Agrártudomány | Növénytermesztés » A gyepgazdálkodás termesztési alapismerete

A gyepgazdálkodás termesztési alapismerete A gyep fogalma A gyep lágyszárú növényekkel borított terület, amelynek növényállománya létrejöhet a termőhely ökológiai adottságai alapján, a gyepgazdálkodási eljárások hatására, természetes úton kialakult növénytársulásból, mint ősgyep vagy természetes gyep, valamint a gyephasznosítási célnak megfelelő gyepalkotó fajok fajtáiból tervszerűen összeállított növénytársításból, mint a magról telepített gyep. A gyepgazdálkodás fogalma A gyepgazdálkodás a gyepalkotó növényekre, mint biológiai alapokra épülő, a gyeptermesztési eljárásokkal előállított termés, gazdasági állatokkal történő hasznosítását jelenti. A gyepek csoportosítása a.) Növényállomány szerint lehet: - természetes növénytársulás = ősgyep, - telepített fajokból álló növénytársítás = telepített gyep. Az ősgyepek a természetes úton létrejött gyepnövénytársulások.

Növényállományuk sok fajból áll, amit a fenntartási cél, az ökológiai viszonyok, a termesztés és hasznosítás színvonala, valamint a hasznosító állatfaj legelési szokásai nagymértékben befolyásolnak. A telepített gyepek, a hasznosító állat igényei és a gazdálkodó beruházási tevékenysége alapján, lehetnek többfajúak és egyfajúak. A telepítésre alkalmas nemesített fűfajok vetőmagja kapható és lehetővé teszi a célirányos gyeptelepítést. b.)Művelési, gazdálkodási állapot szerint: - termőgyep, - parlaggyep, - degradált gyep. - A termőgyep növényállománya mezőgazdasági hasznosítási célokra alkalmas, extenzív vagy intenzív gyeptermesztési eljárásokkal művelhető. - Parlaggyepként határozható meg az a mezőgazdasági gyepterület, amelynek művelését, hasznosítását időszakosan abbahagyták vagy rendszertelenül végzik, és ezáltal elgyomosodó, elcserjésedő gyepet találunk rajta. Az értékes gyepalkotók

visszaszorulóban vannak, de még nem hiányoznak a gyepállományból, ismételt művelésbe vétellel termőképességük helyreáll. - Degradált gyepek közé soroljuk azokat a gyepes növénytársulásokat, amelyek termését hasznosítják, de a gyeptermesztési eljárások elmaradása és a legeltetéses hasznosítás csökkenése vagy a gyep túlzott igénybevétele következtében a hasznos gyepalkotók aránya folyamatosan csökken, és emellett gyomosodásuk fokozódik. Szakszerűtlen hasznosításként alulhasznosítást és túlhasznosítást ismerünk. Az alulhasznosítás az elvárható állateltartó képességnél kevesebb állat legeltetése miatt következik be. A túllegeltetés a gyep termőképességének nem megfelelő, nagy létszámú állat legeltetését és a regenerációs idő figyelmen kívül hagyását jelenti. Ezért az értékes füvek kiritkulnak és megjelennek gyomok, a lejtős területen ehhez társulhat az erózió. A gyep hasznosítható

termése és állateltartó képessége egyre csökken. c.)Hasznosítás szerint: - legelő, - kaszáló, 1 - rét. Legelőként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését a teljes vegetációs időben legeltetéssel hasznosítjuk. Gyepalkotó növényei a legeltetéshez alkalmazkodó fajokból állnak Termése - a legeltetési idény hosszától és az azt meghatározó, legeltetett állatfajtól függően több növedékre oszlik. A gyepalkotók összetétele alapján, a másodrendű, rövid füves gyepek a birkalegelők, a finom levélzetű, magas füves gyepek a tejtípusú marha legelők, míg a durva füves gyepek a húsmarhatartás vagy a szilaj marhatartás legelőjét biztosítják. A lovak a keményebb szárú és levelű fajokban gazdag legelőket kedvelik Kaszálóként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését évről évre csak kaszálással takarítjuk be, függetlenül attól, hogy a levágott füvet a továbbiakban hogyan használjuk fel, vagy

alkalmas-e kaszálásra. A kaszáló gyepek fekvése lehet üde, nedves és vizenyős Növényzetének meghatározó része szálfüvekből áll. Legeltetés nincs a területen Rétként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését részben legeltetéssel, részben kaszálással takarítjuk be. A réten belül a kaszálórét jellemzője, hogy elsősorban kaszálóként hasznosítják, és a sarjúszéna betakarítása után legeltetik a teljes területet. A legelőrét kategóriába az alapvetően legeltetésre használt gyep azon részét értjük, ami első növedékében kimarad a legeltetésből, és rajta kaszálásos betakarítást végeznek. d.)A termék előállítás/termesztés módszere szerint: - tradicionális gyeptermesztés, - konvencionális gyeptermesztés, - ökológiai vagy bio-, illetve organikus gyeptermesztés. Tradicionális vagy hagyományos a gyepgazdálkodás, amikor a termesztés és a hasznosítás csak a gyepalkotók természetes hozamára

alapozott. Akkor működött, amikor még nem volt ipari eredetű tápanyagpótlási, műtrágyázási lehetőség, és a szénakészítés is kézi munkaerőre alapozott volt. A pásztoroló terelgető legeltetés szakszerűsége a pásztorok szakértelmétől és az adott legelő állatlétszám terhelésétől függött. A hagyományos gazdálkodás termesztési része ma is kivitelezhető, de a kézi munkát, munkaerő hiányában, gépekkel váltják fel. A konvencionális gyepgazdálkodás körébe tartozik a mesterséges anyagokkal történő termésnövelési eljárásokat alkalmazó gyeptermesztés. Jellemzője, hogy a gyepalkotók termőképességét nagy hozamú, intenzív gazdálkodásra alkalmas, nemesített fajok telepítésével javítják, a hozamot különböző adagú, elsősorban nitrogén hatóanyagú műtrágyázással emelik, a termésbiztonságot, pedig öntözéssel segítik elő. Ökológiai alapú, organikus vagy bio a gyepgazdálkodás, amikor a termés

előállításához semmilyen, vagy csak természetes alapú és nem ipari eredetű termésfokozókat használnak fel. A magyar gyepek nagy többsége megfelel az elvárásoknak és a feltételeknek a rendszer bevezetéséhez. Az ökológiai gazdálkodást az EU-s és a hazai jogszabályok is szigorúan szabályozzák. e.)Ráfordítás szerint: - extenzív, - félintenzív - intenzív gyep. Extenzív gyepgazdálkodással a befektetésre alkalmatlan, csak gyephasznosítási célokra alkalmas, kevés termést adó, feltétlen gyepeken találkozunk. 2 A félintenzív gyepgazdálkodás azt jelenti, hogy a jó termőképességű talajon lévő gyepen, a termésnövelési eljárások alapja a műtrágyázás és a nagy hozamú telepített fű fajták alkalmazásában rejlik. Intenzív gyepgazdálkodás esetében a termőképesebb fajták és a műtrágya tervszerű alkalmazásán kívül a termésnövelés további lehetőségét az öntözéssel biztosítjuk. A GYEPALKOTÓ NÖVÉNYZET,

A TERMESZTÉS BIOLÓGIAI ALAPJA A gyepek növényzete egyszikű fű, valamint kétszikű pillangós és – más értékes, kevésbé értékes, vagy értéktelen – egyéb gyepalkotó növényfajokból áll. A fűféle gyepalkotók - Az egyszikű növények az édes és a savanyú füvek csoportjába tartoznak. A savanyú füvek hasznosítási vagy takarmányértéke gyenge, míg az édes füvek takarmányozási szempontból első, másod- és harmadrendű füvek lehetnek. Édes füvek:Azok a fűfélék, amelyek egy vegetációs időben többször adnak hasznosítható zöld termést, amelynek tömege víz- és tápanyag-kiegészítéssel növelhető, az elsőrendű füvek csoportját alkotják. Az értékesebb fajokat nemesítik és vetőmagjukat termesztik Az egyik legismertebb elsőrendű fű, az angol perje A másodrendű füvek jellemzője, hogy termésük takarmányértéke megfelel az elvárásoknak, de a termésük tömege, a növény termőképessége az agrotechnikai

beavatkozásokkal sem növelhető (1.5-2 t/ha széna), kishozamú gyepet alkotnak Ezek az apró csenkeszes gyepek A harmadrendű füvek gyepgazdálkodási szempontból értéktelenek, és a gyomfüvek csoportját alkotják. Tenyészidejük rövid (pl puha rozsnok), korán magot érlelnek, és a teljes vegetációs időben nem legeltethetők, vagy ha hosszabb életűek, akkor az állat egyáltalán nem eszi (pl. egérárpa) a növényt, ezért csak a helyet veszik el az értékesebb fűfajoktól. Savanyú füvek A hazai növénytársulásokban igen jelentős szerepet töltenek be. Nevüket onnan kapták, hogy savanyú talajokon, mocsaras vizenyős területeken élnek. Takarmányértékük csekély, rosttartalmuk, kovasavtartalmuk nagy. Érdes levélszéleikkel, a szájban és az emésztőcsatornában okozott sérülések révén, másodlagos fertőződések lehetőségét teremtik meg. A fekete sás tipikus a savanyú füvek tipikus képviselője A fűfélék fejlődése A

gyeptelepítés a fűmagvetéssel veszi kezdetét. A vetés után a fűmag a talajban csírázásnak indul és csíragyökereket, valamint csirahajtást fejleszt. A csírahajtáson megjelenik a bokrosodási csomó, amiből a további hajtások és a bojtos gyökérzet fejlődik ki. A csíragyökér később csökkenti működését és elhal, de amíg működik, gátlólag hat a bojtos gyökérzet kialakulására. Ez azt eredményezi, hogy a fejlődő hajtásnak egy időpont után, a már nem működő csíragyökér és a még nem kialakult bojtos gyökérrendszer miatt nincs elegendő gyökere a tápanyag és vízfelvételhez, ugyanakkor a hajtás fejlődése tovább folyik. Ez az állapot a gyökérváltás. A gyökérváltás ideje a fűfélék telepítésének kritikus időpontja, mert ilyenkor érvényesülnek legerősebben a környezeti hatások. A vízfelvételt a szakszerű, finoman elmunkált, aprómorzsás, megfelelően tömörített magágy kialakításával segítjük

elő. A jó talajelőkészítés lehetővé teszi a fiatal növény számára a közvetlen vízfelvételt, a gyökérzet működését kiegészítve. A kritikus időpont ideje fűfajonként eltérő, de a kelést követő 6-8. hét alatt következik be A kedvezőtlen, csapadékszegény, meleg időjárás fokozza a kiritkulás veszélyét. A gyökérváltás után, miután a bojtos gyökérzet tevékenysége beindul, a fű fejlődése fokozódik. 3 A bokrosodási csomóból kialakulnak a hajtások. A bokrosodási csomópont talajfelszínhez viszonyított mélysége, elhelyezkedése az egyes fűfajokra jellemző, és ez a későbbi gyepgazdálkodási tulajdonságaikat is meghatározza. A fűfélék hajtásnevelése lehet bokros és terjedő tövű. A bokros füvek, ha a bokrosodási csomópont a talaj felszínén található és a hajtások egymás mellett erednek, a tömött bokrú fűfélék csoportját alkotják. Jellemző rájuk, hogy takarmányértékük jó, de

termőképességük és termeszthetőségük nem megfelelő. Jellemző fűfajaik az apró csenkeszek, amelyek juhlegelőként hasznosíthatók. A bokros füvek, ha a bokrosodási csomójuk a talaj felszíne alatt található a laza bokrú fűfélék csoportját alkotják. Jellemzőjük a jó termeszthetőség Magról könnyen telepíthetők, teljes termésüket, a telepítést követő második, de esetenként már az első évben is biztosítják. Élettartamuk – magpergetés nélkül – általában négy év. Laza bokrú szálfű a csomós ebír A terjedő tövű füvek lehetnek tarackosok a föld alatt, vagy a talaj felszínén indával sűrűsödők. Jellemző rájuk, hogy magról nehezen telepíthetők, igényes, lassan csírázó és fejlődő növények. Teljes termésüket általában a telepítést követő harmadik évtől adják Élettartamuk nyolc-tíz év, de megfelelő agrotechnikát és hasznosítást alkalmazva az indákról és tarackokról folyamatosan felújulnak.

A gyep hasznosításának tűrése szempontjából megkülönböztetünk aljfüveket és szálfüveket. Az aljfüvek morfológiai méretük szerint általában alacsonyabbak a szálfüveknél, sok levélsarjat fejlesztenek. Hasznosítási szempontból tűrik vagy megkívánják a rendszeres legeltetést, a rágást, tiprást, de a legeltetés után jól sarjadnak. Elszaporodásuk a legelőkön várható.pl: A taréjos cincor, egy laza bokrú aljfű A szálfüvek morfológiailag magasabbak az aljfüveknél. Leveleiket elsősorban a száron hozzák. Hasznosítási szempontból jellemző, hogy a legeltetést nem vagy alig tűrik Termésüket kaszálással hasznosítjuk, és termésük meghatározó részét az anyaszéna betakarításakor, az első növedékből, adják. A tarackos szálfüvek csoportjába tartozik az zöld pántlikafű A fűfajok jellemzése gyepgazdálkodási szempontok alapján A füvek gyephasznosítási tűrőképességük és az ennek hatására kialakult

morfológiai jellemzőik alapján gyepgazdálkodási szempontból csoportosíthatók. A két csoportosítást összevonva kapjuk a gyep füveinek besorolását, amely szerint megkülönböztetünk lazabokrú alj- és szálfüveket, valamint tarackos alj- és szálfüveket. A gyepalkotó füvek csoportosítása gyepgazdálkodási szempontok alapján: Laza bokrú aljfüvek - angol perje (Lolium perenne), - taréjos búzafű (Agropyron cristatum), - taréjos cincor (Cynosurus cristatum), - sziki mézpázsit (Puccinellia distans), Lazabokrú szálfüvek - réti csenkesz (Festuca pratensis), - réti komócsin (Phleum pratense), - francia vagy magas perje (Arrhenatherum elatius), - csomós ebír (Dactylis glomerata), - aranyzab (Trisetum flavescens), 4 - nádképű csenkesz (Festuca arundinacea), - olaszperje (Lolium multiflorum), - sudár rozsnok (Bromus erectus). Tarackos aljfüvek - réti perje (Poa pratensis), - vörös csenkesz (Festuca rubra), - tarackos tippan (Agrostis alba), -

csillagpázsit (Cynodon dactylon), Tarackos szálfüvek - magyar rozsnok (Bromus inermis), - réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), - zöld pántlikafű (Phalaris arundinacea), - tarackbúza (Agropyron repens), - hernyópázsit (Beckmannia eruciformis), - sovány perje (Poa trivialis). A pillangós gyepalkotók A kétszikű gyepalkotók közül a pillangósok a legfontosabb takarmánynövények. A fehér here és a szarvaskerep a leggyakrabban telepített fajok. A gyep pillangós növényei két csoportot alkotnak. A bokros herefélékhez tartoznak a lucernafélék, a vörös here és a szarvaskerep. Gyakori gyepalkotó, a bokros herefélékhez tartozó sárga, pillangós virágú szarvaskerep Az indás herefélék közül a fehérhere a legfontosabb, de itt említhetjük meg a kúszó lucernát is. A gyep gyomnövényei A gyepalkotók között vannak takarmányozási szempontból értékes, kevésbé értékes, sőt értéktelen növények is. Azok a gyepalkotó növényfajok

tartoznak a gyep gyomnövény csoportjába, amelyek jelenlétükkel a gyepben csökkentik a takarmányhozamot, vagy zavarják a termés takarmányozhatóságát, hasznosíthatóságát, és ezáltal kimutatható gazdasági kárt okoznak. A gyepgazdálkodásban minden olyan növény gyomnak minősül, ami a gyep termésének mennyiségét, minőségét, termeszthetőségét és hasznosíthatóságát károsan befolyásolja. A gyep gyomnövényeit gazdasági hatásuk alapján a következő csoportokra oszthatjuk: - Relatív vagy esetenkénti (feltételes) gyomnövények A növényállományon belüli aránya alapján lehet egy gyepalkotó faj relatív, vagy másképpen esetenkénti gyom. Az állat, az egyébként kedvező beltartalmú növényt csak akkor legeli le, ha kevés van belőle a fű között. Abban az esetben, ha az adott növényfaj gyepalkotókon belüli aránya meghaladja a 20-30%-ot, az állatok általában már nem legelik, tehát a terméskiesést okozó hatás miatt,

ekkor már a gyomok közé sorolja be magát. Ilyen növény, pl a gyermekláncfű, útifűfélék, cickafark stb. Ezek a növények a gyepek relatív, esetenkénti gyomképző fajai. Ebbe a csoportba tartoznak, pl a gyógynövények is, amelyek kismértékű előfordulása takarmányozási szempontból hasznos a gyepben, de elszaporodva terméskiesést okoznak, mert az állat nem legeli le. A folt vagy telepképző növényfajok pl cickafark, kakukkfű, hamarabb válhatnak relatív gyommá, mint az egyedülálló növények, pl. zsályafélék, pitypang. A legeltetett állatfaj szempontjából is lehet egy növény feltételesen hasznos vagy káros. Pl a 5 szarvaskerep szarvasmarha-legelőkön kívánatos takarmány, a juhok is nagyon kedvelik, viszont a ló nem eszi meg. - Abszolút vagy feltétlen (minden esetben) gyomnövények Az abszolút gyomok a feltétlen, azaz a minden esetben gyomnövények csoportját alkotják. Jelenlétükkel állandóan terméskiesést előidéző,

hasznosíthatóság-csökkenést vagy mérgezést okozó, és ezzel az állat termelését zavaró, gyepalkotók. Az abszolút gyomok az állati szervezet működését befolyásoló hatóanyag-tartalmuk alapján lehetnek mérgező és a hasznosítást akadályozó morfológiai képződményeik miatt szúrós, kórós-leveles növények. A mérgező gyomok A hatóanyag-tartalom és a mérgező hatás megőrzésének módja alapján tovább csoportosítva, lehet a gyepalkotó zölden mérgező, ekkor csak lelegeltetve és zölden etetve fejti ki hatását, vagy zölden és szárítva is mérgező, mert nemcsak legeltetve, hanem tartósítva, a szénában is meg tudja tartani a mérgező tulajdonságait. - Zölden mérgező növények közé tartozik a boglárkafélék nagy része, mint a réti boglárka, kúszó boglárka, vízi harmatkása, csörgő kakascímer. - Szárítva is megtartják mérgező hatásukat a zsurlók, az őszi kikerics, a sziki üröm, a nadragulya, a

kutyatejfélék, a tavaszi hérics és a lyukaslevelű orbáncfű. A szúrós, kórós-leveles gyomok A szúrós és a leveles-kórós gyomnövények csoportjába tartozó növényeket, szúrós hajtásuk, vastag, kórós, elvénült száruk vagy szöszös levelük miatt az állat képtelen elfogyasztani. Maradványaik akadályozzák a hasznos gyepalkotók fejlődését, ezért a gyep növényállományának leromlását okozzák. A szúrós gyomok jelenlétükkel akadályozzák a füvek hasznosítását, terjednek a gyepben és esetenként a nem szúrós, még fiatal hajtásaik legeltetve mérgezőek is lehetnek. Legismertebb közülük a tövises iglice, mezei iringó, útszéli bogáncs, szúrós szerbtövis. Az ápoló kaszálások elmaradása miatt jelennek meg és a szukcessziós folyamatok előrehaladásával szaporodhatnak el a gyepekben az olyan kórós leveles gyomok, mint a lósóska, az ökörfarkkóró, a mezei katáng és a cserjék, mint a gyalogbodza, a galagonya, a

kökény, a vadrózsa. Helyfoglalásukkal, tömeges elterjedésükkel kiszorítják a fűféle gyepalkotókat, csökkentik a hasznosítható termést, a legeltetéssel és kaszálással történő hasznosíthatóságát pedig egyaránt akadályozzák. A gyomfüvek Azok a fűfélék, amelyeket rossz minőségük miatt az állatok nem legelnek le vagy megbízhatatlan a termőképességük, mert rövid a tenyészidejük, azaz a vegetációs idő elején gyorsan magot hoznak, majd elszáradnak. Olyan füvek tartoznak ide, mint a puha rozsnok, az egérárpa, a szagos borjúpázsit, a szőrfű. A GYEPEK TELEPÍTÉSE A gyepgazdálkodás nemcsak természetes növénytársulások gyepein, hanem telepített gyepeken is folytatható, ezért a telepítési alapelvek ismerete a sikeres gazdasági tevékenység megvalósításához elengedhetetlen. A gyep fajösszetétel és vetőmagkeverék tervezése A gyep faji összetételének tervezéséhez és telepítéséhez ismerni kell: - a termőhely

ökológiai adottságait, - a művelésmód formáját, 6 - a legeltetendő állatfaj igényeit és tartásmódját, - a gyephasznosítás formáját. A tervezésnél mindig a növényfajok talajfedését, vagyis a várható borítását vesszük figyelembe, és ebből határozzuk meg a telepítéshez szükséges vetőmag mennyiségét, tömegét. Ha a gyephasznosítás formája legelő, akkor az aljfű: szálfű: pillangós arány 50-30-20% körül alakul, mivel az aljfüvek jól bírják, sőt igénylik a legeltetést. Legelő telepítéséhez javasolt fűfajok és tervezett borításuk - Tejhasznú állattartás esetén 5-7 fajból álló keveréket tervezünk, ami 160-180 napos legeltetési idényben négy növedék hozamának legeltetését biztosítja. (angol perje, vörös csenkesz, réti perje, magyar rozsnok, réti csenkesz, fehér here, szarvas kerep.) - Húshasznosításnál egyfajú vagy 2-3 fűfajból álló nagy termőképességű, szárazságtűrő, az augusztusi

kisülési időszakban is legeltethető, gyepet telepíthetünk, ami 200-240 napig legeltethető (nádképű csenkesz, árva - magyar - rozsnok, zöld pántlikafű). Szénakészítés céljára a 30-50-20% aljfű: szálfű: pillangós arányú rét kialakítása célszerű, aminek az első növedékét kaszáljuk, a többit pedig, ha nem készítünk sarjúszénát, akkor lelegeltetjük. A GYEPGAZDÁLKODÁS TERMESZTÉSI ALAPISMERETEI Szenázs, vagy szilász készítésnél gyakori az egy fajból telepített, nagy-hozamú kaszálógyepek telepítése is. A nádképű csenkesz, a csomós ebír, a zöld pántlikafű különösen alkalmas a silózásra. A vetőmagadagot különböző alaptáblázatokból állíthatjuk össze, amelyekből az egy hektárra szükséges magot a növényborítási terv alapján kiszámíthatjuk. Esetenként figyelembe veszik az egyes fűfajok egymásra gyakorolt hatását, keléskori fejlődési erélyét. Ez esetben három csoportot különböztetünk meg: - A

legéletképesebb fűfajok az „agresszív füvek” kategóriába tartoznak. Jellemző rájuk, hogy gyors kelési idejük és nagy fejlődési erélyük miatt gyomhatással rendelkeznek, azaz elnyomhatják, megritkíthatják a velük együtt elvetett társnövényeiket. Vethető maximális arányukat meghatározzuk, a társnövények magadagját, pedig a tisztavetéshez képest, megemeljük. - a második csoportot a „közepes agresszivitású füvek” alkotják. Jellemző rájuk, hogy kelési és fejlődési erélyük átlagos. Vannak tőlük erősebb és gyengébb fejlődési erélyű fajok Magadagjukat az erősebbekkel társítva megemeljük a tőlük gyengébbeket, pedig miattuk növeljük meg. - a harmadik csoportot a „nem agresszív füvek” csoportja adja. Jellemző rájuk a telepítéssel és környezeti adottságokkal szembeni túlzott igényesség. Magról nehezen telepíthető fajok A megtelepedés után viszont jól termesztésben tartható, értékes takarmányt

adó fajok. A gyeptelepítés agrotechnikája Új gyep telepítése Az új gyep telepítése, talaj előkészítése a szántással kezdődik. A munka megkezdése előtt ellenőrizni kell a talaj tápanyagszintjét. A hagyományos telepítési eljárásoknál a szántást megelőzően juttatjuk ki az alapműtrágyát. Talajvizsgálat, vagy vezetett tápanyag mérleg alapján: Nitrogén hatóanyagból 50-60 kg/ha, foszforból és káliumból pedig 100 kg/ha adagot tervezhetünk. A nitrogén segíti a felhalmozódott szerves anyag lebomlását és a telepített növények megerősödését. A telepítést követő tavaszon 100 kg/ha nitrogén hatóanyagú fejtrágyát juttassunk ki a fűfélék megerősödésének biztosítására. 7 A gyeptelepítési modellek kialakításánál a fenntartási cél, az állat és a termőhelyi adottságok figyelembevételén kívül fontos a telepítési idő megválasztása is. Gyepet két időpontban telepíthetünk. Az optimális telepítési

idő Magyarországon: - a kora tavaszi - február 20. - március 30 közötti és - a nyárvégi - augusztus 20. - szeptember 10 közötti időszak Mindkét időpontnak vannak előnyei és hátrányai, amelyeket figyelembe kell venni a telepítés sikere érdekében. A fűmag szinte fényben csírázik, ezért sekély vetést igényel, ami fajtól függően 0,5-2 cm mély lehet. A magágy aprómorzsás, kertszerűen elmunkált, kellőképpen ülepedett, tömör talaj legyen. A magágy tömörsége akkor megfelelő, ha rálépve csak a cipő sarka hagy nyomot, vagy a traktor keréknyoma alig látszik. Ezzel biztosítjuk azt, hogy később a vetésterület már ne ülepedjen, vagy a vetőgép besüllyedve ne vethesse a fűmagot a szükségesnél mélyebbre. A különböző fűfajok különböző idő alatt kelnek ki, így a korábban csírázók elnyomhatják a későbbieket. Az angol perje már egy hét alatt kikel, míg a réti perje csak mintegy három hét eltelte után hajlandó

csírázni, ezért ha sok a keverékben az angol perje, akkor gyors fejlődése miatt elnyomja a gyengébb növényeket, vagyis gyomként viselkedik. Szabály, hogy a gyors kelési és fejlődési eréllyel rendelkező, ún. agresszív növényekből ne tervezzünk vetésre 20%ot meghaladó arányú növényállományt a keverékbe A megfelelő csíraszámmal telepített, gyorsan kelő és fejlődő gyepalkotó faj a későbbiekben védő-, takarónövényként viselkedik, és elősegíti az értékesebb, hosszú életű füvek sikeres megtelepítését. A tavaszi telepítés előnyei: az őszi szántás után jobb lesz a magágy ülepedettsége és a fagy hatására kialakul az aprómorzsás talajszerkezet. A szántott talaj megőrzi az őszi és téli csapadékot, ami lehetővé teszi az egyenletes kelést, és segíti a növények megerősödését. A tavaszi telepítés hátrányai: kései kitavaszodás esetén vagy csapadékos tavaszon nem lehet időben elkészíteni a magágyat,

és nem végezhető el időben a vetés, ezért a gyökérváltás ideje melegebb időszakra tolódik, ami erős kiritkulást okozhat. Az egynyári gyomok együtt kelnek a füvekkel, ezért erős a gyom konkurencia, ami szintén fokozza a kiritkulást, mert a füvek tavasszal telepítve nem képesek magszárat hozni, és a gyomok túlnövik őket. A gyomok ellen gazoló kaszálással védekezünk, a levágott növényzet viszont nem nevezhető hasznosítható termésnek. A nyárvégi telepítés előnyei: a gyökérváltás ideje hűvösebb őszi időszakra tolódik, és már az erősebb harmatképződés is elősegíti a növények életben maradását. A szántóföldi gyomok közül csak az áttelelő fajok kelnek ki, és azok sem nőnek magasra, ezeket viszont tavasszal a fű el tudja nyomni. A telepítést követő évben már a teljes termést megközelítő hozamra számíthatunk. A kedvezőbb környezeti hatások miatt csökkenthetjük a vetőmagadagot A telepítés előtt még

a tavaszi fűnövedéket hasznosíthatjuk, vagy korán lekerülő előveteményt termelhetünk a gyepesítendő területen. A nyárvégi telepítés hátrányai: a nyári időszakban kisebb a talaj víztartalma, és nehezebb az aprómorzsás magágy előkészítése, a többmenetes talajművelés miatt drágább lesz a talajmunka. Száraz ősz esetén a kelés elhúzódik, de a fűfélék a kedvező időpontban kikelnek, a pillangós gyepalkotók viszont kifagyhatnak. A két telepítési időpontot összehasonlítva nálunk a nyárvégi telepítés az előnyösebb. Figyelembe véve, hogy a telepítési költségek jelentős hányadát a fűmag és a vetés adja, fontos a környezeti adottságok és lehetőségek helyes, tervszerű felmérése a telepítés előtt. A telepítést követő évben az új telepítésű gyepet még ne legeltessük. Az első növedéket a lehetőség szerint kaszálással takarítsuk be. 8 Gyeptelepítési agrotechnikai modell nyárvégi telepítéshez

Az aprómag vetéséhez szükséges aprómorzsás magágy előkészítése nehéz, és csak többmenetes művelettel állítható elő. 1. Tarlóhántás tárcsás boronával + lezárás gyűrűs vagy sima hengerrel, ideje közvetlenül az elővetemény betakarítás után a lehető legrövidebb időn belül. Július 20-30 és augusztus 1-10 között. 2. Ha művelt rétegben a korábbi talajművelési hibák miatt vízzáró eketalp réteg alakult ki, akkor középmély (40-60 cm) talajlazítást is javasolt végezni a telepítés előtt. 3. Tarlóápolás gyomosodástól függően tárcsás boronával + lezárás hengerezés Augusztus 120 özött 4. Vető- vagy nyári mélyszántás 20-25 cm, lehetőség szerint váltva forgató ekével Ágyekék használata esetében barázdabehúzást kell beiktatni. A szántást fogassal el kell munkálni, majd hengerezéssel lezárni. A szántást helyettesítheti az egymást követő mélyítő tárcsázás. 5. Szántás után a kötött és

rögös talajon az aprómorzsás magágy kialakítását többmenetes tárcsázással lehet elérni. Az utolsó menet után hengerezéssel zárjuk a terület felszínét 6. A Vetés aprómag vetőgéppel, vagy aprómagvetésre is alkalmas, adapteres gabonavetőgéppel történik. Ideje augusztus 20 - szeptember 10 között 7. Ha nem olyan vetőgépet alkalmaztunk, ami már hengerrel egy menetben zárja a vetést, akkor külön munkamenetben szükséges a terület hengerezése kötöttebb talajon, sima henger, homokos talajokon gyűrűs henger vagy valamilyen a felszínt érdesen hagyó hengertípus alkalmazásával. 8. Cserepesedés esetén hengerezés sima hengerrel Gyepfelújítás A gyepfelújítás általában az elgyomosodott gyepek ismételt kultúrállapotba hozatalát jelenti. Az elgyomosodás több tényezőre vezethető vissza: 1. A gyepek nagy része az ún feltétlen gyepterületen, azaz más, szántóföldi kultúrával már nem hasznosítható területen maradt meg, és a

gyenge talajokon nem a fűfélék szaporodnak elsősorban. 2. A gyepek túllegeltetése, a szakszerűség hiánya, a tápanyagszint csökkenése az igénytelen növények elszaporodásának kedvezett. 3. Az ápolás és a gyomszabályozási munkák hiánya teret engedett az olyan leveles, kórós gyomok elterjedésének, mint pl. a cickafark, ami alapjában véve nem káros, de elvénülve zavarja a gyep hasznosítását a többi esetenként mérgező vagy szúrós társával együtt. 4. Az alullegeltetés és az ápolás hiánya, a legeltetés tiprás-rágás hatása, mint gyomszabályozó tényező megszűnik, és gyomirtó kaszálás nélkül bokrok, cserjék jelennek meg a gyepben. 5. Intenzíven műtrágyázott gyepeken vagy szakszerűtlen gülle, ill hígtrágyaöntözés miatt a nitrogén-kedvelő kórós leveles gyomok jelennek meg, mint a lósóska félék. A felújítás többféle módon is elvégezhető. Amennyiben a gyep gyomosodása meghaladja a 40-50%-os borítottsági

értéket, akkor a gyep – takarmány előállítási szempontból - felújításra szorul. A felújítási eljárások a növényállomány faji összetételének megváltoztatására irányulnak. A köztük lévő különbséget a nemkívánatos növények arányának csökkentésére alkalmazott agrotechnikai módszerek adják. 9 A GYEPTÖRÉSES FELÚJÍTÁS A gyep meglévő, kedvezőtlen faji összetételű, kiritkult növényzetét újratelepítéssel állíthatjuk helyre. Az újratelepítést a leromlott régi gyep feltörése előzi meg A gyeptörés ideje az anyaszéna betakarítása után, a szénakészítés és az aratás között, június végén, július elején van. A gyeptörésére alkalmazhatunk nehéz talajmarót, ami egy menetben aprítja és dolgozza be a gyepnemezt a talajba, vagy alkalmazhatunk ekét, de ekkor a szántást megelőzően fel kell aprítani a gyepnemezt az alábbiak szerint. A gyepfeltörés első műveletét a gyepnemez talajba dolgozása

jelenti. A sűrű gyökérzettel átszőtt gyepnemezt tárcsával felaprítják, feketére művelik, majd hengerezik. A gyeptörésnél olyan munkát kell végezni, hogy a növények teljes mértékben elpusztuljanak, a talaj baktériumflórájának, pedig kedvező életfeltételeket biztosítsunk. A szántás ápolására, gyommentesen tartására elegendő idő áll rendelkezésre a nyárvégi magágy-előkészítésig. A feltört, szétaprózott gyep nyárvégére elhal. A talaj tényleges tápanyagkészletét talajvizsgálatokkal állapíthatjuk meg. A gyeptörés utáni újratelepítése két módon történhet. Az egyik eljárás az, amikor még a törés évében, a nyárvégi időszakban újratelepítjük a növényzetet. A másik - gyakoribb - eljárás, hogy 1-2 évig szántóföldi kultúra termesztésével hasznosítjuk a területet, és ezt követi a gyep telepítése, az előzőekben ismertetett módon. A termőképesebb gyepeket akár vetésforgóba is illeszthetjük a

telepítésig. A TOTÁLIS GYOMIRTÁS ÉS A GYEP ÚJRATELEPÍTÉSE Amennyiben gyorsabb hatást akarunk elérni a meglévő vegetáció megszüntetésére, akkor vegyszeres gyomirtást alkalmazhatunk. A vegyszerezés technológiája: 1. A kezelt gyep 5-10 cm magasságú legyen a kezelés idején 2. A totális gyomirtószerből juttassunk ki 4-5 l/ha adagot 500 liter vízben oldva 3. A növények 2-3 hét elteltével pusztulnak el, ekkor kell megkezdeni a gyep törését Ha azonban az alvó rügyekből a növényzet újrasarjad, akkor meg kell ismételni a vegyszeres kezelést. 4. A növényzet elszáradása után megkezdhető a gyepnemez felaprítása Ezt követően szántjuk a gyepet olyan mélyen, hogy 4-5 cm vastag gyökérmentes talaj borítsa a szántás tetejét. A műveletet követően hengerrel zárjuk a szántást, majd a vetésig gyommentesen tartjuk. A TÖRÉS NÉLKÜLI, DIREKTVETÉSES GYEPFELÚJÍTÁS A törés nélküli gyepfelújítás egyik formája a direkt vetés,

amelyhez speciálisan kialakított direktvetőgépeket használunk. A gép kialakításánál fogva képes arra, hogy a meglévő gyepnemezbe az optimális vetési mélységben helyezze el a fűmagot. Ezzel az eljárással megváltoztatjuk a gyepnemez gyommag-haszonnövénymag arányát, nem semmisítjük meg az egyéb szempontból értékes növények magvait, és lehetővé válik a gyepben való fennmaradásuk. A direktvetéses telepítés ideje lehet tavasszal és nyár végén A tavaszi vetésnél figyelni kell a területen élő növényzet elnyomó hatására. Ez ellen gyakoribb, de magasra állított fűkaszával végzett kaszálással védekezhetünk. A telepítésre nagy életképességű fűfajokat alkalmazzunk. Ezek: a magyar rozsnok, a nádképű csenkesz, a vörös csenkesz, az angol perje, a szarvaskerep és a fehérhere. ÖKOLÓGIAI GYEPFELÚJÍTÁS GYEPTÖRÉS NÉLKÜL 10 Ökológiai alapon végezhetünk felújítást gazdasági gyepeken és természetvédelmi

gyepeken. Az előbbinél a cél az ipari anyagoktól mentes takarmány előállítása, míg a másiknál a gyepállomány rekonstrukciója, az élővilág környezeti igényeinek figyelembevételével. Az ökológiai felújítás a gazdasági gyepeken a gyomosodást kiváltó okok feltárásán és az azt előidéző helytelen agrotechnika megváltoztatásán alapul. Az elmaradt mechanikai ápolások felújítása kedvező irányba fejleszti a növényösszetételt. A bokrok mechanikai eltávolításával kezdődik a terület ismételt kultúrába vonása. A nyári, második növedék hasznosítása után elvégzett gyomirtó kaszálás megakadályozza a kórós, leveles gyomok felszaporodását, az őszi tisztogató kaszálás pedig az újra sarjadó bokrok hajtásainak másodszori eltávolításával kimeríti a növényt. Az üres, borítatlan foltokon csak a kaszálást és legeltetést tűrő növények szaporodnak el. A hasznos gyepalkotók a terület növénytársulására

jellemző fűfajok felülvetésével pótolhatók. Ez lehet a hagyományos fajkeverékből álló magkeverék, de lehet ún. vezérnövényes felújítás is, ami azt jelenti, hogy csak a vezérnövény állományt állítjuk helyre direkt vetéssel. A tápanyag-ellátást a legelő állatok hulladéka, a gyep pillangós növényei és a szerves trágyák alkalmazása biztosíthatja. A trágyalepény surlatás okszerű alkalmazása csökkenti a gyomfoltok kialakulási lehetőségét, ugyanakkor véd a legyek elszaporodása ellen is. A felújított gyepeken szakszerű legeltetést és rendszeres gyepápolást kell végezni. GYEP REKONSTRUKCIÓ ŐSGYEPEKEN, A FAJDIVERZITÁS MEGŐRZÉSE Szakszerű gyephasznosítás mellett a lazabokrú fűfélék és az egyéb kétszikű gyepalkotók magpergése nem biztosított, ezért ezek a tövek elöregszenek, majd 4-8 éves korukban kipusztulnak a gyepből. Ezt a folyamatot részleges felülvetéssel lehet a gyakorlatban megállítani, és a

hiányzó fajokat pótolni. Valamennyi kivesző faj magja viszont nem kapható, ezért a magpergetéses felújítás ötévenkénti beiktatása ajánlatos a legeltetett és kaszált gyepekben. Ennek végrehajtása rotációszerűen elvégezve nem okoz különösebb termés kiesést. Az első növedéket nem hasznosítjuk, hanem hagyjuk levirágozni és magot érlelni, majd magot pergetni a termőhelyén. Magérlelés után birkanyájjal járassuk meg a területet, amivel egyrészt kiveretjük a növényekből az érett magokat, másrészt betapostatjuk a magokat a talajba, és ezzel javítható a csirázás és a növények megmaradási esélye. A beérett növények szalmáját kaszáljuk le. Ha nem nagy a vegetatív termés, akkor mulcsra is vághatjuk, és ott lehet hagyni a területen korhadni. A pergetést követő évben lehetőleg kaszálásos hasznosítást kell végezni, hogy a fiatal növények meg tudjanak erősödni. A GYEP GYOMSZABÁLYOZÁSA A gyep gyomirtását

végezhetjük mechanikai és kémiai módszerekkel, vagy a kettő kombinációjaként. A mechanikai gyomszabályozás módszerei Legismertebb és leggyakoribb mechanikai gyomszabályozási eljárás a kaszálás. Ez történhet a tavaszi telepítés idején, amikor magasra állított fűkaszával, gazoló kaszálást végzünk. Ekkor a kasza a fű felett jár és csökkenti a gyomok árnyékoló, víz elvonó hatását Gyomirtó hatása gyakorlatilag nincs. Nyárvégi telepítésnél általában nincs rá szükség, mert az egyéves gyomok ősszel nem jelentenek konkurenciát a füvekre a következő évben, ugyanakkor a téli hideghatáson átesett füvek már képesek magszárba menni, és elnyomják a gyomokat, ha jó sikerült a telepítés növényállománya. Legeltetett állandó gyepeken a második növedék lelegeltetése után, június végén, július elején, végezzük a gyomirtó kaszálást, ami megakadályozza a le nem legelt gyomnövények 11 magérlelését és a

vegetatív részek eltávolításával kimeríti a növényeket. Közvetett gyomirtó és közvetlen gyomszabályozó hatása miatt alkalmazása meghatározó a legeltetéses gyephasználatban. A legeltetési idény végén tisztogató kaszálással távolítjuk el a visszamaradt növényi részeket, fiatal cserje- és bokorkezdeményeket. Cserjementesítő hatása pótolhatatlan, gyomszabályozó hatása azonban inkább negatív, mint pozitív. Ha a gyomnövények magot érleltek őszig, akkor a tisztogató kaszálással segítjük a magpergetést, a gyomosodást, ami a leromló, kiritkulási fázisban lévő gyepeken, takarmányérték csökkenéshez vezet. A fajdiverzitás megőrzésében jelentős szerepe van, de a haszonnövény egyéb növény gyepalkotókon belüli arányát nem lehet vele szabályozni. A kémiai módszerekkel történő gyomszabályozás A kémiai gyomirtás vagy gyomszabályozás történhet szelektív vagy totális hatású herbicidekkel, de bizonyos

mértékig ide sorolható a műtrágyázás is. Alapszabály, hogy herbicideket csak a gyep rekonstrukció első lépéseként használunk, és a további termő években már csak a gyeptermesztés és hasznosítás agrotechnikai módszereinek szakszerű alkalmazásával tartjuk gyommentesen a gyepállományt. A szelektív herbicideket ott alkalmazzuk, ahol gyomok borítása 30-40%, a meglévő fűfélék értékesek, tarackjaikkal képesek átszőni a gyepnemezből kipusztult kétszikűek helyét, és helyreállítani a termő gyep állományt. A tápanyagellátás javítása önmagában is megváltoztatja a gyep faji összetételét. A nitrogén hatására megnő a füvek életképessége és hozama. Az érzékeny kétszikűek kipusztulnak a gyepből és 100 kg/ha nitrogénadagnál már olyan takarmánypillangósok is, mint a fehér here, eltűnhetnek a gyepből. A gyomszabályozást be kell illeszteni a gyepgazdálkodás rendszerébe. A GYEP TERMÉSKÉPZÉSE A gyep alaptermését,

vagy természetes hozamát az adott ökológiai körülmények közöttkialakult növénytársulás vagy kialakított növénytársítás növényeinek vegetatív termése adja. A hasznosítási irány hatása a termés megoszlásra Az állatok, a tavaszi kihajtástól az őszi beterelésig, gyepen történő tartási ideje a legeltetési idény. A legeltetési idény hossza a legeltethető terméstől függ. A legeltethető fűmagassága állatfajonként változik, és ezáltal a legeltetési idény kezdete és vége is ettől függ. A juhok legeltetési idénye hosszabb, mint a szarvasmarháé, mert a birka a rövidebb füvet is jól hasznosítja legeltetéssel. A juhászat április eleji kihajtással, 200-210 napos legeltetési idényt tervezhet. A szarvasmarhánál már elválik a tejelő és a húsmarha tartásmód gyephasználati igénye. A tejelőknél 160-180 napos legeltetési idény tervezhető – Szent György naptól Szent Mihály napig – ezzel szemben a húsmarhák

200-240 napig is kint tarthatók a gyepen. A legeltetési idényben a termésnövedékek száma a regenerációs időtől és a legeltetési napok számától egyaránt függ. Szarvasmarha esetében a regenerációs idő – ami alatt a fű eléri a 25 – 30 cm magasságot - átlagosan 30 napra tervezhető, a legeltetési napok száma pedig 10 napnál hosszabb nem lehet. A kettő együtt adja a rotációs időt, vagyis a terület újrahasznosíthatósági idejét. Ami ebben az esetben 40 napot tesz ki. Optimális esetben az adott terület egyes növedékei 40 napig látják el takarmánnyal a rajta legeltetett állatállományt. A legeltetési napok számának 12 csökkentésével növelhető a regenerációs idő, de a rotációs idő nagysága állandónak vehető. A 40 napos rotációs időt szem előtt tartva, a 160 napos legeltetési idény négy, míg a 200 napos, öt fűnövedék hasznosítását teszi lehetővé ugyanazon a területen. Juhlegeltetés esetében a

legeltetési magasság (10-15 cm) alacsonyabb, és így rövidebb sarjadási idővel kell számolni, ezért a rotációs idő rövidebbre tervezhető. Átlagosan 35 napos rotációs idővel számolva ugyanaz a terület, ami a marhát négy vagy öt növedékkel képes eltartani, a juhoknál már hat növedéket biztosíthat egy 210 napos legeltetési idényben. A legelőhasználat folyamatos legeltetést feltételez. A legeltetés elsősorban a levélben gazdag aljfüvek, valamint a legeltetést tűrő szálfüvek és egyéb gyepalkotók, felszaporodását segít elő. A növényállomány fajgazdagságának változása a termesztési eljárásokon kívül a terheléstől és a legelő állat viselkedésétől is függ. A szakszerű legeltetésnél egyensúly van a legeltetési idő, a pihenési vagy sarjadzási, ill. a regenerációs idő és a gyep állateltartó képessége között A regenerációs idő a fű növekedési, újrasarjadási idejét jelenti, a legeltetési magasság

ismételt eléréséig. Ez tavasszal rövidebb (18 nap), nyáron hosszabb (30 nap), nyárvégén, a kisülési időszak miatt meg is duplázódhat (40-50 nap) és augusztus vége, szeptember elejétől ismét (30 nap) rövidebb. A tápanyagellátás hatása a termés alakulására A megfelelő termésnövelés csak megfelelő fajösszetételű gyeptől várható. A tápanyagellátás javításának hatása csak a jó termőképességű, nemesített vagy vadon termő fajoktól várható. Ezért fontos a gyep faji összetételének ismerete. A termésnövelő eljárások közül alapvető a tápanyagellátás, a szerves és a műtrágyázás. A leghatékonyabb a műtrágyázással történő tápanyagbevitel. A műtrágyázás tervezésénél a három fő elem, a nitrogén (N), a foszfor (P) és a kálium (K) ellátottságot vesszük számításba. - Tekintettel arra, hogy a vegetatív részeiért termesztett gyepalkotók közül a fűfélék fordulnak elő legnagyobb arányba a gyepen,

a termés meghatározó részét a nitrogén befolyásolja. A gyepalkotókra gyakorolt hatása alapján megállapítható, hogy a nitrogén fajszámcsökkentő. A 100 kg N hatóanyag/ha adag fölött már várható a pillangósok megritkulása vagy eltűnése a gyepből. - A kálium önmagában adva a füvekre nem termésnövelő hatású, de a takarmányértéket és a nitrogén hasznosulását javítja. A gyepalkotók közül a pillangósok elszaporodására és fennmaradására kedvező hatású. - A foszforellátás növelése a talajban, önmagában nem eredményezi a termés növekedését. Alkalmazása javítja a pillangós gyepalkotók arányát a gyepben. Hatással van a nitrogén hasznosulására. - A kalcium-, a magnézium- és a káliumarány megváltozása a fűben, a legelő állatnál legeltetési tetániát okozhat. Gyakorlati tapasztalataink szerint a műtrágyázás tervezésénél abból indulhatunk ki, hogy a termőképes gyep az adott ökológiai körülmények és

termesztési-hasznosítási eljárások mellett ad egy alaptermést, ami a talaj természetes tápanyag-szolgáltató képességétől függ. Feltételezzük, hogy ez a termés általában mindig rendelkezésre áll, tehát tápanyagpótlás nélkül is megtermelhető. A műtrágyaadagot ezért, csak a többlet zöldtermésre tervezzük A gyep műtrágyázási technológiája A nitrogénműtrágya adag 1/3-át szokás volt ősszel, a vegetációs idő végén kijuttatni a területre. Ma már inkább a teljes adagot tél végén, tavasszal szórjuk ki Ez elsősorban környezetvédelmi szempontokkal indokolható, de a kimosódás, a párolgás és a fagyott talajon 13 való elmozdulás okozta veszteség elkerülése szempontjából is előnyös. A foszfor- és káliumműtrágyákat az ősz folyamán célszerű kijuttatni, a jobb hasznosulás érdekében. A szórásnál figyelni kell az átfedésekre és a sávkihagyásokra. mert ez hatékonyság-vesztést és környezetkárosító,

növényállomány lerontó hatást eredményezhet. A gyep tápanyagellátásának ökológiai lehetőségei Ökológiai gazdálkodásban csak természetes eredetű kiegészítő tápanyagot használhatunk. Az ökogazdálkodású gyepeken a fő tápanyagpótlási lehetőség a szerves trágya kijuttatása a területre. A 82/2002 (IX 4) FVM-KvVM együttes rendelet szerint a felhasználható nitrogén hatóanyag tartalom 170 kg N-hatóanyag/ha/év. Csak öko-tartásmódot folytató üzemekből származó trágyaféleség használata engedélyezett. Szilárd, szerves trágya kijuttatása gyepekre Magyarországon nem jellemző. A hígtrágya használata viszont, amennyiben rendelkezésre áll, megfelelő lehet, természetesen csak az ide vonatkozó szigorú környezetvédelmi előírások betartása mellett. Számolhatunk a legelő állatok legeltetési idényben történő trágyázásával is. Nagy állatsűrűség mellett ún. bujafoltok alakulnak ki a trágyázott helyeken, mert a

szaghatás miatt a szarvasmarha nem fogyasztja el a trágyája helyén nőtt füvet. Ezt más állat legeltetésével, vagy ha sok ilyen folt van, akkor kaszálással hasznosíthatjuk. Ha atrágyalepényeket hagyjuk megszilárdulni, akkor ez foltokban gyepállomány kipusztulást és nemkívánatos gyomosodást okozhat. Ilyen esetben már célszerű elvégezni a lelegelt szakaszokon, az igénybe vétel megszűnése után, a trágyalepény surlatást, ami megszünteti a káros takarást. A GYEP ÖNTÖZÉSE A gazdasági gyepek termőképességét a talaj tápanyag és vízszolgáltató képességén kívül a csapadékviszonyok is jelentős mértékben befolyásolják. A terméshozamot javíthatjuk nagyobb termőképességű fajták telepítésével vagy felülvetésével, a tápanyagellátás növelésével, műtrágyázással és a hiányzó csapadék pótlásával, öntözéssel. Az öntözésre alkalmas telepítésre javasolható, fűfajok - aljfüvek közül: angol perje, réti

perje, vörös csenkesz, fehér- és tarackos tippan, - szálfüvek közül: réti komócsin, réti csenkesz, nádképű csenkesz, olaszperje, zöld pántlikafű. 1 kg szárazanyag előállításához a gyep átlagosan 840 liter/kg vizet használ fel, Tápanyag kiegészítés nélkül. A szükséges öntözővíz adagot a csapadék és a tervezett termés vízigénye közötti különbségből lehet megtervezni. Az öntözés a termésmegoszlást is befolyásolja. A tejelő szarvasmarha állomány, legeltetés esetén négy növedékkel számolva a termés kiegyenlítetté válik, de nem lesz egyforma. A megoszlás növedékenként 30-30-20-20% termés, amivel tervezhetjük a gyephasznosítást. Az öntözésnél a termésnövelést elsősorban a tápanyagellátás, míg a termésbiztonságot az öntözés adja. Az öntözési módszerek lehetnek permetező, esőztető és árasztásos eljárások Nem az öntözési mód, hanem a szakszerűen kiadott vízmennyiség dönti el az

öntözés eredményét! LEGELTETÉSES GYEPHASZNOSÍTÁS A legelőhasználat folyamatos legeltetést feltételez. A legeltetés elsősorban a levélben gazdag aljfüvek, valamint a legeltetés-toleráns szálfüvek és egyéb gyepalkotók felszaporodását segít elő. A növényállomány diverzitásváltozása a termesztési eljárásokon kívül, a terheléstől és a legelő állat viselkedésétől is függ. A szakszerű legeltetésnél egyensúly van: - a legeltetési idő, 14 - a pihenési vagy sarjadzási, illetve a regenerációs idő és - a gyep állateltartó képessége és terhelése között. A legeltetési idő egy adott területen nem haladhatja meg a 10 napot, mivel az állat ekkor visszalegel a sarjadó fűbe és nemcsak a következő növedék termését csökkenti ezzel, hanem a növény életképességét is visszaveti. A legeltetés szervezésében különböző eljárások és módszerek alakultak ki a történelmi korok folyamán. Hatékonyságuk

vizsgálatánál figyelembe kell venni a rendelkezésre álló területen végzett legeltetés gyakoriságát, a termésképzéshez szükséges sarjadzási idő betartását, a terhelés nagyságát és a termés legeltetési idejének hosszát. A legeltetés szervezése a legelő berendezéseitől és a legeltetett állat fajától, hasznosításától függően, eltérő megoldású lehet. A legeltetés tervezése: - a legelőterület nagyságának és fekvés viszonyainak meghatározása, - a legelő termőképességének megállapítása, - a növedékek számának meghatározása a legeltetendő állatfaj igényei alapján, - az állandó területű szakaszok számának meghatározása a tábla méret alapján, - a legelő állateltartó képességének meghatározása, - a szakaszok legeltetési napjainak meghatározása növedékenként, - a várható állatsűrűség meghatározása, - a kiegészítő legeltetés megtervezése a kisülési időszakra. Az egyes legeltetési

módokat itt nem mutatjuk be részletesen. Ezek tárgyalása az állattenyésztés tantárgy keretein belül történik. GYEPSZÉNA KÉSZÍTÉS A széna a termőhelyén levágott fűből, napon történő szárítással készült tartósított szálastakarmány. A gyep első növedékéből anyaszénát, míg a második és esetleg későbbi növedékekből sarjúszénát készítünk. Az anyaszéna készítésre akkor érett gazdaságilag a gyep, ha a vezérnövénye a bugahányás vége és a virágzás kezdete közötti fejlettségi állapotban van. A sarjúszéna betakarítási ideje akkor van, ha a terület zöldhozama négyzetméterenként eléri legalább az egy kilogrammot. Ez alatt a mennyiség alatt inkább legeltetni kell a növedéket A betakarítás kezdete a kaszálás. Alapelv, hogy a kaszált tarlómagasság legalább 5 cm legyen a gyep későbbi gyors regenerálódásának elősegítése miatt. A kaszált területet fogásokra osztjuk. A fogások kaszálásánál

madárvédelmi szempontok miatt kerülni kell a középre tartó, spirálvágás alkalmazását. Az egymás mellé való sávos vagy a belülről kifelé tartó kaszálás esélyt ad a gyep állatvilágának a menekülésre, és elkerülhető az elkaszálás. A kaszálást különböző vágószerkezetű gépekkel végezhetjük. A kasza meghatározza a rendképzés formáját és ezáltal a későbbi rendkezelési eljárásokat. Az alternáló, ujjas kaszák és a gerendelyre szerelt tárcsás kaszák vágás után szőnyegrendet raknak maguk után, ami elősegíti a gyorsabb száradást a fű vékonyabb rétegben való elhelyezkedése miatt. Hátrányuk, hogy a nagyobb termőképességű dús aljfüvű gyepeken könnyen eldugulhatnak, és rossz minőségű lesz a vágási munka. A forgódobos rotációs fűkaszák szűkített rendet raknak maguk után. A rend vastag, kezelés nélkül nehezen, sok veszteséggel szárad még akkor is, ha szársértővel vannak felszerelve, a gyorsabb

száradás elérése érdekében. Elengedhetetlen a különböző rendkezelési eljárások megvalósítása. A szűkített rendet kaszálás után szét kell teríteni. Erre a munkára rendterítő, rendrakó gépek alkalmasak. A terítésnél a szőnyegrendhez hasonló állapotú, csak annál még lazább rendet 15 hozunk létre. A művelet egyben forgatás is, amit ha naponta elvégzünk, hamarabb szárad meg a fű. A terített renden lévő füvet a harmat leszállta előtt ismét szűkített rendre rakjuk, az átnedvesedés elkerülése érdekében. A rendkezelő gépek ilyen jellegű alkalmazása nem elég elterjedt Magyarországon. A rendkezelés következő lépése a rendforgatás és a rendsodrás. A legegyszerűbb és a leggyakrabban alkalmazott berendezés a csillagkerekes rendsodró. A rendforgatást a száradás érdekében a szűkített rendeken végezzük el, ha lehet naponta, mindaddig, amíg a fű szénává nem szárad. A szénát ezt követően összesodorjuk,

ami több rend egy rendben való egyesítését jelenti. Általában öt rend összesodrásával rakunk egy begyűjtésre alkalmas rendet. Ez elősegíti a rendfelszedő gépek és a bálázó gépek hatékonyabb munkavégzését. A széna akkor kész a betárolásra, ha nedvességtartalma 18-22% között van. Szára könnyen törik, a száron a bütykök barnásak. A különféle után-szárítási lehetőségek biztosítása esetén magasabb nedvességtartalommal is betárolható a széna. A széna tárolási nedvességtartalma 14%. A betárolás módja szerint készíthetünk lazaszénát és tömörített vagy bálázott szénát. A lazaszéna készítés A renden lévő szénát rendfelszedő kocsival gyűjtjük össze, és ezzel szállítjuk a kazlazás helyére. A beszállított lazaszénát kazalba vagy szénapajtába, esetenként emelhetősüllyeszthető tetővel rendelkező tárolóba rakjuk Kazlazásnál fontos, hogy a kazal alá ne tudjon a csapadékvíz odafolyni. A

felszívódó talajnedvesség ellen szalmaalapot kell rakni, ami ülepedve sem lehet 20 cm–nél alacsonyabb. A kazaltetőt szintén szalmával zárjuk, a beázási veszteségek elkerülése érdekében. Bálázott - vagy tömörített - szénakészítés A renden lévő szálas szénát a tároláshoz különböző elven működő bálázó gépekkel lehet tömöríteni. A gép működése meghatározza a létrehozott szénabála méretét, alakját, tömegét, tömörségét, csapadék ellenállóságát, mozgathatóságát, adagolhatóságát, tárolási módját és a fellépő veszteségeket. Az elkészült bálának jó alaktartónak, kellő tömörségűnek és jól kazlazhatónak kell lennie. A kisbálázók szögletes bálát készítenek. A kisbála tömege a gép tömörítő rendszerének működésétől függően 60-220 kg/m3 lehet. A bálák mérete és tömörsége a gépeken igény szerint beállítható. A nagybálák emberi erővel történő mozgatásra

alkalmatlanok. A nagybálázók lehetnek hengeres vagy szögletes bálakészítők. A hengeres bálákat készíthetjük állandó vagy változó bálakamrás gépeken. - Az állandó bálakamrás gépek a bála palástja mentén kezdik tömöríteni a felszedett szénát. Az elkészült bála közepe a leglazább, és a széle felé növekszik a tömörsége. A tömör bálapalást beázásra nem hajlamos, egymásra rakásnál a tárolás közben összelapulhat. Használatuk inkább lucerna-szénakészítésnél javasolt. - A változó bálakamrás gépek a tömörítést a bála közepén, a bálamagnál kezdik. Egyenletes tömörségű bálákat készítenek, ami előnyös a jó kazlazhatóság szempontjából. A gyepszéna bálázására inkább ezek a gépek ajánlhatók. A szögletes nagybálázók az igazán nagyteljesítményű gépek. A gép tömörítő szerkezete lehet: - lengő- vagy - csúszó dugattyús kialakítású. A csúszó dugattyús gépek tömörebb bálát

készítenek, és teljesítményük is nagyobb. A lengődugattyús gépek közepes teljesítményűek, de szénabálázásra megfelelőek. 16 Meg kell említeni még a bálakötözés mellett a csomagolt bálakészítést is. A hengeres bálázók kötözés helyett hálóba vagy fóliaburokba is csomagolhatják az elkészült bálát, még a bálázó gépből való eltávolítása előtt. Terjed a nagybálás silókészítés is. Ebben az esetben a szénát magasabb nedvességtartalom mellett bálázzák be, és az elkészült bálát külön csomagológépen fóliázzák. A fóliázott anyag a szenázshoz hasonló erjedésen megy keresztül. Kismennyiségű fű tartósítására alkalmas eljárás elsősorban csapadékos vidékű helyeken. TARTÓSÍTOTT GYEPTAKARMÁNY KÉSZÍTÉS SILÓZÁSSAL A gyepeken erjesztéses tartósítással szilázs vagy szenázs is készíthető. Ha a levágott füvet előfonnyasztás nélkül, az eredeti szárazanyag tartalmával silózzuk be, akkor

szilázsról beszélünk, ha viszont a szárazanyag tartalmat 30-40%-ra növeljük a silózás előtt, akkor készül a szenázs. A silózásra akkor érett a fű, ha már virágzás előtt áll, azaz bimbózásban van. Silózási alapanyagként a nagy hozamú füvek, mint a nádképű csenkesz, a zöld pántlikafű, a magyar rozsnok, a csomós ebír, a réti csenkesz felelnek meg a legjobban. Ezeket termeszthetjük tisztafajú telepítésben és gyepkeverékben egyaránt. A füvek - alacsony szénhidráttartalmuk miatt - nehezen silózható alapanyagot jelentenek, ezért a megfelelő minőségű takarmány előállítása érdekében különböző adalékokat alkalmazhatunk. A leggyakrabban alkalmazott természetes silóadalék a cukorgyári melasz A lekaszált füvet 3-4 cm méretűre szecskázzuk, majd a tároló helyre (silóba) hordjuk. A betárolásnál a folyamatos tömörítést a beszállítás befejezése után addig folytassuk, amíg a kazalra lépve már nem süllyedünk

bele. Ezt követően, takarás után le kell fedni a kazlat A szilázs készítésénél számítani kell a friss anyagból kiszivárgó csurgaléklé megjelenésére. A szenázs készítésnél a fonnyasztott füvet nehezebb tömöríteni, ezért itt figyelni kell a megfelelő tömörítésre, hogy az erjedési folyamatok az elvárásoknak megfelelően menjenek végbe. Laza kazalrakás esetén előfordulhat penészesedés és vajsavas erjedés egyaránt, ami lehetetlenné teszi a takarmány rendeltetésszerű felhasználását. Az elkészült takarmány a betárolást követően 6-8 hét múlva takarmányozható. Az egyéb silózási eljárások közül meg kell említeni a napjainkban megjelenő nagybálás silózást. Ennél a silókészítésnél az alapanyagot előfonnyasztás után nagybálázó géppel tömörítjük, majd csomagológépen fóliába zárjuk a felhasználásig. Nagy mennyiségű fólia felhasználása ellenére is kevésbé környezetszennyező, mit az áthajtó

siló. Kisebb termés tartósítása esetén is alkalmazható. Hátránya, hogy speciális gépeket igényel 17