Történelem | Tanulmányok, esszék » Grandpierre Attila - Ezredforduló a megelőző évezredek tükrében

Grandpierre Attila honlapja Megjelent: KAPU, 2001/1 Grandpierre Attila: Ezredforduló a megelõzõ évezredek tükrében Itt az új évezred! Hurrá! A nyugati civilizáció és uralkodó hatása alá került földgolyó lakossága évezredet vált. Vagyis tulajdonképpen: az emberiség túlnyomó része új évezredet nyit De hány éves az emberiség? Kétezer éves? A mai tudományos álláspont szerint a legrégibb határozottan emberi csontmaradványok 3-5 millió éves korra nyúlnak vissza. Mások szerint az ember már korábban is jelen volt. Vannak, akik az ember és a Természet eredeti egybeforrottságát vallják – eszerint az élet és az öntudat a Világegyetem megszületése “elõtt” is létezett. Bármelyik nézetet is fogadjuk el, mindegyik jóval nagyobb idõtartamot jelez a keresztény idõszámítás kezdeténél. Ha meggondoljuk, az öntudat érzékeny a megszokásra, a mindennapos ismétlés bevésõ, beidegzõ, hipnotikus erejére. És ezért ha egy 25

éves fiatalembert rábírnánk arra, hogy 23 éves kora óta számítsa az idõt, folyton 2 évesnek nevezve és tartva magát, elkerülhetetlenül háttérbe taszítódnának a mindennapos viszonyítás beidegzõdése révén a 23 éves kora elõtti események, jelentõségüket vesztenék, és kiszorulnának a tudatból. Így jár az emberiség is, amikor az idõszámítás kezdetét a valós tényekkel szemben 2000 évvel ezelõttre teszi. Ezzel tulajdonképpen hallgatólagosan elfogadtatják mindannyiunkkal a nyugati civilizáció viszonyítási rendszerét, mégpedig olyan módon, ami a többi kultúrát, civilizációt (éppúgy, mint saját valódi élet-történelmünket) másodlagossá minõsíti. Ez az eljárás pedig a barbár szûklátókörûség eljárásával rokon: mert az a szemlélet barbár, ami egy másik ember vagy kultúra belsõ értékrendszere és felfogása megismerése nélkül minden más embert/kultúrát/civilizációt másodlagosnak, barbárnak,

elpusztítandónak nevez csak azért, mert eltér a nyugatitól. Vajon miért kellett kiirtani az indiánok kultúráját? Miért vetették tûzre összes írásukat? Ha tényleg olyan magasrendû lenne a nyugati civilizáció, mint amilyennek vallja magát, bizonyára nem lenne szüksége arra, hogy mások kultúráit gyökeresen kiirtsa, meghamisítsa, átformálja. Mi szüksége lenne egy tudósnak arra, hogy feltétlenül elégesse a sarki koldus összes iratait? Vagy fél az összehasonlítástól, mert tudja, ezen csak veszthet, vagyis kisebbrendûségi érzése van. Ha ezt kizárjuk, akkor ilyet csak akkor tesz valaki, ha az a célja, hogy eltüntesse a kiszemelt személy személyazonosságát. Ez pedig a legnagyobb bûn, még a gyilkosságnál is nagyobb, égrekiáltóbb bûn. Még furább az ügy, ha a kiszemelt páciensnek, miután elégették az összes iratát, még elkezdik bebeszélni, hogy õ a bûnös, a tudatlan, a barbár, és hálásnak kell lennie azok iránt, akik

személyazonosságát elvették. El kell felejtenie saját nevét is, át kell keresztelkednie, hogy régi nevei se emlékeztessék saját tulajdon múltjára, szüleire, testvéreire. Mégis, a Természetet nem lehet rendeletekkel eltörölni – a föld alá kényszerített évszázadok után egyre több gyerek kap ismét régi magyar nevet. A Természet követeli a magáét. A citrommal beoltott almafa szervezete egyszercsak gyõz a mûvi beavatkozáson, és ismét almát kezd teremni. http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (1 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja Itt az új évezred! Az új idõszámításban. De milyen volt a régi idõszámítás? Mi magyarok talán már nem is tudjuk, milyen volt régi idõszámításunk, honnan indult. Ez nem is véletlen: az új idõszámításra áttérés közben – mintegy mellékjelenségként – be kellett szolgáltatnunk minden régi könyvünket, õstudásunk régi rovásírásunkkal írt ereklyéit,

hogy ezeket tûzbe vethessék. Kétségtelen: egy ilyen hihetetlen mértékû kultúra-irtás az emberiség ellen elkövetett legnagyobb bûnök egyike. Vajon valóban feltétlen elemi szükség volt rá, hogy minden lehetõ nyomát kiirtsák régi saját kultúránknak? Vajon tényleg létfontosságú volt az új civilizáció számára, hogy egyetlen könyvet se hagyjanak meg a régi krónikákból? Tudjuk, hogy az iszlám, a törökök például nem irtották dühödten a magyar kultúrát, ellenkezõleg: magánügyünknek tekintették vallási szemléletünket is. Nekik köszönhetjük egyetlen fennmaradt pogánykori õskrónikánkat is, a Tárih-i-Üngürüszt. Mindezt dacára annak, hogy hadban álltak velünk, életre-halálra folyt a küzdelem. Az élethalálharc sem indokolt azonban olyan lépést, ami a magyar kultúra kiirtására irányult volna. Az eredeti magyar kultúra teljes kiirtását békeidõben rendeltették el. Van valami, ami életbevágóbb, mint az

élethalálharc? Mégis, nincs tökéletes bûntény: az igazság mindig kinyomozható, hiszen az igazság nyomainak eltüntetésére irányuló hadmûvelet maga is nyomot hagy. Ráadásul a valóban lényeges soha nem pusztítható ki teljesen, mert ha lényeges, akkor lényeges a Természet számára, és a Természet újra megszüli. A farkas nem tanul meg tornázni – tartja az örmény közmondás. A valóban lényeges kultúrelem vonzásköre kiterjed a kultúra egészére, és a kultúra egészét teljes mélységében nem lehet kiirtani. Így tehát – legalábbis lényegében – ma is kinyomozható, ha maga a dátum nem is, de legalább maga a lényeg, az, hogy mi a fõ különbség a két gondolkodásmód, a régi és az új között. A régi vallások nagy mértékben építettek a nemzeti hagyományokra. A nyugati kereszténység, ha nem sikerült egy szokást teljesen kiirtania, sokszor megelégedett a régi ünnepek lelkének, szellemének kicserélésével,

ellenkezõ elõjelûvé fordításával, amivel nagy szerepet vállalt a mai világ fordított értékrendje kialakításában. De honnan eredt a régi magyar kultúra lelke, szelleme? Az eredeti, saját, magyar kultúrát nemzeti emlékezetünk, mítoszaink, krónikáink, mondáink õrizték. Az eredeti, természettõl kapott magyar kultúra tehát természete szerint történeti jellegû volt. Attila udvarában a hun-magyar hõsök tetteirõl emlékeztek az énekmondók. A magyarság emlékezete nem üres évszámokat ünnepelt Ma, a 21. századba lépve nem is tudjuk, mit is ünnepelünk, nem is tûnik fel számunkra, hogy itt kéne valamire gondolnunk, el kéne gondolnunk, minek is van ezredfordulója. Olyan, mintha a kerek számot magát ünnepelnénk, ami mintha nem is képviselne semmit. Nincs számadás, http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (2 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja számvetés a nyugati vagy a keresztény kultúra kétezer

évérõl. Nincs mérleg, aminek két serpenyõjébe a kitûzött célt és az elért eredményt helyeznénk, és vetnénk össze. Szinte általános a megítélés, hogy a huszadik század az egyik legsötétebb, legembertelenebb az utóbbi századok között. Gyilkolás területén minden bizonnyal verhetetlen a történelem porondján. De népbutításban is nehéz felvenni vele a versenyt Valóban, sikerült megváltani a világot? Az eltelt kétezer év bebizonyította, hogy az emberiség megmenekült az állítólagos lelki romlásból? Vagy fordítva, egyre romlottabb lett az emberiség? És ha igen, akkor meg vagyunk-e váltva? És ha nem, akkor kiket váltott meg a megváltó? A magyar idõszámítás tehát saját történelmünk ismeretére és megbecsülésére épült. Ebben pedig ismét csak eltér az újkeletû idõszámítás: saját tetteink megismerése, a legteljesebb történelmi emlékezet elmélyítése helyett más nép tetteinek szentesített, kanonizált

változatát állította a szellemilelki élet központjába. Az új idõszámítás tehát egyben lelket is cserélt az újmódi ing alatt, újmódi gondolkodást honosítva meg. Felcseréltük saját történelmünk kultuszát egy idegen nép kultuszával. Mítoszaink, mitológiánk, saját átfogóbb, történelmi életünk kiszorultak a köztudatból. De milyen volt saját gondolatvilágunk addig, amíg ki nem fordította a kakukként rátelepült új vendég? Gondoljuk meg, honnan indul valójában életünk! Megszületésünk egyfajta személyes idõszámítás elindítását is jelenti. Egyéni életünk dimenziója ezzel a személyes idõszámítással megkapja a maga természetes idõmértékét. De mi van életünk átfogóbb dimenzióival? Egyéni létünk sok szempontból olyan, mint a falevél élete. A falevél élete pedig nem abszolút önálló, hiszen léte a fával alkotott kapcsolatban nyeri el valóságos összefüggéseit. Hasonlóan, egyéni életünk értelme

csak akkor képes túlmutatni életünk szûkös keretein, ha nemzetünk kultúrája tovább viszi életünk ügyét. Gondolkodásunk, szellemiségünk szülõje és nevelõje elsõsorban az anyanyelvi, a nemzeti kultúra. A nemzeti lét, mint átfogóbb, alapvetõbb létforma, megkövetelné saját idõszámítását. Honnan számítjuk nemzeti létünket? Az 1848-49es szabadságharc orosz segédlettel történõ leverése után az osztrákok rájöttek, hogy nem bírnak a magyarral fegyverrel, tehát nemzeti öntudatában kell orozva megroppantani. A hatalmi szóval magyar egyetemekre ültetett osztrák tanárok pedig bevezették erre a célra a krónika-hiteltelenítést, a “honfoglalás” mesterséges fogalmát. Mint arra Grandpierre K Endre (1995) rámutatott, az 1848-as szabadságharcot nem sokkal megelõzõ nyelvújítási szótárban még nem szerepel a “honfoglalás” szó a sok-sok hon- kezdetû szó között. Fennmaradt krónikáink egyike sem alkalmazza soha a

“honfoglalás” kifejezést. Az árpádi bejövetelrõl mindig mint a magyarok visszajövetelérõl, a magyarok újabb visszajövetelérõl írnak. És mivel a “honfoglalás” szó jelentése magában foglalja, hogy azelõtt a honfoglaló itt nem volt otthon, tehát betolakodóként, birtokszerzõként, zsákmányolóként jött ide, ezért mindenki, aki elfogadja ezt a kifejezést, ezzel megmásítja a krónikáinkban megõrzött történeti igazságot, és elidegeníti a magyarságot saját õshazájától. A “honfoglalás” szó olyan, mint a csapda: szükségképpen beleakad, beleszakad a magyar történelmi tudat, nincs tovább, nincs elõtte semmi, csak idegenség, otthontalanság, erõszak. A “honfoglalás” szó alkalmazása: nemzetcsonkítás, olyan nemzetcsonkítás, amely a megmásíthatatlan igazságot tagadja meg http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (3 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja önkényesen. A “honfoglalás” szó

bevezetésének körülményeit és valótlanságát tanítani kellene minden iskolában, hogy kiheverjük ennek az alattomos kifejezésnek felmérhetetlen pusztítását. Amit évezredek hadseregei nem tudtak elérni, azt elérte a történelmi tudat megcsonkítása: a magyarság szellemének, büszke öntudatának meggyengítését. Itt is a fordított elõjel trükkjét igyekeznek alkalmazni a jót rossznak feltüntetni igyekvõk. Nem taníthatjuk tovább történelmünket egykori ellenségeink legalattomosabb és legártóbb kifejezései alapján! Nemzeti létünket és nemzeti idõszámításunkat valójában több tízezer évre kell visszavezetnünk. Berosszosz káldeus pap, Bél papja az emberi idõszámítás kezdetét a Vízözön elõtti 432 000 évre teszi. Berosszosz krónikája – hasonlóan a többi õskrónikához – nem maradt fenn, csak más szerzõknél idézett töredékeiben. Ha fennmaradt, ha fennmaradhatott volna az emberiség õstudása az emberréválástól

mostanáig, az emberiség idõszámítása több millió évet fogna át, a kezdetek titkaitól az Aranykori események krónikáján át a tûz feltalásáig, a csillagvilág õsi tudattal felfogott értelmének üzenetével, a mágikus kor bukásának és a hatalmi kor megjelenésének részletes, mindenki számára érthetõ ismertetéséig. Vajon miért nem maradhatott fenn ez a páratlan õstudás, ami mind idõtávlataiban, mind az õsi térségek leírásában, megrajzolásában, a Természettel egybeforrottság lelki-szellemi mélységeiben fájó hiányként ég ma bennünk? Vajon miért volt szüksége az emberiségnek arra, hogy ne csak más népek, de saját tulajdon történelmét is aláássa, süllyesztõbe vesse, kiirtsa, és a lehetõ legtökéletesebben elpusztítsa? Egyszer az emberiségnek szembe kell néznie ezzel a kérdéssel. De menjünk tovább. Az emberiség megjelenése kezdetben még nem jelentett törést a Természet életében. Ellenkezõleg, az

emberiséget a Természet hozta létre, a Természet alkotó ereje, ami belülrõl formálta ki az embert, és a belsõ természeti erõ formálta ki az ember mai külsõ megjelenését. A Természet csak a mai ember számára külsõdleges A régi ember számára a Természet belsõ erõként jelent meg. Nem volt még jelen az a hamis öntudat, ami saját szabadságát, önállóságát csakis szülõ tényezõinek teljes megtagadásában véli felfedezni. A gondolat, az érzés még természeti erõ volt, hiszen természeti erõ hozta létre magát a tudatot és az öntudatot is. A Természet közvetlenül mint valóságos, csodaerejû szellem hajtotta az embert a kíváncsisággal, a megismerés vágyával egyre teljesebb felfogóképességûvé, egyre átfogóbb tudatúvá. Természeti tudatunk és öntudatunk középpontjában még nem a kereskedelmi tévék sztárjai, hanem maga a természet legbensõbb alkotóereje fénylettek. Testvérünk, barátunk, velünk egy-természetû

rokon-lélek volt akkoriban a Természet és a Természet legtöbb lénye. És az ember sem szörnyeteg-lelkû rabszolga volt még, hanem éplelkû, gazdag érzésvilága összeért a csillagokkal, a Nappal, a Holddal és a végtelenséggel. Ha az akkori emberiséget kérdeznénk, idõszámítását lehet, a Természet születésétõl, a Világegyetem születésétõl indítaná. Sõt, talán még messzebbrõl – http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (4 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja onnan, ahonnan a Világegyetem elõjött, ahol a Természet élõ, teremtõ ereje él, az Örökkévalóságból. Nem is olyan régen, egy-kétezer éve a magyarok még kozmikus származásukkal dicsekedtek. Világképünket ma fõként a materializmus és - kisebb részben - a nyugati keresztény vallás határozza meg. Ez adja a kétezer éves távlat valódi tartalmát És hogy ne tudjuk összehasonlítani a mai világ szellemiségét a megelõzõével,

igyekeztek nemcsak a magyar, de más népek hagyományait is “civilizálni”, vagyis elpusztítani. Mégis maradtak fenn nyomok, olyan beszédes nyomok, amik bármily szegényesek is, mégis képesek megvilágítani a különbséget a mai és a régi civilizációk alaptermészete, lényege között. A KAPU 1999/6-7 és 8-as számaiban “Az õsi magyar mágikus világlátás nyomai” címû tanulmányaimban már bepillantást adtam a többezer évvel ezelõtti magyar világlátásba. Mani iu 216-ban született az akkori párthus világbirodalomban. Mûvei– az olvasó kitalálhatja – egyetlen egy példányban sem maradhattak fenn az utókor számára. Csakis közvetett módon, töredékes módon õrzõdhetett meg. A manicheizmusban a Legfõbb Lény: a Fény, amely a bölcsességet jelenti A FÉNYSZUBSZTANCIA ugyanúgy különbözik a szellemi, mint az anyagi szubsztanciától. A fénybirodalom fényföldbõl és fényéterbõl áll. Az egész fénybirodalom az istenség testét

képviseli. Isten fogalmi testét Mani mint öt hajlékot nevezi meg: Értelem Megismerés Gondolkodás Mérlegelés Felfogás Ez a felfogás lényegesen különbözik a hitet az értelem elé helyezõ szemlélettõl. Mai ésszel szinte hihetetlen, hogy az értelmet ilyen mértékben istenítették olyan kétezer évvel ezelõtti kultúrában, amit a mai nyugati kultúra annyira nem becsül, hogy számon tartsa a köztudatban. Ha idõben még messzebb tekintünk vissza, Közép-Ázsiában a zoroasztrizmusra kell felfigyelnünk. Zoroaszter születését régebben i e 600-ra, ma inkább ie 1400-ra teszik, és ha ez beigazolódik, akkor Zoroaszter az elsõ nagy vallásalapító az emberiség történelmében, aki a természetes vallásokat megtörte. A zoroasztrizmus az idõszámításunk elõtti elsõ http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (5 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja évezredben fejlõdött ki Észak-Perzsiában, amely a méd, párthus,

khorezmi kultúrkör erõs befolyása alatt állt. Tudnunk kell, hogy Attilát, a hun királyt a hunok, a médek, a gótok és a dánok királyának írták le a kortárs krónikák. Ráadásul a krónikák szerint Attila öltözete és udvara is a méd viseletet és szokásokat tükrözte. A méd és a hun-magyar kultúrkör közvetlen rokonságban kellett álljon. A zoroasztrizmus a mágusok befolyását abban is tükrözi, hogy Zoroaszter legtöbb tanítványa a Mágusok közül került ki (The Encyclopedia of Religion, ed.-inchief M Eliade, MacMillan, New York, 1987) Zarathusztra, és az "asa"-val rendelkezõk isteni képességekkel, virtussal bírnak, amíg az extázis állapotában tartózkodnak, amely állapotot "maga"-nak nevezik. Ebben az állapotban kapcsolatba lépnek a jótékony halhatatlanokkal A zoroasztrikus tanok késõbbi lejegyzései, a Jasznák (Yaszna 51.11;15-16) így számolnak be Zoroaszter és Visztaszpa élményeirõl: “Kavi Visztaszpa a

>>maga<< ereje által Vohu Manah, a Jó Gondolat útján látomást kapott, a Legfõbb Bölcsesség felfogóképességével, az Asá-val, az Asának megfelelõen”. Ha meggondoljuk, hogy ez az “asa” kapcsolatban állhat az árpádkori "isa"-val "isa, por és hamu vogymuk" (Halotti Beszéd), hiszen adatok léteznek az isa "többes lélek", "közösségi lélek" jelentésére vonatkozóan (Rõczei, 1992), akkor közelebb kerülhetünk e leírás valós értelmének megfejtéséhez. A “maga” ereje tehát akkor érvényesül, ha a Jó Gondolat megszületik, mégpedig úgy, hogy látomást idéz elõ, azáltal, hogy az értelmi felfogóképesség összekapcsolódik a többes lélek érzékelõ erejével. Marijan Molé (1963), a francia nemzeti kutatóközpont Franco-Iráni Intézetének doktora megfogalmazásában “a “maga” egy sajátos érték, ami lehetõvé teszi a vágyak megvalósítását, elvezet a jutalomhoz. A

“maga”-nak ez a jutalma az, amit Zoroaszter a résztvevõknek ígér. Visztaszpa számára ez a jutalom egy látomás, egy “megismerés”. A Jó Gondolat és a Közös Lélek elvezet a “magavan”-hoz, láthatóvá válik a nagy tisztelettel hozott adomány. A “maga” egy szertartásos cselekedetben kezd mûködni, ami – Molé szerint – egy adomány. J J Modi, a párszik és az ókori Közép-Ázsia jeles kutatója szerint pedig a “Magavan” a meg-nem-házasodott, azaz “magányos”, nõtlen/hajadon embert jelenti. Milyen érdekes – ez magyarul is pontosan ezt jelenti! Hogy-hogy nem tudunk errõl? Ugyanakkor a “maga” egy alapvetõ kulcs-szó. Ez a “maga” kulcs-szó pedig úgy tûnik, a magyar nyelvbõl fejthetõ meg igazán. A magyar nyelvben mondjuk ugyanis, ha látomásunk támad, és megkérdezik, ezt hogy érted el: nem én idéztem elõ, magától jött! Igen, gondolataink sokszor engedelmeskednek elhatározásainknak, de akkor vannak igazán

elemükben, ha már mintegy “maguktól” jönnek. Minden alkotó ember tudja, mi a különbség egy erõlködve kiizzadt alkotás és egy olyan között, ami erõlködés nélkül, mintegy “magától” jött. A “magá”-tól született alkotás ugyanis õrzi magán születése bélyegét: a csodaerõt. A “magá”-nak tehát a magyarban is csodaereje van! Honnan ered ez a csodaerõ? Gondoljuk meg, miért mondjuk azt, hogy egy látomásunk “magától” jött! Azért mondjuk így, mert a mi számunkra is váratlanul, váratlan tartalommal, jelentéssel és formában jelenik meg a látomás, aminek ereje lenyûgöz bennünket, éppen váratlansága, csodaereje és öntörvényûsége révén. Ha pedig a számunkra is új, elõre nem látott élmény támad fel bennünk, akkor ezt nem annyira mi idéztük elõ, mint inkább maga az élmény, maga a gondolat. De miért írja le ezt a magától-jövést a magyar nyelv éppen a “maga” szóval? Mi mozog a “maga”

kifejezésben, miféle erõ? Honnan ered a “maga” ereje? Ha meggondoljuk, hogy itt tulajdonképpen belsõ világunk elevenedik meg, és ahelyett, hogy egy-egy akart http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (6 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja gondolat arrébb-mozdulna belsõ világunkban, ahogy akkor szokott, ha mi vagyunk a kezdeményezõ fél gondolkodásunk vezetésében, itt a belsõ világ átveszi a kezdeményezést, megelevenedik, és már maga vezeti saját kiteljesedésének teljesebb, valódi, természeti törvényei szerint az élmény kibontakozását. A “maga” titka tehát belsõ világunk mélytartományaiba, elemi erejû birodalmaiba vezet el bennünket – oda, ahol belsõ világunk életereje még tudatunk számára szinte érintetlen csodaerõvel, izzó életerõvel, a teremtés legteljesebb képességével él lüktet áramlik rohan elõre. A “maga” tehát személyes legbelsõbb életerõnk alkotó csodaereje, maga az a

természeti erõ, ami szellemiségünket, személyiségünket, érzésvilágunkat fenntartja és hajtja a kíváncsiság, a tudásvágy, az átélés vágya és a kiteljesedés, az élet eredeti, nemes természete kiteljesedése felé. Ez az a mágikus világ, ami a “Júlia szép leány” címû többezer éves magyar népballadában élményszerûen megõrzõdött: “a mennyei harangok huzatlan szólanak, a mennyei gyertyák gyujtatlan gyulladnak”. A mennyei gyertyák, a csillagok gyújtatlan gyulladnak, anélkül, hogy valaki kigyújtaná õket, maguktól gyulladnak ki, maguktól, vagyis a természeti erõtõl, a saját legmélyebb természetükben megnyilvánuló természeti erõtõl. A “maga” mágikus titkai tehát a magyar kultúrkörben vezetnek el a méd-magyar mágikus magaskultúra magas értelmének feltárulásához. A mágikus érzékelés kigyulladását nem más, mint a gondolkodás helyes irányba fordulása idézi elõ. És ha a gondolkodás már a helyes

irányba fordult, akkor már csak belsõ érzékelésünket kell kiterjeszteni a Közös Lélek meghatványozó érzékelõ mezeje felé. Több szem többet lát –tartja a mondás. Ha tehát nemcsak saját belsõ lelki szemeinkkel látjuk saját belsõ világunk révén a látomást, hanem érzékelésünk képes kiterjedni a Többes Lélek (az én kifejezésemmel: a Közös Tudatmezõ) erõteréhez tartozó összes lélek lelki szemeinek egyesített látóerejéig, akkor látásunk megsokszorozódik, megelevenedik és látomássá válik. A zoroasztrikus ének (gátha) késõbbi folytatásában leírja: meg kell adni az Asát és “az elsõ létezés törvényeit”, érzékelni kell az “elsõdleges törvényeket”, ez fedi fel a döntõen fontos pillanatot, a >>nagy “maga”<< pillanatát. A zoroasztrikus tanítás fennmaradt alapkönyvei – a Zend-Aveszta, a Bundahisn – megerõsítik a “maga” fenti értelmezését. A zoroasztrikus kozmológiában az embert

a Veleszületett Bölcsesség ereje vezeti életútján. Ez a Veleszületett Bölcsesség pedig, értelmezésemnek megfelelõen, nem más, mint ismét az a kozmikus-természeti szervezõerõ, ami az emberi fajt, lelkünket, faji és egyéni értelmünket megfogantatásunkkor megalkotta, és ami megszületésünk után is bennünk munkál tevékeny, ösztökélõ erõként a kíváncsiságban, az értelmes élet vágyában, az önmagunk természeti-emberi lényegének megfelelés igényében. A zoroasztrikus tanításoknak az a része, ami az élõ teremtmények megteremtésének okát és létük végsõ célját írja le részletesen, ismét csak nem volt képes fennmaradni egyetlen példányban sem. Csak áttételesen maradt fenn például tartalomjegyzéke és rövid ismertetése a Fravartin Yast-ban. Eszerint a Legfõbb Bölcsesség a “fravasi” által tartja fenn a Világegyetem rendjét, az Eget, a vizeket, a Földet, és a gyermek anyaméhbeli megfogantatását, õk teszik

lehetõvé az esõ megindulását és a növények növekedését. A “fravasi” mutatja meg az utat a vizeknek, a palántáknak, a csillagoknak. Ismét csak ide kapcsolódik a mai magyar kultúrkör egy eleme. Bartók Béla (1981) az igazi népzenérõl így ír: “az (igazi) népzene a természet tüneménye. Mai formái olyan környékek öntudatlan http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (7 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja alkotásának eredményei, melyek minden kulturális befolyástól mentesek. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlõdött, mint a természet egyéb élõ szervezetei: a virágok, állatok”. A zoroasztrikus kozmológiában az “elsõ létezés” birodalma tisztán szellemi természetû (ez a “ménok”). Az “elsõ létezés” birodalma, úgy tûnik, párhuzamba állítható az általam megvilágított “elsõdleges világ” birodalmával (ld. Kapu, 1999 március) Ez az elsõdleges világ a

Természet teremtõ erejének tisztán szellemi birodalma, a Mindenség Mindensége. Ha a Mindenség szó jelentésekor az anyagi világra gondolunk, akkor ez a téridõbeli világ. Igen ám, de a Mindenség fogalma logikai szükségszerûséggel maga után vonja, hogy a mindenségbe minden létezõ beletartozzon, vagyis az anyagi létezõket magukba foglaló téridõt is. Ha viszont a Mindenség a téridõt is magába foglalja, akkor maga a “téridõn kívül” kell létezzen. Ha a téridõ az anyagiság, vagyis a végesség, a korlátok birodalma, akkor a téridõn kívüli létmód a végtelenség, a korlátlanság birodalma kell legyen. Így tehát ha a Mindenség az anyagi világot jelöli, akkor ez az anyagi világ belsõ kapcsolatban áll a téridõn kívüli világgal, a Mindenség Mindenségével, ami pedig egy szellemi létmódban létezik. Valóban, gondolataink, érzéseink maguk is a téridõn kívüli létmódban léteznek, vagyis alaptermészetükben rokonok a

téridõn kívüli természetû Mindenség Mindenségével. Ebben a képzeletbeli téridõben, vagy logikai idõben létezõ elsõdleges világban nincsenek korlátok, itt él minden érzés, minden gondolat, minden vágy, és minden vágy maga váltja ki saját korlátlan beteljesülését. Úgy tûnik, mintha mi is éreznénk sejtjeink mélyén ezt a csodálatos világot, ami a korlátlan tökéletesség emlékével sajgat bennünket. A végtelenség létmódja önmagában minden tud, amit csak el lehet képzelni, csak egy valaminek van híján, amíg önmaga létezik egyedül: és ez a végesség. Amíg a végtelenségben minden vágy magától teljesül, addig a végesség birodalmában tétje van a játszmának, az életnek, és ez a tét minden lehetséges tétek legmagasabbika: maga az életünk. Ez a megvalósult, teremtett világ tehát egy szempontból több, mint a Teremtõ Világ: az életben a végtelenség újra kell kristályosodjon, újból rendezõdnek az összes

lehetséges szempontok, fontosságok, jelentõségek, és ez lehet a tétje a létezés egészének is, a Mindenség létesítõ okának is. A Mindenség létoka tehát: a földi, anyagi lét a szellemi célok, vágyak megtisztítása az élet tüze által. A zoroasztriánus teremtéstörténet – figyelemreméltó párhuzamban a fentebb megvilágított, függetlenül, a logika törvényei által, vagyis maga-magától született okfejtéssel - a világegyetem õsi felfogására épül, írja Hinnels (1973/1992). A Legfõbb Bölcsesség azért teremtette a világot, hogy szembeszálljon a gonosszal, ami már az elsõdleges létezés birodalmában is szükségképpen létezett. A zoroasztrikus kozmológiában minden létezõnek két oldala van: egy mentális vagy spirituális (“ménok”), és egy fizikai vagy anyagi (“gétek”). A spirituális állapot embrionális, mag-szereppel rendelkezik az anyagival szemben, amely majdnem a gyümölcsének tekinthetõ. A szellemi létmódban

a Jó és a Rossz idõtlen idõkig békében éltek együtt. Amikor azonban a Rossz felfedezte a Jót, a Legfõbb Bölcsességet, támadásba lendült. A Legfõbb Bölcsesség (Ahura Mazda) megállapodott a Rosszal, hogy küzdelmüknek idõben határt szabnak. Ebbe a Rossz, Ahriman/Ármány beleegyezett A mítosz szerint amíg a gonosz csendben, de folyamatosan és szemmel nem láthatóan mûködhet, addig minden útjába kerülõt elpusztít, de mihelyt nyílt ütközetre kényszerítik, és http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (8 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja saját mivoltában kénytelen megmutatkozni, nem diadalmaskodhat. A Legfõbb Bölcsesség tisztában volt azzal, hogy Ahrimán/Ármány nem fog megváltozni, ezért létének lényegébõl, a fénybõl megalkotta a ménogot, a szellemi világot. Elõször a legfõbb szellemi lényeket alkotta meg: a Jó Gondolatot (Vohu Manah), a Legszentebb Igazság-ot (Asa Vahista), a Szent Alázatot,

az Eszményi Királyság-ot, a Teljesség-et és a Halhatatlanság-ot, akik az életerõt hordozzák. Õket kísérik a Jazaták, a Nap, a Hold, a csillagok õrizõ szellemei, és olyan elvont fogalmak megszemélyesítõi, mint az áldás, az igazság és a béke. Ezután teremtette meg a létezés anyagi létmódját, a “gétig”-et. A teremtés kezdeti, anyagi formája maga volt a tökéletesség. A fákat nem borította kéreg, és a növényeknek nem voltak tüskéi A szarvasmarha fehér volt és ragyogott, akár a hold. Az elsõ ember, Gaomard pedig úgy sugárzott, akár a Nap. Gajomard földbe jutott magjából született az elsõ emberpár Kezdetben két növény alakjában növekedtek egymás mellett, és a férfi nem különbözött a nõtõl. Fa lett belõlük, s a fa gyümölcseibõl az emberiség Mikor is végül emberi alakot öltöttek, a Legfõbb Bölcsesség így szólt hozzájuk: “Ti vagytok az ember magja, A világ szülei, ti kaptátok tõlem A

legtökéletesebb buzgalmat; Csak jóra gondoljatok, igazat Beszéljetek, a jót tegyétek, És ne áldozzatok a démonoknak.” A zoroasztriánus idõszámításban tehát az emberiség már a növényvilág létmódjában benne élt! A hagyomány arra is emlékezik, hogy akkor még a férfi nem különbözött a nõtõl. Az emberiség idõszámítását tehát eszerint 4 milliárd évre kell visszavinni – a háromezer évvel ezelõtti szemlélet ezt sugallja! Milyen érdekes, hogy 3000 évvel ezelõtt a legfõbb hármas a Bölcsesség, a Jó Gondolat és a Legszentebb Igazság volt, a mai profit, hatalom, siker hármassággal szemben! Úgy tûnik, nem felfelé, hanem lefelé haladt az emberiség az elmúlt háromezer évben, ha a végsõ színtér, az erkölcsi szempontok alapján ítéljük meg embervoltunkat. Nekünk magyaroknak külön érdekes, hogy ez a zoroasztikus világszemlélet minden bizonnyal nagyrészben támaszkodott a magyar-szkíta mágikus világlátásra, és

ennek szembetûnõ http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (9 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja nyomait is õrzi. A “maga” (és a “Magavan”) kulcsszó alakja és tartalma megegyezik a magyar szó alakjával és tartalmával, a mágikus világlátás összefüggésében. Az “asa”, a Többes Lélek valószínûleg szintén a magyar “isa” többes lélek alakjával és tartalmával egyezik meg. Túl a zoroasztrikus mûvészet feltûnõ magyar jegyein, mint például a griffek gyakori és a szkíta megjelenítéssel egyezõ ábrázolása, a gáthák olvasgatása közben rájöttem, könnyen lehet, hogy népdalaink is õrzik a zoroasztrikus gáták kozmológiájának nyomait. A zoroasztrikus világszemléletben Zoroaszter után ezer évvel születik meg az elsõ megváltó, Usedár, az igazságnak érvényt szerzõ. Rá ezer évre születik meg a második megváltó, Usedár-mah, és erre jön a harmadik ezredforduló, amikor a harmadik, és

utolsó Megváltó jön el, Szosjan. A gáták végén a három megváltó neve rendszeresen ismétlõdik (Mills, 1894): Usedár, Usedármah, Szosjan. Lehet, hogy innen ered népdalunk, a sárga csikó mindmáig megfejtetlen vers-szak vége: “Sárga csikó, csengõ rajta vajon hová megyünk rajta huzsedári, huzsedom! Huzsedári, huzsedom!” Irodalom: Bartók Béla: A népzenérõl. Magvetõ Könyvkiadó, 1981, 14 oldal Burstein, S. M 1978, The Babyloniaca of Berossos Undena Publications, Malibu Grandpierre Attila: Az õsi magyar mágikus világlátás fennmaradt nyomai. Kapu 1999/6-7, 8 Grandpierre K. Endre: Mi az igazság az árpádi bejövetel körül, Történelmünk Központi Titkai, 1. Szám, 1995 december Grandpierre K. Endre: Tízezer évi küzdelem hazánk megmaradásáért Történelmünk Központi Titkai, 6. Szám, 1996 április Grandpierre K. Endre: A magyarság õseredete Történelmünk Központi Titkai, 8 Szám, 1996 június Grandpierre K. Endre: A magyar õsvallás

történelmi alapjai Történelmünk Központi Titkai, 3 http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (10 of 11)20040801 18:20:33 Grandpierre Attila honlapja Szám, 1996 március Hinnels, John R.: A perzsa mitológia Corvina, 1992 Mills, L. H: A study of the Five Zarathustrian (Zoroastrian) Gathas, 1894, Druck der Universitat-Buchdruckerei von R. Th Jacob in Erlangen, pp 16-17 Modi, J. J: The religious ceremonies and the customs of the parsees 2nd ed, Jehangir B Karani’s Sons, Bombay, 1937. Molé, M. 1963: Culte, Mythe et cosmologie dans L’Iran ancien Le probleme zoroastrien et la tradition mazdéenne. Presses Universitaire de France Rõczei György: Az õsi magyar kettõs lélekhit emléke a Halotti Beszédben. Zöldövezet, 1 Szám, 1992 The Encyclopedia of Religion, ed.-in-chief M Eliade, MacMillan, New York, 1987 http://grandpierre.zenenethu/2001augusztus/ezredhtm (11 of 11)20040801 18:20:33