Agrártudomány | Állattartás » Bedsinák okozta szarvasmarha betegségek

BEDSINÁK OKOZTA SZARVASMARHA-BETEGSÉGEK A bedsoniák szarvasmarha-állományokban gyakran előfordulnak. Az itt előforduló törzseket általánosan Miyagawanella bovisnak nevezik, s ezzel az az álláspont jut kifejezésre, hogy ezek csak ebben az állatfajban idéznek elő betegségeket. Ez idő szerint már vannak járványtani adatok arra nézve, hogy a szarvasmarháktól az ember is fertőződhet, de azt még nem tudjuk, hogy a szarvasmarha és más állatfajok közötti keresztfertőződés lehetséges-e. Mindenestre juhokból izolált törzsekkel mestersé- gesen fertőzött tehenekben elvetélést tudtak előidézni (Stamp és mtsai, 195O, Boulanger és Bannister, 1959) A különböző országokban végzett szerológiai felmérések vagy a bélsárból végzett izolálási kisérletek alapján a fertőzöttség széles körű elterjedtsége bizonyitott. Erre utalnak a hazai vizsgálatok eredményei is (Csontos és Széky, 1964, Romváry, 1964). Az állományok életkorának

növekedésével jelentősen nő a szeropozitiv állatok aránya, anélkül is, hogy a betegség klinikai tüneteit felismerték volna. Ez a nagyon gyakori néma fertőződésre utal, amelyet kisérletileg is igazoltak azáltal, hogy a szájon át mesterségesen fertőzött borjak 2-6 hónapon keresztül üritették bélsarukkal a kórokozót anélkül, hogy megbetegedtek volna. Az együtt tartott istállótársak is fertőződtek, és bedsonia- hordozókká váltak (York és Baker, 1955). Igazolt azonban, hogy a kórokozók esetenként változatos kórképek elsődleges előidézői is lehetnek. Az ismertetésre kerülő betegségben szenvedő állatokból izolált kórokozókkal végzett mesterséges fertőzési kisérletekben az eredetitől lényegesen eltérő kórforma előidézése is sikerült (Omori és mtsai, 196O). Ennek alapján feltételezhetjük, hogy az egyes kórformákat nem az egymástól eltérő tulajdonságú törzsek okozzák, hanem az egyes kórképek kialakulása

a fertőződés bemeneti kapujától és más, ma még nem ismert körülményektől függ. Agy-gerincvelőgyulladásos forma A szarvasmarha sporadikus agy-gerincvelőgyulladása Előfordulás: Számos országban, igy hazánkban is megállapitották (Csontos és Széky, 1964). A betegség iránt a 6 hónaposnál fiatalabb borjak a legfogékonyabbak, de ritkán felnőtt állatokban is előfordul. Különösen ott jelentkezik, ahol sok, különböző helyről származó borjút tartanak együtt, s ezek szoros érintkezésbe kerülnek ( bedsonia-hordozó) felnőtt állatokkal. A betegség többnyire sporadikusan jelentkezik Tünetek: A lázas, étvégytalan állatok orrnyillásából savós váladék ürül, és nyálfolyásuk van. Légzési nehézségek és hasmenés a beteg állatok- nak mintegy felén figyelhető meg. Ezután a járás kötötté válik, a csánki- zületek meg-meg bicsaklanak, az állatok tántorognak, körben forognak, gyakran összeesnek. Opisthotonus, majd a

lábak bénulása alakul ki, de bénulásos tünetek az agyi idegek területén is előfordulhatnak. Igy eseten- ként garat-és arcidegbénulás, a szemhéjak bénulása, rendellenes fülállás stb. megfigyelhető A betegek egy része 1-2 hét alatt elhullik, más része fokozatosan gyógyul. Kórbonctan: Az elhullott állatok többségében savós-fibrines hashártya-, mellhártya- és szivburokgyulladás látható. A hasüregben sárgás-vörhe-nyes, vizszerű izzadmány lehet, amely később megalavad és ázott cso- magolópapirhoz hasonlóan boritja a hasi szerveket. Az agyburkok bővé- rűek, a cerebrospinalis folyadék megszaporodott. Az agyburkokban fibrinens gyulladás alakul ki, amelyben főleg mono- nuclearis sejtek és granulocyták vannak. Súlyos elváltozások láthatók az agy és a gerincvelő szürke állományában, de enyhébb formában a fehér állományban is. Az erek falának károsodásához idegsejt-elfajulás és- el- elhalás is társul. A gerincvelő

mindkét állományában granulomszerű tá- lyogok alakulnak ki. Végeredményben savósfibrinens granulomák képző- désével járó agyhártya-, agy- és gerincvelő-gyulladás a kórkép lényege (Csontos és Széky, 1964). Kórhatározás : A betegséget a rhinotracheitis agy-gerincvelőgyulladásos formájától járványtalanig némileg megkülönbözteti, hogy az utóbbi csak 5 hónaposnál fiatalabb borjakban fordul elő, s mindig halálos. Eltérnek egymástól a két betegség során kialakuló szövettani elváltozások is ( I. ott ) A listeristól csak szövettani vizsgálattal és kórokozó kimutatásával különithető el. Az Aujeszky-féle betegség rendkivül gyors lefolyású, 1OO%-os letalitással jár, és az életkortól függetlenül jelentkezik. Hasonlóan bármely korban jelentkezhet a veszettség is, itt azonban a bénulások meghatározott rendje, s a légző- és emésztőszervi tünetek hiánya útbaigazit, vagy ha ez nem sikerülne, a laboratóriumi

kórjelzés biztos támpontot ad. Az idegrendszeri tünetekkel járó mérgezések az előzmények és laboratóriumi vizsgálatok alapján különithetők el. A beteg állatok gyógykezelésével eddig érdemi eredményt nem értek el. Tüdőgyulladásos forma Lobularis tüdőgyulladás Előfordulás: Ezt a kórformát is számos országban megállapitották, ha-zánkban Romváry (1964) irta le. Kivételektől eltekintve, fiatal borjúállo-mányokban jelentkezik, ott is csak akkor, ha azok ellenállóképessége nem megfelelő. Ezért inkább a zordabb évszakokban fordul elő. Hajlamosit a betegségre az állományban egyidejűleg jelentkező más emésztő- és légzőszervi betegséget okozó virus. Tünetek: A betegség mérsékelt hőmérséklet-emelkedéssel kezdődik. A láz általános tünetein kivül orrfolyás, könnyezés, köhögés figyelhető meg. A látható nyálkahártyák kipirosodnak, a légzés szaporává válik. Olykor enyhe hasmenés is kialakul A kórképet

az esetleges virusos társfertőzések ( pl. a virusos hasmenés virusa ) módosithatják Súlyos esetekben a hurutos tüdőgyulladás jellemző tünetei alakulhatnak ki. Az elhullás mérté- ke az általános ellenállóképeségtől és társfertőzésektől függ. Nevjestic (1967) esetében a 2-4 hónapos borjúállományban a morbiditás 3O-7O %, a letalitás 18-45 % között mozgott. Kórbonctan: A tüdő csúcs- és szivlebenyeiben, de különösen a járulékos lebenyben bordóvörös, szürkésvörös vagy szürkésfehér területek alakul-na ki. Ezek mindig éles határúak, s igy a tüdőnek mozaikszerű rajzolata van. A metszéslap nedvdús Az elváltozott területek metszéslapja kiemelkedik, szemcsés, állománya törékeny és légtelen. Olykor savós-fibrines mellhártyagyulladás is kialakul. Másodlagos baktériumos szövődmények folytán a tüdőgyulladás gennyes vagy kruppos jellegűvé válik. Kórszövettanilag lobularis, sublobularis bronchopneumoniát

látunk. A bronchitist a neutrophil granulocytás és mononucleáris sejtes savós iz-zadmány alakitja ki. A bronchusok hámsejtjei közül egyesek leválnak. Az alveolusok lumenét fibrinszálakat is tartalmazó savó tölti ki, amelyben neutrophil granulocyták és nagy mononucleáris sejtek vannak. Kórhatározás: A rhinotrachetis általános légzőszervi formájától, valamint az adenovirusok okozta tüdő-bélgyulladástól csak kóroktani, laboratóriumi vizsgálatokkal különithető el. A rhinotrachetis felső légúti formájától a pre-dilekciós helyeken kifejlődő fekélyek, a járványos köhögéstől annak gyors terjedése és tüdő-emphysema különbözteti meg. Orvoslás: A már beteg állatok gyógykezelésére a streptomycinen és a szulfonamidokon kivül a széles spektrumú antibiotikumok is eredménye- sen használhatók. Fertőzött borjúállományokban jó hatást értek el a teljes tej itatásával, s az állatok tartós, megelőző antibiotikumos

kezelésével (Bontscheff, 1963). Védekezés: A betegség elleni védekezés során a fiatal borjak általános ellenállóképességének magas szinten tartását, az anyaállattól való mie-lőbbi és minél teljesebb izolálását kell szem előtt tartani. Az állományon belüli terjedés megakadályozása céljából a betegeket minél előbb el kell különiteni. Nagyon fontos a borjúnevelő szakaszos üzemeltetése Vakcinát is használtak a betegség megelőzésére ( Palotay és Chris-tensen, 1959, Bögel és mtsai, 1962), de ez Strauss (1964) szerint nem véd az inhalációs fertőződés ellen. Vetéléses forma Járványos elvetélés Előfordulás: A természetes fertőződés következtében létrejött bedsoniás eredetű vetéléseket szarvasmarha-állományokban először Shoop és Kauker (1956) figyelte meg. Azóta Európa több országában és az Egyesült Államokban is megállapitották. Hazánkban is találkozunk vele, s feltehető, hogy a brucella-mentes

állományokban előforduló vetélések oktanának pontosabb meghatározásával az idevágó esetek száma sza-porodni fog. Erre utalnak Áldásy tapasztalatai is. A vetélések járványtaná- ra jellemző, hogy elsősorban akkor jelentkezik, ha a fertőzött tehénállo-mányba vemhes üszők kerülnek. Az idősebb tehenek ritkábban vetélnek el, talán mert korábbi latens fertőzöttségük révén kialakult ellenállóképességük megakadályozza, hogy a bedsoniák a magzatba jussanak. Tünetek: A fertőződéstől a vetélésig terjedő idő pontosan nem ismeretes. A mesterségesen fertőzött vemhes állatok 1-2 hónap múlva vetéltek el (Lincoln és mtsai, 1969, Bassan és Ayalon, 1971). Abból, hogy a veté- lések főleg a vemhesség utolső harmadában dominálnak, arra lehet kö- vetkeztetni, hogy itt is hasonló jelenségről lehet szó, mint a brucellosis esetén ( Thomsen-szabály ). A vetélések hirtelen, az anyaállat látszólagos megbetegedése nélkül

következnek be. Egyes adatok szerint magzatburok-visszatartással számolni kell, de a vetélést követő fogamzás akadálytalan ( Storz és McKercher, 1962). Kórbonctan: A magzatburkok oedemásak, kiterjedt elhalásos területek-kel. A magzatok szövetei feltűnően halványak, a bőr oedemás, vérzéseket is tartalmaz ( Kemendy és mtsai, 196O, szerint főleg a fülön). A bőr alatti kötőszövet is oedemás, savóval átitatott, vérzéses A testüregekben szalmasárga savó halmozódik fel, néha tetemes mennyiségben. Jellegzetesnek tartják a máj duzzadt, törékeny állapotát. Szine agyagsárga, a lebeny-kék közötti sövények vörösek. A parenchymás szervek állományában fi-nom, halványszürke apró gócok is lehetnek A fenti elváltozások jól értelmezhetők a kórszövettani kép alapján. Ez lényegében minden szerv, de elsősorban a lymphoid szervek mesenchymájának granulomaképződéssel járó gyulladásos folyamataira utal. A nmájbeli heveny

elváltozások centrolobularis elfajulásnak, az idültek felületes coagulatiós necrosisnak felelnek meg. Az elhalt területeket mononucl-learis sejtek és neutrophil granulocyták veszik körül és szövik át. A granu- lomák képződése az agyvelő parenchymájában is megfigyelhető, azok polimorf mononuclearis sejtekből, valamint lymphocytákból állnak. Kórhatározás: A betegség járványtani lefolyása sokban hasonlithat a brucellosishoz. Az állomány brucella-mentessége, a magzat bakteriológi-ai és az anya vérsavójának ellés utáni vizsgálata alapján lehet a brucello-sist kizárni. A rhinotracheitis virusa által előidézett vetéléstől csak labora-tóriumi vizsgálattal különithető el. A gombás vetélések sporadikusak, bár-mely korú tehénben előfordulhatnak, de a magzat bőrének jellegzetes el-változásai is útbaigazithatnak. A laboratórium a magzatburkokból és a magzatokból lenyomati ké- szitményben vagy bedsoniák állatoltással való

kimutatásával tisztázhatja a vetélés okát. A vetélés után néhány napig a hüvelyváladék vizsgálata is eredményes lehet A komplementumkötési próba pozitiv eredménye a vetélés okának bizonyitására önmagában csak fenntartással fogadható el. Orvoslás: A beteg állatok gyógykezelésére egyelőre nincs általánosan elfogadott eljárás. Védekezés: Fontos a magzatburkok és a magzatviz gondos megsemmi-sitése, a vetélés utáni alapos fertőtlenités, mivel a kórokozók ilyenkor jut-nak a külvilágra. A vetélt állatot 3 hétre el kell különiteni. A megelőzés komplex módszere még nem alakult ki, de annak céljából, mint egyéb o-kok miatt is, kerülni kell a tehénállományokba a más helyről származó vemhes üszők beállitását. Végül megemlitjük, hogy egyes megfigyelések szerint a bedsoniák borjakban izületgyulladást is okozhatnak ( Engster és Storz, 1971)