Oktatás | Tanulmányok, esszék » Szabó Gábor Tamásné - A felsőoktatás helyzete a rendszerváltozás előtt és után

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási Szak A FELSŐOKTATÁS HELYZETE RENDSZERVÁLTOZÁS ELŐTT ÉS UTÁN Miskolc, 2003. november 17 Készítette: Szabó Gábor Tamásné 2003/2004. tanév I félév II. évfolyam Gazdálkodási szak Levelező tagozat B. csoport 1 BEVEZETÉS A rendszerváltozás előtti időszak felsőoktatási jellemzői A képzés tartalma, oktatási módszerek Miként világszerte, nálunk is a felsőfokú képzés egyik alapvető kérdése az alapozó képzés és a szak-, valamint speciális képzés optimális arányának meghatározása. Egyetemeinken és főiskoláinkon e kérdés megoldására sok erőfeszítés összpontosul, akárcsak az oktatás anyagának szükségessé vált szelekciójára, korszerűsítésére. Az alapozó, a szak- és a speciális képzés, valamint a különböző képzési szintek közti viszonyok szükségképpen folyamatosan változásban vannak. Hasonlóképpen változik a képzésnek

a diploma megszerzéséig terjedő időszaka és a továbbképzés, valamint a további önképzés közötti viszony is. A magyar felsőfokú oktatásban lényegében kötött tanulmányi menet van érvényben. A tantervi előírások nemcsak a tanulmányok tartalmát, a teljesítendő feladatokat szabják meg pontosan, hanem többnyire teljesítésük egymásutánját is. A miniszter által kiadott tantervi irányelvek tartalmazzák az egyes szakok képzési célját, az ideológiai oktatás tárgyait és óraszámát, azon alapvető tudománycsoportok felsorolását, amelyek oktatása kötelező, az alap- és szakképzés, valamint az elméleti és gyakorlatik képzés arányait, a heti legmagasabb óraszámot, az államvizsga és egyéb – a szak jellege szerint alapvető – vizsgák követelményeit. Az egyes szakok részletes tantervét a t anszékek, illetve tanszékcsoportok javaslatára a k ari tanács határozza meg és az egyetemi tanács hagyja jóvá. Ennek meg kell

határoznia szorgalmi időszakonként valamennyi kötelező és kötelezően választható tárgyat, a tárgyak elméleti és gyakorlati óraszámát, a szakmai gyakorlatok időtartamát és beosztását, a vizsgák formáit, módját és időpontját. Nemzetközi Kapcsolatok A Magyar Köztársaság más államokkal kötött kulturális egyezményei törvényerejű rendeletként kerülnek kihirdetésre. Ezek az egyezmények igen nagy hatással vannak a felsőoktatási kapcsolatokra. Kapcsolataink egyrészt államköziek, másrészt intézményköziek Államközi kapcsolatot tartunk fenn az európai országok nagy részével. 2 Az intézményközi kapcsolatok területén a magyar egyetemeknek, főiskoláknak a világ több mint, 150 intézményével vannak kapcsolatai. Háború utáni helyzet Az emberi társadalom fejlődésének kulcsa mindenkor a társadalmi tudás növekedése, az egyéni tudás változása. Az iparosodást követően azonban a tudás megalapozása egyre

inkább a fiatalkori intézményes oktatás és szakképzés feladata lett. Így a tudás színvonalát napjainkban elsősorban az oktatás eredményessége, azaz a minősége határozza meg. Az iskolarendszerből kilépő fiatalok tudását a gyakorlati tapasztalatok, az élethosszig tartó önképzés és intézményes képzés fejleszti tovább. Az elmúlt fél évszázad alatt népességünk iskolázottsága nagyot fejlődött. Formálisan megközelítette vagy elhagyta a gazdaságilag előttünk járó fejlettebb országok szintjét. Ennek ellenére a fejlett országokhoz képest gazdasági-társadalmi elmaradottságunk nem csökkent. Ebben meghatározó szerepe volt a korábbi államszocialista rendszer gyenge hatékonyságának, ami magában foglalta azt is, hogy az iskolázás gyors fejlesztése ellenére a tudás tényleges színvonala elmaradt a h agyományos oktatásstatisztika által mért formális képzettségtől. Oktatásunk mai színvonala szélsőségesen

egyenlőtlen Iskolastruktúránk, nevelési és oktatási módszereink, a periódikusan ismétlődő, de elbukott vagy félbehagyott reformkísérletek miatt, elmaradtak a fejlődéstől. Lemaradásunk a rendszerváltást követően nőtt; a közoktatás és különösen a diplomások mai tudásszintje a fejlettebb országokhoz képest alacsony és hanyatló tendenciájú. Az elmaradottság sok és bonyolult tényezője közül egyik fő oknak az 1951 é vi ár- és bérreform által kialakított, méltánytalanul alacsony oktatói kereseteket találtuk. Romboló hatása nagymértékben felerősödött a rendszerváltás után, mivel a kialakuló piacgazdaság versenyszektoraiban gyorsan emelkedtek a keresetek, míg a pedagógusok keresetét a költségvetés – a jelenlegi 50 százalékos béremelésig – legfeljebb az 1951. évi arányok szintjén tartotta 3 A hallgatói létszám alakulása az elmúlt ötven évben A hallgatólétszám tartós stagnálása illetve részben

csökkenése és ugyanakkor a fejlett ipari országokban további folyamatos növekedése következtében azonban hazánk helyezése bizonyos mértékig romlott. Míg a felsőoktatás mennyiségi fejlődését tekintve a magyar felsőoktatás alakulása alapjában az államszocialista országok felsőoktatására jellemző tendenciáknak felelt meg, a felsőoktatás vertikális struktúrájának alakulása a kétszintű képzésnek számos képzési ágban, ill. szakon való bevezetésével a f ejlett ipari országok felsőoktatásának fejlődését, diverzifikálódását követte. (Előremutató jellegű volt egyes szakokon az egymásra épülő, ill. az elágazásos kétlépcsős képzés kialakítása is Ezzel összefüggésben a felsőoktatás duális intézményrendszerének kialakítása is a fejlett ipari országok nagy többsége gyakorlatának felet meg. A magyar felsőoktatás szakmai struktúrája, a hallgatók és az oklevelet szerzettek képzési ágak szerinti

megoszlása a 70-es évek közepéig fővonásaiban az államszocialista országok felsőoktatása szakmai struktúrájának felelt meg, ami esősorban a műszaki és a mezőgazdasági képzés túlzottan magas arányát jelentette, más képzési ágak rovására. 1976 után, az Állami Tervbizottság határozatát követően e tekintetben lényeges változás történt, a műszaki és mezőgazdasági képzés aránya jelentősen csökkent. Ugyanakkor – elsősorban a demográfiai hullám következtében növekvő pedagógusszükséglet kielégítésére irányuló intézkedések hatására – fokozatosan nőtt a pedagógusképzés aránya, e képzés a 8 0-as években már a felsőoktatás legnagyobb képzési ágává vált (és az oklevelet szerzetteknek a népességhez viszonyított arányát tekintve jelenleg a vizsgált országok közül az első helyet foglalja el.) Továbbra is igen alacsony maradt azonban a humán és a matematikai-természettudományi képzés volumene

és aránya, de a k özgazdaságitársadalomtudományi, valamint a jogi képzés méretei is elmaradnak a fejlett ipari országok mögött. Az orvosi-egészségügyi képzés terén fontos lépés volt – az államszocialista országok zömétől eltérően – az egészségügyi főiskolai képzés megszervezése, ennek méretei azonban lényegesen kisebbek a nyugat-és észak-európai országokban folyó paramedikális képzéshez képest. 4 A magyar felsőoktatás helye Európában A magyar felsőoktatás alakulása – mennyiségi fejlődése, intézményrendszerének, vertikális és szakmai struktúrájának változásai követte a nemzetközi fejlődési tendenciákat, jellemezték azt az államszocialista országok felsőoktatásának általános vonásait, mennyiben tért el azoktól. A magyar felsőoktatás mennyiségi fejlődése lényegében az államszocialista országok trendjeit követte, a 70-es évek közepéig az átlagosnál nagyobb hallgatói

létszámingadozásokkal. Az 50-es évek elején, Magyarországon is a felsőoktatás ugrásszerű és nagyarányú mennyiségi fejlődésére került sor, a hallgatólétszám 1950 és 1953 között 86,7%-kal emelkedett, hazánk a népességhez viszonyított hallgatólétszámot tekintve az évtized közepén Hollandia kivételével valamennyi európai tőkés országot megelőzte. 1954 után, a gazdaságfejlesztési tervek korrekciója nyomán a felvételi keretszámokat drasztikusan csökkentették, a hallgatólétszám csökkenésének mértéke az államszocialista országok közül Magyarországon volt a legnagyobb, és az országok rangsorában hazánk a 16. helyre esett vissza A 60-as évek első felében Magyarországon is „nagy ugrás” történt, a hallgatólétszám növekedésének mértéke ekkor hazánkban volt a legmagasabb, és ennek eredményeként az országok rangsorában a magyar felsőoktatás feljött a 10. helyre A 60-as évek második felében a nappali

hallgatólétszám növekedésének üteme mérséklődött, az esti és levelező hallgatók száma és ennek következtében az összhallgatólétszám is csökkent, és így – minthogy ezekben az években a fejlett ipari országokban folytatódott a felsőoktatás expanziója – a magyar felsőoktatás „helyezése” lényegesen romlott, 1970-ben az utolsó előtti helyre szorult. A 70-es évek első felében a nappali hallgatók száma kisebb, az esti és levelező hallgatóké nagyobb mértékben emelkedett, az összhallgatólétszám 33,5%-os növekedése azonban elmaradt az európai országok többsége mögött. A 70-es évek közepétől kezdve, a nappali hallgatólétszám az anakronisztikussá vált felvételi keretszám-rendszer konzerválásával és a felvételi létszámok elsődlegesen pénzügyi megfontolások alapján alacsony szinten tartásával – lényegében stagnált, az összhallgatólétszám pedig – az esti és levelező hallgatók számának

fokozatos csökkenésével – 1976-1986 között 11,1%-kal csökkent, és ennek folytán Magyarország a 80-as években a népességhez viszonyított hallgatólétszámot tekintve tartósan a „mezőny” legvégén foglal helyet, csak Albániát és Romániát előzve meg. 5 Az országok rangsora a 100 000 lakosra jutó hallgatók számát tekintve 1975-1989 Helyezés 1975/76 1980/81 1985/86 1989/90 1. Dánia Hollandia Hollandia Finnország 2. Finnország Finnország Belgium Hollandia 3. Hollandia Dánia Dánia Spanyolország 4. Svédország Belgium Spanyolország Dánia 5. Szovjetunió Svédország Ausztria Ausztria 6. Jugoszlávia Szovjetunió Finnország Belgium 7. Olaszország Olaszország NSZK NSZK 8. Lengyelország Spanyolország Svédország Olaszország 9. Belgium Jugoszlávia Olaszország Svédország 10. Spanyolország Lengyelország Szovjetunió Svájc 11. Bulgária Ausztria Görögország Egyesült

Királyság 12. NSZK NSZK Egyesült Királyság Görögország Svájc Szovjetunió 13. Egyesült Királyság Egyesült Királyság 14. Görögország Svájc Jugoszlávia Bulgária 15. Ausztria CsSzSzK Bulgária Jugoszlávia 16. Svájc Görögország Lengyelország Lengyelország 17. CsSzSzK Bulgária CsSzSzK CsSzSzK 18. Magyarország Magyarország Portugália Magyarország 19. Románia Portugália Magyarország Albánia 20. Portugália Románia Albánia Románia Albánia Románia 21. 6 Az Amerikai egyetemről Az egyetem az élet sokkal integránsabb része Amerikában, mint ahogy az nálunk megszokott. Campusaik rendszerint a települések legjobb helyeit foglalják el, és önmagukban is látványosságszámba mennek. Hallgatói és szakértői kollektíváik minden lényeges kérdésben referens szerepeket visznek, nyilvánosságba integráltságuk folyamatosan tükröződik a tömegkommunikációban is. Az emberek tudnak és

beszélnek róluk, a közvélemény alakításában iniciáló szerepük alig túlértékelhető. A világ minden részéből jövő szakemberek elismerik az amerikai felsőoktatás hatékonyságát, akkor is, ha mostanában egyre világosabb: az érdem nem annyira egy-egy mégoly híres intézmény sajátja, sokkal inkább a hihetetlen sokféleséget felmutató, kényes egyensúlyú rendszeré. A mintegy 12 millió főnyi hallgató a csaknem 900 ezer fős tanári kar közreműködésével 3300 felsőfokú tanintézetben tanul, amelyeknek több mint fele magánintézmény. Ezek ugyanakkor elaprózódottabbak, mint az államiak, a hallgató létszámnak kevesebb mint negyedét képezik csupán. A diplomáknak Amerikában piaci értékük van, (a legjobb egyetemekről származó diplomások kezdő keresete az átlagos diplomás kezdő-kereset másfélszeresét is eléri, így a diplomagyárak sajátos piaci versenyben állnak egymással. Mivel azonban a diplomák értékében nem

annyira a végzettség minősítése, mint inkább a diploma-kibocsátó intézmény presztízse játssza a főszerepet, a piaci verseny sajátos presztízsrangokat produkál. Az amerikai felsőoktatás igazi tömegoktatási rendszer, a 18-24 évesek több mint 50%-a kerül be ide. 1982ben az 1980-ban középiskolát végzettek 63%-át találjuk ott a főiskolákon Az amerikai felnőtt lakosság 32%-a tud igazolni valamilyen főiskolai végzettséget, és 22%-uknak valamilyen fokozata is van. Ugyanakkor a lemorzsolódás is jelentős, a bekerülők mintegy 50%-a nem szerzi meg a tervezett diplomát, a v erseny tehát nemcsak intézmények között, hanem individuális szinten is jelentős. 7 Magyarország felsőoktatási rendszerének felosztása Magyarország felsőoktatási rendszerének alakulása több területen hasonló volt a többi államszocialista országéhoz. Intézmények számának növekedése specializált, szűk profilú intézmények létesítése volt a

jellemző. A felsőoktatás szakmai struktúrájának vizsgálata során a következő 10 képzési ág szerint csoportosítottam az iskolákat: - Pedagógiai (amely felöleli a pedagógusképzés valamennyi ágát, valamint a pedagógia és a felnőttoktatás szakokat), - Humán (amely a filozófia, és a történeti szakokat tartalmazza), - Művészeti, - Közgazdasági-társadalomtudományi (amely magában foglalja a közgazdasági, a „business administration”, a kereskedelmi szakokat, valamint a politikatudomány, szociológia, pszichológia, igazgatási, földrajz, újságíró, könyvtár és dokumentáció szakokat), - Jogi, - Matematikai-természettudományi, - Orvosi-egészségügyi, - Műszaki (beleértve az építészetet és a technikai jellegű mezőgazdasági szakokat is), - Mezőgazdasági (az élelmiszer-technológia szakot is idevéve), - Egyéb (teológiai, katonai, rendőrtiszti és a nem pedagógiai jellegű testnevelési képzés, valamint a

más kategóriákba nem sorolható szakok). 8 Magyarország Az oklevelet szerzettek száma képzési ágak és szintek szerint Év Képzési ág Peda- Humán Művégógiai szeti Egyéb felsőfokú 1975 Egyetemi szintű Összesen Egyéb felsőfokú 1980 Egyetemi szintű Összesen Egyéb felsőfokú 1985 Egyetemi szintű Összesen Egyéb felsőfokú 1989 Egyetemi szintű Összesen Jogi Közgazd. MatOrvosiTárstud Termtud eü Műszaki Mező- Egyéb Összegazd. sen 4857 - 156 - 1369 108 - 5461 2422 84 14457 3081 92 150 673 968 370 1304 2434 891 - 9963 7938 92 306 673 2337 478 1304 7895 3313 84 24420 7543 - 225 - 1832 188 885 4117 953 173 15916 3515 160 157 899 1074 447 1424 2370 901 - 10947 11058 160 382 899 2906 635 2309 6487 1854 173 26863 6873 - 185 - 2424 176 1137 3412 647 232 15086 3390 134 204 813 1098 351 1332 1892 836 - 10050 10263 134 389 813 3522 527 2469 5304 1483

232 25136 6775 - 201 - 2002 227 384 2753 667 988 13997 4186 145 195 855 1278 311 1249 1827 757 - 10803 10961 145 396 855 3280 538 1633 4580 1424 988 24800 A pedagógus oktatás színvonalának hiányosságai Az egyetemi képzésbe beáramló hallgatók létszáma növekszik, de ezen belül a tanár szakosok aránya csökkenő tendenciát mutat. Az expanzió miatt a pedagógusképzés továbbra is tömegességből fakadó negatív jegyeket viseli magán. A rendszer anomáliái miatt a pedagógus, a tanár „tömegáru”, akinek képzése az ilyen áru előállításához hasonlóan alacsony hatásfokkal és többnyire alacsony színvonalon történik. Nem beszélve arról, hogy egyre gyakoribb, hogy a fiatalok nem a hivatástudat miatt választanak főiskolát és egyetemet, hanem a rendszer által megkövetelt munkaerő színvonal elérése érdekében, diplomával rendelkezzenek. Az egyre kilátástalanabbá váló helyzetből való kiutat a

tanárszak teljes értékű szakká, sőt „elitszakká” alakítása jelentené. 9 A tanári készségek oktatásához ma már különféle, a szabad munkaerőpiacon is kelendő kommunikációs képességek eredményes kifejlesztése is járul a k épzés során. Ezeket a képességeket és technikákat pedig a versenyszférában is jól megfizetik. A tanárt, mint a társadalmilag létfontosságú ismereteknek az iskolai közegből is kilépni képes kommunikátorát kell képezni és visszavezetni a munkaerőpiac élvonalába. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a tanárok képzésük során egyre többször és mélyebben átélt személyes élményekben részesüljenek. A felsőfokú képzettségű szakemberállomány a kilencvenes években A kilencvenes években jelentősen nőtt az európai országokban a felsőfokú képzettségű szakemberek száma és aránya. A növekedés mértéke és az aktív keresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított

aránya országonként eltérően alakult, összefüggésben a felsőoktatás expanziójával és diverzifikáltságának szintjével. A felsőfokú képzettségűek körében a munkanélküliek aránya továbbra is jóval kisebb mérvű, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek esetében. A felsőfokú képzettségűek számának és arányának növekedése A kilencvenes években jelentősen nőtt a felsőfokú végzettségű összes és gazdaságilag aktív népesség száma. A 25 éven felüli népességhez viszonyítva a felsőfokú végzettségűek esetében az évtized végén a legmagasabb, 24 % feletti arányokat az északi országokban és a Beneluxállamokban találjuk, a legalacsonyabbakat, 11 % alatti értékekkel Ausztriában, Olaszországban, Portugáliában, valamint a volt szocialista országokban. Magyarország a 15 helyet foglalja el. A felsőfokú képzettségű aktív keresők száma a kilencvenes években a legerőteljesebben Írországban,

Spanyolországban, Szlovéniában és Görögországban növekedett, a legkisebb mértékben pedig Németországban és három Magyarországon. 10 volt szocialista országban, köztük A felsőfokú végzettségű aktív kereső nők száma növekedésének mértéke valamennyi vizsgált országban nagyobb – sok esetben lényegesen nagyobb – volt, mint az összes felsőfokú képzettségű aktív keresőké (a legnagyobb Írországban, Szlovéniában és Spanyolországban.) Jelentősen nőtt az aktív kereső nőkhöz viszonyított arányuk; ez 2000-ben hat országban 30 százaléknál is nagyobb volt. Növekedett a felsőfokú végzettségű nőknek a felsőfokú képzettségű aktív keresőkhöz viszonyított aránya is; jelenleg a vizsgált országok többségében jóval meghaladja a 40, néhányban pedig – köztük hazánkban – az 50 százalékot. Meg kell jegyezni, hogy a felsőfokú végzettségű munkanélküliek aránya az országok többségében

csökkent az évtized második felében. A felsőfokú képzettségű munkanélküliek aránya meglehetősen eltérő; a legmagasabb Spanyolországban és Görögországban, a legalacsonyabb pedig – legalábbis jelenleg – Magyarországon. A munkaalkalmak adott szintje mellett a munkanélküliség elsősorban a szakképzetleneket, illetve az alacsonyabb végzettségűeket érinti. Az 1990 és 2000 között oklevelet szerzettek képzési ágak szerinti megoszlása alapján lehet néhány általános jellegű megállapítást tenni. Az elmúlt évtizedben a közgazdasági, elsősorban a gazdálkodási képzettségűek száma és aránya nőtt valamennyi országban a legnagyobb mértékben. Az átlagot meghaladóan növekedett egészségügyi és szociális végzettségűek száma is, elsősorban a paramedikális szakemberek és a s zociális munkások nagyobb arányú foglalkoztatása következtében. Csökkent viszont a pedagógiai képzettségűek számának növekedési üteme.

Rendszerváltás után történt változások Hazánkban 1990 ót a az ingatlanforgalomban és az üzleti szolgáltatásokban, valamint a kereskedelemben dolgozók aránya nőtt a legnagyobb, a közigazgatás, az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás területén foglalkoztatottaké csak kisebb mértékben, míg az iparban dolgozók száma és aránya csökkent. A felsőoktatás diverzifikálódása, a rövid idejű képzési formák széles körű elterjedése alapvetően a fejlett ipari országok felsőoktatásának fejlődési tendenciája volt, bár egyes országokban (Ausztria, Olaszország, Portugália) e folyamat csak korlátozottabb mértékben haladt előre, vagy később indult meg. 11 Az államszocialista országok közül e t endencia csak Jugoszláviában, Magyarországon és bizonyos mértékig Lengyelországban érvényesült, a többi országban rövid idejű képzési formák vagy egyáltalában nem voltak (ill. a meglevők is megszűntek) vagy

csak kisebb volumenűek, és jelentőségűek. Az államszocialista országok többsége felsőoktatásának alakulása abban is eltért a fejlett ipari országokétól, hogy intézményrendszerük fejlődési iránya a specializált egyetemi szintű intézmények szervezése volt, a tudományágak és képzési ágak széles körét felölelő multidiszciplináris egyetemek nem alakultak ki (sok esetben még a régebbi egyetemek és műszaki egyetemek egyes fakultásai is külön intézményekké váltak), sőt a létrejött specializált intézmények képzési profilja is csak az adott képzési ág egy részére korlátozódott. Ugyanakkor számos fejlett ipari ország egyetemei – a hagyományos egyetemi fakultásokon kívül – közgazdasági, társadalomtudományi, mezőgazdasági stb. karokkal rendelkeznek, pedagógiai, műszaki, sok műszaki egyetem pedig humán, természettudományi, orvosi, közgazdasági, mezőgazdasági stb. fakultásokkal A felsőoktatás

diverzifikálódásának további formája volt számos országban a munka melletti oktatás (esti, levelező, extern, távoktatás) kialakulása, ami ugyancsak hozzájárult a felsőoktatás társadalmi bázisának kiszélesedéséhez, mennyiségi fejlődéséhez. A munka melletti oktatásnak is voltak előzményei egyes országokban, e képzés széleskörű elterjedése azonban általában a világháború utáni korszakra esett. Negatív következmények az oktatáspolitikában Egyes elemzők szerint ennek negatív következményeit tovább rontotta a felsőoktatás mennyiségi kiterjesztésének az előző évtized közepe után felgyorsult és napjainkban már kifulladó kampánya. Ennek gyökerei az ötvenes évek elejére nyúlnak vissza, amikor az az ideológia terjedt el a periféria elmaradottabb országai között, hogy az oktatás gyorsított fejlesztése rövid idő alatt lehetővé teszi a fejlett országok utolérését. Az örökölt és a rendszerváltás utáni

kedvezőtlen intézkedések következményeként máris megjelent és a közeli években sajnos várhatóan gyorsan emelkedni fog a pályakezdők és a 40-45 év feletti diplomások munkanélkülisége. Növekedni fognak a munkaerőpiac strukturális zavarai A jelenlegi helyzet fenntartása kiélezett társadalmi feszültségekhez vezethet. 12 Az oktatás minőségének ugyanis mindig a gazdaság előtt kell járnia; különben örökös elmaradottságra lennénk ítélve. A gazdasági fejlődés korszerű iskolázottságot és szakképzettséget igényel, és a képzés folyamatos, a gazdaság igényeinek megfelelő mennyiségű és összetételű kiterjesztése szükséges. Az oktatás eredményességét meghatározó sokféle tényező közül kiemelkedő fontosságú a pedagógusok tudása és személyisége. A hazai pedagógus-társadalom színvonala és hivatástudata az elmúlt több mint fél évszázad alatt kedvezőtlen irányban változott, ami az ötvenes évek elején

kialakított, méltatlanul alacsony pedagóguskeresetek közvetlen következménye. A rendszerváltás után pedig megnőtt a pályamódosító pedagógusok aránya. A mai helyzetet jellemzi, hogy a gimnáziumok tanári karának alig több mint fele rendelkezik csak egyetemi végzettséggel, és ezek aránya az idősebbek között nagyobb a fiatalokénál. A felsőoktatás minőségének hanyatlásában nagy szerepet játszik a közel egy évtizede folyó fejlesztési kampány. A fejlesztési hajsza alapvető oka, mint már említettük, az, hogy Magyarországon és néhány más, „követő” országban, a történelmi tapasztalatok és a racionális elméleti cáfolatok ellenére, feléledt, illetve újra felélesztették a múlt század közepi téves dogmát a felsőoktatás gyorsított fejlesztésének kedvező „utolérési” hatásáról. Néhány jellemző a régió országaira A volt szocialista országok felsőoktatásának helyzete sajátosan alakult. Az ötvenes évek

elején – az erőltetett ütemű felhalmozáson és iparosításon alapuló gazdaságpolitikával szoros összefüggésben – a hallgatólétszám igen nagymértékben növekedett. Ezután a felsőoktatás mennyiségi fejlődését – a tervgazdaság rendszerének körülményei között – nagyfokú ingadozás jellemezte, majd a hetvenes évek közepétől, a világgazdasági szerkezeti válságot követően – a merev keretszámrendszer fenntartásával és a felvételi létszámok elsődlegesen financiális okokból alacsony szinten tartásával – a volt szocialista országokban a hallgatólétszám és a kibocsátás stagnált, sőt részben csökkent, s így az európai országok sorában mindinkább a mezőny végére kerültek. A szocialista országok között is azonban különbséget kell tenni a tekintetben, hogy melyekben került sor a felsőoktatás diverzifikálására. Ez magyarázza Bulgária, Magyarország és a v olt Jugoszlávia egyes utódállamai magasabb,

illetőleg Csehország alacsonyabb diplomásállományát. 13 1990 után a volt szocialista országokban – a felvételi korlátozások megszüntetésével és több országban a felsőfokú képzés diverzifikálásával – ugrásszerűen nőtt a hallgatók és jelentős mértékben az oklevelet szerzettek száma (Lengyelországban és Romániában több mint három és félszeresére, Magyarországon több mint kétszeresére), ez azonban a felsőfokú képzettségűek számában és arányában természetesen még csak kisebb mértékben tükröződött. A felsőfokú képzettségű aktív keresők arányát kisebb-nagyobb mértékben befolyásolja a népesség aktivitási rátája is. Minthogy a felsőfokú végzettségűek aktivitási rátája az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél jóval magasabb, azokban az országokban, ahol az aktivitási ráta alacsony (a 20-64 évesek esetében 2000-ben például Bulgáriában 54,1, Spanyolországban 59,3, Görögországban 61,0

százalék volt), ez a körülmény a felsőfokú képzettségűek arányát „javítja”, azokban az országokban viszont, amelyek aktivitási rátája magas (mint 80 százalék feletti étékekkel Svájcban és Norvégiában), az arányokat némileg „rontja”. Ez fokozott mértékben vonatkozik a felsőfokú képzettségű nőknek a gazdaságilag aktív női népességhez viszonyított arányára is, minthogy a nők – a férfiakénál alacsonyabb – aktivitási rátáját illetően az egyes országok között igen nagy eltérések vannak (egyes északi országokban 70 s zázalék feletti, néhány dél-európai országban viszont jóval 50 s zázalék alatti.) Részben ez teszi érthetővé Görögországban és Spanyolországban a felsőfokú képzettségű nők számát a felsőfokú képzettségűek szakmai struktúrája is, nevezetesen a „női” szakmák nagyobb vagy kisebb aránya is. Változások a felsőoktatás rendszerében A hallgatólétszám nagyarányú

emelkedése mellett a felsőoktatás fő fejlődési tendenciája a hagyományos egyetemi oktatás mellett a rövid idejű képzési formák térhódítása és ezzel összefüggésben az országok többségében az intézményrendszer differenciálódása volt. Rövid idejű felsőoktatási képzési formák – különösen a pedagógusképzés területén – sok országban már korábban is voltak, e képzés széleskörű elterjedése azonban számos képzési ágban a fejlett ipari országok zömében a 60-as évek második és a 70-es évek első felében következett be. 14 A felsőoktatás diverzifikálódása nem volt véletlen jelenség, az a társadalmi-gazdasági fejlődés követelményeit, a tudományos-technikai fejlődés felgyorsulásának, a munkamegosztás magasabb szintjének, a társadalmi szolgáltatások kiterjedésének és differenciálódásának igényeit fejezte ki. Számos foglalkozás, munkakör ellátásához a korábbi középfokú végzettség

már nem bizonyult elégségesnek, és új, a középiskolai végzettségnél magasabb, de egyetemi képzettséget nem igénylő foglalkozások jöttek létre. Az államszocialista országok többsége felsőoktatásnak alakulása abban is eltért a fejlett ipari országokétól, hogy intézményrendszerük fejlődési iránya a specializált egyetemi szintű intézmények szervezése volt, a tudományágak és képzési ágak széles körét felölelő multidiszciplináris egyetemek nem alakultak ki (sok esetben még a r égebbi egyetemek és műszaki egyetemek egyes fakultásai is külön intézményekké váltak), sőt a létrejött specializált intézmények képzési profilja is csak az adott képzési ág egy részére korlátozódott. Ugyanakkor számos fejlett ipari ország egyetemei – hagyományos egyetemi fakultásokon kívül - közgazdasági, társadalomtudományi, pedagógiai, műszaki, mezőgazdasági stb. karokkal rendelkeznek, sok műszaki egyetem pedig humán,

természettudományi, orvosi, közgazdasági, mezőgazdasági stb. fakultásokkal Nyilvánvaló, hogy a modern állam alapvetően érdekelt volt ennek a felsőoktatási rendszernek a működtetésében. Nemcsak azért, mert a tudománnyal összekapcsolódó felsőoktatás a társadalmi és technológiai fejlődés és innováció meghatározó motorjává vált, nemcsak azért, mert az egyetemi szféra által létrehozott szimbolikus tőke a társadalom egészére kiterjedő hatást gyakorolt, hanem esősorban azért, mert ezáltal olyan társadalmi csoportokat „hozott létre” és termelt folyamatosan újra, amelyek társadalmi biztonsága jelentős mértékben az államtól, illetve az állammal szembeni lojalitástól függött. A modern európai társadalmak felsőoktatási rendszerei a társadalmi hatalom és a kulturális hegemónia termelésének és újratermelésének a m eghatározó színterei. A szocialista felsőoktatás ugyanezt a logikát követte. Ez a rendszer is

lojális társadalmi csoportok „előállítására” tett – gyakran brutális, máskor dilettáns módon – kísérletet. Sőt a szocialista felsőoktatás abban a tekintetben is modern rendszer volt, hogy „biztos tudást”, állandó megélhetést és foglalkozást, azaz nagyfokú társadalmi biztonságot nyújtott, kínált fel. 15 A társadalmi mobilitás újragerjesztésével ugyanezt a gondolatot követi, azt a benyomást kelti, mintha a felsőoktatásnak továbbra is meghatározott társadalmi csoportoknak az újratermelése lenne a feladata, mintha a foglalkozások – az egyes területeken belül végbemenő változások ellenére – állandó tényezői lennének az egyéni és azon keresztül a társadalmi életnek. Ezért szerintem a magyar felsőoktatásnak, illetve a vele kapcsolatos gondolkodásnak éppen az lenne az alapvető feladata, hogy a mai helyzetből kiindulva úgy alakítsa, formálja át az egyetemi szférát, hogy ezáltal az egész rendszert

más alapokra helyezze át, a felsőoktatás új logikáját dolgozza ki. A reformok csapdái A magyar felsőoktatás politikai rendszerváltást követően meginduló fokozatos átalakításának legfontosabb elve a kontinuitás megőrzése volt: a felsőoktatási reformok a szocialista felsőoktatási rendszer legfőbb sajátosságait nem érintették, hanem sokkal inkább annak meglévő struktúráira épültek rá. Ebben a filozófiában egyrészt az jelentette a 22-es csapdáját, hogy a reformokat döntő többségében olyan embereknek kellett volna megvalósítaniuk, akik ezáltal minden meglévő társadalmi pozíciójukat, presztízsüket és szimbolikus tőkéjüket elveszthették, vagy legalábbis veszélyeztették volna. Itt persze egyáltalán nem az lett volna a megoldás, hogy mindenkit, aki a korábbi rendszerben egyetemeken tanított, el kellett volna távolítani vagy át kellett volna helyezni. Hanem sokkal inkább az, hogy valamilyen rendszer segítségével

értékelni kellett volna a korábbi időszak tudományos teljesítményeit, fel kellett volna frissíteni az egyetemeken dolgozók állományát. A reform azonban egyetlen változatában vagy fázisában sem ezt az utat, hanem egy éppen ezzel ellenkezőt választott: a rendszerváltás pillanatában meglévő szimbolikus tőkét, pozíciókat, címeket és „birodalmakat” anélkül legitimálta, hogy megvizsgálta volna ezek tényleges tartalmát, tudományos alapját. Azon a tényen, hogy ez nem történt meg, ma már persze aligha lehet változtatni, de hogy ennek a felfogásnak mi lett az eredménye és a következménye, azt – különböző formákban és különböző szinteken, de – bármely magyar egyetem mindennapi életében meg lehet figyelni. A hazai demográfiai fejlődés sajátosságai miatt a 1 8 éves fiatalok száma a n yolcvanas évek végén, a k ilencvenes évek elején valóban megnövelte a továbbtanulásra irányuló egyéni igényeket és társadalmi

nyomást. 16 Az évtized közepétől azonban a felsőoktatásban érdekelt fiatal évjáratok létszáma gyorsan csökkent, a felsőoktatásba felvettek száma viszont évről évre emelkedett. Így alakult ki az az abszurd helyzet, hogy a felsőoktatásra felvett új hallgatók száma jelentősen meghaladja már az iskolába belépő fiatalokét. A hiedelmekkel ellentétben, a hallgatók a legtöbb országban tandíj és más szolgáltatások címén sokat fizetnek, jóval többet, mint az Antall-kormány vonatkozó törvényét végrehajtó „Bokros-csomag” kifogásolt tandíja. A felsőoktatás irányítása jól kidolgozott stratégiai tervezésen alapuló, világos és határozott oktatáspolitikát igényel. A felsőoktatás gazdasági-társadalmi célra-orientáltságát, a munkaerőigények figyelembevételének fontosságát hangsúlyozta. Ezért az oktatáspolitika alapja a szakszerűen kidolgozott stratégiai terv. Az oktatáspolitikai stratégiai terv

kidolgozásának és végrehajtásának megszervezése és ellenőrzése az Oktatási Minisztérium lényegi és fő feladata. E munkának az egyik alapvető feltétele valóban a stratégiát elfogadó és a támogató közakarat kialakítása. Befejezés A komparatív statisztikai elemzés tanulságait, a felsőoktatás nemzetközi tendenciáit figyelembevéve, néhány általános jellegű javaslat tehető a magyar felsőoktatás jövőfejlődési irányaival kapcsolatban: 1. Kétségkívül szükséges a felsőoktatás mennyiségi fejlesztése, a hallgatólétszám fokozatos növelése. Ennek mértékét a jövőben egyrészt a demográfiai viszonyok változásaitól és a középiskolai oktatás kiterjesztésétől, a középfokú oktatás belső arányainak módosításától, valamint a középiskola utáni elhelyezkedés lehetőségeitől függően a társadalmi igények, a felsőfokú tanulmányokat folytatni kívánók számának alakulása, másrészt a gazdasági

növekedés üteme, a felsőoktatás működésére és fejlesztésére, kapacitásának bővítésére fordított összegek nagysága, valamint a munkaerőpiac helyzete fogja meghatározni. A kormányzat feladata – a fejlett ipari országok gyakorlata szerint – az, hogy elsősorban a demográfiai viszonyok, a középiskolai kibocsátás alakulása alapján, de a gazdasági prognózisokat és a munkaerőpiaci előrejelzéseket is figyelembevéve, több változatot kidolgozva prognosztizálja a hallgatólétszám növekedését, és biztosítsa az ehhez szükséges feltételeket. Ez megkívánja az átfogó, hatékony oktatástervezés kialakítását 17 2. A felsőoktatás mennyiségi fejlesztése során az egyetemi szintű képzés növelése mellett több szempontból is indokolt a főiskolai szintű képzés méreteinek kiterjesztése (elsősorban az üzemgazdasági, az igazgatási, és a paramedikális képzésben, valamint egyes műszaki szakokon.) 3. A

hallgatólétszám növelése – a fejlett ipari országok felsőoktatásának szakmai struktúráját figyelembevéve – elsősorban a közgazdasági-társadalomtudományi, a humán és a matematikai-természettudományi képzésben, a műszaki felsőoktatásban az elektronika, az informatika, valamint a műszaki természettudományi szakokon, az egészségügyi felsőoktatás területén pedig a paramedikális képzésben és a fogorvosképzésben kívánatos. 4. Különösen fontos feladat az intézményes egyetemi posztgraduális képzésnek, mint a felsőoktatás harmadik szintjének a k iépítése, egyrészt a j elenlegi specializációs funkciójú posztgraduális képzési formák szerves beillesztése a felsőoktatás rendszerébe (ilyen jellegű nappali képzést is indítva), másrészt pedig – a tudományos fokozatok rendszerének átalakításával összhangban – a doktori posztgraduális képzés bevezetése. 5. A felsőoktatás intézményrendszerének

racionális átszervezése során a duális rendszer fenntartása mellett célszerűnek mutatkozik – számos fejlett ipari országhoz hasonlóan – a tudományágak és képzési ágak széles körét felölelő multidiszciplináris egyetemek, regionális egyetemek, egyetemi központok, valamint szélesebb szakmai profilú nagyobb főiskolák kialakítása. A felsőoktatási rendszer ma mindenütt a világon abba az irányba tesz határozott lépéseket – s ennek Magyarországon is így kellene lennie - ,hogy minél több ember számára legyen elérhető, hogy az egyetemi végzettség egyre inkább egyfajta belépőjegyet jelentsen a munkaerőpiac meghatározott szektoraiba. 18 Felhasznált Irodalom: Dr. Klement Tamás: Magyar felsőoktatás 1945-1975 Ladányi Andor: A felsőoktatás mennyiségi fejlődésének nemzetközi tendenciái Ladányi Andor: Mennyiségi fejlődés és strukturális változások: a felsőoktatás útja a felszabadulás után Palovecz Andor: Az

amerikai felsőoktatásról Élet és Irodalom: 2002. 08 09 2002. 10 12 Beszélő: 1998. 06 1995. 06 Magyar Felsőoktatás: 2002. 10 19