Történelem | Középiskola » A tatárjárás és az ország újjáépítése IV. Béla idején

A tatárjárás és az ország újjáépítése IV. Béla idején Vázlat: I. 1 IV Béla politikája a tatárjárás előtt a) királyi birtokrendszer rekonstrukciója b) kunok befogadása II. 1 A tatár támadás 2. A muhi csata és következménye 3. A tatárjárás mérlege a) Emberáldozat és pusztítás b) A vereség okai 4. Az ország újjáépítése a) birtokadományozások, feltételekkel b) nemesítés c) várépítés d) telepítések e) hadsereg fejlesztése f) szövetségesi viszony III. 1 Politikai és társadalmi következmények a) b) c) d) e) bárói réteg köznemesi réteg familiaritás nemesi vármegye jogilag egyesülő jobbágyság IV. Béla a hatalomra kerülve leszámolt apja híveivel, és az édesanyja halálában vétkes urakkal. Apodfia Dénest megvakítatta, sokakat fogságba vetett, vagyonukat elkobozta A királyi tekintély növelése érdekében korábbi szokásokat is felrúgott. A királyi tanácsba saját híveit ültette és elégettette a bárók

székeit, a főpapok és a hercegek kivételével senki sem ülhetett a k irály jelenlétében. Megszüntette a k özvetlen bejárást a k irályhoz, ezután csak petíció útján lehetett érintkezni az uralkodóval. IV Béla célja az volt, hogy a III Béla kori állapotot visszaállítsa, melynek legfőbb eszközét a királyi birtokállomány helyreállításában látta. Felülvizsgáltatta a bárók, sőt a serviensek és várjobbágyok kezébe került birtokadományokat. 1239-ben befogadta az országba a nomád kunokat, akiknek vándorló életmódja, legelésző állataik sok kárt okoztak a földesurak földjein. Mindezen intézkedései ellenérzést váltottak ki a vezetőrétegben a mongol támadás előestéjén, amit fokozott, hogy IV. Béla birtokokat egyáltalán nem adományozott. Miközben az ország vezetőrétege és királya szembekerült egymással, a tatárok meghódították Kelet-Európát. A hírt 1236-ban Julianus barát, domonkos rendi szerzetes hozta a

keleten maradt magyarokról és a várható tatár támadásról. A közelgő tatár veszélyt nem mérhették fel kellő súllyal Magyarországon. Batu kán 1238-ban meghódolásra szólította fel IV. Bélát, aki nem engedelmeskedett IV Béla csak 1240 decemberében Kijev elestének hírére hordatta körbe a véres kardot az országban, fegyverbe szólítva a bárókat, servienseket, várjobbágyokat és kezdtek a keleti határokon erődítési munkákba. A tatárok 1241. m árcius 12-én a K árpátokban, a Vereckei-hágónál elsöpörték Tomaj Dénes nádor hadát, s szabad volt az útjuk az ország belsejébe. A támadás déli szárnya, Kadan és Bödzsek vezetésével Erdélybe tört be, míg északi szárnya, Orda és Bajdar vezetésével Lengyelország felől később érkezett az országba. Az ország külső segítség nélkül, saját erejére támaszkodva szállt szembe az el lenséggel. A tatárok nagyon gyorsan vonultak át az alföldi területeken, itt nem voltak

várak és erődített városok, amelyek megállították volna őket. A gyors előretörést a főurak a kunok árulásának tudták be, ezért Pesten megölték Kötönyt, kun f ejedelmet. Válaszul a kunok dé li irányba, dúlva, fosztogatva elhagyták az országot. A döntő összecsapásra a Sajó tiszai torkolatához közel fekvő Muhinál került sor 1241. április 10-11-én: a magyarok vereséget szenvedtek, a király is csak nehezen tudott kimenekülni. IV Béla nyugati irányba menekült, segítséget kért a n émet császártól és a pápától is, de nem kapott. Végül Dalmáciában, Trau várában lelt menedékre A tatárok a győztes ütközet után Pest felé indultak, majd a tél beálltával a Duna jegén átkeltek, és a Dunántúlon pusztítottak, ahol azonban a várakat, erősségeket (Esztergom, Fehérvár, Pannonhalma) nem tudták bevenni. Egy idő után váratlanul kivonultak az országból, amelyre 4 okot szoktak felhozni. Legvalószínűbb, hogy Ögödej

nagykán meghalt, Batu kán pedig sietett haza az új nagykán megválasztására. Másik nézet szerint valószínű, hogy a magyarok ellenállása késztette a t atárokat az ország elhagyására, habár ennek nem sok jele volt. Lehetséges az is, hogy a tatárok ekkor még nem törekedtek az ország elfoglalására, csak a viszonyok felmérése, az ország haderejének a megroppantása volt a céljuk (ilyenkor a királyokat mindig elfogták, de ez akkor nem sikerült). Esetleg azért hagyták el az országot Mert túlságosan hosszúak voltak már az utánpótlási vonalak; bár ez nem lehetett igai ok, mert az ellátást fosztogatásból, rablásból oldották meg. A pusztításról Rogerius váradi kanonok tudósított „Siralmas ének” (Carmen miserabile) c. munkájában Leírása sok szörnyűséget tartalmaz A tatár pusztítás Magyarország területének nagy részét sújtotta (bár éppen a legnagyobb népsűrűségű területeket a legkevésbé), és a pusztítást

fokozta az 1242-ben kitört éhínség, ill. a járványok A pusztítás elsősorban a síkságokon volt jelentős. A lakosság túlnyomó része a hegyek és a mocsarak védelmébe, ill. megerődített helyekre menekült Az ország emberveszteségét a régebbi történetírás 50%-ban állapította meg, ma a 15-20% a l egelfogadottabb, ám még ez utóbbi esetben is 350-400 ezer halottal kell számolni. Az alapvető oka a vereségnek, hogy a felbomlóban lévő, várispánságokon alapuló királyi hadszervezet miatt nem lehetett hatékony a védelem megszervezése. A magyar sereg vereségét okozta még az is, hogy a hadvezetés nem volt megfelelő, stratégiai hibákat követtek el: késlekedtek a mozgósításban, Muhinál rossz volt a terepválasztás, és a szekértábor nem, hogy megvédte volna őket, inkább az okozta a vesztüket. A király és a főurak között ellentét feszült. Hiányoztak a várak és a fallal körülvett városok, amelyek megállíthatták, vagy

legalább feltarthatták volna a tatárok dúlását. A hazatérő IV. Béla király, a „második honalapító” romokat, halottakat, letarolt földeket, kétségbeesett életben maradottakat talált. Ezért első s legfőbb feladatának az ország újjáépítését látta. A korábbiakkal ellentétben ő is elkezdett birtokokat adományozni, de feltételekkel: katonaállításhoz kötötte az adományt, megteremte ezzel a magánhadseregekre épülő banderiális hadszervezet alapjait. Nagyarányú nemesítésbe kezdett: a szerviensek mellet sok várjobbágy is nemesi jogokat kapott, ezzel a királyi várszervezet végleg bomlásnak indult. Várakat kezdett építeni, és szorgalmazta a főurak építkezéseit is Igyekezett a városokat i megerősíteni, köréjük falat építtetni (1247. Buda alapítása) Szorgalmazta a telepítéseket: Az Alföldre belső, szinte néptelen területeire visszahívta a kunokat, a felvidékre cseh és morva, nyugaton pedig német telepeseket

(hospes) hívott. Erdélyben a románok találtak otthont. Fejlesztette a h adsereget, megnövelte a n ehézlovasság létszámát, besenyőkből, kunokból, jászokból könnyűlovas segédcsapatokat szervezett. Békés külpolitikára, szövetségesi viszony kialakítására törekedett a szomszéd államokkal. Végérvényesen felbomlott az a rend, amely a királyi birtokok túlsúlyán, a királyi közigazgatási rendszeren (királyi vármegyék) alapult. A nagy birtokadományok nyomán létrejött egy, az ország nagy területeit birtokoló bárói réteg. A szerviensekből és várjobbágyokból kialakuló köznemesi réteg saját akarata ellenére kikerült a király felügyelete alól, és kénytelen volt bárói szolgálatba állni – kialakult a familiaritás rendszere: A familiáris (családhoz tartozó „cseléd”) gyakorlatilag élethosszig tartó szolgálatot vállalt (vagy kellett vállalnia) egy bárónál, amiért teljes ellátást és egyéb juttatásokat kapott,

de hűbérbirtokot (feudum) nem. Békeidőben urának birtokát igazgatta, háborúban katonáskodott az úr magánhadseregében (bandériumában). Elméletben sem volt egyenrangú urával, ugyanakkor megpróbálta megtartani a királyi bíráskodás alá tartozás jogát. A királyi vármegyerendszert kezdte felváltani a nemesi vármegye, amely élén ugyan a király által kinevezett főispán állt, de a megyei ügyeket a nemesség által választott tisztviselők (szolgabírák) végezték. A tatárjárás okozta emberveszteség nagy lökést adott az al ávetett rétegek jogi egyesüléséhez. A földbirtokosok, ha dolgozókat akartak a birtokaikra, akkor több kedvezményt kellett adniuk a parasztoknak. Így jogilag egyesülő jobbágyság egy, a szolgai állapotnál jóval magasabb jogszinten jött létre. A jobbágyok jogai: a szabad költözés, ingóságokkal, szerszámokkal és telkükkel való rendelkezés és örökíthetőség joga