Antropológia | Kulturális antropológia » Kulturális antropológia tételek, 2004

Kulturális antropológia tételek - 2004 Tartalom: A-1 A-2 Az antropológia fogalma, helye a t udományok rendszerében. Az antropológiai kutatás tárgya, a kutatás módszere. Az antropológia és a 4 társtudományok. Az antropológia szakterületei A saját társadalom antropológiai kutatása. 8. Az antropológia Magyarországon. A-3 A nemzeti kultúra antropológiai kutatása. 13. A-4 Antropológiai kultúrafogalmak. 20. A-5 Az etnográfiai írás. 26. A-6 A-7 A-8 A-9 Gazdasági rendszerek (gazdaság és társadalom, egyéni és közösségi tulajdonviszonyok, termelés, fogyasztás, elosztás, csere, örökösödési viszonyok). Politikai rendszerek (társadalmi osztályok és kasztok, osztály nélküli és osztálytársadalmak, kasztrendszerek, komplex társadalmak; a s zolgaság intézménye a „primitív” társadalmakban. Hordák, törzsek, államok, szegmentális társadalmak). A társadalmi kapcsolatok rendszere (szerep és státusz, egyén és csoport,

formális és informális csoportok, elsődleges és másodlagos csoportok, házassági formák, lakóhely-választási szabályok). Család, házasság és háztartás (a család funkciói és szerkezete, monogámia és poligámia, kiscsalád és nagycsalád, nemzetség). 30. 36. 40. 45. A-10 Rokonsági rendszerek (leszármazási rendszerek és csoportok, rokonsági 48. terminológia-típusok). A-11 Vallási rendszerek és kultuszok. 55. A-12 A tudomány fogalma. A tudományos kutatás természete és alapfogalmai. 60. A-13 A kutatás folyamata. A kutatási terv készítése. 67. A-14 Konceptualizálás és mérés. Operacionalizálás. A-15 Mintavételi eljárások az empirikus kultúrakutatásban. A-16 A kérdőívek típusai. kérdőívkészítés és kódolás. 1 A-17 A terepmunka-kutatások története. A-18 A terepmunka objektív és szubjektív feltételei. A-19 Feljegyzések a terepen. A cenzus fajtái, jelentősége A genealógiai módszer. A-20

Interjútechnikák. Az etnográfiai, a foglalkozási és a narratív interjú. A-21 Élettörténetek. Személyes kultúrakutatásban. A-22 Megfigyelések az empirikus kultúrakutatásban. Proxemikai megfigyelés. A-23 A résztvevéses megfigyelés elmélete és gyakorlata A-24 A társadalmi kapcsolathálózat elemzése. A szociometria alkalmazhatósága az empirikus kultúrakutatásban. A-25 Számszerűsítés az antropológiai kutatásban. A-26 Az antropológia születésének bölcseleti körülményei. A-27 Az evolucionizmus az antropológiában. A-28 A történeti partikularizmus. A-29 Brit szociálantropológia. A-30 Diffuzionizmus a kulturális antropológiában. A-31 Kultúra és személyiség irányzat A-32 Funkcionalizmus. A-33 Strukturalizmus. A-34 Neoevolucionizmus. A-35 Szimbolikus és interpretatív antropológia. A-36 Kulturális ökológia. dokumentumok 2 az empirikus 3 A-1 Az antropológia fogalma, helye a tudományok

rendszerében. Az antropológiai kutatás tárgya, a kutatás módszere. Az antropológia és a társtudományok. Az antropológia szakterületei. A kultúra azon tanult viselkedési minták integrált rendszere, melyek jellemzők a társadalom tagjaira és nem biológiai öröklés következményei. 1 Az emberek nagy többségéből hiányzik a másság iránti tolerancia, a türelem, mert ítéleteiket az etnocentrizmus határozza meg: mindannyian azt fogadjuk el jónak, amiről úgy tanították nekünk, hogy jó. Az emberek nemcsak hogy a mások kultúráját tartják alacsonyabb rendűnek sajátjuknál, de saját magukat is magasabb rendűnek érzik. Az antropológiát az önmegismerés igénye hozta létre. Az antropológia az emberek tanulmányozásával foglalkozik. Anthropos + logos = ember + tan; az antropológia tárgya tehát az ember. Az antropológiai szemléletmód jellemzői: - holisztikus (az emberiség egészének tanulmányozása) - összehasonlító (módszer) -

relativisztikus. Az antropológia megkülönböztető jegyei: - az emberiség teljességében való tanulmányozása: az emberi fajt létrejöttétől kezdve egészen napjainkig vizsgálja, keresi, mik az általános emberi tulajdonságok. - a kultúra középpontba helyezése - összehasonlító jelleg: az emberiséget összehasonlító perspektívában tanulmányozza. Igyekszik megértetni az egyes társadalmak hasonlóságait és különbözőségeit. - terepmunka: ennek során az antropológus a helyszínen tanulmányozza a viselkedést, a kultúrát; itt igyekszik megérteni a cselekvések mozgatórugóit - értékítéleteit több különböző társadalomban végzett vizsgálatok alapján általánosítja - komplexebb módon közelít a problémákhoz más tudományágaknál: az emberi tevékenységek minden területe érdekli, pl. az egyes közösségek hogyan gondolkodnak a színről, hogyan látják, és hogyan nevezik el a színeket; milyen az egészséges, ill. a beteg

állapot, stb. az antropológia az a s zaktudomány, amely az emberiség összes elképzelhető problémáját vizsgálja. Az antropológia helye a tudományok rendszerében: - interdiszciplináris - természet- és társadalomtudományok együttes alkalmazása. Az antropológia a biológián keresztül természet- a kultúrán keresztül társadalomtudomány Az antropológiai kutatás tárgya: - igen összetett, sokrétű és szerteágazó 1 Kunt Ernő 4 - az antropológus kutatásaihoz nem elegendő az általános antropológiai tudás, ezért próbál meg együttműködni más, rokon tudományok képviselőivel, vagy ő maga mélyíti el jobban a tudását azokban. Így jöttek létre a rokontudományi szakágak: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. filozófiai antropológia orvosi antropológia vizuális antropológia pszichológiai antropológia jogi antropológia kulturális ökológia szociológia. Ezek egyértelműen jelzik, hogy az antropológia keretein belül komoly tudományközi

munka is folyik. A társ- és rokontudományokkal való átfedés azonban nem megkérdőjelezi, hanem épp megerősíti az antropológia, mint tudományág fontosságát; az antropológián belüli szakosodás a jobb, alaposabb megismerés egyik alapfeltétele. Az antropológiai kutatás módszere: - az antropológia a többi tudományághoz hasonlóan kidolgozta tárgyának kutatásához a legmegfelelőbb módszereket és eszközöket - az antropológiai módszer és megközelítés α-ja és ω-ja a terepmunka - az antropológusnak szakirodalmakból szerzett ismeretei alapján lehetnek hipotézisei egy adott kultúrára, kulturális jelenségre, az adott közösség viselkedésére, szokásaira, értékrendjére vonatkozóan, ám ahhoz, hogy ezek igazáról meggyőződhessen, - el kell mennie a terepre, azok közé az emberek közé, akiknek kultúrája a kutatás tárgya - különböző típusú megfigyelésekkel, tesztekkel, stb. összegyűjti a lehető legtöbb információt, és

ezeket - írásban rögzíti: az írásnak tárgyhűnek és értékítéletektől mentesnek kell lennie: ez az etnográfia. A terepmunka magában foglalja a t anulmányozni kívánt embercsoport megfigyelését és az életében való részvételt. Az erről szóló írásos beszámolónak hitelesnek kell lennie. Az emberekkel való huzamosabb idejű együttélés, a tevékenységeikben való részvétel teszi lehetővé számunkra, hogy a kultúrát, mint egymással kölcsönhatásban álló viselkedésformák rendszerét lássuk. Ennek meglátásában gyökerezik a holisztikus szemléletmód, azaz, hogy a jelenségeket az egész és a rész közötti kapcsolatok kölcsönös összefüggéseiben vizsgálja. Az a k övetelmény, hogy a leírásnak hitelesnek kell lennie, nagyon egyszerűnek tűnik, de a gyakorlatban egyáltalán nem az. Az antropológusnak képesnek kell lennie az övétől eltérő szemlélettel nézni a dolgokat. Meg kell látnia azokat a viselkedésformákat,

összefüggéseket, amelyek nem feltétlenül tudatosultak az adott kultúrában élő emberekben. Az antropológust a saját kultúrája, személyisége, neme, kora és még sok más tényező részrehajlóvá és elfogulttá teheti. Nem elég megfigyeléseket tenni, hisz ezek alapján nem vonhatnak le igazi következtetéseket: ki kell ezeket egészíteni a közösséget, a kultúrát jól ismerő emberektől beszerzett információkkal – akiket kérdezünk, informátoroknak, vagy adatközlőknek nevezzük és gyakorlatilag az antropológus segédmunkatársai (kulcs-adatközlő: akire a legbiztosabban lehet támaszkodni). Az ő közreműködésük könnyíti meg az antropológus beilleszkedését a vizsgált társadalomba. 5 Az antropológia társtudományai: - történelem - szociológia - pszichológia - jog-, ill. politikatudomány - közgazdaságtan - közegészségüg Az antropológia szakterületei: - kulturális antropológia: alapvetően a tanult viselkedést

vizsgálja, mert az mindig egy adott embercsoportra jellemző (nem a biológiailag örökölt viselkedések!). a viselkedés tanult és közösség formáit nevezzük kultúrának; a kultúra tulajdonképpen az a mód, ahogy az emberek környezetükhöz alkalmazkodnak. A kultúra fogalmához az antropológia átfogó értelemben közelít: kutatja az eredetét, a fejlődését és mindazon változatait, melyek az idő függvényében (történetileg) és földrajzilag ismertek. Emellett vizsgálja a kultúra tanítással való továbbadásának módját is, valamint a kultúra azon aspektusát, hogy miben különbözik egymástól az ember, illetve más állatok kultúrája. Összehasonlító vizsgálatok: mi egyedi és mi egyetemes a vizsgált kultúrában? 1. etnográfia: görög eredetű szó (etnosz + grafeisz), jelentése népleírás, néprajz. Az e fogalommal jelölt tudomány az emberi társadalmak leíró tanulmányozását jelenti. Csak a 1 9. század végén kezdték meg az

egyes társadalmak közvetlen, „személyes” tanulmányozását. A pontos és részletes, ám személyes tapasztalatokon nyugvó etnográfia mindennek az alapja. Ilyen megfigyelések nélkül nem létezik kutatás és elméletalkotás. Minden etnográfiai munkának van elméleti kerete, de a lényeg a tények rögzítése. Az etnográfia valós képet ad a k utatott társadalomban élő emberekről, szokásaikról, mindennapjaikról, és életükről, rögzíti a bizonyításra nem szoruló tényeket. Az etnográfia-szót a kulturális antropológia szinonimájaként is használják. Az etnográfiai leírásokra támaszkodva a különböző kulturális és társadalmi folyamatok összefüggéseinek és természetének feltárására törekvő összehasonlító etnográfiát nevezzük etnológiának. 2. etnológia: egyetemes összehasonlító néprajz Az összefüggések feltárására törekszik • a népek és környezetük között • a népek, mint biológiai lények és

kultúráik között • a különféle kultúrák között • a kultúrák különböző aspektusai között. Az etnológia a leíráson túl magyarázatokat szűr le és eközben hangsúlyt helyez az elemzésre és az összehasonlításra. Jelentős figyelmet szentel a kultúrák történelmi hátterének is. Az etnológia és az 6 antropológia sokszor átfedik egymást. A lényegi különbség az információszerzés módjában rejlik: • az etnológusnak nem feltétlenül kell terepre mennie, hogy következtetéseket vonjon le • az antropológiai kutatásnak a terep a lényege 3. társadalmi antropológia 4. nyelvészet: a nyelvészeti antropológia vizsgálja • a nyelvek változatait, fejlődésük módjait, egymáshoz fűződő rokoni kapcsolataikat, stb. • az ember hogyan sajátítja el a nyelvet, ill. milyen kapcsolat van a nyelv és a kultúra között • végcélja, hogy feltárja a gondolkodás folyamatát, az emberi értelem organizmusát, valamint azt, hogy

mindez hogyan jut kifejezésre a nyelvben. - régészeti antropológia: a tárgyi emlékek tanulmányozására szakosodva kutatja a kultúrát: nem közvetlenül figyeli meg, hanem a tárgyi maradványok alapján rekonstruálja. A kultúra változásának mértéke és iránya a fő cél - fizikai antropológia: az emberiséget biológiai szempontból kutatja. Fő feladata az emberfajták hosszantartó evolúciójának, valamint azon biológiai folyamatok megfigyelése, amelyek az alkalmazkodással járnak együtt. A ma élő vadászógyűjtögető társadalmak alapján tanulmányozza az ember megjelenését, hisz azok is gyűjtögető, vadászó életmódot folytattak. Irodalomjegyzék: E. Adamson Hoebel – Everett L Frost 1976 Az antropológia: az emberiség tanulmányozása. In: uo: Kulturális és társadalmi antropológia. (kéziratos fordítás) 5-16 pp Hollós Marida 1993 Az antropológiai megközelítés. In uő Bevezetés a kulturális antropológiába Bp ELTE-BTK

Kulturális Antropológia. 43-47 pp Kunt Ernő 1993 Az antropológia keresése. Valóság 36(4): 73-88 Edmund Leach 1996 Az antropológia sokrétűsége. In: uo: Szociálantropológia Bp Osiris, 11-46 pp 7 A-2 A saját társadalom antropológiai kutatása. Az antropológia Magyarországon. Az európai kultúrakutatásban két megközelítés jellemző: Kelet-Európára a néprajz, míg angolszász és francia területen a kulturális, és szociálantropológia. A néprajz a „hagyomány archiválása”, megmentése. A 18 század végén jött létre, a saját föld, saját nép kutatására – kialakulása párhuzamos az egyetemes néprajzzal, mely a távoli tájak ismeretlen kultúráit mutatja be. A 19 században kialakul a népi kultúra iránti érdeklődés. - Jellemzői: kiragadja a kultúra egyes aspektusait elméletellenes, helyette az adatgyűjtést részesíti előnyben „akaratlan következmények” figyelmen kívül hagyása – a kutatás és annak célja

elvált egymástól a kultúra funkcionálisan összetartozó szintjeit szétkapcsolja; az összekötő kapocs már nem az egy kulturális szerkezethez való tartozás, hanem a „népiesség” állandó lényeg: a hagyomány kontextusaiból kiragadott formák összehasonlítása kultúrát reprezentáló individuumok kikérdezése terep: elzárt falu, mely a kultúra egy korábbi állapotát rögzíti A 18. század végén létrejött néprajz kezdetben a saját föld, a saját nép néprajza volt; eleinte szoros kapcsolatban, párhuzamban állt az egyetemes néprajzzal, mely a távoli tájak, és szigetek ismeretlen kultúráit kutatta. A néprajz és az egyetemes néprajz tudományos tradíciói nemsokára elváltak: a „saját nép élete” mégiscsak más volt, mint az általában vett népélet. Az a gondolat, hogy ennek a népéletnek, ennek a népi kultúrának a megismerése ösztönzést adhat a kultúrának, itt sokkal élőbb és kézenfekvőbb volt, mint az egyetemes

néprajz egzotikus diszciplínájánál. A gondolatot először esztétikai síkra helyezik át: a népdal felfedezése pl. egyfelől visszafelé tapogatózás a múltba, másfelől azonban ösztönzés a jelen költészetének, sőt életének is. Általában olyan reliktumokat keresnek, amelyekben egy nagyobb, visszaállítandó és felelevenítendő egész részeit látják. Az újrafelfedezés és az újraélesztés egymásba kapcsolódik és összekeveredik: a néprajz nem akarja tudomásul venni a más rétegekből eredő minták átvételét, felismeri viszont egy-egy idejétmúlt forma megmerevedését. Olyan adatokat gyűjt, amelyek az idegen hatásoktól mentesen érvényesültek. A néprajz-fogalom mellé mások is társultak – európai etnológia, kulturális antropológia –, olyan fogalmak, amelyekhez komoly módszertani igény is kapcsolódott. Interpretatív fordulat: Az 1960-as évektől a hermeneutikai megközelítés válik jellemzővé; a megértés és a mások

számára is érthetővé tétel egyaránt fontos. Az érdeklődés a saját társadalom kutatása felé fordul. A kultúra fogalma a viselkedés mögötti láthatatlan tartományba irányul Az elemzés hangsúlya a tudás, szimbólum, jelentés kategóriáira tevődött. A kognitív megközelítés célja a kulturális tudás: ismeretek, melyek lehetővé teszik, hogy az egyének, csoportok a társadalom számára elfogadható módon viselkedjenek. 8 Az interpretatív 2 megközelítés a valóság megkonstruálására helyezi a hangsúlyt: a valóság nem létezik eleve adottként, csak az újraalkotás folyamatában. Az 1970-80-as években felismerik, hogy a saját társadalmon belül is létezik „másik kultúra”. - Mindennapok kutatása: idillikus szféra, „népiesség” egyedi életvilágok elemzése A kultúrakutatásra a s kandináv etnológiában is a p arasztság ideologizálása, majd történelmi folyamatként való szemlélése volt jellemző; a 19. századi

iparosodás a régi, paraszti hagyományok eltűnését hozta. Párhuzamos különidejűségek 3: heterogén elemek megléte egy adott időben. Paraszti hagyományok beleolvadása a népi kultúrába Néprajz: Néprajzi-antropológiai kutatás: - elméletek hiánya - elméletek - marginális pozíció a tudományokon belül a kutatás tárgyát elválasztja magától a kutatástól: - nyitottság más társadalomtudományok újításaira a kutatást nem választja el annak tárgyától: ⇓ - analitikus (leíró) - a kultúra viselkedésformák összessége - ⇓ - holisztikus (tanuló) kultúrafelfogás - a kultúra tudásrendszer, amit ismerni kell a mindennapokhoz objektív leírás - szubjektív (és objektív) a kultúra a leírt jelenségek összessége - megértés Eltérések a néprajz és a kulturális antropológia között: 2 3 - a kulturális antropológus számára a kulturális idegenség radikálisabban jelentkezik (kultúrsokk);

módszertani, adatgyűjtési és adatfeldolgozási különbségek - az antropológia kimunkáltabb, kifinomultabb módszerekkel dolgozik, pl. idegen nyelv tanulása, beilleszkedés; más világ is létezik a miénken kívül - kulturális relativizmus elmélete: minden kultúra önmagában értékes és vizsgálandó - a néprajzi megközelítés értéket tulajdonít a paraszti kultúrának (ez pozitív, de a két világháború között negatív), viszont a munkás kultúrát pl. nem számítja kultúrának Értelmező, magyarázó Hermann Bausinnger, 1990. Ethnographia 100 (1-4): 24-36 9 - az antropológia nem esztétikai és nem ideológiai szempontból közelít, maga az entitás érdekli, mégpedig értékítéletek nélkül - a néprajz politikailag konzervatív, az antropológia liberális - az 1940-es években a néprajz szoros kapcsolatba került a náci ideológiával: a germán felsőbbrendűség – minden legősibb, legjobb stb. dolog germán –

alátámasztására felhasználták a néprajzi kutatások eredményeit (szimbólumkutatások). A nacionalista erő minden tudományosságot szétzilált. Jellemzői: • • • • átgondolatlanság elméletellenesség gyenge forráskritika nosztalgikus, konzervatív magatartás a kutatásban - a néprajz és a politikai ideológia ilyen direkt összekapcsolása máshol nem jellemző; 1945 után ellehetetlenül a néprajzi kutatás (Volkskunde) Németországban - az 1945 ut áni Nyugat-Európában radikális változások történnek a néprajztudomány szemléletében: a fő gondot az jelentette, hogy a hagyományos néprajz nem történeti módon közelített; a néprajz új irányvonala a jelenkutatás lett (Németországban Völkerkunde) - az 1950-60-as évek skandináv néprajzának komoly problémája, hogy a parasztság gyakorlatilag megszűnt; az 1960-70-es években bekövetkező szemléletváltásban nem a szociológia, hanem a kulturális antropológia játszik

szerepet, Daun Åke szerint a tudományos élet angolszász orientációjának következtében (ez az irányvonal egyes néet újítók szemében is vonzónak tűnt) - a néprajz helyett az 1960-70-es években az empirikus kultúrakutatás és az európai etnológia (kulturális antropológiai tanszék Frankfurtban) az új irányzat - a néprajzra jelentős hatást gyakorol a szociológiai kutatások módszertana - az 1960-70-es évek antropológusai felfedezik a várost; a két világháború között még távoli világokat kutattak, majd egyre közelebbieket. Az USA-ban kialakul a s aját társadalom vizsgálata: az antropológia követi a bennszülötteket, akik a városokba mennek. Felfedezik, hogy a saját társadalmon belül is létezik idegenség, főleg a városi szubkultúrákban - módszertana és szemlélete révén az antropológia be tud jutni a saját társadalomba, s így fontossá válik, mert a néprajz nem képes betölteni a szerepét - Magyarországon 1.

a 19 századra a népi kultúra iránti érdeklődés hálózata volt jellemző: néprajzi gyűjtemények, társaságok, stb. (Ethnographia) Szakszerű érdeklődés! 2. a népi kultúra az elit kultúra szempontjából az, amiről a nemzetközi kultúra meríthet: az elit kultúrába a kiválogatott, „értékes” elemek kerültek. 10 3. kétirányú folyamat: • folklorizáció: a magas kulturális elemek beilleszkednek a n épi kultúrába • folklorizmus: a népi kultúra egyes elemeit magába olvasztja az elit kultúra 4. a népi kultúra iránti érdeklődés: • etnográfia: a népi kultúra leírása • etnológia: az egyes nemzeti etnográfusok által leírt tények összehasonlítása 5. az 1960-as években olyan személyek képviselik a tudományt, mint Hoppál Mihály, vagy Voigt Vilmos 6. 1985-ben megjelenik az etnológiai szakirány, (illetve 1989-ben antropológiai program) 7. 1990-ben Magyarországon, az Eötvös Lóránt Tudományi Egyetemen Kulturális

Antropológiai Szakcsoport 4 alakul a S oros Alapítvány támogatásával: klasszikus amerikai típusú kulturális antropológia; kutatnak Amazóniában, Ázsiában, stb. 8. 1991-ben alapítják a Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéket 5 a Miskolci Egyetemen; a kutatások tárgyai elsődlegesen a közép-európai problémák. Irodalomjegyzék: Hermann Bausinger 1990. Párhuzamos különidejűségek – A néprajztól az empirikus kultúratudományig Ethnographia 100. (1-4): 24-36 old Jonas Frykman 1989. A mindennapi élet, mint a kutatás tárgya a svéd etnológiában Ethnographia 100. (1): 68-79 old 4 5 Boglár Lajos vezetésével Kunt Ernő 11 A-3 A nemzeti kultúra antropológiai kutatása - - - Patriotizmus: az ország alattvalóinak Isten, király és haza iránti szeretetén alapul ⇒ hazaszeretet. Nacionalizmus: alapja a közös történelem, kultúra. Erős a politikai töltete Nemzeti azonosságtudat: 1. az államalkotás problémájához kapcsolódik

2. a többiekhez képesti „másságként” való elismerés 3. kollektív ideológia egy formája, sajátos intézményrendszerben jön létre. Nemzeti kultúra: 1. Közös ismeretanyag Látható nemzeti vonások, nyelv 2. Kollektív gondolkodás egy országon belül (hagyomány, viselkedési mód) A nemzeti kultúra felbomlása: pártok, érdekcsoportok egymást vádolják; a nemzeti kultúra meghatározása állandóan változik. Nemzeti jelképek: zászló, címer, himnusz Nemzeti érzés: kimondatlan érzéseket jelent, melyek aktiválódhatnak (pl. honvágy) Kutatási stratégiák: 1. Esettanulmányok kiválasztása 2. A tipikus eset és gyakorisága-kutatás 3. Ideológia és a mindennapi gyakorlat egybevéve A nemzeti kultúrák témája alig néhány éve jut szerephez az antropológiában és az európai etnológiában. A nemzeti kultúrák meghatározott történeti körülmények között, sajátos kultúratípusként jelennek meg, sajátos intézményrendszerrel, és

sajátos tartalmakkal, szoros kapcsolatban a nemzeti államokkal. A nemzeti kultúrák intézményrendszerének kiépítése • az egységes irodalmi és köznyelv • nemzeti történelem • a nemzeti irodalom • nemzeti színház megteremtése, jól ismert számunkra. Egységes írni és számolni tudásra, egységes nemzeti nyelv(ek) használatára, alapvető munkaszokások elterjedésére volt szükség; a terjesztés az állam és az iskolák feladata. E folyamatok vizsgálatában fontos az egyének, kis csoportok viselkedésének vizsgálata, s fontos a n emzeti társadalmak egészét átfogni hivatott szimbólumrendszerek, ideológiák, eszmék, mítoszok és rítusok kidolgozása, illetve ezek hatása átértelmezése, stb. Egy-egy társadalom tagjai számára öntudatlanul, mindennapi rutinszerű viselkedésük számos mozzanatába „bele lehet írva” a nemzeti jelleg. A nemzeti ünnepek és a nemzeti zászlók mellett nemzeti jelentést, üzenetet kaphattak a mindennapi

élet olyan gyakorlati rendeltetésű apró összetevői, mint a pl. az eredetileg a levélküldemények bérmentesítését igazoló bélyegek, vagy a közlekedési tájékoztatást szolgáló utcanevek. A 19. s zázadban a burzsoázia volt kulturálisan uralkodó szerepben; ellenfeleik a munkások kultúráját képviselik, új önmagukat (eredetmondák, genealógiák). A munkásosztályt belső megosztottság jellemzi; olyan társadalomban kellett kiépítenie a saját kultúráját, amelyet egy másik osztály szervezett: az iskolákba az osztálykülönbségek megtapasztalása. Elhatárolódnak a középosztálytól 12 Kutatási módszer: nézőpontok egybevetése, kulturális terek kiválasztása, osztályhatárokon átlépők vizsgálata. A kultúra folyamatként való vizsgálata: kultúraépítés Mi különíti el a nemzeti érzést, a nemzeti identitást és a nemzeti kultúrát egymástól? - A nemzeti érzés nagymértékben kimondatlan, szavakban meg nem fogalmazható

érzéseket jelent. A nemzeti érzés sokszor az a gombóc a torkunkban, amit a zászló felvonásakor, vagy a nemzeti dal, a himnusz hallatán érzünk. Ez az érzés helyzetektől függően aktivizálódhat, illetve a hazától távol élők számára intenzív honvágy formájában jelenhet meg. - A nemzeti identitás kontrasztív és elsősorban a más identitásokkal való összevetés során alakul ki. Ez az idők során nemcsak formanyelvében és tartalmában változik, hanem különböző helyzetekben más és más identitásokkal lehet alá-, vagy fölérendelve. - A nemzeti kultúra azt a kollektív gondolkodást jelenti, amit egy ország hazafiai egymással megosztanak; e kulturális közösség tartalma lehet kicsi, vagy nagy. Részben kód-, vagy tudásközösség alkotja: ez jelenthet • hagyományokat, • asszociációkat, • viselkedésmódokat, amit az adott közösség minden tagja ismer. Legtöbb esetben ezek nem kerülnek szóbeli megfogalmazásra, és talán

öntudatlanok is. Leginkább talán a külföldiek veszik észre: feltűnik nekik, hogy sok mindent nem értenek. Mi magunk, akkor érzékelhetjük ezt a kulturális értéket, ha hazafelé átléptük az országhatárt, és hirtelen érezzük, hogy „otthon vagyunk” (házak úgy néznek ki, ahogy ki kell nézniük, az emberek úgy viselkednek, ahogy kimondatlanul is elvárjuk tőlük és mindent megértenek a többiek, amit mondani akarunk). A nemzeti kultúra fogalma ideológiai, politikai jellegű, a megfigyelhető viselkedések, kulturális megnyilvánulások antropológiai kiindulópontot jelentenek. Szimbólumok, közös tudás: a saját kultúra kutatásának tárgya. Magyar társadalom: a 19. század második felében néhány évtized alatt jöttek létre „modern társadalmi” osztályok (arisztokrácia, nemesség, polgárság, polgárság, parasztság). Kulturális hegemónia: olyan folyamatot jelöl, amely képes ellenőrizni és irányítani a kulturális

összeütközéseket. Társadalmi struktúra: új osztályok létrejötte a régi, már meglévők mellett; ez meghatározza a nemzeti kultúra megalkotásának folyamatát. A kettősség egymástól elkülönülő, szemben álló mentális struktúrákba szerveződött. Történelmi osztályok - „magyarok” - „vidéken” éltek - saját ősi kulturális, hagyományok Modern osztályok „nemzeti” 13 - „idegenek” „városiak” „nincs ősi kultúrájuk” A magyar nemzetfelfogás a vidéki nemesség életszervezését, világképét tekintette mintának. Megkezdődött a paraszti kultúra idealizálása A magyar nemzeti kultúra három egymással összefüggő eszmerendszerre támaszkodott: 1. nemesi konzervativizmus: vidéki múlttal rendelkezők 2. nemzet-karakterológia: „idegenek” ellenében megfogalmazott magyar múlt 3. paraszti kultúra idealizált képe: a közös múlt és az ab ban való részvétel jelöli ki a nem kulturális határokat A 19.

század második felében hiányzott a polgárság politikai társadalmi és kulturális szervezettsége, a 20. század elejétől pedig a polgári középosztály széles rétege a modernizációs folyamat szélére szorult; a paraszti kultúra felé fordultak. Számos kutatás folyt a nemzeti államok kialakulásával kapcsolatban a nacionalizmus, mint politikai és gondolattörténeti jelenség kérdésében. A nemzeti államok a történelem rendkívül késői termékei; a nacionalizmust gyakran a 19. század jelenségeként fogják fel Két meghatározás: szerint: 1. „A nacionalizmus azon emberek szellemi jellemvonásainak az állapota és jellemzője, akik homogén kultúrával rendelkeznek, s egy adott területen, zárt közösségben élnek.” 2. „A nacionalizmus magában foglalja az állam, vagy nemzet azonosítását a néppel” Az általunk ma ismert nemzetállamok legtöbbje rendkívül fiatal jelenség: múltjuk 20-tól 200 évig terjed. ANDERSON szerint meghalni a

h azáért, amit az eg yének általában nem önkéntesen cselekszenek, erkölcsi nagyságot feltételez. Azt próbálja megragadni, hogy a szerelem, a szeretet érzéséből hogyan alakult ki a hazaszeretet érzése, hogyan lett a haza iránti szeretetből természetes érzés. Anderson számára a kapitalizmus, a könyvnyomtatás művészete és az új nyelvi közösségek egymással való találkozása döntő tényező volt a 18-19. században kialakult „image-közösségek” megteremtésében. A régi nemzetközi nyelvek, mint a latin, vagy az udvari francia, át kellett hogy adják helyüket az új nemzeti irodalmi nyelveknek (ez a folyamat kb. 100 éve fejeződött be) Megteremtődik egy nemzeti polgári nyilvánosság, melynek vérkeringése az információ és a vita. Anderson nem áll egyedül azzal az észrevétellel, hogy a nemzeti identitás kialakulása egy új társadalmi struktúrát, növeli a szociális és földrajzi mobilitást; a hagyományos csoportok és,

lojalitások megszűnését követeli meg egy adott osztályon belül. A polgári értelmiség egy új nemzeti, népi kultúrát alakít ki, s ha már kialakult egy nemzeti közösség gondolati képe, akkor azt felül lehet vizsgálni, át lehet ültetni és meg lehet változtatni a különböző korszakok és környezetek igényeinek megfelelően. Anderson szerint a nemzet építését a világ különböző területein a legkülönbözőbb feltételek alakítják. A nemzet egy képzeletbeli politikai közösség – és képzeletbeli mind belső korlátozottsága, mind szuverenitása. Képzeletbeli, mert még a legkisebb nemzet tagjai sem ismerhetik társaik többségét, nem találkozhatnak velük, nem hallhatnak róluk, mégis valamennyiük tudatában fellelhető egy kialakított kép (image) saját közösségükről. A közösség jellemzői: 14 - korlátozott, mert akármennyi embert is fog össze a n emzet, véges a határa; egy nemzet nem határos az emberiséggel

szuverén, mert a nemzetek a felvilágosodással a szabadságért harcoltak, hogy elérjék szuverén állapotukat közösség, mert független az aktuális társadalmi viszonyoktól ERNST GELLER szerint a nacionalizmus nem a nemzetek öntudatra ébredése, hanem nemzetek létrehozása ott, ahol azok nem léteznek. A nemzetek létrehozását „fabrikálással” és „hamissággal” azonosítja és nem a n emzetek „megalkotásával”. Azt is állítja, hogy léteznek „igazi közösségek”. BIBÓ ISTVÁN: a nemzet politikai intenciójú közösség, meghatározott területet, hazát, államot tud a magáénak, és a nemzeti tudatnak a közösségek jelentős hányada részét képezi. A 18. s zázadi Európában alakultak ki a nemzetállamok a k ialakult intézményrendszerek kapcsán. ORVAR LÖFGREN szerint a megerősödő polgárság ténykedése, intézményes felépítése bomlasztóan hatott az arisztokráciára és az egyházra nézve. Kialakult egy intézményrendszer,

ami az egész országra jellemző viselkedési és fogyasztási mintákat generál. Ahhoz, hogy a nyilvános kommunikációban részt vehessünk, mindenki számára hozzáférhető ismeretek kellenek. Így a nemzeti azonosságtudat magva a mindennapi élet apró részleteiben rejlik A nemzeti kultúra kollektív gondolkodás, amin egy ország nemzete osztozik. Egyfajta kulturális beavatottság, ami hagyományok, viselkedésmódok ismerete. A nemzeti zászló, a himnusz és a cí mer segítségével nyilvánítja ki egy ország az egységét és szuverenitását. Alattvalóitól ezek felé feltétlen tiszteletet és lojalitást vár el. A nemzet ezáltal elhatárolódik a többi nemzettől; a hozzá való tartozás így veszélyt is jelent, de menedéket is. Balkanizálással jellemezték a nemzeti ziláltságot, az etnikai harcokat és az örök határviszályokat. Svájcban csak 1991-ben döntötték el, hogy a nemzet alapításának évét 1921-ben állapítják meg. De a svájci

nemzet építése tulajdonképpen csak a 19 század elején indult meg Svédország: Egyre általánosabbá válik az a nézet, hogy beszélhetünk sajátosan „svéd” kultúráról. Fontos, hogy a svédek saját kultúrájukat „modernnek” tartják. Értékeik: o demokrácia o racionalizmus o egyenlőség o békeszeretet úgy vélik, ezeket minden országnak el kell fogadnia. A svédek úgy gondolják, hogy nekik nincsen sajátos kultúrájuk; történelmükre visszatekintve megállapítható, hogy sokáig nem volt alkalmuk arra, hogy összehasonlítsák magukat más népekkel. A skandináv országoknak sikerült egy olyan képet kialakítani és megtartani magukról, amely szerint ezek etnikai bonyodalmaktól mentes, kulturálisan homogén ősi nemzeti 15 államok. Valójában a jelenlegi skandináv államok elég véletlenszerűen meghúzott határvonalak eredményei. Ezek a határok inkább a különböző dinasztiák eltérő geopolitikai eredményeit tükrözik,

mintsem valódi, természetes etnikai határok. A nemzeti közösség kialakulását akár úgy is jellemezhetnénk, mint egy tanulási, vagy betanítási folyamatot. Az olyan fogalmak, mint pl. a svéd, svédség, hazai, nemzeti, rendkívül gyorsan változtatják tartalmukat. A 19. s zázadban oly gyakori „haza” kifejezést sokszor a társadalom, vagy közösség szinonimájaként használták. A 18 s zázadi Svédországban négy nemzetről, vagyis négy rendről beszéltek. Később a „nemzet” szót különböző osztályok, népcsoportok megjelölésére használták, de nem ugyanolyan értelemben beszéltek nemzetről, mint ahogy svédségről. Ebben az összefüggésben fontos különbséget tenni a patriotizmus és a nacionalizmus között. A patriotizmus 6 azt jelenti, hogy valaki a saját országát, saját államát másoké elé helyezi. Ilyen elképzelésekkel Svédország kapcsán már a középkorban is találkozhatunk Először az 1600-as években, a

kovácsműhelyekben dolgozó vallonok gondolkodtatták el a svédeket kultúrájuk jellemző vonásairól, az 1960-as évektől pedig már egyre nagyobb számban érkeztek országukba külföldi munkások. Az Etnológiai Intézet kutatást végzett a bevándorló munkások és a svéd kultúra közötti kapcsolatról; eszerint a svédek élesen elkülönítik a munkát a magánélettől. Magától értetődőnek tartják, hogy a magánéletben nem érintkeznek azokkal a kollégáikkal, akikkel – akár már több éve is – együtt dolgoznak. Ugyanakkor nagyon sokan a munkatársaikat tekintik a legjobb barátaiknak is, de a munkahelyi kapcsolatok, barátságok nem sok esetben vezetnek munkahelyen kívüli barátságokhoz – ezt a külföldiek meglepőnek tartják, és nehezen tudnak emiatt barátokat szerezni. Sokan úgy gondolják, a svédek hihetetlenül furcsák, hidegek és kizárólag magukra gondolnak. Munka után egyenesen hazarohannak, magukra zárják az ajtót, amit

másnap reggelig ki sem nyitnak. A munka és a m agánélet szigorú szétválasztása hátrányt jelent a svéd üzletemberek számára a külföldi partnereikkel való kapcsolatokban. A svédek általában csak az üzleti kérdésekről hajlandóak tárgyalni, személyes dolgaikról szűkszavúan nyilatkoznak. A csevegést nem odaillő dolognak tartják, a munkafegyelem hiányának, időpocsékolásnak. Más országokban viszont az ilyenfajta szívélyes viszonyt elengedhetetlenül szükségesnek tartják a tartós üzleti kapcsolatok kiépítéséhez: ha mint ember, jó benyomást keltett, akkor lehet rá üzleti ügyekben is számítani. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a svédek valóban hidegek és zárkózottak lennének. Azért tartják őket ilyennek a külföldiek, mert nem mutatják ki, illetve másképp juttatják kifejezésre az érzelmeiket, s különbséget tesznek köz- és magánélet között. Otthon esetleg, a legjobb barátaik előtt gátlás nélkül kiabálnak,

vagy emelt hangon vitatkoznak, ugyanez viszont nyilvános helyen elképzelhetetlen; nyilvános helyen az ilyesfajta viselkedés botrányt, megdöbbenést okozna. A legkisebb önuralmat az alacsony társadalmi osztályból jövő, fiatal nőktől várják el, míg a legtöbbet a magas társadalmi pozícióban lévő, idősebb férfiaktól. A svédek kevesebbet gesztikulálnak, mint mások, arckifejezésük alig változik, és mindig halkan beszélnek. A svéd kultúrában tilos az érzelmeket gátlástalanul kimutatni (pl szülőotthon). 6 Hazaszeretet, hazafiság; a szülőföld és a nép igaz, önzetlen, áldozatot is vállaló szeretete. 16 Nyilvános vitákban az érzelmi indítékoknak, vagy érveknek igen csekély súlyuk van. Aki túl sok érzelmet mutat egy témával kapcsolatban, el van veszve, főleg a politikában. A svéd politikusoktól nyugodt, megfontolt, mérlegelő magatartást várnak el. A svédek szemében a temperamentumos viselkedés a nem tetsző: az

érzelmek kimutatását tiltó normákat erősíti az a tendencia, hogy a svédek igyekeznek elkerülni a családon kívüli konfliktust. Arra törekszenek, hogy egyetértsenek másokkal; emiatt a bevándorlóknak az lehet a véleménye, hogy a svédeknek nincsenek önálló elképzeléseik, véleményük. A svédek csak verekedések, viták során emelik fel a hangjukat, egyébként alapvetően a csendes, nyugodt, visszafogott, és szelíd hangot kedvelik a társas érintkezés során. Szerintük nem helyes mások előtt magánjellegű beszélgetést folytatni. A svéd kultúra lenézi azokat az embereket, akik nem törődnek azzal, hogy van-e valami jelentősége annak, amit mondanak, hogy szavaik milyen következményekkel járnak. Franciaországban a szavaknak nincs súlya, a szél elfújja őket, ezért nem is kell gondolkodni azon, hogy mit mondjon az ember. A nyelv a társas érintkezés alapvető eszköze A svédekkel szemben a németek igyekeznek szavakkal megtölteni a

csendet; náluk elfogadott, ha egyszerre többen is beszélnek, míg a s védeknél nem illik másokat félbeszakítani. A racionalizmus előtérbe helyezését a külföldiek visszautasító ridegségként érzékelik, a svédek viszont különösen nagyra értékelik a racionális viselkedést, mivel ez számukra egyet jelent a felnőttséggel és az érettséggel, szemben a gyerekes viselkedéssel, ahol az érzelmek uralkodnak. Az érzelmi visszafogottságot az emberi nem és civilizáció igazi jelének tekintik Az objektív ítéletek előnyben részesítése az érzelmi szempontokkal szemben különböző területeken, de különösen a közéletben, a politikában és a közigazgatásban jelentkezik. Svédországot az amerikaiak sokszor szocialistának nevezik, mivel pl. a politikai rendszere rendkívül sokrétű és az állampolgárok életét és viselkedését kívánja megszervezni. A svéd kormány mindig tényekre alapozza a véleményét. A nagyfokú szervezőképesség

szintén a svédek tulajdonságai közé tartozik: a munkában a gördülékenységre és az ésszerűségre helyezik a hangsúlyt. Mindenki egyenjogú: eltörölték a főiskolai diplomákat, mert az osztálykülönbségeket szimbolizálták. Egyenlők a nők és a férfiak, ezért nem logikus, hogy a vezetéknevek előjogot biztosítanak a férfiaknak; az apák is otthon maradhatnak a gyerekekkel. A racionális szemléletmód áll a s védek szexuális nézetei mögött is: a szexualitást megfosztották kulturális és érzelmi tartalmától. A szex élvezeti forrás, akár a cigaretta Már kisebb alkoholmennyiség elfogyasztása is jogot ad egy svédnek, hogy féktelenül viselkedjék, hangoskodjon, erőszakossá, vagy szenvedélyessé váljon. A racionalizmus komolysággal párosul. Azzal, hogy kerülni szeretnék a nézeteltéréseket, a svédek számára a beszélgetések és általában az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbakká válnak, mint bármelyik más nép számára. A

társas érintkezés számukra feszült helyzetet jelent. - A svéd házastársak megosztják egymás között a házimunkát A fiatalabb generáció gondoskodik az öregebbekről Szabados, liberális gyereknevelési módszerek. A szülők nem tanítják meg a gyerekeiknek, hogy mit kell tudniuk, mint felnőtteknek – a bevándorlók szerint a 17 - neveléskor alakítani, formálni kell a gyereket. A svédek szerint a gyerekek „majd kinőnek” bizonyos dolgokat (pl. utána köp egy felnőttnek) Oktatási módszerek: az EU-ban kapnak házi feladatot, tisztelik a tanárokat, de Svédországban nem Az idősebbekkel szembeni tisztelet az utóbbi időben lecsökkent, szinte teljesen meg is szűnt. A társadalomban bekövetkezett gyors változások miatt az öregek élettapasztalata ma már mit s em ér. Az öregeket külön kategóriának tekintik, gondozásuk elsősorban nem a családokra, hanem a társadalomra hárul. Mi is a svéd kulturális örökség? Ebben a folyamatban

kulcsszerepe volt a folklorisztikának és később az etnológiának. A 19. század végén a „felfuvalkodott hazafiságtól” a belülről jövő svédség érzése felé tolódtak el az érzelmek. A kiélezett osztályharcok időszakában nemzeti (az egész országra érvényes és az egész országot összefogó) szimbólumot kerestek: kialakul egy elképzelés a közös „nemzeti tájról”. Ebben az időszakban kezd el a polgárság komolyan „népieskedni” – pl. gyermekeinek népviseletet vásárol – ugyanakkor maguk a falusiak igyekeznek megszabadulni a régi paraszti osztály pecsétjétől („a városban az uraságok parasztruhában sétálgatnak, kint a falun a falusiak úri ruhát öltenek”). „A nemzeti zászló, a himnusz és a címer az a három jelkép, melyekben kifejeződik a nemzet teljes háttere., kultúrája, és tevékenységének háttere”, olvasható az 1960-ban, az indiai kormány által kiadott gúnyiratban (Svédországban lobognak

leggyakrabban a zászlók). 18 A-4 Antropológiai kultúrafogalmak Az antropológia esszenciája a terepmunka mellett a kultúra különféle megfogalmazási módjaiban ragadható meg. Nincsen abszolút érvényű kultúrafogalom, de mindig vannak felkapott definíciók (paradigmák, melyek döntően meghatározzák a kutatást). 7 A kultúra-szó három köznapi értelemben használt módja: 1. a kultúra, mint műveltség 2. a kultúra, mint egy kor, vagy társadalom szellemi teljesítményeinek teljes köre (pl görög kultúra) 3. a kultúra, mint mezőgazdasági szakkifejezés („szántóföldi kultúra, monokultúra”) Az, hogy a kultúra fogalma különvált, egy hosszantartó folyamat eredménye. Etimológiailag a kultúra-szó eredete a klasszikus ókorba vezet vissza. A latin eredetileg földművelést jelentett, de már Cicero kiterjesztette a fogalom használatát a szellemi tevékenységekre is: az emberi gondolkodást a kultúra oly mértékben változtatja,

„műveli” meg, ahogyan az ember megműveli a földet. CULTURA A latin nyelvű országokban kialakult a „civilizáció” kifejezés: ez azokat az eredményeket testesíti meg a gondolkodásban, melyeket a művészet, stb. terén egy-egy társadalom elért. A civilizáció fogalmát megelőzte a „poli” (sima, csiszolt), és a „police” (rendezett) – ezek a társadalmi állapotok jelölésére szolgáltak, az udvarias, jó modorra értették. A POLI megkülönböztetést szolgál: saját rendezettségüket szembeállították a barbárok körében uralkodó – feltételezett – káosszal; ezt a szembeállítást jelentette a szó. A „civilizált” kifejezés mindkét jelentést magába foglalja. A 18. s zázadban a civilizációt ellentétesnek tartották a vad népek naturális, természetes állapotával: ezt erkölcsi kategóriákban fejtették ki, hol a természet, hol a civilizáció javára értelmezve. A kultúra tágabb értelmezése a 18 században alakul

ki, a fogalom egyetemessé tétele pedig Herder nevéhez kötődik 8. Felvilágosodás: újkori használata Pufendorf-hoz, a német jogászhoz köthető, aki 1688-ban a természet ellentéteként használja (Természetjogról és a népjogról c.) A vadember legfőbb jellemzője, hogy nélkülözi az emberi alkotások termékeit – ez nem jelent negatív kritikát! Mindaz, amit az ember létrehoz, és nem a természetből van, a kultúra részét képezi. A francia felvilágosodásban a Pufendorf-féle definíciót értékítélettel kapcsolják össze: a kultúra egyenlő a civilizációval 9, s a természettel szemben áll; a kultúra magasabb rendű, mint a természet. Romantika: a kultúra magában foglalja az emberi, vagy társadalmi alkotások teljes körét (szintén Pufendorf-tól kölcsönöz). Felfedezik a népi kultúrát, illetve az idegen népek kultúráját. 7 1952-ben áttekintő mű jelent meg az addigi kultúra-definíciókról A 18. század második fele 9

Civilate: sima, csiszolt 8 19 A kultúrát tág fogalomként, értékítéletek nélkül használják. Klemm, német kutató az 1850-es években tág, leíró jellegű, destruktív definíciót használ: részletesen leírja a kultúra paramétereit, intézményeit stb. - A kultúra jellemzői: tanult: szocializáció integrált: nem osztható részekre, összefüggő egész - közös: kölcsönös megértés szimbólumokon alapszik: nyelv Herder a kultúrát az emberiség fejlődésének szerves és szervetlen folyamataként olyan alkalmazkodási eszköznek tekintette, amely kárpótolja az embert fizikai képességeinek fogyatékosságaiért, illetve egyenlőséget biztosít a létért való küzdelemben, melyben az embernek önmaga számára kell utat törnie. A kultúra alapmechanizmusa a hagyomány volt, ami tulajdonképpen a viselkedési normák állandósulása (szokások). A tudatot Herder a fogalmi nyelvvel azonosította, a nyelvet pedig a társadalmi érintkezésből

vezette le; kiemelte a nyelv instrumentális jelentőségét. Herder szerint az ember csak a n evelés által válik emberré. Kulturálatlan emberek tehát nem léteznek, minthogy a kultúra az emberrel egy időben jelenik meg; csak többékevésbé kulturált népek vannak. Herder a k ultúra láncolatát a f elvilágosodás folyamatával azonosítja. Az így felfogott kultúra egységet alkot, ezért nem említi többes számban – nem beszél kultúrákról –, de feltételezi a kultúra differenciáltságát. Ezek csak fokozati különbségek A 19. s zázadban a kultúra problematikája a szaktudományok körébe lép, kategóriája pedig a társadalomtudományi gondolkodás egyik alapfogalmává válik. Az objektív kultúrakutatásban a szaktudományok terén a német Klemm hatása Tyloron keresztül az egész antropológiára kisugárzik. Az egyén műveltségére koncentráló etnográfiai kultúrafogalom mellett megjelenik a kultúra, mint szociális rendszer fogalma –

Max Weber –, valamint megjelenik a régészeti kultúra fogalma is. Egy nép kultúráján már nem csak a s zellemi életet értették, de eljutottak a r uházkodás, táplálkozás, építkezés, stb. figyelembevételéig is: ebbe az irányba hatott a kultúra etnográfiai rendszerezése. Morgan gondolkodásában mindez jól megmutatkozik: a hangsúly áttevődik a társadalmi intézményekre. Számára olyan természetes a k ultúra fogalma, hogy nem is használja. Megjelenik a kultúrfok: evolucionista gondolkodás terméke, célja kimutatni a fejlődés egyes szakaszait. Kroeber és Kluckhohn elemzésének gerincét a 15. századtól 168 különféle kultúrameghatározás tette ki; hat különböző aspektus alapján rendszerezték a kultúrafogalmakat: 1. leíró-felsoroló 4. pszichológiai 2. történeti 5. strukturális 3. normatív 6. genetikus Kroeber és Kluckhohn csoportosította a kultúrafogalmakat: 20 1. destruktív meghatározások: leíró jelleg Edward

Burnett Tylor: „A kultúra, vagy civilizáció összetett egész: felöleli a tudást, hiedelmeket, a művészetet, az erkölcsöt, a jogot, a szokásokat, valamint azokat a képességeket, amelyeket az emberek a társadalom tagjaiként szereztek.” Margaret Mead: „A kultúra a m egtanult viselkedésnek az a k iválasztott része, amelyet az azonos hagyományokkal rendelkező embercsoport teljes egészében átad gyermekeinek. A kultúra fogalma nemcsak a művészetet, a tudományt, a vallást, és a filozófiát öleli fel, hanem a technológia rendszerét, a politikai gyakorlatot és a mindennapi élet apró, intim szokásait is.” 2. történeti meghatározások: egy-egy domináló jellemvonás kiemelése Robert H. Lowie: „Kultúrán mindannak összességét értjük, amit az egyén a m aga társadalmától kap: a hiedelmeket, a szokásokat, a művészi normákat, a táplálkozási szokásokat; az olyan képességeket, amelyeket az ember nem a s aját

alkotótevékenységének eredményeként szerez meg, hanem a múlt örökségeképp nyer el formális, vagy nem formális nevelési közvetítéssel” 3. normatív meghatározások: a kultúrát normarendszer rendezi egységbe Sorokin: „A magasan szervezett természeti világ kulturális aspektusa jelentéseket, értékeket, normákat tartalmaz, valamint ezek kölcsönhatásait és összefüggéseit, teljesen, vagy részlegesen integrált csoportjait. Mindezek külső cselekvésekben és más mozgatóerőkben nyilatkoznak meg a társadalmi, kulturális környezet feltételei között.” 4. strukturális meghatározások: integrális jelleg Bronislaw Malinowski: „A kultúra lényegében olyan eszközként szolgáló berendezés, amely az embert képessé teszi, hogy a szükségletei során környezetében felmerülő sajátos problémákkal jobban megbirkózhasson. Olyan tárgyak, tevékenységek és beállítottságok rendszere, amelyben minden rész egy célra irányuló

eszközként helyezkedik el.” Clyde Kluckhohn: „Valamely kultúra nem más, mint az életvitel történetileg kialakult, megnyilvánuló és rejtett rendszere, amelyet egy csoport minden tagja, vagy különösen kitüntetett egyedei tendenciaszerűen megvalósítanak.” 5. pszichológiai meghatározások: pl Róheim Ford: „A kultúra a problémamegoldások hagyományos útját jelenti. Valamely kultúra azokból az elemekből tevődik össze, amelyek megfelelőnek bizonyultak, mert sikerre vezettek; röviden: a kultúra tanult problémamegoldásokból áll.” 6. rendszerelméleti meghatározások: Claude Lévi-Strauss: „Egy kultúra a viselkedés számára szolgáló minták együtteséből áll, amelyek az emberi lények egy csoportja körében egy meghatározott időszakban uralkodó jellegűek, és amelyek más hasonló egységekből megfigyelhető módon és élesen megkülönböztethetőek.” 7. szemiotikai meghatározások: Clifford Geertz: „Max Weber-rel együtt

úgy vélem, hogy az ember a jelentések maga szőtte hálójában függő állat. A kultúrát tekintem ennek a hálónak A kultúra a szimbólumokban megtestesülő jelentések történetileg közvetítet mintáit jelöli, a szimbolikus formákban kifejezett örökölt koncepciók azon rendszerét, amelyeknek segítségével az emberek 21 kommunikálnak egymással, állandósítják és kifejlesztik az élettel kapcsolatos tudásukat és attitűdjeiket.” Kroeber szerint a kultúra egyik legjellegzetesebb sajátossága a rendkívüli változatosság és képlékenység. A kultúra által tartalmazott egyes elemek igen hosszú idő keresztül fennmaradhatnak. A kulturális anyag funkcionáló szerveződései folyamatosan változnak, még akkor is, ha tovább élnek, egészen addig, amikor már nehéz megállapítani, hogy még mindig az eredeti komplexummal állunk-e szemben, vagy már egy újabbal. A kulturális jelenségek a szerves tevékenység melléktermékei. Az emberi

lények, akik befolyásolják a kultúrát, illetve újat alkotnak, maguk is modelláltak olyan emberek közreműködésével, akik kulturáltak és ennélfogva a korábbi kultúra termékei. Lowie szerint az etnológus úgy vezet le egy adott kulturális tényt, hogy egy csoport egyéb kulturális tény mellé helyezi, esetleg úgy, hogy bemutat egy másik kulturális tényt, amelyből a kérdéses kifejlődött. A diffúziós folyamatban nem mindig az alacsonyabb szintű kultúra a passzív befogadó. A diffúzió a skandináv kulturális haladás meghatározója volt a barbárságtól a civilizációig. A kultúra létezésének több mint 8/10-e alatt az emberi faj az ausztrál őslakosokhoz hasonló szinten állt. Valószínűleg e hosszú idő alatt történt meg a szétszóródás a Föld felszínén, és az elszigetelődés állandósította a nagyobb nyelvi és kulturális különbségeket azon a tartós kulturális alaprétegen belül, amely a legkorábbi, osztatlan

embercsoport közkincse lehetett. A kultúra egy bizonyos „küszöb” eléréséig igen lassan növekszik, aztán váratlanul nagy lendületet vesz. Egy adott kultúra bizonyos mértékig egyedi jelenség. A kulturális jelenségek csak az előzetes körülmények egyedi kombinációjával is számolva magyarázhatók; a hasonló jelenségek hasonló előzmények következményei. Miben különbözik Geertz kultúradefiníciója az elődeiétől? A korábbiak szerint a kultúra az, ami látható, kitapintható, ami a viselkedés, stb.; Geertz szerint ehhez képest a kultúra több, mint ami vizuálisan érzékelhető. Egyfelől állandó aktivitás, jelentéstulajdonítás, a szimbólumok közvetítése révén működik. A kultúra nem pusztán az egyének értelmezési módja, ennél sokkal több: egyfajta világnézet, viszonyítási pont, mely alapvető dolgokat határoz meg. Több, mint ami látszik – a fejekben, gondolatokban, attitűdökben van a kultúra; állandóan

változik. A kultúra a jelentések létrehozása. Állandóan változó entitás, vannak stabil részei, de változik – korábban a kultúra statikus volt. A lényeg: tagjai hogyan élik meg a kultúrát, hogyan viszonyulnak hozzá; Geertz dinamikus rendszerként fogja fel, s mibenlétét négy fő jellemzőben látja: • közös • szimbólumokon alapszik • tanult • integrált 22 A korábbi kutatások során a „közöst” úgy értelmezték, hogy mindenki ugyanazt tudja, egyformán részesedik benne – a mai felfogás szerint a „közös”, a kultúra eltérő módon oszlik meg a közösségen belül. A kulturális tudásból való részesedése más a nőnek, az öregnek, a gyermeknek; a presztízs, a státusz sokat számít. Van egy közös tudás, egységes normarendszer, de nem mindenki egyformán veszi ki a részét belőle, a tudás elsajátítása mindig individuális; a tudás attól közös mégis, mert integrált rendszernek tekinthető. Integrált: a

kultúra rendszerei összekapcsolódnak és gyenge rendszerként működnek; a funkcionalisták túldimenzionálták e rendszer tökéletes voltát, de a rendszer folytonos, és amíg ilyen, addig jellemző rá az integráció. Tanult: az 1920-as években, Boas 10 és tanítványai szerint a k ultúra tanult, az ember által létrehozott, nincs köze a természethez, a biológiához – a kor diskurzusából értelmezhető: a biológiai adottságok befolyásolják a kultúrát. A kultúrák között vannak különbségek A nem tartható nézetekre volt ez válasz. A mai antropológiai kutatások szerint: Malinowski: a kultúra a biológiai, a természeti fejlődés folytatása. Mead: a kultúra a biológiai fejlődés kiiktatása; mindent az ember hoz létre, tanult, nincs benne semmi örökölt, vagy ha mégis, az társadalmilag örökölt. A mai felfogás szerint bármely rasszhoz tartozó egyént, ha kiszakítunk környezetéből, és máshová helyezünk át, képes bármely más

kultúrát elsajátítani; a biológiai vonatkozásnak nincs szerepe. A kultúra szimbólumokon alapszik: a legfőbb szimbólumrendszer a nyelv. Az ember flexibilis szimbólumrendszert hoz létre. „Az embert a szimbólumalkotó képessége választja el a többi élőlénytől” (Leslie White), a nyelv csak megjeleníti a szimbólumokat. - - Mai kultúraelméletek: kognitív: kulturális tudás; azon ismeretek összessége, amelyek lehetővé teszik, hogy az individuumok, csoportok a társadalom számára elfogadható, mindenkinek értelemmel bíró módon viselkedjenek. A kultúra tudásrendszer, amely integrálja az emberi cselekvéseket: tanult, közös. interpretatív: a valóság konstruálására helyezi a hangsúlyt. A valóság nem eleve adott, hanem az újraalkotás folyamatában létezik; a középpontban a jelentés áll (szimbólum). Népi kultúra: szimbolikus koncepció, a kollektív identitás hangsúlyos. A közgondolkodás számára egyenlő a paraszti

kultúrával, folklórral; az etnikus gondolkodás táplálta a reneszánszát. Paraszti kultúra: szóbeliségben élő, közösségen alapuló, tradícióátadás formájában létező kultúratípus. Elitkultúra: intézményességen, írásbeliségen, illetve az újítás rendszeressé tételén alapszik. Szubkultúra: a modern, ipari civilizáció által kirekesztettek – munkások, feketék, cigányok, kábítószeresek, stb. – kultúrája 10 Népek, nyelvek, kultúrák, 1933 23 A5 Az etnográfiai írás Bronislaw Malinowski szerint az etnográfia a terep fölé függesztett objektív kamera; ez inkább az antropológia perspektívájáról árulkodik. Clifford Geertz szerint az etnográfia interpretatív: nyitás az irodalomtudat felé. A folyamat a k ulturális jelentéstől annak megértésén át az értelmezésükig halad; sűrű leírás: nem a jelenségek „lefolyása”, hanem a leírás és az interpretáció együttese. Az 1950-es évektől az

antropológusnak számolnia kell a történeti determináció és a politikai konfliktusok problémájával. Az új típusú történetírás a tudományt társadalmi folyamatnak tekinti. Problémát jelent az is, hogyan lehet visszaadni a beszéd formájában elhangzottakat írásban úgy, hogy a szöveg végül ennél több is legyen. Malinowski szerint a résztvevő megfigyeléssel törekedni kell a szubjektív-objektív egyensúly megteremtésére. A szerző objektivitása elválik a szöveg objektív referenciájától A hangját most már stílusnak nevezik; a szöveg díszítményei mellett az etnográfus saját tapasztalatai csak stilizáltan jelennek meg. Az 1960-as években az írás a t erepélmény szubjektív bemutatásává 11 változik, jellemzők lesznek az önreflexív beszámolók. A kulturális antropológia és az irodalomtudomány viszonyát az 1980-as évek elejétől, az angolszász kulturális antropológia írásmódjában beállt retorikai fordulat jellemzi;

ennek gyökerei a filozófiai hermeneutikában keresendők. A terepmunka viták középpontjába került, a kritika az „objektivitását”, illetve a terep laboratórium-jellegét kérdőjelezte meg. - A reprezentáció problémája: milyen képet termel az antropológia? az írás szerepe: hogyan képes megjeleníteni a másságot? Hermészi dilemma: 12 kényszer, hogy az idegent ismerőssé tegyük; az írás kiteljesedik az adatok közlésén túl az „ott voltam” jellegű elbeszéléssé, vagyis objektív és elbeszélő hangnemre váltanak a szerzők, s ők maguk ezzel együtt láthatatlanná. Az etnográfiai írás determinált: 1. kontextuális értelemben 2. retorikailag: bizonyos kifejezésbeli konvenciók használata 3. műfajilag 4. politikailag 5. történetileg Az etnográfia erőteljes történetek révén cselekményesített performance, mely valós történetekből, és azokon túlmutató morális, ideológiai, tartalmi állításokból áll. Elkerülhetetlenül

allegorikus; a tudományos igényű etnográfiai írás rendszerint létrehoz egy olyan kitüntetett allegorikus rendszert, amit aztán „elméletnek”, „interpretációnak”, esetleg „magyarázatnak” tekint. 11 12 Malinowski naplója Crapanzano 24 Az antropológiai terepmunkát mindeddig a tudományos „laboratórium” és a személyes „átmeneti rítus” sajátos keverékeként állították be. Ez a két metafora kifejezi, hogy milyen lehetetlen vállalkozásba fog az a diszciplína, ami az objektív és szubjektív gyakorlatokat próbálja összekovácsolni. E kettősség lehetetlenségét egészen az utóbbi időkig elfedte a gyakorlat, mely figyelmen kívül hagyta a terepmunka interszubjektív alaphelyzetét, és az arról alkotott gondolatokat a komoly etnográfiai szövegekből száműzte az előszavakba, emlékiratokba, anekdotákba, vallomásokba, stb. Az antropológia e szabályai mostanában visszavonulóban vannak. Az adatközlők megnevezésében,

pontosabb idézésében és a személyesség szövegbe való emelésében megmutatkozó új gyakorlat átalakítja az etnográfia sajátosságait. A más kultúrákról szerzett tudásunkat feltételesnek kell tekintenünk: az interszubjektív párbeszéd, a f ordítás és a projekció vitatható eredmények. Az etnográfia alapvetően a tapasztalatokat foglalja írásba. A társadalmat elmondásokban és újra-elmondásokban értjük meg (legalábbis így kellene). Az etnográfiai írás feladata az idegen kultúrák leírása, a v eszendőben lévő archaikus állapotok megőrzése. A terepmunkát végző etnográfus a terepen tapasztal: ez nem „laboratórium”, hanem objektív tapasztalatszerzés. Az etnográfus munkáját befolyásolja saját kulturális korlátozottsága; úgynevezett „kultúrák közötti” állapotban van. Ezen felül tulajdonképpen filológus, azaz szerző is A kultúrák részben lokalizálhatók és homogének. Az 1970-es évektől egyre

erőteljesebben érezhető globalizáció azonban ellent mond ennek a megállapításnak, ugyanis a terepkutató által kiválasztott és jól áttekinthető terepből adódik egy kifelé zárt, befelé egységes, vagyis homogén kultúra konstrukciója. A globalizáció viszont a kulturális valóságot egyre hibridebbé, komplexebbé teszi, a globális és a lokális összefonódik egymással – eltűnnek a helyi sajátosságok. Az etnográfia olyan, mint fényképezés, de nem azért, mert azt rögzíti, ami ott van, hanem mert árulkodik a kamera beállításáról. Azt a perspektívát rögzíti, amelyből az antropológus a beszámolóját elkészíti. Geertz szerint a kultúra folyamatos jelentéstermelő, jelentésfenntartó gyakorlat. A jelentés nem adott, nem rögzített, hanem a kultúra alkalmazásában, gyakorlatában termelődik ki. Valójában egy jelentésháló; az interszubjektív jelentések társadalmilag használt világa Az etnográfiai tevékenység a j

elenségek megfigyelése, elemzése, és feljegyzése. Állandó cirkulációt teremtenek az egyedi és az általános, az adatok és a t eória, illetve a megfigyelés és az értelmezés között. A Sűrű leírás a leírás és az interpretáció kombinációja. Az 1980-as évek második felében új kihívás az idegen kultúrák bemutatása, hiszen az etnográfiai leírás azonosítása az adott kultúrával problematikus a részleges tapasztalatok és a saját kultúra szempontjából való értelmezés miatt. Az adott kultúra átfogó és homogén képe az írás folyamán kristályosodik ki Geertz kulturális hermeneutikája etikai és episztemológiai problémák sokaságát veti fel. Új műfajokkal kísérletezik: dialogikus antropológia; antropológiai szöveg hagyomány vizsgálata. A múlt leírásának három szempontja van: 25 1. az antropológiai perspektíva megteremtése: milyen szempontból figyel az antropológus? 2. a saját és az idegen kultúra

kettéválasztása 3. az egységes kultúra képe „Az igazság és valóság szállítójának”, azaz az antropológusnak láthatatlanná kell válnia. A szerzőnek és az olvasónak a szövegen keresztül keletkező szimbolikus kapcsolata háttérbe szorítja az antropológus és a „bennszülött” kettősét (árnyékdialógus). Geertz az etnográfiai leírásokat a következőképp jellemzi: - különbözőség és hasonlatosság fegyelmezett fikciói: hogyan mutatom be? - a „tipikus” dolgok megtalálása - az egzotikus ismertté tétele mindezeket ideológiai, történeti narratívák segítségével teszi. A jó antropológiai írások egyszerű, igénytelen szövegek; nem kívánnak alapos irodalomkritikát, és nem is jutalmazzák ezeket. Ezekben a szövegekben az igen jellemző kulturális részletek rendkívül nagy számban történő felsorolása az igazságszerűségre való törekvés legfőbb módja. Az antropológusok képessége arra, hogy mondandójukat

komolyan vetessék velünk, nem a tényszerűségen, vagy az elméleti elegancián múlik, hanem azon, hogy képesek-e meggyőzni bennünket arról, hogy amit mondanak, valóban annak eredménye, hogy „ott voltak”. A szerzők meggyőznek bennünket arról, hogy a távoli csodák megtörténtek Az etnográfiai írások döntő sajátosságai szembeötlők: ellenőrizhetetlen kijelentésekből állnak. Felvetődik a kérdés: ki tekinthető az antropológiai írás szerzőjének? A 18. századig fontos a szerzőiség, innentől kezdve azonban az értekezéseket elkezdték önmagukért elfogadni. A szerzőfunkció tehát eltűnt és a felfedező neve pusztán arra szolgált, hogy nevet adjon egy új szabálynak. Ma tudni akarjuk mindegyik lírai, vagy prózai szövegről, hogy honnan ered, ki és mikor, milyen körülmények között írta, s milyen szándékkal; ennek eredményeként a szerzőfunkció napjainkban fontos szerepet játszik az irodalmi művek megítélésében. Az

antropológiai írás azonban sokkal inkább a tudományos, semmint az irodalmi tanulmányok körébe tartozik. Az etnográfia legalább annyira látszik regénynek, mint amennyire laboratóriumi beszámolónak. Ezzel kapcsolatban két kérdés merül fel: - hogyan válik manifesztté a szerzőfunkció a szövegben? Ez a s zignatúra kérdése, és a szerzői identitás megteremtésével van kapcsolatban - mit jelent az, hogy a szerző szerez? Ez az értékelés kérdése A szignatúra kérdése a szerzői jelenlét megteremtése a szövegben: már a kezdetektől gyakran megjelenik az etnográfiában. Az antropológusnak van egy olyan gondolata, hogy az etnográfiai leírások szoros összefüggésben vannak a megismerés mechanizmusával, ami az empátiának, stb., mint a megismerés formáinak elismerése Problémát jelent, hogy teljesen rejtve marad a s zöveg megalkotásának azon sajátossága, hogy látszólag tudományos, de nagyrészt saját tapasztalatokra épül. Foucault

megkülönbözteti azokat a szerzőket, akiknek egy szöveg, egy könyv, vagy egy munka létrehozása törvényesen tulajdonítható, illetve azokat a sokkal fontosabb személyeket, akik sokkal többet szereznek, mint egy könyv. Ők egy elmélet, egy hagyomány, vagy tudományág szerzői, melyekben más szerzők és könyvek fognak helyet találni; nem 26 csak saját műveiket hozták létre, hanem ez által valami mást is, mégpedig más szövegek létrehozásának lehetőségeit és szabályait. Barthes különbséget tesz a szerző és az író között. A szerző művet alkot; egy funkciót teljesít. Az író ezzel szemben szöveget ír: tevékenységet végez A szerző a pap szerepében jelenik meg, az író a hivatalnokéban. Irodalomjegyzék: Clifford Geertz 1994. Sűrű leírás In: Clifford Geertz: Az értelmezés hatalma. Budapest, Századvég 170-200 old 1994. Mély játék – Jegyzetek a bali kakasviadalról In: Clifford Geertz: Az értelmezés hatalma. Budapest,

Századvég 126-170 old N. Kovács Tímea 1999. Kultúra – szöveg – reprezentáció: kulturális antropológia és irodalomtudomány Helikon LXV. (4): 479-494 old James Clifford 1999. Bevezetés: részleges igazságok Helikon LXV. (4): 494-514 old 1999. Az etnográfiai allegóriáról In: Narratívák 3. A kultúra narratívái (válogatta és az előszót írta: N Kovács Tímea) Budapest, Kijárat Kiadó. 151-181 old Vincent Crapanzano 1999. Hermész dilemmája: A szubverzió álcázása az etnográfiai leírásban Helikon LXV. (4): 514-540 old Edward B. Bruner 1999. Az etnográfia, mint narratíva In: Narratívák 3. A kultúra narratívái (válogatta és az előszót írta: N Kovács Tímea) Budapest, Kijárat Kiadó. 181-187 old A6 Gazdasági rendszerek Gazdaság és társadalom, egyéni és közösségi tulajdonviszonyok, termelés és fogyasztás, elosztás, csere, örökösödési viszonyok I. Vadászok: 1. Primitív hordák: 27 1. nincsenek specializált

csoportok 2. kor és nem szerinti munkamegosztás o férfi munka: együttműködő, társas jellegű o női munka: gyakran individualisták 3. jellemző a növényevés túlsúlya (csak az eszkimók élnek kizárólag húson; az ausztrál bennszülöttek étrendjének 80%-a növényi eredetű) 4. eszközök: a gyakori költözések miatt szegényes az anyagi kultúra, s a vadászfelszerelés is korlátozott (íj, nyíl, dárda, bumeráng, fúvócső, verem, háló; a legkomplexebb technikák a háromágú lándzsa, a bálnaés fókaszigony, a halhorog, illetve a zsírlámpa 5. a raktározás korlátozott: a többletet hamar meg kell enni, egyedül a magvak, diók, pázsitfű-félék tárolhatók. A növényi élelem bőséges és könnyen megszerezhető, ha van, máskor viszont egyáltalán nem található; a csoport ezek után vándorol. A javak megszerzése általában könnyű és gyors 6. gazdasági kapcsolatok: az élelem cseréje a csoportok között feltétlenül szükséges o

általánosított o kiegyensúlyozott o negatív 7. tulajdon: a javak szétosztásának kötelezettsége A természeti erőforrások közösségi tulajdonban vannak, vagyis a hordán belül ezekhez mindenkinek egyenlő joga van. Az „egyéni használati dolgok” állnak a magántulajdon fogalmához a legközelebb: ezeket egyes személyek maguknak készítik és használják (fegyverek, amulettek, stb.) 2. Törzsek Erdei földműves törzsek: égetéses-irtásos gazdálkodás, mely a száraz és esős évszakok váltakozásához igazodik. A föld előkészítése a száraz évszakban, majd ültetés, hogy pont az esős évszakra készen legyenek. Trágyát ezért nem használtak Jellemző eszköz az ásóbot. A magvakat egyszerűen elszórják, a gumósokat felhalmozott földkupacokban termesztik. Egy földdarabot egy növényfajtával ültetnek be. A munka javát maga a család végzi; magas terméshozamok vannak. A parlagolás miatt viszont a népsűrűség korlátozott, többnyire

csak falvak alakulnak ki. II. Nomád pásztorkodás 1. nyílt, félsivatagos sztyeppék 28 2. központosított törzsek 3. nagy számú állatot tartanak, s mozgékony életvitel jellemzi őket 4. szükségleteiket nem tudják közvetlen erőforrásokból beszerezni, ezért kereskedelemre kényszerülnek; az árucikk az állat III. Vadászó-halászó-gyűjtögető törzsek 1. bőséges táplálékforráson alapul 2. a falvak függetlenek egymástól A hozzáférhető javak az esős évszakokhoz való igazodásnak vannak kitéve. IV. Lovas vadászok 1. a vándorlást a (bölény)csordák mozgása határozza meg: o a csorda nyáron összetömörül, így a törzs is összegyűlik o ősszel-télen a csorda szétmorzsolódik, így a törzs is kisebb hordákra bomlik 2. a fazekasságot, a szövést és a kosárfonást nem ismerik V. Intenzív földművelés 1. öntözés: folyamatos művelést tesz lehetővé 2. magas népsűrűséget értek el, s ennek következtében nagy

településeket hoztak létre 3. az öntözés meghatározza a társadalmat: stabil helyi csoportok alakultak ki, melyeken belül, illetve közöttük hatékony együttműködés van (pl. Egyiptom, Kína, Peru): erős központi hatalom és rétegződés jellemző A törzsi gazdaság jellemzői: - családi termelési mód a család belső viszonyai egyben a természeti viszonyok is a családok együttműködnek az autonóm családi termelés akadályozza az osztályok kialakulását a gazdasági tevékenységek háztartásokra bomlanak - Csere és rokonság: a cserét a társadalmi viszonyok határozzák meg minden viszonyhoz meghatározott csereforma kapcsolódik - Piaci gazdaság: olyan gazdaság, melyet csak a piaci árak szabályoznak A termelés társadalmi folyamat: 29 - minden termelési viszonyt a termelők termelőeszközökhöz való viszonya határozza meg - munkamegosztás, munkaszervezet: 1. specializált munkamegosztás: • egy csoport úgy

specializálódik, hogy tagjai valamely tárgy előállítása során minden szükséges munkát maguk végeznek • amikor egy-egy technikára specializálódott csoporton belül is van munkamegosztás. Minél fejlettebb a technika, annál fejlettebb a technikán belüli munkamegosztás 2. kor és nem szerinti munkamegosztás mindenhol létezik: • a kor szerinti munkamegosztásnak elsősorban biológiai okai vannak • a nemek szerinti megosztás csak részben biológiaiak (testi felépítés, gyermekszülés és nevelés, stb.), itt már fontosak a társadalmi tényezők is - csere, kereskedelem: 1. a zsákmányolóknál az élelemre korlátozódik 2. a termeléssel kialakul a társadalmon belüli csere (kezdetben közvetlen csere) 3. ha a kereslet nagy egy bizonyos dolog iránt, a specializáció olyan nagy lehet, hogy megváltoztatja a társadalom összetételét: pl. a kézművesek abbahagyják a növénytermesztést 4. vannak közvetítői: ún cserebarátok és

kereskedőtársak 5. a néma csere során a f elek nem érintkeznek közvetlenül egymással: kölcsönös bizalmatlanság 6. a közösségek közötti csere meghatározott helyen megy végbe; ez később vásárhellyé alakul - pénz: 1. a társadalmi elosztáshoz, a magántulajdon kialakulásához kapcsolódik 2. ahol a termelési szint alacsony és az elosztás közösségi jellegű • kezdetleges földművelés: a földterület a közösség birtokában van, és mindenkinek egyformán joga van hozzá • a földművelés legfejlettebb szintjén nagy munkaráfordítás jellemző: a földek személyi, illetve családi tulajdonba kerülnek 3. prefendális államalakulatok: átmeneti társadalmak (pl királyságok) - a személyközi kapcsolatok hálózata jogokra és kötelességekre vonatkozik. Minden személyközi kapcsolat magával vonja a reciprocitást: 1. egyenlő státuszúak között „hasonlót a hasonlóért” elv 2. nem egyenlő státuszúak között a csere

egyenlőtlensége egybevág a státuszok közötti egyenlőtlenséggel 30 - kölcsönösség (reciprocitás): • a javak oda-vissza áramlása: • hogy segítsenek valakin • hogy megerősítsenek egyes társadalmi kapcsolatokat • megtartsanak bizonyos javakat 1. közvetlen egyenértékűség formáját ölti: az „adok-kapok” elvét követi 2. az ajándék viszonzásának ideje későbbre tolódik; a hitelező és az adós közötti kapcsolat időben kiterjed. Ez csak akkor áll fenn, ha mindkét fél kiegyenlítetlennek tekinti a tartozást 3. általánosított csere: a reciprocitás aszimmetrikus és a hálózattá fejlődés tendenciáját mutatja (pl. a modern ipari társadalmak legtöbb kereskedelmi tevékenysége). Jellemző, hogy nincs olyan pontja, ahol az egyik irányba mozgó ajándékot a másik irány felől közvetlenül megtérítenék 4. a pénz is a cs ere részét képezi, mely által az érintettek közötti társadalmi kapcsolat kifejezőjévé válik

- újraelosztás: 1. két résztvevő fél között 2. egy harmadik fél közvetít - piac: pénzben kifejezett adás-vétel Minden emberi társadalom rendelkezik gazdasági rendszerekkel: javakat, szolgáltatásokat termelnek, elosztanak, illetve felhasználnak. Minden gazdasági rendszernek része a gazdasági viselkedés, a motivációk és a választások. A gazdasági rendszerek kulturális részei: A különböző gazdasági rendszerek különböző gazdasági viselkedést eredményeznek. A társadalmi és gazdasági rendszer kölcsönösen függ egymástól: a t ermelés megszervezésének módjai kihatnak a család intézményére, a p olitikai rendszerre, s ez igaz fordítva is. Az állatoknál az úgynevezett természetes kiválasztódás a m echanizmus, melyen keresztül az élőlények alkalmazkodnak környezetükhöz, a világhoz; az embereknél ez hasonlóképp van, azonban mi a környezeti viszonyokhoz főként technológiai eszközökkel (termelőeszközök),

viselkedési mintákkal és kulturális tudásunkkal alkalmazkodunk. Ez lehetővé tette számunkra, hogy genetikai adottságaink lényegesebb megváltozása nélkül alkalmazkodjunk környezetünkhöz. Mai tudásunk szerint kezdetben minden ember vadászatból és gyűjtögetésből élt, kb. 10000 évvel ezelőtt; ebből fokozatosan fejlődött ki a növénytermelés, az állattartás, a különböző mesterségek, illetve a munkamegosztás kialakulása. E folyamatokon belül is történt fejlődés: kialakult az ültetvényes gazdálkodás, a gépesített mezőgazdaság, stb. 31 Az ipari forradalom nyomán elkezdtek terjedni a gépek, az új anyagok; az emberek már nem csak a természetből jutottak nyersanyagokhoz, hanem maguk is állítottak elő (bronz, vas, acél, műanyagok, stb.) Tulajdonviszonyok: Kezdetben a s zemélyes tulajdon csak bizonyos tárgyakra, fegyverekre korlátozódott. A zsákmányoló életmód során a csoport tagjai a természetből elvett javakat

elosztották egymás között. A növénytermesztés lehetővé tette az állatok háziasítását. A kezdetben közös tulajdonban lévő földek a megtermelt javak mennyiségi növekedése következtében, illetve az árucsere és kereskedelem megjelenésével a „többet termelők” kezében kezdenek összpontosulni, s ezzel kezd kialakulni a magántulajdon, amely egyenlőtlenségeket szül. Egyre kevesebb kézben koncentrálódik a föld (király, főurak, birtokosok, stb.): hosszú időre a föld lesz a legfőbb tulajdon. Az elmúlt 10000 év során a következő A tulajdonviszonyok Termelési alakulása ezek rendszerek: kultúrák alakultak tükrében: ki: Magántulajdonban a személyes tárgyak, Zsákmányoló1. fegyverek vannak, gyűjtögető minden más közös Megjelenik a föld, mint egyéni tulajdon, Növénytermesz2. de ez nem általános; tő személyes használati tárgyak Állattartó3. növénytermeszt ő Nincsenek. A természettől veszik el a javakat, nincs

újratermelés Megjelenik a munkamegosztás. A föld és a termelőeszközök közös tulajdonban. A többlettermelés beindítja a cserét, ill. a Az állatok kerülnek kereskedelmet, emiatt magán- nemzetségi, a termelésen belül is vagy törzsi tulajdonba van munkamegosztás. (pásztorkodó népek) Később ez a folyamat folytatódik 4. Rabszolgatartó A föld, az állatok, a megtermelt javak és a rabszolgák képezik a magántulajdon tárgyát Egyre nagyobb a munka-megosztás a termelésben. Egyre inkább a többlettermelésre állnak rá a kereskedelem miatt 5. Feudális A föld az igazi tulajdon: birtokok. A közösségnek is lehet földtulajdona. A Kialakult rendszer szerint történik a termelés. A föld és a termelőeszközök a 32 Fogyasztás, elosztás, csere: Szükségletek szerint, illetve működik a csere is Már van felhalmozás, mely vagyonkoncentrációka t hoz létre. Egyes emberek kezében összpontosul a vagyon. Ez beindítja a cserét, a kereskedelmet

Már valóban néhány ember kezében összpontosulnak nagy vagyonok. Fontos a rabszolgák száma. Egyenlőtlenség a javak elosztásában és fogyasztásában Az elosztás „vagyonarányos”: a megtermelt javakból azok ré-szesülnek, hierarchiában elfoglalt gazdagok helyet a föld határozza tulajdonában vannak meg 6. Kapitalista Az elszegényedett, föld nélküli parasztság az iparosodás kezdetén munkaerejét tudja csak eladni. A termelőeszköz Kialakul az ipari birtoklása határozza proletariátus, és a meg a h ierarchiában termelést egyre elfoglalt helyet inkább gépesítik. Hivatalok, intézményhálózat, szolgáltatások, mint munkahelyek 7. Szocialista Kollektivizálás: a föld, a termelőeszközök, és a ja-vak elméletileg közös (állami) tulajdonban vannak. A magántulajdon korlátozott A termelés kollektív: a munkásság és a parasztság alakítja a két nagy társadalmi osztályt 8. „globalizáció” Nem társadalmi rendszer!

Országhatárokat átlépő gazdasági társaságok birtokolják a világ termelőeszközeinek nagy részét A kapitalizmussal azonos, de itt fejlettebb országok gazdasági társaságainak kezében van a t ermelés. Egész világot behálózó, nemzetközi vállalatok akiké a vagyon. A többi szolgálatai alapján része-sül. Megjelennek a különféle adók A termelőeszközök birtokosai hatá-rozzák meg az el-osztást. A pénz az általános csereeszköz. Ennek mennyisége határozza meg, hogy ki mennyiben részesülhet a m egtermelt javakból. Fogyasztói társadalom kialakulása Az elosztást az állam határozza meg. „Egyenlősdi” érvényesül; nincs különbség az emberek jöve-delmi viszonyai között. Az állam a szociális, oktatási, egészségügyi feladatokat átvállalja, azért ala-csony a bérszint és a fogyasztás A fogyasztói társadalom kiteljesedése, ahol nem létező igényeket keltenek az emberekben, a fogyasztásra ösztönözve őket A kezdetben

meglévő „egyenlőség” állapota – ahol a föld, a termelőeszközök és a megtermelt javak elosztása a s zükségletek szerint történt – a fejlődés során felborult, és aránytalanságok, egyenlőtlenségek jöttek létre az egyéni és közösségi tulajdonviszonyokban, a termelésben, a fogyasztásban és az elosztásban egyaránt. Jó példa erre, hogy napjainkra a megtermelt javak 80%-a az emberiség 5%-ának kezében van. Örökösödési viszonyok: kezdetben a családé, a törzsé volt pl. a föld, az állatok, stb; ennek tulajdona a családban, vagy a törzsön belül öröklődött. A későbbiek folyamán az öröklődés személyre szólóvá vált, s ez a mai napig így van. 33 A7 Politikai rendszerek Társadalmi osztályok és kasztok, osztály nélküli és osztálytársadalmak, kasztrendszerek, komplex társadalmak; a szolgaság intézménye a „p rimitív” társadalmakban. Hordák, törzsek, államok, szegmentális társadalmak A hatalom

gyakorlására, a szabályellenes viselkedés ellenőrzésére és a csoportos tevékenység összehangolására háromféle hatalmi technika használható fel: 1. Megerősítés A szokásszerű viselkedések megerősítésében a családi nevelésnek különösen nagy a jelentősége: ha mindenki tökéletesen szocializált volna, tökéletesen homogén kultúrába illeszkedne be, s minden tökéletesen igazodna a rendszerhez. Az általánosan elfogadott viselkedési normák megerősítésének problémája hatalmi kérdéssé válik. Szankciónak nevezik azt, amikor a megerősítési rendszer néhány elfogadott büntetési módon nyugszik – magába foglalja a törvényt is, mert annál szélesebb körű fogalom. A szankció formái a kitaszítottságtól a nevetségessé tételen át a halálig terjednek. A viselkedésszabályok megszegése elleni szankciók kis csoportokban való alkalmazásai maga a társadalom részéről hozott büntetések. 2. Igazgatás: szerep, amelyet a

hatalom ölt magára Erre változóan és sokféleképpen van szükség: - a tábor mozgása - a közös vadhajtás 34 - mindenféle konfliktusok az ellenségekkel stb. A vadászó-gyűjtögető társadalmakban nincs állandó főnöki hivatal: a vezető tapasztalt és ügyes ember. Az emberek ügyessége azonban tevékenységről tevékenységre változik, s így a vezetők is változnak. A vadászó-gyűjtögető társadalmakban az emberek nem törekednek a vezető pozíció elnyerésére, hanem abban a s zerepben kell maradniuk, amelyet a rokonsági rendszeren belüli státuszuk előír. Karizmatikus vezető: olyan személy, aki esetében sokféle tevékenységben párosul a t udás és az ügyesség. Hatásának jellege morális; tiszteletben álló személy, akinek a tanácsát kikérik: alapvetően inkább tanácsadó. 3. Ítélkezés: a társadalom különböző csoportjainak tagjai közötti ellentét feloldása politikai eszközökkel (pl. egy idősebb ember elrendezi

fiatal rokonai perlekedését) A hordatársadalmakon belül a béke a rendes állapot, de mindenki emlékezhet valamilyen viszályra, vagy hallhatott ilyesmiről. Egy adott közösségen belül két személy közötti viszály megítélését rendszerint egy idősebb végzi, vagy a nyilvánosság válik bírává. Ha a v iszálykodás nem rendeződik, valamilyen formában versenyt rendeznek. Sokkal nehezebb az olyan emberek közötti viszály rendezése, akik távoli rokonok – akik különböző hordákból származnak. A rokonsági közösség a hordákhoz hasonlóan összetart külső kapcsolataiban, így rendszerint a horda, mint egész, torolja meg a tagjai valamelyikén esett sérelmet. A bosszúállást mindig hibás jogi mechanizmusként fogják fel. Valószínűtlen, hogy egyetértsenek abban, mi az eredeti sértés egyenértékű viszonzása. A vadászó-gyűjtögető társadalmakban nincs szabályozó, vagy ítélkező testület. A társadalmak működése az egyének, vagy

csoportok közötti kölcsönös viselkedési minták meglététől függ. A státusz az egyén egy adott társadalmon belüli jogainak és kötelezettségeinek összessége. Az egyén státusza az általa betöltött funkciók összességét jelöli A státusz lehet 1. tulajdonított státusz: az egyénekben rejlő különbségekre, vagy képességekre való tekintet nélkül juttatnak, a születés pillanatától kezdve. Referenciapontokat jelölnek ki a társadalmakban, amelyek szerint a státuszok tulajdonlása történik: a. az egyén neme: ezen alapul pl a férfi-női munkamegosztás b. az egyén kora: három alapvető korcsoport különböztethető meg • gyermek • felnőtt • öreg c. családi kapcsolatok: pl anya-gyermek kapcsolat d. társadalmilag megállapított csoportba való beleszületés 2. elért státusz: nem születéskor juttatják az egyénnek; speciális adottságokat igényel, betöltése versengés és egyéni erőfeszítés eredménye. 3. társadalmi

státusz: a társadalmi struktúrában elfoglalt hely A szerep a státusz viselkedési vonatkozásaira utal. Az egyén él jogaival és végrehajtja kötelességeit; szerepet játszik. A két fogalom elválaszthatatlan egymástól, egyik sem létezhet a másik nélkül. 35 A politikai rendszer olyan intézmények összessége, melyek megszervezik és irányítják valamely közösség tagjainak közös tevékenységét. Minden közösségben vannak elfogadható viselkedési normák, és vannak elítélendőek; ezek koronként változhatnak. A politikai rendszerek formái: 1. Hordák: az emberiség legkorábbi politikai rendszerei Manapság a l egelterjedtebb hordaszerű közösségek Ausztráliában, Afrikában, és Dél-Amerikában vannak. Egy horda egy-, vagy kéttucatnyi családból áll, mely családok tagjai egész évben együtt élnek és együtt végzik gazdasági tevékenységeiket is. A hordáknak nincs állandó lakóhelyük, folyamatosan költözködnek; egy-egy horda

csak kevés embert tud összetartani. Jellemző büntetési formáik a pletykák, csúfolások, megszégyenítések, a kiközösítés és a száműzés. Típusai: - egyszerű: egy nagycsaládból áll, azaz kb. 1 0-15 emberből; a vezetés informális, nincs intézményesítve. A hordanevek valamilyen földrajzi jellemzőre utalnak. A hordák gyakran egy közös vadászatra szerveződnek; zsákmányoló tevékenységük alacsony technológiájú, nincs élelmiszerfelhalmozás. - összetett: több nagycsaládból áll, akik már nem állnak rokonságban egymással. Létezik állandósult vezető szerep, ám ez nem örökíthető: a befolyáson alapul, nem a tekintélyen. 2. Törzsek: olyan közösségek, melyek tagjai ugyanattól az őstől származtatják magukat, és közös identitástudatuk van. A törzs tagjainak gazdasága, státusza, hatalma között nincsenek lényeges különbségek és nincsenek specializált politikai feladatok, szerepek sem. A létszám 100-200 fő

Léteznek a törzstagokat összefogó, integráló intézmények: titkos társaságok, korcsoportok, hadi, vagy vadásztársulások, stb. A vezetők nem örökíthetik rangjukat és presztízsüket. A hatalom megosztott, különböző közösségi szintű tevékenységeket más-más személy irányít. A törzsön belül nem alakulnak ki jól elkülöníthető politikai szervek: a helyi egységek általában jól elkülöníthetők egymástól, a társadalmi ellenőrzés pedig a rokonság és a vallás intézményébe van beágyazva. Kezdetleges intézmények: öregek tanácsa, hadicsoportok. 3. Főnökségek: olyan nagyobb létszámú közösségek, amelyek strukturálisan és funkcionálisan is jól körülhatárolható egységekből állnak. A főnökségek rangsoroló közösségek: jellemző a rokonságon alapuló presztízs, de földrajzi szempontból is alakulhat ki presztízs, státusz. A közösség által megtermelt javak a főnökség központjába kerülnek és az

újraelosztás során, a főnök különböző szertartások keretében kiosztja ezeket. A főnökségekben kialakultak a katonai, vagy hadi arisztokrácia kezdeményezései, állandó katonaság van. A bíráskodás és a büntetés intézményesített Centralizált irányító-központtal rendelkező rendszerek tehát, melyek főleg a pásztorkodó, illetve az intenzív földművelő népekre jellemzőek, s amelyekben a társadalmi rendet a félelem és a tisztelet tartja fenn. 36 4. Államok: a legkomplexebb, centralizált, központosított hierarchizált politikai rendszerek. Az első államok intenzív mezőgazdaságon alakultak, mert ez tette lehetővé a városok kialakulását, a gazdasági specializációt, a kereskedelmet. A gazdasági felesleg központi hatalom kialakulásához vezethet; a felesleg visszavándorol a néphez, a többi biztosítja az állam tevékenységét. Az állam fenntartja az egyenlőtlen elosztást, s az adóztatás révén halmoz fel. Az államok

egyik legfontosabb sajátossága, hogy korlátlan mértékben képesek növekedni, anélkül, hogy szétesnének; jellemző a társadalmi rétegződés kialakulása. A centralizált államot magas fokú funkcionális specializáció jellemzi. A társadalmi rendet a kormány tartja fenn; az erőszak használata a központi kormány monopóliuma. Az állam alapegységei már nem a rokonság alapján különülnek el, az egyén pedig az állampolgársága révén lesz az állam tagja. Az állam nemzetállammá válhat. Társadalmi osztályok ott alakulnak ki, ahol a megtermelt javak és a hatalom egyenlőtlenül oszlanak el a társadalmon belül; társadalmi különbségeket fejeznek ki. A „társadalmi osztály” olyan személyeket jelölő kategória egy adott társadalmon belül, akiknek közös vonása, hogy számos jellegzetes státusszal bírnak, illetve ezekhez kapcsolódó szerepeket gyakorolnak. Az osztály nélküli társadalmakban csak egyetlen osztály létezik, vagyis

nincsenek osztálykülönbségek; a rabszolgaság az osztályrendszeren kívül eső intézménynek számít. Vagyoni különbségek egy ilyen társadalomban is lehetnek, de nem alakulnak különálló és örökletes társadalmi osztályokká. Az osztályrendszerek a megtermelt javak és a hatalom egyenlőtlen elosztásán alapulnak 1. duális rétegződésről beszélhetünk, ha kétosztályú rendszer alakul ki: ez az arisztokráciából, illetve a szabad emberekből áll 2. elit rétegződés esetén elit osztályok alakulnak ki a jobbágysággal, vagy a proletariátussal szemben 3. komplex rétegződés: a társadalmi osztályok a szakmai státusz tekintetében széleskörű differenciálódás szerint alakulnak. 4. a kasztok túlnövekedett osztályok, melyek hierarchikus rendet alkotnak. Szervezetük rendkívül merev, bekerülni csak születéssel, vagy házasság révén lehet; meghatározott tevékenységek és magatartási formák jellemzik őket. 1. egyszerű rendszer: 2-3

kaszt (Afrika, Európa) 2. összetett rendszer: kasztok sokasága (India, Ázsa) 3. pária kasztok: örökletes szakmai csoportok 4. etnikai kasztok: a „felsőbbrendűek” alárendelt helyzetben tartanak egy másik kasztot (USa fehér és fekete népessége) 37 5. rabszolgaság: társadalmon belüli (adósrabszolgák, bűnözők), vagy kívüli (hadifoglyok) személyek; leggyakrabban az intenzív földművelő népeknél, a centralizáltabb társadalmakban fordul elő. Irodalomjegyzék: E. Adamson Hoebel 1976. Társadalmi osztályok és kasztok In: E. Adamson Hoebel: Kulturális és társadalmi antropológia (kéziratos fordítás) 222-235. old Hollós Marida 1993. A politikai rendszerek és a társadalmi rétegződés In: Hollós Marida: Bevezetés a kulturális antropológiába. Budapest, ELTE-BTK Kulturális Antropológia. 131-137 old Ralph Linton 1997. Státus és szerep In: Mérföldkövek a kulturális antropológiában. Budapest, Panem 264-284 old 38 A8 A

társadalmi kapcsolatok rendszere Szerep és státusz, egyén és csoport, formális és informális csoportok; elsődleges és másodlagos csoportok, házassági formák; lakóhely-választási szabályok Társadalmi szerkezeteken, kapcsolatokon a társadalmon belüli különböző pozíciók közötti viszonyokat értjük. A társadalmi pozíciókat egyes emberek, illetve csoportok foglalják el, tehát a kapcsolat konkrétabban a különböző pozíciókat betöltő egyének és csoportok közötti viszonyokat jelenti. Társadalmi struktúrán azokat a szokásos módokat értjük, amelyekben a csoportok és egyének szerveződnek és viszonyulnak egymáshoz a társadalomban. A teljesítendő feladatok képezik azt, amit Malinowski a társadalmi intézmények alapszabályának nevezett. Társadalmi intézmények: a normák és értékek valamilyen egymással összefüggő tevékenységekre vonatkozó elfogadott rendszere, amelyek a társadalmi életet szervezik oly módon, hogy a

társadalom tagjai a társadalom számára szükséges funkciókat ellássák. Ilyen társadalmi intézmények - a kormányzat - a család - az oktatási rendszer - a politikai rendszer - a vallás - a gazdasági rendszer Az intézmények lényegét a normák és a mögöttük álló értékek adják; ezek a normák szerepeket definiálnak, amiket a különböző státuszokat betöltők eljátszanak. A társadalmi kapcsolatokon belül ún. státuszok vannak, a státuszokat betöltők pedig meghatározott szerepek szerint viselkednek. Ezek a szerepek meghatározott viszonyokat írnak elő az őket betöltők számára. Egy személy egyidejűleg több státuszt tölt be, több szerepet játszik. A szerep viselkedési mintákból, jogokból és kötelességekből áll. A státusz egy, a társadalomban elfoglalt pozíciót jelent (pl. apa, tanár, házmester, stb) A szerepekkel együtt járó viselkedés minden társadalomban modellált és formalizált. A státuszokat mindig csak önmaguk

párjával együtt érthetjük meg: pl. tanár-tanuló A tanár státuszát a diák státuszából lehet értelmezni. A státuszok és a velük járó szerepek megtanulása mindig a szocializációs folyamat része. A szerepekben kapcsolódik össze a személyiség a társadalmi rendszerrel. A szerep a társadalom ás a személyiség rendszereinek mindig csak az egyik metszetét jeleníti meg. A személyiség fejlődése és a szociálistanulás szerepek sokaságán alapul. A szerep fogalma az 1950-es években terjedt el a társadalomtudományokban; a szerep egy bizonyos pozícióval összefüggő kulturális mintázatok összessége. A szerepnek két típusa van: Öröklött: - nemi - életkori - faji - etnikai - nemzetiségi - nemzetségi - elért: - foglalkozási - munkaköri Nemi különbségek: a férfi az a nőnek, ami a nő a gyermekeknek a férfiak dolga, hogy vezessék és gyámolítsák a nőket a nők dolgai: konyha, templom, gyerekek – a feminizmus ez ellen lép fel 39

Csoportoknak nevezzük az egyének olyan együtteseit, amelyeket bizonyos ismérvek jellemeznek, kötnek össze. Meg szokás különböztetni formális és informális csoportokat: Formális csoportnak nevezzük azon csoportokat, amelyeket szervezeti szabályok működtetnek, definiálnak; pl. egy vállalat egy-egy osztálya A formális csoport átminősíti tagjait: biztosít egy olyan folytonosságot, ami független a tagjaitól. Minden formális csoportnak van egy státuszrendszere, amit tagjai elismernek, s elismer a szűkebb, vagy tágabb környezete, a külvilág is – minél inkább elismeri a szervezetet a külvilág, annál hatékonyabb a működése. A formális csoport rendelkezik a viselkedés szankcionálásának módjával. A tagok beavatásának szabályozott beavatási módja van – az új tagoknak tisztában kell lenniük azzal, mit várnak el tőlük ezután. Azok az értékek fogalmazódnak meg benne, amelyek Malinowski szerint megmutatják, hogyan és milyen

körülmények között, miért alakult meg a szervezet. A személyek azok a szervezethez tartozó emberek, akiket státuszuk határoz meg a csoporton belül. Normák feltárása: a csoporthoz tartozó személyektől elvárt szerepekhez kötődő viselkedések. Az elsődleges csoport olyan kiscsoport, 13 amelyben a csoporttagok teljes személyiségükkel vesznek részt, ezért a kapcsolatok sokoldalúak és érzelmileg színezettek. Az egyes csoporttagok érzelmi biztonságot, segítséget várnak és kapnak; ezek a kapcsolatok elősegítik a tagok személyiségének fejlődését, gazdagodását. Itt megy végbe a gyermekek szocializációja, személyiségük fejlődése (pl. család, tágabb rokonság, baráti társaság, kortársi kiscsoportok, stb.) A Másodlagos csoportok tagjai rendszeresen találkoznak, de kapcsolatuk személytelenebb: nincsenek szoros érzelmi szálak (pl. bizottság, klub) - informális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket nem formális

szabályok definiálnak, hanem személyes kapcsolatok, szimpátiák, kölcsönös érdekek és azok képviselete tart össze. Ilyen pl egy baráti csoport a vállalaton belül - családnak nevezzük azt a csoportot, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval vérségi (örökbefogadási) kapcsolat köti össze. A családtól meg kell különböztetni a háztartás fogalmát: ez az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó (étkező, illetve a tartós javakat közösen használó) emberek csoportja, akik általában – de nem szükségképpen – rokonok. Attól függően, hogy kik élnek egy háztartásban, különféle háztartástípusokat szokás megkülönböztetni: 1. nukleáris családi háztartás: • szülők: egy apa és egy anya • nem háza gyermekek 2. kiterjedt családi háztartás: e formában egy nukleáris család tagjain kívül még más, ehhez a családmaghoz nem tartozó rokonok (pl. özvegy

szülő, nem házas testvér, stb) élnek együtt. 13 A kiscsoport tagjainak létszáma kicsi, s egymással szoros kapcsolatban állnak; mindenki ismer mindenkit 40 3. a több családmagból álló, vagy poligám családi háztartásokban több családmag él együtt; legtöbbször a szülők és házas gyermekük, az ő házastársával és gyermekeivel a. törzscsalád-háztartás: szülők, valamint egy gyermekük a családjával b. nagycsalád: szülők, valamint több házas gyermekük a családjaikkal c. házas testvérek együttélése 4. a tagok nem tartoznak egyazon családmaghoz: pl két egyedülálló, nem házas unokatestvér 5. egyszemélyes háztartás A család funkciói: 1. termelési funkció: maga a család a termelőegység (pl parasztgazdaságok) 2. fogyasztás: régebben a családban történt 3. reprodukciós funkció: a gyermekek szülése, a n épesség fenntartása nemzedékről nemzedékre nagyrészt a családban maradt 4. felnőttek pszichés védelme

5. gyermekek szocializációja Házasságkötésnek nevezzük azt a cselekményt, amellyel felnőttek házastársi-családi kapcsolatot létesítenek egymás között. Házasság alatt nemcsak a k apcsolat létesítését értik, hanem magát a kapcsolatot is, annak egész folyamatát a létesítéstől a megszűnésig. Házassági formák: o monogám: egy férfi – egy nő o poligám: 1. poligínia: egy férfi – több nő a vagyonszerzés céljait is szolgálja, mivel általában a nő a munkavégző: több nő = több munka = több pénz 2. poliandria: több férfi – egy nő (ritka; pl Tibet) o o o o ♀ = ♂ X csoportházasság: több férfi – több nő (pl. India) endogámia: csoporton (törzsön, klánon, falun, stb.) belüli házasság exogámia: csoporton kívüli házasság keresztunokatestvér-házasság: ♂ ♂ ♀ ♂ = II ♀ ♂ ♀ ♂ EG O = ♀ ♂ ♀ ♂ = ♀ ♂ ♀ ♂ X = ♀ ♀ II 1. matrilineáris: a nők egy irányban

áramlanak 2. patrilineáris: rendszerében változó irányú a mozgás (pl apa nővérének leányával); az egyik nemzedékben a nők az egyik, a következőben a másik irányba áramlanak: ♀ 41 ♂ = ♀ ♂ ♀ = ♂ ♀ o homogámia: egy adott társadalmi osztályon, rétegen, felekezeten, vagy etnikumon belüli házasságkötés o heterogámia: a házastársak más-más osztályok tagjai o válás: a házasság felbontása, a két házastárs különválása Lakóhelyválasztási szabályok: - matrilokális: a lány családjához költöznek - patrilokális: a fiú családjához költöznek - bilokális: a pár választ, melyikük családjához költöznek - neolokális: teljesen új háztartást hoznak létre, távol a családjaiktól - avunkulokális: a férj anyai nagybátyjához költöznek Leszármazás: 1. unilaterális, azaz egyvonalú a. patrilineáris – apaági b. matrilineáris – anyaági Határozott különbség van az unokatestvérek között: -

kereszt-unokatestvér - párhuzamos unokatestvér 2. bilaterális, azaz kétvonalú A9 Család, házasság és háztartás A család funkciói és szerkezete, monogámia és poligámia, kiscsalád és nagycsalád, nemzetség A család és funkciói: 42 A család - a rokonsági rendszerek alapja - házasságkötésen alapuló, konszangvinikus 14 és affinális 15 rokonokból áll - férfi és nő közötti, társadalmilag elismert és szabályozott kapcsolat Funkciói - gazdasági egység - szexuális kapcsolat - utódok létrehozása - háztartási, vagy házi funkciója a tagok életkörülményeinek biztosítása - szocializálás - „otthoni tér” megteremtése A család szerkezete: - nukleáris, vagy elemi család: férj – feleség, valamint az utódok - poligám: a „házasfelek” egyike két, vagy több főből áll - kiterjesztett: férfi- vagy nőági rokon személyek kapcsolódnak a nukleáris családhoz Háztartás: - a családot nem feltétlenül jellemzi az

együttlakás - a szocializáció nem csak családi körben megy végbe - a háztartásban nem csak családtagok lehetnek benne: a tagok közötti rokoni kapcsolat nem feltétel Házasság: - intézményesített, társadalmilag elismert kapcsolat férfi és nő között - jellemzői: o gazdasági együttműködés o szexuális érintkezés o utódok létrehozása és nevelése - két alaptípusa: o monogámia o poligámia: 1. poligínia 2. poliandria 3. csoportházasság Kiscsalád és nagycsalád - kiscsalád: a legelterjedtebb forma (ld. nukleáris családok) - nagycsalád: o patri-, vagy matrilineáris o rokonságon alapul o gazdasági funkciói: a parasztcsaládoknál a legvalószínűbb, hogy a csoport rendelkezik azon természeti erőforrások gazdaságával, melyek az önfenntartáshoz szükségesek 14 15 Tényleges, vagy adoptált vérrokon Házasság révén szerzett rokon (pl. sógor) 43 Nemzetség: - a leszármazási-rokonsági csoportok egyik fajtája - olyan

unilineáris rokonsági csoport, ahol a tagok közvetlen rokonsága nem feltétlenül mutatható ki, csak feltételezett, fiktív rokonság van - unilineáris leszármazáson alapszik (tehát nem patri-, vagy matri-nemzetség) exogámia jellemzi a csoporthoz tartozás tudása rendkívül erős (≠ ágazat) a rokonság genealógiai számontartása hiányzik (fiktív) a nemzetség tehát fiktív vérrokonságon alapuló, unilaterális és exogám csoport Elemi család: - a vérrokonság a legalapvetőbb építőköve - a legtöbb ember két elemi családba tartozik bele élete során: - nevelő-irányító elemi család: amibe beleszületik - fajfenntartó-nevelő elemi család: melyet maga alapít. 44 A 10 Rokonsági rendszerek Leszármazási rendszerek és csoportok; rokonsági terminológia-típusok Leszármazás: 1. unilaterális, azaz egyvonalú leszármazás Patrilineáris - Matrilineáris a patrilineáris csoportok általában patrilokálisak is a nők

kiszolgáltatottak, szerepük alárendelt - a matrilineáris csoportokra általában matrilokalitás jellemző a matrilineáris csoportokban a házasságok kevésbé szilárdak Minden társadalomban két elfogadott kapcsolat jellemző: - anya-gyermek kapcsolat: a férfiak is felelősek érte (védelem, ellátás) - testvérek közötti kapcsolat A férj szerepe gyenge: - gazdasági és szexuális jogokat szerez a házassággal, de - nem szerez jogokat a gyermek felett - a nevelő szerep feleség fivéréé (nagybácsi) is lehet: avunkulátus. A hatalom itt is a férfié A matrilineáris leszármazási rendszerben szintén a férfiaké a hatalom és a politikai funkciók, tehát nem azonos a m atriarchátussal, azaz az anyajogú társadalommal A gyermek apja egyben a nő férje is Határozott különbség van az unokatestvérek között: - kereszt-unokatestvér - párhuzamos unokatestvér Főbb típusai: Ágazat, vagy lineage Klán, vagy nemzetség 45 Frátria Olyan rokonok

csoportja, akik közös őstől származnak; ez a közös ős bizonyított, tehát a tagok között genealógiai kapcsolat van Felmenő ágazat: - gyakran tényleges lokális közösségben - exogám házassági csoport Olyan rokonok csoportja, akik közös őstől származtatják magukat, de ezt genealógiailag nem tudják bizonyítani. A közös ős nem ismert, fiktív, vagy gyakran mitológiai alak - Néhány klánból álló egyágú leszármazási csoport. Tagjai egymást közeli rokonnak gondolják, vagy érzik; fiktív, nem igazolható rokoni kapcsolat. Az egyes klánok egymástól külön nevekkel és totemekkel különböztetik meg magukat nem lakóhelyen alapuló egység általában több falura is kiterjed nem a h áztartási, ha-nem a politikai, vallási az elsődleges funkciója exogám házasodási szabályok 2. bilaterális, azaz kétvonalú leszármazás: mindkét ágon számon tartják a rokonokat, s mindkét ág egyaránt fontos is. olyan társadalmakra jellemző,

melyek mobilitást tükröznek: zsákmányoló, illetve ipari társadalmak. Kindred: rokoni hálózat, nem leszármazási csoport; az egyént és azonos nemű közvetlen rokonait tartalmazza, de az azonos nemű testvérekén kívül minden rokoné más. A kindred egymást átfedő rokoni kategória; én-központú hálózat, mely csak a testvérekével azonos. Ezért nem csoport, s nem is folytatólagos az időben, hanem mindig változik. Nincs közös ős és nem kapcsolható hozzá gazdasági erő, hatalom sem 3. ambilineáris leszármazás: átmeneti forma, ahol az egyén dönti el, hogy az apai, vagy az anyai leszármazási csoportba tartozik-e, de tartozhat akár mindkettőbe is. Ha választott, onnantól kezdve a másik ággal kevésbé tart kapcsolatot, s az öröklést is csak a választott ágon tartja számon. A választás lehetősége a lényeg. A rendszer sokban hasonlít az egyágú leszármazási rendszerre; a csoport tagjai nem a nemek által állnak rokonságban. A nem

egyágú leszármazási rendszerek az emberi társadalmak 40%-ára jellemzők. Rokonsági terminológia-típusok A rokonoknak minden társadalomban sajátos elnevezései alakultak ki; az antropológia megpróbálta rendszerezni ezeket a legjellemzőbb típusok mentén. A rokonok meghatározásának módja összefügg azzal a s zereppel, amit azok az adott társadalomban betöltenek. Minden rokonsági terminológiában vannak olyan rokonok, akiket ugyanúgy nevezünk meg (pl. nagybácsi: egyforma az egyén velük való kapcsolata) A rokonsági terminológia-rendszerek hat alapvető típusa: 16 1. hawaii-rendszer: ♀ 16 ♂ ♂ ♀ A számok az egyes megnevezéseket jelölik 46 ♀ ♂ 2 1 1 ♂ ♀ ♂ ♀ ♂ 3 4 3 4 3 2 ♂ EG O 2 1 ♀ ♂ ♀ ♂ ♀ 4 3 4 3 4 o egy generáción belül azonos módon nevezik meg a rokonokat: a generációk közötti különbségek hangsúlyozása o az anyai és az apai ág egyaránt fontos, egyenlő o az anya

fiú- és lánytestvéreit ugyanúgy nevezik, mint az apa fiú- és lánytestvéreit o minden azonos generációhoz tartozó nőnek és férfinak ugyanaz a megnevezése o ambilineáris leszármazási rendszert követő társadalmakban fordul elő, lényege a nyitottság; a felmenő generációk számos rokona közötti kapcsolat: az egyénnek nagy a választási lehetősége 2. eszkimó-rendszer: ♀ 4 ♂ 3 ♂ 1 ♂ ♀ ♂ ♀ ♂ 7 8 7 8 5 ♀ 2 ♂ EG O ♀ 4 ♂ 3 ♀ ♂ ♀ ♂ ♀ 6 7 8 7 8 o a bilaterális leszármazási rendszerrel van összefüggésben o zsákmányoló, illetve ipari társadalmakra jellemző (pl. miránk is) o a nukleáris család egységét hangsúlyozza: anya, apa, nővér, fivér, fiú-lánygyermek, stb.: ezeket a megnevezéseket más rokonokra nem használják; bizonyos rokonokat viszont összevonnak: pl. nagybácsi, nagynéni – mindegy, hogy az apa, vagy az anya testvére-e o a szülők generációjának összes gyermekét

unokatestvérnek hívják, s eltérnek saját gyerekeik megnevezésében; a kereszt- és párhuzamos unokatestvérek között nem tesznek különbséget o a biológiailag közel állókat elkülöníti, a többieket pedig összemossa: az utóbbinál nem tesz különbséget sem az apai-anyai ág, sem nemek tekintetében 3. irokéz-rendszer: ♂ 7 ♀ 3 ♂ 1 X II ♀ ♂ 8 5 ♂ 1 ♀ ♂ 6 5 ♀ 2 ♂ EG O 47 ♀ ♂ 6 5 ♀ 2 ♂ 4 II X ♀ ♂ 6 7 ♀ 8 matrilineáris leszármazási rendszerrel jár együtt az egyágú leszármazási csoport fontosságát mutatja anyának és nővérének ugyanaz a megnevezése, apának és fivérének szintén párhuzamos unokatestvér: apa fiú-, és anya lánytestvérének minden gyermeke; ugyanaz a megnevezés, mint a fiú- és lánytestvéreknél o kereszt-unokatestvér: anya fiú-, és apa lánytestvérének minden gyermeke; minden más rokontól meg vannak különböztetve o o o o 4. omaha-rendszer: ♂ 7

♀ 3 ♂ 1 X II (9) ♀ 8 (10 ) ♂ 5 ♂ 1 ♀ 6 ♂ 5 ♀ 2 ♀ EGO ♂ 7 ♀ 6 ♂ 5 ♀ 2 ♂ 4 II X ♀ 6 ♀ 8 ♂ 4 ♂ 4 ♀ 2 ♀ 2 o klasszikus patrilineáris leszármazási rendszer o az apának és fiútestvéreinek ugyanaz a megnevezése, az anyának és nővéreinek szintén o a párhuzamos unokatestvérek (5, 6) megnevezése megegyezik az EGO fiú- és lánytestvéreivel o a kereszt-unokatestvéreket (2, 4, 7, 8) máshogy nevezik, apai és anyai ágon is mások o az anya fiútestvérét (4) ugyanúgy hívják, mint annak unokáját: ezt az ágat összemossák o az apai ág felértékelődik, nincs generációs összemosás o független a kortól, mely generáción át kapcsolódik az EGO-hoz 5. crow-rendszer: ♀ 3 ♂ 1 X ♂ 1 ♀ 3 ♂ 5 II ♂ 1 ♀ 6 ♂ 5 ♀ 2 ♂ EGO ♀ 2 ♀ 6 ♂ 5 II ♂ 4 ♀ 6 ♂ 7 (9) ♂ 1 ♀ 3 ♂ 7 ♀ 8 o gyakorlatilag az omaha-rendszer matrilineáris változata o az apai ág (3)

összemosása, míg az anyai ágon a generációk fontossága a jellemző 48 X ♀ 8 (10 ) 6. szudáni rendszer: ♀ 5 ♂ 3 ♂ 1 ♂ ♀ ♂ ♀ ♂ 9 10 11 12 7 ♀ 2 ♂ EG O ♀ 4 ♂ 6 ♀ ♂ ♀ ♂ ♀ 8 13 14 15 16 o mindenkinek külön-külön elnevezése van A rokonság társadalmi-szociológiai viszony: azon emberek kötelékrendszere, hálózata, akiknek egymáshoz való viszonya vagy leszármazáson, vagy házasságon alapszik; a leszármazás révén létrejött viszonyt konszangvinikus, vagy vérrokonságnak – ide soroljuk azokat is, akik adoptáció révén kerültek a rokonsági körbe –, a h ázasság révén kialakultat pedig affinális rokonságnak nevezzük. A rokonsági terminológiák osztályozása Morgan alapján: 1. leíró, vagy d eskriptív terminológiák: az egyes rokonsági kifejezések különkülön meghatározott rokonsági viszonyt jelölnek (itt tehát az „apa” kifejezés csakis és kizárólag a biológiai

apát jelentheti, a „báty” idősebb testvért, stb.) és a terminológia szigorúan különválasztja az egyenes- és oldalági rokonokat – a magyar is ezek közé tartozik 2. osztályozó, vagy k lasszifikációs terminológiák: az egyenes- és az oldalági rokonokat együtt csoportosítják (mint pl. a hawaii esetében, ahol az EGO számára biológiai apjának minden fivére „apának” tekintendő). Az ilyen terminológiák alapja a generációk közötti különbségtétel. Osztályozás Murdock alapján: 1. A fenti alaptípusok közül az első három rokonsági típus esetében az anyai oldalon lévő unokatestvéreket lényegében egyenrangúnak tekintik az apai oldal unokatestvéreivel. Az eszkimó-rendszerben az apa fiú- és lánytestvéreinek gyermekei mind egymás unokatestvérei; az anyai ágon a fiú- és lánytestvérek szintén. A hawaii-rendszerben az unokatestvérekből testvérek lesznek, az irokéz (szeneka)-rendszerben viszont amíg a párhuzamos

unokatestvéreket általában testvérnek tekintik, a kereszt-unokatestvéreket mindig más kategóriába sorolják be. 2. A crow- és az omaha-rendszer általában – bár vannak kivételes esetek – az unilineáris társadalmakra jellemző rokonsági forma. A crow-rendszerben, amellyel többnyire matrilineáris társadalmakban találkozhatunk, az apa nővérének fiúgyermeke az apa, míg a nővérének lánygyermeke a nővér megnevezését viseli. Az anyai ágon az anya fivérének fiú- és lánygyermeke az EGO fiú- és lánygyermekének megnevezését viseli. Az omaha-rendszerben az apa nővérének fiúgyermeke unokaöcs, az lánygyermeke pedig unokahúg; az anya fivérének 49 fiúgyermeke a fivér, a lánygyermeke az anya megnevezését viseli. a p árhuzamos unokatestvérekből itt is testvérek lesznek 3. Az unokatestvérek osztályozásának ritkábban előforduló, hatodik típusát elég röviden megemlítenünk: szudáni-rendszernek nevezték el, mivel főként

Afrika nagy részén találkozhatunk vele, bár szórványosan más földrészeken is előfordul. Ebben a rendszerben minden unokatestvért külön kategóriába sorolnak be és megkülönböztetik őket a testvérektől is. Vagyis másként fogalmazva: ez a rendszer pontosan és külön-külön határozza meg mindegyik unokatestvér EGO-hoz való viszonyát. Leszármazási rendek: 1. unilaterális, vagy unilineáris (egyvonalú, egyoldalú): ahol a leszármazást csak az egyik, az apa, vagy az anya ágán tartják számon (patri- vagy matrilineáris) 2. bilaterális, azaz kétvonalú leszármazás: mindkét ágon számon tartják a rokonokat, s mindkét ág egyaránt fontos is. olyan társadalmakra jellemző, melyek mobilitást tükröznek: zsákmányoló, illetve ipari társadalmak. Magyarországon a névöröklés patrilineáris, a rokonsághoz tartozás bilaterális jellegű. 3. ambilineáris leszármazás: átmeneti forma, ahol az egyén dönti el, hogy az apai, vagy az anyai

leszármazási csoportba tartozik-e, de tartozhat akár mindkettőbe is. Ha választott, onnantól kezdve a másik ággal kevésbé tart kapcsolatot, s az öröklést is csak a választott ágon tartja számon. A választás lehetősége a lényeg. A rendszer sokban hasonlít az egyágú leszármazási rendszerre; a csoport tagjai nem a nemek által állnak rokonságban. 4. nem szerinti: a férfiak patri-, a nők matrilineáris leszármazási vonalhoz tartoznak, vagy fordítva: a lányokat apjuk, a fiúkat pedig anyjuk csoportjához sorolják (pl. Észak-Új-Guinea, mundugumorok) 5. kettős leszármazás: az egyén egyidejűleg egy matri- és egy patrilineáris csoporthoz is tartozik (Nyugat-Afrika, asantik). Leszármazási rokonsági csoportok: 1. ágazat: lehet patri-, vagy matri-ágazat, mely ennek megfelelően a származását egy férfi ősre, illetve ősanyára, esetleg az ősanya fivérére – férfiágon (patrilineáris), vagy nőágon (matrilineáris) – visszavezethető

leszármazottakból áll. Legfontosabb funkciója a házasság rendjének szabályozása 2. nemzetség: olyan unilaterális (unilineáris) csoport, melynél a tagok közvetlen rokonsága nem feltétlenül mutatható ki, a rokonság tehát mindössze csak feltételezett, fiktív, genealógiai számontartása hiányzik. Unilineáris leszármazáson alapszik (tehát patri-,vagy matri-nemzetség); exogám, a csoporthoz tartozás tudata rendkívül erős (ebben eltér az ágazattól) 3. frátria: két vagy több exogám csoportot alkotó nemzetséget – az ennek a szerveződésnek megfelelő görög intézmény nyomán – frátriának nevezzük (ehhez hasonló a római CURIA is) 50 4. duális szervezet: olyan – nemzetségi szervezetet nem ismerő – közösségek, tulajdonképpen házassági osztályok, amelyek mindössze két exogám csoportra oszlanak, s patri-, vagy matri-leszármazáson alapulnak 5. szekciók (házassági osztályok): amikor egy társadalom négy, vagy nyolc

részre – unilaterális exogám csoportokra – oszlik; pl. az ausztrál karierák társadalma négy szekcióra (banaka, burung, karimera, palyeri) tagolódik, pontos előírásokkal arra nézve, hogy valamely szekció tagjai melyik másikból házasodhatnak, illetve hogy a születendő gyermeknek melyik szekcióba kell tartoznia 6. bilaterális rokonsági csoport: valaki anyjának és apjának konszangvinikus és affinális rokonságából tevődik össze. 51 A 11 Vallási rendszerek és kultuszok A vallás – szellemei és istenei révén – meghatározó eleme a közösség világnézetének; szimbolikus kifejeződései a szertartások és a mítoszok. E. B Tylor animizmus-elmélete 17 és Émile Durkheim szociológiai elmélete a vallás kérdésében élesen szemben áll: utóbbi szerint a vallás a társadalmi szolidaritás és kollektivitás kifejeződése, lényege pedig a szertartáson való részvétel. A rítusok és hitek a társadalmat jelképezik. Yinger szerint

a vallás egy olyan hit és gyakorlat által alkotott rendszer, melynek segítségével az ember a léte végső kérdéseivel birkózik. Durkheim szerint a vallás szerepe a rituálék biztosítása a t ársadalomban, melyek a tagok számára tudatosítják a s zükséges értékeket. A vallásosság dimenziói: 1. hit a vallási tételekben 2. rituálék gyakorlása: pl istentisztelet, ima 3. vallási ismeretek: pl Biblia olvasása 4. vallási élmények: az istennel való személyes kapcsolat 5. a vallás által előírt erkölcsi normák betartása Ezek nem feltétlenül járnak együtt minden embernél, de attól még tarthatja magát vallásosnak. a. ANIMIZMUS: E B Tylor meghatározása szerint a szellemi lényekben való hit Az evolúció első lépcsőfoka az animizmus és nem a fetisizmus; az emberi értelemből ered és nincs köze a természetfelettihez. Az anima-szó jelentése: lélek. Tylor az animizmus gyökerét olyan dolgokban látta, mint pl. álom, élet, halál, stb

A vademberekben testet és életet – szellemet – talál, mely utóbbi elválasztható ugyan a testtől, de nélküle a test gyenge (pl. álmok); az ember tehát két részből, test- és lélek-énből áll, s a lélek eszméje az animizmus gyökere. Az általa felállított fejlődési sor: - animizmus - politeizmus - monoteizmus. 1. Mana: a polinéziai népeknél a mindenhol jelen lévő, személytelen és anyagtalan erő, mellyel a nem mindennapi sikereiket magyarázzák 18 2. Természetfeletti erő lehet • valamilyen lény: ezeket egy beavatott segítségével befolyásolni lehet o emberi: pl. ősök o nem emberi: istenek, démonok, stb. • valamilyen erő 3. Mítoszok: „amikor a világ még másmilyen volt”; alapvető elképzelések a természetről, a társadalomról és arról, hogy az embernek miként 17 18 Primitív kultúra Marett 52 kellene a t ermészethez és a t öbbi emberhez viszonyulnia. A mindennapi viselkedés befolyásolása. Szent és félisteni

lények cselekedetein keresztül magyarázza a v ilág és a d olgok eredetét, valamint tanítja a közösség tagjait; az átmeneti rítusok fontos elemei. 4. Rítusok: előírt viselkedési formák, melyek révén kapcsolatot teremthetnek a természetfeletti erővel és befolyásolhatják azt; meghatározott beszéd és cselekvés, meghatározott sorrendben. • • • Céljai szerint a rítus lehet gyógyító varázsló ördögűző, stb. Rítustartás beszélhetünk • naptári rítusról és • krízisrítusról szempontjából b. MÁGIA James G Frazer értelmezésében a természeti törvények hamis rendszere és egyúttal téves magatartásszabály; hamis tudomány és egyben terméketlen művészet. Természeti erők ellenőrzése, befolyásolása; rituális eljárásokkal hatnak a természetre és egymásra. Rokonítható a vallással azon szempontból, miszerint mindkettő a hitek külső tárgyiasulásának formája; alárendelődik-e az egyén a természetfeletti

lények akaratának? • ha igen: vallásos magatartás • ha nem: ellenőrzi őket (varázslás, mágia A mágia fajtái: • szimpátián alapuló: az átviteli törvény értelmében a dolgok, amelyek egyszer kapcsolatban álltak egymással, ezt azután is fenntartják, hogy elválasztották őket egymástól; PARS PRO TOTO elve • homeopátián alapuló: a hasonló hasonlót hoz létre; ok-okozat elve A mágia felosztása Frazer szerint: Mágia Elméleti: a mágia, mint áltudomány Gyakorlati: a mágia, mint álművészet Pozitív mágia: varázslás Negatív mágia: tabuk c. VARÁZSLÁS: az egyén abba vetett hite, hogy ellenőrizni és irányítani tudja a természetfeletti erőket 53 d. BOSZORKÁNYSÁG: tudatosan antiszociális célokra alkalmazott mágia; a hatalom akaratlan is lehet; pusztán pszichikai eszközökkel élnek. e. VALLÁS jellemzői: a. magyaráz: pl a létezés kérdéseit b. érvényesít: pl rendfenntartás c. megerősíti az embert, aki

szembenéz az élettel f. A VALLÁS SZERVEZETEI: Anthony Wallace négy formát különít el: 1. egyéni kultuszok: bárki vallási specialista lehet; pl. látomáskeresés. 2. sámánisztikus kultuszok: egy személynek társadalmilag elismert szerepe van: pl. gyógyítással, varázslással, jóslással foglalkozik A státusz születési és tanult elemeket egyaránt tartalmaz. A sámánizmus • lélekhit • vannak, akik sámánként születnek: kiválasztottak, akik rendszerint abnormális jegyekkel bírnak • hívás: a természetfeletti erők választják ki a sámánt, többnyire úgy, hogy hosszas betegségbe taszítják. Ha nem fogadja el, belehal, ha igen, hosszas alvás következik: ennek során ellenőrzik a szellemek, hogy testileg és lelkileg egyaránt alkalmas-e. Manapság még él az amerikai és afrikai őslakosság körében, de nincs hívás: a „ medicine man” maga választja a hivatását • gyakori az ébredés után a b eavatási rítus: pl. jelképesen

felmászik az égig érő fára • a sámán főleg férfi, de lehet nő is • révülés: kapcsolat a szellemekkel • lényeges az öltözet, a szertartásos tárgyak, illetve a sámándob. 3. közösségi kultuszok: sokféle ember vesz részt benne, általában az egyik nem tagjai. a. őskultuszok: eltávozott rokonok köré szerveződő hiedelmek b. totemizmus: a közösség misztikus kapcsolata valamely természeti dologgal; ez a szimbóluma, ettől származtatja magát, stb. 4. egyházi kultuszok: hivatásos papság van, akik a természetfelettivel tartják a kapcsolatot, illetve ők közvetítenek. Általában a politikailag komplex társadalmakban találhatók meg. g. TABU: tiltott és egyben tisztelt dolog a vallásban, melyhez szabályok sora kapcsolódik (pl. incestus-tabu) h. ISTENHIT: • • monoteizmus: pl. zsidó-keresztény, iszlám, stb vallások politeizmus: pl. az ókori Hellas, Róma 54 i. CLIFFORD GEERTZ szerint a vallás 1. szimbólumok rendszere 2.

motiváció és lelkiállapot létrehozása az emberben, melyek valóságosnak tűnnek 3. a létezés általános rendjének kialakítása 4. koncepciók tényszerűsége j. A VALLÁSI SZERVEZETEK MAI FORMÁI: • egyház: o nagyobb létszám o tagok főleg beleszületéssel o elkülönült, képzett papság o tanok • szekta: o kisebb létszám o tagok felnőtt korban csatlakoznak o megértés kell o nincs specializált papság o érzelmi elemek hangsúlyossága • felekezet: o olyan egyház, amely elfogadta, hogy többvallású társadalomban működik o többi vallással szembeni tolerancia • kultusz: o olyan vallási, vagy nem vallási csoportosulás, ami valamely hit, vagy rituálé körül alakul ki. A 12 A tudomány fogalma. A tudományos kutatás természete és alapfogalmai. Sokan a műszaki-gazdasági fejlődés fokozásában, a fogyasztói társadalom kiteljesítésében látják megvalósulni az ideális, a többség számára jólétet biztosító, kényelmes

jövőt, melyben a piac, a kereslet-kínálat, illetve a szükségleteit kielégíteni akaró, büszke és magabiztos, szuverén fogyasztó tudatos döntései mindent tökéletesen szabályoznak. Ez a „szellem” feltehetőleg az angol ipari forradalommal szabadult ki a palackból, s mára szinte az egész világot beborította. A példa a vágyak és sikerek hazája, Amerika lett, a fény és csillogás mögött azonban egyre többen veszik észre az árnyékos oldalt. A legfejlettebb országokban a szuverén fogyasztó büszke és magabiztos énképe helyén lassan előtűnik egy kissé szánalmas figura: a t ehetetlen, kiszolgáltatott fogyasztóé, akit zaklatnak, sanyargatnak, becsapnak, megrövidítenek, sőt még meg is mérgeznek. 55 De arra is mind több tudományos bizonyítékunk van, hogy a meggondolatlan fegyverkezés, a vegyszeres növényvédelem, az erőforrások mérhetetlen pazarlása, a túlzott gyógyszerfogyasztás, a tartósítószerek alkalmazása, a

kényelmet és biztonságot szolgáló gépek használata olyan, egyre halmozódó hatásokat idéz elő, melyek az egészséget, a környezetet, az eljövendő generációkat károsítják. Ha az előnyök hátrányokkal járnak együtt, igyekszünk azokat kárhoztatni, akik csak az előnyöket hajszolják. Ám az előnyöket továbbra is szeretnénk élvezni, ezért gyógyírt keresünk a hátrányokra. A hatóságoktól azt várjuk, hogy megvédjenek bennünket a felelőtlen termelőktől, sőt saját fogyasztói felelőtlenségünktől is. Jön az érdekvédelem, mely mindenkit „ellenőriz”. Mi lehet a baj? Lehet, hogy rossz helyen és rossz utakon keressük a boldogságot, s azután elégedetlenek vagyunk az eredménnyel? Ez nehéz kérdés, hiszen ahhoz szoktunk, hogy a gazdasági rendszert szidjuk, s bajaink okát ne magunkba keressük. A lelkiismeretvizsgálat ma már nem divat Korábban azt vizsgálták baj esetén, hogy az ember mivel sértette meg az isteni

törvényeket, mára viszont ezeket fokozatosan elfelejtettük. A tudomány a természet és a t ársadalom jelenségeinek, szerkezetének a megismerés folyamatában való vizsgálata, a rész és az egész összefüggéseinek elméleti megfogalmazása, leírása, kritikai elemzése. Olyan általános érvényű szabályszerűségek meghatározására törekszik, melyek a természet és társadalom működésének megértését segítik, és amelyek a vizsgálódás során széles körben alkalmazhatók. a tudós, akár kísérletező, akár elméletalkotó, állításokat fogalmaz meg és azokat lépésről lépésre ellenőrzi. Egy meghatározott paradigma mindaddig fennáll, amíg megfelelően szolgálja a természet, vagy a társadalom egy területének feltárását. Ha már erre nem képes és a „működési zavar” tudatosodik, új elmélet, új paradigma születik, ám ennek el- és befogadása megkívánja a régi lerombolását. A tudományos fejlődés kumulatív (a

régi és az új elméletek összekapcsolása, és új összefüggésbe ágyazása). A normál tudomány, mely valóban kumulatív, annak köszönheti sikerét, hogy a tudósok képesek következetesen olyan problémákat választani, melyek a már meglévőkhöz hasonló fogalmi és eszközapparátussal megoldhatók. Új felfedezés csak annyiban születhet, amennyiben a tudós várakozásai hamisnak bizonyulnak – ez a felfedezés anomáliája. Új elmélet létrehozása akkor lehetséges, ha 1. az érvényben lévő paradigmák által már kellően megmagyarázott jelenségek nem ösztönzők, nem adnak kiindulópontot az elméletalkotáshoz 2. az érvényben lévő paradigmák részleteit csak az elmélet további kifejtése révén lehet megérteni 3. ha ez nem sikerül, akkor az elismert anomáliák vizsgálatát végzik. Mindig felvetődnek olyan kérdések, amelyeket a normál tudomány kritériumai alapján nem lehet megválaszolni. Egyetlenegy paradigma sem old meg minden

általa leírt problémát A fő kérdés mindig az, mely problémák megoldása a fontosabb – ez adja a viták alapját. A társadalomtudományok nem kumulatívak, mint a t ermészettudományok, ezért a filozófiával állnak szorosabb kapcsolatban. Nem a problémamegoldással foglalkoznak, hanem a problémák felvetésével; kidolgozzák, és új kontextusba helyezik őket. A megközelítő igazságnak betarthatónak kell lennie, különben nem létezne többé. 56 A kutatás folyamata: • releváns szövegek elolvasása • releváns tanúk kikérdezése • megfelelő objektív ítéletek alkotása • annak megállapítása, helytálló-e a v izsgált esemény, struktúra, vagy cselekvés (a leírtakkal természetesen nem kell mindenben egyetérteni) A kutatás során 1. megértésre van szükség, amely egyben már értelmezés is A szimmetrikus reciprocitás kölcsönös megértést követel – saját nyelvünkön is meg tudjuk ismételni, amit más kultúra tagjai

kijelentenek (oda-vissza igaznak kell lennie). 2. objektívnek kell lenni: o minden tanút meghallgatunk, ha a vizsgált téma szempontjából releváns o a rájuk fordított figyelem egyenlő mértékű legyen o az adatok rendszerezése után derüljön csak ki, melyik beszámoló fontos o fontos a beszámolók olvasata – ezt meg kell tanulni o a megértés akkor a legmélyebb, ha két személy egyenrangúként kommunikál o a megfelelően kidolgozott elmélet segíti az objektív elemzést Az elmélet mindig magyarázó: ható okkal, végső okkal, stb. magyaráz Az okság elvének fejlődése gyakorlatilag Arisztotelésszel kezdődik, aki a létezés minden szintjén pontosítja a forma és az anyag közötti megfelelések módjait: anyagi ok ⇒ formai ok végső ok ⇒ ható, vagy mozgató ⇒ ok hogy formát ölthessen az anyag a folyamat eredménye a folyamat mozgatóereje Descartes ekvivalencia-formulája szerint az ok ismerete nem csak azt teszi lehetővé, hogy az

okozatot előre lássuk, de azt is, hogy megmagyarázzuk. Newton: a gravitációs törvények felállítása által az isteni alappal való kapcsolat eltűnik. Kant szintetikus oksága szerint az okság a s zellem törvényeinek egyike, amely lehetővé teszi a tudományos állítások megfogalmazását Laplace oksági determinizmusa szerint minden jelenséget szigorú és általános determinizmus (meghatározás) irányít: a világ összetettsége levezethető egy ősegyenletből. Determinizmus és tudomány 57 A tudomány az események és jelenségek szükségszerű összefüggését és okozati meghatározottságát vizsgálja. A determinizmus szemben áll az emberi magatartás szabad akarat alapján való elképzelésével. Bizonyos determinisztikus kényszerek szabályozzák a szabad akaratot; a világ ok-okozati viszonyok által válik meghatározottá. Okkeresés a t ársadalomtudományokban: a társadalmi működést okok hajtják, amelyeket nem lehet irányítani,

befolyásolni, mert a szabad választástól független tényezők. Az okoknak is vannak okaik: amikor magyarázó céllal társadalomtudományi kutatást végzünk, az emberi viselkedés olyan modelljét kutatjuk, mely kevés szabad akaratból eredő választási lehetőséget enged, a cselekvések tehát determináltak, bár ez nem igaz valamennyi emberi cselekvésre, gondolatra és érzésre. A tudomány valószínűségi oksági modell alapján dolgozik: a megértés az emberi magatartás determinisztikus modelljét foglalja magába. Idiografikus modell: egy adott cselekedet mögött rejlő nagyon sok, esetleg teljesen egyedi tényező számbavételével igyekszünk magyarázatokhoz jutni (egy dolognak szinte minden szóba jöhető okát keresni).  Elmélet  Általánosítás  Hipotézis Megfigyelés  Dedukció Indukció Nomotetikus modell: elkülönítünk viszonylag kis számú olyan tényezőt, amelyekkel részletesen meg lehet magyarázni dolgokat;

általánosan fontos tényezők keresése. A modell a lehető legkevesebb változóval akar a lehető kielégítőbb magyarázathoz jutni. Az oksági kapcsolatok kritériumai: • az ok időben előzze meg az okozatot • legyen tapasztalati együtt járás a két változó között • a két változó között megfigyelt empirikus összefüggést ne lehessen egy harmadik változó – amely mindkettőnek oka volna – hatásával megmagyarázni. A valószínűségi modell két ok-típusa: • szükséges ok: olyan feltételt jelent, melynek az okozat bekövetkeztéhez fenn kell állnia • elégséges ok: olyan feltételt jelent, amelynek fennállása garantálja a szóban forgó magyarázatot Az egyik megléte elegendő, hogy oksági kapcsolatról beszéljünk. a. A tudomány fogalma: • az emberi megismerés egyfajta módja • e tevékenység eredménye 58 • tudományos kutatás: a tudomány megismerési mód. Ez csak akkor eredményes, ha a már korábban megszerzett

tudományos ismereteket újabbakkal gyarapítja, és/vagy megújítja azokat. b. A tudományok általános jellemzői: 1. hipotézisek: összhangban vannak a korábbi tudással, tapasztalattal; megalapozottak 2. interszubjektívek 3. objektívek: elsősorban a valóság megismerésére törekvés 4. önkorrekció: bírálja, javítsa magát 5. ismeretrendszerek, vagy elméletek, melyeket logikai kapcsolatok alkotnak Logiko-empirikus: a tudományos gondolkodás két pillére a logika és a megfigyelés. Összetevői: • elmélet: logikai aspektusok • kutatásmódszertan: megfigyelés • statisztika: a kettő szintézise Társadalomtudományi elmélet: milyen a társadalom? Miért vannak a dolgok úgy, ahogy? Az elmélet a társadalmi élet szabályszerűségeinek leírására törekszik; e mögött az a feltevés áll, hogy az élet szabályszerű. Az egyén csak ritkán tárgya a kutatásnak, inkább a csoport, a közösség áll az érdeklődés középpontjában. c. Kétféle

valóság létezik: • empirikus: tapasztalatok szerinti • konszenzuális: általánosan elfogadott Mindkettő valóságosnak tűnik; a tudomány ezek megismeréséhez nyújt fogódzókat. d. Társadalomtudományok: - gazdaságtan - szociológia - politológia - szociálpszichiátria - antropológia - nyelvtudomány      Az általuk alkalmazott módszerek közelebb állnak a természettudományok megismerési eljárásaihoz e. Társadalomtudományi alapfogalmak: • attribútumok: tárgyat, vagy személyt jellemző tulajdonságok (pl. nő, fiatal, konzervatív, stb) • változók: az attribútumok logikailag összetartozó csoportja (pl. nem foglalkozás, életkor) • kutatási indítékok: o formális elméletek ellenőrzése o strukturálatlan érdeklődés o alkalmazott kutatás o kényszer szülte kutatás 59 f. Deduktív modell: 1. A tudományos módszer lépései: o elméletalkotás: deduktív elmélet készítése, logikai feladat o elméleti

hipotézis levezetése: elmélet fogalmai alapján, hipotézis o fogalmak operacionalizálása o empirikus adatok gyűjtése o a hipotézisek empirikus ellenőrzése: a hipotézis statisztikai ellenőrzése 2. A problémák: o az elméleti fogalmakat sohasem lehet egyértelműen és pontosan operacionalizálni, csak közelítés lesz belőle o a változók közötti empirikus együtt járás szinte sohasem tökéletes o a mutatók felcserélhetőségének elve:  egy fogalomnak több mutatója is lehet  egy elméleti hipotézist akkor fogadunk el általános megállapításként, ah az összes empirikus teszt megerősíti. 3. A tudományos módszer alapja az okság: az okozatból következtetünk annak okára;, s ez determinisztikus szemlélettel párosul. o idiografikus magyarázati modell: minden fellelhető oksági tényező figyelembevételével alkot magyarázatot az okozat o nomotetikus magyarázati modell: a lehető legkevesebb releváns oksági tényező

figyelembevételével egy jelenségosztály megértésére törekszik. Az okság valószínűségi modellje: o az ok a hatásán mérhető le o ha van ok, biztosan van valamilyen hatása, okozata o az okok:  szükséges feltételek: az ok megléte kell az okozat bekövetkezéséhez  elégséges feltételek: az ok megléte maga után vonja az okozat bekövetkezését o oksági kritériumok:  legyen empirikus összefüggés ok (független változó) és okozat (függő változó) között  az ok időben előbb legyen, mint az okozat  ne lehessen az összefüggést egy harmadik változó okozataként érteni. g. Az indukció problémái: • egyedi állításokból egyetemes állításokhoz vezet • indukciós elv: olyan állítás (lenne, ha volna ilyen), amely segítségével az induktív következtetéseket logikailag elfogadható formába tudnánk önteni 60 • • • Karl Popper szerint az indukciós elv felesleges logikai következetlenségekhez vezet az

indukciós elvnek egyetemes állításnak kell lennie a tudós munkája az elmélet felállítása és ellenőrzése. A logikai elemzés nem az elmélet felállítására vonatkozik, hanem annak ellenőrzésére. 61 A 13 A kutatás folyamata A kutatási terv készítése A kutatási terv: 1. Cím: a kutatás címének tömörnek, figyelemfelkeltőnek, érthetőnek, szakszerűnek és a kutatás tartalmi részével összefüggésben állónak kell lennie. Nem zárható ki szépirodalmi, vagy zsurnalisztikai cím kiválasztása sem, ekkor azonban kívánatos szakmai magyarázó alcím közlése is. 2. Célok: a kutatás célkitűzéseit pontokba szedve, tömören és világosan kell megfogalmazni. A célok felsorolásának kötelezően kell követnie valamilyen sorrendet, ami lehet időrendi (a kutatási terv megvalósításának egyes fázisai szerint), vagy lehet szakmai-logikai szempontok szerint. Ügyelni kell arra, hogy a későbbiekben kiválasztott tudástechnikai eszközök

és elemzési módszerek, illetve a célkitűzések összhangban álljanak egymással. 3. Helyszín: a kutatás helyszínének pontos, a közigazgatási egységeket növekvő sorrendben történő feltüntetése. 4. Indoklás: a kutatás indoklásában határozott megfogalmazásban kell megemlíteni a tervezett munka fontosságára, a résztvevők rátermettségére vonatkozó körülményeket. Ebben a részben fejtjük ki a kutatás munkahipotézisét, helyezzük el a munkát a tudománytörténetben, s hivatkozunk előzménynek tekinthető munkákra. Esetleg (egy mondatban) megelőlegezhető még a kutatás szélesebb összefüggésekbe helyezett hasznosíthatósága is. 5. Résztvevők: a kutatásban résztvevő személyek neve, beosztása, munkahelyének megnevezése. 6. Előzmények: a kutatás előzményeibe a résztvevők szakmai életútjának ide vonatkozó, meggyőző erővel rendelkező eseményei sorolhatók, utalva a szakmai önéletrajzban szereplő publikációkra,

konferencia-előadásokra. 7. Megvalósítás: a kutatás megvalósítását tárgyaló bekezdésben a kutatási módszereket, valamint a kutatás ütemtervét soroljuk fel. A kutatás módszereinek összhangban kell állniuk a célkitűzésekkel, az ütemtervnek pedig a kiválasztott módszerek megvalósíthatóságával, időigényével. 62 Módszerek: A kutatási módszerek alatt soroljuk fel a kutatás egységeit, ismertetjük a mintavételi eljárást, közöljük a kutatás, illetve az elemzés eszközeit. 1. A kutatás egységei: pontosan meghatározzuk azon objektumok körét, melyekre a kutatás kiterjed. 2. Mintavétel: megnevezzük a mintavételi lejárást, illetve az alapsokaság forrását, valamint a mintasokaság(ok) alapvető kritériumait. 3. A kutatás eszközei: a célkitűzésekkel összhangban felsoroljuk a kutatás során alkalmazni kívánt eszközöket, illetve felhasználásuk módját. 4. Az elemzés eszközei: a kutatás eszközeivel rögzített

ismeretek elemzéséhez alkalmazni kívánt eszközök felsorolása. Általában az eszközök listájából egyértelműen kiderül az elemzés módszere, ám ha nem tudunk eszközt megnevezni, akkor legalább a tervezett módszerre érdemes utalni. Ütemterv: Az ütemtervet a teljes kutatási idő hosszának arányába osztjuk fel (ha éves kutatást végzünk, hónapokra, ha havi kutatást, hetekre, stb.) 1. Várható eredmények helytálló előrelátásról árulkodó módon fogalmazzuk meg a várható eredményeket. Legyünk figyelemmel a helyi hasznosíthatóságra, a tudományos értékre, esetleg a közéleti haszonra is. 2. Egyebek: a kutatási terv e pontjában az előzőekbe nem férő, fontos információkat adhatunk meg. 3. Költségvetés: a költségvetésben valamennyi, a kutatás során indokoltan felmerülő költséget fel kell tüntetni. Ne felejtsük el, hogy a kutatás nem zárul le a terepmunkával, és nem is azzal kezdődik; vagyis az előkészületek és a

feldolgozás költségeit is tervezzük meg. Amennyiben a helyzet megkívánja, a költségvetés összegeinek megállapítása során gondoljunk az esetleges inflációra is. A kutatási jelentés formai követelményei: 1. Címlap: a jobb felső sarokba kerül a terepmunka-gyakorlatról jelentést készítő személy neve. A jelentés címe a l ap közepén helyezkedik el: „Kutatási jelentés”, alatta zárójelben a helyszín és az időtartam. Az évszám a bal alsó sarokba kerül 2. A kutatás helyszínének megnevezése: közigazgatási egységek általánosig terjedő felsorolása (akkor is, ha néhány már jogilag megszűnt). 3. A kutatás időtartamának felsorolása: az első időponttól a befejezésig, évet, hónapot és napot egyaránt feltüntetve. Ha a kutatás több szakaszban zajlott, akkor havi bontásban: a hónapok és napok száma, a végén az összes nap számával. 4. A kutatás céljainak megnevezése: először az általános célkitűzést kell

megnevezni – ez a kutatási terv címe is lehet –, majd az egyes részcélokat. 63 5. A kutatásban ténylegesen résztvevők felsorolása 6. Megjegyzések: a kutatás eredményeinek időrendi felsorolása (kapcsolatok, rögzítések, forrásfeltárások, fontosabb események, személyek és intézmények, stb.) 7. Összegzés: a kutatás (rész)célkitűzéseinek és a „Megjegyzések” pontban felsorolt tényleges eredmények összevetése. 8. A fontosabb kutatási egységek (személyek, intézmények, társadalmi termékek) egyszerű felsorolása. 9. A megbízó által biztosított anyagi és fogyóeszközök elszámolása: a felvett fogyóeszközök felsorolása, illetve elszámolás a felvett pénzről. Hangkazetták, videokazetták, diapozitívok, papírképek címeinek, vagy címszerű megnevezéseinek és kódjainak felsorolása. 10. A kutatással kapcsolatos dolgozatok, tanulmányok, cikkek, konferenciaelőadások, videofilmek, kiállítási anyagok, fotósorozatok

(olyanoké, amelyek publikálásra elvileg készek) címeinek és rövid tartalmának felsorolása. 11. A további feladatok és célok megnevezése: nem árt hivatkozni – amennyiben vannak – a kutatási terv vonatkozó pontjaira. 12. Aláírás, dátum A kutatási jelentés tartalmi szempontjai: A kutatói jelentés készítése részben többet, részben kevesebbet jelent a tanulmányírásnál: többet, mivel a tartalmi kérdéseken túlmenően a kutatómunka körülményeiről, költségeiről, közreműködőiről, stb. is részletes beszámolót kevesebbet, mivel az érdemi kutatási eredményeket sűrítve, összefoglaló jelleggel közli Kiknek készül a kutatói jelentés? A kutatói jelentés általában a kutatásra megbízást adók, a kutatást finanszírozók számára készül, az általuk előírt, megadott követelmények és formai előírások szerint. Célszerű ezekkel a követelményekkel a kutatás megkezdése előtt megismerkedni és folyamatosan

beszerezni, illetve módszeresen rögzíteni azokat az információkat, amelyekre az időközi illetve a végső elszámolások, jelentések készítésekor szükségünk lehet. Mi alapján készítjük a kutatói jelentéseket? A kutatói jelentést a kutatás érdemi eredményein kívül a kutatási naplóra és a kutatás egyéb dokumentumaira támaszkodva készítjük el. A kutatási naplót (terepmunka-naplót) érdemes a kutatási jelentések szempontjai szerint vezetni: az eseményeken, kutatási eredményeken kívül feljegyezni a közreműködő személyek adatait (azokat az adatokat, amelyek a pénzügyi elszámolásokhoz is szükségesek), a felmerülő költségeket (mikor, kinek, miért, mennyit fizettünk, miért, miből és mennyit vásároltunk, stb.) A kutatási (terepmunka) napló mellékletei lehetnek a pénzügyi bizonylatok, 64 számlák, vonatjegyek, átvételi elismervények, stb. Nagyobb volumenű kutatások esetében a kutatás költségvetése és annak

pénzügyi teljesítése a beszámolás alapja. Mit tartalmaznak a kutatói jelentések? Tartalomjegyzéket a továbbiakról, azaz magáról a jelentésről. Melyek voltak a munka (kutatás) célkitűzései? Mi volt a meggondolandó feladat? Röviden: pontokba szedve, esetleg kérdések formájában megfogalmazva. A kutatás módszereivel, helyével, időbeli lefolyásával kapcsolatos információk. Tehát milyen módszert, módszereket alkalmazva, hol és milyen társadalmi közegben végeztük a kutatómunkát, milyen volt a kutatás időbeli megszervezése, esetleg milyen szakaszokra osztottuk, stb. A jelentések e részében részletesen le kell írnunk a módszereket, a hellyel és az idővel kapcsolatos információkat. Beszámolás az eredményekről Milyen hipotézisekkel indultunk? Melyek a kutatás legfontosabb tartalmi eredményei (esetleg pontokba szedve)? Hogyan viszonyulnak az eredményeink a kiinduló hipotézisekhez? Hogyan viszonyulnak az eredmények a kutatás

céljaihoz, vagy a megoldandó feladatokhoz, illetve a megbízó által kitűzött feladatokhoz? Hogyan illeszkednek eredményeink a szakterület tudományos eredményei közé? Esetleges javaslatok a t éma további kutatására vonatkozóan (a finanszírozók, az eredeti témát kitűzők számára). A kutatásban közreműködők adatai (esetleg munkájuk méltatása). Tételes elszámolás a kutatásra fordított költségekről. Melléklet: a kutatás dokumentumai – a jelentést kérő igényei szerint. 65 A 14 Konceptualizálás és mérés Operacionalizálás 1. Fogalmak: gondolati képek, melyeket közös jegyeket mutató megfigyelések, és tapasztalatok összefoglalására használunk a valós világban nem léteznek, ezért azokat közvetlenül nem tudjuk mérni (pl. előítéletesség) mérhetünk viszont olyan dolgokat, amelyeket a fogalmaink összefoglalnak. 2. Konceptualizálás: az a folyamat, melynek során pontosan meghatározzuk, hogy az egyes kifejezéseken

mit fogunk érteni a folyamat eredményeképpen egy sor indikátorát határozzuk meg annak, amit elképzelünk – ezek jelzik majd a vizsgált fogalom meglétét, vagy hiányát az indikátorok felcserélhetőségének elve: ha több különböző mutató valamilyen fokon mind ugyanazt a fogalmat reprezentálja, akkor mind ugyanúgy fognak viselkedni, ahogy a fogalom viselkedne, ha valóságos volna és meg tudnánk figyelni, ez alapján olyan fogalmakat is vizsgálhatunk, amelyek meghatározásáról nem tudunk megegyezni. Miben különböznek a méréseink? 3. Precizitás: arra vonatkozik, hogy a mérce, amelyet valamely attribútum leírásakor, illetve megfigyelésekor használunk, mennyire finom 4. Megbízhatóság: mennyire valószínű, hogy egy mérési eljárás bizonyos jelenségről másodszor is ugyanazt a leírást adja 5. Érvényesség: a mérésből származó adatok mennyire kapcsolódnak az adott fogalom elfogadott jelentéseihez fogalmaink gyakran veszítenek

jelentésgazdagságukból a megbízható mérőeszközök készítésekor; ez elkerülhető, ha több különböző, a fogalom különféle aspektusait megközelítő mércét használunk. 6. A mérések különböznek: precizitás megbízhatósá g érvényesség   szempontjából.  Earl Babbie szerint mindent, ami csak létezik, meg is tudunk mérni: nincsenek kivételek, a mi létezik az egyben mérhető is. A konceptualizálás az a folyamat, amelynek során pontosan meghatározzuk, hogy az egyes kifejezéseken mit fogunk érteni. A konceptualizálási folyamat eredményeképpen meghatározzuk egy sor indikátorát annak, amit elképzeltünk, s amelyek jelzik majd a vizsgált fogalom meglétét, illetve hiányát. 66 Dimenzió: valamely fogalom meghatározott aspektusa, oldala, nézőpontja. Az indikátorok felcserélhetőségének elve: ha több különböző mutató valamilyen fokon mind ugyanazt a fogalmat reprezentálja, akkor mind ugyanúgy fognak viselkedni,

ahogy a fogalom viselkedne, ha valóságos volna és meg tudnánk figyelni, ez alapján olyan fogalmakat is vizsgálhatunk, amelyek meghatározásáról nem tudunk megegyezni. Konceptualizálás: ⇓ Normális definíció: az, amit a hozzárendelünk: igazi, valós jelentés kifejezéshez ⇓ Műveleti definíció: a mérés kifejtése pontról pontra: ahogy a fogalmakat fogjuk mérni ⇓ Mérések a valóságban Ha módosítjuk a definíciót, az szinte szükségszerűen megváltoztatja a kutatási eredményt. A mérés megbízhatósága azon múlik, hogy valamely eljárás, ha ismételten alkalmazzuk ugyanarra a tárgyra, mindig ugyanazt az eredményt adja-e. A megbízhatóság és a precizitás nem bizonyíték a mérés hitelességére. A mérés megismételhetősége: néha helyénvaló ugyanazt a mérést többször is elvégezni. Felezéses módszer: tíz kérdést véletlenszerűen két ötös csoportra osztunk. Előny: bevett mérőeszközök használata. Érvényesség:

egy empirikus mérés mennyire tükrözi a szóban forgó fogalom valódi jelentését 1. Érvényesség ránézésre: az illető fogalom illik-e a róla kialakult képhez 2. Ismérv szerinti érvényesség: mindig valamilyen külső kritériumon alapul 3. terjedelmi érvényesség: mennyire fogja át a mérőeszköz a mérendő fogalom jelentéstartományát 4. Szerkezeti érvényesség: azon alapul, hogy milyen kapcsolatban van – az elméleti összefüggésrendszeren belül – mérőeszközünk a többi változóval A tudománynak, hogy megbízhatóan mérhessen, szabadosnak kell lennie. Annak, hogy milyen jelentést tulajdonítsunk egy bizonyos fogalomnak, csupán egyetlen kritériuma van: a használhatóság. 67 A konceptualizálás utáni következő lépés az operacionalizálás, azaz a v áltozók méréséhez vezető konkrét empirikus eljárások meghatározása; a kutatás megtervezésével kezdődik és a kutatás során végig tart. Míg a konceptualizálás az

elvont fogalmak finomítása, az operacionalizálás a k onkrét kutatási eljárások kialakítása, melyek eredményeképp az e fogalmakat a valóságban megjelenítő empirikus megfigyelésekhez jutunk; az operacionalizálás során határozzuk meg, hogy egy adott változó attribútumait miről ismerjük majd fel a valóságban. A változó mérési terjedelmének eldöntése: fontos a fogalom ellentétét is számításba venni. A vallásosság vizsgálata során pl nemcsak a „ vallásos”, hanem a „ vallásellenes” fogalma is fontos. A változók csoportosítása: 1. nominális (megnevezéses) mérési szintű változók azok, amelyek attribútumai egyszerűen csak különböznek egymástól 2. ordinális (rendezéses) mérési szintű változók azok, amelyeket rangsorolni lehet: pl. előítéletesség (a teljesen előítéletestől a nem-előítéletesig) 3. intervallummérési szintű változók azok, amelyek attribútumai rangsorba állíthatók, és egyforma

egységekből álló távolság van közöttük: pl. IQ hányados 4. arányskála: ugyanazok jellemzők rá, mint az intervallummérési szintű változóra, de van valódi nullapontja is: pl. életkor, hány barátja van, stb Ugyanazt a változót néha többféle mérési szinten is mérhetjük: pl. az életkort nem csak az arányskálán, hanem nominális, illetve ordinális módon is; hogy melyik a legalkalmasabb, a mérés céljától függ. A kérdőívek: adatgyűjtés:  a kérdések feltevésével  feleletválasztás: egyetért-e, vagy sem kérdés: • nyitott: saját válasz beírása • zárt: előre elkészítet válaszlehetőségek  jobbak a rövidebb kérdések  a tagadó kérdéseket és kifejezéseket a kérdőívekben jobb elkerülni, mert megzavarhatják a megkérdezettet a válaszadásban  kerülni kell a sugalmazást: ez a kérdésfeltevés olyan formája, amely a válaszadókat egy bizonyosfajta válaszra, vagy álláspont helyeselésére

ösztönzik  mátrix: táblázatos kérdések, melyek elősegíthetik azt, hogy a válaszadók jobban rákapjanak egyfajta válaszsémára.  instrukciók: mindig egyértelműeknek kell lenniük 68  kérdezőbiztos: fontos a jó megjelenés, a viselkedés; a szöveg szó szerinti követése, a válaszok pontos felírása, illetve szükség esetén pontosító kérdések  operacionalizálás: mindig a tervezéssel kezdődik, és az adatok elemzésével végződik. 69 A 15 Mintavételi eljárások az empirikus kultúrakutatásban A mintavételi eljárások együtt fejlődnek a politikai közvélemény-kutatásokkal; a modern mintavételi eljárásokat az elmúlt 30-40 évben dolgozták ki. A minta az alapsokaság részhalmaza, amelyet megfigyelünk, hogy ennek alapján a t eljes sokaság tulajdonságaira következtessünk: minőségének ismérve, hogy mennyire reprezentatív. A legkedvezőbb, ha egy populáció minden egyedének egyforma az esélye, hogy a

mintába bekerüljön. A mintavétel előnyei: 1. költséget takarít meg a kutató azzal, hogy nem a teljes populációt kérdezi meg 2. ez munkamegtakarítást is eredményez 3. kevesebb idő alatt lehet elvégezni a felmérést A megtakarítások miatt magasan kvalifikált kutatókat vonhatnak be a kutatásokba, ami színvonalasabb munkát eredményez. A mintavételi eljárásoknak objektívnek kell lenniük Az eljárások két csoportra oszthatók: 1. Valószínűségi mintavétel: a mintavétel során az a célunk, hogy az alapsokaságból úgy válasszunk ki elemeket, hogy a m inta leírásai jól jellemezzék maga az alapsokaság paramétereit.  véletlen választáson alapuló módszerek: minden elemnek – a kiválasztási eljárás minden más eseményétől függetlenül – egyforma esélye van arra, hogy a mintába kerül. o egyszerű véletlen kiválasztás:  legegyszerűbb módja a sorolás  véletlenszám-táblázat (lehet számítógéppel is) o rétegzett

kiválasztás:  statisztikai csoportosítás  az alapsokaságot rétegjellemzők alapján csoportokra bontjuk, és arra törekszünk, hogy a minta elemei e cs oportok arányainak megfelelően legyenek kiválasztva o lépcsőzetes kiválasztás:  ha nem rendelkezünk központi kimutatással az alapsokaságról  első lépésként az elemek csoportjaiból veszünk mintát, azután az egyes kiválasztott csoportokon belül mintát veszünk az elemekből is  nagy a hibalehetősége 70  nem-véletlen kiválasztáson alapuló módszerek: a kutatás céljainak megfelelően az elemek bizonyos csoportjainak nagyobb esélye van bekerülni a mintába. o kvóta kiválasztás:  átmenet a véletlen és a nem-véletlen kiválasztás között  a kiválasztásnál előírt arányokhoz, kvótákhoz tartjuk magunkat o koncentrált kiválasztás:  az alapsokaságból tudatosan a legfontosabb, legjellemzőbb típusok kiválasztására törekszünk o önkényes

kiválasztás:  egyes kutatások során indokolt lehet a kutatási egységek meghatározását önkényesen végezni 2. Nem-valószínűségi mintavétel:  szakértői mintavétel: a minta meghatározásánál a t árgyban, témában jártas, hozzáértő személy(ek) véleményére hagyatkozunk  egyszerűen elérhető alanyokra támaszkodó mintavétel: alkalmazása csak akkor indokolt, ha a kutatót épp azok az emberek érdeklik, akiket így el tud érni. A leggondosabb mintavételi eljárással sem kapunk szinte sohasem az eredeti sokaságot tökéletesen reprezentáló mintát: hiba mindig marad. Mintavétel: 1. célok pontos meghatározása, a népességet pontosan definiálva; kérdések pontos megtervezése – milyen válaszok várhatók –; ütemterv 2. definiálni az alapsokaságot, a mintavételt 3. adatgyűjtés: függ a témától, a felmérés egységétől, a vizsgálat méretétől 4. kérdőívek 5. a hibák csökkenthetők a tervezéssel 6. feldolgozás,

elemzés: kódolni kell 7. dokumentumok: kérdőívek, illetve a kutatással kapcsolatos utasítások Alapfogalmak: - Reprezentativitás: egy minta akkor reprezentálja az alapsokaságot, amelyből vették, ha a minta összesített jellemzői jól közelítik a sokaság ugyanazon összesített jellemzőit Próbafelvétel: megtudhatjuk, hogy a mintavételi keret megfelel-e az elvártnak; kiderül, mit és hol kell majd javítani Előzetes felmérés: a mintavétel megtervezésénél fontos szempont, hogy mi a megvalósítható, s mi a hivatalos A jelenség lokalizálása: a felvétel meghatározott körben, helyen, területen és időben reális 71 - - Trendvizsgálat: egymás után több vizsgálat ugyanazokkal a személyekkel Mintavétel: a kutatásba bevont elemzési egységeket a m intavétel során válogatjuk ki Elem: elemnek hívjuk azokat az alapegységeket, amelyekről információt gyűjtünk, és amelyek az elemzés alapjául szolgálnak Populáció (sokaság,

alapsokaság): a vizsgálandó elemek elméletileg meghatározott összessége; fontos, hogy heterogén legyen, de ez a kutatás témájától függ Vizsgálati populáció: azon elemek összessége, amelyek közül a mintát ténylegesen vesszük Mintavételi egység: azon elemek, vagy elemek csoportjai, amelyeket a mintavétel valamely fázisánál a kiválasztás során tekintetbe veszünk Mintavételi keret: a mintavételi egységekről készült lista, amelyből a mintát – vagy annak egy szintjét – összeválogatjuk Megfigyelési egység, vagy adatgyűjtési egység: olyan elem, illetve elemek összessége, akiktől/ahonnan az információt begyűjtjük Mérvadó egységek: meg kell határozni az elemzési egységeket; pl. egyén, háztartás, csoport, stb. Változó: egymást kölcsönösen kizáró attribútumok halmaza; pl. nem, kor, foglalkozás, státusz, stb. Paraméter: egy változó valamely összefoglaló jellemzője a populációban. A népesség átlaga: 

mintaátlag: statisztikailag kiszámított átlag  becslés: az alapsokaság paraméterének becslése fontos, ha közel van a ténylegeshez, akkor a minta reprezentativitását növeljük Statisztika: egy változó valamely összefoglaló jellemzője a mintában Mintavételi hiba: a valószínűségi mintavétel módszereivel nyer statisztikák ritkán – jószerint sosem – egyeznek meg a pontosan ama paraméter értékével, amelyet az elkészítésükkel megbecsülni kívántunk. A valószínűség számítás segítségével azonban megbecsülhetjük, hogy milyen mértékű hibák várhatók a szóban forgó eljárás alkalmazásakor. 72 A 16 A kérdőívek típusai Kérdőívkészítés és kódolás Kérdezési útmutató: A tényleges társadalomkutatási gyakorlatban sokszor operacionalizálni oly módon, hogy kérdéseket teszünk fel az embereknek, ily módon szerezve adatokat az elemzéshez és értelmezéshez. Kérdőíves felvételeknél több esetben

folyamodunk az adatgyűjtésnek ehhez az „önbeszámolón” alapuló módjához. A kérdéseket felteheti kérdezőbiztos, vagy megkaphatja a kérdőívet a válaszadó is, hogy saját maga töltse ki – ez utóbbiak az ún. önkitöltős, vagy postai kérdőívek. A kérdőív az operacionalizálás közismert és konkrét példája. A kifejezés kérdések halmazára utal, de ha belenézünk egy akármilyen kérdőívbe, abban valószínűleg legalább annyi kijelentést találunk, mint amennyi kérdést. Ennek oka van: a kutató sokszor azt akarja megtudni, milyen mértékben oszt a kérdezett egy bizonyos attitűdöt, vagy nézetet; ha az attitűdöt sikerül egy rövid kijelentésbe összefogni, akkor a kérdezettnek gyakran ezt az állítást mutatjuk meg, és megkérdezzük, hogy egyetért-e vele. 19 Ha kérdezünk, két választásunk van: 1. feltehetünk nyitott kérdést, amire a kérdezettnek saját szavaival kell felelnie. A papíron hagyjunk helyet a válaszadásra A

nyitott kérdésre kapott válaszokat még a számítógépes elemzést megelőzően kódolni kell. kódoláskor a kutató gyakran értelmezni kényszerül a választ, ebben pedig ott van a félreértés és a torzítás lehetősége. 2. a zárt kérdések esetében a kérdezettnek az általunk megadott válaszlehetőségek közül kell választania. A zárt kérdések igen népszerűek, mert az általuk nyert adatok könnyebben feldolgozhatók. a zárt kérdések nagy hátránya, hogy a kutató strukturálja a válaszokat. amikor egyértelmű, hogy egy kérdésre mik lehetnek az érdemleges válaszok, nincs semmi probléma, más esetekben azonban a k utató által szerkesztett válaszfelsorolásból fontos válaszlehetőségek maradhatnak ki. Zárt kérdések követelményre: szerkesztésekor figyelemmel kell lennünk két • legyen teljes a megadott válaszlehetőségek listája: férjen bele a minden elképzelhető válasz • a válaszkategóriák legyenek egymást

kölcsönösen leíróak: a kérdezett ne érezze úgy, hogy többet is be kellene jelölnie A kérdőíveknél fontos kritérium még az is, hogy a kérdések legyenek világosak, egyértelműek és pontosak; minden kérdés legyen annyira pontos, hogy a kérdezett tudja, mire kell válaszolnia. 19 Pl. Rensis Likert a Likert-skálában a kérdezetteket olyan alternatívák közötti válaszadásra kényszeríti, mint nagyon egyetért, egyetért, nem ért egyet, nagyon nem ért egyet, vagy nagyon helyesli, helyesli, stb. 73 Gyakori, hogy a kutatók több kérdés kombinációjára egyetlen választ kérnek, általános szabályként azt mondhatjuk, hogy ha egy kérdőív egy kérdésében, vagy kijelentésében az „és” szót látjuk, akkor gyorsan ellenőrizzük, nem kétértelmű kérdést készülnek-e feltenni nekünk. Amikor információkat kérünk válaszadóinktól, folyamatosan tartsuk szem előtt, tudnak-e kérdéseinkre megbízhatóan felelni. Hasonlóan fontos,

hogy ha egy kérdőívben a megkérdezettek többsége számára lényeges, aktuális dolgokról kérdezzünk, melyek nem állnak távol tőlük. A kérdezett nem feltétlenül kezdi tanulmányozni a kérdést, ha nem érti, épp ezért törekedjünk arra, hogy a kérdést lehessen gyorsan olvasni, megérteni a lényegét, s lehessen rá minden nehézség nélkül, gyorsan válaszolni, illetve a választ gyorsan bejelölni. A tagadó formájú kérdések könnyen vezethetnek félreértésekhez, ezért ha mód és lehetőség van rá, kerüljük őket. Egy kérdésre kapott válasz jelentése nagymértékben múlik a kérdés megfogalmazásán is; ez igaz minden kérdésre és válaszra. Némely kérdések a többinél erősebben ösztönöznek bizonyosfajta válaszra. Az olyan kérdéseket, melyek arra késztetik a m egkérdezettet, hogy bizonyos módon válaszoljon, sugalmazó kérdéseknek nevezzük. Egy kérdőívben szereplő kérdés éppúgy lehet negatívan sugalmazó is, mint

pozitívan. Amikor az emberektől kérdezünk valamit, ők a választ mindig megszűrik olyan szempontból is, hogy mit illik mondani, mivel kelthetnek jó benyomást. Különösen igaz ez a személyes megkérdezés helyzetére. Mint minden esetben, alaposan át kell gondolnunk a kérdezés célját, és ehhez kell felállítanunk a l eghasznosabb kérdéseket. Egy pillanatra sem szabad azonban azt hinnünk, hogy vannak „abszolút jó” és „abszolút rossz” kérdések. Kérdőívszerkesztés: A kérdőív külső megjelenése legalább annyira fontos, mint az, hogy mit és milyen konkrét megfogalmazásban kérdezünk. Általános szabály az, hogy a kérdőív gazdálkodjék bőségesen a hellyel és legyen rendezett. A kezdő kutatók gyakran félnek attól, hogy kérdőívük túl hosszúnak látszik majd, ezért több kérdést zsúfolnak egy sorba, rövidítenek, és próbálnak minél kevesebb oldalt felhasználni; az effajta igyekezet nem célravezető, sőt kifejezetten

veszélyes, a rövidített kérdéseket ugyanis gyakran félreértik. Nagyon fontos, hogy a kérdőíven belül bőven hagyjunk helyet az egyes válaszoknak. Az összezsúfolt kérdőívek végzetesek, akár a megkérdezettekkel töltetjük ki őket, akár felkészült kérdezőbiztosokkal; az ilyen kérdőíveknek a feldolgozása is lidércnyomás. A leggyakoribb kérdésforma, amikor egy sor előre megadott válasz közül kell a megkérdezettnek a megfelelőt bejelölnie. Erre a legjobb módszer a megfelelő távolságra elhelyezett kockák megszerkesztése számítógép esetében, míg írógépnél a s zögletes zárójeleket célszerű alkalmazni (perjelek közé zárt aláhúzás használatáról viszont érdemes mindenkit lebeszélni, ugyanis sokkal többet kell velük bajlódni gépeléskor, s az eredmény sem mutat igazán jól). Alkalmazhatunk egy egészen más eljárást is: Ahelyett, hogy X-eket tétetnénk keretekbe, minden válasz mellé írjunk egy kódszámot, és

ezek közül karikáztassuk be a megkérdezettel a válaszának megfelelőt. Adjunk szembetűnő, helyes, és világos instrukciókat 74 a megkérdezetteknek, ha azt akarjuk, hogy e kódszámokat bekarikázzák, mert sokan inkább aláhúzni szeretnék őket, ami viszont nehezíti az adatfeldolgozást. A kérdőívekben gyakran előfordulnak olyan kérdések, amelyek nem vonatkoznak mindenkire. Ez a helyzet olyankor szokott felmerülni, amikor egy adott témáról több kérdést is fel akarunk tenni. Azokat a k érdéseket, amelyek egy előző kérdésre kapott ilyen, vagy olyan választól függenek, feltételes kérdéseknek nevezzük. Ezek helyes használata megkönnyíti a kérdezett munkáját: nem kell olyan kérdések megválaszolásával bajlódnia, amelyek nem is vonatkoznak rá. Az olyan oldalak tetejére, amelyeken csak feltételes kérdések szerepelnek, hasznos külön instrukciókat írni. Ha ezek az instrukciók érthetőek, akkor megóvjuk a kérdezetteket attól,

hogy rájuk nem tartozó kérdéseket kelljen végigböngészniük, s egyben növeljük annak valószínűségét is, hogy azok, akikre a kérdések tényleg vonatkoznak, válaszolnak is majd rájuk. Elég gyakori, hogy több olyan kérdést akarunk feltenni, amelyekre ugyanazok a lehetséges válaszok: ilyenkor a kérdésekből és a válaszokból gyakran táblázatot tudunk szerkeszteni. E formának számos előnye van: • jó a térkihasználása • az ily módon feltett kérdésekre a kérdezettek gyorsabban tudnak válaszolni • a különböző kérdésekre adott feleleteket így a megkérdezett és a kutató is könnyebben össze tudja vetni (a kérdezett a korábbi kérdésekre adott válaszai alapján könnyebben dönt majd és össze is tudja hasonlítani a korábban adott válaszait) Vannak viszont veszélyei is: • • • táblázatos formába kényszerítünk olyan kérdéseket is, amelyekhez sokkal célszerűbb volna más, egyedi válaszkategóriákat használni a

kérdezettek rákapnak egyfajta válaszsémára; kialakul bennük az a szokás, hogy minden kijelentéssel egyetértenek könnyen félreolvashatnak valamit, ezért tévesen válaszolnak. A kérdéssorrend hatása sok esetben kiküszöbölhető, ezért érdemes a kérdőívet több változatban, többféle kérdéssorrendben elkészíteni, ekkor ugyanis lehetőségünk nyílik a hatások nagyságának és természetének meghatározására. Legalább a próbakérdezésnél érdemes a kérdőívet többféle sorrenddel is kipróbálni. A kérdőívek kívánatos sorrendje némileg eltér a kérdezőbiztosokkal lekérdezetett, és a válaszadó által önállóan kitöltött (önkitöltős) kérdőíveknél. Az utóbbiakat általában a legérdekesebb kérdéscsoporttal érdemes indítani. Törekedjünk arra, hogy a válaszadónak, ha átfutja az első néhány kérdést, legyen kedve válaszolni rájuk; talán sikerül olyan attitűdökre 75 kérdezzünk, amelyeket mindenáron ki

akarnak fejezni, vigyázzunk azonban arra, nehogy az első kérdések esetleg ijesztőek legyenek. Minden kérdőíven egyértelmű utasításokat és magyarázó megjegyzéseket kell elhelyeznünk ott, ahol ezekre szükség lehet. Hasznos minden önkitöltős kérdőívet a kitöltésre vonatkozó alapvető instrukciókkal kezdeni – bár sokak számára ismerős dolog manapság a kérdőívek és űrlapok kitöltése, mégis egyértelműen el kell mondanunk, mit akarunk: • ha válaszadóinkat arra szeretnénk rávenni, hogy hosszú, vagy rövid válaszokat adjanak, ezt oda kell írni • ha a kérdőív tartalmi fejezetekre oszlik, minden fejezet elején legyen a t artalomra és a célra vonatkozó rövid bevezető mondat • az önkitöltő kérdőívek végén szerepeljen a demográfiai rész: tudjunk meg valamit a kérdezettről is. Az ehhez hasonló rövid bevezetések segítenek, hogy a kérdezett értelmesnek lássa a kérdőívet. Csökkenti a látszólagos káoszt,

főként amikor sokféle dologra kérdezünk; másrészt ráhangolják a m egkérdezettet a kérdések megválaszolására. A kódolás előkészítésének problémája Mivel a kérdőívvel gyűjtött adatokat valamilyen számítógépes formátumra szokták hozni, bizonyos adatfeldolgozási utasításokat helyénvaló lehet már magán a kérdőíven feltüntetni. Ezek az instrukciók arra vonatkoznak, hogy a számítógépes adatállományban hol fogjuk majd tárolni az egyes információkat. A kérdőíves vizsgálat igen régi kutatási technika; 20manapság valószínűleg a társadalomtudományok leggyakrabban alkalmazott kutatási módszere. A jellegzetes kérdőíves vizsgálatban a kutató választ egy válaszadói mintát, majd minden egyes mintába vett személlyel felvesz egy standardizált kérdőívet. A másodelemzés a mások által gyűjtött kérdőíves vizsgálatok adatainak utólagos elemzését jelenti, amelyre gyakran az eredetitől eltérő céllal kerül sor.

• A kérdőíves vizsgálatok alkalmasak leíró, magyarázó és felderítő célokra. Leginkább olyan kutatásokban használják, amelyekben az egyes ember az elemzési egység. Bár más elemzési egységek esetén – csoportok, interakciók – is alkalmazható, azonban fontos, hogy a válaszadók, illetve adatközlők egyes emberek legyenek. A kérdőíves vizsgálat az elérhető legjobb módszer az olyan társadalomtudós számára, aki a közvetlen megfigyeléshez túlságosan nagyméretű alapsokaság leírásához akar eredeti adatokat gyűjteni. A kérdőíves vizsgálatok nagyszerűen megfelelnek nagyobb alapsokaság attitűdjének, vagy orientációinak mérésére is. A kérdőívek kitöltésének három fő módszere: 1. önkitöltős kérdőívek esetében a válaszadót megkérjük, hogy maga töltse ki a kérdőívet. Bár az önkitöltős kérdőívvel dolgozó vizsgálatoknál általában postán küldik szét az íveket, más módszerek is használatosak. 20

Pl. Mózes 4, 20: 1-2, egyiptomi ellenőrzések, népszámlálások; francia munkások közötti ellenőrzés 76 Bizonyos esetekben megfelelő lehet például, ha valamilyen okból egy időben, egy helyen összegyűlt emberekkel egyszerre vesszük fel a kérdőívet. Az a tény elmondható, hogy ha egy kutatási segéderő viszi ki, vagy gyűjti be a kérdőíveket – esetleg ezt is, azt is –, akkor a kitöltési arány magasabb lesz, mint az egyszerű postai szétküldéseknél. A postai kérdőívvel történő adatgyűjtés szokásos módja, hogy elküldjük a kérdőívet, melyhez egy magyarázó levelet és egy előre megcímzett és felbélyegzett válaszborítékot mellékelünk. Mint válaszadónak, az a feladata, hogy töltse ki a kérdőívet, tegye a borítékba és küldje vissza. A kérdőívek vissza nem küldésének egyik leggyakoribb oka az, hogy a feladat túl bonyolultnak látszik. A kutatók, hogy e problémával megbirkózzanak, számos, a kérdőívek

visszaküldését egyszerűbbé tévő megoldást találtak ki. A borítékos kérdőív – amelyhez nincs szükség válaszborítékra – úgy van megszerkesztve, hogy ha bizonyos módon összehajtogatják, a külsején már ott van a kutatóiroda címe. A dolog lényege, hogy ha bármilyen módon egyszerűsíthetjük a kérdőív kitöltésével és visszaküldésével járó munkát, az segíti a kutatást. Nem kell tétlenül várnunk, amíg a kérdőívek beérkeznek: folyamatosan regisztrálhatjuk a válaszadók különféle csoportjaiban a beérkező válaszok arányait; felbecsülhetetlen szolgálatot tehet a tevékenységünkben egy visszaérkezési grafikon a. az egyiken grafikusan feltüntetjük az egyes napokon beérkezett kérdőívek számát b. a másikon az addig beérkezett valamennyi kérdőív számát, illetve százalékarányát Ebből tökéletesen kiderül, hogy halad az adatgyűjtés. A beérkezett kérdőíveknek érdemes azonosító számot adni,

beérkezésük sorrendjének megfelelően; ezek használatával megbecsülhető még a nem válaszolók miatti torzulás is. A buzdító levelek alkalmazásának számos módja van. A legegyszerűbb az, ha a nem válaszolóknak egyszerűen küldünk egy levelet – a kérdőívvel együtt –, melyben újra a részvételre buzdítjuk őket: ez a válaszadási arány emelésének hatékony módszere. Ha a megkérdezettek 60%-a válaszol, az már jó, 70%-os részvétel pedig nagyon jónak számít; ezek csak körülbelüli arányszámok, valódi statisztikai alapjuk nincs. Ha sikerül megmutatni, hogy adataink nem torzultak a válaszmegtagadás miatt, az sokkal többet ér, mint egy magas válaszadási arány. 2. kérdőívfelvétel kérdezőbiztossal: az adatgyűjtés egy másik módja a kérdőíves vizsgálatoknál a megkérdezés. Ilyenkor kérdezőbiztosokat küldünk ki, akik a kérdéseket szóban teszik fel a mintában került személyeknek és feljegyzik a v álaszokat; a m

egkérdezésekre általában 77 személyesen kerül sor. Számos előnnyel jár, ha a kérdőívet nem a válaszadó, hanem egy kérdezőbiztos tölti ki: ilyen esetekben magasabb a válaszadások aránya, mint a postai kérdőíves vizsgálatoknál. A kérdőíven belül a kérdező jelenléte csökkenti a „nem tudom” és a „nincs válasz” arányát. A kérdező jelenléte megóv a félreérthetőségtől is A kérdezőbiztos nem csak kérdez, de meg is figyel! 21 Legyen a kérdező a kérdések és a válaszok átvitelét szolgáló semleges közeg: ha ezt a cél t sikerül elérni, akkor a válaszadó bármely kérdezőnek ugyanazt fogja felelni. A kérdezőnek semmiképp sem szabad befolyásolnia a válaszolókat, mert akkor ez saját kutatását fogja torzítani. A kérdezés általános szabályai: • megjelenés és viselkedés: a kérdezőbiztos ne legyen túlöltözve a kérdezetthez képest; ez jobban segíti az azonosulást. Ha eltér a ruházata, akkor a t

iszta, rendes és szerény ruházat irányába térjen el. A viselkedést illetően a kérdező legyen szerény. Őszinte érdeklődést kell sugallnia a kérdezett felé; legyen őszinte és barátságos • fontos a kérdőív alapos ismerete: ha a kérdező nem ismeri jól a kérdőívet, az káros a vizsgálatra nézve, és méltánytalanul megterheli a kérdezettet. 3. kérdőívfelvétel telefonon: a telefon egyre szélesebb körű elterjedésének hatására a kérdőíves felvételeket végző kutatók elkezdtek ezen új eszközzel is kísérletezni; a módszer híre kezdetben rossz volt. Mivel eleve csak olyan embereket lehetett bevonni, akiknek volt telefonkészülékük, a módszer néhány éve még jelentős torzításokat eredményezett a társadalmi osztályok szerinti eloszlás mentén, mivel a szegényeket kihagyta a vizsgálatokból. Hasonló problémát okoznak a titkosított telefonszámok is. Ha a mintát a telefonkönyvből vesszük, teljesen kimaradnak belőle

azok az – általában gazdagabb – személyek, akik telefonszámukat nem kívánták nyilvánossá tenni, e problémát a „véletlen tárcsázással” sikerül kiküszöbölni. A módszer lényegesen megnövelte a telefonos mintavétel megbízhatóságát. A telefonos kérdezések növekvő népszerűsége számos tényezőnek köszönhető, közöttük is az időnek (gyorsabb) és a pénznek • • • • • 21 ebben az esetben a kérdező úgy öltözködik, ahogy kedve tartja, mivel a válaszadó úgysem láthatja őszintébbek a válaszadók, ha nem kell közben a szemünkbe nézniük – bár ugyanakkor gyanakvóbbak is egy helyszínről irányított kutatás és a híváskezdeményezés, így ha gond van, az illetékestől kérhetünk felvilágosítást a személyes biztonság megléte a telefonos beszélgetés sokkal könnyebben megszakítható, mint a személyes találkozás Kényes kérdéseket nem tesz fel, csak megfigyeli pl. a bőrszínt, a lakóhely

minőségét, stb 78 Számítógéppel támogatott telefonos kérdőívfelvétel: a központi számítógép kiválaszt egy véletlen telefonszámot és feltárcsázza. Amikor a válaszadó felveszi a kagylót, a kérdezőbiztos köszön, ismerteti a vizsgálatot és felteszi a képernyőn látható első kérdést; a választ azonnal begépelik. A kérdőív alapos ismerete nem szerezhető meg két-háromszori átolvasással: alaposan, kérdésről kérdésre át kell tanulmányozni. A felkészülés végére a kérdező hibátlanul, elakadás nélkül fel tudja olvasni a kérdőív valamennyi kérdését a válaszadónak. • • • • a kérdőív szövegének szó szerinti követése: hiába fogalmaz meg a kutató minden kérdést rendkívül gondosan úgy, hogy éppen azt az információt nyerje, amire szüksége van, mindez az erőfeszítés semmibe vész, ha a kérdezőbiztosok saját szavaikkal fogalmazzák meg a kérdéseket a válaszok pontos feljegyzése: ha egy

kérdőív nyitott kérdéseket tartalmaz, vagyis olyanokat, amelyekre a válaszadó saját szavaival kell, hogy feleljen, nagyon fontos, hogy a kérdezőbiztos pontosan úgy jegyezze fel a v álaszt, ahogy az elhangzott, s nem próbálkozzék se tömörítéssel, se átfogalmazással, se a nyelvtani hibák kijavításával. Rögzíteni a verbális anyagot minden határozatlanság, düh, zavar ellenére is. pontosító kérdések: előfordul, hogy a válaszadóktól nem helyénvaló válaszokat kapunk. Szükség esetén el kell magyarázni, hogy az előre megadott kategóriák közül kell egyet kiválasztania. A pontosító kérdésekre gyakrabban van szükség akkor, amikor nyitott kérdésekre próbálunk választ kapni. Gyakran azért van szükség a rákérdezésre, hogy elemezhető választ kapjunk, az viszont elengedhetetlen, hogy a rákérdezés mindig teljesen semleges legyen. A kérdezőbiztosoknak munkájukkal, feladatukkal kapcsolatosan teljesen felkészültnek kell

lenniük; tisztában kell lenniük azzal, hogy mi a feladatuk. specifikációk mellékelése a kérdőívek mellé, amely a nehéz helyzetek kezelésére ad útmutatást a kérdezőknek. A három módszer összehasonlítása Az önkitöltős kérdőívekkel végzett vizsgálatok általában olcsóbbak és gyorsabbak a megkérdezéseknél, s kisebb létszámú személyzet is elég a feldolgozásukhoz. A kényes témák feldolgozására ez a módszer alkalmazott, ha biztosítja a teljes névtelenséget. 79 Kevesebb a hiányosan kitöltött kérdőív a megkérdezéses módszerek esetében. A kutatónak a kutatási igények mentén és az anyagi lehetőségekhez mérten a három módszer előnyeit és hátrányait mérlegelve kell választania. A kérdőíves vizsgálatok különösen alkalmasak nagy alapsokaságok jellemzőinek leírására; ilyen esetekben nagyon nagy mintákra van lehetőség. Ezek a vizsgálatok rugalmasak, hátrányuk viszont, hogy a standardizálás eredménye

gyakran az, hogy a kérdések végül senkire sem illenek. Ezért lesznek feltételesek az átfogó témát kutató kérdőíves vizsgálatok. A kérdőíves felvételek a társadalmi cselekvéseket nem tudják mérni, csak múlt-, illetve jövőbeli, feltételezett cselekvésekről adott beszámolókat tudnak összegyűjteni. Egy kutató akkor van a legbiztosabb helyzetben, ha egy témát számos különböző módszerrel kutat. Másodelemzés: A kérdőíves vizsgálat, mint megfigyelési módszer, a következő lépésekből áll: 1. kérdőív szerkesztése 2. mintavétel 3. adatgyűjtés kérdezéssel, vagy önkitöltős kérdőívvel A másodelemzés előnyei nyilvánvalóak és óriásiak: olcsóbb és gyorsabb, mint egy eredeti kérdőíves vizsgálatot lefolytatni, s attól függően, ki készítette az eredeti felvételt, hasznot húzhatunk abból, hogy a legjobb szakemberek munkáját használhatjuk fel. Hátrányként az újra és újra felmerülő legfőbb probléma az

érvényesség említhető meg: ha egy kutató saját céljaira gyűjt adatokat, nincs rá garancia, hogy ezek a mi kutatási kérdéseinkhez is megfelelőek lesznek. 80 A 17 A terepmunka-kutatások története A terepmunka nemcsak az antropológia számára döntő fontosságú: ez az, ami szembesíti az embereket az összes elméleti és módszertani problémával, új etnográfiai adatokhoz juttat. A terepmunka átmeneti rítushelyzet Az utazók, misszionáriusok, felfedezők, stb. beszámolóiból ismerték meg és tanulmányozták a világot nagyon sokáig az antropológusok; az, hogy ők maguk kezdjenek el kutatni, „terepre járni” egy lassú és igen hosszú folyamat eredménye. Az 1960-70-es évekig a gondolkodást az Európa-centrikusság határozta meg: a tényleges fordulat ekkor következett be. Az Európa-centrikus gondolkodás eredménye, hogy az antropológusok az egzotikus, primitív népek tanulmányozására szakosodtak. Ez a folyamat a r eneszánsz

korszakával indult meg. A könyvnyomtatás feltalálása és elterjedése lehetővé tette, hogy a korabeli felfedezések során szerzett ismereteket közzétehessék. Az első nagy időszak a 16. és a 19 század közé esik, s a rendszertelen gyűjtögetések ideje: az alapelv a kuriozitások gyűjtése volt. A 18. század közepén a módszeres gyűjtés és a megfigyelések pontos rögzítése volt jellemző; először a természettudományokon belül, elsősorban a növénytanban. Kezdetben ez a csendes-óceáni térségben utazóknál mutatható ki, 22 s ezek a 1 9. századi etnográfiai kutatásokban komoly szerepet kapnak. Az etnográfia az 1840-es években jut el az önálló kutatási területté válásig Európában: ekkor újítják meg a tudományos társaságokat, s konferenciákat szerveznek – 1843, London; 1939, Párizs; 1842, Amerika –; rendszeressé tették és összpontosították az idegen kutatókkal kapcsolatos információikat, illetve ezek gyűjtését és

közreadását. Az tudományos érdeklődés középpontjában az idegen kultúrák kutatása állt: a kutatókat az eltérő kultúrák szokás- és intézményrendszerei érdekelték, o vagy az idegen kultúrák történelme és elterjedése, o vagy a kulturális fejlődés általános törvényszerűségei. Mindkettő szükségessé tette, hogy minél több kultúrából gyűjtsenek adatokat. A 19. század jellegzetes módszertana a kérdőívek készítése és szétküldése volt: az adatszerzés e m ódszerének alapstratégiája tehát a k érdezés. Egyes antropológusok speciális témákban adták közre kérdőíveiket – L. H Morgan-é volt az első, s a családrendszerek, a vérrokonság megnevezéseire vonatkozó információkat gyűjtötte így Olaszországtól Kínáig; de ismert Frazer-től is ilyen munka. A kérdőíves módszer problémái: 22 A francia kutatók szakosodtak például először kérdőívek készítésére 81 o a kérdések nagy része nehezen

lefordíthatónak bizonyult, vagy rosszul fordították őket: a gyűjtők megérthetetlennek tartották a kérdéseket, s nem tudták eldönteni, mi is érdekli tulajdonképpen azt, aki a kérdőívet készítette. Vegyes minőségűek voltak a válaszok is o Esetenként azonban a kérdések megihlették a válaszadókat; a kérdőívek mellett hosszabb beszámolók is megjelentek A 19. században fontossá vált az etnográfiai tények gyűjtése és rögzítése A gyűjtők és a szakértők között munkamegosztás alakult ki: ha a szakértő zavaros kérdést talált ki, a gyűjtő megpróbálta értelmezni azt, az eredményt közös néven publikálták. A 19. s zázad második felében kevés figyelmet szenteltek annak, hogy miként kell tényeket gyűjteni: még nem foglalkoztak a gyűjtés nehézségeivel. Az idegen kultúrát idegen tárgynak tekintették, mint pl. egy ismeretlen állatfajtát, s adatokat gyűjtöttek róla; ugyanúgy kezelték az etnográfiai tényeket, mint

a természettudományosakat, vagyis úgy gondolták, ha ezeket egymás mellé illesztik, megismerhetik a mai kultúrát – addicionalista felfogás. Mennyiségi tömörülésnek tekintették a tényeket. 23 A 19. század végére az európai kereskedelem és gyarmatosítás térhódításával gyarapodott azon európaiak száma is, akik együtt éltek az egzotikus kultúrákkal: a kereskedők, misszionáriusok, hivatalnokok, stb. kezdték megismerni, tanulmányozni ezeket a kultúrákat, illetve információkat gyűjteni róluk. E folyamat hozta meg a kérdőívek utáni új szakaszt: az antropológusok a gyarmatosok, kereskedők, stb. beszámolóiból publikáltak24 A 19-20. század fordulójára felduzzadt információáradat indult meg e kultúrákról: megnőtt az igény arra, hogy speciális kérdéseket leíró tanulmányok kerüljenek publikálásra, olyanok, amelyek a kultúrák egyes részkérdéseivel foglalkoznak. Egyértelmű, hogy minden etnográfiai leírásnak külön

értéke van. Az etnográfiai leírásokban rejlő adatokat ettől kezdve a speciális helyi viszonyokhoz és azok fejlődéséhez mérten kezdték el értékelni. Az antropológusok rájöttek arra, hogy ha meg akarják tudni és érteni, milyen egy kultúra, nekik maguknak kell adatokat gyűjteniük. 25 Korai amerikai tapasztalatok: a vasútvonalak kiépülésével az amerikai kutatók egyre távolibb helyekre tudtak eljutni – elsősorban amerindián kultúrákat figyeltek meg. A nyelvészeti kutatások már az első perctől kezdve jellemzők az amerikai antropológiai kutatásokban: o összehasonlítanak szövegeket o nyelvtani feljegyzéseket, stb. készítenek A nyelvészet felé eltolódó kutatások intézményesültek: amíg Angliában és Európa más országaiban az antropológia a tudós társaságok, és az amatőrök elfoglaltságát jelentette, Amerikában már viszonylag korán megjelent a múzeumokban és az egyetemi életben. Az amerikai kormány 1879-ben intézetet

alapított, hogy az indián-kutatásokat koordinálja, és a kiadványokat gondozza: ez utóbbiak szakmailag és minőségileg rendkívül igényesek voltak, s 23 Ilyem kutatási szemléletmód pl. a diffuzionizmus Ezek legismertebb fóruma az angol Királyi Antropológiai Intézet folyóirata 25 Bronislaw Malinowski és Franz Boas 24 82 a világ számára is az antropológiai leírások mércéjét jelentették. A cél az volt, hogy a gyűjtések eredményei hozzájáruljanak az elméletek megalkotásához. Az amerikaiak a legnagyobb hatást a brit antropológusokra gyakorolták: létrejött a Brit Szövetség, mellyel a kanadai indiánok kutatását próbálták meg intézményesíteni – ez mozdította elő az igényt arra, hogy az indiánok között szisztematikus kutatást folytassanak. Hivatásos szakembereket kértek fel a kutatásokra: Franz Boas, a n émet származású fizikus a személyes résztvevő megfigyelés technikáját hozta magával, ami hamar bekerült az

amerikai antropológiába. Boas az általa vizsgált nép gondolkodását akarta feltárni. Támadta a s aját, szubjektív vélemény leírását, helyette a tárgyilagos leírást pártolta. Szerinte olyan beszámolók kellenek, amelyek feltárják az emberek saját szavain keresztül a gondolkodásukat, viselkedésüket. Nagy hangsúlyt fektetett a nyelvészeti adatok gyűjtésére is. Problémák: mit é rtett Boas „módszer” alatt? A gyűjtött anyag vizsgálatát és feldolgozását, nem pedig a gyűjtés hagyományát. A hangsúlyt arra helyezte, hogy a kapott anyagok helybéli informátoroktól származzanak; informátorait arra is inspirálta, hogy ők maguk áruljanak el adatokat. Anglia: a Brit Szövetség a speciális problémák kutatására csoportokat hívott életre, s elérte azt, hogy ebbe az angol kormányt is bevonja. Szerzett némi anyagi segítséget az etnográfiai adatok gyűjtéséhez, arra alapozva, hogy ezek az információk a gyarmati közigazgatás

számára hasznosak lesznek. 26 A tudományos antropológia intézményesítésének igénye a 20. század első évtizedére kezdett kibontakozni. Az 1898-as, Haddon-féle Torres Straits-i expedíció nagy előrelépést jelentett az antropológiai kutatások szempontjából: Rivers kidolgozta a genealógiai módszert, az elsőt, mely lehetőséget ad absztrakt problémák tanulmányozására konkrét tények segítségével. Rivers fordulatot hozott az angol antropológiába, s ennek hatása kiterjedt az amerikai antropológiára is. 1903-ban Haddon azzal érvelt, hogy az antropológiai kutatások elvégzéséhez képzett megfigyelőkre van szükség: ezzel kialakul a felmérés, mint módszertani állomás. 27 Az egyes kultúrák részletekbe menő kutatása hatékonyabb hosszú távon, mint az elnagyolt és általános felmérések: a regionális kutatásokra helyezték a hangsúlyt, illetve az egyes kultúrákra. 1910-től az angolok hivatalos antropológusokat tudtak küldeni az

intenzív terepkutatásokra, de az I. világháború akadályozta a brit antropológia fejlődését 1. 2. 3. 26 27 Bronislaw Malinowski szerint a kutatások módszertani alapjaihoz kellenek: valódi tudományos célkitűzések a kutatott emberek körében kell élni gyűjtési, kezelési és rögzítési módszert kell tudni alkalmazni. Az alkalmazott antropológia kezdete A Survey-felmérések hozzájárultak a történeti kutatások fellendüléséhez is 83 Ezek alapján az etnográfiai kutatás céljait három tételben foglalta össze: 1. Az őshonosság hagyományainak leírása A konkrét tények dokumentációja: • technikák leírása • cenzusok • egyéb kikérdezési formák statisztikus 2. A mindennapi élet és a tipikus viselkedés mérhető és nem mérhető adatainak gyűjtése: ezek alapján lehet leírni a mindennapi életet 3. Az antropológus megtanulja a k utatott nép nyelvét, hogy rögzíthesse a mindennapi beszédet, a mágikus formákat és a

mítoszokat, vagyis a bennszülött gondolkodás dokumentumait (CORPUS IN SCRIPTORUM) E tételeken keresztül érhető el az antropológiai kutatás végső célja, vagyis az, hogy meg lehessen ragadni az általunk kutatott emberek nézőpontját, hogy megalkossuk az ő világról alkotott felfogását. Malinowski megteremtette a terepmunka elméletét; ő volt az első, aki leírta ezeket a módszereket, amelyeket a s aját antropológiai kutatásaival demonstrált is. A korábbi etnográfiai leírások szárazak voltak, Malinowski munkái ezzel szemben élvezetes olvasmányok. Azelőtt nem rendszereztek, nem adták vissza a szerves egységét, Malinowski viszont igen. A résztvevő megfigyelés adta azt a többletet, amitől az írás életre kelt: mindez a funkcionalista megközelítés eredménye. Malinowski az adatokat diagramokba, táblázatokba gyűjtötte össze: igyekezett az egyes kulturális kapcsolatokra rávilágítani. A terepmunka és a funkcionális elmélet az ő

esetében szorosan összekapcsolódott; szerinte a terepen végzett megfigyelés az antropológiai adatok egyetlen hiteles forrása – Malinowski minden tanítványa csak saját terepen nyert eredményeire támaszkodva írt. Malinowski tehetséges nyelvész volt: kidolgozta a nyelvi szövegek rögzítését, hogy a bennszülött gondolkodásmódot fel tudja tárni – tanítványai ebben nem követték, mert a nyelvet nem tekintették alapvető eszköznek, pusztán a mindennapi élet megértéséhez vezető segítségnek; használni és nem elemezni akarták. A funkcionalisták ragaszkodtak ahhoz, hogy az összegyűjtött anyagokat összefüggő beszámolóként kell feldolgozni: ezzel is érzékeltetni akarták a különbséget a korábbi és funkcionalista iskola leírási módszerei között. Malinowski nem vette át a genealógiai módszert, ez Rivers tanítványainak körében élt tovább. A rokonságra helyezett hangsúly Radcliffe-Brown antropológiájában él tovább, aki a

társadalom kutatásában szabványosított szakkifejezéseket dolgozott ki. Malinowski-t foglalkoztatta a kultúrák közötti kapcsolatok kérdése, illetve az antropológia hasznosításának problémája is. Pragmatikus volt: az afrikaiak és az európaiak problémáira keresett megoldást – ez újabb terepmunka kidolgozását tette lehetővé. o o Kielégítő terepmunka-módszerek bevezetése: mintavételi eljárások kidolgozása más tudományterületekről is kellettek ismeretek 84 Új témákat és kérdéseket hozott elő a társadalmi változás kutatása. Az 1930-as évekre az egyéni terepmunka lett az elfogadott norma a csoportos helyett. Az antropológia specifikuma nem az elméletekben, hanem a terepmunkában fogalmazódik meg. Az érdeklődés eltolódik a kis létszámú társadalmaktól a komplexebbek felé. Radcliffe-Brown állásfoglalása szerint a s zociálantropológia célja, hogy a társadalomtudományok törvényeit feltárja: ez nagy hatást

gyakorol a terepmunkák alakulására. Megerősítette a pozitivista szemléletmódot A technikák alkalmazása elősegíti az objektív adatok gyűjtését. o Boas szerint az antropológus feladata tényeket bemutatni az adatközlő szavaival o A fordulatot Margaret Mead jelentette, aki az átfogó technikák felé fordult: fontos a résztvevő megfigyelés és a mindennapi élet aprólékos leírása. o Irodalomjegyzék: Philippe-Lenclud Descola, Gérard Severi, Carlo Taylor, Anne Christine 1993. Módszer: Malinowski In: A kulturális antropológia eszméi. Budapest, Századvég 122-129 old Szántó R. Tibor 1995. Margaret Mead, Derek Freeman, Samoa és az igazság Magyar tudomány 40 (10.) 1245-1251 Bodrogi Tibor 1972. Bronislaw Malinowski In: Bronislaw Malinowski: Baloma. Budapest, Gondolat 441-462 old William Foot Whyte 1999. Az utcasarki társadalom keletkezése In: William Foot Whyte: Utcasarki társadalom. Budapest, Új Mandátum 327-406 old 85 A 18 A terepmunka

objektív és szubjektív feltételei A kutatási módszer a társadalmi jelenségek közvetlen megfigyelésére nyújt alkalmat. A kutató hozzáállása: 1. elmondja, hogy kutat: befolyásolja a megfigyelt dolgot 2. nem mondja el, hogy kutat: etikai probléma Kutatói szerepek: 1. részt vesz abban, amit megfigyel: a. egészen résztvevő: természetes résztvevőnek tűnik b. megfigyelőként résztvevő: nincs interakcióban, teljes kívülállás 2. nem vesz részt abban, amit megfigyel c. résztvevőként megfigyelő: kutatóként interakcióban van d. egészen megfigyelő: nincs interakcióban, teljes kívülállás Előkészület a terepkutatásra: o könyvtári szakirodalom átböngészése o adatközlő kiválasztása: bizalom (a kutatásról való részleges beszámolás) Mintavétel: o filozófiai mintavételi eljárások: nehezen használhatók o a terepkutatás kvalitatív kutatási módszer, de néha a rögzített megfigyelések némelyikének kvantifikálására is mód

nyílik o a megfigyelés „automatikusan” mintává válik: lehetetlen minden apró részlet rögz-e o kvótás mintavétel: az adatközlők jól elkülöníthető kategóriáinak arányos szerepeltetése a mintában; nagyobb a reprezentativitása o hólabda-módszer: bővülő minta, az adatközlők által ajánlott újabb adatközlőkkel, vagy a megfigyelt esemény nézőivel o célzatos mintavétel: előzetes tapasztalatok alapján való mintaválasztás o Deviáns esetek módszere: a deviancia vizsgálatával fényt lehet deríteni a „normalitás” fogalmára (normák) A kérdezés módja: a strukturálatlan interjúktól a strukturáltabbak felé A megfigyelések rögzítése: o megfigyelési napló: minél gyorsabb, pontosabb lejegyzés – váratlan eseményeket is o űrlapok készítése: helyszínrajz o szimbólumos gyorsírás kialakítása o több lépésben való jegyzetelés: vázlat, illetve kiegészítés o mindent lejegyezni: a jelentéktelennek tűnő részletek

később fontosak lehetnek Adatfeldolgozás: o feljegyzések letisztázása o rendszerezés:  törzsadat-állomány készítése  bibliográfia-dosszié, háttérdossziék o átgondolás:  magatartástípusok elkülönítése  megfigyelt dolgok mögöttes értelme o hivatkozásokkal való kiegészítés o számítógépes adatbevitel, rendszerezés: praktikus o adatelemzés: 86  induktív logika  hasonlóságok és eltérések keresése o objektív feltételek:  tudományos célkitűzések: • szakmai felkészültség • ismerni kell a modern etnográfia értékeit és kritériumait  jó munkafeltételek teremtése • elméleti felkészülés • kutatói szerep megfelelő kiosztása  egy sor speciális gyűjtési, kezelési, illetve rögzítési módszert kell alkalmazni a bizonyításhoz (adatbázis, stb.)  émikus és étikus szempontok együttes érvényesítése o szubjektív feltételek:  leírjuk-e az éghajlatot, a természeti

viszonyokat?  leírjuk-e a népszokásokat?  egészségi állapot, erőnlét • beilleszkedés, személyi tényezők: önmegismerés fontossága: • tudjuk-e függetleníteni magunkat a s aját társadalmunk szokásaitól? • etnocentrizmus legyőzése: kulturális relativizmus (saját keretek közötti megértés) • kultúrsokk  etikai szempontok: • őszintén el kell mondanunk, hogy milyen munkát végzünk • anonimitás kérdése A terepmunka előtt: o engedélyek beszerzése o vízum, erkölcsi bizonyítvány, stb. o felszerelési lista o egészségügyi feltételek: oltások, gyógyszerek, stb. o menetrendek tisztázása o térképek beszerzése A terepen végzendő munka három alapelve: 1. gondosan címkézzünk mindent: cím, adat, dátum, stb 2. terjedelmes, részletező jegyzetek készítése 3. állandóan ellenőrizzük önmagunkat: a hiányok feltüntetése a füzetben A terepmunka: 1. a kezdeti időszak a legnehezebb: kutatói szerep kialakítása 2.

főhadiszállás, állandó lakhely: eloszlatja az etnocentrizmus gyanúját 3. vigyázni kell a marginális személyekkel 4. diszkréció Irodalomjegyzék: Lesley D. Harman 1998. Közöttük lenni: megfigyelés és marginalitás In: Bíró Judit (szerk.): Deviációk Budapest, Új Mandátum 61-94 old Clifford Geertz 87 1994. „A bennszülöttek szemszögéből” – Az antropológiai megértés természetéről In: Clifford Geertz: Az értelmezés hatalma. Budapest, Századvég 200-217 old Borsányi László 1988. A megfigyelési technikák az etnológiai terepmunkában Ethnographia 99. (1): 53-82 old William Foot Whyte 1999. Az utcasarki társadalom keletkezése In: William Foot Whyte: Utcasarki társadalom. Budapest, Új Mandátum 327-406 old Earl Babbie . 88 A 19 Feljegyzések a terepen A cenzus fajtái, jelentősége; A genealógiai módszer A terepmunka-feljegyzések műfaji és technikai kérdései: Egy terepmunka során a helyszínhez köthető ismeretek

rögzítésének az alábbi formáit különböztetjük meg: írásos dokumentációnaplók, cédulák, kérdőívek, rajzok, tesztek, interjúk, stb. 1. füzetek (kisalakú négyzethálós) 2 cédulák (több színben) • • • • • • - eseménynapló jegyzetnapló, jegyzetfüzet határidőnapló (munkanapló) interjúfüzet memoárnapló (intimnapló) egy üres füzet, mindig készenlétben • • • • • napi egyéni tervek felsorolása témakörök szerinti bontásban személyek nevei, adatai intézmény, épület, stb. adatai napi programlista és feladatok (általános) tárgykörök/tárgyszavak hangdokumentáció: interjúk hangfelvételei, hangos napló, stb. képi dokumentáció mozgóképes: film, video állóképes: fénykép, diapozitív 1. Az írásos dokumentációk fajtái: A naplók, füzetek címlapjára a k utató neve, a h elyszín megnevezése, a f üzet megnyitásának pontos időpontja, valamint a füzetek sorszáma kerül – legjobb az

általános iskolák alsó tagozataiban használt piros fedelű, négyzethálós füzet. A lapokat folyamatosan számozni kell A kutatónak sokat kell írnia a terepmunka során. Ajánlott rendszeres időpontokban és helyszíneken foglalkozni a naplókkal; javasolt időpontok a délelőtti órák, és a lefekvés előtti egy-két óra – a körülmények ezt természetesen bármikor megváltoztathatják, de érdemes törekedni a rendszerességre. Az eseménynapló egy bizonyos időtartamon belül rendszeresen rögzített, visszatekintő ismeretek feljegyzésére szolgál. Az időtartam lehet egy, vagy több nap, esetleg napszakok; a kutató idősorhoz rendelve röviden rögzíti mindazt, ami a legutóbbi bejegyzés után történt vele. Haszna, hogy a későbbiekben egyszerűen nyomon követheti a helyszíni mozgását. Az eseménynapló vázlata: Időpont, helyszín Esemény megnevezése 89 Résztvevők felsorolása Időpontok Esemény leírása A jegyzetnapló,

jegyzetfüzet (origami) lehet tematikus, amikor is előre elgondolt, de megfelelően rugalmas tárgykörök szerint rendezzük megfigyeléseinket. Később ezek a tárgykörök, amikor már véglegesítjük azokat, komoly mértékben megkönnyítik a terepmunka tényeinek adatbázisba foglalását. A jegyzetnapló bejegyzéseit másrészt adatközlők szerint is csoportosíthatjuk: ez inkább az adatközlőkről szóló, legalább részben személyes jellegű ismeretek rögzítését támogatja. Végül létezhet teljesen önálló szervezésű jegyzetnapló, illetve az előbbi kettő kombinációja is elképzelhető. A terepmunka-feljegyzések (a jegyzetnapló vázlata): - idő  - helyszín  hasonló módon szerkeszthető, mint az eseménynapló - résztvevők  - közlések A határidőnapló, vagy munkanapló két hasábból áll, melyeken – heti, napi, vagy órás – időrendben tüntetjük fel terveinket és azok megvalósítását is. Ennek haszna, hogy könnyen

ellenőrizni tudjuk magunkat, a kutatási terv megvalósulásának ütemét, s ez alapján később pontosabb kutatási tervet készíthetünk, esetleg már menet közben indokoltan módosíthatjuk kutatási tervünket; utóbbi esetben beszélhetünk kutatás-fejlesztésről. Az interjúfüzet: amennyiben nem hang-, vagy videofelvétel formájában készítünk interjút, hasznos, ha egy külön füzetet alkalmazunk az interjúk menet közbeni lejegyzetelésére. Ez esetben mindig szerepelnie kell az interjú szövegének, valamint az interjúhelyszín vázlatos alaprajzának, s fel kell tüntetni a jelenlévő személyek elhelyezkedését és mozgását. Az interjúfüzetet akkor is használjuk, ha magnós interjút készítünk, mert ekkor – a mindig kötelező alaprajzon és a jelenlévők helyzetének rögzítésén túlmenően – a menet közben felmerülő kérdéseinket, megjegyzéseinket, észrevételeinket írhatjuk bele. A terepmunka-feljegyzések (a jegyzetnapló

vázlata): - idő  - helyszín - résztvevők  hasonló módon szerkeszthető, mint az eseménynapló - interjúszöveg  - alaprajz Memoárnapló: a terepmunka során a k utatót ért személyes benyomások, magántermészetű észrevételek, megjegyzések, megjegyzések, érzelmi jellegű tények rögzítésére használhatjuk. Azért lényeges, mert ha rögzítésre kerülnek a k utató személyiségének napi változásai, abból részben rekonstruálhatók a kutatás során elkövetett hibák, konfliktusok, illetve az adatközlőkről szóló rendkívül bizalmas háttér-információk, melyek segíthetik a további tájékozódást és a későbbi kutatásfejlesztést. Cédulák: 90 A legjobb, ha színes cédulákat használunk, csoportonként kiválasztva egy-egy állandó színt. Ez jelentősen megkönnyíti csoportosításukat és a visszakeresést A cédulák elhelyezéséhez használjunk borítékokat, kartondobozokat, vagy dossziékat – ez utóbbiakat mindig

lássuk el dátummal, címmel és tartalomjegyzékkel. Napi egyéni tervek felsorolása témakörök bontásában: a napi, esetleg többnapos, vagy heti terveinket önálló egységenként vezessük fel cédulára. A kis lapocskákat igény szerint úgy rendezhetjük el, mint egy iskolai órarendet és lehetőségek szerint változtathatjuk a megvalósítások ütemét, sorrendjét. Előnye, hogy mindig naprakészen látjuk feladatainkat, követni tudjuk a csúszásokat, a konfliktusokat és az akadályokat – gyakorlatiasan felmérhetjük a vissza-visszatérő hibák, akadályok természetét –, napi teljesítményünket összevethetjük kutatási tématervünkben rögzített ütemezésünkkel. Az adatközlők neve, személyi adatai: mindegyik adatközlőről nevének első elhangzása napján nyissunk cédulát, és rendszeresen vezessük át az összes egyéb dokumentációból, megfigyelésből, interjúból származó, róla szóló ismereteket. Ezzel részben megvetjük a b

ővülő cenzus alapjait, részben pedig egy kiválóan hasznosítható személyi archívumot, adatbázist állíthatunk össze. Intézmények, épületek, szervezetek, stb. elnevezéseinek, adatainak rögzítésekor ugyanaz a cél, mint a fentiek esetében. Tárgyszavak: a megfigyeléseink, adataink osztályozásához használt émikus és étikus kategóriák rögzítésére szolgál. Részben magunkkal vihetünk már előre elkészített tárgyszavas cédulákat, de nagyobbrészt a helyszínen készítjük ezeket. Naponta nézegessük, csoportosítsuk, rendszerezzük a paklit, és a kulcsszavak alapján rendezzük naplóink tartalmát. 2. Hangdokumentáció: interjúk hangfelvételei, hangos napló, stb Hangkazettákon legtöbbször interjúkat rögzítünk; ha lehet, kerüljük a csoportos interjús helyzeteket. Minden interjúülésnél legyen a k ezünk ügyében jegyzetfüzet, amibe kérdéseinket, megjegyzéseinket jegyezzük. Készíthetünk magunknak hangos naplót: pl. az

intim naplót mi magunk is felmondhatjuk kazettára. Az archiválás és a v isszakeresés miatt mindegyik kazettát lássuk el informatív jelzetekkel, illetve a jelzetek feloldását rendszeresen vezessük fel az egyik füzetünkbe. PI Ajánlás a jelzetek (kódok) képzéséhez: / Ócsa - 1998 - 001 : H, V, D, F, K, N, C, P, M, U, T • • • • • • • • PI: a dokumentum készítőjének monogramja /: a nevet elválasztó jel Ócsa: a terepmunka helyszíne -: a helyszín nevét elválasztó jel 1998: a dokumentum készítésének éve 001: a dokumentum egyszerű sorszáma; dokumentumtípusonként újrakezdődő, folyamatos számozás : a dokumentum sorszámát elválasztó jel H: a dokumentum műfaji jelzete • H: hangfelvétel • V: videofelvétel 91 • • • • • • • • • D: diapozitív F: füzet K: papírkép N: fotónegatív C: cédula P: adatközlőtől kapott papírkép M: kézirat U: újságcikk T: térkép 3. Képi dokumentáció: • rutj

92 A 21 Élettörténetek. Személyes dokumentumok az empirikus kultúrakutatásban. Niedermüller Péter: Élettörténet és életrajzi elbeszélés Az életrajzi módszer, az élettörténeti megközelítés a hangsúlyt az egyénre, az egyéni életpályára és élettörténetre helyezi. Az antropológiakutatási stratégiája szerint egy másik kultúrát, társadalmat annyiban lehet megismerni, amennyiben kívülről megfigyelhető és leírható. Tehát a m egismerés azokra a területekre korlátozódik, amelyek a k ultúra tagjai számára tudatosak és átláthatóak. Ez a leíró módszer azonban megrekedt a kulturális jelenségeknél. Az emberi életnek azonban vannak olyan rejtett szférái, melyek közvetlen módon nem figyelhetők meg. A mindennapi élet e rejtett dimenziói elsősorban az életrajzi módszer, az élettörténeti megközelítés segítségével értelmezhetők. Niedermüller szerint az élettörténeteknek kétféle tudományos értékelése

létezik: 1. úgy tekint az élettörténetekre, mint bármely más tudományos eszközre, tehát olyan metodikaként szerepelnek, melyek segítségével az emberi élet addig rejtve maradt dimenziói ismerhetők meg 2. az élettörténetet új lehetőségnek tartja, mely a hétköznapi embert a társadalomtudomány tárgyává teszi, s lehetővé teszi ezen emberek életének megértését és interpretálását. E két megközelítési mód azonban nem egymással szembenálló alternatívákat jelöl, hanem ugyanazon megközelítési mód két, egymástól elválaszthatatlan aspektusát alkotja. Az életrajzi módszer másik problémája az individuum és a kultúra viszonyának értelmezése. A korábbi kutatások az individuumot a közösség tagjának, elemének tekintették; az individuum tudása egyfajta közvetítő volt, melynek segítségével meg lehetett ismerni a csoport életét. Az élettörténetek elemzői azonban visszatértek Thomas és Znanecki egy korábbi

megállapításához, miszerint a társadalmi élet különböző jelenségeit úgy kell tekinteni, mint az egyéni tudat és az objektív társadalmi valóság közötti folyamatos interakció eredményét. Így megváltozik az individualitás fogalmának tartalma, miszerint az egyén elválaszthatatlan attól a társadalmi környezettől, amelyben él. Az élettörtének mindig egy-egy egyéni életpálya történetét mondják el. Niedermüller szerint azonban az életpálya és az élettörténet két teljesen eltérő terminus: 4. az életpálya szinkronikus folyamat, azaz az individuum úgy tartja fenn magát, hogy szakadatlanul különböző helyzetekkel birkózik meg. A helyzetek megoldása során válogathat a számára elérhető minták közül, melyeket az életpálya kulturális dimenziójúnak nevezhetünk. Minden kultúra elkészíti az életpálya egy általános forgatókönyvét, mely tartalmazza a főbb választóvonalakat 5. az élettörténet önmagában nem

létezik A kutató ugyanis szükségszerűen és kikerülhetetlenül hatást gyakorol a vele szemben álló szubjektumra, e hatás pedig 93 visszatükröződik magában az élettörténetben. Az élettörténet egyik sajátossága tehát, hogy mesterséges szituáció terméke. Ahhoz, hogy egy élettörténet egyáltalán verbalizálható legyen, szükséges a szubjektum által birtokolt és használt koncepció ismerete. Az egyén életpályájának totalitásából kiválaszt különböző eseményeket, s azokat egy meghatározott logika szerint összekapcsolja, elmeséli. Az élettörténetek formái ugyanolyan fontosak, mint az őket alkotó tények. Ebből a szempontból különös jelentősége van a nyelvnek és az elbeszélésnek. Az elbeszélés azáltal, hogy az életvilág, a mindennapi élet hétköznapi koncepcióját választja alapul, egyben meghatározza a közlésre kerülő tények körét is. Az elbeszélt élettörténet a mindennapi élet legbelső szintjeire

vezet el. Középpontjában az egyénnel kapcsolatos történések, illetve az ezeket az eseményeket értékelő megjegyzések állnak. Az események alkotják az élettörténetek felszíni szerkezetét. Ezek az életpálya fontosnak ítélt periódusaihoz, szakaszaihoz, illetve különböző krízishelyzetekhez kapcsolódnak. Az élettörténet mély szerkezetét az értékelő megjegyzések alkotják. Az élettörténet sajátos jellemzője, hogy minden a múlt része, a fő kérdés azonban az, hogyan válnak az egyéni élet történetei élettörténetté. Az élettörténet rekonstruktív jellegű, vagyis a beszélő válogat élete történetei között. Ez a válogatás több irányban zajlik A beszélő egyes eseményeket tudatosan elhallgat, másokat pedig tematikus egységekbe, blokkokba von össze. Ez a mechanizmus jól megfigyelhető olyan életkori szakaszok, mint pl a gyermekkor, vagy olyan élménytömbök, mint egy háború esetén. Ez a fajta tematizálás

különböző mintákat mutathat a férfiak és a nők esetében is: 6. az élettörténeteknek van egy olyan típusa, ami a f érfiakat jellemzi, az aktív cselekvő ént állítva a középpontba, mindehhez pedig az idő lineáris értelmezése társul; 7. ezzel szemben a nők élettörténetei az egyéni élet történetét a más emberekhez való viszonyban ragadják meg. Itt az énnek a környezetével való kapcsolata áll a középpontban, amelyhez az idő ciklikus szemlélete társul. Egy másik fontos kérdés az élettörténet igazságtartalmára vonatkozik: ilyen, hogy az egyén milyen mértékben volt része az általa elmondott társadalmi helyzetnek, vagy az, hogy a tényleges esemény és az elbeszélt történet között bizonyos hangsúlyeltolódás figyelhető meg. A valóság utólagos rekonstrukciójának, az elbeszélt események kiválogatásának további következménye, hogy kétféle múlt jelenik meg. Az egyik a megtörtént események egymásutánja, a

megvalósult akciók sorozata, a másik a felfogott, vagy érzékelt múlt. Miközben tehát az individuum saját élettörténetét elbeszéli, felvázolja a társadalmi, történelmi idő egyes vonatkozási pontjait is. Ugyanakkor az élettörténet elmondása során a múltbéli eseményt az aktuális tapasztalat részévé teszi. Az egyéni élettörténet nem csak egyetlen individuum életének eseményeit, hanem egy közösségnek az egyéni élet szövetén átszűrődött képét tartalmazza. Egyszerre teszi lehetővé az életvilág rejtett szintjeinek értelmezését, az individuumok gondolkodási struktúrájának megértését, illetve a mindennapi élet, a társadalmi folyamatok leírását. 94 A 31 Kultúra és személyiség irányzat A pszichológiai antropológiának két nagyon jelentős iskolája van: az egyik a pszichoanalitikus, a másik a kultúra és személyiség iskola. A 20 század első két évtizedében az antropológiai érdeklődés a pszichológia

felé közeledett. A kutatások főként a szociokulturális változók (kultúra) és a pszichikus változók (személyiség) közti viszony feltárására irányultak. A ’20-as évektől zajló kutatások iskolává szilárdultak és az 1960-as évekre beintegrálódnak a pszichológiai antropológiába. Irányzatok: 1. Konfiguracionalista (1920-1940): Benedict, Sapir, Mead, Hallowell 2. Alap és modális személyiség (1935-1955): Kardiner, Linton, Dubois, West 3. Nemzeti karakter tanulmányok (második világháború, hidegháború): Kluckhohn, Bateson, Gorer, Inkeles, Benedict 4. Kulturális összehasonlító vizsgálatok (1950-): Whiting, Spiro, LeVine, Spindler, D’Andrade A pszichikus és a szociokulturális változók viszonya volt a pszichológiai antropológia fő kérdése. A következő feltevések születtek: 1. 2. 3. 4. a pszichikus változóknak nincs jelentősége a szociokulturális változók szempontjából, a pszichikus változók a szociokulturálisoktól

függenek, a szociokulturális változók a pszichikusaktól függenek, különállók, de kölcsönösen egymástól függők. Véleménytípus Képlet Pszichológiai redukcionizmus Sz###K Elméletek és vezéralakjaik Ortodox pszichoanalízis: Freud, Róheim Szociális motiváció (McClelland) Személyiség és kultúra azonosítása Sz=K Konfiguracionalizmus: Gorer K###Sz Kulturális determinizmus: White Materializmus: Marx Szimbolikus interakcionalizmus: Goffman Kultúra személyiség megfeleltetés ellenes és Személyiség mint közvetítő K1###Sz###K2 Két rendszer kölcsönhatása Sz###K Benedict, Mead, Alapszemélyiség: Kardiner Modális személyiség: DuBois Kultúrák közötti korrelációk: Whiting és Child Pszichokulturális alkalmazkodás: Spiro, Edgerton Kongruencia: Inkeles Neo-freudizmus: Erikson, Fromm Kiinduló pontok, hatások: történeti partikularizmus, alaklélektan (Gestalt pszichológia - konfiguracionalizmus), pszichoanalitikus

szemlélet (további három). Konfiguracionalizmus: Benedict, Sapir, Mead A konfiguracionista megközelítés az antropológiában nem a freudi pszichológiából, hanem a Gestalt pszichológiából veszi eredetét, amely az 1920-as évekre alakult meg. Gestalt 95 szó szerint „formát” vagy „mintát” jelent. 1912 kör ül három fiatal pszichológus, Max Wertheimer, Kurt Koffka és Wolfganf Köhler, alkalmazta, hogy kifejezze koruk akadémikus pszichológiájától, főként Wundt kísérleti megközelítésétől való elkülönülésüket. Korai munkáikban a szín-, alak- és mozgásészlelést emelték ki, azt állítva, az észlelési folyamatokat csak akkor érthetjük meg, ha az észlelt dolgot, mint szervezett mintázatot (Gestalt), nem pedig különálló összetevők gyűjteményének tekintjük. A jelentés a mintázatban van A Gestalt pszichológusok kiemelik azt a tényt, hogy észlelésünk önszervező; azaz bizonyos elveknek megfelelően (hasonlóság,

közelség, zártság és hasonlók) érzékeljük a mintázatokat, amelyek agyunk felépítésében és működésében gyökereznek. Ugyanezen az alapon ellenzik az „asszociacionizmus” és a „behaviorizmus” atomisztikus elméleteit. A konfiguráció egy másik kifejezés az ilyen egész alakzatokra. A konfigurációk kérdésének története a kultúrában hasonló, mint a Gestalt pszichológiáé. A XX század első évtizedeiben az amerikai antropológia erősen atomisztikussá és jellemzőközpontúvá vált. Részben a spekulatív evolúciós elméletekre adott reakcióként Boas és tanítványai megpróbálták az amerikai indián kultúrák alapelemeit és pontos földrajzi eloszlásukat szilárdan dokumentálni. Ami a j ó oldala ennek a megközelítésnek, hogy sok értékelhető adattal szolgált, ami lehetővé tette a kulturális areák körülhatárolását, történeti rekonstrukciókat és a kultúraátadás részletes vizsgálatát. Ami a rossz volt benne,

hogy a „kulturális jellemzők” gépies felsorolását nyújtotta jelenlétük vagy hiányuk jelzésével különféle társadalmi egységekben. Egy jellegzetes jellemzőlista valahogy így nézne ki: Jellemzők Törzsek A B C D 1. kapaalakú balták + + + 2. palánkházak + + 3. szövött kéregköpenyek + + 18. elsődleges nyíltartás + + 19. főzés felhevített kövekkel + + 20. halszárítás + + 57. exogám matrilineáris klánok + 58. totemisztikus hitek + + + 59. serdülőkori rítusok férfiaknál + + A jellemzők listája útját állta a történeti spekulációknak, és mester kezében érdekes eredményeket hozhatott, de távol állt a kulturális folyamatok dinamikus modelljétől. Nem elégítette ki azokat, akik meg akarták érteni egy eloszlás okait, vagy hogy mit is jelent az, hogy jelen van, egy összetett viselkedésforma esetében. A jellemzők listája implicite egy kultúrát részei összegével azonosként határozott meg, és a viselkedés olyan

egységességét tételezi fel, amely ellentmond a mindennapi tapasztalatoknak bármely társadalomban. 1. egy adott jellemző jelentése eltérő lehet attól függően, milyen más jellemzők vannak még jelen 2. ebből következik, hogy egy kultúra több részei összegénél Főbb képviselők: Ruth (Fulton) Benedict – Patterns of Culture, 1934. Elsőként mutatta be a kulturális sokféleség és relativizmus elméleteit. Két fő hatás érte Benedict művét, a német történészé és filozófusé, Dilthey-é és Nietzsche-é. Az utóbbitól vette át a görög irodalom elemzésében felállított ellentétet az apollóinak és a dionüszoszinak nevezett életmód között. Ki akarta 96 mutatni, hogy ahogyan a művészetben vannak stílusok, úgy a kultúrában és társadalomban is, és ezek használható eszközök egyedi kultúrák leírásához. Benedict úgy gondolta, a társadalom különféle intézményei vagy „részei” mind nem véletlenszerűen kerültek

egymás mellé, hanem beleillettek egy mintázatba, és ez ennek a mintázatnak megvan a maga sajátos integrációja, amelyet konfigurációnak hívott. A Gestalt pszichológusok szerint minden ember több különböző tulajdonságainak összegénél. Minden személy egy egész, amely magában foglalja a r észei közötti viszonyt, és a részek mindegyikére hatással van ez a konfiguráció. Benedict be akarta bizonyítani, hogy ez a kultúrákra is igaz. Ezzel a céllal megkísérelte szembeállítani három kultúra jellemző mintázódását: a z uniét, az Északnyugat-amerikai partvidéken található kwakiutlét és a csendes-óceáni dobuét. Margaret Mead a kultúra és személyiség iskola vezéralakja. Hosszú és termékeny pályája az iskola mind a n égy irányzatát átfogja. Benedicttel és Sapirral együtt a konfiguracionalizmus megalapítója volt; később őket meghaladva terepmunkát végzett a növekedés és fejlődés, a szocializáció kultúrák közötti

összehasonlítása, a nemi szerepek stb. területén. Első három fontos könyvét, A felnőtté válás Samoán (Coming of Age in Samoa, 1928), A felnövekedés Új-Guineában (Growing up i n New Guinea, 1930), Nem és vérmérséklet három primitív társadalomban (Sex and T emperament in Three Primitive Societies, 1935), amelyek mind a Csendes-óceán déli részén végzett munkáján alapulnak, tekintsük át most. A nagykorúvá válás kutatását Samoán Boas jelölte ki a számára: azt kellett vizsgálnia, hogyan reagál a személyiség a kultúrára. Közelebbről a szexualitással kapcsolatos attitűdök és a „serdülőkori válság” érdekelte egy olyan kultúrában, amelynek erkölcsei nagyon eltérnek a mieinktől. Samoán az 1920-as évek végén már jó ideje tevékenykedtek keresztény misszionáriusok, mégis hagyományos kultúrájából sokat megőrzött. Az élet általános hangulata és a s amoaiak kifejező magatartása nagyon jellegzetes volt. A

gyermekeket főleg idősebb testvéreik nevelték fel, és a serdülőknek nagy volt a személyes szabadsága, még ha a kultúra viszonylag kevés „választást” engedett is meg a foglalkozást vagy a célokat illetően. Egy ilyen kulturális közegben tette fel Mead a kérdést: elkerülhetők-e az amerikai serdülőkre jellemző konfliktusok és szorongás? Arra a következtetésre jutott, hogy a serdülőkor válsága nagymértékben azoknak az elvárásoknak a f üggvénye, amelyeket egy kultúra a f iatalokkal szemben támaszt a felnőttkorba való átmenet időszakában. A samoai kultúra egyöntetűsége és nemtörődöm hozzáállása a korai szexualitással és felelősségvállalással kapcsolatban a "felnövést" viszonylag egyszerűvé teszi. A samoaiak a közepesen erős, mérsékelt érzéseket, az ésszerű és kiegyensúlyozott viszonyulások visszafogott kifejezését helyeslik. Mead kimutatta, hogy a családok, és falvak szerveződése a kapcsolatok

nagyobb szétszórtságát segíti elő. Mead nem próbálja egyetlen konfigurációban összegezni a samoai kultúrát, amit leír, az „a mély érzések hiánya, amit a s amoaiak annyira társadalmi elvárássá tettek, hogy az élethez való egész viszonyulásuknak ez a m ottója”. Ez a f elszínesség nagyban oka érzése szerint a gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet fájdalommentességének. A Nem és vérmérséklet három primitív társadalomban egy korai kísérlet a pszichológiai jellemzők nemek közti különbségeinek vizsgálatára. Mead jellegzetesen antropológiai megközelítéssel három új-guineai társadalomba ment el azzal a cél lal, hogy „feltárja, a n emek közötti vérmérsékletbeli különbségek milyen mértékben veleszületettek 97 illetve kulturálisan meghatározottak, és hogy aprólékosan megvizsgálja a nevelési mechanizmusokat”. Érzése szerint a n em egyike azoknak az alapvető tényeknek vagy adottságoknak, mint a

kor is, amelyekkel minden társadalomnak ki kell egyezni valahogy, akár semmibe veszi, akár valamilyen viselkedési mintát rendel hozzá. Ez némelyik társadalomban a nemek közötti felszíni különbségeket eredményez, amelyek főleg a ruházatban és az elfoglaltságokban fejeződnek ki, nem helyezve nagy súlyt veleszületett vérmérsékletbeli különbségekre. A nők hosszú hajat hordanak, a férfiak rövidet, vagy a férfiak viselnek göndör fürtöket, a nők pedig leborotválják a fejüket; a nők hordanak szoknyát és a férfiak nadrágot, vagy fordítva. A nők szőnek, a férfiak nem; vagy a férfiak szőnek, és a nők nem. Ilyen egyszerű kapcsolatokat, mint ezek a ruha, az elfoglaltságok és a nem között, könnyű megtanítani minden gyereknek, és nem állítanak elé olyan feltételeket, amelyekhez egy gyerek ne tudna könnyedén alkalmazkodni. Néhány társadalomban a férfiak és nők viselkedését élesen megkülönböztetik a szerint a

feltételezés szerint, hogy alaptermészetük eredendően eltérő. Úgy gondolta, nincs értelme csak az egyik nemet megnézni, mivel a viselkedési minták viszonylagosak, magukban foglalják mindkét nemet. Azaz a férfiak és nők egymáshoz viszonyított társadalmi személyisége érdekelte. Sapir – antropológus, nyelvész. Kiemelt kutatási területe az indián nyelvek (hopi, sanzi) vizsgálata volt. Ezeket összehasonlította az európai nyelvek átlagából képzett standarddal. Elgondolása szerint az ember nem egy objektív –tárgyi szociális- világban él, hanem a nyelvnek van kiszolgáltatva, amely a világ és kultúra közt közvetít. A nyelv nemcsak visszatükrözi a kultúrát, hanem befolyásolja a megismerés, érzékelés, gondolkodás módját, megszabadja ennek határait, de a nyelvi kategóriák nem egyeznek a gondolkodási kategóriákkal. Az anyanyelv elsajátításával az adott kultúra világmegértési struktúráját sajátítja el az ember –

amitől később nehezen tud elvonatkoztatni. A kultúra tehát a nyelvi közeg révén terjed, formát ad annak, kifejezi azt. Alap és modális személyiség iskola: Kardiner, Linton DuBois Ez a kutatási irány egy szemináriumsorozatból nőtt ki, amelyet a New Yorki Pszichoanalitikai Intézetben tartottak, amellyel elkezdődött antropológusok és pszichiáterek együttműködése. A két kulcsfigura Abram Kardiner, egy neofreudiánus és az antropológus Ralph Linton volt. Később más antropológusok is csatlakoztak, köztük Cora DuBois és James West. Kardiner munkássága azért volt jelentős, mert ez volt az első komoly próbálkozás kultúra és személyiség kölcsönhatásának rendszerező vizsgálatára, amely explicit és szigorú módszereket fejlesztett ki ehhez. Mindennek az eredménye legnagyobbrészt két könyvben található meg, Az egyén és társadalmában (The Individual and hi s Society, 1939) és A társadalom pszichológiai határaiban (The

Psychological Frontiers of Society, 1945). Kardiner és Linton munkájának kulcsfogalma az alap személyiségszerkezet. A fogalom számos előfeltevésen alapul: 1. A személyek korai élményeinek hosszan tartó hatásuk van életükre, különösen projekciós rendszerükre. 2. Azok az emberek, akik hasonló élményeken mennek keresztül gyermekkorukban, hajlamosak közös pszichológiai jellemzőket mutatni felnőttkorban. 98 3. A gyermeknevelési technikák egy társadalmon belül viszonylag egységesek, bár nyilvánvalóan ez kevésbé igaz komplex társadalmakra. 4. A kultúrán belül közös gyermeknevelési technikák más társadalmakban eltérőek. Ezekből az alapfeltevésekből következik, hogy bármely társadalom tagjai, mivel közösek a gyermekkori élményeik, hasonló személyiségvonásokkal rendelkeznek, és ezek teljes konstellációja egyedül arra a társadalomra jellemző. Ezt a megközelítést nevezhetjük gyermekkori determinizmusnak. Az eredménye

az alapszemélyiség, amely Linton szavai szerint „az a személyiségkonfiguráció, amely a társadalom tagjainak többségére jellemző közös gyermekkori élményeik eredményeképpen. Ez nem egyezik meg a személy teljes személyiségével, inkább csak a projektív rendszerekkel, vagy más kifejezésmód szerint az értékrendszerével, amely alapvető személyisége szempontjából”. Azaz ugyanaz az alapszemélyiség sok különféle viselkedésformában tükröződhet, sok különböző személyiségkonfigurációnak része lehet. Kardiner megkülönböztet általa elsődlegesnek és másodlagosnak nevezett intézményeket. Elsődleges intézmények azok a szokások, amelyek legdöntőbbek a gyermekek élményei szempontjából, és az adott társadalom gazdasági/ ökológiai helyzetéhez kötődnek. Ezek a cs aládforma, az etetési/ elválasztási fegyelem, a szobatisztaságra szoktatás, a létfenntartási technikák stb. A másodlagos intézményeket a megformált

alapszemélyiség megszabta projekciók alakítják ki. Cora DuBois: egy kis faluban Alor szigetén (Indonézia) végzett terepmunkát, ahol tekintélyes mennyiségű etnográfiai és pszichológiai adatot gyűjtött össze. Felvett pszichológiai teszteket: a R orschach-tesztet, a Porteus-féle útvesztő tesztet, és gyűjtött gyermekrajzokat. Emellett lejegyzett néhány önéletrajzot Kritika: DuBois mintája kicsi A Rorschach-tesztet például csak 37 emberrel vette fel, és csak nyolc személy élettörténetét gyűjtötte össze. Ráadásul ezek az emberek nem reprezentálták a valósághoz hűen az alori személyiségtípusokat. Másodszor, nem tudjuk, az adatok ilyen módon bemutatva mennyire egyoldalúan festik le az alori életformát. Harmadszor, kétségek merülnek fel az oksági kapcsolatokat illetően is, amiket Kardiner az alori személyiségnek tulajdonít. Okunk van kétségbe vonni az alap-személyiségtípus alkalmazhatóságát, ahogy az Kardiner és Linton

meghatározta. Nemzeti karekter tanulmányok: Kluckhohn, Gorer Nagyrészt a II. világháború nyomása vezetett a kultúra és személyiség elmélet és módszerei alkalmazásához a modern nemzetek tipikus személyiségjellemzőinek és folyamatainak leírásában. Ruth Benedict, Margaret Mead ezeknek az erőfeszítéseknek a megszervezésében vezető szerepet játszottak, később Geoffrey Gorer és G. Bateson is csatlakozott hozzájuk. Az antropológusok mellett történészek, politológusok, szociológusok, közgazdászok és pszichológusok is beszálltak. Kutatták a japán, az amerikai, a német, az orosz, az angol, a hindu és a Bali-szigeti karaktert. Ezek a nemzeti karakter vizsgálatok alkalmazott tudomány volt annyiban, hogy az a gyakorlati kívánalom ösztönözte őket, hogy többet tudjanak meg az ellenséges nemzetekről, szövetségeseikről és önmagukról a háborús időkben. De nem kevésbé jelentik a kultúra és személyiség elmélet természetes

folytatását. Ahány elemző, annyiféle nemzeti karakter tanulmány született. Benedict munkái nagyon hasonlítanak korábbi konfiguracionalista megközelítéséhez, csak éppen modern 99 nemzetekre alkalmazva. Hozzáteszi azonban a gyermeknevelés szempontját, hogy kimutassa, hogyan sajátítja el a konfigurációt az egyén. Geoffrey Gorer még nagyobb hangsúlyt ad ennek a tényezőnek. Az elemzésnek ez a fajtája nagyon közel áll az alapszemélyiség tanulmányokhoz. Mindketten a japánokkal foglalkoztak. Az 50-es évek elején folytatódtak a kutatások, hat nemzet 120 antropológusa tanulmányozta a különböző nyugati és keleti nemzeteket. A Szovjetunióval foglalkozó vizsgálatok hosszú sora következett, kezdve Mead és Bateson munkájával, amely freudi fogalmakkal, de Bateson saját megközelítésével is operál, a kapcsolatok mintáit veszi szemügyre. A nemzeti karakter tanulmányok egy elemzésében a szociológus Inkeles és a pszichológus Levinson

felvetették, hogy a nemzeti karakterkutatásokat modális személyiség vizsgálatoknak kell tekinteni. Kulturális összehasonlító vizsgálatok: Whiting, Child Az 1950-es években élték virágkorukat. Bázis: Yale egyetem Child és Whiting közös kutatásaikat a Murdock féle (39 társadalom emberi viszonyok területenkénti megoszlása) dokumentáció alapján elemezték statisztikailag. Az alkalmazott módszerek korrelációkat, kölcsönhatásokat és nem kauzalitásokat mutattak ki. A gyermeknevelés és a személyiség kapcsolataival foglalkoztak – ahol a kardineri gondolatot tanuláselméleti keretben fogalmazták meg (Gyermeknevelés és személyiség 1935). Vizsgálták, hogy hogyan függenek össze a gyermeknevelési szokások és a betegségek okaival kapcsolatos hitek. A szorongások típusai szerint hasonlítottak össze kultúrákat Szociális szorongások faktorai: orális, anális, szexuális, függőségi, agresszivitás. Ezekhez gyereknevelési szokásokat

rendeltek: nem igény szerinti táplálás, szigorú szobatisztaságra szoktatás, megszégyenítés, intenzív érzelmi kapcsolat igénye, agresszív viselkedés szidalmazása. A magyarázat: vágykielégítés, tisztaság, önkontroll, kielégületlenség, engedetlenség, harag, agresszió. Ezen túl vizsgálták a f érfi beavatási rítusokat és a s zerelmi varázslás szokásait. Fontos munkájuk hat kultúra tanulmányozása: anyák (kérdőívek, megfigyelések, szocializáló környezet leírása), gyermekek (viselkedés megfigyelése természetes környezetben). A társas interakciók tanulmányozását tartották elsődlegesnek Statisztikai elemzéseket, összehasonlításokat végeztek, inter- és intrakulturális összehasonlításokat egyaránt tettek. Elméleti és módszertani kritika, az iskola válsága: Folyamatosság elve: a felnőtt személyiséget a gyerekkori élmények kizárólagosan határozzák meg – megalapozatlan állítás, nem adatolt. A kultúra és

személyiség iskola, figyelmen kívül hagyva az időt, egy hipotetikus egyént alkotott. Egyöntetűség feltevése: egy társadalom nem jellemezhető személyiségtípussal. A komplex társadalmakat heterogénként vizsgálták egyetlen Okság feltételezése: az elsődleges és másodlagos kulturális intézmények közti oksági kapcsolat csak hipotetikus, a kauzalitás nem szolgálhat kizárólagos magyarázatként. Projektív tesztek alkalmazása: a t eszteket az euroamerikai rendszer szerint és euroamerikaiaknak dolgozták ki. Objektivitás és tárgyilagosság: etnocentristák. 100 Irodalomjegyzék: Margaret Mead 1970. Az Arapesek A Mundugumorok In: Margaret Mead: Férfi és nő. A két nem viszonya a változó világban Budapest, Gondolat. 144-167, 175-194 old Ruth Benedict 1975. A kultúra mintái In: Maróti Andor (szerk.): Forrásmunkák a kultúra elméletéből (ELTE-BTK jegyzet) Budapest, Tankönyvkiadó. 190-202 old Buda Béla 1992. Pszichoterápia és kultúra

In: Füredi János és Buda Béla (szerk.): Múzsák a díványon – Pszichoterápia és kultúra. Budapest, Magyar Pszichiátriai Társaság. 11-28 old Maurice L. Farber 1972. A nemzeti karakter problémájának módszertani elemzése In: Hunyady György (szerk.): Szociálpszichológia Budapest, Gondolat 406-418 old Kunt ernő 1992. Kulturális antropológia és pszichoterápia In: Füredi János és Buda Béla (szerk.): Múzsák a díványon – Pszichoterápia és kultúra. Budapest, Magyar Pszichiátriai Társaság. 47-84 old Jurij Mihajlovics Lotman 1989. A kultúrák kölcsönhatásának elmélete – Szemiotikai megközelítés Kultúra és közösség 16. (3): 3-14 old D. Price-Williams 1972. Kultúraközi vizsgálatok In: Brian Foss (szerk.): Új távlatok a pszichológiában Budapest, Gondolat 503-531 old. 101