Irodalom | Középiskola » Balassi Bálint, A darvaknak szól

Alapadatok

Év, oldalszám:2010, 2 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:33

Feltöltve:2012. november 18.

Méret:54 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

Balassi Bálint – A darvaknak szól Van olyan, mikor az embert agyában olyannyira megragad egy gondolat, egy érzés, élethelyzet, vagy akár személy, hogy egyszerűen képtelen feledni. Bármi is történjék vele, akármit hall vagy lát, minduntalan arra az egy dologra asszociál. Minden bizonnyal a reneszánsz és a reménytelen szerelem magyar poétája, Balassi Bálint is valami hasonló szituációban őrlődhetett, mikor egy csoport, a leget szelő darvat megpillantva sem gondolt másra, mint szíve asszonyára: Losonczy Annára, ami ennek a Júlia-ciklusból származó versnek a megírására késztette. Lelki szemeim előtt szinte látom, ahogy a költő egy őszi délutánon, barnult levelekkel szegélyezett verandáján üldögélve, egy barna kockás pokrócba bagyulálva, könyvéből feltekintve szemléli az égboltot, ahol egyszer csak áthúz egy nagy, lágyan suhogó V-betű: a darvak raja. Erről aztán rögtön eszébe jut az imádott nő, újra

felkorbácsolván keserű bánatát Bár talán elsőre érzelgősnek tűnhet ez a gondolat, jobban belegondolva az emocionális sík mellett logikát is találhatunk benne. Mint tudjuk, a fiatalon megözvegyült, majd Balassit cserbenhagyó, a műben Júlia néven szereplő asszony Erdélyben élt: vagyis a költő aktuális lakhelyétől, Lengyelországtól déli irányba. Mint tudjuk, a daru egy költöző madárfaj, így hát mikor beköszönt a hideg évszak – akárcsak a költő szívébe a fájdalmas epekedés, reménytelenség – melegebb tájakra vonul, melyet akár Júlia lakhelyeként, az elérhetetlen paradicsomi helyként is felfoghatunk. Szerencsétlen Balassi kilátástalan mélabúját éppen ez okozza, azt kívánja bárcsak a költő is költöző faj volna, s szabad volna, mint a madár. Szárnyait kitárván oda repülhetne, ahová csak vágyik, az aktuális szituációban Júliához, abba a távoli országba ahol ő él. Ez szinte már nem is egy másik ország,

hanem egy másik világ, egy képzeletbeli idea-föld, ahová a bujdosó Balassi, mint egy számkivetett, sosem teheti be a lábát. Az első négy versszakban ezekről olvashatunk: ez egyfajta önelemzés, érzelmeinek kifejtése, valamint az alaphelyzet felvázolása, melyből megtudhatjuk, hogy szerelme viszonzatlan, és minden bizonnyal az is fog maradni. Az ötödik strófában Balassi észbe kap, komor búslakodás helyett inkább kihasználná az alkalmat, hogy üzenjen Júliának, mely üzenet tartalmáról információkat nem kapunk, de valószínűleg a hölgyet istenítő bókkoszorú volna, melyhez hasonlót a hatodik versszakban olvashatunk. „Vagy ha az nem lehet” írja a költő, inkább saját vérével ráírná a nevét az egyik madár testére, hogy emlékeztesse Júliát őrá. Tekintve, hogy a darvak üzenetrögzítőként való felhasználásához hasonlóan ez sem volna kivitelezhető, megfordulhat fejünkben a gondolat, hogy a „vagy ha az nem lehet”

átvezető szöveg azt mutatja, hogy Balassi annyira belefeledkezett a szomorúságba, hogy elméje néhol-néhol megbomlani látszik. A hatos számot viselő versszak, mint már említettem, Júlia dicsérete, jókívánság a számára. A sok virágmotívum olyam hatást kelt, mintha kitavaszodna abban az öt sorban, ami, mint tudjuk, a szerelem évszaka. Az utolsó sor, „s keserüljön éngemet!” mint egy gyors, hatásos villámcsapás zökkent minket vissza a búskomorságba. A hetes számú versszak, a záróstrófa Balassi ígérete arra, hogy nem feledi el Júliát, bármikor darvakat lát majd, ő fog eszébe jutni, és gondolataiban üzenetet küld neki. Ez egy jellegzetesség a reneszánsz költészetben: az utolsó versszakban szokás lejegyezni a vers ihletforrását. Szintén reneszánsz felfogásra utal a nőhöz való hozzáállás, hiszen Balassi feltekint álmai asszonyára, becsüli, bókokkal halmozza el, imádja őt. A hatos számú versszakban több

virágmotívum is található, ami remek példa a kor emberének természetimádatára, s ha már itt tartunk, mindenképp megemlítendő, hogy voltaképp az egész vers az élővilághoz köthető, hiszen a darvaknak szól. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon miért pont a darvakat választotta Balassi versének központi elemévé. Csakugyan darvakat látott volna? Vagy ebben is mögöttes tartalom bújik meg? Magyarázatként szolgálhat talán, hogy a darvak bizonyos fajtái monogám kapcsolatban élnek, vagyis egész életükre választanak párt. Ezzel tökéletes párhuzamot vonhatunk Balassi múlni nem akaró szerelmével. Másik, talán kicsit erőltetettebb elképzelés, hogy régen, Magyarországon a jóravaló, nemesi férfiak darutollat hordtak a kalapjukba tűzve, míg a szegényebbeknek csak kakastoll jutott. Talán a darvak elrepülésével a költő az őt férfivá tevő személy, a szerelme eltávolodását szeretné szemléltetni, lelki

„gazdagságának” megszűnését akarja kifejezni. Szerintem ez a vers a tanultak közül leginkább a „Kiben az Celia szerelméért való gyötrelméről szól, hasonlítván az szerelmet hol malomhoz, s hol harangoz” című költeménnyel mutat hasonlóságot, mert bár nem ugyanabból a ciklusból származnak, felfedezhetők közös vonások. Mindkét vers a soha el nem múló szerelemről szól; a Céliáról íródottban előkerül a kristály-motívum, mely nem törik el, ezáltal utalván az örökkévalóságra, a Júliás versben pedig megfogadja az utolsó versszakban, hogy mindig Júliára gondol, ha darvakat lát. Mindkét műben elérhetetlen az adott hölgy, így a fő téma a kínzó vonzalom, a vágy, mely nem teljesülhet be. Nem elhanyagolható tény, hogy a két költeménynek azonos a verselése: a hat soros versszakok rímképlete a-b-a-b-c-b, valamint 12 és 7 szótagos sorok váltogatják egymást. Bár sokan mondják, hogy Balassi a legjobb verseit a

Célia-ciklusban írta, mert ott találta meg igazán a saját hangját, én úgy vélem, hogy azért ez a vers is igen egyedinek mondható, nem hiszem, hogy sok más embernek eszébe jutott volna egy csapat madarat látván ilyen hangvételű szerelmes verset írni. Nekem nagyon tetszik benne, hogy nem csupán az áhított hölgy szépségének magasztalása a téma. Nem azt mondom, hogy ez elítélendő, vagy értelmetlen dolog: pusztán akkor vélem annak, ha az egész mű erről szól. De tekintve, hogy jelent esetben nem erről esik szó, s a jókívánságok is csupán egy versszakot tesznek ki, sokkal reálisabbnak találom a verset