Történelem | Tanulmányok, esszék » Hadműveletek Erdély területén 1703 és 1705 között

Hadműveletek Erdély területén 1703 és 1705 között Amint a fenti címből könnyedén kikövetkeztethető, a Rákóczi-szabadságharc Erdélyben zajló hadi eseményeit szeretném ismertetni a következő néhány oldalon, és betekintést nyújtani a „három nemzet” történetébe ebben a kegyetlen és erőszakos időszakának a történelemben. Nemcsak a Rákóczi – szabadságharc katonái harcoltak a Habsburgok ellen ebben az időben, mivel épp ekkor zajlott a spanyol örökösödési háború is, és ennek eseményei döntően befolyásolták a magyarországi harctér történéseit is. Az erdélyi bujdosó mozgalom kezdeteit máig nem tudta a tudomány tisztázni. Azt mindenesetre biztosan állíthatjuk, hogy 1702 végén már biztosan működött, ezt alátámasztja, az is, hogy rengeteg jobbágy is a bujdosók közé állt, és a nemesek rettegtek tőlük. A központok valahol Kővár közelében és a Székelyföldön voltak. 1 A két központ közül a

székelyföldi erőseb és agresszívabb is volt. 1702 júliusában a Gubernium is úgymond „fülest” kapott, hogy a székelyek szervezkednek általános vizsgálatot rendeltek el a székely területeken, de nem tudtak fényt deríteni a „rebellisekre”. Nemhiába, a székelyek a török veszély alatt is el tudtak rejtőzni, és ugyanezzel a taktikával a Gubernium sem tudott mit kezdeni. Ami azonban világossá tette számukra, hogy valóban létezik ellenállás az a kővári csoport akciója volt. Augusztus 15-én szabályos ütközetet vívtak a kolozsvári császári őrséggel. Rabutin marsallnak fel kellett kötnie a nadrágját, ha maroknyi emberével az egész Erdélyt lassan behálózó ellenállással fel akarta venni a harcot. 2 Sok hasonlóság volt a magyarországi és az erdélyi felkelés közt, amiben azonban eltér, hogy valószínűleg nem volt vezetője, esetleg helyi szinteken, viszont ezek beazonosítása szinte lehetetlen. Tagjait azonosítani viszont

valamivel könnyebb, mivel következtetni is tudunk és ezek a feltevések valószínűleg helyesek. A szervezkedés tagjai közt találunk torockói vasműveseket, a Kővár vidéki armásokat, gyulafehérvári aranymosókat és persze a Habsburgok legjobban a székelyektől féltek, akiknek egy része törvényesen is viselhetett fegyvert. 3 Hogy miért is voltak elégedetlenek az emberek Erdélyben? Erre a kérdésre rengeteg magyarázat van, de egyik sem teljesen igaz mindegyik társadalmi csoportra. Igazából minden csoportnak más és más problémája volt: a feudális terhek, az adók irgalmatlan növelése, a 1 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 344p Köpeczi Béla(főszerk.): Erdély története II Akadémiai kiadó, Bp 1988 895-896p 3 Köpeczi Béla(főszerk.): Erdély története II Akadémiai kiadó, Bp 1988 896p 2 1 hadsereg katonai terrorja, a hivatalok visszaélései, a gátlástalan nemesek szinte felmérhetetlen

követelései, a gyenge államhatalom, vagy a császári gazdaságpolitika Erdélyre való ráerőltetése. Egy dolog azonban minden csoportot érintett, ez pedig az általános megalázás, rangra és jogra való tekintet nélkül. 4 Innen pedig már csak egy apró lépés volt az, hogy eljussanak oda, hogy a problémák megoldását a gyökerénél kell elfojtani, vagyis a Habsburg uralom ellen kell fordulni. A kővári bujdosók felvették a kapcsolatot Rákóczival 1703 augusztusában, aki viszonozta ezt, segítettek neki Somló várát elfoglalni. Augusztus végén fellázadtak az erdélyi érchegység kurucai is, így a Zalatna környéki aranybányák a kurucok kezébe kerültek. 5 Rákóczi Ferenc Erdélyt nem tekintette elsődleges harctérnek az országba érkezésekor. Amikor a szabadságharc kirobbant, terve az volt, hogy a Felső – Tisza vidéken előrenyomul, a Tiszántúlon elfordul nyugatra, és Észak – Magyarországon átvonulva egyesüljön az éppen ekkor a Duna

vonalán Bécs felé tartó bajor-francia seregekkel. Erdélynek ebben már fontos szerep jutott, mivel Rákóczi tudta, hogy komoly haderő állomásozik itt, szerencséjére néhány kisebb szívességet követően - ezt lekötötte a helybeli lázongás és forrongás, így nem tudtak a kurucok hátába támadni. Persze ehhez még az is hozzájárult, hogy az udvar nem merte nyitva hagyni a déli határokat félve egy esetleges török támadástól. 6 Savoyai Jenő, az udvari haditanács elnöke hamar felismerte, hogy a szabadságharc még komoly problémákat is okozhat, így a magyarországi csapatok élére új parancsnokot küldött, Schlik Lipótot, és utasította az erdélyi főparancsnokot, Rabutint, hogy Glöckelsberg tábornokot küldje a veszélyben forgó Szatmár várának a megerősítésére. Rabutin 600 lovast vezényelt át a város védelmére, ezzel gyengült az Erdélyben állomásozó haderő. Ezen a parancson kívül a marsall nem kapott mást Jenő

hercegtől, pedig szeretett volna erősítést kapni, mint majd látjuk a későbbiekben. Magyarul, Jenő herceg nem akarta a kurucokat ösztönözni, hogy vonuljanak Erdélybe, úgy gondolta, ha nem piszkálja őket, akkor talán békén hagyják, és a birodalom seregei a nyugati hadszínterekre tudnak még inkább koncentrálni. Ez a stratégia bevált, a kurucok nem nyomultak be, és Rabutin marsall magmaradt eredeti parancsa mellett: csak és kizárólag az Erdélyhez tartozó császári területeket érő támadásokba kell beavatkoznia, minden más hadieseményt figyelmen kívül hagyhat, hacsak nem kap a beavatkozásra parancsot – mint pl.: Szatmár váránál 7 4 Köpeczi Béla(főszerk.): Erdély története II Akadémiai kiadó, Bp 1988 896p Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 344p 6 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 344p 7 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi

Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 344p 5 2 Rossz hírrel találta magát szemben Rabutin, mivel Huszt várának őrsége átállt Rákóczihoz, így már Erdély területén is volt a kurucoknak erősségük. Glöckelsberg tábornok megveszekedett módon tartotta Szatmárt, Rabutin parancsának megfelelően. Pedig Rákóczi maga irányította az ostromot. Hogy Rákóczi ekkor miért nem tört be Erdélybe, erre több magyarázat is van. Egyrészt Erdélyben a nemesek nem álltak volna Rákóczi mellé, és esetleg erősítették volna Rabutin seregét, másrészt a kurucok tisztában voltak azzal, hogy a háború nyugaton fog eldőlni. Ha pedig az osztrákok kijönnek Erdélyből, akkor az Alföldön számolnak le velük, és ellenállás nélkül az övék lesz az országrész. 8 Erdély hadba száll Amíg Magyarországon Rákóczi „szervezett” serege vette fel a harcot a császári seregekkel, addig Erdélyben - mint említettem- vezető nélkül, lázongás és a düh

irányította leszámolások vették kezdetüket. A nemesek valóban rettegtek saját jobbágyaiktól Erre kiváló példa Czegei Vass György naplójának egyik bejegyzése: „Ősszel, de kivált télben támada Erdélyben paraszt had, az kik az uraknak és főrendeknek mindenféle marhájokat eldúlák, prédálák, udvarházokat elpusztították, prédálták, vesztegették s kimondhatatlan károkat töttek.” 9 Amit várni lehetett az be is következett. Az erdélyi nemesség 1703 októberében, Gyulafehérváron úgy döntött, hogy nem rettegnek tovább a jobbágyoktól, és védelmet kértek Rabutintól mind a maguk, mind pedig családjuk számára. Az osztrák parancsnok ezt úgy oldotta meg, hogy beköltöztette őket Szeben városába, mely még a császáriak kezén volt. A főparancsnok úgy döntött, hogy megerősíti a városok őrségét, ezzel megakadályozva, hogy a városlakók esetleg csatlakozhassanak a kurucokhoz. 10 Az erdélyi parasztok többnyire csak

fosztogattak, portyáztak. Ellenük nem tudtak különösebb intézkedést tenni. Rabutin csapatai a városok megerősítése után meggyengültek, és ez tudomására jutott Orosz Pál és Bóné András seregeinek, akik északról támadást intéztek Erdély ellen. Ezek a csapatok a helyi lázadókat is soraikban tudva a határ mellett végeztek támadásokat, és kis számukhoz képest jelentés sikereket értek el. Elfoglalták Somlyót, Abrudbányát és Máramarost. Kővár városával már nem voltak ilyen szerencsések, itt 8 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 344-345p Köpeczi Béla(főszerk.): Erdély története II Akadémiai kiadó, Bp 1988 896 – 897p 10 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 345p 9 3 mindössze a város körülzárását tudták megoldani. De ez még nem volt elég a lázadóknak és a kurucoknak, bevették Nagybányát is. 11 Rabutin marsall a parancs

értelmében nem hagyta el állomáshelyét, a lázadók ellen a székely felkelés mozgósítására, majd bevetésére adott parancsot. 12 A székelyek 3 összecsapásban találkoztak össze az elég szedett – vedett társasággal, akiknek bár fegyvere nem volt sok, lelkesedésük viszont annál több. Az első két összecsapás Brádnál majd Szentbenedeknél inkább erőfitogtatás volt 13 , a tényleges ütközet a mesékből jól ismert Bonchidánál zajlott le, november 10-én. A lázadó-kuruc seregek szétszórták, vagy átállásra bírták a székely felkelés katonáit. 14 Thoroczkay István erdélyi főnemes fogságba esett, majd Rákóczira esküdött fel. Ez elindította a lavinát, és Észak – Erdély nemessége hamarosan a kurucok oldalán vallott színt. Fontos közülük kiemelnünk Pekry Lőrincet, akit néhány emberével együtt egy kuruc őrjárat kapott el, és vitt Rákóczi elé. Itt felesküdtek rá, és hamarosan kurucként szolgáltak. Azt azonban

hozzá kell tenni, hogy nem csak hazafiasságból tették mindezt, hanem gyakran csak így menekülhettek meg a kurucok folytonos pusztításaitól, és csak az alkalmat várták, hogy visszatérhessenek birtokaikra, és élhessék tovább saját nemesi életüket. 15 Novemberben Rákóczi kiadta Erdélynek szóló kiáltványát, melyben minden embert, tehát a jobbágyokat is felszólítja az osztrákok elleni harcra. 1704 január 18-án hosszas tárgyalás sorozat után Kővár is megadta magát. Ezután nekilátott, hogy kidolgozza Erdély felszabadításának tervét. 16 Erdély kuruc kézen Rákóczi seregei elindultak, ám nem ők voltak az egyetlen kuruc erők Erdélyben. Orlay Miklós ezredes a Török Birodalomból átkelt a Dunán Dobránál, 5-7 ezer fős seregével és szinte feltartóztathatatlanul tört előre, olyannyira, hogy megelőzte Thoroczkai István generálist. Orlay április 6-án bevonult Gyulafehérvárra is A konfliktus nagyon érlelődött a két

szabadságmozgalom hívei között. Már egymás ellen is fordultak a kuruc seregek, amikor Orlay váratlanul meghalt. A Thököly – ezredek feloszlottak, és Thoroczkait mérgezéssel is 11 Köpeczi Béla(főszerk.): Erdély története II Akadémiai kiadó, Bp 1988 897p Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 345p 13 Köpeczi Béla(főszerk.): Erdély története II Akadémiai kiadó, Bp 1988 897p 14 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 345p 15 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 345p 16 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 345-346p 12 4 vádolták, persze csak a háta mögött. 17 A császári főparancsnok sem tétlenkedett ezalatt, és elkezdte megszervezni az ellenállást, valamint seregét is igyekezett felduzzasztani, mivel aggasztó létszámhiánnyal küzdött. Bár csak egy évvel

későbbi adat áll rendelkezésre, mivel nem voltak számottevő csapatmozgások osztrák részről így valószínűleg egy évvel korábban is mindössze 8 ezer katonája volt a marsallnak. 18 Ráadásul a Szebenben lévő nemesek is elkezdtek szimpatizálni a kurucokkal, noha nem politikai céljaik miatt, hanem mert nagy volt a zsúfoltság, az ellátásuk is hagyott maga után kívánnivalót, így nem csoda, hogy Rabutin a védelmet fogsággá alakította, és alaposan megdézsmálta a pénztárukat is, mivel seregének ellátása rengeteg pénzt felemésztett, mivel az aranybányák már lassan két éve nem voltak a kezén. 19 1704. április 13-án a székely felkelés ismét mozgásba lendült, ám most már Rákóczi oldalán. Rabutinnak ezt még sikerül elfojtani, Graven ezredest vezényli ellenük, aki megveri a székelyeket a Feketehalom – i csatában, ám a marsall parancsára kivonult Székelyföldről, hogy a még megmaradt osztrák kézen lévő területeket tartani

tudja. Sikerült is neki, mivel Thoroczkai úgy gondolta, mintegy 5 ezer főnyi katonaságát nem kockáztatja, így kitért az ezredes csapatai elől, aki igyekezett bosszút állni a lakosságon. Egyik legborzalmasabb tette Enyednél történt, ahol lerohanta katonáival a teljesen védtelen falut, és mindenkit, asszonyt, gyereket leöletett. 20 Ezt a kudarcot, Rákóczi sikerként könyveli el, minthogy az is volt, és politikailag is igyekszik, hogy kihasználja, Gyulafehérváron az országgyűlés július-8-án Erdély fejedelmévé választotta. Rákóczi Erdélybe körülbelül 21 ezer főnyi hadsereget küldött, míg a császáriaknak mint feljebb említettem 8 ezer fős had állt a rendelkezésére. Rabutin ennek fényében csak a várak védelmére koncentrált, és igyekezett kerülni a nyílt színi összecsapásokat. Október 13-án utasítja Kolozsvár parancsnokát, hogy rombolják le a város védműveit és vonuljanak ki a városból. Ezután még 5 város, Déva,

Medgyes, Brassó, Szamosújvár és Nagyszeben maradt az ő kezén.21 Szerencséjére lélegzetvételnyi időhöz jutott, amikor is a fejedelem és a császár fegyverszünetet kötött szeptember 12-én. Rákóczi nyitott lett volna a békekötésre is, azonban a császár elutasította feltételeit, többek közt az Erdélyi Fejedelemség függetlenségét is. A háború tehát folytatódott tovább 17 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 350p Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 350p 19 Köpeczi Béla(főszerk.): Erdély története II Akadémiai kiadó, Bp 1988 897p 20 Köpeczi Béla(főszerk.): Erdély története II Akadémiai kiadó, Bp 1988 899p 21 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 350p 18 5 Kísérletek a békekötésre Rabutin marsall tudatta Jenő herceggel, hogy amennyiben nem kap erősítést, akkor nem tudja Erdélyt

megtartani. A Haditanács egyenlőre azonban csak kereste a csapatokat, azonban a kurucok már készen voltak, és csak a nehezen létrejött fegyverszünet végét várták a támadással. Maga a fegyverszünet egyébként nemcsak a császáron és Rákóczin múlt, hanem az európai diplomácia keze is vastagon benne volt a dologban. Angol és holland diplomaták érkeztek Magyarországba, hogy létrejöhessen a béke, de ha az nem is, legalább a fegyverszünet. A fegyverszünetet Selmecbányán kötötték meg az angolok és a hollandok részvételével. Nekik azért volt különösen fontos az, hogy létrejöjjön egy viszonylagos nyugalom Magyarországon, mert bár a franciákat Jenő herceg és Marlborough herceg alaposan megverte Höchstadtnál a spanyol örökösödési háborúnak még korántsem volt vége. A béketárgyalásokon aztán elszabadultak az indulatok. Rákóczi azt szerette volna, ha az udvar helyreállítja a szabad királyválasztás jogát, illetve az

Aranybulla ellenállási záradékát, ezenkívül követelte az Erdélyi Fejedelemség függetlenségének elismerését, és a követelések betartására pedig nemzetközi garanciát akart. Mondanom sem kell, hogy a császár nem ugrált örömében, amikor a fejedelem követelését meglátta. Azonnal visszautasította, viszont a fegyverszünetnek egyik fél sem szabott gátat. 22 Rákóczi a fegyverszünetet arra használta fel, hogy csapatait rendbe szedje, újjászervezze. Leváltotta Thoroczkay Istvánt, és helyére a kiváló képességű hadvezért Forgách Simont nevezte ki. A sereg több mint egyharmadát viszont elvezényelte onnan, így a maradék 12 ezer emberrel kellett Forgáchnak eredményt felmutatnia. Mivel az udvar generálisa Heister felrúgta az alkut, október 31-én a kurucok is ismét támadásba lendültek. Az új tábornok kiszemelt célpontja Medgyes lett, amelyet sikeresen be is vett. 23 Rabutin igazából már nem tudott ellenállást kifejteni a

kurucokkal szemben, csupán a várinak védelmét tudta úgy – ahogy ellátni. 1705. május 5-én meghalt a császár, I Lipót Utóda 27 éves fia, I József lett Az új uralkodó felismerte Erdély jelentőségét. Herbeville tábornagyot nevezte ki Magyarország katonai főparancsnokának Heister leváltását követően. A szerencsétlen főparancsnoknak elég sok volt már a rovásán, de József nem váltotta volna le, csak akkor amikor az angol és holland képviselők is felemelték szavukat ellene. Az új főparancsnok első és legfontosabb feladatának 22 23 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 350-351p Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 354p 6 adta az uralkodó, hogy vigyen Rabutin marsallnak erősítést. Herbeville - t egyébként Rákóczi maga is ismerte és derék, öreg dragonyosnak titulálta. 24 Herbeville eljutott a Dunáig, és sikeresen át is kelt, de nagyon

nem akaródzott neki Erdélybe menni. Augusztust végigkalandozta Magyarországon, többek közt a Csallóközt és a Felvidéket is meglátogatta, és hihetetlen szerencsével serege átvészelte a kétszeres kuruc haderővel a versenyfutást. Végül Jenő herceg megelégelte a kirándulást, és ráparancsolt Herbeville-re, hogy azonnal vonuljon Erdélybe 25. Rákóczi nem akarta, és nem is hitte, hogy a császári sereg Erdélybe fog vonulni, köszönhetően a parancsnok kitérőjének azt hitte, hogy valahol az Alföldön akar a kurucokkal megütközni. Vagy pedig, hogy Herbeville az Alföldön kétfelé választja csapatait, és a fősereggel a Felvidék ellen indul. A kisebb sereg pedig továbbvonul Erdélybe Végzetes tévedés – A zsibói csata Több hétig várakozott Rákóczi a Felvidéken, amikorra világossá vált előtte, hogy Herbeville valóban Erdélybe megy. Októberben sietve dolgozta ki a haditervet Addig Károlyi és Bottyán háborgatta a sereget. A fejedelem

Erdély határán, a Szamos völgyében fekvő Zsibónál sáncokkal erősített állásokat létesített, ezek azonban csak félig – meddig készültek el. Herbevillenek sikerült seregét elrejteni a kuruc megfigyelők elől. Ezután október 31én felmentette Váradot amely már 2 éve ostromzár alatt volt, majd a Szamos mentén vonult tovább. November 8-án Szilágysomlyón seregével pihenőt tartott A 16 ezer fős sereg teljes ellátását nehezen de megoldotta. Kémei jelentéséből tudta, hogy a Karikai – szoroson nem tud áthatolni. Az Erdélyt jól ismerő Glöckelsberg tábornok javaslatára a még nem teljesen kiépített zsibói sáncok felé vonult tovább, melyet november 11-én értek el. Rákóczi haditervét tábornokai közül páran ellenezték, leginkább Forgách tábornok, aki szerint az ellenséget be kellett volna ereszteni Erdélybe, és nyílt terepen a lovasság erőfölényét kihasználva átgázolni rajtuk. A fejedelem azonban félt attól, hogy a

lakosság nem tudná elviselni még egy sereg jelenlétét, valamint az sem mellékes, hogy előfordulhatott volna, az is, hogy Rabutin és Herbeville csapdába ejtik a kurucokat északról és délről. Bár ennek lehetősége jelentősen csökkent, amikor Rákóczi az erdélyi kurucokat az ország belsejébe küldte. 24 25 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 354p Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 355 – 356p 7 Rákóczi személyesen vezette csapatai a sáncok közt várakoztak, pihentek és jól tápláltak voltak, míg Herbeville csapatai fáradtak és éhesek voltak. A serege háta mögött Károlyi lovasezredei gyülekeztek. Viszont amíg Rákóczi serege irányíthatatlan és fegyelmezetlen volt, a császáriak harcedzett katonái fegyelmezetten és rezzenéstelenül teljesítették a parancsokat. Herbevillenek 16 ezer embere volt, Rákóczinak 9 ezer, Károlyinak 6 ezer így

a létszám szinte azonos volt, első látásra. Viszont a kuruc hadvezetés hibái és figyelmetlenségének következtében az erőviszonyok átalakultak. Az őszi esőzéseknek köszönhetően a Zsibóhoz vezető út felázott és rettenetesen nagy sár volt, melyekkel a lovasok nem tudtak megbirkózni. Rákóczi ugyan parancsot küldött Károlyi lovasainak, hogy amikor az ágyúzás megkezdődik támadja meg a császári seregeket oldalról és hátulról, azonban a lovas parancsnoknak ez a parancs az irgalmatlanul nagy sár miatt teljesíthetetlen volt. Rákóczi úgy gondolta a császáriak kipihenik magukat az ütközet előtt, ezért elment egy közeli kastélyba ebédelni. Ezáltal a tartalék 1200 főnyi lovasságnak nem volt parancsnoka. Herbeville örült az esőzéseknek, így nem kellett Károlyi miatt aggódnia. Seregét kétszer 3 részre bontotta, ezáltal biztosította a győzelmét, mint később kiderül. Rákóczi tévedett, amikor azt hitte, hogy az osztrákok

pihenni fognak. Délután 3 óra körül Herbeville kiadta a parancsot a támadásra. A kuruc sereg jobb szárnyát a kiváló francia tábornagy, Des Alleurs vezette 3000 emberrel míg a bal szárnyat 5000 emberrel Forgách tábornok irányította. Herbeville elsőként a gyengébb jobb szárny felszámolására adott parancsot Gerstoff parancsnok lovasságának, azonban ezt a kurucok visszaverték, ugyanígy járt Harboe parancsnok gyalogsága, majd Wachfendonk parancsnok gyalogsága is így járt. Herbeville ezt látva kiegészítette a parancsnok gyalogságát Althann lovasságával. A hősies ellenállás megszűnt az óriási roham hatására, és Des Alleurs hiába kért segítséget a tartaléktól, az, parancsnok híján nem mozdult, így a francia parancsnok visszavonult. A balszárny nem tudta magát ilyen sokáig tartani. Löwenburg és Wachfendonk a lovassága másik felével itt is hadba szállva megtámadta Forgách tábornokot. A tábornok tartotta magát, amíg a rác

lovasok meg nem kerülték, és hátba nem támadták. A tábornok is a visszavonulást választotta. Rákóczi nagyjából ekkor ért vissza a csata színhelyére, s csak azt 8 láthatta, hogy elvesztették. A kurucok 400 embert vesztettek és 200 sebesültjük volt, valamint a 35 ágyúból is 25 elveszett. A császáriak 450 embere maradt holtan a csatamezőn 26 Erdély eleste Herbeville a győzelem után sietve nyomult tovább Erdélybe, és pusztította az országot. Menekülési hullám indult meg az országból, 12 ezer ember Magyarországra menekült, de mentek Moldovába, Havasalföldre. Az osztrák seregek november 26-án egyesültek Gyulafehérváron. 1705. december 15-én országgyűlést hívtak össze, melyben érvénytelenítették Rákóczi fejedelemmé választását az erdélyi nemesek, majd hűséget esküdtek József császárnak. 27 Persze Rákóczi sem tétlenkedett és a csatavesztést követően már készen állt a terv Erdély visszafoglalására.

Védelmi vonalat alakított ki a Máramarosi – havasok és a Maros, valamint Tasnád és Déva városa között. Ezt a védelmet úgy alakította ki, hogy bármikor átmehessen támadásba. A fealadat kivitelezésével gróf Barkóczy Ferenc generálist bízta meg Nagybányára rendeli Steldmajer Sebestyén kapitányt. Segesvár védelmére pedig Komlóssy Sándort küldi. Somlyó várát Katona Mihály, míg Kővárat Mósa László parancsnoksága alá helyezte. Ez mutatta, hogy Erdélyről nem mondott le a kuruc hadvezetés, és területén még korántsem értek véget a háborúk. A fejedelemség visszavétele és végleges elvesztése A fejedelem a dunántúli és a felvidéki hadműveletek után ismét Erdélyre koncentrált, mivel a fejedelemség védtelen maradt, azon oknál fogva, hogy Rabutin marsallt Jenő herceg Buda védelmére rendelte. Nagy haderőre tehát nem volt szükség, és a kurucok nagyobb összecsapás nélkül visszavették az országrészt. A fejedelem

még reménykedett, hogy tud katonákat toborozni, és talán szabadságharcának is megfelelő, gazdaságilag erős hátországot létrehozni. De csalódnia kellett Az erdélyi országgyűlés mindent megtett annak érdekében, hogy a fejedelem dolgát megnehezítse. Először Erdély szuverenitását felhozva tiltakoztak a magyar haderő jelenléte ellen, majd pedig olyan határozatot hoztak, amellyel Rákóczi minden reményét a földbe döngölték. Engedélyezték a földesurak számára, hogy jobbágyaikkal letetessék a fegyvert. Ez tehát azt jelentette, hogy a nagy nehézségek árán létrejött erdélyi 26 27 Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 357p Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete. Zrínyi Miklós Katonai Kiadó, Bp 1984 357p 9 haderőt a nemesség 2 hónap alatt lefegyverezte. Ráadásul, mint a mondás tartja, a baj csőstül jön, ezt a fejedelem is megtapasztalta. Utasította Rabutin marsallt, hogy

vonuljon 7 ezer fős maradék haderejével eredeti állomáshelyére, Erdélybe, és foglalja azt vissza a kurucoktól. 28 Erdélyt Pekry Lőrinc és Károlyi Sándor védte volna, ha nem állandóan egymással lettek volna elfoglalva, ugyanos folyton féltékenykedtek. Rabutin közeledtére az erdélyi nemesek jó része ismét hűséget esküdött a császárnak, aki pedig kuruc maradt, az inkább külföldre menekült. A marsallnak nem telt sok idejébe, és a fejedelemséget ismét a császár kezébe adhatta, Görgény várának kivételével. Ezt a várat még jó fél évig védték a kuruc csapatok, végül kitörtek és Magyarországra menekültek. Rákóczi nagyon nehezen törődött bele Erdély elvesztésébe, és még két alaklommal megbízta Károlyit, hogy próbálja meg visszavenni a fejedelemséget, ám ezek a próbálkozások teljes kudarcba fulladtak. 29 28 29 Perjés Géza: Taktika és stratégia a Rákóczi – szabadságharcban. Köpeczi Béla(főszerk.):

Erdély története II Akadémiai kiadó, Bp 1988 913p 10