Történelem | Könyvek » Kelemen Gyula - Tudomány és technikatörténet

Alapadatok

Év, oldalszám:2003, 122 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:804
Feltöltve:2004. szeptember 26
Méret:2 MB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Tudomány és technikatörténet Készítette Kelemen Gyula „Ha nem tudod mi történt születésed előtt: örökre gyermek maradsz.” /Cicero/ I. A tudomány és a technika fogalma, célja, feladatai A mai ember életében meghatározó szerepet tölt be a technika és a tudomány. Tisztában van-e azonban mindenki a két fogalom jelentésével, történelmi szerepével, jelentőségével? Az emberi társadalom kialakulása óta meghatározó szerepe van a technika, a tudomány és a gazdaság közötti összefüggéseknek. A történelem során a tudomány és a technika többnyire külön utakon járt, de folyamatosan hatást gyakoroltak egymásra. A technika fejlődése főleg a gazdasági igények változásának, növekedésének a következménye azok kielégítése érdekében. A tudomány szerepe kezdetben elhanyagolható, csak a városi élet, a civilizáció kialakulásával válik felismerhetővé. A kulturális fejlődés is ezt támasztja alá. A kutatók

felfogása eltérő, de a kulturális fejlődés szakaszainak általánosan elterjedt felosztása a következő: - Az első korszak: Az emberi társadalom kialakulása. Az őskori ember technikai teljesítménye. - A második korszak: Az ún. magaskultúrák kora A potamikus /görög, folyami/ kultúrák a fáraók Egyiptomának ill. Mezopotámia királyságának kialakulásával esik egybe Ekkor olvadtak be a nemzetségek az osztálytársadalomba. - A harmadik korszak: A klasszikus rabszolgatartó társadalmak kora A görög és római rabszolgatartó társadalmak kialakulásának, diadalának és hanyatlásának korszaka. - A negyedik korszak: A feudalizmus kialakulása A római birodalom bukását követően kialakult feudális gazdasági rendszer társadalma eleinte nem támasztott igényt a tudománnyal szemben, s ennek megfelelően nem is tett sokat a fejlesztéséért. - Az ötödik korszak: A reneszánsz A reneszánszt a természettudomány szempontjából a haladás

legfontosabb korszakának tekintjük. Ekkor vette kezdetét az a folyamat is, amely során a feudális gazdaságot kiszorította a tőkés gazdálkodás. - A hatodik korszak: Az ipari forradalom, a kapitalizmus kialakulásának kora Az 1600-as években bekövetkezett technikai és tudományos fejlődés nemcsak az ipar területén idézett elő óriási változásokat, hanem a gazdaságot, a társadalmat is átalakította. A kapitalizmus -többek közt- abban különbözött a korábbi gazdasági rendszerektől, hogy az üzemek profitját, mint tőkét a további beruházásokra fordította. Ez elősegítette a gyors ipari fejlődést, a gépesítést és a szén energiaként való felhasználását. - A hetedik korszak: A XX. század kezdetétől napjainkig A századforduló idején kibontakozott jelenlegi fejlődés korszaka. E korszakban a tudomány már jelen van a termelés minden ágában, s a szervezettség, valamint a különböző tudományok közti kapcsolat

nélkülözhetetlen. Ma már nyilvánvaló, hogy jelenlegi természettudomány és technikai ismereteink jó alapot biztosítanak a még megoldatlan tudományos és technikai feladatok megvalósításához. 1 I. 1 A tudomány fogalma, célja, feladatai és fejlődésének útja Nagyon sokszor felmerül az a kérés, hogy: mit jelent a tudomány és hol vannak a határai? A legegyszerűbb válasz az volna, ha megfogalmaznánk valamilyen definíciót. Azonban a tudomány, keletkezése óta annyi történelmi változáson ment át, annyira összeforrott különböző tevékenységgel, hogy egységes definíciót megfogalmazni szinte lehetetlen: - Einstein szerint „a tudomány, mint létező és beteljesült valami, a legobjektívebb dolog, amit az ember ismer. De a tudomány, mint cselekvés, a követendő célként tekintett tudomány éppolyan szubjektív pszichológiai feltételektől függő dolog, mint az emberi törekvés más ágazata, s ez annyira így van, hogy

különböző korokban és különféle emberektől egészen eltérő válaszokat kapunk, ha felvetjük a kérdést: Mi a tudomány célja és értelme?” - Johan D. Bernal a Tudomány és történelem című könyvében a következőket írja: „a tudományt felfoghatjuk: mint módszert, mint ismeretek gyarapító hagyományát; mint a termelés fenntartásának és fejlesztésének egyik fontos tényezőjét; s mint a világmindenséghez és az emberekhez fűződő hitek, illetve állásfoglalások egyik leghatalmasabb formáló erejét”. - Egy másik megfogalmazás szerint: a tudomány igazolt ismereteknek egységesen rendezett egésze, azaz rendszere. - A materialista szakirodalom szerint a tudomány „a világ anyagára és ettől elválaszthatatlan mozgására vonatkozó mindennemű megismerés, a természet, a társadalom és a gondolkodás törvényeinek rendszere”. - A Révai Nagy Lexikon definíciója: „Tudomány, egy tárgyra vonatkozó kritikailag igazolt, azaz

igaz ismeretek rendszere. Szokás tiszta és alkalmazott tudományt megkülönböztetni, de ez a különbség nem lényeges; minden igazi tudomány magába foglalja alkalmazhatóságának feltételeit is. A tudományok összefüggnek egymással, mint maga a világ egyes részei, melyeknek ismeretét adják.” Az előzőeket figyelembe véve a tudomány célja és feladata: - az ember gyakorlati tevékenységének előmozdítása; - a tárgyak és jelenségek eredetének, okainak, lényeges összefüggéseinek feltárása. A tudomány egész területe két fő csoportra osztható társadalomtudományra illetve természettudományra. A társadalomtudományok az embernek, mint társas lénynek, és a társadalmi élet valamennyi megnyilvánulásaival foglalkozó tudományszakok összefüggése. Magába foglalja az állam- és jogtudományokat, a történeti tudományokat, a nyelvtudományt, a közgazdaságtant, a filozófia, a népesedéstudomány, a szűkebb értelemben vett

szociológia és más, a társadalmi élet törvényszerűségeit kutató és a természettudományok körébe nem tartozó tudományokat. A természettudomány a természetre vonatkozó mindennemű ismeretek tudományos rendszere. Az egyes tények és folyamatok megfigyeléséből kiindulva igyekszik egyetemes törvények megállapítására jutni. A természet jelenségeinek rendszeres, tudományos kutatása az arabok korábbi kezdeményezése után, a XV. század közepe táján indult meg Innen számítható tehát a mai értelemben vett természettudomány kialakulása. A természettudomány több ágra oszlik Fő ágai, amelyeket viszonylag önálló tudománycsoportnak lehet tekinteni: a fizika, a csillagászat, a kémia, a földtan és bizonyos értelemben a matematika. A természettudomány fő ágai között számtalan átmeneti, határtudomány alakult ki, például fizikai kémia, geokémia, biokémia, kvantumkémia, geofizika, geodézia, agrometeorológia. A

határtudományokból is kitűnik, hogy a valóságban nincs éles határ a természettudomány egyes ágai között, sőt azok egyes területei áthatják egymást. 2 I. 2 A technika fogalma, feladatai és fejlődésének útja A technika /görög, művészi, mesteri, később mesterségbeli tudás/ fogalma alatt a természet objektív törvényszerűségeinek az ember gyakorlati tevékenységében történő felhasználását értjük, illetve az erre vonatkozó elvek és ismeretek /műszaki tudományok, technológia, stb./ összessége Tágabb értelemben azon elsajátítható készség vagy ügyesség, amely valamilyen ipari, művészeti, stb. alkotás kivitelezéséhez, vagy valamilyen teljesítmény eléréséhez szükséges Szorosabb értelemben a technika a munkaeszközök fejlődése a társadalmi termelés egymást követő rendszereiben. A technika az ember kapcsolata az agyagi javak előállításához használható munkaeszközök állandó és egyre nagyobb

fejlesztéséhez, a természettudományok által megállapított törvények gyakorlati és emberi célokat szolgáló felhasználásához. Az így értelmezett technika fogalma magába foglalja az ember és a természet között a termelésben kialakult viszonyok összességét, vagyis a munkaeszközök és a munka tárgyai kölcsönhatásának egész folyamatát. A technika a tapasztalat által megismert és ösztönszerűen felhasznált, valamint a rendszeres tudományos kutatók által feltárt törvényszerűségeken alapszik. Ezek révén az ember eszközöket, szerszámokat, gépeket készít, amelyek megkönnyítik munkáját és a teljesítményt is megnövelik. Az új jelenségek felfedezése előmozdítja a technika továbbfejlődését A technika szükséges a tudomány fejlődéséhez is. A technikai problémák a már ismert természeti törvényszerűségek alapján történő megoldása révén az anyagnak új sajátosságai, illetve új összefüggései válnak

ismerté. Ez pedig előmozdítja a természettudományok és közvetve a társadalomtudományok haladását, emberek révén a társadalom fejlődését. A technika fejlődése a szűk területet átfogó tudománnyal szemben mindig kiterjedt az élet egész területére. A viszonylag lassú technikai haladás jellemzője, hogy mindig az addig hozzáférhetetlen területek, anyagok felé nyitott utat. Már az ókor óta úgy tartjuk, hogy a kő, a bronz és a vas megjelenése egy-egy új korszakot jelentett az emberi civilizáció történetében. E fejlődés azonban kifejezetten a technika vívmánya volt, a tudomány nem tett semmit előmozdítása érdekében. Vonatkozik ez olyan forradalmi változásokra is, mint a tűz, a cserépedények, a szövés, a kerék, a hajó bevezetése. A technika fejlődéstörténete azt mutatja, hogy a tudomány egészen a késői görög időkig néhány területet kivéve, mint például a nagyméretű magasépítés és a vízmű tervezés,

egyáltalán nem hatolt be a műszaki életbe. A technikai fejlődés ütemének fő jellemzője, hogy az teljes egészében a társadalmi és gazdasási tényezőktől függött. Az első nagy változás a folyamvölgyekben kialakuló mezőgazdasággal következett be Mivel ez sok munkaerőt felszabadított, lehetővé tette a városépítést és egyben az ott élők élelmiszerrel való ellátását is. A kutatók azt gyanítják, hogy a tudósoknak szerepük lehetett bizonyos gépek kifejlesztésében, esetleg tökéletesítésében. A mai ismereteink szerint biztosan állíthatjuk, hogy a középkori gazdaságot modernné alakító találmányok közül szinte egyiknek a kialakításában sem volt szerepe a tudománynak. Például a hámiga, a fatönk gerendára szerelt kormánylapát, a kétkarú lengőkalapács, valamint a gépi erővel hajtott fújtató a tudomány részvétele nélkül jött létre. Az alapvető ösztönzés biztosan a tanult emberektől eredt, de a szemüveg,

a lőpor és a könyvnyomtatás feltalálásához is túlnyomórészt a gyakorlat vezetett. Csak a hajózás számára nélkülözhetetlen iránytű és az óra feltalálásához járultak hozzá a jelek szerint a tudósok is. A XVI. századi első nagy ipari fellendülés is azoknak a mesterembereknek köszönhető, akik új meg új gépeket állítottak a termelés szolgálatába. A bányászat, valamint a malom- és a hajóépítés új fejleményei a gépészet elveinek kidolgozását tette szükségessé, melynek fejlődése vezetett a két évszázaddal későbbi újabb fellendüléshez is. Fontos azonban megemlíteni, hogy meghatározó szerepe volt annak is, hogy rendelkezésre állt a kellő tőke az új gépek előállításához. Az új gépi berendezések érdekessége és hasznossága nemcsak a tudományos érdeklődést keltette fel, hanem új ismeretek forrásává vált. A tudósok mérnökökké lettek, a mérnökök pedig megismerkedtek a tudománnyal. 3 Mindezek

ellenére még a XIX. században is a gyakorlati emberek: a gépészek és technikusok, valamint munkáltatóik kezdeményezték a technikai újításokat. Az egész modern ipar számára alapvető fontosságú precíziós fémmegmunkálást egyszerű munkások dolgozták ki, saját kezdeményezésükre munkapadjuk, esztergapadjuk mellett. Csak a kémia és az elektromosságtan újonnan feltárt területein vehette át a vezetést az új eljárások kidolgozásában a tudomány, a tudós. Igazából Edison diadalát követően kezdődött egy új korszak, azaz megindult az iparban az irányított tudományos kutatás. Ma már újra összefonódnak az ipari és tudományos fejlődés szálai, mint annak idején, a civilizáció hajnala előtti ősi korban. A technika és a tudomány fejlődésének párhuzamos vizsgálatakor azt tapasztaljuk, hogy a tudományos kutatás már a civilizáció kezdete óta működik, de a XVI. századig, amikor eredményei nélkülözhetetlenné váltak a

hajózásban, nem vitte előre a technikát. Sőt egészen a XIX századig, amikor a kémiában és a gépszerkesztésben szükség lett rá, nem sok gyakorlati hasznot hajtott. A kutatások azt mutatják, hogy a tudomány csak azáltal jutott túl a meglehetőség terméketlen matematikai csillagászaton, hogy: a reneszánszban kapcsolatba került a mechanika, a pneumatika és a ballisztika technikájával. I.3 Összegzés A vizsgált témát összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a tudomány, a technika és a társadalom viszonya kölcsönös. A tudomány és technika társadalomra gyakorolt hatása közvetlen és közvetett lehet. Érvényesülhet a társadalom anyagi szerkezetében, de jelen van a társadalom szerkezetét biztosító vagy megváltoztatását szolgáló eszmékben is. A tudomány és a technika közvetlen hatása, eredménye egyre jobban észlelhető az anyagi változásokban. E hatás jól látható a XX század mechanikai, elektromossági, kémiai világának

szüntelenül bővülő új technikai felfedezéseiben, és a régi technikának állandó tökéletesítésében. Az emberiség története azt mutatja, hogy a tudomány közvetlen hatására létrejött materiális változás még fontosabb. Bár a tudomány első csírái is a gazdasági és politikai tényezők eredményeként jöttek létre, fejlődésük és megszilárdulásuk után azonban a gazdasági és politikai hatalom eszközévé lettek. Ma már a történelem által igazolt tény, hogy egyetlen modern ipari állam sem maradhat fenn a tudományok nélkül, és nem létezhet sokáig, ha nem aknázza ki megfelelően a szellemi téren rendelkezésére álló erőforrásokat a tudomány fejlesztésének és gyakorlati felhasználásának bővítése érdekében. A tudomány nemcsak materiálisan, hanem a tudományos eszmék útján is hat a társadalomra, sőt e hatása még összetettebb. Erősen befolyásolja az emberi gondolkodás és cselekvés valamennyi formáját, a

filozófiaikat és a politikaiakat éppúgy, mint a vallásokat és a művészeteket. Például a természettudományos eszmék nem csupán a kísérleti módszerek logikájának termékei, hanem egyben az előző korok társadalmi és intellektuális eszméinek hatásai is. Ez jellemezte többek között a darwini evolúciónak a természetes kiválasztódást és a létért való küzdelmet hirdető elméletét, amely a kapitalizmus fejlődő korszakának szabad versenyét tükrözte. A tudomány történetének vizsgálata során megállapítható az is, hogy ha az új eszméket a tudomány befogadta és felhasználta, azok megerősödtek és részesei lettek a társadalom formálásának is. A történelem során a tudományok mindig katalizátor szerepet töltöttek be, miközben maguk is változáson estek át. Semmiképpen sem tekinthető véletlennek, hogy a tudományos és gazdasági fejlődés térben és időben mindig párhuzamosan haladt és halad. 4 „ ki mondhatja

meg, mi volt a teremtés?” /Rigvéda/ II. Az őskori ember és technikai teljesítménye Aligha lenne teljes technika- és tudománytörténeti ismeretünk az őskori ember életmódjának és eszközeinek ismerete nélkül. Az emberiség történetének tanulmányozása már a reneszánsz idején megkezdődött. A régészek ókori szerzők kéziratai után kutattak, épületmaradványokat tártak fel, antik szobrokat, különféle művészeti emlékeket hoztak napvilágra. A XVIII század kutatói még jelentősebb mértékben gazdagították a társadalmi, gazdasági, tudományos és technikai fejlődés ősi fokairól alkotott elképzeléseket. Számos ekkor alkotott tudományos megállapítás igazolódott be a XIX. században, amikor a tudományok előrehaladásával párhuzamosan a múlt tanulmányozása is fejlődésnek indult. A múlt kutatói által végzett tervszerű és összehangolt munka következtében szinte meglepő eredményeket hozott nyilvánosságra az

ősrégészet. A történeti események meghatározásában döntő szerepe van a tárgyi emlékeknek. A tudósok olyan kőszerszámokra bukkantak, amelyeket az ősember már több százezer évvel ezelőtt használt. A történeti események meghatározásában döntő szerepe van a tárgyi emlékeknek. Az időpontok meghatározása a tudományos módszerek kidolgozásáig viszonylagos volt. Határozott dátum helyett csak azt jelölték, hogy egy adott korszak megelőzött vagy követett egy másikat. A korszakhatárok megállapításának alapja a technikai fejlődés volt. A leletek korának meghatározása a tudományos módszerek kidolgozásáig viszonylagos volt. Határozott dátum helyett a tudósok csak azt jelölték, hogy az adott korszak megelőzött vagy követett-e egy másikat. A régészeknek azonban tisztában kell lenniük a feltárt tárgyak korával, hogy megállapíthassák az események sorrendjét, az egyes népek közötti kapcsolatokat, stb. A korszakhatárok

megállapításának alapja a technikai fejlődés volt. A kormegállapítás legegyszerűbb módja a történelmi források tanulmányozása vagy a leletek egybevetése a hozzá hasonló, pontosan datált leletekkel. Ezt a módszert nevezzük tipológiának Emellett azonban ma már olyan tudományos technikákat alkalmaznak, mint a mágneses kormeghatározás, a termolumineszcencia /fény-kibocsátás hő hatására/, a hasadásos nyomelemzés, a radioaktív karbon, a lézer, a röntgen, stb. Az antropológusok, őstörténészek, régészek feltárják előttünk a múlt több tíz és százezer évét. Leleteik lehetővé teszik az emberiség történetének megismerését Az élelemgyűjtő, vadászó, halászó, vándorló ember átalakulása letelepedett gazdálkodóvá jelenti a történelem legjelentősebb forradalmát. Ezt az átalakulást éghajlati és ökológiai változások tették lehetővé A földművelés hatására a népesség óriási növekedése mellett kialakult

a falusi életforma, amely Európát a XIX. század közepéig jellemezte, és a világ legfőbb részén ma is túlsúlyban van A történelem folyamatossága itt is szembetűnő. Az emberi társadalom szerkezetének változatossága meghaladja és túléli a politikai eseményeket, visszavezet a jégkor végéig, amikor a zsugorodó jégtakaró egy-egy új világot engedett át az embernek, hogy azt „meghódítsa” és „megszelídítse”. A tudomány fejlődése napjainkban újabb és újabb ismeretekkel gyarapítja tudásunkat azzal kapcsolatban, hogy az ősidők népei mivel járultak hozzá az emberi kultúra fejődéséhez. II. 1 A Föld történetének korszakai Az emberi történelem egész folyamatának megismeréséhez tekintsük át a Föld történetének azon szakaszait és eseményeit, amelyek során az embert körülvevő természetben azok a változások történtek, melyek a mai élővilág kialakulását eredményezték. A tudósok többféleképpen

csoportosították a Föld történetének szakaszait, ahogy az Archaikumtól /földtörténeti őskor/ eljutunk az Alluviumig /földtörténeti jelenkor/. 5 Az Archaikum a Föld történetének a Föld csillagállapotát követő legidősebb időszaka. Átalakult kőzetek jellemzik, csaknem teljesen a szerves élet nyomai nélkül. Az Algonikum a Föld őskorának fiatalabb szakasza. Képződményei közt már üledékes kőzetek és az élővilág első kezdetleges jelei is megjelentek. Ezt követi a Paleozoikum, ami a földtörténeti ókornak felel meg. A szűkebb értelemben vett földtörténeti élet első szakasza. Ekkor már az üledékes kőzeteké a vezető szerep és gazdag élővilág népesíti be. A Mezoikum a Föld történetének középkora. Körülbelül 60 millió évvel ezelőttig tartott Időtartama kb. 130-140 millió év volt A Kainozoikum már az új élet kora. A földtörténetnek az őshüllők kihalása után az emlősvilág uralmával jelzett

legújabb szakasza, napjainkig tart. Két szakaszra osztjuk: a Tercierre /harmadkor/ és a Kvartierre /negyedkor/. A Tercier a földtörténeti újkor idősebb szakasza Az emlősvilág teljes kifejlődése jellemzi. Növényzete harmadkori flóra A Kvartiert, melynek tartalma kb. 1 millió év, nagyarányú éghajlatváltozások jellemzik A földfelszín mai képének kialakulása ebben a korban történik. millió évvel ezelőtt formáció 0,01 Holocén 2 Pleisztocén 5 Pliocén 22 Miocén 38 Oligocén 55 Eocén 65 Paleocén Kainozoikum Tercier Kainozoikum Kvartier kor jellemzők Földtörténeti jelenkor. A pleisztocéntől nem határolódik el élesen Képződményei főleg szárazföldi, édesvízi, vulkáni és kevés tengeri lerakódás. Növény és élővilága lényegében a jelenleginek felel meg Az ó holocén korban azonban egyes területeken sok olyan állatfaj él, amely az óta azon a területen vagy az egész Földön kipusztult /mamut, tulok,

bölény stb./ A földfelszín és az élővilág változásához a holocén korban már az ember tevékenysége is hozzájárult /vadászat, földek megművelése, vízszabályozás, bányászat stb./ Ebben a korban alakul ki a Föld felszínének végleges képe. Az élővilágot a harmad időszak melegkedvelő fajainak kipusztulása, ill. egyes területekre való visszaszorulása, s a hidegtűrő fajok térfoglalása jellemzi. Az állatvilág jellemző fajai a mamut, a lemming, a barlangi medve, a taránd stb. Az élővilág legfőbb változása az ember megjelenése és térhódítása. A pleisztocén végén már a mai ember /Homo sapiens/ volt a kizárólagos. Az újharmad időszak legfiatalabb szakasza. A gerincesek faunájában a Mostodonok, Rhinocerosok és a Hipparionok jellemzők. Növényvilágában a babérlevelűek, majd a lombhullatók jutottak túlsúlyra. A növények szerves anyagából sok kőszén képződött. A hőmérséklet fokozatos csökkenése jellemzi.

Elhatárolásában néhány jellegzetes oligocén fauna megjelenése, illetve egyesek részleges vagy teljes hiánya segít. Jellegzetes oligocén emlősök az Anthracothreium és az első Rhinoceros-félék. Az eocén és oligocén korban képződtek a Himalája és az Alpok vonulatai. Üledékeire jellemző a mészvázú egysejtű lények óriásainak, a lencse alakú Nummulinák vázainak tömeges jelenléte. A mai mérsékelt öv legnagyobb részét trópusi növényzet fedte. A virágzó növények és az emlősök elterjedése a jellemző. 6 Archaeozoikum Prekambrium Paleozoikum Mezozoikum kor millió évvel ezelőtt formáció 145 Kréta 195 Jura 230 Triász 280 Perm 345 Karbon 395 Devon 435 Szilur 500 Ordovicium 570 Kambrium 2600 Algonikum jellemzők Ekkorra kihaltak az Ammoniták és az őshüllők. Megjelennek az első két, majd egyszikű növények. A kontinensek távolodnak egymástól, kiemelkedik a Sziklás-hegység és az Andok.

Megjelennek a zárvatermő növények. A tengeri állatok közül az Ammoniták és az úszó őshüllők, a szárazföldiek közül a Dinosaurus-félék és repülő őshüllők ekkor élték virágkorukat. E korszakban jelentek meg az első kisemlősök és az első ősmadár /Archaeopteryx/. A gerinces élővilág fejlődése a triászban az őshüllőkig jutott el. Folytatódik a nyitvatermők elterjedése. Legfontosabb növénytípusai a magaspáfrányok, az ősi fenyők, a szágópálma, és a Benettites félék. Diásznak is nevezik. Élővilágának a fejlődése az első hüllőkig jutott el Növényvilágában a páfrányok és zsurlófák uralkodtak. Ekkor képződött az Appalache hegység és a sivatagok nagy része. A szárazföldi növényvilág kifejlődése és az ősi haraszt, páfrány- és zsurlófélék óriásivá fejlődése jellemzi. Ezekből alakultak ki a föld legfontosabb kőszéntelepei. Gerinces élővilágának legfejlettebb képviselői a halak és a

kétéltűek. A szárazföldön megkezdődött a növényvilág kifejlődése. Vízi növényzete fejlett algákból állt. Az időszak végére megjelentek a fák és a magas növények Megjelentek a cápák és az állatvilág fejlődése a legősibb kétéltűekig jutott el. Főleg tengeri képződmények jellemzik. A gerinctelen élővilág mellett megjelennek az első páncélos és porcos halak. Flórájában a vízi növényeken kívül már több felsőbbrendű növénytípus is élt. Tulajdonképpen a szilúr földtörténeti időszak alsó szakasza. Bár az élet még mindig a tengerekre korlátozódott az élőlények egyre változatosabbak lettek. Földtörténeti kőkorszak. Élővilágában már megtalálható a gerinctelenek minden nagyobb csoportja. Növényzete vízi növényekből, egy és többsejtű algákból áll. Képződményei közt már az üledékes kőzetek és az élővilág első kezdetleges jelei is megjelentek. Átalakult kőzetek jellemzik, csaknem

teljesen a szerves élet nyomai nélkül. 4600 II. 2 Az emberiség fejlődése, történetének kezdeti szakaszai Az élet kialakulása a Földön olyan rejtély, amely régóta foglalkoztatja az emberiséget. Mindig megpróbálták elképzelni, hogyan kezdődhetett az élet. Többféle elmélet, magyarázat született már az évszázadok során. Az ősi egyiptomi mítosz szerint a világ vízzel telített volt, melyből kiemelkedett egy hegy és a rajta növő lótuszvirágból kilépő napisten teremtette az összes élőlényt. Mások szerint az élet az űrből érkezett a Földre A legelterjedtebb és legismertebb azonban az a XVIII. század végéig általánosan elfogadott elmélet volt, hogy az élővilág a Bibliában leírt teremtés eredménye. 7 A XIX. század kezdetén számos gondolkodó, élükön Charles Darwin (1808-1882) brit természettudóssal felismerték, hogy a Föld különböző rétegeiben talált kövületek /fosszíliák/ az időbeli változás

képét őrzik. Az Ohió államban és Európában feltárt óriási csontok alapján Georges Cuvier [küvjé] (1779-1832) francia tudós arra a következtetésre jutott, hogy számos kövület formájában fennmaradt ősállat már kihalt. Megszületett a fajok fejlődésének, ill átalakulásának elmélete. A tudósok szerint a fő kérdés nem az, hogy volt-e változás vagy sem, hanem az, hogy miként történt a változás. Az emberiség különleges tulajdonsága, hogy az élő fajok között egyedül képvisel teljes biológiai családot, az emberszabásúak családját. Az emberszabásúak eredetével, egykori fajaival és fejlődésével a paleantropológia foglalkozik. A kainozoikus korszak harmadkora az emberiség történetéhez viszonyítva rendkívül hosszú ideig tartott. Ebben az időszakban nagy változások mentek végbe a földünk felszínén Kialakultak a Kaukázus hegyei, a Kárpátok, az Alpok, s kiemelkedett Ázsia középső része, amelyet a Pamír és a

Himalája hegyláncai öveztek. Átalakult a növény és állatvilág is Kialakultak a tökéletesebb szerkezetű növények és megkezdődött az emlősállatok korszaka. A hosszú fejlődés eredményeként a harmadkor végén megjelent az ember legközelebbi őse. A miocén rétegekben bukkantak rá az első, ma Dryopithecus /gör., pithékos-majom, drys-fa/ néven ismert, emberszabású, fán élő majom csontjainak maradványaira. Majd ezt követően számos lelet került napvilágra. Ezek a leletek már a negyedkorból származtak A harmadidőszaki rétegekben talált emberszabásúak között meg kell említenünk a magyarországi Rudabányán talált Rudapithecust is. A 12-9 millió évvel ezelőtt élt Ramapithecust tekintik a hominidák /emberszerűek/ legősibb formájának. A hominida-vonal későbbi képviselőinek az Australopithecust tekintették melyről a kutatók évtizedeken át azt hitték, hogy közvetlen őseink. Valószínűsíthető, hogy ha alkalomszerűen is,

de már használtak eszközöket, például furkósbotot, ásóbotot, csontokat. Ma azonban már elfogadott tény: az ember nem származhat az Australopithecus nemzetségből. 1. ábra Dryopithecus 2. ábra Australopithecus 3. ábra Homo erectus Körülbelül 3 millió évvel megjelent a Földön az ún. Homo /ember/ nemzettség E nemzetség legelső képviselője a Homo habilis volt. A kutatók az ásatások során hatalmas anyagot gyűjtöttek össze, amelyek alapján általános vonásaikban meg lehetett rajzolni az ősi antropomorf /emberszabású/ majmok, a Homo habilis arculatát. A korai emberszabásúak leletei a tanzániai Laetoli-ból illetve az etiópiai Hadarból származnak. A Homo habilis a legkezdetlegesebb kőeszközök készítője. Eszközeit „kavicsszerszámoknak” /pebble tools/ is nevezik A fejlődés következő fokát a Homo erectus /felegyenesedett ember/ megjelenése jelenti. A Homo erectus kétségkívül ember volt, a mai embertől azonban sok

tekintetben különbözött, ezért „előembernek nevezzük.” A régészek és a geológusok szerint körülbelül a Kr.e 700-600 évezredtől a 40 évezredig tartott az emberiség történetének legősibb időszaka, amelyet Alsó vagy korai Paleolitikumnak /geológiai őskorszak, csiszolatlan kőkorszak, a kőkorszak legrégebbi szakasza/ nevezünk. E korszak elejéről származnak az afrikai kavicseszközök /chopperek/, az előember maradványai Jáván 8 /Pithecanthropus/, Kínában /Sinanthropus/, Észak-Afrikában /Atlanthropus/ és Európában /Vértesszőlős, Heidelberg, Bilzingslebe/. Biztosra vehető, hogy az első szerszámok megmunkálatlan, alkalomszerűen szerzett, hegyes élű kődarabok, vagy egyszerű dorongok voltak. Ugyanakkor valószínűleg megtanulták a primitív faeszközök kihegyezését is égetéssel, vagy éles kő alkalmazásával. Ezt követően alakultak ki a kő felhasználásának határozott módszerei és az első célszerűen megformált

szerszámok. Jól szemléltetik ezt a mai Pakisztánban talált „korai soani” nevet kapott pattintott kőszilánkok, a Peking közelében, vagy Kenyában, Ugandában, Tanganyikában és a Vaal-folyó völgyében feltárt leletek. A legősibb ember anyagi kultúrájának fejlődésében a következő szakaszt a régészek chellesi kultúrának nevezték el /Chelles a franciaországi Marne és Szajna összefolyásánál található falu/. A chelles-i korból származó lelőhelyen talált maradványok már teljes képet adnak a kavics felhasználásának technikájáról. A kavicsot kétoldalt leütötték, s ily módon célszerű alakú, tömör szerszám jött létre, amelynek egyik vége hegyes volt. Ezek voltak az ún chellesi ökölkövek Ázsia déli részén, a Kaukázus fekete-tengeri partvidékén, a Felső-Nílus völgyében, az észak-afrikai Ternifénében /Algéria/ is találtak paleolit szerszámokat. 4. ábra Szigonyok 5. ábra Ökölkövek A technika további

fejlődése a kőszerszámok és azok elkészítési technikájának tökéletesítésében jut kifejezésre. Az Acheuli ökölkő /Saint-Acheulről, franciaországi Amiensz elővárosáról kapta a nevét/ elsősorban szabályosan mandula alakú, háromszögletű, vagy ovális körvonalaival különbözött a chellesi-ökölkőtől. Az acheuli ember már gyakran használta lakhelyéül a természetes barlangokat és üregeket. Ezek között találhatjuk a Monaco közelében lévő Observatoria barlangot, az Umma-Katofában /Jeruzsálemtől délkeletre/ és az Et-Tabun /Palesztina/ feltárt barlangot. Az acheuli ember már nemcsak melegedésre használta a tűzet, hanem az életét állandóan fenyegető ragadozók ellen is tűzzel védekezett. Valószínűleg nagyon korán megtanulta azt is, hogyan süsse meg tűzön az elejtett állatok húsát, valamint az ehető gyökereket és gyümölcsöket. Ily módon a táplálkozása is átalakult és még élesebb határ választotta el az

állatoktól, amelyek a táplálkozáshoz csupán természet adta formában jutottak hozzá. A régészeti és a néprajzi kutatások szerint a tűz „háziasítását” a tűzgyújtás módszereinek meghonosodása jelentette. Ilyenek voltak: a kaparás, fúrás, fűrészelés és a csiszolás. Sinanthropus, így nevezték a tudósok a Csou-koitiben /Kínában/ feltárt maradványokat. A sinanthropus csontmaradványai viszonylag magas fejlettségi fokról tanúskodnak. A hátsó végtagok felépítéséből következik, hogy már kétlábú lény volt. Mellső végtagjainak felépítése állandó és rendszeres munka végzésére utalt. Eltérően az állatoktól, sőt a pithecantropustól is, a sinathropus agya aszimmetrikus felépítésű, ami azt mutatja, hogy a jobb keze több munkát végezhetett, mint a bal. Az itt feltárt barlangokban talált állatcsontok 70%-s szarvas csont A sinanthropus szerszámai főként homokkőből, kvarcból és részben kvarcitból, vulkánikus

eredetű kőzetekből és kovából készültek. A paleolitikum középső szakaszában megjelentek a Paleoanthropusok /ősemberek/, melyek a Homo sapiens fajhoz tartoztak, bár több alfajuk létezett. A paleolitikum középső szakaszát a dél-franciaországi La Moustier lelőhelyről elnevezett Moustier-i kultúra jellemezte. A moustier-i ember maradványaira először 1856-ban bukkantak a németországi Neander-halban. Az itt talált Homo neandartalensis /neandervölgyi ősember/ sok tekintetben már jóval magasabb fejlettségi 9 fokon állt, mint a már ismertetett elődei. Európa több területén, Pakisztánban, Dél-Afrikában és Jáva szigetén is találtak mousiter kori maradványokat. A neandervölgyi ősember az európai leletekből ítélve zömök testalkatú, erős csontozatú, hatalmas izomzatú lény volt. Koponyájának sajátossága az alacsony, kiugró, szinte hátra felé futó homlok, az erősen kiugró szemöldökívekkel. A koponyák belső űregeiből

készített gipszmintákon világosan látható az agy fejlettsége, ami a magasabb rendű lelki tevékenység központjainak megosztódásával áll kapcsolatban. A neandervölgyi ősember a kovakő retussal való élezésének 6. ábra A neandervölgyi technikáját is biztosabb kézzel alkalmazta elődeinél. E fejlődés közvetlen ősember koponyája bizonyítéka a moustieri időkben először megjelenő üllő, ami rendszerint állati csontdarab volt. A szerszámok jellege is lényegesen megváltozott, alakja nemcsak állandóbb, hanem sokkal változatosabb is. A kő megmunkálásának tökéletesedése és a kőszerszámok fajtáinak szaporodása szemléletesen mutatja, hogy a moustieri kultúra emberének munka közben kialakult szokásai és termelési tapasztalatai folyamatosan gazdagodtak. Ez a gazdagodás volt kultúrájuk fejlődésének alapja. A Moustier-i ember fejlődése elsősorban gazdasági területen tapasztalható. Bár a vadászat már korábban is az egyik

legfontosabb élelemszerző forrása volt az embernek, most főfoglalkozás szintjére emelkedett és háttérbe szorította a gyűjtögetést, mely az elődeinél sokkal nagyobb jelentőséggel bírt. Megfigyelhető, hogy többnyire bizonyos fajta állatokra vadásztak Ez a természeti viszonyok és az egyes állatfajok elszaporodásából következik. Bár a Moustier-i ember fegyvere még primitív volt, ereje mégsem ezen alapult, hanem azon, hogy kialakult a közösségi élet. Az egyéni vadászatot felváltotta a közös vadászat, amelyben egyegy csoport valamennyi tagja részt vett A technika tökéletesedése és a vadászat fejlődése természetesen elősegítette az általános életfeltételek további javulását. Ez többek között azzal járt, hogy az emberi közösségek többé-kevésbé letelepedtek a vadászatra alkalmas, vadban gazdag helyeken. Így a közösen végzett munka, a közös szálláshely, a közös tűz összekapcsolta az embereket. Mintegy 35 ezer

évvel ezelőtt Földünkön azonban már csak Neanthropusok éltek, azaz a Homo sapiens sapiens alfaj képviselői. A késő paleolitikum „modern” emberét az egyszerűség kedvéért Crô-Magnon, egy jelentős délnyugat-franciaországi lelőhely után, crô-magnoni ősemberként említjük. Első maradványait 1868-ban fedezte fel Édauard Lartet Dél- Franciaországban A crô-magnoni ember a Homo sapiens legjellemzőbb típusa a pleisztocén folyamán a würm második stádiumában jelent meg. Hosszú fej, fészekszerűen kiugró tarkó, viszonylag fejlett szemöldök, alacsony‚ téglalap alakú szemüreg, homorú gyökű orr, alacsony, széles arckoponya, igen erős és kifordult állkapocsszöglettel, 170 cm-nél magasabb termet és igen robosztus csontváz jellemzi. A felső paleolitikumban egész Európa területén elterjedt, számos lelőhelye ismert Egyik különös változata a csehszlovákiai Predmost lelőhelyről került elő. Jellemzője a szokatlanul fejlett

csontos szemöldökív. Egy másik altípusa az Észak-Afrikai Beni-Segoual-i [béni szeguál] lelőhelyről előkerült igen magas és igen robosztus típus. A legtöbb europoid emberfajta ősének tekinthető. A crô-magnoni ember már nagy pontossággal készített ütögetéssel és pattintással kőszerszámokat, dárdahegyeket, kőkéspengéket, tökéletes marokköveket, baltafokokat. 15-30 tagú hordákban élt és a történelem során elsőként épített lakhelyet. A crô-magnoni ember kortársaként, hasonló fejlettségi fokon álló Homo-sapiens csoportok vonultak 40 ezer évvel ezelőtt Ázsia hatalmas térségein. A mai Bering-szorosnál, akkor még létező földhíd, Alaszkáig nyomultak előre, és onnan kiindulva népesítették be először Észak-Amerikát, majd körülbelül 23 ezer évvel ezelőtt Közép-; 12-14 ezer éve Dél-Amerikát. E törzsek voltak az indiánok ősei; technikai képességeik nagyjából a crô-magnoni emberének felelnek meg. A mai ember

kialakulásának időszakában kezdtek elkülönülni a mai emberfajták is. Keletkezésükre hatással voltak az ember életének ősi természeti viszonyai, valamint az embercsoportok akkoriban jellemző szétforgácsoltsága. A tudósok az emberfajokat egy-egy 10 kiragadott jelleg alapján /bőrszín, haj stb./ többféleképpen rendszerezték G Cuvier a bőr színe alapján az emberiséget fekete, sárga, fehér fajtákra tagolta. Ezt később egyes kutatók a barna és a rézbőrű fajtákkal bővítették ki. R. Biasutti olasz tudós rendszere (1953) 5 nagy emberfajtát különböztetett meg: 1. Ausztráliai-félék: ausztralid, veddid, papusaid 2. Négerfélék: steatopygid, pygmid, negrid 3. Mongolfélék: előmongolid, mongolid, eszkimid, amerindid 4. Európai félék: preeuropoid, europoid 5. Származékfajták: palaeoindid, etiópid, polinezid J. J Roginszkij és M G Levin szovjet kutatók (1955) az emberiségnek három nagyobb fajtáját különböztették meg: 1. A

neogroid-ausztráloid, vagyis eqvatoriálls fajták, amelyekhez például az afrikai négereket és Ausztrália őslakóit sorolják 2. Az europoid vagy európai-ázsiai fajta, amelyhez Európa és Észak-India lakosságát sorolják 3. A mongoloid, vagyis ázsiai-amerikai fajták, amelyekhez Kína, Közép- és ÉszakÁzsia, Délkelet-Ázsia lakosságát, valamint Amerika őslakóit, az indiánokat sorolják E fajtákat átmeneti, közbenső típusok kapcsolják össze egymással. Ezen kívül mindegyikük kisebb, egymástól kevésbé észrevehetően különböző csoportokra oszlik. Vagyis a történelmi fejlődés folyamán a fajták állandóan keveredtek, ezért tiszta fajta nem lehet. Az emberiség további fejlődése kifejezésre jutott abban is, hogy az egyes nagyobb területek lakosságára jellemző sajátos kulturális vonás figyelhető meg: - az első ilyen terület Nyugat- és Kelet-Európát ölelte fel, benne az orosz síkságot is, - a másik területhez tartozott a

jéggel el nem borított övezet, Európa déli részén, Afrikában, Elő- és Közép-Ázsiában, a Kaukázusban és részben Indiában, - a harmadik terület Egyenlítői- és Dél-Afrika, - a negyedik terület Kelet- és Északkelet-Ázsia, Szibéria és Észak-Kína volt - az ötödik terület Délkelet-Ázsiát ölelte fel. II.3 Szerszámok, művészet, hiedelmek és a társadalom II.31 A paleolit kor Az őskőkori előemberek szellemileg, technikailag fejlettebbek voltak mint elődeik, ezért képesek voltak nagyobb területek meghódítására. Nemcsak a szubtrópusokon, hanem a mérsékelt égöv alatt is éltek, ezt bizonyítja a Vértesszőlősön talált lelet, a Homo erectus palaeohungaricus is. A paleolit kori előember szellemi fejlődéséről tanúskodik őseink agyának térfogatbeli növekedése és szerkezetének bonyolultabbá válása. Ezt a fejlődést a koponya belső üregének felszínrajzából, valamint az agy térfogatából és alakjából ítélhetjük

meg. A gondolkodás kialakulása elszakíthatatlan kapcsolatban áll a magasabb rendű idegtevékenység fejlődésének csupán az emberre jellemző fokozatával, azaz szorosan kapcsolódik a beszéd kialakulásához. Az ősember majomszerű lényekből való kialakulása során átörökölte a tárgyak látásához, megmarkolásához és kezeléséhez szükséges képességet. Kezdettől fogva kivételes tanulási képességgel kellett rendelkeznie. Ennek oka valószínűleg az, hogy létfenntartási mozzanatai rendkívül sokoldalúak. A szemmel és kézzel kombinált készsége és tanulási képessége tette lehetővé, hogy eszközöket használjon. Azonban ahhoz, hogy valamennyi eszköz mindenki számára hozzáférhetővé váljék és tökéletesíthető legyen, tanítani és tanulni kellett annak elkészítését és használatát. Ezt pedig csak egy folyamatos jellegű társadalom kialakulása biztosíthatta A kultúra fejlődése a vizsgált korszakban elsősorban a

szerszámok és azok készítési módjának tökéletesedésében jutott kifejezésre. A szerszámok megmunkálása egyre tökéletesebb lett. Nagy felfedezésnek számított, hogy kőeszközökkel hegyesre kapart végű botot a tűzbe dugták, 11 így az sokkal erősebb lett, mintha nedves maradt volna. Megváltozott és kibővült azoknak a kisebb kőszerszámoknak a választéka is, amelyeket a sokkal fejlettebb életmód megkövetelt. Különféle kaparók, pengehegyek, árak, vágószerszámok készültek. A hasáb alakú „mag”-kőről nyert újfajta keskeny és hosszú pengékkel is gyarapodott az eszközkészletük. E korszakban jelentek meg először a csontheggyel ellátott különféle hajító fegyverek, többek között a fogazott szigonyok. A vadászfegyverzet fejlődésében nagy lépés volt a hajítódárdák elvetésére szolgáló első mechanikus eszköz, a kopjavető szerkezet feltalálása. A kéz meghosszabbításául szolgáló kopjavető nagymértékben

növelte a becsapódás erejét és a dárda röptávolságát Megjelentek az elejtett állatok szétvagdalására, bőrök feldolgozására, fa- és csonttárgyak előállítására szolgáló különféle kőszerszámok is. Az eszközök fejlődése mellett a művészet is fejlődésnek indult. A paleolitikum legújabb időszakának első művészeti emlékeit a francia La Madeleine Combarelles-ben /barlangokban/ tárták fel a XIX. század negyvenes éveiben Az itt talált figurákon, bár egészen sajátos és kezdetleges módon, a perspektivikus ábrázolás első nyomai is fellelhetők. 7. ábra Vemhes kanca /Lascaux barlang, Fro/ 8. ábra Az altamirai bölény Az állatokat rendszerint profilban, az embereket pedig szemben ábrázolták. Voltak azonban bizonyos fogásaik, amelyek lehetővé tették, hogy a rajzokat közelebb vigyék a valósághoz. Így például az állatok testét néha oldalról, fejüket pedig szemben, a néző felé fordítva rajzolták. Az ember

ábrázolásával viszont fordítva jártak el, a törzset szemben, az arcot pedig profilban rajzolták. Nagyon korán, rajzokkal és a féldomborművekkel együtt, megjelent a szobrászat is. Rendszerint női alakokat ábrázoltak. A régészek ilyen leletekre bukkantak az eljegesedéssel szomszédos övezet felső paleolitkori lakótelepein, a Földközi-tengertől a Bajkál-tóig terjedő hatalmas területen. A paleolitikum művészei nemcsak a női alakokat, hanem az állatokat ábrázoló szobrokat is ügyesen formázták. E kor művészetének legsikeresebb alkotásaiban tapasztalható életerőt és élethűséget elsősorban a paleolitkori ősök életének sajátosságai magyarázzák meg. Az ősember számára a létért folytatott küzdelem közvetlen parancs volt, minden áttétel nélküli természettörvény. Elsőrendűen ez határozta meg gondolkodását. Bizonyos jelek arra utalnak azonban, hogy valamilyen hiedelem ebben az időben is kialakult. A barlangokban talált,

kövekből készült oltárra helyezett barlangi medve koponyák valószínűsítik a vallási ceremónia létét. A legfőbb ellenfél a barlangi medve legyőzésének rituális ünnepségét tarthatták, tán harci táncokat lejthettek, dárdákat rázva kurjongattak, aztán valamilyen segítséget kérhettek a sikeres vadászathoz, vagy harcukhoz. Másutt viszont a zsugorított helyzetben eltemetett csontvázak arról tanúskodnak, hogy őseink hittek a szellemekben. Ezért elföldelésük előtt összekötötték halottaikat, hogy azok ne térhessenek vissza. Ezeket a bizonytalan feltevéseket főként a mai természeti népek babonás kultuszainak ismeretében kockáztatja meg a tudomány. Valójában egyáltalán nem ismerjük, hogy őseink miben hittek, jártak-e rituális táncokat, mutattak-e be áldozatot. Annak, hogy kezdetben bármiféle istenben hittek volna azonban semmi nyoma. Ahogy hitvilágukról, úgy a legősibb emberi közösségek felépítéséről sem tudunk

világos képet alkotni tárgyi ismereteink hiánya miatt. Azt biztosan feltételezzük, hogy az ősember fejlődésének általános színvonala rendkívül alacsony lehetett. Fontos azonban kiemelni, az ilyen ősközösségi csoportokat, vagy hordákat, amelyek kialakulását a létszükséglet írta elő, egy olyan hatalmas erő tarthatta össze, amilyen még a legerősebben összeforrott állati hordákban sem létezhetett. 12 II.32 A mezolitikum A több százezer évig tartó őskőkorszakban rövid időt foglal el a fémkorszakot megelőző két szakasz a mezolitikum /görög, mesos-középső, litos-kő/ vagyis a paleolitikumból a neolitikumba való átmenet időszaka, és a neolitikum /görög, neos-új és litos-kő/ amikor már széles körben elterjed a csiszolt kőszerszámok használata. A középső kőkorszak és az újkőkorszak időszakát a régészek általában a Kr.e XIII és VI. évezred közé teszik Az átalakulás folyamatos volt Földünk jó néhány

területén ez az időszak azonban később kezdődött és jóval tovább tartott. Az őskőkor végső szakaszának, az átmeneti mezolitikumnak egyik fő vonása, hogy a legtöbb törzsnél a pattintott szerszámok további használata mellet új szerszámok jelentek meg. Ez az időszak az íj és a nyíl feltalálásának időszaka volt, ami óriási vívmányokat jelentett a kőkorszak kezdetleges technikájában. A korábbi hajító szerkezetekkel szemben az íj az ősi harcosok és vadászok legmesszebbre hordó fegyverének bizonyult. Az íj nemcsak megnövelte a nyílvessző röppályájának a hosszát a hajítódeszkáéhoz viszonyítva, hanem könnyűségben, egyszerűségében, pontosságában és gyorsaságban messze túlszárnyalta paleolitkori ősét. Az íj széleskörű elterjedése elősegítette a vadászat további fejlődését, és sok tekintetben megkönnyítette a vadásztörzsek életét. E korszak technikai eszközei között találjuk már a csontból és

kőből készült vájószekercéket és baltákat is. Ide tartoznak az ún betétes szerszámok is Ezek olyan kések, tőrök, kopja és nyílhegyek, amelyeknek fa vagy csont lapjuk volt, s ebbe illesztették be a kova éleket. Ez a technika már a késői paleolit korban megjelent, de általános alkalmazását csak a mezolitikus időkben érte el. A jégtakaró visszahúzódását követően, e korszakban jelent meg az ember Európa északi részén. Többféle kultúra alakult ki ebben az időben, ilyenek: - az ún. „hegy-kultúrák” /hamburgi, Komsa-, Fosna-kultúra/, amelyeket az általánosan használt lándzsa illetve pengehegyeikről neveztek el - a „lyngbi, maglemose-i, erteböllei” kultúrák /Európa északi részén/, melyek leletei között főleg a balták jellegzetesek és az Afrikából származó campingi kultúra - a törpe méretű eszközöket készítő kultúrák, mint a tardenosi, mely majdnem egész Európában elterjedt. Ezek közül a kultúrák

közül egyesek az újabb kőkor alapjai lettek. Változás következett be az emberi test ábrázolásának területén is. Ebben a korban az ábrázolás már olyan figyelmes és részletes volt, ami alapján arra következtethetünk, hogy az ember központi helyet foglal el a rajzokon. E következtetést támasztja alá a rajzok tartalma is, mivel a paleolitkor művészetétől eltérően itt az emberek -az „ősközösségi kollektíva”- mindenütt elsődleges helyet foglal el. A Ievantei sziklarajzokon például jól észrevehető a művészi elbeszélés, a részletek kiemelése: a ruházat vagy még gyakrabban a ruházatot helyettesítő ékszerek, fejdíszek és fegyverzetek. A barlangrajzok általában vadászati és harci jeleneteket ábrázolnak, amelyeken csak a férfiak szerepelnek, rendszerint meztelenül ábrázolva. Egyes rajzokon viszont a női alakoknak van hangsúlyozott szerepük. Nagy ritkán gyermekek is láthatók a rajzokon, de mindig anyjukkal együtt E

korszakban az emberiség gazdasági életében is változás történt. Ott, ahol a feltételek biztosítottak voltak a gyűjtögetők és a vadászok fokozatosan áttértek a földművelésre és az állattenyésztésre. A megváltozott gazdasági viszonyok új kapcsolatokat alakítottak ki a nemzetségi közösségek között. Egyes nemzetségi közösségek már felső paleolit korban sem különültek el teljesen egymástól, hanem a rokon közösségekkel az „exogám házasság” /nem rokonok közötti házasság/ íratlan, de kötelező érvényű törvényei szerint álltak kapcsolatban. Most két, vagy több exogám nemzetségnek ebből a kötelező kölcsönös kapcsolatából megfelelő viszonyok között bonyolult törzsi szervezet alakult ki. Az egymással rokon nemzetségi közösségek összessége volt a törzs. A törzsek pedig gyakran egyelőre még nem szilárd, azaz ideiglenes szövetséget alkottak Ezeket a törzseket a nemzetségek idősebb tagjai közösen

kormányozták, s a törzs vezéreit is maguk közül választották. A törzsek közötti kapcsolatok nemcsak az egyes találmányok vagy kulturális szokások kialakítását segítették elő, hanem számos esetben nagyobb törzsközösség kialakulásához vezettek. 13 Ugyanakkor a különböző származású közösségek együttélése és a törzsek fejlődése nyomán közös törzsi nyelvek alakultak ki. E folyamatokban nagy szerepük volt a nemzetségek és a törzsek szegmenciójának /osztódásának/. Az emberi élet szempontjából legalkalmasabb területeken nagyon megszaporodott a nemzetségek és a törzsek lélekszáma, s ennek az volt a következménye, hogy e nemzetségi közösségek mind inkább széttagolódtak, s egyre több csoport vándorolt új kevésbé benépesített területre. II.33 A neolitikum A mezolit kort Elő- és Közép-Ázsia legtöbb területén, valamint Indiában, Európában és Észak-Ázsiában a neolit korszak váltotta fel. Ebben az

időszakban szinte forradalmi változás következett be az emberek anyagi kultúrájában és gazdaságában. A neolitkor egyik fő vonása a kőszerszámok módjának tökéletesedése. Neolitkori ősünk tovább fejlesztette a kő és a csont megmunkálásának korábbi módszereit, ami abban nyilvánult meg, hogy a pattintott vágószerszámokról áttért a csiszolt szerszámra. Az új megmunkálási technikához, a kova mellett egyre inkább használni kezdte a ritka és nehezen használható kőfajtákat, fél-drágaköveket, a nefritet, valamint a jadeitet. Ebben a korban terjedt el a kő fűrészelése és fúrása is. Az új technikák segítségével a korábbinál változatosabb formáit tudták kialakítani a kőnek. Ennek eredményeként, a korábbi ismeretlen vagy igen kezdetleges formában ismert kőkészítmények, főként gyűjtögetéssel, vagy földműveléssel kapcsolatos szerszámok szélesebb körben terjedtek el. Ezek közé tartoztak a kapaként a bot

nehezékül szolgáló tömör korong, vagy a középen átfúrt gyűrűk, sulykolók, gabonatörők. Művészetükben ekkor már közismert volt az igazi művészet alapjait jelentő nyomásos retus technika is. Sok vonatkozásban tökéletesedett az íj és a nyíl Mindenütt új különféle formájú, mindkét oldalon nyomásos retussal kialakított nyílhegyek terjedtek el. A neolitkori nyíl- és kopjahegyek tökéletesebbek és praktikusabbak voltak, mint a mezolit koriak. Az ősközösségi ember életében óriási lépést jelentett a vadászatról, a növényi táplálék gyűjtéséről és a halászatról, azaz az eddigi élelemszerző formáról, a növénytermesztésre és az állattenyésztésre való áttérés. Ezzel az ember: - a környezet kihasználása helyett megkezdte annak átalakítását, - ellenőrzése alá vonta a természetet, mert megismerte és alkalmazta a növény és állat szaporításának módját, - megteremtette egy új társadalom gazdasági

feltételeit, mert azonos nagyságú földterületen nőtt a termelés minősége és mennyisége, - új fogalmat vezetett be a társadalmi életbe, a munka fogalmát. Mindezek olyan döntő, mindenre kiterjedő változásokkal jártak, hogy a tudomány és technika történetének kutatói valóságos neolitikus forradalomnak nevezik, hiszen a földművelés vezetett a helyhez kötött életmódhoz és az annak megfelelő társadalomszerkezet kialakulásához. Az előzőekben vázolt technikai fejlődés mellett nagy jelentőségű volt az agyagedény formálásának és kiégetésének feltalálása. E felfedezés lehetővé tette az emberi táplálék elkészítési módjának javítását és az ehető termékek választékának bővítését. Az agyagedény készítése olyan jellemző tulajdonság a neolit korban, mint a szerszámok csiszolása. A neolitkor emberének fontos eredménye, hogy: évszázadok során nemcsak a búza vált minden évben elvetett és learatott

terménnyé, hanem ismert majdnem minden ma ismert kultúrnövényt, és megszelídítette a háziállatok legfontosabb fajtáit. A háziállatok közül elsőnek már a felső paleolit korban a kutyát szelídítették meg, ez a vadászgazdaság fejlődésével függött össze. Majd a földművelő gazdaság megjelenését követte a juh, a sertés, a kecske, a szarvasmarha, majd később -már a fémkorszakban- a ló és a teve meghonosítása. Az állatok háziasításával párhuzamosan Földünk első földművelői kezdetben a háziállatoknak csak a húsát, bőrét használták fel, majd tejüket is. Később fogták csak be a háziállatokat más munkára, például málha és fogat szállításra, majd igavonásra. 14 Az életforma alapjainak átalakulása hatást gyakorolt az ember lelki életére is. Új rítusok és mítoszok keletkeztek. Ilyenek például: - a növények növekedésével kapcsolatos totemmisztikus rítusok /az emberi párosodási aktusok-a termés

fokozása/, - az esőcsinálás imitatívabb mágiája, - a búzakirálynő választása, vagy a mag elvetése-a halál, ami emberi áldozatot jelent. Az új életforma egyéb változásokat is hozott. A letelepedett ember már nem barlangokban élt, hanem házat épített maga és családja számára. Az ember első házai kör alakúak voltak. Kő alapra fa rudakból állványt szerkesztettek, amit állati bőrökkel, falombokkal, szalmával fedtek be. Ezt követték az agyaggal, később a kőlappal bevont kunyhók. A neolitikumban megjelentek a négyzetes alakú építmények is, amelyek később könnyebben lehetett hozzáépíteni. Az építmények bejáratai eleinte -az állatokkal szembeni védekezés miatt- nem a padló szintjén voltak, hanem feljebb, sőt előfordult, hogy a lapos tető nyílásán keresztül lehetett hágcsóval, vagy létrával közlekedni. A falakat és a padlót döngölt agyaggal tapasztották ki Hálóhelyül padszerű emelvények és szőtt

„ágyhálók” szolgáltak. A legtöbb lakásban kiégetett téglából készült tűzhely volt. Az építmény falában lévő fülkék tárolási feladatat biztosítottak A letelepedés, mint új gazdasági, kulturális és független egység létrehozta a falu fogalmát. A ház és a település kialakulásának kezdeti szakaszában, már a kerítés, majd az erődítmények is megjelentek. Széles árkok és gyakran hatalmas sáncszerű földhányások vették körül a falvakat, melyekhez őrtorony is tartozott. A kerítés biztosította a közös, majd a magántulajdon védelmét, de egyben a terjeszkedés korlátja is volt. A neolit korban a törzsi életben is változás következett be. A nemzetségi közösségek tagjai között eleinte csak kor és nem szerint volt munkamegosztás. A földművelés bonyolultabb formáinak kifejlődése, valamint az állattenyésztés szélesebb körű elterjedésével azonban a közösségek specializálódtak. Ennek folyamán kialakult a

törzsek közötti csere Az új viszonyok között a férfi munkája egyre kiemeltebb szerepet játszott és a matriarchális közösséget, vagyis az anyajogú nemzetséget felváltotta a patriarchális közösség, az apajogú nemzetség. A neolitikum utolsó időszakában nagy változás zajlott le az ősi közösségeken belül. Bár a természet elleni harcban a közös élet továbbra is szükséges feltétele maradt az emberi társadalom létének, egyre jelentősebbé vált az egyes családok munkája. Kialakultak a közösségen belüli kapcsolatok. A nemzetségi közösséget fokozatosan a faluközösség /szomszédsági közösség/ vette át. Ennek alapja nem a rokonság, hanem a területi közösség volt, és csak részben alapult közös tulajdonon. A föld, az erdő és a víz közös tulajdonban maradt, de a munkaeszközök és a jószág a patriarchális család magántulajdonába kerültek. A faluközösségben a munkának már nem olyan szerepe volt, mint azelőtt.

Kialakult és egyre növekedett a vagyoni egyenlőtlenség A törzsek kiemelkedő felső rétege fokozatosan saját szolgálatába állította a közösségi kormányzás szerveit, és a közös tulajdonban lévő eszközöket. A tulajdonszerzés meg növekedett igénye, a felhalmozást célzó törekvések pedig elősegítették a rabló rajtaütések és háborúk megindulását. A közösség kormányzásának közös jellege még megmaradt, a harcosoknak, vagyis a közösség valamennyi felnőtt tagjának gyűlése az öregek tanácsával együtt még fontos szerepet töltött be. Ez volt az ún katonai demokrácia A népgyűlés még rendszerint kinevezte - leváltotta a törzs vezéreit, bár ezeket a vezéreket most már majdnem kivétel nélkül egy nemzetség soraiból választották. Időben azonban a hadjáratokban szerzett zsákmánynak egyre nagyobb része jutott a hadvezéreknek és az előkelő vezető rétegeknek. A közösségek tagjai ekkor már nem egyenlők. Véget

ért az ősközösség korszaka Az emberi társadalom több mint 600 éves fejlődés után eljutott a társadalmi osztályok megjelenéséig. 15 II.4 Összegzés Az őskori ember éltének, életmódjának, kulturális és technikai fejlődésének ismeretében összefoglalva megállapíthatjuk, hogy: 1. Az ősközösségi viszonyok kialakulásának és fejlődésének korszakai óriási jelentőségűek az emberiség történetében. E korszak az embernek az állatvilágból való kiválásával kezdődik. Ekkor jött létre az az alap, amelyen az emberi társadalom anyagi és szellemi kultúrájának egész további fejlődése nyugszik. 2. Az ősember fejlődése során átörökölte a tárgyak látásához, megmarkolásához és kezeléséhez szükséges képességet, ami a gyakorlás /tanulás/ során készséggé vált. 3. Az eszközök használata kiterjesztette az emberi test szerveinek hatókörét: - a kődarab az öklök és a fogak feladatát látta el, - a bot a

kart nyújtotta meg, - a zsák, a kosár a kezet és a szájat tehermentesítette, - a kő dobásában a testi erő kivetítése valósult meg. 4. A tűz használata az emberiség történetének egyik legnagyszerűbb felfedezése Ez adott lehetőséget: - a sötétség legyőzésére, ami egyben megszabadította az embereket a sötétségtől való félelemtől, - biztosította a hideg elleni védekezést, - javította a táplálkozást, s vele az ember fizikai teljesítményét, - védelmet nyújtott a vadállatok ellen. 5. A nyelv használata biztosította a közlést /tanulást/ az eszközök használatához és az együttműködéshez. 6. A szerszámok alakja megtartotta ősi alakját, pl a balta, ami a technikai hagyományok rendkívüli stabilitását mutatja. 7. A letelepedéssel, a földművelés és az állattenyésztés elterjedésével megváltoztak az ember életkörülményei, megjelent a csoport, majd a magántulajdon, ami az ősközösségi társadalom felbomlásához

és egy új, differenciált társadalom a rabszolgatartó társadalom kialakulásához vezetett. 9. ábra A lascaux-i barlang 16 „Ha nem tudod mi történt születésed előtt: örökre gyermek maradsz.” /Cicero/ III. Az ókor tudománya és technikája A humanista történetfelfogás szerint az ókor a középkort megelőző időszak, beleértve az őskori ember kialakulásának és fejlődésének időszakát is. Ma azonban az az általánosan elfogadott nézet, hogy az ókor az emberiség történetének az ősközösségi társadalmat követő második nagy korszaka, mely körülbelül Kr.e IV-V évezredtől, az osztálytársadalmak kialakulásától Kru 476ig, a Nyugat-római Birodalom bukásáig terjed Az ókorban mélyreható változások zajlanak le az emberiség történetében. Erre az időszakra esik a fémek megmunkálásának kezdete. A fémkorszak hatására átalakult a termelés, majd a társadalom is. Amíg az első kísérletek a gabonatermesztésre és az

állatok háziasítására kb. tízezer éve kezdődtek a Közel-Keleten, és a gazdálkodó élet már általánossá is vált, addig Európa szomszédos részein az első földművelő falvak kétezer évvel később jelentek meg. Innen a mezőgazdaság gyorsan terjedt Európa termékeny részeire, és Kr.e IV évezredre érte el a Brit szigeteket Néhány területen, ahol a földművelés különösen intenzív volt, a neolitkori ember szétszórt falvait bonyolultabb társadalmi szerkezetek váltották fel. Az első civilizációk fő sajátossága a városok létrejötte volt, melyek kialakult társadalmi formái meghatározóvá váltak. A városok fontos ismérvei közé tartozott a komplex munkamegosztás, az írásbeliség, az írástudó réteg (általában a papság), a monumentális középületek, a politikai és vallási hierarchiák, az istenektől eredeztetett királyság és végül a királyság feletti uralkodás ideje. A Kr.e IV évezred vége felé -először

Egyiptomban és Mezopotámiában- kialakult az emberiség történetének első osztálytársadalma: a rabszolgatartó társadalom. Kialakulásának legősibb formája a patriarchális rabszolgaság volt, amelynél a kis létszámú rabszolgát általában háztartási illetve kisegítő munkára alkalmazták. Későbbi időszakokban a rabszolgatartó társadalom két alapvető típusa jött létre: - a korai rabszolgatartó társadalom: ezen államokban /pl. Egyiptom/ a rabszolgák hatalmas tömegeit főként a királyi és templomi birtokokon, az ókori Kelet hatalmas építkezéseinél /öntöző berendezések, monumentális síremlékek stb./ alkalmazták, - a késői rabszolgatartó társadalom: ezen államokban /pl. ókori Görög államok, Róma/ a rabszolgatartás fejlettebb formái alakultak ki, a rabszolgák minden termelési ágban döntő szerepet játszottak. III.1 A városok keletkezése és a folyamvölgyi kultúrák kialakulása A városok kialakulása nagyon sok

tényező együttes hatásának köszönhető. A mezolitikumban kezdődő szárazság következményeként az emberek a folyók menti oázisokba vándoroltak, a nagycsaládok falvakba tömörültek. A lakosság egy része összefogott és az élelemtermelő /földművelő és állattenyésztő/ gazdálkodási mód révén kilépett az őstermelés kényszeréből, és más feladatok /kézművesség, katonáskodás, közigazgatás, technika/ elvégzésére is lehetősége nyílott. A munkamegosztás következtében kialakult a különböző foglalkozási ágakra való tagozódás, melynek következménye a differenciált társadalom megjelenése lett. A javak előállításának, az árucserének, a kereskedelemnek és a piaci forgalomnak a központjaként létrejött a város. Az első városok Kr.e VIII-VII évezredben alakultak ki a Közel-Kelet földművelésre alkalmas oázisaiban. A két legfontosabb és legfejlettebb ezek közül a Jordán folyó völgyében kialakult

Tell-esz-Szultán /Jerikó/ és Catal Hüyük Törökország közepén. Jerikót egy árok, egy kőfal és egy kerek torony védte. Épületei először agyaggal tapasztott nádból készültek, később döngölt vályogból, majd kiszárított téglából. Kőszerszámokat és kőedényeket használtak. Ezek anyaga a távoli Törökországból származott Főzésre agyagkemence 17 szolgált. A középületek létéről a szentélyek ábrázolásaiból következtetnek a régészek Néhány szentély gipszszobrot, sőt gipsszel és kagylószemmel életszerűvé tett koponyát is tartalmazott. Catal Hüyük települést nem védte fal, de a tömbbe épült házakba csak a tetőn át lehetett bejutni. Itt is megtalálhatók a távolsági kereskedelem nyomai: a fegyverekhez, szerszámokhoz vulkáni üveg, a dísztárgyakhoz világoskék apatit érkezett. A házak és a szentélyek falait vadászjeleneteket ábrázoló freskók, gipsszel kiegészített vadmarhakoponyák díszítették.

Bár ezt a két települést tekintjük a városi magaskultúra első lépcsőfokának, mégis inkább valamiféle regionális központnak nevezhetjük őket, mint városnak, mivel jellegük még erőteljesen falusi volt. Nincs közük a majdani irányítási és kézműipari központok monumentális építészetéhez, vagyis az igazi városhoz. Ahhoz még a következő évezredek mezőgazdasági fejlődésére volt szükség. A kutatók véleménye szerint a nagyobb arányú földművelés a folyamok árterületeinek -és az azt szegélyező iszappal terített földek- megművelésével kezdődött. Előfordult azonban az is, amikor a felvidéki völgyekből a folyószakasz felé haladtak. Mindkét esetben felmerült a csatornázás és gátépítés szükségessége, melynek következménye először a természetes, majd a mesterséges öntözés kialakulása volt. Biztosra vehető, hogy egy-egy ilyen területen a falu már nem a természet adta gazdasági egység. A gátépítést

több falu együtt végezte és gondoskodott a víz méltányos elosztásáról is Az öntözés elősegítette az élelmiszertermelés további növekedését, ami hozzájárult a társadalmi szervezet változásához is. Jellemző a falvak közötti együttműködés kiterjesztése A falvak közötti összehangolt kapcsolat erősítette a közösségeket. A Nílus-parti falvak például szövetkezés vagy hódítás révén egyetlen gazdasági egységet hoztak létre. A korai civilizációk azonban -a technika fejletlensége miatt- csak bizonyos kedvező fekvésű vidékekre korlátozódtak. A világtörténelem új szakaszának kezdetén négy, egymástól nagy távolságra eső területen létrejöttek az első civilizációk: - a Tigris és az Eufrátesz alsó szakaszának völgyeiben ⇒ Mezopotámia, - a Nílus völgyében ⇒ Egyiptom, - az Indus völgyében Harappa és Mohendzsodáro környékén ⇒ India, - a Sárga-folyó mentén Anjang körül ⇒ Kína. A civilizáció

fogalma a civitas [civitász] /lat., cívis-tehetős, jómódú gazda vagy polgár/ szóból ered. Ezáltal úgy tűnhet, mintha a civilizáció elsődlegesen a civitas terméke lenne, de valójában a város a civilizációnak nem oka, hanem következménye. A város abban különbözött a falutól, hogy lakói javarészt nem a földeken dolgozó élelemtermelők, hanem igazgatási tisztviselők, kézművesek és a mai értelemben vett munkások voltak. Ebből következik, hogy a városok kialakulását meg kellett előznie a mezőgazdasági technika olyan színvonalra való emelkedésének, hogy a földművesek termékfeleslegükkel eltarthassák a város nem élelmet termelő lakosait. Így alakulhatott át egy-egy falu -amelyben általában a vezető totem istenség temploma is állt- várossá. A többi falu terméktöbbletét is itt gyűjtötték össze és tárolták. A városokat valószínűleg egy megerősített természetes dombra építették, amelyek menedéket

nyújtottak az áradások ellen. Városi település kiindulópontja lehetett az a falu is, ahol a vidék legtöbb vízvarázslója lakott, akiknek utasítása szerint szervezték meg az öntözést. Kezdetben a város és a falu között elenyésző volt az eltérés. Néhány kunyhó és a hozzájuk tartozó udvar alkotta a várost. A házak közötti térségek fokozatosan utcákká zsugorodtak Kialakult a piac helye is. Amint a város vagyonosodott és a háború fenyegette, az egész települést fallal vették körül, amely még jobban összezsúfolta a települést. Az istenek intézménye lényegileg városeredetű. A város központjában állt a templom, ahol a pap lakott. Az isten megnövekedett tiszteletét a város gazdagodása, rangja fokozta Istenként szerepelhetett valamilyen állat (totemállat) is /Zeusz állati megtestesítő alakja sas volt/. A városokat kezdettől fogva papok kormányozták. Ők voltak az őskori sámánoknak és a korai földművelő

közösségek mágikus királyainak az utódai. Bár Egyiptomban a mágikus király is fennmaradt, mint fáraó, azaz uralkodó és főpap. A papok alkották az első hivatalnok osztályt, meghatározott és lényeges funkciókkal rendelkeztek. Ők gondoskodtak a víz és a vetőmag elosztásáról, a vetés és az 18 aratás idejének kitűzéséről, irányították a gabona tárolását, valamint az állatcsordák, a termékek egybegyűjtését és szétosztását. A gazdasági szervezet fenntartásához szükséges fizikai munkát azonban nem a papok végezték. A termékfelesleg begyűjtésére, tárolására és őrzésére templomszolgákat foglalkoztattak, majd specializálódtak a templomi tevékenységet ellátó szolgák is. A templomok köré építőmesterek, ácsok, fazekasok, takácsok, pékek és sörfőzők gyülekeztek Az első teljes munkamegosztásra akkor került sor, mikor a mesteremberek végleg elszakadtak a földtől és már csak az iparral foglalkoztak.

Így az eredeti falusi nemzetségi szervezet a városokban teljesen formálissá vált, vagy pedig a mesterség titkait őrző céh formájában folytatódott. Az osztálytársadalom korai szakaszának rétegződési formáit adatok hiányában csak sejteni lehet. A kutatók feltevései szerint a faluközösségek átalakulásának a papi felügyelet alatt végzett termékelosztás fokozatos módosulása volt a fő mozgatóereje. A már meglévő egyenlőtlenségeket még tovább fokozta és maradandóvá tette a szertartásszerű cseréből kialakult, majd nélkülözhetetlenné vált kereskedelem. A hivatásszerű kereskedést a kalmárok végezték A kereskedelem kezdetben cserén alapult, de később értékes javak /kagylók, arany, ezüst stb./alkották könnyebb szállíthatóságuk miatt az elszámolási egységet. Majd bevezették a pénzt /latin, pecunia-pénz, pecusmarha/, majd a hitelt III.2 A fémek felfedezése, megmunkálása és használata A városok kialakulását

legfőbb technikai vívmányként befolyásolta a fémek felfedezése és hasznosítása. A fém, metallum /lat-gör, fém/ eredeti jelentése: keresni, kutatni Ebből arra következtetünk, hogy az emberek nehezen találtak rájuk. A középkor alkimistái fémnek az egymással ötvözhető, megolvasztható és minden irányban nyújtható testeket tartották. Mai meghatározása alapján a fém olyan jellegzetes külsejű és tulajdonságú elem, amely jól vezeti a hőt és az elektromosságot. Az ősrégészeti leletek alapján arra a megállapításra jutottak a régészek, hogy a termésállapotban fellelhető fémet használták fel legelőször az emberek. Ez az oka annak, hogy már a kőkori leletek között is találkozunk arany ékszerekkel, hiszen az arany leginkább termés állapotban fordul elő. Az emberek csak sokkal később kezdték hasznosítani azokat a fémeket, amelyeket kohászat útján kellett az ásványokból előállítaniuk. Az arany után a réz az a

fém, ami a leggyakrabban fordul elő termésállapotban. Mégis kezdetben olyan ritkaságnak számított, hogy csak fényűző tárgyakat készítettek belőle. Ez az oka annak is, hogy a mezőgazdaságban továbbra is kőtechnikát alkalmaztak. Még később fedezték fel azt, hogy a különböző fémeket ötvözhetik is egymással. Az ón és a réz ötvözetéből jött létre egy erősebb fém, a bronz Végül egy nagyon könnyen korrodáló és felbomló fémmel, a vassal ismerkedtek meg. III.21 A fémkorszak szakaszai A fémkorszak három szakaszát különböztetjük meg: a réz-, a bronz- és a vaskort. A rézkor az emberiség történetének az újkőkor és a bronzkor közé eső azon szakasza, amikor a kő mellett már rezet is használtak az eszközök nyersanyagául. A réztárgyak használata Keleten Kr.e IV évezredben, Európában a Kre III évezredben terjedt el Megjelenése fontos fejlődést jelentett fémek használatának megismerésében. Eleinte csak

ékszerek, majd nem sokkal később használati eszközök /kések, csákányok stb./ is készültek rézből A népesség szaporodásával és az egyes telepek közötti kapcsolatok szorosabbá válásával nagyobb területeken egységes kultúra alakult ki. A péceli, más néven a bádeni kultúra emlékei a Kárpát-medencében /a keleti részek kivételével/ mindenütt megtalálhatók. Hazai vonatkozásokban ilyen például Dunántúlon a lengyeli, Tiszántúlon pedig az ún. tiszapolgári kultúra Mindkettő eredete a helyi újkőkori kultúrára nyúlik 19 vissza. Velük egyidős cucuteni kultúra /Erdély, Moldova/ A rézkor késői szakaszában a DunaTisza közén jött létre az ún bodrogkeresztúri kultúra A rézkor utolsó szakaszában a szomszédos területekről sajátos kerámiával rendelkező idegen népek vándoroltak be Türingián és Csehországon át a mai Magyarország területére. Hatásukra alakult ki a harang alakú edények kultúrája a vouoedoli és

az ún. zsinórdíszítéses kerámia kultúra A bronzkorszak az emberiség őstörténetének az a szakasza, amikor a kő mellett már rezet, főleg bronzot /réz és ón ötvözete/ is használtak az eszközök, fegyverek, ékszerek nyersanyagául. A Közel-Keleten /Mezopotámiában, Indiában/ és Egyiptomban a Kr.e III évezred elejétől maradtak fenn bronztárgyak. Európában körülbelül egy évezreddel később kezdődött el a bronztárgyak használata. Kelet- és Közép-Európában a bronzkorszak a Kre 1900-tól kb 900-ig, ÉszakEurópában Kre 1700-tól kb 600-ig tartott Az európai bronzkori telepek nagy számából és méreteiből jelentős népsűrűségre következtethetünk. A feltárt gazdagabb és szegényebb sírok az ősközösségi társadalom bomlását és az osztálytársdalom kezdetét jelzik. A sírokban talált földművesek, állattenyésztők, kézművesek munkaeszközei pedig a munkamegosztásról tanúskodnak. A Magyarországon előkerült leletek

több kultúra kialakulását mutatják. A bronzkor: - korai szakaszában a nagyrévi, kisapostagi, gátai, perjámosi, - középső szakaszában a hatvani, - késői szakaszában az ottományi és a vatyai kultúra alakult ki. A bevándorlók hatására jött létre az ún. közép-dunai sírhalom kultúra, továbbá a fejlett bronzművességű pilinyi kultúra. Ezek részben már a vaskor elejét is jelezték 10. ábra Használati tárgyak a fémkorszakból A vaskorszak az emberiség őstörténetének utolsó szakasza, amelyben az eszközöket már főleg vasból készítették. A természetben a vas nagy mennyiségben található, de csupán magas hőfokon olvadó érceiben Így az emberiség fejlődésének csak abban a szakaszában tudták felhasználni, amikor már feltalálták a fújtatást. Azelőtt elvétve a ritka meteorit-vasat használták, amelyből Egyiptomban és Távol-Keleten már Kr.e 4000 évvel készítettek ékszereket A vaskohászat a Kr.e II évezred

közepén terjedt el Egyiptomban és Mezopotámiában, majd Kre II. évezred második felében a Földközi-tenger mentén, a Kaukázuson túl és Indiában, a Kre II és I. évezred fordulóján Kelet-, Közép- és Nyugat-Európában, valamint Szibéria déli részén, Kínában és Dél-Kelet Ázsia több országában, végül Kr.e I évezred második felében Hátsó-Indiában és Indonéziában. Amerika, Ausztrália és Óceánia népei csak az európaiak révén ismerték meg a vasat Közép- és Nyugat-Afrikában a vas felhasználásának kezdete nem ismert, de kb. Kre II évezredre tehető. Európában a vaskornak két jellegzetes kultúráját különböztetik meg: - a korai vaskort az ún. hallstatti kultúrát, - a késői vaskort az ún. Latén-kultúrát Magyarország területén a vaskor Kr.e 900-tól körülbelül időszámításunk kezdetéig tartott A korai vaskor kezdetén a hallstatti, majd Kr.e IV századtól a latén kultúra érvényesült Ekkor vált

általánossá a vas használata. 20 III.22 A fémek megmunkálása és használata Kezdetben különösen nagy szerepet játszott a réz és annak egyik ötvözete a bronz. A természetben leggyakrabban az arany és a réz fordul elő tisztán, így a többi fém ércből való kivonásához és feldolgozásához valószínűleg hosszú kísérletezésre és nagy tapasztalatra volt szükség. A dinasztiák kora előtt Egyiptomban már folyt „malachit” kereskedelem S ezt a legkönnyebben fémmé redukálható rézércet, pl. szemhéjfestéknek használták A fémek és a tűzi technikának összekapcsolása vezetett a karbonátos rézércek redukálásához, vagy kohósításához valamint az előállított fém megolvasztásához vagy öntéséhez. Még ma is tisztázatlan azonban, hogy vajon a fémkohászat a bányavidékeken indult-e meg, és csak a késztermékek kerültek a feldolgozó helyre. A fémeszközök és a fémedények előállítása újabb technikai

fejlemény, amely minőségi változást hozott az embernek a környezete feletti uralmában. A fémszerszámok és fémedények tartósabbak, értékesebbek voltak, mint elődeik. A fémfegyverek hatékonysága is nagyobb volt, mint a fa és kőfegyvereké. Az ón és a réz ötvözete a bronz lehetővé tette az öntést. A bronz sokkal keményebb a réznél, így sokkal előnyösebb volt belőle készíteni szerszámot és fegyvert, mint kőből és rézből. Viszont a fémekhez és az ércekhez csak távolsági kereskedelem útján lehetett hozzájutni, ami megdrágította őket. Így a fémek felhasználása eleinte templomi díszek, királyi ékszerek, városi mesteremberek számára szerszámok, majd a háborúk gyakoribbá válásával fegyverek előállítására korlátozódott. A fémek előállítása és a fém szerszámok használata rendkívül fontos volt más technikák továbbfejlesztése szempontjából, és jelentősen bővítette az anyag fizikai és kémiai

tulajdonságainak megismerését is. Lemezt és drótot készítettek kalapálással, illetve húzással Igen gyorsan kialakult az öntés, hegesztés, forrasztás és a szegecselés technikája is. A fémszerszámok, különösen a kés, a véső és a fűrész alkalmazása átalakította a fa megmunkálását is, lehetővé téve az illesztékes, valamint a rendezett /sortartó/ falazást. Az első kerekes taligát és a vízikereket is csak a fémek felhasználásával tudták létrehozni. Az első civilizáció mechanikai találmányainak nem csak közvetlen, hanem közvetett hatásai is voltak. Az ősi városok léte az anyagok tömeges szállításától függött Mindez a közlekedési eszközök tökéletesítése mellett hozzájárult a civilizáció és a tudomány fejlődéséhez is. Mivel a civilizációk a folyami delták és tavak környékén alakultak ki, az első szállító eszközök vízi szállító eszközök voltak. Ezen eszközök csoportját nádból, majd

fából készült tutajok, csónakok, később hajók és vitorlások alkották. A vízi utak fejlesztették a navigációs készséget is E célt szolgálta a Nap és a csillagok állásának, a part felé repülő madarak útjának megfigyelése stb. A szárazföldi szállítás fejlődését az állati erő és a kerék használata tette lehetővé. Így az eddig csak az élelmezés miatt szelídített állatoknak új szerep jutott. Munkát végeztek, kerekes kordékat húztak, átvették az ember helyét a földtúrókapa vontatásában, melyet ekévé alakítottak át. A kerekes kordét a régészeti kutatások szerint először a sumérok alkalmazták, talán még Mezopotámiába való bevándorlásuk előtt. Az egyiptomiak, akiknek városai legfeljebb néhány mérföldnyire voltak a Nílustól, vízi úton bonyolították le a szállítások legnagyobb részét. A kerekes járműveket később vezették be. A harci szekerek szabadon forgó, könnyű, küllős kereke még

később, a bronzkor vége felé került használatba, mert ehhez már a bognár rendkívül pontos munkájára is szükség volt. III.3 Az ókor technikai teljesítménye Az ókor technikai kultúrája magába foglalja: - az ókori kelet, Mezopotámia, Egyiptom, Elő-Ázsia (Perzsia), India, Kína; - az antik görög és római világ; - az amerikai népek; - valamint Ausztrália és Óceánia technikai teljesítményeit. 21 Az emberiség történetének e korszakában keletkezett civilizációt égetett ékírásos agyagtáblák, zománcbevonatú téglák, faragott hieroglifek, öntöző csatornák, hidak, alagutak, monumentális méretű piramisok, kő és fémszerszámok, fegyverek, gyönyörű ékszerek, tervszerűen épített települések, középületek, vízvezeték és szennyvíz elvezető rendszerek, kialakított vízi és szárazföldi utak jellemzik. E kultúrák önállóan fejlődtek A vándorlások, a kereskedelem, a hadjáratok utján hatásuk azonban kierjedt a

Föld ember által lakott egész területére. A korszak közös jellemzője, hogy a legfontosabb termelőeszköz az emberi erő, az ember munkája volt. III.31 Technikai kultúrák Mezopotámiában Mezopotámia /gör., folyóköz/ az Eufrátesz és a Tigris folyók által bezárt területen jött létre A legrégebbi lakói a sumérok, akik valószínűleg Közép-Ázsiából érkeztek. Az általuk feltalált ékírással írt agyagtáblák számos értékes információt tartalmaznak. Ezek alapján a régészek határozottan állítják, hogy Mezopotámiában Kr.e 4500 évvel visszamenőleg fejlett kultúra nyomai találhatók. A Kre II évezred közepéig tartó időszakban minden fejlődés mozgatója, a négy fő etnokultúrális csoport: a sumerek, a sémiták, az indoeurópaiak /hettiták/ és a hurrik közötti kulturális és termelési kölcsönhatás volt. Az Óbabiloni Birodalom Babilon székhellyel Kr.e II évezred első felében jött létre Legjelentősebb uralkodója

Hammurapi volt, akinek a nevéhez fűződik a talió /szemet szemért, fogat fogért/ elvet tartalmazó törvénygyűjtemény. Hammurapi törvénykönyvében elsősorban az osztálytársadalom megszilárdítására törekedett. A törvények szigorúan védik a magántulajdont Hammurapi halála után a birodalom hamarosan hanyatlásnak indult. Kr.e 1300 körül asszírok hódították meg az országot, majd Kre IX századtól fővárosa Ninive lett. Az asszír hódítók uralmának megdöntését követően jött létre az Újbabiloni Birodalom Nabukodonozor (Kr.e 605-562) uralkodása alatt Ekkor érte el a birodalom utolsó fénypontját Kr.e 339-ben Kürosz (Kre 559-529) perzsa király fennhatósága alá tartozott Később, amikor Nagy Sándor elfoglalta Perzsiát, Babilónia is fennhatósága alá került. III.311 Az „áradásos öntözés” meghonosítása Az öntözéses gazdálkodás kialakulása a folyó viselkedésének, természetes lefolyásának megfigyelésével és

kihasználásával indult meg. A Tigris és az Eufrátesz áradása nagy területeket változtatott mocsárrá. A sumerek ezeket a területeket hasznosították A természetes árkok karbantartásával, később a kialakított mesterséges öntöző és lecsapoló csatornák segítségével képesek voltak elárasztani a termőterületet, illetve árvédelmi területeket, vízlépcsőket is létesítettek. Ennek és egyéb technikai fejlődésnek köszönhetően a közösségeknek nem kellet vándorolniuk, egy ideig szabadon nőhett a falvak lakossága. Ha egy falu bizonyos mértéket túlfejlődött, akkor is egyszerűbb volt a meglévő öntözési rendszert bővíteni, mint máshol újra kezdeni, ezért a falvak helyén fokozatosan megjelentek a városok, majd városállamok. A sumerek hosszú időn át városállamokban éltek. Az öntözött síkságokon épültek fel Mezopotámia ősrégi városai: Babilon, Ninive, Ur, Uruk, Erech és Kis. A papság és a város élén a lugal

/nagy ember/, a város fejedelme áll, akit általában istenként tiszteltek. Az isteneket a törzsek és a nemzetségek képviselőinek, majd a szántóföldek urainak tekintették. A legnagyobb városok /Babilon, Ninive/ igen nagy kiterjedésűek voltak, városfalakkal vették körül őket. Az ásatások fejlett ivóvíz s csapadékelvezető csatornákat, égetett agyagtéglából falazott kútmaradványokat tártak fel. 11. ábra Babiloni Istar-kapu 22 III.312 Mezopotámia mezőgazdasági, építészeti, útépítési és ipari technikája A földmérést valószínűleg a paprendhez tartozó, tanult földmérők /mandi/ végezték. A földek rendszeres felmérésének szükségessége fejlesztette ki a babiloniak matematikai és csillagászati érzékét. Számoláskor a hatvanas számrendszert alkalmazták, bár a tízes számrendszert is ismerték. A két számrendszert összevonva is használták A kör 360 fokos beosztása ugyancsak babiloni eredetű. Az idő mérésére

és csillagászati megfigyelésekhez nap- és vízórákat, valamint árnyékvető rudat (gnómon, pólosz) használtak. A vízórának használt, kőből készült edény belső felületét rovátkolták. A megtöltött edényből a víz az edény közepén levő kifolyó nyíláson egy finom kifúrt fémcsövön átfolyt ki. A víz szintjének süllyedése alatt eltelt időt az edény belsejében lévő rovátkákon olvasták le. Készítettek „kijelzős” vízórákat is Ezeknél a henger alakú vízmérő edényekben felemelkedett víz szintjét úszó közbeiktatásával, skálán olvasták le. A régészeti ásatások során előkerült agyagtáblák, törvényeket, okmányokat és egyéb feljegyzéseket tartalmaznak. Különösen figyelmet érdemelnek Nabukodonozor idejéből származó „zománctéglák”, amelyekből különös állatokat ábrázoló domborművek láthatók. Fejlett földművelési és termény-feldolgozási technikát alkalmaztak. Már megtaláljuk az

ekének egyik fejlett alakját a vetőtölcsérrel ellátott ekét. A gabonát tervszerűen megmunkált, rovátkolt dörzskövekkel őrölték. Az alsón /kissé rovátkolt dörzskövön/ előre-hátra mozgatták a felső /mélyebben rovátkolt/ követ. A későbbi, alternatív forgómozgással őrlő dörzskövek már magasabb fejlődési fokot jelentettek, és átmenetet alkottak a forgó malomkövek között. A Kr.e III évezredben már ismerték a sör előállítását A maláta (bukta) és sörkenyér (papira) elnevezések sumér eredetűek. A kenyér és a sör volt az a két legfontosabb élelmiszer, amelyeket a halottaik mellé temettek. A feljegyzések többfajta bort is megemlítenek Számos falfestmény ábrázolja a szőlőművelést, a szüretelést és a borok kezelésének technikáját. A szőlőt lábbal préselték, majd a megtört szőlőt zsákba rakták és kicsavarták. Az áruszállítás egy része vízi úton történt. Szíriába, Arábiába, Nyugat-Kínába

és Indiába vezető -feltehetően a pályaszerkezet nélküli- „karaván utak” Babilon és Ninive városokon haladtak át. Ismereteink szerint a legrégebbi mesterséges burkolattal ellátott „zarándokút” Kre 1400 körül épült, a kelták fővárosában, Hattusásban. Az ilyen zarándokutak alapja aszfalthabarcsba rakott égetett téglából készültek, burkolata pedig aszfalthabarcsba rakott nagy kőlapokból állt. Az aszfalttal egyidőben cementet is alkalmaztak habarcsként. A sivatagokban meszes földet gyűjtöttek és ez vízzel hígítva jó kötőanyagot adott. Mezopotámia építészetét kő és fa hiányában, az agyag- és téglaépítészet emelte viszonylag magas fokra. Itt fejlesztették ki a boltozás technikáját A Kre 3000 körüli időkből származnak az uri királysírok lefedésére szolgáló legrégibb kőkupolák és boltozatok. Az ismert legrégebbi Kre 600 körül épült földfeletti boltozatok, a babilóniai függőkeretek

alátámasztására szolgáltak. A legrégebbi híd, amelyről biztos tudomásunk van, a Babilonban épült 123 méter hosszú Eufráteszhíd, aminek pillérei aszfalthabarcsba rakott téglából készült. Az el-Obaidi korszakban (Kr.e V évezred) gyakori a T alakú tömbök köré emelt hatalmas kör alakú épület. A templomaikra csillagásztornyokat (zikkurat) építettek Az emeleteket kívülről különböző színű, asztrológiai vonatkozású zománctéglával burkolták. A monumentális szobrászat az uruk korszakban jelent meg (Kr.e 3500-3000 körül) Az ősi Uruk /a mai Warka/ plasztikáját jól jellemzi az élettel teli, klasszikus nyugalmú márvány női fej. A mezopotámiaiak elsősorban a domborműveket kedvelték. Az asszír reliefeket vadász és harci jelentek díszítették. A Kre 3500-as évekből maradtak fenn a lazúrkőből készült miniatűr domborművek Úr városában feltárt királysírokban fémtárgyakat, ékszereket, kőberakású mozaiklapokat

tártak fel. Mezopotámia nyersanyag importra szorult. Szerszámaik vegyesen rézből, bronzból, vasból készültek. Háborúikban ostromgépeket, faltörő kosokat, „páncéltoronnyal” felszerelt harckocsikat használtak. A páncél még csupán fa, de a nyílvessző és hajítódárdák ellen védelmet nyújtott Az 23 ásatások során többtonnányi vasfegyver került elő. E fegyverek gyártásához a vasat minden bizonnyal nyugati szomszédaiktól, a hettitáktól szerezték be. III.32 Az ókori Egyiptom technikai kultúrája Már a neolitikumban fejlett falutelepülések voltak a Nílus völgyében. A medencés öntözéssel egyidőben alakultak ki az ország különböző területein az ún. nomoszok /közigazgatási kerületek/. A nomoszok egyesüléséből alakult ki Felső-Egyiptom Théba, valamint Alsó-Egyiptom Memphisz székhellyel. A két terület Narmer fáraó uralkodása alatt (Kre III évezredben) egyesült véglegesen. Egyiptom történelme több

szakaszra oszlik, felemelkedések és bukások jellemzik a hatalmas birodalmat. Az első átmeneti kor után Egyiptom a XII dinasztia alatt érte el fénykorát II. Mentuhotep hajtja végre az újraegyesítést, újból központosítják a közigazgatást, a birodalom biztonsága érdekében erődítmények épülnek a deltavidék keleti részén, a Nílus 2. kataraktájánál /zuhatag/. Egyiptom befolyása Núbiára, ez főként az aranybányászat szempontjából fontos A Kre XVII. században sémi eredetű nomád hükszoszok törnek be Egyiptom területére, ennek legfőbb oka a második átmeneti korra (Kr.e 1778-kb1610) jellemző belpolitikai csatározások Amószisz kiűzi a birodalom területérű a hódítókat, és utódai I. Amenhotep és I Thotmesz uralkodása alatt megalakul egészen az Eufráteszig és Föníciáig terjedő Újbirodalom. Kre 1377-1358 között uralkodott IV Amonhotep. A papság akkora gondot okozott számára, hogy egyetlen istennek Atont jelölte ki, és

Ehnaton /a nap fia/ néven uralkodott. Ennek a lépésnek a jelentőségét értékelni akkor lehet, ha tudjuk, hogy Egyiptomban több száz istent tiszteltek, és egy-egy istennek több alakja is volt, és minden alaknak külön-külön templomot emeltek. A birodalom központját Thébából Ahet-Atonba /Tel-el-Amarna/ helyezi, amit később a földig rombolnak. A későkor idején (Kre715-Kre332) Egyiptomban Kr.e 775-ben az etiópiaiak, Kre 671-ben az asszírok, majd Kre 525-ben a perzsák ragadták magukhoz a hatalmat. A Perzsa Birodalom összeomlása után Kre 332-ben Nagy Sándor, halála után a görög származású Ptolemaioszok, majd pedig a rómaiak kezébe került a hatalom. III.321 Az egyiptomi öntözéses kultúra kialakulása Egyiptom gazdaságának és kultúrájának alapját a fejlett vízgazdálkodás jelentette, mert csak a Nílus vízével történő mesterséges öntözés biztosította a mezőgazdasági termelést. Méltón nevezik Egyiptomot „a Nílus

ajándékának”. Az egyiptomi öntözés első lépése valószínűleg az volt, hogy a Nílust töltésekkel látták el, majd azokat átvágva a távolabb fekvő területeket elárasztották. Második lépésként alakították ki a főcsatornára felfűzött medencés öntözést. A Nílus vízállásának megfigyelése céljából már a legrégibb időben vízmércéket létesítettek. A vízmércéhez csak a beavatottaknak, Serapi papjainak volt bejárásuk. Az adókat ugyanis a Nílus mindenkori vízállásának megfelelően vetettek ki. Diodoros leírása szerint, Memphis és a tenger között II. Ramszesz idejében számos csatorna és város épült. A legjelentősebb csatornaépítés a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna létesítése volt, melyet Kr.e 610-Kre 285 között építettek A csatorna 250 évi használat után -mivel elhanyagolták kezelését- alkalmatlanná vált a hajózásra. A két tengert összekötő közvetlen hajóút gondolata

a történelem folyamán többször felvetődött, de csak a Szuezi-csatorna megépítésével valósult meg a XIX. században III.322 Az egyiptomi kézműipar Egyiptom fejlett kézműiparral rendelkezett, ennek ellenére a kézműveseket nem becsülték meg. Kiváltságos helyzetben csak az aranyművesek voltak Ennek oka, hogy Egyiptomban az arany sokáig felváltotta a vasat és a bronzot is, hiszen nagyon sokáig nem ismerték a vasat, a lovat és a kereket. Ezek mind a mezopotámiai kultúra hozadékai lesznek a későbbiekben A papirusz azonban 24 Egyiptom univerzális nyersanyaga volt. Csónakok, különböző fonalak, ruhaneműk és írótekercsek később fontos kiviteli cikk - készültek belőle Az agyagipar is magas fokot ért el. Ismerték a korongozás technikáját Az égetőkemencék használatára utalnak a zománccal bevont téglák, az égetett agyagból készült korsók és egyéb eszközök. Az agyagtárgyakat főleg kék és zöld színű - ezek

hasonlítottak a legkedveltebb drágakövek, a lápisz-lazulihoz és a malachithoz - zománccal vonták be. Zománcművészetükből alakult ki az üveggyártás technikája. Az egyiptomi üveg átlátszatlan massza, melynek nyersanyagait a sóstavakban gyűjtött szóda, a tiszta, finom fehér homok és a mészkő biztosította. Az üvegművészet innen terjedt tovább Föníciába és Közel-Kelet országaiba. A textilfestő művészetnek is értékes emlékeit ismerjük. Nem festettek egész ruhadarabokat, csupán díszítéseket. A kelmére forró viasz mintát rajzoltak, majd a kelmét hideg festékbe mártották A festék a viasz nélküli textilanyagot megfestette. Festés után melegvízzel a viaszt eltávolították, s nyomába eltűnt a fehér alapszövet. Az asztalosmunka is magas fokon folyt, bár Egyiptomban kevés volt az asztalosmunkára alkalmas faanyag, ezért általában import fát alkalmaztak. Szerszámaik a ma is alkalmazott kalapács, fűrész, fejsze, véső. A

fa fúrásához vonóval hajtott illetve kézi fúrókat használtak Az egyes faréseket csapokkal és faszegekkel illesztették egymáshoz. Már Kre 2000 körül ismerték az ejtőreteszes zárakat. A mechanikus, az aranyműves, a cipész szerszámai alig tértek el a ma is használt kéziszerszámoktól. Az eszterga legrégebbi ábrázolása is egyiptomi domborművön látható Feltételezhető, hogy az esztergálás a fazekaskorongon történő formázásból keletkezett. A föld megmunkálásának szerszámai /sarló, kapa, ásó, stb./, a mezőgazdasági termékek feldolgozásának eszközei /vágó, őrlő, főző, stb./, műveletei már a neolitikumban kialakultak és azok tökéletesítése a vas alkalmazását követően folyamatos volt. Az egyiptomi kultúrában találkozhatunk egy olyan eljárással is, melynek módszereit mind a mai napig nem tudtak igazán megfejteni a kutatók. E technika a holttest szétbomlásának meggátolását célzó balzsamozó technikájuk, mely

máig felülmúlhatatlan. A holttest nemes részeit eltávolították, és külön edényben, az ún. kamareszben tárolták Emellett eltávolították a holttest bélcsatornáját is, majd konzerválták a tetemet. Ezután textilanyagba csavarták, arcára maszkot vagy táblára festett arcképet helyeztek. A szokás abból a hiedelemből eredt, mely szerint a halott lelke addig él, ameddig teste épségbe marad. III.323 Az egyiptomi építészet Az egyiptomi építészet legismertebb emlékei a piramisok. Emellett találkozhatunk még kisebb sírépítményekkel /masztaba/, hatalmas templomokkal, lakóépületekkel és egyéb emléképítményekkel. Az ehhez szükséges alapanyagokat azonban valamilyen módon el kellett juttatni az építkezések helyszínére. Egyiptom természeti adottságai nem igényeltek nagyarányú útépítést, az áruforgalom nagy részét a Níluson és a Nílus-Vörös-tengeri csatornán bonyolították le. A piramisok és a nagy kőtemplomok

építéséhez szükséges köveket Felső- és Közép-Egyiptomból főként teherbárkákon szállították. Azonban a Nílus völgyében még láthatók egy régi műút romjai is, melyet a köveknek az építkezés helyszínére történő szállítására építettek. Ezeket az utakat kőburkolattal látták el. A nagy kőtömböket szánkókon és görgőkön vontatták Az utakat vallási motívumok, szobrok, szfinxek szegélyezték. A legkorábbi, predinasztikus sírokból /kis homokdombbal fedett gödrök/ fejlődtek ki az archaikus kor fáraóinak sírépítményei, a masztabák. Ezek a sírépítmények téglalap alapú, meredek lefedésű csonkagúlák, melyek alapanyaga a vályogtégla /víz+agyag/ A nemesek később is masztabában temetkeznek. Dzsószer fáraó az első olyan fáraó, akinél a piramis, mint monumentális sírépítmény megjelenik. Építője Imohotep Az ő piramisa még lépcsőzetes, gúlákból épül fel, olyan, mintha egymásra helyezett masztabák

alkotnák. 12. ábra Dzsószer piramisa 25 A piramisok földből, kőből, téglából, faragott idomkövekből épülnek. Ezt követően a Középbirodalom végéig gyakorlatilag minden fáraót piramisba temettek. Közel 70 kisebb-nagyobb piramist ismerünk. Hérodotosz Kre 470-460 között beutazta Egyiptomot és részletesen leírta az ókor hét csodája közé sorolt építményeket és hozzájuk fűződő mondákat. Az egyiptomi birodalom „piramis korszak”-át Egyiptom aranykorszakának is szokták nevezni. Az egyiptomi piramisok közül a legismertebb, a Kairó közelében lévő Gizeh melletti három nagy és hat kisebb piramisból álló csoport. A legnagyobb a Kheopsz fáraó /Kufu/ síremléke A piramis alapvonalának hossza 230,4 m. A belsejében lévő néhány folyosót és kamrát leszámítva tömör kőből épült. Az egymásra rakott 2.521000 köbméter követ Kre 2600 táján helyezte húsz esztendőn át 100.000, egymást évenként váltó rabszolga Az

építkezésekhez mészkövet, dioritot és nílusi iszapból égetett téglát használtak. 13. ábra Piramisegyüttes A kőtömböket téglával burkolt ún. „töltésrámpán” szánokkal húzták fel a megfelelő szintre és emelőszerkezetek segítségével emelték be a helyükre. A kövek fejtéséhez kemény dioritból készült ékeket és kalapácsokat, fakalapácsokat, kövekből csiszolólapokat alkalmaztak. A habarcs alapanyaga mészkőliszt volt. Használtak még kavicsból készült kőfúrókat, csiszolólapokat és a csiszoló korongokat, fanyélbe foglalt kőpengéket és kőfűrészeket is. A „piramis korszak” után Kr.e 1500 körül „obeliszk korszak”-ról is beszélhetünk Ekkor állították a nagy, hieroglifákkal borított, négyszögletes, felfelé keskenyedő, csúcsos obeliszkeket, amely eredetileg az egyiptomi napisten szimbóluma volt. Csúcsát többnyire arany lapocskákkal borították Az újbirodalom templomaiban pátosan állították fel a

szentély előtt. A rómaiak Egyiptom elfoglalása után több obeliszket Rómába vittek. A piramisokban talált leletanyag alapján azt mondhatjuk, hogy Egyiptomot fejlett szobrászat és festészet jellemezte. A dinasztikus periódusban az egyiptomi szobrászat igen nagy változatosságot mutatott mind anyag, mind pedig téma tekintetében. Az életnagyságú szobrok közül egyik legszebb Khephrén fáraó (Kre 2500 körül) ülőszobra. E művészeti ágak is az egyiptomi világszemléletet tükrözik. A művészek hitük szerint nem a jelennek, hanem a túlvilágnak dolgoztak, a halottaknak vagy a halottkultusz számára készítették alkotásaikat, azaz olyan dolgokat örökítettek meg, amelyeket majdan a haláluk után is élvezni akartak. 14. ábra Kephren fáraó ülőszobra Számos festészeti ágat műveltek, az illusztrált papirusoktól kezdve egészen a sziklafalakon vagy kerámiákon lévő ábrázolásig. A legnagyszerűbbeket azonban a sírkamrák falainak

díszítése során alkották. Az élet mindennapi eseményeit ábrázolták, de időtlenné általánosított, elvont formákkal. Az emberi alak a kánon /irányadó szabály/ szerint jelenik meg: a fejet profilból, a törzset felső része szemből, csípőtől lefelé pedig újra 15. ábra Falfestmény oldalnézetben ábrázolják. A templomok kivétel nélkül kőből épültek. A karnaki Amon templom egyesíti magában az egyiptomi templomok legjellemzőbb vonásait, az oszlopcsarnokszerű építészetet. Karnak egy arab városka Thébán belül. A karnaki templomot templomok füzéreként kell elképzelni Egy fallal volt körülvéve. Segédtemplomok és egy szent tó is található volt itt Magát a templomot pedig zárt és nyitott épületek füzéreként kell elképzelni, azaz perisztíliumok /oszlopcsarnok/ váltakoztak nyitott oszlopokkal. A templom területén 126 db 12 méteres oszlop maradt meg, ebből következtethetünk az eredeti épület nagyságára. Ráadásul

középen 24 m magas oszlopok voltak Egy-egy oszlop átmérője 3,5 m. A templomot obeliszkekkel is bővítették Ezeket előszeretettel ”lopkodták”, Párizsban a Concorde téren is láthatunk ilyet. 26 III.33 Az ókori Elő-Ázsia civilizációja A Libanon hegység lábánál -ahol a keletre jövő karavánutak a tengerpartra értek- épültek ki a föníciai kereskedővárosok. A föníciaiak voltak az ókor első tengeri hajósai, gyarmatosítói és kereskedői. Fönícia két legnagyobb kikötővárosa Szidon és Türosz volt A föníciaiak számos kikötőt létesítettek gyarmataikon is. A Földközi-tenger medencéjében Karthágó lett a gyarmatosítás központja és az akkori világ legnagyobb városa. Megemlítendő még: Utica, Hadrumetum, Motüé Karthágónak két csatornával összekötött zárt kikötőmedencéje volt. A hadikikötő közepén lévő szigeten helyezték el a tengeri flottát. A harmadik pun háborúban a rómaiak az egykor oly fényes

várost lerombolták. Kr.e 1200 körül az Egyiptomból kivonult izráeli törzsek és Palesztina területén elő törzsek között szövetségi kapcsolat alakul ki. Ugyanekkor Palesztina partvidékén letelepednek a filiszteusok, és városállamok /Ekrón, Asdód, Askelón, Gát, Gáza/ szövetségét hozzák létre. Kre 1006-966 körül legyőzik a filiszteusokat, meghódítják Jeruzsálemet, és egyesítik Júdát és Izráelt. Az egységes állam uralkodója Salamon (Kr.e 966-926) Az ő korából származik a legrégebbi vízvezeték, mely Jeruzsálem vízellátását szolgálta. Palesztina sziklás hegyvidékén a települések ivóvíz ellátását forrástárolókból biztosították. Még ma is vízvezeték céljára szolgál Hiskia (Kre 728-699) zsidó király idejében épített 531 méter hosszú alagút. A perzsák -a többi ókori országtól eltérően- a víziutak helyett szárazföldi utakat építettek. A Tigris folyón például az öntözés megvalósítása

érdekében keresztgátakat létesítettek, lehetetlenné téve ezzel a hajózást. A perzsa birodalom megalapításakor Kürosz (Kre 559-529) az ország fővárosából Szúszaból kiinduló összekötő úthálózatot építtetett. Innen vezettek az utak Kis-Ázsiába, Ekbatanába, Szogdiánába. Perszepoliszba és Babilonba A fővárostól Szardeiszbe és Epheszoszba vezető ún. „királyút” hossza mintegy 2000 km volt Az út mentén vendégfogadókat, helyenként pihenőállomásokat építettek. Az utakon a királyi posta továbbítására Kürosz futárszolgálatot rendszeresített, melyet később I. Dareiosz (Kr.e 521-486) tökéletesítette A perzsa birodalom összeomlása után Nagy Sándor is gondot fordított az úthálózat fenntartására. A perzsák nemcsak útépítésben jeleskedtek, hanem már Kr.e III évezredben alkalmazták a boltozást. Különösen kedvelték a csúcsíves boltozatokat. Az egykori Perzsa Birodalom területén 16 .ábra Kürosz sírja számos

nagyfesztávra boltozott híd romjai találhatók. Dél-Arábiában, a Vadi Adhanat folyó árvizeinek visszatartására és az öntözéshez szükséges vízmennyiség felfogására Kr.e 685-650 között épült a Marib-gát A gát 460 m hosszú, 8 m magas volt és a folyó vízét 5 m magasra duzzasztotta. A zsilipek 11 méter magas falai még ma is állnak A zsilipek faragott kövekből készültek, amelyeket vaskapcsokkal kötöttek össze. III.34 Az ókori India civilizációja Indiában már Kr.e 400000-től éltek emberek A korai kőkorszakból származó kőbaltákat, szakócákat és pattintott eszközöket találtak a Pandzsáb előhegységeiben, a Szoán és Beász völgyeiben. Mezolit kori, gondosabban megmunkált, pattintott eszközök főleg India középső és déli területein kerültek elő. A késői kőkorszak mikrolit és mezolit eszközei -Pakisztánt kivéve- majdnem az egész szubkontinensen elterjedtek. A mai India lakosságát alkotó etnikai csoportok

közül öt /negroidok, proto ős-ausztráloidok, dravidák, mongoloidok, brachykefalidák/ bizonyára már a Kr.előtti III évezredben is ott élt A fokozatosan fejlődő és egyre szervezettebbé váló településeik Kr.e IV évezred végén: Szindhben, Beludzsisztánban, Rádzsásztánban voltak. Kialakult a városi élet, és a hagyományos kőpengék és eszközök mellett már a réz és a bronz is megjelent. 27 Az indiai civilizáció Harappából és Mohendzsodáróból terjedt el. A jellegzetes indiai városok romjai magas fellegvárakról, masszív épületekről, tervszerűen épített utcahálózatokról, szennyvízelvezető rendszerekről tanúskodnak. Az Indus völgyi civilizáció nyomai /csak 1925-ben találták meg/ valószínűleg a hatodik fő indiai népcsoport az árják felemelkedésével van összefüggésben. Kezdetben a jövevények vadászok és már szentként tisztelt tehenek, valamint lovak pásztorai voltak. Fokozatosan kialakították a

gazdálkodó életmódot, és főleg a vas felfedezése után elkezdték az észak-indiai erdők irtását. Kb Kr.e 1050-ig területüket kiterjesztették a pakisztáni Szvát-völgytől a „Hét Indus” földjéig, Szindhaváig. Ettől kezdve folyamatosan nyomultak kelet felé, a Gangesz irányában A régészek sok festett szürke agyagárut találtak a Gangesz kb. Kre 900-as áradásakor elpusztult Hásztinapura városában. Kre 800 után déli irányban is hatalmas területeket hódítottak meg Ebben a korszakban India változatos domborzati adottságai különböző fejlődési irányokat tettek lehetővé. A nagy északi földek alkalmasak voltak a mezőgazdasági termelésre és az impozáns méretű királyságok kialakulására. Különböző megalitikus kultúrák alakultak Madrász, Kerala és Maiszúr környékén. Azonban az Egyiptomnál is szárazabb éghajlatú India déli része, mesterséges öntözés nélkül lakhatatlan lenne. Indiában a természeti adottságok

az egyiptomi és mezopotámiai öntözőberendezésektől eltérő módszert tettek szükségessé. Mesterséges tároló tavakat létesítettek, melyekben az esős időszak felesleges csapadékát tárolták. Csandragupta (Kre 321-297) király valóságos öntözésügyi hivatalt létesített. Kr.e 600-450 között a királyságok és köztársaságok rendszere kezd egyre világosabban kirajzolódni. A kerámiastílusokra alapozott régészeti kutatások szerint az árja népek központi területe Nyugat Perzsiától kelet felé Magadháig terjedt. A keleti területek szürke agyagárui és vörös-fekete kerámiái az egész Indó-Gangesz régióban átadták helyüket a fekete kerámiának. Ebben a kulturálisan egységes Észak-Indiában, Nagy Sándor utódjának, Szeleukosz Nikator felett aratott győzelem után (Kr.e 305-ben) jött létre az első, Csandragupta Maurja nevével fémjelzett birodalom. A Maurja Birodalom, amelyet Csandragupta fia, Binduszára tovább növelte,

csúcspontját, unokája Asóka (Kr.e272-231) császár alatt érte el, aki a Bengáli-öböl menti Kalinga meghódításával a szubkontinens legnagyobb részére kiterjesztette hatalmát. Ekkor alakult ki az állandó helyhez kötött mezőgazdaság, a maga gondosan kialakított közigazgatási és adóbegyűjtési rendszerével. Virágzott a kereskedelem, bővült az úthálózat, India követei ellátogattak a hellenisztikus királyságokba, valamint Ceylonba és messze délre hirdetve a buddhizmus tanait. Asóka halála után a területre visszatértek a görögök és kezdetét vette egy gazdag indogörög állam virágzása, amelynek a Közép-Ázsiából előretörő nomád uralkodók, a kusánok vetettek véget (Kr.e I-V sz) 17. ábra Asóka oroszlános oszlopa Az indiai civilizáció kapcsán fontos megemlíteni a vallás és a társadalom közti kapcsolatot is. A hinduizmusnak, amelyet a hinduk „az örök törvény vallásának” neveznek, 4000 éves múltja van.

Gyökerei az Indus folyó völgyének kultúrájához, az árja hódítás előtti időkre (Kr.e 1500 körül) tehetők A kasztrendszer kialakulása a vallás szerint isteni elrendezés következménye. Öt kaszt: harcosok /ksatriják/, papok /bráhmanák/, parasztok /vaisják/, leigázottak és korcsok /súdrák/, kaszton kívüliek /páriák/. Egy másik vallás, a buddhizmus is Indiában alakult ki. Gautama Buddha (Kre 560-483), ”a megvilágosodott” az emberek újjászületéstől való megszabadulását hirdeti önmaguk tökéletesítése révén, így az erkölcsös magatartás segítségével magtisztult hívők az élet magszűnése után bejuthatnak a Nirvánába. 18. ábra Buddha 28 III.35 A kínai civilizáció kezdetei Kína ősidők óta folyamatosan lakott terület. Jünnanban és Sanhsziban találtak a jávai emberhez hasonló (Kr.e 500000 körüli) leleteket A Homo sapiens először Ordosz vidékén, Hopejben, és délkeleten a paleolit kultúrák idején tűnt

fel. Később Kre 30000 körül mezolit kultúrák virágoztak az északi határövezet mentén, délen, délnyugaton és Tajvanban. Dél-Kínában, valamint Észak- és Északkelet-Kína lösszel borított területein Kr.e 7000 körül jelentek meg a neolitkori földművelő közösségek. Az egyik legvirágzóbb ősi település Bampo volt, ahol kerek és derékszögű épületeket, valamint agyag égetőkemencéket és egy temetőt találtak. A Sárga-folyó völgyében a korai kínai mezőgazdaság idején kölest és rizst termeltek. Kre 3000-re a magas szervezettségi szinten álló földművelő közösségek technikai jártasságra tettek szert, állandósultak a települések, kialakultak a falvak, a kisebb városok és a jelentékeny vallási központok. A bronz használata kb. Kre 1600-tól terjedt el, az első történelmi, a Sang dinasztia uralkodásának kezdetén (Kr.e 1480-1050) A Sang-birodalom Észak-Kína nagy részét uraló, nagyhatalmi politikai rendszer volt. A

törzsi területek laza szövetsége jellemezte, amelyek közül csak néhány haladhatta meg a falusi települések nagyságát. A Sang uralkodók hatszor választottak új fővárost, mely egyben királyi birtok is volt. Ezek közül kettőt: Csengcsout és Anjangot a régészek feltárták. A Sangok kormányzatának idején fokozatosan minden irányba elterjedt a civilizáció. E korszak városai és sírjainak maradványai a klasszikus kínai kultúra alapja Ekkor alakult ki a ma is élő ideogrammatikus írásuk /szóképet használ/. Jelentősebb városaik az iránytű szerint betájolt, rácsszerű szerkezet szerint épültek. Bronzból, agyagból, nefritkőből és selyemből készült tárgyaik stílusa a mai napig fennmaradt. A krónikák állítása szerint Kre 2630 körül fedezték fel a selyemszövés és hímzés technikáját. Nyugaton, majd északon Mandzsúriáig, délen pedig a Jangcén túl a Csou-ház uralkodói (Kr.e 1122-256) léptek a Sang dinasztia helyére A

technikai fejlődés, az öntözéses földművelés, a vas megmunkálása biztosította a helyi uralkodók udvarainak és harcosainak eltartását. A századok múlásával a hatalom folyamatosan e kisebb államok birtokába került. Ezek lettek Kre V század közepétől "hadakozó államok” (Kr.e 481-221) Udvaraikban kialakultak a jó társadalomról alkotott kínai nézetek. Kung-Fu-ce /Konfuciusz/ hivatalnok-filozófus (Kre 551-479) kidolgozta a XX századig ható civilizált életforma etikáját. A ”hadakozó államok” közül a kínai kultúrától legmesszebb eső állam, Csin került ki győztesen. Kr.e 211-ben Si Huang-ti (259-210) fejedelem lett az „Első Császár”. Uralkodása alatt (Kre 221-206) lerakta a császári birodalom alapjait, megteremtette a világ legnagyobb államának kereteit a Dél-Kínai tengertől egészen Közép-Ázsiáig. Határait északon a nomád népektől a világ egyedüli építménye, a Kínai Nagy Fal választotta el. A Föld

legnagyobb erődítménye /állítólag szabad szemmel a Holdról is kivehető/ csaknem 2500 km hosszú építmény. A fal általában 16,5 méter magas, szélessége a talpazatánál 8, fent 5 méter. A beépített anyagot 300 millió köbméterre becsülik. Építőanyaga délen mégdöngölt agyag, északon 19. ábra Kínai Nagy fal Peking közelében már kő. Si Huang-ti urlakodása alatt erős útrendszert építettek ki, átszervezték a törvényeket az igazgatást, és egységesítették az írásrendszert, a pénzt, a mértékegységet. A császár halála után a Han-dinasztia került a hatalomra (Kr.e 202 - Kr u 220) Uralkodásuk idején megszilárdították Kína addigi határait, sőt azt tovább terjesztették. Meghódították Közép-Ázsia nyugati, Vietnám déli és Korea keleti területeit. A Han császárság idején alapozódott meg a kínai államforma Az államrendszer élén a császár és az udvara állt. A császár ekkor vallási funkciókat is betöltött

A 29 vallási, igazgatási, közigazgatási, gazdasági és kulturális igazgatás központja a gondosan felépített császári székhely volt. III.36 Az archaikus és klasszikus görög kor technikai ismeretei Kre 650-300 Jóval a klasszikus görög korszak előtt két nagy civilizáció virágzott az Égei-tenger térségében, a minószi (krétaiak) és a mükénéi. A Kréta szigetén kialakult (Kre 2200-1400 között) minószi kultúra a középső és késői bronzkorban jutott el fejlődésének csúcsára. E kultúrát Kre 1450 táján váltotta fel Kr.e 1150-ig tartó mükénéi civilizáció A régi Görög-országban a politikai és a társadalmi szervezet tipikus egysége a polis, a független városállam volt. Az ún archaikus korszak kezdetén (kb. Kre 800-500) a görög nyelvet beszélő világ számos pontján alakultak ki városállamok. Ezt a fejlődést az elszegényedésnek egy hosszú korszaka előzte meg, mely a mükénéi kultúra összeomlásához

vezetett. Az archaikus korszakot a klasszikus kor követte (kb Kre 500338), amikor a görögök radikális reformokat hajtottak végre a politikai, a művészeti és a filozófiai gondolkodás terén. Ezek évszázadokon áthatottak a Nyugat kultúrájára Nagy Sándor (Kr.e 336-323) hódításai nyomán a korábbi Perzsa Birodalom egészét a görög nyelvet beszélő kormányzók fennhatósága alá helyezték. A görögök így szoros kapcsolatba kerültek az ázsiai és az egyiptomi civilizációval, amelyet maguk is gyarapítottak. Nagy Sándor halála után keletkezett monarchiák lehetővé tették, hogy a görög kultúra Szírián, Mezopotámián, Iránon keresztül, egész Indiáig elterjedjen. A görög szellemiség hatása különösen a Ptolemaiosok uralma alá került Egyiptomban érvényesült. A hellenisztikus kor /gör, hellenisztész-görögutánzó/ Nagy Sándor halálától egészen a hellenisztikus királyok fokozatos elhalásáig illetve a római birodalom

kialakulásáig tartott. III.361 A kereskedelem és a hétköznapi technika kapcsolata Görögország lakossága főleg kereskedelemből élt, ezért nem törekedtek új technikák kifejlesztésére sem a nyersanyag-kitermelés ill. feldolgozás, sem a kézműipar és a közlekedés tekintetében. Átvették a korábbi kultúrák technikai vívmányait és gazdasági rendszereit, finomították működésüket és kiterjesztették alkalmazásukat. Szinte teljesen uralták a keleti Mediterránum egész kereskedelmét. Rakományaik nagy része élelmiszer, nyersanyag: fém, fa, nemes kő és olyan különösen drága, feldolgozott árú volt, mint a fém szerszámok, a finom kerámia, az arany és ezüst (főként, mint ékszer), tömjén, elefántcsont és drágakő. A Kre II századig ez az áruválaszték elsősorban mennyiségben módosult és Nagy Sándor idejében folyamatosan növekedett. A görög kereskedelemnek azonban megvoltak a földrajzi határai. Közvetlenül nem

jutottak hozzá a dél-Britanniai gazdag ónlelőhelyekhez, a Balti-tenger borostyánjaihoz, a közép-ázsiai aranyhoz, a kínai selyemhez, India és Arábia fűszereihez, az etiópiai elefántcsonthoz és ébenfához. Ezeket az árukat a görögök csak külföldi kereskedők segítségével vehették meg. Különösen élénk volt az egyiptomiakkal való kereskedés. Innen hozták a gabonát, gyapjúszövetet, vászonféléket, hímzett és festett készruhákat. Egyiptomból szállították a kulturális központok fontos nyersanyagát, a papiruszt. A behozott árufélék hatására görög földön is egyre több műhely létesült. Elszaporodtak a fazekasok, és a kerámiában új stílusok születtek. Jó piaca volt a bronzos, aranyló és ezüst csillogású domború díszekkel ellátott megarai és szamosi kerámiáknak. Kosz szigetén és Levante térségében kialakult a hazai selyemipar. A kézművesek szerszámai egyszerűek voltak: kézzel hajtott fazekaskorong,

szövőszék, kezdetleges kézi hajtású esztergapad. A munkát könnyítő, főként mechanikus berendezések hiányoztak a hétköznapi technikából. Ezek főleg a hadiparban és az építőiparban jelentkeztek. Az archimedesi csavar azonban új távlatokat nyitott, a mezőgazdaságban, modernizálva a földek öntözését. Általában a munka -eltekintve a bányászokétól- inkább egyhangú, mint fizikailag megerőltető volt. A görög bányákban rabszolgák vésték a kőzetet, ércet, s az ő vállukon került ki a 30 bányákból. Ismert, hogy a görögök Kre 600 körül művelték az Athén közelében lévő Laurion ezüstbányáit. A bányászok függőlegesen lemélyített aknákkal és szintesen hajtott vágatokkal mentek az ércek után. A görög iparosok jól tudtak bánni a viszonylag lágy bronzötvözetekkel és az arannyal meg az ezüsttel. A vas kohósítása és az öntöttvas előállítása azonban még kezdetleges volt Az elkészített tömör

lemezeket csak meghatározott célra tudták felhasználni. A felerősítésre szolgáló vas alkatrészek közül csak a kezdetleges szöget és ácskapcsot ismerték. A fa megmunkálásáról a görögök ugyan mindent megtanultak az egyiptomi asztalosoktól, amit egyszerű szerszámokkal (fűrész, ráspoly, fúró, gyalu, véső, kalapács stb.) el tudtak végezni, de a munkafolyamatokat vaseszközök hiányában csak puhafán tudták végrehajtani. A görögök a kezdetben nem ismerték az egyiptomiak által már régen alkalmazott lemezborítás technikáját sem. III.362 A görög szárazföldi és vízi közlekedés A görög félsziget széttagolódó részei a tengerbe nyúlnak és sziklás hegyvidékek választják el egymástól a mezőgazdasági feladatokra is alkalmas völgyeket. Mivel a görög szárazföld belsejét magas hegységek borították az úthálózat kiépítése nehézségekbe ütközött. A tengerpart és a települések közötti összeköttetést hegyi

ösvények biztosították. A mükénéi időkben már épült néhány poligonális kövekkel burkol út. A műutak elsősorban az egyes kegyhelyekhez, az isteneknek szentelt ligetekhez vezető ún. „zarándokutak” céljaira készültek. Ilyenek voltak: Athénből Eleusisba, Spártából Amiklaiba, valamint az olympiai és delphoi szentélyekhez vezető utak. A görögök jellegzetes útépítést alkalmaztak A kocsikerekek részére a sziklás altalajba 5-7 cm mélységű, egymástól 90-160 cm távolságra található nyomcsatornákat vágtak. A kivésett és lecsiszolt nyomcsatornák, mint a sínpálya legősibb formái még most is megtalálhatók. Először bizonyos távolságra kitérőket létesítettek, majd kétvágányú utakat építettek. Átgondolt terv alapján építették ki Attika úthálózatát is. Athén város központjából kiindulva minden irányban széles utak vezettek Hellász távolabbi vidékére. Athén központjából mérték a jelentősebb városok

távolságát, ezt a módszert a későbbiekben a rómaiak is átvették. Az utak sértetlenségét a szólásjog szavatolta. Az útvonalak elhatárolták a magánterületeket az állami és a templomok tulajdonában lévő területektől. A meglévő műutak ellenére a kereskedelem és az áruszállítás nagy része tengeri úton történt. A görög mesterek a kikötők építésénél igyekeztek a tenger áramlásához alkalmazkodni. A rómaiaktól ellentétben, lehetőleg kerültek mindenféle mesterséges beavatkozást. Polykrateész (Kr.e 540-528) uralkodása idején épültek: Szamos szigetén a kikötőpartfalak és a 360 métert is meghaladó mólókat. Rhodoson, az ókor egyik legjelentősebb kikötővárosának bejáratánál álló Hélios napisten 32 méter magas szobrát /az ókor hét csodájának egyikét/ azonban már Kr.e 290-ben építették Gyakorlatilag világítótoronyként működött, így a hajók éjszaki közlekedését illetve kikötését nemcsak

jelzőtüzek, hanem e kolosszus segítségével is irányíthatták. 60 évnyi fennállása után földrengés döntötte romba a várost és a hatalmas szobrot. A kereskedelmi kikötőt és a várost újra építették. A kereskedelmi kikötő mólója 270, a hadikikötőé 450 méter hosszú volt. A görögök legnagyobb kikötője, az erődítésekkel körül vett Athén a perzsák elleni háború idején épült fel. Három kikötő medencét épí20 ábra Rhodosi kolosszus tettek: Pireos-t, Zea-t, és Muncia-t és a flotta-támaszpont mindenegyes hajója részére védett fészert építettek. Nagy Sándor idején azonban még több jelentős kikötőt létesítettek Első helyen állt az egyiptomi Alexandria. Kre II században építették a Seleukeia Pieriai 600 méter hosszú és 400 méter széles ovális alakú, zárt és nyílt tengeröbölből álló kikötőt. Kr.e 280 körül Szósztrátosz görög építész emelt hatalmas világítótornyot Pharosznál II Ptolemaiosz

/más néven Philadelphosz, aki Nagy Sándor második követője volt Egyiptom trónján/ 31 (Kr.e 285-246) uralma idején épült Phalosz szigetének 112 és 272 méter magasra becsült világítótornya. Az biztos, hogy egy 69 méter magas, négyszögletes építményen állt a 38 méter magas, nyolcszögletű második szint, és azon emelkedett a legalább 9 méter magas kerek torony. Csúcsában folyamatos tűz égett, melynek fényét homorú tükrökkel erősítették. III.363 Görög építészet A görög építkezésben megtalálható a föníciaiak által közvetített babiloni és egyiptomi hatás is. Ismerték a konzolos, majd az ék alakú boltíves, többszintes áthidalásokat Más kultúrkörökkel és korábbi időszakokkal összevetve főként a külső formatervezésben és a belső tér formálásában találunk változásokat. A görög templomok hatalmas méretei azonban építőik technikai tudásáról és jó szervezőkészségéről is tanúskodnak. A

minószi korból származó paloták közül legnagyobb a Kréta szigetén lévő Knósszoszi Palota. A palota maga több mint 1,3 hektáron terül el. Igen tágas, központi udvara, és roppant alaprajzú épületrendszere van.A palota bonyolult alaprajza lehetett forrása, a későbbi keletű labirintusmítosznak, mely szerint itt lesett Thészeuszra a bikafejű, embertestű szörnyeteg Minótaurusz. A palota számos szobájában gyönyörű fali festmények, minószi életből vett jeleneteket, főleg személyeket, 21. ábra A királyi palota rekonstruált lépcsőháza előkelő hölgyeket és szép ifjakat ábrázolnak A mükénéiek fellegvárszerű városokban éltek a görög szárazföldön, nagy palotákban. Legfontosabb településeik: Mükéné, Tirünsz, Pülosz, Théba, és Athén. A paloták itt is, akárcsak Krétán a politikai és a gazdasági irányítás központjai voltak. Tele voltak kinccsel és a nemesség megrendelésére készített műtárgyakkal. A jelek

szerint a paloták többségét lerombolták kb Kre 1200 és 1100 között. Mindmáig rejtély, miért indult ilyen gyorsan hanyatlásnak ez a gazdag és hatalmas civilizáció. A korai görög templomok eleinte olyan építmények voltak, amelyek a homlokzatra helyezték a fő hangsúlyt. A terrakotta tetőcserép feltalálásával (Kre 640) a tető hajlásszöge csökkenthető lett. Nagyjából ugyanekkor a fát a kő váltotta fel, mint építőanyagot A templomokat kőtalapzatra építették, és oszlopsorral vették őket körül. Így a Kre IV század vége felé Görögországban kifejlődött a dór oszloprend, ami az építészeti stíluselemek szemmel látható finomodását jelentette. Az egyszerű főben végződő kannelurákkal /vájatokkal/ díszített oszlopok magassága átmérőjük öt, hatszorosa volt. 22. ábra A dór, ión és korinthoszi oszloprendek felépítése 32 A görög templom alapformája a lakóházéra vezethető vissza. A klasszikus templomok

elsősorban a peripterosz elvet követték: egy elnyújtott alaprajzú cella két végén előcsarnok volt, melyet oszlopsor vett körül, s ez tartotta a kinyúló oromzatos tetőzetet. A templomok általában háromszintű, lépcső-zetes alépítményen /krepidóma/ álltak, az oszlop lábazatát a legfelsőbb szint /sztülobatosz/ tartotta. Kre 450 körül épült meg Zeusz olümpiai temploma. A háromhajós cellában helyezték el a legfőbb isten hatalmas, tizenöt magas ülőszobrát /az ókori világ hét csodájának egyike/. 23. ábra Pheidiász Zeusz szobrának feje Kr e 113 körül készült bronz pénzérmén Az athéni Akropoliszon Kr.e 447-430 között készült el a Parthenón, a város védőistennője, Parthenosz tiszteletére emelt templom. Iktinosz és Kallikratész és Pheidiász építészek 69,5 méter hosszú és 31 méter széles, negyvenhat 10,4 méter magas oszlopot tartalmazó műve a görög művészet legharmonikusabb alkotása. Az épület alsó

részében állt Pheidiász Athéné Parthenoszt ábrázoló, aranyból és elefántcsontból készített szobra, mögötte volt a négy oszlopon nyugvó kincstárterem. 24.ábra Parthenon Szintén e század közepén építették Athénban Héphaisteion viszonylag szerény méretű /13,7x31,7 méter alapterületű/ templomát is. A klasszikus kor további legfontosabb templomai közé tartozik: Szicília szigetén a selinunti Héra templom; Aigina szigetén az Aphaia templom; az agrigentói Concordia templom és Juno Lacinia templom; a szintén szicíliai segestai templom; a delphoi Apollón-szentély; a dél-olaszországi paesztumi Héra templom; a híres Szunion-foki Poszeidon templom. Hippodamos (Kr.e V sz): milétoszi születésű görög építész alkalmazta először a városépítés egységes művészi kialakítását és a közlekedéssel való összehangolását. Az általa megfogalmazott elveket követték számos elő-ázsiai, észak-afrikai és itáliai város /Pergamon,

Antiochia, Palmyra. Alexandria/ telepítésénél Az építészethez kapcsolódóan meg kell említenünk az ókori Görögország vízszabályozási munkálatait is, melyek közül kiemelkedő volt a Kópais-tó medencéjében végzett és termőterületek nyeréséhez vezető lecsapolás, amely Európa területén a legrégebbi vízrendezési munkálatok közé tartozik. A régészeti kutatások a medence körül a támadások ellen védő erődítményrendszer maradványait tárták fel. Kr. e 320 körül az ereszoszi Theophrasztosz görög történetíró arról írt, hogy az afrikai sivatagban 600 láb (kb. 200 méter) mélységű kutakat fúrtak melynek vízét "járgányos" szerkezetek emelik ki. Vagy a Nílus deltájában több ezer különböző mélységű kút szolgálja a vízellátást A vizet ún. vödörláncolattal merték ki, melynek pálmarostból font kötelét keréktengelyen vezették át Ez a szakijának nevezett szerkezet agyagkorsóból álló

"páternoszter". A vízmerítő készülékek taposóilletve futókerekekkel, vagy járgánnyal, olykor már csörlős szerkezettel is működtek A görögök fontosnak tartották a települések bőséges vízellátásának a biztosítását is, amit a városok csatornázásával oldtak meg. Az anyaországban és a görög településeken mindenütt megtaláljuk a nagyszerű vízművek romjait. Tiryus és Mykéne már Kre 1500 körül vízvezetékkel rendelkezett. Athénben Peistratos (Kre 561-528) sziklába vájt vízvezetékeket létesített III.364 Görög találmányok Görögországban kezdődött el a Kr.e IV század elején az európai technika korszaka A nagy műszaki feladatok megoldásánál a görög gondolkodók: Anaximandrosz, Empedok-lész, Püthagórász, Theodoros és még sokan mások vezető szerepet töltöttek be lerakva a későbbi technikai fejlődés alapjait is. 33 A haditechnika terén a görögök -főként a perzsák elleni háborúban-

számos technikai ismeretet sajátítottak el az ázsiai népektől. Korszakalkotó változást jelentett a görög és római hadászatban elterjedt ún. torziós fegyverek feltalálása E fegyvertípusok a IV századig, a lőpor bevezetéséig a legnagyobb hatású fegyverek voltak, sőt, még a XVI. században is használták őket A kisebb fegyverekkel 88 cm hosszú nyilakat 370 méterre, a nagyobb fegyverekkel 26 kilógrammos nehéz kőgolyókat 360 méterre tudták elröpíteni. Az "óriásfegyverek" feszítőkötegébe /lószőrből, illetve emberi hajból készült/ helyezett dobókart csörlő segítségével húzták fel. A korabeli leírások már fémrugókkal működő hajítógépekről is írnak. A fegyverek fejlesztése mellett a görög ezermesterek számtalan más találmánnyal is dicsekedhetnek. Ktészibiosz, alexandriai görög mechanikus és fizikus Kre 250 körül a levegő és a víz által kifejtett erőkkel foglalkozott, nyomásukat számos

szerkezetben hasznosította. Ő találta fel a légsűrítéssel működő punpát, a tűzoltó fecskendőt, a víziorgonát, sűrített levegővel működő hajítógépet és különböző fogasrúd-szerkezeteket. Tökéletesítette a vízórát, létrehozott egy -az egész évre szóló- pontos időmérőt. A büzantioni /bizánci/ Philon Kre 230 körül egy sor víz és légnyomással működő készüléket talált fel, többek közt vízlopót és vödrökkel működő kotrógépet. Emellett búvárharangot konstruált, valamint különféle automatákat is tervezett. E berendezéseket azonban nem használták másra, mind színpadi trükkökhöz, mozgó bábukhoz, játékos adagoló automatákhoz vagy templomokban meglévő hatások eléréséhez. "Amit technikának neveznek, azt a társadalom megbélyegezte, és városainkban szégyenletes dolognak számít."- jellemezte Kre 400 körül az athéni Xenophón a görögök technikáról alkotott véleményét A

görögök az elméleti tudásra voltak büszkék, és arra, ha ez valamilyen játékos formában kézzel foghatóan is megmutatkozott. III.37 A technika virágkora a Római Birodalomban Kre 300 - Kru 400 A korai itáliai népesség nagyon kevert volt. A neolitikus Molfetta- és Stentinello-kultúrát valamint a kora bronzkori Remedello-kultúrát felváltja Észak-Itáliában a terramare /terra mara települések sötét színű földje/-; Közép- és Dél-Itáliában az extraterramariculi /Appennini/-kultúra. Kr.e I évezred elején Villanova-kultúra hordozói az Itáliába bevándorló italicus törzsek A Kre VIII. században egy új kultúra jött létre Etruriában, amely valószínűleg a Villanova népesség és a Kis-Ázsiából benyomuló etruszkok keveredésén alapult. A Római Birodalom központját a legenda szerint Kr.e 754-ben vagy 756-bon Romulus és Rémus alapította. Róma először a Kre VI században falucsoportból nőtt ki várossá, amelyre hatottak a

civilizáció magas fokán álló etruszkok, akiket a rómaiak Kr.e 510 körül elűztek, megteremtve a köztársaságot. Róma különösebb külső akadály nélkül tudta növelni hatalmát, és a Kr.e IV századra mind saját /ager Romanus/, mind szövetségesei területét kiterjesztette A meghódított lakosság teljes vagy korlátozott polgárjogot kapott. Kr.e 264-re Róma az itáliai szövetség vezetője lett, és alig egy évszázaddal később már az egész Mediterrániumot uralta. Kre 260-ban /110 000 négyzetkilométernyi területen/ Róma polgárainak száma kb. 292 000, míg a szövetségeseké kb 750000 volt Kre 146-ban Görögország és Macedónia római provinciaként való bekebelezés után az ókori világ leghatalmasabb birodalma, világhatalom lett. Kr e 31 szeptember 2-án az actiumi tengeri ütközetben Octaviánus /a későbbi Augustus császár/ (Kr.e 63 - Kru 14) megszerezte az Egyiptom feletti hatalmat és Antonius (Kr.e 83-30) legyőzésével Róma

belső egységét is megteremtette Róma az ókor legnagyobb rabszolgatartó állama lett. III.371 Út - és hídépítés római technikája A rómaiak hódításaik során a görög hagyományokat is átvették, és alkalmazták a hellén ”ezermesterek” technikai trükkjeit is, bár haszontalanságnak vélték az efféle játszadozást. Az átvett görög technikát a gyakorlat céljára fejlesztették tovább. Nem számolgatták a csillagok mozgása alapján a hónapok pontos hosszát, hanem időnként módosítottak a hónapok időtartamán. Gyakorlati 34 emberek voltak, és éppen ez a magatartás biztosította győzelmüket Görögország felett, s amely végül is lehetővé tette a Római Birodalom kialakulását. Itáliában a rómaiak előtt az etruszkok fejtettek ki útépítő tevékenységet és az utak mellett vízvezető árkokat is húzta. A rómaiak már a birodalom megalapozásánál fontos feladatnak tekintették a meglévő utak felújítását és a

távolsági utak kialakítását. Az útépítés első kezdeményezője Claudius Appius censor /volt consul, feladata a feddhetetlenség ellenőrzése/ (Kr.e 312) volt, aki a Rómából Capuába vezető műutat a Via Appiát építette meg. Itáliában a hegyes és mocsaras területek miatt a közlekedés elég nehézkes volt. Különösen gondot jelentett az Alpok vidéke, ahol fokozottan figyelembe kellet venni a helyi adottságokat és az időjárási viszonyokat. A római útépítőmérnökök a legkedvezőbb nyom-vonalat húzták meg, melynek megvalósítására új technikai megoldásokat dolgoztak ki: levert vagy éppen úszó cölöpökre épített pallóutat, amellyel átkeltek a pontoni mocsarakon, illetve szerpentin utakat alakítottak ki a hegyekben. A szilárd talajon is újszerű aljazatot készítettek az utaknak Döngöléssel gondosan tömörített alapépítményre helyezték a többrétegű felépítményt. Az alaprétegre 1/3 rész habarcsot és 2/3 rész

zúzottkő összetételű betonréteg került. Erre helyezték az etruszkok áItal is alkalmazott nagyméretű burkolólapokat, a görögök által használt mészhabarcsba ágyazva. Készültek kavicsburkolatú utak is A római utak szélessége 3-12 méterig terjedt. A császárság korában 80 ezer km hosszú „szakavatottsággal” burkolt kőút és 300 000 km hosszú „másod és harmadrendű” út épült. A római 25. ábra Rómaiak álta épített út részlete úthálózathoz tartoztak a következő útvonalak: Róma-Afrika, Róma-Ázsia, Róma-Duna-Bizantium, Róma-Hispánia, Róma-Gallia-Britannia-Germánia. Az „örök városból” kiinduló főútvonalakon a távolságot a „nagy fórum” bejáratánál Augustus császár által emelt, aranyból készített oszloptól /Miliarium aureum/ számították. lnnen ered az a mondás: „Minden út Rómába vezet”. A távolságot mérőkocsival határozták meg 2000 lépésenként mérföldköveket helyeztek el. A

hosszméréshez 10 láb hosszú mérőrudat /decempede/ használta A merőleges irányokat gromavval, a tetszőleges szöget dioprovval tűzték ki. A méréseket derékszögű koordinátarendszer szerint végezték, amelynek tengelyeit minden esetben észak-déli és keletnyugati irányba tájolták be. Az észak-déli irány pontos meghatározására gnómon nevű eszközt használtak. Ez lényegében a napórához hasonló szerkezet, amely árnyéka alapján határozták meg az időt és éghajlatot. Az utak mellett, a teljesíthető napi úthossznak megfelelő távolságra szállást, vendégfogadást, fogatcserét biztosító pihenőket létesítettek. Az utazási feltételeket részletesen szabályozták. Meghatározták a lovak vontatóképességét, a lovasfutárok /veradari/ teljesítőképességét, a kocsik méretét A közönséges szállítókocsik /carrus/, személyeket, fegyvereket szállítottak. Az igényesek szállítását utazókocsik biztosították Váltott

lovakkal, 24 óra alatt 200 km-nél is nagyobb távolságú utat tettek meg. A városokban általában nem közlekedhettek személykocsik. Az előkelő polgárokat gyalogkocsik vitték Gondoskodtak az utak karbantartásáról is. Az utak felügyeletét a curatorok látták el Úttérképek, intineráriumok kezdetben csak a hadvezérek és a legfőbb hivatalnokok részére készültek. A Római Birodalom bukása után az útvonalak elvesztették politikai jelentőségüket, azokat nem gondozták, tönkrementek. Nagy gondot fordítottak a csapadékvíz elvezetésére. A városi utak két oldalát járdalapokkal látták el. A rómaiak ásták az első alagutakat is Vespasianus császár (Kru 69-79) által épített 38 méter hosszú Vis Plaminia vonalában még ma is használatos. A széles folyókon kompjáratokat létesítettek. A keskeny folyók és szűk szakadékok közt többnyire fahidat vertek, majd állandó kőí- 35 vekkel helyettesítették. A rómaiak építési módja

a modern betonzsaluzás technológiáját vetítette előre. Gaius Julius Lacer római építőmester az Ibériai szigeten, egy mély völgyszoros felett építette meg Kr.e 106-ban a római kor egyik ma is látható legnagyobb hídját. Hat íven, 196 méter hosszan feszül a súlyos kövekből emelt építmény, a közepes vízszinthez képest 53 méter magasságban. Közepét Traianus római császár tiszteletére emelt diadalív díszíti 26. ábra Híd és vízvezeték Nimes mellett III.372 A rómaiak vízi közlekedése és kikötőépítései Az ókori Róma hajóközlekedése -nagy technikai tudásuk ellenére- nem érte el a szárazföldi közlekedés színvonalát. A rómaiak átvették a föníciaiak és a görögök alkotásait, az általuk létesített kikötőket kibővítették, és számos új kikötőt építettek a meghódított területeken. A hispániai félszigeten Terraco /Tarragona/ volt a rómaiak fő támaszpontja. Kre 218-ban Publius Cornelius Scipio

jelentékeny kikötőket és erődítéseket épített ott. Marcus Vespazianus Agrippa Kr.e 36-ban kezdte el a baiaei öbölben a misenumi hadikikötő építését A rómaiak legnagyobb szabású kikötője a Tiberis torkolatában lévő Ostia volt. Kiépítése Claudius császár idején kezdődött. 740 méter hosszú 4,5-5,5 mély partszakaszt alakítottak ki Trainus idején ezt tovább bővítették és megépítették a belső kikötőmedencét, valamint a Tiberisszel összekötő csatornát /Fossa Traina/. Ide érkeztek Egyiptomból, Szíriából, Algírból, Tuniszból, valamint Szicíliából a Róma ellátását szolgáló gabonaszállító hajók. Említésre méltóak a folyami kikötők is. Venetia tartományba számos hajócsatorna épült A Dunán szabályozási munkálatokat végeztek. A mintegy 3,2 kilométer hosszú római kori csatorna nyomai még ma is láthatók A birodalom víziutjain is élénk hajózást folytattak. Az áruk szállítását evezőshajókkal,

vagy lóval vont uszályokkal bonyolították le. Vitrovius (Kr.e 80 körül) mérnök De Aechitektura Libri Decem című könyvéből ismerjük a kikötők és mólók építésének korabeli elvárásait: a telepítés helyének kiválasztását, az alapozás, védőgátak, mólók, hajótárolók, raktárak építésének technikáját. A római birodalom szétbomlása után a Földközi-tenger az arabok kezébe került, és a régi híres római kikötők elveszítették korábbi jelentőségüket. III.373 A rómaiak építés, fűtés és vízellátási technikája A rómaiak a hatalom megszerzését követően az építéstechnika minden ágazatában magas fokon álló hellén kultúrát örököltek. Az etruszk és görög hagyományokra támaszkodva az építéstechnikát és az építőművészetet önálló alkotásokkal fejlesztették tovább. Különösen eredményesnek bizonyult a régi Rómában az új építőanyagokkal való kísérletezés. Ez teljesen megfelelt a

rómaiak újszerű építési felfogásának. Ők ugyanis, ellentétben a görögökkel, a Nílus és a Folyamköz magas kultúrájával, nem helyeztek különösebb hangsúlyt az épület-test külső, térbeli megjelenésére, hanem azzal törődtek, hogy a belső tér legyen minél nagyobb és a homlokzat szemkápráztató. E célt nagyon jól meg tudták valósítani a Kre II században feltalált öntöttfalazás technikájával. Elhagyhatták a hatalmas faragott köveket vagy a napon kiszárított téglát A vízben kötő habarcs, a cement lehetővé tette a deszkazsaluzást, amelyet kőzúzalékkal /caementa/ és hidraulikus mésszel /opus caementicium/, valamint vulkáni hamuval töltöttek ki, lényegében feltalálva a betont. Az így öntött fal szilárd volt, ellenállt az időjárásnak és még a víz alatt is kötött A látható felületeket vakolattal vagy pártafallal burkolták. Térfedéshez, áthidaláshoz szívesen használtak boltívet. Egymástól

meghatározott távolságra boltgyűrűket és bordákat készítettek a gondosan előkészített zsaluzaton, majd a bordák közötti kazettákba, habarcsba ágyazott téglát és puzolatörmeléket öntöttek. Kizárólag félkör alakú boltozatokat és gömbkupolákat építettek. Kr.u 72 és 80 között épült Rómában a Colosseum („Flavius színháza”) Elnevezését a közelben felállított hatalmas („kolosszális”) Nero-szoborról kapta. A régen ismert dongaboltozást először 36 ezen az építménynél nyújtották meg, cementtel rögzítve egymáshoz a téglákat. Megkezdődött a „támaszerőkkel” való kísérletezés. Így jött létre a két dongaboltozat találkozásánál a keresztboltozat. A teher ennél nem oszlik el egyenletesen a hordozófalon, hanem négy sarokponton ívekre vagy pillérekre vihető át. Az ovális alakú építmény hossza 167 m, szélessége 155 m, magassága 48,5 m. 50 ezer ülő és 20 ezer állóhely állt a nézők

rendelkezésére 27. ábra Colosseum 28. ábra Panthenon 29. ábra Hagia Sophia Hadrianus császár Kr.u 120-ban újra felépítette az istenek összességének szentelt (Kr.e 27) és leégett római Pantheont, ami eredetileg is hatalmas kupolás építmény volt. Az épület kör alaprajzú, e hengeres épülettest tartja a 21,8 m magas, félgömb alakú kupolát. A 43,6 m magas tér egyetlen fényforrása egy 9 m átmérőjű, kerek nyílás volt a kupola-boltozaton. A hengeres, 6,2 m vastag bordaszerkezetet kettős héjjal alakították ki. A külső héj zárt, a belsőt felváltva szögletes és lekerekített fülkék törik át. A Pantheon a tökéletes arányú épületek példája. Méreteihez éppúgy fantasztikus elképzelések kötődnek, mint a Kheopsz-piramis esetében. A görög-római építészettechnika egyik legszebb alkotása a konstantinápolyi újjáépített Hagia Sophia templom volt. 31 m fesztávú és 56 m magas kupola négy pilléren fekszik. A templom

belső területe 7000 négyzetméter. A rómaiak, az általuk alapított gyarma-tokon a városok alapításakor merőleges utcahálózatot építettek ki. Tiberiusz császár (Kr.u 14-34) idején már arról panaszkodnak, hogy „a házak túl magasak, és az utcák túl szű- kek, sem a tűzvész ellen nincs kellő védelem, sem az esetleg összeomló épületek romjai ellen nincs hová menekülni”. Ezeken a közállapotokon a római tűzvész (Kru64 VII 18-19) után sem sokat módosítottak. Az újjáépült városban főleg magas lakóházakat építettek, az utcák pedig kifejezetten keskenyek maradtak. Az itt épített házak agyagtéglából épültek, a tetőt szalma fedte A központon kívül eső területeken, tehát a város nagyobb részén, mezőgazdasági munkából, állattartásból éltek az emberek. Ezt a vidékies összképet pompázatos építmények színezték: a Pantheon, a Lateránpalota (Kre 14), számos közfürdő /therma/ és hasonló középület Az I.

században, Rómában és a provinciák városaiban költséges, egyenletes és csekély esésű vízvezetékrendszereket építettek. Ehhez alagutakra és aquaeductusokra [akvéduktusz] /a vízvezetékhez tartozó építmény/, hídszerkezetekre volt szükség. Egyedül Róma vízellátására 14 aquaeductust építettek. Az Aqua Marcia összesen 91,6 km hosszú; abból 11 km völgyhidakon keresztül folyik. A 23 km-i Aqua Júliából 9,6 km az aquaeductus A Claudius és Traianus uralma alatt épült Aqua Claudia két, hosszan egymás mellett futó, több mint 150 km hosszú 37 aquaeductusból állt. A fedett távolsági vízvezetéket nem közvetlenül a fogyasztói hálózatba, hanem egy víztoronyba /castellum/ jutottak, melynek belseje négy részre tagolódott: a főtartályból három melléktartályba vezettek a csövek. Az egyikből a városi fürdőket táplálták, egy másikból a magánházakat, a harmadik az első kettőből túlfolyó vizet fogta fel. Ebből látták

el a nyilvános medencéket és a szökőkutakat. Kleomedész 50 körül leírta az attaliai Arhénaioszban az ivóvíz megszűrésének módszerét. A Rómában és a provinciák nagyvárosaiban létesített termák /közfürdők/ hatalmas márványborítású téglaépületek voltak. A fürdővizet kazánban melegítették Medencék és 179 cm hosszú bronzlemezből készült fürdőkádak álltak a vendégek rendelkezésére. A fürdőépületek része volt: a fűtött vetkőzőhelyiség /apodyterium/; a hidegfürdő /frigidorium/; kádfürdő; különböző vízhőfokú medencék, a langyos vizű fürdő /tepidarium/, a meleg vizű fürdő /catdorium, sudatorium/, masszírozó, gyúrószoba, társalgó, szabadtér testmozgáshoz /palaestre/); tüzelőtér és vízmelegítő kazán /praefurnium/. Marcus Aurelius Antonius, Caracalla császár Kr.u216-ban befejeztette Róma addigi legnagyobb, 10 évig épülő nyilvános fürdőjét. Az egész épület alapterülete 330x330 méter

volt. A hideg vizű fürdő úszómedencéje 17x51 méter. A langyos vizű fürdőt három 23 m fesz-távolságú keresztboltozat fedte. A kerek forró vizű fürdő fölé egy 35 m átmérőjű kupolát emeltek. Homlokzatának magassága még a Pantheonét 30. ábra Caracalla Termái is túlszárnyalta 5 méterrel. A vagyonosok házait bekapcsolták a városi vízellátásba, sőt nagyobb településeken a csapadék illetve szennyvízcsatornákba is. Sextus Julius Frontinus Kru97 körül a kikalapált és összeforrasztott ólomcsövekről szóló tanulmányával új korszakot nyitott a vízellátásban. Hidegebb vidékeken a házakat központilag fűtötték. Már Kre I századtól padlófűtést /hypocaustum/ alkalmaztak. A fűtendő helyiség alatt egy 80-100 cm magas üreges teret képeztek ki Fölötte a padlót téglából rakott oszlop tartotta. Az épületen kívül létesített fűtőkamrából légcsatornán átvezették a meleg levegőt a padozat alatt lévő üregbe.

Gyakran a fűtendő helyiség falába is üreges téglákat (tubulus) raktak, amelyek szintén a föld alatti zárt légtérhez csatlakoztak. III.374 A rómaiak mechanikai ismeretei és kézműipara A görögök elméleti tudását a rómaiak hasznosították. Megfelelő erősségű kötéllel -az időszámítás fordulója után akár bronzdrótból font kötéllel is- rendelkeztek, sőt az I. században Rómában már drótkötelet gyártottak, ezért képesek voltak a polipasztoszok elvére alapozva egy vagy két ferde szárral rendelkező nagy teherdarukat építeni. A legtöbb ilyen darut mozgatni is lehetett. A csapágy azonban nem terjedt el, mert nem volt megfelelő módszer a golyók tömeggyártására. A római korszerű mechanikai szerkezeteket jól tudták hasznosítani a bányászatban is. Már a Kr.e VII században fejtettek és kohósítottak az etruszkok rézércet, ónt, ólmot, ezüstöt és vasat Az Ibériai-félszigeten, ahol gazdagabb lelőhelyek voltak, San

Domingó mellett olyan római ércbánya is működött, amelyben 40 méterről merítőkerekekkel hozták fel a talajvizet. Főként az Alpok vidékén elkezdték az étkezési és ipari célra használható kősó bányászatát is. A köves kézimalom is valószínűleg a Földközi-tenger nyugati vidékén terjedt el. A pékségek egy- vagy kéttölcséres malmokkal működtek, amelyeket többnyire járgányokkal hajtottak. A kézimunka ilyen mechanizálásával /Eurysakes római pék állítólag tésztagyúró gépet használt/ valóságos nagyüzemek, részben igazi kenyérgyárak jöttek létre. E fejlődést erősítette az ”alulcsapó vízikerék”, mint meghajtásmód I. század alatti feltalálása Ez lehetővé tette Mithridátés találmányainak, a vízimalmoknak az elterjedését, amelyek nemcsak gabona őrlésére voltak alkalmasak, hanem fűrészmalomként is működtek. Az állatokkal hajtott vízmerítő járgányok, a 38 taposókerekek és végül a

vízimalmok különböző erőátviteli mechanizmusokat igényeltek. A római mérnökök megalkották a faragott fogaskerékkel történő meghajtást is. Nagy jelentőségű erőátviteli mechanizmus jelent meg Itáliában vagy Görögországban az I. évszázad közepén: a csavarprés Egyrészt az olajbogyó levének kisajtolására használták a korábbi olajütő helyett, másrészt szőlőprésnek. A vas használatának elterjedése lehetővé tette új vaseszközök gyártását. A kovácsok Kre 200 körül a lapos vagy szögletes keresztmetszetű reszelőket vasból készítették. A nyers darabot kikalapálták, majd az izzó vas hideg vízbe merítésével megedzették, de használtak más anyagot is, például „kecskebak vérét, fiúvizeletet vagy olajat”. Az így készült reszelőkkel le lehetett simítani a kovácsoltvas tárgyak felületét, alkalmasak voltak az egyes alkatrészek utólagos módosítására is. Meghonosították a kovácsoltvasból készült,

vasszögekkel felerősített lópatkolást. A rómaiak jól ismerték a korrózió pusztító hatását. A korabeli leírások szerint, ólomfehérrel, gipszel, bitumennel, fakátránnyal kenték be a vasat, hogy védjék a rozsdától. A fémek, különösen a vas fokozatos elterjedése nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a görögrómai hadsereg a maga korában a legkorszerűbb legyen. Ammianus Marcellinus 31 kötetes haditechnikai könyve az ókori fegyverek működését és gyártástechnikai fejlődését írta le. Tovább fejlesztették a torziós fegyvereket, ostromgépeket és egyéb felszereléseket. A római légióknak saját mérnöki kara volt, ahol építész, vízmester, kútmester, csőmester, útépítő mérnök, földmérő dolgozott. Az alexandriai Héron (Kr.e II-I század) görög matematikust és ezermestert az egész Római Birodalomban híressé tették találmányi és technikai írásai. Legfontosabb művei: - Metrika, melyben először írta le a

háromszög területének Héron - féle kiszámítását az oldalak alapján; - Dioptria, geodéziai és csillagászati eszközök, többek közt a teodolit egyik előfutárának a leírásával; - Mekhanika, emelőszerkezetek, fogaskerékáttétetek szerkesztési tanácsaival; - Pneumatika, amelyben víz- és gőznyomással működtetett 31. ábra Héron borautómatája rendszerek leírását találjuk. Héron megfigyelte a testek fizikai tulajdonságait, a nedvesség, a fényvisszaverődés jelenségeit. Emellett feltalálónak is tekinthetjük Kitalált egy egyszerű hőmérőt: a termoszkópot. Különböző olajütőket és borsajtolókat konstruált. Feltalálta a róla elnevezett szökőkutat. Megszerkesztett egy belső tüzelésű gázkazánfélét és egy gázzal hajtott szerkezetet, úgynevezett aeolus-labdát /eolipile/, mely alapelvét tekintve az első hőlégturbinát. Készített egy nagyítva és 32. ábra Termoszkóp kicsinyítve másoló rajzológépet is, a

pantográfot. A Római Birodalomban különleges szerepe volt az üvegtárgyaknak. Kru 50 körül sikerült Szíriában a barnakő nevű mangánérc adagolásával átlátszó üveget /ablaküveg/ készíteni. Időszámításunk kezdete táján a Római Birodalom szíriai üveget importált, majd egyre több üvegkészítő műhelyt létesítettek. A római kézműipar eszménye a tökéletességre való törekvés volt, így érthető, hogy a különböző üvegkészítő technikát is egyre magasabb szintre fejlesztették. Az üvegek csiszolása és metszése /gemmák és kámeák/, a színes üveg készítése és a kettős üvegfal közé helyezett aranykép vagy minta, a zománcfestés, a pergéssel készült vagy fúvott henger falából kivágott áttetsző üveg egyaránt ismert volt a mesterek előtt. Méteresnél is hosszabb üvegfúvó pipával dolgoztak. Ismerték a tartóvasat is, amely segít az üveg megformálásában 39 33. ábra Vespasian dénár A mosoda, mint

szolgáltatás fontos iparrá alakult. A mosáshoz főleg urinát /latin, vizelet/ használtak, amelyet egy ideig rothasztottak az ammóniatartalom emelésére. Vespasianus (9-79) császár, a mosodásokra urina adót vetett ki A monda szerint fia, a későbbi Titus /Flavius Vespásiánus/ (39-81) császár kifogásolta apja e cselekedetét. Vespásiánus ekkor egy pénzdarabot vett elő, fia orra alá tartotta és megkérdezte, „Érez-e rossz szagot?”. A nemleges válaszra a császár megjegyezte: „Pedig ez urinából van!” Így keletkezett a szállóige: „Pecunia non olet!” /A pénznek nincs szaga!/. III.38 Amerikai, ausztráliai és óceániai kultúrák kezdetei III.381 Amerikai népek és kultúrák kialakulása Az emberi településre alkalmas kontinensek közül, az amerikai földrészt vette utoljára birtokába az ember. Szibériából körülbelül Kre 20 ezer évvel vándorolt át az ember az Újvilágba, abban az időszakban, amikor az alacsony tengervízszint

miatt a Bering-szoros szárazfölddé vált. A véletlen- és alkalomszerű kapcsolatoktól eltekintve az amerikai indiánok elszigetelődtek óvilági kortársaiktól. A közép-amerikai és andokbeli civilizációk semmit sem köszönhettek a külvilágnak Az egyszerű társadalmi formák a helyi kísérletezést és az eredmények kisebb csoportok közötti átvételét reprezentálják. A találmányaik, az írás és a réz megmunkálása is, függetlenek az Ó- és Újvilágtól. A vas az acél, a lőpor, az üveg, az abc, a kerék és az eke azonban európai hódítók útján vált ismerté. Többezer éves félnomád vadászó, halászó és gyűjtögető életmód után, egyes közép-amerikai és andok-beli indián csoportok letelepedtek és növénytermeléssel kezdtek foglalkozni. Feltételezhető, hogy gumós növényeket is termeltek, az élelmiszer alapját azonban (kb Kre 1500-ban) a kukoricatermelés adta. A falvakból Kr.e utolsó évezredben alakultak ki nagyobb

települések, városok A településeken megtalálhatók az osztálykülönbségek nyomai. A gazdasági hatalom abból eredt, hogy a vezető gyakorolta az ellenőrzést a föld, az élelmiszer- és kézműipari termékek elosztása felett. Ezt a pozícióját többnyire vallási szankciók is erősítették. A Kru I évszázadban Közép-Amerika és Közép-Andok legnagyobb része „civilizálódott”, egyes közösségek azonban törzsi szinten maradtak. Közép-Amerikában, a mexikói azték és a dél-amerikai inka kultúrát megelőzte a toltét kultúra. A mai Mexikó City és Veracruz között terült el a régi tolték főváros, Teotihuacan [teotivakan]. Ez idő alatt Teotihuacan volt Közép-Amerika fő civilizációja A feltárások arra mutatnak, hogy e település szép város lehetett, széles utcákkal. Quetzalcoat [kecalkóalt], a Tollaskígyó temploma a szobrászat és az építészet lenyűgöző kombinációja; minden szint függőleges síkjából egy sor

kígyófej ugrik ki, kerek meredt szemű, geometrikus fejekkel váltakozva. S tepantitlai palotában lévő falfestmények játszadozó és pillangókat kergető embereket ábrázolnak, középen egy ember sír, s az esőisten vizet permetez az égből. A régi tolték építkezés emléke a 65,4 méter magas Nap-piramis és a valamivel alacsonyabb Hold-piramis. Az előbbiben közel egymillió köbméter kő van A köveket egymás mellé és fölé kötőanyag nélkül helyezték el. Sok találgatásra ad okot az Egyiptomban és Mexikóban található piramisok hasonlósága. 40 34. ábra Tollas kígyó dombormű 35. ábra Tolték pajzs 36. ábra Nap piramis A közép-amerikai civilizáció klasszikus korszaka Kr.u 250-ben kezdődhetett. A mayák ekkor alakították ki az ún Maya Óbirodalmat, mely több, egymással gyakran szemben álló városállamból Tikal, Copán, Palenque, stb. állt A maya kultúra Honduras, Guetemala területén Kr.e III században bontakozott ki.

Jelentős helyi civilizációk alakultak ki a Mexikói öböl partvidékén az Oxaka völgyében és a Mexikói-fennsíkon is. A feltevések szerint társadalmi berendezkedésük a III század táján a rabszolgatartó társadalom kezdeti fokán állt 37. ábra Copáni ”Idol” Többistenhivő vallásukat a gyakori állat- és emberáldozatok, jellemezték, domborműves sírköveket emeltek. Öntözéses földművelést folytattak E században vehették át a hieroglifákat, magas matematikai műveleteket igénylő csillagászati megfigyeléseket és számításokat végeztek, felfedezték a helyi érték és a zéró fogalmát. Az általuk készített naptár pontosabb a Gergely félénél 38. ábra Piramistemplom Palenque-ben 39. ábra Pakalé király halotti maszkja A maya kultúra kutatásának ma is vitatott kérdése, hogy miért hagyták el fővárosukat. Járvány, háború, földrengés, élelmezési nehézségek kényszerítették-e őket. Új fővárosukat Yukatan

félszigeten építették fel, ahol 30 méter magas piramison állt a templomuk. A piramisok tetején álló templomaikat és palotáikat festett stukkó- és kőreliefek díszítették. A maya domborműveken a gazdagon öltözött, életszerű emberi alakok bonyolult hieroglifikus motívumokkal ötvözték. A maya szobrászat gyakran nem háromdimenziós, azonban bámulatos kerámia-szobrocskákat készítettek Jaina [hajna] szigetén. Ezek némelyike szellemet ábrázol, a legtöbbjük azonban földi halandókat, fejdíszt viselő táncosokat és papokat. Sajnos a maya kultúra is elpusztult Néhány megmaradt kódex megfejtése nyújt segítséget ősi történetük megismeréséhez. A kukorica, a bab és a tök átkerültek Mexikóból Észak-Amerikába, ezzel megindult a gyors fejlődés Ohioban és Illinoisban. A hoppewell törzsfőnökök Kre 300 és Kru550 között Floridától a Sziklás-hegységig kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki. A legtöbb észak-amerikai törzs

is mezőgazdasággal foglalkozott, főleg növénytermeléssel, kivéve az északnyugati partvonalat, ahol gazdag haltelepek jöttek létre, nagy falvakkal. Az óceánok partvidékein meghonosodott a hajózás, a halászat és a kagylógyűjtés. Az ún ohioi adena kultúra felülmúlta a hopewellit, mivel törzsfőnökei egész Észak-Amerikából szereztek díszeket és egzotikus nyersanyagokat. 500 körül csökkent a hopewelli hatás, és kb. 700-ban a mississippii kultúra bontakozott ki, ahol templomdombok épültek Az északnyugati partvidékek indiánjai híresek hatalmas totemoszlopaikról, amelyek törzsfőnököket, szellemeket és állatokat ábrázolnak. A délebbi kvakiutl törzsek görbecsőrű, emberevő madarakot mintázó és cédruskéregből font hajat viselő maszkokat készítettek. Az állatbőröket gazdagon díszítették az egész földrészen. Az alföldi indiánok bölényvadász jeleneteket festettek, még nyugatabbra finoman fonott kosaraikat geometrikus

és állatmotívumokkal díszítették. Még délebbre a navajók színes textíliáifigurákat, lovakat, madarakat ábrázolnak. A terméketlen, távoli északi sarkvidékeken nem nőtt a népesség, fennmaradt a nomád törzsi életfoma. Itt éltek a Jeges-tenger melléki vadászok, az inúák /eszkimók/, kicsit délebbre szubartikus erdei vadászok. E népek uszadékfa és elefántcsont berakásokkal díszítették embereket, fókákat, jegesmedvéket és más sarki állatokat ábrázoló díszeiket. 41 Dél-Amerikában a Kr.u IV században minden fő andokbeli területnek saját művészeti stílusa volt, ami egymással hadakozó, több független állam létére utal. A művészetben kiemelkedő volt a moche és a naszka népek kultúrája. Az Andok környékén élő moche-k alapvetően naturalisztikus művészetét (Kr.e 200 - Kru800) jól érzékeltetik a korabeli kerámiák. Egyesek a mindennapi életet, a vallásos rítusok vagy háborúk látványos ábrázolását

nyújtották. Gyakran ábrázolnak katonákat, hadszíntereket és levágott fejeket. Ezzel ellentétben a szomszédos naszka kultúra kerámiáit (Kr.e 200-Kr u.700) stilizált minták és merész színek jellemzik A hatszázas évek után a hatalom a partvidékekről a fennsíkokra tolódott át. Észak kivételével, ahol fennmaradtak a moche hagyományok, eltűntek a regionális építészeti és kerámiadíszítési stílu40. ábra Portrékerámia sok, s ezeket egy új stílus váltotta fel, tárgyát a tiahuanacou-huari mitológiából választva. Valószínűleg az aztékok harciassága és az áldozatok iránti fogékonysága magyarázza Coatlicuenak [koatlikve], a föld és a termékenység istennőjének Tenochtitlánban [tenocstitlán] rettenet keltő szobrát. Az istennő arca helyén két kígyó fej van, mellén levágott kezek és kitépett szívek láthatók, s tekergő kígyók alkotják szoknyáját. Dél-Amerika egyik virágzó kultúrája az inka kultúra volt. Az

inka eredetileg a dél-amerikai kecsua indián néptörzs neve később az inka birodalom uralkodójának és uralkodó osztályának elnevezése. Az inka birodalom alapvető gazdasági és társadalmi egysége a faluközösség volt Erre épült az államszervezet viszonylag fejlett központosított közigazgatási rendszere, élén az istenként tisztelt inkával. A XI. században Cuzcónál megalapították fővárosukat, a Nap Szent Városát, ahol hatalmas templomokat és erődöket építettek kőből és aranylemezekkel borították be épületeiket. Hierarchikus felépítésű vallásuk legfőbb istenségét Viracohának nevezték. Gyakran mutattak be emberáldozatokat is A 15 század folyamán az Andok területének nagy részére kiterjeszkedtek, Dél-Amerika teljes nyugati hosszában elnyúlva a mai ecuadori-kolumbiai határtól Dél-Közép-Chiléig, és sokat elfoglaltak az Andok bolíviai vidékeiből is. Öntözéses, teraszos földművelést alkalmaztak. Fejlett volt a

takácsmesterség, és kerámiaművészet. Aranyat, ezüstöt, rezet és ónt bányásztak. Kő- és bronz szerszámokat használtak Kiváló ötvösök és kovácsok voltak, ismerték a téglát és habarcsot. Különleges építkezés lehetett a Dél-amerikai Peruban lévő Machu Picchu inka vár építése. Az inka vár óriási faragott kövekből épült hegyi erődítmény volt. A naptemplomban csillagászati megfigyelőhely, az árnyékvető oszlop ma is helyén áll. Betűírás helyett a kipunak nevezett csomóírást használták. Bolíviában és Dél-Amerika több államának vadonjaiban még számos, felderíthetetlen, ismeretlen időkből és népektől való romváros rejtőzik. 41. ábra Machu Picchu III.382 Ausztrália és Óceánia kultúrájának kialakulása Délkelet-Ázsiából a „Nagy Ausztráliai Földrészre” akkor kerülhetett az első ember, amikor Tasmániát, Ausztráliát és Új-Guienát (kb. 70 ezer-50 ezer évvel ezelőtt) alacsony tengervízszint

kapcsolta össze. Így az ausztráliai őslakókat tekinthetjük „a világ első tengerészeinek” Ezen a hatalmas észak-déli irányban a trópusoktól a mérsékelt égövig terjedő földön, az északi ehető növények egyrésze hasonlított az ázsiaihoz, de az állatokkal más volt a helyzet. Az ősemlősök mellett 3,5 m magas kenguruk, nagy ökrökhöz hasonló vadállatok, oroszlánok, és az emufélékhez tartozó madárvilág népesítette be. A szárazföld folyói bővelkednek a halakban, kagylókban és ezeken a területeken alakultak ki a települések. E települések többsége nem maradt 42 ránk: 70 ezer-5 ezer évvel ezelőtt a tenger szintjének megemelkedésével „kontinentális talapzatként” víz alá kerültek. A pleisztocén kori lakosokat a csonthegyek és kőszerszámok: magkövek, valamint megmunkálatlan kaparók jellemezték. Ez a 40 ezer év alatt keveset változó pán-ausztrál kultúra sok, Új-Guineához és Ázsiához kötődő helyi

elemmel rendelkezett. Egyik darabja a 22 ezer éves arnhem-földi fejsze. Japánban ehhez hasonló kőszerszámokat találtak, amelyek 30 ezer évesek Effélék a világ több más részén is felbukkantak, de jóval később. A tenger mai szintjét kb. 5000 évvel ezelőtt érte el Ezt követően nőtt a szárazföld belső telepeinek a száma. Kb ugyanekkor honosodott meg a dingó és ekkor jelent meg a finoman megmunkált „szilánkeszközök" kultúrája, amely a korábbi kőeszközök továbbfejlesztésén alapult. Folytatódott a gazdasági, politikai és vallási fejlődés. A becslések szerint, az európai letelepedéssel egyidőben 300 ezer őslakója volt kb. 500 törzsi területen. Életmódjuk még mindig a vadászaton és a gyűjtögetésen alapult, majd a földrész gazdagabb vidékein 42. ábra Dingók állandó falvak alakultak ki. Halásztak, füveket és gumókat ültettek Ausztráliával egyidőben, először talán Új-Guienát népesítették be. Új-Guinea

északi részén, a Huon-félszigeten egy települést legalább 40 ezer évvel ezelőtt betemetett a vulkáni hamu. Ismereteink szerint Új-Írországot (északon) az ember 33 ezer éve vette birtokába. Az északnyugati fennsík más telepei bizonyítják, mennyire szétszóródtak az emberek Kr.e 8000-ig A fő változások kb. 6000 éve történtek az ázsiai háziasított növények és állatok általánossá válásával, csatornák építésével. A korábbi vadászat és gyűjtögetés máig fennmaradt, de kibővült a mezőgazdasággal Kr. e III és II évezred között, Új-Guineától Északra, Észak-Keletre és Dél-Keletre Melanézia nagy részét tengeri kereskedőcsoportok foglalták el. Háziasított növényeket is állatokat hoztak magukkal, amelyek az egész területen elterjedtek. Ezek az ausztronéziai emberek és Iapitahagyományt őrző edényeik Kr.e 1300-ban eljutottak a Fidzsi-szigetekig, majd Nyugat-Polinéziába. E két területen, a több mint ezer éves

földrajzi elszigeteltség során főleg a „melanéziai jellegű” anyagi kultúra fokozatosan átalakult polinéziaivá. Kr.e 150 körül, amikor többé nem készültek lapita edé43 ábra Ianus maszk Melanéziából nyek, Melanéziában és Nyugat Polinéziában, az ősi szamosiak keletre indultak kenuval és elfoglalták a távoli Marquises szigeteket. Kru 400-ban a betelepülők szétszóródtak Hawaii területén Körülbelül ekkor értek az első polinéziaiak is a Húsvét-szigetekre, egy különleges tevékeny kultúrának adva életet. Polinézia összes fő szigetcsoportját, beleértve Új-Zélandot is, először 1000 és 1300 között népesítették be a főként Szamoa-, Tonga-, valamint a Társaság- vagy Marquises szigetekről érkezők. Független kultúrák sokasága épült ki ezeken a kis ”szigetuniverzumokon”, amelyeket az európai expanzió okozta sokk zúzott szét a XVII., XVIII és XIX században Új-Zéland változatos klímájához, nagyságához,

szokatlan növényeihez és állataihoz nehezen tudtak alkalmazkodni a polinéziai telepesek. A magukkal hozott háziasított növények és állatok vagy elvesztek útközben, vagy nem bírták az éghajlatot. Csak a kutya a patkány, valamint a táró-, a jamszgyökér és az édesburgonya maradt fenn. Az új-zélandi környezet hatalmas futómadarakkal, pl a moa nyújtott kárpótlást a korai telepeseknek. Az ősi új-zélandiak ”vadász-gazdálkodókká” váltak, s évszakonként költöztek, hogy kihasználják az adottságokat. Főleg a partvidéken telepedtek le A környezet új szerszámok kitalálását tette szükségessé. A következő évszázadok során mindkét szigeten nőtt a lakosság és a Déli-sziget természeti forrásai teljesen kiaknázódtak. A vadászat és az ember gyújtotta tüzek, majd a széleskörű erdőirtás (XIII-XIV. század) megváltoztatták a természetet. 43 Ekkortájt kezdtek új-zélandi eszközöket kifejleszteni a polinéziaiak

helyett. A hadviselés során különlegesen fejlesztett, erődített ”pa” nevű telepek jelennek meg. Az európai expanzió előtt James Cook (1728-1778) és más felfedezők 250 ezer, még mindig vadász életmódot folytató maorit találtak Új-Zélandon. Az európaiak érkezése és letelepedése heves összeütközésekkel járt és a hagyományos maori társadalom és kultúra gyors felbomlásához vezetett. 44 III.4 A tudományok kezdete és a klasszikus ókor tudományos ismeretei III.41 A tudományok kezdete III.411 A kvantitatív tudomány eredete A mennyiségtanon belül a számtan tudománya az aritmetika megelőzte az írást. Kezdete az ősidőkre tehető és addig tartott, amíg össze nem gyűlt a matematika sajátos anyaga, míg meg nem születtek az elemi fogalmai, míg ki nem alakultak sajátos módszerei, azaz mire kb. Kre VI-V. századra önállótudománnyá nem alakult A földművelés, az állattenyésztés, a kézművesség és a kereskedelem

szükségessé tette az áruk mennyiségének mérését, számszerű ellenőrzését és hosszú ideig való nyilvántartását. A mércéket eleinte csak alkalomszerű eszközök /pl.: kosárnyi gabona, egy ruhára való szövet, egy tyúk, stb./ voltak Később ezeket az összehasonlíthatóság érdekében szabványosítani kellett Ehhez többek közt valószínűleg a mérleg és a súly - ami magán viseli a tudományos találmány minden jegyét - ősmintáját használták, ami egy vállon egyensúlyozott és két végén kosárral megterhelt rúd volt. Ezt azonban le kellett kicsinyíteni, hogy drága fémek mérésére is fel lehessen használni A feljegyzés legegyszerűbb formája, hogy minden darab után valamire /pl. egy botra/ rovátkát véstek, vagy egy agyagtáblára vonalat karcoltak. Később a nagyobb számok megjegyzésére bonyolultabb jeleket is használtak. Így alakultak ki a különböző népeknél a számjegyek, melyek kialakulásának idején más-más

népek eltérő számjegyeket használtak. A Kr.e 2000-ben Mezopotámiában 1-től 60-ig különböző 44. ábra Rovásfa helyzetű ékjelekkel írták le a számokat. Kezdetben nem használták a nulla jelet. E korszakban az egyiptomiak le tudták írni a számokat 10.000-ig Az egyest egy pálcika jelentette, a nyolcat, nyolc pálcika A tizesre külön jelet alkalmaztak: egy fordított U alakot. Ennek a jelnek az ismétlésével bármelyik tizest leírhatták. Új számjeleket kapott a 100 és az ezer. Így az egyiptomiak tízes számrendszerben írtak, de helyi érték használata nélkül. A tárgyak jeleinek egyszerű szimbólumként való kezelése tette először lehetővé, hogy a tárgyak számolgatása nélkül is elvégezhető legyen a kivonás és az összeadás. A egyes számrendszer alapja a két kéz tíz ujja volt. Ez tükröződik abban is, hogy a 45. ábra Egyiptomi számok digitális, vagyis számjegyekkel végzett művelet, a latin digitus /ujj/ szóból származik.

A kövecske, mint számoló eszköz latinul calkuli, innen ered a kalkuláció szó. A tízesével drótra fűzött golyócskák, még ma is hasznos számológép, az abakus /görög, abaksz-tábla/ Babilóniából ered. Azután az ókorban a görögök, utánuk pedig rómaiak segédeszköze volt. Később elterjedt az Adriai - tenger egész partvidékén. A mértékek bevezetése lehetővé tette az összeadásnak és a kivonásnak mennyiségre való kiterjesztését is. A szorzás és az osztás bonyolultabb művelete akkor alakult ki, amikor terület és térfogat mennyiségekkel kezdtek foglalkozni. 46. ábra Abakusz 45 Mezopotámiában Kr.e 2000 táján, már nagy biztonsággal oldták meg az első másodfokú egyenleteket, sőt egyenletrendszereket is. Ugyanebben az időben Egyiptomban is olyan magas fokon állt az aritmetika, amely már az algebra kifejlődését jelzi. A Kre 1700-1600-ból származó Rhind-papirusz arról tanúskodik, hogy az egyiptomiak ekkor már

ismerték a számtani és a mértani sorozatokat. A geometria, mint a neve is mutatja a földmérés szülötte. Megalapozásához nagymértékben hozzájárult a termőföld nagyságának mérése és az építkezés. A kövek, a sárból készített téglák összerakása szükségessé tette az egyenes vonal és a derékszög alkalmazását. A gúla alakú vallási építmények, tárolók stb. készítése pedig megkövetelte a terület és a térfogat számításának szerepét Az építkezésből és a földművelésből ered a lépték szerinti tervrajzok, a térképek alkalmazása. A matematika tehát eredetileg a termelés olyan segédeszköze volt, amelyet a városi élet tett szükségessé és lehetségessé. Mezopotámiában Kr.e 2000-300 közötti években ismerték a derékszögű síkidomok területének és az egyszerűbb testek térfogatának kiszámítási módját. Tisztában voltak Pithagorásztételével Az egyiptomi geometria egyszerű térfogat- és

területszámításának legnagyobb eredménye a kör kerületének meglepő jó közelítéssel való meghatározása /Pi=3,16/ és a négyzetes gúla térfogatának kiszámítása. Fejlett csillagászatuk szükségessé tette a szögek mérését is III.412 Az asztrológia kezdete A számolni tudás és a számtani műveletek ismerete tette lehetővé a csillagászat és a naptárkészítés létrejöttét. A naptár periódusának alapját a Hold járása adta A hold körül számos rítus és mítosz összpontosult, de a vele kapcsolatos kérdések kezdetben alig támasztottak igényt a matematikával, vagy a csillagászattal szemben. A földműveléses civilizáció elterjedésével az év fontosabbá vált a hónapnál, hisz a munkálatok megtervezéséhez tudni kellett, hogy mikorra kell felkészülni a különböző feladatokra. A természet persze sok tájékoztatást nyújtott /pl.: a kakukk hírnöke volt a kikeletnek/ A Nílus völgyében az áradás olyan szabályszerűen

visszatérő jelenség, amelyre fontos volt felkészülni. Az év tényleges tartalmának meghatározása hosszantartó megfigyelést igényelt. Az Egyiptomi papok megfigyelés alapján (kb. Ke 2700-ben) már egy olyan szoláris /a Nap járásán alapuló/ naptárt állítottak össze, amely évezredeken át használatban maradt. A sumérok és mezopotámiai utódaik a Holdhoz ragaszkodva összeegyeztették a lunáris és a szoláris naptárt. Így került sor a hatvanas számrendszer kifejlesztésére, amelyet a szög és idő mérésénél még mindig használunk. A kör megközelítve az év napjainak számát, 360 fokra oszlik, egy óra illetve fok 60 percet tartalmaz, 1 perc illetve 1 szögperc 60 másodperc. E számításokat matematikai táblázatok segítségével végezték, ami a jelenlegi algebrai és aritmetikai ismereteink eredete. Az ősi civilizáció a Napot, mint az évszakok szabályozóját istenként imádta. Így a naptár és elkészítését végző csillagász

vallási formákat öltött. A kezdettől fogva -mint az égi világ kutatója- a csillagász összekapcsolódott a vallással. Az égi világot eleinte a földiekhez hasonlónak ábrázolták Az egyiptomiak a hegyeken nyugvó lapos kőnek képzelték el, amelyen a mennyei Nílus, a Tejút folyik keresztül. A babilóniaiak egy hatalmas négyszögletes sátor belsejeként ábrázolták, ahol a csillagok lámpásként függnek a mennyezeten. Az égbolt sarki tengely körüli mozgását csak a kerék feltalálása után tudták ábrázolni. A kínai csillagászat a körforgásnak már e gondolataiból indult ki Az égbolt szabályos forgásának eszméje révén nagy jelentősége volt az égitestek mozgásának. Úgy vélték, ha az égen szabályszerűen visszatérő jelenségek kihatnak a természetre és az évszakok változását okozzák, hasonlóképpen ki kell hatni az ember sorsára is. A hét napjainak sorrendje is Nap, Hold, Mars, Merkur, Jupiter, Vénus- asztrológiai

eredetű 46 III.413 Az orvoslás első lépései ”Medicus curat, natura sanat” Az orvos kezel, a természet gyógyít.tartja az ókori híres mondás Az orvoslás, mint a kiemelt hivatások egyike gyakorlatilag nem tehetett mást, mint, hogy ellátott nyílt sebeket, ficamokat, töréseket stb. Az a terület, amelyeken az orvosok mégis sikeresen haladhattak előre a diagnosztika volt. Idővel a betegségek felismeréséből és leírásából létrejött az anatómia és fiziológia tudománya. A prognózis: a betegség valószínű 47. ábra Hippokratesz kimenetelének ismerete- a régi időkben különösen fontos volt, mert legalábbis a babilóniai törvények szerint a sikertelenül eljáró doktort nemcsak perbe foghatták, hanem még a szemét is kiszúrhatták, ha valamilyen tévedés révén megvakította a beteget. A gyógyanyagok több-sége primitív kultúrák sámánjaitól származott. Egyrészt közvetlenül észlelhető hashajtó, vagy hánytató hatásáért

alkalmazták, vagy rejtett hatásáért, mint például a kinint, illetve a kínafa kérgét. Létrejöttek az első füvészkertek és kialakult a botanika tudománya is. Az "orvostudomány atyjának" a görög Hippokrateszt (Kr.e 460-377) tartják, aki kiváló matematikus is volt. A Corpus Hippocraticum-ban összefoglalt 54 műve közül bizonyára a leghíresebb és legelterjedtebb az Aphorismák című gyűjtemény, amely hét -az apokrifokkal együtt összesen nyolc- fejezetre osztva a kor divatja szerint rövid mondatokba, versekbe foglalva tárja elénk az orvosi tudnivalók velejét. Az egyes fejezetek foglalkoznak az étrendi kezeléssel, az alvás, az évszakok jelentőségével, a kórjóslatokkal, az egyes életkorokkal járó megbetegedésekkel, a hánytatás, hasi hajtás hatásával, a lázas megbetegedésekkel, az idegrendszer, a légzőszervek, a hugyszervek megbetegedéseivel, a terhes anyák betegségeivel és mindenezek komplikációival stb. Matematikusi

munkásságát a Sztoikheia /Elemek/ őrizte meg. Könyve olyan rendszerű matematikai mű, amely igényesen bizonyít, azaz valamely állítást egy már megismert, vagy elfogadott állításból következtet. Az egyenesek és körívek által meghatározott területek ki48 ábra Aphorismusal számításával foglalkozott. Hippokratész holdacskái, vagy körívkétszögek, körívek által határolt holdsarló alakú síkidomok. Nevéhez fűződik annak bizonyítása, hogy a derékszögű háromszög két rövidebb oldalához tartozó holdacskák területének összege megegyezik a háromszög területével. ”Holdacskái” a matematika történetében az első példa arra, hogy a görbe vonalú síkidomok ”négyszögesíthetők”. III.414 A vegyészet kezdetei 49. ábra Alkimista ábrázolása A tudomány egy másik ága a vegyészet, sokáig, majdnem a vaskorszak utolsó szakaszáig nem emelkedett elismert tudomány rangjára. A vegyészek ekkor már több vegyi elemet

ismertek: aranyat, ezüstöt, rezet, ónt, ólmot, higanyt, továbbá a ként és a szenet Ezenfelül főbb más elem vegyületét: mint például a cink, az antimon, és az arzén. Mivel főleg díszek, ékszerek, ötvösmunkák készítésével foglalkoztak, különösen jól értettek a különféle színű anyagok előállításához. A kék türkiz, vagy a lazúrkő utánzása céljából előállítottak egy kékszínű mázat, a későbbi üveg eredetét Mivel az anyagok számos meglepő átalakulását tudták előállítani, idővel azt gondolták, hogy művészetük számára semmi sem lehetetlen. Ez az optimizmus az alkímia misztikus babonájává fajult 47 III.415 Az írás kialakulása Az írás történetének kezdetei visszanyúlnak a nagyobb nemzetségi és törzsközösségek kialakulásáig. A jellel történt közlés három legkorábbi formája a rováspálca, a csomójel /kínai csomójel; az inkák csomójelrendszere, a kipu/‚ és a kagylófüzér

/például az irokéz indiánoké: a vapu/. A szorosabb értelemben vett paleográfia /írástörténet/ a képírással kezdődött, amely vázlatos rajzokkal eseményeket, események sorozatát örökítette meg. Például a dakota indiánok krónikaszerű feljegyzéseiket 50. ábra Kipu képírásba foglalták. Az írás fejlődésének következő szakasza a fogalomírás Jelei, az ideogrammák kezdtek állandóvá válni, de jelentésük még többféle volt. A jelek sokat használt alkotóelemeinek megrövidítésével alakult ki a szóírás. Ezen a fokon minden ideagrammának egy-egy szó felelt meg Ilyen volt például az aztékok szóírása, az egyiptomiak hieroglifikus írása, a sumérok és a babiloniak legrégibb képírása. A kínaiak ma is szóírást használnak. Az egyszótagú szavak írásából alakult ki az írás fejlődésének következő foka a szótagírás, amelyben minden egyes írásjel egy szótagot jelöl. 51. ábra Hieroglifa Ilyen volt például a

krétai és a ciprusi írás. A japánok írása ma is a szótagíráson alapul Az írás fejlődésének utolsó foka a hangírás, amely egyes hangokat rögzít. Az írás egyszerre több több földrészen is kialakult: Kínában, a Közel-Keleten, az Indusvölgyében és Közép-Amerikában. Valószínűleg az egyiptomi hangíráson /a mássalhangzókat jelölő hieroglif jelek/ alapszanak a sémi hangírások a Kr.e XV század közepétől származó sinai írás közvetítésével A legrégebbi észak semita 22 ábécés jelet /csak mássalhangzót/ tartalmazó feliratok a Kr.e XIII. és XIV századból származnak Ebből alakult ki a föníciai, az óhéber és az arameus írás Az utóbbiból származik a kvadrátírás /héber írás/, a palmiria, a szíriai, a nabetus és abból az arab írás, amely több keleten használt írás alapja. Az iráni nyelvek /a veszta, pehlevi/ írása is az arameus írásra vetíthető vissza. A késői szír ábécéből az ujgur törökök,

abból mandzsuk írás származik Az arameus írásból alakult ki az indiai kharósti és bráhmi írás is. Az igazi ábécé az írás végső leegyszerűsítése, amelyben a szimbólumok már csak hangokat és nem szavakat jelölnek csupán a vaskorban volt ismeretes. Speiser szerint: „Az írás nem céltudatos feltalálói tevékenység révén, hanem a magántulajdon iránti erős érzék alkalmi melléktermékeként jött létre.” Valamennyi kelet-, és nyugat-európai írás őse a föníciai írás. Ebből alakult ki Kre IX század körül a már magánhangzókat is jelölő görögírás. A görög írás keleti változatából fejlődött ki Kr.e V-IV század folyamán a klasszikus görög, majd a bizánci írás Ez utóbbiból a szláv írások A kisbetűs folyóírásból alakult ki Kr.u IX században a glagolita írás, majd később a nagybetűs írásból a cirill írás. Az ókori KisÁzsiában elterjedt írás (frígisi, lídiai stb.) eredete is közös a görög

írással Görög és arameus elemek felhasználásával keletkezett a grúz és az örmény írás is. A nyugati görög írásokból alakult ki az etruszk (Kr.e VII sz) és a különböző itáliai írások, köztük a latin írás, amely a római birodalom korában már nemzetközi jellegre tett szert. A latin írásnak az évszázadok folyamán különböző válfajai alakultak ki (kapitális, unciális, Karoling, minuszkula, gótikus írás, humanista írás). Később a latin írás alapján fejlődtek ki a Nyugat-európai népek írásrendszere is (francia, angol). Az újkor írásai is a középkori betűállományból merítették készletüket III.42 Az ókori klasszikus tudomány A görög tudomány foglalkozott mindazokkal az egyetemes problémákkal, amelyek a modern tudománynak is kiinduló pontjai: az égbolt, a csillagok, a világmindenség működésével 48 kapcsolatos kérdések; az emberi test természete, stb. Úgy vélték, hogy a maguk sajátos logikai

rendszerük alapján már meg is oldották ezeket a problémákat. Nézzük, mi mindennel foglalkoztak! III.421 Ioni természetfilozófia A görög tudomány fejlődésének az ioni[jóni], az athéni, az alexandriai vagy hellenisztikus és a római szakaszát különböztetik meg. A görög gondolkodás e korai szakaszában alakult ki az ún. Milétoszi iskola , mely a ióni természetfilozófiára épülve a görög filozófia első önálló iskolája Kr.e VI században Mint materialista jellegű iskola a természetet anyaginak tekintették, mely örök mozgásban és változásban van. A hilozoizmus /görög, anyag és élet/ elvét vallják, mely kezdetleges materialista elmélet, amely szerint az élet, az érzékelési képesség a természet valamennyi tárgyában meg van. A világot egy-egy anyagi elvből /vízből vagy levegőből/ vagy az apeironból /meghatározatlan végtelen anyag/ vezették le. E korszak tudományának fő jellemzője, hogy: - egyszerű és konkrét

választ kerestek minden vizsgált kérdésre; - a világmindenség elméletét /hogy miből lett, és hogyan működik a világ/ a hétköznapi élet és a mindennapi munka köréből vett fogalmakkal próbálták megmagyarázni. Az ióni természetfilozófia fő képviselői: Thalész, Anaximand-rosz és Anaszimenész. Thalész /Thales/ (Kr.e 624-546) milétoszi természettudós, a görög filozófia atyja, életéről keveset tudunk. A kisázsiai Milétosz városában született. Tekintélyes kereskedő volt, aki beutazta az akkori művelt világot A tudományok, első sorban a geometria és a fizika iránt nagy érdeklődést tanúsított Prókleosz (Kr.e 410-485) görög író szerint Görögországba először ő 52. ábra Thalész vitte be a geometriát Egyiptomból. Kétségkívül sokat tanult az egyiptomiaktól, de az is biztos, hogy sok mindent maga fedezett fel. Tudásának e két forrását ma már lehetetlen elkülöníteni egymástól. Az egyiptomi tudósokkal szemben

Thalész bizonyításokra és általánosításokra törekedett Az ókori matematikában ő az első, aki felteszi a „miért” kérdést Róla írta Plutarkhosz, hogy egyiptomi útja alatt a piramis magasságának meghatározásával ejtette csodálatba a tudós papokat és magát a nagy Amazisz fáraót is. A történetíró szerint „segédeszköze egy földbe szúrt bot volt és annak árnyéka”. Amikor a bot és annak árnyéka egyenlő hosszú volt, akkor a piramis árnyéka is olyan hosszú kellett, hogy legyen, mint a magassága. Thalésznek tulajdonítják a „szög és a csúcsszöge egyenlősége” fogalmának meghatározását is. Továbbá megállapította, hogy: „az egyenlő szárú háromszögben a szárakkal szembe egyenlő szögek vannak és, hogy a két háromszög egybevágó, ha egy oldalban és a rajta lévő két szögben megegyeznek”. Thalész tételének nevezik azt a megállapítását, hogy: „a félköríven (átmérőn) nyugvó kerületi szögek

derékszögek”. Thalész a természet közvetlen szemlélete alapján szerzett tapasztalatait egységes materialista világképben általánosította. A dolgok őselvét, okát a vízben jelölte meg Az ősi görög mitológiával szemben természettudományos magyarázatra törekedett. Szemléletében a materializmus naiv dialektikával párosult. Megalkotta a milétoszi, ióni természetfilozófiai iskolát Anaximandrosz (kb. Kre 611-546) milétoszi görög materialista filozófus és tudós Thalész tanítványa és utódja az ióni iskola élén. A világ lényege szerinte a „végtelen /toapeiron/, amelyből a konkrét dolgok sokasága kiválik és amelyikből visszatér”. Számos csillagászati felfedezést tett A kozmosz szerinte gömb alakú és geocentrikus, a „henger formájú Föld” a bolygóövek közepén lebeg. Elképzelése szerint az „ember az állatvilágból származik” Természetfilozófiájának központi tétele a „mindenség egységes alapelemére

vonatkozó tanítás”. Neki tulajdonítják az évszakok és a napéjegyenlőséget is mutató napóra, és az első csillagtérkép elkészítését Anaximenész (kb. Kre 585-525) szintén a milétoszi iskola filozófusa A világ ősanyaga szerinte a „levegő, s a dolgok a levegő sűrűsödése és ritkulása következtében alakultak ki”. 49 A mozgást öröknek tartotta. Anaxomandrosz materialista és naiv dialektikus természetfilozófiáját különösen a mozgás és a minőségi változás elméletében fejlesztette tovább. Hérakleitosz (kb. Kre 535-475) epheoszi görög filozófus, az ösztönös materialista alapon álló, antik filozófia egyik legismertebb alakja. A közvetlen természetből kiindulva, természetesen még tudományos bizonyítás nélkül, elsőként fogta fel a világot a „szakadatlan változás, az ellentétekben történő mozgás és körforgás állapotában lévőnek.” Híres mondása: „Panta rhei” /minden folyik /. Felismerte az

ellentétek egységét, egymásba való átcsapását és harcát Az ión filozófiai iskola tanításaiból kiindulva a világ lényegének, szubsztanciájának /latin, minden dolognak és jelenségnek minden változás közben is állandó jellege és alapelve/ a tüzet tartotta, „amelyből minden keletkezik és amelybe minden visszatér”. Ismeretelmélete szerint az „igazi megismerés nem a sokat tudás, hanem az általános és objektív lényegismeret”. Etikájában először veti fel a jó és a rossz „relativitásának” a gondolatát. Munkássága nagy hatással volt a későbbi filozófia fejlődésére. Empedoklész (kb. Kre 495-435) szicíliai görög filozófus, orvos, költő, egy időben Akragasz városállam demokrata pártjának vezetője. Természetfilozófiájában egyesíteni próbálta a milétoszi iskola materializmusát és az eleai iskola léttanát. Materializmusa mechanikus jellegű A világ szerinte négy elem a tűz, víz, föld, levegő

különböző mértékű keveredéséből és szétválásából áll. Ebből kiindulva tagadta a minőségi változást Szerinte a mozgást két erő a szeretet és a viszály, vagyis a vonzás és taszítás okozza. Mint orvos elsőként rendszerezte a betegségeket Felvetette az élővilág fejlődésének gondolatát, s ezen belül az alkalmazkodás törvényét. A pithagoricizmusból átvette a lélekvándorlás tanát. Filozófiájában sajátosan keverednek a természettudományos és a misztikus-spekulatív elemek. Püthagorasz /Pithagorasz/ (Kr.e kb576-497) görög matematikus és filozófus, Milétosztól nem messze fekvő Szamosz szigetén, Madna Graeciában született. Fiatal éveiben utazást tett Görögországban, Krétán és Egyiptomban, hogy megismerje a bölcsek tanait. Kapcsolatba került Thalész-szel. Rejtélyességét és tekintélyét fokozta, hogy DélItáliában, Kroton városában iskolát alapított arisztokraták számára Felfedezéseit nem lehet külön

választani a tanítványok eredményeitől. A nevét viselő tétel sem tőle származik, hiszen már előtte nyomára akadtak Egyiptomban vagy Babilóniában. A khioszi Hippokratész Kre V századból származó Elemek című könyvéből kitűnik, hogy ismerte a 53. ábra Püthagorasz Pithagorész -tételt. Az általa alapított vallásos jellegű filozófiai iskola eredetileg az erkölcsös élet, az önmegtartóztatás és tisztesség tanait hirdette; nem kizárólag filozófiai irányzatnak indult. Véleménye szerint a természet és társadalom, végeredményben a világ változatlan, örök törvényeit kutatták és ezzel akarták az általános harmóniát létrehozni. A örök törvényeket pedig a matematika, a csillagászat, és a zene tanulmányozásával akarták megtalálni követői. A zenei összhangban mutatkozó számszerű összefüggések alapján azt gondolták, hogy a számok biztosítják az élet más területén is a harmóniát. Ezért kezdtek nagyon

misztikus, jelképes alapon a számok vizsgálatához. A számokat különböző tulajdonságaik szerint osztályozták Voltak páros, páratlan, párosszor páros, páratlanszor páratlan, tökéletes, háromszög, négyszög stb. számok Az egyes számok maguk is valamilyen fogalomnak a jelképei voltak. A pithagoreusok ismerték a szabályos testeket. Felfedezték a szabályos ötszög szerkesztését és ezzel az irracionális viszonyt. Keresték, hogyan lehet a síkot szabályos sokszögekkel kitölteni Megtalálták a pithagorászi számhármasok korlátlan mennyiségben való előállításának egy módját. A pithagoreusok nagy érdeme a számelméleti kutatások megindítása, a szabályos sokszögek és szabályos testek tanulmányozása, az irracionális viszony felfedezése és a számtani illetve mértani középarány fogalma. Kimutatták, hogy a fizikai mennyiségek mértékek, és számok segítségével a kutatás számára hozzáférhetőek. A matematika számára

nagy a jelentősége annak, hogy bevezették a posztulátumokból /latin, követelmény, kívánalom/ kiinduló bizonyítás elvét. A pithagorászi gondolkodásmód befolyása jelentős volt Platón tanaira is. 50 Hipparkhosz /Hipparchos/ (Kr.e 190-125) görög csillagászat atyja Nicaeában /Bithünia/ született. Valószínűleg az antik kor legjobb megfigyelő csillagásza volt Híres 1080 csillag állását meghatározó gyűjteménye. Felfedezte a Föld tengelyének precízióját, becslést adott a Nap és a Hold Földtől mért távolságának arányára, és hétperces pontossággal megállapította a napév hoszzúságát. Parmenidész (Kr.e 540-480) legnagyobb hatású, eleai görög preszokratikus filozófus és matematikus. Idealista lételmélete alapján bírálatnak vetette alá a tapasztalati megismerést Az első filozófus, aki határozott különbséget tett a jelenségek világa és a valóság között. Kimutatta a természetfilozófia alapfogalmainak a

mozgásnak, a változásnak, a létnek és a nemlétnek az ellentmondásos voltát. A logika atyjának is nevezik, mivel első ízben foglalkozott logikai kérdésekkel. Kidolgozta a formális logika egyik alaptörvényét: az azonosság elvét A Földet gömb alakúnak vélte, és matematikai-földrajzi alapon a ma is ismert öt éghajlati övezetre osztotta. A preszokratikusok a Szókratészt megelőző első filozófusok. Görögországban, KisÁzsiában és a mai Olaszországban tevékenykedtek a Kre VI-V században A jelenségnek inkább természetes, mintsem vallási magyarázatát keresték. Fő képviselői: Anaxagorász, Anaximandrosz, Anaximenész, Démokritosz, Empedoklész, Hérokleitosz, Parmenidész, Szókratész, Zénón. Zénon (Kr.e kb490-430) eleai görög filozófus, Parmenidész tanítványa, aki egy sor nevéhez fűződő paradoxon révén ismert. Legjobban ismert paradoxonja az Akhilleus és a teknősbéka, amelynek végeredménye az, hogy akármilyen gyorsan fut

is Akhilleus, nem tudja a teknősbékát megelőzni, ha annak az indulásánál előnyt adott. Zénon Arisztotelész szerint a dialektika /görög, a mozgásnak és a fejlődésnek ellentmondásokon és kölcsönhatásokon alapuló objektív folyamata/ feltalálója. Kidolgozta a közvetett bizonyítás módszerét, amellyel a tér, a sokaság és a mozgás létét igyekezett cáfolni. Számos érve közül legismertebbek a mozgással foglalkozó ún. aporiák /görög, logikai zsákutca, kétely/ A mozgás ellen felhozott érveivel azt igyekezett kimutatni, hogy a mozgás elvi elismerése ellentmondásra vezet, ezért az ész számára elfogadhatatlan. A mozgás ellentmondásos jellegének feltárása közvetve szolgálatot tett a didaktika fejlődésének. Érveinek pontossága és dialektikus természete Szókratész filozófiai nézeteit is befolyásolta. Démokritosz (Kr.e 460-378) abderai származású görög filozófus a vizsgált kor legtanultabb görög materialista

gondolkodója volt, a görög atomisztika részletes kidolgozója. Korához mérten zseniális elképzelésére, az anyag atomos szerkezetének megsejtésére építette egész filozófiáját. A világ szerinte atomokból és üres térből áll. Az atomok örökké léteznek és állandóan mozgásban vannak. Természetszemlélete következetesen mechanikus és determinista Általánosította a mennyiségi szemléletet Azt tartotta, hogy az atomok minőségileg egyneműek, s csak mennyiségileg különböznek egymástól. Ismeretelmélete racionalisztikus, a megismerés szerinte csak gondolati analízis és szintézis. Foglalkozott etikával, esztétikával, csillagászattal és matematikával is Az irracionális számok felfedezésétől kezdve a görög matematikusok a számok világáról áttértek a vonalak és a területek vizsgálatára. Kialakították a mérés geometriáját Az új matematikai irányzat vezető képviselői voltak: Eudoxosz, Eukleidész. Eudoxosz (kb.Kre

408-kb353) görög polichisztor foglalkozása orvos volt Filozófusként Platón Akadémiájával állt kapcsolatban. Matematikai eredményeit Eukleidész őrizte meg Elemek című művében. Nevéhez fűződik az arányelmélet és a kimerítés módszere Ő volt a modern limes /határérték/ fogalom ókori megteremtője. Szabatos meghatározásaival, tiszta geometriai jellegű elméletével lerakta a későbbi euklideszi geometria alapjait és irányt adott a görög matematika további fejlődésének. Erre az időszakra esett Püthagorász világképének továbbfejlesztése Eudoxosz a bolygók mozgásának magyarázatára 27 egymásba ágyazott szférából álló rendszert alakított ki, azzal magyarázta a Nap, a Hold és bolygók pályáját, hogy koncentrikus körök területén mozognak. Euklidész (Kr.e 365-300 körül) görög matematikus Alexandriában tanított, az ottani matematikai iskola megalapítója. Jelentőset a geometria területén alkotott Az axiómáin

alapuló geometriai szemléletet euklideszi geometriának is nevezik. 13 kötetes Elemek című könyve az első görög mű, amely teljes egészében ránk maradt. Anyagának nagy része már a mű keletkezése előtt ismert volt. A könyv tartalmazza más szerzők felfedezéseit, elméleteit is 51 III.422 Athéni társadalombölcselet Az athéni demokrácia bukása fordulatot jelentett a klasszikus civilizáció történetében. A görög gondolkodás második korszakában a filozófiát is magában foglaló tudományos érdeklődés az anyagi dolgokról az eszmék területére tevődött át. A tárgyalt korszak három nagy filozófusa Szokratész, Platón, és Arisztotelész is az első szabad város Athén forradalmi törekvéseiből merítette az emberekre is hatni tudó filozófiai elméletét. Szokratész (i.e 469-399) görög filozófus és pedagógus Egy ideig aktívan részt vett a politikában. A Periklész utáni demokráciában végleg visszavonult és filozófiát

tanított. Tanítványai közé tartozott Platón és Arisztotelész is Szókratészt a demokratikus restauráció perbe fogta, ateizmus és az ifjúság megrontásának vádjával halálra ítélte. Szokratész nem élt a felkínált szökési lehetőséggel, barátaitól búcsút véve nyugodtan ürítette ki a méregpoharat. Nem hagyott hátra írásműveket. Tanait tanítványainak írásaiból ismerjük Szakított korának természettudományos érdeklődésű iskolájával, amelyben bölcseleti tanulmányait megkezdte. Főként etikai kérdésekkel foglalkozott, párbeszédes, vitatkozó módszerrel vizsgálta az igazság, a hasznosság, a jó és az erkölcs lényegét. Ezzel az volt a célja, hogy az embereket helyes 54. ábra Szókratész gondolkodásra vezesse Erkölcsi nézeteivel megalkotta az idealista alapokon nyugvó etikai racionalizmust. Pedagógiájának alapelve, hogy a közéleti erkölcsöt az egyén nevelésével kell biztosítani. Eszköze a maieutika /görög,

rávezető módszer/, vagy szokratészi párbeszéd, aminek lényege a fogalmak tisztázása a tanító és a tanítvány közös munkájával. Az erkölcsi nevelést a helyesen vezetett párbeszéd, az ismeretek gyarapításával és a belátással, vagyis értelmi eszközzel kívánta megvalósítani. Szókratész nagy hatással volt a filozófia további fejlődésére. Több filozófiai iskola nevezte magát ”szokratészinek”, és sokáig főszereplője maradt a filozófiai irodalomnak. A filozófia első és leghíresebb vértanúja életének és halálának körülményei jelzik a görög gondolkodás válaszútját. Szókratésztól kezdve a filozófia egy erkölcsi, vagy etikai és egy természeti, vagy fizikai ágra bomlott. Platón (Kr.e 427-347) görög filozófus az objektív idealizmus megalapítója. Költőnek készült, de Szókratész hatására filozófus lett. Utazásai során kapcsolatba lépett a pitha-goreusokkal. Athénban nyitotta meg az első görög

filozófiai iskolát az Akadémiat. Iskolájának kapuja felett ez állott: „Senki se lépjen be, aki nem ért a matematikához”. Fiatalabb korában főleg etikai, később, politikai, lét- és ismeretelméleti kérdésekkel foglalkozott. Platón fő politikai célja az volt, hogy megalkossa egy olyan állam alkotmányát, amelyben az arisztokrácia régi előjogai örökre fennmaradnak, és az alsóbb rendek számára is elfogadhatókká válnak. Képzeletbeli köztársaságának lakóit őrökre, az államot irányító filozófusokra, a védelmet biztosító katonákra, és a minden munkát ellátó közemberekre osztotta. Platón filozófiájának alapja az ideatan, ami az objektív idealizmus első klasszikus formája. Felfogása szerint az érzékileg tapasztalható világon túl van egy 55. ábra Platón és Arisztotelész Raffaelló: másik világ is E világ azonban nem anyagi jellegű, hanem a szellemi szubsztanciák világa, amely csak intuAthéni iskola festményén

52 ícióval ragadható meg. Felfogása szerint ezekből az ideákból részesednek az egyedi konkrét dolgok Az érzéki világ a mozgás, az ellentétek, a relativitás világa. Az ideák világa azonban mozdulatlan és abszolút. Platón az egyes és az általános merev szétválasztásával jutott el a világ ilyen idealista megkettőzéséhez. Ismeretelméletében is ebből indul ki A megismerést anamnézisnek, az ideákra való visszaemlékezésnek tartotta. Platón számtalan értékes logikai felfedezést tett, amivel előkészítette az arisztotelészi logikát. Természetfilozófiája sok tekintetben a korai görög materializmus reakciójaként született A determinizmust teleológiával váltotta fel. Lebecsülte azonban a pozitív természetkutatást Esztétikai nézeteiben az ideatanból kiindulva lebecsülte a művészet jelentőségét, mivel az szerinte „csak az ideák tükörképe, az utánzás utánzása”. A nevelést az állam legfontosabb feladatának

tekintette A nevelés célját a legfőbb idea a jó megvalósításában látta. Műveinek keletkezési sorrendje a mai napig sem eldöntött, de feloszthatók korai, közép és késői dialógusokra. Az első csoport esetében a beszélgetőtárs Szókratész, a legfőbb téma pedig az egyes morális fogalmak meghatározása /pl. a jámborság az Euthüphron-ban, illetve a bátorság a Lakhesz-ben/. A második kategóriába az első dialógusban Platón saját tanait fejti ki részletesebben /pl. a tanulás, mint emlékezés tana a Menon-ban, vagy az államformákról való elmélkedés Az állam című művében/. A harmadik csoport dialógusaiban rigorózus önbírálatnak lehetünk tanúi /pl A Parmenidész és a szofista című/. Munkái formai szempontból is remekművek, stílusának tisztasága és szépsége felülmúlhatatlan. Platón hatása egyetemes tanítványától, Arisztotelésztől és a sztoikus bölcsektől a júdeai filozófián át az újplatonizmusig, Szent

Ágostonig érződik. Eszméit a filozófusok a reneszánsz után újra felfedezték. Arisztotelész (Kr.e 384-322) görög filozófus, tudós, orvos Sztagirában /Makedónia/ született. Az ókori görög filozófia legegyetemesebb gondolkodója Számos tudomány rendszerezője, és megalapozója. Az antik rabszolgatartó társadalom egyik vezető ideológusa A tapasztalati orvostudománnyal való közelebbi kapcsolatát orvos édesapja biztosította, ami hatott gondolatvilágának alakulására is. Platón iskolájában tanult és húsz éven át maradt tagja az Akadémiának. A mester halála után elhagyta Athént /nem választották meg az Akadémia elnökének/ és a kis-ázsiai Asszoszban, majd Mütilénben /Leszbosz/ élt. Kr.e 342-ben a makedón uralkodó II Philiposz nevelőnek hívta fiához, a későbbi Nagy Sándorhoz, akit Arisztotelész három évig oktatott. Kre 335-ben Athénba visszatérve megalakította a Lükeion-nak, latinul Líceumnak nevezett iskolát. Követőit

peripatetikusoknak /görög, sétálva való oktatás/ nevezték, talán azért, mert a Lükeiosz ligetben számos sétaút volt, vagy mert sétálgatva szokott oktatni. Nagy Sándor halálát (Kre322) követő makedon gyűlölet elűzte Athénból, majd az euboeai Khalkiszban élt haláláig. Arisztotelész tevékenysége a görög politikai élet két szakaszát áthidaló időre esett, így módjában állt a szabad görög városok tudását összegyűjteni és tovább adni. A városok és a királyok különleges kegyeit élvezte és tudott élni az általuk nyújtott lehetőségekkel. Arisztotelész ”logika” és természetkutató volt, nem morális filozófus. Nagyot alkotott a logika, a fizika, a biológia és a humán tudományok területén. Az újabb nemzedék tagjaként felismerte, hogy Platón társadalmi eszméi időszerűtlenekké váltak. Arisztotelész munkásságán végigvonul az ”osztályozás eszméje”, melyre logikája is épül. Ő vezette be a dolgok

hasonlóság és különbség alapján történő csoportosításának ma is használt módszerét. Az arisztotelészi logikai fortélyt, a szillogizmust, amely két előzményből /premissza/ a zárótételhez /konklúzió/ jut. Iskolapéldáját, mely szerint minden ember halandó + Szókratész ember ⇒ tehát Szókratész halandó, ma is tanítják a logikában. Ő volt az első nagy enciklopédista is Számos későbbi enciklopédistával ellentétben sikerült rendezett formába öntenie enciklopédikus tanait. A világ megértése Arisztotelész szerint csak a fizika közreműködésével biztosítható. A fizikán azonban nem azt értette, amit mi ma értünk rajta, azaz az élettelen anyagmozgás törvényeit. Éppen ellenkezőleg Szerinte „bármely létező dolog fizikáját vagy természetét az határozza meg, hogy mivé igyekszik felnövekedni és normálisan milyen magatartást szokott 53 tanúsítani”. A fizikát tehát a mozgás és átalakulás tanaként fogta

fel Ezek a változások háromfélék lehetnek: térbeli, vagyis helyváltoztatások; minőségi, vagyis az anyagban történő változások; és mennyiségi változások. Arisztotelész ez által rakta le a természettudományok felosztásának alapjait, így különült el a mechanika a kémia és a biológia. Arisztotelész Platónnal szemben hangsúlyozta az érzéki megismerés szerepét. Az emberi megismerést folyamatnak tekintette, aminek fokozatai: az érzékelés, a tapasztalás, a racionális megismerés. Ő fogalmazta meg elsőként a filozófia tudományos terminológiáját Elsőként rendszerezte az etikát és az esztétikát. A valóság utánzásaként, visszatükrözéseként fogta fel a művészeteket, és a szerint osztályozta, hogy mit, milyen eszközzel, hogyan utánoznak és milyen érzékszervvel függnek össze. Foglalkozott a gazdasági élet kérdéseivel is, amit rendszerbe foglalt. A gazdálkodás módozatainak tekintette az ökonómiát /saját

fogyasztásra termelés/ és a khrematisztikát /pénzkeresés, amely Athénben a pénzgazdálkodás kibontakozásával alakult ki/. Eszményképe a gazdálkodás ökonómisztikus rendszere volt. III.423 A hellenisztikus tudomány 56. ábra Az alexandriai világítótorony Kr.e 331-ben hódító Nagy Sándor felszabadította Egyiptomot a perzsa uralom alól, és a Nílus deltájánál Alexandria néven várost alapított. A hellén világ csodálatos nagyvárosa, Alexandria, amely megnyitotta Egyiptomot a görög kultúra számára Az új nagyváros terveit Nagy Sándor készítette el. Megvizs-gálta a területet, és kijelölte az agora és a kereskedelmi központ helyét, meghatározta, hogy hol álljanak a templomok. Nemsokára már több mint 600 000 ember élt Alexandria falai között. Görög bevándorlók, egyiptomiak és zsidók tették a Földközi-tenger fontos településévé. Nagy Sándor parancsára Phárosz szigetén, egy sziklán, minden addigi toronynál nagyobb

és magasabb világítótornyot kellett építeni. Az uralkodó nem érhette meg a torony áldását Fiatalon, 323-ban halt meg a földkerekség talán legnagyobb hódítója, 23 esztendővel azelőtt, hogy a munkások nekivágtak volna a torony felépítésének. A 30×30 méteres oldalhosszúságú területen egy 71 méter magas, felfelé egyre karcsúbbá váló tömb emelkedett. A tetőteraszon egy újabb, 34 méter magas, nyolcszögletű torony állt. Tetején helyezkedett el a világítóberendezéseknek helyet adó épület A fényforrás fölé kupola alakú tetőt emeltek, melyet oszlopok tartottak. Innen szemlélte a világot a legfőbb istenség, Zeusz szobra. A torony alsó részét tizennégy, egymás fölé emelt boltív alkotta, a belső falon pedig egy hosszú járat vezetett fölfelé. Olyan széles volt, hogy akár két megrakott teherhordó állat is elfért rajta egymás mellett. Az épület falát a legjobb minűségű, hófehér márvány borította. A torony

átadása után kiszámították, hogy az építkezés 800 talentumba került. Ez 20 800 kg ezüstnek felel meg, ami ma kb. 800 millió forintot ér. A tornyot Kru 796-dik esztendőben földrengés rombolta le A torony talapzatán ma Kait Bey, mameluk szultán híres erődje áll. 54 A görög befolyás azonban Nagy Sándor birodalmának határain túl is hatott. A görög művészet, filozófia és tudomány bizonyos elemei a buddhizmussal együtt még Kínába is eljutottak. A görögség nyugati befolyása azonban még nagyobb hatású. Az itáliai törzsek kulturális szempontból gyorsan hellenizálódtak. Róma, az etruszk király elűzése után, hatalmasabbnak bizonyult minden vetélytársánál és római birodalom alakjában úrrá lett szinte az egész térség felett. Az Athén bukását követő politikai és gazdasági változás a független városállamok birodalomba való egyesítéséhez vezetett. A hellenisztikus városok sokban eltértek a mintául szolgáló

görög városoktól. Az új városok nem voltak függetlenek Az egyiptomi Ptolemaiosz- és szíriai Antikhosz-birodalomhoz és a kisázsiai, valamint a görög dinasztia hatalmi köreihez tartoztak. A tényleges döntések a csatatéren, vagy az udvarban történtek A polgárság nem politizált, hanem pénzkereséssel és élvezetek hajhászásával foglalkozott. A szegények, a bennszülöttek és a rabszolgák jól-rosszul tűrték a helyzetet. A társadalomban olyan mély szakadás állott be, mint még soha a történelem folyamán. A filozófia terén nem talált méltó utódokra Démokritosz, Platón vagy Arisztotelész iskolája. Sőt a ”bölcselet”, amely már korábban elvált a tudománytól, Nagy Sándor idejét követően a politikai élettől is elszakadt. Szinte kizárólag erkölcsi kérdések taglalásával foglalkozott A filozófia célja az volt, hogy megbékítse a politikailag tehetetlen embereket, egy gazdaságilag bizonytalan és háborús világban. A

cinikusok és szkeptikusok csak a vállukat vonogatták. A sztoikusok közömbösek voltak Az epikureisták arra ösztönözték az embereket, hogy gyakorolják az erényt, mint az örömteli állapothoz vezető legbiztosabb utat. A régi világ filozófiája Iassan eltűnt az agnosztikusok és az újplatónisták misztikus tanaiban. A filozófusok olyasvalamit képviseltek, amit leginkább a művelt felsőbb osztályok vallásának nevezhetnénk. A természettudomány főleg a matematika és a mechanika terén mutat fellendülést. Ez leginkább Nagy Sándor hódításainak tudható be. A görög tudomány közvetlen kapcsolatba került az ősi Egyiptom, Mezopotámia, India tudományával és technikájával. Az Alexandriai Múzeum létrehozásával az emberiség történetében itt történt először tudatos kísérlet a tudomány megszervezésére az állam támogatásával. Kezdetben az alexandriai tudomány, főként Arisztotelésznek és iskolájának irányzatát követte. A

fizika csillagászati, mechanikai és optikai ágával foglalkoztak A matematikát azonban Arisztotelésznek a logika iránt tanúsított érdeklődésével ellentétben a platónikus vonalon fejlesztették tovább. A hellenisztikus világban a matematika és fizika kutatásának kettős célja volt: akadémikus és gyakorlati. Az akadémikus célzat a matematikára épült A számokkal végzett matematikai műveleteket alacsonyabb rendűeknek tekintették. Prioritást kapott a geometria továbbfejlesztése, rendszerezése és alkalmazása. A geometria elsőbbsége és a kezdetleges görög számjegyírás hátráltatta az algebra kifejlesztését. Arisztrakhosz (Kr.e 250 köröl) szamoszi görög csillagász az elsők között állította, hogy a Föld forog a tengelye köröl, és kering a Nap köröl. A Föld mozgásával támasztotta alá heliocentrikus világképét. Rendszerét azonban csak kevesen fogadták el Istentelennek, filozófiailag lehetetlennek és a mindennapi

tapasztalattal ellentétesnek tartották. E tan azonban fennmaradt Az arabok adták tovább, majd Kopernikusz újította fel. Végül Galilei, Kepler és Newton tudományosan is igazolta. A csillagászat fejődése lehetővé tette a mérésen alapuló földrajzi kutatások megkezdését. Eratoszthenész (Kr.e 271-194) görög csillagász és tudós Kürénében született Az ő gondjaira bízták az alexandriai könyvtárat. Tudományosan első ízben ő állapította meg a Föld kerületének nagyságát. Mérésének eredménye csupán csak 80 kilométerrel tért el a valóságtól A csillagászati mérések lehetővé tették a térképek szerkesztésének fejlesztését. Kartográfiai szempontból két jelentős munkát írt. Az első a háromkötetes Geographika, melyből a földrajz kifejezés ered. Ez alatt elsősorban a térképalkotást értette Az első kötet a geográfia történetét tárgyalja, ez az első térképtörténeti tanulmány. A második könyv az oikumené

/ismert világ/ 55 kiterjedésével foglalkozik, átveszi azt a nézetet, hogy a hossza kétszerese a szélességének. A harmadik rész az oikumené felosztását taglalja. 56. ábra Eratoszthenész térképének alapstruktÚrájából egy Sztrabón alapján rekonstruált részlet Továbbfejlesztette Dikaiarkhosz /Arisztotelész tanítványa/ hálózatát. Térképének készítése előtt földrajzi szélességmeghatározások és az utazók távolságadatai alapján a jellemző pontokon áthaladó 9 hosszúsági és 9 szélességi vonalból álló hálózatot szerkesztett. A vonalak egymás közti távolsága nem egyenlô, de a valóságos távolsággal arányos. Az így szerkesztett hálózatba rajzolta be azután az ismert világot. Térképének jelentôsége, hogy vonalhálózata a négyzetes hengervetület kezdetleges csírájának, és ezáltal világtérképe a szó szoros értelmében vett térkép felé való átmenetnek tekinthetô. A hellenisztikus korszak a

mechanika terén járult hozzá legjobban a fizika fejlődéséhez. A legnagyobb ösztönzést ehhez a technika, főként a görög kézművesség adta. A gyakorlatból vették át például a csigasort, a csörlőt, az áttételes meghajtást. A technika gyakorlata pedig kikényszerítette a géptervezés matematikai megoldását is. Arkhimédész (Kr.u 287-212) görög természettudós, matematikus és fizikus tudományos képzettségét az egyiptomi Alexandriában szerezte. Majd visszatért Szirakuszába, ahol II Hieron király udvarában, mint tudós és mérnök dolgozott. Elméleti és gyakorlati munkásságával a mechanika területén alkotott maradandót. Korának legjelentősebb matematikusa volt. Megsejtette például a differenciálszámítást, közelítő módszert talált a négyzetgyök kiszámítására és a harmadfokú egyenlet megoldására. Figyelemre méltó tanulmányt írt: a hengerrel, kúppal, gömbbel végzett számításairól és a 57. ábra Arkhimédész

körmértanról. Hírnevét mindezek ellenére inkább fizikai természetű kutatásai és azok következetes gyakorlati alkalmazása alapozta meg Ilyen például a hatásos vízkiemelő szerkezet az arkhimédészi csavar, vagy a hidraulikában a felhajtóerő Arkhiméész-féle meghatározása és a róla elnevezett törvénye. A mechanika elemeiről írott munkájában teljes kvantitatív leírást adott az egyszerű gépek működéséről. Nagy érdeme, hogy lefektette a sztatika alapjait és megalapozta a hidrosztatikát. Mint udvari tudós megbízást kapott hadigépezetek tervezésére. A korabeli leírások szerint hajítógépei, emelődarui, tükrei jó szolgálatot tettek a második pun háború idején. Arkhimédész végül a háború áldozata lett, mert egy feldühödött katona tőrével halálosan megsebezte. A tudós a hagyományok szerint ugyanis nagyon szigorúan szólt rá a porba rajzolt geometriai ábráit széttaposó legionáriusra: „Ne zavard köreimet!”.

A vegyészet fejlődését hátráltatta a görög tudomány matematikai -mechanikai jellege. Hozzájárult ehhez az a felfogás is, hogy a görög tudósok semmivel nem voltak hajlandók foglalkozni, ami bepiszkolta a kezüket. A hellenisztikus vegyészethez kapcsolódóan azonban meg kell említeni a desztillálás kémiai eljárásainak fejlesztését, az üvegfúvás tökéletesítése és a tiszta vegyi anyagok előállítása vonatkozó törekvéseket. 56 Az orvostudomány terén megőrizték a hagyományokat, sőt bizonyos előrelépést is történt. A görög orvostudomány is hozzájárult az összefüggő tudományos világkép megalkotásához. Az orvosok ekkor már külön céhet alkottak, amely az orvoslás félistenéről kapta a nevét. Mint ahogy az ősi civilizációban is fontos szerepet töltöttek be, úgy a hellenizmus idején az orvosok arisztokratának számítottak. A négy elemről: levegő /hideg/, víz /nedvesség/, föld /szárazság/ és tűz

/forróság/; és a négy testnedvről: vér /meleg, nedves/, sárga epe /meleg, száraz/, fekete epe /száraz, hideg/ és a nyálka /hideg, nedves/ szóló görög elméletek hosszú évszázadokra meghatározták az orvostudomány fejlődősőt. Hippokratész görög orvos elméletei is főleg a testnedvek szerepét hangsúlyozták Hérophilosz (kb. Kre 335-kb280) kalkedoni görög anatómus és fiziológus, az alexandriai orvosi iskola megalapítója. Tudását a megfigyelésekre alapozta Ő volt az első, aki emberi holttestet boncolt, s összehasonlította szervezetét az állatokéval. Leírta az agyat, a májat, a lépet, a nemi szerveket és az idegrendszert, illetve a pulzus klinikai szerepét. Elsőként értette meg az idegrendszer műkődését. Az idegrendszert érzékelő és motoros részre osztotta III.424 Róma és a klasszikus tudomány hanyatlása A hellenisztikus birodalmak az Kr. e II század közepe táján saját belső anarchiájuk és a fokozódó római

hatalom nyomására összeomlottak. A római birodalom terjeszkedése egészen más volt a kultúrára, mint Nagy Sándor hódítása idején. A római uralom kezdetére a görög civilizáció már elveszítette lendületét, s a tudomány és a művészet terén hanyatlás állott be. Más vonatkozásban a rómaiak viszont túl későn ismerkedtek meg a görög civilizációval. Sőt a birodalomépítés korában a római uralkodó osztály a görög civilizációt lenézte, csak a külsőségeit tette magáévá. Sem maguk a rómaiak, sem az új nyugati tartományok lakósai nem gazdagították számottevő új elemmel az átvett kultúrát. Marcus Porcius ”Cenzortus” Cato (Kr.e 234-149) római államférfi és történetíró Nagy ellensége az idegen /görög/ kultúrának. Szerinte „a görög orvosok azért vándoroltak be, hogy megmérgezzék a rómaiakat, a görög bölcsek pedig azért, hogy megrontsák őket”. Amikor Kre 184-ben cenzorrá választották olyan

erőteljes kampányt folytatott, hogy később is ”Cenzor”-ként emlegették. Marcus Tullius Cicero (Kr.e 106-43) római államférfi, szónok és író, egy évszázaddal később már máshogyan vélekedett. Sok elismerésre méltót talált Platón és Arisztotelész filozófiájában. Ugyanakkor gyanakvással fogadta honfitársa, Lucretius Carus Titus epikureizmusát. Cicero úgy vélte, hogy „ez megrendíti a népnek az istenekbe és így a fennálló rendbe vetett hitét”. Cicero a latin próza mestere, az antik retorika és filozófia egyetlen rendszerezője latin nyelven. Alapos filozófiai és retorikai képzés után fokozatosan emelkedett a politikai ranglétrán, s már Kr.e 63-ban consul volt Elnyomta Catilina összeesküvését, és megkapta a „haza atyja” címet. Cicero, Julius Cézár egyeduralma alatt visszavonult az aktív politikától, ekkor írta 58. ábra Cicero legtöbb filozófiai és szónoklatelméleti művét. Filozófiai munkái a görög

filozófiai rendszereket akarták bemutatni és a görög metafizikát és erkölcsöt meghonosítani a latin irodalomban: A legfőbb jóról és rosszról, Tusculumi beszélgetések, Az istenség lényegéről, A kötelességről. Ciceró a szónoklat, a szerkesztés, stílus és előadás páratlan mestere is. 58 beszéde közül a leghíresebbek a Verres, Catilina és Antonius ellen mondott beszédei. Szónoki és ügyvédi sikereit nem annyira éles logikájával, mint inkább eleven elbeszélő művészetével, tiszta és választékos nyelvével, lendületes körmondataival és finom jellemzéseivel aratta. Elméleti retorikai tanulmányai (A szónokról, De oratore libri; Brútusz vagy a híres szónokokról, Brutus de claris oratoribus) görög minták alapján készültek. Öccséhez, Quitushoz és Atticushoz írott leveleit a nyilvánosságnak szánta, melyek kortörténeti értéke igen nagy. A diktátor halála után ismét szerepet vállalt a politikában, de Antonius, aki

ellen több híressé vált filippikát írt, proskribáltatta /törvényen kívül helyeztette/. Menekülés közben ölték meg Antonius katonái. 57 Lucius Annaeus Seneca (Kr.e 4-Kru 65) római államférfi, filozófus, drámaíró és egyben a művészkedő Néró császár nevelője. Vegyes elemekből, de főként a sztoicizmusból álló fatalista alaphangú filozófiája sok rokonságot mutat a későbbi kereszténységgel. Idealista valláserkölcsi alapokon álló etikája szerint a természetben, az életben a végzet, a sors uralkodik, az ember nem tudja megváltoztatni a dolgok menetét. Mondása: Volentem fata ducunt, nolentem trahunt /Aki akarja, azt vezeti a sors, aki nem akarja, azt vonszolja/. Véleménye szerint az egyik legfőbb erénya sorssal való megbékélés. Drámáiban a szárnyaló szónokias dikciónak, azaz a megrázó hatás kiváltásának nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint a jellemábrázolásnak. Főbb művei: a Vigasztalások című

filozófiai levélciklus; Erkölcsi értekezések: A haragról, A könyörületlenségekről, A lelki nyugalomról stb.; a Játék az isteni Claudius haláláról című paródia és elsősorban kilenc fennmaradt tragédiája, amelyek igen nagy hatással voltak a világirodalomra. A római kor a törvénykezés területén is maradandót alkotott. A törvénykönyvek még ma is pozitív civilizációs teljesítménynek tartják a római jogrendszer megalkotását. A római jog három egymásra épülő réteg maradványait tartalmazza. A legrégebbi réteget az ősi törzsi szokások alkotják. Ekkor alakult ki az ingó vagyon illetve a matriarchális társadalmi állapotból a patriarchalizmus. Ez a rómaiak esetében azt a családrendszert jelenti, amelyben a családfő uralkodik a felesége, gyermekei és rabszolgái felett Erre épül rá a köztársaság hosszú gazdasági és politikai harcainak eredményeit őrző városi és kereskedelmi jog, amely a készpénz és az adósság

behajtásának kérdéseit állítja előtérbe. A birodalmi közigazgatás hatására törvénybe iktatják az uralkodó előjogait is. A római jog a birodalom történetének záró szakaszában, vagyis Justiniánus (IV. sz) alatt már a szigorú sztoikus filozófia hatását is mutatja. A római jogból sok társadalomtörténeti tanulságot lehet levonni, de a tudományhoz csak az egyetemes természetjog eszméjével járult hozzá. A feudális korszak teljesen eltérő gazdaságára ezt nem is lehetett alkalmazni A reneszánsz azonban újra felélesztette, s így vált a római jog a kapitalizmus alapvető törvénykönyvévé. III.5 Összegzés Az athéniak tudományos munkásságát összefoglalva azt tapasztaljuk, hogy: A hanyatló Athén három nagy filozófusával végleg megszakadt az az eszmei fejlődés, amelyet az ióni filozófusok nevéhez fűződik. A filozófia már nem játszott haladó szerepet, és ugyanezen visszahatás eredményeként elvesztette materialista

jellegét is. A filozófiában a Szókratész- és Platón-féle misztikus, illetve az Arisztotelész-féle konformista idealizmus érvényesült. A filozófia arra tanított, hogy az életet olyannak kell elfogadni, amilyen. A klasszikus tudományok -Kr. e III századtól kezdődő- hanyatlásának az okát gyakran a rómaiak gyakorlatias szellemének tulajdonítják. De sokkal valószínűbb, hogy ennek okai összetettebbek voltak. Nevezetesen összefüggtek a klasszikus társadalom általános válságával Ez pedig abból eredt, hogy "minden hatalom néhány ember kezében összpontosult". A rabszolgák és az elszegényedett népesség fokozódó elnyomása pedig csökkentette, az áruk iránti keresletet, ami tovább rontotta a közvetlen termelők helyzetét. Ebben a légkörben semmi sem ösztönzött a tudomány művelésére. A mégis meglévő tudományosságot csak saját tehetetlenségi ereje vitte tovább, de fokozatosan így is elvesztette a tudományos

munkának azt a leglányegesebb jellemzőjét, amely a természet kutatására és új dolgok alkotására készteti. A gondolkodás azonban nem szünt meg a természettudomány hanyatlásával, hanem csak újfajta miszticizmus és vallás felé fordult. A későbbi iskolák, főleg a neoplatónikusok és sztoikusok Platón idealizmusának misztikus oldalát fejlesztették, s elhagyták matematikai vonásait. Az első századtól kezdve a filozófiai miszticizmus összeolvadt az üdvözlést hirdető vallások misztikájával. E vallások közül legsikeresebb a keresztény vallás volt. A klasszikus civilizáció végső bomlása másként ment végbe a birodalom régebbi civilizációjú és hellenizált keleti részében, mint a viszonylag újonnan meghódított nyugaton. A városi élet keleten soha sem szűnt meg. Szinte zökkenők nélkül került az iszlám és Bizánc, főleg 58 görög, semmint római császárainak uralma alá. Az államok szerkezete új volt, de a

kereskedelem, a kultúra, és a tudás fennmaradt, sőt bizonyos ideig újjáéledt. Nyugaton lényegileg általános gazdasági összeomlás következett be. Amikor Nyugat-Európát a barbárok elözönlötték, a kultúra minden olyan alkotása veszendőben ment, amely nagyarányú anyagi szervezettséget jelentett. A hidak, utak, vízvezetékek, öntözőcsatornák pusztulásnak indultak. Ugyanígy megszünt az agyagedények és más efféle hagyományos áruknak előállítása. A finom technikák közül csak azok maradtak fenn és virágoztak tovább, amelyek fémből készültek, finom művű, hordozható dísztárgyak és fegyverek előállítását szolgálták. Az utolsó klasszikus műveltségű tudósok az egyháznál kerestek menedéket, vagy barbár királyok tisztviselői lettek. Ezek ellenére elég nyoma maradt Európában a klasszikus kultúrának ahhoz, hogy később a birodalmi idők legfőbb korlátoltságától megtisztulva újjászülessen. Mint látni fogjuk

Velencében, Salermóban, és a távoli Orországban voltak olyan források, amelyekből a XVII. században az iszlám világán át újra megjelenik. 59 „Meguntam már, hogy rabszolgákon uralkodjam.” /Nagy Frigyes/ IV. A középkor tudománya A középkor időben azt a periódust foglalja magában, amely a rabszolgatartó társadalom bukásával záruló ókor és a kapitalizmusra való áttéréssel kezdődő újkor között foglal helyet. E korszak rendkívül változatos, eseményekben gazdag időszak, amely a társadalom gazdasági, és politikai fejlődésének új formáit hozta. A történelmi korszakok ritkán határolódnak el élesen egymástól. Az ókor és az újkor közé a tudomány- és technikatörténet fejlődésének szempontjából mégis viszonylag éles vonalat tudunk húzni. E korszak két igen különböző hosszúságú szakaszra bontható Az első Kru 459-1150-ig tartott. Ezt az időszakot Európában a klasszikus tudomány és technika

maradványainak átmentése; Szíriában, Egyiptomban, Perzsiában, Indiában és Kínában pedig a továbbfejlesztése jellemzi. A második szakasz Kr.u 1150-1440-ig terjedt és csak Európában különült el láthatóan Fő vonása, hogy a technikai eljárások és a tudomány iránti érdeklődés lassan bontakozik ki. E lassú fejlődés részben saját eredményei, részben gazdasági körülményei révén készítette elő a következő társadalmi forma, a kapitalizmus kialakulását. IV.I A tudomány és technika változásai a feudalizmusba való átmenet idején (Kr.u 458-1150) A VI. század környéke az egész eurázsiai világban a ”nagy fölfordulás” korszaka volt, amelynek során az ázsiai sztyeppekről kiindulva a nomádok elárasztották a civilizáció központjait. Bár a klasszikus kor vívmányi sohasem vesztek teljesen oda, szembetűnően lazultak a kapcsolatok Kína és a Nyugat, Észak-Afrika és Itália, valamint Bizánc és Európa nyugati vidékei

között. Valamennyi régió védelme tekintetében saját erőforrásaira volt utalva. Nyugat-Európában e korszakot hagyományosan középkorként definiálják. Ez a megnevezés illik az európai történelemre, ám a világtörténelmet szélesebben vizsgálva más a helyzet. E korszakra tehető az iszlám fölemelkedés és terjedése. 632, azaz Mohamed halála után az iszlám volt a világ hasonlíthatatlanul legdinamikusabb civilizációja, az ókori Görögország igazi örököse. Ugyanekkor fontos események mennek végbe olyan régiókban, amelyeket az események fő sodra addig elkerült: - létrejön a nagy Mongol Birodalom - Amerikában megjelenik a maya, az azkét és az inka civilizáció - Délkelet-Ázsiában megalakulnak a Srívidzsaja és Madzsapahit birodalmak - Afrikában felemelkednek a Ghána, Mali és Szongáj birodalmak felemelkedése A fenti államok mind új vitalitásról és a civilizált életterületi terjedéséről tanúskodnak, míg hozzájuk

képest Európa ekkor elmaradott volt. E megállapítás ellenére azonban sok állam szemszögéből még itt is sorsforduló korszakról beszélhetünk. Olyan primitív társadalmak forrtak egybe feudális monarchiákká, mint az angolszász királyságok vagy a frank Gallia kalandozó törzsei. A konszolidáció azonban lassú volt, barbár betörések szakították meg. Európa csak a XV század második felében kezdte utolérni a világ többi civilizációját, de még akkor is rávetődött az iszlámtörök civilizáció terjeszkedésének árnyéka. Mindezek ellenére az európai társadalomban olyan folyamatok kezdődtek, amelyek lehetővé tették, hogy a következő században központi szerephez jusson. 60 IV.2 Dogma, társadalom, gazdaság, tudomány és technika IV.21 A keresztény hitvilág és gyakorlat A kereszténység által kialakított nyugati naptár Krisztusnak tudott Názáreti Jézus születését tekinti a történelem fordulópontjának. Azzal, hogy

Jézus feltételezett születésnapján kezdődik az időszámítás /Jézus valószínűleg négy évvel előbb született/, a kereszténység Jézus Krisztus jelentőségét hangsúlyozza. A Biblia a keresztények szerint az Ótestamentum vagy Ószövetség; az Újszövetség pedig az Evangéliumok, az Apostolok cselekedetei, az Apostolok levelei és az ún. Jelenések könyve együttese Az egyház ezzel kinyilatkoztatta, hogy Izrael valódi örökösének tekinti magát. Vannak keresztények, akik hiszik „a Biblia tudományos, történeti leírása a földi életnek, céljának és értelmének”. Mások szerint „történetek és mítoszok közvetítésével közli az ember Istennel, valamint embertársaival való viszonyának természetét”. A Biblia mindkét felfogás szerint központi szerepet játszik a kereszténységben, és segít megadni a választ a morális, társadalmi és lelki kérdésekre. Az Újszövetség teljes egészében görögül íródott. Az egyház

kezdeti történetét az Apostolok Cselekedetei tartalmazzák, míg a négy evangélium különböző módon írja le Jézus életét. E rész tartalmazza Szent Pál és mások leveleit, majd a záró részben olvasható János jelenéseinek könyve, amely a világ végét és Jézus második eljövetelét jövendöli meg. 59. ábra A vizsolyi Biblia A keresztények hite szerint Isten a világmindenség és minden élet teremtője. Azt vallják, hogy „Jézus Krisztus az isten Fia, aki öröktől fogva létezik az Atyával egyetemben”. Jézus testet öltött, amikor a szentlélek erejével emberi anyja, Mária világra hozta. A testté válás célja az volt, hogy kibékítse az emberiséget Istennel, miután az ember eredeti bűne megszakította az Istennel való egykori kapcsolatot. Jézus hirdetése szerint a bűnbánat és a bűnbocsánat útján Isten magához szólítja az egész emberiséget szeretetben és minden embertől azt várja, hogy akaratának megfelelően

cselekedjék a földön. Jézus azt tanította, ha Istennek tetsző életet élünk, eljön a földre az egyén és a világmindenség számára. A keresztények hite szerint Jézus „az idők végeztével visszatér a földre, és ítélkezni fog a világ, elevenek és holtak fölött”. Jézus halála megtörte a bűn és a gonosz hatalmát, föltámadásával pedig az élet győzedelmeskedett a halál felett. Ezzel örök életet ígért azoknak, akik hisznek benne. Jézus, mielőtt fölment a mennyekbe számos alkalommal megjelent a tanítványai előtt azzal az ígérettel, hogy „elküldi a Szenteket, hogy vezessék az egyházat és legyen megvilágosodás”. A keresztény tanítás szerint Jézus, a tizenkét apostol útján a földi hatalmat az egyházra ruházta, mely, mint a Krisztus földi helytartója biztosítja „a megváltást, a bűnöktől való megszabadulást és az örök életet”. Az egyház a Biblia és a hagyományok kölcsönös hatása alapján

alakította ki tanításait, hitvilágát, hitvallását, liturgiáit, szentségeit és ünnepeit. Ezek közvetítik a hívőknek a keresztény hit lényegét, keresztény jelentéssel és céllal töltve meg az élet különböző szakaszait. A kereszténységnek ma három fő formája van: - római katolikus, ahol az egyházfő feje a pápa; - a görögkeleti /ortodox/ a konstantinápolyi pátriárkával az élén, aki az első a különböző ortodox egyházfők közt; - valamint a protestáns mozgalom /az evangélikusok (lutheránusok), reformátusok, metodisták, anglikánok, baptisták, az egyesült egyházak, valamint a kisebb felekezetek/. 61 IV.22 Társadalom, gazdaság, tudomány és technika A római társadalom bukását követően a feudális átalakulás /latin, feudum-hűbérbirtok, feudális-hűbéri viszonyon alapuló/ nem egyszerre és nem is mindenütt egyforma ütemben fejlődött, a folyamat több száz évig tartott. Hatóköre nemcsak a régi görög, vagy

római birodalom területére korlátozódott, hanem kiterjedt Európa és Ázsia művelés alá vont területeire is. A kelet-európai birodalomban továbbra is fennmaradtak a városok. Az új rend gazdasági alapját azonban már mindenütt a vidéki gazdálkodás biztosította. Termelőegységei pedig az uradalmak, az udvarházhoz tartozó birtokok vagy majorok voltak. A földbirtokokon pedig már nem a személyi tulajdonban lévő rabszolgák, hanem a röghöz kötött jobbágyok dolgoztak. Eltérések mutatkoznak a föld tulajdonjogával kapcsolatban is. A Keletrómai Birodalomban a birtok a régi városi plutokrácia /görög, a gazdagok hatalma/ tulajdonát képezte. A germánok, vagy az arabok által elfoglalt területeken pedig a barbár nemzetfők voltak a földek urai. A parasztok, colonusok /latin, a földbirtokokra kitelepített félszabad személy/, jobbágyok földjeiket és munkaeszközeiket ténylegesen birtokolták. A termékeik és a munkaerejük egy részét azonban

bér, adó vagy hűbéri szolgáltatások fejében le kellett adniuk. A földek kihasználásának mértéke nyugaton a szükségleteknek megfelelő színvonalra süllyedt. A földművelés technikai szintje azonban magasabb volt, mint a vaskorban. Keleten azonban egyre nagyobb felesleg maradt a kereskedelem számára. A IV. századtól nyugaton /sőt az iszlám megjelenéséig keleten is/ minden intellektuális tevékenység, a tudományt is beleértve, a keresztény dogmáknak /görög-latin, bizonyítás nélküli, minden hívőre kötelező hittétel/ megfelelően jutott kifejezésre. A IV és VII század között felbomlott Római Birodalom területén a civilizáció története szinte azonos volt a keresztény gondolkodás történetével. Az egyházatyák, mint például Origenész (kb 185-253) alexandriai keresztény bibliatudós és filozófus, azon igyekeztek, hogy a klasszikus filozófia bizonyos részeit beépítsék a keresztény dogmákba. Ez ellentéteket okozott, mert

az Ótestamentum filozófiája nagyban eltért a klasszikustól. Nézeteit Isten egységéről és fejtegetéseit a sátán meg-váltásáról elítélték. A zsinatokon /görög-latin, püspöki tanácskozás/ mindegyik fél magát ortodoxnak /igazhitű/ nyilvánította, a másik oldalt pedig eretnekséggel vádolta Augustinus /Szent Ágoston/ (354-430) hippói /ma Algéria, Bóne/ püspök, a középkori keresztény filozófia korai képviselője. Kidolgozta a hit és a filozófia sajátos kompromisszumát, ötvözte a szentírás hagyományát a platonizmussal /Platón görög filozófusnak és követőinek tanítása/. Filozófiai nézeteit főleg Az Isten államáról című művében fejtette ki. A tudást feltétlenül alárendelte a hitnek: „a hit előtte jár az észnek”. Az igazság szerinte „belső szemlélődéssel, az objektív kutatásától való elfordulással lehet megtalálni”. Hitének központi tanai az emberi természet romlottsága, az ember bukása,

következésképp az emberi akarat rabsága, a predesztináció /latin, eleve elrendelés elve/ és a szentek kegyelmi állapotban maradása volt. E tanítás a predesztinációs hittel vegyítve magába foglalta a jó és gonosz harcának vallásból származó eszméjét, amihez még az ördög és a pokol elképzelése is társult. Tanítása nagy hatással volt a kolostori iskolákra és a papnevelésre. Az augustinusi kompromisszum azonban nem bizonyult eredményesnek. Sőt a reformációval végleg csődöt mondott az eretnekségek kiküszöbölésére irányuló törekvés. A vallási vitákban a természettudomány a biztos vesztesek között szerepelt. Az észszerű bölcseleti gondolkodás és a 60. ábra Augustinus szentírás összeegyeztetése nem tette lehetővé a természet megismerését. Róma bukását követő ötszáz évre a tudomány központja az Eufrátesztől keletre helyeződött át. Perzsiában, Szíriában és Indiában az V-VII század között nagy

kulturális haladás ment végbe E területeken a tudománynak az egész világ számára -különösen a matematika és a csillagászat területén- jelentős fejlődése bontakozott ki. Körülbelül ebben az időben döntő lépés történt a 62 helyérték szerinti jelölés és a nulla bevezetésével a számjegyírás területén. A mai úgynevezett arab számjegyírásunk is ekkor alakult ki. Ez a fejlődés az V században Arjabhata (476-?) és Varána Mihira, a VII. században pedig Brahmagupta munkásságához fűződik Az alapot a hellenisztikus tudomány szolgáltatta, amit Babilóniából és Kínából származó ismeretekkel egészítették ki. A hellenisztikus kultúra, főként a hellenisztikus tudomány elemei ebben az időben a buddhizmussal együtt eljutottak Kínába, sőt Japánba is. Az intellektuális fejlődés ekkor a majdnem teljesen göröggé vált keletrómai birodalomra is jellemző, ahol ugyan fennmaradt a görög filozófia hagyománya, de

hatását elveszítette, ezért nem fejlődött tovább. A birodalom központja ekkor Bizánc E területen Justiniánus (482-565) és a hozzá hasonló császárok uralkodása alatt a művészet és a kézművesség nagy fejődést mutat. Ezek közül is kiemelkedik Hagia Sophia építészete és mozaik művészete. A Hagia Sophia a bizánci építészet remekműve. Fényűzően díszített, gyönyörű épület, kupolás bazilika, ami 532-537 között épült 61. ábra Hagia Sophia Konstantinápolyban. IV.23 Az iszlám tudomány és technika főbb vonásai Az iszlám megalapítója Mohamed (kb. 570-632), arab próféta volt A nyugat-arábiai Mekkában született. A hagyományok szerint a karavánokkal egészen Bizáncig jutott el Itt megismerkedett a keresztény és a zsidó vallással. 40 éves korában elhivatást érzett a prófétaságra Azt állította, hogy az a küldetése, hogy jó híreket hozzon, és figyelmeztesse a népét, ne a bálványokat imádja, hanem forduljon az

igaz Isten felé. A monda szerint látomásaiban megjelent Gábriel arkangyal és Allah szavait diktálta számára arab nyelven Kr.u 610-632-ig, tehát 22 éven át Mohamed tanait költői könyvében, a Koránban fektette le, amely 114 szúrából /arab, a Korán fejezetei/ áll. Mohamed a régi törzsi istenek helyett egyetlen istent, Allahot állította. A Koránt nem úgy tekintik, mint földi író művét, hanem mint Isten szavait. Csodának tartják, és nagy gondot fordítanak arra, hogy változás nélkül fennmaradjon Ez a mű mind a mai napig hódolatot követel meg szegénytől és gazdagtól egyaránt. Az iszlám kezdettől fogva írástudáson alapult, és a Korán még ma is minden mohamedán nép közös tankönyve. A kalifa a Próféta /Mohamed/ utódjának szerepét tölti be Kezdetben világi hatalmat is gyakorolt, de ereje nem politikai, hanem a hívők vallás közösségéből eredt. A Korán egyszerű, de szigorú rítusokat vezetett be, és egy realista módon

elképzelt paradicsom biztos ígéretét hirdeti: ”Azok, akik hisznek és engedelmeskednek a Korán törvényeinek, jutalmat nyernek a paradicsomban, míg azok, akik nem tarják be őket, a pokolra kerülnek.” A muzulmánok /arab, az iszlám vallás hívője/ hite szerint Isten a teremtő, az élet adója és elvevője, mindenütt jelen van a világban, egyetlen más lény sem fogható hozzá. Sok néven szólítják: Mindenható, Mindent látó, Mindent Halló, Könyörületes, Együttérző, Megbocsátó. Azonban fokozatosan kialakult Mohamed ellenzéke, különösen a gazdag kereskedők körében, így ő és követői kivándoroltak Mekkából, s a tőle a 450 kilométerre északra fekvő Medinába. Ez a kivándorlás volt a hidzsra -a keresztény időszámítás szerint- 622 május 15-én A muzulmánok a hidzsrától kezdve számítják az iszlám naptárat. Az új vallási közösségek Medinában Mohamed lett a feje. Harcolt mekkai ellenfeleivel, míg végül 630-ban

meghódította Mekkát is, majd ugyanabban az évben meghalt, de addigra Arábia nagy részén elterjesztette az iszlám tanait. Az iszlám vallás gyorsan terjedt. A VIII századra Közép-Ázsiától Spanyolországig, Ázsiában, Afrikában, a Perzsa Birodalomban és részben Indiában is elterjedt. Ettől az időtől kezdve ezen a hatalmas területen közös volt a kultúra, a vallás és az irodalmi nyelv, sőt néhány évszázadon át közös kormányzata és a szabad kereskedelem is egybekapcsolta az iszlám hívőit. A hittérítés pedig még hosszabb időn át szabad utat biztosított a tudósok és a költők számára Marokkótól Kínáig. Az muzulmánok lényeges szerepet töltöttek be a Római Birodalom keleti kereskedelmének megszervezésében is. A hódítások terén elért könnyű sikereik azt mutatják, hogy valójában nem is 63 kellett különös erőfeszítéseket tenniük. Szinte a lakosság hozzájárulásával vették át az uralmat a Földközi-tenger

partvidékén. A meghódított területeken főúri jövedelmet biztosítottak maguknak, de nem avatkoztak be a helyi gazdálkodásba. Így nem is alakult ki az iszlámnak semmilyen sajátos gazdasági rendszere. Továbbra is a késői klasszikus városi gazdálkodást folytatták a területen A kereskedelem élénkülésével megnövekedett a kalmárok jelentősége. Az arab kereskedők nyugat felé Gibraltárig, dél felé Közép-Afrikáig és Madagaszkárig, kelet felé pedig Kínáig és Indonéziáig jutottak el. Új városközpontok jöttek létre: Alexandria, Damaskus, Mekka, Kairó, Szamarkand, Bagdad és Cordoba. E városok állandó kapcsolatban álltak egymással, sokféle termékük cseréje elősegítette a kereskedelem és a technika fejlődését. Az iszlám városai a keleti világ többi részével is kapcsolatot tartottak. Az iszlám az ázsiai és az európai tudás középpontjába került. Ennek következtében itt összpontosult egész sor találmány: az acél

-, a selyem-, a papír-, és a porcelángyártás titka. Szinte nehéz felbecsülni, hogy a klasszikus tudáskincshez mennyivel járultak hozzá maguk az iszlám tudósok. Annyi bizonyos, hogy a görögök tudományát újra életre keltették Valójában hasonló folyamat ment végbe ekkor, mint amikor az ősi Kelet tudománya a görögök kezébe jutott. Azonban az átvétel itt sokkal tudatosabban és a forrás elismerésével történt Az iszlám tudósai elfogadták és rendszerezték a klasszikus tudományokat. Azokat nem tökéletesítették, forradalmi változtatásokra pedig nem is gondoltak. A tudomány egységét továbbra is a filozófia fogta össze, emellett ikertudományként fogták fel a csillagászatot és az orvostudományt. Továbbra is az asztrológia teremtette meg az összefüggést a világmindenség külső nagy világa a makrokozmosz és az ember belső kis világa, a mikrokozmosz között. Az iszlám tudományának legvirágzóbb szakaszában (IX-XI. század)

a legnagyobb tudósok is elismerték a vallás szerepét. Azt azonban nem engedték meg, hogy beleszóljon világi kutatómunkájukba A tudomány egységét biztosította az enciklopédista /görög-latin, enciklopédiavalamennyi tudományág egészét rendszerezetten, hosszabb cikkben tárgyaló mű/ irodalom is Ilyen volt például Al-Fergani /Alraganus/ (kb.850) Csillagászati kézikönyve, továbbá több nagy orvostudományi gyűjtemény, Razes /Al-Rázi/ (860-962) Liber Continentis című műve, Avicenna, /Ibn Sina/ (980-1037) muszlim filozófus és fizikus Kanónja, amelyeket még a XVII. századi Európában is tankönyvként használtak. A matematika területén -főleg babilóniai és indiai hatásra- a geometriai és számműveleti kutatások jelentettek haladást. A hinduk gazdagították a matematikai nyelveket és jeleket, többek közt bevezették a műveleti jeleket, több ismeretlen esetén az ismeretlenek jelölésére ugyanazt a betűt használták, de minden

ismeretlennek más színű betű felelt meg. E korszak híres indiai matematikusai és csillagászai közül kimagasló tudósai: - Arjabhata (476 körül) szanszkrit nyelvű könyvében a csillagászathoz szükséges matematikai ismeretekkel foglalkozott a számokat betűkkel jelölve. Matematikusként kedvelt területe volt a határozatlan egyenlet, ismerte a lánctörteket, a gyökvonást. A π [pi]- értékét négy tizedesig meghatározva 3,1416-nak találta. - Brahmaguptától (588-660) származik az ax+by=c elsőfokú határozatlan egyenlet első általános megoldása. Bevezette és ponttal jelölte a negatív számokat Fő műve a 20 kötetes Brahma Sphuta-Siddhanta /Brahma tökéletesített tudomány/, matematikával és csillagászattal foglalkozik. - Bhászkara /Atsarja/ (1111-1185) Brahmagupta után 650 évvel először adta meg az elsőfokú kétismeretlenes határozatlan egyenlet általános megoldását. Két jelentős könyvet írt. A leányának ajánlott Lilavati

/Elbűvölő/ című költői nyelvezetű feladatgyűjteménye 13 fejezetben ad mértékegységekre, egész és tört számok műveleti szabályira, különleges megoldási módszerekre /”megfordítás” és ”regula falsi”/, kerékszámításra, sorokra és kombinatorikára, valamint különböző geometriai területekre. Másik könyve a Vidzsahanita nyolc fejezetben foglalkozik a pozitív és a negatív számokkal, első és másodfokú határozatlan egyenletek-kel és lineáris egyenletrendszerekkel. Az arabok tovább fejlesztették a számokkal végzett műveleteket, amiben segítségükre volt a hindu számjegyírás /arab számok/ általános alkalmazása. Eddig ugyanis tíz ujjon vagy az abakuszon 64 megoldható egyszerű feladatoktól eltekintve az aritmetika rejtélynek tűnt. Az arabok elsajátították az indiai matematikusoknak az ismeretlen mennyiségek kiszámítására vonatkozó eljárásait, ezáltal biztosítva a mai algebra alapjait. A következőkben

ismerkedjünk meg néhány híres arab illetve perzsa matematikussal és csillagásszal: - Al-Hvarizmi /Muhammad ib Musza/ (820 körül) munkássága volt legnagyobb hatással a matematika fejlődésére. Nevével al Korizmiként is találkozhatunk Művei inkább keleti, mint görög szellemről tanúskodnak. Egyik műve az Algorithmi de numero Indorum /A hindu számokról/ a tízes helyiérték rendszert ismerteti. Az algoritmus szó, amely ma megoldási eljárást jelent, AI-Hvarizmi latinos elferdített neve. Érdekes módon ugyan így járt a másik ránk maradt könyve címének egyik szava. A Hisab al-dzsabr walmuqabala /A rövidítés és a törlés tudománya/ második szavából lett a mai algebra szavunk. A mű lényegében az első- és másodfokú egyenletek diszkusszióját tárgyalja. Csillagásztattal is foglalkozott. Csillagászati és trigonometriai táblázatokat készített Geometriája, a mérési szabályok felsorolása eredete egy második századból származó

mű. - Alhazen Optika című fénytani könyve nagy hatással volt az akkori tudományra. Kiszámította a parabola forgatásával kapott test térfogatát. Megoldotta az optikában található róla elnevezett ”Alhazen-problémát”. - Al-Birzni (973-1048) behatóan foglakozott a kúpszeletek elméletével. - Abu Nasr (1000 körül) fedezte fel a sinustételt. - Omar Kajjam (104?-1123) jelentős matematikai munkája az Algebra. E művében figyelmet érdemel a harmadfokú egyenlet megoldása A gyököket két kúpszelet metszéspontjának a segítségével oldotta meg Egy másik könyvében Eukleidész V posztulátumának /követelmény/ bebizonyításával foglalkozott Eukleidész arányelmélete helyett numerikus elméletet adott, és így az irracionális számot közelítő értékeivel határozta meg. Valószínűleg ő fedezte fel a binomiális tételt pozitív egész kitevőkre 1079-ben megreformálta a perzsa naptárt. A Szung-dinasztia alatt (960-1279) jelentős

matematikai életet találunk Kínában is. Az akkori kínai matematikusok közül kiemelkedik Gsing Csiu-Sao (XIII. sz), Li Jet (1178-1265), Jang Huj (XIII. sz), akik egyenletrendszereket, magasabb fokú egyenleteket oldottak meg legalább olyan színvonalon, mint az arabok. A csillagászat vonatkozásában az iszlámok átvették Ptolemaiosz elméletét. Ha nem is gyarapították, de töretlenül folytatták az elődök csillagászati megfigyeléseit. A hagyományok továbbítása pedig a reneszánsz csillagászat megalapozását biztosította. Jelentős arab csillagászok: - Al-Battani vagy Albategnus (858-929) a Nap-pálya elemeit és az év időtartamát 2 percnyi pontossággal. Műveiben sok trigonometriával találkozunk: készített cotangens táblázatot fokonkénti beosztással és ismerte a gömbháromszög cosinus tételét is. - Abul-l-Wafa (940-997) sinus- és tangenstáblázatokat készített 15 perces körökre, nyolc tizedes pontossággal. Bevezette a secans- és

cosecansfüggvényt Megtalálta a gömbháromszögre vonatkozó sinustételt A görögök nyomán foglalkozott harmad- és negyedfokú egyenletekkel. Mint csillagász jelentősen közreműködött a Nap-pálya adatainak a meghatározásában. A földrajz az iszlám tudományban -épp úgy, mint a görögöknél- a csillagászat egyik különleges megjelenési formáját jelentette. Bár elméleti téren nem, gyakorlati szempontból azonban nagy előrehaladást tettek. Megalapozták Ázsia és Észak-Afrika modern földrajzát Az arab földrajz nemcsak leíró jellegű volt, hanem méréseken is alapult. Földrajzi atlaszok, térképek készültek, és a tengeri hajókon is csillagászati műszereket alkalmaztak. Az orvostudomány terén a csillagászathoz hasonlóan a görög hagyományokat folytatták, azonban számos új betegség leírásával és gyógyszer felfedezésével bővítették a korábbi ismereteket. Az orvosok vizsgálták az éghajlat, a higiénia és az étrend

hatásait is. Az iszlám nagy doktorai, mint Razes, vagy Avicenna tudása kiterjedt az asztrológiára, a gyógyanyagok kiválasztására és elkészítésére is. Razes műveiben azonban már találunk utalást a vegyi anyagokról és vegyészeti eljárásokról is Az orvostudomány egyik legfejlettebb ága a szemészet volt A szembetegek kezelése útján 65 jutottak el a dioptria tényleges meghatározásához. A fénysugarak tetszőleges átlátszó közegeken való áthaladásának és a fény törésének vizsgálatával pedig megalapozták a modern optikát. A vegyészet területén tapasztalható a legnagyobb tudományos haladás. Ez főleg annak köszönhető, hogy mentesek maradtak azoktól az előítéletektől, amely a görögöket távol tartotta a kétkezi mesterségektől, így az arab tudósok közvetlen tapasztalataik alapján ismerték meg a vegyszerek, sók és nemesfémek kezelésének technikáját. A fejlődést elősegítette a lepárló készülékek és a

lombikok tökéletesítése is. A tudósok és a szakemberek közös munkájával elkezdődött a vegyi átalakulások szakszerű vizsgálata. A vegyészet jövőjét azonban az alapozta meg, hogy az iszlám országokban bevezették a salétrom, a szóda, a timsó, a vasgálic és más ipari sók nagybani termelését. Ezeket az anyagokat egyrészt saját iparukban használtak fel, másrészt a felesleget exportálták. IV.24 Az iszlám kultúra hanyatlása Amikor az arabok átvették az iszlám birodalom ázsiai tartományait, azok gazdagságával együtt a birodalom problémáit is örökölték. Mind az iszlám világban, mind a fennmaradt bizánci Keletrómai Birodalomban elkerülhetetlenné vált a gazdasági hanyatlás a vagyonmegosztás egyenlőtlensége miatt. A parasztok és a mesteremberek hátrányos helyzete nem tette lehetővé, hogy a hatékony ipar számára megfelelő felvevő piac alakuljon ki. Ráadásul sem a bizánci, sem az iszlám birodalom nem volt képes a nagy

területek államigazgatási egységének irányítására, így mindkét birodalomban megindult a belső bomlás. A központi hatalom előbb katonai, majd gazdasági tekintetben egyre inkább a helyi erők bevonására kényszerült. A keresztes hadjárat idejére már mindenütt ún. helyi feudalizmus /latin, földesúri földtulajdonon alapuló társadalmi rend/ alakult ki A keleti feudalizmus azonban nem rendelkezett olyan gazdasági erőforrásokkal és kulturális lehetőségekkel mint az új nyugati feudális világ. Az iszlám civilizáció bomlását gyorsították az ázsiai sztyeppek felől érkező barbár betörések is. Bár túlélte ezeket az időket, sohasem nyerte vissza első virágzásának tudományos lendületét Az arab birodalom területére lépő török és mongol államokban olyan helyzet alakult ki, amelyben a tudomány a XI. századi állapotnak megfelelően rögződött Az iszlám tudomány eredményei azonban nem mentek veszendőbe, mivel az új

feudális kereszténység gyarapodó tudományos élete -a görög tudomány hagyatékát messze meghaladó terjedelemben- közvetlenül átvette adatait, kísérleteit, elméleteit és módszereit. IV. 3 Tudomány és technika a feudalizmus idején (1150-1440) IV.31 A feudális államok kialakulása Európában A Római Birodalom bukását követően Európában a IX-X. századra kialakult a feudális rendszer. Az átalakulás a gazdaság területén indult, majd követte a társadalmi és a politikai változás. Nyugat-Európában a meghatározó társadalmi bázist a Rajna és a Maas vidékén az V. században letelepedett frankok alkották Legnagyobb uralkodójuk Nagy Károly (768-814-ig király, 800-tól császár) gyakorlatilag egész Európára kiterjesztette hatalmát. Halála után örökösei a Verduni szerződésben 843-ban három részre osztották a birodalmat: Nyugati Frank Királyság /a mai Franciaország területén/, Keleti Frank Királyság /a mai Németország

területén/, illetve Lombardia, Burgundia és Lotharingia. Ez idő tájt a Pireneusi-félsziget arab uralom alá került Itáliában pedig kisebb városállamok és Egyházi Állam jöttek létre. A IX-X. században Európa többi területén is új államok keletkezésének lehetünk tanúi A Kelet-Római Birodalom válsága a VII. században elmélyült Fővárosát ismét Bizáncnak nevezték, az államnyelv a görög lett. A IX században Kelet-Európa szláv népei is létrehozták első önálló államaikat, melyek közt Bölcs Oleg által 882-ben alapított Kijevi Rusz volt az első. A déli szlávok 66 /bolgárok/ fénykorukat Simeon cár uralkodása alatt élték, de a IX. században bizánci fennhatóság alá kerültek. A IX-X században jött létre a horvát és a lengyel állam is A IX században a magyarok megjelenése a Kárpát medencében zárta a feudális államok kialakulásának sorát. A XI. században útjára indult keresztes mozgalmak eredeti célja az

volt, hogy segítséget nyújtsanak I. Alexiox bizánci császár seregeinek, akik Kis-Ázsiában próbálták feltartóztatni a nomád törzseket. Nyugaton a törökökről az a hír terjedt el, hogy a szent városban, Jeruzsálemben elviselhetetlenné teszik a zarándokok életét. II Orbán pápa szavára 1095-ben hatalmas tömegek indultak meg, hogy keleten felszabadítsák a keresztény templomokat, és visszafoglalják a VII. század óta mohamedán kézen lévő Jeruzsálemet. A keresztények minden kísérlete sikertelenül végződött. Csak II Frigyes császárnak sikerült diplomáciai erőfeszítések árán átmenetileg visszaszereznie a várost (1228-1244). A XI-XII. században a feudális európai államok eltérő fejlődési fokon álltak A kontinens középső részén a pápa és a német császár harca dúlt. A vesztes német császár nem tudta megakadályozni Németország széttagolását. Barbarossa /olasz, "rőt szakállú"/ Frigyes (1152-1190)

halálát követően két évtizedig tartó interregnum /latin, az uralkodói jogok gyakorlásába beálló szünet/ köszöntött az országra. Az egymást követő Habsburg és Luxemburg házi uralkodók sem tudták a kialakult helyzetet megváltoztatni. Az 1356-ban kiadott német Aranybulla deklarálta a tartományfejedelmek császárválasztó jogát, mintegy elismerve Németország széttagoltságát. Angliában és Franciaországban viszont e korszakban erősödik meg a királyi hatalom. Angliában Földnélküli János /1199-1216/ által 1215-ben kiadott Magna Chartával és a köznemesek, valamint a város képviselőinek a törvényhozásba történő bevonásával létre jött a rendi parlament. Franciaországban IV Szép Fülöp /1285-1314/ uralkodásának idején 1302-től vált rendszeressé a rendi országgyűlés. Közép- és Kelet-Európában később, csak a XIV. században alakul ki e folyamat Ennek oka a kelet-európai államok fejlődésében keresendő, mivel itt

kevesebb a város és kisebb az anyagi bázis is, mint Nyugat-Európában. 62. ábra Magna Charta alapja, az 1212 évi tv A feudális államok kialakulása, a feudális viszonyok megszilárdulása XII-XIII. század között befejeződött Európában. A piacgazdálkodás fejlődése a jogilag egységes jobbágyság vagyoni differenciálódásához vezetett. Egyes rétegek fokozatosan felhagytak a mezőgazdálkodással, és csak ipari tevékenységet folytattak. Fokozatos önállóságuk a mezőgazdaság és a könnyűipar szétválásához vezetett. E folyamat lehetővé tette a városok újjászületését és a még jobbágyi függésben lévő iparosok alkották egy új társadalmi réteg, a városok polgárságát. A kereskedelem központjává vált városokat a távolsági kereskedelem két fő útvonala, az ún. levantei /a Földközitenger medencéjében/ és a Hanza-városi /északi kereskedelem központja/ útvonal kapcsolta össze IV.32 A középkori Európa tudománya

Nyugaton a kereszténységnek a X. században történő megerősödése, a klasszikus ismereteknél szélesebb intellektuális alapot igényelt, ezért a papság egyre nagyobb rétegeit kellett a kor igényeinek megfelelő ismeretekre tanítani. Ezt kívánták biztosítani az egyházi iskolák létesítésével A XII. században ezekből az intézményekből alakultak ki az első egyetemek és tanrendszerű képzést nyújtottak a hét szabad művészetben /nyelvtan, szónoklástan, dialektika, számtan, mértan, zene, csillagászat/, a bölcseletekben és főképp a teológiában. Az első és leghíresebb egyetemet 1160-ban alapították Párizsban. Ugyanekkor hozták létre a bolognai, majd 1167-ben az oxfordi; 1209-ben a cambridgei, a nápolyi; 1222-ben a páduai; 1348-ban a prágai; 1364-ben a krakkói és 1367-ben a pécsi egyetemet. 67 Az egyetemeken a könyvek hiánya miatt a tanítás előadások és viták útján történt. A első három triviális /latin,

általánosan elfogadott/ tantárgyat a grammatika, a retorika és a logika illetve didaktika alkotta. A trivium /latin, a hét szabad művészet tanításának alsó foka/ elvégzése után a quadrivium /latin, a hét szabad művészet tanításának magasabb foka/, azaz aritmetika, a geometria, az asztronómia és a muzsika oktatása következett. E tananyag elsajátítása után került sor a filozófiára és a teológiára. Az alapvető tantárgyak az iszlám mintát követve világiak, sőt természettudományos jellegűek voltak A jogot és az orvostudományt külön karokon adták elő Az aritmetika számolási gyakorlatot jelentett, a mértan tananyaga Eukleidész geometriájának első három könyvét ölelte fel. A csillagászat ismeretanyaga a naptárkészítést és a húsvét időpontjának kiszámítását tartalmazta. A természettani és a zenei oktatás elvont és plasztikus volt A természet világával és a gyakorlati mesterségekkel az egyetemi oktatás nem

teremtett szoros kapcsolatot. A középkor későbbi szakaszában is a hagyományos tudás megőrzése maradt az egyetemek fő célja. A középkor emberei kitűnően értettek a logikus gondolkodáshoz, kísérletek kigondolásához és végrehajtásához. Kísérleteik azonban elszigeteltek maradtak, tulajdonképpen a meglévő ismeretek igazságának bemutatására szolgáltak. A tudósok többsége pap volt, olyan kutató, akinek a tudományos tevékenysége mellett számos egyházi feladatot is el kellett látnia: - Gerbert of Aurillac (kb. 930-1003), a későbbi II Szilveszter pápa (998-1003) Pápaként Róma elsőbbségét védelmezte a francia egyház szeparatista törekvéseivel szemben. Ő küldte István királynak a szent koronát. Kémiai, matematikai és filozófiai eredményeiről híres. Állítólag ő vezette be az arab számokat, és találta fel a mechanikus órát - Robert Grosseteste (kb.1168-1253) Lincoln püspöke, egyházreformátor Az oxfordi egyetemen

teológiát tanított és az egyetem kancellárjaként tevékenykedett. Harcolt az egyházi visszaélések ellen, ezért összeütközésbe került mind a helyi hatalmakkal, mind a pápasággal. - Albertus Magnus (1193-1280) /Szent/ Bollstadt grófja a skolasztika egyik leghíresebb német filozófusa, püspök és egyházdoktor. Gyakran nevezik "Doctor Unirversalisnak" /latin, egyetemes doktor/. Padovában tanult, majd belépett a dominikánus rendbe, és a teológia tanára lett. Hozzájárult a teológia és az arisztotelianizmus összekapcsolásához Legismertebb tanítványa Aguinói Szent Tamás. - Aguinói Szent Tamás (1225-1274) itáliai skolasztikus teológus, "Doctor Angelicus" /angyali doktor/ néven ismert. Kölnben tanárként Arisztotelész-kommentárokkal kezdett el foglalkozni, majd Párizsba ment, ahol filozófus-teológusként nagy hírnévre tett szert. 1258-ban a pápa meghívására Anagniban, Orviettóban, majd Rómában tanított. Summa

Theologiae című műve, amely első kísérlet egy teljes teológiai rendszer megalkotására, máig a római katolikus egyház legfőbb irányadója maradt. - Roger Bacon [békn] (1214-1294) angol ferences rendi filozófus, "Doctor Mirabilis" /csodák doktora/. Tanulmányait Oxfordban végezte Felfogásában megtalálhatók a materializmus csírái. Bátran bírálta Albertus Magnust és Aguinói Szent Tamást, akiket egyszerűen ”tudatlan ifjakként kezelt”. Bírálta a pápai széket, a hivatalos skolasztikus tekintélyeket és a hűbérurak önkényeskedéseit is. Leleplezte a valóságos élettől eltérő elvont skolasztika eredménytelenségét. 1247-től, a kísérleti tudománynak szentelte magát. Azt hirdette, hogy a megismerés alapja a kísérlet, a tapasztalat Bacon nagy anyagi áldozatot hozott a tudományos kutatásokért. Fontos optikai kísérleteket végzett és ő volt az első európai, aki leírta a puskapor gyártását. Megfigyelései és

kísérletei alapján számos későbbi technikai találmány /repülőgép, tükrös teleszkóp, stb./ elvét sejtette meg 1277-ben a ferencesek betiltották műveit ”gyanús újításai miatt”, s emiatt több évre börtönbe vetették. - Nicolaus Cusanus (1400-1464) német bíboros és filozófus, a késői középkor legmerészebb gondolkodója. Heidelbergben és Padovában tanult, kiemelkedő szerepe volt a bázeli zsinaton. Korát megelőző reneszánsz tudósként asztronómiáról, matematikáról, filozófiáról és biológiáról szóló műveket írt. 68 A matematika, mechanika és csillagászat területén is születtek eredmények: - Leonardo Fibonacci (1180-1250) olasz matematikus népszerűsítette a modern tízes számrendszer használatát. 1225-ben írt legfontosabb műve a Liber quadratorum /Négyzetszámok könyve/ nagy jelentőségű a számelmélet fejlődésében. Az általa kialakított Fibonacci-számsorozat /1,2,3,5,8,13,21,./ képzési szabálya,

hogy minden tag egyenlő az előző két tag összegével. - Jordanius Nemorarius (1237-körül) természettudós az emelőkarok elméletét kutatva megfogalmazta, hogy a gép által végzett munka egyenlő a gépre fordított munkamennyiséggel. Az akkori idők technikai felkészültsége miatt azonban nem volt semmi hatása a tényleges gépszerkesztésre. - Gerardusz cremonai kutató 1175-ben lefordította arabról Ptolemaiosz Almagest című művét. A XIII században pedig Bölcs Alfonz portugál király utasítására az arab megfigyelések alkalmazásával új csillagászati táblázatokat készített. A ptolemaioszi mű tanulmányozása és az új táblázatok alkalmazása lehetővé tette a hellenisztikus csillagászat folytatását. A csillagászok munkája főleg naptárkészítési és asztrológiai célokat szolgál. A középkori csillagászok azonban tökéletesítették a csillagászati számításokat is. E téren különösen az oxfordi Marton College csillagászai

tűntek ki A provencei - Gerson Levi (1288-1344) által készített úgynevezett ”Jákob vessző” volt a csillagászati megfigyelés új eszköze. A beosztott, hosszabb pálcán a rövidebb keresztpálca eltolható. A szemet az ”A” pontba helyezve a keresztpálcát addig kellett eltolni, míg két égitest közül az egyik ”C”, a másik ”D” irányában látható. Az ”E” és ”CE” hosszúságokból az ”A” pontban lévő szög fele 63. ábra Jákob vessző adódik. E primitív szextánst /latin, szögmérő eszköz helymeghatározás céljára/ még a XV-XVI. század hajósai is használták fel-fedező útjaikon A vizsgált korban a csillagászat alapjainak gyökeres felülvizsgálatára nem került sorA tudósok egy része ugyan felvetette, hogy az égbolt forgása csak látszólagos, és valójában Föld forog a Nap körül, de ez csupán filozófiai meggondolásból eredt. E tudósok nem voltak csillagászok, viszont a csillagászat hivatásos művelői

még a XVII. század nagy részében is Ptolemaioszt követték. A középkori világképről is szólni kell, mivel a modern tudomány lényegében a középkori világkép cáfolatára és megváltoztatására irányuló törekvésekből ered. A görög-arab középkori világrendszer jellemzője a teljesség és a hierarchia volt. Felfogásuk szerint a világ olyannak van teremtve, hogy abban mindennek meglegyen a maga rangja és helye. A középkori világkép így kompromisszumot jelent az öröktől fogva létező világ arisztotelészi elgondolása, és az egyetlen isteni aktussal megteremtett és ugyancsak egyetlen isteni aktusban pusztulásra ítélt világ zsidó, illetve keresztény elképzelése között. A világmindenség hierarchiája jellemezte a társadalom felépítését is: miként a pápa, az érsekek és a püspökök; avagy a császár és a nemesek zárt rangsort alkottak, ugyanúgy érvényesült a mennyekben az angyalok kilenc karának, a szeráfoknak,

keruboknak és a trónoknak a hierarchiája. Azt vallották, hogy általában véve mindennek meg van a maga rendje, a világmindenségnek, a társadalomnak, az emberi test szerveinek stb., s minden ilyen rend egy-egy állapotot határoz meg Az elemek is rendezettek, legalul helyezkedik el a föld, fölötte a víz, e fölött a levegő, legfelül a legnemesebb elem a tűz. Miként a test különböző szerveinek, úgy az állatoknak és a növényeknek is megkülönböztették a hierarchikus felépítését. E roppant bonyolult, de rendezett világegyetemben a klasszikusok logikailag alátámasztott következtetései pontosan megfeleltek a szentírás és az egyházi hagyomány kétségbevonhatatlan igazságainak. A különböző iskolák egyes részletekben eltérő nézeteket vallottak ugyan, de senki se vonta kétségbe e világkép helyességét. Úgy gondolták, hogy megoldották a leglényegesebb problémát, így ”az ember egy praktikus, teológiailag megbízható, észszerű

világban élhet”. 69 IV.33 A középkori technika és gazdaság kapcsolata Az egyre növekedő kereskedelem elősegítette a különböző kultúrák ismereteinek, tudományának terjedését, cseréjét. A folyamat a középkori technikák átalakulásához, fejlődéséhez vezetett. Az új technikai tényezők elősegítették a későbbi korszakok haladó kísérleti tudományának megteremtését. A feudalizmus idején kialakult korai keresztény építészet a római korhoz nyúlt vissza, annak épülettípusait ültette át a korba szükségleteinek megfelelően. Az építészet volt a középkori technika legjellegzetesebb kifejezése. A nyugati hűbérség első nagy fellendülése hozta létre a X-XI században a román stílust, melyet a tömör falak, a vaskos oszlopok és pillérek, a lőrésszerű ablakok, a többé-kevésbé nyomott és komor terek jellemeztek. A legjellegzetesebb alkotások Franciaországban a clunyi apátság elpusztult székesegyháza és a

caeni St. Etienne templom, Németországban a hildesheimi St. Michael templom, Olaszországban a pisai székesegyház, Magyarországon a jáki templom. Franciaországban alakult ki először, a XI-XII században gótikus stílus is, amely felszabadította az építészetet a tömör falak kötöttségei alól, s támaszok, bordák, csúcsívek merész és karcsú szerkezetével fejezte ki a törpe középkori embereknek azt a vallásos sugallatú törekvését, hogy a magasba törve az égbe emelkedjék. Legkiválóbb alkotásai a XII-XIV században keletkeztek: Franciaországban a párizsi Notre-Dame, a charteresi, a rheimsi, az amiensi székesegyház. Németországban a kölni dóm, az ulmi székesegyház, Angliában a lincolni székesegyház, Olaszországban a milánói dóm Az e korban készült boltívek és támpillérek csodálatos szerkezetei meghaladták a görögök és rómaiak egykori teljesítményét. Ezek azonban főleg technikai és nem tudományos eredményeknek

tekinthetők. A VI. századi Európában a lakosság arra törekedett, hogy önálló legyen élelmiszer és ruházat szempontjából. Ez elsősorban a mezőgazdasági technika továbbfejlesztéséhez vezetett Így például egyre jobban elterjedt a vasból készült nehéz- vagy ágyeke használata, amit ökörfogatokkal vontattak. A lovak ilyen kemény munkára nem voltak alkalmasak, mivel hiányoztak a megfelelő erőteljes lófajták, és nem volt megfelelő vontató szerszám. A lovakat mezőgazdasági munkára csak a VIII században a szügyhám feltalálása után fogták be. A munkalovak tenyésztésének első eredményei csak a XIII. században jelentkeztek A IX században kezdődött el a földek boronával történő megmunkálása. A sarló felfedezése óta semmit sem változott Körülbelül ekkor vált ismertté a kasza, amivel könnyebb volt a fű és a gabona aratása. A korszerűbb aratótechnika 64. ábra Zeg-zug borona révén több téli takarmányt lehetett az

állatok részére félretenni, ezáltal fellendült az állattartás is. A XII. században kezdték el a föld trágyázását A továbbfejlesztett mezőgazdasági technika jelentős termelésnövekedéshez vezetett. A Római Birodalom felbomlása előtt a fizikai munkát a rabszolgák és az alsóbb néprétegek végezték. A kereszténység megváltoztatta a testi munkához való hozzáállást Egyre jobban érvényesült az ”Ora el labora” /Imádkozzál és dolgozzál/ alapelv Nursial Szent Benedek (480-547) által összeállított első kolostori rendtartás a következőket írta elő:„.A henyélés a lélek ellensége Ezért a testvéreknek meghatározott időben kézi munkával és bizonyos órákban szent olvasmányokkal kell foglalkozni”. A kolostorok papjai iskolázottak voltak, így a meglévő technikát nemcsak felhasználták, hanem tovább is fejlesztették. A kolostorok legfontosabb energiaforrása a vízierő volt. Ez megfelelt a bibliai világnézetnek is:

"Töltsétek be, és hódítsátok meg a földet". Az új, egyre nagyobb ún alulcsapó vízikerekek átmérője a harminc métert is elérte. A szélmalmok 1150 táján jutottak el Európába Perzsiából A vízikerekes és szélkerekes hajtóműveket szövetek kallózásánál, fújtatásnál, vaskovácsolásnál, fafűrészelésnél alkalmazták. Mindkét meghajtási mód gyors előrelépéséből munkaerőhiányra lehet következtetni. A szél- és a vízimalom szerkezetének elkészítését és karbantartását vándormesterek, 70 az ún. malomépítők /malomácsok, malomkovácsok/ végezték Természetesen értettek a gátak és zsilipek tervezéséhez és készítéséhez is. Ők voltak az első gépészek, vagy mechanikusok a szó modern értelmében. Ők voltak annak a tudásnak a letéteményesei, amelyből a reneszánsz és még inkább az utána következő ipari forradalom merített. A középkori Európa mechanikusainak szerepük volt az óramű jelenlegi

alakjának megalkotásában is. A toronyóra kezdetben olyan harang volt, amit a nap minden órájában megszólaltatott az őr Az eltelt időt -amit homokórával mértek- megfelelő számú harangütéssel jelezték A malomhoz hasonló óraszerkezeteket azonban már a II. században feltalálták Az első ütőszerkezetes óra a londoni Westminster Hallban működött. Az első mechanikus órák sokkal bonyolultabb felépítésűek voltak, mint az első kerekes órák, de sokkal pontosabbak is. A mechanikus órákat egy fonalon lógó súly hajtotta, azonban nem ez szabta meg közvetlenül az óra járását, hanem egy külön mechanizmus: a gátlómű. Ennek feltalálója sajnos ismeretlen A súly húzóereje csak akkor érvényesült, ha a gátlómű a kerekek mozgását szabályos időközönként szabaddá tette. Ekkor hangzott fel először az órák ketyegése. A lökést a számlapra vitték át, amely forgott, míg az egyetlen mutató állt. Néhány évszázad alatt azonban

a toronyórák látványos szerkezetekké fejlődtek. Számlapjukon ott mozog a Nap, a Hold és a csillagok A reneszánszban a toronyóra készítő és a későbbi órásmester már ugyanaz lett a tudomány számára, mint a malomépítő az ipar számára: ”a leleményesség és a szakmai hozzáértés forrása”. A mechanikus órához hasonlóan jelentős találmány az iránytű, melynek felfedezése a földmágnesesség természetes mágnesre és a mágnesvasércre gyakorolt hatásának a megfigyelésén alapult. Egyes kutatók szerint ez a felfedezés az ún geomantikból, azaz a földjóslásból ered A régi kínaiaknál az időjósláshoz használt tárgyak egyike az északot /a Göncölszekeret/ jelképező kanál alakú kődarab volt. Megfigyelték, ha ezt mágnesvasércből -az öt szent kő egyikéből- faragták, akkor a táblára ejtve mindig ugyanabban az irányba fordul el. A vízi iránytű, amelynél a vízen úszó fadarabra helyezett mágneses vasdarab mutatja

az irányt, leírása a II. századból maradt ránk Azonban mindmáig rejtély, hogy ez a kínai eredetű iránytű milyen úton jutott el Európába. A szintén kínai eredetű fartőkére szerelt kormánylapát elősegítette a vitorlás hajók kormányzását és növelte gyorsaságukat. Ez a hosszvitorláknak a régebbi háromszögvitorlákból való kifejlesztéséhez vezetett. E két hajózási találmány olyan jelentőségű volt a tengeri közlekedésben, mint az új lószerszám a szárazföldi szállításban. Lehetővé vált a nyílt tengeren való hajózás A közlekedésnek ez a módja csökkentette a part menti hajóutak szerepét. Az óceánok megnyíltak a kereskedelem, a tengeri hadviselés és a felfedezések számára. Az iránytűk és az egyéb hajózási műszerek iránti szükséglet egy új, széleskörű szaktudást igénylő ipart is létrehozott: a térkép és számlapkészítők mesterségét. E technikai fejlődés rendkívül gyors és nagy gazdasági

illetve politikai változáshoz vezetett. A középkorban bevezetett legpusztítóbb találmány, a lőpor elterjedése járt a legnagyobb politikai, gazdasági és tudományos következményekkel. A lőpor működésének alapja a természetben -sótelepeken és túltrágyázott földeken- is előforduló salétrom Kínában évszázadokon át kizárólag tűzijátékokhoz és röppentyűk készítésére használták. A lőpor csak akkor vált hadászati fontosságúvá, amikor ágyúkban kezdték használni. Az ágyú talán a bizánci tűzcsövek /görögtűz kilövésére használt hosszú hengerek/, vagy a kínai bambusz petárdák leszármazottja. Kezdetben abroncsokkal összefogott vasdorongokból készítették, ezért az angol nyelvben az ágyúcsövet még ma is barrelnek, azaz hordónak nevezik. Az első ágyúk hamarosan kialakult puskaszerű változatai a hadviselés olyan technikai forradalmát eredményezték, amelyhez hasonló csak a háromezer évvel korábbi

vaskorszak kezdetén tapasztalható. A lőpor, az ágyú, a puska birtokosait gyakorlatilag legyőzhetetlenné tette, s így a civilizált hódító számára tényleges 65. ábra Ágyú fölényt biztosított a felfedezett területeken élő nagyobb számú bennszülöttek felett. Azonban ezen eszközök birtoklása még a civilizált népek között is nagy erőeltolódást eredményezett. Az új technika bevezetése a hadászatban nem megtakarítást jelentett, hanem inkább megsokszorozta a 71 hadviselés költségeit. Csak a gazdag köztársaságok vagy a kalmárok által támogatott királyok tudtak elegendő fémet, valamint fémöntéshez értő szakembert biztosítani a fegyvergyártáshoz. A tengeri hadászat fejlődéséhez is hozzájárult a lőpor felfedezése. A lőpor az új csillagászati műszerek és az iránytű birtokában jól tájékozódó hajók fedélzeti ágyúiban alkalmazva biztosította a nyugat-európai nemzetek hatalmi fölényét a világ tengerein.

Így vált lehetővé, hogy az európaiak ötvözni tudták kultúrájukat más, kulturális, vagy katonai tekintetben semmiképpen sem alacsonyabb rendű népek civilizációjával. A lőpor, az ágyú nemcsak a középkor gazdaságára és politikájára, hanem meghatározó tényezőként eszmerendszerének változására is hatott. Mint Mayow írja: „A salétrom ugyanakkora zajt keltett a filozófiában, mint a harctereken”. A lőporkészítés, a robbanás, az ágyúgolyónak az ágyúcsőből való kirepülése és a levegőben leírt pályájának vizsgálata új tudományok kialakulásához és újszerű okozati összefüggések kutatásához vezetett. A lőporkészítés például szükségszerűen felhívta a figyelmet az olvadás és a kristályosodás jelenségeire. A lőpor robbanásának magyarázata különösen nagy erőfeszítést igényelt a középkori fizikától és kémiától. Nyilvánvaló volt, hogy a robbanás tűz hatására jön létre De hogyan valósul

az meg zárt térben levegő nélkül? E probléma négy évszázados kísérletezés után végül az oxigén felfedezésével oldódott meg. Az ágyúgolyó röppályájának tanulmányozása viszont a ballisztika újszerű dinamikai vizsgálatát tette szükségessé. Hisz a klasszikus kor tudósai nyugalomban lévő vagy viszonylag állandó kölcsönös erőhatásoknak alávetett testek viselkedésével foglalkoztak. A új technikával pedig a gyors mozgást végző testek problémája került előtérbe Az impetus-elmélet /latin, roham/ megszületése jóval megelőzte az ágyú bevezetését, de az ágyúgolyók repülése újra középpontba állította ezt a hadászati célkitűzést. Az új mechanika egy lényeges szempontból különbözött a régitől: a matematikától függött, kvantitatív /mennyiségi/ és számszerű eredményekre törekedett. Már az ókorban is rendszeresen bányásztak és kohósítottak vasércet. Ez a szerszámok alapanyagaként nagyon drága

volt. A növekvő fegyverkezéssel azonban Európában mindenütt újabb vaskohókat hoztak létre. A XIII század közepén egyedül a brit szigeteken már 150 vaskohó működött. A középkor vége felé Európa évente nem kevesebb, mint 60 ezer tonna nyersvasat termelt. E megnövekedett termelést az egyre fokozódó kereslet és természetesen az új kohótechnika egymást segítve biztosította. A vastermelés legfontosabb fejlődése a középkor végén következett be, amikor a kovácsoltvasról az öntöttvasra tértek át. A lencsék felfedezése az 1350-es években a szemüveg feltalálásához vezetett. Ez a valószínűleg itáliai eredetű találmány újabb lendületet adott az optikai vizsgálatoknak. Az első szemüvegek két lencséből álltak, külön-külön keretben, melyet középen nyereg /híd/ tartott össze. Közvetlenül, vagy egyik oldalon elhelyezett nyéllel tartották a szem elé. A jó szemüveg készítése az üveggyártás közben fellépő

számos véletlentől /húzagosság, légbuborék/ függött. A meghatározott törési tulajdonságú optikai üveg még ismeretlen volt. A csiszolást csiszolókorongok és lapok segítségével végezték. Mivel eleinte csupán domború csiszolást végeztek, az első szemüvegek csak a távollátókon segítettek. Kézműiparral a kolostori vagy a helyi faluközösségekben foglalkoztak. A posztókészítés terén 1235 óta új helyzet alakult ki: Firenzében a humiliták /latin, alázatos/ szerzetes rendje nagy gyapjúposztó üzemeket létesített. Újdonságot jelentett az is, hogy megtörtént a szövésen belüli munkamegosztás, a termelés és az árusítás szigorú szétválasztása. A nagy kallómalmok és szövőüzemek az Arnó folyóra települtek A XIII században a lábbal hajtott szövőeszközök bevezetése a textilszövésbe újabb lépést jelentett a technika fejlődésében. Ahol eddig a vízi erő nagy malmokat mozgatott és központi műhelyeket tett

gazdaságossá, ott most kis tételekben otthon is lehetett tevékenykedni. A textilipari termelési lánc elején a folyamatosan forgó fonókerék állt A vízszintes, lábhajtós szövőszék, ahol a lánc és vetülékfonalak keresztezése /szövés/ és tömörítése a bordával mechanikusan működött, a termelékenység növekedését és jobb minőséget eredményezett. Ezzel az iparosítással sok évszázaddal az ipari forradalom előtt a posztókészítők és a takácsok az üzlethálózatoktól való függőségbe jutottak. A keletről átvett új technikák közé tartozott a papírkészítés és a könyvnyomtatás is. A papír gyártásának alapjait Kínában dolgozták ki, ahonnan az arabok közvetítésével a XII. században jutott 72 el Európába. Itt vászonrongyból állították elő az első finom papírt, aminek minősége mind a mai napig felülmúlhatatlannak bizonyult. Egyre több papírra lett szükség, hisz megnőtt a másolási kedv A VII.

században már ismerték az írófolyadékot /ad incaustum-tinta/, melyet tölgyfagubacs levéből állították elő. Az írótollak fémből készültek, és a régi egyiptomi írónád mintájára: első végük a furulya csutorájához hasonlóan ki volt hegyezve. Kínában a XI században sokszorosítottak először képeket és iratokat nyomódúcok segítségével. A találmányt a XV században vezették be Európában, és rendkívül gyorsan elterjedt. Az új, olcsó könyvek kedvet keltettek az olvasáshoz Az érdeklődés eleinte főleg a Bibliára összpontosult. De a könyvnyomtatás egyre nagyobb szerepet játszott a technikai és a tudományos fejlődésben is. Eddig ugyanis a kézművesek technikái közvetlen szemléltetés és gyakorlás útján szállottak át mesterről tanítványra. A nyomtatott könyvek szükségessé tették, az írástudás és olvasás tudományának elsajátítását is. Ez hamarosan követelmény lett a mesterekkel szemben is. A technikai

folyamatok szöveges leírása és rajz útján történő szemléltetése nagyban hozzájárult a kézművesek, az iparűzők és a tudományos pályán dolgozók közötti kapcsolat megteremtéséhez is. Az I. század végén a Kárpát-medencébe érkező, honfoglaló magyarok számos területen kiváló technikai ismeretekkel rendelkeztek. A feltárt leletek arról tanúskodnak, hogy nagy mesterségbeli tudással rendelkező kovácsaik, fegyverműveseik, nyergeseik, íjasaik, ötvöseik, szíjgyártóik voltak. Ismerték az eredményes halászathoz szükséges vízgazdálkodási technikákat /pl zsilipelés/ is. Porított főtt húst vittek magukkal, amiből tápláló levest készítettek Visszacsapó íjukkal a nyugati népeknél több száz méterrel távolabb tudtak lőni. IV.4 Összegzés A középkor eredményei többségében gazdasági, technikai és politikai jellegűek voltak. Az iszlám tudományra és technikára az volt a jellemző, hogy a görög tudomány

hagyományaira támaszkodva, azokat felújítva kialakították a tervszerű kutatásokat. Bővítették a görög matematika, csillagászat és orvostudomány alapjait. Új tudományágakat hoztak életre Lépéseket tettek az algebrai és trigonometriai műveletek kidolgozására, valamint lerakták az optika alapjait. A kémia illetve alkímia területén a régi elméletek átdolgozásával és kísérletezés útján új tudományágat, a vegyészetet és új tudományos hagyományokat hoztak létre. Ez több évszázadon át felbecsülhetetlen előrelépést jelentett a görög tudomány túlzottan racionális és matematikai jellegű csillagászati, valamint orvosi tradícióival szemben. A keresztény középkor tudósai, arab elődeikhez hasonlóan nem tudták felülmúlni az Arisztotelész által már több mint másfél évezreddel korábban elért tudományos megismerés eredményeit. Az azonban pozitívum, hogy a vizsgált korszak tudománya megalapozottabb volt, mint

korábban, mivel lefektette a tudományos módszer alapelveit. Fontos azonban megjegyezni, hogy az egyház erőteljes hatást gyakorolt a tudósokra. Az európai kultúra fő jellemzője, hogy a középkor végén sem intellektuális, sem anyagi tekintetben nem haladta meg az előző korszak színvonalát. Maga a feudális rendszer, amely meghatározta a középkor jellegét, a XVI. század vége felé már bomlásnak indult Vele párhuzamosan azonban feltűntek gazdasági és technikai tekintetben a haladás jelei A feudális gazdaság által létrehozott és a városi kereskedelem által folyamatosan módosított alapok minden törés nélkül elbírták a reneszánsz és az ipari forradalom követelményeit. De a középkori eszmét át kellett alakítani ahhoz, hogy létrejöjjön egy új tudományos bölcselet, és tovább fejlődjön az elért technikai színvonal. 73 „És mégis mozog a Föld” /Galilei/ V. A kapitalizmus kialakulásának ideje A középkor vége felé

felgyorsult a kereskedelem, az ipar fejlődése és megfigyelhető a gazdaság és a tudomány új megközelítése. A technika tökéletesedésével és a piacok bővülésével nőtt az eladásra szánt árucikkek mennyisége. A természettudományos kutatás új módszerei a kísérletezés és a kalkulatív elemzés ugyanebben a korszakban vált gyakorlattá. John D Bernal azt írja:„E fejlődés bonyolult úton ment végbe: technikai változások tudományos átalakulásokra vezettek, viszont a tudomány újabb és gyorsabb változásokat idézett elő a technikában. Az így lezajlott kombinált technikai, gazdasági és tudományos forradalom egyedülálló társadalmi jelenségként értékelendő. Végső kihatásában fontosabbnak bizonyult, mint akár a földművelés felfedezése, amely pedig a civilizáció lehetőségeit teremtette meg, minthogy a tudomány révén végtelen haladás távlatait nyitotta meg”. A történelem e periódusában a tudomány és a technika

fejlődésében sokkal nagyobb arányú átalakulás ment végbe, mint a politikában és a vallásban. Valóságos tudományos forradalom zajlott le, amelynek elemzését célszerű az alábbi szakaszokra bontani: - a reneszánsz kora (1440-1540) - tudomány és technika az első polgári forradalmak idején (1540-1650) - a modern tudomány megalapozásának utolsó szakasza (1650-1690) V. 1 A reneszánsz kora (1440-1540) Az 1400-as évek kezdetére Itáliában olyan politikai és gazdasági függetlenséggel találkozhatunk, ami a városi polgárság köreiből kiindulva lehetővé tette a reneszánsz /francia, renaissance/ művészeti és intellektuális kultúrájának kialakulását. A reneszánsz azon korszak, amely átmenetül szolgál a középkorból az újkorba. Lényege, hogy az ember fölfedezi a természetet, önmagát, felismeri jogait. A reneszánsz kifejezés helyett a XVI században Vasari a rinascita, azaz újjászületés szót használja. A reneszánsz korra az

ókori emlékek tanulmányozásának hatására valóban a művészetek újjászületése, fejlődése a jellemző, de erőteljesen jelen vannak a bizánci, a francia és az arab hatások is. Fellendül a tudományos élet, egyre inkább tért hódítanak a modern nyelvek a latinnal szemben, sőt az erkölcsök és a szokások is jelentősen átalakulnak. Itáliában ez nem vezetett az egyházzal való szakításra, de e mozgalom Németországra és más európai országra másképpen hatott. Ezekben az országokban, egyrészt a nemzeti alapon magvalósuló és a lutheri reformációban kifejezésre jutó vallási függetlenség követelését váltotta ki, másrészt társadalmi harcokat eredményezett. A reformáció szélesedésével Németalföldön, Britanniában és Franciaországban a kálvinizmus még radikálisabban lépett fel A hierarchikus egyházi és világi hatalmat a választott vezetők demokratikus testületére kívánta bízni. A monarchikus rend fokozatos

megszilárdulása pedig véget vetett az egész középkori világnak V.11 A humanizmus hatása az emberi gondolkodás, a művészet és tudomány átalakulására Humanizmuson az ókori klasszikusok ismeretén alapuló reneszánsz kori műveltséget értjük. A kor tudományos, művészeti és politikai jelentőségét annak köszönheti, hogy forradalmi változásokat akart. A humanizmus tudósai, művészei szembeszálltak a középkori életformával Ennek érdekében visszanyúltak az eredeti görög szövegekhez, Platón, Arisztotelész, Demokritosz, Arkhimédész, stb. ismereteihez A humanizmus Itáliában már a XIV. században Francesco Petrarca (1304-1374) tudós és költő, illetve Giovanni Boccaccio (1313-1375) író, a modern európai novella megteremtőjének tevékenységével indult meg. E korai humanisták a kifejezés szépségét és az érzelmek nemességét 74 értékelték a klasszikusokban. A XVI századi európai humanista állásfoglalás már mindenütt

a feudalizmus hierarchikus eszméinek elvetésében és a társadalmi kérdések világos megítélésében nyilvánult meg. Ez azonban nem jelentette a vallás elutasítását, hanem a személyesebb jellegű vallási hitet állították előtérbe. A humanisták elutasították a feudális korszak építészetét is, amelyet gúnyból gótikusnak /csúcsíves építészeti stílus/ neveztek el. Elítélték a skolasztikus filozófiát, a szerzetesek életét és a barátok kolduló tevékenységét. Természetesen a reneszánsz sok mindent átvett a múltból A fejlődés azonban új irányban haladt. A gazdaság, az építészet, a művészet és a gondolkodás középkori formái helyett a kapitalista gazdaság, a klasszikus művészet és irodalom, valamint a tudományos természetfelfogás érvényesült. Az emberek többet törődtek a jelenükkel, ami a világias művészet, költészet és zene gyors fellendülését hozta. A klasszikus és a középkori időkhöz képest

nagyobb anyagi megbecsülésben részesültek a művészek és a mesterek. A díszítés és a pompa minden művészete, a festészet, a szobrászat és az építészet egyaránt virágzott. Nagy elismerésben részesült a szövés, fonás, cserépedény készítés, az üvegfúvás, a bányászat és a fémfeldolgozó mesterség. A XVI század kezdetén az egyes festők és szobrászok már a pápák és a királyok kegyeit is élvezték. A kézművesek társadalmi tekintélyének megnövekedése lehetővé tette, hogy helyre álljon az iparűzés és a tudomány hagyományainak szinte a civilizáció kezdete óta megszakadt kapcsolata. Így a reneszánsz a mesteremberek és a természet világának újra felfedezésével és alkalmazásával teljesítette intellektuális feladatát. Michelangelo [mikelándzselo] Lodovico Buonarroti Simoni (1475-1564) olasz szobrász, festőművész, költő és építész. A reneszánsz nagy alkotóinak egyike Az antik építészeti és

formaalakítási hagyományokat korának stílustanulmányaival kötötte össze. Technikai szempontból is fölényes biztonsággal kezelte a márványt, amiből monumentális figurákat faragott. E művei új technikai megoldásokkal, elsősorban a térbeli tagoltsággal hatnak a szemlélőre. Rómában a Sixtusi kápolna mennyezetfreskóival is utat talált az építészethez. 1508 közepén kezd neki a feladatnak, mely 1512. őszéig tart A kápolna dongaboltozatát plasztikus hatású festett architektúrával osztotta fel. Megtervezte a Szent Péter Bazilika hatalmas kupoláját, 66. ábra A Sixtusi kápolna a Capitolium teret a világ első modern térkiképzésű terévé alakí-totta és felépítette a konzervatóriumi palotát. A régi Szent Péter templom helyére tervezett bazilika eredeti terveit Donate d’Angelo Bramante készítette. Terve szerint a templom görög keresztalakú, szigorúan központi elrendezésű épület lett volna, középen óriási, a

keresztszárak közt négy kisebb kupolával, a kereszt-szárak közé toldott négyzetek sarkain 1-1 toronnyal. Haláláig a főkupola négy pillére és a keresztszál készült el. Michelangelo számára rendelkezésre álltak Bramante előtervei, de ő megemelte a kupolát és kettős oszloppárokra állította. A 67. ábra A bazilika eredeti alaprajza bazilikában látható híres szobra, a Pieta A vizsgált kor nagy egyetemes tudósa volt az olasz Leonardo de Vinci (1452-1519). Az ifjú Leonardo 1466-ban Andrea Verroccio festő iskolájában tanult és itt ismerkedett meg az akkor felfedezett perspektíva elveivel. Harmincéves korában Ludovico Sforza herceg erődítménykészítő mestere lett. 1495-ig utakat, csatornákat és épületeket tervezett Bár képzőművészként vált híressé, és a festészetben új művészi és technikai problémákat vetett fel, melyekkel megalapozta a barokk művészet lényeges elemeit, mégis sok egyéb területen alkotott maradandót. Egy

személyben volt festő, szobrász, lantművész, mérnök, haditechnikus, városrendező, feltaláló, természetkutató és anatómus. Több száz találmánya megelőzte a korát Életében egyiknek a megvalósítására sem került 75 sor. Leonardo kereken 7 ezer oldalnyi különböző témájú naplófeljegyzést hagyott az utókor számára. Anatómiai rajzok mellett találhatók hadigépek, rejtélyes számsorok, repülő készülékek, helikopter konstrukciók, lapátkerekek, úszó kotrógépek, búváröltözetek, elsüllyeszthetetlen hajó, tükörcsiszológép, többcsövű fegyverek, mozgó daruk tervei. Találunk csatornarendszerek építését tartalmazó rajzokat, fantasztikus látkép vázlatot, matematikai rejtvényeket, kémiai füstbombák és az ellenük védő gázálarcok ábráit. Több dolgot titkos-írással, vagy balkezes tükörírással jegyzett fel. Bár tanulmányai közül alig jutott el valami a műszaki rajz állapotáig, Leonardo mégis inkább

gyakorlati, mint elméleti ember volt. Saját magát a tapasztalat tanítványának nevezte. Azt állította, hogy „Aki a vitában valamilyen tekintélyre hivatkozik, annak nem értelemre, hanem emlékező tehetségre van szüksége”. Természet megfigyelésére jellemző, hogy több mint harminc holttestet boncolt, melyek alapján gondos anatómiai rajzokat készített. Leonardo tipikus reneszánsz kutató volt. Tudását a középkori tudósoktól eltérően nem kizárólag könyvekből szerezte. A valóságot figyelte meg, és ezt adta vissza, mint festő, természet-kutató, anatómus és technikai feltaláló. 1519-ben 67 éves korába az amboisei Cloux kastélyban I. Ferenc király vendégeként csaló68 ábra Leonardo autójának vázlata dottan és elkeseredetten halt meg A reneszánszban végzett anatómiai vizsgálatok elősegítették az orvostudomány fejlődését is. William Harvey [hárvi] (1578-1657) angol orvos a vérkeringés rendszerének felfedezője Ünnepelt

könyve A szív és a vér mozgásáról az állatokban címmel 1628-ban jelent meg. Felismerte, hogy a vér az állati testben nem nyugszik, hanem állandó keringésben van. Felismerte a szív szerepét a keringésben, felvázolta szerkezetét. Ő mondta a ma már általánosan elfogadott elvet, miszerint „Omne vivum ex ovo” /minden élő élőtől származik/. Hozzá hasonlóan az orvosok többsége nem szigetelődött el a reneszánsz élettől. Kapcsolatban voltak a művészekkel, matematikusokkal, csillagászokkal, mérnökökkel Az új anatómia, fiziológia, és patológia lényegében közvetlen megfigyeléseken és kísérletezéseken alapult. Nikolausz Kopernikusz (1473-1543) lengyel csillagász által megalkotott heliocentrikus világkép jelenti a kor legnagyobb tudományos győzelmét. Kopernikusz a híres krakkói egyetemen tanult, majd Bolognában jogi, Padovában orvosi tanulmányokat folytatott Lengyelországba való visszatérése után egy ideig nagybátyja

háziorvosa, majd Frauenburgban kanonok lett. 1512-től kezdve főleg csillagászattal foglalkozott 1507-re már nagy vonalakban kidolgozta a ptolemaioszi geocentrikus világkép revízióját jelentő új heliocentrikus világképet. A kopernikuszi rendszer a Nap69 ábra Kopernikusz rendszerről alkotott modell, amelynek a középpontjában a Nap áll, a Föld és a többi bolygó pedig szabályos kör alakú pályán keringenek a Nap körül. Felfogását először vázlatosan az 1517-ből származó Commentariolus c tanulmányában fejtette ki 36 évvel később halála napján, 1543. május 25-én jelent meg De revolutionibus orbium coelestium /Az égitestek körforgásáról/ című főműve, de a kiadó – Osian-der /német reformátor/- előszót ír a könyvhöz -mivel fél Luthertől és Melanchthontól /Luther társa/, valamint hogy az eretnekség vádját elkerülje-, melyben kifejti, hogy mindaz amit Kopernikusz állít, csak hipotézis. Kepler mutatta meg, hogy ellipszis

alakú pályák segítségével jobban leírható a rendszer. A 70. ábra Kopernikusz triquetruma pályákat Newton magyarázta meg gravitációs elméletével 76 Egyre többen foglalkoznak az ipar és a természettudomány különböző területeivel. Biringuccio (1480-1530) olasz természetkutató Pirotechnika /Tűzi technika/ című könyvében a fém- és üvegmegmunkálás, valamint a vegyészet eljárásait mutatta be. Georg Argicola (1490-1555) német természettudós, a metallurgia /latin, fémkohászat/ megalapítója. 1528-ban jelent meg Bermannus, sive de re metallica dialogus című műve, mely az első mineralógiai /latin, ásványtani/ könyv, ami az ókor óta megjelent. De natura fossilium /A kövületek természetéről/ című, 1546-ban kiadott könyve az ásványok első szisztematikai feldolgozása, melyben az ásványokat külső, majd fizikai és kémiai tulajdonságai alapján rendszerezte. Ez volt az első tudományos ásványtani rendszerezés. A De re

metallica libri /A fémekről/ című kézikönyve 1556-ban már nemcsak az ásványokról, hanem a korabeli bányászat és kohászat gyakorlatáról, sőt gazdaságtanáról is tájékoztatást ad. Conrad Gesner (1516-1565) svájci természettudós és biográfus /latin, életrajzíró/ és mások /Rondel (1507-1566), Belon (1517-1564)/ műveiben sok szakszerű leírás jelent meg az ó és újvilág állatairól és növényeiről. A számtalan útleírás közül kiemelkedik Amerigo Vespucci (1451-1512) itáliai felfedező 1504-ben megjelent levélgyűjteménye. Említésre méltó még Antonio Pigafetta (1491-1534) olasz utazó beszámolója is Ferdinánd Magellán (1480-1521) portugál hajós 1518-1521 közötti Föld körüli útjáról. Pigafetta Magellán társa volt és annak halála után, 1522-ben érkezik vissza a Fülöp-szigetekről Sevillába V.12 A reneszánsz technikája A reneszánsz technika a bányászat, a kohászat és a vegyészet terén is maradandót

alkotott. A XV. századtól kezdve a bányák mind mélyebbre nyúltak a föld alá, mind nélkülözhetetlenebbé vált a szivattyú- és szállító berendezés kifejlesztése. Az új technikai berendezések terén szerzett tapasztalatok egyre fontosabbá tették a mechanika és a hidraulika fejlesztését. A nedves zúzómű és az osztályozó vályú feltalálása lehetővé tette a bányatörmelék felhasználását is. A fejlődő bányaművelés új érceket és így új fémeket hozott napvilágra, például a cinket, a bizmutot, a kobaltot és a nikkelt. A fémek elkülönítése során kialakult az oxidációs, redukciós, desztillációs és amalgánozó vegyészeti eljárás. Az ércpróba, vagyis az érc nemesfém tartalmának meghatározásával megkezdődött a vegyelemzés. Paracelsus, Philippus Aureolos Theophrastus Bombasttus von Hohenheim (1493-1541) orvos, természetkutató és filozófus új irányzatot szabott a kémiának. Szakított az ókori és középkori

klasszikus alkímiával és elítélte az aranygyártást. „Ne aranyat csináljatok, hanem gyógyszert!” szólt az alkimistákhoz. Orvosként arra törekedett, hogy az ásványokból és a növényekből a lehető legtisztább kivonatokat állítsa elő, és ezeket megfelelő mennyiségben keverje össze Megalapozva ezzel az orvosi vegyészetet. A reneszánsz vegyészei az ásványok közül nemcsak ércekkel foglalkoztak. Az itáliai Faenzában új fedőmázat találtak fel Az ezzel beront termékek keletkezési helyükről elnevezve, fajansz néven terjedtek el Európában. A cserép, a fajansz, a porcelán és az üveg is ásványi alapanyagokból készül, megfelelő kemencében kiégetve. Gazdasági szempontból nagy jelentőséggel bírtak, a textil és a bőripar számára igen fontos timsóval kapcsolatos vizsgálatok. 1462-ben alapították meg az első timsó vegyészeti trösztöt Societas Alumínium néven. Fejlődött a desztillációs eljárás is Nemcsak Európában

növekedett meg a szeszfogyasztás, hanem az újonnan meghódított területeken is. A reneszánsz vége felé a kémiai laboratóriumok kemencéi, lepárló készülékei és mérlegei már a ma is használt berendezések voltak. V.13 A nagy felfedező utak gazdasági és tudományos hatása A XIII-XIV. század fordulójától kezdődő nagy felfedező utak a csillagászat és a földrajz tudományként való első tudatos alkalmazását jelentette. A reneszánsz idején felelevenítették a görög klasszikus ismereteket is, melyeket továbbfejlesztettek csillagászok és az utazók tapasztalataival. Az utazások gyakorlati kérdésével főleg a portugál és spanyol hajósok foglalkoztak 77 Tengerész Henrik (1415-1460) portugál herceg, obszervatóriumot és tengerészeti iskolát alapított. Sagresi udvarában mór, zsidó, német és olasz szakemberek vitatták meg az új utazások veszélyeit a hajóskapitányokkal. Afrika nyugati partjainak felkutatása volt a célja,

támogatott expedíciói fedezik fel Madeira szigetét, a Zöld-foki szigeteket és az Azori szigeteket. Munkásságának jelentősége abban is tükröződött, hogy Portugáliát tengeri nagyhatalommá tette, így az állam támogatta a későbbi nagy felfedező utakat. Bölcs Alfonz csillagászati tábláit Johannes Müller Regiomontanus (1423-1476) és tanítványai dolgozták fel. Munkájuk során a ptolemaioszi világnézeti rendszert alkalmazták, de egyszerűsítették a számításokat. Az új táblázatok és módszerek a Gerson-féle Jákob-vesszővel felszerelt óceáni-hajósok számára alkalmasnak bizonyultak. Regiomontanusról tudni kell, hogy Mátyás király idején Budára jött és rendszerezte a Konstantinápoly elfoglalásakor zsákmányolt görög iratokat, majd néhány évig a pozsonyi Academia Istropolitana nevű egyetemen is tanított. A hajósok és kereskedők a XV. század vége felé célul tűzték, hogy a Vörös tenger helyett, Afrika körülhajózása

révén jussanak el az Indiai-óceánra. A portugálok ezt a tervet 1488-ban végre is hajtották, bár India partvidékéig csak Vasco da Gama (1469-1524) jutott el. 1497 július 8-án indult Lisszabonból és november 22-én a Jóreménység fokát megkerülve karácsony napján eljutott a napról Natalnak nevezett partokhoz. 1499 szeptemberében tért vissza Portugáliába A másik csillagászok és geográfusok által javasolt útitervben a még ismeretlen óceánok és Kína elérése volt a cél. E bizonytalan kimenetelű útra Kolumbusz Kristóf (1446-1506) vállalkozott. Izabella királynő támogatásával 1492. augusztus 3-án indult el Kolumbusz három hajója Palosból: a Santa Maria vezérhajó és a két kisebb, Nina /Kicsi/ és Pinta /Tarka/. Október 11-én éjjel a Pnta nevű hajón Rodrigo de Triana fedezte fel a szárazföldet. Kolumbusz elérte a Bahama szigetekhez tartozó San Salvador szigetét, majd Kuba partjait és Hispániát /Haiti/. 1492-t tekintjük Amerika

felfedezési dátumának, bár Kolumbusz útjai ellenére sohasem tudta meg, hogy új földrészt fedezett fel. 1506-ban mellőzve halt meg Amerika nevét Kolumbusz párt-fogoltjáról, Amerigo Vespucci (1451-1512) firenzei tengerészről kapta Waldseemüller német 71. ábra Kolumbusz Santa Maria nevű karvellája nyomdász javaslatára. A nagy felfedező utak megnyitották a világot az európai tőkés vállalkozás előtt. Így a tudományra tett hatása mellett gazdasági eredménye is azonnal megmutatkozott. Különösen a portugálok tettek szert óriási haszonra, ami nagy hátrányt jelentett a keleti kereskedelmet közvetítő velenceieknek. A spanyol gazdaság elmaradottsága miatt az új földrészen szerzett kincsek nem maradtak Spanyolországban. A bányák és a tengeren túli kereskedelem kiaknázása főként a holland és a brit ipar tőkéjét növelte. V. 2 A tudomány és a technika az első polgári forradalom idején (1540-1650) A történelem ezen korszakára

esett az ellenreformáció és a barokk stílus kialakulása, ami az ellenreformáció szemmel látható megnyilvánulása volt. Az ellenreformáció a katolikus egyház törekvése volt a protestanizmus ellenében. A barokk stílus is a katolikus egyház nagyságát hivatott kifejezésre juttatni bő díszítéseivel, cikornyás vonalaival, a fény és az árnyék hangsúlyozásával. Ekkor dúltak Franciaországban (1560-1598), Németalföldön (1572-1609) és Németországban (1618-1648) a vallásháborúk. E korszakban alakult meg a hollandiai törvényhozó testület (1576) és jött létre az Angol Köztársaság. Mindezek hatással voltak az új polgárság kialakulására Az északitengeri országok, előbb Hollandia, majd Anglia és Észak-Franciaország képezték az új európai, sőt az új világgazdaság központjait. Az ugyancsak tengerparti fekvésű, de változatlan feudális berendezkedésű Spanyolországgal és Portugáliával szemben itt nem volt akadálya annak,

hogy a kereskedelem mellett az ipar is fejlődjön. Az új gazdasági központoknak, a népesség növekedésével egyre több gabonára, az ipar fejlődése miatt pedig egyre több nyersanyagra volt szüksége, ez pedig 78 rohamos gazdasági fejlődést indított meg a balti-tengeri államokban. Dánia, Svédország, Lengyelország és Oroszország egymás után a független hatalmak rangjára emelkedtek. V.21 A technikai haladás fő jellemzői a XVI-XVII században Az elmúlt időszak technikai fejlődése lehetővé tette, hogy a legnagyobb foglalkoztatottságot biztosító mezőgazdaság, illetve az iparban még mindig a legjelentősebb szerepet betöltő posztókészítés mellett egyre jelentősebb szerepet töltött be a kereskedelem. Ennek oka, hogy tökéletesebbé váltak a hajóépítési és navigációs módszerek, csökkentek a szállítási költségek. Mindez a kereskedelmi tevékenység fokozása mellett lehetővé tette a vagyonos polgári réteg bővülését

is. Mindennapos kereslet alakult ki az élvezeti cikkek: selyem, üveg, gyapot, porcelán, kakaó és dohány iránt. Az iparban is fontos változások történtek. A XIV századtól kezdve átalakult a vaskohászat Bár az öntöttvasat Kínában már a Krisztus előtti I. században ismerték, Európában mégis ettől függetlenül jelent meg. Előállítása tipikus példa arra, hogy a termelés mértékeinek megnövekedése milyen alapvető változásokra vezethet. A Rajna-vidékén a XIV században bevezetett új eljárással megnövekedett a vas mennyisége. Így megszűnt a korlátozás, amit a vas drágasága jelentett a technikai ágazatok számára. Az öntöttvasat eleinte túlnyomórészt hadicélokra, főleg ágyú gyártására használták fel. Híresek voltak Anglia ágyúi, melyeket szigorú üzleti szempontok szerint árusítottak. A XVI. század végén Hollandiában és Angliában ”faválság” jött létre. Ennek oka az erdők mértéktelen irtása a

megnövekedett vasgyártás /a vas olvasztásához szükséges hő biztosítása/, hajóépítés, szappan és sörfőzés, illetve a háztartások fogyasztása miatt. A helyzetet a fa importálása mellett a római idők óta már művelt felszíni kőszéntelepek termelésének meggyorsításával próbálták megoldani. Egyre nagyobb erőfeszítéseket tettek a mélybányászat fejlesztésének irányában is Átvették az európai ércbányákban kifejlesztett eszközöket: a bányaszivattyúkat, fából készült síneken guruló csilléket, stb. A bányászat fejlődése maga után vonta azt, hogy a nagy ipari beruházások és ezzel együtt a civilizáció központjai is a széntelepek mellett létesültek. 72. ábra Szénányászat V.12 Új kísérletek a tudomány területén A XV. században a technikához szorosan kapcsolódó tudományos élet központja már nem csak Itáliában összpontosult, hanem Európa szerte elterjedt. A XVI-XVII században a tudomány terén

történő újításokkal szemben tanúsított eddigi tartózkodó magatartás megváltozott. Ez idő tájt kezdődött meg Angliában a tudományos oktatás. Az oktatásban -a korábbi spanyol és portugál iskolák mintájára- a navigációs ismeretekre fektették a hangsúlyt. A kutatások központi kérdése az égbolt mozgásának vizsgálata volt, ami kiemelkedő jelentőséggel bírt a csillagászat navigációs alkalmazásának szempontjából. Fontosnak tartották a lövedékek és a gépek mozgásával, valamint az emberi test mechanizmusával kapcsolatos problémák kutatását is. Ekkor találkozhatunk először a feltalálók, ”projektorok” versenyével, melynek egyik oka a gyors meggazdagodás reménye volt. A természettudósok az új polgárság kiemelkedő személyiségei is voltak: - ügyvédek, mint Viete, Fermát, Bacon; - orvosok, mint Kopernikusz, Gilbert, Harvey; - kisebb rangú nemesek, mint Tycho, Descartes, von Guerike, von Helmont; - egyházi emberek,

mint Mersenne és Gassendi; - sőt az ”alsóbb réteg” képviselői is, mint Kepler. 79 A kopernikuszi eszme hívei közül Giordano [dzsordáno] Bruno (1548-1600) olasz természet filozófus, a gondolatszabadság vértanúja volt talán a legismertebb. Egyházi körök és a skolasztikusok tilalma ellenére propagálta a heliocentrikus világképet, melyet világnézeti síkon fejlesztett tovább. Feltételezte, hogy a Földön kívül is vannak égitestek. Vallotta, hogy a világ végtelen Elvetette a középkorban uralkodó kettős igazság elméletét, a tudomány kizárólagos igazságát hirdette. Leghíresebb művei: A végtelen univerzum és a világok (1584), A dicsőséges bestia kiűzése (1584). Eretnekséggel vádolták, majd halálra ítélték, és hét éves fogság után Rómában a Campo dei florin máglyán megégették. Azok, akik bűnösnek kiáltották ki úgy magyarázták utóbbi könyvét, hogy a 73. ábra Giordano Bruno bestia trionfante a vallás

vagy a pápaság. Tycho Brahe (1546-1601) dán csillagász, aki 1572-ben új csillagot figyel meg, mely a Cassiopeiánál /az északi égbolt egyik csillagképe/ jelent meg. Erről szóló írása híressé teszi Koppenhágában tanít, majd II Frigyes dán király támogatásával felépítette Hven szigetén a modern világ első tudományos csillagvizsgáló és kémiai intézetét az Uranienborgot. Tycho itt új csillagvizsgáló eszközök segítségével olyan pontos megfigyeléseket végzett az álló csillagok és a bolygók helyzetéről, amelyek megdöntötték az eddigi adatokat. Egyik ilyen eszköze az ún. sphaera armillaris /latin, abroncsos gömb/, a mai ekvatioral /latin, a Föld tengelyével párhuzamos parallaxis körül forgó csillagászati távcső/ őse. Bár rá is hatott Kopernikusz eszméje, Tycho mégis saját rendszerét szorgalmazta, ami szerint a Nap kering a Föld körül, a bolygók viszont a Nap körül. Ő fedezte fel a Hold mozgásának azon

egyenetlenségét is, amit variációnak nevezünk. Megfigyeléseinek és méréseinek eredményei prágai segédje, Kepler átdolgozása után váltak különösen 74. ábra Sphaera armillaris értékessé. Johannes Kepler (1571-1630) német csillagász és matematikus már tanulmányai ideje alatt Kopernikusz tanainak híve lett. Nézetei miatt az ellenreformáció megerősödése után kénytelen volt elhagyni Grázot, ahol tanított. 1601-től Tycho Brahe mellett Prágában dolgozott, majd annak halála után őt nevezték ki II. Rudolf császár udvari csillagászának és matematikusának Kepler fedezte fel a bolygók mozgásában megnyilvánuló három törvényszerűséget: - I. Minden bolygó pályája oly ellipszis, melynek egyik gyújtópontjában a Nap áll - II. Minden bolygó radius vectora /Nap középpontjától a bolygó középpontjához húzott egyenes/ egyenlő időkben egyenlő területeket súrol. - III. A bolygók keringési idejeinek négyzetei úgy aránylanak,

mint a Naptól való középtávolságaik harmadik hatványai. Törvényeivel tökéletesítette a kopernikuszi heliocentrikus világképet. Eredményeit az Astronomia nova /Új csillagászat, 1609/ és a Harmoni75. ábra Kepler ces mundi /A világ harmóniáiról, 1619/ című fő művei tartalmazzák. De nem csak a csillagászatban alkotott maradandót. Az 1615-ben megjelent Nova Stereometria Doliorum Vinariorum /A boroshordók új térmérése/ című matematikai tanulmányában módszert adott a hordók térfogatának kiszámítására is. A csillagászati kutatásokat elősegítő távcső valószínűleg nem a kutatások közvetlen eredménye. A legenda szerint az 1600-as években Hans Lippershey (1570-1619) holland lencsecsiszoló műhelyében egy gyermek két szemüveg lencsét játékból egymás mögé tartva észrevette, hogy sokkal közelebb látja a tárgyakat. Az viszont tény, hogy Lippershey 1608-ban szabadalmaztatott 80 egy két lencsés távcsövet, majd a

következő évben megépítette az első binokuláris teleszkópot /görög, tele-távoli, szkopein-nézni/. Galieo Galilei (1564-1642) kiváló olasz csillagász, fizikus és matematikus. A pisai egyetemen először orvostudományt és filozófiát, majd matematikát tanult. A szilárd testek súlypontjáról szóló tanulmánya nyomán felfigyelt rá a firenzei mecénás Ferdinando Medici és oktatói állást ajánlott neki a pisai egyetemen. Nagy feltűnést keltett Kopernikusz tanaihoz való csatlakozásával. 1602-ben nyilvánosságra hozta azon felismerését, hogy az azonos hosszúságú ingák, függetlenek súlyuktól és kilengésüktől és mindig ugyanolyan gyorsan lengnek. Valószínűleg ugyanebben az évben számította ki, hogy a hajítási görbe parabola pálya. Galilei világosan meghatározta, hogy az anyag szükséges velejárói, azaz 76. ábra Galileo Galilei egyedüli tulajdonságai, amelyek matematikailag, azaz kellő bizonyossággal tárgyalhatók a

kiterjedés, a helyzet, és a sűrűség. 1611-ben Galilei kidolgozott egy árapály elméletet Ezt a jelenséget a Föld kettős mozgására, a tengely körüli forgásra és a Nap körüli keringésre vezette vissza. 1618-ban továbbfejlesztette Lippershey két szemre való látcsövét, ami pontosabb megfigyeléseket tesz lehetővé. 1633-ban tanai miatt VIII Orbán pápa inkvizíció által perbe fogta „Kopernikusz minden vélekedését valótlannak tartom és fogom tartani.”- ezekkel a szavakkal vonta vissza a Szent Hivatal bírósága előtt meggyőződését a kínpaddal fenyegetett 69 éves Galilei. /II János Pál pápa az inkvizíció döntését 1992-ben megszüntette./ Halálos ágyán viszont a következőket mondta: „És mégis mozog a Föld.” 77. ábra Galilei féle teleszkóp hatása A matematika területén Francois Viete [viét] (1540-1603) francia matematikus fontos lépéseket, amikor minden algebrai kifejezést szimbolikus alakra hozott. Az ismeretleneket

magánhangzókkal, az ismert mennyiségeket mássalhangzókkal jelölte A ”+ ” és ”-” jeleket is a mai értelemben használta. Ez a tisztán technikai eljárás meggyorsította a számításokat és kiküszöbölte a szóbeli körülírásokkal elkerülhetetlenül együtt járó zavarokat. Az algebrai úton meg nem oldható egyenletek megoldására közelítő módszert alkalmazott. A régi görög geometria azonban még mindig megőrizte tekintélyét. Viszont számszerű összefüggéseket sokkal könnyebben lehetett algebrai módszerekkel meghatározni. Gyakorlati szempontból nagy haladást jelentett, amikor Simon Stevin (1548-1621) holland matematikus bevezette a tizedestörteket, majd John Napier [napié] (1550-1617) skót matematikus a logaritmusokat, aki megfogalmazta barátjával Henry Briggs (1561-1630) angol matematikussal a tízes alapú logaritmustáblázat módszerét is. Bár Napier már 1600-ban számoló pálcákkal dolgozott a szorzás megkönnyítésére,

igazi jelentősége mégis Edmond Gunter (1581-1626) angol természettudós, matematikus professzor eszközének van, aki 1610-ben logaritmikusan beosztott pálcikákat készített és ezek egymásra helyezésével szorzásokat és osztásokat végzett. Magát a logarlécet William Oughtred angol matematikus fejlesztette ki 1630-ban. Az új találmányokat különösen nagy örömmel fogadták a csillagászok, akik így megszabadultak a hosszadalmas számításoktól. 81 William Gilbert (1544-1603) angol orvos és fizikus De magnete /A mágnességről/ című 1660-ban megjelent könyve tartalmazza a mágnességgel kapcsolatos első kísérleteket. Gilbert nem szorítkozott puszta kísérletezésekre, hanem új, általános eszméket fogalmazott meg. Munkásságát azzal is elismerték, hogy a mágneses erő egységét róla nevezték el gilbertnek. Számtalan kísérletet végzett Tapasztalta, hogy az acélrúd mágnesessé válik, ha észak-déli irányban tartva ütögeti.

Felismerte, hogy izzítással a mágnesesség megszűnik, de ha az izzó acélrúd észak-dél irányba helyezve hűl ki, akkor mágneses lesz. Megfigyelte azt is, hogy az eltört mágnesből két teljes mágnes keletkezik. Ő használta elsőként az elektromosság, az elektromos erő és az elektromos vonzás kifejezéseket. Kimutatta, hogy dörzsöléssel a borostyánon kívül számos más anyag is elektromossá tehető. Megfogalmazta a vezetők és a szigetelők közötti különbséget. Az első elektroszkópot is ő szerkesztette, ami az elektromos állapot kimutatására szolgál. A korabeli emberek képzetét legjobban azon eszméje ragadta meg, hogy „a mágneses mozgás tartja a bolygókat pályáikon”. Ez volt az égbolt rendjének első fizikailag hihető és mítosz78. ábra Aranyfüstös elektroszkóp mentes magyarázata. A fiziológiai kutatások előrehaladását és általában az orvostudomány fejlődését nagyban elősegítette a mikroszkóp feltalálása és

alkalmazása. Antony van Leeuwenhoek [lövenhuk] (1632-1723) németalföldi tudós mutatott rá ennek az alapvető kutatási eszköznek a jelentőségére. A mikroszkóp segítségével vizsgálta az álló vizet és fedezte fel az azalék állatkákat. A mikroszkóp a vérsejtek, ondósejtek, a harántcsíkolt izmok és a mikrobák felfedezésénél illetve vizsgáltánál is nagy a segítséget jelentett. A vizsgált korban a vegyészek is tudatosan folytatták a tapasztalati alapok kibővítését. Tökéletesítették mérések pontosságát, növelték gyakorlati szerepét. E tudomány területén kiemelkedő munkát végzett Jan Baptista van Helmont (1577-1644) flamand vegyész. Paracelsus hatására orvostudo79 ábra Mikroszkóp mányt, miszticizmust /görög, hit a természetfelettiben/ és kémiát tanult Vegyi kérdésekkel foglalkozó orvos volt, aki minden természeti jelenséget vegyi folyamatokra vezetett vissza. Tanulmányainak nagy részét a gázoknak szentelte Ő

használta elsőként a gáz szót, alkalmazta a jég olvadáspontját és a víz forráspontját hőmérsékleti alappontokként. Kísérleteivel áthidalta az alkímia és a kémia közötti szakadékot. Blaise Pascal (1623-1662) francia matematikus számos eredményt ért el kutatásai során. Feltalált egy számológépet, a barométert magasságok mérésére és meteorológiai célokra használta. Megállapította a folyadékok egyensúlyának és a valószínűség számításának elméletét. V.13 Új filozófia elméletek megjelenése A középkori és a modern filozófia közti fordulópontot Francis Bacon (1561-1626) angol filozófus és államférfi, valamint és René Descartes (1596-1650) francia filozófus, matematikus és természettudós munkássága jelzi. Mindketten felismerték a tudásban rejlő lehetőségeket és feladatuknak tekintették, hogy erre felhívják a tudósok és az emberiség figyelmét. 82 Bacon az újkori gondolkodás egyik vezéralakja.

Két fő filozó-fiai munkája a The Advancement of Learing (A tudomány fejlődése) 1605-ben, a Novum Organon -melyen több, mint 30 évet dolgozott1620-ban jelent meg. Utóbbi művében a tudományok számára a skolasztika által elferdített arisztotelészi nézet helyett új módszert igyekezett megfogalmazni. Úgy ítélte meg, hogy a tudomány kísérleti jellegű. Feladata, hogy racionális módszerekkel dolgozza fel az érzékelés által nyújtott adatokat A megismerésnek módszere az indukció, azaz gyakori esetekből, bizonyos tények alapján von le általános következtetéseket. Legfőbb eszközei a megfigyelés, az összehasonlítás, az elemzés, a kísérlet, és az ellenőrzés Bacon -Új Atlantisz 80. ábra Francis Bacon című utópiájában- az újkori filozófusok között elsőként lépett fel a termelőerők fejlesztésének programjával. Azt vallotta, hogy „a tudás hatalom és a természetet csak törvényeinek megismerésével győzhetjük le”. A

feudalizmusban uralkodó téveszmék bírálatával egy új gondolkodásmód megvalósítására törekedett. A ”kettős igazság” tanának hirdetésével engedményt tett a kor vallásos felfogásának Descartes, a kor legnagyobb francia filozófusa, már fiatal korában bírálta a skolasztikus áltudományt. Filozófiája a felemelkedő polgárság intellektuális törekvéseit és a tudomány korabeli feladatait tartalmazta. A testi szubsztancia /latin, minden dolognak illetve jelenségnek bármilyen változás közben is állandó lényege/ elismerésével, valamint a szabad, racionális gondolkodás hirde-tésével korában pozitív szerepet töltött be. Az egyetemes tudomány általános módszereinek kialakítására törekedve a deduktív /latin, következtető, levezető/ módszert követte. A helyes megismerés szerinte „az induktív belátásból származik, amely azonban mindig racionális gondolkodás útján valósul meg”. Descartes deduktív módszere

összefoglalta kora természettudományos eredményeit. Filozófiája következetesen mechanikus materialista A fiziológiai folyamatokat -látás, inger, vérkeringés működése- mechanikusnak tartotta. Az állatokat gépeknek tekintette. 1637-ben megjelent francia nyelvű könyve -A módszerről- korszakalkotó a filozófia tekintetében. Descartes -főleg fiatal korában- sokat foglalkozott a matematikával is. Lerakta az analitikus geometria alapjait, tőle származik a negyedfokú egyenletek egyik megoldási módszere is. Ő használta először az exponenseket, használatba hozva ezzel a hatványokkal való számítást. Descartes munkássága, filozófiai hatása meghatározó volt. A tekintélyelvűséget elvetve a matematikai alapú gondolkodást helyezte előtérbe, megteremtve ezzel a racionalizmus alapjait. Magyarországon Apáczai Csere János volt követője. Apáczai Csere János (1625-1659) kiváló tehetségével hívta fel magára a figyelmet, így Hollandiában

végezhette egyetemi tanulmányait. 1653-tól Erdélyben tanít, de nézetei miatt Gyulafehérvárról Kolozsvárra helyezik. Sürgeti egy akadémia alapítását Munkái nagy része melyek közül kiemelkedő a Magyar encyclopaedia (1653) és a Magyar logikátska (1654)- a tanítással foglalkozik. Az iskolázottságot -saját példája alapján is- a boldogulás alapjának tekintette Bernaldino Telesio (1509-1586) olasz reneszánsz természetfilozófus Aristoteles ellenes Accademia Telesinát alapított Nápolyban. Aristoteles tanait elvetve úgy vélte, hogy a világmindenséget a hő és a hideg belső erői mozgatják. Ráérzett a későbbi fizika energiatanára, sőt megsejtette az energia megmaradásának a törvényét is. Telesio ismeretelmélete materialista szenzualizmus. V. 3 A modern tudomány és technika megalapozásának utolsó szakasza (1650-1690) Az előző évtizedekben a tudomány területén a klasszikus-feudalizmus elméletének elutasításával megtörtént a

modern tudomány alapjainak lerakása. A most vizsgálandó, alig ötven évben az ismeretek intenzív gyarapodása hallatlanul megnőtt, és kialakult a modern tudomány legtöbb ága. Míg Londonban és Párizsban egymás után jöttek létre a tudomány főbb központjai, 83 Itália és Németalföld kutatói nem találtak országukban olyan centrumokat, ahol eszméiket kicserélhették volna. Európa többi országában pedig még nem indult meg a szervezett tudományos tevékenység. Németország és Ausztria ez idő tájt kezdett a harminc éves háborúból (1618-1648) kilábalni. Magyarországra a széttagoltság jellemző Spanyolországot és Portugáliát az inkvizícó majdnem teljes tétlenségre kényszerítette. Svédország, Lengyelország és Oroszország a nyersanyag termelőjeként a tudományos fejlődés vonalán csak a kezdeti lépéseket tették meg. A XVII. század második fele a civilizáció fejlődésének ideje volt, amelyet méltán neveznek a Grand

siecle /nagy század/ korszakának. Ekkor jutott érvényre Bacon harminc évvel korábbi véleménye, melyet a következőképpen fogalmazott meg: „.higgyék el, nem valami véleményt kell magukévá tenniük, hanem bizonyos munka vár elvégzésre; s legyenek biztosak benne, hogy én nem valamilyen szekta vagy tudás alapjainak lefektetésére törekszem, hanem az emberi hasznosság és hatalom alapjait kívánom megteremteni”. V.31 A kor központi kérdései a tudomány és technika területén A londoni Royal Society (1662) és a párizsi Academie Francaise (1636) tudósai a kor központi technikai és tudományos problémáinak -szivattyúzás, hidraulika, tüzérség, navigációkérdéseivel foglalkoztak. Különösen fontosak volt a navigáció, mert vizsgálata összekapcsolta a tudomány két nagy ágát: a mechanikát és a csillagászatot. Jelentős eredmények születtek: a szivattyú tanulmányozása alapján felfedezték a légüres teret, majd a gáztörvényt.

Ennek eredményeként jött létre a gőzgép, majd a következő században a vegyészet úgynevezett ”pneumatika” forradalma. Az első tudományos társaságok másik nagy érdeme, hogy intézményessé tették a természettudományt. A tudományos munka kiterjedt a természet és a gyakorlati élet egész területére. Ekkor már felismerték, hogy a tudományos munkával tökéletesíteni lehet mindent Robert Boyle (1627-1691) ír fizikus és kémikus arra törekedett, hogy a természetkutatás tudománnyá váljék, és a kereszténység türelmes természetbarát legyen. Kémikusként és kísérleti fizikusként induktív kutatási módszereket követett. Boyle-t az önmagának feltett kérdés -Mi az anyag lényege?- arra kényszerítette, hogy Demokritosz atomelképzelésének felelevenítésével megcáfolja korának elemtanát. Gázokkal végzett kísérletei közelebb vitték az oxigén felfedezését. Folytatta Gerike vákuummal kapcsolatos kísérleteit, és

tökéletesítte annak légszivattyúját. Kimutatta, hogy a vákuum nem vezeti a hangot 1662-ben felfedezte a Boyle /-Mariotte/ törvényt. Előállította, de nem ismerte fel a hidrogént és a szénsavat. Új felfedezéseivel Boyle a modern kémia egyik megalapozója lett. 81. ábra Robert Boyle Robert Hooke (1635-1703) angol természettudós ösztöndíjasként került az Oriel College-ba, majd Boyle mellett dolgozott. Felfedezte a róla elnevezett a rugalmas alakváltozásokra vonatkozó Hooke-törvényt. Felismerte, hogy az anyagok olvadás és forráspontja állandó A jég olvadáspontját ő fogadta el ”0” pontnak. Maga szerkesztette mikroszkópján felfedezte a növényi eredetű anyagok szerkezetét. Tőle származik a cellula /latin, sejt/ elnevezése A mai ismeretek szerint ő vetette fel az általános gravitáció és a fordított négyzetarányú vonzási törvény eszméjét. A XVII. század legnagyobb tudományos vívmánya, hogy sikerült teljessé tenni a

mechanikának azt a rendszerét, amely magyarázatot tudott adni a csillagok mozgásáról Az ókori és a modern tudomány képviselői egyaránt fontosnak tartották az égbolt vizsgálatát. A matematikai és csillagászati kutatások során Galilei, Kepler, Descartes, Hooke, Halley adott is valamilyen választ a kérdésre. Azonban Newton a Philosophiae Naturalis Principia Matematika /A természetfilozófia matematikai alapjai/ című 1687-ben kiadott művében egységesítette a mechnnikai kutatásokat, és kifejtette, valamint bebizonyította az általános gravitáció elméletét. 84 Sir Isaac Newton (1642-1727) kiemelkedő jelentőségű angol természettudós, fizikus és matematikus. Nagy fontosságúak az optikával kapcsolatban elért eredményei Kimutatta, hogy a fehér színű fény a szivárvány színeire bontható. Bebizonyította, hogy a törésmutató a fény színétől is függ A vékony lemezek színeződését a róla elnevezett Newton-gyűrűk

segítségével vizsgálta. Kapcsolatot talált a színek és a vastagság között. Ebből az összefüggésből számítható ki a hullámhossz. Newton érdeme, hogy logikus rendszerbe foglalta az elődei és a saját maga által a mechanika terén elért eredményeket, megalapozva ezzel a klasszikus elméleti fizikát. Newton axiómáit Galilei és Kepler vizsgálataira támaszkodva fogalmazta meg. Ezeket alkalmazta Newton a mechanikában, a hidraulikában, stb. A mechanikában a teret és az időt objektív valóságnak, ugyanakkor az anyagtól függetlennek tekintette. 82. ábra Isaac Newton Newton legnagyobb felfedezése az általános nehézkedés, a gravitáció törvényének megállapítása volt. Megállapította, hogy a földre eső tárgy esését ugyanaz az erő okozza, amely az egész világegyetemben érvényesül. A newtoni tanok hatása túlnőtt a fizika és a matematika határain A mechanikai törvények megbízhatósága azt a hitet keltette, hogy a mechanika

alkalmazható rendszer a világ minden jelenségére. Azzal, hogy az ókor és a középkor sztatikus világképe helyett Newton dinamikus világszemléletet adott, megteremtette a mechanikus természettudomány alapjait. Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716) német racionalista filozófus, matematikus és polihisztor és Newton egymástól függetlenül fejlesztette ki a differenciálszámítást, melyet Newton fluxió számításnak nevezett. Mindkét kutató célja az volt, hogy a térben és/vagy időben zajló folyamat sebességét definiálja. A differenciál- és integrálszámítás nemcsak a függvényelméletet alapozta meg, hanem az elméleti fizikának is fontos eszközévé vált. Leibniz továbbfejlesztette Pascal számológépét. Ez a gép volt az első, amely közvetlenül végezte el az osztást és a szorzást, valamint kiegészítő művelet nélkül a kivonást. Az általa megépített összeadó-szorzó gép a szorzást visszavezette az összeadásra.

Felülnézetben jobb oldalon látható a kar, melynek elforgatásával végrehajtódott a művelet. Szemben középütt a szánnak nevezett felső részt balra-jobbra mozgató kerék található. Ez oldotta meg a helyi érték váltását Az 1673-ban szerkesztett számológépért a londoni Akadémia tagjává választotta. 83. ábra Leibniz számológépe Leibniz, mint politikus Németország egységének megteremtéséért küzdött. Teológusként a katolikus és protestáns egyház közötti ellentétet akarta megszüntetni. Filozófusként kereste azt az általános módszert /scientia generalis/, amely lehetővé teszi a tudományos megismerést, a világ jelenségeinek a megértését. Az előre megállapított harmónia tanát hirdette Az volt a véleménye, hogy minden a lehető legjobban van az összes lehetséges világok legjobbikában. Ismeretelméletében a racionális megismerés, az értelem fontosságát hangsúlyozta, és így szembefordult a Locke-féle

szenzualizmussal. Leibniz egy olyan új logika kialakítására törekedett, amely a nyelv logikai elemzéséből kiindulva egy egyetemes logikai jelölési rendszert alkotna. Mint ilyen a matematikai logika előfutárának tekinthető. 85 V.4 A XV-XVII századi tudományos és technikai élet Magyarországon A reneszánsz bővelkedett olyan nagy leíró munkákban, amelyek az emberi tapasztalat egészéről képet tudtak adni. Nagyban hozzájárult ehhez a könyvnyomtatás fejlődése Johannes Gensfleish Guttenberg (1400-1468) német nyomdász, a mozgatós betűs könyvnyomtatás, azaz a betűszedés feltalálója. Saját maga fejlesztette ki és készítette az ólombetűk mintáit A betűket sorokba fogta össze, ólommal aláöntve pontosan azonos magasságú nyomóoldalakat szerelt össze. Tanítványai kevéssel halála előtt már Itáliában is meghonosították a könyvnyomtatás művészetét. 1468 után a betűszedés egész Európában elterjedt. Magyarországon

Hunyadi Mátyás (1458-1490) uralkodása alatt az 1470-es évek elején az elsők között alapítottak nyomdát Hess András vezetésével. Az első itt nyomtatott könyv az ún Budai Krónika, melynek megjelenési évszáma 1473. Mátyás király reneszánsz uralkodóként mintegy félezer kódexből álló Corvina-könyvtáráról is híres volt kortársai közt. Egy ekkora könyvtár páratlannak számított Itálián kívül A XV.század végéig Magyarországon három egyetem működött Az első Pécsett 1367-től a XV. század végéig, a második Óbudán 1389-től nem tudjuk, hogy meddig A harmadik Pozsonyban 1467-től 1491-ig. Ezekben két neves külföldi matematikus is tanított Burbach (14231461) matematikus és csillagász V László hívására Budán, Regiomontanus (1434-1476) pedig Vitéz János meghívására a pozsonyi egyetemen oktatott. A korabeli hazai tudósok közül kiemelkedő tudományos tevékenységet fejtett ki Apáczai Csere János (1625-1659) filozófus

és pedagógus is fontosnak tartotta a matematika oktatását. 1655ben Utrechtben nyomtatták ki Magyar Enciklopédia című művét, amelyben két matematikai tartalmú fejezet nyújtott anyagot a matematika magasabb szintű tanításához Descartes, Copernicus munkáit népszerűsítve. Az enciklopédia címlapján egy Seneca idézet található: „Ha a régiek mindent fel is fedeztek volna, mindenkor új lesz mégis a mások által felfedezettek használata, tudása és rendszerezése”. Kolozsvári és gyulafehérvári iskolái után, Geleji Katona István püspök támogatásával Hollandiában tanult. Franeker, Leiden, Utrecht és Hardervijk voltak egyetemi tanulmányainak állomásai. Ez utóbbi helyen doktorrá avatták Teológiai és bölcséleti doktorátusokat szerzett, tíz nyelven beszélt. 1653-ban tért vissza Erdélybe, ahol a Bethlen Gábor által alapított gyulafehérvári iskola professzora, majd Kolozsvárott tanít. Ő az első a magyar művelődés

történetében, akinek az iskolaügy egészéről átfogó koncepciója volt, aki magas szinten képviselte a nemzeti nyelvű tudományosság fontosságának, a magyar nyelvű tanítás szükségességének az ügyét. Apáczai a XVII század legnagyobb magyar pedagógus egyénisége Apáczai másokat is írásra buzdított. Az Apáczai hagyományokat leghívebben az 1662-ben alapított nagyenyedi református kollégium ápolta. Kartéziánus /Descartes-nak és követőinek tanítása/ tanárai közül legismertebb Pápai Pariz Ferenc, aki Bázelben szerzett orvosi képesítést és 1680 és 1717 között a kollégiumban természettant is tanított. Nagyenyedi tanárának, Enyedi Sámuelnek hatására lett a kartéziánus filozófia és a természettudományok elkötelezett híve. A heidelbergi tanulmányútja idejében írt, kartéziánus fizikát közvetítő, 1673-as keltezésű Plenitudo vacui /A vákuum telítettsége/ című munkája kézirat alakjában maradt fenn. A

kartéziánus tanok egy másik kimagasló erdélyi képviselője Köleséri Sámuel (1663-1732) volt, aki Hollandiából teológiai, filozófiai és orvosi diplomával tért haza. A kartéziánus fizikai munkásságát a Leydenben 1681-ben kiadott, a fény természetével foglalkozó Disputatio Mathematico Physica de Lumine című kétrészes dolgozata tanúsítja. Bányászati területen is jelentőset alkotott Legmaradandóbb, saját korában is legnagyobb feltünést keltett munkája az Auraria Romano-Dacica, melyet 1719-ben Szebenben adtak ki. Ebben az erdélyi bányákról, főleg az aranybányászatról értekezik Az 1661-re Kolozsvárott kinyomtatott híres Váradi Biblia /ami a puritanizmus értelmében készült/ szövegét is revideálja és jegyzeteket csatol hozzá, hogy minden olvasó számára érthető legyen. Véleménye szerint: „Amint hogy a tudomány buzgóság nélkül gyümölcstelen, így a buzgóság tudomány nélkül veszedelmes”. Köleséri az első magyar

tudós, akit a londoni Royal Society (1729-ben) tagjai körébe fogadott. 86 Simándi István (1675-1710) a sárospataki református kollégium tanára. Az elsők között volt, aki hazánkban kísérleti bemutatókkal tarkított fizikát tanított. Bemutatóját II Rákóczi Ferenc is megcsodálta. Hell Miksa [Maximilian Höll] (1720-1792) csillagász, a bécsi csillagvizsgáló igazgatója. Közép-iskolai tanulmányait a selmeci gimnáziumban végezte. Ezután 1738-ban Besztercebányán belépett a jezsuita rendbe. 1741-től Bécsben tanult, először filozófiát, majd természettudományokat Hamar megszerezte rendi elöljáróinak megbecsülését, és társainak felügyelője, manuductor lett. 1743-tól matematikát tanult, majd 1745-ben lefordította latinra és kiadta J. Crivelli olasz nyelvű matematikai munkáját. 1745-ben azonban már saját csillagászati megfigyeléseket is közölt 1745ben a rend lőcsei gimnáziumába került tanárnak, majd 1748 és 1752 közt

Bécsben hallgatott teológiát. Itt írt társai számára egy tudományos kisenciklopédiát, az Adiumentum memoriae manuale chronologico-genealogico-historicum-ot, melyet különböző országokban többször is kiadtak. 1751-ben szentelték pappá, és a harmadik próbaévre Besztercebányára helyezték. Innen irányította a nagyszombati csillagda építését, majd Kolozsvárra utazott tanárnak és az ottani csillagda építésének irányítására. Sokféle teendője mellett még katonai lelkész is volt A már tudományos nevet szerzett fiatal jezsuitát Mária Terézia 1755-ben kinevezte udvari csillagásznak a bécsi csillagdába. Kapcsolatba került a kor legnagyobb csillagászaival, akik megfigyelései gondossága miatt nagyra becsülték Közben további magyarországi csillagvizsgálók alapítását is segítette, így az egri és a budai obszervatórium tervezésében és felszerelésük beszerzésében is részt vett. VII. Keresztély dán király a Vénusznak a Nap

előtti 1769 június 3-i átvonulása megfigyelésére Vardöbe hívta meg Hellt. Hell és segítője, Sajnovics János 1768 április 28-án indultak útnak. Útközben Hell kipróbálta a földrajzi szélesség mérésére feltalált igen fontos és pontos módszerét, amely ma Horrebow-Talcott-eljárás néven ismeretes és használatos. Az útjuk céljául szolgáló mérést nagy szerencsével sikeresen elvégezték. Ez az expedíció tette Hell nevét világhírűvé. V.5 Összegzés A reneszánsz döntő eredményeket ért el a tudományok alkalmazásában. A csillagászat, az anatómia, a kémia és a tudományok egyéb területén is világossá vált, hogy a régi módszerek alkalmazása már nem kielégítő. E korszak tudósai lerakták a következő századok nagy tudományos és technikai vívmányainak az alapjait. A reneszánsz legnagyobb eredménye azonban az, hogy ebben a korszakban indult meg a szakítás a feudális, középkori gazdasággal, politikával. A

kapitalizmus kialakulásának időszakában az újítások és a teljesítőképesség növekedése tapasztalható. Továbbra is a posztókészítés a legjelentősebb ipar, ami mellett a mezőgazdaság a legfőbb foglalkozási ág, viszont nagy előrehaladás tapasztalható a vas termelése terén. A technika, a hajózás, a közlekedés fejlődése maga után vonta a kereskedelem fejlődését is, ami egyes államok számára erőteljes gazdasági fellendülést hozott. Megnövekedett a feltalálói kedv, fellendült a tudományos élet. A természettudósok az új polgárságot képviselték, hiszen sokan kerültek ki közülük. A kutatások központi kérdése az égbolt, a csillagok, a Föld, a lövedékek, stb. mozgástana, valamint az emberi test mechanizmusával kapcsolatos vizsgálatok voltak Megjelentek az új filozófia első jelei Felismerték a tudás lehetőségeit és fontosságát. A kor utolsó időszakaszára az új tudomány kibontakozása, uralmának egyre nagyobb

területre történő kiterjedése és az első tudományos társaságok kutatásszervező tevékenysége jellemző. Egyben ez a kor az új matematikai-mechanikai természetbölcselet kora. Newton megírta A természetbölcselet matematika elvei című művét. Mindenki úgy érezte, hogy megbízható alapot nyújt a még meglévő tudományos problémák megoldására. A mechanikai okozati viszony felismerése kiszorította a célok teleologikus felfogását, s újfajta világegyetem került a középkor világmindensége helyébe. 87 „Ne légy az első, ki újat próbál, de az utolsó sem, aki az ódont elveti.” /Pope/ VI. Az ipari forradalom kora VI.1 Iparosodás vagy ipari forradalom? Míg az európai agrárrendszer a XIII-XVIII. század közti időben egy lassú, de folyamatos fejlődésen ment keresztül, addig az iparban egy sokkal karakterisztikusabb változás megy végbe a XVIII. században A tradicionális ipar egyik legfontosabb jellegzetessége az volt, hogy

szorosan kötődött az agrárrendszerhez. Az idők folyamán azonban egyre fontosabbá vált az ipari struktúrának az a része, amely már kevésbé volt a mezőgazdaság kiszolgáltatottja, illetve aminek inputforrásait már maga az ipar tudta biztosítani /bányászat, fémfeldolgozás/. A hagyományos céhes erők sokáig tartották magukat, őrizvén a X-XII. században kivívott pozíciójukat. A céhek kiváltságos testületek voltak, termelési és szervezeti rendszerük a kizárólagosságon alapult A hagyományos céhes termelés elsősorban munkaintenzív volt, a funkcionális célját a céhtagok számára szükséges jövedelem előteremtését jelentette. A céhek gazdaságpolitikája nem volt abszolút növekedés ellenes, hiszen a terjedésükkel /a XVI. század után Európában, a XVIII. századtól Magyarországon gombamód jelentek meg a falusi céhek/ a szaporodó lakosság megnövekedett igényeit egy bizonyos szintig kielégíthette. Hosszú távon azonban a

lassú ipari növekedés és a hirtelen dinamikussá váló népességfejlődés súlyos társadalmi problémákat hozott felszínre. Az átalakulás a folyamatos technikai fejlődés nyomán Nyugat-Európában következett be, növekedett az iparban foglalkoztatottak aránya. A kereskedelmi tőkék egy részének iparba fektetése, a tőkeigényesség lassú növekedése, az állami finanszírozás meg-teremtődése, a pénzügyi rendszerek modernizálódása és a birodalommá fejlődő gazdasági struktúrák életre hívtak egy dinamikusabb ipari fejlődést. E változás során létrejött, megerősödött és meghatározóvá vált a nagyipar. A gőz és a vasút terjedése alapjaiban rázta meg és formálta át az egyes nyugati országok gazdasági szerkezetét, társadalmi rendszerét. Ezzel el is érkeztünk a XVIII. századi nagy változás értelmezésének problémájához Az 1980-as évekig úgy vélték, az ipari forradalom kategóriája bizonyított történelmi

folyamatnak tekinthető, mely alatt az 1740-80-as évektől elkezdődő, az egész gazdaságra kiható technikai találmányok elterjedését értették. Az 1980-as évek legelején az európai szakirodalomban többen megkérdőjelezték a fenti folyamat forradalmi voltát. Cameron és Crafts kvantitatív elemzései és újszerű megközelítései, következtetései, növekedési számításai nem bizonyították a XVIII. századra vonatkozóan az iparosodás korábban vélt dinamikusságát. Az adatok egyáltalán nem utalnak valami óriási ipari áttörésre, hiszen alig múlják felül a tradicionális gazdaságokra jellemző nagyságrendeket. Az is tény, hogy a XIX század már egy gyorsabb, vagy talán gyorsuló ütemű növekedést hozott. A másik következtetés pedig az, hogy az új nagyipari vertikum /latin, egymással függőleges kapcsolatban álló egységek összessége/ kiépülése egyben a régi kézműipari rendszer leépülésével járt együtt, így nem tudta

igazán dinamizálni az ipari növekedés folyamatát. A modern ipar a hagyományos ipar munkaerejére és erőforrásaira épített, így fejlődése egyrészt iparsorvasztással járt. John Komlos szerint az ipari forradalom egy a mezőgazdasági forradalomtól kezdődő felhalmozódás eredménye, s nem a múlttal történő strukturális szakítás. Cameron szerint az ipari forradalom egy hosszúra nyúlt fejlődés következménye. A mai szakirodalom -bár mindkét megfogalmazás elfogadott- nem a dinamizmust, hanem a folyamatszerűséget tekinti a XVIII századra vonatkozó alapvető tendenciának. 88 E korszak tudományos és technikai fejlődéstörténetét a következőképpen szokták időszakokra osztani: - az ipari forradalomhoz vezető átmeneti kor (1690-1760) - tudomány és technika a forradalmak idején (1760-1830) - tudomány és technika a XIX. század közepén (1830-1870) - a tudomány és technika a XIX. század zárószakaszán (1870-1895) V1.1 Az ipari

forradalomhoz vezető átmenet kora Newton híres művének, a Principianak 1687-ben történő kiadását követő tudományos érdeklődés általános megtorpanása csak részben vezethető vissza a tudományos világra. Nagyban hozzájárult ehhez a nemzedékváltás ténye. A kor liberális arisztokráciája elődeinél gazdagabb volt, de kevésbé vállalkozó szellemű. Legbiztosabb anyagi befektetésnek a földbirtokot tekintették A ”kisgyárosok osztálya” ekkor még nem ismerte fel a tudományban rejlő lehetőségeket. A tudományos kutatások átmeneti pangása ellenére a technikai átalakulás nem állt meg. Szinte néhány évtized alatt az egész termelési technika megváltozott. Nagy átalakulás ment végbe a mezőgazdasági munka területén. Az új munkamódszerek lehetővé tették, hogy a mezőgazdasági termelés kifizetődővé váljék. Egy másik döntő fontosságú korszerűsítés az új kőszén bázisokon kialakult nehézipar gyors fejlődésével

valósult meg. Új bányászati, szállítási, valamint vas-, és acélkohászati eljárásokat vezettek be. Az ipar fejlődésének területén kulcsszerepet játszott egy tudományos vívmány: a gőzgép. A skót James Watt, akit a gőzgép feltalálójaként tartunk számon, az ipari forradalom kulcsfigurája volt. Azonban nem ő épített elsőként gőzgépet. Már az I évszázadban hasonló szerkezetet ír le az alexandriai Hérón. 1698-ban Thomas Savery szabadalmaztatott egy gőzgépet, amelyet víz szivattyúzására használtak. Thomas Newcomen [nyukámen] (1663-1728) angol kovács, feltaláló 1712-ben kifejlesztett atmoszferikus gőzgépét kezdetben csak bányavizek szivattyúzására használták. Újat jelentett az a technikai fejlemény is, hogy vaskohászati célra kőszénből nyert kokszot alkalmaztak a faszén helyett. Sir Patrik Geddes [gedisz] (1854-1932) angol biológus és szociológus kifejezése szerint ekkor „a geotechnika /fölművelés/ korát a

paleotechnika /ásványtechnika/ kora váltotta fel”. 84. ábra Newcomen gőzgépe Ebben az új korszakban a tudomány már önálló intézménnyé vált. Megállapítható, hogy amíg a vizsgált időszakig Franciaország, Anglia és Németalföld vezetett a tudományo területén, ebben az időben az már túlnő e három ország határain. Leibniz német filozófus befolyására több német fejedelemségben és Ausztriában is, angol vagy francia mintára akadémiákat alapítottak. Ezen felül Svédország és Oroszország is akadémiák felállításával juttatta kifejezésre katonai és gazdasági hatalmát. Newtonnak köszönhetően a matematikai csillagászat a tudomány legjobban megalapozott ágává fejlődött. A newtoni elméletet új fizikai felismerésekkel nem gyarapították, de mechanikai alapelveit általánosították és új matematikai eszközökkel dolgozták fel. A mechanikának és a matematikának ez a kombinációja később igen hasznosnak bizonyult a

fizika különböző ágaiban, különösen a hőtanban és az elektrotechnikában. Euler, D’alambert, Maupertius, Lagrange és Laplace nagy mechanikai általánosításai fektették le a XX. század matematikai illetve fizikai forradalmának alapjait. 89 Leonárd Euler [ajler] (1707-1783) svájci matematikus, a pétervári akadémia tanára a matematika és fizika valamennyi korabeli ágával foglalkozott, és szinte minden területen tételt alkotott. Az 1730-ban megjelent Mechanica, sive motus scientia analytice exposita /Mechanika, azaz a mozgás tudománya analitikus módon kifejezve/ című művétől szokás számítani az elméleti fizika kezdetét. E művében kifejtette a szabad pontmozgás és a kényszermozgás elméletét, lerakta a pörgettyűk mozgásának elméleti alapjait Foglalkozott a Hold mozgásával és ballisztikával. Fontosak még az ingamozgásra és a rezgőmozgásra vonatkozó eredményei. 1744-ben látott napvilágot a Methodous inveniendi lineas

curvas maximum minimumque propritate gaudentes /A maximum és minimum tulaj85. ábra Euler donságú görbék feltalálási módja/ című könyve, amelyben először szerepelt a variációszámítás kifejezés. 1752-1754-ben a hidrodinamikát az ideális folyadékokra felírt mozgásegyenleteire fejlesztette tovább. 1755-ben megjelent Institutiones calculi differencialis /A differenciálszámítás alapjai/ című gazdag tartalmú kézikönyvét az Institutiones calculi integralis /Az integrálszámítás alapjai/ három kötete követte. Ezek a differenciál- és integrálszámításon kívül tartalmazzák a differenciálegyenletek elméletét, a Taylor-sor alkalmazásait, továbbá különleges integrálokat. 1770-ben megjelent Vollaständige Anleitung zur Algebra /Teljes algebrai bevezetés/ a harmad-, és negyedfokú algebrai egyenletek elméletét adja. E könyv, amelyet már teljes vakon, németül diktált inasának, sokáig irányadója volt a későbbi algebráknak. A

XVIII. századi mechanikának ”csúcsát” Napóleon belügyminisztere Pierre Simon de Laplace [láplász] (1749-1827) francia matematikus, csillagász és fizikus Mécanique céleste /Égi mechanika/ című műve jelentette. Összefoglalta annak a hatalmas munkásságnak az eredményeit, amelyet Newton, Clairaut, DAlembert, Euler és Lagrange a bolygók mozgási törvényeinek a kutatásában végzett. A könyv tartalmazta a folyadékhullámok és a hajszálcsövesség tárgyalását is Laplace kifejtette, hogy „minden természettudományos jelenség mechanikai alapon értelmezhető”. 1812-ben megjelent Théorie alalitique des probabilités /A valószínűség analitikai elmélete/ című klasszikus műve már a valószínűségszámítást mint a matematika önálló ágát tárgyalja. A XVIII. század elején és közepe táján az elektromosságtan és a botanika területén is számottevő a fejlődés. A botanika a XVIII század folyamán kilépve a füvészkertekből

kiterjesztette vizsgálódási körét az egész természetre. Az új növénytani kutatómunkákkal a tudomány egyik legrégebbi ága éledt újjá. A botanikával együtt feléledt az érdeklődés a különféle ritkaságok, érmék, ásványok, kövületek gyűjtése iránt. E gyűjteményekből nőttek ki a későbbi múzeumok, amelyeknek kurátorai a tudósok egészen újfajta csoportját alkotják. Az elektromosság kutatásával pedig teljesen új tudományág született. Mindkét kutatási irányzat eltérést jelentett a XVII század mechanikai és matematikai fővonaltól. A XVIII. században a művelt emberek figyelme egyre inkább a természettudományok felé fordult, különösen a villamosság misztikusnak látszó jelenségei keltettek feltűnést. A főúri szalonban kedvelt játék volt az elektromossággal való kísérletezés Egy ilyen kísérlet rajza jelent meg William Watson 1748-ban kiadott Kísérletek és megfigyelések című könyvében. A jobb oldalon

látjuk a dörzselektromos gépet. A gép tetején levő üveggömböt szíj 86. ábra Dözselektromos gép áttétellel forgatta a hajtókerék, a villamos töltést pedig az üveggömb és a kísérletező keze közötti súrlódás hozta létre. A töltést a szigetelő selyemkötélen függő fiú teste vezette a szigetelőzsámolyon álló lányhoz, akinek a keze magához vonzotta, majd eltaszította az apró papírdarabkákat. A harangjátékhoz fémhuzal vezette a töltést, s az elektrosztatikus vonzás és taszítás hatására ide-oda csapódott a harangnyelv A kísérletezés során sok fontos megfigyelést tettek. Rájöttek, hogy egyes anyagok vezetik, mások szigetelik a villamosságot Megállapították, hogy kétféle töltés van: pozitív és negatív, és arra is rájöttek, hogy az ellentétes 90 töltések vonzzák, az azonosak pedig taszítják egymást. Azt a felismerést, hogy a villamos töltés fémvezetékkel a földbe vezethető, rövidesen gyakorlati

célra hasznosították. Benjamin Franklin 1752-ben felfedezte, hogy a villám elektromos kisülés, és ennek alapján megszerkesztette a veszélyes töltést a földbe vezető villámhárítót. A ”játékból” tudomány született: a villamosságtan Benjamin Franklin (1705-1790) amerikai polgári demokrata politikus, polichisztor. Széleskörű társadalmi és tudományos tevékenységet fejtett ki. 1776-ban egyike a Függetlenségi nyilatkozat szerkesztőinek. Mint tudós, egyike az elsőknek, akik a természettudomány eredményeit a gyakorlati élet szolgálatába állították. Az elektromosságtan területén alkotott maradandót Az elektromos csúcshatás magyarázatát 1747-ben találta meg. Ennek nyomán ő volt az, aki a villámhárító feltalálásával az elektromosságot lehozta a földre. Kísérleteivel bebizonyította, hogy az elektromosság a testek felületén helyezkedik el. A papok azonban ellenezték Franklin ez irányú tevékenységét. Intették, ne vonja

magára az égiek haragját Ehhez a fizikus Lichtenberg a következőt fűzte: „Az, hogy a templomban prédikálnak, még nem teszi feleslegessé, hogy villámhárítókat is szereljünk rá”. 87. ábra Franklin-féle villámhárítók A XVIII.század kezdete filozófiai szempontból főleg a XVII század hatalmas tudományos eredményeinek feldolgozásával és értékelésével foglalkozott. A filozófusok elfogadták a Newton által alkotott tudományos világképet. Az a feladat hárult rájuk, hogy kiterjesszék, s tételeit egybehangolják a kialakult új politikai és gazdasági szerkezettel John Locke [lak] (1632-1704) angol empirista filozófus, orvos és természetbúvár filozófiájában a természetfeletti dolgok helyett főleg a Newton-féle törvények és az 1688. évi alkotmányos forradalom által bevezetett polgári jog kérdéseivel foglalkozott. Fő műve, az 1690-ben kiadott Concerning Human Understanding /Értekezés az emberi értelemről/ elfogadta Isten

létezését és az erkölcsi elvek racionális rendszerét, mint lehetőséget, de tagadta bármilyen velünk született gondolat létezését. Tézise, miszerint „minden bennünk élő elgondolás alapja az értelmes érzékelés”, a brit empirizmus kezdetét jelenti. Locke filozófiájának középpontjában az ismeretelmélet állt, ugyanis az emberi megismerés képességének felfejtésével a helyes etikai és politikai rendszer kialakítását tartotta megvalósíthatónak. 1689-ben 88. ábra Locke megjelent On Governement /A kormányzásról/ című traktája szintén jelentős, a lázadás műben megfogalmazott értékelése az amerikai szabadság-harcosokra és a francia forradalmárokra nagy hatást gyakorolt. George Berkeley (1685-1753) ír püspök, idealista filozófus. Az államvallás érdekében tagadta, hogy a világnak és a tudománynak bármiféle realitása lehetne, kivéve Isten szemében. Idealista filozófiájának alaptétele: „Esse est percipi ver

percipere” /létezni annyi, mint érzékelni vagy érzékelve lenni/, azaz minden létező maga az elme vagy az elme része, bizonyítja, hogy a materializmus bármely változata szkepticizmushoz vezet. Berkeleynak két fő filozófiai célja volt: a 91 szkepticizmus bírálatával megvédeni a józan észt, valamint az ateizmus bírálatával megvédeni a vallást. Így remélte kiirtani a tudományokból a tévedések okait és a nehézségeket Fő filozófiai munkáit fiatal korában, huszunévesen írta. A Tanulmány az emberi megismerés alap elveiről című művét 1710-ben, a Hülasz és Philonousz három párbeszéde címűt 1713-ban adta ki. Sokat írt ezután is /például továbbfejlesztette az 1709-ben közreadott látáselméletét, írt a mozgásról, és vitába szállt egyebek között az agnoszticizmussal és az ateizmussal/, ám mit sem változtatott fiatalkori művei filozófiai álláspontján. David Hume [hjúm] (1711-1776) angol történész, filozófus, az

agnoszticizmus klasszikus képviselője. Filozófiája, hogy „semmit sem tudhatunk teljes bizonyossággal, különösen a vallási dogmák igazát nem”. 1740-ben megjelent Az emberi természet kézikönyve című műve megerősítette és kiterjesztette Locke és Berkeley empirista örökségét Nézetei akkor váltak széleskörben ismertté, amikor megírta az Erkölcsi és politikai eszmék (1741-42) két kötetét. 1752-ben kiadta Politikai eszmefuttatások című népszerű művét, és az edinburgh-i ügyvédi kar könyvtárnokaként elkészítette Anglia története című munkáját, mely 1751-től 1761-ig 5 kötetben jelent meg. Művei Kantot arra indították, hogy rámutasson az empirizmus elégtelenségére. Francois Marie Arouet Voltaire [volter], (1745-1827) francia filozófus és író, a XVIII. századi francia felvilágosodás képviselője még tovább ment. Az „ész és az emberiség nevében” az egyház ellen irányította támadását. Így a filozófia

egyre inkább a társadalmi és gazdasági reform kérdéseit kezdte boncolgatni. Érvei azonban felszínesek, s nem egy tetszetős mondására cáfolt rá azóta a behatóbb kutatás. Voltaire igazán mint író ért el maradandó sikereket /pl Candide/ VI. 2 A tudomány és technika a forradalmak idején (1760-1830) Ezen vizsgálandó hét évtizednek a tudományos jelentősége a XVII. századhoz mérhető, de gyakorlati hatása annál nagyobb. Nagy-Britanniában ekkor ment végbe az ipari forradalom, Amerikában és Franciaországban pedig ekkor zajlik a polgári forradalom. Az 1760-tól 1800-ig terjedő időszakban egy új tudományos forradalom is lezajlott: a légnemű testek viselkedését tanulmányozó pneumatika forradalma. Ez pedig az elektromos áram előállítására szolgáló eljárás felfedezésével együtt elősegítette az új, racionális kémiai tudomány megalapozását. Az 1800-tól 1830-ig terjedő három évtized tudományos eredményei nem ennyire

látványosak, de a gyakorlat területén a fejlődés hallatlan gyors. Az ipari forradalom elnevezést 1844-ben Friedrich Engels (1820-1895) német szocialista filozófus, Marx munkatársa, a tudományos szocializmus elméletének megalkotója használta először, majd később Arnold Toynbee (1852-1883) angol szociálpolitikus is átvette. JD Bernat szerint „.Valóban a forradalom szó fejezi ki leghívebben a termelékenység hatalmas fokozását, amit az iparnak ez a mozgalma az első megjelenési területein előidézett. Így például a brit pamutárutermelés 1766 és 1787 között megötszöröződött Ugyanilyen határozottan és majdnem ilyen gyorsan mutatkoztak meg az ipari forradalom kihatásai a kereskedelemben, a mezőgazdaságban és a népesedés terén is.” A XVIII. század második felében rohamosan megnövekedett a kőszén és az öntöttvas termelés. Ugyanekkor jelentős mértékben tökéletesedtek a gépesítés, valamint a bányászat és kohászat

módszerei, ami részben Roebuck, Black, Smeaton, Watt és mások tudományos újításainak volt köszönhető. Mindezek hatására kedvezően fejlődtek a közlekedés, különösen a csatornákon való szállítás módszerei is. 1764-ben James Watt felfedezte a Newcomen-féle gőzgép alapvető hibáját. Megállapította, hogy az lenne az optimális, hogy amikor a gőz beáramlik a hengerbe, és felfelé tolja a dugattyút, akkor a henger tűzforró lenne, mert így egy szemernyi gőz sem veszne kárba. De a gőzt le is kell csapatni, ehhez pedig az lenne jó, ha a henger jéghideg lenne. De a henger nem lehet egyszerre hideg és meleg is! Tehát a gőz energiája jórészt abban merül ki, hogy minden ütemben újramelegíti a lehűtött hengert. Ezek után Watt hozzálátott a Newcomen-gép tökéletesítéséhez A modell első 92 pillantásra hasonlít Newcomen gépére. Az elrendezés ugyanaz, de a hengere széles, közel egyméteres átmérőjű, a falon keresztüli

hőveszteségei viszont nagyon kicsinyek. Keskeny henger használatakor éppen ez a hőveszteség nagy. Watt azzal győzte le ezt a nehézséget, hogy a henger köré gőzköpenyt, ún. fűtőköpenyt épített Lénye-ges újítása az, hogy külön kondenzátorban csapja le a gőzt. Így itt már különvált a kazán, a munkahenger és a gőzsűrítő, megszületett a legnagyobb hatásfokkal működő gőzgép alapelve. A készülékben már nem volt levegő, helyét Watt 1 atmoszférás gőzzel töltötte ki. Nem volt szüksége a Newcomen-féle vízbefecskendezésre, hiszen amikor kinyitotta a kivezetőcsapot, a gőz rögtön átsuhant 89. ábra Watt gőzgépe a kondenzátorba: átszívta a vákuum. De még volt egy probléma: hogyan lehet egy föl-le mozgó dugattyúval egy géptengelyt forgatni. A feladat nem volt könnyű, mert a dugattyú csak akkor végzett munkát, mikor lefele haladt. Watt egyszerre ötféle módot talált ki: 1. Egy ferdén elvágott ovális henger aljához

görgőkkel ellátott, apró "hinta" nyomódik 2. Három görgő veszi körül a forgástengely körhagyó gyűrűjét 3. Közvetlenül a lendkerék széléhez csatlakozik a himba vonórúdja 4. Ha két munkahenger ellenkező ütemben dolgozik, akkor a két himba folyamatosan hajtja a kereket. 5. A középső "napkereket" a vonórúdra erősített "bolygókerék" akkor forgatja tovább, ha a himba vége fölfele mozog. A szellemes mechanikai ötletek közül végül is csak egyet alkalmazott következetesen, az úgynevezett bolygókerekes megoldást. A gépen két fogaskerék látható, a forgástengelyre erősítették a ”napkereket”, a himba végéről lenyúló rúdhoz pedig a ”bolygókereket”. Így amint a himba fölemelkedett, mindig fél fordulattal pördítette tovább a tengelyt, a másik fél fordulat pedig már a lendkerék dolga volt. Aztán Watt kitalált egy gépet, amely folyamatos, egyenletes üzemelést biztosított, a dugattyú

mozgásánál mindkét irányba erőt fejtett ki. A kettős működés elve egyszerű ötlet volt: mindkét oldalról fölváltva áramlik a gőz a hengerbe, és egyúttal mindig a dugattyú túloldaláról szippantja be a maradékot a gőzsűrítő, hogy vákuum keletkezzék. Ilyen módon a dugattyú le és felmenő ütemében egyaránt tudott munkát végezni. De a kettős működés megkövetel90 ábra Watt módszerei a forgatásra te, hogy a dugattyú ne csak húzza, hanem tolja is a himba végét. Watt elképesztő módszert talált ki: a dugattyú végére egyenes, a himba végére pedig ívelt fogaslécet.tett De hamar rájött, hogy ez a megoldás gyakorlatban nem sok jót ígér Így 1784 áprilisi szabadalmában már egy merev csuklós szerkezetet ismertetett, és élete végéig ezt tartotta legnagyobb találmányának. Megszületett az univerzális gőzgép! Ettől kezdve gyakorlatilag bármilyen mechanizmust meg lehetett hajtani gőzgéppel, a fúrógépeken át a

szövőszékekig. 1800-ban 496 üzemben működött gőzgép, egyenként átlag 15-16 lóerős teljesítménnyel. Már nem 93 csak vasművek, bányák és textilgyárak, de malmok, szesz- és sörgyárak is mindinkább a gőzgéphajtásra álltak át 1750-es években a textilipar újfajta rostanyaggal gazdagodott: a pamuttal. A pamutszövetek Indiából történő behozatalának megszüntetése, a hazai előállítóknak nagy hasznot hozott. Az új amerikai ültetvényeken pedig bőven lehetett nyersgyapotot termelni. Három ember találmánya: James Hargreaves (1740-1778) brit feltaláló mozgó kocsis fonógépe a ”spioning Jenny” /fonó Jenny/ 1764-ben; Sir Richard Arkwright (1732-1792) brit textílgyáros feltaláló vízikerék-meghajtásos fonógépe 1771-ben; és Samuel Crompton (1753-1827) brit feltaláló ”mule” /öszvér/ nevű fonógépe 1779-ben megváltoztatta a textilipart, áttörte a kézi technika hagyományait. 1789-ben a textilipar már a Watt-féle

gőzgépet is felhasználta a gépek meghajtására. Amikor pedig Edmund Cartwright (1743-1823) angol pap 1785-ben feltalálta a mechanikus szövőgépet, a textilipar forradalma a fonodákról a szövödékre is átterjedt, és a gyapot mellett, a gyapjú illetve a len feldolgozását is gépesítették. A sok sikertelen kísérlet után James Hargreaves lancashire-i takács 1764-ben 8 orsós fonókereket készített, amely nevét a legenda szerint Hargreaves lányáról kapta. A valóságban James Hargreavesnek sohasem volt Jenny nevű leánya, a jenny (ejtsd: dzsenni) elnevezés tehát inkább a ginnie (ejtsd: dzsinni), azaz gépecske szó alapján tapadt az egyszerű fonógéphez. A megoldás valóban szellemes volt. Képzeljünk el egy cséve előfonalat! Előtte, hasonló függőleges tengely körül orsó forog. Valaki kézbe fogja az előfonalat, lehúz egy darabot a csévéról, miközben a fonal másik vége az előtte levő orsóhoz van erősítve. A kéz megszorítja a

fonalat, és csak nehezen engedi az orsóra 91. ábra A spinning Jenny tekeredni. Mi történik ekkor? Az előfonal elvékonyodik - épp ilyen kell a szövéshez -, és még néhány sodratot is kap, amint felcsavarodik. Hargreaves gépe ugyanezt tette először nyolc, később harminckét orsóval. A munkás a jobb kezével tekerte az osrók hajtókerekét, baljával pedig a ”megfogó” keretet tologatta előre-hátra. Az első spinning Jenny megalkotása után négy évvel, a nehéz gazdasági helyzet eredményeként, valószínűleg 1768. március 4-én kezdődtek a zavargások Blackburnban és a szomszédos településeken. A takácsok félelme ismét fellobbant: rokkák mellet megrokkant asszonyaikat, családjuk kenyerét féltették. Hiába, nem sejtették, hogy nyomorúságukat nem a gépek okozzák, hanem a társadalom. Egyik éjjel tömegbe verődve betörtek Hargreaves házába, ízzé-porrá zúzták gépeit. De a találmány így is technikai áttörést jelentett,

hiszen a termelékenység 8-10-szeres növekedését vonta maga után Mégis inkább Richard Arkwright borbély vízikerékkel hajtott fonógépe vált jelentőssé (1769). Ez a gép nem volt eredeti, mint később kiderült, de a vízikerék alkalmazásával már 100 orsó meghajtására is képes volt, és ezzel felhasználása már lényegesen túllépte a kisipar hagyományos kereteit. Ez a gép már nem szakaszosan működött, így később, amikor munkába állt az első ”bolygókerekes” gőzgép, hamarosan a fonodákban is akadt rá igény. Az ipari fejlődés két szála összefonódott, erősítette egymást; több fonoda épül, ha több forgó gőzgép készül. A textiliparban már fonalbőség volt, de most meg a szövőszékek nem bírták a tempót. Ezt próbálta megoldani Edmund Cartwright, aki 1785 április 4-én szabadalmaztatta első szövőgépét A megoldás nem volt tökéletes. Maga Cartwright otromba szerkezetnek tartotta, mert ”két markos ember erejét

igényelte, hogy rövid ideig működhessen”. Egy év múlva azonban második 92. ábra Arkwright fonógépe automata szövőgépére kért szabadalmat. A vetélő mozgásának 94 tökéletesítése mellett egy felvetőállványt is alkalmazott, amelynek csévéiről közvetlenül a gépbe futottak a láncfonalak. 1787-ben megalapította a világ első gépesített szövőüzemét Doncaster városában. Az ipari forradalom első szakasza nem tudományos kezdeményezések, hanem mesteremberfeltalálók tevékenységének eredménye. Például a textilipar új technikájának kialakításában sem játszott szerepet semmiféle új tudományos elv alkalmazása. Természetesen a tudományos érdeklődés is másképpen jelentkezett, mint a XVII.században Sokkal jobban kötődött a termelés új fejleményeihez. Jól mutatja ezt a tény, hogy a XVIII század második felének brit tudományos reneszánsza már nem Oxfordból, Cambridgeből vagy Londonból indult ki, hanem Leedsből,

Glasgowból, Edinburghből, Manchesterből és a nagyvárossá fejlődött Birminghamből. E korszak halhatatlan tudományos terméke az 1771-től 1780-ig huszonnyolc kötetben megjelenő francia enciklopédia, az Encyclopédie ou Dictionnaire Raisonné des Sciences, des Arts et des Métiers /A tudományok, művészetek és mesterségek enciklopédiája/. A mű létrejötte főleg Devis Diderot (1713-1784) francia író, filozófus és Jean le Rond DAlembert (1717-1783) francia író, filozófus, matematikus valamint társaik kitartó munkájának köszönhető. Ez volt az új liberalizmus bibliája, amely a szabadgondolkodást, a tudományt, a termelési szakismeretet és a laisses faire politikát egyesítette magában. A vizsgált időszakban sokkal szorosabban összefonódott a gyárvállalkozók, a természettudósok és az új hivatásos mérnökök munkája és társadalmi élete, mint később a XIX. században Közösen szórakoztak, eszmecseréket, kísérleteket folytattak,

új terveket állítottak össze. Ez volt a Birmingham, a Black Country /fekete ország/ és a Lunar Society /Hold Társaság/ fénykora. Tagjai közé számított John Wilkinson (1727-1808) angol vasgyáros; Erasmus Darwin (1731-1802) angol orvos, Charles Darwin nagyapja; Joseph Priestley (1733-1804) angol vegyész; James Watt (17361819) angol mechanikus; William Murdock (1754-1839) skót mérnök, gőzgép szerkesztő, a gőzvilágítás feltalálója; Matthew Bulton (1728-1809) az első gőzgépgyáros. E társasággal szoros kapcsolatot tartott fenn a XVIII. század skót tudóscsoportja: David Hume (1711-1776) angol filozófus, aki a francia filozófusokkal teremtett összeköttetést; Adam Smith (1723-1790) brit közgazdász és filozófus, aki a Wealth of Nations /A nemzetek gazdasága/ című művével a liberális kapitalizmus szellemi atyjává vált; dr. Joseph Black (1628-1799) skót kémikus és fizikus, a pneumatika forradalmának elindítója; dr. James Hutton

(1726-1797) brit geológus, a modern geológia elméleti megalapozója; és még sokan mások. J. D Bernal szerint: „A tudomány és az ipar ilyen kombinációja csak a XVIII század második felének brit viszonyai között volt lehetséges. Itt és ekkor sajátos egyensúly alakult ki a technika és a tudomány között ebben az átmeneti periódusban, amikor véget ért az a kor, amelyben a tudomány többet tanult az ipartól, mint amennyit nyújtott számára, s itt kezdődött el az új kor, amelyben az ipar majdnem teljesen tudományos alapokra helyeződött”. A modern racionális és kvantitatív vizsgálatokon alapuló kémia kialakulása jelentette akövetkező meghatározó lépést a tudományok terén. A vegyipar ekkor még a nagyarányú gépi textilgyártás segédiparaként működött, és ennek köszönhette rohamos fejlődését, ugyanis a textilipar vegyszerszükséglete /fehérítő- és festékanyagok/) az anyagok összetételének és viselkedésének

vizsgálatára irányította a tudósok figyelmét. A bonyolult vegyi folyamatok magyarázata összefüggött az előző század levegő és vákuum kutatásaival, részben a gőzgép kezdeti fejlesztésével, azaz a kémia kialakulására a pneumatika fejlődése is hatott. A kezdeti kutatásokat Lavoisier összegezte Húsz évvel később Dalton adott atomelméleten alapuló magyarázatot a vegyi folyamatokra. Ezzel sikerült beilleszteni a kémiát a newtoni materiális-mechanikai elgondolások közé, bár arra még száz évet kellett várni, hogy az atomok között ható erők természetét is tisztázni lehessen. A tudomány hatása azonban túlnőtt az ipar területén. A XVIII század második felében a tudományos, emberbaráti, radikális és liberális tevékenység kombinációjából egy újszerű mozgalom alakult ki, élén Joseph Priestley (1733-1804) angol vegyész, természettudós, deista filozófussal. Priestley sokoldalú és ellentmondásos egyéniség, aki a

kiemelkedő természettudományos kutatásai mellett prédikátori tevékenységet folytatott. A francia forradalom és az amerikai szabadságharc 95 iránti mély rokonszenve miatt összeütközésbe került a hatóságokkal, ennek következtében kivándorolt Amerikába. Kísérleti úton felfedezte az oxigént, ami lehetővé tette Lavoisier számára a flogiszton /görög, a valóságban nem létező anyag, az éghetőség feltétele/ elmélet megdöntését. Antoine Laurent Lavoisier (1743-1794) francia kémikus, tanulmányai kiterjedtek a matematika, csillagászat, növénytan, bonctan területére, legfőképpen pedig a vegyészetre. Priestley úttörőmunkájának eredményeire alapozta azt az elméletét, amellyel az egzakt és a kvantitatív tudományok körébe helyezte a kémiát. Ő tette a mérleget a kémiai kutatás nélkülözhetetlen eszközévé. 1772 és 1775 között kimutatta, hogy a levegő, két gáz az oxigén és a nitrogén keveréke, az égés pedig

oxidáció. Kísérleteivel így bebizonyította, hogy a flogiszton elmélet -azaz hogy a gőz az égéskor a testekből kiváló, különleges, láthatatlan, súlytalan, illó anyag- téves. Kifejtette az oxigén szerepét az állati és növényi légzésben, és bebizonyította a szervezetben lejátszódó folyamatok és az égés azonos voltát. Priestley és Lavoisier haladó szellemét a tudomány és az ipar nagyarányú fellendülése követte. Coulomb, Galvani, Volta és Avogadro felfedezéseivel a természettudomány fejlődése további fontos állomáshoz ért. A francia Charles Coulomb 1784-től végzett erőméréseket érzékeny torziós mérlegével. Megállapította, hogy két töltés között az F erő a Q1 és Q2 töltés szorzatával arányosan nő, a közöttük levő r távolság négyzetével pedig csökken, azaz F ~ (Q1·Q2)/r2 /~ az arányosság jele/. Ez az összefüggés nagyon hasonlít Newton gravitációs erőtörvényéhez. A hasonlóság alapján az

elektrosztatikus erők számításában alkalmazhatták azokat a módszereket, amelyeket a mechanikában a bonyolultabb gravitációs rendszerek vizsgálatára már régebben kidolgoztak. Akkoriban a fizika legrangosabb szakterülete a mechanika volt. Erőegyenleteinek felhasználásával a villamosságtan is “felsőbb osztályba” lépett, elismert tudományág lett, s a XIX. században egyre fontosabb szerephez jutott. A XVIII. századi tudomány már nem elégedett meg a tapasztalaton alapuló ismeretekkel, hanem a jelenségek közötti összefüggéseket, a matematikai módszerekkel leírható törvényszerűségeket kereste. Az elektrosztatika már sok villamos jelenséget ismert /a pozitív és a negatív töltést, a különböző előjelű töltések közötti vonzást és az azonosak taszítását/, de az erő kiszámításának módját még nem tudta. Ahhoz, hogy a villamosságtan korszerű tudománnyá váljék, mérésekkel 93. ábra A víz szétbontása galvánteleppel

bizonyított vizsgálatokra volt szükség Bár a villamosságtan története az ókorba nyúlik vissza, hiszen már a görögök is ismerték a dörzselektromosságot, a gyakorlati felhasználás, azaz az elektrotechnika alig több, mint 200 éves. Születésének éve 1800. Az olasz Alessandro Volta (1745-1827) itáliai orvos, a fizika professzora, az áramló elektromossággal kísérletezett. Feltalálta a galvánelemet, az első megbízható áramforrást Miért csak ettől kezdve beszélünk elektrotechnikáról, noha már régebben is léteztek elektromos eszközök: az elektroszkóp, a leideni palack és a villamos töltést szolgáltató dörzselektromos gép? Ennek az az oka, hogy a dörzselektromos gép árama csupán néhány mikroamper volt, vagyis olyan elenyészően gyenge, hogy felhasználása nyilvánvalóan szóba sem jöhetett. Ezzel szemben a galvánelem néhány amperes áramot adott, milliószor nagyobbat, mint a dörzselektromos generátorok. Ekkora áram már

lehetővé tette azoknak a hatásoknak a felfedezését, amelyeken a gyakorlati hasznosítás alapul, például az áram hőhatását, mágneses terét, elektrokémiai hatását. Volta munkásságának fontosságát jelzi, hogy róla nevezték el az elektromos feszültség mértékegységét, a voltot. Luigi Galvani (1737-1798) itáliai orvos, fizikus, az anatómia professzora azt kutatta, hogy milyen szerepet játszanak az elektromos impulzusok az állati szövetben. Leghíresebb kísérletében fémes vezetővel kötötte össze egy frissen preparált békatetem lábizmát és az ahhoz tartozó ideget, és az izom összerándulását észlelte. A jelenséget ő az ”állati elektromossággal” magyarázta Róla nevezték el a galvanométert. 96 Érdekes, hogy a villamosság első gyakorlati felhasználására az elektrokémia területén került sor. Az angol Carlisle és Nicholson már a galvánelem feltalálásának évében, 1800-ban alkotóelemeire, hidrogénre és

oxigénre bontotta a vizet, 1808-ig pedig az ugyancsak angol Davy hat addig ismeretlen fémet állított elő elektrolízissel. A galvanizálás, különösen az arany és ezüstbevonatok készítése rövidesen jól jövedelmező ipari eljárás lett. Az elektrokémiát az áram hőhatásának világításra való felhasználása követte: Davy 1812-ben mutatta be a közönségnek a szénrudas ívlámpát. Az áram mágneses hatását a dán Oersted fedezte fel 1820-ban, ennek alapján készültek az első elektromágnesek és villanymotorok. Tért hódítottak a filozófusok új társadalmi eszméi is. Ugyanakkor a tudomány új intellektuális eszközöket is nyújtott a régi rend bírálatára, a gépesített ipari termelés révén. Mindez együttvéve a tudományos és technikai haladás olyan óriási fellendülését váltotta ki, amely intenzitásánál, tudatosságánál és magas színvonalánál fogva nagyobb hatással volt a társadalomra, mint bármi más, amit a világ

eddig látott. Ebben a korban a tudomány már nélkülözhetetlen volt az ipar és a hadviselés gépezete számára. A francia forradalmat követő napóleoni korszakban sem csökkent a tudományos fejlődés lendülete. Napóleon úgyszólván személyesen vette kezébe a kutatás igazgatását A francia École Normale Supérieure /Tanárképző Főiskola/, az École de Médecine /Orvostudományi Főiskola/ és az École Polytechnique /Műszaki Tisztképző Főiskola/ mintát nyújtott a jövendő tudományos oktatóés kutatóintézményei számára. Mivel ezek a főiskolák, illetve kollégiumok a legkiválóbb tudósokat alkalmazták tanáraikként, kialakult a rendszeres fizetést élvező kutató professzor típusa. A XIX század folyamán fokozatosan ilyen jellegű tudósok léptek a korábbi idők műkedvelő kutatói és a fejedelmi udvarok által támogatott tudósok helyébe. Napóleon gyakran vett részt az Akadémia ülésein. Tudományos csoportot vitt magával

egyiptomi hadjáratára. Több mint száz éven belül Napóleon volt az első uralkodó, aki természettudományos képzettséggel rendelkezett Ezért érthető módon fontosnak tartotta, hogy megszerezze a tudósvilág támogatását uralma és hadjáratai számára. A napóleoni háborúk közvetve jelentősen kihatottak a tudomány helyzetére. A hadjáratok elősegítették a különböző országok tudósainak találkozását. Ez időben a brit szigetvilágban a reformok helyett szinte kétségbeesetten igyekeztek megőrizni az egyházi és az állami élet régi formáit. Mindez azonban nem hatott ki az ipari fejlődésre. Megnövekedett a hadianyagok iránti kereslet, s Nagy-Britannia ipara most már nemcsak saját országa, hanem annak iparilag elmaradt szövetségesei számára is nagymennyiségű hadianyagot termelt. Nagy-Britanniában 1799-ben állították fel a Royal Institution /Királyi Intézet/ természettudományos főiskolát. Az intézmény első igazgatója Sir

Humphry Davy (1778-1827) brit kémikus, természettudós. Munkásságáról már az előzőekben is szóltunk, de amellett ő volt a bányákban használt Davy-lámpa felfedezője is. Forradalmasította kora kémiáját Felfezte a nátriumot, a káliumot, a klórt. A sósav elemzésével megcáfolta azt a tévhitet, hogy minden savban van oxigén Felismerte, hogy a kémiai tulajdonságokban nemcsak az elemi összetétel, hanem a molekulák felépítése is szerepet játszik. Az új kor szellemét igen híven fejezik ki azok a szavak, amelyeket Davy 1802-ben, az intézet megnyitásakor mondott: „.A tulajdon és a munka egyenlőtlen megoszlása, az emberek rangjának és életfeltételeinek különbsége az, ami a civilizált élet erőforrását, mozgatóerőit, sőt magát a civilizációnak a lelkét alkotja.” A Royal Institution gyorsan divatos társadalmi központtá vált. A korabeli leírások szerint „ előadásaira úgy sereglett össze a nemesség és az előkelő

társaság, mint az operába”. Az intézmény jelentős anyagi támogatásban részesülő kutató-laboratóriumot tartott fenn. A XIX század első felének alapvető természettudományos felfedezései nagy részben innen kerültek ki. Michael Faraday (1791-1867) angol fizikus és kémikus is a Royal Institutionban szerezte tudományos képesítését. Munkássága során felfedezte az elektromágneses indukciót, az elektrolízis alaptörvényeit, a diamágnesességet. Felismerte, hogy a poláros fény polarizációs síkja valamilyen anyagban mágneses tér hatására elfordul. Ő volt az első, aki az elektromágneses erőtérnek, mint fizikai realitásnak igen nagy jelentőséget tulajdonított. Nevéhez fűződik a villamos és mágneses 97 erőterek erővonalaikkal való leírása is. Kutatásai képezték a Maxwell-féle elektromágnes fényelmélet kísérleti alapját. Felfedezései alapján az indukció gyakorlati alkalmazása lehetővé tette az indukciós villamos

gépek kialakítását. Elsőként állított elő mágneses térrel elektromos áramot, megalkotta az első elektromotort és áramgenerátort, kimutatta az elektromosság és a kémiai kötések kapcsolatát, felfedezte a mágnesség hatását a fényre, és felfedezte a diamágnességet, bizonyos anyagoknak az erős mágneses terekben mutatott különleges viselkedését. Az ő kísérleteire és részben elméleti eredményeire alapozta klasszikus elektromágneses térelméletét James Clerk Maxwell. Kémiai analitikusként bírósági szakértő volt; olyan ügyfélkört alakított ki, hogy a díjakból a Royal Institution támogatására is jutott. 1820-ban elsőként állított elő szén-klór vegyületeket (C2Cl6-ot és C2Cl4-et) oly módon, hogy az etiléngázban a hidrogént klórral helyettesítette; ezek voltak az első helyettesítési reakciók. 1825-ben izolálta és írta le a benzolt. Acélötvözetek vizsgálataival sokban hozzájárult a metallurgia és

metallográfia tudományának megalapozásához. A londoni Royal Society megbízásából a teleszkópokban alkalmazott optikai üveg minőségének javításán fáradozott, rendkívül nagy törésmutatójú üveget állított elő, ez vezette el 1845-ben a diamágnesség felfedezéséhez. 1821-ben a Royal Institution állandó munkatársa lett, és megkezdte a fizikát forradalmasító kutatásait, az elektromos és mágneses jelenségek vizsgálatát. H. C Oersted 1820-ban felfedezte, hogy egy huzalon átfolyó áram mágneses teret kelt a huzal környezetében. André-Marie Ampere 94. ábra Faraday megmutatta,hogy a huzal körül henger alakú mágneses tér alakul ki. Ilyen körkörös erőt korábban nem észleltek. Faraday ismerte fel elsőként ennek következményeit: sikerült megépítenie az első elektromotort, olyan szerkezetet, amely az elektromos energiát mechanikai energiává alakítja át. Faraday 1831 őszén megpróbálta meghatározni az indukált áram

keletkezésnek módját. Eredeti kísérletében erős elektromágnest használt, ezt a primerköri tekercseléssel hozta létre. Most állandó mágnessel próbált meg áramot létrehozni. Felfedezte, hogy egy állandó mágnes ki-be mozgatásának hatására a tekercsben áram indukálódik. Tudta, hogy a mágneseket körülvevő erők egyszerűen láthatóvá tehetők, ha a föléjük tartott kartonlapra vasport szórunk. Faraday az így láthatóvá tett ”erővonalakat” a közeg feszültségének vonalaiként értelmezte, ahol a közeg a mágnest körülvevő levegő. Hamarosan felfedezte a mágnesekkel való áramkeltés törvényét: az áram nagysága a vezető által időegység alatt átmetszett vonalak számától függ. Azonnal felismerte, hogy egy erős mágnes pólusai közé helyezett rézkorong forgatásával -ha a korong peremére és a közepére vezetékeket kötnek- folyamatosan lehet áramot előállítani. A korong széle több erővonalat metsz, mint a

belseje, így a peremet a középpel összekötő áramkörben állandó áram keletkezik. Ez volt az első áramgenerátor. Ugyanez a szerkezet az elektromotor közvetlen elődje is, mert csak meg kellett fordítani a helyzetet: a korong a belétáplált elektromos áram hatására forgásba jött. A vizsgált időszak alatt Magyarországon Mária Terézia 1777-ben bocsátotta ki az első Ratio Educationist /A nevelés rendje/. A rendelet figyelembe vette a kor leghaladóbb nevelési eszméit és a magyar érdekeket is. Ekkor költözött a nagyszombati egyetem Budára Ebben az időszakban számos hazai tudós ért el elismerésre méltó eredményeket. Born Ignácz (1742-1791) korának egyik legelső geológusa, Európa leghíresebb tudós társaságainak: a londoninak, stockholminak, müncheninek, berlininek tagja. Élete legnagyobb részét Prágában és Bécsben töltötte, amott mint a pénzverő- és bányahivatal ülnöke, itt mint a császári ásványtár rendezője és az

udvari kamara tanácsosa. De azért öszeköttetéseit Magyarországgal sohasem szakította meg, sőt leghíresebb munkái, melyek nevét Európa szerte ismeretessé tették, Magyarországra vonatkoznak. Magyarországban és Erdélyországban tett ásványtani utazásáról írt leveleit, melyeket egy németországi barátjához intézett, s a melyeket ez azután Lipcsében kiadott, lefordították angolra, franciára és olaszra. Kísérleteit a nyersércek amalgámozásáról Selmeczen hajtja végre s midőn, az új műveletet a selmeczi bányatermékeken foganatosítja először. Tömegesen 98 jönnek a külföldi tudósok és bányászok Selmeczre, hogy a Born-féle új eljárást a helyszínen tanulmányozzák s azután odahaza alkalmazzák. Ittlétüket Born arra is felhasználja, hogy egy nemzetközi geológiai és bányászati társaságot alakítson 1786 szeptemberében. A kor másik híres tudósa Kempelen Farkas (1734-1804), aki a világ egyik legnagyobb mechanikus

zsenije. Tanulmányait Győrött és Bécsben végezte, majd a magyar udvari kamaránál és az udvari kancelláriánál szolgált, ahonnan udvari tanácsosként vonult vissza. Mint hivatalnok is a mechanika terén szerezte legnagyobb érdemeit. Tökélesíti a kor nagyszerű találmányát, a gőzgépet, elsőként alkalmaz benne forgattyút. Megtervezi a pozsonyi vár vízellátását nyomóvezetéken keresztül, a Dunából felemelve a vizet. Tervez Pozsony városának hajóhidat, a Schönnbrunn kastély parkjába a pompa növelésére szép szökőkutat. Csatornát tervez az Adria-tengerparthoz Paradis Teréz vak zongoraművésznő számára írógépszerkezetet állít össze. Ez a mai korszerű írógépek magyar őse. A siketnémák és a beszédhibásak számára gyógyulásukat segítő gépet is alkot Másolata a Deutsches Museum München városi gyűjteményében található. Homer Dudley 1949-ben az Amerikai Akusztikai Társaságban mondott szakelőadásában megemlítette,

hogy a magyar Kempelen Farkas volt az első a világunkban, aki tökéletes és teljes egészében kiválóan működő beszélőgépet tudott bemutatni a közönségnek. 1768-ban bemutatta a ”Török” elnevezésű sakkautomata gépet. Ez mintegy 110 cm hosszú faláda, kb. 65 cm széles és mintegy 90 cm magas hozzáépült székkel, amelyen egy török ruhás, hosszúszárú pipát tartó fabábú ült. Bár óriási feltűnést keltett Európa szerte a sakkjátszó géppel, a mechanika bámulatos remekével, noha ennek csak múlékony értéke volt. Kerekgedei Makó Pál (1724-1793) a nagyszombati, azután a bécsi egyetemen tanított logikát és metafizikát. A villám természetéről és elhárításáról írt latin munkáját németre, majd Révai Miklós magyarra is lefordította. Latin elégiáit, klasszikus nyelvezetük miatt, még a svájci iskolákon is tanították. Csernák László (1742-1816) fizikus, orvos, a deventeri liceum tanára. Hollandiában telepedik le,

de művei címlapján mindig feltünteti a Pannonius jelzőt. Elektromosságtannal, mechanikával, matematikával és gyógyászattal foglalkozott. Táblázatot készített az egész számok törzstényezős feldolgozására. Bucsányi Mátyás (1731-1796) magyar származású Göttingában és Hamgburgban tanító fizikus, főként az elektromosság jelenségkörével foglalkozott. Botanikai munkásságuk alapján is meg kell említeni magyar származású tudósokat, kutatókat. Szentimrei Balog József Amerikában kutatva küld Benkő Józsefnek Közép-Ajtára ritka növényeket. Benkő József (1740-1814) a tragikus sorsú nagy tudós, aki Erdély természetrajzának és a magyar botanikai nomenklaturának úttörője. Horváth János (1732-1800) a nagyszombati, később budai és pesti egyetemen a természettan tanára, kinek fizikai, matematikai és mechanikai tankönyveit az olasz egyetemeken és akadémiákon is tanították. Csapó József (1734-1799) ”Füves és Virágos

Kert”címen botanikai művet ír. VI. 3 A tudományo és a technika a XIX század közepén (1830-1870) A XIX. század közepére már termelés világszerte kibontakozott a gépesített ipari Új nagyvárosok épültek, s az ipar fejlődésével párhuzamosan újszerű közlekedési hálózat alakult ki. Vasútvonalak kötötték össze az ipari központokat, amelyeknek nyersanyag ellátását, s az ipari termékek szállítását gőzhajók biztosították. Csakúgy, mint a XVII. század közepén, most is tiszteletre méltó emberré emelte a ”tiszta tudomány” eszméje a tudomány művelőit. Ez hozzájárult a tudomány fejlődéséhez, sőt tényleges jövedelmezőségéhez is. A tudomány megítélésének ezt az átalakulását főként az utilitaristák /latin, haszonelvűséget vallók/ hajtották végre. Az utilitaristák Adam Smith (1723-1790) angol közgazdász, a klasszikus politikai gazdaságtan kiemelkedő képviselője és Jeremy Bentham (1748-1832) angol

filozófus, jogbölcselő elképzelései alapján azt tűzték ki célul, hogy a társadalom régi, hagyományos bajait törvénykezési úton küszöböljék ki. E törvények ne egyszerűen a status quo 99 szabályait tükrözzék, hanem hasznot hozzanak a társadalomnak, mert minden tett csak akkor helyes, ha a nagy többség boldogságát segíti. A XIX. század derekán nem ment végbe olyan gyökeres átalakulás a termelés technikájában, mint a XVIII. század második felében E korszakot inkább csak a gyártási módszerek állandó tökéletesítése és nagyarányú térhódítása jellemezte. Nagy-Britannia megtartotta, sőt fokozta az ipari forradalom révén nyert előnyét. A brit ipar árui, főleg az új gépi berendezésekkel előállított textiláruk olcsósága miatt, annyira kiterjesztette a piacát, hogy felvevőképességük évtizedekig biztosított volt. A piacok áruigényét a meglévő technika korszerűsítésével is biztosítani lehetett Így

semmi sem sürgette újabb termelőeszközök feltalálását és bevezetését. Másrészt azonban igen nagy erővel jelentkezett a hírközlés és a szállítás szükségessége. A vasút és a gőzhajó a gépészmérnökök munkájának eredménye. A modern értelemben vett mérnök szellemi és gyakorlati tevékenysége a vizsgált időszakban új társadalmi jelenség volt. A gyakorlat emberei próbálgattak és tévedtek, míg a tudományos felfedezések alapján, lépésrőllépésre előrehaladva megtalálták a kívánt technikai megoldást. Az előzőekben láttuk, hogy például a dugattyús gőzgép több mint másfél évszázados tökéletesítése után tudományos lényegét tekintve ugyanaz a gőzgép maradt, mint a newcomeni őse. A vasút kialakulásának is meg van az előzménye. A sínek a bányászatban jelentek meg először. Az érceket és a szenet a föld mélyén, majd a felszínen olyan kerekes faládákban tolták, melyek fából ácsolt síneken

gördültek. Minthogy a fa gyorsan kopott, idővel vaspántokat fektettek végig a síneken. A síneket a lóvontatású vasútnál is hasznosították, a lovak azonban nehezen bírták a növekvő iramot. A további fejlődésnek nagy lendületet adott, amikor a gőzgépet sínen mozgó járművek vontatására kezdték használni. A francia Cugnot 1769-ben alkotta meg gőz-kocsiját, majd William Mudrock már 1784-ben készített egy kis gőz-kocsit. Bár ezek nem síneken haladtak, mégis a gőzmozdony és a gépkocsi közös ősének tekinthetők. Az angol Trevithick 1804-ben már gőzmozdonyt szerkesztett, de az a gyakorlatban csak kevéssé volt használható, kis teljesítménye miatt. George Stephenson (1781-1848) angol feltaláló a vasútépítés úttörője. Gépészinasként kezdte pályáját. Elkészített egy olyan szivattyú szerkezet, amivel a képzett mérnökök hiába fáradoztak. 1814 építette az első használható lokomotívot. Eközben Sir Humphry Davyval

bányamunkások számára biztonsági lámpát talált fel, amelynek folytán 1000 guinea tiszteletdíjban részesült. Stephenson vezetése alatt készült az általános forgalomra szánt első vasút Stockton és Darlington közt, amely 1825-ben készült el. Ezen az út három általa konstruált vonat közlekedett. A 20 LE teljesítményű, 53 km/óra sebességű mozdony 1435 mm-es normál nyomtávú pályán egy 90 tonnás szerelvényt 20 km/óra sebességgel volt képes továbbítani. 1830-ban már teljesen gőzüzemű közforgalmú vasútvonal nyílt meg Liverpool és Manchester között. Anglia, Amerika és Európa épülő vasútjai számára az első lokomotívok 95. ábra Stephenson mozdonya az 1824-ben Newcastle-ben épített gépműhelyből kerültek ki. Newcastle-ben Tyne nagy vasúti hídján szobrot állítottak neki és a hidat Stephenson-hídnak nevezték el. Stephenson emellett tulajdonosa volt több kőszénbányának és a claycrossi nagy vasműveknek is.

Kiemelkedő technikai feladatokat oldott meg Joseph Bramah (17481-1814) angol technikus, aki a róla elnevezett kombinációs biztonsági zár feltalálója. Kifejlesztette még a hidraulikus nyomda, és a bankjegyszámozó gép technikáját is. Sir Joseph Whitworth (1803-1887) angol gépészmérnök, az automatikus gyalugép, a szegecselő feltalálója, a csavarmenet első formájának kidolgozója és standardizálója. Sir Marc Isambard Brunel (1769-1849): francia mérnök 100 és feltaláló, a világhírű londoni 460 méter hosszú Temze-alagút építője, számos faipari gép feltalálója. Gőzgépeket, hajókat és hidakat is tervezett Többek között a Lánchídhoz is készített tervezetet. Fia Kingdom Isambard (1806-1859) gőzhajókat épített 96. ábra Brunel Marc Isambard francia mérnök Lánchíd-terve 1829-ből A vasút és a gőzhajó meggyorsította a szállításokat, s ez igényt támasztott a hírközlés sebességének fokozására. A hírek gyors

közlésének szükségessége egyidős az emberiséggel Például sok hegytető talajrétegeiben ma is kimutathatók az egykori jelzőtüzek maradványai. A modern értelemben vett táviratozás alapjait már jóval korábban lefektették. 1737-ben több mérföldnyi távolságra vezettek elektromos úton híradást. E célra azonban dörzselektromosságot használtak, s az ezzel előidézett elektrosztatikus vonzás nem biztosította a berendezés megbízható működését. A hírek gyors közlését a távírók és a telefonok teszik lehetővé, de erről később A XIX. század fizikájának technikai szempontból alig van nagyobb felfedezése, mint az elektromágnesség. A villamosság és a mágnesesség közötti kapcsolatot régóta sejtették Villámcsapás érte vastárgyak megmágneseződtek, hajókon légköri kisülések alkalmával az iránytű nyugtalanul lengett. Erős acéltárgyak eltörésekor, drótkötelek szakadásakor ugyancsak mágneseződést tapasztaltak Az

elektromos áram mágneses hatását Hans Christian Oersted (1777-1851) dán fizikus fedezte fel. Bár a jelenségre először az olasz Gian Domenico Romagnosi hívta fel a figyelmet 1802-ben, de bejelentése visszhang nélkül maradt. Oersted 1820 áprilisában egy esti előadása közben fedezte fel, hogy a mágnesezett iránytű az árammal átjárt drótra merőlegesen állt be, ez egyértelmű kísérleti bizonyítéka volt az elektromosság és a mágnesség közti kapcsolatnak. Emellett 1820-ban fedezte fel a piperint, a paprika egyik csípős összetevőjét is, majd 1825-ben fém alumíniumot készített. Mindkét felfedezése fontos kémiai eredmény volt. 1824-ben társaságot alapított a tudományos ismereteknek a nagyközönség körében való terjesztésére. Ez a társaság ítéli oda 1908 óta az Oersted-érmet a kiemelkedően eredményes dán fizikusoknak. A mágneses tér erősségének egysége 1932-ben kapta az 97. ábra Oersted oersted nevet. André Marie Ampere

(1775-1836) francia matematikus és fizikus az École Politechnique tanára, elsőként talált az elektromosság mérésére alkalmas módszert. Matematikailag elemezte Oersted megfigyeléseit. Róla nevezték el az elektromos áramerősség mértékegységét ampernek Az elektromos áram mágneses hatását elemző tanulmányaival ő volt a korszerű elektrodinamika megteremtője. 1823-ban Oersted, Ampere és Jean Augistin Fresnel (1788-1827) francia fizikus és akadémikus megbeszélést tartott. Ekkor érkezett meg Thomas Johan Seebeck (1770-1831) német fizikus felfedezésének híre. Seebeck különböző fémek összeforrasztási helyét melegítve elektromos áramot észlelt. Réz és bizmut pálcát csupán két ujjal összeszorítva is tapasztalta áram keletkezését Seebeck felismerte, hogy kezének hője a mágneses hatás kiváltója. Ezzel a megállapításával a termoelektromosság felfedezőjévé vált. Seebeck felfedezése lehetőséget adott arra, hogy a

polarizáció miatt váltakozó feszültségű galvánelem helyett, állandó feszültségű hőelemet készítsenek. Így 1925-ben megfelelő áramforrás állt George Simon Ohm (17871854) német fizikus rendelkezésére, hogy megállapítsa és ellenőrizze az áramerősség, a feszültség különbség és ellenállás közötti össze-függést, a már régebben is megfogalmazott Ohm-törvényt. 1826-ban nemcsak magát a törvényt közölte hanem egzakt módszert is adott az ellenállás mérésére, kimutatva, hogy a drót ellenállása arányos a hosszával és fordítva arányos a keresztmetszetével. 98. ábra Ohm 101 A Gusztav Kirchhoff (1835-1887) német fizikus által 1847-ben megadott áramelágazási szabályokkal együtt Ohm törvénye képviseli az elektrodinamika matematikai alapját. Ilyen vonatkozásokban is jelentős James Prescott Joule (1818-1889) megállapítása, hogy az energia különféle formái, a mechanikai, az elektromos és a hőenergia lényegében

azonosak, egyik a másikba átalakítható. Ilyenformán megalkotta az energia-megmaradás törvényének, a termodinamika első főtételének az alapjait. 1854-ben On the Production of Heat by Voltaic Electricity /Hőtermelés galvánelektromossággal/ című dolgozatában írta le a ”Joule-effektus”-t. Kimondta, hogy egy huzalban az elektromos áram által keltett hő arányos a huzal ellenállásának és az áramerősség négyzetének a szorzatával. 1843-ban közölte az egységnyi hő termeléséhez szükséges munka nagyságát, ezt nevezik a hő mechanikai egyenértékének. Különböző anyagokkal kísérletezve azt is megállapította, hogy a hő az energia egyik formája, függetlenül attól, milyen anyagot hevítenek. 1852-ben Joule és William Thomson /a későbbi Lord Kelvin/ felfedezte, hogy ha valamely gáz külső munkavégzés nélkül kitágul, a hőmérséklete akkor is csökken. Ezt a jelenséget hasznosítva épült ki a hűtőipar a XIX. században A hő

mechanikai egyenértékét általában a J betűvel jelölik, a munka és az energia egyik egysége a joule nevet viseli. Az elektrodinamika törvényeinek felfedezésével párhuzamosan megindult az elektromos áram gyakorlati alkalmazása is. Az elektromos áram és a mágnestű kölcsönös hatása jó lehetőséget kínált a mágnestűs távírók elkészítéséhez. Az elektromos távíró megvalósításával több feltaláló is foglalkozott. Samuel Thomas Sömmerling (1755-1830) német feltaláló 1809-es próbálkozása és Pavel Lvovics Silling (1786-1837) orosz technikus távírója után 1835-től két éven át működött Carl Fridrich Gauss (1777-1855) német matematikus és fizikus, valamint Wilhelm Eduard Weber (1804-1891) német fizikus távírókészüléke. Sir Charles Wheatstone (1802-1875) angol fizikus, legismertebb találmánya a tűvel működő gyorstávíró (1823) és az elektromos ellenállás mérésére szolgáló Wheatstone-híd (1837). Samuel Morse

(1791-1872) amerikai festő és feltaláló, a NewYork-i National Academy of Design alapítója és elnöke volt Foglalkozott kémiával és elektromossággal is. Feltalálta az elektromágneses távírókészüléket (1832-35) és megalkotta a róla elnevezett Morse rendszerű jeleket. Az első távíróvonalat 1843-ban építették Washington és Baltimore között. Lord Kelvin /William Tomson/ (1824-1907) brit matematikus fizikus, a természettudományok professzora (1846), az elektrosztatika, elektrodinamika, hidrodinamika és termodinamika területén ért el kiemelkedő eredményeket. Többféle elektrométert tervezett, mélységmérő berendezését és tájolóját széles körben alkalmazták. Tudományos tevékenysége során olyan termodinamikai alapkutatást végzett, amellyel hozzájárult az energia megmaradás törvényének és az abszolút hőmérsékleti skálának a kidolgozásához. Kialakította még a hődinamikai elméletét, elveket dolgozott ki az

elektromosság, és a mágnesesség matematikai elemzéséhez, hidrodinamikai vizsgálatokat végzett, főleg a hullámmozgásra és az örvénymozgásra vonatkozóan. Közreműködésével építették ki 1866-ban a New York-i tőzsdét, a Wall Streetet a londoni 99. ábra Lord Kelvin Cityvel összekötő atlanti kábelt. A tudomány fejlődésének eredményeként a XIX. század ötvenes éveiben újfajta vegyipar is létrejött, amely elsősorban az egyre fejlődő textiltermelés, szóda és kénsav szükségletét biztosította. Az ”anilin” festékek felfedezése pedig a szerves kémia jövőjét alapozta meg. Kezdeményezések történtek a műtrágyák mezőgazdaságban történő alkalmazására, vagy a bakteriológia felhasználására a tartósításban. Louis Pasteur (1822-1895) francia kémikus és bakteriológus kristálytani kutatásaival lerakta a sztereókémia alapjait. Erjedéstani vizsgálataival bebizonyította, hogy a baktériumok nem rothadó, erjedő

anyagokból keletkeznek, hanem kívülről behatolva, maguk indítják el a folyamatokat. Kimutatta azt is, hogy a különféle biokémiai elváltozásokat különböző fajú baktériumok idézik elő. Megállapította, hogy a baktériumok viszonylag nem nagy hőmérsékleten elpusztulnak. E felfedezése az élelmiszerek, az italok tartósításában széleskörű alkalmazást nyert. Pasteur, aki 102 kémikus létére a sör- és a borkészítés új módszereit fedezte fel, megtette az első sikeres lépést a fertőző betegségnek tudományos módszerekkel való gyógyítására. Ekkor merült fel először az életfolyamatok tudományos alapon történő irányításának lehetősége. 1888-ban megalapította a Pasteurintézetet, ahol a veszettséget gyógyították, s itt dolgozott haláláig. A vizsgált korban, a tudomány oktatására és gyakorlására szolgáló intézmények már nem feleltek meg a követelményeknek. Charles Babbage (1792-1871) angol matematikus,

természettudós, a számítástechnika úttörője vezetésével harcot indítottak a Royal Society megreformálásáért /Számítástechnikai munkájáról egy későbbi, különálló fejezetben szólok./ Babbage a Reflections on the Decline of Science in England /Gondolatok az angliai tudomány hanyatlásáról/ című művében rámutatott arra, hogy a Royal Society valójában a vezetőségi tagok zárt testületévé alakult, s többségének csak egészen távoli kapcsolata van a tudománnyal. Babbage nem várta meg a Royal Society reformját, barátaival 1831-ben megalapította a British Association for the Advancement of Science-et /Brit Tudományfejlesztő Társulat/, amely a tudomány érdekében lépett fel. Ugyancsak a XIX. század közepén, több mint két évszázados elzárkózás után az angol és a francia egyetemek nyitottá váltak a modern természettudományok számára. E folyamat a német egyetemeken a XVIII. századi felvilágosodás korában már

megkezdődött A kezdeményezés az 1736-ban alapított göttingai egyetemtől indult ki. A XIX század közepétől kezdve Németország egyre több kutatót képzett, számos tudományos kézikönyvet és műszert produkált. Ezek alkalmazása egész Európában elterjedt A természettudományos tevékenység egyre szervezettebb formát öltött, s a természetkutatás ugyanolyan elismert hivatássá vált, mint a sokkal régebbi jog- vagy orvostudomány. A tudomány még sok éven át a középosztály bizonyos rétegének, az úgynevezett liberális intelligenciának a monopóliuma maradt. A középosztály világnézete ily módon óhatatlanul kihatott a tudományos gondolkodásra. Thomas Henry Huxley (1825-1895) brit orvos-biológus kezdetben hajóorvosként dolgozott. Az Ausztrál partokon tett látogatása alkalmával ébredt fel benne az érdeklődés a természettudomány iránt. 1854-ben kinevezték a Bányaipari Főiskola /Royal School of Mines/ professzorává Huxley a

darwinizmusţ antropológiai perspektívával bővítette ki a Man’s Place in Nature /Az ember helye a természetben/ 1863-ban kiadott munkájában. Huxley kövületeket tanulmányozott, esszéket írt teológiai és filozófiai kérdésekről, amelyeket agnosztikus /latin, idealista ismeretelméleti tan, amely szerint az objektív világ teljes megismerésének elvi korlátjai vannak/ szemlélettel közelített meg. E kifejezés magját is ő honosította meg Tevékenysége hatással volt az iskolai oktatás tudományok irányába való kiterjesztésére. Huxley és néhány más kiváló tudós azon fáradozott, hogy egyszerű emberek számára is hozzáférhető, tudományos, népszerűsítő előadásokat tartson. A szegények véleménye a haladás jótéteményéről világosan megmutatkozott a század derekának chartista /angol, a proletariátus politikai és társadalmi mozgalma/ és más forradalmi áramlataiban, valamint ezen időszak vége felé az 1871. évi Párizsi

Kommünben E forradalmi törekvések két filozófusáról, Marx és Engels munkásságáról, a polgári értelmiségi rétegek egyelőre nem kívántak tudomást venni. Az intellektuális ellenzékiség először valamiféle eszményi középkorhoz való visszatérésben kereste a kiutat John Keble (1792-1888) anglikán egyházfi és költő által indított, ún. oxfordi-mozgalom /a katolicizmushoz közeledő anglikán mozgalom/, majd John Ruskin (1819-1900) brit író, művészetkritikus és az ún. preraffaelita /angol festészeti és költészeti iskola, a reneszánsz előtti olasz művészetet tekintette mintaképének/ művész társaság tette meg azokat a kezdő lépéseket, amelyek a század végére William Morris (1834-1896) angol költő szocialista hitvallásához vezetett. VI. 4 A XIX század záró szakasza (1870-1895) A XIX. század utolsó szakasza valaminek a végét és valami egészen másnak a kezdetét jelenti. Ekkor ültek el a newtoni korszakban megindult

nagy tudományos hullám utolsó fodrai, s ekkor kezdtek készülődni a mélyben a XX. század sokkal viharosabb tudományos és politikai forradalmai. Az ipar területén is átmeneti időszak kezdődött A régi iparok terjeszkedése NagyBritanniában az eddigieknél lassabban, Németországban és az Egyesült Államokban viszont igen 103 intenzíven folyt. Minden ipari országban megindult egy folyamat, ami megváltoztatta az ipar jellegét. A kis cégek versenye a gyengébbek alulmaradása révén nagy részvénytársaságok kialakulására vezetett Ezekből nőttek ki a XX század óriás monopóliumai E változás főleg a kohászati iparban érvényesült. Az ipari vállalkozás megváltozott jellege még jobban érvényesült az elektromos és vegyiparban Ekkor találkozunk először a tudományos kutatás eredményeinek nagyarányú katonai alkalmazásával, ami a tengeralattjárók, a torpedók, az új robbanóanyagok és az óriás ágyúk, azaz a hadviselés

gépesítésének kezdetét jelzik. Az ipari üzemek szempontjából a XIX század végének legfőbb jellemzője az olcsó acél előállítása és az elektromos energia bevezetése. Ekkor kezdődik meg a belső égésű motorok alkalmazása is, ami a következő században az egész közlekedést forradalmasította. Az orvostudomány is ez időben érte el első sikereit a fertőző betegségek leküzdése terén. Sir Henry Bessemer (1813-1898) angol mérnök, feltaláló ekkor dolgozta ki a hagyományos vasipar tudományos alapon történő átalakítását. 1854-ben bevezetett ún konverter-eljárással bebizonyította, hogy nagy mennyiségben igen olcsón lehet vasat előállítani. A konverter-eljárás alkalmazhatósága azonban még igen korlátolt volt, mert csak igen jó minőségű vasércet lehetett hozzá használni. Sidney Gilchrist Thomas (1805-1885) angol kohász, 1879-től alkalmazott bázikus anyaggal bélelt kemencéje már alkalmas volt gyengébb minőségű ércek

hasznosítására is. A termelékenység így megnövekedett. A Thomas-féle eljárás lehetővé tette a nagy lotharingiai foszfátérc telepek acélgyártás céljára való kiaknázását. Amikor Poroszország az 1870-1871 évi háborúban a franciák felett győzelmet aratott, a Ruhr-vidék szene és a lotharingiai érc egy kézben egyesült. Így az európai kontinensen is kialakult egy nagy acélipari központ, amelynek acéltermelése rövid idő alatt túlhaladta a brit acéltermelést Az elektromosság döntő szerepet játszott a híradástechnikának a XIX. század derekán végbemenő forradalmában. Miután Michael Faraday (1791-1887) angol kémikus, kísérleti fizikus és természetfizikus, felfedezte az elektromos indukciót és 1811-ben bemutatta az első motorként és dinamóként egyaránt működő elektromos szerkezetet. Nyilvánvaló volt, hogy az elektromos áram mechanikai erővel való előállítása és az elektromos erőátvitel teljes egészében

megoldható feladat. Hogy ötven éven át mégsem került megoldásra, ennek oka nem annyira műszaki, hanem anyagi kérdésen múlott. Faraday kvalitatív meglátásait James Clark Maxwell (1831-1879) angol fizikus foglalta matematikai egyenletekbe, amelyek összegezték az egész elektromosságtant. Felismerte azt a tényt, hogy az elektromos tér időbeni változása mágneses teret hoz létre ugyanúgy, mint az áram. Nagy jelentőségű munkásságával megalapozta az elektromágneses-fényelméletet. Nagy érdemeket szerzett a kinetikus gázelmélet megalkotásában is. Henrich Rudolf Hertz (1857-1894) német fizikus kísérletileg igazolta, hogy az elektromos és mágneses hatások nem távolhatások, hanem a fény terjedési sebességével terjednek. 1888-ban igazolta, hogy a Maxwell által feltételezett elektromágneses hullámok léteznek, és éppúgy polarizálódnak, illetve ugyanúgy viselkednek, azaz visszaverődnek, törnek, mint a fény. Ezzel igazolta, hogy a fény

is elektromágneses hullám, csak kisebb hullámhosszú. Maxwell 1884-es elméleteit alkalmazva rájött az elektromágneses hullámok természetére, s ezzel a rádióadás és -vétel elvi alapját rakta le. A Hertz által felfedezett úgynevezett Hertz-hullámok, és az általa használt rezonátorok szolgáltak a modern híradástechnika fizikai alapjául. Felfedezte az ultraibolya sugaraknak az elektromos kisülésekre gyakorolt hatását is. Őróla nevezték el a frekvencia mértékegységét /ciklus/s – Hz/. 1886-1889 között oszcillátorával elektromágneses 100. ábra Hertz hullámokat állított elő, és tanulmányozta a hullámok visszaverődését, polarizációját, interferenciáját, sebességét, de nem gondolta, hogy méréseinek bármennyivel is több gyakorlati jelentősége 104 volna, mint Maxwell elméleteinek. A teret, melyben a hullám terjedt, éternek nevezték el Egyik 1888-as cikkét olvasta Marconi is, és innen kapta az ötletet a rádió

megvalósítására. Az elektromosság az 1830-as évektől kezdve már közvetlenül szerepet játszott a gazdasági életben. Előbb a hírközlés terén, azután a fémbevonatok készítésére szolgál galvanizálási eljárásban, majd megjelenik a világításban és az energiatermelésben. A század végén pedig létrejött két újabb híradástechnikai vívmány: a telefon és a drótnélküli távíró. Első ízben történt, hogy egy tudomány minden hagyománytól függetlenül, saját erejéből önálló ipart hozott létre. A laboratóriumi felfedezések hasznot hajtó ipari termékké való átalakításai az új elektromosságtani elvek különböző alkalmazási lehetőségeinek megfelelően, négy fő szakaszban játszódtak le: az elsőt a távíró, a másodikat a galvanizálás, a harmadikat az ívfényvilágítás, a negyediket az izzólámpa bevezetése jelzi. Amikor 1867-ben Karl Wilhelm (1823-1883) és Ernst Werner von Siemens (1816-1892) német mérnökök

rájöttek arra, hogy a gép áramát fel lehet használni egy másik gép elektromágneses gerjesztő tekercsének táplálására, így megszületett az új korszak energiaforrása: a dinamó. Áramot már tudtak termelni, új feladat az áram minél szélesebb körű felhasználása volt. Nagyon jó lehetőségek kínálkoztak volna a világítás terén, de erre a célra az ívlámpa túlságosan vakítónak bizonyult. A világítás problémáját az izzólámpa oldotta meg, amelynél az üvegbúra légüres tere biztosította azt, hogy a felizzított szén, illetve később a fémszál el ne égjen. Oroszországban Logyigin (1847-1923) konstruktőr már 1872-ben készített bizonyos fajta izzólámpát. Angliában pedig Joseph Swan Wilson (1828-1914) mérnök 1879-ben ért el sikereket. Az amerikai Thomas Alva Edison (1847-1931) feltaláló, körülbelül 1000 szabadalmával a világ legtermékenyebb feltalálója. Első találmánya egy elektromos szavazatszámláló volt, de a

politikusok nem érdeklődtek utána, nekik nem volt érdekük a törvényhozó munka gyorsítása. Edison kitanulta a távírászatot, és hamarosan feltalálta a duplex telegráfot, amely az üzeneteket egyszerre két irányban volt képes továbbítani, továbbá egy nyomtatót, amely a jeleket közvetlenül betűkké alakította. A sikeren felbuzdulva teljes energiáját a kutatásnak szentelte 1876-ban a New York melletti Menlo Parkban alapította meg két munkatársával híres laboratóriumát. Itt születtek nagy találmányai, az 1877-es szénpormikrofon, amely a telefon hangját tette érthetővé, vagy az egy évvel későbbi hengeres fonográf. 101. ábra Edison Ennek hangja torz, de felismerhető volt, mégis sokan hitetlenkedve fogadták, csalásnak, ügyes hasbeszélő trükknek tartották. 1878-ban kezdett el a szénszálas villamos izzólámpával foglalkozni, amelynek előállításával már sokan próbálkoztak, hiába. Kezdetben platinaszállal kísérletezett,

mígnem rájött, hogy alkalmasabb a szén. Az akkori ”szakértők” ellenezték a tervet. Azonban 1879 karácsony este kigyúltak a lámpák a laboratórium körüli parkban. Hétszáz villanykörte égett egyszerre Az immár világhírű és gazdag Edison hamarosan megépítette a világ első villamos erőművét is, az ő érdeme továbbá az első élvezhető minőségű mozgóképvetítő berendezés. Az ő ötlete volt a perforált szélű film, melyen a képek egymás alatt sorakoztak, és egy fogaskerék segítségével megfelelő gyorsasággal mozoghattak a vetítőfény előtt. Cége készítette az első cselekményes filmet is A nagy 102. ábra A fonográf terve vonatrablás címmel. 105 Edison 1876-ban feltalált a szénpor mikrofonja lehetővé tette Alexander Graham Bell (1874-1922) angol származású amerikai feltaláló telefonjának hatótávolságának lényeges megnövelését. A telefon ötlete a telegráf megjavítására tett kísérleteiből nőtt ki.

Technikus segítője Thomas Watson volt, aki Bell ötleteit megvalósította. 1875 április 6-án kapta meg a többcsatornás telegráf szabadalmát. Ezzel egyidejűleg két jelet is el lehetett küldeni A telefonra 1876 március 7-én jegyezték be szabadalmát, mely az emberi és egyéb hangok telegrafikus úton való közvetítésének elméletét és készülékeit védte le. A telefon után Bell folytatta kísérleteit, és 103. ábra Bell telefonja felfedezte a fotofont. A fotofon fénysugár segítségével közvetített hangot. A süketek beszédtanításával is foglalkozott 1888-ban pedig megalapította a National Geographic Societyt, mely ma az egyik legnagyobb példányszámú nemzetközi magazin kiadója. Az elektromos berendezések működése nyomán létrejött egy új foglalkozási ág, a távíró mérnökök‚ akik 1871-ben létrehozták egyesületüket. Ez az egyesület 1889-ben nevének megváltoztatásával az Institution of Electrical Engineers

/Elektromérnökök Testülete/ lett. Az elektromérnöki szakma tehát rövid ötven év alatt hagyományokra tett szert. Szerkesztési és gyártási problémák, a berendezések gazdaságos előállításának és könnyű javíthatóságának kérdései mindezek gyakorlati megoldása a szakma keretén belül az elektromágneses indukció alapvető tudományos elveire épült. A kémia területén ez idő tájt egyetlen új nagy jelentőségű általánosítással találkozunk. Dimitrij Ivanovics Mengyelejev (1834-1907j orosz tudós 1869-ben felállította az elemek periodikus rendszerét. I. R2O 1 2 3 4 5 6 II. RO III. R2O3 IV. RH4 RO2 V. RH3 R2O5 VI. RH2 RO3 VII. RH R2O7 N = 14 O = 16 F = 19 VIII. RO4 H=1 Li = 7 Be = 9,4 Na = 23 K = 39 (Cu = 63) - = 44 Zn = 65 Sr = 87 (Ag = 108) Cd = 112 11 12 (Au = 199) Hg = 200 - - = 68 - = 72 Zr = 90 In = 113 - - P = 31 V = 51 S = 32 Cl = 35,5 Cr = 52 As = 75 Nb = 94 Mn = 55 Se = 78 - - Mo = 96 - = 100 - -

Ru=104, Rh=104, Pd=106, Ag=108 I= 127 - - - - - ?Er = 178 ??La = 180 Ta = 182 W = 184 Tl = 204 - Pb = 207 Bi = 208 Th = 231 - U = 240 Fe = 56, Co=59, Ni=59, Cu=63 Br = 80 Sn = 118 Sb = 122 Te = 125 Ba = 137 ?Di = 138 ?Ce = 140 (-) - Si = 28 Ti = 48 ?Yt = 88 7 8 9 10 Cs = 133 C = 12 Mg = 24 Al = 27,3 Ca = 40 Rb = 85 B = 11 Os=195, Ir=197, Pt=198, Au=199 - 104. ábra Mengyelejev 1871-es periódusos rendszere A Mengyelejev-féle táblázat elvi korlátot szabott a lehetséges alapvető anyagfajták /elemek/ számának. A táblázat teljes értékű értelmezéséhez az anyag új fogalmára volt szükség, amely szerint az anyag nem változatlan atomokból tevődik össze, hanem néhány alapvető részecske viszonylag változékony kombinációiból épül fel, s ezek a részecskék maguk is folytonos változásoknak és átalakulásoknak vannak alávetve. 106 A század végén a kémiai kutatás már teljesen beépült az új vegyiparba, annak

nélkülözhetetlen alkotóelemévé vált. A vegyipar fejlődése, a szintetikus festékektől a gyógyszerekig, az új termékek széles skáláját állította elő. A tudomány és technika fejlődésének ebben a szakaszában alakult ki az orvostudomány, amelyet Pasteur forradalmian újszerű felfedezéseivel alapozott meg. A korábbi évszázadok során már sok mindent kiderítettek az emberi testről, egészségének és betegségének jeleiről. A rendelkezésre álló ismeret csak félig jelentett tudományt, mert módot adott ugyan prognózisok felállítására és tünetek enyhítésére, de nem biztosított hatékony megelőzést. Ismertek már néhány megelőzési módszert, például a járványok esetén alkalmazott vesztegzári és a himlőoltást. Ismeretes volt már néhány hatásos gyógyszer is, mint a szifilisz ellen a higany vagy malária ellen a kinin. Mindezek azonban nem jelentettek egyebet, mint véletlen felfedezések vagy ősi hagyományok értelmes

hasznosítását. Robert Kugh (1843-1910) német orvos kidolgozta a lépfene-bacilus kitenyésztésének módját, ezzel lehetővé tette a tiszta tenyészetek előállítását. Ezzel a módszerrel különítette el a tuberkulózis és a kolera kórokozóját is. Joseph Lister (1827-1912) skót orvos kidolgozta az antiszepszis /görög, a szervezetben lévő kórokozók elleni küzdelem/ technikáját, és ezzel megkezdődött a kórházak megdöbbentő halálozási arányának csökkenése. Bernald Claude (1813-1878) francia orvos a fiziológiai kémia megalapozója felfedezte, hogy a belső test működések a vegyi reakciók bonyolult egyensúlya révén jönnek létre. Kimutatta, hogy az egyensúly fenntartása az élet egyik nélkülözhetetlen feltétele. A fiziológiai kutatások másik iránya az idegműködés vizsgálata volt. A materialista biológusok már a XVII században kétségbe vonták a tiszta lelki jelenségek abszolút voltát. A fiziológia most elkezdte

kimutatni, hogy még a legkezdetlegesebb állati szervezetek felépítése is összehasonlíthatatlanul bonyolultabb, mint bármi, amit a bölcsek valaha kiagyaltak. A biológiai ismeretek XVIII-XIX. századi négy forrása a leíró biológia, az orvostudomány, a mezőgazdaság és az ipar volt. A biológia a XIX század vége felé a fizika és kémia oldalán önálló tudomány lett, bár még tapadt rá némi maradvány a múlt mágikus és misztikus hiedelmeiből. Gyakorlati hasznosságát azonban főleg az orvostudomány és mezőgazdaság terén már a vizsgált korban igazolta. VI.5 Technika és tudomány a XIX század végén Magyarországon A XIX. századi hazai tudósok és technikai szakemberek közül szeretném -a teljesség igénye nélkül- a legismertebbeket megemlíteni. Akin Károly (1830-1893) tanár, fizikával, kémiával, fizikatörténettel és gazdaságtannal foglalkozott. Természettani értekezéseket is írt, melyek angol és német folyóiratokban

jelentek meg. 1867-ben akadémiai értekezést ír A gázok összenyomhatóságáról címmel Jelentős gazdaságtani munkája 1873-ban jelent meg Budapesten A magyar bank szervezetéről címmel. Valószínűleg ő a levelezőlap feltalálója Antonik Károly (1843-190) Aradon és Pozsonyban tanító fizikust elektromos kísérletei tették ismertté. Czogler Alajos (1853-1893) fizikus, tudománytörténész Az első részletes magyar nyelvű fizikatörténet írója. Greguss Gyula (1829-1869) fizikus, számos fizikai és filozófiai tanulmány szerzője. Jogászként részt vett a szabadságharcban, majd a bécsi műegyetemen tanít Értekezései közül említést érdemel a: Közönséges természettan (1861); Természettani földrajz (1864); Határkérdések a szép- és természettudományok közt. 107 Eötvös Lóránd (1848-1919) kora legnagyobb magyar fizikusa. Tudományos munkássága főleg két témakör köré csoportosult. Az egyik a gravitációs vizsgálat, amely

során megszerkesztette az Eötvös-ingát, amellyel a földi nehézségi erő helyi változásai mérhetők. Előtte a francia Charles Coulomb 1784-től végzett erőméréseket érzékeny torziós mérleggel. Eötvös igen nagy pontossággal kiszámította a súlyos és tehetetlen tömeg azonosságát, amivel kísérleti alapot szolgáltatott Einstein általános relativitás-elméletéhez. A Földön mozgó testekre ható erők kutatása nyomán ismerte fel a róla elnevezett Eötvös hatást. A másik kutatási köre a kapilláris jelenségek vizsgálata. Kidolgozta az ún Eötvös-féle reflexiós módszert, megfogalmazta a folyadékok felületi feszültségére vonatkozó Eötvösi törvényt. Véleménye szerint „A teóriáknak nem kell igaznak lenniük, csak jónak.” Eötvös már egyetemi hallgató korában Neumann útmutatásainak 105. ábra Eötvös Lóránd alapján kezdett a kapillaritással foglalkozni. Úttörő kutatásai során alapvető törvényszerűségeket

tárt fel, amelyek Eötvös törvény néven váltak az egyetemes tudomány részévé. A kapillaritás vizsgálata után Eötvös érdeklődése a gravitáció és földmágnesség felé fordult és ettől kezdve közel négy évtizeden keresztül, haláláig a gravitáció és földmágnesség tanulmányozásával foglalkozott. E vizsgálatokban a gravitáció térbeli változásainak tanulmányozására a Cavendish-féle torziós inga módosított változatát használta fel. Vizsgálati módszerét két biztos pillérre fektette Az egyik az eljárás szigorú fizikai elméletének kifejtése, a másik a célra alkalmas, szinte hihetetlen érzékenységű műszer, a híres Eötvös féle torziós inga, a variométer tényleges megszerkesztése. A gravitációról szóló első jelentését 1888-ban írta az Akadémia számára. 1896-ban jelent meg Vizsgálatok a gravitáció és mágnesség köréből című alapvető dolgozata, amely elméleti és gyakorlati összefoglalását adja

eddigi kísérleteinek. Műszerének nagy érzékenységét egyesek kételkedve fogadják és kétkedésük csak az Internationale Erdmessung 1906-ban Budapesten tartott XV. kongresszusán válik általános elismeréssé, ahol Eötvös beszámol legújabb kutatási eredményeiről és a külföldi érdeklődők számára lehetővé teszi, hogy Arad környéki torziós-inga méréseit megtekinthessék. A konferencia résztvevői olyan nagy jelentőségűnek találták Eötvös kutatásait, hogy beadványban javasolták a magyar kormánynak a gravitációs kutatások fokozott anyagi támogatását. A magyar kormány nem zárkózott el e javaslat elől és 1907-től kezdve külön pénzügyi fedezetet biztosított az Eötvös-féle gravitációs kutatásokra. Magyarországon ez időtől kezdve beszélhetünk önálló geofizikai kutatásokról. Eötvös gravitációs műszerei közül említést érdemel még a gravitációs kompenzátor, mely lényegében torziós szálon függő

vízszintes ingarúd, a rúd végein gömb alakú tömegekkel. A műszer érzékenységére jellemző, hogy Eötvös műszerét a Duna partjától kb. 100 méterre felállítva a Duna vízszintjének 1 cm-nyi változását már regisztrálni tudta. Kevésbé ismert tény, hogy Eötvös a torziós inga mellett graviméter kifejlesztésével is foglalkozott. 1901-ben készült el bifiláris elven működő gravimétere. A műszerrel végzett kísérleti mérések azonban nem feleltek meg Eötvös várakozásának, ezért ez irányú tevékenységét nem publikálta. Eötvöst izgatta a súlyos és tehetetlen tömeg arányosságának problémája is. 1908-ban munkatársaival Fekete Jenővel és Pekár Dezsővel, méréseit oly mértékben tökéletesítette, hogy megállapították, hogy a tehetetlen és súlyos tömeg legfeljebb 1/20.000000 arányban térhet el egymástól E tárgyban írt dolgozatukkal 1909-ben elnyerték a Göttingeni Egyetem Benecke-féle pályadíját. Eötvösnek

és munkatársainak a tehetetlen és súlyos tömeg arányossága terén végzett vizsgálatai kísérleti igazolását adják az Einstein-féle relativitás elméletnek. Foglalkozott a gravitációs abszorpció kérdésével is. A probléma lényege, hogy két test egymásra gyakorolt gravitációs hatását megváltoztatja-e az, ha közéjük egy harmadik test kerül. Élete utolsó éveiben végezte Eötvös azon kísérleteit, amelyekkel kimutatta, hogy a Földön mozgó testek súlya a mozgás irányától és sebességétől függően megváltozik. A nemzetközi tudományos életben e jelenséget azóta Eötvös-effektus néven ismerjük. A kisérlet egyben a Föld 108 forgásának egy újabb bizonyítéka, mely jelentőségében még fontosabb, mint Foucault híres inga kisérlete, melyet a párizsi Pantheonban végzett. Jedlik Ányos /született Jedlik István, a bencés rendbe lépésekor kapta az Ányos nevet/ (1800-1895) tanár, fizikus. 1839-től a pesti egyetem fizika

tanszékén tanít. 1827-ben elektromágneses forgókészüléket készített Hat évvel Siemens előtt, 1861-ben egysarkú villanyindítójában elsőként alkalmazta a dinamó elvét. Három szerkezet leírását adta meg: az elsőben a galvánáram vezetése szilárd helyzetű, az elektromágnes forog; a másodikban az elektromágnes áll szilárdan és az áramvezető forog körülötte; a harmadikban pedig a multiplikátor drótját is elektromágnessel helyettesítette. Galvántelepeivel, optikai rácsaival és ezek készítésére szolgáló osztógépével tette magát külföldön is ismertté. Elsőként tanított és írt fizikakönyvet magyar nyelven A súlyos testek természettana címen. 106. ábra Jedlik Ányos 107. ábra Az egysarki motor és villámindító tervezete, 1858-59 Irinyi János (1819-1895) kémikus. Nagyváradon végezte középiskoláit, majd jogot tanult a Debreceni Kollégiumban. A bécsi Politechnikumban kémiai tanulmányokat folytatott. Tanárának,

Meisnernek egy sikertelen kísérlete után arra az ötletre jutott, hogy a kálium-klorátot ólom-dioxiddal helyettesíti a foszforos gyújtó fejében: így feltalálta a "zajongásmentes" biztonsági gyufát. Találmányát eladta Rómer István gyufagyárosnak. Később mezőgazdaságtant hallgatott és Németországban elvégezte a hohenheimi Mezőgazdasági Főiskolát. Irinyi János részt vett a reformkor iparfejlesztési mozgalmában is.1840-ben gyufagyárat alapított Pesten, amely 1848ig működött Az 1848-as forradalomban testvérével, Józseffel együtt 108. ábra Irinyi féle gyufa segített a 12 pont megszövegezésében. Az 1848/49-es szabadságharc idején Kossuth Lajos megbízásából a nagyváradi lőpor- és ágyúgyárban dolgozott. A szabadságharc után bebörtönözték. 1850-ben amnesztiával bocsátották szabadon Találmánya mellett tudományos tevékenysége a kémiára és a mezőgazdaságtanra terjedt ki. Egyik első terjesztője volt

Magyarországon a korszerű kémiának. Első munkája Über die Theorie der Chemie Berlinben jelent 109 meg 1838-ban. A műben a kémia elméleti kérdéseivel foglalkozik Tankönyvét, A vegytan elemei-t háromkötetesre tervezte, de csak egy kötete jelent meg Nagyváradon 1847-ben. Irinyi volt az első tudós, aki a gipszet talajjavításra ajánlotta. Semmelweis Ignác Fülöp (1818-1865) magyar szülészorvos. 1837 őszén kezdte meg egyetemi tanulmányait a bécsi orvosi fakultáson. A nagy francia polgári forradalom korszakalkotó hatása érezhető volt az orvosi- és a természettudományok fejlődésében egész Európában. Így Bécset sem kerülte el: új szellemi áramlatokat indított el és lerázta a tudományos kutatás bilincseit is. A korbonctan oktatását Rokitansky indította be, bár csak 1844-ben tették kötelezővé. 1844 május 21-én avatták doktorrá Megszerezte a szülészmesteri képesítést, majd 1845. november 30-án a sebész-műtői oklevelet

Helyettes tanársegéd, majd 1846 július 1-től rendes tanársegéd kinevezést nyert és ezzel együtt munkát végzett, mérhetetlen ambícióval, szinte megszállottként tevékenykedett. A bécsi egyetem Allgemaines Krankenhausban elhelyezett szülészeti klinikán vállalt 109. ábra Semmelweis állást. Felfigyelt arra, hogy a szülés után az anyák jó része magas lázzal járó betegségben a pyaemia egy vállfajába, az ún. gyermekágyi lázba hal bele A gyermekágyi láz kórtanára vonatkozó nézetek már Semmelweis előtt is ismertek voltak. Erre utal az elnevezése, amely 1662- ből, Thomas Willstől származik. Az angol kontaginistákon kívül /pl Oliver Wendell Holmes/ senki sem ismerte fel a szülészeti higiénia és a szülészeti megelőzés fontosságát. A betegség lényegét félreismerték, így a védekezés hatékony módszerét sem találták meg. Mindössze a betegség egy-egy részletének felismerésére korlátozódott megállapításokat tehettek.

Semmelweis megpróbálta kideríteni a rejtély okát. Boncolóorvos társa Kolletschka váratlan halála adta meg erre a lehetőséget. Az azonos tüneteket követték a boncolási eredmények Ezek megegyeztek a gyermekágyi lázban elhaltakéval, így alátámasztották Semmelweis feltételezéseit. Semmleweis rádöbbent arra, hogy a betegség nem más, mint fertőzés, vérmérgezés, mindenkit veszélyeztető ragályos betegség, amely kívülről és a szervezeten belülről is terjeszthető halálos kór. Klinikai és bonctani összehasonlításokat végzett, így bizonyította ezen megdöbbentő nézeteit. Fejlesztése jelentőségének tudatában legfőbb célja a betegség megelőzése és leküzdése volt. Semmelweis sarkalatos tétele volt a klóros kézmosás leggondosabb keresztülvitele és a tisztaság. Mivel a betegség fertőző jellegű, a kórokozót a klórvizes elpusztítja. Ez az eljárás éppen egyszerűségében volt nagyszerű, ezért váltott ki kétkedést.

Így lett az korszakalkotó az orvostudományban és előfutára a sebészi aszeptikus /fertőzéseket sterilizálás útján megelőző/ elvnek. A szabadságharc bukása döntő hatással volt sorsának további alakulására. Nem kapott további alkalmazást, elvesztette egzisztenciáját. Főnöke, Klein gáncsoskodásának kíséretében sokak által tanúsított meg nem értésben alkalmazhatta csak felfedezését. 1850 októberében Pestre költözött, a Rókus korház orvosa lett. Orvosi körökben elsősorban Balassa János sebészprofesszor körül csoportosuló baráti köre, az ott folyó eszmecserék és a magyar orvosi sajtó volt vigasza. Munkájának hatására a pesti klinikán csaknem teljesen megszűnt a gyermekágyi láz. A hazai orvostársadalom magáévá tette elveit, az egyetem orvosi kara indítványára állami utasítást adtak ki fertőtlenítő eljárásának bevezetésére. Azonban tanításának lekicsinylése és mellőzése, valamint annak tudata, hogy

ellenfelei kíméletlenek vele szemben az egyre élesedő vitában azt eredményezte, hogy egészsége és idegei felmondták a szolgálatot. 1863-ban testileg lelkileg megváltozott Az elmebaja lassan kezdett kifejlődni, majd veszedelmességig fajult. A sors fintora, hogy halálát nem az elmebetegség vagy agybántalom okozta, hanem általános vérmérgezés, amit a részletes boncjegyzőkönyv is alátámasztott. Magyarország közlekedése is említésre méltó. A közúti közlekedés mellett az ország közlekedésében a folyami hajózás töltött be jelentős szerepet. A XVIII század végén és a XIX század elején a hazai vízi áruforgalom egyik fő iránya Ausztria-Magyarország, a másik ErdélyHorvátország. A hajózás a Duna, a Tisza, a Maros, a Száva és a Kulpa természetes vizein 110 bonyolódott le és Pozsony, Győr, Komárom, Esztergom, Pest, továbbá Szolnok, Szeged, valamint Sziszek és Károlyváros voltak a legjelentősebb kikötőhelyek. 1794-ben

alakult meg az első magyar hajóstársaság, a Királyi Magyar Szabadalmazott Hajózási Társaság, amely a Dunát és a Tiszát összekötő Ferenc-csatornát is megépítette és 1802-ben megnyitotta a forgalomnak. A hazai hajóépítés is jelentősen fejlődött. A hajókat általában tölgyfából építették A hajókat lefelé ereszkedéssel, úsztatással továbbították, felfelé a partról vontatták, néha csak egyenként, de többnyire csoportosan is, 3-4 uszályt. Külön kötél- és lovasdereglyék is tartoztak a csoporthoz, amelyek - ha a vontató út szükségessé tette - a kötelet és a lovakat vitték át egyik partról a másikra. Ilyen módszerekkel az utazás és az áruszállítás hosszú időt vett igénybe. Ráadásul az elhanyagolt, szabályozatlan folyók gyakran kiöntöttek és inkább közlekedési akadályul, mint közlekedő útként szolgáltak. A vizek partjai sok helyen alig hozzáférhetőek voltak, a kiépített kikötők is jórészt

hiányoztak. A Tisza teljesen szabályozatlan, a Béga- és a Ferenccsatorna rövid idő alatt elhanyagolt állapotba került A dunai hajózást pedig délen a Vaskapu szirtjei jórészt elzárták a keleti államokkal való összeköttetéstől. A folyókon való vontatás sok nehézségei már a gőzhajózás kezdete előtt olyan megoldások keresésére ösztönöztek, amelyek felválthatják a parti vontatást. A kísérletek közül Battyányi Tivadar próbálkozásai lettek a legismertebbek. Az 1790-es években megépítette Bucintoro nevű hajóját, amelynek nagy lapátkerekei voltak. Ezeket egy járgányszerkezet mozgatott; körben járatott lovak vagy ökrök hajtották meg. Az árral szembeni hajózás problémáját azonban - negyed évszázad elteltével - Magyarországon is csak a gőzhajózás tudta megoldani. A gőzhajó külföldi kifejlődése az 1810-es években adott ösztönzést a hazai feltalálóknak. Az első gőzhajót a Carolinát 1817-ben bocsátotta vízre

a Dunán Bernhard Antal (1779-?) pécsi lakos, így ő tekinthető a dunai gőzhajózás út-törőjének. Az első életképes vállalkozás csak egy évtized múltán jött létre, amikor a gőzhajózás külföldön már széleskörűen elterjedt. A magyarországi gőzhajózás legnagyobb szószólója Széchenyi volt. Az 1830-as következő években kezdődött vízimérnökünk, Vásárhelyi Pál (1759-1846) tervei alapján az Alduna zuhatagi szakaszának rendezése. A hajózás megkönnyítésére 114 km hosszú, 30 m fenékszélességű csatornát 110. ábra A Carolina gőzhajő vájtak ki a Duna sziklás medrében. Ez adta a század végén megvalósult nagyszabású Vaskapu-szabályozásnak az alapját. Ugyancsak Vásárhelyi tervei alapján valósult meg 1833-37 között a korszak legjelentősebb útépítése. Célja az volt, hogy a Kazánszorosban magas vízállás mellett is lehetővé váljék a vontatás, illetve, ha alacsony víz miatt szükséges, az árut kocsikra

rakva is lehessen továbbítani. Kezdeményezőjéről nevezték el "Széchenyi út"-nak. 1836-ban Széchenyi kezdeményezésére az Első Császári és Királyi Dunagőzhajózási Társaság az Óbudai szigeten létesített téli kikötőt és hajógyártó, illetve javító műhelyt. Ez volt az alapja a későbbi Óbudai Hajógyárnak, a magyar iparfejlődés egyik legjelentősebb létesítményének Szintén Széchenyi nevéhez fűződik a balatoni gőzhajózás megindítása is. Ezt megelőzően, az 1760-as években indult meg a rendszeres hajózás a Balatonon Festetich György (1755-1819) révén, aki komp- és vitorláshajót építettetett. Festetich volt a Georgikon alapítója is. Phoenix nevű vitorlás hajójának leégése után 1846-ig szünetelt a rendszeres hajózás a Balatonon. Széchenyi a magyar tenger korszerű közlekedését Balatoni gőzhajózás című röpiratával javasolta. Energikus kezdeményezésére alakult 111. ábra A ”Kisfaludy” meg a

Balatoni Gőzhajózási Társaság, melynek első hajóját, a ”Kisfaludy”-t 1846.szeptember 21-én bocsátották vízre. A belvízi közlekedés szerepe és jelentősége a vasúthálózat kiépülésével változott meg lényegesen. A XIX századot sokan a vasút évszázadának nevezték, mert az gyakorolta a legnagyobb hatást a társadalmi-gazdasági élet átformálására 111 Magyarországon az 1825-27. évi pozsonyi országgyűlésen tűzték ki célul az elmaradott közlekedési viszonyok felszámolását. Törvényhozásunk ekkor tesz először említést a vasutakról A hazai vasútügy fejlődésének fontos állomása volt az 1832-36.évi pozsonyi országgyűlés, amely megalkotta az első magyar vasúti törvényt, az 1836.évi XXV törvénycikket A törvény kimondta, hogy a szállítási díjak fizetése alól a rendi kiváltság nem mentesít. Hazánk első állandó közforgalmú lóvasútja Pozsony és Nagyszombat között 1840-46-ban épült meg. A vasút

alépítményét már úgy méretezték, hogy az később a gőzüzemű vasút számára is alkalmas legyen. Bár forgalma felülmúlta az elképzeléseket, nem bizonyult rentábilis vállalkozásnak, mivel az építés és fenntartás költségei igen magasak voltak. Csak nehezen lehetett a bukástól megmenteni Érdekében még Kossuth Lajos is síkraszállt A vasút 1872-ben szűnt meg mint lóvasút és 1875-ben nyílt meg gőzüzemre átépítve. 112. ábra Lóvasút Az első igazi gőzüzemű vasút azonban -Magyar Középponti Vasúti Társaság néven- csak 1846.július 15-én nyitotta meg pest-váci szakaszát Építését megelőzően éles harc folyt az Ulmann Móric pesti bankár vezette Duna-balparti társaság és a Sina-pénzcsoport bécs-győri, azaz a Duna jobb partján vezető vasút társasága között. Ulmannékat a magyar országgyűlés is támogatta, de a végső döntést az 1840-41. évi ausztriai pénzügyi válság hozta meg: a Sina-pénzcsoport

visszalépett a magyarországi vasútépítésektől. A vonal megnyitásakor az első vonatot a belgiumi Cockerrill cégtől vásárolt mozdonyok vontatták. A 33,6 km hosszú utat Pesttől Vácig 59 perc alatt tették meg Ezzel Magyarország is belépett a gőzüzemű vasúttal rendelkező országok sorába, Európában a 11. államként A Magyar Központi Vasúti Társaság többi vonalépítéseit a szabadságharc eseményei akadályozták meg. Hazánkban 1848-ban, a szabadságharc idején összesen 243 km hosszú vasúthálózat volt üzemben; ebből 180 km-en gőzvontatással tartották fenn a forgalmat. A szabadságharc után a magyarországi közlekedési hálózat kiépítése 1867-ig az összbirodalmi hálózat részeként, bécsi központtal történt. 1855-től a vasútépítés anyagi terhei miatt az osztrák kormány eladta az államvasutakat, így a magánvasúti rendszer Magyarországon is kizárólagos lett. A kilátásba helyezett kedvezmények hatalmas

vasútépítési kedvet ébresztettek Az 1855-56-os években Magyarországon három nagy magánvasúti társaság szerzett döntő gazdasági pozíciót. A Rotschild bankház pénzcsoportjáé volt az Osztrák Államvaspálya Társaság; a Déli Vaspálya Társaság, amely osztrák, francia és magyar tőkések kezében összpontosult; a Tiszavidéki Vaspálya Társaság, amely kizárólag magyar területen. 1857-ben nyílt meg az első hazai iparvasút, a Mohács-Pécsi Vasút. A nagyarányú vasútépítések következtében a hálózat hossza a kiegyezés előtt 2234 km-t tett már ki . Az említett három nagy magánvasúti vállalat az ország hálózatának 97 %-át tartotta kezében. A kiegyezési törvények megnyitották a lehetőségét az új magyar vasútpolitikának: a kormány a vegyes rendszer mellett foglalt állást, amelyben mind az állam, mind a magánosok építhetnek és üzemeltethetnek vasutakat. A Magyar Államvasutak /MÁV/ megalakulására is hamar sor

került. A Magyar Északi Vasút 1867-ben nyitotta meg a Pest-Hatvan, majd Hatvan-Salgótarján közötti, összesen 126 km-es vonalát, de hamarosan a csőd szélére jutott, ezért a kormány 1868-ban megvásárolta. A következő évtizedben a MÁV mintegy 1000 km új vonalat épített A magánvasutak pedig 2400 km-rel bővítették a hálózatot A vegyes rendszernek azonban kibontakoztak a hátrányai is. A magánvasutak 5-6 %-os kamatgaranciát élveztek. Ez a rendszer, mint sok más országban, nálunk is a visszaélések melegágya lett. A súlyos terhet jelentő állami támogatással szemben a kormánynak nem volt kellő befolyása a vasútépítésre és üzemeltetésre, a vasutak tarifáira. Mindezek egy céltudatos államosítási politikához vezettek. Ennek kiemelkedő egyénisége Baross Gábor volt, aki előbb államtitkárként, majd miniszterként irányította a hazai közlekedés fejlesztését. Ő tette jól működő, jövedelmező, hatalmas állami üzemmé a

MÁV-ot. Nevéhez fűződik a zónatarifa, mely egy-egy távolsági zónára egységes menetdíjat állapítva meg, lényegesen olcsóbbá tette a vasúti utazást. Sikerült is a személyforgalmat kb. hatszorosára növelnie 112 A dualizmus fél évszázada alatt a magyarországi vasútépítések, a hálózat kifejlődése hatalmas ösztönzője volt a társadalmi-gazdasági fejlődésnek. Állandóan tízezrek dolgoztak a vasutak építésén, a vasutak beruházásai és üzeme a vas- és acélgyártás, a gépgyártás, az építőipar és a szénbányászat számára rohamosan bővülő piacot teremtettek. A legtávolabbi területek is bekapcsolódtak a gazdasági vérkeringésbe. Az áruk szállítása egyre olcsóbbá vált A vasúti utazás lehetősége pedig a társadalmi mobilitás növekedésében a legfontosabb tényezőnek bizonyult. Széles tömegek életmódját, szemléletét formálták a korszerű technika, a vasút korábban elképzelhetetlen teljesítményei.

VI.6 Összegzés Az előző részben tárgyalt XVI-XVII. századi tudományos forradalmat összehasonlítva a XVIII-XIX. század haladásával, világosan látható a tudomány és a gazdasági élet közötti kapcsolat megváltozása. Mint tudjuk a korábbi időszakban a tudománnyal szemben támasztott igény nagyon szűk kört érintett, szinte csak a csillagászat és a navigáció területét. Az újabb időszakban viszont már az ipar egész köre érintkezett a tudománnyal: a gépszerkesztés, az energiatermelés, a szállítás. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy ez volt az az időszak, amikor a tudomány és technika, kisebb megtorpanásoktól eltekintve szakadatlanul gyarapodott. Jól látható, hogy az 1760-1830 közti időszak fordulópontot jelentett a világ történetében. Ekkor került sor első esetben a gépesítés új lehetőségeinek gyakorlati megvalósítására. Így már semmi sem tartóztathatta fel többé az iparnak és a tudománynak azt az óriási

arányú terjeszkedését, amely a XIX. században zajlott le A XVIII század elején a gőzgép hajtóerőt biztosított a nagyrészt még hagyományos termelési eljárásokra épülő ipar számára. A tudomány a régi kézműves iparba, sőt a mezőgazdaságba is behatolt. Eleinte többet tanult az ipartól, mint amennyit adott neki A tudomány azonban biztosította az ipar átalakulását, s így kihatott a kapitalizmus fejlődésére is. A XIX. század vége felé már a tudományra alapozott új nagy iparágak voltak születőben A kémiát joggal nevezhetjük a XIX. század tudományának, minthogy legszorosabban kapcsolódott a textiliparhoz, amely a vizsgált században mindvégig a legfontosabb ipar volt. A XIX. század kémiája valamennyi anyagféleségre kiterjesztette vizsgálatai körét Különösen lényeges az, hogy a század előrehaladásával a vegyészet részt vett a legkülönfélébb ipari termékek gyártásában. Új, olcsó szintetikus anyagok jórészt

kőszénkátrányból készült pótanyagok, illatosító szerek, festékek foglalták el a túl drága, vagy túl ritka természetes anyagok helyét. A vegyészeti kutatásnak eredetileg a XVIII. századi Anglia a központja, de fejlődése során előbb Franciaországba, majd Németországba tevődött át A régi és az új tudományok eredményei közül két nagy jelentőségű általánosítást emelhetünk ki a XIX. század elméleti vívmányaként: az egyik az energia megmaradásának tana a fizika terén; a másik az evolúció tana a biológia területén. Az energia megmaradásának tana a tudósok egész seregének felismerését testesítette meg arról a nagy jelentőségű elvről, hogy az energia különböző formái kölcsönösen átalakulnak egymásba. Az ösztönzést ehhez a szén energiává való átalakításának tanulmányozása adta, amely a gőzgépben már az ipari forradalom kezdetén megvalósult. Az energia megmaradásának tana, a későbbiekben

főleg matematikai formát öltve, a termodinamika tudományává alakult. A termodinamika első törvénye egységesítő elvet szolgáltatott, amennyiben kimutatta, hogy a természeti erők azelőtt különállónak tekintett megnyilvánulásai /az anyag mozgása, a hang, a hő, a fény, az elektromosság, a mágnesesség/ ugyanazon mértékkel, az energia egységével mérhetők, és a világegyetem összenergiájának mennyisége nem növekszik és nem csökken. Az energia megmaradásáról szóló első törvényéhez másodikként az energia korlátolt kiaknázhatóságának megállapítása csatlakozik. A termodinamika második törvényét Nicolas Leonard Sadi Carnot (1796-1832) francia fizikus már 1824-ben felfedezte. A XVIII. és XIX században a különböző tudományokhoz kapcsolódóan az élővilág tudományos megértésének új útjai nyíltak meg. Az az elgondolás, hogy a Földnek nagy múltú története van, már régi elképzelés. A gyökerek mélyen

visszanyúlnak a klasszikus korba, 113 Arisztotelész természetrajzáig és Galenus fiziológiájáig. A földtörténeti változások felismerésével együtt felmerült az a gondolat is, hogy az állatok és növények a régmúlt időkben a maitól nagyban eltérő alakban léteztek. A XIX században, a nagy csatorna- és vasútépítés korszakában előkerülő földtani leletek elősegítették a kutatásokat. A geológusok és biológusok hosszú évtizedekig tartó munká-jára volt szükség, hogy világ felfigyeljen és elfogadja a szerves világ fejlődésének eszméjét, az evolúció gondolatát. Még 1859-ben is Charles Robert Darwin (1809-1882) angol természettudós tudományos tekintélyére volt szükség ahhoz, hogy A fajok eredete című fő művével előkészítse a talajt ennek a gyökeresen új gondolkodásnak. E korszakalkotó művet vegyes fogadtatás kísérte egész Európában, de végül is széleskörű elismerést kapott. Később egy kiegészítő

tanulmánysorozaton dolgozott Ide tartozik Az ember származása című műve (1871), mely az emberi fajoknak az emberszabású csoporttól való leszármazását állítja. 113 . ábra Charles Darwin 114 "Csak két dolog biztos. A világegyetem és az emberi butaság . a világegyetemben nem vagyok olyan biztos" /Einstein/ VII. A XX század tudománya és technikája A tudomány és a technika XX. századi átalakulása során érte el tényleges nagykorúságát Jól mutatja ezt az, hogy az utolsó fél évszázadban jóval több tudományos munka folyt, mint előtte bármikor. A mennyiségi növekedés mellett, az élő és a holt természetet érintő alapvető fogalmak tisztázása terén is nagyobb a haladás, mint korábban. A XX századi ipar fejlődése ugyan a XIX századinak a folytatása, de olyan gyorsan haladt előre és akkora utat tett meg, hogy a termelési folyamat teljesen újat jelentett. A század első felében az egyedi gyártásról áttértek a

tömeggyártásra, s ezt a század második felében az automatikusan vezérelt termelés váltotta fel A kapitalista gazdaság XX. századi történetének egyik jellegzetes vonása a különféle nagyipari és kereskedelmi társulatok, trösztök és kartellek gyors fejlődése és megerősödése. Ugyancsak ebben a században alakult ki a két világrendszer. A világ szocialista részének fejlődése, kezdetben egyedül Oroszországban, majd a második világháború után sok más országban is a közelmúltban bekövetkezett széteséséig, más jellegű volt, mint a kapitalista államokban. E korszak tudomány- és technikatörténetének fejlődésfolyamatát az alábbiak szerint vizsgáljuk: - a tudományok fejlődése a XX. században - a tudomány és a technika kölcsönhatása - a XX. századi technika főbb vonása VII. 1 A tudományok fejlődése a XX században VII.11 A XX század fizikája; az atomelmélet újjászületése Az 1895-ös esztendőtől kezdődően ún.

fizika forradalomról beszélhetünk Az ugrásszerű változás bővelkedett váratlan és nagyon fontos felfedezésekben. Ilyen meghatározó ”újdonságok”: a röntgensugárzásnak és a radioaktivitásnak 1895-1896-ban; a kristályok szerkezetének 1912-ben; a neutronnak 1932-ben; a maghasadásnak 1938-ban és a mezonoknak 1936 és 1937 közötti felfedezése. Meg kell említeni az elméleti szintézis nagy eredményeit is, mint a Planck-féle kvantumelmélet 1900-ban, a Rutherford-Bohr-féle atommodell 1913-ban és az új kvantumelmélet 1925-ben. Az előző fejezet tárgyalásakor látható volt, hogy a XIX. század záró szakaszában a fizika egyesítette magában mindazon összefüggő s intellektuálisan kielégítő elméletet, amelyek gyakorlati alkalmazása pozitívumot nyújthat. Faraday és Maxwell elektromágnesessége hasznos alkalmazásra talált az új elektromos világítási és energiaszolgáltató hálózatokban. Rudolf Clausius (1822-1888) angol matematikus

és fizikus, valamint Joziah Willard Gibbs (1839-1903) amerikai matematikus és fizikus termodinamikája pedig hatással volt a hőerőgépek és vegyészeti üzemek tervezésében. Az elektromosság elmélete pedig nemsokára elvezetett a rádióhoz. A XIX. század vége felé megkezdték az elektromos kisülés légüres térben való vizsgálatát William Crookes (1832-1919) angol fizikus és kémikus Faraday 1838-as megfigyeléséből kiindulva 1876-ban fényes izzást észlelt az erősen légritkított csőben, amely csak a negatív sarokból a katódból indult ki. Crookes ezt katódsugárzásnak nevezte Johnstone Stoney (1826-1911) angol fizikus 1894-ben a katódsugarakat elnevezte elektronoknak. Jean Baptiste Perrin (1870-1942) francia Nobel-díjas fizikus 1895-ben kimutatta az elektronok negatív töltését. Joseph John Thomson (1856-1940) angol Nobel-díjas fizikus 1879-ben megmérte az elektronok sebességét. Wilhelm Konrad Röntgen (1845-1923) német fizikus felfedezte a

röntgensugarakat, aminek közvetlen hatása különösen az orvostudományban volt igen nagy. Az X-, vagyis a röntgensugarak felfedezőjét a zürichi egyetemen avatták doktorrá 1869-ben, ezt követően különböző egyetemeken 115 dolgozott és tudósként egyre nagyobb hírnévre tett szert. A würzburgi egyetem fizikaprofesszorává és az egyetemi Fizikai Intézet igazgatójává nevezték ki 1888-ban, itt történt felfedezése, melynek révén világhírűvé vált.1895 november 9-én Röntgen katódsugarakkal kísérletezett, ez alkalommal a katódsugárcsövet teljesen beburkolta vastag fekete papírral, ami megakadályozta, hogy fényt lehessen látni működés közben. Ennek ellenére meglepetten látta, hogy a katódsugárcső működése közben a közelben, egy munkaasztalon levő fluoreszkáló ernyő villogni kezdett, mintha fény érte volna. Ha kikapcsolta a nagyfeszültséget az ernyő megszűnt villódzni, ha visszakapcsolta, az ernyő ismét fluoreszkált.

Mivel a katódsugárcső teljesen be volt fedve, de a sugárzás nyilvánvalóan onnan származott, Röntgen a titokzatos láthatatlan sugarakat a matematikában az ismeretlent jelölő "X" után X-sugaraknak nevezte el. Kutatásai során megállapította, hogy az Xsugarak a bárium-platin-cianid mellett más vegyi anyagok fluoreszkálását is előidézhetik Megfigyelte, hogy az X-sugarak számos anyagon áthatolnak, amin a fény nem, többek közet az izomszöveten. Ennek köszönhető a Röntgen sugarak diadalmas útja a gyógyítás történetében, a betegségek kórismjének felismerésében. Megállapította, hogy a sugarak egyenes vonalban haladnak, mágneses mezők nem térítik el őket. Felfedezésének két legismertebb alkalmazási terü114 ábra Röntgen felvétel lete az orvosi diagnózis és a radioterápia, ahol a Röntgen sugarakat a rosszindulatú daganatok megsemmisítésére, vagy növekedésük megállítására használják, de az iparban is

használják őket. Érdekessége a dolognak, hogy Henry Becquerel (1852-1908), aki az X-sugarakkal akart foglalkozni egy újabb szerencsés véletlen folytán 1896-ban felfedezte az uránsók radioaktivitását. 1900-ban kimutatta, hogy a sugárzás elektromos tér hatására eltérül. A rádióaktivitás felfedezésével meggyorsult a tudomány. Becquerellel megosztva, a radioaktivitás területén végzett munkájáért 1903-ban fizikai Nobel-díjat kapott Marie (1867-1934) és Pierre (1859-1906) Curie. 1911-ben a vegytiszta rádium előállításáért a kémiai Nobel-díjat már egyedül kapja Marie Curie 1898 nyarán a Curie házaspár felfedezte a polóniumot, melynek nevével Marie szülőföldje előtt kívánt tisztelegni, majd néhány hónappal később a rádiumot is. A Henri Becquerel által felfedezett és Marie Curie által később radioaktivitásnak elnevezett új jelenségből kiindulva Marie úgy döntött, hogy disszertációjában azzal foglalkozik, vajon az

uránnál észlelt tulajdonságok más kémiai anyagoknál is megfigyelhetők-e. G.C Schmidttel egy időben fedezte fel, hogy a tórium is radioaktív Kutatásainak az alapján fedezte fel Sir James Chadwick a neutront, valamint Irène és Frédéric Joliot-Curie 1934-ben a mesterséges 115. ábra Maria Sklodowska radioaktivitást Sir Ernst Rutherford (1871-1937) új-zélandi származású angol fizikus, az atomsugárzás természetét kutatta. Megállapította, hogy azoknak egyik fajtája, az alfa sugarak kilövellt anyagi részecskékből állnak. Kimutatta azt is, hogy a rádium atomokat bocsát ki magából Ezek héliumgáz atomok, s ezeknek kibocsátása után egy másfajta atom, a rádiumemanáció atomja marad vissza. Rutherford együtt dolgozott Frederick Soddy (1860-1956) angol kémikussal, akivel megfogalmazták a radioaktív bomlás törvényét. Soddy vizsgálta az izotópok keletkezését és sajátosságait Kazimir Fajans (1887-1964) lengyel származású amerikai

fizikussal együtt felállította az ún. eltolódási szabályt. Kutatásaiért 1921-ben kémiai Nobel-díjat kapott Max Karl Ernst Ludwig Planck (1858-1947) német fizikus 1900-ban felismerte, hogy a hőmérsékleti sugárzás energiája nem folyamatos, hanem kis kvantumokból áll. Ez az energiakvantum -a foton- arányos a sugárzás frekvenciájával és az ún. Planck-állandóval, ami az ún Planck törvényből következik. A Planck-törvény volt az első fizikai törvény, amelynek levezetése során fel kellett tételezni, hogy az energia nem folytonos, hanem atomos szerkezetű. 116 Albert Einstein (1879-1955) német származású kutató a zürichi műegyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet. Az egyetem elvégzése után házitanító, majd a berni Szövetségi Szabadalmi Hivatal tisztségviselője. Ezalatt írja három 1905-ben megjelent nagy tanulmányát. Az egyik a Brown-mozgással, a másik a fényelektromos jelenséggel, a harmadik pedig a

mozgó testek elektrodinamikájával foglalkozik. Mindháromnak óriási jelentősége van a fizikában. 1914-től a Porosz Tudományos Akadémia tagja Einsteinnek sikerült megmagyaráznia, hogy az elektronok, amelyek egy színes fénynyaláb hatására lövődnek ki valamely felületről, miért azonos sebességűek, akár gyenge, akár erős ez a fény. Einstein elképzelése az volt, hogy amikor a felületre beeső fény hatására elektronok lépnek ki, akkor egy foton, azaz egy ”v” rezgésszámú fényatom átadja energiáját egy ”v” sebességű, illetőleg ”E” energiájú elektronnak. 1907-ben az általános relativitáselmélet kidolgozásában mérföldkőhöz érkezik. Észreveszi, hogy amennyiben a súlyos és tehetetlen tömeg egyenlősége teljesül, akkor a gravitációt nem muszáj valódi erőnek tekinteni, hanem értelmezhető a tehetetlenségi erő megnyilvánulásaként. Kimondja a gravitáció és a tehetetlenség ekvivalenciáját Bármiféle fizikai

kísérletet végzünk egy zárt rendszerben, ezekből a kísérletekből nem tudjuk megállapítani, hogy a rendszer egy bizonyos gravitációs erőnek van-e kitéve, vagy pedig gravitáló tömegektől távol, gyorsulva mozog-e a világmindenségben. Az ekvivalencia kimondásakor még nem ismeri Eötvös mérési eredményeit 1911-ben 116. ábra Einstein visszatér az általános relativitáselmélet problémájához, és az elkövetkező öt évben rendszeresen publikál cikkeket ebben a témakörben. Az elmélet főleg a német Max Abraham és a finn G. Nordström elméleteivel való polémia során születik meg 1915-ben befejezi az általános relativitáselmélet logikai szerkezetével foglalkozó munkáit. 1916-ban jelenteti meg az általános relativitáselmélet alapgondolatait. 1921-ben Nobel díjat kap a fotoeffektus felfedezéséért. 1933-ban emigrál az Egyesült Államokba, ahol haláláig az Institute for Advanced Study (Princeton) professzora Hans Geiger (1882-1945)

német fizikus, 1910-ben kimutatta, hogy az alfarészecskék olykor nem hatolnak át vékony anyagi rétegeken, hanem egyszerűen visszaverődnek róluk. Rutherford e meglepő tényből arra következtetett, hogy az atomoknak magjuk van. Mivel az elektron töltése negatív, az atom magjának pozitív töltéssel kell rendelkeznie, amely pontosan egyenlő nagyságú a magot körülvevő elektronok negatív töltésével. Max Theodor Felix von Laue (1879-1961) német Nobel-díjas fizikus 1912-ben felfedezte, hogy a kristályok ugyanúgy elhajlítják a röntgensugarakat, mint a finom sávozott szerkezetű anyagok a közönséges fényt, ha a sávok távolsága összemérhető a fény hullámhosszával. A röntgensugarak esetében kiderült, hogy körülbelül olyan nagyságrendű tárgyakon szenvednek elhajlást, mint amilyenek az atomok, vagyis a hullámhosszuk is ennek megfelelően kisebb, mint a látható fénysugaraké. Először William Henry Bragg (1862-1842) és fia William

Lawrence Bragg (1890-1971 ) Nobel-díjas angol fizikusok hasznosították von Laue felfedezését. Kimutatták, hogy a röntgensugarak hullámhosszát meg lehet mérni. Kidolgozták a röntgendiffrakció elméletét és megalkották a röntgenspektrográfot. Henry Gwyn Jeffreys Moseley (1887-1915) angol fizikus megmérte több, különféle elemből származó röntgensugár hullámhosszát. Kimutatta, hogy a hullámhossz az illető atom rendszámától, vagyis a mag körül keringő elektronok számától függ. Niets Bohr (1885-1962) dán Nobel-díjas fizikus, elsőként alkalmazta az atomelméletben Planck kvantum-hipotézisét, amely 1903-tól Bohrelmélet néven ismert. 1920-ban megalkotta az elemek periódusos rendszerének elméleti magyarázatát, amely többek között a hafnium felfedezéséhez vezetet A Rutherford-Bohr-féle atommodell segítségével előre meg lehet határozni a különféle atomok tulajdonságait, csupán a bennük levő elektronok számának ismerete

alapján. Bonyolult spektrumokat lehetett vele értelmezni, s meg lehetett határozni a különféle atomokban az elektronok energia szintjét. Magyarázatot adott arra is, hogy a különféle atomok miért rendelkeznek a reájuk 117 jellemző tulajdonságokkal: pl. vezetők, fémes és nem fémes elemek stb Ily módon kvantitatív fizikai értelmezést nyert Mengyelejev periodikus rendszere. VII.12 Az elméleti fizika új utakon Az emberi gondolkodás történetének egyik legnagyobb vívmányát az általános relativitáselméletet Einstein 1913-bon fogalmazta meg. Einstein ezzel a gravitációt is beillesztette a tér és idő általános képébe. Elmélete két alapvető tényre épül: a tömeg és az energia egyenértékűségére, valamint a fénysebesség különleges határjellegére Einstein kimutatta, hogy új módszere a kísérletekkel jobban egyező eredményekre vezet. Meg tudta például magyarázni a csillagok helyzetének látszólagos eltávolodását a Nap

peremének közelében, amit fénysugarak görbült térben való elhajlása okoz. Meg tudta indokolni a Merkur bolygó pályamozgásának bizonyos szabálytalanságait is Ez pedig a naprendszer newtoni elméletének tökéletesítését jelentette Az égitestek belső összetételének vizsgálata a spektroszkópia felfedezései nyomán a XIX. században kezdődtek. Az asztrofizika a XX század elejére már elismert tudományággá vált Henry Norris Russell (1877-1957) angol csillagász 1913-ban alkotta meg a csillagok színképtípus szerinti osztályozását. Einstein általános relativitáselmélete misztifikáló hatást gyakorolt korára. Hozzájárult ehhez az első világháborút követő kiábrándultság is. Az értelmiség egy része, csakhogy ne kelljen a valóssággal szembenézni a relativitás szó hallatára sietve hozzátette: „Minden relatív!”. Artúr Stanley (1882-1944) angol matematikus és csillagász például azt az elgondolást fejtette ki, mely szerint

minden tudományos felfedezés kizárólag logikára támaszkodva is elérhető. James Hopwod Jeans (1877-1946) angol matematikus ezzel szemben újra a régi platonikus és pithagorikus eszmét hangsúlyozta, amely szerint: „.minden csak matematika” VII.13 Az új kvantumelmélet Az elektron és mozgáselmélete nem volt olyan egyszerű, mint ahogy Bohr eredetileg elgondolta. A 20-as években elkezdték a kvantumelmélet felülvizsgálatát. Louis Victor Pierre Raimond, Duc De Broglie (1892-1976) herceg, Nobel-díjas francia fizikus elméleti megfontolások alapján 1924-ben felismerte az elektronok hullámtermészetét /de Broglie-hullámok/, amit egy évvel később Clinton Joseph Davisson (1881-1956) amerikai, Nobel-díjas fizikus a Bell Telephone Laboratories munkatársaként vizsgálta a fémekből hő hatására kilépő elektronokat. Később részt vett az elektronmikroszkóp megalkotásában. 1927-ben Davisson és Lester Halbert Germer (1896-1976) amerikai fizikus

felfedezték, hogy egy fémes kristályról visszaverődő elektronnyaláb a röntgensugárzáshoz és más elektromágneses hullámokhoz hasonló diffrakciós képet hoz létre. Ez a kísérlet vezetett el a szubatomi részecskék kettős természetének a jobb megértéséhez, és hasznosnak bizonyult az atommag, az atom- és molekulaszerkezet tanulmányozásában. Erwin Schrödinger (1887-1961) Nobel-díjas osztrák fizikus 1925-ben Davissonék elgondolást használta fel a hullámmechanika megalkotására. Schrödinger megközelítésének előnye az volt, hogy fizikailag érthető és matematikailag megfogalmazható magyarázatot adott a régebbi kvantumelméleten belül megmutatkozó problémákra. Werner Heisenberg (1901-1976) német Nobel-díjas fizikusnak sikerült mátrixokkal kielégítő megoldást nyújtani a kvantumfizika problémáira. Paul Adrien Maurice Dirac (1902-1984) angol Nobel-díjas fizikus kidolgozta az elmélet relativisztikus általánosítását. VII.14 A

magfizika új utjai Rutherford a XX. század természettudományának egyik legnagyobb vezéralakja 1919-ben azt a döntő felfedezést tette, hogy a nitrogén atom magját egy telibe talált alfarészecskével szét lehet bontani. Bebizonyosodott, hogy az ember irányító hatást gyakorolhat az atomokban végbemenő folyamatokra. Erre két módszer látszott megfelelőnek: 118 - az egyik megoldás, hogy olyan atommagokat kellett keresni, amelyek természetüknél fogva nagyenergiájú részecskéket bocsátanak ki magukból; - a másik megoldás, hogy atomokat, illetve atomi részecskéket kell elektromos úton megfelelő lövedékké felgyorsítani. Kezdetben a második megoldást alkalmazták. A fizikusok később az úgynevezett részecskegyorsító berendezéseikkel új fejezetet nyitottak a fizika és az ipari fejlődés történetében. Sir Joohn Douglas Gockcroft (1897-1967) brit atomfizikus és Ernest Thomas Walton ír fizikus 1932-ben 700 kV-os gyorsító berendezést

állított össze, amely a protonokat úgy gyorsította fel, hogy azok könnyebb elemek magjába tudtak behatolni. Céljuk az volt, hogy radioaktív anyagok felhasználása nélkül hozzanak létre megfigyelhető magreakciókat. A részecskegyorsító berendezések világszerte megkezdődött felfejlődését Cockcroft és Walton indították el. Készülékükkel többek közt addig ismeretlen atommagokat állítottak elő. A mesterségesen gyorsított atomi részecskékkel létrehozott atommag átalakítások terén végzett úttörő munkásságukért 1951-ben kaptak Nobel-díjat. Ernest Orlando Lawrence (1901-1958) amerikai fizikus a Yale és a Berkeley egyetemen tanított, ahol 1936-ban a sugárzási laboratórium igazgatójának nevezték ki. Ő építette meg az első "kis ciklotront" 1930-ban, s azt követő években állandóan tökéletesítette. A ciklotronnal sikerült nagyszámú mesterséges, tehát a természetben elő nem forduló, radioaktív izotópot

előállítani. A ciklotron feltalálásáért, továbbfejlesztéséért és a vele elért eredményekért 1939-ben fizikai Nobeldíjjal tűntették ki. Sir James Chadwick (1891-1974) brit fizikus, a Nobel-díjas Ernst Rutheford tanítványa. Chadwick mesterének abból az 1921-ból származó sejtéséből indult ki, hogy az atomokban töltés nélküli részecskéknek, neutronoknak is kell lenniük. Szisztematikusan kereste és 1932-ben meg is találta ezeket a részecskéket. A pozitív töltésű protonok mellett a neutron elemi részecske az atommagnak a másik építő köve. Felfedezése a magfizika további fejlődése szempontjából nézve alapvető jelentőségű, mert elvezet az atommag neutronbombázással történő átalakításának a lehetőségéhez. Chadwick 1935-ben a neutron felfedezéséért kapott Nobel-díjat Frédérik Joliot-Curie (1900-1958) és Irene JoliotCurie (1897 -1956) kémiai Nobel-díjas házaspár Kutatásaik során bórt, alumíniumot és

magnéziumot bombáztak alfasugarakkal. Eredményül eredetileg nem sugárzó elemek, a nitrogén, a foszfor és az alumínium radioaktív izotópjait kapták. Ezek a felfedezések feltárták annak a lehetőségét, hogy mesterségesen előállított radioaktív elemekkel kémiai változásokat és élettani folyamatokat lehessen nyomon követni. Az alkalmazások hamar sikerrel jártak, kimutatták a radio-jód abszorbcióját a pajzsmirigyben és a foszfátok formájában használt radiofoszfor mozgását a szervezet anyagcseréjében. Az instabil elemek előállítása arra is lehetőséget 117. ábra A Joliot-Curie házaspár adott, hogy megfigyeljék ezen atomoknak az átalakulását, amikor a magjuk bomlást szenved. Joliot-Curie-ék az átalakulások vizsgálata során a neutronok és a pozitív elektronok keletkezését is megfigyelték. A mesterséges radioaktív elemek felfedezése fontos lépést jelentett az atom energiájának a felszabadításában, mivel később Fermi

módszere a JoliotCurie-ék által a mesterséges radioaktív elemek előállítására alkalmazott módszernek a kiterjesztése volt. Fermi alfa-részecskék helyett neutronokat használt bombázásra, ez vezetett el az urán hasadásához. George Gamow (1904-1968) ukrán származású és Hanz Albrecht Bethe német származású amerikai fizikusok nagyjelentőségű elméletet dolgoztak ki a Nap és a csillagok óriási energiakisugárzásnak magyarázatára. Felfedezniük a Nap energiájának forrását abban az átalakulási mechanizmusban, amelyek során nagy hidrogén atommag egyesül egyetlen héliumatommá. Az már ţisztázódott, hogy a világegyetem energiájának nagy része nukleáris folyamatokból ered. Egy új kérdés vetődött fel, hogy pontosan mi módon megy végbe ennek az energiának a felszabadulása. 119 Erniko Fermi (1901-1954) olasz fizikus Dirac-kal egy időben, de tőle függetlenül kidolgozta a Pauli-elvnek alávetett részecskékre érvényes

kvantumstatisztikát /Fermi-Dirac-statisztika/. Ő alkalmazta a neutronokat először nehéz atommagok átalakítására, és felfedezte, hogy az urániumból neutronok hatására az urániumnál nagyobb rendszámú elemek keletkeznek. A gyors neutronok lassításával, azaz hidrogénben való lefékezésével, a magreakciók arányát rendkívül módon sikerült megnövelnie. Ez a felismerés a magfizika fontos kiindulópontja lett Farmi 1939ben az USA-ban emigrált, ahol több más tudóssal egyűit 1942-ben Chicagóban üzembe helyezte az első atomreaktort. 1938-ban fizikai Nobel-díjat kapott a neutronbombázással létrehozott új radioaktív elemek meghatározásáért és a munkákkal kapcsolatos lassú neutronokkal megindított magreakciók felfedezésért. Otto Hahn (1879-1968) német fizikai kémikus 1907-től Berlinben tanított, majd 1927-ben a Vilmos Császár Intézet igazgatója lett. Meitnerrel együtt 1917-ben felfedezte a radioaktív protaktiniumot. 1938-ban uránt

bombázott neutronokkal, s ezúttal elsőként talált kémiai bizonyítékot a maghasadásra Hahn 1939-ben dolgozatot írt Kísérletek, amelyek a magfizika minden eddigi eredményének ellentmondanak címmel. Amit Hahn és munkatársai megfigyeltek, nem más, mint a maghasadás. Az atomok maghasadásának a felfedezéséért 1944-ben Hahn kémiai Nobel-díjat kapott. Miután a Joliot-Curie házaspár 1938-ban felismerte, hogy az urániumatom széthasadásakor számos neutron szabadul fel, és ismert volt az is, hogyha a folyamat szabadon megy végbe bomlást, idéz elő. Feltételezték, hogy megfelelő ellenőrzés alatt tartva a folyamat energiatermelő atommáglyaként, azaz atomreaktorként működik. Ezek után -mivel rendelkezésre áll a lavinaszerű láncreakció- elkezdődött a nagyarányú atom átalakítás. Az atomenergia békés és sajnos hadászati célokra történő felhasználása a történelemből ismert. Azonban fontos annak kiemelése, hogy technikai

szempontból újabb nagy lépést jelentett az embernek saját céljaira történő hasznosításában. VII.2 A XX századi magyar és magyar származású tudósok tevékenysége Arany Dániel (1863-1944): matematikus középiskolai tanár. Nagy érdeme, hogy mint fiatal győri tanár 1893. dec 1-én megalapította a Középiskolai Matematikai Lapok című folyóiratot Tiszteletére rendezik a középiskolások matematikai versenyét. Több középiskolai tankönyvet írt, például az Algebra a középiskolák felső osztályai számára címűt. A biztosítási matematika elismert szakembere volt, tudományos téren a játékelmélettel, valószínűségszámítási problémákkal, továbbá az ún. Simson-egyenessel foglalkozott Bauer Mihály (1874-1945) matematikus, műegyetemi tanár. Első önálló kutatási eredményét tizennyolc éves korában publikálta. 1895-96-ban külföldi ösztöndíjat kapott Az analitikai számelmélet és függvénytan tárgykörében ért el

jelentős eredményeket. Munkája lényeges eredményekkel járult hozzá a modern algebra és számelmélet felépítéséhez. Bay Zoltán Lajos (1900- ) magyar származású, amerikai fizikus. Kiemelkedő eredményeket ért el az elektrolumineszencia területén Ő vezette az 1948-os Hold-radar kísérletet Beke Manó (1862-1946) matematikus, kiváló tankönyvíró és oktató volt. Tudományos eredményei a determináns-elmélettel és annak alkalmazásával kapcsolatosak. Békésy György (1899-1972) magyar származású, amerikai Nobel-díjas fizikus. Az 1961-es orvosi Nobel-díjat a bizottság indokolása szerint a kitüntetést „a csigán belüli ingerlés fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért” kapta. A berni egyetemen 1916–1920 között fizikát és kémiát tanult, doktorátusát fizikából Budapesten szerezte 1923-ban. 1947 őszén a Harvard Egyetem pszichoakusztikai laboratóriumának meghívására áttelepült az USA-ba, és itt dolgozott 1966-ig

mint vezető kutató. Munkásságát csaknem kizárólag az akusztika területén fejtette ki Aktívan részt vett a magyar rádióadások megindításában. Eleinte minden akusztikai feladattal foglalkozott, később mindinkább a hallás biofizikai problémái felé fordult, végül felismerve az 120 érzékszervi mechanizmusok közös sajátságait, a tapintás, a bőrérzékelés, az ízlelés és a szaglás folyamatait is igyekezett tisztázni. Kutatásai első (bp-i) fázisában a hallás biofizikai problémáit kutatta. A középfül mechanikájának tisztázása után ő volt az első a világon, aki közvetlenül látta, hogy mi történik az alig több mint 1 cm külső méretű csigában. Megfejtette az addig nem ismert ”haladó folyadékhullámok” létezésének fizikai okait, és igen sok adatot gyűjtött össze arról, hogy hogyan és mit válaszolnak a fül csigájában elhelyezkedő érzékelő sejtek a fizikai ingerek hatására. Stockholmban szerkesztette meg

önműködő hallásvizsgáló berendezését, amelyet a szakirodalom és az orvosi gyakorlat Békésy-féle audiométer néven ismer. Bródy Imre (1891-1944) fizikus, a kriptontöltésű izzólámpa feltalálója. 1917-ben doktori értekezésében elsőnek számította ki az egyetemes gázok kémiai állandóját kvantumelméleti módszerekkel. 1923-ban az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumának munkatársa lett Az általa kidolgozott kriptonlámpa gyártásához kutatásai alapján, Ajkán építették fel a világon az első gazdaságosan üzemelő kriptongyárat. A kriptonlámpa 1937-ben jelent meg először a világpiacon és hatalmas sikert aratott. Budó Ágoston (1914-1969) Kossuth-díjas fizikus, fő kutatási területe a molekulaspektroszkópia volt. Jelentős a tankönyvírói munkássága Tudományos munkásságának egyik fontos területe a kétatomos molekulák színképvizsgálata. Legtöbbet idézett munkája egy 1935-ös tanulmánya, melyben a triplett sávok

intenzitáseloszlásáról értekezett. Más irányú vizsgálataiban a poláris molekulákat tartalmazó folyadékok nagyfrekvenciás elektromos térben való viselkedésével foglalkozott, mellyel a Debye-elméletet tette megalapozottabbá. Farkas Gyula (1847-1930) matematikus és fizikus, az elliptikus függvények elméletével, különböző algebrai problémákkal, termodinamikával foglalkozott Érdeklődése az elméleti fizikának csaknem minden ágára kiterjedt. Különösen a termodinamika axiomatikus megalapozásával és a lineáris egyenlőtlenségek elméletével foglalkozott. Minkowskitól függetlenül felfedezte az elmélet alaptételét, az ún. Minkowski-tételt Fröhlich Izidor (1853-1931) fizikus, egyetemi tanár. Elektrodinamikával, majd az elhajlított fény polárosságának kísérleti és elméleti vizsgálatával foglalkozott. Vizsgálatok az elhajlított fény polárosságáról című munkájáért az MTA nagyjutalmát nyerte el Gombás Pál (1909-1971)

Kossuth-díjas fizikus. Tanársegédként kezdett a kvantummechanikai többtest-problémával és alkalmazásával foglalkozni, s e témakör mindvégig foglalkoztatta Egyszerű módszerek kidolgozására törekedett. Foglalkozott a statisztikus atomelmélet kérdéseivel is, melynek kiváló képviselője volt. Az elmélet legfejlettebb modelljét a világ szakirodalma Thomas-Fermi-Dirac-Gombás modellként idézi. Foglalkozott ezenkívül a pszeudopotenciálok elméletével és alkalmazásával, a szilárd testek és az atommagok elméletévei, az atomhéj-fizika kérdéseivel. Egyetlen magyar szerző volt, aki az atomi rendszerek statisztikus elméletéről fejezetet írt a Handbuch der Physik című sorozat XXXVI. kötetében Györgyi Géza (1930-1973) fizikus, a modern fizika egyik legjelesebb hazai kutatója volt. Az elméleti fizika számos ágában nemzetközi szintű kutatási eredményeket ért el. A hazai elméleti magfizikai kutatások egyik megteremtője. Igen korán

felismerte a csoportelmélet jelentőségét s egyetemi jegyzetet írt a forgáscsoportról. Nevéhez fűződik a Goldhaber-Györgyi modell kidolgozása és a kvantummechanikai Kepler-probléma csoportelméleti tulajdonságainak tisztázása. Gyulai Zoltán (1887-1968) Kossuth-díjas fizikus, akadémikus. A fényelektromos jelenséggel, a kristályok növekedésének és elektromos vezetőképességének vizsgálatával foglalkozott Nemzetközi hírű kristályfizikai iskolát alapított. Róla nevezték el a Gyulai-Hartly effektust Hajós György (1912-1971) Kossuth-díjas matematikus. Geometriával és csoportelmélettel foglalkozott. Legjelentősebb eredménye az ún Minkowski-sejtés bebizonyítása Értékes eredményeket ért el a diszkrét geometria, a rácspont-geometria, a Bolyai-Lobacsevszkij-féle geometria, a geometriai szerkesztések elmélete, a gráfelmélet, a nomográfia, a numerikus analízis területén is. Róla nevezték el a főiskolások matematikai versenyét.

121