Biológia | Ízeltlábúak » Strepsiptera, Megaloptera, Raphidioptera, Neuroptera

Alapadatok

Év, oldalszám:2004, 16 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:42

Feltöltve:2008. január 31.

Méret:722 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

FAJLISTA (Strepsiptera, Megaloptera, Raphidioptera, Neuroptera) Superphylum: Articulata (szelvényes állatok) Phylum: Arthropoda (ízeltlábúak) Subphylum: Hexapoda (hatlábúak) Classis: Insecta (rovarok) Subclassis: Dicondylea (kétbütykű rágójúak) Sectio: Pterygota (elsődlegesen szárnyasak) Subsectio: Neoptera Superordo: Coleopteroidea (bogárszerűek) Ordo: Strepsiptera (legyezőszárnyúak) 1 . Elenchus tenuicornis 2. Xenos vesparum (darázskedvelő legyezőszárnyú) Superordo: Neuropteroidea (recésszárnyú-formájúak) Ordo: Megaloptera (vízi recésszárnyúak) Familia: Sialidae (vízifátyolkák) 3. Sialis lutaria (vízi recésfátyolka) 4. Sialis fuliginosa (barna recésfátyolka) Ordo: Raphidioptera (tevenyakúak v. tevenyakú-fátyolkák) Familia: Raphidiidae (valódi tevenyakúak) 5. Raphidia notata (barna tevenyakú) 6. Raphidia major (óriás tevenyakú) Ordo: Neuroptera (igazi recésszárnyúak) Familia: Osmylidae (partifátyolkák) 7. Osmylus

fulvicephalus (felhősszárnyú partifátyolka) Familia: Sisyridae (szivacsfátyolkák) 8. Sisyra fuscata (füstös szivacsfátyolka) Familia: Mantispidae (fogólábú-fátyolkák) 9. Mantispa styriaca (fogólábú fátyolka) Familia: Hemerobiidae (barnafátyolkák) 1 0. Hemerobius humulinus (ligeti barnafátyolka) 1 1 . Drepanopteryx phalaenoides (sarlósszárnyú barnafátyolka) Familia: Chrysopidae (zöldfátyolkák) 1 2. Chrysopa perla (chrysops) (aranyszemű fátyolka) 1 3. Chrysoperla carnea (közönséges fátyolka) Familia: Myrmeleonidae (hangyalesők) 1 4. Myrmeleon formicarius (közönséges hangyaleső) Familia: Ascalaphidae (rablópillék) 1 5. Libelloides coccajus (Ascalaphus libelloides) (szitakötő-rablópille) 1 6. Libelloides (Ascalaphus) macaronius (közönséges rablópille) ordo STREPSIPTERA (sodortszárnyúak 1813 Kirby: az elnevezés a csökevényes elülső szárnyakkal kapcsolatos; ezek a kis csonkok csavarodottaknak tűnnek a rovargyűjteményekben

feltűzve, de ez csak a kiszáradás eredménye, Lamarck 1816 Raphidiophora=legyezőszárnyúak, prioritás!) – legyezőszárnyúak rendje • valamennyien rovarparaziták – ismert legyezőszárnyú-gazdák: 1. Zygentoma (Lepismatidae), 2. Blattaria (Blattidae), 3 Mantodea (Mantidae), 4. Ensifera (Gryllidae, Gryllotalpidae, Tettigoniidae), 5 Caelifera (Tridactylidae), 6. Sterrnorrhyncha (Psyllidae), 7. Auchenorrhyncha (Cercopidae, Cicadellidae, Membracidae, Delphacidae, Dictyopharidae, Eurybrachidae, Ricaniidae, Flatidae, Fulgoridae, Issidae, Tettigometridae), 8. Heteroptera (Coreidae, Cydnidae, Lygaeidae, Pentatomidae, Scutelleridae), 9. Diptera (Tephritidae, Platysomatidae), 10 Hymenoptera (Formicidae, Vespidae, Sphecidae, Colletidae, Halictidae, Andrenidae) • erőteljes ivari dimorfizmus: - ♂: ~ 0.5-6 mm ~ rágó szájszerv, de a kifejlett állat nem táplálkozik ~ többágú, nagy felületű csápok, rajtuk sűrűn szaglósejtek ~ az elülső szárny csökevényes

(billér – haltera: sajátos érzékszervek, repülés közben élénken mozognak és megadják a szárnyak csapásának sajátos ütemét), ennek megfelelően a középtor mérsékelten fejlett ~ a (redukált szárnyerezettel bíró) hátulsó szárny szokatlanul széles, az utótor megnagyobodott ~ a hímek a nőstényeket feromonok (Nasszonov-féle mirigyek termelik) és látásuk (kb. 50 ommatidiumból álló szemek, a vizuális információ feldolgozásában agylebenyeik kb. 75%-a vesz részt, más a képalkotás módja: X. peckii viszonylag nagy kitinlencséi mögött egyedi retina alakul ki, egyenként kb. 100 receptorból, egy-egy ommatidium a látótérnek valószínűleg nem egyedi pontjaiból, hanem nagyobb darabjaiból vesz mintát, ami növeli a látókapacitást) segítségével találják meg - ♀: ~ 0.5-26 mm ~ ivaréretten sem valódi imágók, hanem neoténiás alakok (belső szerveik is erősen visszafejlődtek, csupán gyengén fejlett trachearendszerük van meg,

valamint a leegyszerűsödött idegrendszer, illetve a lüktető szív, a tápcsatorna csökevényes, a petefészek és a petevezeték hiányos, a peték a potroh belsejében szórtan helyezkednek el, külső ivarszerveik nincsenek, egyéb lárvakori bélyegeiket is jórészt megőrzik) • • • • sajátos fejlődés: a gazdaállat által látogatott virágokról a virágporral (ugrani is tudnak – akár a testhossz 50-szeresét is – a potrohvégen levő serték segítségével) együtt elszállítódnak a gazdaállat fészkébe, itt befurakszanak a fiatal lárvákba – vedlés (csápok, lábak, szemek elvesztése) – továbbfejlődés a gazda testüregében (a potrohban mozognak a laza szövetek között, elöl nyitott belükbe szivogatják a gazda szövet- és testnedveit) – a gazdaállat kutikulájának közelébe kerülve L4-ek - kifurakszanak (az előző két fejlődési alak kutikulája mint pupárium megmarad), bebábozódnak és imágóvá alakulnak –

Mengenillidae (párosodás: a hím egyszerűen beszúr) - a gazdaállatban maradó nőstények csak a feji véget tolják a külvilágba, a hímek szárnyas imágóként kerülnek ki a gazdaállatból. A nőstények ventrális oldalának egy része elválik a pupáriumtól, ezen a helyen formálódik a költőcsatorna, amely a fejtor (fej+1. torszelvény) hátsó széle közelében egy hasítékkal nyílik, ezen keresztül éri el a hím párzószerve a nőstény potrohát. A nőstény elevenszülő. L1-ek (triangulinus lárva) a költőcsatornán át jutnak ki stylopizáció: legyezőszárnyúak általi parazitáltság (ált. nem jár a gazdaállat pusztulásával, de külsőleg is észlelhető változások jelentkezhetnek a gazda testén: szőrzethez, színezethez, szárnyerezethez, ivarmirigyekhez kapcsoltan – pl. terméketlenné válás a hártyásszárnyúaknál) kb. 560 faj – 40 Magyarországon családok: fosszilis – Mengeidae; recens – 1. Mengenillidae, 2 Corioxenidae,

3. Halictophagidae, 4 Callipharixenidae, 5 Bohartillidae, 6 Elenchidae, 7 Myrmecolacidae, 8. Stylopidae Elenchus tenuicornis: kabócákat parazitál Xenos vesparum – darázskedvelő legyezőszárnyú: Polistes (redősszárnyú darazsak) parazitál, Európában és Ázsiában fordul elő fajokat Superordo Neuropteroidea – lárvakori szünapomorf jellegek: • • • • sajátos szerkezetű szájszervek, melyek fő eleme egy pár szúró-szívó kampó (vagy tüske): a rágó és a hozzá alulról egy csatorna közrefogásával illeszkedő állkapocs együttesen képezi a nagy és hegyes szúró-szívó kampót, amelyen át az állat mérget és emésztőnedveket juttat az áldozat testébe, majd kiszívja annak többé-kevésbé előemésztett szöveteit a közép- és utóbél határán a bélrendszer lárvakorban el van rekesztve (végbélnyílásuk azonban ilyenkor sem felesleges, uis. szövőmirigyeik váladéka – amelyből a lárva bábbá alakulás előtt

gubót készít – ezen át kerül a szabadba), ürülékük a középbél végén felhalmozódik és az imágóvá alakulás után ürül (az erdei fátyolkák a szájnyíláson át ürítenek) a Malphigi-edények szövőmirigy funkciót is betöltenek egyízű lábfejek, melyek időnként a lábszárral is összeolvadnak egyetlen tibiotarsust képezve ordo MEGALOPTERA – vízi recésszárnyúak rendje • • • • • • • • rágó típusú szájszerv két pár jól fejlett hártyás szárny, markáns erezettel, nagy felületű szárnyaikat nyugalmi helyzetben háztetőszerűen tartják potrohuk felett, gyenge repülők, többnyire a vizek környékén tartózkodnak az ivarnyílást elhagyó petéket a ragasztómirigyeknek a levegőn gyorsan megszilárduló váladéka rögzíti az aljzathoz, a váladék bevonat ugyanakkor megvédi a petéket a kiszáradástól és a káros átnedvesedéstől, a lárva a peteburkot a fején levő fűrészes petenyitóval szakítja

fel vízi életmódhoz alkalmazkodott, ragadozó (rovarlárvák, bolharákok, apró gyűrűsférgek, kis puhatestűek) lárvák (az első hét potrohszelvényük oldalán páros, szőrzettel borított, 3-5 ízből álló tracheakopoltyúk vannak, utolsó szelvényük is ilyen hosszú légzőszervben végződik), melyek állóvizekben, vizesárkokban és középhegységi patakok csendes lefolyású szakaszain élnek 1-3 évig fejlődnek, majd április-május környékén elhagyják a vizet és a parton apró bölcsőt ásnak maguknak, ahol bebábozódnak az imágók – ha táplálkoznak – virágport és nektárt fogyasztanak, a hímek néhány napig, a nőstények 1-2 hétig élnek kb. 220 faj családok: 1. Corydalidae (óriás-recésszárnyúak), 2 Sialidae (vízifátyolkák) Sialis spp. Élőhely: patakok, tócsák, kis, tápanyagban gazdag tavak partján, mindig a víz közelében, rendszerint a parti növényeken mászkálnak, keveset repülnek, lárváik a vízben élnek

Elterjedés: egész Európa (kivéve délkeleten), keleten Szibériáig Szaporodás: a peterakás a víz fölötti növényi szárra történik, innen az eső mossa be a frissen kikelt lárvákat a vízbe. A kis lárvák a vízinövények között vadásznak, a nagyobbak az iszapba húzódnak vissza. A bábozódáshoz feljönnek, elhagyják a vizet, a parton 1-2 cm-rel a felszín alatt találhatóak. A teljes fejlődés kb. 2 évig tart Sialis lutaria – vízi recésfátyolka (iszapos talajban gyakori) Sialis fuliginosa – barna recésfátyolka (inkább a savanyú kémhatású vizeket kedveli) ordo RAPHIDIOPTERA – tevenyakúak v. tevenyakú-fátyolkák rendje • • • • • • • • • • rágó típusú szájszerv jellegzetesen megnyúlt előtor, amelyet fölfelé hajlítva tartanak, ehhez derékszögben csatlakozik a lapos, hátul nyakszerűen elkeskenyedő fejük a nőstényeknek hosszú, hajlékony tojócsövük van, amely segítségével kéregrepedésekbe,

laza kéreg alá rakják petéiket árnyékkedvelők, hűvös, nyirkos helyek, erdők, ligetek, sűrű bozótok lakói főleg a nappali órákban repülnek, de némely faj alkonyatkor is, és a mesterséges fényforrásokat is felkeresik lárváik (kisebb áldozataikat – levéltetvek, atkák, fiatal hernyók – maradéktalanul eltüntetik, a nagyobbakon lyukat rágnak és kieszik a lágy részeket, a kifejlett lárva 4-5 lószúnyogot is megeszik óránként) az imágóhoz hasonló alkatú, de szárnyatlan rovarok, elvált kéreg részek alatt vagy talajban élnek általában két évig fejlődnek (a lárvák fák tövében, korhadó tuskók, laza kéreg alatt, régi szújáratokban vagy a kormos gyantamoly elhagyott gubacsaiban telelnek át) a lárvák és az imágók egyaránt ragadozók (levéltetvek), nagy növényvédelmi jelentőségűek kb. 180 faj (ebből egy él Dél-Amerikában – Chile) – 14 Magyarországon családok: 1. Raphidiidae (valódi tevenyakúak), 2

Inocelliidae (kurta tevenyakúak) Raphidia notata – barna tevenyakú Élőhely: ritkás lombos-elegyes erdők, öreg tűlevelű erdők, erdőszegélyek és árnyékos tisztások Elterjedés: Európa, főleg a középső és északi részeken, kivéve az Ibériaifélszigetet, a délkeleti részeket és a Balkánt Szaporodás: a partner megtalálása látás és szaglás alapján történik, a petéket a nőstény résekbe, repedésekbe rakja, a kikelt lárvák az erdő talaján élnek, ahol a laza humuszban cincérlárvákat, petéket stb. fogyasztanak Az öreg lárvák a fák kis üregeiben telelnek át, amelynek többnyire beszövik a nyílását és ahol tavasszal bebábozódnak Raphidia major – óriás tevenyakú Élőhely: erdei tisztások, bozótosok Elterjedés: Észak-európai faj, hazánkban a Bakonyból, a Pilisből és a Mátrából került elő Szaporodás: öreg fák kérge alatt fejlődő lárvája kétszeri áttelelés után március végén vagy április elején

mozgékony bábbá alakul, az imágó májustól augusztusig repül ordo NEUROPTERA (a név a dús szárnyerezetre utal: neuron – ideg; pteron – szárny. Linné alkalmazta először ezt a nevet 1758-ban) – igazi recésszárnyúak rendje • • • • • • rágó típusú szájszerv általában két pár szárnyuk van, de egyes csoportoknál a hátulsó szárny csökevényesedhet vagy feltűnően módosulhat, a szárnyszegélyen marginális megvastagodások, ún. trichosorok vannak, az erek sertézettek (a serték részben pikkelyekké is módosulhatnak), a szárnyakon halló- és hangadó szerv is kialakulhat általában három lárvastádium, lárváik rendszerint campodeoid típusúak, fejlődésük két család kivételével szárazföldi élőhelyeken történik, évente több nemzedékük is lehet, kifejlődésük több évet is igénybe vehet túlnyomó többségük ragadozó (többnyire szürkületkor vagy éjjel vadásznak) életmódot folytat lárva és

imágó korban egyaránt (fitofág kártevők elleni biológiai védekezés) kb. 5000 faj – 95 Magyarországon családok: 1. Coniopterygidae (lisztesfátyolkák), 2. Osmylidae (partifátyolkák), 3. Sisyridae (szivacsfátyolkák), 4. Dilaridae (fésűsfátyolkák), 4. Mantispidae (fogólábú-fátyolkák), 5 Hemerobiidae (barnafátyolkák), 6. Chrysopidae (zöldfátyolkák), 7 Myrmeleonidae (hangyalesők), 8. Ascalaphidae (rablópillék), 10. Nemopteridae (kardszárnyú-fátyolkák), 11. Ithonidae, 12 Psychopsidae, 13 Berothidae, 14. Polystoechotidae, 15 Trichomatidae, 16 Nymphidae (hosszúcsápú hangyalesők), 17. Myodactylidae Osmylus fulvicephalus – felhősszárnyú partifátyolka Élőhely: hegyvidékeken, erdei patakoknál, sekély, tápanyagban gazdag tócsák és tavak, ahol az imágók és a lárvák rovarokra vadásznak, az imágók is mindig vízközelben tartózkodnak Elterjedés: Európa mérsékelt övi és meleg részében Dél-Skandináviáig Szaporodás: sekély

zónában vízinövények leveleire petézik, a lárvák ragadozók, hegyvidéki vizek lakói, ahol az aljzat vagy a part közelében élnek, főleg apró rákokkal és rovarlárvákkal (elsősorban árvaszúnyoglárvák) táplálkoznak Sisyra fuscata – füstös szivacsfátyolka Élőhely: sekély tavakban, lassú folyású csatornákban, mellékágakban Elterjedés: Európa nagy része Szaporodás: lárváik víziek, nádszálak tövére települt szivacs- és mohaállattelepeken/ben tartózkodnak, rágóikból és állkapcsaikból kialakult szívócsöveik révén kiszívják azok nedveit, bábozódáshoz kimásznak a vízből, vízinövényeken, vízből kiálló fák kéregrepedéseiben kettős falú gubót készítenek, ebben telelnek át, bábbá csak tavasszal alakulnak, a bábból 10-14 nap elteltével kialakul az imágó Táplálkozás: gubacsatkák, levéltetvek Megjegyzés: gyengén repülnek, elsősorban alkonyattájt Mantispa styriaca – fogólábú fátyolka

Élőhely: tölgyesek Elterjedés: Közép-Európa Szaporodás: a nőstény föld feletti növényi részekre petézik, petéi nyelesek, lárva alakban telelnek át, áprilisban elhagyják téli szálláshelyüket, farkaspók vagy kalitpók petekokont keresnek maguknak, melyeken szájszervük segítségével hasítékot nyitnak, majd belebújnak és megvedlenek, az így kialakult 2. lárva alak a kokonban levő pókpetékkel táplálkozik, júniusban a pók petezsákján belüli külön gubóban bebábozódnak, júliusban megjelennek a kifejlett egyedek Táplálkozás: elülső lábpárjuk fogólábbá módosult, a zsákmányállat megragadására és fogva tartására szolgál Hemerobius humulinus – ligeti barnafátyolka Elterjedés: erdők, kertek, mezőgazdasági területeken is megél Elterjedés: Eurázsia, Észak-Amerika Táplálkozás: a lárvák és az imágók is ragadozók, apró fitofág rovarokra vadásznak Drepanopteryx phalaenoides – sarlósszárnyú barnafátyolka

Élőhely: lombos erdők, kertek Elterjedés: Európa (főleg az északi, hűvösebb tájakon) Szaporodás: vékony nyélen ülő petéiket talajközelben helyezik el, a lárvák kokont csinálnak, lárva alakban telelnek át, tavasszal kelnek ki Táplálkozás: levéltetvekkel Chrysopa perla (chrysops) – aranyszemű fátyolka Élőhely: erdők, kertek, parkok, települések, télen padlásokon és egyéb áttelelő helyeken, tavasszal és nyáron a kertben, meleg nyári estéken nagy rajokban repül a fényre, nappal nyugodtan ülnek a zöld levelek felső oldalán (tökéletes álcázás) Elterjedés: egész Európa (Új-Zéland kivételével mindenütt) Szaporodás: bonyolult udvarlási szertartás, nyeles (megszilárdult fonal, melyet egy mirigy termel) petéiket levelekre rakják (gyakran egy levéltetű-kolónia közelébe), a kikelő lárvák kicsik, szőrösek és sörtések (egyesek ezeket álcázásra használják, mások kéregdarabokkal vagy levéltetvek üres bőrét

hátukra véve mimikrizálnak), nagyon erős szájszervekkel, a bebábozódáshoz két ág közé szövik be magukat (a szövőfonalak ugyanazokból a potrohmirigyekből származnak, mint a peték nyelei) Táplálkozás: katicabogarak, zengőlegyek, levéltetvek (a tetű megöléséhez váladékot fecskendeznek az állatba, amely gyorsan feloldja annak belsejét, ezután kiszívják azt, így csak az üres kitinbőr marad vissza) Megjegyzés: bűzlégynek is hívják az előtorán levő bűzmirigyek miatt, ezek váladékát a ragadozók elleni védekezésben használják. Egyeseknél az elülső szárny alapjánál tympanális szerv található, amellyel az ultrahangot is hallja, ez valószínűleg védőberendezésként szolgál az éjjel rovarokra vadászó denevérekkel szemben Chrysoperla carnea – közönséges fátyolka Élőhely: hazánkban mindenütt közönséges Elterjedés: Európa, Észak-Afrika, Ázsia, Észak-Amerika Szaporodás: imágóként telel át, röviddel a

nász után elpusztul, 6-30-asával levelekre, ágakra rakja petéit (többnyire levéltetű kolóniák közelébe), petéi hosszú, vékony nyélen ülnek, a lárva fűrészes tojásnyitó foga segítségével a szabad végén felnyitja a petét, az embrionális lárvabőr és a tojásnyitó fog a petében marad, a lárva egy ideig lefelé csüng, majd lemászik a nyélen, levéltetvekkel, atkákkal, rovarpetékkel táplálkozik (kannibalizmus is előfordul), 2 nemzedék/év Myrmeleon formicarius – közönséges hangyaleső Élőhely: meleg vidékek homokos területein, pusztákon, erdőszéleken Elterjedés: Európa Szaporodás: a lárva kb. 1 cm-es, száraz, homokos területeken épít kis, 15 cm átmérőjű tölcséreket és vár, amíg valamilyen apró állat beleesik (a legördülő homokszemekre azonnal „ugranak”, ha a zsákmány (hangyák, kisebb rovarok) menekülni próbál, homokszemcséket szór rá), a lárva áldozatát elkapva bénító mérget és emésztő

enzimet tartalmazó anyagot fecskendez bele, majd előemésztett tartalmát kiszívja, jellegzetes ásómozgást végez (hátrafelé, lökésszerű ásómozdulatokkal ás), a talajba beásva magát testét a hasoldal felé behajlítja, majd „kilövi” magát, a homokszemcséket szétrepíti, tölcséreit széltől, esőtől védett helyeken (erdőszegélyek, bokrok alja) készíti, amit a napsugarak átjárnak, kétszeri áttelelés után beszünteti a táplálkozást, a bábgubóból 2 hét elteltével egy kerek lyukon át távozik Táplálkozás: az imágók levéltetvekkel, kisebb rovarokkal, hernyókkal táplálkoznak Megjegyzés: alkonyatkor aktív. Védett faj (Másik tölcsérépítési mechanizmus: barázdahúzós. Amely fajok tölcsért készítenek, azok csak hátrafelé tudnak futni.) Libelloides coccajus (Ascalaphus libelloides) – szitakötő-rablópille Élőhely: gyér növényzetű napos lejtők (melegkedvelő) Elterjedés: Európa déli része Szaporodás:

petéiket párban fűszálakhoz rögzítik, ragadozó lárvák a talajon élnek, az avarban rovarokra és lárvákra vadásznak, kétszeri áttelelés után nyár elején bebábozódnak, majd nem sokkal később kikelnek az imágók Libelloides (Ascalaphus) macaronius – közönséges rablópille Élőhely: nagyon meleg élőhelyeken, mindig nyílt területeken Elterjedés: Földközi-tenger környéke, Magyarországon domb- és hegyvidéki erdeink tisztásain Táplálkozás: ragadozók, az imágók repülő rovarokra vadásznak Megjegyzés: védett faj Biblográfia: Lohmann, M. 1997 Határozó kézikönyvek – Bogarak, szitakötők, pókok és más ízeltlábúak Egyetemi Nyomda, Budapest Móczár, L. 1990 Rovarkalauz Gondolat, Budapest Reichholf-Riehm, H. 1997 Természetkalauz – Rovarok Magyar Könyvklub, Budapest Varga, J. 1995 Állatrendszertani gyakorlatok I Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger McGavin, G. C 2000 Határozó kézikönyvek –

Rovarok, pókok és más szárazföldi ízeltlábúak Kossuth Nyomda Kft., Szeged Papp, L. 1997 Zootaxonómia MTTM és Dabas Jegyzet Kft, Dabas Urania Állatvilág Rovarok 1975 Gondolat, Budapest Ujhelyi, P. Élővilág 36 – Vízi gerinctelenek Kossuth Kiadó, Budapest Ujhelyi, P. Élővilág 50 – Hatlábúak birodalma Kossuth Kiadó, Budapest Mészáros, Z., Csiby, M 1984 Szitakötők, kérészek, hangyalesők Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest