Gazdasági Ismeretek | Gazdaságtörténet » Gazdaságtörténet, 2001

Gazdaságtörténet - 2001 A gazdaságtörténet, mint tudományos diszciplína Diszciplína = tudományszak A gazdaságtörténet 1870-ben a közgazdaságtudományból vált ki önálló tudománnyá Németországban. Az 1860-70-es években a német gazdaságot erőltetett iparosítási folyamat, gyors gazdasági növekedés jellemezte, gyorsabb növekedés, mint bárhol Nyugat-Európában. Évi 6-8 %-os ipari és mezőgazdasági növekedés, és 1-2-3 %-os egyéb más növekedés jellemezte Németországot. Elsősorban a katonai szellem került előtérbe, a költségvetés 15-20 %-át nehézipari-, katonai-, hadiipari beavatkozásra fordították. Erős állami tulajdonrendszer alakult ki, amely befolyásolta a gazdaság működését. Maga a gazdaságtudomány foglalkozott azzal, hogy milyen törvényszerűségek írhatók le A 16. századi árforradalom és gazdasági hatásai Nyugat- és Kelet-Európában Nyugat-Európára jellemző: - magas tőkesűrűség -

városiasodás - az ipari népesség magas aránya - évi 1%-os gazdasági növekedés Kelet-Európára jellemző: - alacsony városiasodás - mezőgazdasági dominancia - kis létszámú ipari népesség - évi 0,5 %-os gazdasági növekedés. E két rendszer között munkamegosztási kapcsolatok voltak, amely 1515-20. között felborul Ennek oka: Amerikából nagy tömegű nemesfém áramlik be Európába, és 120 év alatt 6szoros áremelkedést eredményez. A nemesfémkészletek növekedése csökkenti a pénz értékét, az árak dinamikusan emelkednek. Az áremelkedés nem egyenletes, ciklikusan emelkedik, melynek következménye: tőke allokáció jön létre (egyenetlen növekedés). Hatásai Keleten: A mezőgazdasági árak jobban nőnek, az ipari árak kisebb mértékben emelkednek – agrárolló szétnyílik (agrár konjungtúra) 1.) a tőke oda áramlik, ahol a leggyorsabban megtérül Az iparból és a kereskedelemből a mezőgazdaságba áramlik a tőke,

csökkentve ezzel az ipar beruházását. Ezzel együtt csökken a kereskedelmi tőke felhalmozási esélye is. A városok és az iparvárosok folyamatosan leépülnek, egyoldalú mezőgazdasági térség lesz Kelet-Európa. 2.) A tőkeáramlást a munkaerőmozgás követi, azaz a munkaerő oda áramlik, ahol magasabb bérszintet talál. Hatásai Nyugaton: Nyugat-Európában hasonló folyamatok indulnak el, mint Kelet-Európában, de az állam beavatkozik, támogatja az iparost (monopóliumokat osztogat). A személy megvásárolja a monopóliumot, így az állam a befolyt összegből támogatja az ipari tevékenységet és a városiasodást. Thomas Munn a XVI. század második felében megalakította a merkantilista gazdaságfilozófiát. Ami azt jelentette, hogy egy ország gazdasága a nemesfémkészletétől függ, amit aktívkereskedelmi politikával lehet elérni (többet kell kivinni, mint behozni). Ez a folyamat csak az állam támogatásával jöhet létre. 100 évvel

később Franciaországban, a XVII. század első felében Erdélyben, a XVIII században a Habsburg birodalomban és Magyarországon is. A mezőgazdasági forradalom Nyugat-Európában a 18. században A 18.sz elején Nyugat-Euróba mezőgazdasága gyors ütemben átalakul Ezt a folyamatot agrárforradalomnak nevezik. Ez a folyamat egy lassú népességszaporodással kezdődött A mezőgazdasági termeléshez 3 alapvető feltétel szükséges: - földbirtok (társadalmi preztis is), - munkaerő, - technika. A mezőgazdasági változások megteremtették a fölös népességet, s ez képezhette az alapját a városi ipar olcsó munkaerőbázisának. Az utóbbi két évtizedben a mezőgazdasági forradalom kapcsán három markáns értelmezési kísérlet született: 1.) Az első (Chambers és Mingay) szerint az angol mezőgazdasági forradalom 17501850 között zajlott le A nézet képviselői úgy vélik, hogy a technológiai újítások (főleg a takarmánynövények

termelésével működő vetésforgók) növelték a föld termékenységét, aminek hatására létrejöhetett a modern gazdálkodás, megvalósult a nitrogén visszajuttatása a talajba. Az istállózó állattartás komplementer módon kapcsolódhatott a szántóföldi gabonatermeléshez. 2.) John és Jones szerint a mezőgazdasági forradalom 1650-1750 között ment végbe a szigetországban. Szerintük már ekkor megtörtént a technológiai megújulás Ebben az időszakban a mezőgazdaság növekedése megelőzte a népesség növekedését. Két fontos tényező mutatja a szerzők igazát: - a gabonatermelés egységnyi területre eső hozama és - a gabonaexport megindulása nem lett volna lehetséges a hagyományos mezőgazdaság erőforrásaival és technológiájával. 3.) Kerridge a harmadik nézet képviselője Szerinte a mezőgazdasági forradalom ideje 1560-1767 közé tehető. Kerridge hét tényezőt sorol fel állítása igazolására: - a vizsgált korszakban

megjelent már a convertible=átalakítható gazdaság - nagyon komoly mocsárlecsapolások történtek - megfigyelhető a termelékenység növekedése - az újítások között volt már árasztásos rét is - új növények terjedtek el - új művelési rendszerek jöttek létre - néhány új technikai eszköz is megjelent (kasza, vetőgép, stb.) Kerridge szerint ezek már a 16. század második felétől jelen vannak Az angol mezőgazdaság átalakulásának 4 fontos tényezőjét kell megjegyezni: 1.) az átalakulás magával vonta a művelt terület kiterjedését 2.) mindenhol nőttek az inputok 3.) az átalakulással párhuzamosan helyi specializációk jelentek meg 4.) technológiai innovációk nélkül elhúzódó folyamat lett volna, de az új módszerek forradalmasították a termelést. Ezek a feltételek a 18.században pozitívan változtak: - Megváltozik az üzemi szemlélet, - képzett embereket alkalmaznak, - megjelenik a modern agrár

szaktudomány, - új művelési módszerek terjednek el (vetésforgó), - új technikai eszközöket használnak (sorvetőgép, kasza, nehézeke). Ezen pozitív fejlődés eredményei: - Anglia 100 év alatt háromszorosára növeli össztermékexportját, - Anglia tőkéjének 75%-a a 18.századtól a mezőgazdaságból származik - Többet és jobbat esznek az emberek, amely az átlagéletkor növekedéséhez vezet, - A vegyes táplálkozás eredményezi a biológiai védettséget is egyben, - Szabad munkaerő képződik, amely a szabad vándorlást eredményezi ágazatok között. Tehát egy komplementer gazdasági rendszer jön létre: Takarmánynövények (kukorica, burgonya, marharépa) megteremtik az istállózást alapjait: a két gazdaság elkezdi egymást generálni. Mivel minden gazdaság forrása a munka, ezért a munka minőségét kell javítani: oktatással, szakképzéssel. Agrártudományi főiskolákat hoztak létre A demográfiai változások

hatásai Nyugat-Európában a 18-19. században Európa népessége és a gazdasági változások közötti kapcsolatok rendkívül sokoldalúak. Európa népességfejlődésének önszabályozó mechanizmusa volt Ha semmiféle kapcsolat nem lenne a népesség és a gazdaság között, akkor a népesség hosszútávon vagy felduzzadna, vagy kihalna. az önszabályozás azt jelentette a 18 században, hogy amikor a népesség száma magas volt, akkor vagy a születések száma csökkent, vagy a halálozások száma nőtt = demográfiai negatív visszacsatolás. Vagyis ha egy népességcsoport, egy állandónak tekinthető gazdasági körülmények mellett eltért a hagyományos egyensúlytól, vagyis túlszaporodott, ekkor az a veszély fenyegetett, hogy az egy főre jutó élelmiszerkészletek radikálisan csökkennek. Ilyenkor demográfiai fékek léptek életbe, amik a megnőtt népességet visszatérítették tradícionális nagyságához. Erre az eljárásra különböző

technikák léteztek: - az életre alkalmatlan gyermekek elpusztítása - művi vetélések, amik az anya életét is veszélyeztették. Fordítva is igaz az egyensúlyhoz való ragaszkodás: egy lecsökkent népességen belül hamar megindulhatott a szaporodás. Magát a demográfiai robbanást az ipari forradalom hatásaként értelmezzük. De meg kell jegyezni, hogy a népesség növekedése nemcsak az ipari forradalomnak köszönhető, hanem a mezőgazdaság (tőkés) átalakulásának. Növekedés elsődlegesen az 1450-1640 és az 1700 utáni időkben jellemző. Az európai népesség ebben a korban gyorsabban nőtt, mint a középkorban, ebben az időszakban már 100150 év is elegendő volt ahhoz, hogy a népesség megduplázódjon. A 18. századi látványos előrelépés őshazája Anglia volt (modernizációs hullám) Itt alakultak ki azok a gazdasági és társadalmi kontextusok, melyek kiiktatták a halandóságot emelő tényezőket. A nagy népességet jellemzi,

hogy magas a születési és a halálozási arányszám. Angliában csökkent a halandóság (20-22 ezrelék), és nőtt a születések száma (40 ezrelékben stabilizálódott). A népesség Angliában 100 év alatt duplázódott meg Okai: - a mezőgazdaság több élelmet termelt - megfékezték a járványokat Az angol népességrobbanás szorosan kapcsolódott a 18. századi mezőgazdasági forradalomhoz, aminek hatására nőtt a hozam, javultak a mezőgazdaság produktivitása és nőtt az élelmiszerbázis. Ennek hatására sok ember a városokba özönlött, mely feltétele volt az ipari forradalom kibontakozásának. A város javára megváltozott a falusi és városi lakosság aránya. A 18. század után radikális állami szociálpolitikát folytatnak: - oktatás - állami nyugdíj - árvaház - munkahelyteremtés - tisztiorvosi főiskola Csak a 19-20. században áll be változás, ekkor csökken a népesség és polgári családok jönnek létre

(2+2). Ekkor kezd csökkeni a népesség száma a fejlettebb országokban A nyugat-európai országok demográfiai változásait nézve az adott korszakban, megfigyelhető, hogy az angolhoz hasonló viharos változás sehol sem zajlott le. Az angol átalakulás ütemétől messze elmaradt minden ország belső népességnövekedési üteme. Más a helyzet egy-két közép-európai országgal, melyek a 18. század előtti időkben súlyos népességveszteségen mentek keresztül. Ilyen volt Magyarország is, ahol a 18 századi növekedést nem belső, hanem külső tényezők, a bevándorlás okozta. Országunkba a 18 század folyamán kb. 3 millió ember költözött be Iparosodás vagy ipari forradalom? Az iparban sokkal karakterisztikusabb változások mentek végbe, mint a mezőgazdaságban, mivel egy technikai megújulás ment végbe és az ipari termelés szervezeti formái is átalakultak. A tradicionális ipar szorosan kötődött az agrárrendszerhez

(gabonaőrlés, mezőgazdasági nyersanyagok feldolgozása), az ipar a mezőgazdaságot látta el késztermékkel. A 15-16. századtól a nyugat-európai ipar összekapcsolódott egy modernebb szisztémával is, kialakult a Verlag-system, egy termékek létrehozása és forgalmazása monopoljoggá válhatott néhány tőkeerős csoport számára. A céhek kiváltságos testületek voltak, melyek nem csak városi képződmények voltak, hanem a 16. századtól Európában gombamódra szaporodtak a vidéki, falusi céhek is A hagyományos céhek: - a termelés munkaintenzív volt - a munkamegosztás kiiktatták a termelési folyamatokból A céhek gazdaságpolitikája nem volt növekedésellenes, hiszen a céhek szaporításával, a termelés növelésével a megnövekedett lakosság igényeit ki lehetett elégíteni. A lassú ipari növekedés viszont a hirtelen megnövekvő népesség igényeit nem tudta volna kielégíteni, így az egyensúly felborult volna. A folyamatos

technikai fejlődés hatására Nyugat-Európában következett be változás: A 16. századtól dinamikusan növekedett a népesség, a mezőgazdaság növelni tudta hozamait, amely megteremtette az ipar materiális változásait, így növekedhetett az iparral foglalkozók száma. Mik hívták életre az ipar dinamikus fejlődését? - a kereskedelmi tőkét az iparba fektették - az üzletszerű gondolkodás - állami finanszírozás megjelenése - gazdasági struktúrák. Az 1980-as évekig úgy vélték, hogy az ipari forradalom egy bizonyított történelmi folyamat. Ipari forradalom alatt az 1740-80-as évektől elkezdődő és az egész gazdaságra kiható technikai találmányok elterjedését értették. Meghatározóvá vált a gőzenergia, a nagyipar, a vasút elterjedése. A régi értelmezés hívei a folyamatot látványos számokkal próbálták alátámasztani: vasutak hosszában, a tőkeexportban, a városi népesség növekedésében. Az 1980-as évek

elejétől többen megkérdőjelezték a fenti folyamat valódiságát. Cameron és Crafts elemzései nem bizonyították a 18. századi dinamikus változások létét A 18 századra vonatkozó adatok nem utalnak egy óriási ipari áttörésre, hiszen az ipari termelés adatai alig múlják felül a tradicionális társadalmakra jellemzőket. Az alacsonyabb növekedési mutatóknak van egy meghatározó vonása: az új nagyipari vertikum kiépülése a régi kézműipari rendszer leépülésével járt együtt (főleg a textiliparban). A modern ipar a hagyományos ipar munkaerejére és erőforrásaira épített, tehát a modern szektor fejlődése egyben iparsorvasztással járt együtt, és ezért nem volt képes a magasabb növekedési rátát produkálni. Summa summarum: Az agrártermelés növekedése a vásárlóerő növekedéséhez vezetett, ami az ipari és az agrártermelés egyensúlyának helyreállítását követelte. A magyar népességfejlődés jellegzetességei

(1700-1830) Mo-.on a vizsgált korszak a népességgyarapodás jegyében telt el és ezt különböző tényezők okozták. A hagyományos álláspont szerint Mo lakossága a 18 század elején 4 millió fő volt, ezzel ellentétben a 16. század elején 4,6 millió volt Mo lakosságának a száma Némi visszaesést hozott pl.: a török elleni felszabadító háború A lassú növekedést bizonyítják, hogy a születések és a halálozások arányai relatíve egyenletesen viselkednek. A népességnövekedésre legnagyobb hatással a 18. században esedékes nemzetiségi beáramlás volt. A Magyar Királyság peremterületei ekkor váltak nemzetiségi területekké Beáramló nemzetiségek: románok, szerbek, horvátok, szlovének, svábok. A század végére 40%-ra csökkent a magyarság aránya a nemzetiségekhez képest, akik 60%-ot képviseltek ekkor Mo-on. A 19. század első felére az ország népessége 13,2-14,3 millió főre gyarapodott, amely nemcsak a betelepítéseknek

köszönhető, hanem egy belső gyarapodást is megfigyelhetünk. A kor tradicionális sajátosságai: A társadalmi életben mindig jelen volt az a középkori fohász: „A peste, fame et bello libera nos domine” – a pestistől, éhségtől, gáborútól ments meg uram minket! - a pestis már levonulóban volt Mo-on, de voltak még ragályos betegségek, pl: tífusz, skarlát, nemi betegségek, tüdővész, kolerajárvány, melyeknek nagy pusztító hatásuk volt. Egy-egy ilyen pusztítás lényegesen befolyásolta egy-egy terület munkaerőnagyságát. 1802-ben megjelent orvostörténeti munka már 17 pest-budai és 26 vidéki orvost említ, akik már védekeztek oltásokkal. - Az éhinség is gyakran szedte áldozatait és ezzel csökkentette a népesség számát. Az egymás után következő rossz termőévek teljesen elnépteleníthettek egyes falvakat. Az éhínséggel szemben a kor embere azzal védekezett, hogy elmenekült olyan helyekre, ahol a termés nem

pusztul el. - A háborúnak már lényegesen kisebb volt a pusztítóereje a Rákócziszabadságharcot nem számolva ezt az időszakot a béke jellemzi. A magyarországi népesség szerkezeti változásai: Ebben az időszakban a magyarországi társadalom 93%-a szorosan az agrárrendszerhez kötődött, és csak 6-7%-a volt városlakó. A meglévő nagyvárosok nem voltak igazi nagyvárosok: - Debrecen: 30.000 lélekszámmal - Pozsony: 28.500 Nem volt ritka az 1000 fő alatti város sem. Dél-Dunántúl legnagyobb városa Pécs volt 4442 fő lakossal. A 19. század első felében ez az arány kezdett megbilleni, a koalíciós háborúk hatására, lassú elmozdulás történt az ország társadalmi struktúrájában. Megindult a városok számának gyarapodása. Összehasonlítva a városok számának nagyságát, a mezővásorok száma szaporodott meg ugrásszerűen. Ennek magyarázata a magyar jogrendszerben található, ugyanis lényegesen kedvezőbb adózási és belső

igazságszolgáltatási lehetőségeket kaptak a mezővárosok, mint a falvak, ezért váltak a korábbi nagyobb községek mezővárosokká. A 18. század nagy népességnövekedése átrendezte az ország népességének eloszlását, sűrűségét, ebből következik, hogy egyes helyeken munkaerőkínálat, máshol munkaerőhiány lépett fel. Összefoglalva: Az 1700-1830 közötti időben a magyarországi társadalom még mindig egy tradicionális társadalom jellegzetességeit mutatja, de a 19. század első harmadában mélyreható változások indultak meg. A városi lélekszám gyarapodása kibővítette az iparral foglalkozók arányát, ezáltal tágította a belső piacot és bevezette a funkcionális munkamegosztást. A belső kereslet változásai Magyarországon (1700-1830) A város és vidéke kapcsolata: a piackörzet: Johann Heinrich von Thünen 1826-ban leírta egy koncentrált népességű központ (település) és a hozzá szorosan kapcsolódó ellátókörzet

kölcsönös gazdasági viszonyrendszerét. Thünen modellje feltételezi az ár, a termékmennyiség, a terméshozam, a távolság és a termelési költség tényezők kölcsönös összefüggését. Thünen kimutatja, hogy a város közelében azokat a termékeket kell termelni: - amelyeknek értékükhöz viszonyítva nagy súlyuk vagy térfogatuk van, - azokat, amelyek könnyen vesztenek minőségükből és frissen fogyasztandók (zödésegek, gyümölcsök). Vagyis a termelési zóna határa a szállítási költség tényezőjével magyarázható. Ezzel együtt létrejött egy funkcionális gazdasági munkamegosztás, részpiacok jöttek létre, ahol a város ellátását a mezőgazdasági ellátókörzet, míg annak ipari termékekkel való ellátását a város biztosította. Az országban 750 olyan település létezett, amely vásároshelynek mondotta magát, a legnagyobb területű vonzáskörzetek a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén alakultak ki. A kereskedelem

intézménye a vásár: Az országban 1700 és 1800 között többfajta vásártípus is előfordult. 1.) országos vásárok: a legnagyobbak és a leghíresebbek voltak, melyek három napig tartottak. Vasárnap volt a középső, ebből nőtt ki a vásár előtti és utáni nap A vásár előtti nap az állatvásár napja volt, míg az azt követő napokon szabad vásár folyt. 2.) Heti és havi vásárok: lényegesen más volt az alapfunkciójuk Kisebb árutömeget mozdított meg, eltérő volt a vevőköre. A heti piac volt az a forma, ahol a városi lakosság az élelmiszerszükségletét beszerezhette. Az ország több városában bolthálózatok is kialakultak, amelyek napi élelmiszerpiacot jelentettek. 3.) kirakodóvásárok: főleg iparcikkekkel keresekedtek Ez a vásártípus a város és a vásáron megforduló vidéki vásárlók és kereskedők iparcikkekkel történő ellátását célozta. A vásártartási jog megszerzése nem jelentett könnyű feladatot egy-egy

település számára. Csak abban az esetben hagyta jóvá a Helytartótanács a kérelmeket, ha: - két mérföld távolság választotta el a szomszédos vásártartó településeket, - nem estek egybe két település vásártartó napjai, vagyis nem szívták el egymástól a vásárló közönséget. Alapvető követelmény volt, hogy csak jó minőségű termékeket lehetett eladni. Sok helyen korlátozták a cigányok látogatását. Sok esetben érvényesült a hatóságok ármegszabási, limitatiós joga. Ennek voltak jó és rossz oldalai: - jó oldala volt: az árkorlátozás szociális töltetet tartalmazott. Sokmindennek limitálhatták a nagyságát. Általános elv volt, hogy a városi szegénység létfeltételei nem romoljanak. - Hátrányos oldala: a kereskedelem egy részét automatikusan a szabadabb külső piacok felé terelte. A külső kereslet változásai Magyarországon (1700-1830) Magyarország a Habsburg-birodalomban: A 17-18.század

fordulóján szertefoszlani látszottak a Habsburg-birodalom nagyhatalmi ábrándjai. Világossá vált, hogy Spanyolország kiesik a birodalom területéből Egyre inkább erősödött a gondolata a Közép-Duna-medence politikai megszervezésnek, vagyis a birodalom súlypontját a Duna folyása mellé kell áthelyezni. A monarchia gazdaságföldrajzi helyzete nagyon kedvező volt, mert területének nagy részét ásványkincsekben gazdag hegyek védték és az agrárterületek illetve az iparilag jobban hasznosítható hegyvidékek egymásmellettisége tálcán kínálta egy agráripari munkamegosztás kidolgozásának lehetőségét. Tucatnyi nemzetiség és etnikum élt a Kárpát-medence területén, akik eltérő nyelvet, eltérő jogrendszert használtak sokszor eltérő kultúrával. Tehát nem véletlen, hogy a birodalmi vezetés gondolkodásában az egységesítés kezdetektől fogva jelen volt. A gazdaságpolitika egységesítő vonásai: 1687. Kollonich Lipót (máltai

lovag, győri és bécsújhelyi püspök) elképzelése Magyarország birodalmi betagolásáról. Kollonich munkájában szorgalmazta: - a kereskedelem kiépítését, - manufaktúrák alapítását - végiggondolt adórendszert kívánt - németországi jobbágyok betelepítését kívánta. 1688-ban Eszterházy Pál önálló Magyar Kamarát akart. A megvalósításra leginkább Theodor von Hörnigk munkássága hatott. Ő ismerte fel elöszőr, hogy a Habsburg-birodalom országai egymásra utaltak, egymást jól kiegészítik és éppen ezért alkalmasak az autarchiára. A birodalom számára az a legjobb, ha a fogyasztás belső termékekből történik és a készárukivitellel csak nyerhet a birodalom. Néhány termékre behozatali tilalmat kívánt. Hörnigk Mo-ot a birodalom „valóságos kenyér, zsír és húsbánya”-ként határozta meg. A birodalom gazdaságpolitikai irányítása előtt kettős feladat állt: - Magyarország gazdasági beillesztése a

birodalomban - Ki kellett dolgozni az elméleti hátterét. A két ország gazdasági kapcsolatainak szabályozása kereskedelmi vetületet kapott. 1754. október 01-jén életbe lépett a kettős vámrendszer, ami 5-20%-os vámértékkel szabályozza a két térség kereskedelmét. Ennek a törvénynek serkentő hatása is volt, ugyanis a mezőgazdasági árucikkeinkre alacsony vámot vetettek ki, ezért az agrárexport lehetősége fennmaradhatott. Az örökös tartományok iparcikkei pedig piacra találtak Mo-on Ez a kettős vámrendszer 1850-ig maradt fenn. Két fontos változás történt ez idő alatt: - 1788-ban vámmentességet biztosítottak az örökös tartományokból Magyarországra szállított minden termékre. Fordított viszonylatban viszont árufajtánként külön-külön vámtételt állapított meg. - 1829-ben felemelték a magyar mezőgazdasági termékek vámjait Ez a vámrendszer korlátozta Magyarország mozgásterét, egyfajta kizsákmányolt,

gyarmati státuszba helyezi a magyar gazdaságot. Pozitív hatása a kapcsolatnak, hogy nőtt az ország mezőgazdasági exportja, az ausztriai fogyasztásban meghatározó szerepünk volt. 1810-20-as évektől az örökös tartományok ipara heves átalakuláson ment keresztül. A gombamódra keletkező ipari munkahelyek elszívták az osztrák mezőgazdasági munkaerőt. A gyors iparosodás csökkenő mezőgazdasági outputtal járt. Ez óriási kihívást jelentett a magyar agrárgazdaságnak, ugyanis lehetőség nyílt egy növekedő exporttevékenységre. A külkereskedelem szerkezete: A birodalom nyugati felében egyre inkább nőtt a kereslet a magyar mezőgazdaság termékei iránt. Ennek oka kettős volt: - az örökös tartományok népességének a fejlődése - a 18. századi háborúk sorozata, a hadsereg élelmezésének a megoldása Ez a magyar agrártermelés számára soha nem látott termékelhelyezési lehetőséget teremtett. A 18. században a magyar

külkereskedelem jelentősége egyre nőtt és ezzel párhuzamosan a magyar agrártermékek árai egyre emelkedtek, amely jelentős jövedelemhez juttatta az agrárszférát. A behozatal és a kivitel aránya szinte minden évben kereskedelmi többlettel zárult. Mo. kilenc országgal állt külkereskedelmi kapcsolatba: Ausztriával, Morvaországgal, Csehországgal, Sziléziával, Erdéllyel, Újszerzeményi területekkel, a Török birodalommal, Itáliával, Németországgal. A kivitel összetételében a 18. század végétől változás figyelhető meg Látványosan megnőtt a kivitt dohány és gyapjú aránya. Ez a folyamat összefügg - az osztrák textilmanufaktúrák 18.századi lassú szaporodásával - az európai divat változásaival - a dohányzás elterjedésével. A jövedelem-eloszlása Magyarországon (1700-1830) Négy csoportot különböztetünk meg egymástól ebben a korban: 1.) gazdagok csoportja 2.) jómódúak csoportja 3.) középrétegek 4.)

szegények csoportja 1.) A gazdagok csoportja: ide tartoznak a nagybirtokosok, a főpapok, a nagyvállalkozók, a nagykereskedők. Rendkívül kis létszámú csoportról van szó, nem voltak többen 500 famíliánál. A felső ötszáz jövedelme gazdaságuk nagyságától és földvagyonuktól függött Az ország legnagyobb birtokosa az Esterházy-família, amely több, mint 720.000 holdnyi földdel rendelkezett. A hercegi család jövedelme a század vége felé folyamatosan nőtt Mire fordították a nagy jövedelmet? Az arisztokrácia élelemmel való ellátása ingyenmunkával és jobbágyi szolgáltatással történt. Tehát a jövedelmüket nem élelemre és nem közvetlen fogyasztásra fordították. A jövedelmek nagy része reprezentációs célokra ment, Bécsben vagy Pozsonyba felépítettek palotákat (pl. Pálffy, Batthyány, Zichy stb), ez a korban státuszszimbólum volt. A jövedelmek másik része a külföldi divat követésére, külhoni termékek vásárlására

ment el. Az arisztokraták közül voltak, akik irodalmárokat, költőket, írókat támogattak. Alapítványokat hoztak létre a szegények megsegítésére. Infrastruktúrális beruházásokat golndolt ki vagy hozott létre (Széchenyi István), múzeumokat vagy tudományos műhelyeket teremtettek. A zsidó nagykereskedők életmódja elütött a nagybirtokos életmódtól. Visszafogottság, visszahúzódottság volt rájuk a jellemző, melynek oka, hogy megszerzett jövedelmeik nem állókőkében, hanem inkább forgótőkében érhetők tetten. 2.) A jómódúak: Ide tartoznak a vármegyei főbb hivatalokat, a királyi tisztségeket betöltő nemesek, városi vezető tisztségviselők, hivatásos katonatisztek, kisebb vállalkozók, céhes mesterek, iparosok. Jövedelmeikben messze elmaradnak a gazdagoktól és létszámuk kb 5000 családra tehető. A jómódú középbirtokosoknál a 19. század elején 1-1,4 forintos holdankénti jövedelemet lehetett kimutatni. Ez volt az a

réteg, amely a 19.század első felében a klasszicista vidéki kastélyokat, nagyobb kúriákat emeltette és ezek sokszor csak méretükben tértek el az arisztokrata épületektől. A házi fogyasztás bősége okozza a magyar nemesről kialkított lakomázó képet. Nőtt a kereskedő cégek száma, szaporodtak az iparosok, a kézművesek a városi lakosság középrétegéhez sorolhatók. A csoport alsó részét a nemesi társadalom „köznemesi” blokkja adja. Birtokuk pár száz holdig terjedt, de sokszor még ez is kevésnek bizonyult. A falusi lepusztult kúriák, a tradicionális nemesi életmód, jövedelmük alig érte el az évi 500 – 1000 forintot. 3.) A „középrétegek”: Ez a társadalom tömegét alkotó, földdel bíró parasztság Jövedelmeik látványosan különböztek a jómódúakétól. A társadalom 50-60%-a ide sorolható A jövedelmek mérése itt a legnehezebb. A csoport tömegét alkotó jobbágyság az önállátás hagyományát követte, a

piacokon akkor jelent meg, ha adója kifizetéséhez szüksége volt pénzre. Egy féltelkes jobbágy vagyona 200-500 forint lehetett A telkeseknél kétszer-háromszor magasabb jövedelemmel rendelkeztek az uradalmi konvenciósok (erdészek, vadászok, juhászok stb.) Az uradalmi alkalmazottak esetében a fizetsség nem pénzben, hanem naturáliában történt. A bérből élő városi társadalmat is ebbe a rétegbe sorolhatjuk. Ezek között vannak szolgák, kapuőrök, fűtők, hajdúk, akikre az volt a jellemző, hogy fizetésüket pénben kapták a várostól. 4.) A szegények: A társadalom óriási részét érinti ez a társadalmi csoport, melynek nagysága leginkább akkor nőtt meg, amikor rossz termőévek voltak. Az ide sorolható rétegek: házatlan zsellérek, a mezőgazdasági cselédek, béresek, napszámosok és a bérmunkások, a nincstelenek, a lelencek, a koldusok. A társadalom 30-35%-a A szegények jövedelmének mérése azért is nehéz, mert gyakran csak

naturáliát kaptak fizettségül: élelmet, sót, húst, burgonyát, kölest. Megélhetésük nehezen lenne megoldott, ha nem tételeznénk fel valamiféle más jövedelemforrást. Az idők folyamán számtalan olyan intézmény fejlődött ki Magyarországon, melyek segítettek a szegények szociális körülményeit: orvosi intézmények, árvapénztári tőkekölcsönzés, gazdasági katasztrófa esetén kölcsönök. A napóleoni háborús konjunktúra hatásai Európában. A napóleoni háború 1792-1815-ig tartó, 23 éves háború volt, melyben öt nagy hullámban tömeghadseregek küzdöttek egymással. A konjunktúra hatásai: 1.) Megváltoztatta a gazdasági ágazati rendszert, deformálta a gazdaságot Kiemelt és feleemelt egyes ágazatokat, köztük pl.: nehézipar, hadianyaggyártás, vastermelés, gépgyártás. Ez a korszak a tömeghadseregek kora, ezért biztosítani kellett az élelmiszerellátást is egyben. Felértékelte a mezőgazdaságot, a

gabonatermelést, nyersanyagkitermelést, bőrgyártást, vegyipart. 2.) A háború finanszírozásának funkciója: - gazdag országoktól hitel - a szegény országokban az erőforrásokat fokozottabban vették igénybe, csak így lehet a háborút elviselni, így nagyobb az adóterhelés, a fogyasztást vissza kell kissé szorítani, a béreket és a fizetéseket stabilizálni kell, az árakat le kell engedni. Ebből következik, hogy a háború alatt és után az életszínvonal csökkent. Kelet-Európában az infláció, az áremelkedés mértéke 15-szörös, Angliában 2-szeres. A háború végeztével felmerül az infláció megszűntetésének problémája. A defláció létrejön: túl sok pénz van, ezért csökkenteni kell a pénzkínálatot olyan szintre, hogy az árukínálat és pénzkínálat egyensúlyt mutasson. 1811-ben Európában alkalmazzák a deflációt – ezek a bankok új értékkel rendelkeztek. 1816. Oroszországtól Franciaországig új értékkel

felruházott stabil pénzek jelennek meg Európa keleti része ezüst pénzt használt, míg a nyugati, gazdagabb részek arany pénzt. A 19.század során az arany ára gyorsabban növekedett, mint az ezüstté = diszázsió 1892-ben Magyarországon bevezették az arany-korona rendszert. 3.) Népesség megváltozása: ennek oka, hogy a gazdaságból hatalmas munkaerőt vontak ki, azaz 20-40 éveseket vittek katonának. Ezért a termelékenység, a kibocsátás, az össztermék mennyisége csökkent. Hatalmas árukereslet keletkezett, az emberi munkaerőt gépekkel kellett volna pótolni, de ebben az időben a gépipar sem fejlődött. Csökkent a fogyasztás a tőke elvonás miatt, éhezések voltak jellemzőek. Ebben az időben szervezett, szervezettlen társadalmi mozgalmak alakultak. A magyarországi földbirtokviszonyok a 18.században A török kiűzése során teljesen megbillent a föld és az ember közti harmonikus arány. Az ország felszínének nagy része ekkor még

mocsár, erdő és pusztaság volt. Az ország belsejében, távol a fő közlekedési utaktól a falvak nem pusztultak el teljesen és megmaradtak az alföldin mezővárosok is. A 18.század második felére a művelt terület 60%-a paraszti használat alatt állt, ahol a népsűrűség meghaladta az országos átlagot, a jobbágybirtoklás elérte a földesúrit. Ahol a népsűrűség az átlag alatt maradt, a birtokmegoszlás meghatározó eleme feltétlenül a nagybirtok lett. A 18.század fordulóján az agrártermelés felértékelődött Az erdő és a nádas visszaszorult (32%), míg a szántó és a legelő területe növekedett, elérte az 55%-ot. Az 1860-as évekre már csak 7,3%-a volt terméketlen az országnak, ami Európában ekkor a legalacsonyabb arány volt. Az egyre növekvő termőterület romló termelékenységgel párosult A mezőgazdasági művelt földek ott jöttek létre, ahol a piac kedvező volt. Ebben az időben a népesség is szaporodott, ami magával

vonta a földterület állandó bővítését. A következő birtokfajtákat, birtoktípusokat különböztetjük meg: 1.) Az egyik legfontosabb az indusztriális föld Az egyik alapforma az irtásföld volt, az erdők, bozótosok kiírtása az írtók munkájának eredményeként következett be. Az írtók az elvégzett munka fejében 3-6 évig megkapták ingyen használatra ezeket a földeket, majd az idő lejárta után vagy visszavette a földesúr, vagy bérbe adta továbbra is. 2.) Allodiális parasztbirtok: az országnak azon részein alakultak ki, ahol a népesség ritka volt. A földesúr allodiális birtokait átengedte a környék parasztjainak és ezek után járadékot kapott. Ezek a birtokok legtöbbször szántók, legelők voltak 3.) A közös haszonvételű területek: a paraszti vegyesgazdaság a földesúrral együtt birtokolt és használt területeket jelentették, azaz az erdő, legelő, nádas stb. Közösen használhatták addig, amíg a piaci árak emelkedtek.

Ezeken a földebirtoklási típusokon kívül léteztek még más birtoktípusok is, mint pl. a városoknak a kommunitásoknak nevezett birtokaik. Az alföldi tanyásodási folyamat a paraszti árutermelő ksibirtokok születését hozta magával. A mezőgazdasági termelés története Mo-on 1700-1830 között. Termelés és gazdálkodás: Ennek az időnek az egyik meghatározó faktora volt a szántóföldi termelés. A rozs szerepét kezdte átvenni a búza. A külföldi kereslet is a búzát igényelte (átalakultak a táplálkozási szokások). A búza ára meghaladta a rozsét, viszont a termelési költségek nem voltak magasabbak. A majorságok főbb gabonafajtájává a búza vált, viszont a paraszti gazdaságokban a rozs maradt a meghatározó gabonafajta. A rozs jobban viselte a silányabb, homokosabb talajt. Megindult a zab és az árpa termelése is, utóbbit a külföldi sörgyártás használta. Mo. ebben a korban tért át a kétnyomásos termelésről a

háromnyomásos termelésre Növelte a talaj termékenységét a trágyázás is, amelynek hatására új növények terjedtek el ebben a korban: kukorica, amely az ugar növénye volt és a szegényebb paraszti háztartások élelmezési növényes is egyben, valamint az állatállomány takarmánya. A kukorica fontosságábal vetekedett a burgonya is, nem nagy területeken termelték, de jelentős volt a hozam. A 18.századi magyar gazdaságban a termelés méreteiben elsődleges szerepe a föld minőségének volt. Állattartás-állattenyésztés: Legnagyobb változás a juhtenyésztésben volt, hiszen finom gyapját az osztrák és a csehországi manufaktúrák igényelték. Marinói gyapjú 1802-1842 között kétszeresére nőtt az állomány, a juhtenyésztés a majorságok üzemága lett és kb. 20 %-a volt paraszti kézen A 18.században vezető exportcikkünk volt a magyar marha: tejfogyasztás, húsmennyiség, de legfőbb motivációs tényező az igavonás maradt. A ló

alkalmazási folyamata az igaerő és a szállítás miatt vált fontossá. A sertés a családi gazdaságok kedvelt állatfajtája maradt a baromfitartás mellett. Szőlőtermelés: Ebben az időben Mo-on kb. 3-4%-ra becsülhetjük a szőlővel beültetett területet, melyet legtöbbször úrbéresek műveltek. Az elmaradott közegészségügyi viszonyok miatt (pl: rossz minőségű víz) 4-5% alkoholtartalmú savanyúbort fogyasztottak víz helyett. A borértékesítés a társadalom bizonyos százalékának az egyedüli bevételi forrása volt. A legnagyobb bortermelő területek: Pest vármegyében, Biharban, Zalában, Zemplénben, Somogyban, Baranyában voltak. Erdőgazdálkodás, erdőhasználat: A parasztság erdőhasználati lehetősége leszűkült, mivel a nehéziparnak fokozódott az igénye a jó minőségű faanyag iránt. Nagyon sok uradalom azzal stabilizálta az anyagi helyzetét, hogy erdőket vágtak ki és faanyagot adtak el. Kertművelés: A termésből nem

járt kilencen és tized (zöldség, gyömülcs, főzeléknövény) Egyéb ágazatok: Sok helyen dohánytermesztés (pl.: sváb falvakban), méhészkedés, halászat Az ipar változásai a 18. századi Magyarországon A társadalom túlnyomó része háziiparral is foglalkozott: szövés-fonás, textilipar. Textilvonalon szőnyegkészítést, fehér és színes hímzést, csipkeverést, kötélgyártást, varrást végeztek. Faeszközöket készítettek: bútor és láda, faragott kapu, zsindely. Cserépkészítés, tálak, korsók, cseréppipák. Az efajta termelőmunka célja az volt, hogy a gazdasági, társadalmi és kulturális létfenntartás és az alapvető szükségletek ki legyenek elégítve. A céhek látványosan szaporodtak és ezzel ipari növekedés ment végbe. A kézműiparral foglalkozók aránya emelkedett, dinamikusan szaporodtak a falusi és a mezővárosi céhek. 1790-1848 közötti időből 1075 céhalapítási kérelemlevél ismert. A falusi vagy

mezővárosi céhek a legalapvetőbb szükségleteket kielégítő: ruházati, élelmezési, szerszám és eszközigényt kielégítő munkára törekedtek. Az 1761-es Mária Terézia-féle céhrendeletben szabályozták a vallási kötelezettségeke, a céhek belső életét és önkormányzatát, az inasfelvételt, a mesterjog elnyerését. A céhrendszer bomlása: Mivel a birodalmi összefonódottság miatt késztermékbeáramlás volt jellemző, ezért a gyenge minőségű árut termelő céhek alulmaradtak a bekerülő termékek versenyében. A magyarországi céhes feldolgozóipar a tartományokban gyártott nyersanyaggal dolgozott. Meghonosodtak országunkban a nyugatról adoptált, modernebb, termlékenyebb ipari struktúrák (manufaktúrák, gyárak). Legfontosabbak a textilmanufaktúrák voltak, de csak néhány évig maradtak fenn. Posztó, karton és lenvászon feldolgozó manufaktúrák LőcseHatvan-Pest-Sopron vonalon jöttek létre Nagyon fontos tőkés üzemek jöttek

létre az élelmiszeripar területén is, kiemelkedett a szeszfőző üzem, cukorüzemek. A század második felében nagybirtokosok által alapított vasfeldolgozóüzemek jöttek létre. Országos fontosságú volt a sóbányászat, felvirágzott a szénbányászat, hátráltatta a felvirágzását a drága kitermelés. A 18.század vége felé a 8,5 millió lakosból 2% élt bányászatból és kohászatból, 0,3 % manufaktúrákból és 6% céhes munkából. Vállalkozások a 18.századi Magyarországon A magyar mezőgazdasági és ipari termelés az 1700-1830 közti időben alapelemeit tekintve állandóságot mutatott, de viszont egy lassú elmozdulás is megfigyelhető. Vállalkozás = társadalmilag szervezett munkatevékenység és elosztási forma, ami először Angliában jelent meg (13. Századtól gyapjúexport) 1720-1730 között a magyar gazdaság távol maradt a világgazdaság döntő folymataitól, de ez nem jelenti azt, hogy a magyar gazdaság szereplőire nem

hatott az üzletszerű gondolkodás. A magyarországi nemesek vállalkozó kedve először az 1450-60-as években ébredt fel, a következő nagy fellendülés a 18.században figyelhető meg Kereskedők: A kereskedő cégek a század végén gombamód szaporodtak. Elsősorban hadiszállítás és áruellátási fellendülés hatására. (Pesten a 19század első felében 300 nagykereskedő volt) 2 nagy csoportjuk volt: 1.) Testületi kereskedők: német ajkú polgárok voltak, hosszú távra rendezkedtek be, akik biztos megélhetéssel működtek. Elsődleges céljuk az üzlet családi továbbvitele volt. 2.) Zsidó nagykereskedők: látványosan törtek előre A század végén kb 800000 voltak. Nem költözhettek szabad királyi városokba és földeket sem vásárolhattak A forgalmazás szférájában dolgoztak. Bankárok, hitelezők: Ebben a korszakban a modern gazdaság pénzügyi intézményei még nem fejlődtek ki. Hitelekről csak a családon belül beszélhetünk ekkor még,

azaz családi-familiáris hitelrendszer volt, kölcsönösségi alapon vagy keresztbe hiteleztek egymásnak családok. Egyetlen szerv felügyelte a pénzáramlást: a vármegye. A hivatalos kamatláb 6% volt, de előfordult 10-20 %-os is. Az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők általában szántóföldet, szőlőbirtokot, vagy állatállományt vásároltak. Polgári Törvény még nem volt, a hitelgarancia a vármegye volt. Eladósodott birtokokat vármegyei kezelésbe vették, de a nemesi tulajdonjog nem sérülhetett. Tőkés ipari vállalkozók: Nagyon sokféle társadalmi csoportból állt, de egy közös forrásuk a kereskedelem volt. Pl: a Goldberger család aranyművességgel foglalkozott Iparos volt, akinél a nyersanyag beszerzése, a feldolgozás és az értékesítés egy kézben összpontosult. Nagyon sok ipari vállalkozó volt, aki céhekből kiemelkedve lett önálló. Fischer János Gottfield 1803-ban Pozsonyban muszlin és pamut áru gyártásába fogott. Az

óbudai festödét Kanitz Dávid Löbl alapította. Az 1848-as magyarországi forradalom törvényeinek gazdasági és társadalmi hatásai. 1848. március 17-18-án radikális törvényi átalakulás jön létre Abban az időben az információ volt a legfontosabb dolog a politikai eseményekről. Kossuth és emberei azt a rémhírt terjesztik, hogy Petőfi a parasztok élére állt és Pest alatt gyülekeznek. Március 17-én 4 törvényt visznek át: - jobbágyfelszabadítás - választójogi törvény - közteherviselés - kormányzati rendszer felállítása. Összesen 31 törvénycikkely van, amelynek célja, hogy a polgári gazdasági és társadalmat megteremtsék. A király 1848. április 11-én szentesítette a tövényeket: 1.) Jobbágyfelszabadítás: a paraszt tulajdonába adja a korábban használt jobbágytelkeket, amiért nem kell fizetnie. A kárpótlást az állam fizeti, ezt azonnali, kötelező örökváltságnak nevezték. Közép- és Kelet-Európában

ez volt a legradikálisabb jobbágyfelszabadítás. Voltak ennek a törvénynek bizonyos hiányosságai is, melyekre a parasztmozgalmak hívták fel a figyelmet. A földesúrak legelőket különítettek el, földeket vettek vissza, amelyek a zselléreket súlyosan érintette. Ezeket a mozgalmakat a később alakult Batthyány-kormány verte le. 2.) Közteherviselés (adóátalakítási törvény): Ez azt jelentette, hogy minden ember vagyona és jövedelme arányában adóköteles, vagyis a régi kiváltságokat eltörölték. A választójogot is ehhez kötötték, aki nem adózott, az nem is választhatott. A magyar adórendszer alaptézise, hogy az ¼ telkes jobbágybirtok után nem kellett adózni. Az adórendszerből következik, hogy az egyház, a földesurak elveszítették jövedelmük egy részét. A baj nem az adó nagysága volt, hanem a milyensége, azaz a paraszt nem adózhatott terményben. Az állami adó = pénz Ezek miatt és után mindenki a piacra megy, hogy

értékesíteni tudja terményét, hatalmas termékkészlet zúdul ide, melynek következtében az árak csökkennek. 3.) Választójogi törvény: aki adózott, 20 éves elmúlt, férfi, bűntetlen előéletű, 300,-Ft feletti vagyonnal és évi 50,-Ft feletti jövedelemmel rendelkezik, az választhat. A magyar társadalom 6-7 %-a jutott választójoghoz. Független felelős magyar minisztérium létrehozása: Azaz kormányalakítás. Feláll az új kormány, tagjai: - Kossuth – pénzügyminiszter - Batthyány Lajos – miniszterelnök - Széchenyi István – közlekedési miniszter - Deák Ferenc – igazságügyminiszter A rendeletek és a határozatok csak akkor voltak érvényesek, ha a Budapesten székelő miniszterek valamelyike aláírta. Magyarországnak Bécsben van az uralkodója 1849 áprilisában függetlenséget kiáltanak ki, elválik egymástól a magyar és az osztrák gazdaság 3 hónapra. A szabadságharc végével augusztusra újra visszaáll a

birodalmi rendszer, azt csinált Mo-gal amit akart. 1850-51-ben eltörlik a belső védelmi határt, teljesen szabad kereskedelmi rendszert, vámuniót hoztak létre. 1951-ben iparszabadságot hírdettek: minden iparos, kereskedő az ország bármelyik helyén szabadon kereskedhetett. Gazdaságpolitikai rendeletek és hatásaik Mo-on az 1850-es években. Magyarország katonailag megszállít ország, a császári abszolutizmus rendezkedik be: - a közigazgatás katonai, - a bevételek 40%-át a titkosrendőrségre és a katonaságra költik, - lépések annak érdekében, hogy Mo. beolvadjon a birodalom nyílt önkényuralmi rendszerébe. 1850. január 01-jén eltörlik az 1754-es vámhatárt és szabadkereskedelem jön létre, teljes a szabad munkaerő és tőkeáramlás. Iparszabadsági rendelet: a céheket eltiltják, hogy bármilyen korlátozást tegyenek a vállalkozóknak, megszűntetik a monopoljogot, és megvalósítják a személyi szabadságot. 1851. ipari

kamarákról szóló rendelet: szakági szinten szervezi a kamarát Ez az iparosok érdekvédelmi szervezete. 1851-52-ben bevezetik az osztrák bűntetőtörvénykönyvet, ezzel fejlettebb jogrendszer kerül Mo-ra. 1852-ben eltörlik az ősiségparancsot, ami eltöröl minden archaikus földhöz jutási lehetőséget, szabadon lehetett ezek után birtokhoz jutni. 1853. március 2-án és 3-án úrbéri parancs: újraszabályozza a jobbágyfelszabadítást, és a közösen használt földek elkülönítését. Nagybirtokosok kárpótlása: a kárpótlás az államadóság része, meghatározzák az egy telek után járó összeget. Ezek az emberek kamatozó kötvényeket kapnak, ennek 50 év alatt minden évben a 2%-át lehetett behajtani, hogy kié a 2%, azt kisorsolták. 1855. telekkönyvelési gyakorlat megjelenése, földmérők járták az országot, ezért megjelenik a jelzálog hitelrendszer. 1859. kamarai gyakorlat megjelenése, alulról szervezett érdekképviseletek Ezek

liberális rendeletek voltak, ezért lehetséges volt a fejlődés. A munkaerő-veszteség csökkenő termelést eredményez, de az adók megmaradtak, így a paraszti gazdaságoknak el kellett adni földjeiket, hogy megszabaduljanak az adótartozásoktól. Új típusú bankok jöttek létre: - jelzáloghitelbankok - földhitelintézmények A mezőgazdaság és az ipar fejlődése a dualizmus korában. Mezőgazdaság: Ebben az időszakban 1867-1880-ig a mezőgazdaság aranykorszakáról beszélhetünk. A fejlődés 3,3-3,6%-os volt. A termelékenység növekedése a gépesítéssel magyarázható: - gőzeke - mélyszántás 80 cm-rel mélyebb - gőzcsépelőgép, - nehézeke - sorvetőgép Ezek által gyorsabban megtérül a tőke. Gyorsabb, jobb minőségű termények A 19.század második felében a kukorica viszonylatában a második helyen állunk A legtöbb embert a mezőgazdaságban foglalkoztatták. 1867-ben 80%, 1910-ben 64% A mezőgazdaságban felhalmozódik a

jövedelem. Ipar: A leggyorsabban fejlődő ágazat volt, ami azt jelentette, hogy évente elérte a 4-6%-ot, de egyes ágazatok akár a 10-12%-ot is elérték. Mivel Magyarország agrárország volt, ezért leginkább a malomipar fejlődött, Chicago után Budapest állt a második helyen világviszonylatban, közel 2000 malommal. A birodalom magas feldolgozottságú búzát kíván, ezért kell a gőzgép, a vizimalom. A cukoripar Kaposváron virágzik. 11 cukorgyárunk volt, melyhez 40000 holdnyi terület szükségeltetett. 4 nehézipari központunk volt: - Salgótartján - Szepes-Gyömöri iparvidék - Erdély – érchegység - Orsova-Resica. A szénbányászatban, a vasiparban 50.000 embert foglalkoztattak Ezáltal elindul az urbanizáció, így létrejött: - a vegyipar - szeszipar-sörfőzés (nyugati minta) - 1910-től pamutipar - közlekedésipar - vilgászínvonalú gépipar: Ganz-Mávag, Óbudai Hajógyár, Hagenmacherélelmiszeripar. Gazdasági

munkamegosztás és integráció a Habsburg-birodalomban. A birodalomban gazdasági összeszerveződés jött létre. A munkamegosztásnak jó alapját jelentette a birodalom gazdaságföldrajzi fekvése. Az ipar és a mezőgazdaság között jó volt a munkamegosztás. Viszont a politikai és kulturális jegyek nem nevezhetők egységesíthető bázisnak. A birodalom gazdaságpolitikai irányítása előtt 2 feladat állt: - párhuzamosan kellett megoldani Mo. gazdasági beillesztését a monarchiába - és ki kellett dolgozni e folyamat elméleti hátterét. A birodalom nyugati felében egyre inkább nőtt a kereslet a magyar mezőgazdaság termékei iránt, melynek oka kettős volt: - az örökös tartományok népessége egyre inkább növekedett - a 18.századi háborúk sorozata és a hadseregeik élelmezése 1754. október 01-jén életbe léptették a kettős vámrendszert Ezzel a vámrendszerrel az volt a cél, hogy a birodalom örökös tartományait ellássák. A

magyar mezőgazdasági árucikkekre alacsony vámot vetettek ki (5-20%), tehát az agrárexport fennmaradt, az iparcikkek is bővülő felvevőpiacra találtak Mo-on. Ez a kettős vámrendszer 1850-ig maradt fenn. Ausztria mezőgazdasági ellátásában igen jelentős szerep jutott Magyarországnak, mivel az osztrák iparnak a gyors fejlődése elnyelte az ott mezőgazdaságban dolgozókat, illetve nem volt olyan kedvező a földrajzi fekvése, mint Magyarországnak. A magyar exportnak a fele ipari export volt. Ausztriából textíliát, pamutot, fémet és gépeket is szállítottak hazánkba A 19.század első felében Ausztriának sokkal több mezőgazdasági termékre lett volna szüksége, de hazánk nem tudott lépést tartani, ezáltal túlkereslet alakult ki: - szabad kereskedelmet biztosító intézmények jöttek létre, ennek alapja egy közös értékrend alapján működő polgárság volt, - vegyesvállalatok (105 db), közös munkásság (Ausztriából 10%-nyi

szakmunkaerő) - bérszinten szerveződő és házasodó arisztokrácia - közös hadsereg, dinasztia - vámunió: eltörlik a belső védelmi határt, teljesen szabad kereskedelem a birodalmon belül. Az első világháború gazdasági hatásai A béke gazdasági következményei. Az I. világháború hatásai: - birodalmi rendszerbe szerveződött országok vívták, - a föld népességének a felét jelentette, nemcsak Európa, - nagyon elhúzódott: 7,5 éves, az első gépi háború volt, - a legköltségesebb háború volt, - gazdasági rendszerek átalakultak ezalatt. A háború után megváltozott: - a gazdaság ágazati rendszere, felértékelődtek a haditechnikai kapcsolatok, gépipar fejlődött, ipari nyersanyagtermelés, szénbányászat, vaskohászat, réztermelés, hadiipar, - folyamatosan emelkedtek az árak - bérszinvonal emelkedése, - felesleges munkaerő áramlott ide Az I. világháborút követően voltak ágazatok, melyek teljesen

leértékelődtek, mivel a háborúhoz nem kapcsolódtak: - textilipar - divat, szórakoztató ipar - építőipar Ennek a háborúnak más volt a finanszírozottsága, mint az előző háborúknak. Az előzőeket belső hitelekből, külső kölcsönökből támogatták. Ennél a háborúnál viszont a belső fogyasztást megszorították, adókat emeltek és bért csökkentettek. 1916-17-től (Anglia kivételével) fedezet nélküli papírpénzt bocsátanak ki, melynek következménye egy gyors infláció lett. Kettős hatása jelentkezett: - vásárlóerők csökkennek - állambevétel folyamatosan növekszik. Ennek eredménye lesz egy jövedelemszéthúzás, azaz a gazdagok jövedelme tovább nő, míg a szegényeké folyamatosan csökken. Az európai népesség változása a 20. században Európa népessége a 20. század elején 430 millió fő volt, 1950-ben 570 millió, 1970-ban már 704 millióan éltek a kontinensen. A 20. századi össznépesség nagyságát

jelentősen átalakította az első és a második világháború és az egy-két területen gyakorolt népírtó politika. Európa népessége a világ népességén belül radikálisan csökkent. A legstabilabb népességnövekedés Észak-Európában ment végbe, a legellentmondásosabb pedig Kelet-Európában figyelhető meg. Regionális szempontból az északi és a nyugati területek kisebb növekedésen mentek keresztül, mint a déli és a keleti vidékek. Ennek okai: - Moore úgy vélte, hogy a gazdasági fejlettséggel kapcsolatosak a tendenciák. Azt mondta, ha Londontól egy 800 km sugarú kört húzunk, akkor azon belül a prosperáló gazdaságokat és a kisebb lélekszám növekedésű területeket találjuk. A körön kívül a szegényebb agrárnépességek és a hozzá párosuló magasabb termékenységű vidékek találhatók. Nagyban meghatározta Európa lakosságát az első és a második világháború is. Notestein az I. világháborús népességveszteséget

11,5 millióra becsülte, ebből 2,7 millió Németország, 1,5 millió Franciaország vesztesége és kétmillió emberre tehető Ausztria-Magyarországé. Figyelembe kell vennünk, hogy a háborúban többségében férfiak haltak meg, melynek következménye, hogy ezalatt a négy és fél év alatt mintegy 12,5 millió az elmaradt születés. Azt mondhatjuk, hogy Európában (Oroszország nélkül) a háború végén mintegy 24 millió fővel éltek kevesebben, mint ahányan egy háborúzás nélküli fejlődés eredményeképpen élhettek volna. A második világháborús emberveszteségek sem sokkal jobbak. Urlanis az 1960-as években 30 millióra becsülte az emberveszteséget. A népességvándorlás is tekintélyes változásokat okozott az európai össznépességen belül. Európa hagyományosan emberkibocsátó terület volt (keresztes hadjáratok, Amerika felfedezése, a 18-19. századi kivándorlások, stb), ahonnan néha-néha 10 milliós nagyságrendben távozhattak

emberek. Eltérések figyelhetők meg az európai országok között a demográfiai alapjellemzőket illetően: - eltérő korszerkezet - urbanizációs szint - demográfiai szokások, stb. Tehát más induló bázissal kezdték az egyes államok az 1920-as éveket. Két kivétel maradt, ahol továbbra is magas maradt a születési arány: Albánia és Írország. Demográfusok szerint a népesség átalakulásának döntő tényezője a termékenységnek 19. század óta tartó csökkenése. Ez szorosan összefüggött a gazdasági fejlődéssel Nehéz lenne nem meglátni a kapcsolatot a harmincas évek gazdasági visszaesése és a születések számának csökkenése között. A gazdasági pesszimizmus és az alacsony születési számok az egész gazdasági tevékenységet egy ördögi körbe taszították. Harrod, aki egy gazdaságelméleti gondolkodó volt, családok számára kedvezményeket nyújtó kormányzati intézkedésektől remélte a megoldást. Az 1960-as

évektől a termékenységcsökkenésnek 4 alapvető oka volt: 1.) A föld túlnépesedésétől való félelem, ami főleg a 3 világ népesedési robbanásának eredménye. 2.) megváltozott az állampolgárok életszemlélete és szexuális magatartása (védekezés). 3.) a nyugati magas életszínvonal a kiscsaládi mintát erősítette 4.) a 70-es évek gazdasági bizonytalansága, a magas munkanélküliség A népesség foglalkoztatási szerkezete is átalakult. A fejlődés iránya az iparosodás A demográfiai magatartás és a gazdasági növekedés között lineáris a kapcsolat, mivel a magas termelékenységű területeken alacsony a népesség növekedése, míg az alacsony termelékenységű területeken nagy volt a lélekszám. Európa legvárosiasodottabb országa 1980 környékén Anglia. Az európai népesség központi problémája maradt a nemzetiségi kérdés megoldatlansága. Az első világháború megszűntette ugyan a soknemzetiségű

Osztrák-Magyar Monarchiát, de ezzel az utódállamok örökölték a problémát. A térségben a vallási megosztottság is igen jellegzetes Tény, hogy Nyugaton ezek a problémák nem jelentkeztek olyan karakterisztikusan, mint Európa közepén, hisz nyugaton a társadalmi és vallási tolerancia történelmileg kialakult magasabb színvonala, a magasabb fokú iskolázottság és életszínvonal, a kulturális szokások, stb. jelentősen tompították a nemzetiségi problémák élét A húszas évek gazdasági fejlődése Európában. 1.) Az 1 világháború hatása az európai gazdaságra: Alaposan megváltoztatta az addigi európai gazdasági helyzetet. A háború hatására felgyorsult a nehézipar és a gépipar. Ugyanakkor szétesett a korábbi liberális kereskedelem, védővámok bevezetésére került sor. Németország úgy vesztette el a háborút, hogy az ország gazdasági és fizikai tartalékai teljesen felmorzsolódtak. A háború alatt mindenhol fokozódott

az éhezés, a nyomor, jegyrendszer lépett életbe. 2.) Területi változások: Franciaország követelte és az volt a győztes filozófiája, hogy annyira meg kell gyengíteni a legyőzött Németországot, hogy még egyszer eszébe ne jusson háborút indítani Fr.o ellen Elcsatolták Elzász és Lotharingia területét, melyek nagyon jelentős nyersanyagforrások voltak. Sokkal erősebb a keleti határokon végbement változás, hiszen az önálló államiságot kapott Lengyelország nélkül Németországot komoly agrárforrástól fosztották meg. A legnagyobb területi veszteséget az OMM szenvedte el. Fejtő Ferenc szerint az OMM azért bomlott fel, mert a nyugati nagyhatalmak úgy gondolták, hogy nagyhatalmi érdekeiknek egy kisállami szerkezetben lévő térség sokkal jobban megfelel, mint egy erős nagyhatalom. Magyarország elvesztette területének 70%-át, népességének pedig 60%-át Mindegyik utódállam egyoldalú gazdasági szerkezetet örökölt, Ausztria ipari

országgá vált, Mo. agrárjellege erősödött Valamennyi utódállam kilépett a világpiacra, sokszor csak áron alul tudtak értékesíteni. 3.) Pénzügyi nehézségek és az infláció: A hadviselő országokat súlyosan érintette az infláció. Az árak meredeken emelkedtek, Nagy-Britanniában háromszorosa, Franciaországban hétszeresre nőttek az árak, ezzel szemben Ausztriában 14000-szeresére, Moon 23.000 szorosára kúsztak fel Az infláció oka: - megnövekedett hadikiadás - fokozatosan növekvő áruhiány Ennek mértéke országonként eltérő volt. Megpróbálták a pénzhiányt kompenzálni: - belső kölcsönökkel - hadikölcsönökkel - megnövelt adóval. Mindegyik forma a pénzkészlet folyamatos növelését eredményezte. A háború elhúzódása miatt a leggazdagabb nyugati államok is rászorultak az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi segítségére. Nem kedvezett a háború utáni nemzetközi légkör javulásának, hogy a német

visszafizetések csak lassan indultak meg, mivel Franciaország és Olaszország is a német jóvátétel fizetésének megindításához kötötte adóságai kiegyenlítését. A világ pénzügyi központjává végérvényesen New York vált az óceán túlsó partján. Az infláció belső erőből történő megszűntetésével több országban megpróbálkoztak, következetes deflációs lépéseket hoztak. Mo-on pl: - leállították a bankjegykibocsátást, mesterséges pénzszűkét idéztek elő. - a költségvetési kiadásokat egyszeri adókivetéssel próbálták ellensúlyozni. Probléma: - a termelést nem növelték - az árukészletek hiányosak voltak - a gazdagokra kivetett adó csak töredékesen folyt be. - a munkanélküliség továbbra is megmaradt. Ennek következménye: a deflációs kísérlet csődöt mondott. A pénzügyi nehézségek megoldása mindenütt elsődleges feladattá vált. Minden ország védeni kezdte saját valutáját 4.)

Gazdasági fejlődés a 20-as években: Az 1920-as években a háborút megelőző nagyságrendhez képest jelentősen visszaesett az európai kereskedelem. Lewis szerint a kereskedelem növekedése azért lassult le az 1920-as években, mert a háború miatt visszaesett a népesség növekedése. A vontatott gazdasági fejlődésnek még egy szomorú következménye adódott: a világkereskedelem egészében Európa 1913-ban 59%-ban vett részt, 1928-ban viszont már csak 18%-ban. Kivételt képezett Fr.o, Svájc, Svédország és Hollandia Mezőgazdaság: A háború alatt nőtt a mezőgazdasági termelés. Ebből az következett, hogy a mezőgazdasági árak folyamatosan elmaradtak a késztermékek árai mögött. Az 1920-as évek második felében a nagy túltermelési helyzet eredményeképpen néhány agrártermék piaci ára esni kezdett, s így óriási eladatlan mezőgazdasági készletek halmozódtak fel. 1926-ban 34 millió mázsa, 1929-ban 122 millió mázsa

gabonaféleség maradt eladatlan. Ipar: A korszak dinamizmusát az ipar helyreállítása jelentette. A mesterségesen átszabott országokban (pl.: Mo) szinte egész ágazati rendszerek hiányoztak Pl: Magyarországon a dualizmus korában alapvetően az élelmiszeripar és a nehéz ipar növekedett dinamikusan, a trianoni békeszerződés után azonban az elveszett nyersanyagforrások nem tették lehetővé a nehézipar fejlődését, helyette a könnyűipar kapacitásai emelkedtek jelentőssebben. Mivel a gazdaság lassan növekvő volt, ezért a teljes foglalkoztatottságot (a 19. századdal ellentétben) nem tudták elérni. A munkanélküliség fokozódó volt, amely bizonyos ágazatok gyöngeségét eredményezte. Teljesen világossá vált, hogy a megváltozott világgazdasági rendszerben a hagyományos, liberális intézményrendszerhez való visszatérés nem lehetséges. A világgazdasági válság hatásai a gazdasági és társadalmi életre Az 1920-as években egy

lassan talpraálló európai gazdaságot figyelhetünk meg, amelyben nagy szerep jutott az Amerikai Egyesült Államok hiteleinek. 1928. felé az amerikai bankárok elkezdték felmondani európai kölcsöneiket, mindennek komoly gazdasági hatása volt, az inflálódó árakra építő vállalkozók pénztelenné váltak. Az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatban, az automobilgyártásban is válságtünetek mutatkoztak. Gazdasági depresszió hatása minden ágazatban jelentkezett Pénzügyi krach: 1929. október 24-én következett be, ez lett az USA „fekete csütörtökje”. Előzmények: Az 1920-as években az USA-ban spekulációs láz bontakozott ki, beruházások növelték a munkalehetőségeket, a növekvő foglalkoztatás és az emelkedő bérek növelték a belső felvevőpiacot. 1929. október 24-én a New York-i tőzsdén nyitáskor minden a megszokott módon működött A megszokott módon adták és vették a brókerek a részvényeiket. 11 óra felé

példátlan eladási láz tört ki, az emberek pánikszerűen kezdték el eladni értékpapírjaikat. A probléma az volt, hogy a tulajdonosok egyszerre jelentkeztek pénzükért a bankokban, egyik bank sem rendelkezett akkora likvid tőkével, hogy ezt a hatalmas pénzmennyiséget biztosítani tudja. Ahhoz, hogy a gazdaság működőképes maradhasson, vissza kellett hívniuk kintlévőségeiket, ami a beruházások leállását, azonnali munkanélküliséget, életszínvonal csökkentést eredményezett. A második súlyos csapás a pénzügyi intézményrendszerre és így az egész gazdaságra nézve 1930. decemberében bontakozott ki Ez egy igazi hitelforgalmi zavarhelyzet volt, amely gyorsan átterjedt Európába is. Németország helyzete volt a legsúlyosabb: 1931-ben közel 17000 cég csukta be kapuit. Dietmar Petzina „befejezetlen rekonstrukciónak” nevezi a 20-as évek gazdasági fejlődését, s ez törékennyé tette a német gazdaságot. A gazdasági nehézségek

mutatói Németországban: - a munkanélküliség 1929-ben már elérte a 2 millió főt. - 1931-ben a Danatbank becsukta kapuit. A német üzleti körök és a lakosság ezek után megrohanta a többi bankot, melyek ennek hatására kénytelenek voltak becsukni kapuikat. Az angol pénzintézetek megúszták a csődöt, egyetlen pénzintézetnek sem kellett bezárni kapuit. Angliában komoly pénzügyi intézkedések voltak: - megszűntették a font konvertibilitását, - belföldi árszint stabilitás - korlátozták az állami kiadásokat, - csökkentették a hadseregre, a rendőrségre, a tanári fizetésre fordított összegeket. Franciaországban a válság megkésve jelentkezett és enyhe lefolyású volt. Közép-Európa kis országaiban is két területen jelentkezett a válság: a pénzügyi és termelési válságból az igazi szörnyűséget a termelési-értékesítési válság jelentette. A térség kis országai elsődlegesen agrárországok voltak,

amelyeknek komoly problémákat okozott a mezőgazdasági árak csökkenése. Az agrárválság szorosan összekapcsolódott a hitelválsággal: nemcsak az exportlehetőségek szűkültek be, hanem a belföldi értékesítés is megoldatlanná vált. Súlyosbította a helyzetet, hogy az elmaradt agrárszerkezet nehezen mozduló gazdaságot jelentett, gyenge versenyképességet. Meg kell jegyezni, hogy a térség iparosodottabb országaiban (Ausztria, Csehszlovákia) a válság rugalmasabb lefolyású volt, a termelők gyorsabb alkalmazkodási képességekkel bírtak. Összegezve: nyugaton inkább a pénzügyi-pénzforgalmi, míg Közép-Európában az agrártermelési és értékesítési válság vált meghatározó faktorrá. A világgazdasági válság kapcsán számos szociális probléma is jelentkezett. Megjelent a tömeges éhezés, a nyomor, a munkanélküliség óriási méreteket öltött. A világgazdasági válság az emberiség nagy részének súlyos lelki traumát

okozott. Az összefüggő világgazdasági rendszer miatt szükség volt nemzetközi szintű rendezésre is, hiszen néhány alapvető ponton megegyeztek az érdekek: - egységes elvek alapján kellett szabályozni a nemzetközi devizaáramlást, - nemzetközileg is működőképes hitelrendszerre volt szükség, - ösztönözni kellett az országok közötti kereskedelmi forgalmat. A keynesi forradalom és a vegyes gazdasági rendszer kialakulása. Az 1920-as évek közepén egy gazdasági fellendülést, az 1930-as évek elején viszont minden gazdasági mutató negatív tendenciát mutatott. Minden jelentős országban csökkent az ipari termelés. A mezőgazdaságban a megnövekedett készletek folyamatosan nyomást fejtettek ki az árakra. Egyfajta megoldás mutatkozott: a késztermékek külső keresletének növelése a kereskedelem fellendítése révén, ez azonban csak elméleti lehetőség volt, a gyakorlatban nem volt ár mód. Recessziókkal már korábban is

találkoztak a közgazdászok, nem a „nagyválság” volt az első visszaesés. A közgazdászok körében volt a feltevés, hogy a visszaesések mindig átmeneti állapotnak mutatkoztak. John Maynard Keynes közgazdász, aki a legtöbbet tett azért, hogy megvalósuljon a recessziós jelenségek közgazdasági átértékelése és újragondolása. Keynes kimutatta, hogy az állami deflációs politika haszontalan, sőt káros. Az államnak a tényleges keresletet kell növelnie, hogy létrejöjjön a teljes foglalkoztatottság. Úgy vélte, hogy a gyakorlatban a termelésből eredő jövedelem nem válik teljes egészében keresletté, sőt a jövedelem növekedésével a fogyasztás hányada csökken, így tehát a kereslet összessége kisebb lehet, mint a termelés összessége. Ebben a felfogásban tehát egyáltalán nem áll, hogy a termelés megteremti a maga keresletét, éppen fordítva: a kereslet határozza meg a termelést. A pénz nemcsak közvetítő szerepet

játszik, hanem önálló szerepet is betölthet. Három összefüggés van, amelyben az általános elmélet szakított a klasszikus gondolatokkal: 1.) ahogy a kérdéseket feltette 2.) a következtetései 3.) az a mód, ahogy a következtetésekhez eljutott A keynesi teória elméletként már akkor született, amikor a nyugati országok már alapvetően keynesiánus gazdaságpolitikát folytattak, vagyis előbb volt a gazdasági gyakorlat s csak később született meg az általánosító elmélet. Jól példázza ezt Angliának a válságból való kilábalási technikája is. A német gazdaság átalakulásának modellje az 1930-as években. Az európai országok közül Németországot sújtotta legjobban a válság. Ennek okai: - a német gazdaság törékenysége - a komoly megterhelést okozó jóvátételi fizetések jelentősége - a magas munkanélküliség - a külföldi hitelektől való függés, - visszaesett az export tevékenység, ugyanis Németország

a 20-as években exportorientált ország volt. 1929-32. között a német export 58%-kal csökkent, az ipari mutatók is jelentősen 42%-kal csökkentek. Megnőtt a munkanélküliség, 1932-ben 7-8 millióra becsülhető a számuk A munkában maradt emberek reálbére egyharmaddal csökkent. Németországban is megszülettek a gazdasági szükségintézkedések: - szigorúan korlátozták az élelmiszerbehozatalt - az eladósodott birtokosoknak kölcsönöket adtak, de az állam fenntartotta magának a jogot, hogy nem megfelelő gazdasági üzemeltetés esetén átveszi a gazdaság irányítását. A Brüning-kormány 1930-tól a legfontosabb gazdaságpolitikai céljának az államháztartás szanálását tekintette, restriktív pénzpolitikát folytatott, magasabb fogyasztási adókat vezetett be. Vagyis elrendelték az árak és a bérek csökkentését, hogy íly módon liberális rendszer látszatát keltsék. 1933. január 30-án Hindenburg köztársasági elnök Adolf

Hitlert, a nemezeti szocialista párt vezetőjét nevezte ki kancellárrá. Hitler az egész ország sorsát sajátos céljainak megfelelően, belső kontroll nélkül, diktatórikus eszközökkel irányította. A nemezeti szocialista kormányzás kezdetben nem hozott alapvető vátlozást a gazdaság szerkezetében. Kétségtelenül újat jelentett viszont a rendszer jellege és célja: - a gazdaságnak csupán az a célja, hogy a megszabott politikai feltételeket és célokat megvalósítsa, vagyis egy politika alá rendelt gazdasági rendszer jött létre. A politikai rendszer elkobzásokkal és terrorral száműzte a gazdasági életből a kiskereskedő, a középvállalkozó és a szabadúszó értelmiségi pályákon lévő zsidó embereket. Szétverte a hagyományos német munkásmozgalmat, és helyükre megszervezték a Betriebsgemeinschaftokat, azaz a vállalati közösségeket. Átfogó gazdaságpolitikai terv csak 1934. őszére készült el, létrehozója

Hjalmar Schacht volt, a terv neve: Neuer Plan. Schacht terve szorosan kapcsolódott a nagytérgazdaság elvéhez. A nagytérgazdaság alapelvei: - a német gazdaság fejlődését kitágított keretek között képzelték el. - alapelve, hogy egy adott térség saját munkaereje és tőkéje által biztosítani tudja létfenntartását és fejlődését. - nagytérgazdaság = politikai gazdaság (Csikós-Nagy Béla szavai) Úgy gondolták, hogy a térség egyes országainak gazdaságpolitikáját alá kell rendelni a nagytérgazdaság egész rendjének. Tehát a nagytérgazdaság független a külső országoktól, s a benne lévő országok számára sajátos életteret nyújt. A nagytérgazdaság és a munkamegosztási kapcsolatok: 1.) első eszköze a tisztességes hasznot hozó ár, amit az állam teremt meg 2.) második eszköze a vám, a nemzeti vámoknak meg kell felelni a nagytérgazdaság követelményeinek. 3.) harmadszor pedig fontos az országok közötti technikai

segítségnyújtás Az elv röviden: NAGY TÉR – NAGY KERESLET – NAGY FEJLŐDÉS. Még Hitler hatalomra kerülése előtt megszülettek a tervek egy gyors fegyverkezésre, a kancellár már 1933-ban parancsba adta, létre kell hozni egy erősebb hadsereget. 1933. őszén azzal próbálkoztak, hogy délkelet-európai kis országok (Südostraum) gazdasági potenciálját Németországhoz kapcsolják. A térség kis országai számára a német gazdaság óriási lehetőség volt, mivel a Südostraum államainak gazdasági gondjait már nem lehetett megoldani, Közép-Európa azé lesz, aki az agrárfölösleg számára piacot tud teremteni. Így a térség Hitler lábai elé hullott. - Magyarországgal 1934. 02 21-én kötött kereskedelmi szerződést, ami április 01jén lépett hatályba - 1933. februárjában vámkedvezményeket adott Bulgáriának, cserébe takarmánynövényeket kértek. - 1935. a románokkal kötött szerződést, majd Jugoszláviával, aki

sokoldalúbb gazdasággal rendelkezett, mint Bulgária. Németország tudatosan törekedett arra, hogy az exportárak és az importárak között óriási különbség legyen. 1936-ban már 463 millió márkás tartozásuk volt a térség országaival szemben. A valóság az volt, hogy e kis országok finanszírozták a német gazdaságátalakítási programot és a fegyverkezést = vissza nem térítendő kölcsön. 1935-36. felé az európai gazdaságok egyre több jelét adták annak, hogy újra működőképes gazdasággal rendelkeznek, ezért a Südostraum országai egyre terhesebbnek érezték a németországi szállításokat, mivel a világpiacon jobban tudták volna értékesíteni terményeiket. Németország viszont látványos gazdasági bajokkal küszködött, szüksége volt a térség nyersanyag és élelmiszer készleteire. A megoldás a „négyéves tervben” realizálódott. 1936 októberében Herman Göring vezetésével felállították a Négyéves Terv

Hivatalát, amely minden hivatal fölött állt. A négyéves tervnek négy célja volt: 1.) a fokozottabb önellátás megteremtése 2.) a stratégiai iparágak áttelepítése a határoktól Németország belsejébe 3.) a stratégiai ágazatok kapacitásának bővítése 4.) az iparszervezet és technológia racionalizálása A szigorúbb tervezési rendszer bevezetése után gyors gazdasági növekedés indult meg Németországban. - 1935-ben törvényben előírták, hogy minden 19-25 év közti férfi és nő köteles valamilyen munkát végezni. - 1934-ben előírták, hogy fémipari munkásokat csak a munkaközvetítő írásos engedélyével lehet alkalmazni - 1934-ben bevezették a híres rabszolgatörvényt: a rendelet idejében és az utána következő három év során a mezőgazdaságban dolgozók csak a hatóság engedélyével mehettek el más munkahelyre. 1933-38. közti időszak egy relatíve gyors gazdasági növekedés korszakát jelenti Németországban. A

fejlődés főleg az iparban volt látványosan gyors, megduplázódott az ipar teljesítménye. Ez a fejlődés számos ellentmondást hordozott, komoly probléma a társadalom oldalán jelentkezett. A polgárosodásban fontos „Ersatzklasse-ék” jöttek lére, ők alkották a gazdasági középréteget. 1935-38. között 34 milliárd márka összegű közkiadásból 18 milliárdot fordítottak fegyverkezésre. Kezdetben Hitler népszerű volt, mivel utakat épített, villamosítás és ipartelepítési programok jellemezték. Azonban 1936-tól mindent a fegyverkezésre költöttek 1938-39-re a német gazdaság militarizált gazdasággá változott, olyan gazdasággá, ahol a hadsereg fejlesztésének óhaja területi hódításokat igényelt. A háború ígérte a legtöbb hasznot, amit az ipartulajdonosok is erőteljesen támogattak. Ennek megfelelően a rendszer haszonélvezője nem a társadalom többsége, hanem az állam ideológiáját elfogadó és a hatalomhoz közeli

politikusok, végrehajtók, vállalkozók és nagyiparosok. A hadikommunizmus és a NEP összehasonlítása Előzmények: A cári Oroszország a térség legnagyobb területű és népességű állama és egyben a legelmaradottabb térséget képviselte Európában. A 19 század utolsó harmadától viszont az indusztrializálódás utat tört magának Oroszországban, jelentős külföldi tőke áramlott az országba Angliából, Belgiumból, Hollandiából, Franciaországból és Németországból, ami elsősorban a nehéziparban okozott változásokat. 4 nagy iparvidék alakult ki: - Moszkva illetve Pétervár környékén - az Ural vidékén - Donyeck-medencében. A könnyűipar több ágazata azonban igen fejletlen maradt. Az újonnan meghonosodó ágazatokban nagyfokú koncentráció alakult ki. Azonban az orosz gazdaság 70-80%-át azonban még mindig a mezőgazdaság alkotta. A társadalom is meglehetősen elmaradott képet mutatott. A koncentrált iparvidékeken

kialakult több milliós munkásság kritikussá váló létviszonyai egyre radikálisabb politikai tevékenységet eredményeztek, aminek hatására 1917. februárjában polgáriasabb kormányzat jött létre, majd 1917. október 25-én az alapvetően kisebbséget képviselő bolsevik párt került hatalomra. A hadikommunizmus rendszere (1918-21): Az örökség súlyos volt. A legnehezebb problémát a háborús helyzet jelentette A belső ellenzék nagy kihívást jelentett az új hatalomnak. - a bolsevik hatalomátvétel után egy nappal megjelent a földdekrétum, ami a földet nacionalizálta, de a föld használati joga továbbra is a parasztoké maradt. - a városi munkásság (amire a bolsevik párt egész politikai tevékenysége épült) 1917. november 16-án már beleszólhatott az ipari termelésbe és az elosztásba - 1917. december 8-án karhatalom foglalta el az Állami Bankot, december közepén pedig már minden bankot és pénzintézetet államosítottak.

Ezek a direkt intézkedések a politikai bázist kívánták kiterjeszteni és a katasztrofális élelmiszerellátást akarták helyrehozni. Hogy az állam gazdasági szerepét növeljék, ezért létrehozták a Legfelsőbb Népgazdasági Tanácsot (Veszenkát). Feladatai: - a népgazdaság és az állami pénzügyek megszervezése - gazdasági irányelvek megalkotása - elkobzások, kisajátítások és végrehajtások. 1918. első felében már tömegével államosították az ipari és kereskedelmi üzemeket és szervezeteket. Az igazi államosítási kampány csak júniusban kezdődött, amikor is a kis üzemek kivételével elrendelték minden gyár államosítását. Az ipar állami kézbe vételével és a paraszti földbirtoklással létrejött a húszas évekre jellemző „vegyes gazdaság” modellje. A közellátás visszaesett, Pétervárott és Moszkvában a munkások kenyérfejadagja 1917-18 folyamán 5-15 dkg között mozgott. A jegyrendszer általános

maradt, az élelmiszerre kötelező felvásárlás volt érvényben alacsony árakon, ami a mezőgazdaságnak jelentős tőkeelesést jelentett. Az egész országot éhínség sújtotta 1918 nyarán kitört a belső polgárháború és nagy agrárgazdasági termelő területek vesztek el a bolsevik hatalom számára. Az eddigi politikai terror gazdasági terrorral párosult, létrejött a hadikommunizmus rendszere. A parasztok gyakran nem akarták termékfölöslegüket illetve termésüket a hivatalos állami áron átadni, ezért elrendelték az erőszakos begyűjtést. 1918 májusában Lenin meghirdette a „kenyérért folytatott keresztes háborút”, amely egy kettős folyamat volt: - az élelmiszer megszerzése - másrészt a kulákok ellen folyt. Kulcsprobléma az élelmiszerhiány volt. Az ellátási zavarok miatt gyorsan csökkent a városok lakóinak száma, részben az elvándorlás miatt, részben az éhhalál miatt. Ez a csökkenő tendencia a bolsevik pártnak

veszélyes lehetett, mert a munkások nevében gyakorolta a hatalmat és így elveszthette maradék támogatottságát is. Lenin az ipar növekedésében és a belső csere fejlesztésében látta a gazdaság fellendítésének kulcsát. 1921 február 24-én kitört Tambov környékén az Antonov vezette, hatalmas tömegeket megmozgató parasztfelkelés. A társadalmi béke és a politikai hatalom fenntartása megkövetelte egy új típusú engedékenyebb gazdaságpolitika kialakítását. A NEP eredményei: Az új gazdaságpolitika (NEP) időszakát 1921-1928/30-ig számoljuk. Legfontosabb jellemzője, hogy a gazdaság bizonyos szektoraiban a magángazdaság újra megjelent. A Veszenkát 1921-22. elején decentralizálták, de mégis ez maradt a szovjet gazdaság irányító szerve. A trösztök közül, melyek a gyárak működését tervezték, 430 közül 172 a Veszenka alá volt rendelve. A trösztök figyelték a: - pénzügyi elszámolásokat - a gazdasági módszerek

(finanszírozás, hitelnyújtás) figyelése - adminisztratív intézkedések - a termelés és az elosztás megszervezése Mezőgazdaság: A mezőgazdaságban a NEP egész időszakában a magángazdaság volt az uralkodó. Az egyéni parasztgazdaságok a művel terület 98,3 százalékán gazdálkodtak, a maradék földek állami gazdaságok voltak. A parasztok elsősorban háromnyomásos rendszerben termeltek. A megerősödő parasztság számára a fejlődés földbirtokának fejlesztése, a piaci hányad növelése lehetett csak, ez volt az, amitől a bolsevik vezetők féltek, mivel az egyéni gazdálkodás a kapitalizmus megerősödéséhez vezethetett. Lenin a probléma áthidalását a szövetkezetek megteremtésében és a gépesítésben látta. 1924-ben a beszolgáltatást megszüntették, a parasztoknak adót kellett fizetniük. 1925-26-ban még mindig az állam volt a legfőbb gabonavásárló. Dinamikus emelkedett az állatlétszám is, lényegesen javult a városok

élelmiszerellátása. A NEP időszakában a városokban újra megjelentek a zöldségboltok, a kofák. Pénzügyi politika, infláció és az árolló-válság: A NEP szakítást jelentett a pénz nélküli gazdaság fogalmával, a hiány és a központi kiadások növekedése viszont lökést adott az inflációnak. 1922-ben, a NEP elején döntés született az aranyalapra helyezett új pénzegység, a cservonyec bevezetéséről. A pénz cseréjével megpróbálták az államháztartást stabilizálni, ebből a célból egy sor adót vezettek be: fogyasztási adót, a természetben mezőgazdasági adót, adót vezettek be a jövedelemre, a tulajdonra és más egyéb dolgokra. A NEP kezdeti évei még nem hoztak átütő sikert. A mezőgazdasági és az ipari árak között jelentős különbségek alakultak ki, az ipari árak lényegesen gyorsabban nőttek, mint a mezőgazdasági árak. Az ipari árak növekedésének számos oka volt: - a mezőgazdaság a polgárháború

után lényegesen gyorsabban regenerálódott, mint az ipar, aminek alapvető oka a hagyományos gazdálkodás alacsony tőkeigényessége - a csúcson az ipari árak háromszor olyan magasak voltak, mint az agrárárak. Az engedély nélküli áremelést megtiltották. Igyekeztek az állami ipar árait csökkenteni, megszorítani a hiteleket, ennek eredményeképpen 1923-24-re az ipar eladási árai 23,3 százalékkal csökkentek. A NEP mérlege: A „novaja ekonomicseszkaja polityika” 1925/26 felé ért a csúcsára, a magánszektor ekkor már nem növekedett. A NEP valójában a gazdasági helyreállításnak sikeres gazdaságpolitikája volt, egy sajátos „vegyes gazdaság” alternatíváját nyújtotta. Megszűntetésének alapvetően politikai okai voltak. A tervgazdálkodás rendszerének működése Kelet-Európában. 1925-26. felé a bolsevik pártvezetésen belül egyre erősödött Sztálinnak és körének befolyása Kialakult a „szocializmus egy

országban” elképzelés, amelynek lényege, hogy az elképzelt társadalom és gazdaság létrehozása belső erőforrásokból is lehetséges. A párt lett az igazság egyedüli hordozója és a pártvezetés-ellenesekre külön odafigyeltek. A harmincas évektől beindult a terrorgépezet, ami mai számítások szerint is milliós tömegek kivégzését hozta magával. A szocializmus kialakításáról két gazdasági elképzelés született: 1.) Preobrazsenszkij 1924-26 között kiadta a Novaja ekonomika (Új gazdaság) című munkáját, amely által váltak közismertté az ő elképzelései. Preobrazsenszkij soha nem azonosulta NEP-pel, azt a kapitalizmus egyik megnyilvánulásának nevezte és a szocializmussal szembenállónak tartotta. Nézete szerint a saját erőből való fejlődés bázisa a nagyipar és a bányászat termelése lehet. A másik forrás a kispolgári környezet jövedelmének megcsapolása Úgy vélte, hogy így a szocialista nagyipar fejlődésnek

indulhat. A folyamat végeredménye szerinte az, hogy kiszorítja a közép- és kisipart, s megvalósulhatnak a szovjet állam igazi előnyei. 2.) Az átalakulás másik lehetséges útját Buharin fogalmazta meg Koncepciójának középpontjában a gazdasági növekedés áll, a fejlődés meggyorsításának feltételét a gazdaság különböző szektorai közötti kapcsolatok kiépítésében s a gazdasági árucsere fejlesztésében látta. Buharin szerint a szocialista gazdaságot nem a többi szektor megfojtásával, hanem az összes termelési erőforrás kölcsönkapcsolatban levő fejlesztésével kell előteremteni. 1925-ben határozatot fogadtak el az iparosításról, 1927-ben meghirdették a mezőgazdaság kollektivizálását. Ezzel a két eseménnyel a Preobrazsenszkij-fél modell valósulhatott meg a Szovjetúnióban. Iparosítás a Szovjetúnióban: Úgy gondolták, hogy az európai iparosodás eredményeinek megvalósítása nélkül nem lehet utolérni a

fejlett tőkés államokat, s nem építhető fel a szocialista gazdaság. Az első ötéves terv meghirdetésével (1929-33) főleg a nehézipari beruházásokat kívánták létrehozni. - szénbányászat - olajtermelés - vasércbányászat - vasfeldolgozás voltak az elsődleges intézkedések. A könnyűipart nem fejlesztették, sőt az is előfordult, hogy elvonták a textilipartól a már megkapott támogatásokat. Acéltermelésben a Volgánál, a Kuznyeck-medencében és az Uralnál nagy eredményeket értek el. A moszkvai és a leningrádi gépgyárakat modernizálták Az iparfejlődés területileg is kiterjedt, már nemcsak a régi nagy iparvidékek fejlődtek. A második ötéves terv más szerényebb célokat kívánt megvalósítani az ipar területén. Sztálin javaslatára a hadiipar fejlesztését is célul tűzték ki. A széntermelés mennyisége emelkedett, a villamosenergia termelés is bővült. Az olajipar viszont sanyarú éveket élt át A két

ötéves terv hatására az ipar területi szerkezete is átalakult. A hagyományos négy nagy iparvidék mellett egyre meghatározóbbá vált a közép-ázsiai és a kazahsztáni iparvidék. A mezőgazdaság helyzete a tervgazdálkodás időszakában: A gyors iparosításnak az áldozatává a mezőgazdaság vált. Az 1920-as évek vége felé a hagyományos parasztgazdaságok felszámolásán gondolkoztak. Előre sejthető volt, hogy a hatalmas számú parasztság ellenáll ennek a törekvésnek, s így a bolsevik vezetés nem nélkülözhette a titkosrendőrséget, a munkatáborokat és a terrort. Ez lett a kollektivizálás A módszer nagyon sajátos volt, 1926 után egyre jobban megnehezítették a magángazdák gazdálkodási lehetőségeit. A mezőgazdaság helyzete gyorsan romlott, amely 1928-ban jelentős áruhiányhoz vezetett, a gabona ára megnőtt, erősödött a feketekereskedelem. 1929 közepén már kb. 1 millió paraszt tömörült a szervezetekbe, októberre pedig

már 2 millió. A gyors növekedést terrorral érték el A kollektivizált területeken 1930. június 30-án egy rendelkezéssel feloszlatták a régi faluközösségeket és az addigi funkcióikat a szövetkezetek vették át. Mindent kollektivizáltak: - a szántóföldet, az állattartásra alkalmas legelőket, a réteket, stb. Eredménye: 1932-33. nagy mezőgazdasági válság Az állatállomány csökkent, éhezés (kb 510 millió az áldozatok száma A kollektivizált mezőgazdaság csak 1937-ben tudta azt a termelési szintet biztosítani, amit a húszas évek első felében a magángazdaság. A társadalom átalakulása: A tervgazdálkodás kialakulása az egész társadalmat érintette. Az első világháború, a polgárháború, az 1930-as évek éhínségei és a politikai terror nem tették lehetővé a népesség dinamikus növekedését. 1914-ben 140 millió lakosság 1939-ben 170 millió lakosság. Ez egy igen alacsony növekedés Folytatódott a

népességtelepítési politika, munkába állították a nőket is. Gyors városiasodás, főleg a nagyvárosok nőttek. Szaporodtak az iskolák, közép- és felnőttképzési intézmények. A II. világháború alatti gazdasági rendszerek Az első világháborúban a gazdaság és a hadigépezet működése között még nem volt alárendelt viszony. A második világháború előtt már szisztematikus lépéseket tettek annak érdekében, hogy a gazdaság egészét a hadsereg igényeinek szolgálatában állíthassák. Németország egy esetleges háborút már totális háborúnak képzelte, ami azt jelentette, hogy a társadalmi-gazdasági életet alá kell rendelni a háborús céloknak. Németország: A nagy tér politikája annyit jelentett, hogy a természetes terjeszkedési terület erőforrásait a német gazdaság szolgálatába kell állítani, csak így remélhető a legnagyobb rivális Anglia legyőzése. A Südostraum területei agrárterületek voltak, amelyeket

különböző szerződésekkel a német gazdasághoz láncoltak. A háborúra való felkészülés megkövetelte a központilag irányított gazdaságot, az agrárbázis biztosítását, a nehézipar és a gépipar fejlesztését. Németországba nagy mennyiségű élelmiszert hoztak be külföldről, a német hadikapacitás megkétszereződött. 1941-től a német vezetés a szovjet területek megszerzésétől remélte az európai győzelemhez szükséges erőforráskészletet, ez azonban téves várakozás volt, mert nem tudták térdre kényszeríteni a szovjet hadsereget. A hazai gazdaságot tekintve pedig jelentős munkaerőhiánnyal kellett számolniuk, de megoldást jelentett a nagy számú külföldi munkás foglalkoztatása. A háborús nehézségeket egyféleképen lehetett áthidalni, mégpedig technikai fölénnyel. A németországi gyárak ontották a hadianyagot. A német államadóság gyorsan növekedett, ezzel párhuzamosan jelentősen nőttek az adók: a cigaretta,

az alkohol új adókat kapott. 1945 elejére Németország a pénzügyi összeomlás szélére került, amely együtt járt egy hatalmas számú éhezéssel és nyomorral. Anglia: Angliában két kritikus pont adódott a háborús gazdaság működését illetően: 1.) az angol vezetés tisztában volt azzal, hogy csak saját hazai erőforrásaira támaszkodva nem nyerheti meg a háborút, ezért nagymértékben kellett támaszkodnia az USA-ra. Kölcsönbérleti szerződést kötöttek, és így használhatta az USA katonai erőforrásait. 2.) Másik probléma a munkaerőhiány volt, ezért külföldi munkaerőt vontak be a gazdasági életbe. A háború idején kb 40 ezer ír munkás vállalt munkát Angliában Sikerült munkaerőt szerezni a dominium országaiból is: dél-afrikaiak, ausztrálok, kanadaiak stb. Az angol gazdaság gyorsan tudta fokozni termelését. A háború előtt Anglia mezőgazdasági termékeinek 70%-át importálta, a háború alatt változott a helyzet, a

szántóföld nagysága 62%kal növekedett. Az angol technológia is nagy átalakulásokon ment át, nagy szerepet kapott a helyettesítő anyagok előállítása (műanyag, gumi). A haditechnika pedig képes volt a német fölébe kerekedni. Szovjetunió: A Szovjetuniónak egy óriási előnye a háború szempontjából, hogy központilag irányított gazdasággal rendelkezett és megkönnyítette az erőforrások átcsoportosítását. A háború első másfél éve óriási gazdasági veszteséget okozott a Szovjetuniónak. A németek megszállták azokat a területeket, ahol korábban vastermelés 71, acéltermelés 58, széntermelés 63 százaléka folyt. 1942/43 volt a fordulat éve, addig krónikus méreteket öltött a hiány, attól kezdve viszont a szovjet gyárak ontották a hadianyagot. 1943-ban a szovjet hadsereg 40-80%ban új fegyverekhez jutott A mezőgazdaságban dolgozó férfiak nagy részét elvitte a hadsereg, ezért fokozták a női és gyermekmunkát. Amerikai

Egyesült Államok: Az USA jelentős segítséget jelentett a Szovjetunió és Anglia számára kölcsönszerződései miatt. Az USA-ban nem került sor tőkejavak pusztítására, a háború legfőbb élvezője a gépipar volt. Az USA 1941-ben kapcsolódott be a háborúba, amikor is Japán Pearl Harbour ellen bombázást hajtott végre. Japán térdre kényszerítéséhez szükség volt a repülőgépgyártás és a hadihajógyártás fejlesztésére. Gazdasági növekedés Nyugat-Európában az 1950-60-as években. A második világháború után Európában a gazdasági fejlődés sohasem tapasztalt csúcsokat ért el. A 18 században a világ ipari termelése 1-1,5 százalékkal nőtt, a 19 században elérte a 3 százalékot, amelyet megtartott a 20. századra is 1948 után viszont meredeken nőttek a mutatók, melyek elérték az 5,6 százalékot is. Ez a dinamikus növekedés több tényezőnek is köszönhető: - a kelet-európai országok gazdasági fejlődése, a

szovjet-modellel próbálkozó országok központi beruházásai erősen emelték a nemzeti jövedelmet. - a távol-keleti fejlődő országok felfutásának - az igazi dinamizmust a nyugat-európai országok jelentették A háború utáni években Nagy-Britannia és Belgium állt az élen, majd később az NSZK, Ausztria, Franciaország és Olaszország vette át a szerepet. A háború utáni felgyorsult növekedés annyit jelent, hogy a háborút viselt térségnek be kellett hozni a lemaradást, vagyis az USA-val szembeni lemaradást le kellett küzdeni. 1950 után a munkaerőhiányt megoldották, jelentősen nőttek a bérek és a fizetések. A háború alatt számos olyan technikai találmány jött létre, amelyeket a polgári termelésben és fogyasztásban is lehetett hasznosítani, ezzel új munkahelyek és munkalehetőségek is alakultak. A növekedést serkentette a nyugat-európai országokban kialakult gazdasági modell, a vegyes gazdaság is, amely alatt olyan

gazdaságot ért, amely az állam, a magángazdaság és a szakszervezet kölcsönkapcsolata által működik. Mind a három oldal érdeke, hogy a gazdasági növekedést előmozdítsa. - a szakszervezetek tevékenységét nem lehetett kiiktatni a folyamatokból, mivel fontos volt a munkáltató és a munkavállaló közötti gazdasági megegyezés. - a magántőkések is ösztönözve érezhették magukat a vegyes gazdaság fenntartására. Olyan területeket kerestek, ahol az alacsony bérszínvonal a termelési költségeket alul tarthatta. Gombamódra tudtak szaporodni a multinacionális vállalatok. A szinte folyamatosnak tekinthető két évtizedes gazdasági növekedést csak kisebb visszaesések zavarták meg. Az európai integrációs folyamat kialakulása. A világgazdasági válság évei alatt mindenhol emelkedtek a vámok. - Az USA-ban az 1930-as Smoot-Hawley féle vámtarifa 38%-ról 53%-ra emelte a vámokat. - Nagy Britannia megszűntette az aranystandardot,

s áttért az átváltási árfolyam lebegtetésére. 1933 után az USA igyekezett átvenni a világkereskedelemben Anglia vezető szerepét. A világháborúból politikailag és gazdaságilag is nagyhatalomként került ki, és az ENSZ-en és a Bretton Woodsi pénzrendszer ellenőrzésén keresztül befolyást tudott gyakorolni a legfontosabb gazdasági folyamatokra. Az USA meghirdette a vissza a szabad kereskedelemhez című politikájukat, és javaslatokat tettek a nyugat-európai kormányoknak az óvilág belső és külső vámtarifáinak mérséklésével kapcsolatban. 1947-ben felállították a GATT-ot, amelyben bilaterális szerződésekkel garantált egymásnak kölcsönös előnyöket a 23 tagország. A Truman-doktrína kimondta, hogy az USA ellenáll a szovjet térhódításnak, ennek szükségességét szülte, hogy az USA által megszállt és ellenőrzött Nyugat-Európa megszervezése és gazdasági talpraállítása amerikai segítséggel történik. Ennek jegyében

született meg a Marshall-terv 1947. június 5-én A Marshall-terv stratégiai céljai: - Az európai infrastruktúra megújítása - Radikális termelékenységnövekedés elérése - Az európai pénzügyi stabilitás elérése - Az európai ipar kiegyensúlyozottabb eloszlásának elérése. Fontos kitétele volt a szerződésnek még az, hogy Európának 1951/52 évekre önfenntartóvá kell válnia. Az amerikai kongresszus 17 milliárd dollárt szavazott meg, s ezt Európa minden országának felajánlotta. A Szovjetunió viszont attól félt, hogy ezzel a saját gazdaságát és a megszállt zónáját tekintve is amerikai befolyás alá kerülhet, így visszautasította az ajánlatot és megtiltotta annak elfogadását Lengyelországnak és Csehszlovákiának is. Helyette meghirdette a Molotovtervet, amiben a háborús adósságok egy részének elengedése árán nyújtott segítséget a középeurópai kisállamoknak A Marshall-terv az első időszakban (1947-49)

kiemelkedő eredményeket hozott: - 30%-kal nőtt az ipari termelés a nyugati országokban - az infrastruktúrát helyreállították - újra volt élelmiszer a boltokban - a jegyrendszert lassan megszűntették. Marshall külön megfogalmazta, hogy az lenne a legjobb, ha 1952-re Nyugat-Európa az USA gazdasági versenytársává válna. Minden egyes országba ugyanolyan működő tőke került. Ez oldotta a nyugat-európai országok eddigi merev gazdaságpolitikáját és lépéseket tettek a belső, államok közötti liberalizálás felé. - 1948-ban a Benelux-államok mondták ki szövetségüket - 1952-ben létrejött a Montánunió (Franciaország, Olaszország, NSZK és a Benelux-államok), ez már nagyobb lépés volt az integráció felé, mivel itt már egy főhatóságot is felállítottak. A Montánunió minden diszkrimináló intézkedést eltörölt, megszűntette a kiviteli és a behozatali vámokat. A Montánuniótól már csak egy lépés volt a

Közös Piac kiépítéséig. 1957 március 25-én a Római Szerződésekben rögzítette a hat ország, hogy vámunióra lépnek egymással, összehangolták a mezőgazdasági és közlekedési politikájukat, és a munkaerőnek illetve az áruknak szabad mozgást biztosítottak az államok között. A Közös Piac sikereses gazdaságpolitikát folytatott. Az európai integráció nagy kérdése Anglia volt, vagyis, hogy sikerül-e a szigetországot integrálni valamiképpen a nyugati országok közé. A szigetországi tagságáért Angliának le kellett volna mondania egy sor gazdasági előnyéről. 1973-től tagja lett a szervezetnek, de a gazdasági beintegrálás még várat magára. Közép-Európában egészen más folyamatok figyelhetők meg. A világháborúból nagyhatalomként kikerülő Szovjetunió a megszállási övezetébe tartozó kis országokat (Mo-ot is) belekényszerítette katonailag és politikailag a nagytérszerkezetbe, aminek formális kifejezése:

Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Ez a törekvés nem egy integrációt elősegítő tér létrehozására irányult, mert a kereskedelem az országok között csakis a szovjetek jóváhagyásával történhetett. Viszont teljesen nem tudták megszüntetni, hogy a kisországok ne folytassanak kereskedelmet a nyugati államokkal. Összefoglalva: Nyugat-Európa hosszú időn keresztül az integrációban látta és látja a fejlődés lehetőségét, Közép-Európában és Kelet-Európában egy dezintegrációs folyamat futott, ahol egy nagyhatalom próbálta sok kicsi szövetségesét gazdaságilag is magához csatolni. A magyar gazdaság helyzete a Trianoni-béke korában Az ország területi megcsonkítása súlyos gazdasági problémákat idézett elő. A Habsburgmonarchia öt utódállamra szakadt szét: - Magyarország, - Ausztria, - Csehszlovákia, -Románia, - - Szerb-Horvát-Szlovén Királyság A Habsburg-monarchiában korábban gazdasági munkamegosztás

működött és ezt a trianoni békeszerződés széttörte, mivel az új kis országok a külkereskedelem megmaradásában és fejlesztésében a korábbi birodalom létrehozásának az eszközét látták. Éppen ezért ezek a kis államok befelé forduló, zárt nacionalista gazdaságpolitikát kezdtek folytatni, holott az országok kedvezőtlen gazdasági feltételei éppen egy ellenkező stratégiát kívántak volna meg. Magyarország közepesen iparosodott mezőgazdasági ország volt, amelyben viszonylag gyorsan fejlődött az ipar és a szolgáltatások rendszere. 1920. június 04 Trianoni-békeszerződés A trianoni diktátummal Magyarország elveszítette hegyvidéke, vagyis ipari nyersanyagkincsei nagy részét, amely miatt a nehézipar igen nehézkesen vált fejlődőképessé. A feldolgozóipar nagy részére sem volt éppen ezért szükség, mert nem volt alapanyag, nyersanyag, melyet fel kellett volna dolgozni. Olyan gazdaságpolitikát kellett keresni, amely az ipar

strukturális problémáit, az ipari foglalkoztatás és a mezőgazdasági túlméretezettség problémáit megoldja. A térség gazdaságának szerkezeti átalakítása költségigényes tevékenység. A mezőgazdaságnak az iparnál kisebb veszteségei voltak, Bácska-Bánát vidékén kívül Magyarországtól más mezőgazdaságilag fontos vidéket nem csatoltak el. Az agrár munkanélküliség enyhítésére 1920-ban földreformot hirdettek. 400 ezer igénylő átlagban 1,5 katedrális holdat kaphatott. Trianonnal a magyar mezőgazdaság kiszakadt korábbi, vámokkal védett birodalmi piaci pozíciójából, a termékekre a környező országok nem tartottak igényt, ezért árukészletével ki kellett lépnie a világpiacra, ahol pillanatok alatt kiderült, hogy a magyar agrárgazdaság alacsony tőkeigényességű ágazat, amely csak magas önköltséggel képes termékek előállítására. Sőt a piacok nagy távolságra voltak, amely miatt a szállítás költsége is magas

volt. A magyar mezőgazdaság az 1920-30-as években 1920-as évek: Megindult a növekedés. Az agrárágazatot a hagyományos termelés jellemezte A világpiacon folymatosan csökkent a gabonatermékek ára, emiatt hatalmas eladhatatlan készletek halmozódtak fel a 20-as évek második felében. A takarmánynövények és a zöldségfélék előállítása növekedett, de ehhez képest még mindig a gabona a vezető a mezőgazdaságban. Ennek következménye: a termelői bevételek csökkentek, a paraszti adósságok halmozódtak. A 20-as évek végére a mezőgazdaság a nemzeti jövedelem 40%-át tette ki. 1930-as évek: A válság évei a mezőgazdaságot is jelentősen megviselte, 1933-ra a búza ára a harmadára csökkent, a többi növénynél 50%-os volt az árcsökkenés. 1930-ban bevezették a bolettát, amellyel a kormányzat ártámogatást nyújtott a búzatermelőknek. A mezőgazdasági csökkenésnek két oka volt: - a piacok elvesztése - a költségek

növekedése. A gépesítés is alacsony színtű volt, amely szintén nem kedvezett a mezőgazdasági fejlődésnek. A mezőgazdasági eszközhasználatot lecsökkentették, 6000 traktor helyett csak 3600 db használtak, és csökkentették a műtrágyafogyasztást is. Ezek hatására megnőtt a mezőgazdaság adóságterhe, 20%-kal emelkedtek az ágazati terhek, 1933-ra elérték a 2,2 milliárd pengős nagyságrendet. A válság utáni két-három évben a mezőgazdaság sikeres volt. A korábbiaknál gyorsabban erősödő világpiaci kereslet lassan elkezdte emelni a késztermékek árát, köztük a gabona árát is. Ennek következményeképpen növekedett az agrártermelők bevétele (674 millióról 950 millióra). 1933. végétől Németország kétoldali kereskedelmi szerződésekkel láncolta magához a térség országait és köztük Magyarországot is. Magyarországgal 1934-ben kötött szerződés, és ez a lehetőség hozzásegítette Magyarországot ahhoz, hogy

termékfeleslegeit értékesítse. Jelentős mennyiségű gabonát, élőállatot, zsírt, húst és szalonnát tudtunk német területre szállítani. A gazdaadósságok 1931-ben a válság alatt még 225 millió pengőt tettek ki, 1936-ban pedig már csak 80 milliós volt az adóság. Összefoglalva: az 1920-as évek mezőgazdasági válságait az 1930-as években egy nyugalmi állapot jellemzi, megszűnt a földek elkótyavetyélése, csökkent a földkínálat. A magyar gazdaság helyzete 1945-ben. A II. világháború végével elsődleges szempont volt Magyarországon az ország újjáépítése Nagyon nagy volt a veszteség. A gazdaság termelési tényezőinek nagy része elveszett, részben a bombázások, a kivonulú német csapatok fosztogatása miatt. 1944-45. a fő programja a kormányzatnak: az újjáépítés, amely korlátozott volt, mert katonailag megszállít terület volt, a Szövetségi Ellenőrző Bizottsággal (SZEB) kellett mindent jóváhagyatni.

Veszteségek: - szabadúszó értelmiségi foglalkozásúak - kis és nagykereskedelmi hálózat képviselői - a férfi és a női arány megbillent, mivel a háború miatt férfi hiány volt, ennél fogva a nőket vonták be az ipari termelésbe. - Vagyonpusztulás (35-40%), infrastruktúra, közlekedés pusztulása (nem volt a Dunán ép híd), szétszakadt az ország, nem volt mivel közlekedni (a 2000 gőzmozdonyból 200 volt működőképes), nem volt élelmiszer, alultápláltság, jegyrendszer. 1946-ban választásokat tartottak, ezt követően koalíciós kormány alakult meg. 1947-től a kommunisták egypártrendszert vezettek be, amelyben a gazdaság politikai irányítás alá került. A teljes körűen direkt utasításos modell: Megindult a vállalatok államosítása, először a nagyobb cégeket, majd végül a legkisebb kézműves üzleteket is állami tulajdonba helyezték. - 1945. decemberében a bányászatot államosították - 1947. november 29-én a

nagybankokat - 1948. március 25-én minden 100 munkásnál többet foglalkoztató üzemeket vettek állami tulajdonba. 1945. márciusában elkezdődött a földreform, amely a nagybirtokok államosítását, majd a föld szétosztását jelentette. 1961-re sikerült a mezőgazdaság 90%-át állami tulajdonba venni. Mivel az állam a gazdasági potenciál tulajdonosa lett, ezért tervrendszert vezetett be, amely évekre előre meghatározta, hogy a cégeknek mit, mennyiért kell előállítani. Szovjet minta alapján a nehézipart preferálták, amely az újjáépítéshez nélkülözhetetlen volt. Profiltisztítást hajtottak végre a nagyvállalatoknál, amely annyit jelentett, hogy egy terméket több gyár nem állíthatott elő, ezzel monopolhelyzet alakult ki, megszűnt a piaci verseny, amely megkönnyítette a gazdasági tervezést. A totális hatalom kiépítése érdekében a gazdaságot átpolitizálták, minden fontosabb pozícióba egy-egy megbízható párttagot

ültettek, a szakértelem nem volt követelmény