Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » Ludányi Erika - A magyar választási rendszer, a választójogi törvény főbb jellegzetességei és módosításai

Ludányi Erika - A magyar választási rendszer, a választójogi törvény főbb jellegzetességei és módosításai I. A hatályos magyar választási rendszer kialakulása és módosításai 1. A választás fogalma, tartalma A magyar választási rendszer változása 1945-től 1985-ig A XX. századvégi alkotmányos demokráciákban a h atalomgyakorlás integráns része az általános és egyenlő választójogon, továbbá a ciklikusan ismétlődő választásokon alapuló képviselő testületek létrehozása. Ugyanis a választások eredménye határozza meg a hatalomgyakorlás centrumában elhelyezkedő képviseleti és kormányzati szervek struktúráját, és jelentős hatást gyakorol a kormányzati tevékenység jellegére is; eldönti, hogy milyen lesz a parlament összetétele, frakcionalizáltsága, lesz-e szükség koalíciós együttműködésre, avagy egy pártból kerül ki a parlamenti többség.[1] Az országgyűlési képviselőválasztások különböznek

minden más választástól, mert - általános jellegűek; - fontos szerepet játszanak a kormányzati hatalom szabályozott, békés úton végbemenő cseréjében; - törvényhozó szerv megválasztását eredményezik; - legitimálják a politikai hatalmat és a kormányzatot, továbbá - törvényben garantált külön eljárási rendben zajlanak. Ugyanakkor nem kell a választási rendszert és a választójogot abszolutizálni, mert - mint ahogy Pulzer mondta:�A politika egy sokarcú, sokszínű játszma, és a v álasztási rendszer csak egy szettet jelent a sok közül. Néha döntő, néha nem�[2] A választási folyamat egyike a h atalom demokratikus gyakorlása eszközeinek, része a döntéshozatali folyamatnak, a közpolitika alakításának; az egyéni preferenciák közakarattá formálásával biztosítja a participáció bizonyos fokát, és mindezek következtében a társadalom demokratikus működéséhez szükséges legitimációs és

konszenzusteremtő folyamatok és eljárások nélkülözhetetlen, mással nem helyettesíthető része. S mint a politikai rendszer egyik elem, csak a politikai intézményrendszer egészébe ágyazva értelmezhető.[3] A választójog mai értelme a népképviselet elvében gyökerezik. Hazánkban a rendi képviselettel szemben az 1848:V. tc teremtette meg a n épképviselet elvén alapuló országgyűlés választásának lehetőségét; elfogadása a polgári fejlődés irányába tett jelentős lépés volt. Ezt követően több választójogi törvény is születtet, sőt rendeleti úton történő szabályozás is volt. Az 1945 évi VIII tv az általános választójog alapján egy demokratikus, többpárti parlament létrehozására lajstromos választási rendszert vezetett be, melynek nyomán arányos képviselet jött létre. Két választást tartottak a kötött lajstromos rendszer alapján (1945-ben és 1947-ben), de a k épviselet jellege alapvetően megváltozott. A

többpártrendszer felszámolása után 1949-ben a pártok az országgyűlési képviselő választásokon már nem külön-külön programmal indultak, hanem a Magyar Függetlenségi Népfrontban közös lajstrommal - ily módon tehát értelmetlenné vált a kötött lajstromos rendszer, formálissá váltak a választójogi normák, és maguk a választások is. A választójogi normák és a tényleges viszonyok diszkrepanciája azonban hosszabb távon tarthatatlanná tette a formálissá vált lajstromos választásokat, így a korrekció előbb a tanácsi választások vonatkozásában történt meg az 1954. évi IX tv elfogadásával, mely egyéni választókerületi rendszert vezetett be. Az országgyűlési képviselő választásnál azonban csak 1966-ban tértek át erre; az 1966. évi III tv és az azt kiegészítő és módosító 1970 évi III tv jelentősen átformálta a választási rendszert. Így pl növelte az állampolgárok szerepét a jelöltállításban,

inspirálta a többes jelöléseket, megváltoztatta a szavazás módját - de még így is formális választások keretéül szolgáltak. Ugyanis nem váltak általánossá - sőt, csökkenő tendenciát mutattak a többes jelölések, mert politikai alternatívák nem jelenhettek meg, s a népszavazás-jellegű választásokat a választópolgárok közömbössége kísérte. Ezen a h elyzeten kívánt változtatni az 1983. évi III tv, mely a rendszerváltozást megelőző utolsó választójogi törvény, s amely minden választókerületben kötelezővé tette legalább két jelölt állítását.[4] 1985-ben már e törvény alapján szavaztunk, melynek nyomán a P arlamentbe független képviselők is bekerültek. Ez a Parlament lett aztán az alkotmányos úton végbemenő rendszerváltozást legalizáló intézmény, s fogadta el - egyebek közt - az új választójogi törvényt is. 2. Törvénytervezetek az 1985-ös választások után Az új választójogi törvény

megszületéséig azonban hosszú volt az út.[5] Az 1985-ös választás olyan politikai esemény volt, amely az első jelzéseket adta, hogy az országnak demokratikus hatalomgyakorlási rendszerre van szüksége. A választási tapasztalatok feldolgozása során belső munkálatok kezdődtek el, amelyek a választási rendszer továbbfejlesztését, reformját tűzték ki célul. E munkák döntően a párt illetékes osztálya, tudományos intézete és a BM keretein belül folytak, és 1987-re megszülettek fő vázlatpontjai, mely szerint a v álasztási rendszer alapjaiban történő megváltoztatása nem indokolt, mindössze továbbfejlesztése. (Egyébként ugyanez volt az alapgondolata az MSZMP 1988 májusi pártértekezletének is.) A szerveződő civil társadalom és az ellenzéki erők ugyanakkor egyre jobban és egyre hangosabban sürgették egy demokratikus képviseleti rendszer szükségességét.[6] 1988 nyarára elkészült a Vjtv. módosításának tervezete, s azt

társadalmi vitára bocsátották A vita megállapításait a H NF Közjogi Bizottsága és az Országos Tanács összegezte. Lényege: korszerűtlen, nincs összhangban a fennálló helyzettel, épp ezért új törvényt kell alkotni külön a parlamenti, és külön az önkormányzati választásokról.[7] 1989 februárjában az MSZMP KB elfogadta a többpártrendszert, s ez gyökereiben változtatta meg az állampárt addigi álláspontját: tavasszal a B M gondozásában elkészült a többpártrendszerhez igazodó törvénytervezet, mely egyben a kerekasztal-tárgyalások nyitánya is volt. Lényege: az MSZMP kész megbeszéléseket folytatni a h atalom gyakorlásának új módjáról minden, törvényes keretek között működő szervezettel. E szervezetek pedig 1989 március 22-én megalakították az Ellenzéki Kerekasztalt, majd júniusban létrejött a Nemzeti Kerekasztal (NEKA), s hozzálátott - Kukorelli szavaival élve - a választási rendszernek fazont szabó

munkájához. 3. 1989 nyara: Nemzeti Kerekasztal tárgyalások Új választójogi törvény születik A kelet-közép-európai átalakulásokat valamennyi országban - így Magyarországon is szükségképpen választási-választójogi reformok kísérték. Az új választójogi törvényt, és ehhez kötődve az új választási rendszert általában és többnyire a hatalmon lévők és a hatalomra törekvők kompromisszumaként alkották meg. A politikai tárgyalások során a kormányzó állampártok elsősorban az egymandátumos választókerületekre épülő abszolút többségi rendszerek fenntartását vagy korszerűsítését javasolták, míg az új politikai szervezetek inkább az arányosabb listás szisztéma bevezetését támogatták. (Mindezek hátterében az állt, hogy míg a kommunista pártok az egyéni jelöltek küzdelmét részesítették előnyben, feltételezve népszerű személyiségeik sikerét, továbbá politikai szervezettségük és

háttérapparátusuk is ennek preferálására ösztönözte őket, addig az új erők éppen e hátrányok csökkentése érdekében kívánták a listás szavazás bevezetését.) Az 1989 n yarán lebonyolított háromoldalú kerekasztal-tárgyalásokon azonban ennél jóval bonyolultabb politikai egyeztetés zajlott le. (1989 június 13-án dőlt el, hogy mely szervezetek képviselői dolgozzák ki a békés politikai átmenet szabályait; ezek köréből is kiemelkedik a választójogi törvény. A szereplők voltak: 1 oldal: MSZMP, 2 oldal: EKA, 3 oldal: pl Baloldali Alternatíva Egyesülés, DEMISZ, HNF, SZOT�stb.) Az MSZMP olyan szisztéma létrehozását javasolta, melyben a képviselőket egyéni körzetekben választják, s az országos lista csupán korrekciós funkciót tölt be. Az SZDSZ is emellett voksolt, ugyanis egyrészt ellenzéki múltja, másrészt pedig prominens személyiségei miatt bízott az egyéni kerületi győzelemben. A történelmi pártok az arányos

listás rendszer bevezetését támogatták (a hagyományaikra és a�nevükre� alapozták választási esélyeiket), az MDF pedig nem alakított ki határozott elképzelést (valószínűleg amiatt, hogy szervezettsége és tömegbázisa következtében bármelyik rendszerben sikeresen szerepelhet ezt támasztják alá az 1989 nyarán történt időközi választások eredményei is: júliusban Roszik Gábor /Gödöllő/, augusztusban Debreczeni József /Kecskemét/ és Raffay Ernő /Szeged/, szeptemberben pedig Marx Gyula /Nagykanizsa/ szerzett mandátumot; valamennyien a Fórum jelöltjei voltak[8]). Az egységes ellenzéki álláspont kialakítása a Fidesz és az SZDSZ koncepciójának közelítésével kezdődött: olyan szisztéma megteremtését javasolták, melyben a képviselők felét egyéni körzetekben, felét pedig listán választják meg. (A két párt ugyanis tartott attól, hogy a történelmi pártok - FKgP, KDNP�stb. - győzelméhez vezethet a csak tisztán

listás rendszer, mi több, győzelmük esetén esetleg az MSZMP-vel kívánnak koalíciós kormányt alakítani.) A kombinált szisztéma - mely többségi és arányossági elemeket egyaránt tartalmaz - az ellenzéken belüli egyeztetés eredményeként alakult ki tehát, amit aztán az MSZMP is elfogadott. Az igazi vita a két oldal között az egyéni és a listás mandátumok arányáról folyt, valamint a második forduló jogi szabályozásáról. A Gallup júliusi felmérése ugyanis azt mutatta, hogy bár az MSZMP a listás szavazást megnyerheti /26%/, de kiszorulhat a hatalomból, mert az EKA tagjai együtt több voksot szerezhetnek /37%/, az MSZMP pedig pontosan tudta, hogy ugyanaz a támogatottság más eredményt hoz egyéni kerületben, mint listán. Az első tárgyalási forduló végén a felek elfogadták, hogy egy kombinált választási rendszert dolgoznak ki; megállapodtak a jelöltállítás korlátjaiban �kopogtatócédulák� is ( kérdése), valamint

megállapodtak abban is, hogy egyéni kerületekben pártok, választók és más szervezetek is jelölhetnek. Dönteni kellett viszont még arról, hogy hogyan alakuljon a mandátumok aránya, milyen szűrőket építsenek be a mandátumok elaprózódásának megakadályozására (ajánlások, listaállítás feltételei, parlamenti küszöb aránya), ki kerülhet be az egyéni jelöltek közül a 2. fordulóba, jogorvoslat kérdése�stb (Áder János Kinek az érdeke c. írásában részletesen taglalja e problémák megoldását és a kompromisszumok létrejöttét)[9] Érdekesen alakult az országos lista sorsa is. Az MSZMP arra hivatkozva, hogy a viszonylag alacsony létszámú területi listák nem biztosítják igazán az arányosság érvényesülését, országos kompenzációs lista bevezetését javasolta a modellszámítások alapján is előrevetített aránytalanság csökkentése érdekében. (A számítások ugyanis azt mutatták, hogy egy párt 20%-nál nagyobb

támogatottság esetén felfelé húz, azaz felülreprezentált lesz a mandátumelosztás tekintetében, mintegy �túlgyőzi� magát.) Miután a megoldás elveiben a felek megállapodtak, szakértői tanácsok feladata lett a választási rendszer apró részelemeinek kidolgozása, így pl. a választási földrajz kialakítása, kik indíthatnak listát, a megyei listás eredmény megállapításánál az osztó megváltoztatása, az országos lista rugalmassá tétele, a k étharmados határ bevezetése a t erületi listán megszerezhető mandátumokhoz - ezek mind-mind a rendszer arányosabbá tételét szolgálták. A tárgyalások szeptember 18-án fejeződtek be, s hátra volt még a törvényjavaslat Parlament általi elfogadása. ( Dr Király Ferenc Szolnok megye 5-ös sz választókerületének képviselője a tervezetről hozzászólásában azt mondta, hogy�a csecsemőnek mindenképp en meg kell születnie, jó lenne, ha épkézláb lenne, az anyának életben kell

maradnia, nekünk pedig meg kell barátkoznunk azzal a sajnálatos ténnyel, hogy nem mi vagyunk a gyerek apja.�[10]) Az Országgyűlés Jogi Bizottsága október 16-án és 17-én vitatta meg a t ervezetet, s miután általános vitára alkalmasnak találta, a Parlament október 19-én megkezdte annak tárgyalását. A kormány nevében az egyik előterjesztő dr. Horváth István belügyminiszter volt, és a törvényjavaslat szükségességéről, szabályozási elveiről, koncepciójáról szólt. Mint expozéjában elmondta, �új választási rendszerünk nem vesz át egyetlen, már eddig ismert megoldást sem készen, egyben és változatlanul más országoktól, sem Nyugatról, sem Keltről, hanem a sajátos hazai viszonyainkat veszi alapul �� �a tervezetnek tehát az az alapeszméje, miszerint parlamentáris demokrácia - legalább is a most belátható jövőben - nincs pártképviselt nélkül.�[11] A javaslat miniszteri indokolása a választójogot és

a képviseletet azok tartalma miatt politikailag a legérzékenyebb közjogi kérdéseknek nevezi, �ezért a képviseleti szervek megalakításának módját meghatározó választójogi törvény szabályai nem alakíthatók tetszőlegesen, és ezeknek a normáknak szervesen kell kapcsolódni az adott társadalmi viszonyokhoz, valamint garanciát kell nyújtania a politikai erők reális képviseletének megteremtésére. Társadalmi fejlődésünk jelenlegi időszakában olyan politikai képviselet kialakítása szükséges, ahol a személyek alkalmassága, hitelessége, megbízhatósága mellett, a különböző politikai pártok befolyásoló, politikaformáló ereje növekszik,� a törvénytervezet szakít a jelöltállítás eddigi mechanizmusával és intézményeivel, kiiktatja a korábbi korlátozásokat és a jelölés törvényes feltételeit új módon szabályozza.�[12] A törvényjavaslat általános vitájához számos képviselő jelentkezett hozzászólásra. A

vita két kérdés körül éleződött ki különösen: az egyik a nemzetiségek, egyházak és a társadalmi szervezetek képviseletét, a másik az egyéni választókerületek, valamint a területi- és országos listás mandátumok számát érintette, kiemelve hol az egyik, hol a másik szükségességét, illetve elvetését. Dr. Kereszti Csaba a Jogi Bizottság álláspontjának előadójaként azt hangsúlyozta, hogy �a törvényjavaslat politikailag, logikailag és matematikailag is kiegyensúlyozott, amelyben a konszenzus igen törékeny, és ezért a bizottság úgy ítéli meg, hogy annak bármiféle módosítása ezt a törékeny�egyensúlyt megbontaná, és tulajdonképpen az előzetesen kialakult politikai konszenzus felrúgásához, elvetéséhez járulna hozzá �, továbbá a bizottság álláspontja szerint � az egyéni választókerületek és a független képviselők egy partikuláris érdeket képviselnek�, ezek nem mindig érzékenyek a politikai

döntésekre, kevésbé kiszámíthatóak, és tulajdonképp miután a Parlamentnek az állami berendezkedésben egy központi helyet szán az új alkotmány, � ezért a kormányozhatóság stabilitásá t is veszélyeztetné a partikuláris érdekek megjelenítése. A listás szavazás előnye az, hogy arányos politikai képviselet valósulhat meg a Parlamentben, vagyis a leesett szavazatokat tulajdonképpen egy korrekciós szabály az országos listán jóváírja � és a p ártokra leadott szavazatok nem vesznek el.�[13] Kereszti ajánlásában egy matematikai modellezésre is hivatkozott, melynek eredményeként az a számítás jött ki, hogy a beterjesztett törvényjavaslat szerint hozzávetőlegesen azonos választói szám szükségeltetik egy-egy mandátum megszerzéséhez úgy az egyéni választókerületben (25-30 ezer szavazat), mint a területi listán (35-40 ezer szavazat), valamint az országoson (45-50 ezer voks). �Ha ezt az egyensúlyt megbontanánk

� az egyéni kerületek javára, ebben az estben előfordulhatna az, hogy az országos listán százezer támogató szavazatra is szükség lehetne� természetesen abban az esetben, ha c sökkenne az országos lista.�[14] (Mint végül is látni fogjuk, a kormány - főként az 1985-ben vidéki egyéni választókerületben mandátumhoz jutott képviselők nyomására - huszonnéggyel megnövelte az egyéni kerületek számát, s ezzel egyidejűleg tizenkettővel csökkentette az országos listás helyeket.) Jakab Róbertné országos listán megválasztott képviselő a nemzetiségekről szólt, kiknek nincs esélyük kollektív parlamenti képviseletre, mert 1. di aszpórában élnek; 2 nem várható, hogy egyetlen párt mögött sorakoznak fel; 3. s nem fognak pártokat alakítani, � mert nem szándékuk az elkülönülés, egységpártiak: a társadalom egységének pártján állnak. � �Mondhatják sokan, hogy nincs jelentősége annak az 5, 6 vagy 15, 16 mandátumnak.

Igaz A hatalmi erőviszonyokat nemigen befolyásolják. De a közvéleményt igen A hazait is, a külhonit is.�[15] (Jakabné véleményét Márk György képviselő is osztotta[16], Koltai Imre (Pest megye) szerint pedig megoldás lehetne a nemzetiségek Parlamentbe kerülésére az, ha �a pártok kötelezettséget vállalnának arra, hogy az országos vagy megyei listájukon előkelő helyen nemzetiségi jelölteket szerepeltetnének.�[17]) Dr. Király Ferenc szerint a�törvényjavaslat ebben a formában teli van társadalmi politikai taposóaknákkal��, ugyanis �ez a választási szisztéma háromféle képviselőt fog szülni��[18], Filló Pál pedig úgy vélte, hogy �olyan az mértékben pártcentrikus, amely elfogadható lenne akkor, ha Magyarországon hosszú évek sora óta egy bevált, többpárti demokrácia lenne érvényben. � [19] Hasonló véleményt fogalmazott meg Balogh László Békés megyei képviselő is: �ez a listás rendszer egy már

kialakult, stabil, többpárti struktúrát feltételez �, továbbá álláspontja szerint helytelen, ha ugyanazon személyt két területi listán is lehet jelölni (ez kikerült a javaslatból!), valamint szigorítani kívánta a második fordulóban való részvételi arányt 25% +1 főről 40%-ra.[20] Horváth János (Fejér megye) a p arlamenti küszöbbel kapcsolatban fejtette ki álláspontját, mely szerint 4%-nál alacsonyabb, azért nem lenne szerencsés, mert a sok kispárt akadályozhatná a parlamenti munka gördülékenységét, a magasabban meghatározott � pedig azt a veszélyt hordozná magában, hogy a jelenleg még nem nagy tagsággal rendelkező, de nagy támogatottságot élvező pártok nem jutnának be a Parlamentbe�.[21] (Megjegyzés: a Településfejlesztési Bizottság 5%-os határt javasolt, majd a zárószavazás előtt ezen javaslatát visszavonta). Antal Imre (Pest megye) módosító indítványt nyújtott be, melynek lényege: az egyéni

választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy minden vidéki városra jusson egy körzet (tehát 166 legyen; ugyanezt a véleményt fogalmazta meg Papp Elemér is:�Minden magyar városnak legyen elidegeníthetetlen joga képviselőt állítania��), s az így megnövekedett mandátumszámot az országos lista mandátumából kellene fedezni, továbbá ebből kellene fedezni a hazai egyházak és nemzetiségek képviseletét is.[22] Ez utóbbi gondolattal egyetértett Juhász Ferenc is: �12 fővel javaslom megemelni a képviselők számát, és az új Országgyűlés az alakuló ülésén a nemzeti demokratikus szövetségek és az egyházak tagjai közül 12 képviselőt választana tagjai sorába.�[23] Az egy város - egy választási körzet-elvét viszont élesen bírálta dr Horváth Miklós Fejér megyei képviselő: �újra kell osztani az egyéni kerületi mandátum okat, lehetőséget adva arra, hogy azt a hibás szemléletet, amely a városok köré

csoportosítja a választókerületeket, megszüntessék, és esélyt adjanak arra, hogy az új Parlamentbe néhány nem városlakó is bekerülhessen�.[24] Fekete János (Békés megye, Szarvas) szerint�vissza kell adni a t ervezetet az illetékes bizottságnak olyan átdolgozás végett, melynek eredménye nyomán egyéni választókörzetben megválasztott képviselők adnák a következő Parlament többségét�[25]. Az egyik legmarkánsabb véleményt Zsigmond Attila budapesti képviselő (későbbi MDF-es, majd MDNP-s politikus) fogalmazta meg arra reagálva, hogy egyes képviselők szerint gyengék és kialakulatlanok a pártok, és ezért az egyéni jelölteket kell preferálni. Szerinte az, hogy maradjon minden a régiben, azzal járhatna, hogy egyrészt politikai fejlődésükben akadályoznák meg a pártokat, s ekkor el kell gondolkodni azon, hogy van-e egyáltalán értelme a párttörvénynek, másrészt, ha minden képviselő egyéni kerületben indulna, akkor 374

kül önféle vélemény jelenne meg, akár koordinálatlanul. �Két nézettel találkozunk itt: az egyéni és a listás, valamint a párttag és a függetlenek összehasonlításával. Az előbbi választási kérdés, az utóbbi politikai kérdés. Ezek azonban nem kemény és elzárt kategóriák��[26] A törvénytervezet részletes vitájában a hozzászóló képviselők a módosítással érintett szakaszok körüli álláspontokat kívánták tisztázni; így pl. Zsidei Istvánné (Heves megye) az ideiglenes lakóhely bevételét javasolta a 2 . § (4) bekezdésébe[27], Kárpáti András Pest megyei képviselő az 5. § (2) bekezdésen akként kívánt változtatni, hogy a választópolgár választókörzetében több jelöltet is ajánlhasson[28], Vona Ferenc dr. (1990-1994 között MDF-es képviselő) pedig azt javasolta, hogy 172-172-30 arányban kerüljenek a mandátumok kiosztásra.[29] Október 20-án folytatódott a részletes vita, melyen Pozsgay Imre

államminiszter is felszólalt. Mint mondta, ha �elfogadja a Tisztelt Ház a kormány által előterjesztett javaslatot, akkor valóban a békés átmenet azon erőivel fog össze, amelyek, pártharcok ide vagy oda� együttműködést ajánlottak fel aláírásukkal, támogatást a békés átmenethez �, ha pedig nem fogadja el, elakad az egész törvényhozási folyamat � és folytatódik a pártállami rendszer.�[30] Horváth István belügyminiszter záróbeszédében összegezte a képviselői hozzászólásokat, s ismételten megerősítette a törvényjavaslat elfogadásának szükségességét: �Nem mondom azt, hogy az a megállapodás (a NEKA-megállapodás) egy felbonthatatlan csomag, de azért egy kicsit mégis olyan, mint amit a dominóelvből ismerünk: ha az egyik kockát feldöntjük, akkor az dönti vagy döntheti az összes többit, ami előtte van � és ami még utána következik� [31].Végezetül arra kérte az Országgyűlést, hogy

kompromisszumos megoldásként vagy emelje fel az egyéni választókerületek számát 152-ről 176-ra, a m egyei lista érintetlenül hagyása és az országos lista 70-ről 58-ra történő csökkentése mellett, vagy a 4. § nélkül fogadja el a törvényjavaslatot azzal, hogy az e szakasszal érintett kérdésekről majd külön törvény fog rendelkezni. Bár több képviselő is (pl. Balogh László, Horváth Miklós) a NEKA újbóli összehívását javasolta, végül is a Ház 286 igen szavazattal, 20 e llenszavazattal, 24 t artózkodás mellett elfogadta a törvényjavaslatot, s született meg az 1989. é vi XXXIV törvény, mely 1989 október 30-án lépett hatályba. Ha a tervezetet összevetjük a már elfogadott törvénnyel, láthatjuk, hogy bár csak néhány módosítás történt a szavazások nyomán, de azok meghatározóak voltak s azok ma is. Így míg a javaslat szerint 1.) � a szavazásban akadályozott az, aki a szavazás napján külföldön tartózkodik,

vagy nincs állandó lakóhelye Magyarországon� [2 §. (4) bek], addig a törvénybe már bekerült az ideiglenes lakóhely kategóriája is, szintúgy az ajánlási szelvényekkel [5 §. (2) bek, 10 § ( 4) bek.], a választók nyilvántartásával [37 § ( 2) bek] kapcsolatban is (Dr Horváth Ferenc élesen tiltakozott az ellen, hogy valakit állandó lakhely hiányában kizárjanak a választásból[32]; ő 130 ezerre becsülte ezen személyek számát!); 2.) �az országgyűlési képviselők száma 374, kik közül 152-t egyéni választókerületben, 152-t területi listán választanak, a pártok országos listáin pedig további 70 mandátum kerül betöltésre � [4 §. (1)-(2) bek], addig a politikai alkuk következtében az össz-képviselőszám 386-ra emelkedett, ami megosztásban 176 egyéni kerületben, 152 területi listán, valamint 58 országos listán mandátumot szerzett képviselőt jelent, �pártok a országos listáin � helyett pedig a �listáján

� kifejezés került elfogadásra. Ami ez egyéni választókerületek számát illeti: Komárom, Nógrád és Zala megyéket kivéve mind a 19 megyében, ill. a fővárosban emelték a számukat, átlagosan egy-két kerülettel, ám a legnagyobb mértékben Budapesten történt változtatás: 28-ról 32-re növelték a kiosztható mandátumok számát. (Egyéb javaslatok is elhangzottak a képviselők számát illetően: a Településfejlesztési- és Környezetvédelmi bizottság 188-116-70-es, a Kulturális Bizottság 187-137-50-es, Filló Pál 203-101-70-es arányt javasolt, Südi Bertalan az egyéni választókerületek számát 300-ban kívánta meghatározni a területi lista egyidejű eltörlésével, továbbá 74 országos listás mandátumot tartott volna elfogadhatónak, Papp Elemér kizárólagosan egyéni választókörzetre (350) épülő rendszert javasolt, míg Mayer Bertalan kihagyta volna a területi listákat, és 250 képviselő egyéni kerületből, 124 pedig

országos listáról került volna megválasztásra, de ugyanezen a véleményen volt dr. Horváth Ferenc �Nem ( lá tom jónak a megyei lista alkalmazását, mert bevezetésével arcnélküli, öncélú pártérdekeket kiszolgáló képviselőkre szavaznának állampolgáraink.�[33]), valamint dr Deák Géza Hajdú-Bihar megyei képviselő is. 3.) �ugyanaz a személy egyidejűleg egy egyéni választókerületben, két területi listán és az országos listán lehet jelölt � [5. § (7) bek] a módosítás nyomán már csak egy területi l istán jelöltethette magát; 4.) nem szerepelt az a mondat a v álasztás eredményének megállapításával kapcsolatban, miszerint �ha a számítás elvégzése után üres mandátum marad, akkor ezzel a mandátummal az országos listán megszerezhető mandátumok száma növekszik �[8. § (3) bek utolsó fordulat]; 5.) a tervezet 46 § (5) bekezdéséhez (Időközi választás c fejezet) az előterjesztők (BM, IM) egy

megjegyzést fűztek, miszerint bár �bekezdés a szövegében a politikai egyeztető tárgyalásokon egyetértés alakult ki, felmerülhet, hogy a listán történő üresedés esetén a pártokat kösse a jelöltek eredeti sorrendje, ilyen értelemben tehát kötött legyen a lista. Ez a megoldási lehetőség azonban a pártok mozgási lehetőségét szűkítené, nem tenné lehetővé, hogy az általános választás és a mandátum megüresedése között eltelt időszak politikai változásaira a pártok rugalmasan tudjanak reagálni. �[34] 6.) � A választókerületek kialakításának elvei � c 1sz mellékletben még megközelítőleg 70 ezer főnél húzták meg a határt, ami a törvény elfogadásával 60 ezerre csökkent. 4. Az 1989 évi XXXIV törvény főbb jellegzetességei A törvény első részében az aktív és passzív választójogról, a választójoggal nem rendelkezőkről, a szavazásban akadályozottságról szól, valamint - mintegy garanciális

elemként - arról, hogy a részvétel szabad elhatározáson alapul. A második rész a v álasztási rendszert tartalmazza: 386 országgyűlési képviselői hely kerül kiosztásra, melyből 176 képviselőt egyéni választókerületben, 152-t megyei (fővárosi) listán választanak (kombinált választási rendszer), további 58 helyet pedig országos listáról töltenek be. (Az országos listáról bekerülő képviselők száma felfelé eltolódhat, s tolódott is, mint az az eddigi három választás után történt.) A jelöltállítás feltétele 750 kopogtatócédula összegyűjtése. Egyéni választókerületben az első fordulóban érvényes a szavazás: ha a választókerület választópolgárainak több mint fele szavazott; eredményes a szavazás: ha a jelölt megkapta az érvényes szavazatok több mint felét (50% +1; abszolút többség). Amennyiben nem szavazott a polgárok több mint fele, úgy érvénytelen az első választási forduló, és a másodikban

mindazok a jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban indultak. Ilyenkor érvényes a szavazás: ha a választópolgárok több mint egynegyede szavazott (25%+1); eredményes a szavazás: az lesz a képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta (relatív többség). Szintén második fordulót kell tartani akkor is, ha az első forduló érvényes volt ugyan, de eredmény nem született, mivel egyik jelölt sem érte el a szavazatok több mint felét (50%+1 voksot). Ilyenkor a második fordulóban azok a jelöltek indulhatnak, akik - az érvényes szavazok legalább 15%-át megkapták (ez a s zázalékarány a k erekasztaltárgyalások kompromisszumaként alakult így); - de ha nincs legalább három ilyen jelölt, akkor a legtöbb szavazatot elért három fő indulhat (ez is a N EKA-tárgyalások eredménye, s az MSZMP érdekeit tükrözi: ha ugyanis csak két jelölt, vagyis egy ellenzéki és egy MSZMP-s jut tovább, ez utóbbi hiába szerez az első fordulóban

relatív többséget, a második fordulót nagy valószínűséggel elveszti /lásd az 1989 nyarán tartott időközi választások eredményéről fentebb írtakat/, míg ha a három legtöbb voksot elért, azaz egy szocialista és két ellenzéki mérettetik meg a második fordulóban, úgy az ellenzékiek tulajdonképp egymás ellen harcolnak s veszik el egymás szavazatait, s ez pedig a másik oldal győzelmét eredményezi.) Érvényes a szavazás: ha a választók több mint egynegyede szavazott. Eredményes a szavazás: az lesz a képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta (relatív többség). A területi listák kötött listák: a pártok által megállapított sorrenden a választók nem változtathatnak; a jelöltek a szavazólapon szereplő sorrendben jutnak mandátumhoz. Az érvényesség feltétele mindkét fordulóban ugyanaz, mint az egyéni kerületben: 50%+1 fő, ill. 25%+1 fő, s ha az első fordulóban nem született eredmény, akkor a második

fordulóban ugyanazok a pártlisták indulhatnak, mint az első fordulóban, s mandátumhoz pedig az a pártlista jut, amelyik elérte a parlamenti küszöböt (ez jelenleg 5%). A törvény szól még a területi, ill. országos listaállítás feltételeiről, a mandátumelosztásról (2/3) és a töredékszavazatok sorsáról, valamint az időközi választásról is. A törvény � Választási eljárás � c. részét 1997 november 6-án hatályon kívül helyezték; azt azóta az 1997. C törvény tartalmazza 5. Az 1989 évi XXXIV törvény módosításai 1989 - 1997 között Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV törvényt hatályba lépése óta tizenhét alkalommal módosította a Parlament: négy alkalommal a rendszerváltozás előtti, hét alkalommal az 1990-1994-es, hat alkalommal pedig az 1994-1998as Országgyűlés. 1997 novembere óta változtatás nem történt, bár az igény valamennyi politikai oldalról meg volt s van rá.

A törvény néhány főbb módosítása, illetve módosítás-tervezete: ˇ 1990 februárjában a jelöltállítással kapcsolatban került be hat új bekezdés - pl. az egyéni választókerületi választási bizottság feladatkörébe utalta az ajánlási szelvények megszámlálását, a n yilvántartásba vételt, rendelkezett az előbbiek elleni jogorvoslati lehetőségről, az ajánlási szelvények nyilvántartásának tilalmáról, továbbá eljárásjogi kérdéseket is szabályozott. ˇ Az Alkotmánybíróság 3/1990. (III 4) határozata alapján módosították azt a r észt, mely addig szavazásban akadályozottnak nyilvánította azt, aki a szavazás napján külföldön tartózkodik (részletesebben lásd. a következő alfejezetben) ˇ 1990. március 12-én alkotmánymódosítás történt, melynek értelmében bekerült az alaptörvénybe, hogy � a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó

tényezők � /68.§ (1) bek/, továbbá � A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek képviseletét az Országgyűlésben és a tanácsokban biztosítani kell. Az Országgyűlés a 71 § (1) bekezdése szerinti választástól függetlenül a kisebbségek képviseletére - külön törvényben meghatározott módon és számban - országgyűlési képviselőket választ� /68. § (3) bek/ Ám mindezt ki kell ett tölteni tartalommal, amit a hivatalba lépő új kormány úgy oldott meg, hogy 1990. június 25-i hatállyal módosította az alkotmányt: törölte� az Országgyűlés szövegrészt, beiktatta viszont azt, hogy � képviseletét � képviselőket választ � biztosítja, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényt alkot.� Az alkotmánymódosítást hosszas vita előzte meg, így többek között Antall József miniszterelnök is kifejtette álláspontját már az Országgyűlés alakuló ülésén,

miszerint sem ő, sem a koalíciós képviselők, sem pedig - a paktum alapján - a szabad demokraták nem értenek egyet azzal, hogy a Parlament kooptálja a nemzetiségi képviselőket. �Inkább a választójogi törvényt kell módosítani abba az irányba, hogy a hazai nemzetiségek megfelelő képviseletet kapjanak, valódi számarányuknak megfelelően � - hangoztatta a kormányfő[35]. Tölgyessy Péter (SZDSZ) is a m árciusban elfogadott módosítás hatályon kívül helyezését és egyben a választójogi törvény módosítását javasolta[36], Gyurkó János MDF-es honatya szerint pedig azért kell kiiktatni az inkriminált törvényi részt, � mert választópolgári akaratnyilvánítás nélkül ruházott volna fel képviselői jogokkal kooptált, behívott embereket.�[37] ˇ Hack Péter (SZDSZ) módosító javaslatot nyújtott be a választójogi törvényhez annak érdekében, hogy időközi választások esetére iktassák ki a törvényből mindkét

fordulóban: � Az elmúlt másfél év tapasztalatai és az ez alatt az idő alatt megtartott választások azt bizonyították, hogy ez a feltevés - tehát hogy a törvényben kikötött 50%-os részvételi arány ösztönzi a részvételt - megdőlt. A választók aktivitása nem attól függ, hogy mi van a törvényben. A törvényben lehetne 90%-os vagy 30%-os részvételi arány is, nem ettől függ a részvétel, hanem elsősorban politikai tényezőktől.� Abban az esetben, ha ragaszkodunk az 1989. évi XXXIV törvény előírásához, az a kockázat áll elő, hogy egyes választási körzetekben egyszerűen nem lesz képviselő, hiszen nagyon csekély az esélye annak, hogy a mostani politikai helyzetben az első választási fordulóra a választóknak több mint 50%-a elmenjen. És arra is kevés az esély - különösen a helyhatósági választások tapasztalatai alapján -, hogy a második fordulón 25%-os részvétel előálljon.�[38] Módosító indítványa

szerint az első fordulóban az a képviselő kapná meg a mandátumot, aki a szavazatok 25%-át megszerzi. Elképzelését a kormánypártok nem támogatták, mert mint azt a vezérszónokaik elmondták, ezzel még nagyobb passzivitásra sarkallnák a választókat. Füzessy Tibor kereszténydemokrata képviselő szerint pedig �az igazság az, hogy a választási törvény előkészítése során az előkészítők tulajdonképpen � nem számoltak azzal a lehetőséggel, hogy a nép érdeklődése nem fog elérni egy bizonyos elképzelt szintet. � [39] Szigethy István SZDSZ-es honatya kompromisszumos megoldásként azt javasolta, hogy az első fordulóban 25%-ban, a másodikban pedig 10%-ban határozzák meg a részvételi minimumot. [40] A Ház sem Hack Péter módosító javaslatát, sem pedig Szigethy István kiegészítő módosító javaslatát nem fogadta el. ˇ Az Országgyűlés az AB 6/1991. (II28) határozata alapján hatálytalanította a törvény azon

rendelkezését [40. § (3) bek], miszerint az állandó lakóhelyétől a szavazás napján távol lévő választó igazolással csak a területi választókerület jelöltjeire szavazhat, az egyéni választókerület jelöltjeire csak akkor, ha ideiglenes lakóhelye (tartózkodási helye) és az állandó lakása ugyanabban az egyéni választókerületben van. A hatálytalanítás nyomán tehát a szavazás napján lakhelyétől távol tartózkodó személy egyéni képviselőjelöltre is szavazhat, azaz olyan helyzetbe kell hozni, mintha állandó lakóhelyén adná le szavazatát, bárhol is gyakorolja azt a Magyar Köztársaság felségterületén belül. ˇ 1991. június 18-án Tölgyessy Péter interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez "Komárom-Esztergom megye 3. vá lasztókerületében történt választásokkal kapcsolatban" címmel[41], melyben azt kifogásolta, hogy az időközi választások második fordulójában is alig 10%-os volt a

részvételi arány, aminek következtében újabb időközi választás(oka)t kell tartani, s körzetnek addig nem lesz képviselője. � Kíván -e valamit tenni a választások eredményességéért?� - kérdezte Boross Pétertől, aki azt válaszolta, hogy választási ciklus közben a választójogi törvény lényeges elemét megváltoztatni törvényhozási úton nem szabad, de két megoldás azonban kínálkozik. Az egyik: olyan szabályozást kell hatályba léptetni, amely szerint időközi választás során egyszer kelljen megismételni kétfordulósan a sikertelen választást és a választási ciklus végéig többször nem; a másik: évente egyszer egy előre meghatározott időpontban pótválasztásra kerülne sor, függetlenül attól, hogy a képviselői hely mikor üresedett meg. Tölgyessy szerint viszont inkább vagy a részvételi limitet kellene eltörölni, vagy pedig az önkormányzati képviselőválasztáshoz igazodva az első fordulóban 40%-os

részvételt kellene előírni, a második fordulóban pedig a részvételi küszöböt el kellene törölni. A felvetés - szintén a kisbéri időközi választások kapcsán - 1992 elején ismételten napirendre került Szalay Gábor: �Kisbér - de még meddig?�[42] címen elhangzott interpellációjában. (A mandátum egyébként csak 1992 a ugusztusában került betöltésre Keleti György szocialista képviselő személyében.) ˇ A kormány 1992 áprilisában módosító javaslatot nyújtott be[43], melynek lényege, hogy az időközi választás két fordulójának sikertelensége esetén a következő választás kitűzésére egy éven belül kerüljön sor, továbbá az általános választások évében pótválasztásra ne kerüljön sor. A javaslattal az SZDSZ nem értett egyet: változatlanul amellett kardoskodott, hogy az időközi választásokra az önkormányzati képviselők megválasztására vonatkozó arányokat kellene alkalmazni, s így azok nem

húzódnának el, a szocialista Vastagh Pál pedig azon a véleményen volt, hogy �a választók mobilizálása nem elsősorban a választási rendszer és a választójog feladata. A választók mobilizálása a p olitikai pártok feladata � [44] Dénes János független képviselő egy abszurd ötlettel állt elő: azt javasolta, hogy az a körzet, ahol nem tudnak képviselőt választani, ismerje el a köztársasági megbízott képviseletét arra az átmeneti időszakra, ami még az általános választásokig hátra van.[45] A végszavazáson (1992. május 5-én) a módosítások keresztülviteléhez egyik oldalon sem volt meg a 2/3-os többség. ˇ A törvény lényegi elemeit érintve történt változtatás az 1994. é vi III törvénnyel, melynek általános vitája 1993. s zeptember 28-án kezdődött Mint azt Boross Péter belügyminiszter expozéjában elmondta,�a választásokat közvetlenül megelőző időszakban nem lehet a v álasztási rendszer gyökeres

megváltoztatására, netán új választójogi törvény megalkotására javaslatot tenni. Ezt a f eladatot - ha egyáltalán szükséges - az új országgyűlésnek kell majd megbízatása első időszakában elvégeznie.�[46] A kormány öt kérdésben kezdeményezett módosítást, melyek a következők voltak: 1. a külföldön élő magyar állampolgárok választójogának biztosítása ( a javaslat a történelmi okok miatt külföldön élő, továbbá átmenetileg külföldön tartózkodó, választójoggal rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok részére egyaránt lehetővé kívánta tenni ezen jog gyakorlását); 2. a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletének megteremtése ( a kormány előterjesztésében kedvezményes mandátumszerzési lehetőséget kívánt biztosítani számukra a pozitív diszkrimináció elvét követve oly módon, hogy 13 m andátumot tart fönn abból a célból, hogy 3000-3000 szavazattal a polgárok

kisebbségi képviselőt választhassanak, melynek megfelelően tehát 399-re emelkedett volna az országgyűlési képviselők összlétszáma); 3. a listás választás egyfordulóssá tétele (az érvényességhez a v álasztópolgárok több mint 25%-ának megjelenése szükséges, de amennyiben valamely területi választókerületben nem megy el a választópolgárok egynegyede szavazni, akkor a leadott szavazatok töredék szavazatokként, a betöltetlen mandátumokkal együtt országos listára kerülnek, érvénytelenség esetén pedig második fordulóra vagy időközi választásra a területi listák esetében nem kerülne sor); 4. a parlamenti küszöb emelése (az eredeti 4% helyett a javaslat 5%-os határt tartalmazott azon pártok számára, amelyek a választáson önállóan indulnak, s 7% ez a határ, ha két vagy több párt közös- vagy kapcsolt listát állít); 5. az időközi választások racionálisabb szervezés (a javaslat szerint az általános

választások évében időközi választást egy időpontban, április hónapban kell tartani). Továbbá eljárási-technikai módosítások is szerepeltek az előterjesztésben: pl.: a jegyző kötelessége minden év december 15-ig a választói névjegyzék összeállítása, ill. karbantartása A Belügyminisztérium a törvényjavaslat benyújtása előtt a parlamenti frakciók és független képviselők részvételével politikai konzultációt szervezett, amelyen a felsorolt kérdések zömében közeli felfogás alakult ki, de teljes egyetértésre egyikben sem jutottak. A törvénymódosítás általános vitájában a frakciók vezérszónokai tolmácsolták pártjaik álláspontját. Azzal valamennyien egyetértettek, hogy a törvény az 1990-es választásokon jól vizsgázott és betöltötte funkcióját. Salamon László (MDF) szerint �a külföldön élő magyar állampolgárok választójogának biztosítása, a nemzeti és etnikai kisebbségek pártoktól

független képviselete, a 4%-os küszöb 5%-osra emelése és más technikai kérdések valójában a Parlamentben lévő politikai pártok helyzetét és esélyeit nem érintik számottevően. Ugyanakkor ezek a korrekciós irányok olyan súlyú politikai kérdések - gondolok itt alapvetően a külföldön élő magyar állampolgárok választójogának biztosítására, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségek közvetlen parlamenti képviseletére -, amelyek mellett az MDF és a kormánykoalíció jórészt már évekkel korábban elköteleződött �s nem hiszünk abban, hogy ezek a külföldön leadott voksok túlzott mértékben átgyúrnák a hazai választók által kiformálódó nemzeti akaratot.�[47] Tölgyessy Péter (SZDSZ) a legfontosabb változtatásnak a bekerülési küszöb felemelését tartotta, bár - mint mondta - , ez sem biztos, hogy hatással lesz a következő választásra, hiszen ha 90-ben 5%-os lett volna a küszöb, ugyanez a hat parlamenti párt

került volna a P arlamentbe. Mégis én azt hiszem, hogy a nemzetközi szokásoknak, a stabilitási igényeknek az 5% jobban megfelel, és úgy tűnik, hogy e körül [48] A határon túl élő magyar nagyjából-egészében konszenzus is kezd kialakulni. � állampolgároknak a szavazati jogán szerinte akkor lehetne és kellene elgondolkodni, ha másmilyen lenne az állampolgársági törvényünk, ugyanis a hatályos nyitva hagyja a magyar állampolgárságnak a k örét: nem lehet tudni, hogy hányan élnek határainkon túl, s hogy hányan vallják magukat magyarnak. Kompromisszumos megoldásként azt javasolta, hogy biztosítsák annak a választójogot, akinek állandó belföldi lakóhelye van (ha pedig épp nem tartózkodik az országban, akár levélben is szavazhatna). A kisebbségek képviseletéről szólva pedig úgy vélte, hogy � A Parlamentben megjelenik egy új elv, a kisebbségi elv mint versenyző elv, és ez rendkívül szokatlan a parlamentarizmus

gyakorlatában. A 13 hely (ami könnyen lehet több is) ez 3-4%-a a m ostani Parlamentnek, s nagyon könnyen előállhat, hogy ez a 3-4% fogja eldönteni azt, hogy milyen kormánya lesz a Magyar Köztársaságnak, vagy hogy milyen lesz a k öltségvetése. � [49] Dragon Pál, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka szerint indokolatlan a küszöb 4ről 5%-ra való felemelése akkor, amikor a pártok politikai szereplése és társadalmi megítélése az 1990-es évhez képest sokkal inkább letisztult, míg Vastagh Pál azt fejtegette, hogy meg kellene teremteni az összhangot az önkormányzati törvény és az országgyűlési választási törvény hasonló jellegű szabályai között: �Az önkormányzati törvény esetében az érvényességi küszöb 40%, s elképzelhetőnek tartjuk az egyéni választókerületek esetében is ennek a bevezetését.�[50] Javasolta továbbá, hogy a területi lista mandátumait a területen, a megyében töltsék

be, aminek érdekében meg kellene változtatni az úgynevezett kétharmados szabályt (kis megyék esetében ez 50% lenne). Áder János (Fidesz) a külhonban élő magyar állampolgároknak történő választójog megadásával kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a fiatal demokraták nem támogatja a választójognak az ilyen értelmű kiterjesztését, �nem mert tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizető polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötődése nincs is már az országhoz � Úgy ítéljük meg, hogy aki részt akar venni a választásokon, az költözzön haza, költözzön vissza Magyarországra.�[51] Csurka István ezzel szemben azt mondta, hogy� a Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja és küzd

azért, hogy a külföldi magyarok szavazhassanak. Sőt nagyon nagy nyeresége lenne az Országgyűlésnek és a jövő társadalmi működésének, hogyha ezek közül a magyarok közül néhányan, akik vállalnák azt, hogy hazatelepülnek, akár be is jutnának a Parlamentbe.�[52] Horváth Tivadar a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka abbéli aggályának adott hangot a kisebbségek 13 mandátumával kapcsolatban, hogy a Házszabály szerint akár majd frakciót is alakíthatnak, s �ez mindenképpen konfliktushelyzetet idéz elő akár a Parlamentben, akár a P arlamenten kívül. � [53] Boros László szocialista képviselő módosító indítványt tett, miszerint a képviselőjelölt a választási bizottsághoz személyi adatain kívül elmeorvosi szakvéleményt is nyújtson be, mert �a Magyar Köztársaság Országgyűlése képviselőinek kezébe az egész ország sorsa van letéve. Ha tehát a képviselő �

elmeállapotát tekintve � nem megbízható, akkor tevékenységével, döntéseivel az egész társadalmat veszélyezteti.�[54] A Parlament végül is 1994. január 20-án fogadta el a törvényt, melynek nyomán egyebek közt az alábbi változtatások történtek: - ha két v. több párt közösen ajánl jelöltet, akkor valamennyi párt nevét fel kell tüntetni az ajánlószelvényen; - ha ugyanazon választópolgárt külön-külön ajánlották független- és pártjelöltként, az ajánlási szelvényeket nem lehet összevonni; - a parlamenti küszöb megemelése 5%-ra (két párt esetében 10%, ennél többnél 15%); - nem lehet időközi választást tartani az általános választások évében. A beterjesztő kormány tervezetéből nem valósult meg tehát - a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jogának biztosítása; - a hazai kisebbségek parlamenti képviselete (e két kérdés még ma is napirenden szerepel!); - a listás választás

egyfordulóssá tétele. ˇ 1996 februárjában is módosításra került sor a választási kampánnyal kapcsolatban, miszerint a műsorszolgáltatónak a választási eseményekről történő tudósítás során a Médiatörvény szerint kell eljárniuk. ˇ 1997. szeptember 10-én a Magyar Köztársaság alkotmányának módosításáról szóló, valamint az Országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV számú törvény módosítását kezdeményező, továbbá a Népszavazásról és népi kezdeményezésről, valamint a Választási eljárásról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitája kezdődött a Parlamentben. Mint azt Kuncze Gábor belügyminiszter expozéjában elmondta, �olyan, négy törvényjavaslatból álló választási csomag fekszik az önök asztalán, � amely hosszú távra határozhatja meg választási rendszerünk alapjait. � A választási kódex megszületésének elsősorban nem az a jelentősége,

hogy az alkotmányjog területén ez lesz az első eljárási törvény, sokkal inkább az, hogy a demokratikus választások, valamint a közvetlen demokrácia gyakorlásának keretei egyértelmű, világos, mindenki számára áttekinthető formában jelennek meg.�[55] A kódex két részből áll. Az első rész azokat az eljárási szabályokat foglalja magában, amelyek az összes választásfajtára alkalmazandók. A második rész pedig az egyes választásfajták eltérő, különös eljárási szabályait tartalmazza. A módosító javaslatba számos olyan elem is bekerült, ami korábban nem vagy hiányosan volt szabályozva, így pl. a pártoknak és a függetleneknek nyújtandó és a kampányra fordítandó pénzeszközök nagyságának limitálása (jelöltenként max. egymillió forint), melynek betartását az ÁSZ ellenőrzi és túllépés esetén a különbözetet a központi költségvetésbe kell befizetni, vagy a közös-, ill. kapcsolt listaállítás

feltételeinek megváltoztatása (pl közös területi listát csak ugyanazok a pártok állíthatnak, amelyek az egyéni választókerületi jelöltet állították), közös-, ill. kapcsolt lista esetén a v álasztás eredményének megállapítása, a jogorvoslat rendjének megváltoztatása, az időközi választás szabályainak megváltoztatása (azon tilalom megszüntetése, miszerint az általános választások évében nem lehet tartani)�stb. Az ellenzéki pártok a vitában többször is hangot adtak azon véleményüknek, hogy a választások előtt pár hónappal nem illik módosítani a választójogi törvényen, pl. Trombitás Zoltán (Fidesz) képviselő szerint azért nem, mert�minél közelebb van a választás időpontja, annál inkább aktuálpolitikai kérdések határozzák meg azokat a kérdésköröket, amelyekről tárgyalni fogunk, legyen ez bármilyen mázzal leöntve és bármilyen módon benyújtva a parlament elé.�[56] A Független Kisgazdapárt

nem támogatta egyik törvénytervezetet sem: változatlanul kitartott azon álláspontja mellett, hogy lényegesen csökkenteni kell a képviselők számát és be kell vezetni a k étkamarás parlamentet. � Mi változatlanul a kétkamarás Országgyűlés hívei vagyunk, mert úgy ítéljük meg, hogy a demokrácia a kétkamarás parlament működésének keretei között sokkal inkább biztosítható, mint az egykamarás Országgyűlésben. � Torgyán József frakcióvezető.[57] 6. A választójogi törvényt érintő alkotmánybírósági határozatok [58] - mondta Az Alkotmánybíróság normakontrollt gyakorol a választásra vonatkozó szabályok felett. 1989 és 1998 között több indítvány is érkezett az AB-hez az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvénnyel kapcsolatban. ˇ A külföldön tartózkodó magyar állampolgárok választási jogának gyakorlásával kapcsolatos megkeresésre akként döntött és semmisítette meg a

választójogi törvény vonatkozó szakaszát [3/1990. (III4)], hogy számukra is biztosítani kell a választójog gyakorlását (ez mind a mai napig nem történt meg.) Döntését azzal indokolta, hogy a Vjt 2 §-ának (4) bekezdése korlátozza a magyar állampolgárok Alkotmányban biztosított jogainak gyakorlását, azaz sérti azoknak a jogait, akiknek van belföldi lakóhelye, de a szavazás napján külföldön tartózkodnak. ˇ A 2/1990. (II18) sz határozatában elutasította azon kérelmet, miszerint alkotmányellenes az ajánló szelvény, mivel az sérti a választások titkosságát. ˇ Szintén elutasította azt a megkeresését (3/1991. (II7), miszerint alkotmányellenes, hogy a elvesznek annak a p ártnak a s zavazatai, melyek nem érik el a 4%-os parlamenti küszöböt. Az indítványt benyújtó szerint diszkriminatív az, hogy ily módon keletkezett érvényes szavazatokat nem vesznek figyelembe. Az AB álláspontja szerint az eljárás alá vont rendelkezés

a parlamentáris berendezkedés működőképességét szolgálja, továbbá a �választójog egyenlősége nem jelenti és nem is jelentheti a választáskor kifejezett politikai akaratok csorbítatlanul egyenlő érvényesülését�, ugya nis az aránytalanságot eredményezne. Az állampolgár pedig �valamely párt politikai orientáltságának elfogadásával és támogatásával vállalja a választás előre pontosan meg nem állapítható következményeit.� ˇ A 6/1991. (II28) határozatában alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a törvény azon bekezdését, mely szerint igazolással a v álasztásra jogosult csak akkor szavazhat egyéni jelöltre is, ha tartózkodási helye és állandó lakása ugyan abban az egyéni választókerületben van. (Részletesebben lásd A törvény módosításai 1989-1997 között c alfejezetben írtakat.) ˇ A kihirdetés napjára visszaható hatállyal megsemmisítette [16/1994. (III25)] a törvény azon

szakaszát is - mivel az korlátozza a passzív választójogot -, miszerint tbönkormányzat választott képviselője nem indulhat képviselőjelöltként. ˇ Az 1998-as választásokat követően érdekes helyzet állt elő a Parlamentben: két olyan pártnak is bekerültek képviselői a törvényhozásba, melyek ott a hatályos Házszabály szerint nem alakíthattak volna frakciót: a MIÉP azért, mert bejutott küldötteinek száma nem érte el az előírt minimális létszámot, a 15 főt, az MDF pedig azért, mert képviselői egyéni választókerületből kerültek ki, mint párt viszont nem érte el az 5%-os parlamenti küszöböt. Az AB döntésével mindkét pártnak zöld utat adott frakcióalakításra, és egyben elrendelte a Házszabály módosítását is a minimális frakcióalapítási létszám meghatározásával egyidejűleg. Ez a mai napig nem történt meg, s ma már ott tartunk, hogy három jogtudós (Bragyova András, Halmai Gábor és Szabó András)

Mádl Ferenc köztársasági elnök közbeavatkozását sürgeti.[59] A köztársasági elnök az AB értelmezése szerint önálló politikai döntést azokban az esetekben hozhat, amikor az államszervezet demokratikus működésében súlyos zavarok támadnak; a jogtudósok szerint most ilyen helyzet állt elő, mivel az Országgyűlés kétharmados szabályozást igénylő kérdésben konszenzus hiányában nem tud normát alkotni. V. Merre tovább? A választási rendszer reformja.[60] 1. Reformelképzelések 1990-1994 között Miután tökéletes választási rendszer nem létezik, a p olitika számára a l egkönnyebben változtatható és manipulálható intézményes eszköznek látszik az ellenfél háttérbe szorítására, marginalizálására, a választók manipulálására. Választáspolitológusok által axiómaként emlegetett tétel, hogy a képviselőválasztások egyik legfontosabb célja a stabil intézményi keret megteremtése az eltérő politikai

álláspontok kifejezésére. � De melyek azok a szempontok, amelyek igazolhatják a választási rendszer megváltoztatását? � - teszi fel a kérdést Fábián György.[61] Véleménye szerint ennek hosszú- és rövid távú politikai és politológiai okai egyaránt lehetnek. Így pl hogy megváltoztatása ne idézzen �földrengést� elő a mandátumok arányában a szavazatarányok kisebb módosulása, vagy a torzító hatások csökkentése érdekében, vagy a választási szabályok egyszerűsítése céljából. A választási rendszer működését eleinte nemcsak a szakmai, hanem a politikai közvélemény is alapvetően pozitívan értékelte; különösen a választások győztese, az MDF nyilatkozott elismerően a vegyes szisztéma hatásmechanizmusáról (egyesíti az egyéni és a listás rendszer előnyeit; a szisztéma arányosságát az egyéni körzeti rendszeren kívül mindössze a parlamenti küszöbhatár korlátozza; hasznos a kétforduló, mert

erősebb legitimitást biztosít, mint a relatív többségi rendszer, és demokratikusabb is a másodlagos preferenciák érvényesíthetősége miatt). A felsorolt érvek alapján az MDF tehát a kombinált rendszer mellett foglalt állást, s lényegében az érvényességi küszöb felülvizsgálata elől is elzárkózott. Ugyanakkor - immár sokadszorra - javasolta, hogy a választójogot a külföldön élő magyar állampolgárokra is terjesszék ki, s pozitív diszkriminációval biztosítsák a hazai kisebbségek országgyűlési képviseletét.[62] 1992. március 4-én a Magyar Közigazgatási Intézet és a Magyar Közigazgatás c folyóirat választási fórumot szervezett a politikai pártok képviselői és választójogi szakértők bevonásával. Öt kérdéssel foglalkoztak: 1 az eg yéni kerületi, az arányos és a v egyes választási rendszerek problematikájával; 2. av álasztások érvényességével és eredményességével; 3. a küszöbhatárral; 4 az

Országgyűlés létszáma és a választási rendszer közötti kapcsolattal; 5. a kisebbségek képviseletével Az MSZP a korrekció szükségességét hangoztatta, így pl. a részvételi küszöb eltörlését vagy csökkentését 3%-ra, a KDNP pedig arányosabb képviseletet szeretett volna (felismerte ugyanis, hogy a kisebb pártok alapvetően listás ágon juthatnak mandátumhoz), valamint az 5%-os kizárási klauzulát támogatta. A kisgazdák elsősorban a 4%-os küszöbhatárt bírálták (ekkor már Torgyánék kiléptek a koalícióból s attól tartottak, hogy a következő választásokon nem jutnak be), de az egyéni és listás képviselői helyek kérdését is felvetették. A liberális pártok az �olcsó állam� elvéből indultak ki: az alapvető problémának a parlament magas létszámát tartották (a Fidesz és az SZDSZ egyaránt 200-240 fős törvényhozás híve volt), az SZDSZ pedig még javasolta a területi listák eltörlését is, kétszeresére

emelve a kompenzációs mandátumok számát. E korrekciós törekvések nem jelentek meg az 1994. évi III törvényben: a küszöbhatár 5%-ra történő emelésétől eltekintve lényegében változatlanul hagyta a t öbbi elemet. (Az MDF ugyanis a szisztéma megőrzésében volt érdekelt. 1994-ben a többi párt programjában azonban már megjelentek a választási rendszert érintő módosító-elképzelések is, így pl. a kisgazdák a listás ág teljes kiiktatása mellett kardoskodtak, a Fidesz pedig az egyéni kerületek számának csökkentése mellett tette le voksát.) 2. Reformelképzelések 1994-1998 között Az 1994 n yarán lebonyolított koalíciós tárgyalásokon kompromisszum született a választási reform kérdésében is. A koalíció javaslata volt: egyfordulós kombinált választási rendszer az arányosság elvének figyelembe vételével, a kampányidőszak lerövidítése, az Országgyűlés létszámának csökkentése, a jelöltállítási rendszer

felülvizsgálata, egységes eljárási kódex. A részletek kimunkálására öt variánst (A-B-C-D-E) dolgoztak ki, és a választójogi törvény módosítására irányuló hat-, majd hétpárti tárgyalások 1996 márciusában megkezdődtek. A pártok egyöntetűen támogatták a parlament létszámának csökkentését, a rendszer arányosítását, de a konkrét kérdésekről és bevezetésének időpontjáról azonban már eltérően gondolkodtak. Pl az MDF és a KDNP ragaszkodott a kétforduló fenntartásához (ez arra utal, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a második forduló előtti szövetségkötéseknek), az MSZP és a Fidesz �a megszemélyesített arányos képviselet� mellett szólt (az SZDSZ is hajlott ennek elfogadására). Ez utóbbi három párt már a módosított Vjt. szerint szerette volna a következő választásokat lebonyolítani, míg a Fórum és a kereszténydemokraták - felsorakozva melléjük a kisgazdák is - nem. Konszenzus

alakult ki viszont az jelöltajánlás és a kampány kérdéseiben. A tárgyalások érintették a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jogának, valamint a kisebbségek parlamenti képviseletének kérdését is, megegyezés azonban ekkor sem született. 1996 nyarára megtorpant a reform előkészítésének folyamata; a módosító javaslatok pedig öt szavazat híján nem kapták meg a kétharmados többséget a Parlamentben. 3. Reformelképzelések félidőben a. Javaslatok a választási törvény módosítására 1998 decemberében a Fidesz módosító javaslatot nyújtott be a törvény megváltoztatására, melyben a képviselők számának 220-250-re történő csökkentését kezdeményezte. A módosítást beterjesztők azt várták indítványuktól, hogy a következő választásokon már egy kisebb létszámú, de a jelenlegi választójogi rendszernek megfelelő, és annak arányait megőrző parlament kerül megválasztásra. Az elképzelést a

koalíciós partnerek, ill. a MIÉP támogatta - bár a kisgazdapárt változatlanul a kétkamarás parlament híve, míg az MSZP és az SZDSZ úgy vélekedett, hogy jelenlegi formájában komolytalan a javaslat, mivel nincs alátámasztva a v álasztási rendszer átalakítására vonatkozó konkrét elképzelésekkel, de ugyanakkor elvileg nem elleneznének egy kisebb létszámú törvényhozást. A szocialisták egyébként fontosnak tartják, hogy úgy változtassanak a választási rendszeren, hogy az a jelenleginél pontosabban tükrözze a választói akaratot, maradjon meg az ötszázalékos küszöb, és a kormányozhatóság is biztosított legyen.[63] 1999 januárjában hatpárti egyeztetést hívtak össze. (A tervek szerint a kormánynak 1999 június 30-ig kellett volna a változtatáshoz szükséges Alkotmány-, ill. egyéb törvénymódosításokat a Ház elé terjesztenie.) Somogyvári István, az IM közigazgatási államtitkára a létszámcsökkentés

konkrét lehetőségeit latolgatta az egyik napilapnak adott nyilatkozatában[64]. Úgy vélekedett, hogy az egyéni választókerületek száma a jelenlegi 176-ról nem csökkenhet 130-140 alá, mert akkor már túl nagyok lennének az egyes körzetek. (Hazánkban egyébként 26 e zer lakosra jut egy honatya, míg ez a szám Ausztriában 44 e zer, Portugáliában 43 ezer, de a többi nagyobb európai államban is 88-123 ezer fő között mozog.) Szakértők szerint egy 250 főnél kisebb parlamentben már erősen torzulnának a politikai erőviszonyok. Hubai László történész úgy véli, egyetlen értelme lenne a csökkentésnek: az, hogy szerinte nincs 400, szakmailag felkészült politikus az országban.[65] Álláspontja szerint háromféleképpen is csökkenthető a létszám: 1. megszüntetni az egyéni választókerületeket (hátránya, hogy személytelenné válna a képviselet); 2. eltörölni az országos listát (hátránya, hogy ez a rendszer csak a győzteseket

preferálná); 3. a területi listás helyek számának csökkentése (hátránya, hogy a politikai reprezentativitást ez is csökkentené). 1999 márciusában a választójogi reformot előkészítő parlamenti bizottság arról határozott, hogy négy kérdéskört vitat meg: 1. az Országgyűlés létszámának csökkentését és hogy egy- vagy kétfordulós legyen-e a választási rendszer; 2. nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete; 3. egy- vagy kétkamarás legyen-e a törvényhozás; 4 a külföldön élő magyar állampolgárok választójoga. [66] Pokol Béla, a választási reformot előkészítő ideiglenes parlamenti bizottság elnöke szerint olyan egyfordulós modellt kellene kidolgozni, amely nem juttatja előnyhöz a két nagy parlamenti pártot. Elgondolása szerint 363 fős lehetne az Országgyűlés: 250 képviselő országos listáról, 100 pedig egyéni választókerületből kerülhetne be, továbbá 13 kisebbségi képviselőnek szánna helyet,

korlátozott jogokkal, pl. nem szavazhatnának azokban a kérdésekben, amikor is a kormány megválasztása vagy megbuktatása a tét, és a költségvetés elfogadásakor sem élhetnének képviselői jogaikkal.[67] (Egyébként az IM ugyanezt a koncepciót osztja és a kisebbségek átmeneti megoldásként elfogadhatónak tartanák, hogy szavazati jog nélkül vegyenek részt a törvényhozásban[68],[69].) A kisgazdák által preferált egyfordulós modellt az MSZP is elfogadná, mert - mint Kovács László mondta - egyrészt jól tükrözné a v álasztói akaratot, másrészt kizárná a titkos politikai megállapodások lehetőségét.[70] Júniusban a pártok részéről több választási reformterv is napvilágot látott.[71] A Fidesz javaslata: ˇ 276-ra csökkentenék a képviselői létszámot (176 egyéniből, 100 országos listáról kerülne be); ˇ ˇ megszüntetnék a területi listákat; fenntartanák a kétfordulós rendszert azzal, hogy a másodikban csak

két jelölt indulhatna; ˇ a kampányidőszakot pedig 71 napról 45-re csökkentené. Az MSZP javaslata: ˇ 304 fős Országgyűlés (felét egyéni körzetben, felét területi listán választanák); ˇ eltörölnék az országos listát; ˇ 24-gyel csökkentenék az egyéni körzetek számát; ˇ egyfordulós választások (ezzel megszűnne a mostani érvényességi és eredményességi küszöb); ˇ kisebbségek képviselethez juttatása. Az FKgP javaslata: ˇ 250 fős parlamentet látna szívesen (100 fő egyéni mandátumot szerezhetne, 150-en pedig országos listáról kerülhetnének be); ˇ eltörölnék a területi listákat; ˇ egyfordulós rendszert indítványoz; ˇ a kopogtatócédulák helyett kauciót vezetnének be (az egyéni jelölt 200 e zer forintot helyezne letétbe, amit akkor kapna vissza, ha az érvényes szavazatok két százalékát megszerzi); ˇ változatlanul a kétkamarás törvényhozás híve; ˇ 13 kisebbségi jelöltnek

adna mandátumot. A SZDSZ javaslata: ˇ a jelenlegi kombinált rendszer megőrzése úgy, hogy a területi listákat megyénként állítanák fel a pártok, de a mandátumkiosztás országos szinten történne (véleményük szerint ezzel a területi listán szinte teljes arányosságot lehetne elérni); ˇ a létszám tetszőleges mértékben csökkenthető, de elképzelhetőnek tartják, hogy a120 egyéni, 120 területi listás és 30 országos listás mandátumot osztanának ki. Az MDF a jelenlegi választási rendszert megfelelőnek tartja. A MIÉP javaslata: ˇ 320 képviselő (130 egyéni, 190 országos listás mandátummal); ˇ területi listák eltörlése; ˇ úgy az egy-, mint a kétfordulós modellt elfogadhatónak tartja; ˇ egyfordulósnál 30 kompenzációs mandátumot is kiosztanának, míg kétfordulósnál nem. Itt tartanak ma az egyeztetések, továbbra sincs konszenzus, s ha sikerülne is még ebben a parlamenti ciklusban megreformálni a választási

rendszert, több politikus is úgy véli, 2002ben jobb lenne (kérdés, hogy kinek?) még a jelenleg hatályos törvény szerint lebonyolítani a választásokat. b. A kisebbségek képviselete Továbbra is megoldatlan a k isebbségek képviselete - bár e t ekintetben a P arlamentet mulasztásos alkotmánysértés terheli évek óta, bizottsági napirendről is lekerült a téma. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman szerint ennek egy oka van: hiányzik a politikai akarat. �A kisebbségek érdekképviselete és részvétele a po litikai döntéshozatali folyamatban� címmel rendezett tanácskozáson pedig úgy fogalmazott, hogy �az olyan alkotmányos rendszer, amelyben a választási rendelkezések minimumküszöböt alkalmaznak a kisebbségek esetében, nem koherens, de talán nem is alkotmányos.�[72] Ugyanakkor az EU Magyarországról szóló jelentése is sajnálatosnak nevezte a k isebbségek parlamenti képviseletének függőben maradását, melyre Pokol Béla,

az alkotmányügyi bizottság kisgazda elnöke úgy reagált, hogy a pártok rövid időn belül meg tudják teremteni a konszenzust e kérdésben, és a kormánypártok már meg is egyeztek a választójogi reformot előkészítő bizottságban arról, hogy a kisebbségek tanácskozási joggal kapnának képviseletet.[73] Kilényi Géza alkotmányjogász szerint többféle alkotmányos megoldás kínálkozik arra, hogy akár szavazati jog nélkül is - bekerüljenek a törvényhozásba a nemzetiségek képviselői. Kaltenbach Jenő az Alkotmánybírósághoz fordul annak értelmeztetése végett, hogy mit is jelent valójában az az Alkotmányban szereplő megállapítás, miszerint a� kisebbségek államalkotó tényezők � [74], s elkészített egy koncepciót is, melyben egyebek közt ragaszkodik ahhoz, hogy a kisebbségek teljes jogú képviselőként, szavazati joggal vegyenek részt a jövőben a Parlament munkájában. Ezzel a szocialisták is egyetértenek, a Fidesz

szerint viszont külön törvényben kellene szabályozni a kisebbségek parlamenti képviseletét.[75] 2000 tavaszán a p ártok újabb kísérletet tettek az alkotmányos mulasztás megszüntetése végett, ám egyetértés csak abban volt és van, hogy ezen hiányosságot pótolni kell; más ugyanis az elképzelése az ellenzéknek és más a kormánypártoknak. A szocialisták elképzelése szerint a v álasztók egyaránt szavazhatnának a p ártok és az országos kisebbségi önkormányzatok listáira, az országgyűlési képviselők száma pedig annyival emelkedne, ahány népcsoportot nemzeti- vagy etnikai kisebbségnek ismer el az 1993. évi LXXVII törvény (ez jelenleg 13). � Az MSZP azt szeretné, ha valamennyi kisebbségnek lehetősége nyílna arra, hogy jelöltjét bejuttassa az Országgyűlésbe� - mondta Kovács László a 13 hazai nemzeti és etnikai kisebbség képviselőivel folytatott találkozón - , ugyanis hét európai országban pl. Romániában is,

kedvezményes képviselet illeti meg őket a törvényhozásban.[76] A fiatal demokraták viszont elfogadhatatlannak tartják az �együttvoksolást�: a szavazóknak kell választaniuk aközött, hogy pártot vagy kisebbséget támogatnak. (Szakértők szerint ennek hátterében abszolút pártérdekek vannak, ugyanis széles körben elfogadott nézet, hogy a kisebbségek, s közülük is különösen a cigányok a baloldalhoz kötődnek, így a kétféle listára történő szavazás ezen oldalt erősítené, míg az ennek ellenkezője komoly voksvesztést jelentene számára.[77]) Mivel az ad hoc bizottság hónapokon át eredménytelenül tárgyalt a nemzetiségek képviseletéről, a testület levette napirendről a kérdést, hogy aztán ősszel - az MSZP kérésére újból foglalkozzon majd vele.[78] c. Statustörvény Hosszas vita után zárónyilatkozat elfogadásával ért véget 1999. november 12-én Budapesten a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) második

konferenciája. A Magyarok Világszövetsége és az anyaországban parlamenti képviselettel rendelkező pártok képviselőinek egyeztető fórumán elfogadott dokumentum indítványozza, hogy az Orbánkormány kezdeményezze a szomszédos országokban élő magyarok anyaországi különleges jogállásának törvényi szabályozását (statustörvény), valamint a k ülföldön élő kettős állampolgárok szavazati jogának biztosítását. A kezdeményezés mindkét témában nagy visszhangot váltott ki úgy a hazai, mint a szomszédos országok lakosainak és politikusainak körében, és osztotta meg az eleddig egységesnek hitt határon túli magyarokat és a Magyarok Világszövetségét. Míg jobboldali pártjaink kitartanak amellett, hogy már a következő választáson szavazni fognak külhonba szakadt hazánkfiai, addig az MSZP azt mondja, ne kapjon választójogot az, aki külföldön élve nem szembesül döntése következményeivel. Mindeközben az

aláírások egyre gyűlnek, de�Kérdés: minek? Mert az nyilvánvaló, hogy a kettős állampolgárság intézménye akkor sem valósulhatna meg�, ha minden erdélyi magyar aláírna most. Ki fogja az erdélyi, szlovákiai vagy kárpátaljai magyaroknak megmondani, hogy az adott kérdésben aláírásuknak se pro, se kontra nemigen van súlya? Ők csupán gyalogok egy politikai sakkjátszmában.�[79] VI. Esélylatolgatás a választások után, illetve a választások előtt két évvel �Ma már minden a 2002-es választásokról szól. A pártok a s zavazatok maximalizálására törekszenek, s azon keresztül a parlamenti mandátumok maximalizálására� - kezdi egyik publicisztikáját Ágh Attila politológus[80]: � A magyar politikai élet nyilvánvalóan két táborra oszlott, és ebben jelentős szerepet játszott a Fidesz konfrontációs politikája is, amely szerint �aki nincs velünk, az ellenünk van �, vagy az újabban elhíresült formula szerint

�aki nincs velünk, az nincs is�. Csepeli György és Závecz Tibor 2000 j anuárjában tanulmányt készítettek � A nyakkendő színe, avagy melyik párt nyeri el a bizonytalanok voksát? � címmel [81]. Mint írják, minél többen vannak, annál hevesebb a pártok érdeklődése a ma még bizonytalanok iránt; számuk körülbelül 37-40 %-nyi. A bizonytalanok és a passzívak aránya alakulásának három jól elkülöníthető szakasza van: 1. a választások utáni néhány hónapban a szokásosnál kevesebben vannak; oka, hogy a választási hangulat, a győztes megismerése � stb. rövid időre felkelti a pártok érinti érdeklődésüket, majd 2. negyed-, félév múltán elvész az újdonság varázsa, a feltámadt aktivitás lanyhul és arányuk egyre emelkedni kezd, s végül 3. a választások közti félidő tájékán nagyjából stabilizálódik. A Szonda Ipsos felmérése szerint 1992-ben megközelítőleg 32, 1994-ben 30%-ot tettek ki, 1996-ban a

választókorú népesség 35%-át, 1998-ban pedig 32 százalékát. (Ezen számok a félidőre és a választások évére vonatkoznak; a köztes időszakokban valóban 37-40% körüli az arányuk.) Ezen réteget kellene tehát maguk mellé állítaniuk a pártoknak, de Csepeliék szerint a pártok vezetői leginkább abban tévednek, hogy ez a 37-40 % valóban 37-40 %. Ugyanis a bizonytalanok és a passzívak nem képeznek egységes csoportot: több alcsoportra tagolhatók. Az elsőbe azok tartoznak, akik semmiképp sem mennek el szavazni (kb. 15%, ami 1,2 - 1,3 millió szavazásra jogosultat jelent; nagyságuk az 1998-as választások óta lényegében változatlan). A másodikba kb 23 %-nyian tartoznak, kik közül 5-6 százalék titkolódzó: bár határozott pártpreferenciájuk van de azt rejtegetik vagy azért, mert nem sikk ellenzékinek vagy kormánypártinak lenni, vagy mert a támogatott pártot a közvélemény stigmatizálja, s ezért jobbnak látják nem bevallani (ők

cca. 400-500 ezren vannak) Leszűkült tehát a kör 1718 százalékra: ők az igazi elbizonytalanodottak, csalódottak, ingadozók, ám közülük is csak minden második, azaz 8-9 % tartja valószínűnek, hogy elmenne szavazni (600-700 ezer polgár); ők számítanak tehát szabad prédának, rájuk érdemes startolnia a pártoknak. A bizonytalanok látókörében alapvetően a Fidesz és az MSZP található, ugyanis nem szeretnek kisebbségben lenni, s ha valahova csatlakoznak, az a vélt győztes lesz. Ami pedig a másodlagos pártpreferenciákat illeti a kormánykoalíció pártjai vonatkozásában[82]: 2000. első negyedévében az elsőként a Fideszt választók mindössze 14%-nál szerepelt az FKgP a második helyen; 13%-uk pedig a legellenszenvesebbeknek tartja őket. Az MDF támogatóinak is 13%-a utasítja el abszolút Torgyánékat, másodlagosan viszont öt százalékuk támogatja; ugyanakkor az MDF-szavazók nagyon ambivalens érzéseket táplálnak a

Fidesz iránt is. Mindezekből azonban nem feltétlenül következik az, hogy a jobboldali blokk ne tartana össze, ha muszáj: a közös ellenfél egyszer már összeforrasztotta őket. Az elmúlt időszak jelentősebb változásai és eseményei: 1. az áprilisi időközi választásokon Székesfehérvárott az első fordulóban abszolút többséget (50,82%) szerzett a szocialista Molnár Albert, Fehérgyarmaton pedig a második körben jutott mandátumhoz az FKgP-Fidesz-MKDSZ közös jelöltje, Lengyel János; 2. 2000-ben erősödött az MDF, ami részben a Békejobb 2000 mozgalomnak, részben a párt elnökének, Dávid Ibolyának töretlenül emelkedő, és egy magas szinten stabilizálódó népszerűségével áll összefüggésben; 3. egyre erősödik a MIÉP, s bár az öt százalékos küszöböt csak 2000 augusztusban érte el, nagy a valószínűsége, hogy a következő parlamenti ciklusban jóval több képviselője lesz a jelenleginél, s akár a mérleg nyelvét

is képezheti; 4. az FKgP támogatottsága jelentősen csökkent, ami összefüggésben áll kormányzati tevékenységével, a köztársasági elnök jelölése közüli helyzettel, és újabban a párt körüli botrányokkal; 5. az MSZP szeretné elérni, hogy a v álasztási pártlisták jelöltjeinek legalább húsz százaléka nő legyen: a Lamperth Mónika - Wiener György nevével fémjelzett javaslat a választójogi törvényben rögzítené a kvótákat.[83] Ma, 2001 őszén még nem tudható, hogy mi lesz a pártok starthelyzete a következő választások alkalmával. Jelenleg a közömbösség, a határozatlanság, a politikától való elfordulás nagyobb mérvű, mint az a korábbi ciklusok ugyanezen időszakában volt. Ugyanakkor vannak kedvező jelek is, hiszen a Fidesz-MDF szövetség aláírása mozgósító erővel bírt mindkét oldalon. Jegyzetek [1] Dezső Márta - Tóth Zoltán: Választási rendszerek, 5. o (Segédanyag a közigazgatási

szakvizsgához.) 2 Fábián György - Kovács László Imre: Voksok és mandátumok. Villányi úti könyvek, 1998., 15 o [3] Fábián György - Kovács László Imre: Voksok és mandátumok. Villányi úti könyvek, 1998., 16 o [4] Dezső Márta - Tóth Zoltán: Választási rendszerek, 19-21. o közigazgatási szakvizsgához.) (Segédanyag a [5] Kukorelli István: Az 1989-es magyar választójogi törvény születése, próbája és hozadéka. Közjogi tűnődések, Triorg, Budapest, 1991., 220-227 o [6] Pl. az MDF 1988 j anuár 30-án a Jurta Színházban tartott fórumot a képviseleti demokráciáról, s nyilatkozatban követelte, hogy az országgyűlés alkosson új, demokratikus választási törvényt. [7] A Közjogi Bizottság 1988. december 2-i ülésének jegyzőkönyve, ill a HNF OT állásfoglalása a választási törvénytervezetről (Magyar Nemzet, 1988. december 20) A Független Jogászfórum azonban az egész tervezetet elvetette, s 1989. f ebruár 22-én önálló

választójogi törvénytervezetet dolgozott ki. [8] Kukorelli István: Az Országgyűlés a többpártrendszer első évében, Magyarország Politikai Évkönyve, 1990., 194 o [9] Áder János: Kinek az érdeke? - A magyar választási rendszer jellemzése. Magyarország Politikai Évkönyve, 1991., 68-74 o [10] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5047 hasáb [11] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5037 és 5039 hasáb [12] Forrás: Complex CD-jogtár, Kerszöv Computer Kft. [13] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5042-5044 hasáb [14] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5042-5044 hasáb [15] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5046 hasáb [16] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5062-5063 hasáb [17] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5085 hasáb [18] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5047-5048 hasáb [19] Parlamenti

jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5053 hasáb [20] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5060-5061 hasáb [21] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5064 hasáb [22] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5067 hasáb [23] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5081 hasáb [24] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5079 hasáb [25] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5072-5073 hasáb [26] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5082 hasáb [27] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5101 hasáb [28] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5103 hasáb [29] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5107 hasáb [30] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 20, 62 ülés, 5113-5114 hasáb 31 Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 62 ülés, 5117 hasáb 32 Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61

ülés, 5077 hasáb [33] Parlamenti jegyzőkönyv, 1989. október 19, 61 ülés, 5075 hasáb [34] Törvényjavaslat az országgyűlési képviselő választásáról, 38-39. o [35] Országgyűlési Napló, 1990. május 23, Arcanum adatbázis [36] Országgyűlési Napló, 1990. június 05, Arcanum adatbázis [37] Országgyűlési Napló, 1990. június 18, Arcanum adatbázis [38] Országgyűlési Napló, 1991. január 29, Arcanum adatbázis [39] Országgyűlési Napló, 1991. január 29, Arcanum adatbázis [40] Országgyűlési Napló, 1991. január 29, Arcanum adatbázis [41] Országgyűlési Napló, 1991. június 18, Arcanum adatbázis [42] Országgyűlési Napló, 1992. február 18, Arcanum adatbázis 43 Országgyűlési Napló, 1992. április 13, Arcanum adatbázis [44] Országgyűlési Napló, 1992. április 13, Arcanum adatbázis [45] Országgyűlési Napló, 1992. április 13, Arcanum adatbázis [46] Országgyűlési Napló, 1993. szeptember 28, Arcanum adatbázis [47]

Országgyűlési Napló, 1993. szeptember 28, Arcanum adatbázis [48] Országgyűlési Napló, 1993. szeptember 28, Arcanum adatbázis [49] Országgyűlési Napló, 1993. szeptember 28, Arcanum adatbázis 50 Országgyűlési Napló, 1993. szeptember 28, Arcanum adatbázis [51] Országgyűlési Napló, 1993. szeptember 28, Arcanum adatbázis [52] Országgyűlési Napló, 1993. október 05, Arcanum adatbázis [53] Országgyűlési Napló, 1993. október 05, Arcanum adatbázis 54 Országgyűlési Napló, 1993. december 06, Arcanum adatbázis [55] Országgyűlési Napló, 1994. szeptember 10, Arcanum adatbázis [56] Országgyűlési Napló, 1994. szeptember 10, Arcanum adatbázis [57] Országgyűlési Napló, 1994. szeptember 10, Arcanum adatbázis [58] Forrás: Complex CD-jogtár, Kerszöv Computer Kft. [59] Jogtudósok az államfő beavatkozását kérik (Népszabadság, 2000. szeptember 02, 4 o) [60] Wiener György: A választási rendszer reformja, Magyar Közigazgatás, 1997. j úlius

323.o [61] Fábián György - Kovács László Imre: Voksok és mandátumok. Villányi úti könyvek, 1998., 118-132 o [62] Salamon László: Hozzászólás a v álasztási rendszer elvi jellegű kérdéseihez . Magyar Közigazgatás, 1992., 557-559 o [63] Elvi egyetértés a kisebb parlamentről ( Magyar Hírlap, 1999. január 13, 4 o) [64] Kevesebb lesz a választókerület? ( Népszabadság, 1998. december 19, 4 o) [65] Eltűnhetnek a kis pártok ( Népszava, 1999. január 15, 1 és 2 o) 80 Bizottsági napirenden a kisebb létszámú Országgyűlés ( Népszabadság, 1999. március 17, 4. o) [66] Bizottsági napirenden a kisebb létszámú Országgyűlés ( Népszabadság, 1999. március 17., 4 o [67] Pokol a 350 fős parlamentért (Népszabadság, 1999. április 3, 4 o) [68] Szavazati jog nélkül az Országgyűlésben? (Népszabadság, 1999. április 9, 4 o) [69] A kisebbségek nem adják könnyen a szavazati jogukat (Népszabadság, 1999. április 13, 4. o) [70] Az MSZP

üdvözli az FKGP választási javaslatát. (Népszabadság, 1999 május 18, 4 o), ill. Egyfordulós választást javasol az MSZP (Népszava, 1999 május 18, 2 o) [71] Sokféle választási reformterv (Népszabadság, 1999. június 20, 4 o) [72] Igazságtalan helyzetben a kisebbségek (Magyar Hírlap, 1999. október 16, 3 o) [73] Pokol a kisebbségek parlamenti képviseletéről (Népszabadság, 1999. október 21, 4 o) [74] Többféle megoldás kínálkozik a kisebbségek parlamenti képviseletére (Népszabadság, 1999. november 23, 3 o) [75] Szavazati jog a kisebbségeknek? (Népszabadság, 2000. február 17, 4 o) [76] Kovács a kisebbségi képviseletről (Népszabadság, 2000. június 15, 5 o) [77] Rövidesen napirendre tűzik a kisebbségi képviselet ügyét (Népszabadság, 2000. április 17., 4 o) [78] Kevés az esély a megállapodásra (Népszava, 2000. június 08, 2 o) [79] Pótcselekvők (Népszabadság, 2000. október 09, 3 o) [80] Pártok a küszöbön (Népszava, 2000.

június 22, 7 o) [81] A nyakkendő színe� (Népszabadság, 2000. február 12, 29 o) [82] Forrás: Szonda Ipsos (Népszabadság, 2000. március 23, 5 o) [83] Női kvóta a választási rendszerben (Népszabadság, 2000. f ebruár 25, 4 o) és MSZP: Több nőt a T. házba! (Népszabadság, 2000 március 28, 4 o