Történelem | Könyvek » Dr. Jókay-Ihász Miklós - Észrevételek némely, a háborúval kapcsolatos fontos és országos jelentőségű, közérdekű kérdések köréből, első csoport

ÉSZREVÉTELEK NÉMELY, A HÁBORUVAL KAPCSOLATOS FONTOS ÉS ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰ, KÖZÉRDEKŰ KÉRDÉSEK KÖRÉBŐL. ELSŐ CSOPORT. ÖSSZEÁLLITOTTA: DR. JÓKAY-IHÁSZ MIKLÓS TB. SZOLOABfRÓ VESZPRÉM VÁRMEGYE DEVECSERI JÁRÁSÁBAN --- PÁPA, 1915. FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDA Társadalmunk a mai nehéz időkben a leghelyesebbb ösztönnel kerülni igyekszik mindent, ami bármely tekintetben is a legcsekélyebb egyenetlenségre vezethetne. Látjuk és a legnagyobb elismeréssel tapasztalhatjuk ezt minden .téren; a legmagasabb politikától lefelé, az eszmék összhangja uralkodik ma mindenütt, s nincs senki, aki ez összhangot meg akarná zavarni. Vállvetve működnek együtt most azok, kik eddig kiengesztelhellen ellentétben álltak, támogatva egymást, szó nélkül engedelmeskedve a felsőbb parancsnak, holmi kisszerű mellőzésekröl és sérel mekrő l nem panaszkodva. Teljes mértékben elismerve az összetartás e felemelő nagy elvét, és hódolva annak,

hogy a mai időben kerülni kell mindazt, ami egyenetlenségre vezethet, fe ltétlenül szükségesnek, sőt kötelességemnek tartom, hogy szóvá tegyek egy és más közé rdekű kérdést, illetőleg e kérdések tekinteté~en szerintem és az általam jól ismert nagy közvélemény által is helytelenített dolgot, melyekre nézve ép közérdekből, ép a további összhang és egyetértés zavartalan fenntartása érdekében már rég fe l kellett volna szólalni, de ezt megtenni, sajnos, úgy látszik eddig még, legalább igy, szövegezett for mában, nem volt bátorsága senkinek; talán azért, mert a helytelenített tények jórészben magasabb fóru mok intézkedésének eredményei, s attól tartottak, hogy ezek a felszólalást talán nem vennék jónéven. De épen azért szükséges végre bárki részéröl is e felszólalás, hogy a nagy közvélemény által helytelenített dolgok egészen tiszta világításba helyeztessenek, azok közérdekű volta világossá

tétessék és azokra az illetékes körök figyelme nyomatékosan felhivassék. Az il lető magasabb fórumokról pedig, ismerve azok mindnyájunk általános becsülésére és tiszteletére méltó jó igyekezetét és buzgalmát, biztosak lehetünk, hogy ilynemű, korántsem elégedetle nkedő, hanem csupán egyes tévedések és helytelenségek helyrehozatalát kérő felszólalásokkal, ílletöleg ezekben foglalt felvilágosító fejtegetésekkel szemben is a legnagyobb jóakaratot fogják tanusítani, mivel ők maguk is felfogják e felszólalások tárgyának közérdeküségét, annál inkább, mert ama helytelenségek 4 nem is az ö közvetlen, hattem csupán közvetett Intézkedéseik folytán, alsóbbrendüek hibájából, avagy ezek tájékozatlanságából, avagy épen csak tévedésből eredtek. A leghatározottabban hangsúlyozom, hogy e felszólalások épen az összhang, összetartás és együttmGködés további zavartalan fenntartására irányulnak, olyan

helytelenségek ellen, melyek a tapasztal at szerint épen az összhang, összetartás, együttműködés megbontására, az általános közhangulat megrontására alkalmasak, sőt végeredményben a háború és a hadviselés céljának népszerü tlenségére és az intéző körök iránti bizalmatlanságra vezethetnek. Főképen az utóbbiak megakadályozása céljából tartom hazafias kötelességemnek az alább felsorola ndókat szives és kegyes megszivl elés, megfontolás és mielőbbi megfelelö intézkedés végett a magas intéző körök : a magy.ar királyi kormány, különösen a közös hadügyminiszterium, a m. kir honvédelmi miniszterium és a magas hadvezetőség figyelmébe ajánlani. I. Az el ső, amiröl megemlékezni kívánok, a hadügyminiszterlum kiadásában és a k. k Hof- und Staatsdruckerei nyomtatásában megjel enő „ Veszteséglajstrom", és ezzel kapcsolatban : a Vöröskereszt egyletek közös irodája (Gemeinsarnes Zentralnachweisebureau)

által kiadott Kimutatás a sebesültekröl és betegekről, mely ugyanazon nyomda nyomásá ban lát napvilágot. Mindkettő­ nek kiadása kétségtelenül a l ehető legjobb akarattal és legjobb célzattal indult meg. D e sajnos, az elérendó célt mindegyik csak nagyon tökéletle11lll szolgálhatja, fölöttébb célszeriltlen kidll(tásuk miatt. Magyarország nagyrészében ugyanis teljesen hasznavehetetlenek e nyomtatványok, miután a népesség túlnyomó tömegei meg nem érthetik azokat. Hiába van ugyanis az úgynevezett „fejezet" a német nyelven kival magyaru l Js, sőt még mindenféle nemzetiségi nyelveken is kiállítva, ez úgyszólván semmit sem használ, mert ez az u. n fejezet oly keveset mond, és ezt a keveset is oly nehezen áttekinthetően adja, hogy aki nem tud németül, hiába olvassa el, nem használhatja a névjegyzéket, mely tel jesen és kizárólag német nyelven van kiállítva. Azt mondhatják esetleg némelyek, hogy hiszen a nevek

névsorba vannak szedve és latin betükkel nyomva és igy a magyar ember is, ki nem tud németül, kikeresheti magának az illető nevet. Igen ám, könnyü ezt mondani, de lehetetlen gyakorlatilag megvalósltani. Mert mit ér az a névsorba szedés, meg latin betüvel nyomás, mikor van egy- egy Iisztában is tiz Horvát János, meg husz Kovács István, kiket csupán ezredeik és katonai rendfokozata ik, továbbá lak-, illetőleg születési helyük - szerint lehetne megkülönböztetni ; az egész hadseregben meg épen ezrekre, sőt tízezrekre is megy a teljesen azonos nevüek száma. Az ezredek és rendfokozatok pedig mind csupán németül vannak megadva, és pedig rövidltésekkel, úgy hogy a becsületes, egyszerű hajdusági, mezőségi, vagy somogyi magyar? ki egy kukkot sem tud németül1 7 6 A 112-ik számu lajstromból. el nem igazodhatik rajta. A számokat is hiába nézi, mert hiszen többféle sorszámozás van : közös gyalogos, honvéd gyalogos, oszt~ák

honvéd gyalogos és így tovább, a többi fegyvernerneknél is. Ö pedig azt sem tudja, azt sem érti meg, mit jelent a k u LIR. és a k k LIR és mi a kettő közti különbség? A születéshely neve is édeskeveset segít a személyazonosság m egállapitásánál, először is azért, mert az nagyon gyakran teljesen hiányzik, ha pedig ott is van, úgy többnyire hibásan nyomva, amint hogy az egész lajstrom hemzseg a sajtóhibától. Különösen a Zentralnachweisebureau-féle sebesültek és betegek lajstromára mondható ez, hol szinte azt mondhatjuk, hogy a hibás nyomás a rendes és a helyes nyomás a véletlen, ami kétségkívül a lajstromot összeállító kezelő közegek példátlan gondatlanságára, vagy teljes és szégyenletes nyelvbeli és geografiai járatlanságára vall, de ami épen nem dicséri az illetö nyomdavállalatot sem. Igazolásul csak néhány hirtelen kiszakított példát akarok felhoz ni, egy-két lajstrom egy-két oldaláról. Zoltan Retsz

(?) Kdt. k u LIR 20 Szikinger Jakab, k. u LIR 6 Bacsornico Szavu Györö, k. u LIR 21 Gyulsas Szopos Máté, k. u Lst 1 R 4 Bézl Szuh Ludwig, k. u LstIR 4 Hedeny Udvarad Tamás Michael, IR. Nr 33 Lajs Peilfalva (11? ?) Terpit Andreas, k. u LIR Czaba Belies Tóth Albert, IR. 68 Dorstomoj Ugrai Miklós, k. u LIR Mezotűr-Solnok Ungur Miklos, k. u LIR 32 Pokes-lr-Dohoka Zsotér János, k. u LstlR Mnidskent A 105-ik számu lajstromból. Kertesz Koloman, Fahnr. IR 78 Lapánesa Szekely István, k. u LIR Nr 21 Riste Tupilka Andreas, k. u LIR 4 Biskisz Szabor {?? ! !) Varga Jenő LIR. 11 Mate Falka Varga Andreas IR. 23 Csovoplyo (?? 11) Vesze Johann, IR. 63 Kóvár Bezeneze Vizi lgnaz, LIR. 29 Jektesó (?? ! !) A 102-ik számu lajstromból. Szantosi Andres, k. u LIR Nr 28, Szem Bukovar Szabo Ludwig, IR. Nr 68, Jasz Arekszellö Szalanczy Stefan, IR. Nr 34, Halonvj Szarka Alois, LIR. Nr 18, Oriscent Kurucz Ferenc, IR. Nr 69, Sámseri Lázár Lajos, k. u LIR, Berey böszörmény Szokacsin

Mihály, IR. Nr 50, Hábordén Takacs Karl, IR. Nr 68, Brusately Takács Imre, IR. Nr 68, Ruhr (? ?) Tamásy Gábor, IR. Nr 68, Tlorschinkos (! I ! ? ? ?) Toth Franz, LIR. Nr 20, Zaluczaszeg Toth Paul, IR. Nr 34, Felsoserem Tobias Stefan, IR. Nr 62, Mező Koszu Török Janos, IR. Nr 86, Oda Kova cs Martin, IR. Nr 51, Zeiba (?? l) Kovacs Martin, IR. Nr 25, Laktecz Kovics Michael, IR. Nr 25, Tenyes-Bítho (? ?) A felsoroltakhoz hasonló lehetetlen hangzásu helységnevek magyar helységnévtárban, amint a horvát-szlavonországi részben is legnagyobb gonddal utána néztem, nem találhatók; s ez csak egy-két kiszakított oldal, melyen a felsorolt hibásak között helyes nyomtatásu helységnév csak elvétve akad. Csak némelyikrő l lehet a esetleg kombinálni, mi is akar lenni voltaképen, de ez a kombináció is bizonytalan; kombinációt pedig attól az egyszerü magyar embertől vagy asszonytól, ki fia, hitvestársa, vagy testvére sorsa iránt érdeklődve az idegen

nyelvü nyomtatott papirost kezébe veszi, ne várjunk! Az úgynevezett Veszteséglajstromban mégis kevesebb a sajtóhiba, mint a sebesültek és betegekről szóló Kimutatásban. Szám- talanszor megtörténik azonban épen e hivatalos Veszteséglajstromban, hogy magyarok nevei egyszerüen megfordítva állanak benne. !gy például: Mihály Ibrányi, vagy Franz Szabó; Mihály, illetőleg frani vezetéknévként, Ibrányi, illetőleg Szabó személynévk~nt 8 11 1 1 (keresztnév) szerepeltetve. Már most azután tessék a lajstromban szegény Ibrányi Mihályt, vagy Szabó Ferencet utánuk kutató hozzátartozóiknak keresni és megtalálni, mikor azok/ és Sz beHlk helyett M és F belük alatt szerepelnek a névsorban. Teljesen érthetetlen az is, minek a magyarok kereszt- vagy személynevét is németre fordltani; ez a körillmény szintén roppantul nehezíti a személyazonosság megállapítását, nem lehetvén megállapítani sok egyénről pl. Kummer Franzról, vagy

Koller Stefanról, vagy Wagner Johannról, hogy magyar-e vagy német, mert sok német hangzásu név, mint épen a felsoroltak is, gyakran fordulnak elő teljesen és tökéletesen magyar embereknél is. E mellett, németül nem tudók azt sem tudhatják, mi az a Stefan, vagy Alexander és Szabó Stefanban, vagy Kovács Alexanderben nem tudják az ö István vagy Sándor fiukat vagy urukat feltalálni. Azt pedig, hogy Adalbert Bélát, Desider Dezsőt jelent, még az intelligens és németill tudó emberek nagy része sem tudja és nem is hiszi el. Még németül tudók számára is nagyon megnehezíti a lajstromok kezelését és nagyban csökkenti azok használhatóságát, hogy k. u landwehrnél nagyon gyakran nyomnak az „u" helyett is egy ,,k"-t, és lesz belőle az osztrák honvédséget jelző: k. k Landwehr Csak akkor vesszük észre a hibát, midőu látjuk, hogy pl. az osztrák 31. honvéd gyalogezred embereiként szerepelnek jó magyar hangzásu nevek, ami

abszurdum. De hogyan derüljön ki a hiba, midőn valamely németesen hangzó névvel bíró, de valójában tiszta magyar véril katonával szemben követtetik ez el ? Nem értem, miért nem nyomtatják legalább a magyar honvédet magyarul : ,,Honvéd"-nek, akkor nem fordulhatna elő ez a súlyos sajtóhiba, hisz még a rendes , német beszédben is úgy hívjuk azt, a magyar „Honvéd" néven. Ugy hivja azt, akárm ibe fogadok, maga Vilmos császár Őfelsége, avagy Hindenburg főtábornagy is. · Az elmondottakból világosan kilünik, hogy a Veszteséglajstrom és a Sebesültek és betegekről szóló kimutatás még németül tudók részére is nehezen használható, nem is szólva szerkezetének, beosztásának rendkívüli nehézkességéről, az áttekinthetőség hiányáról. Németül nem tudók számára pedig mindkettö teljesen hasznavehetetlen. Már pedig ilyen fontos és közérdekü kiadványok, ha már kiadalnak, arra szolgálnának, hogy azokból

mindenki, akinek férje, fia, testvére, unokája, vagy bármi néven nevezendő hozzátartozója, barátja, vagy ismerőse küzd a haza üdvéért és mindnyájunk jóvoltáért - érdekl ődését kielégíthesse, 9 azokból szeretteiről, kikért lelke remegve aggódik, kellő értesülést szerezhessen; különben hiábavaló, kárbaveszett költség az egész liszta kiadása; nem más akkor az a lajstrom, mint közönséges papiros, melynek semmi haszna sincs. Már pedig népünk nagy tömege nem tud németül semmit, nem is tudhat, hisz sohasem volt alkalma megtanulni, de nem is volt rá szilksége sohasem; sőt nagyon sok, különben eszes és tehetséges embernek nincs is kellő képessége valamely idegen nyelv megtanulására. És tévedés, ha azt hisszük, hogy ez csak a köznépről áll. Igaz, az ország egyes vidékein az intelligencia, s e közt a hivatalnokok nagy része tud németül. Igy különösen a Dunántúlon és közelebbről nálunk Veszprémmegyében is a

mtívelt osztályokból elég sokan tudunk. De bizony az Alföld javarészén, hol a magyarság nagy zöme él, a Székelyföldön, Borsodban, Abaujban bizony nem igen tud németül az intelligens osztály, nem igen tudnak a hivatalnokok sem. Nem igen volt alkalmuk megtanulni, de szükségük sem volt rá; minek is tudna az a hajdusági vagy szabolcsi községi jegyző németül, soha életében neki némettel dolga nem volt, nem is lessz; de még a szolgabírónak sem igen. És most egyszerre csak jön a Veszteséglajstrom, tessék elolvasni és megmagyarázni a felv ilágosítást epedve szomjazó népnek. A becsilletes, derék tisztviselő képtelen rá a legjobb akarattal is, képtelen, mert sohasem volt neki alkalma németül tanulni, de szüksége sem volt rá. A gimnáziumban, jól tudjuk mindnyájan, senki sem tanul meg németül ; s hogyan és mi célból tanuljon meg valaki, aki egész életét a Nagykunságon, vagy a Mezőségen éli le, mikor solrn ott német szó nem

hangzik - sajnos e vidékeinken az idegenforgalom egyenlő a semmivel. A berlini szállodás hamarabb megtanulhat magyarul vendégeitől és azok kedvéért, mint a kunsági hivatalnok, vagy más intelligens, művelt ember. Persze ezzel koránt sem akarom azt mondani, mintha a nyelvtanulást nem tartanám a legdicséretre méltóbb dolognak, sőt nagyon is kívánatosnak tartom azt az általános müveltség szempontjából. De ezek, amiket itt elmondtam, csak a tények. Személyes tapasztalásból és megfigyelésből ismerem az ottani viszonyokat és csak az igazságot mondom. A nép pedig, a becsületes, derék magyar nép várja az értesítést fiai sorsáról, várja, de hiába várja. E helyett kapja a rémhíreket, hogy ebből meg amabból a magyar ezredből alig, hogy maradt hirmondó, hogy mindig a magyar ezredeket kUldik előre 10 a tűzbe. A rémhirek, hála Istennek, nem igazak, de a nép, nem lévén kellő felvilágosítása, a német nyelvü lajstromok számára

üres papiroshalmazzal lévén egyenlők, - elhiszi azokat, s így támad az elégedetlenség, keletkezik és terjed az összhang, az egyetértés megbomlása, amitől épen én eme felszólalásom által óvni akarok. S bekövetkezik például az, hogy egyes alföldi gazdag vidékek nem jegyeznek annyi hadikölcsönt, mint más, szegényebb vidékekhez képest tehetnék, mert nekik nem kell a háború, mert az nem a mi háborunk, hanem Ausztriáé I Mondanom sem kell, mennyire helytelenítem e nézetet, de ez csak erősebb és épen nem kívánatos visszahatás bizonyos kisebbfajta mellőzésekre. Ezzel a magyar néppel, mely a trón legbiztosabb támasza, kettős monarchiánknak multban és jelenben legerősebb alapja, gondolni kell ilyen kisebb dolgokban is, úgy mint nagyobbakban; egy nagyon kis kedvezéssel, nagyon sokat érhetni el nála. Az utóbbiak vonatkoznak nemcsak erre a fejezetre, hanem az alább következendő többi fejezetekre is. Miként az elmondottakból napnál is

világosabban kiti.lnik, tehát: a Veszteséglajstrom és a Sebesültek-betegekről szóló kimutatás jelenlegi formájában tovább fenn nem tartható, hanem feltétlenül mielőbbi gyökeres megváltoztatásra szorul. A dolgot én egyedül helyesen úgy vélem megoldhatónak, amint azt a legcélszerübben már kezdettől fogva be kellett volna rendezni. Ez pedig az a könnyen megvalósltható és érthető módszer, hogy egész egyszerüen két részre kell osztani az összes katonákat állampolgárságuk, ill etőleg osztrák és magyar ezredek szerint és két ki.ilön lajstromot kiadni : az osztrák állampolgárokról, illetőleg az osztrák ezredekről, csapattestekröl németül, a magyar állampolgárokról, illetőleg - magyar ezredekről, csapattestekről magyarul. Mert tiszteletbecsület annak a morva vagy stájer katonának, hiszen ő is velünk együtt a mi közös ügyünkért ontja vérét, de azért minket, annak sorsa igazán kevéssé érdekel, aminthogy a

debreczeni bakának, vagy székely népfelkelönek sorsára sem kíváncsiak brünni vagy gráczi barátaink, hanem mindegyikünket elsősorban csakis a mi saját véreink érdekelnek, ezekről azonban olyan fe lvilágosítást kívánunk, amit meg is érhetünk mindnyájan. Semmivel sem fogyna több papiros és nyomdafesték, mint így, sőt még kevesebb, mert Ausztria számára csak a jelenlegi együttes lajstromnak egyik felét, Magyarország számára csak másik fe lét kellene készíteni; persze, aki épen kíváncsi rá, a másik felét is megszerezhetné. fáradságba 11 sem kerülne ez; ha rám bízzák, én magam 2 óra alatt könnytl szerrel külön válogatom egy-egy listából a magyar és osztrák ezrec/ek tisztjeit és legénységét, sőt esetleg annyi idő sem kell hozzá. Erre a csekély fáradságra pedig azt hiszem, nem csak én, hanem mások is szivesen vállalkoznának ingyen, pusztán hazafiságból, ha már fizetett hivatalnokok erre, mint a tapasztalat elég

hihetetlenül mutatja, nem volnának alkalmazhatók. A nyomtatást pedig bízzák valamely magyar nyomdára, mely semmi esetre sem követné el azokat a fülcsavaró sajtó és értelmi hibákat. Vagy ha már épen egy helyen kell nyomni a lajstrom mindkét fe lét, bizzák mindkét felét inkább magyar nyomdára, az bizonyosan hibátlanabbul és sokkal jobban elkészítené a német szöveget is, mint a német nyomda a neki, - sajnos, - idegen hangzásu magyar nevek nyomását. Megjegyzem, hogy az úgynevezett fejezet úgy a német, mint a magyar nyelvü lajstromrészekben, a mostanihoz hasonlóan, szintén kiállítható volna különféle nemzetiségi nyelveken is, bár, mint azt hiszen elég érthetően előadtam, maga ez az u. n fejezet nagyon mellékes szerepet játszik; fő itt a névjegyzék. Ez utóbbit pedig magyar nyelven nemcsak Magyarország magyar nyelvil lakossága értené meg jobban, hanem sokkal inkább megértenék a mai német nyelvnél a magyarországi idegen

nemzetiségek fiai is, hisz ezek is, mint a tágabb értelemben vett magyar nemzet hü tagjai, Magyarország igaz fia i, javarészt ismerik az államnyelvet, sokkal inkább ismerik, mint egy más állam nyelvét. A magyar nyelvü lajstrom tehát nemcsak a magyar nyelvü állampolgárok, hanem a magyar haza más nyelvti polgárainak is elsörendü érdeke. Bár kivánatos volna az eddig megjelent összes veszteségi- és sebesült-beteglajstromoknak is ilyen újabb magyar nyelvü hivatalos kiadása, de ettől esetleg, de csakis esetleg, ha az túlságos munkatorlódás miatt lehetetlen volna, el is lehel tekinteni. De a jövőben kiadandó lajstromokra nézve az általam vázolt és a nagy közvélemény által is hőn óhajtott egyedül helyes és egyszerli rendszer mielébbi sürgős behozatala eminens, elsörendü és a legnagyobb mértékben közérdektl szükség. Különösen nyomatékosan kell hangsúlyoznom, hogy e rendszer nem az én egyéni kitalálásom és kivánságom; ez a

magyar közvélemény túlnyomó nagy részének legerősebb óhajtása és kívánsága. Azt hiszem, és megvagyok róla győződve, hogy ha a hadügyminiszter úr Ö excellenciája, - kinek figyelmét a jelenlegi áldatlan 12 állapot bizonyára csakis roppant mérvil elfoglaltsága folytán kerülhette ki - kellő felvilágosítást nyer ez irányban, ami a fent leirtakból világosan és érthetően nyerhető, azonnal, abban a percbe~ el fogja rendelni a lajstromok kiadásának fentebb vázolt egyedilh helyes alakban és módon való kiállítását, mert mint minden közérdeknek hív pártfogója, a köz lelkes munkálója és harcosa, a kötelességtudás példás bajnoka, látnia kell, hogy ez a közérdek, az összhang, az egyetértés, a nemzetek közti barátság és testvériség szempontjából feltétlenül és elháríthatatlanul szükséges. II. A társadalom, a két állam, a közös hadügyi kormány buzgóságából, áldozatkészségéből, - mindnyájan jól

tudjuk - Ausztria és Magyarország összes városaiban a kórházak nagy száma és bennök a gondos ápoló kezek ezrei várják a harcok viharaiból sebesülten, kimerülten, betegen hazatérő, mindnyájunk jóllétéért, szabadságáért küzdő harcosainkat. Elsősorban legl<özelebbi véreinkre gondoltunk azok létesítésénél, de szívesen látjuk, szívesen gondozzuk ott, ha távolabb álló honfitársaink, sőt akkor is, ha a velünk baráti társulásban élő szomszéd állam: Ausztria fiai térnek oda üdülést, gyógyulást keresve sajgó sebeikre, pihenést fáradalmaikra, gondos ápolást harcok közepette szerzett betegségeikre. Ápoljuk mindannyiukat egyaránt, egyforma jóindulattal, szeretettel és gyengédséggel, ellátjuk mindennel, amivel csak tudjuk, igyekszünk kedvét keresni, iparkodunk neki otthont nyujtani, hogy úgy érezze magát, mintha saját hazájában, honfitársai, övéi között, azok gondos kezelése alatt volna. Ámde hasztalan minden

jó igyekezetünk, hiába való minden gondosságunk, az ·idegen még sem helyettesltheti a honfitársakat, az idegen ország nem pótolhatja a hazát, idegenben, idegen nyelvü nép között senki sem érezheti magát úgy sohasem, mint saját hazája földjén, honfitársaitól környezve. Gondoljunk csak rá, hogy mikor idegenben valami bajunk, betegségünk volt - már t. i, aki volt hasonló körülmények között, miként e sorok irója is, - nagyon jól tudjuk, mennyivel nehezebben viseltük el a bajt, mint viseltük volna, ha ugyanaz itt az édes haza földjén ér bennünket. Az érzelmi momentumok betegeknél rendkivül előtérbe lépnek, könnyebbitik, vagy súlyosbbitják a betegek állapotát, s rendkívüli módon segítik elő vagy hátráltatják a gyógyulást. Annak a katonának, ki hazájától távol betegen vagy sebesülten fekszik, idegen világban, idegenek között, kiknek beszédjét sem érti, kiktől kérdezni sem tud semmit, pedig mennyire szeretne, -

annak a katonának a lelki világa, 7 14 kedélylzangt1lata nyomott, keserii, s az otvosok tanuskodnak róla, mily nagy kihatással van ez a gyógyulás menetére, mily nagy mértékben hátráltatja azt. Ennek a katonának a gyógyulása sokkal hosszabb időt vesz igénybe, mintha nem is épen hozzátartozói, de vérei, honfitársai között, azok gondozása alatt lehetne, hazája édes nyelvét hallhatná. Már pedig a hdboruban elsőrendü érdek, hogy a beteg és sebesült katonák minél gyorsabban gyógyuljanak, és mielőbb visszanyerve régi erejüket, újból csatasorba állhassanak. Mindezeknél fogva teljesen érthetetlen az a körülmény, melyet napról-napra alkalmunk van tapasztalhatni, hogy hozzánk Magyarországba, teljesen idegen nemzetiségű : osztrák-német, cseh, morva, szlovén, olasz, lengyel stb. sebesült és beteg katonákat küldenek ápolásra, s csak itt-ott akad esetleg magyar is, a magyarokat ellen- ben túlnyomó nagy részben Ausztriába, és

többnyire annak is legtávolabbi részébe: Tirolba, Vorarlberge, esetleg Csehországba kii/dik. Elő~ordult, hogy tiroli és salzburgi katonák ezrei jutottak erdélyi had1kórházakba, míg az insbrucki kórházak 6000 ápoltja közül biztos tudomásom szerint 5000 a magyar. Az idegen nyelvü sebesültek ápolása, gondozása, gyógyítása pedig tapasztalás szerint a le hető legnagyobb nehézségeket okozza. Nem értvén nyelvöket, azok sem a mienket, mutogatással, jelbeszéddel kell megértetnünk egymást, a mi a mellett, hogy idő­ rabló, nagyon is tökéletlen módja a társalgásnak; nézeteltérések, kellemetlenségek e meg nem értés folytán lépten-nyomon fordulnak elő. E tekintetben még sokkal szerencsésebb körülmények közt vannak azok az osztrákok, kik hozzánk kerülnek, mint azok a magyarok, kik Ausztriába jutnak, meri a mi kórházainkban orvos vagy más valaki mégis csak tud velök németül szót váltani, persze csehül, lengyelül, szlovénül

már nem, de bizony a mi szegény magyar katonáinkhoz az idegenben senki sem képes édes hazai nyelviinkőn csak egyetlen szót is szólni, a leg11agyobb jóakarattal sem, - mert hisz örömmel tapasztalhatjuk, hogy a jóakarat meg van irántunk Ausztriában is - de az az osztrák-német vagy cseh orvos vagy betegápoló a legnagyobb jóakarattal sem képes márólholnapra magyarul megtanulni a kezelése alá került hadfiak kedveért. A legnagyobb nehézséget a nyelv kétségkívül az orvosi kezelésnél okoz. Csehországból, Tirolból hazaérkezett sebesült katonák de orvosok is bizonyítják és tanusítják ezt. Könnyen el is képzel- hetjük, mily borzasztó nehéz az orvosnak megértetni magdt egy 15 emberrel, ki egyetlen szot sem ért beszédjéböl s ki e mellett súlyos sebbel, vagy nehéz betegségben, magas lázzal fekszik ott, aki a jelbeszédre is csak bajosan figyelhet ez állapotában. Mily rettentő nehéz lehet, csaknem lehetetlen az operáció, amidőn

igen sok- függ a beteg visel kedésétől is, amidőn utasításokat kellene adni a betegnek, s ez utasítások betartásától függ esetleg annak élete, de a beteg nem ért azokból egy szót sem I Még ha akad is valami magyar orvos vagy más valaki, aki tolmácsul szolgálhat, akkor is bajos operációnál tolmács segítségével érintkezni; operációnál, hol a legfőbb épen a műtét gyorsasága I Hány nem sikerült operáció, és hány haláleset ennek a meg nem értésnek a következménye 1 Mennyi derék, vitéz katonával lesz ezáltal szegényebb a hadsereg, kik sikeres mfüét esetén felgyógyulhatnának és ismét hadbavonulhatnának I Ahol pedig egyáltalában nincs tolmács, pedig ez a legtöbb helyen egyáltalában nem akad, ott még egyszerübb betegségeknél is igen nagyok a nehézségek. Már maga a betegség megállapítása is igen nehéz a meg nem értés következtében Morvaországi kórházakból hazatért katonáktól hallottam, hogy az orvosok

némelykor két hétig sem tudták megállapítani, mi bajuk, eddig rendszeres gyógykezelésben sem részesülhettek, amí természetesen a gyógyulás időpontját is messze kitolta. És ez nemcsak egy-két esetben történik !gy, hanem nagyon is sok esetben, ami pedig a harcosok gyors gyógyulása és a hadviselés szempontjából sem épen kívánatos. Általában az egész orvosi kezelés és ápolás folyamán elháríthatatlan nehézségek mutatkoznak a nyelv nem értése miatt. A léÍektani momen1umokról részben már szóltunk. De ezzel kapcsolatban szólnunk kell még arról, ami a katonák szellemi szilkségletére vonatkozik. A szellem fogla lkoztatása e lűzi a kedély borongását, a levertséget, rossz gondolatokat, s kétségkívül nevelő, nemesítő hatással van a még oly alacsony műve ltségi szinvonalon álló ember lelkületére is. A műveltség bizonyos fo kán pedig az ember határozottan meg is kivánja szellemi szükségleteinek kielégítését. Az

idegenben e tekintetben is teljesen szükölködniök kell szegény sebesülteknek és betegeknek. Nem kaphatnak egy sor irást vagy nyomtatványt, melynek olvasásával szórakozzanak és bajukat némiképen felejtsék; nem tölthetik idejöket oly könnyen, mint azon szerencsésebbek, kik véletlenül honfitársak közé jutottak, kedélyhangu!atuk nyomott, búskomor lesz és ez az annyira kívánatos gyógyulást is hátráltatja. Még csak újságot sem, kaphatnak, 16 és nem értesiUhelnelc a vllágizdborti esemdnyelről, melyekre pedig oly kiváncsiak s ez a körülmény önkéntelenül is rémmes.éket,teremt, és vereséaet vesztett csaták rémeit szüli agyukban, s meg ketségbeejtöbbé te~z/ helyzetüket. Különben, ha a nálunk gondozott osztr ák katonák egy részének helyzete jobb is, mint a magyaroké Ausztnában, - mert például a fővárosban, vagy egyes más városokban is legalább a német nyelvüek újságot kaphatnak, azonban n~gyobb részüknek akik a

vidéki kórházakban vannak, helyzete epolyan kellemetle~ és türhetetlen, mint a mi katonáinké az osztrák kórházakban, mert hiszen a legtöbb vidéki városban, faluban német Jáphoz sem lehet jutni semmiképen, miután az ország túlnyomó n·agy részében, a lakosságból sem olvas senki német lapot. Cseh, lengyel stb. lapokról pedig egyáltalában szó sem lehet Magam beszéltem a székesfehérvári vasuti állomáson tiroli osztrák-német katonákkal, kik négy hétig voltak kórházban Marosvásárhelyen, onnét utaztak most Székesfejérváron át hazafelé, és nem tudtak a négy hét alatt történtekről semmit, én világosítottam fel őket egyről~ másról. Épigy vannak a mi magyarjaink, kik midőn 4-5-6 het i kórházi kezelés után Pardubitzból, Salzburgból vagy Bregenzböl pár heti üdülésre hazatérnek, mohón olvassák vagy hallgatják a híreket, melyek 4-6 hét előtti eseményekről szóla?ak, mert azokról ők még semmit sem hallottak. Ez

abszurd allapot Abszurd állapot, hisz nem lehet a cél, hogy a katonák a világban történtekről ne értesülhessenek, hogy tudatlanságba slilyedjenek, hogy a betütöl teljesen elszokjanak, hogy szellemi szükségletek kielégítésé. ben egyáltalában ne lehessen részök. E mellett számtalan esetben; az esetek igen nagy részében történik meg, hogy midőn a szeretett feleség vagy szülő a távoli idegen városban betegen fekvő kedvesének levelet ir, honnét az már ott tartózkodását és címét jelezve szintén irt, - ez a levél visszajön, mert olyan nevű egyén ott nem található. Nem ám, de csak azért mert - mint teljesen hitelt érdemlő forrásból hallottam a kórház alkalmazottai a betegek érkezésekor képtelenek azok neveit pontosan megtudni, még kevésbbé feljegyezni, mert a magy ar ~év az idegen, német és cseh fülnek rendkivül különösen h~ngzrk; 1g~ a kórház beteglistájába egészen más név kerül, példaul Szokol! helyett Szokkel,

Váradi helyett Vardik, úgy hogy mikor a ha,zai levél érkezik, nem képesek annak gazdáját megtalálni. A szegeny családapa pedig, ki otthon maradt családjáért, a fiu, ki szüleiért aggódik, hasztalanul várja a hazai tudósítást, nem kapja, és szive 11 mélyén megkeseredik, aggodó lelke a legrosszabbra gondol, s a felgyógyulás folyamata a kedvezőtlen lelki behatdsok folytdn még nehezebbé, lassabbá válik. A levél meg, melyet a távol idegenben nem tudtak kézbesíteni, visszajön oda, ahonnét küldték, s a szerető hitvestárs, az aggódó szü l ő kétségbeesve veszi azt ismét kezéhez, azzal a lesujfó meggyőződéssel, hogy azért jött ez vissza, mert akinek küldte, nincs már az élők sorában. Ezer és ezer ilyen eset fordul elő, számos példát tudok magam is; és ha esetleg később ki is derül a valóság, a rémhirek akkor már szárnyra kaptak, a nép képzelőtehetsége nagyra növelte azokat, s messze vidékekre hordja szét a magyar

katonák ezreinek pusztulását; a később kiderült valóságról ellenben senki sem vesz tudomást, sőt azt el sem akarja hinni. Még egy igen nagy hátrányát találom annak, hogy a sebesültek és betegek túlnyomó nagy részét hazájuktól távoli tartományokban, idegen országban ápolják. Ez a hátrány pénzügyi, s ezért is nagyon megszivlelendő. Ugyanis, mint tud juk, a kórházban valamennyire felgyógyult katonát, mint lábbadozót, pár hétre üdülés és megerősödés végett hazaeresztik. Ez nagyon okos és dicséretre méltó intézkedés, mert hisz az édes otthonban, hozzátartozói körében, az otthoni, hazai szokott ételekkel való táplálkozással leghamarább vissza fogja nyerni erejét a lábbadozó harcos. De helyes azért is, mert a kincstárnak is igen sok költséget takarít meg, amibe egyébként a lábbadozó katona gondozása és táplálkozása kerülne. Ez tehát a legnagyobb mértékben helyeslendő Ezzel szemben renclkivi11 helytelen,

hogy a harctérről , mely az illető katona hazá jához esetleg sokkal közelebb fel<Szik, e lőbb a sebesült vagy beteg katonát elszállítják esetleg napokig tartó úton valamely nagyon távoli, idegenben levő kórházba, azután, mikor szabadságra küldik, avagy ha nem is szabadságra, csak ezrede székhelyére jelentkezés végett, ismét visszaszál lítják, hasonló, vagy még hosszabb úton hazájába. Például a Csernovitz körül megsebesült székely katonát elviszik az innsbrucki hadikórházba, 3-4 hét mulva pedig, mikor szabadságra eresztik, avagy ha nem is eresztik, csak épen a hadkiegészítő kerület székhelyére rendelik, mondjuk Sepsiszentgyörgyre vagy Székelyudvarhelyre, akkor még hosszabb úton kell ismét visszaszállítani. Mennyivel helyesebb lett volna azokat a sebesült székelyeket e helyett inkább a sepsiszentgyörgyi vagy nagyszebeni kórházba szállítani, vagy akár bármely más . magy~rországi kórházba, melyek mindegyike sokkal

közelebb esik a veg2 19 18· célhoz, hová a katona felgyógyulása után kerülni fog, mint a testvérország túlsó végén, a távol svájci határon fekvő Innsbruck. Ma, amikor a vasutak, vasuti kocsik másnemií, hadicélu szállításokra olyannyira szükségesek, mikor azoknak lehető legjobb és leggazdaságosabb kihasználására kell tőrekedni, midőn a szénnel is tanácsos takarékoskodni, midőn a vasuti személyzet a szokottnál úgyis sokkal nagyobb mértékben van igénybevéve, teljesen é1thetetlen az az intézkedés, mely szerint szegény sebesülteknek a kétszeres hosszu utazást meg kell tenni, miáltal sokkol hosszabb ideig veszik igénybe a vasuti kocsikat, mint szükséges volna, s a kocsik nem használhatók fel ott, ahol ezekre nagy szükség volna (élelmicikkek, élő­ állatok, muníció, me!egruha stb. szállltása) Ez a helytelen eljárás valóságos pazar/ds a vasutakkal és vasuti kocsikkal, ami pénzben és a vasuti alkalmazottak

munkaerejében is teljesen felesleges kiadást okoz. Az előbbi eset megfordítottja példáu l az, ha a porosz határról meg a cseh katonákat a temesvári vagy marosvásárhelyi kórházakba hozzák, és onnét szállítják őket ismét vissza : Csehországba. Persze maguk a sebesültek és betegek is felemelik kérő szavués könyörögnek az illető fölöttes katonai parancsnokságnak, hogy szálllttassdk őket, Ila nem is haza, de legalább a haza földjére, közelebb az otthonhoz,· legalább honfitársaik közé, kiknek nyelvét értik. De kérésüket, könyö,géseiket sohasem teljesítik. Számos szegény embert hallottam ezért panaszkodni, midőn később, mint lábbadozók, rövid szabadságra hazakerültek. (A mi vidékünkről, Veszprém megyéből származó katonák ugyanis szintén mind idegenben: Csehországban, Morvaországban, Tirolban, még a legjobb esetben Bécsben ápoltatnak.) Sőt hallottam olyan esetet, mikor a kérelmezőket egyenesen megbüntették

azért, mert hazai kórházba szerettek volna jutni, s midőn a kórházparancsnokság sérelmes határozatával szemben magasabb parancsnoksághoz fordultak, félig gyógyultan küldték őket vissza a harctérre. Az itthon maradt hozzátartozók, a hitvestárs, a szülők is nagyon gyakran fordulnak az illetékes katonai parancsnoksághoz abbeli irásbeli kérvényökkel, hogy szállftsák szeretett férjöket, fiukat valamely hazai, közelebbi kórházba a messze idegenből, de még csak választ sem igen kapnak rá, ami természetesen nagyon rosszul esik nekik, és önkéntelenül is a mellőzés, a semmibe vétel gyanuját kelti ez egyszerü emberekben, és csakhamar akadnak konkolyhintők, akik suttogni kezdik, hogy persze addig jó a katona, amíg küzdeni tud, de ha egyszer kidőlt, akkor már nem törődnek vele. Ismét megjelenik tehát az első fejezetben jelzett módon a fenyegető veszély ördöge, mely a szépen virágzó egyetértést széthuzásra változtatni, az

összhangba és összetartásba megzavaró, megbontó csírákat keverni, az intéző körök iránt bizalmatlanságot, a háboru iránt népszerűtlenséget kelteni törekszik. E veszély meggátlása bölcs és előrelátó intézkedések által azok feladata, kik a sebesült és beteg katonáknak ápolás és gyógyítás végett való elhelyezésének ügyét intézik. Csak mellesleg emlltem meg, hogy hallottam egy a meg nem értés következtében megesett nevetséges történetet is egy a 20. népfelkelő ezredbe tartozó népfelkelötől, mely azonban hasonló viszonyok között többfelé is megeshetett. Valami kis morva város kórházában ápolták több magyar bajtársával egyiltt. Mikor már erősödtek a betegek, kirendelték őket a helybeli fogház őrzésére fegyvernemre és nemzetiségre tekintet nélkül vegyesen valamennyit. A parancsnokló tiszt osztrák Landwehr volt, ki egy szót sem tudott magyarul, ők pedig elöbb a honvédségnél szolgált népfel kelők,

kik semmit sem tudtak németül. A népfelkelők persze a vezényszóból sem értettek semmit, s így azt figyelembe sem vehették Az őrség letelte után pedig, mikor jelentést kellett tenni a tiszt el őtt, az németül szólt hozzájuk, ők pedig magyarul tették meg jelentésöket, amiből kölcsönösen nem értettek egy szót sem; ezen azután az összes jelenlevők, tisztek és legénység egyaránt mindíg igen jól mulattak. A komolyságot persze a jelentést átvevő tiszt, és a jelentést tevö közlegény sem voltak képesek megőrizni. Az előadottakból, azt hiszem, elég világosan kitűnik, hogy mindnyájunk által határtalan tisztelettel és becsüléssel övezett sebesült és beteg hőseink kórházi ápolásának ügye, úgy amint ma van, tarthatatlan, hogy azt a legsiirgösebb intézkedésekkel kell megváltoztatni, illetöleg, ha - amint látszi k is - a kórházi elhelyezések ügye eddig még rendezve, szabályozva nem lenne, ·azt a lehető

legsürgősebben szabályozni kell. Ez a szabályozás pedig nem állhat másban, mint, hogy a jövőben a magyar katonák lehetőleg csakis magyar, az osztrák katonák pedig osztrák kórházakban helyeztessenek el és ápoltassanak. Ezt kívánják nemcsak az érzelmi momentumok, de ezt kívánja, ami ebben a keserves világban sokkal erősebb súllyal esik, a latba: a rideg gyakorlati szükség, a józan célszerűség is, ezt kivánják úgy az orvosi, gyógyászati tekintetek, mint a pénzügyi szempontok is. Ezt kivánja 2,i. 21 végeredmenyben az a végcél is, melynek mindezek szolgálatában állanak, az, hogy a vitéz katonák közül minél kevesebben pusztuljanak bele súlyos sebeikbe vagy betegségeikbe és hogy a sebesültek és betegek minél előbb állhassanak ismét jó erőben, egészségben a hadvezetőség rendelkezésére. E célt pedig az általam ajánlott és bátran mondhatom: az egész magyar közvélemény által kivánt módszer a jelenleg fennálló

rendszernél, vagy inkább rendszertelenségnél sokkal jobban szolgálja. Meggyőződésem az, hogy a hadügyminiszter úr őexcellenciája, a honvédelm i miniszter úr őnagyméltó­ ságával és azon magasrangu intéző körökkel egyiHt, kik ez ügyeket intézik, a fentebbi jóakaratu és tiszteletteljes fe lvilágosítások birtokában, haladéktalanul el fogják rendelni a jövőben e módszer keresztülvitelét, mindazok pedig, kik ez irányban tekintélyüknél, vagy magas állásuknál fogva nagyobb befolyással birnak, e befolyásukat az ügy sikerének érdekében latba fogják vetni. Hangsúlyoznom kell, hogy az intézkedés csak a harctérről a jövőben elszállítandó sebesültek és betegekre nézve kivánatos, a már ápolás alatt levőkre nézve csak annyiban, amennyiben könnyebben szállíthatók s így szállításuk a hazai kórházakba, illetőleg kicserélési.ik az ott ápoltakkal, nagyobb nehézségbe nem ütközik. Hallani az általam vázolt, egyedül

helyes megoldás ellen olyan ellenvetést, hogy a harctéren nem lehet különválogatni a magyarokat és osztrákokat. Ez az állítás egyenesen nevetséges volna, ha nem állana olyan nagyon komoly dologgal kapcsolatban. Ugyan kérem, hiszen azt már csak minden katonáról megállapíthatjuk, hogy mely ezredhez, vagy csapattesthez tartozik és azt is tudjuk a sematizmusból, hogy melyik ezred, csapattest magyar, melyik osztrák; különben az állampolgárság megállapításának annyi egyéb ismérve is van : nyelv, szüietési-, lakóhely stb., hogy ennek kétségtelen megállapítása nagyon könnyu dolog. Azt is jól tudjuk, hogy minden harctér felől indítanak vonatokat Ausztriába és Magyarországba is; egyszerüen az Ausztria felé induló vonatra az osztrákokat fell felrakni, a Magyarország felé indulóra a magyarokat. Meg azután a felhozott példák is mellettünk szólnak: a Bukovinában harcoló magyarokat sebesi.llten Magyarországon át szállítják el

Tirolba, s a németsziléziai határról a cseh sebesülteket Csehországon keresztül utaztatják mihozzánk, Veszprémmegyébe, így a mi kis Devecserünkbe is. Miért nem tudják előbbieket lerakni Magyarországban, utóbbiakat a cseh tartományban, mikor az sokkal egyszerübb és célszerübb volna, jóval kevesebb költségbe és fáradságba kerülne és a szállításra használt vonat is sokkal rövidebb úton és időre vétetnék igénybe. Természetes dolog, hogy olyan súlyos betegeket, kik nem bírják a távolabbi szállítást, ki lehetne tenni teljesen idegen országban is, feltéve, ha ez közelebb van a harctérhez, mint Magyarország, bár ezeknek volna épen a legszükségesebb, hogy olyanok közé kerüljenek, kiknek nyelvét értik. Különben megesett, hogy akárhány tüdőgyulladásos beteget, vagy nagyon súlyos sebesültet az északi harctérről szállitottak Tirolba, holott sokkal közelebb lett volna Magyarország, sőt esetleg Magyarországon keresztül

szállilotlák őket. Persze, hogy hány százalék gyógyult meg közülök, azt már nem tudhatjuk ! Az az ellenvetés sem állhat meg, hogy az általam ajánlott módszer behozatala esetén a különböző nemzetiségi nyelvü katonákat is nyelvrokonaik közé kellene szállítani, ami pedig kivihetetlen. Úgy van, kivihetetlen, de erre nincs is semmi szükség, mert ma már állunk annyira kultura dolgában Magyarországon, hogy a katonasorban levő és katonavisell idegen ajku fé1filakosság majdnem mind tud magyarul, vagy legalább is könnyü vele magyarul megértetni magunkat; mindenesetre sokkal könnyebb, mint németül, csehül vagy olaszul. A tett ellenvetések tehát egy pillanatig sem állhatnak meg. Az általam ajánlott rendszer behozatala tehát - mely nemcsak az én óhajtásom, hanem a magyar közvélemény hő kívánsága is - • a legszükségesebb, közérdekü szükség, még pedig nyilvánvaló, hogy elsősorban épen a hadviselés és hadvezetés, a háboru

sikere érdekében szükséges, amely érdek kielégitésére pedig ma mindnyájunknak törekednünk kell. De a mellett a nép egészének érdekében, a közhangulat, az összhang, egyetértés fenntartása és ápolása érdekében is feltétlenül szükséges Az intézkedésnek tehát ez irányban késni nem szabad. 23 katonák lelki szükségleteiről igen nagy számu tábori lelkésszel s ezek rendszeres szervezete által nagyon jól gondoskodva van. Annál kevésbbé van azonban gondoskodva a többi valldsfelekezethez tartozó katonák szdzezreiról, sőt millióiról, legfőképen a protestáns katonákról, akikre vonatkozólag e helyen killönösképen szólani akarok és e hiányok különösen szembetünök akkor, ha a katholikus III. A harmadik kérdés, melyről szólni kívánok, az előbbi eknél semmivel sem csekélyebb fontosságu, sőt bizonyos tekintetben még talán amazoknál jelentősebbnek mondható. E kérdés : a katonák lelki szükségletei

ellátásának kérdése Az emberiség legszentebb, legszebb érzelme kélségkivül a vallásos érzés, melynek nem szabad hiányozni egy emberben sem, a legaiacsonyabb rendütöl a legmagasabb rendüig. Az ember akkor valódi ember, akkor igazán I stentől saját képmására formált teremtmény, midőn buzgó fohászkodással Istenhez tud emelkedni, s beismeri előtte gyarlóságát, mely az emberiség bármely hatalmas méretil haladása dacára is Istennel szemben mindenkor megmarad . · Ha valahol, úgy a háboruban mindenesetre előtérbe tódulnak a vallásos érzelmek, ha valahol, úgy ott a csaták gyilkoló tüzében, hol a halál tartja bő aratását, bizonyosan eszébe jut mindenkinek • az Isten, még az istentagadó is érzi gyarló fö ldi voltát és keresi az érintkezést, a kapcsolatot Istennel. Ha valahol, úgy a háboruban elsősorban kell az emberek lelki szükségleteinek ellátása fölött a legnagyobb, legszeretőbb gonddal őrködni, a katonák lelki

szomjuságának kielégltéséröl minden lehető módon gondoskodni. E lelki gondoskodást békében és háboruban egyaránt nagyon tökéletesen láthatjuk megvalósítva nagy szövetségesünknél, Németországnál, méltán vehetünk róla példát e tekintetben is, mint számtalan más téren. Mert sajnos, nálunk békében is nagyon kevéssé kielégítő módon történik a katonák lelki szükségleteiről való gondoskodás, aminek szomorú erkölcsi következményei tapasztalhatók is; de hagyján, békében még csak megvagyunk valahogyan. De nagyobb baj, hogy háboruban a gondoskodás még kevésbbé megfelelő, hogy itt a hidnyok nagyok, igen nagyok, szinte kidltóan nagyok! Ki kell azonban eleve jelentenem, hogy a hiányok nem állnak fenn minden felekezetre nézve. Igy például a római katholikus felekezetüekröl való gondoskodással összevetjük. Megbizható forrásból tudom, hogy a hadsereg szolgálatában álló római katholikus tábori lelkészek száma

körülbelül 2000, azaz kettőezer. Ezzel szemben a többi összes felekezetek tábori lelkészeinek száma nem haladja meg együttvéve sem: a 200-at, mondd: · kettöszdzat ! ! ! A számok mutatják az óriási aránytalanságot. Magyarország lakosságának több mint 20¼.-a protestáns és ha Ausztria és Magyarország lakosságát együtt vesszük is, a protestánsok száma kb. 1O¼, A katonaság soraiban ez a ¼ jóval magasabb, mert hisz a protestánsok túlnyomó nagy részben a hadsereg magyarországi felének zömét alkotó magyarság soraiból kerülnek ki, a protestánsok többségét alkotó reformátusság tiszta magyar s jól tudjuk, hogy a magyarok is a lélekszá~beli aránynál jóval magasabb aránnyal szerepelnek a katonaság között. És épen a színmagyar és jórészt protestánsok által lakott vármegyékből állíttatik ki mindig a sor alá kerülő legénységbő l a legnagyobb ujoncszázalék és innét kerülnek ki a legkitü nőbb ezredek, a

legvitézebb, legmegbízhatóbb magyar hősök, kiket bátran lehet az el ső csatasorba kü ldeni, kik határtalan hősiességükkel számtala[J. diadalt vívtak ki a Habsburg-ház zászlajának északon és délen: a 39-es, 44-es, 37-es, 38-as, 68-as, 86-os, 101-es közös gyalogezredek, a 3-as, 4-es, 10-es, 12-es, 22-es honvéd gyalogezredek stb., stb Ezekre a derék, vitéz ezredekre e lsősorban gondolni, mindennemü, nemcsak testi, hanem lelki szükségleteikről is gqndoskodni elsőrendü és legfőbb kötelesség; mert „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is". És sajnos, nem tudni miért, ez a gondoskodás késik I A testi táplálék mellett a lelki ttiplálékot is vá,jdk, nehezen várják, de hiába várják dicső kafofláink ! Pedig tudom biztosan, hogy várják; protestáns lapokban .hélrölhétre olvashatni protestáns katonáknak itthoni· papjukhoz intézett leveleit, melyekben keseregnek, hogy ö velük nem törődnek, őket nem

gondozzák, mig katholikus bajtársaikról ugyancsak gondoskodva van. Hogy szám szerint mennyi a protestáns, illetőleg ebből is 7 1 24 mennyi a református az említett 200, azaz kettőszáz lelkész közill, nem tudom, de az biztos, hogy legalább tizszerannyira volna szükség, mint amennyi tényleg van. Biztosan tudom, hogy az egész déli harctéren, Boszniát, Dalmáciát és Horvát-Szlavonországokat is hozzávéve; Cattarótól Belgrádig és Belovártól Arangyelovácig (bárcsak ott volnánk ismét) egyetlen egy református tábori lelkész teljesít szolgálatot: Okos Gyula, öcsényi lelkész. Hogy ez a szolgálat hív, az bizonyos, de hogy "bármely nemes igyekezet mellett is e szolgálat csak tökéletlenül telj esíthető, az még bizonyosabb. Emberfelettire még az Isten szolgája sem képes, egy időben százfelé ö sem lehet jelen ; a montenegrói hegyek közi küzdőknek, a Szerbia belseje felé előrenyomuló csapatainknak (bárcsak már ismét

nyomulnának) és az összes boszniai és horvát-szlavonországi kórházak lakóinak Isten igéjét hirdetni, lelki vigaszt nyujtani egy időben nem képes. Csak az Uristen maga mindenütt jelenvaló, szolgái egyszerre csak egy helyen lehetnek jelen. Pedig ott délen küzdenek és véreznek mindnyájunkért a színmagyar ezredek közti! többek között: a csaknem tisztára református debreczeni 39-es közös, 3-as honvéd és 3-as népfelkelő gyalogezredek, a túlnyomó részben református nagyváradi 37. közös és 4 honvédezredek, a nagyrészt protestáns 38-as kecskeméti és 68-as szolnoki, a szintén jórészt protestáns 48-as l<aposvári ezredek, azok az ezredek, melyek rettenthetetlen vitézségének híre bejárta az egész világot s melyek hősi tettei 1:lrök emlékül arany betükkel lesznek feljegyezve a történelem lapjain. Ezek a derék katonák megérdemlik, hogy épen úgy gondoskodjanak róluk, mint ahogyan gondoskodva van katholikus társaikról. Pedig

ez utóbbiakról gondoskodva van, mert hiszen minden ezrednek, még ahol csak pár száz főnyi törpe minoritást képeznek is a római katholikusok, killön kath. tábori lelkésze van Igy van ez a többi harctereken is, hol szintén alig néhány azon protestáns lelkészek száma, kiket hazulról tábori lelkészi szolgálatra behívtak, pedig a hazafias protestáns papság, minden tőle telhető igyekezettel kívánja kivenni részét abból a munkából, mely katholikus testvéreinek lehetővé van téve; de nem tehet róla, ha erre alkalmat az illetékes körök nem adnak neki. A hadikórlzdzakban még rosszabbul állunk. A legtöbb nagyobb kórházban legalább 1, e.le sokszor több róm kath tábori lelkész van alkalmazva, protestáns lelkész ellenben, a két állam összes haáikórhdzaiban egyetlen egy sem! Ilyenformán teljesen magára az 25 egyházra van hagyva katonahiveinek lelki gondozása, arnir61 pedig - mindenesetre az egyházi személyek alkalmazásával - a

hadvezetőség, a hadügyi kormány volna köteles gondoskodni, annál is inkább, mert az amugy is sok, súlyos teherrel sujlott és szegény egyházaknak ez roppant megerőltetésébe kerül, de különösen és legfőképen azért, mert törvény rendeli ezt: az 1848. évi XX t-c 4. §-a, mely teljes mértékben érvényben van ma is Sőt még az egyházak is gyakran akadályra találnak azon igyekezetükben, hogy híveik lelki szomjuságát kielégíthessék, még pedig, sajnos, épen egyes alábbrendelt katonai parancsnokságok részéről, kiknek rosszul informáltsága semmiképen sem menthető, mert a törvény nem tudása senkire nézve nem mentség, de különösen tudnia kell a törvényt olyan egyénnek, aki felelősséggel járó állásban van. Igy a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap (Budapest), 1914. 47. számában olvashatjuk, hogy a kassai hadikór!zdzak parancsnoksága a kassai ref lelkésznek és káplánjának nem akarta megengedni a kórházban levő híveinek

látogatását; ezeknek magasabb parancsnoksághoz kellett fordu lni panaszra s csak hosszas huzavona után tudtak engedélyt nyerni! ! ! Megjegyzendő, hogy a kassai ref. lelkész nen1csak Kassán kiváló szerepet vivő, hanem országszerte közismert nevű egyéniség, akit a kassai, tehát helybeli parancsnokságnak, ha nem is személyesen, de legalább névrő l feltétlenül ismernie kellett volna. Megtörtént egy más helyen (Daruvár), hogy a lelkész a sebesülteknek istenitiszteletet tartott ; beszédje természetesen hazafias buzdítással volt tele és egész természetszerilleg megemlítette ebben a szabadság szót is. Erre az illető kato11,ai parancsnok megtiltotta a sebesülteknek az istenitisztelet látogatását, mert szerinte katonának nincs szabadságra szüksége!!! Talán Oroszországban nevelkedett az illető tiszt úr? Mindenesetre oroszbarát érzelmekre vall részéről a dolog s ezért érdemes volna az ügyet kissé alaposabban megvizsgálni. Itt is

magasabb parancsnokság közbelépésére volt szükség, de arról nem hallottam, hogy a lelkiismereti szabadságot elnyomni akaró tiszt úr el is vette volna méltó büntetését? Számos ily eset olvasható hétről-hétre a különböző protestáns lapok minden számában, melyet kétségtelenül teljesen szavahihető egyé-nek: lelkészek és más előkelő úriemberek irnak le. Ausztria összes kórházai tele vannak magyar sebesültekkel s a magyarságnak tudvalevőleg 33¼-a, azaz harminchárom száza- - 27 26 Jéka protestáns (t. i Magyarország magyar anyanyelvíí lakosságának), a magyar katonáknak pedig legalább is 35-40¼-a, az És az egész Ausztria területén nincs egyetlen magyar protesta ns le lkész I A katholikus katonáknál könnyebb a dolog, ott ha mncs 1s saját nemzetbeli pap, a hiány nem olyannyira érezhető, pótolhatja esetleg idegen nemzetbeli is, mert hisz a katholikus vallás internacionális istentiszteleti formája: a mise, a világ

minden országában ugyanaz. De a protestdns vallás rni11de11iitt nemzeti vallás, és a pap csak úgy töltheti be tisztjét, csak úgy te{jesftheti kötelességét, ha a saját nyelvükön szólhat Isten igéjét esdő híveihez. Különben csak annyi azok szemében, mint bármely más közönséges idegen ember. Az ausztriai kórházak magyar protestáns lakóiról gondoskodva tehát egyáltalán sehogy sincs, holott magyar katholikus lelkészek nagyon helyesen - ott is számosan vannak. A ref. egyetemes konvent egyéb súlyos anyagi gondjai mellett is kénytelen volt anyagi áldozatokkal is egy utazó lelkészt kiküldeni a külföldi kórházak meglátogatására, jóllehet ilyen utazó lelkészi állások - természetese/! több - szervezése a hadügyi kormány törvé11yszerű kötelessége. Egyetlen lelkész képtelen is ellátni a rengeteg sebesült és beteg lelki szükségletét, akik Ausztria száz meg száz kórházában, az ország legkülönbözőbb vidékein

szerteszéjjel el vannak helyezve. Az illető helységek egyszeri beutazása maga egy esztendőt vesz igénybe I Ez szintén igen erős érv amellett is, amit az előző fejezetben hangsúlyoztunk, hogy a magyarokat lehetőleg Magyarországban, az osztrákokat Ausztriában ápoltassuk, mert hisz saját hazájukban könnyebben kaphatnak saját hitöknek és nemzetiségöknek megfelelő papot és istenitiszteletet. A Dunántúli P rotestáns Lap (Pápa), Prot. Egyházi és Isk Lap (Budapest), Evangélikus Örálló (Budapest) és a többi protestáns egyházi lapok is hétről-hétre tele vannak panasszal, keserűséggel, felszólalásokkal a mellőztetés miatt, sőt sélelmekröl beszélnek, mert hisz az esetek egyrésze a vallássérelem határaig eljut, belő/ is kerül! 7 sőt azon És itt eljutotlunk ismét oda, hogy az összhang, az egyetértés, az együttmüködés ápolása, gondozása elsörendü kötelesség, hogy azonban a protestáns vallás híveinek e mellőzése - a

sérelem szó helyett ez enyhébb kifeje~ést használva - e célt semmiesetre sem szolgálja, sőt épen ellenkezőre alkalmas : az egyetértés, az összhang, az összeműködés, az egység megzavarására, megbontására. S ha tudjuk, mily roppant nagy erő a vallás, mily óriási alkotó, mily áldásos építő, fenntartó, minden neme s célra lelkesítő, hatalmas erő a vallás, tudnunk kell azt is, hogy az a visszahatás, mely a vallásos érzülettel szemben elkövetett mellőzésből ered, a legnagyobb, legmaradandóbb, legveszedelmesebb s - ne adja Isten - de a Legbomlasztóbb, Legrombolóbb hafdsu lehet. A figyelmeztetés tehát mindenesetre meghallgatandó, de hoszszan nem mérlegelendő, hanem cselekedni kell minél előbb, amíg nem késő, a lehető leggyorsabban javítani kell a mai dllapotokon. Annyi biztos, hogy a debreczeni, a kunsági, a somogyi, a mező­ földi kálvinisták között, mikor hallják, hogy fiaik hasztalanul sóvárognak Isten igéje után,

szomjúságuk kielégítést nem nyer, míg más vallású bajtársaik nem szomjC1hoznak hiába, mondom, azok között az egyszeríi, becsületes, színmagyar kálvinisták között, kik a magyar föld lakóiból közel három milliót alkotnak, enyhén kifejezve, lega!dbb is igen rossz· vért sziil. A bizalom az intéző körök iránt csökkenik, a háború népszerüségének foka alább száll, s hangok hallatszanak, hogy a háború felesleges dolog, hogy ez nem is nekünk használ, hanem másnak, hogy mi nem is magunkért küzdünk, hanem valamely más országért, hogy nem a saját üdvünkért, hanem a szomszéd testvérország kedvéért küldjük fiainkat gyilkoló csatákba; s ez eredményezi azt, hogy Debreczen és Kecskemét vidéke, a Hajdúság és Kunság szinmagyar és kálvinista népe nem vesz részt a hadikölcsön jegyzésben oly mértékben, mint azt vagyoni viszonyai szerint tehetné, hogy mögötte marad más szegényebb vidékek lakosságának. (Ez így van!) A

magyar kálvinista büszke és nyakas, ezt megbántani nem tanácsos, de viszont hizelegni sem szabad neki; ö csak az egyenlő mértékkel való mérést kívánja, melyet mult és jelen szolgálataival, a történelem és a jelen események tanusága szerint bizonyára nagyon, de nagyon megérdemel. (Zárjel között kívánom megjegyezni, hogy az imént felsorolt egyik példámra hallottam azt az ellenvetést, hogy a debreczeni pénzintézeteknél hadikölcsönre nagyon sokat jegyeztek. Lehet, hogy sokat, de nem eleget. Meg kell tudniillik gondolnunk, hogy egy olyan nagy város, mint Debreczen nemcsak szűkebb vidékének, hanem a Tiszántúl nagy részének is központja; ha a budapesti pénzintézeteknél történt jegyzéseket sem tulajdonítjuk mind budapestieknek, hanem az egész ország lakosságának, úgy tudnunk kell, hogy a debreczeni jegyzéseknél sem csupán a helybeliek, 28 1 1 hanem egy országrész népe volt képviselve. Azután pedig: Debreczenben, az ország

harmadik legnagyobb kulturális központjában, hol Budapest és Kolozsvár után legtöbb közművelődési intézetünk van, ezek és egyébb jogi személyek : köztök maga a város is jegyeztek igen nagy összegeket, maga a lakosság ellenben bizony keveset. Bocsánat a szószaporításért, de az ellenvetésre válaszolnom kellett.) Különben a panaszok kiterjednek arra is, hogy a róm. kath papok sok helyen kihasználják előnyös helyzetüket, mely eddig számukra a sebesültek és betegek közötti szabad mozgás tekintetében a protestáns papokkal szemben úgyszólván kizárólagosan biztosíttatott: lélekhalászattal foglalkoznak, saját legjobb vallásos meggyözödésök feladására, őseik hitének elhagyására akarják különféle módon bfmi a szegény beteg és sebesült harcosokat, kik meg vannak fosztva attól, hogy saját lelkipásztoraik által, saját hitük, vallásos rneggyőződésök szerinti vigaszban részesüljenek. Ez a térítgetés, bármely

felekezet részéről történjék is, a legnagyobb mértékbe,z elitélendö; elítélik ezt az összes felv ilágosodott és jóérzésű emberek, úgy protestánsok, mint katholikusok, törvényünk pedig tiltja és bünteti. Hogy e l élekhalászat ügye miben áll, mennyiben való, azt az illetékes hatóságoknak megvizsgálni legsürgősebb teendői közé kell, hogy tartozzék, és ha valónak találják - ami, fájdalom, nagyon is valószinü, mert tökéletesen megbízható férfiak tollából előkelő lapokban olvastam, - úgy azok szigorúan meg• torlandók. Hiszem, hogy a hadügyi és honvédelmi kormány, ill e tőleg az illetékes katonai parancsnokságok nem zárkóznak el e szigorú vísgálat megtartásától, sőt meg vagyok róla győződve, hogy e sorokból veti információ után azonnal a legszélesebbköril és legszigorúbb kutatást fogják megindítani az esetleg sajnálatos visszaélések, illetőleg a magukról megfeledkezett visszaélők ellen, kik

eljárásukkal saját egyházuk papságának jó lzlmevét is kompromittálják, holott a hazafias katholikus papság túlnyomó nagy részének viselkedése és fe nkölt gondolkozása, feltétlen tiszteletet, elismerést és nagyrabecsülést érdemel. A tábori lelkészi szolgálat ügyét pedig mielébb meg kell oldani; ez a kérdés nemcsak sürgős, de a legnagyobb mértékben égető, és pedig erősen, tüzesen égető, félő, hogyha még várunk, lánggal égető lesz.· Itt késedelmeskedni nem szabad Törvény is rendeli (1848. : XX), a józan ész is követeli, de különösen szigorúan parancsolja a legfőbb érdek : a hadviselés érdeke, hogy a katonák saját vallásos meggyőződésüknek megfe lelő lelki szolgálattal el legyenek 29 látva, kellő lelki gondozásban, vigaszban részesüljenek, a vallás szent igéi által is buzdítlassanak és bátoríttassanak. A lehető legrövidebb idő alatt alkalmazni kell tehát megfelelő számú protestáns tábori

lelkészt, minden ezredhez, hol protestánsok nagyobb számmal fordulnak elő, legalább egyet-egyet, olyanokhoz, mint pl. a debreczeni 39 sz közös gyalogezred, melynek 5000 katonája közli! több mint 4000 református, többet is. Ugyszintén oly czr deknél, hol a két prot. felekezet hivei külön-külön is nagyobb számmal szerepelnek, pl a békéscsabai 101 sz, a brassói 2. sz közös gyalogezredek stb, mindkettő számára külön-külön lelkész alkalmazandó; oly ezredeknél azonban, hol a két felekezet hfvei csak együttvéve tesznek ki több százat, mint pl. a bánsági, sz.lavóniai és egyes dunántúli ezredek, közösen is alkalmazható számukra (t. i a felekezetek, de nem az ezredek számára közösen) tábori lelkész, olyképen, hogy az összes protestáns lelkészek számán belül mindkét prot. felekezet lelkészei megfelelő arányban legyenek képviselve. Úgyszintén a kórházakat is el kell látni kellő számú ref. és dg. /zitv ev tábori

lelkészekkel, még pedig aképpen, hogy a nagyobb kórházakhoz állandóan helyben maradó lelkészek nevezendők ki; a kisebbek részére pedig utazó lelkészek, kiknek kerülete természetesen lefie.ö/eg ki~ebb kiterjedésű legyen, hogy minden kórházukat elég surizen meglatogathassák. Az Ausztriában ápolt betegek és sebesültek részére is alkalmazandók magyar protesttíns tábori lelkészek, természetesen nem egy vagy kettő, hanem nagyobb számmal, mindaddig, amíg a magyarországi származású betegek és sebesülteknek a II. fejezet szerinti, Magyarországon való elhelyezése meg nem történik. , Az alsóbbrendü katonai parancsnokságok pedig szigorúan utas1tandók, hogy a katonákat saját hitök szerinti vallásos cselekmények gyakorlásában ne akadályozzák, mert az az 1895: XLIII. törvénycikk rendelkezésebe ütközik, és szigorú büntetés alá esik mely büntetés ugyane törvény és az új katonai bperrendtartá~ ~zerint is,. polgári bíróság

által szabandó ki katonai személyekre 1~, és az. il lető súlyos, lelkiismereti szabadság elleni vétség, polgári btróság altat hivatalból üldözendő. Biztosra vehető, hogy ha az intéző körök a ma fennáló tűr­ hetetlen állapotoknak a leirtak szerinti tudomására jutnak, legelső és legsürgősebb dolguk lesz a most fennáló viszásságok megszünteté~e, a kiáltó hiányok pótlása, vitéz katonáink vallásos szükségletemck Jelenleg sajnosan és fájdalmasan nélkülözött kielégítése, 30 11 1 illelöleg a katonai lelkészi szolgálat lehelö leggyorsabb sz~bály~zása. Hiszem, hogy így lesz, mert hisz úgy a hadvezetö~eg, mint a hadügyminiszterium és honvédelmi minisztcrium, mint ~z . egé~z magyar kormány bizonyára teljes mértékb~11 sz1~én v1seh. hos katonáink sorsát minden tekintetben, a lelkiek tekmtetében 1s, és a tiszteletteljes információk következtében a jövőben époly buzg?· sággal fognak azoknak lellei

táplálék nyujtására töreked111, amrnt jelenleg azok testi táplálékáról minden technikai nehé z~ég dacára, oly dicséretre és bámulatra méltó módon: gondoskod111 ~gy~ke~nek. H iszem, hogy így lesz, mert hisz ezt elsosorban a hadv1seles erd:k követeli, mely pedig kell, hogy jelenleg mindenben ,szemünk elo~t lebegjen. A hadviselés érdeke azt kivánja, hogy vallasos szellemtol áthatott, a hit által bátorított és lelkesített, csUggedéslöl a vallás vigasza és bátorltása által visszatartott, Isten ig~je által me~erösített, Istenbe vetett határtalan bizalommal a sikert remélő és a sikerért küzdő hadsereg álljon a hadvezetőség rendelkezésére, mely tiszta meggyőződéssel valláskülönbség nélkül vallja hatalmas szövetségesUnk, a nagy német nemzet példájára : ,,Erős várunk nekünk az Isten I". Mint a fejezet elején csak futólag érintettem, a protestáns tábori lelkészek száma békében is aránytalanu l kevés.

Egyáltalában nem felel meg ez a protestánsok lélekszám szerinti arányának, most háborúban pedig az arány még kedvezőtlenebb. Pedig a tdbori lelkészek számának megállapításánál nem is szabad egyedül a lélekszám szerinti arányt szem előtt tartani, hanem tekintetbe kell itt venni más körüményeket is, így főleg a terület nagyságát és az egyes felekezeteknek azon való eloszlását. Ha ezt vizsgáljuk, úgy láthatjuk, hogy a kisebbségi felekezetek közti! ép a protestánsok nincsenel< csupán egyes vidl!kekre, a protestáns katonák csupán bizonyos ezredekbe tömörUlve, hanem szétszórtan élnek az egész ország különböző részeiben és úgyszólván az összes ezredekben kisebb-nagyobb számm:1I előfordulnak . Ha tehát csupán a lélekszám szerinti arány alapján állapítanánk meg a tábori lelkészek számát, akkor egy-egy lelkészre annyi s oly távolságra fekvő ezredek jutnának, hogy a lelkészek működése ismét csaknem

teljesen eredménytelen volna. Ha ellenben, - egyedül helyesen - a többi körülményeket is tekintetbe vesszük, úgy éppen a szétszórtan élő kisebbségi felekezetek, s ezek között elsősorban a protestáns felekezetek számára a lélekszámbeli aránynál jóval több lelkészi kell alkalmazni. 31 Ez okoskodás igazolásául nézzük csak a polgári egyházközségek és rendes lelkészek számát a szóban forgó egyházaknál. Itt is láthatjuk, hogy a kisebbségi felekezeteknek több egyházközségük és lelkészük van, mint a pusztán lélekszám szerint számított mathematikai arány szerint rájuk esnék. Ugyanis bizonyos határon túl a terület nagysága és az eloszlás módja is épúgy lehetetlenné teszik a lelkész számára az eredményes munkát, mint a túlnagy lélekszám. Lássunk néhány számot az 1912 évi magyar statisztikai évkö nyvből. Ez évben volt: a róm. kath egyházban 3877 egyházközség, a református az ág. hitv ev " "

2078 „ 905 „ A rendes lelkészi állások száma mindenütt valamivel több, mint az egyházközségeké, de mivel ezek száma az egyes egyházaknál különböző alapokon van kimutatva, s így összehasonl ítás sem volna lehetséges, e számok adásától tartózkodom. (Ugyanis egyik egyháznál az összes lelkészi állások, másiknál a betöltve levő állások, harmadiknál a tényleg alkalmazott lelkészek száma lévén adva, egységes kép nem volna nyerhető.) De a fenti számokból is tisztán és világosan látható, hogy a polgári lakosságnál sem -érvényesül az ·egyházközségek és lelkészek száma tekintetében kizárólag a lélekszámbeli arány, teljesen hibás volna tehát, ha a tábori lelkészi állások számának meghatározásánál csak ezt vennék alapul. Sajnos azonban, a mai arány még ennél is sokkal, de sokkal rosszabb, a mai aránnyal a helyzet egyenesen tarthatatlan, annak mielőbb i orvoslása, mint fentebb említettem, égetően

szükséges. Meg kell említenem, hogy a protestáns, nevezetesen pedig közelebbről a református lelkészek tábori lelkészekUI alkalmazását rcndkivi.il megnehezíti az a körUlmény, hogy az illető alkalmazó hatóság az alkalmazandó reformdtus lelkészek/öl teljesen érthetetlen okból nagyon klllönös feltételeket kivan. E feltétel : a magyar és német nyelveken kívül lehetöleg valamely szláv nyelv ismerete. Hogy mi lehet a célja ennek az igazán furcsa feltételnek, elképzelni is lehetetlen. Hiszen Magyarországon igazán bajos olyan református lelkészt tald/11i, aki valamely szldv nyelven kielégil6en beszélne, valósággal fehér holló az ilyen, kellő számmal pedig ilyeneket összeszedni, tiszta lehetetlenség volna. Mert hiszen minek is tanulna a református lelkész bármely szláv idiómát is, teljesen felesleges időrablás és fáradság volna az számára, ha csak esetleg nyelvé- 4 32 szeti buvárla1okkat nem foglalkozik. Egyébként

ugyanis nem igen veheti gyakorlati hasznát, époly kevéssé, mintha az arab, vagy portugál nyelvet sajátilaná el csupa szorgalomból. Mert hiszen Magyarországon nincsenek szldv reformátusok, a magyar papok sehol sem 1alálnának szlávul beszélő híveket, s a magyar református egyház nem ismer, de nem is engedne meg más egyházi nyelvet, mint a magyart, hisz a reformátusok anyanyelve 99¼-on felül magyar! Ugyan minek volna a református papnak akár tótul, akár rulénül, vagy akár még csak oroszul vagy szerbül is tudnia 1 Ami a német nyelvet illeti, ennek oly feltétlen követelményként való feldllltását sem értjük. Hiszen az igaz, van néhány ezer német reformá1us is hazánkban, elenyésző kis töredék, de már ezek is mind tudnak magyarul; a reformá1us egyház nem tlírhetné meg, hogy egye1len 1agja is ne ismerje az állam nyelvét, a református egyháZnak nincs más tannyelvű iskolája, mint magyar. S ha már erre az elenyésző csekély kis

töredékre tekintettel is akar lenni az illetékes hatóság, miért kivánja meg az összes reformá1us tábori lelkészektöl a német nyelv ismeretét. Az biztos, hogy pl a debreczeni vagy marosvásárhelyi, s általában majdnem az összes református tábori lelkészeknek egyetlen német nyelvű hívük sem fog akadni, ge még a bácskai ezredekben is oly csekély számmal akad, és ez a <;sekély is oly jól tud magyarul, hogy számukra külön német istenitiszteletet tartani teljesen felesleges. Hiszen épen a református papok azok, kiknek legkevesebb szükségük van a német nyelv elsajátítására, de legkevesebb alkalmuk is van rá, s így, bár örvendetesnek én sem mondom ezt, de. tény, hogy nagyon kevesen is tudnak a megkövetelt mértékben németül. Mindenki tudja, hogy a középiskolában senki sem tanul meg németül, magánúton pedig a szegény református papoknak, kik mind szegény sorsból származnak, sem idejök, sem pénzök megtanulni. Hisz már

kisdiák korukban tanulótársaik tanításával kell keresni kenyeröket és töl1eni idejöket, később pedig annyi millió a dolguk és oly sovány a fizetésük, hogy e mellett olyan nyelv tanulására, melynek az életben úgy szólván semmi gyakorlati hasznát nem veszik, nem gondolhatnak. Talán ez utolsó mondatom visszatetszést szül, pedig az szinigazság; az alföldl dunántúli, székelyföldi tiszta magyar falvakban, hol a reformátusság túlnyomó nagy része lakik, a német nyelvnek abszolut semmi hasznát venni nem lehet; legalább a közönséges gyakorlati életben nem. Azt pedig, hogy külföldi utazásokat tegyen akár mulatságból, akár 33 ismereteinek, tapasztalatainak hasznos gyarapítása végett, azt a szegény református papnak megint csak nem engedi sem a pénze, sem az ideje. Még a német egyetemek felkeresése sem vala mi kecsegtető számára, mióta ott a kizárólag magyarok számára alapított ösztöndíjakat - mint saját tapasztalataimból

tudom előbb kapják m·eg a szász és. cseh theológusok, mint a magyarok Ez. utóbbi kérdésről is sokat lehetne csevegni, de erről majd máskor, békésebb időben Arról szó sem lehet, hogy mondjuk, a magyar pap, ha németül tud, az osztráknémetek számára is istenitiszteletet tarthasson, hiszen bármily tökéletesen birná is a német nyelvet, ami a legritkább eset, még sem lehetne képes állandó prédikációk tartására egy idegen nyelven; a német pap. pedig még kevésbbé volna képes magyarul prédikálni. Csehill pedig meg sem tudna szólalni ·a magyar ref. pap, mert ha tényleg kivételesen tud is · valamely szláv nyelven, úgy az csakis valamely hazai nyelv lehet, de semmi esetre sem a cseh. A katonai lelkészi szolgálat közössé tétele tehát, ha valakinek agyában ez a megoldás esetleg meg is szü letne, gondolatnak is a legnagyobb abszurdum volna, amit azt hiszem épen széles látókörü és gyakorlati érzékkel biró hadvezető­ ségünk

perhon:eszkálna leginkább. Az osztrákok számára tehát egészen killön tábori lelkészekről kell go11doskodm: és -egészen kiilön a magyarok számára is. Hangsúlyoznom kell tehát, hogy a fentebb elmondottak alapjá!l ·a szláv nyelv megkivánásának a ref. lelkészeknél semmi célja sem levén, ez a feltételek köziil okvetlenül • törlendő. J(ivánatos továbbá a német nyelv tudását is, legalább a ref. papok nagyobb részére nézve a feltételek közül kihagyni és a többiekre nézve sem oly mértékben megkívánni, mint ma. Reméljlik, hogy ez meg is fog történni, mert a célszerüség és közérdek azt kívánja. A tábori lelkészi szervezet tekintetében még egy kérdésről akarok szólni. A katholikusoknak van kii/ön tábori pilspökfiik is, ki mint épen az ulóbbi napokban -is olvashattuk, a katholikus katonai lelkészi szolgálatot a harctereken és a kórházakban egyaránt egységesen felügyeli és ellenőrzi. Miért nincs szervezve a

protestánsok számára is tábori püspöki állás ? hasonló célból, hasonló ilgykörrel, hasonló ranggal és fizetéssel ? Ez szintén teljesen érthetetlen. Hiszen a viszonosság ezt megkivánná, a viszonosság pedig törvényből folyik, a törvény mindenek felett álló szent szava állap{tja tehát ezt meg! (1848: XX) azonkívül, hogy a 3 35 méltányosság és gyakorlati szükség is rnegkivánja ezt. Szerveztessék tehdt mielőbb a protestdns tábori püspöki állás, költségkimélés céljából együtt a két protestáns, söt az unitáriust is ideértve, három protestáns egyház számára, de mindenesetre külön Magyarország, illetőleg a magyar katonaság részére, a magyar protestáns tábori lelkészi szolgálat ellenőrzésére és felü lvizsgálására. A protestáns tábori püspöki állásra vonatkozólag, épen általam igen nagy mértékben tisztelt és rendkivül nagyrabecsült helyről történt olyan ellenvetés, hogy a magyar közjog

szerint törvényes hozzájárulás nélkül a katonai kormánynak új állást szervezni nem lehet. Dé hiszen itt nem is egy merőben új állás szervezéséről vmz szó, hanem egy olyan állás felá!Utdsáró!, melyet épen egy fennálló és hatályban levő törvény rendel: az 1848 : XX. törvényeik!<, és melynek eddig fel nem állítása egyenesen mulasztás volt a törvénnyel szemben s egyenesen a magyar· közjog és a viszonosság és egyenlőség elvének sérelme. Ugyanis az 1848 : XX. t-·c kimondja a bevett vallásfelekezetek közötti viszonosság és egyenlőség elvét, másrészt pedig elrendeli a tábori lelkészi szolgálatnak ez elv alapján való szervezését. A tábori lelkészi s·zolgálatra nézve részletesebb törvény nem is intézkedik máig sem; ennek alapján lett az szervezve eddig is, bár sajnos, nem egészen a törvény szellemében. A katholikus tábori püspöki állásra nézve sem rendelkezett külön semmiféle törvény, ez is csak a

· tábori lelkészetről szóló általános rendelkezésbő l folyik ; ha tehát ez felállittatott, úgy a viszonosság és egyen l őség elve ép a törvény alapján kivánja és követeli, hogy a protestáns felekezetek számára is felállíttassék. Ez áll különben nemcsak a püspöki állásra, hanem az esperesi állásokra nézve is. Nem kívánunk tehát itt semmiféle törvénytelenséget, hanem igenis kivánjuk a fennálló, viszonossági és egyenlőségi, és a tábori lelkészi szolgálatról szóló törvény egyszerü végrehajtását. Hogy ez a végrehajtás mindezideig meg nem történt, igenis az sérelmes a protestáns felekezetekre, és sérelmes · a törvényre, a magyar közjogra nézve is. E sérelem mielőbbi orvoslása feltétlen sürgős kötelesség. S ez a kívánság nemcsak az én kívánságom, hanem az összes magyar protestánsoknak, sőt mondhatom, az egyenlőség és viszonosság elve összes hiveinek, a törvényt tiszteletben tartó

állampolgároknak kívánsága ez. · A most említett kérdés, valamint a tábori lelkészi szolgálat egész ügye jelenleg aktuális, soha idöszerübb nem volt és nem is lehet, mint épen most; annak helyes megoldásdt tehát halogatni nem is szabad. Tábori lelkészekre első sorban akkor van szükség - mint a neve is mutatja -, amikor tábor van, ez pedig akkor van, amikor háboru. A béke idejére halasztani a megoldást tehát nem volna helyes dolog, mert arra most, és ezerszer is hangsúlyozom, hogy most van feltétlen, legnagyobb, elengedhetetlen és legsürgősebb szükség. Kivánja és követeli ezt a megoldást él közérdek, de legfőképen a hadviselés érdeke, melytől pedjg elzárkózni nem szabad. Megemlítem, hogy ép most .értesültem a Dunántúli Protestáns Lapból Németh István dunántúli ref. püspök ur őméltósága, tel)át kétségtelenül hitelt érdemlő férfiu tollából! hogy a háboru taffamám a katonai kormány által Jfj, azaz

tizennyolc református tábori lelkészi állás szerveztetett. Ez a csekély kis számpcska igazán nevetséges volna, -ha nem volna az egész dolog oly nagyon mélyen elszomorító, oly fájdalmasan lesujtó. Ugy látszik, tényleg igazam volt, mikor fentebb mondtam, hogy legalább tízszer annyi protestáns lelkészre .volna szükség, mint amennyi tényleg van Csak még egyet ehhez a tárgyhoz. Talán csak nem fogja senki rosszindulatulag rám fogni, hogy egyenetlenséget akarok szitani, ha ezt elmondom . Ez a s~ándék teljesen távol áll tőlem, sőt mint már fentebb többször is nyomatékosan hangsúlyoztam, épen ellenkező célt akarok szolgálni e felszólalásommal : • a a zavartalan összhang, egyetértés, együttműködés, összetartás, . a lelkek egységének fenntartását, ápolását, erősítését. Épen ez okból is teljesen érthetetlen és megfoghatatlan, miért rendelik ki bizonyos esetekben a protestáns és egyéb nem kathplikus katonákat is a

katholikusokkal együtt tábori misére ?• Érthetetlen és céltalan, és enyhén szólva, nagyon tapintatlan intézkedés ez1 Miért nem tartanak e helyetf. számukra egyidejüleg saját felekezetbeli lelkészeik által külön-külön istenitiszteleteket ? Hiszen az ő lelkök azt szomjuhozza, az Isten szent igéjét a saját hitök szerint, nem a más hite szerint. A más hiten levők vallásos cselekményeivel az ő lelki szlikségletök kielégítést nem nyer Sőt az idegen vallási cselekményeket, szertartásokat jóformán meg sem érti. A debreczeni, a kunsági, a bihari, a mezőföldi kálvinista bakának hiába tartanak misét, az ö lelkét ez meg nem hatja, az ö részére ez annyi, mintha nem is volna vallásos cselekmény (tudom, hogy így van, mert jól ismerem, becsületemre- állítom, hogy így van), a Jµth eránus, az unitárh1s, a zsidó katona szive is elzárkózik attól. J* ~-1 1 1 Ellenb~n ; :a,,? aj4t ·papjának, .saját hite , s-zerinti szava,

·Isten- igéjének sajdt /li!~ ·. :$?erinti , hirdetése, :<T magasba · emeli telkét-,- ,Jl,1ennyei A,tyjd~oz. - Hiszen· tudj1:1k jól, m ily mds egy katholikus ember ,· és egy protestáns , ember vall(i,sos meggyőződése; belső vallásos lelki vjl·ág~, mily -kiegyenlíthetetlen •eltérések, sőt ellentétek vannak itt: Az ellentéteket élezni nem szabad, azokat lehetőleg észrevehete.t~ lenné, kell tenni,- •el kell simítani, de sohasem ingeFelni ;· ,s .épen ezért,. feltét!entil szükséges, hogy az istenitiszteletet minderL,katona saját .hite, szerjnl kapja ·és ne kényszeríllessék ránézve-- idegen iste-nitiszteleten val9 ·részvételre. Mert,· midőn az· a derék, bécsiiletes, vitéz, valldsos katona az idegen istenitiszteleten részt venni kényszerül, szZ:ve mélyén keserűség: fogja el és még jobban· érzi, hogy meg va{l fosztva attól a lelki vigasztól, bátorltástól,, melyben· ime az ő szeme -láttára, más hitü- bajtársai

oly bőven részesiilnek. S ez a belső keseriiség csak n ö v,e I i a h it be H e 11e H f é t eke t, min.t ahogy a lel-ki kénysztr mindig erős és -veszedelmes· visszahqtást. :szlll · , , . •KUlönb en megemlítendő, · hogy , a másvallású, tehát protes- , tán s katonáknak is a mise végighallgatására kö.télezése az ,J895: XLII. t-c azon rendelkezésébe ütközik, hogy: senki hitével nem egyező vallásos cselekmény teljesltésére nem kényszeríthető. A törvény áthágása büntetendő cselekmény, mely katonai személyek által elkövetve is polgári biróság elé tartozik és ez utóbbi által hivatalból üldözendő. Érthetetlen és megfoghatatlan tehát, miért nem tartatik meg a törvény tilalma, mikor a lelkiismereti szabadságról szóló fentemlített törvény ma is teljes és tökéletes hatályban van. De etlöl eltekintve is, a közérdek, közvetve a hadviselés érdeke kívánja első sorban, hogy a mai időkben a kedélyek ne

izgattassanak, mindenkivel szemben méltányosság gyakoroltassék, ezért feltétlenlil és elengedhetetlenül szükséges, hogy a közös és általános, bármely alkalombó is tartandó tábori misék a legrövidebb idő alatt megszűnjenek és helyettük minden felekezetü katonák részére saját vallásuk szerinti istenitisztelet tartassék, mert nem a lelkek ingerlése, hanem azok megnyugtatása az összhang, az összetartás, a békés és zavartalan összemílködés igazi záloga, aminek fenntartására és szilárdltására törekedni pedig ma mindennél fontosabb szent kötelesség ! Talán kissé bőre is bocsátottam fejtegetésemet a vallási ügy körül, s ezért );)ocsán&tot i~ kérek, cte kötelessé~emnek tartottam mindezt ,. ily terjedelemben ·· előadni; hogy minél világosabb legyen ; amaz igazság, hogy a katonák lelki szilkségletének ;ápolása feJ-•:. tétlen és elsőrend!l szükség, •hogy e tekintetben a: mai állapöfegyehesen

tarthatatlan,:. s hogy tehát annak a máindl tökéletésebb megvalósltása elengedhetétenül; .-égetően szükséges, Hiszem és 1udotn, , hogy , a kellő felvilágosítások , birtókában, mindenre gondoló , s a·· közérdeket · szivükön viselő· magas·• intéző haf6ságaink t azóhAai és · haladéktalanul foganatosítják a megfelelő . intézkedéseket ; -~s a • . helytelenségeket orvosolni fogják Hiszen tudjuk · fól, az ~ddlgP: hiányok csak azért. maradhattak meg ily sokáig, , az, eddigi, álla- · potokon csak azért .nem történt:,gyökeres változtatás egész rriosta-· náig, mert összes intéző köt:eínk,. a hadügyi és ·horivédelmi --k0r 1 · mányok, az egész magyar kormány, a- hadvezetőség és az,,alsóbb intéző ·hatóságok;· polgáriak ,és katonaiak -egyar-árlt, ••a legnagyobb ·, mértékben túl vannak ,, halmozva , ínti.nkával , A jóakarat , tudfuk, hogy nem hiányzik · és; --.meg lehetü:rlk•győződve, hogy a

··bő foi formáló fejtegetések által felvilágosítva a megfelerö intézkeoése1f a-legrövidebb idő alatt késni nem .Js fog□-ak - De ázokriak ·•a>hadviselés legföbb érdekében- késni nem is szabad !1 .!, · 1 •I , , ., ,. . • j · 1 • 1~ . ,• .·, ., ·: . - 1 •• 1 • . • 1 ,,1 39 IV. A monarchia mindkét államának közönsége a legnagyobb áldozatkészséggel veszi ki részét a sebesült és beteg hősök gondozásának, ápolásának nagy művéből, pénzt és munkaerőt egyaránt áldozva. Különösen a vöröskereszt egyletek kiváló, sok helyütt csodálatra és bámulatra méltó működése érdemel meg minden elismerést és dicséretet. De emellett kiveszi a maga részét a munkából, és pedig első helyen veszi ki, maga a katonaság is. A hadikórházak minden valamire való városban működ­ nek s fogadják magukba a szenvedő harcosok ezreit, - kitünő felszerelésükkel gondos ápolást és

mielőbbi gyógyulást ígérve számukra. Ami főfogyatékosság a betegeknek és sebesülteknek a kórházakban való elhelyezése körül van, azt már a II. fejezetben bővebben vázoltam. Itt csak egy másik kérdésre óhajtok még kiterjeszkedni, s kérem, ne vegye ezt tőlem senki rossz néven, mert itt is a közérdek szeretetéből emelek szót·, sőt joggal mondhatom, hogy a közvélemény szava beszél belőlem. Semmi esetre sem vagyok híve a meddő közjogi ktizdelineknek, a cimer- és jelvénykérdésen való céltalan lovaglásnak, az efölötti eredménytelen szócséplésnek. A puszta külsőségek utáni törekvést igazán nagyon mellékesnek tartom. De mégis van eset, amidőn a kül sőségeket sem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni, van eset, midőn ezeket épen nagyon is tekintetbe kell venni. És ez azon eset, amidőn az érzelmek kerekednek felül, ezek uralkodnak a nagy tömegek és a művelt osztályok lelke felett egyaránt, és amidőn az érzelmek

ez uralma kivánatos is. Ez az eset áll be és pedig a legnagyobb, legteljesebb mértékben áll be a háboru alatt. Háboru alatt a nemes lelkesedés, a hazafias lelkesedés szent tüze kell, hogy hevítsen mindenkit, kell, hogy az érzelem ragadja magával, bátorítsa és emelje magasba a tömeget; az érzelmek ez általános uralma nem árt, sőt határozottan szükséges ez; csak a vezetők között uralkodjék a bölcsesség : az ész parancsa szerint intézzék a szent érzelmektől hevített tömegek kormányzását. Ez a bölcsesség, hála a Mindenhatónak, Magyarország jelenlegi kormányzóiban nem hiányzik ; róluk több dicséretet mondanom feles leges, de csekélységem részéről nem is illenék. A katonaság által berendezett és fenntartott haáikórházak helyiségei gyanánt szerte az országban mindenfelé középUletek szolgálnak, s mint ezek köziil legalkalmasabbak, többnyire az iskolák. Az iskolafenntartók hazafias tuztől áthatva a legnagyobb

lelkesedéssel, áldozatkészséggel engedték át épületeiket, helyiségeiket a szent célra. Egy pillanatig sem haboztak ebben, bárha· így a gondjaikra bizotl tanulók százai kiszorultak is és ezek újabb elhelyezése rengeteg gondot, fáradságot, sőt költséget is okozott számukra. Örültek, hogy az általánosan megnyilvánuló hazafias áldozatkészségben kivehetik részöket. S most megtörténik az, hogy midőn a hadikórház - tiszteletre, becsülésre méltó és áldásos - munkáját megkezdendő, beköltözködik, kiszegeznek az ajtó fölé egy táblát, melyen . ez a felhivás olvasható : K u k Reservespital No 5, s kiakasztanak egy - egy fekefesárga lobogót I / Semmi egyéb. Se magyar felirat, se magyar zászló/ Némely helyen a német •felirás a I a t t olt a magyar is, de csak második helyen, azonban a magyar nemzeti szinü zászló ott is hiányzik, s helyette a feketesárga színek mellett legfeljebb a vöröskereszt lobogóját látni csupán,

mely pedig - bárm ily tiszteletreméltó is -- nem helyettesítheti piros-fehérzöld nemzeti és állami hivatalos színeinket. · A magyar nemzeti szinek és az államnyelv e mellőzése bántja az emberek érzékenységét, sérti a legfőbb, legszentebb, legerősebb érzelmeket, s az érzelmek e megbántása káros hatással van az általános közhangulatra is. Elégedetlenkedve, sőt megbotránkozva tárgyalják, hogy középületeinken és pedig főként, épen a magyar nyelv ápolására, nemzeti kulturánk miívelésére, öregbítésére, fejlesztésére szolgáló iskoláinkon, idegen állam zászlaja lobog és annak kapuja fölött idegen nyelvü felirat olvasható, a magyar zászló, a magyar nyelv teljes· mellőzésével, vagy háttérbe szorításával. De különösen bántja és sérti ez azt az iskolafenntarfót, ki áldozatokkal emelte iskoláját a nemzeti művelődés oltáráu/, melyben mindenkor a hazafiasság terjesztése volt a legfőbb gondja, ki ingyen,

hazafias áidozatkészségből engedte azt át emberbaráti szent célra, megbántja és sérti ennek önérzetét. De megbántja és sérti a nagy- 40 :közönség legszentebb érzelmeit is, a közvélemény érzékenységét . ingerli, az elégedetlenség csiráit szó1ja szét, melyek megbontják az összhangot, egyetértést, zavartalan összemüködést, amelynek fenntartása pedig, nem győzöm eléggé hangsúlyozni, legfőbb szükségesség. A visszahatás veszedelmes,- kiszámíthatatlan következményekkeJ járh.at Az érzelmeiben megbánto(t nép könnyen gyanakodik, rnellőztetésről beszél, könnyen hisz lelketlen uszítóknak, kik visszavonást akarnak támasztani a testyérországok közölt, s könnyen lesz biza!ma tlannd az intéző körök, különösen a hadügyi kormány és · hadvezetőség iránt, és könrzyen kele tkezh~tik kebelében népszerűtlen­ ség és kedvetlenség a háboru, a hadviselés célja iránt. A magyar nt1m;1:eti és állami színek

és nyelv e mellőzése teljesen . érthetetlen, célszerűtlen és ef!yhén kifejezve, minden esetre nagyon tapintatlan eljárás. Érthetetlen ez a mellőzés, mert hisz a hadsereg· gyakran hangoztatott, szükségszerű egysége igazán nem szenvedne semmi csorbát sem, ha- a tapintatnak, a méltányos belátásnak, .az érzelmek tiszteletének, de az állami jognak is meg· felelőleg, német felirás helyett magyar állana, osztrák zászló helyett magyar báromszinü. lobogó Iengene ott; az érzelmek pedig megnyugodnának, az elégedetlen visszahatás elcsillapodnék, illetől eg nem -is keletkezett volna. Különösen figyelemben részesítendő itt az a körülmény, hogy a kórházul szolgáló épületek és helyiségek nem képezik a katonaságnak sem tulajdonát, sem bérletét, csupán .áldozatkészségből, ideiglenesen, ingyen engedtettek át azok számára a tulajdonosok és bfrtokosok által, kiknek jogai és önérzete feltétlen.ül respektálandó volna Esetleg

nem volna kifogás az ellen sem, ha a két lobogó a · a paritá$nak megfelelően egymás mellett, egyenlő nagyságban, együttesen volna kitazve, a feJir.ás pedig felül volna magyarul, alul németül. De ez esetben hásonlóképen kellene a paritásnak az ausztriai hadikórháza.knál is megnyilv4nulni, de ott természetesen feJi.11 lenne a német felirat, alul a magyar Leghelyesebb mindazonáltal, ha csak a magyar nyelv és lobogó egyedül alkalmaztatik, mert egy idegen állam zászlaja és idegen nyelvü felirat a magyar iskolán mindenesetre, mindenkor és mindenképen igen viss?atetszö képet nyujt, és nagyon rossz benyomást gyakorol. Annál inkább, mert hiszen, ha békeidőben valamely iskolafenntartó„ vagy ennek alkalmazottja, vagy bárki más követne el ilyes, mit, az az államhatalom által a törvény teljes szigordval megtorol- 41 tatnék, és esetleg az iskola bezáratását vonná nnga után. Hogy lehet, hogy a fennálló törvény most nem hatályosul? Az

érzelmek igen nagy erőt rejtenek magukban, ezért azokkal tapintatosan és csínján kell bánni. Erősen hangsúlyozom az érzelmek tiszteletben tartásának kiváló fontossdgát és tisztelettel ajánlom mindazok figyelmébe, kik ez ügyre befolyással birnak. Nem meddő közjogi jelszavak hangoztatása a célom, az igazi, legszentebb közérdek adja tollam alá e sorokat. Tartsuk tiszteletben az érzelmeket, a néplélek érzékenységét, mert ezek legerősebb segltötársaink, fegyvertdrsaink lehetnek minden baj és vész ellen, minden nehézségen keresztül, de óvakodjunk azok megbántásától, mert a megbánto1t érzelmek könnyen nem kivánatos visszahatást szülhetnek. Egy kis tapintatlanság hegyről leguruló hógolyó gyanánt a pusztulás, rombolás lavinájává válhatik, egy kis tapintat ellenben duzzadó vitorlákkal viheti előre a siker hajóját a lelkesedés árjától dagadó érzelmek tengerén. Hiszem és rernéllem, hogy a hadügyi kormány, illetőleg

az ez ügyben illetékes és befolyással bíró magas hatóságok e tiszteletteljes felszólalást is méltányolni fogják, és bölcs belátásuktól vezettetve, tapintatosan fogják ópolni a magyar nemzet, a magyar közvélemény érzelmeit, a nemzeti színek, a nemzeti nyelv e téren való kizárólagos használatba helyezésével