Földrajz | Tanulmányok, esszék » Tereptani ismeretek

Adatlap

Év, oldalszám:2016, 33 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:84
Feltöltve:2016. január 17
Méret:1 MB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Tereptani ismeretek A rendvédelmi szervek feladatai során adódó felderítő, különösen a katasztrófavédelmi tevékenységben mentő,- mentesítő-, és kárfelszámoló, helyreállító tevékenységeket legtöbbször a terepen kell végezni. Ezért nélkülözhetetlen a terep azon sajátosságainak ismerete, amelyek a tevékenységek eredményes végrehajtását befolyásolják. Nem mindegy, hogy milyen módon változtatjuk tudatosan a helyünket, és nagyobbrészt ismeretlen helyen a feladat végrehajtásához mennyire felkészülten érkezünk. Ahhoz, hogy ezeket a mozgásokat tervezetten végre lehessen hajtani, olyan tervet kell készíteni, mely szerint optimálisan, a legrövidebb távolságon kis erőfeszítéssel, a leghatékonyabban lehessen mozogni. Sokat segítenek a mozgásban a terepismeretek, a különböző eszközök (térkép, vázlat, tájoló, távcső, stb.) és saját tájékozódó képességünk fejlettsége. Napjainkban, a GPS használata, a

műholdas kommunikáció, az internet működése teljesen hétköznapi dolog. Belegondoltunk-e viszont abba, hogy légköri jelenségek, meteorológiai viszonyok vagy a világűrben tőlünk függetlenül lezajló események pillantok alatt lebéníthatják a rendszerek működését. Talán nem véletlen, hogy a világ összes országában a katonai kiképzés alapja, a különleges beavatkozó egységek, a haditengerészet és a légierő esetében pedig elengedhetetlen az egyszerű térképészeti eszközök készség szintű használata, a természeti jelek alapján történő tájékozódás. A tereptan a föld felszínén – a terepen – főként a tájékozódást, a mozgást gátló akadályokat, a terep felszínének sajátosságait, azok célszerű felhasználásának módjait, valamint a terep ábrázolásának számunkra szükséges alapfogalmait tárgyalja. Kezdeményezzenek beszélgetést és mondjanak példát az egyes rendvédelmi szervek által, a terepen

végezhető szakmai tevékenységről. ( pl: Rendőrség – bűnügyi szolgálati ág, Katasztrófavédelem – kitelepítés lehetséges irányai ) A terep Terepnek nevezzük a Föld felszínét, a rajta lévő természetes képződményekkel és mesterséges tereptárgyakkal együtt. A terep alapvető elemeihez tartoznak:  a domborzat;  a települések, ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és kulturális létesítmények;  a közlekedési hálózat;  a vizek;  a növényzet;  a talaj. a) A terep osztályozása A terepet gyors és egyértelmű jellemzése érdekében terepfajtákra osztják fel. A felszínből kiemelkedő tereptárgyakkal való fedettség szerint megkülönböztetünk:  nyílt terepet;  részben fedett terepet;  fedett terepet. Nyílt terepen a növényzet, az építmények, a domborzat a kilátást, a terep áttekintését nem akadályozza. Kedvező feltételeket teremt a megfigyelésre, kutatásra és mozgásra

Ezzel szemben megnehezíti a menekülő elkövető rejtett megközelítését. Részben fedett az a terep, amelynek 50 %-nál nem nagyobb részét foglalják el kiemelkedő tereptárgyak. Fedett terepen a magas növényzet és az építmények az áttekintést gátolják, a mozgást akadályozzák. Fedett terepen az egész területnek csak mintegy 25 %-a tekinthető át Ez kedvező feltételeket biztosít a rejtett megközelítésre, ugyanakkor megnehezíti a tájékozódást, a megfigyelést, a személyek és tárgyak kutatását, valamint a mozgásirány tartását. A felszín tagoltsága szerint is osztályozhatjuk a terepet. Ezek alapján a terep lehet:  sík;  dombos;  hegyes. Ezeknek a terepfajtáknak a további, részletes jellemzéséhez megjelölhető a tagoltság foka, amely lehet tagolatlan, tagolt és erősen tagolt. - Sík terepnél a terep a látósík határán belül sík, vagy enyhén hullámos. Az l-2 fokos meredekségű lejtők a jellemzőek, és

hiányoznak az élesen kifejezett domborzati formák. A sík terep lehet nyílt, ha nincsenek rajta tereptárgyak, amelyek a kilátást, a figyelést korlátozzák, vagy részben fedett, illetve fedett, ha erdő, bokros stb. borítja, vagy ha sok település van rajta - A dombos terep abban különbözik a síktól, hogy olyan kiemelkedések és bemélyedések vannak rajta, melyeknek lejtői és emelkedői a 2-3 fokot általában nem haladják meg. A leggyakoribb domborzati formák a dombok, a teknők és ritkábban a horhosok. A dombok teteje figyelőpontok elhelyezésére alkalmas, a terep tagoltsága következtében azonban igen sok be nem látható terület (holttér) jellemzi. A dombos terepen lényegesen könnyebb kiválasztani a védelemre alkalmas terepszakaszokat, mint a sík terepen. - Hegyes terepen feltűnően jelentkező kiemelkedések és bemélyedések találhatók. Uralkodó domborzati formák: a hegyek, a gerincek, a völgyek, a szurdokok. A nagyfokú tagoltság

sok holtteret hoz létre, amely megnehezíti a figyelést, a tájékozódást, a tűzvezetést, ugyanakkor elősegíti a rejtett mozgást. A hegységekben történő tájékozódás igen nehéz. Tájékozódási pont kijelölésére alkalmasak a külső formájukban feltűnő hegy- és gerinctetők, csúcsok. Határozza meg lakóhelye, valamint a régió és a közelében fekvő tájegységek jellemző terepfajtáit! b) Terepelemek, a domborzat A földfelszínt képező sokfajta egyenetlenséget fel lehet osztani domborzati idomokra. Ezek a következők:  hegy;  hegyhát;  katlan (gödör);  völgy;  nyereg. A hegyhát néhány, egy irányba húzódó kiemelkedésből tevődik össze, vagy egyetlen kiemelkedés. A hát mentén lévő legmagasabb pontokat összekötő vonalat vízválasztónak nevezzük. A völgy két oldalról lejtőkkel határolt, egyik végén nyitott, hosszú, lejtős bemélyedés. A völgy alapján a legmélyebb pontokat

összekötő vonalat vízgyűjtőnek nevezünk. A vízgyűjtőben, különösen hegyvidéken, rendszerint patak vagy folyó található. Azokat a rövidebb völgyeket, amelyek a hegyoldalon keletkeztek teknőknek, ha élesen körülhatárolt vonalaik vannak metsződéseknek, vízmosásoknak vagy horhosoknak nevezzük. A nyereg a hátnak olyan bemélyedő része, amely két szomszédos kiemelkedés között helyezkedik el. A nyereg majdnem mindig kezdete két völgynek (teknőnek), melyek ellentétes irányokba indulnak el. Hegyvidéken a hegyháton átvezető útvonalak rendszerint a nyergeken keresztül vezetnek. Az ilyen nyergeket hágóknak nevezünk Domborzati formák és idomok:  vízválasztó idomokhoz tartoznak a kúp, a hegyhát, a pihenő, a nyereg;  vízgyűjtő idomok a völgy, a katlan (teknő), a metsződés, a vízmosás. A hegy olyan kiemelkedés, amely rendszerint kúp, vagy csúcsformában végződik és minden oldalról lejtő határolja. A hegy

felső része a tető A hegy alsó része (alapja) a láb, a tető és a láb közötti rész az oldal. A katlan a terep erősen szembetűnő bemélyedése, melynek tál alakja van. Azt a helyet, ahol a bemélyedés kezdődik, a katlan peremének, legmélyebb részét fenéknek nevezzük. A kis katlan azonos a gödör fogalmával. A vízgyűjtő idomok a rejtési álcázási feltételek mellett lehetővé teszik a manőverezést, a rejtett mozgást, a műszaki létesítmények és tüzelőállások kiépítését. A részletidomok általában akadály jellegűek, azonban a rejtett megközelítésre, rejtésre is módot adhatnak. Az alegységek tevékenységére, különösen a gép- és harcjárművek terepen történő mozgására igen nagy befolyást gyakorol a lejtők jellege, formája és meredeksége. A lejtő formája szerint lehet egyenes, domború, homorú, vagy változó (összetett lejtő). 2. Világtájak meghatározása Tájékozódni a terepen annyit jelent, mint

meghatározni a világtájakat (főés saját mellékvilágtájak), álláspontunkat tereptárgyakhoz és megállapítani a környező domborzathoz viszonyítva, és kijelölni a kívánt mozgási irányt, és azt menetben is megtartani. A világtájak jelentik az alapirányt, A kínai krónikák Huang-ti (Kuvang-ti) császárt az iránytű feltalálójaként említik, Kr.e 2698-ban, vagyis majdnem 4700 évvel ezelőtt! Körülbelül 1500 évvel későbbi dátumról maradt meg nekünk a kínai iránytű leírása: neve csi-nan-cse volt (röviditve csi-nan). Egy kis két kerekű kocsiról van szó, amelyiknek balján egy faemberke állt kinyújtott karjával. Akármelyik irányba fordult a kocsi, ez a kis bábu mindig dél felé mutatott. Ez volt a mai iránytű első ismert elődje, amit az akkori hadvezérek sikeresen használtak középázsiai hadjárataik során . főirányt, így könnyen áttérhetünk a térképpel történő tájékozódásra. Főirány az északi

irány. 2.1 A határozzuk világtájakat meg leggyakrabban (vagy iránytűvel). tájolóval A tájoló mágnestűje É-D-i helyzetet vesz fel, a földrajzi É-tól való eltérése Magyarországon jelentéktelen. Valamely ponton az É-i irány és egy megirányzott tereptárgy iránya közötti vízszintes szöget „azimut” - nak nevezzük. Mi a különbség iránytű és tájoló között? Az iránytű - rendszerint kör alakú szelencében elhelyezett mágnestű, amelynek segítségével, valamint, a szelence aljára rajzolt világtájirányokkal a fő és esetleg a mellék világtájak hozzávetőleges pontosságú irányait határozhatjuk meg. Az iránytűt a természetjárók általában már nem használják. A tájoló - beosztással ellátott szelencében elhelyezett mágnestű, amelynek a segítségével a fő világtájakat meghatározhatjuk és vízszintes szögeket mérhetünk. A szelence beosztása lehet fok, vonás vagy kompaszvonás A tájolóval

történő világtájalt megállapításánál a mágneses északi irányt, kapjuk. Ugyanis a tájolóban elhelyezett mágnestű nem a földrajzi sarok felé mutat, hanem a föld mágneses sarka felé. Az északi sarok közelében levő mágneses sarok (Boothia-félszigeten) felé mutató irányt mágneses északi iránynak nevezzük. 2.2 A Nap állása alapján történő égtáj meghatározás azon a tényen alapul, hogy Magyarország közepes földrajzi szélessége (45 - 50°) alatt általában a nap 6-kor keleten, 12 órakor délen, 18 órakor nyugaton van. Így a nap állásából hozzávetőlegesen megállapíthatjuk a világtájakat. Délben az árnyékok pontosan É felé mutatnak. Így a nap delelésekor forduljunk úgy, hogy pontosan az árnyékunk meghosszabbítása irányába nézzünk . Ekkor előttünk lesz az É irány Ez a módszer a földön nem mindenhol alkalmazható; pl. az egyenlítő környékén hiába keresi a tájékozódni kívánó turista a déli nap

árnyékának irányát, mert a nap csaknem pontosan felülről süt. Figyelembe kell venni az évszakokat is, mert az előbb ismertetett időrendi sorrend csak március 21.-re (tavaszi napéjegyenlőség) és szeptember 23-ra (őszi napéjegyenlőség) érvényes. 2.3 A világtájak meghatározásához elegendő egy hagyományos analóg számlapos óra is Tartsuk az órát vízszintesen és fordítsuk az óra kismutatóját a nappal ellentétes irányába úgy, hogy a kismutató fedje saját árnyékát. A kismutató és a 12-es számjegy közötti szöget megfelezve, a szögfelezés iránya adja az észak – déli irányt. Végezzenek az iskola udvarán terepgyakorlatot és analóg óra alkalmazásával állapítsák meg az égtájakat! Az eredményeket ellenőrizzék tájolóval! 2.4 Az éjszaki égbolt is segítséget nyújt a tájékozódáshoz Keressük meg az égbolton a Sarkcsillagot, amely egyébként a Kis Göncöl csillagkép legfényesebb csillaga. Mivel ez majdnem

tökéletesen az Északi Sark fölött, azaz a Föld forgástengelyével egy vonalban található, így mindig az északi irányt mutatja, de ne feledjük, hogy kizárólag a Föld északi féltekéjéről látszik. A Sarkcsillagot a legkönnyebb úgy lehet megtalálni, hogy az igen jellegzetes Nagy Göncöl hátsó két csillagát egy képzeletbeli vonallal meghosszabbítjuk, és a két csillagközti távolságot 5-ször rámérjük. Az így kimért hely közelében látható fényes csillag a Sarkcsillag. A Hold is némi segítséget tud nyújtani a világtájak meghatározásában. Az első holdnegyed időszakában a Hold este 18 órakor van délen, éjfélkor nyugaton. Telihold idején este 18 órakor keleten, éjfélkor délen és reggel 6 órakor nyugaton található. Az utolsó holdnegyed időszakában a Hold éjfélkor keleten, reggel 6 órakor délen található. 2.5 Amikor a világtájak sem tájolóval, sem más eszközzel, avagy égitestek alapján nem határozhatók

meg, a természeti jelenségeket, a természet jeleit célszerű felhasználni. A tapasztalat jó segítséget nyújt az égtáj meghatározás során, azonban a megállapított világtájakat az első adandó alkalommal ellenőrizni és pontosítani kell.  Az egyedül álló fa lombja a déli oldalon dúsabb, az északi oldalon ritkább.  Az erdőben a fák kérge az északi oldalon durvább, vastagabb, míg a déli oldalon finomabb, vékonyabb.  A kivágott fák tönkjein az évgyűrűk északi irányban sűrűbbek, a déli oldalon ritkábbak.  A fák kérge és a nagyobb kövek, a sziklák északi oldala gyakran mohával borított.  Télen a hó a délre néző hegyoldalakon előbb olvad el.  A hangyabolyok déli oldala enyhébb lejtésű.  Régi templomok rendszerint kelet-nyugati irányban állnak.  Szőlőskertek rendszerint a dombok déli lejtőjén fekszenek.  Meleg időjárás alkalmával a fenyőfák déli oldalán több gyanta választódik ki.

 A gyümölcsök érettebbek, pirosabbak a déli irányba néző oldalukon.  Az uralkodó széliránynak megfelelően a fák többsége ÉNY-DK-i irányba dől. Végezzen gyűjtőmunkát és digitális fényképező, vagy mobiltelefon használatával lakókörnyezetében a fenti példákat alátámasztó képeket készítsen, majd mutassa be órai munka keretében! Éjszaka a mesterséges fényforrások, megvilágított objektumok tájékozódási pontként szolgálhatnak. A TV- vagy rádióadó-tornyok gyakran eleve a környék legmagasabb pontjára épültek, és nagy területről nyílik rájuk rálátás, este a légi forgalom miatt kivilágítják őket, így ezeket a legkönnyebb észrevenni. Megfelelő helyről falvak, városok fényeit is láthatjuk, egyes utcák, utak vonala kivilágításuk miatt néha még jobban kirajzolódik, mint nappal. 3. A térkép A térkép a föld felszínének és a rajta levő elemeknek kisebbített képét ábrázolja, illetve föld

felszínének vagy a felszín egy részének meghatározott méretarányban készített felülnézeti rajza, síkban ábrázolva. A kisebbítés mértékét a méretarány fejezi ki. Méretaránynak nevezzük a terepen mért és a térképen ábrázolt távolság viszonyát, a kisebbítés mértékét kifejező arányt. Számszerű kifejezésére szolgál egy arányszám, melynek számlálója az egységnyi jelzés, nevezője pedig azt fejezi ki, hogy mekkora a kisebbítés mértéke. A felhasználó szempontjából a térkép legfontosabb adata a méretarány, vagy régiesen a lépték. A méretarány egy arányszám, mely megadja a térkép kicsinyítési mértékét az eredeti terephez viszonyítva, pontosabban fogalmazva, a térképi és a terepi hosszak egymáshoz való viszonyát. M = térképi hossz : terepi hossz Vegyünk egy példát: a turistatérképünk méretaránya 1:40.000, a térképen mért 1mm tehát a valóságban 40.000 mm-t, azaz 40 m-t jelent Amikor a

határozunk térkép meg, alapján nem távolságokat szabad megfeledkeznünk arról, hogy a térképen mért hossz a két pont valódi, térbeli távolságának az alapfelületen jelentkező vetülete, ami mindig rövidebb, mint a terepen valóban megteendő táv. Az eltérés mértéke elsősorban a domborzati viszonyoktól függ. Sík vidéken elhanyagolható, de pl egy, a Mecsekhez hasonló, hegyes vidéken a 10-15 %-ot is elérheti, a térképről lemért távolságot tehát ilyen arányban növelni kell. A térkép ezek alapján lehet: - nagy méretarányú, ami a valóságban nagyon részletes megjelenítésre utal. Például 1 : 10 000 - középes méretarányú, kevésbé részletes például 1 : 100 000 - kis méretarányú, kis részletességű térkép, amelyeken a terep részletes jellemzői nem ismerhetők fel. Például 1 : 1 000 000 Egyszerű következtetni, hogy minél kisebb az arányszám, - így is hívják a méretarányt - jobb oldalán olvasható

érték, a valódi távolság, annál részletesebb lesz a térkép és nagyobbnak tekintjük a méretarányt. A nagy méretarányú térképek felső határát kb. az 1:10 000-es méretarány képezi Ezeket elsősorban szakemberek használják munkájukban, mint a földmérő a földtulajdon meghatározása, útépítés során. Közepes méretarányú térképnek tekinthetjük azt, amelyiknek méretaránya az 1:10 000 és 1:200 000 között van. Ezek közül a legismertebbek a turistatérképek Az 1:200 000 méretarány egyben a kis méretarányú térképek alsó határa is, ide sorolhatók a tantermekben használt világtérképek. a) A térképeket tartalmuk szerint katonai és polgári térképek szerint csoportosíthatjuk. A katonai térképek lehetnek: - nagy méretarányúak (1 :25 000>) - közepes méretarányúak (1 :25 000-1 :250 000) és - kis méretarányúak (1 :250 000<) A polgári térképek lehetnek: - nagy méretarányúak (1 :10 000>) - közepes

méretarányúak (1 :10 000-1 :100 000) és - kis méretarányúak (1 :100 000<) b) Tematika szerinti csoportosításban beszélhetünk: - általános térképekről, melyre a felmérő által látottak kerülnek rá, a földfelszín legáltalánosabb elemeinek áttekintő ábrázolását adják, azok kapcsolatát, formáját, térbeli elhelyezkedését stb. tükrözik - földrajzi térképekről (1 :500 000<), - topográfiai térképekről (1 :500 000>) - autós térképek - turistatérképek - atlaszok A térképi tematika alapján pl. népesség, gazdaság, települések, jövedelmi viszonyok, geomorfológia, talaj stb. kerül rögzítésre a térképen 4. Térképi egyezményes jelek és jelzések A tereptárgyak térképi ábrázolására meghatározott jelképek, az egyezményes jelek szolgának. Az egyezményes jeleket, azok magyarázatát, a domborzatábrázolás módját, az írásfajtákat és a rövidítéseket a jelkulcs tartalmazza. A térképen látható

rajzolatokat két részre szokás bontani. A terepen látható természetes és mesterséges tárgyak, a tereptárgyak térképi megjelenését síkrajznak nevezzük, magának a terepnek a domborzati, magassági viszonyait ábrázoló vonalak összessége pedig a domborzatrajz. a) A síkrajz alapszíne a fekete. Vékony vonalakkal vannak megrajzolva a házak, az utak, vasutak, az elektromos- és távközlési vezetékek, kerítések, támfalak, gátak, töltések, rézsűk, stb. a térképi méretaránynak megfelelő nagyságban Sok olyan tereptárgyat is ábrázolni kell a térképen, melyek a méretaránynak megfelelő nagyságban kirajzolhatatlanul kicsik lennének. Ezek ábrázolása az egyezményes jelkulcsban rögzített jelekkel történik. Ilyenek pl a kisebb házak, a felmérési alappontok, emlékművek, útszéli keresztek, jellemző fák, fasorok stb. Minél kisebb a méretarány, annál több a csak jelkulcsi jellel ábrázolható tereptárgy. Fontos csoportja a

jelkulcsi jeleknek a kitöltő jelek, melyek azt mutatják meg, hogy az a körülhatárolt terület, melyben raszterszerűen elhelyezve láthatók milyen mezőgazdasági művelés alatt áll (füves terület, szőlő, gyümölcsös stb., ahol semmilyen kitöltő jelet sem találunk, az szántóföld). A kitöltő jel szín-felülnyomással is párosulhat, pl a fiatal erdő, a bokros terület, halványzöld (un. raszter zöld), a szálerdő sötétebb (teljes) zöld felülnyomást kap. Ugyancsak színezés hívja fel figyelmünket a környezetből kiálló magas épületre és a műutak minőségére (raszter, ill. teljes narancsvörös) Külön meg kell említeni a vízrajzot. Minden vízfelület és vízzel kapcsolatos tereptárgy (pl kút, forrás) a térképen kék színnel jelenik meg. A síkrajzot a feliratok (megírások) teszik teljessé. A térképen szereplő feliratok összességét névrajznak nevezzük. A térképen különböző típusú, nagyságú és színű számokkal

találkozunk. A szintvonalakra írt barna magassági számok az abszolút, tengerszint feletti magasságot fejezik ki, a számjegyek alsó része a lejtő irányába mutat. A magassági pontoknál kiírt fekete számok is a tengerszint feletti magasságot mutatják. A bevágásoknál lévő fekete negatív (-), ill. a kiemelkedéseknél lévő fekete pozitív (+) előjelű számok a környező területekhez viszonyított relatív magasságot jelzik. A folyóvizeknél feltüntetett fekete törtszámok számlálójában a folyó szélességét, nevezőjében a mélységét fejezik ki. (pl15 / 4) A nagyobb tavak, folyók, tengerek mélységét kék számok fejezik ki. Az egyenlő mélységű pontokat összekötő görbe vonalakon lévő számok alsó része a nagyobb mélység felé mutat. A folyóknál a sodrásirányt fekete nyíllal jelölik. A nyílra írt fekete szám a vízfolyás sebességéről tájékoztat. A vízeséseknél feltüntetett fekete számok a vízzuhatag relatív

magasságát adják meg. Hidaknál jelölt törtszámok számlálójában a híd hosszát (esetleg kötőjellel mellette a híd szélességét), nevezőjében a híd teherbírását jelölik. Alagutaknál lévő törtszám számlálója az alagút hosszát, nevezője a szélességét fejezi ki. Az erdők térképjele mellett feltüntetett törtszám számlálója a fák közepes magasságát, nevezője a fatörzsek átlagos vastagságát mutatja (20 / 0,2 , vagyis lombos erdőben átlagosan 20 méter magasak a fák, míg törzsvastagságuk átlagértéke 20 centiméter /0,2 méter/). Gyűjtsön be óra munka céljából különböző turista térképeket és figyelje meg a rajta látható egyezményes jeleket, színeket, jelöléseket! Kutasson fel egységnyi területen minél több Ön által ismert jelet, jelölést! b) A domborzatrajz a terepfelület térbeliségének ábrázolását szolgálja. Hosszú fejlődés eredményeként a mai térképek a terepfelületet

szintvonalakkal jelenítik meg. A szintvonal a terep felületének és egy, az alapfelülettel párhuzamos, és attól meghatározott távolságra lévő felület metszésvonala, vagy másként fogalmazva: a terep azonos magasságú pontjainak sorozója. Érdemes megjegyezni, hogy a magasságmeghatározás alapfelülete a null-szint felülete, a Geoid, egy olyan felület, mely a nyugvónak képzelt világtengerek szintjének magasságában, a szárazföldek alatt annak meghosszabbításában helyezkedik el. A Geoid feletti magasságot nevezzük a hétköznapi gyakorlatban tengerszint feletti magasságnak, s ezzel, mint harmadik koordinátával tesszük teljessé az Y,X koordinátákkal a síkon meghatározott tereppontjaink térbeli definícióját. A szintvonalrajz fontos adata az egymást követő két szomszédos szintvonal közötti magasságkülönbség, az alapszintköz. Ennek értéke - a méretaránnyal együtt - minden szintvonalas térkép margóján meg van adva (az

M=1:40.000-es turista-térkép ez 20 m) Az áttekinthetőség érdekében minden negyedik vagy ötödik, de mindenképen kerek számú magasságértékű szintvonalat vastagabb vonallal rajzolnak meg, ezek a főszintvonalak. A kisebb, de jellemző domborzati formák kifejezésére szükség esetén használják az alapszintköz félértékének megfelelő felező szintvonalat (hosszú szaggatott) és a magassági érték nélküli kiegészítő szintvonalat (rövid szaggatott vonal). Bizonyos sűrűséggel, ahol a térkép egyéb rajzai mellett elfér, a szintvonalak magasságértékét felírják a vonal megszakításába. A magasságszám mindig úgy van megírva, hogy a szám talpa a lejtő irányába, azaz lefelé áll, tehát nem csak a magasságot, hanem a lejtés irányát is mutatja. A lejtésirányt a szintvonalra merőlegesen álló kis vonalkával, az eséstüskével is jelölik a térképen, főleg kisméretű, önmagába záródó szintvonalaknál

például kúpos hegycsúcs. A szintvonalak, és minden egyéb, a természetes terepalakulatokat kifejező vonal (horhos, metsződés, tereplépcső stb.) a térképen barna színű 5. A térkép tájolása A térkép észak- déli irányú kereteit földrajzi hosszúsági vonalak úgynevezett meridiánok alkotják. Ezeket a hosszúsági vonalakat nagyobb méretarányú térképen gyakorlatilag egymás között párhuzamosan vehetjük. Ebben az esetben a térképet úgy tudjuk tájolni, ha azt olyan helyzetbe hozzuk, hogy a keret egyik észak-déli vonala megegyezzen a terepen a földrajzi meridián, a földrajzi északirányával. A földrajzi meridiánt, a földrajzi észak irányát a tájoló segítségével meg tudjuk állapítani. A térkép felhasználásának egyik alapvető feltétele az északi irány feltüntetése. Ma a térképek többségén nincs külön feltüntetett északi irány, a térkép keretvonalai határozzák meg a világtájakat. Az oldalvonalak iránya az

É-D irányt, az alsó és felső keretvonal a Ny-K irányt jelenti. A térkép feje, felső széle irányában van tehát az északi irány. 5.1 A tájolót a térképre kell helyezni, úgy hogy annak észak-déli vonala egybe essen a keret nyugati vagy keleti oldalával. Addig forgatjuk a térképet, amíg a mágnestű északi vége nem ér el az elhajlásnak megfelelő elosztásig. Az alábbi ábrán az előbbi lépéseket látjuk. Az első képen a térkép nincsen tájolva, míg a második kép a betájolt térképet mutatja. A harmadik és negyedik kép + és – eltéréssel van tájolva. Gyakorolja be a rendelkezésére álló térkép és tájoló segítségével a térkép tájolását! A Bézard tájoló pontos méréseket követelő gyakorlat nélkülözhetetlen műszere, amelynek fedele irányréssel van ellátva, és így pontosabb iránymérését biztosít a terepen. A tájoló fő részei: 1. Mágnestű A szelencében szabadon feltámasztott mágneses tű

megjelölt "Északi" vége állandóan a Föld északi irányába mutat. 2. A szelence Rendszerint légmentesen zárt, átlátszó fedelű dob, melynek fok- vagy vonásosztása lehetővé teszi a mért irányok értékének leolvasását. A szelencén betűjel rögzíti a fővilágtájakat. A szelencén levő beosztás, valamint a számozás kezdőpontja és növekedésének forgásiránya a különböző típusú tájolóknál más és más. A "DK 6400" rendszer azt jelenti, hogy a tájoló körosztása 6400 részre - vonásra! - van beosztva, a "0" kezdőpont Délen van, és Keleti irányba haladva növekednek a számok. Az "ÉK 6000" pedig azt jelzi, hogy a tájoló körosztása 6000 részre van beosztva, a "0" kezdőpont északon van és a számok Keleti irányban növekednek. A vonás tulajdonképpen egy szögértékegység, amely az 1 km hosszú szögszárak 1 méteres nyílásszöge. Az "ÉK 360"-os

tájolónál a teljes kör a szelence körlapja - 360 egyenlő részre van felosztva. A "0" északon van, és a számok növekedésének (forgásának) iránya keleti. Az "ÉK 400"-as tájoló körlapja 400 egyenlő részre van felosztva, a kezdőpont "0"-ja északon van, és a számozás forgásiránya keleti . ÉK 60-00 ÉK 64-00 DK 64-00 ÉK 360º ÉK 400 újfok 00-00 00-00 32-00 0 0 É 15-00 16-00 16-00 90º 100 K 30-00 32-00 00-00 180º 200 D 45-00 48-00 48-00 270º 300 Ny 100 vonás = 5,63º - nak felel meg (64-00 vonásrendszernél) 100 vonás = 6º - nak felel meg (64-00 vonásrendszernél) 1º = 17,78 V (64-00) 1º = 16,65 V (60-00) A szelencéken a mérés eredményének leolvashatósága érdekében nincs minden osztás bejelölve és számozva. A vonásrendszerű 64-00 vagy 60-00 típusú tájolóknál 00-50 vonásonként van jelölve a beosztás és 02-00 vonásonként a számozás. (Csak az első két számjegyet jelölik, és ha az

első két számjegy egyjegyű, a tízesek helyén levő nulla nincs feltüntetve.) A 360 vagy 400 fokos tájolók szelencéjének számlapjának osztása 2 fokonként van jelölve és 20 fokonként számozva. A mágneses iránytűk hibái Elmaradási hiba: a csapágy és a tengely súrlódása, valamint a folyadék fékező hatása miatt az iránytű nem tér vissza alaphelyzetébe, elmarad. Csillapodási idő növekedése: jobb kivitelezésű iránytűknél a csillapodásnak meghatározott ideje van. Ha ez növekszik, a műszert javítani kell Önlengés: használat közben az iránytű rezgő és lengő mozgást vehet fel. Járműveken ezt a jelenséget a hajtómű okozta vibráció is előidézheti. Az iránytű középponti hibája: felfüggesztési hiba, csapágykopás vagy leejtés következtében jelentkezik, s az iránytű kiegyensúlyozatlan lesz. Deviáció: a fémtárgyak (vasúti sín, vasoszlop .), vastartalmú anyagok, magasfeszültségű vezetékek,

transzformátorházak, vasbetonépítmények stb. által okozott mágnestű elhajlás 5.2 A térkép tájolása laptájolóval A forgódob beosztásának 0 pontját (N) az indexvonalhoz állítjuk. A tájolót a térképre fektetjük úgy, hogy az alaplap irányzó éle a térkép egyik É-D-i hálózati vonalán legyen, s az eleje Észak felé mutasson. Ezután a térképet a rajta fekvő tájolóval együtt addig forgatjuk, amíg a mágnestű északi vége a helyére (a két sárga vonal közé) nem kerül. A térkép É-i iránya így megegyezik a valódi É-kal, tehát a tájolást elvégeztük. Ma a laptájoló a turisták legkedveltebb mérőműszere. A forgatható dobban valamilyen sűrű folyadék csillapítja az acéltű hegyén forgó mágneses iránytű lengését. A dob átlátszó fenéklapján párhuzamos, piros vonalakat találunk. Az iránytű északi fele sárga (foszforeszkáló) festékkel meg van jelölve, ugyanilyen sárga vonalpár jelzi az iránytű É-i

végének alaphelyzetét a dob fenéklapján is. A dob külső peremén ÉK-i kezdésű, 360 fokos osztás található (É = 0 = 360°, K = 90°, D = 180°, Ny = 270°), a főégtájakat a kezdőbetűk jelzik (az égtájak angol, vagy német neveinek kezdőbetűi, azaz É=Nord, K=East, vagy Ost, D=Sud, Ny=West). A tájoló alaplapja szintén átlátszó műanyagból készül. Pirossal megrajzolt középvonala az irányvonal, s egyben a forgódob skálájának indexvonala, bal hosszanti oldala (irányzó él) peremén mm-es, vagy valamilyen lépték szerinti beosztást találunk, ezenkívül, lehet rajta lupe és egy kis forgatható gomb (0-tól 9-ig számokkal) a lépésszámlálás megkönnyítésére. A tájoló eleje az iránytű forgódobjától távolabbi, fazettás, és általában szintén beosztással rendelkező, rövid oldala. A laptájoló könnyű, kézre álló, könnyen és jól használható eszköz, de pontatlanabb a Bézard -féle műszernél. 5.3 Tájolás

tereptárgyak segítségével Ha olyan ponton állunk, amely a térképen is azonosítható (magaslat, útkereszteződés) és a terepen más tereppontot is látunk, amely szintén azonosítható, akkor ebben az esetben a térképet az első pontról a második pont segítségével tájoljuk. Ez a művelet a következőképpen történik: Helyezzünk a térképre vonalzót vagy ceruzát úgy, hogy az álláspontunk és az azonosított pont összekötő vonalán legyen. A vonalzót, ceruzát ne mozdítsuk el a helyéről és forduljunk úgy a térképpel, hogy a kiválasztott pont a vonalzó élének irányába essen. Természetesen az irányzáskor a vonalzót azzal a végével tartjuk magunk elé, amely a térképen az álláspontunkat mutatja. Ebben a helyzetben tájoltuk a térképet Az összes tájoló nélküli tájolási módok közül talán ez a legpontosabb. 6. Az álláspont-meghatározás módszerei Álláspontunkat térkép alapján legegyszerűbben a térképen

ábrázolt olyan tereptárgyak segítségével lehet meg állapítani, amelyek körülöttünk helyezkednek el. A helymeghatározás alapvetően a térkép koordinációs-rendszerének segítségével történik. Ennek legelterjedtebb formája a szélességi és hosszúsági fokok szerinti koordinátaháló. A szélességi fok az Egyenlítőtől való távolság szögben kifejezett értéke. Az Egyenlítő a 0 szélességi fok, megkülönböztetünk ennek északi megfelelően és déli szélességet. A hosszúsági fok a greenwichi délkörtől – az 1884-as washingtoni Nemzetközi Délkör-konferencián fogadták el, hogy a London dél-keleti peremvárosában álló, (Christopher Wren barokk építész által tervezett) obszervatórium közepén áthaladó meridián legyen a kezdő délkör – való távolságot jelzi. A hosszúsági és szélességi fokokban, percekben – pontosabb mérések esetén másodpercekben – megadott koordináták esetében az első helyen

mindig a szélességi fok szerepel (Budapest földrajzi koordinátái: é. sz 47º 30´ és k h 19º 5´) A szélességi és hosszúsági szögértékeket, osztásvonalakat a térkép szelvénykeretében találjuk. Amikor álláspontunk nem egyezik meg a térképen feltüntetett terepponttal, akkor a következő eljárások egyikét alkalmazhatjuk.  szemmértékkel,  terepvonal segítségével  hátrametszéssel,  oldalmetszéssel  tájolóval, iránytűvel a) Álláspontunkat szemmértékkel is meghatározhatjuk. Ennél a módszernél szemmértékkel állapítjuk meg álláspontunkat a legközelebbi tereptárgyak alapján. Ehhez tájoljuk a térképet, majd két-három közeli tereptárgyat jelöljünk meg rajta, amit a terepen is azonosítsunk. Ezután szemmértékkel állapítsuk meg álláspontunkat a terepen, majd becsléssel ehhez a tereptárgyakhoz viszonyítva a térképen is jelöljük meg álláspontunkat. Álláspontunk pontos megállapítása a

tereptárgyak számától és attól függ, hogy milyen gyakorlattal rendelkezünk a műveletben. b) Ha bármilyen egyenes terepvonalon állunk (út, vasút, erdőszegélyek stb.), a térképet az adott terepvonal tájolhatjuk, pontossággal, segítségével mégpedig teljes mert a terepvonalakat a térképen a földrajzi É irányhoz viszonyítva szerkesztették fel. Ehhez a térképet fordítsuk úgy, hogy pl. a térképen ábrázolt út iránya megegyezzen a terepen levő út irányával. Ügyeljünk arra, hogy a terepen levő terep vonaltól jobbra vagy balra eső tárgyak a térképen is a terep vonaltól jobbra vagy balra essenek. c) A legjobb helymeghatározó módszert szaknyelven hátrametszésnek nevezik. Ha fel tudunk ismerni két-három, térképen is jól azonosítható tereptárgyat (hegycsúcsot, nyerget, menedékházat), megmérhetjük irányszögüket, vagyis azt, hogy északhoz viszonyítva hozzánk képest mekkora szöget zárnak be. A térképen pedig

az adott ponton át, húzunk egy ilyen irányú egyenest. Ugyanezt megismételve a többi tereptárggyal is, az így keletkező vonalak metszéspontjában állunk. A mérés pontatlansága miatt a három egyenes gyakran nem egy pontban, hanem háromszöget formázva találkozik. Ha túl nagy a háromszög, érdemes megismételni a mérést. A másik módszer neve az oldalmetszés. d) Ha ismert terepvonalon vagyunk (pl. gerincen, gleccser középvonalán, ösvényen), de nem tudjuk, pontosan hol, akkor egy tisztán azonosítható tereptárgy segítségével - ami a térképen is egyértelműen beazonosítható meghatározható helyzetünk. Megmérve a tereptárgy irányszögét, és a térképen a tárgy helyéből kiindulva, húzva egy ilyen szögben álló egyenest, ahol ez metszi a terepvonalat (ösvényt), ott állunk. Amennyiben lehetősége van, társaival végezzenek terepgyakorlatot és a tanult módszereket kíséreljék meg alkalmazni a gyakorlatban! e) GPS

(Global Positioning System) Globális helymeghatározó rendszer A mai GPS rendszer alapjait 1973-ban fektették le, 24 Navstar műhold segítségével, amelyek mindegyike naponta kétszer kerüli meg a Földet, a Föld felszíne fölött 20 200 km-es magasságban. Elhelyezkedésük olyan, hogy minden pillanatban a Föld minden pontjáról legalább négy látszódjon egyszerre. A 24 műhold hat csoportba van osztva, a Föld körül keringve egymástól 60°-os kelet-nyugati eltérésű pályán mozognak. Az égbolton sík terepről egyszerre 7-12 műhold látható, melyből a helymeghatározáshoz 3, a tengerszint feletti magasság meghatározásához pedig további egy - egy hold szükséges. Az eddig alkalmazott navigációs módszerek sokszor nehézkesek, időjárás függők, időigényesek és nem utolsó sorban nagy szakértelmet igényelnek. Ilyen szempontból ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy a GPS forradalmasította a helymeghatározást. A GPS rendszer alapvetően

navigációs feladatok végrehajtására lett kifejlesztve, de a meghatározás gyorsaságának és megbízhatóságának növekedése következtében, alkalmassá vált geodéziai meghatározásokra is. Ilyen GPS rendszerek a NAVSTAR (USA), GLONASS (SZU), NAVSAT ( Európai Űrkutatási Szervezet ), GEOSTAR ( USA ), GRANAS (Németország) elnevezésű műholdrendszerek. Közülük a NAVSTAR GPS rendszer már teljes kiépítettségben üzemel a világ számos országában, így hazánkban is. A világűrben keringő GPS műholdak összessége a GPS műholdak alrendszere. A teljes kiépítettségben a rendszer 6 egyenletesen elosztott pályasíkon 24 (21+3 tartalék) műholdat tartalmaz, melyek a földfelszín felett 20185 km-es magasságban keringenek, és egy teljes fordulatot 11 óra 58 perc alatt tesznek meg a Föld körül. 7. Irány, távolság mérés a térképen és a terepen A tereptárgyak iránya nem csak az álláspont meghatározásához, hanem a későbbi haladási irány,

a kívánt cél lehető legrövidebb úton történő eléréséhez szükséges. Előfordul, hogy egy tereptárgyat ki kell kerülni, vagy szem elől tévesztjük a célt, ilyenkor tudni kell, hogy a tájoló segítségével milyen irányban kell továbbhaladni. 7.1 Az északi irány meghatározása az iránymérések alapja Megkülönböztetünk földrajzi északot, mágneses északot és térképi vagy hálózati északot. Földrajzi vagy csillagászati észak a földgömb minden pontján az Északi-sarkra mutató irány. Valamely iránynak a földrajzi északkal bezárt irányszögét már a korábban is említett azimutnak nevezzük. Mágneses észak az iránytű által jelzett északi irány, mely a föld mágneses pólusa irányába mutat. A mágneses pólus állandóan változtatja helyét, ezért a mágneses észak is változik Mágneses elhajlásnak (deklinációnak) nevezzük a mágneses északi iránynak a földrajzi északkal bezárt szögét. A változás értéke olyan

kicsi, hogy gyakorlatilag elhagyható Térképi vagy hálózati észak: a térkép hosszúsági köreinek, ill. kilométer-hálózati vonalainak a térkép felső széle felé mutató iránya. Ha a térkép nem északi tájolású, azaz az északi irány nem a térkép felső széle irányába esik, akkor külön jellel, egy nyílra helyezett É betűvel (É) jelzik az északi irányt. A terepen történő iránymeghatározás első lépése, hogy keressük meg a kívánt tereptárgyat. A tájoló irányvonalát a kiválasztott tereptárgyra irányítjuk, majd a tájoló szelencéjét addig forgatjuk, míg az iránytű É-D iránya egybeesik a szelence É-D irányával. Ezt követően már csak leolvassuk az irányszöget az É-D vonal és az irányél között. A terepen mért irányszöget, azonban a helyes haladási irány tartása érdekében a térképen is azonosítani kell. A gyakorlatban ez úgy történik, hogy a tájolót rátesszük a térképre úgy, hogy irányvonala

álláspontunkra kerüljön. Ezt követően addig forgatjuk a tájolót a térképen, míg a szelence É-D iránya egybeesik a térkép É-D irányával. A beállított szelencét a továbbiakban nem szabad elmozdítani, csak a tájolót kell forgatni. 7.2 Távbecslés A távolságot becsléssel is meghatározhatjuk a tárgyak láthatósági foka, és egyes részeinek összehasonlítása útján. A tárgy (cél) láthatósági foka alapján való távolság-meghatározásnál azt kell megfigyelni, hogy a tárgy milyen tónusú terepen és milyen egyéb tárgyak közelében helyezkedik el. Például ha a figyelő a falu egyik házánál tüzet vett részre, akkor a tűz távolságát könnyen meghatározhatta a ház láthatósága alapján. Ha a ház ablakai jól láthatók, akkor a távolság kb. 900 , ha felismerhetők különbözõ részletek, pl az ablakkeretek, akkor a távolság nem több 600 m-nél. A távolságot becsléssel meghatározva figyelembe kell venni olyan

másodlagos jelenségeket is, melyek befolyásolják a meghatározás pontosságát. Ilyenek például: - a hatalmas tárgyak (erdő, magaslat, település) közelebbinek tetszenek, mint az ugyanolyan távol levő kisebbek (bokor, kő, halom), - erősen megvilágított tereptárgyak közelebb látszanak, mint a gyengén megvilágítottak, - a világos színű (fehér, sárga, piros) tereptárgyak közelebb látszanak, mint a sötétek (fekete, barna, kék), - párás, esős, ködös időben, szürkületkor minden megfigyelt tárgy közelebb levőnek tűnik, mint napos időben, - nyílt, sík terepen, vízfelületen át való szemléléskor, hóval borított terepen és helységben a megfigyelt tárgyak közelebb levőnek látszanak, mint amennyire valóban vannak, - fekvő testhelyzetben való figyelésnél a tárgyak közelebb látszanak, mint állva figyelésnél, - az alulról felfelé (az emelkedő teteje felé) való figyelésnél a tárgyak közelebbinek,

felülről lefelé való figyelésnél pedig távolabbinak tűnnek, - éjszakai figyelésnél a mesterségesen megvilágított tárgyak közelebb látszanak, a gyéren megvilágítottak távolabb, mint ahogyan a valóságban vannak. Ha ismerjük ezeket a sajátosságokat, akkor a pontatlan becslési eredményeket valamelyest helyesbíthetjük. Figyeljük meg, hogy egyes dolgok szabad szemmel milyen távolságból vehetők észre, különböztethetők meg környezetüktől? Templom, magas torony Falu, nagyobb épület Magányos ház Magányos fa Házkémény Autó Mozgó ember Álló ember Ablakok kerete Ruházat Arc részei 10-20 km 8-9 km 7-8 km 3-5 km 3-4 km 3 km 1-2 km 0,5-1 km 0,5 km 0,25 km 0,1 km A hallás útján történő távolság meghatározás két fő tényező befolyásolhatja: a szélirány és a levegő páratartalma, tehát ennek megfelelően korrigálni kell az alábbi táblázatba foglalt értékeket. Autópálya Autó- és traktormotor Favágás

Kalapálás és fejszehang Kiabálás Felismerhető beszédhangok Szófoszlányok Érthető beszéd 2-3 km 2 km 0,5-1 km 0,5 km 0,5 km 100 méter 75 méter 10-50 méter A tereptárgyak távolságát egy egyszerű és bárhol használható módszerrel megbecsülhetjük. Ez a módszer az ujjal történő távbecslés. Kinyújtott jobb kezünk hüvelykujján keresztül megirányozzuk azt a tereptárgyat, amelynek a távolságát meg akarjuk állapítani, majd hunyjuk be a bal szemünket. A jobb kar elmozdítása nélkül nyissuk ki a bal szemünket és hunyjuk be a jobbat! Azt tapasztaljuk, hogy ujjunk helyzete egy másik tereptárgyra tevődik át. A látott két "tereptárgy" közötti távolságot becsüljük meg és a számot szorozzuk tízzel. A kapott érték megadja az álláspont és a keresett tereptárgy távolságát. Érdemes tudni! A kezünk méreteinek, a távolságra vonatkozó szorzóknak, továbbá az általuk a látómezőből kitakart részek között

összefüggések fedezhetők fel. - ököl x 6 = 10° - hüvelykujj x 30 = 2° - ½ hüvelykujj x 60 = 1° Alkalmazásuk úgy történik, hogy kinyújtjuk a karunkat egyenesen magunk elé, majd az alábbi példával szemléltetve meghatározzuk az előttünk álló kb. 2 méter magas férfi távolságát Ha a kinyújtott karunk végén vízszintesen elfordított hüvelykujjunk, tehát az ujjunk szélessége pont megegyezik az ember magasságával, akkor a távolságunk az embertől 2 m szorozva 30-cal, azaz kb. 60 m lesz Pontosabb a mérés, ha egy tízemeletes épületet takar el a hüvelykujjunk, hiszen egy emelet magasságát kb. 3 méterrel számolva az épület magassága kb 30 m, így az attól való távolságunk 30 m szorozva 30-cal, azaz kb. 900 m lesz 7.3 Távolság meghatározás tereptárgyak alapján méréssel A tereptárgyak alapján történő távolságbecslés milliméteres vonalzó segítségével történik. Ehhez azonban ismernünk kell az adott tereptárgy

méretét, magasságát, vagy szélességét. A vonalzó segítségével az eljárás a következő: Tartsuk a vonalzót a szemünk elé kartávolságra, szemünktől kb. 60 cm-re Olvassuk le a vonalzón milliméterekben a tereptárgy látszólagos magasságát, vagy szélességét. A tereptárgy és köztünk lévő távolságot a következő egyszerű képlettel tudjuk kiszámítani: s = k * ( m / sz ) ahol s a tereptárgy távolsága (cm-ben), m a tárgy általunk ismert cm-ben vett magassága, (vagy szélessége), sz a vonalzón milliméterrel mért látható magassága, (vagy szélessége) Az alábbi ábra a mérés gyakorlati végrehajtását mutatja be. Például: a terepen levő 4m magas telefonoszlop a vonalzón 6mm-t fed, tehát az oszlop távolsága: Látszólagos szögméret alapján történő távolságbecslés megértéséhez ismerni kell a hossz és szögértékek összefüggését. Képzeljük magunkat egy olyan kör középpontjában, amely keresztülhalad azon a

tereptárgyon, amelynek a távolságát meg akarjuk határozni. Az ilyen kör sugara egyenlő a távolsággal (r vagy s ) A geometriából tudjuk, hogy az ilyen kör kerülete (k) kb. hatszor (pontosabban 6,28szor) hosszabb a sugárnál (r vagy s) Ha a kör kerületét felosztjuk 6000 egyenlő részre, amelyet a szögmérések mértékegységének veszünk és vonásnak nevezünk (v) akkor az ilyen beosztás hossza egyenlő: , ebből k = 6 s-el, tehát az eredmény: vagyis a kerület 1/6000 része egyenlő egy vonással. A vonásrendszer előnye a fokrendszerrel szemben az, hogy lehetővé teszt a gyors és könnyű áttérést a szögmérésről a távolságmérésre és fordítva. Ezért főleg a távolságok meghatározásánál használjuk. Az előző képletből kiindulva a vonás fogalmából következik, hogy egy vonás hossza egyenlő a távolság ezred részével. Természetesen két vonás vagy három vonás esetében is fennáll ez. Így az ív hosszát vonásokkal a

következő képlettel fejezhetjük ki: Kis szögeknél, amelyeknek értéke a 300 vonást nem haladja meg, az ívet és annak megfelelő érintőt egyenlőnek vehetjük. Ezt az érintőt jelöljük m-mel Ha az előző képletbe az i helyébe m-met írunk és a képletet arányosságra átalakítjuk, akkor: m : s = v : 1000 Ezt az arányosságot vonásképletnek nevezzük. Ebből az arányosságból akár a r-t, akár az m-et ki tudjuk számítani, attól függően, hogy távolságot vagy tárgy magasságát, akarjuk megtudni. Ha a távolságot, akarjuk meg határozni a következő képlettel tehetjük: Ha a magasságot akarjuk meghatározni, akkor Ez utóbbit képlettel csak akkor használjuk, ha a vonásszög nagysága nem haladja meg a 300 vonást. Az előzőekben ismert 4 méter magas telefon oszlopot 0-10 v alatt látjuk, határozzuk meg a távolságot: Ha összehasonlítjuk a kapott eredményt az előzővel, azt látjuk, hogy a vonásképlet alkalmazása gyorsabb és

sok esetben pontosabb is. Például: a tőlünk 200 m-re levő fát 0-40 v alatt látjuk, mennyi a fa magassága? A leírtakból láthatjuk, hogy gyorsan és egyszerűen tudunk a terepen távolságokat meghatározni, amit kis gyakorlással hamar elsajátíthatunk. Kíséreljék meg terepgyakorlat során a leírt módszer alkalmazását, ellenőrizzék méréssel számításaikat! 7.4 Lépéssel való méréshez ismernünk kell saját lépésünk hosszát, illetve gyakorolni kell az egyenletes lépéssel, való járást, különösen kedvezőtlen feltételek mellett (hegyes terepen, hóban stb.) Saját lépésünk hosszát megállapíthatjuk így, hogy kijelölünk egy ismert távolságot (két km-kő közötti távolságot) és azt oda vissza lelépjük. A két mérés középarányosát vesszük. Lépéshosszunk ismeretében könnyen leléphetjük a keresett tárgy távolságát méterekben. A lépéshossz átlaga kiszámítható képlettel is Lépéshossz = a személy magassága

/ 4 + 37 A kapott értéket méterben van kifejezve, de kiemelendő, hogy a személy magasságát centiméterben kell megadni! 7.5 A távolság meghatározható a menet idejéből is. Amennyiben ismerjük saját mozgásunk gyorsaságát, könnyen kiszámíthatjuk a megtett távolságot óránk segítségével. Pl túránknál a menet közepes sebessége 5°-ig kb. 5 km/óra, míg 25°-ig kb 2-3 km/óra, 30°-ig 1,5-2,5 km/óra stb. A terepen történő haladás nem minden esetben ideális körülmények között, sík, fedetlen terepen történik. A térképen történő távolságmérés így csalóka lesz, hiszen emelkedőn hosszabb utat kell megtenni, mint azt a térképi mérés eredménye mutatja, ugyanakkor ehhez a távolsághoz más menetidő is tartozik. A pontos tervezéshez meg kell határozzuk az úgynevezett lejtőszöget. A lejtő iránya a szintvonalakra mindig merőleges. A lejtő magassága a szintkülönbség, azaz két szintvonal között függőlegesen mért

távolság. A lejtőalap a két szintvonal között mért vízszintes távolság. A lejtőszög a lejtővonal és a lejtalap által bezárt szög. A lejtő szögének kiszámítása egyszerű matematikai művelettel történik. A lejtő síkja avagy vonala, alapja és magassága egy derékszögű háromszöget alkot, melyre érvényes az alábbi matematikai törvényszerűség: tg = m / a L m a α lejtővonal, a lejtő síkja lejtőirány a lejtő magassága a lejtő alapja a lejtőszög Ha a térképen 200 méter távolságon a szintvonalak segítségével 40 m szintkülönbséget mértünk, akkor a lejtőszög kiszámítható: tg α= m a = 40 m 200 m = 0,2 tg α = 0,2 α = 12º A számítás másik módja egy tapasztalati képlet alapján 25º alatti lejtőszög esetén jól alkalmazható: α = 60 · 7.6 lejtőmagasság lejtőalap Mozgás térkép alapján A térkép használatánál az alábbiak szerint járunk el: 1. tájoljuk a térképet, 2. meghatározzuk

álláspontunk térképi helyét, 3. összehasonlítjuk a térképet a tereppel, vagyis a terepen látott tárgyakat egyeztetjük a térképen található egyezményes jelekkel és fordítva. A mozgás (menet) előkészítésénél és végrehajtásánál célszerű néhány alapvető szabályt megtartani.  Az úton való mozgásnál előzetesen tanulmányozzuk a kiválasztott útirányt, az út menti építmények jeleit és az út általános jellemzőit (emelkedik, lejt, stb.)  Célszerű a menetvonal mentén tájékozódási pontokat kijelölni, melyek a mozgás helyességének ellenőrzéséhez szükségesek. Határozzuk meg a tájékozódási pontok közötti távolságokat, hogy előre tudjuk hol és mikor kell azokat elérni, továbbá a menetidő kiszámításához jegyezzük fel az útvonal teljes hosszát.  Ha a mozgás változó minőségű utakon történik (műút, makadám, földút, erdei út stb.) célszerű a menetvonalat barna színnel kiemelni.  Az

útvonal előzetes tanulmányozásánál nagy figyelmet kell fordítani a nehezebb útszakaszokra és azok megkerülési lehetőségeire.  A mozgás irányának megtartását állandó ellenőrzéssel biztosítjuk.  Az úton kívüli mozgásnál előre ki kell jelölni a fordulópontokat. A kiválasztásnál ügyeljünk arra, hogy azok tájékoztató helyen legyenek. A menetvonal lehetőleg terepvonalak (csatorna, árok) mentén haladjon, mert ez megkönnyíti a tájékozódást, a menetvonal megtartását.  A menetvonalat célszerű színes ceruzával rárajzolni a térképre.  Útközben – egyik tájékozódási ponttól a másikig haladva – helyes a térképet a tereppel állandóan összehasonlítani. A térképet úgy tartjuk kézben, hogy az megközelítőleg tájolva legyen.  Ha a mozgás egyenes terepvonalon történik vagy a következő tájékozódási pont jól látható, akkor a térképről történő állandó tájékozódásra nincs szükség. 

Erdőben való mozgásnál a tájékozódást tájolóval segítjük.  Emellett a tájékozódásra alkalmasak a tisztások, erdőátvágások, utak, a domborzat jellegzetes idomai és a vízhálózat.  Erdőben szükséges a tájékozódást gyakran ellenőrizni és távolságmérés segítségével az álláspont meghatározását ismételgetni.