Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » Egy- vagy kétmakarás parlament

Egy vagy kétkamarás parlament? Napjainkban komoly viták folynak szakértők körében az Országgyűlés lehetséges jövőbeli reformjáról. A többszörösen módosított 1949 évi XX törvény értelmében egykamarás törvényhozás (Országgyűlés) működik hazánkban. A történelmi hagyományok alapján elképzelhető lenne egy második kamara felállítása, ugyanis 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchiában, majd 1927-1945 tavaszáig Magyarországon kétkamarás parlament működött. Kérdés azonban, hogy milyen elvek indokolnának egy ilyen irányú módosítást, milyen alternatívákat lehetne megfogalmazni. Az egyik lehetséges alternatíva a föderalitás elvének érvényesítése lehetne. A világ számos országában működik szövetségi állami szervezeti rendszer (pl. a Német Szövetségi Köztársaság, az Amerikai Egyesült Államok), s a tartományok, tagállamok stb., tehát a szövetségi rendszer alapját képező állami egységek képviselete

jelenik meg a második kamarában. Így az NSZK-ban a Szövetségi Tanács, az USA-ban pedig a Szenátus tölti be ezt a törvényhozói funkciót. A Trianon utáni, területében, nemzetközi súlyában jelentősen meggyengült és átalakult Magyarországon jelenleg nincs politikai és alkotmányjogi realitása ilyen alapon a kétkamarás parlamentnek. Egy másik lehetséges megoldás a magyarországi tradíció lehetne. Természetesen nem a korábbi formában, ugyanis sem a monarchiában a második kamara szerepét betöltő Főrendiház tagjait, sem az 1927-től 1945. tavaszáig működött Felsőház tagjait nem általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazás útján választották. Amennyiben elfogadnánk egy új második kamara felállítását, akkor a parlament összefoglaló neve Országgyűlés lenne, első kamaráját Képviselőháznak, második kamaráját pedig Felsőháznak nevezhetnénk. Ezáltal elnevezésében visszatérnénk az 1927-1945 tavasza közötti

állapothoz, természetesen más választójogi elvek alapján. A Képviselőház változatlan létszámú [az 1989. évi XXXIV törvény 4§(1) bekezdése szerint 386 fő1] képviselőjét a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok választanák általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján. A második kamara, a Felsőház tagjait a jelentős társadalmi befolyással rendelkező érdek-és nyomásgyakorló csoportok delegálnák saját tagjaik köréből. Természetesen pontosan meg kell jelölni azokat a kritériumokat, amelyek segítségével meghatározható a komoly társadalmi súly. Csak példaként szeretném megemlíteni, hogy ilyen kritérium lehet például a nyilvántartott taglétszám. A Felsőházba delegálnának tagokat például a szakszervezeti konföderációk, mint munkavállalói szervezetek, a munkaadói szervezetek, a szakmai kamarák, a történelmi egyházak, a rétegszervezetek és az értékközösségen alapuló szervezetek.

Politikai kompromisszum szükséges ahhoz is, hogy a jelentős politikai súllyal rendelkező szervezetek hány tagot delegálhassanak a Felsőházba. A jelenlegi magyarországi struktúrát figyelembe véve egy körülbelül 200-250 főből álló második kamara felállítása lenne reális. E koncepció megvalósítása ellen szól egyrészt az, hogy az érdek-és nyomásgyakorló szervezetek érdekvédelmi szerepe nehezen lenne összeegyeztethető a pártok által ellátott törvényhozói hatáskörrel, így pártfunkciókkal ruháznánk fel őket. Másrészt az említett szervezetek vezetői, befolyásos személyiségei közül többen is megfogalmazták, hogy feladatuk nem a törvényhozási munkában való közvetlen részvétel. Nekem is az a véleményem, hogy az érdek-és nyomásgyakorló szervezetek feladatköre, tevékenységi területe nem egyeztethető össze közvetlenül a parlamenti munkával. Elképzelhető lenne egy harmadik alternatíva is. Eszerint az új

Országgyűlés alsóházát, a Képviselőházat ugyanolyan elvek alapján választanák meg, mint a korábban vázolt második alternatíva esetében. A Felsőház tagjait pedig egyrészt a jelentős társadalmi-politikai befolyással rendelkező érdek-és nyomásgyakorló szervezetek delegálnák, másrészt a vállalatok, intézmények dolgozói választanák saját maguk közül. Ez utóbbi az alulról szerveződő önigazgatási elv gyakorlati érvényesülését jelentené nemzetállami szinten a törvényhozás területén. Befejezésül arról szeretnék röviden írni, hogy lehetséges megoldás a jelenlegi egykamarás Országgyűlés fenntartása csökkentett létszámmal. A létszámcsökkentést elsősorban az indokolja, hogy Magyarország lakosságához képest túlméretezett a parlament. Megalapozottnak tűnik tehát egy olyan Országgyűlés felállítása, amelynek 176 képviselőjét egyéni választókerületben választanák az 1989. évi XXXIV törvény 4

szakaszának (2) bekezdése alapján2. Megszűnne az országos lista (az 1989 évi XXXIV törvény 4 szakasza (2) bekezdése értelmében 58 fő)3, a továbbra is megmaradó területi választókerületi listákról pedig az eddigi 152 mandátum (az 1989. évi XXXIV törvény 4 § (2) bekezdés)4 helyett pedig 50 mandátumot választanának. (1)Az 1989. évi XXXIV törvény az országgyűlési képviselők választásáról Forrás: Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye. 1989 1 Kötet Közzéteszi az Igazságügyi Minisztérium és a Minisztertanács Hivatala. Budapest, 1990, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 175. o (2) Forrás: Az 1989. évi XXXIV törvény 175 o (3) Forrás: Az 1989. évi XXXIV törvény 175 o (4) Forrás: Az 1989. évi XXXIV törvény 175 o