Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Antalné Ángyán Andrea - Írország munkaerőáramlása

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDÁLKODÁSI SZAK ÍRORSZÁG MUNKAERŐÁRAMLÁSA KÉSZÍTETTE: ANTALNÉ ÁNGYÁN ANDREA 2003/2004 TANÉV I. FÉLÉV GAZDÁLKODÁSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT C CSOPORT TARTALOM Bevezetés 2 Írország történelme 2 A XIII.-XIV század 3 A XV.-XVI század 4 A XVI.-XVII század 4 A restauráció 6 Az ír parasztság helyzete a XVII. században 7 Az amerikai függetlenségi háború hatása Írországra 7 A XIX század első fele Daniel O’ Connell kora 9 A nagy éhínség (1845-1850) 10 Írország a XX. században 13 Napjaink felé 15 Írország Európai Uniós csatlakozása 17 Befejezés 19 Felhasznált irodalom 20 -1- Bevezetés Írország története több ezer évre nyúlik vissza. Írország egy kicsi tengerparti ország, amely a XX. század folyamán a nyugati világ fejletlenebb országai közé tartozott Területe kicsi, népessége alacsony, soha nem számított katonai

nagyhatalomnak és csak lassan ért el némi sikert a nem mezőgazdasági jellegű termékek előállításában. Az első őslakók körülbelül Kre 6000-ben érkeztek Írország területére. Írország termékeny földje, rézérce, aranya vonzotta Európa gyarmatosítóit. Az ország az idők során egyre passzívabban és kényszeredettebben vett részt Nyugat-Európa történelmében, és egyre inkább Anglia uralma alá került. Írország történelme Az ír társadalom és gazdaság hosszú évszázadokon keresztül tragikus helyzetben volt. Nagyon korán, már a 12. századtól el kellett viselnie a gyarmatosítók uralmát 1171-ben II. Henrik partra szállt Írországban és megkezdte annak bekebelezését Ettől kezdve egészen 1921-ig, az ír függetlenségi háború végéig az országnak el kellet szenvednie az angol és normann gyarmatosítók uralmát. Írországot gyarmatként kezelték, amelynek az volt a feladata, hogy élelmiszerrel és olcsó munkaerővel

lássa el az anyaországot. A következő évszázadban számos véres hadjáratot folytattak az angolok, hogy megtörjék az írek ellenállását. A normann megszállás, bár nagyon hosszú ideig tartott, nem jelentett különösebb tragédiát Írország számára, mert a normann hódítók soha sem tudták teljesen megszállni Írországot. 1300-ra állandósultak a harcok a normannok és az írek között, és Anglia királyai semmit sem tettek Írország békéjéért és fejlődéséért. Ekkor vált az ír kérdés Írország és Anglia örökségének részévé. -2- A XIII. – XIV század A XIII. század az élet minden területén a terjeszkedés és a fejlődés időszaka volt Az angol telepeseken keresztül Írországnak új kapcsolatai támadtak a külvilággal és újfajta érintkezési pontokat talált az európai civilizációval. A szerzetesek megjelenése, különösen a dominikánusoké és a ferenceseké, a műveltség egy egészen új világát hozta el

Írországnak. Írországnak az a területe, ahol gyökeret vert a feudalizmus, vagyis azok a területek, ahol az angol telepesek éltek, a N yugat-Európai hűbéri világnak is része volt, és ez a kapcsolat igencsak hasznára vált. Ezt a területet udvarházak és falvak népesítették be, környékükön széles földterületeket műveltek. Mindenütt jelentős fejlődés mutatkozott azokban a foglalkozásokban, amelyek békeidőben virágoztak. Egyre nagyobb területeket műveltek meg, új mezőgazdasági módszereket alkalmaztak. Virágzott a kereskedelem, egyre több város jött létre. A kolonializált területeken mindenütt a haladás jelei mutatkoztak, látszólag béke és nyugalom volt. 1348-49-ben pestisjárvány pusztított, amely akkor már végigsöpört egész Európán, és elpusztította népességének egyharmadát. A telepesek közül sokan bemenekültek a külső kerületekből a városokba, majd onnét vissza Angliába. Uradalmak és falvak néptelenedtek

el, a földeket senki sem művelte. A telepesek elvándorlásának nem csak a fekete himlő volt az oka, hanem a g ael újjáéledés, amely minden oldalról fenyegette a t elepeseket. Már a X III század végétől elkezdték megkülönböztetni egymástól a terra pacist és a terra guerre-t, azaz a béke és a háború földjét. Mindemellett megfigyelhető volt a telepesek asszimilációja is, bár a kormány ezt igyekezett megakadályozni, azonban minden igyekezetük ellenére a telepeseket az ország legnagyobb részében fölszívta az őslakosok társadalma. A háborúk közepette II. Richárd elvesztette trónját Írországban, éppen a gael újjáéledés idején, és visszamenekült Angliába. Utána angol király az egész középkor folyamán nem tette be a lábát Írországba. Ahogy a gaelek lakta terület egyre nőtt, úgy zsugorodott az angol kolónia. -3- A XV. – XVI század II. Richárdnak tehát nem sikerült békét teremtenie Írországban, sőt még a

trónjától is megfosztották. Ugyanis Henry Bolingbroke-nak sikerült elűznie őt az angol trónról és így megfoszthatta Írország hűbérurának rangjától is. A XV században Angliát legyengítette a Franciaországgal folytatott küzdelem és a „rózsák háborúja” néven ismertté vált, a York és a Lancaster-ház között a koronáért folytatott küzdelem, de azért Írország továbbra sem elhanyagolható tényezője maradt az angol politikának. A XVI. és XVII század A XVII. század első felében Írország története igencsak eseménydús volt A zűrzavaros események alakításában egyaránt részt vettek az írek, a r égi angolok, az új angolok, a royalisták, a Stuart-ellenesek és a skótok is. Írország földje gazdát cserélt A kilencéves háború után a legtöbb tartomány földjének zöme a katolikusok kezében volt, akiknek egy része a korai angol telepesek leszármazottja volt, többségük viszont ír bennszülött. 1660-ra a

katolikusok, bármilyen származásúak voltak is, csak a Shannon folyótól nyugatra birtokolhattak földet. Másutt új földbirtokosok jelentek meg, skótok és angolok, akik a század első felében telepedtek le Írországban. A Tudor-háznak meg kellett hódítania Írországot, mert meg akarta szilárdítani a protestáns Anglia szerepét a vallásilag megosztott Európában, de az a hódítás nem volt teljes. Később, mikor az angoloknak lehetőségük nyílt arra, hogy győzelmüket jobban kiaknázzák, újból megkezdték a telepítéseket, mely eszményi megoldás volt számukra. Miután a föld volt minden vagyon forrása és minden hatalom alapja. Úgy gondolták, hogy ha elveszik azt a katolikus írektől és a protestáns bevándorlóknak adják, ezzel sikerül egyfelől meggyengíteni az angol uralommal szemben tanusított ellenállást, ugyanakkor létrehozni egy olyan protestáns közösséget, amely eléggé népes és eléggé hatalmas hozzá, hogy megőrizze a

békét Írországban. Ha az írek nem hajlandóak protestánssá lenni, akkor kívülről kell protestánsokat -4- bejuttatni az országba. Az 1609-et követő években a telepítés kezdett fokozatosan megvalósulni. Elsősorban Ulsterbe telepítettek protestánsokat A telepesek magukkal hozták hagyományaikat, intézményeiket és megszokott életformájukat. Kivágták az erdőket és az így nyert területeket megművelték, elutasítva ezzel az írek állattartáson alapuló gazdálkodási rendszerét. Falvakat, városokat emeltek, piacot, helyi iparágakat hoztak létre, templomokat, iskolákat, vezetékes vízhálózatot építettek. A telepesek által lakott területeken egy új társadalom született, mely teljesen különbözött Írország minden más részétől. Ez a különbség nemcsak a gyarmatosítók protestanizmusában, hanem egész életmódjában megmutatkozott. A kolonizálás viszont nem sikerült teljes mértékben, mert nem volt elegendő telepes ahhoz,

hogy kihasználják teljesen a vidék természeti kincseit. A bennszülött írek a helyükön maradtak, csak éppen bérlő és földmunkás lett belőlük, és a gazdasági kényszer hatására fokozatosan a legrosszabb földekre szorultak vissza. Az elvben protestáns terület teli volt megalázott és megkeseredett katolikus írekkel, akik csak arra vártak, hogy adandó alkalommal visszaüthessenek Írország mezőgazdasági adottságai igen kedvezőek voltak, semmivel sem rosszabbak Angliáénál, és mindig bő termést biztosítottak. A – gyakran távol élő – angol nagybirtokosok uralma alatt azonban, a változó piaci viszonyoktól függő exporttermelés érdekében, a parasztokat elűzték földjeikről és gyakran az országból is. Az évszázadokon át és egészen a legutóbbi időkig tartó ír emigráció mellett a XVI. és a XVII Században írek százait – köztük nőket és gyerekeket – adták el rabszolgának a nyugat-indiai szigeteken. Miközben a

lakosság egyre kisebb területekre szorult vissza, ahol burgonyán kívül alig tudott mást termelni, a földesurak hatalmas hús- és gabonamennyiségeket exportáltak Angliába és az angol gyarmatokra. Cromwell 1948-ban elfoglalta Skóciát, majd 1650-ben Írországot teljesen, és ezzel létrejött Nagy-Britannia. Megkezdődött Írország gyarmatosítása Amit Cromwell véghezvitt Írországban az valójában nem gyarmatosítás volt, hanem a vagyon és a h atalom forrásainak átruházása a katolikusokról a p rotestánsokra. Nem protestáns közösséget teremtett, hanem protestáns elitet. Cromwell telepítési politikája átalakította az ír földbirtokos arisztokrácia összetételét. -5- A restauráció 1660-ban az angol köztársaság összeomlott, és II. Károlyt hazahívták száműzetéséből Az őt követő katolikusok azt remélték, hogy a király visszatérésével visszakapják földjeiket és véget ér a vallásüldözés. Mivel a királyt a

köztársaság hívta vissza, ezért bár együttérzést mutatott az írek ügye iránt, ragaszkodott hozzá, hogy a cromwell-i birtokrendezés változatlanul maradjon. Károly mindkét oldalnak megígért mindent: a cromwell-i sereg katonai megtarthatják, amit kaptak, a katolikusok visszakapják, amit elvettek tőlük. A király ígéretének teljesítésére egy kizárólag protestánsokból álló parlament törvényt hozott. Több befolyásos egyén visszakapta a földjét, sok kérelmező azonban nem kapott semmit. A cromwellista birtokosok is zúgolódtak, mert birtokuk egy részét vissza kellett adniuk. Ez ismét kibékíthetetlen ellentétekhez vezetett. Végül is a katolikus birtokosok jobb helyzetbe kerültek ugyan, mint Cromwell alatt, de azért birtokaiknak csak egy töredékét kapták vissza és a restaurációs időszak végére a földnek alig több mint egyötödét birtokolták II. Károly uralmának huszonöt éve sok szempontból a haragok és viszályok

időszaka volt, ugyanakkor mégis ez egy nagyon békés időszak volt Írország számára. A gazdaság fejlődésnek indult. Az ír marha exportját megtiltották, az ír gyapjú eladását pedig kizárólag Angliába engedélyezték. Ugyanakkor fölvirágzott a v aj- és a h úskereskedelem, az ír gyapjú könnyen talált gazdára Angliában, de csempészték a kontinensre is. A népesség növekedett, és II. Károly uralmának végére az ország lakossága csaknem kétmillióra nőtt. A protestánsok nemcsak a föld nagy részér birtokolták, hanem a közigazgatásban és a kereskedelemben is ők töltötték be a legfontosabb pozíciókat. II. Károly halála után fivére, II Jakab került a trónra, mely ismét megcsillogtatta a katolikusok reményeit, de Jakab Anglia királya volt és az o rszágban ismét egyre több konfliktus lett, és Írország ismét a háborúk színterévé vált. A jakobita háborúknak az 1691-es limericki békeszerződés vetett véget, amely

súlyos csapást mért a XVII. századi Írországban a katolikusok ügyére A katolikusok ekkor a föld egyhetedét birtokolták. Viszont a rövidesen minden katolikus az új büntetőtörvények hatálya alá került, és a következő évszázad valóban a protestánsok fölemelkedésének korszaka lett. -6- Az ír parasztság helyzete a XVII. században Katolikus parasztoknak nagyjából mindegy volt, hogy a földesuruk katolikus-e vagy protestáns. Katolikusként elsősorban azt sérelmezték, hogy tizedet kellett fizetniük a hivatalos egyháznak. Általában véve azonban a század folyamán a parasztság életszínvonala erősen hanyatlott, mert a nagy népszaporulat következtében elszánt vetélkedés indult minden egyes földdarabkáért, az egyébként is magas bérleti díjak pedig az égig szöktek. A kereskedelmi korlátozások, az ásványkincsek és az üzleti érzék hiánya a lakosság nagy részét arra ítélte, hogy a mezőgazdaságból próbáljon

megélni, és hogy a táplálkozásban mind nagyobb és nagyobb szerepet játsszék a burgonya. Az 1840-es nagy éhínség is azt bizonyítja, hogy az ír parasztság állapota tovább romlott. Az amerikai függetlenségi háború hatása Írországra Az amerikai függetlenségi háború új helyzetet teremtett. Amikor Franciaország 1778-ban hadat üzent Angliának, olyan hírek terjedtek el, hogy a franciák megpróbálják megszállni az országot. Ezért az angol kormány úgy határozott, hogy mindenáron keresztülviszi a katolikusok helyzetét megkönnyítő intézkedéseket, már csak azért is, mert a háborús időkben követendő stratégia és a birodalom biztonsága ezt követelte meg. A kormány nemcsak a katolikusokat akarta megbékíteni egy lehetséges invázió idejére, hanem szüksége volt a hadseregnek katonákra. Végül, sok vita árán sikerült az ír parlamentben megszavaztatni az első, katolikusok helyzetén könnyítő törvényt. -7- Az amerikai

függetlenségi háború mély és drámai hatást gyakorolt az ír politikára. Az a helyzet, amelyet Írország a birodalom keretei között elfoglalt, több ponton emlékeztetett az észak-amerikai kolóniákéra. Minden egyes kolóniának megvolt a maga képviselő testülete, mint ahogyan Írországnak is megvolt a maga tekintélyesebb és látványosabb parlamentje. Ugyanakkor az angol parlament fenntartotta magának azt a jogot, hogy törvényeket hozzon mind a kolóniák, mind Írország számára. Amikor tehát az amerikai gyarmatosok szembeszegültek az angol parlamenttel, az ügy, amelyért harcoltak, egyszersmind Írország ügye is volt. Az írek közül sokan együtt éreztek a kolóniákkal Rokonszenvüket fokozta, hogy a telepesek közül sokan Írországból vándoroltak ki Amerikába. A kormánynak azonban sikerült elnyernie amerikai politikája számára az ír parlament támogatását, és ahogyan a háború tovább folytatódott, néhány Írország költségén

felfegyverzett hadosztály küldtek a tengeren túlra. Ennek az lett a következménye, hogy amikor Spanyolország és Franciaország 1778-1779-ben hadba lépet Amerika oldalán, Írország hadsereg nélkül maradt. Ennek hatására az írek elkezdtek sürgősen fölfegyverkezni és Írország szerte önkéntes hadosztályokat alapítottak. A háború súlyosan megzavarta az ország kereskedelmét, ezt pedig a gyönge ír gazdaság alaposan megsínylette. Az 1700-as évek végére az angol birodalmat fölmorzsolták az Amerikában elszenvedett vereségek, és az angol parlament lemondott arról a j ogáról, hogy Írország számára törvényeket hozzon. Jogilag Írország független ország lett, de a trónon továbbra is az angol kormány által kinevezett alkirály ült. A függetlenség színfala mögött az angol kormány továbbra is ellenőrzést gyakorolt Írország ügyei felett. -8- A XIX. század első fele Daniel O’Connell kora Daniel O’Connell 1775-ben

született, ő volt az első katolikus, aki jogi pályára lépett azt követően, hogy 1792-ben ez a p álya megnyílt a k atolikusok előtt. Hamarosan Írország legsikeresebb ügyvédje lett, majd politikai pályára lépett és körülbelül 1814-től 1847-ig, haláláig ő volt Írország legjelentősebb politikusa. 1800-ban törvénybe lépett az uniós törvény, és Írország ettől kezdve alá volt rendelve a westminsteri parlamentnek. Az unió nem volt eleve kudarcra ítélve Írország számára előnyökkel járhatott volna, ha szoros szálak fűzik a világ leggazdagabb országához. Írország sorsáról viszont nem az írek határoztak. Az unió sikere vagy kudarca azon múlott, milyen álláspontot foglalnak el Írország problémáival szemben a túlnyomó többségben lévő angol képviselők. Problémája pedig adódott bőven az országnak. Ezek közül is a legsúlyosabb volt a földkérdés Hiszen Írországban nem volt elegendő termőföld ahhoz, hogy

mindazokat eltartsa, akik belőle próbáltak megélni. A népesség gyorsan nőtt Ennek következtében egyre elkeseredettebb versengés folyt a földért, ami fölhajtotta a f öldbérleteke, így az emberek csak még jobban elszegényedtek. Javíthatott volna valamit a helyzeten, ha a mezőgazdasági módszerek fejlődnek, de a földművesek tisztában voltak azzal, hogyha fejlesztenek, akkor a földesurak fölemelik a bérleteket, és ők még jobban elszegényednek. A helyzet évről évre romlott, egészen az 1845-1848-as nagy éhínségig, amely a lehető legszörnyűbb módon lecsökkentette a népességet, és ezzel a földkérdés könnyebben kezelhetővé vált. A nyomorgók semmilyen segélyben nem részesültek Sok ír iparág hanyatlásnak indult, mert nem bírta a versenyt a magasabb termelékenységű angol iparral. O’ Connell nevéhez két nagyon fontos mozgalom fűződik, amelyet ő indított útjára: az első a katolikusok emancipációjáért folytatott sikeres

harca, amely az 1820-as években zajlott le, a másik a s ikertelen küzdelme, amelyet az 1840-es években vívott az Angliával kötött unió hatálytalanításáért. -9- A nagy éhínség (1845-1850) A XIX. század elején Írországban viszonylag fejlett volt a kézműves és a háziipar, mivel még nem érvényesültek a nagy sorozatban való termelés előnyei, és magasak voltak a szállítási költségek. Ezért az ipari termelés a felvevőpiacokhoz közel tudott előnyösen elhelyezkedni Az ír ipar hanyatlása az Angliai gyáripar kifejlődése és a szállítási költségek gyors csökkenése nyomán következett be, ekkor vált Írország teljesen Anglia elmaradott agrárgyarmatává. Az 1800-as évek elején béke volt ugyan, de a háború alatt elszabadult erőket nem lehetett megállítani. Bár a gazdaság gyakorlatilag stagnált, a népesség ugrásszerűen megnőtt Becslések szerint 1800-ban 5 millió ember élt az országban, 1821-re 6,1 millió, míg

1841-re már több min 8 millió. Írország emiatt hatalmas mértékű munkanélküliséggel kellett, hogy szembe nézzen. A kivándorlás folyamatosan nőtt ugyan Nagy-Britanniába és ÉszakAmerikába, ám hatása alig volt érzékelhető A népsűrűség és a földbérlemények nagysága nem állt arányban a föld termelőképességével. A lakosság mintegy 2/3-a mezőgazdaságból élt. Az írek már a XVIII. Század elejétől kezdve fokozatosan áttértek a burgonya fogyasztására, mely ideális éteknek bizonyult számukra, az egységnyi területre jutó hozama pedig jóval nagyobb volt, mint akármelyik gabonának. A burgonya termelés főként a háborús időben érte el fénykorát. Ezt követően a hatalmas, elszegényedett népesség léte a burgonya évről évre megújuló termőképességétől függött, és csakis ettől. A burgonya ráadásul romlandó termék volt, nem lehetett úgy raktározni, mint a gabonát. Ilyen körülmények között a burgonyatermelés

bármiféle fennakadása katasztrófával fenyegetett, amely végül is bekövetkezett és minden képzeletet felülmúló katasztrófát okozott. 1845-ben hosszú esőzés volt Írországban, majd a burgonyát betegség támadta meg és tönkre ment a termés. A hatóságok azonnal akcióba léptek, mely intézkedések célja az volt, hogy ne szökjenek fel a burgonyaárak. Az Egyesült Államokból kukoricát és lisztet vásároltak, hogy a piacot szabályozni tudják. A kormány azonban úgy döntött, hogy egy másik terméskár alakmával már nem vásárol külföldről, az élelemellátást kizárólag a magánvállalkozásokra hagyják. - 10 - 1846-ban újabb, de ezúttal totális terméskár következett be. A kormány ekkor sem változtatott elképzelésein. A segélyprogram a közmunkára korlátozódott A teljes költségviselést az ír birtokosokra akarták áthárítani. A bajt megtetézte, hogy emberemlékezet óta a leghosszabb és legkeményebb tél volt. Nem

maradt élelem, az emberek éheztek A válság 1847-re érte el a mélypontját. Az éhezők a városokba zsúfolódtak, özönlöttek a közmunkákra, amelye a kormány be akart szüntetni. Tífusz, váltóláz és skorbut pusztított Az emberek pánikszerűen próbáltak elmenekülni az országból. A burgonyavész nyomán mintegy másfél millióan haltak éhen és körülbelül ugyanennyien kényszerültek emigrálni. Először a szegény törpebérlők kerekedtek fel, azután a kisgazdák kezdték tömegesen elhagyni az országot. Csak Liverpoolból 6000 ki vándorló hajózott el Olyan nagy volt az átkelési igény, hogy megindultak a közvetlen járatok Írországból. Főleg a kisebb ír kikötőkből keltek útra a „koporsóhajók”, melyek tulajdonosai a nagy nyereség reményében léptek be a forgalomba. A kikötő lakossága felduzzadt a szegényekkel, bár ezek nagy része továbbhajózott Észak-Amerikába. Több százezren hajóztak el Kanada felé is, de nagyon sok

közülük elpusztult a hosszú út folyamán. Az emigrálást az angol hatóságok nemcsak tétlenül szemlélték, hanem sokan „a mindenekfölötti bölcsességű és kegyes Gondviselés” jótékony tettének nevezték. A kormány az 1847-es szegénytörvény kiterjesztésével arra tett kísérletet, hogy az egész nyűgöt eltolja magától, és Írország nyakába varrja az összes költséget az ínségadókon keresztül. Ezt a terhet közvetlenül az ír birtokosok szenvedték meg Az angol gyarmatosítók nemcsak kegyetlenül kizsákmányolták és elűzték az íreket saját országukból, de ki is gúnyolták őket, és saját hibájuknak rótták fel a szegénységüket, tudatlanságukat és „lustaságukat”. Az írek lenézése rasszista jelleget öltött A burgonya termelését lustaságuknak tulajdonították, és a burgonyafogyasztás következményének tartották azt, hogy túlságosan szaporák, szellemileg és fizikailag gyengék. A burgonyavész a szó szoros

értelmében felszámolta munkanélküliséget. Az ínséges állapotok és a kivándorlás nyomán 1851-ben a lakosság 6,5 m illió volt, kétmillióval kevesebb, mint 1845-ben, és az 1920-as évekre 3 millióra csökkent miközben az Egyesült Államokban ma már több mint 50 millióra becsülik az ír származásúak számát. A népességveszteséggel párhuzamosan csökkent a bérlemények száma. A pusztító burgonyavész nyomában maradt romokból egy modern szerkezetű ír mezőgazdaság kezdett kiépülni: családi farm, vegyes műveléssel és állattenyésztéssel, melyek közül az utóbbi adta egyre növekvő mértékben a készpénzes bevételt. Megállt a f öld felaprózódása, ez társadalmi változásokat is maga után vont. - 11 - Lejárt a korai házasságok és bő gyermekáldások ideje. Sok embernek az volt a családi gazdaság összetartásának az ára, hogy nem házasodott meg. Másoknak nem volt maradása az országban, ők az Egyesült Államok vagy

más tengerentúli országok építésében hasznosultak. Írország az éhínség után kimerült, lehangolt, megosztott ország volt. A népesség csökkenését az agrárbirtokok fokozatos növekedése s a vidéki életszínvonal fokozatos emelkedése kísérte. A puszta túlélésükért küzdő embereknek nem volt energiája a nemzeti függetlenségért vívott harcra. A lakosság megoszlott az uniót támogató és ellenző emberek táborára Az uniót inkább Írország észak-keleti részében üdvözölték, ahol olyan ipari forradalom következett be, amely növekvő jólétet biztosított ennek a régiónak. Belfast a textilipar, a hajógyártás és a gépipar centrumává nőtte ki magát. Ez az ipari fejlődés létfontosságú szálakkal kötődött az ipari Angliához, tehát anyagi érdekeltség fűzte az unióhoz. Az unió fennmaradása tehát nemcsak Nagy-Britanniának volt alapvető érdeke, hanem egy jelentős rétegnek Írországon belül is. Ennek ellenére

szilárdan gyökeret vert egy egyesült, önellátó és független ír nemzet eszméje. A XIX század második felét a f enianizmus, az önrendelkezések és a földháború jellemezte. A nagy éhínség és a földháború közti időszakban a nemzeti függetlenség a gyakorlatban nagyon keveset jelentett a bérlőgazdáknak. A földháború azonban már nem puszta agrármozgalom volt, hanem a nemzeti önmeghatározás nagy mozgalmává nőtte ki magát. Írország vezetői úgy gondolták, hogy a fölbirtokos rendszer eltörlése az angolok hatalmának megdöntéséhez vezet Írországban. - 12 - Írország a XX. században A korszak elején úgy tűnt, hogy az ír nép elégedett azzal, hogy Írország az Egyesült Királyság része marad, s megőrzi angol intézményrendszerét és nyelvét. Az országgyűlésben a nemzeti követelések nem terjedtek messzebb, mint hogy a belügyekben milyen korlátozott mértékű ellenőrzés gyakorolható, illetve, hogy miképpen

folytatható a földrendszer reformja, amely megnyitotta az utat a bérlők előtt az általuk művelt föld tulajdonlásához. 1921-ben azonban a követelés már az Angliával való határozottabb szakításra irányult, s ezzel együtt egy önállóbb nemzeti létre, mind a politika, mind a gazdaság és a kultúra területén. Írországban az 1914 óta felfüggesztett önkormányzat kérdése szította fel ismét a n emzeti ellenállás tüzét. A feniánus közösség kudarca radikalizálta az írek mozgalmát Az új szélsőséges párt, a Sinn Fein („Mi egyedül”) az I. világháború hatására már katonai szárnyat is kiépített. Az Ír Köztársasági Hadsereg – az IRA – különítményei terrorakciók sorával hívták fel magukra a figyelmet. 1916-ban felkelést robbantottak ki Dublinban, de az akciót szétverték. A vezetőket halálra ítélték, hiszen ez Anglia ellen elkövetett szabotázs akciónak minősült. A Sinn Fein és az IRA harcosai hatalmas

terrorhadjáratba és gerilla háborúba kezdtek. A fő célpont a brit hadsereg volt Az angol és az amerikai közvélemény nyomására 1921 decemberében, hosszú hónapok tárgyalásai után Anglia és Írország képviselői aláírtak egy lényegében kompromisszumot jelentő egyezményt. Az Írország és Nagy-Britannia között 1800-ban megalakult törvényhozási unió végre felbomlott. Mikor 1922-ben, nagy küzdelmek árán Írország függetlenné vált Nagy-Britanniától, elmaradott, szegény agrárország volt. Ipari termelése főleg az élelmiszeriparban és az italgyártásban volt számottevő, külkereskedelme pedig egyoldalúan az angol piactól függött. Gazdasági fejlődésének megindulását a befelé forduló protekcionista politika, a tőkehiány és az 1929-es nagy válság súlyos következményei akadályozták. A harmincas évek a folyamatos válság és munkanélküliség időszaka volt északon. A textil- és a hajóipar hanyatlóban volt, s a

mezőgazdaságot is sújtotta a hazai és az Angliai ipari válság. A kormány kereskedelem és ipar ösztönző intézkedései nem sok eredménnyel jártak. - 13 - A munkanélküliség 1927-ben 13 % volt, majd ezt követően 1931-ben rekordmagasággba, 28 %-ra emelkedett, a II. világháború kitörésekor is még mindig 20 % volt A magas munkanélküliség mellékterméke a szektás harcok feléledése és az erőszakkampány kiújulása lett. 1932-ben felbomlott az angol-ír egyezmény, 1937-ben megszületett az új ír alkotmány. Írország semlegessége a II. világháborúban is azt bizonyította, hogy a két kormány útja milyen óriási mértékben eltért egymástól. A háborús események hatást gyakoroltak Észak-Írország hatására. Bár a b rit kormány elutasította azt a kérést, hogy a hadkötelezettség terjedjen ki Észak-Írországra is, az emberek minden másban osztoztak a brit háborús élményeket illetően: magas adókban, megszorításokban,

fejadag rendszerben, légitámadásokban. A hadiipar fejlődésével megindult a munkavállalók sora az Ír Köztársaságból, mely azonban bejelentkezési kötelezettséghez és munkavállalási engedélyhez volt kötve. A háború után növekvő hangsúlyt helyeztek a gazdasági és szociális problémák megoldására. Nagyszabású lakásépítési akciók valósultak meg. A meglevő iparágak támogatását és az újak odavonzását célzó törvényintézkedések figyelemre méltó sikerrel jártak. Világhírű cégek telepedtek le, ezzel munkahelyek ezreit teremtve meg. Az erős vámvédelem alapjáén fejlődő ipari termelés csak a belső piacra irányult, annak szűkössége viszont nem tette lehetővé a méretgazdaságosság kihasználását. Az import versenytől való elzártság nyomán elavult technológiai eljárások és gyenge minőségű termelés merevedett meg. A kifelé való nyitásra és az exportorientált fejlesztésre való áttérés első jelei csak

az 1950-es évek végén, az 1960-as évek közepén jelentkeztek, de igazi változást csak az Európai Gazdasági Közösséghez való 1973. évi csatlakozás hozott Az állami támogatások és fejlesztések ösztönző hatására a mezőgazdaság is nagyot lépett előre. Az angol jóléti állam kibontakozásával párhuzamosan érvényesült a „fokról fokra” követés politikája, s ennek eredményeképpen az észak-ír oktatási rendszer, az egészségügy, a munkanélküli és betegségi segélyrendszer színvonala megelőzte az Ír Köztársaságét. A háború utáni fejlemények tehát megvilágították az Angliával való kapcsolat előnyeit, s az észak és dél között húzódó különbségeket. - 14 - Szociális téren is nagy előrelépések történek. Az Ír Szabad Állam Európa legrosszabb nyomornegyedeit örökölte. Az 1960-as évek végére a régi értelemben vett nyomornegyedek eltűntek, az önkormányzatok magas színvonalon működtek az egész

országban. Az Ír szakszervezeti mozgalom is igen kiterjedt volt. Az egymást követő kormányok éveken át képtelenek voltak megtalálni a kivándorlások ellenszerét, de az 1960-as évek végére végre jelei mutatkoztak annak, hogy lehetséges gazdasági növekedést tervezni úgy is, hogy közben nem veszítik szem elől az életszínvonal növelését, a szociális ellátás javítását és a szükségtelen kivándorlás kiküszöbölését sem. Napjaink felé Az 1900-as évek második felében megfigyelhető, hogy a változás mindkét Írországban példátlan gyorsasággal zajlott le. Észak-Írországban a változás politikai, míg a Köztársaságban inkább gazdasági és társadalmi természetű volt. Észak-Írországban megindult a gazdasági fellendülés, noha még mindig magas volt a munkanélküliség, illetve hagyományos iparágai állandóan zsugorodtak. Infrastrukturális beruházások valósultak meg. A politikai légkör is javult, bár az IRA nagyon

sok terrortámadás hajtott végre. Írország XX. századi fejlődésének két oka volt Az első az a lökés, amelyet a mezőgazdaság az Európai Közösséghez való, 1973-as csatlakozástól kapott. Az ír gazdálkodók így jogosultak lettek az anyagi támogatásra, bevételük látványosan nőtt. A másik ok az ipar teljesítményében keresendő. A vámhatárok lebomlásával megnyílt a külföldi piac Írország az elektronikai, vegyi és elektromos árukat gyártó iparág központjává vált. - 15 - A gyors gazdasági változás, gyors társadalmi változást is hozott. A legszembetűnőbb a demográfiai fejlődés volt. Több évszázados csökkenés után a népesség újra növekedésnek indult. A lakosság nemcsak növekedett, hanem fiatalodott is A társadalmi változások értékváltozásokat is maguk után vontak. A változások fontos területe volt az oktatás is. A változásoknak voltak kedvezőtlen hatásai is. Az infláció aggasztóan magas szinten

maradt Noha emelkedett a jólét, mellette ott élt a szegénység is, ami a lakosság legalább 20 % -át érintette, valamint megfigyelhető volt, hogy a vagyonosodó réteg egyre érzéketlenebbé vált a rászorultak felé. Nőtt a bűnözés, a környezetszennyezés Panasz érte a posta, a távközlés és a tömegközlekedés szolgáltatásait is. Ismét ütemesen gyarapodni kezdett a népesség, mely ismét aggodalomra adott okot. A népesség emelkedése azt eredményezte, hogy egyre több fiatal került a munkaerőpiacra, mint amennyi álláslehetőség adódott, s így a munkanélküliséget nem lehetett leszorítani. Ennek ellenére a jó és rossz oldalaival egyaránt Írország kétségtelenül átalakulóban volt úgy gazdaságilag, mint társadalmilag. 1973-ban mind Észak-Írország, mind az Ír Köztársaság tagja lett az Európai Közösségnek, de ugyanakkor megmaradtak önálló államok. A változás nem járult hozzá olyan mértékben a két állam

közeledéséhez, mint ahogyan azt várták, de azért a csatlakozás mégis erősítette a két állam összetartozását. - 16 - Írország Európai Uniós csatlakozása Írország a kilencvenes évtizedben rendkívüli sikereket ért el, lényegesen emelkedett az életszínvonal, javult a lakosság egészségi állapota, iskolázottsága, és az összes jóléti mutató jelentősen emelkedett. Ez azonban az európai integrációba való bekapcsolódása után csak majdnem két évtizeddel később következett be. Különös figyelmet érdemel, hogy az egységesülő Európában való részvétel milyen feltételek mellett jár ilyen kedvező hatásokkal, illetve hogy milyen gazdaságpolitikával képes egy szegény, elmaradott ország kihasználni az integráció előnyeit. Az ír gazdasági „csoda” összefüggésben van korábbi történelmükkel, nyomorúságukkal, leigázottságukkal, kizsákmányoltságukkal. Évszázadokon élt bennük a vágy, hogy megmutassák mire

is képesek. A csatlakozás idején Írország volt a l egszegényebb ország az Európai Gazdasági Közösségben. Sikerei jelentősen túlszárnyalták a taggá vált Görögországét, Portugáliáét, Spanyolországét, így tanulságos példaképpé váltak a tagjelölt országok, köztük Magyarország számára is. Az egy főre jutó GDP 1973-ban az EU-országok átlagának alig 58 %-a volt, 1998-ban pedig az átlag fölé, 106 % -ra emelkedett, 1996-ban pedig már túlszárnyalta Anglia 1 főre jutó jövedelmét. Ennél megbízhatóbb összehasonlítást nyújt a vásárlóerő-paritás alapján mért egy főre jutó GNP, ami ugyanezen időszak alatt az EU-átlag 64 %-áról, annak 87 %-ára emelkedett. Az Ír GDP növekedése 6,6 % volt 1990-1997 között, 1997-ben 10 % és 1998-ban 9 % . Ezzel többszörösen meghaladta az EU-országok átlagos 2,7 % -os és az O ECD-országok 3,2 % -os növekedését. Az utóbbi évtizedben elért sikereit ráadásul úgy érte el

Írország, hogy sem a belső, sem a külső adóssága nem nőtt, annyira kiegyensúlyozott a gazdasági helyzetem hogy az OECD szerint az EU-tagországok közül egyike azoknak, amelyek a legkedvezőbb gazdasági mutatókkal lépnek be az Európai Monetáris Unióba. Írország a csatlakozás óta eltelt 27 év alatt nemcsak sokkal gazdagabbá, hanem sokkal nyitottabbá is vált. Jelentősen nőtt a külkereskedelem és a nemzetközi tőkeáramlások szerepe, ami pozitívan hatott a növekedés ütemére. A nemzetközi tőkeáramlás nagymértékben növelte a kutatási-fejlesztési (K+F) eredmények beáramlását az ír gazdaságba, és ezzel emelte annak minőségi és versenyképességi színvonalát. - 17 - Az ír gazdaságot a 80-as években a fiskális stabilizáció jellemezte. A fiskális stabilizációt is az Európai Unióhoz való alkalmazkodás jegyében hajtották végre úgy, hogy a költségvetési hiányt nem adóemelésekkel, hanem az adók és az állami

kiadások párhuzamos csökkentésével szüntették meg, a jövedelem adó csökkentése viszont növelte a kézhez kapott béreket, ami hozzájárult a bérkövetelések mérsékléséhez. Az integrált európai piacon való helytállás erős nyomást gyakorolt a munkaerő szakképzettségének növelésére, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy e nélkül nincs lehetőség a versenyképes termelés bővítésére. Az amerikai nagyvállalatok Írországot az EU piacára való bejutás egyik hídfőállásának tekintették. A kereskedelem liberalizálásától remélt exportnövekedéssel kapcsolatos várakozások teljesültek. Írország exportteljesítménye, különösen az iparcikkek kivitele terén csak az „ázsiai tigrisekéhez” hasonlítható, ezért is terjedt el Írországról a „kelta tigris” elnevezés. Átalakult az export piaci megoszlása és áruszerkezete, lényegesen megnőtt az iparcikkek részarány, és megszűnt az egyoldalú függés az angol

felvevőpiactól. Nemcsak az export, hanem az import növekedett az integráció nyomán. Ennek egy része a belföldi a belföldi termelést helyettesítette, illetve szorította ki, ami üzembezárásokkal, elbocsátásokkal, a strukturális alkalmazkodás nehézségeivel és társadalmi költségekkel járt. A külföldi befektetések zöme nem a gazdagabb EGK országokból származott, hanem az Egyesült Államokból. 1995-ben a külföldi vállalatoknál alkalmazott létszámnak több mint a fele dolgozott amerikai cégeknél. A külföldi tőkebefektetések vezető szerepet játszottak a gazdaság alkalmazkodási folyamatában. Ezek a vállalatok erősen exportorientáltak voltak, így a gazdasági növekedés nem járt együtt fizetésimérleg-hiánnyal. Ellenkezőleg, az import gyors növekedése ellenére a 90-es években a fizetési mérlegben folyamatosan bevételi többlet keletkezett. Az agrárszektorban a kezdeti sikerek után viszont hanyatlás következett be. Az ebben

a szektorban foglalkoztatottak létszáma erősebben Írországban, mint az Európai Közösség átlagában. A piaci viszonyoktól elszakítottan megemelt mezőgazdasági árak és támogatások túltermeléshez vezettek, amit mennyiségi korlátozásokkal igyekeztek megfékezni. Az ország agrárpolitikája akadályozta egy piacorientált ír élelmiszer-feldolgozóipar kialakulását. Az - 18 - agrárszektornak juttatott európai transzferek mértéke és időtartama végül meghozta a várakozásokat, és megkönnyítette e szféra strukturális alkalmazkodását az európai piachoz. Befejezés Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az európai integrációhoz való csatlakozás rendkívül jót tett Írországnak. Emelkedett az egy főre jutó GDP, amely a csatlakozáskor még a felét sem tette ki a tagországok átlagának, de ez mára már meghaladta az Egyesült Királyság egy főre jutó jövedelmét. Az utóbbi években az ír gazdaság növekedése

két-háromszorosa volt az EUországok átlagának, és annyira kiegyensúlyozott a helyzete, hogy az EU-tagországok közül az egyike azoknak, amelyek a legkedvezőbb gazdasági mutatókkal léptnek be az Európai Monetáris Unióba. Írország kilábalt az országot évszázadokon át súlytó helyzetből. A leigázottság, a gyarmati uralom, a nagy éhínség majd a háború okozta nagymértékű emigráció megszűnt. A gazdasági és társadalmi fejlődéssel együtt megszűnt a munkaerő kiáramlása az országból, mely ezután az országban maradt, különösen az országba beáramló külföldi tőke és munkahely teremtések hatására. - 19 - FELHASZNÁLT IRODALOM • Nagy András: Írország Európai Uniós csatlakozásának tanulságai (Közgazdasági Szemle, XLVI. Évf, 1999 December) • Szántó György Tibor: Anglia története (Maecanas Könyvkiadó, Budapest 1999) • T. W Moody – F X Martin: Írország története (Corvina Könyvkiadó 1994) - 20 -