Szociológia | Felsőoktatás » A társadalomkutatások módszertana

A társadalomkutatások módszertana A társadalomtudományi kutatások módszertana Az ember természetes megismerő tevékenysége részben a közvetlen személyes tapasztaláshoz kapcsolódik, míg ismereteink másik, nagyobbik fele másoktól kapott egyezményes tudás. A ránk hagyományozott tudás hatalmas előnye, hogy nem kell mindig elölről kezdenünk a dolgok megértését, a szabályszerűségek felderítését. Hátránya, hogy azt, amit mindenki tud, nem könnyű megkérdőjelezni még akkor sem, ha személyes tapasztalataink erre indítékot adnak. A hagyomány és a szaktekintély tiszteletet élvez, ám ha mégis téved, az erősen hátráltatja a kutatást, az új dolgok felismerését. Mikor a tudást keressük, a hagyomány és a tekintély is kétélű fegyver; segítenek, hogy legyen miből kiindulnunk saját vizsgálódásainkban, de ugyanúgy lehet, hogy rossz kiinduló pontot adnak, és lehet, hogy rossz irányba indulunk. A valóság csalóka dolog. Honnan

tudhatjuk, mi valódi? Az ember évezredek óta birkózik ezzel a kérdéssel. Egyike az időközben felmerült lehetséges válaszoknak a tudomány A tudomány segítségével az egyezményes és a tapasztalati valósághoz egyaránt hozzáférhetünk. A tudósoknak vannak bizonyos kritériumaik arra vonatkozóan, hogyha olyasmivel kerülnek szembe, amit személyesen nem tapasztaltak, csak akkor fogadnak el, ha teljesülnek ezek a kritériumok. Az állításoknak logikailag és tapasztalatilag (empirikusan) is kellőképpen alátámasztottaknak kell lenniük: legyenek hihetőek és igazodjanak a világról szerzett eddigi tapasztalatainkhoz. A tudomány sajátos utat kínál a valóság személyes tapasztaláson túli ismereteken alapuló felderítésére, eligazodást a vizsgálódás kérdéseiben. Az episztemológia a tudás, a megismerés tudománya; a módszertant, a metodológiát pedig talán „a felfedezés tudományá”-nak nevezhetnénk. Gyakorlatilag az összes ember

vágyakozik arra, hogy előrelássa a jövendőt. Arra is nagy a hajlandóságunk, hogy ezt a feladatot oksági és valószínűségi okoskodással oldjuk meg. Fel szoktuk először is ismerni, hogy jelenbeli események valamiképpen okozzák vagy befolyásolják a bekövetkező állapotokat. Másodszor arra is rájönnek az emberek, hogy ennek az ok-okozat sémának valószínűségi természete van. Az okozat az ok bekövetkeztekor gyakrabban fordul elő, mint annak elmaradása esetén. Amikor az ember természetes megismerő tevékenységéről beszélünk, fontos, hogy különbséget tegyünk előrelátás és megértés között. Gyakran vagyunk képesek valamit megértés nélkül is előrelátni. Az is gyakori, hogy a cselekedeteinket valami látható, de általunk nem értett előrejelző erőhöz kötjük. Az emberek számára az előrelátás gyakran a tudás és megértés kontextusában jelentkezik. Aki érti a dolgok közötti kapcsolatokat, és érti, hogy miért lépnek

fel bizonyos szabályos jelenségek, az jobban tud előrelátni, mint aki ezeket a jelenségeket csupán megfigyeli és felidézi. Az ember tehát megismerő tevékenységében, a személyes tapasztalás során mind a mi, mind a miért kérdésére keresi a választ – ebből a célból megfigyel és okoskodik. Ennek során könnyű hibákat véteni: 1 I. II. III. IV. V. VI. VII. Pontatlan megfigyelés: pontatlanul, felületesen figyel, azután rosszul emlékezik a dolgokra. Túláltalánosítás: néhány tapasztalat alapján túláltalánosít. Szelektív észlelés: a faji és származási előítéletek fennmaradása nagymértékben a szelektív megfigyelésnek köszönhető. Hozzáköltések: a meggyőződésének ellentmondó tényeket hozzáköltésekkel érvényteleníti. (Ex post facto hipotézis-készítés) Illogikus okoskodások: a meggyőződésének ellentmondó tényeket kivételeknek tekinti, amelyek csak erősítik a szabályt. (Szerencsejátékos tévedése)

Elfogultság a megértésben: bizonyos eseményekről és körülményekről kialakított felfogásunk gyakran különös lélektani jelentőséggel bír a számukra. Ha szorosan elkötelezzük magunkat a tudomány általunk megvizsgált más normái mellett, az véd a túlzott elfogultság ellen. Megismerés idő előtti lezárása: a túláltalánosítás, a szelektív megfigyelés, a kitalált információ (hozzáköltés) és az illogikus gondolkodás mind a vizsgálat idő előtti lezárását „sürgeti”. Mindezen hibák ahhoz vezetnek, hogy vizsgálódásainkat túl hamar abbahagyjuk, és tévedéseinket tényként kezeljük, avagy a dolgot megismerhetetlennek minősítjük és misztifikáljuk. Tudomány: logiko-empirikus. Mint tudatos tevékenység segít a hibák elkerülésében - logika (ésszerűség) - vizsgálat Tudományos elmélet: a tudomány logikai szempontjaival foglalkozik. Kutatásmódszertan: a vizsgálati szempontokkal foglalkozik. Statisztika: eszköz arra,

hogy a logikailag várhatót összehasonlíthassuk a ténylegesen megfigyelttel. 2 A társadalomtudomány azzal foglalkozik, hogy mi, miért és hogyan van, és nem azzal, hogy milyennek kellene lennie. A tudomány nem bocsátkozhat érték-vitákba A „hogyan legyen” kérdés tudományosan csak akkor alkalmazható, ha az emberek között már egyetértés van abban, hogy milyen ismérvek alapján mondható egy dologról, hogy jobb, mint egy másik (az ilyen egyetértés pedig ritka). A társadalomkutatások célja, hogy feltárják a társadalmi élet szabályszerűségeinek logikus és tartós mintázatát. A feltárt szabályszerűségekkel szembeni kifogások: • Triviálisak, mert mindenki tudja (a nyilvánvalónak hitt dolgokról is kiderülhet, hogy tévedések). - Semmitmondás (trivalitás) vádja – Samuel Stouffer - Referencia (vonatkoztatási)-csoportok elmélete – Robert Merton - Nyilvánvaló dokumentálása • Mindig vannak kivételek (ha a vizsgálat

valószínűségi összefüggést talál, akkor a kutató okkal kérdezheti, hogy miért van ez így). A társadalomkutatások a társadalmi jelenségeket és nem az egyéneket vizsgálják. Céljuk, hogy megmagyarázzák: az összesített viselkedés jelenségei miért annyira szabályszerűek, amikor a bennük résztvevő egyének időről időre változnak. A társadalomtudomány még csak meg sem próbálja az embereket megérteni. Vizsgálati szempontból az ilyen rendszerek nem emberekből, hanem változókból állnak. A társadalomtudomány két fogalomkészlettel (kategóriával) dolgozik: változók: egy változó attribútumok logikailag egymáshoz tartozó csoportja (A társadalmi osztály változó felső osztály, középosztály, alsó osztály-féle attribútumokból áll – vagy ezekhez hasonlók halmaza).  attribútumok (tulajdonságok): a tárgyat, személyt jellemző tulajdonságok, jellemvonások. Amit a magunk vagy valaki más jellemzésére mondunk, abban

mindig szerepel attribútum (pl.: a kor változót alkotó attribútumok: fiatal, középkorú, öreg, vagy a nem változó attribútumai: nő, férfi stb.)  A változók és attribútumok kapcsolata a helyzet leírásnak és a magyarázatnak lényegi pontjai. Magyarázatkor bonyolultabb a változók és attribútumok közötti kapcsolat – ilyenkor egész közel jutunk a változók tudományos nyelvének lényegéhez. 3 Elmélet: a különböző változók és azok attribútumai között logikusan várható összefüggéseket ír le. Ilyen az okság fogalma, amely szerint egyes változók meghatározzák (determinálják) egy másik változó minőségét, szintjét. Független változó: Függő változó: az, amelynek változtatását a vizsgálat vezetője szándékosan idézi elő. az, amely a független változó függvényében változik (a függő változó értékei a független változó szándékosan előidézett változásainak függvényeiként értelmezhetők).

A tudományos kutatások lehetséges indítékai: ♦ Formális elméletek ellenőrzése (pl.: Talcott Parsons „általános cselekvéselmélete” alapján az univerzális (általános)- és a partikuláris (egyedi) indítékok szerinti cselekvés vizsgálata). ♦ Strukturálatlan érdeklődés (olyan kezdeti vizsgálat, amelynek célja, hogy a fontosabb változókat feltérképezze, kijelölje). ♦ Alkalmazott kutatás (segít a mindennapos gyakorlati problémák ok-okozati összefüggéseinek feltárásában, miközben hozzájárulhat a „magasabb elméleti kérdések” tisztázásához is). ♦ Kényszerből végzett vizsgálat (kötelező, kevés pénzért vagy ingyen végzendő feladatok, pl. szakdolgozat) Az elmélet és kutatás kapcsolatának két modellje Társadalomtudomány: - szociológia - politológia - szociálpszichológia - közgazdaságtan - antropológia - földrajztudomány - történettudomány - kommunikációelmélet Alapkérdés: Tanulmányozható-e

tudományosan az emberi viselkedés? Az ember társas viselkedése éppoly jogosan tudományos vizsgálat tárgyává tehető, mint a fizikus atomjai vagy a biológus sejtjei stb. A társadalomtudósok igen gyakran az emberek cselekedeteinek indítékait vizsgálják. A társadalomtudományi elméletalkotás A tradicionális (hagyományos) tudomány-modellnek 3 eleme van: • Elmélet: valamilyen társadalmi jelenség megragadja a kutató figyelmét, amelyhez feltevést fűz (a logika szempontjai szerint akár ellentétes feltevések is alátámaszthatók), majd ezt tapasztalati vizsgálatokkal ellenőrzi. Sam Stouffer – krízishelyzet, impulzív házasság • Operacionalizálás: meghatározza, hogy milyen lépésekből, eljárásokból és műveletekből áll a vizsgálni kívánt változó tényleges mérése, azonosítása. • Vizsgálat: az operacionalizálás során megfogalmazódott hipotézis ellenőrzése tudományos vizsgálati módszerekkel. 4 Az elméleti

meggondolások eredménye egy hipotézis – feltevés arról, milyeneknek kellene a dolgoknak a világban lenniük, ha elméletünk helyes lenne. Az operacionalizálás során az általános fogalmakat lefordítjuk konkrét mutatókra és eljárásokra. Az operacionalizálási eljárás eredményeként megfogalmazódik egy ellenőrizhető hipotézis. Az ennek eldöntésére végzett vizsgálatok a hipotézis-vizsgálatnak nevezett eljárás részei. „A logikával foglalkozók megkülönböztetnek induktív (a konkrét eseménytől az általános elvek, tényektől az elmélet felé haladó) és deduktív (általánostól a konkrét felé haladó, az elméletet a konkrét esetre alkalmazó) okfejtést. Indukciónál a megfigyelt adatokból indulunk ki, és olyan általánosítást fogalmazunk meg, mely megmagyarázza a megfigyelt objektumok közötti összefüggéseket. A deduktív okfejtés – ellenben – valamely általános törvényből indul ki, azt alkalmazza egy konkrét

esetre.” WI Beveridge (Charles Glock, Benjamin Riger – „komfort hipotézis”) A tudomány gyakorlatában elmélet és kutatás dedukció és indukció soha véget nem érő váltakozásban hat egymásra. Walter Wallace nagyon helyesen egy körrel szemlélteti ezt a folyamatot. A Wallace-modellben az elméletekből hipotézisek származnak, a hipotézisek vizsgálatokhoz vezetnek, a vizsgálatok általánosításokhoz, melyek eredményeként módosulnak az elméletek. A megváltozott elméletből ekkor valamelyest megváltozott hipotézis származik és újabb vizsgálatok, melyek valamiképpen átdolgozott általánosításokat eredményeznek, s így az elmélet további módosulásaihoz. Egyáltalán nincs benne kezdő- vagy végpont Bárhol elindulhatunk éppen azzal, ami érdekel bennünket. 5 Deduktív elméletalkotás: A deduktív modellben a kutatás az elmélet próbájaként szolgál.  Objektivitás és szubjektivitás: A valóság kérdése vetődik fel

másként az objektivitás és szubjektivitás fogalmában is. Felismerjük, hogy bizonyos dolgok az attitűdök, vélemények és nézőpontok birodalmához tartoznak. Bár az objektívet jellegzetesen, mint „tudatunktól függetlent” szoktunk meghatározni, arról való tudomásunk, hogy mi létezik objektíven, mégis a tudatunkból származik. Helyettesíthetjük azonban az objektivitást az interszubjektivitás fogalmával. Ha számosan egyetértünk abban, hogy valami létezik, akkor úgy bánunk vele, mintha objektív létezéssel bírna.  Vizsgálat: A társadalomtudományokban a tapasztalat jellegzetesen a látásra, a hallásra és a tapintásra szűkülnek. A vizsgálat kifejezést általában akkor használjuk, ha ilyenféle ismeretszerzésről beszélünk.  Tény: A társadalomtudományok összefüggésében általában valamely megfigyelt jelenséget jelölnek vele.  Törvény: Abraham Kaplan meghatározása szerint a törvények tények osztályára

vonatkozó egyetemes általánosítások. A törvényeket hívják néha elveknek (principle) is; fontos állítások arról, mi hogyan van. A törvények magukban, maguktól semmit sem magyaráznak, csak összefoglalják, hogyan vannak a dolgok. A magyarázat az elméletek dolga, az elméleteket pedig csinálják.  Elmélet: az élet egy bizonyos nézetével kapcsolatosan megfigyelt tények és törvények rendszerezett magyarázata.  Fogalmak: „az elmélet legkisebb építőeleme”. (Jonathan Turner) A fogalmak a vizsgálat körébe eső jelenségek osztályait reprezentáló absztrakt egységek.  Változók: A változó a fogalom empirikus megfelelője. A fogalom az elmélet tartományába tartozik, a változóknak mérésekhez és vizsgálatokhoz van közük.  Állítások: Egy elmélet többféle állítást is tartalmaz. - Axiómák: olyan alapállítások, melyeket feltétel nélkül igaznak fogadnak el, ezen alapulnak az elméletek. - Megállapítások: az

axiómák közötti logikai összefüggések alapján meghozott, a fogalmak közötti kapcsolatokat illető következtetések. - Hipotézisek: a megállapításokból levezetett, a tapasztalati valóságra vonatkozó, pontosan meghatározott feltevések.  Paradigma: olyan alapvető séma vagy modell, mely valamivel kapcsolatban meghatározza, rendezi a nézeteinket. Nem szükségképpen ad választ fontos kérdésekre, de megmondja, hogy a választ merre keressük. (Thomas Kuhn) A hagyományos módszer a deduktív logikából, vagyis általános törvényszerűségből indul ki, azt alkalmazza egy konkrét helyzetre. A deduktív modellben nagy a tudományos paradigmák jelentősége. A szociológiai kutatások három fő paradigmája: • Interakcionista paradigma: az egyének között zajló kölcsönhatások (interakciók) folyamataként nézi a társas életet. • Strukturalista-funkcionalista (társadalomrendszerek) paradigma: a társadalmi élet struktúrájára összpontosít

(milyen kapcsolatban állnak egymással a társadalom szerkezetének összetevői). • A konfliktus paradigma: versengő egyének és csoportok harcaként látja az életet (pl. a marxi osztályharc). 6 Ezekből a paradigmákból származnak az elméletek felépítéséhez szükséges fogalmak és axiómák. A három paradigma nem zárja ki egymást, gyakran tapasztalunk „áthallásokat” A paradigma - paralízis megakadályozhatja új dolgok felismerését, az ellentmondó információk észlelését és értelmezését. A deduktív elméletalkotásban az első lépés, hogy választunk egy számunkra érdekes témát. Lehet átfogót vagy szűkebbet. Akármilyen is, mindenképpen előnyös, ha olyan a témánk, amit szeretnénk megérteni és megmagyarázni. Ha a téma megvan, fel kell vennünk egy leltárt: mit gondoltak vagy tudnak már róla? Ide tartozik, hogy leírjuk a saját ide tartozó megfigyeléseinket, vizsgálati eredményeinket és ötleteinket. Beszélni kell

másokkal, esetleg el akarjuk olvasni, mit írtak a témáról mások E folyamat része a témához tartozó kulcsfogalmak azonosítása is (releváns változók: életkor, nem, bőrszín, társadalmi osztály, iskolázottság stb.) Ezen felül az előzetes vizsgálatok kimutathatnak olyan szisztematikus összefüggéseket, melyeket már korábban felfedeztek tudósok. Saját elmélet készítése: 1. Határozza meg a témát! 2. Határozza meg azt a jelenségkört, mellyel az elmélete foglalkozni kíván Az egész emberi társadalmi életre vonatkozik-e az elmélet vagy csak az amerikaiakra vagy csak fiatalokra vagy egyáltalán kikre? 3. A főbb fogalmak és változók azonosítása és meghatározása 4. Gyűjtse össze, amit e változók kapcsolatáról tudni lehet (megállapítások)! 5. Jusson el logikai úton ezektől a megállapításoktól a vizsgált témáig! A releváns fogalmak azonosítása és a rájuk vonatkozó tudás összeszedése közben neki kezdhetünk egy

megállapításokból álló, a vizsgált témát magyarázó struktúra megszerkesztéséhez. A társadalomtudósok általában nem dolgoznak formális, megállapításokból álló elméletekkel. George Homans szociológus a csere-elmélet (exchange theory) formális kifejtésével foglalkozik – az emberi viselkedést a különféle cselekvések relatív hasznának és költségének fogalmaival írva le. - Az ember annál inkább végez egy tevékenységet, minél értékesebbnek észleli a vele járó jutalmat. - Az ember annál inkább végez egy tevékenységet, minél inkább sikeresnek észleli a tevékenységet e jutalom megszerzésében. - Mezőgazdasági társadalmakkal összehasonlítva az ipari társadalmakban az emberek nagyobb hányada kész a műveltséget feltételező tevékenységeket jutalmazni. - Ennél fogva az ipari társadalmakban az emberek nagyobb hányada észleli a műveltség megszerzését jutalommal járónak. - És nagyobb hányaduk kísérel meg

műveltségre szert tenni. Homans végül levonja a következtetést, hogy „a műveltségi ráta várhatóan magasabb az ipari, mint a mezőgazdasági társadalmakban.” A tudománynak két fontos eleme van: - logikai tisztaság - tapasztalati igazolás A tudományos vizsgálódásban és felfedezésben mindkettő nélkülözhetetlen. 7 Induktív elméletalkotás: Az induktív modellben kutatási adatok alapjára épül az elmélet. A társadalomtudósok nagyon gyakran úgy látnak egy elmélet megalkotásához, hogy megvizsgálják a társadalmi élet valamely aspektusát, és igyekeznek olyan összefüggéseket felfedezni, melyek többé-kevésbé egyetemes elvekre mutatnak. Barney Glaser és Arnheim Strauss találta ki az elméletalkotásnak erre az induktív módjára a megalapozott elmélet kifejezést. Gyakran használják a terepkutatást - a folyamatban lévő események közvetlen megfigyelését – elméletek vizsgálat útján történő kialakítására. A

kortárs társadalomkutatók között senki nem értett hozzá jobban, mint Erwin Goffman, hogy az emberi viselkedés szabályszerűségeit megfigyelés útján derítse fel. Okság és determinizmus A természettudományok az ok-okozat viszonyra alapuló, determinisztikus modellben működnek, pl. Lajcsi felborul a létrával, de nem akar leesni, mert ha megüti magát, az fáj A helyzet a gravitáció által determinált, tehát Lajcsi le fog esni. A társadalomtudományi megközelítésnek filozófiai problémája a determinizmus és szabadság kérdése. A társadalomtudomány egy valószínűségi oksági modell alapján dolgozik Az a fajta megértés, amire a társadalomkutatási adatok megértésekor törekszünk, szükségképpen az emberi viselkedés determinisztikus modelljét foglalja magában. Ha azt keressük, mi az oka, hogy az emberek olyanok, amilyenek, és azt teszik, amit tesznek, ezzel feltételezzük, hogy cselekedeteiket rájuk ható erők határozzák meg, vagyis

determinálják. Ez nem jelenti azt, hogy mondjunk le a változtatás képességére vonatkozó szabadságjogunkról. Ám, ha képesek leszünk a változtatásra, akkor megvizsgálható, hogy ennek milyen ok-okozati összefüggései vannak, vagyis mi determinálta ezt az esélyünket. A társadalomtudósok két magyarázat-modellt használnak, mikor az emberi viselkedés okaival birkóznak: - idiografikus modell (a valamely adott tevékenység mögött rejlő nagyon sok, feltehetően egyedi szempont számbavétele után igyekszünk a megértéshez eljutni). - nomotetikus modell (nem feladata, hogy az adott konkrét esethez vagy cselekményhez vezető összes szempontot kimerítően felsoroljuk. A modellt egyértelműen azzal a céllal dolgozták ki, hogy események, illetve cselekedetek általános osztályainak legfontosabb magyarázó tényezőit felderíthessük a segítségével. Szükségképpen valószínűségi alapról közelít az oksághoz). Az oksági kapcsolat kritériumai

(Paul Lazarsfeld):  Két változó közötti oksági kapcsolat igényli, hogy az ok időben előzze meg az okozatot.  A két változó között korreláció (tapasztalati együtt járás) legyen.  A két változó közötti korrelációt ne lehessen egy harmadik változó hatásával megmagyarázni, mert az így mindkettőjük oka volna. Bármely kapcsolat, mely eleget tesz mindhárom kritériumnak, oksági, és nincs további kritérium, amelynek ehhez meg kell felelni. A valószínűségi modellben különbséget kell tenni az elégséges és a szükséges ok között. - Szükséges ok: olyan feltételt jelent, amelynek az okozat bekövetkeztéhez jelen kell lennie (a diplomához nem elég az előadásokra bejárni, hanem a megfelelő tárgyakat kell felvenni, és azokból le is kell vizsgázni). 8 - Elégséges ok: olyan feltételt jelent, mely, ha bekövetkezik, szinte bizonyossá teszi a szóban forgó okozatot (ha kihagyunk minden vizsgát, az elégséges ok a

bukáshoz). A változók közötti korreláció szinte sohasem tökéletes. Azt, hogy milyen összefüggési szinten fogadjuk el a hipotézist, a korrelációs együtthatók mértéke, szignifikanciája (jelentősége) dönti el. Nincs kapcsolat két változó között, ha az együttható értéke 0 vagy ahhoz közeli érték. A teljes korrelációt jelző együttható értéke: 1 vagy – 1 A – 1 a tökéletes inverz kapcsolatot jelzi. A tudományban az oksági viszony megállapításának egyik kulcsfontosságú eleme az ok és az okozat empirikus együtt járása. Nagyon is gyakori azonban, hogy a változók mérésének folyamatát és a változók közötti összefüggés megállapítását két külön dolognak tekintik. A tudományos módszer a hagyományos nézetek szerint egymásra épül: I. Elméletalkotás: A természeti vagy társadalmi világ valamely őt érdeklő aspektusával szembekerülve a tudós egy ezt leíró, elvont, deduktív elméletet alkot. Ez nagyrészt

logikai feladat II. Elméleti hipotézisek levezetése: A kutató a téma teljes elmélete alapján az elméletet alkotó különféle fogalmakkal kapcsolatos hipotéziseket vezet le. III. Fogalmak operacionalizálása: Az elméleti fogalmakat tükröző empirikus mutatók meghatározása, melyeknek precízeknek és pontosan meghatározottaknak kell lenniük. Az operacionalizálás hatására lesz empirikus hipotézis az elméletiből. IV. Empirikus adatok gyűjtése: Az elméleti fogalmak operacionalizálására támaszkodva a kutató az empirikus mutatókhoz kapcsolódó adatokat gyűjt. V. A hipotézisek empirikus ellenőrzése: Miután együtt vannak az adatok, az utolsó lépés a hipotézis statisztikai próbája. Az empirikus hipotézis elfogadása, illetve elutasítása szolgál aztán az elméleti hipotézis elfogadásának, illetve elutasításának alapjául. Kutatási terv A tudomány olyan vállalkozás, amelynek a „felfedezés” a célja. Minden kutatás egy kutatási

problémából indul ki. A probléma felvetése nem csupán információhiányból, hanem a megértés hiányából is eredhet. A kutatási tervnek az a célja, hogy megtervezzük a tudományos vizsgálatot – stratégiát készítünk valaminek a megismerésére. Egyrészt pontosan meg kell határoznunk, hogy mi az, amit tudni akarunk, másrészt meg kell adnunk a megismerési folyamat optimális módját. A tudományos kutatás végül is abból áll, hogy vizsgálatokat végzünk és értelmezzük azt, amit megfigyeltünk. Kutatási célok: • A felderítő vizsgálat célja, hogy megállapítsa, van-e értelme egy nagyobb, átfogó vizsgálatnak, egyben segítse a későbbi, alaposabb vizsgálatban alkalmazandó eljárások kidolgozását. 9 • • A leíró jellegű kutatás arra a kérdésre keresi a választ, hogy „mi történik?”, célja az események és helyzetek pontos leírása. (pl: népszámlálás) A problémamegoldó (magyarázó) kutatás az események

felszíne helyett arra irányul, hogy kiderítse, „miért történnek az események úgy, ahogyan történnek?”. Az egyik típusú kutatás könnyen vezethet egy másikhoz is, mivel előre nem látható problémákat tár fel. A vizsgálat alapegységei: A vizsgálat alapegységei azok az egységek, illetve dolgok, melyeket megvizsgálunk és leírunk annak érdekében, hogy megkapjuk az összes ilyen egység leírását, és hogy meg tudjuk magyarázni a köztük lévő eltéréseket.  Egyén, mint elemzési egység: pl.: diákok, szülők, lakosok, szakmunkások, betegek stb  Csoportok: pl.: családok, házaspárok, baráti társaságok, munkahelyi klikkek, lakótelepiek, utcai bandák stb.  Szervezetek: pl.: cégek, iskolák, áruházak, egyházak, önkormányzatok stb  Társadalmi produktumok: emberalkotta dolgok, pl.: könyvek, gépkocsik, épületek, tudományos felfedezések, viccek, dalok stb. A vizsgálati alapegységeknek ebbe a csoportjába tartoznak a

társas interakciók, pl.: házasságok, válások, barát-választások, közúti balesetek stb. Vannak a fent említetteken kívül is még lehetséges vizsgálati alapegységek, pl.: Rosenberg egyéni, csoport-, szervezeti, intézményi, térbeli, kulturális és társadalmi elemzésről tesz említést. Minden vizsgálatban nagyon fontos, hogy egyértelműen határozzuk meg a vizsgálat alapegységeit. Tipikus hiba, hogy az egyik vizsgálati alapegységről szóló információk alapján egy másikról fogalmaz meg megállapításokat a kutató (pl. a szavazó körzetek voltak a vizsgálat alapegységei, ezek alapján a szavazókról akarunk valamit állítani). - - Ökológiai téveszme: azt a veszélyt jelenti, ha az egyes emberekre, mint vizsgálati alapegységekre nézve fogalmazunk meg állításokat csoportokon vagy más aggregátumokon (elemek halmazán) vizsgálatok alapján. Redukcionizmus: azoknak a fogalom- és változó-fajtáknak a köre, melyek az emberi

viselkedések legtöbbje magyarázatánál okként szóba jöhetnek, túlzottan szűkre szabjuk. (pl: közgazdasági redukcionizmus, pszichológiai redukcionizmus stb.) A redukcionizmus minden fajtája úgy jellemezhető, hogy egyes vizsgálati alapegységeknek, illetve változóknak a kutató a többinél fontosabb, kitüntetett szerepet tulajdonít. Fókuszpontok: amelyek alapján vizsgálhatjuk az alapegységeket. • Jellemzők: személyek esetében: nem, kor, fizikai állapot, családi állapot stb. csoportok és szervezetek esetében: méretük, helyük, szerkezetük stb., társas interakcióknál: hol, mikor történt, milyenek a bennük résztvevők stb. • Orientációk: ha vizsgálati alapegységeink attitűdök, hiedelmek, előítéletek. Az orientációk nem mások, mint általános tendenciák, hajlamok, rokonszenvek. • Cselekvések: sokszor a társadalmi cselekvés áll a kutatás fókuszában. Közvetlen vizsgálat vagy másoktól szerzett értesülés útján

informálódhatunk olyan egyéni cselekvésekről, mint szavazás, befektetés stb.; tudakozódhatunk közvetlenül a résztvevőktől, vagy értesülésünk eredhet más forrásból. 10 Idődimenzió: az időnek egy kutatás tervében és végrehajtásában számos szerepe van. Vizsgálatainkat végezhetjük többé-kevésbé egy időben vagy szándékosan kiterjeszthetjük egy hosszabb időszakra. a) Keresztmetszeti vizsgálatok: sok kutatás abból áll, hogy egy jelenségről adott időben egy keresztmetszeti képet csinálnak és e metszet gondos elemzése útján tanulmányozzák magát a jelenséget. A felderítő és leíró kutatások gyakran keresztmetszetiek. A magyarázó vizsgálatok között is sok a keresztmetszeti Ha magyarázó vizsgálatunk keresztmetszeti, ebből egy probléma adódik; ok-okozati folyamatok megértésére törekszünk, melyek az időben zajlanak – következtetéseik alapjául azonban egyetlen alkalommal végzett vizsgálat szolgál. b)

Longitudinális vizsgálatok: más kutatási tervek szerint a vizsgálatok hosszabb időn át folyatatódnak – ezeket longitudinális vizsgálatoknak nevezzük. A longitudinális vizsgálatok három fajtája: - trend-vizsgálatok (valamely általános populáción belül végbemenő változásokkal foglalkoznak). - kohorsz-vizsgálatok (közelebbről meghatározott részpopulációk – kohorszok – időbeli változását vizsgálják. Pl: korcsoport) - panel-vizsgálatok (hasonlítanak a trend- és a kohorsz-vizsgálatokhoz, de itt minden alkalommal ugyanazokat az embereket vizsgálják). A kutatási terv kidolgozása:  A kutatási folyamat első lépése az adott terület hozzáférhető kutatási eredményeinek áttekintése, ami segít megfogalmazni a leendő kutatás kérdéseit és módszereit.  A kutatási probléma pontos körülhatárolása, a kutató hipotézisének megfogalmazása.  A vizsgálat megtervezése: - a vizsgálat alanyainak meghatározása, -

adatgyűjtési módszerek megtervezése, pl.: kérdőív, interjú, megfigyelés, dokumentumelemzés, - határidők kijelölése, - költségvetés készítése, - elemzési eljárások meghatározása.  A kutatás elvégzése, adatgyűjtés, az információk rögzítése.  Az eredmények értelmezése: adatfeldolgozás, rendszerezés, az adatok közötti kapcsolatok vizsgálata, következtetések levonása.  A kutatási eredmények közlése, prezentáció. A megválaszolatlan kérdések felvetése, további kutatási irányok kijelölése. Bár a kutatási terv a vizsgálat kezdetekor készül, mégis a kutatás minden későbbi lépését magába foglalja.  Az alábbi diagram tetején az érdeklődés, elképzelések, elméletek: a kutatás lehetséges kiindulási pontjai szerepelnek. A betűk (A, B, X, Y stb) változókat, illetve fogalmakat jelölnek (pl.: előítélet, elidegenedés) E feltételezett kiindulások között gyakori az ide-oda mozgás. A kezdeti

érdeklődés nyomán megfogalmazódik egy elgondolás, azt egy nagyobb elméletbe illesztjük, és az elméletből újabb elgondolások és újabb érdeklődések keletkezhetnek. Egy, de akár több kiindulási pontja lehet az empirikus kutatásnak. Akármi legyen a cél, számos döntést kell meghozni – ezt mutatja a diagram további része. 11  Az ábra legfelső része számos lehetséges tevékenységet mutat. Mi is a célja? Ezt még a kutatási tervet megelőzően fontos volna tisztázni. A kutatás céljai általában jól kifejezhetők egy kutatási beszámolóval. Még ha a kutatást záró beszámoló egyáltalán nem hasonlít is majd erre, akkor is megéri a fáradságot: így van mivel összevessük a különböző kutatási terveket, mikor azt vizsgáljuk, melyik volna a megfelelőbb.  A konceptualizálás során a tanulmányozni kívánt összes fogalmat meg kell határozni.  Sokféle kutatási módszer áll a társadalomtudós rendelkezésére. Minden

módszernek megvannak a maga erényei és fogyatékosságai; ezen kívül bizonyos fogalmak jobban vizsgálhatók egy bizonyos módszerrel, mint egy másikkal. A legelső korszakban az interpretatív (értelmező) módszerek és a survey-k (kérdőíves felmérések) körülbelül a cikkek 50-50%-át tették ki. A kísérleti módszerek a teljes időszak során meglehetősen ritkák. (tartalomelemzéssel olvasói levelek elemzése, terepkutatás stb)  A fogalmak meghatározása és a kutatási módszer kijelölése után konkrét mérési technikákat kell kialakítanunk. Az operacionalizálás azokra a konkrét lépésekre, illetve műveletekre vonatkozik, melyeket egy bizonyos fogalom mérésekor végzünk. 12  A fogalmak és a mérési eljárások csiszolgatásán túl arról is dönteni kell, kit vagy mit vizsgáljunk. Azt az (általában emberekből álló) csoportot, melyről a kutatással meg akarunk valamit állapítani, populációnak nevezzük. A minket érdeklő

populáció összes tagját azonban szinte soha sincs lehetőségünk megvizsgálni, gyakorlatilag minden esetben mintát kell közülük vennünk.  Eldöntöttük, mit vizsgáljunk, milyen körben, melyik módszerrel – kezdődhet a vizsgálat: az empirikus adatok gyűjtése.  A választott kutatási módszertől függően sikerül szert tenni egy halom – nem feltétlenül könnyen értelmezhető formában lévő – vizsgálati eredményre. A felméréseknél a „nyers” adatok általában kérdőívek, rajtuk kipipált négyzetek, üres helyekre beírt válaszok stb. A survey-knél szokásos adatfeldolgozás során először kategorizálják (klasszifikálják) – kódolják – a válaszokat, majd minden információt valamilyen számítógép által olvasható alakra hoznak: mágneslemezre, mágnesszalagra, lyukkártyára (adathordozókra) rögzítenek.  Végül úgy kezeljük az adatokat, hogy a kutatás indítóokául szolgált érdeklődésünket,

elgondolásunkat vagy elméletünket igazoló, esetleg cáfoló következtetést tudjunk megfogalmazni. Az elemzések eredményei visszahathatnak a kiinduló érdeklődésre, elgondolásra, elméletre. Ez a hatás a gyakorlatban sokszor egy újabb kutatási ciklus kezdetét jelentheti.  A kutatási folyamat utolsó fázisaként az elvégzett kutatás lehetséges hasznáról és a megfogalmazott következtetésekről lesz szó. Feltehetően mások tudomására akarja majd hozni az eredményeit. Hasznos lehet például írásos beszámolót készíteni és publikálni, de szóbeli közlésekre is sor kerülhet. Végül azt is érdemes meggondolni, hogy későbbi, hasonló témájú kutatásokra nézve adódik-e valami hasznosítható tanulság az ön adatfelvételéből. Milyen hibákra kell a jövőben ügyelni? A kutatási terv elkészítése során tehát számos döntést kell hoznunk: milyen témát vizsgálunk, milyen populáción, milyen kutatási módszerrel és milyen

céllal. A kutatási terv elkészítésének tárgyalásakor azt a folyamatot vizsgáltuk, amelynek során figyelmünket – a konkrét kutatás céljainak megfelelően – leszűkítjük, összpontosítjuk. Egy kutatás tervezését célszerű a következő három dolog felmérésével kezdeni: - érdeklődése - képességei - rendelkezésre álló erőforrások Mindegyikből számos kutatási lehetőség adódik. Tegye fel magának a kérdést, hogy mi érdekli, mit szeretne megérteni. Ha van már néhány kérdés, amire tudni akarja a választ, gondolkozzon azon, milyen ismeretekre volna szüksége ahhoz, hogy válaszolni tudjon. Milyen vizsgálati alapegységektől várható a legmegfelelőbb információ? Valószínű, hogy ez a kérdés a gondolataiban nem választható el a kutatás témájától. Kérdés azután, hogy a vizsgálati alapegységek mely szempontjaitól, megközelítési módjaitól várhat a kutatási kérdésére választ adó ismereteket? Ha már van némi

elképzelése arról, hogy milyen információkra lesz a válaszhoz szüksége, tegye fel a kérdést, hogyan juthat hozzá ezekhez az információkhoz? Ha ezekre a kérdésekre válaszol, akkor már valójában a kutatási tervet készíti. Ne veszítse azonban szem elől a képességeit és az erőforrásait. 13 Ha már nagyjából látja, mit és hogyan akar vizsgálni, gondosan tanulmányozza át folyóiratokban és könyvekben a korábbi kutatásokat, hogy lássa, hogyan „fogták meg” a kérdést más kutatók és mit sikerült megtudniuk. Az irodalmat átnézve talán módosít a kutatási terven: úgy dönt, hogy átveszi egy korábbi kutató módszerét, vagy éppen megismétel egy korábbi vizsgálatot. Amikor valamely állítást többféle módszerrel is ellenőriznek, azt az eljárást gyakran háromszögelésnek nevezik, mely értékes kutatási stratégia. A lehetséges világok legjobbikában olyan kutatás a kívánatos, amely során több módszerrel is

megvizsgáljuk ugyanazt a témát. A jól átgondolt kutatási terv biztosítéka az eredményes kutatásnak, de nem szabad dogmatikusan kezelni. Ha hozzáfog egy kutatáshoz, akárhogy is, sor kerülhet arra, hogy kutatási javaslatot kell írnia arról, mit tervez elvégezni és miképpen. Kutatási tervezet alkotóelemei: 1. Probléma, cél: - Pontosan mi az, amit vizsgálni akar? - Miért érdemes megvizsgálni? - Gyakorlati fontossága van-e az ajánlott vizsgálatnak? - Gyarapítja-e a dolgokról való tudásunkat, pl. hozzájárul-e társadalomelméletek megalkotásához? 2. Irodalmi áttekintés: - Mit mondtak a témáról mások? - Milyen elméletek foglalkoznak vele, mit mondanak róla? - Milyen kutatásokat folytattak? - Az eredmények egybehangzók vagy ellentmondásosak? - Vannak-e az elérhető kutatásoknak olyan fogyatékosságai, melyeket orvosolni tudna? 3. Vizsgálat alanyai: - Kiknek vagy miknek a vizsgálatával akar adatot gyűjteni? - Általános, elméleti és

konkrét szempontból is határozza meg a vizsgálat tárgyait, azonosítsa, ki elérhető az alappopulációból és hogy hogyan éri el őket. - Megfelelő lesz-e a mintavétel? - Ha igen, hogyan végzi el? - Ha előfordulhat, hogy a kutatásának következményei lehetnek a megvizsgáltakra, hogyan biztosítja a káros következmények elkerülését? 4. Mérés: - Melyek a kutatás legfontosabb változói? - Hogyan definiálja és hogyan méri őket? - Korábbi hasonló témájú kutatások definícióinak és mérési módszereinek megismétlései-e az ön által alkalmazott definíciók és a mérési módszerek vagy különböznek azoktól? - Ha már van saját vagy másoktól átvett kész mérőeszköze (pl. kérdőív), helyén való lehet ennek egy másolatát függelékként a javaslathoz csatolni. 5. Adatgyűjtési módszerek: - Hogyan zajlik a tényleges adatgyűjtés? - Kísérletet vagy felmérést végez-e? - Adatfelvételt folytat-e, vagy mások által készített

statisztikák másodelemzésére összpontosít? 6. Elemzés: - Valamelyest utaljon a tervezett elemzési eljárásra Ha gondol konkrét elemzési technikákra – lépésenkénti regresszióra, faktorelemzésre stb. -, ezt 14 közölheti. Ennél fontosabb az elemzés céljának és logikájának részletes kifejtése. - Precíz leírásra törekszik? - Meg akarja magyarázni, miért vannak a dolgok úgy, ahogyan vannak? - Valamely sajátosságban mutatkozó változékonyságnak akarja okát adni? - Melyek az elemzésnél szóba jöhető magyarázó változók, és honnan fogja ellenőrizni, hogy helyesen magyarázta-e meg a változékonyságot? 7. Határidők: - Helyénvaló a különböző kutatási fázisok határidőit megadni, ha nem is a javaslatban, legalább saját magunk számára. Ha nem készítjük el az egyes kutatási fázisok menetrendjét, a végén bajba kerülhetünk. 8. Költségvetés: - Ha a kutatás költségeire valakitől pénzt kér, költségvetést kell

készítenie, amiből kiderül, mire megy a pénz. Nagy, drága kutatások költségvetésében ilyen kategóriákat találunk, mint személyi kiadások, eszközök, készletek, és egyéb költségek – pl. telefon és posta Még olyan szerényebb kutatásnál is, amit az ember maga finanszíroz, érdemes egy kis időt rászánni, hogy végiggondoljuk, milyen kiadásaink lesznek: irodai felszerelések, fénymásolás, számítógépes lemezek, telefonok, közlekedés, stb. Konceptualizálás és mérés: Vizsgálati alapelv: mindent, ami létezik, meg is lehet mérni. A fogalmak mérhetővé tétele a konceptualizálási folyamat. Ennek végeredményeként mutatókat (indikátorokat) határozunk meg, amelyek révén fogjuk kimutatni a vizsgált fogalom meglétét vagy hiányát. Ha számos különböző mutató mind ugyanazt a fogalmat reprezentálja, akkor ezek ugyanúgy viselkednek, ahogy a fogalom viselkedne, ha meg tudnánk figyelni. Ennek alapján a mutatók egymással

felcserélhetők, ha a vizsgálat ezt igényli. (Paul Lazarsfeld – mutatók felcserélhetősége) Ha bizonyos indikátorok esetében nem egyezik a véleményünk, megoldás lehet, ha mindet megvizsgáljuk. A mutatók felcserélhetősége azt jelenti, hogy ha számos különböző mutató valamilyen fokon ugyanazt a fogalmat reprezentálja, akkor mind ugyanúgy viselkednek, ahogy a fogalom viselkedne, ha valóságos volna és meg tudnánk figyelni. Amikor az „előítélet” szót kimondom, ezzel aktiválok a fejében egy gondolati képet – valamint a magaméban is. Olyan ez, mintha mindkettőnk fejében volna egy-egy katalógus fiók, abban egymás mögött több ezer cédula és minden cédula jobb felső sarkába oda volna írva, hogy miről szól. Volna a fiókjában egy cédula, amire „előítélet” volna írva és az enyémben is egy. Az ön céduláján rajta volna minden, amit hallott az előítéletről és minden, ön által megfigyelt olyan dolog, ami az

előítélet példájának tűnt. Az enyémen ehhez hasonlóan: amit nekem mondtak az előítéletről, továbbá az általam megfigyelt, az „előítélet” példájának látszó dolgok. Van egy szakkifejezés ezekre a gondolati képekre, ezekre a képzeletbeli fiókokban lévő cédulákra: a képzet (conception). Minden cédula egy-egy elképzelés, egy képzet. Ezeket a gondolati képeket nem tudjuk egymásnak közvetlenül közölni. Sehogyan sem tudom önnek megmutatni, mi van az enyémre írva. Ezért, ha az elképzeléseinkről vagy a velük kapcsolatosan megfigyelt dolgokról akarunk beszélgetni, a jobb felső sarokba írt kifejezéseket (term) használjuk. 15 Csak olyan mértékben tudunk sikeresen kommunikálni, amilyen mértékben megegyeznek a hasonnevű gondolati céduláinkon olvasható feljegyzések. A köztük lévő egyezések a mindkettőnket magába foglaló társadalom megegyezéseit – konvencióit – reprezentálják. Mindkettőnknek körülbelül

ugyanazt mondták, amikor valamely kifejezéssel először találkoztunk. A szótárak a kifejezések társadalmilag egyezményes jelentéseit fogalmazzák meg. Gondolati képeinket tehát mindannyian ezekhez az egyezményes jelentésekhez igazítva igyekszünk kialakítani, de mivel élményeink és megfigyeléseink különböznek, nincs két ember, akiknek a katalógus rendszerében akár csak egy cédulán is pontosan egyforma bejegyzések volnának. Katalóguscéduláján a bejegyzések csoportokra és alcsoportokra oszlanak, és talán stratégia is többféle létezik a csoportosításra. A szakkifejezés ezekre a csoportosításokra a dimenzió: valamely fogalom meghatározott nézőpontja, aspektusa, felülete. A tudósok által mért dolgok három osztályát különíti el ebben az összefüggésben Abraham Kaplan. I. Közvetlenül megfigyelhetők azok a dolgok, amiket egyszerűen és direkt módon megfigyelhetünk (pl.: egy alma színe, pipa egy kérdőívben) II. A

közvetetten megfigyelhetőkhöz kifinomultabb, összetettebb vagy indirekt megfigyelések szükségesek (pl.: jegyzőkönyvek) III. A konstrukciók megfigyelésen alapuló elméleti származékok, melyek azonban maguk nem megfigyelhetők sem közvetlenül, sem közvetve. (pl: IQ) Fogalom (concept): az elképzelések családja, konstrukció. (Kaplan) A hétköznapi kommunikáció a kifejezések használatát illető hozzávetőleges és általános megegyezések rendszerében zajlik. Az emberek általában nem értik pontosan, amit közölni akarunk, de nagyvonalakban felfogják. A tudomány ennél a zavaros megközelítésnél többre tör, ennyi pontatlanság közepette képtelen lenne dolgozni. A fogalmak az egymással kapcsolatosnak látszó megfigyeléseket és tapasztalatokat összegző gondolati képekből (képzetekből) erednek. A megfigyelések és a tapasztalatok valóságosak, a fogalmak azonban pusztán elméleti konstrukciók. A fogalmakhoz kapcsolt kifejezések pedig a

katalogizálás és a közlés célját szolgáló eszközök. Amikor nem valós dolgokat valósnak tekintünk, annak reifikáció a neve; a fogalmak reifikációja nagyon gyakori a hétköznapi életben. 16 Társadalomkutatások tervezése és végzése során meg kell szüntetni a valóság és a fogalmak körüli zűrzavart. A logikával foglalkozók és más szakemberek szerint hasznos, ha ebből a célból különbséget teszünk háromféle definíció között: ♦ valós (real) – a kifejezés reifikációja (Carl G. Hempel) ♦ névleges (nominal) – amit a kifejezésnek tulajdonítunk ♦ műveleti (operational) – a fogalom mérését pontról pontra elmagyarázó definíció 17 A Srole-skála – egy sor kérdőív-itemmel vizsgált anómia - (Leo Srole) a megjelenését követő évtizedekben a kutatások fontos építőkövévé vált a társadalomtudósok számára. Ha a konceptualizálás és az operacionalizálás folyamata befejezetlen marad, abból nem

szükségképpen származik anarchia és káosz. Rend jön létre Ennek a rendnek több eleme van: - Bár definiálhatnánk tetszésünk szerint az anómiát, az ember valószínűleg mégis a többiek gondolati képétől nem túl távoli meghatározást választ. Aki túl messzire rugaszkodik, arról az emberek esetleg tudomást sem vennének. - Ha egy fogalom bizonyos konceptualizálását és operacionalizálását a kutatók használhatónak találják, akkor valószínűleg átveszik, s így kialakulnak a fogalmak szabványos meghatározásai. (Srole-skálán kívüli pl.: IQ tesztek) Két előnye van az ilyen elfogadott mérőeszközök használatának: alaposan kipróbált és ellenőrzött voltuk, valamint, hogy az azonos mércét használó kutatások összehasonlíthatók. Leírás és magyarázat két általános kutatási cél. A köztük lévő különbségnek fontos következményei vannak a definíciós és a mérési folyamatra. Tisztán kell látnunk a

meghatározások jelentőségét a leíró vizsgálatokban. Meghatározásunk azon múlik, hogy egy másik szó jelentését hogyan határozzuk meg. Egy leíró kutatás eredményei közvetlenül függenek attól, hogy az egyes kérdésekben hogyan döntünk. A magyarázó kutatásoknál – sajátos módon – sokkal kevesebb bajunk van a meghatározásokkal. A gyakorlatban a magyarázó kutatások ritkán hoznak annyira egyértelmű eredményeket. Az emberi társas életben vannak egymással egybevágó összefüggés-minták, az ilyenek pedig egymással egybevágó kutatási eredményekre vezetnek. Amit azonban fontos itt megjegyeznünk, a leíró kutatásoknál nem lép fel ilyenféle egybevágóság. A meghatározás módosítása szinte minden esetben eltérő leíró következtetéshez vezet. A mérés minősége: Méréseink különbözhetnek precizitásuk (precision) szerint – azaz mennyire finom különbséget teszünk a változót alkotó attribútumok között.

Általában a precízebb mérések jobbak a kevésbé precízeknél. A precízség azonban nem mindig szükséges, illetve kívánatos A fogalmak operacionalizálásakor számításba kell venni azt is, milyen fokú precizitásra van szükségünk. Ha ez nem egyértelmű, inkább legyünk a szükségesnél precízebbek Precizitás és pontosság nyilvánvalóan a mérés fontos jellemzői. Ennél nagyobb figyelmet szentelnek két további technikai szempontnak a társadalomkutatók, amikor mérőeszközöket készítenek, illetve értékelnek:  Megbízhatóság (reliability): ha többszörös mérés ugyanazt az eredményt mutatja (kicsi a szórás a mérések eredményei között). 18 Torzítás (bias) a megbízhatóság nem garantálja a hibátlanságot. - Mérés-újramérés módszer (test-retest) - néha megfelelő eredménnyel szolgál, ha ugyanazt a mérést többször végezzük el. - Felezéses módszer (split-half) – pl.: 10 kérdést véletlenszerűen (random

módon) kétszer ötre osztanánk. - Elfogadott mérőeszközök alkalmazása – egy mérőeszköz sűrűn használt volta önmagában nem biztosíték a megbízhatóságra. - Kutatási segéderők megbízhatósága (research worker reliability)  Érvényesség (validity): egy empirikus mérés mennyire felel meg a szóban forgó fogalom valódi jelentésének. Érvényesség ránézésre (face validity): egy empirikus mérce vagy passzol az illető fogalom elterjedt jelentéséhez és a róla bennünk élő gondolati képhez vagy nem. Érvényesség három fajtája (Edward Carmines, Richard Zeller): - kritérium, előrejelzés szerinti (valamely külső kritérium alapján) - tartalom szerinti (milyen mértékben fogja át a mérőeszköz a fogalom jelentéstartományát) - konstrukció szerinti (az elméleti összefüggés-rendszeren belül a mérőeszköznek mi a kapcsolata a többi változóval) Célba lövési hasonlattal: az a vizsgálat érvényes és megbízható, amelyben

a többszörös mérés eredményei kis szórással a vizsgálat fókuszába helyezett fogalom körül helyezkednek el. A megbízhatóság és az érvényesség igénye között gyakran bizonyos feszültség tapasztalható. Gyakran mintha fordított arányosság volna köztük. Az igazán érdekes fogalmaknak rengeteg finom árnyalatuk van, de hogy pontosan mit értünk rajtuk, azt nehezen tudjuk megmondani. Szokás az ilyen fogalmak jelentésgazdagságáról beszélni. A tudománynak azonban, hogy megbízhatóan mérhessen, szabatosnak kell lennie. Ezért nagyon gyakran úgy látszik, hogy a megbízható mérésekhez szükséges műveleti meghatározások megfogalmazásából kimarad a fogalmaknak ez a jelentésgazdagsága. Ez a társadalom kutatója előtt álló örök és megkerülhetetlen dilemma. Azokat a fogalmakat, amelyek méréséről különböznek a vélemények, mérje többféle módon. Ha egy fogalomnak több dimenziója van, mérje mindegyiket. A fogalomnak nincs más

jelentése, mint amit mi tulajdonítunk neki. Hogy milyen jelentést tulajdonítsunk egy bizonyos fogalomnak, arra egyetlen kritérium van: a használhatóság. Mérjen úgy, hogy könnyebb legyen a körülöttünk lévő világot megérteni. Operacionalizálás: 19 Azoknak a kutatási eljárásoknak, műveleteknek a kidolgozása, melyek segítségével a fogalmakat ténylegesen vizsgálhatjuk a valóságban. Az operacionalizálás során el kell döntenünk a mérés terjedelmét, pl. az attitűd mérésnél a semleges (O) ponttól jobbra és balra egyaránt szükséges a mérési skála (valamivel kapcsolatos attitűdök a teljes pártolástól a semlegességen keresztül a teljes elutasításig terjedhetnek). Az operacionalizálás folyamatában határozzuk meg a változókat és az őket alkotó attribútumokat. Minden változónak rendelkeznie kell két fontos tulajdonsággal: • Az őt alkotó attribútumok felsorolása legyen teljes, vagyis minden vizsgálati alapegységet

tudjunk a változó valamelyik attribútum-csoportjába besorolni. • A változót alkotó attribútumoknak egymást kizáróknak kell lenniük, vagyis minden vizsgálati alapegységet be kell tudnunk sorolni egy (csakis egy) attribútum csoportjába. Az attribútumok mérhetősége szerint az alábbi négy mérhetőségi szintbe (skálába) soroljuk a változókat: • Nominális (névleges) változók: az attribútumok csak megkülönböztető nevet adnak a tulajdonságoknak, pl.: a nem változót a férfi és nő attribútumok alkotják példa: Ordinális (rendezési) változók: amelyek attribútumait ésszerűen rangsorolni tudjuk, pl.: a vallásosság változó rangsorolható attribútumai, hogy mennyire fontos az Önnek: legfontosabb, nagyon fontos, fontos, nem fontos. példa: Mennyire fontos az Ön számára a vallás? • • Intervallum változók: amelyek attribútumai között van értelme távolságról beszélni, pl.: IQ tesztek eredményeit rögzítő skála példa:

Arányskála színtű változók: amelyek attribútumaira az összes fenti strukturális jegy érvényes, ezenfelül valódi nullapontjuk is van, pl.: életkor, jövedelemszint, hányszor házasodott változók attribútumai. példa: jövedelem • 20 Vannak olyan elemzési módszerek, melyek alkalmazásához az kell, hogy a változók elérjenek egy minimális mérési szintet. Amennyiben a vizsgálandó változók egy adott mérési szintre korlátozódnak – pl.: csak ordinálisak -, ennek megfelelően kell az elemző eljárásokat is megválasztanunk. Fel kell készülnünk, hogy a változóink mérési szintjének megfelelő kutatási következtetéseket tudjunk levonni. Ugyanaz a változó azonban nemcsak egyféle mérési szinten kezelhető. Legmagasabb szintűek az arány-változók, azután az intervallum, az ordinális, majd a nominális szint következik. Egy adott mérési szintű változó alacsonyabb szintűként is kezelhető (életkor – arányváltozó). Azt

tehát, hogy az egyes változóknak milyen mérési szintet választunk, a tervezett elemzési eljárásnak kell meghatároznia, bár egyes változók természetüknél fogva nem lehetnek bizonyos mérési szintnél magasabbak. Ha egy változót többféle módon, többféle mérési szinten kívánunk használni, akkor figyeljünk oda, hogy a kutatási tervünk a megkívánt legmagasabb mérési szintet nyújtsa. Nem feltétlenül kell azonban minden változót a legmagasabb mérési szintjén mérni. Tanácsos azonban a lehető legmagasabb mérési szintet alkalmazni, ha nem teljesen egyértelműek a kutatási célok. Arányskálán mért változót ordinálisra lehet redukálni, ordinálisan mért változót azonban nem lehet arányváltozóvá transzformálni. Alacsony szintű változót tehát nem lehet magasabb szintre transzformálni. Ez tehát egy „egyirányú utca” Kérdőív szerkesztés operacionalizálási feladatai: Változók operacionalizálásának gyakori módja

az, hogy valakitől megkérdezzük azokat az adatokat, amelyek elemzés és értelmezés céljából szükségesek. A kérdéseket felteheti kérdezőbiztos (kérdezőbiztosos kérdőív), vagy megkaphatja a kérdőívet a válaszoló is, hogy maga töltse ki (önkitöltős- vagy postai-kérdőívek). A kérdőívben a kérdő és kijelentő forma egyaránt használható. A kérdések lehetnek: - nyitott kérdések, amelyekre a kérdezettnek saját szavaival kell válaszolni - zárt kérdések, amikor a megadott válaszlehetőségek közül kell választani A kérdőívek kérdései – itemei – legyenek világosak, egyértelműek. Kerüljük a tagadó, sugalmazó vagy „duplacsövű” kérdéseket. Mintavétel: A társadalomtudományi mintavétel létrejötte elválaszthatatlan a politikai közvéleménykutatásoktól. Ez kétségtelenül onnan ered, hogy a politikai közvélemény-kutatás során a társadalomkutató kénytelen a becslése pontosságának problémájával igen

határozottan szembenézni. A választás napján ugyanis kiderül, mennyire végzett a kutató jó munkát - Digest hírmagazin - George Gallup – arányos mintavétel A kutatásba bevont alapegységeket a mintavétel során válogatjuk ki. A mintavétellel kapcsolatos fogalmak: • Elem: az az egység, melyről az információkat gyűjtjük, és amely az elemzés alapjául szolgál (pl.: emberek, családok, klubok, cégek) 21 • Mintavételi egység (mintaelem): az az elemkészlet, melyet a mintavétel valamely fázisánál, mint választhatót, tekintetbe veszünk. - elsődleges mintavételi egységek - másodlagos mintavételi egységek - végső mintavételi egységek • Mintavételi keret: az a lista, melyből a mintát összeválogatjuk. • Populáció (alapsokaság): a vizsgálati elemek elméleti összessége (pl.: amerikaiak) • Vizsgálati populáció: azon elemek összessége, melyek közül ténylegesen választjuk a mintát. • Megfigyelési egység: az elemek

olyan összessége, melyekről információkat gyűjtünk. Konkrét vizsgálatokban többnyire ezek az adatelemzési elemek is. • Változó: egymást kölcsönösen kizáró attribútumok halmaza (nem, kor, foglalkozás stb.) Minden változónak többféle értéke van; egy olyan attribútum, mely a populáció minden elemére ugyanaz, inkább a populációt jellemző állandó (konstans), mintsem valamely változó egyik értéke. • Paraméter: egy változó összefoglaló jellemzője (pl.: egy település összes családjának átlagjövedelme). • Statisztika: egy változó valamely összefoglaló jellemzője a mintában. • Mintavételi hiba: alapelemei a megbízhatósági szint (mintastatisztika pontossága) és a megbízhatósági tartomány (konfidencia intervallum). A mintavételi hibára vonatkozó becslések alapeleme a megbízhatósági szint és a konfidenciaintervallum. Mintastatisztikánk pontosságát úgy határozzuk meg, hogy megállapítjuk, mennyire

valószínű, hogy a statisztika a paraméter körüli, előre megadott sugarú intervallumba essék, ez a valószínűség a megbízhatósági szint. A mintavételi módszereknek két csoportja létezik attól függően, hogy a mintavétel véletlen (random) vagy nem véletlen, tehát kívülről befolyásolt módon történik. Ha a kutatás témája jól meghatározható, a releváns változók könnyen számszerűsíthetők, akkor általában a véletlen mintavételek szolgáltatnak használhatóbb információkat. Viszont ha a probléma nem teljesen világos, ha a szituáció inkább minőségi jellemzőkkel írható le, akkor szükséges, hogy a vizsgálatot végző a saját tapasztalataira, intuícióira is támaszkodjon a minta kiválasztásánál. (Egy általános szervezetátvilágítás során nagyon sok szubjektív módon értelmezhető szempontot lehet figyelembe venni, amikor összeállítjuk azoknak a listáját, akikkel fontosnak tartjuk, hogy interjút készítsünk,

pl. szervezeti egységek, szakmák-, érdekcsoportok képviselői, a „jövő emberei” stb.) A mintakiválasztás döntések sorozatát jelenti többek között arról, hogy mely helyszíneket vizsgáljuk meg, a szóba jöhető érintettek közül kiket figyelünk meg vagy interjúvolunk meg, milyen jelenségeket, folyamatokat tanulmányozunk részletesen, és mindezt milyen időpontokban tesszük. Nem véletlen kiválasztási módszerek: Véletlen kiválasztási módszerek: - kvóta szerinti (arányos)-, - koncentrált (szakértői)- és - önkényes (a populációból elérhető) kiválasztás. - egyszerű véletlen-, - rétegzett- és - lépcsőzetes kiválasztás. 22 Valószínűségi mintavétel A mintavétel célja, hogy egy bizonyos populációból úgy válasszunk elemeket, hogy azok jól jellemezzék a populáció paramétereit. A valószínűségi mintavétel a véletlenszerű kiválasztáson alapul. Ebben minden elemnek egyforma a kiválasztási esélye, pl.: fej

vagy írás alapon A véletlen kiválasztással válik alkalmazhatóvá a valószínűség számítás elmélete, amely a populációs paraméterek és a hiba becslését teszi lehetővé. Ez kiküszöböli a kutatói elfogultságból fakadó „részrehajló” kiválasztás hibáját is. Az alábbi ábra egy heterogén sokaság leegyszerűsített illusztrációja: e kis populáció 100 tagja között nemük és „fajtájuk” (nemzetiségi hovatartozásuk) szerint vannak eltérések. Egy mintából akkor vonhatunk le használható következtetéseket a teljes sokaságra vonatkozóan, ha a mintának lényegében ugyanolyan az összetétele, mint az alapsokaságnak. Amikor torzításról beszélünk a mintavétellel kapcsolatban, ez pusztán annyit jelent, hogy az összeválogatott elemek nem jellemezőek arra a nagyobb sokaságra, melyből kiválasztottuk őket; nem jól képviselik ezt a sokaságot. Ez a fajta torzítás lényegében elkerülhetetlen, ha az embereket csak úgy

érzésre válogatjuk össze. A telefonhívásos közvélemény-kutatásokat sem tekinthetjük a lakosság jó reprezentációjának. (Philip J Perinelli – telefonos közvéleménykutatás) Bár a reprezentativitás szónak nincs precíz, tudományos meghatározása, a köztudatban elterjedt jelentése folytán mégis hasznos fogalom a mintavétel tárgyalásában. 23 Egy minta akkor reprezentatív arra az alapsokaságra nézve, melyből vették, ha összesített jellemzői jól közelítik a sokaság ugyanezen összesített jellemzőit. Nem szükséges, hogy a minta minden tekintetben reprezentatív legyen; a reprezentativitás a kutatás érdekei szempontjából lényeges jellemzőkre korlátozódik, bár előfordul, hogy nem tudjuk, melyek jelentősek. A valószínűségi mintavétel egyik alaptörvénye szerint: Ha egy sokaság minden egyedének egyforma az esélye, hogy egy mintába bekerüljön, akkor ez a minta erre a sokaságra nézve reprezentatív lesz. (A minta

elemszáma pedig a reprezentativitás fokára hat) Gyakran EPSEM mintáknak nevezik az ilyen tulajdonságú mintákat, erre épül a valószínűségi mintavétel. A véletlen kiválasztási módszerek véletlenszám-táblázatok, illetve számítógép-programok használatának kétféle oka van: - Ez a módszer mintegy gátat szab a kutató tudatos vagy akaratlan részrehajlásának. - Alkalmazhatóvá válik a valószínűség számítás elmélete, amely a populációs paraméterek és a hiba becslését teszi lehetővé. Példa: mintaeloszlás tíz esetre. Van egy csoportban tíz ember, a zsebükben valamennyi pénz. A feladat azt meghatározni, hogy átlagosan mennyi pénz van egy embernél; pontosabban mennyi a dollárösszegek számtani közepe (mean). Az ábra alapján az összeg 45 $, tehát az átlag 4,50 $. A példa hátralévő részében az a célunk, hogy megbecsüljük ezt az átlagot anélkül, hogy ténylegesen megvizsgálnánk mind a tíz egyént. Evégből

véletlen mintákat választunk, és e minták számtani közepeit fogjuk a teljes sokaságra vonatkozó átlag becslésére használni. Tegyük fel először, hogy mintánkba a tíz közül mindössze egyetlen embert akarnánk választani random (véletlen) módon. Aszerint, hogy melyiküket választottuk, a csoportátlagot 0$s9$ között akármekkorának becsülhetnénk. 24 A grafikonon látható tíz pont azokat a minta-átlagokat mutatja, melyeket a sokaságra vonatkozó becslések gyanánt kapnánk. Eloszlásukat nevezzük mintaelosztásnak Egyértelmű, hogy nem volna jó ötlet egyetlen elemű mintával kísérletezni, mert így a valódi 4,50 $-os átlagot jó nagy eséllyel alaposan elhibáznánk. A minta méretének növelése javítja a becsléseket. Ha mintánk két elemű, akkor 45 minta lehetséges. A tíz lehetséges mintát az alábbi ábra mutatja Ahogy az alábbi ábrán látható, a minta méretének növelése javítja a becsléseket. Itt 45 minta lehetséges

Közülük több ad egyforma számtani közepet. Ezt a három mintát jelöli a 3 $-os átlag fölött látható három pont A 45 mintaátlag azonban nem oszlik el egyenletesen, bizonyos mértékig sűrűsödnek a valódi 4,50 $-os érték körül. Most tegyük fel, hogy még nagyobb mintát választunk. A 3, 4, 5, és 6 elemű minták mintaeloszlásait az alábbi ábra mutatja. A minta elemszám minden növelése javítja a számtani középre adott becslések eloszlását. 25 Binomális (dichotóm) mintaeloszlás: Példa: Tegyük fel most, hogy a State University hallgatói populációját vizsgáljuk, mert ki szeretnénk deríteni, hogy a vezetés által javasolt hallgatói magatartáskódexet helyeslik-e vagy elutasítják. A vizsgálati populáció a hallgatói névsorban a mintavételi keretben felsorolt 20 000 diák összessége lesz. Az elemek a SU egyes diákjai. A szóban forgó változó, a kódex iránti attitűd, kétértékű (azaz binomális) változó:

helyesli/elveti. Kiválasztunk egy random, mondjuk 100 diákból álló mintát, hogy ez alapján a teljes hallgatóságra becslést adjunk. A vízszintes tengely a populáció e paraméterének összes lehetséges értékét mutatja 0%-os helyesléstől 100%-os helyeslésig. A tengely középpontja - 50%-nál – arra utal, amikor a diákok fele helyesli a kódexet, másik felük elveti. Mintánkat úgy állítjuk elő, hogy minden diáknak adunk a névsorban egy számot, majd egy véletlenszám-táblázatból választunk 100 random számot. Ezután azzal a 100 diákkal, akinek a számát kiválasztottuk, interjút készítünk, megkérdezzük a véleményüket a kódexről: helyeslik-e vagy elutasítják. Az alábbi ábra azoknak a diákoknak a százalékával ábrázolja a három különböző mintastatisztikát, akik helyeselték a diákkódexet. A véletlen mintavétel alapszabálya szerint a populációból vett ilyen minták becslést adnak a teljes populációra vonatkozó

paraméterre. Tehát mindegyik véletlen minta ad egy becslést nekünk arra, hogy a teljes diákság hány százaléka helyesli a diákkódexet. Az a bökkenő, hogy három mintát vettünk, és mind más becslést adott. Hogy megszabaduljunk ettől a dilemmától, vegyünk még több és több 100 diákból álló mintát, kérdezzük mindegyik mintát a kódexszel kapcsolatos helyeslésükről, illetve elutasításukról, és ábrázoljuk az új minta statisztikákat a grafikonunkon. Közben, míg ezt a sok mintát vesszük, azt látjuk, hogy bizonyos becslések megismétlődnek, ahogy azt a tíz esetes példában is tapasztalhattuk. 26 A fenti ábrán látható mintaeloszlás, mondjuk, több száz ilyen minta eloszlását mutatja. Ezt a görbét nevezik normális eloszlásgörbének. Amikor emeljük a minták számát, akkor a mintavételi műveletek eredményeként kapott becslések szélső értékei közötti távolság is megnő. A fenti ábrán látható mintaeloszlásra

vonatkozóan azonban a valószínűségelmélet ismer bizonyos fontos szabályokat. 1. Ismert, hogy ha egy populációból sok független mintát veszünk, akkor hogyan oszlanak meg a mintákból kapott statisztikák a populációs paraméter körül (a fenti ábrán például a valószínűség számítás alapján valahol 50% körül van az igazi érték). 2. A valószínűség számítás képletet ad annak becslésére, mennyire szorosan tömörülnek a mintastatisztikák az igazi érték köré. A képlet három tényezője: a paraméter, a mintanagyság és a standard hiba. P, Q= binomális paraméterek (ha a kódexet a diákok 60%-as helyesli, és 40%-uk veti el, akkor P 60%, míg Q 40%, azaz P értéke 0,60, Q-é pedig 0,40. Q=1-P és P=1-Q n= az egyes minták elemszáma s= standard hiba (megmutatja, milyen mértékben szóródnak a mintabecslések a populációs paraméter körül) A valószínűség számítás azt is megmondja, hogy a minta becslések milyen hányada esik a

populációs paramétertől 1, 2 stb. standard hibányira lévő sávokon belülre A mintabecsléseknek közelítőleg 34%-a (0,3413) esik a paraméter feletti egy standard hiba szélességű sávba, további 34% a paraméter alá, 1 standard hibán belülre. Az is következik a valószínűség számításból, hogy a minták durván 95%-a fog a tényleges értéktől vett pluszmínusz két standard hibán belülre esni és 99,9%-a pluszmínusz három standard hibán belülre. A paramétertől számított 1, 2, illetve 3 standard hibán belülre eső minták részaránya minden olyan véletlen mintavételi módszernél, amilyen az éppen tárgyalt is, állandó, feltéve, hogy elég sok mintát veszünk. Maga a standard hiba nagysága azonban az éppen vizsgált paramétertől és a minta elemszámtól függ. A standard hiba P-szer Q mennyiség növekedésének függvényében növekszik. Ez a mennyiség akkor a legnagyobb, amikor a mintát két egyenlő félre osztjuk (azaz a

helyeslő és nem helyeslő diákok aránya 50-50%). A standard hiba – a mintanagyság csökkenő függvényeként – a mintanagyságtól is függ. Amikor a mintanagyság nő, a standard hiba csökken. Ha a mintanagyság nő, a minták az igazi értékhez közelebb csoportosulnak. Ha a mintanagyságot megnégyszerezzük, a standard hiba a négyzetgyök szerint feleződik. (pl ha egy adott populációból vett 100-as minta 5%-os standard hibát ad, akkor a 400-asra emelt minta 2,5%-osat) 27 Mindezek az ismeretek a valószínűség számításnak a nagy elemszámú véletlen minták kiválasztásával foglalkozó részeiből valók. A populációra vonatkozó paraméter ismeretében és nagyon nagy számú véletlen mintát véve, meg tudjuk jósolni, hogy a minták közül hány fog a paraméter körüli adott hosszúságú intervallumokba esni. Az imént elmondottak csak a véletlen mintavétel logikáját szemléltetik. Az nem derül ki belőlük, hogy hogyan zajlik

ténylegesen egy ilyen mintakiválasztás. Általában nem ismerjük a paramétert; éppen ennek az értéknek a meghatározásáért végezzük a vizsgálatot. Azután meg nem szoktunk nagy számú mintát venni, hanem csak egyet. A valószínűség számítás azt mondja, hogy annak a bizonyos nagyszámú elképzelt mintának 68%-ából kapunk a paraméterhez 1 standard hibánál közelebbi becslést; most megfordítjuk a következtetés irányát, és azt állítjuk, hogy mindegyik véletlen mintának 68%-os az esélye arra, hogy ebbe a tartományba essék. Ebben a tekintetben beszélünk megbízhatósági szintekről: 68%-ig bizonyosan vagyunk abban, hogy mintabecslésünk a paraméterhez 1 standard hibánál közelebb esik. Vagy mondhatjuk, hogy 95%-ig megbízható az, hogy mintastatisztikánk a paramétertől legfeljebb 2 standard hibányira esik, stb. A megbízhatóság nő, ha a megengedett hibasávot szélesebbre választjuk. Szinte bizonyosan (99,9%-os megbízhatósággal)

állítható, hogy az igazi értéket három standard hibányinál nagyobb mértékben nem hibázzuk el. Bár abban - egy adott szinten – megbízhatunk, hogy a valódi paramétertől számított adott sávban leszünk, magát a paramétert azonban csak a legritkább esetben ismerjük. E dilemmát úgy oldjuk fel, hogy a mintabecslést helyettesítjük a paraméter helyébe, a valódi érték híján a lehető legjobb becslést vesszük helyette. E következtetések és közelítések eredménye az, hogy egy alapsokaságból vett egyetlen minta alapján a populációs paramétert és a becslés várható hibáját is becsülni lehet. Abból a kérdésből kiindulva, hogy „A diákság hány százaléka helyesli a diákkódexet?”, ön választ, mondjuk, egy 100 diákból álló mintát, és megkérdezi őket. Ezután kijelenti, hogy az elérhető legjobb becslés szerint a diákság 50%-a helyesli a kódexet és 95%-os szinten bizonyos, hogy a helyeslők aránya 40% és 60%

(pluszmínusz két standard hiba) között van. Ezt a 40% és 60% közötti szakaszt nevezzük megbízhatósági (konfidencia) intervallumnak. A megfelelő minta elemszámot is a konfidencia intervallumok és megbízhatósági szintek logikája alapján határozzuk meg egy-egy kutatáshoz. Ha az elfogadható mintavételi hiba mértékéről már döntött, akkor ez alapján kiszámíthatja a szükséges minta elemszámot. Ezek a valószínűségi mintavétel logikájának alapjai. A véletlen mintavétel lehetővé teszi, hogy a kutató kapcsolatba hozza az eredményeit a valószínűség számítás állításaival és így megbecsülhesse ezeknek az eredményeknek a pontosságát. Mintavételnél elengedhetetlenül hozzátartozik a pontosságot illető állításokhoz a konfidencia intervallum és a megbízhatósági szint megadása. Nemvalószínűségi mintavétel  Célszerű, tudatos döntésen alapuló, szakértői mintavétel: Néha alkalmasnak tűnhet arra alapozva

választani mintát, amit az alapsokaságról, annak elemeiről és a kutatási céljai természetéről a kutató tud, vagyis saját megítélése és a vizsgálat célja alapján. Főként a kérdőív szerkesztés kezdeti időszakában az ember a lehető legkülönfélébb válaszadókon akarja kipróbálni kérdéseinek alkalmazhatóságát. Inkább előtesztelésnek kell azonban egy ilyen adatfelvételt tekinteni, mintsem végső vizsgálatnak. 28 Vannak esetek, amikor az ember nagyobb alapsokaság egy kisebb részét szeretné vizsgálni, és bár a részsokaság sok elemét könnyű felismerni, mindet felsorolni mégis szinte lehetetlen. Többlépcsős mintavételi terv: bal és jobboldali diákokat szeretne összehasonlítani. Lehet, hogy nem tudná elkészíteni a teljes névsorukat, hogy abból vegyen mintát, és ezért úgy döntene, hogy egy tagságból vesz mintát. Bár ez a mintavételi terv nem adja jó leírását sem a bal, sem a jobboldali diákságnak,

általános összehasonlító célokra talán megteszi. A tudatos döntésen alapuló eljárások egy valamelyest finomabb fajtája a kiválasztott körzetek alkalmazása politikai közvélemény-kutatásoknál. Valamely területről (város, állam, ország), a korábbi választási eredmények alapján, céltudatosan összeállít egy olyan választókörzetcsoportot, mely így együtt a teljes terület eredményeit jól közelítő eredményeket mutat. Későbbi közvélemény-kutatásokhoz már csak ezekből a körzetekből választja a mintát. Az elmélet az, hogy a kiválasztott körzetek keresztmetszetet adnak az összes választóról, így aztán alaposan oda kell figyelnie, hogyan dönt. A kiválasztott körzetek mintavételi módszerének hatékony alkalmazásához komoly politikai szakértelem kell, hogy a körzetek kiválasztása megfelelő ismereteken alapuljon a reprezentativitás érdekében. Ehhez a mintavételi módszerhez ezenfelül a folyamatos, hatékony

visszajelzésre is szükség van.  Arányos, kvóta szerinti mintavétel: Hasonlóan a valószínűségi mintavételhez, az arányos mintavétel is a reprezentativitásra törekszik, de a két módszer teljesen eltérő módon közelít ehhez a kérdéshez. Az arányos mintavétel kiindulópontja egy, a célpopuláció jellemzőit leíró táblázat (mátrix). Tudnunk kell, hogy a sokaságban hány százalék a férfi és mennyi a nő, és hogy az egyes nemek hány százaléka esik a kor, iskolai végzettség, népcsoport stb. szerinti különböző kategóriákban. Egy országos arányos minta kialakításához ismernünk kell, hogy az ország lakosságának hány százaléka a városi, keleti országrészből való, 25 év alatti fehér munkásosztálybeli férfi stb. a táblázatban előforduló minden lehetséges kombinációra vonatkozóan. Ha előállt a mátrix és minden cellájához hozzárendeltük az ilyen tulajdonságú egyedek relatív gyakoriságát, adatokat

gyűjtünk olyan személyektől, akik egy adott cella minden tulajdonságával rendelkeznek. Ezután az összpopulációban képviselt részarányuknak megfelelő súlyt adunk az adott cellában lévő összes személyeknek. Ha minden mintaelemet ilyen módon súlyozunk, akkor az adatok együtt a teljes alapsokaság elfogadható reprezentációját adják. Van néhány lényegi probléma az arányos (kvóta szerinti) mintavétellel. - az aránykeretnek (az egyes cellák által képviselt részarányoknak) pontosnak kell lennie, ilyen jellegű, aktuális információkhoz jutni azonban nem mindig egyszerű. - hiába ismerjük pontosan a cellának a sokaságon belüli részarányát, az egy adott cellába tartozó elemek összeválogatásakor torzítások léphetnek fel.  Elérhető személyekre való hagyatkozás, egyszerűen elérhető alanyokra hagyatkozó mintavétel: Az elérhető személyekre való hagyatkozás, vagyis például amikor megállítjuk az utcasarkon azt, aki arra

jár – szinte soha nem egy tökéletes mintavételi módszer; mégis igen gyakran 29 használják. Használata csak akkor igazolt, ha a kutató azoknak az embereknek az információira kíváncsi, akik meghatározott időpontokban a mintavételi ponton haladnak át. Adatgyűjtési módok: a) Megfigyelés, önmegfigyelés, pl. napló, időmérleg Használatuk elsődleges szempontja, hogy a megfigyelt munkájába való legkisebb beavatkozással szerezzünk információkat a tevékenységről. A vizsgálatot végző szempontjából – a kérdőívhez hasonlóan – nagy minták egyidejű felmérésére is lehetőséget nyit a strukturált önmegfigyelés. Szempontjai: • A lehetséges tevékenységek és jellemzőik pontos felsorolása előzetes megfigyelést vagy dokumentumelemzést igényel. • Ha túl tág kategóriákban adjuk meg a rögzítendő tevékenységeket, akkor az elemzésnél gondjaink lesznek, ha túl részletesen, akkor a kitöltő fog belebonyolódni,

időzavarba kerülve pontatlanná, felületessé válhat. • Az egyértelmű felhasználhatóság érdekében pontos és részletes kitöltési útmutatót kell adnunk. A megfigyelés csak kis minták esetében alkalmazható. Bizonyos estekben több megfigyelő együttes jelenléte is szükséges lehet. Ne felejtsük el, hogy a megfigyelő jelenléte akaratlanul is befolyásolja a jelenséget, folyamatot, ezért „szoktatási időre” van szükség. Kontrollcsoportra mindig szükség van (mellyel nem kísérleteznek). A megfigyelés módszere jelentős időt igényel és általában kiegészítő módszerként alkalmazható. b) A dokumentumelemzésnek két formalizált változata van: a kvantitatív szemantika és a tartalomelemzés. Mindkettő a dokumentumokban szereplő információk kvantifikálására törekszik, de míg az előbbi főleg a szókincs, a stílus vizsgálatával kapcsolatos, addig az utóbbi a szavak tartalmát, értelmét figyeli. Dokumentumelemzés az írott

anyagok, videofelvételek vagy számítástechnikai adatok tanulmányozása információszerzés céljából. Ne feledjük, hogy a dokumentumok részben vagy egészben történeti értékű információkat adnak. c) A kérdőíves felmérésnek nagyon széles az alkalmazhatósága. Nagy minták felmérésére alkalmas, kevés szakember igénybevételével. Az írásos forma egyértelműséget és maradandóságot biztosít, könnyen kódolható és feldolgozható, amennyiben jól van szerkesztve. A szerkesztés főbb lépései: 1. El kell dönteni, hogy milyen információkat igénylünk Ehhez gyakran az előzőekben felsorolt módszerek igénybevétele szükséges. 2. Meg kell határoznunk, hogy milyen típusú kérdőívre van szükségünk Egyrészt el kell döntenünk, hogy kérdező-biztossal történő vagy önkitöltésen alapuló módszert alkalmazunk. Bonyolultabb kérdőíveknél a kérdező-biztos segít az értelmezésben, egyben megfigyelést is végezhet, ha erre adunk

szempontokat. Az önkitöltős kérdőívezés olcsóbb, de a válaszolási arány jelentős csökkenésével kell számolnunk. Előnye, hogy kiküszöböljük a kérdező-biztos esetleges befolyását, valamint „rázósabb” kérdések is feltehetők, amelyekre az emberek személyesen (beazonosítható módon) nem szívesen válaszolnak. Másrészt el kell döntenünk, hogy zárt vagy nyitott kérdéseket teszünk-e fel. Zárt kérdések esetében korlátozzuk a válaszadó szabadságát, választania kell az általunk megszabott alternatívákból, de előfordulhat, hogy egyikkel sem tud azonosulni. Az egyszerű dichotom (igen-nem vagy egyetért- nem ért egyet) kérdéseknél a rangsorolt válaszadási lehetőségek 30 több és pontosabb információt biztosíthatnak. Leggyakrabban három, öt vagy hétfokozatú lehetőséget nyújtó egyszerű skálákat alkalmazunk. Nyitott kérdéseknél számítanunk kell arra, hogy olyan válaszokat is kapunk, amelyekre előzetesen nem

gondoltunk, ezért nagyobb szórás mellett nehezebb lesz értékelnünk, viszont többletinformációkkal is rendelkezhetünk. Fontos a kérdések sorrendi elhelyezése. Figyelnünk kell arra, hogy nem válik-e a kérdés indokolatlanná, miután bizonyos kérdések megelőzték, vagy nem alakítottak-e ki az előző kérdések valamilyen gondolatmenetet, amely befolyásolhatja az erre a kérdésre adandó választ. Fontos lehet a kérdések sorrendje a pszichológiai hatás szempontjából is A válaszadást befolyásolja magának a kérdőívnek a formája és tartalma is. Ügyelni kell a kérdőív hosszára, áttekinthetőségére, a csatolt utasításokra és magyarázatokra. d) Interjú készítésénél a jó interjú két ember szellemi teljesítménye, ahol a kérdező inspiráló magatartásával jelentősen hozzájárul a sikerhez. A strukturált interjú irányított témájú beszélgetés, amelyben a kérdező-biztos tevékenysége kötött. A vizsgálatokat végző

szakemberek ezért a részlegesen strukturált, kötetlenebb felépítésű interjúkat alkalmazzák szívesebben, amelyeknél a kérdező személy szerepköre jóval szélesebb. Az interjú előkészítése: • A meginterjúvolandó személyek kiválasztása. • Felkészülés az illető személyekre vonatkozóan • Egyeztetés az illetővel az interjú helyére és idejére vonatkozóan. • Az interjú vázlatának (kérdéseinek) elkészítése. • Az interjú rögzítésére szolgáló eszközök biztosítása. Az interjú lefolytatása során követendő szempontok: • Mindjárt az elején ismertessük beszélgetésünk célját. Különösen, ha külső szakértőként lépünk fel, számíthatunk arra, hogy jövetelünk céljáról a legvadabb pletykák keringenek. • Ha ez nem elég a „fagyos” légkör feloldásához, akkor mielőtt a hivatalos részre térnénk, próbáljunk egy kis humorral vagy személyes élménnyel barátságosabb helyzetet kialakítani. • Az

interjú elején kell azt is tisztázni, hogy készíthetünk-e magnetofon felvételt. A kicsi és szolid készülék használata ajánlott. • Jegyzetet mindenképpen készítsünk, mert a beszélgetésnek a nonverbális részét a magnetofon nem érzékeli (biztonságos és kontrolláló). • A beszélgetés irányítása művészet, ezért azt tanulni és gyakorolni kell. • A kérdező ne fogalmazzon meg állításokat olyan témákban, amelyeknek a kifejtését az interjúalanytól várja. Az interjú feldolgozása: Az interjúzást követő legrövidebb időn belül készítsük el az interjú összefoglalót. Ebben el kell választanunk a lényeges információkat a lényegtelentől, és ezt világos, mások számára is használható formába kell önteni. Vigyázzunk, hogy a tömörítésnél releváns információk ne essenek ki a rostán. 31 Az interjú időszükséglete: A beszélgetés időtartama általában minimum 1, maximum 2 óra. Lehetnek ettől eltérő,

extrém esetek is. Ne feledjük az időszükségletbe bekalkulálni a felkészülés és az összefoglaló készítés idejét is, ami gyakran hosszabb, mint maga az interjú. Attitűd- vagy véleményskálák: A skálatechnikák célja objektív mérési rendszer kialakítása. Működése: a megkérdezett személlyel egy fokok szerint rendezett kijelentés-sorozatot közölnek, és megkérdezik melyikkel ért egyet, melyikkel nem. A válaszok kombinációja automatikusan determinálja a kérdezett személy véleményének intenzitását. Az attitűdskála ezen tesztek egyik változata. Változatai: 1. Rangsorolási skálák: • A közvetlen besorolás módszere. A kérdezett személyt felkérik, hogy preferenciái szerint rendezze sorba a vizsgálat elemeit, pl. választási jelöltjeit vagy a politikai pártokat, vagy rangsorolja teljesítményük szerint munkatársait stb. • A páros összehasonlítás módszere. A kérdezett személynek párosával bemutatják az

összehasonlítás tárgyait, és felkérik, hogy mindig jelölje meg, a kettő közül melyiket preferálja. A végleges preferencia-sorrend automatikusan alakul ki, mivel minden egyes objektum megkapja a többiekhez viszonyított helyét az együttesben. A módszer pontos, de nagyobb esetszámnál igen hosszadalmas az eljárás. 2. A Bogardus-skála: rendeltetése a nemzeti és faji előítéletek intenzitásának a mérése Empirikus alapon lett szerkesztve, alkalmazása egyszerű és praktikus. Kérdése: Amennyiben ön kizárólag érzelmeitől vezetteti magát, szívesen beleegyezne-e, hogy az alább felsorolt országok vagy fajok képviselői az itt következő helyzetek egyikébe vagy másikába kerüljenek: Helyzetek: • Közeli rokonok házasság révén • Személyes barátok • Szomszédok az utcában • Közvetlen munkatársak • Honfitársak • Turisták az ön hazájában • Az ön hazája területéről kitiltottak. románok franciák brombiaiak Hasonló

jellegű skála könnyen szerkeszthető a politikai élettel kapcsolatos különféle vélemények és attitűdök mérésére. 3. A Thurstone-skála: az elemzendő véleménnyel vagy attitűddel kapcsolatos nagyszámú – helyeslő vagy elutasító választ provokáló – kijelentést vagy állítást gyűjtünk össze, és mindegyiknek adunk egy rangsort, amely a vélemény egyik végletétől a másikig húzódó skálán egyenértékű távközökben helyezi el azokat. A sála így rögzített kijelentéseit összekeverjük, és véletlenszerű sorrendben közöljük a kérdezett személlyel, aki megjelöli azokat, amelyekkel egyetért (igen – nem válaszlehetősége van). A megkérdezett személy attitűd vagy véleményosztályzatát úgy állapítjuk meg, hogy kiszámítjuk az általa megjelölt kijelentések skálaértékeinek középértékét. 32 4. A Lickert-skála: a nagyszámú kijelentést bemutatjuk a vizsgálatba bevont személyeknek, akik azokat 1 –5.

között osztályozzák aszerint, hogy mennyire értenek azzal egyet Értékelés: személyenként az adott osztályzatokat összeadjuk, ez a személyek közötti összehasonlítást teszi lehetővé, illetve azok szórását mutatja meg. A kijelentések osztályzatait is kiszámítjuk (összeadjuk), majd kiszámítjuk az egy-egy kijelentés osztályzatai és az összesített osztályzatok közötti korrelációt, majd a gyenge korrelációjú kijelentéseket kihúzzuk. 5. A hierarchikus skála (Guttman-skalogram): alapelve az, hogy hierarchizált kijelentésekből kell megszerkeszteni a skálát oly módon, hogy egy bizonyos szinten álló kijelentés elfogadása szükségképpen maga után vonja az alacsonyabb szinten lévő kijelentések elfogadását. (pl. 1 Van oklevele? 2 Végzett egyetemet? 3 Érettségizet? 4 Járt közép- iskolába? 5. Járt iskolába?) A kérdezett személlyel először a hierarchia legmagasabb szintjén álló kijelentést ismertetjük, és addig megyünk a

hierarchián lefelé, amíg igent kapunk (az alatta levő mind igennek számít). A válaszokat táblázatban rögzítjük, amely a kitöltés után grafikusan értékelhető. A társadalomkutatás etikai szempontjai A kutatásoknak négy fő kívánalom-típust kell kielégíteniük:  Tudományosakat,  Gyakorlatiakat,  Etikaiakat,  Politikaiakat. Bizonyos megoldásokat praktikus okokból nem alkalmaz az ember, más dolgokat etikai megfontolásból nem tehetünk meg, vagy azért, mert politikailag bonyodalmasak vagy elfogadhatatlanok. A kutatások politikai vonatkozásai ugyancsak nehezen megfoghatóak, nem egyértelműek és gyakran gerjesztenek vitát. A társadalomkutatás etikai kérdései: A szótárak többségében úgy szokás meghatározni az etikát és az erkölcsöt, mint ami jó és a rossz kérdésével foglalkozik. De mi a jó és mi a rossz? Milyen alapon különböztetjük meg őket? Az egyes emberek számára különféle források szolgálhatnak erre.

Vallások, politikai ideológiák vagy pragmatikus megfigyelések arról, hogy mi működik és mi nem. A Webster-féle szótár úgy írja le az etikus szó jelentését, hogy az „alkalmazkodás adott szakma vagy csoport magatartási normáihoz”. Ha valaki társadalomtudományi kutatást akar folytatni, akkor tudnia kell, milyen alapvető megállapodások léteznek a kutatók körében arról, hogy az ismeretszerzés során mi helyes és mi helytelen. A társadalomtudományi kutatás gyakran azzal jár, hogy betolakszunk mások életébe. Ráadásul sokszor azt igénylik, hogy az emberek olyan személyes dolgokról számoljanak be, amiről esetleg barátaik, munkatársaik sem tudnak. A szociológiai kutatás pedig sokszor megköveteli, hogy ezeket az információkat idegenek tudomására hozzuk. 33 Senkit sem szabad a részvételre kényszeríteni! Ám sokkal könnyebb elméletben elfogadni ezt a normát, mint a gyakorlatban alkalmazni. Az általánosíthatóságot

veszélyezteti, ha csupa olyan embert kérdezünk meg vagy választunk kísérleti személynek, akik készséggel vesznek részt ilyesmiben. Az ilyen beállítottság mögött valószínűleg általánosabb személyiségvonások húzódnak meg, tehát az eredményt nem feltétlenül általánosíthatjuk a különféle emberek összességére. Egy leíró vizsgálatnál a mintában talált eredményeket csak akkor általánosíthatja a kutató a teljes populációra, ha a vizsgálatban a tudományosan kiválasztottak döntő többsége tényleg részt vesz – úgy a készségesek, mint a valamelyest vonakodók. Terepkutatásnál sokszor bizony komoly etikai dilemmát jelent az önkéntes részvétel normája. Van, hogy a kutató még azt sem fedheti fel, hogy tudományos megfigyelést végez, mert ezzel lényegesen befolyásolná a tanulmányozandó folyamatot. Magától értetődik, hogy ilyenkor az alanyok nem dönthetnek szabadon, hogy önként vállalják vagy megtagadják a

részvételt. Az önkéntes részvétel normája nagyon fontos, de sokszor nem lehet betartani. A társadalomtudományi kutatásban vigyáznunk kell, hogy sose bántuk meg a kutatásba bevont embereket, függetlenül attól, hogy önként vállalták-e a részvételt. A legtisztább esete ennek, hogy nem adhatunk ki olyan információt, amely kellemetlenséget jelenthet számukra, vagy veszélyezteti magánéletüket, barátságaikat, munkájukat stb. Lelki ártalmakat, sérüléseket is lehet okozni embereknek egy kutatás során. A kutatónak ezért fel kell mérnie a sokszor alig észrevehető veszélyeket, és fel kell készülnie az elhárításukra. Előfordulhat, hogy egy vizsgálat embereket olyan tulajdonságaikkal szembesít, amelyekről amúgy nem vesznek tudomást. Ez úgy is megtörténhet, hogy a kutató semmit nem vesz észre Bármely kutatásban fennáll annak a veszélye, hogy valamilyen módon ártunk embereknek. Nincs tökéletes biztosíték ellene. A személyes

érdekek védelmének legvilágosabb esete a személyazonosság védelme, különösen kérdőíves kutatásoknál. Ha a kérdőívre adott válaszok nyilvánosságra kerülése bármilyen módon árthat a megkérdezetteknek, akkor még fontosabb ehhez ragaszkodnunk. Kétféle megoldás létezik: - névtelenség (a válaszadót akkor tekintjük névtelennek, ha lehetetlen beazonosítani, hogy ki mit mondott. Pl: postai kérdőív) - titkosság (egy titkos survey-nél a személyek válaszait azonosítani lehet, a kutató azonban lényegében megígéri, hogy ezt nem teszi meg nyilvánosan.) Sose használjuk úgy a névtelen kifejezést, hogy valójában titkosat értünk rajta! 34