Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Világgazdaságtan szóbeli tételek

VILÁGGAZDASÁGTAN I. CIKLUS 2003. január Szóbeli tételek: 1. A nemzetközi munkamegosztás okai. Az abszolút és komparatív előnyök Nemzetközi cserearánymutatók 2. A kereskedelempolitika eszközei: vámok, kvóták, kontingensek, szubvenciók. 3. A GATT és a WTO 4. A nemzetközi tőkeáramlás formái és okai 5. A nemzetközi tőkeáramlás gazdaságpolitikai következményei. Magyarország és a külföldi tőke 6. A nominális és reálárfolyam. Az árfolyamrendszerek fajtái A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet 7. A nemzetközi fizetési mérleg felépítése. Az IMF és a Világbank jellemzése 8. A Bretton Woods-i rendszer. Kísérletek a valutáris válság leküzdésére 9. Globalizáció fogalma és a globalizációs folyamatok. A nemzetközi integráció 10. Az európai integráció mozgató erői. A Római Szerződés 11. Az európai integráció fejlődésének főbb szakaszai 12. Az egységes európai piac terve. A

Gazdasági és Monetáris Unió 13. A közös agrárpolitika (CAP) céljai és a szabályozás főbb területei 14. A Közös Agrárpolitika változásai az 1980-as években. A CAP 1992 évi reformja Az agrárreform újabb irányzatai 15. Struktúrapolitika és regionális politika az EU-ban 16. Az Európai Unió közös költségvetésének jellemzői 17. a magyar-EK társulási megállapodás. A társulási egyezmény hatásai 18. Az EU kibővítésének lehetőségei és problémái 1. A nemzetközi munkamegosztás okai. Az abszolút és komparatív előnyök Nemzetközi cserearánymutatók A világgazdaság fejődésének természeti (ásványkincsek, domborzati, éghajlati és talajviszonyok) és társadalmi (a termelőerők fejlettségi foka, technika) feltételei vannak. A nemzetközi munkamegosztásban a termelőerők a nagyüzemi termeléssel távoli piacokra tudnak termelni, feltételezhetően ehhez megfelelő közlekedési lehetőségük is van. A

kapcsolatok bővülésével új nyers- és segédanyagokra tesznek szert, ezáltal új termelési ágakat fejleszthetnek ki. Így kölcsönös függés alakul ki az országok között. A technika fejlődése nagy piacokat követel, a nagy szériák gyártása jövedelmező. A nemzetközi munkamegosztás meggyorsítja a gazdasági növekedést. Az országok mind nagyobb mértékben exportálhatják azokat a termékeket, amelyeket otthon kedvezőbb feltételek mellett állítanak elő, és csökkenthetik a gazdaságtalanul gyártható termékek termelését. Így viszonylagos megtakarítást érhetnek el. A nemzetközi munkamegosztás intenzitására, irányára hat az állami gazdaságpolitika is. (külkereskedelem-politika, vám- és valutapolitikai intézkedések) A nemzetközi külkereskedelem okai: – az egyes országok eltérő módon vannak ellátva nyersanyaggal, ásványkincsekkel, – a mezőgazdasági termékek eltérése (éghajlat, domborzat miatt), – tradíciók (pl.

svájci óra), – a fogyasztók ízlésvilága rendkívül változatos, – a legfontosabb oka: a komparatív előnyök kihasználása. Abszolút előnyök elmélete (Adam Smith) A nemzetközi munkamegosztásban minden ország annak a terméknek a termelésére szakosodik, amelyet kisebb munka ráfordítással állít elő, mint a többi ország. Ez az áruk alacsonyabb önköltségét, a termelők nagyobb termelékenységét jelenti. Komparatív előnyök elmélete (David Ricardo) A nemzetközi munkamegosztásban minden ország annak a terméknek a termelésére szakosodik, ahol a termelékenységi előnye más termékekhez képest relatíve nagy, illetve termelékenységének lemaradása relatíve kicsi. Ennek eredménye minden országban a GDP növekedése a zárt (autarch) gazdasághoz képest Egy ország nemzetközi cserearányainak változása két időpont között: 1. Commodity terms of trade index (nemzetközi cserearány mutató): C = PX/PM (export/import árindex:

exportált/importált termékek átlagos árváltozása) Ha a C értéke 1-nél nagyobb, akkor az ország cserearányai javultak, vagyis egységnyi importtermékért átlagosan kevesebb exportterméket kellett adnia az időszak végén, mint az elején. 2. Income terms of trade index (jövedelem cserearány mutató): I = PX/PM · QX = C QX (QX: export mennyiségének átlagos változása, volumenindexe) Az I azt mutatja meg, hogy egy ország az exportból származó összes bevételén több vagy kevesebb importterméket tudna-e vásárolni, mint az előző évben, ha exportbevételeit teljes egészében importra költené. A nemzetgazdaság nem zárt rendszer, sokoldalúan érintkezik külső környezetével. Szerkezeti nyitottság: a javak és szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének arányát a GDP-hez képest. A gazdasági nyitottság mutatószámai: 1. 2. 3. 4. 5. export viszonyítása a GDP-hez: import viszonyítása a GDP-hez: export értékéből leveszi az export

importanyag tartalmát és viszonyítja a GDP-hez: import értékéből leveszi az import exportanyag tartalmát és viszonyítja a GDP-hez: export és import értékét viszonyítja a GDP-hez: X/GDP (Mo-on ez 66%) M/GDP X-Xi/GDP (nettó X) M-Mi/GDP X+M/GDP 2. A kereskedelempolitika eszközei: vámok, kvóták, kontingensek, szubvenciók. Kereskedelempolitika: az államnak a belföldi és külföldi áru és szolgáltatás forgalommal kapcsolatos magatartása, valamint az ezt megvalósító eszköz és intézményrendszer. Kétféle irányzata van: • szabad kereskedelem Az állami szerepvállalás minimális, így a piaci mechanizmusok alakítják a termelés és a jövedelmek elosztását. Legjelentősebb képviselői Adam Smith és David Ricardo Szerintük az önérdeküket követő egyének az ország gazdagodását legjobban szolgáló erőként vesznek részt, és a beavatkozás mérsékli a gazdaság növekedését és torzulást idéz elő. • protekcionizmus Az állam

olyan tevékenysége, amely célja az ország világpiaci pozícióinak javítása. Ez lehet a belföldi erők védelme (belföldi piac) vagy az export ösztönzését. A kettő mindig egymás mellett élt, arányukat az ország gazdasági fejlettsége határozta meg. A protekcionista kereskedelem politika jelenlétét indokolja: – az eltérő fejlődés az egyes gazdaságokban (eltérő versenypozíció) – a magas szintű foglalkoztatás fenntartása – a mezőgazdasági termelés támogatása – politikai intézkedések a nemzetközi kereskedelem korlátozására. A protekcionista kereskedelem politika eszközei: 1. Vámok: Olyan közadó formájában érvényesíthető kereskedelem politikai eszközök, amelyek árképző tényezőt jelentenek és befolyásolják a nemzetközi cserearányokat és a külkereskedelmi forgalmat. Csoportosítása: – fiskális vám (célja a költségvetés bevételének növelése, mértéke alacsony, általában az országban nem termelt

termékre vetik ki) – védővámok (célja a hazai termelők világgazdasági pozíciójának javítása, ezért védi a hazai termelést és piacokat, de az exportpiacok megszerzését is szolgálja) – nevelővám: Klasszikus. Célja, hogy a még nem kellően versenyképes, ugyanakkor potenciálisan komparatív előnyökkel bíró ágazatokat védje. Szükségtelenné válik, ha versenyképes lesz Hátránya, hogy rövidebb ideig magasabb árak kell fizetni a hazai termékért. – piacbiztosító vám: Olyan ágazatok védelmét is szolgálja, amelyek már nem versenyképesek a hazai piacon, tartós védelemre szorulnak a külföldi versennyel szemben. Célja, hogy a hazai termelés számára kívánja biztosítani a hazai piacot az onnan történő eláramlással, illetve ezáltal akarja megakadályozni a munkanélküliséget. – devizavédelmi vám: Az import drágításával csökkenti a külföldi termékek iránti keresletet. (Rövid távon a fizetési mérleg javulhat.)

Veszélyes lehet, mert a belföldi termelést arra ösztönözheti, hogy a korlátozott, másodlagos jelentőségű termék előállítását megkezdjék. – antidömping és kiegyenlítő vám: A piacvédelem eszközei. Védenek a tisztességtelen verseny ellen Az antidömping vám megfosztja a külföldi szállítót attól az árelőnytől, amely az exportár és az exportőr hazai piacán értékesítésre kerülő termék között van. Kiegyenlítő vám az exportőrök kormányai által finanszírozott, mesterségesen alacsonyan tartott exportárakat ellensúlyozza. – taktikai vám: Az importra állapítják meg, hogy a vámemeléssel vámliberalizálást érjenek el, ezáltal külföldi piacokat szerezzenek, fokozzák a kivitelt. Cselekvésre ösztönzi a partner országot – harci vagy retorziós vám: Célja a hazai kivitel pozíciójának javítása. Akkor vetik ki, ha a partner ország intézkedései a kivitelt hátrányosan érintette. – preferenciális vám:

Előnyeit a külföldi szállítók élvezik a szerződéses formában biztosított alacsonyabb vagy nulla vámtétel formájában. Származékos vámnak nevezzük, mert egy magasabb vámtételhez kapcsolódik. Hatása nem korlátozó, hanem terelő: a belföldi fogyasztók az olcsóbb külföldi terméket vásárolják. + csúszóvám: A vám a világpiaci helyzettől függően változik, hogy a világpiaci termékek ne tudjanak bejutni az EU mezőgazdaságába és ne szorítsák le azt. (pl az EU-ban a mezőgazdaság) A vámok hatásai: – fogyasztási hatás: magasabb áron csökken a hazai kereslet a termék iránt – termelési hatás: az áremelkedés következtében növekszik a hazai termelés – külkereskedelmi hatás: az előző kettő összege – adóhatás: a vámbevétel nagysága az államnak. 2. Kvóták A kormányzat által adminisztratív úton megállapított mennyiségi előírás, amely megadja, hogy az adott termékből tilos többet importálni vagy

exportálni az adott évben. A hazai termelők védelmét, a folyó fizetési mérleg javítását és a belföldi árcsökkenés megakadályozását szolgálja. – – exportkontingens (amelynél tilos többet exportálni) Ezzel a kormányzat célja: – Korlátozzák a hazai piacon keresett, ugyanakkor a világpiacon is jól értékesíthető termék kivitelét, mert ellenkező esetben a hazai piacon hiány alakulhatna ki és ez megemelné az árakat. – Elősegítik a hazai nyersanyag feldolgozását, kikapcsolva és csökkentve ezzel a világpiac árfelhajtó hatását. – Javítják a cserearányt, ha ehhez az adott ország megfelelő világpiaci pozíciókkal rendelkezik – A II. Világháború után több olyan megállapodás jött létre, amelyben stabilizálták egyes termékek kereskedelmét. importkontingens (amelynél tilos többet importálni) Következménye az lehet, hogy a piac árszabályozó szerepét az állami intézkedések veszik át, vagy annak hiányában

a belföldi kereslet függvényében nő a belföldi ár, vagy megakadályozza az árak esését, miközben a behozatal változatlan marad. Ez ösztönzőleg ha a hazai termelésnek az egyébként gazdaságtalan növelésére. A kvóták hatásai: Közgazdasági hatásai bizonyos mértékig megegyeznek a vámokéval. A lényeges különbség, hogy amíg a vámbevétel az állami költségvetésen keresztül különböző csatornákon vissza is kerülhet a fogyasztókhoz, addig a kvóta alkalmazása esetén az import engedélyt megszerző cégek zsebébe kerül az árnyereség. Ha adott termék belföldi kereslete megnő, azt a vámok nagyobb mennyiségű importtal, tehát a belföldi termelés részarányának csökkenése mellett lehet kielégíteni. Ezzel szemben kvóta esetén a kereslet növekedése magasabb áron, de a hazai termelés részarányának növekedését eredményezheti. 3. Különféle adminisztratív, jogi és egyéb előírások Magába foglalja a minőségi,

biztonsági, egészségügyi, egészség- vagy állategészség-védelmi, növényvédelmi, környezetvédelmi, technikai, csomagolási, címkézési stb. előírásokat, amelyeknek a vámokénál erőteljesebb korlátozó hatása van a kereskedelemre. Az import esetén alkalmazzák, a nem megfelelő, általában kevésbé fejlett országok importőreit korlátozzák és a hazai termelőket kárpótolják az előírások betartásával járó többletkötelezettségekért. Speciális változatai: – Kormány-, illetve közbeszerzések, állami megrendelések szabályozása (az intézmények hazai termékeket és szolgáltatásokat használjanak) – Hazai inputtartalom követelménye (a végtermékhez felhasznált anyagi inputok meghatározott százalékának hazai forrásból való beszerzése) – Határadók (a belső adókra vonatkozó kedvezmények, melyeket a terméket exportálóknak nyújtanak, illetve adók, melyeket az importált termékekre vetnek ki a vámon felül. 4.

Szubvenciók Olyan költségvetési forrásból származó, vissza nem térítendő állami támogatás, melyet az igénybevevő meghatározott kereskedelempolitikai céloknak megfelelően köteles felhasználni. – közvetlen szubvenció: a költségvetés kiadási oldalán jelenik meg, mivel pénzt utalnak ki – közvetett szubvenció: a költségvetés bevétel oldalát érinti: az elmaradt jövedelmek miatti bevételkiesés. Típusai: – termelési szubvenció: az állami szervek által kedvezőtlennek vagy elégtelennek ítélt piaci hatásokból fakadó problémák enyhítésére – exportszubvenció: a kivitel támogatása pl. a mezőgazdaság területén, melynek célja a belföldi termékfeleslegek külpiaci értékesítése. 5. Devizapolitika A valutaárfolyam a külföldi pénznem ára. A devizapolitika a valuta árfolyamának megváltoztatása az export és az import befolyásolása céljából. Leértékeléskor az árfolyam emelkedik, ennek export ösztönző,

import fékező hatása van. Felértékeléskor az árfolyam csökken, ennek export fékező, import ösztönző hatása van. 3. A GATT és a WTO GATT 1947. október 30-án Genfben írta alá 23 ország képviselője a megalakításáról szóló okmányt, és a ratifikációt követően 1948-ban lépett érvénybe. Előzmények: – a 30-as évek nagy válsága okozta munkanélküliség, mely megoldása a nemzeti piacok elzárkózása miatt nem volt lehetséges, – az USA kezdeményezte, hogy kétoldalú gazdasági egyezmények keretében a vámok kölcsönös csökkentéséről állapodjon meg (a törvényt 1934-ben fogadták el), – a II. VH visszavetette a nemzetközi kereskedelem liberalizálására irányuló törekvéseket, – az 1929-33-as világgazdasági válságot követően erősödtek azok a keynesiánus nézetek, melyek az állam gazdasági szerepvállalását igyekeztek növelni. A GATT létrehozásához vezető út: – 1945 novemberében Anglia és az USA

közzétette az ún. Proposals-t, amely kereskedelempolitikai javaslataikat tartalmazta. Ez a dokumentum szolgált a GATT aláírásához, illetve a Havannai Konferenciához (A javaslatokban háttérbe szorult a foglalkoztatottság kérdése, a preferenciák megszüntetését és a vámok csökkentését tűzte ki célul, valamint bizonyos esetekben elismerte a mennyiségi korlátozások alkalmazását. Az USA egyetértett abban, hogy egy nemzetközi kereskedelmi szervezet létrehozása szükséges. – 1946. Február 18-án az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa felállították az Előkészítő Bizottságot, melynek nevéhez fűződik a Havannai Világkereskedelmi Konferencia előkészítése és a GATT megalakítása. – 1947. Április 23-án a Havannai Konferencia Előkészítő Bizottságának szervezésében megindultak a vámtárgyalások. – 1947. Október 30-án létrejött Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezményt 23 ország írta alá Az egyezmény

tartalmazta a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos célokat, feladatokat, elveket, szabályokat, illetve csatolták 120 kétoldalú vámtárgyalás eredményét. (Ideiglenesnek tekintették, mert funkcióit átvette volna a Havannai Konferencián (1947. Nov - 1948 Márc) javasolt Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (ITO). De, mivel nem minden ország járult hozzá, az ITO nem jött létre.) – A kelet-európai országok közül Csehszlovákia, Jugoszlávia és Lengyelország képviselői vettek részt az előkészítő tárgyalásokon, de végül csak Csehszlovákia írta alá a megállapodást. A GATT státusa, céljai, alapokmánya Jogi státusát tekintve sokoldalú kereskedelmi egyezményként funkcionált. Szervei csak ajánlásokat tehettek Szervezeti jellege abból adódott, hogy a liberalizálásban aktív szerepet vállalt, a szerződő felek vitás kérdéseit rendezte. A GATT legáltalánosabb célkitűzéseit, főbb céljai: – az életszínvonal emelése – a teljes

foglalkoztatottság – a reáljövedelem és a tényleges kereslet növekedése – a világ erőforrásainak minél teljesebb körű hasznosítása – az áruk termelésének és cseréjének bővítése. Közvetlen céljai: – a következő alapelvek érvényesüljenek: – a legnagyobb kedvezmény elve: lényege, hogy kereskedelmi szerződést aláíró ország arra vállal kötelezettsége, hogy a vele szerződő országnak haladéktalanul és ellenszolgáltatás, külön tárgyalás nélkül biztosítja azokat a kedvezményeket, amelyeket harmadik országnak megadott, vagy meg fog adni. – a nemzeti (egyenlő) elbánás elve: a külföldi szerződő partnereiket teszik egyenlővé a belföldiekkel a hazai piacon. – a viszonosság elve: a kedvezményeket kötelesek hasonló kedvezményekkel viszonozni. – a transzparencia elve: átláthatóság elve, döntések, intézkedések haladéktalan közzététele. – a konzultáció elve: többoldalú egyeztetések a felek

közötti nézeteltérések elkerülése érdekében. – általános és tartós jelleggel csak a vám legyen alkalmazható eszköz, a vámok színvonala viszont csökkenjen – szűnjön meg a nem tarifális eszközök általános és tartós jellege, szelektív és ideiglenes jelleggel kerülhessen sor az alkalmazásukra. Ezek a célok sok vonatkozásban nem teljesültek, mert a GATT kompromisszumos módon funkcionált és sok kibúvási lehetőség maradt, amelyet az egyes országok ki is használtak. A GATT működésének jellemzői A tagországok célul tűzték ki a vámok csökkentését, elvárták a kölcsönös vámengedmények nyújtását célzó vámkonferenciákon való részt vételt. Az első 1947-es genfi vámkonferenciát követően még 7 alkalommal rendeztek fordulókat: – 1949. Annecy (Fro): a meglévő és a 11 csatlakozni kívánó ország vámtárgyalása – 1950-51. Torquay (Nagy Br): USA visszavonja a Havannai Chartára és az ITO-ra vonatkozó

javaslatát, illetve az érdekelt országok megállapodtak az 1948-as vámszint 25%-os csökkentésében. – 1955-56. Genf – 1960-62. Dillon-forduló (Genf): megállapodtak 4400 vámtétel csökkentésében, és a mezőgazdaságot és bizonyos érzékeny területeket kivontak a vámliberalizálás köréből. – 1963-67. Kennedy-forduló (Genf): az iparilag fejlett országok mezőgazdasági termékeket nem tartalmazó vámköteles importjuk mintegy 70%-ára nyújtottak vámengedményt. – 1973-79. Tokió-forduló (Genf): a vámok további csökkentése mellett a "magatartási kódexek" elfogadása a tarifális korlátozásokkal szemben. – a legfontosabb az utolsó 1986-93. Uruguay-i forduló: – jelentős korszerűsítéseket hajtottak végre a GATT alapszerződésében – új területeket vontak be a GATT keretei közé (pl.: a mezőgazdasági és a textil- és ruházati termékek nem tarifális védelmi eszközeinek vámosítása megindult) – a Marrakeshi

Egyezmény legnagyobb vívmánya, hogy a korábban ideiglenes jelleggel létrehozott GATT helyébe a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) lépett. Magyarország és a GATT 1966-tól Magyarország megfigyelői státust tölt be. 1969-ben nyújtotta be felvételi kérelmét és a négy éven át lefolytatott csatlakozási tárgyalások során igen sok nehézséget kellett leküzdenie. 1973. júliusában Mo a magyar gazdaság vámalapon, tehát kizárólag vámengedmények nyújtásával 83 Szerződő félként csatlakozott a GATT-hoz. Hazánk kedvezőbb helyzetben volt, ugyanis az 1968-as új gazdasági mechanizmus bevezetése eredményeként: – a vállalatok a korábbinál önállóbbá váltak, – a világpiaci és a belső árak között egységes árszorzó teremtett kapcsolatot, – így az árakon keresztül ható vám a gazdasági döntéseket befolyásoló tényező lett. A GATT az import meghatározott éves növelésére vonatkozó kötelezettség vállalását várta, a

legnagyobb kedvezményes és diszkriminációmentes elbánás mellett. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) Az Uruguay-forduló keretében 1991 végére kidolgozták egy sokoldalú kereskedelmi szervezet létrehozására vonatkozó elképzeléseket. A résztvevők 1993 December 15-én döntöttek a GATT-ot felváltó szervezet megalapításáról. 1995 Január 1-jén létrejött a WTO, amelynek a GATT fokozatosan átadta a helyét, majd év végén a GATT megszűnt. A WTO a GATT-tól abban tér el, hogy: – a WTO alapegyezmény valamennyi pontja minden félre kötelező, – a WTO alapokmánya a ’90-es évek világgazdaságához igazodik, így jóval korszerűbb, mint a GATT 1947-ese – a korábban védett és a szürke területeken jelentős szigorításokat vezettek be – a WTO vitarendezési mechanizmusa sokkal fejlettebb – a tagországok kereskedelempolitikája áttekinthetőbbé vált a WTO felügyelő mechanizmusa révén – a WTO kiemelt célja a fejlődő országok

fejlődésének segítése, világkereskedelmi pozíciójuk javítása – míg a GATT sokoldalú kereskedelmi egyezmény volt, addig a WTO egy jóval szélesebb hatáskörű nemzetközi szervezet – a GATT csak a vámcsökkentés megszervezését végezhette, de végrehajtó hatalommal nem rendelkezett. Ezzel szemben a WTO tagországai egyszeres többséggel egyrészt szembeszállhatnak a nekik nem tetsző intézkedéssel, másrészt döntéseket hozhatnak a szabályozás ügyében. A WTO megvalósította a Marrakeshi Egyezményben foglaltakat, új egyezményeket kötött a GATT által nyitottan hagyott vagy nem megfelelően szabályozott területeket. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a GATT és a WTO mindeddig sikeresen működött, hiszen a világkereskedelem jelentős bővülésen és liberalizáláson ment át. Működésük eredményeként olyan szabályrendszert sikerült kialakítani, ami a világgazdaság legtöbb országát és a világkereskedelem jelentős részét

felöleli. 4. A nemzetközi tőkeáramlás formái és okai Az országok szinte kivétel nélkül igen aktív részvevői a nemzetközi tőkeforgalomnak. A nemzetközi tőkeáramlásnak klasszikus típusa a köcsöntőke áramlás és a működőtőke áramlás. A működőtőke áramlásnak két alapvető formája van: 1. Direkt külföldi beruházások A beáramló tőke ténylegesen termelési célból áramlik az országba privatizációs bevételek, ún. zöldmezős beruházások keretében. A fő cél a rövid vagy hosszabb távú profitszerzés A befektetés produktív célból reál tőkejavakba (gépek, ingatlan) történik, a tulajdonos használati joga megmarad, aktívan részt vesz a működtetéssel kapcsolatos döntésekben, és a nyereségre igényt tart. A direkt tőke beruházások (helymegválasztás) okai: – A költségcsökkentés szerepe: A verseny legfontosabb tényezője az ár alacsonyan tartása céljából a vállalat a termelési költségek

csökkentését szem előtt tartva választja meg a telephelyet, s a célpiacokat részben vagy egészben a külpiaci termelőhelyről látja el. (energia, nyersanyagok, munkabér) – A bérköltségek alakulása: Az egyik legfontosabb költségtényező a bérköltség. Nemzetközi összehasonlításban rendkívül jelentős eltérések vannak. A bonyolultabb termékek esetén gyakori, hogy csak egy-egy folyamat elvégzését valósítják meg. A telephelyet nemritkán vámszabad területen valósítják meg, s a termékek kizárólag bérmunka céljából érkeznek és a feldolgozás után újra kivitelre kerülnek. De nem a bér a legfontosabb (pl. Afrika) legalább ilyen fontos, hogy a rendelkezésre álló munkaerő milyen mértékben kvalifikált, mennyire képes a fejlett technológián alapuló termelési folyamatban való részvételre. Egyre több az ún tudásintenzív termékek és szolgáltatások, melyek előállításához szakképzett munkaerő szükséges. –

Szállítási költségek alakulása: Fontos szempont. Egyre távolabbi piacokat kell meghódítani, így a szállítási költségek egyre nagyobb részarányt képeznek. Ezért az importőr országban telephelyet létesítenek és a terméket ott állítják elő – A vámfalak megkerülése A termelés külföldre történő helyezésével a vállalat a célpiacon kedvezőbb árat érhet el, hiszen vám, mint költség nem merül fel. – A beruházási légkör A befogadó ország milyen kedvezményt képes vagy hajlandó nyújtani. Az ország politikai és gazdasági stabilitása, valutáris helyzete (profitrepatriálás), mennyire stabil az árfolyampolitikája. Milyen mértékű adók terhelik a vállalkozások jövedelmét Infrastruktúrájának fejlettsége. Más esetekben pl. egy kevésbé fejlett ország környezetvédelmi előírásai kevésbé szigorúak, lefaraghatók az ilyen jellegű kiadások, olcsóbb, kevésbé környezetkímélő technológiák alkalmazása válik

lehetővé. 2. Portfolió beruházások A külföldi tőke belföldi értékpapírokba (főként állampapírba, részvénybe) történő áramlása, célja a haszonszerzés. i = i* + de/e (ahol i: a belföldi kamatláb, i: külföldi kamatláb, de/e: a befektető által várt leértékelési ütem) Ezt az összefüggést a fedezetlen kamatparitás teljesülésének nevezik. Ha ez teljesül, akkor a befektetést semmi sem indokolja. A fedezetlen kamatparitás érvénytelensége még nem feltétlenül jelenti a tőkeáramlás megindulását. Ha a befektetők kockázatkerülők, vagy egy árfolyamingadozó valuta és gazdaságilag stabil ország estén sem indul meg a tőkebeáramlás. A gazdasági és/vagy politikai bizonytalanság a valuta nem várt mértékű leértékelődését idézheti elő, s így a beruházás könnyedén veszteségben végződhet. A részvények jelentős része tulajdonosi jogokat megtestesítő részvényekbe történik. Ennek okai, hogy az országok

között a részvények jövedelmezősége eltérhet (P/E: részvény ára / részvény osztaléka), és a befektetők kockázatkerülő magatartása: egyedi kockázat: adott iparágat érinti, és piaci kockázat: pl. gazdasági recesszió. 5. A nemzetközi tőkeáramlás gazdaságpolitikai következményei. Magyarország és a külföldi tőke A nemzetközi tőkeáramlás következményei szinte a gazdaság valamennyi területén érezhetők, pl. a gazdasági növekedésben, a fizetési mérleg helyzetében, a versenyképességben és a munkanélküliségben. Sokszor ellentétes hatásai is vannak. 1. Kedvező hatásai: • • • • • 2. A tőkeáramlás hozzájárulhat a fizetési mérleg stabilizálásához, a megfelelő szintű devizatartalék kialakításához. Ha a folyó fizetési mérleg deficitet mutat, akkor tőkeáramlás hiányában csak hitelfelvétellel finanszírozható. A külső eladósodás a gazdaság iránti bizalom csökkenését eredményezi

Tőkeáramlás esetén a mérleg deficitje ellenére is lehetőség nyílik az adósság csökkentésére. (Ez volt az 1990-es évek hazai külső adósságkezelési stratégiája.) A tőkeáramlás hozzájárul a korszerű menedzseri kultúra és vállalkozási tudás elterjesztéséhez, új technológia és új termelési eljárások meghonosításához, ezáltal a gazdasági felzárkózáshoz. A multinacionális vállalatok jelentős mértékben hozzájárulhatnak az ország export-képességének javításához. A tőkeáramlás a piaci verseny erősödését, ezáltal alacsonyabb vagy kevésbé emelkedő árak kialakulását eredményezi. A multinacionális vállalatok elősegítik a modernizációt A külföldi tőke különösen hasznos, a multinacionális vállalat beszállítói hazai vállalkozók, persze, ha lehetséges (magas minőségi igények). Hozzájárulhat a foglalkoztatási helyzet javításához, a munkanélküliség csökkentéséhez, különösen akkor, ha a

befektető egy teljesen új létesítményt finanszíroz. Hozzájárul a beruházások forrásának (a megtakarításoknak) bővüléséhez I = SP + SG + SK Kedvezőtlen hatásai • • • • • A profitrepatriáláson keresztül a folyó fizetési mérleg romlását válthatja ki (hazautalás). Itt fontos a várakozások szerepe: kedvező esetén visszaforgatják a nyereséget. Elveheti a hazai beruházások elől a hitelforrásokat. Csak akkor lehetséges, ha a gazdaság a teljes foglalkoztatás mellett működik és a tőkeáramlás következtében a fizetési mérleg tőkemérleg tételében létrejövő szufficitet a folyó fizetési mérleg deficitje nem egyenlíti ki. Az agresszív marketing stratégia és az új termékek megjelenésével csökkenthetik a háztartások megtakarítási hajlandóságát. Nehezíti a helyi vállalkozói réteg kialakulását, hozzájárulhat a réteg elsorvadásához. Akadályozza a kormányzatokat a hatékony monetáris politika

folytatásában. Ha fix vagy csúszó árfolyamrendszer működik, akkor a monetáris politika inkább csak kiszolgálja az árfolyamrendszert. Ennek oka a kamatlábakra érzékeny tőkeáramlás. A tőkeáramlás megítélése az utóbbi évtizedekben jelentős változáson ment keresztül. Összességében a tapasztalatok alapján a kedvező hatások jóval erősebbek. Magyarország és a külföldi tőke A nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódást elősegítésére 1972-ben engedélyezték a vegyes vállalatok működését. A szükséges feltételek biztosítása lassú és ellentmondásos volt 1977-ig a célkitűzések a technika, illetve a technológia megszerzését említették első helyen. A befektetést ösztönzésére a külföldiek többségi részesedését engedélyeztük és egyszerűsítettük a vegyes vállalatok nyereségadózását is. 1982-től lehetővé vált a külföldi részvétellel működő vállalatok létrehozása vámszabad-területen.

1985-ben néhány területen adómérséklés vagy adómentesség került bevezetésre. Egyszerűsödött az engedélyezési rendszer ügyintézési ideje (6-12 hónap helyett 2-3 hónap). 1987 végéig több mint 100 vállalatot jegyeztek be 1988-ban elfogadták (89-ben hatályba lépett) a gazdasági társaságokról szóló törvényt (beruházási formák választékának bővülése, az engedélyezési eljárás további egyszerűsítése: az 50%-os részesedés alatt az alapítást semmilyen engedélyhez nem kötötte) és a külföldiek befektetéseiről szóló törvényt (beruházásvédelmi garanciák és adópreferenciák). Rendeződött a magyarországi beruházások védelme A törvény garantálja a külföldit megillető jövedelem átutalását és szükség esetén a tőke és profit repatriálását is. A rendszerváltás után legfontosabb külgazdasági stratégia a működőtőke-bevonás további ösztönzése volt. 1994ben egyszerűsödött a társaságok

alapítása, megszűnt a részesedés nagyságához kötött engedély A világ 35 legnagyobb multinacionális cége közül 20 üzleti egységet létesített hazánkban. A hazai folyamatok tárgyilagos elemzésével arra a következtetésre juthatunk, hogy a gazdaságunkba áramlott külföldi tőke döntő szerepet játszott a külpiaci struktúraváltásban. A hazai piacgazdaság átalakulásában és a gazdasági modernizációban kiemelkedően nagy szerepet játszottak. Az ezredfordulón a magyar gazdaság a keleteurópai térség egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságává nőtte ki magát 6. A nominális és reálárfolyam. Az árfolyamrendszerek fajtái A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet A valutaárfolyam a külföldi pénznem ára, vagyis az a hazai pénzmennyiség, amelyért egységnyi idegen valuta kapható. Az árfolyamrendszereknek többféle típusa létezik. Az egyes típusokat az különbözteti meg egymástól, hogy a kormányzat beavatkozik-e,

és milyen mértékben a valutapiac működésébe. 1. Lebegő árfolyamrendszer (rugalmas árfolyamrendszernek is nevezik) Egyik szélsőséges forma. Az árfolyamok mozgását kizárólag a valutapiacon működő erők, a kereslet és kínálat határozza meg. Az euro iránti kereslet és kínálat görbéinek metszéspontjában alakul ki az egyensúlyi árfolyam. A valutakeresleti görbe (D) a belföldiek külföldi termékigényéből (importjából) származik, hiszen a vásárláshoz valutára van szükségük. Ha az árfolyam emelkedik, a külföldi termékek drágábbá válnak, így az import csökken, és ezáltal a valuta iránti kereslet is. Negatív meredekségű A valutakínálati görbe (S) a külföldiek hazai termékigényéből származik, értük eurót kínálnak. Ha az árfolyam emelkedik, az export nő Pozitív meredekségű. A valutapiaci egyensúly ebben a rendszerben automatikusan alakul. Ha túlkínálat van, akkor az árfolyam addig csökken, míg el nem

éri az egyensúlyi szintet. A függvények elmozdulását számtalan tényező befolyásolhatja: mikro- és makrogazdasági okok, és spekulációk is. Előnyei: – folyamatosan gondoskodik a külső egyensúly megvalósulásáról – a kormányzatok más fontos makrogazdasági problémákra koncentrálhatnak – a jegybanki intervenciók hiányában nincs szükség nagyobb devizatartalékra – az árfolyamváltozás tájékoztatja a gazdasági szereplőket a világpiaci változásokról – lehetővé teszi a jegybankok számára az önálló monetáris politika folytatását. Hátrányai: – jelentősen megnő a nemzetközi kereskedelem és a befektetések kockázata, ami hátráltatja a nemzetközi munkamegosztásból származó előnyök kihasználását és a tőkeáramlást – kiszámíthatatlanná teszi az inflációs ráta ingadozását – növeli a gazdaság konjunkturális ingadozását. 2. Piszkos lebegtetés Az árfolyamok mozgását itt is a valutapiacon működő

erők határozzák meg, de az eltérés az, hogy a jegybank intervenciókkal (valuta vétel és eladás) befolyásolja a valutapiac működését. Ha az árfolyam magasra emelkedik, a jegybank külföldi valutát ad el megnövelve ezzel a valutakínálatot, ami az árfolyam eséséhez vezet. Ellenkező esetben fordítva jár el 3. Változtatható szilárd árfolyam (időszakonkénti kiigazításos) A kormányzat előre be nem jelentett mértékben és időpontban változtatja meg az árfolyamot és annak fennmaradásáról intervenciókkal gondoskodik. Hátránya, hogy a kormányzatoknak nehéz meghatározni, hogy mikor és milyen mértékben folyamodjanak az árfolyam megváltoztatásához. További probléma a valutapiaci spekuláció Ha a spekulánsok a belföldi pénz leértékelésére számítanak, akkor az erősödő valuta kereslete emelkedik, a spekulánsok haszonra számíthatnak. 4. Csúszó árfolyamrendszer A jegybank előre bejelentett mértékben és ütemben

változtatja meg az árfolyamot, és fennmaradásáról intervenciókkal gondoskodik (ütemesen csúszik). A bejelentett árfolyamok némileg eltérhetnek, az eltéréseket intervenciós sávok határozzák meg. Az alsó sávhatár közelében valutát vásárol, megakadályozva ezzel, hogy az árfolyam átlépje az alsó határt. Ez a rendszert gyakran alkalmazzák magas inflációs rátával rendelkező országban (pl. Magyarországon 19952001 októberig) A külföldi és a belföldi inflációs ráta különbözetének megfelelő leértékelődés szükséges ahhoz, hogy az export jövedelmezősége ne romoljon. Magyarországon a leértékelés kezdetben havi 1,9%, az intervenciós sáv ±2,25% volt. 2001 május 9-én az intervenciós sávokat ±15%-ra kiszélesítették, és szeptemberben a leértékelés mértéke már csak havi 0,2% volt. A leértékelés ütemének csökkentését döntően a hazai inflációs ráta csökkenése tett lehetővé 5. Fix (rögzített)

árfolyamrendszer Ez a másik szélsőséges forma. A kormányzat rögzíti az árfolyamot és fennmaradásáról intervenciókkal gondoskodik. Az intervenciós sávok is rögzítettek, kb ±1-2% Fenntarthatóságának kritériumai: – A jegybanknak elegendő valutatartalékkal kell rendelkeznie. – A belföldi inflációs rátának nem szabad eltérnie a külföldi partnerországokétól. – Az egyes gazdaságoktól azonos ütemű gazdasági fejlődést követel meg. Legfontosabb előnye: – megszünteti az árfolyamkockázatot, ezzel kiszámíthatóvá és biztonságossá teszi a nemzetközi kereskedelmet – csökkenti a gazdaság konjunkturális ingadozását – kiszámíthatóvá teszi az inflációs ráta alakulását. Hátránya: – az rendszer a külső egyensúlytalansághoz, alul- és felülértékelt valuták kialakulásához vezet, ezért idővel szükségszerűen az árfolyamok kiigazítása következik be – a jegybankot jelentős mennyiségű devizatartalék

felhalmozására készteti – nem teszi lehetővé, hogy a jegybank önálló monetáris politikát folytasson. Az országokban alkalmazott árfolyamrendszerek ezért általában a két szélső forma között helyezkedik el. Reálárfolyam, nominális árfolyam A nominális árfolyam két ország fizetőeszközének relatív ára. (e) A reálárfolyam két ország termékeinek relatív ára. (ε) Arról az arányról tájékoztat, amely mellett egyik ország termékeit a másik ország termékeire cserélhetjük (hányszorosa a külföldi a hazai kosár árának). Cserearánynak is nevezik. ε = ePK/PH A reálárfolyam emelkedésével a külföldi javak drágábbá válnak és ez ösztönző erőt jelent az export fokozására, fékezőleg hat az importra. A reálárfolyamot a nominális árfolyam változása mellett a hazai és a külföldi inflációs ráta is befolyásolja. A nominális leértékelés akkor javítja a külső versenyképességet, ha az egyúttal a reálárfolyam

emelkedését is eredményezi. Ez akkor következik be, ha a leértékelés mértéke (∆e/e) meghaladja a hazai (πH) és a külföldi (πK) inflációs ráták különbözetét: ∆e/e > πH-πK Ennek teljesülése esetén az árfolyampolitika reál értelemben leértékelő, hiszen az reálárfolyam csökken. Ha a leértékelés mértéke éppen egyenlő a hazai és a külföldi inflációs ráták különbözetével, akkor az árfolyampolitika reál értelemben semleges. Vásárlóerő-paritásos árfolyam elmélet Abban a speciális helyzetben, amikor a reálárfolyam értéke egységnyi, a nominális árfolyam a valuták vásárlóerejéhez igazodik. Ekkor a hazai valutáért ugyanannyi áru vásárolható belföldön, mint külföldön, hiszen a vásárlóerő-paritáson álló árfolyam az árszínvonalak kiegyenlítődését jelenti. ePK = PH A valuták vásárlóerő-paritásának megfelelő árfolyam kialakulásáról a piaci mechanizmusok gondoskodnak. Ha az árfolyam

eltér, automatikusan olyan piaci erők lépnek működésbe, amelyek az árfolyamot a vásárlóerő-paritás irányába terelik. Az árfolyamokat több tényező is eltérítheti a vásárlóerő-paritás által meghatározottól. A legfontosabbak: – Az egyes országok új nyersanyag lelőhelyeket fedezhetnek fel, ezek külföldi értékesítése a valutakínálat növekedése miatt az árfolyamok eséséhez vezet. (pl 70-es évek végén Nagy-Britannia megkezdte a kőolaj kitermelést az északi tengeren) – Az árfolyamokra hatással van a tőkeáramlás is. Ha az ország jelentős mértékű tőkeáramlásra számíthat, akkor a hazai pénz a vásárlóerő-paritáshoz képest felülértékeltté válhat. – Az elmélet áruk és szolgáltatások szabad nemzetközi kereskedelmén alapul. A nemzetközi arbitrázs (két piac közötti árkülönbözet kihasználása profitszerzésre) lehetősége biztosítja az olyan árfolyamok kialakulását, amely mellett az országok

árszintjei kiegyenlítődnek. Az árszínvonalba számos olyan áru és szolgáltatás (építőipar, kozmetika) is beletartozik, amely nem vesz részt a nemzetközi kereskedelemben, így nincs olyan mechanizmus, amely ezen termékek árait kiegyenlítené. Minél inkább eltolódik a reálárfolyam a vásárlóerő-paritást biztosító szinttől, annál inkább ösztönöz a nemzetközi arbitrázsból fakadó lehetőségek kihasználására. A reálárfolyamok mozgása ezért nem szakadhat el tetszőleges mértékben a vásárlóerő-paritás szintjétől. Sterilizált intervenció: A valutapiacba történő beavatkozás következtében keletkezett likviditásbőség jegybanki eszközökkel történő semlegesítése. 7. A nemzetközi fizetési mérleg felépítése. Az IMF és a Világbank jellemzése A nemzetközi fizetési mérleg egy adott ország és a külföld közötti összes gazdasági és nem gazdasági tranzakciójának számszerű összegzése, az ország és a

külvilág között lebonyolódó pénzügyi folyamatokat összesíti egy meghatározott időszakra vonatkozóan, Legfontosabb funkciója, hogy objektív információt nyújtson az ország nemzetközi gazdasági pozíciójáról. Alapvetően kettős könyvelésre épül, mivel összehasonlításkor a tényleges ügyleteket, valamint az azokat kísérő pénzügyi folyamatokat egyaránt számba veszik. Ha a módszert megfelelően alkalmazzák, az ország külfölddel szembeni követelései és tartozásai összegszerűen megegyeznek, null szaldóval zárul. I. Folyó fizetési mérleg 1. nemzetközi áruforgalom egyenlege, külkereskedelmi mérleg (export, import) 2. szolgáltatások egyenlege, "láthatatlan kereskedelem" tételei – nemzetközi turizmussal kapcsolatos devizabevételeket és kiadásokat – egyéb pénzügyi tranzakciót (szállítási, kereskedelmi üzleti kulturális, kormányzati szolgáltatások) 3. jövedelmek egyenlege – tőkejövedelmek (profitok,

osztalékok, kamatok, stb.) – portfolió befektetés jövedelme – viszonzatlan, egyoldalú átutalások (külföldről kapott segélyek, stb.) II. Tőkeforgalmi mérleg 1. direkt beruházások (zöldmezős) 2. portfolió beruházások (állampapír, részvény) (külföldiek hazai értékpapírvásárlásai pluszként, belföldiek külföldi értékpapírvásárlásai mínuszként szerepel) 3. privatizációs bevételek 4. hitelek (rövid, közép és hosszú távú) állományának változásai III. Nemzetközi tartalékok változása (devizamérleg) – a hivatalos tartalékállományban bekövetkezett változások (deviza, arany) – tévedések és kihagyások sora (ami az időszakba nem fél bele, csempészárukból eredő torzulások kivédése) (A tanár szerint a III. egy technikai tétel, amit (I+II)(-1) lehet megadni Ezzel a mérleg végeredménye 0) A valuta egy ország törvényes fizetőeszköze. Formáját tekintve lehet bankjegy, váltópénz, csekk és

hitelkártya A deviza szűkebb értelemben a külföldi valutára szóló pénzhelyettesítők, tágabb értelemben mindenfajta fizetési eszköz, a bankjegy, az értékpapírok, de még az arany is. Aranyalapú valuták esetén két valuta között a valutaegységek hivatalos aranytartalma alapján számított mennyiségi viszony a valutaparitás. A valutákat és devizákat a nemzetközi pénzpiacon adják-veszik, itt alakul ki a tényleges valutaárfolyam. A valutaárfolyam valamely valuta meghatározott egységének külföldi pénzben kifejezett ára. Napjainkban nincs aranyra átváltható valuta, minden valuta egy bizonyos mennyiségű árura szolgáltatásra szóló utalvány. A valutaárfolyam alapja ilyenkor a nemzetközi valuták vásárlóerő paritása Ennek változása a belső inflációs ütem függvénye. A valutaárfolyam alakulásánál meghatározó a fizetési mérleg egyenlegének alakulása, de jelentős szerepe van az állam tudatos árfolyam-politikájának,

valamint a kamatláb alakulásának. Azt a valutát, amely a nemzetközi forgalomban minden korlátozás nélkül átváltható aranyra vagy tetszés szerinti valutára, konvertibilis valutának nevezzük. (ebben az értelemben csak az I VH előtt létezett) Napjainkban olyan valutát és devizát nevezünk konvertibilisnek, amely aranyra nem, csak másik ország valutájára váltható át. A konvertibilitás fokozatai: külső, belső és teljes konvertibilitás Egy valuta konvertibilitása megteremtésének komoly bel- és külgazdasági feltételei vannak: – belső feltételek között szerepel: – a termelés összetétele megfeleljen (mind mennyiségi mind minőségi értelemben) – olyan terület, termék, amelyek megközelítik a világpiaci színvonalat, biztosítva a valuta elkölthetőségét – a belföldi árak a világpiac által is elfogadható legyen – a pénz vásárlóereje relatíve stabil legyen – külső feltételek között szerepel: – az ország

fizetési mérlege tartósan kiegyensúlyozott legyen – megfelelő mértékű valutatartalékok a fizetési mérleg gondok elkerülése érdekében. A konvertibilitás szabadabb információáramlást eredményezhet. De az igazi nyereséget azonban az jelenti, ha sikerül megteremtenie az országnak a konvertibilitás bevezetéséhez szükséges feltételeket, felzárkóztatni a gazdaságát a nemzetközi mezőnyhöz. A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) A Bretton Woods-ban alapított Nemzetközi Valuta Alap azt a funkciót, feladatot, hatáskört kapta, hogy a nemzetközi monetáris együttműködés és kereskedelembővülés előmozdítása révén és érdekében felügyelje a nemzetközi monetáris rendszer működését, a valutaárfolyamok stabilitását, és kedvezményes rövid és középlejáratú hitelekkel segítse a tagállamokat átmeneti fizetési mérleg nehézségeik áthidalásában. Vezető testülete a tagállamok képviselőiből álló Kormányzótanács,

irányítója az Ügyvezető Igazgatóság és a vezérigazgató. Az IMF tagjai gazdaságuk fejlettség alapján megállapított és ötévenként felülbírált kvóták szerint kötelesek hozzájárulni az alaptőkéhez, amelyből kvótájuk arányában vehetnek fel hiteleket. A szavazati jogok is a kvóták nagysága szerint vannak minősítve: a 250 alapszavazaton felül kvótájuk minden 100 ezer SDR-je után +1 szavazat jár. A tagállamok a kvóta 25%-át eredetileg aranyban, a többit nemzeti valutájukban kellett befizetni. Az Alapokmány módosítása és a Különleges Lehívási Jogok (SDR) bevezetése óta a kvóta 25%-át konvertibilis valutáért vásárolható SDR-ben kell befizetni. Hitelfelvétel esetén az Alap által jóváhagyott konvertibilis valutában kapott összeg ellenértékét saját valutában kellett betétként elhelyezni. A 60-as években bevezették a készenléti hitelek intézményét (a tagállam előre engedélyt kér és kap a jövőben esedékes,

meghatározott célú hitelfelvételre) és a tagállamok központi bankjai közötti lecserélési ügyletek gyakorlatát (a már tárgyalt határidős ügyleteknek a felhasználását jelenti a spekulációs pénzmozgások csökkentésére). 1970 óta a hitelfelvételek is a kvóták szerinti Különleges Lehívási Jogok (SDR) alapján történnek, amelyben mint mesterségesen képzett valutában a befizetett és a kikölcsönzött összegeket nyilvántartják. A hitelezési gyakorlata sokat változott elsősorban az új és kevésbé fejlett gazdaságú vagy eladósodott tagállamok problémáira kedvezményes hitelfelvételi lehetőségeket vezettek be. A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) és a Világbank (WB) Az IBRD, melyet általában a WB-vel azonosítanak, az IMF testvérintézménye, melyet szintén a Bretton Woods-i egyezmény alapján hoztak létre. Vezető testülete ugyancsak egy Kormányzótanács, irányítója az Ügyvezető Igazgatóság és a

vezérigazgató. A legfőbb feladata eredetileg a háború utáni európai újjáépítés hitelekkel való segítése. Alaptőkéjét a tagállamoknak a IMF-nél meghatározott kvótái szerint történő részvényvásárlásai alkotják, melyet a tőkepiacokon felvett kölcsönökkel és kötvények kibocsátása útján egészít ki. A későbbiekben mindinkább a fejlesztési programok és hosszabb átfutású beruházási projektumok hitelekkel való ellátása lett a tipikus funkciója. Társintézményei közül az egyik a Nemzetközi Pénzügyi Társaság, melyet 56-ban létesítettek, a magánvállalkozások támogatásával a magánberuházásokat hivatott ösztönözni. A másik az 1960-ban létrejött Nemzetközi Fejlesztési Társulás általában hosszú lejáratú (50 év), többnyire kamatmentes hiteleket nyújt a szegényebb fejlődő országoknak. Harmadik a Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökség (1985) főként a beruházási kockázatok ellenében nyújtott

védelemmel serkenti a külföldi tőke beruházásait a gazdaságilag kevésbé fejlett területeken, biztosítási védelmet nyújt a fejlődő országokban tőkét beruházók számára pl. az államosítás, a profitrepatriálás adminisztratív korlátozásának, vagy a háborús kockázatok ellenében. 8. A Bretton Woods-i rendszer. Kísérletek a valutáris válság leküzdésére A II. VH utáni valutáris kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben az Egyesült Államokban lévő Bretton Woodsban rögzítették A rendszer fő vonásai, hogy a világgazdaság valutáit a dollárhoz kapcsolták, a tőkés országok paritását az arany mellett a dollárral szemben is rögzítették. A dollár aranyara való beválthatósága alkotta az egész valutarendszer fő kapcsolatát az arannyal. Az aranynak diktált dollárára volt A valuták paritását minimális kilengési határok között rögzítették. Átváltási árfolyamát a IMF és az egyes kormányok közötti

megállapodás alapján állapították meg. A valuták egymásra való átváltása tehát rögzített árfolyamon történt. Ha a hivatalos paritástól a megengedettnél jobban eltért, állami eszközöket vett igénybe, aranyat adott el, visszavásárolta külföldre került bankjegyeit. Ha deviza- és aranykészletei ehhez nem voltak elegendőek, akkor hitelt vett fel az IMF-től, végső esetben leértékelést kellett végrehajtania. A rendszer fontos jellemzője volt még a valuták konvertibilitásnak minél szélesebb körű biztosítása és fenntartása. A nyugat-európai országok valutáinak konvertibilitását azonban csak 1958 végére tudták megvalósítani. A konferencia két nemzetközi pénzügyi és valutáris szerv létrehozását határozta el, ezek az IMF és az IBRD. Az 1960-as évek második felében mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy a Bretton Woods-ban létrehozott valutarendszer nem képes megfelelni a világgazdaság által támasztott

követelményeknek. A Bretton Woods-i rendszer válsága Nyugat-Európa és Japán gazdasági fejlődése az 1950-es évek második felében rendkívül meggyorsult. Az erőviszonyokban nagyfokú viszonylagos kiegyenlítődés ment végbe az Egyesült Államok rovására. A valutáris nehézségek azonban kölcsönös érdekeltséget is teremtettek a vezető országok között a valutáris megrázkódtatások elhárítására. A Bretton Woods-i rendszer válságában jelentős szerepet játszott a rögzített árfolyamok rendszere. Mivel a valutaárfolyamok megváltoztatása esetenként bonyolult politikai döntést igényelt, a valuta leértékelése vagy felértékelése gyakran a szükségesnél hosszabb ideig elhúzódott, kedvező talaj volt a spekulációs célú tőkemozgás számára. A feszültséget élezte a nemzeti pénzek különböző ütemű inflációja. Nyilvánvalóvá vált, hogy a rögzített árfolyamokat nem lehet tartósan fenntartani. A változatlanul tartott

árfolyamok nemcsak a spekulációs célú tőkemozgásokat fokozták fel, de nem jelentenek megfelelő alapot a nemzetközi munkamegosztást, a külgazdasági kapcsolatokat szolgáló kalkulációs számításokhoz sem. A II. VH utáni nemzetközi valutáris rendszer válságának fő tényezője a tartós nemzetközi fizetési mérleghiány a kulcsvalutájú országban (USA). Ez volt a Bretton Woods-i rendszer jelentős belső ellentmondása A dollár a kulcsvalutájú ország fizetési mérlege állapotának megfelelően áramlott a nemzetközi forgalomban. Miután mérlege olyan mértékű passzívummal zárult, amelyet a nemzetközi áru- és pénzforgalom nem szívott fel, megkezdődött a kulcsvaluták aranyra és más valutára való átváltása. A kulcsvalutájú ország tartósan passzív mérlege csökkentette a bizalmat a tartalékvaluta iránt. Nagyarányú aranyvásárlás kezdődött, a vezető tőkés országok az arany hivatalosan megállapított árfolyama

védelmében aranytartalékaikból nagy mennyiségű aranyat dobtak piacra. Kialakult a kettős aranyárfolyam. Az USA államközi kapcsolataiban továbbra is az alacsony aranyár maradt érvényben, a szabad aranypiacon az árát a kereslet-kínálat alakulása befolyásolja. Az USA a dollár védelmére az 1960-as években számos nemzetközi egyezményt kötött. A dollár védelmét szolgálta az ún. különleges hitel-igénybevételi jogok, az SDR is Az SDR lényegében az IMF számláin a tagországok részére megnyitott hitelkeret, amelyből az Alap tagországai befizetésük arányában részesedhetnek. 1971 augusztusában felfüggesztették a dollár aranyara való átváltását és decemberben első ízben leértékelték a dollárt. Ez a Bretton Woods-i rendszer végét jelentette A rendszer fő alapelveiből feladták a dollár aranyra való átválthatóságát és a rögzített valutaárfolyamok rendszerét. Kísérletek a válság leküzdésére A dolláron alapuló

nemzetközi valutarendszer válsága mind ez idáig nem nyert megoldást. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendezése, sokirányú kibontakoztatása rendezett, zavartalan valutáris kapcsolatokat feltételez. Az ellentétek, a bizonytalanság akadályozza a fejlődését Ezért lényegében minden ország érdekelt olyan valutáris kooperációban, amely a fizetési mérlegek egyensúlyát nemzetközileg egyeztetett árfolyam-politika érvényesítésével biztosítja. Rendezésre ösztönöz az a tény is, hogy rendkívüli módon megnőtt és nemzetközileg egyre inkább ellenőrizhetetlenné válik a nemzetközi magánbankok hitelnyújtó tevékenysége. Az új nemzetközi valutáris rendszer körvonalairól folyó vitákban teret kap az is, hogy milyen irányban fejlődjön a nemzetközi pénzügyi rendszer. A szabályzás nemzetek feletti elemeinek az erősítését követelné meg A globális megoldási lehetőség elhúzódó volta miatt a világ egyes országai a

nemzetközi valutáris kapcsolatok rendezését, a nemzetközi valutáris viszonyok stabilizálását regionális jellegű megoldásokban keresik. A regionális valutarendszer rendelkezne új nemzetközi pénz létrehozásának a jogával az ilyen pénz nem kötődne egyetlen ország nemzeti gazdaságához, érdekeihez sem. Erre példa az EU-ban 1999-ben bevezetett közös pénz, az euró A nemzetközi valutáris rendszerről folyó vitáknak jelentős állomása volt a kingstoni értekezlet (Jamaica) 1976 januárjában. Az értekezlet fontosabb megállapodása a lebegő árfolyamok rendszerére, az SDR-nek a nemzetközi valutáris rendszerben betöltött szerepére, az aranynak a nemzetközi valutáris rendszerből való kiszorítására, illetve szerepének csökkentésére vonatkozott. A lebegő árfolyamok rendszere azt jelenti, hogy a központi jegybankok nem garantálják a valuták paritását (a valuták meghatározott fix árfolyamon való átváltási lehetőségét), az

a kereslet-kínálat alapján ingadozik. A lebegő árfolyam rendszerében az SDR árfolyamát is új módon határozták meg. Úgy látták, hogy az SDR értékének a valuták értékét kell követnie, nem pedig az aranyét. 1974 július 1-jével megszüntették az SDR aranyparitását, és értékét valutakosárban fejezik ki. Az SDR a jegybankok közötti tranzakciókban mozog. Mivel több valuta viszonylag egyidejű, gyakran ellentétes irányú változása következtében az SDR értéke viszonylag állandó maradhat, törekvés volt az SDR funkcióinak kiterjesztésére (az olajállamok egy része az olaj mindenkori árát SDR-ben jegyzi, stb.) az SDR-ben egyre inkább egy nemzetközi pénznek a csírája jelent meg. A kingstoni értekezleten hivatalosan is megszüntették a kettős aranyárat. A tanácskozás többi, aranyra vonatkozó határozatai arra irányulnak, hogy megfosszák az aranyat hivatalos monetáris szerepétől. Így például a valuták paritását nem

állapíthatják meg aranyban, hanem SDR-ben, megszűnt az a kötelezettség, hogy a tagállamok kvótájuk egy részét aranyban fizessék be. A nemzetközi valutáris problémák nagy része ma is a dollárnak a pénzügyi folyamatokban elfoglalt helyéhez kapcsolódik. Jóllehet 1971 augusztus 15-e óta a dollár aranyra nem váltható át, a nemzetközi valutáris kapcsolatokban mégis változatlanul jelentős szerepet tölt be. Egyes megállapítások szerint a dollár ma még semmivel nem helyettesíthető kulcsvaluta. 9. Globalizáció fogalma és a globalizációs folyamatok. A nemzetközi integráció A szakirodalom a globalizáció fogalmát nem egységesen értelmezi. Egyfelől megfigyelhető a globalizáció túlzott mértékű kiterjesztése, másfelől leszűkítik konkrét megjelenési formáira. Az globalizáció az ún rosszul strukturált jelenségek közé tartozik. Fogalma főleg a kölcsönhatások dominanciájával írható le, de sok a hatótényezők

száma és kvantifikálásuk is nehézségekkel járhat. A globalizáció lényegét a szakemberek a nemzetköziesedés folyamatából vezeti le. A globális világgazdasági struktúrák az 1970-es és 1980-as évekre bontakoznak ki A nemzetköziesedéssel egy egységes rendszer jött létre, amikor a világrendszer egyes alrendszerei között az egyikben bekövetkező változások a többi alrendszerben is mélyreható és maradandó változásokat idéznek elő, sőt, a rendszer egésze el is pusztulhat. A globalizáció révén az emberiség olyan objektív világközössége jött létre, amelyben az egyes emberek, embercsoportok szoros kölcsönös függésbe kerültek egymással, függetlenül attól, hogy hol, milyen gazdasági, társadalmi, kulturális fejlettségi fokon élnek, milyen ideológiai, vallási stb. nézeteik, milyen értékrendjeik vannak Világméretekben, világszinten határozódik meg és alakul az emberiség léte, a globális fejlődés, a termelőerők

fejlődése egyre fokozottabban inter-, sőt szupranacionalizálódó jelleget ölt. Azokat a folyamatokat tekintjük globálisnak, amelyek az egész világnak, mint egységes organizmusnak a fennmaradásához és fejlődéséhez kapcsolódnak. Globális problémák A konkrét globális problémák nem egyszer s mindenkorra adottak, hanem a globalizáció folyamatában, a globális világ fejlődésével összefüggésben változnak. Az éhezés globális problémává akkor lett, amikor világméretű problémák forrásává vált. Az emberiség egészének tudatos, irányított tevékenysége lenne szükséges ahhoz, hogy tartósan és érzékelhetően enyhíthető és végső fokon megoldható legyen. Ezért nem maga az éhezés a globális probléma, hanem a világélelmezés, amelynek az éhezés csupán egyik mozzanata. A potenciális és valóságos globális problémákat domináns természetük szerint négy fő csoportba sorolhatjuk: 1. a közvetlenül ökológiai

problémák: a környezetszennyezés, a globális felmelegedés, az élővilág pusztulása, az újra nem termelhető erőforrások kimerülése, stb. 2. az ökológiai-társadalmi problémák: a népességnövekedéssel szoros összefüggésben a világélelmezés 3. a dominánsan gazdasági természetű problémák: a gazdagság és szegénység fokozódó egyenlőtlen eloszlása 4. A társadalmi-tudati problémák: az ideológiai, vallási, politikai megosztottság, pl a nukleáris fegyverekhez való illetéktelen hozzájutás és felelőtlen használhatósága, a nemzetközi terrorizmus, a fajgyűlölet, stb. Transznacionális vállalatok A globális világgazdaság fontos szereplői az 1960-as évektől a transznacionális vállalatok, melyek olyan vállalatok, részvénytársaságok, amelyek nem csak működése terjed ki egyszerre több nemzetgazdaságra, hanem tőketulajdonuk is többnemzetiségű. A transznacionális vállalat az újratermelési folyamatot komplexen

integrálja és optimalizálja. A fejlett országokban ezek a vállalatok tartják kezükben a kutatási és fejlesztési kapacitás döntő részét, és a nyereséget is ők vágják zsebre. A társaságok előnyeinek két forrása: a tulajdonra épülő előny lehetőség a hatalmas, mobilizálható tőke révén a termelés, értékesítés és más tevékenység leghatékonyabb megszervezésére, és a befektetés helyére épülő előny lehetőséget ad a gazdasági tevékenységek racionális és hatékony telepítésére. Képesek az üzleti ciklusokban, a gazdaságpolitikai eszközrendszerben és elvonási (adó, vám) szintekben, az inflációs rátákban, a bérekben, a kamatokban, a termelékenységben, a kereslet struktúrájában, stb. meglévő nemzetközi különbségeket egyidejűleg kihasználni. Valamennyi vállalat számára alapvető fontosságú a piac, annak megszerzése, megtartása és bővítése révén realizálódik a vállalat haszna. A nemzetközi

szolgáltató vállalatok, szállítás, energiatermelés, konzultáns cégek, bankok, szállodák, utazási irodák értékesítő hálózatok esetében természetesen alapvető fontosságú a vállalati jelenlét az adott piacon. 90-ben az összes külföldi tőkebefektetés 50%-a a szolgáltatásokban összpontosult. Fontosakká váltak a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokban eszközölt külföldi befektetések. Egyrészt előmozdítják a nemzetközi tőkepiacok globalizálódását, másrészt segítik a transznacionális társaságok nemzetközi finanszírozását. Két új tendencia figyelhető meg: egyik az értékpapír-forgalommal kapcsolatos nemzetközi szolgáltatások fontosságának növekedése, a másik az új nemzetközi bankok létrehozása. Fontos a piac megszerzéséhez a vállalati jelenlét, amikor az igények diverzifikáltak és az uniformizáltság foka alacsony. A nemzetközi integráció Az integráció a legáltalánosabb megfogalmazásban egyesülési

folyamat. Olyan általános fogalom, amely vonatkoztatható mind a természetre, mind a társadalomra. Az integráció különféle kereskedelmi és gazdasági tömörülések, vagy intézmények formájában valósulhat meg. Az integrációs formák: 1. Szabadkereskedelmi terület Az övezeten belül a külkereskedelem a vámok és a kvóták leépítésével liberalizált, s a kívülállókkal minden tagország külön nemzeti vámokat és kvótákat alkalmaz. A nemzeti vámkülönbségek kijátszásával szemben eredetigazolást követelnek. 2. Vámunió (1968) Az övezeten belül a külkereskedelem liberalizált, de a kívülállókkal szemben már közös külső vámokat és külkereskedelem-politikát alkalmaznak. 3. Közös Piac A vámuniónál annyival több, hogy az áruk és szolgáltatások mozgásának szabaddá tételén túl az övezeten belül liberalizálják a termelési tényezők áramlását is. 4. Egységes piac (90-es évek eleje) A teljes liberalizációt,

a vámokon és a mennyiségi korlátozásokon túl a nem vámjellegű korlátok teljes körű leépítése. (határformalitások, standardok, előírások, adóharmonizálás) 5. Gazdasági unió Már a gazdaságpolitikák integrációját is megvalósítják, egységesítik, harmonizálják. A közös vagy az egyetlen valuta bevezetésével monetáris unióra egészül ki. 6. Politikai unió A hatalom és a törvényhozás fokozatos átvitele közösségi szintre. 10. Az európai integráció mozgató erői A Római Szerződés A II. VH után az európai integrációs törekvéseket számos társadalmi, politikai és gazdasági tényező és megfontolás támasztotta alá. Az integrációban a béke és a prosperitás tényezőjét látták. Az újabb háború megelőzése és a demokrácia biztosítása garanciájának tekintették és különös hangsúlyt kapott a német-francia megbékélés. Az integrációt az amerikai politika is támogatta, az integráció európai és

atlanti dimenziói szorosan összefüggtek. Már a 60-as évektől az amerikai hegemónia mérséklését és ellensúlyozását várták, s az integráció mellett a szuperhatalmi érvek is megjelentek. Az adott országok közös fellépésre törekedtek a különböző nemzetközi fórumokon. Az integrációhoz nyugat-európai regionális biztonsági megfontolások kötődtek Az integráció gazdasági hajtóerői szintén sokrétűek voltak. A kereskedelem liberalizációja és a gazdasági integráció mellett a két VH közötti válságok és kereskedelem leépülés negatív tapasztalatai alapján érveltek. a tudomány és a technika új vívmányai alapján a nemzeti gazdasági határok egyre inkább szűknek bizonyulnak. Az integráció mellett az optimális vállalati és üzemméretekkel és az optimális piacméretekkel egyaránt érveltek. Fontos motivációja a "technikai rés" áthidalása az USA és a 70-es évektől Japán és az újonnan iparosodó

országok vonatkozásában is. A regionális piacok egyesítését az értékesítési lehetőségek bővítése és a külső versennyel szembeni védekezés szempontjából egyaránt szükségesnek tartották. A nemzetközi integráció sokszintű folyamat, ami bonyolultan egymásra rétegződik. A 70-es évektől meggyorsult a vállalati szféra transznacionalizációja (mikrointegráció), a folyamat szempontjából a piaci és gazdaságpolitikai keretek (makrointegráció) fontos szerepet játszottak. 1994. január 1-jével lépett életbe az ún Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA), amely Kanada, Mexikó és az USA között hoz létre kereskedelmi blokkot. A kölcsönös függés és a globalizáció alapján a világgazdaság átfogó (globális) integrációjának lehetünk tanúi. A legsikeresebbnek és legelőrehaladottabbnak ez ideig az Európai Gazdasági Közösség bizonyult. Az európai integráció intézményi keretei már a II. VH-t követően

kialakultak Az első fontosabb intézmények az 1948-ban létrehozott Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (OEEC), melynek feladata a Marshall-terv koordinációja volt, és az 1950-ben megalakított Európai Fizetési Unió (EPU), mely a többoldalú elszámolásokat hivatott koordinálni. Az EPU 1959-ben megszűnt, az OEEC 1960-ban átalakult Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetté (OECD), s abban jelenleg mind a 24 iparilag fejlett ország részt vesz. Az Európai Szén és Acélközösséget (Montánunió) francia kezdeményezésre az ún. Schumann-terv alapján a Benelux-államok, Franciaország, NSZK és Olaszország (Hatok) részvételével 1951-ben hozták létre. A nyersanyag és energiahiány körülményei között a termelési és a piaci kvóták felosztására és az árak maximalizálására törekedett. Az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergiaközösség (Euratom) létrehozásáról a Hatok (Benelux-államok,

Franciaország, Olaszország, NSZK) a Római Szerződést 1957. március 25-én írták alá és 1958. január 1-jével lépett életbe A szerződés 248 szakaszban határozta meg az EGK céljait, azok megvalósítási módját. Feladata a Közös Piac megteremtésével, valamint a tagállamok gazdaságpolitikájának fokozatos egymáshoz közelítésével a gazdasági élet harmonikus fejlődésének előmozdítása. A szerződés 11 pontban foglalta össze a megvalósítandó intézkedéseket: 1. a vámok és mennyiségi korlátozások megszüntetése 2. közös vámtarifa és közös kereskedelempolitika bevezetése a kívülálló országokkal szemben 3. a személyek, szolgáltatások és a tőke szabad forgalmát gátló akadályok megszüntetése 4. közös agrárpolitika 5. közös közlekedéspolitika 6. a Közös Piacon a gazdasági verseny feltételeinek fenntartása 7. a gazdaságpolitikák összehangolása és fizetési mérlegeik egyensúlyi zavarainak leküzdése 8. a

Közös Piac működéséhez szükséges a jogszabályok harmonizálása 9. a dolgozók munkalehetőségeinek és életszínvonaluk növelésére Európai Szociális Alap létesítése 10. Európai Beruházási Bank létesítése 11. a tengerentúli országok társulása a kereskedelmi forgalom növelésére A közösség: – rendkívül dinamikusan fejlődik, a GDP átlagosan évi 5%-kal, a belső kereskedelem évi 12%-kal nő – fokozódik a gazdaságok összefonódottsága, egymásrautaltsága – teljes foglalkoztatás van, olykor munkaerőhiány 11. Az európai integráció fejlődésének főbb szakaszai Az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergia-közösség (Euratom) létrehozásáról a Hatok (Benelux-államok, Franciaország, Olaszország, NSZK) a Római Szerződést 1957. március 25-én írták alá és 1958. január 1-jével lépett életbe Az EGK fejlődésének első három szakasza: I. A közösség 1958-1973-ig: – 1962-ben született

döntés a közös agrárpolitika kialakításáról (szabad áramlás) – 1963-ban társulási szerződést kötött Törökországgal, a teljes tagság máig nem realizálódott – 1968-ban megvalósítják a Vámuniót – 1968-ban liberalizálták a tőke- és munkaerőmozgás általános feltételeit – 1979-ben megalkották az Európai Monetáris Rendszert a valutaárfolyamok stabilizálására és létrehozták az ECU-t, mint közös pénzt – rendkívül dinamikusan fejlődik, a GDP átlagosan évi 5%-kal, a belső kereskedelem évi 12%-kal nő – fokozódik a gazdaságok összefonódottsága, egymásrautaltsága – teljes foglalkoztatás van, olykor munkaerőhiány – 1971-től Máltával, 1973-tól Ciprussal van társulási szerződése – 1972-ben a csatlakozásra Norvégiában népszavazás mondott nemet – 1973-ban a Hatok Kilencekre bővül: Egyesült Királyság, Írország és Dánia belépésével. II. A közösség 1973-1985-ig (dezintegrációs folyamat):

– a dezintegráció egyik fő oka az olajárak robbanása – a GDP növekedés lelassul – a technikai rés az USA-hoz és Japánhoz képest fokozódik (az olajárak értelmezése, szubvencionálása) – romlik a Ny-E-i versengés – a belső kereskedelem csökken – 1978-ban (a 72-73-as megelőző megállapodásokat követően) létrejött az összeurópai ipari szabad kereskedelmi övezet – 1981-ben Görögország (19 év társulási szerződés után) csatlakozásával Kilencekről Tízekre változott – 1982-ben Grönland (amely Dánia külső országrészeként került be) kivált a közösségből III. A közösség 1985-1991-ig – 1986-ban Spanyolország és Portugália belépésével Tízekről Tizenkettekre változott – 1991-ben írták alá hivatalosan az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezményt, a 78-as kereskedelmi övezet kiegészítésére, és 1994-ben lépett hatályba 12 EU és 5 EFTA ország részvételével – az közösségnek a világ

több, mint 120 országgal van valamilyen társulási vagy együttműködési egyezménye A vámunió következtében az egymás közötti kereskedelem ugyan gyorsan növekedett, de az áruk és termelési tényezők korlátlan áramlását nem sikerült elérni. A vámunióval és a közös piaccal a tagországok piacának egyesítése több okból sem valósult meg teljes mértékben: – A vámunióval csak a vámok és a mennyiségi korlátozások kerültek lebontásra, de a szabad kereskedelem feltételei még nem teljesültek. Hátráltatták a különböző technikai, környezeti vagy egészségügyi előírások és adminisztratív ellenőrzések. – Az ún. gazdaságpolitikai határok jelentősen kiszélesedtek, ezek között a közvetlen szubvencióktól és adókedvezményektől kezdve mindazokat a gazdaságpolitikai eszközöket kell megemlíteni (kamatlábak, árfolyamok, adók), amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben befolyásolják a termelők költségviszonyait és

ezzel versenyképességét. Ezek a nem vámjellegű akadályok nagyobb torzító tényezőjét képezhetik a kereskedelemnek, mint a vámok. – Túlnyomórészt megvalósult a fogyasztási cikkek piacának integrációja. Az egy piac = egy ár elve még nem valósult meg, az árkülönbségek jelentősek maradtak. – Néhány fontos iparágban a fő vásárlók hagyományosan a nemzeti kormányok, pl. a hadiipar, az energetikai, távközlési, gyógyszeripari vagy közlekedési eszközgyártó ágazatok. – Előtérbe kerültek a szolgáltatások. Ezek nem exportálhatók, de meghatározó lehet a versenyképesség szempontjából. A nemzeti előírások és törvények között nagyok a különbségek – A termelési tényezők közül csak a tőkék áramlását biztosította, a munkaerő-áramlást a szakmák és diplomák elismerése és a külföldi munkavállalás szociális feltételeinek hiánya akadályozta. 12. Az Egységes Európai Piac (SEM) terve A Gazdasági és

Monetáris Unió Az Egységes Európai Piac (SEM) tervéről döntés az EK állam- és kormányfőinek 1985. júniusi milánói csúcsértekezletén született. Az előterjesztett Fehér Könyv mintegy 300 konkrét feladatot tűzött ki és ezek végrehajtási határidejéül 1992. december 31-ét szabta meg Kiegészítették és módosították a Római Szerződést és a végrehajtás szempontjából fontos Egységes Európai Okmány (SEA) 1987. július 1-jével életbe lépett Feladták az egyhangúság elvét és a döntéshozást a többségi elv alapjára helyezték. A Fehér Könyv az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő teljes mértékben szabad és korlátlan mozgását tűzi ki célul. A négy szabadságjog a kereskedelem szabadságát, a szabad munkaerőmozgást, a szolgáltatás végzés és a telephely-választás szabadságát, valamint a pénz- és tőkeforgalom szabadságát biztosítja. 1992-ben a közösség állampolgárai első ízben szabadon

közlekedhettek. A Fehér Könyv szerint a fizikai, technikai és pénzügyi akadályok felszámolására van szükség: • A fizikai akadályok megszüntetése a nemzeti határokon történő ellenőrzések felszámolását jelenti. Az egységes európai piac azt jelenti, hogy 1992 után a mennyiségi korlátozásokat már közösségi szinten alkalmazzák és kifelé egységesítik a különböző biztonsági, környezeti és egészségügyi előírásokat (állategészségügy, növényvédelem). Útlevél nélkül korlátlanul utazhatnak, szabadon letelepedhetnek, tanulhatnak vagy munkát vállalhatnak. Ezt szabályozza az ún. Schengeni megállapodás, amely 1995 márciusában lépett életbe 9 tagország fogadta el, míg NB, Írország és Dánia vitatta. Az állampolgárok egyenlő jogokkal vehetik igénybe más országok szociális juttatásait, amelynek érdekében szociálpolitikai harmonizálást igyekeznek végrehajtani. A közösségen kívüli utazásokra 1989-től

egységes közös útlevelet vezettek be. Egységesítették a külső országokkal kapcsolatosan alkalmazott előírásokat (vízumkiadás, menedékjog, munkavállalás). • A technikai akadályok felszámolása a nem vámjellegű kereskedelem-politikai korlátai leépítése: a szabványok és nemzeti előírások tekintetében három főbb megoldást javasoltak: 1. A nemzeti szabványok és előírások kötelező kölcsönös elismerése 2. Bizonyos területeken kötelező európai harmonizálást és egységesítést írtak elő, amellyel kapcsolatosan a közösségi döntéshozás egyszerű szótöbbséggel történik. Ugyanez vonatkozik a közösségi védjegyek kidolgozására is. A szabványok egységesítésére nagy hangsúlyt helyeztek a gépiparban, a vegyiparban, a gyógyszergyártásban, valamint a csúcstechnikai termékeket előállító elektronikai ágazatokban (pl. telekommunikáció). 3. Új szabványok előzetes, kötelező közösségi notifikációs eljárást

írnak elő A szabad munkavállalást már 1968 után biztosították. Ez minden nagyobb nehézség nélkül lehetséges volt az egyszerűbb fizikai segéd- és szakmunkák esetében, de a szakmai és nyelvismereti követelmények növekedésével egyre nagyobb nehézségek keletkeztek. Kölcsönösen elismerik az iskolai és szakmai végzettségeket és képesítéseket. Szakképzettséget bármely más tagország oktatási intézményében szerezhető. • Rendkívül bonyolult a szolgáltatások piacának liberalizálása (áruszállítási, távközlési, bank- és biztosítási tevékenységek, stb.) A liberalizálás főként a korlátozó jogi előírások eltörlését, valamint a feltételek és a szabályozás harmonizálását (pl. adók) és egységesítését követeli Kiemelt figyelmet kap a hitel- és tőkepiacok egységesítése és egyesítése. A 60-as évek végére a tőkeáramlásokat liberalizálták. Azok a pénzügyi és tőketranzakciók, amelyek közvetlen

hatással lehettek az árfolyamokra és a monetáris politikára, kívül maradtak a liberalizálás körén. 1987 március 1-jével megszüntették a kereskedelmi hitelek nyújtására, a tőzsdén nem jegyzett értékpapírok adás-vételére és az értékpapírok más EK-országok tőzsdéjén való forgalmazására vonatkozó korlátozásokat. 1990-ig minden tőkeforgalmat érintő akadályt felszámoltak. A liberalizálás következtében az állampolgárok pénzüket bármely más valutában és bankban elhelyezhetik, részvényeket vásárolhatnak és hiteleket vehetnek igénybe. • A pénzügyi (fiskális) akadályok elsősorban az áruk és szolgáltatások áramlásának versenyfeltételeit torzítják el. A közvetett adózás változtatásán az adózás egyszerűsítését, a kettős adózás minden formájának a felszámolását és az adóterhek közelítését értették. A forgalmi adók első lépéseként a hozzáadott érték szerinti forgalmi adózás (VAT)

rendszerére való áttérés az 1970-es évek végére valamennyi tagországban megtörtént. A VAT többlépcsős, nettó értékadó, vagyis a forgalmi adót fokozatonként mindig arra az értékrészre kell fizetni, amelyet a termelés és az elosztás lépcsőjében a termék teljes értékéhez hozzátettek. Az adót az eladó fizeti és lépcsőzetessége aszerint alakul, hogy a termék az elkészültéig hány kézen megy keresztül. Az adót mindig csak akkor vetik ki, amikor a termék gazdát cserél. A VAT, mint nem halmozott adó "semleges" mind a vállalatok mérete, mind a specializáció mértéke és így a különböző országok versenyképességének befolyásolása szempontjából. Egyenlő esélyt ad az adóterhek szempontjából valamennyi terméknek, függetlenül attól, hogy kis- vagy nagyvállalatnál termelik. A VAT mellett a gazdaság valamennyi szereplője adózik, rátájának változtatásával a gazdaság egészére gyors befolyás

gyakorolható. Mint többlépcsős adózás, a terheket egyenletesebben osztja el, az állam az adóráta változtatásával is jelentős adóárbevétel-növekedést érhet el. Első lépésben csak az adózás formáját érintette, míg jelentősek maradtak a különbségek az alkalmazott ráták száma és azok nagysága között. Az adóráták közelítése több tekintetben is viták forrása volt Az árhatások okoztak gondot. NB-ban a termékeknek 30%-a (élelmiszerek, gyermekruhák, könyvek, stb) kivételezett volt, vagyis ezeket hozzáadott értékadó nem terhelte. A javasolt minimálisan 4%-os adóráta is olyan áremelkedés forrása lehetett volna, amelyekből társadalmi feszültségek származhattak volna. Az 1992. júliusi megállapodás szerint az EU egységesen minimum 15%-os standard VAT-ráta alkalmazása mellett döntött néhány termék kivételezése, valamint az esetenkénti késleltetett bevezetés mellett. Hasonlón jelentősek voltak a különbségek

a közvetett fogyasztási adók vonatkozásában is (dohány, szeszes italok, üzemanyag, stb.) Míg Olaszo-ban, Íro-ban és Dániában a benzin árakat jelentős fogyasztási adókkal emelik, addig NB-ban, NSZK-ban és Spanyolo-ban az ilyen adóterhek mérsékeltebbek. A fogyasztási adók egységesítésének terve különösen éles vitákat váltott ki. Fiskális akadályt jelent még, hogy a nemzeti kormányok által kiírt közbeszerzéseken bármely ország vállalata azonos feltételekkel pályázhasson a munka elvégzésére. A Bizottság 1994 eleji összegzése szerint a Fehér Könyv tervezett 282 intézkedésének 95%-ában megegyeztek. Az 1992-es intézkedések keretében határozott lépéseket tettek az állami megrendelések piacának integrálására. Ez hatalmas összegeket érint. Az 1992-es egységes belső piac hozzájárult az európai vállalatstruktúrák gyors transznacionalizálódásához. Az egyesülések és részesedés szerzések száma duplájára

emelkedett. A folyamat a recesszió és a monetáris válság hatására 1990 után lelassult. A fokozott hangsúly a hatékonyságon, az alkalmazkodáson, a költségcsökkentésen és a versenyképességen főként olyan ágazatokat érint, mint az autóipar, az elektronika vagy a vegyipar. Az 1992-es belső piac erőteljes vonzást gyakorol a külső partnerek közvetlen befektetéseire. A fő befektetők az EFTA-országok, Japán és az USA. A belső piac szabályozásain túlmenően agresszív dömpingeljárásokat alkalmaztak velük szemben. Az egységes európai piac makrohatásait nehéz megítélni. Már az 1980-as évek második felében megélénkültek a beruházások és a kereskedelem, minek alapján viszonylag gyors növekedést sikerült elérni. Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) A monetáris unióra vonatkozó Delors-tervet 1989 áprilisában tették közzé. A tőkepiacok teljes liberalizálása a nemzeti monetáris politikák hatékonyságát fenyegeti, egyetlen

lehetséges módja az egységes valuta megteremtése. Mellette szólnak a nemzeti piacok teljes integrációja, valamint a politikai unió törekvései is A Delors-terv a monetáris unió megvalósítását az 1990-es évtizedben három szakaszban irányozta elő megvalósítani. Ezt az ütemtervet szentesítette az 1991 decemberi maastrichti csúcstalálkozó A terv: I. szakasz: a nemzeti valuták teljes és visszavonhatatlan konvertibilitása, II. szakasz: a tőkeátutalások teljes liberalizálása, a bank és pénzpiacok teljes integrációja mellett, III. szakasz: az árfolyam-lebegési sávok szűkítése és végül a valuta-paritások visszavonhatatlan rögzítése I. Az első szakasz beindítására már 1990 júliusában sor került. 1994 január 1-ig szabaddá tették a közösség valamennyi országában valamint a tagállamok és harmadik országok között a tőkék áramlását és megszüntették az árfolyam-ellenőrzéseket. A monetáris unióban való részvétel

feltételeként a tagállamok fele szigorú konvergencia-kritériumokat határoztak meg: – magas fokú árstabilitást kell elérniük, az infláció a vizsgált 1 éves időszakban max. 1,5% ponttal lehet több, mint a három legjobb inflációs teljesítményű tagország színvonala (ez most 3%, nálunk 5%) – a költségvetési deficit a GDP 3%-át ne haladja meg (nálunk 9%) – az államadósság a GDP 60%-át ne haladja meg (4) – a kamatok a vizsgált 1 évben az átlagos, hosszú lejáratú kamatráta max. 2%-kal lehet több, mint a három legjobb teljesítményű országé – a megelőző 2 évben a nemzeti valutáját nem értékelheti le. Az EMU-t és különösen az egységes valutát alacsony és ellenőrizhető infláció mellett kívánják megvalósítani. A monetáris kritériumok szigorú körülhatárolása azt a szándékot tükrözte, hogy teljesítményjavulást elvileg a reálszférában lehessen elérni. Azt feltételezték, hogy a nemzeti teljesítmények

közelítése nagyobb fegyelemre kényszerítheti a gazdaságpolitikákat és erőteljes alkalmazkodási kényszereknek lehet forrása. Fontos tétel a maastrichti protokollban a visszafordíthatatlanság elve, amivel azt igyekeznek elérni, hogy egyetlen tagország se legyen képes az egységes valuta bevezetését megvétózni. II. A második szakasz 1994. január 1-jén kezdődött Létrehozták az Európai Monetáris Intézetet (EMI) Az intézet erősítette a monetáris kooperációt a központi bankok között, elősegítette a tagállamok közötti pénzügypolitikai koordinációt az árstabilitás érdekében és támogatta az ECU használatát. Az EMI-t az Unió közös központi bankja elődjének tekintették. Az Európai Tanács 1995 decemberi ülésén döntött az egységes valuta nevéről és a bevezetés menetrendjéről. Az Unió új egységes pénzét "euró"-ra keresztelték A Tanács 1998. május 2-i ülésén határozta meg a harmadik szakaszban

részvevő tagállamok körét A harmadik szakaszra való áttérést alapvetően a konvergencia-kritériumok teljesítése alapján mérlegelték. A 15 tagállamból az első körbe 11 került be, míg a másik négy (Dánia, Görögo., NB és Svédország) különböző okok miatt maradt kívül. NB és Dánia feltételekhez kötötték az EMU-bank való részvételt, pedig a kritériumoknak megfeleltek volna. Főként a politikai egyesüléssel szemben fejezték ki fenntartásaikat A dánok fenntartották a jogot, hogy az egységes valuta elfogadásáról és a harmadik szakaszban való részvételről népszavazással döntsenek. Az angolok nem írták alá a munkaügyi és szociális kérdések döntéseit tartalmazó Szociális Chartát. Svédo Nem igazította hozzá a központi bankja státusát az EMU normákhoz 1999-ben egyedül Görögo. Maradt ki elégtelen gazdasági teljesítménye miatt a harmadik szakaszból Kiemelkedő antiinflációs teljesítményének

köszönhetően azonban 2001-től részt vehet az EMU harmadik szakaszában (annak ellenére, hogy az államadósságra vonatkozó kritériumot nem sikerült teljesítenie). III. Az EMU harmadik szakasza 1999. január 1-jével kezdődött Rögzítették a 11 tagállam valutái és az euró közötti átváltási kulcsokat. Az euró tényleges pénzzé vált, miközben a hivatalos ECU kosár egyidejűleg megszűnt létezni. Az ECU-t 1:1-ben váltották át euróra A nemzeti valuták törvényes fizetési eszközök maradnak és az euró használata szabadon válaszható. Szupermarketek, áruházak és más kiskereskedelmi egységek áraikat nemzeti valutában és euróban egyaránt feltüntetik és hitelkártyákat, bankkártyákat és csekket elfogadnak euróban. A vállalkozók számláikat és elszámolásaikat euróban vezethetik és bonyolíthatják. A tőzsdék és a pénzpiacok megkezdik az euróban való kereskedést Az euró 2002. január 1-ig csak számlapénz formájában

funkcionál Az euró-bankjegyek és érmék ekkor kerülnek forgalomba és fél éven keresztül a nemzeti pénzekkel még párhuzamosan használják őket. A nemzeti valutákat 2002. július 1-jével vonják ki a forgalomból és ezután az euró válik az egyetlen törvényes fizetési eszközzé. A gazdaságpolitikai koordinációk fő fóruma a tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek a tanácsa. A döntések meghozatala továbbra is a Tanács hatáskörébe tartozik, bár a 11-EK pénzügyminiszterei az ún. Euró-11 keretében külön, nem hivatalos konzultációkat folytathatnak. – A Tanács minden évben átfogó gazdaságpolitikai irányelveket és irányszámokat határoz meg az inflációra, a költségvetésre és az árfolyam stabilitásra. – Eldönti, hogy kialakult e túlzott mértékű deficit, ha igen, ajánlásokat tesz a helyzet felszámolására. – Joga lesz arra, hogy büntető intézkedéseket hozzon azon országgal szemben, amelyekben a deficit

túlzott mértékű. A tagállamok 1997-ben fogadták el az ún. Stabilitási és Növekedési Paktumot A tagállamoknak főként a GDP 3%át meghaladó hiányt kell elkerülniük, amennyiben ez nem sikerül, a Tanács kötelezheti az országot, hogy a GDP-je 0,2%-át nem kamatozó letétbe helyezze a közösségnél. Ha a tagállam két éven belül nem képes a költségvetése rendbetételére, akkor a betét vissza nem térítendő pénzbírsággá alakítható át. Ha az ország recesszióba kerül, mentesül a büntetés alól. A maastrichti protokoll intézkedik a független Európai Központi Bank, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere felállításáról. Az Európai Központi Bank feladata, hogy őrködik az árstabilitás fenntartásán A Központi Bankok Európai Rendszerének hatásköre: meghatározza és végrehajtja a közösség monetáris politikáját, külföldi valutaműveleteket folytat, kezeli a tagállamok hivatalos valutatartalékait és biztosítja a

pénzügyi rendszer zökkenőmentes működését. 1999 január 1-jével kezdték meg működésüket A kívül maradottak számára az ún. ERM-2-ben való részvétel adódik A belépés nem kötelező, de a két éves árfolyam-stabilitás csak így teljesíthető. Fő célja ennek is az árfolyam-stabilitás fenntartása Az ERM-1 és az ERM2 közötti különbség, hogy az ERM-2-ben az euró a hivatalos horgonyvaluta, vagyis minden valuta csak az euróhoz kötődik. Az árfolyam védelmében történő intervenció az ERM-2-ben is kötelező, automatikus és korlátlan mértékű Az euró bevezetésével alapvetően megváltozott az övezet külgazdasági nyitottsága, külkereskedelemnek csak a nem tagországokkal folytatott árucsere tekinthető. Az EMU költségvetési összefüggései A költségvetési politikák megmaradnak nemzeti kompetenciában. A nemzeti kormányok költségvetési politikája megfelelő kontroll híján nem ássa-e alá a közösségi szintű

antiinflációs erőfeszítéseket? Az egységes valuta mellett a leértékelés veszélye megszűnt. A pénzpiac várhatóan a leértékelés lehetősége híján, a nemzeti kormányzatokkal szemben még szigorúbb szelekciót alkalmaz és tartja vissza őket irracionális magatartástól. Nagyobb politikai nyomás a hatékonyabb költségvetési politikára. A nemzeti kormányok között kemény verseny alakulhat ki a kedvezőbb hitelezési feltételekért. Fontos a kemény közösségi versenypolitika, ami megakadályozza hogy a nemzeti kormányok exportszubvenciókkal siessenek vállalataik segítségére. A valutakockázat egyáltalán nem tartotta vissza az egyes kormányokat az eladósodástól. Az EMU önmagában nem biztosítja, hogy a kormányzatok változtatnak költségvetési politikájukon. A költségvetési föderalizmust elengedhetetlennek tartják a stabilizáció szempontjából. Főként a kevésbé fejlett tagországok támogatása érdekében pénzügyi

transzferekre van szükség. Ezekkel regionális, környezeti és infrastrukturális programokat finanszíroznak azokban a tagállamokban, amelyeknek 1 főre jutó nemzeti jövedelme kevesebb, mint a közösségi átlag 90%-a. Létrehozták a kohéziós alapot, valamint a strukturális alapokat jelentősen növelték. A költségvetési föderalizmus fontos jellemzője, hogy a kohéziós költségvetési transzfereket a különböző szövetségi államok költségvetései nagyrészt automatikusan valósítják meg a progresszív jövedelemadózás és a szociális juttatások segítségével jövedelmet csoportosítanak át a gazdagabbaktól a szegényebbekhez. Fiskális szempontból az EMU gyengesége, hogy az EU költségvetésében ilyen automatizmusok nincsenek, másrészt a transzferek nem közelítik meg a szükséges és a szövetségi államokra jellemző mértéket. 13. A közös agrárpolitika (CAP) céljai és a szabályozás főbb területei Az agrártermékek kiemelt

kezelését az élelmiszer-termelés stratégiai jelentősége mellett a mezőgazdasági termelés természeti-, gazdasági- és társadalmi sajátosságainak felismerése, továbbá a piacok stabilizálásához fűződő termelői és fogyasztói érdek indokolta. A római szerződés 38. szakasza előírta, hogy a mezőgazdaságot be kell vonni a Közös Piacba, s Közös Agrárpolitikát kell létrehozni. A Közös Agrárpolitika céljai a szerződés 39 szakasza szerint a következők: a) a mezőgazdasági munka termelékenységének emelése, a műszaki fejlesztés fokozásával, a mezőgazdasági termelés racionalizálásával és a termelési tényezők lehető legjobb felhasználásával; b) méltányos, társadalmilag elfogadható jövedelmi és életszínvonal megteremtése; c) a mezőgazdasági termelők és a fogyasztók védelme külső hatásoktól az agrárpiacok stabilizálásával; d) az élelmiszerellátás biztonságának garantálása, hogy a tagországok

megtermeljék a Közösség számára az alapvető agrártermékeket; e) a fogyasztó igények méltányos áron történő kielégítése; f) a világkereskedelemben való fokozott részvétel. A mg-i szektor tekintetében ezzel a gazdaság többi részére elhatározott kialakításán túlmennek, ezzel célkonfliktusokat hoztak létre. A Római Szerződés aláírása után az EGK tagországok mg-i minisztereiknek 1958. évi stresai konferenciája dolgozta ki a Közös Agrárpolitika tervezetét. Ennek sarokpontjai: • a mg a nemzetgazdaság és a társadalom lényeges tényezője, • az agrárpiac központi szabályozó eleme az ár, • szoros kapcsolat szükséges az agrárstruktúra kialakítása és a piacpolitika között, • lehetővé kell tenni, hogy a mezőgazdaság szervesen illeszkedjék a nemzetgazdaság fejlődésének egészébe, • fokozni kell a családi gazdaságok teljesítményeit és versenyképességét. A szabályozás fő területei: a) Közös

piacpolitika. Legfontosabb eszköze a mg-i piacok közösségi szabályozása A Szerződés úgy rendelkezik, hogy a Tanács a közös agrárpolitika céljai elérését szolgáló eszközöket szabadon választhatja meg. A legfontosabb területei tekintetében, különösen az agrárpiac-politikában az agrárgazdaság ezzel a közösség szupranacionális (nemzetek feletti) jogalkotási és döntési folyamataiba illeszkedik. A nemzeti kormányoknak a döntési illetékessége jelentősen szűkült. b) Második lényeges területe a struktúrapolitika. A Szerződés 41-42 szakasza az értékesítést elősegítő intézkedéseket szabályozza. c) Harmadik elem az agrárjogi terület közösségi harmonizációja (pl. élelmiszerjog területén), különleges előírások érvényesülnek. Az agrárpiaci rendtartás célja belülről szabad áruforgalom, egységes árak és közösségi finanszírozás volt. A közösségen belül az áraknak elsősorban a piaci szereplők szabad

alkuja eredményeképpen kell kialakulnia. A beavatkozásoknak a piaci viszonyok fejlesztését, modernizálását kell szolgálnia. Mindezt a közös piacrend révén mozdítják elő. A rendtartásnak alapvető része a piaci verseny szabályozása A harmadik országok versenyképes termékeit súlyos importterhek sújtják, míg a közösségi agrárexport jelentékeny támogatást élvez. A rendtartás tehát központi befolyásolást jelent az agrárpiacok korlátlanul szabad mozgásába, a piaci egyensúly lehetőleg folyamatos megvalósítása érdekében, a mindenkori agrárpolitikai célok alapulvételével. A rendtartás termékspecifikus piaci szervezetek formájában működik. Kapcsolódik a szóban forgó termék előállítási, felhasználási, külkereskedelmi stb. helyzetéhez A nemzeti piaci rendtartásokat szupranacionális piaci szervezetek váltották fel. A járulékos nemzeti szabályok nem állhatnak ellentétben az egyes közösségi piaci szervezetek

szabályozásaival. A Közös Piaci Szervezet fogalmát a Római Szerződés nem határozta meg. Az Európai Közösségek Bírósága szerint olyan közösségi szabályok és mechanizmusok együttese, amelyeknek rendeltetése, meghatározott termék vagy termékcsoport piacának szabályozását biztosítani. Termék alatt a földművelés, az állattenyésztés, a halászat termékeit, valamint az első feldolgozásból származó termékeket értik. Minden Közös Piaci Szervezet három alapvető elv megvalósítására törekszik: • A piac egységessége: a termékek szabad forgalma az EK-n belül • A közösségi preferencia: az európai termelők védelme az EK-áraknál alacsonyabb árú importtermékek versenyétől lefölözéssel • A pénzügyi szolidaritás: az EAGGF (Európai Mezőgazdasági Orientációs- és Garanciális Alap, franciául FEOGA) erőforrásai biztosítják a mezőgazdasági piacokra történő beavatkozás gazdaságpolitikai eszközeit. A CAP piaci

szervezetének alapmodellje A közösségi agrárpolitika az ár befolyásolását célzó beavatkozásait a határokra koncentrálja. Akcióival viszonylag egyenletesen változó árak elérését célozza meg. a) A közösségen belüli piac Az 1968. január 1-jén létrejött vámunió eredményeképpen a tagországok között megszűnt mindennemű vám és egyéb határon történő adóztatás. Tiltott minden olyan nemzeti intézkedés (kvóta, minimálár), amely gátolja a javak szabad forgalmát. Tilt minden olyan állami monopóliumot és országos szervezetet, amely a tagországok szolgáltatói között folyó versenyben bárkit hátrányos helyzetbe hoznak. A határok teljes megszűnésére csak 1993-ra került sor. b) • Kívülálló országokkal folytatott kereskedelemre vonatkozó szabályok Általános agrárimport-rezsim: A mg-i termékek esetében az importszabályozás alapvető eszköze a lefölözés, célja a világpiaci áron behozott termék árát a

közösségi ár szintjére emelni, elvetve a behozott áru értéke után szedett egységes vám elvét. A lefölözés külkereskedelmet szabályozó árpolitika, tökéletes csúszóvám. A lefölözés alapelve az, hogy a termelők számára állandó és jövedelmező árszintet kell biztosítani, mértéke a behozott termékektől és az időpontoktól függően változik. A zsilipár-nak nevezett önköltségi ár alatt értékesített termék behozatala olyan összegű pótlefölözés kivetésével jár, amely az irreálisnak minősülő importárat az európai termelők által eladott termékek árának szintjére emeli. Általában már csak nagyfokú veszteség mellett értékesíthető a behozatalra kerülő termék. Azoknál a mg-i termékeknél, amelyek védelmét rendes körülmények között vám biztosítja, meghatározott referencia-árak nyújtanak védelmet az európai termelők számára. 1995-ben a lefölözések szerepét a megemelkedő importvámok vették

át. Az általánostól eltérő importrezsim: – Preferenciák: egyes nemzetközi szerződések alapján bizonyos termékekre eltérő szabályozást alkalmaznak (pl. mediterrán szerződés) – Önkorlátozási megállapodások: az érintett országok a vám- és lefölözési kedvezmények ellenében kötelezik magukat, hogy az EK-ba irányuló exportjukat korlátozzák, és a minimumárat megtartják (pl. juhhús Mo.) – Importbizonylatok és védőzáradékok: a piaczavarás megakadályozását szolgáló eszközök a harmadik országból származó import korlátozására. – Dömpingeljárások: ha egy harmadik ország importtermékéről megállapítják, hogy az dömpingnek minősül és jelentős kárt okozott, akkor az EGK antidömping szabályozása szerint különböző nagyságrendű kiegyenlítő adókat vethetnek és vetnek is ki. • Az EK exportjára vonatkozó rendszer. A kivitel mennyiségi és vámelőírásokkal való korlátozása tilos Az export

támogatása (visszatérítés) az európai termelők számára kiegyenlíti a közösségi ár és a világpiaci ár közötti különbözetet. A Közös Piaci Szervezetek fő eszközei A piacok szabályozása alapvetően kétféle módon lehetséges: vagy az árakat befolyásolják vagy a piacra vitt mennyiséget. a) Az áralakulás befolyásolása • Árrezsim Az EK belső agrárkereskedelmében szabad a piaci áralakulás. Emellett azonban a Közös Agrárpolitika bizonyos árakat előír. Ezeket nevezik intézményi vagy adminisztratív áraknak, 3 kategóriája van: – A tájékoztató árakat az irányárakat a Tanács állapítja meg. A cél az, hogy a termelés a kívánatos mennyiségi keretek között alakuljon. Ezek az árak küszöbárként is szolgálnak, ha a tájékoztató ár mértékénél alacsonyabban alakul: ilyenkor kerül sor a vámon felül lefölözésre, hogy helyreálljon az egyensúly. – A szigorúbban szabályozott termékkörök esetében a belső

árrezsimben felvásárlási ár (amelyen az állam megveszi a felesleget), alapár (az utolsó 3 év legalacsonyabb átlagára), illetve intervenciós ár működhet. Ez utóbbi beavatkozási mechanizmust hoz működésbe, ha az árak meghatározott időn át alacsonyabbak, mint a meghirdetett intervenciós árak. – Az importrezsimben található árak (küszöb-, zsilip-, referencia- és minimumárak) az importvédelmi mechanizmus alapját képezik. • Intervenciós intézkedések – A termékeket az illetékes állami szervek vásárolják fel és raktározzák (állami intervenció). – Felvásárlás és raktározás magánszervek közvetítésével: a magánvállalkozói raktározás ösztönzése támogatások nyújtásával. Ilyen esetben a felvásárló szerződést köt a beavatkozó szervvel és kötelezi magát, hogy az árut nem dobja piacra a megállapodásban rögzített időpont előtt. b) Mennyiségi szabályozás A kvóta túllépése esetén már nem

érvényes a garantált ár, illetve minden túllépés a termelőt terhelő elvonással jár. A garanciaküszöb alkalmazása (1984, 1988.), amely elsősorban a gabonafélékre, a repcére, napraforgóra, szirupos gyümölcsökre vonatkozott, a cukorrépa ágazatban már korábban is létezett. A tejágazatban a hatóságok elvonásokat vezetnek be a kvótán felül előállított mennyiségre. A változatlanul érvényes kvóta túllépése rendkívül súlyos pénzügyi szankciót von maga után. Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap (EAGGF) Az EGK Tanácsa 1962-ben döntött az EAGGF létrehozásáról. Két részalapra oszlik: – a Garanciális Alapra, amely a piaci és az ártámogatási politika eszköze, és – az Orientációs Alapra, amely az agrárstruktúra-átalakító politika finanszírozását szolgálja. Az EK költségvetésének legnagyobb részével a mezőgazdasági alap gazdálkodik. A Közös Agrárpolitika árszabályozási

modelljének működése, a rendszer alapproblémája Az irányárakat évente úgy határozzák meg, hogy az EK leginkább gabonahiánnyal jellemezhető régiójában (Duisburgban) meghatározott nagykereskedelmi ár elérhető legyen. A küszöbárat ebből úgy számították ki, hogy figyelembe vették a búza szállítási és disztribúciós költségeit, amelyek a legnagyobb importkikötőből (Rotterdamtól) a duisburgi körzetbe szállítás során felmerültek. Hogy az importált búza ne léphessen be az EK piacra, a küszöbárnál alacsonyabb áron, változó importlefölözést alkalmaztak (a világpiaci ár jóval alacsonyabb, mint a küszöbár). A rendszer az irányárnak megfelelő árszínvonalon többletkínálatot eredményez E többletkínálatot a piacszabályozás rendszerében valamilyen módon le kell vezetni a piacról. E célból az irányár alatt intervenciós árat határoznak meg. Ha a búza piaci ára ez alá esik működésbe lép az intervenció Az

ár támogatása végett felvásárolják a felkínált terményt. Ha az irányár tartósan az egyensúlyi ár felett helyezkedik el, a piaci szervezetben rendszeres intervenció válik szükségessé a felesleg levezetése érdekében. Ez az eredete a nagy készleteknek. Csökkentésének kézenfekvő módja az export, ami viszont exporttámogatás nélkül nem lehetséges, fordított a helyzete, mint az importlefölözés esetében. 14. A Közös Agrárpolitika változásai az 1980-as években A CAP 1992 évi reformja Az agrárreform újabb irányzatai A legnagyobb változás a mg-i munka termelékenységének növekedésében tapasztalható, amely 1965 és 1985 között a 10 ország átlagában évente 5%-kal nőtt. Ezt az 1980-as évek elejéig az áremelések is ösztönözték Következmény a nagymértékű önellátás lett. Az EK importja csökkent, exportja növekedett Megvalósult a belső preferencia és a belső piacok preferálása. Az agrárkereskedelem 1973 óta

megnégyszereződött Az EK az USA után a világ legnagyobb agrárexportőrévé vált. A feleslegek levezetésének fő módszere az export nagymértékű (45-50%-os) támogatása, ami hozzájárult a világpiaci árak csökkenéséhez. A juttatásoknak súlyos következményei voltak, melynek költségei a közösségi költségvetés legnagyobb tétele. A CAP átalakításának alapvető dilemmája: drasztikus árcsökkentés avagy a kínálat mennyiségi korlátozása révén küzdje le a többleteket. A 80-as évek elejétől ezek kombinációjára törekedtek. A Közös Agrárpolitika korrekciójának fő elemei a 80-as években: a) Restriktív-árpolitika Az intézményi (a CAP által) szabályozott árak ECU-ban nominálisan is befagyasztásra kerültek, azaz a reálárak az EK-ban az agrárgazdaságban folyamatosan csökkentek. b) Mennyiségi korlátozások Fő formái: – kvóta-szabályozások (1984-ben vezették be a tej kvótát) – garanciaküszöb-szabályozás

(1988-ban vezették be): a garanciaküszöböt a globális EK termelésre alkalmazzák, így a rendszerben jelen van az ún. potyautas-elv lehetősége: bármelyik termelő bővítheti a termelését abban a reményben, hogy a többiek csökkentik azt. c) Területpihentetési program Önkéntes alapon azok a termelők, akik legalább 20%-kal csökkentették szántóföld területüket, legalább 5 évre jogosulttá váltak a kárpótlásra. A CAP reformot kikényszerítő tényezők Az 1990-es évek elején megfogalmazódó CAP-reform dokumentum tervezete a legradikálisabb volt. A nyomás egyfelől a Közösségen belülről, másfelől a fő világgazdasági partnerek részéről érkezett. Belső dimenzió. A fő belső tényezők az alábbiak: a) A rendszer belső logikája A radikális reform mellett szóló fő érvek: • az árgaranciák szükségképpen a termelés növekedéséhez vezetnek, • a növekvő termelési többletek a készletek növekedéséhez és/vagy növekvő

szubvenciót igénylő exporthoz vezetnek, • a nagyobb intenzitás beépített ösztönzői veszélyeztetik a környezetet, • a növekvő költségvetési kiadások a farmok elenyésző kisebbségéhez jutnak, az egyre nagyobb kiadások nem oldják meg általában a mezőgazdasági jövedelmek problémáját. Mindezek a tényezők az agrárpolitika összekapcsolt modelljének elviselhetetlen költségeit bizonyítják. b) A mg politikai jelentőségnek csökkenése A nemzetgazdasági teljesítményben csökkent a mg jelentősége, a CAP veszített központi és autonóm jelentőségéből. Nemzetközi dimenzió Az európai agrárpolitika integrációja egészen a legutóbbi időkig a globális agrárkereskedelem-politikai háttérrel szemben ment végbe. Nem meglepő, hogy az egymást követő GATT-fordulókat az EK és az USA közötti viták uralták. Az USA számára a szántóföldi növénytermesztés területén élvezett számottevő versenyelőnyeivel elsősorban az EK

gabonapiaci politikája és a takarmánykereskedelemre gyakorolt hatása volt meghatározó jelentőségű. Bírálták a gabonafélék magas importvédelmét és a változó lefölözéseket További fontos agrárkereskedelmi tényező a takarmánykeverékek szempontjából meghatározó jelentőségű olajos magvak és a kukorica-melléktermékek csoportja. A GATT Uruguay-fordulója komoly kihívást jelentett a Közös Agrárpolitika számára. Fő szereplői a mg-i támogatások csökkentését tűzték ki célul. Erős bírálatot kapott az EK agrárexport támogatási rendszere, amely nélkül az EK magas árfekvésű termékei nem lettek volna eladhatók a nemzetközi piacokon. Ez tisztességtelen versenyt eredményezett és alacsony árakhoz vezetett más agrárexportőr országok számára. A forduló kezdetén az USA elsőként követelte a zérus opciót, azaz valamennyi támogatás felszámolását 10 éven belül és az agrártermékek nemzetközi kereskedelmének

liberalizálását. Ezután az USA felülvizsgálta javaslatát és előbb 90, majd 75%-os csökkentésre módosította. Az EK úgy érvel, hogy kárt okozna a farmereknek és a fogyasztóknak egyaránt. A Közösség a termelési kvóták nemzetközi politikáját, továbbá a termőföld, termelésből való kivonását javasolta. Az új CAP reform javaslatok egyes exporttámogatások csökkentésének, majd megszüntetésének igényét tartalmazták. A nyomás miatt 1991 júniusától az EK készségét fejezte ki a mg-i védelem három fő területén végrehajtandó specifikus csökkentésekről és könnyítésekről (az exporttámogatásokról, a farmerek jövedelemtámogatásáról és a szabadabb piacra jutásról) folytatandó tárgyalások iránt. A több mint 7 évig tartó tanácskozás után a záróokmány aláírására 1994 áprilisában került sor. A GATT átalakult, s átmeneti jellegű egyezményből szilárd intézményi kereteket öltő Világkereskedelmi

Szervezetté (WTO) vált. A GATT megállapodás a mg-ot illetően három fő területen hozott változást: – A nem vámjellegű importkorlátozó intézkedéseket fokozatosan vámokkal helyettesítik, majd azokat az OECD országokban 36%-kal csökkentik. – A belföldi termelőknek nyújtott támogatásokat hat év alatt 20%-kal kell mérsékelni. – A támogatott export értékben 36, volumenben pedig 20%-kal csökkentendő. Erre a fejlet országoknak 6, a többinek 10 év áll rendelkezésére. A CAP 1992. évi reformja A Brüsszeli Bizottság átfogó CAP-reform tervét 1991 februárjában hozták nyilvánosságra (McSharry-terv). Óriási vihart váltott ki. A reform fő irányvonala az ár- és jövedelempolitika szétválasztása, az árak jelentős, a világpiaci árakhoz közelítését célzó csökkentése, ezzel egyidejűleg a termelők jövedelempozíciójának közvetlen támogatásokkal történő stabilizálása. Az intézkedések a nagykultúrákat (gabona, olajos

magvak), a dohányt, az állattenyésztési ágazatok közül pedig a tejtermelést, a vágómarha- és a vágójuh-termelést érintik. A sertés- és baromfiágazatokat közvetett hatások érik a gabonaárak csökkenése révén. Nem módosították a cukor, a bor, a zöldség- és gyümölcsfélék piacszabályozását. A reform céljai: a) Az agrárárak csökkentése A reform logikája: • a gabonafélék árgaranciáit rövid időszak (3 év) alatt nagyjából a világpiaci árak szintjére kell (kb. 30%kal) csökkenteni, hogy növekedjék a belső, kereslet • ennek arra kell késztetnie a termelőket, hogy kevésbé intenzív termelési eljárásokat alkalmazzanak, így csökkenhetnek a hozamtrendek • közvetlen kifizetésekhez fő szabályként kötelező termőföld-pihentetés • a csökkenő kínálat és a megnövekedő belső kereslet az EK gabonapiacának egyensúlyát eredményezheti. b) Közvetlen támogatás és a termelés szabályozása a mg-i árak

csökkenését közvetlen jövedelemtámogatás ellensúlyozza. A prémiumot nem a megtermelt mennyiségtől függően fizetik, hanem a regionális átlaghozam bázisán. A bázist normatívan, az éves terméseredmények alapján állapítják meg. Az egyes tagországok választhatnak a között, hogy a bázist gazdaságokra, régiókra vagy országosan egységesen határozzák meg. A prémium elnyerésének feltétele: szerződéses kötelezettségvállalás a gabona-vetésterület meghatározott hányadának befagyasztására. A prémium kifizetését az állattenyésztési ágazatokban is mennyiségi határokhoz kötik. (tejtermelő tehenek, vágómarhák, juhok) c) A kistermelők preferált helyzete A termelés korlátozása alól mentesülnek a kistermelők. Kistermelő, akinek földje max 20 hektár, az állattenyésztésben akinek állatállománya nem éri el a 15 állategységet (tehén 1, növendék 0,6, juh 0,15 egység). A 12 ország állattartóinak fele tartozik ebbe a

kategóriába d) A termelés extenzifikálása Célja a külterjesítés ösztönzése. A növénytermelésben jelentősen csökken a terméshozamok növelésére irányuló késztetés. Az állattenyésztésben a takarmánytermő terület állatterhelésének mérséklése áll előtérben. A vágóállatokra megállapított prémiumot csak az a gazda kaphatja meg, akinek gazdaságában az állatsűrűség nem haladja meg az előírást. A takarmánytermő területbe nem számít be a gabona és a kukorica sem. e) A gazdák választási lehetősége Megvan a lehetősége, hogy az előírt területpihentetési arányt vállalja vagy kistermelőként függetlenítse magát és így a prémiumról teljesen lemondjon. A kistermelők a pihentetési kötelezettség alól mentesek, de csak a gabonafélék prémiumát kapják teljes termőterületükre. Meghatározható a gabona és az egyebet termő terület aránya. Prémiumveszteség nélkül a pihentetett területet nem élelmiszer

(fűszer, gyógynövény) termelésére használhatják. f) A természeti környezet megőrzése A mg kettős hivatása. Fontos szerepe van a természeti környezet, a hagyományos tájak megőrzésében, a kedvezőtlen adottságú területeken a gazdasági aktivitás fenntartásában. A támogatások területi eltérésével céljuk, hogy a mg-i termelés minden térségben folytatódjék, illetve egyes körzetek ne néptelenedjenek el. A mg támogatására szánt összegnek 30%-át strukturális programok finanszírozására fordítják. Ezek a vizek védelmére, a szántóterület füvesítésére, erdősítésére, az állattenyésztés extenzifikálására, a termelési technológiák támogatására irányulnak. g) A közösségi kiadások behatárolása A Bizottság a tagországok költségvetési hozzájárulását 1997-ig meg kívánja emelni. A mg-ra nézve érvényben marad az a határozat, amely a GDP minden 1%-os növekedésére a mg-i támogatás 0,74%-os többlete

juthat. 15. Struktúrapolitika és regionális politika az EU-ban A struktúrapolitika lényege A struktúrapolitika célja az életképes, egy család számára társadalmilag elfogadható jövedelmet nyújtó gazdaságok kialakítása, a falusi térségek integrált fejlesztése. Az EGK létrehozásakor a közösségi mezőgazdasági kiadások egyharmadát a mg-i üzemi struktúra kialakításának elősegítésére szánták. A hangsúly a vidéki fejlesztésre tevődik át, jelentős mértékben a dél-európai országok szükségleteinek megfelelően. Elő kívánják mozdítani a tagországok közötti integrációt, a fejlettségi differenciák csökkentését. Enyhítenie szükséges az intenzív gazdálkodási módszerek környezetre gyakorolt negatív hatásait is. Az 1960-as évek végéig a kisméretű farmergazdaságok megszilárdítására törekedtek. A struktúrapolitikától a vidékfejlesztési politikáig A közös struktúrapolitika jó ideig háttérbe szorult.

A túltermelés elmélyülése ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy az árpolitika ezeket nem oldja meg. A kutat a mg-i struktúra radikális átalakulása jelentené 1968-ban született meg a "Mezőgazdaság 1980" elnevezésű komplex program, amely a Mansholt-terv néven vált ismeretessé. Két részből állt, egyfelől intézkedéseket irányzott elő rövid távra a mg-i termékek feleslegének csökkentése céljából, másfelől a memorandum javaslatokat tartalmaz a mg-i struktúra hosszabb távon való átalakítására. A mg-i termelésfogyasztás egyensúlyának feltétele, hogy a termelés növekedési üteme nem haladja meg a fogyasztás növekedési ütemét. Ezért életjáradékot kívántak biztosítani a mg-i üzemet feladó idősebb vezetőknek, ha a földet eladják modern mg-i üzemeknek, vagy bérbe adják nem mg-i felhasználásra. A terv a fiatalabbak számára lehetővé kívánta tenni a nem mg-i foglalkozásra való átképzést, s ehhez

áttelepülési segélyeket kell biztosítani. A politika másik fontos része a megmaradó mg-i üzemek átszervezése. Meg kívánja teremteni a feltételeket ahhoz, hogy optimális nagyságú üzemek jöjjenek létre, amelyek biztosítják a megfelelő rentabilitást (gazdaságosságot). A terv meghatározta az növény-, tej-, tojás, marha- és sertéshizlaló üzemek minimális nagyságrendjét. A mg-i üzemek specializált magángazdaságok vagy üzemágak, amelyek vagy az egyes gazdaságok specializálódása, vagy egy üzemág közös létrehozása. Ennek érdekében el kell hárítani a jogi és adóügyi akadályokat Az ilyen méretű mg-i üzemek létrehozását a memorandum szerint pénzügyileg támogatni kell. A túltermelés megakadályozása céljából előirányozta a megművelt területnek 5 millió hektárral való csökkentését, melyek nagy részét erdősítésre, a többit üdülési célokra kell felhasználni. Szükségesnek tartották az árpolitika

megváltoztatását is Azoknál a termékeknél, amelyeknél többleteket találunk, az árak emelése csak akkor lehetséges újra, ha a jövedelem- és népességfejlődés alapján álló kereslet meghaladta a kínálat nagyságát. Minden más terméknél áremelkedések következhetnek be. A Mansholt-terv heves vitákat váltott ki, a parasztszervezetek tiltakoztak A tervet nem fogadták el. 1970 májusában módosított terv került az EGK Minisztertanácsa elé Míg az első változat a mg reformját közösségi szinten javasolta megvalósítani, addig a második változat nemzeti szinten akarta elérni ugyanezt. Az új terv szerint a közös mg-i alap a tagországok felmerülő költségeinek 50%-át finanszírozná Előirányzott feladatok: – életképes vagy azzá tehető gazdaságok fejlesztése és megnagyobbítása, – a gazdaságok és az üzemvezetők számának csökkentése, – a mg-i termelésre használt földterület csökkentése, erdősítés és más nem

mg-i felhasználás révén, – a farmerek ösztönzése, hogy termékeiket termelő közösségek útján hozzák forgalomba, – a Közösségben hiányt felmutató termékek (marha- és borjúhús) termelésének ösztönzése. Ezt a tervet 1971 februárjában újabb csomagterv követte, amit szintén Mansholt terjesztett be a Miniszteri Tanácsnak. Mivel a mg helyzete romlott, a parasztság követelte a mg-i termékek árának emelését A csomagterv bizonyos áremeléseket javasolt, amelyet részben el is fogadott a Tanács. A Tanács határozata a következőket tartalmazta: 1. Egyszeri, meghatározatlan nagyságú prémium azoknak a farmereknek, akik felhagynak a mg-i tevékenységgel. 2. Kiegészítő segély azoknak az üzemtulajdonosoknak, akik nem mg-i tevékenységre kívánnak áttérni 3. Modernizálási segély azoknak a gazdaságoknak, amelyek 6 éven belül elérik, hogy legalább 2 főnek olyan nagyságú mg-i jövedelmet biztosítanak, mint amekkorát más, nem mg-i

tevékenységet folytató munkások ugyanazon a vidéken megkeresnek. 4. Értékesítési segély a termelői csoportoknak és szervezeteknek 5. A tagállamok vállalják, hogy megakadályozzák a mg-ilag hasznosítható földterület növekedését A regionális megközelítés felerősödése Az első regionális célzatú irányelvet 1975-ben fogadták el a hátrányos területekkel kapcsolatban. A farmerek főleg a hegyvidékeken kompenzációs összegeket kaptak. Ezek csaknem felét teszik ki az EK összes mg-i területének 1978-tól a kedvezményezettjei a mediterrán régiók voltak. Az öntözés, az infrastruktúra javítása, az erdősítés, a part menti halászat voltak a kiemelt támogatási célok. 1981-ben három kisebb integrált programot fogadtak el a Western Isles (Skócia), Lozére (Franciao.) és az Ardennek (Belgium) vonatkozásában A portugál mg fejlesztési programja még belépése előtt megkezdődött. Hasonló programot fogadtak el 1988-ban Spanyolo

hátrányos régióinak fejlesztésére. Az Egységes Európai Okmány elfogadása megnövelte a struktúrapolitika jelentségét. A strukturális alapok elsősorban a fejlettségi különbségek csökkentésére irányulnak. Az Egységes Belső Piacon való helytállását, versenyképességük növelését célozzák. Az EU-ban a közösségi támogatásra való jogosultság szempontjából első szempont a régiók és az országok fejlettségi szintje az uniós átlaghoz képest. Az első regionális célzatú irányelvet 1975-ben fogadták el a hátrányos területekkel kapcsolatban. A farmerek főleg a hegyvidékeken kompenzációs összegeket kaptak. Ezek csaknem felét teszik ki az EK összes mg-i területének 1978-tól a kedvezményezettjei a mediterrán régiók voltak. Az öntözés, az infrastruktúra javítása, az erdősítés, a part menti halászat voltak a kiemelt támogatási célok. 1981-ben három kisebb integrált programot fogadtak el a Western Isles

(Skócia), Lozére (Franciao.) és az Ardennek (Belgium) vonatkozásában A portugál mg fejlesztési programja még belépése előtt megkezdődött. Hasonló programot fogadtak el 1988-ban Spanyolo hátrányos régióinak fejlesztésére. Az Egységes Európai Okmány elfogadása megnövelte a struktúrapolitika jelentségét. A strukturális alapok elsősorban a fejlettségi különbségek csökkentésére irányulnak. Az Egységes Belső Piacon való helytállását, versenyképességük növelését célozzák. Az EU-ban a közösségi támogatásra való jogosultság szempontjából első szempont a régiók és az országok fejlettségi szintje az uniós átlaghoz képest. Támogatásra kijelölt régiók az Unió területének közel háromnegyed része. Az EU Tanács 1993-ban fogadta el a Strukturális Alapok működtetését szabályozó rendeleteket az 1994-1999 közötti időszakra. Ez magában foglalja az 1960-ban létrehozott Európai Szociális Alapot, az 1970 óta

működő Európai Mg-i Orientációs és Garancia Alap Orientációs részlegét, az 1975ben bevezetett Európai Regionális Fejlesztési Alapot és az 1993-ban létrehozott Halászati Orientációs Alapot. Nemzeti programok keretében hat fő közösségi célkitűzést, továbbá tucatnál is több, ún. közösségi kezdeményezésű programokat támogatnak. 1. célkitűzés: Az elmaradott fejlettségű térségek fejlesztése (66%) 2. célkitűzés: Hanyatló ipari térségek szerkezeti átalakítása (11%) 3. célkitűzés: A tartós munkanélküliség elleni küzdelem (11%) 4. célkitűzés: A dolgozók alkalmazkodásának elősegítése az ipari és termelési szerkezet változásaihoz (11%) 5(a) célkitűzés: A mg-i és halászati szerkezet alkalmazkodásának támogatása. (5%) 5(b) célkitűzés: Vidéki térségek fejlődésének és strukturális felzárkózásának elősegítése. (5%) 2 6. célkitűzés: A nagyon alacsony (8 fő/km ) népsűrűségű régiók

fejlesztése (Skandináv országok) (0,5%) A támogatások másik nagy körét a közösségi kezdeményezések jelentik, közöttük van közvetlenül vidékfejlesztés (LEADER II), a regionális együttműködés (INTERREG - határ menti együttműködések) és periférikus fekvésű tengeren túli területek fejlesztését (REGIS) szolgáló program is. Előtérbe került a vidékfejlesztés a vidék értékeinek (természeti, építészeti, kulturális, stb.) veszélyeztetettsége miatt racionális gazdasági érvek mérlegeléseként. Az Európa Tanács 1995-ben elfogadta a Vidéki Térségek Európai Kartáját. A karta megfogalmazta a vidéki térségek társadalmi szerepét Az EU 1996-ban rangos deklarációval zárult konferenciát szentelt e témakörnek. A Corki Nyilatkozat szerint: – a vidékfejlesztés elsőbbséget élvez, – a vidékfejlesztésben integrált, multiszektorális megközelítést alkalmaznak, – a gazdasági és szociális tevékenységek terén

többlábon állás szükséges, – a fenntartható vidékfejlesztésnek védenie kell az európai vidéki tájak minőségét és szépségét, – tekintettel kell lenni a vidéki területek különbözőségére, – a jogi szabályozás egyszerűsítendő, – minden régió egyéni programján keresztül valósul meg, – a helyi pénzügyi források, a magánszektor forrásainak összehangolt felhasználására sokféle lehetőség kínálkozik, – a regionális és helyi hatalom hatékonysága technikai segítséggel, partnerséggel, tapasztalatcserékkel és más eszközökkel növelhető, – a monitoring, az eredményértékelés folyamata az alapok okszerű használatát segíti elő. A vidékfejlesztés jelenleg is megjelenik: – az 5(b) célterületi támogatásban, ahol nagyarányú a mg-i foglalkoztatás és a mg súlya a gazdasági szerekezetben, – a 6. Célterületi támogatásokban, ahol legfontosabb feladat a vidék elnéptelenedésének megakadályozása, – a

LEADER közösségi kezdeményezésben. A finanszírozás a tagországoknak a közösségi költségvetésbe történt befizetései képezik, a befizetésekből működtetik a Strukturális Alapokat is. Az Alapok forrásának kisebb hányada közösségi kezdeményezésű programokat, nagyobb része a tagországokkal közösen megfogalmazott célokat, 1%-a ún. innovatív intézkedéseket (programok előkészítése, monitoring) támogat. A különböző célok megvalósítását nemcsak egyegy alap támogatja, illetve az egyes alapok több célkitűzést is támogathatnak, más szóval a többcsatornás finanszírozás a jellemző. 16. Az Európai Unió közös költségvetésének jellemzői (AGENDA 2000) Az EU költségvetése több tekintetben eltér más nemzetközi szervezet finanszírozási funkcióitól és módjától. 1. A közös költségvetés a nemzeti költségvetéshez képest korlátozottabban tölti be az allokációs, szabályozó és újraelosztó funkcióit, s

csekélyebb mértékben vásárol közjavakat és szolgáltatásokat a közösség szintjén. 2. Ugyanakkor átfogóbb a nemzetközi szervezetek többségének költségvetésénél, mert az adott intézmény működésén túl, biztosításán túl tényleges szabályozó és újraelosztási funkciókat is betölt. Az EU közös költségvetése feladatainak ellátásához ún. saját jövedelemforrásokkal rendelkezik: – az összes vámbevételek, – az agrár lefölözések, – a VAT-bevételek meghatározott százaléka – az ún. GDP faktor tételeinek automatikus átutalásai jelentik a közös költségvetésbe. A saját forrásokon alapuló finanszírozást 1970 áprilisában sikerült megegyezni. 1988-tól került sor a negyedik forrás bevezetésére, amit a GDP és a VAT-bázis különbségére kalkulálnak. Az automatikus költségvetésfinanszírozás a bevételek mellett a kiadások nagy részét is jellemzi Ez főként az agrárfinanszírozásra vonatkozik A

költségvetés struktúrája az idők folyamán a mindenkori érdekviszonyok alakulását követte. Az 1960-as években az agrárpolitikával és finanszírozással azokat a feltételezett piaci előnyöket kompenzálták, amikhez a versenyképesebb német ipar jutott az agrárexportőr Franciaországgal és Olaszországgal szemben. A nettó nyertesek az agrártermelő és –exportáló országok voltak. Adott konstrukciója két okból sem bizonyult megfelelőnek. Részben a jövedelmek lassabban nőttek, mint a nemzeti termék (degresszivitás), másrészt pedig jobban terhelték a szegényebb országokat, mint a gazdagokat (kohézió hiánya). A bevételek degresszivitása részben a vámbevételek és az agrár illetékek fokozatos szűküléséből következett. Hasonló hatása volt a VAT-bázisok nemzeti jövedelmen belül viszonylagos zsugorodásának is A költségvetés másik problémája a kohézió (összetartó erő) hiányához kapcsolódott. Az egyes tagországok

nettó hozzájárulása a költségvetésben nem mindig arányos az adott ország fejlettségével. A Közösség költségvetésének számos sajátos kritériumnak kell megfelelnie. Ezek a következők: 1. Az externalitás elve, a tevékenységek egy részével kapcsolatosan a költségek és a hasznok a partner országokban is megjelennek, ami megfelelő ellenőrzést és kompenzációkat igényelhet. 2. Az oszthatatlanság elve, vagyis bizonyos tevékenységek méretgazdasági és funkcionális okokból nem oszthatók szét a tagországok között, ezért azokat közösségi szinten célszerű finanszírozni. 3. A kohézió elve: eszerint a Közösségnek valamennyi polgára számára biztosítani kell a szolgáltatások, a jólét és a fejlődés minimumát. Az Egységes Európai Okmány hivatalosan is rögzíti a tagállamok közötti gazdasági és szociális kohézió és szolidaritás elvét. 4. A szubszidiaritás elvének a funkciókat a legalacsonyabb szintre kell

delegálni, ha semmilyen előny nem származik abból, hogy magasabb szinten gyakorolják. 5. A ko-finanszírozás vagy együttes finanszírozás elve szerint az EU által támogatott programokban a költségek meghatározott részét a kedvezményezetteknek át kell vállalni. A római szerződés szerint a Közösség köteles a bevételeit és a kiadásait egyensúlyban tartani, ezért deficitfinanszírozásra nincs lehetősége. A közösségi költségvetés naptári évre készül A kiadásokat és a bevételeket 1979-től ECU-ban, 1999-től pedig euróban kalkulálják. Előzetes tervezetét a Bizottság készíti el, ami kötelező és nem kötelező kiadásokra oszlik. A költségvetés elfogadása a Tanács és a Parlament határköre, a kötelező kiadásokat a Tanács, a nem kötelező tételeket pedig a Parlament fogadja el. A közösség működése során aránytalanságok a befizetési és kiadási oldalon egyaránt keletkeztek. Hollandia és Dánia a költségvetés

nettó haszonélvezői voltak, míg a fejletlenebbek közül csak Írország és Görögország jutott nagyobb transzferekhez. Németország, NB és Franciaország jelentős nettó finanszírozók voltak. A közös költségvetés reformjára több hullámban került sor, amivel az említett torzulásokat korrigálni. 1977 áprilisában tették közzé a MacDougall-jelentést. A jelentés szerint a közösségi költségvetésnek is teljesítenie kell a makrogazdaság-politika fő stabilizációs, allokációs és újraelosztó funkcióit. Mivel az EK 1987-re ismét finanszírozási válsággal került szembe, a Közösség 1988-ban újabb költségvetési reformra kényszerült. Az 1988as reform legfontosabb intézkedése az ún negyedik forrás bevezetése mellett, hogy a kiadások szerkezetét is megváltoztatták. A mg-i kiadásokat korlátozták, az ún strukturális alapok nagyobb mértékű növelését határozták el. Határozottabban érvényesítették az ún gazdasági és

szociális kohézió elvét, aminek alapján a regionális különbségek csökkentését, a gyengébb gazdaságoknak az egységes belső piacon éleződő versennyel szembeni segítését tűzték célul. Az 1988-as ún Delors csomag (I) ennek megfelelően a strukturális alapokra előirányzott összegekkel az 1988-92-es időszakra megduplázta. A közös költségvetésben az ún. strukturális műveletekre az alábbi strukturális alapok állnak rendelkezésre: – Európai Regionális Fejlesztési Alap – Európai Szociális Alap – Agrárköltségvetés Orientációs Alapja és – Halászati Alap Közöttük tartják számon az ún. Kohéziós Alapot is Az alapok forrásokat áramoltat a gazdagabbaktól a szegényebbekhez. A Kohéziós Alapot a maastrichti szerződés döntése alapján 1994-ben hozták létre A szállítási és kommunikációs infrastruktúrák fejlesztését szolgálja, valamint azt, hogy megfeleljenek az Unió környezeti előírásainak. A Delors

(II.) költségvetési csomag szerint az EU kiadásait 1997-ig 30%-kal kívánták növelni Azt feltételezték, hogy ha a gazdasági növekedés évi 2,5% lesz, az agrárkiadások növelését sikerülne megfékezni. A döntések az 1992 decemberi edinburghi csúcstalálkozón születtek meg. A fejlettebb országok ellenezték A döntések nagy hangsúlyt helyeznek a strukturális alapok növelésére. Az 1993 decemberi brüsszeli csúcstalálkozóra Jacques Delors Fehér Könyvet terjesztett elő „Versenyképesség, növekedés és munkanélküliség” címen. A XXI század kihívásainak való megfelelés érdekében ezért nagyarányú beruházásokra lenne szükség az új ipari forradalom „információs országútjaiban”, a páneurópai szállítási, kommunikációs, energia és környezeti infrastruktúrákba. Nagysebességű vasúti hálózatok, a repülőtéri infrastruktúrák, transzeurópai információs szolgáltatások (adatbankok, e-mail és interaktív

videórendszerek) vagy gázhálózatok kiépítése szerepelnek. A finanszírozást alapvetően a magántőkére és a piaci érdekekre hagynák Évi 5 milliárd ECU-val járulnak hozzá, amit a strukturális alapokból különítenek el. Az Európai Beruházási Bank évi 7 milliárd ECU-val járulna hozzá, hitelek és garanciák formájában. Az infrastrukturális fejlesztések tehát a tényező piaci merevségek feloldására és a mobilitás megkönnyítésére koncentrálnak. A kohéziós transzferekből infrastrukturális vagy környezeti programokat kell finanszírozni (közlekedés, távközlés, közoktatás, szakképzés). Az Európai Tanács 1995. decemberi madridi ülésén kérte fel a Bizottságot, hogy készítse el a kibővülés távlatainak figyelembe vételével az Unió 2000-2006-ra vonatkozó pénzügyi-költségvetési tervét. Az EU Bizottsága 1997 július 16-án terjesztette a tervet az Európai Parlament elé, ami az AGENDA 2000 címet kapta. A dokumentum

felvázolja az Unió fejlődését, figyelemmel a szükséges belső reformokra, a kibővülés perspektíváira, a makrogazdasági teljesítmények javítására, versenyképes fokozására. Az AGENDA 2000-et az Európai Tanács 1997 decemberi amszterdami ülése munkaanyagként elfogadta, amiről több mint egy éves vita után 1999. március 26-án az Európai Tanács berlini csúcsértekezletén született meg a kompromisszumos döntés. Az AGENDA 2000, a 20002006 közötti időszakra az Unió bővítése 5+1 országgal 2002-től megvalósul A csatlakozásra váró országok felé növekvő költségvetési transzferekre kerül sor. Az AGENDA 2000 szerint a Strukturális és Kohéziós Alapok részesedése el kell, hogy érje a költségvetés 1/3-át, vagyis a tagállamok GDP-jének 0,46%-át. A strukturális alapokból a jövőben 3 fő célt finanszíroznak. Az 1 csoportba azoknak a legelmaradottabb régióknak a támogatása tartozik, amelynek az egy főre jutó GDP-je nem éri

el az uniós átlag 75%-át, valamint az ún. legtávolabbi régiók (pl francia tengerentúli területek) vagy az ún. rendkívül alacsony népsűrűségű területek kategóriájába tartoznak Erre az alapok 70%-át fordítják. A 2 cél keretében a gazdasági és társadalmi átalakulás nehézségeivel küzdő régiókat támogatják. A 3 cél forrásai az oktatás, a képzés, a foglalkoztatás rendszere A strukturális alapokra elkülönített források 5%-ából három közösségi kezdeményezést finanszíroznak: az INTERREG-et (határon átnyúló együttműködések), az EQUAL-t (a munkaerő-piaci egyenlőtlenségek és diszkrimináció kiküszöbölése) és a LEADER-t (vidékfejlesztés). Az AGENDA 2000 mezőgazdasági fejezete A CAP 1992 évi reformja a legjelentősebb változás. Azonban nem hozott alapvető változást Javult a piaci egyensúly, készletek csökkentek, a költségvetés agrárkiadásai növekedtek. Az Európai Bizottság egyik 1997 Évi idevonatkozó

elemzéséből kitűnően, a szántóföldi termelés támogatására fordították az EAGGF kiadásának 42%át. További probléma, hogy a legnagyobb farmok kapták a legnagyobb támogatást Az Európai Bizottság 1997 évi elemzéséből az is kiderül, hogy az EK-ben a következő évtized elején több termékből túltermelés várható (gabona, hús, tejtermék). Az agrárágazatra általános társadalmi és politikai nyomás is nehezedik. Magasnak tartják a támogatásokat, másrészt pótlólagos garanciákat kívánnak az élelmiszerbiztonság, a környezet- és tájvédelem terén. Az EU-nak fel kell készülnie a WTO tárgyalások újabb fordulójára, valamint a kibővítésre. Várhatóan tovább csökkennek a piacvédelmi, támogatási lehetőségek. Az AGENDA 2000 fő célkitűzései a következők voltak: – A versenyképesség növelése a mg-i termékek belső árainak csökkentésével. – A családi farmgazdaságon alapuló agrármodell fennmaradásának

biztosítása. – A támogatások igazságosabb elosztása. – Egyszerűbb, átláthatóbb mg-i politika kialakítása, amelyben szétválnak a tagországi, illetve közösségi eszközök. A reform elképzelések a szántóföldi növénytermesztést, a marhahús, illetve a tej szektort, valamint a bort, dohányt és olívát érintették. A célok elérésére az intervenciós árak csökkentését és a közvetlen termelői támogatások növelését javasolták. A termelés extenzivitásának fokozását, a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételét kívánták elérni. Az AGENDA 2000 reform-javaslatok kompromisszumos jellegűek A számos szakértői megbeszélés során az álláspontokat nem sikerült a kívánt mértékben közelíteni. A szakminiszterek a Római Szerződésben rögzített elveknek való megfelelésre hivatkozva a végsőkig síkra szálltak a jelenlegi agrártámogatások és kedvezmények megtartásáért. A tagországok többsége nem merte viszont

vállalni a nagyobb mértékű termelési, üzemszerkezeti átalakulás negatív hatásait. Ez előzetes várakozásokkal ellentétben nem javasolták a termelői támogatások degresszív csökkentését. Elutasítottak minden, az Európai Mg-i és Garancia Alap Garancia szekciójából folyósított támogatásra vonatkozó tagországi társfinanszírozási javaslatot. Az 1999 márciusi berlini csúcstalálkozó döntései: A költségkeretek túllépése miatt nem fogadták el az agrárminiszterek javaslatait. Kompromisszumot kellett találni A berlini csúcstalálkozón a jóváhagyott mg-i reformcsomag legfontosabb elemei a következők: – Szántóföldi növénytermesztés (gabonafélék, olajos növények, fehérjenövények) Az intervenciós árakat 2000-től két lépésben összesen 15%-kal csökkentik. 2002-ben döntenek arról, hogy szükség van-e az ár további csökkentésére. A termelői veszteségeket kompenzálják A Tanács – a déli tagországok reformmal

szembeni ellenállásának mérséklése érdekében – egyrészt eleget tett Spanyolország és Olaszország követelésének, megemelve regionális hozamukat. Duplájára növelte a kiemelt támogatásban részesíthető portugál durum búza termőterületet. Az olajos mag szektorban a kompenzációt három lépésben a gabonafélék szintjére csökkentik. A fehérjenövények extra támogatásban fognak részesülni. Az ugaroltatási kötelezettséget 2006-ig fenntartják, mértékét 10%-ban rögzítették. – Húsmarha szektor Az intervenciós árakat három lépésben 20%-kal csökkentik. 2002 július 1-jétől intervenciós ár átalakul egy ún magántárolási alapárrá. Az árcsökkentés kompenzálására három lépésben mintegy 20%-kal növelik a közvetlen termelői támogatásokat. Emellett bevezetik a vágás prémiumot minden 7 hónapnál idősebb, illetve 160 kg-nál nehezebb szarvasmarhára. A tagországoknak lehetőséget adnak arra, hogy egy ún. nemzeti

boríték keretében a támogatás-növekmény 25%-át a termelők között osszák el. – Tej szektor A kvóta rendszert 2006-ig fenntartják. 2003-tól tíz tagország esetében a kvótákat növelik A vaj, illetve a sovány tejpor intervenciós árát 2005-től csökkentik. A termelőket közvetlen kifizetésekkel kompenzálják. A tejtermelőknél is bevezetik a nemzeti boríték rendszerét – Bor szektor A szőlő ültetvényekre érvényes általános telepítési tilalmat 2010-ig fenntartják. Ugyanakkor az elkövetkező években 68 ezer ha telepítését engedélyezik. Biztosítani kívánják, hogy az új telepítések a legkedvezőbb adottságú, a minőségi bor előállítását garantáló területeken történjenek. A minőségi termelést kívánják ösztönözni a termelői és szakmaközi szervezetek alapításának támogatásával. A kötelező lepárlást megszűntetik, lehetőséget biztosítanak önkéntes lepárlásra, amelyhez jelentős támogatást

nyújtanak. Szigorításokat vezetnek be a borászati eljárásokra vonatkozó szabályozásban. Cél a minőségi bor védelme Megtiltották a bor importált borral való házasítását. Nagyobb figyelmet szentelnek az eredetvédelmi előírások betartásának. A reform értékelése Az Európai Unió lépéseket tett a világpiaci viszonyokhoz való alkalmazkodás, az ágazat problémáinak rendezése, illetve a kibővítésre való felkészülés irányába. A politikusok a jelenlegi agrártámogatások és kedvezmények fenntartását tartották szem előtt. A szántóföldi növénytermesztés továbbra is a legjobban támogatott ágazat marad Az olajos magvak támogatásának csökkentése várhatóan a termelés visszaesését fogja eredményezni. A felszabaduló területeken valószínűleg gabonát fognak termeszteni. A reform a jelenlegi termelési, üzemi szerkezetet konzerválja. A legfontosabb termékek esetében továbbra is jelentős különbség marad fenn a

világpiaci és EU belső árak között. A reform nem segíti a WTO tárgyalások újabb fordulójára való felkészülést sem A kompromisszumos reform a magyar agrárágazat csatlakozása, hosszú távú fejlődési esélyei szempontjából sem kedvezőek. Első pillanatban előnyösnek tűnhet a gabona intervenciós árak mérsékeltebb csökkentése, mivel az a magyar termelők részére nagyobb árnövekedést jelenthet. Nagy veszélyt jelent viszont az, hogy a magasabb árak növelhetik a felesleget. Az AGENDA 2000-ben megjelenő elképzelésből indult ki, hogy az új tagok kezdetben ne legyenek jogosultak a kompenzációs támogatásokra. Olyan piaci hátrányt jelentene az új tagoknak, amely az ágazatok többségében a termelés lényeges csökkenését eredményezné. A magyar mg hosszú távú fejlesztési stratégiája kidolgozásakor is figyelembe kell vennünk azt, hogy a jelenlegi reform csak átmenetileg kezeli a problémákat. Minden bizonnyal erőteljesebben

fognak érvényre jutni a világpiaci viszonyokhoz való alkalmazkodás szempontjából. 17. A magyar-EK társulási megállapodás A társulási egyezmény hatásai A II. VH után Mo a Szovjetunió érdekszférájához tartozott 0949-ben tagja lett a KGST-nek, s ez hosszú ideig meghatározta a magyar kapcsolatok rendszerét. A KGST egycentrumú gazdasági tömörülés volt, bilaterális kapcsolatokra épült. A piaci hatások nem érvényesültek A rendszert központ tervkoordináció, a hiány jellemezte Az export-import túlzott centralizmusa és engedélyhez kötöttsége gátolta a komparatív előnyök ésszerű kihasználását, a termelés nemzetközi szakosítását és kooperációját, a fejlett technika alkalmazását. A KGST-ben megtermelt javaknak kb. 70%-át a Szovjetunió állította elő A nyersanyagok szállításában pedig mintegy 60%-os volt a szovjet részesedés. Magyaro külkereskedelmében is sokáig meghatározó 50% feletti volt a szocialista országok

súlya. Az 1960-as évektől kezdve fokozatosan növekedett külkereskedelmi forgalmunk a hagyományos nyugati partnerekkel, főleg a mai Európai Unió országaival. Ugyanakkor a volt KGST országok részesedése külkereskedelmi forgalmunkban csökkent. Ez az eltolódás főleg az 1968 január 1-jén bevezetett új gazdasági mechanizmussal volt kapcsolatos, ami nagyobb mozgásteret adott a külgazdaság-politikának is. A reform lényege: az áru- és pénzviszonyok, valamint a nyereség szerepének növekedése a gazdaság irányításában. Növekedett a vállalatok önállósága, a technológiai modernizálás igénye, amit főleg a nyugati országokból lehetett behozni. Mo. az első hovatalos kapcsolatot az EK-gel az agrárpolitika területén létesítette Lényege bizonyos termékekre vonatkozóan árgarancia nyújtás volt. Arra vállalt kötelezettséget, hogy a küszöbárakat és a referencia árakat megtartja, azoknál alacsonyabb áron nem szállít a Közösség

országaiba. Cserébe a magyar szállító mentesül a pótlefölözések alól. Három termékre született megállapodás: 1968-ban sertéshúsra, 1970-ben borra, 1971-ben pedig a kaskavál sajtra. Javították a magyar termékek piacra jutási feltételeit, növelték az exportból származó bevételeket. E megállapodások az EK de facto elismerését fejezték ki Az árgaranciák technikai jellegét hangsúlyozta. Ez a bilaterális jellegű kapcsolat az 1970-es évtized végéig állt fenn Magyaro. 1973-ban csatlakozott az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezményhez (GATT) Azért, hogy Mo diszkriminációmentes bejutást nyerjen a GATT tagállamainak piacaira. A GATT tagállamai elfogadták, hogy Mo a belépésért vámengedményekkel fizessen. Ugyanakkor nem sikerült elfogadtatni a magyar árrendszert és a mögötte lévő állami támogatást, illetve nyereség-átcsoportosítási gyakorlatot. A GATT tagság egyik feltételének a védőzáradékot tartották.

Hasonló okok miatt tartották érvényben a diszkriminatív mennyiségi korlátozásokat Ezek fenntartása több, mint egy évtizeden át akadályozta a közeledést. Az első ágazati megállapodás 1978-ban született az acéliparban, melyet a nyugat-európai kohászat válsága hívott életre. A magyar nagykövetség 1978 január 3-án kapott tárgyalási javaslatot és a megállapodás még az évben létrejött. Elítélendő korlátozásokat tartalmaznak, ezeket az exportőr önként vállalja Hasonló tartalommal jött létre a magyar-EK textil megállapodás, amely négyéves periódusokra vonatkozott. Önkorlátozó jelleggel megszabták az egyes textíliákból bevihető termékek maximális mennyiségét. Létrejött 1981-ben egy ágazati megállapodás a juhés kecskehús szektorban Ez első alkalom, hogy egy EK-n kívüli ország megállapodhatott az általuk vállalható piaci fegyelemről. Az ágazati megállapodások magasabb szintre emelték a magyar-EK kapcsolatokat

Hosszas tárgyalások után a KGST-EK közös nyilatkozatot 1988 június 25-én írták alá Luxemburgban, amely egymás közös elismerését jelentette. A magyar-EK kereskedelmi és gazdasági megállapodást 1988 szeptember 26-án írták alá és december 1-jével lépett hatályba. Magyaro normalizálta viszonyát az EK-val A megkötött megállapodás a kereskedelemről, valamint a kereskedelmi és gazdasági együttműködésről szólt. Az EK Magyarogal megszüntette a diszkriminációt, a felek biztosítják egymás számára a legnagyobb kedvezményes elbánást Mo kézzelfogható gazdasági előnyök elérésére törekedett, de nem sikerült elérni. Az ipari termékek vámjainak kölcsönös csökkentésében elvileg megállapodtak, konkrét vámcsökkentéseket a magyar fél nem kapott. Az EK részéről politikai engedménynek tekinthető a diszkrimináció mentesség rögzítése a megállapodásban, gazdasági engedményeket viszont Mo. számára az EK nem nyújtott A

PHARE-program A hét iparilag fejlett ország 1989 július 14-én nagyvonalú gazdasági segítségnyújtást határozott el. Csatlakozott az OECD mind a 24 tagállama. Koordinátora az EK lett Ezen belül az EK PHARE elnevezéssel saját programot hozott létre a lengyelek és a magyarok támogatására. Magyarországra vonatkozóan a PHARE program három lényeges akciót tartalmazta: 1. A diszkriminációmentesség azonnali helyreállítását 2. Teljesíti a preferenciális piacra jutásra irányuló magyar igényeket Egyfelől felfüggesztette a nem diszkriminatív import mennyiségi korlátozásokat, másfelől Lengyelországra és Magyarországra kiterjesztette az általános vámpreferenciákat (GSP). Az intézkedések 1990 január 1-jével léptek hatályba 3. Konkrét gazdasági segítő akciókat határozott el kedvezményes feltételű hitelek, segélyek és tanácsadás formájában. Legjelentősebb eredménye a preferenciális piacra jutás gyors megteremtése, ami a KGST

piacok összeomlása idején valódi támogatásnak bizonyult. Az első három évben a segítség 90%-a volt hitel, a többi vissza nem térítendő segély. A PHARE program katalizátor szerepet töltött be a privatizálás, kisvállalkozások alapítása területén. A nem tagországok által elérhető legszorosabb viszony a társulás. Mo és az EU közötti társulási megállapodást a politikai rendszer változása alapozta meg. Az erre vonatkozó tárgyalások 1990 derekán váltak aktuálissá A dublini csúcsértekezleten merült fel, hogy a rendszert váltó volt európai KGST országoknak (Cseh-Szlovákia, Lengyelország, Magyaro.) a megállapodást ajánljanak A társulás irányelveit a Tanács 1990 december 19-én fogadta el. A három ország a megállapodást 1991 december 16-án írták alá 1993-ban az EK hasonló megállapodásokat kötött Bulgáriával és Romániával, külön Csehországgal és Szlovákiával, 1995-ben a három balti országgal és 1996-ban

Szlovéniával. Jelenleg 10 közép- és kelet-európai ország rendelkezik társulási szerződéssel. A megállapodások szabad kereskedelmi övezetet céloznak meg, s távlatilag a négy szabadságjog (áruk, szolgáltatások, munka és tőkeáramlás liberalizálása) mellett kötelezték el magukat. Az EU és a társult országok között intenzív politikai konzultációkat és együttműködést tűztek ki célul. A társulás fő pontjai 1. 2. 3. 4. A megállapodásokhoz fontos a politikai átalakulás: jogállamiság, emberi jogok, alapvető szabadságjogok, többpártrendszer, szabad választások. A politikai dialógus és együttműködés, a többi partner érdekeinek figyelembe vétele. Maximum tízéves átmeneti periódust határoz meg. A termékek kereskedelmének területén – a mg-i termékek kivételével – a teljes szabad kereskedelmi övezet kialakítását tűzik ki célul 2000 december 31-ig az EU és Mo. között A közösség által biztosított

liberalizált ütem: – Ipari termékekre a mennyiségi korlátozásokat eltörlik, ezek 2/3-a vámmentességet élvez. Érzékeny termékekre öt éven belül épülnek le. A közbenső időszakban Mo vámmentes kvótákat vagy plafonokat kap – Az acéltermékek tekintetében minden mennyiség korlátozást azonnal megszüntetnek s a vámokat 1996-i eltörlik. – A textiltermékekre minden mennyiségi korlátozást eltörölnek. – A Bizottság 1993 májusában a liberalizálás gyorsításával számos intézkedést tett: – a gépkocsik, a vegyi anyagok és sok más ipari termék vámjának eltörlése már 1994 végére megtörténik – az érzékeny termékek (acél és textil) vámlebontásának menetrendjét ötről négy évre csökkentették – a hús, gyümölcs, a tejtermékek és a zöldségek importjának öt éven át évi 10%-os növelését segítik elő – a szigorú importkvótákat a kevésbé korlátozó importplafonokkal váltják fel. A kereskedelmi

korlátok lebontásának ütemezése Mo. részéről: Mo. a mennyiségi kvóták felszámolását 2000 december 31-ig kell befejezni A magyar import 10%-át illetően az EU már vámmentes elbánást élvez. A vámterhek lebontása 2000 január 1-ig tart Mo jogosult az új vagy a szerkezeti átalakítás alatt álló iparágai védelmére piacvédelmi intézkedések, vámemelés formájában. A mg-i termékek esetében nem jött létre szabad kereskedelmi megállapodás. Az agrárpolitikát ugyanis az EK esetében a közös politika szabályozza. Az átmeneti időszak letelte után sem valósulhat meg a teljes szabad kereskedelem. Erre csak a teljes jogú tagság elnyerése adhat lehetőséget Az EK minden egyes termékre különkülön határozzák meg a mennyiségi korlátozásokat és a vám mértékét A mennyiségi korlátokkal nem a bevihető mennyiségeket rögzítették, hanem a vámmentes export felső határát szabták meg. A kvótán felüli mennyiségekre a teljes vámot

meg kell fizetni. A mg-i termékek esetében a koncessziós rendszer, azaz meghatározott termékek esetében differenciált mértékű, s korlátozott kedvezmények kölcsönös megadása került előtérbe. Az aszimmetria igényel kiemelést: a kedvezmények a magyar fél számára több előnyt tartalmaznak. A megállapodás két kategóriába csoportosítja a mg-i termékeket: alaptermékekre és feldolgozott termékekre. Az alaptermékeket három további alcsoportra bonthatjuk: a) Évi 20%-os vám és lefölözéscsökkentés és öt évig tartó évi 10%-os mennyiségi növekedés az állat és állati eredetű termékek egy részére (pl. marhahús, sertéshús, élő juh), valamint a növények egy részére (pl búza, gyümölcsök, zöldségek, napraforgóolaj és a nyers dohány). b) 50%-os lefölözési kedvezmény meghatározott éves mennyiségű húsféleségek esetén (pl. szalámi, kacsahús, libahús). c) Mennyiségi megkötés nélküli termékek (pl. liba-,

kacsamáj, vadhús, friss zöldség és gyümölcsfélék) Másként szabályozzák a feldolgozott mezőgazdasági termékeket (pl. tészták, csokoládék konzervek, stb) Az importterhek két részből állnak: ipari vámokból plusz a mg-i termékekre vonatkozó vámokból, lefölözésekből. Az ipari rész vámját eltörölték, a mg-i tartalomra vonatkozó tételt három éven át évi 10%-kal csökkentik. A magyar viszontkedvezmények az EK-ból származó importra szűkebb termékkörben és kisebb mennyiségre vonatkoznak. Magyarország három éven keresztül évi 10%-os vámcsökkentést biztosít, az érintett mennyiségek esetén öt éven keresztül évi 5%-os növekedést irányoz elő. Mo-ra a mennyiségi korlátokban meghatározott mennyiségeknél nagyobb tételek csak külön engedéllyel hozhatók be. Azért nem adtuk meg a kvótán felül a behozatali lehetőséget, mert nálunk nincs lefölözési rendszer, a mezőgazdasági támogatottsági szint alacsony (10%

körüli) szemben az EK átlagos 40%-os támogatottsági szintjével. Mind a terhek csökkentése terén, mind a mennyiségi könnyítéseknél a felét adjuk annak, amit kapunk. Ez 5 évig lesz érvényben, akkor újra kell tárgyalni Egyéb intézkedések – A szolgáltatások kereskedelmét és kínálatát illetően a felek a liberalizációt tűzik ki célul. – A szabad munkaerő-áramlás tehát csak elvi lehetőség és az EU részéről aligha várható bármilyen tényleges nyitás mindaddig, amíg a munkanélküliség magas szintjét nem sikerül csökkenteni. – – – – – A letelepedés és a vállalatalapítás tekintetében nemzeti elbánásról rendelkezik. A bank és biztosítási szektorban tíz, az egyéni vállalkozóknak öt éven belül biztosítják. A társulási egyezmények konkrét monetáris előírásokat nem határoznak meg. A közvetlen beruházások esetében a profit- és tőkerepatriálást azonnal garantálják. Az áttérés fokozatosan

történik. Harmonizációs intézkedéseket irányoz elő, amelyek Mo. fokozatos alkalmazkodását szolgálják az EU normáihoz. Pénzügyi segítség szempontjából a társulás csak bizonytalan kötelezettségvállalásokat tartalmaz a PHARE kereteiben belül. A Közösség részt vesz segélyek és hitelek formájában a magyar infrastruktúra fejlődését, a stabilizációt és a gazdasági szerkezetátalakítást elősegítő programokban. A társulás csak szerény eredményeket hozott, javítja az egyéb termékek piacra jutási feltételeit. A megállapodások fő értéke, hogy stabil, szerződéses formában rögzíti a kölcsönös kapcsolatokat. A társulás következtében az EU vállalatai számára a piacra jutás esélyei jelentősebben javultak a magyar piacon, mint a mi esélyeink az EU-ban. Az EK az érzékeny termékek (textil, acél, agrártermékek) kereskedelme területén protekcionista kereskedelmi politikát folytat. A magyar exportnak kb 40-50%-a

tartozik ebbe a körbe1989-91 között az EU képes volt helyettesíteni a leépülő KGST kapcsolatokat, aminek modernizációs jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A társulás alapján végbement liberalizálás kereskedelem dinamizáló hatása csak hosszabb távon ítélhető meg. A legfontosabb kereskedelmi partnerünk Németország, amely első helyen áll mind az exportban, mind az importban. A megállapodások jobb esélyeket nyújtottak az EU exportjának bővítéséhez, mint számunkra Különösen az agrár-külkereskedelemben. Mo agrárstratégiai célja az agrár-külkereskedelem pozitív egyenlegének fenntartása, illetve növelése. Az 1990-es évek közepére az EU a magyar agrártermékek fő felvevő piaca (50-55%) A rendszerváltás után az EU-ba menő magyar agrárexport jelentősen növekedett, ezt erősítette meg az 1991-ben megkötött Társulási Megállapodás. Ettől kezdve az EU-ba irányuló kivitel kevésbé dinamikusan nőtt, mint az

onnan származó import. Agrár-külkereskedelmünk pozitív egyenlege csökkenő tendenciát mutat Némi javulás következett be 1995-ben (Ausztria, Finno., Svédo csatlakozott), mikor az EU 15-ökbe szállított magyar agrárexport 5%-kal nőtt, az import viszont 18%-kal csökkent. Így az egyenleg javult Az export számunkra kedvezőtlen nagyságának alakulását befolyásolják: – A mg válsága következtében csökkent az exportálható termékek mennyisége, az állattenyésztés. – A magyar termékek minősége nem megfelelő. – A finanszírozás elégtelensége. – A kvóták alacsony mértéke, a még meglévő piacra jutást gátló tényezők (lefölözések, minimum árak). Az import vártnál jelentősebb növekedését befolyásoló tényezők: – A hazai termelés csökkenése. – A gyors és jelentős importliberalizáció. – A déligyümölcs importját a hazai fogyasztás és a fellendült gyümölcslé-készítés növelte. – Az EU erőteljes

exportoffenzívája, a nagyarányú exportszubvenció. Problémát okoz, hogy Magyaro. komparatív előnyei éppen azoknál a termékcsoportoknál jelentkezik (gabonafélék, élőállat, hús, bizonyos zöldség- és gyümölcsfélék), amelyekből az EU-ban túltermelés van. Az EU agrárreformjának megvalósulásával javulhat a magyar termékek exportesélye a csökkenő EU-árak és a túltermelés enyhülése következtében. Egyidejűleg azonban csökkenhet a magyar állati termékek versenyképessége az alacsonyabb takarmányárak következtében. 18. Az EU kibővítésének lehetőségei és problémái Az 1990-ben megkezdődött társulási tárgyalásokon (Mo., Lengyelo, és Csehszlovákia) stratégiai célja a teljes jogú tagság elérése lett. Az EU eredetileg vonakodott A Közösség csak azt ismerte el, hogy a csatlakozás a társult országok kívánsága és nem kölcsönösen megfogalmazott végső cél. 1993 júniusában megtartott koppenhágai

csúcstalálkozó kinyilatkoztatta egyfelől a teljes jogú tagság elvi lehetőségét, másfelől állást foglalt a piacra jutási akadályok lebonyolításának gyorsítása mellett. A feltételeket általános formában fogalmazták meg Eszerint a csatlakozásra akkor kerül sor, amikor a társult ország képes lesz a tagsággal járó kötelezettségek elvállalására oly módon, hogy teljesíti a szükséges gazdasági és politikai feltételeket. Ezek a következők: – a demokrácia, a törvényesség, az emberi és a kisebbségi jogokat garantáló intézmények stabilitása, – működőképes éles verseny és a piaci erők nyomását állni képes piacgazdaság, – a tagsággal járó kötelezettség teljesítése és a politikai, valamint a gazdasági és monetáris unió céljának elfogadása, – az EU jogrendszerének a teljes elfogadása, – az EU-nak is képesnek kell lennie új tagok befogadására anélkül, hogy az integrációs folyamat lendülete

megtörne. Ez volt az első eset, hogy az EU megfogalmazta a konkrét csatlakozási kritériumokat a felvételét kérelmező országokkal szemben. Az 1994 december 9-10-i esseni csúcstalálkozó a fenti feltételeket a következőkkel egészítette ki: a) Előírta, hogy a saját régiójukon belül a teljes jogú tagságra váró országok működjenek együtt egymással és szomszédaikkal, így jött létre a Közép-Európai Szabadkereskedelmi megállapodás. b) Létrehozták az ún. strukturált kapcsolatrendszert abból a célból, hogy a kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken fokozatosan bevonják a társult országokat az EU munkájába. E célkitűzés megvalósítását szolgálják a különböző szinteken megtartott találkozók. Az EU esseni csúcsértekezlete körvonalazta a csatlakozás előtti stratégiát a társult országok számára. Megvonták az EU kibővíthetőségének határát, amely a tíz közép-kelet-európai ország, amelyekkel a

Közösség társulási megállapodást kötött (Lengyelo., Cseho, Szlovákia, Magyaro, Románia, Bulgária, Észto, Letto, Litvánia és Szlovénia). Az 1995 júniusában tartott Cannes-i csúcsértekezlet, amely jóváhagyta az ún Fehér Könyvet A Fehér Könyv tekintélyes jogi házi feladat a piacgazdaság alapjait építő, átalakító országú országok számára. 1994 áprilisában Magyaro. (majd Lengyelo) benyújtotta csatlakozási kérelmét az EU-hoz, ami elindította a szokásos eljárást, vagyis elkezdődött a kérelmek és a kérelmezők vizsgálata. A Tanács 1995 decemberi madridi ülésén úgy határozott, hogy a csatlakozási tárgyalásokat az 1996-os Kormányközi Konferencia befejezése után a 10 KKE-társult országgal is meg kívánja kezdeni. Az EU 1996 tavaszán juttatta el a 12 tagjelölthöz a kérdéseit A válaszok és a bizottsági elemzések alapján 1997 júliusára készültek el az ország-jelentések, valamint az AGENDA 2000 című dokumentum.

Az 1997 júniusi Amsterdami csúcstalálkozón világossá tette, hogy az EU nem tartja lehetségesnek, hogy valamennyi jelölt egyszerre csatlakozzon, hanem első fordulóban csak Ciprussal és 5 KKE társulttal kíván komolyan tárgyalni. Őket az 1997 decemberi luxemburgi csúcstalálkozó jelölte ki, amibe a Cseh Köztársaságot, Észtországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovéniát sorolták. 1998 március 30-án a kibővítési folyamatot a 15 tagállam, valamint a 11 csatlakozó ország külügyminisztereinek találkozójával formálisan beindították, de 1998 március 31-től csak 6 országgal folytatták. Magyarországgal az érdemi csatlakozási tárgyalások 1998 november 10-én kezdődtek. A csatlakozók integrációs felkészültségéről a koppenhágai tagsági kritériumok teljesítésének elemzése alapján kaphatunk némi útmutatást. A tagság politikai kritériumainak Magyaro megfelel A parlamenti demokrácia és a jogállamiság intézményei

megszilárdultak a többi országban is. Főként a kisebbségi jogok biztosításában vannak hiányosságok nálunk és a többieknél is. A demokráciával szemben nagy kihívás és veszély a megromlott közbiztonság, a gazdaság és a társadalom kriminalizálódása és a nagymértékű korrupció. A gazdasági fejlettségi színvonalnak külön kiemelt jelentősége van, valamennyien közepesen vagy gyengén fejlettek. EU számítások szerint, vásárlóerő paritáson, Szlovénia, Csehország, Magyarország és Szlovákia egy főre jutó nemzeti jövedelme 1997-ben (GDP-ben) a 9 és 13 ezer ECU (euró) közötti sávban helyezkedik el, de az észt és a lengyel 1 főre jutó GDP is meghaladja a 7 ezer ECU-t. A többi országban 4-6 ezer dollár A működő piacgazdaság a koppenhágai tagsági kritériumok egyike. Mivel az EU útmutatásokat nem adott, ezért a piacosítás komplex paramétereit illetően leginkább az EBRD és a Világbank elemzéseire támaszkodhatunk.

Magyaro követelményének formálisan már megfelel és élen jár a csatlakozó országok között az átalakításban. Az első körös országok gyakorlatilag valamennyien megfelelnek a működő piacgazdaság követelményének, s azokon a területeken, ahol még lemaradnak, a csatlakozásig képesek hátrányukat behozni. Fontos a bankrendszer további modernizációja, a közszolgáltató szféra és az államháztartás reformja, a fekete vagy szürke gazdaság visszaszorítása. Abban az értelemben csatlakozási feltétel, hogy ki tudjuk-e használni az integráció nyújtotta előnyöket, s nem kerülünk-e kedvezőtlenebb helyzetbe, mint a csatlakozás híján. Rossz lesz a források kihasználása, állandósul a forrásvesztés, az ország kimarad a partnerválasztásból, s nem valósul meg a gazdaság modernizációja. Ezt más országok példája az elmúlt években jól bizonyította. Kiemelkedő állomás 1998 március 31, amikor megkezdődtek a csatlakozási

tárgyalások. A jelentkezőnek el kell fogadnia a közösségi joganyagot. Kérhet átmeneti derogációt, időleges kedvezményt Az új tagok már a gazdasági és a monetáris uniót létrehozó EU tagjai lesznek. Az EU-nak képesnek kell lennie az új tagok felvételére Ez egyfelől intézményi reformot jelent, az intézmények működőképességét. Kritikus pont a közös agrárpolitika reformja. A keleti kibővülés egyharmadával növeli az EU mg-i termelés kapacitását Ez jelentős túltermelést eredményezne. Kritikus pont a pénzügyi transzferek kérdése Míg a lakosság létszámában és területben is egyharmaddal növelné az EU-t, addig nominál GDP-ben csak 3% lenne a növekedés (vásárlóerő-paritáson 9%). Amennyiben csak a hat országot vesszük a bővítés 18%-os népesség és 2,5%-os GDP-növekedést eredményezne. Az egy főre jutó GDP mindkét esetben jelentősen csökkenne Összességében ennek a bővítésnek nagyobb a költsége és

várhatóan kisebb a közvetlen haszna az EU-nak, mint a korábbi bővítéseknek. A KKE tőkében és modern technológiákban szegény, az elmúlt években számottevő munkaerő-feleslege keletkezett, mert az átalakulás jelentős munkanélküliséggel járt együtt. A csatlakozás kapcsán szabaddá váló munkaerőmozgással szemben több EU tagország (Ausztria, Németország, stb.) is erős fenntartásokat hangoztat A munkaerőforrásainkat mindazonáltal kiemelten fontos termelési tényezőként kell kezelni. Közel 20 millió munkanélküli van az EU-ban, de hiány mutatkozik jól képzett értelmiségiekből, mérnökökből, technikusokból és kutatókból. Magyaro oktatási és képzési színvonala fokozott stratégiai jelentőségű A korábbi csatlakozó országok bekapcsolódására hoszabb-rövidebb átmeneti időszak után került sor. A Bizottság az AGENDA 2000-ben az azonnali és átmeneti időszak és derogációk nélküli csatlakozás mellett teszi le a

voksot. A KKE-országok a gyors és azonnali teljes körű csatlakozásban viszont azért érdekeltek, mert így védhetik ki, hogy másodrendű státusba kerüljenek. Az AGENDA 2000 mégis bizonyos átmeneti időszakkal számol. 1997 és 2000, valamint 2000 és az első csatlakozási forduló között (2002), s 2006-ig ezt követi az a speciális átmeneti időszak, amire korlátozott finanszírozási lehetőségeket irányoz elő. Amennyiben kedvező esetben csatlakozásunk 2002 körül megvalósulna, akkor ez minimálisan 4 éves átmeneti időszakot jelentene. Az EMU-hoz való csatlakozásunk csak későbbi időpontban reális. Ehhez részben az egységes belső piacba való teljes beépülésünkre, valamint a konvergencia kritériumok fokozatos teljesítésére van szükség. A kritériumok teljesítését a többi tagország is többnyire 2006 körülre teszi. A kibővülés egész Európának érdeke. A kibővülések mindkét oldalon olyan modernizációs és szerkezetjavító

kényszereket szülhetnek, amelyek javíthatják a kontinens versenyképességét a globális piacokon. Javulhat az EU globális versenyképessége, világgazdasági pozíciója. A térség olcsó, de képzett munkaereje költségelőnyöket hordoz. Magyarország az Uniós tagsággal történelmi esélyt és lehetőséget kapott arra, hogy felzárkózzon Európa szerencsésebb feléhez. A Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodások A Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) létrejöttét magyarázzák: – Az egyoldalú nyugati orientáció nem képes tartós gazdasági növekedést indukálni, a volt KGST-országok között drasztikusan csökkent a külkereskedelmi forgalom. Cél, hogy a közép-európai országok egymás közötti kereskedelmét egy igen alacsony szintről növeljék. – Az EU-val társulási szerződést kötött országok egymás közötti kereskedelme versenyhátrányba került. Ennek megszüntetését várták a CEFTA-tól. – Az

Európai Unió is ösztönözte ezeket az országokat a szabadkereskedelmi övezet létrehozására. Az övezet létesítését az 1991 februárban tartott visegrádi csúcstalálkozón határozták el (Csehszlovákia, Magyaro., Lengyelo.) A vámokat és az egyéb kereskedelmi akadályokat fokozatosan, de legkésőbb 2001 január 1-ig megszüntetik. Az ipari termékek esetében a megállapodás teljes körű, míg az agrártermékeknél szabad kereskedelmet nem irányoz elő. A liberalizálás szimmetrikus előnyökön alapul A megállapodást 1992 decemberében a négy ország gazdasági miniszterei írták alá és 1993 március 1-jén lépett életbe. Csehország és Szlovákia 1993 január 1-jén szétvált és a két ország vámuniót létesített. Az egyezményt aláíró négy ország négyoldalú közös kötelezettségként fogadta el. Ugyanakkor a kétoldalú kötelezettségvállalásokra vonatkozó jegyzőkönyvek tartalmazzák az országok között az ipari termékek

vámlebontásának ütemezését, valamint a mg-i és élelmiszeripari termékekre vonatkozó kölcsönös kedvezmények nyújtását. A megállapodás rendelkezéseinek bevezetésével (1993. március 1) a gyorsított vámlebontási listán szereplő ipari termékek vámjai azonnal megszűntek. A normál vámlebontási listán szereplő termékek vámja 1995-1997 között három egyenlő ütemben, míg a lassított vámlebontású termékek esetében évenkénti csökkenést 2001 január 1-ig irányozta elő. A kereskedelem liberalizálása céljából a kedvezményeket többször módosították. A mg-i és az élelmiszeripari termékek esetében a liberalizálás 1996 elején a forgalomnak kb. 80%-át érinti Kedvezmények: – nulla vám, mennyiségi korlátozások nélkül – legnagyobb kedvezményes vámnál alacsonyabb vámokat vetettek ki, kvótát nem alkalmaznak – kölcsönösség alapján, esetenként mennyiségi kontingens alkalmazásával nyújtanak kedvezményeket. Az

elmúlt években a közép-kelet-európai országok közötti kétoldalú kereskedelmi forgalom gyorsabban nőtt, mint az EU-val folytatott kereskedelem. A CEFTA alapvető feladata, a közép-európai kereskedelem növelésén túlmenően az is, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz szükséges felkészülést elősegítse