Szociológia | Felsőoktatás » Szociológia tételek, 2005

Szociológia tételek - 2005 1. Az abszolút szegénység értelmezése; a létminimum fogalma A szegénység olyan társadalmi jelenség, amely a hétköznapi ember számára is megtapasztalható. A társadalmi „modális helyzethez” viszonyítva lemaradónak ítélik azokat, akik szükséglet-kielégítési szintje valamilyen tetszőleges „normához” képest elmarad. Az utóbbi időben a szegénység helyett a „többoldalúan hátrányos helyzetűek” kifejezést is használják, sugallva azt, hogy ma csak akkor alakulhat ki rossz helyzet, ha az egyént vagy a családot többféle csapás sújtja, és ez a jelenség csak szórványos lehet. A szegénység mindig is létezett. A szegénységet sokféleképpen lehet értelmezni, melyen a kutatók is vitatkoznak A XIX. század második felében indult meg a szegénységkutatás Az ipari civilizáció kialakulása előtt az emberek mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. Megváltozik a helyzet az ipari civilizáció

kialakulásával. A városokban jelentkezik e miatt a szegénység A nagyvárosokban tömegesen jelentkezik, léthelyzet. Politikai, igazgatási motívumai vannak Szét kell választani az ideiglenes és a tartós szegénységet. Ma Magyarországon mindkettő létezik A demokráciában többpárt rendszer van, így előtérbe kerül a szociálpolitika. Politikai nyomás nehezedik a szegénységkutatókra. Az abszolút szegénység a szükségletekből indul ki, a szükséglet kielégítés szűkösségéből. Értelmezése azon alapszik, hogy határozzuk meg és fejezzük ki pénzben azoknak a körét, akik a társadalom számára még elfogadhatóak. Azok, akik ez alatt vannak, szegénynek tekinthetők Ez a létminimum pénzben kifejezhető. A szegénységi küszöb alattiak a szegények Azt, hogy a szegények mennyivel maradnak el a szegénységi küszöbtől a szegénységi rés fejezi ki. A szegénységi rések különbségét kvintilissel (5 egyenlő részre osztják a

népességet), ill. decilissel (10 egyenlő rész) mérik. Mekkora a különbség az alsó és felső decilis, ill kvintilis között? A jövedelmi egyenlőtlenségek mérésére szolgál. Magyarországon a legszegényebb 1 millió és leggazdagabb 1 millió ember között a különbség 4,5 szeres volt. Jövedelem pótlására, szociális juttatásra jogosultak. Minél magasabban húzzuk meg a szegénységi küszöböt, annál több szegény van. Az abszolút szegénység értelmezésére, megközelítésére statisztikai módszereket használnak fel. Statisztikai eszközökkel határozzák meg, hogy a társadalom milyen hányada felel meg a szegénység fogalmának. Az abszolút szegénység alapja a létminimum-fogalom, amelyet a szegénységi index kiszámításánál használnak. A nyugati tőkés országok a szegénység arányát általában valamilyen számított szegénységi küszöb segítségével vizsgálják, amely országonként igen változó. Pl az USA-ban becsléssel

kiszámítják, és beárazzák különböző nagyságú családok élelmiszerszükségletét, majd ezt tekintik a teljes minimum meghatározott (33) százalékának. Szegény az, akinek jövedelme kevesebb, mint élelmiszerszükségleteinek háromszorosa. Változnak a társadalmi elvárások a létminimumhoz képest. 2. A relatív szegénység fogalmának értelmezése; az objektív relatív depriváció A szegénység relatív felfogása Titmussig vezethető vissza. Az Ő nézete szerint a fő kérdés a modern társadalomban nem a szegénység, hanem az egyenlőtlenség. A relatív közelítés esetén nem valamilyen szint, hanem az átlag vagy a medián segítségével meghatározott jövedelmi szint alatt elhelyezkedőket tekintik szegénynek. Azt vizsgálják, hogy az összes elosztott személyes jövedelem hány %-a kerül az alsó 10, 20 vagy 30 %-hoz., az ún alsó kvintilisre A szegénységi rések különbségét kvintilissel (5 egyenlő részre osztják a népességet),

ill. decilissel (10 egyenlő rész) mérik. A szegénység csökkentése összefonódik a legalacsonyabb jövedelműek helyzetének átlagosnál gyorsabb javításával. Az abszolút és relatív szegénység megkülönböztetése politikailag fontos következményekkel jár. Már Marshall felvetette ezt a kérdést. A társadalmat épülethez hasonlította és azt kérdezte, hogy „elég-e a földszintet jól karban tartani és az épület többi részét érintetlenül hagyni”? Amikor az állam veszi kézbe a gazdaság sorsát, ez maga a szocializmus. Az abszolút és relatív szegénység közti megkülönböztetés tulajdonképpen a kapitalizmus és szocializmus közti megkülönböztetés. Mind az abszolút, mind a relatív szegénység objektív kategória Az első szubjektív felfogás abból a felfogásból indul ki, hogy a létminimum közelítés sok önkényes elemet, értékítéletet tartalmaz. A szubjektív meghatározás arra a relatív depriváció fogalomra

vezethető vissza, mely szerint a depriváltság érzése tudatára helyezi a hangsúlyt, és nem az objektív körülményekre. A depriváció halmozottan hátrányos helyzetet jelent, megfosztottságot attól a lehetőségtől, hogy az egyén javíthasson saját társadalmi helyzetén, státusán. A 70-es években kialakult az a felfogás, mely a szegénység és egyenlőtlenség objektív kategóriáit a méltányosság és társadalmi igazságosság fogalomrendszerével kívánja felcserélni. Három elkülönült elvet alkalmaztak a deprivációval kapcsolatban 1. Feltételes segítség keveseknek 2. Minimális jogok sokaknak 3. Disztributív igazságosság mindenkinek Mindegyik elv összefügg a társadalmi struktúráról, az ipari szerveződésekről, a foglalkozási státusokról és ezek jutalmazásáról vallott nézetekkel. 1. A feltételes segítség elvét keveseknek, Angliában a szegénytörvényekkel lehet jellemezni, mely a Szegényügyi Bizottság Jelentésében

megjelent. A XIX sz elején a vezető elit abban a hitben élt, hogy a szegénység szükségszerű, mert máskülönben a szegényeket semmi sem ösztönözné munkára. Úgy gondolták, hogy nemcsak az anyagi források hiánya a szegénység oka, hanem egyfajta erkölcsi hiány-állapot, jellemgyengeség. Iszákosság, könnyelműség, szertelenség. Az erényt összekapcsolták a munkával 2. A minimális jogok sokaknak elvét a századfordulón Angliában kezdték a szociálpolitika alapjának tekinteni. 1942-ben a Beveridge Jelentésben a hangsúlyt a juttatások kialakításánál a minimális létfeltételeket nyújtó biztosításra helyezték. A szegénységről azt vallották, hogy jelentős, de nem kezelhetetlen probléma. Oka a munkából kiszoruló, vagy munkára képtelen kisebbség balsorsa, akik jövedelem hiányában nem jutottak hozzá az élethez elengedhetetlenül szükséges alapszükségletekhez. Ezért az államnak be kell avatkoznia a magánszektorba,

szabályozni kell. Ennek a politikának a jellemzője a redisztributív adóztatás, pénzbeli és természetbeni juttatások, amelyek köre szűk és szegény. 3. Ezt az elvet nem fogalmazták meg világosan A legfőbb gond, hogy a szegényektől megtagadják a nekik járó egy főre jutó részt a nemzeti forrásokból, hogy bekapcsolódjanak a tevékenységekbe. A gazdasági, társadalmi és politikai újraszervezéssel, a hatalmi és anyagi források egyenlőbb elosztásával a hierarchikus rétegződés ellen hasson. 3. A szegénység, mint szubkultúra; a szegénység kulturális értelmezése A szubkultúra elkülönülő, jellegzetes társadalmi csoportot jellemző értékek, viselkedések összessége. Nem általában jellemző egy társadalomra, hanem eltér egy kultúrától, viszonylag zárt társadalmi csoport. Eltér a középosztályok kultúrájától, nő a távolság a társadalmi csoportok között. Fontos sajátosság, hogy a szegények el vannak zárva A

szegénység szubkulturális felfogása Gans szerint annak a szemléletnek a reakciójaként alakult ki, mely szerint a szegénység jelensége Amerikában a lusta és erkölcstelen dél- és kelet-európai bevándorlók magatartásának a következménye. A szegényekre szüksége van a társadalomnak, mert konkurenciát jelentenek a gazdagok számára. Európában régóta élt az a meggyőződés, hogy a szegények erkölcstelenek és deviánsok, képtelenek szervezettségre és racionális életvitelre. A szegénység nem patológia, nem az össztársadalmi normák hiánya, hanem normális jelenség, mely sajátos szubkulturális csoportnormákra épül. A szubkulturális kutatások a hiány helyett a másságra helyezik a hangsúlyt. Berstein azt állítja, hogy a szegények nyelve más, nyelvi kódokat sajátítanak el az otthoni kultúrából. A szegénység szubkultúrájának modern formája Lewisnél jelenik meg. Szerinte a társadalom legszegényebb csoportjai elkülönülő

és önmagát újratermelő szubtársadalmat vagy szubkultúrát alkotnak. A modern országokban szegénynek lenni nem csupán gazdasági lecsúszottságot, rendezetlen körülményeket és valamiféle hiányt jelent. A szegénység életmód, mely nagyon is maradandó és állhatatos. Családról családra száll a nemzedékek egymásutánjában. Gazdasági jellegzetességek a munkanélküliség, alulfoglalkoztatottság, alacsony bérek, gyermekmunka, tartalék hiánya, folytonos pénztelenség, üres kamra. Szociális és pszichológiai jellegzetesség: a zsúfolt otthon, a magánélet lehetetlensége, bandákba verődés, viták során erőszak, tettlegesség. A szegénység szubkultúrája a szegények alkalmazkodása és reakciója arra, hogy egy osztályokra tagolt, erőseb individualizálódó tőkés társadalom peremére kerültek. A szegénység szubkultúrája nem azonos a szegénységgel! 4. A társadalmi egyenlőtlenségek alakulásának főbb sajátosságai

Magyarországon a rendszerváltás után Az egyén és családok helyzete a társadalomban nagy különbségeket mutat. Az egyenlőtlenségek számos definícióját lehet megkülönböztetni. Ilyenek a jövedelem, a vagyon, a munkakörülmények, a lakásviszonyok, a műveltség, az egészségügyi állapot stb. A felsoroltak mind a társadalmi pozíciók közötti egyenlőtlenségek. Lehet azonban a társadalmi pozíciókba való bejutás egyenlőtlenségeiről beszélni. Ezt szokás esélyegyenlőtlenségnek nevezni. A társadalom egészét tekintve is szembeötlők a különbségek. A kiszorulás új formái jelentek meg a munkanélküliséggel, nyílt hajléktalansággal, a növekvő számú segélyezettekkel. Egyre szélesebb kör érzékeli a létbizonytalanságot, a jövő kiszámíthatatlanságát. A szegények és a többiek között ma nő a távolság. Azon múlik, hogy ebből kialakul-e egy véglegesen kiszoruló lélektani osztály vagy sem, hogy mennyire lesz tartós a

munkanélküliség, mennyire lesz védelme a foglalkoztatott munkaerőnek, mennyire fog változni az iskolarendszer, milyen széles kört fog átfogni a segélyezés, milyenek lesznek a segélyezés feltételei, mennyire fognak teret hódítani a kettős rendszerek. A roma kérdéssel súlyosbodva, félő, hogy a mai leszakadási tendencia rögzül és nehezedik. Erősödik a társadalmi differenciálódás, amely főleg a fiatal generációban indul el. Nagyobbak lesznek a társadalmi rétegek közti különbségek. A kereseti skála széthúzódása is jellegzetes A mindennapi élethez meglehetősen széleskörű tájékozottság, sok ismeret és gyakorlati jártasság elsajátítása szükséges. Akik ezzel nem rendelkeznek, azok menthetetlenül hátrányos helyzetbe kerülnek a jövedelemszerzés területén és ennek következtében minden más területen is. A fiatalabbak bíznak piacképes végzettségükben, bíznak helyzetük javulásában, az elithelyzetek felé törnek.

Reménytelenebb helyzetben vannak a nyugdíjasok, főként az egyedül élők, ill. a többgyermekes családok. A társadalom széthúzása, szétesése spontán erőkön múlik, melyet a politika felerősíthet vagy korlátozhat. 5. A szegénység főbb megjelenési formái Magyarországon a rendszerváltás után Magyarországon a szegénység tabu téma volt egészen 1981-ig. A tömegkommunikációban még kevésbé volt szó szegénységről. Ma a helyzet ennek majdnem fordítottja A szegénység növekedésének két oka van Magyarországon: a makrogazdaság kedvezőtlen alakulása, az összes jövedelem csökkenése, valamint a jövedelem egyenlőtlenségének növekedése. Az egyének között négyféle szegénység rajzolódik ki: 1. Hagyományos szegénység, amely már a szocialista korszakban megjelent A szocialista korszakban két tényezőt ismertünk, amely lényeges jövedelmi hátrányokat okozott és ezért a szegénység előfordulásának az átlagosnál

lényegesen nagyobb veszélyével járt: a szakképzetlen munkás és mezőgazdasági fizikai réteghez tartozást és az ezzel járó alacsony iskolai végzettséget; továbbá a községi lakóhelyet. Mindkét tényező ma is a szegénység nagy kockázatával jár, mindkét társadalmi és lakóhelyi réteg lényegesen elszegényedett. 2. Az újszegénységet, az „új szegénység” a rendszerváltás óta jelent meg Teljesen „új” szegények a rendszerváltás óta a munkanélküliek. Ide kell sorolnunk azonban a rokkantnyugdíjasokat, az özvegyi nyugdíjasokat, a háztartásbelieket és az egyéb felnőtt eltartottakat is, tehát mindazokat, akiknek nincs rendszeres keresetet biztosító munkahelyük vagy nem részesülnek egy többé-kevésbé teljes foglalkozási életpálya után fizetett nyugdíjból. Ezek az „új szegények” az átlagosnál sokkal nagyobb arányban kerülnek ki a „hagyományos szegény” rétegekből, mert az alacsony iskolai végzettségűek,

szakképzetlen munkások és parasztok, valamint a községi lakosok körében az átlagosnál sokkal magasabb a munkanélküliség és e rétegek tagjai az átlagosnál nagyobb arányban mennek rokkantnyugdíjba. Továbbá nem rendelkeznek saját jogú nyugdíjjal, ill e rétegekbe tartozó családokban fordul elő viszonylag gyakran, hogy a feleség nem végez kereső munkát, és hogy más felnőttek is eltartottak. 3. A demográfiai szegénységet: Az idős emberek körében nem különösen magas a szegények aránya. Ennek valószínű oka, hogy az idős népesség többsége viszonylag magas nyugdíjra szerzett jogot. Nem jelenti azonban ez azt, hogy nincsenek az idős korú népességen belül olyan csoportok, amelyek igen súlyos szegénységben élnek. Ilyenek a már említett özvegyi és rokkantnyugdíjasok, az utóbbi években korhatár előtt nyugdíjba vonulók, továbbá ilyenek lehetnek az egyedül élő idős emberek. Ez utóbbiak nagy része idős özvegyasszony.

Végül ide tartoznak a legidősebbek, akiknek nyugdíja már a nyugdíjminimum közelébe süllyedt, és akik egészségi állapotuk miatt nem képesek minimális mellékjövedelemhez sem jutni. A gyermekek szegénysége a mai Magyarországon feltűnő A gyermekek jelentős része gyermekkorának legalább egy részében szegény körülmények között nevelkedik fel. Ez a táplálkozásuktól az az iskolai előmenetelükig életük legkülönfélébb oldalait befolyásolhatja rendkívül károsan. 4. Etnikai szegénység: Korábban is tudtuk, hogy a roma etnikumhoz tartozó, jelenleg félmillióra becsülhető népességnek az átlagosnál jóval nagyobb része szegény. Tény, hogy a roma etnikumban messze a legmagasabb a szegények „felülreprezentációja” minden szegénységi küszöb esetén, arra hívja fel a figyelmet, hogy ők alkotják a magyar társadalomnak a szegénység által leginkább veszélyeztetett részét és egyben minden bizonnyal ők a rendszerváltás

legnagyobb vesztesei. 6. A szociálpolitika fogalmának lehetséges értelmezései A szociálpolitika a szociális körülmények javítására irányul. A fogalom definíciója sokoldalú Megközelítése lehet: • Pragmatikus, • Funkcionalista, • Sturkturális-dinamikus A pragmatikus áll a gyakorlathoz a legközelebb. Cselekvési mező, amelyben bizonyos történelmileg kialakult intézmények, tevékenységi rendszerek működnek. Taxatív felsorolása: - eü ellátás, - oktatásügy, - társadalombiztosítás, közsegélyezés, - állami lakásépítés, fenntartás, - személyes szociális szolgáltatások, - bizonyos munkaügyi szolgáltatások, környezetvédelem egy része. Mindegyikben jelentős az állam szerepe. E felfogás szerint a szociálpolitika a központosított elvonás és újraelosztás, a redisztribúció területén működik. Léteznek olyan állami intézmények, melyeket az állam közvetlenül szabályoz és finanszíroz. Pl közrend fenntartása,

gazdasági tevékenységek. A szociálpolitika funkcióközpontú körülhatárolása arra próbál feleletet adni, hogy milyen társadalmi funkciók betöltésére jöttek, jönnek létre a szociálpolitikai rendszerek. A hangsúly a történelmileg változó társadalmi funkciókra, diszfunkciókra, és ezek feloldását célzó eszközökre kerül, hogy mikor milyen intézmények váltak szükségessé. A strukturális-dinamikus közelítést strukturálisan meghatározott folyamatként, az állam és az állampolgárok közötti változó viszonyként értelmezzük. A társadalmi feszültségek a munkásmozgalom révén váltak képessé a munkásérdekek kifejezésére és érvényesítésére. Magyarországon nincs általánosan elfogadott szociálpolitika-értelmezés. Sokan alkalmazzák az intézményi, leíró közelítést, ill. azt tekintik szociálpolitikának, amivel a szociális közigazgatás foglalkozik. A háború előtti magyar szociálpolitika legerősebb ága a

hivatalos szegénypolitika volt. Sokan hajlamosak ma a szociálpoitikát a szociális kérdésre, a rászorulókkal, a szegényekkel, az elesettekkel való törődésre korlátozni. Az ötvenes években az állami juttatást az állam jóságos adományának tüntették fel. 7. Az abszolút és a relatív biztonság elvének értelmezése Az abszolút szociális biztonságon mindenekelőtt olyan fogyasztási szint biztosítását értjük, amelyet a társadalom valamennyi tagja számára garantált. Mindenki biztos lehet abban, hogy van olyan életszínvonal, amely alá nem kerülhet. Az abszolút szociális biztonság nem feltétlenül korlátozódik a jövedelem színvonalára. Kiterjedhet a társadalmi polgáriság más dimenzióiban is bizonyos minimumokra ( lakás, kultúra, munka, eü-i ellátás). A relatív szociális biztonság azt az igényt fejezi ki, hogy valamilyen társadalmi kockázat bekövetkezésekor, a munkaképesség elvesztésekor, szociális

szükséghelyzetben (inaktivitás, árvíz, válás, gyermekszületés) az egyén/család életszínvonala lehetőleg ne süllyedjen túlságosan, ne kelljen az addig elért szintet hirtelen feladni. Az emberek többsége törekszik mind a relatív, mind az abszolút biztonság igényére. A kérdés az, hogy mennyire tud egy társadalom szociálpolitikája közösségi megoldást találni erre az igényre. A legáltalánosabb megoldás talán a bismarcki típusú, a keresettel arányos ellátásokat nyújtó és kötelező társadalombiztosítás. A társadalmi felelősségvállalás kötelezi az egyént, hogy készüljön fel bizonyos kockázatokra, a szociális biztonság esetleges megrendülésére. Ilyen pl a kényszertakarékosság, a járulékelvonás, az önkéntes biztosítás, vagy más formában történő felhalmozás. Az abszolút és relatív biztonság igénye kiegészítheti egymást. 8. A pénzbeni, ill a természetbeni juttatások társadalmi hatásai A

szükségletek kielégítése történhet közvetetten pénzbeni jövedelem, ellátás biztosítása útján; vagy közvetlenül termék, szolgáltatás útján. A terméket és a szolgáltatást természetbeni juttatásnak nevezzük. A pénzbeni és természetbeni megoldás ötvözete az ún címkézett pénz, utalvány. Az utalvány a fogyasztó számára korlátozott választást tesz lehetővé, vagy sok üzletben korlátozás nélkül felhasználható, vagy csak meghatározott boltokban használható fel. Az utalványos megoldás egyik problémája, hogy a kedvezményezettek áron alul eladhatják az utalványt, így az nem éri el célját. A másik gond, hogy a beváltóhely él vissza a vásárló kiszolgálásával. Pl rosszabb minőségű árut ad, vagy áron felül adja a terméket A fogyasztó legteljesebb választási szabadságát nyilvánvalóan a pénzbeni járandóságok biztosítják a legteljesebben. Itt azonban fennáll az a veszély, hogy az állampolgár

valamilyen ok miatt nem arra fordítaná jövedelmét, amit a társadalom fontosnak tart. Ha egyéni választáson és pénzen múlik a választás, könnyen kialakulnak a kettős rendszerek. Ez esetben a fizetésképtelen szegények könnyen szegregálódnak rosszabb iskolákba vagy kórházakba. A szolgáltatás sajátos kérdése, hogy intézményi vagy egyéni formában célszerű-e nyújtani. Az intézményi megoldások költségesek, azonban nem szüntethetők meg az otthon teljes hiánya miatt. Humánpolitikai vonatkozásban a bérek, ill. a béren kívüli, természetbeni juttatások kialakításához három preferenciaskálát kell figyelembe venni. 1. Mit preferál a munkavállaló? 2. Mit preferál a munkáltató? 3. Mit preferál az állam, a köz? A különféle ágazatokban a magasabban kvalifikáltak preferenciájában a presztízs erőteljesebben érvényesül. Az egyes csoportok nagyra értékelik a természetbeni juttatásokat, ezért alacsonyabb bért is hajlandók

elfogadni. 9. A szelektivitás fogalma, társadalmi hatásai; a segélyezés dilemmái A szelektivitás mindig tudatos megkülönböztetés. Az univerzatliás a szociálpolitikában a jeleni, hogy valamely termék, szolgáltatás minden állampolgár számára feltétel nélkül jár. Az ellátások jelentős része azonban valamilyen kiválasztás, korlátozás, szelekció alapján érvényesül. A legáltalánosabb, hogy az ellátást biztosítási viszonyhoz kapcsolják Nagyon sokféle kiválasztási szempont alkalmazható. A szociálpolitikai források hatékony felhasználási szempontja, hogy jól válasszuk meg a célt. A „célzás” lehet nehezen vagy könnyen azonosítható, csoportos vagy egyéni kritérium alapján. Sajátos esete, hogy valamilyen forráshoz kötik. Az jogosult ellátásra, akinek forrásai szűkösek, azaz jövedelme, vagyona meghatározott küszöb alatt van. Szükséges az érintett jövedelemforrások részletes vizsgálata. Az így nyújtott

szolgáltatás a segély Valamilyen értékítélet alapján az érdemességet is vizsgálják. Kialakul egy érdemtelen vagy önhibás szegény kategória is, amely megkülönböztetést jelent. A szelektív hatásokat két csoportra oszthatjuk: 1 Explicit szelekciós elvek: a jogalkotó világosan kimondja az elveket. 2 Implicit szelekciós elvek: sokszor nem, vagy nem egészen szándékoltan működnek. A nem megfelelően tájékozottak kérelmüket be sem adják, kimaradnak az ellátásból. A szelektálás lehet hangsúlyos, kiemelt, ekkor diszkriminációról beszélünk, amely lehet pozitív vagy negatív. Minden pozitív diszkrimináció egyben negatív is, mert megbélyegző, stigmatizáló hatása van. A szelekciós szempont lehet állandó, rendszeres vagy eseti Az alacsony színvonalú segélyezés mellett gazdasági érvek szólnak. Egyesek úgy vélnék helyesnek, ha minél nehezebben lehetne segélyhez jutni. A segélyezés jóléti függőséget teremthet, ami aláássa

az emberek munkamorálját, erkölcseit, ingyenélésre szoktat. Az érdemtelen szegényeket kirekesztenék a segélyezésből. A segélyezés mellett szóló gazdasági hatékonysági érv volt, hogy olcsó. Relatíve azonban nagyon drága lehet, mert vizsgálni kell a vagyoni helyzetet, jövedelemigazolást kell kiállítani, ellenőrizni kell a bevallásokat, környezettanulmányt készíteni, közhivatalok bírálják el a jogosságát, ami sok időt vesz igénybe. Óhatatlanul nő a bürokrácia, nő az állampolgárok feletti hatalom, mely ellentmond a demokrácia követelményeinek. Hatásosságának ellenérvei: sosem jut el minden rászorulóhoz, sokan nem tudják hol, hogyan kell kérni, félnek bizonyos következményektől, büszkék stb. A segélyezés elkerülhetetlen problémája a szegénységi és munkanélküliségi csapda. Ha az egyén erőfeszítéseket tesz helyzete javítására elveszíti segélyre jogosultságát. A csapda hatásának tompításának ellenszere

a segélyek alacsony szintje, aminél a legrosszabb kereset is szignifikánsabb. Ha nincs miből megélni lehetséges út a létfenntartó bűnözés Sokféle dilemma van: igazságtalanságérzet, stigmatizáló hatás, amely szétválaszt, dezintegrálja a társadalmat a segélyezettekre és a többiekre. Az adófizetők oldaláról feszültséget teremt, amely aláássa az adófizetői morált, erősíti az adóellenességet. Technikai nehézségeket is felvet a segélyezés. A segélyezés elveinek és technikáinak javítására az EU ajánlást dolgozott ki. A tartóssá váló segélyezés társadalmi csapda. Olyan szociálpolitika kidolgozására kéne törekedni, amely elviselhetővé és csökkenthetővé tenné a szegénységet. Felvetődik a kérdés, hogy van-e és mekkora az állam felelőssége a polgárok jólétéért vagy létbiztonságáért, ill. azért, hogy ne egyenlőtlen esélyekkel induljanak el a piaci versenyben. 10. A jóléti állam fogalmának

értelmezése A jóléti állam kifejezés eredetét általában Temple yorki érsekkel hozzák kapcsolatba a történészek. A II Világháború alatt megjelent írásaiban szembe állította a náci hatalmi államot a jóléti állam megvalósításának lehetőségével. A jóléti állam intézményi megszületése, a modern jóléti állam kezdete a múlt század végén Bismarck kormányzása alatt bevezetett kötelező munkásbiztosítási törvényekben jelölhető meg. Briggstől származik az első tudományos definíció: „ a jóléti állam olyan állam, melyben a szervezett kormányzati hatalom tudatosan kerül alkalmazásra, abból a célból, hogy a piaci erők játékát módosítsák legalább három szempontból: 1. az egyéneknek és családoknak minimális jövedelmet garantálnak, mely független munkájuk és tulajdonuk piaci értékétől, 2. leszűkítik a gazdasági bizonytalanság mértékét, lehetővé téve az egyének és családok számára bizonyos

társadalmi kockázatok kezelését, amely krízishelyzetek forrását jelentenék; 3. lehető legmagasabb ellátást biztosítják minden állampolgár számára.” A jóléti állam értelmezhető sajátos politikai stratégiaként. A jóléti államot meghatározhatjuk a neki tulajdonított fő funkciók alapján. Tanulmányozhatjuk pragmatikus nézőpontból, az intézmény szintjén. Marshall nézete szerint a szociális állampolgáriság alkotja a jóléti állam eszmei magját. Biztosítani kell a szociális jogokat. A jóléti állam nemcsak egy beavatkozó, korrekciós mechanizmus, amely javít az egyenlőtlenségek szerkezetén, hanem aktív erő a társadalmi viszonyok alakításában. A jóléti állam rétegződési hatásaiban látjuk, hogy különbözik az állam, a piac és a család szerepe is minőségileg. A jóléti államok közti különbségek három csoportra bonthatók: 1. Liberális – reziduális (USA, Kanada, Ausztria) 2. Konzervatív (Ausztria,

Németország, Franciaország, Olaszország) 3. Szociáldemokrata (Svédország, Skandináv államok) 11. A reziduális (észak-amerikai) jóléti állam működésének főbb sajátosságai A jóléti államok között különbségek lelelhetők fel, melyek nem egyenletesen oszlanak el, hanem a működésmód mentén képezhető csoportok szerint szóródnak. A jóléti államok típusai háromfélék lehetnek: 1. Liberális-reziduális 2. Konzervatív 3. Szociáldemokrata A reziduális jóléti állam meghatározása szerint elsősorban mint a szegényekre koncentráló védőháló funkcionál. A liberális-reziduális jóléti állam jellemzői: A szociális jogok alapja a rászorultság igazolásához kötött segélyezés, a szerény társadalombiztosítási rendszerek játszanak domináns szerepet. A rászorultsági elv érvényesül A juttatások elsősorban az alacsony munkásosztályhoz tartozókról gondoskodnak, a juttatások szerények. Az ilyen állam támogatja a

piacot, akár passzívan azáltal, hogy minimális ellátást biztosít, akár aktívan, a magán jóléti rendszereknek nyújtott szubvenciókkal. A jövedelemigazoláshoz kötött juttatások szerepe jelentős, a szolgáltatások szerepe a jóléti programokon belül korlátozott. A teljes foglalkoztatásra irányuló politikák szerepe kicsi A redisztribúció mértéke alacsony. A jóléti intézmények szerepe piackorrigáló A szegénység mértéke magas. A politikai támogatottság gyenge Mindez duális társadalmat eredményez, amelyben a rászorultabbak a jóléti államtól függenek, míg a többség a piac által differenciált jóléti szolgáltatásokat vesz igénybe. Ide tartozik pl. az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália 12. A korporatív-etatista (konzervatív; német-francia típusú) jóléti állam működésének főbb sajátosságai A jóléti államok között különbségek lelelhetők fel, melyek nem egyenletesen oszlanak el, hanem a működésmód

mentén képezhető csoportok szerint szóródnak. A jóléti államok típusai háromfélék lehetnek: 1. Liberális-reziduális 2. Konzervatív 3. Szociáldemokrata Az etatizmus a központi állami hatalom kiterjesztésére és megerősítésére irányuló állami törekevés, az állami elv elsődlegessége, az állam mindenhatósága a társadalom felett. A második csoportba olyan országok tartoznak, mint Ausztria, Franciaország, Németország, Olaszország. Ezekben a konzervatív és erősen korporativista jóléti államokban a piaci hatékonyság és az áruvá tétel liberális rögeszméje sohasem volt kiemelkedő jelentőségű. A szociális jogok biztosítását sohasem vitatták. A jóléti programok sokkal kiterjedtebbek, mint a liberális jóléti államban. Domináns volt azonban a státuskülönbségek megőrzésére való törekvés A jogokat osztályhoz és státushoz kapcsolták. A redisztribuciós hatás elhanyagolható, közepes A rendszer formálódásában az

egyház is nagy szerepet játszik, erősen elkötelezettek a hagyományos családkép mellett. A társadalombiztosítás játssza a központi szerepet, ahol a jogosultságok a foglalkozás, a státus szerint differenciáltak. A társadalombiztosítás nem terjed ki a munkaviszonyban nem álló feleségekre, a családi pótlék ösztönöz az anyaságra. A jóléti programokat az adókból finanszírozzák. Az állam passzív pénzbeni transzferekkel avatkozik be a piac működésébe. A szegénység mértéke mérsékelt ezekben a jóléti államokban. 13. A skandináv (szociáldemokrata) jóléti állam működésének főbb sajátosságai A jóléti államok között különbségek lelelhetők fel, melyek nem egyenletesen oszlanak el, hanem a működésmód mentén képezhető csoportok szerint szóródnak. A jóléti államok típusai háromfélék lehetnek: 1. Liberális-reziduális 2. Konzervatív 3. Szociáldemokrata A harmadik, a legkisebb csoport azokból az országokból

áll, melyekben az univerzalizmus és a szociális jogok dekommodifikációja elvét az új középosztályokra kiterjesztették. Pl Skandináv államok, elsősorban Svédország Ezeket szociáldemokrata típusúaknak nevezzük, mivel a szociáldemokrácia volt a szociális reform mögött álló domináns erő. Olyan jóléti államra törekedtek, amely a legmagasabb szinten biztosít egyenlőséget, nem pedig a minimális igények kielégítését garantálja. A szociális jogok alapja alanyi, állampolgári. Figyelembe veszi a differenciált elvárásokat Minden rétegre kiterjedő univerzális biztosítási rendszer jön létre, annak ellenére, hogy a juttatások a szokásos jövedelmi színvonalhoz igazodnak. Kiszorítja a piacot ez a modell Alapvető szolidaritást hoz létre. Alapelv: előre társadalmasítsák a családi lét költségeit. Az ideál az egyéni függetlenség elősegítése. A szociáldemokrata működésmódú jóléti állam legszembeszökőbb jellemzője a

munka és a jólét összekapcsolódása. Elkötelezett a garantált és teljes foglalkoztatás mellett, függ annak megvalósításától. Olyan jóléti állam, amely közvetlenül a gyerekeknek nyújt transzferket, felelősséget vállal a gyerekek, idősek és önmagukon segíteni nem tudók gondozásáért