Történelem | Tanulmányok, esszék » Mesterházy Zsolt - A magyar őstörténet kincsestára

A magyar őstörténet kincsestára Időrendi vázlat a kezdetektől Kr. u 907 július 7-ig Szerkesztette: Mesterházy Zsolt 1 Címlapon: A szkíta aranyszarvas A szkíták aranya - a leningrádi Ermitázs vendégkiállítása, Budapest, 1985. október-november c kiadványból a 17. oldalon: Szarvas alakú pajzsdísz Szkíta állatstílus, i.e VII-VI szd fordulója Arany. H: 31,7 cm, m: 19 cm, súly: 634 gr Kubán vidék, Krasznodari körzet, Kosztromszkaja kurgán N. I Veszelovszkij ásatása (1897) Ermitázs, 2498/I. Irodalom: Artamonov, 1970. 62-64 t A térdre rogyott szarvas eredeti napszimbólum ábrázolás. A sumér és a vele rokon kultúrák egyik fontos eleme: a téli napforduló mélypontra érkező Napkorongja a felemelő madarat várja, hogy újra felvigye az égbolt magasabb pontjára a nappalok hosszabbodásával. ( Bobula Ida szerint Tur-Ullu-nak kell nevezni a Nap ezen formáját! Tur-Ullu jelentése: új fény, szó szerint Tur fiatal, új, kisebb gyermek, Ullu

- csillogás). A téli napforduló - a sumér Gurusunu (vö. a magyar Karácsonnyal A szerk) - mint vallási ünnep hosszú évezredeken át megtalálható Keleten és Julius Caesar Kr. e 56-ban iktatja be a római ünnepek közé a bábeli kalendárium bevezetésekor. Az ünnep neve: A Legyőzhetetlen Isten Napja) (BJF) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Ó Copyright by Mesterházy Zsolt, 1998. Minden jog fenntartva! ISBN Kiadja és a kiadásért felel: Felelős vezető: 2 “Semper vireo” (gróf Ambrózy-Migazzi István, a jelihálási (Vas m.) arborétum alapítója síremlékének felirata) A magyar őstörténet kincsestára Időrendi vázlat a kezdetektől Kr. u 907 július 7-ig Rendhagyó csoportos könyvismertetés Szerkesztette: Mesterházy Zsolt Az ismertetett könyvek : Badiny Jós Ferenc: Káldeától Ister-Gám-ig I.-II-III (BJF) Badiny Jós Ferenc: Igaz

történelmünk vezérfonala Árpádig (BJ2) Badiny Jós Ferenc: Az Ister-Gam-i oroszlánok titka (BJ3) Badiny Jós Ferenc: A magyar nemzet történetének kis tükre (BJ4) Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I. (BK) Bakay Kornél: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? (BK2) Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete (BT) Baráth Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról (BT2) Bíró József: Körösi Csoma Sándor és a szabirok (BJ) Dúcz László: A közöttünk élő turulmadár (DL) Csicsáky Jenő: Mu, az emberiség szülőföldje (CSJ) Csomor Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona (CSL) Friedrich Klára: Roga koronája (FK) Gosztonyi Kálmán: A kazár anyanemzet birodalma és nyelve a Tárih-i Üngürüszben (GK) Götz László: Keleten kél a nap I-II. (GL) Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára (GKE) Katona Sándor: Honegyesítő Árpád (KS) Nagy Gyula: Az ellopott magyar őstörténet (NGY) Padányi Viktor:

Dentu-Magyaria (PV) Pap Gábor: Hazatalálás (PG) Pap Gábor: Jó pásztorok hagyatéka (PG2) 3 Pap Gábor: Angyali korona, szent csillag (PG3) Eredet és lét, nyelv és kiteljesedés Kiindulás Ha egy népnek két őstörténetéről esik szó, az nem feltétlenül tekinthető gazdagságnak. Valóban, ebben dúskálni nem öröm. Ma még nekünk is kettő van Ez a könyv azon magyar, főleg történész szerzők műveire támaszkodik, akik kísérletet tesznek arra, hogy csak egy őstörténet maradjon a kettő közül. Másik magyar őstörténetről kell beszélni ott, ahol van egyik is. Ezt az egyiket jól ismerjük tanulmányainkból Ma összefoglaló néven finnugor szemléletű történetírásnak nevezik és az a kezdetleges fejlettségi szinten állónak tekintett, kezdetben halászó és vadászó, fejlett hit és tudás nélküli magyarságot az Ural-környékéről eredeztetve juttatja el - menetközben másoktól felszedve a civilizáció áldásait - a

Kárpát-medencébe, mindezt döntően olyan nyelvészeti érvekre építve, amelyek soha nem bizonyított feltételezéseken alapulnak. A másik magyar őstörténet ezzel szemben a Régi Kelet, Mezopotámia, Korezm és a Kárpát-medence tájairól vezeti 10.000 éves távlatban számolva az egymással rokon népek áramlását úgy, hogy a bonyolult fejlődési folyamat kitérőkkel bőven tarkítva ugyanitt, a Kárpát-medencében az Árpádi honfoglalással ér véget úgy, hogy határozott folyamatosságot ismer fel eközben az első mezopotámiai magas kultúra - egyébként egész Eurázsia életét alaposan befolyásoló továbbvitelében. Az előbbi elmélet nem túl régi, hozzávetőleg kétszáz éves története van és legfőbb ismérve, hogy ajándékba kaptuk a Habsburg néven ismert osztrák uralkodóháztól politikai alapokon. A másik egyidős magával az emberiséggel, a magyar néppel, de félő volt, elfelejthetjük az első miatt. Hogy nem fogjuk elfelejteni, -

sőt rövidesen újra megtanuljuk - arról azok a történészek, nyelvészek, műtörténészek gondoskodtak, akik emigrációba - külföldibe és hazaiba - kényszerülve nem nyugodtak bele a megváltoztathatatlanba, erőfeszítéseik és kutatásaik nyomán újra kisarjadt az elfeledni ítélt történelem. Ez a könyv arról beszél, amit ők állhatatos munkájukkal kiástak, bizonyítottak és újra napvilágra hoztak. Hogy a finnugor történetírás tételei nem állták ki az idők próbáját, az számunkra csak a kisebbik baj forrása. A nagyobbik bajt a kizárólagosság felfogása okozta, amelynek következtében semmilyen más irányú tájékozódás nem volt lehetséges a magyarországi tudósok munkájában. Ezáltal önmagukat zárták ki a történelmi kutatások világméretű folyamatából. A világ tudományos főáramától való elzárkózás számunkra lesújtóan végződött és a ránk eső jogos örökség elismertetését is lehetetlenné tette hosszú

időre. Távolmaradásunk örökségünk felkutatásától önjelölt népek számára lehetővé tette, hogy egymással vetélkedve “vállalják” és sajátítsák ki azt, amihez ajándékként hozzáférhettek. Ahelyett, hogy magyarul olvastuk volna el magunk az ókori leleteket, ezek az eredmények mind valamely külföldi nyelven nyertek először értelmezést és elnevezést, szerintünk túlnyomóan sokszor hibásan - jelentősen megnehezítve a szakirodalomba beivódott tévedések korrigálásának esélyét. A pártatlan nyugati tudósok azonban ébren tartották helyettünk is őstörténetünk gyökereit, remélve, hogy egy napon magyar nyelvű kutatók oldják majd meg azokat a rejtélyeket, amelyekre ők a magyar nyelv anyanyelvű birtoklása híján nem lehettek képesek. Ez az egészen egyedülálló és különleges magyar nyelv - amelyet irigyei becsmérlően betolakodottnak és magányosnak neveztek, mert rájöttek rendkívüli tulajdonságaira, - hordozója az

isteni tudásnak, hitnek és magába sűríti mindazt a hagyományt, amely hosszú évezredek felhalmozott tudását és tapasztalatát hordozza hallatlan tömörséggel és kifejezőkészséggel. Akit ez a másik magyar őstörténet érdekel és többet szeretne róla tudni, nagy fába vágja a fejszéjét, de megéri a fáradságot. Olyan közös kincs birtokába juthat, - a bizonyosság állapotába - amit máshol ma talán nem szerezhet meg. A kockázat elenyésző: a felhozott és ismertetett művek mögött milliónyi oldal történelmi irodalom áll bizonyítékként és mind arról beszél, hogy az elsőnek nevezett történelem nem tartható tovább. E tenger irodalom nem volt eddig ismert széles körben itthon, ezért nem elvesztegetett idő az, amit most pótlásként 4 még behozhatunk és agytekervényeink sarkaiban is rendet teremthetünk. A feladat tehát emberes, ehhez mért lendülettel is kell hozzáfogni a rendbetételhez. Mivel most hozzávetőleg

tízezeréves történeti időszakot tanulmányozunk át, sok részlet háttérbe szorul, mert ez itt történelmi vázlat. Nem részletkérdések tisztázása a cél, hanem nagyléptékű folyamatok felvillantása és új összefüggések bemutatása. Aki tehát pl a szkíták részletes ügyeinek teljes tisztázását várja most, annak a nagy könyvtárakba kell mennie ezután is, de az is könnyen meglehet, hogy sok tekintetben még nem is írták meg a hiányzó részeket. Segédeszköznek szánom minden érdeklődő kezébe e kincsestárat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az elkövetkezőkben e tárgyban bárhol megjelenő művek, cikkek mondandóját az érdeklődők egy már előkészített kronológiába el tudják helyezni. Dr Baráth Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról c (Turul Kiadó, Veszprém, 1989.) (BT2) 52 oldalas tárgyszerű munkája sok fontos megállapítást tartalmaz az őstörténet kutatásának helyzetéről. Főképpen

nyelvészeti alapokra helyezett őstörténete általános döbbenet tárgya megjelenése óta. A szakma fenntartásaival kísért gondolatai majdnem minden tekintetben gyökeresen ellentétben állnak a hagyományos történetírással. Elmenni mellette azonban nem lehet, annál is inkább sem, mert cáfolata sem jelent meg. Egy idézetet mindenképpen le kell itt írni Baráth gondolataiból (BT2 52o): mindezideig semmi olyan nyomós ok nem merült fel, ami miatt nekünk (külföldi magyar kutatók - A szerk.) módosítanunk kellene tudományos tételeinket, főleg pedig, hogy szembeforduljunk a nem-magyar tudósok - sumérológusok, egyiptológusok - magyar vonatkozású megállapításaival. Kívánatosnak tartjuk azonban, hogy a hazai tudománypolitika egyoldalú tájékozódása enyhüljön, mert erre az idő nagyon megérett. Hogy a felkínált egyezség még talán némelyek szerint korai, azt egy másik idézet mutatja Bodor András tollából: . Az utóbbi évtizedekben

aztán, különösen a külföldre szakadt történészek és nyelvészek, valóságos divattá tették a sumér rokonság kutatását és olyan szellemi ragály kerítette hatalmába őket, mely tudatos túlzásokhoz, hamisításokhoz, enyhén szólva minden tudományos alapot nélkülöző elméletek kiagyalásához vezetett. E sajátos magyar-magyar elméleti gerillaháború tehát még nem ért véget Csak mindannyiunk közös érdekében kívánhatjuk, hogy e csata minél előbb közös békével érjen véget - és itt ebbe még egy kapituláció is belefér - mert most nemcsak erről van szó. Kezembe vettem gyermekeim leendő magyar történelemkönyvét. Rövidesen kézbe veszik ők is Áttanulmányoztam leírásait a magyar őstörténetről és utána eredtem az ott leírtaknak. Ami onnét kimaradt, vagy egy “kicsit” másképpen van, az itt található meg. Hogy a két történelem még csak köszönő viszonyban sincs egymással, az nem az én hibám. Az itt felhozott

munkák egy “másik” magyar őstörténelem forrásai Ezt olvasva, ha holnap felébredünk, már nem ugyanazok leszünk, akik eddig voltunk. Az a sok-sok évezred, ami e vázlatos kronológiában szemünk előtt filmszerűen lepereg az emberiség hajnalától kezdve, döbbenetes új megvilágításba helyezi nemcsak a mi, de az egész civilizált világ történelmét. Kidobhatjuk a szemétre régi hiedelmeinket, tévedéseinket. Nem csak magunknak okozunk ezzel munkát, az eddigi egész Világtörténelmet is újra kell írni, mint ahogy szerzőink ezt nagyrészben már meg is tették. Az alant kibontott történelem feleslegessé teszi az ún. ellentörténelem felvillantásának lelki terhét is, mert mellette nem marad más, csak az maga. A minket érdeklő történelem A Régi Kelettel kezdődő feldolgozott irodalom áttanulmányozása alapján egy hatalmas ívű, egyetlen lendülettel megrajzolt történet kerekedik ki. A valahol a Duna-medencében, Kaukázus, Korezm

táján kialakuló ősnép a műveltség igen magas fokára jut el. Nyelve lesz, írni kezd, túléli a bibliai Özönvizet, megtelepszik a folyóvölgyekben, földet művel, fémet munkál meg, társadalmakat szervez, birodalmakat hoz létre, benépesíti a Régi Keletet, annak közeli és távoli környékét egy olyan vallással és kultúrával, amelynek felhalmozott tudásából az egész világ mind a mai napig él, biztos lábbal jár az égbolton, a csillagok és csillagképek jelenléte, mozgása és üzenetei számukra élő és parancsoló kötelességeket, eligazodást rejtenek életükben. És beszél, méghozzá a világ Úr-i ősnyelvén. Sumér - e talán százéves nyelvészeti műszót ideje egyszerűen mahgar néven tovább tárgyalni, - ujgur, egyiptomi, hettita, katti, etruszk, pilisi, kánaáni, kelta, pannon, szkíta, pártos, avar, szabir, hun és magyar mind egy ősi tőről fakadó nyelven beszélt. Ezért nem szabad, hogy az előkerülő temérdek nép neve

bárkit is megzavarjon, hisz ugyanazt a hun-magyar ősnyelvet beszélték és írták, amin mi magunk is felnőttünk. E sok népnév ma már csak földrajzi elhelyezkedésre, korra, hivatásra utal, de a könnyebb érthetőség érdekében tovább használjuk iránytűként. Óvatosságra azonban itt is nagy szükség lesz, mert a népek sok vonulásuk közben bármely szerzőnél könnyen átkeresztelődhetnek akár menet közben is. Mu és a történelem hajnala 5 A Mu-ról szóló könyv - amely a Csendes-óceánban leírt hatalmas kontinens lett volna - ismertetése leginkább azt célozza, hogy érzékeltessem, a történelem nem pár ezer éve kezdődött. Fel kell készülnünk lelkileg arra, hogy kiderülhet, sok tízezer évben kell gondolkodjunk ezután, ha a művelt emberről esik szó. (Gondoljuk csak meg, kultúránk gyökerei a Zodiákus rendszeréből is táplálkoznak. Amíg a történelem egyszer körbejárja a Zodiákust, az 12 x 2160 év. Vajon hányszor

kellett körbejárnia, mire a feleszmélő ember már ismerte az éppen soron következő csillagkép nevét és üzeneteit? Ha csak egyszer elég volt megfigyelni, az is 25.000 évnyi tudatos emberi gondolkodást jelent. Várkonyi Nándor A Szíriát oszlopai-ba fektetett munkássága sem veszett el, az általa összeszedett kultúrtörténeti adatok még jól jöhetnek a kőkori kultúrák újraértékeléséhez.) Nem sugalmazom azt, hogy az a történet közvetlenül a Régi Keleten vagy Egyiptomban folytatódik, bár Mu és kultúrájának jelképei ma is körbevesznek bennünket. De azt nyugodtan mondhatom, aki belenézett tízezernyi évek mélységébe, csak meríthet és tanulhat belőle, többek közt szerénységet és távolratekintést. Az előzmények szálai egyfelől Indián, Burmán keresztül mutatnak vissza keletre, másrészt Atlantiszon, Közép- és Dél-Amerikán keresztül nyugatra egy közös pontra, a Csendes-óceán szigetvilága helyén létezett Mu-ra az

Anyaországra, az elsüllyedt kontinensre. A történész - Baráth Tibor véleménye - egyenlőre nem látja, Csicsáky hosszújáratú tengerészkapitány idevágó kutatásai ellenére sem, hogy az említett földrajzi és geológiai adatok a magyar nyelvű népek őstörténete elé volnának illeszthetők. Mu történetének alapos felderítése érdekében embernek való feladat lehetne Amerika ősi romvárosainak kimerítő vizsgálata, a Naacal és a mexikói Maya kőtáblák elemzése, mert könnyen meglehet, minket érdeklő dolgok is vannak bennük leírva. Mu gyarmatainak fejlődése kísérteties hasonlóságot mutat a mezopotámiai kultúra szétterjedésének történetével: az anyaország kiáramló néphullámainak gyarmatai idővel eljutottak a fejlődés olyan fokára, hogy önálló gyarmatosítókká léphettek elő - ezt az átfogó folyamatot a sumér tágulás is elérte növekedése folyamán. Ez a siker talán csak a fejlődésben legelsők jutalma lehet, az

utánajövők már a benépesült földön csak véres küzdelemre ítélve juthatnának előre. Részben erről is szól az őstörténet: Az elöljárók, felfedezők jutalma gyakran odavész az utánajövő pusztítók kezén. Jutna feladat a geológusoknak is bőven. Mindjárt egy fontos kérdéssel kellene kezdeni: hogyan lehet a lemeztektonika elméletébe beilleszteni földrészek elsüllyedését? Mit tudunk kezdeni az évmilliókban számoló geológus földtörténetben 10-12000 évvel ezelőtt lejátszódott kataklizmákkal. Valóban biztos-e, hogy a hegyek emelkedtek fel és nem az óceánok szintje süllyedt le kitöltvén a beomlott kontinensek által hagyott űrt. Biztos-e az, hogy Tiahuanacot ma 5000 méteres magasságban nem a tenger szintjén építették, hanem eszelős módon felhordták oda köveit. Nem attól került-e oda, mert Mu, az Atlantisz és a többi elsüllyedt föld beomlása miatt a víz kitöltvén az űrt, szintjét mind lejjebb vitte? A Régi Kelet

első magaskultúrája M inden okunk megvan rá, hogy a Régi Kelet kezdeteivel ne elégedjünk meg, mint az írott történelem kezdetével. Ugyanis ott kész kultúrák nőttek ki a semmiből Valahonnét odajött és helyben kiteljesedett, a szellemi tudás birtokában lévő társadalmak felépítették itt is új világukat. Irdatlan történelmi mélységekbe kell leereszkedni annak, aki fel akarja fogni az emberi műveltség gyökereit. Számunkra sem érdektelen tanulmány ez, hisz látjuk majd, mai tudásunk szerint a magyar történelem is a Régi Keleten kezdődik. Látjuk majd azt is, ha a Kr.e V évezred közepe táján már bizonyítható sumér nyelvű kultúra jelenik meg készen, írással, egyistenhittel, iparral, földműveléssel, fémművességgel, társadalmat alkotni készen, kiforrott szellemi háttérrel, az bizony több, mint elgondolkoztató. Al-Ubaid - Ur városának tartozéka Özönvíz előtti leleteivel - neve sem véletlenül kerül szóba annyiszor.

Az angol Woolley itt ásta ki a nevezetes Özönvíz előtti telepet, majd találtak még ilyet Urukban, Eriduban is, és még nagyon sokat, épp a sumér központok alatt. Látjuk majd azt is, hogy az ősi napvallás és nemzeti vallás jelképei a népművészetben mind a mai napig ezernyi szálon kötnek össze bennünket a múlttal. Természetesen igen fontos a történelmi események felderítése, de legalább olyan fontos az alkotó szellem máig tartó kincseinek megbecsülése, népeink alkotásainak ismerete, megbecsülése és ápolása. Tekintsük ezt kronológiánk előzményének. Magyar vonatkozások felismerése A z őskorban az volt a szokás, hogy az első letelepedő adott nevet a környéken mindennek, az utána érkezők ezt használták. Magyarul értelmezhető nevek tömkelege takarja be Európát, a Régi Keletet, Afrikát Szemünk előtt pereg le az a történet, amelyben Mezopotámia, Egyiptom, a Boldog Arábia, Eritrea, az afrikai Nagy-Tavak vidéke, a

Földközi-tenger vidéke, a Hettita Birodalom, Indus-völgye, Kréta, Kis-Ázsia, Hellasz, 6 Nyugat-Európa, Észak-kelet Európa benépesül és civilizálódik magas szinten a sumér (mah-gar) nyelvű ősnép szétáramlása következtében. A Tudás Népe ők, - olyan szerencsések lehettek, hogy szorgalmuk és tudásuk folytán, kedvező életfeltételeik által korábban juthattak el a szellem művelésének lehetőségéhez, - minden műveltség kezdete a Régi Keleten. Nagyon fontos itt és most leszögezni azt, hogy ha egy földrajzi név magyarul értelmezhető, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy ott magyarok laktak. Sőt, igen óvatosnak kell lennie bárkinek is olyan következtetések levonásában a ma is folyamatos, sőt egyre inkább lendületre kapó, feltárás alatt álló ősi sumér-magyar nyelvi kapcsolatokról, amelyek többet állapítanak meg annál, amennyit abból kétségkívül bebizonyítottak. Ez azonban csak a kérdés egyik oldala Az ősnyelvi

azonosság kimutatása az ősi sumér és a magyar nyelv között a kérdés első felének megoldását jelenti. Ma Magyarországon bárki csak akkor tekintheti magát az ősi kultúra örökösének, ha kimutathatóvá válik nemcsak az ősi nyelv birtoklása, hanem az egyenesági népi leszármazás ténye is bizonyossá válik, ugyanis a sumér nyelv az ókor világnyelveként népeinek szétáramlásával egész Eurázsiában nagy teret szerzett. Ennek hiányában - és ez mindannyiunk közös felelőssége is, nem beszélve a szerkesztőről - valóban csak a délibábos történelem rabjává válik az, aki olyan íveket is beleért a magyar őstörténetbe, amit a kutatók nem bizonyítottak kellőképpen. Márpedig ez a kronológia nem délibábos, sőt, az elkövetkezőkben a kellőképpen bizonyított történelemről lesz szó, és éppen nem ez a történelem délibábos, hanem az, amellyel eddig volt szerencsétlenségünk találkozni. A kérdés második felének

megoldását annak az évezredeken át zajló és ma már egyre inkább megfogható népi folyamatosságnak a bemutatása jelenti, amely őstörténetünket képes összekapcsolni a történelem hajnalának eseményeivel, sőt felismeri benne a gyökereket is, továbbá bizonyítani tudja az összetartozásukat úgy, hogy eközben nagy figyelmet szentel a műveltség óriási szerepének. Szerzőink megtalálni vélik a népi folyamatosságot a subur-subar-szabir(hun)-magyar népességek több ezer éves történetében. E fő szál mellett ezernyi mellékszál fut gyakran hangsúlyosan, máskor a háttérben, megint máskor visszatérő szálként. Ez a történelem erről szól és nem veszi magára azt az együgyű vádat, hogy csupán bármilyen felsőbbrendűséget bizonyítandó agyalták volna ki a Régi Kelettel, a sumérokkal való kapcsolatokat. A felsőbbrendűek történelmét már megírták egyszer az indoeurópai név alatt, eredményei ismertek: könyveik a

süllyesztőbe kerültek, két világháború tízmilliónyi halottai pedig a temetőkbe. Vannak fénykorok és bukások e történetben, ha csak a száraz eseményeket tekintjük. Vannak nagy menekülések egy konok üldöző elől. Ugyan mit keresett volna a perzsa Dárius az Al-Dunánál nagy sereggel, csak nem az ÚR-i népeket, akik irtására olyan magas szinten berendezkedett? Pusztító “Nagy” Sándor, Julius Caesar, a vérszomjas asszír és perzsa királyok elképzelhetetlen tömegben és elképzelhetetlen módszerekkel irtották népeinket, mint a megszállottak és némelyek közülük emberfejekből rakattak hegyeket palotáik elé és a megnyúzott áldozatok bőrével takarták be a városfalakat, közszemlére tették, majd az ezekről készített tudósításokat aranyba verték az utókornak szánt okulásul. Ez számít ma dicsőséges történelemnek Ezt tanítják mindenhol, ha az ókorról esik szó. Vannak ellopott hagyományok, továbbfejlesztett

hagyományok és elfelejtett, agyonhallgatott történetek. Ennek ellenére maga a teljes történet azonban egy káprázatos diadalmenet, ősnépünk állandó megújuló képességének bizonyítéka, ahová eljutottak, ott megkezdődött a civilizáció, az emberek beszélni, írni, alkotni, építeni kezdtek a szellem erejével. Erősen kell tudatosítani és közkinccsé tenni e szellemi erő mibenlétét, jelképeink ma is ható erejét. Szellemünk legerősebb fegyverünk, hagyományaink ápolása vértes ruházatunk, népművészetünkben felhalmozott és elrejtett óriási tudás által megőrzött és mindennapi tárgyainkon való jelképhasználatunk a felejtést gátló védőburkunk. A végtelennel, Istennel a napvallásban való mindennapi kapcsolat teremtő ereje szoros kötelékként fűzte össze e népet, melyet csak e nép részbeni kiirtása tudta meggyengíteni. Hunok és magyarok Külön történet a hun és a magyar ágak évezredeken át zajló vetélkedése,

kettős szövetsége. Vérszerződések sorozata adott erőt e népnek egymásra találásaik alkalmával. A teokratikus, napvallású világrend győzedelmes ideje a kezdetek meghatározója. Együtt él a mennyei szent háromság a földi háromsággal Nemcsak az uralkodók, istenek származnak fentről, hanem maga a nép is mennyei származással bír. Micsoda demokrácia ez évezredekkel korábbról, a dolgozó nép is isteni eredetű, nem pedig rabszolga. ”Miképp a mennyben, úgy a földön is.” Ez a magyarázata a békés, építő társadalmak létének Ősi, Mu - ról örökölt jelképük, Ur-Nammu sumér király 4200 éves törvénytábláján is megjelenítve, a kettős háromság, a két egyenlő szárú háromszög fordítva egymásra téve ma régi értelmét vesztve egészen mást jelent. Mai ésszel fel sem fogható az a harmónia, amelyben e népek éltek. Ilyen égi egységbe forrva lehet peremes piramisokat, Égúr ágyát hordozó zikkuratokat, ezernyi

kilométeres öntözőrendszereket építeni. Lehet napvárosokat építeni szerte a kőkori világban 7 Az ősnép szétáramlása M eg kell látnunk azt a többlépcsős benépesülési folyamatot, amelynek következtében lakottá vált a Régi Kelet. Götz László általános nyelvterjedési elmélete e téren támogatja Baráth Tibor rövidebb időszakokra alapozó, népvándorlásokkal lezajló, hun - magyar név alatt megtörtént szétáramlását. Azok a sorsfordító időszakok is kézzel foghatóvá válnak, amelyek kezdetben a halászó-vadászó életmódról élelmiszertermelővé válást mutatják a maga után következő kirajzással együtt, majd az öntözéses gazdálkodás terjedését az azt követő népességnövekedéssel és az azt követő újabb kirajzással együtt, majd ezután a megtelepedett és önállóvá váló gyarmatok népkibocsátóvá válását, majd még később a száraz (öntözés nélküli) földművelés elterjedését még újabb

kirajzásokkal. A Régi Kelet (más szerzőknél Elő-Ázsia) területeiről 8-10000 évvel ezelőtt nyugatra meginduló népáramok Anatólia és Egyiptom gyarmatosítása, benépesítése után az Égei világon keresztül Európa jelentős területeik birtokba vették. Ez a folyamat Európában 6-7000 év óta zajlott több hullámban és a görög, valamint római hatalmak megszilárdulásáig déli irányból közelítettek többek közt a Kárpát-medence felé is. A valamikori sumér - mah-gar ősnép Mezopotámia környékén maradt utódjai a szkítákkal, keltákkal kezdődően és a magyarokkal és néhány rokon néptöredékkel bezárólag Kelet-Európán keresztül igyekeznek nyugatra. Jó részük itt, a Kárpát-medencében bukkant rá a nyelvében igen hasonló korábbi bevándorlókra. E népek nevezzük őket itt magyari népeknek - temérdek emléket hagytak maguk után Ezen emlékek napvilágra kerülése a múlt századi feltárásokkal kezdődően felforgatták a

történelmet kutatók - majd az érintett népek - életét. A romantikus történetírás kártételei A romantikus Nyugat sok-sok kiváló tudósa fejtette évtizedeken keresztül az agyagtáblák, piramisok, rovások, tekercsek, kövek, mondák, regék üzeneteit. Elvégezték a hatalmas munkát évekig bolyongva ismeretlen jelek birodalmában. Tisztelet és hála nekik ezért Nem tehetnek róla, hogy igen sok esetben nem jöttek rá a végső megoldásra csak azért, mert nem magyarok voltak és a számukra rejtve maradt nyelvi tudásra nem tudtak magyarázatot adni. Mert a magyar nyelv őrizte meg legtisztábban az ősnyelv hagyatékát nyelvi rendszerében, nyelvtanában, az igében és lelkületében. Hogy is gondolhattak volna arra, hogy egy az Uraltól származónak mondott halászgatónak tekintett nép, amelyet az elmúlt kétszáz év oktatása szerint végül “beüldöztek” a Kárpát-medencébe pogányan, primitíven, múlt nélkül, rájuk ragadt nyelvvel, pont

ezek lennének kulcsa sok korábbi történésnek. A romantika idején a népek szinte rávetették magukat a Régi Kelet hagyatékára Mindenki azt gondolta, a saját történelmét fogja ott megtalálni, ki is osztották az utolsó agyagtábláig. Mi, magyarok nem voltunk ott, aki mégis odament valami sejtéstől indítva, azt már rég elfelejtettük, kizártuk, lehülyéztük és tévelygőnek neveztük. A Nyugat már rájött korábbi tévedéseire. A romantikával kezdődő indoeurópai és indogermán téveszméket hátrahagyva manapság kezdenek el új alapokon kutatni. Eldobták káros dogmáikat a felszínre került temérdek adat hatására. Sorozatban bizonyítják helyettünk őstörténetünk mozzanatait, pedig sok esetben nem is tudják, hogy ezt teszik. Mi sem maradhatunk sokáig ránk erőltetett hamis történelem elszenvedői Szét kell törni a megkövesedett hazugságokat, nekilátni a kutatásoknak és újraírni őstörténetünket úgy, ahogyan az valóban

történt. El kell felejteni mindent, ami nem igaz, ezért káros az egészséges nemzettudat kialakulására Ezért nálunk is le kell vetkőzni egy téveszmét, ez a finnugor elméletek erőltetése. Ki kell állnunk a világ elé, hogy itt vagyunk és visszavenni történelmünket azoktól, akiknek eddig megengedtük, hogy ellophassák tőlünk. Nem volt ez mindig így. A finnugor őrület előtt még mindenki tudta honnét jöttünk Itt kell megemlékezni László Gyula kettős honfoglalásról alkotott felfogásáról, mert a külföldi magyar kutatók után itthoni magyarként mért további csapást a finnugorizmusra. Götz László soronként cáfolta és semmisítette meg a primitív elméleteket, amelyekből semmi sem maradt meg. Hiszen hipotetikus ősnyelv hipotetikusan megszerkesztett szavaira épült az egész elmélet. Van viszont sumér - mah-gar származású tudás, történelem, nyelv, hit és kultúra milliónyi agyagtáblára írva. Végiggondolta-e már valaki,

hogy történetírásunk sohasem vitatta a hunok és avarok keleti származását, miközben tagadta a velük való rokonságunkat. Igy tehát például a hun-avar-magyar rokonság illetve azonosság bizonyítása egyúttal a finnugorizmust is cáfolja. Azt is be kellene ismerni persze, hogy az elmúlt 200 év vad finnugor kalandja és annak következményei nem csupán buta tudósok balga tévedése volt. Történelemhamisítások felszámolása A másik őstörténet tisztítótüze mára elemésztette a Habsburgok ajándékát, az egyik őstörténetet. Mára 8 szertefoszlott a Kárpát-medencei szláv, morva és frank mese hercegestül, fejedelmestül. Megtudjuk azt is, hogy a hunok és az avarok telepítették le a szlávokat gyepüi népekként a Kárpát-medence körülvevő tájaira és megtanították őket államszervezésre, közigazgatásra, földművelésre, iparra. Pribina, Kocel, Szvatopluk, -a maharán (germán) Zwentibold - meséje is szertefoszlott a köréjük

képzelt szláv “birodalmakkal” együtt. Dajkamesévé silányodott a magyar “kalandozások” története is, hisz ezek az akkori Európa egyik legerősebb katonai hatalmának stratégiai jellegű megelőző csapásai voltak az országhatárokon belüli nyugodt fejlődés biztosítására. Fatális véletlen volna, hogy Európa 49 városába mentek el őseink és ezekbe a városokba mindbe jutott az avar kincsből “Nagy” Károly gáláns adakozókedve nyomán? Odalettek a Nagy Károly - féle frank és germán mesék is, csak a rablás és árulás emléke él. Odalett a catalaunumi csata is a kitalálások oltárán némely forrás szerint. Ugyanezzel a lendülettel kell a szemétre hajítanunk a magyarság pogányságáról szóló rosszindulatú beállításokat. Nem voltak pogányok, hanem keresztyének, csak éppen nem a római, hanem a jézusi hitet birtokolták. Itt most csak a hun nyelvre lefordított bibliát hozom fel a pogányság cáfolatául, az is bőségesen

elég bizonyíték. Megoldódott a “görög csoda” titka is, éppúgy, mint az “etruszk váza” rejtélye, a hirtelen létrejött magas Földközi-tengeri kultúrák titkai is. Mint ahogy a görög csodát sem a dór géniusz emelte fel, hanem éppenséggel a Sumer és Kisázsia felől áradó néphullámok, - ők, a görögök legalább nem loptak történelmet. Akit egy kicsit is érdekel a görög tudás eredete, lapozza fel a történelemkönyveket és nézze meg, a máig világhíres görög tudósok és művészek közül ki származott Kisázsiából. Meg fog döbbenni, mert a túlnyomó többségük onnan származik Az örök Rómáról viszont meglehetősen kínos történelemhamisítás is kiderül, ez pedig a szintén keleti, kisázsiai elvándorlású etruszkok történelmének és szellemi vívmányainak szemtelen ellopását takarja. E két nagy kultúraátvételt megelőzte még egy másik átvétel is jó másfélezer évvel azelőtt Mezopotámiában, az

akkádoké, akik abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy testközelből vehették át a tudást, - már amihez hozzájutottak, ráadásul elég korán. Ennek fényes bizonyítéka az Ószövetség sok története, a Gilgames és a többi sumér irodalmi alkotás, melyek ma akkád, időnként megengedőleg akkád-sumér vagy sumér-akkád cím alatt szerepelnek. A hunok sem gondolták, hogy mondáik a germán nemzeti egység énekévé magasztosulnak, igaz nekünk nem kellettek. Így azután, akit e téma érdekel, annak a Niebelungok gyűrűjét meg a germán mondákat kell elolvasnia, mint forrást. Az ősi daha-szkíta, Kárpát-medencei keleti napváros, Kolozsvár Romulus és Remus szobrai is keleti eredetű, trójai sumér-magyari ősöket takarnak, sőt a dicsőséges dákok (daha-szkíták) is nemzetünk részei voltak. Ha a Pannónia feletti négyszáz évnyi római uralom számottevő nyom nélkül múlt el az őslakosok kultúrájában, miért kellene feltételeznünk,

sőt elhinnünk, hogy Dacia provincia ennél sokkal rövidebb idő - 60 év - alatt teljesen romanizálódott volna? Mesévé szelídültek a besenyő történetek is. Ami pedig különösen megdöbbentő, volt már kísérlet a hunok papíron történő átgermanizálására is. A gepidákról is kiderül forrásaink szerint, ők is hunok voltak, határőrizeti szerepben. Azt is megtudhatjuk, hogy Atilla halála után a felhozott forrásadatok szerint nem volt “nagytakarítás” a Kárpát-medencében, - mármint a hunoké - sőt a hunok egész Európában kulcsai a tébolyult gót-vandál pusztítók elleni kontinentális méretű küzdelemnek. Rejtélyesnek hat még ma is, hogy a hunok közel száz éven át körömszakadtáig védték a Római Birodalmat - miközben élelmezték azt, - de azt is tudjuk róluk, hogy sokkal messzebbre tekintettek, mint hogy egy bomló birodalom őrangyalai legyenek. Az, hogy a Római Birodalomnak hun császárai is voltak, talán eligazodást

adhatnak e gondolatmenet továbbfűzésében. Talán fel akarták használni a meglévő római kereteket a további fejlődéshez, hogy ne a semmiről indulhassanak az egységes hun Európa kiépítésében. Felhozott szerzőink szokásostól időnként alaposan eltérő véleménye egy-egy eseményről talán nem fogja minden esetben kiállni az idő próbáját, de nem is ezért ismertetem. A letisztult történelem létrejöttét segítik elő ők is a megszokottól eltérő elmélet felvetésével Folyamatossá válik a turáni magyari népek rokoni követhetősége is a szkítáktól (szakáktól) a magyarokig bezárólag. Ez önmagában itt nem meglepetés, néhány láncszem azonban már pontosabban illeszkedik az előzőhöz, mint korábban. Ilyen adat például az, hogy az avarokról is kiderülni látszik azonosságuk a pártusokkal és velünk, magyarokkal, sőt Közép-Ázsiai kapcsolatok felderítésére is van jó esély. Ha ezt tudva lépünk be az esztergomi

Oroszlános Szentélybe, érthetővé válik az a sok pártus, keleti építészeti stíluselem, amelyek ott díszlenek európai unikumként. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a korábbi ún későavarok - László Gyula felismeréseként - időközben magyarrá váltak, talán pártusok is lehetünk részben. Ennyiben még cseppfolyós része ez őstörténetünknek. Annyiban viszont nem, hogy mordvin, cseremisz és egyéb finnugor kapcsolatokról még csak szó sem esik - mert ilyenek e vonatkozásban nem voltak. Az önmagában nem baj, ha a népek saját történetükben mindenhol a dicsőséges és lelkesítő múltat keresik és tanítják az ifjúságnak, mert ez természetes és fontos része a nemzeti identitás kifejlődésének. Ha viszont futószalagon gyártják ugyanezt mesékre alapítva, mások kárára, ráadásul e mesékbe a politika is beleakaszkodik önigazolást keresve valamely cél érdekében, az már bajos. Mennyire eltér ettől az a szellem, amelyet Baráth

Tibor, Götz László és a többiek őstörténelem-írása képvisel. Kontinenseket átfogni képes 9 látásmódjuk olyan perspektívát ad az emberiség - és a magunk - őstörténetéről, hogy az eddig részkérdésekben hadakozók pirulva veszik észre saját szűklátókörűségüket. Ki kitől tanult? K idobhatjuk nyelvünk kölcsönszavait, jövevényszavait is, akár szláv, akár török, akár másnak nevezik, mert a dolog éppen fordítva történt a szlávok esetében, a törökök pedig velünk együtt közös tőről fakadnak, ezért nem szóátvételekről, hanem közös nyelvkincs meglétéről kell beszéljünk ezután Bakay Kornél szerint. Hogy hogyan vehettünk volna mégis át garmadával szláv és török szavakat e népektől, azt csak azok tudhatják, akik ma is ezt tanítják. Ha az ember egy ma elfogadottnak tekintett történeti-nyelvészeti művet olvas és a menetközben “felszedett” kultúrelemeket visszafelé hátrálva az időben leveti

eleinkről, az az érzésünk támad, hogy az “átképzés” előtt egy majomcsorda legelészett valahol Akárhol-ban, ahonnét előreindulva jutottunk el abba a jellegtelen semmibe és senkikbe, akikként ma oly sokan szeretnének láttatni minket. E gyermekmeséken is túl vagyunk már. Az efféle tézisek terjesztőit elég jól minősítik e képtelenségek E terjesztők nem akarják tudni, hogy ragozó - agglutináló - nyelvünk kialakulásához 8-10.000 évre volt szükség, sőt még azt sem tudják, hogy egy nyelv ezerévente alapszókincsének - a legfontosabb 600 szó -, legfeljebb csak kb. 16 %-át cseréli le Hiszen, ha tudnák, nem is tévedhetnének olyan nagyokat. Itt kell kitérnem arra, hogy a sumer nyelv és nyelvtan alapos szemléltetése nem e dolgozat célja - bár többször éreztem késztetést alkalmas idézetek bemutatására, mégsem teszem, mert Badiny prof. és kollégái, pl dr Novotny fejtései bárki számára elérhetőek egységes kiadásban. (BJF)

Ők, az eddigi “kölcsönadók” tanultak tőlünk, a Tudás Népétől beszélni, írni, földet művelni és várost építeni. A finnugor rokonság azért még igaz, csak nem úgy, nem onnan, nem akkor és nem azért, ahogy most tanítják. Az eredményt látva tehát azt kell mondani, hogy ezek nem együgyű tévedések Régészek paradicsoma K ézbe kellene venni az elmúlt 100 év külföldi kutatásait és alaposan kritika alá venni, megköszönve az eredményeket és kiigazítani a tévedéseket. Éppen velük együtt talán, hiszen ma ők többet tudnak nálunk, mert nem pihentek a történelmet kutatandó. A példa él még, Tróját egy német amatőr régész, Schliemann ásta ki, csak mert hitt Homérosz betűinek. Illene végigásnunk nekünk is Közép-Ázsiát, Sumerből amit az Öböl-háború még meghagyott, Etiópiát, a Nagy-Tavak vidékét Afrikában, az Axumi Birodalom maradványait, a Pártus Birodalmat, a Kaukázust, Urartut, Szubar-kit, Szabiriát,

Kummagyariát, Dentu-Magyariát, a szkíták, hunok, pártusok és avarok lehetséges lelőhelyeit a földi Hadak útján és még amit kell itthon, például Attila városát és sírhelyét, Árpád sírhelyét, a pilisi várkomplexumot, az avarok gyűrűit, a Zengő csúcsa körüli avar várat és mindazt, amit még régészeink tudnak és sejtenek, de nem juthattak hozzá a kutatáshoz. Meg kellene kutatni Fönicia, Kánaán, Katti, a Hettiták, Etrúria, Kréta, Trója magyari alapítású városait újra, tudván, hogy mit is keresünk. És mégegyszer külön is a Kaukázust, a subur-subar-szabir-szavárd nép ősi fészkét, mert különösen ígéretes területe ez ősi történéseinknek. A legnagyobb tisztelet illeti mai pionír régészeinket egyiptomi munkálkodásukban. Alapos és kitartó munkájuk során nem kevés felfedezést tettek eddig is. Már kisebb csapatot szerveztek maguk köré, tanítva egyúttal az ifjabb generációt. Felhalmozott tudásukban bízva csak

remélhetjük, kinevelődik egy erős csapat, amely képes lesz a nagy feladatokat ott is és máshol is elvégezni. További adatok napvilágra hozását remélem és várom Kákosi professzor és nagyszerű tanítványai egyre bővülő csapatától nemcsak közvetlen szakmájukban, de talán a magyar őstörténet szálainak kibogozásában is a Baráth Tibor által megkezdett területen. És mindent el kell olvasni, amit kivet az ásó. Ki fogja feldolgozni és kiértékelni magyar részről az 1978-ban Afganisztánban, Tillia Tepében orosz régészek által kiásott 20000 darabos szkíta-pártus aranykincset és a többi kurgánok fantasztikus leleteit? Az angolok, németek az indo-germán őrülettől vezérelve ásták végig a Régi Keletet, mert úgy gondolták az nekik jó lehet és találnak valamit származási elméleteik igazolására. Ma már tudják, nem azt találták, amit szerettek volna, és azzal a ténnyel is szembesültek, hogy az indogermánnak, indoeurópainak

hitt műveltség valójában magyar nyelvű népek, a ragozó nyelvet beszélők hagyatéka. Mi viszont már tudjuk, hogy onnan - a Régi Keletről - jövünk és ezt akaratuk ellenére javarészben ők bizonyították be. Köszönet és hála érte még egyszer Nyelvészeink hadát kellene az új kutatásokra buzdítani és Körösi - Csoma és mások nyomdokain elindítani őket újra. Feladat van bőven az összehasonlító nyelvészetben, van másfél millió olvasatlan agyagtábla, frissen felfedezett ősi rokonaink régi írásait is el kellene magyarul olvasni végre, pártus-magyar, latin-magyar, etruszk-magyar, kelta-magyar, ujgur-magyar, egyiptomi-magyar, kánaáni-magyar, hétországi (hettita) - magyar stb. összehasonlító munkát is el kellene végezni, ha másért nem, 10 hogy tisztán láthassunk. Bőven jutna feladat művészettörténészeinknek, irodalomtudósainknak, régészeinknek, néprajzosainknak, népzene-kutatóinknak, antropológusainknak,

aranyműveseinknek is. A szkíták, avarok, pannonok, székelyek, kelták, piktek, ibérek, ligurok és a többiek történelmének megírása sem akármilyen feladat. A majdan megalapítandó Őstörténeti Közlöny fogná össze rendszeresen a napvilágra kerülő eredményeket, amely az egységes keretbe foglalt hun-magyar őstörténet megalapozója lehet. Nem akármilyen feladat lenne az Őstörténeti Atlasz létrehozása sem. Ismertetett könyveink temérdek térképvázlatot tartalmaznak, de érződnek rajtuk a kezdeti nehézségek, illene alaposan kidolgozni őket az elődök útmutatásai alapján, kiforrottabb egységes keretbe foglalni. És ha megtaláljuk új forrásainkat, megvalósíthatjuk azt a királyi szkíta típusú, nemes gondolkodáson alapuló történetírási módot, amelyet alább igen hiányolunk ma a világban. Korezm és a Pártos Birodalom nagyszerűsége N agy Gyula jóvoltából sikerül megvilágítani azt a hozzávetőleg nyolcezer éves

történeti folytonosságot a magyar történelemre oly nagy jelentőségű Korezm és környéke területén, amely a subur-subar-subir, majd szaka-szkíta, később pártus, végül fehér hun és avar név alatt az évezredek során tettenérhető. Bakay Kornél az igen szívósan dolgozó orosz régészet fantasztikus eredményeivel bővíti tovább tudásunkat e környékről. A Pártus Birodalom - Pártosország, - és itt most értsük hozzá a környező bámulatos államokat, Korezmet, Kusánországot, Szogdiát, Fergánát is - tehát nem a semmiből lépett elő létrejöttével a Kr. e III században, hanem évezredes folyománya az ott tömörülő sumér-magyari (egynyelvű és a napvallásban egyhitű) népesség erős jelenlétének. Ez a hely - a felmerült adatok által adott lehetőségként - mindig is magában hordozta egy karakteres megjelenés lehetőségét éppen népeink folyamatos jelenléteképpen. Úgy látszik, a Kárpát-medencében is ugyanez a

koncentráció megy végbe, nemcsak Korezmben. Nem tartom kockázatos megállapításnak azt sem, ha a területen egy-két ezer évvel korábban vagy későbben adódik lehetőség a határozott fellépésre, amellyel az országalapító Arszakidák ott és úgy felléphettek, megeshetett máskor is, legfeljebb más név alatt. Mint ahogy megesett Sumerben Lugalzagasi (az Előkelő, az Egyesítő), Ur-Nammu (Úr-Nembeli), Egyiptomban Ménes, Tudó, újra Sumerben Gudea, a keleti Hun Birodalomban Mao-Tun, a Kárpát-medencében a hun-magyar Atilla alatt is és a magyar Árpád alatt is. Másképpen fogalmazva, ezen adatokból az derül ki, hogy népeink olyannyira fokozott és hatékony jelenléte ez ősi központok körül mindenképpen magában hordozta egy birodalom, vagy országalapítás lehetőségét, talán csak megfelelő lehetőségre és vezetőre várt, mint ahogy Ruga és Atilla fellépése is régen várt esemény volt mai otthonunk területén. A pártusok E gyszer meg

kellene írnia valakinek az agyonhallgatott Pártus Birodalom történetét is. Közel hatszáz év történelem az övék, de olvasni róla sehol nem lehet. A mai történetírás - hála az indoeurópai szemléletnek nem akarja látni, nem ismeri, szeretné elfelejteni, kizárni a köztudatból Felszínre hozzuk ezt az eltagadott történelmet is, bár csak szilánkokban. E kronológia kereteit szétfeszítené az, amit a pártus kultúra teremtett Nem véletlenül félt e pártusoktól Róma szinte betegesen. A büszke és fennhéjázó Róma megalázó és megsemmisítő vereségeket szenvedett Párthiától. Rengeteg véráldozat árán tanulták meg a pártosok erejét és hadviselését. E pártus történelemből talán megtudhatnánk végre, mi késztette Rómát sokfrontos arcvonal Gallia, Britannia, Pannónia, Erdély, Palesztina, Pártos Birodalom - megnyitására a magyari népek ellen Ne tudták volna, hogy mindenütt ugyanaz a nép él? Volt-e valami célja Rómának a

puszta gyilkoláson, hódításon és fosztogatáson kívül is, vagy esetleg megsejtették bennük azt az erőt, amely majd legyűri őket? Julius Caesar, a galliai fosztogató - aki Rómában dobta piacra a rablott kelta és gall kincseket és a szenátusnak, Catonak is felfordult tőle a gyomra - így emelkedett a világtörténelem egyik legnagyobb bűnözőjévé és martalócává “Nagy” Sándorral, és még jó néhány tömeggyilkossal együtt? Az ember szinte döbbenten áll a mai világtörténet előtt, hisz az nem más, mint cégéres tömeggyilkosok, rablók és vérszomjas fenevadak csokorba fűzött meséje. Vajon honnan származik a ferde gondolat egyáltalán, amely a népirtásokkal és tömeggyilkosok glóriájával övezett, sokszor lopott történelmet sulykolja mindenütt? Miért alakulhatott ki a rablásra és gyilkolásra épített történelem nimbusza? Vagy talán az utánjövők elégtétele lenne az elöl haladók kifosztása és megsemmisítése? Tudom,

hogy sokkal könnyebb kérdéseket feltenni, mint azokat megválaszolni. Az a feltételezés, hogy ezek mind a vallásháborúk elfedésére is szolgálnak, talán nem is meggondolatlan elképzelés. És ezen az alapon már sokkal több minden érthető, mint ennek előtte. De ez még nem minden Sokszor és rendszeresen visszatérő eseményei e történetnek azon fejezetei, amikor a mágusokat és tudósokat, a kultúra művelőit irtják ki egy-egy asszír, perzsa győzelem után nagy tömegekben, de ugyanilyen sors várt a regősökre, táltosokra is a honfoglalás után. Ezek az emberek voltak ugyanis kulcsai az ősi 11 műveltségnek és a tudománynak. Ők adták tovább nemzedékről nemzedékre a tudást De maradjunk a pártusoknál még rövid időre. Képzeljük magunk elé Kr e 270 körül a Régi Kelet hatalmas tájait. Alapnépessége évezredek óta adott, földművelésre, fémek használatára épült fejlett, békés társadalmak meghatározói ők. A Kr e III

évezredtől betolakodókkal, beszivárgókkal viaskodnak Kulcshelynek minősül Chorezm és Aratta, ahonnét az ősi mah-gar (hun-szkíta-stb.) kultúra szétsugárzott, újabb és újabb hullámokban tudta megújítani fenyegetett kultúrterületeit. Van tehát egy hatalmas népesség e területen, amely önálló vagy éppen más vezetés alatt él. Összetartanak, ha kell szabadságharcaikkal mutatják jelenlétüket, ha maguk intézik ügyeiket nem kérnek más befolyásból, de türelmesek másokkal szemben, nemes lelkűek, egyenes jelleműek. A róluk tudósítók nem is rejtik véka alá csodálkozásukat e népség nagyszerű tulajdonságain Méltóak nevükhöz: királyi szkíták. Gyakran megesik, hogy a rájuk telepedő idegenek neve alatt élnek, de mégis ők a meghatározó népesség. Ezért, amikor az euthalita-hun királyfi, - mások szerint szkíta - Nagy Arszák győzelmes szabadságharcot vív, kártyavárként omlanak össze a különféle neveken megörökített

birodalmak és hódító háborúk nélkül egyszerre létrejön a Pártosok birodalma, mert ami összetartozik, azt nem kell még külön is összerakni. A Pártus Birodalom - nevezzük talán egyszerűen Pártosországnak - népeinket egyesítette hatalmas területén. Veszte - meglehet - az a türelme lett, amivel a vallási kérdéseket kezelte Négy vallást tűrt meg a birodalomban és ezek szakították szét végül. Ekkora vallási türelmet nem lehet büntetlenül túlélni - sugallhatja a történelmi lecke. Katonailag nem győzte le őket senki Királyaikat méreggel irtották ki De az Arszakida főnix Berozamadban feltámadt újabb hatvan évre és Kr. u 326-ig kormányozta Párthiát Bár ezután a Szaszanidák kerültek a trónra, a hunok tudta és beleegyezése nélkül semmi sem történhetett ott 550-ig. Éppen addig, amikor az avarok (pártusok?) megindultak nyugat felé, haza és a türkök megjelentek Közép-Ázsia történelmében. Közép-Ázsia szellemének

hazahozatala Ú j birodalmak jöttek létre a Pártus Birodalom testéből, de népeik jelentős része ugyanaz a subar-szabir-hun-avar népesség volt, mint előtte. Azon szabir-hun - pártus - szkíta népességünk, amely nem a Kaukázus környéki területen maradt, mint a szabirok, illetve nem húzódott vissza Korezmbe, mint az avarok, a későbbi századok folyamán számunkra elvesztek és felszívódtak más népekben és más vallásokban. És éppen az avarok, majd később a szabirok lesznek a kulcs, a Mezopotámia - Korezm - Kárpát-medence útvonalon az ősi hagyományok továbbhozói. Ők - az avarok - építik meg Badiny szerint az esztergomi Oroszlános Szentélyt, örök emléket állítva ezzel az ősi teokratikus vallásnak, Nimrud (Nimród) ősapánknak. Ők hozzák haza az égig érő életfát és mindazokat az ősi jelképeket, amelyek mind az égben gyökereznek: a Kos, az Oroszlán, az Ikrek csillagképeinek hagyományait, Inana Istenanya tiszteletét. Nem

véletlenül tartom fontosnak a Pártosország körüli eseményeket. Az ő történetükben egyesül ott és akkor a Kelet minket érdeklő addigi történelme, mintegy fókuszba gyűjtve a Korezm és attól keletre eső tájak - Kusánország, Szogdia, Fergána - magyari népeinek történetét, művészetét és hagyományait is, és itt látom azt az elemi kibocsátó erőt is, melynek lendítő karja visszaér a Kárpát-medencéig, hazalökve a számunkra nem elvesző néprészeket. Ennek ismeretében már nem meglepő a pártus történelem mellőzése, hiszen mindenki másnak - az indoeurópai történetírásnak leginkább, de a finnugoroknak is - útban van régi indogermán dicsősége keresése közben. Bár Korezm történelmi vonzása sem alábbvaló a Pártus Birodalomnál, ma még nem látni pontosan azt az onnét közvetlen felénk ható népáramot, ahol határozottan tetten érhetjük az Árpádi betelepülőket. Még pontosabban: ha ismernénk a 375-ös, 568-as,

670-es, 895-ös hazaérkezők részletes származási családfáját, akár százalékos arányban is, nyilván az ott jelentkező arányok súlyának megfelelően tudnánk kezelni az elszármazás anyaszékhelyeit. Erősen sejtjük, hogy Közép-Ázsia - Korezm újra és újra, Kusánország, Szogdia, Baktria, sőt Dél-Szibéria is - itt még jelentős szerephez jut majd a kellő számú adat birtokában, mert erre utaló jel van már jónéhány. Ameddig ez biztosan megállapíthatóan nem áll elő, a számba jöhetőket becsülettel kell körüljárjuk. Közülük az egyik legnagyobb jelentőségű Dentumagyaria, az utolsó erőgyűjtés és összeötvöződés színhelye a “hazatalálás” előtt, ahol a szabir-magyar és onogur-türk egyesülés végbemegy. Az ősnép és az ősnyelv szétáramlása Ő snépünk tudását két kézzel markolta, aki érte, jutott belőle minden népnek, akik a kisugárzás területén éltek. Sok esetben minél többet markoltak, annál

gyűlöletesebb lett a tanítómester Sargon, Hammurápi, az asszírok és perzsák óta egyre nagyobb gyűlölettel folyt az üldözés és irtás, a szó szoros értelmében. E gyűlölet oka talán éppen az, amit nem sikerült megérteniük belőle. Igy lehetett az akkádokkal is, akik átvették a sumér szókészlet nagy részét, de az igeragozást - a legcsodálatosabb sumér-mahgar nyelvi tudományt - már nem értették meg. Utalást olvasunk majd a bábeli keveréknyelv létezéséről, ahol a két fajú lakosság a közösen 12 használt szókincset a saját nyelvtana szerint használta. A sumérok úgy, ahogy mi is ragozóan, a szemiták pedig a maguk flektáló módján. Ahogy múltak az évezredek, egyre gyatrább és felismerhetetlenebb nyelvváltozatok születtek az ősi tudás morzsáinak felhasználásával, míg teljesen felismerhetetlenné vált az ősi nyelv. A gyökszavak maradtak egyedüli útmutatói a nyelvkincs szétáramlásának, útjelző karóként

mutatják ma is a szétáramlás irányait. Bárki kigyűjthet bármely eurázsiai nyelvekben sumérral, magyarral közös szavakat, százat, ötszázat, bármennyit. Csak örömmel tölthet el bennünket a tudat, hogy használhattunk vele más népeknek Ami igazán számít e téren, szerintem az a nyelvtan szerkezete. Minél kevesebb sumér-mahgar nyelvtani szerkezettel rendelkezik egy nyelv, annál messzebb van az ősnyelvtől, a sumér-mahgartól. Gosztonyi Kálmán: Sumér etimológiai szótár és összehasonlító nyelvtan c. műve tartalmaz egy sumérral való nyelvtani egyezésekről készített táblázatot. Eszerint a sumér nyelvtan 53 jellemzőjének megfelelői a következő gyakorisággal fordulnak elő más nyelvekben: magyar 51, török nyelvek 29, kaukázusi nyelvek 24, finnugor nyelvek 21, tibeti 12, az összes többi 10 alatt van. E tárgyhoz tartozik a francia nyelvészek számítógépes elemzésének eredménye is, miszerint az ősnyelv gyökeit a magyar őrizte

meg legmagasabb arányban, 68 %-ban. Ehhez hozzászámíthatjuk Magyar Adorján szóbokrokat elemző módszerét, amelynek segítségével a gyökszavak kisugárzásának irányára és az egyezések minősítésére is következtetni lehet. A Nagy Ókori Világháború F elsejlenek egy Róma - Kelta-Brithoni-Pártos-Hun elképesztő méretű több száz évig zajló ókori világháború körvonalai. Az még érthető, vagy inkább logikus lenne, hogy a gazdag keltákat, gallokat, a Mediterránum meleg vidékein élőket kifosztották nagy zsákmány reményében, hisz úgymond kézre estek Rómának, de az akkori Európától teljesen elszigetelt és jelentéktelen Brithon meghódítása stratégiailag felesleges és indokolatlan. Aranyat és kincseket találhattak volna garmadával Afrika közepén is, ha csak erről lett volna szó. És ez az áruló momentum Róma viselkedésében Több jel mutat arra, hogy módszeres emberirtással és rabszolgagyűjtéssel egybekötött

vallásháború is volt ez a javából, ahol a három hatalmi központból vezetett, több ezernyi kilométeres fronton operáló hun-pártos hadigépezet megállítja, megtöri és elsüllyeszti a világot rabságba döntő Rómát, miközben maga is elvész, de nem ettől az ellenségtől. A bűnös katonaállam, Róma bukása ez, amely ezer évre megakasztotta Európa szerves fejlődését, jólétét más népek fölzabálására építette. Eközben ne felejtsük el, a pártusok soha nem támadták Rómát, a bajt mindig a rómaiak maguk keresték. A sors fintora, hogy Róma nem a hunoktól kapta a kegyelemdöfést közvetlenül, hisz Atilla elvonult a város elfoglalása elől, hanem a vad és primitív germán törzsek vérszomjas fosztogatóira maradt e “dicső” tett végrehajtása. Óvatosabban kellene ezután használni a barbár és pogány jelzőket is, mert mára úgy látszik, e remek jelzők visszahullanak azokra, akik ezeket ránk értették. Sovány vigasz, talán

inkább tragikus számunkra, hogy Rómát határainak felismertetésére, annak véges voltára ébresztésére éppen azt a Pártosországot rendelte a sors, amely ott, akkor ősnépünk jelentős részét is magába foglalta. Atilla és az egységes hun-magyar Európa gondolata N apkirály volt Atilla és nem fosztogató. Attila önmérséklete Róma kapujában olyan szellemi fölényt takar, amivel azóta sem tudott a nyugati történetírás megbirkózni. Jutalmul barbár fenevadként tartják számon és a kisgyerekeket riogatják vele. Ők nem tudják, neki Róma csak egy állomás volt az egységes magyar Európa megteremtésének útján. Azóta sem volt igazi európai politikus, aki hozzá mérhető lenne Szakrális királyaink égben fogant végtelen hatalma, melyet népükért használtak, fényévnyi távolságokra volt a barbár nyugatiak Róma romjaiba kapaszkodó hatalomőrületétől. Ma már körvonalazódni látszik az is, hogy a Római Birodalmat úton-útfélen

segítő hunok Atillával sokkal messzebbre néztek, mint ahogy azt ma tanítják. Aki most legyinteni akar, halassza későbbre: bizony mindkét Római Birodalom adófizetője volt Atillának, mégpedig igen nagy tételben, ugyanakkor a hunok élelmezték őket. Ez úgy volt lehetséges, hogy az eurázsiai búzatermő-öv mind a hunoké volt, hatalmas hajóparkjuk pedig e termény szállításával foglalkozott. Badiny ez utóbbi megállapításainak természetesen megsemmisítően romboló hatása van az eddig hangoztatott, nomád - értsd: primitív és barbár - életmóddal fémjelzett előtörténeti elképzelésekre. Hogyan is tudhatnának primitív barbárok kontinensnyi méretekben búzát termelni és szállítani? Pedig ezt tették. Ami itt a legdöntőbb érvnek tekinthető a szkíták, hunok, avarok, Atilla, Baján és később Árpád mozgalma körül, az a felismerés, hogy a Kr. e 1200 táján indult hun háborúk Kínától Rómáig a rabszolgatartó társadalmak

szétzúzását célozták. A rabszolgatartók borzalmas irtást végeztek Európa magyari földműves őslakói között. Felszabadítottak szinte minden (rokon) népet Eurázsiában és egyúttal felszámolták a nagy ókori rabszolgatartó társadalmakat. Hogy miért tettek volna ilyet? Mert ők tudták, hogy egész Európa földművesei, az 13 őslakók, a Kárpát-medenceiek, a kelták nyugaton és a szkíták, szarmaták keleten mind az ő népük és a reájuk telepedők nyomása alatt nyelvüket és nemzetüket készültek elveszíteni. A harcias nagyállattartók, a rettenthetetlen katonák jöttek felszabadítóként vissza földműves testvéreik hívására, és a nagy munkát el is végezték. A szlávokat sem ajándékképpen szabadították fel, hisz köztük is rengeteg őshonos földművelő készült felszívódni és elveszíteni nyelvét. Nem csoda hát, hogy a “horrortörténelem” - (a tanított köztörténet) - írói minden hunban, de legfőképpen

Atillában szörnyeteget szeretnének láttatni, hisz az ő népeik jólétét tönkretette Atilla. Nekik valóban a Flagellum Dei, Isten ostora csapott végig a hátukon. Nekünk viszont Atilla első nagy királyunk, népünk megmentője és újraegyesítője. Európának pedig akár Catalaunummal, akár nélküle, döntő változásokat hozott Az addigra megváltozott tudatú nyugat-európai magyari leszármazottakat nemzetünkbe visszahozni már nem tudta, de a földrésznek e részét is felszabadította. Különös módon az akkor felszabadult Nyugat-Európa, amely akkor frank név alatt kezdett új életet és egyesítette nyers erőit, a bukott Római Birodalom eszméje helyett nem talált jobbat. Még különösebb az, hogy szinte Bismarckig tovább élt a Birodalom iránti vágyódás ezen a tájon Hogy ez Róma “zsenialitását”, vagy az utódok gondolati sivárságát bizonyítja-e inkább, majd megválaszolja valaki az eljövő generációkból. Vesztésre áll már a

népvándorlás elméletének ügye is, Atilla nem lehetett egyszerre a dominósor két végén, amikor valójában ki sem mozdult Európából. A rómaiak és görögök-bizánciak Atilla csapásait meglehet, egy számukra végtelennek tűnő népözöntől elszenvedett csapássorozatként élték meg. Úgy tűnik, hiába írtak eddig már könyvtárakat tele a hunokról és Atilláról, mert csak azon tények alapján is, amit itt sikerül felemlíteni, az ő történetüket is újra kell írni. A rabszolgaság felszámolása helyreállította a népek valódi egyenjogúságát Hogy ez mennyire így van, arra fényes bizonyíték a perzsa, arab, itáliai és görög pompázatos világbirodalmak romjain maradt egykori vezérnépek utódainak eljelentéktelenedése, elszürkülése. Arra mindenesetre maradt energiájuk, hogy egykori “dicsőséges” történelmüket úgy írják meg, hogy abban ne derüljön ki a valóságos ókori történelem és saját bűneikért a sommásan

barbárnak nevezett népeket tegyék felelőssé. A “barbárok” istene, műveltsége, tudása ma is fénylik. Többek közt mi magunk is emiatt lettünk “betolakodottak” saját őshazánkban, ez a “jutalom” kijárt Atilla örököseinek. A nyugaton felszívódott hunokban már nem keresnek ellenséget, onnét nézve megszűntek létezni. Ami pedig Buda halálát illeti, nemcsak a történeti tények cáfolják, de a magyar szellemiség sem engedte meg ilyen tett elkövetését sem Atillának, sem másnak. És ha ilyen szörnyűség elkövetését csak az erkölcsük nem engedte, akkor azt nem is tette meg senki, akár van erre “írott” forrás, akár nincs. A hun kérdéskör tárgyalásába a németek már eddig is nagy energiát fektettek, valószínűleg nem véletlenül, ők a hunok “indogermánságából” kiindulva szeretnének a Régi Kelettel azonosulni. E szándék megléte azt mutatná, nem is olyan rossz a hunok származása. Szerintem azonban rossz úton

járnak, ha a hunok indogermanizálásán munkálkodnak, mert az Atillával és a hun névvel kapcsolatos németországi helynevek azokra a területekre összpontosulnak, ahol valóságos hun letelepedés volt: Bajorországban és Svájcban, ez pedig nem indok arra, hogy a fehér hunokat - akik Ammianus Marcellinus szerint tényleg fehérek és szőkések lettek volna, mint az alánok - egyszerűen germánnal jelentsék ki. E kérdések megválaszolását bízzuk azokra, akik ezt felvetették. Ami azonban mindenki számára megfontolandó lehet, az éppen az a kívánság, hogy mindenki a saját történelmére lehessen büszke, akármilyen volt is az, pusztán azért, mert az a sajátja. Nyugodtan felszámolhatjuk tehát a kis nép - kis történelem, nagy nép - nagy történelem téveszmét most így együtt, mindannyian. A földi és égi Hadak Útja és a magyar műveltség gyökerei Megérezzük és kitapintjuk az akkor “ismert” földrajzi területeken kívül működő

hun-pártos birodalmak erős hatásait, láthatatlan anyaszékhelyeit, ahol a menekülők új erőre kaphatnak. Talán van is egy hatalmas, kontinenseket átölelő, Esztergomtól a kínai Ordosig érő ősi, népeink megtartó országútja, a mag, amelyen élni, életben maradni, erőt gyűjteni, visszatérni és elválni lehet. Pap Gábor már ráérzett e gondolatra Talán a földi Hadak Útja ez, Csaba királyfi e világban megtestesült hadiösvénye, mint az égi Tejút párja, ahová mindig volt lehetőség szorongatott helyzetekben visszatérni. Általában az “ismeretlen eredetű és barbár” népekről - és ilyen rengeteg van e környéken az indogermán történetírás szerint - legtöbbször az derül ki, hogy magyari népek ők, akár Keleten, akár Nyugaton élnek - nevük, nyelvük, kultúrájuk, vallásuk, tudásuk van, mert a Tudás Népe ők. Ha kell, városokat építenek, ha kell kamlikot (és nem jurtát), ha kell, hajót építenek, ha kell, lovon élnek.

Mindenütt otthon vannak az irdatlan méretű tájakon, tudják pontosan, mi történik tőlük ezernyi kilométerekre. Ők a szkíták (hunok, magyarok, stb) Kozmikus méretekben gondolkodnak, testvérük a mindenség. Bárhová nyúlunk e táj (és e nép) 14 történelmében, művészetében, gondolkodását reprezentáló bármilyen területen az ősi gyökerek kozmikus eredetű bizonyítékaiba botlunk egyfolytában. Ha valakinek kétsége támadna e megállapítás iránt, próbálja megmagyarázni saját kútfőjéből népmeséink rejteki tartalmát, mennyezett templomaink kazettás, festett, elképzelhetetlen tömegű népi motívumos ábrázolásainak rejteki, az Égből, a Zodiákusról letekintő hit és tudás tartalmát - melyek kozmikus, és mégis végletesen letisztult hétköznapi tudást tömörítenek hallatlan sűrűséggel saját maga, ezzel is bizonyítandó megalapozott tudását a cáfolatra. Mai hétköznapi tudásunk bizony kevés ehhez Ugyanerről a

Zodiákusról - legyen az keleti vagy nyugati - és a Tejútról származik a magyar műveltség minden többi tudása és eleme is. Minden, minden tárgy, ami a magyar műveltséget hordozza, beszél, eligazít, irányt szab, erkölcsöt oktat, vallást tanít, eligazít a világegyetemben és a hétköznapokban. De nemcsak ezek Ugyanezt a tudást hordozza a magyar tánc is, mozdulatai regényeket beszélnek ugyanarról, amiről a hímzések, faragások, aranytálak, kancsók, mennyező festett táblák is. Csontváry géniusza minden képéről visszaköszön az utókorra, a Zodiákus lényeit és lényegüket jeleníti meg ő is más, rejteki nyelven számunkra a kultúra mélyére ásva. Ugyaninnen táplálkozik a magyar zene is. Az újabb kutatások arra mutatnak, - megkoronázva az eddigi felismeréseket - hogy innét származik a magyar nyelv maga is: az ige, a vers. Bár nyelvészeink még nem végeztek a munkával, de remélhetően erre igen jó esély mutatkozik. E fejtések

jelentik ma a kutatás legforróbb pontjait. Újra táltosokra van szükségünk a régiek műveltségének megfejtésére Erre ma Magyarországon még csak néhány elme képes. Táltosokra van szükség, hogy a tudásra vágyókat újólag felismert ősi kincseink megértésére megtanítsuk. Az a páratlan és hallatlan gazdagság, amely körülvesz mindannyiunkat, kötelez annak megbecsülésére, de nem a múzeumok tárlóiban van e kincs helye. Hétköznapi életünket kell átszőjék egy teljes életen át. Eljött az ideje annak, hogy a magyar műveltség oktatását kiterjesszük utódainkra Bár e munka még csak kísérleti jelleggel működik, nincs kétségem afelől, hogy a kísérlet fényes sikerrel fog zárulni. Akkor majd ne szégyelljük magunkat iskolás gyermekeinktől megtudakolni a magyarázatot a “jó pásztorok hagyatékáról”. Hagyjuk magunkat újra megtanítani ezekre a fontos dolgokra. Az a szerencse, hogy örökösei lehetünk a történelem

gyermekeinek, hallatlan energiát kell felszabadítson bennünk hagyományaink megbecsülése és ápolása terén. Nagyformátumú történészekre, nyelvészekre, régészekre, műtörténészekre stb. - szakmájukban elmélyülő és az láncszemeket összekapcsolni képes tudósokra - is szükségünk van, sokra és becsületesre, akik feltárják e sodró lendületű történelem részleteit és fő vonulatait. Újra kellene olvasnunk megmaradt krónikáinkat azon az alapon, hogy ami azokban van, nem mind dajkamese. Utána kellene menni a legapróbb utalásoknak is Ma már tudjuk, hihetünk az ókori szövegeknek, de Kézait és Anonymus-t se tekintse senki képzelgő hazugnak. Még sokat mesélhetnének a nyugati és keleti levéltárak is, a vatikánit is beleértve. Újra kellene értékelni régészetünk eddigi eredményeit. Mindezt a feladathoz illő alázattal Mindehhez szükség lenne eltanulnunk újra azt a hallatlan magabiztosságot is, amivel őseink a földgolyón

jártak, a felmérendő terület nagysága is ezt kívánja meg. Ez a földi Hadak Útja ígéretes kutatási terület, mert ma is létezik, él és működik, bár nem sok információnk volt eddig róla. Az eddig ismert hátrahagyott rokon népeink megsokasodni látszanak többek közt az újraindított Turán c. folyóirat jóvoltából is Tudósításokat olvashatunk kaukázusi oszét, csecsen, ingus, majd kazahsztáni kazak és nepáli magar népekről. A folyamatosan előkerülő rengeteg új anyag akarva-akaratlanul támogatja az itt felvázolt történelmet, olvasása azt a reakciót válthatja ki az olvasóból, hogy a minél többet tanulunk meg valamiről, az annál kevesebbet tudunk érzése kerítheti hatalmába a tájékozódni kívánót. Napjainkra kialakult már olyan szellemi kapacitás a különböző kutatási területeken, hogy a legjobbak vezetésével összekapcsolható az egységes szellemben való közös munkálkodás. Hatalmas alkotó erő lakozik az e

területen dolgozó tudósainkban, amely képes módszeresen feltárni azt az óriási anyagot, amely a magyari népek története, műveltsége, alkotása. Ők eddig árnyékban, szinte pironkodva kényszerültek kutatni, de félelemre nincsen tovább ok. Kiléphetnek a fényre, el kell foglalják az őket megillető helyet múltunk feltárásában Talán paradoxként hat, de a finnugorizmus léte és cáfolata egy még letisztultabb, alaposabb őstörténet létrejöttét segítette elő. Az örökség bemutatása Néhány szobor is hiányzik még Magyarországon. Kik és mik is lennének ezek? Nimród, Tudó, Lugalzagasi, Ur-Nammu, Nagy Arszák, Berozamad, Atilla, Baján, Opos, Ügek, Emese, Álmos, Nagy Árpád és fiai, a Turul, mint jelképe az új fénynek, a téli napforduló ünnepének (sumérul Tur-Ullu) és talán még találhatunk jeles magyar személyeket, akik példája méltó az utódok tiszteletére. Van már újra hely is a nagy elődök számára, Ópusztaszernek

hívják. Az embernek szinte vissza kell fognia magát, ha arra gondol mi minden hiányzik még Ópusztaszerről, mit kellene még ott felépíteni és láttatni, tanítani és megmutatni, mert irdatlan a 15 bemutatni érdemes anyag. A sumérok szekere, a fokos népének jelképei, a magyarok istene - a Nap megörökítése, az aranyszarvas, a párduc, az oroszlán, a kos, Én-Lil ligetének lakói, Tündér Ilona - Dingir Ilama és a többiek, a Tündérkert lakói, népeink családfája, a népeink által belakott világ bemutatása, népművészetünk emlékei és jelképei, a történelemelőttiben fogant jelképek bemutatása, tanítása mind az elkövetkezők feladata. Eljött az ideje annak is, hogy a romantikus lovasmesékkel is leszámoljunk. Tekintsük ezentúl a lovat - minden tiszteletünk, szeretetünk és vonzódásunk mellett, - egyszerű közlekedési eszköznek, harci társnak. Vajon hány magyar várost építettek fel eleink, a kelták, hunok, pártusok, avarok

és szkíták, mielőtt hazajöttek volna? Tizet, százat, ezret? Ki lehet olyan tudatlan, hogy Padányi óta összekeveri a nomád és a primitív fogalmait? El tudná-e készíteni valaki e városok makettjeit és Ópusztaszeren bemutatni? Várunk még arra az emberre is, aki a gondolatot, szellemet, hitet megtestesíti népünk évezredeiből legalább úgy, ahogy azt a szkíták tették végtelen alkotókészséggel tonnaszám készült aranyműveiken. Itt talán jut hely azoknak a testvérnépeknek is a Népeink parkjában, akiktől elszakadtunk és feloldódtak Kelet és Nyugat új népeiben, és akik közül néhányan a fehér Magyarországon találtak menedéket maradványaik túlélésének biztosítására és talán a besenyőknek is, akik évszázados küzdelmekben morzsolódtak fel keleti határainkon kívül Bizánccal vívott élet-halálharcukban, minket is védve egyúttal, és azoknak is, akik korábban olvadtak fel a magyar név alatt az elmúlt évezredekben. És

nem biztos, hogy üldözött népnek kell magunkat képzelnünk. A hely, ahol élünk - a hallatlan stratégiai jelentőségű Kárpát medence - rengeteg népnek feltette fel érdeklődését és akarta birtokolni saját túlélése vagy éppen hatalma támasza biztosításának érdekében. Megvívtunk mindegyikkel tehetségünk szerint Nem elég magunkat meggyőzni új történelmünkről. Meg kell győzni a világot is róla hatásosan és érthető formában. Folyamatosan és állandóan, nem fáradva, minden lehetséges módon És ahogy Kemál atatürk megújított török őstörténetével is könnyen megbarátkozott a világ, bízvást számíthatunk mi is erre. Ráadásul nyertünk egy sereg rokont is Európában azok után, hogy eddig mást sem hallottunk, mint a magyarok nagy magányosságát e földrészen. Sőt, Európában majdnem mindenki rokonunk őseink elkeveredése okán, mégha ma nem is hiszik el mind. Az indogermanizmus és finnugorizmus széthullásával

eltakaríthatók már a korlátok Európa őstörténetének újraírása elől is. Újabb ismereteinket is beleépítve mi is megérdemelt helyünkre kerülünk végre. A források E kronológia összeállításával arra vállalkozom, hogy az ismertetett művek lényegének, jeles támpontjainak összefoglalása által tájékozódást segítő iránytűt szerkesszek az általam a történet fősodrába tartozó, fontosnak ítélt mozzanatok időrendbe állítása révén jó néhány e tárgyban megjelent műből. A sok ezer oldalnyi anyagból felhozott minden szónak súlya van. A történet gerincét a kanadai Baráth Tibor, a dr Varga Zsigmond nyomdokain elinduló argentínai Badiny Jós Ferenc, az ausztráliai Padányi Viktor és az ausztriai Götz László - azóta már alapművekké és eredeti forrásokká előlépett - munkái adják. Bár ők sem mindenben értenek egyet, a lényeg felszínre kerül. A felsorolt művek közül Csicsáky Jenő James Churchward angol

kutató eredményeit ismerteti javarészt, a többiek saját, eredeti kutatásaik során jutottak el azokhoz a megállapításokhoz, amelyekből idézek. Akit érdekel, mélyedjen el e művekben, másokban is, és maga döntse el mit gondoljon őstörténetünkről. E kronológia szerkesztésekor azt az elvet követtem, hogy a forrást a közlendő mellett azonnal feltüntetem. A szerzőktől történő adatkivételt így pontosan követhetővé teszi e módszer Sok szerzőnk neve csak idézetként jelenik meg valamely más műben hivatkozásként. Nem kisebbek ők sem a szemünkben tudásukkal Kétségtelen ugyanakkor, hogy az a négy nagyívű és bátran felfestett történelem, ami köré a kivonatos vázlat épül, Baráth Tibor, Padányi Viktor, Götz László és Badiny Jós Ferenc nevéhez és életművéhez fűződik. Közléseiket tengernyi irodalmi hivatkozás - javarészt külföldi - támasztja alá, becsülettel feldolgozták mindazokat a forrásokat, amelyeket az elmúlt

100 évben kiadtak a világon. Felismeréseik és áldozatos munkájuk nélkül sok-sok miért-tel kezdődő kérdést ma nem tehetnénk fel magunknak. E rendhagyó csoportos könyvismertetés kísérletet tesz arra, hogy felvillantsa a másik magyar őstörténet eredményeit, kétségeit és haladási irányát anélkül, hogy szentírásként tálalná. A sajtóban egyre gyakrabban napvilágot látó cikkek, tanulmányok, amelyek a nagyközönséget tájékoztatni szeretnék fontos őstörténelemmel kapcsolatos dolgokról, szerintem egy átnézeti kép, fogódzók nélkül légüres térben mozognak. A finnugor emlőkön felnőtt és az új ismeretekkel megcélzott olvasó, aki nem mélyedt még el e tárgyban, nem is tudja talán hirtelen mihez kötni a számára ismeretlen információkat. Így aztán fennáll a veszélye annak, hogy az együttgondolkodásra hívott olvasó kézlegyintését éri csak el a már jól ismert - na ezek már megint mindenhol magyarokat látnak -

formula kíséretében. Majd a következő lapszámban olvasói levél érkezik a szerző elmeállapotát, szavahihetőségét firtatva és a már jól ismert, finnugristáktól eltanult elnéző mosolyt emlegetik. Ezért azt gondolom, hogy a befogadó 16 oldalt illik felkészíteni, érdekődést kelteni és tájékoztatni. Ha ezzel végeztünk, jöhetnek a rendszerezett tudományos bombák, a szakirodalomba való bevezetés, a segédtudományok körüljárása, a magyar nyelvészet csodáiban való elmélyülés, a régészet, a művészettörténet, a néprajz, a népművészet és a többiek. Egyáltalán, a tudományos ismeretterjesztés tartalmának ma már nem a módszeresen csepegtetett és jól megszűrt morzsák odavetését értjük. Az értő közönséget fel kell nevelni évtizedek kemény munkájával, hogy fogékonnyá válhasson a tudomány követésére. A legjobb persze az lenne, ha iskoláink magyar kultúra néven a kezdetektől órarendjükben tartanák

mindannak oktatását, amit magyar kultúrának nevezünk. Amíg ez be nem következik, érjük be nem kevesebbel, de máshonnét szerzett ismeretekkel. Sőt, erősen óvok mindenkit attól, hogy csupán e rövid tanulmány alapján alakítsa ki véleményét e tárgyban. A meglévő történelmi figyelem gyűjtőpontjába nemcsak e művek kell bekerüljenek Nyúljanak tehát a forrásokhoz, vegyék kézbe közvetlenül magát a forrást, nyúljanak olyanokhoz is, amelyek most nem kerültek szóba. Olvassák Magyar Adorján, Malonyai Dezső, Pap Gábor, Dúcz László, Kiszely István, Huszka József, Nagy Gyula, Götz László, Bakay Kornél, Sebestyén László, Kiss Dénes, Bíró József, Blaskovich Lajos és nagyon sokan mások eredeti, alapozó jellegű, briliáns munkáit, ők elvezetnek bennünket történelmünk, jelképeink, nyelvünk és hagyományaink erdejébe, biztos kézzel fejtve meg az elrejtett és elfelejtett szellemi örökséget. Igen fontos hangsúlyozni itt, hogy

e tárgyban csak eredeti művek és gondolatok szerzőit említem, mert ők lendítik tovább a ma még helyenként megtorpanni látszó folyamatot történelmünk újjáépítésére. E vázlat felépítésében nem jutott idézett hely Magyar Adorján ezernyi oldalakat kitöltő munkásságának részleteire az ősműveltség témakörében, ö nem az évszámokhoz kötött történelem művelője, hanem inkább a szellemi, nyelvi kultúra leírója. Természetes forrás mindaz a tengernyi irodalom is, amelyre a címoldalon felsorolt szerzők akár egyszer is hivatkoznak. Bízva abban, hogy sikerül felkelteni az érdeklődést nagyszerű szerzőink művei iránt, olyannyira, hogy kézbe is veszik azokat, belőlük - és ezek a honfoglalás körüli eseményekre is érvényesek - olyan figyelemfelkeltő és egyben fontos mozzanatokat veszek át, amelyek szemléltetik az általuk másképpen leírt történelmet - ahol pedig régi hiedelmek megdőléséről is bőven tudósítanak.

Bár az események tárgyalásakor nem teszek különbséget székely és magyar között, nem lehet figyelmet kívül hagyni a mai erdélyi őstörténeti erőfeszítéseket. Annál inkább sem, mert ők olyan elemi természetességgel tárgyalják ma is a szkíta, hun, pártos, masszagéta ügyeket, hogy az bámulatos. Nagyon szerencsés népek ők, nekik nincsen Magyar Tudományos Akadémiájuk igazodást mutatandó a hideg tájak felé, ők ott folytatják az őstörténet kutatását, ahol Horvát Istvánék abbahagyták. Szégyenérzet és balsejtelmek nélkül vallják keleti származásunkat a Nap fiaihoz méltó büszkeséggel, kegyelettel őrzik saját és közös hagyományai(n)kat, a székely nemzet nagyjairól bőven megemlékeznek, illő gondossággal kezelik nagyjai(n)k jeles helyeit és igen nagy szeretettel fogadnak mindenkit, aki lelke felfrissítése okán Erdélyországba látogat, mert az ő lelkük biztosan az égig ér. Itt Orbán Dezső kutatásaiból

építettem be a történeti folyamba a szkítákkal és pártusokkal kapcsolatos adatokat elsősorban azért, hogy bemutathassam a félelem nélküli történelem létezését. Tanulhatunk tőlük A személyes élmények megszerzése H a e tanulmányokkal végeztek, keljenek útra, hogy lássanak is. Badinyt követve nézzék meg Esztergomban az Oroszlános Szentélyt, ahol a tizennégy ősi oroszlánunk közül az utolsónak romjai még láthatóak az Istár-csillagos pártus stílusú szentélyben, menjenek el a budapesti Hősök terén álló Műcsarnok timpanonja elé, mert egy oroszlán ott is van - és előbb került oda, mint az esztergomiak újra napfényre kerültek, - kerüljék meg az épületet és életfák és egyéb jelképek tucatjai láthatók ott - ezután vegyenek egy mély levegőt és járják végig Magyarország román stílusú templomait, mert azok hordozzák ma is az ősi jelképek tömkelegét, csak olvasni kell tudni rajtuk. Ha ezzel is végeztek,

járják végig ősi jelképeinket házaikon hordozó falvainkat itthon és Erdélyben, vegyenek egyszer részt Csíksomlyón a Passión, ahol a holdsarlóra tekintve Babba Mária, Égi Anyánk, pirkadatkor a Napbaöltözött Boldogasszony ősi, 7000 éves emléke újul meg évről évre, nem feledve mezopotámiai szellemiségünket. Ha a magyar esztergomi bíboros, hercegprímás is elmegy Csíkba Babba Mária kedvéért - mi másért menne oda, - azt vehetik üzenetnek és a folytonosság közvetett elismerésének. Az üzenet az én olvasatomban - nem más, mint római-keresztyénségünket megelőző jézusi keresztyénségünk hallgatólagos elismerése, kimondatlanul is az eddig “lepogányozott” naparcú ősök nyilvános rehabilitálása. Ez a tett legalább olyan jelentőségű, mint a római pápa Mária Magdalénával kapcsolatos 1997. húsvéti Urbi et Orbi kinyilatkoztatása. Becsüljük meg e gesztusokat, mert a római egyház ritkán szokott ehhez hasonló horderejű

állásfoglalásokat kiadni. Ezután magyar népmesékkel altassák el gyermekeiket, majd ha kicsit felcseperedtek, ünnepnapokon ünneplő ruhába öltöztessék őket, fogják kézen gyerekeiket és vigyék el a legközelebbi táncházba, népi együttesbe, 17 közösségbe, ahol megtanítják a társadalmi érintkezés alapfogalmaira, megtanítják arra, hogyan fogjon meg egy fiú egy lányt, hogyan viselkedjenek egymás társaságában fesztelenül, hogyan váljanak részeseivé egy mentálisan is egészséges emberi környezetnek. Ezután keressék meg falvaink tisztességben megőszült öregjeit, akik bárkinek elmesélik az ő nagyszüleik bölcsességeit, történeteiket a még korábbi ősökről és tanulják el tőlük hagyományaink és ezáltal egymás tiszteletét. Ha öregjeink konyhájába bepillantanak, megláthatják a tűzhely fölött a falra szegezett kicsit giccsesnek ható egyenhímzéseket is. Most már tudjuk, hogy turulokat, lótuszvirágokat,

életfákat, rejteki szemeket, férfi és nő örök kapcsolatát, égi csillagképek szimbolikus megjelenítéseit ábrázolják. Aki ez ajánlott történelmi “tanfolyamon” jó tanulónak bizonyul, megszerezheti magának a bizonyosságot, látva azt ami már ezer éve ott hirdeti történelmünk valódi gyökereit. A keleti származásunk fényes jelképei, a szárnyas oroszlánok seregei - csak Pécsett 16 van belőlük a székesegyház tornyain őrködve, - életfák, turulok, oroszlánok, a jáki Gilgames és még oroszlánok mind ott sorakoznak, tudatva máig ható jelenlétüket. A kétkedők pedig higgyék el, a dolog kimenetele szempontjából majdnem mindegy, mikor készültek e kőfaragások, freskók, mert itt az élő évezredes keleti hagyomány és szellem számít. Ha idejük engedi, évente egyszer kerekedjenek fel és utazzanak el Ópusztaszerre is, ahol értő kezek gazdagítják a bemutatandó látnivalókat. Ne törődjünk azzal sem, hogy a tiszta, ősrégi

jelképeket valakik valamikor a politika szolgálatába állították és más tartalmat értettek mögéjük. Ezek az idők már rég elmúltak és éppen ősi jelképeink azok, amelyek évezredes történetük okán levetik magukról a belemagyarázásokat és félreértelmezéseket. A történelem szemléltetésére és visszaadására véleményem szerint nem a kronológia a legalkalmasabb műfaj. Mint látni fogja az Olvasó, a szigorú időrend helyenként felborul egy-egy téma bővebb kifejtése okán Őstörténetünk felvázolására most mégis ez úttörő, rendszerező jellegű és talán kissé nyers formát kellett választani, hisz az ismeretlenben való eligazodásban a régi útjelzőkhöz kell kapcsolni e tengernyi új adatot. Ahol tehát tudós szerzőink műveinek egyes fontosabbnak tartott állomásainál leragadok, az csak az idézet fontosságát bizonyítja. Remélem, néhány év múlva már jobban fogjuk egymást érteni, addigra túl leszünk régi-új

történelmünk tanulásának kezdeti nehézségein. Aki tehát ezután arra adja a fejét, hogy e másik őstörténet erdejébe behatoljon, nagyjából tudhatja már mire is számítson. A lenézett és magas polcról lekezelt tudósaink vagy százéves előnyt szereztek a lenézőkkel szemben, mert míg előbbiek kényelmesen üldögéltek finnugor elefántcsont-tornyaikban, utóbbiak keményen dolgoztak és sokszorosát tudják annak, amit az előbbiek. Olyan hatalmas anyagot dolgoztak fel és értékeltek ki, hogy a kényelmesek már nemigen érhetik utol őket. Utóbbiak végzetesen lemaradtak a világtól, saját magukat zárták ki belőle és csőlátókká váltak. Ugyanakkor azt sem haszontalan figyelembe vennünk, hogy bár a finnugorizmus önmagában is ezer érvvel cáfolható, látványos összeomlását a romantikus indogermanizmus és a nyelvi darwinizmus érvrendszerének szétesése is elősegítette, mert az indogermanizmus tételeinek is erősen útjában volt a

sumér őstörténet egészen a magyarokig bezárólag, hiszen mindig valahol azokon a tájakon jelölték ki ügyeletes őshazáikat, ahol a sumérek és rokon népeik laktak. Götz László tudósításai alapján ma ott tartunk, hogy a megújult indogermán történetírás tárja fel helyettünk a saját őstörténetünket (Haussig és Altheim leginkább) az idegenbe szakadt magyarokon kívül. Ők persze használják a régi magyar őstörténetírás eredményeit, amelyek még a finnugorság tanítása előtt keletkeztek, sőt futószalagon gyártják az őket igazoló bizonyítékokat is hozzá. Gondoljuk csak meg, a Mezopotámia régészeti feltárása előtt datált Horvát István és a többi régi magyar történész megállapításait ma az előkerült temérdek anyag sem rendíti meg. Csak sajnálhatjuk, hogy Götz Lászlónak nem maradt ideje a hazai őstörténetírás - élén Bartha és Fodor műveinek kritikai cáfolata után a saját, egybefüggő

őstörténetének megírására, mert jó, további kutatásokat is serkentő kiindulóponttá válhatott volna. Remélem, hátrahagyott tanulmánygyűjteménye is elvégzi azt, amire hivatott. Korlátok Külön felhívom olvasóimat arra, hogy Baráth Tibor szófejtéseit olvasva próbálják magukat egy ősi nyelv szókincsében gondolkodva megérteni, mennyire más fogalmak szerint, de mégis hitük szerinti vaslogikával, érthetően nevezik el fontosnak számító helyeiket elődeink. Nem fantázianeveket aggatnak, mindennek az a jelentése, ami. Nézzünk magunkba és válaszoljuk meg a kérdést, képesek lennénk-e ma egy folyót, dűlőt vagy hegyet, netán egy várost rendesen elnevezni, amely hitünket, tudásunkat, származásunkat, az élethez való viszonyunkat tömören kifejezi és hirdeti? Élnek-e olyan belénkvésett hagyományok még, amelyek képessé tennének ilyen fontos szellemi erőfeszítésre? Ha még nem McDonaldsnak és New York-nak keresztelnénk el

dolgainkat másokat majmolva, akkor még van esélyünk nagyszerű kultúránk életben tartására. A szófejtések olvasása közben ne tévessze meg az olvasót a sok, ma furcsán hangzó név, szöveg. Nyelvészeinktől tudjuk (pl. Kiss Dénes: Az ősegy titka és hatalma, Püski 1995), hogy nyelvünk információit a 18 mássalhangzók viszik, azok az idők folyamán szigorú belső rend szerint változnak csak meg. Baráth szóolvasásai tehát nem tetszőleges eredmények, hanem szinte matematikai számításnak tekinthető fejtések. Aki foglalkozott már a rovásírással, tudja, hogy ott is csak a mássalhangzókat jelölte az írás. Az igazi élmény persze eredetiben átrágnunk magukat e műveken. Nem is képzelem e kronológia felállítása után, hogy ennyi elég lesz az őstörténetünkről útravalónak. Annál is inkább, mert igen fontosnak tűnő forrásokat most itt, a kezdet kezdetén egyenlőre korainak tartok e történelmi folyamba beépíteni. Nevesül,

Badiny Jós Ferenc: A pártus Jézus c. művére gondolok, amelynek megállapításai alapjában forgatják fel eddigi hiedelmeinket és a nép többségét képviselő katolikus és protestáns vallású tömegek érzelmeit. Kellő előképzettség nélkül talán nem is szabadna e művet kézbe venni. Még pontosabban: Badiny professzor kutatásai során ma ott tart, hogy az Adiabene pártus hercegi család, amely a Crassus feletti Kr.e 55-i carrhae-i nagyszerű pártus győzelem után lett Szamária, Galilea és Szíria ura, és - amelynek Jézus is tagja volt, anyja, (Adiabene) Kharax-Grapte Mária révén - a Kr.u IV szd táján, Berozamad, az utolsó pártus uralkodó halála után Korezmben egyesült a pártus Arszakida uralkodócsaláddal és az ő leszármazottjuk lenne Emese, aki Ügek asszonya - mai tudásunk szerint ősanyánk - lett. Ez arra mutatna, hogy Jézus és az Árpádok között vérségi kapcsolat áll fenn, - (Badiny szóbeli közlése nyomán 1997 őszén a

TF-en tartott előadáson) - amely messzeható következtetésekre adhatna lehetőséget akár a Grandpierre K. Endre által bemutatott Árpád-házi uralkodók elleni módszeres királygyilkosságok történetét illetően, akár vallási téren is. Földrajzi fogalmaink a Kárpát-medencét illetően a történelem szerintiek, nem a mai politikai területi felosztást követik, mert ezt követeli a józan ész. A józan ész azonban követel még mást is. Vegyük elő gyermekeink történelemkönyveit és kérdezzük meg, mit tanulnak a magyarokról. Kérdezzük meg a történelemtanárokat is, miért tanítják azt, amit tanítanak Kérdezzük meg e könyvek íróit is, miért olyan történelmet írnak, amilyet. Kérdezzük meg a kiadókat is, hogy miért adják ki ezeket a történelemkönyveket. Erősen kérdezzük meg azokat is, akik e könyveket megrendelték, hogy miért akarják szeméttel megtömni egy nép fejét. És kérdezzük meg történészeinktől, hogy miért nem

tudtak eddig olyan történelemmel előállni, amely gyermekeink gerincét sokkal jobban karbantartja, mint a mostani. És végül saját magunknak is feltehetjük a kérdést, jó volt-e hallgatni oly sokáig e dolgokról. Az itt előadott anyag nemcsak az eddig felhozottak miatt érdekes. Inspirálója lehet az egységes keretbe foglalt magyar őstörténet régóta várt létrejöttének. Lehet lendítő gondolat, amely köré kiépül majd a teljes történet. Ha tévedéseit kell új adatok felmerülése miatt helyesbíteni, akkor azért, ha valóban felgyűlik közlésre érdemes új anyag, akkor azért, ha igen sok polgár valóban azt akarja, akkor azért, és ha már olyan sokan kérdezik meg történészeinket arról, hogy még mindig miért nem, akkor azért. Mint utaltam rá, fontos évszámokhoz kötni a történelmet, de legalább olyan fontos azt fel is öltöztetni a szellem, a művészetek, az anyagi kultúra eredményeivel. Ami ebből összeáll, jól meg kell

tanuljuk nemcsak azért, hogy minél többet tudjunk magunkról, de azért is, hogy a rontó szándékú könyvekben felismerjük a ferdítéseket, sandaságokat, kultúránk eltulajdonítására törekvő irományokban is biztos szemmel találjuk meg az eredetitől való eltéréseket. Hogy e tudással felvértezni magát miért kötelessége mindenkinek? Azért, mert ha valaki az őstörténetünkbe belecsempész egy vaskos “tévedést” és azt igaziként próbálja meg feltüntetni, az elég lehet arra, hogy megsemmisítse vele az igazság egy részét. Ha ezt még nagy példányszámban terjesztik hathatós segítséggel, beleírják a történelemkönyvekbe, akkor sokan azt hihetik, ez az igazság. És ha átverekedtük magunkat e talán ijesztő adathalmazon, csukjuk be egy pillanatra a könyvet és tegyük fel a kérdést, valóban így kell-e folytatódnia tovább most már az emberiség történelmének, ahogy eddig? Valóban csak a más népek kiirtása, alávetése és

kifosztása árán juthat-e előbbre valamely nép? Valóban szükségszerű-e az, hogy mind a mai napig meghatározó szándék és tett sok nép részéről a mások alávetésére kiagyalt legkülönfélébb kisemmizési, eltiprási, sakkban tartási módozat? Nagyot fejlődött a támadók fegyverzete. Ma már nem biztos, hogy háborúzni kell. Lopják a történelmet A jelek szerint azonban éberségre igencsak szükségünk lesz. Ha ugyanis valakinek ellopják a történelmét, az nem létezik - ilyen egyszerű a kérdés. Ha azt olvassuk - és van rá bizonyíték, - itt is találkozni fogunk vele a hun Odoaker idejére vetítve - hogy megkezdődött a hun történelem gerinctelen germanizálása és ellopása, felvértezetten kell találjon minden olvasót. E műfajt Magyarországon is buzgón művelik Ha egészben nem sikerül a cáfolat, megteszik részenként. Meg kell jegyezzük alaposan, ha a gepidákat germánként láttatja valaki, - és bevesszük a mesét - az már

egy lépés a hazugság elhihetéséhez. Ugyanezt a szkítákkal kapcsolatban is elmondhatjuk, ma ők is indogermánnak számítanak nem kevés irodalomban. Erről is szól a magyar őstörténet Felmerül a kérdés, az itt idézetteken kívül számíthatunk-e valami döntő fordulatra a további bizonyítást 19 támogatandó? Valami egetverő bizonyítékra. Ezen túl vagyunk, ez, ezek a könyvek voltak itt a döntő fordulat Sok kis részletkérdést illik jobban megvilágítani, árnyaltabban kidolgozni, de ez itt a döntő fordulat: Mezopotámia, a Kárpát-medence - Egyiptom, Anatólia, Kánaán, Palesztina, Kréta, Szicília, Etrúria, Görögország, - Korezm, Aratta, Közép-Ázsia egészen Indiáig, Kaukázus, Szabiria, Dentumagyaria és nem az Ural és Baskíria. A szellem, a nyelv, a hit Mezopotámiába visz Nem a mindent elsöprő adatot várjuk már, megelégednénk néhány oldalnyi szkíta szöveggel, szabiriai levelekkel, a hun bibliával és hasonlókkal, mint

ahogy a szarvasi avar tűtartón magyar szöveget azonosítottak kutatóink 1983-ban. Ilyesmit várunk még sokat Magunknak kell átállítanunk belsőnket az ősi - új - iránytű útmutatásai szerint. Ha ezt megtesszük és ennek szellemében tudatjuk a világgal történelmünket, nem kell ma történész-konferenciákat összehívni annak a kérdésnek a tárgyalásához, hogy miért nincs egy sor sem a magyar történelemről az európai és világtörténelemben. Ma ugyanis ez a helyzet Vegyenek elő egy külföldiből átvett vagy lefordított, indoeurópai lendülettel megírt nyugat-európai történelemkönyvet, lexikont, egy mukk sem szól rólunk, jobb esetben megemlítik, hogy 896-ban valami barbár horda befészkelte magát ide. Hogy honnan vették? Tőlünk, ezt terjesztjük kétszáz éve. A világ mindig csak annyira fog bennünket elismerni, amennyire mi saját magunkat A mai divatos világtörténet primitív horror- és sikertörténet, bávatag és elmélázó,

gyalogosan közlekedő vesztesekre nem kíváncsi, hiszen vele szemben a hazugságok szuperszonikus gépeken járnak. Más is csak azt írja meg rólunk, amit magunk is terjesztünk. Ez is a finnugorista hullám eredménye Ma fontos jog a szerzői jog, vagyonokat jelentő. Az emberiség első magaskultúrájának tudását semmilyen szerzői jog nem védi, bárki szabadon használhatja anélkül, hogy a szerzőt megnevezni köteles lenne. Változtassunk ezen a szemléleten Kezdjük rögtön a Bibliával, a Teremtéstörténettel, a Gilgamessel, a földművelés feltalálásával és az emberiség kultúrájának többi részével. Legyen kötelező ezután megnevezni a szerzőt Köztes vélemények A bevezető elején említett magyar-magyar elméleti gerillaháború jól ismert határozott álláspontjain kívül megjelentek az első köztes véleményt mutató megnyilatkozások. Gyarmath Jenő Mezopotámiai emlékek Magyarországon c. munkájában (127o) hazai tudósaink

véleményét idézve új irányt javasol az őshazakutatás körüli feszültségek enyhítésére az alábbiakban. “ . Nos, ha jól meggondoljuk, csupán egyetlen olyan terület van, ahol a szkíták, a hunok, a heftaliták, az avarok (az agarénusok) és a magyarok jelenléte - s minden bizonnyal találkozása - történetileg és régészetileg bizonyítható: a Kárpát-medence! Nos egy kulturális örökséget - amelynek fontos szerepe van a hiedelemvilágban is - csak úgy lehet átadni, illetve átvenni, ha e jelképek értelmét ismerő népek valahol találkoznak egymással. Ezek az adatok vezetnek bennünket arra, hogy a történelemnek éppúgy megvannak a törvényszerűségei, mint a biológiának vagy a fizikának. A bennünket érintő történelmi törvényszerűség alaptétele pedig az, hogy homogén nemzetek nincsenek. A nemzetek ötvöződnek! Ebből viszont az következik, hogy e törvényszerűség alól mi sem lehettünk kivételek! Ezek az összefüggések

újra fölvetik a kérdést, hogy végül is hol volt a magyar “őshaza”? Már évekkel, évtizedekkel ezelőtt megfogalmazódtak olyan gondolatok, amelyekbe a magyar “őshaza” létezésének hívei soha nem fognak belenyugodni. Komoróczy Géza: Nem hiszek a magyar őstörténetben, csupán a magyar etnogenezisben. És ez szigorúan a Kárpát-medencéhez kötődik. Úgy vélem, a magyarság kialakulása szempontjából csupán részletkérdés, hogy hány honfoglalás volt, a magyar nép itt a . Kárpátok gyűrűjén belül jött létre (Benedek, 1975. febr 3) Róna-Tas András: Ma már az őshazáról nem beszélhetünk komolyan, hiszen tudjuk, hogy a népek kialakulása hosszú, összetett folyamat. (Róna-Tas, 1980/5 327) László Gyula: . fő gondunk az, hogy mikor és miként ötvöződött ez a sokfajta emberanyag magyarsággá (László, 1981. 80) Egy gyors - teljességre nem törekvő - , leltár szerint a következő népekkel találkoztunk a Kárpát-medencében:

szkíták, szarmaták, hunok, gepidák, longobárdok, avarok, kotragok, tarniachok, zabanderek, khorezmiek, türkök (hágárok), bolgárok, baskírok, jászok, kunok, besenyők. Mégis a hajdani Jászvásártól (ma: Iasi) a Lajtáig egyazon nyelven beszélünk. Márpedig a nyelvi egységet egy egyszeri “honfoglalással” se megérteni, se megmagyarázni nem lehet. E jelenséget csak úgy lehet megérteni, ha nem egy 895. évi honfoglalásban, hanem egy hosszú, mintegy 1500-1700 éven át tartó ötvöződési, összeolvadási folyamatban gondolkodunk. Azért nem sikerül megtalálni a magyar “őshazát”, mert ITTHON VAGYUNK! 20 Egy dolog biztos, beolvadni úgy lehet, hogy a kevesebbek beolvadnak a többekbe. Ha tehát mi ma itt magyarul beszélünk, az azt jelenti, akárhányan is jöttek ide a Kárpát-medencébe és nem ezt a nyelvet beszélték, azok mindig kevesebben voltak a már itt élőknél. Ha ez nem így volna, beszélhetnénk sumérul, egyiptomiul, pilistaiul,

hétországiul, pártusul, hunul, avarul, azazhogy éppen magyarul, illetve azt a nyelvet, ahogy ma beszélünk, nevezhetnénk másnak is az előbbiek közül. Ez a történet éppen arról szól, hogy nem voltak nyelvi problémák népeink folyamatos beérkezése során, mert ők ugyanazt a nyelvet beszélték. Magyar Adorján éppen ezt mondja: itt a Kárpát-medencében mindig magyarul beszéltek. Ami pedig a fenti idézet első soraira válaszként egy kérdésben felmerül: vajon a Kaukázus térei vagy Korezm nem ugyanolyan népeink találkozóhelye volt, mint a Kárpát-medence? Ha átverekedték magukat e vázlatos, figyelemfelkeltő történelmi időrenden, tudni fogják a választ. Az őshaza kutatása M agam azt gondolom, hogy ne álljunk meg félúton őshazánkat keresve, mert van egy igazi őshazánk. Ma már nagyon sokat tudunk róla. Ott, azon a környéken kell keresni, ahol az első magas élelmiszertermelő kultúra tízezer éve hatalmas emberkibocsátóvá vált.

Útravalót is adott minden távozónak: egy ragozó anyanyelvet, műveltséget, istenhitet, tudást. Benépesítették a föld nagy részét, de a Kárpát-medencébe csak töredékük érkezett. Keressük meg ezt az őshazát és mutassunk rá, tiszteljük meg egy nemzet szeretetével, hozzuk közel mindenkihez. Ne törődjünk azzal, hogy néhányan a finnugorság zászlóvivői közül már szívesen felejtenék hivatalos támogatottságú, de vesztes hitüket, és el akarják felejtetni másokkal, velünk is eredeti céljainkat. Az évszázados tévtanterjesztők nem hátrálhatnak ki a pástról emelt fővel, miközben újabb zűrzavart próbálnak meg kelteni egy álkérdés felvetésével. Meg kell mondani azonban azt is, legtöbbjüknek hitük szerinti volt a tudománya, mégha tévedtek is, arról kevéssé tehetnek, hogy mások - a politika leginkább - e tudományos meggyőződésüket kihasználták céljaik támogatására. Fentebb idézett szerzőnk, Gyarmath Jenő

kitér a finnugorizmus mibenlétének elemzésére is. Világítsuk meg szavaival itt miről is van szó, hallgassuk meg véleményét: (idézett mű 141.o) Az egyik őstörténet keletkezése A következőkben őstörténetünket érintő, erősen terhelő tények kerülnek elő a Habsburgok viselt dolgairól a finnugorizmus kapcsán, mert nagyrészt éppen nekik köszönhetjük összetört történelmünket. Természetesen folytatni lehetne a Habsburg uralkodók egyéb magyarellenes ügyeit is, de azokról Gelsei Bíró Zoltán: A Habsburg-ház bűnei c. kiadványában már részletesen beszámolt, így azt most itt nem részletezzük újra, - nem feledve II. Józsefnek a magyar Szent Koronával kapcsolatos ténykedését sem, de ezt most tekintsük egy másik történetnek, lássuk Gyarmath gondolatait. . Hungária népe a XVIII század második felében - mint azt e tanulmány bevezető soraiban már említettük önhibáján kívül halálos csapdába került Nemzetünk

ellenségei Sajnovics “Demonstratio”-jában fölismerték azt a hajszálrepedést, amely kiváló lehetőséget kínált a magyarság fizikai megsemmisítésén túl a nemzet önazonosság-tudatának kigyomlálására is. Döntő pillanat volt az 1848-49. évi szabadságharc, melynek leverése után, a nemzet szürkeállományának jelentős részét vagy kivégezték, vagy bebörtönözték, hazája elhagyására kényszerítették, vagy belső emigrációba menekült. Szegény hazánk ismét magára maradt A 67-es kiegyezés után a magyar tudósok nehéz válaszút elé kerültek. El kellett dönteniök, hogy melyik őstörténeti elképzelés elsőbbségét fogadják el, a finnugor vagy az orientalista fölfogást. A magyar őstörténet finnugor elgondolását a Habsburg-dinasztia hívei kezdettől fogva erősen fölkarolták, mert a szabadságharc leverése után szükségesnek vélték, hogy a magyarok nemzeti tudatát gyengítsék. E cél elérése érdekében előbb egy

Miklosits nevű bécsi tanárt küldtek Budapestre, feladatául adva a Magyar Tudományos Akadémia programjának ellenőrzését. Miklosits megértette küldetése célját, és egy hosszú jegyzéket készített azokról a magyar szavakról, amelyeket - szerinte - a szomszédos szláv nyelvekből kölcsönöztünk. Majd Budapestre jött a német Jozef Budenz (1836-1892), aki mellett Hunfalvi (Hunsdorfer) Pál (1810-1891) kiváló munkatársnak bizonyult. Ők ketten lettek a magyar őstörténet finnugor elméletének részletes kidolgozói. Ez idő tájt kezdtek a mezopotámiai romok alól előkerülni az ötezer év előtti sumer civilizáció írásos emlékei. Első megfejtői a francia Francois Lenormant (1837-1883) és Jules Oppert (1825-1905) professzorok voltak. A szabadságharc leverése után emigrált Rónay Jácint (1814-1889) katolikus püspök hívta föl a két úttörő sumerológus figyelmét arra, hogy az agyagtáblácskákon talált ékírásos szavakat nem héber

nyelven (ahogy ők 21 ezt megpróbálták), hanem a magyar nyelv révén tudják megfejteni. Ennek köszönhető, hogy Oppert a magyar nyelvhez hasonlította, Lenormant pedig határozottan állította - s több könyvében kifejtette, hogy a régi sumer nyelv “legközelebbi rokona a magyar nyelv!” Nyilvánvaló lett, hogy az írásföltalálók népe - amelyet közmegegyezéssel sumérnak neveztek el a tudósok - teremtette meg a világ első ismert magas civilizációját. A vezető magyar tudományos körök nem biztatták hazai tudósainkat arra, hogy sumer problémákkal foglalkozzanak. Ellenkezőleg, igyekeztek őket a sumerológia területéről visszairányítani Szibéria fagyos mezőire. Időközben a nyugati tudósok perdöntő bizonyítékokat hoztak elő, hogy a régi Kelet szokványos szemita szemléletén változtatni kell, mert kiderült, hogy a Teremtés mítosza, a Vízözön meséje, melyeket az Ótestamentumban följegyeztek, nem a szemita géniusz irodalmi

alkotása - mint eddig hitték -, hanem a ragozó nyelvet beszélő népeké, akiktől a szemita szerzők egyszerűen átvették. Hogy a szemita szemlélet további romlását magakadályozzák, alkalmasnak látszott a potenciális ellenfeleket, közöttük a magyarokat elsősorban, e veszélyes területről elterelni. Igy a magyarellenes Habsburg-érdek párosult a szemiták félelmével és mindkettő az orientalista felfogás esküdt ellensége lett. Vatikán beavatkozik a magyar történelembe H a valaki elolvassa Nagy Gyula: Az ellopott magyar őstörténet c. munkáját, még egyéb dolgokról is tudomást szerez. Rengeteg adatot hoz elő a turáni történelem eddig nem széleskörűen ismert részleteiből Örök fájdalmunk marad, hogy e keleti népeink nagy része új vallások felvétele által számunkra később elveszett. Ők talán nem tudták, hol van a Kárpát-medence. Szkíták -szakák, - szakaraukák, tochárok, masszagéták, fehér eftalita - hunok és még

mások jelentős tömegei is elvesztek számunkra India és a Kelet hegyei között Nagy tömegeik mindenesetre felszívódva is megőriztek sok ősi tulajdonságot az azóta ott élő népekben, ez is egy okkal több arra, hogy ezentúl a ma már talán nekünk túlságosan is zsibongó kelet felé is barátságosabb szívvel legyünk a Kaukázusig, Belső-Ázsiáig, Indiáig, sőt Ujgurián keresztül egészen Kínáig. Emellett tudósítást is olvashatunk keleten - Szabiria, Kunmagyaria környékén - maradt néprészeinkről más vonatkozásban is. Vatikán elérte, hogy a Kunmagyaria (Szabiria-Ómagyarország) néven ugyanekkor még Jeretány Árpád-házi fejedelem vezetése alatt álló kaukázusi magyar államot elszigetelje az anyaországtól, mert iszonyattal gondolt csak a lehetőségre is, hátha egymásra találnak a testvérek. 1396 januárjában felsóhajthattak: Timurlenk földig romboltatta a kaukázusi Magyar országot. Veszteségünkre számíthatunk 10-15 millió

lelket Kunmagyaria okán. Nagy Gyula tudósításai után megállapíthatjuk azt is, hogy őshazáinkból magunkkal hozott és leírt kulturális emlékeink pusztításában közreműködésük kétségbevonhatatlan, népünk ősi kultúrája ellen határozottan fellépett itthon is. Nevesül, hogy az ősi, honfoglaláskori magyar írott irodalom, regék, mondák túlnyomó többsége és a táltosok maguk a római egyház áldozatául estek, mégha Szent István is adta ki a megsemmisítési parancsot. E szörnyűségek a magyar inkvizíció fedőnéven a XIV szd-ban fejeződtek be, természetesen külföldiekkel végrehajtva. Vatikán és könyvtára ezzel is adósunk még Milyen eszelős elképzelés szülte a gondolatot egyáltalán, hogy a “nyugatot” népünknek, mint valami puffer-zóna ütköző-népének meg kell védenie ismeretlen keleti valakiktől és hogy a két Magyarországot örökre el kell zárni egymástól, nehogy a keletiekkel egyesülve valami zavaró

körülményt teremtsenek a büszke (Indo)Európa számára? Ezt a romantikában gyökerező, más nép feláldozásával járó vagy eleve-elrendelést csakis ferde agyúak találhatták ki. Mint ahogy Roman Ghirshman Az ókori Irán c könyvében ugyanezt a gondolatot írja le a pártusokkal kapcsolatban, akik saját véreik - a szakák - ellen vívott csatáikkal is egyben a Nyugatot védték szerinte, mert akkoriban Európa az Eufráteszig ért. De a VIII századi Kazáriának az arabokkal vívott életre-halálra menő küzdelmét is megpróbálták már e szemüvegen át nézni, hiszen, ha Kazária elvész, jöhettek volna tovább is az arabok Európa belseje felé. És mégis, Badinyt olvasva és tanácsára hallgatva, nem mostani hitünk megtagadására biztatom az Olvasót. Nagy hiba lenne megtagadni a tiszta hitet csak azért, mert valamikor valakik - pápák és véreskezű inkvizítoraik - visszaéltek egy nemzet hitével. E bűnök miatt nem saját hitünket kell

megbüntetnünk, mert saját magunkat büntetnénk vele. De nem haszontalan lerántani a leplet a hívők lelkére rátelepült gonoszságról Mindez csak nekünk újdonság, rajtunk kívül mindenki tudja, főképpen azok a nemzetek, akiknek fiai ezt felfedték. A másik őstörténet keletkezése B aráth Tibor előadásában tekintsük át a történeti kutatásokról szóló helyzetelemzést (BT2 4-12.o): . Az új magyar őstörténet kialakításához az első indítékokat több, mint száz esztendővel ezelőtt angol és francia 22 régészek adták, akik napvilágra hozták a Régi Kelet Kr. e évezredekben fennállt kultúrájának első maradványait és elkezdték a leletek értelmezését nyelvészeik és történészeik segítségével. E kutatás nyomán először a Tigris és Eufrátesz torkolatvidékén, a délmezopotámiai mocsarak közt épült Szumer és Babilónia története bontakozott ki a szemlélő előtt, amelyet oly kiváló tudósok vázoltak fel, mint

A. H Sayce, J Oppert, F Lenormant, és G. Rawlinson Az ő örökségüket gyarapították utóbb Leonard Woolley a mezopotámiai Úr város kiásója, Anton Deimel a Sumerisches Lexikon szerzője, továbbá Samuel Kramer az ékjeles kőtáblák szorgalmas olvasója és mások. Tőlük tudjuk, hogy Szumer-Babilónia kezdetben városállamokból állt, amelyek utóbb egy-egy erősebb központ (Erek, Úr, Nippúr, Lagás) vezetése alá kerültek és egységes országot alkottak. Dél-Mezopotámia népéről megállapították, hogy az két, azonos nyelvet beszélő emberfajta összefonódásából keletkezett (Contenau, 19), amelyek egyikének szimbóluma a szárnyas oroszlán volt (vagy külön az oroszlán és külön a madár), másiké pedig a kos meg a fekete párduc. Az ország a III Úr - dinasztia idején (Kr e kb 2065 1955) állt fejlődésének tetőpontján E dinasztia bukása után szemita típusú népesség özönlött be Mezopotámiába, amely ott a harmadik emberfajta

képviselője lett és az ország eredeti néprajzi és nyelvi jellegét fokozatosan megváltoztatta. A szumír - bábeli kultúra befolyása kelet felé az Indus folyó völgyéig terjedt, északra a Káspi-tó, Aral-tó és az Oxus folyó vidékéig. Amíg a kutatók egyik csoportja a Régi Kelet keleti felében fennállt kultúrát, a szumír - bábeli világot hozta napfényre, más tudósok a Régi Kelet nyugati felében virágzott egyiptomi kultúrát varázsolták szemeink elé, amely a régi világ második hatalmas kultúrája volt. Mint Mezopotámiában, úgy Egyiptomban is egyfelől az oroszlán és a madár, másfelől a kos és a fekete párduc volt a legősibb népi szimbólum. Ez arra mutat, hogy ott is ugyanannak a két emberfajtának az ötvözetéből alakult ki a nemzet, mint Mezopotámiában. Egyiptom magas kultúrája is a Kr. e IV évezredben kezdődött és ugyanazon nyelvű emberek alkotása maradt megszakítás nélkül a Kr. e I évezredig, amikor ott is

szemita fajhoz tartozó népek kerültek uralomra és megváltoztatták az eredeti néprajzi és nyelvi viszonyokat. Egyiptom kultúrájának kisugárzása is messze terjedt, befolyása alá tartozott Szíria, Kánaán (Fönícia és Palesztina), egész Kisázsia, Kréta- szigete, az Égei-szigetvilág és a Balkán-félsziget déli része, együttvéve szintén igen nagy terület. Az egyiptológia sok nagynevű tudósa közül G Maspero, WMF Petrie, W. Budge és A Gardiner (Egyptian Grammar) voltak a legkiválóbbak Egyiptomnak és Mezopotámiának nemcsak emberanyaga volt azonos felépítésű, hanem a két ország művelődése is, különösen történetük kezdő szakaszában. Mindkét területen az emberiség első magas műveltsége (higher civilization) dívott, ami alatt a csiszolt kőkor és bronzkor bonyolult életformája értendő. Ennek jellemző vonása az ekés földművelés, a kézművesség (fazekas ipar, fémipar), a rendszerezett vallási képzetek (teológia),

továbbá a városi életforma és az írástudás. A két kultúra azonos ritmusa, azonos tartalma, egyidejű virágzása és egyforma faji hordozója arra indította a tudósokat, hogy azok történetét, befolyási övezetükkel egyetemben, közös keretben, egybekapcsolva tárgyalják. Ilyen átfogó történeti bemutatást többen is készítettek, a legjobban sikerült munkák szerzői H. R Hall és G Maspero, újabban pedig J Hawkes és L Woolley, akik a tájat összefoglaló névvel “Régi Keletnek” (Ancient Orient), illetve “Régi Közel-Keletnek” (Ancient Near-East) nevezték. Ezeket a kifejezéseket a tudósok általában valamennyien elfogadták, azért mi is így használjuk A Régi Kelet új vizsgálatának sok meglepő eredménye között az egyik legfontosabb kétségtelenül az, hogy sikerült az emberi művelődés kezdetének idejét, színhelyét és tartalmát kielégítő pontossággal megállapítani és ezzel az ókori történelem Bibliában gyökerező

elképzelését felszámolni. Arról a magas kultúráról ugyanis, amit azelőtt “héber csoda” meg “görög csoda” néven szoktak emlegetni, kiderült, hogy nem a héberek és nem a görögök alkotása volt, hanem sokkal régibb népeké. A héber és görög nép ennek az első magas műveltségnek csak korai átvevője, megőrzője és terjesztője volt, a kulturális csoda megteremtője pedig az a rejtélyes, közelebbről meg nem jelölt, ismeretlen nép, amely Mezopotámiában és Egyiptomban uralkodott s amelyet mindkét helyen a Napisten népének neveztek, Szem-úr vagy Úr (Ra) ennek az istennek lévén nevei. Nehéz harcokkal járt az ókori történet régi dogmáinak kiküszöbölése, amelyekhez különösen a bukaresti származású párisi professzor, J. Halévy ragaszkodott körömszakadtáig Az új adatok azonban olyan tömegesen kerültek elő, hogy a történettudománytól idegen szempontok alapján folytatott ellenállás szélmalomharcnak bizonyult és

az egész Régi Kelet ókorának új történeti megfogalmazása végül is sikeresen megvalósult. A múlt idők kutatói azt is megállapították, hogy a Régi Keleten szerepelt egykori Napnépek “sumérok” és “urak” - amelyek az emberiség első ragyogó kultúráját Mezopotámiában és Egyiptomban megalkották, balsorsuk következtében őshazájukból elvándoroltak és hatalmas rajokban más földrajzi tájakon szálltak meg, ahová mindenüvé magukkal vitték magas kultúrájukat. Lázasan kezdték ezért kutatni a tudósok azt is, hová ment a mezopotámiai és egyiptomi ősnép és milyen népek lettek folytatói, az ő hatalmas kultúrörökségének átvevői és letéteményesei. Európában minden nép igyekezett magát a keleti kultúra valamelyik ága egyenes örökösének tekinteni és így a kontinens első feltárásában magának osztályrészt biztosítani. Ez az igyekezet - most már az európai őstörténet kutatása - a két világháború között

nagy lendületet 23 vett és azóta is szakadatlan erővel folytatódik. Az ősi kultúrörökség első igénylője a szemita nép volt, amelynek nevében az orientalista J. Halévy főleg a szumír-bábeli osztályrészt követelte. Ugyanezt a törekvést módosított formában azóta többen is képviselik, főleg Samuel Kramer és Cyrus Gordon és kétségtelennek látszik, hogy a szemiták, mint szintén keleten kialakult kultúrnép, az örökség egy jelentős darabját birtokolják korai átvétel formájában. Az indo-európai népek, elsősorban a németek és angolok, szintén igényt emeltek a keleti örökségre. Tudósaik szerint ők lennének a Nap-népek Úr-ágának, az “árjáknak” egyenes leszármazói, a legmagasabb emberi értékeket hordozó emberi nem. Ennek az iránynak legelszántabb, mondhatni legerőszakosabb képviselője a cseh Hrozny volt, aki főként a hetita nép és kultúra germán voltát próbálta bizonygatni. A hasonló ívású angol

tudósok közül viszont L A Waddell nevét kell említenünk, aki az egész brit, ír és skót népességet a Régi Keletről származtatta, beleértve a Britannia nevet is. A két világháború között Kemál Atatürk török diktátor historikusai is megújították a maguk ókori történetét, a török népet jelentős részben árja eredetű népnek jelentve ki, a hettiták folytatásának, azon a címen, hogy katonás elődeik, - a hódító szeldzsuk - akik a 11. században az egykori Hétország földjét vették birtokba, csak kisebbséget alkottak országukban és utóbb teljesen beolvadtak az őslakosságba. A török őstörténet újrafogalmazásáról “A török történetírás új útjai” cím alatt éppen e sorok írója számolt be annak idején a budapesti Századok oldalain (1938). A török szakemberek sikeresen és minden nagyobb tudományos csetepaté nélkül számolták fel a török nép eredetére vonatkozó korábbi nézeteiket. Megállapításaik

átmentek a nemzetközi irodalomba is, ahol a mai törökség árja vonásait számon tartják és kiemelik. A keleti örökségre Európán kívüli jelentkezők is voltak, elsősorban a perzsák, akik országuk nevét is elhagyták és “Iránnal” (Úr-Hona) cserélték fel, hogy így jobban kidomborítsák az Úr-fajhoz való tartozásukat. A szumír-egyiptomi magas kultúra örökségéért csak egyetlen régi nemzet nem jelentkezett: a magyar. Ez annál meglepőbb, mert az első nyugati kutatók (Sayce, Oppert, Lenormant, Rawlinson) az ősi kultúra megalkotójának éppenséggel egy magyar típusú nyelvet beszélő népet tartottak s ezt a körülményt többször is említették munkáikban. A H Sayce például “The archeology of the cuneiform inscriptions” c kötetében (London, 1907) így szólt: “Babilónia legősibb művelt lakosai nem szemita nyelven beszéltek és így nem is lehettek szemiták. A bábeli kultúra olyan emberfajta alkotása, amely valamilyen

finn, m a g y a r, vagy japán típusú nyelven beszélt.” Ezek a kutatók azt remélték, hogy a magyar tudósok, akiket a kérdés eldöntésére a legalkalmasabbnak tartottak, - akárcsak a héber szakértőket az asszír kultúra kiértékelésére - kiveszik majd részüket az izgalmas kutatásból és segítik megállapítani az emberiség első magas kultúrájának szerzőjét és főbb örököseit. A mezopotámiai kultúra magyar eredetének gyanúját a későbbi kutatók is fenntartották és könyvről-könyvre megismételték, hol finnugornak, hol uralaltájinak, hol turáninak nevezve a kultúra megalkotóit, amely kifejezésekbe a magyar mindig beleértődött. A Régi Kelet történetét tárgyaló legújabb összefoglaló munkában, a jólismert UNESCO-kiadványban Woolley professzor fogalmazásában szintén azt olvashatjuk, hogy a szumír nyelv ragozó nyelv és ugyanabba a csoportba tartozik, mint a török, a finn és a magyar - és Prof. Caquot megjegyzése

szerint a hurri (Úri) és az urartui is A magyar történet iránt érdeklődő és irányunkban rokonszenvet tanúsító Shokotu Faisi japán történész - és bizonyára más is - érthetetlennek találta a magyar tudósok tétlenségét és hozzánk intézett levelében kérdezte: “De miért nem oldják meg végre Önök magyar tudósok - a Bibliában hemzsegő magyar elnevezések, nevek, földrajzi helyek problémáit?” Az igazság az, hogy a magyar tudósok a megtisztelő meghívásnak, hogy vegyenek részt a Régi Kelet kutatásában és keressék ki az első magas kultúrában a maguk részét és örökségét, nem tettek eleget: távolmaradtak az európai tudósok nagy lakomájától. Ez a dolog elég rejtélyes, hiszen a régibb magyar történetírók - Bonfini, Bél Mátyás, Pray György, Horvát István, Fejér György és Lukácsy Kristóf, hogy csak a főbb neveket említsük, - egészen a 19. század közepéig azt tanították, hogy a magyar nyelv és magyar

nép keleti származású, és közülük nem egy éppen Mezopotámiában és Egyiptomban jelölte meg az őshaza helyét. E régibb magyar tudósok nyelvünket is egy darabból álló ősnyelvnek tartották, amelyből minden más fiatalabb nyelvbe tömegesen kerültek át szavak (Horvát István), pontosan úgy, amint ezt a modern tudósok a “szumír”-nak nevezett (magyar) nyelvvel kapcsolatban is megállapították. Tudták ezek a régibb historikusok azt is, hogy a magyar nép árja (Úr) és turáni (Kus) fajta keveredéséből állt elő és hogy az ősmagyarok szent állata is az oroszlán, madár, kos és a párduc volt, akárcsak Szumerben és Egyiptomban, a magyar kutatók távolmaradása miatt a Régi Kelet nyelvének és népének kiléte ma sincs határozottan megállapítva. Itt az ideje annak, hogy - megfogadva az évszázados tanácsot a külföldi kutatóktól - hazai egyetemeink is működtessenek olyan tanszékeket, ahol a magyar őstörténetet, az összes

magyari, köztük a sumér nyelvet és történelmet oktatják és kutatják azt az örökséget, amelyről az egész világ tudja: a miénk, magyaroké. E szép óhaj lejegyzése közben kaptam a hírt: Badiny Jós Ferenc sumerológiai és Pap Gábor magyarságtudományi katedrát 24 kapott idehaza is. Magam, aki leginkább veszélyeztetett ősi kultúránkért aggódom és hadakozom egyszerre másokkal és saját magunkkal is, éltető fénysugarat érzek e hír hallatán. Badiny Jós Ferenc sumér vonatkozásban számunkra meggyőzően bebizonyította a kérdéses dolgokat (BJF) c. munkájában Ajánlom e könyvet minden magyartanárnak, oktatással foglalkozónak, gimnazistának és mindenkinek. Olyan kincs birtokába kerülnek a nyelv rejtelmei által, ami a bizonyosság élményével ajándékozza meg az olvasót. Istenünk, a magyar nyelv H allgassuk meg, mit ír a sokat idézett Sir John Bowring: The Poetry of Magyar c. munkájában, akit nem lehet elégszer idézni e

tárgyban: “A Magyar Nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és struktúrája visszanyúlik arra az időre, mikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos és erős hangzatokkal. Az angol ember büszke lehet anyanyelvére, mely az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredetén meglátszik az a különböző nemzetektől származó réteg, melynek összeségéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen az idők viharai a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nem olyan, mint egy naptár, mely a korral változik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb monumentje egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem

tudnak megoldani, azt elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a régészetben. Az egyiptomi templomok mennyezete - mely egyetlen szikladarabból készült - megmagyarázhatatlan. Senki sem tudja, honnan származik, melyik helységből hozták ezt a furcsa, bámulatos masszát. Hogyan szállították és emelték fel a templom tetejére. A magyar nyelv ennél sokkal csodálatosabb fenomén Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni és a titok első tézise ez: Kezdetben vala a szó és a szó Istennél volt és a szó lett az Isten. Nem járnék el tisztességesen, ha nem adnék hangot azoknak a kérdéseimnek, amelyekre nem találtam meg eddig a teljes feleletet. Sok részletkérdésben kevés adatunk, vagy némileg ellentmondó forrásaink vannak A hunok és Baján honfoglalása, bevonulása nem kellően adatolt. Mindenki tényként veszi, de más források pl az avarok esetében egymással acsarkodó törzsszövetségeket látnak csupán bizánciak által összeugrasztható

mellékszereplőként a Krím környékén. Baján népe hatalmas birodalmat alapított, de még több kellene a tisztánlátáshoz. Hatvanezernyi avar sír üzen-e valamit életükről és küzdelmeikről Megtaláljuk-e őbennük is korábbi hagyományaink folytatóit emberközelből nézve? Ugyanígy vagyunk a 670-es ún. késő-avarokkal (László Gyula első magyar honfoglalóival), (vagy esetleg késő-pártusokkal?), nem látni még kellő hangsúllyal azokat a tömegeket, akik a griffes-indás kultúrát magukkal hozták. Márpedig itt vannak, de hogyan történt? Hová tűntek a szabirok, onogurok, türkök, hunok, avarok, pártusok az új hazában? Miért nem tudunk szabir, hun, türk vagy más hagyományokat őrző helyekről? Nem azért, mert mindenki magyar (mah-gar) nyelvű volt, csak mi kereszteltük el őket sok-sok különböző néven, ahogy az idegen krónikák megörökítették őket? Ki tudja-e valaki mutatni a Nyék törzs onogurságát, a Megyer törzs

szabirságát letelepedési területének adataiból? El tudja-e olvasni valaki a pártusok Niszában talált szövegeit? Gyalázatosan keveset tudunk a keltákról - akik cimmeri-szkíta származásúak lennének - , pedig a National Geographic 1977-es kelta térképe pontosan azt a területet fedi be velük Európában, amit Baráth is felsorolt. Van még más is Kutatóink nem tárták még fel a Kárpát-medence alapos történetét az itteni keltáktól kezdődően. A szkíták, de főleg a szarmaták nagy tömegei sem szívódhattak fel csak úgy egyszerűen a semmibe. Nincs tehát végleges közelképünk a kelet felől érkező turániak sorsának alakulásáról sem, inkább csak szilánkjaink. Pedig 600 kilométernyi földtöltést hagytak maguk után az Alföldön a szarmaták. Sorolhatnám tovább kétségeimet, de nem érdemes Kutatni kell tovább, mert még nem kerek a történet. A nomádság cáfolata D e az is kétséget kizáróan megfoghatóvá válik - mert

bemutatjuk, - azokat a kataklizmákat is, amelyek ősnépeinket egy-egy hazájából időről-időre kimozdították. Békeidőkben ugyanis nem vonultak egyszer sem új hazát keresni! Látni fogjuk a pl. rómaiak ténykedését, a nagy türk népmozgások megindulását, az arab invázió halálos fenyegetéseit stb. Mind tragédiaként érte népeinket és életveszélybe sodorta Ha nem lettek volna e 25 kényszerítő körülmények, - Belső-Ázsia elsivatagosodása, más éghajlati változások, az ezek miatt meginduló és új lakhelyet kereső népek hatalmas tömegeinek útrakelése - talán meg sem fordul bennük másik haza keresésének gondolata, hiszen megtelepedett életmódot folytattak országaikban, városaikban, falvaikban. Volt iparuk, kereskedelmük, földművelésük és állattenyésztésük. Jólszervezett államaik voltak legalább ötezer év óta, annak minden feltételével együtt. A lovat azért tenyésztették, mert azzal közlekedtek és harcoltak!

Kontinensek belsejében ez a módja. A tengeri népek hajót építettek a közlekedéshez, ők miért nem nomádok? Véleményem szerint a végső kényszer hatása alatt lakhelyváltoztatás nem tekinthető nomád életformának! Itt az ideje annak, hogy csatlakozván idézett szerzőink más téren bizonyított, alapos tévedéseket felszámoló fejtegetéseihez, felvessem: a magyar nép nem volt nomád sem abban az értelemben amit Padányi megcáfolt már egyszer, sem abban az értelemben, hogy valóban ez lett volna a valódi életmódjuk. Megfordítva a kérdést: azért, mert párszáz (ezer) mai juhászunk juhait, a nagyállattartók újra szaporodó szürke marháit, vagy éppen méneseinket éppúgy legelteti, mint őseink, azért a mai Magyarország egy nomád állam lenne? A viszontkérdés képtelensége is bizonyító erejű. Éppen ezért, a nomád szót, mint a rosszindulatú minősítés egyik eszközét nyugodtan száműzhetjük őstörténetünk szótárából és

fogalmi készletéből, és helyette a “szárazföldi vagy sztyeppei magaskultúra” kifejezést használjuk. A Kárpát-medencei közlekedő nyelv: népeink kovásza H a magunk elé képzeljük az ókorban dél-délkeleti irányból a Kárpát-medencébe érkező, a mahgar ősnyelvet valamilyen formában birtokló népeket - pilisieket, barátokat, bálokat, egyiptomiakat, hétországiakat - , ehhez hozzávesszük a keltáktól számítva keletről érkező szkíta, szarmata, jazig, alán népeket, majd a hunokat, avarokat (pártusokat), onogurokat, végül a honfoglaláskor megérkező szabir-hun-onogur-turk népességet, talán joggal kérdezhetjük meg: ki beszélt itt magyarul? Badinyt olvasva tudjuk a választ: a mahgar ősnép mahgar nyelvét beszélték. A kérdés azonban talán mégsem ilyen egyszerű Az egymástól ezerévekre élő rokonnépektől elvileg nem feltétlenül várható el a nyelvazonosság. Az alapkérdést nem feledve, nem lehetséges-e az, hogy a magyar

(Mahgar) nyelv itt a Kárpát-medencében ugyanazt a szerepet töltötte be az egyébként valóban rokon népek közötti érintkezésben, mint a Kárpát-medence-i alap- és közlekedő nyelv (linga franca), hasonlóan az évezredekkel korábbi sumér-mahgar - hoz a Régi Keleten? Azzal a különbséggel, hogy itt - családon belül maradva - ez esetleg kismértékben egymástól eltérő nyelvváltozatokat mai értelemben vett tájnyelvekként megőrizve építette be nyelvünk kincsestárába. Ott expanziós, táguló jelleggel, itt egybeforrasztó szereppel Nem oktalan e feltételezés, ha tájegységeink nyelveit egymás mellé állítva azt látjuk, hogy a sok jellegzetes, ízes magyar nyelvjárás - mint megannyi régi magyari nép ősi nyelvének hagyatéka és maradéka - a magyar nyelvvel, mint eredeti ősnyelvvel kapcsolódik össze? Ennek elképzeléséhez - Götz László nyelvterjedési elméletét nem feledve - szükség van ahhoz is, hogy feltételezzük, közlekedő

nyelvvé csak olyan nyelv válhat a dolog belső logikájából adódóan, amelynek tulajdonosai - népei - maguk is terjedőben vannak valamilyen nyomós ok folytán. Nyilvánvaló, hogy egy elzárt völgy népének nyelve soha nem lesz közlekedő nyelvvé. Expanzióra való képességük együttes oka pedig népességük növekvő mérete és ennek folyományaként térbeli tágulásra való képessége, stratégiai jelentőségű találmányaik, technológiáik megléte (pl. koncentrált élelmiszertermelő technológia birtoklása, lásd öntözés, majd öntözés nélküli élelemtermelés, stratégiai erejű bányászat és fémfeldolgozóipar, stb.), de döntően felhalmozott szellemi tudásuk mennyisége lenne Az összeforrási folyamatban a hangsúly itt a rokonnépeken van, hiszen az ettől élesen különböző népek nem lettek magyarrá csak emiatt. Idegenekkel nem kötöttünk vérszerződéseket sem Ha ez nem így lenne feltételezhető, ma sok nép beszélhetne pl.

asszírul, hódításaik okán De nem, asszírul nem beszél senki Nagy Sándor “hellenizált világa” már egy fokkal jobban áll, de még így sem dicsőséges helyen: ők a nyers erőszakon kívül már mást is vittek magukkal, mégpedig kultúrát és életérzést, másszóval követendő dolgokat. Hogy ez sem volt tökéletes, az mutatja, ez is csak ideig-óráig tartott ki (történelmi léptékben számolva). Róma latin nyelve valahol a kettő között áll. A római birodalom széthullásával megszűnt a latin általános szerepe, mert a rómaiak, - amint Róma pannoniai hatásait bemutatjuk - nem törekedtek a leigázott népek agymosására és kultúrájuk átformálására. Hogy ma mégis sokan használják a latint, az leginkább a római egyháznak köszönhető. Ha ők nem tartották volna fenn a nyelvet, valószínűleg ki kellett volna találni egy másik tudományos nyelvet, vagy a görögöt választották volna. E példák is csak azt támasztják alá, hogy

nekünk a Kárpát-medencében végbement egyesülési csoda nem véletlen szerencsénk, így véve logikus következmény. Más megközelítésben úgy is mondhatjuk, hogy a sumér-mahgar ősnyelvet beszélők itt a Kárpát-medencében tartós egységbe kovácsolták az ide egymás után beérkezett rokonnépeket és nemcsak a közös ősnyelv erejével, hanem kelendő szellemi portékával gazdagon megrakodva. Valamit még el kell mondanunk a magyarok történetéről. Több szerzőnk is megemlíti - mintegy mellékkörülményként - magyari népeink általános jellemvonásait. A békés, barátságos, vérszerződéseket és örök 26 barátságokat kötő fair-play-díjas jellemű népeket, akik gyakran estek áldozatul a tőlük különbözők cselvetéseinek. A gáláns és lovagias szkíták, hunok és a többiek, akik hittek az ókori adott szó erejében, a gentleman’s agreement-ekben, vérszerződéssel kötött barátságokban, nyeretlen kétévesként vesztettek

birodalmakat a csalás, ármány és hitszegés által. Ez a megátalkodott jóhiszeműség, befogadókészség többször is meghozta gyümölcseit - másoknak. Az etruszk igazság fényre derül D e ne ezen keseregjünk, hanem gondoljunk rokon etruszkjainkra - a Kisázsiából elszármazott művelt népre - , akik a vérségi kötelékeket akkor is fontosabbnak tartották, amikor a hódító Róma egyenként gyalogolt át városállamain, és eszükbe sem jutott, hogy közös uralkodó zászlaja alatt védekezzenek. Felirataikat egyre többen olvassák el a magyar rovásírás segítségével, legalábbis nyelvrokonok ők. Mi ma nem kérhetjük számon rajtuk a hitük, hagyományaik szerinti választásaik következményeit. Látni fogjuk, hogy Róma anélkül vette uralma alá Etrúriát, hogy akár egyszer is szembe kellett volna néznie az egyesült etruszk haderővel. Ez a vérségi kötelékekre épülő földművelő társadalmi építkezés ott nem volt hatékony, országot

megtartani képes uralmi rendszer. Kárpótlásként itt csak a Róma alapítása körüli történelemhamisítások újbóli nyilvánosságra hozatalával szolgálhatjuk az etruszk igazságot. Mai értelemben vett birodalmakat véres erőszak vagy kemény érdek erős központi hatalommal hozhat létre és tarthat egyben. És éppen most kerülünk szembe a másik valósággal, ha nem lettek volna népeink vezetői között mégis keménykezű alapítók, nem lehetnénk itt. Nimród, Lugalzagasi, Ur-Nammu, Ménes, Arszák, Berozamad, Ruga és Atilla, Baján, Álmos, Árpád, Szent István és jó néhányan az Árpádok közül nem kevés viaskodással is terhes működése az ő igazukat mutatja - egy - két - ötezer év után. Talán egyszer valaki biztos elemzést ad e személyek jellemének összehasonlításáról és meg tudja ragadni azt a legfontosabb erényt, amely kiemelte őket alapítóvá. Ezerévekre ható - jó - döntéseket valószínűleg csak géniuszok tudnak

hozni Kelet és Nyugat N em találtam igazán biztos kapaszkodókat egy utolsó nagy kérdésben. Ez pedig Kelet és Nyugat történelmi kérdése. Mi, akik oly sokszor e határmezsgyén éltünk és élünk ma is, nem kerülhetjük meg e leckét Majdnem mindenünket, amink van, Kelet adta. E kincsekkel felvértezve most a Nyugatot fogjuk erősíteni, mint ahogy megtettük már korábban is nem egyszer ezer év alatt. Szabad akaratunkból átléphetünk a másik oldalra, ha boldogulásunk ott biztosan jobb lesz. Egyet azonban semmilyen körülmények között nem tehetünk meg Lelkünk keleti sarkait nem üríthetjük ki. Nem tagadhatjuk meg génjeinket és hagyományainkat, történelmünket és Csaba királyfi hadiútját sem, mert ez az életben maradás záloga. Hagyományaink megtagadása nem lehet célja egyetlen távolabbra is tekintő magyarnak. Miért kívánhatna ilyet tőlünk bárki is? A Nyugat leckéjét már régen megtanultuk, a római kereszténység felvételével

egyszer már csatlakoztunk a Nyugathoz éppen ezer éve, és ha eddig nem is tudtuk, de mostantól visszamenőleg is rokonainknak tekinthetjük Európa népeit, mint ahogy ők is minket, éppen az itt feltárt történelem okán. Figyelő szemeinket azonban nem vehetjük le keleten maradt közeli és távoli rokonainkról sem. Ha ebben látok kapaszkodót, talán nem tévedek nagyot Mindig képesnek kell maradnunk őket megérteni, és így mindig meg fogjuk érteni saját csodánkat is. Fehér Magyarország és a Szent Korona A mi csodánk itt áll, a neve fehér - fejér - Magyarország ezernyi buktató után is. Ez a tény eléggé ösztönözhet minket a további kutatásra, egészséges nemzeti büszkeség és tudat újbóli felépítésére. E Magyarország dolgai rendbetételéhez az elején kell hozzáfogjon, ez pedig régi adósságunk önmagunkkal szemben. Legelsőként a Magyar Szent Korona történetének feltárása, helyreállítása és jelentőségének megfelelő

kezelése nem halasztható tovább. Az elmúlt években előhozott adatok alapján - és ebbe az eddig elhallgatott tényeket is beleértem, - döntést igényelnek. Illene méltó helyet találni a helyreállított Szent Koronának is, mert az nem egyszerű kiállítási tárgy csupán. Ha egy katedrális felépítése az ár, akkor az legyen, mert attól kezdve ott fog dobogni az ország szíve. De ne ragadtassuk el magunkat Napnyugati szent városunkban, Esztergomban az Oroszlános Szentélyben a valamikori 14 égi oroszlán mellett a tizenötödik oroszlán - az ítélő szakrális papkirály - helye most üres. Esztergom jogos jussa lehetne a Szent Korona őrzésének kiváltsága Hogy mennyire nem kiállítási tárgy a Szent Korona, azt ma még talán fel sem ismertük eléggé. Ismeretes, hogy a magyar hagyományok szerint Istent nem ábrázolták, csak jelölték a rovás GY (eGY- egy az Isten, címerünk kettős keresztje) jelével. A Szent Koronát sem volt lehetséges

ábrázolni, csak jelölni lehetett 27 Ezért látni ősi krónikáinkban a királyokat egyszerű koronával a fejükön. Összehasonlítható-e, összefügghet-e valamilyen módon e két ábrázolhatatlanság? Első rajzként a profán - és e tárgyban tájékozatlan - Fuggerek készíttettek róla képet. Mivel a kutatás még folyik, nem tudunk annak végeredményéről beszámolni Ami viszont a bizonyosságot súroló valószínűséggel fennáll, az nem más, mint annak a fontos felismerésnek és az ebből adódó követelménynek a betartása, hogy koronánk történetének teljes és megnyugtató feltárásához fel kell dolgozni egységes szemléletben a teljes Régi Kelet és az attól még keletebbre eső tájak mű-, szellem-, vallás- és köztörténetét, beleértve a magyar történelmet is. A Szent Korona kérdése, - amint az egyre nyilvánvalóbban látszik - ugyanis annyira összetett, hogy sem akadémikus proklamációk, sem magányos farkasok, sem látnokok

egymaguk nem fogják megoldani. Ha ezt így vesszük, Csomor Lajost is és a hivatalosakat is jogosan feddte meg Bakay Kornél, előbbit melléfogásaiért, utóbbiakat beteges makacsságukért, mert korona-ügyben lassan illenék biztosra mennünk, hogy ne ismétlődhessenek meg méltatlan viták a drága kincs felett. Nem baj az, ha néhány évig szünetet tartunk a közlésekkel, de kívánjuk, hogy a következő koronáskönyv hozza meg a végleges, igaz, ezért mindenkinek megfelelő - valódi - megoldást. Hol keressük a forrásokat? K öszönet és hála illeti a felhozott források tudós történészeit. Tengernyi munkájuk nélkül nem olvashatnánk e nagyívű, régi-új történetet. Példájuk már most láthatóan követőkre talált Az e tárgyra is szakosodott könyvesboltjaink körül pezseg az élet, egyre több és több kiadvány lát napvilágot. Színes a választék is, amelyből válogatni lehet. Vannak korábbi könyvek, amelyekhez eddig nem juthattunk

hozzá, mert külföldön készültek, vannak hazai keltezésű könyvek hazai szerzőinktől, újranyomott könyvek, új kiadások és csak remélhetjük, hogy e lendület nem áll meg a könyvkiadásban. Egyre több segédtudomány jelentkezik új szerzőktől is. Nyelvészeink is egyre több kérdést világítanak meg Jó néhány kiadó vállalja fel e művek gondozását Tisztul tehát a kép és színesedik is egyúttal. A teljesség látképe E ddig felhalmozott - és az elmúlt tíz-húsz évben igen jelentősen kibővült - tudásunk népünk történetéről követeli a következő nagy lépés megtételét az egységes - régi-új - magyar őstörténet rögzítésére. Az alapozó eredményeket szintetizáló nagy mű még nem készült el. De talán közelebb kerültünk a megoldáshoz Hiszem azt, hogy történész elődeink már felrajzolták a történet gerincét, és azt is, hogy az egymástól első pillantásra látszólag távol eső Magyar Adorján-i

Kárpát-medencei autoktón (őshonos), Baráth Tibor-i délről északra haladó, Badiny-i kárpát-medencei - mezopotámiai pulzáló, Nagy Gyula-i és Bakay Kornél-i közép- és belső-ázsiai, Götz László-i finnugorságtól megtisztító és átfogó nyelvészeti, valamint Pap Gábor-i égig hatoló fejtéseinek ívei most végre találkoznak egy közös, egymásba illeszthető történelmi látványban. A bevezető elején említett, egyetlen lendülettel megrajzolt történet alkotóelemei összeállnak egyetlen hatalmas folyammá. Ennek neve az Egységes Magyar Őstörténet lesz majd. Meggyógyítja a háborgó lelkeket, tisztára festi a bemocskolt évezredeket, kitakarítja a ragadós, agykéregbe beszivárgó szemetet, visszaadja a megtépázott önbecsülést, tartást ad a vezérfonalat keresőknek, önbizalommal tölti fel a kapaszkodókat keresőket, felvértezi híveit a régi tudás egy jó darabjával, és rövid idő alatt kifejti majd jótékony hatását

országunk és népünk minden polgárára. E néhány bevezető gondolat után fontosnak tartom bejelenteni igényemet, én a magam nevében részt kérek - jogos örökösként - abból a keleti, itthoni és turáni örökségből, mely engem illet ez elmúlt 5-10 évezredből. Szeretném újra megtanulni, használni arra, amire való, szellemének tanításait szem előtt tartani. Remélem, rövidesen országom, Magyarország és a magyarok is ezt fogják tenni. 28 29 Előhang Az előzmények Mu teremtése a Naacal-táblákról A Teremtő hét felülmúlhatatlan Értelme hét rendelkezést tett. - A gázok, amelyek alaktalanul és szétszóródva vannak a térben, gyűljenek egybe s belőlük alakuljon ki a föld. A gázok erre örvénylő tömeggé gyűltek össze. - Szilárduljanak a gázok és képezzék a földet. A gázok erre szilárdultak, de azok tömegei a szilárdultakon kívül maradtak a vizek és a légkör alakítására, tömegei pedig az így született

új világba szilárdultak. Sötétség uralkodott s még nem volt semmi hang, mivel még nem volt sem víz, sem légkör. - Különüljenek szét a külső gázok és alakuljon ki a víz és légkör, és a gázok szétváltak: egyik részük vízzé alakult s a vizek elhelyeződtek a földön s azt beborították olykép, hogy szárazföld sehol sem vált láthatóvá. A gázok, amelyek nem alakították a vizet, a légkört alakították, és “A világosságot a légkör tartalmazta” és a nap nyilai a légkörben egyesülve a föld világosság kisugárzásaival, létrehozták a világosságot. Ettől kezdve világosság volt a föld felszínén, és “A hőt ugyancsak a légkör tartalmazta.” És a nap sugarai a légkörben egyesültek a föld hősugaraival s a hőnek életet adtak. Ettől kezdve volt hő, hogy a föld felszínét melegítse - A földben lévő gázok emeljék fel a földet a vizek fölé. Erre a föld belsejében lévő tüzek felemelték a földet,

amelyen addig a vizek nyugodtak, amíg a vizek felszíne fölé nem emelkedett és ez volt a szárazföld. - Jöjjön elő élet a vizekben. És a nap kisugárzásai egyesülve a föld kisugárzásával a vizek iszapjában, kozmikus tojások (életcsírák) képződtek az iszap részecskéiből. Ez életcsírákból jött elő az élet, mint az rendeltetett. - Jöjjön elő élet a szárazföldön. És a nap sugárzása egyesülve a föld sugárzásával a föld porában, abból életcsírák keletkeztek. Az életcsírákból jött elő az élet a talajon, mint az rendeltetett - Amikor mindez megtörtént, a hetedik értelem mondá: Csináljunk embert a mi szerkezetünkre és ruházzuk őt fel hatalommal a földi uralásra. Ekkor Narayana (Nara - Isteni Egy, Yana - Mindenek Teremtője), a Hétfejű Értelem, a mindenségben való minden létezőnek Teremtője, megteremté az embert, és testébe egy élő, halhatatlan, soha el nem múló értelmet helyezett s az ember értelmi

tehetségében egyenlő lett Narayanával. A teremtés ezzel teljessé lett 30 Idő Kr.e 47000 Kr.e 33000 Kr.e 23000 Kr.e 19100 Kr.e 16000 Kr.e 15000 Kr.e 14000 Kr.e 13000 Kr.e 11000 Kr.e Történés Ha elfogadjuk azt - amint később láthatjuk, - hogy ha a Mayax Birodalomnak 14000 év állt rendelkezésére Atlantisz megalapítására és gyarmati birodalommá emelkedéséhez, továbbá ugyanez Mu esetében Mayax-szal kapcsolatban is fennállt, akkor Mu ez idő tájt vagy már ennél jóval korábban nagyszerűségének magaslatán állott. Mu hozzávetőleg 8000 km kelet-nyugati és 5000 km észak-déli kiterjedésű, három részre tagolt kontinens. Mayax-ban, a Mu által alapított gyarmati birodalomban királyok uralkodnak. E birodalom az egyszerű letelepülésből emelkedett birodalmi rangra. 12 dinasztia uralkodik 18000 éven keresztül Ez az idő a Mu-i művelődés legkorábbi kezdete egyben, hisz az a fejlődés, amely Mu-n végbement el kellett jusson olyan fokra,

hogy gyarmatosíthasson. Dél-Amerika térképe egy tibeti kolostor könyvtárából kerül elő ekkorról. A rajta található csillagkonstelláció alapján határozták meg a korát. Tiahuanaco városa szerepel rajta Manetho egyiptomi paptörténetíró írja: Az Atlantisz bölcseinek uralma 13900 éven át tartott. Babilonia történelmének kezdete. Indiai naga-maya betelepülés az Eufrátesz torkolatához. A Can dinasztia uralkodásának hozzávetőleges kezdete. A Can dinasztia utolsó királyának uralkodása a yucatani Chichen Itza ban. A Mu - n készült, annak déli részén használt Naga jelképekkel, írásjelekkel írt Naacal-táblákat Burmából Indiába vitetik. Mu, az Anyaország pusztulása. Erről egy mexikói tábla tudósít bennünket az Anyaország Naga rendszerű templomírásának titkos jeleivel. Ezt az írásmódot a legfőbb papságon kívül csak néhány kiváló pap és a trón várományosai ismerték. A rajta levő írás tehát nagyon ősi, de nem

régibb 12000 évesnél, mert Mu, az Anyaország pusztulását írja le: “ A Lelkek földje, a föld nagy Uralkodója nincs többé. Különböző helyeken megrendült alatta a föld s az egész ország úgy hullámzott, mint az óceán vize. Végül is oszlopai engedtek és egy tűzörvényben süllyedt el. Amint a nagy Uralkodó elmerült, a földalatti tüzek körülfogták őt és fellángoltak. Majd a vizek hömpölyögtek föléje s a Lelkek földje, a nagy Uralkodó, nem volt többé. Elpusztult a műveltség szülőhazája 64 millió emberrel. Legalább ekkor készül az a 2600 kőtábla, amelyeket Niven mexikói 31 Forrás CSJ 27.o CSJ 26.o Helyszín Mu, az Anyaország a Csendes-óce án szigetvilága helyén Közép-Amer ika Mayax CSJ 16.o Dél-Amerika CSJ 27.o CSJ 181.o CSJ 26.o CSJ 26.o CSJ 13.o CSJ 21.o Atlantisz Mezopotámi a Közép-Amer ika Közép-Amer ika Mu Burma, India Csendes óceán 39.o CSJ Mexikó 10000 Kr.e 5200 Idő főarcheologus talál a

mexikói völgyben. Túlnyomórészt a Mu északi részéről származó uighur jelképekkel írták. Koruknál fogva készülhettek Mu-n és Mexikóban is. Atlantisz végleges elsüllyedése Történés Prológus 13.o CSJ 27.o Helyszín BT III/172Baráth Tibor írja: 173.o 1. Mi magyarok az úr (árja) népek egyenes leszármazói vagyunk Népnevünkben: Hung-Ári, Mag-Ári, országunk nevében: Hung-Ária, Mag-Ária a mai napig őrizzük és ma is az eredeti árja nyelven beszélünk. Hagyományaink, néprajzunk és hitvilágunk nagy részben ókorból eredő páratlan örökség. Népünknek van egy turáni ága is, amely a meleg égövön való tartózkodásunk idején hozzánk csatlakozott kus fajtából keletkezett, akiket arcuk sötétes árnyalata miatt fekete magyaroknak neveztek. Török vagy mongol faji összetevőnk nincs. 2. A mi beszédünk és földműves magas kultúránk öt-hatezer esztendőre visszamenőleg írásbelileg igazolható, vagyis annak kezdete oly

régi időkbe nyúlik vissza, amikor a magyaron kívül más tagolt emberi beszéd, rendszerbe foglalt vallás, művészet és írás még nem létezett. A mi őseinknek tehát nem volt kitől mit “kölcsönözzenek” Szókincsüket, vallási képzeteiket és tudományukat az alapoktól a befejezésig maguknak kellett saját géniuszukkal megteremteniük. Ezért ősnyelv a magyar nyelv, őskultúra a magyar kultúra, amiben osztoznak velünk ma is élő rokonaink, az észtek, finnek és egyéb magyar származású népek. 3. Társadalomba szervezkedésünk, vagyis nemzetekre oszlása és sokszínű magas kultúrájának kibontakozása legelőször azon a tájon észlelhető, ahol három világrész Ázsia, Afrika és Európa - érintkezik egymással s amelyet Régi Keletnek vagy Közel-Keletnek neveznek. Tudományunk mai állása szerint ez a mi “őshazánk” 4. A magyarul beszélő úr népek napkeleti hazájukban megalkották az emberi elme alapvető találmányait: a

rendszeres élelmiszer-termelést, az edénykészítést, és a fémipart. Feltalálták a gyors közlekedés első eszközeit (hajót, szekeret), megfogalmazták Isten létének elvét s kitalálták a gondolatközlés időtől független eszközét: az írást, nyelvünk szerkezetéhez igazított szabályaival. Őseink világraszóló találmányai közül az utóbbi - az írás - volt a legnagyobb hatású, mert vele megszületett a tudomány: a szerzett ismereteket ezután el lehetett raktározni, nemzedékről-nemzedékre áthagyományozni és gyarapítani. A magyar népek szókincsüket, fogalmaikat, istenhitüket és írástudásukat nem tartották titokban, hanem misszionáriusaik, a Nap-papok révén elterjesztették a világ minden részébe. Igy lettek a magyar nyelvű népek az emberiség első tanítómesterei, nevelői és szervezői, amiről az a rengeteg magyar szó tanúskodik, amely minden később kialakult nyelvben ma is fölös számban található. 5. A magyar

népek egyes részlegei az Őshazából a Kre IV évezredtől kezdve sorozatos 32 Forrás Atlanti óceán ősidő Kr.e 350000 hullámokban áttelepültek Európa nagy tájaiba: Dél-, Nyugat-, Kelet- és Közép-Európába. A történeti Magyarország területére az első magyar néprajok a csiszolt kőkorban és a bronzkorban érkeztek, déli irányból jövet, a Balkán-félszigeten át vezető főútvonalon. A későbbi hullámok, Kr.e 500-tól, keleti irányból érkeztek, áthatolva a Kárpátok hágóin és szorosain. A beérkező néprészek a Duna-medencében származási helyük, érkezési idejük, vagy még inkább vallásuk szerint szervezkedtek társadalomba, megannyi “honba” a honurakkal (fejedelmekkel) az élen. Ezeket a Duna-vidéki magyar honokat először Attila király, Esthon ura, utóbb az ő vérbeli leszármazója, Árpád fejedelem egyesítette egységes országgá, akinek szereplésével a magyar múlt őstörténeti szakasza befejeződik. 6. Az

Európába áttelepült és ott különböző nevek alatt szerepelt néprészek: Magurak, Szemurak, Ősurak, Lig(a)urak, Barátok, Iberek, Esthonik, Fennik, Keletik, Hetésik, Pilisik, Szerémik és még sokan mások olyan szerepet töltöttek be Európa térein, mint az őshazaiak szerte a világon másutt is: ők lettek a kontinens felderítői, Európa-I. megalkotói, e táj első letelepült lakosai, az ős-európaiak. A sors úgy hozta, hogy ebből a hatalmas kultúrnépességből a szarmata előnyomulás, majd a rómaiak, germánok és szlávok kialakulása és politikai szerepe miatt mára csak az a részleg maradjon meg ősi tisztaságában, amelynek mi, magyarok vagyunk folytatói. A mi felelősségünk és hivatásunk ezért óriási: mi vagyunk a hatalmas keleti örökség egyetlen hiteles letéteményese, az ókori világ egyetlen hivatott tolmácsolója. A mi nyelvünk nélkül az emberiség első korszaka örökre homályban maradt volna. Erről szól e történelmi

áttekintés. Ősfoglalás GKE Kárpát-meden üngürüsz nép ce Vértesszőllős ősemberének Audrey “Early Hungarian” (Ősmagyar) BJ2 Vértesszőllős nevet ad. 6.o Baldwin így ír: BJ2 Azok, akik ezt a témakört gondosan tanulmányozták, általában 6.o megegyeznek abban, hogy az a fajta, amelyet ma Európában a magyarok és a finnek képviselnek, az őskorban majdnem az egész európai kontinenst benépesítette. Azt is kiderítették hamarosan, hogy ez az európai őshonos emberfajta azonos a Közel-Keleten, a Tigris és Eufrátesz folyamközben és a Kaukázus feletti térségben élőkkel. Csőke Sándor így ír: BJ2 A magyar nyelv magyar eredetű. A magyar nyelvet az idők 24o végtelensége szülte. A magyar nyelv szókincsének kilencvenöt százaléka magyar eredetű. Transzcendentális mélységekből - önmagából - eredő ősnyelv.szerkezeti rendszerében is Az ősnyelv a magyar. A neolitikum földrajzi neveit magyarul olvassuk: BT Hab(víz), Úr, Hon,

Ma(föld), Kő(ország), Eb, Nagy, Víz, Magas, Törzs, 80.o Hó, Ház, Jó. Hó-Ház: Kaukaz(us), Jeriko: Jó-Úr(isten)-Kője(országa) A. Dolgopolski orosz nyelvész szerint az eurázsiai nyelvekben kb 600 BT közös gyökszó van s ezek a szavak a mintegy 10.000 évvel ezelőtt III/40o beszélt ősnyelvből erednek, melyet a szerző “boreális” nyelvnek nevez. E nyelv jellemzői: 1. a nyelv a Régi Keleten alakult ki az Eufrátesz és a Perzsa-öböl környékén, 2. legjellemzőbb két alapszava az edényt jelentő KÁD és a vizet jelentő VET, 3. a magyar nyelv eredete bizonyítottan boreális. Baráth Tibor jegyzete: Vagyis a magyar nyelv kialakulása az orosz kutató szerint a Régi Keleten ment végbe, miként mi is hangoztatjuk. Az a nagyfokú egyezés azonban, ami a boreális és a magyar közt fennáll, szerintünk, akik jobban tudunk magyarul, mint Dolgopolski, indokolttá teszi, hogy a szóban forgó ősnyelvet egyszerűen “magyar ősnyelvnek” nevezzük és ne

bonyolítsuk a kérdést egy újabb műkifejezés forgalomba hozásával. 33 Hun őshaza a Régi Kelet Irán nevű országában. Kiterjedése a Kaukázus, Káspi-tó, Perzsa-öböl, Vörös-tenger által bezárt terület. Iránt ARIA néven ismerték a régi források. Jelentése Úr-hon, úr népek otthona, árja lakóhely. Az egyiptomi időkben királyaik címe az Est Ura (Nyugat Ura), a nép Uni: Huni, a király maga Aner: Honúr, és ONOK-AROK-URA: Hungarok ura. Jelképük a párduc, ez egy még korábbi őshazába visz, Dankáliába, az Ádeni-öböl mentén, határos Szomáliával. Vándorlásuk során Etiópiát, Núbiát, Egyiptomot és Eiulath-ot (ma Elat kikötője) érintik. (A szerző temérdek etimológiai névazonosítására itt nincs hely, érdeklődőknek ajánljuk a forrásmunka áttanulmányozását.) Kr.e Az őskor felső szakasza, a felső paleolitikum időszaka. 50000-80 Bükki és Szeleta őshonos kultúra. 00 Ezeken kívül még a csiga-ékszert gyűjtők az

Ipoly partján és az ún. gravettiek ismertek. A Kárpát-medencei ősiség élettere igen kibővül a Közel-Keletről eredő ősembernek a Kárpát-medencébe való érkezésével. A kárpát-medencei őstörténet rögzítésében itt azt a helyzetet kell hangsúlyoznunk, hogy a korábbi bükki és szintén őshonos Szeleta kultúrák töltődtek fel.a keleti-gravetti-nek nevezett ősetnikummal, hogy aztán a jégkorszak végződésén túl is - egészen a Duna I. újkőkori műveltségig - biztosítsák a kárpát-medencei őshonos és folyamatos fejlődést. Fontos a lerögzítése és hangsúlyozása annak, hogy: 1. a bükki kultúrához tartozó Istállóskői barlangban találták azt a háromlyukú csontsípot, melyet az első hangszernek nevezhetünk, mert öt hangot szólaltat meg. Ezért inkább furulyának nevezik Nyilvánvalóan, itt - a bükki kultúrában - van az ötfokú (pentatonikus) dallamalkotás legrégibb lehetősége. 2 A bükki és a Szeleta kultúrák

őshonosak Közöttük folyamatos a fejlődés. Az UNESCO könyve - Vértes Lászlónak - a vértesszőllősi ember megtalálójának munkájára való hivatkozással - innen, a Szeleta műveltségből származtatja a franciaországi Solutrean-kultúrát, és megállapítja a Szeleta-Gravetti kapcsolatokat. Ez nem jelenthet mást, mint a Szeleta helybeli továbbfejlődését a rátelepedett gravetti népség hatásának eredményeképpen. E folytonosság ismeretében most vizsgáljuk meg együtt ezeket a keleti bevándorlókat. E népet egy kőből pattintott nyílhegyről nevezték el, amit ők is használtak. Kétségtelen, hogy ez a kaukázusi gyökerű nép Kelet-Európa síkságain tanyázott sokáig, és az ott kialakult síkvidéki kultúráját hozta be a Kárpát-medencébe. Ebbe a síkvidéki kultúrába már beletartozik a háziasított állatok tenyésztése és a földmívelés is. A földmívelésnek természetesen nem az ekés, hanem azt a kapás formáját kell érteni,

amit még megtalálunk a középkorban is a nyugati társadalmaknál. Azt is meg kell állapítanunk, hogy a régészek, amikor ennek a kaukázusi, közel-keleti gyökerű és a Kárpát-medencében megtelepedő népnek a gravetti nevet adták, vagyis már megint egy szerszámféleségről nevezték el a már mozgó etnikumot - módszertani hibát követtek el. Ugyanis most már nem kőszerszámok és csonteszközök ezrei vagy állatcsontok halmazai mozognak előttünk az időskálán és a térképen - hanem egy ősi etnikum: az ember. A letelepedés pedig tömeges. Ennek következtében itt már nem csak az ősember után kutatunk, hanem a Kárpát-medencének egy hosszú történeti folyamata áll előttünk. Ez pedig már őstörténet E sorok írója úgy véli, hogy a kárpát-medencei őstörténetünk nem az 34 BT 65-67.o Régi Kelet BJ2 32-33.o Kárpát-meden ce eddigi szokás szerinti neolitikumtól indítandó, hanem ennek a keleti gravettinek nevezett népnek a

letelepedésétől, melyet azok a kutatók, akiknek már elegük van a szerszámfajták alapján megkülönböztetni az egyes őskori népcsoportokat - a rénszarvasok népének neveznek. Ha feltérképezzük azokat a helyeket, ahol ezt a gravette-t (nyílhegyet) a Kárpát-medencében kiásták, vagy a felszínen megtalálták - az egész ország területére kiterjed a betelepedés. A rendelkezésre álló adatokból azonban hasznos következtetésekkel az egész Kárpát-medencére kiterjeszthetjük vizsgálódásunkat, hiszen ez a keleti gravetti nép az egész Dunántúlon, a Duna-Tisza-közén és a Dunától keletre megtalálható. Legrégibb telepük Bodrogkeresztúr (28.000 éves), aztán Arka, és Ságvár (19000 éves) De tudjuk, hogy az obszidiánt Tokajból, a gyepvasércet a Balaton északi partjáról, a hematitszilánkokat a Mecsekből hozták. De ott vannak a Hernád és a Bodrog mentén, a Vág völgyében, az egész Duna-kanyar tele van velük, az Ipoly mentén,

Vác, Verőce, Zebegény, Nagymaros, Pilis, Basaharc-Dömös, Csillaghegy, és még Zalaegerszeg is az ő birodalmuk (12.125 éves) “.ezek a gravetti törzsek nálunk, Közép-Európában tértek át a rénszarvas vadászatára - .itt is maradtak Ez a jégkor utolsó szakasza Gáboriné Csánk Vera megállapítja, hogy: Ezek a vadásztörzsek a jégkor utolsó hideghulláma alatt éltek nálunk, és a rétegtani vizsgálatok szerint kissé túl is élték a jégkorszakot. Ők voltak az utolsó ősemberek - majd hirtelen eltűntek, mintha nyomuk veszett volna. .Feltesszük a nagy kérdést: miért kellett eltűnni a Kárpát-medencéből az évezredekig itt letelepedett kaukázusi gyökerű, de a Kárpát-medencében őshonos kultúrákat továbbfejlesztő gravetti népnek? Megtaláljuk a választ Gáborinénál, aki elvonultatja őket fel északra és így mondja: Észak-Európa nyugati részén feltűnnek a proto-lappok, keletebbre pedig a proto-finnugorok.délről pedig megindul az

indo-európaiak áramlása Európába. Hát azért tűnnek el, illetőleg azért tüntetik el őket, hogy a Kárpát-medencébe majd ezeknek a proto-finnugorok primitív leszármazottainak utódjaként lehessen bevonultatni a kései magyarokat. “Vándorlást” eddig senki sem tudott bizonyítani, és proto-lappokat, proto-finnugorokat sem talált senki Észak-Európában. Javasolnám most, hogy számoljuk fel együtt itt, az ősember segítségével azt az elméletet, mely a magyarság elődeit az urali-finnugor népektől származtatja, de ugyanakkor a lappokkal is rokonosít minket. már úgy értve, hogy azok is “elődeink” lennének Maradjunk meg azonban a származási lehetőségünk kiszélesített életterében, mely, mint mondtuk, a Kárpát-medence, Közép- és Közel-Kelet. Mezopotámia és Közép-Ázsia népei az i e IV évezredben egy azonos nyelvet beszéltek. Az egynyelvűség azonban kiterjed az említett két térség között lévő hegyvidék lakóira is,

akiket ezen az “egy nyelven” (mai sumér) KUR-i névvel különböztetnek meg a síkvidékiektől. KUR - hegy, KUR-i - hegyi Kurrita vagy hurrita néven ismeri őket a szakirodalom, ahol rokonosítva vannak a subar és az urartui néppel. A történelmi idők folyamán azonban már legtöbbször subar és sabir-szabir alakban találjuk e népnevet. Herodotos pedig már sa-pír elnevezést használ, és e sorok írója úgy véli, hogy ez helyes. Itt a Tatárlakán (Erdély) talált és égetett agyagból készült amulett írására gondolok, amely, mint nyelvemlék, bizony igen felborzolta az indo-európai felsőbbrendűséget hirdető és vezető állásban lévő tudósok érdeklődését. Felháborodásuknak is kifejezést adtak, hogy a barbárok 35 Kárpát-medencéjében találták meg az emberiség első írását, mert ez annyit jelent, hogy a történelem a Kárpát-medencében kezdődik. (Az amuletten olvasható a sa-pir kifejezés teljesen megegyező Knosszosz-i és

mezopotámiai ékjelekkel, továbbá Kr.e 5200-ra datálták C14 vizsgálatokkal. Érthető a felháborodás) a tatárlakai amulett majdnem kétezer évvel megelőzi az első mezopotámiai - és eddig legrégibbnek elismert - írásokat. A gravetti népesség egyik, feltehetően a felvidéki területen élő része FK valóban elhagyta a Kárpát-medencét a rénszarvasok nyomában. 3o Hallatni fog majd magáról ősapáinknak ez a csoportja. Az ő egyik leszármazottjukat fogják az obi-ugorok (vogulok, osztjákok, manysik, cseremiszek, lappok, szóval akiket néhány nyelvész finnugorként foglal össze), Numi Tórem-nek, Teremtőnek hívni és megőrizni teremtési énekeikben. Ezek az északra vándorolt ősapáink tanították meg a neandervölgyi szinten élő obi-ugoroknak a fejlettebb nyelvet, az eszközkészítést, halászatot, vadászatot. És itt van a finnugorisztika alapvető tévedése, a tanítókat összekeverték a tanítványokkal. Kárpát-meden ce A tarandoszok

(rénszarvasok) tanuvallomásai (Meszlényi Róbert Imre: Az ó-európai nyelv, Bázel 1997, 24-27. oldalakról) . Az őstörténet-tudomány részben a visszahagyott leletek kiértékelésével igyekszik azonosítani az előtörténeti népeket. Az azonosítás nehéz, mert a feltárt kellékeket úgyszólván bármely máig fennmaradt nép elődei birtokolhatták. A “millió hagyaték” közt csak kivételesen található olyan tárgy, melyet csak egy nyelvcsaládba tartozók ősei használhattak. A megkülönböztető kevés jel egyike a tarándszarvas, mely a 20000 évvel ezelőtti vadásztársadalmak fő élelemforrását képezte. Az európai magdaleni korszak szarvasleleteit követve eljutunk a múlt századokig érintetlenül fennmaradt északi nyelvcsoportokhoz. A rénszarvasokból élő arktikus nemzetségeket, melyek urál-altáji, de zömében finnugor nyelven beszélnek - nehezen megközelíthető lakhelyük miatt - hiteles ősleletnek tekinthetjük. A Romanov cárok

uralomra jutása előtt (1613) e népek létezéséről szinte semmit sem tudott a nagyvilág. A tarándszarvasok európai elvándorlása, valamint a mai rénszarvastenyésztők nyelve együttesen tárja fel a magdalenien és az azt követő azilien kori Európa népességének, valamint az újkőkori (neolitikus) forradalom megteremtőinek kilétét. Az előembert a szükség és a mostoha körülmények kényszerítették rá a magas színvonalú gondolkodásra és a fejlődésre. Az ember nem délről a meleg éghajlatról húzódott északra a civilizáció kialakulása után, hanem a hidegben tökéletesítette technikai vívmányait. Nyugat-Európában a Pireneusokból, illetve Észak-Olaszországtól kiinduló bőséges leletegyüttesek Franciaországon, Svájcon, Németországon, Belgiumon és Dánián át a svédországi Göteborgig, illetve az 57. szélességi fokig vezetnek, melyek sokszor 90 %-ig (Meiendorf), de olykor 100 %-ig (Hamburg) rénszarvas csontokat és

csontvázakat tartalmaznak (Rust, 1943). Amint láthatjuk, a diluviumi vadászok egzisztenciája és szaporulata a folyamatos ellátástól, illetőleg a tartósított gazdag prédától függött. Az i. e 9 évezredben bekövetkezett felmelegedés (Liedtke: Eiszeitforschung, Darmstadt, 1990) jelentős gondok elé állította a felszaporodott európai nemzetségeket, mert a tarándszarvasok életterének eltolódásával elvesztették legjelentősebb élelemforrásukat. Európa területe ezután csak kevesebb ellátást tudott biztosítani, mely nehézség áthidalására a következő megoldás adódott: - a lakosság nagyobb része a rénszarvasokat követve észak és észak-keleti irányba Észak-Szibéria felé vonult (a lappok az elvándorolt állatok nyomában csak Skandinávia északi részéig jutottak); - a lakosság másik része helyben maradva soványabb zsákmányért tovább vadászott és halászott, miközben mint már annyiszor megtörtént, lassan belekényszerült

egy újabb életmód-változtatásba - ezúttal az élelmiszer megtermelésébe. Az azilieni műveltség túlszaporodott népességéből kiszorult csoportok először az európai gleccserhatárok déli részén kezdhették meg az átállást, mivel ott a klimatikai adottságok ideálisak voltak a termékeny folyóközök megműveléséhez. Alig 2-3000 év alatt a mezőgazdaság komplex technikája magas fokra fejlődött, amit a magyarországi Körös-kultúra (i. e 6-7 évezredben) is igazol Az élelemtermelők és faluépítők műveltségüket nem délről hozták magukkal, hanem azt helyben fejlesztették ki, mivel délen ember alig élhetett (a népsűrűség ott csupán 75 fő/1000 km2 lehetett; más becslések szerint az újkőkori (neolitikus, A szerk.) forradalom előtt az egész emberiség létszáma 10 és 100.000 fő között mozoghatott, aminek csak egy 36 jelentéktelen része lakott délen), amit a csontleletek és a jégvermek hiánya is igazol. Ahol a januári

átlaghőmérséklet -1 Celsius fok fölött van, jégvermek nem lehetnek használatban; ahol az élelmet nem lehetett hűtéssel konzerválni, ott az újkőkori forradalom előtt folyamatos ellátás nem volt. Továbbá az észak-nyugat- és közép-európai népekkel ellentétben a szórványos déli ősközösségeket nem kényszerítette (!) a klímaváltozás életmódváltásra, mert ők nem az elvonuló rénszarvasokból éltek!!! A gazdálkodás legelőször a “nagy vadászterület” közelében, elsők közt a Kárpát-medencében és a Duna termékeny síkságain alakult ki, nem keletebbre vagy délebbre, mivel a vadászterületről a kiáramlás legalkalmasabb vizi útja a Duna volt. Az ukrajnai vagy orosz-alföldi lelőhelyek állatmaradványai és egyéb leletei az i. e 4 évezredben még csak kalkolitikumi vadásztársadalmak életét igazolják, míg a Kárpát-medencében és a Duna termékeny síkságán ugyanabban az időben több fejlett mikrokultúra virágzott

(Kukutyin, Lengyel, Tiszapolgár, Bodrogkeresztúr, Rúze, Ráningrád, Várna, stb), ahol a szelídített állatokat már igavonásra is használták. Az előbbiekből egyenesen következik, hogy az újkőkori forradalom megteremtői az európai vadászkultúrák nemzetségeiből szakadtak ki, így nyelvük is azon népek nyelveiből “kovácsolódott” össze. Kilétükről viszont csak nyelvcsaládjuk besorolása után ítélkezhetünk, amire írott emlékek hiányában azt hihetnénk, hogy teljes biztonsággal nem kerülhet sor. A rénszarvasok azonban az elkövetkezőkben kielégítő indirekt nyelvi igazolásokat eszközölnek: Dr. Arnold Jacobi zoológiai monográfiájában végigkíséri a különböző rénszarvas fajták előfordulási helyét és vándorlását az őskortól napjainkig. A jégkorszak vége felé, a kerek 10000 éve bekövetkezett felmelegedés miatt a rénszarvasok élettere a klímazónával együtt mai helyére tolódott, így természetesen a

vadásztársadalmak is az elvonuló állatok nyomába szegődtek. Ezt az állítást Konstantin K Flerov a Rangifer tarandus tarandus paleolitikumi és mai elterjedési helyével szintén alátámasztja. (Flerov: Review of the palaearctic reindeer or caribou. Journ of Mammalogy, 1933) 8000 évvel a rénszarvasok eltávozása után először a görögök tudósítottak a különös, színét változtató mesebeli állatról. Arisztotelész és Theophrasztusz írásaikban - az állatok kissé hibás karakterizálása mellett (olykor a rén- és a jávorszarvas ismertető jegyeit összekeverve) - határozottan állítják, hogy a háziasított t a r a n d o x (tarandosz) a szkítáknál honos (J. F Brandt: Zoogeographische und Paleontologische Beiträge, St Petersburg, 1867. 42- folyt) A szkíták rénszarvas tenyésztését az ún. Pazyryk szőnyeg is bizonyíthatja, amelyet Szergej Ivanovics Rudenko ukrán régész 1949-ben az aimak központ Ulagan közelében fekvő, egész évben

befagyott 5. kurgánból ásott ki. A kb 2500 éves szőnyegfragmenta 28 lovast és 24 szarvast ábrázol (Werth: Orient-Teppiche von Persen, Türken & Co. 1991) A szőnyeg két körbefutó széles bordűrjén az állatok sorban haladnak; a szarvasok a belső sávon jobbról balra és a lovasok a külsőben balról jobbra. A Pazyryk szőnyeget állattenyésztő nomádok készítették, így ők minden valószínűség szerint életmódjuk legfontosabb mozzanatait, a lovaglást és a legeltetést ábrázolták. A lovak és a szarvasok szimmetrikus elhelyezése, ill fegyelmezett menetelése az ember állatok feletti uralmát érzékelteti. A cervidaek egyetlen háziasított egyede a lapátszerű tarajos szarvval díszelgő tarandosz, így jogosan feltételezhetjük a domesztikált állatok ábrázolását. A belső bordűrön haladó szarvasokat valószínű azért vélik sokan jávorszarvasnak, mert a szkíták kedvelt motívuma a valóban legszebb szarvú, hatalmas testű (átlag

500 kg) jávorszarvas volt. A szőnyeg lovasábrázolásai viszont annyira tökéletesek, hogy a szarvasok jellemző vonásait a tökéletes technikával rendelkező szőnyegkészítők (400.000 csomó / m2) is minden bizonnyal jól érzékeltették. A jávorszarvas törzse igen rövid, lába meg oly hosszú, hogy csak térdelve tud legelni (Rülcker, Stäfelt 1986), így a megjelenített rövidlábú, hosszútestű, fegyelmezetten felsorakozott állatok minden bizonnyal rénszarvasok. Az Altáj hegység a tarándszarvas ideális biotópja, így ott 130 évvel ezelőtt még a vad rangifer is gyakori volt (Brandt 1867, 67.) Ma a legjelentősebb rénszarvastenyésztők a finnugorok (főleg europid típusúak), a tunguzok (mongoloid típusúak) és a paleoázsiaiak (enyhén mongoloid, azaz szibirid típusúak) (Mirov: Notes on the domestication of reindeer. American Anthropologist 1945) Mirov felsorolásában egy indogermán nép sem szerepel, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a

rénszarvastenyésztő szittyák nem származhattak a perzsáktól, hanem európai küllemű (Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában, 1979., fordította: Kovanecz Ilona, Helikon) finnugorok voltak A tarandoszok a föntiekben bemutatott tanúvallomásaikkal egy új őstörténet-szemlélet alapjait fektették le. Beigazolták azt, hogy: - a civilizáció csírája az európai vadászkultúrákban alakult ki; - az ember folyamatos ellátását kezdetben csupán az élelem megfagyásával, természetes tartósításával érhette el, ezért hideg éghajlatú területekre kényszerült; - a hideg égöv elhagyását egyedül a földművelés és a nomádkodás megismerése tette lehetővé; e tény 37 megbízható bizonyítékot szolgáltat a civilizáció elterjedési irányára; - A Kárpát-medencét nevezhetjük az emberi kultúra bölcsőjének, ahonnan a tudás birtokában lévő felszaporodott nemzetségek a szélrózsa minden irányába szétáramoltak; - a déli elvándorlás

legfontosabb útja a Duna volt; - a visszavándorlás északi irányba nemcsak feleslegessé, hanem átállási nehézségek miatt lehetetlenné vált. A rénszarvasok továbbá világos nyelvi bizonyítékot is hoztak: - az európai nyelvek urál-altáji eredetére, - az újkőkori forradalom megteremtőinek kilétére, - a magyar nyelv kárpát-medencei kontinuitására és - a modern indogermán nyelvészek azon állításának helyességére, hogy a neolitikumban (Gimbutas: Die Ethnogenese der indoeuropäischen Indogermanen, Innsbruck 1992. 5) és i e 2000-ben (Meid: Archäologie und Sprachwissenschaft - Kritisches zu neueren Hypothesen der Ausbreitung der Indogermanen, Innsbruck, 1989. 7) Európa nyelve nem indogermán volt Az európai indogermánok azonban az ősi vadász- és élelemtermelő kultúrák “társszerzői” voltak, csak nyelvük cserélődött ki, ami a görög és római rabszolgatartás széleskörű emléke. Kr.e 12000 8000 Első honvisszafoglalás Hunor

vezetésével az Özönvíz után. Hunor népe GKE Kárpát-meden ce Az itt felhozottak a későbbiekben alapvető eligazodást jelentenek majd nemcsak a mezopotámiai területi felosztásokban, döntően Subar-ki és Urartu történetének okán levont következtetéseket illetően, de az egész Régi Kelet és Kis-Ázsia későbbi népazonosításait illetően is. A múlt századi indoeurópai történetírás által keltett mesterséges, romantikus indoeurópai és árja ködből való kitalálásnak fontos mozzanata ez Bíró József segítségével. Európának van mit kínálnunk az indoeurópai mesék szertefoszlatása után, azt a valóságos helyzetet, miszerint nyelveikben ki-ki sokat vett át és őrzött meg az ősnyelvből népeink elkeveredése okán. Csak remélhetjük, hogy a közös Európa felismeri végre közös gyökereit a (nem indoeurópai) ősnépben, és javarészt magyar kutatók munkája nyomán még csillogóbb múlttal ajándékozhatjuk meg őket, mint

amilyenben eddig romantikusan hittek. Bíró itt más oldalról hoz elő fontos adalékokat nemcsak Gordon Childe neolitikus egynyelvűségi elméletét támogatandó, de a neolitikum szabirságának létét is bizonyítandó. Számunkra itt az a lényeg, hogy ez a neolitikus egynyelvűség a szabir-magyar egynyelvűség létét bizonyítja 12.000 évvel ezelőtt-től Nem haszontalan annak leszögezése sem, hogy a subar-szabirok egy része csak évezredekkel később vonul le a mezopotámiai síkságra, ahol sumérként folytatják alkotó életüket. A sumérokkal kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy ők - ellentétben a többi szabir-magyari néppel - ezerszám hagytak maguk után írott szövegeket, amelyekből nemcsak nyelvi hasonlóságot (azonosságot) állapítottak meg a kutatók a magyar nyelvvel, de Badiny Jós Ferenc a sumér nyelv lelkiségének mélyére hatolva igazolta a közös gyökereket. Munkája és kutató tevékenysége a bevezetőben már idézett Sir Bowring

gondolatához közelít, amely így hangzott: “ Kezdetben vala a szó és a szó Istennél volt és a szó lett az Isten.” Minket, mai magyarokat a szabirokkal kapcsolatos részletek annyiban érintenek, hogy Álmos fia Árpád hét törzséből négy hun-szabir volt, ezért magunk is azok (is) vagyunk. Voltaképpen itt is kezdődik népeink időutazása tíz-tizenkétezer év távolából. Bíró gondolatmenete nem kisebb tudósunk kutatásaiból indul, mint az elfelejteni ítélt Körösi Csoma Sándor. Körösi Csoma, aki magát egy székely-magyarnak nevezte Erdélyből tibeti-angol szótárának címlapján (Siculo Hungarian of Transylvania), akinek népe a Kr. u IV században költözött Magyarországra Ilyen önazonosítással nem kerülhetett az éppen akkor a szanszkritra alapozott bimbózó indoeurópai történetírás Pantheonjába, de lendületesen finnugorizálódó századának honi hivatalosai számára sem jelentett mást, mint rettenetes ellenséget. Körösi

életműve nem a tibeti-angol szótár, hanem a magyarság gyökereinek kutatása volt Hazája iránti hűségét Ázsiában bizonyította be és példája sok magyart vitt később arra a vidékre, akik a tőle tanult hévvel kutattak őseink után. Köszönettel tartozunk Duka Tivadarnak, Herpay Zoltánnak, Blaskovich Lajosnak, Bíró Józsefnek és még számos külföldi szerzőnek,- köztük Arthur Ungnadnak - akik végre kiemelték Körösit abból a süllyesztőből, amibe a fenti irányzatok a mai napig is kényszerítették. Körösi Csoma Sándor igazi életműve a szanszkrit-magyar nyelvrokonság megállapítása, az ősi buddhista könyvekben fennmaradt ősszabir hagyományok felismerése, keleti gyökereink és hagyományaink kutatása. Mindezért életét tette fel, méltatása így tovább már nem fokozható “ . Halálakor mellette lévő orvosa, dr Campbell így emlékezik utolsó szavairól: Annyit azonban kivehettem Csomával való társalgásaimból, a mióta őt

megismerhettem, hogy minden reménye hosszú s fáradalmas kutatásainak végczélját elérhetni abban összpontosult: ha a jugarok országát fölfedezi. Ezen 38 országot meglelni hivé Lhasszától és Cham tartománytól északkeletre, China nyugati határain, oda eljutni volt végczélja legforróbb óhajtásainak, s ott, ott hivé föltalálni azon néposztályt (tribe), melyet ekkoráig hasztalanul keresett. ”(BJ 122o) kb. Kre X. évezred A hor-(horita) hurrita-szabir népetnikum azonossága Jelen sorok írója a SZABIROK ŐSTÖRTÉNETE I. c munkájában egy egész fejezetet mutat be, hogy szabir őseink voltak az ú. n agrárforradalom elindítói, mindjárt az utolsó eljegesedés befejeződése után. Ez, az emberiség történelmében fordulópontot jelentő tevékenység, a növények meghonosításával és a vadállatok megháziasításával kezdődött a Közel-Keleten, a Termékeny Félholdnak nevezett térkörön belül. (31-35 oldal) Ezzel az újkőkori

forradalomnak is nevezett jelenséggel kapcsolatban igen fontos azt is szem előtt tartanunk, hogy neves orosz nyelvészek - köztük Illitsch-Switytsch, Diakonov és Dolgopolski - ugyanerre az időpontra teszik az ősnyelv (Primordial Tongue, Ursprache) elkezdődését a Kaukázustól a Perzsa-öbölig, Anatóliától (Törökország) az Indiáig terjedő térkörben, mely ősnyelvnek 650 gyökérszavával minden más nyelv kapcsolatban van. (68 oldal) A gyűjtögető, vadászó-halászó életformát a mezőgazdaság javára feladó ősembernek új, közlekedő szavakra volt szüksége, hogy fejlődésének emelkedő fokozataiban el tudjon igazodni. Így kellett új szavakat képeznie a földművelés, állattenyésztés és az iparágak kifejlődésének, valamint a művészeti formák kialakulásából eredő szóhiányoknak a kifejezésére. Így adtak az első meghonosított növényeknek a mi szabir őseink ÁRPA nevet, és így keletkezett a szabir-magyar történelem egyik

legfontosabb szava ÁRPÁD, az ÉLETET, az ÁRPÁTADÓ FEJEDELEM fogalmának a kifejezésére. (121-127 o) Tehát nem kellett nekünk a törököktől, sem más néptől kölcsönkérni egyetlen mezőgazdasági szavunkat sem. Egyébként a török mitológia is szintén a SA-AS-ASINA “ősnéptől” származtatja fajeredetét és innen jön a közös nyelv és rokonság. Ezért írta nagy nyelvészünk, Gosztonyi Kálmán közvetlenül halála előtt, hogy “A magyar nyelvben a törökkel közös szavaknak az eredete koránt sincsen igazolva. Ellenkezője pedig annyiban, hogy a magyar nyelv az ős szkíta ősétől örökölte, a jelek szerint, a török nyelv pedig átvette őket. Először is E. A Speiser orientalista a “Hurrians and Subarians” (J A O. S Vol 67-1947) c zsurnálcikkéből idézünk (a szerző szabad fordításában): “A két megjelölés közül először a subar volt, mellyel az ékírásszakértők szembe találták magukat Mezopotámia különböző

forrásanyagából. A hurrita kifejezéssel csak későbben találkoztak a területkör nyugati részében először az Amarna forrásanyagában és azután az állandóan növekvő dokumentumokban Anatóliától és Szíriából, beleértve a Ras Shamra-i (Ugarit-i) szövegeket is. A keleten lévő szabirok és a nyugaton lévő hurriták közötti kapcsolatokat végül is személynevek segítségével állapították meg, először Babiloniából és későbben Nuzi-ból. Időközben az újabb ékírásos bizonyítékok a hurritákat a bibliai horitákkal azonosították. ” Ezt az idézetet csak bevezetőnek szántuk, mert még bővebben kell foglalkoznunk ezzel a problémával, hogy a fenti szövegben említett három népnév közötti kapcsolatokat, illetőleg azonosságokat igazolhassuk. Jelen sorok írójának kutatásai ugyanis azt igazolják, hogy úgy a hurrita, mint a horita, vagy hor népelnevezés nem más, mint az ősszabir nép egy-egy csoportjának ilyenféle

megjelölése, mely főleg 39 BJ 52. o-tól Régi Kelet, A Termékeny Félhold ókori történetíróktól származik. A hurrita és horita elnevezés közötti hasonlóságot szinte első látásra észlelhetjük, de a hurriták és a szabirok azonosságának az igazolása már egy kissé bővebb megvilágítást igényel. A szabir népcsoport első megjelenése az orientalista tudósok munkáiban a 19. század elejére tehető, amikor is a mezopotámiai Kuyunjiknél (Ős-Ninive) angol régészek írásos táblákra bukkantak. Ezeknek a magyar őstörténelem szempontjából igen fontos ékírásos tábláknak a leírását és magyarázatát legalaposabban Friedrich Delitzsch: Wo lag die Paradies? (Leipzig, 1881.), azaz: Hol feküdt a Paradicsom? c. könyvéből meríthetjük Delitzsch (a híres orientalista és a Sumerisch-Sprachlehre, Leipzig, 1914. szerzője) az asszír történelmi ékírásos feljegyzésekből jól ismerte azt a népet és földet, mely Su-ba-ri-i,

Su-ba-ri-e, Su-bar-te alakban fordult elő és ezt a népet és földet Szíria irányában kereste. Ugyancsak ismerte azt a földet is, mely SU-EDEN-KI formában volt az ékiratos szövegekben feltüntetve, melyet viszont ő Su-mas-ki formában olvasott le. Úgyszintén Delitzsch tudósít bennünket Su-bar-tu térköréről is először, melyet Su-mas-tu értékeléssel olvasott le. Delitzsch volt az első, aki felhívta az orientalista tudósok figyelmét arra a tényezőre, hogy a sumér és akkád szövegekben idegen szavak fordulnak elő, Elam-ki, SU-(ki) és SU-EDEN-ki, melyből Delitzsch azt következtette, hogy az Elam-ki megjegyzés azokra a szavakra vonatkozott, amelyeket az Elam nyelvű területkörben beszéltek és ugyanígy a SU-ki megjegyzés viszont a SU régió népének a SU nyelvére vonatkozott. Tehát Delitzsch a fentebb említett munkájában már a múlt század végén megjelöli a SU-SA-SZABIR népet Észak-Mezopotámiában és ugyanakkor nyelvüket is

megkülönbözteti. Delitzschen kívül még több korabeli tudós (mint J.N Strassmaier, J Oppert, A. N Sayce stb) is foglalkozott az ősszabirokkal, de azoknak őstörténelmi nagy jelentőségére igazában Hugo Winkler hívta fel a figyelmet “Suri” c. munkájában (1907) Nos, de mi köze van a hurrita-horita-hor népnek a szabirokhoz? Erre a kérdésre először Arthur Ungnad, a hírneves német tudós adta meg a választ. Arthur Ungnad már 1909-ben (BA VI) elhintette a magvát az ú. n pánszabir (Pan-Subarian) elméletnek, amelyet aztán a későbbi munkáiban fejlesztett ki bővebben. Így 1915-ben azt indítványozta (OLZ XVII 241), hogy a Tusratta levél nyelvére és a levélben szereplő személynevekre vonatkozó “mitanni” megjelölést töröljék el és helyette a “szabir” (Subaraer, Subarian) kifejezést használják, mert bebizonyosodott, hogy “Mitanni” csak egy politikai és nem nyelvi egységet képviselt. Az első igazi képet A Ungnad pánszabir

elméletéről valójában az 1923-ban megjelent tanulmányából vehetjük át. (A Ungnad: Die altesten Völkerwanderungen Vorderasiens. Ein Beitrag zur Geschichte und Kultur der Semiten, Arier, Hethiter und Subaraer, Kulturfragen, Heft 1. Breslau) Különösen meglepő, hogy Ungnad már 1923-ban milyen nagy területkörben jelezte a szabirok szétterjedését. E sorok írója a fentebb jelzett munkájának (A szabirok őstörténete I-III.) 115 oldalán az Ungnad által megjelölt szabir terjeszkedési területeket az utolsó eljegesedés utáni évezredekre vonatkozólag a következőképpen mutatta be: A szabir őstörténelem megértésének kulcsa annak a ténynek a felismerésében rejlik, miszerint ez a történelem nemcsak Szubartuval kezdődik, és nemcsak a szűkebb körű subartui régióra vonatkozik 40 amelynek a történelmét a sumír agyagtáblákból kiindulva különben csak a 3. évezredtől kezdi általában az idegen szaktudomány számítani - hanem magába

foglalja mindazokat a nagy kiterjedésű területeket is, amelyeken az újkőkorban szétterjedő szabir nép már megtelepedett és maradandó hegemóniát épített ki magának. Vagyis ha magába foglalja a következő mezolitikumbeli és neolitikumbeli ősszabir terjeszkedés területköreit: A központi szabirság nagyobbkörű őshazáját, a Termékeny Félhold területét, a keleti szabirság északi ágának Irán-fennsíki, Turán-alföldi és Hindu-Kush-i, valamint a keleti szabirság déli ágának Indiai-óceán partvidéki és Indus-völgyi terjeszkedéseinek térköreit, a nyugati szabirság dél és közép-európai régióit és végül a déli szabirság ősegyiptomi, Nílus-völgyi és környéki területköreit. Kr.e X és IX. évezred fordulója és utána Nézzük meg most, mi történik akkor, ha egy bizonyos földrajzi térség GL népcsoportjai gyors egymásutánban, viszonylag rövid időn belül II. 817 áttérnek az élelemtermelő gazdasági módra, amint

ez a Közel-Keleten o.-tól kb. 10000 évvel ezelőtt bekövetkezett Első fokozatban a népesség eleinte korlátlanul szaporodhat. Közismert tény ugyanis, hogy földművelés, állattenyésztés mellett ugyanazon terület legalább százszor annyi ember eltartására alkalmas, mint halász-vadász gazdasági fokon - természetesen a kezdetleges újkőkori földművelés viszonylag alacsony termelékenységi szintjét véve alapul. Ez azt jelenti, hogy az élelemtermelés meghonosodása után egy adott terület népsűrűsége 0,07 - 0,09 fő/km2 -ről akadálytalanul kb. 7-9 fő/ km2 -re emelkedhet anélkül, hogy a népszaporulatnak el kellene vándorolnia. Az előbbi példánál maradva, Magyarország területe neolitikus fokon kb. 650-840000 embert tudna eltartani Ekkora népsűrűség mellett viszont már minden joggal számíthatunk állandó érintkezésekkel, tartós kapcsolatokkal és nagyfokú etnikai keveredésekkel, sőt többé-kevésbé közérthető, az

érintkezéseknél egységesen használt közlekedő nyelv lingua franca - kialakulásával is. Emberi számítás szerint tehát “ősnépek" -ről vagy “nyelvcsaládi alapnyelvek"-ről csakis neolitikus viszonyok között beszélhetünk, amint erre az elsőrangú fontosságú etnogenetikai és paleolingvisztikai körülményre . már ismételten nyomatékosan rámutattunk Tovább menve: amint a népsűrűség az említett 7-9 fő/ km2 -es kritikus határt elérte, a további szaporulat megélhetését az akkori földművelés már nem tudta biztosítani, s ez előbb-utóbb éhínségekhez vezetett. Az egyedüli kiút nyilvánvalóan csak a népfelesleg elvándorlása, új termőföldek feltörése lehetett, mégpedig eleinte - mindaddig, amíg az öntözés, csatornázás még ismeretlen volt - csakis olyan területekre mehettek a telepesek, amelyeken a természetes csapadék biztosította a termést. Az alábbiakban meglátjuk, hogy a legelső vándorlások valóban

kizárólag esőben gazdagabb vidékek felé irányultak. Ezen meggondolások előrebocsájtása után kíséreljük meg modellszámítás segítségével hozzávetőlegesen meghatározni, kb. mennyi időre van szükség ahhoz, hogy egy adott terület földművelő-állattenyésztő életmódra áttért népessége megszázszorozódjék. A számolásnál abból a tapasztalati tényből kell kiindulnunk, hogy Európában középkori viszonyok között nagyjából 200 évenként kettőződött meg a népesség. A még kezdetleges neolitikus társadalmakra azonban nyilvánvalóan csak tetemes korrekcióval alkalmazhatjuk e formulát, s - különösen eleinte - jóval lassúbb 41 Közel-Kelet Kr.e 8500 Kr.e 8000 Kr.e 8000 ütemmel kell számolnunk. Másrészt viszont - ellenkező előjellel - azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a középkori Európa szaporodási átlagát igen nagy mértékben fékezte az a körülmény, hogy a népsűrűség már a korszak kezdetétől fogva

viszonylag magas volt, s a népesség csak olyan mértékben tudott növekedni, amilyent a termelékenység fejlődése megengedett. Így tehát gondos mérlegeléssel a népesség mintegy 250-300 évenkénti megkettőződésével számolhatunk a koraneolitikus időkben, ami azt jelenti, hogy egy adott terület lakossága kb. 1700-2000 évvel a földművelés kezdetei után százszorozódott meg. Ha e modellszámítással nyert eredményt rávetítjük az elő-ázsiai kultúrfejlődés ismert régészeti adataira, meglepően pontos egyezéseket találunk. Tudjuk, hogy az élelemtermelő gazdálkodás Elő-Ázsiában kb a 10/9. évezred fordulója táján kezdődött - egyenlőre csak kisebb gócokban - és a 8. évezred elejére szilárdult meg, ill terjedt el nagyobb összefüggő területeken, amelyek többé-kevésbé széles sávban Nyugat-Anatóliától Észak-Szírián, Kelet-Anatólián és Észak-Mezopotámián keresztül a Zagrosz hegység vonulatáig húzódtak, tetemes

déli irányú kiszögelléssel Palesztína felé. No már most, ha - a régészeti leletekkel összhangban - az említett elsődleges neolitikus zóna végleges kialakulását s ezzel együtt a nagyméretű népszaporodás kezdeteit kb. Kre 7900-7800 tájára tesszük, akkor e kiterjedt térség népessége 1700-2000 év múltán, azaz kb. 6200-5800 között érte volna el azt a kritikus határt - a 7-9/km2 -es népsűrűséget -, ami után a további népszaporulat már elvándorlásra kényszerült. Nézzük meg ezután, mit árulnak el a régészeti leletek? Nem mást, mint hogy szinte pontosan a fenti számítással nyert időszakban indul meg és ölt egyre nagyobb méreteket az elsődleges elő-ázsiai földművelő kultúrák terjeszkedése a szomszédos területekre: a 7/6. évezred fordulójával kezdődően egymás után jelennek meg az elő-ázsiai földművelő gyarmatosok által alapított neolitikus telepek Görögországban (Nea Nikomedia, Sesklo), Krétán, Ciprus

szigetén, Transzkaukáziában egészen a Kura és az Araxes vidékéig, sőt még Dalmácia, Szicília, Olaszország, Dél-Franciaország partjain is (az ún. cardium kerámia kultúrköre). Vagyis - amint már említettük - ezek az első gyarmatosítások kivétel nélkül a természetes csapadék segítségével is megművelhető területekre irányultak. (Folyt.: Kre 5400 cím alatt) Az időtlen idők óta halász-vadász, gyűjtögető életmódot folytató ember a Közel-Keleten kb. Kr e 8500 körül érte el az újkőkor fejlettségi fokát: élelmiszertermelő, állattenyésztővé vált, ami azt jelentette, hogy létszáma az adott területen megszázszorozódhatott. A Föld felmelegedésének kezdete. 6000 körül tovább gyorsul, 4000 és 2000 közt melegebb a mainál. A jégkorszak utáni áradások emléke az özönvíz. A régibb kőkori emberiség java elpusztul, csak a Kaukázusban és a dél-keletafrikai hegyvidéken maradt fenn. A vizek felszáradása után új

életre alkalmas területek alakultak ki: Közép-Ázsia, Irán, Arábia, Törökország, Egyiptom, mert az Egyenlítőn felszáradt nedvességet nem pótolta semmi, az esők a mérsékelt égövben hulltak ezután. Az elsivatagosodás észak felé hajtotta a népeket A Kaukázus vidékéről ugyanakkor dél felé indult az áramlás. Igy az éghajlati viszonyok megváltozása lehet az oka, hogy a két magyarul beszélő ág hun és magyar - újra kapcsolatba került egymással. Ha azt tekintjük az írás kezdetének, hogy bármilyen jeleket írtak, akkor ez az idő számít. Ha betű és hang értelemben használt jelek megjelenéséhez kötjük, akkor a Kr.e IV évezred az írás kezdete 42 NGY 13.o BT 77.o BT 98.o Régi Kelet Kr.e Délkelet-Afrika, a Nagy Tavak vidékének benépesülése a kaukázusi 8000-600 fehér emberrel Arábián keresztül. Helynevek tömege emlékezik rájuk 0 De nem voltak szerencsések, az elsivatagosodás elvándorlásra késztette őket. SUD-AN

- Sütő-Hon, ahol forróság van A maradók felszívódtak, az elvándorlók először a Vörös-tenger, Eritrea, Szomália érintése után a Tigris és Eufrátesz torkolatvidékén szálltak partra Kr.e 3500 körül Kr.e Ős-Európának egy őshonos (autoktón) népe létezett és élt a 7000-350 Kárpát-medencében, továbbá a Balkánon, az Égei-világban, Krétán, 0 Dél-Olaszországban és Szicíliában. Kr.e A közel-keleti subar-szabir nép településekbe tömörülve, házakban 7000 lakik és rézolvasztó kemencéiket ásták ki a régészek, amelyekben 1100 Celsius fokot tudtak elérni. Az Észak-Mezopotámiába települt subar-szabirok és a kárpát-medenceiek azonosságát a régészek által kiásott kultúrtermékeik bizonyítják. Igy pl neves régészünk - Makkay a mezopotámiai Tell Halaf és Hassuna kultúrköröket időbelileg egyezőnek véli a Körös-kultúrkörrel. A két helyen talált kerámia-azonosság mellett a téglalap alakú szobaterv egyezése is

kimutatható településeik házainál. Emellett azonos a hiedelemvilág kultusza is - az Isten-Anya tisztelet igen erős gyakorlatával. A kapcsolat igen erős tehát az újkőkorban és éppen ezzel hangsúlyozható az azonos etnikum és azonos nyelv létezése. A mezopotámiai szabirság tehát feltétlenül aktív részt vett a kárpát-medencei agrárforradalom kialakításában és valószínűleg ők vitték ide az árpa- és búzaszemeket és honosították meg e terményeket. Az állattenyésztésben a juh és a hozzátartozó és mezopotámiai eredetű puli kutyánk volt a délről bevándorló subar-szabirok útitársa. (A puliról később részletesen is megemlékezünk.) A mezopotámiai subar-szabiroknak a kárpát-medenceiekkel való etnikai azonosságát azok a gravettiek biztosítják, akik a Kaukázus alatti “melegágyból” évezredek folyamán szivárogtak be a Kárpát-medencébe és ott megtelepedtek. A kerámiáknál azonban igen fontos megjegyezni azt, hogy

az a kárpát-medencei kerámia, melynek formája és díszítése azonos a mezopotámiai kultúrkörök kerámiájával, nem kereskedelem útján került a Kárpát-medencébe, hanem helyi anyagból készült. Ez pedig azonos emberi képességekre, azonos műveltségre utal, ami csak és kizárólag közvetlen népi kapcsolat útján jöhet létre. .azt a következtetést vonjuk le, hogy a mezopotámiai és kárpát-medencei azonos népetnikum az újkőkortól kezdődően szoros kapcsolatban állt egymással, miután az újkőkor hajnalán ez az észak-mezopotámiai subar-szabir nép tömegesen megtelepedett a Kárpát-medencében, ahová magával vitte déli hazájukban kialakított és elsajátított tudását és kultúrviszonyait. Kr.e A jégkorszak végi felmelegedés hatására a Kárpát-medencében is 7000-600 hatalmas területek kerültek víz alá, veszélyeztetve síkvidékre települt 0 őseink életterét. Ezért nagyarányú kivándorlás indult meg, fokozatosan

feltöltve a Keleti-Kárpátoktól a Donig húzódó helyőrségeket. 8-9000 évvel ezelőtt a telepek megnövekedett lakossága kezdett áttérni a vadászatról az élelemtermelő gazdálkodásra. Termékeikkel kereskedtek, kapcsolatba kerültek más kultúrákkal, tanították őket, hatottak rájuk. Újból hosszú útra indult néhány csoport Eszközeik, használati tárgyaik alapján követhetők. E követés legjellemzőbb tárgya most nem a gravetti nyílhegy, hanem a kerámia és Dél-Mezopotámiába vezet. Sir Leonard Woolley, a mezopotámiai ásatások legnevesebb régésze 43 BT 199.o203o Kelet-Afrika BJ2 5.o BJ2 83.o Kaukázustól délre BJ2 87.o FK 3.o Kárpát-meden ce Kr.e 6800 Kr.e 6500 Kr.e 6500 körül tárt fel egy kultúrát az Al-Ubaid domb alatt, amelynek egyik alsó, 6500 éves rétegében jellegzetes mintázatú, mázas, égetett agyagedényeket találtak. 500-1000 évvel később pedig ugyanezen az útvonalon megjelennek a fejlett

rézbányászatot és fémművességet követően a fémszínű, sötétszürke, vörösesbarna, mintázat nélküli kerámiák Dél-Mezopotámiában. Jerikó: Jó Úr Kője neolitikus telepének alapítása. Katal-Hüyük mellett telep, majd Anatóliában is terjednek, a sziklarajzok mértani jellegű írásjeleket ábrázolnak. Fellelt ősi települések a Tigris és a Zab folyó mentén: Ar-Pach vagy Ar-Pach-i-Yas (Árpád, a Szemúr harmadik gyermeke) és Qalet-Jarmo (Kelet Gyarmata). Ez az Árpád Föld egészen Kru 635-ig folyamatosan lakott az alapítók által. Az Árpád dinasztia szervezte meg Káldit, a Keleti országot a Tigris alsóbb folyása mentén. . kíséreljük meg felvázolni az eddig megismert összefüggésekből kibontható paleolingvisztikai képet. Időben visszafelé tekintve az első, már bizonyos valószínűséggel megfogható, nagyobb területekre kiterjeszkedő, többé-kevésbé közérthető közlekedő nyelvet Elő-Ázsia nyugati felébe,

közelebbről a belső-anatóliai (Hacilar, Catal Hüyük), kilikiai (Mersin, Tarsus) és a nyugat-szíriai partmenti (Amuq síkság, Ugarit, Byblos) koraneolitikus kultúrkör területére lokalizálhatjuk. Szélesebb körű elterjedésének kezdetei kb. 6500 tájára tehetők, vagyis az említett műveltségek megszilárdulása, egymás közötti szorosabb kapcsolataik kialakulása idejére. Ezt a keltezést a kérdéses térség régészeti leletei, amelyek a 7. évezred második felében már messzeterjedő kölcsönös érintkezéseket és rendszeres kapcsolatokat bizonyítanak, igen magas fokon alátámasztják. Ilyen régi korban és az akkori viszonylag alacsony művelődési szint mellett természetesen nem számolhatunk az egész hatalmas területen már a 7. évezredben valóban egységes, közérthető közlekedő nyelvvel, hanem kezdetben csupán az érintkezések megkövetelte viszonylag szűk keresztmetszetű közös szókinccsel, amely csak a mindennapi élet

legfontosabb kifejezéseit foglalhatta magába. Ezt az ősi nyelvi állapotot, amelynek közös szókincsében kétségkívül az akkoriban legfejlettebb közép-anatóliai Hacilar - Catal Hüyük kultúrkör hordozóinak nyelvi elemei domináltak, “ősanatóliai”-nak vagy inkább - az elő-ázsiai nyelvi koiné tárgyalásakor használt terminológiánkhoz igazodva Hacilar-Catal Hüyük kori nyelvi fokozatnak nevezhetjük. Elterjedésének határait azonosnak vehetjük az említett koraneolitikus művelődési körök területével, általános használatát pedig ezen kultúrák virágzásának idejére, kb. 6500 és 5000 közé tehetjük Ebben az 1500 éves időszakban azután a népesség gyors növekedése és a kapcsolatok egyre szorosabbá válása következtében a nyelvi kiegyenlítődés is mind nagyobb méreteket öltött, s így a 6. évezredben már kétségkívül valóságos anatóliai - nyugat-szíriai “linga francá-”ról (közlekedő nyelv: népcsoportok

közösen érthető nyelve valamely meghatározó expanzív kultúra nyelvének dominanciájával, A szerk.) beszélhetünk, amelynek egykori létezését egyébként már egyedül az Anatóliából származó égei-tirrén nyelvközösség ténye is egyértelműen bizonyítja. Ehhez az areálisan kiegyenlítődött anatóliai nyelvközösséghez tartoztak Európa déli területeinek legelső újkőkori földművelő gyarmatosai, akik 6000 és 5500 között Krétán, a Dél-Balkánon, Itália, Franciaország és Spanyolország földközi-tengeri partjain feltűntek (proto-Sesklo, cardium kerámia). Majd 5500 táján - amint már tudjuk 44 B T 194.o BT 192.o Jordán-völgy Törökország. Szíria GL Keleti I I . Mediterránum, 877.o NyugatElő-Ázsia Anatólia központi területein megszakadt a leletfolytonosság, a népesség zöme nyugatra és északnyugatra vándorolt, kialakítva többek között a Balkánon és a Kárpát-medencében a Kremikovci és a Starcevo-Körös

műveltséget. Az anatóliai gyarmatosok terjeszkedésének határait a már említett anatóliai-égei-tirréni földrajzi nevek segítségével vonhatjuk meg. Magában Kis-Ázsiában csak a nyugati partmenti sávban (pl Beycesultan környékén), Kilikiában és a legkeletebbi régióban (Elazig vidéke) maradt számottevő népesség, s a kelet-anatóliai lakosság egy része a jelek szerint megszállt egyes transzkaukáziai területeket is. Kr.e VII Az észt Kunda-kultúra Indreko szerint folytatódik a bronz- és évezred vaskorban is, a finnugor etnikummal kapcsolatos. A kultúra származása Nyugat-, Kelet- és Közép-Európa. Saks észt nyelvész szerint a Káma, Volga és Oka folyóktól való finnugor érkezés kizárt, azt soha senki nem bizonyította. Kr.e Gordon Childe - 1969-ben megjelent és erős revízió alá vett könyvével 6000 ahol is Frankfort megállapításaira hivatkozva állítja és bizonyítja az Al-Ubaid kultúrának sumér voltát. Tehát mindenütt,

ahol az Al-Ubaid kultúra maradványai megtalálhatók, ott a sumérnak nevezett nép lakott. Gordon Childe is elismeri, hogy a sumer név az semita nyelven van tehát ez a nép önmagát nem így nevezte. Minden kétséget kizáróan bebizonyítottuk, hogy az ékiratokon e nép nevéül a KU-MAH-GAR fogalomjegyek találhatók. Igy az Al-Ubaid kultúra népe a KU-MAH-GAR, és erről a népről meg van állapítva, hogy az özönvíz előtti része a SUBUR nevet viseli. Tehát a sumérnak nevezett - de az ékiratokon KU-MAH-GAR néven írt - nép megjelenése ideje azonos az Al-Ubaid kultúra idejével s ez kb. Kre 6000 évre tehető. Ettől az időponttól kezdve tehát bizonyítva van a sumérnak nevezett nép létezése Mezopotámiában s ez a nép azt a nyelvet beszélte, amit szintén sumérnak nevezünk. Ugyanis az összes fennmaradt tradícióik, vallási és a már létezett teokratikus uralmukra vonatkozó nevek mind ezt igazolják. Hogy már írtak-e ebben az időben - arról

mindezideig megnyugtató bizonyítékokkal nem rendelkezünk, de a Kr. e IV évezredben megjelenő írás már egy teljesen kifejlett és rendszerezett nyelvtannal rendelkező agglutináló (ragozó) nyelvet mutat. Előre bocsátom azt, hogy a sumér-magyar nyelvazonosság alatt nem értem azt, hogy a sumérnak nevezett ősnyelv azonos lenne a mai beszédünkkel. A 29 Nemzetközi Orientalista Világkongresszuson bizonyítottuk, hogy a sumérnak nevezett nyelv nem halt ki, hanem fennmaradt - a Kr. u X, XI, XII századbeli, latin fonetikával írt (magyarországi - A szerk.) Krónikák és egyházi okiratok ún magyar szórványainak bizonysága szerint - a magyar nyelvben. A honfoglaláskori magyar nyelvünk az a nyelv, ami a ma sumérnak nevezettnek - hanglejtés-változatú - azonosa. Ennek a nyelvnek lényege az, hogy kifejezéseit és beszédjét akként fejleszti, hogy a szógyököket ragokkal vagy képzőkkel látja el és így tulajdonképpen a szót bővíti. Kr.e Szabir-magyar

őslakosság a Kárpát-medencében 6000 Kr. e VI Elő-Ázsiában kb Kr e 8500-ig visszamenőleg bizonyított a évezred megtelepedett életmód, az állattenyésztő, az élelemtermelő gazdálkodás. Az Anatólia - Szíria - Palesztina - Észak-Mezopotámia Nyugat-Irán területén található települések a Kr e VI évezredben kerülnek egymással élénk kereskedelmi kapcsolatba. A Kr. e VI évezred folyamán Elő-Ázsia földművelő-állattenyésztő 45 BT III/40.o Észtország BJF II/43.o Mezopotámia CSL NGY 13-14.o Régi Kelet kultúráinak területén hatalmas méretű demográfiai robbanás következett be, amelynek során e műveltségek földművelő telepesei valósággal elárasztották a környező vidékeket a Kárpát-medencétől Közép-Iránig és a Kaukázustól, Turkesztántól a Perzsa-öbölig. Ez az a folyamat, melyet Gordon Childe nyomán gyakran neolitikus forradalomnak neveznek. Kr. e VI (Korezm) NGY évezred Az a demográfiai robbanás, amely a

VI. évezredben a neolitikus 36-37o forradalmat kiváltotta, a mezopotámiai, transzkaukázusi lakosság hatalmas méretű kivándorlását indította el. A szélrózsa minden irányába folyt az elvándorlás, de a zöm Turkesztán felé nyomult. Ennek az óriási arányú népvándorlásnak lett az egyik legfontosabb célja Korezm. Turkesztánban az újkőkor óta töretlenül kimutatható egy ősi kultúra, amely szoros összeköttetésben állt az egykori előázsiai műveltségekkel: Anau, Merv, Chorezm neve jelzi a fejlődést. Vitán felül áll, hogy Chorezmet és Mitannit elég jól kivehető szálak fűzik össze. A keleti jafetiták kialakulásában úgy látszik igen nagy szerepet játszottak azon churri-mitanni vagy szubaru csoporthoz tartozó törzsek, amelyek a második évezred elején Mitanni hatalmas előázsiai birodalmát alkották. Ennek központja Felső-Mezopotámia volt Ezek a törzsek a jafetita nyelveket beszélő népek keleti ágát alkották, amelyhez a

mostani kaukázusi népek tartoznak (grúzok, cserkeszek, dagesztániak stb.) és amelyhez Mezopotámia, Szíria és Kis-Ázsia legrégibb civilizációinak megteremtői tartoznak. Constantine Porphyrogenitus bizánci császár munkájának 38. fejezetében állítja, hogy a magyarok őseit Lebédiában még “sabartoi asphaloi”-nak hívták. Tolstov is a Hurri (Churri) népnévből vezeti le a Korezm (Chorezm) nevet, továbbá a szabartoi népnév magyarázatával Götz László is foglalkozik. Már a korai sumér írásos emlékekben feltűnik a Mezopotámiától északra fekvő területek megjelölésére a “subar-ki”, azaz a “szubar föld” kifejezés a Kr. e 27-26 századból Ezt követően folyamatosan megtalálható az elnevezés “szubur-ki” és “szubir-ki” hangalakban is. A szemita akkád nyelv e sumér kifejezést “szubar-tu” formában vette át. A korai suméroknak igen szoros kapcsolataik voltak ezzel a szubar földdel. A “szubar-ki” vagy

szubir-ki” megnevezés kétségtelenül a transzkaukáziai, északnyugat-iráni és kelet-anatóliai térségre vonatkozott a Kr. e 3 évezredben, sőt még Észak-Mezopotámia, a későbbi Asszíria is beletartozott a “szubar-ki” fogalomba. A 2 évezredbeli adatok szerint szubar-ki területén a “hurri”-k laktak. Mezopotámiától északra más népről nem tudnak a források, sőt több kifejezés kifejezetten egynek veszi a régi “szubar-ki” lakóit a hurrikkal. A Gilgames eposz is említi például “Hurruru országát a hegyekben”. A régészeti leletek a szubarok és a hurrik azonosságára vallanak: a szubar terület már a 3. évezred eleje óta a sumér-mezopotámiai kultúra szerves része volt. Azokat a népeket pedig, amelyek a 2 évezred első felében Észak-Mezopotámiát, Szíriát, Kilikiát és Palesztinát elözönlötték, a források egyértelműen hurriknak nevezik. A leletek (kerámia) a hurrik és a korai transzkaukáziai műveltség

népességének azonosságát bizonyítják és azt, hogy a szubar-szubur-szubir népnév alatt is a hurrikat kell értenünk - vagy legalább is ezek egy részét. A hurrik nyelve ragozó nyelv volt, sem a szemita, sem az indo-germán nyelvekkel nem rokonítható. A későbbi urartui nyelv azonban kétségtelenül a hurri fejleménye. . A korezmi civilizáció kifejlődésében döntő szerepe volt az öntözéses földművelés megteremtésének. A még ma is meglévő öntözőcsatorna 46 Korezm Mitanni Kr.e 5500 Kr.e 5500-tól rendszer keletkezésére, annak időpontjára adat nincs, de tudjuk, hogy a Mezopotámiából bevándorlók már ismerték az öntözéses földművelést, az öntözőcsatorna-hálózat építéséhez letelepedésük után rövidesen hozzáláttak és az idők folyamán itt is szembekerültek a Dél-Mezopotámiában felmerült problémákkal. Ha ezekre nézve nincs is adat, tény, hogy a lakosság innen is elvándorolt, aminek súlyos oka volt. Eddig

senki sem mutatott rá azon körülményre, hogy a korezmi öntözéses - csatornázásos földművelés a Mezopotámiában szerzett tapasztalatokon alapult, ugyanúgy, mint az egyiptomi. Az ujgurok is öntözéssel művelték és művelik ma is földjeiket, legfeljebb a csatornáik, amelyeket most “karez”-nek hívnak, egy tökéletesített kivitelű, a föld felszíne alatt vezetett vizesárkot képeznek. Erősd városa Erdélyben, központi fűtéses kőházakban lakik a nép Gordon Childe kutatásai alapján. Származása az Al-Ubaid-i néptől, Mezopotámia. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az ős-anatóliai közlekedő nyelv délkeleti szomszédságában, Szíriában és Észak-Mezopotámiában kb. 5500-zal kezdődően kialakult a Samarra Tell Halaf műveltség kulturális és nyelvi koinéja, s 5000 táján már Kelet-Anatóliába és Kilikiába is kiterjeszkedett. Ez viszont azt jelenti, hogy a 6. évezred második felében jelentős mértékű kulturális

és nyelvi kapcsolatokkal kell számolnunk e két művelődési kör között. Így megmagyarázhatókká válnak az anatóliai-égei-tirréni ősnyelvi közösség fentebb említett összefüggései a kelet-anatóliai-transzkaukáziai térség és a Zagrosz-hegység vidékének nyelveivel (dél-kaukázusi nyelvek, hurri, szubir, lullu, guti, kasszu, elámi), valamint másrészt - a halafi összefüggéseken keresztül - a szumérral. Kb. Kre 5000 és 3300 között azután ez az anatóliai-mediterrán nyelvi alapréteg a Tell Halaf, majd a késői Ubaid műveltség törzsterületeiről kiinduló, többszörösen megismétlődő tömeges elvándorlási hullámok és az ezáltal bekövetkezett etnikai keveredések során ismételten igen jelentős mennyiségű halafi és késői ubaidi (előszumér) nyelvi anyaggal bővült, azaz elsősorban nyilván szókincse egyre nagyobb mértékben közeledett az elő-ázsiai nyelvi koiné halafi, majd késői ubaidi (előszumér) fokozatának

közlekedő nyelvéhez. Végül kb. 3300-zal kezdődően - a szumér városias kultúra, valamint a szumérok távolsági kereskedelmi hálózatának szervezett kiépítése óta a Földközi-tenger térségében, a nyugat-európai partokon és Európa egyes belső területein régészetileg szintén igen magas fokon valószínűsíthető újabb elő-ázsiai, részben mezopotámiai-szumér érckutató, fémfeldolgozó és kereskedő gyarmatosok letelepedése, akik számos helyen, főleg a parti régiókban és az érclelőhelyek környékén kisebb-nagyobb városállamszerű hatalmi szervezeteket alakítottak ki, megnyerve vagy alávetve és megszervezve a sokkal alacsonyabb kulturális fokon álló bennszülött lakosságot. Ezek a gyarmatos csoportok, amelyek kb. 3200 és 2000 között szintén több hullámban jelentek meg Európában, mindenképpen már a szumér nyelvet vitték magukkal: vagy mint anyanyelvüket, vagy pedig mint az akkori idők általánosan elterjedt elő-ázsiai

kereskedelmi közlekedő nyelvét, amelyet még akkor is kénytelenek voltak használni, ha nem közvetlenül a szumér nyelvterületről származtak. A szumérok által megszervezett és hosszú évszázadokon keresztül folyamatosan fenntartott távolsági kereskedelmi hálózatba ugyanis kétségkívül csak a szumér nyelvvel 47 BJF GL I I . 878-879 .o Erdély Régi-Kelet, Keleti Mediterránum kapcsolódhattak be. Kr.e . 5400 körül az elvándorló elő-ázsiai telepesek elérték Közép-Iránt 5400-tól (Tepe Sialk) és gyarmatosították az addig kihasználatlanul heverő esőben szegény dél-mezopotámiai és susianai (elámi) síkságot is, miután valamivel előbb, kb. 5600-5500 között a samarrai műveltség területén kifejlesztették az öntözéses-csatornázásos mezőgazdaság technikáját. A vándorlások azonban a 6 évezred utolsó századaiban is tovább tartottak, s az elő-ázsiai földműves telepesek 5000 táján már az egész Balkánt (Starcevo,

Karanovo kultúra) és a Kárpát-medence déli területeit is gyarmatosították (Körös műveltség), keleten pedig eljutottak Dél-Türkmenisztánba (Dzeitun kultúra). A régészeti kutatások eredményei tehát valóban arra vallanak, hogy a népszaporodás a Közel-Kelet primér neolitikus zónájában 6000 körül érte el az említett 7-9/ km2 -es kritikus határt, s egyértelműen bizonyítják, hogy a Kr.e 6 évezred folyamán Elő-Ázsia földművelő-állattenyésztő kultúráinak területein hatalmas méretű demográfiai robbanás következett be, amelynek során e műveltségek földművelő telepesei valósággal elárasztották a környező vidékeket a Kárpát-medencétől Közép-Iránig és a Kaukázustól, Turkmenisztántól a Perzsa-öbölig. Ez az a folyamat, amelyet G(ordon) Childe nyomán gyakran neolitikus forradalomnak neveznek. Kr.e Anne Morelli őstörténész Belgium őstörténetéről a wal és flamand 5250-490 ellentétekkel foglalkozva így ír: 0

Nincs értelme a területi vitákhoz kapcsolt ősi jogokról vitatkozni Belgiumban. Ugyanis a legrégibb időben nomádok vándoroltak ide-oda Belgium területén. Ezeknek a nomádoknak a neve ma még ismeretlen, de Kr.e 5250-4900 között magyar földmíves csoportok vándoroltak be Belgium területére a Balaton környékéről és Dél-Magyarországról. Kr.e A tordosi nyelvemlékek (Kr.e 5200) a két nép közötti 5200 nyelvazonosságot bizonyítják és valószínűsítik a gondolatközlés legelső írásba foglalását. De itt, az írás megjelenésénél a figyelmes kutató gondosságával kell megvizsgálnunk a tatárlaki leleteket. Ugyanis Torma Zsófia által kiásott - majdnem 11.000 - tordosi leletanyagon - a cseréptöredékeken és a korongocskákon rovásszerű jelek láthatók, melyekről az 1875-ben dolgozó régésznő határozottan felismert négy ősi, székely rovásjelet. Most Forrai Sándor, a tatárlaki képírásos agyagkorongocskák egyikén felfedezte a

székely rovásírásunk z, ny és gy betűit. Két ásatás adataiból hét írásjel a máig élő rovásírásunkból (Itt kell megjegyezni, hogy BJ2 közli dr. Gosztonyi táblázatát az ékírás és a székely rovásírás összehasonlításáról. Az eredmény meggyőző A dolog másik vonatkozása az, hogy amíg Badiny Jós Ferenc a sumér nyelven keresztül jut el megállapításaira, addig Baráth Tibor egyiptomi, hun, etruszk, szkíta és más eredetű írásfejtéseit éppen a székely rovásírással fejti meg. Végeredményüket tehát két különböző úton érik el és ennek kulcsa talán éppen az ék- és rovásírás közeli azonosságában rejlik. A szerk) Minden ellenkezés és ködösítés ellenére azonban kétségtelen az, hogy a Körös-kultúrkör embere már írt. (BJ2 85o) V. A Körös-kultúra kerámia anyaga főként a mezopotámiai, özönvíz előtti évezred Al-Ubaid kultúra kerámia anyagával egyezik. Ez a katasztrófa - az Özönvíz eddigi

vélemények szerint - az i.e V évezredben pusztította el Mezopotámia déli településeit. A rétegtani vizsgálatok szerint a mai Perzsa öböltől kb. 150-200 km távolságban észak felé terjedő területen volt ez a vízözön, mely - Sir Leonard Woolley szerint - teljesen megváltoztatta a két folyó országának etnológiai képét. Új népek 48 GL I I . 818.o-t ól Közel-Kelet BJ2 7.o Belgium BJ2 85.o Erdély BJ2 86.o Kárpát-meden ce Mezopotámia jelentek meg Mezopotámiában, akik összeötvöződött és igen magas szintű műveltséget fejlesztettek ki. Ezt a népet nevezi a mai szakirodalom sumer-sumér népnek. A mezopotámiai - már sumérnak nevezett - népségnek az a része, melyet a szakirodalom Jemdet Nasr néven különböztet meg - az özönvíz természeti katasztrófája után - a Kárpát-medencéből jött és véglegesen megtelepedett Mezopotámiában. Indoklásaimban hivatkoztam arra, hogy ennek a népnek hiedelmében még a zsugorított

temetkezési rítus is azonos a kárpát-medencei szokásokkal. Ugyanígy az Isten-Anya tisztelet is, mely az Isten-Anya szobrok készítését behelyettesített a “vigyázó két szem” idolokkal és oltárokkal, miként azt a mezopotámiai subar-szabirok vidékén épített Tel Brak-i “szem templom” mutatja. Ugyanez a nép kezdi az írást is Mezopotámiában, de éppen olyan jelekkel, mint amilyeneket a tordosi korongon találtunk - jó 1000 évvel korábbi szerkesztésben. Közel-Kelet és a Kárpát-medence - mint élettér és mint őshaza egymástól el nem választható, mert az özönvíz utáni időszakokban az állandó kapcsolat nemcsak a népcserében, hanem az anyagbeszerzésben és kereskedelemben is megmutatkozik. Nem kell mást említenünk, csak azt az egyetlen valóságot, hogy Eurázsia összes aranybányái között az egyetlenek a Kárpát-medence erdélyi érclelő helyei, ahol tellurtartalmú az aranyérc. Az a tény, hogy a Mezopotámiában eddig

kiásott aranytárgyak (az Ur városi királysírok anyaga) mindegyike ebből az erdélyi aranyból készült, talán elegendő bizonyíték a két tér állandó kapcsolatára. De Tutenkamon aranykincsének anyaga is ugyancsak innen való, és amikor a II. évezredre fordul a mezopotámiai történelem, és a feketefejű semiták rövid ideig uralomra jutnak (I. Sargon kora), megszűnik az aranyszállítás. Sir Woolley szerint az ebből a korszakból származó sírokban alig találni egy-egy rézgyűrűt vagy karperecet. Aranyat soha. Ez a Közel-keleti - mezopotámiai - “őshaza” azért is sorsdöntő számunkra, mert ez biztosítja a hun-avar népekkel és az Álmos-Árpád-i őseinkkel való népi homogenitásunkat és az eddig szétszabdalt etnogenezisünket egybefoglalja. Ugyanis az özönvíz után a Kárpát-medencéből érkezett és a szakirodalomban Jemdet Nasr népnek nevezetteken kívül, a Káspi-térségben lévő Aratta állammal állnak kapcsolatban és Prof.

Kramer fejtette meg annak az ékiratos agyagtáblának a szövegét, melyben az azonos Anyaistennőt tisztelő és a sumér Inana kultuszt gyakorló Unug-Ki és Aratta uralkodói, termékeik kicserélése érdekében, egymással, azonos nyelven és azonos írásban leveleznek. (BJF) c könyvemben ismertetem bőven ezt a témát és bizonyítom, hogy Aratta királya is subar-szabir. Tehát a mezopotámiai őshaza kutatása által megtudjuk azt, hogy a Káspi-Aral élettér is a sapir-ok, a naparcúak birodalma és így nem csodálkozhatunk Sztrabo közleményén, amikor Meotisz néven az Aral-tó déli területeit nevezi. Éppen azt, ahonnét előkerültek a legcsodálatosabb szkíta aranykincsek. . A subar-subir-szabir földön alakult meg Nimrud-nak az országa is, ami későbben As-Uru (Asszíria) néven került be a történelembe. Ugyanitt azok a kassita-kusiták, akik megdöntik Hammurábi semita uralmát, szintén Nimrud fiainak, azaz kusitáknak vannak identifikálva. Tehát

még a hivatalos biblikusok is elismerik a nimrudi hagyománnyal élő mezopotámiai nép kus nevét. Sajnos a hajdani Nimrud-ország - As-Uru, mint Asszíria - fél évezred leforgása alatt teljesen átveszi a feketefejűek semita ideológiáját, és az északon (a Kaukázus déli részénél) települt subar-szabirok pusztításával foglalkozik legfőképpen. 49 Kr.e Az Eridu-Ubaid műveltség az első egységes, egész Mezopotámiát és a 5000-380 környező területeket magába foglaló kultúra. Kisugárzásai keleten az 0 Indusig, északkeleten Turkesztánig, nyugaton Egyiptomig kimutathatók. Kr.e V Götz László F Schachermeyr összefoglaló sorait adja közre az és IV. alábbiakban: évezred “Azt a tényt, hogy az egykori elő-ázsiai gyarmatosok hatalmas területeken szinte akadálytalanul szétáramolhattak, a nemzetközi tudományosság is azzal magyarázza, amire magunk már ismételten . nyomatékkal rámutattunk: hogy ugyanis a kérdéses területek akkoriban

még halász-vadász fokon élő őslakossága csak elenyésző mennyiséget képviselhetett. . Úgy tűnik, hogy az Égeisz térsége, továbbá a Balkán, a Duna vidéke egészen Ausztria határáig, az 5. és 4 évezredben az elő-ázsiai kultúrfejlődés mellékhajtásaivá váltak. E folyamat csakis egy hosszú évszázadokon keresztül tartó kultúráramlat formájában képzelhető el, amelyet részben felderítők és kereskedők, legfőképpen azonban termőföldeket kereső földművesek vándorlásai váltottak ki. Ezek eleinte bizonyára Hacilar és Catal Hüyük környékéről - először Nyugat-Kisázsiáig, majd az Égeiszig jutottak. Felfedezték a termékeny Thesszáliát s végül a Duna és Tisza vidékének löszterületeit is. Itáliát szintén nyilván ezek a földművesek gyarmatosították . A földműveléssel a nagy termékenységi istennő vallása is eljutott Európába. Ezzel az elő-ázsiai kultúráramlattal együtt Kelet-Kisázsiából és

Kilikiából az ott honos etnikum és annak nyelve is eljutott is elterjedt az Égeisz térségében, a Duna vidékén és Itáliában. Mivel ezen - Örményországtól Carnuntumig (Németújvár) - (egykori kelta, majd római város az osztrák-magyar határ közelében: megjegyzés tőlünk) és az Eufrátesztől Szicíliáig terjedő - hatalmas terület központjává az Égeisz vált, e nyelvcsaládot égeinek nevezhetjük. Ezeknek az “Égei” földműves telepeknek az említett térségben mindenütt “égei” helyneveik voltak. Az elő-ázsiai mellett volt egy második kultúráramlat is. amely Észak-Afrikából, elsősorban Egyiptomból indult ki. . Mindkét áramlat esetében olyan mozgalmakkal állunk szemben, amelyek mindig csak egy irányban zajlottak le, tehát nem zavarta meg őket semmiféle ellentétes irányú mozgás. Ezért is beszélünk “áramlat”-ról. A szétvándorlások ezen egyoldalúságát - egyirányúságát - a közel-keleti kultúrpotenciál

hatalmas fölénye magyarázza meg, valamint az a tény, hogy a telepesek a szűzföldeken csupán kóborló halász-vadász hordákat találtak. Kr.e További ősi települések Sam-Ar-Ra (Szemúr otthona), Mat-Ar-Ah (a 4500 hely ahol a Magyar Ős lakott), Ga-Ura (Kő Ura, vagyis székhely), Ar-Bela (Bál Úr, a termékenység istenének székhelye), továbbá Idi-Klat (Keleti Ügy, folyó, a Tigris ősi neve, Bur-Utu (Bor-Útja) az Eufrátesz ősi neve és Meso-Pot-Am-Ja (Mezőföldből álló ország) Kr.e A szolid, tudományos igényű nyelvhasonlításokban az adja meg az elvi 4500-500 és módszertani alapot, hogy a szumér igen sok eurázsiai nyelvvel mutat több-kevesebb - már első pillantásra szembeszökő - egyezést, párhuzamot, - főleg a szókincs terén, de többször a nyelvtanban is. Ez a tényállás olvasóink számára tanulmánysorozatunk eddigi eredményei ismeretében nem jelenthet meglepetést, hiszen már tudjuk, hogy az ősi elő-ázsiai primer

művelődési körök túlszaporodott etnikumai évezredeken keresztül folyamatosan és nagy számban vándoroltak szét a környező közelebbi és távolabbi vidékekre, s szinte egész 50 NGY 13.o Mezopotámia GL I I . 821.o-t ól BT 192.o Szíria GL Nyugat-Eurázs I I . ia 884-886 .o Nyugat-Eurázsiában döntő jellegű kulturális és etnogenetikai hatásokat fejtettek ki a művelődésben messze elmaradott területek gyér alapnépességeire. Ezen újabb őstörténeti felfedezések világánál természetesen nem tekinthető véletlennek az sem, hogy szinte egész Európában és Nyugat-Ázsiában messzemenően dominál ugyanaz az emberfajta, az ún. kaukázusi-europid “nagyrassz” E kétségtelen tény ugyanis a régészeti bizonyítékokon túlmenően az embertan síkján még korunkban is egyértelműen tanusítja, hogy e területek antropológiailag általában szemlélve nagyjából viszonylag egységesnek mondható lakossága végső fokon zömmel azonos

eredetű, legnagyobbrészt az elő-ázsiai primer neolitikus és korai fémkori műveltségek népességeiből származik, illetve ismételt döntő többségű elő-ázsiai keveredések útján alakult ki mai végső formájában. Ezek után tehát szükségszerűen elvárható, hogy Nyugat-Eurázsia legkülönbözőbb nyelveiben, a térség szinte bármely pontján a régészetileg és több helyütt embertanilag is megállapítható tömeges elő-ázsiai keveredésekkel szoros párhuzamban többé-kevésbé masszív elő-ázsiai nyelvi hatások, felülrétegeződések és keveredések is kimutathatók lesznek. Mivel pedig a kőrézkori és korai bronzkori Elő-Ázsiában a szumér igen nagy valószínűséggel mintegy 2500 éven át (kb. 4500-2000 között), de még minimálisan számolva is - kétségbevonhatatlanul és bizonyíthatóan - majd két évezreden keresztül (kb. 3800-2000-ig) minden tekintetben domináló élő kultúrnyelv volt, majd további 1500 évig Európa

középkori latinjával mindenben azonos szerepet töltött be, a bizonyosságot elérő valószínűséggel feltehető, hogy e távolabbi nyelvi összefüggések esetében legelsősorban a szumér nyelv hatásaival kell számolnunk. Ehhez járul az is, hogy a szumérok alakították ki Földünk első valódi értelemben vett magaskultúráját, hosszú évszázadokon keresztül messze vidékekre kiterjedő szervezett távolsági kereskedelmi hálózatot tartottak fenn, vallási, mitológiai, kozmológiai képzeteik, szimbólumaik, művészeti motívumkoncsük, életszemléletük, babonás szokásaik, mondáik, meséik egész Elő-Ázsiában maradék nélkül általánosan elterjedtek, sőt Nyugat-Eurázsia legnagyobb részében még ma is tömegesen kimutathatók. Továbbá ők szervezték meg a legelső államokat, majd Kr.e 3200-tól kezdődően már egész Mezopotámiát összefogó birodalmakat is, azaz a szumér a világtörténelem első olyan nyelve, amely nagy területeken

egységesen használatos birodalmi, közigazgatási, kereskedelmi, kulturális és nem utolsósorban kultikus nyelv volt. Más szóval az elő-ázsiai szumér hegemónia korában valósultak meg az emberiség történelmében legelőször azok az alapfeltételek, amelyek az újabb paleolingvisztikai kutatások eredményei szerint elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy nagyobb területekre kiható érvénnyel olyan nagyfokú nyelvi kiegyenlítődés következhessék be, amely egy valóban egységes közigazgatási, kereskedelmi, irodalmi, tudományos és kultikus nyelv kialakulását lehetővé teszi. Ezek a régészeti, etnogenetikai, művelődés- és nyelvtörténeti adatok egyúttal értelemszerűen megmagyarázzák azt a - hazai nyelvészeink és őstörténészeink által csak gúnyosan kommentált - tényt is, hogy a szumért “szinte már a világ összes nyelvével összehasonlították már”: amint ezt mérvadó kutatóink zöme elrettentő példaként előszeretettel

hangsúlyozza, nem gondolva meg azonban azt, hogy e felületes ítélet ismét csak az akadémikus irányzat megdöbbentő egyoldalúságáról tanúskodik: arról, hogy a finnugor iskola az újabb régészeti és 51 Kr.e 4400, 4000 Kr.e 4000 körül őstörténeti felfedezéseket nemhogy megvizsgálná, de figyelembe sem veszi. E rendkívül jelentőségteljes ősnyelvi összefüggések bemutatása terén ezúttal többre nem vállalkozhattunk, mert az elő-ázsiai nyelvi koiné hatásainak részletes ismertetése mindazon hatalmas területeken, ameddig az elő-ázsiai földművelő telepesek és az érckutató gyarmatosok eljutottak, valósággal szétrobbantaná e kötet kereteit. Ennyi is elegendő azonban annak érzékeltetésére, milyen elsőrendű fontosságú módszertani követelmény lenne a paleolingvisztika számára, hogy végre felfigyeljen a régészet által az utóbbi évtizedekben feltárt széleskörű elő-ázsiai összefüggésekre Európa déli felében, de

ugyanúgy az Elő-Ázsiát környező egyéb területeken is, s a jövőben ne csupán hipotetikus ősnyelvi formák visszakövetkeztetésének meddő feladatával bajlódjék (e kísérletezések hiábavalóságát egyébként a modern indogermanisztika már felismerte), hanem elsősorban a ma már tízezerszámra rendelkezésre álló ősi szumér nyelvemlékekből induljon ki nyelv-kialakulási és nyelvfejlődési vizsgálatainál. Ezáltal ugyanis tetemesen konkrétabb alapokra kerülne a paleolingvisztika, s a kutatók a felismert párhuzamok nyelvemlékes megtámaszthatósága révén sokkal biztosabb következtetéseket vonhatnának le az egykori nyelvi kapcsolatok mikéntjére, de éppúgy a mai nyelvek kialakulási folyamataira és fejlődésére vonatkozóan is. GL II 884-886o (Két megjegyzés kívánkozik ide Götz László megállapításaihoz: meddig juthatott volna el e nagyívű gondolatmenet Gosztonyinak a sumér nyelvtani jellegzetességek egyezéseit is

végigvizsgálva a különböző nyelvekben és hogyan olvasnánk ugyanezt a szöveget, ha Badiny érvelését követve a szumért egyszerűen a mahgar névvel helyettesítenénk? A szerk.) T-Ark-Han (Tó Urak Hona) a Fayum oázis körül, 80 kilométerrel a Delta alatt. Délebbre Bad-Ar-i (Botúri, Árpádi) telep Meg nem határozott még Hon (Napváros, Heliopolis) kora a Deltában. A bibliai Özönvíz kora. A mintegy másfél milliónyi agyagtáblának megfejtett 20 százaléka között találtak egyet Nippurban, melyen a Sumér Királyok Uralkodási Rendje van feltüntetve. Ezt professzor Poebel megfejtésében a Pennsylvániai Egyetem publikálta. Ezen a táblán vannak felsorolva az özönvíz előtti uralkodók is és az özönvíz előtti városok is. A városokat a kutatók meg is találták és így nevezik őket: Eridu, Bad-Tibirra, Larak, Sippár és Surupak. A tábla sorrendje úgy írja, hogy az özönvíz utáni uralmak Kis sumér város királyságával kezdődnek.

(Ami nagyon valószínű, hiszen a Sir Woolley által megtalált özönvíz iszapréteg vastagsága szerint kiszámított ún. bibliai özönvíz Kre 4000 körül - a 700 x 150 kilométernyi kiterjedésében - Kis várost már nem öntötte el. Utána következik az I. Uruk-i Királyság s majd ezt követi az I Ur-i Dinasztia. Az I. Ur-i dinasztia bizonyítékait találta meg Sir Woolley a dr Hall által már 1919-ben végzett ásatások folytatásánál, 1924-ben, az egykor Ur városhoz tartozó épületekben - amelyet a ma Al-Ubaid-nak nevezett domb alól kapartak ki. A nevezett királylistán Mesanepadda az I Ur-i Királyság első uralkodója. Fia építette Ninhurságnak, a teremtés istenanyjának ezt a gyönyörű templomot, melynek homlokzatán díszlett az erejét visszaszerző Napistent ábrázoló rézszobor. Bobula szerint Tur-Ullu-nak kell nevezni a Nap ezen formáját! (Tur-Ullu jelentése: új fény, szó szerint Tur - fiatal, új, kisebb gyermek, Ullu - csillogás) 52

BT 195.o Egyiptom Mezopotámia BJF I/26.o Kr.e 4000 Kr.e IV évezred kezdete A téli napforduló - a sumér Gurusunu (vö. a magyar Karácsonnyal A szerk.) - mint vallási ünnep hosszú évezredeken át megtalálható Keleten és Julius Caesar Kr. e 56-ban iktatja be a római ünnepek közé a babiloni kalendárium bevezetésekor. Az ünnep neve: A legyőzhetetlen Isten Napja. Az Ur-i Királyság igen fontos a sumér történelemben! - Már rendelkezünk erre az uralkodásra vonatkozó archeológiai bizonyítékokkal. Ugyanis innen kezdődik a sumér nép történelmileg bizonyítható uralkodása Mezopotámiában a Kr. e IV évezred második felének kezdetétől. (Nimród) Teljesen felesleges azon vitatkozni, hogy Nimród Noé melyik fiának utóda, hiszen Noé soha nem létezett máshol, mint azoknak az akkád-sémi papoknak a fantáziájában, akik a több ezer évvel azelőtti sumer agyagtáblákat másolva vízözöni hősünket Ziuszudrát először Um-Napisti-nek, majd

Noénak keresztelték el, a vízözön történetét pedig kisajátították a forrásanyag megjelölése nélkül. Nimród, a sumerek istenként tisztelt hadvezére vezette népe harcát a környező sivatagi és hegyvidéki területről támadó barbár akkád-sémi törzsek ellen. Korát az agyagtáblák és a királylistán szereplő első uralkodók, Enmerkur, Lugalbanda és fia, Gilgames elé kell tennünk. Nimródhoz fűződik a Bábel tornya néven ismert hatalmas ziggurat, toronytemplom építése. Egyúttal Nimród és fiai, Hunor és Magyar a hősei a legszebb mondánknak, a Csodaszarvasnak, amely híven fejezi ki a Kárpát-medencébe való visszatérés apáról-fiúra örökített, kiolthatatlan vágyát. Nimród, aki fiatalságát a birodalom megvédésének szentelte, amikor úgy érezte, hogy megfelelő utódnak adhatja át a feladatot, északra költözött, Eviláth-ba, a mai Irán területére, hogy családot alapítson. Tudta, hogy ő már nem érheti el az

őshazát, de azért közeledett feléje, hogy fiainak megkönnyítse a hazatérést, amelyet feladatul adott nekik. Nimródban már jelen volt szakrális királyaink mágikus ereje, hogy a hatalmas birodalmat, amelyet Badiny Jós Ferenc a Kárpát-medence, a Káspi-Aral térség és Mezopotámia háromszöge által bezártan határoz meg, együtt tartsa. Fiatalabb neolitikus telepek Mughera (Magyar), Ug-Ar-i-Ta (Égi Úri Ta, a napisten földje). A terjeszkedés a Taurus felé halad Az “Aratta”-ból Mezopotámiába bevándorlók ékiratain találjuk meg a HUN nevet. Innen kezdve megmaradt ez a név, és fontosságát bizonyítja az, hogy égi csillagképeink kezdetét, a KOS-t sumer nyelven a “HUN ember háza” néven ismerik. A hun név a belső-ázsiai Hun Birodalomból jött Sumeriába, és innen tovább, a hivatástudat szerinti nevek szerinti népcsoportokkal. Az arattaiak elnevezés alatt azokat a hunokat értjük, kiknek birodalma Kína fölött már a Kr.e IV

évezredben létezett, és a Káspi-tengerig terjedt. A Kre-i évezredek hunjai “caucasoid embertani jellegűek voltak” azok, akik a sémi-akkádok pusztításai elől visszatértek Hunniába és az Ordos-i központig jutottak. Pár évszázad alatt itt megerősödve, mint “lovastársadalmi hatalmak” visszaütnek, a sumériai sémitákat elsöpörve. Erejüket mutatja, hogy Egyiptomot is uralják PRST (pa-ra-su-tu - paraszt) a nevük a régi egyiptomi írásokban. (Csak Manetho nevezte el őket “hykszosz”-nak.) Palesztínában is megtelepednek. Itt nevük PLST- pilistu - pilisi tevő (dolgozó) Nyelvük azonos a Sumériát visszahódító Kassita-Kusiták nyelvével, akik - mint az arattaiak utódai - ismerik az ékírást és igen sok sumer nyelvű ékirat 53 FK 5.o BT 194.o BJ2 320.o Bábel Kánaán Kelet-Töröko. Aratta Ordos, a Kínai Sárgafolyó menti hun-magyar központ Kr.e 4000 3600 Kr.e 3800 Kr.e IV évezred közepe a hagyatékuk. A PLST-eket

filiszteus - hunoknak is nevezik, és ők Palesztína névadói is. Fővárosuk Bethsan volt, amit a görögök Scythopolis - ként ismertek, mert ezeket a hódítókat ők szkítáknak tartották. De a hun főerő és hatalom gyökere Ordosban maradt, ahol a hatalmas hun király viselte azt a turulmadaras koronát, amely a Kr.e II. évezredből való Hun alapítás “URU-SOLYMA” városa is Palesztínában, - a sólyom városa, amit Napmadarunk, a sólyom-turulról neveztek el, - ma a Jeruzsálem nevet viseli. A Dunától Tordosig, Nippur-Adzsemig (Irán) a mi Hun-mah-gar hatalmas és egynyelvű népünk települt, magas kultúrájú társadalmat kialakítva. Egynyelvűségünkre vonatkozólag pedig tudomásul kell venni azt, hogy miként a Tihanyi Apátság Alapítólevelével, 1000 évvel előttünk írt magyar nyelv közelebb áll a ma sumernek nevezetthez, mint a mai magyarhoz; úgy ma a turk, alán, avar, kazár, besenyő, csuvas, baskír stb. néven megkülönböztetett és

rendszerint töröknek minősített nyelvek is ugyanannak a ma sumernek nevezett Mah-gar nyelvnek hajdani nyelvjárásai lehetnek csupán, mert nincs más ősnyelv ezen a hatalmas területen, amiből nyelvtörténetileg levezethetőek lennének. Ezt így véve megoldódik (ős)történelmünk minden eddigi problémája és a leletek azonossága érthető. A PUNTi néptartalékokból a legnagyobb kivándorlás Dél-Egyiptomba tartott. Megszálltak az első zuhatagnál MAHARA-KA országában, mások a zuhatagtól Thébáig, a galambokról híres (tuba) városig terjedő területet foglalták el, még mások a Akabai-öböl, Szuezi-csatorna környékét szállták meg hét úr HETH AR vezetése alatt. Istenük a Mén, Bak, székhelyük Amén Hon, AMUN ON, másképp Théba. A Sinai terület MONI-TA Méni Ta, Mén országa, a déli terület BAKHU Bak Hona. Válaszfolyó a MAGARA Az írás feltalálásáról: 1. Irott emlékek a Tigris és Eufrátesz alsó folyásánál 3200 körül

Egyiptom, majd az Indus-völgy táján készülnek az első okmányok. Szerkezeti és formai azonosság. 2. Mindhárom helyen előzmény nélkül, hirtelen és kiforrott állapotban jelenik meg. Valószínű a Kaukázus, mint kialakulási hely. . A magyar nyelvvel - bizonyos mértékig és különböző módon valóban rokonságban áll az ún ugor, permi, volgai és balti finn, valamint más, mint például a lapp, a szamojéd népek nyelve. És nem fordítva! Ez nagyon lényeges különbség, hiszen egészen mást jelent egy “ősi, közös nyelvcsaládból” kiszakadni, kiválni, mint különböző népeknek, csoportoknak - különböző időkben és különböző módokon eltanulni egy nagyobb nép nyelvét, akár mint érintkező nyelvet (lingua franca), akár mint nyelvileg beolvadt népcsoportnak a nyelvcseréjét. A magyarok őshazáját az elavult összehasonlító nyelvtudomány eddig hirdetett tanai alapján valósan nem lehet meghatározni. Mai ismereteink szerint a

Dél-Mezopotámiában a Kr. e IV évezred derekán megjelent a sumér (vagy sumér) nép, amely sem nyelvében nem indoeurópai, sem embertani jellegében nem sémi, és nem is autochton, azaz helyi eredetű, hanem erre a területre már a fémek ismeretével bevándorolt, feltehetően a Kaukázus déli vidékéről, illetve a Káspi-tó délkeleti tájairól. A Mezopotámiától északra eső területet már Kr. e 2700 táján Szubar-ki - nek, azaz szubar-földnek nevezte Eannatum lagasi király, s ezt a magyarok szabir-szavárd neve miatt semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni. A sémi akkádok, elámiak és amorriták támadásai és sikerei miatt a kegyetlenül 54 BT 209-210 Egyiptom BT 98-99.o Kaukázus BK 42-43.o Mezopotámia Szubartu elnyomott, irtott és rabszolgasorsra kényszerített sumérok a Kr. e III évezred végétől tömegesen vándoroltak északkelet (Anatólia, Balkán, Dél- és Közép-Európa), észak (Transzkaukázia) és északkelet

(Káspi-tó és az Aral-tó közötti Turkesztán, illetve attól délre) felé, magukkal vive magas kultúrájukat, művészetüket, nyelvüket, írásukat. Szubar-ki vagy Szubartu lakói feltehetően az ugyancsak nem indoeurópai hajlító nyelvek egyikét beszélő hurrik-kal azonosíthatjuk, akik viszont alapját képezték az árja hettiták birodalmának és az urartui államnak. Ez magyarázza meg az anatóliai állatábrázoló művészet (Alaca Höyük), és a kaukázusi állatábrázoló művészet (Kobán, Majkóp) igen erős mezopotámiai rokonságát. Ugyanakkor az északkeleti ág déli telepeseinek tulajdoníthatjuk az afanaszjevói műveltséget, sőt az afganisztáni Tillia Tepe korai anyagát is a Kr. e II évezred második felétől a Kr. e VI századig annak ellenére, hogy újabban e népességet (is) indoiráninak tartják. A Szubartu kifejezés számunkra különösen fontos, hiszen a subar-szabir-szavárd szókapcsolatokra utalhat s mint köztudott a magyarság

egyik neve régen a szavárd, a szabir volt. A déli telepesek elérték a Kr. e 2000 táján az Ural-vidéki ércbányákat is, és feltevésünk szerint ez a néphullám hatott első ízben az ősmagyarok dél-kaukázusi és közép-ázsiai csoportjaira, valamint az Ural vidékén az ún. finnugor népek elődeire Ezek a bevándorlók nem lehettek indoiráni nyelvűek, hiszen az irániakat (a perzsákat) csak a Kr. e IX század derekán említik meg először az asszír források. Kr.e 3500 körül A sumér irodalom nagy ismerője - prof. Kramer - könyvében azt írja, BJF hogy “egy másik sumér epikus poémában, amelyik ez ideig csak I/91.o részben lett publikálva, - ismét megtaláljuk Enmerkart, az Uruk-i uralkodót az Aratta-i uralkodóval való keserű veszekedésben. Ez az Aratta-i uralkodó azonban ebben ez esetben egy valódi sumér nevet visel így: Enshukushiranna. A Kramer által leírt ékírásos kifejezés helyes szövege sumérul így alakul: En-Subur Dumu

An-na, . magyarul mondva: Subur uralkodó az Ég Fia. Azért fontos ez az adat, mert a sumér irodalmi mű, melyben ez le van írva, a Kr. e 3500 év körüli történelmet tükrözi. Tehát ezzel van meghatározva, hogy nemcsak az özönvíz utáni Al-Ubaid-i maradék volt subur, hanem Aratta népe is, ahonnan az Uruk kultúra népe - tehát az özönvíz utáni első bevándorló réteg - feltöltést kapott. Miután Aratta népének subur volta így bizonyítást nyert és Aratta városállamot a kutatók a Káspi-tenger körül jelzik - meg kell állapítanom, hogy hol van az a hely a Káspi-tenger környékén, ahol a sumér kultúra valamilyen termékét napvilágra hozták az ásatások. Ugyanis csak ott lehet keresni Aratta-t. Az Al-Ubaid-i kerámia hasonmását találták Susa, Tepe Giyan, Tepe Sialk helyeken s innen mind a két irány a Káspi-tenger déli partján fekvő Tepe Hissar-hoz vezet. Ez pedig a mai Kara-Kum sivatag környéke, ahol a Tolsztov expedíció

régészei tíz éven át ástak és felkutatták a régi Chorezm területét is. Tolsztov könyvében beszámol az érdekes leletekről. Ők is igen sok Al Ubaid-i stílusú kerámiát találtak, de ezekben a kutatásokban az a legérdekesebb, hogy az orosz expedíció nemcsak az özönvíz előtti Al Ubaid-inak elkeresztelt sumér népet találta meg, hanem a subur népet is. Tehát a sumér nép jelenléte így, a Kr. e XIII szd-tól visszafelé a történelem előtti időkig biztosítást nyert. .Prof Djakanov 1967 okt 7-én kelt levelének két érdekes része a következő: 1. Egyetért azzal, hogy Chorezm neve ékiratosan és babiloni nyelven: 55 Aratta Korezm Kb. Kre 3500 kb. 2000 Kr.e 3500 Kr.e 3500 KU-MA-AR-IZ-MA. 2. Levele végén így ír: ami a sumér-magyar rokonság kérdését illeti, az én véleményem szerint lehetséges, de nem látok megfelelő módszert a bizonyítására. Munkatársam - dr. Novotny - így ír: “az orosz régészet az ásatásoknál már

komolyan számol - az ókori Belső-Ázsiában - a sumérok jelenlétével. A Kara-Kum - sivatagi ásatásoknál mintegy 20 sumér és proto-elámi ékjelet regisztráltak. Ha a további ásatások a IV évezrednél régebbi leleteket hoznak napvilágra, melyek ugyancsak sumér jellegűek, úgy az kétségtelen bizonyítéka lesz annak, hogy a sumérok innen kerültek Mezopotámiába, majd birodalmuk összeomlása után - a 2. Kr előtti évezredben - ugyanide tértek vissza”. Látjuk, hogy minden kutatási eredmény a Varga Zsigmond által megjelölt sumér őshazához vezet, hiszen ez azonos Chorezm területével. A legvalószínűbb az, hogy innen sugárzott ki a sumér kultúra a Duna-medencébe is, a mezopotámiai deltavidékre is és a Gordon Childe által megállapított “egy nagy nép” - “egy azonos nyelve” az ős-sumér lehetett, melynek nyelvjárásbeli változatait beszélték a Visztulától - az Égei tengeren át a Perzsa öbölig. Az biztos, hogy a Kr e 4000

évtől visszafelé számított évezredek voltak a tanúi ennek az iszonyú nagy vándorlásnak. Népek vándorlása hosszú idő alatt megy végbe Családok, törzsek alkotják a népet s ezek vándorlásának ősidőktől fogva egyetlen biztos eszköze volt - az állattal húzott sátoros szekér. A sumér nép vándorlásának is ez volt a titka. . Szekéren vitték a kultúrtermékeket, a festett agyagedényt és az ötvösmunkát, hordták a gabonát és a téglát is. Az összeköttetés tehát megvolt s hogy ennek nehézségei nem lehettek, azt az egynyelvűség bizonyítja. Ugyanis csakis így érthető meg, hogy nemcsak azonos régészeti leletek kerülnek elő ezen a nagy területen, s azok mind a sumér kultúrához irányítják a kutatót, hanem a régi települések neve is sumér nyelven van. Chorezm nevét prof Djakanov hagyta jóvá a bábeli nyelven így: KU MA AR IZ MA - ez a sumér fonetika szerint így helyes: KU MAG GAR RI ES MA - melynek értelme: Nagy Erős

Nemzetségek Országa és teljesen fedi a Chorenei Mózes által a Kr. u V szd-ban írt Kunmagyar-i földrajzi elnevezést. Ez a KU-MAG-GAR, vagyis NAGY ERŐS NEMZET az alapja a sumer névnek, ahogyan azt Jules Oppert levezette. Ugyanis a sumér KU ékjele HUN és SU értékkel is olvasható Igy lette a KU-MAG-GAR-ból SU-MUG-GAR, majd hangzóváltoztatásokkal SU-ME-ER. Ezt azonban egy kutató követte el. Fontos az, hogy Chorezm sumér neve elismerést nyert. . a szumér a 4 évezred derekától kezdve kb 2000-ig adatolhatóan GL egész Elő-Ázsia közlekedő nyelve volt. I I . 859.o Mezopotámiába ettől kezdve dél felől is érkezik bevándorlás B T 194.o Az afrikai érkezők partot érnek és városokat alapítanak. BT Eri-Du(Uri-Tó), Úr, Uruk (Úri Kő, Árja föld), Lagas (Lakó Ház, 203.o Lakás), Larszam (Szem napisten neve), ez utóbbi három város A-Sm-Ar, Sam-Arra, Madhar-Aya néven is ismert. További alapítások S-Uru-PPak (az Iró Papok városa, íróiskolai

székhely), Nippur (Nabur, Napúr, a dél-mezopotámiai napvallás székhelye), az országot SzemÚr (Sum-Er), Ari-Ki (Árja ország) és Ki-Engira (Hungária) néven ismerik. 56 Elő-Ázsia Mezopotámia Kr.e 3500 Kr.e 3500 Az Árpádok Idi-Klat folyója most lesz Tigris az eritreai Tigré tartomány emlékeként, a hátrahagyott hon nevei - Arki-Ko, Arkai, Szem - duplikálódnak. Az első királyuk neve EVECHOUS - Evezős Sumér kultúra a Kárpát-medencében, Erdélyi leletek. BJF Összefoglalva a Punti (Délkelet-Afrika) néprajok északra vonulását és letelepedésüket Mezopotámiában, a Földközi-tenger partján és a Nílus völgyében megállapíthatjuk, hogy a Kr.e 3500 táján már mindenütt elérkeztek az Árpádi magyarok és államok közvetlen szomszédságába. A Termékeny Félhold két lenyúló sarkában egymással farkasszemet néző királyságok keletkeztek és közöttük a viszony egyre kényesebbé vált. A Régi Kelet egyetemes történetében

idegmegfeszítő pillanat volt ez, mert rövidesen sor került az azonos fajú és azonos nyelvű két nép egységének fegyveres erővel való kialakítására. A harcok során nem győzött egyik fél sem. “Ez örökre mienk Magyar ország áll 2 úrhonős honából”. Országaikat egy közös birodalommá szervezték Létrejött a hun-magyar testvériség. Az ősidőkben kötött örök barátság mindvégig a magyarul beszélő népek állameszménye maradt. Kr.e3400 Az észak-egyiptomi hun dinasztia megalapítója Er-Pat (Árpád) A - 3200 dinasztia utolsó tagja Ősúr, Osir, Osiris. Az Árpádok telepítéseinek körül eredménye Kelethon a Tigris mentén és Esthon a Nílus mentén. Kr.e3400 A nem-magyar történetírók is abban összegzik az egyiptomi történet - 3200 megnyitó szakaszát, hogy ott a történeti idők hajnalán egymással körül vetélkedő két királyság alakult ki, északon az egyik, délen a másik, de mindkettőben ugyanabból a fajtából eredő

királyi család és előkelőség kormányzott, akiket a hagyomány egyformán Horus, (KHERU, Király) követőinek tartott. A hunok, akik északról hatoltak be a cső alakú hosszú folyó völgyébe, annak a Deltától Théba környékéig terjedő szakaszát vonták ellenőrzésük alá. A Delta neve Bothon volt, nyilván Árpád hona, az alatta Thébáig nyúló rész Esthon, az északi király címe ennek megfelelően “Bothon és Esthon ura”. A magyarok délről indulva, a Fehér Nílus völgyében terjeszkedtek észak felé s amidőn fajtestvéreik szomszédságába érkeztek, a Thébáig terjedő alsó szakasz urai voltak s királyaik a HÉT ÚR és NAGY ÚR címet viselték. Mind a két királyi ház, a hun és a magyar, egyforma céljának tekintette az egész Nílus-völgy feletti uralom megszerzését. E cél megvalósítására az újabb kutatások szerint előbb az északiak tettek kísérletet. Próbálkozásuk azonban nem járt a kívánt eredménnyel, ellenben

felidézte a déliek haragját, akik hatalmas bosszúálló hadjáratot szerveztek és annak keretében északot lerohanták. Igy a déli magyarok lettek a két egyiptomi ősi királyság egyesítői, a világtörténeti jelentőségű mű megalkotói. Az egyesítés idején Észak-Egyiptom királya az Árpádok családjából származó Ősúr, Osiris vagy Hun Úrős, Onuris volt, Dél-Egyiptomé pedig Ménes, A Mén vagy Mén Ős. LA Waddell egyik szövege: LUGAL MINAS BARA MUSSIR MADAGET ABGE, Előkelő Ménes fára (főúr) most úr, mind a két Habi Kő(ben), azaz a Nílus két országában. Osirist kiherélték A kiegyezést Tudó, Toth, - az ókori Deák Ferenc, Ménes király hű szolgálója, a Hét Magyarok nemzetségéből származó okos ember, Ősúr, Osiris ápolója és megmentője s akit a hun király mérhetetlen bizalommal tüntetett ki, valósággal édes gyermekének tekintett hosszadalmas alkudozások után hozta tető alá. Ménes feleségül veszi Ősúr utolsó

testvérét, a két király egyenlő lesz és Észak- és Dél-Egyiptom magyarjai megbékülnek, összefognak közös munkára. És megkezdődött a Nílus-völgyiek ragyogó világtörténeti 57 BT 210.o Erdély Régi Kelet 213.o BT 196.o Egyiptom BT 217.o Egyiptom szerepe. “A honősöket a Tudó nemzetté összekötötte szent békében” Hallgassuk meg a főszereplőt, Tudót magát is, aki az Egyiptomi Bibliában leírtak szerint nem titkolja saját nagyságát a győző büszke öntudatával (BT. 226o): - Én vagyok a Tudós, az urak írnoka, akinek kezei tiszták. Én vagyok a becsületes, aki kiirtja a gonoszságot, aki magyar és utálja a bűnt. Én vagyok Napúrtársúr írótolla (titkára), a törvény őre, aki becsületességet és megértést hirdet s akinek szavára két ország népe hallgat. . - Én vagyok a Tudó, én békítettem meg a Magyart (déli királyt) és csendesítettem le a két úri csatár időszaki háborgását. Jöttem és megmosdottam

az Úrőst és megnyugtattam a Viharzót - Én vagyok a Tudó, a magyar úr, a magyar királyok ítélőbírája, kinek szava győzedelmeskedik az erőszak felett. Eloszlattam a sötétséget, elkergettem a forgószelet meg a vihart. Elértem, hogy Ra (a déli király) úgy székeljen, mint Osiris (az északi király) és Osiris úgy székeljen, mint Ra. .Thotot (Tudót) kell tehát a Nílus völgyi egyesített kettős királyság első közös uralkodójának tekintenünk Thot neve a Manethot történetíró által készített királyjegyzéken ATHOTIS: A Tudós alakban, mint az egyesített királyság fáraója szerepel közvetlenül Ménes után. Csakis Ő lehetett, mert Manethot megjegyzi, hogy tudós király volt, aki egy orvostudományi munkát hagyott hátra. Az események sorozatából kiderül tehát, hogy a magyar-hun egyezményben Ménes és Ősúr élettartamára átmeneti intézkedéseket hoztak létre s a két királyság perszonális uniója a vetélkedők halála után

lépett életbe. Kr.e 3200 körül Kr.e 3200 körül Kr.e 3100-tól A Vörös-tenger partvidékén élő magyar törzsek elindulnak meghódítani az észak-egyiptomi hun királyságot. Jelképeik a madár (összecseng a magyar névvel, a képírás időszakában is madarat használtak) és az oroszlán (a Régi Keleten magaru volt a neve, ez is összecseng). Hetes szervezetben élnek. Kréta első lakói a Nílus deltájából származnak, akik Ménes király idejében a honegyesítő háborúk során menekültek el. Többségükben sötét arcú kusok, majd árják. Honalapítójuk Minos, (Ménes) egyiptomi nevet viselt. Istenük AZ Ős, A Zős, Zeus (lásd ma bőség - beüség egyes nyelvjárásokban), szerkezetében azonos az Ősúr, Osir, Osiris névvel. Zeus ősatya volt Krétán, aki ETE O-CRETAI, Hét ó-krétai ura. Ismerünk Zeus bálványt, amelynek feltűnő elemei a mag alakú gömbök MAG, túlméretezett karok KAROK és emberi alak ÚR, egybeírva MAKAROKURA, Magyarok

Ura. Mellette egy más bevándorló csoport vezére hettita, A Fő Ló, APOLLO. Mindkét ős sok apasági jelzővel rendelkezett. Utóbbi jelvényei a líra, nyíl, tarsoly és felhő, mind a mai napig az Amour-ábrázolás nemzetközi szimbólumai. Határozottan állíthatjuk tehát, hogy Zeus és Apollo nem görög, hanem előkelő magyar úr volt, akiket a görögök később kisajátítottak maguknak. Knossos - KNS - Ka-N-oS, Kan Ős városa, aztán Kep-Hala, Kép Helye, majd Ko-Ri-Ya Ta-Na, Királyi Tanya a király tartózkodási helyei. A sziget közepén PAP-UR és a parton LÁTÓ nevű jóshely. Az Égei szigetvilágban a Kr.e III évezredtől kezdve Régi Keletről származó nagyobb magyar tömegek tartózkodnak és útban vannak Európa beljebb eső tájai felé. Egyúttal történelemkönyveinkben egy fontos javítást eszközölhetünk: az első európaiak nem görögök, hanem magyarok voltak. Az első ósumér elvándorlási hullám. (Öt ilyen van, a dáh, avar, hun,

úz és a szabir.) Keleti irányban távoznak a dáhok (tahi, tiao, tchi, tavon, tazue - keleten, dah, daha, dá, dac, taoch, tochár, táh, tahó, dák nyugaton a nevük, melynek jelentése: kétkezes balta, bárd. Meglehet, hogy a kelet-ázsiai turáni népek ősei is: mandzsuk, ajnuk, jakutok, ősjapánok. Második hullám - a földrajzi elhelyezkedés alapján - az avar. Nevük várépítőt jelent sumérul. A Kre V századtól sok adattal rendelkezünk Civilizációjuk a legmagasabb a Káspi-Mediterránumban. 58 BT 67.o BT III/10.o Egyiptom Kréta III/12.o I I I / 21.o PV Káspi-tenger, Aral-tó környékéről áramlanak szét Baktria, Szirés Amu-Darja 700-ig a IV. és III. évezred fordulója a IV. és III. évezred fordulója a IV. és III. évezred fordulója Megalapították a Zarasz Birodalmat, - fővárosa Száraz-ba az Oxus és az Araxes között, - más néven az ezer városú Baktriát. Nevük torzításai: abar, abaortek, obares, ibar, obor, oborden,

obernita, hobordanae, var, aparni, parni, par, parthus. Jelentős kultúr-kisugárzású nép Háborítatlanul élnek Kr.e 900-ig A finn-ugorok tőlük veszik át a sumér elemeket a Kr.e II évezredben a Káspi-Volga- környéken Harmadik hullám a hun, jelentése farok, fényes. Őket a történelem massagéta, chun, kun, unni, unut, hiungnu, khionit néven ismeri. Kezdetben az előző két ősnép közé ékelődnek, majd a Kr.e II évezred utáni asszír, hettita, arám és perzsa inváziók miatt kirajzik a Káspi-tengertől északra, a Volga környékére és a Jajk vidékére, ahonnét nyugat felé indul egy részük (ezek lesznek a szkíták), más részük Belső-Ázsia felé terjed. Negyedik hullám az assza, a lovaglás feltalálója, az úz. Jelentése: ló Nevük előfordulása rengeteg: assza, chasszu, chúsz, kuszán, kuszit, kuszita, asszír, osz, asz, osszet, uzzi, hayasa, assyr ghuz, kosszár, kazár, kusdi, kos, kosa, asz, gúz, ogúz és úz. Ők találják fel a

nyerget, kengyelt, a lovas harcmodort. E találmányok teszik lehetővé a nagy szárazföldek belakását egészen Kínáig. Asszíria történelmében jutnak fontos szerephez a későbbiek során. Szállásterületük és rezervoárjuk az Elámi hegyvidék, innét rajzanak ki különböző irányokba a különböző korokban - és térnek is vissza, ha szükséges - és alapítanak lovas társadalmakat. Oz-man néven Kis-Ázsiában a törökök ősei lesznek, a Kaukázusban osszet és ghuz néven mai is élnek. Az ötödik hullám nem igazi hullám, inkább tágulás térben. Szippar sumér város és környékének lakói a Kr.e III évezred folyamán települnek meg Szubartu területén. Jön ide őshun, assza, ősszabir elem Ezek alkotják a szabir népet. E Dél-Kaukázusban elterülő terület lesz a magyarság legrégibb őshazája. A Kre XII századig békében élnek A két ősi gócból gyarmatosított területeken kiterjedt a magyar nyelv használata. A sumér, egyiptomi,

magyar, szkíta, hun, avar nyelv 6000 éve folyamatosan egy és ugyanaz. Ebből alakultak tovább a balti és urali nyelvek is északi irányban való terjedéssel. Felvonulás a Földközi-tengerhez Puntból, Eritreából kis csoportokban, folyamatosan hajóval az Akabai öbölig, Eiulath-ig. Két országot szerveztek: KÁNAÁN: Eiulath - Ain-Maghar városa irányában, RA-FA a tengerpartján. Északon a Karmel hegy lábánál futó KIS-HONT folyóig, a szárazföld felé GENESARET-tóig. Fölötte FÖNICIA a Libanon-hegy lábáig terjed. Itt folyik a MAGORA folyó A népek a termékenységi vallást követik, Bál isten fiainak vallották magukat, Kan-Honi, CANA-AN-I, Kánaáni néven. Az ideérkezőket nevezték Punti, Puni, Pani, Phoenik, Fenni, Fenik, Feniki néven, ez később csak a tengerparton letelepedettekre vonatkozott. A tengeriek hajós életformát folytattak, a szárazföldiek földművelést űztek és országukat tejjel-mézzel folyó országnak nevezték. Luxusos

házakban laktak és örvendtek jólétüknek. A IV. és III évezred fordulóján magyar nyelvű népek egy nagyobb ága a Balkán-félsziget északra vezető völgyein keresztül a Duna-medencébe érkezett és a történelmi Magyarország területén folytatta életét. Ezt az időt megelőzően itt nem volt állandó lakosság, sőt nomád gyűjtögető népessége sem. A csiszolt kőkori népesség a Régi Keleten forgalomban volt tárgyakat hagyott maga után. A magyarországi csiszolt kőkori telepek kezdetét általában Kr.e 3300 tájára helyezik, bár egyes tudósok bizonyos helytálló meggondolások 59 Káspi-tenger melléke Káspi-Kaukáz us Fekete-tengerFöldközi-tenge r Kaukázus Észak-Káspirégió Szubartu Szabiria BT 78.o 96.o Kaukázustól Szudánig és Indiától Töröko.-ig BT 206.o Kánaán, Fönícia BT III/99.o Kárpát-meden ce alapján öt-hatszáz évvel korábbi időt javasolnak. A kultúra virágzását Kr.e 2500-ig számítják

Kétségtelen és nem vitatott tény, hogy a Kre 3000 táján a Duna-medencében már igen bőséges földművelő lakosság él, mely a Régi Keletről érkezett és három összefüggő nagyobb települési tömböt alkot. A legnagyobb tömb az ország nyugati felében helyezkedett el: a Dunántúl egész területén, a Dráva-Száva közti Szerémségben, valamint a Pozsony-Budapest vonal felett elterülő vidéken, a nagy hegyek lábáig. A nagyságra második földműves csoport az ország keleti részében az Erdélyi-medencét és a Maros alsó völgyét töltötte ki, hozzászámítva a vele szervesen össze nem függő Olt völgyét. A harmadik csiszolt kőkori település a Tisza folyó Maros feletti szakaszán, a folyó két partján alakult ki, körülbelül a mai Csapig. Nemcsak megőrizték keleti hagyományaikat és tudásukat, de tovább is fejlesztették azt. Feltalálták a mérsékelt égövön használatos öntözés nélküli földművelést. Ez tette lehetővé a

falvakba tömörülést is, minek következtében a lakosság felszaporodott. E népesség adott nevet a hazában folyónak, hegynek, emberi lakóhelynek egyaránt. Nézzük meg őket közelebbről. BT III/99o Kr.e IV Az archaikus sumér írás kialakulása, mely az ékírásos forma elődje BJF Mezopotámia évezred Fejlődési fokozatban a képírás és az ékírás között áll és használata II/46.o Sumer vége ekkor kezdődött. Fejtsük meg együtt az Al-Ubaid-i Szűzanya templom alapító kövét. Ennek a templomnak a homlokzatán találta meg Dr. Hall az “erejét visszaszerző Napistent” ábrázoló rézszobrot - a két szarvas között lebegő oroszlánfejű sast. A megerősödő Nap - a téli napforduló után ezen formájának ősi neve: Turullu Al-Ubaid a neve annak a dombnak, ahol a Szűzanya temploma állt. Itt ásták ki, de valamikor UR város tartozéka volt. Az 1924 évi ásatásoknál Sir Woolley találta meg az alapító követ az írással és az első

ember, aki ezt elolvasta Prof. Gadd volt A közös megfejtés előtt azonban nyomatékosan fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy aki hozzányúl a sumérnak nevezett ősnyelvünkhöz, az tegye azzal a tudattal, hogy ez a nyelv nemcsak nyelvtani szabályossággal van felépítve - hanem az ősi mah-gar lelkiség ott van a nyelv minden képződményében. - Aannipadda (mennyei tudással és felelősséggel - jól uralkodni), Ur-i király Mesaannipadda (hős mennyei tudással és felelősséggel - jól uralkodni) Ur-i király fia Ninharság-nak (Isteni elérhetetlen magasság), vagyis a Szűzanyának neki megépíté,- vagyis alapította az Al Ubaid-i templomot, melynek homlokzatán az oroszlánfejű sas - a turulmadár rézszobra áll két szarvas közt. A magyar nép származástudata élt még erősen a Kr.u XIII szd-ban is, hiszen a már római hitre térített nép részére kötelezőnek hirdetett római katolikus imádság I. András magyar királyt nem királynak, hanem az ősi

nyelv uralkodónak szánt szavával illeti éppúgy, miként itt az Al Ubaid-i templom alapító kövén van: lugal. És itt igen hangsúlyozni kell, hogy Kr.u 1200-ban a sumér ékírásos táblák még nem kerültek elő a homok alól (csak 1855-ben. A szerk), nem volt sem Deimel, sem Labat szótár. Az egyetlen - ami létezett - az a Káldeától Ister-Gamig visszatérő ősi mah-gar nép tudáskincse, hagyománya és nyelve - melyet sem az idő, sem a térítés és az erőszak nem tudott elpusztítani. Baráth Tibor írja: Helynevek alatt azokat az elnevezéseket értjük, amelyekkel az emberek az országukban lévő hegyeket, vizeket és emberi lakótelepeket, valamint azok részeit illetik. Ilyenek a hegységek, hegyek, csúcsok, hágók, völgyek, 60 szorosok, sziklahasadékok nevei, források, patakok, folyók, tavak, mocsarak nevei, tanyák, falvak, városok, várak, erődítmények, sáncok, megyék, tartományok, nagyobb országrészek és egész királyságok nevei. A

helynevekből az első lakosság személyazonosságán és lakóterületén kívül megállapítható az a megelőző lakóhely vagy ország is, ahonnan a nép az új tájra érkezett. Az ilyenfajta helynevek valóságos történeti okmányok. A magyarázathoz latba kell vetnünk hangtörténeti ismereteinket, helytörténeti, földrajzi, néprajzi, régészeti és mitológiai tudásunkat is. A magyar helynévkutatóknak már régen feltűnt, hogy krónikáinkban - főleg Anonymus és Kézai krónikájában milyen sok magyarul hangzó, magyar értelmű és máig használatos név szerepel, amelyek már Árpád vezér és harcosai beérkezése előtt forgalomban voltak. Vámbéry már határozottan felismerte és állította, hogy ha a szóban forgó Árpád-előtti helynevek valóban magyar származásúak, az csak úgy lehetséges, ha magyarul beszélő tekintélyes néprészek már Árpád bejövetele előtt is éltek a Duna-medencében. Sok más figyelmes olvasó és tudós azt is

észrevette, hogy Magyarországon számos olyan régi helynév van, amelynek pontos mása megtalálható az ókori Föníciában, Szíriában, Kánaánban, Egyiptomban, sőt még Indiában is, ahol azok a Kr.e II. vagy III évezredben, vagy még régibb időkben voltak forgalomban Az ilyen ősrégi keleti neveket ismétlő magyar helynevek a Duna-medencében különösen két tájon fordulnak elő nagyobb számban: Dunántúl és az Erdélyi-medencében. Hazai nyelvészeink a legutóbbi időkig abból a tévedésből indultak ki, hogy magyarul beszélő néprészek csak Árpád vezérrel telepedtek be, következésképp Magyarországon a IX. szd vége előtt magyar szókincsből nem keletkezhetett helynév. Hiába hangzik magyarul, világos magyar értelme van, a név nem lehet magyar Ezenfelül még azt is hitték, hogy a Kárpát-medencében Árpád előtt csak szlávok és turkok laktak és mindent ezektől akartak levezetni. Ha ez sem sikerült, akkor a “szlávok

közvetítésével vettük át” formula következett Néhány példa: Tihany- nem szláv TICHO, hanem TYHON, TIHON, TÓ-HON, vízi lakóhely, régen sziget volt, magyarul érthető. Veszprém (Beszprém, Bezpriem) - a Balaton vize fölötti peremszerű platón áll, Víz-Perem, Biz-Perem Pest - nem szláv kályha, téglaégető, Pis-Ta, víz melletti lakóhely, viziváros. Vele szemben ma is van egy Viziváros. Pozsony - Pis-Hon - víz melletti hon, még a múlt században is Poson néven írták. Baranya - Bor Hona Piski - víz (Pis) melletti terület (Kő) Borszék, Borsava, Talabor - vízzel kapcsolatos nevek a Régi Keletről Orsova - Árpád előtt fejedelem székelt itt - Úr Szava, ld. Arzawa fejedelmi székhely Kis-Ázsiában Munkács - Munkás, Kr.e III évezredből, Anonymus is így írta Balaton - Bál Otthon - Bál (Nap)isten híveinek otthona Nyulak szigete - Nu-Luk, Nő-Lak olvasattal és nem nyulakkal Asszonylaka - Assun Luka, Arad megyében van Asszuán - Asszony-Hon

Miért pont a Duna-medencében ne találnánk bronzkori magyar helyneveket, amikor az alapréteg egész Európában megfigyelhető. Vegyük rendbeszedve és kicsit részletesebben: Egyiptomban gyakoriak voltak a Mén (A Mén, Ménes) szóval képzett helynevek az országegyesítő első király, majd isten neve nyomán. Memphis, eredetileg Men-Fru, Mén Fáraó, Mén Főúr városa MÉNFŐ, MÁNYA és Ménmarót fejedelem. Egyiptom ÉGI-TA nevének Magyarországon az Ágota nevek felelnek meg: SÁR-SZENT-ÁGOTA, KUN-ÁGOTA és a Sopron megyei EGYED, utóbbiban egyiptomi jelenetet ábrázoló vázát is találtak. Egyiptomi királyi cím volt az akkor Pator -nak írt BÁTOR, több ilyen helynév van, és még Báthory fejedelmünk is volt. A Szinai-félsziget déli része, a Bakon, Bak Hona Ménes király óta szerves része volt Egyiptomnak, megvan ez nálunk is BAKONY változatban. Jól ismert egyiptomi határvidék volt északon a Zala vagy Szala, mindkét formája ismert itthon is.

Az első egyiptomi királyok TATA és PAPA neve érdekes módon ismétlődik városaink nevében. Gyakori a Ramása, Ra(Úr, Napisten) Mása név Egyiptomban, de nekünk is van RAMOCSA helynevünk. Az egyiptomi Est-An-Úr, Est-Hon-Ura királycímet öt királyunk viselte, ebből Están Úr, utóbb István lett. Ahol a magyar királyok székeltek, azt a várost nem véletlenül nevezték el Est-Er-Gomnak, Est Úr Honának, ESZTERGOMNAK. Egyiptomi neveket duplikáló helyneveink mellett tucatszámra vannak olyanok is, amelyek Kis-Ázsia, Szíria, Kánaán, és Palesztina területére utalnak, általában tehát a Földközi - tenger keleti partvidékére. Ezekben az 61 országokban állt egy ARAD, egy HALÁP, ma Aleppo, BARÁT, ma Beirut és egy ÁRPÁD, ma Erfat nevű város, továbbá egy BÜKK-völgy és egy KISHONT nevű folyó. Megtaláljuk Magyarországon a Trója helyneveket is, a Régi Kelet híres Turia városának duplikálóit TURJA, TÜRJE, TORJA alakban. Sok

településünk ismétli Fönicia helyneveit, amelynek lakosait az egykorú szövegek Panig, Panik alakban emlegetik. Magyarországon ezt ismétli a PINKA, PANKOTA, PANKASZ, PANCSOVA, PANNON (Pan-Hon) név, ez utóbbi Dunántúl országneve lett a római uralom idején. A Pan - név Bán alakját nagyobb területek, főnökségek jelzésére szoktuk alkalmazni, különösen a Szék (Ság, Ség) helynévképző kíséretében, pl. Ozorai BÁNSÁG, Sói BÁNSÁG, Macsói BÁNSÁG, SZERÉMSÉG. A Régi Keletről átvett helynevek sorában szerepelnek a Hét szóval összetett nevek, aminők a Dunántúl HETÉS vidéke és a HÉT, HETE, HETÉS, HETÉNY községnevek, amelyek a kis-ázsiai Hétország, Héti Ta nevét folytatják. Ugyanilyen a keleti Pilis - Ta, Palesztina nevét folytató sok PILIS név, PILIS-vármegye, PILIS-hegység, valamint a Pilis szóval összetett több helynevünk. A régi-keleti Pilista országot öt vezérből álló kormányzótanács vezette és ezt a

tanácsot Szerén-nek (Seren) nevezték, amelyet aztán országnévként is használtak a megfelelő értelemhatározóval. Amikor a lakosság onnan eltávozott, jelentős részben Magyarországon talált új otthont és új lakóhelyét is Szerénnek nevezte SZERÉM alakban. Akik közülük a Dráva-Száva közén telepedtek le, lakóterületüket SZERÉMSÉGnek nevezték és valószínűleg ugyanők laktak Krassó-Szörény megyében is. Az ókori istenneveket magába záró magyar helynevek meglehetősen nagy csoportot alkotnak. Az ilyen helyneveket elég könnyű felismerni, mert bennük legtöbbször a Napisten Ra, Magúr, Égúr, Szemúr, Kerekúr vagy Macska neve szerepel. E valósággal százszámra található Napnevek mellett gyakori az egyiptomi tudó és isten-király Tóth (Tudó) neve, meg a szíriai-kánaáni főisten Bál neve. E szent nevek a Duna-medencében mindenütt megtalálhatók, de legsűrűbben mégis Dunántúl, Erdélyben és a Felső-Tisza vidékén

szerepelnek. A Ra (Úr) név hegyek, folyók és emberi települések nevében egyaránt használatos. A régiek ugyanis úgy tudták, hogy a hegyek és folyók az isten (IZ-TEN, sumérból BJF-től) legkedveltett tartózkodási helyei. Lakóhelyeiket pedig azért nevezték így, mert azokat ezen a módon isten védnöksége alatt állónak nyilvánították ki, vagy pedig azért, mert a lakóhelyen istenháza állott, tehát az Ra-Hona vagy Égúr-Széke (Egerszeg) lehetett. Magyarországon a Napisten a következő hegyekben lakott: Ra-Dna (Ra-Tanya), Ru-Szka (Ra-Széke), Re-Tyezát, Mát-Ra (szószerint Föld Ura), Fát-Ra, Tát-Ra (Tudó, Tóth isten, Ra-Tóth lakóhelye), Mag-Ura. A Magura jól ismert csiszolt kőkori isten és a mi népünk (Magur hívei) neve, amelyet a Régi Keleten és a Balkánon Makura, Magara, Megare, Magula alakban számtalanszor alkalmaztak. Van nálunk is Erdélyben és a Felvidéken több helyen. Ra Napisten neve folyók nevében: Ist-Er (Duna) a

legrégibb időkből, Eger (Égúr) patak, továbbá Mu-Ra, Nyit-Ra, Né-Ra, Rá-Ba, Ri-Ma, Ma-Ar-Is (Maros). Lakóhelynevek: Ra-Monya, Ra-Mocsa (Ra-Mása), Ra-Hó, Ra-Kos vagy Rákos, Mak-Ra, Mah-Ar-Ta, Mozs-Or, Mecs-Er, Mak-Ar-Ja, és így is: Kis-Ar, Nagy-Ar, Szacs-Ar, Asz-Ar, Nád-Or, Mod-Ra, Mod-Or. Az Égúr kifejezéssel alkotott nevek (Eger, Egres) tobzódnak Dunántúl és az Erdélyi-medencében. Legismertebb formája az Ég-Úr-Széke, Egerszeg, amely hajdani istenházáról vagy áldozati helyről tanúskodik. Az ilyen helynevek a keresztyénség alatt is gyakran fontos kultuszhelyek maradtak, mint pl. Zágráb, Az Ég Úr Hab városa esetében látjuk, benne a pap (ab, hab) nevével A mai Eger patak nevét Anonymus még Ég-Úr alakban írta, a mai Ikervár régen szintén Ik-Ur-Vár volt, amely a mai Egervárral együtt egyformán az Ég-Úr-Vára értelmet őrzi. A Napisten ókori Szemúr neve (Szemes, Szem) szintén sok helynevünkben megmaradt, bár szókezdő hangja

néha már Cs, Z, Zs hangra változott. Szem-Es, Szom-Or (Szemúr), Szom-Or-Óc, Szem-Et, Szom-Od, Szem-Ely (Szem-Hely), Csém (Szem), Csoma, Csom-Or, Csöm-Öd-Ér, Zom-Bor, Zsom-Bor, Süm-Eg, Som-Or-Ja, Som-Ogy (Szem-Egy). Az összetett nevek második tagja néha világosan utal a hajdani áldozati helyre pl Som-Berek, Som-Ló, Som-Kerék. Külön kiemeljük a Szemistennek szentelt két folyónk, a Szamos (Szemes) és Temes (Szemes) nevét, melyek mindegyike a lenyugvó Napistent idézi a Régi Kelet szóhasználata szerint. A Napisten ókori Karika, Kerék neve a Nap tányér alakjára vonatkozik s helyneveinkben Kerek, Korong és Kör változatban szerepel. Az ókorban a Kerék helyeken istenháza szokott állni, amire a másik összetevő szó néha közvetlenül utal: Kerek-Egyháza, Kerekes-Kápolna, Magyaró-Kereke esetében. Ugyancsak a Napisten Kör neve szerepel Kör-Mend, Kör-Ös megye nevében, és három folyónk - Körös, Kerka, Karassó - nevében. A Tudó (Tóth

isten-király) neve megmaradt nálunk a Rátót (Ra-Tóth), Tét, Tát, Tata, Déda nevekben, valamint a Tátra (Tóth Ra) hegység nevében. A napvallással kapcsolatos magyar helynevek közt kell említeni az Est és a Kel szóval képzett neveket, Nap-este illetve Nap-kelte értelemben. Említettük már Ist-Er és Est-Er-Gom nevét, most hozzáfűzhetjük az Ost-Or-Os patak nevét, továbbá az Est-Úr-Háza és Est-Er-Házy neveket. A Nap keltét jelző Kel, Kél, Kelő, Kálló-val összetett nevekre sok a példa: Kol-Ta, Kalo-TA, Kalo-Csa és a Kálló-val összetett nevek. Kolozsvár 1480-ból származó pecsétjén a név így szerepel: Col-Us-War, Kelő-Ős-Úr az ókori napvallás fogalmi készlete 62 szerint, vagyis a Felkelő Napisten városa, röviden Keleti Város, - szemben a Nyugati Város értelmű Esztergommal. Megerősíti e nyelvészeti és kultúrtörténeti felismerést az, hogy a város címerében gyakran szerepel a sugarakkal ábrázolt felkelő Nap képe

(KEL), továbbá a Hold (UD) és a nyolc ágú csillag (AN, UN, ON), amely elemek a város nevét az ősi képírás módszerével szintén KEL-UD-ON-nak, azaz Kelet-Honnak írják, a mezopotámiai Kaldea, az urartui Káldi és a britanniai Kaledónia mintájára. Nem kevésbé fontos további mozzanat: Kolozsvár megvolt már a római korban, amikor Napoca-nak hívták. Ebben a római kori névben szintén a Nap szavunkat látjuk, a Régi Keleten szokásos bezáró magánhangzóval (Nabo, Napo) és kibővítve az ország értelmű Kő szóval. Tehát már a római kori városnév összetevő elemei is magyar szavak, az a név is a Nap-város értelmet hordozza. A magyarországi ókori helynevek harmadik nagy csoportját az jellemzi, hogy a nevekben a földrajzi mozzanat régi, ma már nem használt szavakkal jut kifejezésre. A most tárgyalás alá kerülő neveket is könnyű felismerni, mert az újabb keletű nevekben a földrajzi mozzanat a -háza, -földe, -telke, -mezeje,

-erdeje és hasonló szavakkal jut kifejezésre. A régi helynevekben ugyanilyen szerepben ókori szavainkat találjuk, aminők a föld jelentésű MAT (Ma, Mat, Mad, Met, Mét), KŐ (Ka, Ke, Ki), TA (föld, talaj értelemmel Ta, Te, Da), a víz jelentésű BIZ és BOR (Pis, Pisz, Pes, Bisz, Vis, Bor, Por), a lakóhely jelentésű (H)ON (On, Ony, Hon, Ana, Anya) és SZÉK (Szeg, Ség, Sék) alakokban fordulnak elő. E régi szavaink, mint látható, az összetételben hangtanilag illeszkednek a megelőző szóhoz, úgyhogy önálló jellegüket látszatra elvesztik és értelem nélküli képzőknek tűnnek fel. MAT-elemmel képzett: Doz-Mat, -Gyar-Mat, Kecske-Mét, Nyír-Mada, Nagy-Mad, Máta, Máté-Szalka. KŐ elemmel képzett: Bács-Ka, Szabad-Ka, Barát-Ka, Raj-Ka, Rát-Ka, Pát-Ka, Dobo-Ka. TA elemmel képzett: Ágo-TA, Bak-Ta, Bó-Ta, Bucsu-Ta, Bago-Ta, Galán-Ta, Csász-Ta, Har-Ta, Sá-Ta, Ino-Ta, Kádár-Ta, Szalon-Ta, Szalán-Ta, Debré-Te, Bezé-Te, Kaján-Ta. VIZ elemmel

képzett: Pis-Kő (Víz-Kő), Dráva-Pis-Ki (Dráva vize mellett lévő föld), Pis-Kár-Kos, Pisz-Ke, Püs-Ki, Pozs-Ony (Pis-Hon), Pozse-Ga (Pis-Kő), Pest (Pis-Ta), Pacsa, Pacs-Er, Bisse, Bize, Bes-Ence, Vise-Grád, Vis-Ke, Vis-Onta. Folyók esetében: Kulpa - Cola-Pis, Duna - Danu-Bis, Tisza - Ti-Bis-Is BOR elemmel képzett (VIZ értelemmel): Boro-Ta, Bar-Anya (Bor-Hona), Bor-Szék, Bor-Sa, Bor-Sod, Zom-Bor, Somo-Bor, Bél-Bor, Tala-Bor. HON elemmel képzett: Mos-Ony, Pozs-Ony, Bor-Ony, Báb-Ony, Bak-Ony, Csernát-On, Pat-Ona, Batt-Onya, Bar-Anya, Bez-Enye, Ra-Hon-Ca, Ro-Honc. SZÉK elemmel képzett: Bor-Szék, Bükk-Szék, Magyar-Szék, Fehér-Szék, Báta-Szék, Három-Szék, Róna-Szék, Ber-Zék, Szerém-Ség, Eger-Szeg, Szilágy-Szeg, Bakony-Szeg, Körös-Szeg, Bor-Szeg stb. Mező és Erdő szavunk is jelen van sok helyen, ezeket nehéz az újabb keletűektől megkülönböztetni, mert e két szó hangtani alakja évezredek alatt alig változott. Kivétel Erdély, hiszen latin

megfelelői - Trans-Sylvania, Ultra-Sylvania mindig jelezték, hogy “Erdőségen túli” területet értettek alatta. Különösen igaz ez, ha a Kárpátok ívén kívülről nézzük a dolgot. Herodotos szerint Kre1500 táján a kelet felől érkező szkíták is egy nagy erdőség felől jöttek, ez volt Úr-Artu a Kaukázus alatt, de a Nyugat-Európába ment magyar népek is használták e kifejezést, tőlük ered Franciaország egyik nagy erdős tájának neve, Ardennes, Erdő Hona. Az a néprajzi kép, amely a Duna-medence helyneveinek elemzése alapján szemeink előtt kibontakozik, főleg az egyiptomi kultúrkörből eredő népesség nagy szerepét tárja elénk. Úgy látszik, az ő túlsúlyuk és vezető szerepük a Felvidéken és Erdélyben a bronzkor folyamán is fennmaradt, amíg a turáni néphullámok beözönlése az ország keleti határain át el nem kezdődött, tehát kb. Kre 500-ig Egyebütt az országban, nevezetesen a Dunántúl, a Dráva és Száva

közén, valamint a Maros folyó vonalától délre és Bihar és Arad megyék területén a bronzkor folyamán lényeges eltolódás keletkezett: ide a bronzkor második felében az a népesség telepedett be, amelyet ősi lakóhelyéről, a Régi Keletről a szemiták űztek el a Kr.e II és I évezred fordulójára eső századok folyamán Ezek az utóbb jött magyar honfoglaló néphullámok abban különböztek elődeiktől, hogy hitéletük fő formája nem az égi vagy napvallás volt, hanem a termékenységi kultusz és istenüket nem Ra-nak, hanem Bál-nak nevezték. Következőleg, ahol ők a Duna-medencében letelepedtek és új falvakat hoztak létre, azok nevébe gyakran ezt a Bál (Béla) nevet foglalták bele, annak védnöksége alá helyezték életüket. Bál összetételű helyneveink - Bál, Bél, Pál, Pél - különösen Zala, Somogy és Veszprém megyék területén, vagyis a Balaton körül sokasodnak, amely tó a Bál-Otthon középpontját alkotta. A zalai

Belatinc, a baranyai Bél, a somogyi Bálványos (Bálvány - Bál Hona) és a soproni Beled a Balaton tó körüli hatalmas Bál-település nyúlványainak tekinthetők. A második nagyobb összefüggő magyarországi Bál-terület Arad és Bihar megyékben alakult ki, ahol több, mint harminc Bál nevet ismerünk, jórészben a hatalmas Bél-hegység vidékén. Heves megyében az Eger felett emelkedő Bél-Kő fontos áldozati helyük lehetett. Külön is figyelemre méltó, hogy Bál isten nevét négy Árpád-kori királyunk használta trónnévként Béla alakban, amely körülmény ez utóbb jött népesség nagy lélekszámát, súlyát és befolyását tükrözi a turániakkal együtt kialakított végleges Magyarországon. Összesen 63 2052 ókori eredetű helynevet lehetett így feltalálni. Kő- és bronzkori magyarul olvasott szövegek: A kökénydombi Vénusz Kr.e 3000 tájáról szülő nőt ábrázol, “beszélő” szobor: Ezeket a mamákat Úranyó a kis széken

segíti. A zengővári Vénusz a rézkorból származik s a ménhír szobrok stílusában az is anyát ábrázol, aki gyermekét szoptatja: Máter gyermekét szoptatja. A budakalászi vörös agyagszekér: Magyarok Ura Őriz. Bronzkori, 11 cm magas kétfüles korsó rovással: föníciai V és S, VIS alakban hangzósítva, VIZ. Ma is használjuk, nem is keveset: Jó Ra (Nap) kelt, Jó reggelt. Összegzésként: Új történeti tudatunkban ezért központi helyet kell biztosítanunk annak az igazságnak, hogy a magyar nép Kr.e 3300-tól, ha ugyan már nem régibb idő óta, folyamatosan lakik a Duna-medencében Kr.e 3000 Uruk városa - Gilgames, Kiskamasz városa - összefogja Mezopotámiát, majd Úr veszi át a vezetést, ezután az okos UKUS következett. Fia LUGAL ZAGGESI, az Előkelő, az Egyesítő. Az ötödik egyesítő Sargon, SARGUNI SAR ALI, Az Úrhoni, az Iráni Kb. Kre Körülbelül Kr e 3000 tájától a Duna-medencei magyarság 3000-től népkibocsátóvá válik.

Tekintélyes részei költöznek tovább a Duna két partja mentén népességet adva a mai Ausztria és Dél-Németország területeinek. Egy másik nagyobb csoport észak felé fordult elhagyván a nyugati kaput és az Elba, Odera és Visztula folyók által öntözött sík vidéken terült szét. A Visztulától keletre eső mai lengyel területnek első lakossága szintén a Duna-medencéből származott és lakóföldét Mazúriának, Mazurkának, azaz Magyar Kőnek és Magyar Földnek nevezték. Az újabb vizsgálatok szerint a Balti - tenger mentén kialakult Est-Hon (Esthonia, Észtország) is figyelemre méltó lakosságot kapott a dunai népfeleslegből. Mindezek a tájak a magyar népességgel együtt természetesen azt a tudást is megkapták, amit ma kő- és bronzkori magas kultúra néven foglalunk össze. Exportcikké válik a dunai típusú, öntözéstől független földművelés. A Duna-medence európai vezető szerepét előmozdította az is, hogy területén

alakultak ki a kontinens első ércfejtő, ércolvasztó és fémfeldolgozó üzemei, Európa első nagyipari bázisa és itt állt rendelkezésre a begyakorolt személyzet: a bányászok, tűzmesterek, kovácsok, és ötvösök tömege, egyszóval itt volt a technikai tudás központja. Érthető, ha Európában akkoriban mindenki a magyaroktól igyekezett tanulni. BT III/133o Kr.e Kr. e 3000-2500 körül Spanyolország és Franciaország területén új 3000-250 népesség jelenik meg. Sötétbőrű, de kaukázusi arcú lakosság elözönlötte 0 e tájat és barlangjaikban Afrikában honos állatokat rajzolnak. Jelenlétük később a Brit-szigeteken is észlelhető. Ők a piktek, állattenyésztő nép. Pontosabban kusok, Fekete-Honi emberek és magyarul beszéltek és pásztornépek voltak. (Picti, Pechty, Fekete - p=f -, Picton, Fekete Hon). A kusok után árják is jöttek, akik ismerték a hatalom összpontosításának formáit, így gyorsan fölébük kerekedtek. A 29 nevet

feltüntető pikt királyjegyzéken minden második király neve előtt az ÚR szó áll. BT III/42o Kr.e Zosir király (aZŐsúr) követeket küld a szudáni (Elefánthon) Madir 2815 (Magyar) királyhoz megtudakolandó, miért maradt el a Nílus áradása. Kr.e2800 Kr e 2800-tól 1150-ig él államalkotó magyar nyelvű lakosság Kréta -1150 szigetén. Irásuk különbözik a mezopotámiai ékírástól és az egyiptomi képírástól, de azonos a Földközi-tenger környéki, a szíriai, kánaáni és hétországi írásrendszerekkel. BT III/17o Kr.e III Ugyancsak a III évezred elejének eseménye, hogy a Balkán évezred benépesítése három nagyobb hullámban délről történik. Az első 64 BT 213.o Mezopotámia BT Duna-medence III/133. o. Ausztria Dél-Németorsz ág Észak-Németo rszág Lengyel-síkság Baltikum BT III/42.o NyugatEurópa BT 73.o BT III/17.o Egyiptom BT III/22.o Balkán Kréta eleje Kr.e III évezred Kr.e 2750 Kr.e XXVIII. szd. egyiptomi

eredetű és a Balkán déli részét éri. BT III/22o A Kr. e III évezredben volt Kelet-Európa benépesülésének kezdete Kiindulópontja a Kaukázus környéke, a kerek koponyájú népek őshazája. A Dnyeper mentén vonultak azok, akik végállomása a Baltikum lett, a Volga mentén azok, akik utódai a Káma és a Felső-Volga vidékén élnek, vagy még feljebb a Pecsora völgyében és a Jeges-tenger partvidékén. BT III/75o Kr. e 2750 táján városalapítások a Földközi-tenger mellett: TYR ZU-RU Az Úr városa, SYD-ON, az afrikai Sütő napisten Hona, BERU-TA (Beirut) bor, azaz víz melletti terület, ARAD városa. Kereskedtek a Baltikumig, telepeikből egy-egy nagyobb város is fejlődött, mint pl. Karthágó Nem ötletszerű felvetés a finnek PHINI, FENNI, FENI és a dunavölgyi PANNON, Pan-Hon neveket a föníciaiakkal összekapcsolni. A Szíriában megtelepedetteket a Hét Fiai-nak nevezték, ami kétszeresen is talál: Etiópiából (Hét-Jó-Fia) jöttek és

hét törzsük volt, az Ószövetség fel is sorolja őket (Jozsua III. 10) A törzs - TES - neveinek nyelvtana azonos és a magyar nyelv szabályait követi, betoldva egy melléknévi képzőt: HIT-T-i-TES, PERIZ-i-TES, A-MOR-i-TES, KAN-AAN-i-TES, GIRGAS-i-TES, JEBUS-i-TES és HIV-i-TES. A Genezis (XV, 19-21.) 10 törzsről tud, de az első hat abban is benne van Ezek a törzsek vonulnak fel a kisázsiai Halys kanyarulatához valószínűleg és Héti Föld, HET-i-TA, HATTUS székhellyel a szíriaiakkal együtt birodalmat alapítanak. Egyesítőjük az akkor már huni néven szereplő anatóliai magyarok közül került ki. BT 208o (A hunok) Aki figyelmesen tanulmányozza az ujgur népről mondottakat, nem lehet kétsége a Hunok és az Ujgurok azonossága felől és arról sem, hogy a magyarság ősei is az ő nemzetségeik közül váltak ki. A . krónikák kivonatai állítják, hogy az ujgur nép (két részre szakadva: az On-ujgurok és Tokuz-ujgurok) 120 vagy 122 nemzetségből

állott. Ezek a nemzetségek nem választottak fejedelmet, a kisebb-nagyobb törzsekben a nemzetségek önálló életet éltek. Lényegileg ugyanezt mondja Baráthosi-Balogh Benedek is a hunokról. A kínai forrásokban az ősidőből nem maradtak fenn személynevek, csak törzsnevek szerepelnek. A legrégibb följegyzésekben Dzsong és Tik a hunok neve. Az ujgurok őshazája Mongóliában volt a 10, illetve 9 folyó mellett, ahol 3000 évig laktak. Kína őstörténete a mesebeli ősidőkkel kezdődik. Ezekben a legrégibb mesés történeti időkben is szerepelnek már a hunok. Egyes történészek arra következtetnek, hogy Kína ősi népének nemzetté tömörítője a hun volt. A hagyományokból teljes bizonyossággal megállapítható, hogy már a történelem előtti időkben a hun és a kínai nép egymás szomszédja volt. A kínai történészek szerint a Kr e XXIII században a hegyi dzsongoknak, a Hia dinasztia idejében (Kr. e 2000 körül) Hi-Un-Nu-nak, a Csó

dinasztia idejében (Kr. e 1000 körül) Hien-Jun-nak, a Hanok idejében (Kr. születése körüli idő) Hiung-Nó-nak nevezik a hunokat. A kínai mondakör a Kr. e XXVIII században már félig történeti korrá változik. Az öt császár korszakában Szün császárról említik a Kr e XXIV-XXIII. században, hogy 5000 li hosszú területen keresztül eljutott a meg nem művelt földekhez, s nyugaton meghódította a dsongokat, szákákat, kuszukat, tikeket, kiangokat, északon pedig a hegyi dsongokat. Jü császárról pedig az van feljegyezve, hogy előtte meghódolnak a kienlien, száka, kuszu és nyugati dsongok. A Kr e-i 65 BT III/75.o BT 208.o Kelet-Európa Fönícia Szíria Hettita Birodalom NGY 51-52.o Kína XXIII. században a hun törzsek állandóan zavarják a Kínai birodalmat . A kifejlődött több ezer éves viaskodás után - mialatt a nemzetségek, törzsek százai pártoltak át, olvadtak be a kínai népbe - a békés földművelők felülkerekedtek

és Kína túlerőre tett szert, az ujgur-hun birodalom hatalma pedig a testvérharcok következtében összeomlott. Kr.e2560 Myker-In-Os (Magyar Honős), a IV dinasztia királya megépítteti a gizai piramist. PEREMES - PIRAMIS, akkoriban a piramis emeleteinek szegélye, pereme volt. Kr.e A Kr. e 2500-1900-ig terjedő időszakot szemben Európa más részeivel 2500-tól a Duna-medence régészeti történetében ezt az időszakot rézkornak 1900-ig nevezik. A fémiparban dolgozók benépesítik a hegyvidékeket, ahol felszínközeli vagy könnyen bányászható érctelepeket találtak. Ezek Erdélyben, a Mátra és Bükk-hegységben, a Felvidéken és Dunántúl több pontján voltak, mégpedig hatalmasak. Magyarországon ragyogó fémkultúra keletkezett, amely művészi szempontból minden hasonlót felülmúlt az egész Közép-Európában. A magyarországi remek kardok és kettős bárdok, a rajtuk gyakran látható bonyolult spiráli művészi díszítéssel az európai

bronzmunkáknak talán a legszebb példányai és mintául szolgáltak a hasonló típusú északi bronznak. Itteni találmány a kalapos eszköz, a kalapács. Híres volt az itt készült kard, fokos, sarló, szigony és tőr, továbbá az amulett és karkötő. A mezőgazdasági tevékenységben foglalkozó társadalom számára az új fémeszközök előnyt jelentettek, mert a porhanyós lösz talajokon kívül használatba vehették az eddig elkerült kötött, de jobban termő zsírosabb talajokat is. BT III/101o Kr.e Nyugat-Európa benépesülése Kr. e 2500-tól jelentős fáziskésést mutat a 2500-tól Duna-medence benépesüléséhez képest. A csiszolt kőkor érettebb szakasza Kr.e 2500-tól, a bronzkor csak Kre 1500-tól és a korai vaskor csak Kr.e 500-tól kezdődött A nyugat - európai tudósok felhagyva a romantikus történelemszemlélet káros gyakorlatával (tárgyilagosságra való törekvés jegyében csak a száraz adatokat tartalmazó iratokat, okleveleket

becsülte, viszont a visszaemlékezéseket tartalmazó elbeszélő kútfőket aláértékelte, tehát éppen azt a forráscsoportot vetette el, amely az ókor értelmezéséhez a legtöbb gondolatot szolgáltatta. Mindezt dajkamesének nyilvánították, kisöpörték a tudományból, minek következtében aztán a régi Európa tárgyi bizonyítékai előtt teljesen értetlenül álltak. BT III/36-39.o) - megállapították, hogy e három művelődési forma Európa nyugati részein nem belső fejlődés eredményeképpen állt elő, hanem a bevándorló népek hozták magukkal. Azok honosították meg a kenyérmagvak termelését, a szelídített állatok tenyésztését és vezették be a letelepült életformát. A magas kultúrát hozó nép származására először a művészettörténet mutatott rá. A dél-franciaországi román stílusú építészet a Régi Kelet befolyását tükrözi, Szíria, Kis-Ázsia példáit utánozza, amelyek viszont egyiptomi forrásokból

táplálkoznak. Rámutattak arra is, hogy a heraldika bizonyos elemei, elsősorban az oroszlánok szerepeltetése a nemzetségi, családi címereken szintén a Régi Keletről hozott szokás volt, hiszen ez az állat Európában nem honos. Az antropológusok kerek koponyájú emberek megjelenését regisztrálták. Megállapították azt is, hogy ez a népesség a Földközi-tenger keleti medencéjéből, partvidékéről érkezett. Etimológusaik rájöttek, hogy földrajzi elnevezéseik a jelenlegi román és angol-szász nyelvekből nem magyarázhatók meg. E nevekben olyan szavak, képzők, ragok és jelzők szerepelnek, amelyek egy egészen más 66 BT 73.o Egyiptom BT III/101. o. Kárpát-meden ce BT III/36-3 9.o Rajnától nyugatra, Ibériai félsziget, Britannia nyelv sajátságai. Adataikat térképre vetítve rájöttek, hogy ez az ismeretlen nyelv egész Nyugat-Európát elborítja, vagyis az ókorban mindenütt azonos nyelvet beszélő népesség lakott, bár

fajilag talán nem volt egységes. Nyelvészeik kiderítették, hogy a helynevek alkotórészei megegyeznek a Földközi-tenger keleti fele és az Égei szigetvilág neveinek alkotórészeivel. Azonosították a sűrűn előforduló elemeket is - mező, talaj, pala, csúcs, kő - de az ősnyelv ismerete hiányában nem tudták megnevezni a keresett nyelvet. Arra nem is gondoltak, hogy munkájukkal tulajdonképpen a magyar nyelv őskoráról hántják le az évezredeket borító leplet s talán éppen a magyar nyelv segítségével tudnak átütő eredményt elérni. Pedig arra is rájöttek, hogy a régi népnevek - Lig-ÚR-i, Hét-RÚR-i, Tig-ÚR-i és mások - árja fajú népek voltak. BT III/36-39o III. A sumér társadalom eléri a folyami társadalmak fejlettségének csúcsát. PV Mezopotámia évezred Kirajzások a mediterrán régiókba: a Földközi-tenger irányába közepe (dél-kisázsiai kultúrák, kréta-minoszi kulturák, etruszkok), a Fekete-tenger irányába

Szubartu, a Kur és Araxes folyók felé (Szabiria) és öt hullámban a Káspi-tenger, majd a környező területek irányába. Ez utóbbiakat, a turáni népeket fogják később a görögök helytelenül szkítáknak nevezni. Nyelvük az ósumér és ez ezeknél marad fenn a legtisztább formájában. A puli okán - A Kr.e 7000 címnél említve - egy kis kitérő dr Schedel BJF Mezopotámia Andor: A puli útja Eridutól Bugacig címen BJF közlése nyomán is 203.o Sumer közreadott kutatásaiból: (Megjelent a Kutya c. folyóirat 1969 június 6-i számában.) . a legrégibb pulit ábrázoló adatok Mezopotámiából származnak, s a múzeumokban számos oly több ezer éves dombormű és szobrocska található, melyeken a puli minden kétséget kizáróan azonosítható. Friedrich Müller és Martin Tellmann 1882-87 közt Eridu (Sumer) városában végzett ásatásaiknál találták az iraki Nemzeti Múzeumban őrzött 12,5 cm magas és 15 cm hosszú, pulit ábrázoló fehér

szobrocskát. Ezt egy állítólag Tar-mor-ur nevű sumér uralkodó - a feliratok szerint Il-du, vagy Il-di nevű - 8-10 éves leányának sírjában találták. R C Thompson Jarmo-i ásatásainál talált, egy jelenleg a bagdadi múzeumban látható, sumér ékírásos, napon szárított agyagtáblát, amelybe egy élethű puli-figura van bevésve. E leletek korát 4-5000 évesre becsülik. Pusztán azt a tényt, hogy a magyarság körében ma is él egy kutyafajta, mely 4-5000 évvel ezelőtt Mezopotámiában is honos volt, még nem lehet bizonyítéknak elfogadni arra, hogy az a magyarokhoz a sumérektől került volna. Ha pedig a puli élettere sumér szavainak egy része is fellelhető a magyar nyelvben, úgy ez további következtetésekre is tág lehetőségeket nyújt. Igen érdekesen vezeti le dr. Schedel a három magyar kutya nevét a sumér elnevezésből és ezt R. C Thompson angol archeológus adataiból veszi, amikor a kutyára vonatkozó sumér gyűjtőnevet is

megtalálja. Ugyanis a magyar kutya - sumérul kud-da, vagy kut-ta. A magyar komondor sumérul Ku-mun-dur és a kuvasz sumérul Ku-assa. De nézzük dr. Schedel szógyűjtését úgy, amint azt három csoportra osztja (folytatás alant) BJF 205-210.o: Ezeknek a közléseknek a nagyszerűsége pedig abban rejlik, hogy a szavak származástani világossága megsemmisíti Bárczi Géza Szófejtő Szótárában szereplő igen feltételes és nem bizonyított vonatkozásokat. 67 Magyar szó I. A puli Bárczi Géza szófejtése Sumér hangutánzó szó talán finnugor tőből, pl. cseremisz kar, enni Harapu kuss, kussol kushad a német kusch! átvétele uccu, uszítani ugatásra biztató indulatszó a kutya uu hangját utánozva terel fordul, megy, vitatott eredetű 1. valamely török nyelvből, pl. altáji tär, forog, fordul 2. finnugor: pl zürjén tyr, belefér, votyák tär, belefér stb. puli Akkád ugat harap Jelentése Ug-gu, ug-gatu düh, harag vágni Ku-us Tur, Uttaar

nyugodni Ussu, Ussuru elereszteni szabadon engedni Turru, Turu beterelni visszatéríteni térni, fordulni Tarasu téríteni Puli II. A juhnyáj szila (dunántúli tájnyelven) bárány valamely szláv nyelvből: baranu megfelelői kos, birka, bárány jelentésben egyháziszláv nyelvekben. birka, bürge valamely északi szláv nyelvből, pl. morvacseh, tót birka, birkafajta, megfelelői kisorosz és orosz nyelvekben kos szamár mező rét Szila bárány Udu barinna: fehérgyapjas bárány Ganan barinnima: egyéves világos prémű bárány Bargal Bargallu birka, bürge valamely török nyelvből a honfoglalás Gi-es(u) kos előtt, pl. csagatáj qoc Kusarriku kos a csillagképben (Baráth Tibortól tudjuk, hogy a kusok szent állata a kos már Kr.e 3200-ban is A szerk) az olasz somaro - teherhordó állatra megy Imaru, Imeru szamár vissza, valamely szláv nyelv közvetítésével, Sanu szamárcsikó pl. szlovén somar ugyanaz vitatott eredetű Meretu legelő 1. a mez igei tő

származéka, s ez ugor eredetű, pl. mäs, öltözik Eredeti jelentése fűvel, fával borított föld. 2. finnugor eredetű, pl finn metsä, erdő eredete ismeretlen Rét, Ritu rét, legelő III. A juhász ruházata és felszerelése ing, imeg, ümög eredete ismeretlen In - len, Ag - készíteni In-ag Ga-ad, Gada, Gadu gatya a szerb grace nőnemű többesének átvétele guba a kuszáltságot, bozontosságot jelentő Gut gub- tő származéka. suba európai vándorszó az arabból A magyarba valamely szláv nyelvből, pl. szlovén suba - bunda daróc valószínűleg valamely szláv nyelvből, azonban a megfelelő szó - dirati - széttép származása - bár joggal kikövetkeztethető, de ki nem mutatható. tüsző eredete ismeretlen Tuse gamó, gamósbot eredete ismeretlen Gam 68 lenből készült lenvászon, lenruha ruházkodni Gubbu egy ruhafajta Subat eluti felsőruha Subatu ruha Sibatum suba kecskeprémből Darratu gyapjú kelmefajta Tuzu, Tunzu vászon általvető

hajolni ostor finnugor eredetű, pl. vogul oster - ostor, cseremisz wostyr - vessző Gamlum Gamlu Usur Istuhhu sarló gamósbot ostor ostor Én ezt a sok azonosságot csodálatosnak tartom és ismét csak arra a következtetésre jutok, hogy itt egy azonos nyelvnek a két fejlődési állapotával állunk szemben. Ugyanis másképpen lehetetlen lenne 4-5000 év távolságában megőrizni ezt a sok szót - szinte változatlan formában. Az akkád szókincs nagy részének a magyar nyelvben való megléte pedig azt bizonyítja, hogy 1. Babilonban létezett egy úgynevezett bábeli nyelv, mely valójában a sumér és akkád - közösen használt - szavak tárháza volt. Ezeket a sumér nép is és a semita akkádok is a saját nyelvtanuk szerint használták a beszédben. Minthogy a szavak értelmét a sumérok is és az akkádok is jól ismerték, az egymás közti érintkezés így megoldódott a sumér népnek nehézséget okozó akkád flektáló grammatika és az akkád

nyelvnek idegen sumér agglutináció elsajátítása nélkül is. 2. A honfoglaló magyarság uralkodó törzse - a Mah-gar - a tudást vivő kiválasztottak s a papi testület feltétlenül ott volt Babilonban és részt vett ennek a bábeli nyelvnek a kialakulásában Ugyanis csak így lehetséges az akkád szavaknak a sumér-magyar nyelvhez való klasszikus és tökéletes idomítása. Ennek a nyelvnek a kialakulása előtt valóban létezhetett egy bábeli nyelvzavar, de ezt nem Bábel tornyának az építése okozta, hanem az, hogy a subar-káld-sumérok és Hammurápi amurru-semita népe nem értette meg egymás beszédét. Aki Babilon történetével tüzetesen foglalkozik - az rájön arra, hogy az a Babilon, melyet a Nagy semita Hammurapi alapításának hirdet a szakirodalom, tulajdonképpen egy örök tűzön izzó olvasztó katlan volt, mely évszázadokon át minden népet, szokást és vallást egybeolvasztott a sumér hagyományokba. A forma más - de a ragyogás a

sumér tradíciók aranya. Ez az egyetlen magyarázata annak, hogy a Kusiták annyi éven át uralták Babilont a Hammurápi dinasztia legyőzése után, és annak is, hogy a 600 éves asszír uralom alatt nincs egyetlen bábeli kormányzó, aki fel nem lázadt volna az asszír terror ellen. A szabadságért való küzdelemnek az oka pedig mindig a sumér-káld nép hazaszeretete volt, amely nem tűrte az igát és szabadságot akart. III. évezred közepe Kr. e 2500 táján újabb néphullám borítja el Európa nyugati területeit BT Tengeri úton érkeznek, első megállójuk Szicília vagy Szardínia. III/44o Második megállójuk Franciaország és Spanyolország. Akik ott sem tudták megvetni lábukat, továbbhajóztak a Brit-szigetekre. Magukat magyarnak nevezték (Magar, Makar, Mahar). Mivel azonban a nevükben lévő torokhang, a G, K, H a kiejtésben gyakran elhalkult, a Maúr, Maor, Mór forma állt elő. E körülményből arra kell gondolnunk, hogy ezt a keletről jött

néphullámot főleg a Kánaánban, Szíriában és Föníciában letelepült magyar csoport szolgáltatta, amely ott váltakozva Magyarnak és Maúrnak nevezte magát. Ezek a maúri-magyar bevándorlók az apajogú társadalom első képviselői lettek. Néhány példa: Szicília: MEGARA - Magyar, SYRACUSA - Az Urak Háza, CATANA - Katona, GELO - mint Erdélyben. Kelet-Szicíliában a SIKELOI nép: S-Ike-Ló-i, Az Égi Ló, vagyis a Napisten hívei, nyugaton a SICANI, S-Ic-An-i, az Égi Anya hívei éltek. KALÁBRIA, Kő Láb Ura, azaz láb alakú föld ura egyik városa MATARA, Magyar, még MANDURIA, URIA. Ibériában: egy nagy terület ESTE-MADURA, Esti azaz nyugati Magyar, MADRID, Magyari-TA, Magyar Föld. Franciaország: Bretagne-félsziget neve AR-MORI-CA, Mauri-Kő(ország). Bretagne három megyéjében 236 esetben fordul elő a Magyar név: MAGOR, MOGER, MAGOAR, MOGUER-I-ON, Magyari Hon, és AQUITANIA, Vízi Tanya stb. Brit-szigetek: Cornwallban MAKAR, MAGOR, Skóciában

Aberdeen katedrálisának védőszentje ST. MACHAR, ST MACKER, az ír szigeten MAGHERA Derry megyében. BT III/44o 69 Szicília, Kalábria, Ibériai-félszige t, Franciaország Brit-szigetek, Kr.e 2500 1500 Kr. e 2500 és 1500 között volt a megalitok kora Európában Franciaországban 6840 db, Spanyolországban és Portugáliában ugyanennyi, a Brit-szigeteken kevesebb, együttvéve több, mint 10000 kőtömböt találtak. Típusai a merőleges oszlop 5-6 m magas, a MÉNHÍR, a férfi Isten, teremtő Isten hírét, nevét hirdette, több kő kör alakban elrendezve a KROMLEK, Köremlék és a tálcát formáló dolmen, DOL-MÉN, Hál-Mén, a Napisten Óriás ágya, mint a zikkuratok tetejére épített isteni hálószoba. A ménhíreket a Brit-szigeteken AMBERIC, Emberek néven ismerték, ez egyúttal a kelta főisten neve is. Franciaországi lelet a LICHAVEN, Lika van (Lyukas), ez két merőleges kőre helyezett hatalmas kő asztallap. Bt III/47-52.o Kr.e Bronzkor a Kárpát -

medencében. A leletek: hettita motívumok a 2500-500 Maros-menti leleteken, kulacsok trójai stílusban, tőrök palesztinai azonosságot mutatnak, a sarlók mezopotámiaiak, fokosok trójai és mezopotámiai minták szerint. Folyamatos bevándorlás a Régi Kelet felől a Balkánon át a déli úton. A földrajzi helyeket e bevándorlók nevezik el. A nyelvük magyar Ezt követően csak keletről történik bevándorlás, ezek a turáni népek. Kr.e Lugalzaggisi (Lugalzaggesi) 25 éves uralkodása alatt elérte Sumeria 2375-235 egyesítését és az alsó tengertől a felső tengerig terjedt birodalma. 0 (Vagyis a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig.) Kr.e Jao kínai patriárka említi a szkítákat a Sárga-folyó mellett, és mondja, 2357 hogy “fegyveres, harcos nép és az egyiptomiaknál is régebbiek”. Kr.e Aggade uralma Sumer felett. 2350Sargon sémi dinasztiájának ideje tehát 142 év. (amely után): 2208 . A kegyetlen terrorral uralkodó “sémi-akkádok”

szörnyű végzetét abból az ékiratból tudjuk meg, amelyet a szakirodalom “Akkád Lerombolása - É-KUR megbosszulva” címen ismer. Ugyanis ez tudósít arról, hogy: 1. NARAMSIN - az utolsó sémi-akkád király - nem “vette fülébe” Én-Lil isten szavát, őt nem tisztelte és törvényét nem tartotta be. 2. Templomát, az É-KUR-t, bronz baltákkal törette darabokra, temetővé változtatva azt, Nippur városával együtt. 3. Leromboltatta mind a szép káld-subar (sumér) városokat 4. Meggyalázta mind a “szent helyeket” Letarolta Én-Lil ligetét A templomi szertartás arany kelyheit és szent ereklyéit mind ellopta és azokat az ő saját, “AGGADE” nevű városába vitte, a sumér “istenkar” (pantheon) tagjait ábrázoló szobrokkal együtt. BT Nyugat-Európa III/47-5 2.o KS BJF, III. 244.o Mezopotámia Sumer BJ2 421.o BJF I I I . 240.o 204.o Kína Én-Lil isten megelégelte az ártatlanok legyilkolását, földi szent helyeinek

meggyalázását és lerombolását. Ezért: megparancsolta az “Élet-ősi-anyanépének ” - a lovastársadalmú GU-TI-UM népnek azt, hogy: ítéleteként AGGADE-n és feketefejű népén hajtsa végre ugyanazt, mint amit ez a SAG-KUG-GA nép rombolásaival, pusztításaival és gyilkolásaival elkövetett Én-Lil népe (a sumér nép) ellen. És GU-TI-UM népe teljesítette Én-Lil parancsát. . A GU-TI-UM néppel elérkezünk abba a korba, amit a történészek a “SUMÉR ÚJJÁSZÜLETÉS” korszakának neveznek. Én bátorkodom tanulás, összehasonlítás és példakövetés szempontjából így nevezni: 205.o . *Rendszerváltás Sumériában, mert itt valóban egy követnivaló, példás rendszerváltás történt, és 70 Kárpát-medenc e Mezopotámia Sumer annak végrehajtói a következők voltak: 1. a GUTIUM nevű sumér lovastársadalom, akik Aggade elpusztítása után Mezopotámia északi részén kb. 150 évig uralkodtak 2. LAGAS (SIR-LA-BUR-KI) papkirálya -

GUDEA -, aki GUTIUM szövetségese volt, és maradt a rendszerváltásban és 3. UR város királya - UR-NAMMU -, aki GUTIUM-i herceg, vagy vezető egyéniség volt, és a rendszerváltást irányította. . UR-NAMMU-t kell bemutatnom itt, mert valóban ő volt a valóságos államszervezeti rendszerváltás létrehozója, a régi bűnök és bűnösök számonkérője, és az igazságos nemzeti ALKOTMÁNYTÖRVÉNY megteremtője. UR-NAMMU (2112-2094) - valószínűleg gyakorlati tapasztalatain okulva, igen bölcsen rájött - az újjáépítés megkezdése előtt - arra, hogy a régi és a korrupcióra támaszkodó rendszert alapjaiban kell megváltoztatni. Látta, hogy annak fenntartásával, a bűnösök felelősségre vonása nélkül, rendet, igazságot gyakorolni és gyakoroltatni, mindent újjáépíteni nem lehet. - Szinte hihetetlen államvezetői szilárdsággal és valószínűleg a sémita-akkád terrort átélt, bölcs máguspapok segítségével, egy új alkotmányt

szerkeszt a népnek, és azt az egész országra kiterjeszti, a régi városállamok örömteli segítségével és csatlakozásával. Ez a leírt ÚJ ALKOTMÁNY két hatalmas részből áll, mint I. A “TÖRVÉNY” és annak végrehajtási utasítása, és II. A KATASZTERI újrarendezés, vagyis a földbirtok és ingatlan-tulajdonjogok szabályozása. I: A TÖRVÉNY UR-NAMMU által hozott és írásba foglalt TÖRVÉNYE az emberiség első - életet és társadalmat szabályozó - Törvénykönyve, mely által megteremtődött egy egészséges, nemzeti társadalmat szolgáló jogrend, mely rendezi 1. a magánjogot, 2 az igazságon alapuló büntetőjogot, 3. szabályozza a törvénykezés menetét és 4 felállít egy állandó bírói és ügyészi testületet. A “TÖRVÉNY ” hatalmas kőoszlopokra volt ékírással bevésve. Ha megnézzük, az első meglepetés az, hogy a tábla homlokán a “Fénybe öltözött” és a felkelő Holdon álló *hatágú csillag látható. Ez

az “örökkévalóság rendjének” jelképe, az “égi és földi Szentháromság” egybezárása által, ahol a hatalmas “középpont”, a lemérhetetlen, megfoghatatlan, egyetlen “Mindenek Ura” szimbóluma, akit a sumérok így neveztek: “Az” (egyetlen Isten). A táblán olvasható törvényekből és az ásatásoknál előkerült és a törvénykezési ítéleteket stb. tartalmazó ékiratokból pontosan megállapítható a fent említett jogrend és joggyakorlat minden részlete, de igen feltűnő az, hogy a “magánjogi” részben a család és a családjoghoz tartozó ügyek kapják a legnagyobb támogatást és védelmet. Ezt a szeretetre alapított családvédelmet főleg az e tárgyú ítéletek és végzések tartalmazzák. Ezek a rendelkezések biztosították a nemzeti munkaszövetséget és az általános társadalmi jólétet. Megszüntették az akkádok által bevezetett és fenntartott sumér nyomort. Ezért nevezi a szakirodalom UR-NAMMU korát a

PAX SUMERI-nek. Most a “Kataszteri Újrarendezést” kellene ismertetnem. Előbb azonban arra akarok hivatkozni, hogy az “Aggade”-i sémi uralom előtt legalább “ezer” évvel, az I. URUK dinasztia EMMERKAR nevű királyának idejéből, a Káspi-Aral térségben és azon túli területeken élő, sumérul beszélő és író néppel, kereskedelmi és diplomáciai 71 kapcsolatokat bizonyító, sumér nyelvű ékirataink vannak. Így valószínű, hogy az 1000 év után bekövetkezett “semita terror” elől ide menekültek mahgar-subar népeink és ötvöseink. Ugyanis pontosan ebből az időből származik a belső-ázsiai hunoknál megtalált arany királyi korona, amelyet INANA szent madara, a TURUL-u ékesít. De ugyanebben az időben erősödik meg CHATTI földön (Anatólia) a KASSU lovastársadalom is. Így az aggadei, sémi birodalmat elpusztító GUTIUM nép lovastársadalma csak nevében különbözik ettől a - csaknem egy egész kontinenst betöltő -

azonos néptől. Ugyanis “lovastársadalmak” nem keletkeznek alkalomszerűen. Kialakulásukhoz évszázados hagyományok szükségesek. A történészek rögtönzött megállapításait a fejlődés logikája cáfolja. Mert nézzük a tényeket: a 3-2. ezredfordulón Anatóliában városokat épít a KASSU lovastársadalom és Mezopotámia északi részén URI-KI (Ur ország)-ban a GUTIUM lovastársadalom söpri el a “hatalmas” AGGADE birodalmat. Száz évre rá már HIKSZOSZ-nak nevezik Egyiptom urait, és ez is lovastársadalom. Megint 100 év után, a semita Hammurabi vásárol lovakat és harci szekereket a KASSITA, Kusita-Nimrudi néptől, hogy aztán megint egy jó évszázad után 210.o ugyanez a “lovastársadalom” győzze le utódait és uralkodjon félezer éven át Mezopotámiában. II. KATASZTERI ÚJRARENDEZÉS . vegyük sorba intézkedéseit: 1. A városállamokhoz tartozó területek határait pontosan megállapította, főleg folyókat és csatornákat

jelölve határvonalként. 2. Birodalmát 40 provinciára (megyére) osztotta és mindegyiknek az élére egy PATESI (Ensi) volt kormányzónak kinevezve, akik felelősek voltak tartományuk társadalmi, gazdasági és adminisztratív rendjéért. 3. A sumér birodalmon kívül lévő, elfoglalt területek élén a katonai parancsnok (SAG-IN) tartott rendet és a polgári adminisztrációért is felelős volt. Nincs példa arra, hogy “egy” személy több feladatkört (állást) töltött volna be. A “rend” alapja: mindenüvé felelős szakemberek odahelyezése volt, akiknek számot kellett adni munkásságukról. 4. A hatalommal való visszaélésekért a “Törvény” a legsúlyosabb büntetések kiszabását írta elő. 5. Nippur - a Tudás Központjaként volt elismerve, ahová a városállamok felváltva szállították a szükséges ellátást állatokkal, gabonával és minden más termékkel ellátva az ottani bölcs máguspapokat. 6. A birodalom földjének két

birtokosa volt: a) a templom (egyház), mely földek megművelése biztosította az egyházi szükségleteket. b) a Kormányzat (állam) földjei és a rajtuk lévő intézmények, állami épületek, minisztériumok és adminisztrációs épületek, ipari termelő központok, gyárak, műhelyek, áruházak és az állami kincstár. 7. Az állam hivatalos nyelve az volt, amit ma sumér néven ismerünk, de UR-NAMMU-nál így van írva: UNUG-URI, vagy KAL-DA nyelve. Most nézzük meg azt - okulásként -, hogy milyen volt UR-NAMMU ADMINISZTRÁCIÓJA 1. Állami építészet vagyis újraépítés, mely a feketefejűek rombolása után megindult a városok, templomok, középületek, csatornák, 72 Kr.e 2200 Kr.e 2000 Kr.e 2000 körül műhelyek, gyárak stb. tervszerű felépítésével 2. Pénzügyi és gazdasági Számvevőség létesítése, ahol egy előírt forma szerint történik a bevétel, kiadás, haszon és deficit feltüntetése, az elszámolások leltárba vételével

és címmel, számmal való ellátása. 3. Földmívelés: minden írásban rögzítve: 1. vetőmag szükséglet, 2. az aratási eredmény mennyisége és elosztása, malmok, tejgazdaságok részére, 3. az állattenyésztés magszükséglete, 4. népellátási szükséglet és földtulajdonosok igényének a kielégítése, 5. tartalék a gabonaraktárakban 4. Állattenyésztés: meghatározott állat-elosztóhelyek, ahol naponta könyvelve van agyagtáblára írva a behajtott és a kiadott állatok fajtája és mennyisége. 5. Szállítás: az összes hajók összeírása (személyzeti kimutatással) és a négykerekű szállító kocsik. 6. Összeköttetés és hírszolgálat: lovas (szamaras) és gyalogos postaszolgálattal, írott rendelkezések továbbítása, mérlegek beszolgáltatása és azok nyugtázása. 7. Ipari termelésben a következő kimutatások találhatók az ékiratokon: 1. Nyilvántartások: gyapjú, bőripar, tejipari termékek, sörgyárak teljesítményei,

kerámiaipar, fémöntödék, téglagyárak és előregyártott házfalakról szóló, petróleumtermékek, desztilláló üzemeknek a teljesítményei - számvevői kimutatásokkal. 2. A felsorolt termékek forgalomba hozataláról szóló ékiratok, a mindenkori eladási árak feltüntetésével. A fogalmak bővülésével - az írás tökéletesedik. A képírás átalakul ékírássá. Az ékírásos jel geometriai formájában és alakjában mindig ott él a régi képírásos forma. Az ékírással a jelek értéke megint bővül. Sok ékjel már nem fogalmat jelent, hanem szótagot s megjelenik a szótagírás, ahol már tökéletes nyelvtani rendszert találunk - a nyelvtani szótagok használatával. Az írásfejlődés jelei egyben meghatározzák az írás keletkezésének időpontját. Ugyanis a klasszikus sumér ékírás Gudea idejében jelenik meg. (Más kronológia szerint Kre 2060) Ismét változást hoz az ún. ős-babiloni korszak Gudea után Hammurápi-ig Kr.e

1760-ig, amikor is a semita befolyástól mentesülni képtelen sumér uralmak sok ékjelnek új értelmet adnak. A III. Úr-dinasztia a keleti magyar birodalom egyesítője, UR-NAMMU Úr-Nembeli, más néven UR ENG-UR, Hungár Úr Dr. Érdi Miklós Naramsin korára feltételezi a sumírok visszavándorlását a Káspi-Aral-térségen túlra, ugyanis a vízözön után innen (Aratta-ból) mentek az Eufrátesz mellé, és a Hahót-i (Kína) múzeumban lévő turul madaras Hun királyi koronát említve hun-nak nevezi az ide érkezőket. A sumír “reneszánsz” után megismétlődő semita terror (Hammurabi, majd az évszázados asszír kegyetlenség) elől, a sumériai nép igen nagy tömege kerül a Kaukázus fölé, akiket szkítának, sarmatának és sok egyéb néven neveznek a különféle nemzetiségű történészek. Itt azonban az érdekes, hogy minden nevük értelmet kap a sumír nyelv által. Igy az onogurnak nevezett Unug-Ur-i, (azaz a sumír Uruk városból származók)

a subar-sapír-szabir, hun, abár, hebdal, mahgár, magár, úz, daha, gepida, bul-gár stb. nevűek mind-mind a 73 BJF II/46.o Mezopotámia Sumer Ku-Mah-Gar BT 213.o BJ2 489.o Mezopotámia Sumer Mezopotámia Sumer Káspi-Aral-Kaukázus-Azovi-Krím feletti térségben megtelepedett, de a déli feláramlásból származó, azonos nyelvű népeink tartozékai. Kr.e Az éghajlati viszonyok megváltozása kialakítja a Gobi-sivatagot és 2000-től elindul onnan az első kivándorlási hullám. Később a sivatagosodás meggyorsult s újabb területeket tett életre alkalmatlanná. A Gobi-sivatag kialakulása lenne tehát annak az évszázadokig tartó hatalmas népvándorlásnak az elindítója, amelynek nyugatra tartó hullámai a jelen időszámítás első századaiban Turki, Türki néven lettek ismertté. Kr.e Második néphullám érkezik a Hettita Birodalomból Krétára. 2000-158 Bronzeszközeik nagy hasonlóságot mutatnak. A harmadik majd 0 föníciai, kánaáni és

szíriai irányból érkezik jóval később. Kr. e Szabiria-Ómagyaroszág szubir-szabir-magyar népességgel lakott 1999-100 független terület. II Ramszesz (Ra-Mása) idején (1290-24) 0 hun-magyar népesség. Kr.e A hun-magyar népág egyesülése a Földközi-tenger keleti öble körül is 1900 végbemegy. (UR) PIT KHANA, Árpád Hona és fia AN-I-TAS, Huni Törzs Ura első királyaik neve, északi (kaukázusi) magyarok. Ugyanakkor a déli magyarok HET-TUS várát lerombolták. Kr.e A Balkán benépesítésének második hulláma Kis-Ázsiából történik. 1900-165 0 A sok magyar értelmű és magyar eredetű helynév azt bizonyítja, hogy a Kr. e III és II évezred folyamán, a görögség kialakulása előtt, szintén sűrű magyar nyelvű népesség létezett. Cserép József: Magyar nyelvű nép a hellén őskorban című tanulmányában (Ethnographia, 1910.) a magyarság balkáni jelenlétére hívta fel a figyelmet, Aczél József: Ősgörög eredetünk című

munkájában (Veszprém, 1927) háromezernél több magyar értelmű görög szóra hívta fel a figyelmet. II. Ibi-Zuen (Ibi-Sin), Ur utolsó sumér királya alattvalóival fogságba évezred kerül és szétszóródik a méd, örmény hegyvidéken és iráni szórványokban. Leszármazottaikból népek keletkeztek Kr.e Babilonra száll a Keleti Birodalom fősége, HAM-UR-ABU, Hun XVIII. ÚrHab, Hammurábu királyra. szd. Kr.e II A kasszuk (asszuk, úzok) az utolsó sumér hatalmi góc megdöntése évezred után Hammurápit támogatják lovas és harci kocsis alakulataikkal. Az első új fegyvernemeknek nincs ellenszere. Hammurápi dinasztiájának századai bukása után hat évszázadon át áll fenn Babilonia. A gyalogkort felváltja a lovaskor. Kr.e Gandás, az első kasszu uralkodó, országukat Kur-ten-iz (Teniz 1746-173 országának) hívják. A kasszu lovasság vérségi kötelékre épült 1 törzsekre, nemzetségekre tagolt társadalom volt. Központja a Zab folyó partján

épült Asszur (Ló-város sumér nyelven). További városok közül Dabigu és Paripa neve ismert. Kr.e TABAR-NAS, Tábor Nagy (Kr.e 1680-1650) a HET-TUS ura 1740 Trónneve HAT-TUS-IL, Hét Törzs Ura. Szíria felé terjeszkedve a másik Hétországot is bekebelezi, közös neve KAT-TU, KAT-TI, Kettő, Két Ta, Két ország, birodalmi jelvénye a kettős sas. A Katti név mellett megmarad a Het-i-ta név is. Kr.e Egyiptom másfélezeréves nyugodt periódusa véget ér. A Híres Ajtónál 1700 (Sinai-félsziget), - Egyiptom bejárata - kelet felől hyksos néven egy titokzatos nép tűnt fel., amely azon nyomban betört a Deltába, azután villámgyorsan lerohanta Esthont s a Théba vidéki területeket kivéve az egész völgyet az uralma alá helyezte. Győzelmük oka egy új 74 BT III/135. o. Gobi-sivatag BT III/10.o Kréta CSL BT 214.o BT III/22.o III/24.o Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. Törökország Szíria Balkán GK Mezopotámia BT 213.o Mezopotámia PV

Mezopotámia PV Mezopotámia BT 214.o Katti Birodalom BT 227-230 .o Egyiptom fegyver, a kétkerekű, lófogatú harckocsi. Főhadiszállásukat a Delta keleti részén állították fel egy 240.000 személyt befogadó katonai táborban. Ez a katonatábor volt A-VARIS, A Város Egyiptomi uralmuk százötven évig, Kr.e 1550-ig tartott és úgy viselkedtek, mintha született egyiptomiak lettek volna. Hyksos, AR-HIKU-SASU, Öreg Sas országából jöttek - Libanonon át a Magyar, MEGARA völgy és a Bükk, BUKK lapályáról és Lótanyáról, LO-TANU, - aki az Araxes völgyéből intézte gyarmatosító politikáját. Tanulhattak a hettiták, mitannik, húrik lovastudományából, Kánaáni uralkodásukra A-NK-UN-RA, Kánaán neve utal. Bizonyára szerves része voltak a Kre II évezredben lezajlott népmozgalomnak, amely az Árpádok Kaukázusi gyarmataiból a Húri és Mitanni népágakat vetette nyugat felé. Eszerint a magyar nyelvű népek hun ágához tartoztak, magyarul

beszéltek. Visszapillantva az Őshaza néptörténetére, megállapíthatjuk, hogy árja fajtánk vízözön idejében elkülönült két ága, a hun és a magyar, hosszú külön út után 1. a Tigris és az Eufrátesz völgyében, 2 a nagy Hétita Birodalomban és 3. a Nílus völgyében újra összetalálkozott Az összetalálkozott ágak egymással testvéresülve, virágzó nemzeteket alkottak, mindenütt kettős királyságokat hoztak létre és kettős hagyományt ápolva. Ez a “Katti” politikai képlet annyira sikeresnek mutatkozott, hogy amikor Őshazájukat elhagyva máshova mentek országot alapítani, ott is a bevált ősi szervezkedési formát alkalmazták: a már korábban beérkezett néprészekkel az újonnan érkezettek a teljes jogegyenlőség alapján örök barátságot vérszerződést - kötöttek, egymással összeházasodtak és mint szilárdan megépített nemzet folytatták életüket. Szabir magyar (szavárd magyar) haza. CSL Kr.e XVII- IX. szd. Kr.e A

Balkán benépesítésének harmadik hulláma a krétai szigetvilágból 1650-115 származik. Thesszália, Thess-Ária, Tíz Árja törzs lakóhelye, több 0 Makar nevű város volt, Marathon forrásvizének neve Makar-On, Magyar Hon. Kr.e A tatárlaki három agyagtábla készülte. 1961-ben N Vlassa román 1640 régész találta meg. A táblák egy napvárta alkatrészei voltak és naptár készítésére szolgáltak. Szövegük: Ez irány elé jön Isten négy órakor (hónap jele): Rák övön tíz telek után. Másik: A Nap (az Ég ura) itt Rákkor jön A napsugár lyukába. A harmadik tábla a téli napfordulót jelzi, ami akkoriban a Bak-csillagkép havában zajlott le, lyuk nincs rajta, mert Magyarországon az égbolt decemberben általában borult. Kr.e A dáhok ettől kezdve Belső-Ázsia felől a Kaukázus felett nyugatnak 1600 kanyarodva a mai Dél-Oroszország és Közép-Európa irányában terjednek el. Kr.e Katti hadjárat Babilonba. Mintha a katti királyok az Árpád

által 1600 gyarmatosított összes területeket egybe akarták volna foglalni. Katti a magyar mesék Heted Hétországa. Kr.e Két kerek, egy kis lyukkal ellátott kőlapocska felirata Krétáról: 1568 “iT K.ERül aK-aRIKa UT-Já-Ba aS-TeNu uR 11-Szer AR-NYé-Ka eL-IK-RA eS-eS (= eS.ek) Mai helyesírásunk szerint: Itt kerül a karika útjába Isten úr tizenegyszer. Árnyéka e likra esik A másik: iT K.ERüL “a rák” T-I-Z Tá-Rá-Ba”, azaz Itt kerül a Rák (Csillag) tíz tárába. E kövek egy napvárta legfontosabb alkatrészei voltak, segítségükkel pontosan állapították meg a nyári napmegállás 75 BT III/23.o BT III/ 127.o Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. Görögország Erdély PV BT 215.o BT III/20.o Katti Birodalom Kréta (solstitium) idejét. Kr.e A hyksos néven érkezett hun tömegek beolvasztása után óriási 1550-110 harcikocsiparkot szerveztek Egyiptomban. Országuk biztonsága 0 érdekében birtokba vették a Híres Ajtó előterét,

majd benyomultak Szíriába és az egész Eufráteszig, Habúrig terjedő vidéket ellenőrzésük alá kívánták vonni, ami azonban már a hettiták érdekkörébe tartozott. A nagy elgondolás érdekében Amén-Nem-Hét, A-Mén-Marat, Amenemhet, - III. Tudó-Mása, Thutmosis, - A Tudós, Athotis és II Ramás, (Ra(Napisten)-Mása), Ramses királyok sűrűn vezettek hadjáratokat az új területekre, amelyekről minden akkori kincs: temérdek ló és rabszolga, arany, ezüst, vas és drágakő Egyiptomba ömlött. A hagyomány szerint II Ramás a Habúr folyón is átkelt és messze északkeletre kalandozott el, egészen az Árpádok ősi fészkébe, talán éppen a hyksosok megbosszulására. Kr.e Badiny Jós Ferenc írja a Hammurápi bukása után és a Kr. e 1200 1550-tól körüli időkről: . A Hammurápi dinasztia eltűnésével Babilon újra sumér lesz A “Kassita” -nak nevezett nép újraéleszti a sumér tradíciókat. Nem igaz a semitológusoknak az híresztelése,

hogy Hammurápival “a sumér nyelv eltűnt és megszűnt létezni” - hiszen annak az ékiratnak a születési ideje, amelyen a “Teremtés Története” sumérul van leírva, a kassita uralomba esik, nevezetesen Karduniás király uralkodása alatt, a Kr. e 1500 esztendő körül, miképpen azt Poebel megállapítja A kassiták hovatartozandóságát Speiser és Hicks akkor határozzák meg, amikor a kassitákat (akkádul: KUSSU) “Kus fiától - Nimrudtól származtatják”. A kassiták tehát kusiták, akik békésen élnek az úgynevezett Mitani-ak mellett, akik “Hurrita” nyelvet beszélnek, mely sem indoeurópai, sem semita” . “hanem a kaukázusi nyelvek valamelyike” és az egyik kultúrközpontjukat ma Nuzi-nak nevezik, amelyik “subar település” . Viszont a Nuziban talált ékiratok nyelve ugyanaz a sumér, mint a kassitáké. Igy keveri meg a szakirodalom ezt az egybe tartozó etnikumot, hogy a végén senki sem tudja melyik hova tartozik s a türelmes

olvasó azt hiszi, hogy itt megint valami másfajta népről van szó. Pedig a helyzet az, hogy a kusiták - talán éppen rokonaik segítségére jönnek be valahonnan keletről. Hammurápi Babilonjának bukása után tehát a következő helyzet áll elő: 1. Hurrita-mitáni-subar uralom a Delta-vidék északi részén, 2. Káld-sumér-subar uralom a régi Subir-Ki területén és a Van - tó környékén. 3. Kusita-kassita birodalom Babilon centrummal - kiterjesztve a Zagrosz - hegység keleti oldalára is. Mind a három uralom sumér fajú és sumér alapnyelvű - természetesen a fennálló nyelvmódosulásokkal. A Kr. e 1200-ban megszilárduló asszír uralom 400 éven át szélesíti a területfoglalásaival az éket e három uralom között, és hatalmi fölényét 600 éven át a legnagyobb kegyetlenséggel terjeszti ki. Az asszír birodalom megszilárdulásakor és a fenti királyságok likvidálásával a mezopotámiai sumér származású nép helyzetét a

következőképpen látom: a) . Subarok-hurriták-mitánik-káldok: mindig feljebb húzódnak észak felé a már tradicionálissá vált kitérési úton. Az asszíroknak sikerül a Van-tóig feljutni - de az Urmia-tó környéke hatáskörükön kívül esik és ugyancsak a kaukázusi vidék is. Az új letelepedések helyei Ur-AR-TU, mat ma-da-a és mat ma-na-a, (Baráth Tibortól 76 BT 230.o BJF. I 109. o. -tól Egyiptom tudjuk: a mat kifejezés földet, országot jelent. A szerk) vagyis a Káspi-tenger és a Fekete-tenger közti kaukázusi vidék. b) Kusiták-Kassiták: átkelnek a Zagroson és behúzódnak a hegyek közé, ahová az igen sok veszély miatt az asszírok nem nagyon törnek be, de sok kellemetlenséget okoz nekik a krónikákban sokat emlegetett kassu nép. Hogy itt laktak a Zagros - hegységben, s annak keleti oldalán - tudjuk Sutruk Nahunte elámi király ékiratából, aki Kr. e. 1130-ban a Zagrosig üldözi őket Birodalmukat Luristán-nak nevezik és

ők az alkotói azoknak a remek lurisztáni bronzoknak, melyek művésziességét ma is csodálja a világ. De erősek és élnek Macedón Sándor is harcolt ellenük. Hiszen Kr e 317-ben Antigonos főtisztje Macedón Sándornak (de Kr. e 306-301 között király) Seleucidot - aki ebben az időben szintén még csak tábornok - Susában hagyja és ő maga a kusita-kassiták ellen indul, hogy adófizetésre kötelezze őket, de “iszonyú nehézségek után megtörten érkezik vissza seregével és nem sikerült a “fanatikus hegyilakóktól" behajtani az adót". No és ezek után azt is megkérdezhetjük, hogy mi lett a mitánniakkal és a régi SUBUR-föld népével.? A szakirodalom erről nem beszél, de megállapítja azt, hogy a Van-tó környékén létesül egy “káld-királyság” és az Urmia-tó környékén (ahonnan Ziwiyéből előkerültek a remek szkíta aranykincsek) - (amelyeket Bakay szintén szkítának ismer fel, A szerk. BK 79o) - nagy

népsűrűsödés észlelhető Valószínű tehát, hogy az asszír kegyetlenség elől a “nem semita nyelvet” beszélő subar-babiloni és mitáni nép ide, észak felé összpontosítja erőit. Ezt a néptömeget azonosítja a szakirodalom azokkal a “médekkel” , akik Kr. e 612-ben földig rombolják Ninivét és ezzel véget vetnek az asszír uralomnak. Egyedül a médek voltak elég erősek ahhoz, hogy legyőzzék az asszírokat? Ugyanis egyáltalán nincsen tisztázva az, hogy kiket kell érteni a British Museum B. M 21901 sz Káld Királyi Krónika ékiratában feltüntetett “mat ma-da-a” és “mat ma-na-a” nevű népeken, akiknek vezérük - a szintén nem tisztázott “Umman-manda”. (A tisztázást segítheti egy újabb adat, a Kr.e 673 cím (BK) alattiak áttekintése a szkítákról. A felvetés annál is elképzelhetőbb, hiszen a szkítákról tudjuk, Kr. e 673-ban is a környéken csatáztak - akkor az asszírok oldalán.) Mindenesetre nem lehet

elenyésző népecskéről beszélni, hiszen a ninivei győzelmet, Asszíria bukásának döntő ütközetét, amelyről a történelemírás úgy tudta, hogy a “babiloni csapatok győzelme” volt, ezt a “mat ma-da-a” és “mat ma-na-a”-i nép egyedül nyerte meg. Egyedül győzte le az asszírokat, mert Nabopolasszar bábeli serege elkésve érkezett. A csata után jött meg és egyetlen tevékenysége az volt, hogy a “mat ma-da-a” -iak becsületességével két részre osztott zsákmánynak a felét átvegye, mint szövetséges. (Ugyanez történik Kr.u 627-ben Bizánc alatt az avar Baján-fi és a perzsák esetében is, mint olvashatjuk majd az említett évszám címe alatt) Ma médeknek nevezik őket - de szerintem ez a nép szoros kapcsolatban állt fajilag és nyelvileg a mitáni-káld-subar szövetséggel és a szarmatákkal, hiszen Plinius a szarmatákat a médektől származtatja és Herodotos szkítáknak ismeri el őket. Itt nem az a fontos, hogy a népek

eredeti megnevezéseit találjuk meg, hanem az, hogy a Mezopotámiából kivándorlottak útját követni tudjuk. (Hogy is van ez? A méd - mat ma-da-a - szkíta fajilag és nyelvileg szoros kapcsolatban van a mitáni - káld - subar - szarmata és méd - szarmata és szkíta népekkel? Lehetséges, hogy ebben az önmaga körül forgó mű-ködben is 77 megleltünk egy újabb fonalat, és egy nép nevének szinonímáit taglaljuk, nem először? A szerk.) c) Babilon a maga reformált állapotában sumér marad, hiszen nincs olyan asszír uralkodó, aki ellen Babilon fel nem lázad addig, míg végre Nabopolasszar - csaknem 600 év után meg tudja szilárdítani az évszázados bábeli forradalmak uralmát. . A háborúknak is más az indítóokuk Nem területi hódítás, hanem a “kiválasztottság”, az isteni “küldetés” érvényesítése az, ami a tömegeket megmozdítja. És ebben a nagy zűrzavarban egyedüli nép a “subar”, mely a legrégibb tradíciók

letéteményese és így tiszteletet kap minden testvérnépétől, mert azok még tudják, hogy kik a subarok. Kr.e 1530 Kr.e 1520 Kr.e 1500-tól Babilonban II. Burnaburiás autonóm területnek kénytelen elismerni a kasszu katonai parancsnokot, IV. Puzur-Asszurt A Santorin (Théra) vulkáni felrobbanása. A lakosság egy része észak felé húzódik, az Égei világ súlypontja Mikénébe helyeződik át. A Turáni Alföldön árják és kusok keveredéséből magyar nyelvű népek alakulnak ki. Társadalmi és politikai szervezetük szkíta, hun és egyéb neveken volt ismert. Gazdasági és politikai hatalmuk Nagy-Ázsia értékesebb részeire is kiterjedt és jelentős turáni gyarmatok alakultak ki több tájon, mint pl. az Altáj-hegység lábainál, ahol aranyat bányászó szkíták éltek. Kr.e KOSA, KASSI uralkodók Babilon trónján. Szerepük 500 évig tart XVI. szd Ekkor kezdődik a magyar népek vezető szerepének meggyengülése A sivatagból beszivárgó népek

birtokba veszik a magyar alapítású Asszír városállamot. Kr.e II A boghazközi rovott írásleletek évezred vége Kr.e A Katti birodalom két további hun törzsszövetség bekebelezésével XIV. szd bővül Az egyik a Tigris és Eufrátesz felső folyása közt kialakuló HURI, Úri, Úr nép volt, a másik a tőlük nyugatabbra lakó MITANNI. Nagyon keveset tudunk róluk. Mitanniból egy pecsétet olvasunk: “Magyarok ezek Arméniából, Árpádok országából” A hurik a Van-tó környékéről Kr.e 2000 táján lassú mozgással indulnak el Mindkét nép szimbóluma a hegedű, az Égető kifejezésére szolgált s a napisten egyik fajta megjelölése volt. Magukat a hegedű-nép részének, húrjának képzelték, országuk HOR-i-TA, Úri föld, királyuk lakóhelye ÚR-HOI, Úr helye, annak nagyobb környéke UR-HENA, Úr hona. Az összes árja fajú népek magukat ARIYA fajtájúnak mondották. Kilétüket a fenti pecsét felirata tisztázza. A fentebb idézett

eseményekkel párhuzamosan közbeiktatok egy szemelvényt Roman Ghirshman : Az ókori Irán c. művéből (46-47o) Ghirshman nagytudású, jeles régész, a Régi Keleten igen sokat ásott és később publikált is. Elévülhetetlen érdemei vannak a ziwiyei szkíta kincsek összegyűjtésében (BK) és a pártus történelem - bár indoeurópai szemléletű - megőrzésében. A Kr e II évezred közepének főleg a hettitákkal kapcsolatos eseményeit ő egészen másképpen látja. Könyvének szereplői indoirániak, indoeurópaiak, indoárják, barbárok, nomádok és ismeretlen eredetű népek. A szereposztás nyilvánvaló: indo-k az elképzelt felsőbbrendű nyugatiak elképzelt keleti ősei, a “barbár-nomád-ismeretlen” pedig az ősi kultúrát vivő őshonos népek, amilyenek mi is vagyunk. Aki nagyon ismert, azt megnevezi. A primet nála mindig az indo-val kezdődő előbbiek viszik, utóbbiak leginkább csak zavaró körülményként 78 PV BT III./5o BT III/135. o.

BT 213.o PV BT 214-216 Mezopotámia Égei-tenger Közép-Ázsia Mezopotámia Kis-Ázsia Közel-Kelet Kr.e II évezred közepe jelennek meg a színen. Megnevezni nem tudja kedvenceit, mint ahogy a “nomádokat, barbárokat” nem akarja. De egyik sem csoda, az “indo”-k valóban ismeretlenek leginkább (számára), vagy úgy szeretné őket látni, vagy nem indo-k, és akkor jobb, ha ismeretlenek is maradnak. A barbárokat mi mind ismerjük: urartuiak, hettiták, szóval sumeriai leszármazottak, rokonok. Igazi program-történelem kerül ki kezei közül, az azóta letűnőben lévő indotörténelem. Néha mégis elszólja magát, és az előző mondatban galádul beszivárgó egy-két ismeretlen összeáll a régebbi ismeretlenekkel és hirtelen magaskultúrájú birodalmat alapítanak az indo-k rovására. Ősi rokonaink is gyakorta indo-vá magasztosulva alapítanak királyságokat. Mivel ennek már nyoma van, nem kerülheti ki a megemlítésüket. Meseszerű

fordulatokkal tarkított elbeszélése is igen figyelemreméltó, a néhány Kaukázuson átvonuló indo Mitanniban véghezvitt karrierje egyenesen irigylésreméltó. A dolog csattanója az, hogy mint kiderült a kutatások során, az indo-k elmélete feloszlott, mert nem voltak indo-k, azokat csak a romantikus nyugati történetírás találta ki. Az pedig külön tragédia, hogy az említett művet az ókorral foglalkozók alapműnek tekintik szerte a világban és itthon is. Aminthogy azonban minden relatív, mondhatjuk azt is, hogy egy nagytudású indopárti művét még mindig jobb olvasni, mint a Korai Magyar Történeti Lexikont, mert az nem is ismeri pl. a pártusokat, amint arra a figyelmet Bakay ráirányította. De ez a jelenség is csak az indeurópai-finnugorista történetírás következménye, főszereplői a tisztelve szidalmazott, kritizált indo kontra a tudatlanságot terjesztő finnugorizmus. Nyugat-Ázsia történelmét az i.e 2 évezredben alapvetően R

meghatározta az az esemény, hogy indoeurópai eredetű népcsoportok Ghirshtűntek fel az ókori világnak ezen a részén őslakóknak nevezhető man népek között. Ez a népmozgás Iránt sem kerülte el, bár a Felföldön az újonnan jötteknek egyenlőre még csak viszonylag kisebb szerep jutott. Az indoeurópaiakat, minden jel szerint, az általuk lakott területek hátországában élő népek nyomása késztette arra, hogy elhagyják hazájukat, a dél-oroszországi sztyeppeket, ahol a nagy vándorlást közvetlenül megelőzően éltek, és ahonnan valószínűleg két ágra szakadva keltek útra. Egyik csoportjuk, a nyugati ág, a Fekete-tenger mentén haladt végig, majd a Balkánon és a Boszporuszon átkelve behatolt Kisázsiába. (!) Itt az új jövevények, az ezen a területen őslakosnak tartható aziánus népességgel keveredve, hamarosan megszerezték a vezető szerepet, és létrehozták a hettita szövetséget. (!) Birodalmuk a korszak nyugati monarchiáinak

sorában főszerepet játszott. Hódításaikat egyre nagyobb területre kiterjesztve, még Babilónon is sikerült rajtaütniük, elfoglalták és kifosztották a várost. De győzelmüket nem használták ki, szinte azonnal visszavonultak, és a hódító korszakot hamarosan hanyatlás követte. Az ie 2 évezred második felében azonban a birodalom friss erőre kapva született újjá, bekebelezte a szomszédos királyságok egész sorát, köztük a hurri birodalmat és Mitannit, és szemtől szemben találta magát a szíriai és palesztinai területeken terjeszkedő Egyiptommal. Az indoiráninak nevezhető keleti ág a Káspi-tenger partjai mentén indult kelet felé. Egyik, meglehetősen kis létszámú és valószínűleg elsősorban harcosokból álló csoportja keresztülhaladt a Kaukázus hegyláncain, és eljutott az Eufrátesz nagy kanyarulatáig. Itt rövid idő elteltével összeolvadt az aziánus eredetű őslakossággal, (!) a 79 Kisázsia Mitanni Irán hurrikkal,

létrehozták a Mitanni királyságot, uralmukat kiterjesztették Észak-Mezopotámiára és Asszíriára is, sőt hatalmuk nagyságának bizonyítékát adva, bekebelezték a Zagrosz északi völgyeit is, ahol a gutik éltek. (!) A királyság legfényesebb időszaka i.e 1450 tájára tehető Egyiptom szövetségese lett, és a leghatalmasabb fáraók mitanni királyok leányait vették feleségül. Ám a királyi család belső viszályai és lázadások következtében meggyengült ország nem tudta a virágzása teljében lévő hettita birodalommal szemben függetlenségét megvédeni. Az ie 14 század végén Mitanni végleg eltűnt a történelem színpadáról, de az utókorra hagyta fejlett civilizációja, erőteljes és sajátos művészete számos emlékét, melynek gyökerei a sumer művészetből táplálkoztak, és amelyet ugyanakkor egyiptomi és égei hatások is gazdagítottak. Valószínűnek tűnik, hogy a Mitanni királyság kialakulása idején a hurri népesség

már teljesen elnyelte az indoeurópai jövevényeket, csupán vallásuk némely eleme és ősi panteonjuk néhány istenneve emlékeztetett egykori jelenlétükre. Az egyik hettita király és az egyik mitanni uralkodó között jött létre az a szerződés, melyben Mitra, Varuna, Indra és a Nászatják neve szerepel, ugyanazok az istenek, akiket a mitannik közeli rokonai, az ugyanebben a korban Indiában letelepülő indoeurópaiak (tulajdonképpen az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó indoiráni ág indoárjáiról van szó) is ismertek. Kr.e Kialakul a Krétai Birodalom. BT XIV. szd III/8.o Kr.e Assziria már létrejött de facto. Az ezidei főparancsnok önálló PV 1360 külpolitikát folytat, a névleges király csak jegyzékekben tiltakozik. Az asszírok hettita szövetségben felosztják Mitannit. A hatalmától és katonai bázisától megfosztott kasszu uralkodót szemita forradalom távolítja el. Kr.e A cimmerek országának önálló nemzeti léte. A Dontól a

Kárpátokig BT 1300 terjedő területet a Dnyeper osztotta ketté. A tudósok Mezopotámiában III/78o 750 és Iránban látják származási helyüket. A CimmErI, SzemÚrI nép, Napistenhívő. E nevük mellett használták a Madai, Méda nevet, amelynek magyar értelme Mat-i, földi, Honfi. Helyneveik: Cimmerikum, Szam-Ta-Rovo, Szamas-Un (Szemes Hon). Nevet adtak: Dnyeper, DANA-BER, Tanya Bora később BOR-YST-HEN-ES, Az Est-Hon Bora, tehát est-honi nép adta e nevet. Másik két határfolyó a Duna, DANU-BIS, Tanya vize és a Don, TANA-IS, Tanya vize. Nemzeti létüknek a szkíták vetettek véget. Többségük észak felé ment a Balti-tenger partjára, másik jelentős részük a Fekete-tenger déli oldalán talált új lakóhelyet. Egy kisebb néptöredék, köztük a fejedelem törzse a Kárpát-medencébe vonult. A Balti-tenger déli partjára költözöttek Est-Honi, ESTI, AESTI, észt népek lettek. Ma csak az észtekre vonatkozik az elnevezés A többi esti törzs

vérségi elaprózódást követve külön politikai keretbe szervezkedett törzsnevén, amit legtöbbször a hon szóval bővítettek ki. Ezek a Lethoni, Lithuani, Livoni, Kuroni, Inkeri (Hungari) és Mazuri (Magyari). Helynevek Lettországból: Kalota, Lippa, Tápió, Nova, stb. Kr.e A szkíta kérdéssel kapcsolatban külön kell foglalkoznunk Mészáros GL 1300-tól Gyula alapvető fontosságú felismeréseivel (Kelet-Európa néptörténete I. 242o 600 II. - Chattiak és skythák), mert ezek is osztoznak a többi, nem körülig kizárólagosan finnugor szemléletű kutatási eredmény közös sorsában: 80 Égei-medence Mezopotámia Cimmeria Baltikum finnugor eredetünk irányzatának jóvoltából a süllyesztőbe kerültek, s a mai napig szisztematikusan ignorálják őket. Mészáros alapos forrásvizsgálatokkal, névhasonlításokkal és elmélyedt művészeti motívumelemzéssel olyan eminens jelentőségű elő-ázsiai - szkíta összefüggéseket tárt fel - már a

30-as évek végén - , amelyeket a régészeti kutatások azóta legnagyobbrészt messzemenően megerősítettek. Kimutatta, hogy Kr.e 1300-tól kezdődően délről északra irányuló vándorlások indultak meg Kis-Ázsiából és Észak-Mezopotámiából a Kaukázuson át a Kubán-Terek-Kobán vidékére. A csontmaradványok ebből az időből mind a Kobánnál, mind a Kur-Araxes mellett, mind pedig Kappadókiában ugyanazon hosszúfejű és rövidfejű népcsoport szoros együttélését és keveredését bizonyítják. E vándorlások a Kre 7-6. században érték el tetőpontjukat Hatalmas elő-ázsiai tömegek özönlötték el a Kubán-Don környékét és a Fekete-tenger északi partvidékét. Kultúrájuk szervesen összetartozik, fő eleme a vas általános használata. Egykorú források egyértelműen bizonyítják, hogy e népek a szkíták voltak. A szkíták tehát a Kre 7 századot megelőzően a Kaukázustól délre laktak - állapítja meg Mészáros. A fennmaradt

szkíta helynevek sok esetben azonos hangalakban megtalálhatók Kis-Ázsiában és Transzkaukáziában is, néha az ékírásos hettita időkig visszamenőleg. Ugyancsak szemléltető dokumentumokat találunk a szkíta vándorlás kiindulópontjának meghatározására a szkíta személynevek párhuzamaiban. Azonos szójelentéssel bíró azonos személynevek tűnnek fel mindkét területen, amelyek Kis-Ázsiában túlnyomórészt a jellegzetes, hettiták előtti ősnyelvi rétegből erednek. Többek között az első ismert szkíta királyok nevei, “Partatua" és “Madyas" vitathatatlanul ősi kis-ázsiai nevek. (Vö König: Die älteste Geschichte der Meder und Perser) Majd nyomatékosan rámutat arra, hogy az antik forrásokban említett négy szkíta társadalmi réteg pontosan megfelel a bábeli, asszír és a hatti társadalmak tagozódásának. Megállapítja, hogy a hettita hely-, folyó-, hegy- és tartománynevek legnagyobbrészt a hatti őslakosság nyelvéből

származnak. Ugyanígy a legtöbb személynév is, még a hettita királyok nevei is. A hettita udvari ceremónia nyelvében, a méltóságnevek között, a vallási kultusz szövegeiben, szintén nagyon sok hatti szó található, sőt a legtöbb istennév is hatti eredetű. Mindezek egyértelműen bizonyítják, hogy a hettita birodalom döntő etnikai tényezője az őslakos hatti nép volt. Az 1200 körüli katasztrófa, az ún. “tengeri népek" inváziója után Kappadókiában, Észak-Szíriában még 500 évig több “késő-hettita", azaz hatti állam létezett. Ezen országok onomasztikonja (névanyaga) szintén túlnyomórészt hatti nyelvű. II Sargon (helyesen Sarru-Kenu) asszír király Kr.e 717-ben foglalta el utolsó támaszpontjukat, Karkemisz városát. Nem sokkal ezután az Urmia-tó környékén új nép jelenik meg, az “asguzai" vagy “iskuzai", azaz a szkíták. Az európai történetírás ezt a szkíta betörést egy Belső-Ázsiából

kiinduló népvándorlás részeként értelmezi. Erre azonban semmi bizonyíték nincs. Ellenkezőleg, a szkíták nemzeti neve és személyneveik elemeikben és szerkezetükben a hatti nyelv kétségtelen maradványait őrzik. De a görög források tanúsága szerint is a szkíták Kis-Ázsiából, Transzkaukáziából vándoroltak be Dél-Oroszországba. Eleinte az Araxes körül laktak (Herodotosz, Diodoros Siculus), Plinius Szíriába helyezi legrégibb hazájukat. A görögök szerint a szkíták találták fel a vas megmunkálásának fortélyait, sőt a kovácsfújtatót, a rézöntést , a horgonyt és a fazekaskorongot is (Euphoros, Kr.e 4 sz) Azóta 81 tudjuk, hogy a vasat először valóban a hettiták használták. Az antik hagyomány - igen helyesen - átvitte az ősi kis-ázsiai kultúrnép tetteit annak etnikai utódaira, a szkítákra. Emiatt írja például Justinus, hogy a szkíták az egyiptomiak mellett a világ egyik legrégibb népe, s 1500 évig uralkodtak

egész Ázsia felett. Uralmuknak az asszírok vetettek véget. Mészáros nyomatékosan kiemeli, hogy ez a hagyomány szinte teljesen megegyezik az utóbbi évtizedekben megismert ősi elő-ázsiai történelemmel, nem lehet tehát véletlen, még kevésbé mese. Bizonyítható például, hogy a koravaskori Kobán-kultúra Kis-Ázsiából. a hettita kultúrkörből származik A szkíta szimbolika is részletekbe menően megegyezik a korábbi kis-ázsiaival. A szkíta művészet vezérmotívuma, a szarvas, amely eredetileg napjelkép volt, megtalálható a Kr.e 2 évezredben Kappadókiában, Szíriában, a 3 évezredben pedig Mezopotámiában. A kiterjesztett szárnyú sas is igen gyakori a szkítáknál. Ez is napszimbólum Előfordul már a 4 évezredbeli Susa-kerámián, a 3. évezred 1 felében a szuméroknál (Imdugud-relief - a szarvasokkal együtt!), a 2. évezred közepén és végén Kappadókiában. A Kre 1000 körüli Kobán-kultúrában jelenik meg először a Kaukázustól

északra. A horogkereszt már a samarrai, susai kerámia kora óta (5-4. évezred) gyakori Elő-Ázsiában A Kaukázustól északra e motívum is a korai vaskorban tűnik fel először, majd a szkítáknál általánosan elterjed. Ugyanígy a kőszáli kecske az oroszlánfejű és a madárfejű griff, valamint a kardkultusz is bizonyíthatóan elő-ázsiai örökség a szkítáknál. A szkítákat az európai tudomány Zeuss és Müllenhoff óta iráni fajúnak, nyelvüket iráni nyelvjárásnak tartja. Midőn azonban 1928-ban megjelent az Elbert-féle “Reallexikon der Vorgeschichte” , mindössze hat olyan szóalakot tudott felmutatni, amelynek iráni eredete bizonyítottnak látszott. E hat szó közül azonban csak három kétségtelenül iráni - jegyzi meg Mészáros -, s ezek közül is kettő egyugyanazon személynév két része: “Ariapeithes” A szkíta nyelvmaradványok legnagyobb és legbecsesebb részével, a bilinguis és quasi-bilinguis emlékekkel viszont semmit

sem tudtak kezdeni. Csodálatosképpen nem jut eszébe senkinek, hogy az iráni teóriát talán revideálni kellene. Kr.e Egyiptom és Hétország nagy szövetségkötése. A szerződő felek 1279 egymásnak békét és barátságot fogadtak és katonai segítséget ígértek arra az esetre, ha valamelyiküket egy harmadik hatalom megtámadná, ami alatt az akkori viszonyok között csakis a szemitává lett Asszíriát érthették. Kr.e Fenti szövetséget a két dinasztia házassággal is megerősítette: II. 1264 Ramás egyiptomi király feleségül vette a hetita ősúr, III. Hattusúr csinos leányát, akinek hivatalos egyiptomi címe Ra nővére, Ra Neferu, vagyis a király felesége lett. Kr.e I. Tikultu-Ninurta asszir király Babilon bevétele után Marduk isten 1251 szobrát Asszurba viszi. A kultikus központ papsága a Van-tóhoz körül költözik. Itt alakul ki a káld (chaldeus) civilizáció Kr.e A szabirok (sumérral rokon) Szubartun át a Kaukázus vidékére XIII.

szd költöznek Két emberöltővel később tovább nő az itt lakók száma B T II/94.o Egyiptom Hettita Birodalom B T II/94.o PV Asszíria CSL Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. Kr. e 1200 -és 1000 között-től (GK, 359 o) A szkíták - nem tudni mikor, talán a Kr. e 1200 és 1000 között (?) - érkeztek a szarmata síkságra, de bizonyára a Kaukázus felől. (Közép-Ázsiából való jövetelük mondája egy hajdani masszagéta háború után (?) Herodotosznál is csak merő találgatás.) Éppen Herodotosztól tudjuk, hogy a szkíták Elő-Ázsiát egyízben 82 maguknak követelték, és a VII. században, amikor szövetségül hívták őket, annak északi részét meg is szállották, és egy emberöltőig meg is tartották. Justinustól a Kr e II században úgy tudjuk, hogy a szkíták, vagyis őseik voltak Elő-Ázsia első ismeretes urai. Hagyomány ez is, de az összes és főleg nyelvi adatok megerősítik ezt A szkíta nyelvmaradványok a szumér

nyelv elemeinek felelnek meg és nem a török nyelveknek. Iráni megfelelések igazában még aligha akadtak közöttük. Amit eziránt eddig felhoztak, többnyire helyt nem álló, jobb híján tág erőltetés. Bár feltehető, hogy óiráni szótári egyezések kisebb mennyiségben csakugyan lappanghatnak közöttük Az adatok összevetéséből - amint azt más helyen kifejtettem - Mezopotámiából Médiába szakadt szuméroknak irán népekkel való keveredését bízvást megállapíthatjuk. Óiráni eredetű, a szanszkritban már meglevő nyelvtani formák, valamint lényeges szavak a magyar nyelvben, melyek másfelől a szumér nyelvvel kapcsolatosak, jól ismertek. Az északi finnugor nyelvekben, amelyeknek a mai határa a mai Oroszország közepéig nyúlt le, egy részük szintén megvan. A valóságban számos összevetett adat alapján - az embertan és a történeti ember fölgrajz adatait is ideértve - az iráni adalék csak közvetlenül Iránból eredő örökség

lehet a magyar nyelvben. Hasonlóképpen feltehető ugyanaz, vagy ki is következtethető a kihalt kazarban és társnyelveiben és a szkíta közvetítő nyelvben - az ezúton való alaki és anyagi kölcsönzés pedig az északi finnugor nyelvekben. Őskori, szibériai érintkezés az említett nyelvű népek részéről óirániakkal (!) igen-igen távoli, laza feltevés csupán - régészeti vagy állat- és növényföldrajzi, változó szórványjelenségek korántsem bizonyítják még erőltetés árán sem azt, ami amúgy is valószínűtlen. Kr.e Az asszír király, I. Tukulti-Ninurta (1233-1197) már viselte a Nairi BK XIII. szd királya címet Mi volt ez a Nairi és hol terült el? Az ékírásos táblákról 38o vége kiderül, hogy Nairi azonos Uruatri-val vagy Uratri-val, azaz Urartu-val. Az 5165 m magas Ararat nevében is ez rejtőzik Urartu első királya Aramu volt, akinek országa a mostani Örményország, Törökország és Irak területén feküdt, a Kaukázus

déli oldalán, ott, ahol a Tigris, az Eufrátesz és az Araxész folyók erednek, ott, ahol a három nagy tó terül el: Van, Urmia és a Szeván-tó. Noha a téli időszak fél évig is eltart, a roppant kedvező éghajlat miatt 1.800 m tengerszint feletti magasságban is kiválóan megterem a búza és virul a szőlő. Urartu évszázadokon át Babilon legfontosabb borexportőre volt! Kiváló hegyi legelőin pompás lovak tenyésztése folyt, Urartu adta az ókor legjobb és legnemesebb lovait. (Sztrabon!) Ezen kívül gazdag fémkincsekben: ezüst, réz és vasbányái nevezetesek. Noha már a Kr. e XII században megemlítik, igazi virágzása ennek a bámulatos országnak a Kr. e IX-VI század közé esik (I Szardúri, II Szardúri, I. és II Rusza, I Argisti, stb) Bár évszázadok óta rabolják és fosztogatják az urartui emlékeket, rendkívül jelentős a tárgyi és írásos forrásanyaga. Voltak váraik, erősített városaik, templomaik és csodálatosan megépített

vízvezeték- és öntözőcsatorna-rendszerük. A vizet a Van-tóból vezették pl. a fővárosba, Tuspa-ba (Menua-csatorna), amely kőből épült, szélessége 4,5 m, mélysége 1,5 m, hossza pedig 50 km!. Vízhozama 1500 liter/sec volt A legjelentősebb régészeti feltárások Karmir-Bluron, Erebuniban, Toprak-Kalában és Altin-tepe-n voltak. Karmir-Blur (Vörös-domb) ősi neve Teisebai (régebben Teisebani-nak mondták), ahol 1939-ben kezdték el az ásatásokat. Kiderült, hogy a II Rusza király által a Kr e. VIII században alapított 30 ha-os város (ebből csak 4 ha-t tártak fel) 7 m magas és 3 m széles városfallal volt körülvéve. Mind a városfal, mind az épületek kőből, 51 x 35 x 14 cm-es téglából és nemes fából voltak megépítve. A palotában feltártak nyolc bortárolót 400.000 liter befogadóképességgel! A gabonatárolókban 750 tonna gabonát tudtak elraktározni. De voltak külön olaj és sörtárolók is Erebuniban, amelyet ugyancsak a VIII.

században alapított I Argisti fia, többek között kettős oszlopcsarnokos homlokzatú templomot találtak (40 x 8 m, ezt szuszi-nak nevezték), döntően fából építva. A faoszlopok bazaltoszlopokon álltak. Hogy a templomoknak milyen 83 Urartu gazdag belső díszítései voltak, arról a muszaszíri Haldi templomról szóló asszír leírás tanúskodik. Az asszírok ugyanis Kr e 814-ben elfoglalták ezt a templomot és felsorolták az arany és ezüst “pajzsok” tömegét, amelyek oroszlánokat, sárkányokat, kutyákat, stb. ábrázoltak. Az urartuiak azonban emeletes házakat is tudtak építeni, ezt egy bronz ház-modell igazolja, amelyet Toprak-kaleban találtak. A paloták (é-gal) belsejét gyönyörű freskókkal díszítették (Kef-Kalesi, Tuspa, Teisebai). A temetkezési szokásaik is fontosak számunkra Sziklába vágott barlang-helyiségeket hoztak létre (Altin-tepe), s ezekben helyezték el halottaikat vagy kő szarkofágokban vagy hamvasztva, urnákban.

Az urartui régészeti anyag zöme azonban nem ásatásokból való, hanem - csakúgy, mint az ún. lurisztáni bronzok esetében - rablásokból. A kirabolt lelőhelyek anyagaiból eddig már három “világkiállítás” volt (München, Gent, Jeruzsálem). A szebbnél szebb tárgyak szétszóródtak az egész világon. A kerámia jellegzetesen festett (külön érdekesség az ún. csizma alakú edények), ismert lelettípusok még: melldíszek, medallionok, csészék, fémveretes vödrök (situlá-k), pajzsdudorok, sisakok, tegezdíszek, kocsidíszek. Ezeken állatábrázolások (II. Szardur pajzsán például 7 oroszlán, 24 ökör), életfák, palmetták, szarvasok, gránátalmák láthatók. Külön érdekesség az állatok hátán álló istenalakok és géniusok. A sziklaépítményeken, a templomokban, az edényeken, agyag bullákon számos felirat maradt meg. Az asszír ékírás átvétele ellenére az urartuiak nyelve nem indoeurópai, hanem ragozó, mint a sumér és pl.

a magyar Nyilvánvalóan hurri népről van szó, amely rendkívül nagy hatást gyakorolt a szkítákra. Az urartui hatalom a Kr e VI században eltűnik, emléke azonban megmarad, hiszen I. Dareiosz (522-486) nevezetes bisztuni (régebben: behisztuni) sziklafeliratán (perzsa-elámi és akkád szöveg!) szerepel: Urastu=Armina=Arménia, sőt egy urartui férfiú is: Haldita fia, Arahu. Kr.e XIII-XII. szd. forduló-já tól Megindul a harmadik néphullám is Európa felé a Régi keletről a pikt BT (kus) és maúri (magyar) magyar nyelvű néprészei után. Évszázadokon III/53o át tart e folyamat. Az első jelentősebb rajok Asszíria nagyhatalommá válásával indulnak, I. Tiglathpilesar király (Kre kb 1116-1078) uralkodása alatt. Ő hódította meg először Libanont, Kappadóciát, Hétország nagy részét és tömeggyilkolási módszereivel halálfélelmet keltett a lakosság körében. Földművesekből áll e hullám főleg és megtelepszenek a már kevésbé porhanyós

földeken is az V. századtól kezdve Mindez úgy volt lehetséges, hogy a Duna-medencében feltalálták az öntözés nélküli gazdálkodást. Kr.e XII A Van-tótól keletre, az Urami-tó vidékén Uzzi (Hayasha, Kum-uzzu) PV Mezopotámia szd. katonaállamok. Mitanni megdöntése után az ottani úz erők szétszélednek, Kisázsia - negyven lovas nemzetség költözik a Hettita birodalomba manda katonai kaszt néven -, az Urami-tó vidéke és ősterületük, az Elámi hegyvidék mögötti síkra. Ez utóbbiban megalakul a mada (méd) hatalom, szintén lovastársadalom. 1200 A hettiták birodalmát a Tengeri népek döntik meg, az úzok Szubartu körül szívébe, Uzzuba költöznek nemzetségfőik, a kálok vezetésével. Ugyanebben az időben szemita forradalom Babilonban az utolsó kasszu uralkodó ellen, a kasszu lakosság a Van-tó környékére megy. 1171 Kr.e XII A Duna-medence összeköttetése a Régi Kelet nagy BT Kárpát-medenc szd.-tól kultúrközpontjaival ettől

kezdve fokozatosan nehezebbé válik és 750 III/103 e 84 táján egészen megszakad. Az érintkezést előbb a trójai háború és az o asszír hódítások korlátozták, aztán a Balkán politikai helyzetének gyökeres megváltozása. Ez események után a Duna-medence további bevándorlókat dél felől nem kapott, hanem keleti határain keresztül. De ezek a néphullámok is a magyar népek nagy őshazájából indultak ki, csakhogy annak India és Belső-Ázsia felé eső határvidékeiről s bennük a turániak voltak többségben, főleg szkíták és hunok. A nem magyar szerzők munkáiban teljes az egyetértés az eddigiekkel. Amire nem találni ott választ, az e nép nyelve és nemzetisége. Megválaszoljuk a kérdést most: magyar, mégpedig ízes. Korezm-mel kapcsolatban Bakay Kornélt idézzük. (BK 198-200o) Szergej Pavlovics Tolsztov (1907-1976) . 1929 és 1950 között feltárta a homoktenger alól az ókor egyik igen jelentős civilizációját: Korezmet.

Tolsztov Közép-Ázsia Egyiptomának nevezte el Korezmet, amely az Amu-Darja, az ókori Oxus folyó egyik hatalmas és igen termékeny oázisán jött létre. Az ásatások 1937-ben kezdődtek s az első eredményekről Tolsztov már 1948-ban beszámolt s ezt a könyvet csodálatos módon már 1950-ben magyarra is lefordították. A tudós szerző kutatásai beigazolták, hogy Korezmben az első kultúrák a Kr. e IV évezredben létrejöttek s valószínűsíthető, hogy a mezopotámiai sumér városok népe talán éppen erről a területről vándorolt le a Perzsa-öböl vidékére. Az mindenesetre aligha vonható kétségbe, hogy a két terület között igen szoros volt a kapcsolat. Amint később látni fogjuk, rendkívül sok hasonlóság mutatható ki például a sumér és török nyelvek között. (Erre Gosztonyira hivatkozva magunk is utalunk a bevezetőben A szerk.) Korezm története valójában a Kr e XIII században indul, amikor is Abu Rajhán al-Biruni (a Kr u X-XI.

század fordulója táján élt korezmi történetíró) szerint a dinasztia-alapító isteni hős, Szijavus Korezmbe érkezett. Ez a dinasztia Korezmben 2300 esztendőn át uralkodott, tehát a Kr u X századig Ennek ellenére nálunk ritkán tekintik a magyar őstörténet részének, a mellőzés legkirívóbb példája, hogy a Korai Magyar Történeti Lexikon fel sem vette a címszavai közé! Holott krónikáink határozottan tudnak korezmi kapcsolatokról. Kézai Simon Szkítia leírásánál említi a korezmi népet (gens Corosmina), majd pedig elmondja, hogy Ed-nek és Edemen-nek az anyja korezmi asszony volt. A korezmi szálakat a Pozsonyi Krónika is ismeri. Abu Hámid al-Garnáti, aki Granadában 1080-ban született, 1131 és 1153 között beutazta Közép-Ázsiát, Dél-Oroszországot és a magyar királyságot, ahol 1150-től három esztendőn át élt. Ő azt írja: hogy Magyarországon a korezmiek “megszámlálhatatlanul sokan vannak”, a királyt szolgálják,

keresztényeknek tettetik magukat és titokban tartják, hogy muszlimok. Korezmről kétségtelenül keveset tudunk, Tolsztov működéséig szinte semmit. Ennek egyik főoka nyilvánvalóan az, hogy Kr. u 712-ben Kutejba ibn-Muszlim arab hadvezér elégettette a korezmi archívumok hatalmas írott anyagát, a tudósokat összeszedte és kivégeztette és mindenkit üldözött, aki a régi hagyományokat ismerte és terjesztette. Hasonlóképpen jártunk mi is a római judeo-kereszténység erőszakos terjesztése után. Tolsztov expedíciós csapata 1938 után sorra tárta fel a homokba temetett ősi korezmi városokat, várakat és erődítményeket, különösen nagy figyelmet fordítva az oázisok öntöző rendszereire s ezen keresztül a letelepedett földműves népesség és az állattartó nomád népek közötti kapcsolatokra. Bebizonyosodott, hogy az ókorban az Amu-Darja (oxus) vize valóban az Uzboj folyón keresztül a Káspi-tengerbe ömlött és csak a Kr. e II.

évezredtől igyekszik az Aral-tóba A Szír-Darja (Jaxartes) vidékén a Kr e VI-V században a szkíta-szaka törzsek éltek, ám ezek a népek egyáltalán nem voltak nomádok, hanem letelepült és földet művelő népek voltak. Ebben az időben jelentős változások mentek végbe az Aral-tótól délre, Korezmben, amelyet régészetileg is jól nyomon lehet követni. Megjelentek a nagyméretű háromlapú kovácsolt vas nyílhegyek és az erős falakkal körülvett gorogyiscsék, félköríves lőréses bástyákkal, tégla alapozású védművekkel. A hadsereg eddig is zömmel nehézfegyverzetű lovasságból állt, ám Nagy Sándor hadjáratai után, amikor is a makedón phalanx szétverte a korezmi lovas sereget, átszervezték a haderőt. Megmaradt a nehézlovasság, de hatalmas erejű nyílzápor után lendültek támadásba. Megerősítették a karavánutak védelmét, amelyek Korezmből az Amu-Darja mentén dél felé vezettek: Khazaraszp - Szádvár - Dzsigerbent -

Kaparasz - Elharasz. A makedón hódítás után Khorezm maradt az egyetlen független állam, amely még növelte is a befolyását. A Kr e II században elfoglalta Baktriát, majd 170-ben Szogdiánát, Tocharisztánt és Fergánát. E korszak, tehát a Kr. e IV század és a Kr u IV század közötti időszak két legjelentősebb helye: Koj-Krüglan-Kala, a vallási és asztrális központ, valamint a Toprak-Kala-i palota, amelyet Tolsztov 1946-ban kezdett el kutatni s 1950-ig dolgozott itt. Ekkor vetette be először a repülőgépeket és a légifotókat A 17000 négyzetméteres erődített várost monumentális sáncok és antik téglából készített 25 m magas falak 85 oltalmazták, a palotát külön három 40 x 40 méteres bástyával megerősített falak. A falak szárított téglából és vert agyagból készültek. (Emlékezzünk Stein Aurélra!) A pompás palota, amely az 500 x 350 m-es erődített város északnyugati sarkában állt, díszes termeinek falát

freskók és szekkók díszítették, valamint agyag reliefszobrok, a korezmi királyok egész sorozata. Különösen díszes volt a második emeleti 5 sz terem, amelyben a mennyezetet négy faragott faoszlop tartotta. A fekete-sárga tónusú falakat szívalakok, rozetták, akantuszlevelek és rombuszok sávjai díszítették. A figurális ábrázolások közül kiemelkedik a zenészek (hárfás nő, dobos) és az artisták csoportja. Feltűnő a hasonlóság a kercsi szkíta-szarmata katakombák falfestményeivel. A várpalotától délkeletre helyezkedett el a Nap és a Tűz temploma, innen indul dél felé egy 10 m széles főutca, amely a várost kettéosztotta. A Tűz templomától keletre helyezkedett el a 200 x 130 m-es piactér. Az ebből kiágazó 5-7 m széles keresztutcák választották el egymástól a korezmi főváros hatalmas háztömbjeit, amelyek mindegyike 10-12 szobából állt. Később, az 1960-as években Ju A Rapoport folytatta a kutatásokat. A várfalak 7 m

magasak voltak és fehér színben tündököltek (Majd megemlítjük ezt a kazár Szarkel esetében!) A palotában több, mint 100 helység volt három szintben. A palota központja a 300 nm-es trónterem volt, közepén a királyi trónnal, mellette Nana-Anahita (Boldogasszony) szentéllyel. A palota szobáiban töménytelen leletet találtak, így - többek között - sárgabarack, őszibarack, sárgadinnye, szőlő, árpa, köles maradványait, valamint kecske, juh, disznó, marha, ló és teve csontjait, továbbá sok gyapjú, selyem és bőrmaradványt, és 1946/47-ben itt került elő az első őskorezmi abc, amelyet fekete tussal egy falemezre írtak, majd később megtalálták az egész levéltárat (116 db bőrre, papiruszra és falemezekre írt szöveget). Egyenlőre csak annyit jegyzünk meg, hogy a korezmi írás az arameus írás változata. Az arameus írás az alapja a szogdnak, a pehlevinek, a szaszanida pársznak, az ujgurnak, a mongolnak és a rovásírásnak is! A

korezmi nyelv egészen a XIV. századig (a magyar Anjou-korig!) fennmaradt A toprak-kalai palota feltétlenül mezopotámiai hagyományokat követ, így a kapcsolat megkérdőjelezhetetlen. Az utcákkal 10 negyedre osztott városban igen sok palota és ház fából épült. A falfestmények és szobrok a kusán-gandahári művészet termékei. A toprak-kalai erődítmény és palota, valamint a város kezdetei a pártus időkbe nyúlnak, a virágkora azonban már a kusán-gandahári művészeti periódusra esik. Toprak-Kala Korezm fővárosa volt Kr u 305-ig Természetesen temetők is előkerültek. Sajátságos vonás a szabadba kitett holttest-maradványok urnába helyezése! Az időrend, a keltezés legbiztosabb alapjait az érmék jelentik s Korezm esetében az I. századtól csaknem ezer esztendőn át vertek saját pénzeket a korezmi uralkodók! A pénzérmék kora előtt más időrendi fogódzók is használhatók, mint pl. a bronz és kovácsolt vas nyílhegyek Dingilidzse

korezmi település esetében, amely település a Kr. e VI-V századra keltezhető Az első korezmi pénzérméket a görög-baktriai tetradrachmák mintájára verték, ám a görög dioszkurok helyett az éremképen a korezmi lovas jelenik meg. Kr.e A hetita főváros egyetlen éjszaka elpusztul, a birodalom összeomlik, BT Szíria 1190 népe szertefut. A Szíriában élő másik hét törzs ezután visszavette 216o körül hajdani függetlenségét és egy laza konföderáció keretében folytatta életét hol az egyik, hol a másik törzs vezetésével. Kre 740-ig állt fenn. A birodalom léte biztosította a későbbi északra vonulás lehetőségét. Kettős hun-magyar jellege mindvégig megmaradt HONT-IL-IS, Hon Úrős hun, MA-UR-S-AR, Magyar ŐsÚr és AMMUN-AS, A MénŐs magyar királyaik trónneve. Kr.e Az Égei Katasztrófa időszaka. A Földközi-tengeri szigetvilágba és a BT Balkán 1150-800 Balkán déli területeire betörő szemita dór népesség a Régi Keletről I

I I / 2 4 érkezik és kettévágja a vidéket. A magyar őslakosság a -26o Ródosz-Théra-Melos-Korinthosi szoros vonaltól délre Egyiptomba és Kánaánba menekül. Kánaánban egy keskeny parti sávon megalakítják a PILIS-TA, Palesztina államot, öt törzs szövetségét. Mások Egyiptomba mennének, de ott a fáraók felmorzsolják őket. Az említett vonaltól északra élők a Vardar és Morava folyók völgyén keresztül a Kárpát-medencébe mennek. Akiknek voltak hajóik (achaioi, a hajósok) és nem akhájok!, Szicília, Szardínia, az Olasz -félsziget, a Brit -szigetek felé és még tovább jutottak. E nyugat felé hajózó csoportok vezérei Brutus, Partholon, Romulus, Remus és az etruszk Tarquin. A dór támadás tehát a fenti vonalon keletről történt, ekkor pusztul el a Hettita Birodalom is és Trója is. Ekkor zajlanak Asszíria véres és hatalmas támadásai amivel saját népeit telepíti le itt. A dór bevándorlás után a Balkáni félsziget nyugati

felének nagyobbik 86 része (Epiros, Peloponnésos) dór vezetés alá került Spárta főhatalommal az élen, keleti fele Athén vezetésével megmaradt magyar nyelvűnek (Thessalia, Attika, Achaia, Megara, Árkádia) Kr.e A hellén kultúra formatív szakasza. Herodotos mondja: Az XII-VI. istennevek majdnem mind Egyiptomból származtak Görögországba szd. A görög írás a magyar rovásjeleket Kr.e 776-tól használja egyszerűsített változatában. A rövidítéseket és összevonásokat nem vették át. Kr.e XII Etrúria kialakulásával egyidőben földműves életformájú emberi szd.-tól kötelékek érkeztek a Brit-szigetekre Az utasok Társak, Barátok és kb. a Pártolók néven utaznak. A BARÁT, rovással P-R-T, PRÁT, BRIT VI. alakot vett fel. A BARÁTok országa, Barátok Hona, BARAT-ANA, szd.-ig BRYTHON, BRITAIN országnévvé alakult. Lakosai Barát-honiak, BRYTHONI, többes számban BRYTHONIC. Ugyanezen időszak alatt benépesül Franciaország is.

Általános néven, mint szövetségesek, LIG-ÚR-I szerepeltek. (Liga néven ez átment a latinba is szövetség értelemmel.) A nevet használták még a Duna jobb partjának egy részén, a Pó folyótól délre és Spanyolország, Portugália északi részén is. Nem alkottak központosított államokat hasonlóan az etruszkokhoz és brithoniakhoz, hanem kiskirályaik vezetésével kisebb egységekben éltek. Julius Caesar feljegyzése szerint neveik a Szövetségekben (Civitas): CALETI - keleti, a Szajna alsó szakasza felett az óceánra támaszkodva, BEL-LOVACI - Bál (isten) Lovasai, EDUI - Héti, trójai eredetű, hetita-fajta nép volt, REMES - Ra-mása, egyiptomi eredetűek, BITURIG - Bátrak, egyiptomi eredettel, ARVERNI - Úr-vér-Hon-i, úr származásúak, SANTONES Szent-Honiak, több helyen a négyes szám szerepel a nevekben: NAM-NETES, VE-NETES, CAR-NUTES, érthető a SALLASI szállásokban lakók neve, már Szíriából ismerjük az itt felbukkanó RUTENI, VOLOQUE,

rutének és vlachok neveket, később Magyarországon is használják e neveket, de csak átruházott minőségben, végül a svájci ÚRI szövetség, a későbbi konföderáció egyik megalapítója. Francia nyelvészek elemezték az ún. pre-latin földrajzi neveket Kiválogatták a leggyakoribb gyökszavakat, ezek: APA, ABA a HAB, víz értelemmel, BOR, víz értelemmel, VIS, víz értelemmel, ÁR áradat értelemmel. Talajjal kapcsolatos: PALA, réteges kőzet, pala, TALA, talaj, CAMPUS, Hon-Fűs mező értelemmel, CARA kő értelemmel, CUCC, csúcs értelemmel, aztán Bál, Szem (Samo, Sama), és Úr, Falu (Plou), Pajta (Baita), Nem Ura, Namour és Szemúr, Saumur nevek. Az eredmény szédületes. A helynevekben szereplő magyar szavak: ÚR, LÓ, MÉN gyökök együttes előfordulása 2874, MAG, MAGAR 450, BÁL, BÉL 200, BOR 200, SZEM 200, FALU 75, BARÁT 50, egyéb 200. A Hab, Bor, Víz, Ár, Pala, Csúcs, Talaj, Kő, Fű szavaink hemzsegnek a folyó- és hegynevekben.

Köszönet érte Dauzat professzornak. Kr.e Brit források - Albanius a Kr.u V szd-ban, Nennius 822, Geoffrey 1103 püspök krónikája 1140 - egybehangzóan szólnak Kis-Ázsiából, Kánaánból, Föniciából és Hétország (Hettita Birodalom) területéről érkező bevándorlókról. Igy ért partot a trójai származású Brutus flottája is. Ő maga Ascianus (Őshoni Ős) unokája, aki Trójából menekülve az itáliai Latiumban szállt meg. Neki is menekülnie kellett, mert véletlenségből apját megölte. Híveivel a Loire torkolatánál ért partot, ahol piktek uralkodtak még. Szabad helyet nem találva megütközött velük és Tours-ig jutott, amely a krónikák 87 BT III/30.o Athén BT III/59.o Brit-szigetek III/62.o Liguria BT III/59.o Brit-szigetek szerint az ő alapítása. Végleges helyet azonban nem tudott magának szerezni, így Albionba ment. Itt is pikteket talált, de azok megijedtek és elszaladtak a sziget beljebb eső tájaira, úgyhogy csak

az “óriások” leszármazói (maúri magyarok) álltak ellen. Brutusék győzedelmeskedtek és az egész Albiont elfoglalták. A hont Britain, magukat Brithoni névvel illették. Fővárosuk Új-Trója, a helyén ma London áll. Kr.e Babilon Asszíria vazallusává süllyed, a szemita uralkodót elkergetik. 1101 A politikai és katonai alap ugyanaz: az úz lovasság. Asszíria, a brutális fosztogató terrorállam nagyhatalom lesz, zsákmányéhsége kielégíthetetlen. Asszír katonai rangokat jelentő szavak magyar megfelelőikkel: khasánu-kusán, a kagán helyettese, szalat - solt, zsolt, zulta, fejedelem (akkád sziltanu, etruszk zilath, török szultán), tartan - tarján, kovácskirály (etruszk tarchun - Tarquinius), vizir - vezér (török vezír), kudur - kádár, bíró (sumér kad, török kádi), kundu - kende, kündü, magas katonai rang, zakhanu - zakanos, közigazgatási főtisztviselő, Árpád a pajzsra emelésekor lett ez (kazár, avar, kök-türk kagán), pekhu

- bakó, a honfoglaláskor még nem hóhér volt (török bég, avar beke, kazár beg), harku - horka, kisebbik király, hadseregparancsnok, labattu - lebedu, határőrvidék a kazároknál szlávul. Kr.e I.Tikulti-apal-asszir király a birodalomhoz csatolja Babilont és a 1070 maradék Mitanniát is, a megmaradt manda nemzetségek szintén Szubartuba költöznek a Van-tó partjára valószínűleg káld keretben. Kr.e Etrúria első bevándorlói Kr.e 1000-től kb a VI századig bezárólag 1000 - től érkeznek. A VIII szd folyamán országot alapítanak Függetlenségét a kb. a Kr.e I századig tudja megőrizni, ezután Róma tartománya lett és VI. néhány évszázad elteltével eredeti egyéniségét elvesztette. A nép szd.-ig TYRRHENI, Turs-Heni, Társ-Honi és ETRUSCANI, Hét Úrős Hona, vezérük TYRRHENUS, Társhon Őse. Az etruszk szövetséget 12 úr ill. hon alkotta TARCHON, Társhon (ura) vezetésével. Minden szövetséges hon élén a LUKO-MON, Lak Méne állt

királyi jelvényekkel. Koronát viselt, jogart tartott a kezében Ha bírói minőségében működött, kísérete rőzsenyalábokat vitt magával és e fa-székekre ültek. (Ugyanezt tették a kelták is, sőt Magyarországon is, míg IV. Béla be nem tiltotta) Faszék - fasces A nemzet- és államtudat gyengeségének tudható be - a vérségi kötelékek előbbre tartása miatt, - hogy Róma egyenként tudta meghódítani őket anélkül, akár egyszer is szembe találta volna magát Etrúria egyesült erejével. Magyarul fejtett etruszk szöveg egy síremlékről, amely egy korsót tartó leányt tart: A színe, a szeme fénye, a leányka ruhája elárulja, ki a váza álmodója. Egy árja királyleány, övé a művészi váza Az etruszk nyelv a magyarnak annyira közeli dialektusa, hogy azonosnak tekinthetjük. Amint a görög kultúra is, a római civilizáció is magyar talajból nőtt ki. BT III/54-58o . kétségtelennek tűnik, hogy az ősi anatóliai-égei nyelvközösség

eredetileg azon Elő-Ázsiából - főleg a közép-anatóliai Hacilar - Catal Hüyük kultúrkör területéről, kisebb részben a szíriai - kelet-anatóliai kilikiai Halaf műveltség térségéből - első és második hullámként elvándorolt telepesek nyelveiből, nyelvjárásaiból ötvöződött össze, akik a legelső görögországi (proto-Sesklo, Magulica), balkáni (Starcevo, Karanovo), kárpát-medencei (Körös), és mediterrán partmenti földművelő kultúrákat (cardium vagy impresszió kerámia 88 PV Mezopotámia PV Szubartu BT III/54.o Etrúria 58.o GL I I . 858-859 .o Etrúria művelődési köre) kialakították. Erre az elsődleges ősanatóliai és szíriai nyelvi alaprétegre rétegeződtek felül azután azok az előszumér, majd később már kimondottan szumér nyelvi hatások, amelyeket a késői Ubaid, az Uruk és a Jemdet Nasr időkben, valamint a 3. évezredben (korai szumér dinasztiák, akkád kor, III. uri dinasztia) Mezopotámiából

és környékéről elvándorolt további néphullámok vittek magukkal Anatóliába, az Égeisz térségébe, Délkelet-Európába és a nyugati mediterrán vidékekre. Így tehát az I könyvben és most bemutatott szumér-görög szópárhuzamok nyilvánvalóan nem közvetlen úton kerültek bele a csak jóval később kialakult ógörögbe, hanem kétségkívül az anatóliai-égei nyelvközösség különféle nyelvjárásainak közreműködésével. E tekintetben a minoszit, a pelázgot, a nyugat-anatóliai lydet, kárt és lykiait éppúgy figyelembe kell vennünk, mint a mykénei kultúrkör közlekedő nyelvét, amely utóbbiból végül az aiol, ion és dór felülrétegezés hatására az ógörög nyelv kialakult. Láthatjuk, milyen bonyolult népés nyelvkeveredések, felülrétege-ződések útján konszolidálódtak annak idején az egyes, már konkrétan megfogható nyelvek, nyelvcsoportok, s hogy mennyire naív módon képzelte el a 19. századi nyelvtudomány azok

keletkezését, mindezen komplikált paleolingvisztikai folyamatokat egyszerűen egyenesvonalú nyelvcsaládi leszármazásra és szabályos hangfejlődésre redukálva. Nyugatabbra tekintve azonban kissé módosulnak az elő-ázsiai nyelvi hatások összetevői. Így pl az etruszkban sokkal több szumér párhuzam található, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi nyelveinek fennmaradt emlékeiben, holott Etrúria emezeknél jóval távolabbra fekszik Elő-Ázsiától. Ez az első pillantásra meglepő körülmény azonban egyszeriben érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy az itáliai területeken - eltekintve a cardium kerámia elszórt parti gócaitól - sokkal későbben kezdődött meg a földművelés, mint az Égeisz térségében, az Itáliába érkezett elő-ázsiai gyarmatosok zöme tehát már jórészt a késő Ubaid periódus kulturális és nyelvi koinéje idején hagyta el hazáját, s így ezeknek tekintélyes mennyiségű nyelvi elemet kellett magukkal

vinniük e korszak immár ősszumér, ill. előszumér közlekedő nyelvéből. Vagyis az Itáliában kialakult elsődleges nyelvi alapréteg már nem egyedül az ősanatóliai-szíriai neolitikus kultúrák nyelvéből származott, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi területeinek primér szubsztrátuma, hanem ezenkívül jelentős mértékben a késő Ubaid kori előszumérból is. Majd a később keletről beérkezett csoportok nyilván szintén több-kevesebb szumér elemet vittek magukkal a szumér nyelv fiatalabb fejlődési fokozatainak nyelvi anyagából - még akkor is, ha nem közvetlenül a szumér nyelvterületről származtak . Az etruszk műveltségről szólva nem kerülhetjük el, hogy röviden foglalkozzunk Róma alapításával és a római városállam keletkezésével is. Elsőrendű fontosságú kérdések ezek, mert csak a valóságos történelmi helyzet ismeretében mérhetjük fel teljes nagyságában azt a döntő szerepet, amelyet az etruszkok a

római műveltség, államszervezet, a vallási kultuszok és a szociális berendezkedés kialakításánál, valamint a latin nyelv konszolidálódásánál játszottak. A régészeti és őstörténeti kutatások már évtizedekkel ezelőtt egyértelműen kimutatták, hogy a Romulus-féle hagyomány, amely Róma városának alapítását Kr.e 753-ra helyezi, nem egyéb, mint késői, a Kr.e I század elején tudatosan véghezvitt 89 GL I I . 861.o-t ól Etrúria Róma Ruma történelemhamisítás, amellyel egy csapásra két legyet akartak ütni. A legenda egyrészt azt volt hivatva bizonyítani, hogy az akkoriban már világhatalmi szerepet játszó rómaiak a görögökkel egyenrangú ősiséggel és műveltséggel rendelkeztek, másrészt pedig egyúttal arra is kiválóan alkalmasnak mutatkozott, hogy a kb. 620 és 509 között uralkodott etruszk származású római királyok (Tarquinius Priscus, Servius Tullius és Tarquinius Superbus) elsőrangú szerepét Róma

kiépítésében és gazdasági, szociális, politikai, katonai szervezetének kialakításában - amely dolgokat letagadni semmiképpen sem lehetett, mert görög történészek is megemlékeztek róluk - úgy tüntessék fel, mintha mindazok csupán egy már 150-200 éve fennálló és virágzó városállam életének mintegy szükségszerű fejlődési fokozatait tükröznék, amelyek akkor is bekövetkeztek volna, ha a kérdéses három király nem etruszk lett volna. Ugyanakkor azonban a jó rómaiaknak arra is volt gondjuk, hogy az említett etruszk királyok uralkodása alatt bekövetkezett eminens fontosságú változások, újítások tekintélyes részét arányosan felosszák az ezek elé beiktatott négy fiktív római király között, hogy ezáltal is az évszázados normális és fokozatos fejlődés képzetét keltsék. Így Romulusnak tulajdonították az első állami berendezések létesítését, a szenátus megalapítását, a nép kúriákba való beosztását

és a hadsereg megszervezését. Utóda, Numa Pompilius vezette volna be a vallási kultuszokat, a harmadik királyra, Tullus Hostiliusra ruházták Alba Longa lerombolásának dicsőségét, s ezzel Róma latiumi hegemóniájának megalapozását, végül Ancus Martius a tengeri hatalom alapját rakta volna le Ostia megépítésével (l. Propyläen Weltgeschichte IV köt 50 old) Láthatjuk, az etruszk királyoknak ezek után már nem sok tennivalójuk akadt volna. Mindezzel szemben azonban a régészeti kutatások bebizonyították, hogy a 8-7. században a későbbi Róma területén városról még egyáltalán nem beszélhetünk, ebből az időből csupán kezdetleges falusias településeket találtak a római hét halom némelyikén, amelyek néhány vesszőfonadékkal összetákolt, sárral tapasztott, a felszínre alapozás nélkül épített nyomorúságos kunyhókból álltak, a halmok közötti völgyekben pedig lakhatatlan mocsarak terültek el. Majd a 600-as évek végén

- azaz Tarquinius Priscus uralkodása kezdetén egyenlőre ugyanilyen primitív épületek jelennek meg a Palatinus és a Capitolium közti mélyedésben, a későbbi Fórum területén is, vagyis akkor csapolták le a mocsarakat. Valamivel később, kb 575 táján azután ezek a kunyhók egyszerre eltűntek a völgyből, s gondosan elegyengetett helyükön tudatos tervszerűséggel döngölt kaviccsal kikövezett tágas szabad teret alakítottak ki: a Fórum elődjét, a már valóban városias Róma központját. (l pl Bloch 1970, 17 old) Ugyanebben az időszakban tűnnek fel a már kőalapokra épített, vályogtéglából készült szabályos négyszög alakú házak is. Magyarán a régészeti leletek tanúsága szerint Rómát - mint várost - Tarquinius Priscus etruszk király alapította Kr. e 575 körül, s ennek következtében ő volt Róma első királya is. Így tehát “Rómában egyetlen latin király sem uralkodott, hanem azok csupán a késői idők kitalálásai

" (l. Propyläen Weltgeschichte IV köt 52 old) Róma alapítása kétségkívül azzal függött össze, hogy mellette a Tiberisen gázló volt, s e kényelmes és fontos átkelőhely megerősítése az etruszkok számára szinte önmagától kínálkozott a campaniai gyarmatvárosok felé vezető szárazföldi útvonal biztosítására. De etruszk alapításról árulkodik maga a városnév is: Róma neve etruszk szó, “Ruma" (l. Propyläen Weltgeschichte IV köt 52 old) 90 II. és I évezred fordulója Mindezen, a szakirodalomban már több évtizede közismert tényekkel szöges ellentétben az iskolakönyvekben, ismeretterjesztő művekben, de még a lexikonokban és az összefoglaló jellegű tudományos munkákban is mind a mai napig világszerte a Romulus-féle városalapítási mondát találjuk, a fiktív 753-as dátummal, sőt többnyire még ezt is egy-két évszázaddal megtoldva, s a fentebb említett nyomorúságos kunyhókat, amelyek pl. a Palatinus

dombon a 9. századig visszakövethetők, úgy értelmezve, mintha azok feltűnésével kezdődne Róma városának (!) története (vö. pl Brockhaus Enzyklopädie 1973, 16. köt 61old) Türelmes olvasóink számára ilyesmi már nem jelenthet meglepetést, elvégre a rómaiak indogermánok voltak, az etruszkok pedig nem. E kérdéssel kapcsolatban, s egyúttal az etruszkokra gyakorolt, állítólag döntő jelentőségű görög kultúrhatások vetületében is amelyeket a fentebb már vázolt módszerek segítségével többnyire definitív módon tételesen állítanak - igen tanulságos, hogy pl. Tarquinius Superbus 520-510 táján olyan monumentális etruszk stílusú templomot építtetett a Capitoliumon, amelyhez mérhetők abban a korban Görögországban is alig akadtak. Egyedül az ephesosi Artemis-templom múlta felül a maga 55,1 m-es hosszúságával a capitoliumi templomot, amelynek hosszanti oldala 53,28 m volt. Ha viszont egy jelentéktelen, 510 táján csupán 60-70

éves múlttal rendelkező etruszk gyarmatvárosban ilyen hatalmas templom adatolható, akkor kétségtelen, hogy az etruszk anyaország évszázadokkal régebbi városaiban már sokkal korábban álltak hasonló méretű templomok. Hogy eddigelé nem ismerünk ilyeneket, annak az az egyszerű magyarázata, hogy mindezideig még egyetlenegy nagy etruszk város területén sem végeztek rendszeres ásatásokat. Szintén az európai tudományosság grekofil szemléletének szükségszerű következménye az etruszkok Herodotos és számos más antik szerző által ránk hagyományozott kis-ázsiai, közelebbről lydiai vagy pelázg eredetének újabban egyre erőteljesebben jelentkező elutasítása is. Míg ugyanis a korábbi kutatás szinte kivétel nélkül a keleti származást fogadta el, addig ezek a törekvések éppen abban az időben kezdtek nagyobb méreteket ölteni, amikor a szaporodó régészeti leletekből mindinkább megmutatkozott, hogy a “hellaszi csoda” - ként

emlegetett viszonylag gyors görög kultúrfejlődés legfőképpen a környező korábbi műveltségek (Kréta, Kis-Ázsia, Fönícia, Szíria) domináns hatásaira vezethető vissza, azaz pontosan azokra a forrásokra, amelyeken az etruszk kultúra is alapult. Ebben az összefüggésben jellemző adat, hogy a legkorábbi monumentális görög templom, az előbb említett ephesosi Artemision, Kroisos lyd király bőkezű anyagi támogatásával (Kr.e) 550 táján épült, amikor a kis-ázsiai görög városok lyd fennhatóság alatt álltak: mégpedig nem előzmények nélkül, hanem a kis-ázsiai Kybele istennő ősidők óta álló szentélye helyén. - Ilyen körülmények között tehát a grekocentrikus szemléletű kutatás számára nem marad más kiút, mint mindenáron tagadni az etruszkok kis-ázsiai származását, mivel így legalább azzal lehet érvelni, hogy az etruszkok műveltségében tagadhatatlanul domináló keleti elemek nem közvetlenül jutottak el Etrúriába,

hanem csak görög kultúrkisugárzásként, a görögök ún. “orientalizáló" stílusának szimpla átvétele útján. A Baltikumban letelepedett esthoni népek közül népesült be BT Finnország. Főleg a Szemi nevű kerületből, Mahur-Ana tartományból III/83o és a Pirita folyó völgyéből. Első támaszpontjuk Turku, Ta-Úr-Kő, esti népek istene védelme alá helyezett erősség értelemmel. A betelepített 91 Finnország II. és I évezred fordulója Kr.e IX szd. közepe Kr.e 835 körül vidéket Szemu-Maa, Napisten Országa névre keresztelték, falvaik Szom-Er-Olla, Szemúr Helye, Szom-Er-Mieme, Szemúr Földje stb. nevet kaptak, majd az egész országot Szuom-Mea, Szuom-En, Szuomi, Szemhon néven nevezték. A nép másik neve a Fenni, Phinni, csak a külföldiek használják. Jelentése vitatott, lehet a legkorábbi föníciai hajósok és telepesek neve, akik a borostyánkövet (Gintaras, Ginti, Gyanta) szállították és lehet, hogy az Esthonban

(Észtország) maradtak használták a Szemúri gyarmat neveként. Nem feledkezhetünk meg a Permi népek kis népcsoportjairól sem. Ők a Fehér-tenger partvidékén, Pera-Maa, Permi, Perem tágabb körzetében élnek. Elemeik a Permiek, Szamojédok, Hantik (Ostiak, Estiek) és Mansik (Vogulok). Előbbiek összesen hat és fél milliónyi lelket számlálnak. A Volga és Káma vidékén további néprészek élnek, szintén déli irányból telepedtek be. Ma három milliós lélekszámú ez az ág Neveik beszédesek: mordvinok - ezra, árja, márik, maúri származással - cseremisz, S-C-RE-MEN-ESC-ANA, Az Égúr-Mén Ősök Hona, komi - zürjén, Z-YR-I-AN-I, Az Úr Honi, és az udmurtok - vótiak. Mindannyian a Volga nyugati oldalán élnek. A volgai néprészek nyelvük állapotából ítélve igen korán, a Kr.e III évezredben eltávozhattak már a déli őshazából. . a számbavehető vonatkozó régészeti leleteket figyelembe véve és gondosan mérlegelve arra a

következtetésre kell jutnunk, hogy azok az anatóliai-égei-tirrén nyelvcsoportba tartozó nyelvek, amelyeket a Kr.e 2/1 évezred fordulója táján és utána már többé-kevésbé megfoghatunk (pl. a minoszi, a mykénei, az etruszk, a ligur, az ibér), az őseredeti anatóliai alaprétegen kívül már nagy mértékben telítve voltak az elő-ázsiai nyelvi koiné, halafi, késő ubaidi (előszumér) és szumér fokozatainak többszörösen felülrétegződött nyelvi elemeivel. Más szóval az elő-ázsiai kultúráramlat során bekövetkezett, régészetileg sokszorosan bizonyítható vándorlások és etnikai keveredések kifogástalan magyarázatot nyújtanak az ógörögben, az etruszkban és a latinban található tömeges szumér nyelvi megfelelésekre. Az Elő-Ázsiát keletről és északról körülvevő területek régi és mai nyelveiben azonban éppoly masszív szumér párhuzamokat találunk, amilyeneket fentebb Dél-Európában megismertünk. Emlékeztetünk ezzel

kapcsolatban a III. könyvünkben szemléltető példaként számos szumér-magyar-finnugor, szumér-magyar-iráni és szumér-magyar-altáji szómegfelelésre, valamint az azokból levonható őstörténeti és paleolingvisztikai következtetésre. GL 879o A IX. század közepén a skótok véglegesen leigázzák a kus pikteket és beszüntetik a pikt név használatát. Ezután a Kaledoni (Kelet Honi) elnevezést vezették be, de területükön, Kaledóniában ezután is a piktek maradtak a főnép. A skótok, akik a pikteket legyőzték, maguk is Régi Keletről származó népcsoport lehettek a fehér magyarok csoportjából, mert a hagyomány szerint ősük egyiptomi királylány volt, Skota fejedelemasszony, aki nagy kísérettel érkezett új hazájába és Skócia névadója lett. Következésképpen a kaledoni - kelethoni kifejezés illett a skótokra és a piktekre egyaránt. BT III/43o (Baráth Tibor temérdek nyelvi fejtésének újraközlését nem tekinthetem célomnak,

ezt (BT) c. munkájában bárki elolvashatja eredetiben. Hogy most egy fenicei (föniciai) eredetű szöveg magyar nyelvű olvasatát mégis miért hozom itt, azt azért teszem, mert több 92 GL I I . 879.o Mediterránum BT III/43.o Kaledonia Skócia, Brit szigetek BT I/114-1 16.o Moabi Királyság legyet is üthetek egy csapásra - a feltáruló oldalszálak és összefüggések kifejezetten izgalmasak.) 3. sz fenicei felirat - Ez a szöveg -Mesa moabi király- emlékoszlopán szerepel, amit jelenleg a párizsi Louvreban őriznek. Az oszlopot körülbelül Kr. e 835-ben készítették és jobbról balra haladó 34 sor írást véstek rá. A moabinak mondott királyságról csak annyit tudnak, hogy “Beor fia Béla” alapította az időszámításunkat megelőző 13. században. Az állam a Holt-tenger déli sarka és a Vörös-tenger északi öble között terült el, meglehetősen kényes stratégiai helyzetben: nemzetközi útvonalak metszőpontján, minden természetes

védelem nélkül. Nem akadtunk nyomára, hogy bárki is elolvasta volna ezt a roppant nehéz szöveget és eredményét közzé is tette volna. Tartalmáról mégis az a vélemény terjedt el, hogy abban a moabi király eldicsekszik Izrael felett aratott győzelmével. A véleményt nyilván az asszíriai uralkodók szokása alapján alkották, akik győzelmükről dicsekvő feliratokat hagytak hátra, meg abból az egy szóból (ISRAEL), ami az ötödik sor kezdetén könnyen olvasható. Ez a nézet azonban sehogysem illik bele az egykorú eseményekbe, mert éppen a fordítottja történt: Izrael pusztította el a kis moabi államot. Figyelmünket a szövegre az államalapító király magyar neve, Bőr fia Béla hívta fel, valamint az a körülmény, hogy az írás első vizsgálói a jeleket hun-szkíta írásjelekhez közelállónak vélték. Mindegyik sor jobbról balfelé halad. Az első négy sort és az ötödik sor elejét kiböngésztük és végignéztük a hátralévő

részt is, amennyire tudtuk. Úgy találtuk, nincs abban szó a moabi király katonai győzelméről, ellenben szó van több olyan szenzációs eseményről, amit a régi keleti hírmondók borozgatás közben széltében-hosszában mesélgettek. A közölt sorok, ha nem is mindig egészen tökéletes olvasásban, de mégis ízelítőt adnak a feljegyzések természetéről és a szöveg magyar voltát igazolják. Az írásjeleket szavakba tagolva és azokat hangzósítva így írtuk át: (A magyar nyelv - és ennek megfelelően - a rovásírás a mássalhangzókba kódolt információkat hordozza. A hangzósítás ennek megfelelően a rovás szabályait követve történik Baráth szófejtéseiben. A szerk) 1. (sor) A-NY-iT Me-S-eL eB-eN, Ki Má(r) So-Se La-aT, eM-Lé-Ke Ma eB-E-D. 2. Jó Bo.R-Ná(l) J-I A Ba-J eM-Lé-Ke ELE-áL, M-á(r) Be-SZ-éL: Ne-SZ-To.R, aV-A-No-K eM-Lé-Ke, 3. T.Ró-J-a Zá-Ra A Ba-J-I-Vó A-ELE-S E(m)-BeR-eM-eT Z-A-Ta, áL Ki Mo-S(t) Bi-R-oQ-Ra

aZ-E-IB-eM-eL, 4. éS Ő Ki-Jő, E-S ELE-Ne Jő Me-Ke-Li E-S Le-Ke-Ne V-ET-I E-R-A-N-I eB-eK ELE. Sa-Ná-Ja aJ-EL-eS-D, 5. Jó eM-Lé-K I-S-RA-E-eL VÁ-JÓ Ne-Vű . Mai helyesírásunkkal: “Annyit mesél ebben, ki már sose lát, emléke ma ebéd. Jó bornál jő a baj emléke Előáll, már beszél: Nesztor, a vánok (görögök) emléke, Trója zára. A bajvívó Achilles emberemet csalta: állj ki most birokra énelibém (?) És ő kijő, ez ellene jő, megöli és legénye veti iráni ebek elé. Sajnálja Achillest (Aki Jelest) Jó emlék Izrael Vájó nevű. ” Talán majd akad olyan magyar írásszakértő, aki a szöveg mind a 34 93 Kr.e IX szd. vége Kr.e VIII-VI. szd. Kr.e 733-714 677 640 Kr.e 700 sorát el tudja olvasni. Első kísérletképpen mégis bemutathattunk ennyit, amiből kétségtelenül kiderül, hogy a szöveg magyarul van és a híres trójai háború egyik megrázó eseményét, Achilles (Aki Jeles) halálát meséli el benne a hírmondó. De ki

lehetett az a mesemondó vak ember, akinek tiszteletére ebédet rendeztek, aki az ebéd közben előállt és mesélt, tehát személyesen jelen volt a magyarok között? Erős a gyanúnk, hogy ez a mesemondó maga a titokzatos Homeros lehetett, akinek kedvenc témája éppen a trójai háború, s akiről úgy tudjuk, öregségére megvakult. Ez a feltevés azért sem tartozik a lehetetlenségek közé, mert Homeros is a Kr. e 9 században élt, a Mese-kő felállításának idején és nem a görög félszigeten lakott, hanem Kisázsiában, közelebb a Mese-kő színhelyéhez, a magyar népek által lakott világrészben. Ezenfelül Homeros Odysseájában valósággal hemzseg a görögre csavart, de a görögben soha meg nem értett sok régi magyar szó, amelyek magyar voltát a Homeros által hozzáfűzött jelzők és a környező magyarázó részek félreérthetetlenül bizonyítják. Végül Homeros (Hon-Úr-Ős) munkáiban sok az obszcén leírás, a perverz szójáték,

amelyek mind magyar szavak összecsengésére vannak felépítve, tehát magyar észjárással vannak megfogalmazva, de a görögben érthetetlen dolgokká laposodnak. Talán nem is Homeros írta a görög szöveget, hanem azt mások fordították le utóbb erre a nyelvre a magyar eredetiből? Ezt a véleményt sok adattal támogathatjuk és a megfelelő fejezetben részletekbe is bocsátkozunk. Homeros szerintünk tudott magyarul, méghozzá nagyon is jól és valószínűnek tartjuk, hogy a Mese-kőn említett lakomának ő volt az előadója. A káld Van-tó-i terület királysággá szerveződik Urartu néven. A PV terület régi kasszu-mita és manda - chus-úz lakosságú. Első királyuk Urami. Utódai Lutibir, I Sardur (844-828), Iszpenik, Ménua, I Urgisztik, III. Sardur, I Ruzsa, II Urgisztik és II Ruzsa Az utolsó királyok idején a asszírok megszállják és elpusztítják Urartut. Avar küzdelmek a méd imperializmussal szemben. PV Urartu I. Ruzsa idején még tartja

függetlenségét 717-714-ig PV Sarru-kin asszír uralkodó felszámolja Urartu függetlenségét véres háborúban. I Ruzsa maroknyi csapatával öngyilkos lesz Urartu megmaradt lakossága a Kaukázus felé húzódik. Ez volt Assziria utolsó hódítása. Sarru-kin utódának már szövetséges után kell néznie védekező háborúiban - “északi barbárok” - ezeket fogja Herodotosz szkítáknak nevezni háromszáz év múlva. Ezek pedig a Káspi-tenger környékén élnek, Ispakai nevű királyuk Bartatu nevű utódával kötnek szövetséget. Sarru-kin fia, Szin-aré-hib leányunokáját adja Bartatuhoz. A szövetség a második generációban is folytatódik Bartatu fia Madyes és Asszur-ban-apli között a mada birodalom ellen, míg Madyes szövetségese ellen nem fordul és végigpusztítja Asszíriát. A médek megölik Madyest. Özvegye borzalmas bosszút áll és 28 év szereplés után e nép elvonul. Nem érdektelen, hogy az orosz archeológia a Bajkál-Altáj-Aral

vidéken egy emberöltővel később hun kultúrát azonosít. Homérosz megírja az Odysseát. A Homérosz-kutatók rendre elakadtak BT jelzőin, amelyek a neveket volnának hivatva körülírni és közelebbről III/32.o megmagyarázni. Hasonlatai is érthetetlenek Ezek a helyzetek magyarul gondolkodva megoldódnak és a dolgok értelmet nyernek. Sirena - Síró nő, Skylla - Szikla, Kharybdis - Harapdos. Mint 94 Urartu Káspi-Mediter ránum Urartu Görögország magyarul elgondolt és bizonyára eredetileg magyarul előadott, de utóbb görögül leírt munka pontosan illik abba a kétnyelvű, kétnépű, meglehetősen laza erkölcsű világba, amely a dór bevándorlás után kialakult. Összefoglalva a görög vonatkozású adatokat megállapíthatjuk, hogy a Régi Kelet magyar őshazájából Kr.e 3000-től kezdve magyar nyelvű népek igen tekintélyes, magas műveltséget hordozó részlegei az Égei-térségbe költöztek. Ott Kre 1150-ig államalkotó minőségben,

főleg földműves és hajós életformában éltek. E korszak végén szemita néprészek vonultak be hazájukba, minek következtében részben azok továbbvonultak Európa más tájaira. A helyben maradók elkeveredtek az érkezőkkel. A hellén öntudat a Kre V szd végére alakult ki a perzsa háborúk és Spárta-Athén küzdelmeinek befejeztével. Kr.eVII Második honvisszafoglalás szd. Szkíták. Kr.e700- A székelyek szkíta néven elfoglalják a Kárpát-medencét, elsősorban 510 az Alföldet, Atilla után Göcsejbe és a Vág völgyébe is kerülnek. A főváros ekkor Sicambria (Etzilburg). Ld Szörényi Levente: Az eltűnt Ősbuda nyomában). Árpád után kerülnek Erdőhelyre, Erdélybe (Erdew Eli a krónikákban) Kr.e 673 Kr e 673 előtt a szkíta-szaka népek ősi földje jelen ismereteink előtt szerint Közép-Ázsiában volt, ahonnan nagy hadjárataikat is vezették, elsősorban délnyugati és déli irányban. Ugyanakkor a szkíta-szaka népek még a Kr. e

VIII-VII században elindultak északkelet felé is, birtokba véve a Turáni felföldet, az Oxus és a Jaxartész vidékét, Fergánát, az Altájt, a Tuvai-medencét, a Minuszinszki-medencét és a Jenyiszej belső forrásvidékét, azaz Dél-Szibériát. A kutatók egy része úgy vélekedik, hogy a közép-ázsiai szkíta kultúra megteremtői nyugat felől, a Fekete-tenger északi partjáról, illetve a Kaukázus északi oldaláról érkeztek ide, magam azonban ezt a nézetet nem tudom elfogadni. Maga Hérodotosz is határozottan azt állítja, hogy “az Ázsiában lakó nomád szkíták a masszagétáktól háborúra kényszerítve, az Arax (helyesen: Oxus, azaz az Amu-Darja) folyamon átkeltek és Kimméria földjére vándoroltak”. Hérodotosz hangsúlyozza, hogy a Fekete-tenger partjain korábban kimmerek laktak, akiket a szkíták üldöztek el. Mind a kimmereket, mind a szkítákat az Ószövetség könyvei is említik, a kimmereket gimirri-gómer néven, a szkítákat

askenáz néven. A perzsák szakáknak nevezték, a bábeli szövegek umman-manda néven szerepeltetik ezt a népet, de ismert a szkolot név is. Bár egészen pontos írott forrásadatokkal nem rendelkezünk, mégis biztos alapnak látszik, hogy a szkíták Kr. e 673-ban az asszír király, Asarhaddon (680-669) szövetségeseiként már Médiában hadakoztak, vezérük Ispakai volt. Ismerjük egyik királyuk nevét is (Prothotüész vagy Partatua vagy Barta-tua), akinek fiát Madüésznek hívták. Hérodotosz erről a hadjáratról így számol be: “egy szkíta sereg jött, amelyet Prothotüész fia, Madüész szkíta király vezetett . a szkíták sokkal nagyobb úton kerültek ide, jobb oldalon hagyva a Kaukázus hegyet. ” “A szkíták 28 évig uralkodtak Ázsiában ” Általában ezt a forrásadatot úgy értelmezik, hogy a szkíták már ekkor a Kaukázus északi oldalán, a Kubán folyó mentén laktak, s onnan indultak dél felé. Van azonban olyan régészeti

bizonyíték, amely lehetővé teszi annak feltételezését, hogy a szkíták Urartu területén vagy attól délre már sokkal korábban megtelepedtek. BK I 74o Kr.e 612 GKE BT BK 74.o “Az úr (Asszúr) innen szétszórta őket (sumér-magyar nyelvű népek) Biblia 95 Kárpát-medenc e Kárpát-medenc e Közép-Ázsia Régi Kelet Kr.e 612 550-es évek közepe Kr.eVI szd.-tól más országokba mindenfelé, az egész föld kerekségére.” (Genezis 11) Az ősnyelv beszélői tehát elköltöztek, másutt alakítottak új hazákat és magukkal vitték magas kultúrájukat és ősi nyelvüket is. Asszíria végleges felbomlása - káld-uzzi és mada szövetség koncentrált támadása miatt - új korszakot nyit Szubartu történetében. Ugyanez az úz erő hagyja cserben, sőt támadja hátba majd Perzsiát Nagy Sándor idején, ugyanők fordulnak szembe Sándor satrapautódaival, és ugyanők lesznek Aparda (Parthia) hatalmas katonai ereje is. Szubartu, mint új

előázsiai nagyhatalom átrendeződik. A szabirok egy része kimmer és örmény hullámok érkezése miatt keletre hátrál a kiürített Káspi-környéki hun területekre. A szabir etnikum kettészakad. Babilon függetlensége a káld Nabu-apal-asszur uralmával helyreáll. A Van-tó környéki papság, a mada maradványok és a manda visszaszivárgás révén a szabir birodalom 80 évre helyreáll. Királynőjük a legendás Tamár A mada birodalom az obskurus eredetű Kurás perzsa vezetése alá kerül. Ezzel a perzsa, macedón, örmény, római, újperzsa és bizánci szakaszokra osztható újabb ezer évig tartó küzdelemre kényszerítik a tér sumér örököseit, az avar, úz, hun és szabir népeket. A szarmata kérdésben Baráth Tibor meglehetősen egyedül áll véleményével. Tekintsük át a szarmatákról szóló összefoglalást Bakay Kornél előadásában: Priszkosz rhétor leírásában azt olvashattuk, hogy útban Atilla palotája és központja felé,

eléggé sűrűn települt falvakon haladtak keresztül. Ha a Kárpát-medencében ilyen jelentős népsűrűség mutatható ki az írott források adatai révén, ennek valamiképpen tükröződnie kell a régészeti anyagban is. A jellegzetes hun, vagy hun-stílusú emlékanyag azonban kisszámú, a lelőhelyek száma a tucatot is alig teszi ki. A fő kérdésünk tehát az: van-e olyan régészeti emlékcsoport, amely térben és időben számba vehető, ugyanakkor jelentős lélekszámú népesség hagyatéka? Igenlő válaszunkkal eljutottunk a szarmatákhoz. A szarmaták korán megjelennek a forrásokban. Hérodotosz is említi őket szauromata néven és egy különös mesét kerekít köréjük. A szauromatákról a következőket mesélik: a harcias amazonok a szkíták földjére vetődtek és végigportyázták a szkíta földet, harcolva a szkítákkal, akik nem ismerték e nők nyelvét. Lassan azonban összebarátkoztak és a szkíta férfiak gyermekeket nemzettek az

amazonoknak. A szkíták nem tudták megtanulni az asszonyok nyelvét, de azok elsajátították az ővékét. Később elvándoroltak a Tanaistól keletre s a Meótisztól északra. A szauromaták szkíta nyelven beszéltek, de nem őrizték meg ősi tisztaságában, mivel az amazonok annak idején nem tudták megtanulni tisztességesen. Vajon ugyanazt jelenti-é a szarmata és a szauromata? Vagy egyszerűen csak a görög és a latin nyelvű auktorok sajátságos névhasználatáról van-e szó? Jelent-e valamit maga a népnév? Egyesek (pl. Müllenhof és Vasmer) szerint az aveszta saora (kardpenge) szóból volna levezethető, s így a szauromata lényegében kardot viselőt jelentene. Mások (pl. Andreas és M A Miller) szerint sau-rom azaz fekete hajú volna a helyes kiindulópont. Nagy kérdés természetesen, hogy iráni nép volt-e a szarmata? A Fekete-tenger - vidéki nagyszámú felirat erre mutat, de a kérdés egyáltalán nincs lezárva. Plinius azt mondja, hogy a

szarmaták a médek leszármazottai. Az sem vitathatatlan, hogy az alánok a szarmata népcsoportba tartoztak-e? Ammianus 96 B T 91.o PV Szubartu Parthia BK A 1 8 1 , Kárpát-medenc 184.o étől Elő-Ázsiáig Marcellinus mindenesetre az alánokat “nyúlánk termetű, szép külsejű, közepesen szőke hajúak”-nak mondja (crinibus mediocriter flavis), s amint később majd látni fogjuk, az alánoknak rendkívül jellegzetes emlékanyaguk van s eredetüket illetően egészen biztosan közép-ázsiaiak. Sz P Tolsztov, nézetem szerint sokkal helyénvalóbb magyarázatot adott. Véleménye szerint a szarmata név a szanszkrit svarga (Ég) és az iráni khwarr (Nap) szavakból keletkezett s így a “Nap népe” volna a jelentése. (Ne tagadjuk, kissé bizarr az elképzelés, még ha igaz is lehetne, hogy egy nép ne tudja magát a saját nyelvén megnevezni, ráadásul rögtön két más nép szavaiból rakja össze azt. Az óvatlan olvasót az ilyen sutának tűnő

megoldások inkább Baráth szófejtése felé terelhetik. Ugyanakkor mindenki által ismert az is, hogy a szkítákat a görögök keresztelték el, de ők magukat hogyan nevezték? Az ehhez hasonló kérdések ma még határozatlanná teszik a kutatókat, ez nem csoda. Bizonyos területeken kontinensnyi méretű mozgások, alapvető vonulatok és történések kristálytiszán állnak, ugyanakkor gyakran mellékesnek tűnő apróságok ködbe vesznek.) Ez a nézet nemcsak azért fontos, mert Korezm nevét is megmagyarázza, ti. “a Nap országa”, - (vessük össze Badiny sumér fejtésével: Nagy Hatalmas Nemzetség Földje, C-H-R-Z-M, KU-MA-AR-IZ-MA, KU-MAH-GAR-RI-ES-MA a bábeli fonetika és a sumér hangzás szerint. BJF, I/163o) hanem azért is, mert arra utal, hogy a szarmaták is belső- és közép-ázsiai eredetűek. Erre vonatkozóan igen erős érv a szkíta és a szarmata régészeti és embertani emlékanyag csaknem teljes mértékű azonossága, legalább is a Kr. e

VI-III században. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy az Urál hegységtől délkeletre, a Káspi-tengertől északkeletre és keletre élt dahák a szarmaták és pártusok ősei is, a szarmata-kérdés nyomban különösen izgalmassá válik. (A dahák nevét őrzi az uráli Jajk folyó eredeti Dajk neve is.) Sztrábón azt írja, hogy a szkíták nagyobb részét a Káspi-tengertől keletre daháknak nevezik, a tőlük még keletebbre lakókat masszagétáknak és szakáknak. A dahák egy részét apar-noszoknak (apar - avar?) nevezték. Korábban is gondoltak arra (pl. Rosztovcev), hogy a dahák, a masszagéták és a szkíta-szakák összefoglaló neve lett a szarmata, noha az írott kútfők általában masszagéták alatt az alánokat értik. (Cassius Dio, Ammianus Marcellinus: alánoknak nevezett masszagéták). Számunkra, magyarok számára pedig az teszi kiemelkedően fontossá a szarmatákat, hogy az embertani anyag vizsgálata során Tóth Tibor előtt világossá vált,

hogy az ún. finnugor népek morfológiai sajátosságai nincsenek meg a honfoglaló magyarság embertani anyagában, valamint a mongoloid komponens is jelentéktelen, ellenben a Fekete-tenger vidéki és a nyugat-kazahsztáni szarmata embertani anyag mutatja a legnagyobb hasonlóságot az ősmagyarokkal. . A szarmata név, minden bizonnyal, összefoglaló név is volt (amint a szkíta és a hun is!), hiszen az írott forrásokból ismerjük a különböző törzseket vagy népeket, így az aorszokat, a szirmatákat és a szirákokat, akiknek döntő szerepe volt a szkíta hatalom megdöntésében a Kr. e III században Többen úgy vélik, hogy a Hérodotosz által említett melanchlainoi nép a szarmata saudaratac névvel azonos s ez osszétul (sau - fekete, dara - ruha, köpeny vagy Abajev szerint dar - viselni) feketeköpenyeseket jelentene. Ez lehetséges, mert a rómaiak gyakran említik, hogy a szarmaták fekete köpenyt viselnek. A szarmata népek szövetségébe a Kr.

előtti századoktól beletartozott 97 még a jazig, a roxolán és az alán. Ez a hatalmas politikai és katonai szövetség átfogta egész Eurázsiát a Dontól a Tobolig vagy az Oxusig, s mielőtt legyőzték volna a szkítákat, nyilván velük együtt harcoltak s eljutottak ők is Elő-Ázsiába, s megtelepedtek a Kaukázusban, sőt Bucharában (Kr. e 130 körül) is (Acsikulak, Bazsigan, Agalükszkaja). A szkíták oldalán állottak Kr e 331-330-ban, amikor Nagy Sándor Zopürion nevű hadvezére Szkítiára tört. A szkíták ekkor még erősek, visszaverik nemcsak ezt, de a következő Lüszimachosz-féle támadást is 292-ben. Diodorus közléséből tudjuk, hogy a szarmata-szirákok Aripfamész királyuk vezetésével vettek részt Kr. e 310-ben a boszporuszi pártharcokban, tehát már a Kubán vidékén laktak. Hogy milyen viszony volt közöttük és a krími szkíta királyság között, egyenlőre nem tudjuk, noha Kr. e 110 táján Szkilurósz szkíta király fia,

Palakósz szövetséget kötött a szarmata-roxolánokkal, Mithridatész hadvezére, Diophantósz ellen. Később a Kr. u III-IV századtól az egész Boszporusz szarmata-hun hatalom alatt állt egészen Justinianus császár uralkodásáig (527-565). A szauromaták és szarmaták nagyobb arányú mozgását, helyesebben nyugatra költözését minden bizonnyal a Belső- és Közép-Ázsiában végbement nagy változásokkal magyarázhatjuk, így mindenek előtt a daha-szkíták pártus államának létrejöttével, Korezm megerősödésével és a jüe-csi-tokhárok Szogdiana-jának kialakulásával. A Kr e II században (vagy valamivel korábban) a jazig-roxolán-aorsz szövetség - amelyet Diodorus Siculus sauromatae-nek mond - legyőzte a Fekete-tenger vidéki szkítákat, majd nemsokára ez a szövetséges had Mithridates Eupator Róma-ellenes hadjáratában is részt vesz. Talán e szövetségbe tartoztak a szai-k, a szaudorátok és a fiszmák is. A Kr e II. század végén a

szarmata-jazigok előrenyomulnak a Búg folyó irányába, majd a Kárpát-medencébe. Sztrábón emlékezik meg először a roxolánokról is (Kr. e II szd), akik hamarosan a római impérium legelszántabb ellenségei lesznek a jazigokkal együtt. A római birodalom mindenesetre mind Moesia-ban, mind Pannoniában, mind pedig később Dacia provinciában évszázados küzdelmet vív a jazig, a roxolán, a szirák és más szarmata népekkel, annak ellenére, hogy a jazigokat tulajdonképpen a rómaiak hívták be az Alföldre. Az első biztos értesülésünk a jazigokról a Kárpát-medencében Kr. u 50-ből való, ekkor azonban már hosszabb ideje itt éltek. Erről az írott kútfők egyértelműen szólnak, sokszor rendkívüli katonai demonstrációkat kellett végrehajtani megfékezésükre. 68/69-ben már támadnak a szarmata jazigok, Traianus uralkodása idején pedig megjelennek a roxolánok. Erejükre jellemző, hogy 89-ben a híres XXI Rapax legio-t teljesen

megsemmisítették. A jazigok és roxolánok összehangolták hadműveleteiket s így lassan az egész Tiszántúlt birtokba vették. A II század végén a jazigok támadásai megélénkülnek. Kr u 174-ben 100.000 római hadifoglyot engedtek szabadon! A III-IV században például húsz év alatt hétszer kellett hadjáratot vezetni ellenük, miközben hatalmas tömegeket (Orosius szerint 334-ben 300.000 embert!) telepítettek át római területekre. 322-ben Rausimodus szarmata király támadta meg a birodalmat, majd a támadások megismétlődtek 356-ban és 358-ban. Súlyos csapás volt a limigantes (szolga-szarmaták) felkelése 334-ben. A gótok ellen ugyan támogatták a légiók a szarmatákat, ám ez sem tudta megmenteni a szarmatákat politikai súlyuk megtartását illetően. Egy rendkívül nagy lélekszámú nép él tehát a Kárpát-medencében legalább 400 éven keresztül, akiknek nagyszámú emlékük kellett maradjon. Maradt is! A Magyar 98 Alföld a későbbi

Szerémségtől a Felső-Tisza-vidékéig zsúfolásig van szarmata temetőkkel és leletekkel. Van azonban egy súlyos gond a szarmaták régészeti emlékanyagával: annak ellenére, hogy hogy hiteles forrásokból és ábrázolásokból pontosan tudjuk, hogy a szarmata jazigok, roxolánok, szirákok stb. nehéz fegyverzetű, rendkívül erős hadsereggel rendelkező népek voltak, a hazai sírokban szinte alig fordul elő fegyver vagy értékesebb tárgy, többnyire egyszerű gyöngyök, kések, gyűrűk, fibulák vannak csak a sírokban. Miért van ez így? Igen fontos kérdés, de a feleletet egyenlőre nem tudjuk megadni, holott nyilvánvalóan a hunkor településtörténete sem írható meg a szarmaták nélkül. Annál kevésbé, mivel - nagy valószínűséggel - egy népcsoportról van szó. Erre utalhat, hogy Ptolemaiosz a basztarnák és a roxolánok között lakó népet mondja hunnak. Volt a magyar kutatók között valaki, aki ezt a kérdést a legfontosabb történeti

kérdésnek tartotta, mégpedig Marjalaki Kiss Lajos (1887-1972). Marjalaki Kiss Lajos elvetette a magyarság ázsiai eredetét és Anonymusra támaszkodva azt vallotta, hogy a szkíta-szarmata maradék népesség magyarul beszélt. Ezért van tele a Kárpát-medence magyar helynevekkel. Nem lehetséges tehát, mondja Kiss Lajos, hogy Árpáddal jött volna be a magyar nép zöme. Igy összegezte mondanivalóját: “Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok és a hunok előtt is itt élt és magyarul beszélt. Felfogásom szerint ez a magyarul beszélő pórnép nem más, mint az i. e évezredeiben szkíta, később szarmata gyűjtőnéven említett lovas-nomád néphullámok által idesodródott ugor néptörzsek maradéka.” Itt álljunk meg egy pillanatra. Kiss Lajos fentebb idézett elgondolása nem véletlen és főleg nem alaptalan. Ahogy Baráth Tibor is, úgy ő is az ősi magyar helynevek túlnyomó tömegének

magyarázatát kereste a Kárpát-medencében. Kiss Lajos magyarázata elégnek tűnhet itt, Magyarországon, míg Baráth továbblépett és egész Európa és a Régi Kelet temérdek magyar földrajzi nevét is vizsgálat alá vonta. Csodálatosképp a francia nyelvészek, mit sem tudva a magyar nevek létezéséről és minderről, maguk bizonyították be meggyőzően az elgondolás igazát Nyugat-Európai viszonylatban, amelyről más helyen részletesen beszámolok. Ők a nyelvi ősgyökök kutatására vállalkoztak, miután szembetűnő volt földrajzi neveikben a gyakori (tömeges) előfordulás. Most csak annyit jegyzek meg, hogy e látványosan bizonyított tények márványkeménységű döntő érvek éppen a körülmények folytán. Ha az indoeurópai történetírásnak lenne a kezében egy hasonló erejű érve - mint ahogy nincs, és nem is lehetett, - talán már az első osztályban feladnák memoriterként minden kisiskolásnak a nemzeti büszkeséget

megalapozandó. E kemény érv azt bizonyítja, hogy egész Európa benépesülése pontosan úgy történt, ahogy a zseniális Götz, Baráth és Badiny leírták, tehát szinte folyamatos hullámokban, és végrehajtója az a nép, amelyet sumér-mahgarnak, előtte subar-suburnak nevezünk. Ha ezt így vesszük, Európa őstörténetének kezdőmondatát írták meg ők. Az összes további folytatás ebből következik Többek közt emiatt kell újraírni a Világtörténelmet és Európa őstörténenét is, amint a bevezető elején, ott akkor még közelebbi magyarázat nélkül már leírtam. Kr.e A Nagy Péter cár idejében, 1720 táján a szibériai Tobolszk BK Szibéria VI-V. környékén előkerült aranykincsek nagy feltűnést keltettek a tudósok 119.o szd. táján körében . A legfőbb jellemzőjük ezeknek ezeknek a tárgyaknak az, hogy párosak és öntöttek, mégpedig egy sajátságos eljárás segítségével készítették őket. A fából kifaragott mintát

viasszal vonták be, illetve gyakran viaszból formázták meg a tárgyat, ezt követően agyagba nyomták, majd kiégették. A minta belsejét durva szövettel vonták be, majd agyagot hordtak fel rá. Az öntőminta kétoldalas volt, így a szövetlenyomat csak a tárgyak hátoldalán maradt meg. A tárgyakon növényi minták alig fordulnak elő, szinte egyetlen kivétel a lombos fa, 99 illetve az életfa. Számottevő az emberábrázolás, de a legfontosabbak az állatfigurák: halak, kacsák, hattyúk, sólymok, sasok, a patás állatok közül a szarvasok (bár sokkal alárendeltebben, mint a szíták anyagában!), jávorszarvasok, hegyi kecskék, tarándszarvasok, vaddisznók, a nagyragadozók közül farkasok, párducok, tigrisek, oroszlánok és vadmacskák. A háziállatok közül a leggyakoribbak a lovak, a birkák, a tevék és a kutyák. Igen jellemzőek az ún fantasztikus állatok is, mint a griffek, a sasfejű oroszlángriffek, stb. Fontos szerepet töltöttek be a

kígyók, az áttört, ún. rácsmintás példányoknál gyakran kígyók szerepelnek. A szibériai aranytárgyak időrendjét általában az amu-darjai kincshez szokták igazítani, így a Kr. e VI-V századot jelölik meg leggyakrabban korukként, ám a kérdés amint látni fogjuk, sokkal bonyolultabb, s nemcsak azért, mert az amu-darjai kincs időrendje önmagában is vitatott, hanem azért, mert ezek a tárgyak részben a szkíta-korból, részben a szarmata-időszakból és részben már a hun-korból származnak! S ez számunkra is nagyon fontos. De talán még ennél is fontosabb az, hogy ezek a tárgyak eredetüket tekintve feltétlen mezopotámiai hatásúak, és lényegében a szkíta kortól megvannak tárgyi valóságukban a honfoglalás koráig, szellemiségükben pedig a Kárpát-medencében a XV. századig! Hogyan lehetséges ez? Amikor az oroszországi régészeti leletek ismertté váltak Európában, a magyar tudósoknak is felkeltette az érdeklődését az

izgalmas anyag. Rómer Flóris Ferenc 1874-ben, Hampel József 1886-ban utazott ki Oroszországba tanulmányútra. Az orosz nyelvű szakirodalom azonban komoly nehézséget okozott. A szibériai aranylemezekre is csak 1913-ban figyeltek fel. A zseniális Nagy Géza csakhamar észrevette, hogy van a szibériai aranylemezek között (helyesebben és pontosabban az Ermitázs aranykincsei között, hiszen a gyűjteményben minuszinszki és ordoszi darabok is voltak), néhány olyan példány, amelyik pontosan megegyezik az ábrázolás tartalmát és formáját illetően a magyar emlékek egy csoportjával. Nagy Géza így írt erről: “az egyik műemléken két lováról leszállt lovas van ábrázolva. Az egyik földre feküdt és fejét ülő, magas fejdíszű női alak ölében nyugtatja. A nő szomorúfűz fajtához tartozó fa alatt ül (E magyarázat nem botanikusok számára készült. A szerk) Ennek a fának egyik ágára a lovas felakasztotta tegezét. Az ülő szolga

kantáruknál fogva tartja a két lovat. A lovak alacsonyak és nagyfejűek Farkszőrük befont, sörényük lenyírt. A nyeregről szíjak lógnak le Tárgya nagyon jól ismert nálunk középkori templomaink falfestményei után. A Szent László legenda végső jelenetét ábrázolja, amelyről hallgatnak az írott emlékek, de megvan a falfestményeken az ország egyik határszélétől a másikig, midőn ti. Szent László a kunnal való viaskodás után lovát fához kötve, fejét a megmentett lány ölébe hajtva megpihen. ” Nagy Géza útmutatására felfigyelt Fettich Nándor, majd László Gyula, aki aztán össze is gyűjtötte a teljes anyagot. Kiderült, hogy Erdélyben Bögöz, Gelence, Maksa, Erdőfüle, Homoródszentmárton, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Székelyderzs, a felvidéki Szepességben (Kakaslomnic, Zsigra, Vitfalva, Szepesmindszent), Zólyomban (Pónik), Gömörben (Karaszkó, Rimabánya, Gömörrákos), Pozsony megyében (Szentmihályfalva), a jelenlegi

Magyarország területén (Tereske, Ócsa, Bántornya, stb.) a legendában mind a küzdelmi jelenetet, majd a megpihenési jelenetet általában ábrázolták. Egyenlőre most nem foglalkozunk a Jó és a Rossz, a Világosság és a 100 Sötétség harcával, az ősi magyar hitvilág teljességével, figyelmünket kizárólag az aranylemezekre fordítjuk. László Gyula már 55 évvel ezelőtt arra gondolt, hogy a pihenési jelenet megfejtése megvan a Molnár Anna balladában: Gyere velem Molnár Anna Rengetegbe, hosszú útra, .Addig hítta, csalogatta Lóra kapta s elrabolta, .Elértek egy burkus fához, Leültek az árnyékába, Molnár Anna, édes kincsem Nézz egy kicsit a fejembe. Van másfajta megfogalmazás is, ahol úgy mondja a hős: keress egyet a fejembem, s talált egyet a fejében. Többen arra gondoltak, hogy itt arról van szó: a lány tetvet keres a vitéz (Szent László) hajában, én azonban ezt a magyarázatot egy késői ún. népi átértelmezésnek tartom,

az eredeti jelentés a testi szerelem megjelenítése lehetett, amelyet délkeleten (pl. India) szabadon ábrázolhattak, másutt azonban egyáltalán nem. .Újabban egyre nagyobb számban tárnak fel szibériai típusú övcsatokat és kapcsokat, részben az északnyugat-kínai Senszi tartományban (Csanany), melynek kora Kr. e III század, részben Ukrajnában (Zaporozsje), amelyet a Kr. u II-III századra lehet keltezni, hasonlóan az ivolgai hun-kori 2. temető 100 sírjához, amelyben in situ kerültek elő ezek az övlemezek. 1965-ben a középső Tuvában is előkerült állatküzdelmi jelenetes övlemez egy sírból. Ez az idő- és térbeli kapocs a magyar őstörténet számára is alapvető! A csananyi övcsat-pároson két férfi birkózik, a lovuk mögöttük áll. A birkózásban a két küzdő fegyvertelenül jelenik meg, egymás övét akarják leszakítani, tehát nyilvánvalóan nem harci párbajt vívnak. Különösen nevezetes a kockij-gorodoki ezüst kanál

peremdíszítése, amely már 1866-tól ismert. Szpicin türk sámánokat vélt látni a kanál figuráiban, László Gyula viszont a birkózási jelenetet emelte ki. Nincs fegyverük, mert nem is fogja őket a fegyver. Van azonban olyan lemez is, ahol a lovak is küzdenek egymással, amint a Szent László-legendák egyik-másikán is láthatjuk. Nem közönséges lovak ezek, hanem igazi táltosparipák! Ime, az ősi magyar mondavilág gyökerei rejlenek a szibériai lemezeken. Aki csodás erejű, mitikus vitéz, annak a lova is az. Nyilván ilyen hagyomány alapján írta Antonio Bonfini Szent László király lováról, hogy “. az ellenséget harapással, rúgással szokta megtámadni, gazdáját soha nem hagyja el, s a legnagyobb veszélyben is roppant ügyességet tanusít.” Számos olyan lemez is van, ahol bikák figurája látható, vagy ahol a bikák küzdenek egymással. Kinek ne jutna eszébe nyomban a magyar népmesék és táltosmondák története, amikor a táltosfiú

bikává változik és így küzd meg ellenfelével. Nyilvánvaló, hogy külföldi kutatók egyikét-másikát az elfogultság vezeti-vezette, hogy egy ilyen “magasrendű” művészeti értéket a “barbár magyarok” nem hozhattak létre, kivált nem teremthették meg. (Bizonyára emlékeznek a tatárlakai táblák felbukkanása utáni riadalomra, Baráth Tibor ott a nyugati történészek hasonló viselkedésről számolt be. Ha ebben az ütemben teszik felfedezéseiket a kutatók, e “katasztrófák” vélhetően egy ideig sűrűsödni fognak még, majd a leközölt anyagok szaporodásával párhuzamosan 101 csendesen belesimulnak a világtörténelembe is, remélhetőleg helyére téve a romantikában gyökerező történetírás alapos tévedéseit és túlzásait is. A szerk) A Szent László - legendát is - általában - úgy magyarázzák, hogy egy itáliai festő váradi templomfestményét utánozták a magyar falusi kistemplomok pingálói. (Akik ilyet

állítanak, nem ismerik Dúcz Lászlót, a kerecsensólyom-turul tudósát, és azt sem tudják, hogy amint e gondolatát idézzük más helyen is - az ősi műveltséget a nép lelkébe és magába zárva hozta el idáig, nem volt szüksége felszedett motívumokra, mert az sajátja és örökölt, természetes kifejezésmódja volt. A szerk) A kétségtelenül fellelhető nyugati párhuzamok (Roland-ének, Sámson és Delila, stb.) esetében, úgymond, gondolni sem szabad fordított átvételre, tehát, hogy a magyaroktól (esetleg a hunoktól, az avaroktól, hiszen tömbjeik maradtak Európa nyugati részein!? A szerk.) került sok régi motívum Nyugat-Európába Pedig erre igenis gondolnunk kell. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a szkíta hagyományok töretlenül tovább élnek a hun és avar korban. Minderről bizonyság a fentieken kívül a sasos-turulos veretek sora is. Amikor tehát újra és újra elhangzik, hogy a magyarságnak nincs közvetlen kapcsolata a szkíta -

szarmata - hun - avar kultúrával, inkább hallgassunk Nagy Géza, Fettich Nándor és László Gyula intelmeire, hogy a “Szkíta-szarmata rokonságnak igenis van alapja. A szkíták vagy szakák ugyanis turánok voltak. ” Kr.e VI szd.-tól Kr.u I.szd-ig A kelták szerepe Európa történetében főbenjáró jelentőségű, mert a BT mai európai nemzetek legnagyobb részben a kelták leszármazóiból III/65-6 alakultak ki. Ez a kelta népesség itt alakult ki a már régen itt élő 8o népekből. Tömeges észlelésük területe a Duna középső és felső völgye, tehát a történelmi Magyarország és Dél-Németország területe és Bohémia területe. Innét áradtak szét a Rajna-völgyébe, tovább Franciaország területére, egy másik irányban az Elba, Odera, Visztula mentén északnyugatra és a Dráva és a Száva felső völgyén át a Pó vidékére. Legnagyobb kiterjedésüket Kre III szd-ban érték el A régibb kutatók szerint a kelták külön emberfajta,

magas termetű, világos bőrű, árja fajú népesség volt. Ez a bronzkor óta otthonos földműves törzsekre vonatkozik valószínűleg, amelyeket a Kelta nevet hozó, illetve elterjesztő néphullám bekeretezett és rájuk is kiterjesztette nevét. A kelta nevet eredetileg viselők sötétes arcú, alacsonyabb termetű, kerek fejű, magyarul beszélő nép volt. Ezek turáni származású nép, akik a Kaspi-Oxus térségében alakultak ki árja és kus fajta elemek összeolvadásából, és akik első nagyobb hulláma, a szkíták, éppen a Kelta-név elterjedése kezdetén, a Kr. e VI. szd-ban érkeztek a Duna vidékére és a Kárpátok fölé, Dárius perzsa király Kr.e 512-ben lezajló támadása idején Az első kelták (szkíták) nyugatra vonulásakor nincs szó komoly háborúkról, fegyveres összetűzésekről, a megelőző lakosság kiirtásáról vagy elűzéséről, sem új politikai keretek felállításáról. Minden csendben zajlott le, a szabály a meglévő

keretekbe való beilleszkedés volt, összevegyülés a régibb, de azonos nyelvű lakossággal, a Társakkal, Barátokkal, Ligúrokkal, Hétúrokkal és Magyarokkal, akik valamennyien közös nyelvet beszéltek és mindnyájan a Régi Keletről eredtek. Keleti: Kelti, Keltai, Keltoi, Caleti, Caledi, Caledoni (KeletHoni), Galati, Galli. A kelta nép nem emberfajta, hanem e név alatt foglalták össze azokat, akik valamennyien ugyanarról a földrajzi tájról, a Régi Keletről eredtek és Európában egymással újra összefonódtak. A Kelta 102 Európa név egyébként nem Európában keletkezett, ismert volt az őshazában is, a Habúr folyótól keletre elterülő vidéket, egész Mezopotámiát jelentette, az odavaló lakosokat hívták Caleti, Khalti, Káldi embereknek. A Habúrtól nyugatra lakókat viszont Esti, Esthoni azaz nyugati népeknek is nevezték. A Keleti név használata Európában sem a Kr. e I évezred közepén kezdődött, forgalomban volt az már ott is

kezdettől fogva, a piktek idejétől szakadatlanul, csakhogy inkább mint alkalmi elnevezés szerepelt. Külön kelta nyelvet soha nem találtak, nem is találhattak, hiszen a kelta népeket azok alkották, akik magyarul beszéltek. Az “európai nyelvi egység” így a kelta irodalom egyik alapvető tétele. Camille Julien francia ókori történész szerint ezt az egységes nyelvet százmillió ember beszélte. Nyilván túlzás, de a lényeg helytálló: a kelta időkben magyarul beszéltek. A mai nyugati és szláv nyelvek a később betelepedő szemita népelemek hatására alakultak ki, nagyszámú magyar szókincset építettek be. Magyar Adorján és dr. Baráth Tibor nyomdokain halad dr Timaru-Kast Sándor A kelta-magyar rokonság nyelvünk tükrében (Ingelheim 1995.) c munkájában Tengernyi szófejtéséből itt egy érdekes szemelvényt veszek át (27.o), mely szellemességével meggyőző, hidat ver ő is nyelvek, korok között a szellem fegyverével Általában véve

óvom az Olvasót attól, hogy e fejtéseken felbuzdulva mindenütt magyarokat lásson a világtörténelemben, mindazonáltal a magyar-szabir ősnyelv terjedésének jó irányait mutatja. Ennyit biztosan és ez itt most elég E nyelvészeti témának egyre nő az irodalma, ez is mutatja az út járhatóságát. A Magyar Adorján által elvetett mag termékeny talajba hullt. Akárhogy is van, a kelták etnogenezisének és nyelvüknek problémáját talán előbb oldják meg a szakemberek a szerves és kulturális nyelvelemzés, a kulturális körülmények elemzésének módszerével, mint más, itt eredményre nem vezető módszerrel. László Gyula Árpád népe c. könyvében leírja a 9 századi magyar társadalom felosztását: “Nagyfejedelem és kísérete (táltos, tárnok, tolmács stb.), ÚR-törzsfők, BŐ-nemzetségfők, nemzetségi előkelők” (ELŐKÁL = sumér “LUGAL” - dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria) és köznép kategóriákba (László Gyula: Árpád

népe, 61old) Hasonló felépítést mutat az ír társadalom is. ”() a kora-ír társadalom druidákra, harcos nemesekre (flatha) és szabadokra (Bó-airigh) való tagolódása, (.) megfelel annak, ahogy Caesar a gallokat druidákra (druides), equites-re és plebs-re osztotta. ” (P MacCana: Kelta mitológia, 60 old) Próbáljuk csak lefordítani azt, amit MacCana ismertet velünk. A harcos nemes “FLATHA” (flászá), Cézárnál az “equites” (latin: lovas), nem lehet más, mint a “LOVAS”, azaz FöLÓS(a), a székely “LÓFŐ” (a “lugal” egy másik értelmezése a “LÓFŐ” - Dr. Csihák György) A “BÓ-AIRIGH” (bó-árák) fogalmát még a leghitetlenebbeknek sem kell lefordítani: “BŐ-URAK” (írül is többes számban van - még a kiejtése, a fonetikája is azonos! / egyes számban “AIRE” (ár) a magyar ÚR). DRUIDA a táltos, a mágus - TORDA ugyanaz a (hun-)magyaroknál! “ELŐKÁL” névvel is találkozunk a kelta mondavilágban, az ír

“LUGH”, illetve a welsh (Britanniai) “LUGAS” vezér nevében. Ő vezette az íreket (és briteket) a “fomori” (bu mari - sötét bőrű ma-urak, akik indigókékkel festették testüket a harcba indulás előtt - a piktek, piketék, feketék, a kusok - lásd feljebb) nevű nép ellen. Lugh harcolt Balor (Bál-isten híve?) nevű “egyszemű” szörnnyel is, hogy Partholon népét felszabadítsa. “A kelták településeiket DUN-nak nevezték (latinul: “oppida”), és értelme feltehetően “erőd”: DA-WN (daún), (TA-NYA), az angol “TO-WN” elődje (TY (ta) = ház). A településeket, ha kinőtték a “tanya” stádiumot, védelem céljából körülvették egy fából, nádból sárral összeragasztott fallal. Ez lett tehát a “falas” - a FALU “Fal” írül FALLA, “Falu” meg BAILE (egyformán kialakított b=p=f), ugyanabba a fogalomkörbe tartozó, ugyanúgy alkalmazott szó!) Dublin - Írország fővárosa neve írül BAILA ÁTHA CLIATH ( báljá

a(t)há kliát) - magyarul “Falu az átkelőnél (gázlónál) ”, vagyis FALU (BAILA) ÁT(AL) (ÁTHA) (ÁT)KELŐ (CLIATH). A monda szerint Dublin ott keletkezett, ahol az “Ősatya” átkelt a folyón / a gázlón (angol: ford) és “falu”-t alapított. Ha már eleve a tanya (a “town”) - a későbbi település magva - is fallal védve volt, ez megmaradt mintegy “belső vár” a falu közepén, ahol a “vezér” honolt. A “FALU” közepén állott tehát, a vezér “háza” (TA), ott ahol a faluközösség fontos ügyeit is intézték: a “Falu-háza”, (kelta)magyarul a “FALU-TA”. Ugyanez (magyar)keltául (írül) BAILE-TA (bájlá-ta) és bretonul PLU-TA (plú-ta) lenne - vagyis “PALOTA” 103 “PALOTA”, (azaz “Faluháza”) szavunk átkerült más nyelvekbe is, és latin közvetítéssel öröklődött a mai “világ”nyelvekben (PALACE, PALAZZO, PALAST, stb.) “FALU” a megfelelője az ógörög POLIS, valamint a latin VILLA-nak. A mai

város és falu értelme későbbi keletű A kimondottan erőddé kiépített helyiségek nevében megjelenik (mint későbbi toldalék is) a GAR/KER szótag. KARTHAGO, EGER, GYŐR, CAERDYDD (értelme: “Várad-hely”, angolul Cardiff - Wales fővárosa), sumérban a GAR vagy KER várat jelent. A magyar VÁR megfelelője a kelta (welsh) CAER (ker) és (breton) KER (ker). Hasonló a “kör” és “kerék” neve is: CAR (kár vagy ker) A várakat kezdetben mindig kör alakúra építették, mert csak így nyújtottak valóban védelmet (“avar ring”). A város közepén áll(ott) a “vár-úr”, a KER + URALU (= “Vár-uralója”), tehát KIR-ÁLY háza is. Így alakult ki a “váras” fogalma, azaz a magyar VÁROS és a breton KER. Bretonul “Városháza” TA KER (ta ker) - a mai magyar sorrendbe téve: KERTA. Ehhez hasonló, de más szolgáltatású házak (TA) ma is élő fogalmak a magyar nyelvben: “csár-DA”, “szálló-DA”, “író-DA”, “óvó-DA”

stb. . Nem lehet a “rokonság” felmérését befejezni anélkül, hogy a szavak mondatba helyezéséről, a midennapi élőbeszédről ne essék szó. A kelták is ragoznak, akárcsak mi magyarok, csak magyar szemmel nézve hibásan, “helytelenül”, azaz nem ott ahol kéne - mint pl. - “Ar Bed Keltiek” fogalomban, ami, mint ismeretes, magyarul “A kelták földje”, szószerinti fordításban “Az Fö(l)d keltáké”. A kelta nem azt mondja, hogy “a föld feje”, hanem azt, hogy “feje a föld” (PENN AR BED). Ez az, ami sokunkat félrevezet, főleg azért, mivel többnyire ez mind egybe van írva, amolyan suméros “szólánc”-ba. Így van ez “RUADH” (ÚRATYA), a Fennség - és nem “ADHAIR” (ATYAÚR) mert ez apa lenne - esetében is. Micsoda különbség! “Nyelvcsaládok” választanak el - mondanám: csupán ezért Természetesen vannak különbségek. Elvégre több, mint ezer éve elszakadtunk egymástól A kelták elvesztették majdnem teljes

anyanyelvüket. A 19-20. századi nemzeti ébredés eredményeképpen megszületett az új-kelta A már elveszett szavakat indogermán nyelvekből kölcsönzöttekből helyettesítették (a brit szigetiek a franciából, a bretonok az angolból, ez írek meg egyenesen az olaszból), a “jó” eredet bizonyítása végett, jó “hírnevük” megőrzésére. Ezért nincs miért őket lenézni, vagy (ma már) esetleg kinevetni, akkoriban ez volt az egyetlen út a “kékvérűek” klubjába, na meg akkoriban, mindenki az indogermán eredetet vall(hat)ta - és még sok helyen ma is - anélkül, hogy valaha ezt valóban valaki leellenőriz(het)te, vagy legalábbis megkérdőjelez(het)te volna. Ki tud(ott) kérem keltául? Írhattak a “nyelvgyártók” amit akartak - a fő az, hogy “indogermánul” jól hangzott. Így jöhetett a “sajátkezüleg-csinált” nyelvrokonság is, és Európa összindogermánságán senki sem csúfított (csak mi magyarok, mert mertük megpofozni a

Habsburg sast.) A mai “kelta” végre ébredezik Csipkerózsika álmából és keresi buzgóan rokonait, mivel ő is rájött, hogy valami “nem stimmel”. Élni kéne a lehetőséggel Ne beszéljünk ugyan “kelta módra” - ezt is agyon, mint sok minden mást. A német gyerek a suliban azt tanulja, hogy hunok-avarok-magyarok (majdnem) ugyanaz, és közben, mi belefáradunk és beleununk finn-ugorságainkba (mert azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi az.) De folytassuk tovább a nyelvórát (35.old): A magyar nem volt - jobban mondva nem lehetett egy együgyű, primitív halász-vadász népecske még úgy Kr. e 2000-ben is, mikor kell jöjjön a török felmentő sereg, hogy megtanítson minket beszélni (addig még apánkat sem voltunk képesek megnevezni ?). Majd jött a ragyogó szláv zsenialitás és megtanított minden “alapvető dologra”, úgymond végre “kiemelt a suta sötétségből”. Hogy ezt magyar ún tudósok állítják, szégyellem is leírni Hogyan

is képzelhető el mindez egy népről, amely például olyan magas anatómiai ismeretekkel rendelkezett - sok más kulturált nép előtt, - hogy belső szerveit működésük (!) alapján nevezte meg. Amolyan “Funkcionális anatómia” pár ezer évvel Szentágothai előtt: SZÍV SZÍVÓ, SZÍVNI, SZIVATTYÚ (egyébként sumérul SZAAB), AGY az EGYéniség meghatározója, ÉSZ sumér AS = EGY, FEJ a “FŐ”, a “FENN” (kelta PENN), a “BŐL ” - a “BÖLcsesség helye”, MÁJ szétMÁLJa a táplálékot, akárcsak a MAL-OM, VESE a VÍZelet kiválasztója, HERE (h)EREdetünk helye, (h)EREdet (latin öröklés is “HEREDITAS”, TÜDŐ hangutánzó “DÜ-DÖ” a hangos (a mellkason keresztül hallott) szuszogás, SZEGY a mai mellkas (SZE = TU / GY(E) = DU) ® SZÉGYen helye, CSECSE a nő szegye (CSE = SZE / CSE = GYE), a CSECSEmő (kisDED) táplálója (ír “Chich”), 104 HAS NYELV GÉGE GERINC KOPONYA LÉLEK VÉR az ŐS-ből, a hely ami az “ŐS”-sel

összeköt (köldökzsinór), NYELő, NYELés, NYÁL (nem beszéd!) > NYELŐcső, hasNYÁLmirigy stb., (sumér GU), IGE (=SZÓ) a beszéd szerve (v.ö GÜGYÖg, GAGYOg, GÁGOg, UGAt), a “gerely”: alakjában “Életfa”, idegfonataival “kettős kereszt”, szelvényezettségében (vö. hindu CSAKRA, ahol az energiahullámok összecsokrosodnak) pedig “táltos létrája”, az “(É)G-AP(A) ”-hona (kupa, káprázat, kopjafa, a lélek kapuja), és egyben a GAP/GÉP-hona (sumér GU > guba, gubálni = dolgozni), nagy tudású = nagy KÉPességű = nagy GÓBÉ /KÓPÉ valaki, ha eszes, a sumér LIL-ből: a LIL-t ki-LE(h)EL-jük mint Levegő, majd ismét beLÉLegezzük / aZ--liL elSZÁL (szél) (vö. angol SOUL) a BOR (gyógyvíz) nevéből, vérünk maga egy “gyógyvíz”. Ez a kis kelta kitérő kicsit azt magyarázza meg, mit is keresett Atilla Nyugat-Európában. Nyelvtanában mindenesetre egy romló állapotú nyelvet találunk a miénkhez képest, ez a tény már

nagyobb arányú népkeveredést mutat, egyes szógyökök nyomon követhetők világosan, de a csillogó ősi nyelvtani értelem jelei halványulóban vannak. Ez a helyzet szinte kísértetiesen hasonlít az óperzsa nyelv megszületéséhez, amelyről Baráth az alábbi - igen szemléletes - példát hozza elő (BT II/160.o): “ Jegyzet az óperzsa nyelvről Perzsa tudósok szerint az ő nyelvük legősibb formája, az úgynevezett ó-perzsa nyelv ragozott nyelv volt. Kétségtelenül a médákra történik itt az utalás, akik között a perzsák hosszú ideig éltek s akik az ő nyelvüket elsajátították. A folyamatot a nyelvészek így képzelik el: a régi méda (magyar) szavak végéről fokozatosan lekoptak a ragok és képzők, nem érvényesült többé a hangrend és hangilleszkedés szabálya és a hanganyagban erős lágyulás állt be. Ezzel egy időben a lekopott és elhagyott ragok és képzők helyett viszonyszók jöttek használatba s e folyamat végállomásán

létrejött a mai analitikus perzsa nyelv. A méd-perzsa együttélés utolsó szakaszából, Dárius király korából van egy híres perzsa nyelvemlék, a behisztáni felirat, amely jól tükrözi az ó-perzsa nyelv akkori állapotát. A felirat elmondja Dárius palotája építésének történetét és feljegyzést tartalmaz az építőanyagok földrajzi eredetéről. Az ékírással készített szöveg 37-40. sorait szokták bemutatni, mint a legjobban olvasott és megértett részletet E sorok ábécés átírását a perzsa nyelvészek így adják: KASAKA HYA KAPAUTAKA. UTA SINKABRUS, HYA IDA KRTA, HAUV HACA SAGUDA ABARIY. KASAKA HYA AXSAINA, HAUV HACA HUVARAZMIYA ABARIY, HYA, IDA KRTA. E mondatok nem szószerinti, hanem körülbelüli értelmét így állapították meg: “A kék kristálykövet és a vöröset, amelyet itt munkáltak meg, Szogdiánából hozták. A sötétkék kristálykövet, melyet itt munkáltak meg, Korazmiából hozták.” Az írást böngésző

tudósok elmondják, hogy nem volt könnyű dolog e két mondatot kisikeríteni és értelmét felfogni. A szövegben ugyanis sok az olyan szó, amit a perzsa nyelvészek már nem ismernek. Egyik ilyen a mondatban fontos helyen álló KRTA, amely jelenthet kardot, lehet megmunkálta, készítette, vagy talán valami egészen más valami, de aminek értelmezésén múlik végeredményben a négy sor értelme. A perzsa nyelvészek nem gondoltak arra, hogy az ó-perzsa időkből eredő szövegeik olvasásához a magyar nyelvet kellene segítségül hívni, pedig a jelen esetben éppen az IDA KRTA kifejezés megvilágítására is használhatták volna, ami nyilván “oda került”. Ez a magyar kifejezés logikailag jól beleillik a mondatba, a szórend tekintetében is megfelelő helyen áll és hangtanilag is egyezik a kiírt mássalhangzókkal. Ha figyelembe vesszük a lágyulást (K = H, P = B), meg hogy az átírást angolok számárs készítették, a behisztáni felirat idézett

négy sorát magyar helyesírással a következőképpen adhatjuk: “Házak kői kapottak. Utu (Napisten) színű kő piros. Köje oda került, ahova hoz(t)ák Saguda (Szogdiana) e(m)berei Házak kői égszínű(ek), ahova hoz(t)ák Korazmia e(m)berei, kője oda került.” Ez az olvasás követi az ékjelek betűszerinti jelentését és jól érzékelteti az akkori nyelvállapoto? romló hangtani formában, gyengülő nyelvtani szerkezetben, de még mindig magyarul mondja a mesét. Pár évtizeddel a behisztáni felirat után adta ki Xerxes király vallási reformjáról szóló rendeletét, amelynek szövege szintén fennmaradt. Abban azonban már nyelvészeti érzékkel is csak itt-ott deríthető ki egy-egy magyar mozzanat, de már nem ismerünk rá nyelvünkre. A perzsa nyelv megszületett ” A fentebbi kelta emlékek tárgyalása további távlatokat nyit meg népeink történetében. Időközben kiderült ugyanis, - kis túlzással - hogy az elmúlt 3000 év folyamán szinte

csak az nem hajózott át Amerikába, aki nem akart. Dr Fürstner László szerint a forgalom élénk volt, szabályos tengeri kereskedelem zajlott Európa és Amerika között, ezt Történelem és kultúra új megvilágításban c. könyvében gazdagon részletezi A kelták ezek között voltak, vélhetően Európából egyedüliként és rengeteg emléket hagytak maguk után kőbe vésve a mai 105 Egyesült Államok területén, fémeszközökben és tulajdonságokban is, amelyek idővel feloldódtak az indián őslakosságban. Néhány példát felsorolok itt ezek közül újra hozzátéve és hangsúlyozva, hogy nem magyar indiánokat keresek, csak a kultúraterjedés határtalanságát igazolhatom e földgolyón e módon is. Thor Heyerdahl is ilyen módon gyűjtött bizonyítékokat ókori népek vándorlásaira meggyőzően. A kelták észak-amerikai jelenlétéről csak néhány adatot veszek át az oldalakon keresztül sorolt elképesztő leletsorból szemléltetés

céljából. Dr. Fürstner így ír a 41-42 oldalon: “ . James Whitall régész volt az első, aki kimutatta a hasonlóságot és párhuzamot az ibér és az észak-amerikai írások között. Portugáliában talált olyan vallási központot, melyhez hasonlót később Vermontban is felfedeztek Kelta előkelőségek sírjait látta Ibérföldön és ilyeneket találtak Vermontban egy szakrális helyen. Pálmaág és rövid kard látszott itt kőre vésve, ami a háború és béke jelképe a keltáknál. Nem írásos, de nagyon régi korból eredő lelet a kelta bronz tőr, amit 1900-ban C. A Kershaw talált Massachussets államban. Ugyanilyen tőrt találtak Spanyolországban El Algar közelében, már korábban E helyről kapta e kultúra a nevét. Ennek virágkora Kr e 1500-1200 között volt! Meg kell említenem az ún. “Marhabőr-bronzokat”, melyek az Égeikumban i e II évezredben terjedtek el, s mint fizetési eszközt alkalmazták ezeket. Ilyen bronzöntvényeket

találtak az Ohio-völgyében Ezek alakja és nagysága megegyezik a Knosszoszban talált hasonlókkal. Más államok moundjaiban is találtak hasonló bronzönteteket Amerikában. Az amerikai leletek azt bizonyítják, hogy az i e I évezredben a bronzlapok a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközei lehettek. Elsősorban tengerjáró hajókereskedők használták ezeket a “marhabőröket”. Ezek is igazolják Amerika korai látogatottságát, de még sok más is. Például kisebb kövekre felemelt hatalmas monolitok láthatók Connecticut és New York államokban, s rajtuk ogam betűkkel a kelta napisten, Bel nevével. Teljesen azonos típusú monolitokat látni Carrezdában, az Óvilágban, Portugáliában Kelta nagy fedett urnákat találtak Oyasco helységben, New York államban és ugyanilyeneket Barcelona közelében. Megtalálható a korai kelta látogatások írásos nyoma egy karib-tengeri kis szigeten, Saint Vincenten is! Ez a felírás az i. e 8-9 századból ered, s

ezt jelenti: “Mab felfedezte ezt a távoli, nyugati szigetet” Mystery - Hill felfedezése 1975 májusában New Hampshire-ben egy erdővel körülvett, dombos vidéken néhány régész és néhány szimpatizáns jött össze tanulmányozni ezt a helyet, ahol ismeretlen eredetű épületromokat lehet látni. Ezt a területet egykori gazdája Titokzatos-dombnak nevezte el találóan. J. Whitall néhány éve már járt ezen a területen, s talált egy háromszögletű, lapos követ, melyen ibér-pun írással ez állt: “Baalnak ajánlva a kánaánitáktól! ” Ebből beigazolódott, hogy a föniciaiak is jártak e területen már korai időkben. ” Általában véve e kelta vonatkozású adatok sokkal messzebb mutatnak, mint gondolnánk. A nyelvész dr Timaru-Kast - kimutatta bizonyos szavak közös eredetét Meg is nyugodhatnánk abban, hogy őseink valamikor találkozhattak, szótárt cseréltek, majd tovább mentek saját fejlődésük útján. Pedig éppen ez az, ami nem

történhetett meg. A kelták fénykora Kr e VI-III századra esik, az ún magyar honfoglalás előtt legalább 1200 évvel volt. A nemzetségek, törzsek vezetőinek megnevezése mégis azonos! Tehát nem találkozhattak, elöljáróikat mégis ugyanúgy hívják. Harminc generációval később és kétezer kilométerrel odébb ugyanúgy beszélnek. “Előkál” névvel illetik vezérüket, aki a keltáknál “Lugas”, további háromezer évvel korábban Sumerben “Lugal”, de lugal Kr. u 1046-ban Vata is Magyarországon ( k = g, a magánhangzó nem számít lényegesen). Nem érheti a keltákat sem az a vád, hogy Sumer 1855-ben kiásott agyagtábláit ismerték volna kikölcsönözendő a szót. Körüljárhatnánk e dolgot még másképpen is, még alaposabb nyelvészeti elemzéssel megtoldva, de nincsen rá szükség. Mindez csak úgy lehetséges, hogy a nép ugyanaz, őket látjuk mindvégig, immáron évezredek óta. Újabb márványkeménységű bizonyítékot sikerült

előadni ezzel is, Gordon Childe egynyelvű Európájának további alátámasztásaként. Ettől kezdve fokozottabban kell olvasóimat az indoeurópai történelemszemlélet fő irányaira figyelmeztetnem. Magyari népeink indoeurópaiként való feltüntetése, elfelejtése, átprogramozása, és főleg barbárként és primitívként való említése, a pejoratív értelművé degradált “nomád” szó ilyen használata nem folytatható tovább. Az átvett kultúrvívmányok okán utólag a szerző minősítése több, mint különös. Még a becsületesebb(nek tekinthető) indoeurópai történészek is megengednek maguknak olykor egetverő sületlenségeket. Igen jó példa erre Grahame Clark A világ őstörténete c (Bp 1975 Gondolat) ma is ünnepelt munkájában azt mondja a föniciaiakról sommásan, bár kissé undorodva (158.o) : “A föniciaiak kereskedelmi buzgóságuk révén járultak hozzá legtöbbel a világtörténelemhez. Az üzleti feljegyzések világos 106

vezetésének igyekezete legalábbis keretet biztosított a betűírás kifejlesztéséhez, amely szabványosított formát kapott az i. e X századra Amikor Levante görög kereskedői kapcsolatba kerültek ezzel az írással, elég nagy hatást tett rájuk ahhoz, hogy tovább tökéletesítsék a betűformák bevezetésével a magánhangzókra. A nyugati világ írásbeliségének azóta is alapjául szolgáló ábécéért azonban mégis az esztétikailag egyáltalán nem vonzó föniciai üzletembereknek tartozunk elsősorban hálával. A mükénéi örökségük átvételét követő másik nagy teljesítményük a gyarmatok megalapítása volt kereskedelmi útvonalaik mentén”. Az idézet minősítése előtt emlékeztetnem kell az olvasót arra, hogy a görögök a hetvennél több (kettőshangzókat is magába foglaló) föniciai írásjelből csak negyvennégyet vettek át, a kettőshangzókkal nem tudtak mit kezdeni. Vagyis majdnem teljes abc-jük átvétele után utólag

minősítgetik a tudást bíró népet, és elég bátrak, hogy ezek után esztétikailag nem vonzónak nevezzék azokat, akik a hatalmas Mükéné-i kultúra örökösei. Ez azonban itt már nem sokat számít. A “primitívek” igyekezete emezeknek termi a babért a súlyos lesajnálás közepette Más kérdés az, hogy anyagias világukban fel sem tételezik, egy írás gazdasági szükségszerűségen kívüli okból is létrejöhetett, pl. az Istenhez írt himnusz lejegyzését célozta volna meg. A tatárlakai korong mindenesetre dicsőítő szöveget tartalmaz. E néhány soros kitérő most az indoeurópai történetírás gyengéit vette célba annak oktalan hadakozásai és mérhetetlen fennhéjázása miatt, és akkor még fel sem tettük az igazán kényes kérdést: ha ők valóban onnét jöttek, ahonnét mi is, mi az, amit sajátjukként hoztak magukkal a Kelet műveltségéből? Hogyan lehetséges az egy ún. ősrégi (indoeurópai) keleti népnél az, hogy

Európában megjelenve annyi mindent elfelejtettek volna Kelet és India örökségéből? A hunoktól kellett írni tanulniok, miközben más népek Indiában (is) milliószám írták a régi tudást papírra, fára. Ha tehát ők undorodva vesznek át kész műveltségeket - pl írást, mely alapvető! a Kelettől, az talán őket minősíti inkább undorukban, mint az alkotót, aki megszenvedte a találmányt Mindannyian tudjuk, hogy ez a lenézés súlyos következményekkel járt Európa történelmére, csúcspontja és végkifejlete a “felsőbbrendűek” világháborúi voltak. Azt kell tehát mondjam, hogy a romantika délibábjaiból alakult apokaliptikus hadak derekas termést takaríthattak be a felhevülés századik évfordulóján a lelkekben vastagon elhintett mérgeikkel az élőkön. Az indoeurópai történetírás tételes cáfolata mindazonáltal nem e könyv tárgya, már itt jeleznem kell azonban erős fenntartásaimat. A várható cáfolat biztosan nem csak a

köztörténetben fog bekövetkezni, hanem a mélyebb elemzések során, amelyek a nyelv, a tudás és műveltség eredményeit veszik vizsgálat alá. Kr.e 560-tól Kr.e 559 Kr.e 550 Kr.e550 - től Az Ázsiai Hun Birodalom létezése. Eftalita (fehér) és Kök-Türk (fekete) uralmak. A turáni Kök-türk birodalom kialakulása. Valószínűleg az ókorban elvándorolt dáh-hun-szabir leszármazottakról van szó. Az ősi avar birodalom perzsa uralom alá kerül 200 évre. Szkíták a Maros-völgyben, Olt-völgyében, Mezőségben, Baja és Szeged környékén. Vág, Garam, Nyitra környéke és Dráva-Száva köze. Szkíta birodalmi központ 500-300 között már a szkíták alkotják az ország harmadik leghatalmasabb népcsoportját a Dunántúli Estiek, és az Erdélyi-medencében csoportosuló Keletiek mellett. A magyar régészek 1939-ig 85 nagyobb szkíta temetkezési helyet ismertek fel az országban. René Grousset, az eurázsiai steppevilág történetének francia

kutatója ama nézetének ad kifejezést, hogy az európai szkíták csak egy vékony társadalmi réteg lehettek, akik a többséget alkotó, árja fajú cimmerek (Szemurak) felett uralkodtak, akiket még Cimmeriában igáztak le. A kus emberfajta, vagyis a turániak sötét arcú összetevő eleme csak kis szerepet játszott. Ezen a módon érthető meg az is, hogy azok a magyarországi folyónevek, amelyek szkíta települési területre estek, szerkezetükben és szókincsükben cimmeri típusúak, vagyis a Dana-Bor, Tana-Is, Danu-Bis mintájára készültek. Kus nevű fontos helynevünk csak egy van, Kassa. Azzal, hogy a cimmer-szkíták betelepedtek Erdélybe és a Nagyalföldre, majd utóbb a Felvidékre és a Dráva-Száva mentére, ők lettek az első turáni nép, amely a korábbi időkben érkezett úri (árja) 107 BJ4 131.o PV PV KS BT BT III/136. o. Hun Birodalom Közép-Ázsia Kárpát-medenc e Kr.e 536 Kr.e 512 népelemekkel minden oldalról bensőséges

érintkezésbe került. Központi elhelyezkedésük, tömegük, gyors közlekedési eszközeik (szekér, ló) és fegyverük (íj, nyíl) révén a kissé nehézkesen mozgó földműves lakosság fölé kerekedtek és politikai befolyásukat az egész medencében érvényesíteni tudták. Az ország régibb magyar lakosságával létrejött szoros kapcsolataik révén megindult a sokféle magyar nyelvű törzs egy nemzetté való összeolvadása. A szkíták uralma alatt tehát nemcsak nem fogyott a Duna-medence lakossága, hanem éppen gyarapodott és először bontakozott ki e tájon főbb körvonalaiban a magyarul beszélő törzsek nemzeti egysége és a mindnyájukat összefogó árja-turáni magyar állam képe. A cimmer-szkíták nem mindnyájan vonultak át a Duna-medencébe és telepedtek le az ott élő magyar törzsek közé. Jelentős részük a Kárpátok északi íve felett haladt el, azután bekanyarodott a Visztula, Odera és Elba völgyeibe s így eljutott a Mazúri,

Tóthoni és Esthoni magyar törzsek közé. Egy másik részük viszont, amely eredetileg a Duna-medencében szállt meg, a keletről jövő újabb népektől való félelmében elköltözött a Rajna, Szajna és Loire folyók lapályaira, ahol szintén a korábban letelepedett úr törzsek tömbjeibe ütközött és velük keveredett. Úgy látszik tehát, mindenütt ugyanaz a történet ismétlődött meg. Mivel az egymással keveredő európai úr törzsek és turániak egyformán keletről származtak és magyarul beszéltek, valamennyiük közös neve a Keleti név lett, ami nyugati forrásokban Kelti, Kelta alakot öltött. A Kre V és IV szd-ban már egész Európában mindenütt Keletinek, Keltának nevezik magukat a magyar ajkú népek. Régészeink felfedeztek 590 kelta telephelyet is, amivel ez az ország Közép-Európa legsűrűbben lakott területének tűnik fel. Különösen sokan éltek a Kisalföldön, Pest megyében, Tolnában és a Dráva mentén. Sikerült azt is

megállapítani, miként hívták egyik-másik törzsüket. A Kisalföldön megszállt törzsük AN-AR-TES, Hon úr Őse nevet viselte, melynek tagjai a név értelme szerint egy helyi fejedelem (Honúr) alattvalói voltak. Fejér megye területén az OS-ERIA-TES, egy másik Ős árja törzs lakott, Tolnában a HER-CUNIA-TES, Úr honi törzs, a mai Budapest táján viszont, a Duna vize mellett az ERA-VIS-KI nevűek, akiknek nevében ismét megtaláljuk az Árja részleget, Víz szavunkat és a lakóterület értelmű Kő szavunkat, mintegy Víz mentén lévő föld urai értelemben. Ezek a vízmentiek Kr.e 70 körül a Duna-kanyarból felkerekedtek és Fejér megyébe mentek lakni. Kurás perzsa király kiterjeszti uralmát Szabiriára, de a Káspi-vidék PV mozgékony törzseivel nem tud mit kezdeni. A keletre húzódó szabirok adnak nevet Szibériának. Korezm a legrégibb időkben, amikor még csak a mezopotámiai NGY bevándorlókkal kellett számolni, mint a szinte

kimeríthetelen katonai 40-41.o erőt szolgáltató masszagéta (szkíta, szaka - A szerk.) törzsszövetség vezetője szerepelt. E törzsszövetség hat tagból állott: 1. a korezmiek az apasziakákkal Korezm északi határai mentén (mocsári masszagéták), 2. a szakaraukák Korezm déli határaitól a Nura-tau hegyeiig (a hegyeken és síkságokon lakó masszagéták), 3. a derbikek az Amu-Darja középső folyásánál, 4. a tochárok vagy a Kuvan-darja melletti dahák (dákok), 5. az asziok (jatiok, asziánok, uszunok, jakszartok) a Szír-Darja középső folyásánál, 108 Szabiria Korezm Kr.e 510 Kr.e V szd. Kr.e V szd.-tól 6. az attasziok Korezmnek e szövetségben vitt vezető szerepe biztosította számára az uralmat Belső-Ázsia északi és nyugati részei fölött. Korezm nyugodt fejlődése mindaddig tartott, amíg a szintén mezopotámiai gyökerű perzsa hatalom a porondra nem lépett. A perzsa állam adminisztratív rendszerét az ókor egyik legnagyobb

uralkodója, Dareios Hystapsis (uralkodott Kr. e 522-486) szervezte meg: 20 szatrapiára osztotta az országát. Korezm Dareios XVI szatrapiájába került. Ebbe a szatrapiába még Szogdiána, Parthia és Ariana tartozott. Korezm önként elismerte a perzsa király fennhatóságát és vállalta az adófizetési kötelezettséget, minden valószínűség szerint azért, hogy fenntarthassa uralmát déli birtokai felett, amelyek közvetlenül ki voltak téve a Baktriában és Margiánában lábukat megvető perzsa haderők háborgatásának. Korezm elérte célját: megőrizte uralmát a XVI. szatrapia felett, amely (legalábbis eleinte) önálló állam maradt, de adót fizetett az Achaimenidáknak. Kyrosz és Dareiosz három hadjárattal kísérelte meg a szkíta-masszagéta steppe pacifikálását, mert ez komolyan veszélyeztette a perzsa birodalom északkeleti közlekedési vonalait. A gyakorlatilag szinte független Korezm a szaka-masszagéta törzsekhez fűződő régi

kapcsolatait (a masszagéta törzsszövetség leghatalmasabb tagjaként elfoglalt helyzetét) arra használta fel, hogy formálisan félreállva, minden lehetőt megtegyen régebbi pozícióinak visszaszerzésére. Kyrosz balsikerű hadjárata Dareioszt új hadjárat indítására késztette. A perzsa csapatok nemcsak átvonultak Korezmen, hanem behatoltak a hátország északkeleti részébe, az Oxus és a Jaxartes deltájába, az apasziakák lakta területre is. Ez a masszagéta szövetség szívére mért csapás volt. Három szaka király: Szakszafar, Omargész és Tamirisz ravasz tervet eszelt ki Dareiosz megsemmisítésére, ami nem sikerült ugyan, de kudarcot vallott Dareiosz hadjárata is. Athénból elűzik a királyt a dórok, az addig uralkodó törzseket feloszlatják, majd dór hagyományok szerint tíz csoportra osztják új néven. Miután ezek közt osztották újra a földeket, a magyarság vezető szerepe egy csapásra megszűnt. Megsokasodik ettől kezdve a

történeti adatolás a perzsa, görög, majd latin kútfőkben. Próbálkozások a magyar -gy- hang átírására a történetírásban: d dz dj dzs z t tz ts g gi gh ghi ch k x, ebből is látszik, hogy nem tudta senki hűen intonálni. Szabiriában a Pejbárt-Askhaleh-Erzerumi út mentén egy Macur nevű falu fölött egy vár állott. Az arabok Kru 739-ben Madar, a bizánciak Kr.u 625-ben Mazar, Xenophon a Kre IV szd elején Makar néven ismerik. Ma a Macur nevű falu megvan a Fekete-tenger déli partjától 130, a Kubán torkolatától 450, a Don-Azovi Meotisztól és Dentu-Magyariától 700 Km-re. A szarmaták magjelenése Európában. Herodotos szerint pusztai nép, asszonyaik férfi módra öltöztek és ők is részt vettek a harcokban. Nyelvük különbözött a szkítákétól s amikor azt eltanulták, akkor is mindig hibásan beszélték. Asszíria bukása után (Kre 612) a szemita népesség szétszéled a szélrózsa minden irányába. Szarmata, Sa-Úr-Mat-i, Homoki

fejedelem földje értelemmel. Ellepik a Volga és Ural folyók közét és a Kaspi-tó feletti füves pusztaságokat. Nem alkottak államot. Tömegüket a mögöttük szervezkedő dinamikus turki 109 BT III/30.o Athén PV Kaukázus BT III/89. Kelet-Európa Kr.e 490 Kr.e 480 Kr.eIV és III. szd. Kr.eIV és III. szd. mezsgyéj e Kr.e 388 Kr.eIIIs zd eleje Kr.e 334-341 Kr.e 329-328 Kr.e 300 Kr.e 300 Kr.e 285 népek szorítják nyugatra, ők viszont a szkítákat tolják maguk előtt. Dárius Athént támadja. Az athéniek a Megara-iakkal a kivándorlást fontolgatják, de maradnak, sőt szembeszállnak a perzsával. Győztek, mint tudjuk és vitézségüknek köszönhetően övék maradt a hon, ezért a csata színhelyét azóta MARAT-HON-nak nevezik. Az athéniek ezúttal Salamisnál a tengeren verik meg Xerxest és nemcsak fegyvereikkel, de bátor szellemükkel is. Szellem is, Salamis A Turáni gyarmatok a Kr.e IV és III szd-ban álltak fejlődésük tetőpontján, de

azután kínai, mongol, türk népek megújuló támadásai alatt fokozatosan összeomlottak. A gyarmati népesség visszafelé özönlése a Kr.e II szd-ban már nagyobb méreteket öltött s a Kru VI. szd-ban a gyarmatok után maga a turáni törzsterület is elveszett A görög-makedón hódítás után, a Kr. e IV és III szd mesgyéjén a korezmi masszagéta konfederáció kelet felé, Kelet-Turkesztán irányába is terjeszkedett egészen Mongólia határáig. A Kre III szd második felében az “aszik” (úzok) vagy a “nagy jüe-csik” (masszagéták) a hunok nyugati szomszédai voltak (hunok - ujgurok). Ekkor Mao-tun sennyő avagy Buka khán (Baráthosi-Balogh Benedek szerint Bátor) katonai reformjával bevezette a nehézfegyverzetű lovasságot, amelyet a pártusok alkalmaztak először a rómaiak ellen a carrhaei csatában. Itt a szakarauka nehézlovasság játszotta a főszerepet, mely mervi fegyverkovácsok készítette páncélt viselt. A szarmaták átlépik a Dont.

BT III/28.o Athén BT III/30.o BT III/135. o. Görög-tenger NGY 47.o Turán, az Aral-vidék BT III/92.o Hunok Belső-Mongóliában, Kínában. Központjuk Manton (ma GK Wunan). Nagy Sándor leveri a korrupt perzsa birodalmat, Baktriát kirabolja. Satrapái kezén Kr.e 275-ig áll a macedón uralom Nagy Sándorral szemben Korezm . teljesen önálló pozíciót foglal el 329-328 telén Paraszmanész, a korezmiek királya felkínálja szövetségét egy, a Fekete-tenger mentén lakó kolchok és amazonok ellen indítandó háborúra és elvállalja, hogy a vállalkozásnak vezére lesz. Nagy Sándor elfogadta az ajánlatot, de a háborút India meghódítása utánra halasztotta. A tervet korai halála meghiúsította Igy Korezm megmenekült Nagy Sándor betörésétől. Paraszmanész csak addig látott szövetségest Nagy Sándorban, amíg a gyűlölt perzsa uralom megsemmisítéséről volt szó. A Fekete-tenger menti népek elleni hadjárat terve csak azt a célt szolgálta,

hogy Nagy Sándor figyelmét elterelje azokról az országokról, amelyek a belső-ázsiai vezérek életterét képezték. A következő évben, 328-ban Korezm szaka és masszagéta csapatokkal támogatja Szpitamenész makedonellenes partizánjainak harcát és menedéket nyújt magának Szpitamenésznek is, aki 328 őszén meghalt. A régi korezmi civilizáció virágkora a Kr e IV - Kr u. I szd között volt Ekkor Korezm hatalmas állam, amely lerázta az Achaimenida igát és kimagasló helyet foglalt el Belső-Ázsia politikai térképén. A szarmaták átlépik a Dnyepert, ahonnan a szkíták elvonulnak a Duna-medencébe. Dák Birodalom Erdélyben és a Tiszántúlon, daha-hun, szkíta alapítás, szabirok a Dunántúlon. Van egy ma is létező bizonyítéka a hunok hajdani nagyságának és a hajdankori hatalmas Hun Birodalom létezésének és ez a sok száz 110 PV NGY 41.o BT III/92.o CSL BJ4 123.o Közép-Ázsia Kelet-Európa Kína Perzsa Birodalom Korezm Kelet-Európa

Kína kilométeres kínai fal, melyet a kínaiak építettek a hunok állandó támadásának védelmére. A kínai krónikák megemlékeznek - igen bő szövegekben - róluk. Innen tudjuk, hogy léteztek fekete és fehér hunok. Ez a megkülönböztetés azonban nem a bőrük színére vonatkozik, hanem keleten színekkel jelölték a világtájakat. A fekete szín jelentette az északi és a fehér szín a déli világtájat. Igy a fekete hunok voltak az északi részen, a fehér hunok pedig a déli részen lakók. Amikor a kínai fal elkészült - ugyanebben az időben érte el a Hun Birodalom lakosságának igen nagy felszaporodását és - mivel a kelet felé való terjeszkedés lehetősége véglegesen lezárult - a már szintén naggyá fejlődött Kínai Birodalom hadműveleti intézkedései és berendezései miatt - nyugat felé kellett terjeszkedniök, és ez a szándék hozta magával következményképpen az eddigi hatalmas Hun Birodalom szétesését. Az eddig

egységet alkotó fehér és fekete hunok szétváltak és önállósították magukat. Közép-Ázsia déli részén - az Aral-tó környékén és a beléje délről torkoló folyók mentén megalakult a fehér hunok birodalma és az északi részen pedig a fekete hunoké. Mind a két nép azonban birodalmát már TUR-KU néven jelölte. Ugyanis az ősi nyelven TUR jelentése: a kisebbik, gyengébb, - KU pedig: erő, fegyver. Igy a tur-ku kifejezés - kisebb, gyengébb hatalmat jelent. Ebből a tur-ku névből ered a turk, majd türk népelnevezés is. De a tur-ku megjelölés, mint kisebbik uralom, már él akkor is, amikor a hatalmas Hun birodalom csaknem egész Ázsia ura. (Közép-Ázsia újabb régészeti szenzációi) BK A történeti földrajz rendkívül fontos része a históriának. 47o Nyilvánvalóan legelőször pontosan meg kell határoznunk azt a területet, amely vizsgálódásunk tárgya. Eddig is ezt tettük, most azonban még nagyobb figyelemmel kell lennünk a

földrajzi környezetre, az egykori vízhálózatra, az egykori növénytakaróra és állatvilágra, az egykori éghajlati jellemzőkre, a közlekedési feltételekre, a hely- és földrajzi nevekre. Az ókori kelet világainak még része Perzsia (Irán), ám már nem része Közép-Ázsia, Belső-Ázsia és Észak-Ázsia (Szibéria). Ez utóbbi területek szoros kapcsolatban álltak és állnak egymással, ám még inkább kötődnek Kínához, Indiához, és Kelet-Ázsia országaihoz, Koreához és Japánhoz. Kikerülhetetlen tehát a kitekintés, különösen Kínára A Káspi-tótól a Csendes-óceánig kell alaposan áttekintenünk a kontinenst. Vegyük sorba a legfontosabb lelőhelyeket és városokat Dura Europos, Ziwiye, tőle délre Luristan, tőle keletre, a Kaspi-tó délkeleti csücskénél Djam, ettől keletre Nisapúr, Mesed, Ashabád, Merv. Északra az Aral-tó felé Toprak-Kala, Koi-Krylgan-kala, továbbra is az Amu-Darja jobb partján, de délebbre: Varaksa, Bukhara,

Szamarkand, Afrasziáb, Pjendzsikent, északkeletre Kenkól, Kokand, keletebbre Kasgar, délebbre Dusanbe, dél-keletebbre, az Oxus folyótól délnyugatra Tillia-Tepe, alatta Balkh. Keletebbre a Tárim-medence, ennek keleti felén Kocsó. Az Ob és az Irtis egybefolyásától délre, az Irtis partján fekszik Tobolszk, ahol az ún. szibériai aranyak zöme előkerült, az Altájban Tujekte, Basadar, Sibe, Katanda, Pazyrik, a Bajkál-tó déli oldalán Nojon-Ul (Noin-Ula), tőle délre: Kargali, Ulan Bátor és Isszik-kul. A Bajkál-tótól keletre folyik az Amur folyó, délre a Hoang-Ho, amelynek déli “patkója” Ordos. Nyilvánvaló, hogy a mai állapotok erősen eltérnek a múlt századiaktól is, nemhogy az évezredekkel ezelőttiektől. Valahogyan mégis fényt kellene deríteni arra a tájegységre, amely érdeklődésünk 111 Közép-Ázsia középpontjába kerül. Különös, és meglehetősen nehezen érthető, hogy a történettudomány képviselői alig vagy

egyáltalán nem veszik figyelembe a középkori és az újkori utazók útleírásait. Ezek pedig nemcsak izgalmas olvasmányok, de valóságos kincsesbányák számunkra. Különösen érdekessé teszi ezt az irodalmat az, hogy a szerzők tekintélyes része magyar volt! Stein Aurél, Cholnoky Jenő, Keöpe Vilmos, Ligeti Lajos, Magyar László, Teleki Samu, Almásy György, Széchenyi Béla, Déchy Mór, Lóczy Lajos, Vámbéry Ármin, Újfalvy Károly és Princz Gyula. Kr.e III szd.-tól A kusán és pártus birodalom BK 207-212.o Korezm szerepét és jelentőségét természetesen nem szabad önmagában vizsgálni, hiszen a Kr. e I. évezred derekától az Aral-tótól délre fekvő területek szerves részei voltak nemcsak Közép- és Belső-Ázsia történetének, de az egyetemes történelemnek is. Macedóniai Alexander (Nagy Sándor) hódításai (329-327) után a stratégiai pontokra telepített hellén katonaság ereje nem volt elégséges a birodalom egységének

fenntartásához, ezért az utód Szeleukidák korában egyre több szatrapia önállósította magát. Kr e 250 táján elsőként Diodótosz baktriai helytartó önállósította magát (Baktria), majd Euthüdémosz Szogdiána (másként Margiana) függetlenségét kiáltotta ki. A Káspi-tótól délkeletre, délre, az ókori Hyrcania szomszédságában volt Parthia tartomány (jelenleg Türkménia), ahol ugyancsak jelentős felkelés robbant ki Arszak (Arsak-Tiridátész) vezetésével. Tiridátész mindenesetre Kr e 247-ben Parthia királyává koronáztatta magát Mindezek az országok tehát szomszédai voltak Korezmnek, sőt bizonyos időszakokban függőségi viszonyok is kialakultak. A gréko-baktriai királyság a II század derekára jelentősen kiterjesztette hatalmát dél, azaz India felé, ám jelentős befolyását, különösen a művészetek terén, megőrizte a térségben. A hellénisztikus görög hatások elsősorban a szobrászatban és a festészetben

éreztették hatásukat. Az Irán nyelvű tokhár törzs területe a későbbi Tokharisztán Amennyire Baktria hatalmi csillaga a Kr. e II század végére hanyatlóban volt, annyira kezdett tündökölni az egyre hatalmasabb pártus birodalom. Korezm azonban ellenállt, sőt jelentős hódításokat tett baktriai és szogdiai területeken. Már a szkíta-szaka időszakban létrejött a Murgáb folyó alsó folyásvidékén a később oly hatalmas ókori város: Merv, amelynek építészeti emlékei monumentálisak. A Krisztus születése körüli időben a korábbi baktriai királyság területén a mindmáig rejtélyes nevű és eredetű kusánok hatalmas birodalmat hoztak létre, új kevert írással (eleinte görög abc-vel írtak, majd indiai abc-vel karósthi nyelven) önálló pénzveréssel, új vallással és királykultusszal. A kérdéskör bonyolultságát jól jelzi, hogy az elmúlt évtizedekben három ízben is rendeztek nemzetközi kusán-konferenciát (1960: London,

1968: Dusanbe, 1970: Kabul). A kínai források “nagy jüe-csik”-nek nevezték őket. Kiválóan megszervezett államukhoz tartozott Észak-India és Kelet-Turkesztán is. A mai ismereteink szerint a kusánok szkíta-szaka eredetű néptörzsből valók, bár az érméiken görög feliratokat alkalmaztak, azonban a királyalakok nomád öltözéket viselnek. Korezm területét is felügyeletük alá vonták, legalábbis egy időre. Az I században mindenesetre ellenőrzésük alatt tartották a Kína-India-Róma közötti nagy selyemutat, sőt 99-ben követséget is küldtek Rómába. Őstörténetünk ugyancsak számos szállal kötődik a Kusán Birodalomhoz Ennek részletezése előtt azonban hangsúlyoznunk kell néhány igen fontos körülményt. A perzsa birodalom idején (Kr. e VI századtól) a Zoroaszter (Zarathusztra) által alapított vallás hódított tért (elsősorban Ahuramazda és Anahita tisztelete), ám Jézus születése után néhány évtizeddel (!) a pártus

birodalom nyugati, majd később a keleti területein - legendás adatok (pl. az ún Abgar-levél), valamint Szent Tamás apostol gnosztikus aktái szerint - keresztény hittérítők jelentek meg. Ma úgy tudjuk, hogy a Pártus Birodalom népei között a zoroasztrizmus kisebb szerepet játszott, ugyanakkor számos más vallás is szabadon virágozhatott, többek közt a zsidó vallás is. Ennek igen fontos szerepe lesz később Kazária tárgyalása kapcsán, ugyanis a zsidó közösségek elsősorban Korezmből költöztek át Itilbe és más kazár városokba, amikor a mohamedán arabok Kr. u 710-ben meghódították Korezmet Korezm esetében is helyénvaló visszatérni a régészeti forrásokhoz, hiszen például a temetkezési szokások évszázadokon, sőt évezredeken át is szívósan tovább élhetnek. A padmalyos temetkezési forma ., osszáriumos temetkezési forma , a “hallgatás tornya” a Nap és a Tűzisten kultusza, valamint a halotti maszkok szokása

tárgyszerűen bizonyítható. Toprak-Kalában a templomban 112 volt az örökké égő szent tűz kultuszának központja, amely később Iránban a Számánidáknál is megmaradt (R. Ghirshman Sápurban ásott ki ilyen tűzőrző szentélyt) Vajon helyes-e az a magyarázat, hogy I. Szent István királyunk törvényeiben azért szerepel kiemelten a tűz őrzése, mert a korabeli embereknek nem voltak kellő számú tűzgerjesztő szerszámaik?! A Koj-Krülgan-kala-i kerek templom asztrális központ volt, ugyanakkor a csontmaradványokat őrző osszáriumok mauzóleuma is. A kerek templom típusa, a mai hivatalos állítások szerint, nyugat-európai eredetű, ám akár Ravenna, akár Aachen esetében keleti templomtípusról van szó (Kr. u VIII szd), ahol Bizánc csak közvetített, mivel félezer évvel korábban létezett a kerek templom Közép-Ázsiában. A korezmi asztrális ábrázolások számunkra nagyon figyelemre méltóak, mivel jelképei Árpád-házi királyaink

pecsétjein szinte szóról-szóra megismétlődnek! (pl. II. András 1233 évi nagypecsétjén) De ugyanilyen döbbenetes egyezéseket találunk a korezmi-iráni anyagban is, amikor a nagykirály állatfejes trónszéken ül nap- és holdjelképpel. Ugyanezt láthatjuk Könyves Kálmán király 1096. évi nagypecsétjén Éles szemmel vette észre mindezt Andrássy Kurta János és Vasi Jenő, ugyancsak II. András bullája kapcsán Korezm népe embertanilag nagyobbrészt az ún. kászpi típushoz tartotik, de megtalálhatók a dravida-ind típusok, kis mértékben pedig a mongoloid elem, elsősorban a heftaliták révén. Korezm szerepe és hatása nem vitatható. Annál élesebb és keményebb vitákat váltott ki és vált ki a magyar történelemtudományban a pártus-magyar kérdés. A Korai Magyar Történeti lexikon ez esetben is a megszokott módszert választotta: címszóként sem vette fel a pártusokat. De nem sokkal jobb a helyzet az ún. nemzeti irányzatok

képviselőivel sem, mert például Kiszely István éppen csak megemlíti a pártusokat és a kusánokat az ázsiai hunok kapcsán. Nemzeti történetírásunk kezdeti időszakában, tehát a XVIII. szd végén és a XIX szd folyamán szinte elterjedtnek mondható a pártus-magyar rokonság kérdésének taglalása. Az emigráns történetírás jelesebb képviselői 1945 után általában foglalkoztak a pártus-kusán kérdéskörrel, igen éles és durva elutasításban azonban csak egyesek részesültek, mindenekelőtt Badiny Jós Ferenc, aki már húsz évvel ezelőtt felvetette a római kereszténység egyik legsúlyosabb és legdrámaibb ellentmondását, hogy ti. ha Jézus és a szeplőtelenül fogant anyja, Mária zsidó származású volt, akkor a judeo-kereszténység nem a mienk. A pártusoknak már a nevével is gond van. Az általános vélemény szerint a szkíták családjához tartozó dahák a Szeleukida birodalom Parthia nevű tartományáról kapták nevüket, ám

először is az írott források nem ezt mondják. Justinus a következőket jegyezte fel: “a pártusok a szkíták száműzöttjei voltak. Ezt a nevük is nyilvánvalóvá teszi, mert szkíta nyelven a száműzötteket pártusoknak mondják . Szkítiából belső lázongások folytán űzték ki őket ” A régiek, talán nem is alaptalanul, ebből arra következtettek, hogy a pártus valójában a magyar pártos szóval rokon, gondoljunk a pártütő és az elpártolt szavunkra. Másodszor: nem tudjuk, ők magukat hogyan nevezték. Ammianus Marcellinus viszont azt írja, hogy “az országot Parthianak kezdték nevezni az alacsony származású Arsacesről. ” Ezért a pártus elnevezést a Partia vagy Párthava tartomány nevéből eredeztetni, több, mint kétséges. A dahákról Sztrábon is tud, őket aparnósz melléknévvel illették - írja, (apar-avar?), a szkíták nagyobb részét a Káspi-tótól kezdve daháknak nevezik. A pártus Arsak - Arszákot is szkítának

mondja, aki betört Parthyaiába és elfoglalta. Az az igazság, hogy a pártusok eredetéről még ma is keveset tudunk, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg sem szabad vizsgálnunk azokat az adatokat, amelyek az őstörténetünk szempontjából igenis értékelhetők. A perzsák soha nem tekintették rokonaiknak, maguk közül valóknak a pártusokat. Olvassuk tovább Justinust A pártusok nyelve a szkíta és a méd nyelv között foglal helyet, e kettőnek a keveréke. (Ez például lehet egy igen jó adat, ha tudjuk a médek mat-ma-da-a, mada nevét a korábbi urartui történet tárgyalásából.) “A harc náluk abban áll, hogy lovaikon előreszáguldanak, majd hátat fordítanak az ellenségnek, gyakran színlelik a megfutamodást, hogy ezzel üldözőiket elővigyázatlanabbakká tegyék. Nekik is, meg lovaiknak is pikkelyes vért szolgál védelemül, mely a lovat és lovasát egész testén befedi. Minden időben lovon járnak: lovon mennek a csatába,

lovon a lakomára, lovon hivatalos és magánügyeik intézésére, lovon álldogálnak, kereskednek és beszélgetnek. ” A magyarok harcmodorával teljes az egyezés. Cornelius Tacitus a pártus-római háború kapcsán elmondja, hogy “a pártus királyok között szokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják jobbjukat s hüvelykujjukat összekötözik s csomóval szorosra húzzák. majd amikor a vér az utolsó ízekbe áramlik, könnyű karcolással kiserkentik és egymásét lenyalják: ezt titokzatos szövetségnek tartják, mint amit egymás vére szentelt meg. ” Mi más ez, ha nem vérszerződés? Az írott források határozottan arról 113 Kr.eIII szd.-tól Kr.u III szd. végéig beszélnek, hogy a pártusok is, miként a korezmieknél láttuk, a Napisten, az Ég és a Víz tisztelői voltak (coelum et ignis Deus, qui in coelo est) és a termékenységet a Szűzanyától várták. Szertartásaik közben állat (ló) áldozatot mutattak be.

Érméiken megjelenik a Tűz-oltár, saját pártus írással. Valójában ma sem tudjuk, a pártusok milyen nyelven beszéltek Először a görög betűket használták, majd átvették az arameus abc-t. Ebből fejlődött ki később a pahlavi írás A pártus királyok általában kitűnően beszéltek görögül, de hogy az anyanyelvük mi volt, sajnos még ma sem tudjuk. Lehetséges, hogy Bartal Györgynek (1785-1865) igaza van és a pártusok nyelve rokon a magyarral? Szerinte az Arszák név országot jelent, az ispán és megye szavunk is pártus eredetű. Ezt az ősi nyelvet pártus-hun nyelvnek nevezte, amelyben “a magyar benne értetődik ” Niszában, amely a pártusok szent városa volt, temették el királyaikat, bár sajnos eddig egyetlenegy királysír sem került napvilágra. Ellenben feltárult a niszai levéltár, több, mint kétezer dokumentummal. Az örmény források határozottan azt állítják, hogy az Arszakidák a ázsiai hun dinasztiából származnak.

Ezt erősítené meg az az adat, hogy Artabán pártus király seregével együtt éppen úgy köszöntötte a felkelő napot, mint a hun királyok. Sajátságos és számunkra ugyancsak fontos, hogy a pártusoknak nem volt reguláris hadserege. Minden főúrnak voltak vazallusai és a szabadok és a szolgák is katonáskodtak neki nehéz lovasként, vértezetben. A kisnemesség viszont a könnyű lovasságot alkotta. A főnemesek (jobbágyok) döntő szerepe megmutatkozott a királyválasztásban is, éppen úgy, mint Magyarországon. A pártusoknál sem volt törvény, hogy a királyt feltétlen fia kövesse a trónon. A főnemesek, a hercegek nagy hatalmat élveztek. Egy pártus herceg szobrát ismerjük Sámiban került elő a Kr születése körüli időből származó pártus művészet egyik legcsodálatosabb emléke, egy közel két méter magas bronz szobor, a vállszélesség 66 cm. A fej aránylag kicsiny, de rendkívül jellemző Vastag szemöldök, keskeny, egyenes orr,

hosszú bajusz, szakál és igen gondosan cizellált hajviselet. A dús hajat fejék szorítja le. Nyakában királyi nyakperec Tegyük mellé a mi Szent László hermánkat! Kinek nem tűnik fel számos egyezés? A Pártus Birodalomban, amelynek legfőbb tartományai voltak: Média, Arménia, Perszisz, Elümaisz, Szkítia és Karakéné, négy fővárosa volt: Arszak, Hekatompülosz, Ktésziphon és Ekbatana. Szent városaik voltak még: Asszur, Hatra, Darabgerd és Nisza, ahol a királyokat temették el. Niszában királysírokat ugyan eddig nem találtak, megtalálták viszont a lepecsételt királyi kincstárat a Mithridat-kert-nek nevezett palotában, töménytelen drágasággal, többek közt negyven darab hatalmas méretű ivókürttel (elefántcsont és ezüst), amelynek állatábrázolásai egyenes folytatása a szkíta művészetnek. A pártus művészetnek is szent állata volt a szarvas, s feltűnő a hasonlóság . az avar állatstílussal! Nippurban, Kakzében, Dura

Europoszban sok síros pártus temetőket tártak fel. A halottakat olyan terrakotta szarkofágokba helyezték, amelyeket színes mázzal vontak be és Anahitát, a Szűzanyát mintázták meg a tetején. Anahita az életet adó víz forrása, a termékenység istennője, aki megszenteli a nők méhét (“áldott legyen a te méhednek gyümölcse”), s aki nyolc sugarú, száz csillaggal ékített arany koronát visel. A zoroaszter vallásban a teremtő Isten, Ahura Mazda leánya. A kusán nagykirályok kora BK Kusán . Meglehetősen általánosnak mondható, hogy a pártus és kusán 222-226 Birodalom korszakot és a vonatkozó írott és tárgyi forrásokat egybemossák, vagy .o legalábbis határozottan nem különítik el, nyilván abból kiindulva, hogy mind a pártusok, mind a kusánok szkíta fajú népek voltak. Valójában nem is könnyű a szétválasztás . Az időhatárok világosak A most tárgyalt korszak a Kr. e III századtól a Kr u II század végéig tart, tehát

lényegében egy bő fél évezredet ölel fel. Ezen időszakban Belső-Ázsiában a hunok hatalmas állama virágzott, Kínában a Han-dinasztia uralkodott, Kis-Ázsiában és Iránban a Nagy Sándort követő Szeleukidák tartották kezükben a hatalmat, a Szir-Darján túl a szkíta-szakák éltek (Pazyrik is, Noinula is e korabeli!), akiknek az etnikai és kulturális vezető szerepe tagadhatatlan vagy legalábbis nehezen kétségbe vonható. Az egyik alapkérdésünk éppen az, hogy a magyar őstörténet szempontjából is döntő szkíta állatstílusnak mi az eredete időben és térben, illetve etnikumban? M. I Rosztovcev állította fel azt a tételt, hogy a szkíták az iráni 114 földön az asszíroktól vették át az állatstílust és magukkal vitték Szkítiába, ahol aztán erős görög befolyás alá került. A másik nézet szerint a szkíta állatstílus Dél-Szibériában jött létre még a Kr. e VIII században s innen terjedt el Közép- és

Belső-Ázsiába. Amióta ismertté vált a ziwiyei királysír (az ún. kincs), aligha kérdőjelezhető meg, hogy az ún. szkíta állatábrázoló művészet eredete Mezopotámia, illetve az onnan elvándorolt népek területén keresendő (elsősorban Urartu említendő). Éppen ezért, a nagyon erős szkíta hatás miatt tárgyaltuk . az afganisztáni kusán királysírokat (Tillia Tepe), amelyekre most csak visszautalunk. Tillia Tepében ugyanis az ásatások során előkerült közel 20 ezer darab régészeti lelet, eredetét tekintve, négy csoportba volt sorolható: 1. a gréko-baktriai készítmények, 2. kínai, római és india import tárgyak és érmék, 3. görög-római kultikus tárgyak (görög feliratos Aphrodité, Niké, stb) és végül 4. a legnagyobb csoport a szkíta-szarmata készítmények, amelyek egészen sajátos vonásokkal bírnak. A viselet, a kultuszok is nagyobbrészt szkíta jellegűek. A kusán uralkodó réteg eltemetett tagjai mellett talált

tárgyak készítési helye elsősorban Baktria volt, ahol a készítő műhelyekben szinte egybeötvözték, összeolvasztották a különböző hatásokat. Joggal nevezhető ez baktriai szinkrétizmusnak. Világosan fellelhető ebben a művészetben és kultuszban a sumér eredetű ősi hatás, a lurisztáni bronzok szerepe, a szkíták állatábrázoló stílusa, de eggyé kovácsolva és egészen egyedi jegyekkel megjelenítve. Ilyenek például a szárnyas női istenek, mindenek előtt a kusáni Vénusz és Anahita. Az ősi gyökér a sumér föld ugyanúgy, amint a vadállaton álló istenségek esetében is. (Nana, Inana-Istár, a termékenység istennője, aki az Újévkor szent házasságot köt: “Szívd magadba ölemből az édes lényemet! ”), valamint az életfa (helyesebben Istenfa). Itt Közép-Ázsiában, a “baktriai iskolában” jelenik meg a kiterjesztett szárnyú sas (turul), a Nap és a Holdisten, a sárkány, a griff, a kígyófejes szárnyas állat,

kiegészítve a szkíták ősi szarvas, párduc, ló, bika, sas stb. megjelenítéseit A Nap és a Hold a királyok testvére volt Ezt pontosan tudjuk a szászánida perzsa uralkodók leveleiből, akik viszont a kusánoktól vették át. II Sápur például így kezdte a leveleit: “Én, Sápur, a királyok királya, a csillagok társa, a Nap és Hold fivére . ” S megint jusson eszünkbe a magyar királyok jelképtára! A kínai Pan Hu (Fan Yeh), a korai dinasztia (24-221) történet szerzője öt hatalmasságot nevez meg. Hsziu-mi, Suang-mi, Pa-tun, Tu-mi és Kuei-sang s ez utóbbi név a kusán szónak az eredete. Végül is a kusánok (talán egy hun nemzetség volt?) győzedelmeskedtek a többiek felett és megszerezték a hatalmat Baktria, Szogdiana, Fergana felett, sőt később kiterjesztették uralmukat Észak-Indiára és északnyugat Kínára (Kelet-Turkesztánra: Szinkiangra). A kínai források Da-Jüe-csi-nek, azaz Nagy-jüe-csi-nek nevezik a kusánokat, akik

kortársai voltak a pártusoknak. A kusánok embertanilag nem mongoloidok, ezt a Tillia Tepe-i sírok is bizonyítják. . A kusán királyok pénzt verettek, előbb görög, később prákrit feliratokkal. Érméik azonban különböznek a pártus és korezmi érméktől, főképpen abban, hogy szkíta ruhát viselnek, fejükön boltozott (kamelaukion-típusú) koronát hordanak és feltüntetik a Napisten szinbólumát, valamint az uralkodói gyűrű átvételét. Minket leginkább az 1960 és 1963 között G. A Pugacsenkova által feltárt halcsajani épület emlékei érdekelnek. Halcsajan Dusanbe 115 közelében, a Szurhan-Darja folyó jobb partján elterülő oázis volt, amelynek - mára - csak két nagy halom jelezte a helyét: Hanaka-tepe és Karabag-tepe. Dózerek talaj egyengetése közben bukkantak rá a munkások az épületmaradványokra, sajnos komoly károkat okozva bennük! Az északi részen majorsági épületek, kertek és szántóföldek voltak, ellenben a

délin egy erőteljes falakkal védett erőd s mellette két épületkomplexum (Hanaka-Tepe). Az ásató régésznő az egyiket igazgatási központnak, a másikat kaszárnyának vélte. Odébb három épület maradványai kerültek elő. Két épület óriási lakóház maradványa volt, a 26 x 35 m-es harmadik azonban igen díszes kultikus építménynek bizonyult. A homlokzatát hat, kőlapokra állított, díszes faoszlop ékesítette. Igen érdekesek a mezopotámiai típusú tetőpárkány-oromdíszek, palmetta és akantusz-levél díszítményekkel. Ez is és az akantuszos-palmettás oszlopfejezetek is arra intenek bennünket, hogy újragondoljuk építészeti hagyományaink eredetét. Ne tartsunk mindent nyugat-európai (itáliai és frankföldi) hatásnak! A 17 x 6 m-es, nyitott porticus falán festmények voltak és a széles pannókat festett reliefszobrok díszítették. A négy színű falfestményeken emberalakokat ábrázoltak, sajnos nagyon töredékesek a maradványok.

A széles fríz agyagszobrai a trónuson ülő uralkodót, mellette a harci díszbe öltözött Athénét, négy női alakot. a trónörököst és palotaőrőket mutatnak, az északi oldalon viszont a királynét és leányait vagy udvarhölgyeit láthatjuk. A díszes előcsarnokból három ajtó vezet a 6 x 7 m-es belső terembe, amelynek mennyezetét két faoszlop tartotta. Ez a terem vagy szentély volt oltárral vagy trónterem. A falakat szőnyegek és textíliák borították (nyomaik megmaradtak), de álltak a teremben szobrok is. Itt is 3 m magasságban fríz húzódott, a falakra feketealapon fehér és vörös színű rombuszok, körök és hegyes borotyánlevél-minták, szőlőfürtök, szőlőlevelek. indák és virágok voltak felfestve. A nyugati főfalon található egy 5,6 m széles és 75 cm mély falmélyedés, a padlótól 3-4 m-rel magasabban, ebben látható a 140 cm magas szoboralakokból álló fő ábrázolás. Középen kő trónuson ül a kusán nagykirály,

jobb kezében jogar, balján ül a királyné, holdsarlós diadémával a fején. Baloldalt egy másik trónuson ül az alkirály (?) a feleségével, aki viszont a jobbján ül és jobb kezét tenyerével kifelé fordítva felemeli. Köztük áll egy-egy pár, a baloldali férfi “pártus kéztartással”, a jobboldali férfi a jobb kezét a szívére teszi (esküforma). Az uralkodót istenek oltalmazzák: Pallas Athéné, Heraklész és a lebegő Niké, valamint egy lóvontatta kétkerekű kocsin álló pártás koronás istennő, akinek a felét hatalmas sugárkoszorú veszi körül. Ez az ábrázolás egyértelműen a Fény Úrnője, a Nap Asszony, a magyar Nagyboldogasszony. A szoborkompozíciók kora: Kr. utáni évtizedek, vagy 70-es, 80-as évek! A Kusán Királyság hatalmas birodalmában természetesen számos népesség (etnikum) élt, . a népesség döntően europid volt, jelentéktelen mongoloid elemmel. Ez vonatkozik a helyi baktriai lakosságra éppen úgy, mint a

Kr. e II és I században ideérkezett keleti szkíta-hun népekre, akik közül a kusánok is valók. A kusánok birodalma letűnik ugyan a Kr. u III század végén, ám “feltámadnak” a heftalita (euthalita) - fehér hunok képében, majd a IV-V. században Nekünk mindkét korszakhoz közünk van. Hans Wilhelm Haussig (többek közt ő lenne az egyik kutató, aki német létére a magyarok helyett kutatja a múltat, A szerk.) - 45 évvel ezelőtt igen határozottan felhívta a kutatók figyelmét arra a tényre, hogy a korai magyar nevek között több is van, amely szorosan kötődik a jüe-csik-hez, azaz a kusánokhoz, nem is szólva a hét törzsről, amely 116 szintén azonos (hephtalita). A nevek közül a legszembetűnőbb a Kusán (Kuszán, Kurszán-Chussal, Cusa, Cusala, Curzan), a gyula és a szabartoi, mert ezek megfelelői megtalálhatók a kusánoknál jaula és szabarol formában. A magyar hivatalos történetírás azonban sem Haussig munkájáról, sem

magáról a tényről nem kíván tudomást venni, hiába szerepelnek ezek az adatok a nyugati szakkönyvekben is. Egyedül Götz László idézi Haussigot és Soós István a Saeculum Weltgeschichte vonatkozó kötetét. De kiaknázatlan a Kanizsa (Török-, Magyar- és Nagykanizsa) helynevünk is, amely kapcsolatot mutat Kaniska kusán nagykirály nevével. (Vö: dr Novotny Elemér véleményével, (BJF. II 263o): A II Uri dinasztia egyik királya: Lu-gal ki-in-is-e du-du (a lagasi En-temena kortársa). A Ki-in-is-e nevet megtaláljuk: Kinizs, Kenese - Kenéz és Kanizsa (Nagykanizsa) helynevekben. A szerk) A 60-as évek végén Tóth Tibor antropológus nagyobb tanulmányutat tett Kazahsztánban és a kusztanáji területen egy madiar törzsra bukkant. Üzbegisztán déli részében, az Amu-Darja (Oxus!) mentén mandzsarokat talált, Szamarkandtól délre pedig a Kaska folyó partján Madzsar Kislak nevű települést fedezett fel. Odébb a Huszár (!) folyó mellett is magyarok

laktak. S ezek a népek még emlékezetükben tartották, hogy ők nagyon régen magyar nevűek voltak. Tóth Tibor példamutató eredményeit azonban veszni hagytuk. Hogy véglegesen-e, az a következő történésznemzedéken is múlik. (Ennek a történésznemzedéknek egy másik kérdésre is meg kellene találnia a választ. Az, hogy Tóth Tibor Közép-Ázsia eldugott pontjain magyar szálakra bukkant, nem először fordul elő. Kutatóink közül nem egy talált magyarokat a világ más helyein, - így pl. Egyiptomban, sőt beljebb Afrikában is, de Svájcban is hun maradványokat általában Madjar, Madzsar vagy hasonló nevű településeken, nem beszélve az egész Szabiria-Ómagyarország temérdek magyar nevéről. Miért találjuk a történelem során leszakadókat - kétezer éves távlatban véve, és nem 100 éve! - magyar nyelven meghatározható neveken, amikor hunról, avarról, pártusról és minden másról beszélünk ma is, de nem magyarokról?

Feltételezhető-e egyáltalán, hogy egy kétezer éves falu, amelyet bármilyen néven ismertek egy-két ezer éve más rokonnép neve alatt, arra úgy bukkanjon rá a mai kutató, hogy magyar nevet, tudatot, esetleg nyelvet őriznek? Ha ugyanis van olyan, aki a kérdésre igennel tud felelni, az egyúttal azt jelenti, hogy ott és akkor és azóta folyamatosan (akár kétezer éve) magyar tudatúak maradtak, magyarul beszéltek és nem hunul, avarul, onogurul, pártusul, stb., azazhogy (további) márványkeménységű bizonyítékot szolgáltatna a nyelvazonosságra és a népi folytonosságra. Ki kell zárni természetesen a bármikor innét elhurcolt magyarok esetleges településeit, mert ilyenek is lehetnek. Mint ahogy a svájci hun völgyet is hunnak nevezik, mégis magyar nyelvemlékeik vannak. A kérdés megfordítva is legalább ilyen izgalmas: ha egy várost bárhol Magyar, Madjar stb. néven találunk az ókori világban, miért véljük szkítának, szabirnak - ez még a

jobbik eset - vagy meghatározhatatlannak és lényegtelennek, vagy csak azért, hogy az így keltett zűrzavarban eltűnjön a nyilvánvaló válasz lehetősége? Milyen töménységű bizonyíték e téren az, ami elfogadható? Hányszorosa kell legyen a finnugor dogmák híg bizonyítékainak? A szerk.) Kr.e 275 Az ókor legnagyobb szabadságharcával az avarok Arszák vezetésével PV felszabadítják magukat. Aparda (Parda) néven új birodalom alakul 117 Pártos Birodalom Kr.e 260 Kr.e 256 (Pártos Birodalom). Arszák fiai az avar, hun, perzsa és örmény Arszakida dinasztiák megalapítói lesznek. Nagy Arszák, az Arszakida dinasztia alapítója a daha-hunok vagy szkíták aparna ágából. Al-Biruni az Arszák dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le. Strabo pedig ezt mondja: .a Pártos Birodalom Arszák dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak, akik a Miótisz-tó (Aral-tó) mögött, az Oxus

folyásánál laktak. Ezek szerint a dahák ott laktak, ahonnét az Oxus-menti “szkíták kincsestárának” csodás aranytárgyai előkerültek. Láthatjuk tehát, hogy a fehér-hunoknak (heftalitáknak), majd dák-dahának és végül magyarnak is nevezett pártosok, a Pártos Birodalom megalapítói, joggal nevezték magukat pártosnak, hiszen elváltak, elkülönültek az anyanemzetségtől egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppúgy uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak. Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység pontosan abban az időben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi Afrikát és majdnem egész Anatóliát az erőszakra és a népek elnyomására épült Római Birodalom uralja. És Róma Kelet felé szándékozik birodalmának határait kiszélesíteni. A pártos királyok.felépítették az összes megrongálódott sumér várost. A “Fénytisztelő,

régi, mágus” vallást követték, melynek “Vatikánjául”, vagyis a tudás központjául Sippar városát tették meg, és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt, a már sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt. Egybefogták a nagy, hatalmas magyari nemzetséget és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki, hogy művészetük Bizánc művészetének forrása lett. A Pártos Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében valóban összeötvözte azokat a népeket, melyeket eddig szkíta néven ismertünk. De a harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is beletartozott ebbe a hagyományba, és kérem az olvasót, hogy a hadseregszervezés, stratégiai és taktikai hadvezetés tekintetében ismerje el legalábbis egyenrangúnak a pártosokat, mert a történelmi események azt bizonyítják,

hogy Róma nem bír a Kelettel, mert keleten az egyetlen hatalom a Pártos Birodalom. Sebeos írja a Heraclius történetei-ben: Antiochus országlásának tizennegyedik évében a pártosok lerázták a macedónok igáját és az authaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak. Ezek a pártusok fejedelmei, akik atyjuknak - Arszáknak - halála után uralkodtak Báhlban a kusokon. Az első pártus királynak - Arszáknak négy fia volt, akik között felosztotta hatalmas birodalmát Az elsőnek adta az authaliták (hunok) országát, a másodiknak az indusokét, harmadiknak a pártusokét-perzsákét, negyediknek az örményekét. Arszák 130 évig élt, és uralkodott 56 éven át. Halála után a fia, Arszák uralkodott a pártusokon a Kus ország Báhl fővárosában. (Eszerint az Arszakidák euthalita/eftalita/fehér hunok voltak. A szerk.) A történelemírás igyekszik egy hatalmas birodalomnak feltüntetni

macedón Sándornak 13 évig tartó terroruralmát, és “nagy” jelzővel is ellátják, de az 500 éven át békében és jólétben létező Pártos Birodalom történetét egyszerűen kihagyják. Meg sem emlékeznek 118 CSL Pártos Birodalom BJ2 367.o 369.o BJ2 364.o Pártos Birodalom róla. A kivételek egyike José Pijoan művészettörténész, aki így ír a pártosokról: Dárius és (Nagy) Sándor utódainak igen sok fáradságába és erőlködésébe került Ázsiában az aqueménida (perzsa) királyok hatalmát fenntartani. Antiochus és a Szeleucidák valamivel jobbak voltak, de Antiochiában laktak és egyetlen ambíciójuk az volt, hogy Szíria uralkodói maradhassanak. Baktriából indult el az önállóságra való törekvés, a Káspi-tenger keleti oldaláról indult el a Pártos Birodalom megalapítása, mert ők sohasem ismerték el a szíriai uralkodókat és Kr.e 256 évtől kezdődően, az Arsakidákkal, hatalmuk minden gátlás nélkül

növekedett. A Pártos Birodalom határául Augustus római császár ismerte el az Eufráteszt, és ugyanő ajánlotta utódainak, hogy ezt ne lépjék át. A klasszikus írók úgy emlékeznek meg a Pártos Birodalomról, mint az egyetlen hatalomról, mely Rómával szembe tud szállni, de emellett elismerik a pártosok lovagiasságát is. Állandó hadseregük a királyi gárda volt Lovasaik félelmetes nyilazók. De amikor a római légiók előnyomultak, szembe találták magukat egy ettől teljesen különböző lovassággal, ahol a lovas is és a ló is páncélozva volt, a lovasok így kopjával és dárdával felszerelve áttörhetetlen falként zárták el a római légiók előnyomulását, míg hátul a könnyű lovasság nyílzápora lehetetlenné tette a visszavonulást. Igy pusztították el a rómaiak seregeit Öt évszázadon keresztül a Pártos Birodalom nemcsak az Eufráteszig terjedő területeket uralta, hanem a szíriai sivatagig kiterjesztették hatalmukat a

pártos királyok. Az ásatások sok városukat hozták napvilágra. Erődített városuk volt pl Hatra, de Kis, Babilon, Sippár, Uruk pártos építkezéseit és palotáit is feltárták. Művészetükben egy egészen új stílust hoztak be, mely alapját képezte a bizánci díszítő művészetnek, és abból úgy emelkedik ki, mint egy elháríthatatlan lelki megnyilatkozás. Azért ismertetem így, nem magyar, hanem idegen forrásadattal a Kr.e 256-tól 500 éven át - mint Sebeos mondja - egész Kelet- és Észak-Ázsiát uraló Pártos Birodalmat és annak történetét, mert a magyari népeknek ez az 500 éves közel-keleti, ázsiai és - majd mint látjuk - kárpát-medencei egyesített hatalma hozza létre - a még nagyobb szorongattatások idején - az Álmos-Árpádi magyarság összeötvöződését. A Pártos Birodalom nyugati és keleti határait minden régi író megjelöli, említve az Eufrátesz és Indus folyókat, de északi határait senki sem tudta megmondani.

Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Fekete-tenger-Káspi-Aral-térségben és ettől északra települt és az ellenségek által sarmata, szaka, baktriai, euthalita, hun, massagéta, jazig, kimmer, pártos - gyűjtőnéven - szkítának nevezettek mindnyájan alkották és hozták létre Róma egyetlen ellenfelét, a Pártos Birodalmat. A történelmi események azt mutatják, hogy amikor a perzsák (Dárius és utódai) a tőlük északra lévő szkíták ellen harcoltak, akkor a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA (nagy, hatalmas nemzetség földje) hatalmas nemzetséget három királyi központ irányította. A nagykirály - a zöldhalompusztai aranyszarvas figyelmeztetése szerint - a Kárpát-medencében székelhetett (C1), és a Pártos Birodalom létrehozásával Baktria-Oxus Bál városába költözött (C3). A (C2) a kaukázusi Magyarország volt. A Larousse Memo 1993 magyar kiadása is megemlékezik a pártusokról egy hevenyészett szócikkben. (212o) .A szkítákkal rokon nomád

pártusok az első évezred során 119 telepednek meg Irán északkeleti részén. Kre 250 körül Arszakész megalapítja az Arszakida uralkodóházat. A Kre II szd-ban a pártusok, a rómaiak támadása következtében meggyöngült Szeleukidák rovására kiterjesztik hatalmukat Iránra, valamint Mezopotámiára. Kre 53-ban az Orodész vezette pártusok a karrhai (carrhaei) ütközetben győzelmet aratnak a római seregek fölött, és Antiochiáig, ill. Jeruzsálemig nyomulnak előre Noha a dinasztikus belvillongások megosztják a birodalom erőit, a pártusok és Róma közötti harcok tovább folytatódnak. Kr u 63-ban megegyezés születik, melynek értelmében Armenia trónjára Arszakida uralkodó, Róma vazallusa kerül. A II szd-ban Traianus elfoglalja Armeniát, Mezopotámiát és Asszíriát, de a Pártus birodalmat nem sikerül leigáznia. 224-ben a Szászánida Ardasir legyőzi és megöli IV Artabanosz (Artabán) királyt, és ezzel véget vet a pártus dinasztia

iráni uralmának. Ugyanez a mű közöl egy töredékes Arszakida királylistát görögös átiratban általában vett görög és latin szerzőkre hivatkozva (259.o), Roman Ghirshmantól (RG) a késői Arszakidákra vonatkozó adatokat vettem át, az utolsó oszlopban Bakay Kornél királylistája olvasható (BK 208.o): I. Arszakész Nagy Arszák Kr.e 250 - kb 214 (Fivére, Tridatész létezése tudományosan nem bizonyított) I. Tiridatész Görög átiratban Lehetséges eredeti név I. Artabanosz I. Artabán II. Arsak Ország?, Úr Széke? Phripatész I. Phraatész I. Barát? I. Mithridatész I. Magyar Tudó? II. Phraatész II. Barát? II. Artabanosz II. Artabán I. Artaban (BK) II. Mithridatész I. Gotarzész I. Gorda? Gotár? II. Artaban (BK) I. Orodész I. Orda Szanatruszész Szanatruk III. Phraatész III. Mithridatész II. Orodész II. Orda IV. Phraatész II. Tridatész V. Phraatész, vagyis Phraatakész (RG) III. Orodész III. Orda I. Vononész (IV Phraatész egyik fia)

(RG) III. Artabanosz III. Artabán I. Vardanész és II Gotarzész I. Vologészész (RG), I Vologazesz (BK) II. Vardanész I. Vologazesz II. Gotarzész 120 (BK) 250-248 248-210 Uralkodás ideje 214-191 191-180 kb. 178- kb 171 171-138 138-127 127-124 kb. 123-88 88-69 210-191 191-176 176-171 171-137 137-128 128-123 123-88 88-77 88-69 88-69 69-57 57-55 55-37 37- Kr.u 2 37- Kr.u 2 2-4 4-6/7 7/8-11 12- kb. 38 50 körül (RG) 77-70 70-57 57-55 55-37 37-2 Kr.e 2-Kru 4 4-6 8-12 11-40 40-51 51-55 55-58 57-78 II. Pacorusz és II Vologazesz IV. Artaban Oszróesz IV. Mithridatész III. Vologészész IV. Vologészész V. Vologészész (V Vologazesz) (BK) IV. Artabanosz IV. Artabán V. Artaban Artavazdesz Berozamad (BJF) Kamszár (Berozamad fia) Kr.e 250 kb. Kre 250 78-80 80-81 106-148 130-147 148 - 192 (RG) 147-191 191 - 207 (RG) 191-208 207-222 - 224 213-227 227-228 272-326? lemond a trónról Azt a hatalmas arányú s világtörténeti következményeket maga után vonó háromszáz

éves küzdelmet, amit Kr. e 50-től Kr u 250-ig a Káspi-Mediterránum akkor már 2000 éves “szkíta” világa folytat Kína és Róma keletről-nyugatról egyidőben fellépő nyomásával szemben, a maga globális egészében, és nem külső, hanem belső “turáni" szemléletben és előadásban még nem írta meg senki. Erről a világról, amelyet a 2000 esztendős történet végén egy tíz emberöltőn át folyó makacs küzdelemben kelet felől Kína, nyugat felől Róma morzsol fel, nincs egységesen és centrálisan felépített kép, amely kidomborítaná, hogy a macedóniai Nagy Sándor kérész-életű ázsiai “világbirodalmának” széthullása és a macedóniai satrapák elkergetése után Kr.e 250-ben újraszervezkedő Káspi-mediterrán világ, a tenger keleti régiójában ezidőben újraszervezkedő hun királyság, a tenger déli-délnyugati régiójában ugyancsak ebben az időben újraszervezkedő avar-úz királyság (“Parthia”), és a tenger

nyugati régiójában, a Dél-Kaukázus - Kur - Araxes vidékén újraszervezkedő szabir királyság (az ún. “Scythia”) ugyanazon fajhoz tartozó és azonos eredetű rokonnépek világa volt. A IV. szd végén Belső-Ázsia déli és keleti része a görög-macedón birodalom, majd a Nagy Sándor által meghódított terület ázsiai részén kialakult Szeleukida állam része lett, de kb. Kr e 250-ben a belső-ázsiai szatrapiák kisiklanak a Szeleukidák kezéből. A dél-türkméniai pártus törzsek szabadságharca (amelynek élén a pártus-dahák vezérei, Arsak és Tridatész, két testvér, állott) a pártus birodalom megalakulására vezetett. . Korezm továbbra is független maradt Sőt, mi több, az Arszakida monarchia kialakulásának korai szakaszában éppen Korezm áll annak a mozgalomnak a háta mögött, amelyet a Dél-Türkménia pártus lakói a perzsák ellen indítottak. Ugyanis az Arszakidák Choszrov legendás fia, Ask (Arszak) révén családfájukat

szintén Szijávus-ra vezették vissza. Ez arra mutat, hogy az Arszakidák és a korezmi Szijávusidák uralkodóháza között közvetett dinasztikus kapcsolatok álltak fenn. Sztrabón szerint az Arszakida királyság megalapítói a daha parnok voltak, akik Korezm mögött a Jaxartes alsó folyásánál laktak. Tehát az Arszakida-államot megalapító két testvér személyében az Aral-tó menti dahák vezéreit kell látnunk, akik Korezmtől kezdetben bizonyos mértékig függésben voltak. A pártusok a Tedzsen medencéjébe települtek át és felkelésüket a masszagéta szövetség segítségére támaszkodva indították meg. Természetesen az Arszakida hatalom gyors növekedése megváltoztatta a Korezmmel fennálló kölcsönös kapcsolatuk jellegét, de ez nem kisebbíti azt a szerepet, amelyet Korezm, mint a makedonellenes mozgalom központja 121 PV 28.o Szabiria, Pártos Birodalom NGY 42.o Korezm Kr.e 247 játszott. Pártus Birodalom alapítása. Indiától

Palesztináig terjed Szkita-pártus-hun-avar etnikai folytonosság CSL Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. BJF I./116o (A pártusok nyelve) A pártusok uralma az az időszak, mely a sumér nyelvi és faji örökségre fényt vethetne s éppen ezért sem származásuk, sem nyelvük eddig kiderítve nincs. A szakirodalom egyszerűen hellenizáltnak jelenti ki őket Azt a tényt azonban elfelejtik megírni, hogy innen válnak ki azok az avarok, akik a Dontól az Ennsig terjedő területtel a Duna-medencét is uralják 300 éven át s akikről meg van állapítva, hogy azonos nyelvet beszéltek a 896-ban ide érkező úgynevezett honfoglaló magyarsággal. De, ha az avarok nyelve azonos a magukat magyarnak nevezett honfoglalók nyelvével, akkor ennek a “magyar”-nak nevezett nyelvnek a segítségével megtalálható: 1. az avarok előbbi hazájának - Pártus-Honnak a nyelve, 2. a pártus rovásírásos feliratok a hun-magyar-szkíta írásrend szerint olvasandók, 3. lévén

ezen honfoglaló magyaroknak a szabir törzs az uralkodó ága - akkor a pártus-szabir nyelvnek is egyeznie kell, 4. a szabirok azonosak a subur-subarokkal, akik sumérul beszéltek, tehát a magyar nyelvnek azonosnak kell lenni a sumérral is. Vizsgáljuk meg a királyi szkíta vonal bizonyítási lehetőségeit is. Eusebius és Syncellus szerint Babilónia első 86 uralkodója káldeus és méd volt. Mivel ős-babilon-nyelve sumér, tehát akkor ezek a káldok és médek szintén sumérul beszéltek, éppen úgy, mint a subar-szabirok is. Mivel a sarmaták a médekből válnak ki, akkor az ő herodotosi sarmata-szkíta nyelvüknek azonosnak kell lennie a méd-sumér nyelvvel is. A sarmaták viszont a királyi szkíták, hiszen az ő földjük az egész Európában az egyetlen terület, amit királyinak neveznek. Babilon egykori uralkodó népe északra került és földjét mat-ma-da-a - nak hívta. Ebből lett a méd elnevezés - Ennek a népnek egy része a Kaukázus fölött

telepedett le és új hazájukat - régi hatalmasságukra való emlékezéssel - “királyi föld”-nek nevezték el (sar-mata). Annak ellenére, hogy a görögök sarmata-nak, a rómaiak pedig rex-alan-nak nevezik őket - a nevek mögött valójában az ős bábeli sumér nép él. Orbán Dezső a Töprengés a székely múltról c. cikkében (Csernátoni Füzetek, 1996 december) fontos adatokat hoz elő a szkítákról és Pártosországról: . “Szkíták Parthiában Strabon a XI. könyvének 8/1 és 8/2 bekezdésében írja: “Ha a Hyrkánai (Kaspi) tengertől kelet felé haladunk az északi oldalt a Pamírig a szkíták és a nomádok népesítik be. A szkíták nagyobb részét a Káspi-tengertől kezdve dáknak nevezik, a tőlük inkább keletre lakókat massagétáknak és szakáknak, a többieket pedig közösen szkítáknak, bár mindegyiknek van saját neve is. Herodotos azt írja, hogy a keleti szkítákat a perzsák szakáknak nevezik. A massagétáknak két

szálláshelyük volt, egy a Kaukázus északi felén s a másik az Aral-tótól keletre. Az aparnoszok az avarok, kik a legközelebbi rokonai voltak a magyaroknak, s az avar birodelom megalapítását a Duna-medencében a magyarok első honfoglalásának tekintik (Német Gyula). A partki birodalom virágkorában magába foglalta Baktria egy részét, Iránt és több kisebb tartományt. Strabon írja, hogy birodalmuk nagyságát illetően a rómaiak versenytársai lettek. Parthia nagyságát nemcsak a szerencsének köszönhette, hanem a bölcs államszervezési koncepciónak, mellyel az Arszakida dinasztia az ország társadalmát megszervezte. A Arszakidák alatt béke volt a szkítákkal. Strabon megjegyzi (XI k 9/2), hogy nagyságuknak oka az életmódjuk és erkölcsi életük, amely barbár és szkíta elemeket tartalmaz, de még inkább olyanokat, amelyek az uralkodás és a háború kedvező folytatása szempontjából hasznosak. Az Arszakidák hatalma kettős pilléren

nyugodott: - A fejlett gazdaság, ipar, kereskedelem, földművelés, földművelés és bányászat; - Mindezek virágzását nem zsoldos katonaság biztosította, hanem a szkíták katonasága és haditechnikája. Parthián belül a szkíták megtartották önállóságukat, nomád állattenyésztésük békésen fejlődött s ehhez járult a szállítmányozásból származó haszon, amelyet a Selyemúton lebonyolódó kereskedelem biztosított. (XV. k 2/8) 122 A pártusok tanácsa Poseidonios szerint két részből állt. A rokonokból és bölcsekből s a mágusokból ” Kr.e 207-174 Mao-tun, a hun birodalom alapítója. Motun tanhu (császár, tenno) hun főkirály. Maotun, vagy Mode, illetőleg Modo . összesen 26 királyságot tett alattvalójává: birodalma Koreától Kipcsakig és a Káspi-tengerig, északra pedig Közép-Szibériáig terjedt. Az első hun fejedelem, akit névről is ismerünk, Thobán sennyő (tenno), aki hatalma alá hajtotta Belső-Ázsia

hunságát. Thobán uralkodása után a hunok keleti nagy világbirodalmának felbomlásáig, mindig ugyanazon családból kerülnek ki a hun uralkodók, sőt a birodalom alkirályai is. Ez arra mutat, hogy ennek a családnak régi, elismert jogú dinasztiának kellett lennie. Thobán uralkodása végéről írják a kínai könyvek azt a családi tragédiát, amely a hun fejedelmi udvarnál lejátszódott. A hunok többnejűségben éltek. Az öregedő Thobán egyik fiatal felesége megveszti a szívét s rábírja, hogy az elsőszülött trónörökös helyett az ő fiát jelölje ki utódjának. A hivatalos trónörökös így útban áll, akit el kell tenni láb alól. A kínai kútfők szerint a sennyő el akarta tenni az elsőszülöttet láb alól, hogy a fiatalabb fiút tehesse trónörökössé. Ezért Mó-Tun-t elküldötte Aszi királyához kezesként. Mialatt Mo-Tun ott békekezes volt, Thobán hirtelen megtámadta Aszi-t. Ezek e miatt meg akarták ölni a fiút, de ez

elvette egy jó paripájukat és azon hazamenekült. Thobán most elismerte derekasságát és több, mint tízezer katonának vezetését bízta rá. De a mellőzött trónörökös nem felejtett: egy vadászaton megölte apját, kivégeztette annak hűséges minisztereit, megölte cselszövő mostoháját és ennek fiát is, valamint azokat a minisztereket is, akik megtagadták neki az engedelmességet. Aztán megtette magát sennyőnek. Mao-tun (Bátor) a hun történelem legnagyobb alakja. Hozzá csak Atillát hasonlíthatjuk. Úgy látszik, apja, Thobán teremtette meg a hun egységet, de a hun nemzet világhatalmát Bátor alapítja meg. Az egész hun állami berendezkedés, az egységes világbirodalom megteremtése, s ennek politikai és katonai vezető szerepűvé tétele Mao-tun (Buka khán) munkája. A kínai források szerint a közép-ázsiai turáni medence teljes egészében Bátor sennyő hun birodalmához tartozott. Nyugati határa tehát valószínűleg a Káspi-tóig

és az Uralig terjedt. Bátor sennyő uralkodása utolsó idejében végleg fölhagy a délre való terjeszkedéssel, s hódító hadait nyugatra küldi. Hadvezére Kiok nevű fia. Először az Aszi-kat (nagy jüe-csiket) támadja meg, s annyira megveri, hogy ezek elmenekülnek Kanszuból. Királyuk is elesik, s Kiok levágott fejéből kelyhet csináltat. A menekülő aszik a szakák országára rontottak, s ezeket a mai Dsungáriából a Tarim folyó környékére nyomták. A sennyő udvarában csecsemő korától fölnevelkedett oszuni királyfi a sennyő engedélyével a nagy aszikra (jüe-csik, masszagéták) tört és ezek továbbmenekültek előle a tahák országába. Az aszik tehát kergetik a szákokat, ezek pedig az oszunokat. Az aszik a kínaiak által Tahá-nak nevezett Baktriát foglalják el, s itt megalapítják a sok századig fennállott Indoskita Birodalmat. Az oszunok pedig Dsungáriában alapítanak hatalmas országot. Mindezek a népek hun (ujgur) fajtájúak, s

így a Káspi-tengertől és az Uraltól Indiáig, keleten pedig Koreáig minden föld hun kézbe kerül. Ekkor kerül hun uralom alá az ujgur népnek az az ága, melyet Hokut-nak hívnak. De Bátor sennyő nem sokáig uralkodhatott az eggyé kovácsolt rokonnépek tömegén. Meghalt, 123 GK PV NGY NGY 53-54.o Keleti Hun Birodalom Kína Kr.e 176 Kr.e 165 Kr.e 150 Kr.e 149 Kr.e 140 valószínűleg Kr. e 174-ben Ő volt az első, aki az összes turáni népet egyetlen nagy egységbe tömörítette. Utóda: híres hadvezér fia, Kiok lett, aki mint sennyő Lo-sang nevet viselt. A zseniális hadvezér és szervező Bátor sennyő egy szempontot nem vett figyelembe: nem szabályozta a trónöröklés kérdését. Ezért utódai alatt birodalma bomlásnak indult, s a kínai politika magtalálta a módját, hogy félelmetes ellenségét a politika módszereivel tegye tönkre: belviszályokat szított és a testvérharcok felemésztették a hunok erejét. A masszagéták keleti

expanziójának egyik célja a független belső-ázsiai törzsek egységes frontjának megalkotása volt a görög-baktriai királyság ellen. E királyság legkimagaslóbb uralkodója békét és szövetséget köt III. Nagy Antiochosz Szeleukida királlyal A kibékülés fő okául az “északi barbárok” részéről fenyegető közös veszélyt hozza föl. Ugyanakkor Mao-tun hun (ujgur) királyfi, aki a jüe-csiknél túszként tartózkodott, hazamenekül és háborúskodni kezd a jüe-csik ellen. A hunok és a jüe-csik közti küzdelem második szakasza Kr.e 176-ra esik Ez az időpont egybeesik a görög-baktriai királyság legnagyobbfokú külpolitikai tevékenységének korával, amikor e királyság határait a kínaiakig és a hunokig terjesztette ki. A hun - jüe-csi küzdelem harmadik, végső szakasza 165-re esik, amikor Las-Sang sennyő leveri a jüe-csiket és nyugatra a Tien-San mögé veti őket. Ezek az események a baktriai görögök hatalmának utolsó

fellendülésével esnek egybe. A hunok (ujgurok) a további eseményekben már nem vesznek részt közvetlenül. Két katonai szövetség került egymással szembe: az egyik a masszagéta (jüe-csi) - pártus, a másik a baktriai-szeleukida szövetség. Kre 140-ben a baktriai görög királyok hatalma végleg összeomlik. A Hindukustól északra fekvő összes birtokuk, később a Hindukustól délre fekvő területek is, a pártosok által elfoglalt Margiana kivételével (Murgáb medence), a masszagéták uralma alá kerül. A támadásban valószínűleg központi szerepet játszottak a Jaxartész melléki tichárok, akik elfoglalták Baktriát, az Oxus felső folyásának medencéjét, amely később Tochárisztán nevet nyert. Arszakida uralom alatt Szabiria, Masszagéta-Hunország, Örményország, Nyugat - India, a Pártus Birodalom, a közép-ázsiai Hun Birodalom, a belső-ázsiai Hiungnu-Hun Birodalom és valószínűleg a daha-szkíta Erdély. Valarsak, Örményország

Arszakida királya szabir vezér lányát veszi el. Az első dinasztiaegyesítő házasság az Arszakidák közt NGY 47.o Turán, az Aral-vidék NGY 47.o Turán, az Aral-vidék CSL Ázsia CSL Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. Korezm A görög-makedon hódítók baktriai állama a masszagéta törzsek NGY mozgalma következtében kb. 140-ben megsemmisült A kínai 43o források szerint a baktriai királyságot megsemmisítő barbárok “nagy jüe-csi” néven tűnnek fel. Nem közös néven szerepelnek, hanem egyes törzsi neveken, mint asziok, pasziánok (apasziakák), tochárok és szakaraulok (szakaraukák), vagyis a kínai szerzők “nagy jüe-csi”- jei a masszagéták főtörzsei. A Pártus birodalomnak és utódállamainak meghatározó szerepe volt Elő- és Közép-Ázsia valamint Kelet-Európa történelmi és kulturális fejlődésében. Fontos tudnunk, hogy a perzsák a pártusokat sohasem tekintették maguk közül valónak. A pártusok az összes

egykorú forrás egybehangzó értesítése szerint a szkítákból - közelebbről a szkíta-fajú “daha” törzsekből - váltak ki. Tehát igaznak bizonyul az 1848 előtti 124 Kr.e 140 magyar történelmi kép: a szkítáktól a pártusokon, hunokon, avarokon, szabirokon át töretlen, s ha nem is teljes, de kétségtelenül igen lényeges és figyelemreméltó részleges történelmi és etnikai kontinuitás vezet a magyarokig. A fehér hunok megkezdik dél felé irányuló terjeszkedésüket. BJ4 131.o Kr.e 140-120 140-120 között folyt le a masszagéták dél felé történt vándorlása. E vándorlás nyugati, jobb szárnyát a szakaraukák és apasziakák alkották, akik benyomultak Ariánába és Szeisztánba, ahol korábbi szövetségeseikkel, a pártosokkal találták magukat szemben magukat. A szakák Tien-San környéki törzsei alkották a balszárnyat, amely a Pamíron keresztülhaladva a Kabul völgyéig hatolt. Kr.e 129 A fehér (euthalita) hunok

elfoglalják az indiai Kashmirt, Bengalát, Panjab-ot és az Indus folyóig terjeszkednek és ugyanezzel a mozgással egyidőben a szarmatá-nak nevezett törzsek és a jászok megtelepednek a Kárpát-medencében. Kr.e 126 (Korezm helyzete Turkesztánban) A kínai források többször említik a “Kang kü” birodalmat Turkesztán vidékén. Ez a birodalom a Kr e II-I szd folyamán a későbbi Kusán birodalom északi határán terült el, mint írják, nagyjából Bochara, Szamarkand és Taskent környékén. A kínai írók ismételten megállapítják, hogy lakóik öltözete, szokásai, életmódja, kinézése olyan, mint a hunoké, de nyelvük is igen közel áll egymáshoz. Kölcsönösen megértik egymás nyelvét. Kr.e 126-ban Pu-Ti császár rendkívüli követségével hosszú és fárasztó bolyongás után megérkezett Fergánába Csang K’ien kínai teljhatalmú megbízott. Diplomáciai küldetésének célja az volt, hogy szövetséget kössön a kínai birodalom a

“nagy jüe-csikkel” a közös ellenség, a hunok (ujgurok) birodalma ellen, amelynek központja a mai Mongóliában volt. A hunok a jüe-csiknek Kelet-Turkesztánból történt kiszorítása után a Tibettől északra elterülő egész sztyeppevidéket ellenőrzésük alá vonták és Kínát fenyegették. Csang K’ien küldetésének semmi eredménye sem lett. De neki köszönhetjük a belső-ázsiai országokra vonatkozó első kínai leírást. Tőle szerzünk tudomást először K’ang - Kiü hatalmas, belső-ázsiai birodalmáról. Ez a birodalom kelet felé Fergánával volt határos, dél felé Parthiával és Baktriával, nyugat felé pedig a korezmi és buchárai oázisok voltak a határai. A későbbi kínai források szerint a birodalomba a Kaskadarja melletti Kes-Sachriszebz, a Zeravsán melletti Kusánia, Taskent, Buchárá és Urgencs tartozott Korezm területén kívül. Csang K’ien közlése szerint K’ang Kiü “szokásaiban teljesen megegyezik a

jüe-csikkel, mintegy 90 000 főből álló hadserege van”. “ A korai Han-dinasztia története” a kang-kiüi hadsereg létszámát már 120000-re teszi. Csang K’ien szavai szerint K’ang-kiü “gyengesége miatt délen elismeri maga fölött a jüe-csik fennhatóságát, keleten pedig a hunokét”. Ebben az időben a jüe-csi konfederáció központja valahol az Oxus felső folyásától északra feküdt, valószínűleg Baktriának az Oxus jobb partján fekvő területén, a mai Tádzsikisztánban, vagy Üzbékisztán déli részén, esetleg azonban k’ang-kiüi területen, a Zeravsán medencéjében. A Zeravsán melletti Kusánia később az egyik befolyásos jüe-csi törzstől, a kusánoktól nyerte nevét. Kr.e (Roman Ghirshman (RG): Az ókori Irán c. könyvéből idézek 125 NGY 48.o BJ4 132.o NGY 48.o RG Fehér (Euthalita) Hun Birodalom Turán, az Aral-vidék Fehér (Euthalita) Hun Birodalom Turkesztán Pártos (129 és) 124 123 Kr.e 115 Kr.e 101

elrettentésül az indo-európai történelemszemlélet bemutatására. E könyvet még ma is alapműnek tekintik az ókorral foglalkozók.) Az i.e 129 esztendő végzetes dátum a hellénizmus számára Ezután már nem tudott többé talpra állni, a még néhány évtizeden át fennmaradó szeleukida birodalom kénytelen volt a győzedelmes Irán (értsd: pártusok, éppen 120 éve uralkodnak az Arszakidák itt. A szerk.)) előtt fejet hajtani Európa végérvényesen az Eufráteszig szorult vissza. A pártusok azonban nem özönlötték el Szíriát, mert Irán keleti határain rettenetes nomád támadással kellett szembenézniük. A Kelet-Turkesztán távoli vidékeiről érkező szkíta eredetű népek áradata érte el Iránt éppen akkor, amikor II. Phraatész VII Antiokhosz felett győzelmet aratott, s ezzel ragyogó kilátások nyíltak meg egy új pártus terjeszkedés előtt. A nomád vándorlás első hulláma már Mithridatészt is riadóztatta, aki sikerrel vette fel

velük a harcot. Phraatész, Mezopotámiát egy kormányzóra bízva, kelet felé indult, hogy a betörő ellenséget megállítsa. A nomád támadók, minden jel szerint, kétfelé válva haladtak előre. Egyes csoportjaik egyenesen nyugat felé, Marv, Hekatompülosz és Ekbatana irányába vették útjukat, a többiek pedig Marvtól déli irányban vonultak Harát és a szintén gazdag Szisztán tartomány felé. A görög foglyok, akiket Antiokhosz seregéből soroztak be a pártus hadseregbe, az első összecsapásnál magára hagyták Phraatészt, aki ennek következtében életét vesztette. Nem sokkal ezután nagybátyja és utóda, II. Artabanosz is erre a sorsra jutott A kormányzó, akit Phraatész Babilonban hagyott, királlyá nyilvánította magát, és Kharakané (néven) elszakadt a birodalomtól. Nyugaton lázadás, keleten pedig a beözönlő nomádok - ez a súlyos helyzet fogadta a trónra lépő II. Mithridatészt, a pártus dinasztia legkiemelkedőbb alakját (i.e

123 körül) Miután az új uralkodó nyugaton a rendet helyreállította, királysága túlsó végébe vonult, visszafoglalta Marvot, Harátot, és a határokat az Óxoszig (Oxus) visszatolva, megállította a nomádok áradatát, és Szisztánt is fennhatósága alá vonta. Győzelme óriási jelentőségű volt, mert megmentette a nyugati világot a szakák fenyegető veszedelmétől. A tegnap még nomád szkíták zárták el közeli rokonaik elől az utat, és védelmezték a nyugat-ázsiai civilizációt, vállalva azt a szerepet, melyet Irán hosszú történelme során mindig is játszott, és a továbbiakban is játszani fog. A közép-ázsiai nomádok támadása elsöpörte a (Nagy-Sándor-i) gréko-baktriai királyságot, és az Óxosz középső folyásától északra és délre elterülő síkság két nagy nomád törzsszövetség, nyugati részei a szakaraukák, keleti részei pedig a jüe-csik vagy tokárok kezébe került. E törzsek egy csoportja, mintegy előörsöt

képezve, lassan haladt egyrészt az északi úton Pandzsáb felé, másrészt a déli úton Szindh felé. Az ie I szd elején ők hozták létre, az utolsó gréko-baktriai uralkodók után visszamaradt romokon azokat a királyságokat, melyeket politikai és kulturális téren egyaránt szoros kötelékek fűztek a pártusokhoz. Annyi bizonyos, hogy az indiai királyságok a pártus hatalomtól mindvégig függetlenek maradtak. II. Mithridatész Kre 115 körül fogadta a kínai császár követeit, és szerződést kötött velük. A szerződés kikötései nagymértékben megkönnyítették a nemzetközi kereskedelmet, melyben Irán, mint elsősorban közvetítő állam, igen fontos szerepet töltött be. Korezm a II. szd-ban is a Belső-Ázsia görög hódítóinak birtokai ellen 126 222-223 .o Birodalom RG 224.o Pártos Birodalom NGY Korezm Kr.e 100 Kr.e 92 Kr.e intézett támadás vezetője és kezdeményezője. Korezm már 175 körül sikeresen harcol Eukratidész

ellen és visszaszerzi régi hatalmát Szogdiána és a Jaxartész középső folyása felett. De Korezmnek nem sikerült megőriznie a masszagéta szövetségben viselt vezető szerepét. Mint Szeisztánban a szakaraukák, ugyanúgy a tochárok és a baktriai aszianok is önálló államot alkotnak, a baktriai masszagéták pedig valószínűleg Korezm szogdiánai birtokai felett is uralkodnak. Korezm azonban hatalmas állam marad: Kr. e 101-ben beleavatkozik a fergánai-kínai háborúba. A Fergánával szövetséges k’ang-kiüi csapatok közeledése a kínaiakat arra kényszeríti, hogy a fergánai főváros ostromát abbahagyják és hazavonuljanak. A Kr e I szd-ban amelyet éppúgy, mint a Kr u I szd elejét is , a korezmi - k’ang-kiüi állam virágkorának kell tekintenünk - K’ang-kiü nemzetközi helyzete megváltozik. A baktriai masszagéták (jüe-csik) hódításai idején alkotott politikai tömörülés alkotó elemeire bomlik szét. “A későbbi Han - dinasztia

történeté”- ben olvashatjuk: “Amikor a jüe-csik uralkodóházát a hunok megsemmisítették, akkor az uralkodói ház székhelyét Ta-hiá-ba (Baktria) tették át. A királyság öt fejedelemségre szakadt”. A fehér hunok népei elfoglalják a mai Afganisztánt is és megalapítják a Kusán birodalmat. II. Mithridatész Armenia (Örményország) sorsa felett ítélkezhetett: védencét, Tigranészt tette meg királyukká, új korszakot nyitva ezzel az ország történetében, melynek sorsa szorosan Irán (értsd: Pártus Birodalom) -hoz kötődött. Nem sokkal ezután Tigranész a pontoszi Mithridatész Eupatórral szövetkezett, azzal az uralkodóval, akinek hatalmas birodalma i.e 112 és 93 között egész Kisázsiát, sőt még a szárazföldi Görögország egy részét is magába foglalta, és aki hosszú éveken át sikerrel állta el a római előrenyomulás útját. Ezzel a szövetséggel és az erősödő Armeniával szemben II. Mithridatész várakozó

álláspontra helyezkedett, és egyensúlyozó hatalmi politikát folytatott. A rómaiak ie 92-ben elérték az Eufráteszt. Mithridatész követséget küldött hozzájuk, és szövetség kötésére tett javaslatot. Sulla, aki a pártusok hatalmát és jelentőségét nem ismerte fel, olyan kevés figyelmet szentelt a követnek, hogy a megsértett nagykirály a két másik keleti uralkodóhoz kezdett közeledni. Róma nagy árat fizetett később azért a politikájáért, hogy lenézte a pártusokat, amikor első ízben szembe került velük. Ha a pártus birodalom létrehozása során I. Mithridatésznak (a perzsa) Kürosz szerepét tulajdonítjuk, akkor Dareiosz szerepét II. Mithridatész töltötte be. Mert míg az előző uralkodónak a birodalom területi felépítése köszönhető, megerősítése és belső szervezetének kialakítása az utóbbinak érdeme, aki Iránt igazi világhatalommá tette. Jelentőségét és a korabeli világ politikai és a gazdasági életében

betöltött szerepét világosan mutatták a nyugaton Rómával, keleten pedig Kínával létesített kapcsolatai. Ezt kívánta az uralkodó is hangsúlyozni a “Királyok Királya” cím felvételével. Halála után Pártia teljes hanyatlásnak indult. Trónján harminc éven át egymást követték az uralkodók. A belső harcok annyira kimerítették a birodalmat, hogy az armeniai Tigranész, aki a pártusoknak köszönhette koronáját, több tartományt elragadott tőlük, és az országot fosztogatva egészen Ekbatanáig jutott el. Súlyosan megsértette a birodalmat azzal, hogy felvette a “Királyok Királya” címet. “A megnyirbált, szétesőfélben lévő, minden ízében ingó pártus 127 49.o (K’ang-kiü) BJ4 132.o RG 224.o Kusán Birodalom Pártos Birodalom Örményország (Armenia) RG Pártos 69-57 monarchia átmenetileg szinte eltűnt Elő-Ázsia térképéről”, amikor az 225.o utolsó szeleukida trónkövetelők közötti harcoktól kifáradt

szíriaiak kérésének eleget téve, Tigranész elfogadta a Szeleukidák koronáját. A helyzet olyan volt, hogy kérdésessé vált, nem lesz-e maga a pártus uralkodó is az ő vazallusa. Róma azonban Pártia gyengesége ellenére is tárgyalásokba bocsátkozott vele, s mivel Pontosszal és Arméniával harcban állt, a pártus uralkodót semlegessége megőrzésére igyekezett rávenni. A tárgyalások során azonban ez alkalommal sem tanúsítottak túl nagy tiszteletet iránta. Lucullus egyezmény megkötését javasolta, sőt talán követelte. Ezt III Phraatész el is fogadta Amikor Pontosszal és Armeniával folytatott harcában Lucullusnak nehézségei támadtak, Phraatész, adott szavát megtartva, egyetlen lépést sem tett azért, hogy Szíriát elfoglalja. Még később is, amikor Mithridatész Eupatór vereségeket szenvedett, és lehetőségeket keresett arra, hogy Pártiával szövetséget kössön, Phraatész Pompieusszal felújította a régi szerződést, és

változatlanul a rómaiak érdekeit tartotta szem előtt. A gőgős és nemtörődöm rómaiak azonban továbbra is csak igen kevés figyelmet szenteltek ennek a kötelezettségeit lelkiismeretesen teljesítő népnek. Nem sokkal ezután Pompeius megszegte a szerződést, elfoglalta a Pártus Birodalom nyugati tartományait, intrikákba kezdett Phraatész vazallus királyaival, sőt a tiltakozásaira küldött válaszában magát Phraatészt is megsértette. Róma képviselői Phraatész meggyilkolása után sem változtattak magatartásukon. Gabinius jelentős pénzösszeg ellenében vállalta, hogy I. Orodésszel szemben III Mithridatészt segíti a pártus trónra De ígéretét nem váltotta valóra, mert az egyik, hasonló helyzetben lévő egyiptomi trónkövetelő még magasabb összeget ígért Gambiniusnak, s ő azt elfogadta. A római vezérek kapzsisága akkor érte el a csúcspontot, amikor Crassus lett Szíria proconsulja. A Senatus ugyan nem akart a pártusokkal háborút

kezdeni, Crassus azonban katonáival együtt úgy vélte, hogy Irán (értsd: Pártos) fölött könnyű győzelmet arathat, s elszántságukat csak fokozta, hogy a birodalomban felhalmozott kincsek rendkívüli zsákmányt ígértek. De a pártusok nehéz- és könnyűlovassága, melyet Surena, Irán legnagyobb arisztokrata családjának feje vezetett, Carrhae mellett szétverte a rómaiakat. Crassus seregének háromnegyedét megölték, illetve foglyul ejtették. Maga Crassus is saját és fia életével fizetett szerencsétlen vállalkozásáért (i.e 53) A győzelmet a nehézlovasokból és lovas íjászokból álló pártus lovasság szerezte meg, mely fölényben volt a lovas hadtestekkel nem rendelkező római hadsereggel szemben. A carrhae-i csata után Róma kénytelen volt lovas hadtesteket felállítani, éppúgy, mint ahogyan ezer évvel korábban, a Felföldre érkező legelső iráni törzsek (értsd: úzok) hatására, az asszírok is kénytelenek voltak megtenni ezt. A

hagyomány szerint a hírvivők éppen akkor érkeztek a szerencsétlen triumvir fejével és egyik karjával I. Orodészhez, amikor udvartartása körében, Arménia (Örményország) királyának társaságában éppen Euripidész Bakkhánsnők című darabjának az előadásán vett részt. A váratlan és megdöbbentő pártus győzelem a rómaiakat ráébresztette arra, hogy a valóságban milyen nagy pártus hatalommal - elsősorban ugyan nem támadó, hanem védekező erővel - kell számolniuk. Róma végre megértette, hogy államfői és hadvezérei mekkora hibát követtek el azzal, hogy Iránt félreismerték és megvetéssel kezelték. Ettől kezdve az Eufrátesz nyújtotta határt több, mint egy évszázadon 128 Birodalom át nem lépte át ellenség. Kr.e 59 A hunok öt, majd két részre szakadása Kr.e 55 Crassus megtámadja Parthiát Surenas (Szörény) úz lovassága megsemmisíti a római sereg négyötödét. Kr.e 54 Caesar britanniai hódítását egy

Cassi-Vellanus nevű kus - pikt főember próbálja ellenállással megakadályozni. Kr.e54-3 Csitki hun tanhu veresége a kínai Han dinasztiától Kiürítik a 6 területet és nyugat felé indulnak. A tanhu császárt jelent Kr.e 54 - Róma háborúi az avar birodalom ellen, amely elveszti végül Kr.u 250 Elő-Ázsia-i területeit Az avarok az Aral tóhoz húzódnak vissza három évszázadra. Kr.e 53 A Pártos Birodalom és Róma Mielőtt az összecsapásra került volna a sor, mind a Római és mind a Pártos Birodalomnak már évszázados múltja van. A rómaiaknál ezt az időt az állandó háborúskodás, békétlenség, intrika és császárgyilkosságok töltik be, mialatt a Pártos Birodalom népei békében és jólétben élve, birodalmuk és népeik fejlesztésére fordítják az éveket. Róma már hozzászokott ahhoz, hogy a kegyetlenséggel vezetett háborúival igázza le a népeket, és a légiók útját keresztre feszített hadifoglyok hörgése kísérte

mindenütt. A római triumvirátus irigykedve nézi a pártosok békéjét és jólétét, tehát elhatározták a Pártos Birodalom megtámadását és Crassus hatalmas sereggel tört be Parthiába, az Eufrátesz forrásvidékére, Pontusból Kr.e 53 esztendőben. Carhae (a régi Harran) az ütközet színhelye, ahol a Pártos Birodalmi hadsereg tönkreveri a római légiókat. A régi írók úgy mondják: “44.000 római katonából állt Crassus cézár hadserege, és a pártosoktól olyan vereséget szenvedett, hogy 33.000 római elesett katonával együtt maga Crassus is ott maradt a csatatéren.” E hatalmas római vereség után egész Szíria, Galilea és Szamaria is pártos fennhatóság alá került, e két utóbbi a Pártos Birodalom tartományaként ADIABENE nevet kapott, Adiabene pártos királyi herceg kormányzója után. E tartomány főnökének hivatalos elnevezése PA-KUR, vagyis a “hegyek ura” volt. Róma nem volt hozzászokva a vereséghez, de a pártosok

nagy győzelme az eddig verhetetlen légiók felett nem vette el kedvét Kelet meghódításától. Altheim-Stiehl “Geschichte Mittelasiens im Altertum” című könyvükben közlik, hogy Crassus legyőzője, a pártus “Suren”, Szakasztán kormányzója volt. Nos, a besenyőknek (“pasiani”, “pasiak”?) is volt egy “sur” nevű törzsük (Bíborbanszületett Konstantin szerint), másrészt pedig a későbbi Kusán Birodalom magva - amelynek népei közé tartoztak a “pasiani” törzsek is - éppen Baktria-Szakasztán vidékén volt. Az a sokat vitatott kérdés, hogy a pártus “Suren” vagy “Surena” személynév vagy méltóságnév volt-e, jelen összefüggésben nem mérvadó. Tény azonban, hogy a Suren nemzetség a Pártus Birodalom egész fennállása alatt a leghatalmasabb oligarchák közé tartozott - a Crassust legyőző Suren például 10.000 lovast állított ki -, sőt még az Arszakidák bukását is túlélte, s a szaszanida Perzsiában is a

vezető arisztokráciához tartozott. Kr.e 53 A kínai politika mesteri húzásokkal játszotta ki egymás ellen Bátor (Mao-tun) utódait: ellensennyők állításával. A hatodik generációban Hoansza és Csitki (Csi-csi) álltak egymással szemben. Az ország három részre szakadt. Csitki volna jogosabb a trónra, mint idősebb A nemzet java és többsége is mellé állott. Megütköztek, Hoansza futva 129 GK PV BT III/43.o PV Kína Pártos Birodalom Britannia Mongólia PV Pártos Birodalom BJ2 371.o Pártos Birodalom Kelet-Töröko. GL I. 291o NGY 55.o Keleti Hun Birodalom Kína Kr.e 48 Kr.e 44 menekül a vesztett csatából és Kr. e 53-ban elismerte Kína fennhatóságát a hunok fölött. Csitki is törekedett a kínai császárral fenntartani az érintkezést, amelyet Hoansza igyekezett megakadályozni. Egyébként Csitki messze északon maradt, ahol megtartotta, sőt növelte hatalmát. Hoansza meghódolásakor ugyanis Ilibok alkirály elszakadt

Hoanszától, nem ment hódolni, hanem sennyővé kiáltotta ki magát. Az összetűzéskor csatát vesztett, elesett, népe pedig Csitkihez csatlakozott. Erre a hírre Kína Hoanszát óriási sereggel és élelemmel támogatva Csitki ellen akarta küldeni, ki érezve gyengeségét, Kr. e 48-ban elhagyta országát. Csitkinek az lehetett a számítása, hogy a testvér Oszun népével egyesülve erősíti meg birodalmát, Mint emlékszünk, Mao Tun sennyőt Kiok nevű fia követte a trónon, ki ekkor felvette a Las Sang nevet. Kis-oszun a Fergana-völgyben volt és lakói a Las Sang által levert és elűzött “nagy jüe-csi” nép volt. Csitki követeket küldött hozzájuk s fölhívta szövetkezésre Kis-oszun királyát, aki hatalma megerősítését Kínának köszönhette, s a földönfutó Csitkivel nem akart szövetkezni. Ezért követeit lefejezteti, fejeiket elküldi Kína turkesztáni megbízottjának, s 8000 embert küld Csitki ellen, aki a csapatot leveri, de az

egyesülési tervet feladva északnak fordul. Az Irtis felső folyásánál lakó ujgurokhoz (ogurokhoz) megy, legyőzi őket, majd nyugatnak fordul a kin-hunok (kirgizek) ellen. Csitki hódolásra kényszeríti őket. Azután északnak fordulva a tinglingeket is leveri E három ország egyesítéséből alapítja meg független hun birodalmát, amely Turkesztán egész északi részét magában foglalta, nyugatra pedig a Volga és a Káspi vidékéig terjedt. Fővárosa a mai Szamarkand környékén volt. Csitki több támadást intéz az Oszun-ok ellen és követeli Kínától a békekezesként ott tartott fiát. 44 végén a császár Ku-Ki nevű táborszernagy kíséretében vissza is küldi. Nem tudjuk miért, Csitki a követeket kivégezteti. Csitki Kína turkesztáni uralmát veszélyeztette: rövid idő alatt félelmetes hatalommá nőtte ki magát. Azért gyűlölte annyira Oszunt, mert annak lakói a Kiuszu-k, a “tusó ujgurok” leszármazottai útban voltak a déli

irányú terjeszkedése számára. Ekkor történt, hogy K’ang Kiü királya segítséget kér és szövetséget ajánl Oszun ellen. Ez az ország, K’ang Kiü (Khang Ki), a mai Taskent és Szamarkand vidékén feküdt. Nem volt Kína alattvalója, de korábban Bátor birodalmához tartozott. Oszuntól sokat szenvedett (Nagy kár, hogy ezen események leírása Kutejba - Korezm évszázadokkal későbbi arab támadásának vezére és könyvtárának megsemmisítője (A szerk.), pusztítása következtében elveszett) Csitki elfogadta K’ang Kiü ajánlatát, megkötötték a szövetséget. Csitki hunjai és a K’ang Kiü-i csapatok betörtek a Fergana-völgybe és nagy pusztítást vittek végbe. Csitki megnövekedett hatalma veszedelmes volt Kína számára is: turkesztáni uralma megingott, s nagy része Csitki fönnhatósága alá került. Kína behálózta a Csitki által meghódított régi országok uralkodóit, s titkos koalícióban egyesítette őket a meggyűlölt

Csitki ellen. A turkesztáni kínai hadsereghez még 15 ország királya csatlakozott. Tervüket ügyes ravaszsággal hajtották végre, Csitkinek fogalma sem volt arról. Várában legföllebb pár ezer embere lehetett, amikor az egyesült csapatok meglepték: kelepcébe került. Elszánta magát a végsőkre, állta a harcot, amely a hun történelem egyik legnagyszerűbb tragikus küzdelme. A hunok kétségbeesetten 130 NGY 55.o Keleti Hun Birodalom Kína NGY 56.o Keleti Hun Birodalom Kína K’ang Kiü (Korezm) Kr.e 36 Kr.e I szd. vége Kr.e I.szd védekeznek, de az ostromlók felgyújtják a várost. A végén pár száz férfi és nő élt már csak, akik a hárembe vonultak, s az ostromlók itt sem bírtak velük addig velük, amíg ezt is föl nem gyújtották. Csitki utolsó leheletéig védekezett. Sebektől borítva rohant szembe a benyomuló ellenséggel, amely végre mégis megölte. Az utolsók közül egyetlen ember vagy asszony sem maradt életben. A halott

hős sennyőnek egy kínai tiszt levágta a fejét. Igy halt meg a hunságnak utolsó független nagy sennyője, aki saját hibájából bukik el, de bukásában is nagy és tiszteletreméltó maradt. Hogy milyen kevesen voltak a hunok, azt bizonyítja a kínai hivatalos hadijelentés, amely 1518 elesettről és 145 élve elfogottról számol be. Csitki fejét a császári fővárosba vitték, és közszemlére függesztették ki. . Tehát nincs kétség: a hun zöm túlélte a tragédiát, de K’ang Kiü-ben nem maradhattak. Ellenséges gyűrű vette körül őket Egy út maradt nyitva előttük, amely észak-északnyugatnak, a Baks-patakon és a sztyeppén át volt nyitva. Csak erre menekülhettek, hogy a körülvevő ellenség ollójából kikerüljenek, s valahol téli szállást nyerjenek. Marcus Antoniust tönkreveri a pártus-avar-úz lovasság, ezúttal az úz Pacenus (Becse) vezetésével. Orodes pártus király neve Orda lehetett Latin átiratban néhány pártus király

neve: Mithridates, Artabanus, Phraates, Cabades, Cotarzes, Vologeses. A csata Joppa mellett volt a palesztínai tengerparton. A pártos győzelem egyik feltétele az volt, hogy a Galileaként is ismert terület Adiabene néven a Pártos Birodalomhoz tartozott, tekintve, hogy lakosai szintén “aram” - a magyarral azonos - nyelvűek és a pártosokkal azonos szkíták voltak. Vallási központjukat Bit-sa-an (Beth-san) - nak nevezték, de az idegenek Scythopolis néven ismerték. (Scythopolis vászonkészítőiről volt messze földön híres, kereskedők hordták szét termékeit mindenfelé, innét származik a híres “torinói lepel” is a hagyomány szerint. A szerk) Róma befejezi a Földközi-térség alávetését. PV Pártos Birodalom BJ2 383.o Palesztina BT Földközi-tenge III/140. r vidéke o. Julius Caesar Galliát 8 éves küzdelemben “pacifikálja”. Nationa Kelta Gallia 30 csatát vív, 800 várost foglal el és 1 millió 192 ezer embert (férfit, l nőt és

gyereket) gyilkol meg. Geo-gra phic A térképmelléklet az alábbi kelta törzseket sorolja fel Európában és 1 9 7 7 . Kis-Ázsiában (latin átiratban): V. Ankara környékén: Trocmi, Tectosages, Tolistobogii 607.o Kelta Európa Al-Duna-környékén: Dardani Erdély (Dacia): Daci Délvidék: Scordisci Dalmácia: Delmatea Illyria: Daesitiates Dél-Baranya: Breuci Duna-Tisza köze: Eravisci Pannonia: Pannonii Kárpátalja: Tevrisci Felvidék: Cotini, Boii Ausztria (Noricum): Tauriscii Német-lengyel síkság: Volcae Tectosages Cseh-medence: Marcomanni, Boii 131 Bajorország: Vindelici Duna-Rajna köze: Decumates Mosel forrásvidéke: Leuci Svájc: Helvetii Olasz Alpok: Insubres Rajna-völgye: Nemetes, Treceri, Ubii Reims környéke: Remi Németalföld: Nervii, Atrebates Belgium: Belgae, Bellovaci Franciaország, Calais környéke: Caletes, Szajna-vidéke: Parisii, Marne-vidéke: Catalauni, Sens vidéke: Senones, Chartres (Carnutum) környéke: Carnutes Dijon és attól

északra, (Sequana) környéke: Sequani, Lingones Lyon környéke: Ambarri, Allobroges Alpok-környéke: Allobroges, Vocontii, Caturiges Marseille (Massalia): Salluvii Liguria: Ligures Közép-Franciaország: Cadurci, Arverni, Limoges környékén: Lemovices Bourges vidékén (Avaricum): Biturgies Tours vidékén: Turones Normandiában (Armorica): Osismii, Rennes környékén: Redones, Vannes környékén: Veneti Nantes környékén: Namnetes, Pictones Spanyolország, Galícia: Gallaeci Olaszország, Pó-völgye: Boii Ancona környéke, (Sena Gallica) : Senones Skócia: Cornovii, Caledones, Epidii, Damnonii, Votadini, Selgovae Anglia: Brigantes, Parisi, Coritani, Iceni, Regni, Cornovii, Atrebates, Belgae, Dorutriges, Dumnonii Wales: Ordovices, Silures Kr.e 35 Kr.e35 Kr.e 30 Róma a Száva vonaláig tolja előre határait és katonai tábort állít fel a BT Száva Kulpa-Száva összefolyásánál lévő Sziszeken. III/140. környék o. Róma haditervet változtatott, és elfoglalta

Moesiát, és onnan támadja BJ2 Moesia Pannoniát és Transsylvániát (Erdélyt). A baktriai (C3) és Krím-i 372o Kárpát-medenc pártos (C2) központok irányítják az ellentámadást, megerősítve az ei Erdélyben települt “DÁK” (daha) hadakat. Pannoniát csak 44 éves Délvidék háború útján tudja végleges birtokba venni Róma Kr.u 9 évben Dácia viszont csaknem 100 évig ellenáll. Az árja és turáni elemek Duna-medencében való teljes összeolvadását BT Kárpát-medenc és egy magyar nyelvű egységes nemzet kialakulását a Római III/140. e Birodalom akadályozta meg. A rómaiak ugyanis az itáliai és galliai o (etruszk és kelta) keretek szétzúzása és népi öntudatuk megsemmisítése után betörtek a Duna-medencébe is, birtokba vették a Dunántúlt és az Erdélyi-medencét, három részre tagolva ekként az összefonódni készülő magyar társadalmat. Róma harapófogó-szerűen támadja a Pártos Birodalmat. Pannonia BJ2 Palesztína után

most a kisázsiai térből és hajóhaddal a partra szállított 374.o csapatokkal, a palesztínai parton, Joppa-nál (a mai Jaffa) szándékozik visszafoglalni az elvesztett területeket. Ezúttal Antonius (Cleopátra kedvese) a fővezér. De a római seregek sorsa ugyanaz lett, mint 25 132 Kr.e 30 Kr.e 12-9 I. szd 6-9 35-65 48 54 89 101 101-105 109 évvel előbb Carhae-nál. A pártos haderő megsemmisíti Antonius légióit, és ő is ott marad holtan a csatatéren. Ekkor látja Róma, hogy a Pártos Birodalommal nem bír, és így északon, a Kárpát-medence felé erősíti meg a támadásait. Csaknem minden erejét beveti itt Róma, mégis, a pannoniai háború 44 évig és Dácia birtokbavétele majdnem 100 évig tart, és Rómának igen nagy áldozatba kerül. De Róma nem takarékoskodik a vérrel, hiszen a leigázott népek zsoldosait veti be a küzdelembe, és ezt így rendelik az “istenek” akik mint császárok már beletartoznak a római “istenek”

közé, és imádásuk kötelező. Harmadik honvisszafoglalás Szarmaták Tiberius generális a Dunántúl meghódítására indul. Egykorú feljegyzések szerint évekig tartó kemény harcokra volt szükség, hogy a rómaiak behatolhassanak a tájba. A helybeli lakosság azonban a változásba nem nyugodott bele. A Kr. u I szd-ban öt pártus rész-királyság fölött uralkodtak Arszakidák. Ezek voltak: Pártia, Média, Örményország, Szkítia és Baktria. A Baktria-Indus vidéki pártus részkirályságból fejlődött ki a Kr. u 2-3. évszázadban a Kusán birodalom A szkítiai, azaz Pontus-Kaukázus-Káspi vidéki korábbi pártus hűbéres királyság trónján - Faustus Bizantinus szerint - a IV. szd elején még Arszakida király ült: Sanesan - “a maszkitok és a hunok” királya, - aki az örmény király - szintén Arszakida - rokona volt. Pannonia felkelést támaszt a rómaiak kiűzésére. E felkelést a rómaiak az ő “Pannon-háborújúknak” nevezték, a

legnagyobbnak, amit Hannibál óta viseltek. Sanatruk pártus király uralkodása. GKE BT III/ 140.o NGY 43.o BT III/ 140.o BJF I/150.o Hun polgárháború az északi és déli hunok közt. GK A Dunántúl tényleges birtokbavétele befejeződik. A rómaiak ekkor BT elérték a Duna vonalát északon és keleten és Dunántúl egész területe III/ felett megszerezték a katonai és politikai uralmat. A rómaiak 141o dunántúli védőbástyájukat mintegy négyszáz évig birtokolták s csak a hunok közeledtére adták fel 409 és 433 között. Az északi hunok teljes katonai veresége. Indulás nyugat felé GKE Szabiria keresztyén vallású. CSL A rómaiak Pannonián kívül a Duna-medence keleti harmadát is uralmuk alá vetették. E terület felett a spanyol származású Traján császár (98-117) szerezte meg az uralmat, személyesen vezetett két hadjárata során (101 és 105), igen nehéz harcok árán. A római uralom itt észak és nyugat felé a Szamos illetve a Tisza

folyók mocsárvilágáig ért, keletre a nagy hegyek lábáig. A tartomány neve Dácia lett. Csaknem 100 évi ellenállás után Róma bekebelezi Dáciát. A pártos hadvezetés a sarmata-jazig (jász) népünket és seregeit ékeli be Pannonia és Dácia római provinciák közé, a Duna-Tisza közére, és ezzel elvágja a két tartomány közvetlen összeköttetését és kapcsolatát, Dácia elfoglalásának évében - Kr.u 109-ben A Kárpátok hegyeiből szinte folytonosan le-lecsapó dák seregek 60 év alatt felőrlik a római csapatokat és Marcus Aurelius “áttelepíti” Dáciát a Duna jobb partján és Erdélytől délre eső Moesiába, mely ettől fogva “Dacia Aureliana” 133 BT III/ 140.o BJ2 372.o Kárpát-medenc e Pannonia Pártos és Kusán Birodalom Pannonia Pártos Birodalom Kína Pannonia Mongólia Kaukázus, Georgia, ÉKTörökország. Erdély Erdély Nagyalföld nevet kap a Római Birodalomban. Erdély tehát felszabadul és a Pártos Birodalom

kiváló hadvezetése visszaszerezte kincseket ontó bányáit népünk javára. A dák-daha néven ismert népeink a Pártos Birodalom egyazonos népéhez tartozik, hiszen - miként Strabót idézem - ő mondja a pártos dahákat a birodalom magalapítóinak. Arra vonatkozólag, hogy az erdélyi dákok a Pártos Birodalom hadvezetésébe tartoztak és Decebál dák király is a központi hadvezetés intézkedései szerint vezette hadait, egy érdekes idézetet közlök George Rawlinson: A hatodik keleti monarchia c. könyvéből: “ A dákok, akik Domitian uralkodásának első évében betörtek Moesiába, egy Callidrimus nevű görög foglyot ejtettek, aki rabszolgálója volt egy Liberius Maximus nevű római tisztnek. Ezt a foglyot Decebal elküldte Pacor pártos királynak, akinek szolgálatában állt Decebál hosszú időn át.” 150 Szkíta és szarmata törzsekből alakulnak a kazárok, óbolgárok és az avarok. 190-210 Örmény forrásban Szurhab-Venaszep hun király - a

hunok visszaértek Kína felől az örmények látókörébe. Ebben az időben primitív finn-ugor és szláv elemek északon és nyugaton lelhetők fel. Juluf 17 volgai nép felett uralkodik, aki a tanhu közvetlen alárendeltje lehet. Ekkor alakulnak ki a városok kezdeményei: Itil a Volga torkolatánál, Madzar a Kuma partján, Balangyar stb. 196 Septimus Severus felállítja a pannon légiókat, elfoglalja Rómát, majd császár 202-214-ig. 197 Ktésziphón Septimus Severus idején ismét a rómaiak kezére került, a pártus fővárost harmadszor is kifosztották és felégették. De a feldúlt országban a császári sereg olyan nehéz helyzetbe került, hogy el kellett hagynia a várost. Visszavonulása során a császár, Traianus útján haladva, kétszer is ostrom alá vette - sikertelenül - Hatrát, majd visszavonult Szíriába. Caracalla idején, az V Vologészész és IV Artabanosz között dúló polgárháború során, melyet Róma is bátorított, a rómaiak ismét

elözönlötték Mezopotámiát. A római császár meggyilkolása azonban megváltoztatta a helyzetet. IV Artabanosz két ízben is győzelmet aratott Macrinus császár felett, és Rómával súlyos hadisarcot fizettetett. Ismét az Eufrátesz lett Irán határa, és úgy tűnt, csak idő kérdése, hogy a pártusok mikor rohanják le Szíriát. Siralmasan végződtek tehát Rómának azok a két és fél évszázadon át meg-megújuló törekvései, hogy Iránt fennhatósága alá kényszerítse. III. és IV A Római Birodalom katonai súlypontja Pannoniában és Illyriában szd. van. A Pártos Birodalom tanult, művelt és bölcs királyai nemcsak egy legyőzhetetlen hadsereggel védték országukat, hanem egy intelligensen megszervezett kémszervezetük is volt, mely minden római szándékot és hadititkot felderített és titkosan beépített ügynökei által Róma legmagasabb köreit is befolyásolni tudta. Ennek a Pártiát szolgáló szervezetnek munkahelye és könnyen

elérhető központja Pannonia volt, és így nem véletlen az a közismert történelmi tény, hogy Pannoniából indultak ki a császárbuktatások. E sorok írójának (BJF) kutatásai azt mutatják, hogy a Pártos Birodalmat kormányzó szerveknek közvetlen kapcsolatuk volt a nekik dolgozó “pannoniai zsoldosokkal” akik lassan kézbe vették Pannonia fejlesztését. Településeket, városokat építettek római pénzzel, és a pártos uralomnak kedvére való volt az országépítés, mert karizmatikus tudattal hittek Pannonia visszaszerzésében. Ezért sohasem támadták 134 GK Volga-környék PV Róma RG 232.o Pártos Birodalom KS Pannonia BJ2 375.o Pannonia 200-350 III. szd forduló 215 224 Pannoniát, hanem minden erejüket az erdélyi, dáciai bányák visszaszerzésére fordították, ami 60 év alatt sikerült is. A szarmaták (másik) nagy történelmi teljesítménye a germán és angolszász világ kialakításában játszott szerepük. (Az elsőt ld

a szlávsággal kapcsolatban az V.-X szd-ban) A germánok Gothi (Gót) nevű ága, mint ismeretes, a szarmaták finnugorokkal való keveredésből állt elő s szerepük 200-tól 350-ig tartott. Talán maga a Germán-név is a szarmaták Sarmeni nevéből ered, az S-hang G-vé lágyulása folytán. A szarmata néphullám az angolszász és a frank területen is végighaladt a Krisztus utáni évezred első felében. Ezen a területen az Aláni ág mellett, úgy látszik, izraeliek és zsidók nagyobb tömegű jelenlétével is számolnunk kell. A szarmaták szereplése a kelet-európai magyar népek szempontjából igen nagy veszteséggel zárult, mert a Visztula, Dnyeper, Don és Volga mentét egykor kitöltő ősnépet valósággal leradírozta a térképről s helyükbe szláv népeket varázsolt. E veszteség következtében a különvalóságuk tudatát még megőrzött magyar származású népek baltiak, volgaiak, kaukázusiak és turániak - egymástól elszigetelődtek. A

szláv népek kialakulása a magyar nyelvű népek második európai tragédiája, mert megsemmisítette azok kialakulófélben lévő kelet-európai birodalmát és arra kényszerítette déli csoportjukat, a kaukázusi és turáni elemet, hogy a turkok szorongatásai elől nyugat felé testvéreikhez menet, fegyverrel nyissanak maguknak utat. A perzsák orgyilkosokkal irtották ki az Arszák királyi család tagjait. Megalakul a Sasanida-perzsa uralom a Pártos Birodalom helyén. Mani születése Pártus birodalom bukása 226 A szasszanida Ardashir vezetésével a perzsák megölik Artabán pártus királyt és a perzsa területeken átveszik az uralmat. III. szd Az Aparna (Pártos) Birodalom bukása után az úzok zöme a Káspi-tenger túloldalára költözik, a többi kisebb egységekben szóródik szét: Kis-Ázsia, a Fekete-tengeri partvidék, Kubán-tér és a Kaukázus vidéke. 248 A fehér hunok királyának követelését teljesíti a perzsa király, Ardasir fia - I. Sapur

(241-272) és a csecsemőből már emberré lett Berozamadot kinevezi a Sassaidák birodalmában létesített “pártos-provincia” kormányzójává. Berozamaddal újra megerősödik a Jézusi vallás és az Arszák királyi vérből származó Mani lesz annak főpapja. Mani misszionárius útra indul a hunok közé és hét püspökséget szervez a Közép-Ázsia-i hunok és turkok között. 250 körül A kök-türkök fél évszázadra uralmuk alá vonják az Aral - menti avar birodalmat. Ekkor válik ki az avar-kunok (várkunok, kunok) népe és indul Dél-Oroszországon át a Kárpát-medencébe, ahová 568-ban a nép Baján kagán vezetésével meg is érkezik és birodalmat alapít. A Kök-türk birodalom bukása után az avarok az úzokkal és fehér-hunokkal megalapítják a Kusán Birodalmat, amelyet aztán majd Dzsingisz kán semmisít meg néhány évtizeddel a tatárjárás előtt. 256 A Pártos Birodalom összeomlása után Perzsiában a Sasanida-dinasztia uralma nem

tűrte a bábeli eredetű pártos szimbólumokat. Csak a Kaukázuson átkelők tartották meg a teokratikus uralkodó formát, és ahol megtelepedtek, ott tovább élt és gyarapodott az Égkirálynő (Szűzanya) és a Nap tisztelete. 135 BT III/94.o BJ2 391.o BJ2 450.o CSL BJF Európa Pártos Birodalom Pártos Birodalom Pártos Birodalom Pártos Birodalom PV BJ4 137.o Pártos Birodalom PV Kusán Birodalom BJ3 79.o Pártos Birodalom III. szd közepe 270 271 Természetes tehát, hogy ezek a népek megtartották az erre vonatkozó szimbólumokat is, amelyeknek ékes bizonysága az ister-gami hét páros oroszlán az uralkodói szentélyben. Csakis azok a népek tudták megőrizni ezt a szép vallást és annak hagyományait, akik elhagyták a most már perzsának nevezhető életteret. Ugyanis a perzsák mindent megtettek, amit bírtak, hogy az anyaisten tiszteletével járó szertartásokat és ennek szimbólumait elpusztítsák. Egyszerűen kiirtották azokat, akiknek

ez volt a vallásuk, és úgy harcoltak az ősi mahgar-sumér hit ellen, hogy az ő saját perzsa templomaikba olyan domborműveket helyeztek el, melyeken az ősi sumér-mahgar-bábeli teokratikus istenszemlélet királyi állatát, az oroszlánt maga a perzsa uralkodó öli meg. Követték nagy elődjüknek, Dáriusnak a hagyatékát Dárius ugyanis amikor a méd mágusokat legyilkoltatta, megindította az ideológiai harcot is a mágus vallás ellen, és annak összes jelképét összetörette. Természetes, hogy ebben a pusztításban első számú közellensége az oroszlán volt, hiszen a magya(méd) mágus vallás és teokratikus uralmi rend az égi oroszlánok törvénye szerint volt elrendezve. Fontos ennek az ideológiai pusztításnak észrevétele, hiszen nemcsak a médeknél, hanem a szkítáknál is ugyanezt a vallást és uralmi rendet találjuk, miképpen arról a Zivijében (ma Irán) kiásott anyag tanúskodik. Egy szkítaföldi életfa-ábrázolás, ahol az “égig

érő fa” tetején, tehát fenn az égben, látható a páros oroszlán ékes bizonylataként annak, hogy náluk is élt az a hagyomány, amelyet az ister-gami páros oroszlánok jelképeznek. A III. szd közepe egész Belső-Ázsiában a nagy politikai fordulatok kora. Nemcsak a Kusán Birodalom omlik össze Ugyanekkor hanyatlik a pártus Arszakidák uralma is. De azok a III századi politikai megrázkódtatások, amelyek két belső-ázsiai ókori birodalmat tettek tönkre, a korezmi államot nem döntik romba. Ellenkezőleg, a korezmi állam a III. szd-ban kihasználva vetélytársai gyengeségét, világhatalmi szerepre pályázik. Tolsztovot idézve: Korezm, felszabadulva a kusán fennhatóság alól, hatalmas állammá lesz, amelynek világhatalmi igényeit tükrözi a paikuli felirat is. Ezen a korezmsáhok a kusán királyok és a római császárok között szerepelnek. A királyság nagyságával összhangban kellett állnia az uralkodó kastélyának is. Nureddin,

Sukrallah, Dselázáde Szálih stb. munkái megmutatják, hogy a magyaroknak csak úgy, mint az oszmánoknak (akiket ma törököknek hívnak) eredete közös, őshazájuk, ahol nemzetté fejlődtek - mint valamennyi turáni népé is - Belső - Ázsia volt. Amiként az sem vitás: az unugurok (un-ujgurok) több hullámban költöztek ki az őshazából, ugyanígy bizonyos, hogy Csitki népének a székhelytől (Szamarkand) délre lakó része az Oxus és a Jaxartes között, túlélte a tragédiákat. Ők voltak azok az “eftalita hunok”, akikből a Tolsztov által említett “keleti magyar nemzet” lett. Kutejba - mint azt al-Biruni megírta - megsemmisítette a korezmi irattárat, de talán a Dun-huang-i könyvtár anyagának feldolgozásakor erre a problémára - a keleti magyarok kilétére is fény derül. És többet tudunk majd a Káspi-tó déli partján végbement szabir, onogur, avar népek vándorlásáról is. Dák-szkíta keresztyénséget találunk Dáciában. NGY

61.o Korezm 63.o BJ2 401.o Róma kiüríti Dáciát. Csapataikat visszavonják a Duna vonala mögé, a BT Balkánra. Mivel a római uralom az Erdélyi-medencében csak rövid III/140 136 Keleti Hun Birodalom Kusán Birodalom Dacia Erdély Erdély 273 ideig tartott, történetére távolról sem rendelkezünk annyi adattal, mint Pannoniára. Annyit azonban mégis tudunk, hogy az ország utolsó független királya Dece-Bál volt, neve szerint Bál isten társa (Társa Bál), tehát szokásos keleti magyar uralkodói címet viselt. Értjük a tartomány Dácia nevét is: Társ-ország. Azt is tudjuk, hogy ez az ország a római uralom alatt is megmaradt “Napországnak”, közigazgatási központja a Napisten nevét viselő Szamos (Szemes) folyó mentén épült Napoca (Kolozsvár) volt, első szótagjában a Nap, másodikban a Kő (ország) értelmű magyar szóval. Itt is a határok őrzése volt a fő feladat és az őrhelyeket a mocsarak közti átjárók előtt

építették fel. Ezt a célt szolgálta például a legjobban ismert Sár-Misegeth-Usa, azaz Sár-Mezőket-Őrző tábor is. Az ókori Magyarország területéből a rómaiak sohasem tudták uralmuk alá vetni a Kárpátok északi hegykoszorújába ágyazott folyóvölgyeket, sem az azok előterében lévő sík vidéket, a Nagyalföldet. Marcus Aurelius császár (161-180) ugyan foglalkozott e tájak meghódításának gondolatával, de ilyen kockázatos vállalkozásokra a birodalomnak akkoriban már nem volt elegendő ereje. A magyar törzsek tehát a Dunántúl és az Erdélyi-medence között tölcsérszerűen felnyúló területeken az egész római uralom alatt függetlenségben éltek, a népi és kulturális folytonosság ezen a területen sem szakadt meg. Mindent összevetve, a rómaiak uralma a Duna-medencében nagyobb kár nélkül múlt el. Mindössze azt a fájdalmas negatívumot hagyta maga után, hogy az ókori magyar népességet ezen a tájon három részre tagolta

és megakadályozta a szkíta idők óta folyamatban lévő nemzetté alakulást, illetőleg félezer évvel késleltette, nehezebb időkbe helyezve át megvalósítását. Az ország területi egyesítése és a nemzetépítő munka folytatása így lett a következő magyar néphullám világhírű vezérének, Attila királynak feladata. A pártos nép nemzeti (keresztyén) vallásának szervezetei remekül kialakultak az elmúlt két évszázad alatt, és az egyházfő - az Arszák királyi házból származó Mani, - aki tisztában van azzal, hogy a perzsák ismételten népünk ellen fordulnak. A sasanida-perzsák Baktriát és Bahl fővárosát nem bírták elfoglalni, és Mani - innen rendelkezve - 9 püspökséget szervez a hunok között, látva a perzsák pusztítását volt Pártos Birodalomban, ahol az új perzsa hatalom egyenként, családonként kezdi irtani a pártusokat. Mani tehát bevezeti a törzsszövetséget. Megszünteti az egyház-közösségeket (hiszen

templomaikat - 360-at - a perzsák lerombolták), és a családokat törzsekbe tömöríti. Senki sem él egyéni életet, hanem a törzs védi az egyént. A bábeli zsidóság csak szítja a perzsák gyűlöletét azzal, hogy a volt Pártos Birodalom “szkíta-manicheusait” éppen olyan keresztyéneknek nevezi, mint akiket Rómában az oroszlánok elé dobnak, mert ezek “minden más vallás ellenségei”. Eredményes is volt ez az áskálódás, mert II Shapur sasanida uralkodó 273-ban kivégezteti Manit, akit a hagyomány szerint elevenen megnyúzat. Ázsiában azonban - ebben az időben - már megkezdődött a hunok egyesülése megint a Balam-Ber törzs vezetésével. (BER: jelentése farkas, BALAM: hős, istentől küldött.) Berozamad (a Pártus Birodalom bukásakor életben hagyott egyetlen Arszakida csecsemő. A szerk.) a fehér hunok királyához fordul, akinek segítségével leveri a perzsákat. I Sapur is életét veszti és Berozamad visszaállítja Pártiát,

vagyis a Pártos Birodalmat is újra szervezi. A perzsáknak három provinciát engedélyez, aholis I. Sapur utódai - Varahan, Ardasir és 137 o. BJ2 392.o BJ4 138-139 .o Pártos Birodalom Neres végzik a kormányzói teendőket. A Pártos Birodalomnak ezt az újra-születését a nyugati történelemírók egyszerűen “elfelejtik”. Pedig 272-től 326-ig létezett és virult és nem ellenséges erő döntötte meg - hanem a judai-keresztyén eszmék, a paulinizmus. Nem tudjuk, hogy az erős Berozamad meddig uralkodott az újra született Pártos Birodalom felett. De ez a Jézus-hit, mint a régi szkíta hitvilágnak összeforrása a jézusi tanítás eszmevilágával - mint manicheizmus - betölti a lelkeket, és él, terjed, terebélyesedik a magyari népeknél. A IV szd-ra való forduláskor pedig már olyan erős, hogy Epiphanius főművében, melyet Contra haereses címen hagyott az utókorra, a manicheizmust nevezi a judai-keresztyénség legerősebb ellenfelének. Ez

természetes is, hiszen Mani is Chrestos apostola. Tanítása a legtisztább Jézus-hit, a törzsszövetségben összeforrt nemzettestvéri szeretettel való élés, a nemzeti öntudat ébrentartása a hitben és imádkozásban, de most épített templomok nélkül, a Természetben - az Isten napjának ege alatt. Nagy Konstantin uralkodása alatt megindult egyházi viták talán azért nevezik ezt a minden zsidó szellemiségtől mentes manicheizmust ismét szkítizmusnak, mert szertartásaikat a szabad ég alatt, a természetben tartják, ugyanúgy, mint a Kr. előtti szkíta népekről is így tudták. Talán érdekes itt megjegyezni, hogy népeink között voltak a régi Zoroaster tankövetők is, akik a testi, rossz princípiumokat az Ármány (perzsa Ariman) emberfeletti erejéből valónak hitték. Ennek a hiedelemnek elvetésére hirdette Mani azt, hogy ilyesmi Jézusra nem vonatkoztatható, mert Chrestos Jézus nem emberi értelemben vett, hanem csak látszólagos testben élt,

amit akkor vett fel és tett le, amikor akarta. Azért volt nagyon fontos nagy, hatalmas népünk szellemvilágának felderítése és Istenhez való közeledését szolgáló hiedelmének megismerése, mert pontosan ez az Istenhitben megtisztult és a Fény felé forduló, Jézust a Földre érkezett Isten-Fiúnak elfogadó, atyádfia-nemzettestvért segítő Istenes nemzeti öntudat volt az a hatalmas erő, mely népeinket és a manicheizmus törvénye szerinti törzseinket oly biztosan összeötvözte. 277 Egy hun hadsereg Mezopotámiában, Kte-Szip-Hon (Két Szép Hon) BT környékén harcol. Folyton küzdtek a római és perzsa imperializmus 66o ellen, amely őket hazájukból kiszorította. 200-as Csovanszur hun tanhu (Csobánc, Csobánc-ur) császár PV évek vége 294 A Pártos Birodalom bukása után Róma a már “Sasanida-perzsa BJ2 Kis-Ázsia birodalmat” is megtámadja. Valerius újra Carhae-nál ütközik meg A 393o Pontus csata megint római vereséggel végződik és

a rómaiak történetéből tudjuk meg, hogy valójában nem a perzsák, hanem a régi Pártos Birodalom újjáéledésével, Berozamad, az Arsak nemzetség egyetlen maradéka győzi le Valeriust. Igy a Pártos Birodalom - ha rövid időre is, de - visszaállítódik a baktriai Bahl fővárossal, mert Berozamad legyőzi a sasanida-perzsa I. Saport, és csak 326-ban tudják a perzsák átvenni véglegesen az uralmat. 300 Berozamad valószínű halála és fiának - Kamszar-nak - a trónra BJ4 Pártos körültől lépése. Kamszar uralkodott 326-ig A századforduló nagy eseménye 139-141 Birodalom 326-ig az volt, hogy Örményország királya - aki szintén a pártus Arszák .o dinasztia leszármazottja volt - államvallássá tette a római központú, paulinista judai-keresztyénséget. (Örményország római érdekterületnek számított. A szerk.) Ennek a római, judai-keresztyénségnek pedig Örményországban legfőbb apostola és térítője - a római hitű pappá felszentelt

Gregor, pártos vérű herceg volt, aki a mai judai-keresztyénség Szent Györgye. Ez rávette unokatestvérét - az erőskezű Berozamad gyenge fiát, Kamszart - arra, hogy tegyen szegénységi fogadalmat, mondjon le a királyságról és vegye fel a római vallást. (326) Kamszar - pártos király - a Pártos Birodalom ura, lemond királyságáról és nem törődve azzal, hogy népével mi lesz, Gregoriushoz utazik Örményországba. Népe megmarad a Jézus-hitben, Mani liturgiája szerint, de a perzsák ragadják magukhoz a hatalmat. A népet Zoroaszter hitére erőszakosan áttérítik és az 138 301 313 327 Indiával szomszédos lakosság buddhista lesz. A Mani által szervezett Jézus-hit központja áttevődik a közép-ázsiai hun területekre, ahol, mint említettem, már “hét” manichean, hun püspökség működött. Természetesen a pártos-hunok is menekülnek ide - a Hun Anyaországba - a perzsa terror elől. BJ4 . És most felelek arra a kérdésre, hogy

“ milyen kapcsolata van a 142o Pártos birodalom népének Atilla hunjaihoz.?” A Hun-Anyaországba menekült pártosok nagy részét képezték azoknak a hunoknak, akik Atilla elődjeivel telepedtek le a Kárpát-medencében. Ezt bizonyítják a nyugati történészek írásai is Igy pl. a Modus Ottinc nevű és a Kr u X szd-ból származó énekben a magyarok ötször vannak “Parthus”-nak nevezve és csak egyetlen egyszer “Ungarus”-nak. De a Hun és Pártos birodalmak népei mind MAH-GAR-ok. Ugyanis a mah-gar népelnevezés. A hun és pártos jelzők pedig politikai jellegűek, amelyek azt vannak hivatva jelölni, hogy a KU-MAH-GAR (nagy-hatalmas-nemzetség) tagjainak megalakított államformája hogy viszonylik a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA (nagy hatalmas, vagy nagy magyarias ország) birodalmi állapotához. Ugyanis a hun jelentése: első, hatalmas. Igy a pártos is - a szó magyari értelme szerint - elpártoltat, különváltat jelent. A nép faji különbözőségének

bizonyítására egyik jelző sem alkalmazható. Csakis így indokolható az a helyzet is, hogy a mai magyarok országát is Hungary-nak, azaz Hunországnak nevezik az idegenek, de az őslakó magára vonatkozólag - most is úgy mondja, mint hajdan és mindég: magyar. A KHOREZM név vizsgálata és etimológiai fejlődésének megállapítása érdekes eredményre vezetett. Tudjuk jól, hogy a hun-nak nevezett népek Ázsia területének több, mint a felét foglalták el. Miután ezen a vidéken minden tudás középpontja a Káspi-tenger keleti oldalán lévő KHOREZM volt a Pártos Birodalom idejében (még az arab csillagászatot is innen eredeztetik) igen fontos KHOREZM nevének azon etimológiája, amellyel prof. Djekanov is egyetért: K - H- R- Z- M KU - MAH - AR - IZ - MA KU - MAH - GAR - RIES - MA Jelentése: Nagy - Hatalmas - Nemzetség - Földje. (A második sor bábeli nyelven és a harmadik sor paleo-magyar (sumér) nyelven van feltüntetve.) KHOREZM elnevezés tehát

annak a nagy, hatalmas nemzetségnek az eredeti neve, amibe beletartozik a daha, saka, massagéta, kus, euthalita, hun, sarmata, chorasimini, subar, magiar nép s mely nagy nemzetséget a görögök egyszerűen csak szkítha-nak hívtak. Ennek a nagy népnek azonos rovás-írása volt és azonos nyelve is, mely csak dialektikus különbségekkel módosult. Szabiriában államvallás a keresztyénség CSL Bizánc alapítása CSL Örmény Arszakida bizánci császárok: BJF Basilius, VI. Leo, (Bíborbanszületett) Constantinos Porphirogenitos, II. Romanus, II Basilius, VIII Constantin Ketrehon (Kedrehon) hun tanhu halála az örményekkel vívott PV csatában. Az örmény király rokonaként siratja el ( Arszakida volt mindkettő. A szerk) 139 Kaukázus, Georgia, ÉKTörökország Istambul 344 370 373 374 376 378 A hun Szanesan eleste. Urnajra hun tanhu vagy gyula Atilla dédapja Balambér, az ázsiai Hun birodalom királya kiterjeszti hatalmát a Fekete -tengerig. A

szabir-magyar Nimród fia, Hunor (Arszakida) feleségül veszi Balambér lányát. Létrejön a Hun-Szabir Birodalom, szkíta-pártus és hun-szabir dinasztiaegyesítés. Hunor leszármazottai: Kattar (Karaton, Charaton, Kedrehon, Ketrehon, Kara tanhu?), Uptar, Ruga, Buda és Atilla Negyedik (hun) honvisszafoglalás Kattar nagykirály, Hunor fia vezetésével Hunor nem megy be az új hazába, Kattar a végrehajtó. A hunok 374 táján jöttek a Kárpát-medencébe. A Duna bal partján elterülő vidék Ister-Gamtól a Pontusig (Fekete-tenger) és aztán keletre Közép-Ázsiáig Hunnia néven volt ismeretes. A mai Dunántúl a Vág torkolatától a Dráváig húzott É-D irányú egyenes vonal határig: Valeria, a Bécsi-medence - ettől a határvonaltól számítva a Mura torkolatáig: Felső-Pannonia és a Dráva-Száva köze: Alsó-Pannónia nevet viselt. Ettől nyugatra - a Duna alatti területek (a mai Ausztria és Bajorország) volt Noricum. Hunnián kívül eső - említett

területek mind a Nyugat-római Császárság provinciái voltak. A hunok Balambér vezetése alatt legyőzték az ostrigótokat és elfoglalták szálláshelyüket. A vizigótok a Római Birodalomba menekülnek. A legnagyobb gót király neve ER-MAN-AR-IK, Úr-Mén-Urak királya, magyar eredetű név, írni a magyar népektől tanultak meg rúna nevű rovásírással, szimbólumuk a kecske dél-mezopotámiai, egyiptomi eredetű. A hunok már megtelepedtek a Kárpát-medencében. A hun királylista Kádár 376-383 az összes hunok királya kárpát-medencei székhellyel. Az ő halála után külön-külön uralkodója van mind a három központnak. Ismerjük a kárpát-medencei és az Azóv-Krím-kaukázusi tér uralkodóit: Kárpát-medenceiek (C1): Uldin 383-412 Ruga Oktár Triumvirátus 412-433 Bendegúz Atilla 433-453 uralkodik az összes hunok felett mind a három területen, ahol a hun alkirályok hűséges alattvalói és támogatói. Azóv-Krím-kaukázusi (C2): Kadar 376-383

Otmar 383-387 Farkas 387-395 Bendekürt 395-412 Karaton 412-433 Bökény 433Irnik (Ernák) Atilla fia 453Vahan -457 140 PV CSL GKE CSL BJ4 25.o B T 13.o Kárpát-medenc e Kárpát-medenc e Hunnia Kaukázustól északra BJ4 Kárpát-medenc 25.o e B J 2 . 408.o Csanád 457-460 Ebdal (Budli) 460-464 Tar 464-473 Mike 473-482 Miske 482-491 Ompod 491-517 Gordás 517-528 Levente 528-546 Lél 546-553 Zámor - Zabargán - Istemi 553-572 Sajnos a baktriai-oxusi területen (C3) élő hun uralkodók egyikének nevét sem tudjuk ebből az időből, hiszen minden rovásos emléket, mely ezeket őrizte, elpusztítottak. Az egyetlen Hebdal, aki után hebdalita-heftalita névvel különböztetik meg a keleti-hunokat. De logikus következtetéssel azt kell megállapítanunk, hogy itt valóban egy hatalmas, erős és összeötvöződött nemzetségek tömegével állunk szemben, akik legyőzték a velük ellenséges politikai és más nemzetiségű hatalmakat és összefogva minden erejüket,

a nemzeti vallás segítségével megmaradtak. Az Izlám egyre erősödő térfoglalása az Azóv-Krím-kaukázusi központ felé irányítja a délről, Észak-Mezopotámiából jövő szabar-szabirokat és majd itt alakul meg rövidesen Dan-Tu-Magyaria, hogy átmeneti színtere legyen a Kárpát-medencébe való hazatérés utolsó felvonásának. Nagyon fontosnak tartom megint megismételni azt, hogy: a Kárpát-medencébe visszatértek, Dantumagyaria subar-szabir és unuguri népe, valamint a hebdali hunok azok, akik nemzeti vallásukként őrzik meg a szkíta ősvallásunk Jézussal tökéletesedett formáját és mentesek a judaizmus minden befolyásától és a zoroastrianizmust lassan magába szívó buddhista szellemtől és szokástól. A Magyar Szent Korona kapcsán idézzük Csomor Lajost: CSL 199.o A szkíta-hun pártás és keresztyén koronák keresztyéniesülési folyamatának tanúja a művészettörténet, a bizánci mondakör, de nem utolsósorban a hun-magyar

mondakör is. A szarvasagancs kereszttel való felcserélésére jó példa Szent Hubertus és Szent Eustáchius esete. Mindketten pogány, sőt keresztyénüldöző római katonák voltak, akik Hunorhoz és Magorhoz hasonlóan szarvasvadászat közben kaptak égi jelet. Szent Hubertus esetében az elejtendő szarvas agancsai között megjelent egy kereszt, Szent Eustáchius esetében pedig éppen Jézus feje, mögötte kereszttel. A jelenés mindkét katonatisztet arra ösztönözte, hogy ne ejtse el a szarvast, és ez után az eset után mindketten meg is tértek. A Csodaszarvas-vadászat tehát nem csak a hun-magyar mondakör része, hanem a világ keresztyén hitre történő térésében is egy igen fontos jelenéssorozat. Szent Hubertus és Szent Eustáchius szarvasjelenését pontosan úgy kell értékelni, mint a Szent Pál megtérését eredményező jelenést vagy a modern korban a Lourdes-i, fatimai, garabandáli és medjugoriei jelenéseket. Ezeknek is a keresztyén hit

megerősítése szempontjából van óriási jelentősége. A fentieket figyelembe véve a Magyar Szent Koronát egy keresztyéniesült hun papkirályi koronának tartom. A művészettörténet- és történetírásban mind a mai napig az az általános felfogás, hogy a keresztpántos korona megegyezik a bizánciak boltozott koronájával, a kamelaukionnal. Ez nagy tévedés, mert a kamelaukionnak elnevezett korona tulajdonképpen egy feldíszített textilsapka, mely a Constanzia-koronára és a keleti keresztyén püspöksüvegekre emlékeztet leginkább. A Római Birodalomban még a koronát - mint olyant - sem ismerték, és utódállamaiban is, Bizáncban és Nyugat-Európában még csak felkenéssel avatták fel a keresztyén uralkodókat, amikor a keleti birodalmakban és országokban már általános volt a pártás, az egy- a három- és a négypántos vagy éppen keresztpántos koronák használata. A keresztpántos koronák használata egyértelműen a hunokhoz kötődik Az

“A Szent Korona Attila öröksége?” című könyvében Endrey Antal a következőket írja a Kína Sinkiang (Xinkiang, 141 Hszincsiang, A szerk.) nevű észak-nyugati tartományában élő ujgurok ősi hagyományairól: .Az ujgurokat már Körösi Csoma Sándor fel akarta keresni a magyarság őshazája kutatásában, de sem neki, sem későbbi magyar tudósoknak sem sikerült, míg 1981-ben a Kanadában, Montreálban élő emigráns magyar történészünk, dr. Nagy Gyula, végre el nem jutott oda egy társasutazás keretében Az ujgurok testvérként fogadták. A nyomdokaiban ellátogató dr Érdy Miklós new-yorki emigráns történészünknek pedig azt is elmondták, hogy a magyarság ősei egykor onnan mentek el. de egyesek közülük vissza is jöttek! Mindezek nyomán . dr Kiszely István régész antropológus az ottani hun temetőkben a honfoglaló magyar sírokkal teljesen azonos sírokat fedezett fel. Az ujgurok annyira meg vannak győződve a magyarsággal való

vérrokonságukról, hogy még az iskolákban is ezt tanítják. () Ezért rendkívül fontos az ujgurok közlése, melyet először dr Nagy Gyula tett közzé, hogy nekik is volt Szent Koronájuk, amelyet a kínaiak a Kulturális Forradalom alatt elpusztítottak! 378. aug 381 381-400 395 395 Balambér (kisebbik király vagy horka) felszámolja a krimi gót államot, majd megsemmisíti Valens császár seregét. Konstantinápolyi zsinat. Az itt elfogadott Szentháromság-tan elvei a Magyar Szent Koronán testesülnek meg. között elkészül a Magyar Szent Korona - mint a Hun-Szabir-Magyar Birodalom keresztyén koronája - a hozzá tartozó fejedelmi ékszerekkel Szabiriában szabir-magyar ötvösműhelyben. A hun császári székhely a Pontusban, a horka főhadiszállása Nándorfehérvár közelében van. Az Edessa-i Krónika leírja, hogy amikor (395) a Római Birodalom kettészakadt úgy, hogy a nyugati fél székvárosa Ravenna lett és a keleti Birodalomé Bizánc lett - a

hunok azonnal megszállták a Kelet-római Birodalom nyugat felé eső határait és nem engedték be a római vallás papjait. Megszállták Antiochiát, Szíriát, Mezopotámiát, Cappadociát és Armeniát. Ez a krónika “villámháborúnak” nevezi a hunoknak ezt a hadműveletét. Miután a hunok Jézus-hitű keresztyének voltak és a Hun Birodalomban már a Kr. u 326-ig létező Pártos Birodalomból küldött keresztyén (manicheus) hittérítők püspökségeket is szerveztek, a keresztyén hunok voltak a Péter apostol által - a Pártos Birodalomban - Babilónia vallási központtal rendelkező ún. Keleti Keresztyén Egyház védelmezői (A Pártos Birodalom megszűnésével Antiochia lett a központ, majd Bizánc.) Miért kellett a Keleti Keresztyén Egyházat a Nyugatitól védelmezni? A Kelet-római Birodalom azért szakadt el a Nyugat-rómaitól, mert megint kiújultak a vallási nézeteltérések. Rómában Szent Pál által alapított katolicizmus vert gyökeret,

mely a zsidók thorájára (thora alatt a keresztyén Ó-szövetség értendő) alapította a hitet és annak folytatásaként Messiásnak, azaz politikai szabadítóként ismerte fel a názáreti Jézust. A Péter apostol által alapított Keleti Keresztyén Egyház pedig kizárólag a Jézus által tanított evangéliumokat ismerte el és mentes volt minden judaiságtól. Ez a hit terjedt el egész Ázsiában a hunok között és még a dákok is e vallás szerint követték Jézust. Kr.u 399-ben Szent Jeromos így ír levelében: “A hunok zsoltárokat énekelnek és Szittyaország hidegét a hit melege tölti be”. Orosius pedig Kr.u 418-ban arról emlékezik meg, hogy “Hunok töltik meg a nyugati és keleti templomokat”. . A régi írók megnevezik azokat a keleti népeket is, akiknek keresztyén templomaik voltak már ebben az időben, így: szkíták, masszagéták, sarmaták, tibáriak, káspiak, indiaiak, gellónok, etiópok, perzsiaiak és baktriaiak. (Raeder J:

Theodoreti Graecorum affectionum curatio. Leipzig, 1914) 142 PV Meotisz CSL CSL Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. PV BJ4 14-17.o Kelet-római Birodalom . A különbség a Szent Páli doktrínák és (a keleti) Ario püspök, később Nestor pátriárka nevével fémjelzett keresztyénség tanítása között Jézus személyében van. Szent Pál azt állítja, hogy a “Fiú azonos az Atyával” (homo-usio) és Ario azt mondja: “nem azonos vele, hanem hozzá hasonló”. (homo -i- usio) A római vallást az “ariánus” keleti keresztyének “ortodoxiá”-nak nevezték. A római katolicizmus viszont csak “eretnek” névvel utasította vissza a keleti keresztyén hitet és tűzzel-vassal pusztított mindent, ami a keleti keresztyén vallásból megmaradt. Az egyetlen emlék a keleti keresztyén vallásból ma a “vasárnap” ünneplése. Ugyanis az “ariánus” keleti keresztyénség az “ortodoxia” által - abban az időben - szentesített “szombat

tiszteletét nem követte, mert az a zsidó “sabbath” hagyomány folytatása volt, hanem a hétnek a “hetedik” napjául a “legyőzhetetlen Nap” (Sol invictus) ünneplését vezette be. Ezért maradt meg pl. az angol nyelvben a “Sun-day” a mai napig A Szent Istváni térítés azonban nem engedte a “Napisten Napját” így nevezni, hanem “vásárokat” rendeztek ezen a napon és így maradt máig is a heti, keresztyén ünnepként - magyarul - a “vásár-nap”. A magyarországi katolicizmus kénytelen volt még ünneprendjébe beiktatni a keleti keresztyénség Boldogasszony tiszteletét, aholis a Nagy-Boldog-Asszony (régen Bau-Dug-Asan) mellett még a “hét” leányának ünnepléseit is meg kellett tartania az egyháznak. .A magyar néphagyományban annyira meg volt gyökeresedve, hogy a “pogány” - nak nevezett nép nem volt hajlandó elszakadni ettől a “Szűzanya” tisztelettől, amiben Mária - Jézus Édesanyja - a legfiatalabb lánya volt a

Nagy-Boldogasszonynak”. Őt tisztelte a Nép “Kisasszonynak”, vagy Kis-Boldogasszonynak és ünnepét ma is tartjuk szeptember 8-án. Boldogasszonyunkat a népművészet a tulipán virággal jelképezte és a hímzéseken, faragásokon - szent kegyelettel - az ősi hit titkaként, e hagyatékot a mai napig megőrizte. De hogyan és miként lehetett az a nép “pogány”, - a jelző alatt nem azt kell érteni, hogy “istentelen”, hanem azt, hogy nem római katolikus amelyik tisztelte a Boldogasszonyban az életet adó Isten-Anyát.? A nép lelkét betöltő hiedelmet ma “mitológiának” nevezik ugyan, de régen ez maga a “vallás” volt. 390-es Uldin ( esetleg Ulu tanhu vagy Ulud, Eleud-ölyvecske) a hun horka, PV évek vége kisebbik király. V.-X A Kelet-Európában szétáradt különféle szarmati, (szarmata, puszta BT szd. földi) törzsek és az őslakó úri és turáni földműves törzsek keveredéséből 93.o szláv népek és szláv nyelvek keletkeztek.

Ezért a mai tudomány a szarmatákban szívesen lát szláv ősöket, s őket - a végpontról visszanézve - “ó-szlávoknak” vagy “ős-szlávoknak” nevezi. Helyes szóhasználattal a szarmatákat mindig szarmatáknak kell neveznünk és bennük a születendő szlávoknak csak egyik összetevőjét kell látnunk, mert nem szabad megfeledkeznünk másik összetevőjükről, az úri és turáni emberfajtáról. A szlávok etnogenetikai formulája hasonlít a görögségéhez, mindkettőben az eddig figyelmen kívül hagyott őslakos magyarság volt az, amelyhez erjesztő kovászként egy szemita jellegű népesség keveredett. Az első “szláv” nyelvek éppen azokon a tájakon alakultak ki, - a felső Volga és a Pripet mocsaraiban - ahol a keveredés a legbensőségesebb lehetett. A szlávok születését jól érzékelteti az orosz nép kialakulása Amikor ezt a népet először észlelik, az őt körülvevő húsz nagyobb törzs közül tizennégy még finnugor (azaz

magyar) volt, amint ezt Nesztor 143 Kelet-Európa Lengyel -síkság, Felső-Volga környéke Pripet mocsarak V. szd 400 dec.23 400 401 404 krónikájából megállapították. Az oroszok Rusi neve nem is szláv eredetű, hanem a szokásos magyar elnevezés: azok, akik egy Úr-Ős (fejedelem) alattvalói. A ma szlávnak mondott Szerb, Horvát, Lengyel és Ukrán nép felépítése is hasonló: ezek is a magyar nyelvű őslakosság és a szarmaták keveredéséből álltak elő, emiatt van nyelvükben olyan sok magyarból eredő szó. Az újabb kutatók hangsúlyozzák is, hogy az említett népek egyikének neve sem szláv eredetű, de azt még nem tudják, hogy nevüket a magyar népektől kapták. Padányi írja: Ha valamiképpen ki lehetne mutatni, hogy azoknak a népeknek” amelyeket ma ukránnak, kozáknak, orosznak, lengyelnek, románnak, bulgárnak, szerbnek, horvátnak, osztráknak, morvának, szlováknak, bajornak neveznek, mekkora százaléka hun, avar, kun,

besenyő, szabir, onogur, nagyon meglepődnék a világ. E magyar és szarmata keverékből származó népek összefoglaló közös “szláv” neve nem történetileg használt név, hanem csak a XIX. szd-ban jött használatba, ugyanolyan téves elképzelés nyomán, mint a “Szemita”, “Finnugor” és az “Indo-Európai” elnevezés, amelyek annyi galibát okoztak és okoznak ma is a történet-, nyelv- és néptudományban. A szerbeket még a középkorban is egy UROS, azaz Úr-Ős nevű dinasztia kormányozta. Helytálló tehát az a vélemény, amely szerint: “A szarmatáknak talán az a legnagyobb történeti művük, hogy résztvettek a különféle szláv népek kialakításában” - egyúttal természetesen a kelet-európai magyar népek népi személyazonosságának elpusztításában. Míg az antik és kínai források a kusán kor előtti korszakra és a kusán korra vonatkozólag még hatalmas királyságokról tudnak, addig az arabok Belső-Ázsiát egész

sor, egymástól független kis államra tagolva találják. Egy-egy ilyen állam nem más, mint egy-egy város és környéke, amelyet néha “hosszú falak” gyűrűje övez. Ezek a királyságok néha kisebb, rövid életű szövetségekbe tömörültek, amelyek egy-egy nagyobb központ körül alakultak ki. Néhány fejedelemségnek ezekre az államszövetségekre emlékeztető egyesülése volt Fergána is. Korezm e kori politikai tagozódásáról nincsenek adataink. Valószínű, hogy Korezm egységes állam volt, amely politikai tekintetben önálló helyet foglalt el. A kínai “T’ang dinasztia történelme” - amely a korai arab forrásokkal egykorú írásos emlék - említi K’ang országát, amely kilenc fejedelemséget foglalt magába. Ezek: Szamarkand, Buchárá, Kabudán, Sás, Májmung, Kusánia, Vardánia, Kes és Korezm. Korezm uralkodói (kilenc család) egy dinasztiát alkotnak, amelyet a kínaiak Csao-Wu néven emlegetnek. Uldin hun horka lefejezteti a

bizánci hadsereg-főparancsnoki rangját vesztett gót királyt, miután az betört hun területre. Uldin megverte véres csatában a gótokat a konstantinápolyi “áruló” fővezér csapataival együtt, aki a gótokkal tartott - annak ellenére, hogy a hunok szövetségben voltak a Kelet-római Birodalommal. Gainás volt a neve ennek a kelet-római generálisnak és ő is elesett a hunok elleni csatában. Ebben az időben Illyria (a mai dalmát tengerparti vidék) a vizigótok uralma alatt állt, akiknek törzsfőnökük Alarik nevet viselt. Ide jöttek sokan a gótok közül és javarészük csatlakozott a Felső-Pannoniában tanyázó ostro-gótokhoz, akiknek törzsfőnökük Radagasius volt. A vizigótok Alarik vezetésével betörtek Itáliába és végigrabolták a városokat. A hunok arról voltak híresek, hogy mindig betartották adott szavukat. Ez különösen állt Uldin hun királyra, aki megtartotta a kötött 144 NGY 65.o Eftalita Fehér-hun Birodalom Korezm PV

Hunnia BJ4 26-27.o Hunnia BJ4 27.o BJ4 30-31.o Itália Balkán Thrákia 405 406 406 407 408 és 410 409-433 szerződését a Kelet-római Birodalommal is - éppen a Stilichoval való szerződéskötés előtti időben. A szerződés azért történt, mert Kru 404-ben a Balkánon és főleg Thrákiában történtek lázadások és kiújult egy vallásháború az “eretnek”-nek nevezett keleti keresztyének és az “ortodox-hitű” - római vallású, judai-keresztyének között. Ezt a vallásháborút az akkori alexandriai pátriárka - Theophilus (384-412) és Chrysostom János vetélkedése okozta. A két hívő sereg között a véres küzdelem már 403 őszén megkezdődött és egyre nagyobb méreteket öltött. Legvéresebb volt a 404 évben Arcadius kelet-római császár fordult a hunok királyához megint és igen magas összegű adófizetést ajánlott fel Uldin hun királynak annak fejében, hogy a Thrákiában garázdálkodó gótok ellen őt megsegítse.

(Pontosan beszámol mindenről az egyháztörténelemben igen ismert Codex Theoddosianus.) . Uldin a 404 év őszén hatalmas sereggel jelent meg Thrákiában, 404-405. évek telén rendet teremtett és védelmet adott a keleti keresztyén hitet követő népnek. Az egyháztörténelem a thrákiai “első hun invázió” - nak nevezi Uldin király eme hadműveletét, de inkább politikai színezetűnek ismerteti ezt a hun “villámháborút”, mely kiverte a gótokat Thrákiából és megszabadította a görögöket a műveletlen, barbár gót hordától. Uldin 405 tavaszán jött vissza seregeivel a Balkánról és ugyanebben az évben a nyugat-római csapatok segítségére is ment. A Nyugat-római Birodalom megsegítésének az volt a feltétele, hogy elfoglalták az északi gótok által megszállt területeket. Vagyis a Valeria és Felső-Pannonia nevű volt római tartományokat. Igy Hunország nyugati határát kiterjesztette a mai Bajorországig. . az északi ostro-gótok

is támadásba kezdtek és betörtek Észak-Itáliába - az említett Radagasius vezetése alatt. Ebben a kétségbeesett helyzetben a római főparancsnok - Stilicho - a hunok királyához, Uldinhoz fordult segítségért és így jött létre Hunország és a Nyugat-római Birodalom közötti szövetségi szerződés. Uldin katonai szövetséget köt a ravennai udvarral. A Ravennából a hun főhadiszállásra küldött kezesek közt van a 10-12 éves Aetius is. Atilla - Mundzuk fia - születése. BJ4 27.o PV B J 4 35.o Uldin segít Stilicho nyugat-római főparancsnoknak Firenzénél a PV vandálok szétverésében. A gótok betörtek a Római Birodalomba délen is és északon is Alarik gót BJ4 törzsfőnök vezetése alatt. 410-ben elfoglalják Rómát és a gyönyörű 33o város nagy részét lerombolják, valóban vad hordaként és embertelen kegyetlenséggel ölik a rómaiakat. Róma feladja Pannoniát a hunoknak. BT A rómaiak pannoniai uralmából az érdekel

bennünket, mi történt ott a III/141. magyar ajkú népességgel. Ezzel kapcsolatban első észrevételünk az, o hogy a római hódítás katonai jellegű volt és az maradt mindvégig. A római helytartók között szerencsére nem akadt olyan pusztító és népirtó egyéniség, mint Julius Caesar volt Galliában, így a hódítással nem járt együtt a helybeli lakosság tömeges lemészárlása, a vezető réteg kiirtása, sem latin nyelvű idegen népesség betelepítése. A katonai telepektől és hadi utaktól távolabb eső helyeken az idegenek jelenléte a II. szd-ig alig volt észlelhető. Megmaradt a régi törzsi szervezet, meg az arra felépült közigazgatás, mindössze a kulcsállásokba kerültek római parancsnokok. De ez a szokás is hamarosan megszűnt és a közigazgatási vezetők újra a törzsek előkelőiből kerültek ki. A Duna vonalát őrző légiók és 145 Itália Nándor-fehérv ár Firenze Itália Pannonia 409 410 útbiztosító

alakulatok javarészét szintén helybeli lakosság szolgáltatta, ideértve a parancsnokokat is. Ami pedig a legfontosabb volt, a rómaiak az ősi vallást, a nemzetiség akkori legfőbb biztosítékát nem szüntették be. A római isteneknek Pannoniában nem jutott különösebb szerep, úgyhogy kulturális téren is mindennek a folytonossága állapítható meg. Ezeket a tényeket figyelembe véve, a római uralom néprajzi és kulturális hatását a szakemberek szinte a semmivel veszik egyenlőnek. Pannonia országnév nem latin eredetű név, hanem két magyar szó, a Pan és a Hon összekapcsolódásából keletkezett. Pan Egyiptom nyolcadik istene, a Régi Keleten sok helynév összetevője. Hazai kutatóink megállapították, hogy Dunántúl népe Pán néven tisztelte az Égben(Fenn)lakó istenét. Eszerint a Pannon, Panhon név jelentése annyi, mint az Égben lakó Isten országa, a Napország egy újabb változata. A rómaiak Pannoniát utóbb kettéosztották és keleti

feléből Valeria néven külön tartományt szerveztek, bizonyára abból a meggondolásból, hogy a két katonai főútvonal ne ugyanazon parancsnok hatáskörébe tartozzék. Ez a Valéria név sem latin, hanem a Balaton környékén sűrűn szereplő Bál isten (Bál úr) nevének lágyított alakja. A római kor városnevei közül ismerjük a mai Győr Arrabona nevét, amelynek latin részét (Bona) a középkorban a magyar Jó szóval írták, mert a város neve akkoriban Ja-Uri-Nu(m) volt, a Jó Úri Nő, vagyis az árja (Ar-Jó) istennő védelme alá helyezett város. Egyes előkelő pannoniai magyarok magas állami hivatalok vezetői lettek s akadt közöttük, akiből római császár lett. Pannoniai eredetű császár volt Had-Ri-An-Us - Hadúr-Honős, Aur-Eli-An-Us Úrél-Honős, Sev-Er-Us - Nap(Szem)-Úrős. Utóbbi császár Savariától kapta trónnevét, ott kiáltották ki császárrá. Valerianus, a Bál-Úri-Honős, neve szerint kelet-pannoniai lehetett. Ezeken a

magyar nyomokon nem csodálkozhatunk, hiszen a Római Birodalom politikai és katonai súlypontja a III. és IV szd-ban már nem Rómában, hanem Pannoniában és Illyriában volt, akkoriban ezek a tartományok, illetőleg azok lakosai adták a tudást, a katonaságot, a kormányzókat és a császárokat, meg a “római” virtust. A birodalom törzsterülete ekkor már kimerült emberanyagában, lezüllött a közigazgatásában, társadalmában pedig erkölcsi fertőbe zuhant. A dunántúli magyar törzsek segítsége nélkül a Római Birodalom régen összeomlott volna, mint ahogy össze is omlott Pannonia felszabadulásával. Aetius - kezesként - megtanulta a hunok nyelvét. Megismerte harcmodorukat és fegyvereiket és velük együtt élve igen megszerette őket. A hunok is szerették Aetiust és támogatták is, annyira, hogy tekintélyes hun sereggel látták el, amikor a 409. évben az északról Itália felé támadó gótok ellen indult. Stilicho áruló lett és Alarik

gót törzsfőnökkel állt össze. Igy a rómaiak ereje szétforgácsolódott Hadseregüket újra kellett szervezni és csak akkor tudtak valamiképpen megerősödni, amikor Stilichot elfogták és kivégezték. A legnagyobb bajuk azonban az volt, hogy a Kelet-római Császársággal is háborús viszonyban voltak. Uldin hun király halála. Utána a három fia - triumvirátusban uralkodott Oktár és Ruga a Kárpát-medencei központból az európai hadszíntéren, Mundzuk pedig Ázsiában volt a vezető. . Uldin halála után a Hun Birodalmat átszervezte a triumvirátus és Aetius megsegítésén kívül a rómaiak dolgába nem avatkoztak bele. . A nyugati írók éppen azért nem sokat írnak Aetius (gótok elleni) hadjáratáról, mert azt a hunok segítségével végezte. A gótok 146 BJ4 33.o Itália BJ4 34.o Hunnia 412-413 415 v. 416 visszahúzódása azonban mutatja győzelmes eredményeit, mert Alarik gót törzsfőnök elesett az egyik csatában a 410. évben A

gótok kirabolják Dél- és Nyugat-Itáliát és a 411. évben észak felé húzódnak Törzsfőnökük Alarik fia - Athaulf - lett, aki törzseit a mai Franciaország területére viszi és innen átkelnek a Pireneusokon és a 414-15. években a mai Spanyolországba érkeztek Aetius visszatér a hun király udvarába és a történetírók úgy mondják, hogy a Kr.u 415 évben a hun királynál van. Olympiodoros római követ Pontusban Charaton udvarában. PV Atilla születése. PV Valaki mesélte nekem egyszer, hogy volt Mátyás királynak egy nagy BJF könyve - melyben le volt írva a magyar királyok geneológiája Nimrudtól I/194.o kezdődően. Ez a Corvina - állítólag a Vatikánban van valahol Magyarországon híre-hamva sincs ennek a geneológiának. Úgy látszik azonban Magyarországon kívül ismeretes, mert több munkában megtalálható. Én Marcel Brion könyvéből veszem Atilla leszármazása: Nimrud (Nimród) Bor Dama Kelend Keve Keár Beler Rada Otmár Tarkán

Bendekürt Bakony Csanád Rudli Bezter Mikó Miske Ompud Külcse Levente Rél Zamor Zombor Balog Bulcsú Zoltán Berend Kadisa Opor Thé Csemen Torda Mundzuk Atilla Ebben a genealógiában nem az a fontos, hogy Nimrudtól Atilláig csak 32 leszármazott van feltüntetve, hanem az, hogy Atilla Nimrudtól való származását elismerik a történészek. Tehát Nimrud Kus fia - így Atilla 147 Pontus 420 422 420-424 425 427 427 is Kus fia. (ld a Genezist A szerk) A perzsák erősen sanyargatták a Pártos Birodalomból ott maradt hun népeket és ezek ázsiai testvéreiktől kértek segítséget. Az ázsiai hunok seregei - Mundzuk rendeletére - . lerohanják Perzsiát és elfoglalják A perzsák II. Theodosiustól kérnek segítséget, akivel szövetségi viszonyban voltak. Theodosius intézkedéseit azonban megelőzik a kárpát-medencei hun birodalmi székhely uralkodói - Oktár és Ruga akiknek csapatai a 422. évben megszállják egész Thrákiát és megteremtik a

kapcsolatot a Perzsiát elfoglalt hun véreikkel. Atilla a római császár ravennai udvarában, majd Bizáncban volt királyi vendégként. Ott tanulta meg a latin és a görög nyelvet is A Nyugat-római Birodalom történetében minden történész elhallgatja azt, hogy a gótok iszonyú pusztításokat végeztek ott, és a rómaiak legnagyobb ellenségei voltak. Ruga hun király még Atilla uralkodása előtt Aetius római vezért kétszer is megsegítette, aki hun csapatok élén foglalta vissza a gótoktól Galliát és Burgundiát. A segítség fejében azonban véglegesen bekebelezte a Hun Birodalomba Pannoniát és Valeriát. Minderről egy Altheim nevű német történész ezt mondja: A római birodalomban Aetius csinált rendet, amikor 60.000 hun élén mindenütt győzött és olyan ügyes volt, hogy a veszélyes vendégeket Itáliából úgy vezette ki, hogy azok semmi kárt nem okoztak. Egy germán gáláns köszönete ez azoknak a hunoknak, akik vérüket ontották a

rómaiakért. Később elismeri: Aetius római birodalmát a hun seregekkel szerezte és biztosította. Itt tudjuk meg, hogy Aetius fiát, Carpiliót Atilla udvarába küldi 434-ben. Atilla és Aetius között tehát egy szoros családi, szinte testvéri kapcsolat állt fenn és ez nemcsak megkérdőjelezi az eddig nem bizonyított catalaunumi csata megtörténtét, hanem annak elismerését is követeli, hogy a hunok és Atilla segítsége nélkül nem tudta volna megtartani a Római Birodalmat. Ugyanis ez, Aetius halála után a kegyetlen germán-gótok és vandálok martaléka lett, akik Rómát éppen háromszor felégették A történelmi források nyomán még nem derült fény arra, hogy az eftaliták mikor léptek a történelem színterére és hogy mikor hódították meg Transzoxánia városállamait. Kétségtelen azonban, hogy ez az esemény kb. a IV században folyt le és a Kusán Birodalom bomlásával, valamint a Szászánidák Belső-Ázsiába való behatolásával

áll kapcsolatban. Ezek a körülmények a belső-ázsiai államokat arra ösztönözték, hogy újból megkíséreljék egy államszövetség létrehozását azoknak a sztyeppelakóknak a hegemóniája alatt, akik a kusáni birodalom megalapítóinak közeli rokonai voltak, s akik az Aral-tó menti településeiken őrizték a katonai, törzsi demokrácia hagyományait. Az eftaliták első betörése Chorászánba 427-re esik. Ellenük vívta szívós harcát V. Barahrán (“Bahrám Gúr”, 420-438) és II Jezdegerd (438-457). V Barahrán Merv mellett tönkreverte az eftalitákat, megölte királyukat. II Jezdegerd-nek még szintén sikerült feltartóztatnia az eftaliták nyomását és megőrizte a kelet-chorászáni és tochárisztáni birtokait. 457-ben bekövetkezett halála után azonban az eftaliták, élükön Ashunvár nevű királyukkal meghódították Csagániját, Badachsánt, Balchot, Tochárisztánt és Gardzsisztánt. A ravennai udvarban kikiáltják Rómának

Konstantinápolytól való függetlenségét és egy magas rangú katonát választanak meg nyugat-római császárnak. Ennek a nevét a történetírók csak “János”nak mondják A keleti császárság csapatai megtámadják Ravennát és 148 B J 4 36.o Perzsia Thrákia B J 4 35.o BJ2 399.o Ravenna Bizánc Róma Pannonia NGY 66.o BJ4 36-37.o Belső-Ázsia Ravenna 430 432 433 434 434 434-445 434 vagy 435 436 441-442 megint testvérharc van a rómaiak között. Ez a “János császár” Aetiustól kér segítséget, aki meg is indul Ravennához 60.000 hun harcossal Azonban közben a kelet-római csapatok elfoglalták Ravennát és kivégezték János császárt. Miután a gótok a mai Franciaország területéről megint a római provinciák ellen indultak, Aetius ezzel a nagy sereggel a gótok ellen fordult. Visszaverte támadásukat, melyet Pannonia ellen intéztek és 427-ben tért vissza a hun sereggel Hunországba. Ruga, a hunok királya és a ravennai

központú, Nyugat-római Császárság “magister militum” címet ad neki. Erre a nyugat-római birodalmi határozatra két okból volt szüksége a ravennai udvarnak: egyrészt, hogy ne kelljen nekik írásban elismerni a Hun Királyságot, és másrészt, hogy a hun királynak fizetett hatalmas összegű szövetségi, évi adónak a fizetésére valamilyen törvényes jogcímük is legyen. Oktár hun király halála. B 13.o Roga (Ruga), hogy jelenlétével nyomatékosítsa a (Pannonia-i) átadást, a FK Dunántúlra költözött, a mai Ozora területére. Szállásbirtoka 7o diplomáciai központ lett, de nem csak innen, hanem gyakran személyesen irányította hadjáratait. Roga anyanyelvén kívül - amely anyanyelvet legszebben a székelyek őrizték meg - latinul és görögül is beszélt. A hun birodalom Roga diplomáciai és hadvezéri zsenialitásának köszönhetően ekkor éri el legnagyobb kiterjedését, az Északi-tengerig nyúlik. Mindaz tehát, amit népünk

birodalomalapításban, államalapításban elért, Roga alatt teljesedett ki. Ennek a kiteljesedésnek szimbóluma a Szent Korona, amelyet hun ötvösök készítettek Roga számára, és ő viselte először, valószínűleg 432-ben. A ravennai udvar elmozdítja állásából Aetiust, mint legfőbb római B J parancsnokot. Aetius Rugához menekül, aki hatalmas hun sereggel látja 37o el és helyezi vissza méltóságába. Ugyanebben az évben meghal Ruga is. Ruga hun király halála. Ő és Oktár kiterjesztik a hun uralmat az Uralig, B a birodalom központját a Tisza-Maros összefolyása táján építik ki. 13.o Charaton tanhu halála, utóda Ruga (Richa, Rika, Rok, Rua?) PV Uldin horkát fia Bengyeg (Mundzsuk, Bendeg-uz?), majd ennek halála után fiatalabbik fia, Uptar (Ubud, Udub-ur, Ubuld, Buda-ur), Atilla apjának öccse, azaz nagybátyja követi ugyanazon évben, de nem a horka posztján. Viszont Rugát Buda (Bléda) követi a tanhu trónján. Atilla hun horka. PV Atilla

megfosztja trónjától és életétől Budát. (BJ4) szerint ez nem így volt. Ő lesz a tanhu, de helyben marad és nem megy Pontusba a tanhu székhelyére, hanem a horka fog odamenni. Súlypontcsere a Birodalomban. BJ2 A Pártus Birodalom bukása után az északra húzódott pártus-hun nép, 399.o egyesülve a Káspi-Aral tér testvérnépével, a C3 központ királyi székhelyét áthelyezi a C1-be, vagyis a Kárpát-medencébe. A Margus-i szerződés Atilla és Bizánc között. B J 56.o T Hunnia Hunnia 4 Hunnia T Hunnia Szeged vagy Pest környéke, esetleg máshol a Kárpát-meden cében Délvidék, Nándorfehérvá r környéke Nesztor pátriárka száműzése egy egyiptomi oázisra. B J 4 Bizánc 57.o Buda és Atilla Thrákiai és Illíriai hadjárata válaszul a rómaiaknak BJ4 Balkán 149 4 441-447 kikötővárosaikat ért támadásukra. Buda halála a harcokban Mindkét Római Birodalom Atilla vazallusa. 61.o B J 4 58.o Hun Birodalom (Atilla) BJ4 41.o -

tól Atilla nagyságát csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha megismerjük a keleti és nyugati római birodalmaknak azon történéseit, amelyek az ő uralmának idejét megelőzték. Aetius híven szolgálta a római érdekeket. Anyja római volt, de apja Pannóniában született, aki elvette egy római patrícius család leányát. Aetius apjáról írják, hogy vagy gót vagy hun származású volt, de a római légiók magas rangú tábornoka lett (maestro de militia) és “Afrika grófja” címet viselt. Galliában esett el és Aetius örökölte apja magas rangját is. Mind a ketten híven szolgálták a Római Birodalom érdekeit és Aetius azért támogatta a “trónbitorló János császárt”, mert az meg akarta szüntetni a kétfelé esett birodalom két lezüllött császári udvarát és egyesíteni akarta a birodalmat. Miután János trónbitorlót megölte az udvari intrika Aetius beérkezése előtt, - Aetius - a hun sereggel Galliába megy, rendet teremt és

visszatér Ruga udvarába. Innen - mint galliai győző, megjelenik a ravennai udvarban, de ott nyíltan árulónak kezelik és nem adnak neki kellő tiszteletet. A nyugat-római császár III Valentian volt, de ennek anyja - Placidia - kormányozta a birodalmat az ő hűséges intrikusaival, akik összejátszottak a kelet-római császárság fővárosában - Konstantinápolyban - székelő keleti udvar züllött udvaroncaival és eunuchjaival. Szét akarták bomlasztani a Hun Birodalmat. Ismerni kell a hunok társadalmi rendszerét. Ugyanis a törzsekből álló hun nép mindegyik törzsének, nagycsaládjának megvolt a maga uralkodója, vezetője, aki elismerte a központi királyság felsőbbségét, de a központi vezetés és szervezet tiszteletben tartása és engedelmes szolgálata mellett - teljes önállóságot élvezett. Tehát szabadon kereskedhetett terményeivel és értékeivel - teljesen függetlenül a központi hatalomtól. Ezt a különleges és a rómaiaknál

ismeretlen társadalmi helyzetet akarták a bizánciak arra felhasználni, hogy a hozzájuk közel eső hun törzseket fellázítsák a központi hatalom ellen. Gazdag ajándékokkal halmozták el a kiszemelt hun törzsek vezetőit. Szövetségre hívták őket és bizony voltak olyanok, akik titokban megállapodtak a bizánciakkal. De a keletiek ezt a bomlasztó munkát a ravennai udvar teljes jóváhagyása mellett végezték és így a nyugat-római császárság is résztvevője, cinkosa és a fizetésben is társa volt a bizánci maffiának. Mikor Ruga visszahelyezi Aetiust katonai méltóságába és a ravennai udvar kénytelen volt legfőbb katonai parancsnokká kinevezni Aetiust, - Aetius leleplezi Ruga előtt ezt az egész összeesküvést a hun központi hatalom ellen és így Ruga tudomására kerülnek azok a hun törzsek is, akik így a rómaiak oldalára szegődtek. Miért leplezte le Aetius ezt a hunok ellen irányuló közös római összeesküvést? Aetius a hunok

udvarában nevelkedett és nemes származású volt. Valószínűleg apja hun vére is erős volt benne egyrészt, de másrészt tisztán látta a Római Birodalom helyzetét. Tudta azt, hogy ha ebben a válságos pillanatban a hunok megtámadják a Római Birodalmat, az menthetetlenül elpusztul. Hogy miért volt Róma válságos pillanatban? A Kelet-római Birodalom körül volt véve ellenséges népekkel, akik nagyobbrészt hunok voltak. A Nyugat-római Birodalom elnyomott népeinek mindegyike pedig forradalomra készült. A burgundiak szervezkedtek az ellenállásra, a gretonok kikiáltották függetlenségüket, a vizigótok ugyanígy tettek, az Ibériai-félsziget lakóit az ún. “suevok” szervezték a rómaiak ellen, Galliában nyílt forradalom volt. Aetius tehát - leleplezve a hunok elleni összeesküvést - azonnal és gyorsfutár útján azt tanácsolta Theodosius bizánci császárnak, hogy kezdje meg a béke-tárgyalásokat a háborúra készülő hun királlyal.

Theodosius engedelmeskedett is és azonnal kinevezte béke-követének Plinthast és Epigeniót, akik azonnal útra keltek a hun királyi udvar felé. Ugyanekkor pedig Aetius biztosította hűségéről Rugát, a hunok királyát, akinek bizalmát megnyerte az összeesküvés leleplezésével és így biztos volt afelől, hogy a hunok nem fognak támadni a Nyugat-római Birodalom ellen. A bizánci békekövetek útra keltek lóháton a hun király udvara felé. A Duna mentén haladtak felfelé és valószínűleg a mai esztergomi Duna-kanyar utáni Pilis-i területekre igyekeztek. Nem kellett nekik odáig menni, mert útközben már a hun határőrség vette kíséretébe őket és közölte velük, hogy: “a hunok királya Margus-ban székel jelenleg és oda kell menniök. Margus a mai Belgrád közelében lévő Dubrovica helyén volt . A hunok királya azért ment oda, hogy elfoglalja a Száva és a Dráva között fekvő és akkoriban “Alsó-Pannoniának”, vagy Pannonia

Segunda”-nak nevezett római területet - az Aetiussal kötött megállapodás szerint. A bizánci békekövetek felkeresték a hunok királyát. A király lóháton fogadta őket és igen nagy volt a bizánci békekövetek csodálkozása e fogadásnál. A meglepődésük és nem várt dolog küldetésükben az volt, hogy nem 150 Rugával találták szemben magukat. Ugyanis Ruga - röviddel azelőtt - meghalt és a bizánci követek előtt ott jelent meg, lóháton, harcosként a hunok nagy királya: Atilla. . A Békekövetek rögtön hangsúlyozni kezdték azt, hogy milyen gazdag és szép ajándékokat hoztak, de Atilla egy kézlegyintéssel elnémította őket és nem engedte meg, hogy lovaikról leszálljanak, hanem félreérthetetlen latin nyelven közölte velük feltételeit a következőképpen: (ezt a szöveget a Paniumi Priscus: Excerpta de legationibus Romanorum ad gentes c. munkájából veszem át Kiadója C de Boor and Boissevain 1910) “ Rajtatok múlik, hogy

háborút, vagy békét akartok. Én háborúra indultam, de a békét megkaphatjátok feltételeim teljesítésével, melyek a következők: 1.) Mától kezdve nem adtok több segítséget sem a fellázadt hun törzseknek, sem a hunok ellenségeinek 2.) Azonnal kiadtok minden hun lázadót és szökevényt, aki római területen van 3.) Ugyanígy kiadtok minden római hadifoglyot, aki a lázadókkal hazatért, vagy megváltjátok őket fejenként 8 arany solidus fizetésével. 4.) Császárotok írásban és esküvel kötelezi magát, hogy többet nem ad semmiféle segítséget a Hun Birodalom ellenségeinek. 5.) Elismeritek, hogy minden hun egyenjogú a rómaival 6.) Császárotok eddig 25200 arany solidus adót fizetett évente a hun királynak Mától kezdve ennek dupláját, vagyis 50.400 solidust fizettek évente” Atilla a Nyugat-római Birodalommal is szerződést kötött. Megállapodott Aetiussal, hogy az elődei által elfoglalt régi római provinciák - Pannonia és

Valeria - véglegesen a Hun Birodalomhoz tartoznak és a Hun Birodalom kiegészül Alsó-Pannoniával és a Noricum Ripense nevű - volt római provinciával. (Forrásadatom: De l’ unité a la division de l’ Empire romain. Paris, 1951, 381old) Hogy Ruga halála után Atilla ily határozott eréllyel és teljesen kész haditervvel indította el Hunország új politikáját, arra enged következtetni, hogy nagybátyja, Ruga mellett már be volt avatva az államügyekbe és konkrét adatunk van arra, hogy Ruga alatt Atilla szervezte meg és indította be a Duna hajózásának monopóliumát, és az akkor Pontusnak nevezett - mai fekete-tengeri kikötők, tárházak és gabonatárolók építését is ő intézte. Ez a monopólium nagyon fontos volt, mert a Dunai népekhez - Noricumtól Pontusig a hun hajók szállítottak mindent és Bizáncnak is fizetnie kellett ezért. (Atilla) tisztában volt a Nyugat-római Birodalom nehéz helyzetével és Alsó-Pannónia, valamint Noricum

elfoglalására szóló római engedékenység megerősítette benne azt a tudatot, hogy Aetiusnak sok időre és nagy hadseregre van szüksége ahhoz, hogy a Nyugat-római Birodalom lázongó népeit újra Róma igájába kényszerítse és Galliától Afrikáig érvényesítse újra a római hegemóniát. Éppen ezért az államügyek vezetését testvérére, Budára bízta és ő maga, nagy hun sereggel beszervezte Alsó-Pannoniát a Hun Birodalomba. Bizánccal megkötötte a margusi szerződést és bevárta, míg a rómaiak átadják mindazokat a hunokat, akiket ő “szökevénynek” és “árulónak” nevezett. A nyugati történészek úgy írják, hogy Aetiust igen érintette a margusi szerződés e pontja, mert Atilla minden hun visszaszolgáltatását követelte, azokét is, akik - mint zsoldosok - valamelyik római birodalom katonájaként szolgáltak. Atilla megtiltotta minden hunnak, hogy idegen hatalom szolgálatában álljon Ebből látta Aetius, hogy Atilla

valóságos terve az összes hunok egyesítése. A hunok képezték a római hadsereg gerincét és vitézségükkel példát adtak és sarkallták harcra a római provinciákból toborzott hadsereg katonáit. Igy a rómaiak hadseregének ütőképessége igen megcsökkent, viszont Atilla a visszatérőket seregébe szervezte, csak a két királyi vérű “árulónak” - Mamás-nak és Ata-kán - nak - nem kegyelmezett. Kivégeztette őket azért, mert mint hun királyi ivadékok a bizánci császár kiszolgálói lettek. Már Atillának az a rendelkezése és akarata, hogy a hunok idegen hadseregben nem szolgálhattak, arra enged következtetni, hogy Atilla nem egy “törzsrendszerbe gyöngített” birodalmat, hanem a hunok homogén és fegyelmezett hatalmát akarta létrehozni. Nagyon jól tudta azt, hogy a hunokat a kínai faltól csaknem a Rajnáig történő szétterebélyesedésükben a közös népi hagyománykincs, az azonos nyelv és az azonos etnikai alkat köti össze.

Felfedezte ennek hatalmas értékét és azt is meglátta, hogy ez Európa és Ázsia többi népeinél nincs meg. A történelmi pillanat is itt volt, mert Bizánctól nem kellett félnie, hiszen az udvar korrupciója teljesen legyengítette azt és a margusi szerződés biztos alapjai erről az oldalról minden veszélyt kizártak. A másik oldalon pedig Aetius Nyugat-római Birodalmának újraszervezési problémái között számba sem jöhetett egy hunellenes akció. Népét is megnyugtatta azzal, hogy bátyjának - Budának - átadta a Duna-medencei királyságot, hiszen a hun törvény szerint az idősebbet illette a trón. Itt volt az alkalom a hun nép egyesítésére. Elindult tehát Atilla kelet felé - a hun néprészek uralkodóihoz - de nem egyedül, hanem egy hatalmas sereggel. (A rómaiak) nem tudtak tenni ellene nyíltan Igy titokban és ügyes intrikával igyekeztek megelőzni Atilla politikai tevékenységét az eddig velük barátságban élő hun fejedelmek 151

udvarában. A nyugati történetírás úgy rögzíti, hogy ezeknek a titkos akcióknak az irányítója Róma részéről maga Aetius volt, aki - mint írják - úgy akarta szétválasztani a hunokat egymástól, hogy elsősorban Atilla egyetlen még élő nagybátyjában szándékozott uralmi féltékenységet kelteni annak hangoztatásával, hogy a hun törvény szerint nem Atillát, és nem Budát illeti Ruga trónjának öröklése, hanem a legidősebb élő hun királyfit, aki senki más, mint Abars (görögül Aebarso) - Atilla nagybátyja. Itt tudni kell előbb a hun társadalom azon szokását és törvényét, hogy - mialatt a népnél egynejűség volt törvényes - a nép megkövetelte az uralkodójától, hogy több feleséget tartson, hogy a királyi karizma folytatódjon minél több fiú utódban. Igy volt Uldin hun királynak három felesége Az első feleségétől volt három királyfi utód: Oktár, Ruga és Mundzuk, akinek fiai voltak Buda és Atilla. A második

feleségétől lett: Abars (aki így Atilla mostoha nagybátyja). A harmadik feleségtől születtek az előbb említett és árulóként kivégzett Mamás és Atakán, akik így szintén Atilla mostoha nagybátyjai voltak, de valóban szégyent hoztak a hun királyi házra azzal, hogy udvaroncnak mentek el - mint nyugati történészek írják - Theodosius császár által nekik juttatott fizetésért - a bizánci udvarba. Abars volt a kaukázusi hunok uralkodója és a sebesen beérkező római hírvivők annyira felmérgesítették a már nem fiatal hun királyt, hogy hivatalos proklamációval kihirdette országa függetlenségét és autonómiáját. .A bizánci udvar közreműködött az ázsiai hunoknak Atilla ellen való lázításában Theodosius császár ügynökei gazdag ajándékokkal keresték fel az akazir hunok fejedelmét a Don melletti nagy és erős országukban. Ez a hun törzs közismert volt bátorságáról és erejéről. Itt tudni kell, hogy a délre eső hunok

magukat fehér-hunoknak és az északra esők magukat fekete-hunoknak nevezték. Ezekben az elnevezésekben a fehér szín a dél jelölője, a fekete pedig északé. (tehát nem a bőr színét akarják jelölni így) Az akazir törzs a fekete hunokhoz tartozott A bizánci udvarnak nagyon fontos volt az akazirok megnyerése és Atilla ellen való hangolása. Ezért küldött a bizánci császár gazdag aranykincseket és értékes ajándékokat követeivel az akazirok fejedelmeinek. Ezek a követek azonban nem ismerték sem a hun fejedelmi udvar szokásait, sem a vezető előkelőségek rangsorát és így elkövették azt a nagy hibát, hogy a fejedelmi család legöregebb tagját, Kuridak-ot kihagyták az ajándékozásból. Kuridak igen megharagudott ezért és legbizalmasabb emberét Atillához küldte, jelentve neki, hogy Bizánc mit tervez ellene és kik azok, akik elfogadták a bizánci császár ajándékait. Atilla felderítő és kémszervezete megtudta Abars cselekedeteit

is és Aetius követeit is elfogta. Kuridak jelentése csak kiegészítette azt az elhatározását, hogy sürgősen kell cselekednie. Meggyőződött arról is, hogy mindkét római birodalom halálos ellensége. Hun írással írt királyi levélben értesíti Abarsot azon elhatározásáról, hogy meglátogatja őt és ezt gyors futárokkal küldi a kaukázusi hun fejedelemnek. Alig érkezett meg a királyi levél, már Atilla is ott van seregével Abarsnál. Az öreg hun fejedelem rokoni szeretettel fogadja unokaöccsét, aki minden fenntartás nélkül elmondja tervét a Hun Nagy Nemzetség egyesítésére és nemzeti egységének megteremtésére. A nagy Uldin fia megérti Atilla szavát Nem beszél már autonómiáról és függetlenségről, hanem hűségéről biztosítja Atillát, aki így felelt neki: “Biztosan tudtam, hogy Rád számíthatok., hisz egy a vérünk” Megszerezve így a kaukázusi hun testvérek szövetségét, tovább indult Atilla az akazirok felé.

Lévén a legszámosabb hun törzs, a Káspi-tengertől a Don és Volga mentén lakoztak, egy igen hatalmas területen és nagyon sokan voltak. Bizánc mindig segítségül hívta őket és busásan megfizette ezt a segítséget. Voltak olyan akazir-hun előkelőségek, akik bizánci titulust viseltek és állandó fizetést vettek fel a bizánci udvartól. Atilla tudta ezt, és azt is biztosan tudta, hogy a hunok hűségesek adott szavukhoz. Tehát számított azzal, hogy mindazok ,akik Bizánc zsoldjában állanak és elkötelezték magukat adott szavukkal - a bizánci császárnak, - ellen jönnek fegyverrel Nem is számított arra, hogy jó szóval meggyőzze őket. Meg volt győződve arról, hogy csak az erősebb előtt hajolnak meg Atilla lovasai pótlást és kiegészítést kaptak Abars nagybátyjától, aki szövetségét rögtön úgy bizonyította be, hogy sereggel segítette unokaöccsét. Az akazirok két részre szakadtak, amikor hírt vettek Atilla közeledéséről.

Egyik részük - a bizánci elkötelezettek - fegyvert fogtak és a csatára készülődtek. De ez volt a kisebbik rész A jelentősebbek Kuridakhoz csatlakoztak, aki - félve azok bosszújától, akiket Atilla előtt leleplezett - a hegyek közé menekült a hozzá csatlakozó hun harcosokkal együtt. Atilla könnyűszerrel legyőzte az ellene lázadó akazirokat Kivégeztette a vezéreket, de megbocsátott az alattvalóknak és utána Kuridakot hivatta, hogy legyen a szövetségese. Kuridak így felelt: (a hun legenda szerint) “ az én öreg szemeim már nem bírnak a napba nézni és a győzedelmes hun király szemébe sem”. Atilla válasza az volt: “maradj békében ott, ahol vagy” és meggyőzte okos beszéddel hun testvéreit. Azok is csatlakoztak hozzá és hazatérve királyukká tették legidősebb fiát, Ellákot, aki akkor kb 18 éves lehetett. . Atilla biztos volt már abban, hogy az összes hun törzs csatlakozott a Hun Birodalomhoz, (ezért) északnak fordult és

az ostrogótokat közelítette meg. Az volt az elhatározott szándéka, hogy ezeket szövetségeseivé teszi 152 Igy közelített tehát hozzájuk és nem csalódott, mert a valóban műveletlen és barbár ostrogótok örömmel csatlakoztak a Hun Birodalomhoz és vállaltak szövetséget. Atilla kiváló hun vezetőket hagyott náluk, akik megszervezték a szerteszét csatangoló törzseket és a gót törzseket is közösségre fegyelmezték. Megtanították őket különböző mesterségekre, harceszközök készítésére és még a keleti - azaz a nesztoriánus - keresztyénséget is felvették ezek a valóban pogány gótok a hun misszionáriusok segítségével. Atillának ez a szervező útja kb. hat évig tartott és azért írja Nestor, volt konstantinápolyi pátriárka (428-431 években) így: “ a szkíták népe hatalmas volt. (A szkíták alatt ő a hunokat érti) Egy királyi birodalmat alapítottak, amelyik nagyon erős volt és túlszárnyalta hatalmával a

rómaiak minden erőlködését. A 440 esztendő végén ezek a barbárok (hunok) voltak az urak és a rómaiak a szolgák”. (megtalálható “Heracleides Bazaar”-ja c. munkában a 366 és 368 oldalakon Driver and Hodgan, London, 1925) . Ázsia (hun) népei mind beletartoztak a Hun Birodalomba, melyet Atilla szervezett meg (kivéve a kínaiakat) Már mondtuk, hogy csak nyelvjárásbeli különbség volt beszédjük között és igen sok törzsbe tagozódtak, akiket az azonos faji öntudat tartott egybe. E népek áradatában azonban mindig megmaradt egy vezető nép, melyet a karizmatikus származástudat tartott egybe és a “tudást “ apáról fiúra adták tovább. Ahogyan ma is mondjuk pl Fő-város, Fő-rendező stb . úgy e Nagy Népség tengerében - “Fő-nép”-nek nevezték a vezető és uralkodó törzset. Ezt a “fő-népet” írják a nyugati krónikások “Királyi Szkíta” néven A Nagy Nép nyelvén azonban a nevük: SZAK-A. (Sumérul SZAK - fej, fő,

SZAK-A A FŐ népre vonatkoztatva - “Fő-Nép” azaz a vezető, uralkodó törzs. . Miért hívták őket mégis hunnak? Hun a régi ázsiai nyelvekben egyöntetüleg előforduló “gyakorlati szó” Olyan “terminus technicus” féleség, mely még a maya nyelvben is fellelhető és jelentése “Első, Legkiválóbb”. A “szaka” uralkodó törzs által vezetett és irányított Birodalom népei a harcban mindenütt valóban a legkiválóbbak és elsők voltak és így maradt rajtuk a hun név. Atilla tehát hat évig távol volt szervező körúton és a Hun Birodalom központjában Buda a király. Ez a helyzet vehető ki a nyugati krónikások írásaiból, akik tulajdonképpen semmi konkrét adatot nem akarnak rögzíteni Atilla és a Hun Birodalom előnyére és csak mindenáron kisebbíteni akarják azt a valóságot, hogy a Kr.e 441-447. évek között Atilla Hun birodalmának vazallusa volt úgy a Nyugati, mint a Kelet-római Császárság és Atilla a “római

jog” alapján követelte magának az uralmat. A nyugat-római császár, III Valentián húga Honoria - levelet írt Atillának és abban - mint a császári udvar első dámája - feleségül ajánlkozott Atilla tisztességesen és keleti udvariassággal fogadta el az ajánlatot és feleségül vette a szép Honoriát, aki még szebb fiat szült Atillának - Csaba királyfi személyében. Ahogy megtörtént a fényes nász, Atilla az asszony mellé a “római jog” alapján követelte a Római Birodalom felét és meg is szerezte. Atilla Hun Birodalma betartotta a szerződéseket és a rómaiak rendesen fizették a rájuk kivetett évi, hatalmas aranyadót. A régi írásokból az vehető ki, hogy politikailag nyugalom állt be, csak a római vallás főpapjai türelmetlenkedtek, mert sehogyan sem tetszett nekik az, hogy a hunok által uralt keleti területeken a régi, Péter Apostol által alapított “keleti keresztyén egyház” tanításait hirdették és a

“római-Saul-Páli teológiát” nem ismerték el. Különösen az nem tetszett nekik, hogy a hunok - e keleti keresztyénségük mellett - még megtartották és vallásos kegyelettel ápolták ősrégi hagyományaikat is. Minden erejükkel ellenségeskedtek és pusztítottak is. Példának hozom fel a margusi püspök cselekedetét, amikoris “átkelve a folyón - kirabolta a hun királysírokat”. Ugyanebben az időben II Theodosius, bizánci császár rendeletére a rómaiak egyszerre megtámadták a hunok dunai és tengert kikötőit, tárházait, hajóit. Nagyon sok történelmi forrás írja (a Chronicon Paschalae is) azt, hogy “a hunok királyai - Atilla és Buda nagyon sok harcossal megszállták Illyricum-ot és Thrákiát. A hunoknak egyik igen nagy rosszakarója, rossz hírük keltője - Otto J. Maenchen-Helfen - így írja könyvében (The World of the Huns Univ California Press, Berkeley, 1973. - a 113 oldalon): “ a szkíták, akiket hunoknak is hívtak,

elözönlötték Thrákiát Emiatt Theodosius békét kötött Geiserikkel és visszahívta seregét Szicíliából. Asbar fővezérsége alatt küldte csapatait Atilla ellen, aki már elfoglalta a thrákiai nagy városokat (felsorolja mind), sok foglyot ejtett és nagy zsákmányra tett szert. A csaták alkalmával a római generálisok nagy veszteségeket szenvedtek és Atilla a tengereket elérte mind a kettőt - Pontust és Propontist (Fekete-tenger és Boszporusz) Calipolis és Sestusnál A cherszoni csata után a rómaiak, Anatolius követsége útján, békét értek el a hunokkal, melynek értelmében a szökevényeket kiszolgáltatták a hunoknak, a rómaiak azonnal fizettek 6000 font aranyat és az évi adójuk nem 1000, hanem 2100 font arany”. Buda, Atilla testvére is részt vett ebben a hadjáratban, mert ez a 441-442. években történt Mikor azonban a tengerek elfoglalását írják le, már csak Atillát említik és pontosan erre az időre, tehát a 442. évre

teszik a nyugati források Buda halálát. Azt a valóságot következtetem ki ebből, hogy a hunok hős királya - Buda - itt, Illyricum és Thrákia területén vívott véres csaták valamelyikében esett el, mert logikátlan, rosszakaratú és 153 oktalan azt feltételezni, hogy a hunok e nagyon nehéz és háborús időszakában éppen Atilla - akiről még legnagyobb rosszakarói is azt jegyezték fel, hogy “igazságos és nagyon bátor ember” volt, megölette volna testvérét - éppen akkor - midőn legnagyobb szüksége volt megbízható, okos és vitéz vezetőkre. Ezt csak a hálátlan utókor hazudta részére azért, hogy a keletiek által istenített Atilla emlékét bepiszkolják. Buda tehát minden bizonnyal csatában esett el és valószínűleg Atilla azokba a királysírokba temette el jó testvérét, amit Margus püspöke kirabolt. Ugyanis, ha háborút indított ősei sírjának megszentségtelenítése miatt, úgy minden bizonnyal helyre is állíttatta

azokat és az elrabolt kincseket visszahelyezte oda. Ha pedig Buda éppen e szentségtelenítés megtorlására indított harcban esett el, akkor Atilla biztosan oda temette el testvérét. El kell fogadnunk tehát - a sok hazugság cáfolata és jogos megtorlásaképpen - ezt a történelmi helyzetet, mert a thrákiai háborúig Buda mindenütt említve van és emléke pontosan itt vész el. De követte volna-e hagyománytisztelő, istenes és a hadifoglyokat kenyérrel ellátó és hazabocsátó, a vérszerződés szentségét tisztelő hun nép Atillát - ha testvérgyilkos lett volna?. Ha ő testvérét megölte volna - minden bizonnyal nem lett volna a hunok felmagasztalt, tisztelt és csaknem imádott nagy királya. Ugyanakkor az is hazugság, hogy Atilla sajátkezűleg dobta volna meggyilkolt testvérét a Dunába. Természetes, hogy ezt a nyugatról jött térítés hirdetői találták ki éppen úgy, miként Rafael festményén az égi szentek karddal támadnak Atillára.

Hát - ha az “égi szentek” is ellene voltak, akkor természetes, hogy mindent rá lehet kenni nagyságának és kiváló személyiségének csorbítására. Ugyanis - ezek a nyugati írók - rájöttek arra, hogy a Hun Birodalom egyesítését csak egy puritán, okos és minden vonalon példát adó nagykirály - Atilla - éppen a saját személyi, emberi értékei útján tudta létrehozni. Mert ahhoz, hogy a hun “lovas-harcos” tiszteljen valakit, annak elsősorban jó lovasnak kellett lenni és jó harcosnak is. A hunokat nem lehetett “selyemágyról” harcra, győzelemre vezetni, miképpen a római császárok igyekeztek seregeiket a csatába terelni. Atilla ott volt a csapatai élén, mint harcos és az udvarában, mint első politikus, akinek sohasem volt szüksége tolmácsra, mert minden nyelvet beszélt. Nyugatit is - keletit is A nyugati pompához szokott és hozzá érkező “követeket” pompával és fényes udvarral fogadta. Arany, ezüst tálakon tették

elébük az ételt, italt, de ugyanakkor ő maga - a hunok hatalmas királya, - akinek a rómaiak tíz év alatt 100.000 font aranyat fizettek a béke áráért - fatányérból evett, fapohárból ivott A nyugatiak azért igyekeznek Atilla nagyságát kisebbíteni, őt kegyetlennek, barbárnak - sőt testvérgyilkosnak feltüntetni, mert még ma sem bírják elviselni azt a valóságot, hogy egyszer - a nyugati és keleti római birodalmak Ura nem valamelyik római császár volt - a veszekedő és intrikus keleti és nyugati császárok közül hanem a hunok nagy királya - Atilla. Atilla király, az egységes dunai állameszme megfogalmazója. BT III/144o A hunok kilétéről, akik a Duna-medencében a római uralomnak véget vetettek és ott a magyar nyelvű népek szabadságát és függetlenségét helyreállították, e munka (BT) első kötetében részletesen szóltunk. A második kötetben pedig, a kusok tárgyalásakor, földrajzi és faji eredetüket közelebbről is

megvilágítottuk. Tengernyi adattal, köztük több írott okmánnyal igazoltuk, hogy ez a nép magyar ajkú volt és a Turáni Alföldről származott. Mindezek ismétlésére tehát nincs szükség De a hunok nevéhez, nevezetesen Attila királyhoz fűződő politikai elgondolást itt kell megtárgyalnunk. A hunok bejövetele idején Nyugat- és Közép-Európa új néprajzi helyzete nagy körvonalakban már kialakult, a germán törzsek pedig már-már a Fekete-tengerbe ömlő Don-ig kezdtek terjeszkedni. Amíg nyugat felől a latin-germán nyomás nehezedett a dunai magyar törzsekre, ugyanakkor megjelent a keleti veszély is, amelyet a turk néven összefoglalt népek testesítettek meg, akik viszont a turáni magyarok ázsiai lakóhelyét fenyegették. A hun vezetőség ezt a magyar népekre veszélyes új világpolitikai helyzetet csírájában felismerte és meghozta a keserű elhatározást: feladta a katasztrófa előtt álló turáni hazáját és a nép jelentős

részével nyugat felé útra kelt. Tervük az lehetett, hogy a kisebbnek vélt latin-germán erőket Kelet-Európából visszaszorítják és egyesülnek a Duna-medencébe már korábban betelepült magyar törzsekkel, egy erős, független dunai hun-magyar államot alkotva. A hunok elgondolása egész Európa politikai felépítését érintette és kivitelezésében három ütem észlelhető. Az első ütemben a hunok sikeresen visszanyomták a germán törzseket és elfoglalták a Fekete-tengertől a Kárpátok ívéig terjedő földet. Ennek körülményeit s a gótok menekülését korábban már előadtuk. A hun politikai elgondolás második ütemében a Duna-medence felszabadítása következett (341-től a juhászokkal (jazigok) kötött fegyverbarátság, majd az erdélyi szkíták maradványaival, később a Karpodárokkal (Kárpát-urakkal) kötnek fegyverbarátságot, majd 409-ben Valériát, 433-ban Pannoniát a rómaiaktól szerződéssel veszik. Úgy látszik, az

ország maradék részeinek birtokba vétele is békés úton ment végbe, harcokról sehol sem hallunk. Az őslakosság tehát az egész országban békében élt új ura alatt A Duna-medence területének egy országgá való összefogása és minden ott lakó törzsnek egységes uralom alatt 154 nemzetté egyesítése most lett valósággá a történelem folyamán először. Az egység intézményes megvalósítása jórészben Attila király (432-453) nevéhez fűződik, ezért őt tekintjük a Duna-medence földrajzi egységének első felismerőjének, az egységes dunai állameszme megfogalmazójának és gyakorlati kivitelezőjének. Olyan politikai gondolat ez, amely azóta is irányítója a magyar nemzet politikai magatartásának. Éppen ezért Attila királyban az európai magyar történet egyik legragyogóbb alakját tiszteljük. Attila politikai elgondolásában harmadik lépésnek szánta a Kelet- Közép- és Nyugat-Európában élő összes magyar származású

törzsek felszabadítását a germán és római iga alól. Miként befejezte Magyarország megalkotását az egész földrajzi táj politikai egyesítésével, akként remélte, befejezheti Európa - I.et is, az egész kontinens politikai egyesítésével Uralmát keletre a Don-ig, északra a Balti-tengerig sikeresen kiterjesztette s errefelé mindazt a területet egybefogta, amelyen a magyar nyelvű népek a korábbi évezredek idején szétterültek. E helyzetnek megfelelően magát a “Pontiak, Ister-vidékiek, Uráliak és Tót urak urának” címezte. Nyugat-Európában azonban az ő idejében eléggé megszilárdult a latin-germán-frank világ, megváltozott öntudatú népekkel. Ilyen körülmények között az egyesítés nem volt úgy megoldható, mint a Duna-medencében. Nyugati vonatkozásban fegyveres fellépésre, harcokra volt szükség Attila fegyverei el is jutottak az Atlanti-óceánig, gondolatokat ébresztett mindenfelé, de az egyesült római-germán hadak

felett a franciaországi Trója (Troyes) mellett Mauriacumnál nem tudott döntő győzelmet aratni. Ezért Attila király Európa politikai egyesítését feladta. Gondolata azonban - az egységes Európa - mind a mai napig fennmaradt és minden igazán messze néző európai államférfinek ideálja lett. Mi büszkén mutathatunk rá, hogy az európai egység gondolata is egy magyar ember agyában született meg és az tett megvalósítására legelőször lépéseket. Attila tehát nemcsak nagy magyar király volt, hanem egyúttal a legnagyobb európai királyok közt foglal helyet. Emlékének gyalázása a nyugat-európai történettudomány legnagyobb szégyene, amely e messzetekintő államférfiből, kiváló katonai géniuszból szörnyeteget faragott és ma is a barbár prototípusaként mutogatja. A Duna-medencebeli első egységes magyar állam az egyesítő nagy király váratlan halála (453) után felbomlott. Az enyészet okát a történelem búvárai abban látják,

hogy a király, miután 445-ben egyeduralkodó lett, a honősökből és honurakból (helybeli fejedelmekből) alakított Tanácsot mellőzte és háború és béke dolgában egymaga határozott. Önkényes eljárása megzavarta a régibb országlakókkal fennálló jó viszonyát, a szerződésekben lefektetett rendet és alkotmányt, s a mellőzöttek körében elégedetlenséget keltett. Miután a vezető emberek jelentékeny része elhidegült tőle, a magyar törzsek elégedetlenkedését a germánok kihasználták és intrikáikkal a király halála után polgárháborút idéztek fel. E belső összeütközések során Attila nemzetsége és hun hívei elvesztették vezető szerepüket, mire az élve maradt Attila-fiúk népes kíséretükkel együtt odahagyták a Duna-medencét és visszalovagoltak Don felé eső régibb hazájukba. Nem kell azonban azt gondolni, hogy a hunok mind egy szálig elmentek volna. Tulajdonképpen csak a fejedelem nemzetsége távozott, de a

közemberek nagy tömege továbbra is helyben maradt. Nem távoztak el az országból azok a néprészek sem, amelyek oda még a hunok előtt érkeztek, hiszen nekik semmi okuk sem volt a távozásra, ellenkezőleg, minden érdekük a helyben maradást kívánta. Itt maradt az Attila-fiúk oldalán küzdő székelyek egyik köteléke is, a krimhildi csatából megmenekült 3000 lovas és egy ismeretlen helyen fekvő mezőségre (Chigla Mezeje) vonult vissza, ott várta Csaba királyfi visszatérését. Az azonban igaz, hogy a királyi család távozása és a központi hatalom megszűnése után az ország minden régi törzscsoportja visszavette korábbi függetlenségét és így visszaesett a Duna-medence az apró fejedelemségek korába, a helyzet minden veszélyes következményével együtt. Éppen ezért az éles látású Csaba királyfi, Attila legkisebb fia, mihelyt megérkezett a Fekete-tenger közelében lévő régi hazába, azonnal hírverésbe kezdett, hogy a fejedelmi

hunok mindnyájan térjenek vissza Pannóniába és álljanak bosszút a németeken. Halálos ágyán esküvel kötelezte népét, hogy mihelyt erőre kapnak, mindnyájan visszatérnek Magyarországra és helyreállítják a régi államot. A “visszatérő hunokat” a magyar krónikák csak ezen a néven ismerik és sohasem mondják őket Avari-nak, számukra nem volt új nép. 441 A római és nyugati történetírók csak azokkal a hadjáratokkal B J 4 Perzsia foglalkoznak, amelyek az ő területükön zajlottak le, de pl. meg sem 67o említik azt a hadjáratot, amit a hunok 441-ben indítottak Perzsia ellen, és a keleti kútfők “első perzsiai” hadjáratnak neveznek. Atilla vezérkara irányította, de ő személyesen nem volt ott, hanem az akazir és kaukázusi hun seregekkel végeztette. A perzsiai hadjárat elindításának oka: a Pártos Birodalom bukása után vagyunk kb. 150 esztendővel és a pártosnak nevezett - de szintén hun nép - leszármazottai visszamaradtak

az ősi területen, mely most perzsa fennhatóság alatt volt. Az Eufrátesztől keletre - a kis Persi provincia kivételével csaknem az Indusig hun eredetű nép szenvedte el - a nagyon sokszor 155 kegyetlen - perzsa uralom még kegyetlenebb rendelkezéseit, melyek főleg vallási szempontból voltak elviselhetetlenek. Ugyanis a Sasanida (perzsa) uralkodóház államvallássá tette a zoroastrianizmust. A pártosok birodalmában keletkezett Péter-i keresztyén egyház főpapját, Manit Kr.u 275-ben a perzsák kivégzik Ettől az időtől kezdve a Perzsiában lakó hunvérű nép, mely a Közép-Ázsiában működő hun püspökségektől várta a segítséget és azért nem tért át zoroasteri hitre, mert a Péter-i Jézushit, nemzeti vallása, állandóan háborgatva volt a perzsáktól. A népességi helyzet ugyanis az abban az időben, hogy a nagyobb számú és nem perzsa lakosság kénytelen volt elszenvedni a kisebb számú - de uralmon lévő - perzsa nép és

államhatalom üldözéseit, mely a másik fajú és másik vallású nép pusztítására törekedett. 447 Atilla pontusi győzelme. B J 4 Cherszon 72.o Bizánc 451 (A catalaunumi csata) B J 4 72.o (A catalaunumi csata körülményeit körbejárni fontos kötelességünk. Ugyanis Badiny alább közreadott cáfolata előtérbe helyezi a kérdést: a nyugati történetírás e csata leírása körül kicsúcsosodó tudatos hazugsághegyei sajnos a mai napig ható méreggel szövik át a világtörténelmet a magyarság rovására. Ezekből táplálkozik mind a mai napig a hamis és tudatosan elferdített történelem, amelyre Európa - beleértve Magyarországot is történelemkönyvei épülnek. E megkövesedett mese széttörése történelmünk rendbetételének egyik fontos mozzanata lesz. Köszönet érte Badiny professzornak A szerk) . Pontosan erre az időszakra esik a vizigótok inváziója, akik 450-ben Afrika északi partjait is elfoglalták, egész Spanyolországot és

Galliába törtek. Aetius ismét segítséget kér a hunoktól. (Ugyanebben az időben még mindig fennáll az Aetiussal kötött nyugati - szerződés, melynek értelmében Atilla Hun Birodalma nemcsak élelmezte a nyugat-rómaiakat, hanem szövetségesként védte is.) Lehetett-e az oka annak, hogy Atilla nyugatra indul seregével? Minden bizonnyal, de iszonyú zűrzavar uralkodik az erről szóló tudósításokban. Ugyanis a hun-ellenes írók azt állítják, hogy 1/ Atilla 451-ben csatát veszít Katalaunumnál és 2./ a vesztett csata után elfoglalja egész Észak-Itáliát 452-ben, ahol is (egy meg nem nevezett helyen) Leo pápa járul elébe a békeajánlattal, amit Atilla elfogad. Vegyük először az 1./ pont állításait bonckés alá Az alábbiakat kell megállapítani: a./ Katalaunum létezésére, egy ottani csata lefolyására semmiféle hiteles történelmi adat nincs A nyugati történetírás ezt egyszerűen kitalálta és bizonyítékként említi: - a Gesta

Trevisorum-ot (Trieri Krónika), mely szerint Atilla elfoglalta Triert . és a hunok lerombolták Eucherius templomát - állítólag 450-ben De lehet, hogy előbb is és minden valószínűség szerint a templomot nem a keresztyén hunok, hanem a pogány gótok rombolták le - de a nyugati írók - természetesen - Atillára és hunjaira fogják. - Másik “bizonyíték” az, hogy a katalaunumi mező (igazi nevén Locus Mauriacus) közelében találtak valami “hun” leletet. Tehát kiástak a földből “egyetlenegy” valamit, amit - állítólag a hunok hagytak ott. Jordanes szerint 200000 hun harcost temettek el itt és utánuk csak “egyetlenegy” emlék maradt a földben, pedig feltúrták az egész vidéket. (Forrásadatként jelölöm: Takáts Z.: Catalaunische Hunnenfund und seine Ostasiatischen Verbindungen, Acta Orientalia Hungarica 5. (1955 143-173 old) b./ A csata időpontját is meghatározzák a nyugati történészek (persze legalább 100 év elmúltával) és

azt 451 év júliusának első hetére teszik - hivatkozva Leo pápa (440-461) leveleire, amit Marciannak, Anatoliusnak és Kios püspökéhez intézett, melyben megindokolja, hogy: “miért nem tudta jóváhagyni a Chalcedoni Konzilium által küldött fegyelmi kánont” . de ebben egy szó sincs a hunokról Milyen alapon veszik ezt bizonyítéknak még korunk írói is, mint az említett Maenchen-Helfen (134. oldalon) ? De éppen ennek a Chalcedoni Konziliumnak az Aktái bizonyítják azt, hogy 451-ben a hunok nem voltak Galliában, hanem - a kelet-római új császár - Marcianus - szerződése be nem tartása miatt, ismét Illyricumba és Thrákiába törnek. Ugyanis 450 július 2-án meghalt II Theodosius és helyét Marcianus foglalta el, akinek az a szándéka, hogy megszünteti a magas “hun-adó” fizetését. Igy Marcianus - kelet-római császár - kéri a 451 év augusztusában Niceában összeült zsinat püspökeit, hogy imádkozzanak a hunok feletti győzelemért. Ha

pedig a hunok és Atilla 451-ben a kelet-római császár ellen hadakoztak, akkor ugyanebben az évben nem történhetett a sokat emlegetett “Katalauni csata”. De éppen a hun-ellenes Maenchen-Helfen mondja: “egy új lökést adok a Locus Mauriacus közelében lévő 156 csatatér kutatásában, mely eddig a helyi történészeknek és a nyugalomba vonult ezredeseknek a kedvenc hobby-ja volt” . és egymás után sorolja fel az egymásnak ellentmondó adatokat erre vonatkozóan, de mégis erőlteti azt a hiedelmet, hogy ez a csata valamikor létezhetett és megtörténhetett. De a sok egymásnak ellentmondó adat megsemmisíti ezt az erőlködést és világossá lesz az a tény, hogy katalauni csata egyáltalában nem létezett, hanem minden a hun-ellenes utókor meséje. . Már említettem, hogy a régészek feltúrták a Locus Mauriacus-nak nevezett mező minden négyzetcentiméterét, ahol - állítólag - a katalauni csata volt: de egyetlen csontvázat, egyetlen

fegyverdarabot, vagy egyéb harci, vagy bármi tárgyat nem találtak. Különösen sok csontváznak kellene ott lenni, hisz Jordanes azt állítja, hogy 165.000 harcos maradt a csatatéren s talán mondhatjuk azt is hozzá, hogy a harcosok felének a lova is elesett. 165000 embercsontváz és legalább 80000 lócsontváz maradt a csatatéren, de a régészet egyetlen egyet sem talált. Tehát valami hiba máris van itt és jogosan mondhatjuk azt, hogy itt csata nem lehetett, mert bizonyítéka - maradványaiban nincs. . A történelmi eseményeket csak és kizárólag nyugati történészek értékelték ki Ezek mind Jordanes írására alapozzák mondanivalójukat és a hunokat az emberiség “utolsó” népségének tartják - sajnos még ma is. Ebben az álláspontjukban is a zsidó és gót származású itáliai püspök - Jordanes - befolyásolja őket, akik szerint a hunokat “az Isten lebukott angyalaitól eredezteti, akik e fajtában megtestesült tisztátalan lelkek. És

még hozzáteszi, hogy a “keresztyének egyik legendája alapján” tudja és hiszi ezt. De ennek tudatában most már érthető a nyugati íróknak a hunok felé megnyilatkozó állandó ellenszenve, hiszen az ő hitük szerint “keresztyéni kötelességüket teljesítik akkor, amidőn a tisztátalan lelkekkel megtestesült hunokról csak a legrosszabbat feltételezik és természetesen ennek következtében a legrosszabbakat írják. Sehogy sem akarják beismerni, hogy felsorolt adatok kronológiailag ütik egymást. Ugyanis: Jordanes a Katalauni csata időpontját a Kr.e 451 esztendő nyarára teszi - Galliában - tehát a mai Franciaország területén és az említett Maenchen-Helfen könyve a 131. oldalon a következőket írja: A chalcedoni zsinat jegyzőkönyvei valami fényt vetnek a hunok balkáni betörésére a 451. évben Marcianus kelet-római császár zsinatot hívott össze Niceába, 451. szeptember elsejére Minden reménye megvolt, hogy erre az időre ott

legyen, hacsak valami sürgős államügy nem tartja vissza a csatatéren. Hamarosan szembe találta magát a dunai határon lévő zavarral Ez éppen nyár folyamán történt. Augusztusban kéri a Niceában összegyűlő püspököket, hogy imádkozzanak az ellenségen való győzelméért. Ő tehát Thrákiában volt, de a csata dúlt egész Illyricumban Mivel sem a moesiai, sem a Dacia ripensisi püspök nem vett részt a zsinaton, mely végül is Chalcedonban ült össze - feltehető, hogy megint a hunok özönlötték el a két szerencsétlen provinciát. A fogalmazásból érezhető, hogy a történész semmiképpen sem akarja kimondani azt az igazságot, hogy Atilla hunjaival a Kelet-római Birodalomra tört, de azt kétségtelenül megállapítja, hogy mindez a 451. esztendő nyarán történt. Ha Atilla akkora sereggel, mint amit Jordanes és társai leírnak, Észak-Franciaországba ment, otthon Hunniában alig maradhatott katona és harcos a Duna-Tisza közén. Ha

Marcianus császár olyan vitéz volt és megtagadta a hun-adó fizetését és háborúba indult Atilla ellen, miért nem használta ki a kedvező alkalmat a Hun Birodalom központjának megszállására akkor, amidőn Atilla csatát vesztett Katalaunnál, és mint írják, iszonyú nagy veszteséggel igyekezett haza összetört és leromlott seregével.? Csak egy a felelet erre. Nem volt ilyen kedvező alkalom, mert Atilla nem ment seregével sem Galliába, sem Frank-honba. De miért is támadt volna a Frankok ellen, amikor azok a hunok rokonai Csak fel kell lapozni a Frank királyok Gestája c. könyvet, melyet a Kr u VIII szd-ban írtak Ez a hiteles történelmi adat ugyanis azonosítja Szikambriát Atilla azon városával, amelyet Budá-nak neveztek. Ugyanezt mondja A frankok történetének könyve is, melyet csaknem ugyanebben az időben írtak, Kr.u 727-ben De tulajdonképpen a középkorban kerültek nyilvánosságra ezek a hagyományok. Igy Jean Lamaire (Kru 1512) megírta

nagy művét: Gaul (Gallia) ismertetése és a Trójai különlegességek címen. Ebben a következőket mondja: a hunok vagy magyarok szintén a trójaiak leszármazottai, testvérei a frankoknak, éppen úgy, mint a törökök. Azonban, míg a törökök pogányok, a hun-magyarok keresztyének. A hun-magyar-török azonosítás onnan jön és azért van, mert “Atilla annak a török clannak (törzsnek) a leszármazottja, amelyik a Turkus-tól ered és a trójai Troillus fia”. Atilla idejében ez a frank-hun rokonság még ismertebb volt és minden bizonnyal ez az oka annak, hogy a hun seregek sohasem törtek be Frank-honba. Fogadjuk el tehát azt a valóságot, hogy Atilla nem vezette seregét Galliába, mert egész életében csak a római birodalmakkal volt elfoglalva. Ezek adófizetői voltak, de védte is és élelmezte is őket Atilla uralkodása alatt a gótok messzire elkerülték a római területeket, de Atilla halála után még Rómát is elpusztították. . A hiteles

történelmi adatok szerint Atilla 451-ben Marcian kelet-római császárt fegyverrel kényszeríti a szerződés betartására, melyben benne foglaltatik a Duna-hajózás monopóliuma, a manicheizmusnak, vagy egyesek által nesztoriánizmusnak nevezett keresztyén Jézus-hit szabad gyakorlata és az évi adó megfizetése. Ezt Atilla elérte megint a 451. év nyarán a Balkánra, vagyis a Kelet-római Birodalomba vezetett hadjáratával 157 Tudjuk jól, hogy Marcián császár nem tudott megjelenni a 451. szeptember 1-re meghirdetett zsinaton, mert a háborúval volt elfoglalva. Priszkosz rétor útja Atillához csak ezután, tehát 452-ben volt, miután Atilla már visszatért Róma alól. Ugyanis legyőzve Marcian kelet-római császárt, még az ősz beállta előtt átkelt a Júliai Alpokon, jobban mondva a Száva folyásán haladva . a tengerpartra . A (római) birodalom hadereje túlnyomó részben az ún barbár zsoldosokból állt A hunok, alánok, gótok, frankok,

gallok, sarmaták, dákok és Konstantin császár uralkodásáig (324-361) a keresztyének is, akik nem voltak hajlandók tisztelni a rómaiak isteneit. Nos ezeket a barbárokat Atilla egy nagy szövetségben egyesítette A szövetség célja egyetlenegy volt: a rabszolgatartó és népeket leigázó Római Birodalom összeroppantása és a “barbár” népek országalapítása. Aetius tehát azért nem bírt sereggel Atilla ellen menni, mert 451. nyarán - amíg Atilla a kelet rómaiakkal harcolt (A szerk.) - Galliában az egyesült gót-gall-frank seregek úgy szétverték a légióit, hogy ezek véglegesen letűntek a történelem színpadáról. Aetius nagy vereségét főleg az idézte elő, hogy a légióiban zsoldosként harcoló “barbárok” mind átálltak a saját népükhöz - cserbenhagyva zsoldadójukat. Tudták, hogy saját népük ellen nem harcolhatnak. A Római Birodalom megdöntésének egyik fejezete zárult itt le, amit a hun-gót szövetség gót része

hajtott végre. Itáliának Atilla által való megszállása pedig az a fejezet volt, amit a hunoknak kellett elvégezni. Nem is történt volna semmi baj, ha Atilla is olyan lelkivilággal rendelkezett volna, mint a többi “barbárnak” nevezett szövetséges uralkodók és törzsfőnökök. Azzal a tettével azonban, hogy megkegyelmezett Rómának, amikor elébe járult az akkor paulinizmusi hitnek nevezett vallás főpapja - és a Jézus-hitű Atilla visszafordította lova fejét a Tisza felé - saját kárát okozta, mert a germán-gót szövetségesei kimondták rá a halálos ítéletet, amit az egyik germán uralkodó Ildikónak elnevezett leánya a fajtájához és nemzetével való hűséggel végre is hajtott. Még van valami igen fontos közlendő Atilláról és a hunokról, ezt Meszlényi Róbert Imre: Az ó-európai nyelv (Bázel, 1997) c. kéziratából veszem át: A hun-szkíta azonosságot és a hunok európai küllemét az a szenzációs régészeti lelet

igazolhatja legjobban, amiről a Das Beste folyóiratból értesülhettünk (Das Beste 1995/március, 76-82). Victor Mair, a pennsylvaniai egyetem sinológiai professzora 1987-ben egy diákcsoporttal meglátogatta Kínában Ürümqi (Urumcsi) város múzeumát, ahol egy újonnan megnyílt kiállító teremben három múmiát pillantott meg. Az európai küllemű, világos, hullámos hajú holttestek - hite szerint indogermánok - kitűnő állapotban megmaradtak, “úgy néznek ki, mintha azokat tegnap temették volna el” - közli Mair professzor úr. Több, mint 100 mumifikálódott tetemet ástak ki a régészek Sinkiangban (Északnyugat-Kínában) a Tiensan hegység terméketlen nyúlványa és a Takla-Makán kősivatag közti területen. A holttestek korát részben kb i e 2000-re teszik, azaz 4000 évesek! Az első múmiákat Wang Binghua régész 1978-ban Qizilchoqában (a Vörös Dombon) ásta ki, melyek i. e 1200-ban kuporodott helyzetben lettek eltemetve A sírokban többek

közt találtak lovagló kellékeket, egy kocsikerék darabját, valamint bugyorban tartott gyógynövényeket, operáló szikével. Mair professzor azért hiszi a múmiákat indogermánoknak, mert alapismeretei szerint a hunok mongolok voltak és fel sem tételezi azok európaiságát. A sinkiangi leletek bizony nagy fejtörést okoznak őstörténészeink körében, mert a kínai évkönyvek i. e 1200 és i. e 48 között nem indogermánokról, hanem hunokról szólnak Sinkiangban a hun koronatanuk eddigi őstörténeti szemléletünk (római fölényeskedő história) megváltoztatását követelik. A hunok királyát, Atillát az őstörténetírás egy szörnyű kegyetlen embernyúzó ázsiainak mutatja be, holott ő volt a leigázottak igazi védelmezője, a rabszolgák legdicsőségesebb felszabadítója, mivel hun népcsoportjaival szétzúzta a rabszolgatartó rómaiak keleti és nyugati birodalmát. A fekete hunok a szlávokat szabadították fel a görögök uralma alól, a

fehér hunok pedig Nyugat-Európa lakosságát Róma uralma alól. Atilla nem volt sem ázsiai, sem “barbár”, ahogy az aranykalitkájukat sajnáló rómaiak lefestették, hanem a Kárpátok környékének szülötte, aki ifjúkorában nagybátyjánál az al-dunai Novaéban (a Duna jobb partján, a mai bulgáriai Szvistov helyén) élt, 406-ban (11 éves korában) Rómába került, ahol katonai kiképzésben részesült, nem bódult el a római fényűzéstől, sőt azt megvetette. Kiváló szervező, hadvezér és humán gondolkodású férfiú volt A birodalmak ellen folytatott háborúinak semmi köze sem lehetett az ún. népvándorláshoz, mivel a hunok v. szkíták Herodotosz idejében is Kelet-Európában éltek (Herodot - Marg: übersetzt von W Marg: “Geschichten und Geschichte, Buch 1-4, Zürich 1993. IV Buch), továbbá a dominósorhoz hasonlított népvándorlás sem létezhetett (nem kergethette Atilla “mongoljaival” a népek sokaságát keletről, ha a Kárpátok

környékén született és Rómában tanult, a beindult “dominósornak” mindkét végén nem állhatott egyszerre). A “népvándorlás teória” csak a rabszolgatartók pártján álló történészek bizonyíték nélküli szüleménye, amit nehéz elképzelni, mert a megfutamodottak képtelenek másokat megtámadni. Az elmúlt években a televízió képernyőjén 158 mindenki láthatta a ruandai és a jugoszláviai menekülteket, kik mindannyiunkban csak szánalmat keltettek. Arra senki sem gondolhat, hogy ilyen rendezetlen sorú szerencsétlen fejvesztett tömegek meg tudnának támadni nagyhatalmakat. Egy józan gondolkodású ember a láncreakcióhoz hasonlított vagy dominóhatással elképzelt népvándorlások magyarázatát nem fogadhatja el. Csak nem hisszük el azt, hogy pólyás babákkal, öreg anyókákkal, beteg családtagokkal a halál torkából vágtáztak volna az emberáradatok, vagy vérszomjasan üldözték volna egymást kiszorítva az amúgy is

ritkán lakott területekről, miközben a dominósor utolsó “szerencsétlen menekülő” tagjai a tehetetlenségi erő következtében beestek Európába, aztán kényszerből a világ legszervezettebb birodalmát, a Római Birodalmat tönkreverték és megszüntették. Nem, az ún “népvándorlás” nem egy ázsiai expanzió eredménye. A sorozatos támadásokat a még szabadon élő európai népek indították el a rabszolgatartó birodalmak terjeszkedései ellen! A “népvándorlás” résztvevői mindannyian európaiak voltak (amit leszármazottaik is igazolnak) és nem egymást zavargálták a pusztákban, hanem közösen vívták meg végső győzelmüket Aëtius római serege felett. Atilla büntető hadjáratára a római történetírók csak ráfogták a lekicsinylő népvándorlási indítékot. A hunok harcos népcsoportjait központi parancsra, politikai okokból helyezték át Kelet-Európából (akik helyét a felszabadított szlávok töltötték fel) a

legyőzött rómaiak közé. (Az áttelepítések okozták a hun nemzet végleges bukását is, amit a vulgáris latin nyelvű népességre felügyelő alánok, frankok, gótok, longobárdok, vandálok, stb. nyelvvesztése bizonyít; a germán nyelvek kreolizálását (paradigma - ragozás - és részleges lexikális változását) nemcsak paleolingvisztikai tanulmányom szemlélteti, hanem a már korábban említett genetikai és nyelvi származtatások összeegyeztethetetlensége is. Hibás lenne a szőke északiakat és a pigmentszegény európaiakat délről származtatni vagy azt feltételezni, hogy addig csak makogtak, amíg a délről terjeszkedő ind származású népek nem tanították meg őket beszélni. Az indogermán nyelvek erős kreol jellegét az indogermanisztika jelentős tudósai igazolják (Zimmer: Ursprache, Urvolk und Indogermanisierung. Zur Methode der Indogermanischen Altertumskunde, Innsbruck 1990. 24-37)) A hunok háborúi már legalább i e 1200-ban

megkezdődtek a kínai rabszolgatartók terjeszkedése ellen, aminek csak folytatása volt Atilla győzelme. Atilla a Római Birodalmak várait kivétel nélkül mind lerombolta, Thesszáliától Galliáig vagy Aquileától Rómáig, de védteleneket sosem bántott. A catalaunumi csata utáni évben (452-ben) már a rabló rómaiak fővárosában volt, de Leo pápa kérésére Rómának megkegyelmezett. Atilla nem Európát büntette, hisz ő maga is ízig-vérig európai volt, hanem Európa ind nyelvű rabszolgatartóit. Atillát jogosan nevezhetjük Isten ostorának, mert a zsarnokokkal leszámolt Felszabadította Európa elindosodott rabszolgáit és a kárpát-medencei földművesek további elhurcolását is ő akadályozta meg. Mi magyarok elsősorban neki köszönhetjük népi kultúránk és nyelvünk fönnmaradását. 453 455 Atilla halála. CSL A hun birodalmi központ a Kaukázus-Volga-vidékre költözik. Aladár (Ulud-ur) székely hagyomány szerint Atilla elsőszülött

fia, a gepida Ardarik “rex” felkelése alkalmával halt volna meg néhány hónappal Atilla után. “A politikai hatalom még mindig a hunok kezében van egyformán, BJ4 amikor 455-ben megkísérlik Pannonia visszaszerzését”. 162.o A Duna-medence és Alsó-Pannonia kormányzását a dák-gepida király 182-183 veszi át. .o Miután a dák-hun testvérharcban elesett Ellák után a törzsszövetség úgy határozott, hogy a hunok feletti - Atillához hasonló - abszolút uralkodót nem választanak - az Atilla-fiak, Dengezik és Irnák (Csaba) megszállják az erdélyi Kárpátok és a Duna közötti területeket. Ide átteszik szállásterületüket és összekapcsolódnak a Duna-torkolatánál lévő Pontus-i vidék Szkítiának nevezett hun erőivel. Ez az áttelepülés megtörténik az Atilla halálát követő első három évben. Ezt azért tették, mert a hunok kezében lévő Duna - Pontus-i (Duna - Fekete-tengeri) hajózást és áruforgalmat, vagyis a folyami tengeri

hajós kereskedelmet és a kikötőket akarták továbbra is megtartani. Ugyanis Atilla halála után a bizánci hajóhad már megkezdte működését a folyami és tengeri kikötők blokádjaival. Ezeknek a bizánci intézkedéseknek a felszámolására indulnak meg a 159 Kárpát-meden ce Pannonia Magyarország 456 457 hunok Bizánc ellen. Átkelnek a Dunán és elfoglalják Moesiát és Dacia Ripensist és így biztosítják maguknak újra a Duna-Pontusi hajózást és kereskedelmet. A hun invázió ideje: isz 456 “Legkésőbben 456-ban a Konstantinápolyi kormányzatnak tudomásul kell vennie azt a valóságot, hogy nincs hatalma a Dunától délre eső hun területek visszaszerzésére. Békében élnek egymással, vagy másképpen csendes fegyverszünet uralkodik - ahogyan a hunok is cselekedtek”. “Hunnia elérhetetlen volt a rómaiak számára a 457. évben” . Végtelenül sajnálatos az, hogy a jelenlegi magyar történészek úgy írnak, mintha ellenségek

lennének. Igy tehát az idézet: “Róma 433-ban Pannónia egy részét - ami valójában már nem is volt már uralma alatt - szerződésileg átengedte a hunoknak. Igy a hun uralom Keszthely környékére is kiterjedt, ezt két hunkori sír bizonyítja”. (Megjegyzésünk: A Hun Birodalomba tartozott egész Dunántúl, amit Felső-Pannoniának neveztek a rómaiak. A hunok már Atilla trónra lépése előtt elfoglalták. Már Uldin vette birtokba Atilla uralkodása idején Alsó-Pannonia is ( a Dráva - Száva köze) a Hun Birodalom része volt, hisz ezen keresztül ment a hun sereg Itáliába 451-ben. Másik idézet: “Atilla halálát követően a Kárpát-medence germánjai szövetkeztek a hun urak ellen és a 454. évi nedao-i csatában a germán szövetség pontot tett a hunok itteni uralmának végére. Ezt a politikai helyzetet használta ki Avitus nyugatrómai császár arra, hogy 455 őszén Pannoniát újból birodalmához csatolja”. A magyar történészek és

régészek - László Gyula lektorálásával - eszerint már Atilla halála után “egy” esztendővel “szétveretik” egy germán szövetséggel a Hun Birodalmat .? Kérdésem: hol van az említett “Nedao”, ahol a hunokat megsemmisítő csata történt .? Ha Hunnia “elérhetetlen volt a rómaiak számára még a 457. évben” is, akkor még léteznie kellett és így a “germán szövetség” nem verhette szét azt és “nem tehetett pontot” a hunok uralmára a 454. évben Nedao - Jordanes (római történetíró) találmánya és eddig még senki sem tudta megmondani, hogy hol található. De nézzük meg, mit mond maga Jordanes: “Mikor Ellák már meg volt gyilkolva, az ő megmaradt testvérei a Pontus tenger partjai közelében harcoltak, azon a területen, melyről azt mondtuk, hogy valaha a gótok lakták. A gepidák megszállták Dáciát és a hun területeket - Atilla volt alattvalói, Marcian császártól kaptak lakóhelyet a letelepedésre. Mikor a

gótok látták, hogy a gepidák maguktól (saját akaratukból) védik a hun területeket és a hunok megmaradnak a régi szálláshelyeiken, jobbnak tartották azt, hogy a Római Birodalomtól kérjenek országot, mint kitenni magukat annak a veszélynek, ami más ország elfoglalásával jár. Igy kapták meg Pannoniát”. (Itt Alsó-Pannoniáról van szó, a Dráva-Száva közéről) Tehát Jordanes maga bizonyítja, hogy a gótok nem támadták meg a hunok által megszállt területeket, vagyis Hunniát, mint a fenti idézet mondja, amit átvettünk az ő “Getica” c. munkájának 263 oldaláról . A Hun Birodalom nem eshetett szét, mert a hun nemzetségi szervezet volt hatóereje. Ennek a birodalomnak Közép-Ázsiától a Bécsi - medencéig terpeszkedő hatalmas területén léteztek a nemzetiségi és törzsi intézkedő hatóságok és fórumok, melyek - közakarattal - emelték maguk fölé és korlátlan hatalommal ruházták fel Atillát. Az ő halála után is ezek a

nemzetiségi és törzsi szervezetek határozták el Hunország további sorsát. Főleg azért is volt ez így, mert Atillának számos gyermeke volt s a nemzetiségi szervezet nem ismerte el a nyugati szokású trónöröklési jogot, hanem a nemzetségfők közötti 160 BJ4 162.o Hun Pannonia Magyarország BJ4 162.o Hun Pannonia Magyarország hagyományos szokásjog alapján emeltek maguk fölé uralkodót. Nincsen hiteles adatunk arra, hogy a nemzetségfők kit jelöltek Atilla utódjául, hiszen fiai közül is csak néhány nevét tudjuk biztosan, mert sok név nem történelmi, hanem “mondai” hagyomány. A történelmi írásokban előforduló nevek szerint bizonyosan mondhatjuk, hogy Atilla Kerka nevű feleségétől származott Ellák és Dengezik. Réka asszonyától pedig: Emnezár, Uzendúr és Ernák A gepidák királyának leánytestvére is Atilla felesége volt és az ő ágán származott unoka Mundo, későbbi bizánci generális. A mondákban szerepel

Atilla feleségeként Honoria, akitől született volna Csaba, és Krimilda is, kinek fiául a mondai hagyomány Aladárt említi. Atilla hirtelen halála iszonyú nagy csapás volt Hunniára. A bajt nem a királyfiak meg nem értése okozta, mert nekik volt magukhoz való eszük annak felismerésére, hogy mindnyájuk ellen, akik Atilla-ivadékok, az eddig szövetséges gótok állnak szemben. Megerősítette ezt a helyzetüket az Atyjuk ellen elkövetett merénylet felismerése is, melynek kivitelezője éppen az egyik gót királyleány volt, akit apjuk feleségül vett s akivel nászát ülte. A történelmi valóság az, hogy Atilla halála után a hunok a gyilkosságot megszervező és Bizánccal lepaktált gótok ellen fordultak és megtisztították Hunniát minden gót népségtől. Valami igaza lehet tehát a mondának, hogy “gót vértől piros a Duna vize”. (Gepidák) BJ4 Már az előbbiekben ismertettem, hogy a Hun Birodalom “szétveréséről” 170.o-t szó sem

lehet. A “gepida” néven ismert nép hovatartozandóságát is ól megismerjük rövidesen, amint követjük a történelmi eseményeket. A váratlan bajt az okozta, hogy a gepidák királya - Ardarich - akart Atilla örököse lenni és amikor a hunok ezt ellenezték - fegyveres összecsapásra került sor a gepidák és a hunok között. Ardarich támadását az Erdélyhez legközelebb fekvő hun szállásterület kormányzója - Ellák hun királyfi állította meg - kemény küzdelem árán. A gepida rohamban maga is hősi halált halt. Ardarich hatalmát kiterjeszti csaknem a Tiszáig. Kik is voltak a gepidák? . A “hun-ellenes” történetírás “germánnak” mondja őket és a köztudomásúan - szintén hun-ellenes - gót-zsidó Jordanes Skandináviából eredezteti ezt a népet. Azonban a csontvázak és a “gepida sírok” mást mondanak. Igy pl. a kiszombori gepida temető csontvázanyaga egy “fajkeveredésű népet mutat, melyben a mediterráni, turáni,

mongoloid és paleo-ázsiai elemek keveredve vannak az északi és kelet-európai elemekkel. Átlagos testmagasságuk 168 cm”. A hun-magyar folytonosság bizonyításának ellenségei ebből a népből is “gótokat” akarnak formálni. Annak ellenére hogy létezésük 90 %-át a hunokkal és Hunországgal való szoros kapcsolatban találjuk, a “hun-ellenes kutatók mindent-mindent, ami a gepidáknál kultúrelemnek mondható - természetesen - germán, gót hatásnak minősítenek. Nagyon jól összehasonlíthatók a “gepida állatábrázolások” az ázsiai szkíta állatmotívumokkal és - mondhatni - csaknem azonosak. . Külön kell kapcsolni a gótokat a Kárpát-medencében lakó népektől A Kárpát-medencében volt Hun-ország (beleértve a Dunántúlt is a Dráváig). Az itt lakó népek egymásra voltak utalva és Erdélyben nemcsak a gepidák laktak, hanem a “daha” dákok is, hiszen Atilla királyi titulusában az is benne van, hogy a “dákok királya”.

Akkor pedig a dákoknak létezniök kellett és ők biztosan Erdélyben . azaz Transylvaniában laktak, ahová a történelemszemlélet a gepidákat teszi és a dákokat - a Hun Birodalomban - meg sem említi. 161 Magyarország Erdély E sorok írójánál a “gepi-da” szó egy érdekes megoldást mutat. A sumér grammatika szerint éppen olyan összetétel, mint pl. Kál-Da, Mag-Da (ahonnan Mária Magdaléna való) és az utolsó hangzó lekopásával Erős-D, Varas-D, Kál-D stb. Lévén így kimutatható a DA utórag, mint helyhatározói nyelvtani elem - tehát így Kál-Da . a Kál-ok lakóhelye, Mag-Da a Mah-oké (tudósoké) és Erős-D . az erősöké. Csakis így értelmezhető a Gepi-Da is Viszont a GEPI a GYEPÜ hangtani változata. Igy a gepida nép nem más, mint a gyepük népe . vagyis ugyanaz, mint amit mondtunk a székelyekre, a “székely határőrvidék” tagjaira. A “gepidák” nem lehetnek tehát “ismeretlen eredetű”, vagy “skandináviai”

nép sem, mert bizony a régi dákok maradékai, akik a GYEPÜ-t, a határt védték. . A magyarországi történészek azt állítják, hogy a gepidák germánok Ha ez igaz, akkor népnevük gyökerének is germánnak kell lenni. Hogyan tudjuk a “gepida” szónak valamilyen ó-germán, vagy gót nyelvű nyelvi gyökerét meglelni, vagy a nyelvészet szófejtő rendszere szerint eredeti - germán - értelmét megtalálni.? “Gepida” szó a gót-germán szókincsben nem fordul elő. A gót-germán nyelv szókészletéhez nem tartozik és értelmi síkon sem magyarázható semmiféle germán kifejezéssel. Hát akkor milyen úton tudjuk jelentését és szószármaztatási vonatkozásait megtalálni.? A már említett KU-MAH-GAR-RIES-MA (Hatalmas, tudós nemzetség földje) területén található - eredetileg kusita népek - mint már említettem - egynyelvűek voltak. Legrégibb nyelvemlékeik a sumérnak nevezett, de helyesen “paleo-magyarnak” mondandó ékiratokon maradtak

fenn. Ha ennek a régi nyelvnek a szókincsében keressük a “gepida” szót, úgy azt - minden szófejtés nélkül - azonnal megtaláljuk. Ugyanis: GE (Labat 480. sz ékjele) jelentése “egy” (A GE - EG-nek is olvasható.) PI (L. 383) jelentése “fül” és mint ige “hallani” GE-PI . tehát “egy fül” vagy inkább “fülelő” és hozzátéve az előbbiekben ismertetett “DA” helyhatározó ragot - a GE-PI-DA összetétel a sumérnak nevezett paleo-magyar nyelven tökéletesen fedi a “gyepü-nép” hivatását. GE-PI-DA . “letelepedett, fülelő - vagyis a határt védő nép” neve a mi ősi nyelvünkön és valószínűnek tartom, hogy hagyományaink még régebbiek a DAHA (dák) nép Erdélyben található kultúrájánál. Ugyanis a Debrecen környékén előjött, “mesés lovon ülő férfiakat” ábrázoló arany “brakteaták” rovásírása csaknem azonos a nagyszentmiklósi aranykincs 8. sz tálján is látható a “gepidának” mondott

arany érméken, mint ami az erdélyi “Tordos-Kultúra” jelanyagába tartozik. A “gepidának” mondott állatábrázolásokat “Odoaker-kori” szerkezetűnek és formájúnak mondják a hazai régészek. Tekintve, hogy Odoaker - mint majd látni fogjuk - hun volt, művészeti stílusa nem lehetett germán, hanem csak az, ami a sajátja - a hun-szkíta. Csak így érthető meg a “gepidák” hunországi szerepe, valamint az is, hogy Atilla oly fontosnak tartotta megerősítésüket és királyukat nagy hatalommal ruházta fel. Ha a gepidák nem lettek volna a hunok “testvérnépe” - Atilla bizonnyal nem bízott volna rájuk oly fontos feladatot, hogy a dél felől jövő - esetleges bizánci támadások - felfogói legyenek. Szenteljünk valami megbecsülést a hunok nagy királyának, hiszen hadvezéri és államfői zsenialitását a világ összes komoly történésze elismeri. A GYEPÜK ura - Arderich - a dákok kormányzója így jogosan követelte magának Atilla

halála után a hunkirály trónját, hiszen ő maga 162 is a hun nemzetségből való volt. Viszont Atilla fiai ezt nem akarták és testvérharcra került sor Arderich és Ellák között. Tulajdonképpen ez a vérontás és testvérharc vezette rá az Atilla-fiakat arra, hogy csak az összefogás mentheti meg őket a sok ellenségtől. Bekövetkezett tehát a régi, ázsiai, hun uralkodó rendszer szükségszerű alkalmazása azért, mert Atillához hasonló és abszolút uralkodásra alkalmas egyén nem volt a trónörökösök között sem és a törzsi vezetők sem feleltek meg ennek a követelménynek. Tulajdonképpen nem történik más, mint az ázsiai hun kommunitás alkotmánya lép érvénybe, a törzsszövetség, melyet majd az Árpádokig folyamatosítva találunk meg. Másszóval - a Hun Birodalom központi kormányzása szűnt meg és a birodalmi “egyetlen” székhely helyett megalakulnak a törzsi központok. A gepidáknak nevezett dákok lesznek a Duna-medence

védői és kormányzói és ebben a szisztematikus törzsi-uralmi felosztásban Közép-Európa történelmét két hun dinasztia irányítja. . Az egyik Atilla dinasztiája és a másik Edekon azaz Edi-Hun Atilla unokatestvérének dinasztiája A központi hatalom megosztása ez, melyet Atilla halálával beállott helyzet követelt. Ne felejtsük el azt, hogy a HUNOKRÓL VAN SZÓ. Arról a hatalmas tömegű népről, amelyről a kíníai zarándok Sung-Yun, még i. sz 519-ben is, mint .” a világ négy égtájáig, egészen Khotanig, a legszámosabb, leghatalmasabb nép” - ről emlékezik meg. (Altheim: Die Geschichte der Hunnen, Berlin, 1959.) Ebbe a hatalmas hun nemzetségbe tartoztak tehát az általunk “gepidának” ismert “gyepüi hunok” is, akik átvették a Kárpát-medencei uralmat és ilyen “hun” minőségben vettek részt abban a háborúban, amit Jordanes “nedaoi csatának” nevez - a gót-hun háborúk lezajlása után - több, mint 100 évvel. Abban a

történetírásban, amit a nyugati történészek elkövettek “A HUNOK TÖRTÉNETE” című munkáikban, minden esemény a gótok javára lett kifordítva. A hunok azonban olyan hatalmasak voltak és annyira uralták az európai helyzetet, hogy nem lehet minden érdemüket letagadni. Igy ezekben a “hun-ellenes” történelmi kiértékelésekben is megjelennek az ellentmondások és “elszólások”, melyek aztán fényt derítenek az igazságra. Ilyen “elszólás” pl. az említett könyvének 165 oldalán az a megállapítás is, hogy: “Theodorik, az ostrogótok királya, visszafoglalja Sirmiumot a gepidáktól.isz 504 évben” Itt az ellentmondás. Ugyanis: ha a gepidák germán-gótok voltak, mint ahogyan azt állandóan hangoztatják, akkor hogyan lehetséges az, hogy Alsó-Pannónia fővárosát, a Dráva-Száva közén lévő Sirmiumot (mai Belgrád) a “testvér” ostrogótoknak fegyverrel kell visszafoglalni.? Aki tüzetesen végigtanulmányozza a hiteles

történelmi eseményeket, az a történelmi igazság vezeti rá annak a megállapítására, hogy 1.) Európában és a Római Birodalmakban a germán-gót törzsek (mint vizi-gótok, ostro-gótok és vandálok) végezték a legnagyobb pusztítást és ezekkel a rombolásokkal és népirtásokkal bizonyították azt, hogy egy kultúra nélküli, rabló, “monstrouos” népség, akik még a vadállatoknál is nagyobb pusztítást és kegyetlenséget gyakoroltak Európában. A “germán” ízű történelemírás ezt a gót-germán szégyent akarja szépíteni azzal, hogy mindazt a pusztítást, amit a gót-germán népek végeztek, a hunokra akarják ráfogni. 2.) A gótok sohasem harcoltak egymás ellen, hanem “egyetértéssel” végezték pusztításaikat. (Két hun dinasztia - Atilla halála után) BJ4 . ez a két hun dinasztia, Atilla leszármazottainak dinasztiája a 180o-t 163 Hunnia 458 Kelet-római Birodalommal szomszédos területeken és EDI-HUN ól (Edekon) és

utódai a Nyugat-római Birodalomban (működött). A hunok története szorosan egybekapcsolódik mindkét római birodalom történetével, hiszen a hunok nagy királya - Atilla - mind a két római birodalom ura volt. Kezdjük a Nyugat-római Birodalom történetével. Azt már tudjuk, hogy III. Valentián császárt isz 455 évben meggyilkolták és ezt az alkalmat használta ki a vandálok királya Gaiserik - Valentinán császár apóstársa, hogy Dél-Itáliát megszállja, Rómát elpusztítsa és kirabolja. Ebben az időben a Nyugat-római Birodalom már a végét járja. Theoderik gót király és a vandálok elfoglalják csaknem az egész birodalmat. Az Iber félszigettől északra Gallia közepéig - mondhatni a Loire folyóig - minden terület a gótok kezében van. II. Theodorik megállapodik a volt római kormányzóval, a frank, vagy burgundi Avitus-szal és elismeri őt nyugat-római császárnak. Avitus - császár i. sz 455-től 456-ig (Ez a római császár csak 10

hónapig uralkodott és semmit, de semmit nem tudott tenni a nyugat-római birodalomban pusztító gót hordák ellen. A mai “magyar” történetírás mégis “hadjáratot vezettet vele Pannonia visszafoglalására és a fenékpusztai (Keszthelytől délre, a Zala-hídtól nem messze található, római nevén Valcum. A szerk) erődöt nevezi e hadjárat “utánpótlási” központjának a 455. évben Avitus sohasem vezetett hadjáratot Pannonia (a mai Dunántúl) ellen, de nem is vezethetett, hiszen csak dél felől jöhetett volna és Alsó-Pannonia és a Dunántúl is - mint az előbbiekből ismerjük - a gepidák birtokában volt, akiktől a gótok csak 504-ben foglalták vissza Alsó-Pannoniát, vagyis a Dráva-közt. A frankok a mai Svájc északi részét is elfoglalják. Avitus, mint a vizigótok szövetségese Itáliába jön. Kapcsolatba lép a déli birodalmi sereg parancsnokával, a gót származású Ricimer-rel, aki természetesen - eddig nem sok eredményt tudott

felmutatni a vandál Gaiserik seregével szemben. A gót párti Ricimer megfosztja trónjától Avitust és maga akar császár lenni. A Kelet-római Birodalom története összekapcsolódik az Atilla-fiak, vagyis az Atilla-dinasztia történetével. Marcian kelet-római császár (450-457) meghal. Utóda I Leo (457-474), BJ4 aki a bizánci csapatokat Athemiuszra - a meghalt Marcian császár 183.o vőjére bízza. Athemius békét köt a hunokkal és - Priscus írása szerint újra megvan a hun-bizánci szövetség, a 458-ban megállapodott békeszerződés szerint. Ezt a békét és bizánci-hun szövetséget három történelmi tény igazolja. Az egyik: hogy Sirmiumból 458-ban viszik el Szent Anasztázia holttestét Konstantinápolyba, és a másik: hogy a hunok és gepidák azokat a hadifoglyokat, akiket 452-ben Aquilejából vittek el - szintén ebben az évben - 458-ban hazaengedik. A harmadik tény említésével vissza kell ugranunk a Nyugat-római Birodalomba. Ahogy a gót

Racimier “elcsapta” Avitust, mint császárt a kelet-római új császár - I Leo - “római patrícius” rangra emeli Racimiert és hadsereg-főparancsnoknak kinevezi Majorianust. Teszi ezt főként azért, mert nem bízik a germán-gót származású Racimierben és Majorianus császárnak lesz kikiáltva . isz 457-ben (Uralkodott: 457-461) . a római légiók által, amihez - természetesen - I Leo hozzájárul, hiszen ő maga irányította Racimier leváltását. A bizánci-hun béke és szövetség értelmében a hunok segítséget adnak 164 Duna-Pontusi Hunország 456 463 468 Majorianusnak, aki sikeresen küzd a vandálok ellen, miután megnyerte a “hunok ígéretét és kardját” . miképpen azt Sidonius írásában olvashatjuk. A hunok vezérének neve: Tuldila Atilla dinasztiájának Hun Birodalma ad tehát segítséget a nyugat-római császárnak a vandálok elleni küzdelmében. A nyugat-római haderők küzdenek a vandálok és a gótok ellen, akik

mindenütt győzedelmesen uralják a volt római területeket, csak Ravennától északra eső itáliai vidék látszik bevehetetlennek. Ugyanis ide telepedett le EDI-HUN (Edikon), az Atilla idejében Pannoniában (mai Dunántúl) lévő hun szállásterületek csaknem összes hunjaival és nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, hogy - hun államot létesített a Nyugat-római Birodalom szívében. Ők azonban csak saját védelmükre rendezkedtek be és nem voltak hajlandók részt venni a galliai és dél-itáliai csatározásokban és a római légióknak a gótok és a vandálok elleni hosszú háborúiban. .Ezalatt keleten - Bizánc és a hun területek urai között béke van De az Atilla-fiak folytatják apjuk szervező munkáját és szövetségi kapcsolatot teremtenek ázsiai testvérnépeikkel, akiknél apjuk - Atilla tekintélye által elismerést és megbecsülést nyernek. Erre a legjobb adatot Theophylactos írása szolgáltatja, aki szerint: “ a Don-Kubán folyamköz

és Pontus (Fekete-tenger) partjai közé települt “VAR” és “KUN” szkíta törzsek szövetségben voltak Dengezik - Atilla fiának népével. Ez a szövetség annyit jelent, hogy a Hun Birodalom nem omlott össze Atilla halála után, hanem súlypontja a Duna-medencéből a Pontus vidékére települt át. Ezt a területet nyugodtan nevezhetjük a szkíta-hun nép újra-erősödési tájának, mert innen települnek vissza - a nyugatiak által nevezett más nevek alatt - megint a Kárpát-medencébe. Szabirok a Kaukázus északi lejtőjén. Nevük Elő-Ázsiából ered Priszkosz rhaetor - aki nemcsak Atilla nyugati udvarában járt, hanem a Káspi-környéki hun birodalom székhelyén is - említi a szabir nevet, mint a hunok egy nagy csoportját. Az V. század elejétől kezdve megindul a belső-ázsiai “fehér-hun”, vagy eftalita néven egyesült sztyeppelakó törzsek széles körű vándorlása. Az eftaliták kialakulásának színhelye kezdetben valószínűleg

Korezm északkeleti határvidéke volt, az a sík vidék, amelyet e korban az Oxus és a Jaxartes régi, közös deltája alkotott. A korai középkorban ezt a területet Kerder vagy Kurder névvel jelölték. Ebből származik a “kidarita” elnevezés, amelyen vándorlásuk első időszakában a “fehér hunok” szerepelnek. Az eftaliták személyében a masszagétáknak régi, Aral-tó menti hazájában visszamaradt utódait kell látnunk. A kínai “Északi Kapuk Története” szerint Jen C’al vagy Szute országa (amelyet a kutatók az Aral-tó mentének északkeleti részére helyeznek), a IV. század közepe táján a hunok uralma alá került. Kungkhasz, a belső-ázsiai kidarita hunok királya, a bizánci források szerint, 468-ban háborút indított a szászánidák ellen, s az iráni sahtól, Péroz-tól vereséget szenvedett. A “mocsári telepek” tanulmányozása révén megállapítható, hogy az eftaliták jellegzetes komplex, állattenyésztő-, halász-,

földművelő gazdálkodást folytattak, s ebben az állattenyésztés játszotta a vezető szerepet, nem volt nomád jellegű, hanem letelepült életmódot folytatott és megerősített közösségi telepeken, “városokban” lakott a nép. (A “nomád” és a “letelepedett” nép téves fogalmaival Padányi már leszámolt. Lásd: Dentumagyaria 23-27oldal) (PV) 165 GK PV NGY 65.o Kaukázus Korezm 469 469 469 474 479 Jelek (Jelech, Ulud-ur) elesik egy, az Anagastes kelet-római katonai parancsnok elleni hadjárat alkalmával. Levágott fejét Konstantinápolyba küldik. Jelek, Atilla fiának halála. Dengezik (Ambazuk, Gyengizik) a hun király. I. Leo kelet-római császárnak kell közbelépnie, hogy a nyugati birodalom végre megszabaduljon a gót fenevadaktól. Marcián, hajdani kelet-római császár vőjét, - Anthemiust - ülteti a nyugati birodalom trónjára és hatalmas keleti hadsereget küld vele. Anthemius (467-472) 100.000 katonával és 1100 hajóból

álló hajóhaddal támad a vandálok ellen. Az utána következő uralkodó - Nepos - Orestest, Atilla volt titkárát veszi maga mellé hadügyminiszternek, aki Edikon segítségét is megszerzi és így a Nyugat-római Birodalomnak, a vandálok és gótok pusztításaitól való megszabadításában a hunok is részt vesznek. Tulajdonképpen itt kezdődik az Edihun dinasztia működése. Edihun (Edikon) és fia Odoaker már megtisztítják a gótoktól a Noricumot és Rhétia területeit és közben a hun Orestes hun fia lesz a nyugat-római császár 475-ben Romulus Augustulus (475-476) néven. Keleten is császárváltozás van, mert I. Leo maghal 474-ben és követi Zénón (474-491), akivel megint bevonul a bizánci udvarba az aljasság és az intrika. Legelső intézkedése az új császárnak az, hogy felrúgja a hunokkal már csaknem 10 éve fennálló hajózási szerződést és megszünteti a szövetségi viszonyt. A hunok biztosítani akarják magukat Megszállják a

pontusi partvidéket, Moesiában megerősítik állásaikat és Dengezik csapataival megszállja Thrákiát. Irnák (Csaba) a mai Dobrudzsa vidékén marad, a Duna két partján lévő Hunországban. Dengezik követeit a császár elutasította és - mivel a csaknem 10 évig tartó hun-bizánci szövetséggel a kelet-római császár szolgálatában nagyszerű “szkíta” lovasság is volt, ezeket küldi Dengezik ellen. Ezeknek a “szkítáknak” az udvari intrika azt mondja, hogy a betört gótok ellen kell támadniok. A szkíta lovasság támad és nem veszi vagy tán későn veszi észre - hogy a hun testvérnépet öli A bizánci aljasság győzött és a győzelemről így tudósít minket a “Chronicon Paschale”: “Dengeziket, Atilla fiát Thrákia generálisa Anagastes - megölte. Dengezik fejét Konstantinápolyba hozták és egy körmeneten vitték végig a város főutcáján, majd a cirkuszban állították ki egy nagy faoszlopra tűzve. Az egész város odasereglett

látására” Igy örült a “művelt” Bizánc a nagy hun király hős fia meggyilkolásának. A bizánciak azonban csak veszítettek azzal, hogy megtörték és visszaéltek a hun szövetséggel, mert a hunok lovassága megszerezte az összes dunai kikötők teljes ellenőrzését és Duna torkolatánál, a Fekete-tenger partvidékén és a Krím-i félszigeten lévő kikötőket Cherszont, Sugdiát és a meotiszi Boszporoszt is csak a hunok engedélyével látogathatta szállító gályáival Bizánc. Ne felejtsük azt, hogy a hunok nemcsak jó lovasok, de jó hajósok is voltak, hiszen óriási folyami és tengeri hajóhaduk volt. A fehér hunok (heftaliták) királya - Asunvár - legyőzi a sassanida-perzsákat, akik évi hadisarcot fizetnek az őket legyőző fehér hunoknak. Száz évvel később a Kárpát-medence ura az ugyancsak fehér-hun Baján nagykirályunk, akinek Bizánc fizet békeadót. Az említett és később idealizált birodalmak a barbárnak és nem

létezőnek hirdetett fehér-hunok vazallusa és adófizetője. Elődeink az Aral-Oxus térségben városokban laktak és kultúrájukból merítettek Európa népei 166 PV CSL BJ4 186-187 .o BJ4 187.o Nyugat-római Birodalom Kelet-római Birodalom Pontusi Hunország BJ2 415.o Korezm 479 484 is. Jezdegerd utódjának, Péroz-nak 479-ben, az eftaliták ellen viselt hadjárata kudarccal végződött. A lefolyt hadjárat idején az iráni hadsereg döntő vereséget szenvedett. A eftaliták magát Pérozt is foglyul ejtették a csatában és 484-ben megölték. Az iráni állam, hogy a végleges pusztulását elkerülje, kénytelen volt sarcot fizetni a “fehér hunok”-nak. Az V. század a Közép-Keleten a rendkívül kiéleződött osztályellentétek kora. A kiéleződő osztályharc a Szászánida birodalomban nyílt polgárháború kirobbanásához vezetett, amely hozzájárult az eftalita támadás sikeréhez és Belső-Ázsiában széles visszhangot keltett. A

történelemben Mazdakita mozgalom néven ismeretes a fölkelés. Ideológiai tekintetben ez a mozgalom a dualista manicheus szekták balszárnyát képezte. Ez a szektás mozgalom a néptömegeket könyörtelen fegyveres harcra mozgósította a “világi rossz” ellen, amelyet a nép szemében gyűlöletes földbirtokos arisztokrácia, valamint az arisztokráciát támogató zoroaszteri papság jelentett. Atilla halála után a súlypont Keleten, a heftalita hunoknál van. Ezek győzik le a Sassanida-Perzsiát 484-ben Peroz (459-484) királysága alatt. Az ő utódja Kavad I (488-531), aki a heftalitáknál nevelkedett és az ő segítségükkel került a trónra. Kavad a hun seregek támogatásával támadja a rómaiakat. Hát most csodálkozhat mindenki, akit úgy tanítottak a “magyar” történelemre, hogy Atilla után eltűntek a hunok. Ki kell mondani és tanítani kell azt, hogy nyugaton és keleten is ők uralkodtak. Most a magasra dicsőített Sassanida-Perzsa Birodalom

történetének elemzésénél ugyanazt látjuk, mint a nyugat-rómaiaknál. Ott Aetius csinál rendet a hun seregek élén, itt pedig Perzsiában az történik, amit a keleti, ún. fehér hunok vagy heftaliták parancsolnak, és a végén a perzsa uralkodó a hun seregek támogatásával támadja Rómát. Kavad I sassanida-perzsa uralkodó felesége Hebdal (talán Heftal), a fehér hunok (heftaliták) királyának leánya. Talán az ő nevéből jön a heftalita elnevezés, de ezek a heftaliták birodalmukat a saját nyelvükön Abar-sár - nak nevezték, melynek határa a Bag-Ard (Oxus). Ennek a határfolyónak pedig vigyázója egy szép fehér madárként megjelenő tündér, akinek nevét így írták le a hunok nyelvét nem ismerők: Kauicag. Én úgy gondolom, hogy ez a magyar kócsag Nem tudósít minket Altheim Mari-Amu naplójáról sem, aki leírja, hogy a hunok országában manicheus püspökségek sok-sok misszionáriussal szervezik a Chrestos-i vallást. Ezekből a

korabeli adatokból tehát megtudhatjuk azt, hogy ezeknek a fehér-hunoknak vagy heftalitáknak a neve - az ő saját nyelvükön mondva Abar (avar) és ezekkel van szövetségben a hun Hebdal és Kavad I. fia, I Cosroes Anosirvan (531-591) De nemcsak édesanyja népével, a hunoknak (heftalitáknak) nevezett Abar-Sár - iakkal tartja a szövetséget ez a félig hun vérű sassanida-perzsa uralkodó, Cosroes Anosirvan, hanem baráti szerződést kötött a saját országában - Sassanida-Perzsiában - élő, volt pártus birodalmi és nem perzsa, hanem hun származású leszármazottakkal, akik törzsszövetségben élnek és saját magukat KAN-GAR népnek nevezik. Fejedelmük nevét így írták le a perzsák: Zabargán (Gondolom talán Szabarkán). Ezeket a kangarokat összeötvöző és tűztisztelő Jézus-hitet itt nesztoriánus keresztyénségnek nevezik a perzsák. Talán azért, mert a perzsákat kellemetlen emlékek fűzik az általuk kivégzett Mani nevéhez, és így lett

itt a manicheus vallás nesztori 167 NGY 66.o Eftalita Hun Birodalom BJ2 402.o C1 - C3 központ keresztyénséggé, pedig mind a két név alatt ugyanaz a minden judai befolyástól mentes Krestos-hit él és ad erőt. Ezt a kangar-perzsa szövetséget Pirangugnaspot néven ismerteti Anosirvan király az önéletrajzában, ahol leírja, hogy: Zabargán fejedelem vezetése alatt álló és 50.000 főt számláló három kangar törzs önállóságát elismeri és nesztoriánus keresztyénségüket tiszteletben tartja. A szerződés megkötése után Zabargán kéri Anosirvánt, hogy püspökük legyen Mar-Grigor. Anosirvan azonban ezt megtagadja és püspöknek kinevezi Mar-Aba-t és a nesztoriánus főpapot, Mar-Grigort lefejezteti. Ezért a tettéért felbőszül mind a három kangár nemzetség és Zabargán vezetésével elköltöznek Perzsiából. Csatlakoznak a Don melletti és Baján uralkodása alatt lévő ABAR (avar)-okhoz, aztán 558-ban Baján népének részeivel

együtt Pannoniába költöznek. Götz Haussig-tól idézve az alábbiakat írja: GL . az “igazi” ázsiai avarok, a korábban általánosan elterjedt I 267o véleménnyel ellentétben nem azonosíthatók a zsuan-zsuan néppel, hanem Nyugat-Turkmenisztánban laktak, s a kínaiaknál “a-pa”, a perzsáknál pedig “abar” volt a nevük. Kru 310 körül a “hun” vagy “qun” nép egyik ága elfoglalta Nyugat-Turkmenisztánt és magába olvasztotta az eddig ott élő “var” (“abar”) nevű népet. Az európai avarok két vezető törzsének viszont “var” és “chunni” volt, amiben nyilvánvalóan ez a turkmenisztáni keveredés mutatkozik meg. Az ogúz, onogur és szabir törzsek ezeket mind Ázsiában, mind pedig Európában “avar”-nak vagy “apar”-nak nevezték, a perzsa források pedig az avarokat egyenesen eftalitáknak írják. Ennek következtében tehát Theophylaktos állítása, hogy az európai avarok csak felvették az “avar” nevet, csupán

annyiban igaz, hogy nem voltak tiszta “aparok” (v. “abarok”), hanem a “hun” (v. “qun”) törzzsel erősen keveredtek Ez az “abar”, “apar” népnév pedig több mint valószínű ugyanaz, mint az ógörögök “aparnoi” népe, azaz a pártusok. - Eddig Haussig Majd Götz így folytatja: Ha ezeket az összefüggéseket magyar őstörténeti szempontból vizsgáljuk, ismét rá kell jönnünk arra, hogy “Horvát Istvánék” az antik források elmélyedt tanulmányozása útján sok olyan körülményt világosan felismertek, amelyeket a modern magyar történelemtudomány még ma sem vett észre. Tekintetbe véve, hogy a pártusok az összes egykorú forrás egybehangzó értesítése szerint a szkítákból - közelebbről a szkíta fajú “daha” törzsekből - váltak ki, s összevetve ezt Haussig fenti eredményeivel, minden erőltetés és “délibábkergetés” nélkül, önkéntelenül is kibontakozik szemeink előtt a “mesemondó” magyar

krónikák és 1848 előtti történettudósaink történelmi képe: a szkítáktól a pártusokon, hunokon, avarokon, szabirokon át töretlen, s ha természetesen nem is teljes, de kétségtelenül igen lényeges és figyelemreméltó részleges történelmi és etnikai kontinuitás vezet a magyarokig. Hangsúlyozzuk, ezt már 150 évvel ezelőtt számos magyar kutató által képviselt történelmi szemléletet napjainkban az 1945 óta lelkiismeretesen, tárgyilagos eszközökkel dolgozó indogermán történettudósok kezdik mind nagyobb arányokban igazolni. Ne csodálkozzunk tehát azon sem, hogy az utóbbi évtizedekben elsősorban külföldön élő magyar kutatók indították meg a kizárólagos finnugor származás tételén alapuló egyoldalú történelemszemlélet kritikáját. Itt nem “emigrációs betegségről” van szó, amely jelszóval legtöbbször tudományos cáfolatok helyett - a finnugor irányzat képviselői ezt a kritikát félre igyekeztek tolni, hanem

egyszerűen arról, hogy a külföldi magyar történészek, de az érdeklődő autodidakta 168 “dilettánsok” is, egyre inkább felismerik az indogermán történelemkutatás 1945 előtti fonákjait. Szinte napról-napra tanúi lehetnek, hogy egy-egy új tudományos munka megjelenésével száz év óta meggyökeresedett álhiedelmek sorozatosan dőlnek meg. Álmos-Árpádi népünk etnogenezisének megállapításában nagyon fontos a tudatosítása annak, hogy - 1. a fehér hunok ázsiai fellépése a sassanidák ellen és Baján Bizánc-ellenessége tulajdonképpen első láncszemeit képezik annak a széleskörű támadásnak, amelyet szabadnak született népeink indítanak el a rabszolgatartó társadalmak ellen. Ez a hadjárat szintén a Kru V szd-ban érte el tetőpontját, amikor a rabszolgatartók birodalmának védelmi frontját áttörték Attila hunjai, akiket még a hun-ellenes történészek is az eftaliták nyugati testvéreinek neveznek. Európában a

“szabadság magvát” Attila hintette el - 2. Chorezm önállósága nem véletlen, hanem azt bizonyítja, hogy szükséges volt érintetlenségének fenntartása Az ásatások sok ékiratos lelete bizonyítja egyrészt az ősiségét, mely a Kr.e III-IV évezredig nyúlik vissza, másrészt a Tigris-Eufrátesz közé települt Sumér birodalommal való kapcsolatát, és feltehetően ebben a térségben keresendő a sumér nyelven beszélő és író Aratta város, melynek mágusaitól jövő igen értékes ékiratos diplomáciai levelezést őriznek nyugati múzeumaink. A sumér élethalálharc idején ide tevődött át a Tudás Központja. és itt is volt, mert az arab invázió korát tudósító régi írók felsorolják mindazt a tudáskincset, amit az arabok itt találtak és átvettek. Igy pl az ABC és a csillagászati adatok is (A nyugati nyelvészek Khorezm ABC-jét arám eredetűnek vallják. Már Sumériában vagyunk ezzel is) Artamonov tudósít minket arról, hogy

Chorezm judaizálása idején - az arabul khabr szóval írt - mágusok települtek át Kazáriába és a kazáriai talmudista államcsíny után fellázadt és szintén khbr-nak nevezettek csatlakoztak a magyarokhoz. (Mágusai a napvallású magyar népeknek voltak). - 3. A Kárpát-medence és az Aral-Oxus térség népei között közvetlen és állandó kapcsolatot kell felfedeznünk, és nem lehet a kultúrazonosságot valami másnépi közvetítésnek tulajdonítani, mert pl. a bizánci kútfők is igen nagy műveltségűnek írják becsületes, bátor és legyőzhetetlen nagy népünket, mely - mint említettük Khorezm-ben összpontosította az ősi tudáskincset. Ennek szellemi értékét és tartalmát a szent hiedelem szimbólumaival aranyba és fémbe vert ötvösművészeti remekművek őrizték meg. Sok értelmes és magyar identitású kutatónk észrevette már ezt, és a Kárpát-medencében talált és az Aral-Oxus térségi vagy közel-keleti vonatkozásokat

tükröző leletek alapján keresték a történelmi összefüggéseket. Az ötvöskincs szimbólumaiból nemcsak az ősiség maga állapítható meg, hanem más hiedelmek forrása is. A nagyszentmiklósi aranykincs is és a Magyar Szent Korona is átértékelendő a népi együvé tartozás valósága alapján, és az Ister-Gam-i oroszlánok is megtalálják múltjuk hosszú vándorútját. BJ2 416o 486 A szkir-hunok Pannoniában maradt törzs vezére Ruga nagykirály. CSL Dunántúl Ennek fia Edikon, Atilla unokatestvére. Ennek fia Odoaker, a császárság utáni Róma első királya. Egy hun Róma trónján 14 évig 486 Edihun (Edikon) erős kezű és uralkodásra termett fia leváltja a hunvérű BJ4 Római utolsó nyugat-római császárt - Romulus Augustulust - és Itália első 189.o Birodalom, királya lesz. Itáliai Hun Ez Odoaker - Edihun király fia - Itália császára. Mit írnak Odoakerről Királyság a nyugati történetírók? Majdnem semmit. Hallgatnak róla Talán

azért, mert nem akarják az utókornak tudomására adni, hogy Itáliát a hunok alapították és Itália első császára is hun volt. Odoaker nevét a germanisták mindenféleképpen írják, mert mindenáron gótnak akarják elkönyvelni. (Éppen úgy, mint ma már a hunokat is “germánok”-nak minősítik.) Irják Odovacar, Odoaker, Odokaer stb. formában Nevének értelmezését, a hun-magyar nyelv szerint, Odo-Aki-nak mondhatjuk. Van adat rá, hogy az ural-altáji nyelvek alapján Odu-Aki eredeti formát vélnek nevéül, ami szerintük “mindenütt jelenvalót” jelentene. (Gregoir H: La Patrie de Niebelungen. Bizantion 9 Vol 1934) Ugyancsak a germanisták Edihun (Edikon) törzsét - és így fiáét is - “turci-lingi”-nek írják, melyben benne van a “turk” szavunk s így germanizálni lehetetlen. Odoaker Gallia kormányzója volt Napos császársága alatt, majd a hunvérű - de utolsó - nyugat-római császár - Romulus Augustulus segítőtársa lett. Látva

azonban ennek korrupt voltát - letaszítja a trónról és Itália királya címet veszi fel. Uralkodik 476-tól 495 március 15-ig 169 487 488 489 Egyesíti a Duna-menti hun törzseket. Noricumban és Pannoniában is jár személyesen. Odoaker Edihun (Edikon) fiaként jó iskolát járt és Atilla udvarában tanulta az uralkodás tudományát. Ez a hun dinasztia valóban nagyszerű szervezésben indult. A tulajdonképpeni irányító az apa - Edihun volt A történelmi eseményekből az a következtetés szűrhető le, hogy Edihun Atilla birodalmát akarta visszaállítani a két fia segítségével. Ugyanis mialatt Odoaker - mint Itália királya - a hunokkal igen nagy megértésben és szövetségben volt gall erőkkel igyekezett Itáliában rendet teremteni és kiűzni a gótokat és vandálokat - ezalatt Edihun és kisebbik fia - Hun-Ulfus - Atilla fiaival igyekszik kapcsolatot teremteni. Tehát a hun sereggel átvágják magukat a Balkánon és Dobrudzsában székelő

Irnák (Csaba) törzseivel együtt megtámadják a Moesiában és Illyricumban lévő gótokat. Itt a Boila menti csatában esik el Hunulfus apja - Edihun 486-ban. Odoaker ezalatt újraépíti Aquileját és elfoglalja Noricumot. BJ4 Megtisztítja Itáliát a gótoktól. 191.o 487-ben a mai Krems (Ausztria) környékén létezett “Rugi-land”-ot elfoglalja, 488-ban kiveri innen teljesen a longobárdokat (mai Alsó-Ausztria, a Dunától északra). 489-ben Theodorik gót törzsfőnök, aki a Balkánon csatát vesztett a hunok ellen, a Julián Alpokon átkel és Odoaker ellen indul. Következő adatunk 493. év és csak annyi - amint a nyugati történészek írják: “Nagy Theodorik orvul meggyilkoltatta Odoakert, Itália királyát”. És egyik sem felejti el azután utána írni, hogy a “germán-gótok ettől kezdve 70 évig uralták egész Itáliát”. Nincs történelmi adat arra vonatkozólag, hogy valamit építettek volna. Csak a germán-gót rombolásokról és

pusztításokról beszélnek a régi írások. . Sok adat van a hunokról és Odoakerről Szent Szeverin - Noricum Apostolának - életrajzában. A világi és egyházi történészek igen keveset írnak Szent Szeverinről. Egyedül Fehér M Jenő foglalkozott vele, de igen szűkszavúan. Annyit mégis megtudunk munkájából, hogy Szent Szeverin hunszármazású volt, hogy jó barátságban volt Edihunnal és fiaival és ő jósolta meg Odoakernek, hogy Itália királya lesz. (Fehér M Jenő: Korai avar kagánok, Bs As 1972 43o) A pápák történetében azonban létezik egy Szeverin pápa és pontosan Odoaker idejében. Tehát Odoaker meghálálta a hun Szeverin térítő munkáját és római pápává segítette. Érdekes rendelkezése a sorsnak az, hogy “a barbár” Atilla visszafordult a római pápa kérésére Rómától (amit aztán a germán-gótok romboltak össze) - és - talán az égi hatalom akarta, hogy Róma első felépítője - a hun Szeverin pápa legyen. A

jelenlegi magyarországi történészek elismerik Odoaker létezését, de egy szóval sem említik, hogy a hun Edikon hun fia volt. Létezését és tizenkilenc évig tartó uralkodását azonban jól felhasználják arra, hogy a longobárdoknak ás az általuk germánnak vélt gepidáknak “saját” művészetet és kultúrkört hirdessenek. Nagyszerűen megállapítható ez a kiadott könyvekből. Bóna István: A középkor hajnala, Longobárdok és Gepidák a Duna-medencében c. könyv (Corvina Kiadó, Bp, 1974 Budapest), a 48-49. oldalon így ír: “Mind a longobárd, mind a gepida művészet . egyik központja és szétsugárzási területe az V szd utolsó negyedében Odoaker Itáliája volt. Az Odoaker korszak magas művészi színvonalú ékszerei a korabeli gepida területekre éppúgy eljutottak (gávai, kiskunfélegyházi, aradi, bácsordasi leletek), mint a későbbi longobárd Pannónia területére (domolospusztai, szőnyi, dombóvári, 170 Noricum Itália Krems

környéke répcelaki leletek).” Most én kérdezek: lehet-e tizenkilenc év alatt a germán gótok és vandálok által lerombolt, kirabolt és elpusztított Itáliában egy “új művészi stílust kifejleszteni .? Hiszen Odoakernek háborúznia kellett ezekkel a pusztító és a fenevadaknál is kegyetlenebb germán népekkel és minek is alakított volna ki egy új művészeti stílust, hiszen meg volt neki is és népének is az ősi szkíta-hun műveltség minden hagyománya, ötvöse, tudósa, az évszázadok s talán évezredek alatt kikristályosodott fémművesség. Ennek ellenére Bóna István az Odoakernek tulajdonított művészetet jellemző sajátosságokat “késő római eredetűnek” ismeri fel. Talán a meghatározás alatt az előbb ismertetett “Odoaker korszak magas művészetét” kell érteni, hiszen az a “legkésőbb római”. Viszont ez nem római, hanem szkíta-hun különösen az állatábrázolásokban és a madárfejes fibulák

“ékrovásos és ékvéséses meanderminták díszítéseiben”. Ezt a magyarul író, de longobárd szellemű szerző maga is jól tudja (hisz szakavatott régész). Talán azért indokolja meglátásait a következő - érdekes - kiértékelésben így: “Bár e dekoratív és figuratív elemek többsége késő római eredetű, ekkorra már ötvöződtek a hun korszak elemeivel.” Még mindig a hun korszakban vagyunk, hisz a gepidák létezése a “hun-korszakba” esik. Nagyszerű példája a megnevezett könyv annak, hogy miképpen lehet a hatalmas Hun Nemzetség kultúrkincsét eltulajdonítani az idegenek - s talán úgy mondjuk - műveletlen és barbár idegenek javára. De a kitűnő régész talán saját lelkiismeretének megnyugtatására írhatta le mégis azt, hogy: “A bökénymindszenti madárfejekkel díszített fibulák párhuzamait Krímtől az Atlanti-óceánig megtaláljuk”. (Tehát pontosan azon az úton, ahol a hunok jártak.) Ugyanígy a “sasfejes

díszcsatok” is Krím-i eredetűek és megtudjuk azt is, hogy a “gepida sasos csatok” első feltűnését a szakemberek az “avar-kutrigur mozgalomhoz kötik”. (50 oldalon) A “hegykői maszkos fibulák” és a “felpéci kardtok szegélydísze” szintén “Odoaker stílusú alkotás”. (54o) . Ezekkel az adatokkal két dolgot akarok bizonyítani Egyik az, hogy népünk magas műveltségéből táplálkozott egész Európa és a késői - mai - utókor szégyene az, hogy nem saját nemzetünk dicsőségére és történelemformáló szerepünk bizonyítására használja fel a régészet igazságait. A másik pedig annak a valóságnak az ismételt megerősítése, hogy a gepidák nem germánok, hanem hunok voltak. Ugyanis a megnevezett munka így számol be a gepidák történetéről: “A gepidák előtörténetéről nehéz írni. Egyetlen sornyi tárgyilagos forrásadat sem említi őket. Ami keveset tudunk róluk, azt halálos ellenségeik, a gótok és a

longobárdok krónikáiból kell kihámozni”. Tehát, ha halálos ellenségeik éppen a gótok és a többi germán népek voltak, akkor ők nem lehettek germánok. Van azonban egy érdekes - harmadik - bizonyítékom is. A gepidákra vonatkozólag, . de főként arra, hogy Atilla halála után a Kápát-medence tovább is a Hun Birodalomhoz tartozott, hiszen miképpen Bóna István írja, “oknyomozó” történelmi kifejezést használva: “A gepidák a hun támadás hírére nem távoznak országukból, “lusták” voltak ahhoz, hogy a vandálokhoz és vizigótokhoz hasonlóan elmeneküljenek”. (14o) Nem inkább elfogadható az a tény, hogy azért nem menekültek a hun invázió elől, mert maguk is hunok voltak? És így nagyon jól érthető a régészeti kiértékelés, amit László Gyula 171 éppen Bóna Istvánra hivatkozással közöl: “a bakodpusztai (Dunapataj) fejedelemasszonyi ékszerek Edekon (Edihun) feleségének sírjából valók, aki itt volt

eltemetve. (László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon, (Bp. 1971) Odoaker édesanyjának sírja tehát a Duna-medencében volt és az is feltételezhető, hogy amikor Odoaker apja - Edihun - és öccse - Hunulfus - Atilla fiaival keresték a csatlakozást és népükkel a Fekete-tenger - melléki Dobrudzsába igyekeztek, az átvonuló hely a Duna-medence volt. Az elmondottakkal tiszta kép alakult ki előttünk arról, hogy mi történt Edihun dinasztiájával. De úgy tudjuk, neki is volt egy fia is Annyit tudunk róla, hogy a nyugati történészek Oklan - Teklan néven emlegetik és feljegyezték róla, hogy ő alapította Tuln városát. Tuln város azért ismeretes a nyugati történelemben, mert az volt a választóvonal a hunok és az avarok szállásterületei között, mert úgy jegyezték fel, hogy: “a hunok laktak a tulni mezőkön és az avarok szállása a bécsi mezőkön volt”. Ez pedig azt bizonyítja, hogy az avarkorszakban is éltek hunok

valószínűleg, mint az Odoaker-dinasztia népének leszármazottai - a mai Ausztria területén és Dél-Németországban. . Az érdekel bennünket, hogy találkozott-e Irnák (Csaba) népével Edihun és Hunulfus? Nemcsak, hogy egyesültek, hanem kiverték a gótokat a Duna-melléki területekről. Igy a Duna-hajózás biztosítva volt a hun uralom kezében. Már tudjuk, hogy Dengezik feje 474-ben vonul be Bizáncba és azt is, hogy Odoaker 476-ban lesz Itália királya. A bizánci gyalázatos cselekedet, amit a hős Dengezik - Atilla-fi - levágott fejével tettek, még szorosabbra fűzi az ázsiai hun népeket és így Irnák megint megszervezi a hunok törzsszövetségét és a Hun Birodalom központját az Al-Duna vidékére helyezi. Ezt az Al-dunai Hun Birodalmat a történészek már “bolgár” birodalomnak nevezik. Beletartozik azonban ebbe a Nagy Hun Törzsszövetségbe az egész Krím-i vidék, a Káspi-tenger környéke és maga Khorezm is (a Káspi-tenger és az

Aral-tó között), mely akkor a tudás központja volt. Hogy beletartozott, azt bizonyítják a Krónikáink azon adatai, mely szerint Irnák (Irnik) felesége - a hun királyasszony Khorezm-i nő volt. . Biztos adatok szolgálnak annak bizonyítására, hogy Atilla dinasztiája fennmaradt még a magyar Árpád-ház tagjaiban is. Rendelkezünk elegendő bizonyító anyaggal e csodálatos folytonosság és karizmatikus uralkodás-lánc ismertetésére. Irnik-Irnák-Csaba után az első uralkodó, akinek neve ismeretes a forrásokban, a 488 körül megjelenő Busan hun király, akit Atillának Irnik fiától származó dinasztiájába sorol a szakirodalom. (Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában, Panoráma Kiadó, Bp. 1977 38o) Ez a hun király már szövetséget kötött a bizánci császárral és a hun-bizánci seregek együttesen harcolnak a mindenütt pusztító germán-gótok ellen. Ennek a Meotisz - Al-Duna-vidéki Hun (bolgár) birodalomnak az élén találjuk aztán Mundo-t

is, aki Atillának fia, a gepidák királyának lányától születve. Dümmerth így írja le ennek a dinasztiának a történetét: “Busan és Mundo után ugyanis a Szkítia vidéki hunok uralkodói között szerepel 534 körül egy testvérpár, görög írás szerint: Gordasz és Maugerisz. Ez utóbbiról a kutatás már megállapította, hogy eredeti neve, ha a görögösítő képzést elhagyjuk: Muager, Mager, illetve Moger. Moger király tehát történelmi személy volt és együttesen szerepelt fivérével, mint a magyar krónika csodaszarvas mondájának Magorja. 172 491 V. szd vége VI.-X szd. VI. szd 510 514 514 514 525 528 Atilla fia Irniknek ez a Moger nevű ivadéka egy később kiterebélyesedő nemzetség, majd törzs őse lett és ezt a törzset az ő nevéről, Moger-nek nevezték. A törzs talán nem volt más, mint a későbbi fejedelmi törzs: Álmos törzse”. Irnák (Irnik, Csaba, Kaba) hun király a Hun-Szabir Birodalom élén. CSL Fiai Gordás

(Gorda-Ogurd, Geobicász) és Magyar Tuman kagán kök-türk birodalmat alapít. Másfél évszázados fennállása PV alatt döntő változásokat idéz elő Európában. Előbb az avarokat mozdítja meg, majd Irnik Onogur birodalmát vetik uralmuk alá fél évszázadra. Ez a támadás az, amely az Észak-Káspi tér szabirjait újra a Kaukázus mögé kényszeríti és ott a népesség felduzzad. Kazár birodalom fennállása. Magyarok a Don-torkolatnál GK Az úzokat a kök-türk invázió a Jajk folyó vidékére löki. Isztemi (Dizabul) kök-türk kagán felveszi a tanhu címet. Nyelvüket az Orkhon-vidéki feliratok őrizték meg, és ez nagyban egyezik a boghazközi okmányok és a nagyszentmiklósi kincs feliratainak nyelvével. A kínai krónikák szerint az eftaliták birtokai kelet felé is messze terjednek. E krónikák adatai szerint idetartozott Kasmir, Gandhána, Vachán, Szogdiána, Buchárá. Az eftaliták Kelet-Turkesztánból kiszorították a Zsuan-zsuan-okat

(avarokat) és államukhoz csatolták Kásgart, Chotant és egy sor városállamot. Az eftalita korszak a kusáni korszakkal az eftalita uralkodók által követett kultúrpolitika és ideológia révén is rokon: a budhista vallás az eftaliták birtokain új életre kelt és megszilárdult. Az eftalita korszakra datálhatók a Buchárá közelében, Varachsában fekvő kastély romjai közt található monumentális művészi emlékek. Valószínű, hogy Varachsa az eftalita fővezérek egyik székvárosa volt. E művészet stílusbeli sajátosságai, valamint az ábrázolások témaköre alapján e művészetet az indiai budhista művészeti iskola késői hajtásának, a kusáni művészi hagyományok újraéledésének tekinthetjük. Irnik halála Prokopiusz a szabirokat, mint a hunoktól különböző népeket említi, amikor azok Balakh (Balog?) király vezetésével az egy évezreddel előbb hátrahagyott szabir népmaradványok közt foglalnak helyet a

Kaukázus-Káspi-környéki terület déli részén. Gordás uralomra jut. Keresztyén irányzatok harca a birodalomban Gordás bizánci térítőket hoz, de kísérlete balul üt ki. Ugyanis monophysitizmust hirdető térítőket hozott, de 518-ban Justinus került Bizánc trónjára, aki visszaállította az othodox keresztyén tanítást. Újabb térítők érkeztek, marakodássá fajult a kétféle papság jelenléte. Gordás elrendelte az előbbiek által terjesztett kis arany és ezüst házi szobrocskák begyűjtését, erre kitört a lázadás. Avar szállásterület a Káspi-tenger déli oldalán, szomszédos a keleti szabirokkal. Utrigur és kutrigur szabir-magyar törzsek csatlakozása az avarokhoz. Az avar ugyanaz a nép, mint a pártus Uralkodóik Arszakidák. Magyar lázadása, Gordás megölése. Gordás utódai 720-ig uralkodnak Szabiria - Ómagyarországban Volga alsó környéke PV NGY 68.o India Közép-Ázsia PV PV CSL Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország.

CSL CSL Haussig már 1953-ban bizonyította, hogy az onogurok, szabirok, majd NGY az avarok a Káspi-tó déli partja mentén vonulva vándoroltak Európába. 75o 173 Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. Közép-Ázsia Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. 536 545 545 545 550-555 Megállapította, hogy a szabirok és az avarok korábbi transzkaukáziai lakhelyei Zakhariás rétor szíriai néplistájában, valamint perzsa, örmény, görög, latin és később arab forrásokban is adatolva vannak. Egyes perzsa kútfők még az avarok Kaukázuson keresztüli vándorlásáról is tudnak. És itt fel kell tennünk a kérdést: lehetséges-e, hogy a kivándorolt hurrik tulajdonképpen az “eltévedt, bolyongó” szabirokkal azonosak? A két irányból érkezett etnikum a Meotisz-Kubán-Don vidékén találkozott. Az északi szárny a későbbi Lebédiának, a déli Kunmagyariának adta a lakosságát. Lebédia az unugur, Dentumogyer pedig a szabir többségből alakult.

A századok folyamán keveredés, összeolvadás történt a két rokon etnikum között, összeolvadás, amelyet a tömegesen érkező korezmi menekültek - kimondottan hurri leszármazottak - szabir jellegűvé lettek. Priscus szerint az onogurokat a szabirok szorították ki lakhelyükről, tehát ezek keleti szomszédaik voltak amazoknak, s ha az onoguroknak előbb a kazárokat kellett legyőzniük, akik ekkor az alsó Volgától nyugatra laktak, hogy új hazához jussanak, amelyből aztán követeket küldtek Bizáncba, akkor semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy a 457. év tájáig, az onogurok, vagyis a magyarok hazájának a Káspi-tenger fölött, a Volga és Ural folyó közén kellett lennie. Tehát ez volt az első európai haza. Az onogurok második hazája ettől az időtől fogva, az V. szd második felében és a VI. szd-ban a Meotisztól és a Fekete-tengertől keletre, a Kubán folyó mellékén volt - , amint ezt az onogurokkal folyamatos összeköttetésben álló

bizánci görögök egykorú történetírói bizonyítják. A korezmi központú Turkesztánból a Káspi-tó déli partján jött eftalita-hun, kusán stb. töredékek és Csitki népe stb itt találkozott az Észak-Káspi, Volga-vidékről kiszorult on-ugurokkal. Jézus evangéliuma a hunok írásával volt fára róva, és “aranyszájú szent János” maga is a hunoknak prédikál, és Zakariás rétor - ez év körül hun nyelvre fordítja le a “római szentírást”. I. Kosru perzsa király döntő győzelme a szabir Boarich királynő Balakh király özvegye - serege felett Szétesik a keleti szabirság Hogy nem egy szabir terület volt, arra a “subartoi asphaloi” jelző mutat. A maradékok újra visszavonulnak a Jajk - Volga vidékére és feloldódnak a kök-türk és kazár etnikumban, más törzseket a bizánci határőr körzetekbe telepítenek a Kur folyó déli vonala mentén. Utóbbiak lesznek a kurdok ősei. Aki innét nem vándorol el észak felé, egy

évszázad múlva felszívódik az arab tengerben. I. Kosru perzsa király leigázza a Keleti Szabir Királyságot I. Kosru perzsa király hadjáratot vezetett az országától északra lakó népek ellen és ez alkalommal a szabirok felett megsemmisítő győzelmet aratott. A szabir nép szétszóródott, törzsei a Kubán, Kuma és Terek vidékére menekültek, kisebb töredékei pedig a Kur (Kyros) és Rion folyó mentén húzódtak meg. A Kaukázus északi lejtőre települt szabir törzsek szövetségre léptek az onogurokkal, s az így kialakult törzsszövetség harminc törzset számlált (uturgur - harminc ogur). Ez a példa más ogur törzseket is erőik egyesítésére késztetett. Igy az öcsogurok (három ogur) és az altagírok (hat ogur) szintén feladták önállóságukat és kuturgur (vagy tukurgur - kilenc ogur) néven törzsszövetségbe tömörültek. Avar átvonulás Szabirián. Zabargán (Szabir kán) Arszakida kagán a vezér. Valószínű avar-szabir

dinasztikus házasság a szabir királynő és Zabargán apja közt. A Magyar Szent Korona ekkor kerülhetett avar 174 BJ2 552.o PV Szabiria BJF NGY 76.o Georgia . Szabiria CSL Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. 552 552 552 555 555 558 kézbe. Más esetben Kovrat vagy legkésőbb Kuber hozhatta még be a Kárpát-medencébe. A turki népek turániakkal való első nagy összeütközései e században zajlottak le. 552-ben a turkok kicsavarták a keleti hunok kezéből a hatalmat és Zungáriától keletre, a Bálkai-tó (Bál Földi tó) és az Orkhon (Urak Hona) vidékét saját fennhatóságuk alá helyezték, megalkotva így Orkhon székhellyel az első nagy Turkesztán államot. A VI. század 60-as éveiben Belső-Ázsiában egy új, hatalmas birodalom alakult ki, amelyet az Orchon-i türkök, a zsuan-zsuanok (avarok) korábbi adófizetői teremtettek meg. A VI század elején került a törökök élére Bumin kagán, aki 552-ben felszabadította népét az

avar uralom alól, megtörte az altájvidéki avar uralmat. Az avar kaganátus megsemmisítése után a türkök kelet felé széles területre kiterjesztették hatalmukat, felléptek a társadalmi és politikai válsággal küzdő Kína ellen, nyugaton pedig Kelet-Turkesztánba és a Szemirejcsébe is behatoltak. Ütött az eftalita birodalom utolsó órája: az ujguroktól származó törökök a perzsa Choszrov Anusirvánnal és a szogd arisztokráciával léptek szövetségre és megsemmisítették az eftalita hatalmat. A bizánci írók szerint egy kuturgur sereg Kimial vezérlete alatt a gepidák szövetségeseként az Al-Dunáig nyomult előre, hogy ott a longobárdokkal megütközzék. Azonban a gepida - longobárd ellentétek elsimultak. Erre a bizánci birodalomra tört Kimial csorbítatlan seregével. A császár sebtében szövetséget kötött Szandil uturgur fejedelemmel. Az uturgurok a Don közelében találkoztak össze a visszatérő kuturgur sereggel és fényes

győzelmet arattak. A türkök megdöntik a Hun-Szabir-Magyar Birodalmat. Magyar uralkodásának vége. Szabiria továbbra is létezik Magyar vagy utóda visszavonul a Dnyeper-vidékre a bolgárokhoz. Itt függetlenek maradnak, legalábbis széles autonómiát élveznek, hisz sok bizánci adat van. Szibel (Sibyl, Ziebel) királynak 40000 lovasa van és a század második felében önálló külpolitikát visznek. Szibel meglehet Magyar fia vagy unokája, mert az óbolgár királylista az Atillától származó “Dzsula”-ház tagjának tekinti. A nyugati türkök, a kazárok, akiket a kínaiak “kosza”- nak mondanak, a “kaz” török szó viszont “vándorolni”-t jelent. A kazárok először 555-ben szerepelnek írott forrásokban. (Baján kagán avar-várkunjai) Az V. századtól kezdve másfélszáz éven át az avarok (vagy zsuán-zsuánok) az Altáj-hegység és a Balkas-tó vidékén alapozták meg hatalmukat. Leigázott népeik közé tartoztak a türkök is, akik az

Altáj-hegység egyik szárnyában, az általuk Ötüken-nek nevezett hegységben laktak. Ők voltak az avarok bányászai és leghíresebb fegyverkovácsai. A VI szd elején kiváló férfiú került a türkök élére: Bumin kagán. Ő 552-ben felszabadította népét az avar uralom alól Teljesen megdöntötte az altájvidéki avar uralmat és népét elűzte a vidékről, egy részüket meghódolásra kényszerítette. Az avar nép meg nem hódolt része nyugatra menekült. A Káspi-tó partján, a korábbi szabir földön álltak meg. Ezeket az avarokat nevezték a türkök varkhon-oknak. 558-ban a varkhonok követei Kandik vezetésével megjelentek a bizánci udvarban: kérték, hogy adjon nekik a császár földet, ahol megtelepedhetnek, annak ellenében felajánlották népük fegyveres erejét a birodalom oltalmazására. A császár elfogadta a felkínált szövetséget és a várkhonokat a kuturgurokra uszította. Baján avar kagán nem tett eleget a kérésnek, seregét a

rokon kuturgur nép 175 BT III/136. o. Turkesztán NGY 68.o Belső-Ázsia NGY 76.o Al-Duna vidéke CSL PV Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország. BK2 27.o Nyugati Türk Birodalom NGY 79.o Altáj Avaria 558 558 558 565 fejedelmének, Zabergánnak csapataival egyesítette. A nyugati irányú előretörésüket a Fekete-tenger északi partján lakó onogurok serege oldalba kapta. Összeütköztek, de a harcban az onogur-szabir hadak alulmaradtak. Baján hadai megállás nélkül törtek előre nyugat felé, 570-ben Baján már egész Pannónia ura. Ez időben az avarokkal néhány uturgur és kuturgur törzs is a Kárpát-medencébe sodródott. Száz évvel Atilla után egy újabb “hazatérés” történik és az új Abar-Sár, Baján kagán Avar Birodalma a Dontól az Ennsig terjed. Justinus I. bizánci császár (537-575) is ennek az Avar Birodalomnak az adófizetője, évi 80.000 bizánci arany-solidust fizet, ami 360 kg színaranyat jelent. Justinus II (565-578)

megtagadja az adófizetést és Tiberius nevű fővezére a bizánci csapatokkal megtámadja az avarokat. Baján seregei azonban legyőzik a bizánciakat, akik aztán az adót tovább fizetik még a következő három császárjuk alatt is. Zabargán fia, Baján kagán ( 558-604) (KS) az avarokkal elfoglalja a Kárpát-medencét. A kuturgurok elégtételt akartak venni az - 552-ben elszenvedett vereségért. Zabergán fejedelmük vezetésével betörtek Tráciába és a krími gyarmatokra. A császár most Belizárt, a híres hadvezért küldte ellenük. Míg ő Zabergán seregein fényes győzelmet aratott, Szandil uturgur lovassága az otthonmaradt kuturgur lakosságra rontott és nagy veszteségeket okozott. A császár szerette volna rávenni Szandilt a kuturgurok teljes kiírtására, de erre az uturgur fejedelem - mivel rokonnépről volt szó - nem volt hajlandó. A VI. szd második és a VII szd első felében a Fekete-tenger fölött egy második, de az elsőnél kisebb hun

birodalom állott fönn, mely magában foglalta a bolgár, kuturgur és uturgur népeket, amelyek fölött Atilla hunjai közül való, s a Duló nemzetségből származó fejedelmek uralkodtak Mikor Atilla hunjai visszaköltöztek a Pontus fölé és a Maeotis környékére, ott összetalálkoztak az onogurok-kal, akik éppen 457 tájban költöztek oda a Volga-Ural közéről, szomszédaikká lettek és hosszabb időn keresztül egy egységes államban éltek, velük közös fejedelmek kormányzása alatt. A magyaroknak Meotisz-melléki hazájáról, ebben a bolgárokhoz való viszonyáról és a Duló uralkodó családról, még Pannoniában is emlékezett homályosan a nemzeti hagyomány, amely emlékezetet a már kész forrásból dolgozó Kézai Simon olyan alakban tartotta fenn számunkra, hogy a nemzet ősapái, Hunor és Mogor, Dula nevű alán fejedelem lányait vette el és ezektől származott aztán a hunok és magyarok népe. Ez ilyen alakban népmonda, de - mint a

bolgár fejedelmi lajstromból és Theophanéstől tudjuk - alapjában történelmi tény. Hogy meddig laktak az onogurok a most ismertetett második hazájukban, nem határozza meg világosan a történelem. Tudjuk, hogy Kurt fejedelem 670 tájban halt meg, a kazárok ebben az időtájban kerültek nagyobb hatalomra az alsó Volga és a Maeotis között. Kurt halálával felbomlott a bolgár hegemónia alatt álló szövetséges állam s népei szétszóródtak. A bolgárok egy része felment a Volga középső folyásához, másik része 679-ben átkelt a Dunán és megalapította a mai Bulgáriát. Valószínű, hogy az unugurok ekkor költöztek át a Don folyón a Maeotis északi részére. A turkok elfoglalták a Tarim-medencét is, majd szövetkeztek a Sasanida Perzsa Birodalommal, két tűz közé fogták az Oxus mentén visszamaradt hunokat, államukat lerombolták, országukat elfoglalták és az Oxus vidékétől a Tarim-medencéig érő hatalmas tájból 176 BJ2 406.o CSL

NGY 76-78.o Avar Birodalom Kárpát-meden ce Krím BT Nyugat-Turkes III/136. ztán o. 567 568 568 Nyugat-Turkesztán néven egy második nagy türk államot alkottak. A turáni haza ekkor végleg elveszett. Akik kellő időben nem menekültek el a katasztrófa elől, azoknak turkizálás lett a sorsuk. Akik viszont kellő időben eltávoztak, mint a nyugati szkíták és az európai hunok, azok az ázsiai népek nyomása következtében Kelet-Európából mindinkább nyugat felé sodródtak és rendszerint behatoltak a Duna-medencébe is. A hunok őseik esküjéhez híven visszatértek az országba. Ezeket a törzseket a források általában visszatérő hunoknak mondják, tehát pontosan utalnak népi és történeti személyazonosságukra. Az egész Duna-medencét birtokba vették a Bécsi-medencével együtt. Jövetelük hírére a longobárdok tanácsosnak tartották a veszedelmes szomszédságból elköltözni. Ötödik (avar) honvisszafoglalás Zabargán nem megy be az

új hazába. Baján kagán a végrehajtó Az egységes Kárpát-medence új urai: az avarok . Az avarok igen rövid idő alatt tönkreverték a gepidákat és benyomultak Erdélybe és a Tiszántúlra, majd a langobardok gyors elvonulása után teljes egészében magszállták a Dunántúlt is! Ez 568-ban történt! Egy évtized sem telt bele és az avarok már hazájukként éltek itt. Hogyan volt ez lehetséges? Mi lehet a magyarázata annak, hogy az avarok nemcsak benyomultak ide, hanem három évszázadon keresztül urai maradtak a Kárpátok koszorúzta vidéknek? Nagyszerűen megszervezett hadseregük, félelmetes hadi taktikájuk önmagában nem lett volna elégséges nyols-tíz nemzedék fennmaradásához. Az avarok, akárcsak korábban Atilla hunjai, mindenkit legyőztek és hatalmas adók megfizetésére kötelezték a világ urát, Bizáncot! Egyik legnagyobb fejedelmük, Baján kagán, éppoly hatalmas volt, mint Atilla. Az avarok már a VI. században benépesítették az

egész Kárpát-medencét, a VII. században pedig országuk földjévé vált a mai Bécs, sőt Linz környéke is. A régészet 1600 lelőhelyről több, mint hatvanezer sírt tárt fel eddig. Az avarok, amint korábban a szkíták, a szarmaták, eltemették a megholt hátaslovát is, akárcsak később a honfoglaló magyarok tették. A langobardok történetének megírója, Paulus Diaconus világosan azt mondja: az avarok hunok, s Theophylaktosz Szimokattesz hiába hord össze mindenfélét arról, hogy az avarok nem is igazi avarok, csak a gyűlölet beszél belőle. Abban azonban az egykori szerzőknek igaza lehet, hogy a “várkonyok”-nak nagyon is sok köze volt más népekhez, így a Priszkosz által emlegetett szabirokhoz, Jordanes hunugar-jaihoz. S mint annyiszor megfigyelhettük már őstörténeti búvárkodásunk során, az avarok esetében is gúzsba köt bennünket az a körülmény, hogy ismét és újra nem ismerjük az avar nép nyelvét! A kutatók hat-hét (!)

szóból próbálnak meg ítélkezni: kagán, tudun, katun, tárkány, jugurus, canizauci. Csaknem természetes, hogy jószerével semmire sem jutottak Itt élt egy nagy lélekszámú, hatalmas erejű nép a Kárpát-medencében nyolc-tíz nemzedéken át, és - látszólag - az égvilágon semmi nyelvi nyomuk, maradványuk nincs. Már-már a teljes lemondás lett úrrá sok tudóson, amikor váratlanul, 1983-ban a Körösök vidékén, Szarvas város határában egy avar sírból előkerült egy csont tűtartó, oldallapjain hosszú rovásírásos szövegekkel. A szövegben húsz betű fordul elő, az írás jobbról-balra halad. A rovásbetűk nagyrészt azonosak a nagyszentmiklósi aranykincs betűivel. Kis rovásírásos szavak korábban is ismertek voltak, sőt ezeket a türk rovásírás alapján el is olvasták. Úgy látszott beigazolódik, hogy az avarok török nyelvűek voltak. Bizonyos, hogy türk nyelvű csoportjaik is voltak, ám a szarvasi tűtartóra magyarul 177 BT

III/149. o. Kárpát-meden ce GKE CSL BK2 37-40.o Kárpát-meden ce Kárpát-meden ce Avaria írtak! Vékony Gábor olvasata szerint a tűtartón ez a szöveg áll: Üngür démon ellen legyen itt ez a vas E tű szúrja át a démont, tű, tű, aki a rosszat elvarrod Aki elbontasz egybeöltögetsz Üngür démon ne egyen meg engemet, űzd emészd el őt istenem! (Harmatta János is a rovásszöveg egy részét magyarnak tartja és így olvassa: Ené tűi szőnyeg szőni Karvaly apó készítém. A szarvasi tűtartón tehát egy ősi magyar varázsszöveg olvasható. Megvan az első magyar nyelvemlékünk a 600-as évekből. S megvan talán a valós magyarázat arra is, hogyan lehetséges, hogy “eltűnt az avarok nyelve”? Úgy hogy nem tűnt el, hanem nagyobbrészt ők is magyarul beszéltek. A magyar nyelv nem a vogulból és az osztyákból kiszakadt “finnugor nyelv”, hanem egy önálló “ősnyelv” . (Most kellene a két oldalról történő bizonyítás

jelentőségéről szólni a magyar nyelv okán. A szerkesztő számára eddig is igen logikus érvelés adta ősnyelviségünk bizonyságát, foglaljuk össze vázlatosan a fontosabb érveket: a mah-gar (sumer) és a magyar nyelv közel azonos nyelvtana, temérdek gyökszavának azonossága, ősnyelvünk meglehetős állandósága - az a bizonyos ezerévenkénti kb. csak 16 %-nyi változás az alapszókincsben - és történelmi mélységekbe hatoló ábrázolóképessége, lelkülete, mint legfontosabb tények. Ezt neveznén alulról történő bizonyításnak, vagyis az idő előrehaladtát követő bizonyításnak. Ha valakinek az előbbiek nem lettek volna kellően meggyőző, elfogadható érvek, ez a Bakay által felhozott “felülről lefelé” jellegű, azaz időben visszafelé haladó, fantasztikus avarmagyar okmány teljes bizonyosságot kell jelentsen nyelvünk és leginkább népünk - népeink azonosságában. Ugyanebben az avar időben laknak a kaukázusi szabirok

Madzsar, Magyar nevű városaikban. Jeretány király sírköve szintén magyarul szól, a könyv végén olvashatjuk a szöveget is. És mióta élnek ekkor a szabirok a Kaukázusban? Sokezer éve . Akinek ennyi kevés a meggyőzéshez, annak már eddig is kár volt a kezébe vennie e könyvet. Ugyanis, ha végig akarjuk vezetni eme avarmagyar szöveg következményeit, az a következő: akár az 568-as, akár a 670-es avarokat (magyarokat? pártusokat?) tekintjük magyar nyelvűnek, ez nem mást jelent, mint elszármazási helyük egynyelvűségét, pontosabban azt, hogy a Káspi-mediterránumban, Korezmben, Közép-Ázsiában jelentős tömegek beszélték e magyar nyelvet, sőt azok is magyarul beszéltek, akikből az avarok kiváltak. Most kezdenek komoly “gyanúba” keveredni a szkíták, pártusok, hunok - mint ismeretes, az avarokat visszatérő hunoknak is nevezték - is, természetesen a felülről lefelé történő bizonyítás elve alapján, de ezzel várjunk még a

pártus könyvtárak lefordításáig és a hun biblia megtalálásáig, vagy más értékelhető anyagra. Vékony Gábor és Harmatta János más oldalról bizonyították be Badiny mahgar tételeit, és itt ez a csodálatos. Egy valamirevaló számtanórán ez a kétoldali bizonyítás ötöst érdemel, a felfedezés által megnyitott történelmi távlat pedig fontos tudósainkká emeli a munka részeseit. A szarvasi tűtartónak, mint a Mahgar Nyelv istenként tisztelendő emlékművének ezentúl a Magyar Szent Korona közvetlen közelében van a helye. Szinte fel sem tudom fogni, miért nem volt ezzel a korszakos felfedezéssel és márványkeménységű érvvel tele hetekig a 178 világsajtó, de legalábbis a hazai? Talán felesleges a bevezetőben említett gondolatra visszautalni, miszerint a finnugor elméletet az avar-magyar-(és hun) azonosság önmagában is cáfolja, mert mellesleg ez is történt. Itt éppen ez történt, és igen jó kimondani, végre hazai

tudósok segítettek e kincs megtalálásához. A szerk) 569 570 570-630 586 597 VI-VIII. szd. A longobárdok Itáliába költöznek, ahol lombardi néven élnek tovább. BT III/149. o. A visszatérő hunok a hazában maradt régibb magyar nyelvű BT lakossággal egyesülve helyreállították Attila birodalmát Bécstől a III/149. Don-ig. o. Az avarok 200 tonna aranyat halmoztak fel. CSL Kárpát-meden ce Kárpát-meden ce Kárpát-meden ce Az onogurok részt vesznek Maurikios bizánci császár szvaniai NGY hadjáratában. 81.o A VI. szd utolsó évtizedében a kök-türk birodalom hűbéres NGY Kök-Türk fejedelmecskéi - erőteljes kínai ügynöki munka eredményeként is - 81.o Birodalom összefogtak és fellázadtak a központi főhatalom ellen. Ezt a kísérletet 597-ben még sikerült a kagánnak elfojtania, de azt már nem akadályozhatta meg, hogy a következő évtizedben a keleti és a nyugati türk törzsek között a teljes szakadás felé vezető bomlási

folyamat meg ne kezdődjék. A kazárok ekkor kezdik használni nevük perzsa változatát. Egyenlőre még figyelembe vették a Türk Birodalom érdekeit, így 589-ben, amikor Bizánc Perzsiára támadt - ugyanakkor a türkök, mint a bizánciak szövetségese Khorásszánba törtek. A kazárok a Kaukázus szorosain át nyomultak perzsa területre. Ez a látszólagos egység a század első harmadában még megvolt, de amikor keleten a türk törzsek kénytelenek voltak sorra meghódolni a kínai főhatalom előtt, elérkezett a kazárok elszakadásának és függetlenségük megteremtésének ideje is. Közép-Ázsia gazdag országa: Szogdia BK 259 - 265. o, részletek Már a türkök első szereplése a nyugati forrásokban összekapcsolódott a szogdokkal, hiszen . az 567. évi bizánci követséget a szogd kereskedő, Maniach vezette, aki a nagy türk kán, Istemi kagán legfőbb bizalmi embere volt. Szogdiánáról azonban szó esett Baktria, a pártus és a kusán birodalom

kapcsán is. Most alaposabban meg kell ismerkednünk, mivel a Kr e évszázadoktól a Kr u 751-ig, tehát közel egy évezreden át ők tartották a kezükben a kelet-nyugati kereskedelmet, hatalmas piacokat létesítettek, városaik pedig mind nagyságukkal, mind szépségükkel elkápráztatták az utazókat. Számunkra még külön is sokat mond a szogdok városi kultúrája, mert ellensúlyozza és kiegészíti azt a - kétségtelenül egyoldalú és ezért torz - képet, amelyet egyes források a türkök vad nomadizmusáról rajzoltak, holott a szogdok földjét a türkök már a VI. század végétől fennhatóságuk alatt tartották. Mindezek alapján igen különösnek lehet mondani, hogy a magyar őstörténettel foglalkozó szakirodalom szinte egyáltalán nem foglalkozik Közép-Ázsiával. Annak idején, 140 esztendővel ezelőtt, amikor Vámbéry Ármin útnak indult (1857. április), Körösi Csoma Sándor nyomdokain kívánt járni, és tudatosan törekedett a

türk-magyar rokonság feltárására, mondván a magyar nyelvnek két-harmadrésze tisztán török. Ma már természetesen nemcsak a nyelvi rokonság kapcsán vizsgáljuk Közép-Ázsia történetét, hanem a teljes szellemi és anyagi kultúra vonatkozásában. Ezért felettébb különös, hogy Közép-Ázsia történeti és régészeti emlékei a magyar szakmunkákban alig-alig szerepelnek. 1925-ben jelent meg Albert von Le Coq munkája (Bilderatlas zur Kunst und Kulturgeschichte Mittel-Asiens, Berlin ) aki ugyan “igénytelen képeskönyvnek” nevezi művét, de egyáltalán nem az, hiszen - a magyar Stein Aurél nyomdokain járva - ő hívta fel először a figyelmet Közép-Ázsia rendkívül nagy szerepére. A Nyugat vagy Kelet nagy kérdés fontosságát érzi, hangoztatva: “több keleti kultúrkincs vándorolt nyugatra, mint fordítva. ” Kik voltak hát a szogdok? Szogdiát már a szkíták korában említi az Aveszta Szugda vagy Szuhda 179 néven, a perzsa

ékírások pedig Szuguda alakban. Hogy maga a szogd szó valójában mit jelent, ma sem tudjuk. Többen a szug = égni igéből próbálják magyarázni s e szerint a szogd “tisztító tüzet” jelentene. A szodgoknak saját folyóírásuk volt már Kr születése táján (az arameus abc betűivel!) s igen jelentős volt a pénzverésük is (több, mint 2500 érme került elő eddig!) így maga a használt nyelv hovatartozása nem kétséges: az iráni nyelvcsaládba tartozott. Nagy jelentőségű felfedezés volt 1932-ben, amikor a Mug hegységben, egy barlangban kosárba rejtve rátalált egy pásztor 97 db papírra és fára írt szogd, türk és kínai nyelvű dokumentumra, mely az arabok elől a hegyekbe menekülő Devastics (708-722) szogd dikhán (dekhán: főnök, fejedelem, nagybirtokos) levéltára volt. Már a III századtól ismertek szogd nyelven írt manicheus, buddhista és keresztény szövegeket Érdekességként megemlítem, hogy amíg az arabok úgy kezdték

leveleiket: “Allah nevében”, a szogd királyok így: “Isten nevében”. Ugyanakkor az is tény, hogy a szogdból fejlődött ki az ujgur és a mongol, sőt a mandzsu írás is. Szogdia Közép-Ázsia legjelentősebb és leghatalmasabb állama volt, vezető rétege minden bizonnyal a kínaiak által jüe-csiknek nevezett kusánok (később: heftaliták) közül kerültek ki az I-VI. században, majd amikor a türkök 563 és 567 között megverték a heftalitákat, a türkök fennhatósága alá kerültek. Ez az állapot a VIII század elejéig tartott, amikor is a rendkívül harcias arabok hódításai szolgasorba süllyesztették Szogdia lakóit is. Közép-Ázsia és egész őstörténetünk szempontjából alapvető volna az arab források megismerése, amelyeknek lényegében semmiféle magyar fordítása nem létezik, sőt a forráskiadások tudományos nagykönyvtárakban is alig hozzáférhetők. Az igazi főváros Szamarkand, az ókori Marakonda volt, amely az ókori

Afraszijáb területén állt. Afraszijáb szerepel Abulkaszin Manszúr Firdauszi híres Sahnamé-jában (A királyok könyve), valójában azonban nemcsak Irán ősellenségének Turán királyának neve volt Afraszijáb, hanem a Szijáb csatornának is, amely az éltető vizet adta Szamarkandnak. Szogdia négy legfontosabb városa, illetve erődítménye volt: Afraszijáb, Pendzsikent, Kafír-kala és Varaksa. Ezen kívül természetesen számos vár, erősség és város létezett Közép-Ázsiában, azaz Korezmben, Tokharisztánban, Fergánában, a Csú völgyében (Csács vagy Sás, azaz Taskend vagy Taskent), Szogdiában és Baktriában (Merv, Khoszróv-kal, Berkut-kala, Kujuk-kala, Tok-kala, Hajabad, Ak-Besim, Dzsangaltepa, Aultepa stb.) Mind között a legnevezetesebb és a régészeti ásatásoknak köszönhetően a legjobban ismert: Pendzsikent. Az ősi Pendzsikent négy részből állt: a fellegvár (a citadella, középen a toronyvárral vagy lakótoronnyal / donzson és a

palotával), a falakkal védett város (a sahrisztán, e kettő együttes területe 15 hektár volt), az elővárosok és a nekropol. A szogd kézműiparosok világhírűek voltak három dologban: az üveggyártásban (ők tanították meg 428-ban a kínaiakat is a különleges technikával fújt üvegedények készítésére), a textilkészítésben és az ezüstmüvességben (jelentős arany-, ezüst- és vasbányáik voltak). A szogd kereskedők elsősorban ezeket a termékeket árulták, de nagyban űzték a ló- és a kínai selyemkereskedelmet is. Pendzsikent városában két templomot is feltártak. Ezekben oltárok is voltak és gyönyörű falfestmények Az egyik legnevezetesebb az ún királyt gyászolók képsora a II. templomból Maga a fellegvár két részre tagolódott, egy belső ée egy külső részre. A 2000 négyzetméteres belső részben állt a lakótorony (romos falai 10 m magasságig megvannak). A palota igen súlyosan megrongálódott az arab ostrom utáni

tűzvészben, így az egykori igen gazdag falfestményekből, reliefekből és fafaragásokból csak töredékek maradtak. Maga a városfal 2,2 m széles volt és alapozás nélkül épült! Ez az igen sajátságos építési mód megvan a korai magyar építkezéseknél is, pl. Somogyváron A legépebben a város lakóházai maradtak meg Összesen több. mint 50 helységet tártak fel Ezekben találtak rá a legszebb falfestményekre is Ezekben a lakóházakban Kr. u VI-VII században 80-90 nm-es díszes termek voltak - gondoljunk most arra, hogy a magyarok még, állítólag a XIII. században is zömmel földbe ásott 3-4 nm-es putrikban éltek volna! - a falakon művészien festett valóságos galériákkal. Jogos arra gondolni, hogy Szogdiában (is) festőiskolák működtek. Ugyanakkor rendkívül szépen faragott fa oszlopok és falmeződíszek is megmaradtak hét helyiségben. Atilla nyári palotája kapcsán már volt erről szó. Nem Rómától és Bizánctól tanulták a

hunok és az avarok ezt a művészetet, hanem Közép-Ázsiából hozták magukkal. A lakóházakban megmaradt falfestmények és reliefek azt bizonyítják, hogy ennek az ábrázoló művészetnek az egyik gyökere India volt (Pancsatantra). Különösen érdekesek a III objektum ábrázolásai Itt páncélos lovagok, áldozati oltárok, könnyű lovasok figurái láthatók, istennők, démonok és egyéb lények között. A VI objektum 6,8 x 6,7 m-es fogadó termében lévő jelenetek különösen érdekesek. Hárfán játszó hölgy, páncélos vitézek a déli falon, az északi falon viszont nap- és holdkoronás király, mellette baldachin 180 alatt lakomázó előkelőségek. Nem mindegyik jelenet értelme világos A XXII objektum 1 sz helyiségében a nyugati és az északi oldalon egy vár előtt lezajló harci jelenetet látunk, amely párbajnak tűnik. A pendzsikenti ábrázolások szinte kimerízhetetlen forrásai a VI-VIII századi művelődés- és

kultúrtörténetnek. Szogdia emlékeit áttekintve láthatjuk, hogy - a korábban megismert korezmi, baktriai, kusán és pártus anyagokkal együtt - egy hatalmas közép-ázsiai s részben innen kisugárzó belső-ázsiai kultúra maradványairól van szó. A kapcsolatok mélyek és kölcsönösek Pendzsikent és Afraszijáb esetében tetten érhető, hogy egyazon művészeti iskola tagjai és mesterei dolgoztak itt és ott, ugyanakkor számos részlet utal arra, jelentős szerepe volt az india művészetnek is, elsősorban a kusán birodalmon keresztül. (Innen származnak az elefánton vadászó képtípusok is) De elvitathatatlan, hogy a hellenisztikus időszak görög hatásai is meghatározóak. A szászánida Irán igen jelentős befolyásáról a későbbiekben lesz szó. Vizsgálat tárgya Tibet szerepe Felmerül a kérdés:a magyar őstörténet szempontjából mi az igazi jelentősége Közép-Ázsia rendkívül fejlett kultúrájának és népességének? Nyilvánvalóan

nem az, hogy az iráni nyelvű szogdok rokonaink volnának. Ám ha abból indulunk ki, amint tettük ezt eddigi vizsgálódásaink során több ízben is is, hogy a magyarság ősi szállásterülete a Kr. e időktől a Kr u VII század végéig a Káspi-tenger északi, keleti és délkeleti területein volt, akkor nyomban rendkívül jelentőssé válik mindaz, amit Közép- és Belső-Ázsia területének őstörténetéről eddig megismerhettünk. Szogdia története igen fontos adatokat szogáltat arra nézve is, hogy mikor és miért hagyták el őseleink ezt a földet? Az egyetemes köztörténetből ismert, hogy Kr. u VII században az arabok rendkívül nagy katonai erővel hódították meg az ókori Kelet legnagyobb részét (Szíriát, Palesztínát, Perzsiát), így 630 táján a hódító arabok csapatai betörtek Közép-Ázsiába is. 673-ban már ostrom alá vették Szamarkandot és birtokukban tartották Khoraszánt. O. I Szmirnova jó negyedszázaddal ezelőtt

közzétette a minket érdeklő adatok jelentős részét, amelyekből kiderül milyen elképesztően hatalmas anyagi és emberáldozattal járt az arabok inváziója. Nisza városától az arabok hétmillió drachmát követeltek, Merv városától kétmillió drachmát, valamint töménytelen búzát és zabot, teherhordó állatokat, szöveteket és meg nem nevezett számú fiatal rabot és rabnőt. Buchara fejedelemasszonyával, a katunnal (!) 674-ben kötöttek békét az arabok s ekkor Zájád fia Ubájdullah követelt: egymillió drachmát, kétezer begyakorolt, kíváló bucharai íjászt, és foglyul ejtett még négyezer bucharait. Szamarkandban hétszázezer drachmát kellett átadni, valamint a város előkelői közül számos túszt. Korezmben nészázezer drachmát fizettek. Khoraszánban, ahová Muhallabb kíséretével betelepedett, húszmillió feletti (!) drachmát követelt, valamint rabokat, lovakat, kikészített bőröket féláron, összesen ötvenmillió

drachma értékben! (1 drachma - 3 gr ezüstről számítva kb. 30 mai Forint, azaz másfélmilliárd Forint! A szerk.) Még súlyosabbá vált a helyzet, amikor a VIII század elején Kutejba ibn Muszlim vette át a főparancsnokságot, aki a legkegyetlenebb és leggonoszabb arab vezér volt. Különösen fontos a 712-ben Szamarkandban kötött megállapodás, helyesebben békediktátum, amely fennmaradt az eredeti arab nyelven és perzsa fordításban is. Eszerint Szogdia egyszeri alkalommal kétmillió drachmát fizet azonnal, majd évente kétszázezer drachma adót. Egy ezüst drachma 3 gramm súlyú volt, kétszázezer drachma tehát hat mázsa ezüstöt jelentett. Pajkand városában 705-706-ban annyi arany és ezüst ékszert raboltak össze, hogy az összsúly meghaladta a 150000 miszkált, azaz 637,5 kg-ot. A tárgyak egyharmada arany istenszobor volt (212,5 kg súlyban) Kutejba Bucharától újabb évi kétszázezer drachmát követelt a kalifa számára és évi tízezer

drachmát a khoraszáni emír számára. Ezen felül rengeteg takarmányt és tüzelőt Évszázadokon keresztül kellett töménytelen gabonát szállítani az araboknak. Korezm királyától, Csigántól Kutejba százezer rabot követelt és ugyanennyi darab szövetet. Kes uralkodójától, Vajk-tól tízezer rabot kívánt Az arabok követeléseit teljesíteni kellett a vadállati kegyetlenkedéseik miatt. Kutejba egy ízben négyszázezer foglyot mészároltatott le egy helyen! . Most fel kell tenni két kérdést. Az egyik: honnan volt ennyi vagyoni tartakékuk az ittenieknek? A másik: honnan vettek ennyi rabot és rabnőt? Az első kérdésre választ ad a régészeti emlékanyag. A másodikra is utalnak a források. Elsősorban a türköket adták át fogolyként és rabokként Ibn Kordádbeh említi, hogy a rabok gúzok(ogúzok) voltak. A Hudud al-Alam is türk rabokról szól Az arabok rendszeresen követeltek ifjú rabokat és szép rabnőket, valamint katonának való

kemény férfiakat. Az előbbiek zömmel Közép-Ázsiából kerültek ki, az utóbbiak elsősorban a Kaukázus vidékéről. Álláspontom szerint őseink éppen az arab hódítások miatt (a rabság elkerülése végett) 181 hagyták el ősi földjüket a VII. század harmadik harmadában és vonultak egyrészt északnyugat felé, a Volga vidékére, másrészt a Volga deltájához és a Kubán-völgyébe (Kazária), harmadrészt pedig a Kaukázus vidékérs (szavárd magyarok). Nyilván voltak olyan népcsoportok is, akik az avarokkal együtt már ekkor eljutottak a Kárpát-medencébe, hiszen a IX. század végéig - s ez éppen a magyar honfoglalás ideje! - egységes területként kezelendő a keleti lovas népek birodalma a Bécsi-medencétől Közép-Ázsiá-ig. 599 Kr.u V.szd A kazár nagykagán, hét nemzet uralkodója és hét világtáj ura levelet küld Maurikios bizánci császárnak, hogy uralma alá vetette a fehér hunokat, az avarokat és az ogor népet. Az

ázsiai turkok khánja, Türk Sád levelet küldött Maurikiosz császárhoz (uralkodott 582-602), melyben többek közt azt írta, hogy meghódította a nagy és népes ogor népet, amely a Fekete Til (-Volga) mellékén lakik, s melyből egy rész, avar és khun nemzetség, Justinianus császár idejében Európába költözött és avar néven szerepel. (E két utóbbi jelentés látszólagos ellentmondását feloldandó, keressünk támpontot szerzőinknél. Most csak azzal a felvetéssel élek, mi van, ha mindkettő híradás igaz, vagyis a kazárok azonosak a turkokkal? A szerk.) BJ2 436.o-n találunk valamit a megoldásra: A türk birodalom szétesése a kazároknál akkor kezdődött, mikor a türk dinasztia kezéből a Talmudot tanult helyi kazár vezérekre támaszkodó fejedelem kivette a hatalmat a vallás és isten nevében. Egy jó évszázad alatt Kazária megszűnt a laza szövetségben élő hatalmas türk nomád népek szabad országa lenni. A Talmud útmutatásai

szerint egy aránylag kis csoport titkos összeesküvéssel fokozatosan beépült az egyes törzsekbe. Mikor Obadja a nyílt színre lépett, s meghirdette a mindenki számára kötelező új hitet, tulajdonképpen tudva - nem tudva a kazár nép kiírtását kezdte meg. Obadja a törzseket egymás ellen játszotta ki, buzgón sürgetve a Talmud elismerését. Behívta az úz és besenyő seregeket Zsoldosaivá tette őket és Sarkel városában a véres háború végén már idegen zsoldosok őrzik a kazárok nélküli Kazáriában a mintegy 200 elzsidósodott kazár vezető család hatalmát és vagyonát. A magyarok a felkelők oldalára álltak. Ismét ősi gyakorlatuk szerint jártak el: kitértek a rájuk zúdított seregek elől és az Etelközbe húzódtak. (A bizánciak Atilla halála után) . Bizakodtak a hatalmas erejű lovas népek pusztulásában. Ám, már az V szd második felében megemlítik a források az új népeket, a türköket, azután a szabirokat, az

onogurokat, az ugorokat (urogokat), a szaragurokat és az avarokat. Ez számunkra akár érdektelen is lehetne, ha nem tudnók, hogy a világon mindenütt bennünket magyarokat mind a mai napig on-ogurok-nak (onogri, ungri, hungri, Ungarn, Hungaria) neveznek. Ez több, mint meglepő! Ez őstörténetünk egyik kulcskérdése! A szabirok, akiket Rasid ad-Din szibireknek mond, adtak nevet egy városnak, majd az pedig egész Szibériának. Priszkosz elmeséli, hogy az Altáj vidékén az V. században megtámadták a szabirokat az avarok (Abares), ők pedig elűzték az onogurokat. A szabirok - Prokópiósz, Theophylaktosz és Jordanes szerint - hunok, akik éppen hogy nem vesztek ki, hiszen a VI. században többször is szerepel Gorda nevű királyuk, aki meg is keresztelkedett. De kicsodák a türkök (turkok) és honnan származnak? Eredetmondájuk szerint egy nőstényfarkastól származnak, a kínaiak azonban feljegyezték, hogy a Szelenga folyótól északra, az Altáj hegység

vidékén éltek és elsősorban vasverő kovácsok voltak. Aligha tévedünk, ha feltesszük,hogy a türkök a belső-ázsiai hunok (hiung-nuk) 182 GK NGY 36.o BK2 25-28.o Kazária Volga-mellék Altáj Kaukázus leszármazottai, akiknek fejedelme, Bumin kagán 552-ben legyőzte a zsuan-zsuanokat, majd a heftalitákat és a kirgizeket is. A türk birodalom két részre oszlott, a keletire és a nyugatira. Az egyik 12, a másik 10 törzsből állt. Mindkettőt, de kivált a keletit szinte szakadatlanul a kínaiak veszélyeztették. VI. szd vége Bizánc a latin kelet-római birodalomból görög bizánci császársággá alakul és történelmi tényező lesz. Szemben a nyugat-római birodalommal, ahol a beépülő germán elem szétrombolja a birodalmat, a Bizáncba beépülő hun, trák, törk, úz és alán elemek asszimilálják azt. Justiniánus azonban még nem végzett az építéssel, amikor I. Kosruval az újperzsa imperializmus újra támad. Az egész régió

meghatározó turáni népei véreznek ki ebben az eszeveszett öldöklésben, ezáltal megszűnik a népek állandó utánpótlása is. Az újperzsa birodalomnak VII. szd csak a vezetői árják, a tömegek turániak A két kivérzett birodalom első felett megjelenik egy újabb, fanatikus imperializmus, az arab. Aki eddig harmada a perzsáktól félt, az mostantól kétszeresen kell féljen: erőszakos, türelmetlen, tűzzel-vassal térítő, a legyőzötteket teljes belső lényegükben fenyegető veszélyt hoznak. De ez csak az apáknak keserves, a gyerekek már az új rendbe nőnek bele. 600 körül .Itt emelem ki Hunyadi László ötvösművész egyik nagyon fontos kutatási eredményét, mely szerint a Hun királyi ékszerkészlet darabjai nemcsak az általam alkalmazott módszer segítségével azonosíthatók. A Hun kincs legfontosabb darabjainak egyik fő jellemzője - úgy is mondhatnám, hogy egységesítője, - hogy nagy méretű zafír kövek díszítik őket. Ezek a

zafír kövek egyetlen lelőhelyről származnak - egy ceyloni bányából, - ásványtanilag teljesen azonosak, világoskék selyemzafírok, csiszolási módjuk is teljesen azonos. Fontos tény, hogy a lelőhely (bánya) a Kr.u 600 körüli időkben kimerült Hunyadi László az általa megvizsgált kincseken már 173 darab zafír követ azonosított hangsúlyozom: mindegyik kő olyan ékszer díszítőeleme, amely az aranyműves elemzés alapján is egy csoportba sorolható (Hunyadi László szíves közléséből). Természetesen ilyen selyemzafírok díszítik a Magyar Szent Koronát is. VI.szd . Az orosz őskrónika, amelyet sokáig Nesztor-krónikának neveztek, vége úgy meséli, hogy a szlovének ősidőkben is a Duna mentén laktak s VII. szd onnan szorították ki őket a “volochok” a Visztula vidékére Az avarok eleje hadakoztak a szlovénekkel és erőszakoskodtak a duljeb asszonyokkal, mert utazásain minden avar öt-hat duljeb asszonyt fogott a taligája (szekere)

elé s így büszkélkedve húzatta magát. Fredegar krónikája is megerősíti a szlávok (vendek) kiszolgáltatottságát, akiknek nemcsak együtt kellett harcolniuk a “hunokkal”, nemcsak adót kellett fizetniük, de az avarok szabadon “használták” asszonyaikat és leányaikat is! Ez váltotta ki ezután, hogy 623-624-ben a vendek fellázadtak és egy Samo nevű frank kereskedő vezetésével többször is legyőzték az avarokat. Samo 35 évig uralkodott, de a vend asszonyokat ő sem vetette meg, mivel 12 feleségétől 22 fia és 15 leánya született. A VII. század első harmadában, átmenetileg meggyengült avar birodalom tette lehetővé, hogy a későbbi Galíciából, a horvátok és a szerbek ősei levonuljanak a Száván túlra, a mai hazájukba. Samo, akinek egykori székhelye Bécsben lehetett, örökségét utódai nem tudták fenntartani, s amint Szent Virgil legendája hírül adja, nem sokkal Samo halála után az avarok a karantánok lázadását

leverték és ismét urai lettek a Kárpát-medencének egészen az Enns folyóig. 602 Baján kagán halála. 183 PV CSL 188.o BK 41-42.o Kárpát-meden ce és környéke BJ2 Kárpát-meden 602 405.o BJ3 126-142 .o Megépül az oroszlános szentély. ce Esztergom folytatás alant: BJ3 126-142.o . a szentélyépület Kr u 602-ben épült Ezt bizonyítják a benne lévő palmettás, indás és akantuszleveles kőfaragványok és oszlopfők. Ugyanis ez nem nyugati hatás, hanem a Pártos Birodalomban (romokban ma is) látható templomi díszítésekkel azonos, ahol szintén megtaláljuk a László Gyula által “indás” népnek nevezett pártos-avarok hasonló “indás” díszítéseit. Az esztergomi vár középkori állapotától el kell választani mindazokat az épületrészeket, amelyek a középkori ráépítések előttiek. Ezeket a régiségeket az Árpád-kori lakótoronynak, várpalotának és várkápolnának nevezett épületeken találhatjuk. Ha

eltávolítunk minden keresztyén vallású igyekezetet a régi épületek “egyháziasítására”, úgy a kövek összeillesztésénél, formájánál, ragasztóanyagánál, a boltozatok kialakításának nyugaton jellemezett “szokatlanságában” nem a koragótikát, hanem a legtisztább pártos birodalmi építészeti stílust találjuk, ami százára látható ma is a közel-keleti romtemplomoknál. Aki csak egy ilyen “pártiai” templomot látott, annak nem idegen az esztergomi várkápolna építészeti stílusa, a rózsaablak keretelése, az attikai lábazaton álló oszlopok saroklevél-díszítése, az akantuszleveles oszlopfők, az oszlopfők szögfejdíszítéses abacusa, a két mellékkápolna kapuja felett húzódó cikkcakkos (asszír hatású?) díszítés. Ugyanúgy a várkápolna északi - normann ívesnek nevezett - kapuja feletti nyolcágú csillagforma is tiszta mezopotámiai motívum (Istár-csillag). A “királyi ülőfülke” (iszonyú nevetséges

elnevezés a régészeti szakirodalomban) belső ívén látható palmettás díszítés is teljesen pártos-avar művészeti elem, ami még jobban megerősíti azon állításunkat, hogy a várat a hun-avar időkben építették, mert hiszen ha a szentély díszítése ebből az időből ered, a kőfal, melyen a díszítés van, nem származhat későbbi korból. Ugyanígy a szentély figurális díszítése, a palmettás korongba foglalt, jobb első lábát emelő oroszlán a bábeli kozmológikus szemlélet vallási szimbóluma, mely bábeli ékírást és vallási törvényeket jelentő jelképeket visz. De megerősíti a bábeli-pártos művészet esztergomi jelenlétét az a két fej, amely a kápolna északi falának két szélső oszlopfőjén található. Ha valaki foglalkozik az iráni történelem pártos birodalmi művészetével és szobraival, akkor azonnal felismeri a két arcot, és éppen ez az egyik fontos közlés, melyet itt bizonyítunk. Az az oszlopfő, melyet a

“magyar kőfaragó” fejének hirdetnek a kápolna műkincseinek leértékelői, senki más, mint a Pártos Birodalom alapítójának, Nagy Arszáknak a feje. Hasonlítsuk össze a pártos birodalmi hasonmásával, mely a Kr. e 200 körüli évekből ered Az azonosság meglepő, és kétségteleníti megállapításunkat Nagy Arszák életnagyságú szobra, ahol ugyanez az arc látható. Az esztergomi szentély tehát az ősi bábeli-pártos-hun-avar-magyar hagyományokat őrzi, . mely tökéletes mása a ladasi Gudea, Ur-Nin-Girsu papkirályok szoborfejeinek. Ezeknek fejdísze a sumér kultúrreneszánsz félreérthetetlen és egyéni, sehol meg nem található sajátossága. De a bábeli-pártos hagyatékot őrzi maga a királyi szentély is, melyet profánul “ülőfülkének” neveznek. A várkápolna két mellékkápolnás alaprajza is pártos birodalmi hagyomány. Ugyanezek az alaprajzok jellemzik a sumér-bábeli-pártos templomi szentélyeket, és az “ülőfülkének”

nevezett helyiség az, ahol az esztergomi mellékkápolnában a királyi trónig terjed az északról és délről jövő, egymással szembenéző 7-7 oroszlán sora - ez a királyi hatalom legfelsőbb és legtitkosabb szentélye volt Esztergomban is és a pártos Babilonban is. . a papkirályi szentélyben gyűlt össze a királyi hatalmat gyakorló testület, amelyik állt: tizennégy oroszlánból és az előttük trónoló királyból, aki nyilvánvalóan az oroszlánok feje volt, s mint tizenötödik, vagyis a teljes, a fénylő, a tiszta, az igazi, a tökéletes, a sok ezer éves teokratikus uralmi rend legmagasabb és Istentől kapott hivatását gyakorolta - égi oroszláni minőségben. Itt most azt a fontos adatot kell megemlíteni, hogy az emberiség ez ideig ismert “első” törvénykönyve a sumérföldi nagy uralkodónak, Ur-Nammu-nak a kódexe is törvénybe iktatja a hónap tizenötödik napjára eső holdtöltét, amikor így rendelkezik: “ditil-la (ítélet)

tizennégy bíró döntésével csak a tizenötödik napon hozható.” Ez az ősi törvény egyszeribe magyarázatot ad nekünk arra, hogy az esztergomi várkápolna nem “kápolna”, hanem a királyság legfelsőbb székhelye, ahol a tizennégy oroszlán legfőbb bíróként ítél a tizenötödikkel, a királlyal - aki a Nap fia - élet és halál felett. Elsőnek vesszük a sumérnak nevezett mah-gar nyelv ditil-la szavát, mely a mai magyarban í-tél-let, vagyis olyan bírói döntés, mely vagy felment, vagy halálra ítél. A magyar nyelv az ítélet szót régen csak akkor 184 használta, ha valóban az “életről” volt szó, és még az Árpád-házi királyok írásaiban is ez úgy van rögzítve, hogy a legfelsőbb döntésüknek jogi formulája tartalmazta az “inter leones”, azaz az “oroszlánok között” kifejezést. Most láthatjuk, micsoda lelkiismeretlenség kell ahhoz, hogy “ülőfülkének” nevezzük azt a szentélyt, ahol az élet és halál

urai, az oroszlánok jöttek össze a Nap fiával abban a tudatban, hogy az égi királyság földi ügyeit intézik tisztán a fényben, és azon a napon, mikor az égen nincsen semmi árnyék, így az “oroszlánok között” megtörtént a legfelsőbb intézkedés. Ugyanis a tizenötödik napon teljes a fény. A Nap Úr nappal önti életet adó erejét a földre, és amikor nyugovóra tér, a telihold helyettesíti minden erejével. És ezen a napon a telihold is oroszlánná válik. Ezért találjuk Ur városában tömegével azokat a kultikus célokra használt edényeket, amelyeken két bika és két oroszlán jelzi a holdtörvényt. Ugyanis a sorrend ez: “telihold (oroszlán) - fogyó hold (bika) - újhold (bika) - telihold újra (oroszlán).” Az ítélet tehát valóban “inter leones”, vagyis “oroszlánok közül” ered, mert a király szentélyben ül a tizennégy oroszlánnal, és ezen a napon a Nap Úr mint oroszlán adja a fényt, a bölcsességet, az

igazságot, hiszen tudjuk, hogy a Nap háza az Oroszlán csillagképe, és ezen e napon az Ur-Mah (hatalmas úr) a neve ennek az égi oroszlánnak éppen azért, mert akkor is erőben marad, amikor a Nap Úr alászállt. Az égen az oroszlán-telihold ragyog Nincs sötétség Nincs árnyék csak fény, fény, mely a bölcsesség a fejben és igazság a lélekben Ezért kell tehát az ister-gami oroszlánokat a magyar néphagyomány legdrágább kincsének és legnagyobb szentélyének tisztelni és megbecsülni: Itt volt a világ közepe. Ugyanis ez a királyi székhely volt a magyar népi öntudatban a világ közepe. A király pedig a négy világrész ura. Ugyanazt a királyi címet viselte, amit jó ötezer évvel előttünk a Nap-Ur, Nib-Ur, Nimrud atyánk szent városának . főpapjai adományoztak VII.-IXs A nagyszentmiklósi kincs keletkezése Pataky László olvasta el a rajta PV Dél-Magyarors zd. lévő 36 rovásírással leírt, valószínűen avar szót. (béla, kiskán,

Gelse, zág Csobánc, Tenyő, Senyő, Kenéz, Bessenyő stb.) 619 A türk hatalom megingásakor bekövetkezett átmeneti zavarokat az NGY Onogoria onogurok - kiváló vezérrel az élen - a maguk előnyére kihasználták. A 82o VII. szd már bizonyos fokú önállóságban találta az onogurokat, amit az is bizonyít, hogy a Ravennai Anonymus 680 után, de a korábbi források nyomán készült művében is már azt írta, hogy a Meotisz mocsarainak vidékén van egy Onogoriának nevezett ország. Itt laktak az onogur törzsek ez időben. Élükön a Gyula nemzetségből származó fejedelmek állottak. Ismerjük Orkán nevét, minthogy kedvelt személy volt a bizánci udvarban. Unokaöccse, Kurt (vagy Kürt) túszként már fiatalon a császári udvarba került, ott nevelkedett fel, 619-ben pedig a keresztyén hitre tért - majd 630-635 körül Herakleiosz császárral megújítván a két nép között eddig is meglévő szövetséget, visszatért hazájába. Az onogurok Kurt

felléptéig a türkök hűbéresei voltak és a főhatalmat az Ermi nemzetség gyakorolta felettük. Kurt elűzte őket az országból és a hatalmat a maga kezébe vette. Nevéhez fűződik a második, most már eredményes onogóriai térítési kísérlet. Bizánci és örmény papok jöttek, hogy az onogurokat Krisztus tanai számára megnyerjék. Munkájukkal szép eredményt értek el, amit a “Notitia Episcopatuum” is bizonyít. 620-630 Szibel unokája, Kurt (Kovrat) a kök-türk birodalom hanyatlása idején PV Onogoria visszafoglalja az egész Volga-teret és a Jajktól a Dnyeperig visszaállítja Irnik Onogur birodalmát. Egy emberöltőt áll ki a birodalom 622 A mekkai próféta futása. PV Arábia Ötven év leforgása alatt Észak-Afrika arabbá lesz, a század utolsó évtizedeiben megkezdődik Elő-Ázsia uralom alá vétele. Végveszélybe kerül a sok ezer éves sumér örökség. Bizánc Kis-Ázsiára zsugorodik: egy parazita város és paraszti sorba

süllyesztett, katonai közigazgatás és adózás alá vont vidék. 627 Baján avar kagán halála után egy nagyon érdekes eseten BJ2 Bizánc csodálkozhatunk, mely bizonyítja azt, hogy a nemzeteket összeforrasztó 405.o erő mindig a nemzeti vallás. Ilyen nemzeti vallás volt a sassanida-perzsa birodalomban a szent tüzet tisztelő zoroasztriánizmus 185 627 (Ahura-Mazda és Ariman), ahol megtaláljuk a “Fény -Szüze”-Anahit istenanya kultuszát is a perzsáknak. A magyari népeknél pedig szintén nemzeti vallás lett a minden zsidó befolyástól mentes igazi Chrestos-hit, mely - mint láttuk - a történészek írásaiban szkítizmus, manicheizmus, nesztori keresztyénség, majd végül az ortodoxia által kiátkozottan, mint pogányság néven található. Itt is megvan a “Fény-Szüze” nevű Istenanya kultusz, mely Jézus Anyjában - Máriában - hiszi Anahita megtestülését és miután a Természetben érzi az Isten jelenlétét, így a “szent-tűz”-nek

a tisztelete is e kultusz tartozéka. Ugyanebben az időben a bizánciak már judai-keresztyének, tehát a zsidó Messiási ideológia követői és minden más vallást pogányságnak és “eretnekségnek” tekintenek - éppen úgy, mint a zsidók is. Ennek a zsidó gyökerű vallási felfogásnak gyakorlataként Heraklios (610-641) bizánci császár elrendeli a “szent tűz” meggyalázását és saját maga is beleköp. Ezt megtorlandó Kosroes Anosirvan II. (591-628) sassanida-perzsa uralkodó szövetséget köt a szent tüzet szintén tisztelő avarok uralkodójával, Baján-fi-val, (akinek nevét nem jegyezte fel senki sem) és büntető hadjáratként együttesen megtámadják Bizáncot. Az avarok a perzsa szövetséges csapatok beérkezése előtt legyőzték a bizánciakat és a bizánci kegyelmi követséget az avar Kagán Sabaraz nevű perzsa fővezérhez utasítja, hogy ő szabja meg a békefeltételeket, és a Kagán seregével együtt elhagyja Bizáncot 627.

augusztus 7-én Azóta vallási ünnepe augusztus 7-e a görög szertartású - bizánci - egyháznak. Bizánc utoljára fizet adót az avaroknak (Kollautz, Randa, Zöllner, Haussig) egybehangzóan megállapítják, hogy a szlávok amorf tömegeit a steppei népek - először a hunok, majd az avarok, később pedig a bolgárok - szervezték meg és ők ismertették meg velük mind a hadviselés, mind az államvezetés, mind pedig a műveltség alapvető elemeit is. Többen azt is leszögezik (pl Haussig), hogy a szláv nyelvek - különösen az orosz - tele vannak a steppei törökös népektől átvett szavakkal. Az avar telepítések hatalmas méreteinek tanújelei a többszörösen kimutatható, párhuzamos - északi és déli - szláv törzsnevek: 1. északon, Krakkó környékén a “fehér” horvátok, Dalmáciában a “vörös” horvátok, 2. az Odera-Elba vidékén a szorbok, a Balkánon a szerbek, 3. a mai Morvaországban a morvák, a balkáni Morava folyó mentén

Bíborbanszületett Konstantin császár “nagy Morávia” - jának morvái, 4. az északnyugati Kárpátokban a szlovákok, akiknek magyar neve tót, a Dráva-Száva közén a szlavónok - magyarul szintén tótok (v.ö Szlavónia középkori “Tótország” nevével) -, nyugatabbra, Karantánia-Krajna-Isztria vidékén pedig a szlovének (v.ö Szlovákia “Slovensko” nevével), 5. az Odera-Elba környékén élő vendek (szorbok egyik törzscsoportja) és a Dráva menti vendek. Ezek szerint tehát az avarok tudatos, jól átgondolt katonapolitikai szempontok szerint végezték a szlávok széttelepítését. A népesebb, erősebb törzseket, akiknek esetleges lázadásai komolyabb bonyodalmakat okozhattak volna, egyszerűen kettévágták: egyik részüket meghagyták északi telephelyeiken, a törzs másik fele lekerült délre, a balkáni avar gyepűre. E történelmi és művelődéstörténeti tények ismeretében elengedhetetlenül szükséges lenne az eddig szláv

eredetűnek tartott sok száz magyar szó alapos felülvizsgálata is, mert igen valószínű, hogy 186 CSL GL Duna-medence I . gyepűi 226-227 .o 630 630 630 642 túlnyomórészt fordított kölcsönzésekről van szó. Kovrat (Kürt) kagán újraalapítja az Onogur-Hun birodalmat. Fia Bat-Baján a Kaukázustól északra lévő onogur törzsek uralkodója. E törzsek a Kazár Birodalom nyugati határőrtörzsei lesznek, székhelyük Lebédia. Vezértörzsük a Nyék, vezére Bat-Baján leszármazottja Ennek lányát veszi majd feleségül Álmos fejedelem Kijevben. .És itt kell megemlítenem a bolgár nevű népünket a Kárpátoktól keletre és délre. Visszatérek Kovrat-hoz, aki 630-ban az Azovi-tenger Káspi - Volga - térségben szervezi meg a nagy Avar Birodalmat, és nem tudjuk, hogy miért nevezik ezt “Bolgár Birodalomnak” amikor fia Baján a Kárpát-medencében, Aszparik pedig a Don mellett uralkodik, és Baján országa nem bolgár, hanem Avar néven

ismeretes a történelemben. Ezt a titkot felfedi nekünk a sumír nyelv, ahol a BÚL vagy BAL jelentése: királyi jelző, dinasztia, szembenálló és lázadó is. A helyes tehát a BUL-GÁR, és láthatjuk, hogy a név valóban jellemzője a népnek, mely - sajnos - nyelvében és vallásában elszlávosodott, de sok nemes faji tulajdonságát megtartotta mégis. Ismeretes, hogy Herakleiosz (bizánci) császár korára esik a Szaszanidák utolsó, Bizánc megsemmisítésére irányuló erőfeszítése. Kezdeti sikerek után (magát a fővárost, Konstantinápolyt is ostromolták) Herakleiosz császár Ninive mellett rendkívül véres csatában tönkreverte a perzsák seregét. Ebben a hadjáratban az onogur-magyarok hathatósan segítették a bizánciakat. Megemlítendő, hogy Nesztor orosz krónikája direkt “ugrik”-ról beszél. A perzsa hadjáratok befejezése után sem szakadt meg az értékesnek bizonyult fegyverbarátság, mert arra szükség volt a veszedelmesen

terjeszkedő arabok miatt. Bár az arabok a Szaszanida hatalom megdöntésében is részesek voltak, de erejük hovatovább félelmessé vált. Ebben az időben két másik jelenség keltett figyelmet. Egyrészt az avarok pannóniai uralma gyengült meg, másrészt a volgamenti kazárok hatalma bontakozott ki veszedelmes arányokban. Herakleiosz, hogy mindkét történeti tényező várható következményeit ellensúlyozza, a szövetséges onogurokat igyekezett támogatni. Néhány évi kitartó munkával sikerült a bolgár törzsek segítségével 630 táján Kurt fejedelemnek megalapítania a maga onogur-bolgár birodalmát és abban egyesíthette a Fekete-tenger északi partvidékén élő onogur, kuturgur és saragur-barszil bolgárfajta törzseket. Kurt fejedelem nem tudta visszaállítani Atilla egész birodalmát és hatalma sem bizonyult tartósnak. Halála után az ország öt részre szakadt. Ekkor érhette az onogur törzseket a besenyők támadása, amelynek időpontja

és körülményei ismeretlenek. Kurt-nak öt fia volt Mikor Kurt meghalt, mindegyik fiú önálló fejedelem akart lenni és atyjuk intelme ellenére hamarosan szétváltak. Az elsőszülött Bat-Baján a hozzá hű törzsekkel ott maradt az ősi szállásföldeken, a második fiú, Kotrag, a kotrag törzsekkel a Don folyó nyugati oldalára költözött, a harmadik, Iszperich, a bolgár törzsek nagy részével megtelepedvén a Duna alsó folyásánál, megalapítója lett a dunai bolgár birodalomnak. Nevét a híres bolgár fejedelmi lajstrom is említi. Végül az ötödik fiú a ravennai Pentapoliszban táborozott le törzseivel és elismerte a rómaiak főuralmát. Történeírásunk (Németh és Moravcsik) Bat-Baján onogurjait a mai magyarság közvetlen őseinek tekinti. Az arab támadások miatt megszűnik a Sassanida-Perzsa királyság. Az uralkodóház tagjai Merv-be menekülnek. Az arabok észak felé való terjeszkedésének iránya a volt Hebdali-Hun Birodalom

(heftalita), az 187 CSL BJ2 490.o NGY 82-85.o BJ2 411.o Onogoria Azovi-tenger KáspiVolga-térség Onogoria Káspi-térség 642 Aral-térség Chorezm-je és Trans-Oxania. A szavárd (szabir) magyarok BK2 A hatalmas területű Etelközben, egyesek szerint, a magyarok 57-61.o mindössze öt esztendőt töltöttek el, mások hosszabb időre gondolnak, ám abban egységes a hivatalos álláspont, hogy őseink a Volga-Káma vidékéről érkeztek Etelközbe. Rendelkezünk-e kellő számú és súlyú bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy ez valóban így volt? Bíborbanszületett Konsztantinosz bizánci császár a magyarokat türköknek nevezi és ezt írta róluk: “a türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Lebediának neveznek. Ezen a helyen az imént említett Lebédiában folyik a Khidmasz folyó, amelyet Khingilusnak is neveznek. De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem

valamilyen okból szabartoi aszphaloi-nak (“rendíthetetlen szavárdok”) nevezték. Amikor a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők között háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig (Kr.u 950 tájáig!) szabartoi aszfaloi-nak hívják, a másik rész pedig .nyugatra ment lakni, az Etelköz nevű helyekre. A türköknek az előbb említett népéhez, amely kelet felé Perzsia vidékén telepedett le, ezek a nyugati vidéken lakó, előbb említett türkök mostanáig küldenek ügynököket, és meglátogatják őket, és gyakran hoznak választ ezeknek”. Mit jelent ez a leírás? Először is azt, hogy a magyarokat szavárdnak, szabirnak is nevezték. Másodjára pedig azt, hogy a szabir-magyarok szállásterülete, ősi földje, bizony nem az Urál vidékén és Nyugat-Szibériában volt, hanem a Fekete-tengerbe

ömlő Kubán folyótól délre, tehát a Kaukázus vidékén! Igazolja-e más forrás ezt? Igen. Al Bakri arab utazó is ugyanezt írja: “A magyarok a besenyők országa és az eszkil bolgárok között laknak. Másik határuknál, amely eléri a pusztát egy hegy van. Ez alatt a hegy alatt a tengerparton egy nép van, amelyet ugunnak neveznek. Keresztények és mohamedánok országával határosak, amely Tiflisz (Tbiliszi) országához tartozik. Itt kezdődik az örmények földje! A szabirokról először Priszkosz rétortól hallunk, aki elmondja, hogy a Kr. u. 463-ban a szabirok elűzik az onogurokat Általános vélemény szerint ez az esemény Szibériában történt, ám ha kemény kritikával nézzük a forrásokat, azt kell mondanunk: ez egyáltalán nem bizonyos. Az onogurok, akiknek keleti szomszédai a szabirok (Theophülaktosz Szimokattész és Menandrósz szerint) a VI. században is a kaukázusi alánok mellett laktak. A szabirokat az avarok győzték le, az avarokat

viszont a türkök verték meg (558 ill. 552-ben) 576 után a türkök meghódoltatták a szabirokat is. Ha a magyarok neve még a X században is szavárd-szabir volt, ősmagyarokat kell lássunk a szabirok egy részében. A szabirok nyelvét nem ismerjük (ugyanígy volt a szkítákkal, a szarmatákkal, a hunokkal és az avarokkal is!), egyesek szerint talán (?) törökök, eredetüket azonban sűrű homály fedi. Mivel a szaragurokkal együtt az V. század végén Georgiában (Grúzia) és Arméniában (Örményország) harcolnak, s ugyancsak a Kaukázusban volt Onogoria is, erősen feltehető, hogy a szabirok egy része a türkök által legyőzött avarok szorongattatása következtében mozdult ki a Kaukázus vidékéről. 576-ban a szabirokat meghódították a türkök s az uralmuk mindaddig fennállt, amíg az onogur Kovrat létre nem hozta országát Kr. u 630 körül A nekünk nevet adó onogurok (vö ungar, hungarus, venger) hunok lehettek, akikre később “ragadt” rá

a “keveréket” jelentő bolgár-török név. Egyik királyuk Gordasz (azaz: Ogurda) már a VI. század elején megkeresztelkedett és hogy itt a korai 188 Dentumagyari a kereszténység nagyon erősen gyökeret vert, bizonyítja Ravennai Geográfus adata, mely szerint a Kubán folyó vidéki Patria onogoria-ban még a VII. század első felében is onogur püspökségek voltak! Ogurda testvére Maugerisz (Muagerisz olvasat is van), azaz Mogyeri volt, a Kaukázusban jelentős város volt Madzsar a Kuma folyó bal partján, nem messze a Káspi-tótól. Ibn Battuta korában még Nagy-Magyar város virágzott. 1829-ben a romjait felkereste Ógyallai Besse János (!) sőt az Amu-Darja mentén is létezett (kazak és üzbég földön 1967-ben is megvoltak!) négy Madzsar nevű falu. J Malalasz Maugerisz-történetét egészíti ki Prokopiusz, aki a bolgárokat úgyszintén hunoknak tartja. Az onogur Kovrat halála (642) után öt fia már nem tudott ellenállni a kazárok

támadásainak, s így az onogurok és szavárdok (szabirok) több részre szakadtak. VII. szd dereka 670 670-680 A kazár hatalom a VII. szd derekán gyors iramban nyomul előre nyugati irányban. Kezdetben csak Itil (a mai Astrahán) volt kezükben, később elfoglalták a Derbenttől északra fekvő Szemendert és Balandzsárt, majd elvették az onoguroktól Sarkelt (Fehérvár, Bjelavéza), a Don alsó folyásánál épült hatalmas erődöt. Újabb támadó kelet felől, a kazárok, akik már a kök-türk hódítás kezdete óta a Jajk-Észak-Káspi térben élnek. 10 évig folyik a védekezés, de mivel Kovrat (Kurt) meghal, fia Bat-Baján nem tudja megtartani a birodalmat, az szétesik. Iszperik (Aszparuh) kiválik hat