Történelem | Középiskola » A parasztság helyzetének változásai a XVIII. századi Magyarországon

A parasztság helyzetének változásai a XVIII. századi Magyarországon A 18. században a jobbágyság jogilag két csoportra oszlott: örökös és szabad költözésű jobbágyságra. A szabadon költöző, ha elvégezte a kötelező munkát, elhagyhatta a birtokot, míg az örökös jobbágynak erre csak ura adhatott engedélyt. A 18. század elején a munkaerőhiány miatt megindultak a telepítések, melyeket a helytartótanács kedvezményekkel segített A folyamat nyugaton gyorsan haladt, míg keleten a negyedrészt víz alatt álló, máshol sivár Alföld nehezítette a munkálatokat A betelepülés végével a népmozgás (migráció) lehetősége lecsökkent, eltűntek a kedvezmények, az állami terhek viszont növekedtek, ellenük 1735-ben és 1753-ban parasztfelkelés is indult. A század közepén jelentkezett az a földesúri igény, hogy fokozzák a robotot. Ezt Mária Terézia kormányzata sikertelenül kísérelte meg megakadályozni, ezért került sor az

úrbéri viszonyok átfogó rendezésére. Az úrbéri rendelet (Urbárium, 1767) mindenekelőtt a jobbágytelek (sessio) részeit és nagyságát határozta meg A belső telekre építhette a jobbágy a házát, itt volt a kert és a gazdasági udvar is. A külső telek nagyságának arányában osztották meg a jobbágyok között a réteket; a legelőt, az erdőt és tavat nem osztották fel, de a jobbágyok használhatták ezeket. Az Urbárium szerint a jobbágynak a következő jogai voltak: a faizás jogával élve tüzelőnek való fát gyűjthetett a földesúr erdeiből; a disznókat makkoltatni vihette a földesúr tölgyerdeibe; szintén a földesúrtól kaphatott fát az építkezéshez; állatait legeltethette. Az Urbárium alapján a jobbágynak a következő kötelezettségei voltak: kilencedet kellett fizetnie urának; ajándékokkal kellett szolgálnia; robotot kellett vállalnia (heti 1 nap igás-, vagy 2 nap gyalogrobot). A négy telekkel rendelkező jobbágy évente

egyszer, kétnapi járóföldre hosszúfuvarral tartozott földesurának A fentieken túl a jobbágynak joga volt független bírósághoz fordulnia peres ügyeivel. Mária Teréziának az volt a szándéka, hogy a jobbágyság helyzetét stabilizálja, ennek ellenére a parasztság helyzete a század végére fokozatosan romlott. Mindezek ellenére a paraszti élet a század elejéhez minőségileg változott, új növények terjedtek el - len, dohány, burgonya, lóhere -, s a Helytartótanács is támogatta a méhészkedést és a selyemhernyó-tenyésztést