereltáru, fűrészáru) szállításával pótolta a többi KGST tagország szerződésben vállalt, de a gazdasági gondok miatt nem teljesített kötelezettségeit. Vagyis a nyersanyagszállítás szempontjából kieső országok (NDK vonatkozásban elsősorban Lengyelország) helyébe a Szovjetunió lépett. (Az NDK 1957-ben a szokásos évi 7,2 millió tonna importszénnek csak az 1/3-ára számíthatott. Ráadásul a lengyelek ebben az időben jelentették be, hogy a szocialista országok többletszén igényét csak beruházási hozzájárulás nyújtása mellett hajlandók kielégíteni.) A szovjet nyersanyagok ellentételei között most szerepelt

először az árulistán a Bizmut nevű szovjet-keletnémet vegyes vállalat terméke, amelyet az NDK területén talált uránérc kitermelésére és feldolgozására alapítottak A Szovjetunió 340 millió rubel (85 millió dollár) értékű sza- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 161 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 162 ► bad deviza hitelt nyújtott az NDK-nak a népgazdaság számára szükséges áruk nyugati piaci beszerzésére. Magyarország szintén jelentős veszteségeket könyvelt el a szovjet gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt. Az országot 1950–1956 között a nem kereskedelmi fizetéseknél jelentős károsodás érte azáltal, hogy nagy összegű szállítási költségeit nem belső rubellel, hanem a majdnem 9-szer annyiba kerülő klíringrubellel volt kénytelen kiegyenlíteni. A

magyar fél Moszkvában felvetette az országot emiatt ért veszteség visszamenőleges rendezésének kérdését. Elsősorban azzal érveltek – nem is eredménytelenül –, hogy a Szovjetunió hasonló ügy kapcsán ekkorra már korrekciót és kárpótlást hajtott végre Romániával szemben az 1952–1955-es évekre vonatkozóan. Az összeg nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy a Szovjetunió és Magyarország között 1950–1955 között a nem kereskedelmi forgalomban 331 millió Ft passzívum keletkezett, ami az 1956-os, új és igazságosabb elszámolási mód mellett csak 15 millió Ft lett volna. Tehát pusztán ebből az egyetlen, Magyarország számára egyértelműen hátrányos elszámolási eljárásból 316 millió Ft, vagyis 108 millió rubel veszteségünk keletkezett. A békeszerződés értelmében a Szovjetunió tulajdonába került magyarországi német vagyont a közös vállalatokba fektetett pótlólagos beruházás értékével együtt Magyarország

fokozatosan 3965 millió Ft vételárért megválthatta. Ebből 1 milliárd Ft-ot készpénzben, 790 millió Ft-ot áruban 1955-ig már kifizette az ország, a tartozás maradék összegét a Szovjetunió elengedte. Az 1957 március 28-án aláírt egyezmény értelmében a Szovjetunió 550 millió rubel áruhitelt és 200 millió rubel konvertibilis devizahitelt, 1957–58-ban 410 millió rubeles beruházási hitelt nyújtott Magyarországnak, amit 1958-ban további hitel megállapodások aláírása követett. 1956 után a Szovjetunió és a tábor többi országának a kapcsolata – a korábbi évekhez képest – jelentősen megváltozott. A kis szocialista országok mozgástere sokkal nagyobb lett és nemzeti érdekeik érvényesítése terén tágabb lehetőségekhez jutottak. Voltak olyan országok, amelyek jobban, mások kevésbé éltek ezzel a megnyíló új lehetőséggel 7.5 A KGST Az 1949. január 8-án Moszkvában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország,

Románia, a Szovjetunió képviselői aláírták a KGST alapító okiratát. Hivatalosan a szervezet január 25-én jött létre 1949 februárjában Albánia is belépett a KGST-be, amely – bár formálisan nem lépett ki a szervezetből – gyakorlatilag 1961-től nem vett részt a gazdasági együttmű- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 162 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 163 ► ködési tömb munkájában. 1950-ben az NDK-t, 1962 júniusában a Mongol Népköztársaságot, 1972 júniusában a Kubai Köztársaságot, 1978 júniusában pedig a Vietnámi Szocialista Köztársaságot vették fel a tagok sorába. Bizonyos időszakokban megfigyelőként vett részt a szervezet munkájában Jugoszlávia, KNDK, Laosz, Angola, Etiópia, Kína, Afganisztán, Jemen, Mozambik, Nicaragua. Speciális együttműködési szerződést

írt alá a KGST-vel 1973-ban Finnország, 1976-ban Irak és Mexikó. A KGST sohasem vált nemzetek feletti szervvé, a tagállamok csak a konszenzusos alapon hozott határozatokat hajtották végre. Az alapító okirat 4 cikkelye egyértelműen rögzítette a Tanács ajánlásainak önkéntes elfogadásáról szóló alapelvet, illetve az egy ország – egy szavazat elvet, valamint azt, hogy egyetlen KGST ország sem rendelkezik vétójoggal. A KGST ajánlásokat tett a tagállamoknak, amelyek csak akkor váltak jogerőssé, ha minden érdekelt ország egyet értett azokkal. A KGST Alapokmányának 1954. évi módosítása kimondta, hogy minden tagállamnak jogában áll részt venni valamennyi közös programban és ugyanakkor ki is maradhat azokból (bejelenthette az egyes programokkal kapcsolatos érdektelenségét). A románok az 1960-as évek elejétől az Alapokmány eme passzusára hivatkozva akadályoztak meg úgyszólván minden komolyabb integrációs törekvést.

Érdektelenséget ugyanis szinte sohasem jelentettek, még akkor sem, ha ténylegesen az adott projektben nem akartak részt venni, ugyanakkor formális bekapcsolódásuk révén azoknak az országoknak az együttműködését is megakadályozták, amelyek egyébként érdekeltek voltak abban a programban. A KGST legfőbb szerve a legalább évente egyszer ülésező Tanács volt, amelyben a tagországok kormányainak a küldöttségei vettek részt. A határozatok végrehajtásáról a negyedévente ülésező Végrehajtó Bizottság gondoskodott A vezető testületek munkáját ágazati osztályok, funkcionális és állandó bizottságok, valamint a Titkárság segítette. A KGST működése rendkívül nehézkes és bürokratikus volt, tevékenységében a formális elemek domináltak, az állandó bizottságok nagyon kicsi hatáskörrel bírtak. A gazdasági kapcsolatok és a műszaki-tudományos együttműködés fejlesztésére, a külkereskedelem és a szakosodás

előmozdítására hozták létre az általában évente kétszer ülésező állandó bizottságokat. A KGST megalakulástól az 1950-es évek végéig a szocialista országok együttműködésének döntő formája a kétoldalú, bilaterális külkereskedelmi kapcsolat volt. Ezt váltotta fel a több évre szóló kereskedelmi megállapodások rendszere, amely a termelés fejlődésének már bizonyos irányt szabott. A A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 163 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 164 ► KGST tevékenységének az egyik legaktívabb időszaka az 1960-as évek közepétől számított mintegy másfél évtized volt. Ekkor építették fel az együttműködés meghatározó objektumait (Barátság I–II kőolajvezeték, Béke nemzetközi távvezeték, Testvériség gázvezeték stb.) illetve hoztak létre egy sor

nemzetközi szervezetet (így a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankját, az Intermetall Vaskohászati Együttműködési Szervezetet, a Csapágyipari Együttműködési Szervezetet, a Közös Vasúti Teherkocsi Parkot, az OPW-t, a Hajóbérlést Koordináló Irodát). A KGST-országok közötti kereskedelem alapvetően világpiaci árbázison történt. A koreai háború kirobbanását követő árszínvonal-emelkedés kiiktatása érdekében a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban – az 1950. évi árakat bázisnak tekintve – árstoppot vezettek be. Ennek következtében a szocialista külkereskedelemben alkalmazott árak 1957-re nagymértékben elszakadtak a világpiaci áraktól, ami egy idő után fékezőleg hatott a kelet-európai országok közötti kereskedelemre, ezért 1958-ban rátértek az ún. bukaresti árelv alkalmazására A tőkés világpiac konjunkturális áringadozásait továbbra is igyekeztek kiszűrni, de a tartósnak bizonyuló árszínvonal

változásokat az újabb középtávú tervperiódus kezdetén érvényesítették Egyébként az árakat egy-egy ötéves tervperiódus alatt általában nem változtatták meg. 96 A tagországok az első olajárrobbanás, illetve az azt követően meglóduló infláció után 1975 januárjában egyeztek meg az ún. csúszó átlagárak alkalmazásában, vagyis minden évben a megelőző öt év világpiaci átlagára alapján számoltak el egymással. A termelés szakosítása lehetővé tette volna az egyes országok komparatív előnyeinek kölcsönös kihasználását. A KGST országok gyártásszakosodására feltétlenül szükség lett volna, ti ezek az országok – a Szovjetuniót kivéve – azokat a gépipari termékeket, járműveket, amelyek leginkább alkalmasak voltak kooperációs megállapodások alapján történő gyártására, nagyon kis sorozatokban, egymással párhuzamos kapacitások kiépítve, alacsony hatékonysággal és termelékenységgel állították

elő A szakosodás nagyon lassan haladt, mert mindegyik fél arra szerette volna a másikat szakosítani, amire leginkább neki lett volna szüksége, maga pedig olyan 96 Az ötéves perióduson belül árakat csak akkor módosították, ha a főpiaci árak változása tartósnak bizonyult. A világpiaci árak megállapítása a tőzsdén forgó termékek esetében viszonylag könnyű volt, annál nehezebben lehetett kalkulálni pl. a gépek világpiaci árát, holott az 1960-as évek elején egyes KGST-országok szocialista országokba irányuló exportjának 40-50%-a gép volt. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 164 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 165 ► termékeket akart gyártani, amihez a legkedvezőbbek voltak a feltételei és adottságai, amit a lehető legkisebb beruházással elő lehetett állítani. A KGST 1969.

évi XXIII (külön) ülésszakán döntöttek a szocialista gazdasági integráció fejlesztésének komplex programjáról, amit 1971. júliusában a XXV ülésszakon fogadtak el a tagállamok 1976-ban a berlini XXX. ülésszakon határozták el a hosszú távú célprogramok kidolgozását A KGST utolsó jelentős dokumentuma a KGST tagállamok tudományos– technikai fejlesztésének komplex programja 2000-ig c. tervezet Bár a gorbacsovi peresztrojka idején megpróbálkoztak a KGST megújításával, 1991 elején, amikor a Szovjetunió beszüntette a barterügyleteket, a tagállamok közötti kereskedelem összeomlott és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa az 1991. szeptember 26-án tartott XLVI záróüléssel hivatalosan is beszüntette működését. 7.6 Kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok A szocialista országok – néhány kivételtől eltekintve – a keleti rendszerek összeomlásáig de jure nem ismerték el a Közös Piacot, vele a hivatalos diplomáciai

kapcsolatot nem vették fel. 97 Természetesen kétoldalú, biletarális kapcsolatok mindig is voltak a KGST és az EGK országok között, de a szocialista országok az EGK-t, mint szervezetet nem ismerték el. A vámunió életbe lépésével azonban kénytelenek voltak egy sor kérdésben a Közösség intézményeivel, tehát Brüsszellel tárgyalni, mivel a közös piac egy sor kérdés eldöntését, pl. a mezőgazdasági bevitelt, Brüszszel hatáskörébe utalta A külkereskedelmi kényszer miatt az ún „technikai kapcsolatot” a lengyelek már 1965-ben felvették a tőkés integrációs tömbbel, majd ezt követően a csehek, 1968 elején a magyarok is egyezményeket írtak alá a „technikai kapcsolatok” felvételéről. 98 Néhány szocialista Jugoszlávia volt az első szocialista ország, amely elismerte az EGK-t és fel is vette vele a diplomáciai kapcsolatot. Az EGK és Jugoszlávia 1970 elején olyan megállapodást írt alá, amelyben a közösség Jugoszlávia

számára biztosította a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét és bizonyos termékekre (pl. a vágómarhára) a lefölözésből 20-25%-os engedményt adott. 98 A technikai kapcsolatok felvétele azt jelentette, hogy a szovjet politikai vonalat követő szocialista országok de jure továbbra sem ismerték el az EGK-t, de fa facto azonban kénytelenek voltak az integrációs tömb létezését tudomásul venni, ha nem akartak erről a piacról teljes egészében kiszorulni. A magyarok (előtte a lengyelek) elsősorban a lefölözés miatt ellehetetlenülő sertésexport érdekében vették fel a technikai kapcsolatokat és egyeztek meg a Brüsszeli Bizottsággal abban, hogy nem mennek a közösségen belül alkalmazott zsilipárak alá a közös piac területén. 97 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 165 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945

után Vissza ◄ 166 ► ország az EGK-val külön egyezményt írt alá, amelyben elismerte a válságágazatokat (acélipar, textilipar) védő importkorlátozásokat. Románia 1976ban, Magyarország 1978-ban, Lengyelország és Bulgária 1979-ben írt alá ilyen megállapodást. Az EGK a szocialista országokat kizárta azokból a preferencia-megállapodásokból, amelyeket a volt afrikai, ázsiai gyarmatokkal írt alá. Az ebből adódó hátrány elkerülésére néhány kelet-európai ország belépett a GATT-ba Csehszlovákia eleve alapító tag volt, Jugoszlávia 1966-ban, Lengyelország 1967-ben, Románia 1971-ben, Magyarország 1973-ban csatlakozott az egyezményhez. A lépés kézzelfogható eredménynyel nem járt, sőt a közösség 1977-től jelentős mértékben korlátozta a szocialista országokból származó importot. A kelet-nyugati kereskedelem volumene – bár az 1960-as években gyorsan bővült – még szocialista értékelés szerint is elmaradt a

kívánalmaktól. 99 Ennek elsősorban a két rendszer eltérő politikai berendezkedésére visszavezethető okai voltak, bár a viszony az enyhülésnek köszönhetően az 1970-es évek elejére javult, csökkent az embargó szorítása, a szocialista országok könnyebben juthattak gépek vásárlásakor nyugati hitelekhez A kapcsolatok normalizálását segítette elő az NSZK keleti nyitása és a szocialista országok egy csoportjában megkezdődő gazdasági reformfolyamat is. A politikai problémák mellett szinte megoldhatatlan dilemmát jelentett az állami irányítású parancsgazdaság és a piacgazdaság kereskedelmének összekapcsolása. Keleten a nagy hozzáadott értékű, modern gépek, termelési eszközök iránt nyilvánult meg kielégíthetetlen kereslet, ezért ellentételezésképpen csak nyersanyagot és mezőgazdasági termékeket tudtak felajánlani, amiből az EGK az 1970-es évek elejére nem csak a saját belső szükségletét elégítette ki, hanem nagy

dotációkkal külső piacokra exportált is. Keleten az árak megállapításában a piacnak alig volt szerepe, ezért a költségeket nehezen lehetett számba venni, a kalkulációk félrevezetők, a devizaárfolyamok megbízhatatlanok, a tőkeértékelések, leírások, nyereségszámítások pontatlanok voltak, emiatt a komparatív előnyöket nem lehetett megállapítani. A főleg bilaterális megállapodásokon alapuló, államilag monopolizált külkereskedelem rendkívül mereven és nehézkesen működött. A KGST országok összes EGK exportjából a Szovjetunió kereken 40%-kal részesedett, ezt Lengyelország, Csehország követte az idő előreAz EGK keletre irányuló exportja 1958 és 1967 között 3,4-szeresére, a keletről származó importja 2,7-szeresére bővült. 99 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 166 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom

Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 167 ► haladásával erősen csökkenő, majd Románia erősen növekvő részesedéssel. Románia után (attól alig valamivel lemaradva) Magyarország következett A többi szocialista ország EGK-val való kapcsolata elenyésző volt Az EGK-nak az 1970-es évek elejéig a Szovjetunión kívüli szocialista országokkal való kereskedelmi mérlege aktív, a Szovjetunióval szemben passzív volt, de a deficit csökkenő tendenciát mutatott. Nyugaton a külkereskedelemben szinte mindenből túlkínálat, Keleten túlkereslet alakult ki, ez utóbbinak a realizálása a fizetési és ellenszállítási képesség hiányába ütközött. Keleten – ahol a valuták nem voltak konvertibilisek – a kereskedelmi és nem kereskedelmi forgalomban lényegesen eltérő valutaárfolyamokat alkalmaztak A nem kereskedelmi forgalomban kialakított irreális valutaárfolyamok nagyban akadályozták Kelet- és Nyugat között az idegenforgalom fejlődését

is. 100 A Kelet-Nyugat közötti kereskedelem egészen különös esete volt a két német állam közötti ún. belnémet kereskedelem, amelyet a szétszakításából adódó történelmi szükségszerűség 1949 őszétől kényszerített ki Az egységes német állam idején a nyugati régióban az ott található feketeszénre alapozva elsősorban a nehézipar fejlődött, keleten ezzel szemben inkább a könnyűipar, illetve a mezőgazdaság, valamint a barnaszénre épülő vegyipar volt erős. 101 Az NDK-ban alkalmazott gépeket, berendezéseket és azok pótalkatrészeit hosszú ideig kizárólag az NSZK-ból lehetett pótolni. Az alacsony műszaki színvonalon álló többi szocialista országból sem ezeket, sem pedig bizonyos fémtermékeket, alkatrészeket nem lehetett beszerezni. Az NSZK főként olyan cikkeket szerzett be az NDK-ból, amelyeket a szállítási költségek (esetleg vámok) miatt előnyösebb volt a keleti szomszédtól importálni, mint más tőkés

országból. Az NDK kivitelében az 1960-as évek elején a barnaszén és ásványolajtermékek domináltak, ezek súlya az 1970-es évek elejére minimálisra csökkent 102 Mindvégig magas volt azonban a textilipari cikkek és élelmiszerek, valamint vegyi áruk kiszállítása. Ez az export az NDK számára is előnyös volt, ti 100 A nem kereskedelmi (ún. turista) valutaárfolyamok a kelet-európai országok többségében kb a felét tették ki a kereskedelmi forgalomban használt valutaárfolyamnak Ez a helyzet a keleti turisták számára kedvezőbb lett volna, ha szabadon utazhattak és válthattak volna át valutát. Erről azonban szó sem volt, a kiutazásokat szigorúan korlátozták 101 A későbbi NDK területére 1936-ban a német kőszéntermelésnek mindössze 3, az acéltermelésnek 7%-a esett. Ugyanakkor a feldolgozóipar viszonylag fejlett volt, mivel a szerszámgépgyártás 27, a textilgépgyártás 57%-a a későbbi szovjet megszállási zónára esett. 102 A

barnaszén kivitel visszaesése a szénhidrogének előtérbe kerülésével magyarázható. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 167 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 168 ► olyan áruk találtak a szomszédban vámmentesen, jó áron piaclehetőségre, amelyek más tőkés forgalomban egyáltalán nem, vagy csak jóval kedvezőtlenebb feltételek mellett lettek volna értékesíthetők. A két német állami között a politika kérdések tekintetében az NDK fennállása egész ideje alatt úgyszólván semmiféle előrelépés nem történt, a kölcsönös bizalmatlanság és egymás lenézése, mellőzése odáig fajult, hogy kelet-német párt- és állami vezetők semmi pénzért nem ültek volna nyugat-német autókban, inkább francia személykocsikat használtak hivatali gépjárműként. Ugyanakkor a két térség

korábbi munkamegosztásán és a kölcsönös egymásrautaltságon alapuló gazdasági kapcsolatok kifejezetten látványosan fejlődtek. A belnémet forgalom – időnként jelentős megtorpanásokkal ugyan – de gyorsan bővült 103 Az NDK külkereskedelmi forgalmából a belnémet kereskedelem 16%-ról fokozatosan 10% körüli arányra mérséklődött. Az NSZK – volumenében jóval nagyobb – külkereskedelmében a belnémet kereskedelem súlya mindig kisebb volt és az NSZK külkereskedelmi forgalmának a 2,5-3,5%-át tette ki. A két német állam között a kereskedelem vámmentesen, kétoldalú klíringelszámolás keretében folyt, ahol a „kemény” és a „puha” cikkeket külön tartották nyilván és mindkét árucsoportban a forgalom teljes kiegyensúlyozására törekedtek. A forgalmat fiktív árfolyamon, ún „DM elszámolási egységben” tartották nyilván, ami lényegében a nyugatnémet márkával volt egyenértékű. A kötések a mindenkori

nyugat-német nagykereskedelmi árakon történt. A belnémet kereskedelem szaldója az NDK számára egyre növekvő passzívumot mutatott, ezért az NSZK – hogy a belnémet kereskedelem ne essen vissza – lényegében kamatmentes hitelt nyújtott az NDK számára. (1970 végén az NDK összesített passzívuma 1,3 milliárd DM-re emelkedett, ami megfelelt a belnémet kereskedelemben bonyolított éves NDK export 2/3-ának.) 104 A Közös Piac megalakulásáról szóló Római Szerződésekhez mellékelt „Jegyzőkönyv a belnémet kereskedelemről” c. okmány elismerte és fennA kereskedelmi forgalomban 1961-ben a berlini fal felépítése miatt következett be a legnagyobb visszaesés. Az NSZK ugyanis blokádot szervezett az NDK ellen, ez azonban hosszú távon nem volt fenntartható. 1958 és 1965 között az NDK igyekezett szabadulni az NSZK függőségtől és a belnémet kereskedelem szerkezetét a kelet-német ipar szempontjából kevésbé fontos cikkek felé terelte.

Főként a nyugat-német kőszén és hengereltacél szállításokat igyekezett – nem is teljesen eredménytelenül – más forrásokból kiváltani 104 A hiány egy részét az időközben többször növelt kamatmentes, automatikusan igénybe vehető folyószámla hitellel, a többit pedig viszonylag kedvező kamatozású, hosszú lejáratú hitellel finanszírozta az NDK. 103 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 168 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 169 ► tartotta a két német állam közötti kereskedelem különleges jellegét. A kiegészítő jegyzőkönyv leszögezte, hogy az EGK megalakulása „semmiféle változtatást nem tesz szükségessé a belnémet kereskedelem korábban kialakított rendszerében”. Igaz, azt is hozzátették, hogy az NSZK köteles ügyelni arra, hogy a belnémet kereskedelem se a Közös

Piac, se az azt alkotó egyes tagállamok érdekeit ne sértse. Az EGK többi tagállama az NDK-t kereskedelmi szempontból a többi szocialista országgal azonos megítélés szerint kezelte, a belnémet kereskedelemben azonban az NDK árui továbbra is vám- és illetékmentesen érkeztek az NSZK-ba. Az NDK tehát az NSZK-val folytatott kereskedelemben nem számított „külföldnek”, a többi EGK ország viszonylatában viszont külföld volt. Sőt, amikor 1967 nyarán az NSZK-ban bevezették az értéktöbbletadót, a belnémet kereskedelemben részt vevő árukra ezt nem alkalmazták, nehogy az ÁFA bevezetése miatt romoljon az NSZK termékek konkurenciával szembeni versenyképessége a belnémet kereskedelemben. Tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy az ÁFA bevezetése után az NSZK áruk kivitelénél az NDK-t „külföldként” kezelték azzal, hogy az oda irányuló NSZK export ÁFAmentes lett. Az NDK-t az EGK részéről gyakran érte az a nem teljesen alaptalan

vád, hogy a belnémet kereskedelmet kihasználva burkoltan más szocialista országokból származó árukat – főleg élelmiszert – helyez el vámmentesen az NSZK (tehát egy Közös Piaci ország) piacán és így kerülik meg a Közös Piaci lefölözéseket, pótlefölözéseket. 105 Időnként ez a helyzet az EGK nagy agrártermelői részéről (Franciaország, Hollandia) heves vitát váltott ki, amelyet azonban kompromisszumokkal (például az NDK-ba irányuló francia, holland mezőgazdasági kivitel közösségi szubvencionálásával) leszereltek. A belnémet kereskedelem az NSZK számára is fontos volt, ezért W. Brandt kancellár többször nyilatkozott úgy az 1970-es évek elején, hogy ezt a különleges gazdasági kapcsolatot akkor is fenn kell tartani, ha a két német állam kölcsönösen elismerné egymás állami létét. Az NDK a világpiacinál jóval magasabb áron szállított élelmiszereket az NSZK-ba, másrészt a textilipari tömegáruk alóli

vámmentesség és a többletérték-adó mentesség 1968-ban becslések szerint összességében Az NDK ilyen módon pl. lengyel tojást, baromfit, illetve Kanadából vásárolt olcsó szovjet búzát helyezett el az NSZK piacán. Arra is akadt példa, hogy nem közös piaci tőkés országból vásárolt élelmiszert (pl. dán szalonnát) reexportált az NDK az NSZK-ba 105 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 169 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 170 ► mintegy 500-550 márkás többletbevételt jelentett számára. 106 Talán ennél is fontosabb, hogy az NDK olyan termékeket (pl. nagy mennyiségben cukrot, gabonát stb.) tudott a nyugat-német piacon elhelyezni, amelyet külföldiként tőkés piacon nem tehetett volna meg. Az NDK a belnémet piac létéből származó gazdasági előnyöket sohasem ismerte el arra való

hivatkozással, hogy az NSZK-ból származó importra is a nyugat-német árak az irányadók. A belnémet kereskedelem az NSZK számára sem pusztán a német egység távoli reményének fenntartása célozta. Nyugat-Berlin fűtőanyaggal, élelmiszerrel, építési anyaggal – vagyis általában a nagy tömegű árukkal – való ellátása az NDK nélkül nehezen megoldható problémát és igen jelentős szállítási költséget okozott volna. Az NDK barnaszén-exportjának 5080%-a, kőolajtermékének 25-40%-a Nyugat-Berlinbe irányult, kelet-német volt a főváros nyugati zónájában elfogyasztott marhahús 33-35, sertéshús 22-30, juhhús 12-16%-a is. 7.7 Gyorsítás, utolérés, lehagyás, egyensúlyi gondok Hruscsov az SZKP XXI. kongresszusának első napján, 1959 január 27-én tartotta többórás beszámolóját a Szovjetunió 1959–1965. évi hétéves népgazdasági tervéről, amelynek teljesítésével az előadó szerint a világ első szocialista állama

„megteszi a döntő lépést annak a fő gazdasági feladatának megvalósítása terén, hogy az egy főre eső termelés tekintetében történelmileg rövid idő alatt utolérje és túlszárnyalja a legfejlettebb tőkés országokat”. Nem kevesebbről, mint az Egyesült Államok termelési mutatóinak utoléréséről és túlszárnyalásáról volt itt szó. A főtitkár szerint ennek a legfőbb biztosítéka a két ország növekedési ütemkülönbségének tartós fennmaradása. „Négyszer olyan gyorsan haladunk – hangzott az optimista jóslat –, és évről évre jobban növeljük a termelést, tehát most sokkal könnyebb lesz utolérnünk az amerikaiakat. A Szovjetunió és az Egyesült Államok ipari fejlődésének ütemét alapul véve, a Szovjetunió a hétéves terv teljesítésével néhány igen fontos termékfajta tekintetében túlszárnyalja, más termékfajta tekintetében pedig megközelíti az Egyesült Államok ipari termelésének jelenlegi

színvonalát. Erre az időpontra a legfontosabb mezőgazdasági termékek abszolút és egy főre eső termelése tekintetében is túlszárnyaljuk az 1968-ban pl. cukrot a világpiacinál tonnánként 200 márkával, gabonát 138 márkával, sertéshúst 850 márkával magasabb áron adott el az NSZK-nak. 106 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 170 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 171 ► Egyesült Államok jelenlegi színvonalát.” Mivel a Szovjetunió lakossága gyorsabb ütemben fog nőni, mint az Egyesült Államoké, ezért „ha az egy főre jutó termelést számítjuk, a hétéves terv teljesítése után valószínűleg még öt évre lesz szükség ahhoz, hogy az ipari termelés tekintetében utolérjük és túlszárnyaljuk az Egyesült Államokat. Tehát erre az időpontra, sőt lehet, hogy még előbb, a

Szovjetunió világviszonylatban az első helyre kerül mind az abszolút termelés, mind az egy főre eső termelés tekintetében. Ez a szocializmus világtörténelmi győzelme lesz a kapitalizmussal a nemzetközi porondon folytatott békés versenyben”. 107 Hruscsov szerint a burzsoá közgazdászoknak és politikusoknak a jóslatai, miszerint a Szovjetunió gazdasági fejlődése a háborús helyreállítási periódus után törvényszerűen le fog csökkeni, „szétpukkantak, mint a buborék”. Két évvel később az SZKP XXII kongresszusán már a kommunizmus egy emberöltőnél is rövidebb idő alatt történő teljes felépítését tűzték ki célul. A kor hangulatára jellemző, hogy az SZKP programjának vitájakor egyesek azt vetették fel, hogy nem szánnak-e „túlságosan nagy időt” e feladat megoldására? Az utolérés-lehagyás programjának a meghirdetése szoros kapcsolatban állt a Kínai Kommunista Párttal a nemzetközi politikai stratégia

kérdésében a kommunista és munkáspártok 1957. évi moszkvai világtalálkozóján kirobbant, de akkor még egyelőre a kulisszák mögött folyó vitára A vita a világháború elkerülhetősége körül folyt, valójában azonban a kommunista világmozgalom vezetése volt a tét. Kína Ázsiában magának vindikálta az ottani szocialista-kommunista mozgalom irányításának a jogát Miután Kína már 1958-ban meghirdette a „nagy ugrást” és Anglia ipari termelésének lehagyását, a Szovjetunió sem akart ettől lemaradni. Kínában az 1958-as évet nevezték a „nagy ugrás” évének, amikor az ipari termelés 66, a mezőgazdasági termelés 25%-kal nőtt és egyetlen év alatt 700 000 mezőgazdasági szövetkezetet szerveztek át 26 000 népi kommunává. A következő évben még mindig gyors volt a növekedés, az ipari termelés 39,3%-kal, a mezőgazdasági termelés 16,7%-kal gyarapodott az előző évhez képest. Ennek hatására 1958-ban kijelentették, hogy

az „érjük utol Nagy-Britanniát 15 év alatt a fő ipari termékek termelésében” célkitűzést tíz éven belül meg fogják valósítani. A nyilvánosság előtt ugyan A valóságban az itt elfogadott „grandiózus” hétéves terv nem nyilvános beismerése volt annak, hogy a szűzföldfeltörés kudarcba fulladt, a mezőgazdaság irányításában elhatározott változtatások nem vezettek eredményre és az ipar irányításának területi alapokra való helyezése sem változtatott érdemlegesen a szovjet ipar munkatermelékenységén és a műszaki színvonalán. 107 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 171 ► Európa gazdaságtörténete Kelet-Európa 1945 után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 172 ► nem beszéltek róla, de a kínai vezetők a „nagy ugrás” hatására már olyan terveket dédelgettek, hogy az ipari és mezőgazdasági össztermelésben 20

év alatt „nemcsak Angliát akarják túlszárnyalni, de az Egyesül Államokat is”. A rövid ideig tartó és kétes kiugró termelési eredmények a „kerekesítés forradalmára”, a primitív, használhatatlanul gyenge minőséget produkáló népi kohók tömeges létesítésére és a káderek fizikai munkára történő vezénylésére vezethetők vissza. Miután a Szovjetunióban az „utolérés-lehagyás” programjával kapcsolatban 1957-ben hozzáfogtak a hosszú távú terv kidolgozásához, a KGST országok is nekiláttak a maguk 15-20 éves tervüknek a kidolgozásához. A 20 éves távlati tervek legfontosabb fejlődési mutatói nemzetközi összehasonlításban Megnevezés Ipari termelés 1980/1960 (hányszoros) Évi átlagos növekedési ütem, % Mezőgazdasági termelés 1980/1960 (hányszoros) Évi átlagos növekedési ütem, + Nemzeti jövedelem 1980/1960 (hányszoros) Évi átlagos növekedési ütem, % * Magyarország SZU Lengyelország Románia

Bulgária 5,6 6,2–6,4 5,0 8,0–8,2 6,8 9,0 9,6–9,8 8,4 11,0–11,1 10,1 2,3 3,5 2,0 3,1 2,3 4,3 6,5 3,5 5,9 4,3 4,2 5,0* 4,0 5,2–5,4 4,8 7,5 8,4 7,2 8,6–8,8 8,2 társadalmi össztermék Ebben az eufórikus hangulatban középtávon is irreális, a valóság talajától teljesen elrugaszkodó voluntarista tervek születtek. Csehszlovákiában pl 1958 novemberében jelentették ki, hogy gazdasági téren utolérik a legfejlettebb kapitalista országokat. A csehszlovák gazdaság egyik neuralgikus ágazata a mezőgazdaság volt, ezért a Csehszlovák Kommunista Párt úgy döntött, hogy öt év alatt (1961–1965 között 1957-hez viszonyítva) 40%-kal kell A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 172 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 173 ► emelni a mezőgazdaság termelését. A tervezőket

egyáltalán nem zavarta, hogy a rendelkezésre álló nemzetközi összehasonlító adatok szerint évi 8% körüli tempójú mezőgazdasági termelés-növelésre tartósan soha, egyetlen országban (még a legfejlettebbekben) sem került sor a XX. században Csehszlovákiában egyébként az 1961–1965 évekre vonatkozó III. ötéves terv eleve feszített előirányzatait menet közben 1961-ben tovább növelték. Bulgáriában 1958 őszén elhatározták a folyamatban lévő harmadik ötéves tervet 3-3,5 év (!) alatt teljesítik. A Bolgár Kommunista Párt VII kongresszusa, illetve az azt követő október-novemberi, és januári plénuma úgy döntött, hogy az ipari termelést 1962-re az 1957. évi kétszeresére, 1965-re 3-4-szeresére, a gépipar termelését 1965-re az 1957. évi hétszeresére, a nyersvas termelést 58 ezer tonnáról 700 ezer tonnára, az acéltermelést 159 ezer tonnáról 900 ezer tonnára, a széntermelést 12 millió tonnáról 40-50 millió tonnára

kell növelni. Bulgáriában az első ötéves terv (1948– 52) idején az ipar átlagosan évi 21,2%-kal, a második ötéves terv során (1952-57) évi 11,6%-kal növelte a kibocsátását, vagyis itt is érvényesült az a törvényszerűség, hogy a helyreállítási periódus befejezésével illetve a kapacitások növekedésével párhuzamosan a növekedési ütem csökkent. A politikát azonban ez a tény egy cseppet sem zavarta, az 1958. őszi emelés után a III. ötéves terv határidő előtti teljesítéséhez az ipar évi növekedésének 27-30%-ra kellett volna növekednie De irrealitásában még ezeket is felülmúlta a mezőgazdaság 1958. évi kibocsátásának 1960-ra történő megháromszorozása! A mezőgazdaság helyzetét tovább rontotta, hogy 1959-ben a 3450 termelőszövetkezetet kampányszerűen 625 ún. szövetkezeti gigánttá vonták össze, így a tsz-ek átlagterülete 1061 ha-ról 4266 ha-ra nőtt. Ezt később maguk a bolgárok is túlzónak

tartották és a gigántokat kb. 1200 tsz-re bontották szét Ezzel együtt megszüntették a földjáradékot és a földet „szocialista társadalmi tulajdonná” nyilvánították. Úgy gondolták, hogy néhány év alatt a mezőgazdaságban megszüntetnek minden magántulajdont, társadalmi tulajdonná alakítják át a tsz-ek összes termelési eszközeit és a tsz tagok – az állam vállalatok dolgozóihoz hasonlóan – havi fizetést fognak kapni. Rövid időn belül kiderült, hogy a szövetkezetek irreális mértékű összevonása több kárral jár, mint haszonnal és a mezőgazdasági magán- és szövetkezeti tulajdonnak a társadalmi tulajdon „színvonalára” való emelése elsietett, elhibázott, egyelőre megvalósíthatatlan utópia. Ezért a szövetkezeteket az 1970-es évek elejétől a teljes mezőgazdasági termelésit, kereskedelmet és feldolgozást magába foglaló, állami és szövetkezeti gazdaságokat tömörítő, A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 173 ► Európa gazdaságtörténete Kelet-Európa 1945 után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 174 ► 20-30 ezer hektár földön gazdálkodó agráripari komplexumok révén akarták az „össznépi tulajdonná” alakítani. Nem tanulva az egy évtizeddel azelőtti kudarcból, ismét azzal érveltek, hogy a tsz forma már elavult, túlélte magát, gátjává vált a fejlődésnek. Az SZKP XXI. kongresszusának határozataiból, az utolérés-lehagyás céljának megfogalmazásából az MSZMP KB azt a következtetést szűrte le, hogy „megteremtődtek Magyarországon a szocializmus gyorsabb építésének feltételei”. A KB 1959 márciusi határozata úgy fogalmazott, hogy „Elérkezett a szocialista és kapitalista világrendszer békés versenyének döntő szakasza. E verseny kimenetele nem kétséges Nincs már messze az idő, amikor a szocialista rendszer

minden téren túlsúlyba kerül a kapitalista rendszerrel szemben, túlszárnyalja a legfejlettebb kapitalista országokat a társadalmi munka termelékenysége, az egy főre eső termelés tekintetében és világviszonylatban a legrövidebb munkanapot, a legmagasabb életszínvonalat biztosítja.” 108 A magyar szocializmus építésének gyorsítása világosan kitűnik az MSZMP VII kongresszusán (1959 vége)elfogadott gazdasági előirányzatokból Minden bizonnyal 1956 sokkoló hatása is szerepet játszott abban, hogy a magyar gazdaság tervezett növekedése – ellentétben pl. a légvárakra épülő bolgár és szovjet tervektől – nem szakadt el teljesen a realitásoktól és a hazai tervezett tempó lényegesen kisebb lett, mint a többi szocialista országban. Magyarország és néhány más szocialista ország tervezett növekedési tempója 1958–1965 között Ipari termelés Mezőgazdasági termelés NJ Fogyasztás Bérből élők reálbére Magyarország SZU

Csehszlovákia Lengyelország 58−60 80 75−80 80 25 70 33-35 30 46 62−65 . 60 36 60−63 37−40 . 26 40 . 30−35 Az NDK a legfontosabb fogyasztási cikkek egy főre eső fogyasztása terén 1961-re, tehát két-három év alatt (!) az NSZK-t óhajtotta túlszárnyalni. A Kelet- és Nyugat-Berlin között akkor még nyitott határok miatt az NDK lakosok életszínvonalának az emelését a Német Szocialista Egységpárt A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1956–1962. Második, bővített kiadás. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1973 344 oldal 108 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 174 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 175 ► vezetői nagy jelentőségű politikai kérdésnek, egyenesen „parancsoló szükségességnek” tartották. Ettől a „disszidálások” és a kelet-német

munkaerőhiány mérséklődését, az NSZK-nak „a politikailag elmaradott emberekre gyakorolt, mesterségesen is táplált” vonzó hatásának csökkenését remélték. „Egyszóval az NSZEP politikája az elkövetkezendő három évben alapvetően arra irányul, hogy a lakosság döntő része előtt kézzelfogható bizonyítékok erejével dokumentálja azt a kettészakítottság feltételei között rendkívül nagyhorderejű kérdést, hogy a szocialista társadalmi rend fölényben van a kapitalizmussal szemben.” Walter Ulbrichték világosan látták, hogy ez a feladat „nehéz” és az NDK erre egyedül nem képes, ezért szükség van az „egész szocialista tábor együttes segítségére”.A Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága 1958 tavaszán azzal a kéréssel fordult a „testvérpártokhoz”, hogy a szocialista országok „közös demonstratív akcióval nyújtsanak az NDK részére gazdasági segítséget ahhoz, hogy 1961–62-ig az NDK

gazdasági tekintetben elérje Nyugat-Németországot”. A kérést a KGST országok vezetőinek értekezletén személyesen is előterjesztették, valamint a kétoldalú tárgyalásokon is szorgalmazták, hogy a „baráti” országok hitelbe növeljék az NDK-ba irányuló nyersanyag, energia és élelmiszer szállításaikat, amely lehetővé tenné a kelet-német ipar kapacitásának teljes kihasználását és az NDK lakosságának életszínvonal-emelését. Az NDK 1962-ig 2 milliárd rubel áruhitel felvételével számolt Az NDK az átmenetileg ki nem egyenlített többletszállításokra nézve egyes szocialista országoktól – elsősorban a Szovjetuniótól – kapott is ígéretet. A szocialista nagyhatalom elengedte az NDK-ban állomásozó szovjet csapatok ellátásához fizetett kelet-német hozzájárulást. Magyarország arra vállalkozott, hogy lejárat előtt visszafizeti az NDK-tól 1957 elején kapott hitelt. A viszony romlása miatt visszavonták a

Jugoszláviának ígért kelet-német hitelt is. Az NDKban azzal is számoltak, hogy az NSZK-ban a fegyverkezési költségek emelkedése miatt visszaesik a lakosság életszínvonala és így könnyebb lesz befogni őket. A nyersanyagban szegény NDK ezen túl alapvető nyers- és tüzelőanyagok többletszállítást is kért. A szocialista országok azonban – mivel saját „fölényük” bizonyításával voltak leginkább elfoglalva – jelentős összegű hitelek nyújtására, „kemény” cikkek előszállítására nem vállalkoztak. 109 Magyarország pl. élelmiszerekből, zöldségből vállalt többletszállítást, ellenben timföldből, alumíniumból stb nem 109 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 175 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 176 ► A nagy ugrás, a legfejlettebb országok utolérése és lehagyása

helyett a kelet-európai szocialista országokban súlyos szerkezeti aránytalanságok, komoly méretű külső és belső egyensúlyi zavarok, fokozatos eladósodás következett be. A gazdaság növekedés ütemében Kelet és Nyugat között az 1950-es évek végén a szocialista országok javára megmutatkozó különbségek az 1960-as évek közepére nagyságrendekkel csökkentek. Lengyelországban pl a nemzeti jövedelem évi növekedési üteme az 1950 évi 27,8%ról 1955-re 8,5%-ra esett vissza Ennek okai a következők voltak: a) Lengyelország és Jugoszlávia kivételével mindenütt befejeződött a mezőgazdaság államilag presszionált nagyüzemi átszervezése. (Lengyelországban 1956 után nem erőltették a tsz-esítést, sőt a megalakult szövetkezetek nagy része is feloszlott, 1958 őszén a tsz-ek a megművelt terület 1,2%-án gazdálkodtak. Jugoszláviában pedig az önigazgatásra való áttérés után fennmaradt a magántulajdonon alapuló kisüzemi

mezőgazdaság.) Az átszervezés stagnáló, vagy egyenesen csökkenő mezőgazdasági termeléssel, ugyanakkor a termelőszövetkezetek jelentős állami támogatásával járt együtt A szövetkezeti – jórészt állami hitelekből és dotációkból megvalósított – beruházások zöme nem a termelés bővítését, hanem a nagyüzemi keretek között jórészt nem hasznosítható eszközök pótlását szolgálta. A mezőgazdasági export egy része kiesett, ráadásul a kelet-európai országok többsége az átszervezés után évekig jelentős kenyérgabona, takarmány és hús tőkés importjára kényszerült. b) A Szovjetunió példája nyomán egy sor kelet-európai országban megszüntették az ágazati minisztériumokat (vagy azok egy részét) és áttértek az ipar és építőipar területi irányítására. Egyidejűleg mindenütt (iparban, mezőgazdaságban, oktatásban, helyi közigazgatásban) nagyfokú centralizáció ment végbe. Az átszervezés komoly

gondokkal és szervezetlenséggel járt együtt. c) Alapvetően érdekeltségi problémák miatt a termékek műszaki színvonala roppan alacsony volt, ezért a tőkés piacon folyó versenyben a szocialista országok rendre lemaradtak a konkurenciával szemben. Mindez a tőkés külkereskedelmi és főleg fizetési mérleg krónikus hiányában, a kelet-európai országok fokozatos eladósodásában mutatkozott meg. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 176 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 177 ► d) Az 1960-as évektől kezdve a fejlettebb kelet-európai országokban kimerülőben volt a korábbi évtized gazdasági növekedésének legfontosabb extenzív forrása, a pótlólagosan bevonható munkaerő. Ez elsősorban az NDK-ban, Csehszlovákiában és Magyarországon okozott gondokat. Lengyelországban a háború után

született népes korosztályok ebben az évtizedben kezdtek belépni a munkaerő-piacra, és az extenzív, munkaigényes nehéziparosítás egyik indoka éppen az volt, hogy munkahelyet teremtsenek a nagy létszámú fiatal korosztályoknak. Egyes fejletlen szocialista országokban pedig – pl. Albániában – az ún demográfiai átmenet még nem kezdődött meg, másutt – mint pl. Romániában – pedig szigorú abortusztilalommal és egyéb adminisztratív eszközökkel tartották fenn a magas születési rátát. e) Sajátos gazdasági nehézséget okozott az 1960-as évek elejétől kiéleződő, előbb a kulisszák mögött, majd a nyilvánosság előtt is folyó szovjet-kínai viszály, aminek következtében a szovjet külpolitikai vonal mellett végletesen elkötelezett kelet-európai szocialista országok külkereskedelmi kapcsolata radikálisan csökkent Kínával, illetve a távolkeleti Észak-Koreával és Vietnámmal. f) Az arab-izraeli háborúk illetve az EAK

köpönyeg forgatása jelentős mértékben visszavetette a térségbe irányuló exportot. Különösen a nagy fegyvergyártással és hadianyag exporttal bíró Csehszlovákia számára okozott komoly gondokat ennek a piacnak a kiesése. g) A kubai rakétaválság – amely kis híján a III. világháború kirobbanásához vezetett – újabb fegyverkezési hajszát indított el A Varsói Szerződés tagállamai lecserélték, korszerűsítették a fegyverzet jelentős részét, ami meglehetősen nagy terheket rótt a tagállamokra. A folyó III. ötéves tervet 1963 decemberében a CSKP XII kongresszusa formálisan is felfüggesztette. A valóságtól teljesen elrugaszkodott irreális célkitűzések rövid idő alatt teljesen szétzilálták a bolgár gazdaságot. A párt vezetése már 1960 januárjában utasította a tervező szerveket, hogy dolgozzák át az ötéves tervet, vessék el a régi terv „túlzásait és pontatlanságait”. Bulgária fizetési mérlege a

gyorsítás hatására néhány év alatt hatalmas összegű passzívumot halmozott fel. 1968-ban egyedül a Szovjetuniónak több mint 3,5 milliárd rubellel tartoztak, a nyugati adósság összege pedig elérte az 1,1 milliárd dollárt. Ez utóbbinak az adósságterhe 1968-ban 300 millió dollárt tett ki, de még az esedékes kamatokat sem tudták fizetni. Miután Bulgária hiába kilincselt Londonban, Párizsban középlejáratú nyugati dollárhitel felvételéért, szorult helyzetében a „baráti” országoktól – A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 177 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 178 ► többek között Lengyelországtól, Magyarországtól – kért segítséget, amelyek azonban – tekintettel a bolgárok likviditási és áruszállítási nehézségeire – az igényelt összegnek csak egy kis részét

biztosították. 110 Todor Zsivkov bolgár pártvezető 1968 őszén két alkalommal is tárgyalt Moszkvában Brezsnyevvel és Kosziginnel, akiktől „nehéz gazdasági problémáik megoldásához kértek hathatós és gyors segélyt”. A balkáni állam a fizetésképtelenség bejelentésétől csak úgy menekült meg, hogy a Szovjetunió kifizette helyette az azonnal esedékes törlesztést, a szovjet Állami Bank pedig kezességet vállalt a következő két év bolgár adósságainak fizetésére, valamint a kétoldalú kereskedelmi megállapodásban szereplő mennyiségen túl csak tőkés piacon beszerezhető nyersanyagokat, élelmiszereket (többek között 300 ezer tonna takarmánygabonát) szállított Bulgáriának. A szovjet vezetők ugyanakkor enyhe rosszallásukat fejezték ki és „elvtársi módon felvetették a bolgár vezetőknek gazdaságpolitikájuk és gazdálkodási módszereik hibáit”. Egy évvel később a bolgárok csak tőkés piacokon beszerezhető

anyagok szállítására kaptak újabb szovjet hitelt 111 Magyarországon különösen a rövid lejáratú, néhány hónapon belül esedékessé váló nyugati tartozások aránya nőtt meg vészesen. Magyarország külföldi tartozásainak összetétele lejárat szerint, % Rövid lejáratú Hosszú lejáratú tartozások tartozások 1931 20 80 * 1938 24 76 1964 48 52 Ebből tőkés tartozás 76 24 Összes tartozás 100 100 100 100 *Csak állami tartozások Bár az ország viszonylagos eladósodottságának mértéke 1964. végén meg sem közelítette a transzfermoratórium bejelentésének idején tapasztaltat, az ország likviditási gondjai mégis olyannyira megnőttek, hogy az 1960-as Magyarország például csak beruházási hitelt nyújtott, tőkés importot is tartalmazó fogyasztási cikkeket hitelbe nem szállított. Arra hajlandónak mutatkozott, hogy a bolgármagyar kereskedelmi kapcsolatban felhalmozódott bolgár adósságot – amelynek a törlesztésére

lehetőséget egyelőre amúgy sem láttak – prolongálják 111 Todor Zsivkov 220 millió dollár hitelt kért és 35 millió dollárra kapott ígéretet a szovjet vezetőktől. 110 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 178 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 179 ► évek közepén komolyan felmerült a nemzetközi pénzügyi intézményekhez (az IMF-hez és a Világbankhoz) való csatlakozás ötlete. Az MNB konvertibilis valutában meglévő likvid készlete 1965 július végén kb 12 napra nyújtott fedezetet az augusztusban jelentkező fizetési kötelezettségekre. 112 7.8 A látszategység széthullása Jugoszlávia, Albánia, Kína, Románia. A Szovjetunió gondjait tovább fokozta a tábor országain belül az 1960-as években felerősödő centripetális tendenciák. A Szovjetunió Sztálin halála után rendezte

Jugoszláviával a párt- és állami kapcsolatait, a két ország 1953-ban ismét felvette a diplomáciai kapcsolatokat, majd ezt követően újra éledtek a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok a többi szocialista országgal is. 1955-ben Hruscsov vezetésével szovjet kormányküldöttség utazott Jugoszláviába, amit egy évvel később Tito viszontlátogatása követett. Magyarország az 1956 májusában aláírt egyezményben vállalta, hogy a kapcsolatok megszakítása miatt leállított magyar jóvátételi szállításokból még fennálló hátralékot részletekben törleszti. A viszony normalizálódása ellenére Jugoszlávia minden nemzetközi fórumot – így a kommunista és munkáspártok 1957. évi moszkvai tanácskozását is – arra használt, hogy felemlegesse az 1948/49-es kiátkozást és minden egyes alkalommal hangoztatta az önállóság, a szuverenitás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvének fontosságát. 113 Moszkva szemében az is

szálkának számított, hogy az 1957-es moszkvai tanácskozás nyilatkozatai közül az egyik okmányt Jugoszlávia nem írta alá. A JKSZ VII. kongresszusán, 1958 április 22–28 között új pártprogramot fogadtak el, amiért a szocialista országok ismét keményen bírálták Jugoszláviát, a programot revizionistának tartották és ezért a „testvérpártok” nem is mentek el a JKSZ VII. kongresszusára A Kínai Kommunista Párt szerint pl. a program „antimarxista, antileninista, keresztül-kasul reviLikviditás szempontjából voltak még ennél is kritikusabb időszakok, amikor az MNB azonnal mozgósítható tartalékaiból mindössze 2-3 napi lejáró adósságot lehetett kifizetni. 113 J. B Tito a JKSZ 1969-ben tartott IX kongresszusán a nemzetközi munkásmozgalomról a következőket mondta: „Bárkinek a kísérlete, hogy a pártokra és mozgalmakra rákényszerítse egy pártnak vagy államnak, vagy valamilyen központnak az álláspontjait, szöges

ellentétben van a szocializmus fejlődési érdekeivel és a tartós világbéke helyreállítására irányuló törekvéseivel.” A JKSZ nevében visszautasított mindenféle nemzetközi központ kialakítására tett kísérletet, mivel az „gátolná az egyes kommunista pártok és haladó mozgalmak alkotó kezdeményezését”. 112 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 179 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 180 ► zionista”. A bírálat azért volt olyan vehemens, mert a kongresszusi beszámoló és maga a program is elítélte a Szovjetunió II világháború utáni expanzív, imperialista, terjeszkedő politikáját, a NATO-t és a Varsói Szerződést (vagyis az USA-t és a Szovjetuniót) egyformán hibáztatta a világ tömbökre szakadásáért, a szocialista országok kapcsolatában pedig elfogadhatatlannak

tartotta az „egy vezető ország” hegemonizmusát 114 A kommunista és munkáspártok 1960. évi moszkvai tanácskozásának nyilatkozata – amelyre egyébként a jugoszlávok már el sem mentek – élesen elítélte a „nemzetközi opportunizmus jugoszláv válfaját”. A moszkvai nyilatkozat szerint a JKSZ vezetői „elárulták és elavultnak nyilvánították a marxizmus-leninizmust, az 1957-es nyilatkozattal szembeállították saját antileninista, revizionista programjukat, az egész nemzetközi kommunista mozgalommal szembeállították a JKSZ-t, elszakították országukat a szocialista tábortól, az amerikai és más imperialisták úgynevezett »segítségétől« függő helyzetbe hozták, és ezáltal a megsemmisülés veszélyének tették ki azokat a forradalmi vívmányokat, amelyeket a jugoszláv nép hősi harcával ért el”. A jugoszláv „revizionisták aknamunkát folytatnak a szocialista tábor és a kommunista világmozgalom ellen” A tömbön

kívüli politikájukkal kárt okoznak a „békeszerető erők és államok egységének” Végezetül felhívták a kommunista pártok figyelmét arra, hogy „leplezzék” le a jugoszláv revizionisták vezetőit és harcoljanak azért, hogy „megóvják a kommunista mozgalmat, valamint a munkásmozgalmat a jugoszláv revizionisták antileninista eszméitől”. A viszony az 1960-as évek közepén normalizálódott, Jugoszlávia 1964től részt vett a KGST egyes bizottságaiban. A kapcsolatok javulásának a jele volt az is, hogy – Albániát kivéve – a szocialista országok kommunista pártjai 1964-ben több mint 15 év után először részt vettek a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének december 7–13 között tartott VIII. kongresszusán Aztán 1968-ban a Varsói Szerződés 5 tagállamának csehszlovákiai bevonulása miatt a vita – ha lehet, még élesebben mint korábban – kiújult. Emiatt a szocialista országok kommunista pártjai nem vettek részt a JKSZ

1969-ben tartott IX. kongresszusán Erre a JKSZ úgy reagált, hogy többszöri hívás ellenére sem ment el a Moszkvában 1969-ben a J.B Tito kongresszusi beszámolójában a következőket mondta: „Egyes nagyhatalmak a háború utáni időszakban nem válogattak az eszközökben, hogy kivívják az uralmat más népek fölött, és a világon általában.” És hogy a Szovjetuniónak még véletlenül se legyen kétsége afelől, hogy róla is szó van, Tito beszédét úgy folytatta, hogy az efféle külpolitika egyik példája az a nyomás volt, „amelyet Sztálin éveken át Jugoszláviára gyakorolt.” 114 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 180 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 181 ► kommunista pártok – mint később kiderült – utolsónak megrendezett (és a résztvevők számát tekintve már csonka)

világtalálkozójára. Albánia 1956-ban szembefordult az SZKP XX. kongresszusának irányvonalával és 1960-tól Kína kivételével megszakította a szocialista országokkal a párt és állami kapcsolatokat. Albánia 1962-től hátat fordított a KGST-nek és 1968-ban formálisan is kilépett a Varsói Szerződésből. Ettől kezdve két évtizedig Kína lett az első számú partnere, amely katonai és gazdasági segítséget nyújtott Albániának, katonai és polgári szakértőket küldött a balkáni államba. Az 1970-es évek közepén külpolitikai kérdésekben Kínával is vitába keveredett, amelynek következtében 1978-ban az ázsiai nagyhatalommal is megszakadt a kapcsolata. 115 Albánia ettől kezdve teljesen magára maradt. Az önerőre való támaszkodás ára a nemzeti jövedelem felhalmozási alapjának közel 35%-ra történő emelése, emiatt a lakosság fogyasztásának és életszínvonalának alacsony szinten történő stagnálása lett A Szovjetunió

számára a legnagyobb gondot a Kínával előbb a kuliszszák miatt, később a nyilvánosság előtt folyó vita és konfrontáció okozta, amely egy időben a két ország között rendszeres határincidensekhez vezetett. Földrajzi és politikai okokból inkább a kínai vonalat támogatta ÉszakKorea, Észak-Vietnám, Indonézia, Európában Albánia, Románia pedig közvetítő akart lenni a két szocialista nagyhatalom között. Ha voltak is a kínai belpolitikai kacskaringókkal kapcsolatban Jugoszláviának fenntartásai, azt nem lehet mondani, hogy Tito ebben a kérdésben a szovjet vonalat támogatta volna. De még a szovjet külpolitikai irányt szilárdan támogató szocialista országokban (Bulgáriában, Mongóliában) is megjelentek a kínai vonal hívei, akik azonban abszolút kisebbségben maradtak, így a hatalmon lévő erők könnyen el tudták szigetelni őket. 116 Az egyébként a szovjet külpolitikai vonalat mindvégig támogató lengyelek világosan látták,

és a kulisszák mögött nem is rejtették véka alá véleményüket, hogy a kommunista világmozgalom két legnagyobb pártja között a mozgalom „hegemón vezetéséért folyik a harc”. A KB-tag lengyel külügyminiszter-helyettes, Marian Naszkowski 1963 novemberi budapesti tanácskozása során – természetesen szigorúan magánbeszélgetés során – Kína nyitott az USA és a nyugat-európai tőkés országok felé, illetve a román kapcsolatok kiépítése miatt Albánia – mint külpolitikai partnere – veszített jelentőségéből. 116 Bulgáriában, Mongóliában általában a vezetőséből ilyen vagy olyan okok miatt kieső sértett csoportok tevékenysége megélénkült Hruscsov menesztésének és a kínai–szovjet vitának a hatására. 115 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 181 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után

Vissza ◄ 182 ► kijelentette, hogy a szovjetek, annak ellenére, hogy saját maguk hirdették meg a testvérpártok egyenjogúságát, „mégis a kommunista mozgalom korábbi fejlődési szakaszában betöltött hegemón helyzetüket akarják most biztosítani, egy központból szeretnék irányítani kiterebélyesedett mozgalmunkat”. A szokatlanul őszinte külügyminiszter-helyettes szerint a szovjetek nem tudnak megbékélni azzal, hogy Kína „a maga sajátos viszonyainak megfelelő, az eddigi sémáktól eltérő úton jár. Féltékenységet vált ki a kínai pártnak a hozzá hasonló társadalmi és gazdasági struktúrájú országokban élvezett, az objektív helyzetből adódó vitathatatlan népszerűsége.” A szovjet-kínai vita kapcsán a Ceausescu vezette román kommunisták viszonya a KGST és a Varsói Szerződés tagállamaival határozottan fellazult. Románia a szuverenitás, az egyenjogúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvének

állandó hangoztatásával megakadályozott mindenfajta többoldalú szakosodási és együttműködési megállapodás aláírását, közös intézmény felállítását. Románia 1964 májusában nyilvános gyűléseken és a sajtóban keményen bírálta a szocialista országok együttműködésében rejlő anomáliákat úgy állítva be, mintha mindezért egyedül is kizárólag a Szovjetunió és a többi szocialista ország lenne a felelős. A románok és a többi KGST tagország között a vita már Gheorghiu Dej idején kirobbant, de igazán Nicelae Ceausescu idején vált élessé. J V Andropov, az SZKP KB titkára 1963. március végén eszmecserét folytatott a Román Kommunista Párt akkori vezetőjével G Dej kijelentette, hogy a KGST „a gazdaságilag fejlett országok szervezete, (amely) nem képes megszüntetni a gazdaságilag fejletlen országok hátrányos helyzetét, ellenkezőleg növeli a fejlett és fejletlen országokat elválasztó szakadékot”. Románia

számára minden olyan javaslat, amely sérti a nemzeti szuverenitást, elfogadhatatlan (és Románia számára az együttműködés mélyítésére vonatkozó szinte valamennyi javaslat ilyen volt). A legtöbb szocialista ország, így Magyarország is osztotta azt a szovjet véleményt, miszerint a közös KGST vállalkozásokban való részvétel önkéntes és „helytelen volna felfújni a vitát a román elvtársakkal. Legyünk türelmesek” 1964 májusában első számú román politikai vezetők nyilvános értekezleteken, aktívákon, pártgyűléseken a legkeményebben támadták a Szovjetuniót és a többi szocialista országot. A Vegyipari Minisztériumban pl Al Draghici, a PB tagja, miniszterelnök-helyettes egy aktívaértekezleten a következő kijelentést tette: „A KGST egész tevékenysége Románia kifosztására irányul. A KGST-tagállamok közt nincs egyenjogúság, azt kell tenni, amit a Szovjetunió diktál. A többi tagállamok is igyekeznek becsapni Ro- A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 182 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 183 ► mániát, amely becsületesen vett részt a KGST munkájában, a szocialista internacionalizmus szellemének megfelelően.” Beszédének a nyilvánosság fórumain is tárgyalt summázata azt volt, hogy a Szovjetunió kizsákmányolja Romániát, Románia, Kína és Albánia kivételével csak bábkormányok vannak, akik Moszkva utasításainak megfelelően tevékenykednek. Ezekben az országokban nincs önálló sajtó, csak a Moszkva által engedélyezett cikkek jelenhetnek meg. A Külkereskedelmi Minisztériumban kiállították a Szovjetunióból Romániának szállított gyenge, selejtes termékeket. Az itt előadást tartó szónok kijelentette, hogy „a Szovjetunió, Csehszlovákia és az NDK kizsákmányolták Romániát, rosszabb

gyarmatosítóknak bizonyultak, mint az imperialisták.” Magyarország pedig történelme folyamán mindig hódítani igyekezett, mindig nacionalista volt. Másutt felvetették, hogy a Szovjetunió jogtalanul bitorolja Besszarábiát és annak előbb-utóbb vissza kell kerülni Romániához. A szovjet-kínai viszályban a Szovjetunió felelősségét hangoztatták. Ceausescu Kádár János és Kállai Gyula magyar pártvezetők 1966. március 10–11-i romániai látogatásán kijelentette, hogy „ha csak a Kínai Kommunista Párt felelősségéről beszélünk, nem jutunk el a gyökerekig. A kínaiak is hibásak. Egy sor kérdésben nem lehet velük egyet érteni De a jelenlegi helyzet nem állt volna elő, ha nem ketten lettek volna a vitában.” A románok attól tartottak, hogy a Varsói Szerződést és a KGST-t a Szovjetunió államok feletti szervezetté akarja változtatni, hogy rákényszeríthesse saját akaratát a többi szocialista országra. Ceausescu korábbi

példákra hivatkozott (Kuba, atomcsend-egyezmény, általános és teljes leszerelési javaslat), amelynek során a szovjetek „nem konzultáltak, a többi szocialista országot nem kezelték egyenjogú félként. Egy sor kérdésben befejezett tények elé állították a szocialista országokat, utólag követelve szolidaritást nem eléggé átgondolt akcióikhoz.” Hruscsov bukása után a szovjet-román viszony valamit javult, de Románia a kommunizmus bukásági továbbra is a pillanatnyi érdekeinek leginkább megfelelő külpolitikát folytatott. A Román Népköztársaság 1960 március 30-án a szocialista országok közül elsőként írt alá pénzügyi megállapodást az USA-val 24 526 370 dollár jóvátételi átalányösszegről, amely magában foglalta a békeszerződés rendelkezésén alapuló állami és magánjogi restitúciós, valamint háborús kárigényeken túl az államosított amerikai javakért fizetendő kártérítést is. (A megállapodás a román

kötvényadósságok rendezésére nem vonatkozott A román kormány – időpont megjelölése nélkül – kifejezte abbéli készségét, hogy kész az erre vonatkozó tár- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 183 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 184 ► gyalások megkezdésére.) Az USA-ban zárolt és elkobzott román állami és jogi személyek tulajdonában lévő vagyonok értékének levonása után Románinak 2,5 millió dollárt kellett 1960. július 1-jétől 4 egyenlő évi részletben átutalnia Románia a szocialista országok közül másodikként belépett az IMF-be és a Világbanka, az 1967-es arab-izraeli háború után nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, a szovjet és szocialista bojkott ellenére részt vet a Los Angeles-i olimpián stb. Az 1965 nyarán tartott IX.

pártkongresszuson döntöttek az ország (Román Szocialista Köztársaság) és a párt (Román Kommunista Párt) új nevéről, az alkotmány megváltoztatásáról és a KB, a 15 tagú VB mellett egy még ennél is szűkebb, mindössze 7 tagú állandó elnökséget választottak, amely ettől kezdve – lényegében minden pártfórumtól függetlenül – döntött az összes lényeges kérdésben. Élesen elítélték a Varsói Szerződés öt tagállamának 1968. augusztusi csehszlovákiai bevonulását a románok és Románia – amely a VSZ tagja volt – nem vett részt a prágai tavaszként ismertté vált csehszlovákiai reformfolyamat megakasztásában. A KB, az Államtanács és a kormány 1968. augusztus 21-én, Nagy Nemzetgyűlés egy nappal később tartott rendkívüli ülést. A legfelső párt- és állami testületek hangsúlyozták, hogy a katonai bevonulás „szembeszökő megsértése egy testvéri, szabad és független szocialista állam nemzeti

szuverenitásának, azoknak az elveknek, amelyeken a szocialista országok közötti kapcsolatok alapulnak, a nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak. Semmi sem indokolhatja ennek a cselekménynek az elkövetését, a szocialista Csehszlovákia katonai megszállását. A beavatkozás a kommunista párt és a csehszlovák nép belügyeibe, a csehszlovákiai fegyveres intervenció súlyos csapást mért a szocialista rendszer, a nemzetközi kommunista mozgalom egységének érdekeire, a szocializmus világtekintélyére, a béke ügyére.” Hasonlóképpen fogalmazott N. Ceausescu a fővárosi lakosság Köztársaság Palota téri gyűlésén „Nincs semmilyen igazolás, nem hozható fel semmilyen ok arra, hogy egy pillanatig is elfogadjuk valamely testvéri szocialista állam ügyeibe való katonai beavatkozás gondolatát” – hangsúlyozta a román pártvezér. N Ceausescu leginkább attól tartott, hogy a „testvéri tankok” esetleg Románia területére is

bevonulhatnak, ha Hruscsov úgy látja jónak. „Azt beszélték, hogy Csehszlovákiában fennáll az ellenforradalom veszélye, lehet, hogy holnap olyanok is akadnak majd, akik azt mondják, hogy itt, ezen a gyűlésen is ellenforradalmi tendenciák mutatkoznak Ezt válaszoljuk mindenkinek: az egész román nép senkinek sem engedi meg, hogy megsértse hazánk területét.” A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 184 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 185 ► 7.9 Lengyelország, a permanens válság hazája Lengyelország tragikus története során évszázadokra elveszítette nemzeti önállóságát, a nagyhatalmak többször megszállták, kifosztották, területét megcsonkították. A társadalom mentalitására, gondolkodására kitörölhetetlenül rányomta a bélyegét a német- és oroszellenesség A lengyelek

történelmi okokból fakadó oroszellenességét a XX század második felének számos, morálisan elfogadhatatlan történelmi eseménye tovább élezte. Sztálin az 1930-as évek végén hamis vádak alapján a Szovjetunióba menekült Kommunisták Lengyelországi Pártjának szinte teljes vezérkarát kiírtatta. A Molotov–Ribbentrop paktum titkos záradéka alapján a Szovjetunió Lengyelország későbbi leigázását követően jelentős területeket szállt meg, amelyet a II. világháború után véglegesen bekebelezett 117 Lengyelország lerohanása után a szovjet titkosszolgálat több ezer lengyel katonatisztet ölt meg a katyni erdőben úgy, hogy a gyilkosságokat megpróbálta a németekre kenni. Az sem javított a lengyelek hagyományos oroszellenességén, amikor 1944 nyarán, a varsói felkelés idején a Vörös Hadsereg alig 35 km-re a fővárostól heteken keresztül tétlenül szemlélte, hogyan öldöklik halomra a németek a lengyel felkelőket és teszik

bosszúból romhalmazzá Varsót pusztán azért, mert a felkelést a Szovjetunióval ellenséges viszonyban álló Honi Hadsereg katonái robbantották ki. A II világháború lengyel származású szovjet marsalljában, K. K Rokosszovszkijban, akit 1949-ben tettek meg lengyel hadügyminiszternek, a lengyelek többsége szovjet kémet látott. És akkor még nem szóltunk a II világháború után a szovjet-lengyel gazdasági együttműködésben megnyilvánuló súlyos egyenlőtlenségekről, Hruscsov és a szovjet vezetés 1956. októberi lengyelországi „látogatásáról” stb. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy a tragikus lengyel történelemnek a dicső lapok mellett vannak olyan sötét fejezetei is, mint pl. a nagy Lengyelország víziója az 1920-as évek elején, területszerzés a müncheni szerződés után a térdre kényszerített Csehszlovákiától, a Németországtól elcsatolt nyugati területeken élő németek kényszerkitelepítése, a lengyel

történelmet végig kísérő antiszemitizmus. A lengyel katolikus egyház a nemzeti függetlenség elveszítése után őrizte a nyelvet és az identitást. Azon túl, hogy osztozott a nép sanyarú A Lengyeleket különösebben nem vigasztalta a Szovjetunióhoz került mintegy két Magyarországnyi területért cserébe a németektől elcsatolt és Lengyelországnak adott alig valamivel több, mint egy Magyarországnyi terület. 117 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 185 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 186 ► sorsában, vállalta és szervezte a nemzeti ellenállást is. Így vált a lengyelek szemében a katolikus egyház a nemzettudat őrzőjévé, egyúttal a szabadság szimbólumává. A lengyel egyház a szocialista korszakban is megőrizte intaktságát, az erős állami antiklerikalista agitáció ellenére

tömegbefolyását, mindvégig a kommunizmussal való szembenállás egyik fontos intézménye maradt. 118 A lengyel egyház nemzetközi és hazai tekintélyét tovább növelte, amikor 1978-ban a konklávé II János Pál néven lengyel pápát választott Karol Wojtyla 1979 júniusában látogatott először Lengyelországban, ahol hívők milliói vettek rész az általa celebrált miséken. 1956 júniusában Poznanban, a nemzetközi vásár idején felkelés robbant ki, amely kiváltotta a hatóságok megtorló akcióját. Az államvédelem belelőtt a tüntető tömegbe, több tucat halott maradt a köveken. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának VII: plénuma a poznani tragédiát – a szocialista tárborban addig teljesen szokatlan módon –nem nevezte ellenforradalomnak, hanem a munkások jogos elégedetlenségének, amelynek a legfőbb kiváltó okaként a párt korábban folytatott hibás politikáját nevezték meg. Gomulka visszakerült a hatalomba és

megválasztották a LEMP első titkárának. Néhány évig a hatalom – ugyanúgy, mint más kelet-európai országban – engedményeket tett. Megalakultak a munkás- és paraszttanácsok, a munkás önigazgatásnak rövid ideig a formálisnál nagyobb volt a szerepe Lengyelországban. (Ellentétben Jugoszláviával, itt csak a termelő üzemeken belül működött a munkástanács, a területi közigazgatásban és a nem termelő intézményekben nem.) A munkástanácsok szerepe azonban nagyon gyorsan, nagyjából 1958 körül formálissá váltak. A gazdaság legfontosabb szűk keresztmetszetét a mezőgazdaság jelentette. 1956 után leálltak a szövetkezetek szervezésével, sőt a korábban alakult közös gazdaságok is jórészt szétmentek. A mezőgazdaságban a „szocialista szektort” lényegében a főleg nyugati területeken szervezett állami gazdaságok jelentették. A kisüzemi lengyel mezőgazdaság gyenge teljesítményekre volt képes, ezért az ország

rendszeresen gabona- és húsimportra szorult, de az ellátási gondokat így sem tudták megoldani. Az ország kenyérgondjait a háború utáni területi változások is növelték, ugyanis a Szovjetunióhoz csatolt területek elsősorban mezőgazdasággal foglalkoztak, ahonnan még exportáltak is gabonát a háború előtt, a LenA LEMP KB 1958-ban indított mozgalmat a kereszteknek az iskolákból való eltávolítása érdekében. Az intézkedés komoly ellenállást váltott ki, egyes helyeken „bigott hívő asszonyok tüntettek a párt és a kormány intézkedése ellen”, másutt a tanítók jelentették ki, hogy nem vállalják a tanítást, ha eltávolítják a kereszteket. 118 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 186 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 187 ► gyelországhoz csatolt korábbi német területek pedig

inkább ipari vidékek voltak. Az iparosítás, a városiasodás és a lengyel népesség létszámának növekedése miatt a kereslet az alapvető élelmiszerek stabil ára mellett lényegesen meghaladta a kínálatot. Lengyelországban a háború után született népes korosztályok miatt 1956 és 1980 között ötéves periódusonként 500 ezer és 1,5 millió fő közötti új munkaerő lépett be a piacra. A teljes foglalkoztatás megteremtéséhez szükséges munkahely-teremtő beruházások abszolút prioritást kaptak. A növekvő foglalkoztatás növekvő bérkiáramlással járt, de a vásárlóerő növekedésével nem áll arányban a fogyasztási javak kínálatának növekedése A mezőgazdasági termelés alacsony színvonala és a növekvő jövedelmek stabil élelmiszerárak mellett feloldhatatlan ellentmondáshoz vezettek. A kisüzemi mezőgazdaság technikai színvonalának emelését, gépesítését a Mezőgazdasági Körök szervezésével igyekeztek megoldani,

amelyeknek a felállítását a Lengyel Egyesült Munkáspárt II. kongresszusán határozták el A mezőgazdasági körnek, mint általános parasztszervezetnek az volt a feladata, hogy állami támogatással szervezze a kisüzemi gazdaságok munkáját és tegye lehetővé a kölcsönös segítségnyújtást és együttműködést. Lengyelországban 1959 nyarán 18 000 faluban működött mezőgazdasági kör 500 000 taggal. Úgy döntöttek, hogy a mezőgazdasági körök felszereléséhez szükséges forrást a kötelező beadás fenntartásával teremtik elő úgy, hogy az ebből befolyó összegek egy részét közösen használt gépek vásárlásával, mérnökök, traktorosok képzésével visszajuttatják a mezőgazdaságnak. A beadási és szabad piaci ár közötti különbözet az 1959. január 1-jével létrehozott Mezőgazdasági Fejlesztési Alapba került, amit az állam nem egyénileg, hanem a mezőgazdasági körök közösen hasznosított gép- és eszközparkja

révén juttatott vissza a gazdáknak. 119 Az alap pénzét a parasztok saját forrásaikkal kiegészíthették és e fölött a mezőgazdasági körök diszponáltak Az alapból elsősorban mezőgazdasági nagygépeket lehetett vásárolni, amelyeket a parasztok közösen használták. A kör gépi szolgáltatásait térítés ellenében a körön kívüli parasztok is igénybe vehették. A gépek használatáért a kör tagjai az azon kívül gazdálkodó parasztokhoz képest méltányosabb használati díjat fizettek Az egyes falvak a Mezőgazdasági Fejlesztési Alapból a beadás arányában kapták a közös gépbeszerzésre fordítható Az első évben a gabona és burgonya beadásából származó pénz került az alapba, 1960-tól az élőállat- és állati termékek szabad piaci és beadási árának különbözete is a körök kezébe került. 119 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 187 ► Európa gazdaságtörténete A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 188 ► összeget. A gépeket elsősorban azok a körök vásárolhatták meg, amelyeknek a tagjai a legnagyobb arányban egészítették ki saját forrásaikkal az állami támogatást. Ezen túl figyelembe vették a mezőgazdaság munkaerőhelyzetét, illetve a gépkihasználás hatékonyságát A többi kelet-európai országhoz hasonlóan Lengyelországban is elöregedett a falu, a mezőgazdaságot tömegesen hagyták ott a fiatalok. A gazdálkodók a nagyobb birtokokat életjáradékért, a kisebbeket egy összegű vételárért felajánlhatták az államnak. 120 Később a Mezőgazdasági Körök is átvették a felajánlott földeket. mezőgazdasági köröktől várták a meglehetősen elhanyagolt Állami Földalapi földek jobb megművelését is Az innen származó bevételt is a körök fejlesztésére akarták fordítani, hogy a társas gazdálkodást így tegyék

vonzóvá az egyéni parasztok körében. 121 Az akciót egy idő után le kellett állítani, mert olyan nagy volt a földfelajánlási hullám, hogy az állam nem győzte anyagilag. Az ellátási gondok miatt az elégedetlenség az országban a helyzet romlásával párhuzamosan egyre nőtt. 1968-ban betiltották Varsóban Mickiewicz Ősök című darabját, amely a XIX századi orosz megszállók elleni felkelésre buzdított. Ugyanebben az évben antiszemita kilengések történtek Lengyelországban, amelynek következtében számos lengyel tudóst és értelmiségit (köztük a szocializmus indirekt gazdasági mechanizmusának elkötelezett hívét, W. Brust) emigrációba kényszerítettek A következő évben (1969) Poroninban felgyújtották a Lenin múzeumot, több ellenzéki fiatalt (köztük a későbbi ellenállás jelképpé vált vezetőit, Adam Michniket és Jaczek Kuront) letartóztatta a rendőrség. 1950 és 1955 között a lengyel mezőgazdasági külkereskedelem

többlettel zárult és az aktívumból finanszírozták az iparosításhoz szükséges gépés egyéb behozatalt. 122A helyzet 1956 után megfordult, a lengyel mezőgazdasági külkereskedelem deficitessé vált A külkereskedelem nehézségeit tovább fokozta a kőszén világpiaci árának csökkenése. A kötelező beszolgáltatás 1970-ig fennmaradt, és az állami átvételi árat nagyon alacsonyan 120 Az 5 ha-nál nagyobb földek felajánlása esetén az állam 800-1200 zloty életjáradékot biztosított, az ennél kisebb felajánlott birtokokat az állam egy összegben megvette. 1958 végén 800 000 ha tartozott az Állami Földalaphoz, amelynek a zömét a parasztok bérelték, kb. 100 ezer ha-t az állami gazdaságok használtak 122 Az évi átlagos agrárkivitel 890 millió dollár, a behozatal 560 millió dollár volt. Elsősorban húst vittek ki és gabonát, takarmányt hoztak be Lengyelországban a vetésterület több mint 60%-án gabonát, azon belül elsősorban

rozst termeltek, a takarmánytermő terület pedig alig érte el a 11%-ot. Búzát és az intenzív állattenyésztés takarmánykeveréknek a bázisát jelentő kukoricát ebben az időszakban is importáltak 121 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 188 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 189 ► szabták meg attól való félelmükben, hogy ha emelkedik a paraszti lakosság jövedelme, nem fogják tudni a falusi vásárlóerőt fogyasztási cikkekkel lekötni. A törekvések ellenére sem sikerült az ország élelmiszerszükségletét saját termelésből kielégíteni, Lengyelország jelentős mezőgazdasági importra szorult, miközben – főleg húst – rendszeresen exportáltak is. Az 1969/70-es évben a mostoha időjárás miatt nagy lett a mezőgazdasági terméskiesés, súlyos ellátási gondok léptek fel. Mintegy 4,5

millió tonna gabonahiány keletkezett, de húsból, tejből, vajból, textilipari nyersanyagból, élvezeti cikkekből stb is hiány mutatkozott Élelmiszert csak tőkés országokból lehetett volna importálni, de ebben a viszonylatban már nyomasztóak voltak a korábban felvett hitelek, az 1971. évi 400 millió dollár adósságszolgálat rendkívüli módon terhelte a fizetési mérleget. A belső ellátásban – főleg az 1970-es esztendő második felében – „rendkívül feszült helyzet alakult ki”. A vezetés csökkentette a húsexportot, de az import növelését – a külkereskedelmi mérleg hiánya miatt – nem engedélyezte. Az 1971 évi terv kidolgozása során úgy döntöttek, hogy a gazdaság egyensúlyát (amely főleg a külkereskedelmi és fizetési mérleg növekvő hiányában kulminált) az import visszafogásával, a lakossági jövedelmek és fogyasztás korlátozásával állítják helyre. Az éves terv 1971-re az élelmiszerfogyasztás

csökkentését tartalmazta, amit az iparcikkek (TV, autó) növekvő fogyasztásával akartak kompenzálni. 123 A sajtó és a politika egész évben hangoztatta, hogy a hús felvásárlási és fogyasztói árát fel kell emelni. 124 A beharangozott árreform azonban 1971 január 1-jével csak a termelői árak emelését jelezte, ezért a közvélemény úgy gondolta, hogy a fogyasztói árakat csak 1972-ben emelik. Ezért a kormány 1970. december 12-i váratlan, drasztikus (ráadásul karácsony előtti) húsáremelése szabályosan sokkolta a lakosságot. A Politikai Bizottság az alapvető élelmiszerek árának emelését a december 14-ére összehívott Központi Bizottsági ülés előtt kierőszakolta azért, hogy kész tények elé állítsa a KB tagjait. Attól tartottak ugyanis, hogy a Központi Bizottságban helyet foglaló vajdasági, nagyüzemi párttitkárok – világosan érzékelve a lakosság nyomasztóan rossz hangulatát – a javasolt fogyasztói áremelést

esetleg nem szavazzák meg. Az áremelés 2/3-ad részben alapvető élelmiAz élelmiszerfogyasztást ipari cikkekkel nem lehet helyettesíteni Ebben az esetben legfeljebb a kényszertakarékosság mértékét lehetett volna csökkenteni. 124 Az élelmiszerek árának nyílt vagy burkolt emelése nem volt teljesen új Lengyelországban. A fogyasztói piac megbomlott egyensúlyát az 1960-as évek elejétől kezdve időnként óvatos áremelésekkel próbálték meg egyensúlyba hozni. 123 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 189 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 190 ► szereket (hús, húskészítmény, liszt, péksütemény stb.) érintett, amely hivatalos statisztikai adatok szerint átlagosan 7%-kal emelte az élelmiszerek árszínvonalat. Az intézkedést a szokásoktól eltérően alig kísérte kompenzálás, így sok

alacsony keresetű, többgyermekes családot lehetetlen helyzetbe hozott 125 Azoknak lengyel családoknak az életszínvonala, akiknek a fejenkénti jövedelme nem érte el a havi 800 zlotyt, az áremelés következtében a létminimum alá süllyedt. A könnyűiparban, az oktatásban, az egészségügyben és a vasútnál dolgozó lengyel munkavállalók többsége – nem is beszélve a nyugdíjasokról – ebbe a kategóriába tartozott. 1970 decemberében Lengyelország jelentős külpolitikai sikert ér el, Willy Brandt nyugat-német kancellár Varsóba látogatott és olyan egyezményt ír alá, amely garantálta Lengyelország nyugati határait. A külpolitikai siker azonban már nem volt elegendő ahhoz, hogy a néhány nappal később eldöntött drasztikus élelmiszer áremelés okozta felháborodást kompenzálja. Az áremelés az utolsó csepp volt a pohárban, ha nem lett volna, az előző évtized állandó megszorító intézkedései miatt akkor is robbant volna az

elégedetlenség, legfeljebb néhány hónappal később. A sztrájkok a Tengermelléken voltak a legradikálisabbak, de átterjedtek az ország más vidékeire is. A gdyniai hajógyár előtt, Szczecinben, Elblagban a karhatalom vérfürdőt rendezett, több mint 50 tüntető halt meg. December 20-án öszszeült a LEMP KB, W Gomulka megbukott 126, a LEMP első titkárává Edward Giereket választották meg. Visszavonták az áremeléseket és egy emelték az alacsony keresetűek bérét, a családi pótlékot és a nyugdíjakat, megszüntették a mezőgazdasági termékek kötelező beszolgáltatását. A Szovjetunió gabonát, húst, zsírt stb. szállított hitelbe, a gondok azonban nem oldódtak meg. Gierek vezetése alatt nagyarányú építkezések kezdődtek, amelynek forrása egyre inkább nyugati hitel lett. Az 1970-es évek első felében nem csak látványosan gyors volt Lengyelországban az ipari termelés, a nemzeti jövedelem és a reálbér emelkedése, hanem

valamelyest modernizálódott is a gazdaság szerkezete is. Az egyoldalú iparosítás helyett nagyobb hangsúlyt kapott a lakosság szükségletének – részben nyugati hitelekből megvalósuló A jövedelemkompenzálás némi családi pótlék emelésre korlátozódott. Az új lengyel vezetésre nagy társadalmi nyomás nehezedett, hogy a tűzparancsot kiadó Gomulkát állítsák bíróság elé, erre azonban nem került sor. Jellemző, hogy W Gomulka, akit az 1950-es évek elején koncepciós perben állítottak félre a vezetősből, saját bukását személye ellen irányuló puccsnak, a tengermelléki megmozdulásokat pedig ellenforradalmi lázadásnak minősítette. 125 126 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 190 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 191 ► importból történő – jobb kielégítése, több

fejlesztési forrás jutott az infrastruktúrának és a lakásépítésnek is. Az ipar öt év alatt 75%-kal, a mezőgazdaság 28%-kal, a nemzeti jövedelem 48%-kal emelkedett Gyorsan nőtt a bérből élők jövedelme, a nyugdíj és az egyéb járadékjellegű jövedelmek is. Általánossá tették a parasztok ingyenes orvosi ellátását, engedélyezték a föld adás-vételét, részben megnyitották a mezőgazdasági cikkek szabad piacát. A gyors, de a világpiaci követelményekkel nem számoló iparosításra bizonyos mértékig rá is kényszerült a lengyel vezetés, mert az 1960-as évek második felétől a háború után született népes korosztályok munkába állása csak az extenzív iparosítás révén volt lehetséges. Az extenzív fejlesztésnek tehát nem csak a forrása, de a kényszere is jelen volt. Ez az új fiatal munkaerő szakképzett volt, de egyoldalúan képzett (bányász, kohász, forgácsoló stb) A tercier szektor súlya meglehetősen kicsi maradt,

a közlekedési infrastruktúra a termelés fejlesztését gátló szűk keresztmetszetté vált. 7.10 Csehszlovákia és a „prágai tavasz” Csehszlovákiában az SZKP XX. kongresszusa utáni években a belpolitikai helyzet, az 1958/59. évi általános gyorsítás után az ország gazdasági helyzete került mélypontra Mint ismeretes, Kelet-Európában az 1950-es évek első felében a személyi kultusz és koncepciós perek legszélsőségesebb megnyilvánulására Csehszlovákiában került sor, ráadásul egy olyan országban, ahol a demokratikus szabadságjogoknak és a civil szféra autonómiájának a II. világháború előtt komoly hagyományai voltak A nem is nagyon burkoltan antiszemita Slanský-pernek ezen túl nacionalista felhangjai is voltak, mivel a halálra ítéltek zömmel a szlovák kommunista párt soraiból kerültek ki. A koncepciós perekért egyértelműen felelős cseh kommunista vezetők a társadalmi nyomása ellenére késlekedtek a politikai perekben

elítéltek rehabilitációjával. Ugyan szavakban hitet tettek a XX kongresszus irányvonala mellett, a szükséges személyi konzekvenciák levonásával azonban késlekedtek. A „burzsoá nacionalizmussal” vádolt és a konstruált perek során elítélt szlovák párt- és állami vezetők részleges rehabilitálására csak a per előkészítésében közvetlenül felelős vezetők (Siroký, Bacilek, David, Köhler stb.) hatalomból való 1963 évi eltávolítása után került sor Részben emiatt, részben az egyre romló ellátás miatt a társadalmi feszültségek rendkívüli módon kiéleződtek, amit – mint Kelet-Európában oly gyakran – a politizáló írók és értelmiségiek érzékeltek és fogalmaztak meg elsőként. A csehszlovák írók kongresszusa 1956 nyarán lépett fel először A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 191 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 192 ► átfogó módon a személyi kultusz ellen, amit a hatalom akkor a „szocializmus elleni támadásnak” minősített és adminisztratív intézkedésekkel viszszaszorított. A politikai vita az 1960-as évek elején a magyar Petőfi-körhöz hasonló sajtóvitában csúcsosodott ki, amelynek során sokan megkérdőjelezték a művészetek és a tudomány pártosságának dogmáját. Tovább borzolta a kedélyeket, hogy a magyarországi 1956-os felkelés leverése után romlott a cseh kormány és egyház amúgy sem felhőtlen kapcsolata. 127 A KGST szinten egyeztetett utolérés-lehagyás 1958/59-től itt is első számú stratégiai céllá vált, sőt a gyorsítás az első években látszólag zökkenőmentes fejlődést eredményezett. Ezért az 1960 évi új csehszlovák alkotmány a szocializmust felépítettnek deklarálta azzal, hogy az ország elnevezését „szocialista” jelzővel egészítette ki 128

A CSKP vezetői egy idő után maguk is kezdték elhinni azt, hogy Csehszlovákia „fejlett gazdaságánál és immár kiépült szocialista politikai rendszerénél fogva különleges szerepre hivatott a szocialista táboron belül, s hogy magatartása, bel- és gazdaságpolitikai vonalvezetése követendő mérce a többi baráti ország számára is”. Az egyébként is feszített előirányzatokat tartalmazó 19611965-re vonatkozó III ötéves terv eredeti előirányzatait rögtön a terv indulásának első évében annak ellenére emelték tovább, hogy egy sor fontos ágazat az 1961. évi tervét nem teljesítette A legfejlettebb országok utolérése és lehagyása helyett az 1960-as évek elejétől érzékelhető gazdasági egyensúlytalanság 1962/63-ra súlyos megtorpanáshoz, sőt kifejezett hanyatláshoz vezetett. A valaha jobb napokat látott cseh ipar egyre jobban lemaradt a világ élvonalához képest a munka termelékenysége, hatékonysága, az egységnyi termék

előállításához szükséges élő és holtmunka felhasználása tekintetében. 129 Az 1960-as évek második feléA cseh egyház 1956 őszén megpróbálta az elítélt, vagy egyházi funkcióik gyakorlásától eltiltott egyházi vezető személyiségek rehabilitálását elérni. A cseh állam bosszúból csökkentette az egyházak anyagi támogatását 128 A szocializmus teljes felépítésének a jegyében 1959-ben egyetlen év alatt a korábbi 1/3ára csökkentették a kisiparosok és kiskereskedők számát, amely nem csak körükben, hanem a lakosság között is elégedetlenséget szült, mert olyan szolgáltatást iktattak ki likvidálásszerűen, amelyet sem az állami vállalatok, sem a szövetkezetek nem tudtak pótolni. 129 Csehszlovák számítások szerint az ország az 1960-as évek közepén a termelékenység tekintetében az USA-tól 50, az NSZK-tól pedig legalább 10 évvel le volt maradva. Bár a legtöbb nyugat-európai országhoz képest a cseh beruházási

ráta magasabb volt, az alacsony hatékonyság miatt egységnyi jövedelem előállítása egyre nagyobb termelési tényező felhasználásával történt. Különösen lehangoló volt a technikai haladás élén álló ágazatoknak, az automatizálásnak, a számítástechnikának és az elektronikának a világ élvonalához mért lemaradása. 127 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 192 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 193 ► től a cseh nehézipar elavult termékeit már a szocialista országok is csak saját gépeik ellenében voltak hajlandóak megvenni. A csehszlovák berendezéseket a fejlődő országokban is csak nagy és bizonytalanul visszafolyó hitelek ellenében lehetett elhelyezni. A gondok (a feldolgozó ipar és a nyersanyagtermelés aránytalansága, a mezőgazdásági termelés krónikus bajai, a

beruházások szétforgácsolódása, a kivitelezési idő elhúzódása 130, a kiáramló vásárlóerőhöz képest túlságosan alacsony árukészlet, a tőkés külkereskedelmi és fizetési mérleg krónikus hiánya, eladhatatlan készletek felhalmozódása) itt is hasonlóak voltak, mint a többi kelet-európai országban, ám a gazdasági bajokat Csehszlovákiában néhány sajátos tényező tovább növelte. 131 A növekedés extenzív forrásai a keleti táboron belül itt merültek ki először, a szocialista országok közül Csehszlovákiának találkozott leghamarabb az intenzív fejlesztésre való átállás speciális nehézségeivel. A CSKP XII. kongresszusán, 1962 decemberében a gondokat már nem lehetett tovább kendőzni, ezért lényegében nyíltan beszéltek az 19611965-re szóló III. ötéves terv kudarcáról Úgy döntöttek, hogy 1963-ban felszámolják az alapvető gazdasági egyensúlytalanságokat és 1964-től új 7 éves középtávú tervet

indítanak. A szocialista országok gyakorlatából jól ismert restrikciós intézkedésekkel, mindenekelőtt a beruházások 11,6%-os csökkentésével sikerült a nemzeti jövedelem termelését és felhasználását, valamint a külkereskedelmi mérleget egyensúlyba hozni. Igaz, ennek az volt az ára, hogy a nemzeti jövedelem 4%-kal csökkent, sőt az ipar is kevesebbet termelt, mint az előző évben. A mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése és a csapadékhiány miatt – más kelet-európai országokhoz hasonlóan – Csehszlovákia is nagy mennyiségű kenyérgabona behozatalra szorult. 132 A Az 1960-as évek közepén Csehszlovákiában az ipari nagyberuházások átlagos üzembe helyezési ideje 7,5 év volt! 131 A szovjet–kínai vita elmérgesedése után Csehszlovákiának Kínával és a kínai vonalat a koreai háborúban nyújtott segítség miatt támogató Észak-Koreával folytatott kereskedelmi forgalma a korábbi 1/10-ére esett vissza. A szovjet külpolitikai

vonalat szolgai módon támogató valamennyi európai KGST-ország Kínával folytatott külkereskedelmi forgalma visszaesett a szakítás után, de a forgalom csökkenése Csehszlovákia esetében volt a legnagyobb. De Csehszlovákiát Románia és az NDK is bírálta, ami a külpolitikai viszony átmeneti elhidegüléséhez vezetett. Csehszlovákia – hosszú távú kereskedelmi érdekeitől vezérelve – lehetőségeihez képest túlságosan nagy segélyekben részesítette a fejlődő országokat. Ezen a rendkívül labilis és bizonytalan piacon a befektetések sokszor nem térültek meg. 132 Csehszlovákia a két világháború között is behozatalra szorult élelmiszerekből. A növénytermesztésben a termésátlagok az 1960-as évek elejéig alig emelkedtek, miközben a vetésterület jelentősen csökkent, ezért a kukorica és cukorrépa kivételével – e két növény 130 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 193 ►

Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 194 ► tsz-ek gazdálkodását az átszervezés után évekig nem sikerült konszolidálni. Csehszlovákiában még a többi szocialista országhoz képest is sokkal jobban korlátozták a háztáji gazdaságok működését, tartósan alacsony árat fizettek a begyűjtött mezőgazdasági terményekért és megakadályozták, hogy a szövetkezetek olyan ösztönző munkadíjazási formákat vezessenek be, amely a tagokat a munkában anyagilag érdekeltté teszi. A mezőgazdaságban dolgozók száma az 1950 évi 2,2 millióról 1,3 millióra csökkent, ezzel együtt a maradók átlagéletkora jelentősen nőtt. Bár a csehszlovák mezőgazdaság volt a táboron belül – a kelet-némettel együtt – viszonylag a leginkább gépesített, de a kieső munkaerőt még így sem tudták pótolni. Pazarlóan bántak a termőfölddel, sokszor a legjobb

minőségű termőterületeket vették igénybe az ipari és infrastrukturális építkezésekhez. Csehszlovákia bruttó mezőgazdasági termelésének alakulása, 1936=100 1936 1950 1960 Bruttó mezőgazdasági termelés 100 86,2 103,1 Ezen belül Növénytermelés 100 79,8 97,5 Állattenyésztés 100 93,8 110,1 1961 1962 1963 103,1 95,3 102,2 94,5 83,2 96,4 113,3 109,7 109,1 Ez a helyzet törvényszerűen vezetett a lakosság ellátásának és a fizetési mérleg egyenlegének a romlásárhoz. A keleti és főleg nyugati adósság növekedése miatt 1963-ban további rövid lejáratú hitelt már nem kaptak, ezért szigorú importkorlátozásokat vezettek be, ami tovább rontotta a termelés és ellátás feltételeit. A vásárlóerő és árualap egyensúlyát 1964-ben sem sikerült biztosítani, ezért – az alacsony nyugdíjak kompenzálása mellett – számos vásárlóerő-elvonó intézkedést vezettek be. A koncepciós perekben leginkább kompromittálódott szektás

vezetők hatalomból történő eltávolítása (1963 ősze) után az ideológiai viták hevessége némileg alább hagyott, de az 1964. tavaszi restrikciós szigorítások ismét felszították a kedélyeket. A szavakban hirdetett „kétfrontos” harc helyett a párt vezetői inkább a revizionistáknak nevezett reformerek ellen vetésterület jelentősen nőtt a II. világháború után – a termésmennyiség (beleértve a hústermelést is) elmaradt a II világháború előttihez képest Egy 1965-re vonatkozó jelentés szerint Csehszlovákia az élelmiszer negyedét importálta, búzából azonban az ország szükségletének csak a felét termelték meg odahaza. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 194 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 195 ► léptek fel indokolatlanul durva adminisztratív eszközökkel, a

dogmatikusokat ellenben békén hagyták. 133 Ebben a gazdasági és politikai helyzetben a hatalom arra kényszerült, hogy az irányítási rendszer reformjáról Ota Šik vezetésével akkor már évek óta folyó elképzelések egy részét bevezesse. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézetének igazgatója, a CSKP KB tagja 1963 végén úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett bizottság javaslatait – amely számos vonásaiban hasonlított a jugoszláv gazdaságirányítási rendszerhez – a hatalom (esetleg kompromisszumokkal) kénytelen lesz akceptálni, mert az ország „olyan nehéz gazdasági helyzetben van, hogy ebből csak a tervszerű irányítás rendszerének radikális reformjával lehet kikerülni”. A kormány 1964. augusztusában úgy határozott, hogy a következő években át kell térni az indirekt gazdaságirányítási rendszerre. A gazdaságirányítási rendszer reformját Csehszlovákiában több lépcsőben, fokozatosan vezették

be. A tervezés súlypontja az éves tervről a középtávú tervekre tolódott át. Bár a tervutasítás nem szűnt meg teljesen, a vállalatokat elsősorban ún közvetett gazdasági eszközökkel igyekeztek a tervek teljesítésére ösztönözni. 134 Az éves terveket a vállalatok – a jövedelem maximálisára törekedve és szerződéses kapcsolataik függvényében – saját maguk állították össze, de a vállalati tervet az irányító hatósággal jóvá kellett hagyatni. Csehszlovákiában a reform első lépéseként a gazdálkodó egységeket egész iparágat átfogó trösztökbe tömörítették, amelyek a termelő vállalatok mellett magukba foglalták a bel- és külkereskedelmi vállalatok nagy részét is. Ezzel azt kívánták elérni, hogy csökkenjen a termelés és értékesítés merev szétválasztása A trösztöket a jövedelem növelésében tették érdekeltté, hogy csökkenjen a kelet-európai rendszerekre jellemző teljesítmény-visszatartás,

javuljon a hatékonyság és a termékek minősége. A reform alapelveinek megfogalmazásakor kifejezetten ösztönözték a vállalatok közötti nagyobb differenciálódást, amitől azt remélték, hogy a munkaerő spontán módon a válságban lévő, elavult, versenyképtelen termékeket gyártó ágazatoktól a prosperáló ágazatok felé fog áramlani. (A tőkeallokáció lehetőségét a csehszlovák reform eredeti koncepciója fel sem vetette) Antonin Novotný CSKP KB első titkár, köztársasági elnök pl. – akit legalább akkorra felelősség terhelt a törvényesség súlyos megsértéséért, mint a menesztett Viliam Široký kormányfőnek – 1968. januárjáig a helyén maradt 134 Az 1967. évi terv mintegy 70 fontos termékre nézve tartalmazott kötelező tervutasítást 133 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 195 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált

irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 196 ► A kísérleti szakasz sikere után a reform legtöbb alapvető elemét (rugalmasabb, többféle árformát tartalmazó árrendszer, beruházási, jövedelemelvonási és érdekeltségei rendszer) 1967. január 1-jével bevezették A csehszlovák vállalatok nem kaptak többé ingyen eszközöket az államtól, sőt a meglévő állóeszközeik nettó értékét is fokozatosan ki kellett fizetni az állami költségvetés felé. Vagyis a vállalatok az államtól az amortizációs alapjuk terhére „megvásárolták” az általuk használt eszközöket, amelyek felett ettől kezdve –szigorú korlátok között – rendelkeztek. A beruházások zömét bankhitelből és saját forrásból a vállalatok finanszírozták. Az állam döntött a stratégiai fontosságú kutatásokról, a hadiipar, a környezetvédelem, az infrastruktúra és az elmaradott területek felzárkóztatását célzó beruházásokról. A bank a

vállalatok hitelkérelmét gazdaságosság és megtérülés alapján rangsorolta, vagyis a vállalatok versenyeztek a hitelekért A költségvetésből közvetlenül finanszírozott beruházásokon túl az állam a legfontosabbnak ítélt, de a hitelverseny első köréből kieső egyedi nagyberuházásokat költségvetési dotációval a hitelverseny második körében esélyessé tehette. A bérek és a létszám (vagyis a fizetőképes vásárlóerő) kiáramlását az átlagbér növekmény progresszív adóztatásával korlátozták. Az állam a bérek 92%-át mindenkinek, tehát a veszteséges vállalatok dolgozóinak is garantálta. A megtermelt bruttó jövedelemből fedezték a vállalatok a 6%os eszközlekötési és 2%-os forgóeszköz-lekötési járulékot, 18% egységes adót, hitelkamatokat, kötbéreket stb. Az ezen felül maradó jövedelemrészből különféle alapokat (fejlesztési, szociális-kulturális, tartalékalap) képeztek. A fejlesztési alap nagyságára

nézve Csehszlovákiában nem voltak kötelező előírások A harc a reform körül szinte azonnal megindult. A keleti rendszerekben addig teljesen szokatlan módon már nem csak a kulisszák mögött folytak éles viták az egyensúlyhiány kialakulásának okairól, a piaci mechanizmus szabadabb alkalmazásáról, a szabadabb ármozgásról, az egyensúly külföldi kölcsönök felvételével történő megoldásáról stb. A nyilvános fórumokon folyó viták résztvevői – sokszor a KB-tag Ota Šik is – élesen támadták a pártvezetést. A reform hívei az eredeti elgondolások kompromisszumok nélküli bevezetését, a dogmatikus erők a régi irányítási rendszerhez való visszatérést követelték, miközben a „testvéri országok” némelyike (főleg az NDK és a Szovjetunó) egyre nagyobb bizalmatlansággal szemlélte az eseményeket. A megosztottság a legfelsőbb pártvezetést is jellemezte. A CSKP 1967 májusi ülésén két irányzat feszült egymásnak, az

A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 196 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 197 ► egyik nézet képviselői radikális intézkedéseket, a világpiaci árak azonnali beengedését, a veszteséges vállalatok felszámolását követelték, míg a másik megelégedett a mérsékelt továbblépéssel. A KB az utóbbiak álláspontját emelte határozattá, amely ellen Ota Šik professzor nyilvános előadásaiban rendre fellépett, amellyel megsértette a bolsevik típusú pártok szervezeti szabályzatának egy fontos passzusát, az ún. demokratikus centralizmusnak az elvét. 135 Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése nem szüntette meg a szocialista gazdaság működésének alapvető problémáit, ellenben láthatóvá és nyilvánvalóvá tette ezeket a gondokat. A piacokon megmutatkozó tartós túlkereslet pl.

1967 után sem szűnt meg, de az új rendszerben a fogyasztási cikkek piacán megnyilvánuló túlkereslet már nem kényszertakarékosságban, kényszerhelyettesítésben, hanem a nyílt inflációs tendenciák felerősödésében mutatkozott meg, ami a szektás vezetők körében már a reform elindulását követő első hónapokban nagy megütközést és meg nem értést váltott ki. A fogyasztói árak színvonalának emelkedése annak ellenére bekövetkezett, hogy a reform kidolgozói a csehszlovák gazdaság tartós szerkezeti aránytalanságainak megoldására eredetileg az árszínvonal direkt emelését nem javasolták, a fogyasztói kereslet visszafogását a dotációk nagyarányú csökkentésével és a költségvetési kiadások megnyirbálásával elfogadhatóbbnak tartották. A termelők piacát tehát a kereslet korlátozásával akarták a fogyasztók piacává változtatni Ezzel reményeik szerint megindulhat a külső egyensúlytalanság felszámolása is, ti. a

belső piaci kereslet visszaesése a vállalatokat óhatatlanul rákényszerítette volna a külpiaci értékesítés részarányának növelésére, ezzel együtt a világpiaci versenyképesség javítására. Az alkalmazkodás kényszer vagy növelte volna a cseh vállalatok hatékonyságát, vagy óhatatlanul bekövetkezett volna a vállalatok egy részének csődje. (Az utóbbinak az ódiumát a cseh vezetés nem merte felvállalni. A veszteséges vállalatokat a reform bevezetése után is dotálták mégpedig úgy, hogy a jól gazdálkodó vállalatok jövedelmének egy részét vonták el és csoportosították át a veszteséges vállaltok számára.) Az új irányítási rendszer néhány területen feladta a korábban megszokott kényelmes szociális biztonságot, a gondoskodó állam paternalizmusát és a korábbihoz képest a vállalatokat sokkal inkább alávetette a kíméletlen A demokratikus centralizmus elve szerint a kommunista párt tagjának jogában áll nézeteit

minden pártfórumon kifejteni, de a többség által hozott döntést akkor is el kell fogadnia és azt akkor is támogatnia kell, ha egyébként azzal maga személy szerint nem ért egyet. 135 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 197 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 198 ► világpiaci versenynek. Nem véletlen, hogy a bevezetés után néhány hónappal a magukat az új rendszer veszteseinek tartó vállalatok és fogyasztók átfogó harcot indítottak a reform ellen és – ha nem is nyíltan – de követelték a régi mechanizmushoz való visszatérést. Mivel a bevezetett mechanizmus nem volt konzekvens (a rendszerbe a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság miatti tudatosan egy sor „féket”, kompromisszumot építettek be), ezért az intézkedések hatékonysága gyenge, az általuk szült nem várt

következmények száma pedig nagy volt, ezzel súlyos ellenérveket adott a reform vélt vagy valós veszteseinek a kezébe. A reform nem teremtette meg a vállalatok érdekeltségét a tőkés export növelésében, miközben az onnan származó import a liberalizáció következtében jelentősen nőtt Emiatt romlott az ország tőkés relációjú külkereskedelmi mérlegének egyenlege és nőtt az ország tőkés adósságállománya 136 A bérek gyorsabban nőttek, mint a termelékenység, emiatt tovább romlott a fogyasztói piac amúgy is nagyon labilis egyensúlya. (1967-ben egész évre 5,3% béremelést terveztek, ezzel szemben az év első öt hónapjában 6,5%os volt a nominálbér-kiáramlás, miközben a fogyasztási cikkek kínálata a tervezett 4,6% helyett csak 2,1%-kal bővült.) A vállalatok a reform szándéka ellenére sem szabadultak meg a fölösleges munkaerőtől (becslések szerint a csehszlovák gépipar több mint 200 ezer fölösleges munkaerőt

foglalkoztatott). Mindez természetesen a reform alapelveit súlyosan sértő egyedi beavatkozásokhoz vezetett. Azzal érveltek, hogy azért kénytelen az állam beavatkozni és mesterségesen megteremteni azt a „gazdasági nyomást”, amely tulajdonképpen az új irányítási rendszer logikájából következik., mert az új irányítási rendszer eszközei „még nem elég hatékonyak”. A hitelkamatok emelésével visszafogták a beruházási keresletet, korlátozták a bérkiáramlását, egyedi utasításokkal szabályozták a külkereskedelmet stb. A központi beavatkozást időlegesnek nevezték, és ígérték,, hogy megszűnik, mihelyst „fel tudják számolni az infláció veszélyét, el tudják venni a vállalatoktól azokat a jelentős eszközöket, amelyekhez nem megérdemelten, hanem lényegében az új irányítási rendszer előkészítésének a hiányosságai, főként az árreform hiányossága és spekuláció útján jutottak”. Miközben a termelői és

nagykereskedelmi árak a tervezettet jóval meghaladó mértékben nőttek, a fogyasztói árakhoz nem nyúltak, vagy ha A tőkés viszonylatú külkereskedelmi mérleg hiányát tovább növelte az 1967. évi arabizraeli háború kirobbanása, ami miatt szállítások maradtak el és korábban nyújtott hiteleket kellett prolongálni 136 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 198 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 199 ► már mindenképpen emelni kellett, akkor kompenzáltak, ezért az alapvető fogyasztási cikkek, háztartási energia, lakbér dotálása egyre jobban megterhelte a költségvetést. A cseh külkereskedelemnek kevesebb mint ötöde bonyolódott Nyugattal, így a tőkés világpiac nyomása meglehetősen erőtlen volt. (Az európai szocialista országok külkereskedelmében ennél kisebb tőkés arány csak

Albániában volt) Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a jövedelmek épp a visszafejlesztendő vállalatoknál (kohászat, bányászat) növekedtek, miközben a fejlesztendő ágazatok saját forrása kicsi maradt. Ezért az állam a beruházások terén is kénytelen volt visszalépni a direkt beavatkozásokhoz. Nem véletlen tehát, hogy a CSKP KB 1967 szeptemberi ülésén számos olyan határozat születette, amellyel visszaléptek a régi konzervatív módszerekhez. A prágai magyar nagykövetség 1967 októberi jelentésében is úgy értékelte, hogy a KB ülésén „erősödött a konzervatív elemek befolyása, ezért az új irányítási rendszer következetes megvalósítása mintha megtorpant volna, a meglévő gazdasági problémákat eltúlozzák, hogy ezzel még inkább indokolják a központi beavatkozás fokozását”. Nem könnyítette meg a reform jövőjét az sem, hogy a különféle politikai csoportosulások, érdekképviseleti testületek (mindenekelőtt az

addig a hatalmat mindenben kiszolgáló szakszervezetek) ultimátumszerűen fogalmazták meg az ország akkori gazdasági lehetőségeit meghaladó követeléseik azonnali kielégítését. De már nem lehetett felsorakoztatni a lakosság egészét sújtó restriktív intézkedések népszerűsítésére a csehszlovák kommunista pártszervezeteket sem. 137 A táboron belül az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió képviselői részéről – az ottani reform ellanyhulásával párhuzamosan – egyre hangosabb és erősebb bírálat érte a csehszlovák reformot. A berlini, varsói és moszkvai magyar külképviselet jelentéseiben egyre több jel utalt a „testvérországok” erősödő fenntartásaira a gazdasági reformokat illetően. Az NDK-s politikusok a háttérbeszélgetések során kijelentették, hogy „a nagy népgazdasági folyamatok döntően gazdasági eszközökkel való szabályozása önmagában aligha elegendő az arányos fejlődés biztosítására, ezért

olyan irányítási rendszerre van szükség, amelyben a terv a vállalati gazdálkodás számára is közvetlen hatásokat, feladatokat tartalmaz”. Vagyis sze137 Csehszlovákiában a kommunista hatalomátvétel után megmaradt a többpártrendszer látszata. A kommunista pártok feltétlen irányítása mellett a Cseh és a Szlovák Nemzeti Frontba beterelt szövetséges pártok (Csehszlovák Szocialista Párt, Csehszlovák Néppárt, Szlovák Megújhodás Pártja, Szabadság Párt) szerepe teljesen formálissá vált, tagsággal sem rendelkeztek, csak némelyiknek volt kis létszámú megyei apparátusa. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 199 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 200 ► rintük direkt tervutasítások nélkül elképzelhetetlen a szocialista gazdaság irányítása. Egyértelműen elutasították és

eredménytelennek tartották a jugoszláv modellt, amelyet a kapitalista és szocialista szisztéma szimbiózisának neveztek. Szerintük az NDK-ban nem lehet alkalmazni a magyar és cseh reformokat, mert ha a vállalati önállóságot növelik, akkor azok a népgazdaság érdekével ellentétesen cselekednek. A magyar reformról már a bevezetés előtt szkeptikusan nyilatkoztak és azt jósolták, hogy a végrehajtás során a magyarok is vissza fognak lépni mert belátják, hogy nem lesz a reform működőképes. Antonin Novotný leváltása és Alexander Dubček hatalomra kerülése, Ota Šik miniszterelnök-helyettessé történő kinevezése után Berlinben már egyenesen az ellenforradalom veszélyével riogatták egymást a tábor konzervatív erői. 138 (Ota Šik az Oldrich Csernik vezette kabinetben kapott kormánymegbízatást 1968. áprilisában) 139 Politikai és gazdasági viták, csatározások közepette kezdődött meg a csehszlovák államalakulat föderatív alapú

átszervezése is. Igen nagy megütközést és riadalmat váltott ki a tábor szektás-dogmatikus erőiben az 1968. június 27-i keltezésű „Kétezer szó a munkásoknak, a parasztoknak, az alkalmazottaknak, a tudósoknak, a művészeknek, mindenkinek” című felhívás. Nem csoda, hiszen a valóban 2000 szóból álló felhívás szerzői rögtön a bevezetőben kijelentették, hogy Csehszlovákia irányítása 1948 után „méltatlanok kezébe került”, akik „nem rendelkeztek kellő államvezetési tapasztalatokkal, szakértelemmel és filozófiai képességgel”. Ez egyébként a Kétezer szó szerzői szerint még nem lett volna nagy baj, ha a kommunista vezetők legalább „több köznapi bölcsességet és méltányosságot mutatnak, hajlandók lettek volna meghallgatni mások véleményét és hagyták volna, hogy fokozatosan náluk alkalmasabbak váltsák fel őket”. A felhívás szerzői világosan megfogalmazták, hogy a párt és az állam összefonódása, a

pártállam–állampárt mindenhatósága, a társadalom és a gazdaság minden szféráját átfogni, irányítani akaró törekvése milyen súlyos ellentmondások kialakulásához vezetett. A doku138 Horst Sölle, az NDK külkereskedelmi minisztere 1968 március 29-én berlini magyar nagykövettel folytatott megbeszélésén a csehszlovákiai eseményeket „az 1956-os magyarországihoz hasonlította”. Tömpe András néhány hónappal a magyarországi új mechanizmus elindulása után még védte a cseh reformokat és rámutatott, hogy a csehszlovák események „alapvetően különböznek az 1956. évi magyarországiaktól A CSKP nem esett szét, nem az utca diktál”. A hivatalos magyar vélemény lényegét ebben a kérdésben úgy tolmácsolta, hogy „bizalommal kell lenni a csehszlovák párt jelenlegi vezetői iránt és támogatni kell őket”. 139 Oldrich Csernyiket 1968. április 6-án bízták meg kormányalakítással A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Felhasznált irodalom Vissza ◄ 200 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 201 ► mentumban nem esett szó a többi szocialista országról, de megállapításai természetesen minden szocialista országra érvényesek voltak. A szomszédos szocialista országok hatalmi apparátusa ezért gondosan ügyelt arra, hogy a Kétezer szó ne kerülhessen magyar, lengyel, kelet-német, román stb. olvasó kezébe Hiszen melyik kelet-európai kommunista pártra ne lett volna igaz az, amit a CSKP-ról állítottak, hogy a háború utáni nagy bizalmat „fokozatosan tisztségekre váltotta át, amíg csak meg nem szerzett minden tisztséget, de semmi egyébbel már nem rendelkezett”, vagy hogy a kommunista párt, miután politikai és eszmei szövetségből hatalmi szervezetté változott, „nagy vonzerőt gyakorolt a hatalomvágyó egyénekre, a gyáva számítókra, és a

lelkiismeretlen emberekre”. A kiáltvány lerántotta a leplet a kommunista pártról, amely saját magát a munkásosztály élcsapatának állította be, és kimondta, hogy a munkásosztály ebben a rendszerben semmiről sem dönthet, ellenkezőleg: az ellenőrizhetetlen hatalom tüntette fel saját hibás döntéseit úgy, mintha az a munkásság döntése lett volna. A Kétezer szó megjelenése után nem csodálkozhatunk azon, hogy a csehszlovák gazdasági és főleg politikai változások a szovjet és többi szocialista ország bírálatának kereszttüzébe került. A prágai tavasz eseményeit egyre több dogmatikus funkcionárius kezdte ellenforradalomnak nevezni. A Szovjetunió prágai nagykövetségének munkatársai már 1968 márciusában amiatt aggódtak, hogy a csehszlovák pártvezetés nem ura a helyzetnek, az események irányítását egyre inkább „sötét erők” ragadják magukhoz. A legrosszabb sztálinista éveket idézte az a megállapítás, hogy a

sajtót és a hírközlő szerveket a szovjet diplomaták véleménye szerint immár egy „illegális cionista központ” ragadta magához, egy jobboldali csoportosulás pedig magában a pártban végzi „romboló tevékenységét”. Az események menete a szovjet elvtársakat azért nyugtalanította különösen, mert Magyarországtól eltérően ekkor Csehszlovákiában nem állomásoztak szovjet egységet és egyáltalán nem lehettek abban biztosak, hogy „döntő pillanatban kérné-e valaki (ti. a csehek részéről) a szovjet csapatok segítségét” A szovjet politikai tényezőknek a csehszlovák reformokkal kapcsolatos álláspontja 1968. augusztus 20-ig szigorúan személyes véleményként hangzott el és nem kapott nyilvánosságot A fordulat kezdetét ezen a téren a Pravda 1968. augusztus 22-i (tehát a „testvéri segítségnyújtás” utáni) cikke jelentette, majd augusztus 26-án az Izvesztyija részletesen ismertette a Zicie Gospodarczie írását, amelyben

a LEMP vezetői „radikálisan elmarasztalták az új csehszlovák vezetésnek a gazdaságirányítással kapcsolatos koncepcióját, s ezen belül a csehszlovák reformokat is”. Ezt követően a A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 201 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 202 ► szovjet sajtóban egyre gyakrabban és egyre nyíltabban bírálták a cseh reformokat, illetve annak „atyját”, Ota Šiket, akinek a nevére készített anagramma – sevko igyom k kapitalizmu – a rádióban is elhangzott. A szovjet bírálatot tovább erősítette az a tény, hogy az új csehszlovák vezetés nem volt hajlandó nyíltan, egyértelműen és főleg azonnal elhatárolódni az Ota Šik nevével fémjelzett reformoktól, illetve az a körülmény, hogy a cseh elméleti közgazdászok a bevonulás ellenére kiálltak a reformok és

annak „atyja” mellett. Az Izvesztyija 1968 szeptember 20-i számában már együtt emlegették a jugoszláv és csehszlovák „nyugat felé orientálódó”, a magántőkének teret nyitó, a tervgazdálkodást a piaccal felváltó, munkanélküliséghez vezető reformokat, mindazokat pedig, akik kiálltak ezek mellett a reformok mellett, revizionistáknak minősítették. Szeptember 21-én a Szovjetszkaja Rasszija közölte a Berliner Zeitung Ota Šiket élesen támadó közleményét, amely szerint Šik ellenezte a pártnak és a kormánynak a gazdasági életben betöltött vezető szerepét és Csehszlovákiát állítólag fokozatosan ki akarta vonni a KGST-ből. Ez az írás már odáig ment, hogy azt bizonygatta: ha a csehszlovák reform megvalósul, akkor az a kapitalizmus restaurációjához vezet. A Varsói Szerződés 1968. augusztusi katonai intervenciója a csehszlovákiai reformfolyamatot megakasztotta, de a felhalmozódott gazdasági problémák megoldására nem

jelentett gyógyírt. A beruházási és a fogyasztási cikkek piacán mutatkozó túlkereslet továbbra is fennmaradt A tervezett sokkterápiát (a lakossági és vállalati többletjövedelmek restriktív intézkedésekkel történő elvonását) a politikai helyzet miatt nem el kellett vetni. 140 Nem csak a reform kibontakozásához, de a visszarendeződéshez is kellett némi idő. Csehszlovákiában 1969-ben minden szinten visszaállították a pártszervezetek gazdaságirányító funkcióit, szeptember-október folyamán a CSKP KB-ból kizárták a jobboldali „elhajlókat”, majd „megtisztították” a kormányt és a parlamentet Megbízható kádereket ültettek a megyei és járási pártbizottságokba, végül megrostálták a vállalatok vezetőit is. (Becslések szerint a tagkönyvcserének álcázott politikai tisztogatásnak a gazdasági vezetők fele esett áldozatul.) Ezt követően – nagyjából az 1970 Csehszlovákiában 1969-ben az ingyenes lakásjuttatás

megszüntetését, valóságos lakáspiac kialakítását, az állami lakások magánszemélyeknek történő eladását, radikális fogyasztói áremeléseket, béradó bevezetését terveztek, amelyeket azonban a politikai helyzetre való tekintettel nem mertek megvalósítani. 140 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 202 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 203 ► évi terv indulásától – Csehszlovákiában egyértelműen visszatértek a központi tervutasításokra épülő gazdaságirányításra. A katonai intervenciót követően a CSKP KB 1970. január 28-i ülésén értékelték először átfogóan az irányítási rendszer reformját. A KB egyaránt bírálta a január előtti és utáni vezetés következetlenségeit A Novotný-féle vezetést azért, mert nem volt felkészülve a reformmal kapcsolatos vitákra,

nem volt megalapozott elvi programja, így „szabad kezet adott Šiknek és csoportjának, lehetővé tette, hogy szerepük és befolyásuk egyre inkább növekedjen”. Dubčekéket meg azért bírálták, mert az 1968 január utáni vezetés gazdasági kérdésekkel már egyáltalán nem foglalkoztak, így január után „már senki nem állt ellen az antimarxista gazdasági nézeteknek”. Ezért a „jobboldali erőknek rövid idő alatt sikerült revideálni a gazdasági reform tartalmára és megvalósítására vonatkozó elképzeléseket.” A KB határozata szerint antimarxista nézetek jelentkeztek a szocialista tulajdon, a tervezés, az ár, a pénz és piaci kapcsolatok, a demokratikus centralizmus, a párt vezető szerepe, valamint a szocialista országokhoz, elsősorban a Szovjetunióhoz fűződő kérdésekben. Szavakban ugyan itt sem vetették el teljesen a gazdasági mechanizmus reformját, de valójában a csehszlovák politikai vezetés ekkor már megelégedett a

reform retorikájával. A KB határozat ugyanis határozottan szembefordult a reform olyan felfogásával, mintha az a „szocialista piaci gazdálkodás új modellje” lenne Nemkívánatosnak minősítette az olyan gazdasági reformot, amely gyengítené a szocialista tulajdont, degradálná a párt vezető szerepét, lebecsülné a tervet és a tervezést, fetisizálná a piaci kapcsolatokat, megsértené a demokratikus centralizmus elvét, szabadjára engedné az árak, bérek, vállalati jövedelmek spontán mozgását. 7.11 Gazdasági reform a többi szocialista országban A Szovjetunióban a gazdasági reformgondolat Liberman harkovi közgazdásznak a Pravdában 1962. szeptember 9-én megjelent Terv, nyereség, prémium című cikkével indult. A professzor ebben az írásában bírálta a mennyiség növelésére ösztönző kötelező, naturális mutatószámok rendszerét és javaslatot tett a vállalatok anyagi érdekeltség alapján történő ösztönzésére. Az

irányítási rendszer változtatásának kényszer mögött az állt, hogy az 1959–1965 közötti időszakra vonatkozó hétéves tervidőszak első felében a Szovjetunió egyetlen lépést sem közeledett az USA gazdasági A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 203 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 204 ► potenciálja felé, ellenkezőleg: a növekedés és munkatermelékenység üteme visszaesett, a termelőalapok hatékonysága (vagyis az egységnyi termelési tényezőre jutó többletkibocsátás) jelentősen romlott. Az SZKP KB több plénuma emiatt 1965-ben szorgalmazta a gazdasági mechanizmus megreformálását. A KB és a Minisztertanács együttes határozata alapján 1966 január 1-jétől fokozatosan megkezdték a nagyon óvatos reformok bevezetését a méreteit tekintve hatalmas szovjet gazdaságba. A szavakban

és a retorikában hirdetett reform ellenére a gazdaságirányítás szigorúan centralizált, naturális kötelező tervmutatók lebontásán alapuló rendszere semmit sem változott. Némileg előtérbe került a vállalati önelszámolás, illetve Hruscsov bukása után visszaállították az ipar ágazati irányítását. A szovjet közgazdászok között a terv vagy/és piac kérdésében két álláspont alakult ki: a) a szocializmus árutermelő gazdaság, tehát működik az értéktörvény, ezért a tervezést az értéktörvénynek kell alárendelni b) a szocializmus fő törvénye továbbra is a tervszerű, arányos fejlődés, az értéktörvény ennek alárendelve működik. Vagyis a szocializmusban vannak ugyan áruviszonyok, de a gazdaság egészét nem az áru jellemzi. Az SZKP KB a második álláspontot támogatta. Vagyis azt, hogy a gazdaságpolitikát „a társadalom követelményei és nem az értéktörvény határozzák meg” és az értéktörvényt csak

mint kisegítő eszközt lehet felhasználni a tervezésben és irányításban. A Szovjetunióban a vérszegény új irányítási szisztémát csak az iparban, ott is fokozatosan vezették be, de ott is csak akkor, ha a vállalatok biztosították, hogy a költségvetési befizetések nem csökkennek. A reform bevezetése után is fennmaradtak a kötelező, vállalatokra lebontott mutatók, bár számuk csökkent. A Szovjetunóban fennmaradtak a vállalatok középirányítását végző iparigazgatóságok is Semmit sem változott a bankrendszer, fennmaradt a külkereskedelem állami monopóliuma, szovjet iparvállalat még kivételesen sem kapott önálló exportjogot. Bulgáriában az 1962. novemberében tartott VIII kongresszus és a Központi Bizottság 1963. májusi ülése foglalkozott először a reformmal A megalapozatlan gyorsítás néhány év alatt olyan szerkezeti aránytalanság kialakulásához vezetett, hogy elkerülhetetlenné vált az irányítási rendszer

módosítása. A bolgár vezetők ilyen irányú ösztönzést kaptak a Szovjetunió párt- és állami vezetőitől is. A gazdasági reform koncepciójának alapvető elemeit a Politikai Bizottság és a kormány 1964. januári közös ülésén fo- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 204 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 205 ► gadták el és 50 vállalatnál még ebben az évben kísérleti jelleggel, a következő év áprilisában az egész könnyűiparban és egy sor egyéb ágazatban is bevezették a gazdaságirányítás reformját. Az elméleti kutatások és gyakorlati kísérletek alapján 1966-ban elfogadták a gazdaságirányítási rendszer alapelveit, amit 1969 január 1-jétől az egész gazdaságban alkalmazni kezdték Az elemzők már a reform bevezetése előtt rámutattak, hogy Bulgáriában a „hangzatos

jelszavak mögött csak kisebb gyakorlati változást eredményező megoldás” sejthető. Ez valóban be is következett, ti Bulgáriában a reform bevezetése után sem szűnt meg teljesen a tervek lebontása, egy sor fontos terület (beruházás, külkereskedelem, anyag, bér, érdekeltségi alapok képzése stb.) mellett mintegy 150 termékre továbbra is kötelező tervmutatót írtak elő – mégpedig naturális formában. A bolgár árrendszerben alig történt változás, bár a reform kidolgozása során volt róla szó, szabad és határok között mozgó árakat még minimális mértékben sem alkalmaztak arra való hivatkozással, hogy egyelőre még nem értek meg bevezetésükre a feltételek. A hazai árakat különböző szorzókkal továbbra is elszakították a világpiaci áraktól, vagyis a belső termelést továbbra is óvták a nemzetközi versenytől. Ezzel volt összefüggésben az, hogy a veszteséges vállalatokat a költségvetés továbbra is dotálta,

azokat nem engedték csődbe menni A vállalatok formálisan önállóak lettek, gazdasági kapcsolataikat az egymással kötött szerződések szabályozták, de az irányító hatóságok „ha a szükség” úgy kívánta, adminisztratív módon is beavatkoztak a vállalatok tevékenységébe, vagyis utasították őket bizonyos termék előállítására. Bulgáriában 3%-os eszközlekötési járulékot vezettek be és néhány vállalat – a Külkereskedelmi Minisztérium erős irányítása mellett – önálló külkereskedelmi jogot kapott. A beruházások egy részét a bruttó nyereség valamivel több mint 40%-ának a vállalatoknál maradó részéből képzett alapokból finanszírozták. Bulgáriában a reform során az egyszintű bankrendszer megváltoztatásának még az ötlete sem vetődött fel, viszont a jegybank mellett két ágazati bankot hoztak létre, így az addigi monobankrendszert sikerült meghaladni. A lengyel gazdasági reform 1966–70 között

történő bevezetéséről és a gazdaságirányítási rendszer megújításának alapelveiről a LEMP KB 1965. júniusi ülése határozott. A vállalatok tevékenységét 1966 január 1-jétől a nyereség/önköltség mutató százalékos arányát jelentő rentabilitási mutató alapján minősítették. A vállalatok részéről olyan erős ellenállás mutatkozott, hogy 1966 folyamán csak 1/3-uknál lehetett az új érdekeltségi rendszert bevezetni A vállalatok gazdálkodásának az új mutatószám alapján A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 205 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 206 ► történő értékelését 1967. január 1-jével úgyszólván az összes lengyel vállalatra kiterjesztették, amely számos anomáliához vezetett Az árrendszer ugyanis nem változott, és hiába volt 1960. elején viszonylag

radikálisnak tűnő termelői árváltozás, az árak továbbra sem tükrözték a tényleges ráfordításokat. A torz árrendszer oda vezetett, hogy számos vállalat esetében, amely képes és hajlandó is volt a keresletnek megfelelően változtatni a termékszerkezetét, romlott a hatékonysági mutató. Vagyis a fogyasztó gyakran keresett olyan termékeket, amelyeknek a ráfordításait a torz árrendszer nem térítette meg és így a vállalati hatékonyság romlott, pedig a szükséglet kielégítés javult. A reform bevezetését nem kísérte az árrendszer radikális átalakítása, 1967 január 1-jén csak apró korrekciók történtek (Az árrendszer nagyobb átalakítását 1971–1975 között tervezték.) A rentabilitási mutató sokszor ellentétes volt az exporthatékonysági mutatóval, ami komoly dilemma elé állította a vállalatokat. A tanulság az, hogy egy rendszert nem lehet egyes elemeiben bevezetni, csak komplex módon. Még ennyi sem történt az

NDK-ban, ahol – ha lehet – még a szovjetnél is merevebb és dogmatikusabb volt a gazdaság irányítása. Mozdulatlan maradt Románia is. A LEMP KB 1965 júliusi IV Plénuma döntött az irányítási rendszer 1966–1970 közötti változtatásáról. A határozat fenntartotta a gazdaságirányítás központi rendszerét, néhány vérszegény intézkedés született a tervezés, a beruházás egyszerűsítésére, az árrendszer módosítására és a vállalatok, egyesülések önállóságának növelésére Annál lényegesebb változások körvonalazódtak Csehszlovákiában, Jugoszláviában és Magyarországon. Jugoszláviában 1951-ig – a többi kelet-európai országhoz hasonlóan – a külkereskedelem állami monopólium volt, a termelő és szolgáltató vállalatokat elszakították a külpiacoktól. Az exportot és az importot szakosított külkereskedelmi vállalatok bizományosként bonyolították. Az önigazgatás bevezetése együtt járt a külkereskedelem

állami monopóliumának felszámolásával. Néhány év alatt mintegy félezer külkereskedelmi vállalkozás és több tucat külföldi vállalatok képviseletére specializálódott ügynökség létesült. Ennek ellenére a külkereskedelem mintegy 80%-át az 1960-as évek közepén is a szakosított külkereskedelmi vállalatok bonyolították. A jugoszláv önigazgatás képtelen volt a nyersanyagtermelés és feldolgozóipar, az ipar és a mezőgazdaság jórészt öröklött szerkezeti aránytalanságait felszámolni. A külkereskedelmi és fizetési mérleg deficitje miatt az ország adósságállománya 1965 elejére elérte az 1 milliárd dollárt, miközben a költségvetés a jugoszláv termékek alacsony műszaki színvonala és A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 206 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 207 ►

gyenge világpiaci versenyképessége miatt a kénytelen volt az exportot évente mintegy 300 millió dollárral dotálni. Az 1960-as évek közepén déli szomszédunkban is kimerülőben voltak a gazdasági növekedés extenzív forrásai, miközben a termelékenység, hatékonyság és minőség javítása égető szükségszerűség lett. 1965 és 1967 között egy sor törvényt és rendszabályt fogadtak el, amelyek révén 4-5 év alatt tovább formálták a szovjet típusú kelet-európai irányítási rendszertől számos elemében már korábban is különböző jugoszláv mechanizmust. A reform keretében csökkent a költségvetési újraosztás, a nyereségnek kb felét, az amortizációnak pedig teljes egészét a vállalatnál hagyták Kétszintű lett a bankrendszer, a jegybank ettől kezdve alapvetően klasszikus monetáris eszközökkel (kamatláb, kötelező tartalékráta stb.) szabályozta a jugoszláv gazdaságpolitikát A vállalatok hitelezését közvetlenül a

nyereségérdekelt kereskedelmi bankok végezték. 141 Bár jelentős korlátok mellett, de mégis működött egyfajta tőkepiac és a termelési tényezők allokációját részben a piac végezte. 142 A dínárt mintegy 60%-kal leértékelték és korlátozott mértékben konvertibilissé tették. Az exportból származó valuta 90%-át a vállalatok kötelező jelleggel felajánlották a központi banknak, 10%-át valutában megtarthatták Az import egy részét – amelynek mintegy 55%-a 143 a fejlett tőkés országokból származott – liberalizálták, és a vállalatok az exportért kapott dollár–dínár kurzuson viszonylag szabadon vásárolhattak konvertibilis devizát és maguk választhatták meg, hogy honnan importálnak. Az export – amelyet a költségvetés csak kivételes esetekben támogatott – csaknem teljesen szabad lett. A hazai és nemzetközi árak összhangjának megteremtése érdekében árreformot hajtottak végre és a hazai árak mintegy 60%-át

liberalizálták. Jugoszláviában ezeket ügyviteli bankoknak nevezték, alapításában a vállalatok is beszállhattak, de a mintegy 100 kereskedelmi bank zöme állami tulajdonban volt. 142 A jugoszláv vállalatok meghatározott feltételekkel hitelt nyújthattak egymásnak, illetve megvásárolhatták egymás kötvényeit. Részvénytársaságok alakítását általában nem engedélyezték, mert a részvényesek vállalati ügyekben való döntési jogát összeegyeztethetetlennek tartották a munkás önigazgatás elvével 143 Azután, hogy a szocialista országok az 1950-es években egyik napról a másikra mindenfajta gazdasági kapcsolatot felszámoltak Jugoszláviával, a tőkés országok részesedése a jugoszláv importból 70%-ra emelkedett. Hruscsov hatalomra kerülése után a viszony normalizálódott, majd 1958-után ismét megromlott, ami a külkereskedelmi forgalom ingadozásában is megmutatkozott. Az 1960-as évek közepén a szocialista országok részesedése

a jugoszláv külkereskedelemben ismét emelkedett 141 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 207 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 208 ► Jugoszláviában az önigazgatásra való áttérés után megszűnt a direkt típusú tervezés, és a vállalati önállóság miatt okafogyottá vált az ágazati minisztériumi irányítás is. Jugoszláviában csak a nyugat-európai indikatív jellegű tervekhez hasonló fejlesztési koncepciókat dolgoztak ki a beruházásokra, a műszaki színvonal, az életszínvonal, a fogyasztás stb. fejlesztésére Jugoszláviában már 1967-ben – igaz, nagyon korlátozott mértékben és számtalan kötöttség mellett – megengedték a külföldiek tőkebefektetését. (A külföldieknek zöldmezős beruházást nem engedélyeztek, csak meglévő üzemben lehetett maximum 40%-os tulajdoni

hányadot szerezniük. A külföldi tulajdonos a rá eső profit 30%-át köteles volt újra befektetni – ezért adókedvezmény járt –, a többit (dínárban) kivihette. A nyugatihoz képest olcsó munkaerő és nyersanyag, valamint a jó minőségű árucikkre kiéhezett felvevőpiac ellenére a külföldi tőke érdeklődése meglehetősen szerény maradt. Másfél év alatt (1968 novemberéig) mindössze 8 vegyes vállalat alakult 18 millió dollár külföldi befektetéssel. 144 Jugoszlávia alapító tagja volt az IMF-nek és a Világbanknak. Az állandó tőkehiánnyal küszködő balkáni ország 1954 és 1968 között összesen 2145,2 millió dollár hitelt vett fel a nemzetközi pénzügyi intézményektől, angol, francia, belga, holland, NSZK kormányoktól és magánbankoktól ipari beruházásokra, licenc-vásárlásokra, a mezőgazdaság és a közlekedés fejlesztésére. 145 Az átlagosan 5,25%-os kamat mellett felvett nyugati hiteleket alacsony hatékonysággal

fektették be, amelyek nem termelték ki a viszszafizetésükhöz szükséges devizát Az 1967-re 1,5 milliárd dollárra emelkedő külföldi adósság kamata és törlesztőrészlete súlyos gondokat okozott az országnak azzal, hogy felemésztette az évi export 22-24, a tőkés export mintegy 50%-át. Az önigazgatás és az ezzel együtt járó nagyobb vállalati önállóság, a piaci mechanizmusok működésének teret engedő gazdaságpolitika nem kívánatos következménye a kétszámjegyű kúszó infláció és a nagyarányú (keleten másutt mindenütt ismeretlen) munkanélküliség lett. Jugoszláviában 1965-ben 237 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, akik 1 illetve másfél évig kapták a segélyt, amelynek folyósítását a családi jövedelmektől tették függővé. Ez a probléma az 1960-as években – a nyugati gazdasági Ezért 1968 végén felmerült a reinvesztálási kötelezettség megszüntetésének, illetve a külföldiekre eső nyereség

1/10-ének dollárban történő repatriálásának a biztosítása. A 8 vegyesvállalatból egy esetében az NDK volt a partner. 145 Ebből 312,5 milliót az IMF-től és 281,2 milliót a Világbanktól. 144 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 208 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 209 ► csodák miatt – nem volt égető, a közeli NSZK és Olaszország több százezer jugoszláv vendégmunkást foglalkoztatott. 146 A jugoszláv intézkedések sem alkottak konzisztens egységet, ezért a reform sok tekintetében nem hozta a várt eredményeket, ellenkezőleg: újabb ellentmondásokat szült. A gazdasági egyensúlyt 1967-től restriktív pénz- és hitelpolitikával kísérelték meg helyreállítani. Ennek, illetve a liberalizáció következtében fellépő importversenynek a hatására csökkent az infláció, ugyanakkor

visszaesett a növekedési ütem és nőtt az import. Más oldalról az állam nem rendelkezett hatásos eszközökkel a fogyasztói kereslet korlátozására, a vállalati körbetartozások felszámolására. Egy sor beruházás leállt, a nemzeti jövedelem felhalmozási aránya a reform előtti 30%-os szintről közel 10%-kal visszaesett, a fogyasztási alap ennek megfelelően 79%-ra nőtt. Az ipari termelés 1967-ben csökkent és egy sor vállalat – sőt néhány ágazat is – komoly realizálási gondokkal küszködött, ami kiélezte a foglalkoztatási feszültségeket. Mindez kiváltotta a munkások elégedetlenségét, ami munkabeszüntetésekben, több helyen az igazgatók és műszaki vezetés elkergetésében, a gazdasági rendszer általános bírálatában és törvény-ellenes jövedelemszerzésre irányuló törekvésekben nyilvánult meg. 1968-tól gazdaságélénkítő monetáris politikával kísérelték meg a növekedési ütem gyorsítását,a tőkés export

fokozását és főként a pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának javítását. Ennek hatására ismét meglódult az infláció és nőtt a külkereskedelmi és fizetési mérleg deficitje, az ország adósságállománya. 147 A gazdasági reformot több oldalról keményen bírálták A pályakezdő fiatalok kiéleződő foglalkoztatási gondjai 1968 júniusában Jugoszláviában is diákmegmozdulásokhoz vezettek A nehézségek miatt a következő évben visszavettek a reform tempójából. A munkanélküli segély folyósításának idejét egy évről másfélre emelték, a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését átképzéssel, új munkahelyek létesítésére vonatkozó kölcsönnel, vállalatoknak nyújtott kedvezményekkel támogatták. 1969 őszén a 1,5 millió nyugat-német vendégmunkás közül 265 ezer volt jugoszláv, akik az NSZK bankokban ekkor 5-600 millió márka megtakarítással bírtak és évente 120150 millió márkát utaltak haza. A két állam több

egyezményt írt alá az NSZK-ban dolgozó jugoszláv vendégmunkások társadalombiztosításáról, a vízumkényszer kölcsönös megszüntetéséről, kétnyelvű betétkönyv nyitásának lehetőségéről stb. A Magyar Külkereskedelmi Minisztérium a külföldön dolgozó vendégmunkásokkal együtt 1968 elején 800 ezer főre becsülte a jugoszláv vendégmunkások számát. 147 1970 nyarára Jugoszlávia adóssága – a vállalati tartozásokat is beszámítva – 4-5 milliárd dollárra nőtt. 146 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 209 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 210 ► A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége IX. kongresszusán elvetették a „mindenáron reformot” hirdető jelszavakat. Engedélyhez kötötték a nem tőkés exportot, megszigorították a devizagazdálkodást, visszaléptek a dínár

konvertibilitásától, az importra elrendelt 50%-os dínárletéti kötelezettség elrendelésével csökkentették a liberalizáció és a behozatal mértékét, növelték a költségvetési redisztribúciót, befagyasztották egy sor alapvető fogyasztási cikk és szolgáltatás árát stb. A kockázattal járó és a kudarc lehetőségét sem kizáró radikális reformokra nehezen szánja rá magát egy ország vezetése. A magyar gazdasági mechanizmus kidolgozása is azt példázza, hogy a reformokat általában a kényszer és nem a kedvező lehetőség váltja ki. A magyar gazdaság strukturális problémái a külkereskedelmi és főleg a nemzetközi fizetési mérleg tartós egyensúlytalanságában kulmináltak. 1964/65-re számos tényező hatására a magyar gazdaság ismét eladósodott, az ötvenes években érzékelhető problémák (érdektelenség, a magyar termékek alacsony műszaki színvonala, a magyar gazdaság kis versenyképessége, a hatékonyság,

termelékenység emelésének nehézségei) párosultak az extenzív források jelentős csökkenésével és a gazdaság fejlesztésének intenzív útra történő átállításának nehézségeivel. A gondokat tovább növelte a nagyüzemi átszervezéséből adódó ellátási és exportnehézségek, amit az aszályos nyarak tovább súlyosbította. Nyilvánvalóvá vált, hogy a II ötéves terv legfontosabb előirányzatait az ország nem fogja teljesíteni Az Államgazdasági Bizottság 1964. június 21-i ülésén megszületett a döntés a mechanizmus átfogó felülvizsgálatának szükségességéről, 1966-ra kialakult a reform részletes koncepciója, amelyet 1968. január 1-jén vezettek be A táboron belül az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió képviselői részéről – az ottani reform lanyhulásával párhuzamosan – egyre hangosabb és erőteljesebb bírálat érte a magyar reformfolyamatot A szovjeteket, lengyeleket, bolgárokat elsősorban az izgatta, hogy a

vállalati önállóság növekedése, illetve a közvetlen utasítás és tervlebontás elvetése után miként lehet majd a gazdálkodó szervezeteket arra rábírni, hogy szállítsák a hosszú távú kétoldalú államközi megállapodásokban szereplő árukat. 148 Több szocialista ország amiatt aggódott, hogy az új mechanizmus „öntörvényeinek hatása következtében a gazdasági élet irányítása esetleg kicsúszEnnek a félelemnek semmilyen valóságalapja nem volt. Bár Magyarországon a kormány formailag 1968 január 1-je után nem utasíthatta a vállalatokat, valójában azonban számos és igen hatékony eszköz állt a kezében, amellyel a kívánatos termelési célt el lehetett érni. 148 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 210 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 211 ► hat a magyar pártvezetés

ellenőrzése alól”, illetve hogy a reform miatt Magyarország szükségszerűen Nyugat felé fog nyitni. A magyar vezetés ebbéli szándékát látszatra erősítette az a körülmény, hogy a politika ebben az időben kapcsolatokat keresett az USA és az NSZK felé. Ebből arra következtettek, hogy ez a nyitás „esetleges orientációs eltolódásokat is okozhat” a magyar külpolitikában „a fejlett tőkés országok javára Szovjet politikai körökben mindvégig fenntartásokkal kezelték a keleteurópai országok gazdasági reformjainak minden olyan vonatkozásait, amelyek „a szovjet gazdasági reform célkitűzésein túlléptek”. Véleményük szerint e reformok számos aspektusa ellentétes a marxizmus-leninizmus, s a szocialista építés gyakorlatának számos saroktételével, s végső soron eltávolodást jelent a szocialista eszméktől és gyakorlattól. Nem értettek egyet azzal, hogy a nyereség legyen az egyetlen alapvető ösztönző, valamint

nyugtalanította őket a reformszocialista országokban bevezetett rugalmasabb árrendszer. Hivatkoztak arra is, hogy a vállalatok nem mindig tudnak élni a „kapott szabadságukkal” Vannak olyan állítások, miszerint a magyar reform ügye már a bevezetést követően néhány hónappal megtorpant, majd a csehszlovákiai bevonulással végleg zátonyra futott. Ezzel az állítással nem értünk egyet Ugyanis a gazdaságirányítás három csúcsintézménye, az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium és az Országos Anyag- és Árhivatal már a csehszlovákiai bevonulás után készített olyan, a közgazdasági szabályozó eszközökkel kapcsolatos hosszú távú, a IV. ötéves tervidőszakra vonatkozó előterjesztést a Gazdaságpolitikai Bizottság számára, amelyben a piaci eszközök kiterjesztése még valós alternatívaként szerepelt – ennek összes ódiumával együtt. Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke 1972 január 9–12 között folytatott

tárgyalásokat Budapesten szovjet kollégájával Bajbakov „igen nagy érdeklődést tanúsított gazdaságirányítási rendszerünk eddigi tapasztalatai iránt” – olvashatjuk a megbeszélésről készített feljegyzésben, amiből a szovjet Állami Tervbizottság elnökének inkább pozitív, mint negatív – de semmiképpen sem elutasító, netán ledorongoló – álláspontja érződik. Az Országos Tervhivatal apparátusa a szabályozórendszer kiigazításával kapcsolatban még 1972 augusztusában is úgy fogalmazott, hogy „a fő feladat jelenleg a reform eredeti koncepciójának teljesebb és következetesebb megvalósítása”. Talán nem járunk messze az igazsághoz, ha feltételezzük: a magyar reformfolyamat megakasztásában a szocialista országok fenntartásai, félelmei mellett jelentős (ha nem döntő) szerepet játszott az is, hogy a szektás- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 211 ► Európa

gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 212 ► dogmatikus erők 1969–70-től egyre több érvet meríthettek abból, hogy a gazdaság alapvető strukturális problémáit az új gazdasági mechanizmus bevezetésével sem lehetett megoldani, ráadásul új ellentmondások is keletkeztek. A hiány a magyar piacon továbbra sem tűnt el, legfeljebb a hiánycikkek köre változott, a lakossági keresletet továbbra sem lehetett kielégíteni építőanyagokból és egy sor ipari fogyasztási cikkekből Az ipari termelés növekedési üteme tovább csökkent és nem javult a beruházási piac krónikus feszültsége sem. A nemzeti jövedelem felhasználása gyorsabban nőtt, mint a termelésé. Továbbra sem javult a munkatermelékenység és a létszámmal való gazdálkodás. Az alkalmazott átlagbér-szabályozás ugyanis a létszám növelésére, vagy legalábbis a korábbi létszám

megtartására ösztönözte a vállalatokat még akkor is, ha a munkavállalók egy részét nem lehetett hatékonyan foglalkoztatni. A vállalatok – a szabályozó rendszer szigorításától tartva – a nyereség mérsékelt növelésére törekedtek, amit a kibocsátás, még inkább a termelékenység növelése helyett az árszínvonal enyhe emelésével, illetve mivel ez az irányító hatóság nagy ellenállásába ütközött, a termelési szerkezet nagyobb bevételt és nyereséget biztosító termékek, illetve a szocialista export felé történő elmozdításával értek el. (Az árszínvonal 1%-os növelésével a nyereség tömege ugyanúgy nőtt, mintha a kibocsátást 4-5%-kal növelték volna. Ugyanakkor a külkereskedelmi helyzet mindkét relációban javult, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy kenyérgabonából jelentős és egyre növekvő exportot tudott az ország lebonyolítani, ugyanakkor húsból és állati termékekből továbbra is hiány

jellemezte a magyar piacot. A magunk részéről a nagyvállalati lobbi egészét nem tekintjük egységesen reform ellenes erőnek. Voltak ugyanis olyan mamutok, amelyek profitáltak a változásokból Ugyanakkor nem lehet eléggé hangsúlyozni a privilegizált helyzetű nagyüzemi szakmunkások, még inkább a szakszervezetek ellenérdekeltségét a gazdasági reformok terén. A rendelkezésre álló dokumentumok azt bizonyítják, hogy a többi szocialista országnak – mindenekelőtt a Szovjetuniónak – a magyar reformmal kapcsolatos fenntartásai a csehszlovákiai „probléma” megoldódása után kevésbé voltak hangsúlyosak, mint 1967–68-ban. Úgy tűnik tehát, hogy az 1972 végén Magyarországon bekövetkezett szektás fordulat mögött álló belső erők szerepe nagyobb, mint ahogy azt eddig a történeti irodalom feltételezte A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 212 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 213 ► 7.12 A kelet-európai rendszerek válsága és összeomlása A szocialista országok késve reagáltak az 1973-ban bekövetkezett olajárrobbanásra és néhány évig azt hitték, hogy a fejlett tőkés országokban kirobbant gazdasági válság a térséget elkerüli. Némi kárörvendezéssel szemlélték a nyugati világ gazdasági bajait, a növekedési ütem lecsökkenését, a meglóduló inflációt, a stagflációt és a több tízmilliós munkanélküli tömeget. Igazolva érezték azt a marxista tételt, miszerint a kapitalizmus válságokon keresztül halad előre, a szocializmusban pedig a termelési eszközök állami tulajdonán alapuló tervgazdálkodás révén a gazdasági visszaesés elkerülhető. 1973 után minden szocialista országban csökkent ugyan a növekedés üteme, de ez a korábbi évtizedekhez képest jelentett visszaesést, a fejlett tőkés

országokhoz képest a növekedés itt még mindig sokkal dinamikusabb volt. Míg nyugaton milliók voltak munka nélkül, addig keleten egyelőre a teljes foglalkoztatás dogmáját semmi nem veszélyeztette. Nőtt a reálbér, a fogyasztás, az infláció pedig mérsékelt maradt Keleten a válságból néhány évig annyit éreztek csupán, hogy a stagnálás következtében nehezebbé vált a nyugati export, a tőkés országok protekcionista eszközökkel igyekeztek – nem is eredmény nélkül – kiszorítani az egyébként sem versenyképes kelet-európai termékeket. Kelet-Európában 1973 után a nemzeti jövedelem felhasználása rendre meghaladta a nemzeti jövedelem termelését, a különbözetet külföldi hitelekkel fedezték. Megkezdődött a szocialista országok „tervszerű” eladósodása A nemzetközi pénzpiacon könnyen és jó feltételekkel lehetett hitelekhez jutni. A kőolaj világpiaci ára rövid idő alatt nyolcszorosra emelkedett. Az OPEC tagállamok

petrodollárjaikat Nyugat-Európa válságtól nyomott gazdaságában nem tudták kihelyezni, ezért a szocialista és fejlődő országok egyre inkább eladósodtak. A kelet-európai országok az 1970-es évek végén, a második olajáremelés okozta sokk hatására döbbentek rá, hogy a világgazdasági válság nem átmeneti, hanem tartós, ráadásul alapvető szerkezeti átalakulással jár. Addigra szocialista országok nagy része eladósodott, az adósságszolgálat egyre nyomasztóbb terhet jelentett Az 1970-es évtized végén megtörtént az alkalmazott gazdaságpolitika felülvizsgálata. Minden eszközzel ösztönözték a tőkés exportot és korlátozták az importot A gazdasági egyensúly megteremtése vált a gazdaságpolitika első számú prioritásává, ennek a célnak rendelték alá a növekedés ütemét és ennek érdekében csökkentet- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 213 ► Európa

gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 214 ► ték a nemzeti jövedelem belső felhasználását is. Eleinte a beruházások visszafogásával próbálták meg a megbomlott belső és külső egyensúlyt helyreállítani, később sor került a fogyasztás és az életszínvonal visszafogására, sőt csökkentésére is. A gazdasági helyzet az 1956 óta válságról válságra bukdácsoló Lengyelországban vált először kritikussá. A hagyományos beruházás, nyers- és energiaigényes iparágak termékei a világpiacon leértékelődtek, előállításuk pedig az olajárak drasztikus emelkedése és a termékek versenyképességének csökkenése miatt túlságosan költségessé vált, amit a világpiac az árakban nem ismert el. 1975 második felétől világossá vált, hogy az addig követett gyors növekedés nem folytatható tovább, mert a makrogazdasági mutatók gyors ütemben

romlottak, a gazdaság egyensúlyi állapota felborult, az ellátási gondok megsokszorozódtak és az ország adósságállománya kritikus szintre érét. Az élelmiszerellátási gondok nem enyhültek, ezért 1976. júniusában újabb, sok cikkre kiterjedő, esetenként 80-100%-ot elérő áremelést jelentettek be. A lakosságot leginkább az háborította fel, hogy az áremelés kompenzálása a fizetés nagyság szerint történt, vagyis aki többet keresett – bár degresszív módon – de nagyobb mértékű ellentételezésben részesült. A kirobbanó sztrájkok hatására az intézkedést most is kénytelenek voltak visszavonni, de a tömegbe lövetést a hatalom letartóztatásokkal helyettesítette. A bebörtönzött munkásvezérek és családtagjaik támogatására jött létre a Munkásvédő Bizottság (KOR), majd 1980 nyarán az újabb áremelések következtében a Gdanski Hajógyárban megalakult a Szolidaritás Független Önigazgató Szakszervezetek, élén Lech

Walesa hajógyári munkással, aki személyében testesítette meg azt az átlag lengyelt, akit leginkább sújtott a lengyel szocializmus működési zavara. (Walesa ötgyerekes, mélyen vallásos fizikai munkás volt) A hatalom 1980 augusztusában tárgyalásokra kényszerült a Szolidaritás vezetővel Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején Lengyelországban a II. világháború utáni Európában példátlan méretű, csak az 1929–33-as nagy gazdasági világválsághoz hasonlítható gazdasági depresszió bontakozott ki, amely egyre feszültebb politikai válsághelyzet kialakulásához vezetett. A kibocsátás 1979-től csökkent, miközben az állandósuló sztrájkhullám miatt a nominálbérek 1980-ban és 1981-ben jelentősen (13,5 illetve 26,3%-kal) nőttek. Ez az 1980-as évek elejétől meglóduló kúszó infláció ellenére tovább növelte a fogyasztási cikkek piacán évtizedek óta meglévő krónikus túlkeresletet (és hiányt). Lengyelországban az

alapvető fogyasztási cikkekre A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 214 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 215 ► 1981-ben ismét jegyrendszert vezetek be, ami a feketekereskedelem és a „lengyel piacként” jól ismert nemzetközi csereüzlet virágzáshoz vezetett. 149 A lakosságot leginkább a külön boltok rendszere háborította fel, illetve az, hogy dollárért mindent és szinte azonnal meg lehetett vásárolni. 150 1980-ban – az előző évhez képest – 12,3%-kal, 1981-ben újabb 22,7%kal csökkent a beruházás, a nemzeti jövedelemből a beruházás aránya az 1975. évi 29%-ról 1981-re 10,7%-ra csökkent, miközben a nemzeti jövedelem termelése is jelentősen visszaesett Vagyis a lengyel vezetés is – kelet-európában szokott módon – a lakosság haragjától félve válságos helyzetben először a

beruházási ráta radikális visszafogásával igyekezett a megbomlott gazdasági egyensúlyt helyreállítani 1980-ban mintegy ezer folyamatban lévő beruházás további kivitelezését átmenetileg befagyasztották, majd a következő évben úgy döntöttek, hogy a lakosság ellátásával közvetlenül kapcsolatban álló ágazatok (élelmiszeripar, villamosenergia-termelés) beruházásait tovább folytatják, a válságágazatok (kohászat, nehézgépipar, hagyományos textilipar) fejlesztését pedig tovább hanyagolják. Nem állt talpra a gazdaság a szükségállapot bevezetése után sem, ugyanis 1984 végén a lengyel nemzeti jövedelem 20%-kal volt alacsonyabb, mint 1979ben, pedig időközben a lakosság 2 millió fővel gyarapodott, vagyis az egy főre jutó nemzeti jövedelem még ennél is nagyobb arányban csökkent. A gazdaság egyensúlytalansága a költségvetés és a fizetési mérleg egyre növekvő hiányában mutatkozott meg leginkább. A költségvetés

hagyományos terhei (veszteséges nagyvállalatok mesterséges életben tartása, az alapvető fogyasztási cikkek dotálása) újabbakkal egészült ki, így a mezőgazdasági termények kötelező beadását felváltó állami felvásárlási rendszer, a nyugdíjrendszer kiterjesztése az egyéni gazdákra, illetve a mezőgazdasággal felhagyni akaró és földjüket az államnak eladó, vagy életjáradékért felajánló gazdáknak fizetett összegek tovább növelték az amúgy is nagy költségvetési hiányt. 1980-ban egyedül a hús dotációja a költségvetési kiadások 10%-át tette ki Az 1970-es évek dinamikus gazdasági növekedésének forrása Lengyelországban még a többi kelet-európai országhoz képest is nagyobb mértékA jegyrendszer bevezetését egyébként az áldatlan állapotok miatt maguk a munkások kezdeményezték. 150 Lengyelországban volt állami húsbolt, és ún. kommerciális húsbolt, ahol dupla áron adták a húsféleségeket. A kommerciális

boltokat akkor nyitották, amikor az állam engedélyezte a hús szabad piaci árusítását 149 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 215 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 216 ► ben külföldi hitelfelvételből történt. A külső adósságállomány a petrodollároknak a nemzetközi pénzügyi piacokon való megjelenése után az 1975 évi 8,4 milliárd dollárról 1979-re 23,8 milliárd dollárra, 1980-ra 27 milliárd dollárra emelkedett, de 1981-ben újabb 10 milliárd dollár felvételét tervezték. Az 1970-es évek végétől a nemzetközi pénzpiacon egyre nehezebben és egyre rosszabb feltételekkel, rövidebb lejárata és magasabb kamattal lehetett hitelhez jutni. A lengyel exportból származó bevétel ¾-ét 1979ben már a fennálló adósságtörlesztésre kellett fordítani A külső egyensúlyi helyzet

kiéleződése az 1970-es évek végétől az import jelentős visszafogásához, ezt pedig a meglévő hazai kapacitások egy részének kihasználatlansághoz és ellátási gondokhoz vezetett. Lengyelország egyik legfontosabb kiviteli cikkének, a feketeszénnek a termelése az 1979. évi 200 millió tonnáról 1981-re 163 millió tonnára zuhant, ami maga után vonta a kivitel drasztikus csökkenését is A kis keleteurópai szocialista országok a lengyel szénszállítás csökkenésével arányosan csökkentették az oda irányuló (és a lengyel ellátás szempontjából döntő fontosságú) beszállításaikat Mivel Lengyelország kemény cikkel nem tudott fizetni, a Szovjetunión kívüli szocialista országok csak dollárért voltak hajlandóak gabonát és húst exportálni. A nyugat-európai országokba irányuló szénkivitel is drasztikusan csökkent, ezért a lengyel pénzügyi összeomlás elkerülhetetlenné vált. Az adósságok átütemezését (amely

gyakorlatilag az államcsőd nyilvános beismerését jelentette) a keleti táborból Lengyelország kérte először 1981-ben. A Szovjetunió korábban több ízben mentette meg a szövetségeseit a pénzügyi összeomlástól Ezt most Lengyelország esetében már nem tette, mert az adósságteher ez esetben nagyságrendekkel magasabb, a szovjet lehetőségek pedig aránytalanul kisebbek voltak, mint 10-20 évvel ezelőtt. Másrészt a Szovjetunió túlságosan erélytelennek tartotta a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetőit és elégedetlen volt a Lengyelországban kialakult nyílt szovjet- és szocializmus ellenes közhangulattal. Lengyelország tőkés adósságának kb. felét nyugati magánbankok nyújtották, a másik fele állami vagy leginkább kormánygarancia mellett felvett hitel volt. A szükségállapot bevezetése után a tőkés államok bojkottálták Lengyelországot, amely erre reagálva felfüggesztette az állami hitelek törlesztését (még a kamatokat sem

fizették), a magánbankokkal pedig átütemezésben egyeztek meg, és az új megállapodásban vállalat kötelezettségeiket a lengyelek a magánbankok felé teljesítették is. Ez önmagában véve is hatalmas teher volt, ti. 1984-ben a 6 milliárd dollár exporttal szemben csak A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 216 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 217 ► 4 milliárd dollár importot lehetett bonyolítani, a különbözet a magánhitelezőknek ment törlesztésre és kamatfizetésre. Az 1980. augusztusában kirobbant újabb országos sztrájkhullám 151 hatására a kormánybizottság és a Lech Walensa által vezetett üzemközi sztrájkbizottság között Gdanskban folyó tárgyalásokon a munkások 21 pontos követelésének az elfogadásához vezetett. A hatalom KeletEurópában először engedélyezte egy

önigazgató, nem puszta transzmiszsziós szerepet betöltő, a párttól és államtól deklaráltan független szakszervezet létezését A kormánybizottság arra is ígéretet tett, hogy a készülő sztrájktörvényben biztosítják a dolgozók sztrájkhoz való jogát és nem alkalmaznak megtorló szankciókat a sztrájkokat szervezőkkel szemben. Hasonló ígéretet sikerült kicsikarni a szólás- és sajtószabadság 152 (egyébként formálisan a szocialista alkotmányokban biztosított) jogának érvényesítésére, a korábbi munkásmegmozdulások miatt letartóztatott és elbocsátott aktivisták jogainak visszaállítására, a káderek privilégiumainak csökkentésére és egy sor szociális követelés teljesítésére nézve. Az engedményekért cserébe a munkások képviselői bejelentették, hogy a sztrájkot befejezik Az ígéretüknek az a része, miszerint a megalakuló független szakszervezetek „nem szándékoznak politikai pártként szerepelni”,

elfogadják az állami tulajdont, vagyis a Lengyelországban fennálló szocialista rendszer alapját, a LEMP vezető szerepét és tiszteletben tartják az ország kialakult nemzetközi szövetségi rendszerét, átmeneti taktikai engedmény volt.153 Lengyelországban egyébként a munkásmegmozdulások (Poznan, 1956, Tengermellék, 1970) kegyetlen vérbefojtásának tapasztalatai alapján sokan jutottak arra a felismerésre, hogy a súlyos tragédiákba torkolló nyílt konfrontáció helyett célravezetőbb lehet a kommunista intézmények melletti Korábban a sztrájkok általában elszigeteltek maradtak, a párt az ellenállást gyorsan leszerelte a munkát beszüntető gyárnak adott béremeléssel, az adott város húsboltjainak átmeneti feltöltésével. 1980 nyarán azonban a Gdanski Lenin Hajógyárban kirobbant sztrájk az ottani dolgozók követeléseinek kielégítése után is – szolidaritási sztrájkként – tovább folytatódott és rövid időn belül országos

megmozdulássá szélesedett. A LEMP és a kormány akkor kényszerült a tárgyalóasztal mellé, amikor a bányászok is letették a csákányt, mivel Lengyelország ekkor már gyakorlatilag csak feketeszenet tudta konvertibilis devizáért a világpiacon értékesíteni. 152 A kormánybizottság az aláírt szerződésben rögzítette, hogy a szólás- és sajtószabadság nem lehet abszolút, államtikok, gazdasági titkok nem kerülhetnek nyilvánosságra, másrészt morális megfontolásból is szükség van a nyilvánosság bizonyos korlátozására. 153 Az egyezmény szövegét lásd: Zycie Warszawy, 1980. szeptember 2 151 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 217 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 218 ► független szervezetek alakítása. Ezt a nézetet vallotta a lengyel ellenállás egyik vezetője, Adam Michnik is Új

evolucionizmus c. munkájában Kania, az új LEMP főtitkár 1980 novemberében fogadta Lech Walesát, ezzel mintegy demonstrálva, hogy a párt elismeri a Szolidaritást. A találkozó állítólag Kania kérésére jött létre és azt célozta, hogy találjanak valamilyen megoldást a lengyel gazdasági összeomlás megakadályozására. Az üzemközi sztrájkbizottság és a kormány közötti megállapodás aláírása után a Szolidaritás az időközben elinduló gazdasági-társadalmi reformmunkálatok radikalizálását követelte, miközben újabb politikai csoportosulások tűntek fel egyre radikálisabb követelésekkel a lengyel politikai színpadon. Erre minden alapja megvolt, mert az egyezmény aláírása után nem sokkal bejegyzett szervezetet rövid idő múlva 10 millió tag, közte 1 millió LEMP-tag legitimálta. Sőt, a LEMP Központi Bizottságának 1/3-a is Szolidaritás tag volt 1980-ban, de még a Politikai Bizottság két tagja is. A fő kérdés a Lengyel

Egyesült Munkáspárt monopol helyzetének, a társadalom minden szférájában betöltött irányító szerepének a megkérdőjelezése volt. Ebben az időben a lengyel lapokban (még a kommunista párt központi szócsövében, a Trybuna Luduban is) sorra jelentek meg írások arról, hogy a Lengyelország számára fontos gondolatok „a párton kívül is megszülethetnek” és nem a LEMP, de főleg nem a pártvezetés monopóliuma az, hogy „felfedezze a haladás egyetlen helyes útját”. Még a lengyel kommunista párt központi lapja is azt hangoztatta ebben az időben, hogy a párt funkcióit el kell választani az állam feladataitól, a kettő nem keveredhet. A lengyel válság elmélyülését mutatták az egyre gyakoribb lengyel személycserék a hatalmi csúcsokon, illetve a testvérországok fokozódó aggodalma, állandósuló kétoldalú és sokoldalú konzultáció a válság megoldása körül. Ennek kapcsán komolyan felmerült a szovjet katonai beavatkozás

lehetősége is, bár azt Brezsnyev világosan látta, hogy Lengyelország nem Csehszlovákia és 1980 nem 1968, ezért a nyílt katonai agresszió helyett belülről jövő megújulást szorgalmazott. Az SZKP KB kezdeményezésére 1980. december 5-én a Varsó Szerződés párt- és kormányfői Moszkvában tanácskozásra gyűltek össze Egyetlen napirendként S. Kania lengyel pártfőtitkár előterjesztése alapján a lengyel helyzetet tárgyalták. Kania elismerte, hogy „igen nehéz, a szocializmus számára veszélyes helyzet” alakult ki Lengyelországban, amely „magában hordozza az anarchia és az ellenforradalom elemeit is.” Azonban igyekezett a többi pártvezetőt megnyugtatni, hogy a LEMP „tudatában van internacionalista felelősségének, annak, hogy a válságot saját ma- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 218 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált

irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 219 ► gának kell megoldania, s van terve a kiútra”. A lengyel politikai vezetés természetesen a békés módszereket helyezte előtérbe, de nem riadt vissza a rendőri, katonai erőszak bevetésétől sem. A lengyel szükségállapot ötlete tehát nem Jaruzelski tábornoktól származott, már Kania alatt működött a miniszterelnök mellett egy operatív szervezet, amely jóval a katonai szükségállapot tényleges bevezetése előtt felkészült a rendkívüli állapot bevezetésére. Megkezdték a legmegbízhatóbb párttagok ütőképes alakulatainak felfegyverezését, szervezték az adminisztratív eszközök bizottságát. 154 Ezeket az operatív csoportokat, felfegyverzett pártalakulatokat arra készítették fel, hogy szükség esetén rajtaütésszerűen tóztassák le a főbb „ellenséges” elemeket, vegyék kézbe a tömegkommunikációs eszközök irányítását, szállják meg a vasutat, a főbb

stratégiai pontokat. 155 A LEMP vezetői egyébként már saját tagságukban sem bíztak, azért halogatták a pártkongresszus összehívását, mert attól féltek, hogy a tagság „nem marxista” küldötteket választ, vagyis olyanokat, akik már nem a vezetés dróton rángatott bábjai. L. I Brezsnyev kifogásolta, hogy a LEMP állandóan visszavonul, holott már támadnia kellene, erőit összefogni az „ellenséggel” szemben Az SZKP főtitkára szerint a szocializmus „nagy veszélyben van” Lengyelországban és napirenden kell tartani a rendkívüli eszközök bevetését is. A szovjet, esetleg VSZ csapatok beavatkozását N. Ceausescu határozottan ellenezte, szerinte a lengyeleknek maguknak kell megoldani gondjaikat, mert egy „esetleges külső »intervenció« igen komoly veszélyeket rejt magában”. Kádár János kijelentette, hogy a magyarok szeretik a lengyeleket, de az állandó sztrájkból elegük van, mert elosztani csak azt lehet, amit megtermelnek.

Ő sem támogatta a külső beavatkozást, szintén azt javasolta, hogy a lengyelek maguk oldják meg gondjaikat Kádárhoz képest sokkal keményebb hangot ütött meg Todor Zsivkov és Erich Honecker. A NSZEP főtitkára megelégelte a LEMP állandó viszszavonulását és követelte, hogy „a politikai intézkedések mellett már feltétlenül szükséges az adminisztratív eszközök bevetése is” A lengyel helyzet szovjet megítélés szerint többszöri konzultáció után sem javult. Mivel az SZKP „éles aggodalmat” érzett a lengyelországi szo1980 december elejére 19 ezer párttagot láttak el fegyverrel, Kania bejelentése szerint számuk a hó végére 30 ezerre fog emelkedni. 155 A terv végrehajtása 1980. december elején már meg is kezdődött, ugyanis a Független Lengyelország Konföderációja mozgalom vezetőinek egy csoportját a VSZ tanácskozásáig már letartóztatták. 154 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza

◄ 219 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 220 ► cializmus sorsáért, Lengyelországért, mint szabad és független államért, levélben fordult a LEMP KB-hoz. „Nem tudjuk aggodalom nélkül szemlélni – olvasható az 1981 június 5-én keltezett levélben –, hogy ma halálos veszély fenyegeti a lengyel nép forradalmi vívmányai.” Kifogásolták, hogy a LEMP állandóan hátrál, ezért a hatalom kerül veszélybe, amelynek egyes elemeit (főként a tömegtájékoztatást) az „ellenség” már meg is szerezte. „Ma a helyzet nem egyszerűen veszélyes, az ország kritikai határhoz ért; más értékelés nem lehetséges.” Az SZKP értékelése szerint Lengyelországban dühöng az antikommunizmus, a szovjetellenesség, fennáll a veszély, hogy a LEMP soron következő kongresszusára „nem megfelelő” opportunista küldötteket választanak, akik

szétzüllesztik a pártot. A lengyel „ellenforradalmi erők” támadása az egész szocialista közösség biztonságát veszélyezteti Tehát a LEMP nem csak a lengyeleknek, hanem a szocialista közösségnek is felelősséggel tartozik „Önök, elvtársak, hatalmas felelősséget viselnek a szocialista közösség közös érdekei szempontjából is.” Az SZKP ezért felszólított a lengyeleket, hogy mozgósítsanak minden egészséges erőt az osztályellenség visszaverésére. Leonyid Iljics Brezsnyev 1981. július 22-én a LEMP nagy késéssel összehívott IX kongresszusa után telefonon beszélt S. Kaniaval és „határozott és haladéktalan” cselekvésre ösztönözte Az SZKP főtitkára kemény eszközök alkalmazására biztatta Kaniat, hogy ne legyen több kapituláció, mert az „ellenforradalom még mindig veszélyeztet”. Brezsnyev szerint a korábbi lengyel vezetés „hitelt hitel után vett fel”, s abban bízott, hogy ettől majd fellendül a lengyel

gazdaság. A valóságban ennek ellenkezője történt Emellett „kokettált a szocializmus-ellenes elemekkel, s úgy vélte, hogy a Nyugattól való egyre növekedő gazdasági függés nem rejt magában veszélyeket. A lengyel vezetésnek hízelgett, hogy a nyugati országok valamiféle speciális viszony látszatát keltették a Lengyelországgal fenntartott kapcsolataikban” Kania ugyan megígérte Brezsnyevnek, hogy „torkon ragadják” az „ellenforradalmat”, erre azonban már nem maradt ideje, mert 1981 októberében lemondott és helyét Wojciech Jaruzelski foglalta el. A helyi sztrájkok 1981 novemberében ismét megbénították az ország számos vajdaságában az életet. A Kaniat a párt élén váltó Jaruzelski tábornok, honvédelmi miniszter, 1980-tól miniszterelnök, majd pártfőtitkár 1981. december 13-án a rendkívüli állapot bevezetése mellett döntött A Szolidaritás vezetőit letartóztatták, internálták, a független szakszervezet működését

megbénították, kijárási tilalmat rendeltek el, a üzemeket katonai felügyelet alá helyezték. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 220 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 221 ► A rendkívüli állapottal együtt járó végletes centralizáció figyelemre méltó gazdasági reformcsomag bevezetést tette lehetővé. A nagy egyesülések, trösztök zömének lebontása ugyan nem vezetett a formálisan függetlenné váló vállalatok önállóságának látványos növekedéséhez, de az árrendszer, a költségvetési redisztribúció, a bankrendszer és a külkereskedelem jelentősen változott A termelői árakat hozzá igazították a termelési költségekhez, ami maga után vonta a fogyasztói árak emelését, amelynek a hatását széles körben végrehajtott kompenzálással tompítottak. Az infláció

meglódulása kiváltotta a lakosság ellenállását, ezért hatósági árellenőrzéssel kordába szorították az árak szabad alakulását, így viszont egyre távolabb kerültek a kívánatosnak tartott piactisztító szabad árak széles körű bevezetésétől. A gazdaság dinamizálása érdekében a bérnövelést a termelés növelésétől tették függővé Ennek az lett a következménye, hogy a korábban az összeomlás szélére került nagyvállalatok tudtak a legnagyobb béremelést végrehajtani, ti. az alacsony induló termelési bázis miatt ezekben lehetett a legnagyobb a legnagyobb viszonylatos termelésnövelést elérni. Ez kifejezetten gátolta a szükségesnek ítélt szerkezetváltást, hiszen a jó munkaerőt éppen a felszámolásra, vagy legalábbis kibocsátásuk jelentős csökkentésére ítélt vállalatok tudták a legnagyobb számban megfizetni. A reformcsomag tartalmazta a kétszintű bankrendszer bevezetését, a jegybanki és kereskedelmi banki

funkciók szervezeti szétválasztására azonban mégsem került sor. A monetáris politika nem lett független, továbbra is a párt és a kormány irányítása alatt állt A hitelállomány növekedése jelentősen lassult, de ezt nem monetáris, hanem adminisztratív eszközökkel (elsősorban a saját forrás kötelező arányának előírásával) érték el A felpörgő inflációt a kamatlábak csökkentésével igyekeztek kordában tartani. A negatív reálkamat azonban csökkentette a gazdasági szereplők megtakarítási hajlandóságát és a kormányzati szándéktól eltérően növelte a vállalati hitelkeresletet. Elvileg lehetővé vált a csődhelyzetbe került vállalatok felszámolása, ennek ódiumát azonban (főleg a munkanélküliség miatt) a párt és a kormány nem merte felvállalni, ezért a költségvetés inkább mesterségesen életben tartotta ezeket a vállalatokat, ami viszont nagyon megterhelte a költségvetés kiadási oldalát. A legjelentősebb

változások a külkereskedelem irányításában következett be, ugyanis a vállalatok a tőkés viszonylatú kereskedelemben önálló export- importjogot kaptak. Lengyelországban tehát nagy lépést tettek az állami külkereskedelmi monopólium felszámolása felé. A termelő és sza- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 221 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 222 ► kosított külkereskedelmi vállalatok érdekeltségét úgy akarták közel hozni egymáshoz, hogy a külkereskedelmi vállalatokat részvénytársaságokká alakították át és a részvények 49%-át a külkereskedelemben érdekelt vállalatok vásárolhatták meg. (A részvények 51%-a továbbra is az állam tulajdonában maradt) A tőkés exportban azonban döntő változás nem következett be, mert a belső árszínvonal emelkedése miatt a kivitel

mintegy fele költségvetési támogatás nélkül veszteségessé vált. Jugoszláviában már évek óta alkalmazták, más szocialista országban többször tervezték annak a módszernek a bevezetését, amit Lengyelország ebben az időben megvalósított. A tőkés piacokra értékesítő vállalatok a kivitellel szerzett valuta egy bizonyos hányadát konvertibilis valutában megtarthatták és ezzel pótlólagos importlehetőséghez jutottak. A krónikus hiány miatt a vezetés szemet hunyt a magánszektor növekvő szerepvállalása felett. A magánszféra tevékenységét toleráló gazdaságpolitika jótékony hatást gyakorolt a mezőgazdasági kibocsátás növekedésére Új színfoltot jelentett a vegyes tulajdonú kis- és középvállalatok lengyelországi megjelenése, számuk 1981 végén megközelítette a 80-at A lengyel kormány adókedvezménnyel ösztönözte a vegyes vállalatokat a keletkezett nyereség egy részének vállalkozásba való visszaforgatásra.

Lengyelországban 1983-ban szüntették meg a szükségállapotot, majd néhány év múlva kiengedték a börtönökből a Szolidaritás vezetőit. Az 1988-ban az országban ismét kirobbanó sztrájkok a tárgyalóasztal mellé kényszerítik a kommunista vezetőket. 1989 nyarán a kelet-európai országok közül elsőként a Szolidaritás győz a választásokon Békés úton megbukott Kelet-Európa első szocialista rezsimje Walenság 1990 decemberében Lengyelország köztársasági elnökév választották Az 1979. évi másodi olajárrobbanás és a szocialista országok eladósodása a többi kelet-európai országot is gazdaságpolitikai fordulat végrehajtására és a gazdasági mechanizmus újabb reformjának elindítására késztette Mindenhol visszafogták a növekedési ütemet, a nemzeti jövedelem belső felhasználását és megpróbáltak – nem sok sikerrel – a világgazdaság új kihívásaihoz alkalmazkodni. Bulgáriában, Csehszlovákiában, az NDKban és

Gorbacsov hatalomra kerüléséig a Szovjetunióban lényegében változatlan maradt a gazdaság működése, viszont az NDK kivételével a világpiaci árak emelkedését érvényesíteni kezdték a fogyasztói árakban A szocialista országok közül – a szovjet ellenzés dacára – Jugoszlávia után az IMF és a Világbank tagja lett Románia, Vietnám, Kína és Magyarország. Románia nyugati kölcsöneit az 1980-as évek második felére visszafizette, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 222 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 223 ► ennek azonban a belső fogyasztás és életszínvonal drasztikus visszaesése lett a következménye. A legfontosabb fogyasztási cikkeket jegyre adagolták, az egészségesebb táplálkozás jegyében csökkentették a kalóriafogyasztást, az energiával többek között úgy

takarékoskodtak, hogy este 10 órakor elsötétültek a TV-k képernyői. Lengyelország mellett Jugoszláviában és Magyarországon viszont jelentős változások történtek a gazdaság irányításában és működésében. Jugoszláviában az 1960-as évek közepén elkezdett, majd állandóan tovább fejlesztett mechanizmussal sem lehetett biztosítani a gazdaság egyensúlyát A jugoszláv nettó adósságállomány az 1974–76. évi 6 milliárd dollárról 1981re 17 milliárdra nőtt 1980-ban az inflációs ráta meghaladta a 300%-ot, a reálbér pedig 9%-kal csökkent. Ezért az 1980-as évek elején hosszú távú stabilizációs programot dolgoztak ki. A gazdaság válságából továbbra is a sajátos jugoszláv önigazgatás alapján akartak kilábalni úgy, hogy tervbe vették a piaci viszonyok kiszélesítését, a nemzetközi munkamegosztásba való beilleszkedést, az exportképesség és a jugoszláv termékek versenyképességének növelését és a dínár

konvertibilitásának biztosítását. Jugoszlávia és a Közös Piac között 1968 októberében kezdődtek el a kereskedelmi szerződés megkötéséről szóló tárgyalások, amelyek 1970 februárjában a szerződés parafálásával eredményes befejeződtek. A szerződés kölcsönösen biztosította a legnagyobb kedvezmény elvét, liberalizálta az árucserét, és a marhahúsra, élő marhára lefölözési kedvezményt kaptak a jugoszlávok. A jugoszláv gazdaság stabilizálását azonban megakadályozta a Tito elnök halála után kirobbanó nacionalista konfliktus, ami háborúba torkollott. A nyelvi, etnikai és vallási különbségek mellett az egykori Jugoszláv államszövetséget alkotó országok és autonóm területek között óriásiak a gazdaság fejlettségi különbségek. Jugoszláviban a nemzeti jövedelem 1,87%-át fordították a fejletlen területek felzárkóztatására, ennek az öszszegnek a felét Koszovó kapta. A felzárkózásra fordított

összegekkel Jugoszlávia minden állami és régiója elégedetlen volt: a fejletlenek kevesellték, a fejlettebbek sokallták és úgy vélték, hogy a támogatást nem használják fel racionálisan, lukas hordóba öntik a segítséget Koszovóban, Macedóniában a külföldi munkavállalás lehetősége is korlátozott volt, ti alacsony képzettségi szintjük és nyelvtudás hiányában nyugaton nem nagyon akadt számukra munkalehetőség. A magas népszaporulat miatt Szlovénia, Horvátország, Szerbia amiatt is aggódott, hogy a fejletlen régió népessége elárasztja a fejlettebb országok városait. A nemzetiségi mozgalmakat kívülről is szították (pl a nagy Albánia megteremtésének víziója), ezért szinte A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 223 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Kelet-Európa 1945 után Vissza ◄ 224 ► törvényszerű volt,

hogy a Jugoszláviát személyében összetartó J. B Tito halála után a nemzetiségi konfliktusok szétszabdalják az országot. Magyarországon az 1980-as évek elején legalizálták a kisvállalkozásokat (GMK, VGMK), 1984–85-ben új vállalatirányítási formára tértek át, lebontották a trösztök és az országos nagyvállalatok zömét. Az ország 1982re gyakorlatilag a fizetésképtelenség határhoz érkezett, az államcsőd bejelentését nyugati jegybankok átmeneti hiteleinek és az IMF-be való belépésnek köszönhetően sikerült elkerülni Magyarország többször kért és kapott készenléti hitelt az IMF-től, illetve gazdasági szerkezetének átalakítására hosszú lejáratú beruházási hitelt a Világbanktól. A készenléti hiteleknek ára volt, az IMF a fizetési mérleg és a költségvetési hiány csökkentésétől, illetve a gazdasági reformfolyamat folytatásától tette függővé a hitelek lehívását. Az MNB jegybanki és hitelezéssel

foglalkozó részlegét 1985-ben szervezetileg különválasztották, ezzel előkészítették a kétszintű bankrendszerre való átállást, ami 1987-ben bekövetkezett. A következő évben Magyarországon bevezették a piacgazdaságokra jellemző új adórendszert, elfogadták a gazdasági társaságokról szóló törvényt, a lakossági, vállalati, banki, állami kötvények kibocsátásával lépéseket tettek a piacgazdasági tőkeallokációs formák meghonosítására. 1989/90-ben Románia kivételével békés úton, tárgyalásokkal, demokratikus választásokon megtörtént a kelet-európai rendszerek kapitalista átalakítása. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 224 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 225 ► 8. A Szovjetunió a II világháború után 1946 és 1950 között nagyjából

megtörtént a háborús károk helyreállítása. A II. világháború végén a kolhozok egy részében alkalmazni kezdték az egyéni anyagi érdekeltség megteremtésére alkalmas ösztönző termelési módszereket, a kapásokat pl. a részesműveléshez hasonló módon családokra kiparcellázták és a földek művelőit érdekeltté tették a mezőgazdasági munkák időben és jó minőségben történő elvégzésében A hatalom 1946-ban elítélte és megtiltotta ezeknek a módszereknek az alkalmazását. Ettől kezdve évtizedeken át a háztáji termelést is állandó bizalmatlanság kísérte, amelyet a kolhozokkal együtt átmeneti jellegűnek tartottak. (A Szovjetunióban gyakorlatilag megszűnt a háztáji állattartás, mert olyan magas adókat vetették ki az állományra és annyira mereven korlátozták a tartási jogot, hogy odahaza nem volt érdemes állatokat tartani.) A mezőgazdasági nagyüzemek összevonása folytán kevesebb mint a felére csökkent a

kolhozok száma, amiben szerepet játszott Sztálinnak a kolhoztulajdon alacsonyabb rendűségéről vallott felfogása is Az 1959–65-re vonatkozó 7 éves terv során tovább folytatódott a kolhozok összevonása, amelyben már nem is annyira a nagyobb területhez fűződő magasabb hatékonyság, hanem a rosszul gazdálkodó közös gazdaságok problémájának a kezelése játszotta a fő szerepet, ami természetesen kiváltotta a jobban gazdálkodó kolhozok ellenállását. 156 A kolhoztulajdon alacsonyabb formájára vonatkozó sztálini dogma még élt ebben az időben, ezért sok kolhozt szovhozzá alakítottak át. Ebben az időben történt meg a Lengyelországtól bekebelezett, illetve a megszállt balti államokban a magántulajdon államosítása, a mezőgazdaságban a kistulajdon felszámolása. A II. világháború idején szovjet emberek millió katonák ismerkedtek meg az addig számukra teljesen elzárt Szovjetunión kívüli világgal. Sztálin a háború után

ismét a befelé fordulást, az autarkiát és a fegyverkezést választotta, ami együtt járt a gazdaság és a társadalom irányításának totális centralizálásával. Ismét megtelt a GULAG, 1947-ben már 2,5 millió ingyen munkaerő állt a szocialista tervgazdálkodás szolgálatába Ideológia átnevelés céljából évekre munkatáborokba zárták a náci fogságba esett és a koncentrációs táborok poklát túlélt szovjet katonákat, illetve azokat, akik a háború alatt saját személyes tapasztalatuk alapján rájöttek, hogy a szovjet szocia1958 és 1965 között a kolhozok száma 69 100-ról 36 900-ra csökkent, vetésterületük pedig 29 000 hektárra emelkedett. 156 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 225 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 226 ► lizmus nem a létező világok

legjobbika. A háború végén az angol és amerikai hatóságok az általuk megszállt területekről – akaratuk ellenére és tiltakozásuk dacára – 2,3 millió szovjet állampolgárt toloncoltak vissza a Szovjetunióba Nagy részüket a határról egyenesen a börtönökbe szállították A Szovjetunióban 1947-ben (tehát számos nyugat-európai országhoz képest hamarább) szüntették meg a jegyrendszert, amit a pénz devalválásával kötöttek össze. (A régi rubelt 1:10 arányban, a lakossági megtakarításokat pedig 3000 rubelig 1:1-ben, azt követően pedig egyre csökkenő arányban váltották át új rubelre. Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála, Berija letartóztatása és kivégzése, Hruscsov hatalomra kerülése után a terror és a tömeges represszió némileg enyhült. Felül vizsgálták az erőltetett gazdaságfejlesztési stratégiát, több fejlesztési forrást biztosítottak a mezőgazdaságnak és emelték a lakosság

életszínvonalát is. Rendezték a munkaidőt, megszüntetik a késésért, munkahelyi fegyelmezetlenségért kiszabható börtön- és egyéb büntetéseket, 1955-től megkezdődnek a rehabilitációk. Leszállították a kötelező kölcsönjegyzés mértékét, felemelték a mezőgazdasági termékek felvásárlási árát, csökkentették a beszolgáltatást, jelentősen, kb 40%-kal mérsékelték a háztájira kivetett adót, 1958 után a háztáji után teljesen megszüntették a beadási kötelezettséget. Hruscsov javaslatára az örökös kenyérgondokat a közép-ázsiai és távol-keleti szűzföldek feltörésével kívánták örökre száműzni. 157 1953 őszén született meg a politikai döntés az akció elindításáról, a résztvevők ellátásának, elhelyezésének megszervezéséről, az első lépés megtételéhez szükséges gépek „felszabadításáról”, ill legyártásáról 158 1954 telén 250 000 fő indult el a −40 fokos hidegben Kazahsztánba 159

1954 és 1958 között a Szovjetunió keleti és közép-ázsiai részén 40 millió ha legelőt törtek fel A várt eredmények azonban rendre elmaradtak, hol a szélsőséges időjárás (1955-ben pl mindössze 3 mázsa gabona termett átlagosan hektáronként), hol az infrastruktúra, tárolókapacitás stb. hiánya tette veszteségessé a vállalkozást 160 Az orosz szűzföldek feltörésének ötlete ennél jóval korábbról származott, de addig a túlságosan nagy költségek miatt elvetették a kivitelezését. 158 Azok a traktorok, teherautók, kombájnok, amelyeket a szűzföld feltörése és megművelése érdekében „felszabadítottak”, természetesen hiányoztak máshonnan. 159 A telepeseket a vonat a nyílt pályán tette le, onnan mentek tovább több száz kilométerre, ahol primitív anyagkunyhókba, sátrakba, jurtákba húzták meg magukat. 160 1956-ban végre jó termést takaríthattak volna be, ha lett volna mivel. Ebben az évben Kazahsztánban több

gabona termett, mint Ukrajnában, de az utak, tárolótér hiányában a 157 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 226 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 227 ► A Sztálin idején az egy személy által betöltött pártfőtitkári és miniszterelnöki funkciót szétválasztották, Malenkovot nevezték ki miniszterelnöknek, Ny. Sz Hruscsov lett az SZKP főtitkára Március 25-én amnesztia keretében szabadon engedték az 5 évnél rövidebb időre elítélt politikai foglyokat és felére csökkentették a többiek büntetését. Komoly sokkhatást váltott ki, amikor áprilisban nyilvánosságra hozták, hogy a leningrádi orvosper 161 provokáción alapult, ti. ezzel kérdésessé vált a többi koncepciós per alapja is Májusban letartóztatták, majd júniusban kivégezték Lavrentyij Pavlovics Beriját,

az NKVD, későbbi nevén a KGB főnökét. 162 Malenkov 1955-ös bukásáig a nehéziparnak továbbra is prioritása volt, de a B szektor fejlesztése néhány évig meggyorsult. Az NSZK újrafegyverkezése és a NATO-ba való bevonása után Malenkovot azért bírálták, mert kormányzása alatt háttérbe szorult a nehézipar. Bulganyin 1955-ben váltotta Malenkovot a kormányfői székben, ettől kezdve arról beszéltek, hogy az A és a B szektor növekedési ütemének nagyjából azonosnak kell lenni, holott a fogyasztási cikkek gyártása terén akkora lemaradás volt, amit csak a B szektor gyorsabb ütemű fejlesztése mellett lehetett volna behozni. Hruscsov hatalomra kerülése után nem végeztek ki többé embereket politikai meggyőződésük miatt, az irodalomban és a művészeti életben pedig – Ilja Ehrenburg találó elnevezése alapján – megkezdődött az olvadás. Néhány évig olyan művek jelenhettek meg, mint pl Szolzsenyicinnek a gulágról szóló igaz

története, az Ivan Gyenyiszovics egy napja, valamint a szovjet történelmet és a II. világháborút nem az addig megszokott, sematikus módon ábrázoló Emberi sors (Solohov), vagy Csingiz Ajtmatov több regénye, a Ballada a katonáról c. filmalkotás Az „olvadás” és az antisztálinista politika az SZKP 1956 februárjában tartott XX. kongresszusán és az azt követő néhány évben kulminált, ahol számos korábban axiómaként hirdetett évtizedes dogmát vetettek el a III. világháború elkerülhetetlenségéről, a szovjet út egyedüli hitelességéről és a szocializmus egyetlen modelljéről. A XX kongresszus zárt ülésén Ny Sz teherautók nem tudtak közlekedni, elakadtak a sárban, a termés nagy része lábon maradt a földeken, ősszel kénytelenek voltak beszántani a termés nagy részét. 161 A Sztálint és az első számú szovjet vezetőket kezelő – zömében zsidó származású – orvosokat azzal vádolták, hogy tudatosan félrekezelték a

hatalom csúcsán álló politikusokat, és ezzel, ha közvetlenül nem is gyilkolták meg őket, mindenképpen megrövidítették az életüket. 162 Likvidálásának módja és oka körül ma is sok a bizonytalanság. Egyesek szerint minden bírósági eljárás nélkül a helyszínen agyonlőtték, mások szerint a szovjet bíróságok ítélték halálra. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 227 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 228 ► Hruscsov – személyes ambícióktól is vezérelve – kíméletlen őszinteséggel beszélt a Sztálin körül kialakult személyi kultuszról és annak következményeiről. (Brezsnyev egyébként a Hruscsov bukása után azt is a szemére vetette, hogy a eltúlozta a Sztálin-kritikát, úgy állította be az egykori generalisszimuszt, mintha az gazember lett volna, és

ezzel az értékeléssel a szovjet emberek nem tudtak azonosulni. Brezsnyev szerint Hruscsov Sztálinnal szemben a hazugságtól és a rágalmazástól sem riadt vissza) A XX. kongresszus után az SZKP Elnökségén belül kialakuló (részben sértett, bukott politikusból álló) szektás-dogmatikus csoport szembefordult a desztalinizációval, a párt új kül- és belpolitikai irányával és megpróbálták Hruscsovot leváltani. A csoport tagjai elutasították a békés egymás mellett élést, nem értettek egyet az iparigazgatás átszervezésével, az új agrárpolitikával, a kötelező beszolgáltatás eltörlésével, az életszínvonal, a fogyasztás emelésével, a szűzföld feltörésével stb. Molotov mint külügyminiszter állítólag akadályozta a szovjet-jugoszláv viszony javítását, ellenezte az osztrák államszerződés aláírását, a szovjet-japán viszony rendezését Akciójukba azonban belebuktak, és Kaganovicsot, Molotovot, Malenkovot kizárták a

KB-ból, a hozzájuk csatlakozó Sepilovot pedig visszahívták a KB titkári tisztségéből Hruscsov egyelőre megerősödve került ki a szovjet vezetők belháborújából, 1958-ban a miniszterelnöki tisztséget is átvette. Lényegében a szűzföldprogram kudarcához hasonló lett a sorsa a folyamatban lévő ötéves tervnek is, amelyet 1958-ban, a befejezés előtt két évvel felülvizsgáltak és új, 1959-1965-re vonatkozó 7 éves tervet fogadtak el, amelynek során a mezőgazdaság kibocsátását 70%-kal, az iparét 80%kal akarták emelni. (A szovjet rendszerben a folyamatban lévő terv felülvizsgálata, új tervvel való helyettesítése a régi terv kudarcát jelentette, amit természetesen kifelé mindig tagadtak.) Az ipar teljesítménye 84%-kal, a mezőgazdaságé viszont csak 14%-kal emelkedett, amiben az alacsony felvásárlási árak, az indokolatlan mezőgazdásági üzemi összevonások és az elhibázott szűzföld-program játszott szerepet elsősorban.

Bár 1953 után négy év alatt 75 milliárd 400 millió rubelt ruháztak a mezőgazdaságba, többet, mint a második, harmadik és negyedik ötéves tervben valamint az ötödik ötéves terv első három évében együtt, a roppant alacsony bázis miatt az ország hatalmas méreteihez képest ez még mindig nagyon kevésnek bizonyult. Az 1960-as évek elejéig a Szovjetunióban műtrágyát lényegében csak az ipari növények termesztésénél használtak, a gabona alá nem jutott. A mezőgazdaságában az eszközfelhasználás aránya az élőmunkához A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 228 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 229 ► képest még 1967-ben sem érte el a 40%-ot, miközben ez az arány az USAban 70, az intenzív gazdálkodást folytató nyugat-európai országokban pedig még ennél is

nagyobb volt. Az állattenyésztésben az 1970-es évek elején a munkáknak alig 8%-kát végezték géppel, többek között ezért számított a hús állandó hiánycikknek, pedig az állam évente mintegy 3 milliárd rubellel dotálta az állattenyésztést. 1958. január 1-jétől eltörölték a háztáji gazdaságok, fél évvel később a kolhozok kötelező beszolgáltatását, helyébe állami felvásárlás lépett. Annullálták a kolhozok kötelező beszolgáltatásból, a szerződéses termelésből, valamint a gépállomások munkájáért járó természetbeni díjazásból származó összes múltbeli adósságait. Megszűnt a mezőgazdasági nagygépek állami monopóliuma, a gépállomások traktorait, cséplőgépeit, kombájnjait a kolhozok vásárolták meg. Az állami felvásárlási árakat azonban olyan alacsonyan állapították meg, hogy a mezőgazdasági üzemek veszteségesen gazdálkodtak, eszközeik fejlesztésére, megújítására nem maradt forrásuk.

163 A mezőgazdaság összességében azután hozott 10-15%-os hasznot a termelőknek, miután az 1965. márciusi KB ülés 1,5-szeresére (!) emelte a szovjet állampolgárok fogyasztásában legfontosabb szerepet játszó öt növény (a búza, a rozs, a rizs, a köles és a hajdina) felvásárlási árát. Ezzel együtt megszűnt a termelés mennyiségétől függő ár, a kolhozok és szovhozok ettől kezdve minden terméseredménynél fix felvásárlási árat kaptak. Emelték az állati termékek átvételi árát is. Fontos változás volt az is, hogy a gazdaságokat ettől kezdve nem a bruttó, hanem a nettó jövedelem alapján adóztatták. 1966 július 1-jétől bevezették a kolhoztagok biztosított bérezését, támogatják a háztáji termelést, rendezték a kolhoztagok nyugdíját, megszüntették a kolhozok ipari tevékenységét korlátozó intézkedéseket és segítették a melléküzemági tevékenységet, a kolhozközi vállalatok alapítását. A kormány 1966

január 1-jével csökkentette a mezőgazdasági gépek árát és a kolhozok is az állami mezőgazdasági üzemekkel azonos áron vásárolhattak mezőgazdasági gépeket. Hruscsov bukásában szerepet játszott a szovjet mezőgazdaság katasztrofális állapota is. Az alatt a hat év alatt, amikor miniszterelnökként a mezőgazdaság irányítását saját kezében tartotta, a szovjet mezőgazdaság 1,6%-kal „fejlődött”. Az 1960-as évek elején évente átlagosan több mint 1 millió munkavállaló hagyta ott a mezőgazdaságot és költözött városba. Az állam 1 mázsa húsért 6 rubel felvásárlási árat fizetett, miközben a termelési költsége 16 rubelt tett ki. 163 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 229 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 230 ► Helyettesítésükre 3 millió traktorra

lett volna szükség, de ennek mindössze a fele állt rendelkezésre. A szovjet traktorgyárak termelés az 1959-ig évi 468 évi ezerről 1964-re 180 000-re csökkent. 1963-ban 920 tonna aranyért vásároltak búzát, mégsem volt kenyér az országban, pedig beszüntették a fehér kenyér sütését, a boltokban árusított fekete kenyérhez árpát, kukoricát, zabot kevertek, ami rontotta a lakosság hangulatát. Ebben az évben akkora volt a takarmányhiány, hogy kivágták a sertésállomány 50, a juhállomány 25, a szárnyasok 60, a szarvasmarhák 3%-át. Az 1964-es év jó termést hozott, de attól tartva, hogy a szovjet mezőgazdaságban a jó évet mindig rossz követi, 1964 végén, 1965 elején ismét 8 millió tonna gabonát vásároltak nyugaton olaj, fa, gyémánt, acél és platina ellenében. A félelem valósnak bizonyult, 1965-ben még az 1963-as rossz termésnél is 20%-kal kevesebb szemes-terményt vásárolt fel az állam, újabb importra szorult az

ország. Az SZKP KB 1957. február 13–14-i ülésének határozata alapján a Legfelső Tanács májusban fogadott el törvényt az ipar és építőipar új irányításáról A kormány szeptember 26-án hagyta jóvá „A gazdasági adminisztratív körzet népgazdasági tanácsáról szóló rendeletet”, amelynek alapján megszüntették az ipari és építőipari minisztériumokat, ezzel az ágazati irányítási rendszerről a területi irányítási rendszerre tértek át. Az átszervezés gigantikus méretére – és a nyomában járó feszültségek nagyságára – utal az a tény, hogy 141 ipari, építőipari szövetségi és köztársasági minisztériumot szüntettek meg és az állami-gazdasági irányító szervek létszámát 56 000 fővel csökkentették. Az országban 104 népgazdasági tanácsot szerveztek A népgazdasági tanácsok kezelésébe adott ipari vállalatok az ország összes ipari termelésének mintegy ¾-ét adták. 1962-ben az iparirányítás

elvének megfelelő struktúrát hoztak létre a párt, a szakszervezeti és a Komszomol szervezetekben is. Az állandó átszervezések, az ezzel járó kiszámíthatatlan kádermozgások nagy bizonytalanságot okoztak az apparátus tagjainak. A szovjet iparirányítás elképesztően nehézkes és bürokratikus volt, ugyanis 1957-ig az összszövetségi ipari minisztériumok mellett léteztek a szövetségi köztársaságok hasonló ipari minisztériumai, ezen túl országos hatáskörű szervek tucatjai is irányítottak vállalatokat. A birodalom óriási területén szétszórva működő több mint 200 ezer állami vállalatot és mintegy 100 ezer építkezést a centralizált irányítás képtelen volt átfogni. Az irányítás bonyolult láncon (trösztök, egyesülések, igazgatóságok stb.) keresztül történt A szovjet ipari minisztériumokat nagymértékben szakosították, a legtöbb iparágnak, ágazatnak külön irányító központja működött A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 230 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 231 ► Az iparágakat és a legfontosabb vállalatokat az egész országra kiterjedő hatállyal a Moszkvában székelő központi minisztériumok irányították. A sok tucat ipari minisztérium egymástól lényegében függetlenül irányított, ezért a fizikailag egymáshoz közel eső iparvállalatok között – az eltérő felügyeleti szerv miatt – nem volt közvetlen kapcsolat. A Távol-Keleten egy városban, esetleg egy utcában, egymás mellett, de eltérő ágazati minisztérium felügyelete alatt működő vállalatok a sok ezer kilométerre Moszkvában lévő irányító minisztériumaik révén érintkeztek egymással. Mindegyik minisztérium – sokszor ugyanazon a területen – kiépítette a maga igazgatóságait, ellátó

intézményeit, szállítási apparátusát stb. Feljegyezték, hogy Szverdlovszk városában az 1957-ben folyamatban lévő 203 építkezést 30 különböző minisztérium irányította. Az egyes minisztériumok működésére jellemző volt a jól ismert tárca-sovinizmus, a saját ügyek és érdekek mindenek felett való kezelése, a többi minisztériummal, hatósággal való kooperáció alacsony fokú készsége, a túlságosan hosszú irányítási láncból adódó nehézkesség és bürokratikus ügyintézés, az adminisztratív apparátus elburjánzása. Az ipari ágazati minisztériumok megszüntetése után a vállalatokat a területi alapon szervezett és kettős (össz-szövetségi és köztársasági) kormány irányítása alá tartozó ún. népgazdasági tanácsok alá rendeltek, amelyeket a közigazgatási egységeknek megfelelően szerveztek meg A népgazdasági tanácsok az alájuk rendelt vállalatokat, intézményeket ágazati főigazgatóságok,

igazgatóságok és osztályok útján irányították. A központi tervekből a régióra eső rész teljesítésén túl az volt a legfontosabb feladatuk, hogy szervezzék a korábban különböző minisztériumok irányítása alá tartozó vállalatok közötti kooperációt és lehetőleg szüntessék meg a felesleges keresztszállításokat. Az átszervezéssel azt szerették volna elérni, hogy a legtöbb problémát azonnal, a helyszínen a központi irányító apparátus kizárásával (tehát gyorsan) meg lehessen oldani. A központi tervezésért az Állami Tervbizottság felelt, a megszűntetett ágazati minisztériumok tervező apparátusát átvitték az Állami Tervbizottságon újonnan szervezett speciális ipari osztályokra. Megmaradt a köztársasági tervező apparátus is Az átszervezés a direkt típusú tervezés rendszerén nem változtatott, a beruházásokat és anyagokat továbbra is központilag osztották el, a vállalatok kötelező tervfeladatot kaptak.

Sőt, mivel a gazdasági-tervezési egység közelebb feküdt a vállalatokhoz, a tervezés a korábbinál is sokkal részlete- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 231 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 232 ► zőbb lett. 164 Ettől kezdve a népgazdasági tanácsok látták el direkt típusú tervgazdálkodásból már jól ismert tervlebontás és tervfelösszesítés feladatát, amely ugyanolyan bonyolult maradt, mint korábban és a tervalku, a feladatok tudatos alultervezése, tartalékok hagyása stb. továbbra is jellemző volt a tervezésre Az átszervezés érintette a szovjet bankrendszert is. Mivel az új szisztémában a beruházási forrásokat nem az ágazati minisztériumok, hanem a népgazdasági tanácsok osztották szét, az ágazati bankokat egységes Építési Bankká vonták össze, amely

a mezőgazdaság kivételével az összes beruházást finanszírozta. A szovjet példa nyomán 1957 őszén Csehszlovákiában és az NDKban, valamivel később Bulgáriában is áttértek az ipar ágazati irányításáról a területi irányításra. Az NDK-ban a Szovjetunióhoz viszonyított méretkülönbség miatt önálló területi-gazdasági körzetek szervezését nem tartották szükségesnek, a vállalatok irányítását a „Népi Tulajdonba Vett Üzemek Szövetségére” (VVB) bízták. Ezek az operatív irányító szerek az ipar székhelyére települtek, a gazdaság legfőbb vertikális irányító testülete továbbra is Tervbizottság maradt. A feloszlatott 8 iparági minisztérium apparátusának egy részét vidékre, a VVB-kbe irányították A Tervbizottság és a vállalatok között a minisztériumok és a főigazgatóságok helyett a VVB lett az összekötő kapocs. A kisebb jelentőségű üzemeket a kerületi és helyi tanácsok mellett létrehozott

Gazdasági Tanácsok irányítása alá helyezték. Bulgáriában 1959-ben szüntették meg az ipari minisztériumokat és az ipar irányítását a területi államhatalmi és államigazgatási szervek hatáskörébe utalták. Ehhez meg kellett változtatni a közigazgatást, a korábbi 12 megye és 110 járás helyett 30 gazdasági-igazgatási körzetet hoztak létre. Lengyelországban nem szüntették meg az ágazati minisztériumokat, hanem a mintegy 2700 önálló jogi személyiségű vállalat közvetlen irányítására 1958/59-ben kb. 130 trösztöt szerveztek Magyarországon, bár készültek radikális szervezeti javaslatok, mégis megmaradtak az ágazati minisztériumok, ellenben a főhatóság és a vállalatok közötti középirányító szerepkört betöltő iparigazgatóságokat felszámolták A vállalatokat összevonták és az immár a trösztökbe, országos vállalatokba szervezett nagy gazdasági egységeket közvetlenül miniszterhelyettesek irányították. Az

állami iparválA Szénipari Minisztérium gépipari terve pl 1957-ig 20 kötelező naturális mutatóból állt. A Kemerovói Népgazdasági Tanács 1958-ra ugyanerre a feladatra 240 naturális és értékbeni mutatót dolgozott ki. 164 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 232 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 233 ► lalatok száma az összevonások következtében 1338-ról 840-re csökkent, átlagos munkáslétszáma 1950-hez képest megnégyszereződött. A Szovjetunióban Hruscsov bukása után 1965 őszén visszaálltak a régi ágazati irányítási rendszerre. Csakhamar kiderült ugyanis, hogy a tárcasovinizmus helyébe a területi-regionális sovinizmus lépett Ebből adódóan az Állami Tervbizottság és a Népgazdasági Tanácsok között állandó lett a súrlódás, a konfliktus. A területi

irányítási szisztéma sem volt képes megbirkózni az üzemek közötti kooperációval Az ágazati irányítási rendszerben a területek, a területi irányítási rendszerben pedig az ágazatok komplex problémái sikkadtak el, pl sok olyan objektum épült, amelyek az ágazati egyeztetés hiányából fakadóan 35-50%-os kapacitáskihasználás mellett üzemelt. Az SZKP XXI–XXII. kongresszusán meghirdetett utolérés-lehagyás, illetve a kommunizmus felépítésének programjáról, ezek kudarcáról a korábbi fejezetben már szó esett. A két tábor növekedési ütemében a szocializmus javára meglévő különbség mellett volt néhány olyan momentum, amely a szocialista táborban az 1950-es évek végén optimizmusra adott okot a kapitalizmussal folytatott verseny végső kimenetelét illetően. Így pl 1957 októberében az a Szovjetunióban Föld körüli pályára állt a világ első szputnyikja, amely azt jelezte, hogy az űrkutatásban és az ezzel kapcsolatos

interkontinentális, ballisztikus rakétákkal folytatott kísérletekben a Szovjetunió átmeneti lépéselőnyre tett szert az Egyesült Államokkal szemben. 1961 áprilisában Jurij Gagarin a világon elsőként sikeres űrutazást hajtott végre. Nagy reményeket fűztek a szűzföld feltörési programhoz is, ettől a szovjet élelmiszerimport megszüntetését és az ellátási problémák gyökeres felszámolását remélték. Csakhamar kiderült azonban, hogy az utolérés-lehagyás homokvárra épült. A növekedési ütemkülönbség az 1960-as évek elejére jelentősen lecsökkent, a szocialista országok gyors gazdasági fejlődésének vége szakadt, és az átgondolatlan, elhamarkodott gyorsítás mindenhol komoly egyensúlyi gondok kialakulásához, a növekedési ütem lecsökkenéséhez, a tőkés adósságállomány növekedéséhez vezetett. A tábor problémáit tovább súlyosbította a Kuba területén elhelyezett szovjet rakétafegyverek miatt kirobbant súlyos

Karib-tengeri válság, amely a szocialista országokat katonai kiadásainak jelentős növelésére kényszerítette, valamint a Kínával (illetve Albániával) az alapkérdésekben kirobbant, néhány évig a kulisszák mögött, majd 1964-től a nyilvánosság előtt folyó vita, amely megosztotta a keleti tábort és a nyugati kommunista mozgalmat. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 233 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 234 ► Az állandó átszervezéseket, rögtönzéseket nehezen elviselő apparátus az SZKP KB 1964. októberi ülésén Ny Sz Hruscsovot leváltotta és L I Brezsnyevet választotta meg főtitkárnak. Brezsnyev szerint Hruscsov abba bukott bele, hogy „állandóan újítani akart”, „átszervezési viszketegségben szenvedett”, ráadásul rögtönzéseit „soha nem gondolta

végig”, hanem azokat nyers állapotban hagyta. „Lélegzetállító kísérleteket végzett egy 230 milliós néppel.” Az új főtitkár szerint a pohár akkor telt be, amikor a kubai krízis „hatalmas csapást mért a Szovjetunió tekintélyére”. Az Elnökség előtt világossá vált, hogy ha Hruscsovot a helyén hagyják, akkor „belső és nemzetközi katasztrófa elé állítják a Szovjetuniót és a szocializmus ügyét”. A személyi váltás némely szocialista országban átmeneti bizonytalanságot idézett elő. Kádár János, aki 1956/57-ben a hatalmat köszönhette a hruscsovi „segítségnyújtásnak” nem a leváltás tényét, hanem annak módját kifogásolta. Nehezen tudta megemészteni, hogy nagy protektorát „érdemei elismerése” nélkül fosztották meg főtitkári és kormányfői posztjától Kádár 1965. novemberében Moszkvában közölte Brezsnyevvel, hogy Hruscsov felmentésének tényét megértik, elfogadják, de annak módját

helytelenítik. Kádár szerint a felmentés váratlanul érte a magyar párt vezetőit „és az egész magyar közvéleményt”, „lesújtotta és megzavarta párttagságunkat”, „felélénkítette és bátorította a velünk szemben álló összes erőket, a szektásoktól kezdve egész rendszerünk jobboldali ellenségéig” A magyar pártvezető attól tartott, hogy Hruscsov bukásával az SZKP Elnökségén belül esetleg megerősödnek azok a vezetők (pl. Szuszlov), akik 1949 után támogatták Rákosi Rajkkal, Kádárral, Kállaival szemben alkalmazott retorzióit, sőt 1956/1957 fordulóján is kiálltak Rákosi mellett. (Állítólag a magyar közvélemény egy része 1965. novemberében, amikor Kádár először találkozott L I Brezsnyevvel, azt latolgatta, hogy vajon Kádár vagy Rákosi érkezik-e vissza Moszkvából Budapestre?) Kádár aggályainak a szovjet vezetők felé nyíltan hangot is adott, de miután megnyugtató válaszokat kapott az új szovjet

vezetéstől (pl. nem kell attól tartania, hogy a Szovjetunóban élő Rákosi Mátyás még mindig meglévő hatalmi ambícióit az új szovjet vezetés támogatni fogja), a kedélyek Magyarországon is lecsillapodtak. Brezsnyev közel húsz éves uralkodása idején „édes élet”, langyos mocsár és nagy korrupciós botrányok (üzbég gyapotmaffia) sorozata köszöntött a Szovjetunióra. Olcsó volt lakbér, a gáz, az élelem, a helyi közlekedés, a telefon és a vodka, ugyanakkor a kolosszális méretű katonai kiadások és a külföldi segélyek miatt csak nagyon lassan emelkedett a lakosság élet- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 234 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 235 ► színvonal és csapnivalóan gyenge volt a mindennapi fogyasztási javak minősége. A paternalista (gondoskodó)

szovjet állam idején alig volt választék, a jó minőségű termékekért sorban kellett állni, vagy csak a feketepiacon lehet őket beszerezni A lakosság születéskor várható életkora 70 évre emelkedett, a sűrű orvosi alapellátással és a kórházi ágyak magas számával a fertőző betegségeket sikerült szinte teljesen kiiktatni, ugyanakkor a szovjet társadalom súlyos baját, az alkoholizmust nem. Az alkoholizmus ellen időnként kampányokkal igyekeztek – gyakorlatilag teljesen eredménytelenül – felvenni a harcot. 165 Mint a korábbi fejezetben már láttuk, az 1960-as évek közepétől itt is megpróbálkoztak a gazdaságirányítási rendszer megreformálásával, a nagyon óvatos újításoknak azonban néhány év alatt vége szakadt. Az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás kapcsán meghirdetett Brezsnyev-doktrína azt jelentette, hogy érdekszféráján belül a Szovjetunió akár fegyveres erőszakkal is megakadályozza a „testvéri” szocialista

országok esetleges kiugrási kísérletét. 166 Vagyis a tábor országainak a szabadságfoka addig terjedt, amíg a szocializmus lényegének tartott elemek érintetlenek maradtak. A román, albán, jugoszláv, kínai stb. szocializmusok működése számos vonatkozásban eltért pl a kelet-német vagy csehszlovák szocializmusétól Románia időnként még külpolitikai kérdésekben is másként foglalt állást, mint a tábor vezető ereje. Abban azonban a külön utas fejlődési modellt választó szocialista országok hatalmi elitje is messzemenően érdekelt volt, hogy a döntő termelési eszközök állami tulajdonba maradjanak, a pártállam-állampárt hatalmát senki és semmi ne kérdőjelezhesse meg, és alapvetően ne változzon a szocialista katonai és külpolitikai orientáció. Az 1973-as olajárrobbanás jelentősen növelte a szovjet külkereskedelemből származó bevételt. Az 1980-as évek elején a Szovjetunió nyugati exportjának közel 70%-a kőolaj,

földgáz és ezek termékei voltak, a többi szocialista országban és a fejlődő országokban jelentős fegyverexportot is 165 Amikor időben korlátozták a tömény szesz árusítását, gomba módra szaporodni kezdtek az illegális szeszfőzdék és bögrecsárdák, amelyek ellenőrizetlen minőségben, gyakran az egészségre, sőt az életre közvetlen veszélyt jelentő szeszt árusítottak. Az illegális szeszfőzdék miatt általános cukorhiány lépett fel és az állam tetemes adóbevételtől esett el Az alkoholizmus elleni kampány miatt Gorbacsovot, az SZKP 1985-ben megválasztott főtitkárát genyeralnij szekretar (főtitkár) helyett minyeralnij szekretarnak (ásványvíz-titkárnak) „becézték”. 166 Azt nem lehet megjósolni, hogy a prágai tavasz kiteljesedése esetén vajon elvezetett volna a többpártrendszerű, plurális, magántulajdonon alapuló kapitalizmushoz, de gyaníthatóan ez egyedül nem ment volna. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék

| Felhasznált irodalom Vissza ◄ 235 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 236 ► bonyolított. Mint a világ egyik legnagyobb aranytermelője rendszeresen adott el aranyat is, amiből tőkés országokból származó gabona és gépimportjukat fedezték. A tőkés külkereskedelemben azonnal érvényesültek az emelkedő világpiaci nyersanyagárak, de a Szovjetunió – ha néhány éves késéssel is – kelet felé is érvényesítette az áremelést a csúszó átlagárak alkalmazásával. Az európai források kimerülésével a Szovjetuniónak át kellett térni az egyre távolabbi lelőhelyek kiaknázására, ami növelte a kitermelési költségeket. A szénhidrogén árának emeléséből adódó többletbevétel nagy részét felemésztette a kitermelési költségek és a katonai kiadások növekedése Ennek ellenére a Szovjetunió az

USA-hoz képest egyre inkább lemaradt a modern technika (automatizálás, számítástechnika, robotok alkalmazása, biotechnológia stb.) alkalmazása terén A katonai kutatások óriási áldozatokat követeltek a Szovjetuniótól, a gazdaság teherbíró képessége és mérete miatt ezt a kiadást egyre nehezebben viselte a szovjet gazdaság. 167 Az 1980-as évek elejétől a Varsói Szerződés kis tagállamai – vagy nyíltan, mint Románia, vagy burkoltan, mint Magyarország – már nem vállalták az egyre emelkedő közös katonai költségekből rájuk eső terhek teljes egészének viselését. 168 Az 1968-as csehszlovákiai bevonulás nemzetközi visszhangja kifejezetten negatív lett, mint azt korábban már láttuk, a Varsói Szerződést is megosztotta a lépés. Románia nem vett részt a bevonulásba, sőt kifejezetten tiltakozott ellene, de nem lelkesedtek egyértelműen a magyarok sem. A lépés a tőkés országok kommunista pártjait megosztotta, számos

kommunista párt kettészakadt, a tőkés országok pedig a beavatkozás miatt néhány hónapig bojkottálták a szocialista országokat. Az 1970-es évek elejétől a Szovjetuniót külpolitikai téren kifejezett kudarcok érték. Egyiptom – bizonyos amerikai engedmények fejében – 1971-ben felmondta a szovjetegyiptomi barátsági szerződést, ami nem egyszerű kínos külpolitikai kudarc volt, hanem a térségbe fektetett jelentős segély, támogatás amortizálódása is Ezt követően ebben a régióban lényegesen csökkent a Szovjetunió mozgási lehetősége Sok milliárd rubel támogatást kapott az USA-val Vannak olyan állítások, miszerint az USA a Szovjetunióra tudatosan kényszerítette rá a fegyverkezési versenyt, miután tudta azt, hogy ebbe a versenybe a Szovjetunió gazdasága óhatatlanul tönkre fog menni. 168 Magyarország 1979 elején kijelentette, hogy a közös védelem terén megteszik, amit tudnak, de a mértéket illetően nem tekinthetnek el a

magyar gazdaság adottságaitól. A szovjet ajánlások „lényegesen meghaladják azt, amit a magyar népgazdaság lehetőségei alapján felelősen vállalni és teljesíteni lehet”. 167 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 236 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 237 ► harcoló Vietnám is. A vietnámi vezetők 1965-ben inkognitóban Moszkvában jártak és további szovjet segítséget kértek egyet értve azzal, hogy ez a segítség nem vezethet a III. világháború kirobbanásához Erre szerencsére nem került sor, de a vietnámi háború miatt befagytak a szovjet-amerikai kapcsolatok. Az 1970-es évek végén a kínai-vietnámi, illetve a vietnámikambodzsai háború megosztotta a szocialista országokat is Szovjet értékelések szerint Románia álláspontja a kínai agresszió kérdésében

közelebb állt a „nyugati országokhoz, mint a szocialista közösséghez”. Ennek ellenére Brezsnyevnek még 1979 tavaszán is az volt a véleménye, hogy nem szabad „eltaszítani” maguktól Romániát. Jugoszláviával kapcsolatban pedig az volt a véleménye, hogy „aljas álláspontra” helyezkedett Kína vietnámi agressziójának kérdésében, mert az ENSZ-ben az el nem kötelezettekkel együtt azzal vádolta meg Vietnámot, hogy katonailag lerohanta Kambodzsát. Az USA-val kirobbant fegyverkezési versenyt a lényegesen kisebb potenciállal rendelkező Szovjetunió egyszerűen nem bírta, gazdaságilag belerokkant. További problémákat jelentett számára az emberi jogok kérdésének Helsinki óta egyre viharosabb felemlegetése A szuperhatalmat az 1979-es afganisztáni bevonulással érte a legnagyobb külpolitikai és gazdasági kudarc. A közel 15 ezer szovjet katona halálát követelő partizánháború a belpolitikai feszültségeket is kiélezte

Afganisztán miatt az USA gabonaembargót hirdetett és felfüggesztette a Szovjetunióba irányuló búzaszállításokat A nemzetközi pénzpiacokon egyre nehezebb lesz az eladósodott szocialista országoknak újabb hitelekhez jutni, sőt a kezdődő adósságválság és egyes szocialista országok fizetésképtelensége miatt rövid idő alatt jelentős nyugati betéteket vontak ki a szocialista országok jegybankjaiból. Élelmedett koruk miatt a szovjet politikai elitet „gentokráciának” becézték. Kádár János 1976 évi krími látogatása során Brezsnyev arról panaszkodott a magyar pártvezetőnek, hogy a kormányfő, Koszigin agyvérzést kapott és nagyon lassú a javulás A Minisztertanácsban Mazurov helyettesítette, de ő is beteg Az 1970-es évek közepére már Brezsnyev egészségi állapota is annyira megromlott, hogy a fontos nemzetközi tárgyalásokat nem tudta végig vezetni. A párt-, kormány- és államfőkkel személyesn kezdte meg a

tárgyalásokat, majd néhány óra múlva, amikor elfáradt, visszavonult és a tárgyalások folytatását valamelyik KB titkárára bízta. Ennek menetéről, az elhangzott összes javaslatokról feljegyzést készítettek, amit Brezsnyev később elolvasott A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 237 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 238 ► Brezsnyev 1982 novemberében meghalt. A szovjet politikai elit utódlását paródiába illő módon oldotta meg Közvetlen utódját, Andropovot nem egészen másfél év múlva, az őt követő Csernyenkót egy év múlva ugyancsak temetni kellett. (A 72 éves Csernyenkó főtitkársága idején a szovjet miniszterelnök közel 80, a honvédelmi miniszter 75, a külügyminiszter 74 éves volt.) 1985-ben az akkor mindössze 54 éves Gorbacsov került a pártfőtitkári

székbe, aki a birodalom megmentésének utolsó esélyét az általa meghirdetett peresztrojkában (megújítás) és glasznosztyban (nyilvánosság) látta. A gorbacsovi reformokat a Nyugat nagy szimpátiával fogadta, odahaza azonban nem tudott eredményeket felmutatni. A régi, hatalmát és kiváltságait féltő nomenklatúra balról, más irányzatok pedig jobbról támadták a reformokat. Gorbacsov vonalával a tábor országai sem szimpatizálnak, különösen sok aggodalom hangzott az NDK, Csehszlovákia és Románia irányából. A tábor országai közül csak Lengyelország és – nagy fenntartásokkal – Magyarország szimpatizált a peresztrojkával. A sajtó élve a nagyobb nyilvánosság lehetőségével, sorra leplezte le a közvéleményt sokkoló disznóságokat. A makrogazdasági mutatók egyre romlottak, csökkent a kibocsátás, visszaesett a beruházás, meglódult az orosz társadalom számára ismeretlen infláció, radikálisan csökkent a reálbér és a

fogyasztás. Az addig uralkodó egalitarizmus helyét rövid idő alatt az óriási vagyoni egyenlőtlenségek foglalták el, amelynek az alapja az esetek többségében nem a tehetség, a munka, a rátermettség, hanem a korrupció, az ügyeskedés és a születőben lévő kapitalizmus ocsmánysága volt. Ráadásul felszakadtak a mindaddig elfojtott nemzetiségi indulatok. Bekövetkezett az, amitől Lenin mindig is tartott: a soknemzetiségű szovjetuniót a nacionalista indulatok, a vallási, faji, nemzetiségi ellentétek szétszabdalták. Az egykori Szovjetunióban 22 eltérő vallású, nyelvű, kultúrájú népnek haladta meg a létszáma az 1 millió főt. A nemzetiségi kérdés terén a legnagyobb gondot itt is az jelentette, amit Jugoszláviában: a balti, az orosz, a kaukázusi, a közép-ázsiai és szibériai térségek fejlettsége, életszínvonala között jelentős különbségek alakultak ki, amelyet a központi hatalom a fejlettebb területektől elvont források

juttatásával igyekezett csökkenteni. Ez a mód azonban senkit sem elégített ki: a fejlettebb területek lakossága szerint meg nem érdemelt és elkótyavetyélt támogatást kapnak a gyengébbek, amivel csak a restséget és lustaságot táplálják, a fejletlenebbek szerint pedig a felzárkózáshoz nyújtott támogatás túlságosan kicsi, az ára meg túlságosan nagy. Az összlakosság mintegy felét tette ki az orosz nemzetiség, arányuk azonban állandóan csökkent A szuperhatalom 1989-ben A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 238 ► Európa gazdaságtörténete A Szovjetunió a II. világháború után A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 239 ► feladta Afganisztánt, majd Borisz Jelcin vezetésével Oroszország a függetlenség útjára lépett és ezzel felerősítette a többi tagköztársaság ilyen irányú törekvését is. 1991 végén a Szovjetunió szétesett,

helyén létrejött a Független Államok Közössége A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 239 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Felhasznált irodalom Vissza ◄ 240 ► Felhasznált irodalom A Szovjetunió története II. Budapest, 1980, Kossuth Könyvkiadó – Moszkva, 1980, Progressz Könyvkiadó. Andor László: Pénz beszél. A nemzetközi monetáris és finanszírozási rendszer politikai alapjai. Budapest 1998, Aula Andrew C. Janos: Haladás, hanyatlás, hegemónia Kelet-Közép-Európában Budapest, 2003, Helikon Kiadó Balla Antal: A legújabb kor gazdaságtörténete. Budapest, 1935, Kir Magy Egyetemi Nyomda. Balogh László: Románia története. Budapest, 2001, Aula Kiadó Bauer Tamás: A kelet-európai tervgazdálkodás politökonómiai értelmezéséhez. Medvetánc, 1982 2–3 sz Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdaság a 19 században

1780– 1914. Budapest 1987, Gondolat Berend T. Iván: Terelőúton Szocialista modernizációs kísérlet Közép- és KeletEurópában 1944–1990 Budapest, 1999, Vince Kiadó Berend T. Iván: Válságos évtizedek (Közép és Kelet-Európa a két világháború között). Második kiadás Budapest, 1983, Gondolat Borhi László: Az Egyesült Államok Kelet-Európa politikájának néhány kérdése, 1948–1956. Történelmi Szemle, 1995 3 sz 277–300 o Boros Ferenc: A csehszlovákiai reformtörekvések és elfojtásuk az elmúlt évtizedekben. Múltunk, 1990 2 sz 69 o Botos Katalin: Világméretű pénzügyi egyensúlyhiány. Budapest, 1987, KJK Brus, Włodzimierz: A szocialista gazdaság működésének általános problémái. Budapest 1967, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Cameron, Rondo: A világgazdaság története a kőkorszaktól napjainkig. Budapest, 1994, Maecenas Csonka Rózsa: Munkás-paraszt szövetség, szövetkezetek és agrárreform Bulgáriában

(1944–1948). Agrártörténeti Szemle, 1986 3–4 sz 590–619 o Dideriks, H. A (szerk): Nyugat-európai gazdasági- és társadalomtörténet a rurális államtól a gondoskodó államig. Budapest, 1995, Osiris Kiadó Domány András: Aki lengyel, katolikus? Budapest, 1987, Magvető Kiadó. Durandin, Catherine: A román nép története. Budapest, 1998, Maecenas Erdős Tibor: Gazdasági növekedés a fejlett tőkésországokban. Budapest, 1972, Kossuth Könyvkiadó. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 240 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Felhasznált irodalom Vissza ◄ 241 ► Fejtő Ferenc – Heller Ágnes: Jalta után. Kelet-Európa hosszú forradalma Jalta ellen. Budapest, 1990, Kossuth Könyvkiadó Heller, Mihail – Nyekrics, Alekszandr: Orosz történelem. (A Szovjetunió története) Budapest, 1996, Osiris Kiadó Herman van der Wee: A lefékezett

jólét. Újjáépítés, növekedés és struktúraváltozás a világgazdaságban (1945–1980). Budapest, 1986, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Jánossy Ferenc: A gazdasági fejlődés trendvonaláról. Budapest, é n (1975), Magvető Kiadó. Jerzy Ciepielewski: A Szovjetunió gazdaságtörténete. Budapest 1977, Kossuth Könyvkiadó. 147–186 o Jerzy Ciepielewski – Irena Kostrowicka – Zbigniew Landau – Jerzy Tomaszewski: A világ gazdaságtörténete a XIX. és a XX században Budapest, 1974, Kossuth Könyvkiadó Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia. Budapest, 1999, Aula Kiadó Kaplan, Karel: Csehszlovákia igazi arca 1945–1948. Pozsony, 1993, Kalligram Könyviadó. Kaposi Zoltán: A XX. század gazdaságtörténete I 1918–1945 Budapest– Pécs, 1998, Dialóg Campus. Kaposi Zoltán: A XX. század gazdaságtörténete II 1945–1990 Budapest– Pécs, 2001, Dialóg Campus. Kiss József: Magyar–jugoszláv kapcsolatok 1956–1959. Budapest, 1997 Kornai

János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan Budapest, 1993, Heti Világgazdaság Kiadói Rt. Kovácsy Tibor: Az utasításos gazdaságról. Történelmi Szemle, 1981 2 sz 191–200. o Krajev, M. A: A kolhozrendszer győzelme a Szovjetunióban Budapest 1955, Szikra. Kuczynski, Jürgen: A tőkés világgazdaság válsága. Budapest, 1978, Kossuth Könyvkiadó. Massimo Livi-Bacci: A világ népességének rövid története. Budapest, 1999, Osiris Kiadó. Michał Kalecki: A szocialista gazdaság működéséről. Válogatott tanulmányok 1956–1970. Budapest, 1982, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Mizsei Kálmán: Lengyelország. Budapest, 1990, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Murasko G. P – Noszkova A F: A szovjet tényező Kelet-Európa országainak háború utáni fejlődésében, 1945–1948, Múltunk, 1996 2 sz A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 241 ► Európa gazdaságtörténete A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Felhasznált irodalom Vissza ◄ 242 ► Muszatov, Valerij: A Szovjetunió álláspontja az 1980–1981. évi lengyel válság idején. Múltunk, 1995 3 sz 99 o Noszkova, A. F: Szovjet tanácsadók a kelet-európai országokban: a rendszer megalapozása 1945–1953 (203–218) Packowski, Andrzej: Fél évszázad Lengyelország történetéből 1939–1989. Budapest, 1997, 1956-os Intézet Páldi András: A gazdaságirányítás és tervezés reformja a Szovjetunióban. Budapest, 1976, Kossuth Könyvkiadó Pálfi István dr.: A szocialista gazdasági integráció Budapest, 1974, Kossuth Könyvkiadó. Pataky Iván: A vonakodó szövetséges. Budapest, 1996, Zrínyi Kiadó Pihoja, R. G: Csehszlovákia 1968 Pithart, Petr: Hatvannyolc. Pozsony, 1993, Kalligram Könyviadó Réti Tamás: A tervgazdaság Csehszlovákiában 1945 és 1953 között. Valóság, 1985 11 sz 77 o Stark Antal: Tervgazdálkodás és gazdaságirányítás.

Budapest, 1985, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Szakács Sándor: A Szovjetunió mezőgazdasága (1917–1939). Agrártörténeti Szemle, 1979. 1–2 sz 95–141 o Szívós István-Uzoni Ödön: Az 1946-ban létrejött szovjet–magyar vegyes vállalatok. Valóság, 1992 1 sz 67–85 o Szokolay Katalin: Lengyelország története. Budapest, 1996, Balassi Kiadó Sztálin a marxista-leninista agrárelmélet továbbfejlesztője. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Előadói Irodájának előadásai Budapest, 1951, Szikra Sztálin, J. V: A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban Társadalmi Szemle, 1952. október 10 sz 889–946 o Szterényi József Báró – Ladányi Jenő: A magyar ipar a világháborúban. Budapest, 1933, Franklin-Társulat Tischler János: Magyarország és a lengyel válság (1980–1981) 1999. 2 sz Tischler János: Munkásmegmozdulások Lengyelországban, 1976. Beszélő, internetes változat Topolski, Jerzy: Lengyelország története.

Budapest, 1989, Gondolat Könyvkiadó Wirth Ádám: Szükséges megjegyzések a JKSZ programtervezetéhez. Társadalmi Szemle, 1958 4 sz 10–19 o A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Felhasznált irodalom Vissza ◄ 242 ►