Gazdasági Ismeretek | Közgazdaságtan » Koppány Krisztián - A kamatpolitika határai, likviditási csapda és deflációs spirál az új konszenzus modellben

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Gazdálkodási Szak Összehasonlító gazdaságtan házi dolgozat Gazdasági növekedés a kelet-közép-európai átmenetben 2003. november 8 Pisák Zsolt II. évf I. Piacgazdasági átmenet kelet-közép-európai tükörben A szocialista rendszer összeomlása óta Magyarország nagy előrehaladást ért el a magántulajdonon alapuló piacgazdaság létrehozásában. Annak ellenére sem tudta viszont a mély visszaesést elkerülni, hogy a fokozatos átmenet stratégiáját választotta. Az átalakulás első éveiben (1990-1992) nem annyira a pénzügyi, mint inkább a költségvetési politika és más okok idézték elő a visszaesést, később azonban az elkövetett gazdaságpolitikai hibák mellett a monetáris politika recessziós hatása is erősödött. A visszaesésnek azonban nem volt olyan súlyos hatása az életszínvonalra, mint Lengyelországban vagy Csehszlovákiában. Minden

közép- és kelet-európai ország lényegében ugyanazt a stratégiát alkalmazta, melynek két változata fokozatos átalakítás és a sokkterápia volt. Lengyelország egylépéses stratégiához, a nagyarányú áremelésekhez folyamodott, mely rendre visszájára fordult, Magyarország az árarányok fokozatos változtatásával próbálkozott. Csehszlovákiához és Lengyelországhoz hasonlóan Magyarországon is a restriktív pénzügyi és költségvetési politika került a piacgazdasági átmenet stratégiai középpontjába. A magyar kormány mindazonáltal nem alkalmazott olyan szigorú monetáris restrikciót, mint amilyenre a másik két országban sor került. Velük ellentétben Magyarországon gyorsabban nőtt a nominális pénzkínálat, mint a nominális GDP, más szóval, emelkedett a r eál pénzkínálat 1990-ben és 1991-ben. Ennek megfelelően az üzleti hitelek felvételének lehetőségei sem voltak annyira korlátozottak, mint a másik két országban.

Kezdetben a kamatlábak is alatta maradtak az inflációs rátának, ami szintén kedvező volt a hitelfelvevők számára. A nominális kamatláb azonban gyorsan emelkedni kezdett 1990ben, s 1992 elejére érte el a legmagasabb értéket Az egyensúly javítása érdekében jelentősen csökkentették a költségvetési szubvenciókat és a kormányzati beruházásokat, másrészről meg növelték az adókat. Az intézkedések ellenére mindhárom ország egyre súlyosabb költségvetési deficittől szenvedett. A gazdasági visszaesés okai Az alkalmazott átalakulási stratégia szükségképpen visszaesést váltott ki Csehszlovákiában és Lengyelországban. Főképpen a restriktív monetáris, fiskális és jövedelmi politikának voltak recessziós hatásai, valamint az árak liberalizálásának és az állami szubvenciók tömeges eltörlésének. Magyarország fokozatosabban és kíméletesebben alkalmazta ezt az átalakulási stratégiát, s a reálbérek is kevésbé

estek, az aggregált kereslet kisebb mértékben húzódott össze, mint a másik két országban. 2 Először azokat a tényezőket veszem figyelembe, amelyek a három országban közösek voltak, s utóbb térek rá azokra, amelyek csak Magyarországon érvényesültek. A visszaesés általános okai A KGST-n belüli s főleg a Szovjetunióval folytatott kereskedelem összeomlása volt talán a legfontosabb tényező. Ez nem csak piacvesztéssel járt, hanem az olcsó energia- és nyersanyagforrások elvesztésével is, ami nagy csapást jelentett a t ermékek versenyképességére. Ez a tényező súlyosabban érintette Magyarországot, mint a másik két országot. Mindhárom ország ellentételezni tudta a volt KGST-országokkal folytatott kereskedelmének csökkenését az OECD-országokba irányuló export növelésével. A visszaesésben kétség kívül nagyon fontos szerepet játszott az állami vállalatokkal kapcsolatos politika is, amelyet az állami szektor

hűtlen kezelésének neveznek. A posztszocialista kormányzatok helyesen döntöttek, amikor felhagytak a mikroszintű gazdálkodás irányításával, helytelen volt azonban egyúttal az állami vállalatoknál történtek iránt nagymértékű közömbösséget tanúsítani. Akkor fordítottak volna megfelelő gondot a vállaltokra, ha bevezették volna a vállalatvezetők értékelésének hatékony rendszerét, felfogták volna a gyors demonopolizáció szükségességét, csökkentették volna a vállalatok jövőjének bizonytalanságait, függetlenül attól, hogy privatizálják-e ezeket, és ha igen, akkor hogyan. Lengyelországhoz és Csehszlovákiához hasonlóan Magyarországon is eladósodottak a vállalatok az elmúlt rendszerben, de a vállalati tartozások az átmeneti időszakban is hatalmas mértékben felduzzadtak. Ennek a jelenségnek több oka volt Áremelésre számítva a vállalatok feltöltötték a készleteiket, még mielőtt meghozták volna az

átalakulást beindító intézkedéseket, de nem vették figyelembe az intézkedések következményeit, beleértve az infláció keresletcsökkentő hatását. Az eladások csökkentek, számos vállalat inkább készletre termelt, csakhogy elodázhassa dolgozóinak elbocsátását, ami szintén hozzájárult a tartozások emelkedéséhez és a fizetésképtelenség terjedéséhez. A vállalati fizetésképtelenség lerontotta a k ereskedelmi bankok betét- és hitelállományának viszonyát, és erősen megemelte a hitelfelvétel költségeit. Erre, valamint az eladósodott vállalatok hitellehetőségeinek beszűkülésére való tekintettel nem túlzás a hitelpiac összeroppanásáról beszélni, amely kisebb vagy nagyobb mértékben mindhárom országban bekövetkezett, a gazdaságra gyakorolt összes következményeivel együtt. A reformok tervezői abból indultak ki, hogy bizonyos átalakulási feladatokat a kormányzatoknak kell megoldani, véghez kell vinniük a

privatizációt és meg kell alkotniuk a piacgazdaság kereteit, a többit pedig a piaci erőkre kell bízni. Ez a megközelítési forma 3 különösen jellemző volt Csehszlovákiára és Lengyelországra, ahol neoliberálisok foglalták el a gazdaságirányítási kulcspozíciókat. Ezt a politikát az IMF is támogatta, mely úgy vélte, az erőteljesebb beavatkozással csak ártanának a gazdaságnak. Az életszínvonal csökkenése, a munkanélküliség fenyegetése, amely sokak számára valósággá vált, megnehezítette a piacgazdasághoz való alkalmazkodást és a piaci kultúra elsajátítását, ami szintén negatív hatást gyakorolt a gazdaság növekedésére. Az országok egy részében Magyarország nem tartozik ide - olyan körülmények között indult meg az átalakulás, ahol hiányzott a piaci infrastruktúra és intézményrendszer. A piaci intézmények kialakítása Magyarországon ugyan már korábban megkezdődött (kereskedelmi bankok és tőzsde

létrehozásával és a piac működéséhez szükséges jogszabályok megalkotásával) de távolról se vált teljessé. A régi tervgazdasági rendszert felszámolták ugyan, de a piaci viszonyok még nem fejlődtek teljesen ki, s emiatt a makroökonómiai politikának nem lehettek ugyanazok a hatásai, mint a fejlett piacgazdaságokban. A visszaesés további tényezője volt a gyors nagybani privatizáció, és az alulról jövő privatizáció elhanyagolása. Végül, de nem utolsó sorban a nagy külföldi eladósodás rontotta mind a fizetési, mind a költségvetési mérleget, ami elsősorban Lengyelországra és Magyarországra vonatkozik. Lengyelországgal ellentétben, melynek sikerült adósságkönnyítést elérnie, Magyarország nem volt ilyen szerencsés, bár itt a legmagasabb az egy főre jutó adósságállomány. A közép- és kelet-európai országok nyugati pénzügyi segítségre számítottak a piacgazdasághoz való átmenet megtervezésének időszakában.

A nyugati pénzügyi segítségre vonatkozó várakozások csak csekély mértékben váltak valóra. A posztszocialista országok exportja előtt sem tárták nagyvonalúan szélesre a nyugati kapukat. A sajátos magyar tényezők Három lényeges gazdaságpolitikai hiba mutatható ki, amely a többi országhoz képpest rontotta a m agyar gazdaság teljesítményét, s gyengítette ezzel a f okozatos átmenet stratégiáját; a mezőgazdaság kezelése, a szigorú csődtörvény életbe léptetése és az export követelményeitől elmaradó árfolyam kiigazítás. A kárpótlás is felelős a gazdasági nehézségekért. A kárpótlás túlságosan nagyvonalú volt, természetesen a gazdaság lehetőségeihez viszonyítva. A magyar mezőgazdaság korábban sikerágazatnak számított; 1989-ben majdnem kétszer annyi árut termelt, mint 1938-ban. A mezőgazdaság technikai felszereltsége felülmúlta a többi szocialista országokét. A termelés jelentős részét exportálták,

amellett, hogy a hazai 4 piacon is bőséges kínálatot teremtettek. Az átalakulás során meghozott intézkedésekkel azonban mély válságba taszították a mezőgazdaságot. A mezőgazdasági kárpótlás és privatizáció a kollektív gazdaságok szétzúzását és romjaikon a farmergazdaságok létrejöttét célozta. Ennek eredményeként a földterületek jelentős része magánkézbe került ugyan, de az új tulajdonosoknak csak kis része foglalkozik önmaga a földműveléssel. A földterületek erős felaprózódása akadályozza a nagybani művelést. Lengyelország mezőgazdaságában kicsi volt a szövetkezeti szektor, ezért ott a privatizáció nem okozott bonyodalmakat. Csehszlovákia ugyanazt az utat választotta a mezőgazdaság privatizációjában, mint Magyarország, úgy tűnik viszont, hogy nagyvonalúbb támogatást juttatott az agrárszektornak. A két ország között azonban abban van a döntő különbség, hogy sokkal nagyobb szerep jut a

mezőgazdaságnak a m agyar termelésben és kivitelben, mint a volt Csehszlovákiában. 1992-ben új csődtörvény lépett hatályba Magyarországon, amely az átszervezési és felszámolási eljárást szabályozza. Ennek eredeti előírásai szerint bármely vállalatnak (a bankokat leszámítva) meg kell indítania saját maga ellen a csődeljárást, ha 90 napig nem tud eleget tenni egy fizetési kötelezettségnek. A törvény következtében csődeljárások tömege öntötte el a bíróságokat. A Pénzügyminisztérium képviselője szerint 1992 április a és szeptembere között, tehát a hullám tetőzésének időszakában csődöt jelentett vállalatok a GDP egynegyedét és az export 35%-kát adták, és a teljes munkaerő állomány 18%-kát foglalkoztatták. A csődtörvény előírásai kétség kívül túlzottan szigorúak voltak A csődtörvény következményeit lehetne első helyre állítani azon okok között, amelyek 1992ben a G DP 3-5%-kos csökkenését

idézték ellő. Hosszabb távon várhatóan a csődtörvény pozitív hatásai jutnak majd túlsúlyra, rövidtávon azonban a csődtörvény súlyosbította az egyébként is sújtó recessziót. Sem Csehszlovákia, sem Lengyelország nem követte a magyar példát. Mindkét országban létezik csődtörvény, de nem érvényesítik azt Különösen érdekes volt a csehszlovák eljárás. Parlamentjük 1991-ben alkotta meg a csődtörvényt, de a kormány azonban több ízben is elhalasztotta a hatályba lépését. Az árfolyam-politikában is eltérő úton járt a két másik ország, valamint Magyarország. A nagyarányú leértékelés Csehszlovákiában és Lengyelországban az alkalmazott sokkterápia szerves része volt, Magyarország azonban csak kis mértékű nominális leértékeléseket hajtott végre. Ennek ellenére, és a volt KGST-országokkal folytatott kereskedelem összeomlásával is dacolva, sikerült Magyarországon elkerülni az export súlyos visszaesését.

Az 1991 és 1992 egyenesen reálértékelő árfolyam politikát folytattak az infláció elleni harcra hivatkozva. Az import növekedése azonban szintén rontotta a 5 külkereskedelmi mérleget. Magyarországon a l uxuscikkek és az el ektronikai termékek választéka messze elmaradt a nyugati színvonal mögött. Az import növekedésének volt azonban egy másik oka is. Az úgynevezett spontán privatizáció időszakában néhány fontos kiskereskedelmi hálózatot (főként a cipő- és ruházati kereskedelemben) úgy adtak el külföldieknek, hogy a szerződésekben nem kötötték ki, hogy a forgalom hány százalékát kell hazai termékeknek kitenniük. A fentebb említett gazdasági tényezők mellett politikai okok is közrejátszottak abban, hogy a fokozatosság magyar stratégiája nem hozott jobb eredményeket a termelés és a foglalkoztatottság mutatóiban, mint a sokkterápia a másik két országban. Az 1990-ben hatalomra került koalíciós pártokhoz kevés

tapasztalt politikus, közgazdász és államigazgatási szakember kötődött, így a megalakult kormány több tagjának először bele kellett tanulnia feladata ellátásába. Az átalakulás társadalmi költségei Az átmenet megteremtette a s zabadságot sok olyan területen is, ahol az még Magyarországon sem létezett, vagy csak korlátozott mértékben; szabaddá vált a véleménynyilvánítás, politikai pártok alapítása, a vállalkozás és a különféle üzleti tevékenység, a külföldi utazás, stb. Az uralkodó elitet a három ország közül egyikben sem érdekli különösképp a társadalmi törésvonal elmélyülése, mert az átmenet költségeinek egyenlőtlen elosztását szükségesnek tartja ahhoz, hogy kialakuljon egy jómódú tulajdonos középosztály. Az előző rendszer jellegzetes vonása volt a munkaerőhiány A piacgazdasághoz való átmenet megkezdésével a munkaerőhiányt hamarosan munkanélküliség váltotta fel. Az átalakulási

folyamat eredményeképpen Magyarországon is hanyatlott az életszínvonal, bár nem olyan mértékben, mint Csehszlovákiában és Lengyelországban. Csehszlovákiában és Lengyelországban majdnem azonos mértékben (25,4%-kal illetve 24,2%-kal) csökkent a r eálbér a s okkterápia bevezetésének évében, miközben Magyarországon 1990-ben 3,7, 1991-ben pedig 7%-kal esett vissza. Az életszínvonalat a l akossági bevételek kamatai is befolyásolták. A sokkterápia bevezetésének évében Csehszlovákiában és Lengyelországban nagy veszteségeket szenvedett a lakosság, mert csökkent a megtakarításainak a reálértéke; az előbbi országban a veszteség 40%-kos, utóbbiban legalább 30%-kos volt. A költségvetési deficit növekedése veszélyezteti az egészségügyi ellátást, az oktatási rendszert és hátrányos a társadalombiztosítás szempontjából is. Az előzőekből kitűnik, hogy Magyarország előnyben részesítette a fokozatosság

stratégiáját, mégsem járt sokkal jobban, mint Lengyelország vagy Csehszlovákia. Ha a 6 kibocsátás alakulását tekintjük, akkor ma Magyarország rosszabb eredményeket mutat fel, mint Lengyelország, a foglalkoztatás tekintetében, pedig a C seh Köztársaságnál van rosszabb helyzetben. A fokozatosság elvének érvényesítése rosszabb eredményekre vezethet, ha baklövéseket követnek el a gazdaságpolitikában, mint ahogy Magyarország példája mutatja a mezőgazdaságra, a csődtörvényre és az árfolyam-politikára nézve. Magyarország teljesítménye, amely az átalakulás első éveiben jobb volt, mint szomszédjaié, később rosszabbodni kezdett. Lengyelország, Csehország és a balti köztársaságok merészen cselekedtek (a sokkterápia alkalmazásával), ezért visszatértek a növekedési pályára, míg Magyarország, mely ragaszkodott a fokozatos reformstratégiához, csak 1994-ben érte el a m élypontot. A stratégiák eredményességének

értékelése nem szorítkozhat csak a kibocsátás és a foglalkoztatottság összevetésére, mert a munkanélküliség mellett más társadalmi költségekre is figyelemmel kell lenni. Lengyelországban ingataggá tette a p olitikai rendszert a mélyválság és nagy társadalmi feszültségeket keltett, Csehszlovákiában, pedig hozzájárult a föderáció felbomlásához. A fokozatosság stratégiájának magyar alkalmazása azonban, még ha nem is volt következetes, eddig segített elkerülni az éles társadalmi feszültségeket. II. Magyar fejlődés politikai gazdaságtani megközelítésben A magyarországi reformfolyamat és a posztszocialista átalakulás négy olyan jellegzetességének kiemelése, amelyek megszakítás nélkül, a p olitikai szférában bekövetkezett rendszerváltást követően is, folyamatosan jellemezték az elmúlt harminc év fejlődését; a lakosság anyagi jóllétének prioritása, erős paternalista jólléti állam, a reformfolyamat

és átmenet fokozatossága és a politikai nyugalom. Az 1995 március 12-én bejelentett stabilizációs program jelenthetett elmozdulást ezektől a jellegzetességektől. A magyar gazdaság útja a központosított tervgazdaságtól a piacgazdaságig több olyan jellegzetességet mutat, amelyek az alapvető hasonlóságok mellett megkülönböztetik a többi szocialista országoktól. Ezek közül négy fontos vonást emelek ki. Néhány külön-külön megtalálható a r égió más országában is, pontosabban néhány ország meghatározott korszakaiban. A magyar fejlődési út sajátossága e négy jellegzetesség tartós együttes jelenléte. 1. A magyar gazdaságpolitika prioritásában nagy súlyt kapott a lakosság anyagi jóllétének emelése, majd a növekvő gazdasági nehézségek közepette, a termelés stagnálásának és visszaesésének időszakában az életszínvonal-romlás fékezése. A 7 politikai rendszerváltás után sok éven át olyan politika

érvényesült, amely ebben a tekintetben a korábbi folytatása volt. 2. Magyarországon évtizedek alatt az egész lakosságot átfogó paternalista „jólléti állam” épült ki. A törvénybe iktatott jogosultságok köre és a szociális kiadások részaránya a G DP-ben vetekszik a legfejlettebb skandináv országokéval, holott az egy főre jutó termelés csupán hatoda-nyolcada az ottaninak. Noha hasonló tendencia bontakozott ki annak idején valamennyi kelet-európai országban, Magyarország ment a legmesszebbre, és ebben a tekintetben egyedülálló az egész régióban. 3. Magyarországon több évre nyúlik el az átalakulás folyamata A legelső lépéseket még az 1960-as években tették meg. Noha kiemelhető néhány fontos határállomás, a folyamat egészét a fokozatosság jellemzi. Ebben a t ekintetben csak Szlovénia fejlődése ment végbe hasonló fokozatossággal. Jugoszláviában korábban hajtották végre a tervutasításos rendszer lebontását,

mint Magyarországon, ennyiben tehát ott hosszabb múltra tekint vissza a reformfolyamat. Az egykori Jugoszlávia utód országai közül egyedül Szlovéniában ment végbe törés nélkül a politikai rendszerváltás, a többiben az utódállamok, illetve etnikai csoportok közötti viszály és háború okozott töréseket. 4. Magyarországot évtizedeken át viszonylagos politikai nyugalom jellemezte Miközben egyes országokban az átalakulást belháborúk követik, itt egyetlen puskalövés sem dördült el. Miközben több országban a politikai rendszerváltás drámai hitetlenséggel és látványos körülmények között ment végbe, Magyarországon hosszabb időszakra széthúzva, visszafogott tárgyalások folytak, és megegyezés született a régi rend hatalmon lévő politikusai és a korábban elnyomott ellenzék között a szabad választásról és az új alkotmányról. Magyarországon évtizedek óta ritka volt a sztrájk vagy az utcai tüntetés.

Politikai áttekintés Az 1956-os forradalom és a megtorlás évei A szocialista korszakból kiemelkedik egy különlegesen nagy horderejű dátum. 1956 október 23. a magyar forradalom kitörésének napja Magyarország volt az egyedüli ország a s zocialista világrendszer történelmében, ahol fegyveres felkelés tört ki a fennálló politikai rend és a szovjet megszállás ellen. A forradalom erői, ha csak igen rövid időre is, de megragadták a hatalmat. Megalakult a kommunista hatalomátvétel 8 előtti koalíciót megújító többpárti kormány, a reform-kommunista Nagy Imre vezetésével. Alig két héttel a f elkelés kitörése után a s zovjet hadsereg leverte a forradalmat. Újjászerveződött Kádár János vezetésével, az egypártrendszer, a kommunista párt hatalmi monopóliuma. Az 1956-os év és az azt követő időszak emlékeit azért kell feleleveníteni, mert, mint a későbbiekben látni fogjuk, sok mindent megmagyaráznak a magyar reformfolyamat

jellegzetességéből. A diktatúra „felpuhulása” és a politikai fordulat 1963-ban általános amnesztiára került sor; kiengedték a börtönből azokat, akiket a forradalomban játszott szerepük miatt ítéltek el. Kezdetét vette a diktatúra „felpuhulása”. Ugyanannak a K ádár Jánosnak a nevéhez, aki a m egtorlást irányította, fűződik a politikai recesszió fokozatos enyhítésének politikája is. Ahogy haladt előre e sajátos, felemás, tétova „liberalizálás”, úgy ment végbe a represszióra épülő kommunista rendszer eróziója is. A folyamat 1989-ben gyorsult fel: ekkor már a hatalmon lévők is úgy érezték, hogy a kommunista pártpolitikai monopóliuma nem tartható fenn. Megkezdődtek az immár nyíltan szervezkedő ellenzéki erőkkel folytatott tárgyalások. Az egypártrendszer helyébe többpártrendszer lépett, új alkotmány születet, 43 év után első ízben tartottak versenyző pártok részvételével szabad választást,

megalakult az új parlament által választott kormány, mind a kormánypártok, mind a parlamenti ellenzék deklarálták, hogy védeni és fejleszteni kívánják a magántulajdont, a szabad szerződést és a piacgazdaságot. A gazdasági szférában a jellegzetes szakaszok kezdő és befejező dátuma másként alakult, mint a politikai szférában. Megrázkódtatások és konfliktusok kikerülése Magyarországon a gazdaság átalakulás irányítóit és aktív résztvevőit a kezdet kezdetétől fogva, mind a politikai fordulat előtt, mind, pedig utána a megrázkódtatások, és konfliktusok lekerülésének szándéka vezette. A gyökerek 1956-ig nyúlnak vissza A forradalom napjai, majd a megtorlás évei megrendítő traumát okoztak, mind a vezető rétegben, mind az állampolgárok millióiban rendkívül erős volt az igény a békességre és nyugalomra. Lengyelország 1956-ban nem jutott el a fegyveres felkelésig és a véres utcai harcokig; de két-két és fél

évtizeddel később már milliók vettek részt sztrájkokban, megalakult a Szolidaritás, amelynek harci kedvét a katonai beavatkozás sem tudta tartósan elfojtani. A harc a szokásos szakszervezeti követelésekkel, a r eálbérek és a munkahelyek 9 védelmével kezdődött. Ezzel egy időben itt volt Magyarország, két-két és fél évtizeddel levert forradalma után; a vezető rétegnek s az emberek millióinak figyelme nem a sztrájk és a politikai harc, hanem csendben a gazdaság felé fordult. Lengyelországban történhetett még egy nagy fellobbanás, a Szolidaritás vezette kormány képes volt egy radikális, sok áldozattal járó stabilizációs-liberalizációs csomagot megvalósítani. Magyarországon a kormánykoalíció nem volt hajlandó erre 1990. októberében, az új kormányzati ciklus kezdetén sajátos tömegdemonstráció bontakozott ki. A taxisok, tiltakozásul a kormány által tervezett benzináremelés ellen, blokád alá vették Budapest

közlekedési csomópontjait. A televízió kamerái előtt folyt az alku a taxisok képviselői és a kormány között. Az akkori ellenzék nem a törvényes rendet fenntartani akaró és egy népszerűtlen, de szükséges áremelésért síkraszálló legitim kormány, hanem a blokád szervezői mellé állt. Végül a kormány meghátrált, megegyezés született. Az Antall - Boros - kormány soha többé nem, mert olyan akciót végrehajtani, amely tömegellenállást váltott volna ki, s az 1994-ben hatalomra került Horn-kormányt hónapokon át ugyanez a magatartás jellemezte. Problémák A magyar gazdaságpolitika a 60-as évektől fogyasztópárti volt. Ez éles szakítás volt a gazdaságpolitika sztálini klasszikus szocialista prioritásaival, amely a beruházást, az erőltetetten gyors beruházást, az erős ipari és katonai hatalom mielőbbi megteremtését tekintette elsődlegesnek, s amely például Magyarországon kész volt ennek érdekében a fogyasztás

háttérbe szorítására. A termelés ezzel együtt a f ogyasztás növekedését azonban a hetvenes évektől kezdve részben azon az áron érték el, hogy elkezdett gyűlni a külföldi adósság. Nőtt a fogyasztás és csökkent a beruházás hányada A termelés növekedése mind inkább lelassult, hosszú időszakon át közel járt a stagnáláshoz, majd 1991-től kezdve súlyosan visszaesett. A magyar gazdaságpolitika fő célja legalább két évtizedre visszamenően úgy jellemezhető, hogy minden egyes időpontban a jelen és a közeljövő fogyasztását kívánta maximalizálni, a későbbi időszakra háruló adósság növelése árán. Az adósság fogalmát a legszélesebb értelemben használom, ezért tekintsük át az adósság főbb összetevőit. • Az ország külföldi tartozása. • Meghatározható a GDP-nek az a beruházási hányada, amely nélkülözhetetlen 1. a nemzeti vagyon fenntartásához és szerény, de elfogadható mértékű

bővítéséhez 10 és 2. a termelés szerény, de ezért elfogadható mértékű növekedéshez Az elhalasztott beruházási akciók által képzett „restancia” is egyfajta adósság, amelyet a későbbi nemzedéknek kell törleszteni. Magyarországon erősen visszaestek a lakóházak és az infrastrukturális építmények (utak, hidak, vasúti pályák, stb.) fenntartására és felújítására fordított kiadások • A jövendő fogyasztására vonatkozó törvényes kötelezettségvállalás, garantált nyugdíjak, családi pótlékok, anyasági segélyek, táppénzek és minden egyéb szociális segélyre vonatkozó igény. Lengyelországban és Csehszlovákiában a hatalomra került új politikusok úgy ítélték meg, hogy eljött az a pillanat, amikor a lakosság kész meghozni a nagy áldozatot, meg kell ragadni az alkalmat arra, hogy kedvezőbb makrogazdasági arányok alakuljanak ki. A magyar kormányzat azonban nem volt kész erre. A kormány mereven

elzárkózott a sokkterápia, a radikációs stabilizációs műtét, a „nadrágszíj-megszorító” takarékossági program minden változatából, s folytatta a fogyasztásmaximalizáló politikát. A reálbérek alakulásában lényeges eltérés volt egyfelől Csehszlovákia, illetve Csehország és Szlovákia, valamint Lengyelország és Szlovénia, másfelől a fokozatosságot érvényesítő Magyarország között. Az első demokratikus kormány 1990-ben egy soha vissza nem térő történelmi helyzetet mulasztott el. A lengyelországihoz hasonló radikális stabilizációsliberalizációs programot kellett volna a magyar parlamentnek és kormánynak végrehajtani Amely magába foglalta volna a különböző népszerűtlen intézkedéseket is, többek között az adóbevételek emelését, a költségvetési deficit megszüntetését, a bérek szigorú korlátozását. Az új kormány első pénzügyminisztere, Rabár Ferenc kész volt radikális

stabilizációsliberalizációs intézkedéscsomag kidolgozására. Más konfliktusok mellett ez a radikalizmusa is hozzájárult ahhoz, hogy hamar le kellett mondania. Még egy nagy történelmi alkalom kínálkozott, 1994-ben a szocialista párt elsöprő erejű választási győzelmet aratott. Koalíciós partnereivel, a radikális reformokat támogatni kész liberálisokkal együtt 72%-kos többséggel került a parlamentbe. Az új kormány elszalasztotta ezt az esélyt, és kilenc hónapon keresztül csak tétovázott. A jólléti kiadások feltornázása olyan szintre, amelyet az adóbevételek nem képesek fedezni, növeli az államháztartási deficitet, hasonló hatást gyakorol a b ajba került vállalatok, bankok és önkormányzatok kiegészítése állami támogatással a m unkahelyek megőrzésének kedvéért. Inflációt gerjeszt a bérek fellazítása, a költségvetési korlát felpuhítása puha hitelezés révén, s persze a k öltségvetési deficit

monetarizálása, azaz a központi bank által történő finanszírozása. 11 Letérés a korábbi útról; az 1995. tavaszi stabilizációs program 1995. március 12-én a magyar kormány stabilizációs programot hirdetett meg A program fő elemei; • Azonnal számottevő leértékelést hajtottak végre, továbbá bevezették az előre bejelentett árfolyam-leértékelési rendszert. Jelentős felárat vetettek ki az importra. • Előírták a költségvetési kiadások, köztük egyes jólléti kiadások csökkentését. • A kormány el akarta érni a reálbérek erőteljes csökkentését. Ezért szigorú határokat szabott a k öltségvetési szektor által fizetett jövedelmeknek és az állami vállalatok béreinek. Feltételezte, hogy ez majd visszatartja majd a nominálbérek növekedését a magánszektorban is. Ez jóval kevésbé átfogó program, mint a korábbi évek lengyel, cseh vagy orosz sokkterápiája, a különbséget részben az indokolja, hogy

Magyarországon 1995-ben más a helyzet, mint amilyen az akkori lengyel, cseh vagy orosz volt. Mégis, fennáll bizonyos mértékű hasonlóság, a folytonosság megszakítása, a hirtelen fordulat, a megrázkódtatás. A stabilizációs program egyszeriben véget vetett a politikai nyugalomnak. Senki nem áltathatja magát azzal, hogy a m árciusi intézkedéseket konszenzus támogatná. Miért habozott az 1994 júliusában hatalomra került kormány kilenc hónapig? Az egyik indíték kétség kívül negatív volt, a választók nagy része a rossz gazdasági helyzet miatt egyszerűen az addig hatalmon volt kormánykoalíció ellen akart szavazni. Közrejátszott az is, hogy sok kormányférfi arrogáns hangon beszélt, a szocialistákról szerényebb, inkább plebejus magatartást vártak. Az addig hatalmon volt politikusok közül jó néhányan amatőrök voltak a k ormányzásban, az állami és gazdasági vezetésben gyakorlott szocialistákról több szaktudást reméltek. A

szocialista pártnak nem volt mandátuma a választóktól egy súlyos megszorításokkal járó stabilizációs programra. A szocialista politikusok jó része megpróbált a korábban berögzült viselkedési rutin szerint kitérni a feladat elől. Nem mert szembeszállni a választóival A kormányzat végül is úgy ítélte meg, hogy nincs helye további halasztásnak, el kell kezdeni fizetni a s zámlát azért a t öbbletfogyasztásért, amelyet a k orábbi nemzedékek élveztek. A magyar politikai irányítás hírtelen fordulatot vett, és rászánta magát az igen szörnyű és igen népszerűtlen program meghirdetésére, melynek következtében csökkent a költségvetés hiánya, az infláció az első áremelkedési hullám után ismét lassult, a fizetési mérleg deficitje lényegesen csökkent. 12 III. A privatizáció Mit jelent a privatizáció? A második világháború befejezése után, az 1940-es évek végén alkotmányellenesen, ellenérték nélkül

államosított vagyon magánkézbe adását nevezzük privatizációnak. A sikeres piacgazdaságokban a magántulajdon dominál, és a tulajdonos magatartását a tőke hozamának (a profitnak) a m aximalizálására irányuló törekvés határozza meg. A szovjeturalom alól felszabadult országokban a gazdasági felemelkedés előfeltétele az üzleti vagyon zömének magánkézbe kerülése, amit azonban csak akkor lehet a társadalom igényeinek megfelelően megvalósítani, ha a magánosításra kerülő állami tőke sorsáról a társadalom - konszenzus alapján - alakítja ki álláspontját. A rendszerváltással együtt járó gazdasági visszaesés A privatizáció sebességével kapcsolatban felmerülő problémák megértéséhez a rendszerváltást követő gazdasági visszaesés okait és következményeit is végig kell gondolni. Politikai és szociális szempontból két igen ígéretes tényező, egyrészt a diktatúra és az azzal járó központi tervirányítás

felbomlása, másrészt ezzel egyidejűleg a szovjethatalom alatt álló népeket a világgazdaságtól izoláló vasfüggöny lebomlása. Mellékhatására egy súlyos, az utolsó évszázadok történetében ismeretlen gazdasági válság alakult ki. A válság alapvető oka az volt, hogy a világpiactól izolált gazdaságszerkezetet kedvezőtlenül érte a vasfüggöny lebontása. Az exportpotenciált még az is nehezítette, hogy a rendszerváltás után a Szovjetunió által uralt kis országok kedvezőtlenebb feltételekkel jutottak csak a - korábban a K GST cserekereskedelemben megszerzett - volt szovjet ásványi és más nyersanyagokhoz. Így e nyersanyagok érdemi tovább feldolgozás nélküli, harmadik ország számára történő nyereséges eladásából származó korábbi előnyök nagyrészt megszűntek. Lehetséges privatizációs forgatókönyvek: Az 1980-as évek végén a szovjet hatalom összeomlásakor, illetve a közép-kelet-európai országok - többek

között Magyarország - a szovjet uralom alóli fölszabaduláskor vetődött fel a gyors privatizáció kérdése. A privatizációs eljárásokat négy csoportba lehet sorolni • Reprivatizáció • Lakossági, munkavállalói és menedzseri tulajdonba való adás • Intézményi tulajdonteremtés 13 • Készpénzes privatizáció A privatizáció története Az üzleti életben működő vagyon a nemzeti vagyonnak csak egy része. Így a privatizáció előtt az üzleti életben működő állami tulajdon is csupán töredéke volt az összes állami vagyonnak. A privatizáció révén az üzleti életben alkalmazott tőke 68%-ka volt már 1995ben magánkézben Ebből 41% volt a magyar állampolgárok tulajdona és 27% a külföldieké. A külföldi tőke a magyar gazdaságban megjelenése és részarányának 1989 után bekövetkezett ugrásszerű növekedése tény. A külföldi tőke térnyerésével több kérdés is felvetődik. 1) Jó-e a változás a

magyar társadalomnak? A nem egyszerű kérdés megválaszolásához kiindulópontként azt kell tudni, hogy a mai világban a Magyarországon kialakuló arányok nem különlegesek. A fejlett országok gazdaságára - de az egész világra is - a XX. század végén a globalizáció a jellemző Ennek fontos sajátossága, hogy ugrásszerűen nő a határokat átszelő tőkemozgás. A külföldi tőke magyarországi szerepének megítélése kapcsán még fontosabb annak figyelembe vétele, hogy vajon tőkeimport nélkül Magyarországon elegendő likvid tőke lett volna ahhoz, hogy a szocialista állam által vállalt, átörökölt adósságterhek mérsékelhetők, a hazai termelőkapacitások szerkezete, pedig az alapján változó piaci feltételekhez igazíthatók legyenek. A készpénzes, illetve a külföldi tőke bevonásával végrehajtott privatizációnak nyilvánvaló előnye volt, hogy egyrészt mérséklődtek az adósságterhek, másrészt a kapacitások jelentős

mértékben igazodtak az új piaci feltételekhez. 2) Kell-e félni attól, hogy a külföldiek a magyar földön megteremtett hasznot kiviszik az országból? Mindenekelőtt el kell ismerni, hogy a tőkének, illetve a nyereségnek az országból való kimentése a gazdasági fejlődés szempontjából valóban súlyos veszély. A kérdés csupán az, hogy a hazai magánvállalatok tulajdonosainak nemzeti önérzete akadályt jelent-e az ilyen nehézségek elhárításához. 3) Célszerű volt-e a k özszolgálati tevékenységeket privatizálni? Ezen a t éren a magántőke előtérbe kerülése Magyarországon nagyobb és gyorsabb ütemű, mint ami egyes fejlett ipari országok gyakorlatában szokásos. E jelenség mögött meghúzódó racionális okokat két csoportra bontom. Egyrészt köztudott, hogy az elektronika korában az egész világra jellemző a tömegtermelés előnyének mérséklődése. A másik fontos tényező, amit a közszolgáltatók privatizációja 14

kapcsán számításba kell venni az, hogy Magyarországnak általában nagy szüksége van a friss tőkére a nyomasztó adósságterhei csökkentése érdekében, valamint az itt működő közszolgáltatást végző vállalatok hatékonyságnövelő strukturális átalakításához. Megállapíthatjuk, hogy sikeresnek lehet minősíteni a Magyar közszolgáltatások privatizációját. Nem a magántőkével szemben célszerű védekezni, hanem a piac állami szabályozásának továbbfejlesztésével kell biztosítani, hogy a gyors és sokszor nem egészen jól előkészített privatizáció ne vezessen monopolpiacok kialakulásához, illetve a már meg lévő magántőke vagy a Magyarországon a magántőkével azonos módon viselkedő külföldi önkormányzati tőke ne legyen képes a természetes monopóliumból adódó előnyökkel a fogyasztók és az állampolgárok kárára visszaélni. A bankkonszolidáció és a privatizáció a bankokban végrehajtott

tőkeemeléssel és a banktevékenységi szakismeret gyors ütemű növekedésével együtt jelentős segítséget nyújtott a válságba került gazdaság konszolidációjához, majd a tartós növekedés előfeltételeinek megteremtéséhez. A privatizált bankok között kibontakozó verseny, pedig e pozitív hatást tovább erősítette. A privatizációs bevételek nagy része a költségvetésbe folyt be. Ez nyújtott fedezetet az államadósság GDP-hez viszonyított arányának 1995 utáni közel 20%-kos csökkenéséhez, és az állami befektetések részleges finanszírozásához. Az állami tulajdonnal működő vállaltok, amelyekben 1996-ban a külföldi tőke részesedése nagyobb volt, mint 50%, pozitív mérlegszerinti eredményt értek el, amely megközelíti a saját vagyon 10%-kát. Mindez arra utal, hogy kívánatos a privatizáció sürgős befejezésére és szükség van a strukturális átalakulást ösztönző állami konjunktúrapolitikákra. Következtetések

Három végkövetkeztetésre kell jutnunk: • A privatizációs feladatok végrehajtása a b efejezéshez közeledik. A vállaltok többsége már magánkézbe került, illetve a súlyosan veszteséges vállalatokat már felszámolták. A tőkehozadék maximalizálására törekvő privatizációs stratégia, és ezen belül a készpénzes változat előtérbe helyezése a megismert eredmények tükrében ma is indokoltnak látszik. • A privatizálás az itt is elemzett hiányosságok ellenére minden bizonnyal jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság stabilizálódásához. A magántulajdon meghatározó szerepe nélkül ugyanis piacgazdaság nem működhet hatékonyan. Tudomásul kell azonban venni, hogy a befejezéshez közeledő privatizálás által létrehozott gazdasági 15 előnyök ellenére, a társadalom jelentős része ellenérzéssel fogadja a magánosítást és az ezzel párhuzamosan kialakuló jövedelemdifferenciálódását. • Számolnunk kell azzal

is, hogy a privatizáció sikeres lezárásáig még több feladatot meg kell oldani. A még nem privatizált, de erre a célra kijelölt állami vagyont el kell adni. Ennek során újból végig kell gondolni, hogy az ország üzleti tőkéjének milyen részét célszerű tartós állami tulajdonban tartani. Az elmúlt évek tapasztalataiból okulva, meg kell szervezni a fennmaradt, időlegesen állami tulajdon eladásának és az állami tulajdon működtetésének társadalmilag ellenőrzött, racionális és célirányos formáit. Tovább kell erősíteni a szabályozott versenyt a gazdaságban, végül és nem utolsósorban olyan országos gazdaságpolitikát kell kialakítani, amely az egész gazdaság, és ezen belül a ma még nem hatékonyan működő privatizált tőke számára is megteremti a konjunktúrát. A romániai tömeges privatizációs program eredményei Becslések szerint a tömeges privatizáció keretében az állami tulajdonnak csak 5,5%-ka került

magánkézbe és erősen szétszórt tulajdonszerkezet alakult ki. 1995-1996-ban hajtották végre a romániai tömeges privatizációs programot (tpp), amelynek egyik legfurcsább jellemvonása az információ teljes hiánya volt. A kialakuló tulajdonstruktúra és a magánkézbe került részvények mennyisége egy sajátos allokációs mechanizmustól függött, valamint a román állampolgárok koordinálatlan, információs vákuumban hozott döntéseitől, amelyek - eltérően a közép-kelet-európai országokétól - nélkülözték a befektetőtársaságok és más privatizációs közvetítők segítségét. A romániai privatizáció rövid története Az első esemény a romániai privatizáció történetében a vállalatreorganizációs törvény becikkelyezése volt 1990-ben. A törvény az állami tulajdonú vállalatokat két részre osztotta és megváltoztatta ezek jogállását. Az első csoportot azok a vállaltok alkották, amelyeket hosszú távon állami

tulajdonban akartak tartani. A többi állami tulajdonban lévő vállalat részvénytársasággá alakult át. Ezek a kezdetben 100%-ban állami tulajdonú vállalatok jogosultak privatizációra. Az 1991-ben meghozott privatizációs törvény meghatároztatta a privatizációra jogosult vállalatok tulajdonszerkezetét. A törvény elsősorban nem a privatizáció módjáról, inkább tulajdonosi intézményeinek megalakításáról rendelkezett. Ezek a s zervezetek az Állami Vagyonalap és az öt úgynevezett privát vagyonalap. Minden egyes vállalat részvényeit 70:30 arányban 16 felosztották az Állami Vagyonalap, illetve valamelyik privát vagyonalap között. A törvény szerint a privát vagyonalapok „piaci törvények szerint kellett, hogy működjenek”, tulajdonosuk a 18 millió felnőtt román állampolgár, akik ingyenes tulajdonjegyeket kaptak. Ezek a tulajdonjegyek valamelyik privát vagyonalap részvényeiként szerepeltek. A privatizációs

törvény beiktatásával automatikusan minden vállalat 30%-ka magánkézbe került. Az állam azonban (az Állami Vagyonalapon keresztül) a részvények többségét birtokolta minden vállalatban, így tehát a privát vagyonalapoknak nagyon kis befolyása volt a vállalatvezetésre. Sőt, mivel a privát vagyonalapok vezetőit politikai úton választották meg, és mivel a r észvényesek gyakorlatilag képtelenek voltak a p rivát vagyonalapok működtetését befolyásolni, e vállalatok privát jellege kétséges volt. Azt a lehetőséget, hogy a privát vagyonalapnak pozitív szerepe lehetett volna a román vállalatok átszervezésében, nem lehet elvetni, azonban ennek szükséges feltétele a r észvények többségének privatizálása lett volna. Azáltal, hogy az Állami Vagyonalap évekig alig privatizált valamit, a privát vagyonalapot a „kispadra küldte”. A privatizációs törvény nem csak az új intézkedéseket hozta létre, hanem a t ovábbi

privatizációs menetrendet is meghatározta; az Állami Vagyonalapot „kötelezte” arra, hogy évente 10%-kot privatizáljon kezdeti portfoliójából. Így az elképzelések szerint a vállalatok privatizációja 7 év alatt befejeződik. Látható, hogy ez a privatizációs törvény halálra volt ítélve Habár a tulajdonjogok átruházása az Állami Vagyonalapra jó kezdeti lépés lehetett volna, ezáltal ugyanis elkerülhető lett volna, hogy a tulajdonjogok elvesszenek a minisztériumokban. Az új intézményeknek sem lehetőségük, sem késztetésük nem volt arra, hogy nagyszámú vállalatot privatizáljanak a programban előírt módon. Ebben a periódusban a vezető és alkalmazotti kivásárlások (Management Employee Buyout - MEBO) volt az egyetlen privatizációs megoldás, amely valamelyest sikeres eredményeket mutathat fel. A MEBO az Állami Vagyonalap és a v állalat alkalmazottainak közvetlen alkuján alapult. Egy úgynevezett kísérleti privatizációs

program keretén belül, amelynek célja a különböző privatizációs eljárások működtetésének ellenőrzése lett volna. A MEBO előrelépést jelentett az ezt megelőző időszakhoz képest (amikor az állam a r észvények 70%-kát közvetlenül ellenőrizte, a privát vagyonalapok, pedig még akkor sem voltak képesek befolyásolni a vállalatok működését, ha akarták volna). A MEBO általában a részvények többségének a privatizációjához vezetett, és a k ialakult struktúra megengedte a tulajdonszerkezet további fejlődését és a vállalatok depolitizálódását. E rendszer néhány jellemzője azonban csökkentette, esetenként megszüntette a privatizáció összes lehetséges előnyét. Először is, a dolgozó-tulajdonosok általában nem érdekeltek a s zükséges 17 drasztikus strukturális változásokban, főleg olyan intézkedések meghozatalában nem, amely saját érdekeit sértené. Másodszor, a vezetői és dolgozói kivásárlások

nehezen működő vállalatvezetési szerkezettel járnak, amelyben nagy szerepet játszik az alkalmazottak társulása. Végül, az adásvételi szerződések korlátozzák a létszámváltoztatásokat, és megkötéseket tesznek a vállalati főprofilt, valamint a részvények árát illetően. A program politikai mozgatórugói A tpp elfogadásának politikai körülményei nagyon összetettek; a kormány nyomásnak volt kitéve mind az ellenzék, mind a nemzetközi szervezetek részéről (Nemzetközi Valutaalap, Világbank), hogy tegyen valamit az állami vagyon magánkézbe adását illetően. Az ellenzék 1994 f ebruárárjában egy saját tpp tervezetet, a n emzetközi szervezetek, pedig nemcsak sürgették a privatizáció felgyorsítását, hanem segítették is azt, az Európai Unió képviselete mind anyagilag, mint politikailag nyíltan támogatta a kormány programtervezetét, azzal érvelve, hogy „bármilyen program jobb, mint a semmi”. A programot a

nemzetközi pénzügyi szervezetek is támogatták azzal, hogy megteremtették a kölcsönfelvételhez szükséges kereteket. Habár a tpp sok szempontból bizonytalan volt, egy dolgot garantált; mindenki kap az általa választott vállalat egy vagy több részvényéből, bizonyos értelemben senki nem csalódik. A választások előtt a kormány azt remélte, hogy az állami tulajdon szétosztása jelentős számú szavazatot hoz számára. Václav Klaus sikeresen alkalmazta ezt a s tratégiát Csehországban. Klaus a privatizációs program megszerkesztésére és időzítésére alapuló választási stratégiának eredményei bizonyítják. A tpp konstrukciója a vagyon szétaprózódásával a járadékvadász magatartáshoz járult hozzá. Az erősen fragmentált tulajdonosi szervezet nem tette hatékonyabbá a m enedzserek ellenőrzését. Másodsorban a program lehetővé tette nagy részvénycsomagok „eladását” bármilyen kis összegért, ködös eladási

mechanizmusokon keresztül. A tpp- gyakorlat, amely az államot tartotta meg többségi tulajdonosként, vagy legalábbis részvényesként, ellentétben áll más kelet-európai országokban alkalmazott tpp konstrukciójával. Csehországban, Szlovákiában és Oroszországban a tpp majdnem minden esetben a részvények többségét kínálta fel privatizálásra, a lengyel program a kezdeti magánrészt 85%-ban határozta meg. Ezekben az országokban az állam általában megtartott valamennyit a privatizálandó vállalatok részvényeiből, de ritkán tartott meg akkora részt, amely biztosította volna az állami ellenőrzést. Ezzel ellentétben a román tpp-ot úgy konstruálták meg, hogy a román állam minden egyes vállalatban fenntartotta az állami 18 ellenőrzést, nem csak azáltal, hogy messze a legnagyobb részt tartott meg minden egyes vállalat részvényeiből, hanem azzal is, hogy a program révén a privát tulajdonosi struktúra annyira szétszórt

lett, hogy az állam ellenőrzésével szemben nem volt értelme semmiféle ellenállásnak. A vállalatok ellenőrzése akkor került magánkézbe, ha az állami tulajdonban lévő részvények nagy részét privatizálják, és koncentrált tulajdonszerkezet jön létre. A tpp eredményei A programban részt vett összes vállalatról vannak adatainak, ismerjük a f elkínált részvények arányát, a beadott kuponok é s vagyonjegyek számát, a vállalatok területi és ágazatonkénti eloszlását, törzstőkéjét és az alkalmazottak számát. A kínálat 4803 vá llalat, ennek összesen 1.875931 alkalmazottja van, a vállalatok össztőkéje 49,6 ezer milliárd lej (1$ = 3247 lej). Az első kérdés, amelyet a tpp kínálatánál tárgyalunk, a s tratégiai vállalatok aránya, vagyis azoké, amelyek esetében a r észvények 49%-kát ajánlották fel a magánosításra. A stratégiai vállalatok nagy koncentrációban találhatók a nehéziparban, könnyűiparban és a

bányászatban. A stratégiai csoportban inkább megtalálhatók a több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások. A kereslet. Amint már arról szó volt, a tpp-ben résztvevők előtt két lehetőség állt; vagy részvényekre cserélték kuponjukat, vagy egy másik privát vagyonalapban helyezték el, amelyek befektetési társaságokká alakultak át. Hivatalos források szerint a tpp-ben 15.166266 román állampolgár vett részt, és közülük körülbelül 13 millióan részvényekre váltották kuponjaikat. A maradék 2 millió fő a második lehetőséget választotta, és egy privát vagyonalapba tette kuponját. A tpp keretében a romániai állami vagyonnak csak egy kis hányada került magánkézbe. A program nem biztosította a kínálat teljes privatizálását, a tpp-ben felkínált részvények kevesebb, mint a fele került magántulajdonba. Azt, hogy a tpp javította-e a k orábbi helyzetet, az nem csak a privatizált részvények mennyiségétől függ, hanem

attól is, hogy mennyiben sikerült növelni a tulajdonosok ellenőrzési képességeit, mennyiben sikerült ösztönözni a vállalati szerkezetátalakításokat, és mennyiben sikerült új pénzforrásokat teremteni mind a vállalatoknak, mind az államkasszának. Ez utóbbi hiánya gyakorta jellemzi a tpp-t Néhány, a tpp során privatizált vállalat részvényeit jegyezni kezdték a bukaresti tőzsdén, ami némi előrelépést jelentett. A tpp nem sokat javított a vállalatirányításon, és a privatizált cégek átszerveződésének folyamatát sem gyorsította fel. A tpp nyomán létrejött magántulajdonosi struktúra erősen szétszórt. Ennyire szétszórt tulajdonosi struktúrával, ahol csak egy főrészvényes van, az 19 állam, nagyon költséges a kevés részvénnyel rendelkezőknek, hogy bármilyen ellenállást fejtsenek ki az állammal szemben, vagy maguk önállóan kontrollálják a vállalatirányítást. IV. A külföldi bankok szerepe a

közép-európai átmeneti gazdaságokban A visegrádi országok mindegyike eltérő módszert választott a bankszektor átszervezésére. Csehországban a bankok részt vettek a kuponos privatizációban, Magyarországon már a privatizáció előtt szorgalmazták a külföldiek szerepvállalását, míg Lengyelországban, a privatizációban a n yilvános ajánlattételre helyezték a h angsúlyt, általában stratégiai befektető részvételével és ellenőrzésével. Következésképpen a külföldi bankok szerepe mindegyik országban eltérő. Lengyelország A kormány igen erősen a kezében tartotta a bankszektor fejlődésének tervezését. Ez valamilyen mértékben elkerülhetetlen, hiszen a bankszektor reformja erősen kötődik az egész gazdaság reformjához. Vannak nagy pénzintézetek, amelyek állami kézben vannak, például a t akarékbankok és néhány kereskedelmi bank. 1980-as évek végén, amikor az egyszintű bankrendszer felbomlásnak indult, jelentős

eredmények következtek be a modern bankrendszer kialakításában. A legfontosabb kereskedelmi bankok a központi banktól 1989-ben kivált kilenc bank. 1996 kö zepére a kilencből négyet privatizáltak Ki kell emelni, hogy az egyik privatizált bankban egy külföldi stratégiai befektetőnek kisebbségi tulajdona van. Az első lengyel privatizációs akció külföldi részvétel nélkül ment végbe. 1990-1992-ben sokan kaptak engedélyt bankalapításra A magánbankok gomba módjára szaporodtak, és sok probléma származott a tapasztalatok hiányából. 1994-ben a lengyel jegybank (NBP) felfüggesztette négy bank engedélyét, és körülbelül 15 kisbankot vagy felvásároltak, vagy összeolvasztottak. A magánbankok csak egyharmada folytat önálló aktív banktevékenységet, bár néhányuk a legnagyobb lengyel bankok közzé is felkapaszkodott. Ugyanebben az időszakban néhány külföldi bank és bankképviselet engedélyt kapott bankalapításra. A lengyel

hatóságoknak sikerült meggyőzniük a külföldieket a privatizációban való részvételre. Ez azért meglepő, mert a kereskedelmi bankok továbbra is a régi ügyfeleiknek hiteleztek. A külföldi bankok viszonylag sikeresen bővítették hitelezési tevékenységeiket, de ők elsősorban külföldi ügyfeleiket szolgálták ki. 20 Magyarország Az első külföldi bankok megjelenése még az 1987-es bankreformra nyúlik vissza. A külföldi bankok belépését a magyar piacra aktívan támogatták, és 24 vegyes tulajdonú kereskedelmi bank működik. A külföldi bankok magyarországi megjelenésének két fő formája van. Az elsőhöz tartoznak a vegyes bankok, amelyek lényegében Magyarországon működő külföldi bankok. Piacra lépésüket a pénzintézeti törvény szabályozza, amely előírja a tőkemegfelelési követelményeket, a bank vezetőinek jóváhagyását, stb., de a törvény ösztönözte az új bankok belépését is. A külföldi bankok

megjelenésének másik formája a külföldiek részvétele a nagy, állami tulajdonú kereskedelmi bankok privatizációjában. A külföldi bankok megjelenésének első formája a vegyes bankok, nagyon sikeresnek bizonyultak. A másik forma, a külföldiek részvétele a privatizációban valamivel kevésbé volt eredményes. A külföldi stratégiai befektetők részvétele a privatizációs tervek fontos eleme volt. A vegyes bankok kihasználják saját országaik befektetőivel való kapcsolataikat a külföldi részvétellel privatizált magyar vállalatok finanszírozásában és szolgáltatásokkal való ellátásban. A külföldi bankok tevékenysége eleinte a k ülkereskedelem finanszírozására szorítkozott Magyarországon, de 1994 ót a tevékenységi körük szélesebb lett. Nagy piaci részesedésük ellenére, a külföldi bankok magyarországi jelenléte nem gyakorolt jelentősebb hatást a bankszektorra. A külföldi bankok érdeklődése Magyarország iránt azon

alapul, hogy az ország politikailag stabil. Ezenfelül az ország elhelyezkedése és pénzügyi szektorának fejlettsége miatt sokan úgy gondolták, hogy Frankfurttól keletre Budapest lesz a legnagyobb pénzügyi központ. Cseh Köztársaság A bankszektor státusza jelentősen eltér a Cseh Köztársaságban a magyar és a lengyel helyzettől két fontos ok miatt. Egyrészt Csehországban a bankszektor intézményi szerkezetének változása csak 1990 után kezdődött el. Másrészt a gazdasági változásokat nagyban befolyásolta a széles körű kuponos privatizáció, ami hatott a pénzügyi szektorbeli fejlődésre is. A külföldi bankok aktív tevékenységet folytatnak a Cseh Köztársaságban is, de jelentőségük nem annyira kiemelkedő, mint Magyarországon, és a p rivatizációba sem vonták be őket olyan intenzíven, mint Lengyelországban és Magyarországon. A Csehországban már működő külföldi bankok azonban valószínűleg növelni fogják piaci

részesedésüket. A négy nagy kereskedelmi bank állami tulajdonban maradt részét is valószínűen privatizálni fogják, mégpedig anélkül, hogy bevonnák őket a kuponos privatizációba. A Cseh Köztársaságban a bankrendszer felépítése erősen koncentrált A 21 bankok száma gyorsan nőtt 1990 és 1993 között. Mind belföldi, mind külföldi jelentkezők kaptak bankalapítási engedélyeket. A magyarországi helyzethez hasonlóan sok új bank nem rendelkezett elegendő tőkével, és hamar likviditási problémáik támadtak. A cseh jegybank megszigorította a felügyeletet, emelte a tőkekövetelményt, és végül nem engedélyezte új bankok létrehozását. A lakástakarékbankok kivételt jelentettek, és többet is alapítottak külföldi részvétellel. A külföldi bankok további térhódítása a kis cseh bankok felvásárlásával folytatódott. A kormány a kis bankok konszolidációját támogatta, és a külföldi bankokat a kisebb cseh bankokban

való részesedés vásárlásra ösztönzi. A cseh privatizáció lassan haladt, bár a kormányzat célja a folyamat lezárása. A kormány engedte, hogy a külföldi bankok partnerbankokként részt vegyenek a bankprivatizációban. A külföldi kereskedelmi bankokon kívül számos külföldi nem banki pénzügyi cég is jelen van Csehországban, például brókercégek és befektetési bankok. Ezek a nem banki tevékenységet folytató pénzügyi cégek jóval aktívabbak Csehországban, mint a környező országokban. A cseh bankszektor fejlődése több, egyelőre még megválaszolatlan kérdéstől függött. Először is; vajon képesek lesznek-e a pénzügyi piacon domináló nagy bankok megtisztítani mérlegüket, vagy pedig a morális kockázattal kapcsolatos problémák további rossz hitelekhez vezetnek. Másodszor; vajon a befektetési alapok és a bankok közötti kapcsolat tőkepiaci szinergiához vezet-e, vagy pedig vállalatirányítási problémákhoz. Az ezekre a

k érdésekre hozott válaszok határozták meg a b elföldi bankszektor helyzetét, és azt, hogy a külföldi bankok mennyire lesznek képesek terjeszkedni. Következtetések Minden átmeneti gazdaság lényegében támogatja a külföldi bankok megjelenését, az összes ellenérzés és a félelem ellenére, hogy a külföldi bankok a gazdaság feletti ellenőrzést befolyásolhatják. Úgy tekintenek rá, mint bármi más külföldi működőtőkebefektetésre, a gazdasági növekedéshez szükséges tőke megszerzésére és a technológia színvonalának fejlesztésére. A külföldi bankok megtalálják annak módját, hogyan törhetnek be a számukra kedvező feltételűnek ítélt piacokra. A következő három tényező tehát szükséges a külföldi érdeklődés felébresztésére; először is a gazdasági környezetnek meglehetősen stabilnak kell lennie. Másodszor, léteznie kell működő fizetési rendszernek és bankközi piacnak, ami lehetővé teszi a helyi

bankokkal való kapcsolatot. És végül szükség van a nemzetközi cégek jelenlétére, amelyek az ügyfélkör alapjai lehetnek, és a pénzügyi szolgáltatások fejében bevételekhez juttatják a b ankokat. Az európai átmeneti gazdaságok mindegyikében kettősség figyelhető meg a kormányok és a külföldi bankok 22 között, amelyek a piaci részekben, való befektetésekben érdekeltek. Ez egészséges feszültséghez vezet, ami valószínűleg hozzájárul a bankszektor reformjához. Ha a kormány kedvezően fogadja a külföldi befektetéseket, és látja, hogy a külföldi bankok csak alaposan megtisztított bankokba hajlandóak befektetni, akkor ez arra készteti őt, hogy végrehajtsa a belföldi bankrendszer elkerülhetetlen reformjait. Másrészről, pedig az újonnan belépő külföldi bankok sikere nyomást gyakorol a meglévő bankokra, melyek aztán siettetik a változásokat. A külföldi bankok jelenléte Magyarországon a legerősebb Magyarország

támogatta a külföldi és vegyes bankok megjelenését, és azok a bankpiacon immár jelentős részesedéssel rendelkeznek. Magyarországon most az jelent kihívást, hogy az újabb külföldi befektetések felhasználhatók-e az állami tulajdonban lévő bankok reformjának elősegítésére. Csehországban a külföldi bankok nagyon agresszívak és gyorsan terjeszkednek. Lengyelországban a viszonylag új külföldi bankok gyorsan terjeszkedtek, a kormánynak ki kellett dolgoznia valamilyen módszert, amellyel a külföldi befektetőket még jobban rá lehetett venni a privatizációban való részvételre és az állami bankok reformjára. A kormány aktívan ellenezte az új külföldi bankok alapítását, és sikeresen igyekezett a befektetőket a lengyel bankok privatizációja felé terelni. Mivel a bankrendszer a csehnél sokkal kevésbé koncentrált, a befektetési érdeklődés sokkal fokozottabb volt. Az átmenet korai szakaszaiban a külföldi bankok belépése a

piacra még egyszerűen annak a várakozásnak a jele volt, hogy az adott országnak a világ többi országaival folytatott gazdasági kapcsolatai bővülni fognak. Az 1990-es évek elején mind Lengyelország, mind Magyarország szenvedő alanya voltak az úgynevezett túlzottan kockázatos banki gyakorlatnak. Mostanában a bankügyletek vigyáznak arra, hogy megkülönböztessék az olyan érdeklődő külföldi bankokat, amelyek a nemzetközi kereskedelemi és pénzügyi vállalatoknak nyújtanak szolgáltatásokat az olyan külföldi bankoktól, amelyek nem mutatnak hosszú távú elkötelezettséget az ország iránt. A Cseh Köztársaságnak sokkal nehezebb volt stratégiai befektetőket találni a nagyon koncentrált cseh bankszektor nagybankjai számára. Azonban a külföldi érdeklődés hiánya azt is jelezte, hogy a cseh bankrendszer reformja még koránt sem fejeződött be. Tulajdonképpen Csehországban a jelentős külföldi banki jelenlét hiánya valószínűleg

hozzájárult a nagybankok reformfolyamatának lelassulásához. Végezetül; a külföldi bankok iránt tanúsított magatartásnak három összetevője van: • Az átmenet kezdeti szakaszában a nyitottabb pénzügyi rendszer előnyeit kell összevetni a gyakran instabil gazdasági környezetben megjelenő új bankok felügyeletére való képességgel. 23 • A későbbi szakaszokban a külföldi stratégiai befektetések a privatizációs folyamatban való részvételét kell szorgalmazni, mert ez a b ankreform egy próbájának tekinthető. • Az új külföldi bankok fejlődése pozitív fejlemény, mivel az ezzel járó kompetitív környezet előnyei nagyobbak, mint a meglévő bankok számára okozott költségek. V. A külföldi működőtőke hatása a külkereskedelemre négy kis közép-európai országban A külföldi tőke külkereskedelemre gyakorolt hatásai Szlovéniában, Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában. A külföldi

tulajdonrészesedésű vállalatok általában mind a négy országban exportintenzívebbnek bizonyultak, mint hazai társaik, és nagy számban vannak jelen kivitelorientált feldolgozóipari ágazatokban. E területen megnyilvánuló komparatív előnyök változóban vannak, ami mögött a szakképzet munkaerő fokozott kihasználtsága áll. Magyarország e tekintetben és más szempontból is a többi országtól különbözőnek mondható. A külföldi tőkebefektetések, és a külkereskedelem közötti viszonyt alapvetően két szempontból lehet vizsgálni. Az egyik; hogyan befolyásolja a külföldi befektetéseket a külkereskedelem, vagyis mikor éri meg egy vállalatnak az export helyett az adott exportpiacra befektetni. A másik szempont a már létrehozott befektetések, vagyis a külföldi tulajdonrészesedésű cégek külkereskedelemre gyakorolt hatásával kapcsolatos az adott befogadó gazdaságban. Az első szempont inkább a befektetőre koncentrál, a második

egy helyzetet tükröz, és a b efektetések hatásait vizsgálja. E tekintetben a legfontosabb, hogy lehetőség nyílik a komparatív elemzésre, vagyis a négy országban zajló folyamatok összehasonlítására. A nemzetközi tapasztalatok szerint a külföldi tőkebefektetések mennyisége és szerkezete jelentősen befolyásolja a befogadó ország külkereskedelmének szerkezetét. A külföldi működőtőke kereskedelmi helyettesítő és kereskedelemfejlesztő hatással jár. Nem lehet tisztán különbséget tenni az egyes típusok között, mert a befektetői motivációk általában összetettek, ráadásul a v ilágkereskedelem egyre nagyobb része multinacionális vállalatokon belül bonyolódik. A hatékonyságnövelő befektetések legfontosabb célja az, hogy kihasználják a b efektetési célországok eltérő relatív tényezőellátottságát, intézményi szerkezetét, gazdaságpolitikáját, piaci szerkezetét stb. s a termelést néhány telephelyre

koncentrálva lássák el a legfontosabb piacokat. 24 A piacszerző befektetők közé azok a vállalatok tartoznak, amelyek egy bizonyos országban vagy országok alkotta régióban azért ruháztak be, hogy áruikkal vagy szolgáltatásaikkal a helyi piacokat lássák el. Sok esetben a befektető korábban már exportált az adott piacra A befektetés célja a meglévő piaci részesedés fenntartása vagy védelme, illetve új piacok meghódítása. A csoportosítás alapján nyilvánvaló, hogy a befektetések típusainak eltérő hatásuk van az adott ország külkereskedelmi mérlegére. A hatékonyságnövelő befektetések pozitívan befolyásolják a külkereskedelmi mérleget, még akkor is, ha működésük kezdeti szakaszában elsősorban importált inputokat használnak fel. A piacszerző vagy hazai piacra orientált befektetések egészében véve negatívan hathatnak a külkereskedelmi mérlegre, ha exportjuk elenyésző és sok importterméket használnak fel. A

közép-európai regionális piac jelentőségét az is növeli, hogy a befektetési lehetőségek itt nagyjából egy időben nyíltak meg a nyugati cégek számára. A kilencvenes években a hatékonyságorientált és a piacorientált befektetők egyaránt jelentős működőtökét fektettek be a közép-kelet-európai régió gazdaságaiba egyrészt a privatizáció során, másrészt zöldmezős beruházásként. 1996-1997-re a külföldi tulajdonrészesedésű cégek tevékenysége már dominánssá vált a négy ország feldolgozóiparában. A külföldi működőtőke befektetések terén eltérő az egyes országok helyzete. 1997 végén a működőtőke állomány Magyarországon mintegy 17,5 milliárd dollár, Csehországban 6,7 milliárd dollár, Szlovéniában 2,4 m illiárd dollár, míg Szlovákiában mindössze 1,4 milliárd dollár volt. Az abszolút számoknál jobban érzékelteti a külföldi tőkeállomány jelentőségét az egy főre jutó adat, míg

Magyarországon ez 1750 dollár körül van, addig Szlovéniában 1206, Szlovákiában 263, Csehországban 655 dollár. A külföldi tulajdonú vállalatok részben azért inkább külkereskedelem-orientáltak, mint helyi társaik, mert a külföldi termelés megvalósításához bizonyos közbülső termékek kereskedelmére is szükség van, részben, pedig azért, mert a befektetések célja sokszor éppen a külkereskedelem termelése vagy eltérítése. A külföldi partner biztos külföldi piacot is hoz. Földrajzi szerkezet A külföldi befektetések több esetben új piacokat, új kapcsolatokat jelentenek a privatizált cégek számára. A külföldi tulajdonrészesedésű vállalatok fontos szerepet játszanak a közép-kelet-európai egymás közti külkereskedelmében is. A külföldi befektetők építhettek a privatizált vállalatok korábbi kapcsolataira is. A kelet-európai piacot meghódítani 25 igyekvő külföldi befektetők közül jó néhány

régióközpontot is felállított a négy ország valamelyikében. Komparatív előnyök Az exportszerkezetbeli változások felvetik a kérdést, hogy változnak-e a vizsgált országok külkereskedelmében megnyilvánuló komparatív előnyei is. A komparatív előnyökkel foglalkozó hagyományos elméletben a kereskedelem mögött a tényezőellátottság áll. Az országok a bőségesen rendelkezésre álló termelési tényezőiben (munkában vagy tőkében) intenzív termékek termelésére specializálódtak. Az általam vizsgált négy közép-keleteurópai ország esetében ez a termelési tényező a szakképzett és viszonylag olcsó munkaerő, ezért ezeknek az országoknak hagyományosan munkaintenzív ágazatokban volt komparatív előnyük. A közép-kelet-európai országok hagyományos megnyilvánuló komparatív előnyei az erőforrás- és munkaintenzív területeken vannak. Mindazonáltal csökkentetek a komparatív hátrányok bizonyos humántőke-intenzív

termékek esetében, elsősorban Magyarországon és Csehszlovákiában. A bérmunka mindegyik vizsgált ország külkereskedelmében jelentős szerepet tölt be, bár ez az utóbbi években némi csökkenést mutat. A bérmunka és a külföldi befektetések közötti viszony kétféle lehet. Először is a bérmunka-kooperáció helyettesítheti a külföldi tőkebefektetést. A bérmunka másik típusa elsősorban a gépiparban vált jellemzővé A bérmunkakapcsolatot sokszor külföldi tőkebefektetés is kíséri; a külföldi cég új vállaltot alapít vagy egy már meglévőt vásárol meg, és tevékenységét a bérmunkára építi. Következtetések A négy kis közép-kelet-európai ország mindegyikében a külkereskedelem meghatározó jellegű. A kilencvenes évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a külföldi részesedésű vállalatok fontos szerepet töltenek be ezen országok között bonyolódó külkereskedelem szerkezetének megváltozásában. Néhány

pontban összefoglalhatók a külföldi befektetések és a külkereskedelem kapcsolatának vizsgálatából adódó főbb következtetések: 1. A legfontosabb befektetői típusok a hatékonyságnövelő és a piacszerző befektetők 2. Közös vonás a vizsgált országokban, hogy a külföldi részesedésű vállalatok külkereskedelmi intenzitása nagyobb, mint a hazai vállalatoké. 3. Az a szektorok, ahol a külföldiek jelentős mértékben ruháztak be, gyorsan növelték termelésüket és kivitelüket, mialatt más ágazatok sok esetben stagnáltak. 26 4. A külföldi részesedésű vállalatok által dominált ágazatok gyorsan növekvő kivitele hozzájárult a vizsgált országok külkereskedelmében megnyilvánuló komparatív előnyeinek változásához is, bár különböző mértékben. 5. Bizonyos munkaintenzív ágazatokban a bérmunka dominál, aminek két típusa különíthető el. 6. A külföldi működőtőke meghatározó szerepét a gazdaságban és a

külkereskedelemben, a zöldmezős beruházások nagy számát és a gyorsan változó megnyilvánuló komparatív előnyöket tekintve, Magyarország jelentősen különbözik a másik három közép-keleteurópai országtól. 7. Veszélyként szokás említeni, hogy a kis közép-kelet-európai országok előbb-utóbb elveszítik vonzerejüket a külföldi befektetők számára és a külfölditőke kivonul. 27 Irodalomjegyzék: Közgazdasági Szemle, XLII. évfolyam, 1995 6 szám (620-630 oldal) Közgazdasági Szemle, XLII. évfolyam, 1995 12 szám (1097-1117 oldal) Közgazdasági Szemle, XLV. évfolyam, 1998 4 szám (317-332 oldal) Közgazdasági Szemle, XLV. évfolyam, 1998 5 szám (497-493 oldal) Közgazdasági Szemle, XLIV. évfolyam, 1997 2 szám (124-141 oldal) Közgazdasági Szemle, XLVI. évfolyam, 1999 1 szám (66-80 oldal) 28 Tartalomjegyzék: I. Piacgazdasági átmenet kelet-közép-európai tükörben 2 A gazdasági visszaesés okai 2 A visszaesés

általános okai . 3 A sajátos magyar tényezők . 4 Az átalakulás társadalmi költségei . 6 II. Magyar fejlődés politikai gazdaságtani megközelítésben 7 Politikai áttekintés . 8 Az 1956-os forradalom és a megtorlás évei 8 A diktatúra „felpuhulása” és a politikai fordulat . 9 Megrázkódtatások és konfliktusok kikerülése 9 Problémák . 10 Letérés a korábbi útról, az 1995. tavaszi stabilizációs program 12 III. A privatizáció 13 Mit jelent a privatizáció . 13 A rendszerváltással együtt járó gazdasági visszaesés .13 Lehetséges privatizációs forgatókönyvek . 13 A privatizáció története .14 Következtetések .15 A romániai tömeges privatizáció eredményei 16 A romániai privatizáció rövid története .16 A program mozgatórugói . 18 A tpp eredményei 19 IV. A külföldi bankok szerepe a közép-kelet-európai átmeneti gazdaságokban 20 Lengyelország .20 Magyarország .21 Cseh Köztársaság21 Következtetések .22 V. A

külföldi működőtőke hatása a külkereskedelemre négy kis kelet-közép-európai országban .24 Hatékonyságnövelő befektetések .24 Piacszerző befektetések 25 Földrajzi szerkezet .25 Komparatív előnyök 26 29 Következtetések .26 Irodalomjegyzék .30 30