A verset Janus Pannonius írta 1468-ban, latinul. A magyar cím a fordítótól származik. Petőfi előtt ő volt a egyetlen olyan magyar költő, akit elismert az akkori Európa. Gazdag nagybátyja nevelte, tanítatta. Olaszországban járt egyetemre, ahol általában erotikus tartalmú, csipkelődő verseket írt. 1458-ban tért vissza hazájába és Mátyás király udvarában lett kancellár. Azonban ott nem érezte magát jól, visszavágyott a műveltebb Itáliába. Ekkor írta meg ezt a verset.
A költő az első szerkezeti egységben (1-12. sor) saját baját mondja el egyes szám első személyben. Irigykedve tekint társai szörnyű sorsára. Önmagát egy gyümölcsfához hasonlítja, melyen annyi a termés, hogy letöri ágait. Ezzel a metaforával utal saját költői gazdagságára. Vágyakozva tekint a lehetséges jelenre, ahol nem lenne költő, hanem teljesen "ép", mert nem kísérti a meg-nem értettség szelleme. Megkérdőjelezi saját művészetét, mely nem lel Magyarországon értő fülekre. Ezért villantja fel halálának gondolatát is.
A második szerkezeti egységben (13-22. sor) a problémáját Agamemnon feleségének sorsához és az anya-gyermek kapcsolathoz hasonlítja. Elgondolkozik rajta, hogy érdemes-e neki egyáltalán verset írnia Magyarországon. A költő "a természet szent jogán" az életet érti. Felfogása szerint új "dolog" születése - legyen az költemény, gyümölcs vagy gyermek - feltétlenül az "alkotó" halálához vezet. Márpedig, ha az élet szent jogát tartjuk mindenek előtt, akkor az új "dolog" megjelenése jogtalan és bűnös. E mellett áll ki Janus Pannonius is. Később, még ebben a szakaszban ismét egy jobb lehetséges jelen után áhítozik, melyben még kibontakozása előtt hagyta volna abba az írást.
A harmadik részben (23-30. sor) a költő a fa nevében irigykedik egy platánra, amely kézzelfogható segítséget nem tud nyújtani az embereknek, majd figyelmezteti társait, a többi fát. Ebben a figyelmeztetésben átadja élettapasztalatait, tanácsait és egyben megfogalmaz egy új életcélt is.
A negyedik szerkezeti egységben (31-38. sor) a költő a fa nevében szól az ember(ek)hez. Ez a befejezés fáradt, lemondó: annak a költőnek a szava, aki már nem hisz igazán a költészet erejében, akinek megrendült a hivatástudata. Az emberektől vár támogatást mint fa, mint költő. Az utolsó két sor egy fontos tanáccsal zárja a verset: úgy könnyíthetünk saját terhünkön, ha másokon segítünk.
Janus Pannonius a versét elégiaként írta. Mint ókori társai, a humanista költő is a személyesebb, lírai élmények kifejezésére használta ezt a műfajt. Megtartja az eredeti disztichon formát és a szomorú hangulatot. Ez a vers költői önvallomás. A gyümölcsétől duzzadó, roskadozó fa a költő allegorikus, metaforikus megjelenítése. Rendkívül burkoltan fejezi ki, hogy környezete nem méltányolja költői tevékenységét. Életművének értelmetlenségét a görög mitológiából vett hasonlattal írja le. Természetből vett képekkel mondja el a költő azt a vágyat, hogy jobb lenne terméketlennek lenni, hiszen az emberek nem tarják többre - meg így, gyümölcstől roskadozón sem - mint a csak árnyékot adó platánt. Szomorú kifejezése ez annak, hogy egy szürke átlagembernek talán jobb a sorsa, mint egy költőnek, mivel nem gyötri a meg-nem értettség kínja.
A költőre nagy hatással voltak a görög tanok, legfőképpen a platonista lélekvándorlás. Ezzel magyarázható, hogy a költő soha nem 'ön', hanem egy másik 'én'-ből beszél. A vers nagyon hasonlít az Egy dunántúli mandulafáról című versre, alapja talán Ovidius: Diófa című alkotása lehetett. Ez a vers Janus Pannanius utolsó költeményeinek egyike.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
Janus Pannonius és a humanizmus
Búcsú Váradtól
(Abiens valere jubet sanctos reges, Varadini)
Janus Pannonius latin nyelvű versének idáig 29 különböző fordítását ismerjük. Hegedűs István már 1893-ban fordította, az újabb költőnemzedék tagja közül Benjamin László, Somlyó György, Nagy László, Csorba Győző, Weöres Sándor is fordította. A legjobbak közül való Áprily Lajosé. A vers műfaja elégia.
Az...
A reneszánsz és Balassi Bálint
Az olasz városállamok meggazdagodott polgársága vagyona birtokában új életformát alakított ki, új eszméket kezdett a magáévá tenni. Megnőtt az egyéniség szerepe. Az új stílusú életfelfogás feltámasztotta az ókori görög és római kultúrát, visszhangra talált benne az antik műveltség emberközpontúsága. Tudatosan tárták fel a múlt emlékeit, felkutatták a latin és a görög...
Hazaszeretet a magyar irodalomban
A hazaszeretet minden nemzet számára egy és ugyanazt jelenti, a szülőföldhöz való ragaszkodást. Ez főleg igaz a magyarságra, mert hazánk, fennmaradását a történelem folyamán sokszor fiai áldozatkészségének köszönhette.
A reneszánsszal jelent meg a magyar irodalomban a hazaszeretet. Ennek az érzésnek az első megfogalmazója Janus Pannonius (1434-1472), irodalmunk első képviselője...
Évről-évre egyre jelentősebbé válik az internetes álláspiac, hiszen számos offline hirdetési forma szűnt meg az álláskereső portálok térnyerésével. A gördülékeny egymásra találásnak köszönhetően a munkahelyváltás könnyebb, mint valaha. Tudd meg, hogyan!
