Környezetvédelem | Hulladékgazdálkodás » Hulladékgazdálkodás tételek

H1. A hulladék fogalma, osztályozása, típusai Hulladék: 2000. évi XLIII törvény a hulladékgazdálkodásról: Alapfogalmak 3. § E törvény alkalmazásában a) hulladék: bármely, az 1. számú melléklet szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles; b) veszélyes hulladék: a 2. számú mellékletben felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék; c) települési hulladék: a háztartásokból származó szilárd vagy folyékony hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék; d) folyékony hulladék: az a hulladékká vált folyadék, amelyet nem vezetnek el, és nem bocsátanak ki szennyvízelvezető hálózaton,

illetve szennyvíztisztító telepen keresztül; Hulladék: a termelő, szolgáltató vagy fogyasztói tevékenység során, vagy ezek következtében keletkező – tulajdonosa által rendeltetése szerint fel nem használt, illetve a keletkezés folyamatába vissza nem vezetett, vagy adott formájában arra alkalmatlan – maradékanyag, elhasználódott, illetve selejtté vált termék. Hulladék: az ember - mindennapi élete, - munkája, - gazdasági tevékenysége során keletkező, és - a keletkezés helyén feleslegessé vált, - ott közvetlenül fel nem használható, - különböző minőségű és halmazállapotú anyag, anyagegyüttes, termék, maradvány, tárgy, leválasztott szennyező anyag, szennyezett kitermelt föld, amelyet tulajdonosuk sem közvetlenül felhasználni, sem értékesíteni nem tud, és amelynek kezeléséről külön gondoskodni kell. A hulladék védett környezeti közegbe kerülése: környezetszennyezés. Melléktermék: az az anyag, amely a

főtermék mellett keletkezik, és keletkezési formájában hasznosítható vagy értékesíthető. Másodnyersanyag, másodlagos energiahordozó: az az anyag, amely hulladékként keletkezik, és más technológiában, mint nyersanyag, vagy mint energiahordozó közvetlenül vagy közvetve (átalakítást követően) felhasználható. Hulladékok osztályozása: Eredetük szerint: azzal a folyamattal (technológia, tevékenység) jellemzik, amelyből az kikerült - ipari, - mezőgazdasági, - egészségügyi stb. Anyagi tulajdonságok szerint: a hulladék anyagi tulajdonságaira és összetevőire alapoz, amely már sokkal több eligazítást ad a hulladékok kezelhetőségére és veszélyeztető hatásaira vonatkozóan (szilárd, folyékony, veszélyes stb.) 1 Anyagi rendszerük szerint lehetnek: a) homogének (egyneműek), b) heterogének (nem minden részben azonos tulajdonságúak) c) diszperzek (egymástól különálló apró részecskéket valamilyen közegben

szétosztva tartalmaznak – különböző halmazállapotú anyagok elegyedése) Hulladékok főbb típusai: Egyedi hulladék: bizonyos technológiából származó hulladék a keletkezése állapotában (pl. kohászati salak, egyszer használatos injekciós tű). Hulladékfajta: azok az egyedi hulladékok, amelyeknek lényeges anyagi tulajdonságaik lehetővé teszik együttes kezelésüket. Hulladék típusok: azonos fajtájúnak tekinthető a hulladék, ha az összetevő anyagai lényeges fizikai vagy kémiai tulajdonságaik miatt egymáshoz hasonlóak és együtt kezelhetők (pl. háztartási hulladék, kerti hulladék, tűz- és robbanásveszélyes hulladék, radioaktív hulladék) a) termelési hulladék: - technológiai termelési hulladék - amortizációs termelési hulladék - részben üzemszerűen keletkező, részben fenntartás (felújítás és karbantartás), időszakos üzemleállás, termékváltás során képződő hulladék - a technológiai fegyelem be nem

tartása és a berendezések hiányosságai miatt képződő hulladék - nem üzemszerűen, alkalmilag keletkező hulladék (amortizációs hulladék) - a javító- és szolgáltatóipari hulladéka - a termelés adminisztratív és szociális létesítményeiből, valamint az üzemépületek takarításából származó hulladék - a termelőlétesítmények üzemi közterületről származó hulladék - termelési hulladék fajták: • ipari hulladék (pl. kohászati, vegyipari, könnyűipari, építő– és építőanyag ipari, élelmiszeripari) • mezőgazdasági hulladék (mező-és erdőgazdasági) • közlekedési hulladék (közúti, vasúti, légi és vízi közlekedés) b) települési (kommunális) hulladék: - Települési (kommunális) hulladék a lakossági fogyasztási, intézményi, kiskereskedelmi és vendéglátó tevékenységből, valamint a közterületek tisztántartásából származik.(nem termelő tevékenységből származik) • települési szilárd

hulladék: - lakóépületekben (háztartási hulladék) - intézményekben (intézményi hulladék) - közforgalmú és zöldterületen (közterületi és kerti hulladék)-Ide tartoznak az elhasznált nagyméretű tartós fogyasztási cikkek, elhasznált közlekedési eszközök, gumiabroncsok, stb. (ún nagydarabos hulladék) - Különleges kezelést igényelnek a veszélyes hulladék kategóriájába tartozó hulladékok: ¾ a kórházak és az egészségügyi intézmények fertőző, mérgező hulladékai ¾ a kutató – fejlesztő intézmények fertőző, mérgező hulladékai ¾ a kereskedelem veszélyes hulladékai ¾ a lakossági fogyasztásból visszamaradó veszélyes anyagok (kémiai áramforrások, fáradt olajok, növényvédő szerek, 2 gyógyszerek, háztartási vegyi áruk, szórópalackok, lakkok, festékek, stb.) • települési folyékony (iszap) hulladék: - a települések területén a közcsatornára nem kötött, emberi tartózkodásra alkalmas épületek

szennyvíztároló létesítményeinek, közműpótló berendezéseinek ürítéséből, továbbá - a nem közüzemi csatorna- és árokrendszerek, szennyvíztisztító berendezések fenntartásából, tisztításából származó hulladék - a gazdasági, de nem termelési tevékenységből származó kommunális szennyvíz és szennyvíziszap • települési hulladék fajták: - háztartási hulladék - intézményi hulladék - kerti hulladék - közterületi hulladék - víztelenített (kommunális eredetű) szennyvíziszap - szennyvíztisztítási nyersiszap - kirothasztott szennyvíziszap - csatornaiszap - rácsszemét c) különleges kezelést igénylő (veszélyes) hulladék - a veszélyes hulladékokat meghatározott iparágak szerint csoportosítják: • bányászatban • kohászatban • gyógyszeriparban • építőanyag-iparban • vegyiparban • textil – bőriparban • fém-feldolgozóiparban keletkező hulladékokat különböztetünk meg. - Osztályozás:

I.osztály: nem veszélyes II.osztály: veszélyes 3 H2. A hulladék mennyiségét és minőségét meghatározó tényezők Hulladék mennyisége és minősége: a műszaki, technikai fejlődés, a gyorsuló urbanizáció, az életmód és az életszínvonal eredményeként a termelés, a szolgáltatás és a fogyasztás területén jelentős mértékben nő a hulladékok mennyisége úgy, hogy a mennyiségi változással együtt a minőségi jellemzők is változnak. A hulladék mennyiségének növekedése és a minőségének változása a következő fő okokra vezethető vissza: - a gazdasági növekedés, a termelési és a szolgáltatási tevékenység növekedő „hulladéktemelése” - a termelés szerkezete, az alkalmazott technológia jellege - a gyorsuló városodás és városiasodás - a műszaki haladás felgyorsulása következtében a termékek elavulása lényegesen gyorsabb a fizikai avulásnál - a csomagolástechnika nagyarányú fejlődése, a

csomagolásra felhasznált anyagok mennyiségének növekedése (műanyag fóliák, flakonok, vissza nem váltható üvegek, stb.) – az áru felhasználásával a csomagolóanyagok hulladékká válnak - az életmód (készételek használata) - az életszínvonal változásai, az életszínvonal emelkedésével együtt járó növekvő fogyasztás okozta többlethulladék - a fogyasztási divat gyors változása Hulladék mennyisége: - Magyarországi hulladékok: évente 70 – 75 millió tonna hulladék keletkezik Hulladék típusa 2000. év Mezőgazdasági és élelmiszeripari nem veszélyes 5, 0 M t Ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes 21, 5 M t Települési szilárd 4, 6 M t Települési folyékony (szennyvíziszap nélkül)* 5, 5 M t Települési szennyvíziszap 0, 7 M t Veszélyes 3, 4 M t Összesen 40, 7 M t Biomassza* 28, 0 M t Mindösszesen 68, 7 M t Jelmagyarázat: * begyűjtött mennyiség * a biológiai körforgásba megközelítőleg teljes egészében

visszakerülő mezőés erdőgazdasági maradványok A 4,6 millió t települési szilárd hulladék mintegy 2/3 – a származik háztartásokból, míg 1/3 – át az intézményekben, szolgáltatásokban és iparban keletkező, a háztartási hulladékhoz hasonló, azzal együtt kezelt hulladék adja. Ebből a szervezetten begyűjtött és kezelt mennyiség 4,1 millió tonna (közel 90%) Hulladék minősége: A hulladék káros környezeti hatásának megelőzése érdekében ismerni kell a keletkező hulladék minőségi jellemzőit, fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait. A hulladék minősége szabványosított módszerekkel elvégzett - hulladékanalitikai vizsgálattal és - hulladékminősítési vizsgálattal határozható meg. A két vizsgálati rendszer közötti különbség az, hogy az analitikai vizsgálat a hulladék műszaki, technikai jellemzését, a kezelési lehetőség megítélését és a tervezési feladat meghatározását segíti elő. 1

Települési szilárd hulladék: Egyes felmérések szerint egy hazai lakos átlagosan egy évben 1,3 m3 szilárd hulladékot termel, melyből az következik, hogy a települési szilárd hulladékok közel fele nem közvetlenül a lakosságtól származik. Az elmúlt 2 – 3 évben végzett mérések alapján a térfogatsűrűség 0, 15 – 0, 25 t/m3 tartományban szóródik, átlagértéke kb 0,2 t/m3 A hulladék térfogatsűrűsége csökkenést mutat, ennek oka egyrészt a könnyű alkotórészek (műanyag és papír) arányának növekedése, másrészt a hagyományos szilárd tüzelés csökkenése miatt a salak, hamu részarányának csökkenésére utal. A települési szilárd hulladékok 90 % - át szervezetten gyűjtik, bár sok esetben a gyűjtést nem megfelelő technológiával és elavult gépparkkal valósítják meg. A hulladékminőség megállapításához szabványosított módszerekkel elvégzett hulladékanalitikai vizsgálatok a kellő számú, folyamatos és

országosan szervezett mintavétel hiányában még az egyes településekre, térségekre sem fogadhatók el teljes értékűnek. Az országban keletkező szilárd települési hulladék minőségére vonatkozó megállapítások számításokkal megalapozott, gondos műszaki becslésnek tekinthetők A települési szilárd hulladék minősége elsősorban függ: - a keletkezési helytől (az ország melyik térségében, melyik településen, a település milyen beépítésű területén fekszik); - a keletkezés idejétől (melyik évszakban keletkezett); - az életszínvonaltól és életmódtól valamint - a fűtési módtól. A hulladék jellemző összetétele: Főváros és nagyobb városHulladékalkotó Országos átlag* ok* Papír 18 – 20 16 – 17 Műanyag 12 – 15 5–6 Textil 5–6 3–4 Üveg 4–5 3–4 Fém 3–4 3–4 Szerves (bomló) 30 – 32 35 – 40 Szervetlen 20 – 25 25 – 30 Összesen 100 100 * szabvány szerint mért értékek * szakmai becsléssel

meghatározott értékek (Köztisztasági Egyesülés) A veszélyesnek minősülő alkotók – elhasznált kémiai áramforrások, vegyi anyagok, gyógyszermaradékok stb. – részaránya 0,7 – 1 tömeg%, ami a kezelés során különös gondosságot igényel. Ez az arány egyébként a fejlett nyugati országokban sem kevesebb Jelenleg a szilárd települési hulladékok csupán 3% - át hasznosítják. Az ártalmatlanítás jellemző formája a lerakás A fizikai, kémiai vizsgálatok kiterjednek a nedvességtartalom, a térfogattömeg, a hamutartalom, a hidrogén – koncentráció, az összes nitrogén- , foszfor- és káliumtartalom, a hulladék mechanikai összetétele, az elektromos vezetés, a kémiailag oxidálható szervesanyag tartalom és szerves széntartalom, a vízben oldható sótartalom, a kalcium – karbonát tartalom, a mérgezőképesség és az égéshő meghatározására, továbbá a fűtőérték kiszámítására. A biológiai vizsgálatok tartalmazzák a

bakteriológiai vizsgálatokat, a gombák, férgek menynyiségi, minőségi meghatározását és a toxikológiai vizsgálatokat. A mechanikai összetétel vizsgálata: e vizsgálatok elvégzése nélkülözhetetlen a hulladékkezelési eljárások meghatározásához. 2 A felsorolt hulladékanalitikai vizsgálatokon kívül ma már nem nélkülözhető a környezeti károsodást előidéző – ún. káros nyomelemek (pl arzén, antimon, mangán, higany, ólom, kadmium, króm), továbbá a hulladék kén és klórtartalmának vizsgálata sem Ez különösen a hulladékégetés fokozódó elterjedése miatt fontos Települési folyékony hulladék: Ennek mennyiségét alapvetően a szennyvízcsatornával el nem látott lakások száma és a vízhasználat mértéke határozza meg. A települési folyékony hulladék mennyisége évről évre nő A települési folyékony hulladék minőségét különösképpen befolyásolja: - a hulladék tárolására épült közműpótló

berendezések – szivárgásmentes vagy szivárgást lehetővé tévő – kialakítása; - a lakosság életszínvonala és életmódja; - a lakások komfortfokozata (fürdőszoba és vízöblítéses WC használata, mosógép használati lehetőségek, stb.) A települési folyékony hulladék gazdag bomló szerves anyagokban, és az esetek többségében rothadt állapotú. A fekáliából eredően nagy a fehérje- és a fehérjebomlástermék – tartalma, ugyanakkor zsírok és szénhidrátok is találhatók benne. Emulzióképző hatását a hulladékban egyre nagyobb mennyiségben jelenlévő szintetikus mosószerek idézik elő. A hulladék jellegénél fogva gyakran tartalmaz különféle kórokozókat A települési folyékony hulladékban szervetlen anyagok, elsősorban oldott szervetlen sók is találhatók E hulladéktípus vizsgálatára a gyakorlatban a vízügyi szabványokat és műszaki szabályozási kiadványokat értelemszerűen alkalmazzák. Ha a települési

folyékony hulladék a szennyvízre jellemző sűrűségű, akkor a települési szennyvízre, ha iszap sűrűségű, a települési szennyvíziszapokra vonatkozó vízügyi műszaki szabályzatok előírásai szerint járnak el 3 H3. A hulladékkezelés fogalma, módjai Hulladékkezelés: a hulladékgazdálkodási törvény definíciója szerint a kezelés a hulladék veszélyeztető hatásainak csökkentésére, a környezetszennyezés megelőzésére és kizárására, a termelésbe vagy a fogyasztásba történő visszavezetésére irányuló tevékenység, valamint a kezelést megvalósító eljárás alkalmazása, beleértve a kezelőlétesítmények utógondozását is. - Hulladékkezelőnek azt a természetes személyt vagy gazdálkodó szervezet kell tekinteni, aki/amely a hulladékot gazdasági tevékenysége körében a hulladék termelőjétől vagy birtokosától átvesz, kezeli. - A hulladék termelője az, akinek tevékenysége során a hulladék keletkezik v. a

tevékenysége következtében a hulladék jellege és összetétele megváltozik - A hulladékkezelési tevékenységek közé a hulladékgazdálkodási törvény rendelkezése alapján a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása tartozik. Ennek hangsúlyozása azért fontos mert korábbi (veszélyes hulladékkal kapcsolatos) szabályozás kizárólag a hulladék előkezelését, hasznosítását, valamint ártalmatlanítását sorolta a hulladékkezelési tevékenységek közé. Gyűjtés: a hulladék rendezett összeszedése, válogatása a további kezelésre történő elszállítás érdekében. A hulladéknak a környezet veszélyeztetését kizáró módon történő gyűjtése a termelő vagy más birtokos számára egyaránt megállapított kötelezettség Begyűjtés: a hulladéknak a hulladék termelőitől és más birtokosaitól, a további kezelés érdekében történő összegyűjtésére és

átvételére irányul - A hulladék átvétele történhet: • a hulladék termelőjének, birtokosának v. a begyűjtést végzőnek a telephelyén • gyűjtőpontokon • hulladékgyűjtő udvaron • tároló- és kezelőtelepeken - A begyűjtés fogalmába – a hulladékgazdálkodási törvény szerint – a begyűjtő telephelyén végzett válogatás is beletartozik - A hulladékkezelő a hulladékot termelőktől v. más birtokosoktól begyűjtő járattal rendszeresen összeszedi és elszállítja a begyűjtőhelyre, a hasznosítás v az ártalmatlanítás helyére, ill a hulladékot átveszi azok termelőitől v más birtokosaitól a begyűjtőhelyeken, gyűjtőpontokon Szállítás: a hulladék telephelyen kívüli mozgatása, beleértve a szállítmányozást és a fuvarozást is. A szállítás önálló hulladékkezelési tevékenységként is végezhető, ezzel szemben gyakran végzik a begyűjtési tevékenységgel együtt. - Gazdálkodó szervezet üzletszerűen,

rendszeresen hulladékszállítási tevékenységet csak a külön jogszabályokban meghatározott feltételekkel, a környezetvédelmi hatóság engedélyével folytathat. (Külön jogszabályok alatt a közúti, a vasúti, a légi, valamint a vízi úton történő szállításra és fuvarozására vonatkozó jogszabályok értendők.) - A hulladék szállítója felelős: • a szállítmánynak – az átvett és a szállítási dokumentumokban rögzített állapotban – a rendelétetési helyére történő biztonságos eljuttatásáért • a hulladék az átadott mennyiségben, csomagolásban és összetételben, a szállítási dokumentumokban feltüntetettek szerint jusson el rendeltetési helyére - a hulladékot úgy kell szállítani, h. a szállítás során a környezet ne szennyeződjék, ha ez mégis bekövetkezne – a szállító köteles: • a hulladék eltakarításáról • a terület szennyeződésmentesítéséről • az eredeti környezeti állapot

helyreállításáról - a hulladék országhatáron át történő szállításának feltételeit külön jogszabály határozza meg Tárolás: a hulladéknak a termelője által a környezet veszélyeztetését kizáró módon végzett, három évnél rövidebb ideig tartó elhelyezése - átrakóállomás: a települési szilárd hulladék begyűjtésének és szállításának elkülönítésére szolgáló zárt, körülkerített létesítmény, ahol a települési szilárd hulladékot a speciális gyűjtőjárműből zárt rendszerű konténerbe ürítik, ill. a zárt konténert (felépítményt) ürítés nélkül a továbbszállításig ideiglenesen tárolják - a tároló – előkezelő telep nyílt téri és fedett kivitelben egyaránt kialakítható - tárolótelep üzemeltetését az alábbi felsoroltak betartásával kell végezni: • a tárolt veszélyes hulladékra kezelési tervet kell készíteni, és a három év letelte előtt gondoskodni kell hasznosításukról,

ill. ártalmatlanításukról Előkezelés: a hulladék begyűjtését, tárolását, hasznosítását, ill. ártalmatlanítását elősegítő, azok biztonságát növelő, a környezetterhelést csökkentő tevékenység, amely a hulladék fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságainak megváltoztatásával jár - előkezelésnek tekinthető, amellyel: • a hulladék mennyisége és/v. veszélyessége csökkenthető • a hulladék könnyen kezelhetővé, hasznosíthatóvá v. ártalmatlaníthatóvá válik • v. közvetlenül hasznosítható állapotba kerül - tekintettel a hulladék sokféleségére, az előkezelés is sokféle lehet, sőt az eljárások kombinációja is előfordulhat - előkezelésnek tekinthető: • fizikai tulajdonságok megváltoztatásával járó: aprítás, a tömörítés, a rostálás, a fázisszétválasztás, a víztelenítés • kémiai tulajdonságok megváltoztatásával járó: méregtelenítés, semlegesítés, beágyazás • biológiai

tulajdonságok megváltoztatásával járó: fertőtlenítés, komposztálás Hasznosítás: a hulladéknak v. vmely összetevőjének a termelésben v a szolgáltatásban történő felhasználása - hulladékhasznosítása történhet: • a hulladék anyagának termelésben, szolgáltatásban történő ismételt felhasználásával (újrafeldolgozás) • a hulladék vmely újrafeldolgozható összetevőjének leválasztásával és alapanyaggá alakításával (visszanyerés) • a hulladék energiatartalmának kinyerésével (energetikai hasznosítás) - az újrahasználat nem hulladékhasznosítás, hanem a hulladék képződésének csökkentésére irányuló tevékenység, hiszen az újrahasználat a terméknek, csomagolásnak az eredeti célra történő ismételt felhasználása a többször felhasználható, újra tölthető termék a forgási ciklusból történő kilépésekor válik hulladékká - hasznosításra vonatkozó alapvető követelmény: • a

hasznosítással előállított termék az elsődleges alapanyagból előállított terméknél nagyobb környezetterhelést ne okozzon • a hasznosítási technológia alkalmazása ne veszélyeztesse az emberi egészséget és a környezetet • az elérhető eredményhez képest ne jelentsen túlzott mértékű gazdasági terheket - összefoglalva: • a hulladékot akkor lehet és kell hasznosítani, ha ökológiailag előnyös, műszakilag lehetséges és gazdaságilag megalapozott Ártalmatlanítás: a hulladék okozta környezetterhelés csökkentése, környezetet veszélyeztető, szennyező, károsító hatásának megszüntetése, kizárása – a környezet elemeitől történő elszigeteléssel v. anyagi minőségének megváltoztatásával - a hulladék ártalmatlanítása a környezetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött tevékenység, amely történhet: • hulladéklerakó történő lerakással • termikus ártalmatlanítással • más kémiai, biológiai v.

fizikai eljárással - ártalmatlanítási tevékenység végezhető: • kizárólag az ember egészsége • az épített és a természeti környezet veszélyeztetése kizárásával • a külön jogszabályokban meghatározott feltételek betartásával - ártalmatlanításra csak az a hulladék kerülhet, amelynek anyagában történő hasznosítására v. energiahordozóként való felhasználására a műszaki, ill a gazdasági lehetőségek még nem adottak, v. a hasznosítás költségei az ártalmatlanítás költségeihez viszonyítva aránytalanul magasak H4. A hulladékkezelésre vonatkozó legfontosabb jogszabályok 1995. ÉVI LIII TÖRVÉNY: A KÖRNYEZET VÉDELMÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL - Alapfogalmak: • környezeti elem: a föld, a levegő, a víz, az élővilág, valamint az ember által létrehozott épített (mesterséges) környezet, továbbá ezek összetevői; • környezet: a környezeti elemek, azok rendszerei, folyamatai, szerkezete; •

természeti erőforrás: a - mesterséges környezet kivételével - társadalmi szükségletek kielégítésére felhasználható környezeti elemek vagy azok egyes összetevői; • környezet igénybevétele: a környezetben változás előidézése, • környezetterhelés: valamely anyag vagy energia közvetlen vagy közvetett kibocsátása a környezetbe; • környezetszennyezés: kibocsátási határértéket meghaladó terhelés; • környezethasználat: hatósági engedélyhez kötött tevékenység (igénybevétel terhelés engedély); • környezetkárosodás: a környezetnek vagy valamely elemének olyan mértékű változása; szennyezettsége, illetve valamely eleme igénybevételének olyan mértéke, amelynek eredményeképpen annak természetes vagy korábbi állapota (minősége) csak beavatkozással, vagy egyáltalán nem állítható helyre, illetőleg, amely az élővilágot kedvezőtlenül érinti; • igénybevételi határérték: igénybevétel, amely

kizárja a környezetkárosítást; • kibocsátási határérték: terhelés, amely kizárja a környezetkárosítást; • szennyezettségi határérték: amelynek meghaladása környezetkárosodást vagy egészségkárosodást idézhet elő; • fenntartható fejlődés: társadalmi-gazdasági viszonyok és tevékenységek rendszere, amely a természeti értékeket megőrzi a jelen- és a jövő nemzedékek számára, a természeti erőforrásokat takarékosan és célszerűen használja; ökológiai szempontból hosszú távon biztosítja az életminőség javítását és a sokféleség megőrzését; • elővigyázatosság: a környezeti kockázatok mérsékléséhez, a környezet jövőbeni károsodásának megelőzéséhez vagy csökkentéséhez szükséges döntés és intézkedés; • megelőzés: a leghatékonyabb megoldások az elérhető legjobb technika alkalmazása • környezetvédelem: olyan tevékenységek és intézkedések összessége, amelyeknek célja a

környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzése, a kialakult károk mérséklése vagy megszüntetése, a károsító tevékenységet megelőző állapot helyreállítása - A környezet védelmének alapelvei: • 6. § (2) A környezethasználatot az elővigyázatosság elvének figyelembevételével, a környezeti elemek kíméletével, takarékos használatával, továbbá a hulladékkeletkezés csökkentésével, a természetes és az előállított anyagok visszaforgatására és újrafelhasználására törekedve kell végezni • Az elővigyázatosság, a megelőzés és a helyreállítás: ¾ (3)A megelőzés érdekében a környezethasználat során a leghatékonyabb megoldást, továbbá a külön jogszabályban meghatározott tevékenységek esetén az elérhető legjobb technikát kell alkalmazni ¾ A környezetet veszélyeztető vagy károsító környezethasználó köteles azonnal befejezni a veszélyeztető vagy károsító

tevékenységet. A környezethasználó köteles gondoskodni a tevékenysége által bekövetkezett környezetkárosodás megszüntetéséről, a károsodott környezet helyreállításáról 1 • Felelősség: a környezethasználó az e törvényben meghatározott és az e törvényben és más jogszabályokban szabályozott módon felelősséggel tartozik tevékenységének a környezetre gyakorolt hatásaiért • Együttműködés: Az állami szervek, a helyi önkormányzatok, a természetes személyek és szervezeteik, a gazdálkodást végző szervezetek és mindezek érdekvédelmi szervezetei; valamint más intézmények együttműködni kötelesek a környezet védelmében. Az együttműködési jog és kötelezettség kiterjed a környezetvédelmi feladatok megoldásának minden szakaszára • Tájékozódás, tájékoztatás és nyilvánosság: - A környezeti elemek védelme és az elemeket veszélyeztető tényezők: • A környezeti elemek egységes védelme • A

föld védelme • A víz védelme • A levegő védelme • Az élővilág védelme • Az épített környezet védelme • Veszélyes anyagok és technológiák • Hulladékok • Zaj és rezgés • Sugárzások - A környezetvédelem gazdasági alapjai: • központi költségvetés (állami) • központi környezetvédelmi alap • A környezet használata után fizetendő díjak: • Környezetterhelési díj (kibocsátói díj v. használati díj): ¾ a környezetterhelési díj olyan anyagra és energiafajtára határozható meg, amelyekre érvényes mérési szabvány van, illetve amelynek kibocsátása anyagmérleg vagy műszaki számítás alapján megbízhatóan megállapítható ¾ környezeti elemekbe juttatott szennyező anyagok után fizetendő környezetterhelési díjat meghatározott anyagokra, energiafajtákra vagy ezek csoportjára külön, a kibocsátott anyag vagy energia mennyiségével arányosan kell meghatározni • Igénybevételi járulék: ¾ a

környezet valamely elemének egyes igénybevételi módjai után a környezethasználó igénybevételi járulékot köteles fizetni ¾ célja: h. ösztönözze a környezet használókat a környezet minél kisebb mértékű igénybevételére, ezzel is a megelőzés elvének gyakorlati érvényre jutatását biztosítva ¾ a járulékot az igénybevett környezeti elem mennyiségével arányosan kell megállapítani, de az arányossági tényező természeti kategóriától függően eltérő is lehet • Termékdíj: ¾ a környezetre veszélyt jelentő termékekre vetik ki ¾ célja: olyan feltételek megteremtése, amelyek között a környezetre ártalmas termékek fogyasztását csökkenteni lehet ¾ mértéke összekapcsolható a termék egyes jellemzőivel • Betétdíj: (letét-visszatérítés) ¾ a tömegesen gyártott potenciálisan szennyező termékek esetében alkalmazzák (üvegből és fémből készült italcsomagoló anyagok, autókarosszéria) 2 - Környezeti

hatásvizsgálat - Előzetes környezeti tanulmány - Környezetvédelmi felülvizsgálat 2000. ÉVI XLIII TÖRVÉNY: A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSRÓL - A törvény célja • az emberi egészség védelme, a természeti és az épített környezet megóvása, a fenntartható fejlődés biztosítása és a környezettudatos magatartás kialakítása a hulladékgazdálkodás eszközeivel • a természeti erőforrásokkal való takarékoskodás, a környezet hulladék által okozott terhelésének minimalizálása, szennyezésének elkerülése érdekében a hulladékkeletkezés megelőzése (a természettől elsajátított anyag minél teljesebb felhasználása, hosszú élettartamú és újrahasználható termékek kialakítása), a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, a fogyasztás-termelés körforgásban tartása, a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék környezetkímélő

ártalmatlanítása - A törvény hatálya • minden hulladékra • az ásványi nyersanyagok kitermelése során vagy azzal együtt kitermelt, azoktól fizikai módszerekkel leválasztott anyagokra • az állati hulladékra (beleértve az állati tetemeket, a trágyát), valamint más természetes, a mezőgazdaságban felhasználható nem veszélyes anyagokra • a szennyvizekre, kivéve a folyékony hulladékot • a hatástalanított robbanóanyagokra csak annyiban terjed ki, amennyiben azokról jogszabály másképp nem rendelkezik - Nem terjed ki a törvény hatálya • a levegő tisztaságvédelmi jogszabály hatálya alá tartozó, a levegőbe kibocsátott anyagokra • a radioaktív hulladékokra - Alapfogalmak: • hulladék: tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles; • veszélyes hulladék: olyan anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a

környezetre kockázatot jelentő hulladék; • települési hulladék: a háztartásokból származó szilárd vagy folyékony hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék; • folyékony hulladék: az a hulladékká vált folyadék, amelyet nem vezetnek el, és nem bocsátanak ki szennyvízelvezető hálózaton, illetve szennyvíztisztító telepen keresztül; • hulladékgazdálkodás: a hulladékkal összefüggő tevékenységek rendszere, beleértve a hulladék keletkezésének megelőzését, mennyiségének és veszélyességének csökkentését, kezelését, ezek tervezését és ellenőrzését, a kezelő berendezések és létesítmények üzemeltetését, bezárását, utógondozását, a működés felhagyását követő vizsgálatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadást és oktatást; • újrahasználat: a terméknek az eredeti célra történő ismételt felhasználása;

a többször felhasználható, újra tölthető termék a forgási ciklusból történő kilépésekor válik hulladékká; 3 • hasznosítás: a hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy a szolgáltatásban történő felhasználása; • ártalmatlanítás: a hulladék okozta környezetterhelés csökkentése, környezetet veszélyeztető, szennyező, károsító hatásának megszüntetése, kizárása • kezelés: a hulladék veszélyeztető hatásainak csökkentésére, a környezetszennyezés megelőzésére és kizárására, a termelésbe vagy a fogyasztásba történő visszavezetésére irányuló tevékenység, valamint a kezelést megvalósító eljárás alkalmazása, beleértve a kezelőlétesítmények utógondozását is; • gyűjtés: a hulladék rendezett összeszedése, válogatása a további kezelésre történő elszállítás érdekében; • begyűjtés: a hulladéknak a hulladék birtokosaitól történő átvétele a hulladék

birtokosa vagy a begyűjtő telephelyén, továbbá a begyűjtőhelyen (gyűjtőpontokon, hulladékgyűjtő udvaron, tároló-, kezelőtelepen) és a további kezelés érdekében történő összegyűjtés, válogatás a begyűjtő telephelyén; • előkezelés: a hulladék begyűjtését, tárolását, hasznosítását, illetőleg ártalmatlanítását elősegítő, azok biztonságát növelő, a környezetterhelést csökkentő tevékenység, amely a hulladék fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságainak megváltoztatásával jár; - A hulladékgazdálkodás alapelvei • megelőzés, ezen belül az integrált szennyezésmegelőzés elve: alapján legkisebb mértékűre kell szorítani a képződő hulladék mennyiségét és veszélyességét, a környezetterhelés csökkentése érdekében; • elővigyázatosság elve: a lehetséges legnagyobbat és legrosszabbat tételezzük fel • gyártói felelősség elve: a gyártás során figyelembe kell venni: az alapanyagok

megválasztását, amelyek növelik az élettartamot, ellenálló képességet, biztosítja az újrahasználatot • megosztott felelősség elve: hulladék teljes életciklusában érintett szereplőknek együtt kell működniük a biztonság érdekében; • elvárható felelős gondosság elve: alapján a hulladék mindenkori birtokosa köteles a lehetőségeinek megfelelően mindent megtenni annak érdekében, hogy a hulladék környezetet terhelő hatása a legkisebb mértékű legyen; • elérhető legjobb eljárás elve: leghatékonyabb megoldásra, környezetkímélő hulladékkezelő technológiák bevezetésére; • szennyező fizet elv: • közelség elve: • regionalitás elve (területi elv): minél nagyobb egységek kialakítása, régiók kiszolgálása • önellátás elve alapján: hulladékok teljes körű ártalmatlanítására kell törekedni, úgy h. a közelség és a regionalitás elvét figyelembe kell venni • fokozatosság elve: nem egyszerre vezetik be

• példamutatás elve: állami és helyi önkormányzati szervek a munkájukban érvényesítik a törvény céljait és elveit • költséghatékonyság elve: - Követelmények és kötelezettségek: • 5. § (1) Minden tevékenységet úgy kell megtervezni és végezni, hogy az a környezetet a lehető legkisebb mértékben érintse, illetve a környezet terhelése és igénybevétele csökkenjen, ne okozzon környezetveszélyeztetést, illetve környezetszennyezést, biztosítsa a hulladékképződés megelőzését, a keletkező hulladék mennyisé- 4 - - - - - gének és veszélyességének csökkentését, a hulladék hasznosítását, környezetkímélő ártalmatlanítását. • A gyártó kötelezettségei: 6. § (1) A gyártó köteles a terméket és csomagolását - külön jogszabályban meghatározottak szerint - úgy kialakítani, valamint olyan technológia- és termékfejlesztést végrehajtani, amely az elérhető leghatékonyabb anyag- és

energiafelhasználással jár, továbbá elősegíti a termék újrahasználatát, hulladékká válását követően annak környezetkímélő kezelését, hasznosítását, illetőleg ártalmatlanítását. • A forgalmazó kötelezettségei: 10. § (1) A termék vagy szolgáltatás forgalmazója (a továbbiakban együtt: forgalmazó) köteles gondoskodni azon termékek, illetőleg csomagolásuk, illetve azok hulladékának fogyasztóktól történő visszafogadásáról, szelektív gyűjtéséről és a gyártónak vagy az arra feljogosított hulladékkezelőnek történő átadásáról • A fogyasztó kötelezettségei: környezettudatos magatartás, Hulladékkezelés: 14. § (1) Hulladékkezelési tevékenységnek minősül a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása. Hulladékhasznosítás: • újrafeldolgozás • visszanyerés • energetikai hasznosítás Hulladékártalmatlanítás: •

hulladéklerakóban történő lerakással • termikus ártalmatlanítással • más kémiai, biológiai vagy fizikai eljárással Elhagyott hulladék: ha nem ismert a hulladék tulajdonosa, akkor a telektulajdonos válik a hulladék tulajdonosává Veszélyes hulladék: • az ismeretlen veszélyes • tilos összekeverni (veszélyest nem veszélyessel!) • anyagmérleg • 3 évre szóló hulladékgazdálkodási terv • elkülönítve kell gyűjteni • kezelése engedéllyel külön jogszabály alapján Általános jogi felelősség: • 46. § (1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával a hulladékgazdálkodási jogszabályokban, vagy reá vonatkozó hatósági határozatban foglalt kötelezettségét megszegi és ezzel a környezetet veszélyezteti, szennyezi vagy károsítja, vagy tevékenységét a környezetvédelmi előírások megszegésével folytatja (a továbbiakban együtt: jogellenes tevékenység) az e törvényben, illetőleg a külön jogszabályokban

foglaltak szerinti (büntetőjogi, polgári jogi, közigazgatási jogi stb.) felelősséggel tartozik. • Hulladéklerakó létesítmény esetében a lerakott hulladékkal okozott környezeti károkozás elévülési ideje a létesítmény lezárásától számított 30 év. Záró rendelkezések: • Azokon a településeken, ahol a törvény hatálybalépésekor nem működik települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás, ott ennek megszervezését - a település állandó népessége függvényében - a következő határidőn belül kell megtenni: a) 2000 fő és a fölötti állandó lakos esetén 2002. január 1 napjáig; b) 2000 fő állandó lakos alatt 2003. január 1 napjáig 5 • A helyi hulladékgazdálkodási terveknek tartalmaznia kell a települési hulladéklerakóban lerakott hulladékok - szabványnak megfelelően mért - összetételét és az öszszetevők tömeg szerinti megoszlását, ezen belül a biológiailag lebomló

szervesanyag-tartalmat. A mért értékhez viszonyítva a lerakással ártalmatlanított biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmat a) 2004. július 1 napjáig 75%-ra, b) 2007. július 1 napjáig 50%-ra, c) 2014. július 1 napjáig 35%-ra kell csökkenteni • visszavételi kötelezettség alapján 2005. július 1 napjáig el kell érni, hogy a hulladékká vált csomagolóanyagok a) legalább 50%-a hasznosításra kerüljön; b) ezen belül legalább 25%-a anyagában kerüljön hasznosításra úgy, hogy ez az arány minden anyagtípusnál legalább 15% legyen. 101/1996 (VII. 12) Kormrend: A veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló, Bázelben 1989március 22 napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről 102/1996 (VII. 12) Kormrend: A veszélyes hulladékokról 6 H5. A veszélyes hulladék fogalma, jellemzői, veszélyes hulladékok jegyzéke - A környezetre és az emberi egészségre

gyakorolt hatásuk alapján a hulladékokat a veszélyes és a nem veszélyes hulladékok kategóriájába soroljuk. E csoportosítás alapját az képezi, hogy az adott hulladék rendelkezik-e a nemzetközileg megállapított veszélyességi jellemzők valamelyikével vagy sem. veszélyes hulladék: az a hulladék, amely vagy amelynek bármely összetevője, illetve átalakulásterméke a 102/1996. (VII12) kormányrendeletben meghatározott veszélyességi jellemzők valamelyikével rendelkezik és a veszélyes összetevő olyan koncentrációban van jelen, hogy ezáltal az élővilágra, az emberi életre és egészségre, a környezet bármely elemére veszélyt jelent, illetve nem megfelelő tárolása és kezelése esetében károsító hatást fejt ki; - A veszélyességi jellemzőket Magyarországon a veszélyes hulladékokról szóló 102/1996. (VII12) kormányrendelet 1 sz melléklete tartalmazza Ezek szerint a veszélyességi jellemzők jegyzéke a következő: •

robbanóanyagok • sűrített, cseppfolyósított, nyomás alatt oldott vagy mélyhűtött gázok • gyúlékony folyadékok • gyúlékony szilárd anyagok • öngyulladásra hajlamos anyagok, illetve hulladékok • anyagok vagy hulladékok, amelyek vízzel érintkezve gyúlékony gázokat fejlesztenek • oxidáló anyagok • szerves peroxidok • mérgezőanyagok (akut) • fertőzőanyagok • maró (korrozív) anyagok • toxikus gázok felszabadulása levegővel vagy vízzel való érintkezés során • toxikus anyagok (késleltetett vagy krónikus hatás) • ökotoxikus anyagok - A környezetre és az emberi egészségre gyakorolt hatásai szerint mind a termelési, mind a települési hulladék lehet veszélyes, illetve tartalmazhat veszélyes összetevőket. A települési hulladékban leggyakrabban előforduló veszélyes komponensek: a szárazelemek, az elektronikai hulladékok, az olajtartalmú hulladékok, a lakk- és festékmaradékok, a

növényvédőszer-maradékok, a lejárt szavatosságú gyógyszerek és egyéb betegápolási hulladékok stb. - A veszélyessé nyilvánítás ismertetőjegyei: • tűzveszélyesség • reakcióképesség (beleértve a korrozivitást) • mérgezőhatás: karcinogén, teratogén és mutagén hatás, ökotoxikusság • fertőzőképesség • radioaktivitás Tűzveszélyesség: a megállapításához az anyag lobbanáspontját veszik figyelembe - a lobbanáspont az anyagnak az a legkisebb hőmérséklete, amelyen az anyag még nem gyullad meg, de a gőze lángra lobban - tűzveszélyességi osztályok: • fokozottan tűz- és robbanásveszélyes (jelzése: A) • tűz- és robbanásveszélyes (B) • tűzveszélyes (C) 1 • mérsékelten tűzveszélyes (D) • nem tűzveszélyes (E) - tűzveszélyesek a következő hulladékok: (USA) • a folyadékok 60C0 – nál kisebb lobbanásponttal • azok a nem folyadékok (iszapok, szilárd hulladékok), amelyek normál nyomáson

és hőmérsékleten súrlódásra, vízfelvételre, spontán kémiai változásra meggyulladnak és hevesen égnek • nyomás alatt lévő gyúlékony gázok • erős oxidálószerek Reakcióképesség: az az anyag, amely arra alkalmas más anyagokkal érintkezve, esetleg külső energiaközlés nélkül – sok esetben igen heves – átalakulásra képes - reakcióképesnek tekintjük a hulladékot, ha megvan a következő bmelyik tulajdonsága: • normál hőmérsékleten és nyomáson nem stabilis, robbanásveszélyes • vízzel hevesen reagál, potenciálisan robbanóképes elegyet képez, mérgező gáz, gőz v. füst keletkezik • levegővel tűzveszélyes, robbanó, maró, mérgező elegyet képez • korrozív (sósav, hidrogén – fluorid vizes oldata) Mérgezőhatás: - mérgek: azok az anyagok, amelyek meghatározott mennyiségben v. minőségben, rövidebb – hosszabb idő alatt az élő szervezettel érintkezve, abba behatolva, kémiai, fizikai – kémiai v.

fizikai hatásukkal megzavarják a szervezet életfolyamatait, és ezzel az egészségi állapotát múlóan, tartósa v. véglegesen károsítják - mérgezés (intoxikáció): az a kóros állapot, amely a méregnek a szervezetbe jutása következtében kialakul - a mérgezés kialakulásának feltétele: • a méreg érintkezésbe kerüljön a szervezettel • a méreg behatoljon a szervezetbe - a mérgezés csak akkor jön létre, ha a méreganyag mennyisége (dózisa) eléri azt az értéket, amelynek esetén a káros hatások megjelennek - mérgezési formák: • heveny (akut) mérgezés: egyszeri nagy dózis hatására létrejövő mérgezés, amelyet a néhány perctől max egy napig tartó gyors kifejlődés jellemez; a mérgezés súlyossága a szervezetbe jutott méreg mennyiségétől függ • félheveny (szubakut) mérgezés: heveny mérgezést okozónál vmivel kisebb, de ismételten a szervezetbe jutó méregadagok hatására keletkezik (a folyamatos kis

méregadagokat a szervezet nem tudja kiüríteni, ill. lebontani, a védekező mechanizmus kimerül, és kialakul a típusos formájú mérgezés) • idült (krónikus) mérgezés: kifejlődéséhez általában hónapok, évek szükségesek, inkább betegség, mint mérgezés gyanúját kelti; kumulálódó mérgek esetében fordul elő, amikor a kis mennyiségben a szervezetbe kerülő vegyület folyamatos bevitelét a szervezet méregtelenítő mechanizmusa nem képes ellensúlyozni - a szervezetbe való bejutás helye és a felszívódás: a mérgek a légutakon és a bőrön át jutnak szervezetbe, sérült bőrön át fokozottabb a felszívódás - genetikai hatások: megbetegedést, v. a károsodás csak az utódokon jelentkezik - karcinogén hatás (daganatkeltés): a nyugalmi időszak után kialakuló rejtett mérgezések klasszikus formája a vegyi anyagoktól származó daganatkeltés (karcinogenezis) 2 • minél kisebb adagokban jut a daganatkeltő anyag a

szervezetbe, annál kisebb összdózis szükséges a tumor kialakulásához • a daganatképződés, csak hosszú lappangási idő után – ember esetében esetleg csak évtizedek múlva jelentkezik • indirekt v. másodlagos karcinogének eredeti kémiai formájukban csak előkarcinogének (prekarcinogének), majd a szervezetben olyan átalakuláson mennek keresztül, ami végül aktív, karcinogén anyagot eredményez gyakran okoznak daganatot a bejutási helytől távol eső szervekben • önmagukban még nem (még metabolikus átalakulás után sem) karcinogének, de fokozni képesek a daganatkeltő vegyületek hatását (kokarcinogének) - mutagén hatás: magyarul: öröklődési elváltozás okozása • a rejtett károsodások bekövetkezhetnek az ember DNS-ből épülő genetikai állományában, amikor a vegyi anyag ebben okoz elváltozásokat, mutációkat • a káros tulajdonság az utódon akkor jelentkezik, ha mindkét szülőnek ua a génje károsodott - teratogén

hatás: fejlődési rendellenesség okozása • a teratogenezis feltétele, h. a vegyi anyag közvetlenül magában a magzatban fejtse ki hatását • a teratogén hatás érvényesülésének lehetősége emberben a terhesség első három hónapjában a legnagyobb - ökotoxikológiai hatás: • az ökoszisztémák a természet anyag- és energiaforgalmi egységei, amelyek általában négy elemet tartalmaznak: az élettelen anyagokat, a termelőszervezeteket (autotróf növények), a fogyasztó szervezeteket (főként állatok) és a lebontószervezeteket (főleg baktériumok és gombák) • ha a vegyi anyagok hatása az ökoszisztémát károsítja, ökotoxikológiai hatásról beszélünk • a vegyi anyag megváltoztathatja egy adott ökoszisztémában lévő összes élőszervezet mennyiségét (a biomasszát) • ökotoxikológiailag azok a hatások fontosak, amelyek a rendszer működésében és szerkezetében okoznak változást • ökotoxikológiai dózis: a vizsgált

anyag környezeti közegbeli koncentrációja – az élő szervezetre ható környezeti koncentráció elsősorban a bevitt anyag mennyiségétől függ, de ezt jelentősen befolyásolja a vegyület fizikai és kémiai sajátossága, vmint az adott anyagot tartalmazó közvetítő közeg (levegő, víz, talaj, tápláléklánc) Fertőzőképesség: - fertőzés: a betegséget előidézni képes mikroorganizmusokat kórokozókanak nevezzük • az ember szempontjából legfontosabb kórokozók száma kb. 100-ra tehető - fertőzés: a kórokozó behatol a szervezetbe, ott megtelepszik és ingert gyakorol a szervezetre • fertőző betegség jön létre, ha a kórokozó áttöri a szervezet ellenállását és fajlagos kórélettani folyamatot hoz létre • járványok kialakulásához szükséges: ¾ fertőzőforrás ¾ a fertőzés terjedésének lehetősége ¾ fogékony emberi szervezet • ha vmelyik hiányzik, sem fertőző betegség, sem járvány nem alakulhat ki 3 -

fertőzés forrása: az az élőlény (ember, állat), amelyben vmely fertőző betegség kórokozója: élősködik, szaporodik és felhalmozódni képes - fertőzés terjedésének módjai: • kontakt fertőzés (közvetlen érintkezés) • levegőben • vízben • talajban • hulladékok által • élő szervezetek által - fogékonyság: az egyénnek v. lakosságnak az az élettani tulajdonsága, h szervezetbe jutó kórokozó abban elszaporodhat és betegséget okozhat • a fogékonyságot a kontagiozitási index – szel jellemzik, amely kifejezi, h. 100 fertőzésnek kitett, de betegségben még át nem esett és ellene mesterségesen nem immunizált egyén közül hány betegszik meg Radioaktivitás: a veszélyes hulladékok különleges csoportját képezik a radioaktív hulladékok – az atommagok bomlása során kibocsátott ionizáló sugárzás ártalmas az élő szervezetre, akár kívülről, akár belülről, szervezetbe került radioaktív anyagból ered

Veszélyes hulladékok jegyzéke: - a veszélyes hulladékok jegyzéke tartalmazza a hulladék azonosító számát, a megnevezését és a veszélyességi osztályát - ahol a veszélyes hulladék az anyagának megnevezésével van megadva, veszélyes hulladékon a veszélyes hulladékká vált anyag, ill. az ezt az anyagot tartalmazó, több komponensű rendszer értendő - a jegyzékben szereplő hulladékok: • növényi és állati eredetű hulladékok • fahulladékok • cellulóz –, papír – és kartonhulladékok • ásványi eredetű hulladékok • fémek – és vegyületeik • kémiai átalakításból származó hulladékok (pl. oxidok, hidroxidok, savak, lúgok, növényvédőszerek, szerves oldószerek és festékek stb.) • egészségügyi hulladékok stb. 4 H6. Toxikus hulladékok, toximetriai alapfogalmak A környezeti szennyezés toxikus hatásai az emberre: - A környezet vmely közegének szennyezettsége következtében általában krónikus

mérgezések fordulnak elő. Okozhatja: levegő, ivóvíz, élelmiszerek szennyezettsége - A mérgezések megítéléséhez komplex terhelés ismerete szükséges, számításba kell venni minden környezeti közeg hatását. A krónikus mérgezés gyakran csak az általános egészségi állapot mutatóinak a normálistól való eltérésben nyilvánul meg Személyenként változik - Környezeti szennyezések hatása az egészségre csak kellő személyből álló exponált populáció és megfelelő kontrollcsoport vizsgálati eredményeinek összehasonlítása alapján határozható meg. Toxikus (mérgező) hulladék: Az a hulladék, amely már viszonylag kis mennyiségben is az emberi szervezet múló vagy tartós egészségkárosodását vagy halálát, továbbá az élővilág károsítását, egyedeinek pusztulását okozza. Ilyen pl: Hg-, Pb-, Cd-és Cr tartalmú hulladék, mérgező anion(szulfid-, cianid-,) tartalmú hulladék - A különféle anyagok toxicitását

állatkísérletekkel határozzák meg (muslinca) Bár az így kapott értékek a fajok közötti érzékenységi különbségek miatt az emberre közvetlenül nem alkalmazhatók, mégis jó tájékoztatást nyújtanak a vegyi anyagok mérgező képességének megítéléséhez. - Az egyes anyagokhoz különböző toxicitási értékek tartozhatnak a mérgezés formájának(akut, szubakut, krónikus) megfelelően. - A mérgezőképesség(toxicitás) mérésével a különböző hatások létrejöttéhez szükséges anyagmennyiségek(dózisok) számszerű meghatározásával a toximetria foglalkozik. Letális dózis: LD50 – A kémiai anyagoknak az a testsúly kg-ra számított mennyisége, amely egyszeri kezelés után(szájon keresztül: per os vagy injekcióval: percutan) 14 napon belül elpusztítja a kísérleti állatok felét. Letáis koncentráció: LC50 A gáz v. gőznemű anyag levegőben mért koncentrációja mg/m3ben, amely egyszeri alkalommal 3 h-n át belélegezve

(inhalálva) a kísérleti állatok felének a pusztulását okozza - A bőrön keresztül felszívódó mérgek esetén a dermális LD50 értéket is meg kell határozni. - Akut toxicitás értéke a hulladék minősítéséhez szükséges, annak megítéléséhez, hogy az adott hulladék a környezetbe jutva milyen egészségi ártalmat okozhat, a szubakut és krónikus toxicitás értékei szükségesek. Szubakut toxicitási vizsgálat: az expozízió időtartama a kísérleti állat élettartamának 1/10 (patkányok esetén 90 nap) és ez alatt az állatokat a meghatározott LD50 v. LC50 mennyiség 1/10 és 1/20 és 1/40 részével kezelik naponta. Krónikus toxicitási vizsgálat: A kísérleti állatoknak egész élettartamuk alatt adagolják a vizsgálandó anyagot azaz LD50 1/40-ed dózisában. Kummulációs koefficiens: KK (felhalmozódási együttható) A felhalmozódás értékelésére határozzák meg. A szubakut vagy krónikus kísérlet alatt ismételt kezeléssel kapott

anyagmennyiség összege LD50-ben kifejezett értékének és az akut LD50-nek a hányadosa ∑ LD50 KK = LD50 Ökotoxikológiai dózis: A vizsgált anyag környezeti közegbeli koncentrációja. Az élő szervezetre ható környezeti koncentráció elsősorban a bevitt anyag mennyiségétől függ ezt módosítja a vegyület fizikai és kémiai sajátossága, és az adott anyagot tartalmazó közvetítőközeg (levegő, víz, talaj, tápláléklánc) Perzisztencia: a toxikus komponensek tartós megmaradása a környezetben - lényeges, hogy az adott anyag megmarad-e ott bomlatlan állapotban v. esetleg számítani lehet a lebomlásra. - a vegyi anyagok megmaradása a környezetben függ: • illető anyag fizikai – kémiai tulajdonságaitól • a közeg pH –ától • a közeg szerves anyag tartalmától • oxigénellátottságától - a vegyületek lebomlása a környezetben végbemehet kémiai, fotokémiai és biológiai úton. A kémiai és fotokémiai lebomlás a

levegőben és a vízben gyakori, a biológiai degradáció (csökkenés) elsősorban a talajban és a vízben lezajló folyamatokra jellemző. - Mindazok a környezeti tényezők, amelyek a lebomlást végző mikroorganizmusok élettevékenységét módosítják, hatással vannak a különféle vegyületek prezisztenciájára. - Számos olyan anyag van, amely hosszú ideig változatlanul megtartja toxikus sajátosságait, mint pl. a mérgező fém és félfém vegyületek v a szerves vegyületek Biokoncentráció: egyes szárazföldi és vizi szervezeteknek aza képessége, h. a környezeti koncentrációt meghaladó mértékben felhalmoznak szöveteikben – esetleg toxikus – vegyületeket. Fontos a vegyület fizikai – kémiai jellege - A zsírszövetben a mérgező anyagok felhalmozódhatnak. (DDT, nehézfémek) Ökotoxikusság meghatározás: tesztszervezetekkel végzik. Legelterjedtebbek az akut víz toxikológiai tesztek (Daphnia , hal, alga teszt) - A vizsgálat típusai:

• akut (48 h v. 96 h) • szubakut (a szervezetek életidejének 10 % - át kitevő időszak) • kónikus (egész életidő alatt folytatott) - a mérgezőhatás megítélésére a LC50 értéket használjuk - a hidrológiai toxikológiában az LC50 a vízben lévő káros anyag koncentrációját jelzi - víztoxikológiai LC50 : • a vízben lévő toxikus anyag koncentrációja mg/l – ben, amely az alkalmazott tesztszervezet 50% - nak pusztulását okozza • kísérleti eredmények alapján számítással határozzák meg H7. Radioaktív hulladékok, kezelése és elhelyezése Radioaktív hulladék fogalma: minden olyan anyag, ami vmilyen tervezett nukleáris v. izotóp alkalmazási tevékenység során keletkezik, de további felhasználására már nincs igény, és a benne lévő radioizotópok koncentrációja meghaladja a környezetbe történő kibocsátás v. elhelyezés határértékeit Halmazállapot szerint: • Szilárd, ill. biológiai • Cseppfolyós •

Lénemű Osztályozásuk: 1. kis és közepes élettartamú < 2 kW/m3 • rövid élettartamú (LLW-SL) < 30 év • hosszú élettartamú (LLW-LL) > 30 év 2. nagy aktivitású (HLW) > 2kW/m3 Radioaktív hulladékok Magyarországon: 1. kis és közepes aktivitású hulladékok: • atomerőművi szilárd hulladék: 370 m3/év • atomerőművi folyékony hulladék: 250 m3/év • 1000 db elhasznált sugárforrás és nem atomerőművi szilárd hulladék: 5 m3/év • nem atomerőművi folyékony hulladék: 5 m3/év • radioaktívan szennyezett víz: 3,5 m3/év • a négy paksi blokk leszerelésekor kb. 20000 m3 hulladék 2. nagy aktivitású hulladék: • 30 év alatt 13000 db kiégett kazetta Radioaktív bomlás: az azonos számú protont, de különböző számú neutront tartalmazó magokat izotópoknak nevezzük, ezek azonos kémiai elem atomjai. A természetben előforduló atomok többnyire stabilak. A stabil izotópokban a protonok és a neutronok aránya nem

tetszőleges Ha a mag stabilitása kicsi, a mag átalakulhat, és ennek során stabilabb állapotba megy át, miközben sugárzást bocsát ki. Két alapvető sugárzásfajtát különböztetünk meg: • ionizáló: az emberi szervezetben előbb fizikai és kémiai kölcsönhatást okoznak (pl. víz radiolízise – azaz a vízmolekulák elbomlása szabad gyökök keletkezésével) • nem ionizáló: különböző frekvenciájú elektromágneses sugárzások, lézerek stb. Radioaktivitás: az atommagban lezajló folyamatot jelent pl. neutron/proton átalakulását, nagy tömegű pozitív részecske kibocsátását v. alacsonyabb energiaszintre jutását • Aktivitás: az időegység alatt átalakuló (elbomló) atomok száma. • 1 Bq (Henri Becquerel): radioaktív anyagnak az mennyisége, amelyben másodpercenként egy magátalakulás megy végbe. Felezési idő (T): az az időtartam, amely alatt az aktív atomok száma, ill. az aktivitás felére csökken. Vagyis egy, kettő,

három stb felezési idő eltelte után az aktív magok száma (eredeti aktivitása) a felére, negyedére, nyolcadára stb. csökken Sugárzás fajtái: 1. Alfa-sugárzás: • A nagyobb rendszámú, ún. nehéz elemek alfa-bomlása során nagy tömegű részecskéket (He atommagokat) bocsátanak ki • Az alfa-részecskék energiája nagy, „hatalmas” méretük miatt áthatoló képességük rendkívül kicsi. • Levegőben 410 cm, emberi szövetekben csak néhány μm megtételére képesek. • Külső sugárforrásként nem jelentenek veszélyt az emberre, belélegzésük, lenyelésük esetén azonban jóval ártalmasabbak. 2. Béta-sugárzás: • Ha a radionuklidokban a stabiltól eltérő a proton/neutron arány, akkor bétabomlás (elektron kibocsátás) útján kerülnek stabil állapotba. • Ez a legáltalánosabb bomlási mód. • A béta-részecskék (elektronok) nagyobb áthatoló képességűek, vagyis a testszövetben már jóval nagyobb távolság

megtételére képesek, mint az alfarészecskék. • Külső sugárforrásként is okozhat egészségkárosodást, elsősorban a bőrszövetet károsítja. 3. Gamma-sugárzás: • Magátalakulás során keletkezik, amikor a gerjesztett mag kisebb energiaszintre (az alapállapotba) jut, miközben energiafeleslegét gamma-fotonok formájában leadja. • Nagy az áthatoló képessége, levegőben akár több száz m-nyi távolságból is károsíthatja az embert. Ráadásul az emberi szervezetbe került gamma-sugárzó izotópok nemcsak abban a szervezetben okoznak sugárterhelést, amelyben felhalmozódtak, hanem a távolabb lévőkben is. • A gamma-sugárzás (gamma-emisszió) rendszerint közvetlenül az alfa-, v- bétarészecskék kibocsátását követően zajlik. • A nagy áthatoló képesség miatt a gamma-sugárzás árnyékolására nagy rendszámú anyagokat alkalmaznak. • Ide tartozik a röntgen-sugárzás is, ami nem az atommagban lezajló változás eredménye, hanem

az elektronok fékeződésekor keletkező sugárzás. Sugárdózis: [gray] 1 kg tömegű anyaggal 1 J energiát közlünk sugárdózis egysége. • Elnyelt dózis: bmely ionizáló sugárzásra vonatkozóan az adott anyagban elnyelt energia és a besugárzott tömeg hányadosa. • Egyenérték dózis: a sugárzás energiájától és mennyiségétől függően egy ún. biológiai hatásosságot jellemző tényezővel szorozva kapjuk az adott szerv várható biológiai károsodását. [J/kg] jele/neve: Sv Radioaktív hulladékok biztonságos elhelyezése: • Világszerte elfogadott elv, hogy bmely radioaktív hulladék kizárólag szilárd halmazállapotban, lehetőség szerint nem, v. csak igen kis mértékben vízoldható formában és lehetőleg minél kisebb térfogatban kerülhet végleges elhelyezésre. • Eljárások a radioaktív hulladékok keletkezésétől: - A keletkező hulladék gyűjtése. - Csoportosítás, osztályozás a további feldolgozás szempontjai szerint.

- • • • • • • Esetleges csomagolás, szállítás, átmeneti tárolás. Térfogatcsökkentő eljárások, koncentrálás. Felületek és eszközök dekontaminálása (sugármentesítés – radioaktív szennyezés eltávolítása). - Koncentrált hulladék előállítása (ált. megszilárdítás és víz oldhatatlan formára hozás vmilyen inaktív hordozóba /beton/ való beágyazással) - Végső elhelyezés. Szilárd hulladékokat az éghetőség, az összetétel és az aktivitás szerint elkülönítve kell gyűjteni. Tipikus térfogat csökkentési eljárás a tömörítés (préselés) és az égetés. Kezelési eljárás a betonba, bitumenbe ágyazás, a beágyazott hulladék acél hordókba helyezése Folyékony hulladékoknál a fenti szempontok szerint elkülönítés és átmeneti tárolás acél v. műanyag tartályokban történik Térfogat csökkentési eljárásként legtöbbször bepárlást v. kémiai lecsapatást és a csapadék elválasztását

alkalmazzák Itt is betonba v bitumenbe ágyazzák be Légnemű hulladékok esetében radioaktív munkahelyek, fülkék, edények levegőjét szellőző rendszerek segítségével elszívják. Az elszívott levegőből nagy hatásfokú szűrőkkel választják le a légnemű radioaktív anyagokat, és az elhasználódott szűrőket a továbbiakban szilárd radioaktív hulladékként kezelik. A radioaktív anyagoknak emberi és természeti környezettől való elszigetelését a következő „védőkorlátok” biztosítják: 9 A hulladék formája (szilárd, homogén szerkezetű hordozó anyagba ágyazva, amelyből az esetleges vízzel történő kioldódás sebessége igen kicsi) és csomagolása (acél tartályok, víz elleni szigeteléssel ellátva). 9 A tároló létesítmény műszaki elemei, berendezései (a tároló terek falai, szigetelése, a hulladék csomag-egységek közti esetleges térkitöltő anyag, a megtelt tároló tereket véglegesen lezáró szigetelt

födémszerkezet, a tároló létesítmény körüli vízelvezetés, a tároló köré és fölé történő föld v. egyéb, vízzáró és izotópvisszatartó képességű anyag visszatöltése). 9 A geológiai környezet, vagyis olyan adottságú kőzetréteg, melyek vízáteresztő képessége rossz, izotópvisszatartó képessége viszont jó. Mindezen korlátoknak együttesen kell, hogy biztosítsák a hulladék elszigetelését a környezettől bmely külső behatással (csapadék, talajvíz behatolása, földrengés) szemben. Az elszigetelésnek olyan hosszú ideig kell fennmaradnia, amíg az izotópok koncentrációja a radioaktív bomlás folyamán olyan kis értékre csökken, hogy a környezetbe való kijutása már elhanyagolható. Kis és közepes aktivitású hulladék esetén ezt az időtartamot 600 évre becsülik H8. A hulladék gyűjtésének rendszerei és módszerei A települési szilárd hulladékok gyűjtése és átmeneti tárolása - szervezetten, a

környezetet nem szennyező és közegészségügyileg megfelelő módon kialakított eszközök, berendezések segítségével történő összegyűjtése, elszállításra alkalmas állapotba hozása és elszállításig történő átmeneti tárolása Együtemű gyűjtési rendszer: EGYÜTEMŰ Elhordásos Átürítéses Konténeres félpormentes pormentes hasznosítás - Pneumatikus Vízöblítéses Zsákos ártalmatlanítás közcsatorna ürítéses rendszer: • félpormentes: ¾ primitív gyűjtési mód ¾ nyitott v. zárt gyűjtőjármű ¾ kézi ürítés ¾ nincs követelmény a gyűjtőedényzettel szemben ¾ munkahelyen nem célszerű használni (bűzös, korszerűtlen) • pormentes ¾ mai kukás autók (Skoda gyártmányú – KUKA típus) ¾ korszerű, higiénikus ¾ speciális felépítésű gyűjtőjármű + szabványosított gépi beürítő szerkezet ¾ csak típusedénnyel működtethető ¾ munkahelyi porképződés nélkül üríthető •

cserekonténeres rendszer ¾ speciális felépítményű gyűjtőjármű ¾ a megtelt és lezárt konténereket átürítés nélkül magára emeli és a feldolgozóba szállítja ¾ elszállításkor üresre cseréli • zsákos rendszer ¾ hulladékkal telt, lezárt műanyag v. papírzsákokat átürítés nélkül tehergépkocsikkal elszállítják ¾ higiénikus, de gazdasági okok miatt nem elterjedt ¾ előnye: 9 nincs rendszeres tartálytisztítás, karbantartás 9 por, zaj, bűzmentes 9 egyszerű tárolóhelyek 9 rugalmasak a zsákok (igazodnak a mennyiséghez) 9 strandok, rendezvények, van ahol a szelektív hulladékgyűjtésre is alkalmas 9 nem igényel különleges járművet ¾ hátrány: 9 meg kell venni a zsákot beszerzés, beszerezhetőség (drága) 9 közterületen nem maradhatnak sokáig (kóbor kutyák) 9 folyamatos zsákellátás biztosítása 9 salak, törött üveg, szúrós tárgyak gyűjtésére nem alkalmas - nem elhordásos: • pneumatikus ¾ teljesen

zárt rendszerű (olimpiai faluk) ¾ hulladékgyűjtő aknák, többnyire föld alá telepített csővezetékek ¾ teljesen: 9 zaj, por, bűz mentes 9 környezetkímélő 9 higiénikus ¾ meghatározott módon sűrített levegővel nyomják tovább ¾ hátránya: nem olcsó ¾ gyűjtősiló alatt tömörítő berendezés van elhelyezve nagy méretű konténerbe tömörítik ¾ lehet égető-berendezést is csatlakoztatni ¾ darabos hulladékok aprítók építhetők be ¾ egész rendszer automatikusan vezérelt • vízöblítéses ¾ a hulladékgyűjtés és szállítás egy-egységben ¾ WC – mintájára ¾ a hulladék vízárammal lakóház pincéjébe csatornahálózatba jut ¾ eltömődés elkerülése: aprító berendezés beépítése ¾ hátránya: nem olcsó ¾ pl. kórházi hulladék eltávolítása A gyűjtésre és átmeneti tárolásra szolgáló eszközök - A korszerű hulladék-eltávolítási rendszereknél technológiai, környezetvédelmi, egészségügyi és

munkavédelmi szempontból egyaránt csak a megfelelő típusedények használhatók. - típusedények: • 50 dm3, 90 dm3, 110 dm3, 240 dm3, 660 dm3, 1100 dm3 - konténerek: • változatos befogadó-képességgel, horganyzott acéllemezből, alumíniumlemezből és üvegszál-erősítéssel készülhetnek • hazai gyakorlatban 5 m3-nél nagyobb konténert nem alkalmaznak, külföldön a legnagyobb konténerek űrtartalma eléri a 35–40 m3-t - fertőtlenítés: • közegészségügyi szempontból fontos a hulladékgyűjtő edényzet rendszeres tisztítása. • hatékony tisztítás, csak mobil gépi mosóberendezéssel oldható meg • a mosás nagynyomású vízsugárral, esetenként mechanikus eszközökkel is történik; a helyszíni tisztításnál gondoskodni kell az edényekből kimosott iszapszerű maradék eltávolításáról - zsákok: • impregnált papírból vagy főleg műanyagból készült szemétgyűjtő • nyitott szájrésszel vannak felfüggesztve, és

zárható fedéllel rendelkeznek • 50 és 100 literes, színezett, legalább 0,08 mm falvastagságú műanyagzsák használatos • a műanyagzsák, mint idegen, nem bomló anyag egyes hulladékfeldolgozási eljárásoknál (rendezett lerakás, komposztálás) zavarólag hat A ledobó berendezések és alkalmazás feltételeik - A ledobó berendezés magában foglalja a ledobó aknát a megfelelően kiképzett beöntő szerkezetekkel, a csatlakozó szellőző rendszert, szükség szerint a bedobó fülkéket, valamint a tárolótartályokkal ellátott gyűjtőhelyiséget. - két alapvető típus terjedt el: • vályús rendszerű ¾ egyszerűbb, üzembiztosabb szerkezeti kialakítás, könnyű kezelhetőség ¾ nem típusedényes gyűjtés feltétele miatt szélesebb körben elterjedtek ¾ hátrányuk: a beürítés erős porképződéssel, szóródással és bűzterheléssel jár, ezért külön bedobófülke kialakítását igénylik ¾ egészségügyi intézményekben,

kórházakban a szigorú higiénés követelményeknek jobban megfelelő – részben a típusedények, részben pedig a bedobó szerkezet zsiliprendszerű kiképzése miatt –, bár költségesebb típusedényes megoldás alkalmazása célszerű • típusedényes beöntő szerkezetű ledobók ¾ szellőztetés: mesterséges ventillációval ¾ csőrendszer gépesített tisztítása ¾ „csőposta szerű” A telepített tömörítő berendezések és alkalmazási feltételeik: - tömörítő berendezés feladata: az adott helyen (intézményben, üzemben stb.) nagy mennyiségben keletkező, nagy térfogatú szilárd hulladékot a gyűjtő- és szállítókonténerekbe minél nagyobb sajtoló erővel tömörítse, biztosítva ezzel a konténert szállító jármű terhelési kapacitásának minél jobb kihasználását - javasolt alkalmazási területei: vásárcsarnokok, áruházak, ipari üzemek, irodaházak, egészségügyi intézmények és ledobó berendezéssel ellátott

többszintes lakóépületek - A telepített tömörítő berendezésekkel szemben az alábbi műszaki követelmények támaszthatók: • megbízható és hatékony üzemelés, • egyszerű és biztonságos kezelési mód, • kevés zajjal járó és minél kisebb munkahelyi porártalmat okozó üzemelés, • könnyű és jó minőségű tisztíthatóság Kétütemű gyűjtési rendszer: KÉTÜTEMŰ Elhordásos Átürítéses Konténeres félpormentes pormentes átrakóállomás Pneumatikus Zsákos hasznosítás - ártalmatlanítás a hulladék mozgatása a hasznosítást v. az ártalmatlanítást végző létesítményig, átrakóállomáson való átrakás (esetleg előkezelés) közbeiktatásával a kétütemű hulladékgyűjtési rendszer tulajdonképpen a szállítási távolság jelentős növekedése miatt alakult ki nincs vízö9blítéses szállítás; depo (közbenső állomás) akkor szállítják el a depóból, amikor nincs mindennap begyűjtés a

településről e rendszeren a szállítást általában nem egyazon szállító járművel végzik leginkább körzeti kezelőtelepeken v. körzeti lerakótelepeken alkalmazzák a hulladékátrakásnál kétféle módszerről beszélhetünk: • tömörítetlen hulladék átrakása: • tömörített hulladék átrakása: ¾ korszerű hulladékgyűjtő járművek már tömörítő berendezéssel vannak ellátva ¾ tömörítő berendezések – a hulladék összetételétől függően – 1:4–1:5 arányú tömörítést érnek el ¾ átrakásnál 1:8–1:10 arányú tömörítést lehet elérni ¾ a szállító konténerek nagyságát a jelenlegi 25–45 m3-es átlag űrtartalomról 80–100 m3-re kívánják változtatni. Az 1:8–1:10-es tömörítéssel, valamint a konténer nagyságának 80–100 m3-re történő növelésével a költségtényezőket igen kedvezően lehet változtatni, és a gazdaságosság közelít az optimálishoz H9. Szelektív hulladékgyűjtés A

szelektív gyűjtés alkalmazásának céljai: a hasznosítható alkotók feldolgozóiparba történő visszaforgatása, a veszélyes alkotók elkülönített kezelésével a települési szilárd hulladék által okozott környezetterhelés csökkentése, a szelektív gyűjtéssel elért mennyiség-redukció következtében a szükséges ártalmatlanítási (lerakóhelyi) kapacitások megtakarítása. Alkalmazás feltételei: - lakosság együttműködését (tudati feltétel meg kell győzni a lakosságot, h. ez neki is jó) - externáliák, úgymint a támogató jellegű jogi szabályozás - a potenciális másodnyersanyagként hasznosítható alkotókat átvevő feldolgozóipar műszaki felkészültsége - gazdasági érdekeltség Csak ott célszerű bevezetni, ahol már van hagyományos szervezett hulladékgyűjtés és rendelkezésre állnak a gyűjtés-szállítás eszközei. A gyűjtőterületek kijelölését alapvetően: - a terület jellege, beépítettsége

(családiházas-kertes, zártsorú-többszintes, egyedi magasházas, lakótelepi); - az ellátandó lakosszám, a keletkező hulladék mennyisége; - a hulladék térfogatsűrűsége, jellemzői, a szelektíven gyűjtendő alkotók mennyisége és részaránya; - a hulladékgyűjtés, -szállítás gyakorisága; - szállításszervezési és -gazdaságossági szempontok határozzák meg. A szelektív gyűjtés kialakítása során figyelembe veendő fontosabb szempontok: - a hulladékkeletkezést helyhez minél közelebbi és lehető legkényelmesebb elkülönítést biztosító gyűjtőhelyek kialakítása, - a megközelítési távolság az érintett lakosok számára a lehető legkisebb legyen, - rugalmas, igényekhez alkalmazkodó kialakítás, - a települési környezetbe harmonikus illesztés, esztétikus kivitel. Szelektíven gyűjthető frakciók: - papír, - a színes és fehér üveg, - alumínium italos dobozok - műanyag - szárazelem - textilhulladék A megvalósítás

történhet: - a legegyszerűbb különböző színű műanyag zsákokban v. konténerekben lakóházanként gyűjteni - hulladékgyűjtő udvar kialakításával, (hulladékgyűjtő sziget) - mobil gyűjtőjárművek alkalmazásával és a szükséges gyűjtési lehetőségek megteremtésével, - a települési szilárd hulladék elkülönített gyűjtésével a hulladékkeletkezés helyén vagy annak közelében, - utólagos válogatással. Hulladékudvarok: - a lakosság hulladékainak egy részét díjfizetés nélkül adhatja le, csökkentve a szemétszállítási díjat 1 - funkciói a következők: • a lakosság (esetleg intézmények) által behordott hulladékok átvétele, • az átadott hulladékok mennyiségi és minőségi adatainak nyilvántartása, • a begyűjtött hulladékok rövid idejű szelektív tárolása (az elszállítás menetrendjétől függően), • a hulladékok fizikai kezelése (aprítás, tömörítés, bálázás, válogatás stb.), • a

begyűjtött hulladékok rendszeres elszállításának szervezése hasznosító vagy ártalmatlanító telephelyekre. - a hulladékudvarokban gyűjthető hulladékok köre: • másodnyersanyagként hasznosítható alkotók (papír, üveg, műanyag flakonok, fólia, fémhulladékok, alumínium italos dobozok, vashulladékok, fahulladék, textilhulladék); • termékdíj törvény hatálya alá tartozó hulladékok (gumiabroncs, hűtőszekrény); • darabos hulladékok (háztartási tárgyak és berendezések, elektronikai hulladékok, gépkocsironcs); • lakossági körből származó veszélyes hulladékok (szárazelem, akkumulátor, gyógyszer, festék- és lakkmaradékok csomagolóeszközeikkel, sütőzsírok, növényvédő szer maradékok, fénycső és izzó) - a zöldhulladékok lomtalanítási jelleggel külön gyűjtőjáratok szervezése javasolható - A gyűjtendő hulladékmennyiségnél figyelembe kell venni, hogy a vonzáskörzetében lévő lakosságnak legalábbis

az első 3-5 évben - csak a 20-40%-a veszi igénybe a külföldi tapasztalatok szerint. A kezdeti időszakot követően rendszerré váló, megszokott szolgáltatásnál is csupán az érintett lakosság legfeljebb 60-80%-os részvételével lehet számolni. - A hulladékgyűjtő udvarba beszállított hulladékmennyiséget befolyásolják: • a lakosság által elfogadott ráhordási távolság, elérhetőség, • a nyitvatartási rend (mennyire igazodik a lakosság szabadidejéhez), • a fogadási feltételek megfelelősége (pl. könnyű parkolás) Gyűjtőszigetek: - gyűjtőedényzet zárhatóságának biztosítása, a hulladékalkotók beürítéséhez könnyen hozzáférhető beürítő lehetőségekkel való ellátása - közterületi funkciók zavartalanságának biztosítása - az esztétikus és környezetbe illeszkedő, de figyelemfelkeltő (színezés, felirat stb.) kivitel - a gyűjtőjárművek számára a jó megközelíthetőség - telepítési helye: • a

lakóövezeteken kívül a kereskedelmi egységek parkolói • őrzés nélkül üzemelnek - A gyűjtősziget engedélyezése önkormányzati hatáskör, szakhatóságok bevonása nem szükséges, védőtávolság nincs. - gyűjtő edények: • 50, 70, 110, 120, 240, 660 és 1100 literesek műanyagból vagy fémből; • 2,2 - 5 m3-esek fémből, • esetleg többféle komponens együttes elkülönített gyűjtésére - követelmény • megfelelő kiképzésű bedobónyílás • illetéktelen kivétel elleni biztosítás • figyelemfelkeltő színezés és feliratozás • esztétikus megjelenési forma 2 • az időjárás-állóság és szándékos rongálás elleni védelem Lakóházakhoz kötött szelektív elhordásos megoldás: Az optimálisan elérhető visszagyűjtési arányok: - papírféleségeknél 60-70%, - műanyagoknál 30-40%, - fémeknél 80-90%, - üvegnél 60-70%, - textilhulladéknál 60-70%, - veszélyes alkotóknál 60-70%. Mobil begyűjtési módszer: -

előre megszervezett és meghirdetett időben és módon, szakképzett személyzet részvételével, célszerűen negyedéves vagy féléves gyakorisággal gyűjtik össze a veszélyes alkotókat Kétedényes gyűjtés: - Ennek lényege, hogy a hasznosítható komponenseket vegyesen gyűjtik egy edényzetben és a nem hasznosítható maradékot külön konténerben. - A nagymennyiségű egyfajta hulladékot termelőknél így az egyféle hulladékot (pl. papírt) az egyik konténerben, az ártalmatlanítandót pedig egy másik konténerben gyűjtik. A szelektíven gyűjtött hulladék művi előkészítése, válogatása, mosása, bálázása stb., e célra kialakított kezelő telepeken. Ezen előkezelő telepek nagyobb régiókból (legalább megyei) fogadják a szelektív gyűjtőhelyek hulladékát és az ipar igényeinek megfelelően előkészítik azt a feldolgozásra. Szelektív gyűjtési eljárások: - Az eljárások alapvetően két csoportba sorolhatók, összefüggésben

azzal, h. milyen viszonyban van a közszolgáltatás keretében folyó szemétszállítással: • additív: kiegészítő módon történik a szelektív gyűjtés • integrált: a szemétszállítással szerves egységben van Szelektív gyűjtési eljárások Additív Utcai gyűjtés (elszállítórendszer) - használt ruha - használt papír - - Központi gyűjtőhely (vivő rendszer) Integrált Részben integrált gyűjtési rendszer (elszállító rendszer) Teljes integrált gyűjtési rendszer (elszállító rendszer) - kihelyezett konténer: üveg; papír; italos doboz (Fe;Al) műanyagok -több kamrás kihelyezett konténer - hulladékudvar - zsák+értékes - értékes anyag tartány (szervetlen) anyag(sárga) többanyagos tartály - értékesanyag egyanyagos tartály anyag zsák - értékes anyag tartály a tartályban - többkamrás (szerves) - tartály+értékes anyag zsák hulladékgyűjtő rendszer Sűrűn lakott települési környezetben hatékony megoldást

jelent a kihelyezett konténerek telepítése. Értékes anyagok zsákokba, v zsákba és tartályba, v többkamrás tartályba való gyűjtésekor a cél: a szállítás egységesítése és költségeinek csökkentése, a gyűjtött termék tisztaságának javítása. Az eljárás kiválasztását meghatározó tényezők: 3 • a hulladék összetétele • a rendelkezésre álló begyűjtési rendszer • a rendelkezésre álló kezelési rendszer • a lakosság érzelmi hozzáállása (pénz, rovarok, szag) • piaci lehetőségek Szelektív gyűjtés a termelőnél: - ez a veszélyes és nem veszélyes hulladék fajtánként elkülönített gyűjtését jelenti - a hulladék gyűjtését a termelő telephelyén a hulladékot termelő technológia közelében, környezetvédelmi és biztonságtechnikai szempontoknak megfelelően kialakított körülmények között kell elvégezni - a szelektív gyűjtés megvalósításának technikai feltételei: • ismerni kell az együtt

nem tárolható, v. együtt nem kezelhető hulladékokat • a tárolt anyag a gyűjtőedényzet anyagával ne lépjen reakcióba • a gyűjtőhelyek környezetvédelmi szempontból is kifogástalan kialakítása 4 H10 HULLADÉKLERAKÓK HELYKIVÁLASZTÁSÁNAK KÖRNYERZETFÖLDTANI KÖVETELMÉNYEI A környezetföldtani követelmények meghatározásának alapvető feltétele, hogy a természeti környezet és a mesterséges védelem együtt adja a szükséges feltételeket az adott hulladék elhelyezésére. A gyakorlatban a végleges lerakóhelyeknél olyan minimális természetes védelmet követelünk meg, ami egyrészt megnyugtató a környező lakosságra, másrészt védelmet nyújt olyan előre nem látható esetekben, amikor a mesterséges korlátok lebomlanak, roncsolódnak. Ez utóbbi esetben a természetes védelemnek elegendőnek kell lenni ahhoz, hogy a tönkrement mesterséges védelmet helyreállítsák anélkül, hogy közben a környezet károsodna. Az Európai

Unió Tanácsának 1999/31/EK direktívájával összhangban a hulladéklerakó helyének megválasztásánál az alábbi követelményeket kell figyelembe venni: - a telep hatásának lakó- és üdülőövezetektől, víziutaktól, csatornáktól, felszíni vizektől mezőgazdasági és lakott területektől való távolságát; - talajvíz, parti szűrésű víz, természetes védelmi övezetek helyzete, előfordulása; - a terület földtani és hidrogeológiai adottságait; - árvíz, felszínsüllyedés, felszínmozgás (csúszás), lavina veszélyt a területen; - a természeti vagy kulturális örökség védelmét a területen. A hulladéklerakás feltételeiről szóló 22/2001. (X 10) KöM rendelet előírásai szerint a hulladéklerakó helyének megválasztásánál figyelembe kell venni, hogy hulladéklerakót az országos és a területi hulladékgazdálkodási tervben foglalt célokkal, feladatokkal és a településrendezési tevével, valamint a helyi építési

szabályzattal összhangban, az országos településrendezési és építési követelmények betartása mellett lehet telepíteni. A hulladéklerakó csak ipari övezetben, illetve – a rendezési terv alapján – külterületen létesíthető. A hulladéklerakó telekhatára és a meglévő vagy a település(ek) általános rendezési tervében kijelölt összefüggő lakóterület, illetve lakott épület(ek), védett természeti területek, mezőgazdasági területek között a védőtávolságot a környezetvédelmi felügyelőség állapítja meg, amely nem lehet kevesebb, mint veszélyeshulladék-lerakó esetén: 1000 m; nem veszélyeshulladék-lerakó esetén: 500 m; inerthulladék-lerakó esetén: 300 m. Hulladéklerakó nem telepíthető: - a területfejlesztési és területrendezési, valamint településrendezési tervek alapján alkalmatlannak ítélt területeken; - erősen erózióveszélyes területeken; - felszíni mozgásveszélyes területeken, - minden olyan

karsztos, erősen tört szerkezetű, tagolt kőzetösszletű területen, ahol a felszínen vagy a felszín alatt 10 méteren belül mészkő, dolomit, mész- és dolomitmárga képződmények, illetve tektonikailag erősen tagolt kőzetösszletek találhatók; - külön jogszabály szerint az üzemelő és távlati ivóvízbázisok, ásvány- és gyógyvízhasznosítást szolgáló vízkivételek kijelölt, vagy kijelölés alatt álló belső, külső védőövezetein, illetve hidrogeológiai „A” védőterületein; - természeti oltalom alatt álló területen; - energiaszállító vezeték védősávjában; - működő vagy felhagyott mélyművelésű bánya felszakadási területén belül, ha a mozgások még nem konszolidálódtak, illetve bányaművelésre előzetesen kijelölt terület fölött; - olyan földrengésveszélyes területen, ahol a várható földrengés maximális erőssége VI. a Medvegyev-Sponhauer-Karnik skálán; - árvíz-, belvízveszélyes területen,

illetve kármentesítéssel nem rendelkező területen; - magas talajvízállású területen (a hulladéklerakó szigetelőrendszerének fenékszintje alatt a mindenkori maximális talajvízszint, illetve a felszín alatti víz nyomásszintje legalább 1 m-re legyen). 1 Veszélyeshulladék-lerakó a külön jogszabály szerint a kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi területen (lásd 33/2000. (III 17) Korm Rendelet 2/1 számú mellékletében) nem létesíthető. A karsztos, illetve karsztosodásra hajlamos területeknél meg kell különböztetnünk a nyílt, ill. zárt karsztterületeket Az előbbinél egyértelmű a tiltás, míg az utóbbinál (zárt) a fedőréteg vastagságától, vízzáróságától, szennyezőanyag visszatartó képességétől függően lehetőség van a mérlegelésre. Gyakorlatilag ugyanez vonatkozik az erősen tört szerkezetű, tagolt kőzetösszletű altalajra is. A rendelet a szükséges fedőréteg-vastagságot 10 m-ben

határozza meg, de célszerű az elérési időt vizsgálni, s az engedély megadását legalább t = 100 év elérési időhöz kötni. Az alábányászott területeknél a süllyedések konszolidálódása, ill. időbeni alakulása, a potenciális nyersanyaglelőhelyek esetében pedig a gazdaságossági prioritások adnak lehetőséget a mérlegelésre. Az üzemelő és távlati ivóvízbázisok kijelölt, vagy kijelölés alatt álló belső, külső védőövezeteire, ill. „A” és „B” hidrogeológiai védőterületeire vonatkozó korlátozásokat a 123/1997 (VII. 18) Korm rendelet fogalmazza meg, amelynek a legfontosabb korlátozó rendelkezéseit a következő táblázat foglalja össze: A védőterületek és védőidomok övezeteire vonatkozó korlátozások a 123/1997. (VII 18) Korm rendelet alapján: Felszíni és felszín Felszín alatti vízbázisok hidrogeológiai TEVÉKENYSÉG alatti vízbázisok belső külső A B VÉDŐÖVEZETEK Települési folyéÚj

létesítményeknél, tevékenységkony hulladéknél TILOS, a meglévőnél a környelerakó létesítése és TILOS zetvédelmi felülvizsgálat/hatásvizsTILOS TILOS üzemeltetése gálat eredményétől függően engedélyezhető. Települési hullaÚj vagy meglévő tevékenységnél, dék-lerakó (nem létesítménynél a khv/kfv ill. az veszélyes hulladéTILOS ezeknek megfelelő tartalmú egyedi TILOS TILOS kok) vizsgálatok eredményétől függően megengedhető. Építési hulladékÚj vagy meglévő tevékenylerakás ségnél, létesítménynél a TILOS khv/kfv ill. az ezeknek megNINCS KORLÁTOZVA TILOS felelő tartalmú egyedi vizsgálatok eredményétől függően megengedhető. Veszélyeshulladék Új létesítménynél, tevékenységnél -ártalmatlanító TILOS TILOS TILOS TILOS, meglévőnél kfv/khv eredményétől függően megengedhető. Veszélyeshulladék TILOS TILOS TILOS TILOS -lerakó Veszélyes hulladék Új létesítménynél, tevékeny- Új vagy meglévő

tevékenységnél, üzemi gyűjtő ségnél TILOS, meglévőnél létesítménynél a khv/kfv ill. az TILOS kfv/khv eredményétől függő- ezeknek megfelelő tartalmú egyedi TILOS en megengedhető. vizsgálatok eredményétől függően megengedhető. 2 H11 A KÖRNYEZETFÖLDTANI KUTATÁS FÁZISAI I. fázis – Előzetes kutatás Az elérendő cél: az alternatív területek kijelölése. A helykiválasztásnál alapvető a meglévő ismeretek felhasználása Az alapadatrendszer, amelyre támaszkodhatunk: - topográfiai térképek (1:10000 – 1:25000); - korábbi földtani térképek; - meglévő feltárások adatai; - (ha van) szennyeződésérzékenységi térkép(ek); - légi felvételek; - agrogeológiai felvételek, talajtani térképek; - művelési ágra vonatkozó adatok; - termelésből kivonható termőföld értéke. Meg kell vizsgálni a vonatkozó hatályos jogszabályokkal, területrendezési, telepítési előírásokkal való összhangot. Az elsődleges cél,

hogy a tágabb környezet (hatóterület) és a potenciális lerakóhelyet (hatásterület) együttesen vizsgálva, mely területek azok, ahol remény van arra, hogy mind az előírások, mind a földtani-vízföldtani követelményrendszer elemei teljesüljenek. Ebben a fázisban vizsgálni kell: a tágabb környezet környezetföldtani adottságait – elsősorban egy esetleges meghibásodás okozta elszennyeződés szempontjából; ill. a legkedvezőbb morfológiai, mérnökgeológiai, hidrogeológiai adottságú területeket, amelyek legalább a minimális környezetföldtani feltételeket teljesítik Az általános ismeret alapján prognosztizálunk egy környezetföldtani modellt, majd ezen belül keressük a telepítésre alkalmas lehetőséget a konkrét célok és adottságok figyelembevételével. II. fázis – Felderítő előzetes kutatás Az elérendő cél, hogy az előzetes kutatás során kijelölt alternatív területeken eldönthető legyen az egyes területek

alkalmassága, a területek rangsora. A kutatás gazdaságossága miatt ezt a fázis két ütemre bontjuk: Az 1. ütemben néhány kutatólétesítménnyel (fúrással) a további kutatás lehetőségét, célszerűségét kell eldönteni Az előkutatás során prognosztizáltunk, az első ütemben a prognózist ellenőrizzük Eldönthető legyen, érdemes-e a területen a kutatást továbbfolytatni Legalább két, egymásra merőleges szelvény felvételére kell hogy legyen lehetőség az első egységes, jó vízvezető szintig, de legalább 30 m mélységig (veszélyeshulladék-lerakónál); a tervezett terítési rétegvastagság 1,2-szeresének megfelelő, de legalább 15 m mélységig (kommunálishulladék-lerakónál). A 2. ütemben a terület alkalmasságát kell eldönteni Ebben a fázisban a megkutatással szemben támasztott főbb követelmények és az elvégzendő vizsgálatok köre: - Az alkalmazott kutatási módszerekkel (fúrások, szondázások, geofizikai stb.) a

kutatás befejezése után a terület alkalmassága eldönthető legyen. - A közvetlen feltárások (fúrások, aknák stb.) zavartalan mintavételt tesznek lehetővé - Általában méterenként és rétegváltozásonként kell mintát venni. - A közvetett feltárások közül csak a jól és pontosan értelmezhetőket lehet alkalmazni. - Fel kell készülni a különleges mintavételi és kezelési lehetőségekre a tervezett anyagvizsgálat függvényében. - A kutatólétesítmények kivitelezésénél minden vízre vonatkozó észlelés, ill. változás rögzítésre kerüljön 1 - - Minden talajvíz, rétegvíz mintából a „0” állapot rögzítéséhez részletes – a nehézfémekre és a korra kiterjedő – vízmintavizsgálat szükséges. A vizsgálatok elvégzésének célja, hogy az elhelyezni kívánt anyagok rétegekbe történő kijutása esetén milyen hatást gyakorolnak a rétegek ásvány-kőzettani összetételére, milyen irányban befolyásolják a

rétegek fizikai jellemzőit, elsősorban az áteresztőképességi viszonyokat és milyen egyéb fizikokémiai folyamatok (adszorpció, kemiszorpció, ioncsere stb.) befolyásolják még a lehetséges szennyezések tovaterjedését Az elvégzendő kőzetfizikai vizsgálatokat a modellhez és a kőzetminőséghez alkalmazkodó módszerekkel kell tervezni és az érvényes szabványelőírások szerint elvégezni. A szivárgási tényező meghatározását a modellhez és a földtani felépítéshez igazodó helyszíni vizsgálatokkal is ki kell egészíteni. A közvetlen feltárásokat vagy azok egy részét úgy kell kialakítani, hogy azok részei lehessenek a részletes fázisú kutatás során véglegesen megtervezésre kerülő ellenőrzőfigyelő rendszernek. A területkijelölés során a talajokon végzendő laboratóriumi vizsgálatok: KIVITELEZÉS MÉRT JELLEMZŐK ALAPJA Szemeloszlás MSZ 14043/3 Szemeloszlás, egyenlőtlenségi mutató Víztartalom MSZ 14043/6 Víztartalom,

konzisztencia-index, telítettség Konzisztenciahatárok MSZ 14043/4 Folyási határ, sodrási határ, plasztikus index Zsugorodás MSZ 14043/4 Zsugorodási határ, lineáris zsugorodás Szerves alkotók MSZ 14043/9 Szervesanyag-tartalom Mésztartalom Scheibler módszer CaCO3-tartalom Szemcsesűrűség MSZ 14043/5 A szilárd anyag sűrűsége A fázisos összetétel térfoMSZ 14043/5 A talaj sűrűsége, szárazállapot-térfogatsűrűség, települési térfogat- és súlyarányai gatsűrűség, hézagtényező, hézagtérfogat, fázisos összetétel Leglazább és legtömörebb MSZ 14043/5 Települési térfogatsűrűség település Proctor-vizsgálat MSZ 14043/7 Maximális száraz térfogatsűrűség-érték, optimális tömörítési víztartalom Egytengelyű nyomókísérlet Egytengelyű nyomószilárdság, E modulus Triaxiális nyomókísérlet, Nyírószilárdsági jellemzők (kohézió, belső súrlódási szög) nyírókísérlet Kompressziós kísérlet MSZ 14043/8

Összenyomódási modulus, konszolidációs együttható Duzzadási kísérlet Duzzadási nyomás, duzzadás mértéke Fagyasztási kísérlet MSZ 07 ÚT 2-75 Fagyérzékenység, fagyási emelkedés, fagynyomás Áteresztőképesség meghaFlexibilis falú Szivárgási tényező, anizotrópia tározás permeabiméter Eróziós kísérlet Erózióérzékenység Kapilláris emelkedés Aktív és passzív kapilláris emelkedés Ásvány-kőzettani elemzéMSZ 18283 Ásványtani összetétel, földtani eredet sek Röntgenanalízis vagy diffeÁsványtani összetétel, duzzadásképes ásványok meghatározása renciál-termoanalízis (DTA) Vízfelvétel Enslin módszer Maximális vízfelvevő képesség Kationcsere kapacitás Kationcserélő képesség, kicserélhető kationok összege, le nem kötött adszorpciós helyek mennyisége KÍSÉRLET Mindezek alapján rangsorolni célszerű, s javaslatokat kell tenni a továbbkutatásra. Meg kell határozni a megfigyelő rendszer kialakításának

alapelveit, aminek a feltáró létesítmények telepítésénél van gazdasági jelentősége 2 III. fázis – Részletes fázisú környezetföldtani kutatás A felderítő – előzetes fázisú kutatás során eldöntésre kerül a területnek, mint földtani környezetnek az alkalmassága. Ebben a fázisban az előző vizsgálatok alapján kiválasztott területen az alábbi célokat kell megvalósítani: - A létesítmények, tározók, megközelítési utak földtani, kőzetfizikai, hidrológiai, hidrogeológiai szempontból való legkedvezőbb telepítési lehetősége. - A kutatóterület hidrogeológiai vizsgálata alapján a lerakóhely vízháztartási vizsgálata. - A műszaki gátak optimális mennyiségének a megtervezése, kompatibilitás vizsgálat. - A hatásterület vizsgálata, a várhatóan bekövetkező változások előrejelzése, az esetlegesen bekövetkező meghibásodás okozta elszennyeződés részletes vizsgálata. - Az ellenőrző, figyelő rendszer

kialakításának végső megtervezése. - Alapadatok szolgáltatása a hulladéklerakó és kiszolgáló létesítményei kiviteli terveinek elkészítéséhez. Az egymásra épülő kutatási fázisoknak az a célja, hogy a kockázatot a minimálisra szorítsák, ill. lehetőséget biztosítsanak a természetes és műszaki védelem optimális arányainak a meghatározására. 3 H12 A MEGKUTATOTT TERÜLETEK ÉRTÉKELÉSE, RANGSOROLÁSA Az előkutatási- és a felderítő-előzetes kutatási fázisban több terület párhuzamos vizsgálata folyik. A kiválasztott terület adottságai döntően meghatározzák a tárolás biztonságát és a szükséges műszaki megoldások révén a gazdasági ráfordítás mértékét. Nem megfelelő biztonságot nyújtó tároló felszámolása igen költségigényes, veszélyes és kockázatos vállalkozás, éppúgy mint az utólagos műszaki intézkedések alkalmazása a tárolási biztonság növelésére. Olyan módszerek kidolgozására

van szükség, amelyek lehetővé teszik az összehasonlító elemzést, az egyes területek kvantitatív értékelését, rangsorolását, és a lehetőségek közül az optimális lerakóhely kiválasztását. A következő módszereknél elsősorban a környezetföldtani szempontok, a természeti adottságok értékelési szempontjai tekintjük át. Nem valószínű, hogy a hulladékgazdálkodási szempontból optimális és a legkedvezőbb természeti adottságokkal rendelkező terület megegyezik. 1. Igen – nem típusú információkra alapozott összehasonlítás: Az előkutatási fázisban még viszonylag kevés adattal rendelkezünk, tehát itt még legtöbbször csak azt tudjuk megmondani, hogy bizonyos feltételek teljesülnek-e vagy sem. Az ilyen jellegű értékelés nem teszi lehetővé a területek számszerű értékelését, ezért arra kell törekedni, hogy a területek jellemzésére olyan domináns tulajdonságokat válasszunk ki, amelyek mérhetők és

számszerűsíthetők. 2. SENG: Minden egyes kritériumhoz hozzárendelhető egy, a jelentőségének megfelelő súlyarány-szám, amely értékeket területenként összegezve a rangsor elkészíthető. De ezek a súlyarányok nem vehetők figyelembe még a legmagasabb pontszámmal sem, ha a terület az illető kritériumnál nem felel meg a minimális követelményeknek (pl. felszínmozgásos területre esik) A táblázatban megadott pontértékek mindig a még megengedhető, elviselhető hatásra vonatkoznak Alapvetően az a fontos, hogy minél több paraméter súlyának megfelelő értéken történő figyelembevétel, azonos szempontok alapján értékeljük a minimális környezetföldtani elvárásoknak megfelelő területeket 3. Le GRAND-BROWN-módszer: A terület hidrogeológiai adottságaira alapozva dolgozták ki ezt az értékelési módszert. A területet jellemző, számszerű paraméter kialakítása során négy olyan tulajdonságot javasolnak figyelembe venni,

amelyek könnyen mérhetőek, és amelyek a következők: a tárolóhelynek mint potenciális szennyezőforrásnak a távolsága a legközelebbi vízhasználati ponttól; a talajvízszint mélysége a lerakó fenékszintje alatt; a talajvíz hidraulikus nyomáskülönbsége; és a szennyezőforrás alatti talaj vízáteresztő és szorpciós jellemzői. Ezt a területértékelési rendszert veszélyeshulladék-lerakók helykiválasztására alkották meg 4. TOMBÁCZ-RADNAI: Az egyes tényezőkre adható maximális pontszám 10 volt és mindegyik azonos súllyal szerepelt az értékelésben. 5. BOHN: A veszélyeshulladék-lerakóhelyek geológiai, hidrogeológiai szempontból való kiválasztására javasolt pontozásos értékelést. A következő jelenségcsoportokat vette figyelembe: - geomorfológiai viszonyok; - a kőzettest térbeli kiterjedése, vertikális és horizontális homogenitása; - kőzettani és ásványos összetétel, pirittartalom; - szemcseszerkezeti és

talajmechanikai tulajdonságok (tömörség, porozitás, áteresztőképesség stb.); - makrostrukturális paraméterek (rétegzettség, repedezettség, üregesség); - tektonikai viszonyok; - felszínmozgási viszonyok; - a terület alatt és közvetlen környezetében levő esetleges ásványi nyersanyag-előfordulás; - hidrogeológiai viszonyok. 1 H13 A TÖMÖRÍTHETŐSÉG ÉS A BEÉPÍTÉSI JELLEMZŐK MEGHATÁROZÁSA A talajok tömöríthetőségének meghatározására alkalmas Proctor-vizsgálat azon a jelenségen alapul, hogy mind a túl száraz mind a túl nedves talaj csak nehezen tömöríthető. A két állapot között kell egy optimális víztartalom értéknek lennie, amelynél a talaj a legkönnyebben építhető be. A különböző tömörségű és víztartalmú mintákat vizsgálva felvilágosítást kaphatunk a beépítésre kerülő szigetelőréteg várható vízzáróságáról Hulladéklerakók tervezése esetén minden esetben össze kell kapcsolni a

szivárgási tényező meghatározásával a tömöríthetőségi vizsgálatokat. Az összetartozó víztartalom (w), száraz állapot térfogatsűrűség (ρd) értékpárokat a görbe csúcspontja határozza meg a beépítés optimális víztartalmát (wopt) és az adott fajlagos tömörítő munkával elérhető maximális száraz állapot térfogatsűrűség (ρdmax) értékét. A tömörödési vizsgálat eredményeinek feldolgozása A földmunka (pl. szigetelőréteg) tömörségi előírásait, ill az elért tömörségi fokot (Trρ) a tömörített rétegben mérhető száraz állapot térfogatsűrűség (ρd) és a Proctor-vizsgálattal meghatározott maximális száraz állapot térfogatsűrűség hányadosaként fejezzük ki: Trρ = ρd ρ dmax Minden esetben szükséges a vizsgálatok elvégzése. A fajlagos tömörítő munka változásánál nemcsak a kapott testsűrűség értéke, hanem az optimális tömörítési víztartalom is változik. A tömörítő munka

nagysága, a tömörítés módja, a optimális viszonyoktól való eltérés és a kísérleti körülmények is mind befolyásolják a szivárgási tényező várható értékét. A tömörítés során a víztartalomtól függően más-más talajszerkezet alakul ki. A víztartalom hatása a tömörített talaj szerkezetére 1 A száraz oldali ágon a víztartalom olyan kicsi, hogy a részecskék közötti taszítóerők még kisebbek, mint a vonzóerők, az eredő hatás tehát vonzás, a részecskék koagulálnak, aminek az eredménye egy szabálytalan elrendeződés. Ha a víztartalom nő, akkor a taszító erő is nő a részecskék között, így azok diszpergálódnak, miáltal könnyebben tudnak rendezett szerkezetet létrehozni. A nagyobb rendezettség nagyobb tömörséggel jár, majd a wopt-nál nagyobb víztartalmak mellett a rendezettségi fok ugyan tovább nő, de a víz egyre nagyobb térfogatot foglal el és a térfogatsűrűség értéke csökkenni kezd. Ha a

tömörítő munka nagyobb, akkor a rendezettség mindegyik esetben nagyobb, tehát a tömörség is nő A tömörítés során kialakuló szerkezet nyilvánvalóan kapcsolatban van a szivárgási tényezővel, és az optimális tömörítési víztartalomnál kisebb víztartalmak melletti beépítésnél a flokkulált szerkezet miatt nagyságrendekkel is megnőhet a szivárgási tényező. Nagyobb fajlagos tömörítő munkához kisebb wopt és kisebb szivárgási tényező tartozik. Célszerű az elérni kívánt minimális szivárgási tényező értékhez meghatározni a szükséges fajlagos tömörítő munkát is, és azt helyszíni vizsgálatokkal ellenőrizni; mert laboratóriumi viszonyok között egészen más körülmények mellett történik a tömörítés, mint helyszínen. A tömörítés módja is jelentős hatással van a beépített réteg kőzetfizikai jellemzőire A helyszíni próbatömörítés minden olyan esetben szükséges, amikor nem rendelkezünk kellő

tapasztalattal és konkrét mérési eredményekkel a beépítendő anyaggal kapcsolatban a tömörítőgép típusát, a beépítési rétegvastagságot és a szükséges járatszámot illetően. A vizsgálatok végrehajtásánál az alábbiak betartása javasolt: - A tömörítést ugyanazzal a talajjal és eszközzel kell végrehajtani, mint amelyeket a szigetelőréteg beépítésekor szándékozunk felhasználni. - A kialakított terület legalább 3-4-szer szélesebb legyen, mint a tömörítőgép által tömörített sáv. - A területnek elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy a gép az üzemi sebességét elérhesse még a próbaterület előtt. - Legalább három 15-25 cm vastag réteg próbatömörítését kell elvégezni. - Kedvező, ha a szigetelőréteg alá már a próbatömörítéskor is beépítik a szűrőréteget, ha az a lerakónál is alkalmazásra kerül. - A próbatömörítési területen helyszíni szivárgási tényező vizsgálatokat is kell végezni, amit

össze kell vetni a laboratóriumi mérési eredményekkel. A helyszíni méréseknél célszerű a csőinfiltrométer használata Az sem érdektelen, hogy a tömörítési kísérlet után mennyi idő telik el a szivárgási tényező (k) meghatározásáig. Az idő növekedtével nagyobb k értékeket kaphatunk, ami az agyag tixotróp tulajdonságával magyarázható. A várható k értéke jelentősen függ a tömörség mellett a beépítési víztartalomtól is. A vízzárósági kritérium teljesülése mellett a rétegnek megfelelő nyírószilárdsággal is rendelkeznie kell; ill a víztartalom csökkenés hatására bekövetkező zsugorodás lehetősége is minimális legyen 2 H14 A SZIVÁRGÁSI TÉNYEZŐ MEGHATÁROZÁSA A SZIGETELŐKÉPESSÉG MEGÍTÉLÉSE SZEMPONTJÁBÓL A szivárgási tényező (k) meghatározása kétféleképpen történhet: - A helyszíni vizsgálata kőzet áteresztőképességétől függően lehet próbaszivattyúzás, nyeletés,

visszatöltődés (jó vízvezető kőzetek esetén), ill. infiltrométeres vizsgálat (rossz vízvezető, vízzáró kőzeteknél). - A laboratóriumi vizsgálatokat elsősorban permeabiméterekkel végezzük, állandó vagy változó nyomás mellett. A permeabiméterek két nagy csoportja: a merev falú, ill a flexibilis falú berendezés A szivárgási tényező meghatározása infiltrométeres helyszíni vizsgálatokkal: Kis áteresztőképességű, vízzáró kőzetek szivárgási tényezőjének felszínen, vagy felszín közelben történő meghatározására leginkább az infiltrométerek alkalmasak, amelyekkel elsősorban a függőleges szivárgási tényezőt lehet meghatározni. Kialakításuk lehet: szimpla és kettős falú A szigetelőpaplan szivárgási tényezőjének maghatározása infiltrométerrel (balra) ill. Kettős falú infiltrométer (jobbra) A szimpla falú csőinfiltrométerek beépítése egyszerűbb, azonban a mérés során nagyobb szigetelőréteg

vastagság esetén a tisztán függőleges szivárgás nem biztosítható. További hibaforrás a csőfal menti, vagy a csövet megkerülő szivárgás, ami ellen egy bentonit-talaj keverékkel történő beágyazással tudunk védekezni. Ha kicsi a beszivárgás, akkor a párolgás nagyságrendileg összevethetővé válik a beszivárgással Amennyiben a beszivárgás mélysége már olyan nagy, hogy a kapilláris szívóhatás elhanyagolható részét adja az esésnek (permanensé vált a folyamat), a k a következő összefüggésből határozható meg: Q = kv ⋅ I ⋅ Q I A F - A F a beszivárgó vízhozam; az átlagos hidraulikus gradiens (h/d); az infiltrométer keresztmetszete; a D/d; T/d; kv/kh hányasosoktól függő alaki tényező. 1 Ennél a módszernél túl hosszú kísérleti időtartam kell a permanens állapot eléréséhez, a teljes szaturációt szinte lehetetlen elérni. A 10-7 cm/s értéknél kisebb szivárgási tényezőjű anyagoknál a mérés igen

körülményessé válik. Rossz áteresztőképességű talajoknál módosított infiltrométert használunk, ahol a kisátmérőjű csővel a beszivárgó vízmennyiség mérést jelentősen pontosíthatjuk. Ebben az esetben a k a víznyomás változásának függvényében számítható: k= a A d h1 h2 - h a d ⋅ ⋅ ln 1 A t 2 − t1 h2 a kisátmérőjű cső keresztmetszete; az infiltrométer keresztmetszete; a szigetelőréteg vastagsága; a nyomómagasság t1 időpontban és a nyomómagasság t2 időpontban. Hulladéklerakók aljzatszigetelése szivárgási tényezőjének meghatározása a helyszínen csőinfiltrométerrel A hulladéklerakók helyszínén az altalaj, ill. a lerakók aljzatszigetelő rétegei szivárgási tényezőjének meghatározására és utólagos ellenőrzésére a csőinfiltrométert használják Célszerű az ábra szerinti r1/r2 csősugár arányt minél nagyobbra választani, mert egyébként a kísérlet időtartama igen hosszú lesz. A fenti

ábra szerinti képletben a Δt az az időtartam, amely alatt a víznyomás h1 értékről h2-re csökken. Ez az összefüggés arra az ideális esetre vonatkozik, amikor a vízkilépési felület egy félgömb, és a vízáramlás a telített zónában és végtelen féltérben történik. A valóságban ezzel szemben: - az infiltrométer alja a talajvíztükör felett van, a szivárgás telítetlen zónában megy végbe; - a vízkilépési felület az infiltrométer alján általában nem gömbszerű; - általában egy d vastagságú réteget vizsgálunk, és így az áramlási tér nem egy végtelen nagy féltér. 2 Szivárgási tényező meghatározása laboratóriumi kísérletek alapján: A kötött, kis áteresztőképességű (vízzáró) talajok esetén laboratóriumi kísérletekkel határozzuk meg a szivárgási tényezőt. Mind a merev falú, mind a flexibilis falú permeabimétereket egyaránt használják. A merev falú permeabiméterek három fő típusa: - Az

egyszerű merev falú permeabiméter egy hengerből és két (alsó és felső) szűrőkőből áll. A mintavevő hengerben végezhető a kísérlet A készülék legfőbb hátránya a minta és a fal közötti áramlás. Egyszerű merev falú permeabiméter - A permeabiméterként használt tömörítő hengerek mesterséges minták vizsgálatára alkalmasak. A tömörítési kísérletek után nem kell a mintát megzavarni, és viszonylagos nagy mérete következtében az oldalfal-szivárgás hatása kisebb lesz. Permeabiméterként használt tömörítő henger - A permeabiméterként használt ödométer esetén a mintát az ödométer mintatartó gyűrűjével vesszük. Egyszerű kísérleti technika, amely biztosítja a minta zavartalanságát A normálerő változtatásával mérni tudjuk a k és a hézagtényező kapcsolatát; ill. a normálerő növelésével csökkenthető az oldalfal-menti szivárgás Permeabiméterként használt ödométer Flexibilis falú

permeabiméterek alkalmazása esetén vagy közvetlenül a nyírószilárdsági vizsgálatokhoz használt triaxiális cellát, vagy annak módosított változatát használják, amelynél a mintát 3 a cellában a triaxiális vizsgálatoknál is használt gumimembrán veszi körül, és egy folyadékkal biztosított cellanyomással a gumimembránt nekinyomják a mintának. A Miskolci Egyetem Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Tanszékén kifejlesztett flexibilis falú permeabiméter A flexibilis falú permeabiméterek előnyei: - megfelelő oldalfalnyomás mellett megakadályozható a minta és a készülék fala (gumimembrán) közötti szivárgás; - megvalósítható az a követelmény, hogy a permeabilitás vizsgálatokat a tényleges értékeknek megfelelő feszültségviszonyok mellett végezzük; - az ún. back pressure technikával biztosítható a minta telítettsége, ami a kísérletek alapvető követelménye Függőleges szivárgási tényező értékének

meghatározása: Üledékes kőzeteknél a vízszintes irányban mért szivárgási tényező (kh) értéke nagyobb mint a függőleges irányban mért (kv), amit anizotrópiának nevezünk. A szennyezőanyagok terjedésének modellezésekor szükség van mindkettőnek az értékére. A horizontális szivárgási tényező értékének meghatározására a módosított ödométerek alkalmasak A vízszintes irányú szivárgást egy, a minta közepébe helyezett homok-drén és egy külső porózus, műanyag vagy kerámia határoló henger biztosítja. A horizontális szivárgási tényező laboratóriumi mérésének az elve 4 H15 A SZIGETELŐRÉTEG ÉS CSURGALÉKVÍZ KOMPATIBILITÁSÁNAK KÉRDÉSEI A beépíthetőség és szigetelőképesség megítélése laboratóriumi vagy in situ körülmények között végrehajtott vizsgálatok alapján történik. A kísérletek időtartama általában rövid, az agyagban lévő pórusfolyadék vagy a vizsgálatokhoz használt folyadék

ált. közönséges csapvíz, esetleg desztillált víz. Már viszonylag csekély koncentrációváltozás hatására is változhat a mért szivárgási tényező (k) értéke A folyamat időben sem állandó, ill bizonyos időnek kell eltelnie, hogy a folyamat stabilizálódjon. A hulladékból kioldódó vagy kémiai reakciók révén keletkező csurgalékvíz kémiailag igen aktív. Az eredetileg vízzárónak ítélt agyagréteg az ioncsere és az adszorpció révén a kicserélődő pórusfolyadék jellegétől és kémhatásától függően kisebbnagyobb változásokat szenved, sok esetben áteresztővé válik. A szennyezőanyag hatása a kőzetfizikai jellemzőkre: A bekövetkező változás mindig egy összetett elektrokémiai folyamat eredménye. - Az ioncsere és az adszorpció hatása a kőzetfizikai jellemzőkre: A talajok térfogatváltozási tulajdonságainak a hulladéklerakóknál is nagy jelentősége van. A térfogatváltozás szilárdságváltozást is

eredményezhet A kompresszibilitási sorrend: Li+; Na+; K+; Ca++; Ba++. Cl- esetén a mintán átjutó folyadék koncentrációja gyorsan (már kétszeri pórustérfogat kicserélődés után) eléri a kiindulási koncentrációt. Ugyanez tapasztalható a Ca++ és Mg++ esetén is; a Na+ koncentráció görbéje bizonyos késleltetést mutat. A K+adszorpció igen jelentős - A pórusfolyadék jellegének hatása a kőzetfizikai jellemzőkre: A pórusfolyadék három jellemzője az elektrolitkoncentráció; a pH érték és a dielektromos állandó (relatív permittivitás). A pórusfolyadék ionkoncentrációjának (az elektrolitkoncentrációnak) a hatással van az egydimenziós konszolidáció kísérleti eredményeire A sótartalom növekedésének vagy csökkenésének az agyagok tulajdonságaira hatása is ismert 1 ε ⋅ k ⋅T e ⋅ z 8π ⋅ c 0 ε az oldat dielektromos állandója; k a Boltzmann állandó; T az abszolút hőmérséklet; e az elemi töltés (1,602·10-19

coulomb); c0 a felülettel ellentétes töltésű ionok koncentrációja az oldatban; z az ion töltésszáma. A diffúz kettős réteg vastagsága egyenesen arányos az agyagrészecskék közötti taszító erővel és annál nagyobb, minél kisebb a kation töltése, ill. minél nagyobb mértékű az ion hidratációja és minél kisebb az elektrolit koncentrációja. A nagyobb hidratáltság és kisebb elektrolit koncentráció miatt a nagyobb diffúz kettős réteggel rendelkező minták jobban komprimálhatók A diffúz kettős réteg vastagsága: d= A pórusfolyadék pH értékének a hatása elsősorban a kőzetszerkezetre van hatással. Savas közegben a szemcsék flokkulálódnak, lúgos közegben diszpergálódnak A nyírószilárdság értéke pórusfolyadék pH értékének növekedésével, ill a hőmérséklet növekedésével csökken A pórusfolyadék dielektromos állandójának növekedésével az elektromos vonzóerők csökkennek, a taszítóerők nőnek, és nő

a diffúz kettős réteg vastagsága is. A kettős réteg vastagságának a növekedése nagyobb folyási határt eredményez. Az agyagok annál nagyobb mértékben duzzadnak, minél nagyobb a szerves oldószer dielektromos állandója. Az adott szerves oldószer oktanol és víz közötti kow megoszlási hánya1 dost, ami a szerves folyadék hidrofób, ill. hidrofil sajátságának a mértéke Minél kisebb az adott szerves oldószerre a kow értéke, annál erősebb duzzadást mutatnak a vizsgált agyagminták. A szennyezőanyagok hatása az agyagok szivárgási tényezőjének az értékére: A talaj szivárgási tényezője a hulladéklerakás következtében megváltozott körülmények között nem lesz állandó, hanem több tényező kölcsönhatása alatt időben változni fog. Figyelembe kell venni mind a szigetelőanyagként használt kőzetek eltérő viselkedését, mind a csurgalékvíz jellegétől, összetételétől függő hatást. A szivárgási tényezőt a

kőzet oldaláról alapvetően befolyásolja: a szemcseeloszlás; a hézagtényező; az ásványos összetétel; a kőzetszerkezet és a telítettség A flokkulált szerkezethez közelebb álló agyagoknak általában nagyobb a szivárgási tényezőjük, mint a diszpergált szerkezethez közelebb állóknak. Az agyagásványok közötti elektrosztatikus kölcsönhatások eredményeként aggregátumok is létrejöhetnek. Kialakulásuk jelentősen befolyásolhatja az agyag SKEMPTON-féle aktivitás-értékét Az agyagásványos összetétel alapján várható értékénél kisebb lesz a kőzet aktivitása, ami hatással lehet a szigetelőréteg szivárgási tényezőjére, ill a szennyezőanyagokkal szembeni visszatartó képességére Az aggregátumok magának a csurgalékvízben lévő szennyező anyagnak a hatására is kialakulhatnak. Szervetlen vegyületek hatása az agyagok szivárgási tényezőjének az értékére: A koncentráció megváltozása módosíthatja a szivárgási

tényező értékét. Az erősen duzzadó kőzetek (pl bentonit) az adszorbeált kation kicserélése következtében nagyobb permeabilitás változást mutatnak Az egyértékű kation töltéskiegyenlítődésnél az erősebb hidratáltság nagyobb rétegkomplexum-közi teret és így az agyagrészecskék jobb diszperzióját eredményezi Az agyagásványok kationaffinitása az iontöltés növekedésével nő Az iontöltés növekedés, ill a pórusfolyadék koncentrációjának növekedése a kettős réteg vastagságának a csökkenésével jár, ami egy erősebben flokkulált szerkezetet eredményez. Az elektrolitkoncentráció növekedése is a k növekedésé eredményezi (ami reverzibilis folyamat) A kétértékű ionokat tartalmazó sóoldatok hatása a permeabilitás megváltozására nagyobb, mint az egyértékűeké. A szerkezet kialakulását befolyásolja még a hidratált ion mérete, valamint az anionok jellege is Szervetlen savak hatása: A szervetlen sav

koncentrációjának a növekedése a szerkezet flokkulációját válthatja ki, gátolja a duzzadást és nő a kőzetalkotó ásványok kioldódása. Koncentrált savak az agyagok szivárgási tényezőjének több nagyságrendi növekedését okozhatják A hatás szempontjából fontos a savak koncentrációja, a rendelkezésre álló reakcióidő, a folyadék-szilárd fázis aránya, az agyagásványok típusa és a hőmérséklet. Szervetlen bázisok hatása: 13-as pH-nál kb. egy nagyságrendnyi k csökkenés tapasztalható Az adszorpciós kapacitás növekedése ill. csökkenése a kettős réteg vastagságának a növekedését, ill csökkenését is jelenti, és ennek megfelelően csökkenhet vagy növekedhet a k értéke. Szerves vegyületek hatása az agyagok szivárgási tényezőjének az értékére: A szerves vegyületek és az agyagos képződmények közötti lehetséges kölcsönhatások: az adszorpció; a beépülés; ill. a kationcsere A szivárgási tényezőre

gyakorolt hatást tekintve az adszorpciónak van a legnagyobb szerepe A kis dielektromos állandójú szerves komponensek a mozgásukban nem korlátozott részecskék flokkulációját idézheti elő. A dielektromos állandó (ε) növekedésével a diffúz kettős réteg vastagsága lecsökken, ami az agyagszemcsék flokkulációját is okozza. Ennek eredményeképpen a kolloid méretű részecskék homokszemcse méretű pelyhekké állnak össze, még nagyobb pórusteret hozva létre Eközben az agyag zsugorodik, és hatására a k értéke nagyságrendekkel is növekedhet A talajok szivárgási tényezője az apoláris folya2 dékokra a legnagyobb, a polárisokra kisebb, és a legkisebb értéket a víz esetén kapjuk, amely erősen poláris, így nagy a dielektromos állandó értéke. Minél kevésbé poláris folyadék kerül alkalmazásra, annál kisebb lehetőség adódik a felületi megkötődésre, és így az áramlási útvonal csaknem teljesen nyitott marad. A hidrofil

vegyületek kiszorítják a vizet a legkisebb pórusokból is, elősegítve a flokkulációt. Minél hidrofilebb karakterű a szerves folyadék, annál gyorsabban hatol át az agyag aggregátumai között kialakult vizes régión. A kőzet tulajdonságai is jelentős szerepet játszanak. A szerves savak kevésbé oldják az agyagásványokat, viszont oldják a kőzetekben található karbonátokat és a vas-oxidokat, miközben a pórusokban sók csapódnak ki, eltömve azokat. Nagy mennyiségű karbonát, ill. vas-oxid kioldódás a k növekedését eredményezheti A gyenge szerves bázisok nincsenek hatással az agyagos kőzetekre. A vízben jól oldódó szerves vegyületek (alkoholok, ketonok, fenolok) nincsenek jelentős hatással a szivárgási tényezőre, ha a koncentrációjuk 75-80 % alatt marad. Az aromás vegyületek hidrofóbok, nincsenek jelentős hatással a szivárgási tényezőre A szigetelőrétegnek egy adott vegyülettel szembeni alkalmasságát,

ellenállóképességét a kompatibilitási index jellemzi: I c = (10 A) A ε c/cs ρ ρv - 0 , 271 ⎛ 80,4 ⎞ ×⎜ ⎟ ⎝ ε ⎠ 0 , 262 ⎛ 10c ⎞ ⎟⎟ × ⎜⎜ ⎝ cs ⎠ 0,5 ⎛ 6,329 ρ ⎞ ⎟⎟ × ⎜⎜ ⎝ ρv ⎠ 0 , 494 a talaj SKEMPTON-féle aktivitása (értéke 0,1-7,0 között változik); a dielektromos állandó (értéke 1,0-80,4 között változik); a relatív oldhatóság mértéke (0,1-1,0 közötti érték); a sűrűség (0,157-1,62 g/cm3 közötti értékkel); a víz sűrűsége (1 g/cm3). Szélső értékekkel behelyettesítve: 1 ≤ I c ≤ 100 Adott vegyülettel, csurgalékvízzel szemben a szigetelőréteg várhatóan ellenálló, azaz vízzáróságát megtartja, ha Ic < 25. 3 H16 A TERMÉSZETES ANYAGÚ SZIGETELŐRÉTEGGEL SZEMBEN TÁMASZTOTT KÖVETELMÉNYEK, A BEÉPÍTÉS, A MINŐSÉG-ELLENŐRZÉS Ismernünk kell a következőket: - kőzetfizikai jellemzők; - az ásvány-kőzettani összetétel; - a hulladékból a

szigetelőrétegre jutó terhelés (fizikai, kémiai, biológiai); - a szigetelőréteg tömörsége, tömöríthetősége; - a szivárgási tényező (helyszíni és laboratóriumi vizsgálatok alapján); - a szivárgási tényező és a tömörség kapcsolata (adott k eléréséhez szükséges tömörítő munka és a tömörítés módja); - a szigetelőréteg ellenállóképessége az ismert vagy becsült csurgalékvíz összetétellel szemben. A természetes anyagú szigetelők lehetnek: - természetes környezetben kialakított szigetelők; - természetes anyagból kialakított (épített, tömörített) szigetelők és - a kettő kombinációja. A természetes anyagból kialakított tározók általában hidraulikai gátakból és szűrőrétegekből kialakított rendszerek, amelyeknél a szigetelőréteg a jó vízzáró agyag mellett készülhet kevert anyagból (iszapos homok vagy iszapos homokos kavics és bentonit keveréke). A természetes környezetben kialakított

tározók lehetnek vízvezető és vízzáró kőzetben kialakítottak, az előzőnél azonban további védelemre is szükség van, pl. vízzáró résfal, függönyfal beépítésével Természetes anyagú szigetelők A tömörített szigetelőrétegek típusai 1 A szigetelőréteg anyagának természetes állapotában vagy beépítés után a megkívánt vízzáróságot biztosítania kell. Ezt a hulladék jellegétől, minőségétől és veszélyességi osztályától függő minimális szivárgási tényező értékkel adják meg, ami a depónia altalajára: 10-7-10-8 m/s; a szigetelőréteg anyagára: 10-9-10-10 m/s. Az anyagnyerőhely kiválasztásánál az optimális megoldást a kis- és közepes plasztikus indexű, de megfelelő agyagásvány tartalmú és adszorpciós kapacitású iszap-agyag talajok adják. A viszonylag kis plaszticitású (Ip = 10-15 %) iszapok, homokos-homoklisztes agyagok is alkalmasak lehetnek, mert ezeknél a talajoknál biztosítható a

megfelelő vízzáróság, és relatíve könnyen tömöríthetők. Ha a természetes településű kőzetek vagy az anyagnyerőhely talaja nem tudja biztosítani a megkívánt vízzáróságot, felvetődhet a természetes anyagból készült keverék beépítése (szigetelőanyagként iszapos homok és iszapos homokos kavics bentonit adalékkal). A bentonit súlyaránya nagyobb, mint 3 %. A keverési és beépítési munkafolyamat együttes ideje: 0,5h ≤ Δt ≤ 2 ÷ 3h A keverékek beépítési paramétereit mindig egyedileg kell megvizsgálni, mert a bentonitadagolással változik a beépítés optimális víztartalma (nő) és az elérhető száraz állapot testsűrűség értéke (csökken). A szivárgóréteg és a hulladék közé egy geotextília szűrő kerül az eltömődés és bemosódás megakadályozása érdekében. A geotextília réteg helyett beépíthető egy finomabb szemcséjű védőréteg is, ekkor a méretezésnél a szűrőszabályt be kell tartani A

szigetelőrétegnek és a felette lévő szivárgórétegnek megfelelő eséssel kell rendelkeznie a gyűjtőcsövek felé. Beépítés, kivitelezési előírások: A szigetelőréteg tömörsége alapvetően meghatározza a szivárgási tényezőt. Tehát a következők betartása szükséges: - A helyben készített szigetelőrétegnél a tömörítés rétegenként történjen, és az egyes rétegek vastagsága tömörített állapotban: 20cm ≤ d ≤ 25cm . - A beépítési víztartalom néhány százalékkal a Proctor vizsgálattal meghatározott optimális érték fölött legyen (így kedvezőbb anyagszerkezet és kisebb k érhető el). A szigetelőréteg beépítésénél javasolt beépítési víztartalom: - - A beépítési technológia: a tömörítés átgyúrással (juhlábhengerekkel) történjen, majd az utolsó fázisban az egyenetlenségek megszüntetésére egy simafalú hengerrel történő tükörkiképzés következik, csökkentendő a mesterséges

szigetelőrétegre jutó egyenlőtlen terhelést. Az oldalfal-szigetelés beépítése a fal meredekségétől függően történik. 2 A szigetelőréteg vastagságának meghatározására többféle lehetőség van, de figyelembe kell venni mind a hulladék, ill. a hulladékból kijutó csurgalékvíz, mind a szigetelőréteg jellemzőit: - OLZEM a minimálisan szükséges szigetelőréteg vastagság meghatározása laboratóriumban meghatározott küszöbesés (i0) alapján: Δh ahol Δh : a szigetelőréteg feletti folyadékoszlop magassága. d= i0 − 1 - - Az átjutási idő figyelembevételével: t= d 2 ⋅n k (d + h ) t: átjutási idő; d: szigetelőréteg vastagsága; h: hidraulikai nyomómagasság; k: szivárgási tényező; n: effektív hézagtérfogat. A szennyeződés az átáramló folyadékkal együtt jut át a szigetelőrétegen (konvektív transzport). A konvekció mellett szerepet játszik a diszperzió, az adszorpció és a degradáció is Az egyes

ionoknak eltérő a mozgékonysága, így egy adott koncentráció eléréséhez szükséges átjutási ideje is SHACKELFORD: a fentiek figyelembevételével válasz adható arra, hogy adott csurgalékvíz-koncentráció esetén mekkora szigetelőréteg vastagságra van szükség ahhoz, hogy adott idő alatt az átjutó folyadék koncentrációja egy megkívánt érték alatt maradjon. A vizsgálatot a csurgalékvízben előforduló, várhatóan előforduló elemekre külön-külön el kell végezni (egydimenziós advektív-diszperzív transzport egyenlet felírása). 3 H17 MESTERSÉGES ANYAGÚ SZIGETELŐK, KOMBINÁLT SZIGETELŐRENDSZEREK; A GEOSZINTETIKUS-AGYAG SZIGETELŐK (BENTONIT SZŐNYEGEK) Mesterséges anyagú szigetelők: A hulladék összetétele, veszélyességi foka és a csurgalékvíz összetétele miatt a természetes anyagú szigetelőkön kívül további műszaki védelemre van szükség. A legelterjedtebbek a hajlékony műanyag membránszigetelők (geomembránok)

A hajlékony membránszigetelők (fólia: d < 2 mm; lemez: d > 2 mm) szintetikus polimerek: - Termoplasztikus (hőre lágyuló) műanyagok: - polivinil-klorid (PVC); - olajjal szemben is ellenálló változata (PVC-OR). - Részben kristályos (termoplasztikus) műanyagok: - kis sűrűségű polietilén (LDPE); - nagy sűrűségű polietilén (HDPE); - polipropilén (PP); - rugalmassá tett poliolefin (ELPO). - Vulkanizált elasztomerek: - butilkaucsuk; - polikloroprén (Neopren) (CR); - etilén propilén dién monomer (EPDM). - Termoplasztikus elasztomerek: - klórozott polietilén (CPE); - kloroszulfonált polietilén (CSPE) (Hypalon). A membránszigetelőkkel szemben támasztott követelmények: - a membránszigetlőkre jelentős mechanikai, fiziko-kémiai és biológiai terhelés jut; - nem megfelelő anyagválasztás és méretezés esetén mechanikai igénybevétel hatására: közvetlen tönkremenetel (szakadás, kilyukadás); a fiziko-kémiai és biológiai hatásokra:

folyamatos öregedés következik be; - az alábbi jellemzők meghatározása, értékének megadása szükséges: - méret, - névleges vastagság, eltérés a névleges vastagságtól, - sűrűség, - olvadási index, - vízfelvétel, - szakítószilárdság (hossz- és keresztirányú), szakadási nyúlás, - továbbszakadási erő (hossz- és keresztirányú), - ütési, lyukasztási ellenállás, - egytengelyű húzóerő 5% megnyúlásnál (hossz- és keresztirányú), - méretváltozás hőhatásra (hossz- és keresztirányú), - hidegállóság, viselkedés hidegen való hajtogatásakor, - varratszilárdság, - időjárással szembeni viselkedés, - biológiai ellenállóképesség, - talaj-geomembrán közötti súrlódás. A fóliavastagság növekedtével az egységnyi felületen átjutó folyadékmennyiség exponenciálisan csökken. Vegyszerállósági vizsgálatnál (külön vizsgálat) a felhasználandó kísérleti folyadék öszszetétele függ a szigetelőlemez

várható igénybevételétől A kiválasztás során először mérlegelni 1 kell a vegyszerállóságot, majd az így kiválasztott típusnál a mechanikai igénybevételek alapján kell meghatározni a vastagságot. A szigetelőrendszer felépítése, a kettős és kombinált szigetelőrendszer: A szigetelőrendszer elemei: tükör (altalajon) szigetelőréteg(ek) víztelenítő (szivárgó) réteg(ek) védőréteg(ek). Műanyag szigetelőfóliák alkalmazásakor megkülönböztetnek: egyszeres, ill. kettős szigetelőrendszert A kombinált szigetelőrendszernél a műanyag fólia és a természetes anyagú szigetelőréteg közvetlenül egymásra kerül (két különböző anyagból épített rendszer) A kettős szigetelőrendszer az egymástól független, azonos anyagú, de csak egy-egy szigetelőrétegből álló rendszer A kettős műanyag szigetelőrendszert legfelül egy műszaki geotextília réteg védi, amelynek elsődleges szerepe a szűrőréteg eltömődésének

a megakadályozása. A geokompozit réteg elsődleges szerepe a víztelenítés, de fontos stabilitás szempontjából is Előnye a kis szerkezeti vastagság, hátránya a sérülésérzékenység Az így készült lerakók nem elégítik ki a rendezett lerakás feltételeit, és a többszörös védelem elvét sem. A kombinált szigetelőrendszereket elsősorban a veszélyes hulladékok lerakásánál alkalmazzák, de újonnan létesítendő kommunálishulladék-lerakók számára is megkívánhatják a legalább egyszeres kombinált szigetelést. Kettős (a) és kombinált (b-e) szigetelőrendszerek: a) kettős műanyag szigetelőrendszer, b) kombinált szigetelőrendszer, c) kétszeres kombinált szigetelőrendszer, d) kombinált szigetelőrendszer fölötti geomembrán lemez, közötte egy szivárgó-ellenőrző réteggel, e) megfelelő vízzáróságú altalajra helyezett geomembrán lemez fölött többrétegű épített agyagszigetelés, közötte egy szivárgó-ellenőrző

réteggel: 2 Geoszintetikus agyagszigetelők (bentonit szőnyeg): A bentonitos szigetelőlemezek két geoszintetikus hordozó elem (geotextília vagy geomembrán) közötti bentonitrétegből állnak. A bentonit réteg vastagsága 5-10 mm, 5 kg/m2 a töltési mennyiség A bentonitnak nagy a duzzadó és vízfelvevő képessége A bentonitot por alakban helyezik a geoszintetikus lemezek közé és további adalékanyagként kötőanyagot is adagolnak. A vízfelvétel (hidratáció) hatására a bentonit duzzad, azonban a két határoló geotextília tűzéssel vagy tűnemezeléssel történő összekötése a térfogatnövekedést gátolja, és így egy kis vastagságú, de tömör vízzáró réteg alakul ki. A jellemző szivárgási tényező: 10-10 – 5 × 10 −12 m/s Bentonitos szigetelőlemezek: A geoszintetikus agyagszigetelők előnyös tulajdonságai: - alkalmazásuk helyi adottságoktól kevésbé függ, - kivitelezés közben helyszíni ellenőrző vizsgálatokat nem

igényel, - a beépítés lényegesen egyszerűbb gépparkkal megvalósítható, - a kivitelezés üteme gyorsabb és kevésbé időjárásfüggő, - kis területek egyszerűbben szigetelhetők, - süllyedésre, süllyedéskülönbségre kevésbé érzékeny, fagyérzékenységük kisebb, erózióval szembeni nagyobb ellenállóképesség, - könnyebb javíthatóság, - alacsonyabb építési költség. 3 Hátrányok a tömörített agyagréteggel szemben: - nagyobb sérülékenység, - kisebb adszorpciós kapacitás, - kisebb áttörési idő oldatok esetén, - nagyobb diffúziós fluxus. A kis rétegvastagság miatt rossz a szennyezőanyag-visszatartó képesség. 4 H18 A SZIGETELŐRENDSZER FELÉPÍTÉSÉNEK SZABÁLYOZÁSA A depóniák szigetelőrendszere záró- és aljzatszigetelő rendszerből áll, és a kettő együtt a teljes hulladéktömeget körbezárja, a külvilágtól elszigeteli. A körbezárás akkor megfelelő, ha mindkét elem szigetelő hatása tartós,

és a szennyező anyagok csak az ellenőrzött csurgalékvízben, valamint a gázgyűjtő és –elvezető vezetékekben lépnek ki. A depóniák szigetelőrendszerének elemeit a következő ábra mutatja: Az aljzat- és zárószigetelő rendszereknek a következő követelményeknek kell megfelelniük: - vízzáróság csapadékvízzel szemben, hőállóság 70°C-ig; - depóniagázokkal szembeni szigetelőképesség; - depóniaterheléssel (mechanikai, kémiai, biológiai) szembeni ellenálló képesség; - képes legyen elviselni a bekövetkező süllyedéseket; - kiszáradással szembeni ellenálló képesség; - mikroorganizmusokkal, rágcsálókkal, a növényzet gyökérzetével szembeni ellenálló képesség; - erózió- és fagyállóság; - technikailag egyszerű beépíthetőség; - az építési- és üzemeltetési fázisban a tömörség és szigetelőképesség ellenőrzésének a lehetősége; - sérülés, rongálódás esetén javíthatóság; - gazdaságosság. Az

aljzatszigetelő rendszer: A szigetelőrendszer felépítését, az egyes elemek egymásra épülését, a minimálisan megkívánt követelményeket minden országban előírásokkal szabályozzák. A szigetelőrendszert – a mechanikai igénybevételen túl – elsősorban a hulladékból kijutó csurgalékvíz terheli (kémiai és biológiai terhelés) A veszélyeztető potenciált a csurgalékvíz várható összetétele, vagy ha ez nem ismert, akkor a lerakandó hulladékból kioldási vizsgálatokkal előállított kivonatok (eluátumok) analitikai és ökotoxikológiai vizsgálata alapján meghatározott eluátum osztály alapján határozhatjuk meg. Valójában ez a legkorrektebb besorolás, mert a ténylegesen a szigetelőrendszerre jutó terhelést veszi figyelembe. Alkalmazása ellen szól a rendszer viszonylagos bonyolultsága Ahhoz, hogy az aljzatszigetelés a vele szemben támasztott követelményeknek megfeleljen, egy többrétegű, szivárgóréteget is tartalmazó

egységes rendszernek kell lennie. Általában megkülönböztetünk: - természetes anyagú (agyag, adalékanyaggal kevert talajok) szigeteléseket, - mesterséges anyagú szigeteléseket (bitumen, műanyag stb.) és - a kettő kombinációját. 1 Az aljzatszigetelő rendszer tervezésének lényeges szempontjai: - a szigetelőrendszer többrétegű legyen, amelynek alapvetően eleme egy természetes anyagú szigetelőréteg és további anyagok, szigetelőrétegek alkalmazása szükség szerint; - hatékony szivárgórendszer kerüljön beépítésre, ami a csurgalékvizek gyűjtésére, elvezetésére és ellenőrzésére szolgál; - minimális hidraulikus gradiens a szigetelőrétegen; - az aljzatszivárgók és dréncsövek megfelelő eséssel rendelkezzenek; - kis hőmérséklet a depóniaaljzaton. A hulladéklerakók aljzatszigetelő rendszere felépítésének szabályozása (22/2001. (X 10) KöM rendelet, 1-3 sz függelék) Magyarországon az egyes hulladéklerakó

kategóriákra vonatkozó aljzatszigetelés kialakításának követelményeit a 22/2001. (X 10) KöM rendelet 1-3 sz függelékei tartalmazzák A rendelet messzemenően figyelembe veszi az 1999/31/EK irányelveket. A különböző típusú hulladékok 2 lerakóira (veszélyes – nem veszélyes – inert hulladék) vonatkozó előírásokat az előző ábra szemlélteti. Az ábrán megtaláljuk az egyes rétegekkel és műszaki védelmi elemekkel szemben támasztott követelményeket, kritériumokat, méreteket A hulladéklerakó szigetelőrendszerénél betartandó (csurgalékvíz gyűjtésére és az aljzat szigetelésére vonatkozó) előírások: Hulladéklerakó kategória Épített szigetelőréteg Szivárgóréteg Inert nem előírt előírt ( ≥ 0,3 m) Nem veszélyes Előírt előírt ( ≥ 0,5 m) Veszélyes előírt előírt ( ≥ 0,5 m) Az épített szigetelőréteg – ami a természetes anyagú (geológiai) védőréteg hiányában szükséges – minimális

vastagsága 0,5 m, ami szükség szerint több szigetelőanyag-réteg kombinációjával is elérhető. A hulladéklerakó szigetelőrendszerének fenékszintje és a maximális talajvíz szintje között legalább 1 m távolságot kell tartani. A rendelet értelmében különös gond fordítandó a terület földtani, hidrogeológiai, geotechnikai kutatására, vizsgálatára, hiszen az altalaj megfelelő vízzáróságát ebben a fázisban kell igazolni, szemben az épített réteg kivitelezésekor végzett helyszíni ellenőrzéssel. Felső, lezáró szigetelés: A hulladéklerakónál elérve a végleges magasságot, gondoskodni kell a lezárásáról, amelynek feladata és rendeltetése a következő: - az infiltráció megakadályozása, illetve a minimálisra csökkentése; - növeli a biztonságot az aljzatszigetelő rendszer esetleges meghibásodása esetén; - biztosítható a gázemisszió teljes kontrollja; - megakadályozza a depónián lefutó csapadékvizek

érintkezését a hulladékkal, és ezáltal a környezet felszíni, felszín alatti szennyeződését; - megakadályozza a szennyeződés szél általi továbbszállítását; - megakadályozza a hulladék (különösen a veszélyes hulladék) közvetlen kapcsolatát az állatokkal és az emberekkel; - csökkenti a depónia felületén az eróziót, elősegíti a rekultivációt. A depóniák végleges lezárásra túlnyomórészt természetes és mesterséges anyagú (műanyag fólia, geomembrán) szigetelőrétegek jönnek számításba. A szigetelőréteg vagy rendszer fölötti szemcsés anyagú réteg a víztelenítést szolgálja, és megakadályozza a talajon átjutó csurgalékvíznek a depóniába való bejutását. Általános felfogás szerint veszélyes hulladékoknál a lezáró szigetelés mindig kombinált (agyag + geomembrán) kommunális hulladékoknál lehet csak természetes anyagú vagy kombinált, sőt az utóbbi időben jelentős teret hódítottak a

geoszintetikus-agyag szigetelők. Az egyes rétegek közé kerülő geotextília szerepe kettős: egyrészt megakadályozza a szivárgóréteg(ek) (szivárgópaplan) eltömődését, másrészt növeli a rendszer stabilitását. A környezetre potenciálisan veszélyes tényezők (csurgalékvíz) keletkezésének megakadályozása, felső (lezáró) szigetelés kialakításával történik. A felső (lezáró) szigetelésre vonatkozó előírások: Hulladéklerakó kategória Inert Nem veszélyes Veszélyes Gázelvezető réteg nem előírt előírt nem előírt Épített szigetelőréteg nem előírt nem előírt előírt Természetes anyagú szigetenem előírt előírt előírt −9 lőréteg ( k ≤ 10 m/s) Szivárgóréteg nem előírt előírt (> 0,5 m) előírt (> 0,5 m) Földtakarás előírt (> 0,4 m) előírt (> 1 m) előírt (> 1 m) Figyelembe véve az 1999/31/EK irányelvet, a 22/2001. (X 10) KöM rendeletet a hulladéklerakók lezárásának

szabályozását az alábbi ábra mutatja be: 3 A hulladéklerakók felső, lezáró szigetelésének hazai szabályozása (22/2001. (X 10) KöM rendelet, 1-3 sz függelék) A lezárás után a felület esésének legalább 3-5 %-nak kell lennie, hogy a beszivárgó csapadékvíz kivezetése minél hatékonyabb legyen. A humuszos fedőtalaj szivárgási tényezője ne legyen kisebb, mint 10-6-10-7 m/s, a megfelelő vízháztartás biztosítása érdekében A szivárgóréteg anyaga hasonló, mint a csurgalékvízgyűjtő rendszernél, általában 16/32 mosott kavics. A természetes anyagú szigetelőréteg elsősorban a csapadékvízzel találkozik, így a kiválasztásnál nem követelmény a nagy adszorpciós kapacitás. Ugyanakkor lényeges, hogy a beépítésre kerülő anyag zsugorodásra kevésbé legyen hajlamos, mert a kiszáradáskor kialakuló repedések révén vízzáróságát elveszítheti. A lezáró rendszer méretezésénél figyelembe veendő: - a beépítésre,

tömörítésre vonatkozó a földmunka-előírások; - a rendszer kellő biztonsággal rendelkezzen a megcsúszással szemben; - a geomembrán és a geotextília megfelelő szilárdsági jellemzőkkel rendelkezzen a mechanikai igénybevételekkel szemben; - ellenálló legyen a kémiai terhelésből adódó igénybevételekkel szemben (csapadékvíz, depóniagáz, gázkondenzátumok); - ellenálló legyen a biológiai terhelésből adódó igénybevételekkel szemben (növényi gyökérzet, rágcsálók, mikrobiológiai átalakulási folyamatok); - a hulladék tömörödésének, konszolidációjának hatására bekövetkező felszín-süllyedés. 4 A hulladéklerakók lezárásánál is felerősödtek azok a törekvések, amelyek a hagyományos zárószigetelések helyett azzal egyenértékű, vagy hatékonyabb új anyagok vagy rétegrendek alkalmazhatóságát vizsgálják. Különösen érthetőek ezek a törekvések, mert: - Konszolidálatlan hulladékon, nem megfelelő

tömörségű, erősen összenyomódó rétegen problematikus a k < 10-9 m/s vízzáróságú természetes anyagú épített szigetelőréteg kialakítása. - A rézsűfelületeten meg kell oldani az állékonysági problémákat (megcsúszással szembeni biztonság). - A zárószigetelésnél az egyenértékűség csak hidraulikai egyenértékűséget jelent, mivel itt azt a csapadékvíz terheli. Mai ismereteink szerint két területen nagy valószínűséggel jelentős fejlődés, illetve előrelépés várható, amelyek a következők: - a geoszintetikus anyagok alkalmazhatósága; - a kapilláris zárószigetelések jobb megismerése. A geoszintetikus anyagoknak (geomembrán, geotextília, geonet, georács, geokompozit lemezek, geoszintetikus szigetelőlemezek) a legfőbb előnyei: - gyárilag garantált minőség; - gyors beépíthetőség; - kisebb gép- és élőmunka-igény; - kedvező fizikai-mechanikai tulajdonságok; - kedvező kombinációs lehetőségek; - egyszerűbb

minőségbiztosítási vizsgálatok; - könnyebb javíthatóság. Hátrányuk ugyanakkor, hogy ma még nem rendelkezünk kellő ismeretanyaggal az öregedési folyamatukról, valamint bizonyos feltételek mellett az egyenértékűségükről. Tekintettel arra, hogy a zárószigeteléseknél a kedvező fizikai-mechanikai tulajdonságokat és igen jó vízzáróságukat hasznosítjuk, igen kedvezően alkalmazhatók az alábbi területeken: - depóniák felszínének erózió elleni védelmére; - az állékonyság biztosítása; - szivárgó rétegként; - szigetelő rétegként. 5 H19 A CSURGALÉKVÍZGYŰJTŐ RENDSZER Az aljzatszigetelő rendszernek szerves része egy, a csurgalékvizek gyűjtésére, elvezetésére és ellenőrzésére szolgáló hatékony szivárgórendszer, amit összefoglaló néven csurgalékvízgyűjtő rendszernek nevezünk. Ez a rendszer több, önálló funkcióval rendelkező elemből épül fel A hulladék és az első szigetelőréteg közé kerülő

szivárgórendszer (szivárgópaplan) is legalább két rétegből épül fel. A szigetelőrétegre kerül a csurgalékvízgyűjtő és elvezető rendszer, majd e réteg és a hulladék közé egy szűrő-védő réteget építenek be. Funkciója kettős: egyrészt elősegíti a csurgalékvíz bejutását a gyűjtő és elvezető rendszerbe, másrészt védi azt a hulladékból bemosódó finom szemcsék bejutásától, megakadályozva eltömődését. A réteget – akár természetes anyagú (laza szemcsés kőzet), akár műanyag (műszaki vagy geotextília) – méretezni kell. Ugyancsak méretezni kell a csurgalékvízgyűjtő rendszert, hogy a szigetelőrétegnél a megengedettnél nagyobb hidraulikus gradiens ne alakuljon ki, azaz a lejutó csurgalékvizeket visszaduzzasztás nélkül tudja elvezetni. A második szivárgó réteg, ha van, az első szigetelőréteg alá kerül, és úgyszintén kettős célt szolgál: elsődleges az ellenőrzési funkció (jelzi a

szigetelőrendszer meghibásodását) és másodlagos a gyűjtő-elvezető funkció. Annak érdekében, hogy a csurgalékvízgyűjtő rendszer eleget tegyen a vonatkozó rendelet előírásainak, de ugyanakkor a kialakítása is a lehető leggazdaságosabb legyen, a méretezéskor az alábbi problémákra kell odafigyelni: - a csurgalékvízgyűjtés hatékonyságának a hosszú távú biztosítása; - a megfelelő anyag kiválasztása; - hatékony csurgalékvízelvezetést biztosító dréncsőtávolság – rétegvastagságesés viszony megválasztása. Amennyiben a réteg a szűrő és szivárgó funkciót is betölti, vagyis nincs felette külön szűrőréteg, úgy azt a szűrőszabály szerint méretezni kell az eltömődés megakadályozása érdekében. A szűrőtendszerek (szűrőréteg, geotextília, dréncsövek) a leggondosabb tervezés mellett is idővel veszítenek hatékonyságukból, eltömődhetnek. Az eltömődés okai mechanikai, fiziko-kémiai, mikrobiológiai

eredetűek. A mechanikai okokra visszavezethető eltömődést a finomabb szemcsék bemosódása okozza. Ez a hatás elkerülhető, ha a szivárgóréteg megfelelő mechanikai és szűrő stabilitással rendelkezik. A mechanikai stabilitás gyakorlatilag a megfelelő szemcseméretű réteget, míg a szűrő stabilitás a megfelelő szemcseeloszolású réteget jelenti. A mechanikai stabilitás az előírásoknak megfelelő szemcseméretű szűrőrétegnél a szűrőszabály betartása mellett biztosítható. A fiziko-kémiai és mikrobiológiai hatások általában együtt jelennek meg az eltömődéssel, és az eredménye az ún. inkrusztáció, amikor elsősorban vasoxidok és karbonátok kiválása révén a hatékony pórustér jelentősen csökken A szűrőréteg fiziko-kémiai és mikrobiológiai okokra visszavezethető inkrusztációja ellen védekezni nehéz, mert a csurgalékvíz összetételét, pH és redox-potenciál értékét, hőmérsékletét befolyásolni nem tudjuk. A

folyamatot lehet lassítani, ha: - növeljük a szűrőrétegben az áramlási sebességet; - növeljük a szűrőréteg hézagméretét; - csökkentjük a szűrőréteg fajlagos felületét. A fentieket elősegíthetjük, ha: - a szűrőréteg megfelelő vastagságú (0,3-0,5 m) és anyaga mosott, jól koptatott, kis karbonáttartalmú (< 20 %), gömbölyded szemcsékből áll; - megakadályozzuk a finomabb szemcsék bemosódását; - a csurgalékvízgyűjtő rendszer megkívánt kereszt- és hosszirányú esését biztosítjuk; 1 - megfelelő méretű dréncsövet alkalmazunk, amelynél a perforált felület aránya a mechanikai stabilitást még biztosító lehető legnagyobb; a dréncső hálózat lehetőleg ellenőrizhető és utólagosan tisztítható. Különösen fontos, hogy a hézagméret növelésével, a fajlagos felület csökkenésével csökken az inkrusztációra való hajlam, ezért nagyon fontos a KöM rendeletben előírt szivárgási tényező (k > 10-3

m/s) kritérium mellett a szemcseméretre (16/32-24/40 mosott kavics) vonatkozó követelmény teljesítése is, mert a k > 10-3 m/s szivárgási tényezőt már egy homokos kavicsréteggel is biztosítani lehetne. A depóniaépítésnél számos esetben előtérbe kerülhet, vagy megfontolandó lehet a geokompozitok alkalmazása a szemcsés anyagú szivárgóréteg helyett. Ilyen lehetőségek: - völgyfeltöltéssel épülő lerakóknál a meredekebb aljzaton gondot okozhat a szivárgóréteg stabilitása, megcsúszása; - támasztótöltések szigetelésének a kialakításakor; - zárószigetelések szivárgórétegeként; - a két geomembrán közötti második, ún. szivárgó-ellenőrző rétegként Ugyanakkor felső (első) szivárgórétegként, kis esésű aljzaton alkalmazásuk nem megengedett, mert kis szerkezeti vastagságuk miatt nem teljesül az a feltétel, hogy az elvezetendő csurgalékvíznek a szivárgórétegen belül kell maradnia. A geokompozit

szivárgórétegek általában két szűrőréteg (ált. geotextília) között lévő műanyag szivárgórétegből (geoháló, georács stb.) épülnek fel A csurgalékvízgyűjtő rendszer alaprajzi elrendezését és metszetét egy általános esetre a következő ábra mutatja be. Az ábra szerinti esetben a rendszer szektorokra osztott A lejutó csurgalékvíz a depónia középvonalától kifelé ih hosszirányú és ik keresztirányú eséssel kialakított aljzatszigetelő rendszerre kerülő víztelenítő rétegből, annak a mélyvonalába helyezett dréncsőbe jut be. A dréncső a gyűjtőaknába torkollik. A gyűjtőakna kerülhet mind a depónia szigetelt alapfelületén kívülre, mind az alapfelületen belülre. A dombépítéssel kialakított depóniáknál a gyűjtőakna célszerűen a támaszkodó töltésen kívülre, míg a medenceszerűen kialakított lerakónál többnyire a lerakón belülre kerül. A csurgalékvízgyűjtő rendszer felépítése 2 Az ábra

szerinti elrendezésnél a gyakorlatban általánosan alkalmazott méretek, paraméterek a következők: A keresztirányú esés: ik ≥ 3 % A hosszirányú esés: ih = 1 − 2 % A gyűjtőakna távolsága - keresztirányban: l k = 30 − 50 m - hosszirányban: l h ≤ 300 m A víztelenítő réteg - vastagsága: 30-50 cm k ≥ 10 −4 m/s - szivárgási tényezője: - anyaga: 16/32-24/40 szűrőkavics 200-300 mm A dréncső átmérője: A dréncső beépítésénél a szűrőréteg előírt vastagságának a dréncső fölött is meg kell lennie. A kialakítás egy lehetőségét német előírás alapján az alábbi ábra szemlélteti: A dréncső beépítése 3 H20 A HULLADÉKLERAKÓK LEZÁRÁSA Hulladéklerakók esetén, a végleges magasság elérése után, gondoskodni kell a lezárásról. A lezárás rendeltetése és feladata: - az infiltráció megakadályozása, illetve minimálisra csökkentése; - növeli a biztonságot az aljzatszigetelő rendszer esetleges

meghibásodása esetén; - biztosítható a gázemisszió teljes kontrollja; - megakadályozza a depónián lefutó csapadékvizek érintkezését a hulladékkal, ezáltal a környezet felszíni és felszín alatti szennyeződését; - megakadályozza a szennyeződés szél általi továbbszállítását; - megakadályozza a hulladék, különösen a veszélyes hulladék, közvetlen kapcsolatát az állatokkal és az emberekkel; - csökkenti a depónia felületén az eróziót, elősegíti a rekultivációt. A hulladék tulajdonságaitól, veszélyességi osztályától és toxicitásától függően háromféle típusú lezárást, takarást különböztetünk meg, amelyek a következők: - Üzem közbeni lefedés: Erre elsősorban a veszélyes hulladékoknál van szükség, ha a bejutó csapadékvíz hatására keletkező csurgalékvíz képződés megakadályozható, vagy jelentősen csökkenthető. Főként szilárd halmazállapotú, veszélyes hulladékoknál van erre a módszerre

leginkább szükség. Jó példa erre az alábbi ábra Ezek a szerkezeti megoldások átmenetet képeznek a tárolódepóniák felé. A költségek fesztáv növelésével ugrásszerűen megnőnek A tetőszerkezet mozgatható, csak a feltöltési fázisban fedi a hulladékot Amikor az eléri a tervezett magasságát, egy végleges lezárást kap és megkezdődik a következő szakasz feltöltése az áthelyezett tetőszerkezet védelme mellett Tartóelemként elsősorban acélszerkezeteket alkalmaznak Az oszlopokra támaszkodó tetőszerkezet hátránya, hogy a depónia építéssel az oszlopok bennmaradnak. Megvalósítható olyan megoldás is, hogy az építés során az oszlopokat aknagyűrűkkel körülvéve az oszlopok visszanyerhetők, a bennmaradó akna pedig ellenőrző szerepet tölthet be, vagy gázmentesítő kútként is üzemelhet. Veszélyeshulladék-lerakók üzem közbeni lefedése: a, nagy fesztávú ívtartókkal kialakított tetőszerkezet; b, oszlopokra

támaszkodó tetőszerkezet - Időszakos takarás: Ez a módszer kommunálishulladék-lerakóknál jellemző. A hulladékot cellánként fedőréteggel látják el lerakás és tömörítés után A fedőréteg anyaga agyag, vagy iszapos agyag, vastagsága 20-25 cm. A gyakorlatban alkalmazott lejtés 3:1, amely még lehetővé teszi a tömörítőgépek mozgását. Az időszakos takarás egyik formája a napi takarás, amelynek elsősorban a kiporzás, a könnyű anyagok kifújásának megakadályozása, a szagterhelés 1 csökkentése és a tűzesetek megelőzése a feladata. Napi takarórétegként alkalmazható építési törmelék, nem veszélyes ipari hulladék és kitermelt föld Hulladékdepóniák időszakos takarása - Végleges takarás: Ez a módszer mind kommunális, mind veszélyes hulladékoknál alapvető követelmény, de megoldásként számításba jöhet korábbi, visszamaradt szennyeződések környezettől való elszigetelésének egyik elemeként is. A

depóniák végleges lezárására természetes- és mesterséges anyagú (műanyag fóliák) szigetelőrétegek jellemzőek A szigetelőréteg, vagy szigetelőrendszer fölötti szemcsés anyagú réteg a víztelenítést szolgálja, és megakadályozza a talajon átjutó csurgalékvíznek a depóniába való bejutását. Az egyes rétegek közé kerülő geotextília szerepe kettős: megakadályozza a szivárgóréteg (szivárgórétegek) eltömődését, illetve növeli a rendszer stabilitását. Gázmentesítés: 2 Amennyiben a hulladék sok szerves anyagot tartalmaz és megvannak a lebomlás feltételei is, akkor a hulladék mennyiségétől, minőségétől, a lerakás módjától, technológiájától, a rendelkezésre álló oxigéntől és még számos egyéb tényezőtől függően esetenként jelentős mennyiségű gáz képződhet. A gázképződésnek és gázmentesítésnek ellenőrzött körülmények között kell történnie, így megelőzhető a depóniagáz

nemkívánatos kijutása az atmoszférába, illetve horizontális vagy vertikális irányú migráció révén a környező talajrétegekbe. A keletkező gáz ellenőrzött gyűjtése és elvezetése fontos, mert: - a nagy nyomású gáz kitöréseket okozhat a lerakóban; - a gáz kiszivárgása a vegetáció pusztulását idézheti elő, aminek a következménye, hogy a rekultivált felszínen jelentősen nő az erózió veszélye; - toxikus hatása lehet; - a tartós gázkibocsátás a hulladéklerakó közvetlen szomszédságában lakók egészségét veszélyeztetheti; - kellemetlen szaghatást okoz; - a keletkező metán a levegővel keveredve robbanókeveréket alkot; - a keletkezett gáz olcsó energiaforrás, ezért gyűjtése célszerű. A gázellenőrző és mentesítő rendszer lehet aktív vagy passzív. Aktív rendszerven mesterséges vákuum segíti elő a gázkiáramlást a lerakóból. Passzív rendszerben a lerakóban levő természetes gáznyomás a mozgás

hajtóereje. A passzív módszer csak akkor használható, ha metán és széndioxid is nagy mennyiségben képződik A nyomáskülönbség és a diffúzió a metánt a lerakóból a légtérbe irányítja. A következő ábrán a passzív rendszer vázlata látható: a, kaviccsal töltött gyűjtőárok és perforált cső aljzatszigetelő nélküli lerakó esetén, 3 b, az aljzatszigetelő nélküli lerakó kerülete mentén kialakított védőárok, c, gázgyűjtő kutak szigetelt aljzattal rendelkező lerakónál Legkisebb mértékben a homokkal vagy kaviccsal teli függőleges aknák, árkok vagy rétegek szállítják a metánt. Ennél hatékonyabb módszer a függőleges, vagy a fedőréteg alá elhelyezett perforált csövek alkalmazása A lerakót körülvevő talajba helyezett szigetelő fólia lassíthatja a metánáramlást A kis koncentrációjú, veszélyesebb gázok levegőbe kerülését közbetelepített szorpciós rétegekkel lehet megoldani, csökkenteni.

Hatékonyabb módszer az aktív rendszer, akkor is, ha a keletkezett gáz mennyisége kicsi, és a gáz mozgásában csak a molekuláris diffúzió vesz részt. A szellőztető csövekhez vákuumszivattyút csatlakoztatva olyan nyomáskülönbség érhető el, amely képes eltávolítani a gázt a lerakó belsejéből. Az aktív rendszer vázlatát az alábbi ábra mutatja: a, gázgyűjtő kutak b, gázgyűjtő árkok Ha a telepítés célja csak a gázellenőrzés, akkor a lerakó pereméhez kell elhelyezni a kutakat, illetve a környező talajban, ha az jó áteresztő. Az egyes kutak átmérője 30-90 cm legyen Az aktív rendszer a lerakó peremén és a lerakóban hálózatosan elhelyezett csövekből áll, amelyek függőleges vagy vízszintes elhelyezésűek. Az egyes kutakat és csöveket egy fővezeték köti öszsze A fővezeték végén egy kompresszor van, amellyel a vákuumot hozzák létre a fővezetékben Amikor a vákuum létrejön, kialakul egy hatásterület, amely

a kutakkal behálózott területre terjed ki. A gáz így belekerül a kutakba, onnan a fővezetékbe, az ellenőrző állomásra, majd az energiafelhasználó, vagy égető berendezésbe. A kerületen lévő kutakban a gáz gyakran rosszabb minőségű, ezért célszerű ezt külön kezelni. A kutak hatásterülete minden irányban kiterjed, ezért azokat úgy kell elhelyezni, hogy a hatásterületük összeérjen. Kerülni kell a túlnyomást, mert ezzel levegő kerülhet a talajból a hulladékba A kutak távolsága 8-20 m. Az aktív rendszereknél peremi gázelvezető árkokat is alkalmaznak Ezt közvetlenül a lerakó körül alakítják ki 8 m, vagy annál kisebb mélységgel. Az árkokat kaviccsal töltik meg, ami szintén a fővezetékhez kapcsolódik A fővezetékhez kapcsolódik egy 4 szivattyúállomás (vagy kompresszor), amellyel vákuumot hoznak létre az árokban, amely tovaterjed a hulladékba is, és a gáz a kisebb nyomású zónába, majd a perforált csőbe jut.

Aktív rendszer függőleges kutakkal: a, rendszer-vázlat; b, kútelrendezés és hatásterület A gáz elvezetéséhez ajánlott áramlási sebesség < 10 m/s, efölött már turbulens mozgások is fellépnek, az alsó határ 5 m/s. Az ajánlott nyomás legalább 30 mbar Környezetvédelmi szempontból mindenképpen kívánatos a gáz valamilyen módon való felhasználása. Az elvezetett gáz többféleképpen kezelhetik: - kondenzálják, a kondenzátumot visszavezetik a hulladékra, vagy tárolják; - a levegőbe vezetik, ha az ártalmatlan; - előkészítés után a helyi gázvezetékbe juttatják; - égetéssel, miután a szén-dioxidot leválasztották, elektromos energiává alakítják; - felhasználás nélkül elégetik. 5 H21 NAGYBIZTONSÁGÚ HULLADÉKLERAKÓK, A TÁROLÓSZERŰEN KIALAKÍTOTT LERAKÓK Nagybiztonságú hulladéklerakók Az általánosan megkívánt alapkövetelményeken túl meg kell felelniük az alábbiaknak: - többszörös szigetelőrendszer

(természetes, mesterséges), ill. biztonsági rendszer; - egyszerű, folyamatos ellenőrzési lehetőség; - mindenkori problémamentes javíthatóság, még mielőtt a szennyeződések a rendszerből kijutnának. A fenti feltételeket ki lehet elégíteni a hagyományos építésű depóniákkal is: - a terület körbezárása speciálisan kialakított vízzáró résfallal és a vízszint szabályozásával; - a depónia alatti szigetelőrendszer javíthatóvá tételével; - járható alépítménnyel rendelkező depóniákkal. A különleges biztonság követelményeit természetesen kielégítik a tárolószerűen kialakított lerakók is. A járható alépítménnyel rendelkező depóniák átmenetet képezve, mindkét lerakótípushoz sorolhatók. 1. A szennyeződés továbbterjedésének megakadályozására a nátrium-bentonit/cement-, valamint a kalcium-bentonit/cement szuszpenzióval kialakított függönyfalat vagy keskeny résfalat is alkalmazhatnak, amelynek nincs

teherviselő funkciója, az elsődleges cél a terület vízzáró körülzárása. Bécs, Rautenweg: fülkés-rendszerű résfallal zárták körbe, ami újszerű, ellenőrizhető vízzáró résfalrendszert jelentett A rendszer újdonsága a 26 m mély függönyfalak mellett a fülkés rendszer; a párhuzamos résfüggönyöket keresztirányban is összekötötték; mindegyik fülkében egy-egy kutat is elhelyeztek, amellyel a fülkén belüli vízszint ellenőrizhető és szabályozható. A depóniterületen belüli, további 7 db kút egészíti ki a rendszert, amellyel a depónia alatti vízszint szabályozható A depónia alatti területről szennyezőanyag egyáltalán nem juthat ki 2. Jelentősen növelhető a biztonság, ha a szigetelőrendszer felépítése, szerkezete lehetővé teszi az ellenőrzést és a javíthatóságot. A rendszer lényege, hogy a műanyag szigetelőlemezt megfelelően összehegesztve izolált egységek alakíthatók ki Amennyiben a felső műanyag

szigetelőlemez kémiai vagy mechanikai hatás következtében megsérül, vagy áteresztővé válik, ennek a hatása a víztelenítőrendszerben észlelhető. Ha a hulladékkal való feltöltöttség még nem túl nagy, a hibahely szabaddá tehető, kijavítható. Ha a feltöltés már magas, vagy befejezett, a hibás szigetelésű terület injektálással ismételten vízzáróvá tehető. 3. A járható alépítménnyel rendelkező lerakók az alépítmény megoldása alapján lehetnek: járható közműalagút a depónia alatt; ill. tartószerkezettel kombinált járható aljzatterű lerakó A depónia alatt járható közműalagutakkal kombinált aljzatszigetelésnél az aknák szerepét a járható közműalagutak veszik át. Az aljzatszigetelő rendszer itt is két műanyag szigetelőből épül fel, közte szivárgóréteggel, dréncsővel és injektálócsővel, az alagutak felé kialakított eséssel. Az aljzatszigetelő esetleges tömítetlenségét az ellenőrzőcsőben

megjelenő csurgalékvíz jelzi, és a hibahelyet lehatárolva az injektálócsövekkel a tömítetlenség megszüntethető. Ebben az esetben a kritikus pont a merev alagút és a flexibilis aljzatszigetelés közötti süllyedéskülönbség megakadályozása A szerkezet alapelve megkívánja, hogy az altalaj homogén legyen, és megfelelő teherbírással, nagy rugalmassági modulussal rendelkezzen. A tartószerkezettel kombinált, járható aljzatterű depóniánál a hulladék egy tartószerkezetre támaszkodó födémre kerül, és az oldalhatárolás is épített 1 szerkezet. A rendszer csak maximális talajvízszint felett helyezhető el Igen nagy költséggel, és relatíve kis befogadóképességgel építhetők meg A teherbíró lemez készülhet előregyártott elemekből is. Tárolószerűen kialakított hulladéklerakók: A kialakításukkor alkalmazott szerkezeti elemeknek teherbíró funkciójuk is van. Elsődleges cél a nagy biztonság, hiszen elsősorban a

veszélyes, vagy különösen veszélyes hulladékok lerakására szolgálnak a tárolószerűen kialakított lerakók. Az aszódi lerakónál az I veszélyességi osztályba tartozó hulladékok tárolója jó példa erre. Az anyagi tulajdonságtól függően a hulladékelhelyezés 4 helyen (platón) történik. A platóra egy vasbeton lemez kerül, amelyre a hulladékot tartalmazó hordókat helyezik. A vasbeton lemez alatt homokos kavicsszivárgó került megépítésre dréncső kivezetéssel, amely egy megfigyelő aknába van bekötve. Az acélhordós csomagolású, vasbeton tálcára kerülő hordók közötti teret betonnal töltik ki, és betonréteg választja el az egyes hordókat. A plató megtelte után (6 sor hordó) következik a lefedés. A korszerűen kialakított tárolódepóniák fő típusai: - felszín feletti vasbeton tárolók; - silódepóniák; - aknaszerűen kialakított depóniák. Közös jellemzőjük a hulladékot körbezáró vasbeton szerkezet. A

biztonság növelhető a járható, így ellenőrzést biztosító aljzattér kialakítással. Az alapvető problémát a teljes élettartamra vonatkozó repedésmentes tömött betonszerkezet, és azt a kémiai hatásokkal szemben védő szigetelőréteg megépítése jelenti A szerkezet kialakításánál figyelembe kell venni az esetlegesen fellépő süllyedéskülönbségeket, a silók, tartályok ismétlődő töltéséből-ürítéséből adódó terheléseket és terheléskülönbségeket. Előtérbe szorulnak a feszített beton szerkezetek A tárolószerűen kialakított lerakók relatíve kis hulladékmennyiség elhelyezését teszik lehetővé, a költségek igen nagyok, így gazdaságosan elsősorban átmeneti tárolóként üzemeltethetők. De az elhelyezett hulladékok problémamentes visszanyerése érdekében szükség van tárolószerűen kialakított depóniákra végleges lerakás céljából is. Silószerű hulladéktárolónál: a siló anyaga lehet vasbeton,

feszített beton, vagy a kettő kombinációja. A tároló alatt járható aljzattér van Előnye az egymással nem keverhető hulladékok szeparált elhelyezési lehetősége, és a csapadékvíz elleni egyszerű védelem A rendszer középpontjában található az ellenőrző akna A tároló elhelyezhető felszín alatt is, ekkor a silófalak ellenőrizhetősége megszűnik (ZÜBLIN cég által kifejlesztett rendszer) A merev silócellák négyzet keresztmetszetűek, közös alaplemezzel összefogottak. Az egyes blokkokat egymástól fugák választják el. Az aljzattér járható, és a silócsoportok közötti tér is, ami a folyamatos ellenőrzés lehetősége szempontjából lényeges. A cellákat töltéskor ideiglenes, mozgatható tetőszerkezet védi, majd a megtelt blokkokat gáz- és vízzáróan lefedik, a felszínt rekultiválják. HOCHTIEF rendszer palackformájú koncepció-tárolóinál: a rendszert a felszínközelben helyezik el, és a felszínt a töltőnyílások

szabadon hagyásával rekultiválják. Előnye a hulladék szeparálhatósága, egyszerű visszanyerése Az ellenőrzés lehetősége járható alagutak, vagy a teljes aljzattér járhatósága révén biztosított. Aknaszerűen kialakított tároló esetén: a közlekedést lehetővé tevő középső akna, a járható aljzattér és az akna mögötti hátszivárgó gyakorlatilag teljes biztonságot jelent. 2 H22 A HULLADÉKBAN LEJÁTSZÓDÓ FOLYAMATOK, A HULLADÉK KONSZOLIDÁCIÓJA, LEBOMLÁSA A hulladék konszolidációja: A lerakóba kerülő hulladék többnyire heterogén, ami fizikai és kémiai értelemben is igaz (méret, alak, tömeg, térfogatsűrűség, összetétel, nedvességtartalom, reakcióképesség stb.), és ez a heterogén anyag a kiindulópontja annak a hosszú homogenizálódási folyamatnak, amelynek során az anyag mechanikai és fiziko-kémiai értelemben is konszolidálódik. A hulladék várható konszolidációjának az ismerete nagyon fontos, mert a

deformációkat figyelembe kell venni mind a zárószigetelő rendszer, mind a gázgyűjtő rendszer mechanikai méretezésénél, kialakításánál. Sajnos ma még nem áll rendelkezésünkre kellő mennyiségű tapasztalat, amely lehetővé tenné a pontos számításokat. A hulladék várható összenyomódását elméletileg a talajmechanikából ismert konszolidációs elmélettel közelítjük, azonban figyelembe kell venni, hogy a hulladék: - a szokásos talajhoz képest lényegesen változatosabb, inhomogénebb; - a fizikai paramétereinek pontos meghatározása lényegesen nehezebb. A hulladék konszolidációja nemcsak a mechanikai terhelés (önsúly) hatására bekövetkező tömörödés, hanem a különböző alkotórészek kémiai-biológiai lebomlásával rendszerint együttjáró térfogatcsökkenés eredménye is. A süllyedés várható mértékét a következő tényezők befolyásolják: - a lerakott hulladék kezdeti tömörsége, hézagtényezője,

térfogatsűrűsége; - a feltöltés magassága; - a biológiailag lebomló és nem lebomló hulladékmennyiség aránya; - a hulladék lerakás előtti és közbeni kezelése; - a csurgalékvíz szintje, ingadozása; - környezeti tényezők (nedvességtartalom, hőmérséklet, a biogázképződés folyamata, fázisa). A konszolidáció már a lerakó feltöltése során elkezdődik. A süllyedések üteme az idő előrehaladtával lassul. A kezdeti szakaszban az önsúly hatására bekövetkező süllyedések dominálnak Ez az elsődleges konszolidáció, amelynek a mértéke általában 5-30 %-a a feltöltési vastagságnak, és a süllyedések zöme a feltöltés utáni első évben lejátszódik Az elsődleges konszolidáció után következik a másodlagos konszolidáció szakasza, ami egy időben hosszan elnyúló, a hulladékban lejátszódó folyamatoktól is jelentősen függő folyamat. A biogázképződés: A deponált anyag a környezeti hatások és a hulladéktömeg

konszolidációjának hatására átalakul. Az átalakulás egy dezintegrációs bomlási folyamat, amelyet befolyásol az atmoszféra (az oxigén jelenléte vagy hiánya), a depóniára hulló, illetve bejutó csapadék mennyisége, a hulladék nedvességtartalma, összetétele, homogenitása, a tárolótér magassága, a depónia kialakítása és a mikroorganizmusok tevékenysége. A külső hőmérséklet csak a felső rétegekre gyakorol hatást, mélyebben már a biokémiai reakciók által beállított hőmérséklet uralkodik A hulladékok transzformációs folyamatainak tárgyalásánál különbséget kell tenni lebomló és nem lebomló anyagok között. A lebomló csoportba tartoznak a növényi, állati és ételmaradványok, fa, papír, cellulóz és bőranyagok, textíliák, gyapjú stb A nem lebomló (inert) anyagok csoportjába tartozik a fém, az üveg, az építési törmelék és a műanyagok döntő többsége. 1 A hulladéklebomlási folyamat: A

hulladéklebomlási folyamat eredményeként biogáz és csurgalékvíz keletkezik. Laboratóriumi mérések és tapasztalatok alapján a lebomlási folyamatot öt jellegzetes fázisra osztják, amelyet a következő ábra mutat be: A depóniagáz és a csurgalékvíz összetevőinek alakulása a lebomlási fázisban I.: aerob lebomlás II-IV.: anaerob lebomlás - Aerob lebomlás (I. fázis): Az I. fázis egy rövid abiotikus szakasz rögtön a hulladék elhelyezése után, amikor a rendelkezésre álló oxigén (levegő) mellett a hulladékban jelenlevő, vagy kívülről származó mikroorganizmusok a szerves anyag aerob lebontását végzik A folyamatot részben a depóniában csapdázódott levegő, a felszínközeli rétegeknél pedig az atmoszférából bejutó oxigén táplálja Az aerob fermentáció eredménye a szén-dioxid, az ammónia és a víz, illetve az egyéb alkotórészek oxidációs termékei. A folyamat fontos tényezője a nedvesség, ami a mikroorganizmusok

számára 60 %-nál optimális. A nedvesség egyaránt származhat magából a hulladékból, vagy a depóniába bejutó csapadékból történő utánpótlásból. A folyamat exoterm, és a lezárást követő néhány nap, illetve hét alatt a hőmérséklet elérheti a 60-70°C-ot is. A nagy hőmérséklet gyakran öngyulladáshoz vezethet A depónia átlagos belső hőmérséklete ebben a fázisban 40-60°C - Anaerob lebomlás fázisai (II-IV. fázis): A biogázképződés körülményeit az anaerob (oxigénmentes) lebomlás jellemzi, a számára kedvező, elsősorban közepes (30-75°C) hőmérséklet-tartományban. Az anaerob lebomlás kezdeti szakaszában (II fázis) illékony zsírsavak, szén-dioxid és hidrogén keletkezik az erjesztő és acetogén baktériumok hatására. A savas kémhatású csurgalékvíz nagy koncentrációban tartalmazhat zsírsavakat, kalciumot, vasat, nehézfémeket és ammóniát A gáz nitrogéntartalma csökken a szén2 dioxid- és

hidrogénképződés következtében. A redox-potenciál csökkenésével a kezdeti magas szulfát tartalom lassan lecsökken. A keletkező szulfid kicsapja a vasat, mangánt és a nehézfém elemeket, amelyek eddig oldott állapotban voltak. A III, ún második közbülső anaerob fázis a metanogén baktériumok lassú növekedésével kezdődik. A metánkoncentráció nő, mialatt a hidrogén, a szén-dioxid és a zsírsavak koncentrációja csökken Tovább csökken a szulfátkoncentráció a folytatódó szulfátredukció révén A zsírsavak átalakulása a pH és alkalitás (lúgosság) növekedésével jár, ami a kalcium, a vas, a mangán és a nehézfémek oldhatóságának a csökkenését vonja maga után, amelyek később valószínűleg szulfidokként csapódnak ki. Továbbra is szabadul fel ammónia, ami az anaerob környezetben nem alakul át A IV, ún metán fázisban 50-60 % metántartalomnál stabilizálódik a gázképződés, ami a zsírsavak és a hidrogén

alacsony szinten történő tartását eredményezi. Az V fázisban csak az ellenálló szerves szén marad az elhelyezett hulladékban. A metántermelődés jelentősen visszaesik, koncentrációja olyan kicsi lesz, hogy nitrogén jelenik meg a gázokban a légköri diffúzió miatt. Aerob zónák és a metánképződéshez túl magas redox-potenciálú zónák jelennek meg a felső rétegekben. A biogáz képződés illetve termelés folyamatának kézbentartása, optimalizálása érdekében ismernünk kell a képződéshez, termeléshez szükséges mikroszervezetek életfeltételeit és a folyamatot befolyásoló abiotikus tényezők hatását. A metánképződés fő abiotikus tényezői A hulladéklerakók vízháztartása: A hulladéklerakó vízháztartásának ismerete rendkívül lényeges, mert segítségével tudjuk meghatározni a várható csurgalékvíz mennyiségét, ami a csurgalékvíz-gyűjtő rendszer méretezésénél alapvető fontosságú. A csurgalékvíz

mennyiségén kívül szükségünk van annak várható összetételére is, ami a szigetelőrendszer anyagának, felépítésének a megválasztásánál jelentős Míg a várható mennyiséget viszonylag jól tudjuk számítani, előre jelezni, addig a minőség tekintetében elsősorban analógiákra, korábbi tapasztalatokra támaszkodhatunk, hiszen minden depónia egyedi. A depóniák vízháztartását a módosított vízháztartási egyenlettel írhatjuk le: Cs − P − R ± K − VCS − L f + Vb + Vk = 0 ahol: Cs P R K VCS Lf Vb Vk – a csapadék, – a párolgás, – a tározás (kötött vízként), – a késleltetés (rövidebb ideig a kapillárisokban raktározott víz), – a csurgalékvízlefolyás az altalaj felé, – a felszíni lefolyás, – a biokémiai folyamatok során képződött víz és – a konszolidáció hatására keletkezett víz. 3 A hulladéklerakó vízháztartása A módszernél feltételezzük, hogy alulról és felülről külső

hozzáfolyás nincs, a csurgalékvíz a lerakóból csak a szivárgórendszeren keresztül kerülhet ki és nincs vízkilépés a rézsű felületén. A csurgalékvízgyűjtő rendszer méretezéséhez szükséges vízmennyiséget a tér és idő függvényében kell meghatározni. A csurgalékvíznek több, egymástól független összetevője lehet: - a csapadék és az aktuális párolgás különbsége; - a hulladékban mikrobiológiai folyamatok hatására bekövetkező vízképződés, illetve vízfelhasználás; - a hulladék konszolidációja során keletkező vízmennyiség; - a hulladékban tározódni képes vízmennyiség. 4 H23 A MONITORING RENDSZER Egy hulladéklerakó minden esetben potenciális szennyezőforrást jelent környezetére, ezért szükséges, hogy megfelelő ellenőrző-megfigyelő (monitoring) rendszere legyen. A lerakó üzemelése és szüneteltetése alatt is folyamatosan ellenőrizni kell: - az elsődleges technológiai létesítmények

(tárolóterek, műtárgyak) műszaki állapotát, állapotváltozását; - a tárolóterek szivárgásának megfigyelésére szolgáló eszközök és berendezések működőképességét; - a lerakótelep védőtávolságán belüli felszín alatti víz minőségét; - a lerakótelep területéről elvezetett felszíni víz minőségét; - a levegőszennyező anyagok emisszióját, immisszióját; - a lerakótelep környezetében a hatásvizsgálatban kijelölt élő szervezetek állapotát és azok változásait; - a biztonsági célokat szolgáló melléklétesítmények, vízelvezető és vízkezelő rendszerek működőképességét. Az ellenőrző vizsgálatok elvégzéséhez szükséges megfigyelőrendszer elemeit két csoportba sorolhatjuk, amelyek a következők: - a lerakó üzemelésével, állapotváltozásával kapcsolatos megfigyelőrendszer; - a lerakónak a környezetére gyakorolt hatását figyelő-ellenőrző rendszer. Egy hulladéklerakó megfigyelőrendszerének

elemeit a következő ábra szemlélteti: Az ellenőrzési és megfigyelési eljárásokat, a mintavételi, mérési gyakoriságot mind az üzemelési, mind az utógondozási fázisban a 22/2001. (X 10) KöM rendelet szabályozza A lerakó üzemelésével, állapotváltozásával kapcsolatos megfigyelőrendszer: A megfigyelőrendszer elemei: - a szivárgórendszerek hatékonyságát ellenőrző rendszer; - a lerakó mozgásmegfigyelő rendszere; - a csurgalékvízgyűjtő tartályok ellenőrző rendszere. 1 A szivárgórendszerek hatékonyságát ellenőrző rendszernél külön kell választani: az aljzatszigetelő rendszerhez tartozó szivárgó-gyűjtő rendszert, ill. a depónia lezárását biztosító záró szigetelőrendszerhez tartozó szivárgórendszer ellenőrzését A szivárgó-gyűjtő rendszer feladata a csurgalékvizek összegyűjtése az aljzatszigetelő rendszerre jutó terhelés csökkentése érdekében. Megfelelő méretezés és kialakítás esetén a benne

kialakuló nyomómagasság nagysága egy adott maximális értéket ( h max ≤ 30cm ) ne haladjon meg. A nyomómagasság ellenőrzése történhet megfigyelőkutakkal (olcsó; de időszakosan, a hulladék magasságának növekedtével toldani kell, nagy a sérülésveszély a hulladék elhelyezés során, ami csökkenthető egy külső védőcső beépítésével; a vízszintes kialakítású nyomómagasságmérő kút drágább, de kevésbé sérülékeny; a felszínen dombépítéssel kialakított lerakók esetében ajánlott); vagy piezométerekkel (a földművekben és környezetükben fellépő pórusvíznyomások mérésére használják; a mérési rendszer lehet a védőcsőben elhelyezett mechanikus vagy elektronikus automata rendszer). A szivárgó-gyűjtő rendszer hatékonyságára következtetni lehet a dréncsövekből kifolyó csurgalékvíz mennyiségének a méréséből is. A zárószigetelő rendszeren történő átszivárgás ellenőrzésére történhet a

szigetelőréteg alá beépített kontroll dréncsővel, vagy a szigetelőréteg alá beépített liziméterekkel. A zárószigetelés vízzáróságának ellenőrzése liziméterrel A mozgásmegfigyelő rendszer elemei: a depónia aljzatának és felszínének süllyedési rendszere; ill. a depóniatestben és a fedőrétegben esetleg bekövetkező mozgások mérő rendszere A depóniaaljzat süllyedésének mérése az építés során elhelyezett mozgásmérő alappontok szolgálnak. A depónia felszínének a süllyedését alapponthálózat kiépítésével követhetjük nyomon A fedőréteg stabilitásának az ellenőrzésére is alkalmas az alappontrendszer. A depóniatestben kialakuló mozgások, csúszások figyelésére az inklinométer ajánlott A csurgalékvízgyűjtő aknákban, tartályokban elegendő az összegyűlő csurgalékvíz szintjét mérni, ami általában automatikusan történik. Az aljzatszigetelő-rendszer hatékonyságának ellenőrzése liziméterekkel

2 A felszín alatti szennyeződés észlelésének rendszere A lerakónak a környezetére gyakorolt hatását figyelő és ellenőrző rendszer: Elemei: - a lerakóból, technológiai létesítményekből történő elszivárgást figyelő-ellenőrző rendszer, (ezen belül: a szigetelőrendszer hatékonyságát ellenőrző rendszer; ill. a talajvízmegfigyelő rendszer); - a lerakóból kilépő gázok figyelését szolgáló rendszer. Az aljzatszigetelő rendszer hatékonyságának ellenőrzésénél a szigetelőrendszer alatti telítetlen zónának meghatározó szerepe abban van, hogy a talajvíz/rétegvíz minőségét fenyegető szennyezés a telítetlen zónán átszivárogva eléri-e, ill. milyen minőségi változás után éri el a talaj-, ill rétegvizet. Tehát a telítetlen zónában különböző mélységközökben talajnedvesség mintavevőket kell elhelyezni, amik liziméterek vagy vákuumtúlnyomásos rendszerű talajnedvesség mintavevők. A szigetelőrendszeren

átszivárgó csurgalékvíz mennyiségének a mérése történhet liziméterekkel, melyeknek a kialakítását még a depóniaépítés előtt kell elvégezni. Szigetelési hibák közvetett úton történő észlelésére: a nedvességtartalom változásának mérése a telítetlen zónában; ill. a koncentráció-változás mérése a telítetlen zónában A talajvízmegfigyelő rendszernél: a figyelőkutak telepítésének célja, hogy figyelemmel lehessen kísérni, illetve ellenőrizni lehessen a hulladéklerakó által érintett terület vízforgalmát, vízjárását, az áramlási viszonyokat és a vízminőség alakulását. A figyelőkutak szerkezeti kialakításához ismerni kell: - az észlelő réteg térbeli helyzetét, vastagságát; - a rétegre jellemző szemeloszlási görbét; - a rétegben lévő talaj- és rétegvíz ingadozásának mértékét; - a szennyezésterjedés várható alakulását; - a szennyezőanyag minőségi (kémiai) jellegét. A konvektív

áramlás mellett jelentős szerepe van az egyes elemek mozgékonyságának, a diffúziónak és a kőzettel való kölcsönhatásnak. A figyelőkutak szerkezeti anyagainak (béléscső, szűrőcső) kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy nem szabad szerkezeti anyagként beépíteni olyan anyagot, amilyen komponens vizsgálatára a figyelőkutat használni akarják. 3 Talajvíz-megfigyelőkutak kialakítása rétegzett altalaj esetén Talajvíz-megfigyelőkutak kialakítása lencsés közbetelepülésű altalaj esetén A gáz-monitoring rendszerre azért van szükség, mert káros gázok léphetnek ki a lerakóból talajba vagy a levegőbe. A felszín alatti gázmegfigyelő kutak kialakítása hasonló a talajvízmegfigyelő kutakéhoz. Telepítésük a lerakó közelében történik A gázmigráció a szemcsés talajokban, repedezett kőzetekben valószínű Először meg kell vizsgálni a gázkilépési helyeket, és utána dönteni a telepítésükről (figyelembe kell

venni, hogy a metán és a levegő keveréke 5-15 térfogatszázalék metánkoncentráció esetén robbanásveszélyes) A lerakótelepen célszerű egy állandó mérőállomás telepítése A mintavétel történhet passzív és aktív (ez kedvezőbb) módszerrel. A megfigyelések gyakoriságát a hazai gyakorlatban a hatósági engedélyben rögzítik. 4 H24. A szerves hulladékok biológiai feldolgozása komposztálással Az ipari komposztálás a szerves anyag aerób lebontása és stabilizálása, amelyet szabályozott ipari folyamatként végzik és amelyek eredménye a felhasználásra, értékesítésre és a tárolásra egyaránt alkalmas, környezetkárosító hatásal nem rendelkező végtermék. Komposztálás optimális megvalósítása – optimális feladás komposztálási feladás szervesanyag-tartalma min. 30% (ha kisebb, akkor nehezen bontható le) C/N arány 25.30% (mikroorganizmusok fontos tápláléka, sejtépítő anyag) optimális nedvességtartalom 50.60%

minimális porozitás 30 térfogat % (szabad-levegőporozitás a komposztálási folyamat levegő utánpótlását határozza meg) Beállításuk keveréssel: optimális paraméter-beállító anyagok: adalékanyag (szerves anyag, mely növeli a porozitást, javítja a feladás minőségét: száraz szalma, fűrészpor, korpa, trágya, kerti vagdalék, kis sűrűségű, azonnal lebontható), mátrix-anyag ( szerves v. szervetlen, nagy szemcseméretű, szerkezet- és porozitásbiztosító, recirkulálható anyag: forgács, hulladék-pelletek, gumiabroncs-vagdalék, dióhéj, kőzet), kész komposzt. 1. 2. 3. 4. Mátrix-anyag Adalékanyag Feladás Komposztálási eljárás Kész komposzttermék Komposzt vissza A komposztálásra kerülő feladás-keverék optimális szemcsemérete átlagosan 2575mm-ben adható meg. 5. Az optimális közeg-kémhatás semleges tartományba esik pH = 68 MSW Osztályozás (méret szerinti szétválasztás) Mágneses szétválasztás Örvényáramú

szétválasztás Ferromágneses fémek Ellenáramú pneumatikus szétválasztás, ballisztikus szétválasztás v. kézi válogatás Egyéb fémek (pl. Al, Cu, stb) Üveg A kommunális hulladék biofrakciójának leválasztására alkalmas technika Műanyag Papír Aprítás kalapácsos törőben vagy shredderben Osztályozás dobszitaberendezésben Komposztálás 6. A komposztálás feladás idegenanyag-tartalma (komposztálás során le nem bomlott, nem mérgező anyag, gyakran csomagolóanyag-maradékok. Nem reaktoros ipari komposztálási rendszerek 1. Agitált ágyas komposztálási (prizmás) rendszer: téglalap, trapéz, szabálytalan háromszög-szelvényű ágy, magassága 1,23m, szélesség min. magasság kétszerese Csurgalékvíz-csatornákkal ellátott betonalapra épített, általában szabad levegőn kialakított rendszer. Komposztálási folyamat szabályozása: levegőellátással (átforgatás, ritkábban kényszerlevegőztetés, 1-2 alkalommal hetente,

havonta akár évente), komp.-i idő szabályozásával(3-4 héttől 1 évig) • Előnye: alacsony beruházási és üzemeltetési költség • Hátránya: nagy területigény, környezeti hatások (por-, szagemisszió) MSW szerves frakciója, egyéb biohulladékok Adalékanyag v. reciklált komposzt O2 keverés Keverés, homogenizálás Fáradt gőzök/gázok az atmoszférába Komposztálás Csurgalékvíz kezelésre Utóérlelés Az agitált ágyas komposztálási rendszer technológiai folyamatábrája Utókezelés (pl. szitálás) Piac A hőmérséklet-változás függvényében lehet szabályozni a forgatások gyakoriságát. 2. Statikus ágyas rendszer: kényszer levegőztetéses rendszer Kialakítása: aljzat beton csurgalékvíz összegyűjtővel – perforált légcsővezeték – védőréteg (0,15-0,3m lehet mátrix-anyag is) – komposztálási feladás (biohulladék mátrix-anyag homogén keveréke) – fedőréteg (0,15m kész komposzt v. szemipermeábilis

membrán) Szellőztetés: szívás alatt, ill. túlnyomással (kisebb nyomásveszteség) Komposztálási időtartam: 15 hónap, de akár néhány hét • Előnye: területi igénye, környezeti hatásai kisebb • Hátránya: beruházás, üzemeltetés költségesebb MSW szerves frakciója és más biohulladékok Idegenanyag eltávolítása Reciklált mátrix-anyag Aprítás Keverés, homogenizálás O2 Kényszer levegőztetés Idegen anyag Friss mátrix-anyag Gőzök/gázok Komposztálás Biofilter v. szűrő fedőréteg Csurgalékvíz kezelésre Levegőn történő szárítás Mátrix-regenerálás (osztályozással) Utóérlelés min. 30 napig Osztályozás és más piaci minőséget biztosító műveletek Tárolás Piac Reaktoros komposztálási rendszerek Függőleges 1. Mozgó agitált ágyas, függőleges, ellenáramú reaktorok (siló-reaktorok): adagolás felülről, anyagtovábbítást a tengely mozgatása s azáltal mozgatott terelők biztosítják.

Ellenáramú levegőztetés Benntartózkodási idő: 23nap, majd utóérlelés 2. Folyamatos, ellenáramú, függőleges, tömörített ágyas komposztáló reaktorok (torony-reaktorok): a komposztálandó anyag továbbítását a reaktor tetején történő folyamatos anyagadagolás miatti anyagkiszorítás biztosítja. A levegő egy perforált lemezen keresztül jut be a reaktor aljába Benntartózkodási idő: 712nap, majd 24 hónapos utóérlelés 3. Agitált ágyas, függőleges tartály-reaktorok: anyag keverése mechanikus keverőkkel, ellenáramú levegőztetés Benntartózkodási idő: 56 nap Vízszintes 1. Támolygó ágyas, vízszintes komposztáló reaktorok (forgódobos reaktorok): tökéletes keveredésű, ellenáramú forgódobos reaktorok. Forgódobok átmérője átlagosan 2,53m, fordulatszáma kevesebb, mint 10 f/min, komposztálási idő 16 nap, majd 13 hónapos utóérlelés. 2. Agitált ágyas, vízszintes vagy ferde és az alagút-típusú komposztálási

reaktorok: zárt-profilú, vízszintes, vagy ferde, kényszer levegőztetésű keresztáramú reaktorok, a komposztálandó anyag keverése mechanikus, egy-egy ágy szélesség 1,86m, vastagság 13m, komposztálási idő 2.4 hét 3. Konténeres komposztálási rendszerek: komposztálási anyagmozgatás itt a reaktor (konténer) mozgatásával történik, üzem szabad ég alatt, konténerek rugalmasan kapcsolhatók levegőztetési rendszerre. MSW szerves frakciója, egyéb biohulladékok adalékanyag O2 Kényszer levegőztetés Előkezelés Keverés, homogenizálás Komposztálás Érlelés agitált ágyas rendszerben átl. 3-4 hónapig Utókezelés (szitálás, stb.) Piac Reciklált kész komposzt Gőzök/gázok Biofilter Csurgalékvíz kezelésre H25. A szerves hulladékok anaerob biológiai kezelése: biogáztermelés Anaerob rohasztás, azaz biogáz-termelés a levegő kizárásával és a hő bevételével történő szervesanyag lebomlási-stabilizálási folyamata, mely

során a hasznosítható és környezetbarát biogáz, valamint hasznosítható és kvázi-stabilizált szervesanyag képződik: Szervesanyag I(biohulladék) Q CH4 + CO2 + Szervesanyag II(kvázi-stabilizált) Az anaerob lebontást enzimkatalitikus reakciók sorozata jellemzi. A folyamat első lépcsőjében a biohulladék szénhidrátjai, fehérjéi és zsírjai a polimer-molekuláris állapotból az egyszerűbb vegyületekké alakulnak át: magasabb zsírsavakká, aminosavakká, cukorrá, stb. Az anaerob lebontás első lépcsője tehát a hidrolízis 1. 2. 3. 4. 5. A hidrolízis termékei tovább degradálnak oldható zsírsavakká, CO2-vé és alkoholokká. Ez a folyamat savas-fermentációs (erjedési) biokémiai folyamat, amely levegő kizárásával megy végbe. Ezt követi a második lépcső az acidogenezis. Ebben a lépcsőben képződik az ammónium és a szulfidok is. A harmadik degradációs szakasz az acetogenezis. Ebben a lépcsőben a savas baktérium enzimjei

segítségével az ecetsav, a hidrogén és a széndioxid keletkezik. Ez a metán-termelés tulajdonképpeni szubsztrátja. Az anaerob degradáció végső, negyedik lépcsője a metán-képződés, azaz a metanogenezis. Ekkor a metánképző, szulfátredukáló és denitrifikáló anaerób mikroorganizmusok endoenzimjeinek segítségével katalizálják a III. lebontási szakasz ecetsavját és a II lebontási szakasz melléktermékeit A biohulladékok karbon tartalmának 90-95 %-a alakul át biogázzá. E lépcső végterméke a biogáz, azaz a metán és a széndioxid keveréke. Az anaerob rothasztás eljárástechnikai paraméterei 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Az anaerob lebontás jelentős beruházási és üzemeltetési költségei miatt az európai országokban a biogáz-üzemek feladása: sertéstrágya 47%; szarvasmarha-trágya 38%; baromfi-trágya 11%; egyéb (MSW szerves frakciója, mezőgazdasági és ipari hulladékok) 4%; A biogáz optimális C:N aránya 3:1, C:P= 150:1. pH: a

biogáztermelés optimális pH értéke: pH = 77,5 Nedvességtartalom: 0,160% között mozoghat. Hőmérséklet. Mivel az anaerob lebontás endoterm folyamat, így a rendszerhez hőt kell bevinni Ugyanakkor, a szükséges hőmérséklet eshet a mezofil tartományba:3035 °C és a termofil tartományba: 5060 °C egyaránt. A termofil folyamat rekciókinetikai szempontból előnyösebb, reakciósebesség mintegy 1020 %-kal nagyobb. Inhibitorok, ezek vegyi folyamatok lefolyását gátló anyagok. Alkáli- és alkáliföldfémek, nehézfémek, a klórozott szénhidrogének és a cianidok is egyaránt inhibitorok. A fény is inhibitor hatású Szemcseméret. A szemcseméret-eloszlás határozza meg a reakcióban résztvevő érintkezési felületet, amely a koncentráció-gradiens mellett az anyagátbocsátási folyamat intenzitását alapvetően befolyásolja. A biogáz képződés lépcsői A biogáz-termelés technológiája 1. 2. 3. 4. 5. 6. Eső lépcsőben az idegenanyag

leválasztására kerül sor. Aprítás, amely során jól anyag kezelhető, szivattyúzható feladást állítjuk elő. Fázisszétválasztás célja az optimális nedvességtartalom beállítása, viztelenítő szitákkal vagy centrifugákkal. Keverés-homogenizálás célja az optimális paraméterek beállítása és a biotikus, valamint abiotikus komponensek egyenletes eloszlása. Kondicionálás során a feladás hőmérsékletének beállítása történik. Az anaerob lebontás két lépcsőben, két sorban kapcsolt reaktorban végezhető el, de elvégezhető egy lépcsőben is. Az anaerob lebontás kizárólagosan reaktoros eljárástechnikai rendszerben valósítható meg. A biogáz-termeléshez használt reaktorok lehetnek: ¾ ¾ ¾ folyamatos, félfolyamatos és szakaszos reaktorok. A folyamatos reaktorokban a feladás betáplálása és a termékek elvitele folyamatos. A folyamatosan működő reaktorban a benntartózkodási idő a mezofil rendszer esetén 1520 nap, a

termofil r. esetén csupán 34 nap A félfolyamatos típusú reaktorban a keletkező termékek egy részét vezetik el folyamatosan, és azt az elveszetett hányadnak megfelelő hányadú friss feladás beadagolásával pótolják. A szakaszos üzemű reaktorban kb. 50 napig tart az anaerob lebontás, ezt követően ürítik ki a reaktort és újratáplálják. A reaktorok kialakítása változatos lehet: tartály-típusú függőleges, kamra-típusú, vízszintes, a felszín fölötti vagy földbe süllyesztetett típusúak. Az anyaguk is változatos lehet: acél, beton, műanyag, mindegyikük nyomástartó edény. A reaktorok keverése: ¾ ¾ ¾ a mechanikus keverővel: tökéletes keveredésű reaktorok; gázbefúvatással (mamut-szivattyú); a szuszpenzió szivattyú általi keringtetéssel oldható meg. A fűtés módja szerint megkülönböztethetők: ¾ ¾ ¾ a közvetlen köpenyfűtésű a közvetett csőfűtésű a közvetlen fűtésű (gőzbefúvatású) reaktorok. A

reaktor működése során elkerülendő az uszadék-réteg kialakulása. A biogáz-üzem létesítéséhez szükséges tervezés: ¾ ¾ ¾ ¾ ¾ ¾ az összegyűjthető hulladékok mennyisége és minősége, az összegyűjtés gazdaságossága a telephely optimális kiválasztása a biogáz-termelés technológiájának kiválasztása ás méretezése, a beruházási és üzemeltetési költségek számítása. A termékek lehetséges értékesítése, az energiamérlegek számítása Gazdaságossági számítások Környezeti hatástanulmány Az előállított biogáz kezelése és felhasználása A bioreaktorból kikerülő nyers biogáz átlagos összetétele: 6065 % CH4; 3035 % CFO2; Kismennyiségben ill. nyomokban: kénhidrogén, merkaptánok, hidrogén, vízgőz Oxigén, stb A biogáz átlagos fűtőértéke: 1429 MJ/Nm3 Gyulladási hőm.: 700 °C A biogáz felhasználási területei az alábbiak lehetnek: ¾ ¾ ¾ ¾ elégetés: hőenergia-termelés elektromos

energia-termelés földgázhálózati betáplálás belsőégésű motorokhoz üzemanyagkénti felhasználás. A megtermel biogáz kezelésének első lépcsője a szárítás és a kondenzálás. Az elégetésre szánt biogáz további tisztítás szükségességét a gazdasági számítások döntik el. A földgáz-hálózati betáplálás esetén a biogáznak földgázminőségnek kell megfelelnie. A széndioxid eltávolítása vizes abszorpciós, gázmosási eljárással történik. A széndioxid szintén felhasználható a szokásos ipari alkalmazásokon túlmenően a jentős alkalmazási területe lehet a savas szennyvizek neutralizálása. A kénhidrogének leválasztása a biogázból a vasoxid-aktív szén adszorbensen történő adszorpciós eljárással történik. H26. A szervetlen hulladékok (pl bányászati meddők) bioszolubilizálása Bioszorpció Bioszolubilizáció: olyan biológiai eljárás mely során a szilárd rendszer egyes alkotói vízben oldhatóvá

válnak mikroorganizmusok segítségével végbemenő enzimkatalitikus reakció során. Így nyerjük ki szelektíven az anyagokat. Ha bioreakciót alkalmazunk, akkor az környezeti hőm.-en és nyomáson megy végbe, amelynél a mikroorganizmusok katalizálnak. Leginkább szervetlen vegyületeknél alkalmazzák, szulfid szulfát Bioszolubizálás 2 mechanizmusa: Direkt – a mikroorganizmusok enzimkatalitikus módon felbontják a kristályokat mivel elektronara van szükségük, amellyel O2 tudnak helyettesíteni. CuFeS2 + 4 O2 Cu++ + Fe++ + 2SO-4 ZnS + 2O2 Zn++ + SO4 FeS2 + H2O + 7/2O2 Fe++ + SO4 + H2SO4 Indirekt – redoxreakció, szulfidok szulfittá alakulnak CuFeS2 + 4Fe+++ Cu++ + 5Fe++ 2S° ZnS + 2 Fe+++ Zn++ + 2 Fe++ + S° FeS2 + 2Fe+++ 3 Fe++ + 2S° 2Fe++ + 2H+ + 1/2O2 2Fe+++ + H2O S° + H2O + 3/2O2 H2SO4 Nehézfém tartalmú hulladékok, melyek a megtalálhatók meddőhányók formájában Gyöngyösorosziban. Ezeket a hányókat előbb-utóbb szanálni kell

Szanálás: a hasznos anyag (fémek) kinyerése. – reaktorban végzik a bioszolubilizációt Recsken és Galvániszap – a felszínen nem reaktoros úton végzik a bioszolubilizációt hanem a talajra halmokba rakják és permetezik. Reaktoros módszer – áramoltatják a levegőt (O2, CO2 utánpótlás), folyamatos keverés mellett. Mikroorganizmusok segítik elő a folyamatot, amelyek megtapadnak a szilárd fázison. 1. 2. Pachuka – típusú reaktor: mamut szivattyús Lamellás forgódobos reaktor: lamellák vannak a dobra rögzítve Mind a kettő kíméletes a mikroorg.-ok számára 24 – 72 óra a bent tartózkodási idő Fémek szelektív kinyerése oldatból: ¾ ¾ ¾ ¾ precipitáció elektrolízis ioncsere folyadék – folyadék extrakció Bioszorpció: olyan jelenség és eljárás, amely következtében az oldott vegyületek az élő vagy a holt mikroorganizmusokon kötődnek meg (nehéz és radioaktív fémeket képes megkötni). Élesztőgomba: a bor, sör

fermentációban is rész vesz Inmobilizálás: valamilyen kötőanyag hozzáadása, a mikroorganizmusok tapadásának biztosítása érdekében. A reakció a sejtfalon történik, tehát ezt kell feldarabolni és leválasztani. A sejtfal izolálása: ¾ ¾ ¾ ultrahanggal megfelelő frekvencián mélyhűtés, a citoplazma jéggé alakul és szétfeszíti a sejtfalat centrigugával meddőhányó anyaga Levegő aprítás, őrlés mikroorganizmusok bioszolubilizáció Folyadék CuSO4 FeSO4 ZnSO4 mikroorg. fázisszétválasztás Szilárd fázis Precipitálás Szilárd Fe(OH)2 Fe(OH)3 Fázisszétválasztás Folyadék CuSO4 Fe forgács Oldat (Zn) Ioncsere Fázisszétválasztás Cementálás Mágneses szeparálás Ionit (kationit) Kation ionit Oldat Regenerálá Zn termék Cementált réz H27. A hulladékok égetése, pirolízise és kilágyítása Termikus eljárás – égetés 1. Égetés: O2 jelenlétében megy végbe Hull-ból energiát nyerünk Emellett

keletkezik gáz, szilárd fázisok, maradványanyag (pernye, salak). 80-95%-os hull Térfogatcsökkenés, 60-70%-os CO2 + Q tömegcsökkenés. Tmin= 850oC, C+O2 2. Sóolvadékos égetés: a sóolvadék a katalizátor szerepét tölti be Veszélyes hull Ártalmatlanítására alkalmas. Katalitikus égetés 800-1000 oC-on, Li2CO3, Na2CO3 3. Plazmaégetés: 10000-25000 oC-on, többnyire oxidáló atmoszférájú molekulabontás ionizált gáz segítségével. 4. Pirolízis: a levegő kizárásával történő hevítés, mely során hasznos termékek keletkeznek CH4 + O2, 5. Elgázosítás: gázzá (CH4-ná) történő termikus átalakítás C + 2H2O elgázosító közeg: levegő, levegő + vízgőz, O2 + vízgőz Hull.égetés előnyei: • csökken a hull. térfogata és tömege • energiát nyerünk vele • számos toxikus anyagot ártalmatlanítunk, detoxikálunk (éghető kalcinogének, patogén anyagok, biológiailag aktív szerves anyagok) • csökkenti a környezeti terhelést

• stabilizálja a hull.lerakóban végbemenő folyamatokat (felszínsüllyedés, gázképződés elkerülése, az égetés maradékanyagai többnyire kis oldhatóságúak) Hull.égetés hátrányi: 1. nagy beruházási, üzemeltetési költség (maradékanyagok kezelése, közelező monitoring) 2. üzemeltetési problémák (hull minőségének erős ingadozása, anyagkezelési problémák, karbantartás) 3. munkaerő gondok (bűzhatás a hull fogadásánál) 4. másodlagos körny-i hatások ( levegő, víz szennnyezése, maradéka-okkal kapcsolatos körny-i hatások) 5. társadalmi visszhang 6. technikai kockázat (meghibásodás esetén) Égetési folyamat leírása: • Nem izotherm, heterogén, dinamikus egyensúlyú kémiai reakciók kinematikai egyensúlya. (Karbon reakciók 14db, nitrogén és oxigén reakciók 6db, kénnel történő reakciók 6db, gyökök igénybevételével történő reakciók 9db) Égetéskor bekövetkező lehetséges konverziók: CO2 (C, CH, CO) 1. C +

O2 2. Karbonátokból CO2 vagy pernye, salak H2O 3. Horg + O2 4. Hinorg különböző vegy.-ek, hőm-től is függ 5. C, H, P, S, N-nel kötött szerves vegyületek, v a fémoxidok oxigénjei O2, oxidok 6. karbonátokkal, foszfátokkal, stb-vel kötött oxigén különböző vegyületek 7. Nitrogénből NOx-ek 8. kénből kénoxidok 9. szerves P-ből P2O5 10. szervetlen P-ből különböző vegyületek 11. szerves Cl és Br HCl, HBr 12. szervetlen Cl és Br ált-bam stabilak, de képezhetnek oxihalogéneket 13. fémek oxidálása (benntartózkodási időtől függ) 14. K, Na salak tulajdonságait befolyásolják Az égésre kerülő hull. legfontosabb jellemzői: o Hull. fűtőértéke, nedvességtartalma, hamutartalma o A hull. elemi összetétele o Hull. sűrűsége, laza sűrűsége (ha nagyon laza, akkor tömörítjük; kellő porozitás is szükséges) o KOI, BOI o Nehézfémek, szerves toxikus vegyületek jelenléte o Salakösszetétel és jellemzői (1050-1100oC szilárd salak,

1200-1700oC olvadéksalak) Összetétel: SiO2, Al2O3, Fe2O3, CaO, HgO, Na2O, K2O, TiO2, SO3 Jell.: viszkozitás, beragadási hajlam, toxicitás o Pernyeösszetétel o Füstgázösszetétel o Füstölő hajlam Lakossági hull. Vibrátor, dobszita Osztályozás <10 50< 10-50 Aprítás Kalapácsos törő Örvényáramú szeparálás Osztályozás Mágneses szeparálás ferromágneses Nem fém fém Légellenállású szeparátor Nem ferromágneses Nagy fűtőértékű frakció RDF értékesítés Üveg . papírműanyag RDF előállítás Alkotó Al-dobozok Fe-dobozok Papír, karton Üveg Műanyag Szerves frakció RDF fajtái: • Nyers RDF • Shreddelt, osztályozott RDF • Kompaktált RDF • RDF + Szén keveréke Eljárás (válogatás, örvényáramú szep.) (mágneses szep.) (kézi válogazás, légszep.) (válogatás, légszep.) (válogatás, légszep.) (osztályozás) Iszap (paszta) előkészítés: Bunker kialakítás: • Semlegesítés, méregtelenítés

• Oszthatatlan • Ülepítés • Osztott (kazettás) Lehet: szigetelt, nyitott • Emulzióbontás • Homogenizálás Magas Mély Tüzelőberendezések Rostélyos tüzelésű: • Hengerrost. • Visszatolórost. • Előtoló rost. • Lépcsős vándorrost. • Billenő rost. • Lengőrost Termikus terhelhetőség 2000-4000 MJ/m2h Primer levegő szabályozható legalább 5 zónában A gyulladási, főégési és kiégési zónában a száll.-i seb Külön-külön szabályozható Adagolóberendezések típusai: • Dugattyús • Adagolórostélyos • Acéllemezes adagolóheveder • Forgóserleges • Injektálásos Rostély nélküli berendezések: • Forgódobos kemencék • Égetőkamrák • Szintes kemencék • Fluidágyas kemencék • Speciális égetők Rostély nélküli berendezések: Forgódobos kemencék: n=0,3-2 1/min, d=3,5-4m, hossz: 8-12,5m, t=15-70min • Egyenáramú termikus reaktor • Hevülési seb.: 90-100oC/s • Hőteljesítmény: 60-65 GJ/h

• Teljesítmény: 2-10 t/h • Utóégető hőm.-e:900-1000oC • Nedves rendszerű salakkihordó Emeletes kemence: több szintű, felfelé szintről szintre hőm. Nő Szintes kemence: egyes szintek mag.-a: 0,6-0,8m, számuk 1-10 Füstgáz hőm.-e: 250-540oC, szárítás: 350-550oC, égetés: 780-980oC Fluidágyas kemencék: a közeget úgy áramoltatjuk, hogy a részecskék közti seb. akkora legyen, hogy lebegő állapotban maradjanak. Közeg: levegő, vmi gáz, víz/folyadék Nagyon intenzív az anyag és hőtranszport, szilárd részeknél bőven van közeg. Előny:kevesebb tartózkodási idő (paszták, aprított hull. égetése) Hőm: 750-800oC Legalább 10%-kal több levegőt kell túladagolni a tökéletes égés érdekében. Örvényágy vastagsága: 0,5-3m, d=15m-nél kisebb A levegőt a lebegő ágy alá kell adagolni Égetőkamrák: olyan spec.-an konstruált berendezések, amelyekben nagy hőm van kb 1300oC, hasonló a fluidágyas kemencékhez, kis benntartozkodási

idő, nagy hőteljesítmény. (finoman aprított hullok pazták folyadékégetés) Hőteljesítmény: 40-45 GJ/h Lehet: párhuzamos-, kereszt-, ellenáramú Katalitikus égető: a kemence alsó részébe sókat adagolunk, ez katalizálja az égetést. A veszélyes vegyületeket visszatartják, beleolvad a sóba, a sót tisztítják. (sóolvadék helyett fémfürdőolvadék is lehet) Plazmakemence: 10-25ezer oC-t biztosítanak, elektromos íven keresztül áramoltatják a gázt, a gáz ionizál, ez hull.-kal érintkezik és a hull-ot atomizálja (gáz lehet: inert, oxidáló, redukáló) Nagy energiaigény: 0,8-1 kW/kg Szilárd települési hulladék Tárolás Homogenizálás RDF előállítás újrahasznosítás Bunkerben való tárolás adagolás salak égetés utóégetés Füstgáz tisztítása salakkezelés Q Lerakás v. újrahasznosítás Hőhasznosítás pernye pernyekezelés Lerakás v. újrahasznosítás Atmoszféra Pirolízis: reaktor: fluid ágy, forgó kemence,

csöves krakkoló, 400-900oC, termékek: viasz, olaj, gáz, energia Levegő kizárásával történő égetés (vegyi lebontás), eredményeként folyékony és gáznemű éghető szénhidrogéneket, valamint szilárd maradékanyagot kapunk. Pirolízisgáz hasznosítása: változó mennyiségben CO-t és CH4-et , kis mennyiségben telített és telítettlen szénhidrogéneket tartalmaz. Mennyisége: 250-500 m3/t, fűtőértéke: 10-20MJ/kg (pirolízis hőszükségletének kielégítésére forgatják vissza, városi gázművekben égetik el.) Pirolízis olaj: szénhidrogének + oxigéntart.-ú éghető anyagok, fűtőérték: 1428 MJ/kg Felfűtés: közvetett (rendszer falán keresztül), v. közvetett Lehet: egyen-, kereszt-, ellenáramú (hull és lev.adagolásának iránya szerint) Műanyag hulladék cseppfolyósítás Folyékony termék pirolízis 30-350oC 400-450oC Keverős tartályok kaszkádja Krakkoló csőreaktor frakcionálás Etilén petróleum α-olefinek Gőz

krakkoló Alkoholok, aminok, felületaktív anyagok Propilén aromások Nehéz frakció gázosítás metanol Kilágyítás: főként műanyag hull.-oknál alkalmazzák Lényege: hőt közlünk a műanyag hull-kal, az meglágyul, perforált felületen keresztül nyomás hatására átjutva granulátum formát vesz fel. Ezáltal csökkentjük térfogatát Főként akkor használjuk, amikor a szelektív gyűjtés helyén nagy térfogatú hull.-t kapunk és ezt szeretnék újrahasznosításra továbbszállítani. H-28 tétel: A hulladékhasznosítás fizikai, kémiai eszközei Flotálás A hulladékhasznosítás fő fizikai-kémiai eljárása a flotálás ill. a habflotálás Az eljárás a diszperz szilárd komponensek eltérő nedvesíthetőségi (hidrofil+hidrofób keverék + diszperz gáz fázis) tulajdonságán alapul. A flotálás 3 fázis határán megy végbe. A hidrofób részecskék a diszperz gázfázison megtapadnak és a gázbuborékok által a reaktor felszínére

szállítódnak, míg a hidrofil szilárd részecskék a reaktorban, diszpergált állapotban maradnak. A felület hidrofobizálását a nem-poláros szénhidrogénekkel vagy a poláros szénhidrogénláncokat tartalmazó szerves tenzidekkel; a hidrofilitását a szervetlen vegyületek ill. szerves kolloidképzők és a szilárd felület kölcsönhatásai révén érhetjük el. A részecske kiflotálódásának valószínűsége függ: - a kiflotálandó részecske hidrofóbizálódásának valószínűségétől - a kiflotálandó részecske és a légbuborék megtapadásának valószínűségétől - a kiflotálandó részecske és a légbuborék ütközésének valószínűségétől - a részecske-buborék aggregátum felszállítódásának valószínűségétől - a részacske-buborék aggregátum reaktor felszíni rétegeiben való megmaradásának valószínűségétől. Flotáláskor használandó reagensek: Habképző reagens: elősegíti, hogy a légbuborékok nem

egyesülnek egymással, tartós habképzés Gyűjtő reagens: hidrofil anyag felületének hidrofóbbá tétele (kis határszögű anyagok határszögének növelése) Módosító reagensek: szétválasztás hatásfokának növelése: - Nyomóreagens: szelektív flotálás elősegítése - Aktiváló reagens: a szilárd szemcsék felületét alkalmassá tenni a gyűjtőreagenssel történő adszorpcióra. Flotálás környezeti eljárástechnikai alkalmazása: - Régi érc- és szénbányászati és előkészítési meddők újrahasznosítása - Kohászati salakokból való fémkinyerés - REA-gipsz, gázmosómassza tisztítása, üveg stb. kinyerése - Fémek szelektív kinyerése a fémtartalmú szuszpenziókból (pl. elektronikai hulladékok) - Műanyagok szelektív visszanyerése - Hulladékpapír festéktelenítése - Fémek kinyerése hulladék oldatokból (ionflotálás) - Szennyezett talajok tisztítása - Műanyagok szelektív visszanyerése Ionflotálás: 2 fázis határán

megy végbe. Fémionokhoz tenzideket (gyüjtőreagens) adunk, mely kémiai reakcióba lép az ionokkal. A tenzid hidrofóbbá teszi a reakció terméket, így kicsapatható az ion Koagulálás, flokkulálás Finom diszperz rendszerek diszperzitásfokának csökkentését szolgálja. Cél: az oldatban lévő célanyag (haszonanyag) egységes szilárd fázisba hozása, elősegítve ezáltal az anyag ülepedését. Az ülepedés gravitációs erőtérben történik. Jellemzi az ülepedési sebesség (Stockes tv) A fázisszétválasztást gyorsítani lehet híg szuszpenziók létrehozásával. Részecskék összetapadásának elősegítésével: a töltés a fázishatár felületén keletkezik, ezt a töltést a zetapotenciállal mérik. Ha nagy a zetapotenciál, akkor taszítás lép fel, ezért ellenionok segítségével csökkenteni kell. Stern réteg: szorosan kötődő réteg a szilárd felületre. A stern réteg a szilárd felülettel együtt mozog. Diffúz réteg: lazábban

kötött réteg. Stern és Diffúz réteg határán mérhető a zetapotenciál. Elektrolitok: negatív töltés: Cl-, S2-, foszfát pozitív töltés: Na, K, Al. 1 Koagulálás: szilárd fázis összetapadásának elősegítése elektrolitok adagolásával. Az elektrolitok hatása a felületi feszültség csökkentése Flokkulálás: polielektrolitok adstorbeálódnak a szilárd felületen mely összeköti a részecskéket (hídmechanizmus). Adszorpció Oldott anyagok szilárd felületen való megkötése. Adszorbens jellemzői: porózus szilárd, nagy fajlagos felületű; elnyelő, adszorbeálódó képességgel jellemezhetjük. Az adszorpció milyensége függ: hőmérséklettől (T nő, adsz. csökk), nyomástól, elnyelődő komponens koncentrációjától. Fiziszorpció: gyenge erők segítségével történik az oldott anyagok megkötése (Van der Walls, elektrosztatikus, diszperz erők) Kémiszorpció: erős kémiai kölcsönhatások, új fázis keletkezése a jellemző.

Adszorpciós kölcsönhatások: fizikai szorpció, kapillárkondenzáció, molekula-szita, kemiszorpció, mikroprecipitáció, ioncsere. Ipari adszorbensek: aktív szén; ásványi adszorbensek: szilikagél, zeolit; ionitok (szintetikus ioncserélő gyanták). 2 H-29 tétel: A hulladékok kémiai kezelése A hulladékok kémiai kezelése mindazoknak az anyagátalakítási eljárásoknak az összessége, melyek a hulladék szerkezetét kémiai reakciókban változtatják meg. Alkalmazandó eljárás kiválasztásánál figyelembe kell venni: - szennyezőanyag koncentrációját - tömegarányát, térfogatáramát - költségeket (beruházási, működtetési) Eljárások csoportosítása: 1. Robosztus (tömeg) eljárások: adszorpció, bioszorpció, csapadékban való kiejtés Nagy koncentráció, kis térfogatáram mellett alkalmazott eljárások. 2. Finom eljárások: Semlegesítés Nagy beruházási, működtetési költségek Relative kicsiny koncentráció, nagy

térfogatáram esetén alkalmazandó eljárások. Szilárd hulladék kezelése kémiai eljárásokkal: Anyagvizsgálat: 1. a hulladék kémiai összetétele, 2 fázis összetétel, 3 szemcsenagyság, szemcseeloszlás és a komponensek eloszlása, 4. összenövési viszonyok, 5 fizikai szétválaszthatósági vizsgálatok, 6 komponensek oldhatóságának vizsgálata Kémiai szelektív kioldás (szolubilizálás, szilárd-folyadék extrakció, lúgzás): A szilárd fázisú komponens oldott formában való áttétele. Mechanizmusok: hidratálódás, cserebomlás-reakció, oxidálás, komplexképzés Az extrakciós oldószerrel szembeni követelmény, hogy szelektív oldóképességgel rendelkezzen. Oldatkezelés főbb eljárásai: 1. Semlegesítés: A pH értéket a semleges (pH=7) tartományba eltoljuk A savas ill lúgos hulladékokat célszerű a keletkezésük helyszínén kezelni a jelentős korrozióhatás miatt. Semlegesítés során mindig nagy mennyiségű csapadék keletkezik.

Figyelembe veendő szempontok: költség, semlegesítő kapacitás, reakciósebesség, tárolási, adagolási problémák. Semlegesítő berendezések általában betonból készült kádak, melynek fala sav ill. lúgálló Mechanikus keverő-berendezéssel vannak ellátva. 2. Hidrolízis: A vegyületek olyan kémiai reakciója játszódik le, melynek során a víz hatására legalább 2 új vegyület keletkezik. Alkalmazása: - mérgező anyagokból kevésbé mérgező vagy ártalmatlan vegyületek létrehozása, melyek felhasználhatóak - vízzel hevesen (robbanásszerűen) reagáló anyagok reakciójának ellenőrzött körülmények közötti lejátszódása Sok vegyület szokványos körülmények között kis mennyiségben is hevesen reagál vízzel, ezért a reakcióparamétereket (hőmérséklet, pH-érték, adagolási sebesség) gondosan meg kell tervezni. 3. Redukció: kémiai redukció Elektron felvételt, pozitív töltéscsökkenést jelent. A reakció erősen pH-függő.

Ideális a pH<=3 Legfontosabb redukciós eljárás a 6 vegyértékű Cr-ból 3 vegyértékű (redukáló-szer: kéndioxid) 4. Precipitálás: csapadékos leválasztás vízben oldható vegyületek, vízben oldhatatlan formába alakulnak át. Ez történhet kémiai reakcióval vagy az oldat összetételének olyan irányú megváltoztatásával, melynek során a vegyület oldhatósága csökken. A kivált csapadékot ülepítik, szűrik, lefölözik (fázisszétválasztás) Az eljárást főleg mérgező fémtartalmú vizes oldatok tisztítására használjuk. Leggyakrabb a hidroxidos (mésztej, NaOH; erősen pH-függő) formában való kicsapatás, de nem ritka a szulfidos (mérgező hidrogénszulfid fejlődhet), karbonátos sem. Cementálás: Olyan precipitációs eljárás, amelynél az oldatban lévő fém ionját egy mátrix, nálánál kevésbé nemes, negatívabb elektródpotenciálú fémmel redukáljuk. 5. Oxidációs eljárások: elektron leadás - vegyszeres oxidáció

viszonylag olcsó, könnyen hozzáférhető oxidáló szerek oxidáló szerek: kalcium hipoklorit, klórdioxid, hidrogén per oxid, kálium per manganát. A vegyszeres oxidációt általában hengeres reaktorban végzik 1 - 6. 7. 8. Nedves oxidáció: vizes fázisban lejátszódó oxidációs folyamat, melynek során vízben oldott vagy szuszpenzált szerves vagy szervetlen anyagokat oxigénnel vagy oxigén tartalmú gázzal 150-325C hőmérsékleten és 2-20MPa nyomáson oxidálják. kis hőmérsékletű (150-200C), közepes hőmérsékletű (200-280C), nagy hőmérsékletű (280-325C). berendezések: függőleges elrendezésű, egyenáramú buborékoltató reaktor; sorba kapcsolt tartályreaktorok keverővel, mélyfúrású kutak alkalmazása Szuperkritikus oxidáció: A víz kritikus hőmérsékleténél (348C) és kritikus nyomásánál (22,4MPa) nagyobb hőmérsékleten és nyomáson végzett oxidáció. Jellemzői: p=25-30MPa, T=400-650C, t=0,5-5 perc Ózonos oxidáció:

Oxigén 3 atomos módosulata. A vízben oldott ózon széles pH tartományban képes oxidáló hatást kifejteni. Adszorpció: Gázok ill. folyadékok komponenseinek megkötése a szilárd adszorbens felületén Fizikai és kémiai erők jellemzik. Kémiai adszorpció során az elektronoknak az adszorbens és az adszorbeátum molekulái között átmenet van, felületi vegyületek keletkeznek, irreverzibilis folyamat. Ioncsere: Az adszorpciós folyamat egy fajtája. A folyamat során egy v több komponens szelektív elnyelése megy végbe az oldatból ionok segítségével. Az ionit és az oldat között végbemenő ioncsere általában az ionit és az oldatban lévő vegyület között végbemenő heterogén kémiai reakció. Lehet: kationcserélő: szénhidrogén tartalmúak, anioncserélő: ammonium származékok. Folyadék-folyadék extrakció: A célanyagnak K kiinduló folyadék elegyből a vele nem elegyedő B oldószerrel való extralálása. Végtermékek: célanyagban

szegény raffinátum, célanyagban gazdag extraktum 2