Szociológia | Demográfia » Spéder-Bálin-Földházi - Demográfiai jövőkép

Adatlap

Év, oldalszám:2011, 145 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:63
Feltöltve:2015. május 02
Méret:964 KB
Intézmény:NFFT

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Demográfiai jövőkép Magyarország demográfiai jövőjét meghatározó tényezők alakulásának áttekintése és értékelése a fenntarthatóság szempontjából Spéder Zsolt (szerk.), Bálint Lajos, Földházi Erzsébet, Gödri Irén, Kovács Katalin, Makay Zsuzsanna, Monostori Judit, Murinkó Lívia, Pongrácz Tiborné (KSH Népességtudományi Kutató Intézet) Budapest, 2011. május NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Tartalom VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ . 4 1. Termékenységi tendenciák és családpolitika Magyarországon és Európában 12 1.1 1.11 1.12 1.13 1.14 1.15 1.2 1.3 1.4 1.5 Termékenységi tendenciák Magyarországon és Európában . 12 Az élveszületések számának csökkenése. 12 A termékenység alakulása. 13 Kitolódó gyermekvállalás . 16 Befejezett termékenység . 20 Házasságon kívüli születések és válások. 20 Családpolitikai körkép Európában . 22 A magyar családpolitikai rendszer . 25 Jövőbeli

kilátások. 30 Összegzés . 31 2. Párkapcsolatok változóban. 33 2.1 Változások a házasodási magatartásban. 33 2.2 Élettársi kapcsolatok . 36 2.3 Látogató párkapcsolatok . 38 2.4 Szinglik . 39 2.5 Párkapcsolatok felbomlása, válás. 40 2.51 A válás okai. 44 2.52 A párkapcsolati formák népszerűsége, megítélése a közvéleményben. 45 2.53 Válással kapcsolatos vélemények . 48 2.6 A párkapcsolati formákban bekövetkezett változások, társadalmi, demográfiai következményei. 49 3. A családszerkezet változása . 50 3.1 A háztartások összetételének alakulása. 50 3.2 Egyszemélyes háztartások. 52 3.3 A családtípusok sokfélesége: házaspáros típusú és egyszülős családok, többgenerációs együttélések. 54 3.4 A szülők párkapcsolatának felbomlása és az egyszülős családok az érintett gyermekek szempontjából . 57 3.5 Összegzés . 59 4. Egészségi állapot és mortalitás . 61 4.1 Bevezetés . 61 4.2 Magyarország

halálozási helyzete és a más országokhoz képest mutatott többlethalálozás mintázatta . 62 4.3 Kiemelt betegségcsoportokra vonatkozó európai és magyarországi trendek, illetve a halálozást befolyásoló főbb tényezők és egészségpolitikai lépések. 69 4.31 Kardiovaszkuláris halálozás. 69 4.32 Szájüregi rákok . 72 4.33 Kolorektális tumorok . 72 4.34 A légcső, a hörgők és a tüdő rosszindulatú daganatai okozta halálozás. 73 4.35 Emlőrák. 74 4.4 Az egyes betegségek súlya egy másik szemszögből: a potenciálisan elveszett életévek nagysága. 76 2 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 4.5 4.6 Fontosabb megállapítások . 77 Összegzés . 80 5. Idősödés . 86 5.1 5.2 5.3 5.4 5.5 5.6 5.7 5.8 5.9 5.10 5.11 5.12 Az öregedés és a demográfiai öregedés jelensége. 86 Az idősek aránya Magyarországon és az európai társadalmakban . 87 Az idősek korstruktúrája . 88 Nemek aránya. 89 A várható élettartam

alakulása . 89 A népesség korstruktúrájának változása . 91 Az időskori függőségi ráta . 92 A demográfiai öregedés és a nyugdíjrendszer. 94 Időskori jólét: A nyugdíjak színvonala és az időskori szegénység . 97 Az idősödő korosztályok munkaerő-piaci részvétele, a nyugdíjba lépés időzítése. 100 Az idősebb korosztályok háztartásainak szerkezete. 104 Összegzés . 105 6. A nemzetközi vándorlás . 106 6.1 6.2 6.3 6.4 6.5 6.6 6.7 Bevándorlás – változó feltételek, változó trendek. 107 Magyarországon tartózkodó külföldiek . 112 A magyar állampolgárságot kapott külföldiek . 117 A bevándorlók integrációja . 119 Kivándorlás Magyarországról . 121 Külföldi munkavállalás . 126 Összegzés . 128 7. A roma népesség társadalmi-demográfiai jellemzői. 130 7.1 7.2 7.3 7.4 7.5 A roma népesség létszáma . 131 A roma népesség nem és életkor szerint . 134 A roma népesség iskolai végzettsége . 135

Párkapcsolatok és családi állapot a roma népesség körében . 136 Gyermekszám és termékenység a roma népesség körében . 138 8. Irodalom . 141 3 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A magyar népesedési helyzetet hosszabb idő óta kedvezőtlen demográfiai mutatók, negatív tendenciák jellemzik. A népesség létszámának közel harminc éve tartó csökkenése alapvetően a születések igen alacsony számára és az európai viszonylatban kiemelkedően magas halandóságra vezethető vissza. A Demográfiai Jövőkép kutatási anyaghoz elkészült tanulmányok jelen népesedési helyzetünk kialakulásának okait, a folyamatok jellegzetességeit és várható társadalmi, demográfiai és gazdasági következményeit tárják fel és mutatják be. A kedvezőtlenül alacsony gyermekvállalási mutatók összefüggésben vannak azokkal a változásokkal, amelyek a párkapcsolatok pluralizálódása terén

az elmúlt évtizedekben végbementek. A változás röviden a házasságkötések számának visszaesésével és a házasság nélküli együttélések terjedésével jellemezhető. A házasságkötések száma húsz év alatt 47%-kal csökkent és a jelenlegi arányszámok alapján a nőknek várhatóan csak 40%-a fog házasságot kötni, míg 60%-uk de jure hajadonként fogja leélni az életét. A házasságkötések csökkenésével párhuzamosan egyre több pár választja az együttélés lazább, tartós kötelezettség-vállalást elkerülő formáját, az élettársi kapcsolatot. Míg korábban a házasság nélküli együttélések az idősebb, korábbi házasságukat felbontó férfiakat és nőket jellemezte, addig a 90-es évektől kezdődően elsősorban a nőtlen és hajadon fiatalok tartós párkapcsolati formájává vált. A fiatalok körében egyre népszerűbbé váló együttélési forma azonban nem jelent végleges életformaválasztást, inkább

„próbaházasságnak” fogható fel, vagyis az együttélést hosszabbrövidebb idő után a kapcsolat legalizálása, a házasság megkötése követ. A házasodási magatartásban bekövetkezett igen jelentős negatív változások ellenére a házasság intézményének társadalmi megítélése változatlanul pozitív. A lakosság négyötöde a házasságot változatlanul életképes intézménynek, a férfi-nő együttélés legjobb, legmegfelelőbb formájának tartja. Az élettársi kapcsolatok terjedése ugyanakkor megváltoztatta a házasság nélküli együttélésekkel szemben a társadalomban korábban tapasztalható elítélő magatartást és a fenntartások helyett az elfogadó vélemények kerültek túlsúlyba. A házasodási hajlandóság csökkenése, a válással végződő házasságok növekvő aránya, az élettársi kapcsolatok terjedése több szempontból is kedvezőtlenül hat mind a népesedési mutatókra, mint a társadalom értékrendjére,

működőképességére, jövőjére. 4 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A házasságkötések számának drasztikus visszaeséséből adódó hiányt az élettársi kapcsolatban élők száma nem kompenzálja, következésképp emelkedik azoknak a férfiaknak és nőknek az aránya, akik egyedül, tartós párkapcsolat nélkül élnek. Az élettársi kapcsolatok nagyobb valószínűséggel bomlanak fel, mint a házasságok. A házasságkötés nélküli együttélések terjedése következésképp fokozza a családok instabilitását, növeli a párkapcsolatok felbomlásának valószínűségét. Az élettársi kapcsolatokból született gyermekek száma messze elmarad a házasságban élő párok termékenységétől. A házasodási kedv visszaesése, az együttélések terjedése tehát önmagában is hozzájárul a kedvezőtlenül alacsony születésszám kialakulásához és fennmaradásához. A házasságon kívüli születések számának meredek

emelkedése elsősorban az élettársi kapcsolatok terjedésével függ össze. A nem házas együttélések nagyobb bomlékonysága miatt emelkedik az egyszülős családok részaránya Az így kialakult helyzet nemcsak a gyermek fejlődését, az egyedül maradt szülő munkaerő-piaci lehetőségeit, pszichikai és anyagi helyzetét érinti hátrányosan, de a társadalomból is jelentős szociális, anyagi ráfordítást igényel. A gyermekvállalási hajlandóság az összes európai országban csökkent az 1970-es évek óta és jelenleg a legtöbb országban nem biztosított a népesség reprodukciója. Magyarország ilyen szempontból nem az egyedüli, amelynek csökkenő termékenységgel kell szembe nézni, de míg az utóbbi években számos nyugat-európai és néhány középkelet-európai országban növekedtek a termékenységi arányszámok, Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol nem került sor az emelkedésre. Az élveszületések száma 1990 és

2010 között 28%-kal csökkent és 1997-ben haladta meg utoljára a 100 ezret. A csökkenés annak ellenére következett be, hogy egészen 2001-ig nőtt a termékeny korban lévő 15 és 49 év közötti női népesség száma. Az európai viszonylag igen alacsony termékenység részben a kitolódó gyermekvállalási korral is magyarázható. Napjainkban a magyar nők átlagosan 29,1 éves korukban vállalnak gyermeket, ami több mint 4 évnyi emelkedést jelent az 1970-1980-as évek gyermekvállalási gyakorlatához képest. Az átlagéletkor kitolódása magában hordja a lehetőségét annak, hogy az idősebb életkorban sor kerül a fiatalabb életkorban lemaradt szülések bepótlására, de az adatok alapján ennek egyre kisebb a valószínűsége. Prognosztizálható, hogy a tervezett szülések egy része véglegesen meghiúsul, a kívánt gyermekek egy része soha nem születik meg. 5 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A gyermekvállalási

magatartásban tapasztalható további változás a házasságon kívüli születések dinamikusan növekedő aránya (41%). A jelenség az élettársi kapcsolatok terjedésével magyarázható, de gyakorisága és általános elfogadottsága a társadalmi szemlélet és értékrend alapvető változására utal. Az alacsony születésszámnak a korösszetételre, a népesség öregedésére, a nyugdíjés egészségügyi kiadásokra, a munkaerőpiacra és végső soron a gazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatása miatt az európai országok kormányai rákényszerültek a családoknak nyújtott állami támogatások számottevő növelésére. Magyarország az OECD országok átlagánál (2,4%) jóval többet, a GDP 3,3%-át költi a családok támogatására. Ezzel az aránnyal Franciaország, az Egyesült Királyság, Dánia és Izland után a ranglista ötödik helyét foglalja el, miközben a termékenységi mutatókat tekintve hátulról a másodikharmadik helyen van.

Az ellentmondás a magyar családtámogatási rendszer hiányosságaira, a tényleges igényektől eltérő strukturális gyengeségeire hívja fel a figyelmet. A magyar támogatási rendszer nagyvonalúan biztosítja az anyának, a szülőknek a három éven aluli gyermekek otthoni gondozásának lehetőségét. A gyermekintézményi férőhelyek hiánya miatt azonban ez a lehetőség sok esetben kényszerré válik és az anya akkor sem tud korábban visszatérni a munkaerőpiacra, ha erre igénye és lehetősége lenne. A jelenlegi helyzetben a potenciális szülők gyakran azzal az alternatívával szembesülnek, hogy vállalnak gyermeket és évekig otthon maradnak, vagy - ha ezt nem engedhetik meg maguknak - halogatják a gyermekvállalást, vagy végképp lemondanak róla. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy azokban az országokban magasabb a termékenység, ahol magasabb a női munkavállalás, illetve ahol a nőknek lehetőségük van visszatérni a

munkaerőpiacra és összeegyeztetni a gyermeknevelést a munkahelyi teendőkkel (részmunkaidős foglalkoztatás, bölcsődei hálózat). A magyar népesség csökkenése az alacsony születésszám mellett a halandóságra, a halálozások szintjére vezethető vissza, amely az elmúlt években tapasztalható kedvező tendenciák ellenére változatlanul magasnak mondható. A kedvezőtlen mortalitás nem csak a nyugat-európai országokhoz képest nyilvánvaló, hanem hozzánk hasonló történelmi tradíciójú kelet-közép-európai országhoz képest is érezhető lemaradás figyelhető meg. Az elmúlt másfél évtized alatt tapasztalható javulás mértéke korántsem tekinthető megnyugtatónak. Magyarországon a férfiak standardizált halálozási rátája 77 százalékkal magasabb, mint Ausztriában, 30 százalékkal haladja meg a cseh, 12 százalékkal pedig a megfelelő 6 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép lengyel szintet. A

többlethalálozás legnagyobb hányadát a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás teszi ki. A magyar férfiak szív- és érrendszeri halálozása 114 százalékkal magasabb az osztráknál, míg a csehországit is 27, a lengyelországit pedig 19 százalékkal haladja meg. Az emésztőrendszer betegségei okozta halálozás standardizált arányszáma 224 százalékkal magasabb, mint az osztrák férfiaké, és 110 százalékkal magasabb a cseh illetve 90 százalékkal a lengyel férfiak halálozásánál is. Ebbe a haláloki főcsoportba azon betegségek tartoznak, amelyek kialakulásában a túlzott és nem megfelelő minőségű alkoholfogyasztás kiemelt szerepet játszik. A tumoros halálozást illetően nagyon világosan körvonalazható a magyar férfiak halálozási többletének forrása. Ezen halálokok döntő részben a magas alkoholfogyasztás és a dohányzás kombinációjával hozhatók összefüggésbe. A női halálozás szintje és mintázata sokban

hasonlít a férfiakéhoz, elmaradás azonban valamivel kisebbnek mondható. A tumoros halálozást tekintve a férfiaknál látott képhez nagyon hasonló bontakozik ki a női mortalitás vizsgálata során is. Valamennyi, az alkoholfogyasztás és a dohányzás által erősen befolyásolt tumoros halálozás esetében a magyar halálozás szignifikánsan magasabb, mint a környező Ausztriában vagy a régióhoz tartozó Csehországban vagy Lengyelországban. A szűréssel mérsékelhető emlőrákos halálozások standardizált száma negyedével (20–26 százalékkal) magasabb Magyarországon a környező országokhoz képest. A felsorolt különbségek egyértelműen rámutatnak a magyar társadalom egészen súlyos életmód- és életminőségbeli, valamint egészségmagatartásbeli defektusaira. A mortalitási szint javulásához jelentős életmódbeli változásra volna szükség. A szűréssel és kuratív medicinával csökkenthető életévveszteség feltehetően

ugyancsak fontos szerepet játszhat mind a férfi, mind a női népesség halálozásának mérséklésében. Az alacsony termékenység és a várható élettartam emelkedése következtében a társadalom demográfiai öregedése, azaz az időskorúak arányának növekedése figyelhető meg Magyarországon és az európai országok többségében. A 65 éves és idősebb népesség 1990-ben 13,3%-ot tett ki a lakosság körén belül, míg 2010-ben 16,6%-a tartozott ebbe a korosztályba. A népesség előreszámítások szerint 2050-re az idősek aránya Magyarországon 29,4% lesz, ami egy rendkívül dinamikus, 12,8% pontos növekedés a negyven évet átfogó időszak alatt. Az idősebb korosztályok népességen belüli arányának növekedésében meghatározó szerepet játszott a 80 éves és 7 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép idősebb korosztály növekvő hányada. Ez alapvetően az élettartam meghosszabbodásának köszönhető. Ez a

tendencia a prognózisok szerint a jövőben is folytatódni fog, és a legidősebbek körében lesz a növekedés üteme a legerőteljesebb. A demográfiai öregedés legfontosabb társadalmi kihívása az, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható legyen, hogy az idősek anyagi helyzete tükrözze a korábbi munkaerő-piaci pályafutás eredményeit, ugyanakkor széles rétegek számára biztosítva legyen egy minimális jóléti szint, illetve az idősek hozzáférjenek azokhoz az egészségügyi, szociális és egyéb szolgáltatásokhoz, amelyekre szükségük van. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának feltétele, hogy a lehető legtöbben a nyugdíjkorhatár elérése után kerüljenek a rendszerbe, illetve, hogy az aktív korú korosztályoknak minél nagyobb aránya legyen a munkaerőpiac aktív tagja. Az egyének minél hosszabb munkaerő-piaci pályafutása értelemszerűen nem csupán társadalmi, hanem egyéni érdek is, hiszen a nyugdíjak összege a keresetektől

és a munkaerő-piaci pálya hosszától is függ. A hazai foglalkoztatottsági ráta Európában az egyik legalacsonyabb. Az 1990-es évek második fele óta azonban egy enyhe növekedés tapasztalható. A növekedés oka alapvetően az idősebb korosztályok munkaerő-piaci részvételének dinamikus emelkedése volt. 1997-ben az 55-64 éves férfiaknak 27%-a volt foglalkoztatott, 2010-ben már 39,6%a A nőknél ugyanezekben az években a foglalkoztatottsági ráta 10,3 és 30,1% volt, ami háromszoros növekedést jelent. Ezek az eredmények alapvetően a nyugdíjkorhatár emelésének és a korai nyugdíjazási feltételek megszigorításának köszönhetőek. Az idősebb korosztályok foglalkoztatottságának, a nyugdíjkiadásoknak a jövőbeli alakulását a nyugdíjkorhatár további emelése, a helyettesítési ráta csökkentése, a korai nyugdíjba vonulás – alapvetően a rokkanttá nyilvánítás – feltételeinek további szigorítása, valamint a munkahely teremtési

programok sikere határozza majd meg. Magyarország európai összehasonlításban – mind a bevándorlók számát, mind az ezer lakosra számított arányát tekintve – nem tartozik a jelentős migrációs célországok közé. A rendszerváltás körüli évek igen erőteljes bevándorlása a kilencvenes évek közepére alacsonyabb szinten stabilizálódott, majd az ezredforduló előtt újra növekedésnek indult, de nem érte el a kezdeti méretét. A 2004-es EU-s csatlakozást követően, majd a 2007-es jogszabályi változások következtében is, újabb növekedés figyelhető meg a bevándorlók számában. 8 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A hazai bevándorlás jól ismert sajátossága, hogy a bevándorlók elsősorban a környező országok magyar nemzetiségű állampolgárai közül rekrutálódnak (ami számos nemzetpolitikai kérdést is felvet). Az utóbbi években azonban ez a tendencia kezdett elhalványulni, a szomszédos

országokból érkezettek aránya az ezredfordulót követő 50% feletti értékekről 30% alá csökkent. Ami a kivándorlást illeti, ennek vizsgálata meglehetősen háttérbe szorult az utóbbi évtizedekben. A különböző célországok tükörstatisztikáinak áttekintése jól mutatja, hogy miközben a hivatalos magyarországi adatok szerint az elmúlt két évtizedben mindössze évi néhány száz fő volt a külföldre távozók száma, addig a különböző európai országokban bevándorlóként megjelenő magyar állampolgárok összesített száma 2007-ben meghaladta a 34 ezer, 2008-ban pedig a 42 ezer főt. Az országot elhagyók társadalmi-demográfiai összetételéről, migrációjuk indítékairól és tervezett időtartamáról nincsenek pontos adataink. A 2004-es EU-s csatlakozás a munkaerő-migrációt is felerősítette és újabb célországok jelentek meg a magyar munkavállalók számára. Kérdés, hogy az újonnan megnyíló munkaerőpiacok milyen

hatással lesznek a további elvándorlási trendek alakulására. Kulcsproblémát jelent Magyarország migrációs versenyben való részvételének jövőbeli kimenetele. Kérdés, hogy az – európai országok többségéhez hasonlóan – elöregedő hazai népesség következtében milyen igények merülnek fel a bevándorlást illetően: egyfelől szükség lesz-e a hazai munkaerő-piacon a külföldi munkaerőre, illetve milyen területeken és kikre, másfelől mennyire lesz vonzó Magyarország a bevándorlók számára? A kivándorlás vonatkozásában szintén kulcsfontosságú, hogy milyen mértékben várható a jövőben kivándorlás, továbbá milyen végzettségűek, illetve milyen szakmával rendelkezők körében lesz hangsúlyosabb. Folytatódni fog-e bizonyos szakmákon belül a nagyfokú eláramlás és ennek következtében megjelenik-e nagyobb munkaerő-kereslet a munkaerő-piac bizonyos szegmenseiben? A népességszámot és a korszerkezetet meghatározó

folyamatok - a termékenység, a halandóság, a vándorlás -, valamint a párkapcsolatok terén bekövetkezett változások a családméret, a család- és háztartás szerkezet alakulására is hatással vannak. A háztartások összetételét érintő legfontosabb változás az egyszemélyes háztartások számának és arányának növekedése. Arányuk 1990 és 2005 között 24 százalékról 29 százalékra nőtt, a lakosság több mint egytizede egyedül él. Az egyedül élők 9 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép kétharmada nő. A 30–39 évesek élnek legkisebb arányban egyszemélyes háztartásban, legnagyobb arányban pedig a 70 évesek és idősebbek. A népesség öregedése, a nőknek a férfiakénál magasabb várható élettartama okozza alapvetően az egyedül élők számának növekedését, ami főként az idős özvegy nőket jelenti. A családon belül a házaspáros családok aránya 1990 és 2005 között 80 százalékról 71

százalékra mérséklődött, az élettársi kapcsolatban élők 1990-es 5 százalékos aránya folyamatosan növekedve megháromszorozódott. Az egyszülős családok aránya 15,6 százalékról 16,8 százalékra növekedett, s ezen belül 80 százalékról 87 százalékra emelkedett az anya-gyermek típusú egyszülős családok aránya. Az élettársi kapcsolatban élők között nagyobb arányban vannak gyermektelenek, mint a házaspárok között, és kisebb a kétgyermekesek aránya is. A gyermekes családok közül a házaspárok nevelik a legtöbb gyermeket, az élettársi kapcsolatban élők kevesebbet, őket a gyermeküket egyedül nevelő anyák követik, s a legkevesebb gyermeket az egyedülálló apák nevelik. A fiatalok számára kihívást jelent az önálló otthon megteremtése. A csökkenő házasodási kedv, az élettársi kapcsolatoknak a házasságoknál magasabb bomlékonysága következtében nő a családtípusok sokfélesége. Kiemelt figyelmet érdemelnek

azok a gyermekek, akik az életük egy hosszabb-rövidebb szakaszában nem a két vér szerinti szülővel, hanem egy szülővel vagy nevelőszülővel nevelkednek. A roma népesség számára, összetételére, demográfiai jellemzőire vonatkozó adatok bemutatásánál az utolsó elfogadott adatállományból, a 2001-es népszámlálásból indultunk ki. Ismeretes, hogy a népszámlálások során a roma nemzetiséget bevallók száma és a különböző kérdőíves vizsgálatok által becsült cigány népességszám között mintegy háromszoros különbség mutatkozik az empirikus vizsgálatoknál megállapított népességszám javára. A roma népesség – a teljes népesség csökkenő tendenciájával ellentétben – gyors ütemben növekszik, 2001-ben az összlakosság 2%-át tette ki, s az előrebecslések szerint ez az arány ma 7%. A gyors ütemű növekedés fő forrása a magas termékenység A cigány nők 2001-ben átlagosan 2,9 gyermeket hoztak a világra a

teljes női népességre érvényes 1,3-as gyermekszámmal szemben. A magas termékenység és a viszonylag magas halandóság következtében a cigány etnikum korösszetétele igen fiatal, ami létszámuk várható további gyors növekedésére enged következtetni. 10 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Iskolai végzettségük jellegzetesen alacsony. A férfiak egyötöde, a nők több mint egyharmada 30–34 éves korára nem szerezte meg az alapfokú végzettséget sem, bár ez a kedvezőtlenül nagy arány 1990-hez képest csökkenő tendenciát mutat. A roma férfiak és nők – teljes népességhez viszonyítva – jóval fiatalabb korban és nagyobb arányban létesítenek párkapcsolatot. Bár a leggyakoribb együttélési forma esetükben is a házasság, de az élettársi kapcsolatban élők aránya igen magas, háromnégyszerese az össznépességen belül kimutatható értékeknek. A roma népesség jelenlegi létszámára, iskolázottsági

szintjére, párkapcsolati formáira és termékenységére részletes adatokat és válaszokat nyerhetünk a 2011 októberében végrehajtásra kerülő népszámlálás adatbázisából. Az elkészült tanulmányok jól bizonyítják, hogy a fenntartható társadalmi, gazdasági fejlődés kulcskérdése a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, trendek befolyásolása, pozitív irányú módosítása. Középtávon reális cél lehet a születések számának növelése, a halandóság csökkentése és ennek eredményeként a népességfogyás mérséklése, lelassítása. Hosszú távon nem irreális a népességszám csökkenésének megállítása, de a lakosság öregedésével hosszú távon is számolni kell. 11 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 1. Termékenységi tendenciák és családpolitika Magyarországon és Európában 1.1 Termékenységi tendenciák Magyarországon és Európában A gyermekvállalási hajlandóság az 1970-es évek óta

valamennyi európai országban csökkent, és jelenleg a legtöbb országban nem biztosítja a népesség reprodukcióját. Magyarország ebből a szempontból nem egyedül néz szembe csökkenő termékenységgel, és számos más, hazánkra jellemző demográfiai tendencia megtalálható a többi európai országban is. Vannak azonban olyan magyarországi sajátosságok, amelyek kevésbé jellemzőek a többi európai országra. Ilyen például a tartósan nagyon alacsony szinten stabilizálódó termékenység. Tanulmányunkban bemutatjuk, hogy európai összehasonlításban hogyan alakul a gyermekvállalás Magyarországon, és milyen társadalmi-demográfiai tényezők befolyásolják ezt. Foglalkozunk a gyermekvállalás későbbi életkorra halasztásával, a válások számának növekedésével és a házasságon kívüli gyermekvállalással. Ezeknek az új magatartásformáknak mindegyike különböző mértékben, de befolyást gyakorol a gyermekvállalásra.

Részletesen áttekintjük a magyar családpolitikát, amely – annak ellenére, hogy az egyik legbőkezűbb Európában – nem képes az ország termékenységi szintjét közel hozni az európai átlaghoz. Vizsgáljuk, hogyan alakul az anyák munkavállalása gyermekszülés után, hiszen számos kutatás szerint ez az egyik legfontosabb összetevője a magas gyermekvállalási hajlandóságnak. Végül bemutatjuk, hogy a jövőben mi várható; hogyan alakul majd a termékenység Magyarországon, és mely tényezők segíthetnék elő a jelenlegi szint emelkedését. 1.11 Az élveszületések számának csökkenése Az élveszületések száma Magyarországon 1990 és 2010 között mintegy 28%-kal csökkent és utoljára 1997-ben haladta meg a 100 ezret (1.1 ábra) Ez a csökkenés annak ellenére következett be, hogy egészen 2001-ig nőtt a termékeny korban lévő, 15 és 49 év közötti női népesség száma. Így az élveszületések számának csökkenése egyértelműen

az jelenti, 12 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép hogy a párok kevesebb gyermeket vállalnak, ami nem magyarázható a népesség korösszetételének változásával. 140 000 125 679 120 000 100 000 90 350 80 000 60 000 40 000 20 000 0 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 1.1 ábra - Az élveszületések számának alakulása Magyarországon 1990 és 2010 között Forrás: KSH, népmozgalmi adatok 1.12 A termékenység alakulása A teljes termékenységi arányszám csökkenése is kisebb gyermekvállalási hajlandóságot jelez. A mutató értéke az 1990-es 1,87-es szintről indulva 2004-re 1,24-re csökkent, azóta pedig 1,3 körül stabilizálódott (1.2 ábra) 2 1,9 1,87 1,8 1,7 1,6 1,5 1,4 1,3 1,26 1,2 1,1 1 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 1.2 ábra A teljes termékenységi arányszám alakulása Magyarországon 1990 és 2010 között Forrás: KSH, népmozgalmi adatok 13

NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Ez a jelzőszám, egy adott naptári évre vonatkozóan mutatja a női népesség gyermekvállalását. Értéke évről évre változik, sokkal nagyobb mértékben, mint egy női generáció befejezett termékenysége, amely azt mutatja meg, hogy a nők termékeny koruk végére hány gyermeket hoztak világra. A teljes termékenységi arányszám nagyon érzékeny olyan demográfiai, társadalmi változásokra, amelyek az utóbbi évtizedekben zajlottak le Magyarországon, illetve egész Európában. Közülük legfontosabb a nők életkorának kitolódása gyermekvállaláskor, ami jól látszik a mutató alacsony magyar értékén. Ha ugyanis egy adott évben a nők egy része úgy dönt, hogy még vár a gyermekvállalással, akkor az éves mutató alacsonyabb lesz. Később, amennyiben az elhalasztott gyermekvállalásra sor kerül, a mutató megugrik, és magasabb értéken stabilizálódhat. Ezt látjuk például

Franciaországban, Európa egyik legmagasabb teljes termékenységi arányszámmal rendelkező országában (1.3 ábra) Ebben közrejátszik, hogy a franciák gyakrabban vállalnak két vagy több gyermeket, mint más európai családok, de szerepe van annak is, hogy több évtizedes emelkedés után mintegy 30 éves kor körül stabilizálódni látszik a nők gyermekvállalási életkora. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a francia teljes termékenységi arányszám soha nem csökkent olyan alacsony értékre mint a magyar, amely európai viszonylatban az egyik legalacsonyabb. Míg egyes országok (Franciaország mellett Svédország, Dánia, vagy az Egyesült Királyság) esetében a termékenység soha nem csökkent 1,5 alá, más országok esetében a termékenység tartósan nagyon alacsony értéken van. Magyarország mellett ilyen helyzetben van számos közép-kelet európai ország, mint például Románia, Lengyelország és Szlovákia. Csehország kiemelkedik

a többi volt szocialista ország közül, mert noha a teljes termékenységi arányszám csak 1,15 volt 2001-ben (vagyis még Magyarországénál is alacsonyabb), 2008-ban már elérte az 1,5-et. Egyes országok, amelyek földrajzilag, illetve kulturálisan közel állnak egymáshoz, hasonló pozíciót foglalnak el a teljes termékenységi arányszámot bemutató ábrán. Így a grafikon felső harmadában vannak az észak-európai országok (Svédország, Finnország és Dánia), valamint a kontinens nyugati-északi felén találhatóak (Írország, Franciaország, Belgium, Hollandia). Ezzel szemben a déli országok, nevezetesen Olaszország, Spanyolország vagy Portugália a grafikon alsó harmadában helyezkednek el, mivel ezekben jellemzően alacsony a termékenység. Szintén alacsony a gyermekvállalás a két 14 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép német ajkú országban, Ausztriában és Németországban. A közép- és kelet-európai

országoknak szinte mindegyike alacsony termékenységű európai viszonylatban is. Egyes országokban ugyanakkor az utóbbi években növekedés tapasztalható, a már említett Cseh Köztársaságon kívül még Szlovéniában és Észtországban. Írország Franciaország* Egyesült Királyság* Svédország Finnország Dánia Belgium Hollandia Észtország Luxemburg Bulgária Litvánia Szlovénia Görögország Ciprus Cseh Köztársaság M álta Olaszország* Szlovákia Spanyolország Lengyelország Ausztria Románia Németország Portugália M agyarország Lettország 2,07 1,98 1,96 1,94 1,86 1,84 1,84 1,79 1,62 1,59 1,57 1,55 1,53 1,52 1,51 1,49 1,44 1,42 1,41 1,40 1,40 1,39 1,38 1,36 1,32 1,32 1,31 0 0,5 1 1,5 2 2,5 1.3 ábra A teljes termékenységi arányszám Európában 2009-ben * Kontinentális országrész; 2008-as adat Az utóbbi években nemcsak Európa egyes keleti, hanem számos nyugati országában is növekedett a teljes termékenységi arányszám: az

Európai Uniót formáló 27 ország teljes termékenységi arányszáma 1,47 volt 2003-ban, 2009-ben pedig 1,58. Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol nem került sor emelkedésre, és amelynek termékenysége továbbra is egyik legalacsonyabb az európai országok között. 15 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 1.13 Kitolódó gyermekvállalás Az európai viszonylatban is alacsony magyar termékenység nemcsak azzal magyarázható, hogy egyre kevesebb gyermek születik, hanem azzal is, hogy a nők későbbi életkorra halasztják a gyermekvállalást. A későbbi gyermekvállalás elsődleges oka a tanulmányi idő kitolódása, de fontos szerepet játszik az is, hogy nehéz megteremteni azokat a feltételeket, amelyeket a fiatal felnőttek elengedhetetlennek tartanak a gyermekvállaláshoz: megfelelő anyagi hátteret, biztos munkahelyi pozíciót a leendő apának és anyának, és biztos lakáshelyzetet, ami Magyarországon

alapvetően lakástulajdont jelent. Európában a nők átlagéletkora gyermekszületéskor 29,7 év, de igen nagy eltérések vannak az egyes országok között. Tizenkét országban például az átlagéletkor meghaladja a 30 évet. Magyarország 1990-ben a magyar nők átlagosan 25,7 évesek voltak, amikor gyermekiket vállalták, és noha az utóbbi két évtizedben egyre idősebb korban szültek, a magyar mutató egyelőre még csak közelít az európai átlaghoz. A magyar nők átlagosan 29,1 évesek a gyermekek születésekor, és ez a kor folyamatosan emelkedik. Az összes európai országban sor került az átlagos életkor emelkedésére gyermekvállaláskor, ám az országok különböznek abban, hogy mekkora ez a növekedés, és hogy mennyire egyenletesen illetve egyenetlenül ment végbe a változás az utóbbi évtizedekben. Az 1.4 ábra 17 európai országban mutatja az átlagos koremelkedés mértékét az első gyermek vállalásakor, és annak megoszlását két

időszakban: 1970 és 1995, valamint 1995 és 2008 között. A nők átlagéletkora első gyermekük születésekor leginkább Németországban nőtt, ahol hat évvel magasabb volt 2008-ban, mint 1970-ben. A legkisebb változás Írországban tapasztalható, ahol azonban már 1970-ben igen magas volt az átlagéletkor: 27 év, ami a vizsgált országokban a legmagasabb akkori érték. A legtöbb nyugat-európai országban a változás nagy része 1995 előtt ment végbe. Kivétel ez alól két dél-európai ország, Görögország és Portugália, amelyekben az eddigi emelkedés nagy része 1995 óta zajlott le. A volt szocialista országokban, nevezetesen Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban az életkor emelkedése a rendszerváltás után, zömében 1990 után zajlott le, vagyis, jóllehet ezek az országok hasonló változást éltek meg az átlagkor emelkedésének mértékében mint a nyugat-európai országok, maga a változás sokkal

gyorsabban zajlott le. 16 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Változás 1970-1995 Változás 1995-2008 8 7 6 5 4 3 2 Írország Svédország Lengyelország Portugália Spanyolország Finnország B elgium Szlovákia Görögország Hollandia Franciaország M agyarország Dánia C sehország Olaszország Németország 0 Luxemburg 1 1.4 ábra A nők életkorának változása az első gyermek születésekor 1970 és 2008 között 17 európai országban. Forrás: OECD Family Database, Chart SF 23B Megjegyzés: A 2008-as adat helyett: Olaszország: 2007-es adat, Belgium, Franciaország: 2006-os adat, Dánia: 2005-ös adat Magyarországon a nők átlagéletkora 4,3 évvel emelkedett az első gyermek születésekor 1970 és 2008 között, ezen belül 1995 előtt egy évet, 1995 és 2008 között pedig 3,3 évet. A gyermekvállalás tehát döntő részben az utóbbi 13 év alatt tolódott későbbi életkorra. Franciaországban, ahol a

magyarországihoz hasonló növekedés következett be a nők átlagéletkorában az első gyermek vállalásakor, a halasztás 1970 óta folyamatosan ment végbe, mintegy 38 év alatt. Nálunk tehát egy lassúbb folyamat zajlott le, melyhez a társadalom jobban tudott alkalmazkodni. Hasonló módon fokozatosan zajlott le ez a változás a többi nyugat-európai országban is, Hollandiában, Belgiumban vagy Finnországban. A gyermekvállalás átlagos életkora különböző gyermekvállalási gyakorlatot takar. Hogy valójában hogyan oszlik meg a gyermekek születése a nők életkora szerint, azt a korspecifikus termékenységi arányszám mutatja meg, melyek összegeként kapjuk meg egy adott naptári évre a teljes termékenységi arányszámot. Az 15 ábra 1990 óta mutatja 17 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Magyarországon a korspecifikus termékenységi arányszámot, vagyis azt, hogy az adott évben hogyan oszlottak meg a szülések a nők

életkora szerint. 1990-ben a gyermekvállalási kor viszonylag homogén volt a női népesség körében, hiszen döntő többségüknek 21 és 25 éves korukban született gyermekük. 1995-ben és 2000-ben azonban már jól látható a gyermekvállalás későbbre halasztása, hiszen a görbe csúcsa az ábrán jobbra tolódik. Látszik a termékenység csökkenése is, hiszen a görbe laposabb, és 25 éves korig minden egyes korosztálynak alacsonyabb a termékenysége, mint 1990-ben, 25 éves kor felett pedig nagyjából megegyezik a nők szülési hajlandósága azokéval, akik 1990-ben hoztak világra gyermeket. Ez idő alatt a termékenység erőteljesen csökkent, 1,87-ről 1,32-re. 2000 után a görbe nem laposodik tovább, ugyanakkor tágul a görbe alatti terület és nő a gyermekvállalási hajlandóság 28 éves kor után. Míg 1990-ben mintegy négy évre koncentrálódtak a fő gyermekvállalási évek, addig 2005-ben nagyobbak az átlagos életkortól való egyéni

eltérések. Ekkor már határozottan látszik, hogy az elmaradt születések egy része megvalósul, hiszen a korábbiakhoz képest nő a 28 év feletti nők gyermekvállalási hajlandósága. 2009-ben tovább nő az átlagos életkor, ahogy nő a 30 év feletti nők körében a születések száma. 0,16 1990 : 1,87 0,14 1995 : 1,57 0,12 2000 : 1,32 0,1 2005 : 1,31 2009 : 1,32 0,08 0,06 0,04 0,02 0 15 20 25 30 35 40 45 Életkor 1.5 ábra Korspecifikus termékenységi arányszámok Magyarországon 1990 és 2009 között Forrás: KSH, népmozgalmi adatok. Megjegyzés: az évszámok melletti értékek az adott év teljes termékenységi arányszámát mutatják 18 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Az anyák életkorával összefüggő gyermekvállalási gyakorlat Európa országaiban különböző. Az 16 ábra öt európai országban mutatja be a születések eloszlását a nők életkora szerint. A vizsgált országok közül háromban 19

éves kor felett az összes későbbi korban magasabbak a termékenységi arányszámok, mint Magyarországon. Bulgária kivételt képez, hiszen ott fiatalabb korban vállalják a nők a gyermekeiket, ezért 27 éves kor után csökken a korspecifikus termékenység. A többi országban ez a csökkenés később következik be, mintegy 30 év körül Ausztriában, Franciaországban és Magyarországon, és ennél egy kicsit később, 31 éves kor után az Egyesült Királyságban. Ez utóbbiban európai viszonylatban magas a fiatalok (24 évnél fiatalabbak) körében a gyermekvállalás is: ezek a terhességek nem elhanyagolható mértékben hozzájárulnak az ország viszonylag magas termékenységéhez. A fiatalabbak körében való gyermekvállalás szintén elterjedt Bulgáriában, ahol egyelőre jóval európai szint alatt maradt a nők átlagos életkora gyermekszületéskor, hiszen az nem éri el a 27 évet. A magyar minta leginkább az ausztriaihoz hasonlít, ahol azonban

magasabb a 21 és 28 év közötti, valamint a 31 év feletti nők gyermekvállalása, mint nálunk. Ausztria (29,7) Bulgária (26,6) Franciaország (30,0) Egyesült Királyság* (29,3) Magyarország (29,1) 0,16 0,14 0,12 0,1 0,08 0,06 0,04 0,02 0 16 18 20 22 24 26 28 30 32 34 36 38 40 42 44 Életkor 1.6 ábra Korspecifikus termékenységi arányszámok Ausztriában, Bulgáriában, az Egyesült Királyságban*, Franciaországban és Magyarországon 2008-ban. Forrás: OECD Family Database, Chart SF 2.3C (kivonat) * Egyesült Királyság: 2007-es adat. Megjegyzés: az országnevek mellet az adott évre vonatkozóan a nők átlagos életkora áll gyermekvállaláskor 19 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 1.14 Befejezett termékenység Amint már említettük, az alacsony termékenységi arányszám részben a gyermekvállalás későbbre halasztásával magyarázható. Mivel ezeknek a születéseknek egy része bepótlódik magasabb

életkorban, a szülőképes korban lévő nők befejezett termékenysége vélhetően magasabb lesz annál az 1,3-as értéknél, amelyen évek óta stagnál a teljes termékenységi arányszám. Magyarországon az 1969 és 1970-ben született nők termékeny koruk végére 1,88 gyermeket hoztak világra. Ez az érték feltehetően csökkeni fog a következő generációkban, és az 1974-75-ben születettek esetében valószínűleg 1,68–1,69 körül lesz, ahogy azt az 1.1 táblázat mutatja. Mégsem Magyarországon a legalacsonyabb a végleges gyermekszám, hanem 28 európai ország közül Olaszországban, ahol az 1974-75-ben született nők befejezett termékenysége várhatóan csupán 1,40 körül lesz. 1.1 táblázat 1954 és 1975 között született nők befejezett termékenysége hat európai országban * Becsült adat. Forrás: Prioux, Mazuy, Barbieri, 2010 Születési év Ausztria Bulgária Egyesült Királyság Franciaország Magyarország Olaszország 1954–1955 1,77

2,04 2,01 2,13 1,96 1,8 1959–1960 1,71 1,96 1,97 2,12 2,02 1,69 1964–1965 1,66 1,84 1,92 2,04 1,98 1,55 1969–1970 1,61 1,66 1,87 1,99 1,88 1,45 1974–1975* 1,60–1,62 1,52–1,53 1,86–1,89 2,00–2,04 1,68–1,69 1,38–1,44 A gyermekszámot jelenleg a család formáját érintő két lényeges tendencia befolyásolja: a válások magas aránya és a házasságon kívüli születések számának növekedése, noha nem egyértelmű, hogy ezek hogyan hatnak a termékenységre. 1.15 Házasságon kívüli születések és válások A házasságon kívüli születések aránya az összes európai országban nőtt az utóbbi évtizedekben. Összefügg ez a házasodási kedv általános csökkenésével és a válások számának növekedésével. Míg 1990-ben a 27 európai országban a gyermekek 17,4%-a született házasságon kívül, addig ez az arány 37,4% volt 2009-ben (Demography Report 2010). Az egyes országok között azonban roppant nagy eltérések vannak, hiszen

ez az arány csak 6,6% Görögországban, ám megközelíti a 60%-ot Észtországban. 20 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Magyarországon a gyermekek 41%-a született házasságon kívül 2009-ben, noha ez az arány 1960-ban alig haladta meg az 5%-ot. A házasságon kívüli születésekkel kapcsolatban hasonló tendencia játszódott le Európa két felében, mint a gyermekvállalás átlagos életkorának vonatkozásában. Elmondhatjuk ugyanis, hogy a volt szocialista országok a rendszerváltás után követték a nyugati tendenciát, és mára csaknem utolérték a nyugati országokat. Azzal a különbséggel, hogy azok a változások, amelyek az 1970-es évek óta folyamatosan és egyenletesen játszódtak le a nyugat-európai országokban, sokkal gyorsabban mentek végbe a kelet-európaiakban. Igaz ez a házasságon kívüli születések elterjedésére és legitimitásuk elnyerésére, de a párkapcsolatok alakulására is. Míg az 1960as években

például az első párkapcsolati forma szinte minden fiatal számára a házasság volt, addig a 2000-es évek elején az első tartós párkapcsolatok csupán 30%-a jelentett házasságot Magyarországon. A viselkedésbeli változásokkal együtt járt a közvélemény változása, hiszen a népesség többsége kifejezetten támogatja a házasságkötést megelőző együttélést, az ún. „próbaházasságot”. Hosszú távon azonban a többség a házasságot tartja a legmegfelelőbb együttélési formának, hiszen a lakosság majdnem háromnegyede nem ért egyet azzal, hogy a házasság „idejemúlt intézmény”. Fontos kiemelni, hogy Európa szerte – beleértve Magyarországot is – a házasságon kívül született gyermekek többsége stabil párkapcsolatból születik. Ilyen szempontból ezek a családok sokkal inkább hasonlítanak a hagyományosokhoz, mint azokhoz, amelyekben egyedülálló szülő neveli gyermekét. Emellett sokkal nagyobb arányban születnek

házasságon kívüli kapcsolatból az elsőszülöttek, mert további, illetve több gyermek vállalása előtt sok esetben házasságra lépnek a szülők. Felmerülhet, hogy miként hat a válások magas aránya a termékenységre. A válások számának növekedésével, illetve a párkapcsolatok felbomlásának gyakoriságával együtt járhat az újonnan alakult párkapcsolatok számának növekedése. Ezekben lehetőség nyílik (további) gyermekvállalásra, amennyiben azt a biológiai óra még engedi, vagyis amennyiben a válásra és az új párkapcsolat alakítására a nők esetében még termékeny korban kerül sor. Egy kutatás szerint például (Beaujouan–Solaz, 2008) noha azon francia nők befejezett termékenysége a legmagasabb, akiknek sosem bomlott fel a párkapcsolatuk, azoké, akik két partnerkapcsolatot is megéltek, alig marad el ettől. Férfiak esetében pedig több gyermekük született azoknak a férfiaknak, akik egymás után két párkapcsolatban 21

NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép éltek, mint azoknak, akiknek nem bomlott fel első kapcsolatuk 45 éves korukig. Mind a férfiak, mind a nők esetében azok befejezett termékenysége a legalacsonyabb, akiknek első kapcsolatuk felbomlott, és akik nem alakítottak ki újabb párkapcsolatot 45 éves koruk előtt. 1.2 Családpolitikai körkép Európában Az európai országokban évek óta tapasztalható alacsony termékenységi szint komoly fejtörést okoz a mindenkori kormányoknak. Az alacsony gyermekvállalási hajlandóság megváltoztatja ugyanis az országok népességének korösszetételét, hozzájárul az öregedéshez, és emiatt növeli az egészségügyi kiadásokat, átalakítja a munkaerőpiacot és kihathat a gazdasági növekedésre. Olykor viták lobbannak fel arról, hogy a kormányoknak van-e beleszólásuk olyan privát döntésekbe, mint a gyermekvállalás. A viták élét tompítja, hogy a legtöbb országban a kutatások

szerint az emberek több gyermeket szeretnének, mint ahányat vállalni tudnak (1.7 ábra) Ráadásul a kívánt gyermekszám szinte minden országban meghaladja reprodukciós szinthez szükségeset. Így a politikáknak „csupán” annyi a dolguk, hogy a kívánt gyermekszám és meglévő gyermekszám közötti szakadékot csökkentsék, és lehetővé tegyék a kívánt gyermekek megszületését. Kérdéses azonban, hogy mennyire tudnak a politikák kihatni a gyermekvállalásra, illetve ha képesek is erre, akkor is nagyon nehéz kimutatni termékenységi hatást. Hiszen a gyermekvállalás melletti döntésnek nagyon sok olyan összetevője is van (anyagi, pszichológiai stb.), amelyekre politikai eszközökkel csak kevéssé lehet hatni. Mellesleg az utóbbi évtizedekben hozott politikai intézkedések többsége nem kifejezetten pronatalista szándékkal született. Ehelyett a szegénység csökkentésével, a munkavállalás elősegítésével, az egyedülálló

szülőknek nyújtott támogatásokkal, a férfi-női egyenlőség segítésével kívánják megkönnyíteni a családok életét, és megakadályozni, hogy gyermekvállalás után számottevően csökkenjen életszínvonaluk. A társadalom átalakulása az utóbbi évtizedekben (a válások számának növekedése, a nagycsaládok eltűnése és a család összetartó erejének lazulása stb.), valamint az a cél, hogy legalább a kívánt gyermekek megszülessenek, azt eredményezte, hogy a családok irányába nyújtott állami kiadások számottevően nőttek: az OECD országok a GDP 2,4%-át költötték a családokra 2003-ban, míg ez az arány 1980-ban csak 1,6% volt (Thévenon, 2008). 22 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 3 Demográfiai jövőkép Ideális gyermekszám Teljes termékenységi arányszám 2 Magyarország Cseh Köztársaság Ausztria KeletNémetország Slovákia Belgium Spanyolország Olaszország Lengyelország Svájc NyugatNémetország

Portugália Dánia Finnország Egyesült Királyság Franciaország Svédország Norvégia Írország 0 Hollandia 1 1.7 ábra Ideális gyermekszám és teljes termékenységi arányszám 19 európai országban a 2000-es években. Forrás: OECD family database, chart SF22D (kivonat) Magyarország az OECD adatok szerint az átlagosnál jóval többet, a GDP mintegy 3,3%-át költi a családokra, ennél többet csak Franciaország, az Egyesült Királyság, Dánia és Izland fordít rá. Ugyanakkor nem mellékes, hogy Magyarország az egyetlen a ranglistán álló első öt közül, ahol alacsony a termékenységi szint. A különböző európai országokat termékenységi szintjük alapján általában öt csoportra osztják fel: észak-európai országok (magas termékenység), dél-európai országok (alacsony termékenység), kelet-európai országok (alacsony termékenység), nyugat-európai országok (közepes-magas termékenység), németajkú országok (alacsony

termékenység). A termékenységi szintet sok esetben összefüggésbe lehet hozni a családokra költött állami kiadásokkal, de olyan mutatókkal is, mint az ENSZ Emberi Fejlődési vagy a Nemi Egyenlőség Indexe. Az 12 táblázat a mutatók országcsoportok szerinti alakulását tartalmazza, és jól szemlélteti az egyes elemek egymásra hatását. Franciaország külön kategóriát képez, mert a kontinentális államok között a legmagasabb a termékenység szintje, ami költséges, a család és a munka összeegyeztetését megkönnyíteni törekvő politika eredménye, jóllehet kisebb nemi egyenlőség mellett valósul meg. 23 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 1.2 táblázat Termékenység és gazdasági-, intézményi környezet (2006) Magyarázat: +: átlag feletti; ●: átlagos; -: átlag alatti. * Északi = Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország; Angol ajkú = Írország, Egyesült Királyság, Egyesült Államok; Nyugati

= Ausztria, Belgium, Németország, Hollandia, Svájc; Déli = Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország; Keleti = Fehéroroszország, Bulgária, Csehország, Észtország, Grúzia, Lengyelország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Oroszország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna. Forrás: Gauthier–Philipov, 2008 Régió* Termékenység Emberi Fejlődés Index Nemi Egyenlőség Index Északi Franciaország Angol ajkú Nyugati Déli Keleti + + + ● – – + + + ● – – + ● ● ● – – Állami támogatás a családok irányába + + – ● – – Az északi országokban mindegyik mutató átlag feletti. Itt a magas termékenységet komoly és átgondolt, a munkavállalást és gyermekvállalást összeegyeztetni törekvő, a nemi egyenlőséget megvalósítani szándékozó politikával lehet megmagyarázni. Az apák nagyobb szerepet vállalnak a gyermeknevelésben, mint a többi országban, és ezt a szerepvállalást az állam is

támogatja. Több országban van a nevelési szabadságnak egy olyan része, mely az apáknak van fenntartva, és amennyiben az apa erre nem tart igény, a szabadság elvész. Svédországban például 60 nap van fenntartva az apáknak, Norvégiában pedig az 52 hetes nevelési szabadságból négy hét illeti az apákat, akiknek mintegy 80%-a ki is veszi ezt a szabadságot. Ez alatt akár teljes fizetését is megkaphatja (OECD, 2007) Kutatások mutatták ki, hogy több gyermeket vállalnak azok a családok, ahol az apa is kiveszi a nevelési szabadság rá eső részét, mint amelyekben kisebb mértékű az apák szerepvállalása. Az angol nyelvű országokban magas a termékenység, annak ellenére, hogy az államok csak kis mértékben támogatják a családokat. Ez az alacsonyabb mértékű szerepvállalás feltehetően összefügg az ezekben az államokban kialakult társadalmi elvárással, mely szerint a szabad piac a mérvadó, és az állam ne avatkozzon bele az élet olyan

személyes területeibe, mint a gyermekvállalás. E liberális országokban feltehetően segíti a termékenységet az állam semlegessége, ami más, konzervatív típusú jóléti államokban éppen hogy hátráltatná azt. 24 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A nyugati államok közepes mértékben támogatják a családokat, termékenységük is közepes szintű európai viszonylatban, a nemek közötti egyenlőség is átlagos és az életszínvonal is elmarad az előző csoportokétól. A dél- és kelet-európai államokban még alacsonyabb az életszínvonal, a nemek közötti egyenlőség és az állami családtámogatások szintje, és a termékenység szintje is ezekben az államokban a legalacsonyabb. Mint már láttuk, Magyarország annyiban különbözik a többi kelet-európai államtól, hogy viszonylag magas a családi kiadásokra fordított kiadások aránya. Ennek ellenére a termékenységi szint az egyik legalacsonyabb Európában.

Ennek magyarázatát a családpolitikai rendszerben kell keresnünk, hiszen az noha roppant bőkezű, nem mindenben felel meg a 21. század elvárásainak 1.3 A magyar családpolitikai rendszer A magyar családtámogatási rendszer magja (a Gyermekgondozási Segély – GYES és a Gyermekgondozási Díj – GYED) az otthoni gyermekgondozást támogatja, hiszen abban az esetben biztosít havi bevételt a családnak, amennyiben az egyik szülő – szinte mindig az anya – távol marad a munkapiactól.1 Ezek a juttatások az 1960-as és 1980-as években jöttek létre, vagyis egy olyan gazdasági rendszerben, amelyet a teljes foglalkoztatottság és a (valós) munkanélküliség nem-létezése jellemzett. Olyan munkahelyi biztonság uralkodott, melyben a nők megengedhették maguknak, hogy évekig kimaradjanak a munkapiacról gyermeknevelés céljából. Nem kellett félniük munkahelyük elvesztésétől, vagy attól, hogy további karrierjük során anyagilag hosszú távon

hátrányos helyzetbe kerülnek. A GYES mellesleg azért is jött létre 1967-ben, hogy a nők egy részét (a munkapiac telítettsége miatt) kivonják a munkapiacról, fix státuszt adva nekik. A piacgazdaságban, amelyben nagyobb a munkahelyi bizonytalanság, nem tud működni ez a rendszer anélkül, hogy az otthonmaradás mellett egy másik alternatívát is kínálna a nőknek. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy gyermekvállalás után is bent tudjon maradni a munkapiacon az a nő, aki ezt szeretné, illetve aki anyagilag rászorul. Manapság ugyanis komoly hátránnyal néz szembe az, aki évekre (két-három gyermek vállalása esetén ez akár 6–9 év is lehet) kimarad a munkapiacról: a GYED bőkezűsége 1 Ez annak ellenére igaz, hogy az utóbbi években kísérlet történt arra, hogy a GYES mellett munkát lehessen vállalni a gyermek egy éves kora után. A GYED melletti munka azonban továbbra is a díj elvesztésével jár 25 NFFT Műhelytanulmányok –

No.1 Demográfiai jövőkép ellenére (mely azonban már nem érvényesül, ha a GYED időtartama alatt további gyermek születik) komoly anyagi veszteség éri a családot, a karrier megtorpanása pedig hosszú távon is megváltoztatja az anyák munkapiaci kilátásait. Emiatt a nők halogatják a gyermekvállalást, illetve kevesebb gyermeket vállalnak, így csökkentve a munkapiacon kívül töltött időt. A legtöbb ország, mely hasonló mértékű támogatásban részesíti a családokat mint Magyarország, és amelyek termékenysége az európai élmezőnyben van, kínál valamilyen lehetőséget arra, hogy az anyák már a gyermek három éves kora előtt össze tudják egyeztetni munkájukat a gyermekneveléssel. Komoly családi napközi hálózat és nagyon színvonalas bölcsődei rendszer működik például Franciaországban, a dán gyermekek pedig szinte alanyi jogon jogosultak a bölcsődére első életévük után: a három év alatti gyermekek mintegy 70%-a

bölcsődés, míg ez az arány csupán 5% Magyarországon. Ennek megfelelően a magyar anyák munkavállalása erőteljesen csökken gyermekvállalás után, és ők komoly hátrányba kerülnek a gyermektelen nőkhöz képest. Az 1.8 ábra a gyermekes nők foglalkoztatási rátáit mutatja be egyes európai országokban a legkisebb gyermek életkora szerint. Magyarországon elsősorban a három év alatti gyermeket nevelő anyák munkavállalása alacsony európai viszonylatban, majd növekszik, ahogy a gyermek eléri az óvodás kort. 3 év alatti 3–5 éves 6–14 éves 100 80 60 40 Olaszország Magyarország Csehország Szlovákia Egyesült Királyság Lengyelország Bulgária Németország Belgium Ausztria Franciaország Finnország Dánia Svédország 0 Hollandia 20 1.8 ábra Anyák foglalkoztatási rátája a legkisebb gyermek életkora szerint 15 európai országban Forrás: OECD Family Database, Chart LMF 1.2B (kivonat) 26 NFFT Műhelytanulmányok

– No.1 Demográfiai jövőkép Magyarországon a három év alatti gyermeket nevelő anyák mintegy 15%-a foglalkoztatott. A valós érték ennél valószínűleg még alacsonyabb, hiszen a foglalkoztatási ráta azokat veszi figyelembe, akiknek van munkahelyük. Márpedig a nevelési szabadságon lévő anyák egy része – elsősorban azok, akik GYED-en vannak – rendelkezik munkahellyel, noha nem dolgozik a gyermek két, vagy három éves koráig. Egy nagylétszámú adatfelvétel szerint, melyet a Népességtudományi Kutatóintézet végzett három hullámban a 2000-es évek elejétől fogva mintegy 15 000 ember megkérdezésével, a nők 87%-a legalább két évre elhagyja a munkaerőpiacot gyermekszülés után, és a döntő többség három évig marad otthon. Azok közül, akik a gyermek három éves kora előtt visszamennek dolgozni, ezt mintegy 20% a „későbbi munkavállalás miatt” teszi, vagyis fél attól, hogy a hosszabb otthonlét hátrányos helyzetbe

juttatná a munkaerőpiacon. Mellesleg a nőknek több mint 90%-a semmilyen kereső tevékenységet nem végez az otthon töltött idő alatt („Életünk fordulópontjai” c. vizsgálat, 3 hullám) A kisgyermeket nevelő anyák foglalkoztatási rátája hasonlóan alacsony Csehországban és Szlovákiában, ám ennél jóval magasabb, majdnem 60% Ausztriában, Franciaországban és az Egyesült Királyságban, és 70%-ot is meghaladja Svédországban. A gyermek három éves kora után a magyar nők nagy része munkába áll, hiszen erre lehetőséget ad a megfelelő óvodai rendszer, és az iskola is lehetővé teszi a teljes munkaidős munkavállalást. Vagyis elsősorban a három év alatti gyermekek esetében magas Magyarországon a nők inaktivitása, melyet favorizál a GYES-GYED rendszer. Emellett megnehezíti a kisgyermekes anyák munkavállalását a bölcsődei férőhiány, valamint az, hogy kevés a részmunkaidős állás: a nőknek csupán 7,5%-a dolgozik

részmunkaidőben, míg az európai átlag 31,4%. Ennek eredményeképpen a főbb gyermekvállalási évek idején megtorpan a magyar nők munkavállalása, ahogy azt az 1.9 ábra mutatja 25 és 35 éves kor között a magyar női foglalkoztatási ráta alig haladja meg a 60%-ot, míg ez a mutató több európai országban (például az Egyesült Királyságban és Franciaországban) meghaladja a 70%-ot, Svédországban a 80%-ot is. Az ábrán az is látható, hogy a magyar férfiak munkavállalására nem hat ki a gyermekszületés, sőt a 30 és 34 év közötti férfiak a leggyakrabban foglalkoztatottak a többi korcsoporthoz képest, hiszen foglalkoztatási rátájuk majdnem eléri a 90%-ot. A magyar nők munkavállalása ezzel szemben negyvenes 27 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép éveikben a legmagasabb, amikor már nem nevelnek kisgyermeket. Ekkor több mint 12 százalékponttal magasabb a foglalkoztatási ráta, mint a 25 és 35 év közötti nők

körében. A kisgyermekes nők munkavállalásának elősegítése érdekében számos ország tesz intézkedéseket. Franciaországban például minden kisgyermekes munkavállaló dolgozhat részmunkaidőben a privát szférában és az állami szektorban egyaránt, és a nevelési támogatás is jár a munkából járó jövedelem mellett. Az utóbbi években a nemzetközi szervezetek által készített legtöbb országjelentés (EU, OECD) arra bíztatja Magyarországot, hogy emelje a foglalkoztatást a gyermeknevelési szabadságon lévő nők munkapiaci szerepvállalásának növelésével és a kisgyermekeket fogadó intézményrendszer bővítésével. Emellett szól az is, hogy mint az utóbbi években számos tanulmány kimutatta, azokban az országokban magasabb a termékenység, ahol magasabb a női munkavállalás, illetve ahol a nőknek lehetőségük van hamarabb visszatérni a munkapiacra és összeegyeztetni a gyermeknevelést a munkahelyi teendőikkel. Míg az 1960-as

években negatív összefüggés volt kimutatható a termékenység szintje és a női munkavállalás mértéke között, addig az 1990-es évek második felében ez a korreláció megfordult. Látva ugyanis, hogy állandósul a női munkavállalás, és hogy annak szintje egyre nő, számos ország olyan családpolitikai és munkapolitikai intézkedéseket hozott, amelyek könnyítettek a gyermekvállalás és a munkavállalás kettős terhén. Bevezették a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét, kötelezővé tették a munkáltatók számára a részmunkaidő biztosítását a gyermekes szülők számára, kialakítottak gyermekellátó rendszereket, és gondoskodtak arról, hogy anyagilag jobban megérje munkát vállalni gyermek mellett, mint otthon maradni. 28 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 100 80 60 Magyar nők Francia nők Angol nők Magyar férfiak Svéd nők 40 20 0 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54

55–59 60–64 1.9 ábra Korspecifikus foglalkoztatási ráták magyar nők és férfiak, valamint angol, francia és svéd nők körében. Forrás: OECD Family Databse, Chart LMF 14A (kivonat) Kevés adat van arról, hogy az édesanyák átlagosan mennyi ideig maradnak otthon gyermekgondozás céljából szülés után. Míg Magyarországon ez az átlag feltétlenül eléri a két évet, addig több európai országban csupán néhány hónap, már csak azért is, mert nem mindenhol részesülhet gyermekgondozási segélyben az a nő, aki nem rendelkezik a születést megelőző munkaviszonnyal. Magyarországon megfelel a tradicionális társadalmi normának az, hogy az anya töltse az első éveket gyermekével, és sok család ellenezné, hogy az anyák túl korán munkába álljanak. A munkapiacon való részvétel fontossága azonban a való életben ma más választás elé állítja a potenciális szülőket: vagy vállalnak gyermeket úgy, hogy évekig otthon maradnak, vagy

– ha ezt nem engedhetik meg maguknak – nem vállalnak. Ugyanakkor ma már a társadalom is egyre inkább elfogadja azt, hogy az anya munkavállalása nem feltétlenül hátrányos a család életére és a gyermeknevelésre. Ha a családpolitikai intézkedések sikeresek akarnak lenni, vagyis lehetővé kívánják tenni, hogy a kívánt gyermekek valóban megszülessenek, akkor követniük kell ezeket a társadalmi változásokat. Számos európai országban működik olyan nevelési szabadság, amely különböző opciók felkínálásával lehetővé teszi a szülőknek, hogy ők maguk döntsék el: számukra a több évig otthon történő gyermeknevelés, vagy pedig a korai munkavállalás könnyíti-e meg a (további) gyermekvállalást. A legtöbb országban a részmunkaidős 29 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép lehetőséggel kombinálni is lehet a gyermeknevelést és a munkavállalást úgy, hogy a szülő részmunkaidőre járó fizetését

az állami kiegészíti nevelési támogatással. Így van ez például Franciaországban, ahol erre három éven keresztül van lehetőség a második gyermek születése után, vagy Belgiumban, ahol a gyermek 12 éves koráig bármikor igénybe lehet venni a nevelési szabadságot (legfeljebb három hónapig) vagy a részmunkaidős lehetőséget (hat hónapon keresztül amennyiben félállásról van szó, tizenöt hónapon keresztül, amennyiben a szülő heti egy nappal csökkenti munkahelyi elfoglaltságát). Ezekben az országokban a gyermekfelügyelet finanszírozásához is hozzájárul az állam, így biztosítva, hogy a munkából származó kereset nagy része a családi kasszát gyarapítsa, és ne gyermekfelügyeletre kelljen elkölteni. Svédországban olyan rendszer működik, amely erőteljesen támogatja az otthoni gyermeknevelést az első 11 hónap folyamán, hiszen ez idő alatt a szülők (apa vagy anya) keresetük mintegy 80%-át kapják kézhez, amennyiben

felfüggesztik munkavállalásukat. Ez után igénybe lehet venni még három hónap szabadságot, ez alatt azonban már csak egy alacsony összegű fix segély jár. Egy éves kor után pedig a gyermekek külső gondozása kap nagy hangsúlyt, és erre vehető igénybe nagyobb mértékű támogatás, ami így lehetővé teszi a munkapiacra való visszatérést az anyák számára. Ennek köszönhetően a svéd nők munkavállalási rátája a gyermekvállalási években is roppant magas, és ahogy a 9. ábra mutatja, megközelíti a magyar férfiakét. Vagyis a svéd nőknek gyermekvállalás után nem kell több évre lemondaniuk munkájukról és a biztonságról, amit egy biztos munkahely és egy fix fizetés ad a család számára. A magyar családoknak ezzel szemben komolyan át kell szervezniük életüket gyermekszületés után, és előre fel kell készülniük arra, hogy az anyák több éves távolléte a munkapiacról bizonytalan helyzetbe hozhatja őket visszatérésük

után. A korábban dolgozó és gyermekgondozás miatt otthon lévő anyák csupán mintegy fele tervezi úgy, hogy visszamegy korábbi munkáltatójához, és több mint negyedük nyilatkozik úgy, hogy korábbi munkáltatója nem kívánja őt alkalmazni (KSH, 2005). Vagyis a törvényi védelem ellenére nem mindig zökkenőmentes a korábbi munkahelyre való visszatérés. 1.4 Jövőbeli kilátások A jövőre vonatkozóan várható, hogy Magyarországon a termékenység valamelyest nőni fog ahogy stabilizálódik a nők életkora gyermekvállaláskor és ahogy megáll a 30 év alatti 30 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép nők gyermekvállalásának halasztása. Emellett várható, hogy valamelyest növekszik majd az idősebb korban történő gyermekvállalás, vagyis hogy a későbbre halasztott születések egy része megvalósul. Ahogy már említettük, egy becslés szerint az 1974-75-ben született nők befejezett termékenysége meg fogja

közelíteni az 1,7 gyermeket (1.1 táblázat) Ez egy igen optimista becslés, hiszen a KSH népmozgalmi adatai szerint az 1975-ben született nők 30 éves korukra mindössze átlagosan 1,09 gyermeket hoztak világra. Ahogy láttuk, a gyermekvállalási kor kitolódik, de ennek ellenére nem várható, hogy ezen nők közül 40 éves korukra még legalább minden másodiknak születne még egy gyermeke. Ráadásul az utóbbi években megjelenni látszik a gyermektelenség a magyar társadalomban. Ez lehet előre tervezett azon nők és férfiak körében, akik nem akarják vállalni a gyermekek gondozásával járó kötöttségeket és áldozatokat, de az is várható, hogy az idősebb korra tolódó gyermekvállalás miatt többen maradnak akaratlanul gyermektelenek, hiszen az életkor előrehaladtával csökken a női fogamzóképesség, és nem biztos, hogy a korábban kialakított gyermekvállalási tervek megvalósulnak. A magyarok többsége ugyanakkor továbbra is két

gyermeket szeretne felnevelni, és a magyar családpolitikai rendszernek ezt támogatnia kell. A legfontosabb annak elősegítése, hogy gyermekszülés után mielőbb tudjon munkát vállalni az, aki ezt fontosnak tartja. Lehetővé kell tenni a részmunkaidős munkavállalást, és fejleszteni kell a bölcsődei, illetve a családi napközi rendszert, hogy a gyermekfelügyelet hiánya ne gátolja a visszatérést a munkaerőpiacra. Ugyanakkor fenn kell tartani az otthoni gyermeknevelés lehetőségét is, amelyhez erősen kötődik a magyar társadalom, és ami azoknak is kínál alternatívát, akiknek nem volt munkaviszonyuk a gyermek születése előtt. Különböző alternatívák felkínálása elősegítené, hogy a családok tényleges gyermekszáma közelebb kerüljön az általuk ideálisnak tartott gyermekszámhoz. 1.5 Összegzés Magyarország termékenységi szintje évek óta az egyik legalacsonyabb Európában. Ráadásul, míg több európai országban nőtt a

gyermekvállalás az utóbbi években, addig Magyarországon ez a tendencia nem volt megfigyelhető. Ezzel szemben a 2010-es születésszám jóval a korábbi évek alatt maradt, és alig haladta meg a 90 000-et. 31 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Ahogy a többi nyugati országban, úgy Magyarországon is lejátszódik számos olyan társadalmi változás, amely kihat a gyermekvállalásra. Ezek közül legfontosabb a szülések későbbi életkorra halasztása, ami magában rejti azt a veszélyt, hogy a gyermekszületések egy része elmarad. Ez eredményezheti egyrészt azt, hogy a nők (és a házaspárok, élettársi kapcsolatban élő párok) egy része akaratlanul gyermektelen marad, hiszen a kor előrehaladtával csökken a fogamzóképesség. Másrészt pedig azt is jelenti, hogy a végleges családnagyság nem éri el a kívántat, amennyiben a gyermekvállalás halogatása miatt végül kevesebb gyermeket vállalnak a családok, mint amennyit

eredetileg terveztek. Magyarországon az utóbbi évek tendenciáját követve továbbra is nő az átlagos életkor gyermekvállaláskor, és a korspecifikus termékenységi arányszámok szerint egyelőre nem került sor az elmaradt születések “tömeges” pótlására. A legtöbb európai országban szintén jellemző az életkor kitolódása gyermekvállaláskor, ám a termékenység szintjét magasabban tartja az, hogy az utóbbi években több országban nőtt a 30 év feletti nők termékenysége. Nálunk egyelőre nem figyelhető meg ez a tendencia. A legtöbb európai országban működik valamilyen családpolitikai rendszer, melynek elsősorban nem az a célja, hogy a termékenységi szintet emelje, hanem hogy a családokat támogassa. Ennek ellenére kimutatható, hogy van egy termékenységi hatás, hiszen jellemzően azokban az országokban magasabb a termékenység, ahol bőkezű a családpolitika. Magyarország kivételt képez ez alól, hiszen egy bőkezű,

a GDP arányát tekintve az élvonalba tartózó családpolitika ellenére a termékenységi szint az egyik legalacsonyabb Európában. Ez összefügg a gazdasági helyzettel, valamint azzal, hogy a magyar családpolitika nagyon gyakran változik, és hogy a családok nem lehetnek biztosak abban, hogy egy érvényben lévő kedvezmény évek múltán is létezni fog-e. Az is közrejátszik, hogy a kisgyermeket nevelő családokat segítő intézkedések (a GYES- és GYED rendszer) szinte kizárólag az otthoni gyermeknevelést támogatják, miközben a gazdasági-, munkapiaci környezet nem mindenki számára teszi lehetővé, hogy több gyermek vállalása esetén akár 5-10 évre kimaradjon a munkapiacról. Egy rugalmasabb rendszer, mely abban az esetben is nyújtana támogatást a családnak, ha az anya korábban vissza szeretne térni a munkapiacra, feltehetően megkönnyítené a tervezett gyermekek megszületését. Ahogy a legtöbb európai országban, úgy Magyarországon is

elmarad ugyanis a vállalt gyermekek száma a tervezett gyermekek számától. 32 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 2. Párkapcsolatok változóban Az elmúlt évtizedekben lezajlott demográfiai változások közül hatásában egyik legjelentősebb az a folyamat, amely a párkapcsolatok pluralizálódása terén zajlott, zajlik. A változás röviden a házasságkötések számának visszaesésével és a házasság nélküli együttélések terjedésével jellemezhető. A párkapcsolatok sokfélesége mindig jelen volt a társadalomban. A házasság, mint domináns forma mellett léteztek nem törvényesített, élettársi együttélések és „csonka”, egyszülős családok is. A változás a párkapcsolatok terén nem elsősorban az új együttélési formák megjelenésében, hanem a meglévők egymáshoz viszonyított arányában mutatkozott meg. Évszázadokon keresztül a férfiak és nők együttélésének meghatározó, csaknem

kizárólagos formája a házasság volt. A házasságon kívüli együttélés inkább csak elvétve, alacsony társadalmi támogatottság, elfogadottság mellett létezett. Az elmúlt évtizedek társadalmi-gazdasági változásai éppen a házasság hegemóniáját szüntették meg. Drámaian csökkent a házasságkötések száma, terjed az élettársi kapcsolat, növekszik a házasságon kívül született gyermekek száma, a fiatalok egyre későbbi életkorra halasztják a házasságkötést és hosszabb-rövidebb ideig tartó élettársi kapcsolatok után kötik meg, vagy soha nem kötik meg (Pongrácz, 2009). 2.1 Változások a házasodási magatartásban A házasságkötések száma 1990 és 2011 között 47%-kal csökkent. Az elmúlt évben mindössze 35 520 pár lépett házasságra, melyhez hasonlóan alacsony értékeket a XX. század folyamán csak az I. világháború idején tapasztalhattunk A házasodási magatartásban bekövetkezett változásokat még

szemléletesebben tükrözik a teljes első női házasságkötési arány változásának adatai (2.1 ábra) Míg az 1960-as években csaknem minden nő életében legalább egyszer házasságra lépett, míg 1990-ben is mintegy egynegyedük, addig napjainkban a nőknek várhatóan csak 40%-a fog házasságot kötni, míg 60%-uk de jure hajadonként fogja leélni az életét. 33 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 1,1 1 0,9 0,8 0,7 0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005 2009 2.1 ábra A teljes első női házasságkötési arány alakulása 1960–2009 A házasságkötések csökkenésével párhuzamosan folyamatosan nő a házasságkötés átlagos életkora és átalakul a házasulók konstruktívája. Húsz év alatt a vőlegények és menyasszonyok csaknem hét évvel lettek öregebbek első házasságuk megkötésekor. 2009ben a férfiak átlagosan 31 éves korban, a nők átlagosan 28,3 éves korban

álltak az oltár és/vagy az anyakönyvvezető elé. Még az 1970-es években a nők túlnyomó többsége (80%a) 25 éves koráig házasságra lépett, de még az 1990-es évek első felében is 60%-os volt a 20-as évek első felében házasuló nők aránya. Napjainkban 25 éves korukig a nőknek mindössze 25%-a házasodik meg. Jelentősen visszaesett a tizenéves korban házasságot kötöttek számaránya. Az 1970-es években csaknem minden második nő 20 életéve előtt férjhez ment, az 1990-es években már csak 18-20%-uk és napjainkban mindössze 3,8% dönt ilyen korai házasságkötés mellett (Csernák, 1996). A legfrissebb adatok arról tanúskodnak, hogy a házasságok leggyakrabban (43,2%) a 25–29 éves korcsoportban kerülnek megkötésre, de minden negyedik házasuló nő még később, csak 30–34 éves kora között határozza el magát a férjhez menésre. A férfiak mintegy háromnegyede 25 és 34 éves kora között nősül, azonos gyakorisággal a 25–29

illetve 30–34 éves korcsoportokban. Az első házasságkötés időzítését lényegesen befolyásolja a házasulandó képzettségi, iskolai végzettségi szintje (2.1 táblázat) 34 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 2.1 táblázat Az először házasulók megoszlása iskolai végzettség és korcsoport szerint, 2009 Forrás: KSH Demográfiai évkönyv, 2009 Legmagasabb iskolai végzettség Általános iskola 0–7 osztály 8 osztály Szakmunkásképző iskola, szakiskola Befejezett középiskola Befejezett felsőfokú iskola Összesen N Általános iskola 0–7 osztály 8 osztály Szakmunkásképző iskola, szakiskola Befejezett középiskola Befejezett felsőfokú iskola Összesen N –19 20–24 15,3 8,4 0,6 40,5 22,3 10,1 13,5 25,9 32,3 0,3 – 1,1 299 10,4 2,8 9,0 2 531 39,0 39,5 36,3 10 179 51,7 29,7 3,8 13,8 25,8 28,2 14,8 21,3 33,8 6,9 13,4 24,1 1,8 30,6 11,0 21,1 6 027 39,3 53,0 43,2 12 319 20,7 28,6 23,8 6 799 3,8 1 075

25–29 30–34 35–39 éves Férfi 40–49 50–X Összese n 4,3 10,7 13,1 8,0 6,2 5,0 4,3 2,6 1,9 100,0 100,0 100,0 35,2 10,8 42,1 11,6 36,8 11,5 10 317 3 235 Nő 3,5 3,3 4,1 1 146 0,8 0,6 1,2 333 100,0 100,0 100,0 28 040 5,4 4,9 7,2 3,4 3,3 2,5 3,9 1,5 0,4 100,0 100,0 100,0 5,1 5,4 5,4 1 551 1,9 1,6 2,0 563 0,7 0,4 0,6 174 100,0 100,0 100,0 28 508 14,1 23,9 37,1 A nyolc általánossal vagy annál alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező férfiak körében továbbra is viszonylag gyakori a tizenéves kori házasodás, a hasonló iskolai végzettségű nők esetében pedig többségi magatartás a húszas évek elején megtartott esküvő. A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők többsége (53%) 25 és 29 éves kora között, a férfiak relatív többsége (42,1%) 30–34 éves korában köti meg első házasságát. A diplomás házasulók „korosodása” még a 2000-es évek elejéhez viszonyítva is jelentősnek mondható. A férfiak

többsége (54%-a) 2001-ben 25–29 éves korában megházasodott és a mai relatív többséggel szemben csak a kisebbség, 25%-uk halasztotta el házasságkötés aktusát későbbi, 30–34 éves életkorra. A diplomás nők esetében a 25–29 évesek házasodási gyakorisága 2001-hez képest nem változott, de az annál fiatalabb illetve idősebb életkorban férjhez mentek aránya 2001 és 2009 között helyet cserélt, 2001-ben közel annyian kötöttek házasságot 20–24 éves korban (26%), mint 2009-ben 30–34 évesen (29%), illetve a 2001-ben 30–34 évesek házasodási gyakorisága (13%) szinte azonos a 2009-ben 20–24 évesek házasodási gyakoriságával. Az iskolai végzettség és a házasságkötési kor közötti összefüggésből következik, hogy az egyetemet, főiskolát végzettek arányának növekedése és a fiatal felnőtt népességen 35 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép belüli viszonylag magas arány önmagában

hozzájárul az első házasságkötés életkorának – a fentiekben bemutatott – emelkedéséhez. 2.2 Élettársi kapcsolatok A házasságkötések csökkenésével párhuzamosan egyre több pár választja az együttélés kötetlenebb, lazább, tartós kötelezettség-vállalást elkerülő formáját, az élettársi kapcsolatot. Az élettársi kapcsolatok pontos számáról csak a tízévente megtartott népszámlálásokból, illetve a népszámlálások között végrehajtott mikrocenzusokból informálódhatunk. Az adatok azt mutatják, hogy 1990 és 2005 között az élettársi kapcsolatban élők száma megháromszorozódott. Míg 1990-ben a párkapcsolatok 95%-át a házasság jelentette és csak 5% volt a házasságkötés nélküli együttélés, addig 2005-re (a mikrocenzus évére) ez az arány 85–15-re módosult. Megállapítható egyfelől, hogy a párkapcsolatban élők aránya minden korosztályban visszaesett, másfelől, hogy a tartós együttélésekben

élők körében csökken a házasok és nőtt az együtt élők aránya. Különösen igaz ez a megállapítás a fiatalabb korosztályok esetében A 20–24 évesek korcsoportjában 1990-ben a párkapcsolatban élő férfiak 11%-a, a nők 8%a választotta az élettársi kapcsolatot, de 2005-ben ez az arány már mindkét nem esetében 60–61%-ra növekedett. Az adatok azonban a kötetlenebb kapcsolat, mint életformaválasztás időlegességéről, átmeneti jellegéről tanúskodnak, mert a 35–39 életévre házasság nélkül együtt élők aránya 16–17%-ra csökken, vagyis a párkapcsolatban élők túlnyomó többsége erre az életkorra már házasságban él. Az élettársi kapcsolatok fiatalodásával szoros összefüggésben megváltozott az együtt élők családi állapot szerinti összetétele is (2.2 táblázat) 2.2 táblázat Élettársi kapcsolatban élők megoszlása családi állapot szerint 1990, 2005 (%) Év Nőtlen/hajadon 1990 2005 34 64 1990 2005 26

60 Özvegy Férfiak 9 6 Nők 20 9 36 Elvált 46 30 44 30 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Míg 1990-ben a férfiak és nők többsége egy vagy több rosszul sikerült házasság után mintegy a házasság alternatívájaként választották ezt az együttélési módot, addig 2005-ben az élettársi kapcsolatban élők csaknem kétharmada még házasságkötés előtt nőtlen, hajadon családi állapotban költözött össze partnerével. A családi állapot valamint az életkor szerinti átstrukturálódás egyértelműen a próbaházasság intézményének elterjedését, népszerűbbé válását bizonyítja. A népszámlálásból, mikrocenzusból nyert keresztmetszeti adatok jól tükrözik ugyan a párkapcsolati magatartás-változások, a házasságkötés nélküli együttélések arányának fokozatos növekedését, de a jelenségről reálisabb képet nyerhetünk a reprezentatív vizsgálatok adataiból. A Népességtudományi Kutató

Intézet Életünk fordulópontjai című nagy minta-elemszámú (16 ezer személy) longitudinális felvétele rávilágít arra, hogy az élettársi kapcsolatot többen próbálták életük folyamán ki, mint amilyen gyakoriságot a keresztmetszeti adatok tükröznek (Spéder, 2004). E párkapcsolati formában szerzett gyakorlat feltárásához, megértéséhez visz közelebb a longitudinális felvételből az első párkapcsolati formára nyert információk elemzése (2.3 táblázat) 2.3 táblázat Az első párkapcsolati formák megoszlása a párkapcsolatok létrejöttének időpontja szerint Forrás: Spéder–Kapitány, 2007 Az első párkapcsolat létrejöttének időszaka Házasság Élettársi kapcsolat 1960–1964 1965–1969 1970–1974 1975–1979 1980–1984 1985–1989 1990–1994 1995–1999 2000–2004 96,9 94,3 92,5 88,9 79,6 66,6 55,7 37,5 30,0 3,1 5,7 7,5 11,1 20,4 33,4 44,3 62,5 70,0 Összesen (100%) N= 873 1163 1294 1301 1166 1047 1054 1004 793 Amíg az

idősebb korcsoportokban szinte mindenki házassággal indította párkapcsolati karrierjét, addig a mai huszonévesek túlnyomó többsége házasságkötés nélkül költözik össze első partnerével. A longitudinális adatok – a keresztmetszeti adatokhoz hasonlóan – egyértelműen bizonyítják, hogy ez az életforma az esetek többségében csak átmeneti állapot és már 30–34 éves korra a házasságban élők túlsúlyba kerülnek az élettársi kapcsolatban élőkkel szemben (Spéder, 2004). 37 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Az élettársi kapcsolatok terjedése és az iskolai végzettség közötti összefüggés vonatkozásában két elmélet ismeretes. Az egyik hipotézis szerint a házasság nélküli együttélés divatja „felülről”, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőktől indulva terjed „lefelé”, az alacsonyabb státuszú rétegek felé. A másik hipotézis azon alapszik, hogy az élettársi kapcsolatok

először az alacsonyan iskolázott, hátrányos helyzetű társadalmi csoportokban jöttek létre és váltak elfogadottá, majd ezt követően terjedt „lentről felfelé”. A magyarországi folyamatokra a második típus jellemző. Nálunk az élettársi kapcsolatok egyértelműen a hátrányos helyzetűek között nyertek először értékelhető dimenziót, továbbá a folyamat egy második, ez egész társadalomra kiterjedő fázisában változatlanul az alsó társadalmi csoportok játszották a vezető szerepet (Spéder, 2005). % 50 45 Alapfokú 40 Szakmunkás 35 Érettségi 30 Felsőfokú 25 20 15 10 5 0 1952–1956 1957–1961 1962–1966 1967–1971 1972–1976 Születési kohorsz 2.2 ábra A 25 éves életkor betöltéséig az első párkapcsolatot élettársi kapcsolatként választó nők aránya az összes nő között, iskolai végzettség szerint az egyes születési korszakokban. Forrás: Életünk fordulópontjai panel – Spéder Zsolt számítása

2.3 Látogató párkapcsolatok Az elmúlt években mind Magyarországon, mind Európában egyre nagyobb az érdeklődés az úgynevezett látogató partnerkapcsolatok iránt. A külvilág számára ismert kizárólagos partnerkapcsolatokról – nem alkalmi kalandokról – van szó, amelyekben a partnereknek nincsenek más tartós párkapcsolatai, ám külön háztartásban élnek. A különös élet lehet 38 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép tudatos, önként vállalt; de lehet külső kényszerre visszavezethető is, például munkahelyük távolsága vagy a lakáskörülmények miatt nem tudnak összeköltözni. Magyarországon az NKI Életünk fordulópontjai című demográfiai adatfelvétel 2008/09-es kérdezési hullámának adatai szerint mintegy félmillió felnőtt él ilyen párkapcsolatban, többségük (mintegy 300 000 fő) harminc év alatti. Mintegy százezren járnak harmincas éveikben, és további mintegy százezer fő negyven év

feletti. A megfelelő korú népességhez viszonyítva ezek a számok alacsonyabban az Európában általában megfigyelt értékeknél. Az ilyen típusú partnerkapcsolatok mintegy fele igen intenzívnek mondható; a LAT-osok2 50 százaléka arról számolt be, hogy szinte minden nap (legalább havi húsz alkalommal) találkozik különélő partnerével. Heti néhány alkalommal (havi 8-19 találkozás havonta), a válaszadók egynegyede találkozik partnerével. Az érintettek negyede tízpercnyire vagy közelebb lakik partneréhez, és a válaszadók több mint 4/5-e (83 százaléka) egy óra alatt eljut partnere otthonába. Ezek az adatok is alátámasztják azt, hogy a távolság igen kevés esetben oka a látogató partnerkapcsolatok létrejöttének Magyarországon. 2.4 Szinglik Az utóbbi időben sok szó esik az egyedülállók számának emelkedéséről, és ezt a tényt sokan a párkapcsolatot tudatosan elutasító magatartással, az individualizáció negatív

jelenségével, terjedésével azonosítják. Kétségtelen tény, hogy az egyedül élők (népszámlálási fogalommal egyszemélyes háztartások) aránya az 1990. évi 24,3%-ról 2005-re 29,1%-ra növekedett, de az emelkedés egyértelműen az idős korban (60 év felett) egyedül élők arányának növekedésére vezethető vissza. Ezzel együtt egyre több szó esik a médiában a szingli életformáról, ezért indokolt a kérdéssel röviden foglalkozni. A szingli lét a posztmodern világ fiatal középkorúinak (harmincasok, negyvenesek) tartós párkapcsolatot mellőző, választott életformája, melyben egyidejűleg érvényesül az érintettek erőteljes munka-, fogyasztás- és szabadidő-orientáltsága. Előfeltétele az anyagi jólét, hiszen egyedül kell megteremteni és folyamatosan biztosítani a saját lakás és az önálló életvezetés pénzügyi feltételeit. Az 1990-es években az átalakulást követően 2 LAT = angol betűszó a Living Apart Together

kezdőbetűiből. 39 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép növekvő egyenlőtlenségek Magyarországon is teret nyitottak azoknak a szűk, ám jómódú csoportoknak, amelyek tagjai számára reális lehetőséggé válik ez az életmód. Nem hanyagolhatók el azonban mindennek a mentális tényezői sem: szükséges, hogy az érintettek az ideiglenes partnerkapcsolatokat részesítsék előnyben, azaz a tartós párkapcsolatok kötöttségeitől mentesen akarjanak élni. A népességnek és a fiataloknak azonban igen kis aránya (5 százaléka) tekinti az önálló, független életet ideálisnak. Utasi (2004) vizsgálati eredményei egyértelművé teszik, hogy tudatos választásról a tartós párkapcsolat nélkül élők mintegy egyötöde esetében beszélhetünk. A többség vagy öntudatlanul, egyéb életcéljait követve, karriertörekvésinek, munka-centrikusságának engedve sodródik bele a szingli élethelyzetbe, vagy korábbi partnerkapcsolata

felbomlását követően (még) nem tudott újat kialakítani (Spéder, 2005). 2.5 Párkapcsolatok felbomlása, válás Magyarországon sajátságos és sajnálatos módon nemzetközi összehasonlításban mindig magas volt a válások számaránya. Már az 1960-as 1970-es években is az európai ranglista elején szerepeltünk a Szovjetunió és néhány skandináv ország után. Magyarországon 1970ben minden negyedik házasság végződött válással, ma csaknem minden második Ha csak a válások abszolút számát nézzük sokkal pozitívabb, ám félrevezető kép alakul ki. A válások abszolút száma az utóbbi években stagnált, sőt 2009-ben 23 820 esetszámra csökkent. A nyers mutatók, mint az ezer házasságkötésre vagy az ezer fennálló házasságra jutó válási arányszám ugyanakkor a házasságkötések számának jelentős visszaesése miatt emelkedést mutat. A reális helyzetértékeléshez sem az abszolút számok, sem a nyers, illetve a

házasságkötésekre vetített mutatók nem alkalmasak. Világos képet a teljes válási arányszámok változásának vizsgálatából nyerünk, amely mutató a válások kumulált gyakoriságát méri (2.3 ábra) 40 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2009 2.3 ábra Teljes válási arányszám, 1990–2009 1990-ben 100 megkötött házasságból valószínűsíthetően mintegy 31 végződik válással, 2009-re ez az arány 45-re emelkedett. Más szóval, ha a népesség válási magatartásában nem következik be változás, és tartósan megmarad a XXI. század elejének válási gyakorlata, a megkötött házasságokból csaknem minden második a bíróság előtt válással fog végződni. A nemzetközi adatokat elemezve megállapítható, hogy Magyarország a válások gyakoriságát tekintve az európai középmezőnyben helyezkedik el. Legmagasabb a

válási hajlandóság Belgiumban és a skandináv országokban, a legalacsonyabb a dél-európai országokban és Lengyelországban. A dél-európai és a lengyel adatok jól tükrözik a katolikus vallás válási magatartást befolyásoló szerepét. Valamennyi volt szocialista országban – így Lengyelországban is – igen korán, már az 1950-es években liberalizálják a válást, mégis a többi volt szocialista országtól eltérően egyedül a lengyel házasságok bizonyulnak viszonylag stabilnak, a házasságok felbomlása nem válik tömegessé. Napjainkban is a magyar házasságok kétszer nagyobb valószínűséggel végződnek a bíróságon, mint az a lengyel párok esetében tapasztalható (Pongrácz, 2006). A skandináv országokra jellemző magas válási gyakoriság részben az ezen társadalmakban általánosan elfogadott és magas arányban előforduló élettársi kapcsolatokkal illetve a házasságkötés előtti együttélésekkel hozható

összefüggésbe. A 41 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép svéd fiatalok első párkapcsolata szinte kivétel nélkül együttélés és nem házasság. A kutatási adatok azt bizonyítják, hogy a házasság előtt együtt élő párok nagyobb valószínűséggel bontják fel később megkötött házasságukat, mint azok, akik előzetes együttélés nélkül házasodnak. A Népességtudományi Kutató Intézetben /2002-ben/ az elvált férfiak és nők körében végzett kérdőíves vizsgálat és a kontrollcsoport adatai azt bizonyították, hogy az elváltak körében a házasság előtti együttélés háromszor nagyobb gyakorisággal fordul elő, mint a teljes népesség esetében. Arra vonatkozóan, hogy miért válnak gyakrabban azok a párok, akik együttélésüket élettársi kapcsolattal és nem házassággal kezdik, inkább csak feltételezésekkel, semmint empirikus adatokkal rendelkezünk. Feltételezésünk azon alapszik, hogy

értékrendbeli különbségek vannak az élettársi kapcsolatot elfogadó és gyakorló, valamint az azt elutasító és az együttélést házassággal kezdő párok életszemlélete, házasságfelfogása között. Különösen az első házasság esetében igaz, hogy a házasságot választó párokban határozottabban jelen van a felelősségvállalás, az életre szóló, végleges döntés szempontja, míg az élettársi kapcsolat irányában nyitott párok éppen a véglegességet próbálják elkerülni, a kapcsolat instabilitásának, bármikori felbonthatóságának érzését erősíteni. Ezen hipotézis realitását támasztja alá az az igazolt tény, miszerint az élettársi kapcsolatok elfogadottsága és terjedése összefüggésben van a posztmodern értékek és az individualizáció térnyerésével, vagyis az élettársi kapcsolatok terjedésének és a házasságok instabilitásának közös értékrendi oka és gyökere van. Az elmúlt két évtizedben

folyamatosan emelkedett a férfiak és nők váláskori átlagos életkora, valamint a házasságok hossza, tartama is (2.4 és 25 ábra) 42 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Életkor (év) 42 41,7 40 38,8 38 Férfi 37,2 Nő 36 2009 2008 2007 2006 2005 2004 2003 2002 2001 2000 1999 1998 1997 1996 1995 1994 1993 1992 1991 1990 34,3 34 2.4 ábra Az elvált férfiak és nők életkora váláskor (1990–2009) Időtartam (év) 13 12,75 12,5 12 11,5 11 10,90 2009 2008 2007 2006 2005 2004 2003 2002 2001 2000 1999 1998 1997 1996 1995 1994 1993 1992 1991 10 1990 10,5 2.5 ábra Átlagos házasságtartam váláskor (1990–2009) A válási életkor és a házasságtartam növekedése - a házasságkötési életkor emelkedése mellett – a viszonylag hosszabb ideje fennálló házasságok válási gyakoriságának emelkedésével hozható összefüggésbe. Míg korábban viszonylag ritka volt a 20 év vagy 43

NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép annál hosszabb ideje együtt élő párok körében a válás, ma minden negyedik pár dönt ennyi év együttélés után, hogy egyedül vagy másik partnerrel folytatja az életét. Első pillanatra pozitív változásnak tűnik, hogy 67%-ról 60%-ra csökkent a kiskorú gyermeket nevelő szülők válási gyakorisága. Sajnálatos módon azonban az ok nem a szülők javuló felelősségtudata, hanem a gyermekvállalási életkor kitolódása miatt a váláskor még gyermektelen párok megnövekedett részaránya (Földházi, 2009). 2.51 A válás okai Sok esetben másként éli meg a házasságot, a házasság válságát és felbontását a férj és a feleség, ezért az okokra vonatkozó válaszok is eltérőek lehetnek attól függően, hogy melyik fél nyilatkozik a megszűnt házasságról. A bíróság előtt megjelölt bontó okok sem visznek közelebb – inkább távolabb – a tényleges helyzet

megismeréséhez. A válás folyamatának megismerése a váláshoz vezető okok feltárása tehát igen bonyolult, inkább pszichológiai vizsgálatokkal, semmint a demográfia, szociológia eszközrendszerével megoldható feladat. A válás ugyanis nem egyszeri esemény, hanem hosszú folyamat, amely a szándék megjelenésétől a válás utáni életvitel kialakításáig, megszilárdulásáig tart. Pszichológusok véleménye szerint a válás ott van minden házasságban, ha másként nem, akkor lehetőségként. Kérdés, hogy milyen körülmények, konfliktusok hatására válik ez az elméleti lehetőség reális lehetőséggé, mi vezet oda, hogy valamelyik házastárs mérlegelni kezdi a házasság felbontását, mint reális alternatívát. A válás oka nem biztos, hogy azonos a váláshoz vezető okkal, okokkal, ezért lehetséges, hogy egy jelentéktelen, de nem megoldott, nem kibeszélt konfliktus vezet a házas felek közötti viszony elmérgesedéséhez és végül a

tényleges válóok megjelenéséhez. Az elhidegülés, az új szerelmi kapcsolat, sőt az alkoholizmus, italozás, mint válóok hátterében gyakorta olyan elsődleges okok húzódnak meg, mint anyagi problémák, hosszú munkaidő miatt a család háttérbe szorulása, túlzott karrierorientáció, stb. melyek nem feltétlenül tudatosulnak, mint a válási folyamatot elindító faktorok. Váláskor a házasfelek végiggondolva házasságuk történetét egyfajta számvetést csinálnak azért, hogy megértsék és meg tudják magyarázni az eseményeket, a velük történteket. Az így kialakított kép általában kerekebb és leegyszerűsítettebb a valóságnál – kevésbé tulajdonít jelentőséget például az előbb említett elsődleges okoknak – erősen szubjektív, ezért igen eltérő lehet a férj és feleség visszaemlékezése ugyanarról a házasságról, ugyanarról a válásról. 44 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A 2002-ben, az

elvált férfiak és nők körében végzett kérdőíves vizsgálatunk azt mutatta, hogy a nők sokkal érzékenyebbek az otthoni konfliktusokra, korábban és erőteljesebben érzékelik a házasság megromlását és valószínűleg ezzel magyarázható a válás kezdeményezésében tanúsított nagyobb aktivitásuk. Az 1980-as években a legtöbb elvált nő az alkoholizmust jelölte meg fő válóokként, meglehetősen magas aránnyal kiemelkedve a többi indok közül. Az 1990-es években már az érzelmi problémák és az elhidegülés került az első helyre, s ez nem változott a 2000-ben elvált nőknél sem. Ezt követte az említések gyakoriságában a volt házastárs hűtlensége, illetve új kapcsolata, majd az anyagi problémák. Az általában az alkoholizmushoz kapcsolódó fizikai erőszakot 15 százalékuk említette a válás fontos okaként. A férfiak jóval kevesebb okot tartottak fontosnak a házasság felbomlásában, mint a nők, és az említések

gyakoriságának sorrendje is eltér. A férfiak a leggyakrabban a házastárs hűtlenségét és új kapcsolatát sorolták a fontos válóokok közé, a harmadik helyezett azonban náluk is a figyelmesség és a szeretet hiánya volt. Tehát az alkoholizmus kivételével az első négy helyen ugyanazok az okok szerepelnek mindkét nemnél, vagyis a férfiak számára is fontos az érzelmi igényeik kielégítése a házasságban. Náluk azonban a negyedik leggyakoribb válóok a munkával való túlterheltség, ami a nőknél jóval kisebb arányban jelenik meg. 2.52 A párkapcsolati formák népszerűsége, megítélése a közvéleményben A változóban lévő házasságkötési, együttélési magatartás ellenére a Népességtudományi Kutató Intézetben végzett értékvizsgálatok, közvélemény-kutatások a társadalom házasságcentrikusságát, házasságorientált beállítottságát bizonyítják. A házasságkötések számának folyamatos csökkenése, az első

világháború idejét idéző tartósan igen alacsony színvonala ellenére a házasság intézményének megítélése változatlanul igen pozitív. Látható, hogy a lakosság négyötöde a házasságot változatlanul életképes és fontos intézménynek tartja, de nem hagyható figyelmen kívül a házasság idejétmúlt voltát hangoztatók lassan, fokozatosan növekvő aránya sem (2.6 ábra és 24 táblázat) A házasság létjogosultságát tagadó nézetek viszonylagos térnyerése alapvetően a házasságkötés nélküli együttélések gyakoribbá válásával hozható összefüggésbe. 45 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 % 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Demográfiai jövőkép 80 93 88 6 11 1993 2000 Nem ért egyet Egyetért 20 2008 2.6 ábra A vélemények megoszlása a „házasság idejemúlt intézmény” állításról 1993, 2000, 2008 Az élettársi kapcsolatok terjedése megváltoztatta a nem házas együttélések társadalmi megítélését,

elfogadottságát. 2.4 táblázat A nem házas együttélések társadalmi elfogadottságának változása 1991, 2009 A társadalom szempontjából mindegy, hogy az emberek házasságot kötnek, vagy élettársi kapcsolatban élnek (1991) Nincs abban semmi rossz, ha egy fiatal pár együtt él anélkül, hogy házasságot szeretnének kötni (2000) Egyetért (%) Nem ért egyet (%) 25,4 59,5 70,7 26,1 A társadalom már 1991-ben sem volt teljesen elutasító a nem törvényesített kapcsolatokkal szemben, de a közhangulat két évtized alatti változása igencsak meglepő és elgondolkodtató. Elgondolkodtató, mert a növekvő társadalmi tolerancia hatására emelkedhet az átmenetileg, vagy véglegesen élettársi kapcsolatot választók aránya, ami tovább növelheti a párkapcsolati forma társadalmi elfogadottságát, és így egy önmagát erősítő, népesedési szempontból kedvezőtlen folyamat-spirál alakulhat ki. Az együttélési formák tekintetében tehát mind

a tényleges népesedési magatartásban, mind a közvéleményben jelentős liberalizálódás tapasztalható. Az alternatív párkapcsolati formák ilyen mértékű elfogadottsága korántsem mutatható ki a preferált életforma-választások vizsgálata során. 46 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A tanácsolt életforma tekintetében a társadalom házasságpárti volt és házasságpárti maradt. Változás csak a házasság előtti együttélést támogatók arányában tapasztalható Húsz év alatt jelentősen lecsökkent a próbaházasság nélküli házasodást igénylők száma, de összességében a házasság változatlanul 80% feletti arányban támogatást, preferenciát élvez. Megállapítható, hogy bár nőtt a házasságkötés nélküli együttélések társadalmi elfogadottsága, de ez csak a tolerancia fokozódására és nem az élettársi kapcsolatok, mint együttélési forma pozitívabb megítélésére illetve a házasság

elvetésére, elutasítására utal (2.7 ábra) Egyedül, önállóan éljenek Élettársi kapcsolatban éljenek 1991 Először éljenek együtt, majd kössenek házasságot Kössenek házasságot előzetes együttélés nélkül 2009 Nem tudja 0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 % 2.7 ábra A vélemények megoszlása arról, hogy „Milyen életformát tanácsolna a fiataloknak” 1991, 2009 Jelentős szemléletváltozás tapasztalható a házasságkötés, mint a születendő gyermek státuszának legalizálását szolgáló lépés megtételének szükségességével kapcsolatban. „A gyermeknek ma már mindegy, hogy a szüleik házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élnek” állítással kapcsolatos vélemények teljes tendencia- és normaváltozásról tanúskodnak (2.5 táblázat) 47 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 2.5 táblázat „A gyermekek számára ma már mindegy, hogy a szüleik házasságban, vagy élettársi

kapcsolatban élnek” (18–50 év közötti férfiak és nők véleménye 1991, 1997, 2009), % Az állítással egyetért Részben egyetért, részben nem ért egyet Nem ért egyet Nem tudja Összesen 1991 20,4 17,2 62,4 – 100,0 1997 30,7 14,2 55,0 – 100,0 2009 51,7 23,1 24,3 0,8 100,0 A szülői intézmény házasságon kívüli formájának fokozatos elismerése szorosan összefügg az élettársi együttélések, valamint a házasságon kívüli születések arányának emelkedésével. A házasságon kívüli gyermekvállalás növekvő elfogadottsága, a „törvénytelen gyermek” stigmájának eltűnése ma már az értékrend visszafordíthatatlan jellegzetességének tekinthető (S. Molnár, 2010) 2.53 Válással kapcsolatos vélemények A válások magas száma, bírói úton felbontott házasságok magas aránya ellenére a közvélemény ezt a tényt igen kedvezőtlen tendenciának tartja. A 2000-ben végzett PPA kutatás szerint a 18–50 éves

népesség 65%-a minősíti ezt a demográfiai jelenséget „nagyon rossz”-nak. Ezen általános elutasító beállítódás ellenére a közvélemény igencsak megengedő a tekintetben, hogy a „boldogtalan házasságot nem kell fenntartani” illetve, hogy „a válás a legjobb megoldás, ha egy házaspár nem tudja megoldani a házasságban felmerülő problémákat”. A kutatási adatok azt bizonyítják, hogy a válás viszonylag magas elfogadottsága már a 90-es évek elején is tapasztalható volt, szignifikáns változás csak a gyermek érdekének figyelembevételével illetve figyelembe nem vételével kapcsolatban mutatható ki (2.6 táblázat) 2.6 táblázat „A gyermekes szülők akkor is maradjanak együtt, ha nem jönnek jól ki egymással” (18–50 év közötti férfiak és nők véleménye 1994, 2009), %. S Molnár Edit számítása Az állítással egyetért, 1994 Az állítással egyetért, 2009 Részben egyetért, részben nem ért egye,t 1994 Részben

egyetért, részben nem ért egyet, 2009 Nem ért egyet, 1994 Nem ért egyet, 2009 48 Férfiak 21,0 13,1 35,0 24,7 43,9 60,8 Nők 15,8 11,4 26,6 19,3 58,3 68,6 Együtt 18,4 12,2 30,5 22,0 51,1 64,8 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A házasfelek közötti viszony elsődlegessége, a gyermek szempontjainak háttérbe szorítása kétségkívül a szülői individualizmus erősödésére utal (S. Molnár, 2009) Nem törődve a gyermekkorban oly fontos biztonságérzet elvesztésével, az óhatatlanul fellépő lelki sérülésekkel, a „gyereknek is jobb lesz így” közhellyel nyugtatják meg lelkiismeretüket és döntenek a válás mellett. 2.6 A párkapcsolati formákban bekövetkezett változások, társadalmi, demográfiai következményei A házasodási hajlandóság csökkenése, a válással végződő házasságok növekvő aránya, az élettársi kapcsolatok terjedése több szempontból is kedvezőtlenül hat mind a népesedési

mutatókra, mint a társadalom értékrendjére, működőképességére, jövőjére. A házasságkötések számának drasztikus visszaeséséből adódó hiányt az élettársi kapcsolatban élők száma nem kompenzálja, következésképp emelkedik azoknak a férfiaknak és nőknek az aránya, akik egyedül, tartós párkapcsolat nélkül élnek. Ez a folyamat a társadalmi értékrend változásához, az individualizáció erősödéséhez, továbbá a gyermektelenek számának növekedéséhez vezethet. Az élettársi kapcsolatok nagyobb valószínűséggel bomlanak fel, mint a házasságok. A házasságkötés nélküli együttélések terjedése következésképp fokozza a családok instabilitását, növeli a párkapcsolatok felbomlásának valószínűségét. Az élettársi kapcsolatokból született gyermekek száma messze elmarad a házasságban élő párok termékenységétől. A házasodási kedv visszaesése, az együttélések terjedése tehát önmagában is

hozzájárul a kedvezőtlenül alacsony születésszám kialakulásához és fennmaradásához. A házasságon kívüli születések számának meredek emelkedése elsősorban az élettársi kapcsolatok terjedésével függ össze. A nem házas együttélések nagyobb bomlékonysága miatt emelkedik az egyszülős családok részaránya. Az így kialakult helyzet nemcsak a gyermek fejlődését, az egyedül maradt szülő munkaerő-piaci lehetőségeit, pszichikai és anyagi helyzetét érinti hátrányosan, de a társadalomból is jelentős szociális, anyagi ráfordítást igényel. A válással megszűnt házasságokból, felbomlott élettársi kapcsolatokból származó gyermekek maguk is nagyobb valószínűséggel küzdenek a későbbiekben párkapcsolatai zavarokkal, mint szerencsésebb, teljes 49 családból származó társaik. Nagyobb NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép valószínűséggel hagyják el fiatalon a szülői házat, nagyobb

valószínűséggel létesítenek élettársi kapcsolatot házasságkötés helyett, és nagyobb eséllyel válnak el. A negatív szocializációs hatás, a rossz konfliktuskezelés továbbélése minden elemében kimutatható. 3. A családszerkezet változása A népességszámot és a korszerkezetet meghatározó folyamatok – a termékenység, a halandóság és a vándorlás –, valamint a párkapcsolatok terén bekövetkező változások a családméret és a családszerkezet alakulására is hatással vannak. A demográfiai jövőkép megrajzolásának fontos elemei a háztartások összetételének változása, az egyszemélyes háztartások és az egyszülős családok számának növekedése, valamint a családformák pluralizálódása. A család- és a háztartásszerkezet elemzéséhez a népszámlálások és a mikrocenzusok jelentik a legfontosabb adatforrást, amelyek részletes információkat szolgáltatnak a háztartások összetételéről. A legutóbbi

népszámlálás 2001-ben, a mikrocenzus 2005-ben volt, ezért a családszerkezettel kapcsolatos legfrissebb adataink 2005-ből származnak. 3.1 A háztartások összetételének alakulása A családszerkezet elemzéséhez elengedhetetlen a háztartások összetételének vizsgálata, amely a rendszerváltás óta fokozatosan átalakul. Csökken azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyekben egy házas- vagy élettársi kapcsolatban élő pár él (gyermekkel vagy anélkül), stagnál az egyszülős családból állóké, az egyszemélyes háztartások aránya pedig növekszik. 2005-ben az össznépesség 11,5 százaléka egyedül élt, és a háztartások 29,1 százaléka volt egyszemélyes. Az egyszemélyes és az egycsaládos háztartások együttesen az összes háztartás közel 95 százalékát teszik ki, vagyis egyre ritkább, hogy több család vagy több – nem családot alkotó – személy éljen egy fedél alatt (3.1 ábra) Miközben a háztartások száma –

alapvetően az egyszemélyes háztartások szaporodása következtében – növekedett, a családháztartások és a benne élők létszáma 2001 és 2005 között csökkent nagyrészt a népesség öregedése és a termékenység csökkenése következtében. 2001-ben a házaspárok alkotta családok átlagos nagysága 3,18 fő volt, négy évvel később már csak 3,14. Az élettársi kapcsolatban élők családnagysága 50 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép ennél nagyobb mértékben, 2,98 főről 2,87-re csökkent. Az egy szülő gyermekkel típusú családok száma növekedett ugyan, de átlagos létszámuk szintén csökkent, vagyis minden gyermekes háztartásban kevesebb gyermeket nevelnek a szülők. A népesség öregedése a háztartásokban élők korösszetételében is megmutatkozik. Az 1990. évi 37,5 százalékról 2005-re 40,4 százalékra emelkedett azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol legalább egy időskorú, 60 éves vagy

idősebb élt. A legnagyobb számbeli gyarapodást a csak időskorúakból álló háztartások mutatták, 15 év alatt öt százalékpontos növekedéssel. Minden olyan háztartástípusnak, amelyben fiatalok is élnek, mérséklődött a részaránya, ami a csökkenő születésszám nyilvánvaló következménye. Ezen belül feltűnő a csak fiatalokból álló háztartások hányadának visszaesése, részben az önálló otthonteremtés nehézségei, részben – ettől nem függetlenül – családalapítás halogatása következtében (3.2 ábra) % 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 3,9 24,3 10,6 2,9 26,2 2,7 29,1 2,6 3,2 10,7 2,7 10,7 58,7 57,0 54,9 1990 2001 2005 Egy házaspáros típusú családból álló háztartás Két vagy több családból álló háztartás Egy egyszülős családból álló háztartás Egyszemélyes háztartás Egyéb összetételű háztartás 3.1 ábra A háztartások összetételének alakulása Forrás: KSH (2004); KSH

(2006) 51 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 40 36,3 1990 34,8 35 2005 30 26,1 25 21,1 20 16,8 17,2 15 10 9,4 8,9 8,3 7,7 5,7 5,0 5 1,8 1,1 0 Csak fiatal Csak középkorú Idős Fiatal + középkorú Fiatal + idős Középkorú + Fiatal + idős középkorú + idős 3.2 ábra A háztartások korösszetételének változása (1990, 2005) Forrás: KSH, 2004; KSH, 2006 A háztartástagok életkori besorolásánál a 0–29 évesek számítanak fiataloknak, a 30–59 évesek középkorúaknak, és a 60+ évesek időseknek 3.2 Egyszemélyes háztartások A magyarországi családokat érintő egyik legfontosabb változás, hogy a rendszerváltás óta jelentősen megnőtt az egyszemélyes háztartások aránya. 1990 és 2005 között az összes háztartáson belül 24%-ról 29%-ra nőtt az arányuk, és 2005-ben 1 millió 163 ezer háztartás tartozott ebbe a típusba. A teljes népességnek azonban alig több mint egytizede él ilyen

háztartásban. Ha az egyszemélyes háztartásokban élőket vizsgáljuk, a legfontosabb megállapítás a nemek közötti különbségekre vonatkozik. Az egyedül élők között 1990-ben, 2001-ben és 2005-ben is 35 százalék körül volt a férfiak részesedése és 65 százalék körül a nőké. Ennek a legfőbb oka az, hogy a nők a férfiaknál – hosszabb átlagos élettartamuk miatt – sokkal gyakrabban özvegyülnek meg, és ezáltal maradnak egyedül. Az egyszemélyes háztartások leggyakrabban a fiatalok szülői házból való elköltözésével, illetve az idősebbek körében a társ halála következtében alakulnak ki. Magyarországon az utóbbi eset a gyakoribb és tartósabb, mivel a fiatalok kirepülése a szülői házból előbb-utóbb tartós párkapcsolat kialakításával jár, sőt, gyakran közvetlenül a szülői házból való elköltözés után, egyedül töltött időszak nélkül azonnal összeköltöznek a partnerükkel, házastársukkal. Tehát a

fiatalok viszonylag ritkán és rövid ideig élnek egyszemélyes háztartásban: a 30 év alatti nők és férfiak körében igen alacsony, 5-5% körüli az egyedül élők aránya (3.3 ábra) 30 és 49 éves kor között a férfiak aránya a 52 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép magasabb, mivel ők a nőknél valamivel idősebb életkorban teremtenek párkapcsolatot, illetve válás esetén ritkábban marad náluk a gyermek. 50 éves kor felett látványossá válik a férfiak magasabb halandósága. Az életkor előrehaladtával a nők egyre nagyobb arányban maradnak egyedül egyszemélyes háztartásban, és így nő a különbség a férfiak és a nők között: 1990-ben az 50–59 éves nők 14 százaléka, a férfiak 9 százaléka élt egyedül, a 60– 69 éveseknél 27 és 11 százalék a megfelelő arány, míg a 70 éves és idősebbeknél 17 és 38 százalék. 1990 és 2005 között a legidősebb korcsoportnál látjuk a legnagyobb változást,

elsősorban a nőknél: másfél évtized alatt több mint 9 százalékponttal emelkedett a 70 éves és idősebb nők körében az egyedül élők aránya. 2005-ben már gyakorlatilag minden Férfi 30–39 Férfi 40–49 Férfi 50–59 Férfi Férfi 70– 1990 Nő 60–69 –29 második 70 éves vagy idősebb nő egyszemélyes háztartásban élt. 2001 2005 Nő Nő Nő Nő Férfi Nő 0 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 % 3.3 ábra Az egyszemélyes háztartásban élő férfiak és nők aránya az adott korcsoporton belül Forrás: KSH, 2004; KSH, 2006 Az egyszemélyes háztartásban élőket családi állapot szerint vizsgálva a házasok alkotják a legkisebb ám egyre csökkenő létszámú csoportot az egyedül élő nők és férfiak között (3.4 ábra). Az egyszemélyes háztartásban élők között legnagyobb számban és arányban özvegy nőket találunk, mivel a nők várható élettartama magasabb, mint a férfiaké, ezért idős korban sok nő

marad egyedül. Az egyedül élő nők 60%-a özvegy családi állapotú Az özvegy férfiak aránya az özvegy nőknek csupán egyharmada. Az egyedül élők férfiak 53 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép között több a nőtlen, mint a nők között a hajadon, 2005-ben az egyszemélyes háztartásban élő férfiaknak már 42%-a a nőtlenek közül került ki. Az elváltaknál aránya is magasabb az egyedül élő férfiak körében. Az egyedül élők számának és arányának növekedése számos negatív következménnyel járhat. Például az egyszemélyes háztartások relatív jövedelmi helyzete rosszabb az átlagosnál, különösen a nők esetében (Szivós, 2008; Gábos–Kopasz, 2008). Ezért a jelenség fokozott társadalompolitikai figyelmet érdemel. % 70 1990 60 2001 50 2005 40 30 20 10 0 Férfi Nő Nőtlen/ hajadon Férfi Nő Férfi Házas Özvegy Nő Férfi Nő Elvált 3.4 ábra Az egyszemélyes háztartásban

élő nők és férfiak összetétele családi állapot szerint Forrás: KSH, 2004; KSH, 2006 3.3 A családtípusok sokfélesége: házaspáros típusú és egyszülős családok, többgenerációs együttélések A családok összetétele a rendszerváltás óta jelentős átalakuláson ment keresztül (3.5 ábra) Míg 1970-ben az egycsaládos háztartások 90 százaléka házaspáros típusú volt (házaspárok vagy élettársi kapcsolatban élők alkották, nőtlen/hajadon gyermekkel vagy anélkül), 1990től ez az arány 83–85 százalékra mérséklődött, és ezen belül folyamatosan nőtt, 1990 és 2005 között megháromszorozódott az élettársi kapcsolatok aránya. Bár az élettársi kapcsolat egyre elfogadottabbá válik és a házasodási kedv csökken, a népesség túlnyomó többsége továbbra is házaspáros családban él. A válások magas száma és az élettársi kapcsolatok bomlékonysága miatt az egyszülős családok aránya kissé emelkedett, 199054

NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép ben a családok 15,6 százaléka volt egyszülős, 2005-ben 16,8 százaléka. Ezen belül a döntő többséget az anya gyermekével/gyermekeivel együttélés alkotja, 1990-ben az egyszülős családok 80 százalékát, 2001-ben 88, 2005-ben 87 százalékát tette ki. 1990 80,1 2001 4,3 74,1 2005 9,5 71,0 0 10 20 Házaspár 30 12,2 40 Élettársi kapcsolat 50 60 70 Anya gyermekkel 80 12,5 3,1 14,4 2,0 14,6 2,2 90 100 % Apa gyermekkel 3.5 ábra Az egycsaládos háztartások összetételének alakulása Forrás: KSH, 2004; KSH, 2006 A gyermekes családok közül a házaspárok átlagosan több gyermeket nevelnek, mint az élettársi kapcsolatban élők. A házaspárok átlagos gyermekszáma 100 családra vonatkoztatva mindhárom vizsgált évben 100 fölött volt, az élettársi kapcsolatban élőké kevesebb és folyamatosan csökkent, 1990 és 2005 között 89 gyermekről 76 gyermekre. A

gyermektelen élettársi kapcsolatok arányának növekedése összefüggésben lehet azzal, hogy a fiatalok szívesen választják az együttélést a párkapcsolat első szakaszában. A legkevesebb gyermeket az egyedül álló szülők, különösen az apák nevelik. A nukleáris családból és még egy vagy több családtagból (például a nagyszülőkből) álló háztartások száma és relatív gyakorisága viszonylag alacsony és kis mértékben csökken, ennek ellenére az ilyen háztartások sokak számára az életútjuk egy bizonyos szakaszában még ma is nagyon fontosak. Azok között a 16–40 éves nők és férfiak között, akik már elköltöztek a szülői házból és létesítettek tartós együttélést, 29%-a még a kibocsátó családban élt, amikor összeköltözött az első partnerével, és 15% esetében a gyermekvállalás is megelőzte az önálló háztartás kialakítását (Murinkó, 2009). 55 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai

jövőkép Az önálló háztartás alapításának átlagos életkora 22 év, és a nők a korábbi családalapítás miatt rendszerint 2-3 évvel korábban hagyják el a szülői házat, mint a férfiak. Összességében a 16-40 éves férfiak majdnem fele és az azonos korcsoportba tartozó nők mintegy harmada (még vagy ismét) a szülői házban él. Mindkét nem esetében 3,3% azok aránya, akik a partnerük (élet- vagy házastársuk) szüleivel élnek együtt, a többiek pedig a saját és az esetleges házas- vagy élettárs szüleitől külön, önálló háztartásban élnek (3.1 táblázat) 3.1 táblázat A szülővel és/vagy apóssal, anyóssal együtt élők és együtt nem élők megoszlása nemek szerint (16–40 évesek). Forrás: „Életünk fordulópontjai” 2001 Férfi Nő Összesen Szülővel él Apóssal/ anyóssal él 47,9 35,2 41,6 3,3 3,4 3,4 Szülő és após/anyós nélkül él 48,7 61,4 55,1 Összesen 100,0 100,0 100,0 . Bár azok közül,

akik a szüleikkel élnek, a legtöbben nem rendelkeznek együtt élő partnerrel, nem elhanyagolható a kiterjesztett családi háztartásban és a három generációs családokban élők aránya a 16–40 évesek körében (3.2 táblázat) A szülőkkel élő férfiak tizedének, a nők hatodának van házas- vagy élettársa, és az egyik fél szüleivel együtt élő párok közül minden második gyermeket is nevel. Ezt a családok rendszerint az önálló otthon kialakításának nehézsége miatt vállalt átmeneti megoldásnak tekintik. 3.2 táblázat A szülővel és/vagy apóssal, anyóssal együtt élők és együtt nem élők megoszlása partnerkapcsolati státusz szerint (16–40 évesek). Forrás: „Életünk fordulópontjai” 2001, Murinkó, 2009 Szülővel él Férfi Nő Házastárssal él Élettárssal él Külön élő partnere van Egyedülálló Összesen Házastárssal él Élettárssal él Külön élő partnere van Egyedülálló Összesen 5,5 4,5 20,2 69,9

100,0 10,2 6,4 29,0 54,4 100,0 56 Apóssal/ anyóssal él 87,0 13,0 0,0 0,0 100,0 69,3 27,7 0,0 3,0 100,0 Szülő és após/ anyós nélkül él 66,6 19,5 3,1 10,8 100,0 68,0 14,2 3,7 14,0 100,0 Összesen (%) 37,8 12,1 11,2 39,0 100,0 47,5 11,9 12,6 28,0 100,0 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 3.4 A szülők párkapcsolatának felbomlása és az egyszülős családok az érintett gyermekek szempontjából A családszerkezet alakulásának vizsgálata kiemelten fontos a gyermekek szempontjából, elsősorban abból a szempontból, hogy egy- vagy kétszülős családban nevelkednek-e, illetve hogy életük mely szakaszában milyen típusú családban élnek. A gyermekek helyzetét a velük élő szülő(k) státusa szerint a 3.6 ábra mutatja 2001-ben az egyévesnél fiatalabb gyermekek 11,3 százaléka élt egyszülős családban, a 14 évesek között már 18,4 százalékos ez az arány. Az egyszülős családban nevelkedést 14 éves koráig ennél

több, minden negyedik gyermek megtapasztalja, hiszen a kisgyermek korban egyszülős családban élők szülei később találhatnak új társat, és így ismét kétszülőssé válik a család. Tehát az egyszülős családok jóval több gyermeket érintenek az életük egy rövidebbhosszabb szakaszában, mint amelyre egy egyszerű pillanatfelvétel alapján következtethetünk. Ez azért különösen fontos, mert a gyermeküket egyedül nevelők szegénységi kockázata kiemelkedően magas (Spéder, 2006b; Gábos–Kopasz, 2008). % 100 90 80 10,4 2,7 11,9 13,2 14,9 18,0 7,1 7,1 9,3 3,2 9,7 2,0 67,1 68,6 68,5 66,8 < 1 éves 5 éves 10 éves 14 éves 70 60 50 40 30 20 10 0 Két vér szerinti szülő (házas) Két mostohaszülő M ostohaszülő egyedül Két vér szerinti szülő (élettárs) Vér szerinti anya egyedül Egyik szülő vér szerinti Vér szerinti apa egyedül 3.6 ábra Különböző életkorú gyermekek megoszlása a velük élő

szülő(k) száma, és a gyermekhez való viszonya szerint, 2001. Forrás: Spéder, 2006a . 57 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A válások magas száma és az a tény, hogy az élettársi kapcsolatok még a házasságoknál is bomlékonyabbak, változást okoz a kétszülős családok szerkezetében is: csökken a mindkét vér szerinti szülővel együtt élők aránya, és nő az egy édes és egy mostohaszülővel élőké. Az 1 évesnél fiatalabb gyermekek döntő többsége (85,1 százalék) két vér szerinti szülőjével él, a 14 éveseknek már csak valamivel több, mint kétharmada (68,8 százalék). Kétszülős családban, de egy édes és egy mostohaszülővel él az egy év alatti gyermekek 2,7 százaléka, az 5 éveseknek már 7,1, a 10 évesek 9,3 és a 14 évesek 9,7 százaléka. Az egyszülős családi állapot általában átmeneti helyzet a családok és a gyermekek életében, érdemes tehát megvizsgálni azt a kérdést, hogy a

gyermekek vajon mekkora valószínűséggel tapasztalják meg ezt a helyzetet életük során, és ez mekkora részét teszi ki gyermekéveiknek. Az 1970-es és az 1980-as években az egyszülős családba kerülés esélyei meglehetősen különbözőek voltak az európai országok között. A 15 évesnél fiatalabbak körében Olaszországban volt a legalacsonyabb (9 százalék), Lettországban a legmagasabb (44 százalék) (3.3 táblázat) Magyarországon eddig az életkorig minden negyedik gyermek megtapasztalta az egyszülős családi létet. Nagyon valószínű, hogy ez az arány azóta növekedett. Az egyszülős családban átlagosan eltöltött idő 15 éves kor alatt kevesebb, mint félév (Olaszország) és több mint két év között változik, Magyarországon egy év, két hónap és 12 nap. 3.3 táblázat Az egyszülős családi helyzetet 15 éves kor előtt megtapasztalt gyermekek aránya és ebben a helyzetben eltöltött idő. Forrás: Spéder, 2006a Ország

Olaszország Spanyolország Szlovénia Belgium (Flandria) Lengyelország Finnország Magyarország Norvégia Csehország Litvánia Franciaország Nyugat-Németország Svédország Ausztria Lettország Az érintett gyermekek Az érintett idő aránya aránya (%) 9 3 13 4 15 6 17 5 18 9 22 8 24 8 26 7 29 8 29 10 31 11 34 12 34 12 34 12 44 15 58 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A gyermekek nagy többsége tehát továbbra is családban születik, és együtt élő szüleik nevelik fel őket, ez azonban nem ad okot optimizmusra. Egyrészt a család felbomlása akkor is messzemenő következményekkel járhat, ha az egyszülős állapot csak rövid ideig áll fenn; másrészt, ha két szülővel, de köztük egy vagy két nevelőszülővel nevelkedik a gyermek, ez rendszerint kedvezőtlenebb, mintha vér szerinti szülővel volna. Továbbá a szülők egymáshoz fűződő viszonyának megváltozása egyre több gyermek életében hoz fordulatot, s ennek

révén különböző, többé-kevésbé bonyolult családszerkezetet tapasztalnak meg. A nevelőszülő, az esetleges mostoha- és féltestvérek jelenléte újfajta családtípusokat és együttélési formákat eredményezhet, amelyek addig számukra ismeretlen kihívások elé állítják a családokat. 3.5 Összegzés A háztartások összetételét érintő legfontosabb változás az egyszemélyes háztartások számának és arányának növekedése. Arányuk 1990 és 2005 között 24 százalékról 29 százalékra nőtt, 2005-ben 1 millió 163 ezer háztartás tartozott ebbe a típusba és a lakosság alig több mint egytizede egyedül él. Az egyedül élők kétharmada nő A 30–39 évesek élnek legkisebb arányban egyszemélyes háztartásban, legnagyobb arányban pedig a 70 évesek és idősebbek. Az egyedül élők túlnyomó része özvegy nő, őket követik a nőtlen férfiak, a hajadon nők, majd az elvált nők és az elvált férfiak, míg a házasok képviselik a

legkisebb részarányt. A családokon belül a házaspáros családok aránya 1990 és 2005 között 80 százalékról 71 százalékra mérséklődött, az élettársi kapcsolatban élők 1990-es 5 százalékos aránya folyamatosan növekedve megháromszorozódott. Az egyszülős családok aránya 15,6 százalékról 16,8 százalékra növekedett, s ezen belül 80 százalékról 87 százalékra emelkedett az anya–gyermek típusú egyszülős családok aránya. Az élettársi kapcsolatban élők között nagyobb arányban vannak gyermektelenek, mint a házaspárok között, és kisebb a kétgyermekesek aránya is. A gyermekes családok közül a házaspárok nevelik a legtöbb gyermeket, az élettársi kapcsolatban élők kevesebbet, őket a gyermeküket egyedül nevelő anyák követik, s a legkevesebb gyermeket az egyedülálló apák nevelik. 59 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A 16–40 év közötti férfiak csaknem fele, a nőknek egyharmada

együtt él legalább az egyik szülővel. A szülőkkel élő férfiak tízedének, a nők hatodának van együtt élő partnere is, és az egyik fél szüleivel élő párok közül minden második már gyermeket is nevel. 2001-ben az egyévesnél fiatalabb gyermekek 11,3 százaléka élt egyszülős családban, a 14 évesek közül már 18,4 százalék. A 14 évesek több mint kétharmada két vér szerinti szülővel élt. 14 éves koráig minden negyedik gyermek megtapasztalja az egyszülős családban élést és átlagosan 1 évet és 2 hónapot töltenek el egyszülős háztartásban. Nő azon gyermekek aránya is, akik egy édes és egy nevelő szülővel élnek együtt. Összességében elmondhatjuk, hogy a családtípusok sokféleségének fontos elemei az egyszemélyes és a kiterjesztett családi háztartások. A népesség öregedése és a nőknek a férfiakénál magasabb várható élettartama miatt növekszik az egyedül élők száma, és ez főként az idős özvegy

nőket érinti. A fiatalok számára kihívást jelent az önálló otthon megteremtése. A csökkenő házasodási kedv, az élettársi kapcsolatoknak a házasságoknál magasabb bomlékonysága következtében nő a családtípusok sokfélesége. Kiemelt figyelmet érdemelnek azok a gyermekek, akik az életük egy hosszabb-rövidebb szakaszában nem a két vér szerinti szülővel, hanem egy szülővel vagy nevelőszülővel nevelkednek. 60 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 4. Egészségi állapot és mortalitás 4.1 Bevezetés Az utóbbi években tapasztalható kedvező tendenciák ellenére Magyarországon a halálozás változatlanul magasnak ítélhető. Elterjedt nézet, hogy bár halandóságunk magas, helyzetünk e tekintetben nem különbözik a velünk hasonló társadalmi-gazdasági történettel rendelkező országokétól, azaz a magyar mutatók alakulása belesimul a kelet-közép-európai országok halandósági trendjeibe. Ebben az

írásban ezt a nézetet igyekszünk megcáfolni a magyarországi mortalitás részletes elemzésén keresztül. Az elemzést három másik országgal való összehasonlításban végeztük el. Ausztria közelsége okán szokásos összevetési alapul szolgál, és ebben az elemzésben mutatói a nyugat-európai halandóság jellegzetességeit képviselik. Csehország, mint a közép-kelet európai régió legfejlettebb állama, a régióban megvalósítható legkedvezőbb szcenárió reprezentálására szolgál. Harmadikként Lengyelország került be az összehasonlítás körébe, hiszen ennek az országnak történeti hagyományai és gazdasági fejlettsége alapján azt várhatnánk, hogy halandósága a magyarországihoz nagyon hasonló képet mutat majd. Írásunkban elsőként azt tekintjük át, hogy a rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint hogyan alakul a mortalitás teljes szintje a fent említett országokhoz viszonyítva, és azt, hogy milyen halálokok szerint

mutatkoznak a legnagyobb eltérések Magyarország és a másik három állam mortalitási mintázatában. Az elemzés első részében jelöljük ki azokat a betegségcsoportokat, amelyekkel a következő részben részletesebben foglalkozunk, bemutatva az adott haláloki illetve betegségcsoportra vonatkozóan a kurrens nemzetközi trendeket, és a lehetséges beavatkozási stratégiákat. Az elemzés legutolsó részében más, talán közérthetőbb mutatószámokat használva térünk vissza a részletesebb kép bemutatásához. Az első rész az úgynevezett standardizált halálozás ráta segítségével mutatja be a mortalitási szinteket, mint a teljes, mind pedig az ok-specifikus halálozás vonatkozásában. A standardizált halálozási ráta azt jelenti, hogy az egyes országokból származó, kisebb korcsoportokra bontott, úgynevezett korspecifikus halálozási rátákat egy adott kormegoszlású népességre vetítik. Minthogy a halálozás nagyon erősen függ

az életkortól, ezért akkor, ha nem az egyes népességek kormegoszlásából következő, hanem más típusú 61 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép különbségekre vagyunk kíváncsiak, a standardizálás (vagy ezt helyettesítő más eljárás) alkalmazása szükségszerű. A WHO több, nemzetközi összehasonlításra alkalmas, standardizált mortalitási rátákat tartalmazó adatbázist is kínál. Elemzésünk a WHO Európai Mortalitási Adatbázisában illetve az Részletes Mortalitási Adatbázisában közölt adatok felhasználásával készült. A legutóbbi év a 2008-as, amelyre nézve a kiválasztott országok adatai rendelkezésre állnak. A könnyebb áttekinthetőség céljából csak a 2008-ra vonatkozó adatokat mutatjuk be. A háttérszámítások egy részét a 2006-2008-as időszakra nézve is elvégeztük, és hasonló eredményre jutottunk. Az elemzést, a halálozási vizsgálatokban szokásos módon, külön végeztük el a

férfiak és külön a nőkre nézve. 4.2 Magyarország halálozási helyzete és a más országokhoz képest mutatott többlethalálozás mintázatta Magyarországon a férfiak halálozásának szintje a standardizált halálozási ráta alapján 77 százalékkal magasabb, mint Ausztriában, 30 százalékkal haladja meg a cseh, 12 százalékkal pedig a megfelelő lengyel halálozási szintet (4.1 táblázat) A fertőző betegségek területén a magyar férfiak halálozása összességében kedvezőnek mondható, akkor is, ha a tradicionálisan legfontosabb fertőző betegség, a tuberkulózis szintje országunkban jóval magasabb, mint az osztrák illetve a cseh megfelelő halálozási szint, bár némiképp kedvezőbb a lengyelországinál. A fertőző betegségek tejes csoportját illetően a Magyarországra nézve kedvező kép annak köszönhető, hogy nálunk nagyon alacsony az AIDS-halálozás aránya. A fertőző betegségek aránya összességében, mint általában az

európai országok esetében, alacsony a teljes halálozáson belül. A többlethalálozás legnagyobb hányadát a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás teszi ki, akár Ausztriához, akár Csehországhoz, akár pedig Lengyelországhoz viszonyítva. Ausztriához képest ez az arány „csupán” 45% körül alakul, míg Lengyelországhoz képest közel 70 százalékos (4.1, 42 és 43 ábra) Ugyanakkor az osztrák megfelelő adathoz képest a magyarországi szív-és érrendszeri halálozás 114 százalékkal magasabb, míg a csehországit csupán 27, a lengyelországit pedig 19 százalékkal haladja meg. Az adatok világosan mutatják, hogy a szív- és érrendszerhez kötődő halálozás szintje „rendszer-specifikusan” magasabb ugyan a közép-kelet-európai régióban a nyugati országokhoz viszonyítva, Magyarország pozíciója azonban a régión belül is igen kedvezőtlennek bizonyul, és legalább 20 százalékkal magasabb annál, amely talán 62 NFFT

Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép „elvárható” lenne az adott történeti előzmények után és a jelenlegi gazdasági helyzethez viszonyítva. Tekintettel arra, hogy a kardiovaszkuláris betegségek alkotják a legnagyobb haláloki csoportot, ezen a ponton kell kijelölnünk a legnagyobb lemaradást a környező országokhoz viszonyítva, illetve a kardiovaszkuláris halálozás csökkentésével jelentkezne a legnagyobb nyereség a teljes halálozási szintet tekintve. A légző-rendszer betegségeire vonatkozóan a kapott kép nem egyértelmű, e területen bizonyos lemaradás (60 százalékos halálozási többlet) mutatkozik ugyan Ausztriához viszonyítva, de nem mutatkozik jelentős lemaradás a másik két országhoz képest. A részletesebb okok nem mutatják be egyértelműen azt, hogy ez a lemaradás miből adódik, és az is ismert, hogy nemzetközi összehasonlításban ezeket a halálokokat illetően a legnagyobb következetlenség a haláloki

kódolásban. A többlethalálozás oka azonban teljesen világos az emésztőrendszer betegségeinek esetén, amelyek tekintetében Magyarországon a férfiak halandósága 224 százalékkal magasabb, mint az osztrák férfiaké, és 110 százalékkal magasabb a cseh illetve 90 százalékkal a lengyel férfiak halálozásánál is. Ebbe a haláloki csoportba tartozik a krónikus májzsugorodás, amelyre nézve a magyar férfiak halálozásának szintje még az imént említett szinteknél is rosszabb képet mutat. Bár a cirrhosis kialakulásában más tényezők is szerepet játszanak, az elsősorban az alkoholfogyasztással áll kapcsolatban. A krónikus májzsugorodás okozta halálozásban mutatkozó többlet az Ausztriához viszonyított többlethalálozás 8 százalékát teszi ki. Csehországhoz képest ugyanez az arány 15%, Lengyelországhoz viszonyítva pedig 33%. A cirrhosis-mortalitás tehát azt jelzi, hogy Magyarország jelentős hátrányban van nem elsősorban

Ausztriához, hanem más, régiós országokhoz képest az alkoholfogyasztás okozta halálozás visszaszorításának területén. A kardio-vaszkuláris és a cirrhosis mortalitás együttesen képes megmagyarázni mindhárom, az összehasonlításban szereplő országhoz képest Magyarországon mutatkozó teljes többlethalálozást a férfiak körében. A halálozás úgynevezett külsődleges okait tekintve a Magyarország a közlekedési és egyéb baleseteket illetően rosszabb képet mutat az osztráknál, de nem mutatkozik különösebb lemaradása Csehországhoz illetve Lengyelországhoz viszonyítva. Ismert, hogy az öngyilkosság gyakorisága magasabb Magyarországon, amely még mindig jelentős hátrányt jelent mindhárom, az összehasonlításban szerepeltetett országhoz képest. Jelentősen magasabb még a „balesetszerű esések” kategóriában mutatkozó halálozás, amely elsődlegesen az idősek körében tapasztalható balesetekkel kapcsolatos 63 NFFT

Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép eseteket foglalja magában. Ugyanakkor az ezekhez az okokhoz kötődő többlethalálozás a teljes halálozásban mutatkozó lemaradásunkat csak néhány százalékban magyarázza. A tumoros halálozást illetően nagyon világosan körvonalazható a magyar halálozási többlet forrása. A részletes lista alapján megállapítható, hogy a sokfajta ráktípus körül a férfiak esetében négy tumoros betegségi illetve haláloki csoport nyújt ehhez jelentős hozzájárulást. Mindhárom, az összehasonlítás körébe bevont országhoz képest jelentősen magasabb az elsősorban a dohányzáshoz köthető haláloki csoportban, a „légcső, hörgők és tüdő daganatai” csoportjában. Magasabb ezen felül a gégerák előfordulása is, amely viszont elsősorban a magas alkoholfogyasztás és a dohányzás kombinációjában hozható összefüggésbe, csakúgy, mint harmadik kiemelendő csoportunk, „az ajak, a szájüreg

és a nyelőcső daganatai”. Ezeknek a haláloknak a hozzájárulása – az összehasonlítás alapjául szolgáló országtól függően – 10– 13, 1–2 illetve 3–13 százalékos a magyarországi többlethalálozás egészében. Mindemellett meg kell említeni a kolorektális (a vastagbél, a végbél és a végbélnyílás daganatait magába foglaló) tumorok csoportját is. Ebben a haláloki csoportban a halálozás szintje 98 százalékkal magasabb az osztrák szintnél, 18 százalékkal haladja meg a cseh és 53 százalékkal a lengyel szintet. Összességében ez a betegségcsoport önmagában alkalmas a magyarországi férfi többlethalálozás jelentős hányadának magyarázatára: ugyan csak 4 százalékot tesz ki az osztrák halandósági szinthez való teljes lemaradásunkhoz viszonyítva, de 12 százalékot is magyarázhat a lengyel szinthez képest mutatott deficitben. 600 400 300 200 100 Minden Fertőző A keringési rendszer Az ok betegségek betegségei

emésztőrendszer együtt betegségei Külsődleges okok Gégerák Rosszindulatú daganatok 4.1 ábra A magyar férfiak az osztrák férfiak halálozási szintjéhez viszonyított többlethalálozásának összetétele 64 Légcső, hörgők, tüdő Gyilkosság és emberölés Daganatok összesen Ajak, szájüreg, nyelőcső A gyomor daganatai Kolorektális daganatok Öngyilkosság Balesetek Közlekedési balesetek Balesetszerű esések Keringési okösszesen Ischaémiás szívbetegség Pulmonáris és más szívbetegség Agyi érbetegségek Emésztőrendszeri összesen Krónikus májzsugorodás Külső okok összesen Tuberkulózis 0 Fertőző bet. összesen Százerzelék 500 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 300 Százerzelék 250 200 150 100 50 Minden Fertőző A keringési rendszer Az ok betegségek betegségei emésztőrendszer együtt betegségei Külsődleges okok Gégerák Légcső, hörgők, tüdő Gyilkosság és emberölés

Daganatok összesen Ajak, szájüreg, nyelőcső A gyomor daganatai Kolorektális daganatok Öngyilkosság Balesetek Közlekedési balesetek Balesetszerű esések Keringési okösszesen Ischaémiás szívbetegség Pulmonáris és más szívbetegség Agyi érbetegségek Emésztőrendszeri összesen Krónikus májzsugorodás Külső okok összesen Tuberkulózis Fertőző bet. összesen 0 Rosszindulatú daganatok 4.2 ábra A magyar férfiak a cseh férfiak halálozási szintjéhez viszonyított többlethalálozásának összetétele 150 130 Százerzelék 110 90 70 50 30 Minden Fertőző A keringési rendszer Az ok betegségek betegségei emésztőrendszer együtt betegségei Külsődleges okok Gégerák Légcső, hörgők, tüdő Gyilkosság és emberölés Daganatok összesen Ajak, szájüreg, nyelőcső A gyomor daganatai Kolorektális daganatok Öngyilkosság Balesetek Közlekedési balesetek Balesetszerű esések Keringési okösszesen Ischaémiás szívbetegség

Pulmonáris és más szívbetegség Agyi érbetegségek Emésztőrendszeri összesen Krónikus májzsugorodás Külső okok összesen Tuberkulózis -10 Fertőző bet. összesen 10 Rosszindulatú daganatok 4.3 ábra A magyar férfiak a lengyel férfiak halálozási szintjéhez viszonyított többlethalálozásának összetétele A női halálozás szintje és mintázata sokban hasonlít a férfiakéhoz. Az Ausztriához és Csehországhoz viszonyított elmaradás azonban valamivel kisebb (a magyar nők halálozási szintje csak 58 százalékkal haladja meg az ausztriai és 19 százalékkal a cseh nők körében tapasztaltat) a lengyel szinthez viszonyított elmaradás azonban valamivel nagyobb a nők 65 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép között: 16 százalékos (4.2 táblázat) Ugyanezek az adatok a férfiak között 77, 30 illetve 12 százalékot tettek ki (4.1 táblázat) Az osztrák nőkhöz viszonyított halálozási deficit közel 60

százaléka adódik a keringési rendszer megbetegedéseihez kapcsolódó halálozáshoz, ezen belül hozzávetőleg kétharmadnyi arányt tesz ki az ischaemiás szívbetegségek (ezek domináns formája a szívinfarktus) miatti halálozás és egyharmadnyit az agyér-betegségek (azaz stroke) miatti halálozás (4.2 táblázat) A cseh halálozási szinthez képest mutatkozó halálozási többletnek azonban csak csupán 40 százaléka adódik a keringési halálokokhoz, és ezen belül a stroke szerepe elhanyagolható. Lengyelországhoz viszonyítva a magyar női többlethalálozás kétharmada keringési okokhoz kötődő halálozásból adódik, és azon belül ennél is nagyobb arány az ischaemiás szívbetegségek okozta halálozásból. A női halálozást illetően Magyarország lehetséges tartalékai tehát a szívinfarktusokból és az ezekhez nagyon hasonló betegségekből adódó halálozásban vannak, és kevésbé az agyi érbetegségek (stroke) területén, hiszen úgy

tűnik, hogy ez utóbbi betegségcsoport tekintetében helyzetünk hasonló más a kelet-közép-európai országokban tapasztalthoz (4.4, 45 és 46 ábra). 250 150 100 50 Minden Fert ő ző A keringési rendszer Az ok betegségek betegségei emészt ő rendszer együtt betegségei Külső dleges okok Emlő rák Gégerák Rosszindulatú daganatok 4.4 ábra A magyar nők az osztrák nők halálozási szintjéhez viszonyított többlethalálozásának összetétele 66 Légcső , hörg ő k, tüd ő Gyilkosság és emberölés Daganatok összesen Ajak, szájüreg, nyelő cső A gyomor daganatai Kolorektális daganatok Öngyilkosság Balesetek Közlekedési balesetek Balesetszer ű esések Keringési okösszesen Ischaémiás szívbetegség Pulmonáris és más szívbetegség Agyi érbetegségek Emésztő rendszeri összesen Krónikus májzsugorodás Külső okok összesen Tuberkulózis 0 Fertő ző bet. összesen Százerzelék 200 NFFT Műhelytanulmányok – No.1

Demográfiai jövőkép 120 Százerzelék 100 80 60 40 20 Minden Fertőző A keringési rendszer Az Külsődleges okok ok betegségek betegségei emésztőrendszer együtt betegségei 4,87 Emlőrák Gégerák Légcső, hörgők, tüdő Gyilkosság és emberölés Daganatok összesen Ajak, szájüreg, nyelőcső A gyomor daganatai Kolorektális daganatok Öngyilkosság Balesetek Közlekedési balesetek Balesetszerű esések Keringési okösszesen Ischaémiás szívbetegség Pulmonáris és más szívbetegség Agyi érbetegségek Emésztőrendszeri összesen Krónikus májzsugorodás Külső okok összesen Tuberkulózis Fertőző bet. összesen 0 Rosszindulatú daganatok 4.5 ábra A magyar nők a cseh nők halálozási szintjéhez viszonyított többlethalálozásának összetétele 120 Százerzelék 100 80 60 40 20 Minden Fertőző A keringési rendszer Az ok betegségek betegségei emésztőrendszer együtt betegségei Külsődleges okok Emlőrák Gégerák

Légcső, hörgők, tüdő Gyilkosság és emberölés Daganatok összesen Ajak, szájüreg, nyelőcső A gyomor daganatai Kolorektális daganatok Öngyilkosság Balesetek Közlekedési balesetek Balesetszerű esések Keringési okösszesen Ischaémiás szívbetegség Pulmonáris és más szívbetegség Agyi érbetegségek Emésztőrendszeri összesen Krónikus májzsugorodás Külső okok összesen Tuberkulózis Fertőző bet. összesen 0 Rosszindulatú daganatok 4.6 ábra A magyar nők a lengyel nők halálozási szintjéhez viszonyított többlethalálozásának összetétele A légző-rendszer betegségeit tekintve a magyar nők ilyen okokból bekövetkező halálozása magasabb a megfelelő ausztriai szintnél, de nem mutat jelentős többletet a cseh vagy lengyel megfelelő értékhez viszonyítva. Az emésztőrendszer megbetegedéseihez kötődő halálozási többlet azonban az elemzés körébe bevont mindhárom ország megfelelő halandósági szintjéhez

viszonyítva jelentős. Az ilyen okokból adódód többlethalálozás Ausztriához képest a teljes magyar 67 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép többlethalálozás 5, Csehországhoz és Lengyelországhoz képest pedig annak 11 illetve 13 százalékát adja. A külsődleges halálokok hozzájárulása a többlethalálozáshoz a nők esetében csekélynek nevezhető, bár az öngyilkosság esetében Csehországhoz és Lengyelországhoz képest ez esetben is 5 százalék körüli arányról beszélhetünk, ha a teljes halálozási többleten belüli arányokat tekintjük. A tumoros halálozást tekintve a férfiaknál látott képhez nagyon hasonló bontakozik ki a női mortalitás vizsgálata során is. Valamennyi, az alkoholfogyasztás és a dohányzás által erősen befolyásolt tumoros halálozás esetében a magyar halálozási szint 66–100 százalékkal magasabb, mint amit az összehasonlítás körébe bevont országban tapasztalt. A légcső, a

hörgők és a tüdő tumoros megbetegedései esetében például a magyar nők körében a halálozás az osztrák halálozási szintet 92, a cseh halálozási szintet 93, a lengyel halálozási szintet pedig 66 százalékkal haladja meg. Ausztriához viszonyítva a többlethalálozás 7 százalékát, Csehországhoz viszonyítva a 14, Lengyelországhoz viszonyítva pedig 12 százalékát a tüdőrákos halálozás adja a nők körében. Ugyanakkor a szájüregi rákok szerepe a férfiakhoz képest a nők körében mérsékeltebb, még akkor is, ha a magyar halálozási szint 113, 100 illetve 120 százalékkal magasabb, mint az osztrák, a cseh, vagy a lengyel megfelelő halálozási szint. A férfiakhoz hasonlóan, a nők körében is szükséges kiemelni a kolorektális halálozást. A nők körében ennek a daganatos halálozási típusnak 5 és 8 százalék között becsülhetjük a teljes többlethalálozásban játszott szerepét. A daganatos megbetegedéseken és

halálozásokon belül az emlőrák szerepét mindenképpen szükséges kiemelni. Az emlőrákos halálozás 20–26 százalékkal magasabb Magyarországon a környező országokhoz képest, amely mérsékeltnek tekinthető más halálokokhoz viszonyítva, de ez a betegség fiatalabb korcsoportokban is szed áldozatokat, így az összehasonlításba bevont országok halálozási szintjéhez viszonyított magyar többlethalálozásban jelentős szerepe van: Ausztriához képest 2, Csehországhoz és Lengyelországhoz viszonyítva azonban 5–5 százalékkal járul hozzá a magyar nők magasabb halálozási szintjének kialakulásához. Kisebb jelentőségű halálozási többlet mutatkozik még a gyomorrákos halálozásban, és Ausztriához képest kedvezőtlen a méhnyakrák miatti halálozás is, ez utóbbi azonban a másik két, elemzésbe bevont országban tapasztalható szintekhez képest átlagosnak minősíthető. 68 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai

jövőkép 4.3 Kiemelt betegségcsoportokra vonatkozó európai és magyarországi trendek, illetve a halálozást befolyásoló főbb tényezők és egészségpolitikai lépések 4.31 Kardiovaszkuláris halálozás A szív-és érrendszer megbetegedéseihez köthető halálozás túlnyomó részét a világ minden országában az ischaemiás szívbetegségek (két fő formája az angina és az infarktus) valamint a stroke (agyvérzés) teszi ki. E két betegségcsoport egymáshoz viszonyított aránya azonban jelentősen eltér attól függően, hogy milyen népesség körében vizsgáljuk a mortalitást. A japán, a kínai, valamint a dél-európai népességben lényegesen alacsonyabb a szívbetegségek, ezen belül az ischaemiás szívbetegségek aránya, így a szív- és érrendszer betegségein belül a két domináns haláloki csoport aránya hasonló. Más országokban, így hazánkban is, az ischaemiás szívbetegségek okozta mortalitás két- háromszor is magasabb a

stoke- halálozásnál, így az előbbi számít a legjelentősebb haláloknak. Nyugat-Európában a szívbetegségek okozta halálozás, és általában a kardiovaszkuláris halálozás is hosszú ideig jelentősen növekedett, az 1970-es évek során azonban ez a trend megfordult, és 1985 óta nincs olyan nyugat-európai ország, amelyben az említett okokhoz köthető halálozás ne csökkenne folyamatosan. A gazdagabb európai államok között a legmagasabb szintű halálozás Finnországra volt jellemző, ahol a hetvenes években megkezdett és közel két évtizeden keresztül intenzíven folyó, sokrétű prevenciós programok hatására a kardiovaszkuláris halálozás a más nyugat-európai országokra jellemző szintekre csökkent. A közép-kelet európai országokban a szív- és érrendszeri megbetegedések szintje az 1990-es évekre igen magas, nyugat-európában korábban soha nem tapasztalt szintekre emelkedett. A csökkenési tendencia ezen országok körében

először Lengyelországban volt tapasztalható az 1990-es évek legelejétől, Magyarországon pedig 1996-től. Ugyanakkor a szív- és érrendszeri halálozás üteme ezen országokban, különösképpen pedig Magyarországon igen lassú, így a jelenlegi halálozási szint (4.1 illetve 4.2 táblázat) mind a nyugat-európai országokhoz képest, mind pedig a régión belül igen magasnak tekinthető, bár az orosz, fehérorosz és ukrán megfelelő szintekhez képest jóval alacsonyabb. 2008-ban Magyarország szív- és érrendszeri okokhoz kötődő halálozása 114 százalékkal volt magasabb, mint Ausztriáé, 27 százalékkal haladta meg a csehországi 69 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép és 19 százalékkal a lengyelországi szintet. Az arányszámok hasonlóak az ischaemiás szívbetegségekre nézve, és valamivel magasabbak (188, 33 illetve 26 %) a strokehalálozásra nézve (illetőleg jóval alacsonyabbak a két kiemelt betegségcsoportba

nem tartozó egyéb szív- és érrendszeri halálozásra vonatkozóan). A szív- és érrendszeri halálozás magas aránya általában a világ minden országában hasonló rizikó-faktorokkal áll kapcsolatban, azonban a rizikófaktoroknak a fontossága, illetve az egymással való interakciója eltérő lehet, így a prevenciós programok súlypontjainak is különböző módon kell alakulniuk (Yusuf et al., 2001) A klasszikus életmódbeli kockázati tényezők közül általában a dohányzást szokták az első számúnak tekinteni, másodikként pedig a helytelen étkezési szokásokat, amelyeket a testmozgás elmaradása, valamint a magas alkoholfogyasztás követ. Az helytelen étrend követése és a testmozgás hiánya elhízáshoz, cukorbetegség és magas vérzsír-szint kialakulásához vezethet, amelyek már a szívbetegség biológiai prediszpozícióinak tekinthetők, A stroke rizikófaktorai hasonlóak, de ki szokták emelni a magas sótartalmú ételek

fogyasztásának különös fontosságát. Ezeken az általánosságokon túl megfontolandóak az egyes országokban illetve népességekben megfigyelt speciális folyamatok, illetve a prevenciós programok tanulságai is. A japán (és valamennyire hasonlóan a kínai) népesség körében, bár a stroke-mortalitás hasonló vagy valamivel magasabb volt a nyugat-európai szintnél, az ischaemiás szívbetegségek okozta halálozás különösen alacsony volt, miközben a dohányzás mindkét népességben igen elterjedt szokás volt. Japán migránsok halálozási mintáinak tanulmányozása arra mutatott rá, hogy a befogadó országokhoz való kulturális adaptáció során a dohányzás elterjedtsége a japánok között bizonyos esetekben (például Mauritiusra való migráció esetén) nagymértékben csökkent, a kardiovaszkuláris halálozás szintje azonban nem változott körükben. Más esetekben viszont, amikor a migráció olyan kultúrák felé irányult, ahol az

elhízás esélyei nagyok voltak (Egyesült Államok), a kardiovaszkuláris mortalitás esélyei a japánok körében is növekedtek. Ezek a példák arra figyelmeztetnek, hogy a dohányzás mellet az étkezési szokásoknak is döntő fontossága lehet a kardiovaszkuláris halálozás alakulásában. A szív- és érrendszeri halálozás csökkenésének folyamát két kiragadott, de célzatosan választott példán keresztül illusztráljuk. Az észak-karéliai szívbetegségmegelőzési program 1972-ben kezdődött A széles körben ismert prevenciós program ismérvei közül csak néhányat emelünk ki: az egészség-tudatosságot fokozó programok 70 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép széles skálája mellett az agrárgazdaság és más gazdasági szerepelők széles egyetértése és kooperációja is segített az egészségesebb étkezési szokások kialakításában. A program kezdetétől számított első 25 év alatt a férfiak körében a

dohányzás elterjedtsége 21 százalékkal csökkent, elterjedt a növényi olajok használta, valamint általánossá vált a zöldségfogyasztás. A 65 év alatti férfiak halandósága a project beindítását követő 25 évben 73 százalékkal csökkent. A finn program szempontunkból legfontosabb sajátossága, hogy az egészségtudatosságot fejlesztő oktatási programok, a törvényhozás valamint a gazdaságpolitika integrált erőfeszítései voltak azok, amelyek ezeket a kiemelkedően jó eredményeket létrehozták (Puska, 2002). Régiónkon belül a leginkább figyelemre méltó fejlemény a szív- és érrendszeri betegségek területén a lengyelországi változások voltak. A lengyel szívbetegség halálozás csökkenése 1990-et követően megindult, és folyamatosan folytatódott a következő két évtized során. A 45-64 éves korosztályban ez a csökkenés 2002-re a férfiak körében 38 százalékkal, a nők körében pedig 42 százalékkal mérsékelte a

kardiovaszkuláris mortalitás szintjét. A változások elsősorban az étkezési szokások átalakulásának tulajdoníthatóak Az importgyümölcsök fogyasztása például 1990-ről 1991-re a személyenkénti évi 2,1 kg-ról évi 8,8 kg-ra nőtt (Zatonski et al., 1998) Az időszak első éveiben jelentősen csökkent az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása is. Később azonban a változások leginkább a forgalmazott zsiradékok (margarinok és egyéb termékek) összetételének kedvező irányú változásának tulajdoníthatóak (Zatonski–Willet, 2005), miközben a dohányzás elterjedtsége csak bizonyos korcsoportokban csökkent. A szív- és érrendszerbeli halálozások szintének csökkenése ráadásul – ellentétben azzal, mint amit Magyarországon tapasztalhattunk – nem korlátozódott magasabb társadalmi státuszú csoportokra (Leinsalu et al., 2009) Az utóbbi két évtizedben Magyarországon is megjelentek a szív- és érrendszer betegségeinek

modern kezelési módszerei, és az elmúlt másfél évtizedben való kedvező változások valószínűleg ennek tulajdoníthatók. Ezeknek az innovációknak a hatása – habár ma még nyilván nem merítették ki lehetőségeik teljes tárházát – azonban természetszerűen korlátozott, további javulást inkább az életmód kedvező arányú változásaitól várhatunk. A napjainkban elfogadásra kerülő dohányzás-ellenes törvény hatására nagy valószínűséggel csökkeni fog a dohányzás elterjedtsége, és ennek következtében kis mértékben a szívbetegségekkel kapcsolatos halálozás is. Ugyanakkor a nemzetközi példák arra figyelmeztetnek, hogy elképzelhető, hogy nagyobb mértékű javulást az étkezési szokások 71 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép kedvező irányú változástól, különösképpen pedig a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növekedésétől és a magas sótartalmú ételek háttérbe szorulásától

remélhetünk. Mind a jól ismert finn, mind pedig a kevésbé ismert lengyel példa azt mutatja, hogy az étkezési szokások könnyebben alakíthatóak pozitív arányú támogatással, és a célokhoz illeszkedő adópolitikával, mint egyszerű tiltásokkal. Különösen nagy változások várhatóak attól, ha az életmód alakulását az életmód minden fontos elemére kiterjedő, átfogó és konzisztens akciókkal próbáljuk meg elérni. Magyarországon a szív- és érrendszer betegségeihez köthető halálozás aránytalanul nagymértékben érinti a kedvezőtlen társadalmi státuszú rétegeket: az alacsonyabb iskolai végzettségűek halálozásának szintje háromszor olyan magas, mint a legalább érettségivel rendelkezőké. A jövő prevenciós programjait tehát úgy kell kialakítani, hogy azok elsősorban a rosszabb társadalmi helyzetűek számára legyenek hasznosíthatóak. 4.32 Szájüregi rákok Európa-szerte a szájüregi rákok okozta halálozás

trendje hosszú ideje csökkenő tendenciát mutat a férfi népesség körében és enyhe növekedést a nők között. Minthogy az esetek 80%-a az alkoholfogyasztásnak a dohányzásnak és különösen e kettő kombinációjának tulajdonítható, ezért nem meglepő, hogy a 2000-es évek elején a legnagyobb csökkenés azokban az országokban mutatkozott (Franciaország és Olaszország), ahol az alkoholfogyasztás nagy mértékben csökkent az 1990-es évek során. A legkedvezőbb halálozás a 2000-es évek közepén Közép-Kelet-Európában volt tapasztalható, ezen belül pedig a legmagasabb halálozást Magyarországon és Szlovákiában regisztrálták. Az alkoholfogyasztás és a dohányzás gyakori elterjedtségén túl a szakértők ezeket a kimagasló halálozási adatokat a régióban különösen kedvelt és elterjedten fogyasztott „gyümölcsalapú” alkoholos italok fogyasztásának (azaz a magas pálinkafogyasztásnak) tulajdonítják (Bofetta et al., 2006;

Popova et al, 2007) 4.33 Kolorektális tumorok A vastag- és végbélrák a harmadik leggyakoribb tumoros halálozási ok világszerte. Az utóbbi két évtized során Európában a kolorektális halálozási trendje enyhe mérséklődést mutatott, mind a férfiak, mind pedig a nők körében. Mindezek mellett némi 72 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép „uniformizálódási” tendencia is tapasztalható, azaz azokban az országokban, ahol ezek a daganattípusok ritkábbak voltak, enyhe emelkedés volt tapasztalható, más országokban pedig, ahol korábban magas ráták voltak jellemzőek, éppen ellenkező folyamtok mentek végbe. Az ezredforduló utáni első évtized közepén Európán belül Magyarország és Csehország rátái bizonyultak a legmagasabbnak (LaVecchia et al., 2010) A legtöbb fejlett országban mutatkozó, lassan javuló tendencia feltehetően a szűrések elterjedésének és a kezelési metódusok fejlődésének

tulajdonítható. Az esetleg bevezetésre kerülő szűrési programokkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az 1990-es és 2000-es évek során a fejlett országokban fokozatosan bevezetett szűrések végül oda vezettek, hogy a korábban társadalmilag többé-kevésbé kiegyensúlyozott halálozási esélyei megváltoztak, és a magasabb társadalmi státuszúak halálozási esélyei jóval nagyobb mértékben javultak. A szűrésre, kezelési esélyekre és kezelési típusuk kapcsolatát a továbbélési esélyek összefüggéseit vizsgáló kurrens szakirodalmi áttekintés szerint az alacsonyabb társadalmi státuszúak körében az utóbbi évtizedekben manifesztálódott magasabb halálozási esélyek alapvetően a szűrésben való részvétel hajlandóságában való különbségekre vezethetők vissza. A kezeléshez való hozzájutásban, illetve a kapott kezelések típusában a különböző társadalmi státuszú emberek között egyetlen országban sem mutatkoztak

lényeges különbségek. A kezelések utáni továbbélési esélyek azonban rosszabbnak mutatkoztak az alacsonyabb társadalmi státuszúak között. Ennek oka kisebb részben a magasabb ko-morbiditás volt, nagyobb részben viszont az, hogy a betegség későbbi stádiumában kerültek műtétre, amely valószínűsíthetően a szűrésben való részvétel elmaradásának tulajdonítható (Aart et al., 2010). 4.34 A légcső, a hörgők és a tüdő rosszindulatú daganatai okozta halálozás A köznyelvben csak tüdőrákként emlegetett betegségcsoportra vonatkozó nemzetközi trendeket illetően, az 1980-as évtized utolsó éveitől kezdődően az Európai Unió országainak többségében a férfi halálozás jelentősen csökkent. Az EU egészét tekintve ez a csökkenés 1995 és 2004 között figyelemreméltó 27 százalékot tett ki: 53,3-ról 44,0 százezrelékre mérséklődött. Ugyanebben a periódusban viszont arányaiban éppen ugyanekkora növekedés volt

megfigyelhető a nők körében: az összesített uniós halálozási ráta 9,0 százezrelékről 11,4 száz-ezrelékre emelkedett. A férfi rátákat tekintve a 73 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép legkedvezőtlenebb helyzetben az 1990-es évek végén – egész Európát tekintve – Magyarországon, Oroszországban és a balti államokban lehetett regisztrálni. A 2000-es évek elején ismét Magyarország vezette az európai ranglistát, amelyen a sorrendben Lengyelország, Horvátország Csehország, Oroszország és a balti államok követtek. Ezekben az országokban a ráták 55 és 79 százezrelék között alakultak, míg a legkedvezőbb helyzetű Svédországban ugyanez a ráta csak 21 százezrelék volt. A 2000-es évek közepén a női tüdőrák-mortalitást illetően Skóciát és Magyarországot találjuk az élen (La Vecchia et al., 2010) A tüdőrák elsőszámú rizikófaktora közismerten a dohányzás, ugyanakkor egy adott időpontban

tapasztalható tüdőrák halálozási szint elsősorban a 15-20 évvel korábbi dohányzási szokásokra reflektál. Ennek ellenére a közelmúltban bevezetett dohányzást korlátozó intézkedések valószínűleg rövidtávon is csökkenteni fogják a magyarországi, mint láthattuk, nemzetközi összehasonlításban is kirívóan magasnak minősíthető tüdőrákos (és ezen felül a kardiovaszkuláris) halálozási arányokat. Ugyanakkor a tendenciák még kedvezőbb irányba való fordításához szükséges lenne számba venni, hogy nincsenek-e esetleg más olyan tényezők, amelyek a különösen magas halálozási szintet kialakították. A szakirodalom több mint 20 tényezőt ismer a tüdőrákkal kapcsolatban álló rizikófaktorként, ugyanakkor ezek közül a legtöbb csak kivételes esetekben lép fel és fejthet ki egészségkárosító hatást. Néhánynak azonban jelentős szerepet tulajdonítanak Az iparosodott országokban a munkahelyi ártalmak, amelyek közül

az azbeszt szerepét szokás kiemelni, a halálesetek 5–10 százalékáért felelősek (Doll–Preto, 1981). Szintén kiemelkedik a rizikófaktorok sorából a légszennyezettség, ugyanakkor az általa okozott károsodás mértékét, illetve a tüdőrák kialakulásban betöltött szerepét még nem sikerült számszerűsíteni (Gallus et al., 2008) A légszennyezettség és a halálozás kapcsolatának vizsgálata Magyarországon is indokolt lenne. 4.35 Emlőrák Az utóbbi évtizedek során a nők körében a tumoros megbetegedések leggyakoribb vagy második leggyakoribb formája Európa szerte enyhén visszaszorulóban van. Az EU átlagát az 1990-es évek elején jellemző 20,8 százezrelékes mortalitási szint a 2000-es évek közepére 18,1 százezrelékre csökkent. A javulás még kifejezettebb volt a középkorú nők mortalitási mutatóiban és kisebb az idősebb korosztályokban (LaVecchia et al., 2010) 74 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai

jövőkép Összességében tehát mellrákos halálozást illetően nincsenek olyan hatalmas különbségek Európában, mint amelyeket egyéb, elsősorban az alkoholfogyasztással és a dohányzással kapcsolatba hozható rákos halálozások esetében láthattunk. Az emlőrák elsődleges „rizikófaktorai” nehezen befolyásolhatóak, mert az elsődleges védelmező faktort a szoptatás jelenti, illetve az elsődleges kockázatot annak elmaradás. Ebből következően az emlőrák kialakulási kockázata fordítottan arányos a gyermekek számával, ugyanakkor a magas gyermekszám nem jelent védelmet akkor, ha a gyermeket nem természetes úton táplálják. A gyermekszám csökkenésével a mellrák kockázata automatikusan emelkedett, amelyhez hozzájárult a gyermektápszerek egyre elterjedtebb használata is. A szoptatás (nem csupán a mellrák kockázatának felismeréséből álló) jelentőségének felismerése után a szoptatás ismét terjedőben van Európa legtöbb

országában. Kelet-Európa a halálozási arányokat tekintve kissé „követő” tendenciát mutat, hiszen a mellrákos halálozás a régió legtöbb országában még ma is emelkedik, bár ez az emelkedés mérsékelt. Nyugat-Európa legtöbb országában a mellrákos halálozás enyhén mérséklődőben van. Ennek a trendnek a kialakulásában elsődlegesen a kezelés metódusainak fejlődése, valamint a szűrések elterjedése játszott szerepet. A mellrákos halálozás a társadalmi egyenlőtlenségek szempontjából kivételes haláloki csoportnak számított, hiszen, ellentétben a legtöbb halálokkal, gyakrabban fordult elő a magasabb társadalmi státuszú nők körében. Ezt a jelenséget nyilvánvalóan a magasabb képzettséggel rendelkező nők alacsonyabb gyermekvállalási hajlandósága magyarázta. A szűrések elterjedésével azonban a mellrák társadalmi mintázata is megváltozott: ma már a legtöbb európai országban, Magyarországon is, gyakrabban

fordul elő az alacsony végzettségű nők között. Ennek a jelenségnek a magyarázata minden bizonnyal a szűréseken való részvétel eltérő arányaiban keresendő. A mellrákos halálozás mutatói azt jelezték, hogy a szűrések és a terápia területén egyaránt lényeges előrelépésre lenne szükség Magyarországon. A szűrés eredményességét a magyarországi vonatkozó vizsgálatok területi beontásban meglehetősen egyenetlennek találták. Ezek a területi kiegyensúlyozatlanságok, illetve a hátrányosabb társadalmi helyzetű asszonyok feltehetően korlátozott hozzáférése a szűrésekhez megoldandó feladatnak tűnik, amelynek sikeres megvalósítása jelentősen javíthatná a magyar nők életkilátásait. 75 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 4.4 Az egyes betegségek súlya egy másik szemszögből: a potenciálisan elveszett életévek nagysága A potenciálisan elveszett életévek (Potential Years of Life Lost –

PYLL, Years of Potential Life Lost) a demográfiában és a népegészségtanban általánosan elterjedt mutatószám, amely az ún. „időelőtti” halálozások nagyságát számszerűsíti Segítségével lehetőség nyílik az idő előtti halálozások társadalmi és gazdasági veszteségeinek meghatározására is. A mutató elsősorban azokra a halálokokra nézve érzékeny, amelyek a fiatalabb korcsoportokban gyakoribbak. Az elveszett életévek kiszámítására több módszer áll rendelkezésre. A legáltalánosabb formula az adott korcsoportban és halálokban elhunytak számából indul ki, csak azon eseteket veszi figyelembe, amelyek bizonyos korhatár (és ezt a korhatárt választhatjuk, bár szokásosan a 65 év 75 éves határokat alkalmazzák) alatt következnek be. A vizsgálatba bevont halálokok mentén valamennyi korcsoportra kiszámítjuk a veszteségeket, azokat az életéveket, amelyek a korai halálozásból következnek. Egy 50 éves egyén halálakor

például a veszteség – 75 éves felső korhatárt figyelembe véve – 25 év. Formálisan: PYLLk .i x = ∑(i x ) Dk iWi , ahol az indexek közül: k az adott halálokot, i az adott korcsoportot, x pedig a felső (választott) korhatárt jelöli, D a halálozások száma, W pedig az adott korcsoportokhoz tartozó súly. Mivel a számításainkat a rendelkezésre álló nemzetközi adatok jellege miatt korcsoportonként végeztük el, ezért az egyes korcsoportokhoz rendelt súly megállapításához egy olyan átlagos életkort vettünk figyelembe, amely megegyezik a korcsoportok alsó és felső határának aritmetikai átlagával. A nemzetközi összehasonlíthatóság érdekében az elveszett életévek számát elosztottuk a megfelelő népességszámmal és felszoroztuk 100 ezerrel. Az egyes mutatókat 65 és 75 év alatti korcsoportokra is meghatároztuk, ugyanakkor ebben az elemzésben csak a 75 évhez viszonyítottan számolt eredményeket tesszük közzé. 76 NFFT

Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 4.5 Fontosabb megállapítások A halálozási veszteségek túlnyomó részét néhány haláloki főcsoport adja. Pusztán a meghatározó halálokok tekintetében nincs lényegi eltérés, ezek nagyságát (alkalmasint sorrendjét) tekintve azonban számottevő különbség van az egyes országok között. Az általános jellemzőket tekintve Ausztria férfi és női népességének mortalitása lényegesen alacsonyabb, mint a cseh vagy a lengyel populációé, míg a magyar népesség a két kelet-közép-európai országtól is kedvezőtlenebb képet mutat. Nyomatékosan alá kell tehát húznunk, hogy a magyar mortalitás nem csupán a halálozás szintjére vonatkozó, korábbi elemzések, hanem a most kalkulált mutatószám szerint is számottevő leszakadást mutat nem csupán a nyugati referenciának tekinthető Ausztriához, hanem a tágabb régió országaihoz képest is. A 75 év alatti népesség által elveszített

életévek alapján egyértelműen látszik, hogy Ausztriában a már lezajlott kardiovaszkuláris forradalomnak köszönhetően már nem a szív- és érrendszeri betegségek (BNO 10. I00-I99), hanem a rosszindulatú daganatos halálozások (BNO 10. C00-D48) játsszák a jelentősebb szerepet Nyugati szomszédunknál mindkét nemnél meghatározóbbak a rosszindulatú daganatok okozta halálozások a korai halálozásokon belül. Ausztriához hasonlóan – a mortalitás magasabb szintje mellett – lényegében Csehországban is hasonló a helyzet. A cseh férfiaknál még viszonylag csekély a különbség a daganatos és a kardiovaszkuláris halálozások okozta veszteséget tekintve, de Csehország esetében világosan látszik a nyugat-európai epidemiológiai profil irányába történő elmozdulás. A hazai és a lengyel halandósági struktúra annyiban hasonlít egymásra, hogy csak a nőknél jelentősebb a daganatos halálozás okozta veszteség, míg a férfiaknál

mindkét ország esetében továbbra is a keringési megbetegedések okozta halálozásokhoz kapcsolódó veszteségek dominálnak. A kardiovaszkuláris halálozásoknak köszönhető elveszett életévek 100 000 férfira jutó száma Magyarországon 4000 felett volt, míg ennél 30-40%-kal alacsonyabb értékek fordultak elő Csehországban (2450) és Lengyelországban (3200). A magyar nők hasonló okokból elveszett életéveinek száma jóval alacsonyabb, 1630 életév volt (100 000 nőre számítva). A csehekhez, lengyelekhez viszonyított relatív különbség azonban hasonlónak bizonyult. Az elveszett életévek száma a lengyel és a cseh nőknél is 1000 körül szóródott (előbbieknél 1064, utóbbiaknál 947 volt). A hazai PYLL 3,5- 77 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép szerese volt az osztrákénak (470), amely egyértelműen utal a mortalitási profil megkésettségére, és megerősíti azt a korábbi megállapításunkat, hogy rendkívül

jelentős tartalékok rejlenek még a keringési rendszer esetleges javulásában a férfiakhoz hasonlóan a nőknél is. A keringési betegségeken belül a legtöbb elveszett életév az ischaemiás szívbetegségekhez (infarktusokhoz) és az agy-érbetegségekhez kötődik. Mindkét betegségkör tekintetében, nemtől függetlenül jelentős lemaradás mutatható ki a másik két visegrádi országhoz képest is. A haláloki főcsoportok közül a rosszindulatú daganatos halálozások a második legnagyobb mértékben járulnak hozzá a korai halandósághoz. Magyarországon 2008-ban a 100 000 lakosra jutó ilyen okok miatt elveszett életévek száma 3200 fölött volt, a férfiaknál közel 4000, a nőknél 2500 elveszett életév fordult elő. Ugyanezen értékek az osztrákoknál lényegesen kisebbnek bizonyultak (a fenti sorrendnek megfelelően: 820, 1170, 470). A daganatos halálozásokon belül két olyan betegségcsoportot kell kiemelni: az ajak, a szájüreg, valamint a

légcső, a hörgők és a tüdő daganatait, amelyek tetemes mértékben járulnak hozzá a magyar többlethalálozáshoz, és sajnos mindkettő mögött az egészségmagatartásnak, a dohányzásnak, a túlzott alkoholfogyasztásnak, legfőképpen e kettő együttesének van kiemelt szerepe. A magyar férfiak tüdőráknak köszönhető elveszett életéveinek száma (1320) több mint két és félszerese volt osztrák kortársaikénak (500). Az ajak és szájüregi daganatok mértéke pedig négyszerese (!) volt az osztrákokénak (480 és 115). Sajnos azt kell megállapítanunk, hogy a nők adatai éppúgy kiugróan extrémnek tekinthetők. Nemcsak Ausztria, a másik két országhoz viszonyítva is A szűréssel egyértelműen csökkenthető halálozások közül a méhnyak rák emelhető ki. Ennek súlya lényegesen kisebb az összes halálozáson belül és az egyes országok közötti különbségek is mérsékeltebbek. Az osztrák és a cseh adatok számottevően kedvezőbbek,

a magyar és a lengyel adatok között pedig egészen mérsékelt az eltérés. A prematurális halandóság szempontjából a harmadik legjelentősebb haláloki főcsoport az ún. külső okokhoz kötődik E csoportba tartoznak a balesetek, sérülések, gyilkosságok, öngyilkosságok. Az osztrák adatok e tekintetben is kedvezőbbek a középeurópai országokhoz képest, és a három volt szocialista ország adatai kevésbé térnek el egymástól. A lengyel adatok a balesetek magas előfordulása miatt valamivel kedvezőtlenebbnek bizonyultak a magyarokénál. Az externális okok hazai alakulását a balesetek után az öngyilkosságok határozzák meg. Az öngyilkosságok száma két évtizede 78 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép örvendetesen csökken mindkét nemnél, ennek ellenére az elveszett életévek száma alapján továbbra is jelentős haláloknak kell tekintenünk, hiszen a férfiaknál 920, nőknél pedig 216 a 100 000 lakosra jutó

elveszett életévek száma.) Az emésztőrendszer megbetegedései okozta halálozások és ezen belül a krónikus májzsugorodás okozta halálozás nagysága a magyar adatok extrém jellege miatt szintén nehezen egybevethetők a megjelölt országokéval. Alapvetően az alkoholizmusnak, rossz minőségű égetett szesz fogyasztásnak köszönhető krónikus májzsugorodás (K70–K76) okozta életév veszteség férfiaknál több mint 3,5-szerese (1400, 370), a nőknél több mint négyszerese volt az osztrák értéknek (450, 115). Ráadásul a hazai mutató több mint kétszer nagyobbnak bizonyult a cseh és a lengyel adatoknál is. Mindezen különbségek egyértelműen rámutatnak a magyar társadalom egészen súlyos életmód- és életminőségbeli, valamint egészségmagatartásbeli defektusaira (4.7 és 48 ábra) 100 000 lakosra jutó elveszett életévek 14 000 12 000 10 000 Légzőrendszeri Emésztőrendszeri Külső okok Daganatok Kardiovaszkuláris 8 000 6 000 4

000 2 000 0 Ausztria Csehország Magyarország Lengyelország 4.7 ábra Az elveszett életévek 100 000 férfira jutó száma fontosabb halálokok szerint, 2008 79 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 100 000 lakosra jutó elveszett életévek 6 000 5 000 4 000 Demográfiai jövőkép Légzőrendszeri Emésztőrendszeri Külső okok Daganatok Kardiovaszkuláris 3 000 2 000 1 000 0 Ausztria Csehország M agyarország Lengyelország 4.8 ábra Az elveszett életévek 100 000 nőre jutó száma fontosabb halálokok szerint, 2008 4.6 Összegzés Magyarország jelentős hátrányba került nem csak a nyugati országokhoz, hanem számos közép-kelet-európai országhoz képest is a halandóság szintjét, azaz a életesélyeket nézve. Ennek a hátránynak a döntő hányada az ischaemiás szívbetegségek okozta halálozás különösen magas szintjéből adódik, amelynek mérséklődését csak az életmód kedvező változásaitól lehet remélni. Ez utóbbit pedig

csak komplex, az életmód számos elemére kiterjedő, ugyanakkor a lakosság anyagi teherbíró képességét is figyelembe vevő programok megvalósításával lehetne elérni. Magyarország halandóságát az is javítaná, ha az alkoholfogyasztást, azon belül pedig a rossz minőségű alkoholos italok és az égetett szeszesitalok fogyasztását mérsékelni lehetne. Jelentős hozadékok várhatóak a szűrhető és kezelhető daganatok szűrési rendszerének általánossá tételétől, illetve a már meglévő szűrési programok hatékonyabb működtetésétől. 80 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 4.1 táblázat A magyar férfiak halálozásnak néhány jellemzője szomszédos és kiválasztott régiós országokhoz viszonyítva, 2008 Forrás: WHO European Mortality Database Standardizált halálozási ráta, 1/10 000 Nagyobb haláloki csoportok Halálokok a nagyobb csoportokon belül Rátakülönbségek Magyarország halálozási

rátájának többlete Ausztria Csehország Magyarország Lengyelország Ausztriához Csehországhoz Lengyelországhoz képest Minden ok Fertőző betegségek Tuberkulózis A keringési rendszer betegségei Ischaemiás szívbetegség Pulmonáris és más szívbetegség Agyi érbetegségek A légzőrendszer betegségei Influenza Tüdőgyulladás Krónikus alsó-légúti betegségek Asztma Az emésztőrendszer betegségei Krónikus májzsugorodás Más akut légzőszervi fertőzések Külsődleges okok Balesetek Közlekedési balesetek Balesetszerű esések Öngyilkosság Gyilkosság és emberölés Rátaarányok A magyar standardizált halálozási ráta aránya A csehA lengyelAz osztrák országi országi standardizált halálozási rátához viszonyítva 709,71 966,46 1258,56 1126,06 548,85 292,1 132,5 1,773 1,302 1,118 6,43 0,59 8,25 0,71 5,08 2,79 8,89 3,34 -1,35 2,2 -3,17 2,08 -3,81 -0,55 0,790 4,729 0,616 3,930 0,571 0,835 258,51 437,06 553,9

463,74 295,39 116,84 90,16 2,143 1,267 1,194 130,65 227,26 288,67 147,53 158,02 61,41 141,14 2,209 1,270 1,957 52,84 39,89 56,47 86,52 70,9 115,05 125,58 91,42 18,06 75,16 14,43 28,53 -54,68 23,63 1,342 2,884 1,256 1,330 0,565 1,258 41,36 0 9,21 58,09 0,41 27,31 67,97 0,14 6,96 65,39 0,04 27,74 26,61 0,14 -2,25 9,88 -0,27 -20,35 2,58 0,1 -20,78 1,643 0,756 1,170 0,341 0,255 1,039 3,500 0,251 28,53 1,19 24,03 1 53,81 1,49 31,85 1,87 25,28 0,3 29,78 0,49 21,96 -0,38 1,886 1,252 2,239 1,490 1,689 0,797 34,05 48,22 102,29 53,61 68,24 54,07 48,68 3,004 2,121 1,908 21,57 24,98 69,8 26,89 48,23 44,82 42,91 3,236 2,794 2,596 0,48 0,97 1,84 0,16 1,36 0,87 1,68 3,833 1,897 11,500 59,51 34,21 76,9 49,25 97,34 55,21 100,82 60,27 37,83 21 20,44 5,96 -3,48 -5,06 1,636 1,614 1,266 1,121 0,965 0,916 11,61 10,06 20,69 15,72 10,32 20,2 19,28 19,33 37,17 23,37 12,9 24,95 7,67 9,27 16,48 3,56 9,01 16,97 -4,09 6,43

12,22 1,661 1,921 1,797 1,226 1,873 1,840 0,825 1,498 1,490 0,56 0,94 2,41 1,85 1,85 1,47 0,56 4,304 2,564 1,303 81 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Standardizált halálozási ráta, 1/10 000 Nagyobb haláloki csoportok Halálokok a nagyobb csoportokon belül Rátakülönbségek Magyarország halálozási rátájának többlete Ausztria Csehország Magyarország Lengyelország Ausztriához Csehországhoz Lengyelországhoz képest Rosszindulatú daganatok Az ajak, a szájüreg és a nyelőcső daganatai A nyelőcső daganatai A gyomor daganatai Avégbél és a végbélnyílás daganatai A máj daganatai A hasnyálmirigy daganatai A gége, a légcső, a hörgők és a tüdő daganatai A légcső, a hörgők és a tüdő daganatai Bőrrák Emlőrák Prosztatarák Húgyhólyag daganatai A vér és a vérképző szervek rosszindulatú tumorai Rátaarányok A magyar standardizált halálozási ráta aránya A csehA lengyelAz osztrák

országi országi standardizált halálozási rátához viszonyítva 216,51 272,79 343,45 291,57 126,94 70,66 51,88 1,586 1,259 1,178 7,58 10,09 26,44 8,87 18,86 16,35 17,57 3,488 2,620 2,981 5,75 9,79 6,39 12,05 9,48 18,3 6,06 19,26 3,73 8,51 3,09 6,25 3,42 -0,96 1,649 1,869 1,484 1,519 1,564 0,950 24,02 10,53 40,38 8,78 47,63 9,2 31,03 5,43 23,61 -1,33 7,25 0,42 16,6 3,77 1,983 0,874 1,180 1,048 1,535 1,694 13,76 14,77 16,88 12,15 3,12 2,11 4,73 1,227 1,143 1,389 50,86 71,41 114,93 98,92 64,07 43,52 16,01 2,260 1,609 1,162 48,47 3,81 0,18 22,46 67,63 3,32 0,23 23,56 105,61 3,5 0,63 21,77 91,27 3,29 0,2 21,92 57,14 -0,31 0,45 -0,69 37,98 0,18 0,4 -1,79 14,34 0,21 0,43 -0,15 2,179 0,919 3,500 0,969 1,562 1,054 2,739 0,924 1,157 1,064 3,150 0,993 6,63 9,17 10,8 13,08 4,17 1,63 -2,28 1,629 1,178 0,826 17,02 16,2 17,87 16,19 0,85 1,67 1,68 1,050 1,103 1,104 82 NFFT Műhelytanulmányok – No.1

Demográfiai jövőkép 4.2 táblázat A magyar nők halálozásnak néhány jellemzője szomszédos és kiválasztott régiós országokhoz viszonyítva, 2008 Forrás: WHO European Mortality Database Standardizált halálozási ráta, 1/10 000 Nagyobb haláloki csoportok Halálokok a nagyobb csoportokon belül Rátakülönbségek Magyarország halálozási rátájának többlete Ausztria Csehország Magyarország Lengyelország Ausztriához Csehországhoz Lengyelországhoz képest Minden ok Fertőző betegségek Tuberkulózis A keringési rendszer betegségei Ischaemiás szívbetegség Pulmonáris és más szívbetegség Agyi érbetegségek A légzőrendszer betegségei Influenza Tüdőgyulladás Más akut légzőszervi fertőzések Asztma Az emésztőrendszer betegségei Krónikus májzsugorodás Anyai halálozás Külsődleges okok Balesetek Közlekedési balesetek Balesetszerű esések Öngyilkosság Gyilkosság és emberölés Rátaarányok A magyar standardizált

halálozási ráta aránya A csehA lengyelAz osztrák országi országi standardizált halálozási rátához viszonyítva 440,4 576,7 685,63 588,93 245,23 108,93 96,7 1,557 1,189 1,164 4,19 0,28 5,42 0,16 2 0,58 4,12 0,73 -2,19 0,3 -3,42 0,42 -2,12 -0,15 0,477 2,071 0,369 3,625 0,485 0,795 177,38 292,28 339,28 277,17 161,9 47 62,11 1,913 1,161 1,224 73,03 137,39 166,4 69,29 93,37 29,01 97,11 2,279 1,211 2,402 42,08 31,97 36,21 70,77 39,23 75,69 69,38 64,09 -2,85 43,72 3,02 4,92 -30,15 11,6 0,932 2,368 1,083 1,070 0,565 1,181 20,48 0,02 6,54 28,62 0,34 15,19 28,14 0,04 3,32 24,77 0,03 13,57 7,66 0,02 -3,22 -0,48 -0,3 -11,87 3,37 0,01 -10,25 1,374 2,000 0,508 0,983 0,118 0,219 1,136 1,333 0,245 0,33 1,1 0,6 0,59 0,96 1,06 0,12 1,02 0,63 -0,04 0,36 0,47 0,84 0,04 2,909 0,964 1,600 1,797 8,000 1,039 17,25 25,21 40,6 25,48 23,35 15,39 15,12 2,354 1,610 1,593 6,84 9,37 21,46 9,14 14,62 12,09 12,32 3,137

2,290 2,348 0,04 0,13 0,33 0,09 0,29 0,2 0,24 8,250 2,538 3,667 20,96 12,2 3,35 4,05 5,77 25,58 18,89 4,94 5,14 4,16 30,38 19,3 5,01 9,04 8,59 24,14 16,8 6,41 5,51 3,72 9,42 7,1 1,66 4,99 2,82 4,8 0,41 0,07 3,9 4,43 6,24 2,5 -1,4 3,53 4,87 1,449 1,582 1,496 2,232 1,489 1,188 1,022 1,014 1,759 2,065 1,258 1,149 0,782 1,641 2,309 0,54 0,49 1,47 0,61 0,93 0,98 0,86 2,722 3,000 2,410 83 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Standardizált halálozási ráta, 1/10 000 Nagyobb haláloki csoportok Halálokok a nagyobb csoportokon belül Rátakülönbségek Magyarország halálozási rátájának többlete Ausztria Csehország Magyarország Lengyelország Ausztriához Csehországhoz Lengyelországhoz képest Rosszindulatú daganatok Az ajak, a szájüreg és a nyelőcső daganatai A nyelőcső daganatai A gyomor daganatai A végbél és a végbélnyílás daganatai A máj daganatai A hasnyálmirigy daganatai A gége, a

légcső, a hörgők és a tüdő daganatai A légcső, a hörgők és a tüdő daganatai Bőrrák Rátaarányok A magyar standardizált halálozási ráta aránya A csehA lengyelAz osztrák országi országi standardizált halálozási rátához viszonyítva 131,72 155,24 180,18 155,9 48,46 24,94 24,28 1,368 1,161 1,156 1,98 0,87 5,59 2,11 1,11 6,18 4,23 1,4 8,55 1,92 1,06 7,07 2,25 0,53 2,96 2,12 0,29 2,37 2,31 0,34 1,48 2,136 1,609 1,530 2,005 1,261 1,383 2,203 1,321 1,209 12,2 18,94 24,63 16,45 12,43 5,69 8,18 2,019 1,300 1,497 3,43 3,59 3,24 3,51 -0,19 -0,35 -0,27 0,945 0,903 0,923 10,09 10,92 10,56 8,08 0,47 -0,36 2,48 1,047 0,967 1,307 19,62 19,51 38,03 23,1 18,41 18,52 14,93 1,938 1,949 1,646 19,35 19,25 37,12 22,35 17,77 17,87 14,77 1,918 1,928 1,661 2,1 2,14 1,94 2,1 -0,16 -0,2 -0,16 0,924 0,907 0,924 21,81 2,22 21,19 4,56 26,63 6,58 21,16 7,31 4,82 4,36 5,44 2,02 5,47 -0,73 1,221 2,964

1,257 1,443 1,259 0,900 4,01 5,08 3,94 4,83 -0,07 -1,14 -0,89 0,983 0,776 0,816 7,71 9,08 8,85 10,03 1,14 -0,23 -1,18 1,148 0,975 0,882 1,75 2,48 2,66 2,2 0,91 0,18 0,46 1,520 1,073 1,209 10,69 9,9 10,46 9,5 -0,23 0,56 0,96 0,978 1,057 1,101 Az emlő daganatai A méhnyak daganatai A méh egyéb daganatai A petefészek daganatai Húgyhólyag daganatai A vér és a vérképző szervek tumorai 84 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 4.3 táblázat A 100 000 főre jutó elveszett életévek száma Magyarországon és néhány környező országban a 75 év alatti népességnél, 2008 Forrás: WHO European Detailed Mortality Database Nagyobb haláloki csoportok Halálokok a nagyobb csoportokon belül Fertőző betegségek Rosszindulatú daganatok Ausztria 103,74 Az ajak, a szájüreg daganatai A nyelőcső daganatai A gyomor daganatai A végbél és a végbélnyílás daganatai A gége daganatai A légcső, a hörgők

és a tüdő daganatai A méhnyak daganatai A méh egyéb daganatai Diabetes mellitus A keringési rendszer betegségei Ischaemiás szívbetegség Pulmonáris és más szívbetegség Agyi érbetegségek A légzőrendszer betegségei Heveny felső-légúti fertőzés és influenza Tüdőgyulladás Krónikus alsó-légúti betegségek Asztma Az emésztőrendszer betegségei Krónikus májzsugorodás Anyai halálozás Külsődleges okok Balesetek Közlekedési balesetek Balesetszerű esések Öngyilkosság Gyilkosság és emberölés Férfiak CsehMagyarország ország 81,74 83,59 Lengyelország 163,01 Ausztria 52,25 Nők CsehMagyarország ország 48,16 32,98 Lengyelország 72,21 Ausztria 77,93 Összesen CsehMagyarország ország 64,96 57,60 Lengyelország 116,96 1867,41 2580,01 3989,70 2645,60 1430,43 1792,46 2474,09 1874,56 1648,36 2186,53 3211,34 2254,56 114,51 72,70 78,65 167,35 86,21 106,46 480,95 145,72 171,42 132,35 71,39 167,50 28,59 9,42 57,58 32,70 15,35

70,43 81,97 24,40 95,55 26,24 12,51 69,32 71,44 40,98 68,08 100,07 50,81 88,46 276,05 83,41 132,46 78,53 41,53 117,71 171,73 29,59 317,52 52,95 415,15 144,29 219,19 93,77 92,93 3,44 169,76 4,16 252,23 18,65 150,76 11,27 132,23 16,48 243,70 28,57 331,48 79,76 184,48 51,93 495,27 0,00 0,00 115,29 684,77 0,00 0,00 44,64 1321,25 0,00 0,00 135,74 846,18 0,00 0,00 86,61 252,98 43,54 41,01 50,49 232,18 86,24 54,62 29,93 598,02 146,85 44,25 84,63 296,64 134,52 50,00 46,63 373,81 21,83 20,56 82,81 458,64 43,09 27,29 37,29 949,83 75,42 22,72 109,49 567,47 68,22 25,36 66,34 1171,46 668,57 2454,75 1247,49 4036,81 2042,84 3168,17 1122,42 469,28 184,36 947,19 373,70 1629,30 709,19 1064,10 275,02 819,46 425,84 1701,54 810,93 2800,41 1357,93 2101,07 692,65 204,57 169,05 470,73 359,55 706,05 764,76 1077,40 610,90 94,77 120,29 223,45 197,89 254,95 403,57 342,77 305,10 149,53 144,61 347,18 278,78 474,39 579,27 704,83 455,81 196,24 399,00 564,91

409,97 90,00 196,05 257,39 166,38 90,00 196,05 257,39 166,38 0,00 26,19 3,84 185,61 3,20 59,35 0,26 213,42 0,71 14,62 1,18 89,31 0,26 22,73 0,43 81,15 0,36 20,39 2,51 137,50 1,69 40,54 0,34 146,34 3,97 139,23 5,28 155,46 26,50 410,62 1,57 131,42 0,06 63,10 4,57 70,07 13,71 190,73 0,50 59,90 2,01 101,06 4,92 112,79 19,93 297,69 1,03 95,15 445,34 373,36 0,00 1391,77 665,36 398,76 129,22 522,83 17,75 762,44 552,88 0,00 2033,51 922,68 576,52 149,49 591,79 35,00 1745,15 1395,09 0,00 2310,77 1083,09 630,27 202,14 926,17 75,66 877,37 592,67 0,00 2931,20 1363,38 845,81 195,90 796,09 58,43 155,44 114,96 1,82 399,71 162,32 105,77 28,59 152,13 17,22 317,99 219,29 5,90 518,74 254,24 158,18 32,64 116,58 20,33 602,55 456,90 14,26 573,33 255,97 149,80 38,76 208,76 44,17 312,58 211,21 4,83 555,29 295,05 208,84 30,47 109,16 19,09 300,01 243,83 0,91 37,48 413,19 251,89 78,78 337,00 17,49 540,38 386,21 2,95 173,85 588,71 367,50 91,11 354,36 27,67 1158,35 913,27

7,32 26,67 658,31 383,52 118,24 557,74 59,49 590,93 399,21 2,45 690,23 821,56 522,77 112,00 447,71 38,48 85 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 5. Idősödés 5.1 Az öregedés és a demográfiai öregedés jelensége Az öregedés az emberi életpálya egy szakasza. Egy olyan átmenet, amely során az egyének számos szerepe megváltozik, ugyanakkor a bekövetkező változások, azok üteme nagy változatosságot mutat. A legtöbb ember életében az öregedés a munkaerő-piaci pályafutás befejezésében, a nyugdíjba vonulásban nyilvánul meg. A munkahelyen végzett munkákat az otthoni feladatok ellátása, a család gondozása váltja fel. A statisztikákban az öregség alsó korhatárának éppen ezért leggyakrabban a nyugdíjkorhatárt tekintik. A korhatár emelés következtében ez Magyarországon egyre felsőbb életkorra tolódik. 1997-ben a nők nyugdíjkorhatára még 55, a férfiaké 60 év volt, 2012-re 65 évesen mehetnek majd

nyugdíjba az emberek. Dolgozatunkban az öregség alsó korhatárának többnyire mi is ezt az életkort tekintjük, amely megfelel az Európai Unió statisztikai gyakorlatának is, ahol már több éve ezt a korhatárt alkalmazzák.3 A nyugdíjkorhatár emelkedésével és vélhetően a várható élettartam növekedésével párhuzamosan a társadalom tagjai is érzékelik az életpálya szakaszok határaiban végbemenő változásokat. Az időskor alsó határát egyre több vonatkozásban már nem 60, hanem 65 évben határozzák meg. A 2000-es években, több hullámban végzett demográfiai adatfelvétel4 eredményei is arról tanúskodnak, hogy bármely korosztályt is kérdezünk, összességében a társadalom tagjai az öregkor alsó határának nem a 60., hanem a 65 évet tekintik. A demográfiai öregedés társadalmi szintű jelenség. A kifejezés arra utal, hogy egy társadalomban megnövekszik az időskorúak aránya. A demográfiai öregedés jelenségének,

folyamatainak vizsgálatakor az adott társadalom különböző korosztályainak egymáshoz viszonyított aránya képezi a kutatás tárgyát. 3 Az öregedés témakörében fontos adatforrást jelentenek a KSH Cenzusai és Mikrocenzusai, ahol az idős kor alsó korhatárának a 60. életévet tekintik Azokban az esetekben, ahol ezeket az adatforrásokat használjuk, mi is ezt a korosztályi határt alkalmazzuk. 4 Az NKI Életünk Fordulópontjai c. adatfelvételének 2001-es hullámában azt kérdezték, hogy „Ön szerint hány éves korától számít öregnek az ember?” 86 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 5.2 Az idősek aránya Magyarországon és az európai társadalmakban Az alacsony termékenység és az élettartam meghosszabbodása következtében az utóbbi évtizedekben az európai társadalmak korstruktúrája átalakult; megnövekedett, és a jövőben dinamikusan növekedni fog az idősebb korosztályok népességen belüli aránya.

A társadalmi öregedés jelensége európai és hazai szinten is jól dokumentált jelenség. Az idősebb populáció népességen belüli arányának növekedése egy demográfiailag rövid időszakon belül is jól tetten érhető. 1980-ban a magyar lakosságnak 13,6%-a, 1990ben 13,3%-a tartozott a 65 éves és idősebb népesség körébe Ugyanennek a korosztálynak a népességen belüli aránya 2001-ben már 15,2%, 2010-ben pedig 16,6% volt (KSH Népszámlálás 2001; Mikrocenzus 2005). E vonatkozásban a népesség előreszámítások további növekedést prognosztizálnak, amely nem csupán Magyarországra, hanem minden uniós tagállamra jellemző. 2010-ben az EU-27-ben a 65 éves és idősebb népesség aránya 17,4% volt, a becslések szerint ez az arány 2050-re 28,8%-ra fog növekedni. Hazánkban 2050-ben a korosztály aránya az előrejelzések szerint 29,4% lesz, ami egy rendkívül dinamikus, 12,8% pontos növekedés a negyven évet átfogó időszak alatt (5.1 ábra)

% 2010 35 2050 30 25 20 15 10 5 IE SK CY PL MT LU CZ NO NL RO DK LT SI UK HU CH FR FI ES BE EU-27 EE AT LV BG PT SE EL DE IT 0 5.1 ábra A 65 éves és idősebb népesség aránya az unió tagállamaiban, 2010, 2050 Forrás: Demography Report 2010. Commision Staff Working Document, 2010 ; Giannakouris, K: Ageing characterises the demographic perspectives of the European Societies. EUROSTAT, Statistics in Focus 72/2008 Az adatok forrása: Eurostat, EUROPOP2008 convergence scenario. Megjegyzés: UK „2010-es” adatai a 2009-es évre vonatkoznak 87 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Az idősebb népesség arányának változása nem egyenletes ütemben, hanem egy olyan ciklikus folyamat keretében történik, amelyet nem csupán a jelenlegi, hanem a korábbi termékenységi minták is meghatároznak. Például az 1950-es években született népesebb évjáratok (baby-boomerek, Magyarországon a Ratkó-generáció), és az ő 1970-es években

született gyermekeik jelentős hullámzásokat idéznek elő a demográfiai folyamatokban. 5.3 Az idősek korstruktúrája Az idősebb népesség számos vonatkozásban egy tagolt társadalmat képez. Az egyik alapvető strukturáló ismérv maga az életkor, amely meghatározó a társadalmi részvétel, az életmód, az életszínvonal, az igényelt társadalmi szolgáltatások szempontjából is. Nyilvánvalóan az idősebb népességen belül a „fiatalabb” korosztályok képezik a legnagyobb számú csoportot (5.2 ábra), de a korstruktúra vonatkozásában is jelentős változások zajlottak az elmúlt évtizedekben. 1980-ban a 65 éves és idősebb népesség körében a 65–69 év közöttiek aránya még 37,8% volt, 2010-ben már csak 31,7%. A 70 éven felüliek aránya ennek megfelelően növekedett. A 70 éves és idősebb népesség arányának növekedésében alapvetően a 80 éven felüliek számában bekövetkezett változások játszottak szerepet. Miközben

1980-ban a 65 éves és idősebb populációnak 14,6%-át ez a korosztály tette ki, addig 2010-ben már majdnem minden negyedik (23,7%) idős ember tartozott ebbe a korcsoportba (KSH Népszámlálás 2001; KSH Stadat táblák). 65–69 520 Korcsoport 70–74 409 75–79 340 80–84 232 164 85– 0 100 200 300 400 500 600 Ezer fő 5.2 ábra Az idősebb népesség korcsoport szerinti megoszlása Magyarországon, 2010 Forrás: KSH Stadat táblák. http://portalkshhu/pls/ksh/docs/hun/xtabla/nepmozg/tablnep10 04html 88 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A népesség előreszámítások szerint nemcsak azzal a jelenséggel kell számolni, hogy a 65 éves és idősebb népesség aránya növekedni fog az elkövetkező évtizedekben, hanem azzal is, hogy a növekedés dinamikája a legidősebbek körében lesz a legerőteljesebb. Miközben a 64 évnél idősebbek aránya az unió tagállamaiban 2008 és 2050 között 1,7-szeresére fog

növekedni (17,08%-ról 28,81-re) addig a 80 éves és idősebb népességé 2,5-szörösére (4,41%-ról 10,99-re) (Giannakouris, 2008). Magyarországon, ahogyan a fentebbi adatok utalnak rá, a demográfiai öregedés jelensége valamivel erőteljesebb, mint az európai átlag, hiszen a 65 éves és idősebb népesség aránya 2008 és 2050 között 1,8-szorosára fog emelkedni. Ugyanakkor a 80-as éveikben járók és a tőlük idősebbek aránya az európai átlaggal azonos mértékben növekedik. 2008-ban Magyarországon a 80 éves és a feletti népesség aránya 3,71% volt, a 2050-re vonatkozó becslések szerint 9,12% lesz. Ez 2,5-szeres növekedés a vizsgált periódus alatt (Giannakouris, 2008). 5.4 Nemek aránya Az idősebbek különböző korosztályaiban a férfiak és a nők aránya eltérő, ami alapvetően a nemek közötti eltérő halandósággal magyarázható. Az elmúlt évtizedekre tekintve a legjelentősebb változás az, hogy a nők aránya minden

korosztályban egyre nagyobb lett, és minél idősebb korosztályt nézünk, annál dinamikusabb ez a növekedés (5.1 táblázat) 5.1 táblázat 1000 férfire jutó nő az idősek különböző korosztályaiban,1980, 1990, 2001, 2011 Forrás: Demográfiai adatok. 2001-es Népszámlálás 18 kötet KSH http://www.nepszamlalashu/hun/kotetek/18/tables/load1 12html; Az időskorúak helyzete, 2005 évi Mikrocenzus; KSH; http://portal.kshhu/pls/ksh/docs/hun/xtabla/nepmozg/tablnep10 04html Korcsoport 65–69 évesek 70–79 évesek 80 évesek és idősebbek 1980 1299 1474 2019 1990 1319 1614 2143 2001 1373 1702 2283 2011 1391 1725 2355 5.5 A várható élettartam alakulása Ahogyan fentebb is említettük, a demográfiai öregedésnek, az időseken belül a korosztályok és a nemek közötti megoszlások átstuktúrálódásának egyik oka a várható 89 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép élettartam változásában keresendő. Mind a születéskor, mind

pedig a különböző életkorokban várható élettartam is jelentős javuláson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. A várható élettartam hazai emelkedése azonban elmarad a legtöbb európai országtól, és ennek nyilvánvalóan nem a már eleve magas várható élettartam az oka, hiszen a Magyarországon élő lakosok közismerten az egyik legrövidebb élettartamra számíthatnak Európában. Jól látszik ez a környező országok viszonylatában is (5.2 táblázat) Az összehasonlításban szereplő országok közül 1980-ban a magyar férfiak számíthattak a legrövidebb életre. A növekedés üteme is az alacsonyabbak közé tartozik, hiszen csak a román és a szlovák férfiak életkilátásai javultak lassabb ütemben, mint a magyaroké. 2009ben a kiemelt országok közül csak a román férfiak születéskor várható élettartama alacsonyabb a magyarokénál. A nők életkilátásai ugyan jobbak, mint a férfiaké, de a környező országokhoz képest a magyar

nők helyzete is rosszabb. 1980-ban és 2009-ben is csak a román nők számíthattak rövidebb életre. 5.2 táblázat A születéskor várható élettartam (év) alakulása néhány európai országban, 1980–2009 Forrás: Demográfiai Évkönyv, 2006; KSH, 2007 http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/population/data/main tables Férfiak Ország Magyarország Ausztria Csehország Lengyelország Szlovákia Szlovénia Románia 1980 1990 2000 2009 65,5 69,0 66,8 66,0 66,8 67,3 66,6 65,1 72,3 67,6 66,5 66,7 69,8 66,6 67,6 75,2 71,7 69,6 69,2 72,2 67,7 70,3 77,6 74,3 71,5 71,4 75,9 69,8 Nők 1980– 2009 közötti változás 4,8 8,6 7,5 5,5 4,6 8,6 3,2 1980 1990 2000 2009 72,7 76,0 73,9 74,4 74,3 75,2 71,8 73,7 78,8 75,5 75,5 75,5 77,8 73,0 76,2 81,2 78,5 78,0 77,5 79,9 74,8 78,4 83,2 80,5 80,1 79,1 82,7 77,4 1980– 2009 közötti változás 5,7 7,2 6,6 5,7 4,8 6,8 5,6 Az életesélyek társadalmi rétegenként is differenciálódnak. Ezt a

differenciálódást jól szemlélteti, hogy iskolai végzettség szerint igen nagy különbséget mutat például a 30 és 65 éves életkor közötti elhalálozás valószínűsége. Témánk szempontjából ez a mutató azért különösen jelentős, mert azt fejezi ki, hogy a különböző iskolai végzettséggel rendelkezők 90 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép körében várhatóan mekkora azoknak az aránya, akik a becslések szerint az öregség alsó korhatárát, azaz a 65. életévüket nem élik meg A nők körében is jelentősek a különbségek, ám a férfiak esetében a differenciálódás drámai méreteket ölt. A 2000 és 2004 közötti öt év elhalálozási adatai alapján számítva a 30 éves, felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek 15 százaléka, a középfokúaknak 26 százaléka, az alapfokú végzettségűeknek 41 százaléka, az alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező férfiaknak pedig várhatóan 57 százaléka

nem éli meg a 65. életévét (Hablicsek–Kovács, 2007) 5.6 A népesség korstruktúrájának változása A fentebb leírt folyamatok jelentősen átalakítják Magyarország korstruktúráját. A fiatalabb generációk arányának visszaszorulása, míg az idősebbek egyre nagyobb részaránya mind az 1980 és 2009. év összehasonlítása, mind pedig a 2050-re vonatkozó előrejelzések alapján elmondható. Az idősebb korosztályokat tekintve a férfiak körében a 70 és 79 év közöttiek, míg a nők körében a 80 év felettiek arányának dinamikus növekedése szembeötlő (5.3 ábra) 91 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 85+ Férfiak 80–84 Nők 75–79 70–74 65–69 60–64 55–59 50–54 45–49 40–44 35–39 30–34 25–29 20–24 15–19 10–14 5–9 0–4 500 400 300 200 100 0 100 200 300 400 500 Ezer fő Férfi, 1980 Nő, 1980 Férfi, 2009 Nő, 2009 Férfi, 2050 Nő, 2050 5.3 ábra Magyarország korfája

1980-ban, 2009-ben és 2050-ben Forrás: A népesség és a lakások jellemzői. Mikrocenzus 2005 KSH; UN Population Division World Population Prospect The 2008 Revision. Adatgyűjtemény http://esaunorg/unpp 5.7 Az időskori függőségi ráta A 65 éves és idősebb népesség arányának változását érdemes abban a kontextusban tárgyalni, hogy hogyan alakult, és a demográfiai előrejelzések szerint hogyan fog alakulni a jövőben az idősebb generációk, és a fiatalabbak egymáshoz viszonyított aránya. Ezt fejezi ki az ún. időskori függőségi ráta, ami a 65 éves és idősebb népesség arányát a 15–64 éves korosztályhoz, vagyis a gazdaságilag aktív korú korosztályhoz viszonyítja. A mutató jelentősége abban áll, hogy demográfiai aspektusból világít rá arra a tényre, hogy pusztán a társadalmak korstruktúrájának megváltozása milyen terheket ró a mindenkori aktív korosztályokra. 92 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai

jövőkép Az EU 27 tagállamára vetítve, az időskori függőségi ráta értéke 2010-ben 25,9 volt, ami azt jelenti, hogy száz 15–64 év közötti lakosra huszonhat 65 éves és idősebb lakos jutott. Ez az érték 2030-ra 38,0-ra, 2050-re pedig 50,4-re fog emelkedni (Eurostat) A demográfiai öregedés jelensége minden európai országra jellemző, a tagállamok közötti különbségek ugyanakkor jelentősek. A demográfiai előrejelzések szerint a legdinamikusabb öregedési folyamat alapvetően a dél-európai és a rendszerváltó országokat jellemzi majd. 2050-ben a legöregebb öt országból három (ES, IT, EL) déleurópai lesz, míg egy (SI) a rendszerváltó országok sorából kerül majd ki (54 ábra) A társadalmak elöregedési folyamatát vizsgálva mindenképpen fontos hangsúlyozni azt is, hogy az idősek társadalmon belüli arányának növekedése – ahogyan fentebb is említettük – két jelenségnek köszönhető. Az egyik a termékenység

visszaesése és ezzel a fiatalabb korosztályok csökkenő reprodukciója, a másik a várható élettartam növekedése. Az öregedési index ezt a két hatást nem választja el egymástól, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az egyes országokban a két tényező változása eltérőképpen alakul. Számos tagállamban a várható élettartam növekedésének jóval kisebb szerepe van a demográfiai öregedés jelenségében, mint a termékenység visszaesésének. A társadalmi öregedés mögött álló hatásmechanizmusok ismerete mindenképpen fontos a tekintetben, hogy az egyes országokban adekvát társadalompolitikai lépések történjenek. 93 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép DE IT EL SE PT BE AT EU-27 FR FI BG LV EE DK UK ES HU SI LT NL CZ RO MT LU PL CY SK IE 2050 2010 0 10 20 30 40 50 60 5.4 ábra Az időskori függőségi ráta, 2010 és 2050 Forrás: http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/population/data/main tables 5.8

A demográfiai öregedés és a nyugdíjrendszer A demográfiai öregedés jelensége új kihívásokat jelent egy társadalomban. Ezek a kihívások optimális esetben új társadalompolitikai célokat is indukálnak. Az utóbbi években az uniós és a nemzeti politikákban is erőteljes hangsúllyal jelenik meg az az átfogó célkitűzés, hogy a megnövekedett élettartam együtt járjon a korábban megszerzett jóléti szint, a társadalmi részvétel, a biztonság fenntartásával, a munkaerőpiacon maradás lehetőségével, és az egészség minél hosszabb ideig tartó megőrzésével. Ezt a programot az uniós szintű politikákban Active Ageing-nek nevezik. Társadalompolitikai megfogalmazását tekintve három tematika kap különösen nagy hangsúlyt: • A nyugdíjrendszerek fenntarthatósága és a nyugdíjkiadások alakulása; 94 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 • Demográfiai jövőkép Az idősek anyagi jóléte: a nyugdíjak színvonala, a szegénység

kiterjedtsége és mélysége az idősek körében; • Az idősebb munkavállalók munkaerő-piaci részvétele, a nyugdíjba vonulás időzítése. Ebben a fejezetben a nyugdíjrendszer és a nyugdíjkiadások legfontosabb jellemzőit, a nyugdíjrendszer legégetőbb problémáit és az ezekre adható és adott lehetséges társadalompolitikai válaszokat tekintjük át. Közismert tény, hogy a nyugdíjkiadások minden európai ország költségvetésében komoly tételt képviselnek.5 2008-ban az EU27 országokban átlagosan a GDP 11,7%-át fordították nyugdíjkiadásokra. Ez az arány 2050-re az előrejelzések szerint 12,5%-ra fog emelkedni. A nyugdíjkiadások aránya 9 országban nem fog növekedni, míg a tagállamok jelentős többségében a kiadások emelkedése várható. (55 ábra) Magyarországon a nyugdíjkiadások GDP-n belüli aránya a vizsgált időszak alatt 2,3% ponttal fog emelkedni, 10,9%-ról, 13,2%-ra. Ez az európai átlagnál egy erőteljesebb

növekedésnek tekinthető. (55 ábra) % 25 2008 2050 20 15 10 5 IE LV CY BU EE SK LT RO LU CZ UK ES MT SI FI HU DK BE PL SE NL DE EL PT FR AT IT 0 5.5 ábra Nyugdíjkiadások a GDP százalékában, 2008 és 2050 Forrás: http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/social protection/data/main tables; http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/product details/dataset?p product code=TSDDE5 20 5 Az uniós statisztikákban a nyugdíjkiadások GDP-n belüli arányának megállapításakor illetve a nyugdíjkiadások prognózisa esetén minden nyugdíjszerű ellátást figyelembe vesznek, függetlenül attól, hogy az adott ellátás milyen kockázattal (idős kor, rokkantság, munkaképtelenség, özveggyé válás stb.) hozható kapcsolatba. Sajnos nem állnak rendelkezésre olyan adatok amelyek alapján az időskori nyugdíjak arányát uniós szinten becsülni tudnánk. A hazai nyugdíjkiadások stuktúrájára vonatkozóan azonban az ONYF adatközlései pontos

ismeretekkel látnak el. Érdemes ezeket számba venni, hiszen csak így láthatjuk, hogy az öregségi nyugdíjak mekkora részt képviselnek a nyugdíjkiadások volumenében. Az ONYF 2010 decemberi statisztikája szerint a nyugdíjakban és nyugdíjszerű ellátásokban részesülők száma 2 925 ezer volt, amiből öregségi és öregségi jellegű nyugdíjakat 2 101 ezren kaptak. 95 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A 2050-re prognosztizált nyugdíjkiadások több hatás eredőjeként alakulnak ki. A legjelentősebb az ún. demográfiai hatás, ami nem más, mint a társadalmon belül az idősebb korosztályok arányának megváltozása. Ez a hatás minden országban egyértelműen a kiadás növekedés irányába mutat. A legtöbb ország ezt a hatást próbálja mérsékelni munkaerő-piaci politikákkal és a nyugdíjrendszerek reformjával. Lényegében a társadalompolitikai eszköztárat három nagyobb csoportba oszthatjuk:  Az első a

foglalkoztatottság szintjét alakító tényezők összessége, amely alapjában azokat a törekvéseket foglalja magában, amelyek a társadalom aktív korú tagjainak munkaerő-piaci részvételét kívánják növelni; az életpálya egészén belül meghosszabbítani a munkával töltött éveket, amelyek alapvetően a társadalombiztosítási járulékfizető életszakasznak is tekinthetők;  A második a nyugdíjjogosultsági tényezők megváltoztatása, amelynek célja, hogy a korhatár előtti nyugdíjba vonulás ne legyen a társadalom széles rétegei számára túlságosan vonzó alternatíva a munkaerő-piaci részvétellel szemben; továbbá számos országban a nyugdíjkorhatár emelése vagy a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő növelése.  A harmadik pedig a nyugdíjak színvonalának csökkentése. Magyarországon mindhárom terület komoly potenciált rejt magában a nyugdíjkiadások terheinek csökkentése területén: • A teljes

aktív korú népességre és az idősebb korosztályokra vonatkoztatott foglalkoztatottsági ráta Magyarországon az egyik legalacsonyabb az Unió országai között. A foglalkoztatottság bővítése erőteljesen csökkentheti a társadalom nyugdíjterheit. • A nyugdíjkorhatár szintén az alacsonyabbak közé tartozik, noha 1997-től lényegében a korhatár emelés folyamatosnak tekinthető. Az első ütemben – 1997 és 2009 között – a nők nyugdíjkorhatárát 55 évről 62 évre, a férfiakét 60 évről 62 évre növelték. A második ütem 2010-ben kezdődött, amelynek eredményeképpen majd a nők és a férfiak is 65 évesen mehetnek nyugdíjba. • A nyugdíjak színvonala, a nyugdíjszínvonal keresetekhez viszonyított aránya pedig európai viszonylatban viszonylag magasnak tekinthető. 96 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Mindezek közül Demográfiai jövőkép nyilvánvalóan a foglalkoztatottság bővítésének lehet a legerőteljesebb, és a

legszélesebb körben ható következménye. Ezzel a területtel ezért még a későbbiekben foglalkozunk. 5.9 Időskori jólét: A nyugdíjak színvonala és az időskori szegénység Az aktív öregedés programjának kulcseleme, hogy a társadalmak képesek legyenek biztosítani idősebb tagjaik anyagi jólétét, biztonságát. Ez csak részben a társadalombiztosításon alapuló nyugdíjrendszerek feladata, hiszen a társadalmakban különböző arányban vannak olyanok, akik nem szereztek nyugdíjjogosultságot, és olyanok is, akik minimális szolgálati idővel a hátuk mögött csak rendkívül alacsony szintű nyugellátásra jogosultak. Ez különösen az idősebb nők problémájaként jelenik meg, akik közül számosan aktív éveiket háztartásbeliként, vagy férjeik mellett segítő családtagként élve, idősebb korukra nem rendelkeznek annyi szolgálati idővel, ami a megfelelő színvonalú ellátásokra jogosítaná őket. Ez különösen akkor

jelent problémát, ha ezek az emberek egyedül maradnak, és csak azokra az ellátásokra számíthatnak, amelyeket hozzátartozóik révén kapnak (pl. özvegyi nyugdíj), vagy amit a szociális ellátórendszer nem társadalombiztosítási alapú szegmense juttat számukra. Az idősek jövedelmi helyzetének vizsgálatára többféle mérési eszköz is rendelkezésre áll, noha mindegyiknek vannak hátrányos tulajdonságai. Az egyik lehetséges közelítést adja az ún. aggregált helyettesítési arány, amely a 65–74 éves nyugdíjasok nyugdíjának színvonalát az 50–59 év közöttiek keresetéhez viszonyítja. A mutató hiányossága, hogy a 74 év felettiek nyugdíjainak alakulásáról nem mond semmit, miközben tudjuk, hogy a szegénységi kockázat éppen a legidősebbek körében a legmagasabb. Továbbá az idősek jóléti helyzetét nem a társadalom egészéhez, hanem egy adott korcsoporthoz hasonlítja. Mindezek miatt célszerű megvizsgálni, és a

tagállamokat összehasonlítani abból a szempontból, hogy hogyan alakul az idősek jövedelme a teljes népességen belül, illetve a szegénység kockázata szempontjából is. Magyarországon a helyettesítési ráta hagyományosan magasnak mondható, gyakorlatilag a rendszerváltás óta eltelt időszakban mindvégig 60%-hoz közelített. 2009ben az Európai Unió országai közül mindössze Ausztriában és Franciaországban volt magasabb a mutató értéke (5.6 ábra) 97 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Az idősek anyagi jóléte nem csupán a nyugdíjak színvonalától függ, hanem egyéb jövedelmeiktől is, illetve annak is fontos szerepe van, hogy milyen családszerkezetben él az idős ember. A fiatalabb és az idősebb generációk jövedelmi helyzete közötti különbséget fejezi ki az a mutató, amely a 65 éves és idősebb népesség jövedelmét a tőlük fiatalabbak jövedelmének százalékában adja meg 6 (5.7 ábra) 0,7 0,6 0,5

0,4 0,3 0,2 0,1 RO SK PL SE HU AT FR IE FI ES PT CZ IT EE NL UK SI BE DE MT BU LT CY LV LU EL DK 0 5.6 ábra Aggregált helyettesítési ráta, 2009 Forrás: http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/product details/dataset?p product code= TSDDE310 1 0,8 0,6 0,4 0,2 PL RO FR LU HU EL NL SI DE IT AT MT ES UK SK PT FI LT BE SE CZ IE LV CY BU EE DK 0 5.7 ábra A 65 éves és idősebb népesség jövedelme a tőlük fiatalabbak jövedelmének mediánjához viszonyítva, 2009. Forrás: http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/income social inclusion living conditions/data/ma in tables 6 Ennek a mutatónak a hátránya nem az alkalmazott definícióban áll, hanem a felhasznált adatok megbízhatóságában. A jövedelmi adatok ugyanis az uniós országok döntő többségében lakossági adatfelvételekből származnak, amelyek szinte mindenütt a legmegbízhatatlanabb adatok körébe tartoznak. Ráadásul az adatszolgáltatás megtagadása, és a jövedelmi

adatok eltagadása társadalmi rétegenként is különbözik. Az idősebbek relatív jövedelmi helyzete számos országban pozitívabbnak tűnik a ténylegesnél, mert ők kevésbé tagadják el jövedelmeiket, mint a fiatalabbak. Ráadásul a jövedelemszerkezetük is egyszerűbb, így kevésbé felejtenek el bizonyos jövedelmeket, mint például a vállalkozók, akik rendkívül bonyolult struktúrák mellett jutnak hozzá a tényleges jövedelmükhöz. 98 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Az aggregált helyettesítési ráta és az idősebb népesség fiatalabbakhoz viszonyított jövedelmi szintje is egy átlagot jelenít meg. Az átlag mögött természetesen jelentős szóródások lehetnek, amelynek mértéke országonként változik. Társadalompolitikai szempontból az egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan alakul az idősek körében a szegénységben élők aránya. A szegénységet többféle mérési módszerrel is közelíthetjük Az

egyik lehetséges megközelítés szerint a családi jövedelemből kiindulva határozzuk meg azoknak a körét, akiket szegényeknek tekintünk. Az idősebb korosztályok ilyen módon mért szegénységi rátája Magyarországon más európai országokhoz képest nagyon alacsony (5.8 ábra) Ennek magyarázata részben a nyugdíjak relatíve magas színvonalában, az idősebb népesség magas nyugdíj lefedettségében, részben pedig az aktív korúak rosszabb körülményeiben, elsősorban az alacsony foglalkoztatottságban keresendő.7 65 éves és idősebb 50 Teljes népesség 45 40 35 30 25 20 15 10 5 EE BU LV CY FI UK ES LT PT RO EL BE DK IT SI AT IE SE MT FR SK PL DE HU LU CZ NL 0 5.8 ábra Jövedelem alapján számított szegénységi ráta az Európai Unió országaiban, 2009 Forrás: http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/income social inclusion living conditions/data/ma in tables 7 Az idősebb korosztályok relatív jólétében egy mérési probléma

is szerepet játszik. Az idézett adatok ún lakossági adatgyűjtésekből származnak, amely során maguk az érintettek nyilatkoznak a bevételi forrásaikról, jövedelmük nagyságáról. E tekintetben az idősebb korosztályok sokkal megbízhatóbb adatszolgáltatóknak bizonyulnak, körükben alacsonyabb a jövedelmek elhallgatása, mint a fiatalabbak között. Bevételeik száma kevesebb, szerkezete egyszerűbb, ami szintén a megbízhatóbb adatszolgáltatás irányába hat. A relatív mutatók ezért az idősebbek jövedelmi helyzetét a valóságosnál valamivel jobbnak mutatják. Országonként különbözik, hogy mekkora a torzítás, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarországon jelentős torzítással számolhatunk. 99 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A deprivációs ráta a szegénység mértékét nem a jövedelemmel, hanem bizonyos anyagi javak, hozzáférések hiányával fejezi ki. Az EUROSTAT és a tagországok által

kidolgozott mutató azokat tekinti depriváltnak, akik a 9 tételből álló sorból legalább 3-ban hiányosságot szenvednek. Ez a mutató – lévén abszolút jellegű – elég erőteljesen függ az országok általános fejlettségétől, de arra a tényre mindenképpen rámutat, hogy e vonatkozásban a hazai idősebb korosztályok már korántsem olyan jó helyzetben vannak, mint azt a jövedelmi mutatók alapján láttuk. 2009-ben a teljes népesség körében a depriváltak aránya 41% volt, míg a 65 éves és idősebb népesség körében 36% (5.9 ábra) 65 éves és idősebb 80 Teljes népesség 70 60 50 40 30 20 10 LV RO BU SK PL HU LT PT EL CY MT EE CZ SI IE FR IT BE ES AT SE UK FI DE LU NL DK 0 5.9 ábra Deprivációs ráta az Európai Unió országaiban, 2009 Forrás: http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/income social inclusion living conditions/data/ma in tables 5.10 Az idősödő korosztályok munkaerő-piaci részvétele, a nyugdíjba

lépés időzítése Az európai országok és állampolgáraik jólétének legfontosabb záloga a munkaerőpiac állapota. Az uniós és a nemzeti stratégiák is nagy figyelmet fordítanak a munkaerő-piaci kérdésekre, legfőképpen arra, hogy miként bővíthető a foglalkoztatottság. A programokban az alacsony iskolai végzettségűek, a nők, a fiatalok és az idősebb korosztályok mint veszélyeztetett csoportok jelennek meg. Munkaerő-piaci szempontból idősebb korosztályoknak általában az 55–64 év közöttieket tekintik. A 64 éves korhatár 100 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép meghúzását az indokolja, hogy számos európai országban a nyugdíjkorhatár 65 év, így ez az az alsó korhatár ameddig a foglalkoztatottság „elvárható” lenne. A nyugdíjkorhatár utáni korosztályok foglalkoztatottságának bővítése ma már illuzórikus célkitűzés lenne, hiszen a legtöbb országban – különösen Magyarországon – az

aktív korúak munkaerő-piaci részvételének növelése is komoly kihívás. Ugyanakkor a nyugdíjtörvények szinte minden országban ösztönzőket tartalmaznak a nyugdíjkorhatár utáni nyugdíjbavonulás támogatására. Ezek abban nyilvánulnak meg, hogy azokra, akik a korhatár elérése után vonulnak nyugdíjba kedvezőbb nyugdíjszámítási algoritmusok vonatkoznak, figyelembe véve a korhatár után munkával töltött évek számát. Az 55–64 éves korcsoportban minden országban alacsonyabb a foglalkoztatottság szintje, mint az aktív korosztályokra vetített átlag. 2010-ben az EU27-ben a 15–64 éves aktív korúaknak 64,2%-a volt foglalkoztatott, míg az 55-64 év közöttieknek 46,3%-a, azaz az idősebb korosztályok foglalkoztatottsága 27,9%-al maradt el a népességi átlagtól. Az idősebb nők foglalkoztatottsági szintje erőteljesebben marad el az aktív korú népességi átlagtól, mint a férfiaké. Míg a nők esetében 19,6%-os az elmaradás,

addig a férfiaknál 15,8% (5.10 A és B ábrák) A) Férfiak % 55–64 90 15–64 80 70 60 50 40 30 20 10 HU FR PL SI BE IT LV LU MT BG RO AT EE LT SK EU–27 ES FI PT EL IE CZ DK NL DE UK CY SE 0 101 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép B) Nők % 55–64 90 15–64 80 70 60 50 40 30 20 10 MT PL SI IT SK EL BE HU LU RO EE AT CZ FR BG EU–27 IE NL CY PT LT LV UK DE DK EE FI SE 0 5.10 ábra Foglalkoztatottsági ráta az európai unió országaiban, 2010 Forrás: http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/employment unemployment lfs/data/main tables Ha a foglalkoztatottság alakulását az 1990-es évek második fele óta eltelt időszakban vizsgáljuk, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy az EU27-ben a 15–64 és az 55–64 év közötti férfiak és a nők körében is a foglalkoztatottság bővüléséről beszélhetünk. Ez nem csupán a Lisszaboni Stratégia, illetve a „Növekedés és Munkalehetőség” programjának köszönhető,

hanem az Európai Foglalkoztatási Stratégiának8 és számos egyéb uniós és nemzeti szintű társadalompolitikai programnak is. Ugyanakkor például az EU27 tagállamának foglalkoztatottsági rátáját vizsgálva az állapítható meg, hogy az idősebb, 55–64 éves korosztály munkaerő-piaci részvételében bekövetkezett növekedés egyértelműen a 2000-es években erősödött fel. 2000 és 2010 között az idősebb korosztályok foglalkoztatottsági rátája sokkal dinamikusabban növekedett, mint a 15–64 éves korosztályé. A tendenciát tekintve a magyar foglalkoztatottsági mutatók is beilleszthetők az uniós jelenségek körébe, de mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a hazai foglalkoztatottság szintje mind az aktív korúak egészére, mind pedig az idősebb korosztályokra vonatkoztatva az unió átlagához képest rendkívül alacsony. 2010-ben az 55–64 éves férfiak foglalkoztatottsági rátája 27,6% ponttal, a nőké 28,3% ponttal marad el az EU-27

átlagától (10A, 10B. ábra) 8 Az Európai Foglalkoztatási Stratégia 1997-ben lépett érvénybe, és 2005-ben olvadt be a Lisszaboni Stratégiába. 102 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A növekedés üteme viszont nagyon dinamikus volt Magyarországon. A népességi átlaghoz képest az 55–64 éves korosztály foglalkoztatottsági mutatói sokkal erőteljesebben növekedtek, mint az aktív korúak teljes köréé. Lényegében az fogalmazható meg, hogy az aktív korosztály foglalkoztatottságának bővülése az idősebb korosztályok magasabb munkaerő-piaci részvételének köszönhető. 1997-ben az 55–64 éves férfiaknak 27%-a volt foglalkoztatott, 2010-ben már 39,6%-a. A korosztály foglalkoztatottsága egyébként 2006–2007-ben érte el a csúcspontját, amikor is a férfiaknak 41,4%-a illetve 2007-ben 41,7%-a dolgozott (5.11 ábra) A 2008ben kezdődő gazdasági válság természetesen ezt a korosztályt is érintette, kérdéses,

hogy hosszú távon mennyire bizonyul stabilnak a 2000-es évek közepén elért érték, illetve, hogy tud-e tovább növekedni a munkaerő-piaci részvétel. A nyugdíjtörvény változásai és a munkahely teremtési programok ez irányban próbálnak hatni. Az 55–64 év közötti nők foglalkoztatottsága még erőteljesebben növekedett a vizsgált időszak alatt. 1997-ben a korosztályba tartozóknak csak alig több mint tizede (10,3%-a) dolgozott. 2010-re ez megháromszorozódott, hiszen 30,1%-uk volt a munkaerőpiacon (5.11 ábra) Ez egyértelműen a rendkívül nagy mértékű nyugdíjkorhatár emelésnek köszönhető. % Férfi 15–64 70 Nő 15–64 Férfi 55–64 Nő 55–64 60 50 40 30 20 10 0 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 5.11 ábra A foglalkoztatottsági ráta alakulása a magyar férfiak és nők különböző korcsoportjaiban, 1997–2010. Forrás: http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/employment

unemployment lfs/data/main tables 103 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 5.11 Demográfiai jövőkép Az idősebb korosztályok háztartásainak szerkezete Az idősödő korosztályok háztartásszerkezetét meghatározza az a tény, hogy legtöbbjük esetében a gyermekeik már kiröpültek a családi fészekből, önálló családalapításba kezdtek. Sok esetben már az unokák családalapítása is megkezdődött. Ennek következtében háztartásaikban döntő többségében egyedül vagy párjukkal ketten élnek. 2005-ben a 4 millió háztartásból 1 millió 616 ezerben, azaz a háztartások valamivel több, mint 40%-ában éltek idősek,9 663 ezren egyedül. Az egyedül élők közül 514 ezren 60–79 évesek, 149 ezren 80 éves és idősebbek. Az idősebb korosztályok másik jellegzetes háztartástípusa az, amikor egy házaspár vagy élettársi kapcsolatban élő személyek élnek ketten a háztartásban. Azoknak a háztartásoknak, ahol a háztartásfő 60–69

év közötti, 48, 9%-a tartozott ide. A 70 éves és idősebb háztartásfős háztartásoknak pedig 33%-a (5.3 táblázat) 5.3 táblázat Az idős háztartásfős háztartások szerkezete (%) Forrás: Az időskorúak helyzete, 2005 évi Mikrocenzus; KSH. http://wwwmikrocenzushu/ mc2005 hun /kotetek /idos / idospdf; Egyedül él Párjával élnek ketten Egy családos egyéb háztartás Két családos háztartás Három családos háztartás Egyéb, nem család háztartás A háztartásfő életkora 60–69 év közötti 70 éves és idősebb 37,9 56,1 48,9 33,0 10,9 6,5 0,8 0,5 0,0 0,0 0,0 3,9 Az utóbbi évtizedekben kevésbé jellemző, hogy több generáció él együtt. A kutatások azt bizonyítják, hogy a többgenerációs együttélési formák az esetek többségében kényszeren alapulnak. Az anyagi lehetőségek hiánya, illetve a házasságok és családok felbomlása játszik döntő szerepet abban, hogy a fiatalabb generációk még együtt élnek az idősebbekkel,

vagy a fiatalok visszaköltöznek a szüleikhez. 9 Ebben a fejezetben idősnek a 60 éves és idősebb népességet tekintjük. Ennek az az oka, hogy az adatok többsége a 2005-ös Mikrocenzusból származik, ahol ezt az életkort tekintették az idős kor alsó határának. 104 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 5.12 Demográfiai jövőkép Összegzés Az alacsony termékenység és az élettartam meghosszabbodása következtében az utóbbi évtizedekben az európai társadalmak korstruktúrája átalakult. Megnövekedett, és a jövőben dinamikusan növekedni fog az idősebb korosztályok népességen belüli aránya. Az 1990-es Népszámlálás adatai alapján a 65 éves és idősebb népesség 13,3%-ot tett ki a lakosság körén belül, míg 2001-ben a népességnek 15,2%-a, 2010-ben pedig 16,6%-a tartozott ebbe a korosztályba. A népesség előreszámítások szerint 2050-re az idősek aránya Magyarországon 29,4% lesz, ami egy rendkívül dinamikus, 12,8% pontos

növekedés a negyven évet átfogó időszak alatt. Az idősebb korosztályok népességen belüli arányának növekedésében meghatározó szerepet játszott a 80 éves és idősebb korosztály növekvő hányada. Ez alapvetően az élettartam meghosszabbodásának köszönhető. Ez a tendencia a prognózisok szerint a jövőben is folytatódni fog, és a legidősebbek körében lesz a növekedés üteme a legerőteljesebb. A demográfiai öregedés legfontosabb társadalmi kihívása az, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható legyen, hogy az idősek anyagi helyzete tükrözze a korábbi munkaerő-piaci pályafutás eredményeit, ugyanakkor széles rétegek számára biztosítva legyen egy minimális jóléti szint, illetve az idősek hozzáférjenek azokhoz az egészségügyi, szociális és egyéb szolgáltatásokhoz, amelyekre szükségük van. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának feltétele, hogy a lehető legtöbben a nyugdíjkorhatár elérése után kerüljenek

a rendszerbe, illetve, hogy az aktív korú korosztályoknak minél nagyobb aránya legyen a munkaerőpiac aktív tagja. Az egyének minél hosszabb munkaerő-piaci pályafutása értelemszerűen nem csupán társadalmi, hanem egyéni érdek is, hiszen a nyugdíjak összege a keresetektől és a munkaerő-piaci pálya hosszától is függ. A hazai foglalkoztatottsági ráta Európában az egyik legalacsonyabb. Az 1990-es évek második fele óta azonban egy enyhe növekedés tapasztalható. A növekedés oka alapvetően az idősebb korosztályok munkaerő-piaci részvételének dinamikus emelkedése volt. 1997-ben az 55-64 éves férfiaknak 27%-a volt foglalkoztatott, 2010-ben már 39,6%a A nőknél ugyanezekben az években a foglalkoztatottsági ráta 10,3 és 30,1% volt, ami háromszoros növekedést jelent. Ezek az eredmények alapvetően a nyugdíjkorhatár emelésének és a korai nyugdíjazás feltételeinek megszigorításának köszönhetőek. 105 NFFT Műhelytanulmányok

– No.1 Demográfiai jövőkép Az idősebb korosztályok foglalkoztatottságának, a nyugdíjkiadásoknak a jövőbeli alakulását a nyugdíjkorhatár további emelése, a helyettesítési ráta csökkentése, a korai nyugdíjba vonulás – alapvetően a rokkanttá nyilvánítás – feltételeinek további szigorítása, valamint a munkahely teremtési programok sikerese határozza majd meg. Az idősek anyagi jólétét jövedelmi helyzetük, tartós javakkal való ellátottságuk, kiadásaik határozzák meg. Magyarországon az idősek relatív jövedelmi helyzete megfelelőnek mondható, köszönhetően a nyugdíjakkal való széles lefedettségnek, a magas helyettesítési rátának. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a relatív jövedelmi jólét abból is következik, hogy az aktív korosztályokban magas az inaktívak aránya, így a szegényebbek inkább ezekből a korosztályokból tevődnek ki, mint az idősebbek köréből. Az idősödő korosztályok

háztartásszerkezetét meghatározza az a tény, hogy legtöbbjük esetében a gyermekeik már kiröpültek a családi fészekből, önálló családalapításba kezdtek. 2005-ben a 4 millió háztartásból 1 millió 616 ezer-ben, azaz a háztartások valamivel több, mint 40%-ában éltek idősek, 663 ezren egyedül. Az egyedül élők közül 514 ezren 60–79 évesek, 149 ezren 80 éves és idősebbek. Az idősebb korosztályok másik jellegzetes háztartástípusa az, amikor egy házaspár vagy élettársi kapcsolatban élő személyek élnek ketten a háztartásban. Azoknak a háztartásoknak, ahol a háztartásfő 60–69 év közötti, 48, 9%-a tartozott ide. A 70 éves és idősebb háztartásfős háztartásoknak pedig 33%-a. Az utóbbi évtizedekben kevésbé jellemző, hogy több generáció él együtt. A kutatások azt bizonyítják, hogy a többgenerációs együttélési formák az esetek többségében kényszeren alapulnak. Az anyagi lehetőségek hiánya, illetve a

házasságok és családok felbomlása játszik döntő szerepet abban, hogy a fiatalabb generációk még együtt élnek az idősebbekkel, vagy a fiatalok visszaköltöznek a szüleikhez. Az idősebbek tehát jellemzően kisebb háztartásokban élnek, amely meghatározó szerepet játszik kiadási struktúrájukban, és ez által jóléti szintjükben is. 6. A nemzetközi vándorlás Az ország népesedési helyzetét – a népesség számát és összetételét – a termékenység és a halandóság alakulása mellett, a nemzetközi vándorlás is meghatározza. A születések számának csökkenése és a várható élettartam (bár viszonylag lassú) növekedése Magyarországon is – számos európai országhoz hasonlóan – a népesség elöregedését és az 106 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép aktív korúak arányának csökkenését eredményezi. Ezt a folyamatot erősíti az elvándorlás is, hiszen az országot elhagyók általában a

fiatalabb, gazdaságilag aktív korosztályokból kerülnek ki. A népességszám csökkenéséből és az eltartottak arányának növekedéséből adódó demográfiai, gazdasági problémákat ugyanakkor rövidtávon enyhítheti a bevándorlás, hiszen a bevándorlók szintén fiatalabb korösszetételűek, mint a fogadó népesség. Korösszetételük mellett azonban számos egyéb jellemzőjük – így iskolai végzettségűk, foglalkozásuk, továbbá etnikai és kulturális hátterük – sem lehet közömbös a fogadó ország szempontjából. Ugyanis a bevándorlás demográfiai és többnyire gazdasági előnyei mellett azokat a társadalmi és kulturális hatásokat is szem előtt kell tartani, amelyek a más etnikumú, kultúrájú és vallású népesség növekvő jelenlétéből adódhatnak a fogadó országokban. A nemzetközi vándorlás egyenlege, azaz a be- és kivándorlók számának különbözete mellett mindenképpen figyelmet érdemel tehát e két

különböző irányba elmozduló népesség összetétele. A rendelkezésre álló statisztikai adatok megbízhatósága, részletessége, valamint a különböző adatforrások összehangoltsága azonban meglehetősen eltérő a két folyamat – a be- és a kivándorlás – vonatkozásában. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy a két ellentétes irányú folyamatot más-más tényezők, mechanizmusok alakítják, és következményeik, illetve az azokhoz kapcsolódó társadalmi, gazdasági problémák is eltérőek. Mindezt szem előtt tartva a Magyarországot érintő nemzetközi vándorlás kapcsán a továbbiakban elkülönítve vizsgáljuk a be- és a kivándorlás kérdéskörét. 6.1 Bevándorlás – változó feltételek, változó trendek Magyarország az 1980-as évek végén kapcsolódott be a nemzetközi migrációs folyamatokba. A rendszerváltozás óta eltelt időszakban változó méretű, folyamatos bevándorlás volt jellemző, amelynek alakulásában a

különböző politikai és jogi változások is tükröződnek. A rendszerváltozás után a legtöbb bevándorló az 1990-es évben érkezett Magyarországra, ezt követően számuk visszaesett és 1992-től 1998-ig viszonylag állandó szinten, 13–16 ezer fő között stabilizálódott, majd kissé növekedve 1999-től évi 18–20 ezer fő között mozgott (6.1 ábra) Az újabb növekedés Magyarország Uniós csatlakozását követő évben figyelhető meg: 2005-ben a 25 ezer főt is meghaladta a regisztrált 107 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép bevándorlók száma. A változásokat 2004-ig elsősorban a környező országokból érkezők számának alakulása határozta meg, 2005-ben azonban hirtelen megnőtt – megközelítve a 8 ezer főt – az Európai Unió országaiból érkezők száma. A következő jelentős kiugrást a bevándorlók számában a 2008-as év jelentette. Ez azonban elsősorban a 2007-es jogszabályi változások

alapján igényelhető regisztrációs igazolások számában Fő 40 000 35 547 bekövetkezett ugrásszerű növekedésnek köszönhető.10 37 242 Összes bevándorló 35 000 25 582 22 607 23 569 22 164 19 365 17 972 20 308 20 184 20 151 16 052 13 283 13 734 14 008 16 397 12 752 15 000 15 113 20 000 22 974 25 000 25 582 Négy szomszédos országból 30 000 10 000 5 000 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 6.1 ábra A Magyarországra bevándorlók és ezen belül négy szomszédos országból érkezők száma, 1990–2009. Forrás: Demográfiai évkönyvek A hazai bevándorlás jól ismert sajátossága, hogy a bevándorlók zöme a környező országok magyar nemzetiségű állampolgárai közül rekrutálódik. 1990 és 2009 között az összes bevándorló közel kétharmada érkezett a szomszédos országokból, és körükben – kérdőíves vizsgálatok tanúsága szerint – 90

százalék feletti volt a magyarok aránya, legalábbis az ezredfordulóig (Tóth, 1997; Gödri–Tóth, 2005). A legnagyobb kibocsátó országból, Romániából érkezők aránya az utóbbi években mérséklődött, ami részben a nyugati célországok előtérbe kerülésével függ össze (Gödri–Kiss, 2009). A kisebbségben élő magyaroknak az anyaországba történő áttelepülése azonban számos nemzetpolitikai kérdést is felvet. Miközben a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat valamelyest tompítja a hazai népességnél fiatalabb korstruktúrával rendelkező bevándorlók befogadása, akik gazdasági szempontból is hasznot jelentenek, és integrálásuk sem jelent gondot és nem okoz 10 A regisztrációs igazolásokat a 2007. július 1-jétől hatályba lépő új idegenrendészeti törvény alapján az EGT állampolgárok igényelhették. 108 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép költséget, nem hagyható figyelmen kívül, hogy e

demográfiai és gazdasági előnyök hátrányként jelentkeznek a kibocsátó országok magyarsága számára. Hiszen az ottani negatív demográfiai folyamatok felerősítésével a magyar közösségek számbeli és aránybeli fogyásának folyamatát gyorsítják. Az új állampolgársági törvény migrációs szándékokra gyakorolt esetleges hatása még nem ismert. Az eddigi folyamatok alapján – figyelembe véve e migráció napjainkra jellemző alapvetően gazdasági mozgatórugóit, valamint azt, hogy a státustörvény által nyújtott kedvezmények sem befolyásolták a Magyarországra történő migrációt – az feltételezhető, hogy az állampolgársági törvény sem fogja megváltoztatni az áttelepülési trendeket. Kérdés azonban, hogy – ha önmagában nem is, de egyéb gazdasági, társadalmi motiváló erők hatására – hozzájárul-e ahhoz, hogy a migrációs nyomást Magyarország irányába csatornázza. A bevándorlók másik nagy csoportját az

Ázsiából – főként Kínából – érkezők jelentik: 2006–2007-ben például a bevándorlók egyötöde érkezett erről a földrészről, 2008–2009-ben 14–16%-uk. Ugyanakkor Magyarország EU-s csatlakozását követően a más tagállamokból érkezők száma is megnőtt, és bár a 2005-ös kiugró arány (30%) után visszaesett az EU-15 tagállamaiból érkezők száma és aránya, az utóbbi két évben újra növekedni kezdett. Mindez azt eredményezte, hogy a környező országokból érkezők aránya az összes bevándorlón belül az utóbbi években visszaesett: míg az ezredfordulót követően a 70%-ot is meghaladta a négy főbb szomszédos országból érkezettek aránya, 2009-ben már az 50%-ot sem érte el. A Romániából érkezők korábbi 50% feletti aránya 2007-től 30% alá csökkent. A bevándorlók demográfiai összetételében is megfigyelhető változás. A migráció kezdetekor jellemző férfi többlet (60% feletti arány) a 90-es évek során

mérséklődött, majd az évezred végére eltűnt. Ezt követően azonban újra növekedni kezdett a férfiak aránya és 2002-től valamennyi évben 56–58% között mozgott. A bevándorlók korcsoportok szerinti megoszlásában a migránsokra általában jellemző szelekció tükröződik: a legnagyobb arányt a fiatal, főként a 20–29 éves korosztály képviseli. Az utóbbi években arányuk némileg csökkent, és 1990-hez képest jelentősen visszaesett a 15 év alatti bevándorlók aránya is (6.2 ábra) Ugyanakkor növekedett az idősebb, főként az 50, illetve a 60 év felettiek aránya: míg 1990-ben a bevándorlóknak csupán 5 százaléka volt 50 évnél idősebb, 2007-ben ez az arány már 15,6%-ra emelkedett a férfiak és 19%-ra a nők esetében, és közel ezek az arányok figyelhetők meg 2009-ben is. 109 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép % 40 1990 35 2000 30 2009 25 20 15 10 5 0 0–14 15–19 20–29 30–39 40–49

50–59 60– 6.2 ábra A Magyarországra bevándorlók korcsoport szerinti megoszlásának időbeli változása Forrás: Demográfiai évkönyvek A bevándorlók demográfiai összetétele – ha kellően nagy számban érkeznek – a fogadó ország népességének szerkezetét is módosíthatja. A bevándorlók körében a fiatal, gazdaságilag aktív csoportoknak az országos átlagot jelentősen felülmúló aránya mindenképpen pozitív hozadékot jelent mind népesedési, mind gazdasági szempontból Magyarország számára. Fontos sajátosság figyelhető meg a bevándorlók területi elhelyezkedésében is. Többségüknek Közép-Magyarország jelenti a célállomást: az 1990 és 2007 közötti időszakban érkezők 44 százaléka Budapesten, további 11 százaléka pedig a főváros körül (Pest megyében) telepedett le. Szintén jelentős volt a dél-alföldi régióba érkező bevándorlók aránya (átlagosan 13 százalék), főleg a délszláv háború első

éveiben (22–28 százalék). A magyarországi bevándorlás azonban – mind a bevándorlók számát, mind az ezer lakosra számított arányát tekintve – európai összehasonlításban szerénynek mondható. Magyarország ugyanis nem tartozik a jelentős migrációs célországok közé. Míg a hagyományos bevándorló országokban (Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Svájc), valamint az új célországokban (Spanyolország, Olaszország) évente százezres nagyságrendű a beáramlás, a kelet-közép-európai országok közül egyedül Csehország érte 110 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép el ezt a szintet 2007-ben, a bevándorlás 2002-től tapasztalható folyamatos növekedése révén (6.3 ábra) 120 Cseh Köztársaság 100 Lengyelország Magyarország 80 Szlovákia 60 40 20 0 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 6.3 ábra A bevándorlók számának alakulása négy közép-kelet-európai

országban, 1998–2007 (ezer fő). Forrás: OECD, 2008 Magyarország nemcsak a bevándorlók számát, hanem a bevándorlók ezer lakosra számított arányát (2,3) – azaz a nyers bevándorlási rátát – tekintve is a sor végén van az európai országok között. E mutató értéke nagyon magas Luxemburg (28,8), Írország (19,6), Spanyolország (18,1) és Ausztria (10,3) esetében, a kelet-közép-európai országok közül azonban Szlovákia (1,6) és Lengyelország (0,4) arányszáma elmarad a magyarországi mögött (6.4 ábra) 111 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Spany olország Németország Egy esült Király ság Olaszország Törökország Sv ájc Franciaország Csehország Sv édország Belgium Ausztria Írország Hollandia Norv égia Lengy elország Portugália Dánia Magy arország Finnország 2000 Luxembourg 2007 Szlov ákia 0 100 200 300 400 500 600 700 800 900 1000 6.4 ábra Bevándorlás néhány

OECD-tagországban 2000-ben és 2007-ben (ezer fő) Forrás: OECD, 2008 6.2 Magyarországon tartózkodó külföldiek Miközben a bevándorlók egy (kisebb) része idővel elhagyja az országot, másik részük állampolgárságot szerez, s ily módon „külföldi” státusa többnyire megszűnik (kivételt képez a kettős állampolgárság esete). A Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok számában 1995 és 2000 között 11 százalékos növekedés tapasztalható. A 2000 és 2001 közötti jelentős (28 százalékos) csökkenésnek elsősorban adminisztratív oka volt. Majd 2001-től további folyamatos növekedés figyelhető meg, és az országban tartózkodó külföldiek száma 110 ezerről 2010. január 1-re közel 200 ezerre emelkedett (65 ábra). A szomszédos országokból érkezettek aránya a külföldiek állományán (stock) belül kissé alacsonyabb, mint a bevándorlók (flow) esetében, azonban így is 56–68% között mozgott a vizsgált

időszakban. 112 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 154 430 142 153 130 109 115 888 116 429 110 028 153 125 150 245 148 263 142 506 139 954 150 000 138 101 197 819 200 000 174 697 Négy szomszédos országból 166 030 Összesen 184 358 Fő 250 000 100 000 50 000 0 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 6.5 ábra A Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok és ezen belül a négy szomszédos országból érkezettek száma, 1995– 2010 (január 1-jei adatok). Forrás: Demográfiai évkönyvek Megjegyzés: A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) külföldiekre vonatkozó nyilvántartási rendszere 2000. január 1-jével megváltozott, 1995-től a feldolgozás más módszertan szerint történt (ezért a korábbi időszakra nincsenek összehasonlítható adatok). 2001 január 1-jétől ugyanakkor adatrevízió is történt (a lejárt tartózkodási engedélyesek

kikerültek a nyilvántartásból), ennek következménye a több mint 40 ezer fős csökkenés Az országban tartózkodó külföldiek állampolgárság szerinti származási országát tekintve hasonló kép rajzolódik ki, mint a bevándorlók esetében: legnagyobb arányt a szomszédos országok, továbbá Németország és Kína állampolgárai képviselnek (6.6 ábra) Az egyéb európai kategórián belül valamennyi régi EU-s tagország szerepel. Ezer fő feletti létszámban élnek Magyarországon Lengyelország, Oroszország, Bulgária és Törökország állampolgárai. 1995 óta az itt tartózkodó külföldiek zöme (82–89 százaléka) valamennyi évben európai volt. A 2010. január 1-jén Magyarországon tartózkodó külföldiek 43%-a élt a fővárosban, 36%-uk városokban és 21%-uk községekben. A Budapesten élő külföldi állampolgárok körében az országos átlagnál (13%) jóval nagyobb arányt képviseltek az ázsiai származásúak (23%). A külföldi

állampolgárok körében a nemek aránya viszonylag kiegyenlített: 2001 és 2005 között enyhe nőtöbblet (51–52%), 2006-tól enyhe férfitöbblet volt. Jelenleg 52% a férfiak aránya, a Budapesten tartózkodók körében kissé magasabb (55%). Egyes kibocsátó 113 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép országok állampolgárai között azonban a nők vannak többségben, így Lengyelország (61%), Oroszország (60%) és Szlovákia (58%) esetében is. Románia 36% Afrika 1% Amerika 2% Ukrajna 10% Egyéb ázsiai ország 7% Szerbia és Montenegró 9% Kína 6% Egyéb európai ország 17% Szlovákia 3% Németország 9% 6.6 ábra A 2010 január 1-jén Magyarországon tartózkodó külföldiek megoszlása az állampolgárság országa szerint. Forrás: Demográfiai évkönyvek A korcsoportos megoszlást tekintve a migráns népességre általában jellemző fiatal korösszetétel rajzolódik ki: a 2010. január 1-jén Magyarországon tartózkodó

külföldi állampolgárok egyharmada 30 év alatti és további egynegyede 30–39 éves volt. Ennél is magasabb a fiatalok részaránya Budapesten: közel kétharmaduk 40 év alatti. Míg összességében a külföldiek 42,5%-a él a fővárosban, a 20–39 évesek esetében ez az arány 48%, ami nyilván e korosztály elsődlegesen munkavállalási célú migrációs motivációival és a főváros jobb munkalehetőségeivel van összefüggésben. A külföldiek életkor szerinti megoszlását a magyarországi népességével összehasonlítva látható, hogy mindkét nem esetében valamennyi 20 és 49 év közötti korcsoport aránya nagyobb a külföldiek körében (6.7 ábra) Ugyanakkor az 50 év felettiek és főleg a 20 év alattiak aránya jóval szerényebb, mint a fogadó népességen belül. Ami a külföldi népesség családi állapot szerinti összetételt illeti, kissé magasabb ugyan a házasok aránya, mint a magyarországi népességen belül, főleg a nők

esetében, ugyanakkor – fiatal korösszetételükből adódóan – valamivel nagyobb a nőtlenek, illetve hajadonok aránya is (6.8 ábra) 114 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 80–X Férfiak Nők 70–79 60–69 50–59 40–49 30–39 20–29 10–19 0–9 25 20 15 10 5 0 0 % 5 10 15 20 25 Magyarországi népesség Külföldiek 6.7 ábra A magyarországi népesség és a Magyarországon tartózkodó külföldiek korfája, 2010. január 1 Forrás: Demográfiai Évkönyv, 2009 % 60 48,6 50 40 43,2 38,5 34,7 26,9 30 18,0 20 12,0 9,3 10 50,6 47,8 44,3 % 3,6 7,3 7,4 5,8 2,0 0 Férfi Nő Férfi Magyarországi népesség Nőtlen, hajadon Nő Külföldi népesség Házas Özvegy Elvált 6.8 ábra A magyarországi és a külföldi 15+ éves népesség megoszlása családi állapot szerint, 2010. január 1 Forrás: Demográfiai Évkönyv, 2009 A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a Magyarországon

tartózkodók számát a tartózkodás jogcíme alapján közli. Eszerint jól látható, hogy 2008-tól az itt tartózkodók négy nagyobb csoportja különíthető el (6.1 táblázat): a bevándorlási engedéllyel, a letelepedési engedéllyel, a tartózkodási engedéllyel és a regisztrációs igazolással rendelkezők csoportja (ez utóbbiak száma az elmúlt két évben jelentősen megnőtt). 115 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 6.1 táblázat A bevándorolt, letelepedett és a három hónapnál hosszabb ideig Magyarországon tartózkodó külföldiek száma, 2008–2010 december 31. Forrás: BÁH Megjegyzés: A 2001 XXXIX törvény alapján. Státusz megnevezése Bevándorlási engedély Letelepedési engedély* Tartózkodási engedély EGT tartózkodási engedély Regisztrációs igazolás Állandó tartózkodási kártya Magyar állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja EGT állampolgár harmadik ország

állampolgárságával rendelkező családtagja EK letelepedési engedély Nemzeti letelepedési engedély Ideiglenes letelepedési engedély Összesen 2008. 12 31 2009. 12 31 2010. 12 31 47 205 28 522 15 304 30 579 48 527 6 560 47 205 23 475 33 682 20 855 70 248 8 319 42 659 20 588 32 897 12 990 72 938 14 272 4 733 5 562 7 025 322 382 432 242 2 568 6 184 568 206 4 063 6 214 003 398 5 504 9 209 712 A külföldi állampolgárok létszámának növekedése ellenére arányuk az össznépességen belül Magyarországon továbbra is alacsony: a 2001-es 1,1%-ról 2008-ra 1,7%-ra emelkedett. Az országos átlagnál magasabb volt 2008-ban Budapesten (4,4%), valamint Csongrád megyében (2,6%) és Pest megyében (2%). A legnagyobb növekedés is a fővárosban figyelhető meg 2001-hez képest. A külföldi népesség állományát a teljes népesség arányában tekintve is elmarad Magyarország a legtöbb európai országtól (6.9 ábra), csupán Szlovákiát és

Lengyelországot előzi meg. Néhány kivételtől (Németország, Franciaország és Hollandia) eltekintve az országok többségében növekedett a külföldiek aránya 2000-hez képest. Különösen nagy volt a növekedés Spanyolország, Olaszország, Görögország, Portugália, Csehország és Írország esetében. 116 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Luxembourg Sv ájc Spany olország Ausztria Belgium Németország Egy esült Király ság Írország Olaszország Görögország Sv édország Norv égia Franciaország Dánia Portugália Hollandia Csehország Finnország 2000 Magy arország 2007 Szlov ákia Lengy elország 0 5 10 15 20 25 30 35 40 45 6.9 ábra A külföldiek aránya a fogadó népességen belül néhány OECD-tagországban, 2000 és 2007 Forrás: OECD, 2008 Megjegyzés: A 2000-es adatok helyett Franciaország esetében 1999-es, Magyarország esetében 2001-es adatok szerepelnek, a 2007-es helyett Franciaország és

Írország esetében 2006-osak 6.3 A magyar állampolgárságot kapott külföldiek A fogadó ország állampolgárságának megszerzése fontos határkő a bevándorlók integrációs folyamatában, hiszen ezzel számos jogosultságot szereznek (pl. választói jogot, vagy bizonyos munkakörök betöltéséhez való jogot). Magyarországon 1993 és 2009 között összesen több mint 129 ezer bevándorló kapott állampolgárságot, nagyobb számban az időszak elején (6.10 ábra) Az új állampolgárok 87 százaléka négy szomszédos országból, többségük (66,4 százalék) Romániából származott. A szomszédos országbeliek aránya az új állampolgárok körében végig magasabb volt, mint a bevándorlóknál megfigyelt arányuk. Ez abból adódik, hogy a magyar nemzetiség és anyanyelv megkönnyíti az állampolgárságszerzés feltételeinek teljesítését. Az Ázsiából érkezettek évről évre alig egy-két százalékát 117 NFFT Műhelytanulmányok – No.1

Demográfiai jövőkép teszik ki az új állampolgároknak, tehát viszonylag magas (2009-ben 23 ezer feletti) létszámuk ellenére kevesen válnak közülük magyar állampolgárrá. 12 000 Összesen 10 695 10 000 9 475 Négy szomszédos országból 9 91310 136 8857 8 590 8 000 8 442 6 000 8 104 7 046 6 516 Fő 9 870 6 172 5 446 5 261 5 432 5 782 3 369 4 000 2 000 0 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009* 6.10 ábra A magyar állampolgárságot kapott külföldiek és ezen belül négy szomszédos országból érkezettek száma, 1993–2009. * Előzetes adat. Forrás: Demográfiai évkönyvek Az állampolgárságot kapott népesség nagyságát viszonyíthatjuk a fogadó népességhez, vagy az országban tartózkodó külföldi népességhez. Az utóbbi esetben a bevándorlók politikai integrációjának mértékéről kapunk képet. Ebben a tekintetben Magyarország az európai országok között 2007-ben az

előkelő harmadik helyet foglalta el – két skandináv ország után – pedig az országban tartózkodó külföldieknek mindössze 5%-a kapott állampolgárságot (6.11 ábra) Számos nagy befogadó országban (Németország, Ausztria, Spanyolország, Olaszország) ez az arány 2% alatt volt. Ezek az országok azonban – Magyarországgal ellentétben – nagy létszámú, a fogadó népességtől nyelvi és kulturális szempontból különböző migráns népességgel rendelkeznek. 118 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Sv édország 6,8 Norv égia 6,2 Magy arország 5,0 Szlov ákia 4,6 Egy esült Király ság 4,5 Hollandia 4,5 Franciaország 4,2 Finnország 4,0 Belgium 3,9 Sv ájc 2,8 Lengy elország 2,8 Németország 1,7 Ausztria 1,7 Spany olország 1,6 Portugália 1,4 Dánia 1,3 Olaszország 1,3 Írország 1,0 Csehország 0,8 Luxembourg 0,6 Görögország 0,2 0 1 2 3 4 5 6 7 6.11 ábra Az

állampolgárságot kapottak a külföldi népesség százalékában néhány OECD-tagországban, 2007. Forrás: OECD, 2008 6.4 A bevándorlók integrációja Fontos kutatási kérdés, hogy milyen társadalmi, demográfiai hatásai vannak a bevándorlásnak, hogyan alakul a bevándorlók integrációja (különösen az idegen nyelvű és kultúrájú migránsoké), illetve milyen társadalompolitikai eszközökkel lehetséges ennek elősegítése. A migráns népesség számbeli növekedésével az elmúlt évtizedben a bevándorlók integrációja egyre inkább a politikai és szakmai viták homlokterébe került Európában. Noha a szakirodalomban az integráció fogalmának különböző megközelítéseivel és értelmezéseivel találkozhatunk – és aszerint, hogy melyiket tekintik mérvadónak az egyes országokban az integrációs politikák célkitűzései is eltérőek – abban egyetértés mutatkozik, hogy a bevándorlók beilleszkedésének legalapvetőbb

dimenziója a gazdasági integráció, melynek fontos mutatója a munkaerő-piaci integráció. A bevándorlók 119 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép munkaerő-piaci integrációja a fogadó ország szempontjából is elsődleges fontosságú, hiszen egyfelől bizonyos területeken szükség lehet a munkaerő pótlására, másfelől sikeres integráció esetén a bevándorlók nem terhelik az adott ország szociális ellátórendszerét. Magyarországon a külföldi népesség gazdasági aktivitásáról, munkaerő-piaci helyzetéről – akárcsak az ezt alapvetően befolyásoló iskolai végzettségükről – leginkább a népszámlálás alapján vannak részletes és átfogó adataink. Ezek alapján elmondható, hogy a külföldi népesség körében magasabb a felsőfokú végzettségűek aránya, mint a fogadó népességen belül, és – az európai trendekkel ellentétben – a foglalkoztatottsági szintjük sem marad el a magyarországi

átlagtól, munkanélküliségi rátájuk pedig alacsonyabb. Nemek szerint viszont jelentős eltérések figyelhetők meg: a külföldi nők körében a foglalkoztatottság és az aktivitási arány nem csak a külföldi férfiakhoz képest alacsonyabb, de elmarad kissé a magyarországi nők hasonló mutatóihoz képest is, ugyanakkor munkanélküliségi rátájuk magasabb (Gödri, 2011). A külföldi nők rosszabb munkaerőpiaci mutatói a különböző korcsoportokban, iskolai végzettségi szinteken, valamint a legtöbb származási ország esetében is érvényesülnek. Továbbá származási ország szerint jelentős eltérések tapasztalhatók a külföldi állampolgárok munkaerő-piaci helyzetében. A szomszédos országokból érkezett bevándorlók körében végzett kérdőíves vizsgálatok e csoporton belül a munkaerő-piaci beilleszkedés sikerességét tanúsítják (Gödri, 2004). A népszámlálási adatok szerint a román állampolgárokhoz képest csak a

kínai és a vietnámi állampolgárok foglalkoztatottsági esélye volt szignifikánsan nagyobb 2001-ben (az egyes csoportok összetételbeli különbségeit is figyelembe véve). Ugyanakkor némely csoport – mint az orosz, a szíriai és az izraeli állampolgárok – esetében különösen alacsony volt a foglalkoztatottság esélye, kevesebb mint fele, illetve az utóbbiaknál negyede a román állampolgárokénak (Gödri, 2011). A foglalkoztatottság esélyét tekintve tehát még jobban kirajzolódnak az egyes országok közötti különbségek, mint a foglalkoztatottsági ráta alapján. Miközben a környező országokból érkezett (zömében magyar nemzetiségű, illetve anyanyelvű) bevándorlók esetében az egyéb dimenziók – a kulturális, a társadalmi, valamint az identifikációs integráció – tekintetében is összességében sikeres integrációról beszélhetünk (még ha az egyéni életutak szintjén elő is fordulnak integrációs nehézségek), az

idegen nyelvű, adott esetben távoli kultúrából érkezett bevándorlók körében már sokkal inkább megmutatkoznak az integrációs folyamat különböző problémái. Továbbá a fogadó 120 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép népesség részéről megnyilvánuló elutasító attitűd is jelen van (Melegh–Kovács–Gödri, 2010). A bevándorlás és a bevándorlók integrációjának vizsgálatában az egyik alapvető problémát a statisztikai adatok kutatási szempontból szűkös volta és a teljes migráns népességet célzó reprezentatív adatfelvételek hiánya jelenti. A bevándorlók integrációjának vizsgálatát a főként adminisztratív céllal gyűjtött adatok meglehetősen szűk metszetben teszik lehetővé. A legalapvetőbb integrációs mutatók – mint a foglalkoztatottság, a lakáshelyzet vagy a magyar nyelvismeret – is csak töredékesen, vagy egyáltalán nem állnak rendelkezésre. A bevándorlók ezen jellemzőiről

többnyire csak a népszámlálás nyújt információt, ami viszont csak a nagyléptékű változások feltárását teszi lehetővé. 6.5 Kivándorlás Magyarországról A rendszerváltozást megelőző évtizedekben a kivándorlás Magyarországról szigorúan ellenőrzött, részben elfojtott és elhallgatott jelenség volt. Az utolsó jelentős elvándorlás az 1956-os forradalom alatt, illetve az azt követő évben zajlott, amikor közel 200 ezer fő hagyta el az országot. Ezt követően a 80-as évek végéig alacsony szintű (átlagosan évi 4,3 ezer fős) kivándorlás és még alacsonyabb (átlagosan évi 2,5 ezer fős) bevándorlás volt jellemző (Tóth, 1997; Hárs 2001). Az 1980-as évek végétől Magyarország elsősorban befogadó országgá vált, valamint részben tranzit országgá, ugyanis az ide érkező külföldiek egy része idővel elhagyta az országot. Az 1990-es évek legelején a kivándorló külföldiek száma mintegy 25–30 százalékát tette ki a

bevándorlók számának. 1993-tól azonban ez az arány folyamatosan 20 százalék alatt maradt, sőt az ezredforduló körül alig 10 százalékot ért el. A kivándorló külföldi állampolgárok – akárcsak a bevándorlók – közt a fiatalok, a 20-as, 30-as korcsoportba tartozók voltak többségben, a nemek aránya viszont jobban eltolódott a férfiak irányába: a legtöbb évben a kivándorló külföldiek 60–70 százaléka férfi volt. Az országot elhagyó külföldiek mellett magyar állampolgárok is távoztak az országból, ezek száma viszont a hivatalos magyarországi statisztika szerint mindössze évi néhány száz fő, ami jóval elmarad a kivándorló külföldiek számától (6.12 ábra) Ez azonban leginkább a regisztrációs rendszer hiányosságaiból adódik, és nem tükrözi pontosan a kivándorlás nagyságrendjét sem. Részben ennek is köszönhető, hogy a 121 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép kivándorlás

kérdésének vizsgálata a bevándorláshoz képest sokkal inkább háttérbe szorult az utóbbi évtizedekben. Mivel a rendszerváltozás óta – a kilépés feletti politikai kontroll megszűnésével – az országból való távozás (legyen az akár végleges szándékú) bejelentésére már nincs kényszer és a kilépőknek sem fűződik érdeke hozzá, a népességregiszteren alapuló kivándorlási statisztika megbízhatósága jelentősen romlott: a távozók számát feltehetően jóval alulbecsülő adatokat közöl. Ezért a kivándorlók tényleges száma leginkább a célországok tükörstatisztikái alapján ítélhető meg. 10 000 Kivándorló külföldi állampolgárok 11 271 12 000 Kivándorló magyar állampolgárok 1 054 5 600 4 241 4 133 3 956 3 320 3 466 2 563 2 388 1 944 2 208 2 460 2 343 1 928 2 833 2 401 2 378 2 901 4 000 2 000 4 594 6 000 5 375 8 000 Fő 894 716 647 738 569 588 368 327 564 772 809 361 332 354 338 358 367 580

533 0 1990199119921993199419951996 199719981999200020012002 2003200420052006200720082009 6.12 ábra A Magyarországról kivándorló külföldi és magyar állampolgárok száma, 1990–2009 Forrás: Demográfiai évkönyvek. A magyarországi nyilvántartás hiányosságait jól tükrözi, ha egybevetjük a benne szereplő kivándorló magyar állampolgárok éves számát a különböző európai országokban azonos években bevándorlóként megjelenő magyar állampolgárok összesített számával (6.13 ábra) A bemutatott időszak jelentős részében évente 20 és 28 ezer közötti, majd 2007-ben több mint 34 ezer, 2008-ban pedig már 42 ezer magyar állampolgárt regisztráltak bevándorlóként az európai országokban. Nyilván azonban ez sem jelenti a Magyarországról kivándorlók teljes létszámát (csupán annak alsó határát), hiszen némely európai ország esetében egyes évek adatai hiányosak, továbbá más földrészekre is távozhattak magyar

állampolgárok. 122 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Míg a rendszerváltozást követően hirtelen megnőtt a kivándorlók száma, a 90-es évek közepétől fokozatosan csökkent, majd az ezredforduló körül újabb hullámhegy következett. A 2004-ben megfigyelhető növekedés arra utal, hogy Magyarország uniós csatlakozása valamelyest felerősítette a kivándorlást – annak ellenére, hogy csupán három régi tagország (az Egyesült Királyság, Írország és Svédország) nyitotta meg azonnal a munkaerőpiacát. A 2007-es növekedéshez az is hozzájárulhatott, hogy 2006 májusa és 2007 májusa között további hat tagország (Görögország, Spanyolország, Portugália, Finnország, Olaszország és Hollandia) szűntette meg a korlátozásokat. 34 382 27 437 26 661 21 970 22 760 23 252 20 496 19 266 20 000 16 691 25 000 21 257 Fő 21 346 30 000 26 339 35 000 19 313 Európai országokba bevándorló magyar

állampolgárok (a tükörstatisztikák alapján) Kivándorló magyar állampolgárok (a magyarországi statisztika alapján) 27 109 40 000 15 000 10 000 5 000 564 772 809 894 716 361 332 647 738 569 354 338 358 367 0 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 6.13 ábra A Magyarországról kivándorló és az európai országokba bevándorló magyar állampolgárok száma, 1994–2007. Forrás: Eurostat, 2009; Demográfiai évkönyvek Európán belül a magyarok számára az elsődleges célország Németország, ahol az ezredforduló után is évente 14 és 25 ezer fő közötti magyar állampolgárságú bevándorlót regisztráltak. 2000 és 2008 között az európai célországot választók átlagosan kétharmada (a 90-es évek közepén még több mint kilenctizede) ide érkezett. Ennél jóval kisebb, ám jelentős létszámban (évi 2,4 és 5,2 ezer fő között) Ausztria és az utóbbi évtizedben az Egyesült Királyság fogadott

be magyar állampolgárokat (6.2 táblázat) Bár az EU-s csatlakozást követően új célországokban is – mint Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Svédország – a korábbinál nagyobb számban jelentek meg magyar bevándorlók, mégis alapvetően a hagyományos migrációs minták továbbélése figyelhető meg. 123 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A befogadó országok statisztikái alapján összesítve a Magyarországról évente kivándorlók számát megállapítható, hogy 1994 és 2008 között legalább 380 ezer magyar állampolgár távozott különböző európai országokba. A visszatérők számát nem ismerjük ugyan, de feltételezhető, hogy az egyes országok nyilvántartási rendszerébe bekerülők – ha nem is feltétlenül véglegesre – mindenképpen hosszabb távra tervezték kint tartózkodásukat. 6.2 táblázat A főbb európai célországokba bevándorló magyar állampolgárok száma, 2000–2008 (ezer fő).

Forrás: Eurostat, 2010 Célország Németország Ausztria Egyesült Királyság Spanyolország Hollandia Svédország 2000 16,9 2,4 2,0 0,2 0,5 0,2 2001 17,0 3,0 3,2 0,3 0,5 0,2 2002 16,5 2,6 1,3 0,3 0,4 0,2 2003 14,3 2,8 2,0 0,3 0,4 0,2 2004 17,4 3,2 4,1 0,6 0,6 0,2 2005 18,6 3,4 1,1 0,8 0,6 0,3 2006 18,7 3,6 – 1,3 0,6 0,5 2007 22,2 4,5 – 2,1 1,0 0,8 2008 25,2 5,2 3,5 1,4 1,7 1,0 2008-ban a különböző európai országokban tartózkodó (hivatalosan nyilvántartott) magyar állampolgárok száma összesen mintegy 121 ezer fő volt (30 ezerrel több, mint 2001-ben),11 és kétharmaduk a két legjelentősebb célországban, Németországban (50%) és Ausztriában (16%) élt (6.3 táblázat) Ezek az adatok azonban nem tartalmazzák azokat a kivándorlókat, akik időközben megszerezték az adott ország állampolgárságát. (Ausztria esetében például 2001 és 2008 között az országban tartózkodó magyar állampolgárok száma 13 és 19 ezer között mozgott, míg

a magyarországi születésű népességé 30 és 36 ezer között.) Azok sem szerepelnek a külföldiek hivatalos nyilvántartásában, akik „turistaként” (sok esetben nem bejelentett munkát vállalva) élnek külföldön, vagy pedig a 2004-es bővítést követően olyan uniós országba távoztak, amely időközben megnyitotta munkaerőpiacát, és az ott tartózkodás a magyar állampolgárok számára már nem kötődik engedélyhez. Ugyanakkor Európán kívüli országokban is élnek magyar állampolgárok. Az Egyesült Államokban például a 2000. évi népszámlálás 92 015 főt regisztrált, aki Magyarországon született. Bár nagy részük (72%) 1980 előtt vándorolt be, 15%-uk – mintegy 14 ezer fő – 1990 és 2000 között érkezett, és ez utóbbiaknak mindössze 14,8%-a (azaz 2075 fő) nyert honosítást. Az ausztráliai bevándorlási és állampolgársági hivatal 11 Egy 2002-ben megjelent tanulmány (Tóth 2002) szerint a Recent demographic developments

in Europe adatai alapján közel 63 ezer főt tett ki az Európa országaiban 1999-ben regisztrált magyar állampolgárok száma (bár sok ország esetében adathiány mutatkozott). Ugyanakkor a szerző 100–120 ezerre becsülte nemcsak Európa, hanem a világ különböző országaiban élő magyarok akkori számát. 124 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép adatai szerint az 1990 és 2008 között Ausztráliában letelepedő bevándorlók közül 2228 főnek Magyarország volt a születési helye (mintegy ezren közülük 2000 után érkeztek) (Australian Government 2009). A különböző befogadó országok adatai alapján arra következtethetünk tehát, hogy 1990-től – a korlátozás megszűnését követően – a Magyarországot ténylegesen elhagyók száma messze felülmúlja a magyar kivándorlási statisztikában megjelenők számát. A magyarországi kivándorlás azonban még így is viszonylag alacsony szinten maradt, és a többi

kelet-közép-európai országhoz képest is szerénynek mondható. 6.3 táblázat Az egyes európai országokban tartózkodó magyar állampolgárok száma 2001-ben és 2008-ban (január 1-én). * 2002. évi adat, * 2005. évi adat; –: adathiány Adathiány miatt a táblázat nem tartalmazza Ciprus, Észtország, Írország és Liechtenstein adatait. Forrás: Eurostat, 2010 Célország Ausztria Belgium Bulgária Csehország Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Izland Lengyelország Lettország Litvánia Luxemburg Málta Németország Norvégia Olaszország Portugália Románia Spanyolország Svájc Svédország Szlovákia Szlovénia Együtt 2001 N % 12 729 14,0 1 534 1,7 95 0,1 418 0,5 391 0,4 4 273 4,7 654 0,7 2 961* 3,2 538 0,6 1 538 1,7 49 0,1 403* 0,4 13 0,0 8 0,0 143 0,2 12 0,0 54 437 59,7 343 0,4 3 066 3,4 158 0,2 23 0,0 778 0,9 3 559 3,9 2 988 3,3 – – 51 0,1 91 162 100,0 125 2008 N % 19 318 15,9 2 917 2,4 88 0,1 587 0,5 1

019 0,8 5 157* 4,3 900 0,7 2 954* 2,4 130 0,1 2 921 2,4 48 0,0 457 0,4 23 0,0 6 0,0 688 0,6 107 0,1 60 221 49,7 651 0,5 5 467 4,5 386 0,3 261 0,2 6 628 5,5 4 400 3,6 3 104 2,6 2 702 2,2 127 0,1 121 267 100,0 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 6.6 Külföldi munkavállalás A 2004-es EU-s csatlakozás felerősítette a rendszerváltozás óta tartó kivándorlást Magyarországról, és elsősorban a munkaerő-migráció növekedett, annak ellenére, hogy csupán három régi tagország – az Egyesült Királyság, Írország és Svédország – nyitotta meg azonnal a munkaerőpiacát. Főként az előbbi kettő vált a külföldön munkát vállalni szándékozó magyarok jelentős új célországává, amiben az ottani magas jövedelmek és a nagy munkaerő-kereslet mellett a nyelvnek is meghatározó szerepe volt. Az Egyesült Királyságban 2004 május eleje és 2010 szeptember vége között több mint 51 ezer, Írországban pedig ugyanebben az

időszakban mintegy 22 ezer magyar állampolgárságú munkavállalót regisztráltak (6.14 ábra) A regisztrációk száma 2004-től évről-évre növekedett, majd 2008-tól – feltehetően a gazdasági válság hatására – csökkenni kezdett. 12 000 Egyesült Királyság (WRS) 10 890 Írország (PPSN) 10 000 8 875 8 000 8 360 7 060 6 355 6 230 6 000 5 046 4 330 4 000 3 620 4 562 3 086 1 839 1 794 2 000 1 584 0 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 6.14 ábra Az Egyesült Királyságban és Írországban regisztrált magyar állampolgárságú munkavállalók az EU-s csatlakozás után. Forrás: Home Office UK Border Agency, 2010; Department of Social and Family Affairs (Ireland) A legtöbb 2004-ben csatlakozó tagországhoz képest a magyar munkaerő-migráció azonban végig szerény méretű maradt. Az említett időszakban Írországban és az Egyesült Királyságban az EU 8 tagállamokból érkező munkavállalók mindössze 4,2–4,4%-a volt magyar

állampolgár. A migránsok számát a kibocsátó népesség lélekszámához viszonyítva Szlovénia és Csehország kivételével valamennyi tagország megelőzte Magyarországot az említett célországokba irányuló munkaerő-migrációt illetően (6.4 táblázat) 126 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 6.4 táblázat Az EU 8 tagországokból az Egyesült Királyságban és Írországban regisztrált munkavállalók száma és a kibocsátó népességeken belüli aránya A 2004-ben csatlakozó EU8 tagországok Csehország Észtország Magyarország Lettország Livánia Lengyelország Szlovákia Szlovénia Együtt Népesség 2004-ben (millió) 10,2 1,3 10,1 2,3 3,4 38,6 5,4 2,0 73,3 Írországban regisztrált munkavállalók 2004–2010 A kibocsátó N népesség ezrelékében 20 474 2,0 7 061 5,4 22 241 2,2 38 999 17,0 72 865 21,4 330 718 8,6 41 573 7,7 468 0,2 534 399 7,3 Az Egyesült Királyságban regisztrált munkavállalók 2004–2010 A

kibocsátó N népesség ezrelékében 48 435 4,7 9 850 7,6 51 400 5,1 73 660 32,0 116 860 34,4 707 357 18,3 110 675 20,5 1 155 0,6 1 119 392 15,3 Összességében tehát – az új célországok megjelenése ellenére – az EU-s csatlakozást követően sem következett be jelentős változás sem a kivándorlás intenzitásában, sem a meglévő migrációs mintákban. Mind a Magyarországgal egy időben csatlakozó országok többségéből, mind a 2007-ben csatlakozó Romániából és Bulgáriából jóval nagyobb kivándorlási hullám indult. Abban, hogy a magyarországi népesség nem kapcsolódott be nagyobb mértékben a nemzetközi migrációs folyamatokba egyes szakértői vélemények szerint a fontosabb szociális ellátórendszerek változásának elmaradása is szerepet játszhatott. Ugyanis a 2004-ben csatlakozott országok közül azokban figyelhető meg alacsony migrációs hajlandóság, amelyekben a különböző támogatási formák, illetve jóléti juttatások

(családtámogatás, lakástámogatás, beteg és rokkant támogatás, munkanélküli segély) jelentősek és nagyvonalúak.12 A különböző szociális juttatások Magyarországra jellemző viszonylag magas szintje adhat tehát magyarázatot arra, hogy a gazdasági helyzet romlása ellenére elmaradt a kivándorlás jelentősebb növekedése. Ugyanakkor a nyelvi korlátokat is figyelembe kell venni, hiszen a magyar nyelv sajátos nyelvi szigetet jelent Európán belül is, és a magyar népesség idegennyelv tudása elmarad a többi EU-tagország népességéhez képest.13 12 Ezek tekintetében az említett országok közül csak Szlovénia és Csehország előzte meg Magyarországot az elmúlt időszakban, és mindkettőben alacsony volt a migrációs hajlandóság. 13 Az Eurobarometer 2005-ös jelentése szerint az EU-n belül Magyarországon volt a legalacsonyabb azok aránya, akik saját bevallásuk szerint anyanyelvükön kívül legalább még egy nyelvet ismertek. 127

NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Ezzel együtt azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy bizonyos foglalkozási területeken (ágazatokban) az elvándorlás hazánkban is aggasztó méreteket ölt. Így például a külföldön munkát vállalni szándékozó orvosok számára kiadott igazolások,14 valamint a rezidens orvosok körében a migrációs hajlandóság feltárására irányuló vizsgálatok (lásd: Eke–Girasek–Szócska, 2009) egyaránt azt jelzik (a médiahírekkel összhangban), hogy ezen a területen az elvándorlás negatív hatásaival már jelenleg is számolni kell. Kérdés továbbá, hogy a többi tagországokban – köztük a két fő célországban: Németországban és Ausztriában is – újonnan megnyíló munkaerőpiacok, a korábban kivándorlók hálózatai, valamint a hazai gazdasági, társadalmi változások hosszabb távon milyen hatással lesznek a kivándorlási trendek alakulására. 6.7 Összegzés Magyarország

európai összehasonlításban – mind a bevándorlók számát, mind az ezer lakosra számított arányát tekintve – nem tartozik a jelentős migrációs célországok közé. A rendszerváltás körüli évek igen erőteljes bevándorlása a kilencvenes évek közepére alacsonyabb szinten stabilizálódott, majd az ezredforduló előtt újra növekedésnek indult, de nem érte el a kezdeti méretét. A 2004-es EU-s csatlakozást követően újabb növekedés figyelhető meg a bevándorlásban, majd a 2007-es jogszabályi változások is kiugró növekedést eredményeztek – elsősorban a regisztrációs igazolást igénylő EGT állampolgárok megnövekedett száma miatt. A hazai bevándorlás jól ismert sajátossága, hogy a bevándorlók elsősorban a környező országok magyar kisebbségben élő nemzetiségű magyaroknak az állampolgárai anyaországba közül rekrutálódnak. történő áttelepülése A számos nemzetpolitikai kérdést felvet. Az új

állampolgársági törvény migrációs szándékokra gyakorolt esetleges hatása még nem ismert. Kérdés, hogy – ha önmagában nem is, de egyéb gazdasági, társadalmi motiváló erők hatására – hozzájárul-e ahhoz, hogy a migrációs nyomást Magyarország irányába csatornázza. Az utóbbi években azonban ez a tendencia kezdett elhalványulni, a szomszédos országokból érkezettek aránya az ezredfordulót követő 50% feletti értékekről 30% alá 14 Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal által kiadott diplomaigazolások a külföldön munkát vállalni szándékozó orvosok számára igazolják, hogy képzettségük és gyakorlatuk megfelel az EU előírásainak. 128 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép csökkent. Ezzel együtt a távolabbi országokból érkezett bevándorlók aránya növekedett, ami egyre inkább szükségessé teszi átfogó, reprezentatív integrációs vizsgálatok elvégzését. Ezen

a területen a magyarországi migrációs kutatások európai összehasonlításban amúgy is szegényes és hiányos adatokkal rendelkeznek, holott fontos kutatási kérdés, hogy milyen társadalmi, demográfiai hatásai vannak a bevándorlásnak, hogyan alakul a bevándorlók integrációja (különösen az idegen nyelvű és kultúrájú migránsoké), illetve milyen társadalompolitikai eszközökkel lehetséges ennek elősegítése. Leginkább a munkaerő-piaci és a nyelvi integráció területe érdemel fokozott figyelmet. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy bár a bevándorlás mind népesedési, mind gazdasági szempontból pozitív hozadékkal járhat Magyarország számára, a bevándorlók – mint arra az Európai Bizottság is felhívta a figyelmet – hosszú távon nem jelenthetnek megoldást a népesség elöregedésére, és befogadásuk nem helyettesítheti a gazdasági reformokat. Ami a kivándorlást illeti, ennek a vizsgálata meglehetősen

háttérbe szorult az utóbbi évtizedekben (aminek alapvető oka a népességregiszteren alapuló kivándorlási statisztika pontatlansága, valamint az országot ténylegesen elhagyó népesség nehéz elérhetősége). A különböző célországok tükörstatisztikáinak áttekintése jól mutatja, hogy miközben a hivatalos magyarországi adatok szerint az elmúlt két évtizedben mindössze évi néhány száz fő volt a külföldre távozók száma, addig a különböző európai országokban bevándorlóként megjelenő magyar állampolgárok összesített száma 2007-ben meghaladta a 34 ezer, 2008ban pedig a 42 ezer főt. Az országot elhagyók társadalmi-demográfiai összetételéről, migrációjuk indítékairól és tervezett időtartamáról nincsenek pontos adataink. Bár Magyarországon 1993 óta rendszeresen készültek vizsgálatok a migrációs potenciálról, amelyek a migrációs szándékok, tervek mérése alapján a kifelé irányuló mozgások várható

volumenét, célországait, valamint társadalmi bázisát voltak hivatottak feltárni, nincsenek ismereteink arról, hogy a mért migrációs szándékok milyen mértékben és kik esetében valósulnak meg ténylegesen. Németország és Ausztria a két legfőbb hagyományos célországot jelenti a magyar állampolgárok számára. Így a munkaerő-piaci korlátozás feloldása ezekben az országokban várhatóan további migrációs hullámokat eredményez. Kulcsproblémát jelent Magyarország migrációs versenyben való részvételének jövőbeli kimenetele. Kérdés, hogy az – európai országok többségéhez hasonlóan – elöregedő hazai népesség következtében milyen igények merülnek fel a bevándorlást 129 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép illetően: egyfelől szükség lesz-e a hazai munkaerőpiacon a külföldi munkaerőre, illetve milyen területeken és kikre, másfelől mennyire lesz vonzó Magyarország a bevándorlók

számára? A kivándorlás vonatkozásában szintén kulcsfontosságú, hogy milyen mértékben várható a jövőben e folyamat felerősödése, továbbá milyen végzettségűek, illetve milyen szakmával rendelkezők körében lesz hangsúlyosabb; folytatódni fog-e bizonyos szakmákon belül a nagyfokú eláramlás és ennek következtében megjelenik-e nagyobb munkaerő-kereslet a hazai munkaerőpiac bizonyos szegmenseiben. 7. A roma népesség társadalmi-demográfiai jellemzői15 A roma népesség pontos létszáma Magyarországon – akárcsak a többi jelentős roma népességgel rendelkező környező országban – nem ismert. A népszámlálások során a roma nemzetiséget „bevallók” száma és a különböző kérdőíves vizsgálatok által becsült roma népességszám között háromszoros különbség mutatkozik, az utóbbi javára. A roma népesség létszámának meghatározásához először is el kell döntenünk, kiket sorolunk ebbe a kategóriába, azaz

kiket tekintünk romának. A népszámlálás a cigány nemzetiségű és a cigány anyanyelvű népesség mellett, a cigányság kulturális értékeihez, hagyományaihoz való kötődést, valamint a cigány nyelvet a családi, baráti közösségben beszélők körét is feltárta. Ezek az információk tehát önbevallásból származnak16 A különböző kérdőíves adatfelvételek (lásd: Havas–Kemény, 1995; Kemény–Janky–Lengyel, 2004) során a cigány népességbe való besorolás általában vagy a kérdezőbiztos véleménye alapján, vagy az illető egyének, háztartások lakókörnyezetének véleménye alapján történik. A besorolás továbbá mindkét utóbbi esetben történhet a kérdezettel együttműködve is, vagyis rákérdezve, hogy ez számára elfogadható-e. A különböző adatfelvételi eljárások nem adnak összehasonlítható eredményeket. Közismert, hogy a hazai cigányság létszámának közvetlen népszámlálási információk alapján

történő meghatározása – különösen a nyelvismeret alapján – problematikus. A magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségekhez tartozók közül a cigányság nagymértékben elvesztette ősei nyelvét. A népszámlálások szerint a csak egy nyelvet beszélő cigányok 15 A fejezet jelentős mértékben támaszkodik Hablicsek László elemzéseire, illetve becsléseire, amelyek a roma népesség demográfiai jellemzőinek megállapítására tettek kísérletet (Hablicsek 2007a, 2007b). 16 Bár a népszámlálási összeíróíven a nemzetiségi/etnikai kötődésre vonatkozó kérdések nem voltak kötelező jellegűek, a lakónépesség 95–96%-a adott érdemi választ rájuk. 130 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép anyanyelve döntően a magyar, a két vagy több nyelvet beszélők körében pedig gyakori, hogy az egyik nyelv magyar, a másik pedig annak a környező nemzetnek a nyelve, ahol őseik viszonylag hosszabb időt töltöttek a

magyarországi betelepülést megelőzően. A nemzetiségre vonatkozó kérdésre is a „valóságosnál” jóval kevesebben jelölik meg a cigányt. Ugyanakkor a mások által történő romaként azonosítás is számos vonatkozásban problematikus és megkérdőjelezhető, amennyiben elfogadjuk az identitásválasztás szabadságát. Az alábbiakban – az említett korlátai ellenére – a 2001. évi népszámlálás adatai alapján tekintjük át a roma nemzetiségű népesség létszámát, összetételét és fontosabb demográfiai folyamatait. 7.1 A roma népesség létszáma 2001-ben a magukat cigány nemzetiségűnek vallók száma mintegy 190 ezer fő volt, ami az össznépesség közel 2%-át tette ki. Ez az 1990 évi népszámlálás adataihoz képest mintegy 47 ezer fős növekedést jelent. Még jobban kirajzolódik a növekedési trend, ha a korábbi népszámlálások eredményeit is figyelembe vesszük.17 Ezek alapján az etnikai identitását bevalló roma

nemzetiségű lakosság száma 1941 és 2001 között hétszeresére nőtt (7.1 ábra) A növekedés nem teljesen exponenciális, a harmadfokú trendillesztés sokkal jobb eredményeket ad. Ha elfogadjuk, hogy jövőbeli létszám a két trend kijelölte intervallumba esik, akkor azt mondhatjuk, hogy 2011-ben 240–280 ezer fő, 2021-ben 300–380 ezer fő között lehet a magát roma nemzetiségűnek vallók száma (Hablicsek, 2007a). Az előbbit a küszöbön álló népszámlálás megerősítheti (vagy esetleg cáfolhatja). 17 Ez 1941-től lehetséges, mivel erre vonatkozó kérdés ekkortól szerepelt a népszámlálásokban. 131 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 400 000 Roma nemzetiség, 1941-2001 Roma nemzetiség, 1980 Harmadfokú exponenciális trend Sima exponenciális trend 350 000 300 000 250 000 200 000 150 000 100 000 50 000 0 1930 1940 1950 1960 1970 A népszámlálás éve 1941 A roma nemzetiségűek száma 27 033 1980 1949 37 598

1990 2000 2010 2020 2030 1960 1980 1990 2001 56 121 6 404 (?) 142 683 189 984 7.1 ábra A roma/cigány nemzetiségű népesség száma a népszámlálásokban,1941–2001 Forrás: Hablicsek, 2007a A nemzetiségi önbevallás és a mások általi besorolás szerinti roma népesség létszáma közötti (háromszoros) arányt figyelembe véve, az feltételezhető, hogy jelenleg a roma népesség Magyarország össznépességének mintegy 7%-át teszi ki. Erre utal azon speciális becslés-sorozat eredménye is, amely a népszámlálások, a szociológiai adatfelvételek és a demográfiai módszertan együttes alkalmazásával tett kísérletet a roma népesség demográfiai jellemzőinek megállapítására (Hablicsek, 2007a). A becslések szerint rendszerváltozáskor a roma népesség körülbelül 4,3 százalékot képviselt az összlakosságban, létszáma mintegy 450 ezer főt tehetett ki. 2001-ben a létszám 550 ezer, 2009-ben 640 ezer főnek vehető, vagyis a

roma népesség gyors ütemben növekszik. A lakónépességen belüli arányuk minden régióban emelkedett, bár különböző mértékben (7.1 táblázat) Budapesten több mint kétszeresére nőtt a részarány, a létszám 2009-ben megközelíthette a 80 ezer főt. Közép-Magyarországon a rendszerváltás óta megduplázódott a romák aránya, jelenleg 4–5 százalékos, 120–140 ezer fő. Jelentősen nőtt a roma népesség Észak-Magyarországon: létszámuk meghaladja a 170 ezer főt, arányuk legalább 14 százalék. Az Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon viszont kismértékben lassult a növekedés, a romák aránya 10 százalék alatt maradt. Alacsony arány mellett dinamikus, 60 százalékos növekedést mutat a Közép-Dunántúl. 132 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A részleges statisztikák és becslések alapján a roma népesség további jelentős létszám- és arányemelkedése várható a következő 10–20–30 évben.

Tíz év múlva például – a 2021. évi népszámláláskor – 900 ezer és 1 millió 100 ezer fő közötti romának kategorizált lakos becsülhető Magyarországon, ami a teljes népesség csökkenő tendenciáját figyelembe véve, jóval 10% feletti össznépességen belüli arányt jelenthet. 7.1 táblázat A roma lakosság aránya az összlakosságon belül, Budapesten és régiók szerint,1991–2009 (becslés). Forrás: Hablicsek, 2007a Területi egység 1991 2001 2009 Budapest 2,0 3,4 4,6 Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld 2,2 2,1 2,2 6,3 9,4 7,4 2,5 3,4 2,8 2,6 7,3 11,6 8,3 3,0 4,4 3,4 3,0 8,2 14,1 9,3 3,6 Magyarország összesen 4,3 5,4 6,4 A gyors ütemű növekedés fő forrását elsősorban a magas termékenység, és az ebből adódó magas természetes szaporodás adja. Bár elvileg a nemzetközi vándorlás is hozzájárulhatott e létszámnövekedéshez, ha

azonban figyelembe vesszük a külföldön születettek számát, arra következtethetünk, hogy ez nem lehetett jelentős. A cigány kötődésű népesség körében (ami valamelyest szélesebb körű, mint a cigány nemzetiségű népesség) a 2001. évi népszámlálás mindössze 932 főt mutatott ki, aki külföldön született. A másik tényező, ami szóba jöhet, mint a létszámnövekedés (részleges) forrása, az az identitás-vállalás mértékének emelkedése. Az 1990-es években a „roma kérdés” eléggé exponálódott, hiszen a hazai cigányság kétségtelenül a rendszerváltozás (első időszakának) nagy vesztesei közé tartozik. Feltételezhető, hogy erősödött a romák öntudata, és 2001-ben nagyobb gyakorisággal vállalták hovatartozásukat, mint 1990-ben (Hablicsek, 2007a). Ezzel együtt a létszámemelkedés döntő tényezője minden bizonnyal a magas természetes szaporodás. Ha a nemzetiség mellett a többi kisebbségi kötődésre

vonatkozó ismérvet is figyelembe vesszük, elmondható, hogy 2001-ben a cigánysághoz – a nemzetiség, az anyanyelv, a hagyományok, vagy a családi, baráti közösségben beszélt nyelv révén 133 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép együttesen – kötődő népesség létszáma 205 720 fő volt, ami az összes kisebbségi kötődést megvalló személy közel fele (46%-a). 7.2 A roma népesség nem és életkor szerint Míg a teljes magyarországi népességen belül 2001-ben a nők aránya volt magasabb (52,3%), a romák körében a nemek aránya viszonylag kiegyenlített volt, mindössze enyhe (50,6%-os) férfitöbblet mutatkozott. Jelentős eltérés figyelhető meg viszont a korösszetételben. A cigányság átlagéletkora jóval alacsonyabb az országos átlagnál. Míg Magyarországon 2001-ben 39,2 év volt az átlagéletkor, a cigány nemzetiségűek körében 25,5 év, a cigány anyanyelvűek körében 28,5 év, a cigány kultúrához,

hagyományokhoz kötődő népesség körében 26 év, a cigány nyelvet a családi, baráti közösségben beszélők körében pedig 28,1 év. Ez alapján is látható, hogy a cigány nyelv inkább az idősebbek körében tölti be az anyanyelv, illetve a mindennapi kommunikáció során használt nyelv funkcióját. A korcsoportos megoszlás alapján is jól látszik, hogy a roma nemzetiségű lakosság a többségi magyar társadalomnál lényegesen fiatalabb (7.2 táblázat) A 40 év alatti korosztályok aránya mindkét nem esetében nagyobb a romák körében, és különösen a 20 év alatti korcsoportokon belül jelentősek az eltérések. Míg a romák közel egynegyede 10 év alatti és több mint 40%-a 19 év alatti, a teljes magyarországi népesség kevesebb mint egytizede 10 év alatti, és alig több mint egyötöde 20 év alatti. 7.2 táblázat A magyarországi romák, valamint a teljes népesség nemek és korcsoportok szerinti összetétele, 2001 (%). Forrás:

Népszámlálás 2001 Korcsoport 0–9 10–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–79 80– Összesen Roma nemzetiségűek Férfiak Nők 22,8 22,4 20,4 20,5 19,6 19,0 15,2 15,1 12,4 11,7 5,7 5,3 2,9 3,8 0,9 1,6 0,2 0,5 100,0 100,0 134 Teljes népesség Férfiak Nők 9,9 8,6 13,5 11,9 17,8 15,6 13,8 12,3 15,0 14,1 12,9 13,1 9,0 11,0 6,1 9,2 2,1 4,2 100,0 100,0 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép A magukat roma nemzetiségűnek vallók zöme (90%-a) 50 évesnél fiatalabb, az időskorúak aránya rendkívül alacsony körükben (mindössze a férfiak 4%-a és a nők 6%-a idősebb 60 évesnél, míg a teljes népesség körében ezek az arányok 17% és 24%!). Az 1990-es és 2001-es népszámlálások adatai alapján a két összeírás között eltelt évtizedben a roma népesség és a teljes népesség születéskor várható élettartama közötti különbség csökkent. Míg roma nemzetiségű férfiak születéskor várható átlagos

élettartama az 1990-es évek átlagában 58,8 év, a nőké 67,5 év volt, 2001-re – az évtized során javuló halálozási mutatók következtében – a roma férfiak születéskor várható élettartama 63,7 év lett, a roma nőké pedig 71,3 év. (A megfelelő országos értékek 2001-ben: 68,2 év a férfiaknál és 76,5 év a nőknél.) Az idősödési tendencia a roma népesség átlagéletkorát 23 évről 25,5 évre emelte, miközben a 60 évnél idősebbek aránya nem változott: 1990-ben 4,3% volt, 2001-ben pedig 4,4%. (A megfelelő országos értékek 2001-ben 20,4%) 7.3 A roma népesség iskolai végzettsége A roma nemzetiségű népesség jellegzetesen alacsony iskolai végzettségű. Míg a teljes 15 éves és idősebb népességben a 8 osztályt el nem végzettek aránya 8% a férfiaknál és 14% a nőknél, a roma nemzetiségű népességben ezek az arányok 31% és 48%. Az iskolai végzettség szintje az életkorral emelkedik, de egy bizonyos életkor után a

változások erősen csökkennek. Azt mondhatjuk, hogy a 30–34 éves kor az, amikorra kialakul a „végső” iskolai végzettségi struktúra a kohorszokban. Ez persze nem jelent abszolút korhatárt, hiszen a továbbiakban is változhat valamelyest a végzettség, például az estilevelező képzéssel, a vándorlásokkal, a halandóság szelektív hatásával. A 30–34 éves kor azonban egyfajta referencia-életkor az iskolázás „eredményességének” megítélésére, ezért az alábbiakban ebben a referencia csoportban hasonlítjuk össze a roma és a teljes népesség iskolai végzettség szerinti megoszlását a két nem körében (7.3 táblázat) 135 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 7.3 táblázat A 30–34 év közötti romák, valamint a 30–34 év közötti teljes népesség nemek és iskolai végzettség szerinti összetétele,1990, 2001 (%). Forrás: Hablicsek 2007b Iskolai végzettség szintje 8 osztály alatt 8 osztály

Szakmunkásképző, szakiskola Középiskolai érettségi Felsőfokú végzettség Összesen Roma nemzetiségű népesség megoszlása 30–34 éves korcsoportban 1990 2001 Férfiak Nők Férfiak Nők 41,3 66,1 21,6 34,7 48 30,9 62,8 58,1 Összlakosság megoszlása 30–34 éves korcsoportban 1990 2001 Férfiak Nők Férfiak Nők 3,4 4,0 2,0 2,3 22,7 31,8 20,4 21,7 9,3 2,0 13,2 5,2 41,9 18,2 40,1 23,5 1,2 0,8 1,8 1,7 20,3 31,1 24,1 35,1 0,2 0,2 0,5 0,3 11,6 14,8 13,3 17,4 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Látható, hogy a roma nemzetiségű népesség még egy korábbi fázisában van az iskolai végzettségi struktúra átalakulásának. Ebben a résznépességben az alapfokú végzettség megszerzése, és az arra épülő szakképzés terjedése van napirenden, szemben az összlakossággal (azon belül a nem-roma népességgel), ahol a középfokú végzettség expanziója, és az arra épülő felsőfokú végzettség megnövelt

aránya kezd jellemzővé válni (Hablicsek, 2007b). Figyelembe véve az iskolai végzettség szerinti termékenységi és halandósági különbségeket, a roma és nem-roma népesség demográfiai magatartása közötti különbségek (egy része) az iskolai végzettség szerinti különbség mentén magától értetődő. A 30 évesnél fiatalabb roma nemzetiségű népességben még jelentősebb változások figyelhetők meg. Továbbra is jellemző azonban, hogy az alapfokú végzettség megszerzését követően nem sikerült tömeges továbbtanulást biztosítani. A legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkező aránya a fiatalok között minden korcsoportban 80% felett (!) van, ami egyben előrevetíti a gyenge munkaerő-piaci pozíciót is. 7.4 Párkapcsolatok és családi állapot a roma népesség körében Összehasonlítva a 15 éves és idősebb roma népességet a hasonló korú teljes népességgel a párkapcsolatok előfordulása és típusa szerint, szembeötlőek

a különbségek (7.4 táblázat) Az élettársi kapcsolatok elterjedtsége a romák körében mind a férfiak, mind a nők esetében és valamennyi korcsoportban jelentősen meghaladja a teljes népességben megfigyelhető arányokat. A fiatalok, a 30 és különösen a 20 év alattiak körében a legnagyobbak az 136 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép eltérések: míg a teljes népességben a 20 év alatti nők alig több mint egytizede élt élettársi kapcsolatban 2001-ben, a roma nemzetiségű nők körében ez az arány közel 60% volt. Jól látható, hogy a 20 és 45 év közötti roma nők körében mindössze 3% azok aránya, akik nem élnek párkapcsolatban, míg a teljes népességben a nők csak a 35 év feletti korcsoportokban közelítik meg ezt az arányt. Ez nyilván hatással van a roma nők magas termékenységi mutatóira is. 7.4 táblázat A 15 éves és idősebb népesség megoszlása a párkapcsolat típusa szerint, 2001 (%) Forrás:

Népszámlálás, 2001. A) Roma népesség Férfi Korcsoport Házassá g 15–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55+ Összesen 4,5 23,2 50,1 61,6 59,4 66,7 74,2 70,1 67,0 56,0 Nő Nincs párkapc solat 64,2 17,3 12,2 10,4 11,8 10,8 8,6 12,7 19,9 15,2 Élettársi kapcsolat 31,3 59,4 37,7 28,0 28,8 22,5 17,2 17,2 13,1 28,8 Összese n Házassá g 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 14,0 39,0 58,2 68,4 69,5 73,1 78,0 73,9 50,7 58,9 Élettársi kapcsol at 58,9 57,9 38,8 28,5 27,6 23,7 17,0 16,8 9,0 31,2 Nincs párkapcsol at 27,1 3,1 3,0 3,2 2,9 3,3 5,0 9,2 40,4 9,9 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 B) Teljes népesség Férfi Korcsoport 15–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55+ Összesen Házasság 0,2 17,3 55,1 72,5 77,4 78,4 78,8 80,0 79,8 73,6 Élettársi kapcsolat 3,1 20,8 23,4 14,1 10,8 9,8 9,0 7,5 4,3 9,2 Nincs párkapcsolat 96,6 61,9 21,5 13,3 11,8 11,8 12,2

12,5 15,9 17,3 Nő Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Házasság 3,3 36,5 66,4 81,0 85,8 86,4 85,1 81,4 54,6 67,3 Élettársi kapcsolat 11,8 26,4 20,5 11,9 9,6 8,9 8,3 7,1 2,9 8,3 Nincs párkapcsolat 84,9 37,1 13,1 7,1 4,6 4,8 6,7 11,5 42,5 24,3 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Az élettársi kapcsolatban élők romák családi állapot szerinti megoszlását vizsgálva (7.5 táblázat), az is megfigyelhető, hogy valamennyi korcsoportban, mindkét nem esetében, a nőtlen, illetve hajadon családi állapotúak vannak többségben. A teljes népesség körében ez csak a fiatal korcsoportokra jellemző, a 35 év felettiek körében az élettársi kapcsolatban élők nagyobb aránya már elvált családi állapotú, azaz túl van (legalább) egy házasságon. 137 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Ez azt mutatja, hogy a roma népesség körében az élettársi kapcsolat megmarad

elsődleges párkapcsolati formának, és az esetek nagy hányadában nem követi házasság. Összességében az élettársi kapcsolatban élő 15 éves és idősebb roma nők több mint háromnegyede hajadon volt 2001-ben, míg a teljes népesség körében ez az arány az 50%ot sem érte el. Hasonló tendencia rajzolódik ki a férfiak körében is 7.5 táblázat Az élettársi kapcsolatban élők családi állapota nemek szerint, 2001 (%) Forrás: Népszámlálás, 2001 A) Roma népesség Férfi Korcsoport 15–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55+ Összesen Nőtlen, hajadon 100,0 99,3 97,8 80,4 72,3 56,3 52,6 56,5 40,0 80,9 Házas, külön él 0,0 0,7 1,4 4,1 6,0 19,7 7,9 4,3 11,4 5,2 Özvegy 0,0 0,0 0,0 0,0 2,4 2,8 2,6 8,7 22,9 2,3 Nő Elvált 0,0 0,0 0,7 15,5 19,3 21,1 36,8 30,4 25,7 11,7 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Nőtlen, hajadon 98,7 96,4 88,5 75,6 51,9 43,1 41,2 45,0 40,0 76,7 Házas, külön él

1,3 1,2 4,6 7,8 10,4 13,8 8,8 25,0 0,0 5,9 Nőtlen, hajadon 99,6 97,0 86,7 59,1 33,4 20,1 12,5 8,5 7,3 48,6 Házas, külön él 0,0 0,7 1,4 3,9 5,5 6,1 6,6 4,3 2,9 3,4 Özvegy 0,0 0,0 1,5 4,4 5,2 10,3 11,8 10,0 35,0 4,3 Elvált 0,0 2,4 5,4 12,2 32,5 32,8 38,2 20,0 25,0 13,0 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 B) Teljes népesség Férfi Korcsoport 15–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55+ Összesen Nőtlen, hajadon 100,0 99,6 93,8 76,1 50,8 38,5 25,6 19,0 13,8 52,7 Házas, külön él 0,0 0,1 0,8 2,7 4,3 4,4 6,7 7,6 6,2 4,0 Özvegy 0,0 0,0 0,0 0,3 0,8 2,3 4,0 5,7 24,2 5,5 Nő Elvált 0,0 0,3 5,4 20,8 44,1 54,8 63,7 67,7 55,8 37,7 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Özvegy 0,0 0,0 0,3 2,6 5,2 10,0 15,6 25,6 46,8 12,1 Elvált 0,4 2,3 11,6 34,5 55,9 63,8 65,3 61,5 43,0 36,0 7.5 Gyermekszám és termékenység a roma népesség körében A teljes népességben és a roma

népességben a nők különböző gyermekszám szerinti megoszlását szemlélteti a 7.6 táblázat Látható, hogy a különböző korcsoportba tartozó nők által nevelt gyermekek száma jelentősen eltér a romák és a teljes népesség körében. Főként a kettőnél több gyermek előfordulását illetően figyelhetők meg kiugró különbségek. Míg a 138 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép teljes népességben 16%, és a 35 év feletti korcsoportokban is csak 19–22% közötti a legalább három gyermekkel rendelkező nők aránya, a roma nemzetiségű nők körében összesen 45%, de a 35 év feletti korcsoportokban 58–72% között ingadozik. A roma nők magasabb gyermekszámában döntő szerepet játszik az is, hogy korábbi életkorban vállalják az első gyermeket. Míg a teljes népességben 24 éves korukig a nők 15,5%-a szül legalább egy gyermeket, ez az arány

a 24 éves roma nők esetében 67,5%. A 20–24 éves roma nőknek közel egyötöde már három vagy annál több gyermeket nevelt 2001-ben. 7.6 táblázat A 15 éves és idősebb nők megoszlása korcsoport és gyermekszám szerint a roma nemzetiségűek és a teljes népesség körében, 2001 (%). Forrás: Népszámlálás, 2001 Korcsoport 0 15–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55 + Összesen 78,5 32,5 16,2 9,8 6,4 6,6 6,3 5,7 9,0 22,8 15–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55 + Összesen 98,2 84,5 53,6 22 11,2 8,2 7,7 8,0 11,0 28,1 Gyermekszám 1 2 3+ Roma nemzetiségűek 16,7 4,5 0,2 28,8 20,2 18,5 16,0 24,4 43,4 15,5 19,6 55,0 10,9 19,7 63,0 7,6 20,4 65,5 9,1 26,5 58,1 7,0 23,4 63,9 9,8 9,3 71,9 14,9 17,7 44,6 Teljes népesség 1,5 0,3 0,0 11,2 3,2 1,2 26,5 14,8 5,2 29,1 35,3 13,6 22,9 45,6 20,2 20,6 49,5 21,7 20,8 52,0 19,5 21,2 52,0 18,8 26,1 40,4 22,4 21,7 34,3 15,8 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 A roma nemzetiségű népesség átlagos termékenysége az 1990-es évek folyamán 3,12 volt, ami annak felel meg, mintha 100 nő átlagosan 312 gyermeket vállalna élete során. A termékenységük az 1990-es évek során csökkent, de változatlanul igen magas szintű. Az 1990. évi 3,4-hez képest a 2001 évi becsült érték 2,9 Összehasonlításul az országos mutatók: 1990-ben 1,9, 2001-ben 1,3. 139 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Az 1990. és a 2001 évi népszámlálásokból származó nemzetiségi adatok mellett felhasználva az 1990–2001 közötti demográfiai elszámolás adatsorát is, a 7.2 ábra a roma népesség részletes korpiramisait mutatja be. Férfiak Nők 90 85 80 75 70 65 60 55 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0 3000 2500 2000 1500 1000 500 0 0 2001. évi tény 500 1000 1500 2000 2500 3000 2001. évre 1990-től a természetes

népmozgalommal továbbszámított 1990. évi tény 7.2 ábra A roma nemzetiségű népesség korpiramisa, 1990 és 2001, Magyarország összesen (fő) Forrás: Hablicsek, 2007a Látható, hogy korösszetételük – főként a magas termékenység folytán – igen fiatal, a gyermekkorúak mintegy 40 százalékos arányával. Ez is arra utal, hogy a roma népesség a demográfiai fejlődés más szakaszában van, mint a nem roma népesség: még fiatal a korösszetétele, még magas a termékenysége, még viszonylag magas a halandósága. Ezekből a jellemzőkből az következik, hogy a következő időszakban a résznépesség további jelentős létszámnövekedése várható (Hablicsek, 2007a). A roma és nem roma népesség jövőbeli alakulásában nagy eltérések várhatók. Ezek hatására minden életkori csoportban megemelkedik a roma kisebbség aránya. Különösen érezhető lesz ez a fiatalok esetében, akik között néhány évtized múlva akár minden hatodik

gyermek roma lehet, rendkívül nagy területi eltérések kialakulása mellett. 140 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép 8. Irodalom Aarts M. J– Lemmens V E P P–Louwman M W J–Kunst A E–Coebergh J W W (2010): Socioeconomic status and changing inequalities in colorectal cancer? A review of the associations with risk, treatment and outcome, European Journal of cancer 46: 2681–2685. Beaujouan, E.–Solaz, A (2008): Childbearing after separation Do second unions make up for missing births? Evidence from France, Documents de travail, no. 155, INED Bofetta, P.–Hashibe, M–La Vecchia, C (2006): The burden of cancer attributable to alcohol drinking. Int J Cancer 119: 884–887 Bukodi Erzsébet (2004): Ki, mikor, kivel (nem) házasodik. Budapest Századvég Csernák Józsefné (1994): Újabb tendenciák a házasodási viszonyok alakulásában. Demográfia 1994. 3–4 sz: 298–314 Csernák Józsefné (1996): Házasság és válás Magyarországon

(1970–1994). Demográfia 1996/2–3 sz.: 108–135 Demography Report (2010): Commission Staff Working Document, European Commission. Doll, R.–Peto, R (1981): The causes of cancer: quantitative estimates of avoidable risks of cancer in the United States today. J Natl Cancer Inst 66: 1191–1308 Eke Edit–Girasek Edmond– Szócska Miklós (2009): A migráció a magyar orvosok körében. Statisztikai Szemle, 87/7–8 795–827 Földházi Erzsébet (2009): Válás. In: Demográfiai Portré, Budapest NKI: 19–28 Gábos András–Kopasz Mariann (2008): Demográfiai folyamatok és következményeik az Európai Unióban. In: Kolosi Tamás–Tóth István György (szerk): Társadalmi Riport 2008: 131–147. Gallus, S.–Negri E– Boffetta, P et al (2008): European studies on long-term exposure to ambient particulate matter and lung cancer. Eur J Cancer Prev 17: 191–194 Gauthier, A. H–Philipov, D (2008): “Can policies enhance fertility in Europe?”, Vienna Yearbook of Population

Research, p. 1–16 Giannakouris, K. (2007): Ageing characterises the demographic perspectives of the European Societies. EUROSTAT, Statistics in Focus 72/2008) 141 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Gödri Irén (2004): A környező országokból érkező bevándorlók beilleszkedése Magyarországon. In: Demográfia 47 évf 3–4 szám, Budapest: 265–299 Gödri Irén–Tóth Pál Péter (2005): Bevándorlás és beilleszkedés. A szomszédos országokból Magyarországra irányuló bevándorlás az ezredfordulón. KSH Népességtudományi Kutatóintézet Kutatási Jelentések 80. 2005/3, Budapest, 213 p Gödri Irén–Kiss Tamás (2009): Migrációs hajlandóság, tervek és attitűdök az erdélyi magyarok körében. In: Spéder Zsolt (szerk): Párhuzamok Anyaországi és erdélyi magyarok a századfordulón. KSH Népességtudományi Kutatóintézet Kutatási Jelentések 86. 2009/2: 183–215 Gödri Irén (2011): Nemek közötti eltérések a

külföldi állampolgárok munkaerő-piaci helyzetében Magyarországon. In: Nagy Ildikó–Pongrácz Tiborné–Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások Jelentés a férfiak és a nők helyzetéről 2011 TÁRKI, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Budapest: 88–112. Hablicsek László–Kovács Katalin (2007): Az életkilátások differenciálódása iskolázottság szerint 1986–2005. KSH NKI Kutatási jelentések 84 Hablicsek László (2007a): Kísérleti számítások a roma lakosság területi jellemzőinek alakulására és 2021-ig történő előrebecslésére. Demográfia, 50 évf 2007/1: 5–54 Hablicsek László (2007b): A roma népesség iskolázottságának területi alakulása: tények és becslések. Kisebbségkutatás 2007/4: 729–766 Hablicsek, L. (2008): The Development and the Spatial Characteristics of the Roma Population in Hungary. Experimental Population Projections Till 2011 Demográfia Vol. 51No 5 English Edition, 85–123 Hárs Ágnes (2001):

Népességmozgások Magyarországon a XXI. század küszöbén In: Lukács Éva–Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest. Havas Gábor–Kemény István (1995): A magyarországi romákról. Szociológia Szemle, 1995/3: 3–20. http://epp.eurostateceuropaeu/portal/page/portal/population/data/main tables) http://www.oecdorg/document/4/0,3746,en 2649 34819 37836996 1 1 1 1,00html Kapitány Balázs (2011): Látogató párkapcsolatok Magyarországon 25 p. (kézirat) Kemény István–Janky Béla–Lengyel Gabriella (2004): A magyarországi cigányság 1971– 2003, Gondolat Kiadó – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest. KSH (2001): Demográfiai adatok. 2001-es Népszámlálás 18 kötet 142 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép www.nepszamlalashu/hun/kotetek/18/tables/load1 12html KSH (2004): Népszámlálás 2001. 19 kötet: Családtípusok, családformák KSH: Budapest KSH

(2005): Az időskorúak helyzete: 2005. évi Mikrocenzus (www.mikrocenzushu/mc2005 hun/kotetek/idos/idospdf; Demography Report 2010, Commission Staff Working Document) KSH (2005): Váradi Leventéné (szerk.): Visszatérés a munkaerőpiacra gyermekvállalás után. KSH (2006): Mikrocenzus 2005. 5 kötet: Háztartástípusok, családformák KSH: Budapest. KSH Stadat táblák; http://portal.kshhu/pls/ksh/docs/hun/xtabla/nepmozg/tablnep10 04html La Vecchia, C.–Bosetti, C–Lucchini, F–Bertuccio, P–Negri, E–Boyle, P–Levi, F (2010): Cancer mortality in Europe, 2000–2004, and an overview of trend since 1975, Annals of Oncology, 21: 1323–1360. Leinsalu, M.–Stirbu, I–Vågerö, D–Kovács, K–Wojtyniak, B–Wróblewska, W– Mackenback , J. P–Kunst, A E (2009): Educational inequalities in mortality in four Eastern European countries: divergence in trends during the post-communist transition from 1990 to 2000, Int. J Epidemiol (2009) 38 (2): 512–525 Melegh

Attila–Kovács Éva–Gödri Irén (2010): „Azt hittem célt tévesztettem.” A bevándorló nők élettörténeti perspektívái, integrációja és a bevándorlókkal kapcsolatos attitűdök nyolc európai országban, KSH Népességtudományi Kutatóintézet Kutatási Jelentések. 88 2010/1, Budapest: 125–168 Murinkó Lívia. (2009): Elköltözés a szülői házból In: Spéder Zsolt (szerk): Párhuzamok: Anyaországi és erdélyi magyarok a századfordulón. KSH-NKI Kutatási jelentések 86, 107–131. OECD (2007): Families and Bosses, Reconciling Work and Family Life: A Synthesis of Findings for OECD Countries. OECD Family Database Pongrácz Tiborné (2006): A házasságok felbontásának társadalmi és demográfiai jellemzői. In: Kovacsics Józsefné (szerk): Egy élet az igazságügyi statisztika szolgálatában. Budapest ELTE Állam- és Jogtudományi kar: 185–198 Pongrácz Tiborné (2009): A párkapcsolatok jellegzetességei. In: Demográfiai Portré Budapest NKI:

9–18. 143 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Pongrácz Tiborné–S. Molnár Demográfiai jövőkép Edit (1992): Közvélemény-kutatás az élettársi kapcsolatokról. NKI Kutatási Jelentések, 46 sz Pongrácz Tiborné–Spéder Zsolt (2002): Párkapcsolatok az ezredfordulón. In: Spéder Zsolt (szerk).: Demográfiai folyamatok és társadalmi környezet Műhelytanulmányok Budapest NKI: 13–32. Popova, S.–Rehm, J–Patra, J–Zatowski, W (2007): Comparing alcohol consumption in central and eastern Europe to other European countries, Alcohol Alcohol 42: 465–473 Prioux F.–Mazuy M–Barbieri M (2010): “L’évolution démographique récente en France: les adultes vivent moins souvent en couple”, Population, 65 (3), p. 421–474 Puska, P. (2002): Successful prevention of non-communicable diseases: 25 year experiences with North Karelia Project in Finland, Public Health Medicine, 4(1): 5–7. S. Molnár Edit (2001): Élettársi együttélések – tények és

vélemények In: Nagy Iildikó– Pongrácz Tiborné–Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások (2001) Budapest TÁRKI – Szociális és Családügyi Minisztérium: 65–78. SpéderZsolt (2002): Családi életformák és az életpálya szakaszolódása az 1990-es évek Magyarországán (Vélekedések és kérdések a párkapcsolatokról). In: Pongrácz Tiborné–Spéder Zsolt (szerk.): Népesség-értékek-vélemények NKI Kutatási Jelentések 73 sz.: 75–88 Spéder Zsolt (2004): Gyermekvállalás és a párkapcsolatok alakulása. In: Kolosi Tamás– Tóth István György–Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport Budapest TÁRKI: 137–151. Spéder Zsolt (2005): Az európai családformák változatossága. Budapest Századvég: 3–52 Spéder Zsolt (2006a): „Párkapcsolatok és gyermeksorsok”, Korfa 1: 1–2. Spéder Zsolt (2006b): „Az európai családformák változatossága. Párkapcsolatok, szülői és gyermeki szerepek az európai országokban az

ezredfordulón”, Századvég 3: 3–44. Spéder–Kapitány (2007): Gyermekek – vágyak és tények. Dinamikus termékenységi elemzések. NKI Műhelytanulmányok 6 Szivós Péter (2008): A háztartások életkörülményei. In: Kolosi Tamás–Tóth István György (szerk.): Társadalmi riport 2008 TÁRKI, Budapest: 89–107 Thévenon, O. (2008): “Family policies in Europe: available databases and initial comparisons”, Vienna Yearbook of Population Research, p. 165–177 Tóth Pál Péter (1997): Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok Magyarországon, 1988–1994) Püski Kiadó, Budapest. 144 NFFT Műhelytanulmányok – No.1 Demográfiai jövőkép Tóth Pál Péter (2002): Magyar migránsok Európában. In: Illés Sándor (szerk): Migráció és statisztika. KSH NKI Kutatási Jelentések 71 2002/1, KSH NKI, Budapest 33–51 Utasi Ágnes (2003): Független, egyedülálló harmincasok: a szingli. In: Spéder Zsolt (szerk.): Család és

népesség – itthon és Európában Budapest Századvég: 231–253 WHO European Detailed Mortality Database, http://data.eurowhoint/dmdb/ WHO European Mortality database, http://data.eurowhoint/hfamdb/ Yusuf, S.–Reddy, S–Öunpuu, S–Anand, S (2001): Global Burden of Cardiovascular Diseases. Part II: Variations in Cardiovascular Disease by Specific Ethnic groups and Geographic Regions and Prevention Strategies, Circulation 104: 2855–2864 . Zatonski, W. A –McMichael, J–Powles, J W (1998): Ecological study of reasons for sharp decline in mortality from ischaemic heart disease in Poland since 1991, BMJ 1998 April 4, 316(7137): 1047–1051. Zatonski, W. A –Willett, W (2005): Changes in dietary fat and declining coronary heart disease in Poland: population based study, BMJ. 2005 July 23; 331(7510): 187–188 145