Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » Pusztai Péter - Az Antall-kormány tevékenységének elemzése és Antall József szerepe a kormányban

Pusztai Péter - Az Antall-kormány tevékenységének elemzése és Antall József szerepe a kormányban Bevezetés Dolgozatommal kísérletet teszek arra, hogy feldolgozzam az Antall-kormány időszakának fontosabb történéseit, a kormány tevékenységét, de mindezt úgy, hogy mindvégig elemezve és kiemelve Antall József, az első rendszerváltozás utáni szabadon választott miniszterelnök szerepét, tevékenységének jelentőségét, személyiségének hatását a kormányra. Elsősorban szót ejtek arról, hogy a miniszterelnök úr milyen politikai beállítódást, érzületet, értékvilágot vitt a kormányba, majd rátérek az Antall-kormány megalakulásának előzményeire és a kormány megalakítására. Továbbá szó lesz a kormányfő többi párthoz való viszonyáról, a kormány sikeres és sikertelen periódusainak áttekintéséről. Külön tárgyalom a miniszterelnök úr külpolitikájának hangsúlyos elemeit és a kormány gazdaságpolitikájának

jellemzőit is. Egy kis kitéréssel szó lesz az Antall-és a Horn-kormány bizonyos szempontok szerinti összehasonlításáról. Antall Józsefről Antall József önmagáról alkotott politikai ideológiáját tekintve azt mondhatjuk, hogy magát nemzeti elkötelezettségű, egységes Európában hívő, liberális kereszténydemokratának tartotta. A nemzeti elkötelezettség nála mély lelki és érzelmi azonosulást jelentett, de semmiképpen sem hevesen kitörő érzelmeket. Hazaszerető politikus volt, akinek hazaszeretete gyakorlati tettekben nyilvánult meg. Folyamatosan hangsúlyozta, hogy nem akar a magyar történelmi hagyományoktól elszakadni. S ez az a p ont, ahol felfogása élesen ütközött politikai ellenfeleivel, főleg az SZDSZ-szel, melynek vezetői gyakorta kifejtették, hogy Magyarországnak nincsenek vállalható politikai hagyományai, csak reakciósak. Antallnál a magyar múlt mindenekelőtt alkotmányos tradíciókat jelentett, melyekben a modern

demokratikus jogállam előzményei felfedezhetők. Az Aranybullára úgy tekintett, mint az alkotmányosság nagyszerű dokumentumára, amelyik először intézményesítette az uralkodó hatalom korlátait. A következő elem, mely meghatározza Antall József politikai értékvilágát, az európaiság. Számára ez az ezeréves történelmünk önként vállalt folytatását jelenti. A liberalizmus is politikai nézetrendszerének fontos elemét képezte. Nála a liberalizmus egy olyan érték, amely emberközpontúvá teszi a g ondolkodást, kiemeli az eg yéniséget, s ez tetőzik a jogállamiság és a szabad piacgazdaság gondolatvilágával. A magyar liberális tradíció folytatását a modern, nyugati típusú jobbközép politika keretei között tartotta lehetségesnek. Mélyen ismerte a második világháború utáni modern nyugati típusú jobbközép politika elméletét, s ebbe bevezette pártját is. A kereszténység még az az elem, amely nagyban meghatározta

politikai gondolkodását. A média és az ellenzék egyik legfontosabb törekvése az Antall-kormány első éveiben, hogy belétáplálja a magyar társadalomba az új, horthysta, keresztény kurzustól való félelmet, továbbá azt, hogy az európaiság, a polgárosodás, a modernizáció értékei ellentétesek a nemzeti és keresztény értékekkel. Antall Józsefnél a keresztény értékek azt jelentették, amit a k ereszténység egész Európa számára: etikát, lelkiismereti szabadságot és az európai egység gondolatát. Az Antallkormány kötelességének érezte az egyházak teljes erkölcsi és anyagi rehabilitációját Az Antall-kormány megalakulásának előzményei 1990.március 25-én a rendszerváltás utáni első parlamenti választásokon az MDF nyerte az első fordulót 24,73 százalékkal megelőzve a szabaddemokratákat, akik 21,39 százalékot értek el. E csekély előny az április 8-i második fordulóban azonban tetemessé vált Mivel a későbbi

miniszterelnök pártjának nincs a kormányalakításhoz szükséges abszolút többsége, koalíciót kellett kötnie, s a legkézenfekvőbbnek az tűnt, ha ezt a jobbközép pártokkal alakítja meg. Antall célja egyértelműen az volt, hogy összefogja a nemzeti elkötelezettségű, demokratikus erőket. Azokat, amelyek számára a liberális demokrácia értékei természetes módon kapcsolódtak össze a magyar történelmi tradíciókkal és az európai keresztény kultúrával. Ezekben az időkben rengetegen akartak nagykoalíciót. Ennek hátterében az állt, hogy a rendszerváltás óriási feladat volt és az MDF nem rendelkezett olyan politikai erővel, annyi szakértelemmel, amely e feladathoz szükségeltetett. Antall mindig is kizárta a nagykoalíció gondolatát az SZDSZ-szel. Nem azért, mert gyűlölte volna, hanem azért, mert mélyen idegenkedett tőlük. Ezen idegenkedésnek a mélyén erős alkati különbségek találhatók Az SZDSZ protestáló, akciózó

párt ( szamizdatozás, aláírásgyűjtés, tiltakozás, sajtóbotrányok). Antall József viszont tiltakozó akciók helyett közigazgatásban és kormányzásban gondolkodott. Egy másik szintén fontos különbség a két párt között az ideológiai különbség Antall elismerte és tisztelte a demokratikus ellenzék szerepét, mégis valahol a régi rendszer részeként tekintett rájuk, úgy vélte, hogy nem rendelkeznek önálló és valódi polgári identitással. Ennek ellenére az SZDSZ hajlandó lett volna a nagykoalícióra, de Antallnak még elvi megfontolásai is voltak, mert úgy vélte, hogy a nagykoalíció szabálytalan konstrukció a parlamentáris demokráciák gyakorlatában. Úgy gondolta, hogy mindenekelőtt súlyos válságok áthidalására való. Ő valódi demokráciát akart, ami parlamenti váltógazdaságot feltételezett. Az MDF a választási győzelem után országos gyűlést tartott, amelyen Antall József megkapta a fölhatalmazást a k

isgazdákkal és a kereszténydemokratákkal való koalíciós tárgyalásokra. Sokan felvetették a FIDESZ-szel való kapcsolatok felvételét is, aminek ő nem igazán örült. Itt érdemes megjegyezni, hogy az SZDSZ-szel és a FIDESZ-szel szembeni fenntartásai mélyén az húzódhatott, hogy nem akart komoly, valódi súllyal rendelkező koalíciós partnereket. Véleménye szerint a FIDESZ sem kockáztatta volna későbbi megválasztását azzal, hogy 1990-ben belép a kormányba, mert egy 5,4 százalékot elérő párt kormányba kerülésével egy rendszerváltozás utáni helyzetben vajmi kevés esélye van arra, hogy a következő országgyűlésbe bekerülhessen. Bár a kormányalakításnál minden az elnökség jóváhagyásával történt, azt mindenesetre meg kell jegyezni, hogy Antall József egyértelműen kijelentette, hogy a döntés és a felelősség az övé. Az FKGP a szavazatok 11,4 százalékát érte el, a koalíciós tárgyalásokon magának követelte a

belügyi, igazságügyi és földművelésügyi tárcát, illetve egy államtitkári széket. A kisgazdák ragaszkodtak a �47-es tulajdoni állapotok visszaálításához, s a legfőbb követelésük a reprivatizáció volt. Antall ügyes taktikai érzékkel úgy próbálta lebeszélni Torgyánt a miniszteri posztról, hogy azt mondta neki, hogy vétek volna, ha az ő szónoki és debattőri képességeivel nem lenne a parlamenti frakció vezetője. Tehát Torgyánt próbálta kormányától minél távolabb tartani, s ez sikerült is neki ( Torgyánról egyébként erkölcsi, politikai, sőt pszichiátriai értelemben is igen rossz véleménnyel volt). A miniszterelnök a kereszténydemokraták között nem látott egyetlen olyan embert sem, aki valamennyire alkalmas lett volna a miniszteri poszt betöltésére. Keresztes Sándort, a KDNP elnökét csak nagy nehezen sikerült távol tartani a kormánytól: elküldték nagykövetnek a Vatikánba és a Máltai Lovagrendbe. Végül

Surján László lesz a KDNP egyetlen minisztere, aki a népjóléti tárca feletti irányítást kapta meg. Később megválasztották őt a KDNP elnökének is, s a parlamentbe is bejutott. A miniszterelnök ezen felül tudatosan és sikeresen tartotta vissza az M DF �nehézsúlyú� embereit is a kormánytól, amelybe sok szakértő is bekerült. MDF-SZDSZ paktum 1990. április 29-én írásos pártközi megállapodást kötött az MDF és az SZDSZ néhány � a demokratikus intézmények stabilitását és az ország kormányozhatóságát érintő közjogi kérdésben�. A megállapodást Antall József kezdeményezte Ennek oka pedig az volt, hogy ki akarta kerülni azt az alkotmányos csapdát, ami az új végrehajtó hatalom számára gyakorlatilag lehetetlenné teszi az ország kormányzását. Itt tulajdonképpen a kétharmados törvények köréről beszélek, ami azt jelenti, hogy a kormány által benyújtott javaslatok túlnyomó részénél be kell szerezni az

ellenzék beleegyezését is. Ez pedig tarthatatlan helyzet, mert elnyúló vitákat, alkudozásokat eredményez, s a kormány ezzel gyakorlatilag az ellenzék foglya. Eredendően az MSZMP-kormány korlátozására szolgált volna a kétharmadosság intézménye. Később, amikor az MSZMP hatalma gyengülni kezdett, ez az intézmény volt a garancia a korábbi állampárt hatalma átmentésének a megakadályozására. Azonban egyre inkább úgy tűnt, hogy a kétharmados szabály az új kormány szuverenitását fogja véglegesen korlátozni, mozgásterét szűkíteni. Ezért a választási győzelem ellenére Antall gondterhelt volt, hisz hiányoztak a kormányzáshoz szükséges alkotmányos feltételek. A miniszterelnöknek sikerült erre a képtelen helyzetre megtalálni a megoldást, amire rajta kívül senki sem gondolt: huzamos nagykoalíció helyett egyszeri és sikeres megállapodást kötött az SZDSZ-szel. Ennek lényege, hogy az SZDSZ lemondott a kormány tevékenységét

megbénító kétharmados törvények többségéről, illetve a miniszterelnök és az egyes miniszterek elleni közvetlen bizalmatlansági indítvány lehetőségéről, cserébe az SZDSZ egy Antall József által kiválasztott szabaddemokrata politikust adhatott a köztársasági elnöki székbe. Antall az általa szokásosnál is szuverénebb módon járt el az SZDSZ-szel kötött paktum megkötésekor. Úgy érezte, hogy ha az MDF alapító atyái előbb szereznek tudomást a dolgokról, az késlekedést és rendkívüli bonyodalmakat okoz. Ezen felül meg akarta mutatni azt is, hogy ő meg tud egyezni a legnagyobb ellenféllel is, ha muszáj. A paktum külföldi megítélése is jónak volt mondható, hisz a meghatározó nyugati politikai és gazdasági körök is megnyugvással vették tudomásul, hogy a legnagyobb kormányzó és legnagyobb ellenzéki párt kompromisszumot kötött. Azonban azt is tudnunk kell, hogy a megállapodás csak egyszeri alkalomra szólt. Miután

a felek teljesítették vállalásaikat( a tervbe vett alkotmány-és törvénymódosítások közös megszavazásával, majd Göncz Árpád megválasztásával ez megtörtént) a m egegyezés megvalósult. Az Antall-kormány megalakulása Antall József miniszterelnöki felkérése és az új kormány bemutatása között mintegy két hét telt el. A felálló Antall-kormányban Horváth Balázs a belügyminiszter, Nagy Ferenc József a földművelésügyi miniszter, Für Lajos a honvédelmi miniszter, Balsai István az igazságügy miniszter, Bod Péter Ákos az ipari-és kereskedelmi miniszter, Keresztes K. Sándor a környezetvédelmi miniszter, Siklós Csaba a közlekedés-és hírközlési miniszter, Jeszenszky Géza a külügyminiszter, Győriványi Sándor a munkaügyi miniszter, Andrásfalvy Bertalan a közművelődési és közoktatási miniszter, Kádár Béla a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, Surján László a népjóléti miniszter, Rabár Ferenc a

pénzügyminiszter. Tárcanélküli miniszterek lettek: Gerbovics Jenő, Kiss Gyula és Mádl Ferenc. Antall megszüntette a miniszterhelyettesi pozíciót és helyette bevezette az államtitkári rendszert ( a politikai vezetés elkülönült a jogi-közigazgatási vezetéstől). Ez az elkülönülés az, amely biztosítja a végrehajtó hatalom működésének a stabilitását. Antall létrehozta a minisztériumok négyszintű vezetését: -miniszter -politikai államtitkár -közigazgatási államtitkár -helyettes államtitkár A miniszter és a politikai államtitkár alkotják a politikai, a közigazgatási és a helyettes államtitkárok a szakmai irányítás szintjét. A miniszter az illető tárca vezetője, a politikai döntéshozatal és a felelősség hordozója. A politikai államtitkár-aki rendszerint képviselőfeladata a miniszter parlamenti, illetve általános helyettesítése, továbbá a minisztérium szakmai munkájának és apparátusának kifelé, a

közvélemény felé való politikai képviselete. Ő az, aki nyilatkozik a sajtónak a minisztérium munkájáról, aki vitákon, politikai gyűléseken képviseli az adott tárcát. A közigazgatási államtitkár a hivatali apparátust vezeti, helyettesei pedig a különböző szakmai ágazatokat irányítják a minisztériumon belül. Sokat vitatott és sokat támadott intézménye lett az új kormánynak a tárca nélküli miniszteri poszt. A tárca nélküli miniszteri poszt bevett gyakorlata napjaink nyugati parlamentarizmusának. A miniszterelnök integrációs feladatköre mindenütt megnövekedett Ezek egy részét úgy tudta ellátni, hogy bizonyos reszortokat önálló szervezeti keretbe iktatott. Az Antall-kabinet mindössze tizenhat miniszterrel állt fel, s ebből három tárca nélküli volt. A miniszterek létszáma összesen soha nem haladja meg a h úszat. Visszatérve a t árcanélküli miniszteri posztra: ennek nem csupán szakmai-kormányzati szerepe van,

hanem pártpolitikai is. Sok esetben a koalíciós taktikázás eszközeként szolgál a miniszterelnök kezében A miniszterelnök megváltoztatta egyes minisztériumok elnevezését is. Egyrészt, mert az új név jobban kifejezi az adott tárca feladat-és hatáskörét, másrészt hogy a kommunista időkben használt név helyébe lépjen újra a hagyományos név. Így a Művelődési Minisztériumból Művelődési és Közoktatásügyi, az Egészségügyi és Szociális Minisztériumból pedig Népjóléti Minisztérium. Három új tárca is létrejön a m egváltozott viszonyokhoz való alkalmazkodás eredményeképpen: a Környezetvédelmi, a M unkaügyi és a N emzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma. Antall József 1990. m ájus 22-én ismerteti kormányprogramját, melyben négy alapelvet állít fel: eszerint a k ormány a szabadság, a nép, a gazdasági fordulat és az európaiság kormánya kíván lenni. Az Antall-kormányban nem volt egyetlen MSZMP-tag sem.

Debreczeni szerint az Antallal szembeni mély ellenszenv egyik legfőbb forrása a kommunizmusellenessége volt. E kommunizmusellenessége nemcsak elvi, hanem zsigeri is, az ösztöneiben, az idegeiben, a csontjaiban is benne van. Ennek ellenére a régi apparatcsikok jórészt a helyükön maradnak ( beleértve a legfelső vezetők többségét is). Hasonló a helyzet a külképviseletek területén is: közvetlenül az Antall-kormány hivatalba lépését követően 14 nagykövetnek kell távoznia mindössze. Antikommunizmusa ellenére tehát, valamint a kormányszinten tett szimbolikus politikai gesztussal ellentétben szakmai téren abszolút pragmatikus. Antallt leginkább az érdekelte, hogy mindenki szakmai lelkiismerettel és jól végezze a munkáját és legyen lojális a kormányhoz. Tehát nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a miniszterelnököt csak az érdekelte, hogy jól végezzék az adott feladatot az arra kijelölt személyek, s igen kicsi volt azok száma, akiknek

politikai megfontolás miatt kellett távozniuk. Ebből a szempontból megtalálta a középutat a változás és a folyamatosság között. Tárcaelosztás az Antall-kormányban 1990-ben Pártok MDF FKGP KDNP Párton kívüli Koalíció Mandátum 164 44 21 229 Százalék 72 19 9 100 Forrás: Körösényi A.: A Magyar Politikai Rendszer A kormány első száz napja Tárca 8 2 1 2 13 Százalék 62 15 8 15 100 A miniszterelnök a kormány beiktatását követően kérte a sajtó segítségét a kormány 100 napos munkájához, melyben főleg türelmet várt el a sajtótól. Azonban ezt nem kapta meg A magyar társadalom csalódottsága és elégedetlensége nagyban a sajtónak is köszönhető, mely kezdettől fogva mély ellenszenvvel viseltetett a kormánnyal szemben. A sajtó a �politika amatőreinek� nevezi az új kabinet tagjait. Ami a 100 nap lényegi érdemeit illeti, azt mondhatjuk, hogy ez idő alatt a kormány megteremti a kormányzati munka jogi feltételeit,

illetve a parlament 38 törvényt alkot, amiből 15 gazdasági természetű. Antall a száz napból tizenhármat tölt külföldön, s ezen utazások alkalmával javaslatot tesz a Varsói Szerződés felbontására, hogy aláírják az Európai Közösségek budapesti képviseletének megnyitásáról szóló nyilatkozatot. Megállapodást kötnek arról, hogy Magyarország a jövőben hivatalosan képviselteti magát a NATO-nál. Tehát egy világos külpolitikai orientáció vonalai állnak előttünk: az eddigi keleti orientáció teljes felszámolása, az európai integráció felé való tendálás. A miniszterelnöki útjai során felméri azokat a nemzetközi kereteket, lehetőségeket, amelyeken belül lavírozhat. Rövid idő alatt igen jó viszonyba kerül Kohl-lal, Mitterrand-dal, Thatcher-rel, és Bush-sal is, majd még az EDU (Európa jobbközép pártjait tömörítő szövetség) alelnökévé is megválasztják A kivirágzás időszaka 1991-ben lép a kormány a

legsikeresebb évébe. Ez főleg gazdasági téren érzékelhető, azonban más területekre is kiterjed. A korábbi budapesti rendőrkapitány helyére Pintér Sándor kerül, és a megyei rendőrkapitányok cseréje is megtörténik. A külpolitikai vonalon szintén megfigyelhető a kormány stabilizálódása. Elkezdődnek a visegrádi találkozók, ahol Antall, Hável és Walesa megállapodást köt Magyarország, Csehország és Lengyelország jövőbeni szorosabb együttműködéséről. Szintén ez évben kerül sor a Varsói Szerződés katonai szervezetének március 31-i megszüntetéséről szóló jegyzőkönyv aláírása. 1991 az az év, amikor az Antall-kormány számos tekintetben átveszi a kezdeményezést és időnként offenzívába megy át. 1991 nyarára már elég nyilvánvalónak tűnt az, amelyet a kormányalakítást követő fél évben sokan nem gondoltak: az, hogy a kormány képes a ciklust végigkormányozni. Ehhez persze hozzájárult a politikai

ellenfelek, így főleg az SZDSZ gyengélkedése, sőt mondhatjuk, hogy válsága. Miközben az MDF biztos szavazóinak a száma 14-ről 20 százalékra emelkedett, az SZDSZ-é 22-ről 13-ra csökkent. A kormány helyzetének tartós megszilárdulását mutatja, hogy az ellenzék és a s ajtó hamar felhagy a nemzeti egységkormányra, nagykoalícióra, új összetételű koalícióra, kisebbségi kormányra buzdító, korábban állandóan hangoztatott tanácsaival. A nyár végére egy bizonytalansági tényező azonban csökkenti a kormány stabilitását: Torgyán átveszi a kisgazdáknál a pártelnöki széket. Antall József ezt a tényt is lakonikusnak tűnő nyugalommal fogadja és kijelenti, hogy amíg ő a kormányfő, Torgyánból nem lesz miniszter. Torgyán hiába szólítja fel a kisgazda minisztereket, hogy mondjanak le, harminchatan a régi kisgazdák közül kiállnak a kormány mögött. A Torgyán-frakció viszont hamarosan megszűnik, mert 11-ről 9-re csökkent

tagjainak száma. 1991-ben a miniszterelnöknek sikerül mederben tartania a párton belül egyre erősödő radikális áramlatot, s év végéig sikerül egy kompromisszummal úrrá lennie azokon a puccsszerű terveken, amelyeket bizonyos MDF-es alapító atyák a párt önállóságának visszaállítására szőnek. E terv szerint az év végéig országos gyűlésen szét kell választani a pártelnöki és a kormányfői posztot. Végül ebből annyi lett, hogy továbbra is Antall József maradt a párt elnöke, az eddigi ügyvezető alelnöki cím ügyvezető elnökire változik, melyet Horváth Balázs helyett Für Lajos tölt be. Kormányátalakítások 1990. november-decemberben a közvélemény biztosra vette, hogy az MDF vezette koalíció nem fogja kitölteni a négy évet. A december 10-i pedagógusdemonstráció egyértelműsíti, hogy a kormánynak a jövőben is számolnia kell azzal, hogy az elégedetlenség az utcára viszi a magyar társadalom meghatározott

csoportjait. A közvéleményt az Európa Tanácsba való felvétel sem hatotta meg igazán, az egyetlen, amire odafigyelnek: a december közepén kezdődő, majd januárban folytatódó kormányátalakítás. A kormányfő ezt a ciklus közepére akarta, de a taxisblokád és Rabár Ferenc pénzügyminiszter lemondása előrehozta a kormányátalakítást. Személycserékre került sor: Rabár Ferenc helyett Kupa Mihály, Horváth belügyminisztert pedig az addigi titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter, Boross Péter váltja. Ez utóbbi helyét Gálszécsy Zoltán veszi át Decemberben két újabb tárcanélküli miniszter is bekerül a kormányba: Pungor Ernő és Botos Katalin( bankfelügyeleti feladatok). A második lépcsőben Nagy Ferenc földművelésügyi minisztert Gergácz Elemér, míg Győriványi Sándor munkaügyi minisztert Kiss Gyula váltja fel. A taxisblokád okozta megrázkódtatásokat arra is felhasználja a miniszterelnök, hogy megszabaduljon

alkalmatlannak tartott minisztereitől, még akkor is, ha tevékenységük nem kapcsolható össze a blokáddal. Így gyakorlatilag a kisgazdapárti Gerbovits-ot és Győriványit kidobja a kormányból, Nagy Ferenc József pártelnöktől pedig elveszi a mezőgazdasági tárcát. Végül Gergácz Elemér lesz a f öldművelésügyi miniszter, más kérdés, hogy nem válik be a posztján. Ki kell emelnünk, hogy Antall nem szeretett kellemetlen dolgokat mondani hozzá közel álló embereknek, s főleg kellemetlenül dolgokat cselekedni ezen emberek rovására. Bár tisztában volt azzal, hogy a politikusnak a fontos ügyekben félre kell tennie személyes érzelmeit, nem mindig cselekedett így. Fontos még megemlíteni, hogy környezetében is elterjedtek azok a nézetek, melyek szerint ő rosszul tudta megítélni, hogy ki mire alkalmas valójában, hogy szinte egyetlen személyi döntése sem volt sikeres. Azonban a dolog másik oldalát vizsgálva hozzá kell tennünk azt is,

hogy a rossz személyi döntések legfőbb oka nem a döntéshozó személyében, hanem azok személyében keresendő, akik közül választva meghozhatta döntéseit. Kormányátalakítás a kormányon belüli új pozíció, illetve a kormányból történő kiválás alapján(1990. május- 1993 december) Miniszter Politikai államtitkár Új pozíció Kiválás Összesen 5 11 16 8 8 16 Forrás: Körösényi A.: A Magyar Politikai Rendszer Pártpolitikusok vagy szakértők? Az Antall-kormányról számos szakíró és publicista megjegyezte, hogy igen távol áll a szakértői kormánytól. Nos, ez így is van, főleg, ha a Németh- vagy a Horn- kormánnyal hasonlítjuk össze. Azt azonban tudnunk kell, hogy a Németh-kormány idején vákuumhelyzet van a politikában, a régi rendszer összeomlóban, az új kiépülőben. Szakértői kormányzásra általában akkor van szükség, ha rendkívüli külső vagy belső veszélyeztetettség, katasztrófa vagy politikai

vákuumhelyzet jön létre. A Németh-kormány idején valóban ez a helyzet. Azonban az 1990-es választásokat követően ilyen helyzet nem állt fenn. A szakértői kormányban a nem politikus szakemberek szerepe felértékelődik, és részben ők veszik át a politikusok szerepét. Az Antall- kormányban is azért megtalálhatók nem politikus szakemberek. Ilyen volt például Rabár Ferenc, aki még a kormányalakulás évében lemond. Kádár Béla 1990-től szintén párton kívüli szakemberként válik az Antall-, majd a Boross-kormány miniszterévé. Ő csak 1996-ban lépett be az MDF-be. De ilyen Kupa Mihály is, aki korábbi államigazgatási karrierje után 1990 végétől párton kívüli szakemberként nevezik ki az Antall-kormány pénzügyminiszterévé. Antall József külpolitikája A kormányfőt rengeteg vád érte 1990-91 folyamán, hogy kommunizmus-és szovjetellenessége miatt tönkreteszi a keleti kapcsolatokat. Első és legfontosabb célja a NATO-tagság

elérése volt. Tisztában volt vele, hogy ezzel a semlegesség újbóli elveszítésének a v ádját hányják a s zemére, ugyanakkor érezte, hogy a keleti hatalmi tömb összeomlása egy csapásra időszerűtlenné tette a semleges Magyarországról szőtt álmokat. Magyarország számára már csak egy dolog biztosíthatta szuverenitását: ha csatlakozik a NATO-hoz. A másik fontos cél a nyugati integrációhoz való csatlakozás volt Antall József ezt a magyar érdekek lehető legteljesebb érvényesítésével kívánta megvalósítani. A regionális politika területén a miniszterelnök rendkívül fontosnak tarotta, hogy a régióban együttműködések, szövetségek jöjjenek létre. A regionális együttműködés első jelentős eleme volt az olasz-magyar kezdeményezésként induló PENTAGONALE. Ennek 1990-ben igen fontos szerepe van, hiszen a NATO-tag Olaszország, a semleges Ausztria és a tömbön kívüli Jugoszlávia mellett Magyarország és Csehszlovákia

részvételével alakult meg. Ezen országok nemcsak a hatalmi tömbökhöz való viszonyukban tértek el egymástól, hanem különböztek társadalom-és gazdaságszerkezetükben is: volt, ahol már régóta jól működő piacgazdaság és polgári társadalom épült ki, s volt olyan is, amely még csak akkor kezdte meg a kibontakozást a szovjet típusú állami tervgazdaság és a szocialista társadalmi berendezkedés kötelékeiből. E kezdeményezés végül Közép-európai Kezdeményezés( KEK) néven működik tovább, majd a nyugati integráció jelentőségének előrehaladtával fokozatosan veszít súlyából és elhal. A regionális együttműködés másik jelentős eleme pedig a visegrádi társulás, mely teljes egészében Antall József kezdeményezése volt. Ez alapján a három állam afféle Kelet-KözépEurópai Unióként katonai és biztonsági együttműködést hoz létre Ez aztán 1991 márciusában a K özép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás(

CEFTA) révén kereskedelmi együttműködéssé bővül. Egy újabb regionális együttműködés a hét ország tizennyolc tartományát összefogó AlpokAdria Munkaközösség, illetve az 1993-ban megalakult Kárpátok Eurorégió, amelyben Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, és Ukrajna határmenti megyéi kapcsolják össze tevékenységüket. A regionális együttműködésnek a kormányfő a fenti célokon kívül még egy célt kívánt adni: hogy Magyarország fokozatosan a térség centrumává váljon. Tehát három fontos elem van középpontban az antalli külpolitikában: a kelettől való elszakadás, a nyugathoz való csatlakozás és a térségi politika ( amely a kettő közötti űr kitöltését szolgálja). Most vessünk egy pillantást kisebbségvédő politikájára Pár gondolat erejéig érdemes foglalkozni még a s zovjet csapatok Magyarországról való kivonulásának Antall József általi koncepciójához. A csapatkivonásoknál a gyorsaságon

kívül még egy fontos feltétele van Antallnak: hallani sem akar arról, hogy Magyarország pénzt fizessen a távozó Vörös Hadseregnek a maga után itt hagyott ingatlanokért. Véleménye szerint ötvenévi megszállás után ez mégiscsak abszurdum lett volna. Azonban az oroszok ragaszkodtak ehhez, s ezen felül még egy súlyos feltételt támasztanak: a magyar kormány a megállapodáshoz csatolva írja alá a �biztonsági záradékot� is, amely szerint a Varsói Szerződés megszűnte után a jövőben nem csatlakozik más katonai szövetséghez. Az oroszok e fenyegetései nem ingatják meg Egyrészt az adott külpolitikai konstellációban nem tartja őket reálisnak, másrészt pedig az orosz követelésekkel tételes magyar követeléseket állít szembe:1. az orosz csapatok által okozott környezeti károk 2 mivel nem a magyar szabványok szerint építkeztek, tetemes bírságot kell fizetniük stb. Az Antall-kormány gazdaságpolitikája Valljuk be, Antall József

valóban nem volt közgazdász, s nem igazán értett a gazdasági dolgokhoz. Kajdi József szerint a miniszterelnök soha nem vállalta fel, hogy eldöntsön gazdaságpolitikai részkérdéseket. Volt egyfajta átfogó koncepciója a gazdaságról, de a szakmai értelemben vett konkrét közgazdasági, pénzügyi és hasonló szakkérdések iránt szinte közömbös volt. Gazdasági kérdésekben ő nem szeretett dönteni, viszont nem talált olyat sem, akinek a kezébe egyértelműen letehette volna a döntés jogát. Igen nagy óvatossággal , bizalmatlanul fogadja a környezetében felbukkanó gazdasági szakembereket. A régi rendszer embereivel eleve fenntartásai vannak. Egyrészt politikai okok miatt, másrészt azért, mert a szocialista tervgazdaságban szerzett szakértelem piaci körülmények közötti alkalmazhatóságát tekintve erős kételyei vannak. Azonban bizalmatlan az MDF-es gazdasági szakemberekkel szemben is. Egyrészt azért, mert tudja, hogy az előző

rendszerben nem politikai okok miatt szorultak a második vagy a harmadik vonalba, hanem tehetségük és szakmai tudásuk hiányában. Másrészt pedig azért, mert náluk feltűnnek harmadikutas gazdasági elképzelések, melyek tényleg idegenek az ő felfogásától. És most nézzük meg röviden, mi is történt kormányzása alatt a g azdaság területén. 1991-92 fordulóján úgy ítéli meg, hogy a gazdasági és politikai rendszerváltozás alapozó szakaszán sikeresen túljutott az ország. A politikai konszolidáció gazdasági konszolidációval párosult. Elkerültük az egekbe szökő inflációt, az ország megőrizte fizető-és hitelképességét, a fizetési mérleg javult, a valutatartalékok nőttek. A privatizáció beindult, a magánvállalkozások szaporodnak, s a szerkezetátalakítás következményeként létrejött munkanélüliséget gátak közé szorították, már amennyire azt gátak közé lehetett szorítani. A KGST összeomlása nem temette

egyidejűleg maga alá a magyar gazdaságot is, az export terén nagyrészt megtörtént a nyugati piacokra való átállás is. Ennek következményeként megnőtt a bizalom Magyarország és a magyar gazdaság iránt, sikerült túljutni a krízisen, az átalakulás legkritikusabb szakaszán. Az átalakulás első fejezete, a stabilizáció megvan, ezután következhetett a növekedés. Azonban ezen stabilitás igen sokba került A GDP mintegy húsz százalékkal csökkent, a munkanélküliség tíz százalék fölé emelkedett, a reáljövedelem és az életszínvonal süllyedt. Hamar megfogalmazódnak a n övekedés lehetséges kitörési pontjai: infrastruktúra, felsőoktatás, export, vállalkozásélénkítés, illetve a megindulásához és fönntartásához szükséges feltételek: a hitelek fogadásához elengedhetetlen intézmények korszerűsítése, a bankrendszer reformja, adóreform, a v állalkozásélénkítés eszközrendszere, a p rivatizáció felgyorsítása. A

balatonkenesei frakcióülésen elhangzanak azok az elemek is, melyek a legfőbb politikai előfeltételei a gazdaság növekedési pályára állításának: ki kell egyezni, együtt kell élni, együtt kell működni az úgynevezett �nómenklatúra burzsoáziával�, azokkal, akik az előző rendszerben szerzett politikai, anyagi, szakmai és kapcsolati tőkéjükre alapozva építették fel mostani gazdasági hatalmukat. A képviselőcsoportot megosztják ezek a kijelentések, a n épi-nemzeti szárny képviselői hevesen tiltakoznak, azonban felháborodásuknak nem igazán tudnak hangot adni, mert vezérük, Csurka István nincs jelen az ülésen. Az 1992-es év újabb nem várt nehézségeket hoz a magyar gazdaság és kormányzat számára. Amikor a kormány bevezeti a modern számviteli előírásokat és a nemzetközi szint minimumának megfelelő bankbiztonsági szabályozást, egyszerre kiderül, hogy a magyar kereskedelmi bankok legtöbbje rég elvesztette tőkéjét, és

valójában csődben van. Az általuk kihelyezett hitelek a nyocvanas évek végén olyan szocialista vállalatokhoz kerültek (és persze ne feledkezzünk meg a nómenklatúra baráti köréről, a szerk.), amelyek az egész szocialista szektorral és a KGST-vel együtt csődbe mentek, a hitelek visszafizetésére tehát semmi esély. A kormány választhatott a között, hogy az állami költségvetés drasztikus megcsapolásával feltölti tőkével ezeket a bankokat, vagy hagyja összeomlani a magyar bankrendszert, ami pénzügyi csőddel, a gazdaság teljes megbénulásával jár. A kormány végül a keserves, többlépcsős bankkonszolidációt választotta. Ennek végrehajtása Szabó Iván nevéhez fűződik, hisz Kupát 1993 nyarán meneszti a kormányfő. A másik folyamat, amely 1992-ben megrázza a magyar gazdaságot, az akkoriban elfogadott csődtörvény hatása. Harmadikként társult ehhez a �92-es nemzetközi recesszió, amely minden bizonnyal a német egységből

fakadó terhek következménye. Mindez a márka felértékeléséhez vezet, ami Magyarország nyugati exportjának jelentős visszaesését vonja maga után. 1993-ban minden eddiginél nagyobb mennyiségű működő tőke áramlik az országba. E szempontból az Antall-kormány időszakában Magyarország messze megelőzi a környező volt szocialista országokat. E befektetések a magyar gazdaság gyors modernizációját segítik elő, mégpedig a technikai-technológiai színvonal ugrásszerű emelkedését, a termelés, a nemzetközi versenyképesség és az export növekedését. Ebből a Horn-kormány profitál leginkább, mert az Antal-kormány idején, azaz rövid távon ez az import bővülésével, a fizetési mérleg romlásával és a m unkanélküliség emelkedésével jár. A modernizáció pozitív hatásai tehát csak évek múlva jelentkeznek, a t ermelés átmeneti csökkenése, az import, a belőle származó egyensúlyromlás, a munkanélküliség viszont azonnal,

leginkább 1992-93ban. Az Antall-kormány gazdaságpolitikájának megítélésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a piacgazdaságra való áttérés érdekében kifejtett hatalmas jogalkotói munkát. A kormányzat megteremtette a piacgazdaság intézményrendszerének túlnyomó részét. Az Antall-kormány által végrehajtott magánosítás középutat jelentett az állami kontroll nélkül, üzleti, kapcsolati alapon történő spontán privatizáció és a mindenféle üzleti szempontot mellőző osztogatós privatizáció között. Az Antall-kormány gazdaságpolitikai teljesítményének áttekintésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környező volt szocialista országokkal való összehasonlítást. Az átalakulás első éveiben a magyar gazdaság zsugorodása egy árnyalatnyival kisebb volt a többieknél, a második időszakban viszont ez a kis előny egy-két országhoz viszonyítva ( például Csehország és Szlovákia) eltűnt. A magyar gazdaság tehát nem

tudta növelni kezdeti kis előnyét, sőt sajnos azt kell mondanunk, hogy egyesekkel szemben el is veszítette azt. Az Antall- és a Horn-kormány összehasonlítása Az összehasonlítást nyolc szempont szerint fogom végezni. E nyolc szempont a következő: kormányalakítás, miniszterek rekrutációja és szelekciója, kormányfő és pártelnök, a koalíciós kormány, a tárcaelosztás,, a kormányfő patronázshatalma, a személyes stáb és a személyiség, politikusi karakter szempontja szerint. Kormányalakítás A kormányfő személyének a kiválasztása a választásokon nyertes, legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező párton belüli szelekció eredménye. Mind az 1990-es, mind az 1994es választásokat követően megfigyelhető, hogy mire a parlament összeült, már eldőlt a kormányfő személye. Mindkét kormányban a legnagyobb parlamenti párt miniszterelnökjelöltje kapott kormányalakítási megbízást 1990-ben, már a választási kampány

időszakában is Antall József szerepelt miniszterelnök-jelöltként. 1994-ben az MSZP elnöke, Horn Gyula vezette a párt kampányát és választási listáját, azonban formálisan csak a választások második fordulóját követően választotta meg a pártkongresszus miniszterelnök-jelöltnek. Miniszterek rekrutációja, szelekciója Közjogilag a parlament által megválasztott miniszterelnök feladata az, hogy kiválassza minisztereit. 1990-ben és 1994-ben egyaránt a kormány pártpolitikusokból alakult meg A pártelv és a párttámogatás fontosságát mutatja, hogy több, a kormányban tisztséget vállaló nem politikus párton kívüli szakember minisztersége alatt később szükségét érezte annak, hogy tagja legyen a pozíciót adó pártnak. Kormányfő-pártelnök-frakcióvezető A vezető kormánypárt frakcióvezetője Antall és Horn miniszterelnöksége idején egyaránt a miniszterelnök bizalmi embere volt. A pártelnök vagy a

pártelnök-miniszterelnök ellen saját pártján belül fellépő politikai riválisok is gyakran a két poszt szétválasztása mellett lépnek fel. Így az Antall politikája ellen 1992-ben fellépő Csurka István is a pártelnöki pozíciót akarta megszerezni. A Horn-kormány idején is többször felmerült a miniszterelnöki és pártelnöki funkció szétválasztása, mely a kormányfő mögül a legfontosabb hatalmi hátteret akarta megvonni. Elképzelhető, hogy ezen akció a kormányfő megbuktatására irányult Koalíciós kormány A koalíció mindig a kormány politikai egységét gyengítő tényező. Magyarországon mind az Antall-, mind a Horn- kormány koalíciós kormányként működött. Az 1990-es és 1994-es választások után a mandátumarány egyértelműen kijelölte a kormánykoalíció vezető pártját. Az MDF 1990-ben a mandátumok 42.5 s zázalékát, az MSZP 1994-ben a mandátumok 54 százalékával rendelkezett a p arlamentben. Antall és Horn

egyaránt a p ártjukhoz a p olitikai palettán legközelebb elhelyezkedő párttal kötött koalíciót. Fontos még, hogy mindkét esetben a parlamenti többséghez szükségesnél szélesebb koalíció jött létre. Az Antall-kormányban a KDNP, a Horn-kormányban az SZDSZ volt a potyautas résztvevő. Az Antall-kormány tekintetében a kormány politikai egysége és működése a miniszterelnök tekintélyén nyugodott, míg a Horn-kormányban ezt a koalíciós megállapodás és a nagy gondossággal elkészített kormányprogram volt hivatott ellátni. Tehát itt jelentős különbség, hogy míg Antall számára a koalíció csak politikai korlátokat jelentett, addig Horn számára a koalíciós szerződés eljárási-intézményi korlátokat is emelt. Azonban mind Antallnak, mind Hornnak szembe kellett néznie a saját pártja felőli támogatás megőrzésének, másrészt a koalíció egybentartásának a problémájával. A tárcaelosztás A tárcaelosztás mindkét

ciklusban a parlamenti mandátumarányhoz igazodott. 1990-ben az MDF-FKGP-KDNP kormányban a koalíciós partnereknek 8:2:1 miniszteri tárca jutott, két tárcát pedig párton kívüli politikus vezetett. 1994-ben az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció a mandátumarányos elv alapján állt fel. A szocialisták kilenc, míg a szabaddemokraták három tárcát kaptak. A kormánytagok szelekcióját tekintve elmondhatjuk, hogy Antall József kivételesen erős helyzetben volt kormánya tagjainak kiválasztásakor. Antall messze kiemelkedett a kormánykoalíció pártjait alkotó politikusok közül. A kormánytagok kiválasztásában szinte teljes autonómiát élvezett, személyi döntéseiben a koalíciós pártok és saját pártja is kevéssé korlátozta. A Horn-kormányban ez teljesen másképp alakult Ha a tárcairányítást megnézzük a két kormánynál abból a szempontból, hogy egypárti vagy megosztott kontroll figyelhető �e meg az egyes tárcákon belül, akkor azt

láthatjuk, hogy az Antall-kormány 13 minisztériumából csak kettő az, amely pártpolitikailag tiszta, 9 pártpolitikailag vegyes és kettőben párton kívüli miniszter áll. Az MSZP az SZDSZ-szel szemben egyes esetekben a vegyes minisztériumok megvalósítására törekedtek, végül 1994ben felerészben egypárti vezetésű minisztérium, négy esetben vegyes irányítás, és két esetben a szocialista miniszter mellett párton kívüli politikai államtitkár. A kormányfő patronázshatalma A miniszterelnöknek folyamatosan figyelnie kell kormánya politikai egységének a fenntartására, s ebben legfontosabb eszköze lehet a menesztési joga, amellyel gyakran élnek a magyar kormányfők. Antall József kormányában mintegy három és fél év alatt 32 személycsere történt, amelynek kétötöde kormányon belüli áthelyezés volt. 16 m iniszteri és 16 politikai államtitkári poszt cserélt gazdát. A Horn-kormányban az első három évben 16 személycsere

történt, azonban ennek csak a negyede áthelyezés, háromnegyede a kormányból történő kiválás volt. A kormányfő kormányon belüli pozíciójának egyik fontos kérdése, hogy a miniszterelnök mekkora autonómiával rendelkezik miniszterei kiválasztásában. Az Antallkormányban a miniszterelnök maga választotta ki minisztereit, még a kisgazda minisztereket is. A Ho rn-kormányban a kormányfő autonómiáját a szabaddemokratákkal kötött koalíciós szerződés nagyban korlátozta. Fontos különbség még, hogy míg Antall József gyakran élt a kormányátalakítás eszközével, Horn ezt ritkán tette meg. A Horn-kormány személycseréinek túlnyomó része az érintettek lemondásának a következménye volt. Személyes stáb Antall személyes tanácsadókkal vette magát körül, és nem folytatta a szakértő és tanácsadó bizottsági hagyományt. Személyes tanácsadókat nevezett ki, akiknek egy része miniszterelnöki hivatali besorolást is nyert,

és csak formálisan szerveződtek testületbe, valójában többnyire négyszemközt találkoztak a miniszterelnökkel. Horn egykori reformkommunista-reformközgazdász szakértőből-értelmiségiekből álló kör tanácsadó testületbe szervezésével kísérletezett, majd ennek kudarca után inkább csak néhány bizalmasára támaszkodott. Személyiség, politikus karakter Antall József és Horn Gyula is igen erős politikus egyéniség. Azonban míg Antall József önálló politikai programmal, stratégiával és társadalomképpel rendelkezett, addig Horn Gyula inkább csak az eseményeket követő, a külső körülmények, kényszerek nyomására rugalmasan reagáló, lavírozó politikus. Antall inkább politikaorientált, Horn inkább pozícióorientált, s ennek következménye, hogy Antall inkább vezető, Horn inkább lavírozó típusú kormányzást valósított meg. A miniszterelnök és a köztársasági elnök viszonya A miniszterelnök nem tekintette olyan

kaliberű személyiségnek Göncz Árpádot, akitől tartani kellene, aki képes volna önálló és nemkívánatos hatalmi súlyt adni az elnöki funkciónak. Azonban ez az ítélete nem igazolódik be. Nem a túlsúly, hanem a súlytalanság okozott bajokat, ugyanis Göncz Árpád befolyásolhatónak, irányíthatónak bizonyul, mások hatalmi eszközének. Göncz hivatali működésének első éveiben bizonyos körben ellensúlyszerepet alakított ki magának, s ennek megfelelően kiterjesztően értelmezte saját alkotmányos jogkörét. Olyan esetekről van szó, mint például a magyar külpolitika képviselete ( a visegrádi találkozó körüli konfliktus), a hadsereg főparancsnoki jogköre, valamint a vezető közfunkciókba történő kinevezések vétójoga (például tévé- és rádióelnök). Az államfő ezen kérdésekkel kapcsolatosan folyamatosan konfliktusba került Antallal. Az államfő ugyanis a hadsereg, a külpolitika, illetve a nem közigazgatási jellegű

ún. nemzeti intézmények vezetőinek kinevezése körében a politikai diszkréció alapján járt el, szemben a kormányfő jogkörértelmezésével. Míg a kormányfő álláspontja a szigorú értelemben vett parlamentáris kormányzat és többségi demokrácia felfogásának felelt meg, addig az elnök jogértelmezése a konszenzusos demokráciához állt közelebb. A közszolgálati tévé és rádió feletti kormányzati kontroll érvényesítésére törekvő Antall-kormánnyal szemben Göncz Árpád a sajtószabadság, a demokrácia és az alkotmányosság látszólagos őrzőjeként egy morális szerepfelfogást is megjelenített. Az államfő az első ciklusban több alkalommal is megvétózta Antall József személyi, kinevezési, illetve felmentési indítványának az aláírását. A Csurka- féle irányzat Az MDF uralkodó és kormányzati politikát meghatározó pragmatikus konzervatív szárnya mellett a párton belül jelentős befolyással rendelkezett a

népi-nemzeti irányzatnak a baloldali népiek és harmadikutasok kiválása után nagyobb szerephez jutó jobboldali plebejus radikális szárnya. Ezt a csoportot antikommunista és antiliberális retorika jellemezte Ők az államigazgatás és állami ipar volt kommunista funkcionáriusoktól, illetve párttagoktól való megtisztításának a hívei voltak. Az állami tv és rádió �nemzetietlen� műsorpolitikát folytató vezetőinek az eltávolítását akarták. Ellenségképük középpontjában a �kozmopolita�, �liberálbolsevik� SZDSZ állt. A nemzeti radikálisok jobbratolódása, majd 1992-től már nyílt szembefordulása az MDF pragmatikus konzervatív kormányzati centrumával végül 1993-ban az előbbieknek a pártból való kiválásához és különböző radikális pártok alapításához vezetett, melyek közül a Csurka István vezette Magyar Igazság és Élet Pártja ( MIÉP) vált jelentősnek mondható politikai tényezővé, később parlamenti

párttá is. A nemzeti radikálisok MDF-en belüli jelenléte csökkentette a párt tekintélyét és növelte politikai ellenfeleinek befolyását a közvéleményre.( Körösényi;1998) Az �antalli� örökség( Összefoglalás) Antall József politikusi teljesítménye rendkívülinek mondható. Komoly szerepet játszott az átmenet jogi és politikai intézményrendszerének megteremtésében és életre keltésében. Rendkívüli intelligenciával, memóriával és műveltséggel rendelkezett, páratlan gyakorlati politikai tudás birtokában volt. Joggal tekinthetünk rá profi politikusként Profi politikussá tette az örökség, amit osztályától, családjától, nagyapjától, édesapjától kapott. E tudás egyedülálló politikusi hivatástudattal és politikai szenvedéllyel párosult. Magába szívta a múlt magyar parlamentarizmusa mellett a nyugati politika világát is, s ez is közrejátszott kormányfőként való alkalmasságában. Debreczeni József szerint

hivatástudatának legfőbb forrása a hazaszeretet volt. Hihetetlen tekintéllyel és a szó jó értelmében vett autoritással rendelkezett saját politikai táborán belül. Az ő személyes tekintélye volt az, amely az igen heterogén koalíciót egyben tartotta. Létrehozta azt a kormánykoalíciót, amely számos kritikát megérdemel, de ha az igazsághoz közeli álláspontot akarunk képviselni, akkor azt kell mondanunk, hogy valószínűleg egyetlen olyan kormányformáció sem lett volna abban a helyzetben, amely tevékenységével hasonló kritikát nem váltott volna ki. Ezután az SZDSZ-szel létrehozta a paktumot, melynek egyik fontos hozadéka a konstruktív bizalmatlansági indítvány, ami a mai magyar közjogi helyzetben is fontos elem. A rendszerváltozást stabil kormányzás követte Antall irányításával Ezen folyamat velejárója volt a j ogállami demokrácia kiépülése és megszilárdulása, valamint a gazdasági átmenet a privatizációval, a p

iacgazdaság jogi és intézményi kereteinek kiépülésével, s mindezt úgy, hogy fennmaradt a gazdaság működőképessége. Összefoglalva az Antall-kormány főbb jellemzőit, a következőkre érdemes kitérni: ideológiai orientációját tekintve a kormány liberális konzervatív, politikafelfogásában pragmatikus, guvernamentalista irányzatot képviselt, amelynek politikai gondolkodására a magyar alkotmányos és közjogi tradíciók voltak hatással( Körösényi;1998). Az MDF politikai retorikájában a n yugat-európai konzervatív és kereszténydemokrata pártokhoz képest hangsúlyosabb volt a nemzeteszme, a keresztény és tradicionális értékek szerepe. A pártot az ideologikusabb, a kormányzatot a pragmatikusabb attitűd jellemezte. Az Antall-kormányhoz fűződnek a rendszerváltást befejező meghatározó törvények. A kormány külpolitikájának középpontjában egyrészt a szovjet-orosz politikai, gazdasági és katonai blokkból való kiválás, s

az Európai Közösséghez és a NATO-hoz való csatlakozás került. Különösen fontos, hogy a Kádár- korszak kormányainál sokkal határozottabban lépett fel a határon túli magyarok érdekeinek a védelmében, példát mutatva az utána következő nemzeti kormányoknak is. Gazdaságpolitikája középpontjában a kereskedelem-és árliberalizálás, szigorú monetáris kontroll az infláció megfékezésére, az állami ipar privatizációjának a megkezdése és a külföldi tőke beáramlásának az ösztönzése álltak. Belpolitikáját a nagyobb társadalmi konfliktusok elkerülésének igénye, a polgári középosztály megteremtését célzó társadalompolitika, illetve az államigazgatás megrendült stabilitásának a helyreállítása jellemezte. IRODALOM Debreczeni József: A Miniszterelnök. Osiris, Budapest, 1998 Körösényi András: A Magyar Politikai Rendszer. Osiris, Budapest, 1998 Kurtán Sándor et al.( szerk) : Magyarország politikai évkönyve

Demokráciai Kutatások Magyar Központja Alapítvány( 1990, 1991, 1992 és 1993-as számok) www.antalljozsefhu