Vallás | Vallástörténet » Pál Ferenc - A görög vallás néhány vonatkozása

Oldal: 1 / 19 A GÖRÖG VALLÁS NÉHÁNY VONATKOZÁSA VALLÁSELMÉLETI BEVEZETÉS A vallásantropológia1 alapelemei: 1. A hierofánia 2. A szimbólum 3. A mítosz 4. A rítus A hierofánia a) a hierofánia Rudolf Otto: a hierofánia az, amikor a „szent” valamilyen természetestől eltérő rendhez tartozó hatalomként mutatkozik meg ennek során az ember felfedezi az istenit, a szavakkal ki nem fejezhetőt, a numinózust2 b) a hierofánia összetettsége M. Eliade: a „szent” transzcendens3, tudaton túli valóság H. Bouillard: a szent megkülönböztetendő az istenitől A hierofánia elemei: 1. a szent - nem fogalom hanem misztérium, transzcendens 2. az objektum (tárgy, mítosz, szimbólum vagy élőlény), amelyen keresztül a szent megnyilvánul (mert sohasem mutatkozik meg magában) 3. a természeti objektum vagy élőlény, amelyet a szentség új dimenzióval lát el (szent fa, szikla, pap, stb.) c) a hierofánia fenomenológiája4 és hermeneutikája5 a

„szent”-nek különböző fokú hierarchiái vannak; az alacsonyabb (természeti valóságban megtapasztalható) és magasabb (kinyilatkoztatott) hierofániák csúcsán Isten Jézus Krisztusban való megtestesülése áll A szimbólum a szümbolon szó eredeti jelentése: kettétört tárgy két fele, mely két ember birtokában van, és ezek ezáltal felismerik egymást; feltételezi a szignifikáns (jelölt) és jelentés homogenitását (egyneműségét) a) a szimbólum és hierofánia a szimbólum:  minden hierofániában közvetítő funkciót lát el  lehetővé teszi az átlépést a láthatóból a láthatatlanba  lehetővé teszi az emberi lény spirituális kalandját vallásantropológia – az emberrel foglalkozó tudományok azon ága, amely azt vizsgálja, hogyan éli meg (hit, viselkedés, mítoszok, rítusok) a vallásos ember a maga vallását. 2 numinosum – az isteni megnyilatkozásban lévő megfoghatatlan sajátság 3 transzcendens – a fizikai

valóságon túli általános tulajdonság (pl. jó, igaz, stb), itt fizikai tapasztalati világon túli valóság 4 fenomenológia – jelenségtan, azt vizsgálja, milyen módon irányul a tudat egy objektumra 5 hermeneutika – az értelmezés tudománya 1 Oldal: 2 / 19 P. Ricoeur:  minden szimbólum hierofánia  a szimbólum úgy beszél hozzánk, mint az ember helyének megmutatója a létezés közepén  a szimbólumnak energiája van, amit a szent és az ember közötti kapcsolatból merít b) a szimbólum és a kinyilatkoztatás nyelvezete M. Eliade: a szent a tudat strukturális eleme, egyik alkotó energiája, a lét egyik módozata, ösvény, ami elvezet az embert az istenihez  a szimbólum olyan nyelvezet, amely az ember előtt transzperszonális és tudaton túli valóságot tár fel  a kozmosz a szimbólum segítségével beszél az emberhez és tár fel nem evidens igazságokat  a szimbolikus gondolkodás egylényegű az emberi létezéssel és

megelőzi a nyelvet A szimbólumok funkciói:  lehetőség a valóság egy módozatának, vagy a világ egy struktúrájának felfedésére  a primitív népek számára minden szimbólum vallásos jellegű  többértelműségük lehetőség a heterogén valóságok elkülönítésére  képesek paradox helyzetek és a végső valóság felfedésére c) a homo religiosus6 kialakulása régészeti leletek: a homo erectus7 már szimbolikus gondolkodású ember (homo symbolicus) volt d) az égbolt szimbolikája és a transzcendencia alapkérdés: hogyan magyarázható az archaikus népeknél létező, a legfőbb létezőbe vetett univerzális hit? - R. Pettazoni: az égbolt megszemélyesítéséből következik egy Uranoszi8 isten képzete – mitikus fabuláció9, a tudomány cáfolta - M. Eliade: az archaikus ember (a felegyenesedésnek köszönhető vertikális dimenzió megélésével) felfedezte az égbolt tarnszcendenciáját; az égbolt a transzcendenciát

szimbolizálja, az erőt, a változatlanságot, a magasságot, a szentet – ez a felfogás az afrikai paleoantropológiai kutatások fényében tudományosan bizonyítottnak tekinthető  az ókori latin és görög költők, filozófusok, egyházatyák: az ember felemelkedett, egyenesen jár, a föld és az ég találkozásának tengelye, míg az állatok a föld felé fordulnak  a homo erectus felegyenesedve már szemügyre vehette – vette az eget, a Napot, a Holdat, a csillagokat, ezek mindennapos útját; az ég feltárta a transzcendenciát, amit ő szimbolizál A mítosz10 a) a mítosz, avagy a világ kezdetének és végének története M. Eliade: a mítosz olyan szent történet, ami elmeséli a kezdeti idők eseményeit homo religiosus – vallásos ember homo erectus – felegyenesedett ember – 1,5 millió évvel ezelőtt 8 Uranoszi - égi 9 fabuláció – valós történet mesés kiszínezése 10 gör. μύθος (mythosz) - elbeszélés 6 7 Oldal: 3 / 19 K.

Armstrong: a mítoszok olyan valóságnak adnak formát, amit az ember ösztönösen sejt; a mitológia megmutatja, hogy miként élhetnénk teljesebb életet, valódi értelmet ad az életnek – ezáltal egyfajta viselkedést határoz meg K. Armstrong - a mítosz: 1. a halál élményéből és az elmúlás félelméből fakad 2. elválaszthatatlan a rítustól 3. a legerősebb mítoszok a végletekről, a határélményekről szólnak; élményeink meghaladására kényszerítenek bennünket, az ismeretlenről szólnak, amire szavunk sincsen, a nagy csönd mélyére engednek bepillantást 4. nem öncélú történetek, helyes értelmezésük a helyes cselekvéshez szükséges szellemi és lelki helyzetet alakítja ki 5. egy másik a mi világunkon kívül létező szintről beszélnek, amely az itteninek bizonyos értelemben az alapja A mítoszok hierarchiát alkotnak:  a hierarchia csúcsán a teremtésmítoszok állanak – ezek alkotják a népek szent történetét (aranykor)

 eredetmítoszok – új helyzetek kialakulását mesélik el (genealógiák11, gyógyulásmítoszok, stb.)  „renovatio mundi”12 mítoszok – királyok trónfosztása, új év, új évszakok,időszakok  eszkatologikus13 mítoszok – a világ pusztulásáról, az emberiség megsemmisüléséről mesélnek „Az élő mitológiát élik, kifejezés-, gondolat- és életforma, és mégis anyag. Nem pusztán forma vagy képzeletmód. A mitológia feltételez ugyan bizonyos gondolkozásformát, de csak annyira, mint amennyira a költészet egy költői, a zene egy zenei gondolkodásformát feltételez” A mítoszok képződmények – „ amelyeket analitikus úton vissza lehet vezetni egyes mitológiai »képekre«. [] De ha ennél is tovább megyünk, és »mitológiai« vagy »vallási képzetekről« kezdünk beszélni, a mitológia már ki is siklott a kezünk közül, mint ahogy az, aki a zenét feloldja magukban álló hangokká, elveszíti a zenét. [] Amint a zene

világa a zengő világ – az egész világ hangvilággá olvad fel – ugyanúgy a a mitológia világa az »isteni« kifejezési formáiban megjelenő világ. [] az isteni gyakran választja kifejezési formájául a költészetet és a zenét, de legszivesebben (sic!) – az emberiség egész története ezt tanusítja – a mitológiát választja.”14 b) archetípus és üzenet C. G Jung: az archetípus a lélek szerve, a kollektív tudattalan domináns energiája M Eliade: az archetípus kezdetleges modell, melynek eredete a természetfeletti világban van Az archetípus:  a homo religiosus mentális eszköze, amely révén lehetségessé válik az ember és a kozmosz teremtésének megértése  ősi alak, elválaszthatatlan a szimbólumtól, a víz, a tér és a középpont szimbolikájától o a vízben való elmerülés: a formák feloldódása o a kozmikus fa: az univerzum szintjeit köti össze o a középpont: par excellence15 szent hely o a felemelkedés: a (lét)

szintek megtörése családok, nemzetségek leszármazási rendje renovatio mundi – a világ (rendjének, eredeti állapotának) helyreállítása 13 eszkatológia – a teológia világ végével foglalkozó területe 14 KERÉNYI KÁROLY: Mi a mitológia? in. UŐ Az örök Antigoné. Vallástörténeti tanulmányok Paidion, Budapest, 2003., 315-330 15 par excellence = legteljesebb mértékben 11 12 Oldal: 4 / 19 A teremtésmítosz olyan archetípust hordoz, amit az embernek reprodukálnia kell, hogy a szent világát fenntarthassa. Az ember a cselekvés okait nem a fizikai világban, hanem a mítosz valóságában találja meg. A hanyatlásmítosznak négy ismérve van. 1. a hanyatlás a Kezdet és a Vég között helyezkedik el 2. lejátszódásakor az „isteni” hanyatlása, romlása megy végbe 3. a kozmikus csapást az özönvíz jelenti 4. az aktuális emberi tényező hibaként tekint magára Következtetés: - a teremtés eredetileg jó - a rossz valamely, az ember

felelősségével összefüggő hibából ered - az ember alá van vetve a betegségnek, törékenységnek, halálnak - a hibát helyre lehet hozni, a megmenekülés lehetséges c) a mítoszok és a vallásos magatartás i. a mítosz követendő modellt állít az ember elé ii. az emberi tevékenység annyira hatékony, amennyire követni tudja az eredeti mintát iii. a mítoszok tehát megőrzik a profán világban az isteni világ, a valóság létezését K. Armstrong:  a mítosz olyasmi, ami nem csak egyszer történik meg, hanem bizonyos értelemben mindig is történik; mivel a történelmet kronologikusan fogjuk fel, az ilyesmire szavunk nincs  a mitológia a zenéhez, költészethez hasonlóan nyitottá tesz az elragadtatásra, a transzcendensre, ha erre nem alkalmas, akkor érvényét veszítette, halottnak tekinthető  a mítosznak soha nincs egyetlen hiteles változata, körülményeink változásával mindig másképp kell elmondani, hogy az igazság előtűnjék

A rítus a ritu ősi indoeurópai szó, a kozmosz rendjét jelenti, a dharma16; vallásos jelentése: szükségesség, egyenesség, igazság; modern értelemben a rítus: szabályozott gyakorlat „A népek kultuszait17 nem érthetjük meg másképp, mint emberi reagálást az istenire. A kultusz-cselekmények pedig éppoly gyakran mitologémák ábrázoló megjátszásai, mint amilyen gyakran szolgálnak mitologémák kultusz-cselekmények magyarázatául. Kultusz és ugyanazon a világaszpektuson18 alapulnak.”19 A rítusokban a teljes ember – testestől-lelkestől részt vesz, ezért a szertartási cselekményekben minden érzékszervnek és testrésznek részt kell vennie. szem – képek, szobrok, színek fül – énekek, rituális szövegek orr – tömjén, olajkenet, füst, illatszerek nyelv – áldozati lakoma bőr – tapintás, áldozati ajándékok, szobrok száj – éneklés, lakoma, böjt kéz – áldás, imádkozó kéz/kartartás láb – körmenetek, tánc test

– mozgások, meghajlások fej/szív – ima, fohász, elmélkedés dharma – világrend az indiai vallásokban itt: rítusait 18 aszpektus – aspektus = A tárgy képe valamely nézőpontból, az a mód, ahogy a szemlélőnek jelentkezik. 19 KERÉNYI KÁROLY: Mi a mitológia? in. UŐ Az örök Antigoné. Vallástörténeti tanulmányok Paidion, Budapest, 2003., 315-330 16 17 Oldal: 5 / 19 a) a rítus és a homo religiosus A rítus szavak és gesztusok által kifejeződve kapcsolatot teremt a transzcendens valósággal, az istenivel, Istennel  szimbolikus struktúrákhoz kötődik, amelyen keresztül megtörténik az átkelés a transzcendensbe  a rituális cselekvések olyan eszközök, amelyekkel a homo religiosus kapcsolatba próbál kerülni a természeti világon kívül levő archetípussal A rítus egyszerre helyezkedik el az ember cselekvési szintjén és a szent vonalán. A rítus a természetből vett elemek segítségével megy végbe: víz, tűz, só, olaj,

stb. A rituáléban az ember az archetipikus időnek (illud tempus20) megfelelően szervezi az időt. A rítusok fajtái: - ünnepi rítusok - áldozati rítusok - beavató rítusok M. Meslin: a rítusok kollektív cselekedetek, amelyek segítségével az ember az istenit igyekszik kipróbálni úgy, hogy kapcsolatba lép vele Négy rituális cselekedet van: 1. az idő szakralizációja21 2. a tér szakralizációja 3. beavatási szertartások 4. zarándoklatok b) beavatás a homo religiosus életében A beavatás: az exisztenciális22 rend ontológiai23 átalakítása, bevezeti az új tagot a közösségbe és az értékek új világába. Minden beavató rítus a teremtés szimbolikáját foglalja magába, megismétli azt az „első eseményt”; újbóli, új minőségben való megszületést jelent. A beavatási rítusok fajtái: 1. serdülő kori rítusok (lascauxi barlangfestmények!) – alapvetőek a kultúrák és társadalmak kialakulásában; a keresztség megváltoztatja az

ember ontológiai állapotát (az ember újjászületése) 2. zárt vallási közösség beavatási rítusai (Mithrász24 misztériumai, ókori görög misztériumok) 3. misztikus elhivatottságba való beavatás; (pappá szentelés, hősi beavatások); spirituális hatalommal való felruházással és új életkörülmények felvételét jelenti Vannak társadalmi integrációs25 és befogadási rítusok – ezek is új ontológiai valóságba való belépést jelentenek. illud tempus = „az” az idő, „azok” az idők – szent dologgá tétel, a „szent”-ség minőségében való részesítés; ellentéte a deszakralizáció 22 existencia – általában vett létezés 23 létére, létmódjára vonatkozó 24 Mithrász – ősi iráni eredetű kozmikus Nap- és megváltás-isten 25 társadalomba való beépülés 20 21szakralizáció Oldal: 6 / 19 BEVEZETÉS A GÖRÖG VALLÁS ELMÉLETÉBE A GÖRÖG ISTENEK NYOMÁBAN Hogyan tanítsunk a görög istenekről Kerényi

Károly alapján (Kivonat GÁSPÁR CSABA LÁSZLÓ tanulmányából – Iskolakultúra, 200/1) - betoldásokkal Mi már nem hiszünk a görög istenekben. Mi (már) más isten(ek)ben (sem) hiszünk. Csakhogy a görögök komolyan vették isteneiket Ennek feltételezése nélkül a görög kultúra érthetetlen lenne. Ha viszont elfogadjuk, hogy isteneiket komolyan vették, akkor azt nem értjük, miért, hogyan tehették ezt. Miként hihettek abban, hogy „mitológiai alakok” léteznének? A görög templomok ma már csak műemlékek, amelyeket illik megcsodálni. De legyünk őszinték: mit csodálunk rajtuk? Az arányokat? A díszítést? Fennkölt nyugalmukat a délszaki verőfényben? Bizonyára mindezt. De mit érnek a görög templomok azok nélkül, akik számára, akik által és akik üdvözlésére emelték őket? Mit jelentenek a görög templomok a görög istenek nélkül? Kinek jutna eszébe Bachot a szép, kalligrafikus kottaírása miatt csodálni, anélkül, hogy

meghallgatná, amit a kotta jelez? De hát a görög templom is jel: jelzi az isteneket. S milyen szépen jelzi őket, mutatja helyüket, őrzi emléküket! Mi azért nem hiszünk a görög istenekben, mert elhagytak bennünket. A görög istenek azért nincsenek jelen a nekik emelt templomokban, mert „elszöktek”. Istenek valósága és a kultúra Nem csak a megértendő vallásokra jellemző a kulturális beágyazottság, hanem a vallásokat a jelenben megérteni akaró emberre is, aki szintén egy kultúra gyermeke, egy későbbi kultúráé. Az idegen vallás megértése mindig valamely konkrét műveltség koordinátarendszerében zajlik, vagyis nem semleges szellemi térben, steril laboratóriumban. Fontos tehát: „feláldozni azt a naiv elképzelést, hogy eszméink sajátos műveltségünk szűk határain túl is minden további nélkül érvényesek.” Ez a naivitás jellemzi például a modern valláspszichológiát. „A kutató tudatosan vagy öntudatlanul abból az

előre megalkotott véleményből indul ki, hogy minden vallási élmény alapja illúzió.” A görögök számára tény volt isteneik realitása. Nem költészet, nem álom, nem illúzió, hanem valóság. Hogyan lehetséges ez: ezt kell megérteni, nem pedig a magunk spontán módon magától értődőnek tekintett realitás-fogalma alapján – mely szerint istenek létezése lehetetlen – ítélni. „Kezdetben volt a tapasztalás” A normális emberi lélek rendelkezik azzal a „valóság-érzékkel”, mellyel maga különbözteti meg „valóságait” az „illúzióitól”. Csakugyan biztonsággal meg tudjuk különböztetni az irreálisat és a reálisat? Ámde akkor mi miért mondjuk a lélek valóságérzésének biztonságával irreálisnak azokat az isteneket, akiket a görögök – a lélek valóságérzésének ugyanazon biztonságával – reálisnak mondtak? Valljuk meg, titokban mindig is hajlottunk arra, hogy régebbi korok emberét naivnak véljük,

hiszékenynek, vele szemben pedig önmagunkról úgy véljük, józanok és reálisak vagyunk, elvégre mi már nem hiszünk mindenféle istenekben Kerényi ennek az ellenkezőjét mondja: az emberi lélek „közvetlenül”, vagyis valamely konkrét kortól függetlenül ismeri fel a reálisat és az irreálisat. Így csak egyetlen Oldal: 7 / 19 ésszerű magyarázata van annak, hogy mi irreálisnak tekintjük azokat az isteneket, akiket a görögök reálisnak észleltek: mi már nem találkozunk a görög istenekkel. A görög vallás mint tapasztalás A klasszika-filológus26 Ulrich von Willamowitz-Moellendorff szerint a „theos” [görög = ”isten”] nem alany, hanem állítmány, praedicatum. Eredetileg nem a „theos”-ról állítanak valamit, hanem a „theos”-t állítják, jelentik ki valamiről. A görög nyelvben valamely eseményről magáról állítják, hogy „theos”, nem pedig az esemény „láthatatlan” szereplőjéről. A „theos” egy isteni

eseményt jelent A görög „theos” csak azt jelenti, ami a világban megtörténik. Itt és most isten történik Ha a görög istenek nem „történtek”, halottak voltak. Zeusz, a görög „főisten” az a roppant történés az egyes „istenek” mélyén, amelyből ezek előlépnek. Amikor valami nagyon jelentős történik: az Zeusz A „zeusz” név eredeti tartalma, nyelvi formája szerint maga a fénylés, nem csak az égben, és nem csak a nappali fény megjelenése, hanem bármely boldogságot és örömöt sugárzó ragyogás, s csak később jelöli azt, aki a fényt felragyogtatja. Amikor tehát „Zeusz” történik, akkor, ha nem is mindig a napfény ragyog fel, de valami olyan esemény megy végbe, amely kapcsolatban áll a fénnyel. Az ilyen esemény mindig konkrét, maga a ragyogás a konkrét – akár egy gondolat felragyogása is. Ez az epifánia [= az istenség megnyilvánulása, láthatóvá válása], az isteni eredendően konkrét megjelenése. És

ez „theos” Eszme és „theos”-tapasztalat A görög „isten” nem valami eszme, elvont gondolat, nem a valóság szellemi reflexiója nyomán kimunkált, majd önállónak tételezett avagy naivan megszemélyesített és kivetített szubjektív tapasztalat, amely végső soron merő illúzió, hanem a világ valamely sajátos reális arculata. „minden görög isten – őskép, amelyet a görögség felismert, mint metafizikai formáját megélt lelki, és plasztikusan szemlélt természeti valóságoknak.”27 »Mi jelent meg a görögöknek Hermészként?«” A világnak különböző aspektusai, felfogásai, alakjai – megannyi isteni világ – vannak. Hermész nem egy semleges és mintegy megnevezésre váró, „nyelv előtti”, nyelven kívüli valóságnak egy kontingens28 szellemi kultúrában használt „alkalmi” megnevezése, hanem egy önálló, öntörvényű, azaz autonóm „világ”, amelynek megvan a maga nyelve, s csak azáltal fejezhető ki.

Hermész világa csak Hermésszel válik láthatóvá „A világ e felfogásának és alakjának forrása, amely a Hermész név kimondásakor áttetszően felbuzog – és felbuzgott, bár kevésbé áttetszően a név kimondása nélkül is -, ez Hermész.”29 A görög vallási tapasztalat realitása Azokat az átélt tapasztalatokat nevezték isteneknek, melyek során valami elemi erővel találkoztak (például a szépség, a tisztaság, az erő, az értelem stb. megnyilvánulásával) Az „elemi erő” azt jelenti, hogy másra nem, csak önmagára vissza-vezethető klasszika-filológia – a nyelvészet-tudománynak a klasszikus ókori nyelvekkel (görög, latin) foglalkozó területe 27 KERÉNYI KÁROLY: Halhatatlanság és Apollón-vallás, in: UŐ. Az örök Antigoné Vallástörténeti tanulmányok Paidion, Budapest, 2003. 151-162, 157 28 kontingens = esetleges, nem szükségszerű 29 KERÉNYI KÁROLY: Hermés a lélekvezető. Az élet férfi eredetének mitologémája,

Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984, 64. 26 Oldal: 8 / 19 Minden, ami szép, ennek a valóságnak – Aphroditének – a megjelenése. A szépség mindig magának Aphroditének a megjelenése volt, de nem filozófiai értelemben, vagyis mintha léteznék egy szubsztancia, mely „független” önmaga megjelenéseitől, hanem minden szép megjelenés: Aphrodité. A szép elemi módon objektív. Ez azt jelenti, hogy vagy megmutatkozik az embernek, vagy nem mutatkozik meg, és úgy mutatkozik meg, ahogyan ő maga akarja. Még a művész sem kényszerítheti ki, mert nem alkotója, hanem jószerével szolgája a szépnek; s ha „alkotása” sikeres, akkor tudja csak igazán, hogy a szépség odaajándékozta magát neki, vagyis nem az ő vésője faragta ki, hanem „a szép” vezette vésőjét. Zeusz ugyanakkor a teljesség és végtelenség: „Zeusz a mindenség, s ami azon túl van”, őrá mondja Euripidész: „Te, a föld alapja és uralkodója/ Bárki légy, tudásunk

nem ér el hozzád,” - hisz az istenekre általában igaz, amit Platón a Kratüloszban leírt: „Az isteneknek sem a lényegét, sem az igazi nevét nem ismerjük”.30 A vallási tapasztalat tárgyának realitása Ha a görögök egészen közönséges és normális módon érzik „valóságosnak” isteneiket, akkor „miféle valóságérzés ez?”, vagyis: mi alapján ítélték valóságosnak és nem illúziónak isteneiket? Például: Az őrült lélek rémképei „csak lelki valóságok”, velük szemben a vallási értékű „lelki valóságok” egy másik, „nem lelki módon, a lelkünkön kívül is »valóságosak«. Míg a „csak-lelki valóságok” az idegorvos megítélése alá tartoznak, addig a lélek belső mértékét, amelynek „segítségével a »valóságosat« az »irreálistól« megkülönbözteti a pszichoanalízis útján nem lehet megtalálni, mert ez a mérték a transzcendencia.” Ez a Valóság nem úgy valóságos, mint egy darab kő,

vagy az Ararát hegye vagy a tenger, hanem ezeknél telítettebb módon, leküzdhetetlen dinamikával: hirtelen és kikerülhetetlen eseményként. A kőnek fizikai súlya van, a hegyet és a tengert fizikai méretek jellemezik: roppant nagyok, hatalmasak, kiterjedtek. A próféták által megtapasztalt valóságnak „létsúlya” van, mindent magához vonzó, cselekvő léte-ereje, amit a lélek és a szellem érzékel, mégpedig, ne áltassuk magunkat, halálos pontossággal. A görög vallás a valóság egy sajátos érzékelése, mely nem más, mint „a Kozmosznak mint összefüggő – hézagtalan és szakadatlan – háttérnek az érzése a lélek valóságai mögött. Kozmoszon azt értve, amit ez a görög szó kifejez: a természet valóságát, amely egy szellemi rend érvényességét is magában foglalja.” A „theos”-tapasztalat és a „vallás” A lét dinamikája [változó megnyilvánulása] számtalan különböző formában vált a görög ember

tapasztalatává. Amikor e számtalan eseményt, a „theos” történését elmesélték, összegyűjtötték, rendszerezték, akkor keletkezett a mitológia. A vallási tapasztalatok rendszerezésének, rögzítésének igénye a vallási tapasztalás közvetlenségének megroppanásával, elevenségének elapadásával jár. Ugyanis a „theos”történésnek azok a mozzanatai, azok a gesztusok, amelyek az ember számára eredendően kiszámíthatatlanok voltak, a rítusban immár rögzített, meghatározott formában jelennek meg. Ezáltal a bármikor megtörténni képes tapasztalatnak és befogadásának helyére a „vallás” lép. BUBER, MARTIN: Istenfogyatkozás. Vizsgálódások vallás és filozófia kapcsolatáról, Typotex Kiadó, Budapest, 2017, 33-34. 30 Oldal: 9 / 19 A „theos”-tapasztalat sorsa és a „modern” ember Ha a görög vallás a természet mint valóság idea31-arcának megtapasztalása volt, ahogyan Kerényi fogalmaz, akkor érthetővé

válik, hogy a görög világ eltűntével miért „szöktek” el maguk az istenek is. Ha eltűnt az a természeti valóság és az embernek a természettel való gazdag tapasztaló viszonya, akkor objektíve tűntek el a görög istenek: az ember szétrombolta, kitörölte a valóság azon aspektusait, amelyeket az érzékeny görög istenek tartottak életben. Ha egyszer a ligetekben autók dudálnak és száguldoznak, akkor a liget nem alkalmas többé a kényes görög istenek megmutat(koz)ására. A mai ember nem azért nem találkozik a görög istenekkel, mert „nem hisz” bennük, hanem azért, mert az ő belső, de még inkább külső világában már nincs „hely” a görög istenek megjelenése számára. Az ember egyre több helyre teszi be a lábát [és alakítja át mesterségesen környezetét], egyre szertelenebb mozdulatokkal tölti ki a létezés terét, s ezáltal egyre kevesebb helyet-alkalmat és lehetőséget hagy bármi olyasvalaminek a spontán

megnyilatkozására, ami az egykori görög istenek valósága volt. A Kerényi által említett görög lelki mérték és kozmosz-tapasztalat híján a modern ember nem képes a görög istenek észlelésére. Számára a görög istenek: semmik, egy poétikus naivitás fantáziadús alkotásai, amit a szellemi esendőség jelének tekint s jól nevelt nagyvonalúsággal elnéz annak a klasszikus kornak, amelynek világáról már csak tiszteletének tárgyaként tud. A görög istenek, Kerényi elemzése szerint, annak a [az ember által – testével, lelkével – közvetlenül megtapasztalt, természeti] világnak a „szereplői”, amelyben a görögök éltek – s ebben van erejük és gyengeségük. Erejük: éppoly valóságosak, mint a görög világ és létezés – és gyengeségük: a görög világ és létezés elmúltával, mintegy életképtelenné válva, avagy nem tudván alkalmazkodni a megváltozott egzisztenciakeretekhez, „elszöknek”. 31 idea = minta-

vagy őskép, amely a létező valóság alapját képezi Oldal: 10 / 19 A GÖRÖG VALLÁS NÉHÁNY ELEME Ősréteg Ősi pelaszg32 törzsek hitvilága: - termékenységkultuszok matriarchális33 anya-istennői (Hesztia, Héra, Démétér, Artemisz) Hódító akhájok behozott istene Zeusz Krétai vallás: - a kultusz középpontjában - ősi istennő – Vadállatok úrnője - barlang – fontos kultikus szerep (barlangba vagy labirintusba lépni /pokoljárás/ beavatási típusú rituális halál - palota – szertartási központ Istenek nemzedékei Első korszak  két primordiális34 világalkotó létező: Khaosz és Erosz  Khaosz megszülte Ereboszt („Alvilági Sötétség”), Nüxöt („Éj”), és Gaiát („Föld”)  Erosz segítségével Gaia létrehozta Uranoszt („Ég”), kettejük nászából: megszületett az istenek első nemzedéke  hekatonkheirek – százkezűek, küklopszok – egyszeműek Tartarosz  titánok és titaniszok Kronosz

vezetésével lázadás – Gaia és Uranosz elválasztása Második korszak  Kronosz és Rheia uralkodnak  titánok is titaniszok nászából istenek második nemzetsége  Kronosz gyermekeit – Poszeidón, Hádész, Hesztia, Démétér, Héra – lenyeli  Zeusz és Kronosz küzdelme Zeusz győz Harmadik korszak  olümposzi kor  Zeusz és Héra uralkodik az Olümposzon35a három nemzedék alatt született végtelen számú isten felett  az istenek közül kiemelkedik a tizenkét olümposzi istenség A legfontosabb görög istenek Zeusz (olümposzi) Eredetileg az égi jelenségek istene volt („mennydörgő”, „fellegtorlaszoló”), a társadalom rendje felett őrködik. Hatalma eredetileg egyetemes, de korlátozzák a Moirák36 és az istenek is beleszólnak. Fő kultuszhelye Olümpia Megnyilvánulásai: - Zeusz Herkheiosz: a földek és a magántulajdon határainak védője - Zeusz Xeniosz: az idegenek és kiszolgáltatottak gondviselője pelaszgok –

Hellász görögök bevándorlása előtti őslakói matriarchális – anyajogú , (anyajogú társadalomra jellemző) 34 primordiális – elsődleges 35 az Olümposz a tökéletes görög harmónia megtestesítője 36 moirák – Klóthó, Lakheszisz, Atroposz - a sors fonalát fonják és vágják el – l. ott 32 33 Oldal: 11 / 19 Tiszteletére rendeztek. Zeusz Horkiosz: az eskük szentségének vigyázója Zeusz Kronidész: az emberi törvények megalkotója Zeusz Polieusz: a polisztársadalom védője Zeusz Poliukhosz: az állam őrizője Olümpiában négyévente, Nemeában háromévente pánhellén37 játékokat Poszeidón (olümposzi) Ősi indoeurópai eredetű főisten, ősalakjában ló vagy bika alakú termékenységisten, neve Hippiosz („Lovak Ura”). Sorsvetésben alulmaradt Zeusszal szemben így kapta meg a tengereket. A félelmetes, pusztító természeti erők megtestesítője – ha szigonyával megdöfi a földet, földrengés keletkezik. A tengereken egy

szerepe van: vihart bocsátani a hajósokra. Gyermekei is szörnyetegek: az óriás Antaiosz és a Küklópszok. Legfőbb szentélye a Kolonna (Szunion) hegyfokra épült. Tiszteletére rendezték meg az iszthmoszi játékokat. Hádész „Láthatatlan” – az Alvilág ura, a holtak királya, alvilági bíró. Felügyelete alatt áll minden, ami a föld alatt található, így a földben levő vetés is. Hermész (olümposzi) Eredetileg pásztoristen, az állandóan vándorló, állataikat csereberélő, adott esetben idegen állatok elhajtásától sem visszariadó, ámde jóindulatú, szelíd lelkű birka és kecskepásztorok istene. A vándorok és pásztorok érdekében őrködik az utak felett, védi a hajósokat Poszeidón viharaival szemben. Igen összetett magatartástípus megtestesítője, a tevékenységben megnyilvánuló ötletesség istene, a mozgékonyságé, az akár fondorlatig, becsapásig lemenő ravaszságé és az ügyességé. Őrködik a kereskedelmi ügyletek

becsületessége felett, de a tolvajok is őhozzá fohászkodnak. A halottak lelkének is patrónusa, ő tereli őket az alvilág felé, vagy ha visszatérnek, ő vezeti őket a felső világba. Mindhárom kozmikus szintet (alvilág, föld, ég) bejárhatja, (ezért is) az istenek fullajtárja. A kozmikus kettősség (igen/nem, fény/sötét, férfi/nő, stb.) közötti közvetítő, aki visszaállítja a lét egységét. Apollón (olümposzi) Eredetileg kisázsiai egéristen (Szmintheusz) Napisten – „Ragyogó”, „Fénylő” - , mint ilyen a fény, a világosság (megvilágosodás), az eszmélés megnyilvánulása. Mivel a termények a Nap sugarainak köszönhetik növekedésüket, az aratási ünnepeken is tisztelték. Az orvosok, jósok, művészek, törvényhozók védője. 37 pánhellén - összgörög Oldal: 12 / 19 Ha tisztánlátásra, higgadt józan gondolkodásra, ésszerűségre van szükség, Őhozzá fordulnak. Oltalma alatt áll a tudományos vizsgálódás.

Az emberi korlátokat tudomásul vevő bölcs konzervativizmus megtestesítője. Hatásköre kiterjed az égre, a földre és a tengerre, a hajósok a kikötők és tengeri utak védőjeként tisztelték. Athéné (olümposzi) Szűz (parthenosz) istennő, az erényesség védelmezője. Nevének magyarázata („A Palota Asszonya”) ősi, városvédő funkcióját jelzi; első kultuszhelye a mükénéi erőd lehetett. Istene az „értelmes” csatarendnek, rendezi, egyesíti a harcosok sorait. A cselekvéseket célszerűvé, eredményessé tevő értelem, meggondoltság istennője, a rendszeretet megtestesítője. A gyakorlatban hasznosítható tudomány, a művészi szövés, az iparművészet, az ötvös és ékszeripar istennője. Patrónája az olajfatermesztésnek Alakjának kozmikus vonásai is vannak: születését aranyeső kísérte, Zeusz villámainak őrzője (Pallasz = „A Villámot Lebegtető”). Szent állatai bagoly,a varjú, a kakas, a kígyó Ünnepe a négyévente

megrendezett Panathénaia. Árész (olümposzi) Thrák38 eredetű, eredendően földalatti, vad természeti istenség. A féktelen indulatok kitörésének, a vad, öldöklő harcnak az istene. Vadsága miatt ő az, akit „utálnak az összes istenek” (Homérosz). nem volt népszerű, még Spártában is legfeljebb kutyakölyköt áldoztak neki. Héphaisztosz (olümposzi) A fizikai erőfeszítéssel járó munkák (kovács, fémművesség, fazekasság, stb.) istene Minden keze alól kikerülő munka műalkotás, és varázserejű remek. Az Olümposzon alárendelt szerepe van, tréfáival az isteneket szórakoztatja, ellátja őket nektárral és ambróziával. Fő kultuszhelye Lémnosz szigetén volt. Ünnepei az évente, majd négyévente megrendezett Héphaisztheia és Kalkheia39. Héra (olümposzi) A szerelem lehiggadt, tiszteletreméltó oldalának az istene, az asszonyi hűség, a házastársi tisztaság patrónája. Állandó jelzője a boópisz (tehénszemű), ami a korai

totemizmus40 emléke. Jelképe ő a termékenységnek is. Férjéhez, Zeuszhoz fűződő elhidegülő – felmelegedő kapcsolata a földistennő és fényisten (téli hideg/sötétség, nyári napfény/meleg) kapcsolatának dinamizmusára utal. Zeusz és Héra házassága a görög erkölcs azon sajátosságát tükrözi, hogy a házastársi hűséget csak az asszonytól követelték meg. Övé a legrégibb olümpiai szentély, ünnepe a Héraia. thrákok – indoeurópai nép a Balkán-félszigeten kalkhosz - gör. χαλκός = réz 40 totemizmus – vmilyen állatot vagy növényt isteni ősnek tekintő vallásos hitrendszer 38 39 Oldal: 13 / 19 Aphrodité (olümposzi) Thesszáliai eredetű, innét Kisázsiába került, majd vissza hellén földre. A habokból születvén, parancsol a tengereknek, áldást hoz a hajósokra. A korlátot, törvényt, józan észt nem ismerő, öncélú szerelmi szenvedély megnyilvánulása. Nem idegen tőle az alkalmi szerelem és a

feleségrablás sem A hetairák41 istennője is, akik prostitúcióval áldoztak neki. Az örök tavasz, a szépség és ifjúság istennője. Hesztia (olümposzi) A legszebb asszonyi munka, a házi tűzhely őrzésének istennője. Benne nyilvánul meg a nemzetség fenntartásának állandósága. Ő az „állandóan otthon ülő”, a „legszerényebb” istennő. Artemisz (olümposzi) „Mészárló” – Kisázsiából való, eredetileg holdistennő, Apollón párja, néha ellenpárja. Az érintetlen növény- és állatvilág védelmezője, a vadászat istennője; határozott, kiszámíthatatlan, kegyetlen istennő. A szüzesség védelmezője, kegyetlenül megtorol minden szüzesség elleni támadást. kultuszában kegyetlen vonások is vannak – Spártában az emberáldozat megszüntetése után ifjak véresre korbácsolása, hogy vérük oltárára freccsenjen. Démétér (olümposzi) Alakja az újkőkor Nagy istennőjének folytatódása, a termékenység minden

megnyilvánulásának istene. Az anyaföld, a föld termékenységének, a föld művelésének a megszemélyesítője, ő tanította meg az embereket szántani és vetni. Dionüszosz Thrákiai eredetű ősi istenség, mellékneve Lüaiosz („Feloldó”). A szőlő, és általában a növények védőistene, de a boré és a mámoré is. A józan világosságot megtestesítő Apollón ellentéte. Isteni megnyilvánulása mindannak, ami túl van a logikusan felfoghatón, ami ösztönös, érthetetlen, szabados, lázadó és mámorító. Híveinek egy csoportja – elsősorban asszonyok, egy férfi vezetésével – éjszakai titkos erdei orgiákon, teljes (a szó minden értelmében mámoros) felszabadultságban ünnepelték.  vadállatok bőrébe öltözve (l. Pán istent!)  dob és nádsíp zenére  eszeveszett ritmikus tánccal hajszolták bele magukat az „önmagukból való kivetkőzés” (eksztaszisz) állapotába, amely révén maguk is Dionüszosszá váltak – ez

az „enthusziaszmosz (= „istent hordozza magában”) állapota.  a sötétség, a zene, a vad tánc és a sok bor hatására az őrjöngő asszonyok teljesen átadták magukat fékevesztett szenvedélyüknek egészen a végkimerülésig. 41 hetaira – szép, művelt, szabados életű nő az ókori görögöknél Oldal: 14 / 19 Kultuszának másik arca: a lét sivárságát érző, menekülni vágyó emberek ünnepségeit megszelídítve, álarcos, karénekkel kísért felvonulások formájában beépítették a poliszok életébe.42 Kultuszának harmadik arca: a legendás dalnok, Orpheusz eszméiből eredeztetett mitikus formába burkolt filozofikus tanításokban nyilvánult meg, ahol Dionüszosz az első meghaló és feltámadó istenség. Az ember orphikus lény, mert a föld szülötteként halandó, de az isteni rész hordozójaként az istenekkel rokon, halhatatlan. Tőle magától függ, hogy melyik része kerül túlsúlyba. Az istenekkel való azonosulás

aszkétikus életmód és különböző beavató, tisztító szertartások révén valósulhat meg. Prométheusz Titán, neve: „Előre Gondolkodó”. A régivel való szembenállás, az újra törés, az elégedetlenség istene. Az olümposzi istenek Zeusz alkotta rendjével tudatosan szembeszegülők, szembenállók, lázadók istene („Nyíltan kimondom, minden istent gyűlölök.”), aki a főisten akarata ellenére lelopta az embereknek a tüzet, és megtanította őket a mesterségekre, ezzel kiemelte őket az állatok közül. Prométheusz és Zeusz kibékülése úgy jöhetett létre, hogy Zeusz elismerte tettének jogosultságát. Prométheusz mítoszának mélyebb értelme: mindaz, amit az emberek elértek, az istenek ellenében történt; az istenek nem pártfogói, hanem inkább ellenfelei az embereknek. Más istenek: - azzal a fenntartással, hogy az egy-két szóban megjelölt attribútumaik43, felelősségi területeik szükségszerűen egyszerűsítést jelentenek,

ami a valóság rovására is mehet. Javasolt az eredeti történetek, netán szövegek vizsgálata Pán – a szél és erdő furulyázó istene, Dionüszosz kísérője, Perszephoné – az alvilág, majd a nyáron nyíló, télen elhaló vegetáció istennője, Héliosz – a mindent látó és mindent halló Napisten, Erisz – a viszály és harag isteni megnyilvánulása. Mitológiai alcsoportok (szintén a már említett fenntartással) amazónok – kisázsiai harcias nők danaidák – alvilági vezeklők, Danaosz ötven lánya dioszkurok – a tengeri hajósokat veszedelemben segítő ikerpár (Kasztór és Polüdeukész) erinüszek – földalatti bosszúistennők (Aléktó, Teisziphoné és Megaira) gigászok – Gaia szülte óriások gorgók – őskori női szörnyetegek (Szethnó, Eurüalé és Medusza) hárpiák – félig ember, félig madár női vihardémonok hekatonkheirek – Gaia szülte százkarú óriások héroszok – istenek és emberek között álló

hősök (Héraklész, Akhilleusz, Odüsszeusz, Prométheusz(!), Thészeusz) heszperidák – az aranyalmákat Ladón sárkánnyal együtt őrző lányok 42 43 l. mohácsi busójárás, Dionüszosz kísérőjének Pán istennek a maszkjával (CZITA, 1999) attribútum = lényegi jellemző, ismertetőjegy Oldal: 15 / 19 hórák – a természeti és erkölcsi rendet őrző istennők (Thalló – virágzás, Auxó – növekedés, Karpó – érett gyümölcs, Diké – igazságosság, Eiréné – béke, Eunomia – államrend) kentaurok – ló és embertestű, rosszindulatú hegyi lények (Kheirón – kivétel: bölcs, igazságos) khariszok – a kellem és báj istennői (Aglaia – ragyogás, Euphroszüné – derű, Thalia – virító) küklópszok – egyszemű óriások (Brontész a mennydörgő, Szetropész a villámló, Argész a csillogó) moirák – sorsistennők (Klóthó – elkezdi szőni az élet fonalát, Lakheszisz - továbbszövi, Atroposz - elvágja) múzsák

– a művészetek és tudományok a Helikón-hegyen lakó istennői (Kalliopé – eposz, Melpomené – tragédia, Thalia – komédia, Euterpé – zene, Terpszikhoré – tánc, Erató – szerelmi dal, Polihümnia – himnuszok, Klió – történetírás, Uránia – csillagászat) nimfák – csoportosan járó alacsony rangú természetistennők (tengeri nimfák /ókeanidák, néreidák/, források és folyók nimfái /najádok/, hegyek és barlangok nimfái /oreádok/, fák és erdők nimfái /drüászok, hamadrüászok, alszeidek) pleiádok – Órion elől menekülő, jelenleg az égen helyet találó lányok (Alküoné, Aszteropé, Élektra, Kelaino, Maia, Meropé, és Taügeté) szatírok (szilének)– ló-ember keveréklények, termékenységdémonok, Dionüszosz kísérői (pl. Szilénosz) szirének – hárpiákhoz hasonló, az alvilágban, a földön vagy égi mezőn tartózkodó, csábító énekű lények titánok – ősi istenségek, Uranosz és Gaia lányai és

fiai (Ókeanosz, Thetüsz, Koiosz, Phoibé, Kriosz, Eurübié, Hüperion, Theoa, Lapetosz, Klümené, Kronosz és Rheia Kultusz, rítus a) Az áldozat Homérosz már többféle a rituális cselekményről (állatáldozatok, zene, tisztulási szertartások, stb.) tesz említést Az áldozatok44 attól függően változtak, hogy keresték-e a közösséget az istenekkel (áldozati lakoma, ünnep), vagy rossz hatásukat akarták elhárítani (engesztelő v. váltságdíj jellegű állatáldozat) Halottkultusz: a mükénéi kupolasírok, a minószi paloták (később halottégetés). b) Az imádság. - könyörgő imádságok, (ezek fogadalommal fejeződtek be arra az esetre, ha az istenek meghallgatják a kérést) - közösségi imaformák (többszólamú himnuszok), öröménekek, könyörgő, engesztelő vagy hálaénekek, csata- vagy győzelmi dalok Az áldozatok formái: 1. vértelen áldozatok süteménnyel,gyümölcsökkel, mézzel, sajttal, itallal és tömjénnel, 2. arató- és

lélekünnepek esetében magkeverékeket (gabona, hüvelyesek) áldoznak (ti az étel elfogyasztásával a benne lakó erők az ember sajátjai lesznek), 3. bikaölés Athénban, 4 hekatombé (különösen nagy áldozat), 5. tűzáldozat (Prométheusz mítosza alapján csontok és zsiradék) 44 Oldal: 16 / 19 - bűnvalló és engesztelő imák ünnepélyes imát körmenet, tánc és szertartásos taglejtések kísérik. c) Az ünnepek45 A görög poliszok nemzetségi kultuszközösségekből szerveződtek, ebből fakadóan a állami és a nemzetségi ünnep azonos volt – az adott nemzetségi/állami istenség előtti hódolatot jelentette. A poliszok szövetségei egy-egy nagyobb szentély körüli kultusz-szövetségként jöttek létre. Az ünnepeknek két szintje létezett: városi/állami ünnepek pl. Athénban: - ökörölés – ősi totemisztikus eredetű ünnep - Kronia – az aranykort megszemélyesítő Kronosz tiszteletére tartották - Panathénaia - Athéné és az

állam egységének, dicsőségének ünnepe - négyévenként ülték meg nagy pompával, áldozatokkal, lovas felvonulásokkal pánhellén ünnepek pl. az Olümpiai-játékok46 - ezek eredetileg helyi fontosságú szertartások és atlétikai játékok voltak - az első (Kr.e 776) feljegyzett atlétikai játékok47 már pánhellén jellegűek - a négyévente, Zeusz tiszteletére megrendezett áldozati szertartásokhoz kötődtek - az ünnep eseményei: istentiszteletek, áldozati szertartások, költőválasztás, színházi előadások és sportjátékok Más pánhellén játékok: Delphoi – pythiai játékok Apollón tiszteletére, nemeai játékok Argoszban Zeusz, Iszthmoszon Poszeidón tiszteletére. d) Papok A kultuszért, az áldozatért és a közös imádságért felelősek. A papság nem állandó testület, részben öröklődő, részben választott tisztség, esetleg sorsolással választják ki őket. Mivel az istenek lesújtanak az emberre, ha az áthágja saját

létmódjának határait (a túlzott kiválóság dölyföt, gőgöt /hübrisz/ szül – l. Aiasz esetét), az ember belátta az emberi létfeltételek tökéletességét, vagyis szentségét. Ez Homérosz tanítása: teljes és nemes életet élni a jelenben Újra felfedezte és kiteljesítette tehát az életöröm vallási értelmét, az erotikus élmény, a testi szépség szent értékét, amiből az együttes örvendezés – a felvonulások, játékok, táncok, dalok, sportversenyek, látványosságok, lakomák stb. vallásos funkciója következik 46 Olümpia a dór bevándorlás előtt szent erdeje okán természeti női istenségek tiszteleti helye, szabad ég alatt felállított oltárokon végzett áldozati szertartásokkal. Az első szentély Héra tiszteletére épült 47 Az atlétikai játékok első említése Patroklosz temetési szertartása kapcsán Homérosznál találhatók. A különböző forrásokban a játékok nem társultak áldozati szertartásokkal, és

nem kötődnek semmilyen szentélyhez. - Egyik értelmezés szerint a játékok eredeti szerepe az áldozati szertartásokra összegyűlt tömeg szórakoztatása lehetett, de később fontos tényezőkké váltak a pánhellén öntudat, összetartozásérzés, közös eredet-tudat megszületésében és fenntartásában. - Más adatok szerint eredetileg a halotti kultusz részét képezték, a halott fegyverzetének megszerzésére irányultak, később ez a cél elhalványult és a küzdelem puszta versennyé vált – vö. HEGYI DOLORES: Polis és vallás. Bevezetés a görög vallástörténetbe, Osiris Kiadó, Budapest, 2002 100 A pánhellén játékok eredetileg lovasjátékokból, atlétikai játékokból és zenéből (furulya, lant, citera, ének, énekelt vers) álltak. Az olümpiai játékok: a stadionban öttusa (távolugrás, futás, diszkoszvetés, gerelyvetés, birkózás), a hippodromban négyes fogathajtás. 45 Oldal: 17 / 19 A papság nem fejlődött oly

mértékben renddé v. hatalmi csoporttá, mint más népeknél. e) Templom48 A templom az istenség lakóhelye49, nem közösségi gyülekezőhely. A középpontban az istent ábrázoló szobor50 és az oltár állt. A hívők a templom körül elhelyezett oltárokon áldoztak, nem volt tehát szükség nagy épületekre. Misztériumok Titkos szertartások, melyek résztvevői valamilyen beavatás és rítus révén egy-egy istennel kapcsolatos titkos tudás, tanítás beavatottjaivá váltak. Az emberek valamely istenhez fűződő hűségét, személyes viszonyát fejezik ki. A beavatás menete:  bűnvallomás  befogadás  az adott isten mítoszát bemutató rítusok (felvonulás, drámajáték)  beavató szertartás, mely megtisztulással jár és ontológiailag új minőségben való megszületést jelent A hívő már nem egy adott közösség tagjaként automatikusan, hanem egyéni elhatározásának eredményeként került személyes kapcsolatba az istenséggel; ez

már szétfeszítette a poliszvallásosság kereteit, ennek hanyatlását jelezte. Misztériumok Dionüszosz orgiái, Démétér őszönte megtartott eleusziszi misztériumai. Szentélyek Olyan szent helyek, amelyek állandó papsággal rendelkeztek, és állandó funkciót töltöttek be: 1. Epidaurosz: gyógyítás 2. Delphoi: jóslás 3. Eleuszisz: misztériumok 1. Epidaurosz Apollón fiának és hasonmásának, Aszklépiosz istennek szentélye. A hívő több itt töltött éjszakát követően alvás közben gyógyult meg az isten csodás beavatkozásának köszönhetően. A csodás gyógyulásokról szóló beszámolókat kőbe vésve megörökítették51, gondosan feltüntették a hálaadományokat is. Az Aszklépiosz papok a szentélyben természettudományos képzettséget szereztek, amit felhasználtak a „csodás” gyógyításhoz. lat. templum = szent terület gör. ναός (naosz) = „istenlakás” 50 Az istenszobrászat paradoxon. Emberi testtel ábrázolja az

isteneket, akik áthidalhatatlan távolságban vannak a halandók világától. Magyarázat: az emberi létfeltételek tökéletességéből (l fentebb 44 jegyzet) következik az emberi test tökéletességének vallásos értelme. Ezt a vallásos tökéletességet hivatott kifejezni az a körülmény, hogy az emberi test méltó és alkalmas valamiféle isteni lényeg ábrázolására. A görög istenvilág tehát nem antropopomorf a szó hagyományos és szoros értelmében – l. Gáspár Csaba László tanulmányát!! 51 l. katolikus templomokban Mária v szentek közbenjárására történt gyógyulások emléktáblái 48 49 Oldal: 18 / 19 2. 3. Delphoi Alap: az istenek egy-egy kiválasztott pap személyének kinyilváníthatják a jövőt. A szertartás vezetője Püthia papnője, aki eksztatikus állapotban közvetíti az istenek közlését, szavait hivatásos papok tolmácsolták A jósda politikai ügyekben mindig az összgörög érdekeket tartotta szem előtt.

Fenntartása: - földbirtokok - állandó alapítványok - alkalmi adományok (tanácsaik által szerzett győzelmek hadizsákmányának egy tizedére is számot tartottak) Eleuszisz Démétér eleusziszi misztériumai agrármisztériumokkal mutatnak közösséget. Az avatottak számára a rítus egyszerre tárta fel az isteni világ közelségét, az élet és a halál közötti folyamatosságot. A beavatási rítusok a nemi tevékenység, a nemzés, a rituális halál misztériumának és szentségének feltárásával, egy ezekkel összefüggő őseredeti tapasztalatot tettek lehetővé. Az avatási cselekménysor mintájául részben a nemi tevékenység, a növényi termékenység és az élelem szentsége szolgált.52 analóg világképhez, szemléletmódhoz l. a magyar népdalkincs vonatkozó darabjait is, a szántás-vetés képeknek, sőt az evésnek is a szerelemmel való társítását pl. Honnat szántom a fődemet Onnat cárom ebídemet. Az ebídem csak szerelem, Gyere

babám, fogyaszd velem. [Hortobágy](LÜKŐ, 2001) 52 Oldal: 19 / 19 FELHASZNÁLT IRODALOM Ez az összeállítás nem önálló munka, jobbára a következőkben idézett művek egyikemásika (főként 2., 6, 8, 9, 11) rövidített, kivonatolt részleteinek összeollózásával készült. Lexikonok, enciklopédiák 1. Antik Lexikon, Corvina, Budapest, 1993 2. BELLINGER, GERHARD, J: Nagy valláskalauz - 670 vallás, egyház és kultusz, világnézetivallási mozgalom és társaság valamint vallásfilozófiai iskola lexikona, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 3. Enciclopedia civilizaţiei greceşti, Ed Meridiane, Bucureşti, 1970 4. RATHMANN, JÁNOS: Idegen szavak a filozófiában, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 5. TOKAREV, SZERGEJ ALEKSZANDROVICS (szerk): Mitológiai Enciklopédia I-II Gondolat, Budapest, 1988, I. kötet 6. Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikonkatolikushu/ 7. Mitológiai Ábécé, Gondolat, Budapest, 1985 Feldolgozások, tanulmánykötetek,

tanulmányok 8. ARMSTRONG, KAREN: A mítoszok rövid története, Palatinus, Budapest, 2006 9. BUBER, MARTIN: Istenfogyatkozás Vizsgálódások vallás és filozófia kapcsolatáról, Typotex Kiadó, Budapest, 2017 10. CZITA, KATALIN: Busó, az ősi árkádiai Pán, Mohácsi Busó Club, Mohács, 1999 11. ELIADE, MIRCEA: Vallási hiedelmek és eszmék története, I-III, Osiris-Századvég, Budapest, 1994, I. köt 12. GÁSPÁR CSABA LÁSZLÓ: Hogyan tanítsunk a görög istenekről Kerényi Károly alapján, Iskolakultúra, , 2001, 1., 3-15 13. HAHN, I: Istenek és népek, Minerva, Budapest, 1980 14. HEGYI DOLORES: Polis és vallás Bevezetés a görög vallástörténetbe, Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 15. HORVÁTH, ÁGNES, T: Az ókori Mediterráneum térségének vallásai és mítoszai, JGyTF, Történettudományi Tanszék, Szeged, 1995 16. KERÉNYI KÁROLY: Hermés a lélekvezető Az élet férfi eredetének mitologémája, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984 17. KERÉNYI

KÁROLY: Halhatatlanság és Apollón-vallás, in: UŐ Az örök Antigoné Vallástörténeti tanulmányok. Paidion, Budapest, 2003 151-162 18. KERÉNYI KÁROLY: Mi a mitológia? in UŐ Az örök Antigoné Vallástörténeti tanulmányok. Paidion, Budapest, 2003, 315-330 19. LÜKŐ, GÁBOR: A magyar lélek formái, Táton, Budapest, 2001 20. RIES, JULIEN: A homo religiosus és a szent, in: uő (szerk): A szent antropológiája - A Homo religiosus problémája, Typotex, Budapest, 2003, 27-54. 21. TOKARJEV, SZERGEJ ALEKSZANDROVICS: Vallás és történelem – A vallás a világ népeinek történetében, Kossuth, Budapest, 1966 Ámbátor itt nem használtam fel, a görög mitológia és mitologikus gondolkodás megismeréséhez legjobban JEAN-PIERRE VERNANT Mindenség, istenek, emberek (Európa Kiadó, Budapest, 2002) c. könyvét tudom jó szívvel ajánlani