Jogi ismeretek | Jogtörténet » Németország a középkorban

Adatlap

Év, oldalszám:2009, 15 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:53
Feltöltve:2009. június 03
Méret:222 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Németország a középkorban Németországról, ill. német társadalomról a verduni szerződést követően beszélhetünk (a germán és a frank kor nem tartozik ide). A verduni szerződést követően a frank birodalom keleti részéből alakult ki Németország, amely alapvetően a négy nagy germán törzs, a frank, a szász, a sváb (alemann), és a bajor törzs szállásterületét, azaz a törzsi hercegségeket foglalta magába. Ezek a törzsi hercegségek fokozatosan territoriális hercegségekké, tartományokká alakultak át, de e közben egyre jobban felaprózódtak (1806-ban a birodalom megszűnésekor kb. 300 kisebb-nagyobb államalakulat tartozott a birodalomhoz Ennek okai: - A frank törzshöz csatlakozó rokon törzsek „hivatalviselő herceget” kaptak a frank királytól, aki rendszerint a frank királyi családból, vagy valamely más előkelő frank nemzetségből került ki - A törzsi hercegségekből hatalmas területek váltak le, és alakultak önálló

tartományokká, pl. Bajorországból vált le Ausztria - Bajorország és Szászország utolsó hercegét és ellenkirályát, Oroszlán Henriket 1180-ban béketörés és hűtlenség miatt békevesztésre ítélték, és elkobozták a birtokait, így azok visszaszálltak a német királyra, mint hűbérúrra, aki pedig azokat az adománykényszer folytán új hercegeknek és fejedelmeknek adományozta. Ekkor vált ki Szászországból Vesztfália és Bajorországból Stájerország. - Az egyházi birtokadományok szintén elősegítették a területi alapon szervezett tartományok kialakulását. - Az egyes uralkodók, különösen - I. (Barbarossa) Frigyes - tudatosan törekedtek a törzsi hercegségek territoriális hercegségekké való átalakítására. A német tartományok a német király (aki alapvetően a frank vagy a szász törzsből került ki) vezetése alatt egyetlen országot képeztek Németországot. Később ehhez társországként csatlakozott Itália északi

része, a Longobárd királyság 951-ben és Burgundia nagyobbik keleti területe 1032-34-ben. I Ottó császárrá koronázásától kezdve beszélhetünk Németország mellett a Német-Római Birodalomról. Németország a regnum és a birodalom az imperium Németország élén a király állt (rex), a Német Római Császárság élén pedig a császár. Németországban nem tudott kialakulni erős központi hatalom (a központosítás csak tartományi szinten jelentkezett). Az országot magát a széttagoltság jellemezte Ennek okai (ezek egyben a királyi hatalom gyengeségének okai is): 1. I Ottó a római császárok jogutódjának tekintette magát, felélesztette a nyugati császárság a „római szent birodalom” gondolatát. Ezt utódai is átvették, s a birodalom területének növelésére törekedtek. Itália és különböző szláv területek leigázására (Drang nach Osten) hadjáratokat folytattak, amelyek nagyban meggyengítették a központi hatalmat. 2.

Invesztitúraharc: A király figyelmét, erejét elvonta az országtól, ugyanakkor mind maga az invesztitúraháború mind az azt lezáró worms-i konkordátum azzal az eredménnyel jár, hogy az egyházi és a világi nagyurak növelni tudták hatalmukat az uralkodó rovására. 3. Leihezwang (adománykényszer) intézménye, amelynek következtében a király nem növelhette a birtokait. 4. A hadipajzsrendszer: Ez megszakította az uralkodó és a kisebb nemesség közt a közvetlen kapcsolatot. 5. A nagy interregnum (1254-1273): Ennek idején ugyanis a tartományurak önállósága századokra szólóan visszafordíthatatlanul megerősödött. 2 6. A választott királyság intézménye 7. Sűrűn váltakozó dinasztiák 8. Kettős királyválasztások 9. Állandósult birodalmi központ hiánya 10. Ellenállási jog (német aranybulla) Társadalomtörténeti kategóriák papság: a német egyházi rend legfontosabb specialitása, hogy a császárság és a pápaság között

hatalmi rivalizálás folyt. Az egyházi rend Róma irányába lojális magatartást mutat, önálló német egyházat nem is kívántak létrehozni, hiszen ők az európai egyházon belüli vezető szerepre tartottak igényt. Invesztitúra háború: A német-római császárok és a pápaság közötti küzdelem. Legmélyebb oka: A császárok védnökséget (befolyást) akartak gyakorolni a római egyház felett, a pápák viszont ragaszkodtak a pápai primátushoz azaz,, hogy a pápa fölötte áll a világ hatalomnak, s ő a katolikus egyház kizárólagos vezetője. Közvetlen oka: Az invesztitúra joggal kapcsolatos vita, azaz hogy ki iktathatja be a hivatalukba a püspököket, A pápa és a császár is magának követelte ezt a jogot. A kérdés eldöntése azért volt nagyon fontos, mert ettől függött, hogy a püspökök mint a pápa után legfontosabb egyházi méltóságok hűségére, támogatására melyikük számíthat. Azért volt különösen fontos ez a

német-római császároknak, mert a világ nagyhűbéresekkel szemben az egyházi nagyhűbéresekre támaszkodhattak, a segítségükkel tudták fenntartani a központi hatalmat. Az egyházi zsinatok viszont még azt sem ismerték el, hogy az érsekek, püspökök, apátok az egyházi javadalmak fejében hűbéri kapcsolatra lépjenek a királlyal. Az egyházi jogfelfogás szerint ui. ezek a javadalmak (templomok, egyházi birtokok) az évszázadok során egyházi tulajdonná váltak, és az ún. holtkéz (manus mortua) elve (az egyházbirtokába került világi földek nem szerezhetők vissza) alapján kikerültek az azokat egykoron adományozó királyok tulajdonából. A háborúnak három szakasza volt: 1. 1075-1122: - VII. Gerely 1075-ben kiadta a Dictatus Papae-t a pápai primátusról (amely szerint a pápa a császár felett áll, sőt a császár elmozdításának a joga is megilleti) és hogy az invesztitúra joga a pápát illeti. - IV. Henrik a wormsi birodalmi gyűlésen

1076-ban a hozzá hű német főpapokkal megfosztatta a pápát méltóságától. - VII. Gergely kiátkozta IV Henriket Ezzel felmentette Henrik hűbéreseit a hűségesküjük alól. - IV. Henrik Canossa várának kapujában három napig mezítláb bocsánatért könyörgött (1077) - A pápa a szokásoknak megfelelően kénytelen volt megbocsátani, és visszafogadta az egyházba Henriket. - IV. Henrik ezután Róma ellen vonult, VII: Gergely száműzetésbe kényszerült - A harc az új pápa II. Orbán és V Henrik között folytatódott - Az invesztitúra harc első szakasza 1122-ben zárult a wormsi konkordátummal. Ebben V Henrik és II. Callixtus pápa megegyeztek, hogy az invesztitúrában kettéválasztják az egyházi és a világi méltóságba való beiktatást. A pásztorbottal és a gyűrűvel a pápa iktatja be a püspököt az egyházi méltóságba, a jogarral pedig a császár a világi méltóságba. Ez a 3 megegyezés ténylegesen azt jelentette, hogy a

király lemondott az egyházi főméltóságok kinevezésének a jogáról (a gyűrűvel és a bottal való kinevezésükről), és elismerte a káptalanok választási jogát. Ennek fejében viszont a pápa szavatolta: - a király jelenlétét a kánoni választásokon - kettős püspökválasztás esetén a király támogathatta valamelyik jelöltet - a királyt megillető „jogarhűbért” (szepterlehn), azaz, hogy a temporáliákat (a püspöki javadalom dologi elemeit) a király adja át a püspöknek a jogarral. A wormsi konkordátum eredményeként a német egyházi méltóságok részesei lettek a német hűbéri láncolatnak a 2. hadipajzsban Az alacsonyabb szintű egyházi hivatalokban (esperes, plébános) egy ideig még érvényesült a „magam egyháza” elve, de III. Sándor ezt még a XII században csökkentette a földesurak patronátusi (kegyúri) jogára, ami azt jelentette, hogy a patrónus (kegyúr) élhetett javaslattételi jogával, de a papot a püspök

nevezte ki a hivatalába. 2. - Barbarossa Frigyes elrendelte a lombardiai városok megadóztatását és beleszólt a pápaválasztásba. - III. Sándor pápa és a lombard városok szövetséget kötöttek és Legnano-nál 1176-ban legyőzték a császári csapatokat. - A császár békére kényszerült a wormsi konkordátum alapján és elismerte a lombard városok függetlenségét. 3. A harc III: Ince pápa és II Frigyes között folytatódott, s 1256-ban II Frigyes halálával ért véget ( a pápa kerekedett fölül). Ekkor a Német-római Birodalom teljes anarchiába süllyedt, majdnem 20 évig nem is volt császár ( nagy interregnum) . polgárság: Németországban feltűnően sok város jött létre. Némelyik önálló birodalmi státuszt is nyert. Itt alakultak ki a legmarkánsabban a városszövetségek (a franciáknál, angoloknál ilyenek nem voltak) A legjelentősebb a Hanza-szövetség volt. Ezek tagjai egymással egyeztetett belső normarendszerrel rendelkeztek,

önálló jogcsaládot alkottak, hatalmas gazdasági erőt képviseltek. Jelentős volt a magdeburgi városszövetség is A magdeburgi jognak nálunk is nagy volt a hatása, ehhez a jogcsaládhoz tartozott pl Buda is. A megdeburgi jog hatása egészen a Volgáig terjedt. parasztság: a nagy germán népvándorlást követően Nyugat-Európa bizonyos mértékig telítetté vált. (Akkoriban egy adott területnek kicsi volt a népességeltartó képessége) Emiatt időről-időre népfelesleg keletkezett, Ezért a XIII, századtól kezdve újabb és újabb hullámban vándoroltak a német parasztok keletre (ez a Drang nach Osten), főleg Lengyelországba és Magyarországra. A parasztság jogállását tekintve 2 csoportra osztható: 1. Hörige ( a szó jelentése függő) Szabad jogállásúak voltak, csak a gazdasági függőségük határozta meg a helyzetüket. Mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoztak. Saját termelőeszközökkel rendelkeztek, mai szóhasználattal

agrárvállalkozónak nevezhetnénk őket. Egy konkrét földesúrral voltak függelmi viszonyban, akivel évente egyszer, Szent Mihály napján kellett elszámolniuk. Az elszámolást követően szabadon elköltözhettek. A szabad költözködés joga volt az egyetlen szabadságjoguk, de e jog gyakorlásának is előfeltétele volt az elszámolás, a megállapodás szerinti terhek teljesítése. A német parasztok keletre költözése jelezte, hogy ez a szabadságjoguk érvényesülhetett. A 2. jobbágyság korában megszűnik a parasztság szabad költözködési joga, kialakul a röghözkötöttségük. 4 2. Leibeigene (a szó jelentése: csak a saját testével rendelkező) Modern szóhasználattal élve helyzetük agrárproletár-státuszként határozható meg. Ennek a társadalmi csoportnak a tagjai éppenhogy nem rabszolgák. Szélsőségesen kiszolgáltatottak gazdaságilag. Nincsenek saját termelőeszközeik, szoros személyi és dologi függésben állnak a

nemességgel. nemesség A hadipajzsrendszerben épül fel. Ez a tagozódás átnyúlt a rendiség korába is A nemesség személyi állomány a XIII. században lezárul (Közép- és Kelet-Európában nem így volt, Magyarországon pl. még a XVIII században is osztogattak nemesi címeket, rangokat) A német nemesség a XIII, században kialakult társadalmi formáció volt, ami ezt követően már nem is változott. A német rendiség A német rendiség a hadipajzsrendszerből alakult ki, és sajátos vonása, hogy gyakorlatilag külön rendek és a rendiségnek külön szervei alakultak ki birodalmi szinten és tartományi szinten. A birodalmi szintű rendek: 1 választófejedelmek 2 fejedelmek, valamit grófok és bárók 3 birodalmi és szabad városok Tartományi szintű rendek: 1 tartományúri alárendeltségben maradt grófok és bárok 2 a lovagok 3 prelátusi rend 4 tartományi városok 5 parasztság (csak a hegyvidéki területeken, pl. Svájc) A rendek szerveződésében

nagy szerepet kaptak az egyes személyeknek, városoknak, családoknak ill. egyes társadalmi csoportoknak adott kiváltságlevelek Ezek közül kiemelkednek: 1. Confoederatio (1220): Ezt II Frigyes adta ki az egyházi birodalmi fejedelmek számára annak fejében, hogy azok hozzájárultak kiskorú fia, VII. Henrik német királlyá választásához Főbb pontjai: 1 A király lemondott az elhunyt főpapok ingóságaira vonatkozó öröklési jogáról. 2 Arról hogy az egyházi fejedelmek területén vám-és pénzhelyeket állítson fel a fejedelmek egyetértése nélkül. 3 Elfogadta, hogy az egyházi fejedelmek szabadon rendelkezhessenek a megüresedő egyházi hűbérek felől. 4 Külön királyi engedély nélkül megtiltotta a várak építését és a városok alapítását egyházi területeken. 2. Statútum (1231): Ez VII Henrik kiváltságlevele, amellyel a világ fejedelmek számára biztosított különböző kiváltságokat pl. pénzverés, bíráskodás, királyi

várépítésről és városlapításról való lemondás 3. Aranybulla (1356): Ezt Luxemburgi IV Károly adta ki, ami megerősítette a választófejedelmek kiváltságait. Ezek: 1 királyválasztás 2 „nem idézés és nem fellebbezés” joga, ami kizárólagos bíráskodási jogkört jelentett a 5 3 4 5 6 7 8 9 10 választófejedelem számára a saját tartományában. bányászati, zsidó és vámregálé pénzverés joga tartományaik oszthatatlanok lettek, és a primogenitúra elve alapján öröklődhettek bírósági ügyeikben csak fejedelmek lehettek bírótársak. a választófejedelmek ítélkezhettek a király fölött s akár el is mozdíthatták. személyük sérthetetlen, bántalmazásuk felségsértésnek minősül. a birodalmi ügyek megvitatására évente össze kell őket hívni a birodalmi javak elidegenítéséhez meg kell szerezni írásbeli hozzájárulásukat. A középkori Németország államszervezete Birodalmi államszervezet 1. A király A

legtudatosabban a német politika törekedett az antik Római Birodalom gondolatának, szervezetének képviseletére. Ez azért érdekes, mert a verduni szerződés értelmében a németrómai császári cím Lothárra szállt, s nem a keleti területek örökösére, Német Lajosra, de Német Lajos és utódai sajátították ki a birodalmi gondolatot. A német király szerezte meg a császári címet , és 962-től 1806-ig ő volt a Német-Római Szent Birodalom császára. A Német-Rőmai Birodalom uralkodója a belső alkotmány szerint király, a császári címet azzal szerezhette meg, ha a pápa császárrá koronázta. Királyi trónutódlás: A német király a középkorban mindvégig választással nyerhette el e tisztséget, tehát a német királyi cím nem vált örökletessé. VI Henrik 1196-ban megkísérelt ugyan bevezetni egy lemenőkre és oldalági rokonokra is kiterjedő öröklési rendet, de nem járt sikerrel. II Albert trónralépéséig (1438) a szabad

királyválasztás érvényesült (ettől kezdve csak a Habsburg dinasztiából kerültek ki a királyok). Ugyanakkor az uralkodó király kijelölhette az utódját (designatio), ami azonban azért nem tette formálissá a királyválasztást, mert a designatiot előzetes egyezkedések előzhették meg a királyi ház tagjai, valamint az egyházi és a világi főméltóságok között, így a designatio bizonyos értelemben „előrehozott választásként” is értelmezhető. Királlyá választható az a férfi volt, aki az uralkodásra alkalmas, azaz fizikailag és szellemileg is képes volt, és - létező dinasztia esetén- királyi vérből származott. Főleg a Luxemburg, A Wittelsbach és a Habsburg dinasztiából kerültek ki a német királyok. A Luxemburg- ház kihalása után már csak a másik két dinasztia versengett a trónért, amely versengésből a Habsburgok kerületek ki győztesen, úgyhogy 1806-ig a Habsburg-ház adta a császárkirályokat. A választók

köre eredetileg nem volt pontosan meghatározva, a választásban az egyházi és a világi előkelők vettek részt. 1273-tól ez úgy módosult, hogy a választásra a német hadipajzsrendszer csúcsán elhelyezkedő hűbérurak voltak jogosultak, azaz a hét választófejedelem (valójában ritkán voltak ténylegesen 7-en, volt, hogy többen, volt, hogy kevesebben. Ezek közül 3 egyházi főméltóság volt, a mainzi, a trieri és a kölni érsek, és 4 világi főméltóság, a rajnai palotagróf, a brandenburgi őrgróf, a szász herceg és a cseh király ( ez utóbbi helyzete azért sajátos, mert nem volt német. Épp ez mutatja egyébként, hogy nem az etnikum, hanem a tényleges hatalmi helyzet volt, a meghatározó.) A választófejedelmek száma a középkor folyamán inkább bővült. A választás menete a X-XII. században: 6 A királyválasztó „birodalmi gyűlést” a mainzi érsek hívta össze és vezette le. A választásra általában Frankfurtban került

sor. A választók a négy nagy törzs szerint külön-külön csoportosulta, s egy ötödik csoportot alkottak az egyház képviselői. Ha designatio történt, a választásra közfelkiáltással (acclamtio) került sor, hiszen ilyenkor a választás már csak formalitás volt. Ha nem volt designatio, akkor a jelölt személyében először megegyeztek a nagyok –elsősorban a világi és az egyházi fejedelmek - , s ezután következhetett a választás törzsenként, ill. az egyháziak körében A választásban a többségi elv érvényesült, de ez nem a szavazatok számszerű többségét jelentette. A szavazatokat nem számolták, hanem „mérlegelték”, ami azt jelentette, hogy a maior et sanior pars (a nagyobb és bölcsebb rész) elve érvényesült, azaz a magasabb rangúak és a vagyonosabbak szavazata nagyobb súllyal esett a latba. Előfordult, hogy kettős királyválasztásra került sor, ilyenkor a jelöltek párbajjal döntötték el, hogy melyiküké lesz a

trón. 1273-tól csak a választófejedelmek vettek részt a királyválasztásban. Az 1356-os német Aranybulla részletesen szabályozta a királyválasztást annak érdekében, hogy a kettős királyválasztás elkerülhető legyen. Eszerint: szerint az érvényes választáshoz legalább 4 választófejedelem jelenléte kellett. (A választáson nem volt kötelező megjelenni, de az a választófejedelem, aki nem vett részt a választáson, köteles volt elfogadni a választás eredményét.) Mindegyik választófejedelem egy szavazattal rendelkezett (Ezt azért kellett rögzíteni, mert korábban előfordult, hogy egyik-másik választófejedelem két szavazatot adott le arra hivatkozva, hogy a tartományuk megosztásra került. Hogy ez ne merülhessen fel, a választófejedelmek tartományait nem lehetett megosztani, azok a primogenitúra elve alapján öröklődtek (azt hiszem, ez is az Aranybullában van benne). A választásnak két szakasza volt: -1273-a jelölés

(nominatio): azaz a jelöltek személyében való megállapodás -1274-egyenként történő szavazás (electio per unum) Először az egyháziak szavaztak, majd a világiak, s utoljára a mainzi érsek. Ha a szavazatok megoszlottak, a mainzi érsek két szavazatot adhatott le annak érdekében, hogy meglegyen a választáshoz előírt négy szavazat. (Még ekkor is ő hívta össze és vezette le a királyválasztást, mint birodalmi kancellár.) A királyválasztást 1308-tól altatio (pajzsraemelés) követte. A megválasztott királynak a választást követően 40 napig a k9rálytáborban (Königslager) kellett tartózkodnia. Ez általában Frankfurt vagy Aachen városfalai előtt volt. Ez azért volt így, mert 40 napig lehetett panaszt tenni a királyválasztás ellen a mainzi érseknél. A panaszt a választófejedelmek bírálták el. A 40 nap letelte után kerülhetett sor a felkenésre és a koronázásra Ezt a szertartást 1028-ig a mainzi érsek végezte Aachenben a kölni

és a trieri érsek segédletével. Ezt követően e jogot a kölni érsek kapta meg, mivel a koronázótemplom az ő illetékességi területén volt. A király csak a felkenéssel és a koronázással nyerte el jogszerűen a hatalmát A megkoronázott király esküt tett, hogy a jogot erősíti és a jogtalanságot gyengíti, továbbá, hogy a birodalmat saját joga elé helyezi. Az esküt lakoma követte általában a társországokban (Itália, Burgundia) is megkoronáztatták magukat a német királyok, bár ez jogilag nem lett volna kötelező. A német királyok 962-től Rómába vonultak (Romzug), mert itt koronázta őket császárrá a pápa. Ez eredetileg katonai felvonulás volt Gyakran szabályos hadjáratot jelentett egy-egy Rómába vonulás, ami sok időbe (volt, hogy évekbe) és pénzbe került. A német király jelképe: fekete sas sárga pajzson, Zsigmond óta kétfejű sas, de ez már a császárt illette. Zászlaja vörös vagy aranysárga esetleg mindkét színű

A tartományurak címerében az egyfejű sas volt. A király és a császár uralmi jelvényei: korona, alma, jogar, kard (pallos), lándzsa. Ha a király kiskorú volt (15 év alatt), régenskormányzás érvényesült. A régenskormányban 7 általában a király rokonai vettek részt és a kölni érsek. A királyi trón megüresedése és betöltése között időben, továbbá a Romzug idején helynök irányította az országot, aki többnyire vagy a rajnai palotagróf volt, vagy egymás között megosztva a rajnai palotagróf és a szász herceg. Egyébként és általában a rajnai palotagróf helyettesítette akadályoztatása esetén a királyt. A német király jogállása gyenge volt. Erőtlen közjogi jogosítványai voltak (ebben az időben ez nem volt ritka. Pl, a francia királyok helyzete is hasonló volt a Valois dinasztiáig ) A német király tartományurak feletti pozíciója gyenge volt. A központi hatalomnak Németországban igazából csak a XIX. sz2

felére sikerült megerősödnie A német király helyzetére is irányadó volt az a hűbéri viszonyra jellemző jogelv, hogy a hűbérúr nem despotája az alárendeltjeinek. Egy aszimmetrikus kölcsönösség jellemezte a vazallus és a hűbérúr viszonyát. A hűbérúr volt kedvezőbb pozícióban, de a hűbérurat is terhelte számos kötelezettség. A hűbéri lánc csúcsán álló királlyal szemben a legtöbb európai országban megfogalmazódott, és közjogi dokumentumban is rögzítésre került az ellenállás joga, (ius resistendi) természetesen arra az esetre, ha a király az őt terhelő kötelezettségeit megszegné. (Maga Charta Libertatum, magyar és a német Aranybulla) A német jogban rögzítették, hogy az igazságtalan, a hűbéri pozíciójával durván visszaélő király fölött törvényszék ítélkezik, amelynek elnöke a rajnai palotagróf. 2. Udvari főméltóságok: -1275-a királyi udvarban szolgálatot teljesítő, germán eredetűnek tartott

tisztségviselők, nevezetesen a lovászmester ill. marsall (szász herceg), a pohárnok (cseh király), az asztalnok (rajnai palotagróf) és a kamarás (brandenburgi őrgróf). Az érett középkorban ezek a tisztségek örökletessé váltak, de az elnevezések megmaradtak. E tisztségek tartalma lényegesen módosult, hiszen a személyes szolgálat helyett hivatallá váltak. Mindegyik tisztségviselőnek megvolt a maga hivatali apparátusa, ahol miniszteriálisok dolgoztak. -1276-főkancellár: általában ezt a tisztséget a mainzi érsek látta el. Feladata az írásbeliség elvégzése pl. oklevelek kiállítása, amelyre természetesen külön hivatal, az udvari ill birodalmi kancellária jött létre. Ezek tényleges irányítását azonban udvari és birodalmi kancellár ill. alkancellár végezte A kölni érsek lett általában Itália, a trieri érsek pedig Burgundia főkancellárja. -1277-Kisebb rangú udvari hivatalok: királyi kardhordozó, birodalmi vadászmester,

birodalmi konyhamester, udvarbíró, udvari palotagrófok, királyi titkárok, birodalmi ügyintézők. 3. Testületi intézmények: A szigorúan perszonális, személyekhez között funkciók elszemélytelenednek, s egyre inkább nemcsak egy személyhez kötődnek, hanem testületi intézmények is megjelentek. Hoftag (udvari tanács, curia regis): az uralkodó által tetszése által kiválasztott, rendszerint a királyi család nagykorú férfitagjaiból és az udvarban tartózkodó, és az uralkodó kegyeit élvező méltóságokból álló testület (néha nők is részt vettek benne, pl. az anyakirályné) Tanácsadó szerepe volt, konkrét hatásköre nem volt meghatározva, Reichstag (birodalmi gyűlés) ez felel meg a magyar országgyűlésnek, ill, az angol parlamentnek) A rendiség képviseleti szerve, a rendeknek a központi hatalommal szembeni intézményi formája. Németországban az uralkodó és a rendek közötti harc nem volt olyan látványos, mint pl, Angliában.

Azért nem, mert a németeknél a központi hatalom sohasem volt túl erős, ezért nem is igazán volt szükség arra, hogy a rendek nagy harcot folytassanak az uralkodóval szemben. A király és a rendek egymás létét nemigen veszélyeztették 8 A rendi gyűlés a renddé szerveződött társadalmi csoportok képviseleti szerve. (A korabeli rendi gyűlésekre nem volt jellemző, hogy egymással kapcsolatot tartsanak. Ez csak a XIX században alakult ki.) Szervezete: ún. kamarákból (más néven kúriákból) állt, amelyek között éppúgy hierarchia állt fenn, mint a társadalmi csoportok között. Az egyes kamarák külön tárgyaltak 3 kamara volt: - választófejedelmek (maximum tucatnyian voltak, az eredeti 7 választófejedelem mellett pl, megkapta ezt a rangot Hannovr és Bajorország fejedelme)). - többi fejedelem, grófok, bárók (a választófejedelmeken kívül is voltak önálló tartományok élén álló fejedelmek, ők ebbe a 2. kúriába tartoztak) -

szabad és birodalmi városok (ide azok a települések tartoztak, amelyek önálló birodalmi státust élveztek (hasonló, mint a magyar szabd királyi városok, de annál azért nagyobb rangot jelentett.) A birodalmi gyűlést a király hívta össze, de nem rendszeresen, hanem „ötletszerűen”), és nem mindig ugyanarra a helyre. Nem volt tehát székhelye Állandó királyi központ sem alakult ki Gyakran előfordult, hogy a birodalmi gyűléseken meghirdették az országos békét, ui. a lovagi magánharcnak nevezett anarchia állandó volt. Az országos béke azt jelentette, hogy tiltották a lovagi, azaz a tartományi magánharcokat. Az országos béke megsértésének szankciója volt a prosztribáció (levelesítés) ( ezt a magyar jog is ismerte, de nálunk a kézre nem kerített nyilvános gonosztevők kézrekerítését szolgálta.) A németeknél ez a szankció inkább csak papíron létezett, a gyakorlatban az országos békét megsértő tartományurakkal szemben

nem igazán tudtak fellépni, hiszen nem volt birodalmi hadsereg. 4. Igazságszolgáltatás: a)király – udvari bíróság: A legfőbb bíró a király volt. Megillette a ius evocandi, amelynek értelmében minden ítélettel le nem zárt bírósági ügyet magához vonhatott. Másfelől mindenkinek joga volt a király elé vinni az ügyét. A királyi bíráskodás fóruma az udvari bíróság volt. Itt a király ítélkezett hét bírótárssal, akiket ő maga választott ki az udvarban tartózkodó előkelők közül. A királyt az udvari bíróságban a birodalmi helynök ill. a birodalmi kormányazó helyettesíthette b)birodalmi udvari bíróság: Ezt II. Frigyes szervezte meg 1230-ban, ahová udvari bírót (iusticiarius) nevezett ki, mellé pedig egy rendszerint jogvégzett bírósági jegyzőt. Az udvari bírónak legalább grófnak vagy bárónak kellett lennie. Két bírótárssal járt el (legalább lovagi jogállásúakkal). Az udvari bírónak és a bírótársaknak nem

kellett jogvégzetteknek lenniük. Állandó bíróság volt, de előfordult, hogy mégse működött akár évekig sem, ha nem volt betöltve a iusticiarius-i tisztség. Elvileg általános hatáskörű bíróság volt, de valójában a birodalmi szabad városok és a birodalmi alárendeltségbe tartozó alacsonyabb rangú nemesek polgári ügyeiben döntött. Ennek okai: - a választófejedelmek személyüket és tartományukat illetően is testületileg mentességet kaptak az aranybullában a birodalmi udvari bíróság hatásköre alól. - a fejedelmek ügyeiben és „más magas ügyekben” továbbra is a király részvételével működő eredeti összetételében megmaradt udvari bíróság döntött. A birodalmi udvari bíróság jelentősége, szerepe fokozatosan csökkent. Ennek okai: - interregnum (évtizedekig nem működhetett a bíróság, mert nem volt betöltve a iusticiarius-i tisztség. - immunitások: fokozatosan nemcsak a tartományurak, hanem a birodalmi városok

is magukhoz ragadták előbb csak az alacsonybíráskodás (kisebb jelentőségű ügyek), majd a magasbíráskodás jogát is. c) kamarai bíróság, későbbi nevén kamarai udvari bíróság: Az 1495-ös wormsi birodalmi gyűlés rendelte el a felállítását. (előzménye egy udvari birodalmi bíróság volt, gyakorlatilag ez vált egy általánosabb hatáskörű bírósággá.) Nem volt székhelye, 9 különböző kisebb városokban ülésezett, leghosszabb ideig Steilerben és Vetlaarban. Felépítése: -3- elnök - ennek legalább bárói rangúnak kellett lennie -4- 8 tanult jogász (igazolt egyetemi tanulmányokkal kellett rendelkeznie) -5- 8 nemesi bírótárs Hatásköre: általános, tehát minden fajta ügyben eljárt, de csak fellebbviteli fórum volt. Írásbeli perek folytak itt, iratok alapján ítélkeztek, s emiatt a perek évekig elhúzódtak. Voltak több évtizedekig tartó perek. Esküdtszék nem volt A bíróság által alkalmazott jog: a német közös jog

(gemeines recht, ami magában foglalta a szokásjogot és a törvényt is) és a ius commune, ami az antik római jogot jelentette. A ius commune innentől kezdve a német jogalkalmazásban szubszidiárius (kisegítő ) jellegű jogforrássá vált, ami azt jelentette, hogy ha a német birodalmi bíróság egy konkrét jogeset elbírálása során nem talált megfelelő jogforrást a német jogban, akkor szabadon alkalmazhatta a ius communét. Szabadon hivatkozhattak tehát pl Ulpiánusra, vagy a Digestákra. Ezt a birodalmi gyűlés egy1495-ös határozata kifejezetten rögzítette, s ezzel egyetlen aktussal – ha csak kisegítő jelleggel is, de - a birodalmi jog részévé tette a ius communét. Ez egyedülálló volt Európában, itt valósult meg a római jog recepciója Tartományi államszervezet A tartományok a törzsi hercegségeket felváltó territoriális hercegségekből jöttek létre. A birodalmi szintű intézmények mellett legalább olyan fontosak voltak a

tartományi szintű intézmények. A tartományi szint sokszor még fontosabb volt a németeknél, mint a birodalmi szint, tartományi szinten ui. megvalósult a centralizáció A német történelmi fejlődésre gyakran használják a széttagoltság kifejezést. A német társadalom sokközpontú állapota a kezdeti időkre nyúlik vissza, a mai napig is fennáll (ma is tartományokra bomlik) A németek ezt inkább pozitívnak tekintik, különösen kultúrtörténeti szempontból. (Pl, minden tartományban volt egyetem, amelyek kulturális központok voltak. Európában így itt volt a legtöbb egyetem és a legtöbb kulturális központ) Alkotmánytörténeti szempontból viszont a széttagoltság inkább negatív hatásokkal járt. A tartományokban létrejött a rendi állam. A tartományi rendi állam szervezete: 1. Tartományúr: Ez állt a tartományok élén Több tartományúr megszerezte a választófejedelmi címet, de rajtuk kívül is számos tartomány jött létre

élükön fejedelmekkel. A tartományurak a király vazallusai voltak ugyan, de részben jogi eszközökkel, részben erőszak alkalmazásával igyekeztek tartományokat kivonni minden idegen befolyás alól. Ezt sikerült is elérniük, amiben nagy szerepe volt, egyrészt az adománykényszernek, másrészt a különöző privilegiumoknak. Nagy jelentőségű volt ebben a szempontból az Aranybulla A tartományurak kiváltságai olyan szintre jutottak, amelyek eredményeként az ország részállamjellegű tartományokra hullott szét. 2. Tartományúri curia: A tartományurak köré fejedelmi udvar szerveződött Itt is megjelent a négy főméltóság: az asztalnok, a pohárnok, a kamarás, és a lovász. Az udvari és tartományi igazgatás legfontosabb tisztviselője a XIII. század közepétől a tartományi udvarmester lett, s itt is kialakult a tartományi kancellária, élén a kancellárral. A tartományurak mellett rendszerint működött udvari tanács is. 10 3.

landtag (tartrományi gyűlés) (ezt ma is így hívják) Ezek nagyjából a Reichstag szerkezetét követték. Hasonló volt a felépítésük, de persze megjelentek a helyi sajátosságok Nyilván itt kimaradt a választófejedelmi kamara,.- így itt 1 szintem voltak a tartományon belüli grófok és bárók - a 2. kúriát alkották a tartományi nemesek - Az egyházak képviselete jobban megjelent. Birodalmi szinten csak úgy jelent meg a képviseletük, hogy a választófejedelmek között volt 3 egyházi méltóság. A tartományi gyűlésekben viszont az egyháziak gyakran önálló kúriát alkottak. - Külön kúriát alkottak a tartományi városok. (nem minden városnak volt képviseleti joga) - A parasztság képviseleti jelenléte is megjelent , de inkább csak kivételesen. Nagy tartományokban nem volt képviseletük, a hegyvidéki tartományokban viszont előfordult, hogy igen (Tirol, Svájc) Hatásköre: 1 adó- és katona-megajánlás 2 tartományi törvényhozás 3

trónutódlási kérdések 4 tartományúri dinasztiák házassági szerződéseiről való döntés 4. A Tartományok helyi igazgatása: A frank kori grófságok, őrgrófságok voltak a helyi szintű igazgatás és igazságszolgáltatás szervei. A grófi hivatal örökölhető hűbér volt, amelyet a grófok eredendően a királytól kaptak, a XI. századtól azonban a herceg vagy tartományúr közvetlen hatalma alá kerültek A tartományok kialakulásával a grófságok is betagozódtak az egyes tartományokba. Később a tartományúri várakhoz kapcsolódott a helyi igazgatás, az ún. várkerületekhez, amelyek élén a várnagy állt. 5. Tartományi igazságszolgáltatás: Az alacsonybíráskodást a gróf által kinevezett Zengrófok, s a községek által választott Go-grófok végezték, a magasbíráskodást maga a gróf ill a tartományúr által kinevezett algróf (vice comes). Később létrejött a tartományúri udvari bíróság, a századkerületi falusi,

egyházi, hűbéri, földesúri bíróságok és a bányatörvényszékek. A német államszervezet reformja Erre folyamatos kísérletek történtek. A tartósan széttagolt állapot ui azért birodalmi szinten hátrányt jelentett, akadályozta a társadalmi, gazdasági fejlődést is. - Az 1437-es nürnbergi birodalmi gyűlés már tárgyalt egy reformjavaslatot. - 1438-ban a választófejdelmek dolgoztak ki egy tervezetet, amely javasolta a lovagi magánharc eltiltását, a bíráskodás újjászervezését és az országos béke bevezetését. - 1439 körül keletkezett a „Zsigmond császár reformációja” elnevezésű röpirat, amely szintén a birodalom megreformálását és a feudális kizsákmányolás megszűntetését követelte. - 1486-os birodalmi gyűlés Berthold von Henneberg mainzi érsek javasolta egy birodalmi kormány létrehozását. (a XV század végén még nem voltak birodalmi kormányszékek Mátyásnak pl. ekkor már korszerű kormányzati apparátusa

volt) - 1495-ös wormsi birodalmi gyűlés számos fontos, és érvénybe is lépett határozatot hozott. A 11 legfontosabbak: - az országos béke meghirdetése - birodalmi adó megszavazása („közönséges fillér”) - évenként össze kell hívni a birodalmi gyűlést - birodalmi kamarai bíróság (Reichskammergericht) felállítása A határozatok többsége azonban papíron maradt. Egyetlen maradandó eredménye a kamarai bíróság felállítása. A középkori német jog forrásai:. 1. Szokásjog Rendkívül változatos, sokszínű joganyag. A német szokásjog formái: - Landrecht (tartományi jog): az egy nyelvet beszélő, egy kultúrájú germán törzsek nagyjából egy területen maradtak a népvándorlást követően. Ez azzal a következménnyel járt, hogy az ősi Volksrecht (leges barbarorum) azaz a törzsi szervezet normái a népvándorlást követően a germán törzsek által lakott, a földrajzi környezet által határolt, azaz egy adott területen

érvényesülő normarendszerré váltak. A népvándorlás időszakában agy adott népcsoporthoz kötődő normarendszert tehát felváltotta a területi alapú szokásjogi norma. A landrecht tehát a germán törzseknek a népvándorlást követően már területileg definiált joga, ami természetesen a népvándorlás időszakához képest kissé változott. (Pl az érett középkorban megszületnek tartományi szinten azok a szokásjogi gyűjtemények, amelyek megfelelnek a leges barbarorumnak.) -Stadtrecht (városi jog): A németeknél nagyon jelentős a városi jogfejlődés. A legtöbb város hamar kialakította polgárai számára azt a normarendszert, amely a városon belüli életviszonyokat szabályozta. - Dorfrecht (falusi jog): a falusi társadalom által kialakított normarendszer. A falusi lakosság belső, egymás közti viszonyaira vonatkozott. De ez csak ott maradt meg gyakorlatilag, ahol a paraszti szabadság viszonylag fennmaradt. Ahol a földesúri hatalom

rátelepedett a falusi társadalomra, ott a falusi jog visszaszorult. - Lehnrecht (hűbéri jog): Ez (és a többi is) komplex jogrendszer volt olyan értelemben, hogy mindenféle életviszonyt szabályozott (büntető, magánjogi, családjogi jellegű normákat egyaránt tartalmazott. A hűbérjog elsősorban a nemesek egymás közötti viszonyait szabályozta, jelentős részét tették ki a büntetőjogi jelegű, különösen a hűtlenséget szabályozó normák. - Dienstrecht (szolgálati jog) : a német hűbériségbe olyan figurák (miniszteriálisok) is beépültek, akik nem fegyveres szolgálattal vettek részt a hűbéri világban, hanem szellemi tevékenységgel. Ezek a hűbéri viszony résztvevői voltak Ezért a rájuk vonatkozó szokásjogi normák, (Dienstrecht), tulajdonképpen a Lehnrecht részének is tekinthetők. - Bergrecht: kétféle normarendszert is jelent:  a bányászokra vonatkozó normarendszer  a szőlőműveléssel foglalkozókra vonatkozó

normarendszer (a sör előállításával kapcsolatos normák is kialakultak, de ezek nem képeztek külön normarendszert, hanem más jogforrási rendszerekbe beépültek.) -Hofrecht (Hörige): a szabad parasztságnak a földesúrral szembeni viszonyát szabályozó normák Ezek a normarendszerek mind személyi hatályúak voltak (meghatározott személyek csoportjára vonatkoztak). 2. jogkönyvek (weistümer): A szokásjogi normarendszerek sokig szóban maradtak fenn, majd időnként lejegyezték őket. 12 Ezeket tükröknek hívjuk. Az első a XIII. században készült Szásztükör (Sachsenspiegel)( Gróf Varrkestein miniszteriálisa, Eike von Repgow készítette. (ő is tollával szolgálta az urát) A Szásztükör többszáz év különbséggel ua-kat a szokásjogi normákat gyűjtötte össze, mint a Lex Salica. (Van persze különbség is köztük) Mindkettőt jogkönyvnek hívják. A Szásztükör két részből áll: -6- szász tartományi jog (Landrecht) -7- szász

hűbérjog (Dienstrecht) Ezeken belül mindenféle jogterület szabályait tartalmazza. Nemcsak Szászország hűbérjogát tartalmazza, hanem az egész hűbéri rendszer jogát, az egész hadipajzsrendszert leírja. A 7 hadipajzsot üresnek ábrázolja, úgy gondolja, hogy az majd később fog betöltődni. Eike Von Repgow azt is rögzítette, hogy azért adja a joggyűjteménynek a Szásztükör elnevezést, mert olyan híven szeretné visszaadni Szászország jogát, ahogy egy asszony látja magát, ha tükörbe néz. A tükröket verses formában fogalmazták meg. Más tükrök is készültek, pl a svábtükör (Schwabenspiegel), és a franktükör (Frankenspiegel), de ezek már tömörebb formában rögzítették a szokásjogi normákat. Ez azzal is magyarázható, hogy a szásztükör nagyon gyorsan elterjedt egész Németország területén, és széles körű alkalmazást nyert. A hatálya egészem 1900. január 1-ig, a jelenleg hatályos német BGB hatályba lépéséig

tartott Városi jogok gyűjteményei – Közép-és Kelet-Európában a magdeborgi városjog terjedt el elsősorban. 2.Törvény Tartományi és birodalmi szintű törvények is születnek. A birodalmi törvények megszületéséhez szükség volt arra, hogy a törvényjavaslatot mind a három birodalmi kamara megszavazta. Ezért nagyon kevés birodalmi törvény született Ha mégis hoztak birodalmi törvényt, az általában jelentős hatást fejtettek ki, és hosszú idejéig a birodalmi jogszolgáltatás részét képezte. Ilyen volt pl: - 1531. évi Constitutio Criminali Carolina, amit V Károly fogadtatott el Ez egy birodalmi büntetőtörvénykönyv volt, amely az összes késő középköri büntetőszabályt rögzítette, s ezáltal bizonyos fokig gátat vetett az önkényes bíráskodásnak. A középkori német büntetőjog sajátos vonásai: 1 a frank birodalom széthullása után a magánharc jogilag elismert volt. Két formája alakult ki, a közönséges magánharc,

amelyet emberölés esetén gyakoroltak még a polgárok és a parasztok is és a lovagi magánharc, amelyet a lovagok, magánigényeik kielégítésére is felhasználtak. A magánharcot jóvátétellel el lehetett hárítani 2 Az állami büntetőjog kialakulása a magánharc korlátozásával indult. Előbb meghatározott személyeket (egyháziakat, nőket, parasztokat stb.) kivettek alóla, majd egyes dolgok ellen (pl. templomok, malmok, királyi utak stb) valamint bizonyos napokon (pl. egyházi ünnepeken) tiltották Jelentős ebből a szempontból az 1495-ös wormsi birodalmi gyűlés, amely meghirdette az „örök országos békét”, amivel minden időre eltiltotta a magánharcot. 3 Nyílt jogegyenlőtlenség: Eltérően ítélték meg a lovagokat parasztokat és a polgárokat. 4 A büntetés célja a megtorlás és az elrettentés volt. 5 Jellemző büntetések: tükröző büntetés (a hamisan esküdő jobb kezét levágták), thalio elv alkalmazása, embertelen büntetési

eszközök. 13 6 Tovább élt a levelesítés intézménye A német városfejlődés A város fogalmi elemei: 1. bel-és külterülettel bíró, földrajzilag körülhatárolt település, amely 2. autonómiával rendelkezik Ez egyrészt önkormányzati autonómiát jelent, azaz, hogy: - maga alakítja belső szervezetét - választja meg tisztviselőit - belső rendeleteket (statútumokat) alkothat - polgárai ügyeiben maga ítélkezhet Másrészt gazdasági autonómiát, azaz: -3- vásártartási jog, vámmentesség, útkényszer -4- az adók egy összegben való fizetése 3. Védelmi egység: A valódi város, civitas elnevezés csak azt a települést illette, amely fallal vette magát körül. A fallal körül nem vett települést a német alkotmánytörténetben oppodium elnevezéssel jelölték akkor is, ha egyébként jogai megegyeztek a civitaséval. 4. Városi közélet: Ennek központja a városháza volt Itt őrizték a város pecsétjét, itt volt levéltár, a

városi harang, valamint a városi szabadság jelképe a Roland-figura. A városháza pincéjében általában vendéglő volt, előtte pedig piactér. A városok kialakulása: Területileg létrejöhettek különböző központi helyek mellett, ezek: -3- egyházi központok: püspöki székhelyek, kolostorok, apátságok -4- királyi paloták: Ezek behálózták az egész országot. -5- várak: Ezek védelmi célból épített erődített helyek voltak. A várépítés királyi jog volt, de az ún. várhűbér formájában ezt a jogot megkaphatták egyházi és világi nagyurak is. -6- kereskedelmi csomópontok ill. vásáros helyek: Tengeri és folyami kikötők, folyók gázlói, révek, kereskedelmi utak és azok kereszteződései, olyan falvak ill. olyan jelentősebb falvak, uradalmi központok, ahol vásárokat tartottak. Az ilyen központi helyek mentén jelentősebb számú lakosság telepedett le. Ezek között voltak katonaelemek, kézművesek, kereskedők és parasztok is.

Jogilag a városok kialakulása az autonómia, a városi önkormányzat kivívása révén történt, de ez is különböző módon történhetett (az ezzel kapcsolatos nézetek eltérőek). -3- A kialakuló települések városúri fennhatóság alatt álltak. A városúr lehetett magánföldesúr, maga a király, vagy egyházi intézmény. A város irányítását és az alacsonybíráskodási ügyekben az igazságszolgáltatást a városúr átruházta egy személyre (pl. a falunagyra, vagy bíróra), aki a település közössége által választott esküdtekkel együtt végezte a bíráskodást, ill. intézte a település ügyeit A település a későbbiekben a városúrral szemben különböző jogokat vívott ki magának, és egyre nagyobb önállóságra tett szert. -4- A kereskedők, esetleg a piacra termelő kézművesek ill. azok bizonyos csoportjai a királytól vagy az érintett terület földesurától vásártartási jogot, s ezzel együtt általában vámmentességet

kaptak. Eredendően tehát nem a település – a leendő város – kapott vásártartási jogot, hanem maguk a kereskedők, de ez a jog egy meghatározott területhez kötődött s így vezetett a városok kialakulásához. A X századtól a 14 vásártartási jog adományozása királyi jog volt, amelyet a király ettől kezdve csak kivételesen ruházott át egyházi vagy világi nagyurakra. -5- Egyes kereskedők, főleg a távolsági kereskedelmet bonyolítók gildeket hoztak létre, amelyek részben védelmi, érdekvédelmi, részben kultikus közösségek voltak. Ezek a gildek elsősorban a királytól kiváltságokat kaptak, köztük a vásártartás jogát, s már e kiváltságok birtokában alapítottak kereskedőtelepeket. A városi lakosság tagozódása: Kezdetben: -3- polgárok (kereskedők, kézművesek) -4- a hűbériséghez tartozó társadalmi elemek, főleg az ún. miniszteriálisok -5- előpolgárok: A városban áramló, vagy a városfalakon kívül

megtelepedő, félig meddig paraszti életformát folytató személyek. A városfejlődés kezdeti szakaszában a „városi levegő jobbággyá tesz” elv érvényesült, ami azt jelentette, hogy mindenki, aki beköltözött a városba, a városúr hatalma alá került. A városúri hatalom megszűnésével, ill. a városi autonómia megszerzésével kb a XIII századtól került előtérbe a „városi levegő szabaddá tesz” elve. Kb. a XIII századtól: -3- patríciusok (gazdag, elsősorban távolsági kerskedők) -4- céhpolgárság -5- plebs (cselédek, városi szegények) A város szervezete: Kezdetben: A városúr által kinevezett bíró (vagy egyéb elnevezéssel illetett vezető, pl. falunagy) és a közösség által választott esküdtek irányították a várost és végezték az alacsonybíráskodást, de a városúré volt a legfőbb hatalom. A XI. században a városi lakosság eskü-vagy békeközösségeket hozott létre, amelynek fő célja a városon belül a

béke és a rend fenntartása, a magánharc megszűntetése volt. A városi önkormányzat kivívása után: -3- polgármester (vagy bíró): Ő volt a város vezetője. Általában egy évre választották, de általában újraválasztható volt, s főleg a patríciusok közül került ki. -4- belső tanács (kistanács, magistratus): Ez egy 12 tagú, általában ugyancsak patríciusokból álló választott testület volt. Ez döntött a polgármesterrel együtt a legfontosabb ügyekben és végezte az igazságszolgáltatást. -5- nagytanács: 24 tagú testület -6- külső tanács: 60-120 fős testület -7- közgyűlés: Ezen valamennyi polgárjoggal rendelkező lakos részt vehetett, alapvetően itt történt a választás. Városonként lehettek eltérések, hogy ezek közül hol melyik, hogyan, ill. milyen hatáskörrel működött -3- szakhivatalok: Ezek a tanácsok mellett működtek, hivatalnokok tevékenykedtek bennük, ezek feladata volt a konkrét ügyintézés. A

szakhivatalokat általában tanácsi bizottságok kapcsolták a tanácsokhoz. A városok csoportosítása a rendiségben: -4- birodalmi városok: Ezek királyi városok voltak eredendően. -5- szabad városok: A püspöki városokból alakultak ki, de a király védelmét élvezték, s 15 tőle kapták kiváltságaikat. -6- tartományi városok Városszövetségek: A német városszövetségek a XIII. században kezdtek kialakulni, a lombardiai városok szövetségének mintájára (a lombardiai városok az 1158. évi I Barbarossa Frigyessel kötött konstanci békében visszatértek ugyan a császári hűbérbe, de fenntartották maguknak azt a jogot, hogy szövetkezzenek egymással. Ezt a jogot gyakorolták is a XIII században II. Frigyessel szemben Egy 1231-32-es törvény tiltotta a városszövetségek létrehozását, de ezt nem tartották be. A városszövetségek jellemzői: -3- Elsősorban a tartományúri alávetettség ellen irányultak. -4- Általában kisebb-nagyobb

térségekhez kapcsolódtak. -5- Királyi, egyházi és világi tartományúri városokat egyaránt átfogtak. Fő szerve a szövetségi gyűlés, amelyben a tagok delegátusai vettek részt. A szövetségi gyűlés önálló jogalany volt, saját pecséttel rendelkezett, s általában döntőbíróság működött mellette (ez bírálta el a várostagok egymás közötti vitás ügyeit). A legjelentősebb városszövetség a deutsche Hansa volt. Előzménye a külföldön tevékenykedő német kereskedők közösségei (hansa) voltak pl. a londoni vagy a gotlandi hansa, amelyek még a XII. században alakultak A deutsche Hansa 1299-ben alakult az Északi-és Keleti tengeri, valamint a vesztfáliai városi delegátusok összefogása nyomán. A Hansa nem a városok szövetségeként jött létre, hanem a Hansának lettek városai. A Hansa maga is alapított városokat a Baltikumban Kikötővárosok (pl. Hamburg, Bréma, Lübeck, Rostock, La-Rochelle) és kereskedelmi szempontból

jelentős szárazföldi városok (pl. Köln) is tagjai voltak A szövetség háborút is viselt pl Dánia ellen Fő szerve a hansagyűlés volt. Ez a városok követeiből állt, Lübeckben tartották (Lübeck minősült a Hansa vezetőjének). A hansagyűlés a tagokra kötelező határozatokat hozott, háború esetén hadiadót vethetett ki és hadseregkontingenseket állíttathatott ki. A nem teljesítő városokat ki is zárhatták. A szövetségnek négy városkerülete volt 1-1 vezető várossal. -3- „vend”: Lübeck -4- szász: Braunschweig -5- rajna- vesztfáliai: Köln -6- porosz- livlandi: Danzig A XV. század végére a Hansa visszaszorult 3 városra Lübeckre, Hamburgra és Brémára Ennek oka: A nagy földrajzi felfedezések miatt a Hansa kereskedelmi szerepe csökkent, másrészt több Hansa város tartományi joghatóság alá került. Megjegyzés: bizonyára észre fogod venni, hogy 2 Drang nach osten is van. Egyszerű a magyarázat. Baloghnál a parasztsághoz volt

írva, Ruszolyban pedig az Ottói hadjáratokhoz Szerintem inkább Baloghét fogadd el