Ezoterika | Tanulmányok, esszék » Diane Stein - Reiki, a gyógyítás művészete

Alapadatok

Év, oldalszám:2002, 108 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:673

Feltöltve:2007. december 08.

Méret:3 MB

Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Hogy a titok ne maradjon többé titok, hogy az elfátyolozottat felfedjük; hogy ami visszahúzódott, az kilépjen a fénybe, ott minden asszony megpillantsa, és együtt örvendezzenek. Alice Bailey* Amikor magunkat gyógyítjuk és részt veszünk mások öngyógyításában, akkor a Földet gyógyítjuk. Valóban változást idézünk elő. Laurel Steinhice Channeling the Earth Mother* Hiszek az Egyetlen Legfelsőbb Lény létezésében - az Abszolút Végtelenben -, abban a Dinamikus Erőben, amely a földkerekséget és a világegyetemet kormányozza. Láthatatlan szellemi erő ez, amely szüntelenül rezeg, és minden más erő jelentéktelenné halványul mögötte. Következésképpen tehát Abszolút! Én ezt „ reikinek " hívom. Lévén, hogy a Nagyszerű Isteni Szellemből származó egyetemes erő, ezért mindenkit megillet, aki a gyógyítás művészetének elsajátítását keresi és óhajtja. Hawayo Takata* * Alice Bailey, The Rays and the Initiations,

V. kötet (New York, NY, Lucius Publishing Co., 1972), 332 oldal Rosalyn L Bruyere és Jeanne Farrens (Ed): Wheels of Light: A Study of the Chakras, L kötetének (Sierra Madre, CA, Bon Productions, 1989) 17. oldaláról idézve. "* Laurel Steinhice-től származó idézet Diane Stein: Dreaming the Past, Dreaming the Future: A Herstory of the Earth (Freedom, CA, The Crossing Press, 1991) c. könyvének borítójáról. * Hawayo Takatától származó idézet Paul David Mitchell: Reiki: The Usui System of Natural Healing (Coeur dAlene, Idaho, The Reiki Alliance, 1985) c. könyvének 5-6 oldalán. TARTALOM ILLUSZTRÁCIÓK A „reiki" szó j a p á n u l , különféle írásjelekkel 27 ELŐSZÓ 11 A betegségek érzelmi eredetű forrásai 33 BEVEZETÉS 12 A reiki alapelvek 46 REIKI I - AZ ELSŐ FOKOZAT Hogyan tartsuk a kezünket reiki-gyógyítás közben? 48 Első fejezet A reiki története 18 Háziállatok gyógyítása reikivel 50 Második fejezet -

Mi is a reiki? 29 A hét fö csakra 53 Harmadik fejezet A reiki-gyógyítás folyamata Fejlődő csakrák: a Hara-vonal 55 Öngyógyítás 57 Reiki I kéztartások 58 Mások gyógyítása 64 Öngyógyítás 58 Csoportos gyógyítás 74 A fontosabb testi szervek elhelyezkedése - elülső nézetben 62 A fontosabb testi szervek elhelyezkedése hátulsó nézetben 63 Reiki I kéztartások - Mások gyógyítása - Az elülső oldal 65 Reiki I kéztartások - Mások gyógyítása - A hátoldal 70 A Nyugvópont elhelyezkedése 72 Csoportos gyógyítás 75 Csoportos gyógyítás A „Nagy H" 77 A második szint szimbólumai 84 Kettős szimbólumok 88 Választható reiki II szimbólumok és megrajzolásuk módja 92 Reiki II - Távgyógyítás 104 A Kundalini-csatornák és a csakrák 115 A Hara-vonal 116 A Ki körkörös áramlása a testben 117 47 REIKI II - A MÁSODIK FOKOZAT Negyedik fejezet - A reiki szimbólumok 80 Ötödik fejezet -

Távgyógyítás és egyebek 96 Hatodik fejezet - A K u n d a l i n i megnyitása 112 Első gyakorlat 123 Második gyakorlat a Hui Yin-helyzet 127 REIKI III - A HARMADIK FOKOZAT Hetedik fejezet - A szimbólumok harmadik szintje 134 Nyolcadik fejezet - Az összehangolás átadása 150 Kilencedik fejezet A reiki tanítása 167 Reiki I 177 Reiki II 180 Reiki III 182 Tizedik fejezet - A reiki és a megvilágosodás ösvénye 186 A Hara-vonalon keresztüláramló energia 119 Ki-gyakorlat nőknek 124 UTÓSZÓ - A REIKI JÖVŐJE SZENVEDŐ VILÁGUNKBAN 202 Ki-gyakorlatok férfiaknak 126 FÜGGELÉK - MUNKALAPOK A REIKI 205 A Hui Yin-pont elhelyezkedése 128 A Hui Yin összeszorítása 130 Hui Yin-nyelvtartás 131 Dai-Ko-Myo 136 Nem hagyományos Dai-Ko-Myo 140 Dai-Ko-Myo, az immunfeltöltő 141 Raku 142 Nem reiki szimbólumok 143 Az Antahkarana Hogyan k a p j u k az összehangolást? Az összehangolások átadásához 148 151 152 TANÍTÁSÁHOZ

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ELŐSZÓ Sok ember segítsége tette lehetővé e könyv megszületését. Mindenekelőtt a The Crossing Press kiadó tulajdonostársainak, Elaine Goldman Gillnek és John Gillnek mondok köszönetet a vitatható fogadtatású könyv megjelentetésében nyújtott támogatásért és szolgálatkészségért 1993-ban, a kaliforniai Carlsbadban lévő Titokzatos Sárkány könyváruházban I. II és III fokozatú reikit tanítottam Elainnek, s ez életem egyik legnemesebb célja volt. Köszönetemet fejezem ki Richárd Donovannak a jogtanácsadásért, Diana Acunának a változatos tanítási módszerek és a szimbólumok terén nyújtott felvilágosításért, valamint Sasha Daucusnak azért a segítségért, amit a ritka könyvek felkutatása és az állandó bátorítás jelentett. Jane Brown és Linda Page elolvasták és megbírálták a kéziratot, továbbá Jane Brown és Carol Hunner fontos anyagokat szolgáltattak a Ki gyakorlatokhoz. Patty Callahan

a floridai St Petersburgbeli Brigit Books részéről és Joy Weaver az ugyancsak floridai Tampa városi Treasures Bookstore részéről szintén hathatósan közreműködtek a szakirodalom feltérképezésében. Laurel Steinhice és Susanne Wagner azok közé az asszonyok közé tartozik, akik sok éven keresztül részt vettek velem a reiki összehangoló üléseken. Detong Cho Yin türelmesen magyarázta a buddhizmust akkor, amikor még semmit nem tudtam róla, és egyéb, a könyvhöz tartozó alapvető fontosságú felvilágosításokkal is ellátott. Köszönetet mondok azoknak az embereknek is, akiktől az én saját reiki-képzésemet kaptam, s akik tudva tudták, minden általuk tanult részletet megosztok másokkal, és végül könyvet is írok róla Hagyományos és modern eljárásokban részesítettek életemnek abban az időszakában, amikor képtelen voltam fizetséget adni érte. Néhányan telefonon és levélben adtak át ismereteket, egyesek hagyományőrző

tanítással egészítették ki az ezt nélkülöző eljárásaimat, mások rögtön az első találkozás alkalmával állapotfelmérést vagy akár összehangolást is felajánlottak. Névtelenül bár, de mély köszönetemet fejezem ki nekik. Köszönetemet kívánom kifejezni a reiki III. fokozatát elérő tanítványaimnak, azoknak a hallgatóknak, akik elérhető áron adják át a reikit mindazoknak, akik meg akarják tanulni Néhányan közülük: Jill Elizabeth Turner, Anastasia Marié Zepp, Jane Brown, Sasha Daucus, Diana Acuna, Töm Oakley, Carolyn Taylor, Lisa Severn és Liz Tarr. Köszönetet mondok a barátságukért és a munkájukért Az úgynevezett gyógyító tevékenység és az orvoslás két nagyon különböző eljárás, és a törvény megkívánja a következő nyilatkozattételt: A jelen könyvben közzétett tájékoztatás nem az orvosi gyógyítás, hanem az orvoslásnak nem minősülő gyógyító eljárások körébe tartozik, és nem tartalmaz orvosi

tanácsokat. Súlyos betegség esetén tanácskozzon a választott kezelőorvosával! A reiki L, II., III fokozatának gyakorlásához olyan tanártól kell személyes összehangolásokat kapni, aki maga is részesült ezekben és a képzésben E könyv nem pótolhatja ezt a közvetlen beavató folyamatot; az összehangolások megtörténte után kézikönyvként használhatja a reiki gyakorlója és tanára A nyugati világ gyógyítói számára ez az első olyan mű, amely korszerű formátumban, nyomtatásban tartalmazza a teljes reiki-tanítást, és lehetséges, hogy mindent egybevetve is az első ilyen az ősi idők óta. Az embereket és a bolygónkat sújtó változásoknak és válságnak ebben az időszakában túlságosan is kétségbeejtő szükség volt a gyógyításra ahhoz, hogy továbbra is rejtett vagy kizárólagos joggal hozzáférhető maradhatott volna. Tartsuk mindig tiszteletben a következőkben ismertetett anyag szentségét és az isteni eredetű reiki

ajándékát Csakis mindannyiunk legteljesebb javára használjuk, és nyújtsuk át mindazoknak, akik részesülni akarnak a jótéteményeiben. Amit útra bocsátunk, az megsokszorozódva tér vissza hozzánk A reiki Egyetemes Szeretet Teleholdkor, a Szűz jegyében 1994. március 26-án BEVEZETÉS A kézrátétes gyógyítással számos egyéb gyógyító eljárás között 1983-ban találkoztam először a michigani Női Zenei Fesztivál alkalmával. Attól a pillanattól kezdve tudtam, életemet a gyógyításnak akarom szentelni. Azt kívántam, bárcsak „okkult" tulajdonságokkal rendelkeznék, és meg tudnám tanulni azokat a dolgokat, amelyeket a többi asszony látszólag oly könnyen megtett. A következő öt év során a témáról szóló minden fellelhető könyvet elolvastam - akkoriban nem volt belőlük valami sok -, és (leginkább magamon) kísérleteztem azzal, amit tanultam belőlük Kezdőnek éreztem magam, de szakadatlanul nagyon keményen dolgoztam

rajta, és szüntelenül arra vágytam, hogy még többet tanulhassak, hogy megerősödjem. A gyógyításom nem tűnt hatékonynak a szememben. Másoknak is tanítottam gyógyító eljárásokat, elsődlegesen kristályok és drágakövek használatát, valamint kézrátételt, és olyan módokat kerestem, amelyek könnyebbé és hatékonyabbá teszik számukra a tanulást. Valahogy azt éreztem, hiányzik egy darabka ismeret, valami, ami növelné a kézrátétes gyógyítás hatásfokát, és ráadásul oly mértékben könnyűvé és egyszerűvé tenné azt, amilyennek a sejtésem szerint lehetett és kellett volna lennie. 1987 augusztusában (pont a Harmonikus Összetartás előtt) megtaláltam a kulcsot, ám az tökéletesen elérhetetlennek tűnt. Egy metapszichikai témájú összejövetel és vacsora alkalmával találkoztam két jóképű homoszexuális férfival. Figyelték, ahogy rövid ízelítőt adtam a kézrátétes gyógyításból, azután megkérdezték: „Ki

tanított önnek reikit?" Azt válaszoltam, soha nem vettem részt reiki-képzésen, és még csak nem is tudom, mi az. A férfiak kitartóan bizonygatták, hogy amit csinálok, az reiki, és kértek: engedném meg, hogy érzékeljék a kezemet Mindketten kijelentették: a kezem forró, ez pedig a reiki gyógyító ismérve. Többet akartam tudni Később, amikor a két férfi az otthonomban teljes testre kiterjedő reiki-gyógyításban részesített, tudtam, ez a keresett, egyszerű gyógyeljárás. Érdeklődtem, hol találhatnék reiki-tanfolyamot és mennyibe kerül a részvétel, s megdöbbenteni a hallottakon A kezdő reiki-képzés, a reiki I fokozat akkor 150 dollárba került, és városszerte mindössze egyetlen asszony tanította. A reiki II fokozat eléréséért 600 dollárt kellett fizetni, a 10 000 dollárba kerülő reiki III. fokozatú, mester-tanári képzést pedig még akkor is ritkán indítottak, ha az érdeklődőnek módjában állt megfizetni.

Ösztöndíjra nem volt lehetőség. Abban az időben felszolgálóként kerestem a kenyeremet, és épp hogy kifizettem a számláimat. A reikinek várnia kellett Röviddel ezután a férfiak egyike elvégezre a reiki II. fokozatú képzést Hosszú órákig tartó beszélgetésekbe bocsátkoztunk a gyógyításról, és gyakori témánk volt a tanfolyamok magas ára Egyikük úgy vélte, a szükséges drágaság elkötelezettséget biztosít, míg másikuk inkább hozzám hasonlóan vélekedett - a gyógyításnak és a gyógyítók képzésének elérhetőnek kell lennie bárki számára, aki a tapasztalatát önmaga és mások épülésére fogja használni, írói és gyógyítói hivatásomnak éreztem bármely eljárás tanítását, valamint a gyógyítás számomra hozzáférhető ismereteinek átadását. A fizetség vagy az ellenszolgáltatás nem elsődleges fontosságú, s az én szememben erkölcstelen az az ár, ami elérhetetlenné teszi a tudást. A férfiak tudták,

hogy a gyógyításról tőlük nyert bármely ismeretanyag egy napon talán felbukkan a könyveimben is. Amikor a reiki II. fokozatot elért barátom elkezdte a reiki-összehangolások átadásának a gyakorlását, megkértem, gyakoroljon velem, annak ellenére, hogy nem végezte még el a III. fokozatú, oktatásra feljogosító képzést Hónapokig vonakodott teljesíteni a kérésemet. 1988 januárjában hárman közösen elhatároztuk, hogy a helyi kórház AIDS-osztályán együttes gyógyító munkába fogunk, s a barátom megváltoztatta a véleményét. Reiki I fokozatú összehangolásomat 1988 február 2-án, Gyertyaszentelő napján kaptam, és nagyon is nyilvánvaló volt a folyamat rám gyakorolt hatása, átadójának II fokozatú minősítése ellenére Korábban soha nem tapasztalt vagy a létezéséről még álmomban sem sejtett energiával telítettnek éreztem magamat. Minden létező iránti szeretettel és fénnyel töltődtem fel Gyógyítási képességem azon

nyomban megerősödött, méghozzá jobban, mint azt lehetségesnek tartottam, és a reiki használatának könnyedsége megerősítette abbéli előérzetemet, miszerint ez az a gyógyeljárás, amelyet mindig is kerestem. Ha a kezem forró volt a korábbi gyógyítások alkalmával, úgy annál sokkalta forróbb volt most. Abban az időben már tudtam, reikit akarok tanítani, de elképzelésem sem volt arról, miként valósulhatna ez meg. Hozzáfogtunk a kórházi gyógyító munkához, s ezzel olyan időszak vette kezdetét, amely kezdőből gyógyítóvá változtatott. Majd amikor azon a nyáron a barátom befejezte a reiki III fokozatú tanfolyamot, részt vettem az első oktató kurzusán Mivel még mindig 300 dollárnál kevesebbet kerestem havonta, és nem tudtam a 150 dolláros részvételi díjat kifizetni, engedélyezték ugyan számomra az órák látogatását, és megkaptam a hagyományos összehangolásokat is, de a tanfolyam elvégzését igazoló végbizonyítványt

nem kaptam. Barátom, aki az All Women Are Healers (Minden aszszony gyógyító) című, a The Crossing Press által 1990-ben megjelentetett könyvem reikivel foglalkozó fejezetét szakmailag lektorálta, sem tudott volna többet tanítani nekem. Tanfolyamaimon oktatni kezdtem a reiki I kéztartásokat, és gyakran beszéltem arról, hogy ég) napon szeretném tovább folytatni a reiki-képzést, és meg akarom tanulni az oktatásának módját is. 1989 novemberében közép nyugati tanfolyamkörúton vettem részt, amelyet a michigani Női Zenei Fesztiválon 1988-ban megismert két asszony támogatott, akikkel jelentőségteljes baráti kapcsolatba kerültem. Egyikük akkoriban kapta meg a III fokozatú reiki-képzését egy olyan tanártól, aki szintén azon a véleményen volt, hogy a gyógyító eljárásnak elérhetőbbé kell válnia. A hölgy nem rendelkezett a III fokozat el- éréséhez hagyományosan megkívánt 10 000 dolláros összeggel, mégis megkapta a

tanításokat - sokkal kevesebb pénzért. A tanára korszerű oktatási módszerekkel kísérletezett, és ugyancsak hagyományos képzésben részesült A hétvége során tökéletesen váratlanul több reiki I tanítást is adott a tanfolyami csoportnak, nekem pedig reiki II fokozatút, valamint mindkét szint eléréséről igazoló bizonyítványt, ígéretet tett arra, hogy a következő találkozásunkkor a reiki III. fokozatot is átadja Azt mondta: „Kis híján megtettem most is, csak nem találtam a szimbólumokat tartalmazó füzetet" Bár a következő évben kétszer is találkoztunk, a nő mindig talált valami kifogást a tanítás elodázására, én pedig nagyon csalódott voltam. Mivel reiki II gyakorlótól megkaptam az előkészítő reiki I összehangolásokat, eltökéltem: kitalálom, hogyan csináljam. Arra a következtetésre jutottam, hogy a folyamat alapja a reiki II szimbólumoknak a befogadó Korona- és Szív-csakrájába, valamint a kezébe

helyezése, ez pedig tulajdonképpen ismert volt előttem. Mindazonáltal amiatt, hogy csak reiki II fokozatot kaptam, hiányoztak a kulcsszimbólumok, és semmi mód nem állt rendelkezésemre annak a felderítéséhez, melyek voltak ezek a hiányzó szimbólumok Azt követően, hogy egy korábban sosem látott nővel folytatott telefonbeszélgetés alkalmával említést tettem az erőfeszítéseimről, egy jegyzetfüzet kitépett lapján megkaptam a hagyományos reiki III. mesteri fokozat szimbólumait Ezzel hatékonyabbá váltak a kísérleteim, és egynémely próbálkozásom azt eredményezte, hogy a befogadó megnyílt az energia számára. Tanfolyamaimon továbbra is igyekeztem oly sok ismeretet tanítani, amennyi csak a birtokomban volt, megmagyarázva, hogy a reiki II fokozaton kísérletező vagyok 1990-ben egy másik telefonbeszélgetésben megemlítettem a középnyugati reiki II tanáromnak, hogy próbálkozom az összehangolások átadásával. Azonnal heves haragra

gerjedt, s nagyon komolyan összevesztünk Emlékeztettem arra, hogy „ígéretet tett a teljes ismeretanyag átadására", s arra is, hogy „ígéretét nem váltotta valóra". Körülbelül egy óra múlva visszahívott, s azt mondta: „Ha amúgy is csinálja, jól kell csinálnia" Azután telefonon keresztül elmondta a reiki-összehangolások átadásának folyamatát Alkalmaztam a tőle tanult korszerű eljárást, és a befogadók, akikkel dolgoztam, tagadhatatlanul kezdtek megnyílni a reiki I energia számára. Mindazonáltal a megnyílásuk nem volt erős, és nem alakult ki mindenkinél a jellegzetes forró kéz és a belső érzékelések kiélesedése Reiki II tanárom továbbra is ellátott telefonos útmutatásokkal; olyan apró-cseprő ismeretekkel, amelyeket nekem magamnak kellett összeillesztenem. Egyre jobban elkeseredtem, de semmi más forrásom nem volt a tanításhoz 1990 júniusában a nyári napforduló idején Denver közelében tartottam

hétvégi tanfolyamot. Ennek során kísérleti alapon reiki I összehangolásokat ajánlottam fel bárkinek, aki meg akarta próbálni. Hat nő élt a lehetőséggel, és mindannyian megnyíltak a reiki-energia számára A denveri hétvégét követően egy napra meglátogatott reiki II tanárom partnere, aki ugyancsak a környéken utazgatott. A számomra ismeretlen barátjával autón érkeztek a házba, amelyben megszálltam, és ott maradtak vacsorára Evés közben a tanfolyamokról beszéltem és arról, mennyire vágyódom a reiki III összehangolásra „ahhoz, hogy jól tudjam csinálni". A barát ezt válaszolta: „Egyál- talán nincs időm tanításra, de ha mindössze az összehangolásra van szüksége, azt akár itt, most rögtön megadhatom." Az ebédlő asztalánál, a desszert mellett ülve átadta a reiki III beavatást. Soha többet nem hallottam róla, de mélységes köszönettel tartozom neki Ezt követően az összehangolási eljárásaim

mérhetetlenül erősebbekké és sokkal megbízhatóbbakká váltak - mindenki megnyílt az energia számára. Most már reiki mester (tanár) voltam, készen arra, hogy tanítsak. 1991-ben, ismét Gyertyaszentelő napján, másutt tartottam hétvégi tanfolyamot. Reiki I-et és H-t együtt tanítottam, és felfigyeltem egy nőre, aki morcos ábrázattal és a szemöldökét rosszallóan ráncolva töltötte az egész napot. A foglalkozások végén elmondta: tradicionális reiki mester/tanár, és beszélni akar velem Kíméletlenül lehordott a tanításom számtalan nézőpontját illetően Az egyik, ami ellen tiltakozott, az volt, hogy megengedtem a tanítványaimnak a szent összehangolások végzésének megfigyelését - amit azóta is megengedek. Ellenezte az általam képviselt, nem a hagyományokat követő eljárást, és azt bizonygatta, hogy a tradicionális mód bárminemű megváltoztatásától a rendszer többé már nem reiki Ellentmondtam neki Ennél a pontnál

szállásadónőm azzal a javaslattal állt elő, hogy a hölgy vagy tanítsa meg nekem a „helyes" módot, és utána adjon igazolást, vagy hagyjon fel azzal, hogy az időmet rabolja. A hölgy egyetértett a felvetéssel, és másnap körülbelül egy órát töltött azzal, hogy a hagyományos összehangolási és tanítási módszerekről tájékoztasson A hagyományos forma szerint megismételte a reiki III összehangolásaimat is. Bizonyítványt is ígért, amelyet soha nem bocsátott a rendelkezésemre, mondván, csak akkor tehetné meg, ha kizárólag az ő szigorúan tradicionális módszereit alkalmaznám Ebben az időben reiki II tanárom eljárásának és a sajátomnak a keverékét használtam, s nem voltam hajlandó változtatni rajta, mivel nagymértékben hatékonynak bizonyult. 1991 májusában, a régi kelták május elsejei ünnepének a napján - most, hogy leírom veszem csak észre: a legtöbb döntő reiki-esemény a boszorkányszombatokon történt velem

korábbi reiki II tanárom elküldte az „új" reiki III szimbólumok másolatát, és sürgette a kipróbálásukat. Húzódozva tettem eleget unszolásának, de azóta is használom ezeket az új szimbólumokat, mivel felfokozott erejük kétségtelen. Ez még jobban eltávolította a tanításomat a reiki-gyógyítás oktatásának hagyományos módszerétől. A hónap végén részt vettem a Déli Női Zenei és Színjátszó Fesztiválon, és újabb kilométerkőhöz érkeztem a reiki mesterré válás útján. Ezen a fesztiválon nem tanítottam reikit, mivel a tanfolyamon résztvevők száma túl magas volt - sokkal magasabb, mint az egy nap alatt végrehajtható összehangolások korlátozott száma. Helyette inkább a természetes gyógyításról tanítottam A tanfolyamon két asszony felfedte előttem, hogy haldokolnak Felajánlottam részükre reiki-összehangolásokat, ha kívánják, és megmondtam, hol keressenek a kurzus végén Kölcsönkértem két

összecsukható széket, és beavatást adtam az asszonyoknak, remélve, enyhítem szenvedésüket, és gyógyító eszközt adok a kezükbe. Amikor ezután felnéztem, nők hosszú sorát láttam várakozni arra, hogy ők is részesüljenek az összehangolásban A csoportban jelen lévő reiki II fokozatú résztvevő segítségemre volt a kéztartások megtanításában, amíg az elkövetkező legalább két óra hosszat reiki-össze- hangolásokat adtam! Aggódtam amiatt, hogy a teljes tanfolyam elvégzésének előnyei nélkül adom ezeket az összehangolásokat, ám szellemi vezetőim így sürgettek minden alkalommal, amikor megkérdeztem őket: „Folytasd tovább, folytasd tovább!" Másnap a női mesterek számára fenntartott helyiségben dedikáltam, mialatt újból várakozók sorakoztak fel. Folytattam a reiki I összehangolások átadását Később hallottam csak, milyen hír terjedt el a fesztiválon: „Állj be a sorba, Diane Stein az életük spirituális

átéléséről szóló gyakorlatokat ad a nőknek!" A legtöbben nem is sejtették, mire várnak, szellemi vezetőim azonban továbbra is biztattak: „Folytasd!" Mindent egybevetve a két nap alatt körülbelül 150 összehangolást végeztem, mindennemű térítés nélkül. Túl sok volt ez számomra fizikailag, csaknem három hétig beteg voltam utána - napi 25 összehangolás elegendő. Ez a tapasztalat bebizonyította számomra, hogy milyen sok embernek van szüksége a reikire. A fesztivál után úgy éreztem, munkám megmutatkozott: reikit tanítani a lehető legtöbb nőnek (és férfinak), aki akarja. Ennek a csodálatos gyógyító rendszernek mindenki számára hozzáférhetővé kell válnia, tekintet nélkül arra, tudnak-e fizetni a tanításért, vagy sem Mind a mai napig ezen az ösvényen járok, bár időnként már támadtak nehézségeim akkor, amikor a tanfolyamok és fesztiválok rendezőinek meg kellett magyaráznom, miért is olyan fontos ez a

gyógyító eljárás. Hallván a Déli Fesztiválon történtekről, reiki II tanárom, aki addig még meg-megcsillantotta előttem a reiki III tanítás átadásának és annak igazolásának a lehetőségét, attól kezdve elutasította a további oktatásomat. Állítása szerint meggyaláztam a reikit azzal, hogy terjesztettem, és visszavonta a tanítás befejezésére vonatkozó ismételt tervezgetéseinket. Bár idestova négy éve reiki mester vagyok, és sok száz tanítványom van, még sincs hivatalos tradicionális igazolásom. Többé nem is érzem már fontosnak meglétét A tanítványaimnak úgy ajánlom az általam képviselt és igazolt módszert, mint nem hagyományos reiki, és tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy rendelkezem a tanításhoz és a hatékonysághoz szükséges valamennyi képességgel 1992-ben, a teljes napéjegyenlőség napján egyik tanítványomtól bizonyítványt kaptam születésnapi ajándékul: „Tanítottál, erről

bizonyságot teszek!" Vicc volt, mindketten jót mulattunk. Addigra már több száz reiki III tanítványom volt, akik közül sokan tanítanak ma. Arra kértem őket, tartsák szem előtt az alacsony árakról és az ösztöndíjról vallott erkölcsi nézeteimet ott, ahol erre szükség van, és folytassák annak a gyógyító eljárásnak a nyilvánosságra hozatalát, amelynek egyetemessé kell válnia. Sok asszony és néhány férfi követ az ösvényen AZ ELSŐ FOKOZAT ELSŐ FEJEZET A REIKI TÖRTÉNETE A reiki páratlan könnyedségű és erejű, kézrátétellel történő érintés útján működő gyógyító rendszer. E könyv azt tárgyalja, mit tehet, és hogyan működik A reiki teljes mértékű értékeléséhez először is tudnunk kell, honnan származik, és hogyan érte el a nyugati világot. A történet megelőzi az emberiség írott emlékeinek java részét, maga a gyógyító rendszer pedig bizonyosan ősibb minden írásbeli közlésnél. Minden

tőlem telhetőt megtettem a reiki eredetének feltárásában végzett kutatások és a fellelhető irodalom elolvasása terén, ám még így is maradtak hézagok. Sok erre vonatkozó ismeretanyagot soha nem fordítottak le angol nyelvre, és még ennél is több azoknak az ismereteknek a száma, amelyek soha nem jelentek meg nyomtatásban semmilyen nyelven sem A hagyományos reiki-történet az 1800-as években kezdődik, ám a reiki még ennél is ősibb. Az írott emlékek előtti ismeretekről csak szellemi úton szerezhetünk tudomást, és noha az így kapott anyagot feltételezettnek kell tekintenünk, attól az még nem kevésbé gondolatébresztő. Jóllehet, be nem bizonyított vélekedés, mégis túlságosan lenyűgöző ahhoz, hogy szemet hunyjunk fölötte, és én nagyon is értékesnek tartom. 1990-ben a Dreaming the Pást, Dreaming the Future (Álmok a múltról, álmok a jövőről, The Crossing Press, 1991) című könyvemhez az okkult tulajdonságokkal rendelkező

Laurel Steinhice leírta azt a tizenkét forrásbolygót, amelyek a Föld eredeti gyarmatosítói voltak. A legtöbbjük a Plejádok csillagrendszerben helyezkedik el, néhány a Sirius, illetve az Orion csillagrendszerekben. Az emberiség nem a Földön alakult ki, hanem különböző bolygókultúrákból telepítettek ide bennünket, és számos, a szellemi kapcsolatteremtésre képes ember azokat is megfesti írásaiban. Az ősi dokumentumok tudományos felkészültségű fordítói közül néhányan ugyancsak kezdik ezt igazolni, mindazonáltal még mindig bátorság kell ahhoz, hogy ezt megtegyék. 1991-ben megbíztam Laurelt, kérjen a reiki eredetére vonatkozó szellemi közléseket. A leírása szerint a reiki arról a bolygóról származik, amely a sok karú isteneket és istennőket is küldte a Földre; annak a kultúrának a része, amelyben az indiai patriarchátus elődje gyökeredzett. A ma Sivának ismert, akkoriban nőnemű indiai isten volt felelős a reiki

Földre juttatásáért, s akarata szerint meg kell róla emlékeznünk ezért az ajándékért. Amikor a bolygónkhoz illő emberi testet tervezték, a reiki minden ember születési jogaként olvadt bele , genetikai jelrendszerbe. A reiki mindannyiunk része. Valaha egyetemes volt, és nem azt a sorsot szánták neki, hogy elvesszen A korai Föld gyermekei a napjainkban Munak nevezett civilizáció korában az általános iskolai évek elején kapták meg a reiki I tanítást; a reiki II-t a mai meghatározással talán középiskolásnak minősülő életkorban. Az oktatóktól megkívánták a reiki III, tanár/mester képzettséget, és mindenki számára elérhető volt, aki csak akarta. Amikor Mu földjét elhagyták az annak őskultúráját képviselő emberek a mai India és Tibet gyarmatosításáért, a reiki tudománya folytatólagosan fennmaradt általuk, annak ellenére, hogy Mű végül is elveszett. A Föld változásai, amelyek először Mut, majd pedig Atlantiszt

elpusztították, súlyos kulturális szervezetlenséghez vezettek, s ennek eredményeképpen a gyógyító rendszer csak a kiválasztott kevesek tudása maradt. Amikor a XIX században egy japán ember Jézus és Buddha gyógyító eljárásainak eredetét kutatta, India ezoterikus tanításai között, Siva korai kultúrájának ősi maradványaiban talált rájuk. A tradicionális reiki-történet az 1800-as évek közepén kezdődik Mikao Usuival,* aki a japán Kyoto (Kiotó) város Doshisha Egyetemének elöljárója, valamint keresztény lelkész volt. Amikor a tanítványai arra kérték, hogy mutassa be Jézus gyógyításainak módszerét, Usui tíz évig tartó nyomozásba fogott, hogy megtalálja az eljárásokat és jártasságra tegyen bennük szert. Amikor a japán keresztény hatóságok azt mondták neki, hogy erről a gyógyításról nem beszélnek, alig ismerik, Usui a buddhizmusban kereste a választ. Az indiai Buddha (Gautama Siddhartha [Sziddhártha], Kre 620-543)

és a történelmi Jézus élete között feltűnő hasonlóságok mutatkoznak. A buddhista szerzetesek úgy tájékoztatták Usuit, hogy az ősi szellemi gyógyítási eljárásról szóló közlések elvesztek, és megtalálásuk egyetlen módja Buddha tanításainak, a megvilágosodás ösvényének a megismerése. Mikao Usui akkor elutazott az Egyesült Államokba, ahol is hét évig élt. Amikor a kérdésére az ottani keresztények nem adtak további válaszokat, a chicagói egyetem teológiai szakának hallgatója lett. Úgy tartják, összehasonlító vallástudományt és filozófiát tanult, és ott szerezte meg a teológia doktora címet Elsajátította a szanszkritnak, India és Tibet ősi tudományos nyelvének olvasását is. Usui még mindig nem jutott előbbre a gyógymód megtanulását illetően. Nincsenek további értesüléseink Mikao Usuiról mint lelkészről vagy miniszterről, buddhistaként is pusztán annyit tudunk róla, hogy Japánba való visszatérése

után visszavonult egy zen kolostorba. Érdekes megjegyezni: hiteles életrajzi adatok után kutatva William Rand reiki mester nem talált utalást arra, hogy Mikao Usui a Doshisha Egyetemen akár elöljáróKént, akár tanárként, akár diákként megfordult volna. Továbbá nincsenek adatok a chicagói egyetem látogatásáról, sem arról, hogy ott végbizonyítványt kapott volna, könnyű volna arra a következtetésre jutni, hogy a történetet a nyugati világ kedvéért egészítették ki keresztény vonatkozásokkal azért, hogy a reiki gyógymód megdöbbentő erejét elfogadhatóvá tegyék az amerikaiak számára. A buddhizmus és a történelmi Jézus korai tanításai közötti párhuzamok (a vallásos kereszténységhez vág) a templomi tantételekhez képest) mindenesetre másfajta rátekintést igényelnek. Ennek a rövid megvizsgálása érdekében időlegesen elkanyarodom a reiki történetétől. Az egyes keleti neveket és fogalmakat angolos átírásban

közöljük. Az ismertebbeknél első előfordulásukkor zárójelben feltüntetjük a magyar átírást is Kivételt csak néhány meggyökeredzett névnél és fogalomnál (pl csakra, sztúpa, szútra stb) teszünk (A szerk) Buddha, India nagyszerű megmentője Krisztus előtt 620-ban, a nepáli határ közelében született. Király fia volt, és születésekor a Gautama Siddhartha nevet kapta A herceg a világ szenvedéseit illetően teljes ártatlanságban nevelkedett; nem engedték, hogy kilépjen a körülkerített palota falai mögül. Midőn a felnőttkort elérte, oly erősen óhajtotta látni a való világot, hogy megszegte apja kívánságait, és megszökött az aranybörtönből. Életében először öregséget, betegséget, halált, szegénységet és szenvedést látott, és fölébredt benne az a karmikus öröksége, hogy minden embert megszabadítson a fájdalomtól Gazdagságát és a szívéhez legközelebb álló fiatal feleségét elhagyva Gautama

Siddhartha az otthontalan csavargók ösvényét választotta. Fák alatt aludt, koldulással szerzett eleséget, és azon meditált, miként kerülhető el a szenvedés Egy fügefa alatt ült egy napon, amikor meditációban megmutatkozott számára az emberek gyógyításának módja, és ez a bodhi (bódhi) fa alatti látomás volt az első megvilágosodás. Sakyamuni (Sákjamuni) Buddha felismerte, a világi dolgokhoz, sőt még az emberekhez is való, a mohóságot és negativitást kétségtelenül előidéző ragaszkodásokban rejlik az emberi szenvedés forrása. Az e ragaszkodásokon alapuló cselekedetek teremtik azokat a pozitív és negatív karmákat, amelyek az emberek lelkét a Földbolygón tartják. A karma okozza az embereknek a helyzetek megoldását célzó ismételt testet öltéseit Az emberi szenvedés forrása az újra megtestesülés és a földi élet, a karmát mégis csak az emberi testben történő újraszületés tisztíthatja meg A buddhista tanítások

lényege annak az önellentmondásnak a megválaszolása, hogy miként lehet a karmát feloldani és véget vetni az újra testet öltés és újraszületés körforgásának. Ez a bármely kultúrában gyakorolt vallások isteneit és istennőit elfogadó filozófia mély hatást gyakorolt mindegyik fö vallásra, a kereszténységet is beleértve A buddhista tanítás alapja a minden élő lény iránti együttérzés, az emberek és az állatok elleni agressziótól való mentesség, tartózkodás az emberek és az állatok ölesétől, valamint a mások szeretetteljes elengedéssel történő megsegítésének alapelve. A buddhizmusban a gyógyítás sokkal többet jelent a test gyógykezelésénél, hiszen a tudat és az érzelmek ugyancsak gyógyításra szorulnak, a gyógyításnak pedig mindenekelőtt szelleminek kell lennie. A világot káprázatnak tekinti, a tudat teremtményének, amely az Ürességből származik A későbbi kereszténységben fellelhető példázatok és

történetek, többek között a mustármagról szóló példázat, a tékozló fiú története, a hegyibeszéd és a sivatagi megkísértés félreérthetetlenül a buddhizmusból vétettek. Mások számára az tette lehetővé a megvilágosodást, hogy Buddha felismerte a megvilágosodáshoz vezető ösvényt. Gautama Siddharthát számos buddha követte, és számos lényt mint bodhisattvát (bódhiszattvát) ismerünk A bodhisattva (megmentő) olyan személy, aki elérte a megvilágosodást, és ezért nem kell többé újból testet öltenie. Mégis visszatér a Földre testi formában, azzal a céllal, hogy megszabadítson másokat a szenvedéstől és a fájdalomtól, és magával vigye őket a megvilágosodásba A két legismertebb női bodhisattva a kínai Kwan Yin (japánul Kannon) és a tibeti Tara. (A buddhizmusban kevés nőt tartanak számon ebben a megvilágításban.) Véleményem szerint Mária és Jézus ugyancsak példái a bodhisattváknak. Buddhát és az őt

követő buddhákat Nagy Gyógyítóknak hívták (ahogy Jézust is neezték később). A korai buddhista gyakorlatban olyan nagy hangsúlyt fektettek mind testi, mind a szellemi gyógyításra, hogy az a későbbiek során rosszallóit mintává vált int a figyelemnek a megvilágosodás ösvényéről való elterelődése. Amit ma reikinek hívnak, azt Gautama Siddhartha óta ismerték Indiában. Részben a buddhista sutrákban (szútrák, szent iratok) írták le ezeket, de még valószínűbb az, hogy szóbeli tanítás útján terjedtek. Számos korai buddhista szent irat a tényleges gyógyító eljárások helyett a szellemi gyógyítás hatásait említi a szenvedéstől való megszabadulást, és a Tiszta Földön való újbóli testet öltést, ahol elérhető a megvilágosodás. Sok szövegben találhatók a Gyógyítás Buddháját megidéző szertartásokat és imákat tartalmazó leírások. A nyugati kultúrában ismertebbek az olyan fogalmak, mint a pszichikus

eljárás, a vizualizáció, a beavatás/összehangolás, a meditatív állapotok, valamint a tudatra, az érzelmekre és a testre vonatkozó szellemi gyógyítás. Ezek mindegyike a Tantrának vagy Vajrayanának nevezett buddhista irányzatra enged következtetni. A Tantra a mahayana (mahájána) buddhizmusnak Tibetben kialakult, fölöttébb ezoterikus ága. Teljes felajánlást és sokéves szellemi meditációs gyakorlást igényel. Nyugaton tévesen szexuális gyakorlatok összességeként tartják számon; a célja ezzel szemben a minden létezővel való egyesülésnek és azonosulásnak az átélése. Ez az egyesülés a vizualizált nem képzeletbeli - partnerrel valósul meg A tantrikus gyakorlás kettős eredménye a pszichikus képességeknek és a gyógyításbeli jártasságnak a kifejlődése. A beavatott megtanulja azt is, hogy csak szükség esetén használja ezen képességeit, mivel azok elvonják a figyelmet a megvilágosodás folyamatától. A tibeti buddhizmus a

Tulkukról is beszél, azokról a magas szintű beavatottakról, akik az előző életeikre vonatkozó emlékezettel öltenek újból testet. A dalai láma halála után a rendi szerzetesek egy idő elteltével keresni kezdték az újraszületését; a szóba jöhető személyt számos jel és vizsgálat alapján azonosították. Az akkor még fiatal gyermekként élő új dalai lámát azután beköltöztették a kolostorba, hogy ott megtanítsák az előző életében betöltött szerep folytatására. Fontos kapcsolat ez a titokzatos buddhizmus és Jézus között, amelyre később még visszatérek A tantrikus buddhizmus írott anyaga nem szolgál részletes leírással arról, hogyan érjük el az ösvényt. Az erre vonatkozó ismereteket csak a beavatottaknak szánják, és szóbeli átadás útján tanítják A megszentségtelenítéstől való félelem miatt a kéziratokat gondosan őrzik, és ugyancsak emiatt szándékosan homályos megfogalmazásban íródtak. A tanárnak meg

kell fejtenie a titokzatos nyelvet, és csak az arra érdemesnek és késznek tartott tanítványok számára teszi ezt meg. A tanítások olykor elvesznek, ha a tanár/mester nem fogad magához tanítványokat, akiknek átadhatná azokat; az ilyen elveszett gyakorlatokat szellemi síkon történő feltárással olykor elő lehet hívni. A Krisztus előtti II vagy III században íródott tibeti szöveg, a Tantra Lotus Sutra (Tantra Lótusz szútra) tartalmazza a reiki-eljárások során alkalmazandó szimbólumokat Vajon hogyan találkozott Jézus a reiki-gyógyítás ezen módszerével a Közép-Keleten? (Minthogy a reiki japán szó, elnevezését nem kaphatta ott.) Holger Kerstennek, a német írónak és kutatónak a. Jézus Indiában élt című lebilincselő könyve szerint Jézus újra megtestesülő bodhisattva - a fentebb leírt Tulku - volt Egy buddhista rend tagjai vártak a születésére, és „három bölcs férfi" kísérte nyomon az időszámítás előtt

5-ben létrejött szokatlan csillagállást ahhoz, hogy megtalálják őt. Akkoriban terjedőben volt a buddhizmus keleten, és a legtöbb közép-keleti országban voltak már buddhista központok A gyermek kétéves volt akkor, és életét veszély fenyegette Heródes részéről, aki profetikus jóslatot kapott a Róma uralmát megváltoztató esszénus vezető megszületéséről. Létezett egy buddhista jellegű esszénus kolostor Qumranban, közel azokhoz a barlangokhoz, amelyekből később a holt-tengeri tekercsek előkerültek. Az esszénusok rendje mint titkos, sőt talán buddhista rend, tudatában volt ezeknek a jóslatoknak. A tanításaik között szerepelt az újraszületésnek és a karmának, a lélek halhatatlanságának, az együtt érző békességnek, az egyszerű életvitelnek a fogalma is. A gyermek Jézus személyében keresett Tulkut felismervén ők vagy talán az általuk összehívott „bölcs férfiak" - a fiút és annak családját magukkal

vitték Keletre. A gyermek először Egyiptomban, majd Indiában nevelkedett és tanult. Felnőtt korában, a buddhista Mahayana- és Vajrayana-(vadzsrajána)-gyakorlatokban szerzett jártassággal, buddhista beavatottként és reiki gyógyítóként visszatért Jeruzsálembe. Bodhisattva volt ő is Holger Kersten tovább nyomoz Jézus életének hátralévő éveit illetően, és ésszerű érveket hoz fel a keresztre feszítés túlélése mellett. A buddhista szútrákban számos helyen említik mint Issa vagy Yuz Asaf, az iszlám írásokban pedig Ibn Yusfként olvashatunk róla A legtöbb forrás leírja a múltját, vagy megjegyzi a keresztre feszítés sebhelyeit, kétségtelenné téve ezzel az azonosítást Jézus túlélte az eseményt, és nagyon hosszú, tiszteletre méltó életet élt Indiában. Mária, Mária Magdaléna és Yuz Asaf (Jézus) sírjait ismerik, és istentiszteleti helyekként tartják nyilván a pakisztáni Mariban (Mária), az indiai Kashgarban (Mária

Magdaléna) és az indiai Srinagarban (Jézus). A helyszíneket világos megjelölésekkel látták el. Kersten huszonegy olyan dokumentumra hivatkozik, amelyek leírják Jézusnak a keresztre feszítés utáni tartózkodási helyét az indiai Kasmírban, és még számos, a tényre utaló helységnevet is említenek Ennek a tudományos anyagnak a jó részét elhallgatta a keresztény egyház, amely jobban visszaadja Pál tanításait, mint a buddhista befolyásoltságú Jézusét. A történelmi Jézus ámulatba ejtő alak, és jogosan szerepel a reiki történetében Amennyiben másoknak is megtanította a gyógymódot - az Újszövetség állítása szerint legalábbis a tanítványainak , akkor a reiki az ősi időkben az eddig ismertnél nagyobb térségben elterjedt Indián kívül is. A keresztény tantételekből talán a Krisztus tanításait magyarázó Pál közbelépése nyomán veszett el Az V század táján az újraszületés és a karma sarkalatos elméletét

törölték az egyházi kánonból, és Jézus gyógyító módszere - amely oly sokaknak segíthetett volna - ugyancsak elveszett a fejlődő Nyugat számára. A gyógyítást csak a buddhista beavatottak őrizték meg, akik bár használták, de a létezését nem hozták nyilvánosságra. Mikao Usui visszatért Japánba, és beköltözött egy zen kolostorba. Ott rátalált a gyógyító formulát leíró szövegekre, amelyeket immár eredeti szanszkrit nyelven olvashatott. Ám az anyag nem tartalmazott az energia felébresztésére és működtetésére vonatkozó közléseket. A leírtak tanúsága szerint az ismeretanyag efféle elhomályosítása szándékos volt a szútrákban avégett, hogy a gyakran nagy hatóerejű anyagot távol tartsák a megismerésére és helyes használatára felkészületlen illetéktelenektől. Hawayo Takata így ír erről: Belemerült a szanszkrit nyelv tanulmányozásába, és amikor később annak tökéletes elsajátítását nagyon nehéznek

találta, rábukkant egy formulára. Oly világos volt, mint a nap. Semmi bonyolult, inkább nagyon is egyszerű Mint a kétszerkettő így szólt tehát: »Rendben van, megtaláltam. Ám most értelmeznem kell, hiszen 2500 évvel ezelőtt íródott - ősrégi. Át kell vizsgálnom az egész szöveget« " Az átvizsgálás háromheti meditációt, böjtölést és imádkozást jelentett. A Koriyama hegyen meditációra alkalmas helyet keresett, és felhalmozott maga előtt huszonegy kis követ, amelyekkel az idő múlását követte; minden nap végén eldobott közülük egyet. A kutatás utolsó reggelén, a pirkadat előtti legsötétebb órában Usui fénygolyót látott maga felé közeledni. Az első gondolata az volt, hogy elrohan előle, de mégsem tette. Elhatározta: elfogadja azt, ami jön és ami választ ad a meditációjára, még akkor is, ha az a halálát jelentené. A fény befúródott a harmadik szemébe, és egy időre elveszítette az eszméletét Azután

„milliónyi-milliónyi szivárványbuborékot látott", és végezetül úgy jelentek meg előtte a reiki szimbólumai, mintha képernyőre vetítették volna őket. Ahogy a szimbólumok mindegyikét megtekintette, útmutatásokat is kapott róluk a gyógyító energia felébresztéséhez Ez volt az első reiki-összehangolás, egy ősi módszer szellemi úton történő újra fölfedezése. Mikao Usui elhagyta a Koriyama hegyet, és tudta, hogyan kell úgy gyógyítani, ahogy Buddha és Jézus is gyógyított. A hegyről lefelé jövet a hagyományokban négy csodaként számon tartott jelenségeket tapasztalta. Elsőként azután, hogy beütötte a lábát valamibe, ösztönösen leült, és a kezét ráhelyezte a fájdalmas lábujjra. A keze felforrósodott, a sérült lábujj meggyógyult A második csoda akkor történt, amikor a hegy lábánál elérte azt a házat, amelyikben a zarándokokról gondoskodtak. Huszonegy napi vízböjt után teljes adag ételt kért, és

minden rosszullét nélkül elfogyasztotta Harmadszor: az ételt felszolgáló nőt fogfájás kínozta, és amikor Usui az arcára tette a kezét, a fájdalma elmúlt. Amikor visszatért a kolostorba és meghallotta, hogy a vezetője a kiújult ízületi gyulladása miatt ágyban fekszik, a szerzetest ugyancsak meggyógyította Usui reikinek nevezte el a gyógyító energiát, ami egyetemes életerő-energiát jelent, s elvitte azt Kyoto nyomornegyedébe. Sok-sok évig élt ott, és a koldusok városrészében gyógyított Az akkori kor kultúrája és erkölcsisége szerint a társadalom támogatta azokat a koldusokat, akik valamilyen deformitástól vagy szemmel látható betegségben szenvedtek, avagy végtagjuk hiányzott Minden egyes személy gyógyítása után Usui azt kérte, új életet kezdhessenek; ám ugyanazokat az arcokat látta visszatérni. Gyógyultnak vélt embereket látott még mindig koldulni ahelyett, hogy tisztességes megélhetést kerestek volna. Ettől

elveszítette a bátorságát, és elhagyta a nyomornegyedeket. Az emberek pedig dühösek voltak rá, amiért kigyógyította őket a betegségeikből, s többé nem koldulhattak, hanem dolgozniuk kellett. A reiki-tanfolyamok mai magas árát Usui szegénynegyedekben szerzett tapasztalatával szokták igazolni. Abból az előfeltételezésből indulnak ki, miszerint az emberek azért nem értékelték a gyógyítást, mert nem fizettek érte. Usui kudarca nem annak a ténynek tudható be, hogy a koldusok nem fizettek neki, hanem annak, hogy csak a testüket gyógyította, a tudatukat és a szellemüket nem. A buddhista tan csökkenti a test gyógyításának a jelentőségét, és kijelenti: a szellemi gyógyítás az egyetlen mód, és azon múlik, rálépünk-e a megvilágosodáshoz vezető ösvényre. Ha egyszer valaki elérte a megvilágosodást, nincs többé szüksége az újbóli megtestesülésre, és ez a szenvedés megszüntetésének a módja. A buddhisták úgy jellemzik a

megvilágosodáshoz vezető ösvényt, mint az egyetlen valódi és értékes gyógymódot. Mikao Usui zarándokként, gyalogszerrel vándorolva, előadásokat tartva terjesztette a reikit Japánban, hogy továbbadja a tudás fáklyáját. Útja során találkozott Chujiro Hayashival, a nyugdíjazott hajózási hivatalnokkal, aki még őrizte társadalmi rangját. Hayashi 1925-ben, negyvenhét éves korában részesült Usuitól a reiki mesteri képzésben, és Mikao Usui utódja lett. Usui 1930-ban halt meg, addigra hatvan-nyolcvan reiki mestert képzett (a fö források egymástól eltérő számokat közölnek), a reiki-források mégis csak Hayashiról tesznek említést. Chujiro Hayashi reiki gyakorlók csoportját tanította, nőket és férfiakat egyaránt, és élete végéig hatvan mester került ki közülük Tokióban kórházat nyitott, ahol a gyógyítók csoportban dolgoztak a kezelésük idejére a kórházba beköltöző betegeken. Azokat, akik nem tudtak a kórházba

eljutni, az otthonaikban keresték fel a gyógyítók 1935-ben Chujiro Hayashinak ezt a Shina No Machi elnevezésű klinikáját kereste fel gyógyíttatás végett Hawayo Takata. Hawayo Kawamuru 1900. december 24-én, egy ananászfa kivágással foglalkozó család leányaként született a Hawaiihoz tartozó Kauai szigetén, Hanamauluban. Túlságosan kicsi és gyönge egészségű lévén az ültetvényesi munkához, már általános iskolás korában munkát vállalt: a fiatalabb tanulóknak segített, és ásványvizet árusított egy kimérésben. Amikor elvégezte az iskolát, szolgálói állást ajánlottak neki a nagy és gazdag ültetvénytulajdonos házánál. Az elkövetkező huszonnégy esztendő alatt az ültetvényen élt, ahol házvezetőnőként és a házi könyvtár gondozójaként igen nagy felelősséggel járó munkát végzett Megismerkedett az ültetvény számvevőjével, és 1917ben férjhez is ment hozzá Boldog házasságukból két lányuk született

Saichi Takata 1930 októberében, harminckét éves korában szívroham következtében meghalt. Az ezt követő öt év alatt a két kicsi gyermekkel megözvegyült Hawayo Takatát idegkimerülés és súlyos testi bajok sújtották. Műtéti beavatkozást igénylő epehólyag-rendellenességet állapítottak meg nála, ám olyan légzőszervi betegségben is szenvedett, amely nehezítette a levegővételt, emiatt pedig veszélyes volt az altatószerek alkalmazása. Egészségi állapota egyre csak romlott, és azt mondták: műtét nélkül nem maradhat életben, ám ez a műtét a halálát is okozhatja. Lánytesrvérének halála tán 1935-ben Takata elmondta a hírt a szüleinek, akik visszatértek Tokióba, majd pedig bevonult az akasakai Maeda Kórházba. Több hete feküdt már a kórházban, amikor kitűzték a műtét idejét. Akkorra már vakbélgyulladást és daganatot is megállapítottak nála csakúgy, mint epekövek jelenlétét A műtét előtti éjszakán hangot

hallott: „Nincs feltétlenül szükség műtétre." A műtőasztalon ismét hallotta ezt, amíg az altatásra előkészítették. Ekkor felült, és megkérdezte a műtőorvostól, volna-e más lehetősége a gyógyulásra A doktor így válaszolt: „Igen, ha módjában állna elég sokáig Japánban maradni" Majd beszélt neki Chujiro Hayashi reiki klinikájáról. A sebész nővére, akit Hayashi gyógyítói kúráltak ki betegségéből, és aki elvégezte a reiki-tanfolyamokat, még aznap elkísérte őt oda. Takata négy hónapig élt a klinikán, és testileg-lelkileg tökéletesen meggyógyult. Részt kívánt venni reiki-képzésen, ám először elutasították - nem azért, mert nő, hanem mert idegen volt. Az idő tájt Hayashi még nem akarta, hogy a reiki-gyógyítás gyakorlata Japánon kívül is elterjedjen. Ám végül is a Maeda Kórház sebészetének közbenjárására engedett az elhatározásából. 1936 tavaszán Hawayo Takata megkapta a reiki I

tanításokat Csatlakozott a klinikán dolgozó gyógyítók csoportjához, és 1937-ben, azt követően, hogy részesült a reiki II képzésben, visszatért Hawaiiba. Két évigélt Japánban. Az első reiki klinikáját Kapaa városában nyitotta meg, és munkáját siker koronázta. Elnyerte egy masszázs-terapeuta felhatalmazását azért, hogy törvényes védelemmel rendelkezhessen a hatósági zaklatásokkal szemben. 1938 telén Chujiro Hayashi meglátogatta Takatát Hawaiiban, és közös oktató körútra indultak. Ekkor kapta meg Takata a reiki III képzést Hayashitól, aki 1938 február 22-én mester/tanárként és az utódjaként jelölte meg Hawayo Takatát. Ragaszkodott ahhoz, hogy a tanítványa fizetség nélkül ne adjon tanításokat Azt is mondta, hogy Takatának azonnal Japánba kell mennie, amikor ő kéreti. 1939-ben Hilóban Takata megnyitotta második gyógyító központját. 1941-ben egy reggel arra ébredt, hogy testi valójában látja Hayashit az ágya

lábánál. Tudta: ez a felszólítás, és a lehető legkorábbi hajóval Tokióba utazott. Amikor megérkezett a reiki klinikára, Chujiro Hayashi, felesége, Chie és a többi japán reiki mester együtt voltak. A mester elmondta, hogy hamarosan nagy háború veszi kezdetét, minden reikivel foglalkozó emberre halál vár, a klinikát pedig be fogják zárni. Korábban már tartott attól, hogy a reiki teljesen elvész a világ számára, ezért tette meg Takatát - az idegent utódjának Azt mondta továbbá, hogy hajózási tartalékos tisztként besorozták, gyógyítóként és orvostanhallgatóként nem maradhatna életben Inkább úgy döntött, saját maga vet véget az életének, éppen ezért szólította magához Takatát. 1941. május 10-én Chujiro Hayashi a tanítványai jelenlétében szellemi eszközökkel megállította a szívét, és meghalt Az általa megjósolt nagy háború a II világháború volt, és a reiki többé valóban nem volt hozzáférhető

Japánban Chie Hayashi túlélte a háborút, ám házát és klinikáját a megszállás alatt elfoglalták, nem működtethette azt gyógyító központként. A reiki Takata közreműködése révén maradt használatos. Először elvitte magával Hawaiiba, majd az Egyesült Allamokba, végül pedig Kanadába és Európába. Nyolcvan évet élt, de mindig évtizedekkel fiatalabbnak látszott a koránál Emberek százainak tanította meg a reiki-gyógyítás rendszerét Eletének utolsó tíz esztendejében, 1970-től 1980-ig huszonkét reiki mestert avatott be, férfiakat és nőket vegyesen. 1980. december 11-én halt meg Ha a klinikáin olyan beteg jelentkezett, akinek sok gyógyításra volt szüksége, akkor megtanított valakit a családból a reiki-kezelések elvégzésére. A betegek is elvégezték a képzést, amikor már elég erősek lettek. Takata történetekkel és példákkal tanított Nem engedte meg a tanítványainak, hogy jegyzeteket készítsenek, és minden

csoportot más-más módon oktatott. A gyógyítást néha a fejnél kezdte, más alkalommal a test közepén, vagy akár a lábnál. A reiki mesterek képzését, a reiki III fokozatot is különböző módokon adta át Az általa tanított mester/tanárok nem mind ugyanúgy kapták meg a tanítást. Takata mindig kért fizetséget a tanítványaitól, még a családtagjaitól is. Megérlelődött benne az a gondolat, hogy csakugyan szükség van erre, és azok, akik nem fizettek a tanulásért, nem is értékelik vagy használják azt. Úgy látta, akik fizetség nélkül részesültek a tanításban, nem értek el üzleti eredményeket, életük nem bizonyult sikeresnek Azok a tanárok, akiket tanított, magas árat kértek a tanfolyamokért, elég magasat ahhoz, hogy a reikit anyagiakhoz kötött kiváltsággá, s a legtöbb ember számára elérhetetlenné tegyék. Véleményem szerint a mai ínséges időkben etikátlan bármely gyógyító eljárásnak magas árat szabni,

mindazonáltal Takata ezzel kapcsolatos látásmódjának és tapasztalatának megvolt az alapja. Tényleg vannak olyan tanítványok, akik alábecsülik annak az értékét, amiért nem fizettek keserves árat. Az amerikai kultúra inkább a fizetett áron, mintsem a valódi belső értékeken alapuló megbecsülés kialakulását táplálja. Emellett mégis az a tapasztalatom, hogy a reiki bizonyos jelentős módon mindig jótékony hatással van azokra a tanítványokra is, akik nem mérik fel igazán annak az értékét, amit kaptak. Hawayo Takata halála óta a reiki sok változáson ment keresztül a nyugati világban. Phyllis Furumotót, Takata unokáját és egyben utódját az Usui hagyományos reiki nagyszerű mesterének nevezték el. A technikák és módszerek tanítása sokat változott, és a reikinek számos ágazata alakult ki. Ezek mindegyike igényt tart arra, hogy az egyetlen helyes módnak tekintsék, ám valójában mindegyikük működik, és valamennyi Hawayo

Takata tanításaiból származik. Az Usui hagyományos reiki, más néven Usui Reiki Ryoho áll talán a legközelebb ahhoz, amit Hawayo Takata eredetileg hozott Japánból. Három szinten nyújt oktatást, a reiki III fokozat a mester/tanár képzést tartalmazza A hagyományos reiki-képzésben nagyon kevesen részesülhetnek; még azok is csak meghívás alapján végezhetik el a tanfolyamot, akik meg tudják fizetni a 10 000 dolláros árat. Némely reiki tanár két részre osztja a harmadik szintű képzést: az egyik a reiki III gyakorló, a másik a reiki III tanári oktatást tartalmazza. Vannak, akik a reiki III gyakorló szintet haladó reiki II szintnek hívják A Tündöklés nevű rendszerben 11 szintre bontják a tanítást, és kijelentik, hogy a felsőbb szintek túlmutatnak Takata tanításán, és meghaladják azt. A szintek számának növekedése egyúttal az árak emelkedését is jelenti. A szinteken belüli tanítási módszerek ugyancsak eltérőek. A

legtöbb tanár ugyanúgy tanítja a reiki I ismereteket, míg a második szinten bizonyos kiegészítéseket és változtatásokat eszközölnek. Ám a legnagyobb különbségek a reiki III tanításában, az összehangolások átadásának módjában mutatkoznak. Az összehangolás/beavatás hagyományos módszere szerint négy összehangolást kell elvégezni a reiki I fokon, és néhány tanár a reiki II szinten is négyet használ Míg bizonyos modern eljárásokban valamilyen egyesített összehangolást végeznek mindegyik szinthez, én a tanításban és e könyvben is csak három szintet különítek el, és az általam átadott reiki III. szintje a teljes oktató ismeretanyagot tartalmazza. Bár mindkét összehangolási módszert elsajátítottam, előnyben részesítem a korszerű eljárást, amely szerint minden szinthez egy összehangolást adnak át. Számomra ez hathatósabb, amellett, hogy jelentősen egyszerűbb A könyv anyaga ezeket a módszereket adja vissza, és

mindhárom szintről részletesen beszél Az én eljárásaim modernebbek, mint a hagyományos reiki aszerint csiszolódtak, melyik bizonyult jobbnak és könnyebbnek A reiki Mikao Usui, Chujiro Hayashi és Hawayo Takata óta folyamatosan változik és fejlődik. Egyre több emberhez jut el, különösen amióta a hagyománytól elszakadt tanárok nem kérnek többé oly magas árat a tanításokért. Nem tudjuk ma már, hogyan tanította Buddha a kézrátételes gyógyítást, sem azt, hogyan tanulta és tanította azt Jézus. A reiki eredetét tiszteletben kell tartanunk, ugyanakkor tekintettel kell lennünk a változó világra, az emberek és a Föld változó szükségleteire is Szívből remélem, e könyv átadja a reiki tanítását, megőrzi a hatékony eljárásokat, hogy azok ne vesszenek el többé, ezzel egy időben pedig elérhetővé teszi a reikit bárki számára, aki meg akarja tanulni. A reiki szeretet, és a bolygót érintő válság idején valamennyiünknek

szüksége van mindarra a szeretetre, amelyben csak részesülhetünk IDŐRENDI TÁBLÁZAT Kr.e 620 Kr.e 543 Kr.e III sz Kr.e 7 Kr.e 5 Kr.u Kr.u Kr.u Kr.u 27-30-tól 30-33-ig 30 v. 33 46 v. 49 110 Az 1800-as évek vége 1925 1930 1941. május 10 1900. december 24 1917. március 10 1930. október 1935 1936. tavasz 1937 1938. tél 1980. december 11 India Gautama Siddhartha, Sakyamuni Buddha születése az indiai-nepáli határon. Gautama Siddhartha halála Indiában, Kusingarában. A Tantra Lotus Sutra keletkezése, más gyógyító szövegek fennmaradása. Jézus történelmi születése. A „három bölcs ember" megérkezik Keletről (Indiából), hogy a Megvilágosodott új megtestesülését keressék. Magukkal viszik Jézust és családját Egyiptomba, majd Indiába Jézus 23 évre visszatér Jeruzsálembe. A keresztre feszítés. Nyilvánvaló, hogy Jézus túlélte 16 évvel a keresztre feszítés után Jézus visszatér Indiába. Jézus halála Indiában,

Srinagarban. A legenda úgy tartja, 120 évig élt, ami abban a korban nem volt szokatlan. Japán Mikao Usui a reikit keresi. Chujiro Hayashi 47 éves korában eléri a reiki mester szintet (reiki III). Mikao Usui halála. A források eltérnek a tekintetben, hogy 16, vagy 18 reiki restért képzett-e ki. Chujiro Hayashi halála. 13-16 reiki mestert tanított, közöttük az első nőket: feleségét, Chie Hayashit és Hawayo Takatát. Hawaii Hawayo Kawamuru (Takata) születése. Férjhez megy Saichi Takatához. Saichi Takata halála. Takata Japánba megy gyógyulni az akasakai Maeda Kórházba, majd Hayashi reiki klinikájába, a tokiói Shina No Machiba, ahol 4 hónap alatt meggyógyul. Takata megkapja Chujiro Hayashitól a reiki I. fokozatot Takata megkapja Hayashitól a reiki II-t, majd visszatér Hawaiiba. Megnyitja az első gyógyító klinikáját Kapaában Takata megkapja a reiki III. fokozatot Hayashitól Hawaiiban 1938 február 22-én Chujiro Hayashi bejelenti Hawayo Takatát

reiki mesterként és utódjaként Hawayo Takata halála. 1970 és 1980 között képzett reiki mestereket. Bizonyos források december 12-t jelölik meg halála napjaként. MÁSODIK FEJEZET MI IS A REIKI? Az emberi és az állati testnek kézrátétellel történő gyógyítása az ösztöneinkkel egyidős cselekedet. Megnyugtat és megszabadít a fájdalomtól Fizikai kellemetlenség észlelésekor a legtöbb ember legelőször is ráteszi a kezét a fájdalmas területre Amikor a gyermek elesik és lehorzsolja a térdét, azt akarja, anyja megérintse (vagy megpuszilja) azt, és így enyhítse a fájdalmát. Az anya, ösztöneinek engedelmeskedve a lázas, beteg kisgyereknek a homlokára teszi a kezét Az emberi érintés melegséget, nyugalmat, gyógyító erőket közvetít Gondoskodást és szeretetet A kutyának vagy a macskának az első ösztönös cselekedete a beteg állat fájdalmas testrészének a nyalogatása - ugyanazzal a céllal, amiért valaki a kézzel történő

érintést alkalmazza. Az anyaállat aggodalmában ugyancsak nyalogatja a kicsinyét. Ez az egyszerű mozdulat az alapja valamennyi kézrátétes eljárásnak Az élő test - emberi, vagy állati - melegséget és energiát sugároz. Ez az energia az életerő maga, és oly sok elnevezése van, amennyi emberi kultúra. Mary Coddington az ín Search ofthe Healing Energy (A gyógyító energia kutatása, Destiny Books, 1978) című könyvében egy teljes fejezetet szentel annak a témának, hogy a különböző kultúrkörökben miként említik ezt az energiát. A polinéziai hunas nép a Mana, az amerikai irokéz indiánok az Orenda névvel illetik ezt a gyógyító erőt Indiában Prána, héberül Ruach, az iszlám országokban Barraka, Kínában pedig Chi a neve Akadt gyógyító, aki az Orgon Energia (Wilhelm Reich), az Állati Magnetizmus (F.A Mesmer) vagy az Archaeus (Paracelsus) kifejezést használta Japánul Ki a neve, és ebből a szóból származik a reiki elnevezés.

Mantak Chia Chi Kung-oktató a (kínai Kivel azonos értelmű) Chi szó jelentését a következőképpen határozza meg: „energia, levegő, fuvallat, szél, éltető lélegzet, alapvető lényeg. a világegyetemet mozgató energia" A Chi Kung ősi ázsiai gyógyító tan. A testen belüli energiamozgások irányításával fokozza és fenntartja a Chit A Chi, avagy Ki olyan elektromos jellegű energia, amely létrehozza a testet, és meghatározza az egészségi állapotot. Amikor a Ki elhagyja az élő szervezetet, akkor eltávozik az élet. A Ki a Föld, a bolygók, a csillagok, a mennyek alapvető éltető ereje is, és ezek az energiaforrások hatnak az emberi test Ki-energiájára. Minden élő tartalmaz és sugároz Ki-energiát - ez az aura biomágneses energiája. A reiki-gyógyításra felkészített személy az összehangolások révén a reiki életerő energiája számára megnyitotta a testi energiacsatornáit, és megtisztította azokat az elzáródásoktól, így

már nemcsak a saját maga gyógyulásához fogad be megnövekedett mennyiségű életerőt vagy Kit, hanem az egyetemes Chi, avagy Ki forrásával is kap- csőlátót létesít. A gyógyító bármely általa választott névvel illetheti ezt a forrást Én Istennőnek hívom Más szóhasználattal Fensőbb Én, Első Forrás, Világegyetem vág} bármi más lehet, ami kifejezi az életerő-energiát vagy az elsődleges teremtést. A reiki nem vallás, és nem kötődik semelyik valláshoz. Ez az életerő energia magának az életnek a forrása, és fogalmát, valamint létezését tekintve sokkal régebbi valamennyi vallásos filozófiánál Bár minden élő rendelkezik Ki energiával, a reiki-összehangolás azt eredményezi, hogy a befogadó erőteljesebb kapcsolatot létesít ennek az energiának a korlátlan forrásával. A reiki I összehangolás során a befogadó ennek az egyetemes gyógyító energiának a közvetítőjévé válik Ahhoz, hogy a gyógyító Kivel

felvegye a kapcsolatot, az összehangolástól kezdődően egész hátralévő élete során mindössze önmagára vagy valaki másra kell helyeznie a kezét, és az önműködően keresztül fog rajta áramolni. Az összehangolás révén a befogadó életerő energiája is növekedik azáltal, hogy az illető egyenes kapcsolatba kerül a Ki forrásával. Olyan energiát ismer meg, amely először őt gyógyítja, s amellyel majd másokat is gyógyít anélkül, hogy saját magát kimerítené. Az összehangolási folyamat néhány röpke perce alatt a reiki energiáját befogadó olyan ajándékot kap, ami pozitív módon örökre megváltoztatja az életét. A reikit az összehangolás vagy beavatás folyamata különbözteti meg minden egyéb kézrátétes vagy érintéses gyógymódtól. Az összehangolás nem gyógyító foglalkozás, hanem az teszi a gyógyítót gyógyítóvá. A reiki I fokozaton a tanuló megkapja az első összetett összehangolást (vagy négyet, ha

hagyományőrző mestertől tanul). A reiki II fokozaton ehhez hozzáadódik még egy összehangolás, és a III. fokozaton ismét egy Valamennyi szinthez tartozó összehangolások a Ki-energia közvetítésére való pozitív erejét növelik. Maguk az összehangolások jelentik a reikit, és e nélkül a folyamat nélkül - amelyet a tanártól/mestertől közvetlenül kell megkapni - a gyógyító eljárás nem reiki, hanem valami más. Az összehangolásokat személyesen kell átadni, és ez csodálatos szertartássá tehető, vagy akár gyorsan, formaságok nélkül is elvégezhető. Bárhogy is történik, az összehangolás megkapása varázslatos ajándék A folyamat elején a tanár a befogadó háta mögött állva lerajzolja a szimbólumokat Majd megismétli ezt elölről is, azután ismét visszatér hátúira, és befejezi az eljárást. A befogadók oly sokféle különböző dolgot tapasztalnak, ahányan átélik Van, aki színeket észlel, mások képeket látnak, vagy

újra átélnek elmúlt életeket - különösen olyanokat, amelyekben korábban már részesültek reikiben. Akadnak, akik fénnyel vagy a tökéletes béke, a csodálat, a szeretet érzésével telítődnek. Egyesek többet észlelhetnek, mint mások Az érzékelések határozottak, ám nagyon finomak. Amikor az új reiki gyógyítót arra kérik, tegye a kezét valakire és így adja át az energiát, első alkalommal tapasztalhatja a kezein átsugárzó hőt, a reiki jellegzetességét. Ettől a ponttól kezdve az összehangolást befogadó személy reiki gyakorló, akiben olyan képességek bontakoztak ki, amelyeknek a létezéséről nem volt tudomása. Az összehangolás semmi újat nem ad a befogadónak; megnyitja és központosítja benne azt, amelynek addig is a részese volt. A folyamat nagyban hasonlít ahhoz, amikor az elektromos hálózattal már ellátott házban becsatlakoztatunk egy lámpát; amikor a gyakorló gyógyító szándékkal helyezi valakire a kezét, akkor

úgymond felkapcsolja a 1 villany - A tradicionális tanárok szerint a jelen életben megkapott reiki-beavatás azt jelenti, hogy korábbi életek során már részesültünk benne. Azt mondják, a reiki emlékeztető, de szerintem több annál Valamennyien megkaptuk a reiki-tanításokat korábbi életeinkben; genetikai örökségünk része, mindannyiunk része A reikit három szintre osztották. A reiki I fokozaton maga az összehangolás fejt ki gyógyító hatást a befogadó egészségének fizikai szintjén. A beavatást követő hónapok során gyakran előfordul, hogy javul a testi egészsége. A reiki I ülések elsődlegesen az öngyógyítást segítik elő. A reiki I gyógyító a jelenlévők közül mást is kezelhet Ezt közvetlen gyógyításnak hívják - a gyógyítónak közvetlenül rá kell helyeznie a kezét akár önmagára, akár a másik személyre. (A reiki I kéztartásokat a következő fejezetben tárgyaljuk.) Három-négy hétig tartó felkészülés

előzi meg a reiki I összehangolást. Ez alatt az idő alatt a reiki-energia sajátságos nem egészséges pillanatokat is előidézhet. A személy érezhet zsibbadást, vagy lehet szokatlan térérzékelése, lehetnek élénk álmai akár elmúlt életekről is, vagy tapasztalhat méregtelenítési tüneteket. Ezek között előfordulhat hasmenés, orrfolyás vagy fokozott vizeletürítés Az illető mégis jól érzi magát Az történik, hogy az energia szabályozza és megnöveli az új gyógyítónak a közvetítésre szolgáló teljesítményét. Több Ki-energia lép be az aurájába és a testébe, mint azt korábban tapasztalta, az aurája és a csakrái megtisztulnak Ha a folyamat kellemetlenné válik, a gyógyítás újból kiegyensúlyozza az energiát, és csökkenti az észleleteket. A reiki I fokozat elnyerése után legalább az első hónap alatt ajánlatos a lehető legtöbb gyógyítást végezni, köztük napi öngyógyítást is. A reiki II összehangolás

mérhetetlenül megnöveli a gyógyító energia mennyiségét, és az összehangolás a befogadó érzelmi, szellemi és karmikus gyógyítására összpontosít. Az összehangolás után felszínre kerülhetnek és végre teljes mértékben meggyógyulhatnak régi érzelmek, korábbi kezeletlen helyzetek, előző életek és negatív szellemi minták Ez a folyamat hat hónapig is eltarthat, de pozitív és szükségszerű annak ellenére is, hogy nem mindig kellemes. A reiki II-vel történő gyógyítás jelentékeny erőt kölcsönöz a közvetlen átadásnak. Módszert és eszközt nyújt a testben jelen nem lévő személyek gyógyításához - a távgyógyításhoz - is. A reiki II-ben a reiki szimbólumok közül hármat vezetnek be, és ezeket tudatosan használják már az első alkalommal. A reiki I fokozaton a szimbólumok már a gyógyító aurájában vannak korábban is, és gyógyításkor nem tudatosan kerülnek felszínre a kezén át. A reiki II irányítani kezdi az

energiákat A reiki III szintű összehangolások átadásához szükséges, az energia közvetítésére vonatkozó előkészítő ismereteket is kínál A reiki III a mester/tanár szint. A mester egyszerű tanár; olyan valaki, aki tökélyre vitte a tanítást. A szóhasználat nem jelöl sem az énnel, sem a birtoklással való összefüggést Az összehangolás szellemi szintű energiát von magával, és a befogadóban szellemi gyógyítást visz véghez Ez az energia tiszta derű, azonosság minden élettel, és az istenséggel/forrással való kapcsolat. A reiki II összehangolást követő kemény munka Után a reiki III örömteli ajándék. A gyógyító ülések során a reiki III gyakorló a gyógyí- tó energia áramlásába való bekapcsolódás képességének még erőteljesebb növekedését tapasztalja, és gyógyító adottságai is magasabb szintet érnek el. A reiki III fokozat három további kulcsszimbólumot, a szimbólumokhoz tartozó több ezoterikus

ismeretanyagot és az összehangolások átadásának módszerét tartalmazza Ez a szint csak az elkötelezett gyógyítóknak ajánlott, különös tekintettel azokra, akik tanítani akarják a reikit, és életükben fontos helyet szánnak neki. A tanulási folyamat a reiki I-el kezdődik. Annak, aki a beavató összehangolást megkapta, a gyógyításhoz mindössze vágy a fájdalmas területre kell ráhelyeznie a kezét, vagy a reikinek a teljes testet érintő kéztartásait kell alkalmaznia. A többit mindenféle külsődleges irányítás nélkül elvégzi a gyógyító kezén keresztüláramló Ki-energia. Az energia az emberénél jóval magasabb intelligenciával bír, és oda áramlik, ahol szükség van rá akár van, akár nincs a gyógyítónak tudása arról, hogy mi szorul gyógyításra. Nem a gyógyítóból vagy az ő aurájából származik, hanem az Istennőnek, avagy az életnek a forrásából. A gyógyító elvégzi az ülés részét képező kéztartások

sorozatát, a többit megteszi a reiki. Az energia valamennyi szinten gyógyít - a testi, az érzelmi, a szellemi és a spirituális szinten egyaránt. A reiki-energia a teljes személyt gyógyítja. Például fejfájás kezelésekor a reiki más szervekben és más szinteken is véghezvihet gyógyítást. Bár a gyógyító keze az illető fájdalmas testrészén van, a fejfájások egy része az emésztőrendszer működéséből fakad Ha a fejfájás a bélműködés rendellenességének a következménye, akkor az energia ugyanúgy irányul a belekbe is, mint a fájdalmas fejbe. Mindkettő a testi szintet érinti Ha a fejfájásnak érzelmi okai vannak, például stressz következtében alakul ki, abban az esetben a reiki ezen a szinten is gyógyítóan hat. Hasonló a helyzet, ha a fájdalom a szellemi vagy a spirituális testek szintjén gyökerezik. Ha a gyógyításban részesülő személy más betegségben, mondjuk esetleg allergiában is szenved, akkor a reiki arra is

hatással van, abban az esetben is, ha a gyógyító nem tudott róla Az emberek és az állatok nem pusztán fizikai létezők. Sűrű fizikai testünk van, amely látással, tapintással azonnal érzékelhető; ám három másik testtel is rendelkezünk. Ezek a nem látható, nem fizikai testek a Kit alkotó energiaszintek, amelyek befolyásolják a fizikai test állapotát A gyógyítás nem lehet pusztán fizikai, hanem számításba kell vennie a rezgő energiatesteket is Ha a hagyományos orvosi ellátás csak a fizikai testet kezeli, úgy a holisztikus szemléletű gyógyítás - különösen a reiki - mind a négy testre kiterjed. Ezért az effajta gyógyítás jóval távolabbra mutat, mint a hagyományos orvoslás, és eredményeit tekintve is sokkal összetettebb. Ha a fejfájás példájánál maradunk: az aszpirin megszüntetheti ugyan a fájdalmat, ám semmit nem tesz a gyökere kezelése érdekében A reiki nemcsak a nyilvánvaló fájdalommal foglalkozik, hanem a

fájdalom okával is Az aszpirin bevétele után a fájdalom nagy valószínűség szerint három órán belül visszatér; a reiki-gyógyítást követően a fejfájás véglegesen elmúlik. Különösen igaz ez a súlyosabb betegségek esetében. Bármely fizikai betegség gyökerezhet a fizikainál mélyebb szinten, és a testi fájdalom megszüntetéséhez a nem fizikai okokat kell meggyógyítani A legtöbb metafizikus gyógyító hisz abban, hogy valamennyi fizikai fájdalomnak a gyökerei érzelmi sérülésekben, negatív szellemi mintákban vagy spirituális szerencsétlenségben keresendők. A betegség gyógyításához fel kell tárni és kezelni kell ezeket a gyökereket. Ez a fö munkaterülete Louise Haynak (Heal Your Body és You Can Heal Your Life, Hay House, 1982 és 1984), valamint Alice Steadmannak (Whos theMatter WithMe?, ESPress, Inc., 1966) Mindkét aszszony összeállított egy listát a testrészek és a betegségek, valamint azok eredetének

összefüggéseiről. A BETEGSÉGEK ÉRZELMI EREDETŰ FORRÁSAI Betegség/testrész Anorexia/Bulimia Asztma Balesetek Bőr Daganatok Duzzanat Égések, forrázások, láz, gyulladás, fekély, duzzanat Fájdalom Fej Fejfájások Fekélyek Fül Gyomor Hát Izületi gyulladás Karok Kéz Forrás Önutálat, az élet adta táplálás visszautasítása, „nem vagyok elég jó". Fojtogató szeretet, bűntudat, kisebbségi érzés. A harag kifejeződése, kudarc, ellenállás. Egyéniségét fenyegetettnek érzi, mások uralkodnak fölötte. Vékony bőrű, a bőrét elevennek érzi, önmaga táplálására van szüksége. Hibás növekedés, régi sérelem kínozza, nem engedi meg a gyógyítást. Méhdaganat: a szoptatást méltatlannak tartja a női nemhez, nőgyűlölet. Megrekedt gondolkodás, visszatartott könnyek, kelepcébe csalt érzelmek. Harag. A bűntudat büntetést keres, azt figyeli, miben nyilvánul meg. Mi, amit a világnak mutatunk, valami alapvetően rossz. Az

én megsemmisítése. Félelem, nem érzi elég jónak magát, az önértékelés hiánya. Túlságosan nehéz a hallottak elfogadása. Fülfájás: harag, süketség: a meghallgatás elutasítása Képtelen megemészteni elgondolásokat és tapasztalatokat. Kit vagy mit tud elviselni? Félelem. Felső szakasz: nincs érzelmi támasz, szükség van támogatásra. Középső szakasz: bűntudat. Alsó szakasz: kiégettség, a pénz miatti aggodalom. Saját maga és mások bírálatának mintája, a tökéletességre való törekvés. Az ölelés képessége, az ízületekben visszatartott régi érzelmek. Túl szoros kézzel fogja a pénzt vagy a kapcsolatokat. Izületi gyulladás: önbírálat, a bírálatot túlságosan magára veszi, mások bírálata. Lábfej Lábszár Mell Merevség Migrének Nemi szervek Nyak Rák Szív Térd Torok Túlsúly Tüdő Ujjak Üregek Ütlegek Vastagbél Önmaga megértése, előrehaladás. Félelem vagy vonakodás előbbre lépni, nem akar

mozdulni. Visszértágulás: ott áll, ahol utál állni. Anyaság, túlzásba vitt anyai gondoskodás valakivel/valamivel/hellyel/tapasztalattal kapcsolatban. Mellrák: a túlzott anyai gondoskodással együtt járó mély neheztelés. Merev test: merev tudat, rugalmatlanság, félelem, „csak egyféleképpen", ellenállás a változásnak. Ahol jelentkezik: ott van a hibás minta. Harag és tökéletességre törekvés, kudarc. Az önkielégítés leállítása A nőiesség vagy a férfiasság kivezető nyílásai, a nemiség elutasítása, „mocskos szex", „a nők teste tisztátalan". Hólyagfertőzések: mellőzöttség, sérelmek visszatartása Hüvelygyulladás: érzelmileg sértette meg a partnere. Prosztata: önértékelés és szexuális hősiesség. Impotencia: félelem vagy ellenkezés a társsal szemben. Frigiditás: félelem, szexuális bűntudat, önutálat. Rugalmasság forrása. Mély neheztelés, bizalmatlanság, önsajnálat, reménytelenség,

elhagyatottság. A szív szeretet, a vér öröm. A szívrohamok szeretetünk és örömünk elutasítása és kifacsarása. Rugalmatlanság, meghajolásra képtelenség, büszkeség, én, konokság, félelem a változástól, önelégültség. Félelem a változástól, képtelenség arra, hogy kiálljon valamiért, harag, kudarcba fulladt alkotóerő. Gégegyulladás: túl haragos ahhoz, hogy beszéljen; torokgyulladás: harag; mandulagyulladás vagy pajzsmirigy-rendellenesség: elfojtott alkotókedv, mélyen elfojtott kreativitás leukémiában. Védelemre van szüksége, bizonytalanságot érez. Képtelenség az élet befogadására és kibocsátására, az élet elutasítása. Tüdőtágulás vagy túl sok dohányzás: az élet elutasítása, kisebbségi érzés Hüvelyk: aggodalom. Mutató: én, harag és félelem Középső: harag, jobb: férfi, bal: nő. A másik kézzel tartja, hogy lazítsa Gyűrűs: egyesülés és gyász. Kicsi: család és színlelés Valaki ingerii.

Negatív gondolkodás, az öröm elapadása, az irányváltoztatás erőltetése. Székrekedés: az elengedésre való képtelenség, hasmenés: a megtartástól való félelem; szorulás: nem bízik abban, hogy eleget tud birtokolni, felhalmozni. Ezek a meghatározások egyesek számára hitelesek lehetnek, másoknak kevésbé. Egyik szerző sem vall általánosan elfogadott politikai nézeteket, és a betegségek értelmezése tükrözi is ezt. Louise Hay a menstruációs zavarokat a „nőiség elutasításával" magyarázza, nem pedig a nők másodrangú társadalmi helyzetének az elutasításával. Ezt a tudatosságot is hozzászámítva a meghatározások értéke még nagyobb. A metafizikus gyógyítók között akadnak olyanok, akik tévesen alkalmazzák ezeket a hozzárendeléseket, valamint a karma tanát (a helyzeteknek egyik életből a másikba történő továbbvitelét); hibáztatják az embereket a fájdalmukért A hozzáállásuk a következő: „íme, emiatt

kaptad ezt, te csináltad magadnak, most hozd is helyre!" Az erre vonatkozó indoklásuk szerint a betegség karmikus eredetű, büntetés, az emberek maguk választják a betegségeiket és a fájdalmaikat, és azt is ők választhatják, hogy megszabaduljanak tőlük. A karma nem ilyen egyszerű. A karma törvényei értelmében minden életidőnek megvannak a megtanulandó leckéi, amelyek az életet megelőző megállapodáson alapulnak, és a betegségek vagy a körülmények lehetőséget adhatnak e feladatok megoldására. A karma szó szerinti jelentése egyszerűen cselekvés, és minden cselekedetre van egy válasz. A megközelítés másik módja a bölcs mondás szerint: „Amit útra bocsátunk, az visszatér hozzánk" Az életben elkövetett tévedések kezeléséhez jóvátétel, megértés vagy hozzáállásbeli változás szükségeltetik. Talán egyszerűen az érzelmek teljes átélése kell a felszabadításukhoz. Ha ez nem történik meg abban az

életidőben, amikor a helyzet kialakul, akkor bekövetkezhet a következőben. Nem büntetésként kell tekinteni. Kifejlődhet valakiben a betegség a szükséges tanulás előmozdításaként. Például a nagyon türelmetlen személynek a türelem megtanulására való kényszerítő erőként jót tehet a következő életében az ágyhoz kötöttség vagy a tolókocsis élet behatároltsága. A helyzetek azonban ritkán ilyen tiszták vagy egyszerűek. Azt is túlságosan könnyű volna kijelenteni, hogy ha ebben az életében valakinek eltörik a lába, ez azért van, mert egy korábbi életében ő törte el valaki másét. A karma félreértése az a vélekedés, hogy a betegségünket mi választjuk, hiszen az effajta választások vagy megállapodások az életet megelőző, test nélküli tudatállapotban köttetnek. A buddhista tanítás értelmében a karmát azok az érzelmi ragaszkodások hozzák létre, amelyeket egyik életünkből magunkkal viszünk a másikba. Ez az

az erő, amely újból és újból visszakényszeríti az embereket a Földre azért, hogy a helyzeteket és az érzelmeket elengedjék A megvilágosodáshoz vezető ösvény minden karmát gyógyít, és megszabadítja az embereket az újraszületések körforgásától, ám a karmát csak testet öltött alakban lehet megtisztítani. Némely gyógyító számára kérdéses, vajon a reikinek a betegség gyógyítása érdekében történő alkalmazása megbolygatja-e az illető karmáját, avagy megkívánja-e a gyógyítótól, hogy felelősséget vállaljon azért a személyért Az én értelmezésem szerint a reiki vagy bármely más gyógyítás a karma beteljesülését jelenti, különben meg sem történhetne. A gyógyító nem felelős, hanem csupán az energia közvetítője. Az effajta gyógyítások a beteg, az ő saját szellemi vezetői és az Istennő között mennek végbe A karmáról a reiki II-t tárgyaló fejezetben bővebben lesz még szó Mindezt szem előtt

tartva hogyan hasznosítják a reiki-gyógyításban a betegségek mögött meghúzódó érzelmi forrásokat és a karmát? Szelíden, együtt érzőén és tisztelettel. Louise Hay vagy Alice Steadman értelmezését a gyógyításban kérdésfelvetésként, nem pedig megállapításként használjuk: „Lehetséges az, hogy a bőrkiütések azért jelentkeztek, mert valaki »az idegeire ment«?" Ha az illető válasza nemleges, megkérdezzük, az ő felfogása szerint mi lehet az ok. A gyógyítás ellazult állapotában felismerheti azt, annak ellenére, hogy a kezelés előtt még nem tudta. Hozzáférhet egy előző életéből való emlékhez, s a helyzet megpillantása általában elősegíti a megfejtését. A válaszát nem ítélkezésre, hanem az önmagáról való tudatosság fokozására használjuk. Ha a feleletéből az derül ki, hogy a jelenlegi élethelyzetében fenyegetettnek érzi magát, feltesszük a kérdést: mit kell tennie ahhoz, hogy változtasson ezen

Azt is megkérdezzük, gyógyítóként miben lehetünk a segítségére. Állhat ez abból, hogy figyelmesen hallgatjuk, amit a nehézségeiről mond, vagy a gyógyítás során olyan biztonságos teret kap, ahol kifejezheti a haragját, vagy ahol sírhat. 1-4 reiki-gyógyítás alkalmával, általában akkor, amikor a gyógyító a torok vagy a szív tájékán helyezi el a kezét, a kezelésben részesülő személy érzelmi felszabadulást tapasztal. Kinyilváníthatja a betegségével vagy a helyzetével kapcsolatban álló érzelmeket, gyakran azokat a visszafojtott érzelmeket, amelyek közvetlen okozói a betegségének Az illető sírhat, méregbe gurulhat, elmondhatja, mi történt vele, nevetgélhet, vagy nagyon nyugtalanná válhat. A gyógyító a támogató szerepét játssza A beteggel marad, figyelemmel kíséri az oldódást és szabad folyást enged neki, miközben folytatja a reiki kéztartásokat és a gyógyítást. A gyógyítónak tökéletesen mentesnek kell

maradnia mindenféle ítélkezéstől. Elborzasztó dolgokat is hallhat, mégsem reagálhat azokra A feladata abban áll, hogy az érzelmeket átélő személy részére teljes biztonságot és figyelmet nyújtson. Ha a befogadó könnyezni kezd, nyugtassuk meg: „Rendben van, ha sír, itt biztonságban érezheti magát. Nyugodtan adja ki minden fájdalmát, ez így helyes" Ha az illető a jelen életében átélt traumát például gyerekkori szexuális erőszakot ír le, álljunk mellette a fájdalmában. Mondhatunk ilyesmit: „Lám, milyen erős volt, hogy túlélte Most már túl van rajta, és soha nem történik meg újból. Ön csodálatos és jó" Ha dühös, így szólhatunk: „Jogosan mérges. Szabaduljon most meg a haragjától!" Ha rátalál egy előző életében megtörtént sérülésre, ez rávilágíthat a jelenlegi minta forrására. A betegségét előidéző érzelmek kifejezésre juthatnak a támogatott lazítás lég-körében. Ez a legfőbb

gyógyítás; most a beteg gyógyít, habár korábban nem tudta ezt megtenni Ha a kezelt nagyon nyugtalanná válik, vagy láthatólag beszélni akar és nem tud, bátorítsuk arra, hogy minden szükségeset elmondjon. Kultúránkban az embereket, különösen a nőket úgy nevelik, hogy ne fejezzék ki az érzéseiket, így valamely erős érzelem feltárása riasztó lehet Azáltal, hogy a gyógyító ülést elég biztonságot nyújtóvá tesszük ahhoz, hogy bármi szükséges kinyilvánulhasson benne, ezek az érzelmek előtörnek. Kezdhetjük kérdéssel: „El tudja mondani mi történik?", vagy „Le tudja írni, mit lát?" Ha még nem áll készen arra, hogy beszéljen, ne erőltessük. Mindazonáltal ha a gyógyítást befogadó személy elkezd beszélni, azt könnyek vagy a harag megnyílva- lásai követhetik. Ezeknek a visszatartott érzelmeknek a kiszabadítása már önmagában véve is fontos gyógyulást jelent Előfordulhat, hogy amikor az új keletű

gyógyító először tapasztalja az általa kezelt személy érzelmi oldódását, megijed attól. Ezek általában csak néhány percig tartanak; megnyugvást találnak addigra, amikorra a gyógyító a lábon felveendő kéztartásokhoz ér. Bár a gyógyító számára néha hevesek és riasztók ezek a megnyilvánulások, a reikienergiát befogadó részére nagyon jótékony hatásúak Úgy tűnik, a világegyetem a gyakorlatlan gyógyítót is óvja - csak olyan helyzetekkel akad dolga, amelyeket kézben tud tartani. A legsúlyosabb esetek és a leghevesebb ülések akkor következnek, amikor a gyógyító már készen áll azokra. Ha valaki egyszer használni kezdi a reikit, a gyógyítása egyre irányítottabbá válik A szellemi vezetőkkel történő akár tudatos, akár tudattalan kapcsolattartás révén a gyógyító tudja, mikor mit, és hogyan mondjon Érzelmi kitörés esetén vagy bármely más helyzetben felismeri, mit kell tennie. Később csodálkozhat is azon,

hogy jutott az eszébe éppen az A gyógyítást követően az érzelmi felszabadulást átélő személy mérhetetlenül megkönnyebbül és jobban érzi magát, s a gyógyító is épült általa. Ez az idő alkalmas az egyéb tennivalók megbeszélésére: támogató csoportot kell keresni a vérfertőzés túlélőjének, vagy ég} előző életbéli mintát kell értelmezni. A reiki-energia segítő természete miatt a gyógyítónak sokkal kisebb valószínűséggel kell belemerülnie mások fájdalmába vagy érzelmi állapotába, mint a gyógyítás legtöbb változatában tevékenykedőknek. Ha eszerint járt el, mindössze köszönetet kell mondania önmagának, és fel kell szabadulnia a hatása alól. A reiki-ülés után gyógyító és befogadó egyaránt energikus lesz, és kiegyensúlyozott energiával töltődik fel. A másik személy számára a kezein át reikienergiát közvetítő gyógyító szintén gyógyításban részesült Összetettsége miatt és azért,

mert a reiki-energia mindazt gyógyítja, ami gyógyításra szorul, az ülés történéseit nem lehet előre megjósolni. Kívül esik az a gyógyító hatáskörén, annak ellenére, hogy a reikit ő közvetíti a kezével Mindössze afelől biztosíthat, hogy a reiki mindenkinek a javát szolgálja, aki részesül benne Nem ígérheti, hogy a reiki meggyógyít egy bizonyos betegséget, sem más különleges eredménnyel nem kecsegtethet. A reiki mérsékeli a fájdalmat, felgyorsítja a gyógyulási folyamatot, megállítja a vérzést, ellazítja a befogadót, és kiegyensúlyozza az illető csakráinak és aurájának az energiáját. A reiki-ülés alatt a légzés lelassul, a vérnyomás csökken; érzelmi megnyugvás következik be. Bármi más történik, az Istenségtől vagy a forrás-energiától függ, és előre nem látható Ez nem jelenti azt, hogy ne történhetne csoda - gyakran igenis előfordul. Mindenki aki a reiki-energiával dolgozott, mesélhet az

eredményekről szóló történeteket Egy esetben a két homoszexuális férfival dolgoztam egy fiatal, halálához közel álló AIDS-beteg kezelésén a kórházban. 41,6 Celsius-fokos láza volt, és nem remélték, hogy túléli az éjszakát. Öntudatlan, nagyon nyugtalan állapotban hallucinált A gyógyítást a következő felállásban végeztük: a férfiak egyike a fejen vette fel a kéztartást, a másikuk a lábfejet fogta a kezében, míg én a törzsön helyeztem el a kezemet. A művéét közben - annak ellenére, hogy nem állt módomban erről tudomást szerezni - valamiből úgy éreztem, a beteg láza 41 fokra csökkent Az ülés végeztével ismét bekap- csoltuk a testhőmérsékletét kijelző képernyőt (ahhoz, hogy hozzáférjünk az ágyban fekvő beteghez, ki kellett azt kapcsolnunk), és láthattam: a láz pontosan a megérzett értékkel mérséklődött. Fél órát vártunk, majd egy második kezelést adtunk neki, eközben megszűnt a láza.

Ezúttal úgy helyeztük el a készüléket, hogy munka közben is láthassuk; figyeltük a számok változását. Még a kórteremben voltunk, amikor a fiatalember visszanyerte az eszméletét, és az éjszaka hátralévő részében az édesanyjával beszélgetett. Befejezetlen ügyekben kellett határozniuk, és a gyógyítás révén időt nyertek erre. A férfi másnap reggel nyugodt, mély alvás közben meghalt. Később felhívott az édesanyja, és köszönetet mondott azért az együtt töltött időért, amihez a gyógyítás hozzásegítette őket, valamint fia nyugodt haláláért. Ha valaki a halála előtti végső stádiumot eléri, a reiki nem akadályozza meg a távozását és nem tartja vissza, hanem megkönnyíti a folyamat lezajlását. Egy másik esetben a barátnőm elesett a munkahelyén, és megütötte a hátát. Az orvosi vizsgálat négy helyen gerinccsigolya-sérvet és egy repedést állapított meg Túlsúlya, kora és gyönge egészségi állapota

(szívbetegség, magas vércukorszint, valamint polio-vírus utóhatása) miatt úgy döntöttek, nem vetik alá műtétnek. Helyette azt ajánlották neki, töltsön hat hónapot egy kezelőintézetben, majd tanulja meg a tolószék használatát. Meglátogattam a kórházban Nagy dudort mutatott a térde fölött, ahonnan az orvosok a feltételezett tumor megállapításához szövetmintát vettek. Rátettem a kezemet, izomgörcsöt észleltem, a dudor pedig felszívódott a kezem alatt Ez után a rövid kezelés után a naponta elvégzett mérések szerint a vércukorszintje nem igényelt további inzulin-injekciózást tizenhárom éven át napi 75 egységet kapott. A nővérek naponta több alkalommal ellenőrizték az adatokat, és soha többé nem kellett visszaállnia az inzulin használatára. Amikor beköltözött a kezelőintézetbe, két tanítványommal meglátogattam, és a teljes testre kiterjedő gyógyítást adtunk neki. Egy héttel később ismét bementünk hozzá;

egyedül sétált a zárt belső udvaron. Még egy ülést tartottunk Az asszony hat hónap helyett két és fél hétig maradt az intézetben, és a saját lábán hagyta azt el. A nővéreknek és az orvosoknak sejtelmük sem volt arról, hogyan történhetett ez Ugyanazon az estén a belső udvaron ültünk, ahol is egy másik látogató kicsi kutyájának adtam kezelést, aki kitartóan kérte tőlem az energiát A kutya kérte, bár a gazdája sem volt bölcsebb, a barátom pedig, aki tudatában volt a reiki-energiát közvetítő munkámnak, csak mosolygott. Néhány héttel később elmondta, Ralph, a kutya épp átesett egy vérvizsgálaton, és megállapították: nyoma sincs az életét megkeserítő májbetegségnek Az állat vérképe normális volt, tulajdonosának fogalma sem volt arról: miért, és amikor én az udvaron megérintettem a kutyát, nem tudtam, hogy májbetegségben szenved. A következő példa annak a nőnek az esete, aki a mellében növekedő három, a

diónyitói a citromnyi méretűig terjedő duzzanat miatt keresett fel. Igyekeztem őt meggyőzni arról, hogy forduljon orvoshoz, ám határozott döntést hozott afelől, hogy nem járul hozzá a műtéthez, és nem engedi levágni a mellét. Először úgy éreztem, a duzzanatok túlságosan előrehaladottak a sikeres holisztikus gyógyításhoz, két másik reiki III. fokozatú gyógyítóval mégis hozzákezdtünk a hetente adott gyógyító ülésekhez Gyógynövényeket is kezdett alkalmazni alkörmös gyökeret belsőleg és borogatás formájában, hódzsíros borogatást, valamint földi kakukk- és cápaporcot Egy hónap után kör alakú, sötét terület fejlődött ki a mellén, amelyet tályogosodásra hajlamosnak éreztünk. Azt tanácsoltuk neki, ne szakítsa meg a folyamatot, ha a fekélyesedés bekövetkezne Csaknem három hónap alatt egy mexikói gyógykenőcs alkalmazása mellett végül is az általam valaha látott legnagyobb, körülbelül 5 cm széles

tályog fejlődött ki a mellében. Több héten keresztül váladékozott, és utána a három duzzanat elmúlt. Megkértem, a fertőzés elkerülése végett folyamodjon antibiotikumos kezelésért az általa ismert orvoshoz, és így is tett A folyamat fájdalmas és ijesztő volt ugyan a számára, a tályog mégsem fenyegeti az életet úgy, ahogy a rák. Egyik tanítványommal esett meg a következő történet. A lánya első gyermeke, egy kisfiú a normális hallás tíz százalékával született. A nagymama gyakorta adott gyógyítást a gyereknek, és nagyon mély kapcsolat fejlődött ki közöttük Amikor a csecsemő öt hónapos volt, az édesanya a nagymama segítségét kérte: a kisfiú úgy visított, ahogy az anya még soha nem hallotta, és nem tudta, mitévő legyen. A tanítványom azonnal odament hozzájuk, és reikivel megnyugtatta a babát, majd ezt mondta: „Az ördögbe is, ellenőriztesd a hallását!" A következő hallásvizsgálat során

megállapították, a csecsemő hallása normális. Az efféle tapasztalatok őszintén megkapóak. A reiki nem a gyógyítótól származik, hanem a gyógyítón keresztül a világegyetemből. A gyógyító nem kezeskedhet arról, mi történik a gyógyítás alatt. Valójában néha semmi sem történik Vagy semmi pillanatnyilag érzékelhető A gyógyító azért sem felelős, ha nem következik be gyógyulás Nagyon jó oka lehet ennek. Talán az illető karmája az, hogy teljes mértékben megtapasztalja a betegségét, még akkor is, ha az a halálához vezet A halál is gyógyítás A gyógyításban részesülő személy tudatosan vagy tudattalanul el is utasíthatja az energiát, és úgy határozhat, hogy fenntartja a betegségét, vagy hogy meghal. Lehet valakinek oka a betegsége megőrzésére; valami olyasmit nyerhet általa, amihez más módon nem juthat hozzá Talán egy ideig gondoskodásban akar részesülni Amikor ezt észlelem, igyekszem a befogadót

ítélkezéstől mentesen tudatosítani róla - joga van szabadon választani -, felfedni előtte a folyamatot. Ezzel a tudattal tökéletesen ráláthat a helyzetre, és lehetőségében áll másképpen dönteni Ám ha a halált választja, meg is teszi. Soha nem erkölcsös ezt mondani valakiről: „Meggyógyítottam őt." Az egyetlen, aki meg tudja gyógyítani, az ő maga. A gyógyulás csak az ő saját testében mehet vég• A gyógyító szerepe egyszerűen az energia közvetítése, amelyet a befogadó a szükségleteinek leginkább megfelelő bármely módon használhat Tökéletesen hiszek abban, hogy a gyógyulás hármas egyezség a gyógyító, a befogadó és az Istenség/forrás között. A gyógyító nem is valakit, hanem valakivel gyógyít A befogadó egyetértése és a folyamatban való részvétele nélkül nem következhet be gyógyulás. A reiki I egyetlen szabálya az, hogy a befogadó engedélyt adjon a gyógyítónak a kezelésre. Ezen megjegyzés

alapján az ülésen csak az történik meg, aminek meg kell lennie, lett légyen az bármi. A reiki tökéletesen pozitív, és a helyzettől vagy az állapottól függetlenül semmilyen élőnek nem tud ártani. Bárkivel hatásosan alkalmazható, akár fiatal, öreg vagy gyönge alkatú is az illető Idősek, csecsemők, kisgyerekek és az állatok, valamint a növények is egyformán jól válaszolnak a reiki-gyógyításra A reiki segít, ha valaki beteg, fájdalma van, vagy érzelmi kín gyötri. Az egészséges emberre és állatra a reiki pihentetőén és fiatalítóan hat A kéztartások egyensúlyba hozzák a bal és a jobb agyféltekét, valamennyi csakrát és az energiamezőt. Megtisztítják és fokozzák a Ki életerőnek az emberi és az állati testben való áramlását. Amikor valaki haldoklik, a reiki megkönnyíti a folyamatot, ám nem tartja vissza a tervezett időben való távozást A reiki vigaszt és segítséget jelent a gyászoló szeretteknek is Míg a

reiki a legtöbb veleszületett rendellenességet nem gyógyítja, világos javulást idéz elő még a látszólag reménytelen esetekben is. A folyamatosan fennálló akadályozottság állapotában élők körülményeit a reiki-energia nem képes helyreállítani, ám segít abban, hogy a korlátozottsággal való együttélést a lehető legjobban megkönnyítse Az energia csökkenti a fájdalmat, lazítja a feszes izmokat, és lecsendesíti az érzelmeket. Amputált végtagot vagy más testrészt a reiki nem tud visszahelyezni, de segít a veszteség feldolgozásában és az új helyzetnek megfelelő életforma kialakításában. Ennek ellenére ezekben az esetekben is tapasztaltam néhány „lehetetlen" gyógyulást. Példa erre az az agykárosodással született csecsemő, akinek az állapotában a napi reiki-kezelés hatására gyorsabb javulás következett be, mint azt az orvosok várták. Másik példa az a háromhetes csecsemő, akinek a szívfalában luk volt. A

helyreigazító műtétet megelőző héten a tanítványaim reiki-gyógyításokat adtak neki, amiknek eredményeképpen a vártnál egyszerűbb beavatkozásra volt szükség, és gyorsabb felépülés következett be. Az eltérés kisebbnek bizonyult annál, mint amit a röntgenfelvételek a gyógyításokat megelőzően mutattak, a csecsemő pedig megerősödött Más műtétekkor is tapasztaltam ezt, amikor előzőleg reikit alkalmaztak gyorsabb volt a felépülés, és a megoldandó kérdés az előre vártnál kevésbé súlyosnak bizonyult. Egyik tanfolyami körutam alkalmával egy asszony hat-hét hónapos csecsemőt hozott hozzám. - Ennek a babának halott az agya mondta. Vagy legalábbis az orvosok ezt mondták nekem. A kicsi tökéletesen normális volt, és ezt meg is mondtam. Az anya a következő történetet mesélte el: - A terhességnek körülbelül a hatodik hónapjában az orvosok rengeteg vizsgálatot kezdtek végezni, egy csomó felvételt készítettek,

anélkül hogy tudatták volna velem, miért. Végezetül azt mondták, a magzatom agyvelőhiányban szenved; koponya nélkül vagy agyműködés hiányával fog megszületni, és néhány napon belül meg is fog halni. Megrémültem Rituális nőcsoport tagja voltam, és hárman az asszonyok közül reiki I gyakorlók voltak. Havonta kétszer, a találkozásaink alkalmával a kör közepébe ültettek, és gyógyításban részesítettek. A gyermekem normálisnak született, az orvosok nem is tudják, hogyan Mindenféle felvételek tanúskodnak egy koponya nélküli magzatról. A három gyerekem szülése közül ez volt a legkönnyebb Néha előfordul, hogy a gyógyítás után vagy a sorozatos kezelések közben a reikit befogadó személy vagy állat szervezetében méregtelenítés kezdődik. Hasonló ez ahhoz, mint ami a gyógyító első reiki-összehangolása után történhet Hasmenést, kóros színű vagy szagú székletet, fokozott vizeletürítést, erőteljes testszagot,

múló kiütéseket, orrfolyást, a megfázás tüneteit vagy bőséges verejtékezést tapasztalhat. A betegséget okozó mérgező anyagok eltávozása ez, és inkább előmozdítani, mintsem leállítani kell- A gyógyítónak tisztában kell lennie azzal, hogy ez előfordulhat, és hogy nem ártalmas. A betegének szólnia kell arról, hogy a tüneteket ne fojtsa el gyógyszeres kezeléssel, hanem hagyja, hogy a mérgek a maguk módján távozzanak a szervezetéből A méregtelenítés általában néhány napig tart. A tisztulási folyamatot az különbözteti meg a betegségtől, hogy dacára a tüneteknek az illető mégis jól érzi magát a tisztulás alatt Tanácsos ilyenkor gyakran egy pohár vizet inni és könnyű étkeket enni, vagy néhány napos léböjtöt tartani. Az effajta, úgynevezett „gyógyító válságot" követően az illető hosszú idő után jobban érzi magát, és a gyógyulása elindul a maga útján. Ettől a ponttól kezdődően a betegsége

gyógyítása gyorsan halad előre. Alkalomadtán a gyógyító azzal találkozik, hogy a befogadó nem hisz ebben. Ha az illető a hozzájárulását adja a gyógyításhoz, és nyitottan áll elébe, akkor a gyógyulás bekövetkezik, akár hisz benne, akár nem. Ám ha valaki nem nyílik meg, vagy belül elutasítja, ezzel megakadályozhatja a folyamatot Akadnak olyanok, akik engedélyt adnak ugyan a kezelésre, ám a nem orvosi gyógyítás gondolata túl van azon, amit be tudnak illeszteni a meggyőződésük rendszerébe. Ok igent mondhatnak, de mégis elutasítják az energia befogadását Ha ez a helyzet áll elő, a gyógyító általában érzékelheti az elzáródást Finoman elmondhatja ugyan a befogadónak amit észlel, ám ez még akkor is a befogadó választásán múlik. A reiki nem sérti meg senkinek a szabad akaratát. Ha az illető elutasítja az energiát, a gyógyító nem tehet többet. Amikor új, vagy tapasztalatlan gyógyítóval fordul ez elő, megingathatja

annak bizalmát főleg abban az esetben, ha a befogadó kitart a mellett az állítása mellett, hogy beengedi magába az energiát ám valójában nem. A gond a befogadóban, nem a gyógyítóban van. Legyünk tudatában annak, hogy ez a fajta tartózkodás megeshet, és hogy megtettük a tőlünk telhető legtöbbet Velem is előfordult ez életem első üléseinek egyikén, és évekig nem értettem, mi történt. A befogadó azt is mondhatja, nem érez semmit - vagy néha egy-egy reiki-gyógyításkor & gyógyító véli azt, hogy semmi sem történt. Némelykor a gyógyító nem érez semmit, míg a befogadó tetemes változást tapasztal. Ezekben az esetekben bízzunk a reiki-energiában A gyógyítás megtörténik, akár észlelik, akár nem Egy-egy ülésen a befogadó hirtelen a fájdalma fölerősödését érzi Ez néhány pillanatig tart, és ilyenkor azt mondom, addig „lélegezzenek a fájdalmas területbe". A reiki többnapi fejfájást vagy más betegséget

néhány pillanatba sűríthet ekképpen, és érdemes azt kivárni Amikor véget ér, és a felerősödött fájdalom elmúlik, minden fájdalom véget ér. A gyógyító vezetőimtől azt kérem, tegyék e fájdalmat a lehető legrövidebbé és legenyhébbé, ám ennek néha meg kell lennie. Soha nem tart sokáig, és soha nem válik ártalmassá Amikor az emlőduzzanatos beteget gyógyítottuk, számtalanszor érzett roppant erős égő fájdalmat a tumor területén. Sokkal erősebb volt ez annál, mint ami általában előfordul, s a fájdalom megijesztette a nőt, és engem is aggasztott. Ismételten kértem a szellemi vezetőimet, legyenek szelídebbek. Azt válaszolták, nem tudnak;de nem fog sokáig elhúzódni. Minden ülésen körülbelül tíz percig tartott A gyógyhatás a tumor eme kiégésében rejlett, és a duzzanatok teljes mértékben meggyógyultak. A reikit használhatjuk önmagában vagy orvosi (illetve állatorvosi) kezeléssel együtt. Nem oltja ki a

gyógyszeres vagy egyéb kezelés hatását, legfeljebb még hatékonyabbá teszi azokat, és könnyít a betegen. Az energia felgyorsítja a gyógyulást, néha az orvosi kezelés ellenére Például kemoterápiás kezelés holisztikus gyógyítók szemében többet ártó, mint amennyit használó eljárás alatt álló nő számára a reiki erősíti annak pozitív hatását, míg segít a negatívakat csökkenteni. Kellemesebben és hatékonyabban működik a test gyógyítására nézve kedvezőbb holisztikus eljárások mellett A reiki csodálatosan hat a gyógynövényekkel vagy a homeopátiával együtt A gyógyszereknek vagy a homeopátiás szereknek a beszedés előtt reikivel történő feltöltése ugyancsak fokozza a hatékonyságukat. Azokban az esetekben, amikor olyan gyógyszeres kezelés alatt áll a beteg, mint az inzulin vagy a magas vérnyomást csökkentő készítmények, gyakran ellenőrizni kell a vér összetételét, mert a gyógyszeradagok esetleg

csökkentésre szorulnak. A reiki segíthet a csonttörés gyógyulásának a felgyorsításában, ám a legjobb megvárni, amíg a csontot a helyére illesztették, és csak utána végezni a gyógyítást, nem közvetlenül a törést követően. A Ki-energia néha nagyon gyorsan hat, és ha a csont még nincs a helyén, a gyógyítás esetleg nem megfelelő. A csont helyreillesztése előtt a test más részein végezzünk reiki-gyógyítást, ne a törés fölött. Soha ne tegyük a kezünket közvetlenül sebre vagy sérült bőrre Helyezzük a kezünket a közelébe, és az energia oda áramlik, ahol szükség van rá, anélkül hogy fokozná a fájdalmat vagy a fertőzés veszélyét. Ha a csontot rögzítették, a reiki nagyon jól hat a gipszelésen keresztül Az erre vonatkozó előzetes figyelmeztetések ellenére a következő eset történt meg velem. A barátnőm leesett a tornácuk széléről, és nyilvánvaló volt, hogy az egyik bokacsontja eltörött. Figyelmeztettem

arra, hogy röntgenvizsgálatra van szüksége, ám elutasította azt, és arra kért, kezeljem. Nem akart orvoshoz fordulni, még a törött csont miatt sem. Kényelmetlenül éreztem magamat, ám egyetértettem azzal, hogy megkíséreljem a gyógyítást. A kezemet a bokájára tettem, és ismét azt az üzenetet kaptam, hogy a csont eltörött, így szóltam magamban a vezetőimhez: „Ez az egyetlen gyógyítás e törött láb számára, amiben részesülhet. Csináljuk jól elsőre" Éreztem, amint a csont a helyére került a kezem alatt. Az asszony szoros, magas szárú csizmát viselt heteken át a lába megtámasztása érdekében C-vitamint és fekete nadálytőt szedett a fertőzés elkerülése végett, és bár kezdetben fekete és kék volt a lába, jól gyógyult Szerencséje volt, de nem ajánlom ezt az eljárást senkinek. Más példa is szól arról, amikor jobb várni a reiki alkalmazásával. Egy férfi véletlenül levágta az ujját a fafűrészével. A

levágott darabot egy pohár vízbe tette, és azonnal elment a baleseti sebészetre Útközben reiki-gyógyítást végzett a kezén Amikor beért a kórházba megkérdezték, miért várt olyan sokáig az indulással - a seb túlságosan begyógyult ahhoz, hogy lehetővé válhasson az ujj visszahelyezése. A baleset mindössze húsz perccel korábban történt, ám a reiki-energia ilyen hathatósan meggyorsíthatja a gyógyulást. Említettem már a reikivel feltöltött orvosságokat és szereket. Ehhez a következő011 e képp járjunk - Tartsuk az üveget a két kezünk között, és hagyjuk áramlani az enerj^t Más módokon is végezhetjük. Az étel fölé tartott, lefelé fordított tenyér a táplálék megáldásának eredeti módja lehetett A víznek reikivel való feltöltése gyógyító szerré teszi magát a vizet. Kötszert is feltölthetünk ily módon, sőt kristályokat is, bár ez még hatékonyabb azután, ha már megkaptuk a reiki II és reiki III

szimbólumokat is Még az autómon is alkalmaztam reiki-kezelést, amikor hideg éghajlat alatt éltem, és be akartam biztosítani a reggeli elindulást. Mivel nagy erejű gyógyító eljárás, azt is fontos tudni róla, hogy csak nagyon kevéssé árthatunk vele. A reiki-energiának az emberi tudásnál jóval fejlettebb intelligenciája van, és mindössze annyit kell tenni a működtetéséért, hogy a kezünket beállítjuk a megfelelő tartásba, vagy a fájdalom helyére tesszük. Az energia végrehajtja a gyógyítást, és helyesen jár el A gyógyítónak nincs szüksége fejlett ezoterikus képességekre, de még a folyamat mibenlétéről sem kell tudnia. A reiki-képzésnek azonban csaknem a legelső összehangolástól kezdődően haszna és velejárója a gyógyító pszichikus képességeinek fejlődése, és ez a fejlődés mindenféle módon végbemegy. A reiki I. fokozat elérését követően az egyik első dolog, ami megtörtént velem, az volt, hogy kialakult

bennem a betegségek megállapításának a képessége. Amikor a kezemet a fájdalmas területre teszem, gyakran tudom, mi a baj, és az ebbéli szakértelem felettébb pontos lehet. Mindemellett kérem, jegyezzék meg, a nem orvosi végzettségű személy általi betegségmegállapítást Amerikában törvénytelennek tekintik- használják körültekintően e képességüket. Mielőtt a gyógyító ülésen elmondják valakinek, mit észlelnek, előbb vegyék ezt fontolóra, és gondolkodjanak. Ha a helyzet súlyosnak tűnik, javasoljanak orvosi vizsgálatot. Általában nem valami bölcs dolog például rák megállapítását közölni. A gyógyításkor az őszinteség elvét vallom, ám csakis felelősséggel párosulva Többnyire az sem helyénvaló, ha valakinek elmondjuk, talán közel van a halála ideje A pszichikus tájékoztatás téves is lehet, és a betegség át is alakulhat a gyógyító folyamat közben Mindenkor tartsuk emlékezetünkben az együtt érző

hozzáállást. Bolygónk jelen korszakának a végén legtöbbünknek szüksége van gyógyításra. E romlásban nincs idő arra, hogy éveket várjunk valamely jártasságnak a mesterfokon való megszerzésére. A reiki esetében ez mindössze abból áll, hogy megkapjuk az összehangolást, és a tanuló azon nyomban gyógyító Szükségünk van annyi gyógyítóra, arnenynyit csak elérhetünk, és még többre Önmagunk képzésének a lehetősége a reikivel óriási, különösen a nők számára. Emlékezzünk arra, a felhatalmazás valódi, hiteles jártasságnak és képességnek az értékelését jelenti, nem az ego felmagasztalását A reiki-kezelésben részesülő személy azonnali csodálatos, jótékony hatást élvezhet akár egyetlen gyógyitás során is. A reiki lehetővé teszi, hogy az emberek nagyobb mértékben kézbe vegyék egészségi állapotuk irányítását, és elkerüljék az orvosi rendszer gyakran drága, embertelen és erőszakos eljárásait. A

reiki nem helyettesítheti az orvoslást, ám sok esetben olyasmit tehet, amit az orvoslás nem, és sokkalta szelídebben és építőbben hat Akut, önmagának határt szabó betegség (megfázás, influenza, fejfájás vagy bokaficam) esetében egy reiki gyógyító ülés elegendő segítséget nyújthat. Ám amikor az ál- lapot súlyos vagy krónikus, több kezelés szükségeltetik. A reikit egy elem feltöltéséhez hasonlíthatjuk; ha az illető viszonylag jó egészségnek örvend, csak kevés töltésre van szüksége. Ha súlyosabb betegségben szenved, jóval több kell neki Chujiro Hayashi reiki klinikáján az emberek naponta egyszer vagy többször csoportos gyógyítást kaptak addig, amíg meg nem gyógyultak. Rákos vagy AIDS-beteg esetében a napi gyógyítások jobb eredménnyel járnak, mint a heti kezelések, és némi időbe telhet, amíg a javulás elkezdődik. Krónikus betegnek a reiki-összehangolásokat az öngyógyítás eszközéül, és magának az

összehangolásnak a jótékony hatása kedvéért is javaslom Ha valaki részesült reiki-összehangolásban, naponta végezhet öngyógyítást akkor is, ha éppen nem beteg. Ahogy az illető eleme feltöltődik, úgy a gyógyítások gyakorisága csökkenhet. Számos különbség van a reiki és más, kézrátétellel vagy érintéssel működő eljárások között. A legfontosabb ezek közül a reiki I-el kapcsolatban az volt a számomra, hogy felhagytam mások tüneteinek az átvételével. Amikor korábban gyógyítást adtam, a menstruális görcsöktől szenvedő asszony jobban lett ugyan, de én görcsölni kezdtem. Megtanultam a Földdel összeköttetésbe hozni az energiát és elengedni, bár ez gyakran olyan hosszú ideig tartott, mint maga a gyógyítás. Néhányszor nagyon megbetegedtem a gyógyító ülések után Az első reiki-összehangolásom óta ez a helyzet tökéletesen átalakult. Többé nem veszem át mások fájdalmát, bár a gyógyítás közben

néhanapján érzek a testemben jelzéseket, amelyek útmutatásokkal szolgálnak. Mihelyt köszönetet mondok a hallottakért, az érzés elmúlik. Soha nem kezdhettem volna el az AIDS-betegek gyógyítását a kórházban, ha továbbra is átvettem volna a tüneteket. És nem folytathattam volna ilyen erőteljes gyógyító munkát sem, ha a gyógyításokat a korábbiakhoz hasonlóan kimerültén fejeztem volna be. A reikit úgy végzem, hogy a gyógyítások végén tisztának, kiegyensúlyozottnak, a földhöz kapcsolódónak, energiával feltöltöttnek és más tekintetben is jól érzem magam. Ha nekem magamnak is szükségem van gyógyításra akkor, amikor másvalakit kezelek, munkám közben önműködően kapok reiki-energiát Ez semmi módon nem csökkenti azt, amit a befogadónak adok a szükségletei kielégítésére. (Tartózkodhat bárki a reiki-gyógyítástól vagy bármely más gyógyító tevékenységtől, ha nagyon beteg vagy haragos.) A reikiben megtaláltam

azt az erőt és hatékonyságot is, amit kerestem Minél többször használja a gyógyító a reiki-energiát, annál jobban megerősödik a gyógyítás képessége A reikiben van még egy egyedülálló dolog, és szándékosan hagytam ezt a végére. Mégpedig a reiki alapelvei. Mivel a reiki nem vallás, de ősibb valamennyi vallásnál, így megbízható marad a keleti filozófia számára. A reiki olyan kultúrából fakad, amelytől a nyugati világban gyakorlatilag valamennyi metafizikus eljárást és talán minden erkölcsi elvet kaptunk. A mahayana buddhizmus és annak vajrayana ága ősrégi időkben kifejlesztette a meditációban, a vizualizációban, a szertartásokban, a szellemi úton és a gyógyfüvekkel történő gyógyításban, az álmok értelmezésében, a meghalás felőli tudatosságban, a nők iránt tisztelettel adózó szexuális gyógyításban, az elmúlt életek felkutatásában, mindenféle pszichikus fejlődésben és képességben, és még több

mindenben való jártasságot. E könyv megírásához tanulmányoztam a tant- rikus buddhizmust (a vajrayanát), és elképedtem azon, hogy minden vallás gyökereit jnegtaláltam benne, a saját Wiccámat is beleértve. Mennyire más lehetett volna a világ, ha Jézusnak az e forrásból való igazi tanításai váltak volna a kereszténységgé Számos változatát olvastam az öt egyszerű reiki alapelvnek, csaknem valamennyi reikiről szóló könyvben némi eltéréssel található. Azt tartják, Mikao Usui írta őket Hawayo Takata: The History of Reiki ás ToldbyMn. Takata (Vision Publications, átirat 11 • oldal) című kazettáján szereplő változat áll talán a legközelebb az eredetihez: Csak ma ne haragudjunk. Csak ma ne aggódjunk. Soroljuk áldásainkat és tiszteljük atyáinkat és anyáinkat, tanárainkat és szomszédainkat, és becsüljük meg ételünket. Kenyerünket keressük becsületes munkával. Legyünk jóindulatúak mindahhoz, ami élettel bír. A

reiki alapelvek másik változata Larry Arnold és Sandy Nevius: The Reiki Handbook (A reiki kézikönyve) című könyvében így szól: Csak ma hálát adok a sok áldásért. Csak ma nem aggódom. Csak ma nem gyűlök haragra. Csak ma tisztességgel végzem a munkámat. Csak ma kedves leszek minden szomszédomhoz és minden élőlényhez. Még további változat: Csak ma ne aggódj. Csak ma ne haragudj. Tiszteld szüléidet, tanáraidat és feljebbvalóidat. Keresd meg a kenyeredet becsülettel. Tanúsíts hálát minden iránt. Én ez utóbbit választottam, ám a felsorolást megtoldottam egy hatodik alapelvvel: "Tartsd tiszteletben minden élet egységét." így alapvetően Takata változatához közelít (amelyet egészen a közelmúltig nem olvastam) Ezek az alapelvek körültekintő gondolkodást szülnek, és mindennapi használatuk életmóddá teszi a reikit. Nem befolyásolják senki vallását vagy vallásos érzületét Ezeknek az együtt érző parancsoknak az

értelmezése az egyéni felfogás szerint változhat. Előfordul, hogy valaki ezt kérdezi: „Gyermekkoromban apám vérfertőzést követett el velem Hogyan tudnám tisztelni a szüléimet?" Megkérdezem ilyenkor az illetőtől, vajon tudná-e becsülni a másik szülőjét, vagy valaki mást, aki valódi szülőként bánt vele. Másoka haragról kérdeznek Azt tanácsolom nekik, ne tápláljanak haragot és neheztelést, ne tartsák vissza addig, amíg kitör. Az őszinte érzések kifejezése és a légkör megtisztítása anélkül, hogy hagynánk a haragot megoldatlanul parázslani - számomra ez ennek az alapelvnek a lényege A reiki I megszerzése mérföldkő az életben, és az összehangolástól kezdődően az élet örökre megváltozik. Bár ezek a változások nagyon pozitívak, az új gyógyítónak szüksége van valami fogódzóra, mivel az élete nagyon különbözni fog attól, amilyennek korábban ismerte. A reiki alapelvek segítséget nyújthatnak a

felgyorsult növekedésnek és az új kezdeteknek e folyamatában A fölöttük való meditálás megnyugtat és erősít, és nagyon jó, ha az öngyógyítás közben elmélkedünk rajtuk. A tanítványaimat arra kérem: vizsgálják meg és vegyék fontolóra, mielőtt félreteszik őket. Mind között a legfontosabb alapelv talán a „Tanúsíts hálát" kezdetű. A reiki elsajátításának a legnagyobb része a gyógyítások végzésében és abban rejlik, hogy hagyjuk, az energia tanítsa a gyógyítót. Új reiki I tanítványaimtól azt kérem, az összehangolás megkapása után naponta végezzenek öngyógyító üléseket, és legalább heti három alkalommal adjanak valakinek teljes testi gyógyítást az első hónapban. Minél többször használja a tanítvány a reikit, annál többet tanít az neki, és annál jobban megerősödnek a képességei. Minél többet használják, a reiki annál inkább működik a gyógyító életében a személyes fejlődés és

az öngyógyítás meggyorsítása terén Ez életbéli felajánlásom a reiki tanítása annyi embernek, amennyinek csak hasznára válhat. Megtanulok minden elérhető gyógyító módszert, hatékony eljárásokat keresek, amelyeket át tudok adni azoknak, akiknek szükségük van rá A reiki valami olyat ad nekem, amit semelyik más rendszer nem tud nyújtani: egy délután leforgása alatt embereket fogadok, akiknek nincs semmi elképzelésük a gyógyításról, vagy az energiáról, és fejlett reiki gyakorlókként bocsátom őket útra. Bármely másik gyógyító tan esetében évekig tartó tanulás kell ahhoz, hogy valaki hozzáértéssel gyakorolhassa. Amikor az újdonsült reiki I. fokozatú tanítványaim távoznak a tanfolyamomról tökéletesen biztos vagyok a képességeik felől, és pontosan tudom, valamennyi működésük pozitív lesz. A reiki soha nem tud ártani, és senki nem követhet el hibát Talán a sok közül ez a legfontosabb oka annak, hogy ilyen nagy

becsben tartom a reikit. Ennek soha egyetlen tanítványom sem mondott ellent A REIKI ALAPELVEK Csak ma hálát adok a sok áldásért. Csak ma nem aggódom. Csak ma nem gyűlök haragra. Csak ma tisztességgel végzem a munkámat. Csak ma kedves leszek minden szomszédomhoz és minden élőlényhez. HARMADIK FEJEZET A REIKI-GYÓGYÍTÁS FOLYAMATA Annak, aki már megkapta a reiki I összehangolást, ez a fejezet megtanítja, miként alkalmazza az energiát. Az öngyógyításra, másoknak és állatoknak a gyógyítására, valamint a csoportos gyógyításra vonatkozó ismeretanyagot és a kéztartásokat tartalmazza Mihelyt valaki gyógyításokat kezd végezni, a reiki teljes csodája megmutatkozik Elmondtam néhány reiki-gyógyításomról szóló történetet, és minden gyógyító elmeséli nekem a magáét. A reiki igazi varázslata a csinálásában rejlik A gyógyítónak elsőként azt kell tudnia, miként tartsa a kezét. A reikiben minden esetben mindkét kezet lefelé

fordított tenyérrel használjuk. Az ujjakat kinyújtjuk és összezárjuk (mintha zokni volna rajtuk, nem pedig egyujjas kesztyű - mondja kedvenc, hatéves reiki I tanítványom). Beállítjuk a reiki-helyzetekbe, és finoman ott tartjuk; tökéletesen lazán, anélkül hogy nyomást alkalmaznánk A gyógyítást véghezvivő életerő-energia vagy Ki keresztüláramlik a csakrákon a tenyér közepébe és minden ujjbegybe. Ha valami oknál fogva nem tudjuk mindkét kezet elhelyezni az adott tartásban, akkor az egyiket tegyük a megfelelő helyre, a másikat pedig bárhová a testen Mindkét kéznek a befogadó testén kell lennie, vagy pont a teste fölött, hogy az energia működésbe lépjen és átjusson. Bár a reiki-gyógyításban mindig használjuk a két kezet, azok nem kizárólagos kilépő helyei a reiki-áramlásnak. Ha már részesültünk a reiki I összehangolásban, csodálkozva tapasztaljuk, hogy az energia képes bármely testrészünkön keresztül kiáramlani

Ha a meztelen talpunkat a kutyánkon nyugtatjuk, és reikit szeretnénk alkalmazni, az energia átáramlik a talpunkon, és a kutya részesül benne. Ha az ágyban a társunkon pihentetjük a lábunkat és szándékunkban áll gyógyítani őt, az energia ezen a módon is utat talál. A shiatsu terapeuták is megtapasztalhatják az energia áramlását, amikor a könyökükkel masszírozó nyomást alkalmaznak. A gyógyításon kívül máskor is kiléphet a kézen az energia. A reikit használó művész barátaim beszámolnak arról, hogy az energia akkor is működésbe lép, amikor a művészeti tevékenységüket végzik. Újdonsült reiki I gyakorlók keze az első néhány hétben időnként felforrósodik. Ha közel ülünk valakihez, akinek szüksége van az energiára, ugyancsak átmelegedhet a kezünk. Mozi nézőterén ülve kellemetlen lehet ez, ám a szomszédunk csak akkor tud róla, ha megmondjuk neki. Ha baráti körben fordul elő, kérdezzük meg, vajon kér-e az

illető gyógyítást - esküdni fognak rá, hogy pszichikus tulajdonságokkal bírunk. A reiki működésbe léphet akkor is, amikor a kezünk a testünkön nyugszik Hasznosítsuk a sugallatot Hogyan tartsuk a kezünket reiki-gyógyítás közben? Amikor mindkét kéz a gyógyítás szándekával magunkon vagy valaki máson nyugszik, a reiki önmagától áramlani kezd. Mihelyt a kezünket felemeljük, azonnal megáll. Külön kérésre vagy más eljárásra nincs szükség a reiki ki-be kapcsolásához. A gyógyító vagy a befogadó általában meleg érzetre figyel fel, amikor az energiaáramlás elkezdődik, és ez a reiki jellegzetes ismertetőjele. A reiki I összehangolás és az energia első közvetítése után a legtöbb gyógyítás alkalmával felmelegszik a kéz. Ám ha a gyógyított személynek hidegre van szüksége, akkor a gyógyító keze hideget ad neki. Időnként a gyógyító forrónak érzi a kezét, míg az energia befogadója hűvösséget tapasztal,

vagy fordítva. Minden gyógyulás és mindegyik gyógyító testhelyzet különböző lehet. A gyógyító, miután a kezét elhelyezte a reiki-tartásban, érzetek sorozatát észleli. Kezdetben a testmeleg várható hőfokát érzi, ám ahogy a keze továbbra is helyben marad, más érzetek keletkeznek. Tapasztalhat meleget, hideget, vízáramlást, rezgést, remegést, mágnesességet, statikus elektromosságot, bizsergést, színt, hangot vagy (különlegesen ritka alkalmakkor) a kezén áthaladó fájdalmat Érezheti a kezét zsibbadtnak, a jellegzetes szurkáló érzéssel. A gyógyított személy tapasztalhatja ugyanazokat vagy másokat, vagy semmit Az érzetek testtartásonként és kezelésenként változnak Előre nem láthatóak, de csaknem minden esetben van valamiféle érzet Ez általában öt percig tart, ami első alkalommal hosszú időnek tűnhet. Azután az érzetek elmúlnak, és visszatér a nyugodt testmeleg. Ez a kéztartás végét jelzi, a gyógyító

áttérhet a következőre Callie, hatesztendős reiki I fokozatú barátom szerint: „Fölemelkedik, azután lesüllyed, és akkor mozdulhatunk" Nem tudom ennél jobban leírni a történést Ha nem mozdulunk, a sorozat egyszerűen újból elkezdődik: testmeleg, néhány percnyi érzetek és ismét testmeleg. Az állapot gyakran a várható öt percnél rövidebb ideig tart, és úgy is jó; kövessük a kezünkben tapasztalt érzéseket. Ha a gyógyításban részesülő személynek nincs hátproblémája, akkor a hátoldali kezelés feltehetőleg kevesebb időt vesz igénybe. Esetenként úgy érezhetjük, az észleletek vég nélkül folytatódnak, a gyógyító úgy érzi, keze egy helyben ragadt. Ilyenkor folytassuk, amíg szükséges Ha a kezünket már szabadon mozdíthatónak érezzük, ám az érzetek még mindig tovább folytatódnak, akkor ésszerű ideig tartsuk ott a kezünket, majd lépjünk tovább a következő tartáshoz. Több gyógyításra van e helyt

szükség, ám a fájdalom nem egy csapásra fejlődött ki, és egy ülés nem lehet elegendő a megszüntetéséhez. Általában olyan terület ez, ahol sok reiki-gyógyítást kell végezni, de mivel a teljes gyógyító ülés mintegy másfél órát vesz igénybe, ezért nem hasznos egy helyen túl sokáig időzni. Néhány gyógyítás elvégzése tán a gyógyítóban kifejlődik a képesség annak az érzékelésére, mikor időszerű tou vábblépni. Becsüljük meg az ösztönös megérzéseinket, és ne feledjük: nincs helyes vagy helytelen lépés. Az öngyógyításkor tapasztalható érzetek lehetnek kevésbé határozottak azoknál, amelyeket mások gyógyításakor észlelünk A reiki használatakor nagyon kismértékű tudati összpontosításra van szükség. Tegyük le a kezünket a gyógyítás szándékával, és az energia áramlik nem számít, mi mást csinálunk vagy gondolunk közben. (Amikor bármely más okból a kezünkkel dolgozunk, az energia ugyancsak

bekapcsolódik, így például a masszázs-terapeuták munkája során is.) Gyakran tartok úgy tanfolyamot, hogy előadás közben a kezem reiki-gyógyítást ad A befogadó személy nem rövidül meg, az energiának nincs szüksége irányításra. A kezünk megmondja, mikor váltsunk Mindazonáltal sok olyan helyzet van, amikor a teljes figyelmünket kell használnunk. Ha a befogadót érzelmi hullám vagy előző életből származó emlék ragadja magával, irányított vizualizációra lehet szüksége, vagy beszélni akar a vele történtekről. Ilyenkor a gyógyítónak teljes mértékben felé kell fordulnia A reiki-ülések alatt megszerzett pszichikus tudás fontos lehet ezeket az ismereteket csak elcsöndesülve kaphatjuk meg Öngyógyítás közben is figyeljünk a felkelő gondolatokra; fontos tájékoztatást nyújthatnak A kutyák, a macskák vagy a kisgyerekek részére tartott reiki-ülések nagyon különbözhetnek attól, amit felnőtt emberekkel folytatunk. A

legtöbb állatnak és gyereknek nincs türelme ahhoz, hogy a teljes reiki-ülés időtartamára nyugodtan maradjanak. Az energiát sokkal gyorsabban és könnyebben magukba szívják, mint a felnőtt emberek. Egy-egy kéztartás akár felpercnyi is lehet. Amikor az állat jól érzi magát, esetleg teljesen elutasítja az energiát egyszerűen odébbáll. Ám amikor az állat beteg, általában elfogadja a gyógyítást Azok a háziállatok, amelyek nem kedvelik a simogatást, általában tiltakoznak a reiki-gyógyítás ellen, de más egyéb okok miatt is kerülhetik azt. A csecsemők többnyire elalszanak a reiki hatására, és általában mindig szívesen veszik Ezekben az esetekben tegyük a kezünket a gyermek vagy a háziállat testén bárhová, ahol kényelmesen elfér, vagy a fájdalmas területre. Tartsuk ott, és a reiki oda fog áramlani, ahol szükség van az energiára. Végezzük el a többi kéztartást is, ha a test elég nagy hozzá. Nagyon kicsi állatot, mint a

gyík, az egér vagy a madár, két kezünk tenyere közé foghatunk Amikor a jószág eleget kapott, közölni fogja ezt - nagyon nyugtalanná válik, vagy eltávozik Ha szüksége van még több energiára, akkor néhány percen belül visszatér, és ez többször megismétlődhet Ismételjük meg a folyamatot olyan hosszan, amilyen hosszan az állat kéri. A gyerekek esetében a kezünk elárulja, mikor ér véget a kéztartás vagy a gyógyítás, vagy a gyerek nyugtalansága közvetlenül is jelezheti ezt. Idősebb gyermek pedig megkérhet a gyógyítás befejezésére A macskák különösen tudatosak a reiki-energia felől, és állást is foglalnak róla. Úgy vélik, a macskák találták azt fel, és meg akarják őrizni maguknak. Nem szívesen osztják meg az emberekkel Ám ha gyógyításra van szükségük, elfogadják, csak esetleg megbírálják a technikát. Egy új reiki III tanítvány az összehangolás átadását gyakorolta a csoporttársaival, s a macskája is

jelen volt a helyiségben A látogatók távozásakor a cica pszichikus „megjegyzése" így hangzott: „Ezt ismerem!" Ők maguk csodálatos gyógyítók lehetnek, és a reiki-ülésre általában előnyösen hat a jelenlétük abban az esetben, ha a gyógyított szereti a macskákat. A kutyák visszahúzódóbbak; a reiki-energia csiklandozza őket. Két szibériai Husky-kutyám közül Copper nagyon kedveli, és oly sokat elfogad belőle, amennyit csak adni tudok, illetve akarok. Káli egyáltalán nem fogadja el tőlem, ám boldogan veszi a barátaimtól. Mint a macskák, úgy a kutyák is általában elfogadják a gyógyítást akkor, amikor szükségük van rá. Amikor másoknak tartok reiki-üléseket, Copper „szivárványokat ereget" a mancsából, és gyakran segít, de Káli túlságosan izgatottá válik. Borzasztóan érzékeny a pszichikus energiára és nem szereti Figyeljünk arra az állatra, amelyik a kábítószerhez hasonlóan rászokik a

reikire, vagy kisajátítja a masszázsasztalt; valóságos istencsapássá válhatnak. Hasonló a helyzet a gyerekekkel. A kezünk számos testrészüket befedhet egyidejűleg Akár az állatok, a gyerekek is rendkívül gyorsan felszívják az energiát, és jelzik, amikor már eleget kaptak belőle. Amikor szólnak, helyezzük át a kezünket máshová, vagy fejezzük be a gyógyítást. A csecsemőket és a totyogó kisgyerekeket nagyon magával ragadja a reiki-energia A szobában szabadon tébláboló gyerek elvonhatja az akár gyógyítóként, akár befogadóként jelen lévő anyja figyelmét. Megpróbálhat felmászni a masszázsasztalra, hogy ő is részt vegyen az ülésben (a macskákkal vagy a huszonöt ki- lós kutyákkal egyetemben). Jobb, ha másik helyiségben helyezzük el őket, amíg sorra nem kerülnek. A reiki I fokozatot elérő gyerekek ugyancsak hajlanak arra, hogy igen gyorsan, egy perc vagy annál is rövidebb idő alatt elvégezzék a gyógyító

kéztartásokat. Mégis érzik a szokásos energiakört, és tisztában vannak azzal, mikor lépjenek tovább. Mivel a teljes reiki-ülés hosszú ideig, legkevesebb egy óra hosszat vagy akár még tovább is eltarthat, ezért fontos jól megválasztani a helyszínét és az időpontját akár a magunk, akár mások számára végezzük is. Ha csak a fájdalmas területre vagy egyetlen testrészre tesszük a kezünket, azzal kisebb eredményt érünk el, mintha teljes gyógyítást viszünk véghez. Az öngyógyításokat nagyon kellemes az ágyban csinálni este utol- só vagy reggel első tennivalóként. Ha nem kényelmes valamennyi kéztartást felvenni, akkor azokat a tartásokat hajtsuk végre, amelyeket elérünk. Az öngyógyítás nagyon jól működik abban az esetben is, ha ellazultan ülünk egy széken, esetleg tévét nézünk. Amikor másokat gyógyítunk, nagyon fontos mindkét fél számára a kényelmes elhelyezkedés. A befogadónak legalább egy órán át

nyugodtan kell feküdnie először a hátán, majd a hasán. Ha hátproblémái vannak, tegyünk párnát a térde alá, és szükség esetén a csípője vagy a feje alá is. Ha a földön dolgozunk, tegyünk pokrócot vagy takarót mindkettőnk alá, és az is lehet, hogy a gyógyítónak kényelmesebb párnán ülnie A gyógyító hosszú időt tölt mindegyik tartásban, és számos kéztartást is felvehet, mielőtt ténylegesen odébb mozdul. Nem szabadna sem a gyógyítást megszakítani, sem idő előtt odébb mozdulni az elzsibbadt láb vagy a görcsbe rándult hát miatt. Minden tekintetben a legkönnyebb elrendezés a masszázsasztal; én guruló irodai székkel használom a magamét, és ülve végzem a gyógyítást. Ahhoz, hogy a földön vagy ágyon végezzük, a gyógyítónak meg kell tanulnia a saját testét ellazítani, és rátalálni arra a módra, ami számára a legjobban működik. Ha valaki kórházban kapja a gyógyítást vagy a betegsége korlátozza, akkor

előfordulhat, hogy nem tud megfordulni. Ilyen esetekben csak a test elülső oldalán vegyük fel a kéztartásokat. Lehetnek nehezen elérhető helyzetek is, ezeket nyugodtan hagyjuk ki. Mindig a teljes reiki-ülés végrehajtása a legjobb, ám ahol ez nem lehetséges, csináljuk azt, amit tudunk, vagy tegyünk a kezünket csak a fájdalmas területre vagy a mellé Habár a legjobb, ha a befogadó fekvő helyzetben kapja a gyógyítást, úgy is csinálhatjuk, ha széken ül. Nyilvános helyen gyakran csak az illető vállára teszem a kezemet, és hagyom az energiát kiáramolni rajta keresztül. Bármilyen reiki is jobb a semmilyennél A legtöbb gyógyító ülést csöndben végezzük, legalábbis arra az időre javaslom ezt, ameddig a fejen végezzük a kéztartásokat. Ezután a befogadó érzelmileg felszabadulhat, amelyet nem szabad megállítani vagy megzavarni Ilyenkor teljesen összpontosítsunk az illetőre Néhányan elalszanak vagy elhagyják a testüket gyógyítás

közben, és nem szabad őket ebben megzavarni. Könnyebb ülések alkalmával gyógyító és befogadó fecseghetnek a kéztartások végzése közben Ha valaki más is jelen van az ülésen, az általában eleve kizárja a mély ellazulást vagy az érzelmi munkát. Használjuk a megérzéseinket a tekintetben, vajon jó-e a beszélgetés vagy sem Ha pszichikus úton a tudomásunkra jut valami az illetővel kapcsolatban, azt együtt érző módon osszuk meg vele. Némely gyógyító szereti, ha lágy zene szól a helyiségben a gyógyítás közben. Hallgassunk egészen halkra állított hangszeres klasszikus vagy új hullámos zenét, ne pedig kemény rockot. Használjunk gyönge világítást; kapcsoljuk ki a telefont vagy a csöngőjét, és a háborgatás elkerülése érdekében csukjuk be az ajtót Öngyógyítást is akkor végezzünk, amikor biztosak lehetünk benne, hogy nem fogják azt félbeszakítani vagy megzavarni. Mi éppannyira megérdemeljük a gyógyításra

fordított időt és teret, mint mások. Mivel az első reiki kéztartás a szemen van, ezért a gyógyítás megkezdése előtt mossunk kezet. Központosítsuk magunkat, csöndesítsük le a tudatunkat, és lássunk hozzá. A reiki-gyógyítást a legkényelmesebben laza ruhában végezhetjük; mindkét résztvevő felöltözve marad. Egyik-másik gyógyító szívesen leveszi a cipőjét, ha a padlót szőnyeg borítja és a helyiség meleg A gyógyításban részesülő személy leveszi a cipőjét és ha visel - a szemüvegét, a legtöbb esetben bent hagyja a kontaktlencséjét Ha szoros öv van rajta, azt eltávolítja. Én nem érzem feltétlenül szükségesnek az ékszerek eltávolítását, ám néhány gyógyító esetleg szívesebben veszi azt akár a befogadó, akár a saját maga részéről. Legyen kéznél takaró arra az esetre, ha a befogadó fázna Ha a masszázsasztal alá kristályt teszünk, győződjünk meg arról, hogy azokat megtisztítottuk A reikit

nagyon hatékonnyá tehetjük kövekbe beágyazott kristályokkal és drágakövekkel. Legelőször és elsődleges fontossággal a köveket alaposan meg kell tisztítanunk a gyógyítás megkezdése előtt és annak befejezése után. A megtisztított kristályokat és drágaköveket fel is tölthetjük a kezünkben. Helyezzük a köveket a hanyatt fekvő személy csakrái fölé, és kezdjük el a reiki-ülést A befoglaló kövekről több könyvben találhatunk felvilágosítást, köztük az All Women Are Healers (Minden nő gyógyító, The Crossing Press, 1990) című művemben is. Alapjában véve a köveket úgy helyezzük el, hogy azok színei megfeleljenek a csakrák színeinek (narancssárga követ teszünk a hascsakrára), ám használjuk nyugodtan a megérzéseinket. Amikor drágaköveket használunk a reiki-gyógyításban, a befogadónak jóval nagyobb esélye van arra, hogy érzelmi megváltást él át, és ezek nagyon erőteljes gyógyítások. A csakrák fölött

végzett kéztartások ugyancsak elsődleges fontosságúak. A fej három pontja után könnyen emlékszünk rájuk A csakrák a fizikai test kettős éteri energianyalábján helyezkednek el, a fizikai test szintjénél eggyel távolabbi szinten Energiaátalakítók, a Ki-energiát a Földből és a mennyekből az emberi, illetve az állati testbe szállítják. Az emberek csakrái a test középpontjában elöl és hátul lefutó hoszszanti vonal mentén helyezkednek el A teljes reiki-ülés minden csakrát és testi szervet érint. Az állatokban háromszögletű energiaáramlás van, és a csakrák közül mindössze néhány helyezkedik el a gerinc központi vonala mentén. Az állatok csakráiról többet is megtudhatnak a Natural Healingfor Dogs and Cats és a The Natural Remedy Book fór Dogs and Cats (A kutyák és macskák természetes gyógyításáról, The Crossing Press, 1993 és 1994) című könyveimből. A reiki végzéséhez nem döntő fontosságú ugyan a csakrák

elhelyezkedésének ismerete, de megkönnyíti a kéztartások felvételének megjelölését. A csakrák Nyugaton használt rendszere Indiában alakult ki, ami még további kapcsolódást jelent a reikihez. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy sok kultúrában fejlődtek ki hasonló rendszerek. Az energia szempontjából is van értelme tudni, miért tesszük a kezünket a testnek egy bizonyos részére. Minden csakra szabályozza a területén lévő szerveket Csak nagyon röviden írom le a központokat, mivel sok kitűnő könyv foglalkozik a csakrák rendszerével. A reiki-gyógyítás a fejnél kezdődik, és lefelé halad, ezért a fejtől a lábfejig tárgyalom a csakrákat. A fej három pontja körbefogja a Korona- és a Harmadik szem-központokat. A Korona a fej tetején helyezkedik el, a koponya legmagasabb pontjától kissé hátrább Fizikailag a tobozmiriggyel van kapcsolatban Ez az embereknek a spiritualitással és az istenséggel/forrással való kapcsolata, és

általában ibolya vagy fehér színnel ábrázolják. A Korona a szellemi vezetők észlelésének és a szellemi úton történő közvetítésben való jártasságnak a helye. A következő a Szemöldök, avagy a Harmadik szem, amely a fizikai szemek fölött és között található, és az agyalapi miriggyel kapcsolatos; a pszichikus észleléseknek és a világegyetem egysége megértésének a csakrája. A Szemöldök-csakra színe az indigó, az éjszakai ég kékesfeketéje Női erőközpont, és a személyes jegyek létrehozását képviseli. A testi gyógyításban a Korona és a Szemöldök-csakra az agy, a szem és a központi idegrendszer megfelelői A Torok-csakra a nyak alapjánál helyezkedik el, és a pajzsmiriggyel, valamint a mellékpajzsmiriggyel áll kapcsolatban. A színe világoskék, a rendeltetése a fizikai és a pszichikus kapcsolattartás irányítása. Abban a világban, amelyben a szóbeli megnyilvánulás kockázatos, a legtöbb ember

Torok-központja gyógyításra szorul Ezen a szinten fejezzük ki az érzelmeket, és az alkotóerő is itt helyezkedik el. A gyógyítása mindenféle torokkal kapcsolatos nehézségre hat - torokgyulladás, lámpaláz, pajzsmirigybetegségek, torokrák. Alatta, a mellcsont, avagy szegycsont mögött van a Szívcsakra, és fizikailag a szívvel vagy a csecsemőmiriggyel kapcsolatos A Szív központhoz gyakran két színt társítanak; az elsődleges a zöld, a második a rózsaszín. A szívből erednek az érzelmek, így az egyetemes szeretet és a mások iránti szeretet is. A modern társadalomra jellemző a szívfájdalom és a szívet tépő fájdalom (valamint a szív fizikai állapota) -, legtöbbünknek szüksége van a szív és az érzelmek gyógyítására. A Szív-csakra alatt és a bordák alsó ívei között van a Solar Plexus (Napfonat); a színe a napsárga. A férfi erőközpont ez, és az a hely, ahol a testen keresztülfolyó energia felszívódik E központ

környékén dolgozzuk fel az ételt - fizikai megfelelője a hasnyálmirigy vagy a máj , és az erő szétosztása és kiegyenlítése is itt történik. A Solar Plexus betegségeihez tartoznak az emésztési nehézségek, az alkoholizmus és az étel kiválasztásával összefüggő bajok. A Has, avagy Szakrális központ férfiakban a lép (tisztítás), nőkben a méh, amelynek ugyancsak van tisztító szerepe is. Néhány centiméterrel a köldök alatt található. Az első benyomásokat és a régi érzelmi képeket őrizzük ebben a központban, és a szexuális választás helye is. Színe a narancssárga E csakra gyógyítása kihat a múltbéli szexuális erőszakra és a nemi vagy megtermékenyítési gondokra A Gyökér-csakra általában a mellékvesével kapcsolatos, a nemi szervek környékén található. Vibráló vörössel ábrázolják Keleten az élet és a halál közötti átjáróként ismerik; a születés és az újraszületés helye A túlélés központja,

a bolygó kínálta bőség felhasználására való képességé. A Gyökér-központ gyógyítása elősegíti az elegendő mennyiségű táplálék, menedék és ruházat birtoklására, az élni vagy meghalni akarásra, a Földben gyökerezésre, a Földbolygón való élésre vonatkozó alapvető célkitűzések megvalósítását. Ez a hét fö csakra, és a test elülső és hátulsó oldalán is megtalálhatók. Az ember étertestén összesen 49 csakrát tartanak számon, amelyek közül a többit általában kisebb energiapontoknak tekintik. Az akupunktúra-pontokat ugyancsak nevezhetjük alsóbb csakráknak, több száz van belőlük. A kézen és az ujjakon elhelyezkedő kisebb csakrák a gyógyítók szemében nem alsóbb központok. Azok, amelyek a talpon és a lábfejen vannak ezek szintén átadják a reikit, és a Földbolygóval való kapcsolattartásunkat szolgálják sem tekinthetők alsóbb központoknak. Minden ízület mögött is van egy csakra. A csakrák

a test elektromos rendszerének fö részei, a fizikai és a nem fizikai létező közötti áthidalások. Az étertest hét fö és számos alsóbb csakrája mellett a fontos energiaközpontoknak egy másik sora is létezik. A Koronán túl és a fizikai test fölött található a Transzperszonális pont A színe az áttetsző (valamennyi színt tartalmazza), a Benső Istennő hivatását látja el Napjainkban más Koronán túli központok is kifejlődőben lehetnek az emberekben A fizikai lábfej alatt található a Föld-, avagy Földdel összekötő csakra, amelynek a színe a fekete. Ez képviseli az embereknek a bolygóval való kapcsolatát, és az összeköttetés megteremtése révén bekapcsol bennünket a Föld tápláló és mágneses energiaáramlásába. A Transzperszonális Pont és a Föld-csakra között energiavonal húzódik. E vonal feltehetőleg az étertesten túl, az érzelmi/asztrális test aurájának a szintjén van. Barbara Brennan a Light Emerging (A

felbukkanó fény, Bántam Books, 1993) című könyvében Hara-vonalnak nevezi Mantak és Maneewan Chia A Tao Felébredett Gyógyító Fényének írják le. Ez képezi az alapját Duane Packer és Sanaya Román Awakening Your Light Bady (A fénytest felébresztése) című kazettasorozatának is. A vonal mentén még sok központ található, amelyek az ősi Chi Kung-rendszer részei, és sok emberben már az első alkalommal önműködően megnyílnak. Egyre több és több gyógyításban észlelem a jelenlétüket A Hara-vonal a reiki II és III fokozaton nagyobb jelentőségű, de az „új" központokat itt jellemzem, bár a használatuk jelenleg még nem teljesen világos előttem. A koponya alapjánál van közülük egy vörös és arany csakra, amely a megnyilvánulással mutat összefüggést, és Kauzális testnek hívják. A Torok és a Szív közötti másik újabb központ színe akvamarin, én Csecsemőmirigy-csakrának nevezem. Az immunitásban, a környezet

szennyeződései és a vegyszerek elleni védelemben játszik szerepet. A rekeszizom tájékán lévő új központ színe a borostyánzöld A régi érzelmektől és a mérgektől való megtisztulást segíti elő minden szinten. Az utolsó ezek közül maga a Hara, amely a Has és a Gyökér között helyezkedik el, és néha Szakrális központnak is hívják. A Chi Kungban Tan Tien a neve, és Japánban, valamint Kínában az emberi energia és erő - az Eredeti Chi - központjaként ismerik. Nyugati megfelelője a Solar Plexus (bár annak színe inkább az arany, mint a sárga), de a Hara vagy Tan Tien annál jóval több. Mantak Chia szerint a Tan Tien az Eredeti Chi helye a testben; az életerő-energia, amellyel valaki megszületik. A (világegyetemből származó) Mennyei Chi-vel és a (bolygóból érkező) Földi Chi-vel - a Transzperszonális ponttal és a Föld-csakrával köt össze, hogy így létrehozzák azt a három erőt, amely minden életet fenntart és táplál.

Barbara Brennan a Tan Tient, avagy Harát „a fizikai testben való élni akarás" helyeként határozza meg A Hara-vonalat a jelen testetöltésre irányuló szándék és cél vonalaként jelöli meg A Reiki II fejezetben bővebben lesz szó a Hara-vonalról Az emberi Ki (avagy Chi) rendszere nagyon összetett, és az emberek fejlődésével még inkább azzá válik. Ám a reiki I kéztartásokhoz pusztán a hét fö csakrát kell ismernünk ÖNGYÓGYÍTÁS Most végre elkezdjük a reiki-ülést, a reiki I pedig az öngyógyításban fejti ki a legnagyobb hasznát. A tanítványaimtól tudom, hogy sok gyógyító rendszert tanulmányoztak, és egyikben sem találtak olyan ismeretre, ami önmaguk megsegítésére vonatkozna A reiki pedig ezzel kezdődik Az öngyógyító kéztartások képezik az alapját a többinek is. Bár meghatározott sorrendben adom meg őket az alábbiakban, mindig játsszunk szabadon a megérzéseinkkel. Ha a gyógyítás során kapott vezetés a

kijelölttől eltérő helyre irányítja a kezünket, kövessük a tanácsot Hasonlóképpen: a belső vezetésünk alapján ki is hagyhatunk egy helyzetet, vagy megváltoztathatjuk a sorrendet Arra kérem a tanítványaimat, hogy tökéletesen sajátítsák el a megadott tartásokat, használják azokat úgy, amíg teljes mértékben megismerik, majd hagyják, hogy - ha szükséges a vezetőik és a megérzésük változtasson rajtuk. A reiki végzésének nincs helytelen módja. A tanárok módosítják a tartásokat, ám mindenkinek igaza van. Tegyük le a kezünket, és az energia oda áramlik, ahol szükség van rá. Az energia áramlásának megváltozásáig hagyjuk úgy a tartást, majd az irányítás szerint lépjünk tovább a következő helyre Ha egy tartást nem tudunk felvenni, vagy ha kényelmetlenséget okoz egyiknek-másiknak az elvégzése, akkor térjünk át a következőre. Ha nem tudjuk a testünket és a karunkat eléggé meghajlítani a hátoldalhoz, akkor

dolgozzunk csak elöl Elhelyezkedés közben ne keresztezzük se a kezünket, se a lábunkat. A reiki alapvető útmutatása annyi, hogy tegyük a kezünket a fájdalom helyére. Az a legjobb, ha lehetőség van a teljes test gyógyítására, ám ha ez nem áll módunkban, tegyük azt, amit tehetünk Az ábrák bemutatják az öngyógyítás kéztartásait, amelyek a könnyebb azonosítás érdekében számozottak. A gyógyítás mindig a fejen kezdődik, és a test elülső oldalán a lábfej felé halad, majd hátul is folytatódik a fejtől a lábig. Az első három tartást a fejen végezzük Az elsőhöz helyezzük a kezünket kissé behajlított ujjakkal gyöngéden (nem nyomást gyakorolva) a szemünkre. Őrizzük meg a tartást addig, amíg a kifejlődött érzet elmúlik; általában öt percig tart Ez az első kéztartás kiegyensúlyozza a bal és a jobb agyféltekét, és csodás hatása van fejfájásra, valamint megerőltetett szemre. Betakarja a Szemöldök, avagy

Harmadik szem csakráját is A következő (2) helyzethez tegyük a kezünket az arc két oldalára. A hüvelykujjunk pont a fül mögött nyugszik, a tenyerünk befedi az orcát. Ismét várjuk meg az energia körforgásának lezajlását. Majdnem ösztönös kézmozdulat ez, és nagyon pihentető A harmadik elhelyezéshez (3-3a) tegyük a kezünket a fej hátuljára, a nyakszirt vonulata fölé domborítva, így befedjük a Korona-csakrát és hátúitól a Harmadik szemet is, továbbá elérjük a Kauzális testet is. Mindegyik kéztartás körülbelül öt percig tart Ezután lépjünk tovább a Torok-csakrához (4-4a). Ha a saját torkunk köré tett kezünk riadalmat vált ki belőlünk - kevésbé valószínű ez önmagunk esetében -, akkor tegyük a kezünket inkább az alatta lévő kulcscsontra. Amikor másoknak adunk reikigyógyítást, csaknem mindig jobb erre az alsóbb helyre tenni a kezünket, mintsem közvetlenül a Torok-központ fölé. (A csakra éppenséggel

egyébként is a két kulcscsont összefutásának a közelében van) A szív fölötti ötödik tartást (5-5a) csak önma- gunkon végezzük. Helyezzük a kezünket a mellcsont fölé, vagy akár a mell fölé, ha ott van szükség gyógyításra. A következő helyzet a Solar Plexus (6). Tegyük az ujjakkal egymásnak szembe fordított két kezünket az alsó bordákra, pontosan a mell alá Anatómiailag így a jobb kezünk a máj és az epehólyag, a bal kezünk pedig a hasnyálmirigy, a lép és a gyomor fölött helyezkedik el Ebben a tartásban hallhatunk némi belső morajlást Itt is érvényes az, hogy körülbelül öt perc alatt megy végbe az energia körforgása, időzzünk tehát a megfelelő hosszúságig. Ugyanebben a tartásban hagyva helyezzük át a kezünket a has közepére, körülbelül a derék magasságában, vagy éppen az alá (7), majd csúsztassuk még egyszer lejjebb a medencecsontra (8). Ebben a helyzetben az energia eléri a beleket és a

Has-csakrát A törzsön végzendő utolsó tartásban egymás fölött helyezzük el a két kezünket a has aljának közepén, pontosan a szeméremcsont fölött (9-9a). Saját magunkon kívánság szerint a nemi szerveket is befedhetjük Ez a tartás a Gyökér-csakrára hat, és magában foglalja nőknél a mehet és a petefészket, a hólyagot és a hüvelyt, férfiaknál a hólyagot és a heréket Azután térjünk át a térdre, a bokára és a lábfejre. Ezek nem hagyományos reiki-tartások, ám én magam nagyon fontosaknak tartom őket, különösen a lábfej kezelését Azt a célt szolgálják, hogy a felső központok energiával való feltöltését követően egyensúlyt alakítsanak ki, és létrehozzák a Földdel való összeköttetést; így ismét a Föld-Anyához kapcsolódunk, és a gyógyítás energiája egységbe rendeződik és átadódik. A térd és a boka kezeléséhez (10, l0a, 11, l la) először tegyük a kezünket mindkét térdre, majd a

bokákra Lehet, hogy valami módon kényelmesebbé kell tennünk a boka elérését. Ennek egy változata lehet az, hogy egy-egy kezünket a jobb (vagy bal) láb térdére és bokájára tesszük, majd lábat váltunk. Utoljára a lábfejen dolgozzunk; helyezzük a kezünket a talpra, oda, ahol a csakrák vannak. Mindegyik lábfejre tegyük rá egy-egy kezünket (12), vagy egyszerre mindkét kezünket előbb az egyik, majd a másik talpra (12a). Ezúttal is hagyjuk ott a kezünket mindaddig, amíg az energia áramlása tart. Ezt követően térjünk át a hátra. Csak egy tartás végzendő a fejen (13), ám mivel már három fejponton is végeztünk kezelést, ez most szabadon választható. Tegyük az egyik kezünket a fej Koronájára, a másikat pedig hátúira (a Kauzális testre), vagy tetszés szerint mindkét kezünket tehetjük a Koronára (13a). Majd helyezzük a két kezünket a nyak hátuljára, vagy a nyak és a váll közötti széles hátulsó izom tetejére (14) Ezek az

izmok sok emberben feszültséget hordoznak. Ezek képezik a Torok-csakra hátulját, .és nem annyira érzékenyek mint a Torok-központ elülső része Fordítsuk most a karunkat úgy, hogy elérjük a lapockacsont alatti területet (15), befedve így a szív hátulját. A kezek az ujjakkal egymás felé fordulnak, amint a törzs elülső oldalán is Majd csúsztassuk a kéztartást lejjebb, a hát közepére (16), és egy helyzetet vegyünk fel még lejjebb (17) Ezek a kéztartások befedik a Solar Plexust és a Hascsakrát Választható vagy ráadásként alkalmazható tartás a kezet a Gyökér-csakra irányában lefelé fordítva a derékon elhelyezni (17a). Ismételjük meg a térd és a boka tartásait (18-19 vagy 19a), ám ezúttal hátul helyezzük el a kezünket, ne pedig elöl. Befejezésül ismét hajtsuk végre a talp megtartását (20). Ez tehát a teljes öngyógyító reiki-kezelés; a tarrások hamar ismertté válnak Igyunk egy nagy pohár vizet, és pihenjünk egy

ideig, miután befejeztük. Pár perctől egy óráig terjedő időtartamra megváltozott térérzékelést tapasztalhatunk. Figyeljünk a gyógyítás közben felkelt érzelmekre és gondolatokra. MÁSOK GYÓGYÍTÁSA A mások javára történő reiki-gyógyítás két dolog kivételével az öngyógyítással megegyező folyamat. Az egyik eltérés az, hogy a kezünket kinyújtva használjuk, ahelyett, hogy önmagunk felé hajlítanánk. Ez bizonyos változtatásokat eredményez a kéztartá- sok végzésében. A gyógyítónak úgy kell az ülést lefolytatnia, hogy a saját kényelmére is ügyeljen, különben a kinyújtózás jelentős megerőltetést okozhat. Ne keresztezzük sem a kezünket, sem a lábunkat, és a befogadónak se engedjük meg ezt. A másik különbség abban áll, hogy másvalakinek a gyógyításakor tekintettel kell lennünk a testi szégyenlősségre. A mellnek vagy a nemi szerveknek a megérintése a testi biztonság súlyos megsértése, ha nem

önmagunkról vagy a társunkról van szó Gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt figyeljünk erre. Amerikában minden harmadik nő nemi erőszak áldozata, és valamivel több mint a nők fele vérfertőzésnek vagy más erőszaknak van kitéve. A reikiülés biztonságos teret nyújt - nem is lehet ez másként A gyógyitás kezdetén a fejen végzett tartásokat a gyógyított személy mögött, vagy állva, vagy ülve végezzük. Mindhárom helyzet felvételéhez így helyezkedünk, és a Torok, talán még a Szív kezelését is innen folytatjuk A kéztartásokat ezúttal is számozott ábrák mutatják be. Kissé behajlított ujjú kezünket gyengéden tegyük az illető szemére, ne alkalmazzunk nyomást (l) Érezzük az energia körforgásának a menetét, és amikor az észleletek megszűnnek, lépjünk tovább a következő helyzetre Ez az első kéztartás kiegyensúlyozza a jobb és a bal agyféltekét A gyógyított nyugtalanná válhat ezalatt, ám megnyugszik, amikor

áttérünk a következő tartásra. Utasítsuk el a beszélgetést legalább arra az időre, amíg a fejen dolgozunk, és ha a befogadó folytatná, kérjük meg, hogy maradjon csöndben Az orcán végzett második tartás (2) közben a kisujjunkat pont a fül mellé helyezzük. Míg az első helyzetben a Harmadik Szem, a másodikban a Korona és a Harmadik Szem egyaránt érintett A gyógyított személy általában megnyugszik, esetleg elalszik, vagy elhagyja a testét A következő tartás felvételéhez (3) a gyógyító megemeli az illető fejét (a befogadó általában segít ebben), és alácsúsztatja a kezét. Enyhén meggörbítve tegyük a kezünket a fej hátuljának íve, a nyakszirt dudorja alá Az a megfelelő hely, ahol kényelmesen helyezkedik el a kezünk A Korona, a Harmadik szem és a Kauzális test vesznek részt a tartásban. A fejen felvett kéztartások a koponyát, az agyat, a szemet, a fület és a központi idegrendszert kezelik. Nyúljunk most előre a

Torok-csakrához (4). Én soha nem teszem a kezemet közvetlenül a torokra, mivel sok ember megrémül, amikor a torkához nyúl valaki; helyet- te a torok alatt, a kulcscsontra helyezem. Sátorszerűen is tarthatjuk a kezünket a torok fölött anélkül, hogy érintenénk azt, ám ez kényelmetlen megerőltetést jelent a gyógyító számára. A mai gyógyítók közül sokan máglyahalált haltak valamelyik előző életükben - általában megfulladtunk, még mielőtt a lángok elértek volna bennünket, innen ered a fóbia. A Szív kezeléséhez még jobban nyújtsuk előre a kezünket, vagy lépjünk át valamelyik oldalra (5-5a). Soha ne tegyük a kezünket olyan nő mellére, akivel nem állunk meghitt kapcsolatban, kivéve, ha megegyeztünk ebben. (Megengedhető ez abban az esetben, ha az illető nő mellében ciszta vagy daganat van.) Általában a mell fölé vagy a két mell közé tehetjük a kezünket, ha van rá mód, avagy teljesen ki is hagyhatjuk ezt a tartást.

Várjuk meg ismét az energia körforgásának tetőpontját és süllyedését, körülbelül ötpercnyi időtartamot, azután tegyük át a kezünket a következő helyzetre Most már mindenképpen az illető oldala mentén kell elhelyezkednünk. A Solar Plexus (6) pont a mell alatt van, és átfogja a felsőbb emésztőszerveket (máj, epehólyag, hasnyálmirigy). A törzs kéztartásai esetében választhatunk a kéz elhelyezését illetően. Tarthatjuk úgy, mint az öngyógyítás alkalmával, csak kifelé és nem befelé fordítva. Ehhez a test hosszanti tengelye mentén egymás mögött helyezzük el a két kezet úgy, hogy az egyik ujjai csaknem megérintik a másik csuklóját/sarkát. Néha kényelmesebb az a másik változat, amikor a két kezet egymás mellé tesszük (a hüvelykujjak kis híján összeérnek). A jó helyzet megtalálásához a befogadó testét képzeletben osszuk fel négy negyedre, és tegyük a kezünket az így kapott mindegyik területre Vegyük fel

a tartásokat a jobb felső, a bal felső, a jobb alsó és a bal alsó negyedben Majd utoljára mindkét kezünket tegyük a gyomor alsó részének középpontjára. (Bármelyik oldalon kezdhetjük; a reiki esetében nincs különbség) Csináljuk meg ugyanezt a háton is, ha jónak látjuk. Az ábrák és a leírás az első változatot mutatják, de a rákövetkező oldalon a második módot is láthatjuk Mindkettő helyes egyszerűen azon múlik, melyik kényelmesebb a gyógyító számára A törzs következő helye, a hetedik tartás (7) pontosan a derékvonal alatt van; befedi a Has-csakrát, a rögtön alatta lévő (8) pedig a szeméremcsont fölött és a medence területén található. A kezünket akár hosszanti irányban, akár oldalvást egymás mellett is letehetjük. Ezután tegyük mindkét kezet a gyomor alsó részének a közepére (9), pontosan a szeméremcsont fölé (Gyökér-csakra). Az egyik kéz a másik mögött van a testen. Ezek a kéztartások befedik

valamennyi hasi szervet, az emésztő, a kiválasztó és a szaporító rendszereket. Nézzük meg a testi szerveket ábrázoló rajzot; alapvető anatómiai ismeret szükséges és segít a reiki végzéséhez, de az orvosi szakkifejezések használatára nincsen szükség A térd, a boka és a lábfej kezelése mások gyógyításakor még fontosabb, mint az öngyógyítás esetében. A gyógyított személy az utolsó fél órát vagy még hosszabb időt nyugodt fekvő helyzetben töltötte (hacsak nem érte közben érzelmi megrázkódtatás). Az elülső oldal - a gyógyító oldalt lejjebb mozdul. Előfordulhat, hogy elaludt, vagy láthatóan „valahol másutt van", a testén kívül. A lábon és a lábfejen végrehajtott tartások kezdik most visszatéríteni őt a Földre Az elvégzésükhöz a gyógyítónak ismét változtatnia kell az elhelyezkedésén. A törzsön való munkálkodás közben a gyógyító a befogadó oldala mellett állt vagy ült Nem szükséges

egyik oldalról a másikra átmenni, kinyújtózva elérhetjük az illető testének átellenben lévő oldalát is. Most húzódjunk lejjebb a test mentén, hogy elérjük a lábat. Dolgozzunk mindkét térd (10), majd mindkét boka (11) tetején Alkalmazhatjuk azt a változatot is, hogy egyszerre tesszük a kezünket az egyik láb térdére és bokájára (l la), majd ezt követően lábat váltunk - sokan általában jobban kedvelik ezt A szokásos módon várjuk meg, amíg az energiaáramlás érzékelése lecsendesül. Fejezzük be a gyógyítást a talpon (12). Vagy egy lábfejen dolgozzunk (12a - 12b), vagy még jobb, ha egyszerre mindkettőn. Ha a gyógyítást a test hátoldalán is folytatjuk, a lábfej kezelésével várhatunk az ülés végéig Kérjük most meg az illetőt, hogy forduljon a hasára, és menjünk ismét a fejéhez. A hátoldal - a gyógyító visszatér a kezelt személy fejéhez. 13. Tetszőleges tartás a fejen - az egyik kéz a Korona-csakrán, a másik

a fej h á t u l j á n (a nyakszirtnél) van. Az elülső oldal a gyógyító a lábfejhez megy, a befogadó lábfejével szembe. A gyógyított személy fordítsa a fejét oldalra, és tetszés szerint végezzük el a fej hátoldalán a kéztartást (13). Az egyik kezünket helyezzük a Korona-csakrára, a másikat a fej hátulján a nyakszirti dudorra. Amikor megváltozik az észlelet, térjünk át a következő tartásra, a nyak hátuljára (14). Soha senkivel nem találkoztam, aki érzékenyen reagált volna a Torok-kéztartásra hátulról. A másik változatban tegyük a kezünket a csuklyás izomra, arra a nagy izomra, amelyik a váll és a nyak találkozásánál helyezkedik el. Ismét menjünk a test oldala mellé, és hajtsuk végre a három testi tartást a háton (15, 16, 17). A kezünket akár oldalvást, akár egyiket a másik mögött letehetjük, miként az elülső oldalon is Ezek a tartások befedik a Szív-csakrát, a Solar Plexust és a Has-csakrát. Elérik a

vesét, és csodálatosan hatnak a feszültségre, a stresszre és a hátproblémákra. Ha az illetőnek különösen hosszú a háta, vagy jóval lejjebb van fájdalma, akkor vegyünk fel még egy kéztartást ezek alatt, ott, ahol a farpofa kezdődik Ennek egy változatában a két kezet ujjaikkal szembefordítva, egymás mellett helyezzük el (18). Majd menjünk a lábhoz és a talphoz, és ezúttal mérhetetlenül fontos ezeknek a tartásoknak a tökéletes végrehajtása. Segítenek a befogadónak a Földhöz kapcsolódni, mivel mostanra már hosszú ideje „távol" volt. Végezzük el a reiki-kéztartásokat a térd (19) Reiki I kéztartások - Mások gyógyítása A hátoldal és a boka (20) hátulján. Előnyös módja ennek az, ha először az egyik láb térdén és bokáján tartjuk a két kezünket, majd ugyanezt elvégezzük a másik lábbal is (20a) Közben várjuk meg az energia lecsendesülését. Feltétlenül dolgozzunk mindkét lábon A gyógyítás

utolsó műveletét a talpon visszük véghez (21). Akár a test elülső, akár a hátulsó oldalán dolgozzunk is, a lábfejet a talp felől érintjük meg, ahol a csakrák elhelyezkednek. A lábfejen energiafolyam átáramlását érezzük, amely hosszú percekig is eltarthat. Ez a tartás egységesíti és befejezi a gyógyítást Az ülés végén a gyógyításban részesült személynek még távolról sem lesz teljes a Földhöz való kapcsolódása, ám működni fog a lábfejen elvégzett gyógyítás nélkül egy darabig összezavarodott lenne a térérzékelése. A gyógyítás befejezéseképpen választhatjuk azt is, hogy lesodorjuk az energiát. Tartsuk a tenyérrel lefelé fordított egyik vagy mindkét kezünket a befogadó teste fölött körülbelül 15 centiméternyi távolságban. Gyöngéden, de gyorsan, hosszú mozdulatokkal pásztázzunk a kezünkkel ebben a magasságban az illető fejétől a talpáig Előbb néhányszor a fejtől a törzsig, majd a törzstől

a lábig, végül a lábtól a lábfejig. A kezünk a befogadó aurájában mozog, és vízáramlást észlelünk, amit a gyógyított személy is érzékelhet. Az aura pásztázása, főleg ha gyorsan végezzük, segíti a befogadó Földdel való kapcsolatának a megerősítését, és az illető tökéletes fölébresztését. Megnyugtató Tudassuk a gyógyított személlyel, hogy befejeztük az ülést, és tanácsoljuk azt, feküdjön továbbra is nyugodtan addig, amíg készen áll arra, hogy megmozduljon. Ne siettessük a fölkelést. Amikor elkészült rá, mutassuk meg neki, miként forduljon először az oldalára, és segítse fel magát a karjával, mivel a hátnak és a nyaknak egyaránt káros a nyaktól indított felülés. Ha már felült, figyelmeztessük arra, ne mozogjon túl gyorsan, üljön csak egy darabig, és adjunk neki egy pohár vizet Mintegy félórányi ideig érezheti a fejét könnyűnek, vagy a teret szokatlan módon érzékelheti, továbbá három

napig egészen ellazult vagy megváltozott állapotban lévő lehet. Az érzés kellemes és élvezetes. Gyógyító ülés után egyesekben fizikai méregtelenítés! folyamat kezdődhet. Ez teljesen biztonságos, ám tudatnunk kell azzal, aki számára új a reiki-gyógyítás Nem következik be minden gyógyítás után, talán az első alkalommal tartott üléseknek csak minden hatodik esetében. A gyógyított személyben a gyógyítást követő néhány nap alatt vagy egy héten belül érzelmi folyamatok is végbe mehetnek. Szóljunk arról, hogy engedje felmerülni a belső képeket, nézze meg és engedje el azokat anélkül, hogy elutasítaná őket. A legtöbb ember csodálatosan érzi magát a reiki-ülés után, és javulása egyre csak fokozódik. A reiki-gyógyítás sok pozitív eredménye folyamatosan fennmarad, bár a régóta tartó nehézségeket ritkán lehet egy ülés alatt megszüntetni A reiki végzése után a gyógyító is remekül érzi magát. Van a

koponyán egy szakrális masszázsmozdulat, amelyet a fejen végzett harmadik tartás közben használhatunk, amikor a befogadó a hátán fekszik. Nyugvópontnak nevezik, és a használata az egész gerinc központosítására hatással van a tetejétől az aljáig Semmiféle beavatkozás nem történik a gerincen, és az eljárás tökéletesen biztonságos. Ha helytelenül végzik, semmi nem történik. Ha jól hajtják végre, véget vethet migrénnek, megszüntethet fejfájást, enyhítheti a nyak- és derékfájdalmakat, egyenesbe állíthatja az állkapcsot, és a hatása gyakran a teljes kiropraktikai kezeléssel felér Egy alkalommal használtam egy nőnél, akit autóbaleset ért, és a feje nekicsapódott a szélvédőnek. Szó szerint csillagokat látott, és nagyon bizonytalanná vált a tájékozódási képessége A Nyugvópont működtetése megszüntette a panaszait, és nem voltak többé nehézségei. Migrén esetében gyakran csodálatos eredménnyel alkalmaztam;

érzelmi feszültségek oldására ugyancsak kitűnő hatással van Nyugodtan alkalmazhatjuk még azoknál is, akiknek hátproblémájuk van Alkalmazásának számos módja van a test különböző részein is. A legtöbb masszázsterapeuta megtanulja a fentiekben leírtakat, ám úgy tűnik, átsiklanak fölötte, nincsenek tudatában az értékének Először keressük meg magunkon a két (Bladder-10) akupunktúra-pontot. A pár a nyak hátuljának a fölső részén, a gerincoszlop oldalán helyezkedik el, ahol a fej csontszerkezete a nyakkal találkozik. A pontok helyét a nyakizomban a bőr alatti két kisrokú benyomódás jelzi Megtalálását furcsa érzés adja tudtul, amelyet ahhoz szoktam hasonlítani, mintha két rajzszöget éreznék az agyamban. Általában nem fájdalmas, kivéve, ha a nyak nincs kiegyenesítve, vagy az izmok feszesek Legtöbbször sajátságos érzést okoz Ha megtaláltunk egy pontot, azzal szemben tapogatózva keressük meg a másikat is. Ha már

önmagunkon megtanultuk a pontok kitapintását, másokon is próbáljuk megkeresni, egészen addig, amíg már könnyedén rátalálunk. Akkor használhatjuk a módszert, amikor a gyógyítás közben a kezünk a befogadó feje alatt van. A fej a tenyerünkön nyugszik. Először mindkét kezünk mutatóujjával keressük meg a pontokat a nyak két oldalán. Kérésünkre a gyógyított személy szólhat, amikor megtaláltuk ezeket a pontokat. Fontos, hogy precízen eltaláljuk a pontok helyét, különben semmi nem történik. A koponya és a nyak találkozásának vonalában több ilyen pont-pár is van, és a legtöbbjük működik. A Hólyag-10 pontok a legközelebb esnek a gerinchez, de nincsenek közvetlenül rajta Ha már megtaláltuk a pontokat, tartsuk rajtuk az ujjúnkat, és alkalmazzunk könnyű nyomást. Az illető érzi az ujjúnkat a furcsán érzékeny pontokon Majd figyeljük a lélegzését A Hólyag-10 akupunktúra-ponton alkalmazott nyomás kiegyenlíti a gerincben

végbemenő áramlások lüktetését, amely percenként 17szer dobban. Amikor ez a kiegyenlítődés megtörtént, az illető szívdobbanása, pulzusa és légzése egy időre összehangolódik. Megtudhatjuk ezt a gyógyított személy légzésének mértékéből: kezdetben átlagosan lélegzik, amit mellkasának a ritmusos felemelkedése és süllyedése kísér. Amikor a Nyugvópont összehangoló hatása megkezdődik - lehet ez egy perc vagy néhány pillanat , a kezelt személy először mélyet sóhajt, majd légzésének foka lecsökken. A felemelkedő és lesülylyedő mozgás helyett a mellkasa csaknem mozdulatlanná válik. Ebben a pillanatban gyakoroljunk az ujjunkkal kissé erősebb nyomást az akupunktúra-pontokra, és gyöngéden húzzuk hátrafelé rajtuk az uj- júnkat (körülbelül fél centiméternyit). Érezhetjük, amint a nyaka kissé megmozdul Nagyon enyhe húzás ez, nincs benne semmi erőltetés. Tartsuk meg biztosan ezt a helyzetet Egy-két perc múlva a

gyógyító enyhe lüktetést kezd érezni a pontot nyomó ujjaiban Először esetleg csak az egyikben, azután a másikban, még mielőtt mindkét pont egyszerre lüktetne. Amikor mindkét oldalon érezzük a lüktetést, engedjük el a pontokat, és csúsztassuk ki a kezünket az illető feje alól A Nyugvóvont kezelése megtörtént; folytassuk a reiki-ülést. Az energia kiegyenlítődése és a gerinc lüktetése a csigolyák egy vonalba rendeződő elcsúszását okozza. A csontok a helyükre kerülhetnek A gyógyító nem hajtott végre tényleges beállítást, de a Nyugvópont energiája és a reiki igen Tetszőlegesen elvégezhető, választható kéztartásokkal végrehajtott helyzetek Tetszőlegesen elhelyezhető kéztartások a törzs és a hát gyógyításához. Helyezzük a kezeket oldalvást egymás mellé, ahelyett, hogy hosszanti irányban tennénk őket egymás mögé. Elöl a 6,,7,8 és 9 számú tartást, hátul a 15, 16, 17 és 18. számú tartást így is

elvégezhetjük Az ülés végén a Nyugvópont kezelésében részesült személy még szokatlanabb térérzést tapasztal, mint a normális reiki-gyógyítás után. Ez körülbelül fél óráig tart Az érzés kellemes, az illető nagyon nyugodt, de autót nem vezethet, amíg ez el nem múlik A legtöbb ember nem tudja önmagán alkalmazni, de van rá egy megoldás. Tegyünk egy zokniba két teniszlabdát, és kössük meg a végét, hogy a labdák együtt maradjanak. Feküdjünk le egy kemény, sima felszínre (padlóra), és helyezzük a szorosan összekötött teniszlabdákat a nyakunk felső része alá. Majd a húzás helyett dőljünk hátra Ez talán gondoskodik a Nyugvópont kezeléséhez szükséges nyomásról. Két lehetséges hiba fordulhat elő a folyamat végrehajtásában. Ha az ujjunk nem a pontokon van, a kezelt személyben nem megy végbe az összerendeződés, és semmi más sem történik. A másik esetben, ha az összerendeződés bekövetkezte előtt

alkalmazzuk a hátrahúzó nyomást, a gerinc központosítása sem történik meg Ha elvétjük az összerendezést - elkezdődik, és nem húzzuk hátra időben az ujjúnkat , az ujjúnkat a ponton tartva várjuk meg, amíg néhány perc elteltével újból tapasztaljuk. Ha az illetőben nem indul el a folyamat, és már sok idő eltelt, kérjük meg, hogy vegyen nagyon mély lélegzetet. Ez talán abba a helyzetbe hozza őt, amelyben a hátrahúzó nyomást alkalmazhatjuk Egyáltalán semmi nem történik, ha elhibázzuk a Nyugvópont kezelését A gyógyulás nem következik be ugyan, de nem is ártottunk Az eljárásnak olyan nagyszerű hatása van sok emberre és azokra, akik migréntől vagy hátproblémától szenvednek, hogy általában a reikivel együtt ezt is megtanítom. Ez éppenséggel nem tartozik a reikihez, bár a gyógyításnak határozottan fontos része. Mivel olyan jól illeszkedik a fejen végzendő harmadik kéztartáshoz, úgy érzem, beletartozik a reikiről

szóló könyvbe. Egyik csoportom tanulója a következőt írta nekem: „A Nyugvópont-gyógyítás, amivel az állkapocs-rendellenességemet kezelte, csodát tett. Nemcsak az történt, hogy az előreugró állkapcsom visszahúzódott a helyére, hanem már nem is »csattog« többé, amikor kinyitom és becsukom a számat. Nagyon köszönöm!" Az eljárás egyszerű, ám kell némi gyakorlat az elsajátításához. Határozottan megéri az erőfeszítést. CSOPORTOS GYÓGYÍTÁS Japánban, Chujiro Hayashi reiki központjában a gyógyítók csoportban dolgoztak, és még ma is választhatjuk ezt. A gyógyítók csoportja több kéztartást tud elvégezni egyszerre, és az ülés sokkal rövidebb ideig tart A gyógyításban részesülő személy nagyon erős energiakitörést észlel, és hamar szert tesz a teljes reiki-gyógyítás előnyeire A jó összmunkát elsajátító gyógyító csoport sokkal több gyógyítást tud elvégezni annál, mint amennyit külön-külön

tehetnének, és csoportként szinte erőfeszítés nélkül dolgoznak. Más reiki-gyakorlókkal való társulás nagy örömöt is jelent Mindegyik csoporttagra szükség van, és valamennyi ülésen megtalálják a saját páratlan munkájukat A reiki gyógyító csoportban mindegyik résztvevőnek legalább első szintű reiki-gyakorlónak kell lennie, ám a csoport állhat első, második és harmadik szintű gyógyítókból is. Kettőtől nyolcig-kilencig változhat a számuk Ha többen vannak, mint amennyien munka közben elférnek, a többiek a gyógyítást végzők mögött állnak. Mindegyikük az előtte álló gyógyító vállára teszi a kezét, így adja át az energiáját an- nak, akin éppen a gyógyítás soravan. Csodálatos, hogy több gyógyító dolgozik együtt az illetőért -- a világnak sok olyan emberre van szüksége, akik fel tudják ajánlani a reikiben való jártasságukat. A csoportos gyógyítás megkezdésekor egy gyógyító a befogadó fejénél

áll vagy ül. Mindhárom tartást ő végzi el a fejen - túl kevés a hely több kéz számára -, és ő az ülés irányítója is. Annyi gyógyító dolgozhat, amennyi reiki kéztartás van, mindegyik tartáshoz egy-egy pár kéz tartozhat. Kevesebb gyógyító esetén osszuk meg a munkát Két gyógyító közül az egyik a fejtől lefelé, a Szív-csakráig dolgozik, a másik a Solar Plexusnál kezdi, és a talpig folytatja. Ha hárman vannak, egy dolgozik a fejen, egy a törzsön, egy pedig a lábon és a lábfejen végzi el a kéztartásokat Négy gyógyító esetén egy a fejnél helyezkedjen el, kettő a törzs mellett, és a negyedik ismét csak a lábnál és a lábfejnél. Annyi gyógyító vehet részt az ülésen, amennyi csak elfér a masszázsasztal vagy az ágy körül. Három vagy annál több tagú csoportnál egy gyógyító az ülés teljes ideje alatt a lábfejen végzendő utolsó tartásban marad. Egy-egy kezét a befogadó egy-egy talpára helyezi, és az

egész ülés alatt végig így marad Ez nagyon érdekes helyzet lehet A gyógyító az ülés energiájának valamennyi változását érzi a kezében, ahogy azok a testen végighaladnak. Tudja, hol mozog az energia és hol akad el Ezek az érzékelések nem ártanak a gyakorlónak, bár ha sok negatív érzelem jelentkezik, akkor jobb félreállnia. Tartsuk a kezünket a talpon, de a testünket vonjuk ki a távozó energiahullámok útjából. Ebben a helyzetben sok pszichikus tájékoztatás is érkezhet a gyógyító számára Ide tartozhat elmúlt életbéli vagy a jelen életből való események megismerése, vezetett útmutatások olyan dolgokról, amelyeket az illetőnek tudnia vagy tennie kell, és alkalomadtán kórmeghatározásra vonatkozó anyag. 1988-ban volt szerencsém két homoszexuális férfival egy csoportban kezdeni a reiki-gyógyításaimat. Egy kórház AIDS-osztályán adtunk kezeléseket mindenkinek, aki kérte. A gyógyítások erősen felkavarták az

érzelmeket Leginkább olyan férfiakkal dolgoztunk, akiket néhány nap választott el a haláltól. A kórházi személyzet nagyon bizalmatlan volt velünk. Rengeteget tanultam a reikiről és a csoportos gyógyításról az alatt az egy év alatt, amíg ezt csináltuk. Egy esetben néhány nappal korábban megműtött férfinak adtunk gyógyítást Úgy tudtuk, az orvosok daganatot kerestek a szervezetében, és a fiatalember nem ébredt fel többé az altatásból Megfelelő súlya volt, jó fi- zikuma, a betegség nem gyöngítette le. Elgondolkodtatott az esete: miért kellett őt megoperálni, és miért volt most kómában. A gyógyítás közben egész idő alatt a talpán tartottam a kezemet, míg egyik barátom a fejtől a szívig, a másik pedig a törzsön, a térden és a bokán dolgozott. Úgy éreztem, hogy legfrissebb gyógyítóként semmibe vettek. Hirtelen a tudatára ébredtem, mi a baj, és kicsúszott a számon: „Ez a férfi nem AIDS-ben haldoklik;

májkárosodásban szenved. Túladagolták az altatót!" Az egyik alkalmazott, aki a gyógyításra hívott bennünket nagyon dühös lett, és szó szerint kivonszolt a szobából „Ki mondta ezt önnek? A kórlapján rajta áll ugyan, de állítólag senki sem tudott róla!" Nem láttam a kórlapot. A férfi visszanyerte az eszméletét az ülés alatt A kórház betegfelvételi irodájában már korábban is találkoztunk vele, és tudta a nevemet Aznap éjjel, néhány órával a gyógyítás után meghalt Másik csoportos gyógyítás alkalmával a beteg otthonában dolgoztunk. Az ülést végző hét gyógyító egyike voltam. A nőnek, akit gyógyítottunk, esés következtében megsebesült a csuklója. Erős fájdalmai voltak, és másnapra röntgenvizsgálatra jegyezték elő A gyógyítás kezdetén nem tudtam, miért folyamodott kezelésért Mint sokadik, újdonsült reiki I fokozatú gyógyító azt az utasítást kaptam, tartsam a karját, így is tettem, és

néhány percen belül heves fájdalom futott keresztül a saját kezemen és karomon. Ez az egyetlen alkalom, amikor reiki végzése közben erős fájdalmat éreztem Összeszorítottam a fogamat, és kitartottam, bár nagyon nehezemre esett. Az érzés végül lecsendesült. Utólag megkérdeztem a beteget, fáj-e a karja, és akkor elmesélte a balesetét. A csuklója nem fájt többé, bár biztosra vette, hogy a csont eltörött A reiki-kezelés után mozgatni is tudta A másnapi röntgenfelvétel semmi rendellenességet nem mutatott Az én nyakam, amely a gyógyítás előtt meglehetősen fájt, hirtelen ugyancsak rendbe jött. A teljes ülés talán még tíz percig sem tartott, ám csoportos gyógyítás esetén sok minden gyorsan megeshet. Amikor több gyógyító van együtt, a csoportos gyógyítás jótékonyabb hatású a testi, mint az érzelmi gyógyulás terén, mivel kevés idő áll rendelkezésre az érzelmi oldódáshoz Az illető beteg fejénél álló gyógyító

egyúttal az ülés irányítója vagy a csoport vezetője is. Csoportos reiki-gyógyításban mindenki azzal kezdi, hogy a kezét a befogadó teste fölé teszi a maga tartásában vagy az indító tartásában. Hogy ki melyik kéztartást veszi fel, arról az ülés előtt megegyeznek. Amikor mindenki a helyén van, a fejnél álló vezető bólintására mindegyik gyógyító egyszerre helyezi rá a kezét a befogadó testére. A csoporttagok azután figyelik a vezetőt, miközben az a maga tartását végzi, míg ők is kiveszik a maguk részét a gyógyításból. Amikor a vezető befejezi az első tartást, ránéz a többiekre, hogy lássa, ők is befejezték-e a maguk kéztartását. Amikor a többiek néma bólintását látja, elvégzi a második tartást, és ezzel egy időben megteszik ezt azok a gyógyítók is, akiknek szintén változtatniuk kell a kéztartásukon. Ez tartásról tartásra folytatódik Az a gyógyító, akinek nincs már több elvégzendő kéztartása,

a helyén marad. Amikor a fejen és a torkon dolgozó vezető befejezte a gyógyítást, ránéz a többiekre Ha már mindenki befejezte a maga részét, és a vezető mindegyikük néma bólintását látta, ő is bólint, és mindenki egyszerre felemeli a kezét. Kis gyakorlattal az ülés gyorsan és simán zajlik. Azután a befogadó megfordul, és a kezelés ugyanúgy folytatódik a hát oldalán. A hát hagyományos helyzetein kívül van egy ráadásként vagy választhatóan adható kéztartás, amely nagyon jól működik csoportos gyógyításban, és különösen akkor hasznos, ha az illetőnek hátproblémája van. Köszönöm Diana Acunának, hogy megosztotta velem; ő a „Nagy H"-nak hívja, amelyben a Ha gyógyítás (angolul Healing) szóra utal. A „Nagy H" végrehajtásához az ülés vezetője a fejnél marad, s kezét a befogadó vállára teszi. A test oldalánál lévő gyógyítók áthelyezik a kezüket sorban a befogadó gerincére. A lehető

legtöbb kezet használjuk ilyenkor. Egy további gyógyító az illető lábfejénél maradhat. Ha csak néhányan vannak, a fejnél lévő befejezheti a maga tartását, azután ő is oldalra áll. A test fö energiaközvetítő-csatornája mentén sorban elhelyezett ily sok kéz a reiki óriási erejű áramlását idézi elő, ami a csigolyákban és a kundalini csatornában lefelé mozdul. A gyógyítók érezhetik a kezük alatt az energia erős hullámzását Néha úgy tűnik, hogy az áramlat felfelé és lefelé is mozdul, és ez percekig is folytatódhat. Igyekezzünk a fejhez és a lábfejhez is állítani egy-egy gyógyítót, és ők oda-vissza küldjenek egymásnak energiát Az utolsó reiki-hullámnak a lábfej irányába kell áramolnia E gyógyitás végén a befogadónak a szokásosnál tovább eltarthat, hogy visszatérjen a jelenlétbe hosszabb ideig kusza térérzései lehetnek. A Nyugvópont kezelésével együttesen alkalmazva a „Nagy H" csodálatossá

teszi az ülést annak, akinek hátproblémája, porckorong-betegsége, isiásza, gerincsérve, nyaksérülése vagy lábfájdalmai vannak A csoportos gyógyításnak van még egy olyan nézőpontja, amelyről beszélnünk kell, ez pedig a szociális szempont. A csoportos gyógyítás végzése nagy örömöt jelent Rendszeres eseménnyé válhat, amely a környezetünkben lévő reiki-gyógyítók összejöveteleivel kezdődhet. Ehhez valaki, aki elég nagy házban lakik, megadott időre annyi gyógyítót hív meg, amennyit csak tud. Amikor a gyógyítók összegyűlnek, mindenki visz valami harapnivalót, és aki tud, masszázsasztalt. Több csoportot alkotnak Az összes csoport valamennyi csoporttagon végez gyógyítást, úgyhogy mindenki részesül kezelésben is, és gyógyítóként is részt vesz számos ülésen. Amikor mindenki megkapta a gyógyítását, kezdetét veszi a rögtönzött vacsora és a társas együttlét íme, néhány ötlet erre vonatkozóan. Először

is állítsuk össze a szóba jöhető gyógyítók névsorát, és alakítsunk ki telefonláncot Ha minden telefonhívást egyvalaki bonyolít, az illető nagyon hamar elfárad Az első találkozás alkalmával beszéljünk meg olyan időpontot, ami állandónak bizonyulhat mondjuk a hónap első vasárnapján, két órakor. Ha többünknek is elég nagy a lakásunk, akkor körforgásban hónapról hónapra váltsuk az ülések helyszínét, ne mindig egy helyen tartsuk Minden reiki-összejövetel elején vagy végén határozzuk el, melyikünknél találkozunk legközelebb Kezdjük a gyógyítást elég korán ahhoz, hogy a vacsora se maradjon túl későre Sokan nagyon nehezen viselik a késő esti étkezést, és vannak, akik akár rosszul is lehetnek, ha túl sokáig kell várniuk. A tervezett időben lehetőleg kezdjük is el a gyógyításokat A csoportos gyógyításban valamennyi résztvevőnek legalább reiki I. fokozatúnak kell lennie. Azok, akik nem kapták meg az ehhez

szükséges összehangolásokat, csak gyógyítottként lehetnek jelen. Ha a reiki-összejövetelen a gyógyításokon kívül reiki III. fokozatú tanítás is történik, fizetség nélkül szívesen átadom a reiki I összehangolásokat annak, aki kéri Különösen hasznos ez krónikus vagy súlyos betegségben szenvedőknek, pl rákos vagy AIDS-betegeknek A már korábban összehangolt emberek is kérhetnek ismételt összehangolást. Ha egy vendég gyógyítóként akar csatlakozni, az összehangolás után megteheti ezt, és minden közösségnek a lehető legtöbb gyógyítóra van szüksége. Ez nagyon is ellenkezik a hagyományos tanítással, de az emberiség és a bolygó nevében megérett rá az idő. Teljes mértékben hiszek abban is, hogy gyerekeknek is jó átadni az összehangolást nagyon nehéz időben nőnek fel Sokan meglepnek majd bennünket a reiki gyógyítói képességeikkel Ezzel a reiki első fokozatáról szóló fejezet véget ér, ám maga a

gyógyítás csak most kezdődik. A reiki mindig mindenütt hasznos Ha használni kezdjük, az életünknek azon nyomban oly fontos részévé válik, hogy maga lesz az élet. Vég nélküli a haszna és a rá való igény - kisebb-nagyobb sérülések, stressz és érzelmi felindultság ideje, fejfájás, menstruációs görcs, krónikus betegségek, hirtelen válsághelyzetek , úgy önmagunk, mint családunk, barátaink és háziállataink, növények, sőt még autónk és a különböző háztartási gépeink részére is. Ne feledjük: mások gyógyításához szükségünk van az engedélyükre Szabadtéri koncerten voltam, és amíg a barátaimmal a füvön üldögéltem, csaknem az elejétől a végéig gyógyításokat adtam anélkül, hogy a zenéből bármit is elmulasztottam volna. Ha az emberek tudomást szereznek a reikiről, gyakran kérik a „bekapcsolását" A reiki az Istennő ajándéka, és valódi csoda. Minél többet használja a gyógyító, annál

erősebbé válik, és annál nagyobb hasznára van önmagának és másoknak Használjuk bölcsen, szabadon és helyesen, és adjunk érte hálát A reiki iránt érzett hála legjobb kifejezésének csak azt tudom elképzelni, hogy naponta használjuk Azt is remélem, hogy sokkal több ember fogja elérni a reiki II. és III fokozatot, továbbá, hogy ez a könyv és a soron következő ismeretanyag hozzájárul ehhez. A MÁSODIK FOKOZAT NEGYEDIK FEJEZET A REIKI SZIMBÓLUMOK Sokan úgy kérnek tőlem reiki III beavatást, hogy nagyon kevéssé értik az azt megelőző második szintet. Megmutatták nekik a reiki II szimbólumokat, utasítást kaptak azok megjegyzésére, és megkapták az összehangolást, de semminemű gyakorlásban nem volt részük. Egy asszony reiki II tanfolyama fél óráig tartott, és az enyém is ehhez hasonló volt. Néhány hagyományos képzésben részesülő tanulóval napokon át gyakoroltatták a szimbólumok lerajzolását, ám kevés

magyarázatot adtak nekik arról, mire használjuk őket, és mit tudnak azok tenni. Mire ezek az emberek eljutnak hozzám a reiki III tanításokért, már el is felejtették, hogyan kell a szimbólumokat lerajzolni, sőt gyakran még azok nevére sem emlékeznek. Előbb reiki H-t kell tanítanom nekik, mielőtt a reiki III-mal folytathatnánk A hagyomány szerint a reiki II gyakorlók nem kapnak engedélyt arra, hogy másolatokat őrizzenek a szimbólumokról, hanem a tanfolyamon kell azokat megtanulniuk, ígéretet kell tenniük arra nézve, hogy nem készítenek hazaviendő rajzokat, és a tanfolyam végén el kell égetniük azokat a lapokat, amelyekből tanultak. Mihelyt hazaérnek, végérvényesen elfelejtik valamennyit Az emberi emlékezet ritkán tökéletes, és még azok is eltorzíthatják idővel a szimbólumokat, akik rendszeresen használják azokat. Legalább négyféle változatban láttam már a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jelet, a legösszetettebb reiki II szimbólumot

Havalaki játszott már telefonos társasjátékot, tudhatja, mennyire különbözik a kör végén elhangzó üzenet attól, ami kezdetben volt A gyarló emberi emlékezetre hagyatva a szimbólumokat az a veszély fenyegeti, hogy teljesen elvesznek az idő sodrában. Ez az egyik oka annak a vitatható választásomnak, hogy a reiki szimbólumokat nyomtatásban megjelentessem, és részletesen kifejtsem a könyvemben. Ha ezt valaki nem tette volna meg hamarosan, örökre elvesznének vagy észrevétlenül megváltoznának. Habár a könyvben megjelenő ismeret nincs „kőbe vésve", legalább úgy van leírva, hogy hozzáférhető és rögzített legyen Érzésem szerint sok vagy a legtöbb reiki II gyakorló a szimbólumok használatára vonatkozó tanításokat is csak félig kapta meg. Az anyag nagy része máris elveszett. Susanne Wagnertől, a szellemi úton történő kapcsolatfelvétel elsajátításának oktatójától tanultam, hogy valaha háromszáz reiki szimbólum

létezett, közülük huszonkettőt használtak általánosan. Összesen öt maradt ezekből mára a reiki II-ben és IIIban, bár ez az öt csodálatosan egységes rendszert képez A többi szimbólum Tibet néhány távoli kolostorának a könyvtárában még fellelhető. Ám Tibetet elfoglalták a kínai kommunisták, és szellemiségét, valamint tanításait módszeresen elpusztították. A kevés fennmaradó anyag legnagyobb hányadát az teszi ki, amit a menekülő szerzetesek Indiába csempésztek, ám a kolostorok jó része és a legtöbb ősi szöveg örökre elveszett. John Blofeld: Tibet tantrikus miszticizmusa című könyvében titokzatossággal jellemzi az általános tibeti gondolkodást: „Ezeket az eljárásokat több mint ezer éven át a mesterek adták át a tanítványoknak, és gondosan óvták a kívülállóktól. Néhány évvel ezelőtt a tragédia sújtotta Tibet népe ezrével menekült a határokon túlra A Lámák akkor megértették, hogy a szent

tudás elsüllyedhet és elenyészhet, ha a szülőföldjüket nem nyerik vissza egy nemzedéken belül, így lelkesen oktatnak mindenkit, aki őszinte tisztelettel kíván tanulni. Ebben a tekintetben Tibet végzetes sorsa a világjavára vált. " A reiki részben Tibet kínai elfoglalása, részben pedig a módszernek a nyugati tanításban való felhígulása miatt egyike a veszélyeztetett titkoknak. A hagyományos, a szimbólumoknak még a nevét is titokban tartó szemlélet indoka az, hogy ezek szent jelek. Valóban azok, ám a szentség és a titok nem szinonimák többé Az emberek számára hozzáférhetővé kell tenni a szentség megismerését Nem áll többé rendelkezésünkre a képzett tudóssal vagy guruval/mesterrel évekig tartó magántanulásnak sem a fényűzése, sem az ideje. A világban csak néhány hely maradt a tanárok képzésére, és csak kevesen szentelik az életüket kizárólagosan a szent ösvénynek. A szóbeli tanítás hagyománya nem

tartható fent többé Manapság az emberek többsége magányos. Tömegkommunikációs eszközökből vagy könyvekből tanulnak, és ezeken a csatornákon kell az ismereteknek ésszerűen elérhetővé válniuk. Napjainkban a bolygó és az emberek is fokozott erkölcsi és érzelmi válsághelyzetben vannak. Ennek a helyzetnek a megváltoztatásához, de még a túléléséhez is szükség van a spiritualitásra és a szentség kulcsára, az embereknek pedig ott kell megtalálniuk azt, ahol a saját kultúrájukon belül tudják. Ezért adom közre a reiki teljes rendszerét úgy, ahogy én azt ismerem és tanítom. Az oktatási módszereim korszerűek - optimális módon működő, összehangolt energiarendszert képeznek. Véget vetek a titkolódzásnak, hogy eljuttassam a szentséget mindazokhoz, akiknek szükségük van rá és igénylik. A könyvnek és az ettől a ponttól kezdődően benne foglalt ismeretanyagnak a közzététele radikális tett. A reiki II és III

szimbólumai, az ismeretek és az eljárások soha korábban nem jelentek meg nyomtatásban - vagy legalábbis nem a nagyon ősi szanszkrit idők óta. Lesznek olyanok, akik nem értenek egyet azzal, amit csinálok, és megpróbálnak a hitelemtől megfosztani; azt mondják majd, az eljárásaim nem tartoznak a reikihez, holott valójában azok igenis reiki-módszerek. Mindössze azt szeretném, ha megértenék, miért tettem így; az őszinte lélekkutatásnak észre kell vennie a szükségletet Szellemi vezetőim évek óta sürgetik e könyv megszületését, és megírása az eddig írottak mindegyikénél gyorsabban haladt. A szavak olyan gyorsan bukkannak elő, amilyen sebesen csak gépelni tudok, és amikor éjjel abbahagyom, az áramlásuk tovább folytatódik. Itt az ideje, hogy kinyomtassuk a titkokat, és mindenki számára elérhetővé tegyük a reikit, ahogy azt akarták is Hagyományos és korszerű eljárásokat is tanulmányoztam, és a kellő időben a

hagyományostól való minden eltérést megmagyarázok. Ahol a tanításom nem egyezik a hagyománnyal, annak minden esetben az az oka, hogy az új keletű módszer erejében és egyszerűségében is túlszárnyalja a régieket. A változások egy része - miért hajtottak végre valamit egy bizonyos módon, vagy miként csinálták azt kezdetben tanulmányokból vagy szellemi vezetőktől származó mélyebb tájékoztatás alapján jött létre Vezetőim a tanítás és a könyv megírása alatt mindvégig azt mondták: „így csináld", és ezeket az új eljárásokat soha nem találtam rossznak. Változó világban élünk, és a reiki is változik A reiki szimbólumok és a reiki I, valamint II tanítás elrejtésének általánosan megjelölt oka az, hogy ha rossz kezekbe kerül, akkor ártó szándékkal is felhasználhatják. A kapott vezetés és a tapasztalataim, továbbá a másokhoz érkezett irányítás alapján is tökéletesen világossá válik, hogy az

ismeretet nem lehet tévesen használni. Miként azt a könyv legelején megállapítottam, és ahogy Mikao Usui is tanulta, az ismeretanyag nem lép működésbe magától. A gyógyító eljárások és a közlések működtetésének szintjéhez szükség van a reiki-összehangolásra. Az összehangolásokat csak az a fejlett tanár adhatja át, aki maga is részesült azokban. A reikit gondosan megtervezték, és bolygónknak azok az irányítói és vezetői, akik elhozták hozzánk, tudták, mit csinálnak. A reikit olyan gyógyító rendszernek eszeltek ki, amit nem lehet elhibázni. Ha nem pozitív szándékkal használják, akkor semmi nem történik, ártani pedig nem lehet vele. Ne feledjük azt sem, hogy az energia semleges erő: a tűz a vacsorát is megfőzheti és egy várost is leégethet, s az energia szándéka visszatér a kibocsátójához. Amit útra bocsátunk, az visszatér hozzánk, akár jó, akár rossz. A gyógyításra tervezett rendszer ártó célú

használata az alkalmazó karmájának részévé válik, akár eredményes, akár nem. Hasonlóképpen: mivel segítésre és gyógyításra gondolták ki, a jótett szándéka pótolja az elveszett ismereteket Ha a reikit a tervezett áldásainak érdekében használva a tőlünk telhető legjobban járunk el, a reiki szellemi vezetői kipótolják a hiányokat. A reiki szellemi vezetői már a reiki I. fokozaton megnyilvánulnak, ám a legtöbb ember számára csak a második szinten tudatosul a jelenlétük Test nélküli gyógyítók csoportja ez, amely minden reiki-gyógyításban részt vesz A reiki I gyakorló talán még nem tudatos felőlük, de a reiki II. szinten kezdik ismertté tenni magukat A reiki III fokozatán már az egész előadást ők irányítják! Míg a szellemi vezetők létéről csak néhány reiki I. fokozatú tanítványom tud, a reiki II néhány hónapos gyakorlása után már minden gyógyításban tudatosan dolgoznak velük. A saját gyógyító

tevékenységemben a reiki II. szinten ez jelentette a legfőbb változást, és tekintélyes mértékben kibővítette a munkát. A szellemi vezetőkkel történő tudatos munkálkodás minden gyógyítást örömmé és csodává tesz. A gyógyító előtt magas rendű megérzésnek tűnik mindaddig, amíg az irányítás tudatossá nem válik. A gyógyító nem tudja, „miért gondolta azt", és ez az „az" a gyógyítás kulcsát jelentő közlés. A jövőbeni ülésekhez vagy az öngyógyításhoz is új eszközt adhat a kezébe „az". Ha nem tudjuk, hogy az adott gyógyító helyzetben mit tegyünk, kérjünk segítséget, és a válasz megérkezik, vagy egyszerűen megtörténik. Ennek eredményeképpen a reiki II-ben összetettebb helyzetek alakulnak ki, mint a reiki I-ben. A reiki gyakorlásában megnyilvánuló pozitív szándék miatt minden szükséges ismeretet és eszközt megkapunk. Ha a technikába hiba csúszik - például téves az egyik szimbólum

rajza -, a reiki szellemi vezetők helyrehozzák azt. A szellemi látásunkkal gyakran meg is figyelhetjük ezt a javítást. Nem félek attól, hogy a reikit lejárathatják vagy ártó módon használhatják, akár tévedésből, akár rossz szándéktól vezérelten. A szellemi vezetők egyszerűen nem hagyják ezt Sok ülésben kíméletlenül megkérdeztem a reiki szellemi vezetőit az ismeretanyag könyvben való megjelentetéséről, és teljes jóváhagyást, valamint minden szükséges segítséget megkaptam a fontos anyagok fellelhetőségéről. A szimbólumok némelyike valójában már megjelent nyomtatásban, és a buddhista tudósok is könynyen megtudhatják vagy elérhetik ezeket (Id. reiki III) Valaha a reiki mindenkié volt A reiki szellemi vezetői ismét ezt akarják. E könyv olvasásának a ténye is azt jelzi, hogy tudatni akarják velünk az ismeretanyagot. Aszerint, ahogy én tanítom, a II. fokozatú reiki oktatása három szimbólumnak az átadásából,

továbbá a használatuk módjára, a karma-gyógyításra, a távgyógyításra, a szimbólumoknak nem gyógyító célú használatára és a szellemi vezetőkkel való kapcsolatfelvételre vonatkozó közlésből áll. Hozzákapcsolom a Kundalini/Hara-gyakorlatokat és az összehangolások átadásának azon eljárásait is, amelyek nem tartoznak a hagyományos módszerek közé, tulajdonképpen ezek képeznek hidat a reiki II és III között. Ezek mellett az ismeretek mellett a reiki II-höz egy összehangolás is tartozik Reiki II csoport oktatásakor sokszorosított írott anyagot adok a résztvevőknek a szimbólumokról, amit haza is vihetnek magukkal. A szimbólumok képezik a reiki lényegét és formuláját: e gyógyító rendszer használatának és átadásának a kulcsai. Minden alapvető fontosságú és életet támogató dolog egyszerű, így a reiki is roppant egyszerű, lényegileg a szimbólumokból álló eljárás. Azok a formulák ezek, amelyeket Mikao Usui a

szútrákban talált. Hármat tanítunk a reiki II., és további kettőt a reiki III szinten A buddhizmusban jól ismerik a szimbólumokat; nem titkos vagy visszatartott ismetetek A könyv végén a szimbólumokról és a megvilágosodáshoz vezető ösvénytől részletesebben olvashatnak. A reiki II fokozatán elkezdődik ezeknek a létfontosságú energiakulcsoknak a használata, és egyelőre egyszerű marad; a tanítás során későbbre marad a bővebb tájékoztatás. A reiki I összehangolás átadása után gyakran megtörténik, hogy a csoport egy vagy több résztvevője ezt mondja: „Valami különös írást láttam." Amikor megkérem őket a látottak lerajzolására, általában a szimbólumok egyikét-másikát rajzolják le. Volt néhány tanítványom, akik- összetett voltuk ellenére - valamennyi jelet hibátlanul megrajzolták A reiki-összehangolások során ezeket a szimbólumokat az aurába helyezzük, e s már korábban is részei minden reiki

-gyógyítónak. Az a tanítvány, aki az írott forma megtekintése előtt rajzolta le a jelet, gyakran azt mondja, hogy ismerős volt neki az, amit képzeletben látott. Amikor a reiki II alkalmával először nézik meg a tanítványok a szimbólumok írott alakját, sokan emlékeznek arra, hogy korábban láttak már egyetkettőt közülük. Vannak, akik már el is kezdték használni őket A reiki-energia segítségével a kezünkön keresztül már felvettük velük a kapcsolatot, még mielőtt a reiki IIben képzeletben megpillantottuk volna őket Ha a belső látásunkkal már hozzájutottunk a szimbólumokhoz, azonnal a közvetlen ülések és az öngyógyítás kiegészítő részévé, valamint a távgyógyítás alapjává válnak. A közvetlen gyógyításban módunkban áll a kezünket önmagunkra vagy a gyógyított személyre tenni. Távgyógyításkor a személynek vagy az állatnak nem kell fizikailag jelen lennie Egyszerűen képzeljük el, hogy ott van, és a

szimbólumok használatával összekötve végezzük el a kézrátétes reiki-ülést. Tartsuk azokat a tudatunkban, és működésbe lépnek. Az ülés vagy a tartás megkezdése előtt lerajzolhatjuk a levegőbe, a befogadó testére vagy a fölé, vagy a nyelvünkkel a fölső szájpadlásra. Közvetlen gyógyításkor is ugyanígy használjuk őket; a következő fejezetben részletesebben olvashatnak a távgyógyításról. A szimbólumok közül az első a Cho-Ku-Rei, amelynek a használata az erő fokozását eredményezi. A reikiben „fénykapcsoló"-nak hívják Korábban úgy emlegettem a reikit, mint az elektromosságot. A fény akkor kapcsolódik fel, amikor gyógyítás végett letesszük a kezünket Amikor a Cho-Ku-Reit hozzáadjuk, a fényerő ötven wattról ötszáz wattra fokozódik. A reiki II 110 V feszültségről 220 V-ra növeli a gyógyító képességeinket, a reiki III váltóáramból egyenáramot csinál. A Cho-Ku-Rei-jel képi megjelenítésével a

reiki-energia elérésének a képessége sokszor fokozódik. Lehet, hogy minden gyógyítás alkalmával használjuk. A Cho-Ku-Rei egy központosított foltba sűríti a reikit azáltal, hogy a gyógyításhoz az isteni világegyetem minden energiáját összehívja. A jel spirális és ösvény formája a labirintusnak, a krétai Knósszosz palotájában egy beavatási területnek a tervrajza Bolygónk régészeti emlékein a spirál mindig az isteni energiát jelképezi. A szimbólumvázlatok vékonyabb, nyilazott vonalai megmutatják, hogyan kell lerajzolni a formákat. A jeleket meg kell tanulnunk, és képesnek kell lennünk egészen pontosan lerajzolni őket Én az óramutató járásával megegyező irányban, balról jobbra tanultam meg lerajzolni a Cho-Ku-Rei jelét, míg a hagyomány követői az ellenkező irányban haladva rajzolják le. Mindkét módon kipróbáltam én is és sok tanítványom is, akik egyetértenek velem abban, hogy az óramutató járásával

megegyező irány növeli az energiát, miként arra a szimbólum hivatott. Az ellenkező irány nem éri el ezt a hatást Bármely metafizikus vagy energiával dolgozó eljárásban - a Wiccát is beleértve - az északi félgömbön az órajárás irányának mozdulata a megidézés és a növekedés iránya, az ellenkező a csökkenésé és a szétszóródásé. Pont ellenkezőleg van ez a déli félgömbön A szándék itt mindenekfelett való Próbáljuk ki mindkét módon, és döntsük el magunk. Ha a magunk számára meghatározzuk, hogy melyik irány fokozza az energiát, akkor tartsunk ki mellette, mivel a szimbólum rendeltetése a növelés Válasszunk ki egy irányt, és használjuk következetesen azt. Csak egyetlen alkalommal kaptam szellemi közléssel utasítást a Cho-Ku-Rei-jelnek az óramutató járásával ellenkező irányban való használatára. Gyomorrákos nőt kezeltem abban az időben A gyógyítás alatt a szokásos irányban rajzoltam a

Cho-Ku-Reiszimbólumot, ám amikor a kezem a daganat területére ért, azt az utasítást kaptam, hogy az ellenkező irányban végezzem a rajzolást. Megértettem az üzenetet, mivel a jobbról balra forgó irány szétszóródást jelent a számomra. Csak nagyon ritkán, ehhez hasonló helyzetekben használtam a szimbólumot „visszafelé". A jelek használata közben rettentő fontos a szándék; ha növekedésre törekszünk, a szimbólum növekedést ér el, bármilyen irányban rajzoljuk is le. Mindkét irányban megrajzolt kettős Cho-Ku-Rei-jelet a megnyilvánuláshoz használunk, erről bővebben a következő fejezetben. A következő a Sei-He-Ki, ezt pedig hagyományosan az érzelmi gyógyításra tervezték. Én azt tanultam, hogy amikor a gyógyító ülésen valaki rosszul van, zaklatott vagy érzelmileg zavart, akkor használjuk, de máskor ne. A meghatározása ez volt: „Isten és (férfi)ember egyesülése", ami valahogy sérti a feminizmusomat. Miért

nem „Istennő és asszony egyesülése" vagy „Istenség és emberek"? Másik megfogalmazás lehet: „Amint fent, úgy lent." A szimbólum az emberi energiamintákban megjelenteti az isteni létet, és összerendezi a felső csakrákat Érdekes megjegyezni: a Sei-He-Ki-jelnek kevesebb változatát láttam, mint a többinek. Az írási stílusoknak mindössze egy változatában meghosszabbítják Bár ennek a jelnek kevesebb változata van, a használatában több eltérés mutatkozik. Hagyományosan a jelet ugyanúgy kijelölik a szellemi szintű, mint az érzelmi gyógyításfa, de úgy érzem, ez tévedés A Hon-Sha-Ze-Sho-Nen az, amelyik a szellemet célozza meg. A jelről a könyv későbbi lapjain olvasható további tájékoztatás világosabbá teszi majd a megkülönböztetést. Minél több gyógyító munkát végzek, annál bizonyosabbá válik számomra, hogy minden fizikai szintű betegségnek nyilvánvalóan van érzelmi megfelelője. Nincs

jelentősége, hogy vajon Louise Haynek és Alice Steadmannek van-e igaza, akik azt állítják, hogy az érzelmi állapot vagy múltbéli érzelmi sérülés okozza a betegséget, avagy pedig maga a betegség idézi-e elő az érzelmet és a gondolkodás megmerevedését. Tény, hogy a betegség és a fájdalmas érzelmek együtt járnak, és a betegség gyógyí- tása a hozzá tartozó érzelem gyógyítását is jelenti. Az emberi élet tele van fájdalmakkal és kisebb-nagyobb sérülésekkel, s a legtöbb ember azt tanulja, hogy az érzelmek kifejezése helytelen. A fájdalom átérzésének, majd elengedésének az elfogadása helyett az érzelmek bennünk rekednek. Ha a fájdalom bennünk marad és nincs más kiszabadítása, akkor fizikai betegségben nyilvánul meg A reiki-energia a fizikai, az érzelmi, a mentális és a spirituális testek minden szintjén oda áramlik, ahol szükség van rá. A Sei-He-Ki-jel használatakor különösen az érzelmi szempontot célozzuk

meg, és gyakran ez a gyógyítás kulcsa Felszínre hoz egy visszatartott, fájdalmas érzelmet vagy sérülést. A gyógyított személy újra kapcsolatba kerül a fájdalmával, elég hosszú időre ahhoz, hogy beteljesítse és elengedje. Az elengedett érzelemmel együtt gyakran elenyészik a fizikai betegség A harag, a csalódás, a félelem, a gyász és a magány gyakoribb forrásai az emberi betegségeknek, mint a baktériumok, a vírusok vagy szervi működészavar Ezt szem előtt tartva a Sei-He-Ki-jelet a legtöbb gyógyításkor használom. Az emberekhez hasonlóan az állatok is a betegséget használják fel azoknak az érzelmek a kezelésére, amelyektől másként nem tudnak megszabadulni. Ugyanazokat az érzelmeket érzik és tapasztalják, mint az emberek, ám az életük megértése és irányítása nem azokon a szinteken van, mint az embereké. Emiatt a háziállatok sokszor csalódnak és félnek A gazdájának különösen erős módon kiszolgáltatott kutya

vagy a macska a gazdi betegségeit vagy érzelmeit is megjelenítheti, ezáltal szentesíti önmagát a folyamatban. A háziállatok hivatásként magukra vállalják a gazdájuknak és az otthonuknak a zavaró energiától való megtisztítását Az állat fölveheti a családi válságot, és nem biztos, hogy elég erős annak átalakításához. A Sei-He-Ki-jel állatokban és emberekben egyformán az érzelmi fájdalom elengedését segíti elő, hogy a betegség gyógyulhasson A Sei-He-Ki-jelnek gyógyításban és azon kívül még további haszna is van. Megidézhető védelemhez és tisztuláshoz, negatív energia kipucolásához, spirituális kötöttségek eloldásához és negatív érzelmeknek, betegségnek vagy ellenségnek a helyiségtől való távol tartásához is. Nekem nem tanították meg ezeket az alkalmazási területeket, és úgy vélem, általánosságban véve nem ismerik őket többé. Ez is olyan szelete az ismeretanyagnak, amit a feledés veszélye fenyeget

A Sei-He-Ki-jelnek ilyen és más egyéb célból történő felhasználásairól a következő fejezetben adok tájékoztatást. A szimbólumok bemutatásakor a reiki I-ből ismert kézrátétes gyógyításban játszott alapvető szerepükre összpontosítottam. Ebben az összefüggésben a legtöbb gyógyító ülésen a betegség érzelmi forrásának a megváltásához segítségül hívom a Sei-He-Kijelet. A Sei-He-Ki-jel módfelett fontos akkor, amikor a gyógyítás során a befogadóban érzelmi oldódás veszi kezdetét. Ha az illető törekszik ennek a megvalósítására, ám láthatóan nem tud beszélni vagy sírni, a szimbólum segíteni fog neki Jelenítsük meg képileg a Sei-He-Ki-jelet, magunkban mondjuk el a nevét, rajzoljuk fel a nyelvünkkel a szájpadlásunkra, a kezünkkel a levegőbe vagy akár a befogadó testére. Rajzolhatjuk a gyógyítás kezdetén a Korona csakrájára is, ha tudjuk, hogy elsődlegesen az érzelmek kiárasztásával kell kezdenünk.

A Sei-He-Ki-jel megidézése az érzelmi testre központosítja a reiki-energiát és fölerősíti a hatásait. Segít abban, hogy a befogadó meg tudja célozni a gyógyuláshoz szükséges jellemző érzelmeket, és a lehető leggyorsabban el tudja azokat engedni. Használjuk a szimbólumot rögtön a gyógyítás kezdetén és/vagy akkor, amikor szükségesnek mutatkozik. Ha a benső megérzésünk egyáltalán nem emlékeztet bennünket a Sei-He-Ki-jelre, akkor az feltételezhetően nem szükséges a gyógyuláshoz. A Sei-He-Ki-jel talán A. J Mackenzie Clay: The Challenge to Teach Reiki (Felhívás a reiki tanítására, New Dimensions, 1992) című könyvében jelent meg először nyomtatásban. Az ő rajza megegyezik azzal, amit én tanultam Clay „a bennünk lévő forrás működtetőjeként" írja le a Sei-He-Ki-jelet. A kundalini felébresztőjeként és megtisztítójaként, a tudatminták megváltoztatójaként, valamint a tudat és a test kapcsolatának a

tudatalattin keresztül történő gyógyítójaként is megjelöli. A következő könyvében (One Step Forward fór Reiki (Egy lépés a reiki felé) Clay bemutatja a páros jelet, két SeiHe-Ki-jel egymással szembe fordított és fentről lefelé megrajzolt képét. Véleménye szerint a szimbólum ilyetén használata egységbe rendezi az agy két féltekéjét A. J Mackenzie Clay a The Challenge tó Teach Reiki című könyve 9. oldalán a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jelnek is bemutatja egy másik változatát. Ezt a jelet használják a legtöbb változatban, talán az emlékezetben tartást és rajzolást illető összetettsége miatt. A többi reiki szimbólumhoz hasonlóan ezt is japánul írták, és egy képet hivatott közvetíteni. A HonSha-Ze-Sho-Nen-jel magas piramist formáz, és az emberi testre hasonlít Angolul Cho-Ku-Rei Az óramutató járásával megegyező irányban Hon-Sha-Ze-Sho-Nen Egymás mellé rajzolva, az egyik kissé hátrébb, m i n t a másik.

„pagodaként" is ismerik, de a korábbi „sztúpa" elnevezés talán pontosabb (a sztúpa a tantrikus buddhizmusban az öt csakrát vagy az öt elemet képviselő szobor, illetve épület). A tanulmányaim szerint a jel azt a mondatot betűzi le, amely a fordításban a „Nincs múlt, nincs jelen, nincs jövő" jelentéssel bír. A legtöbb gyógyítónak azt tanítják, ez a távgyógyítás szimbóluma. Ez igaz is, ám a rendkívül erős kép használatának csak a kezdete. A Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel az energia, amely a reiki-gyógyítást távolságon, téren és időn túlra közvetíti Távgyógyításban mindig használjuk, és az önmagunkon vagy másokon alkalmazott kézrátétel alkalmával is A leghatékonyabb a közvetlen gyógyító üléseken való használata A hatókörét tekintve a reiki II energiakulcsok és talán a reiki III szimbólumai közül is ez a legerősebb és a legösszetettebb. A Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel az Akasha Krónikába, a valamennyi

lélek életéről készült feljegyzésekbe is bejárást kínál, ezért a karma-gyógyításban van a legfontosabb szerepe. Az Akasha Krónika leírja valamennyi léleknek a jelen életidőt is tartalmazó sok testet öltése karmikus céljait, kötelezettségeit, megállapodásait és életfeladatát. A szimbólumot a gyógyításban használva a jelen élet sérüléseit átprogramozhatjuk úgy, hogy azok szó szerint megváltoztatják a jövőt. Fölfedhetjük és elengedhetjük az elmúlt életek mintáit, teljesíthetjük a karmikus kötelezettségeket A közvetlen kézrátétes üléseken, általában egymást követő gyógyítások alatt ez mind bekövetkezik Az eljárást öngyógyításra is használhatjuk íme egy olyan eset, amely a szimbólumnak a jelen életben kezdődött karmák oldására gyakorolt hatását példázza. Egy nő vérfertőzés áldozata volt gyerekkorában, és most az ebből eredő sérülések gyógyításán munkálkodik. Elég hosszú ideig

foglalkozott már a kérdéssel ahhoz, hogy tökéletesen megértse, mi történt vele, ez pedig a múlt elengedésének szükséges előfeltétele. A Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel a Sei-He-Ki hatáskörébe tartozó tudatalatti helyett a tudatos elmével, a mentális testtel dolgozik, ezért ez a folyamat következő állomása. Miután az illető átélte az érzelmet, a Hon-Sha-ZeSho-Nen-jel választási és cselekvési lehetőségeket kínál Amikor olyan beteget gyógyítunk, aki nem érti a teljes képet, aki még nem ment végig az érzelmeken, a reiki-gyógyítást a Sei-He-Ki-jellel folytassuk, egészen addig, amíg el nem j u t erre a pontra Az ülés alatt az asszony a vele történtekről és a vérfertőzésnek az életét befolyásoló kihatásai megértéséről beszél. Ebben az esetben a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel használatának első lépése annak lerajzolása vagy képzeletbeli megjelenítése, miközben az illetőt arra kérjük, jellemezze magát mint gyereket Majd a

kézrátétel! folytatva az a kérésünk felé, látogassa meg gyermeki önmagát, és adjon ennek a gyermeki énjének gyógyítást. Adja át a reiki-energiát a sérült kicsi lánynak, és mondja meg neki, hogy nincs-többé egyedül. Ezalatt folytassuk a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel és esetleg a SeiHe-Ki-jel vizualizációját is A gyermek kérhet valamit későbbi önmagától; biztassuk az asszonyt arra, hogy minden szükségeset adjon meg neki. Egyszerűen hangzik, de mélyen megrendítő és erőteljes gyógyítás lehet. A gyógyítottnak szüksége lehet utána néhány nyugodalmas napra ahhoz, hogy összegezze az ülésen történteket. Majd egy másik ülés alkalmával ismét juttassuk el az asszonyt gyermeki önmagához, ez alkalommal az első vérfertőzését megelőző nap vagy éjszaka időpontjára. Kére- síinkre írja le a napot: mit csinál, érez és gondol a gyerek. Azután szorgalmazzuk annak az elképzelését és elmondását, milyen lett volna az a nap

vagy éjszaka akkor, ha az elkövető nem lépett volna be a szobájába. Ennél a pontnál kezdjük alkalmazni a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jelet. Milyen lett volna az az éjszaka, ha nem gyalázták volna meg? Kérjük arra, hogy jelenítse meg ezt is. Most vezessük az asszonyt előbbre egy új életbe. Milyen lenne a rákövetkező nap, ha a megelőző éjszakán nem erőszakolták volna meg? Milyen volna az élete hat hónappal később, ha a vérfertőzést nem követték volna el vele? Egy év múlva? Mennyiben változott volna az élete öt évvel később? Tíz év elmúltával? Milyen lenne ma? Milyen lenne az élete a mától számított öt év múlva, ha egyáltalán nem gyalázták volna meg? Fokozatosan bátorítsuk arra, képzelje el az életét a vérfertőzés megtörténte nélkül. Ezt a folyamatot, bármilyen fontos, az életet megváltoztató sérülés esetén alkalmazhatjuk Ha már eljuttattuk az illetőt a mostani időbe, kérjük meg, hogy a változásokat hozza át a

jelenbe és a jövőbe, s tegye azokat az élete részeivé. Ezzel egy időben sok-sok HonSha-Ze-Sho-Nen-jelet küldjünk felé Ellenkezhet, mondván: „De hát megtörtént! Hogyan viselkedhetnék úgy, mintha nem történt volna meg?" Nem letagadni igyekszünk a valóságot, hanem megváltoztatni és meggyógyítani a mai napig visszamaradt érzelmi károkat. Azt mondjuk neki: „Persze hogy megtörtént, de éppen most teremtett egy új valóságot. Melyiket szeretné a magáénak tudni közülük?" A nő valószínűleg az elképzelt/vizualizált változatot választja Utasítsuk arra, hogy helyezze azt be a jelenbe, és tegye a magáévá, azután nézze meg a jövőjét Újból ismételjük meg a jel megformálását A gyógyítás végén hagyjuk a nőt a szokásosnál hosszabb ideig pihenni. A teljes mentális teste átrendeződik, és ez a folyamat esetleg egy hétig is eltarthat. Ez alatt az idő alatt szüksége van arra, hogy a lehető legtöbbet legyen minél

nyugodtabban egyedül. Talán az átlagosnál több alvást igényel, és tegye is meg, amikor csak szükségét érzi A nyugalmas órákban filmszerűen lepereghetnek előtte a múltbéli vérfertőzés egyes jelenetei. A velük való foglalkozás mindössze abból áll, hogy figyelje meg és bocsássa el őket; ne harcoljon velük, és ne álljon nekik ellen. Ha a képekkel együtt érzelmek is fölkelnek, azok gyorsan elröppennek. Élje át őket tétlenül, gyorsan tovatűnnek E gyógyítás hatására megváltozik az élet. A fölszabadult régi érzelmekkel (érzelmi test gyógyítása: Sei-He-Ki) és az újrateremtett öreg képekkel (mentális test gyógyítása: HonSha-Ze-Sho-Nen) az asszony előbbre lép az életében. Kiszabadította a vérfertőzés élményét az Akasha Krónikájából, és megoldotta a karmáját Bár semmi sem tud változtatni az elszenvedett vérfertőzés tényén, a gyógyítás megváltoztatta az érzelmi mintáját, és ezáltal mentesítette őt

a károktól. Új képek újra programozzák az agyat Ez a fajta gyógyítás évekkel is megrövidítheti a vérfertőzésből való felépülés jellegzetes, hosszadalmas és nehéz folyamatát. Ami talán még ennél is fontosabb, az az, hogy megakadályozza a traumának az újabb és újabb életeken át ismétlődő karmikus mintává válását. Néha az elmúlt életben kialakult mintákat kell felszabadítani és meggyógyítani. Súlyos krónikus depressziótól szenvedő nő keresett fel egy ízben, és elmondta, hogy egész életében ok nélkül volt lehangolt. Gyógyszeres pszichiátriai kezelésben is részesült már, ami nem segített ugyan, mellékhatásai viszont voltak Akkor éppen holiszti- kus eszközökkel próbálkozott. A gyógyító ülésen megkértem, menjen vissza a legelső depressziója idejéhez; azt gondoltam, élete korai szakaszában megtörtént traumára bukkanunk. Ehelyett fölvázolt egy Krisztus előtt a harmadik században lejátszódott

jelenetet, amikor is megszégyenített és csődbe hajszolt görög férfi volt. Elkeseredésében a tengerbe vetette magát egy magas parti szikláról, és megfulladt Használni kezdtem a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-szimbólumot. Megkértem, térjen vissza az öngyilkosság elkövetését megelőző naphoz, és képzelje el a helyzetének egy másfajta kezelését. Azt válaszolta, hogy rengeteg pénzre lenne szüksége, ám senkitől sem tud segítséget kérni. A javaslatomra elképzelte, hogy gazdag édesapja egy ölelés kíséretében átadja neki a pénzt, így kifizette a tartozását, nyugodtan töltötte az estét, és visszaszerezte jó hírnevét. A jel közvetítését még mindig folytatva arra kértem: képzelje el, milyen az élete egy évvel később - egy kisfiú édesapja volt Öt év múlva városi kormányzónak választották - Milyen halált halt ebben az életében? - kérdeztem. - Érzelmek nélkül nézze, mint a mozifilmet. Öregkorában, a gyermekeitől és az

unokáitól körülvéve, ágyban fekve halt meg. Akkoriban a közösség egyik legtekintélyesebb férfiúja volt. Ekkor azt kértem tőle, hogy az imént önmagának adott gyógyítást hozza el magával a jelen életébe. Befejeztem a reiki-ülést, és az illetőnek ebben az esetben is szüksége volt csaknem egy hétre ahhoz, hogy feldolgozza a gyógyítást. Attól kezdve soha többé nem volt lehangolt Ugyanettől a nőtől egy másik ülés során azt kértem, ismét térjen vissza ugyanabba az életidejébe, és beszélje el, mit lát. Tökéletesen más jelenetet írt le, mint első alkalommal, nem volt benne öngyilkosság, megszégyenítés, csődeljárás és depresszió Megkérdeztem, volt-e még olyan élete, amelyikben depressziós volt vagy öngyilkosságot követett el. Ezen az ülésen még négy másik életébe vezetett el, és mindegyikben nagyon gyorsan megváltoztattuk az előadást Mivel a görögországbeli elsődleges helyzetet kezeltük, így a mintát

ismétlő életeket gyorsabban tudtuk gyógyítani Ismételten egy hétig tartó összegző időszak következett, amikor is képek és érzelmek bukkantak a felszínre és szabadultak fel. Megengedte magának, hogy többet aludjon, mint máskor, és úgy érezte magát, „mintha a molekulái átrendeződtek volna". Amikor legközelebb gyógyítást végeztünk, visszavezettem őt az előző ülés életeinek mindegyikébe, és a képek ezúttal is nagyon eltérőek voltak. Nem találtunk több olyan életidőre, amikor lehangolt vagy öngyilkos lett volna. A karmikus minta meggyógyult Egy helyzet mindaddig visszatér, amíg valami módon ki nem szabadul az Akasha Krónikából A buddhisták minden valóságot „a tudat cselekedetének" tartanak, és ez a karmára vonatkozó meghatározásuk is. A minta (mentális testben történő) tudatos megváltoztatása révén az érzelmek egyszerre érvényre jutottak (a nő érezte a depressziót, és felismerte annak minta

voltát), a helyzet karmája feloldódott és megszűnt Az asszony élete nagyon más lett a folyamat óta. Ez a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel egyik fö kézrátétes alkalmazási területe. A reiki III fejezetben bővebben lesz szó az alapjairól és arról, miért is lehet ezt véghez vinni. A fent leírt ülések nagyon erőteljes munkát jelentenek, és jellemzően bemutatják, mire Választható reiki II szimbólumok és megrajzolásuk módja Választható Hon-Sha-Ze-Sho-Nen Usui hagyományos reiki Cho-Ku-Rei Sei-He-Kei „Tedd ide az erőt" vág} „Isten itt van" (az óra járásával ellentétes irányban) „Kulcs a világegyetemhez" vagy „Ember és Isten eggyé válik" Hon-Sha-Ze-Sho-Nen „A bennem lévő Buddha kinyújtja a kezét a benned lévő Buddha felé, hogy elősegítse a megvilágosodást és a békét" válik képessé a gyógyító a reiki II. fokozaton Amíg nem áll készen arra, hogy valakit átsegítsen a folyamaton, addig

ilyen nehéz eset nem kerül elé. Azt se feledjük, az eljárást önmagunkon is alkalmazhatjuk Szükség esetén egyedül is elvégezhetjük a gyógyítást, de még jobb másvalakinek az irányításával csinálni Az efféle gyógyítás ideje csak akkor érkezik el, amikor készek vagyunk rá. Fontos, hogy a helyzetről a lehető legtöbb tájékoztatást megkapjuk a gyógyítás előtt. Az érzelmeknek érvényre kell jutniuk, vagy legalábbis fel kell azokat ismernünk azelőtt, hogy a mentális szintű gyógyítás megtörténhetne Az a nő még nem kész, aki épp hogy egy hete ismerte csak fel a gyermekkori megerőszakolását. A múlt megváltoztatása és a változásoknak a jelenbe való átültetése révén a jövőnket is megváltoztatjuk. Minden jelen pillanat jövő volt, amíg el nem érkezett a mostba, azután pedig múlttá válik A múltbéli esemény megváltoztatására a jelen és a jövő is válaszol. Ez dominóhatást vált ki, amelyet jól hasznosíthatunk

Jelen vagy elmúlt életbéli megrázkódtatás megváltoztatásának képi megjelenítésekor nagyon ügyeljünk arra, hogy a változások olyanok legyenek, amilyeneket a jelen és az eljövendő életeink részévé akarunk tenni. Csak új pozitív megoldásokat hozzunk létre, és csak pozitív választási lehetőségeket vizualizáljunk Azok, akik akár közvetlen, akár távolba küldött mentális gyógyítással dolgoznak hamar megtanulják, hogy „Minden idő most van". A Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel a távgyógyítás munkáján keresztül megvalósuló gyógyítás közvetítésének az eszköze is (a következő fejezetben több szó esik erről). A Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel fordítása: „Nincs múlt, nincs jelen, nincs jövő." Ez sok alkalmazási területéhez megadja a kulcsot Amikor reiki U-t tanultam, azt a jelentést is hallottam: „Nyisd ki az Élet Könyvét, és most olvass!" Másik jelentése a „Namaste" buddhista köszöntés: „A bennem

lakó Istenség üdvözli a benned lakó Istenséget." Akárhogy határozzák is meg, a szimbólum a jelenlegi és más életidőkben is gyógyítja a múltat, a jelent és a jövőt. A kettős szimbólum használata megközelíti és gyógyítja a jövőt. A vizualizációban az egyik rajza csaknem eltűnik a másik mögött Ezek tehát a reiki II szimbólumai, amelyeket további kettő követ a harmadik szinten. A Cho-Ku-Rei a gyógyítás során a fizikai testre összpontosít, a Sei-He-Ki az érzelmi testre, avagy tudatalattira, a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen pedig a mentális testre, avagy tudatos elmére irányítja a reiki-energiát. A közvetlen gyógyításban nem szokatlan mindhárom szimbólumnak a használata, bár nem mindig fordul elő. A gyógyítás közben akkor használjuk a szimbólumokat, amikor azok használatra jelentkeznek, ha nem kapunk szellemi irányítást az alkalmazásukra, akkor nincs szükség rájuk. Jó, ha csak egy szimbólumot használunk, és az is

helyes, ha egynél többet. Engedjük, hogy a reiki II-ben megerősödő és világossá váló ösztönös megérzésünk vezessen. A rajzukat a masszázsasztalra vagy az alá is elhelyezhetjük. A szimbólumokat meg kell jegyeznünk, és ehhez némi időre van szükség. Úgy kell rájuk emlékeznünk, hogy az ábra jelzéseit követve le is tudjuk őket rajzolni. Minden vonalat tökéletesen és megfelelő sorrendben kell meghúznunk, és a rajzolatuknak pontosan úgy kell kinézniük, mint ahogy azt az ábrák mutatják. Ha már ismerősekké váltak a számunkra, a gyógyítás közben még akkor is „teljesen" el tudjuk küldeni őket, ha nem emlékezünk rájuk tökéletesen. Nevezzük néven és vizualizáljuk a lehető legtisztábban őket a tudatunkban, és a szimbólumok mindegyik vonala a helyén lesz, amikor megjelennek. A reiki II tanfolyam és összehangolás után néhány órával máris ez történt velem. Több hétig is eltartott, míg eléggé az

emlékezetembe vésődtek ahhoz, hogy képes legyek lerajzolni őket Én csak ibolyaszínben tanultam a vizualizálásukat, ám a gyógyításaim során úgy találom, változik a színük. Bármilyen tiszta világos színben tűnnek elő, az mind helyes Gyakoroljuk a kezünkkel a levegőbe rajzolni őket, miközben az egész kezünk mozogjon, ne csak egy kinyújtott u j j u n k . Azok a csakrák, amelyekből az energia kiáramlik, elsősorban a tenyéren vannak. Aki tőlem vagy bármelyik tanítványomtól tanult reiki II-t, annak mindkét kezén elhelyezkednek a szimbólumok. Aki hagyományos módon tanult, attól talán megkérdezték, melyik a „gyógyító keze", és csak erre az egy tenyerére helyezték el a szimbólumot. A gyakorláskor vagy a gyógyításkor történő vizualizáció közben nyomjuk a nyelvünket a fogak mögött a szájpadlásunkra. Ez a mozdulat összekapcsolja a két fö Kundalini/Hara-energiacsatornát a testtel, és fokozza a szimbólumokat

továbbító erőt A Kun- dalini megnyitása című fejezetben több ismeretet találnak erről és az ismeretek használatáról is. A reiki az emberi elektromos rendszerrel működik, ez pedig egy része annak A reiki szimbólumok rajzainak érdekes változatait láttam, különösen a Hon-ShaZe-Sho-Nen-jelről. Amikor valaki III fokozatú reiki-tanítást kér tőlem, azt tanácsolom az illetőnek, hogy a szimbólumok eddig már használt bármelyik módozatát használhatja Mindegyik változat működik, vagy pontosabban szólva nem egyetlen helyes van közöttük, és a reiki szellemi vezetői mindegyiket működőképesre formálják. A szimbólumok használatakor nagyon fontos szerepet játszik a szándék. A reiki szellemi vezetői azt akarják, hogy napjainkban minden lehetséges módon megjelenjen ez a gyógyítás a Földön. Minden tőlük telhető módon igyekeznek ezt elősegíteni Ha rosszul rajzoltuk az egyik szimbólumot, ne kezdjük el elölről, majd ők

kijavítják. Mindazonáltal ne használjuk ezt a felületes memorizálás mentségeként. A szellemi vezetők nem tűrik a lustaságot, de boldogan támogatják az őszinte erőfeszítést Miként a reiki I kéztartások, úgy a szimbólumok megtanulásának is a használat a legjobb módja. Mindig tisztelettel kezeljük a reiki szimbólumokat. Nagyon ősi energia szent képviselői, és megtestesítik önmagukban az energiát A tanulókkal hagyományosan megígértetik, hogy nem mutatják meg a szimbólumokat senkinek, aki nincs beavatva a reiki II tanításokba. Érzésem szerint nem lehet őket kártékonyán használni, és az összehangolások nélkül nem lépnek működésbe Mindazonáltal körültekintően kell bánni velük Néha megmutattam a szimbólumokat reiki I tanulóknak, akik az összehangolások során látták őket. Újdonsült reiki I tanulóként megláttam a szimbólumok egy részét, és megkérdeztem, mit látok; a tanárom téves felvilágosítást adott. Az

őket körülvevő hazugság nem egyeztethető össze a gyógyítás erkölcsi elveivel, és szükségtelen is A következő fejezetben még többet tudhatunk meg a reiki II szimbólumainak a használatáról: a távgyógyítást, a három szimbólumkulcsnak nem gyógyító célú felhasználását, és a szellemi vezetőkkel való munkálkodást tárgyalja. A kezdő reiki I tanítvány mostanra tapasztalt gyakorlóvá vált, aki készen áll a haladóbb munkára ÖTÖDIK FEJEZET TÁVGYÓGYÍTÁS ÉS EGYEBEK A kézrátétes gyógyítás erejének és összpontosításának a fokozásával a reiki II szimbólumok lehetővé teszik a távgyógyítást. Ez azt jelenti, hogy gyógyítást adunk valakinek, aki fizikailag nincs jelen, s akire az ülés közben nem tudjuk rátenni a kezünket. Az efféle gyógyításnak a lehető legegyszerűbb végzése megnyitja a pszichikai képességeket, és a pszichikai fejlődés a reiki II gyógyítóvá válás egyik eredménye. A második

szintű reiki elsődlegesen az érzelmi és a mentális szinteken hat, míg az első szint a fizikai testet gyógyította. A távgyógyítás a mentális test, a tudatos elme szintjén megy végbe, mint az előző fejezetben tárgyalt karmikus oldás munkája is. Ha „A csoda a tudatosság szándékos megváltoztatásának a tette, miként Dion Fortune bölcs mondása állítja, akkor a reiki II bizonyosan csoda. A világban valódi eredményekkel megjelenő csoda Az a gyógyító, aki gyakran dolgozik ezen a szinten, ugyancsak tudatossá válik a fizikai szint mögötti valóságokról. Egybehangzik ez azzal a buddhista szemlélettel, miszerint minden valóságot a tudat teremt az ürességből A tantrikus buddhista mentális gyakorlás az összetett vizualizációk fejlesztését tartalmazza, istenségekkel és démonokkal benépesített egész világok születnek meditációban. Ezek az adeptus tanáraivá válnak az ő saját világán túli világban A reiki II beavatással a

más valóságokhoz való kapcsolódás veszi kezdetét, és a gyógyító megtanul más világokba is belépni a gyógyításhoz szükséges útmutatásokért és segítségért. A reiki szellemi vezetők ezen a szinten mint spirituális vezetők jelennek meg. A reiki II gyógyító a fizikai teste korlátain túl mozog Ez a kiterjedés és új összpontosítás nagyon különös valami lehet a gyógyító számára. A reiki II összehangolás után mélyreható változási folyamaton megy keresztül Ha a reiki I megváltoztatta az életét - márpedig ezt tette -, akkor a reiki II megváltoztatja a gyógyítónak önmagához és a világhoz való viszonyát. A változások erősen pozitívak, ám meghökkentőek lehetnek. Körülbelül fél évvel az összehangolás után a gyógyító valamennyi túlnőtt érzelme és mentális mintája megkérdőjeleződik. Ami többé már nem pozitív, az kitisztul az érzelmi és a mentális testeiből; olyan valakivé válik, aki másként

érez és másként gondolkodik, mint korábban ő maga. Hogy ezek a változások miben állnak, az teljességgel egyéni Mindazt meggyógyítják, aminek az illető életének azon a szintjén szüksége van gyógyításra, és az új valóságok felőli tudatosság kifejlődése révén következnek be Az érzelmi/mentális tisztulási folyamat nem mindig könnyű. Egy asszony úgy határozhat, hogy a legfontosabb kapcsolata többé nem jó neki, és elhagyja a partnerét A másik végre foglalkozni kezd az őt ért erőszak vagy vérfertőzés évekig elnyomott emlékeivel. Valaki más azt választja, hogy felhagy a mások üzletében való dolgozással, és sa- ját vállalkozásba kezd. Addig a képzelet szüleményének tekintett álmok most mindennapi életté válnak, és ami egyszer elfogadhatatlan kockázat volt, az most mindennapos elérhető dologgá válik Mindenkit kiteljesít a reiki, mindenki fejlődik Úgy egy év múlva a gyógyító megnézi ki volt, és most ki.

Elámul, amikor rádöbben, hogy erősebb és teljesebb, bár az oda vezető ösvény kaotikusnak látszott. Elégedett azzal, akivé vált. A legjobb, ha a reiki I és II tanfolyamok elvégzése között várunk valamennyit; három hónap megfelelőnek mondható. Tanuljuk meg az első szintet alaposan, tartsunk gyógyító és öngyógyító üléseket, és mielőtt tovább lépnénk, adjunk a testünknek időt arra, hogy az új energiához alkalmazkodhasson Ám ha nem a hagyományos módon tanulunk, nincs erre idő Amikor hétvégi tanfolyamokra utazom tanítani, általában mindhárom szint átadását felkínálom. A legtöbb tanítványom nem tud más módon hozzájutni a tanításokhoz, és sokan egyszerre végeznek el két vagy akár három fokozatot is. A reiki I és II nagyon jól működik együtt abban az esetben, ha az új tanítvány megérti, és készen áll elfogadni az életében utána következő változások iramát. A metafizikus vagy energia-munkában járatlan

kezdő gyógyítónak jobb, ha lassabban részesül a tanításokban. Három hónap lehet több vagy kevesebb is kellhet ahhoz, hogy az újdonsült gyógyító gyakorlottá és hozzáértővé váljon a reiki I munkában. Mindenki más egyéniség, és más-más egyéni szükségletekkel bír Ha az első szint mély gyógyulást és tisztuló folyamatot eredményez, a gyógyító talán végig akarja ezt csinálni, mielőtt a reiki II-höz hozzáfogna. Hagyományosan csak a magasan elkötelezett gyógyítók lépnek túl a reiki I. fokozaton Vannak, akik éveket töltöttek már a reikitől eltérő energia-munkával, akik fejlesztették a pszichikus képességeiket, és középfokú vagy haladó gyógyítóknak tekintik magukat. Ők a hétvégi tanfolyamon két (vagy akár három) szintet is kényelmesen elvégeznek. Mindenki maga tudja, hogy készen áll-e erre Csak az illető ítélheti ezt meg, és én hagyom, hogy a tanítványaim döntsenek. A reiki-energia soha senkinek nem

ártott, bár néhányakat levertté tehet. A reiki II fö tanítása a távgyógyítás. Ha a tőlünk távol élő édesanyánknak fáj a feje, távgyógyítás útján segíthetünk neki. A távgyógyításnak annyi módja van, ahány gyógyító használja, és nem olyasvalami ez, amit a reikiben találtak fel A szimbólumok, valamint a különleges eljárások teszik a reikit a távgyógyításban egyedülállóan hasznossá. Reiki II tanításakor a távgyógyítást végzők közül mindenkitől sorban megkérdezem, mit csinál. Ha tizenötből nyolcan járatosak ebben a fajta gyógyításban, akkor nyolc különböző módszert írnak körül Mindegyikük hatékony, mivel a csoportoknak csak a fele végzett valaha is ilyen jellegű gyógyítást. A távgyógyítás alapvetően meditatív állapotban végzett vizualizációs folyamat. A vizualizáció (valaminek a belső képi megjelenítése) fantáziálást is jelent. A vizualizációhoz jelenítsük meg a tudatunkban a

gyógyítandó személytMásként mondva képzeljük őt el Nyugaton az ilyen megjelenítéseket általában képi formában végzik, de nem ez az egyetlen módja. A vizualizáció bármelyik érzékszervünk használatát jelentheti: látást, hallást, érintést és szaglást - az ízlelést ritkán alkalmazzák gyógyításban A gyógyító vizualizáció általam tanult egyik módja a rózsák létrehozása. Képzeletben alkossunk rózsát bármelyik érzékszervünk felhasználásával, és ruházzuk rá egy ismerősünk nevét. Küldjünk gyógyítást a rózsának, és figyeljük meg a kinyílását, majd hagyjuk eloszlani Ez a pszichikus gyógyítás vagy a távgyógyítás lényege Ha másokat hallunk arról beszélni, miként végeznek távgyógyítást, akkor néha úgy érezzük, mi már tudjuk ezt. Valaki ezt mondhatja: „Energiát küldök nekik Ez távgyógyítás?" Igen, az Energiát, szeretetet, fényt és színeket, imákat, gondolatokat küldeni, valakit

egészségesnek elképzelni - ez mind távgyógyítási módszer Másik eljárás az, ha a gyógyításra szoruló személy fényképe előtt gyertyát gyújtunk, vagy egy Kwan Yin-, illetve Mária-szobor kezébe helyezzük a képet. A pszichikus gyógyítás legtöbb változata azzal kezdődik, hogy megjelenítjük a gyógyítandó személyt. Ha nincs róla fényképünk, használjunk az illetőre emlékeztető tárgyat A tudatunkban, vizualizációval is végrehajthatjuk a megjelenítést, és a távgyógyítás általában így működik. Nyugodt, zavartalan helyzet kell hozzá, de mindössze rövid idő szükségeltetik. Ezt a nyugodt állapotot meditációnak nevezik, és a távgyógyító eljárás másik felét képezi. A távgyógyítás céljából végzett meditáció nem jelent mély révületet, csak az összpontosítás könnyed állapotát. Ha gyakorlottá válunk a vizualizálásban, akkor már bárhol elvégezhetjük, de kezdetben keressünk meditációra alkalmas

helyet Ez lehet nyugodt szoba, ahol senki más nincs rajtunk kívül, ahol nem fognak zavarni. Csukjuk be az ajtót, kapcsoljuk ki a telefont, és tompítsuk a világosságot A gyertyagyújtás jó szokás; gyönyörűséges, lágy sugárzást ad, és a jó időben meggyújtott gyertya a képzettársítások révén serkentőleg hat a meditációra. Nyugodtan, egyenes kézzel és lábbal üljünk széken, vagy lótusz-, illetve fél-lótuszülésben a földön, ha az kényelmes. Néhány mély lélegzettel nyugtassuk meg magunkat, nézzünk a gyertya lángjába, és képzeljük el azt a személyt, akinek gyógyítást kívánunk küldeni. Az illető nem világosan jelenik meg. Láthatunk árnyat, homályos körvonalát, fényt vagy színeket. Bármelyik megjelenítés azt adja, amire szükségünk van A kép nem lesz olyan éles, mint a fénykép. Ha az uralkodó érzékszervünk nem a látás, akkor az illető cselló hangjaként vagy orgona illataként is megjelenhet.

Megnyilvánulhat az ölelésének vagy a karunkon nyugvó kezének ismerős érzéseként Bármely megjelenő formájában felismerjük, és ez elég Ezután engedélyt kell kérnünk, és ez alapvető fontossággal bír. A reiki I szabályai szerint csak engedéllyel végezhetünk gyógyítást, és a reiki II. fokozaton adott távgyógyítás esetében sem kevésbé igaz ez Ha a fejfájástól szenvedő édesanyánk telefonon keresztül korábban már kért tőlünk gyógyítást, akkor ennél többre nincs szükség. Ha nem kért, és attól tartunk, hogy ajánlatunkat elutasítaná, kérdezzük meg tőle most, a vizualizációnk „asztrál síkján". Valamilyen formában választ kapunk Hallhatjuk igenlő vagy tagadó hangját, vagy a beleegyezés jeleként felénk, illetve elutasítás esetén nekünk háttal fordulhat. Érteni fogjuk, és kötelességünk tiszteletben tartani a kívánságait Gyakran megtörténik, hogy a fizikai síkon elutasítja (vagy szerintünk

elutasítaná) valaki a gyógyítást, és örömmel üdvözli azt, ha ezen a módon kérjük a beleegyezését Kómában lévő beteg esetében ugyancsak ezt a módszert használjuk Ha meditatív kérésre megkapjuk az engedélyt, cselekedjünk. Ha nem vagyunk biztosak a válaszban, akkor azzal a világos szándékkal küldjük a gyógyítást, hogy azt csakis szabad akaratból fogadják el. Tegyük még hozzá, hogy amennyiben az illető visszautasítja az energiát, áramolhasson az tovább a Földnek vagy szükség szerint másvalakinek a gyógyítására, így a nem kívánt reikit tovább áramoltathatjuk pozitív felhasználásra, miközben nem sértettük meg senkinek a szabad akaratát. A nem kívánt gyógyításnak valakire történő ráerőltetése tökéletesen ellenkezik a gyógyítás erkölcsi elveivel Az állatoknak és az embereknek joguk van úgy dönteni, hogy ragaszkodnak a betegségükhöz Az elnyert engedély birtokában következő lépésként fényt küldök

az illetőnek. Nem határozok meg színt, hanem engedem, hogy a fény bármilyen szükséges színűvé válhasson. Valamennyi szín mindaddig pozitív, amíg fényes és gyönyörű A fekete ugyancsak pozitív a gyógyításban; a csillagos éjszakai égnek vagy Földanya termékeny talajának bársonyos feketéje. Sok oka lehet annak, ha valakinek fekete színre van szüksége, és a szeretettel és gyógyító szándékkal küldött fekete soha nem negatív: megnyugtató, védő és a földi erőkkel összekötő hatása van. A legkevésbé hasznos szín (vagy nem szín) a fehér. Sokkalta hatékonyabb a befogadó szükségletére összpontosított színt küldeni, mint a mindent egy kalap alá vevő fehéret A távgyógyításban megjelenő színek némelyike nem földi szín. Nehéz őket szavakba foglalni, és a legjobb tudomásom szerint nincs nevük Hihetetlenül gyönyörűek A földi szint alap (csakra) színeinek megfelelő asztrális színei ezek. Gyakran előtűnnek,

amikor távgyógyításhoz reiki II-t alkalmazunk, és ez a legfőbb oka annak, hogy fény küldésekor nem határozom meg a színt. A földi színek megnevezése behatárolja a lehetőségeket; ez a fajta megjelölés megakadályozza az asztrális kiegészítő színek felbukkanását Azt is jobban szeretem, ha a gyógyított személy, a Fensőbb Énje, vagy a szellemi vezetői választják ki a szükségletekhez képest leginkább hatékony színt Hagyjuk, hogy a szín megtöltse az aurát, majd küldjük el a reiki szimbólumokat. Csorbítatlanul küldjük el őket úgy, hogy egyszerűen kívánjuk a megjelenésüket. Úgy látjuk, keresztül úsznak a téren, hogy a befogadó testére hosszanti irányban lerajzolják magukat. Emlékezzünk arra, hogy a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen a reikit téren és időn át közvetítő jel, használjuk minden távgyógyítás alkalmával. A Cho-Ku-Rei fokozza gyógyító energia-erejét, a Sei-He-Ki pedig a betegség érzelmi összetevőit kezeli.

Jómagam a távgyógyítások legtöbb esetében általában mindhárom szimbólumot elküldöm A szimbólumok ugyancsak felvesznek színt, igyekszem ezt nem korlátozni - a szín azzá alakul, amelyre a befogadónak szüksége van. Amikor elküldtük már a szimbólumokat, várjunk egy percet. A szellemi vezetőinktől vagy az energiában részesülő személytől üzenetet hallhatunk azzal az utasítással, hogy csináljunk még valamit. „Töltsd fel az aurát arannyal!" ez egyike lehet az effajta üzeneteknek A vezetett üzenetek mindig pozitívak és az életet megerősítők, bármi mást mellőznek. Amikor ez befejeződött, vizualizáljuk az egészségét visszanyert személyt Fejfájós anyukánk esetében elképzelhetjük, amint azt mondja, a fejfájása elmúlt Törött lábú személyt megfigyelhetünk boldog rohanása közben, gipsz nélkül, széles mosollyal az arcán. Azután térjünk vissza a meditációból (oszlassuk el a rózsát), és lépjünk be a

jelen tudatállapotába. A folyamat másodpercek alatt, a megmagyarázásánál sokkal rövidebb idő alatt végbemegy A pszichikus gyógyítással foglalkozóknak saját módszerük van, az enyém ez. Nincs ket, vizualizációval dolgozó ember, aki egyformán csinálná, és mindegyik eljárás helyes. A meditációhoz és vizualizációhoz szükséges összpontosítás eleinte lassan alakul ki, ám a gyakorlat során szünet nélkül fejlődik. A rátermettség kialakítása olyan, mint az izom edzése: minél többet használjuk, annál jobban megerősödik. Az új reiki II gyakorlóknak azt ajánlom, éjjelente csinálják. Fokozatosan képesek leszünk bárhol meditatív állapotba süllyedni, és gyógyítást végezni, akár a buszon is. Minél többet gyakoroljuk, annál inkább elmélyül a meditatív állapot, ezért nem ajánlatos például autóvezetés közben végezni. A személy elképzelésének és a rá való összpontosításnak, a fény és a reiki szimbólumok

elküldésének, a felépülése figyelemmel kísérésének és a jelenbe való visszatérésnek ez az egyszerű folyamata rendkívül hatékony. Az így végzett gyógyítás ugyanolyan hatékony lehet, mint a kézrátétes ülés, és ráadásul másodpercekig tart a több mint egy óra helyett. Azt azonban jegyezzük meg, hogy az erről a mentális szintről végzett gyógyitás a befogadó fizikai teste helyett az érzelmi-mentális testekre hat Eltarthat egy darabig (általában egy perctől néhány óráig), mire az így végzett gyógyítás a fizikai fájdalomra nézve érezteti a hatását. Időközben még kézrátétes kezelésre is szükség lehet, annak ellenére, hogy a gyógyítás elérte a betegség forrását. A gyógyított személy valószínűleg érzi a történést, akár tudatában van annak, akár nem. Ha nagyon nyitott az energia iránt és pszichikusán éber, egészen pontosan tudliatja: mikor és mit csináltunk Lehet, hogy nincs teljesen tudatában

ennek, de a gyógyítás ideje alatt talán a küldőjére gondol Hirtelen békességet érezhet, színt láthat, vagy kezdi jobban érezni magát. A gyógyítás közben megszűnhet a fejfájása, és nem is tér vissza. Amikor távgyógyító üléseket kezdünk tartani, eleinte azt gondolhatjuk, "csak elképzeljük" a történteket, mindent csak kitaláltunk. Néhány megerősítő visszajelzés gyorsan megszűnteti a kételyeinket, és az eljárás nagy tisztelőjévé tesz. A reiki szimbólumok rendkívüli hatékonyságot kölcsönöznek a pszichikus gyógyításnak, és óriási mértékben növelik az erejét. A távgyógyításnak bármely módja pozitív Folytassuk a használatát Csak adjuk hozzá a reiki szimbólumokat, és az reikigyógyítássá válik A pszichikus gyógymódok olyan egyszerűek is lehetnek, mint a rózsák alkotása, és annál sokkal összetettebbek is. Kérjük a csakrák meglátását, és azok tisztítása és kiegyensúlyozása révén is

véghez vihetjük a gyógyítást. Ha a csakra nincs a helyén, tegyük vissza. Ha „piszkos", mossuk meg, vizualizáljunk ablaktisztítót Ha törött, használjunk pillanatragasztót. Ha valami eltömi az egyik központját, távolítsuk el a dugót Rendeljük a reiki szimbólumokat, különösen a Sei-He-Ki-jelet mindegyik központhoz, és figyeljük meg, ahogy egyik csakrát a másik után megtisztítják Néhány gyógyító önműködően „lát", és a fentiekhez hasonló képeket használva kijavítja a hibákat. Ha a befogadónak sérülése van, elképzelt tűvel és cérnával varrjuk össze a sebet. Ha törött csontja van, próbáljuk ki az „istenségragasztót" A hasonlatok ugyanolyan jól működnek, mint a képzelőerővel működtetett sebészet - amit vizualizáltunk, az megtörténik. Legyünk bizonyosak abban, hogy csak pozitív módon vizű- alizálunk; az ülés végén megjelenített, egészséges állapotot ábrázoló kép a biztosíték.

Még egyszer: használjuk a reiki szimbólumokat a fájdalmas vagy beteg területek fölött, és azok közvetítik a betegséget meggyógyító energiát. A távgyógyítás közben legyünk nyitottak arra, amit látunk: a dolgok néha különböznek attól, amelynek a kezelésére a gyógyító számított. Például fejfájás gyógyításakor a reiki szimbólumok közvetlenül a beteg gyomrához röpülnek Az energia tudja, hol van rá szükség, hagyjuk azt korlátozás nélkül áramlani. Inkább a személyt gyógyítsuk a betegsége helyett; szenteljük az ülést Janka gyógyításának, ne pedig Janka fejfájásáénak Ez szabaddá teszi az energiát ahhoz, hogy megtegye mindazt, amit csak tud Amikor a gyógyítás befejeződött, térjünk vissza a jelenbe, és feledkezzünk meg róla. Ha továbbra is benne időzünk, az energia a gyógyítónál marad, ahelyett, hogy szabadon engedve a gyógyított személyhez áramlana Miként a közvetlen ülésekben, úgy a

távgyógyítás gyakoriságáról is a helyzet súlyossága szerint ítéljünk. Olyan egyszerű dolgok esetében, mint amilyen a fejfájás vagy fülfájás, egy alkalom elég lehet. Súlyosabb betegségeknél néhány perces időközönként ismételjük meg a gyógyítást, ám az ülések között engedjük el az energiát. Napi egy-két alkalom általában elegendő a legtöbb olyan esetben, amikor a helyzet nem válságos A Hon-Sha-Ze-Sho-Nen alkalmazásával beállíthatjuk a gyógyítás ismétlésének kívánt gyakoriságát. Azt az utasítást is adhatjuk, hogy előre meghatározott időben ismétlődjön (pl óránként egyszer vagy naponta kétszer két órakor) Mindazonáltal legalább naponta ismételjük meg a távgyógyítást, s így újítsuk meg a jelet Amikor a reiki ismétlését kérjük, szabjunk neki határt. A gyógyítás ismétlésének időtartamául azt a megjelölést adjuk, hogy addig tartson, amíg a betegnek szüksége van rá, vagy amíg valamely

sajátságos célt el nem értünk, különben végtelenül, szükségtelenül folytatódik. A távgyógyítások bármelyikét akkor is használhatjuk, ha a gyógyítandó személy jelen van. A helyiség túlsó végében, az illetőtől távolabb elhelyezkedve is alkalmazhatjuk, ha a kézrátétel nem megoldható, vagy a teljes ülésre nincs idő Használjuk akkor is, ha az érintés fájdalmat okozna, mint égési sérülésekkor, vagy amikor akár a befogadót, akár a gyógyítót a fertőzés veszélye fenyegeti. Végezzük alvó háziállatok részére abban az esetben, ha az állat máskülönben nem viselné el a kézrátétes gyógyítást. Jó módszer vadállatok vagy egyéb háziállatok részére is Ugyanez az eljárás önmagunkon is alkalmazható: másvalaki vizuálása helyett magunkat jelenítsük meg a meditációban. Az egyéb típusú távgyógyítások reiki szimbólumokkal való kiegészítése mellett van négy jellegzetesen reiki-módszer. Ezek ugyancsak

vizualizációk vagy összpontosító eljárások Az elsőben képzeljük el, hogy együtt vagyunk a gyógyításban részesülő személlyel, kézrátétes ülést folytatunk Ez elég egyszerűen hangzik, de éppenséggel a négy közül ez a legnehezebb módszer. A reiki tartások elvégzése hosszú ideig tart, ennélfogva a gyógyítónak sokáig fenn kell tartania a meditációs állapotot A legtöbb távgyógyítás másodperces ügylet, viszont effajta meghosszabbított vizualizációt nagyon nehéz megvalósítani, hacsak nem vagyunk nagyon tapasztaltak. Ezen segíthet az, ha képzeletben néhány pár kart növesztünk ráadásként a meglévők mellé, mint ahogy azt Kwan Yin, avagy Tara szobra is bemutatja. Ez tekintélyesen lerövidíti az időt, de még így is nagy erőfeszítést igényel. Mégis az a néhány alkalom, amikor ezen a módon végeztem gyógyítást, nagyon kellemes és rendkívül hatékony tapasztalat volt A távgyógyítás második reiki módja

szerint képzeljük el, hogy az illető ember/állat/növény kicsire összemegy. Tartsuk a képzetet enyhén begörbített két tenyerünk között. Természetesen állatoknak éppen úgy küldhetünk távgyógyítást, mint embereknek, és a Földnek szüksége van mindarra a gyógyításra, amit közvetíteni tudunk neki. Másik változata ennek az, ha kézbe veszünk egy kicsi golyót, olyasfélét, mint amit gyöngynek vagy kulcstartónak árulnak, és reikit küldünk neki. Fényképet is tarthatunk így A befogadó képét a tenyerünkbe ágyazva küldjük el a szimbólumokat és a reiki kézrátétes gyógyítást. A négy eljárás közül talán ez a legkönnyebb A következő két technikában vizualizáció helyett összpontosító tárgyat használunk. Az elsőben üljünk egyenes széken, és képzeljük el, hogy a térdünk és a felső lábszárunk a befogadó teste A térdünk kereksége az illető fejévé válik, a combunk a törzse, a csípőnk pedig a lábát és a

lábfejét képviseli Végezzük úgy a gyógyítást, mintha a kezünk épp a testén lenne, a művelet közben tartsuk tudatunkban a képét. Használjuk a bal térdet az illető elülső, a jobb térdet a hátulsó részének érzékeltetéséhez A negyedik, utolsó módszer a kedvencem. Használjunk helyettesként vagy középpontként játékmackót, babát, párnát vagy az illető fényképét Végezzük el a gyógyítást a mackón, majd képzeljük el, hogy a meggyógyított macit odaadjuk a távgyógyításban részesülő személynek Mondjuk neki ezt: „Fogadd el mindazt, amit a macitól kaphatsz." Ez az eljárás különösen jó abban az esetben, ha az engedélykérésre ezt válaszolja: „Nem vagyok benne biztos", vagy: „Mit akar csinálni?" Mutassuk meg a játékon, majd asztrálisan adjuk azt neki Egy barátomnak segítettem egyszer így, aki megütötte a hátát, ám a gyógyítás idegen volt a számára. Nem volt biztos abban, el akarja-e fogadni,

megmutattam hát neki egy puha játékmackón, amelyet e célból őrzök. Elképzeltem, hogy odaadom neki a macit, és mielőtt befejeztem a meditációt, „láttam", amint kézbe veszi. Ez volt az utolsó dolgom aznap éjjel Másnap a buszon ülve olvastam, mikor is egy képet láttam magam előtt róla: feltartotta a kezében a mackót. Megkérdeztem, mi történik Ezt válaszolta: „Átveszem a macitól" Gyakran használtam a macit vele kapcsolatban addig, míg már elfogadta az energiát közvetlenül tőlem. Összefoglalva: egészítsünk ki a reiki jelekkel bármely, korábban már használt távgyógyítási módszert. A táv- vagy pszichikus gyógyítás meditatív állapotban végzett vizualizáció, amely percek alatt véghez vihető A reikiben négy módja van ennek: Képzeletben jelen vagyunk, és kézrátétes ülést tartunk. Képzeletben összezsugorítjuk az illetőt, és gyógyítás céljából kézben tartjuk. A bal térdünket és fölső lábszárunkat

a beteg testének elülső, a jobbat pedig a hátulsó része megjelenítőjeként használjuk. A gyógyított személyt játékmackóval, párnával, babával vagy fényképpel helyettesítjük. A távgyógyítás egyre könnyebbé válik a gyakorlás során, és a rendszeres használattól fölerősödik. Soha ne becsüljük alá a hatását Ne feledjük a gyógyítást a reiki szimbólumokkal kiegészíteni Kapcsolatlétesítő ülések alkalmával többször is hallottam, hogy a reiki korai időszakában mindenkinek saját külön szimbóluma volt. Ez a személyes szimbólum az energiát rendszeresen használó reiki II gyakorlók előtt néha előtűnik, és gyakran az összehangolások közben jelenik meg először A kép újból és újból láthatóvá válik, és azt kéri, ne hagyjuk figyelmen kívül. Ezek a személyes szimbólumok általában rendkívül pozitívan hatnak az öngyógyító munkára. Időnként más jelentéseik is vannak Effajta energia észlelésekor

meditáljunk fölötte, és gyakoroljuk a szimbólum közvetítését. Gyorsan vagy fokozatosan kifejlődő tudásunk lesz a szimbólum mibenlétéről és használatának módjáról. Néha ezek nem személyes szimbólumok, hanem a reiki III hoz tartozóak A reiki II szimbólumokat a szigorúan vett közvetlen- és távgyógyításon kívül másra is használhatjuk. A Cho-Ku-Rei-jel ételre rajzolásával növeljük annak táperejét, és hálánkat fejezzük ki érte - lehet, hogy ez volt az étel megáldásának az első módja Ha az étel minőségét vagy frissességét illetően kétségünk van, a tisztítás érdekében írjuk le a tányér fölé a Sei-He-Ki-jelet. Ez hasznos lehet kiránduláson is, amikor a burgonyasaláta túl sokáig volt melegben, de ne hagyatkozzunk teljes mértékben a reikire Ha valami kérdésesnek tűnik, ne együk meg. Mindkét szimbólumegyüttes használatakor a tisztító jelet (Sei-He-Ki) végezzük el az energia fokozóját megelőzően

(Cho-Ku-Rei) A Cho-Ku-Rei- és a Sei-He-Ki-jeleket kristályok tisztítására is alkalmazhatjuk. A kő megtisztításához először a Sei-He-Ki-jelet használjuk. Tartsuk a kezünkben a kristályt vagy a drágakövet, és vizualizáljuk a fölé rajzolt szimbólumot. Engedjük belesüllyedni a jelet, és ismételjük ezt addig, amíg már nincs szükség többre. Azután ugyanígy küldjük el a Cho-Ku-Rei-jelet is, amíg a kristály fényes és ragyogó nem lesz A Cho-Ku-Reijel küldése közben határozzuk meg, hogy a drágakövet gyógyítás vagy védelem céljából akarjuk-e használni. Kristály vagy féldrágakövek esetében hasonlóképpen végezhetjük el a meghatározott személy gyógyításának beprogramozását. Tisztítsuk meg és töltsük fel a követ, majd adjuk oda annak, akinek szántuk. A kristályon kívül egyéb tárgyakat is használhatunk ily módon. Amikor gyógyítás a cél, a kőben vagy a tárgyban lévő energiához szívesen hozzáteszem még a

Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jelet is A Cho-Ku-Rei- és a Sei-He-Ki-jeleket orvosság fölé is helyezhetjük a gyógyító tulajdonság fokozására és a lehetséges mellékhatások csökkentésére. Megint a Sei-HeKi-jelet alkalmazzuk először, hogy csak a megtisztított, pozitív sajátságokat növeljük Homeopatikus szer esetében a két szimbólumot a gyógyulás elősegítésére és a rosszabbodás csökkentésére vagy elkerülésére használjuk. A gyógynövényeknek vagy a virágok illóolajának a hatékonysága is fokozódik, ha az üvegüket két kezünk között tartva a Cho-Ku-Rei-jelet közvetítjük beléjük. Én magam is készítek illóolajokat és drágakőelixíreket, és az áztatás és üvegbe töltés közben reikit adok hozzájuk A Cho-Ku-Rei-jelnél nincs nagyobb segítség a bőség megjelenítésére. Használata közben legyünk egészen bizonyosak abban, hogy tökéletesen pozitív és erkölcsös célra alkalmazzuk, és megfontoltan csak azt kérjük, amire

igazán szükségünk van. A világegyetemben bőség van, minden java elérhető azok számára, akik kérik és készek Reiki II-Távgyógyítás Képzeljük el a kézbe vehető méretűre összezsugorított személyt/állatot/bolygót, és adjunk neki gyógyítást. Képzeljük el, hogy a gyógyításban részesülő személlyel vagyunk, és végezzük a gyógyítást úgy, mint amikor ténylegesen jelen vagyunk. A folyamat felgyorsításához a valóságosnál több karral is elképzelhetjük magunkat. Helyettesítsük az illetőt játékmackóval, babával, párnával vagy a fényképével. Végezzük el a gyógyítást a mackón, majd képzeletben adjuk oda azt a távgyógyító kezelésben részesülő személynek. Mondjuk neki: „Fogadd el mindazt, amit a macitól kaphatsz. Képzeljük el, hogy a bal l á b u n k a befogadó teste, és végezzük el a gyógyítást úgy, m i n t h a rajta csinálnánk. Összpontosítsunk a gyógyításban részesülő személyre.

Tekintsük a bal lábat az illető teste elülső, a jobb lábat a hátulsó oldalának. A térdünk a feje, a combunk a törzse, és a csípőnk a lába és a lábfeje. megkapni. A legtöbb embernek, különösen a nőknek nem könnyű az elfogadás: azt tanultuk, hogy jó dolgoknak sem a birtokolására, sem a kérésére nem szolgálunk rá. Természetesen megérdemeljük. Bár a gazdagság és a szerencse sok esetben karmikus és apajogú , a megjelenítése megtanulható képesség A reiki hathatós segítségével történő megjelenítésnek az erkölcsisége világos és egyszerű. Etikátlan valamit úgy kérni, hogy az mások rovására következzen be Pénzhez vagy bármi máshoz, amihez csak akarunk hozzájuthatunk anélkül, hogy valakitől el kellene vennünk. Ugyancsak erkölcstelen az, ha jónak vélünk magunknak valamit, amivel másnak árthatunk. Ha például munkáért folyamodunk, nem jó valaki másnak az állását kérni; helyette kérjük a saját magunk

lehető legjobb foglalkoztatását. A megjelenítendő kérések legtöbbje szerelmi ügyekre vonatkozik. Valaki szerelmét akarjuk, ám az illetőnek másvalakivel van kapcsolata. Etikátlan azt kérni, hogy ez a kapcsolat érjen véget, hogy az illető felénk forduljon. Kérjük inkább a lehető legjobb kapcsolatot anélkül, hogy egy bizonyos személyt megjelölnénk - ez a pozitív irány. Nem etikus viszont valakit kérni vagy vizualizálni anélkül, hogy az illető beleegyezett volna. (Beleegyezés esetén viszont csodálatos a szertartást közösen végezni) Ennek a figyelmen kívül hagyása a szabad akarat megsértése, és éppúgy lehetnek karmikus, mint a kapcsolatot érintő és a jelen életre kiható következményei. Egy kapcsolat pozitív megjelenítésének egyik módja az, ha listát készítünk azokról a tulajdonságokról, amelyeket a lehető legjobb társra ruháztunk, és a listát a vizualizáció középpontjába állítjuk. A sort meditatív állapotban

készítsük el, mint a távgyógyítás esetében Majd vegyük kézbe, és adjuk át a reiki-energiát, valamint a Cho-Ku-Reijelet Hajónak látjuk, helyezzük el a Sei-He-Ki- és a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jelet is a listán. A meditáció végén tegyük a listát meggyújtott gyertya alá, vagy ha van, oltárra Tartsuk meg későbbi meditációkhoz. Az energiát az is növeli, ha újholdtól teleholdig, a növő Hold idején végezzük. A megjelenítés másik módja az, ha örömteli, kielégítő kapcsolatban vizualizáljuk magunkat, de a kedvesünknek nem adunk arcot vagy nevet. Érezzük a csókját vagy fogjuk a kezét. Tartsuk a képet a tudatunkban, és küldjük el a Cho-Ku-Rei-jelet vagy az egymás mellé helyezett párt (kettős Cho-Ku-Rei). Lássuk a jelet a képen keresztben bevésődni. Ezt más dolgok megjelenítéséhez is megtehetjük Ha új lakást akarunk, készítsünk listát a kívánságainkról. Ne korlátozzuk arra, amit megengedhetőnek tartunk; mindent vegyünk

bele Lássuk magunkat az új lakásban szerződéssel vagy kulccsal, amely azt mutatja, hogy a miénk. Küldjünk Cho-Ku-Rei vagy kettős ChoKu-Rei-jelet a képhez Ezzel a meditatív folyamattal bármi szükségeset behozhatunk az életünkbe. Vizualizáljuk magunkat a képekben, ám valaki mást csak akkor vonjunk bele, ha bizonyosak vagyunk abban, hogy nem sértjük az illető szabad akaratát A vikánus* bölcsesség így szól: „Jól fontoljuk meg, hogy mit kívánunk, mert megkaphatjuk." Kérjünk világosan Pontosan azt rajzoljuk meg, amit el akarunk érni, ne pedig azt, amit elérhető* Vikánusok: századunk hatvanas eveiben alakult misztikus társaság, a kelta és druida hagyományok alapján a Földanya kultuszát ápolták. (A ford) nek tartunk. A legtöbben túl keveset kapnak, mivel túl keveset kérnek Mielőtt valamit kérünk, körültekintően állítsuk össze a képét, majd kérdezzük meg, milyen hatással lesz az életünkre Megjelenítő munkához

szívesen használom a Marion Weinstein: Positive Magic (Pozitív mágia, Phoenix Publishing, 1981) című könyvéből származó nyilatkozat átalakított változatát. Ez a vikkán, vagy metafizikus erkölcsökről mostanában egyedül elérhető, és módfelett ajánlható könyv A nyilatkozatot csaknem minden helyzetnek megfelelően módosíthatjuk; én a következőképpen fogalmazom: „Úgy kérem ezeket a dolgokat vagy a velük egyenértékűeket, illetve náluk jobbakat, hogy kérésem egyezzen a szabad akarattal, ne ártson senkinek, és mindenki javára váljon." E mondat használata bármely pozitív megjelenítésnek szándékot kölcsönöz, és minden erkölcsi tévedést helyreigazít. Nem helyettesíti a tiszta etikát, hanem segíti A Sei-He-Ki-jelnek is sokkal több alkalmazása van annál, mint amit a legtöbb gyógyító tanul róla. Negatív viselkedési minták vagy szokások megváltoztatására is használhatjuk, például a körömrágás vagy a

dohányzás abbahagyására Bármikor vágyakozást érzünk, vizualizáljuk a jelet Közvetlen vagy távgyógyítás révén bármely energiaelzáródást csodálatosan megtisztíthatunk vele, gyengén működő csakrát vagy szervet is. A szimbólum megtisztítja a negatív energiát, a spirituális kötődéseket is beleértve A Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jelet is tegyük hozzá akkor, ha a negatív energia vagy minta esetleg karmikus eredetű. Sei-He-Ki-jeleket a ház sarkaiban vagy az ablakai körül is elhelyezhetünk képzeletben, hogy a szoba vagy az otthon energiáját megtisztítsuk. A Sei-He-Ki-jellel első alkalommal minden szobában tisztítsuk meg az energiát, ez háziáldásként működik, majd szerte a házban helyezzük el a Cho-Ku-Rei-jeleket, hogy létrehozzuk és erősítsük a békés otthon minőségeit. Ezek közé a megidézett minőségek közé tartozik a szeretet, az összhang, a barátság, a jómód és az egészség A ház körül, kívül és a birtok

határvonalai mentén is végezzük el a tisztítást Egy öreg ház néha őrzi a korábban benne lakók energiáját. A személy nem él már, ám az energiája és a képe még fennmaradt. Ezt nevezik testetlen lénynek vagy közismerten „szellemnek" Rossz dimenzióban megrekedt lelkek ezek, akiknek segítségre van szükségük a továbbjutáshoz. Negatív vagy ártó lények ritkán rosszindulatúak is lehetnek. Előfordulhat, hogy nem tudják: már halottak A pszichikus tudattal rendelkező emberek láthatják őket, vagy megérezhetik, hogy valami nincs rendben Érezhetik, hogy nincsenek egyedül a szobában vagy hogy valaki figyeli őket, ám testileg senki sincs ott A ház energiája rossz érzést kelt Ehhez hasonló esetekben először alaposan füstöljük át a házat zsályából vagy zsályából és cédrusból készült füstölővel. Minden szobát töltsünk meg a füstjével, és mindegyik sarokba, valamint az ablakok és a bejárati ajtó köré helyezzük

el a Sei-He-Ki-jelet Mondjuk a lénynek: „Itt vagyok, hogy segítsek neked távozni Többé nem tartozol ide." Egy bizonyos ponton érezhetjük a jelenlétét Közvetítsük neki a Sei-HeKi-jelet, és hívjuk be a szellemi vezetőit, hogy kérésünkre vigyék haza az illetőt Legyünk kedvesek és udvariasak A lény nem árthat, még akkor sem, ha dühöng vagy elutasít A szellemi lénynek a távozáshoz szüksége lehet az anyját, a társát vagy azt a vallásos alakot látni, akiben hitt. Amikor kétségeim vannak Máriát mint a Föld anyját hívom, hogy vezesse őket haza. Néha az asztrális síkon csapdába esett szellemek elfoglalhatják emberek vagy állatok testét, és betegségként jelennek meg. Ezeket fogolyszellemeknek nevezik Ahogy a gyógyító egyre tapasztaltabbá válik, találkozni kezd velük. Az eltávolításuk folyamata hasonló a házi szellemek elküldéséhez. Ám itt az az eltérés, hogy ezek a lények tudják, hogy helytelen dolgot csinálnak,

és esetleg félhetnek „hazamenni". Ismét Máriát, a Föld anyját idézem meg, és így szólok a fogolyhoz: „Távozz a fénybe! A munkádat elvégezted, most haza mehetsz. Nem megbüntetni, hanem üdvözölni és gyógyítani fognak Menj a fénybe, az Anya várni fog!" Használjunk sok Sei-He-Ki-jelet Érezzük majd az energia megnyugvását, és a gyógyítás néha hosszan tartó egészségügyi vagy érzelmi nehézség megtisztulását okozza. A fogolyszellemekkel kapcsolatos elmélet szerint valójában hivatást teljesítenek be; az illető személlyel még annak testet öltése előtt megkötött egyezség szerint azért fogadtatják be magukat, hogy tanulási tapasztalathoz juttassák őt. A tanulás most befejeződött, és a betegségre vagy a fájdalomra nincs többé szükség Az ilyesféle lények az asztrális birodalmakban lakoznak, amelyben megrekedtek, és nem képesek előbbre lépni. Nem oda tartoznak vagy nem ott kell lenniük Ha belépnek egy

testbe, ahonnan gyógyítás révén kikerülhetnek, ezáltal utat találnak oda, ahová tartoznak Az őket befogadó személy és az őket felszabadító gyógyító egyaránt szolgálatot tesznek a fogolynak. Sok lény hagyja el ily módon az alsóbb asztrális birodalmakat A fogolyszellemektől nem kell tartanunk Gyógyítás során azért jelennek meg, mert útban vannak hazafelé. Ha a szoba, a ház vagy a személy energiáját már megtisztítottuk, a védelem biztosítására használjuk a Sei-He-Ki-jelet. Az autónk vagy a háziállataink javára is alkalmazhatjuk Távgyógyításban is szerepet játszhat A szimbólum a negativitás bármely formájában megjelenő betolakodás elől lezárja a tér vagy a személy auráját Ha valakit megműtötték, vagy más fizikai, illetve érzelmi trauma érte, Sei-He-Ki-jellel megjavíthatjuk az altatás, fájdalom vagy félelem következtében az aurában létrejött szakadásokat. Amikor a fogolyszellemektől vagy más negatív

lényektől megtisztított aurát védelem alá helyezem, a Sei-He-Ki-jel alkalmazása mellett gyakran felszólítást kapok a Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel használatára is. Az efféle lények karmikus kötődések lehetnek, amelyeket a szimbólumok teljesen meg tudnak tisztítani A karmikus kötődések az előző életekből a jelen gyógyulás céljából magunkkal hozott helyzetek, betegségek vagy negatív energiák. Magukban foglalhatnak előző életbéli érzelmi mintákat is, de általában a múltból hozott negatív tünetek, szokások vagy betegségek, néha több életen át magunkkal cipelt megrekedések. A karmikus kötődés nem pozitív kapcsolat, hanem az illető életének harmonikus beteljesítése érdekében tisztításra szoruló dolog. A látszólag ok nélkül jelentkező betegség gyógyításakor használt Hon-Sha-Ze-Sho-Nen-jel meg tud szabadítani az efféle kötődésektől, ezáltal sok megmagyarázhatatlan negativitástól és fájdalomtól mentesíti az

illetőt. Nehéz határozott tanácsot adni ez ügyben; kövessük a szellemi vezetést és a megérzéseinket A reiki gyakran a gyógyító vagy a befogadó tudta nélkül oldja meg az effajta dolgokat. Mivel a reiki használatakor ilyen sok megtestesületlen működés fordul elő, ezért a másik oldalról érkező némi segítség rendjén való. Nem azért születtünk a Földre, hogy egyedül legyünk; mindenkinek vannak a megsegítésére és a gyógyítására kijelölt szellemi vezetői. Az emberi lélek energia nem egyetlen vonal, hanem a DNS-molekulához hasonló, többszörös szálú fonat Amikor valaki testet ölt, a fonatnak ő csak az egyik szála. A megtestesülésből kimaradó másik szál egy különálló lény, és az illető életének irányítója vagy őrangyala lehet Minden lélek számtalan lényt testesíthet meg egyszerre, bár azok ritkán találkoznak egymással. A megtestesült egyén lélekcsopottjához tartozó más szellemlények is felléphetnek

annak vezetőjéül Egy nagyon összetett folyamatnak csak részleges magyarázata ez. Mindannyiunknak van bizonyos számú szellemi vezetőnk. Valamennyiünk életének van őrzője, aki velünk marad a testet öltésünk végéig Általában ez a vezető segíti az egyéneket életük feladatának teljesítésében. A koncertzenésznek például olyan vezetője lehet, aki valaha hegedűművész volt Az én saját életvezetőm előzőleg Ojibwa sámán volt, és segítségemre van a könyveim megírásában. Másik vezetőm Ávilai Teréz, aki egyik előző életemben voltam Óvja a testemet, és gyógyítási módszereket tanít Egy vezetőm, akit Anyának nevezek, ízisz istennő Más vezetők különleges céllal érkeznek, és a feladat beteljesítésekor távoznak. Néhányan hosszú ideig fenntartják a kapcsolatot, míg mások talán csak egy napig vagy egy hétig maradnak. Az utóbbi néhány évben a vezetők Bharamus nevű csoportjával dolgozom; azt mondják, az a

feladatuk, hogy megtanítsanak boldognak lenni. A csoportot legalább hat lény, férfiak és nők vegyesen alkotják, akiknek különböző, beazonosítható hangjuk és képük van Bizonyos archetípusok nem pont vezetők, ám abban a szerepben tevékenykedhetnek. Kwan Yin, Mária és Brede időről időre mind megjelennek a gyógyításaim közben, és örömmel veszik, hogy meghívást kaptak Szükség esetén bárkinek megjelennek, aki hívja őket. A szellemi vezetők teljes mértékben pozitív lények. Az a lény, aki akaratunk ellenére történő cselekvésre vagy olyan tett végrehajtására ösztökél, amiről tudjuk, hogy rossz, az nem szellemi vezető. A vezetők nem szabják meg, mit tegyünk, csak elmondják a véleményüket, ha kérdezzük Nem sértik a szabad akaratunkat, nem választanak helyettünk, és nem avatkoznak be feladatokba vagy döntésekbe. A tanulási folyamatok irányításában és ellenőrzésében, a védelem biztosításában, a

megajándékozásunkban, életünk munkájának megsegítésében és bármely, másokért végzett munka támogatásában közreműködnek A gyógyítónak mindig van olyan vezetője, aki segítségére van a gyógyításban. Minden gyógyítónak az első szintű beavatásától kezdődően van kijelölt reiki szellemi vezetője. Amint a gyógyítás során az energia áramlani kezd, a reiki vezetők azonnal megjelennek. Ha az ülés közben szükség van rájuk, részt vesznek rajta Miután a gyógyító megkapja a reiki II beavatást, attól kezdve nehéz a jelenlétüket figyelmen kívül hagyni A reiki I fokozat egyetlen vezetőjéből a második és a harmadik szinten sok lesz Gyakran érzem gyógyítás közben, hogy a helyiség tele van emberekkel. Néha látom őket, máskor csak érzem a jelenlétüket Előfordul, hogy a gyógyított személy még akkor is úgy véli, hogy a kezem rajta van, amikor már rég levettem róla. Az illető időnként több pár kezet érez akkor

is, amikor csak az enyém érinti őt. Gyógyítás közben gyakran jutok olyan értesülésekhez, amelyeket logikus módon nem ismerhetnék. Az ilyesféle közlés felbukkanása azt jelenti: fontos szerepet játszik az ülésen. Soha nem találom ezeket a közléseket tévesnek, és a befogadó gyakorlatilag minden olyan alkalommal igazolja annak értékességét, amikor az üzenet „különösnek" tűnik a számomra. A legtöbb pszichikus közlést hallás útján kapom; mivel az ilyen irányú érzékenységem a legfejlettebb, ezért így jutok hozzá az ismeretekhez. Mintha állna mellettem valaki, aki sokkal többet tud nálam, aki minden szükségeset felkínál ahhoz, hogy a leghatékonyabb gyógyító lehessek, s buzdítja a befogadót is és engem is. Amikor érzem a jelenlétüket, tudom, hogy az a gyógyítás fontos Az ilyen üléseken sokszor következik be az érzelmi felszabadulás, az előző élet megfejtése és a lényektől való megtisztulás. Aki soha nem

dolgozott még irányítókkal, annak számára a szellemi és reiki vezetőkkel való találkozás fokozatosan tudatosulhat. A reiki II fokozatú gyógyító előtt csaknem nyilvánvaló, hogy szellemi vezetőkkel kezd tevékenykedni. Amikor a gyógyítás során irányítást hallunk: „Küldj aranyat!", vagy „Nézd meg a Has csakráját!", az kétségkívül szellemi vezetőtől érkezik. (Egyszer úgy véltem, a hallott hang a bűntudatom kifejeződése, ehelyett Terézt ismertem fel benne!) A gyógyítást örömmé és csodává teszik, és a jelenlétük úgy a reikiben, mint a mindennapi életben csodás történéseket okoz A személyes spirituális vezetők olyan kiterjedést adnak az életünknek, amelyet meg kell tapasztalnunk. Nem azért érkeztünk ide, hogy segítség nélkül maradjunk, és a szellemi vezetőkkel történő közös munkálkodás révén nem vagyunk többé sem elkülönültek, sem magányosak A szellemi vezetőkkel kezdődő munkához

először is tudatosítanunk kell őket. Amikor a nyugodt hangot halljuk, figyeljünk rá Amikor a gyógyítás közben több kezet érzékelünk, mondjunk értük köszönetet A reiki-ülés kezdetén idézzük meg őket, fejezzük ki a „segíteni kívánó valamennyi pozitív gyógyító és vezető" részvétele iránti kérésünket. Amikor látják, hogy tudatosak vagyunk felőlük, és világosabb kapcsolatot igyekszünk velük kialakítani, azonnal a segítségünkre sietnek. Még inkább felismerhetővé válnak akkor, ha méltányoljuk és megköszönjük a jelenlétüket Kérjük annak a jelzését, miként tudunk gyógyításkor a legjobban együttműködni velük. Személyes meditációban kérdezzük meg, mi célból vannak velünk. Hozzám hasonlóan mások is hallanak irányított közléseket. Vannak, akik érzik a jelenlétüket, míg megint mások vizuális benyomásokat szereznek, láthatjuk őket magukat vagy színeket, fényalakokat a szobában. Néhány

szellemi vezető virág vagy füstölő illata képében jelenik meg Meditációban létesítsünk tudatos kapcsolatot a szellemi vezetőnkkel. Nagyon fontos, hogy ezt megtegyük, és roppantul kifizetődő A pszichikus gyógyításhoz szükségesnél mélyebb ellazulást és összpontosítást kíván Jelöljünk ki olyan időponcot, amikor nem fognak megzavarni, és nagyon védett helyen dolgozzunk. Kívánságunk szerint gyújtsunk gyertyát vagy füstölőt; a harmatkása illata pozitív szellemeket vonz, a gyertyafény jó meditációs középpont. Vonjunk magunk köré kört, ha vikánusok vagyunk, vagy jelentsük ki: „Ide csak pozitív energia lép be." Lépésről lépésre hajtsuk végre a lazító fö- lyamatot, a lábfejtől a fejig feszítsük és lazítsuk a testünk izmait. Befejezése után ismételjük meg a folyamatot akkor is, ha már lazának érezzük magunkat Fölemelt és behajlított térddel feküdjünk a földön, úgy, hogy a talpunk kapcsolatban

legyen a Földdel Ha már tökéletesen ellazultunk, a következő kijelentést tegyük a tudatunkban: „Kész vagyok tudatosan találkozni az életem kísérőjével." Feküdjünk nyugodtan, és nyitottan várjuk, mi következik. Figyelmesen hallgassunk, mivel ő mindig is jelenvaló volt, és így olyan ismerős, hogy ha nem vagyunk teljesen nyitottak, akkor elvéthetjük Ha kapcsolatba kerültünk vele - ami megtörténhet hang, látomás, illat vagy érintés útján -, kérjünk felvilágosítást Ha halljuk a vezetőnket, és látni akarjuk, kérjük tőle azt. Kérdezzük meg a nevét, azt, hogy ki ő és mi a feladata az életünkben Több vezető is jelen lehet; kérjük meg őket, hogy alkalmanként csak egyikük jelenjen meg ahelyett, hogy egyszerre mind előjönne. Számos meditációs ülést is végezhetünk, mire mindegyikükkel találkozunk Amikor Lach Maggie Garfield és Jack Grant könyve alapján először csináltam ezt a meditációt, megdöbbentett a

szellemi vezetőkkel való kapcsolatfelvétel egyszerűsége és könnyűsége. Az első este hárman jelentek meg, mindegyik alig várta, hogy beszéljen velem Hallottam őket a tudatomban, és egyet közülük nagyon tisztán, míg a másik kettőt csak fényalakként láttam Ezt követően minden éjjel használtam a meditációt lefekvéskor, hogy beszéljek velük, és többet tudjak meg róluk Ahogy elmondták a feladataikat, egyre jobban beépítettem őket az életembe. A kezdeti három vezető közül kettő még mindig velem van Egy elhagyott, hogy újjászülessen, és a másik csak ritkán van jelen mostanában. A harmadik a nagypapa, a sámán, aki az életem kísérője, és aki elsődlegesen mégis az írásban van a segítségemre Néhány évvel később nagyon hasonló módon kértem a reiki vezetőimmel való találkozást is. Csoportot alkotnak, s ők közreműködtek e könyv megírásának elhatározásában, tökéletesen irányítva mindazt, amit tartalmaz A

reiki múltjára vonatkozó sok kérdésemre kaptam tőlük választ csakúgy, mint a reiki tanításával kapcsolatban folyamatosan feltett kérdésekre. Reiki tanításakor úgy érzem, ők azok, akik tanítanak, és ők adják át az összehangolásokat. Jelen vannak a gyógyító ülések alatt, és tevékenyen részt vesznek bennük A gyógyítók munkájában való közreműködésük fö célja a reiki védelme és annak mindenki javára történő felhasználása. Azt akarják, hogy a reiki ismét olyan egyetemessé váljon, mint amilyen korábban is volt Ha valaki számára új a szellemi lényekkel való munka, azt ajánlom, először a saját vezetőivel ismerkedjen meg. Kezdje az élete őrzőjével, azután találkozzon és ismerkedjen a többivel is, aki megjelenik Végezze a vezetőkkel való találkozást célzó meditációt a párbeszéd elindítása és folytatása érdekében, míg meg nem érti, hogy melyek a vezetők, és miként hatnak az életére. Ezzel a

megértéssel és a személyes vezetés működéséről szóló némi tudással ismételje meg a meditációt, és kérje a reiki vezetőkkel való találkozást. Kérdezze meg, hogyan tudja tőlük megtanulni a gyógyítás érdekében végzendő közös munkát, és tegye fel bármely más fölmerülő kérdését. A gyógyító ülésre hívja meg őket, és rugalmasan figyelje, hogyan tudnak együttműködni. Ezzel a kapcsolattal az élete és a gyógyító munkája is tekintélyes mértékben gyarapodik. Nem nélkülözhető gazdagság ez, a reikinek és a gyógyítóvá válásnak egyik alapvető része. A reiki II-ről szóló fejezetben csupán egyetlen dologról kell még beszélni, ez pedig a reikinek a Föld gyógyítására való használata. Földanyánknak soha nem volt még akkora szüksége ránk, mint napjainkban Rendszeresen szánjunk időt arra, hogy reikit küldjünk a bolygónak. Ennek egyik módja az, ha a Földet jelképező bármilyen tárgyra tesszük a

kezünket Használhatunk földgömböt, vagy vegyünk kézbe akármilyen kicsi, gömbölyű tárgyat. Nekem van egy jojóm, amire a tengerek és a szárazföldek vannak rárajzolva, de vannak felfújható strandlabdák vagy kitömött játékbolygók is. A szándékot ne a játékra, hanem magának a Földanyának a gyógyítására irányítsuk Vagy tegyük a kezünket a talajra, és közvetlenül a Földnek küldjünk energiát és szeretetet. A másik mód a távgyógyítás. Vizualizáljuk a Földet az űrből tekintve, és küldjünk ily módon reiki-energiát és a szimbólumokat. Vizualizáljunk egy bizonyos országot, nyugtalan térséget, embercsoportot vagy veszélyeztetett őserdőt, illetve állatot, és küldjük oda a gyógyítást. Vizualizáljunk földrengés sújtotta területeket, működő hurrikánokat, árvízkárokat és környezetszennyeződési katasztrófákat, és megnyugtatás és tisztítás végett küldjük oda az energiát. Végtelen azoknak az

embereknek, állatoknak, növényeknek és helyeknek a száma, amelyeknek védelemre, tisztításra, erősítésre, megnyugtatásra vagy karmikus segítségre van szükségük. Válasszunk ki egy Földistenséget vagy a bolygó védelmezőjét, és küldjünk neki energiát és szeretetet Küldjük azoknak az általunk ismert embereknek is, akik a békéért és a bolygó megváltoztatásáért, illetve helyreállításáért dolgoznak. Reiki II gyakorlókként részt vállalunk a Földön élő emberek gyógyulásában. A képességgel együtt jár a felelősség A reiki I-ben megkaptuk az öngyógyításhoz szükséges eszközöket, ez volt az első lépés. A reiki II-ben kezdetét veszi az érzelmi és mentális tisztulás és elengedés folyamata, továbbá a mások megsegítésére való képesség fejlődése. A következő lépés a bolygó gyógyítása mindannyian a teste hasonmásai vagyunk Reiki II. fokozatú tanítványaimat arra kérem, komolyan fontolják meg, hogy

reiki II gyógyító munkájuk részek