Erotika, Szexológia | Tanulmányok, esszék » A női szexualitás

A női szexualitás Kérdés: Milyen gyakran? A férfi: Szinte soha - háromszor egy héten! A nő: Folyton - háromszor egy héten! Jót nevetünk ezen a Woody Allen-filmből való kis párbeszéden, mert azonnal megértjük, mit is akar mondani. Mármint, hogy a férfiak jobban kedvelik a szexet, mint a nők, és jobban is igénylik. Mindig is megvolt ez az általánosítás - a férfiaknak csak egy bizonyos dolog jár a fejükben, a nők meg gyakran úgy reagálnak: "Ma ne, mert fáj a fejem." Lehet, hogy ez megint csak sablon, de ha a világ olyan volna, hogy a párok mindig egyetértenének a közösülés gyakoriságát illetően, akkor miért nevetnénk? Századok óta a nőket arra nevelte a társadalom, hogy elfojtsák szexuális vágyaikat, és azt tanította nekik, hogy az ő szerepük annyi, hogy férjeik fizikai szükségleteit kielégítsék anélkül, hogy saját maguk is valami örömöt várnának. Ugyanolyan kötelessége volt a nőnek elviselni a

szexualitás terheit, mint amennyire kötelessége volt egyik gyereket szülni a másik után - azt várták tőle, hogy teljesítse életének minden kötelességét. Egy "szolid" nő, egy "szép lány", egy "hölgy" érezhetett valamit, de ez más volt, és semmi esetre sem azonos azzal, amit egy férfi érzett, s szerelem nélkül, természetesen, nem is volt élvezhető. Jelenleg az emberi szexualitás természetének több évtizedes kutatása után, már nyugodtan mondhatjuk, hogy szexuálisan a nő semmi esetre sem alacsonyabb rendű, mint a férfi; hogy a nő anatómiai felépítése és fiziológiai képességei révén ugyankora, ha nem nagyobb szexuális örömre képes, mint a f érfi; és hogy joguk van az öröm megtapasztalására. Kinsey és Masters és Johnson kutatásai alapján egyszer s mindenkorra el kellene oszlania annak a hiedelemnek, hogy a nők kisebb kielégülést nyernek a szexualitásban. A mai nőknek meg kell szabadulni

bűntudatuktól és gátlásaiktól, sokkal nyíltabban ki kell tudni fejezniük érzéseiket és vágyaikat. Mégis küszködnek. Miért van az, hogy ma, amikor szexuális forradalomról beszélünk, sok nő csupán elviseli a szexualitást; aki csak elvisel, ad, de nem kap? Persze lehet, hogy néhány régi hiedelem csak azért oszlik el, hogy újak lépjenek helyükbe. A női szexualitásról alkotott hagyományos és puritán elképzeléseknek legalábbis egy részét már elvetették, de sok nő számára, még a saját szexuális életükkel elégedettek számára is, a feltételezett jelenlegi szexuális forradalom új problémákat és konfliktusokat hozott, hogy hogyan beszéljenek saját szexualitásukról és a másoktól elvárt szexuális magatartásról. Ennyi év társadalmi hatása után még nem biztos, hogy elegendő, ha cikkekben elolvassák, hogy mások mit csinálnak, s ha szexmozikban és szexmagazinokban látják, hogy hogyan csinálják. A szexualitásról

alkotott szemlélet közelmúltban bekövetkezett változását jelzik azok a célok, amelyeket sok nő maga elé tűz: például "15, 19 vagy 21 éves koromra el akarom veszíteni a szüzességemet", vagy "szexet mindig és minden formában!" A mai a tömegkommunikációs eszközök által alkotott eszmény szerint szupernő, szuperszexuális, gátlások nélküli és igazán belevaló. Mindenütt ott látható a plakátokon zilált hajjal, fedetlen mellbimbókkal, kihívóan És ez az, amit megint csak nehéz elviselni. A mai újfajta szexualitás ugyanolyan kevés választási lehetőséget nyújt a nők számára, mint a tegnapi viktoriánus minták. Ha a nők azt hiszik, hogy képtelenek, nem akarnak vagy nem tudnak olyan "szexisek" lenni, mint amilyennek elvárják őket, akkor az megint bűntudatot és lelki szenvedést jelent számukra. Megengedi-e a szexuális forradalom, hogy a nők szabadon döntsenek szexuális életük kérdéseiben, vagy csak

a szabadosabb szexualitásra ösztönöz, és a női nem újfajta kihasználását diktálja? A házasság előtti nemi élethez fűződő vélemények, nézetek sokat változtak az utóbbi időben. Az a szemlélet, hogy a férfi azt csinálhatott, amit akart, de a nőnek szűzen kellett mennie a házasságba, már a múlté. Már nincs kétféle elvárás, vagy mégis van? Lehet hogy a nők elméletben már megszerezték a s zabadságukat a s zexualitásban, de a g yakorlatban, a mindennapi életben nem érzik azt a szabadságot, hogy szexuális magatartásukról maguk döntsenek. Azt állítják, hogy amíg anyáiknak azt tanították, hogy "nemet" kell mondani, nekik azt tanítják, hogy "igent" kell mondjanak, és ha ők ettől húzódoznak, akkor valami nincs rendben náluk. Úgy érzik, hogy ha meg akarnak tartani egy közeli kapcsolatot, rá vannak kényszerítve a s zexuális életre ("ha igazán szeretnél, megtennéd"), aztán csak arra

jönnek rá, hogy nem érte meg. Azt tapasztalják, hogy az alkalmi és spontán szexuális kapcsolatban is kihasználhatják őket, és a fejükhöz vághatják a férfiak, hogy nem tudnak élvezni és nem normálisak. Ha egy társadalom nem vagy csak alig ad döntési lehetőséget a nőknek saját szexuális életüket illetően, akkor az nemigen nevezhető forradalmasodott társadalomnak. Az effajta szex olyan öreg, mint maga a civilizáció A lényeg az: ha az egyedül állók klubjai valóban a kalandvágyó férfiak és nők találkozóhelyei és gyakorlóterepei, és ha sok nő most ugyanannyi örömet talál ebben a játékban, mint általában a f érfiak, akkor talán eljutottunk egy mérföldkőig a szexualitásban. De semmiféle mérföldkőig nem jutott el a nőtársadalom, ha számára a mai szexuális szokásrend ugyanolyan kevés szabad választást enged, mint eddig. Az igazi szexuális szabadság azt jelenti, hogy a nőnek bizonyos kapcsolatokban joga van

"nemet" mondani, anélkül hogy bűntudatot vagy szorongást érezne. Például a fiataloknak ne kelljen gyötrődniük saját feltételezett abnormalitásuk miatt, ha még szüzek egy bizonyos tetszés szerinti életkor után. Hogy milyen fokú nyomás szűkíti a serdülés kezdete és a nemi élet közti időtartamot, az látszik az egyre gyakoribb serdülőkori nemi betegségekből és az évenként milliós szám fölötti tinédzserkori terhességből. Az iskolai szexuális nevelésnek talán az az egyik hibája, hogy míg túl sokat beszélnek a s zaporodás fiziológiájáról, közel sem eleget foglalkoznak a m ásik ember megbecsülésével és azzal, hogy önként nem belemenni szexuális kapcsolatokban éppen olyan egészséges és helyénvaló, mint önként vállalni. A nők önbizalomhiányának és szorongásainak egy másik forrása az, hogy túl nagy hangsúly került az orgazmus gyakoriságára és intenzitására. Az várják el a nőktől, hogy

többszörös és csodálatos orgazmusaik legyenek. A könyvpiacon szétkapkodott könyvek költői nyelven írják le hősnőik égbe menő orgazmusait, és a filmek is többet kínálnak, mint az élet. Az élet azonban egy kicsit más. Csak azért, mert a nőnek azt mondták, hogy ugyanolyan könnyen eljuthat az orgazmus állapotába, mint a férfiak, még nem jelenti azt, hogy el is jut, legalábbis úgy, ahogy hite szerint elvárják tőle - azaz kizárólag hüvelyi érintkezés útján. Sok nő azt hiszi, hogy szinte a földnek kell megindulnia minden egyes közösüléskor, ezért azt gondolja, hogy "frigid" vagy hogy képtelen a reakcióra, egyrészt mert a föld nem indul meg alatta orgazmuskor, vagy mert egyáltalán nem éri el az orgazmust. Sok nő hatalmas lelki terhet rak saját maga és szexuális partnere nyakába, amikor azt várja, hogy az "orgazmus" minden alkalommal tervszerűen, ugyanolyan intenzitással, ugyanolyan szituációból és a f

érfipartner orgazmusával egyidejűleg következik be. A férfi orgazmusa, amely az ondósejteket tartalmazó ondót produkálja, az emberi szaporodáshoz szükséges. Az emberi faj akkor is fennmaradna, ha soha egyetlen nőnek sem lenne orgazmusa. Az orgazmus mechanizmusa ugyanaz a férfiaknál és a nőknél is, vagyis egy olyan reflex, ami érzéki ingerlésre bekövetkező motoros izomösszehúzódásokból áll. A nőnél ennek a központi helye a csikló makkja és szára, vagyis egy olyan szerv, amely a fogamzásban, a terhességben és a szülésben részt vevő szervektől független. A nőknél az orgazmus csupán örömszerző funkciót tölt be. Olyan élettani jelenség, amely elősegíti a szexuális tevékenységet. Semmi rejtélyes dolog nincs az orgazmus körül, az orgazmus reflexfolyamat, fizikai megnyilvánulása jó érzés kíséretében. Hát miért is hiányzik oly gyakran oly sok nő szexuális életéből? És miért van az a sok nyugtalanság miatta?