2009 · 2 oldal (22 KB)
magyar
38
2009. július 23.
Bejelentkezés szükséges
Beágyazás
Nincs még értékelés. Legyél Te az első!
Mit olvastak a többiek, ha ezzel végeztek?
Tartalmi kivonat
G. Fodor Gábor - Kié legyen a jobboldal? Nem sokkal az EP-választások előtt arról "értekeztem", hogy kié legyen a baloldal, és hallgatólagosan amellett próbáltam érvelni, hogy ha a jelenlegi problémáink jelentős része még mindig a (poszt)kommunizmus jelenvalóságára vezethető vissza, akkor a baloldali politikai pártok összeomlása után megnyíló űrt - az erők differenciálása révén - a jobboldal tölthetné ki. Ha tehát a bal is jobb lenne, vagyis a jobboldal szervezné meg és nevezné ki saját ellenzékét, ezzel a politikai manőverrel a jobb a baloldalt is megszabadíthatná a (poszt)kommunizmus ballasztjától. Az EP-választások után - különösen az eredmények tudatában - viszont ideje, hogy feltegyük a kérdést, kié is legyen a jobboldal? Úgy tűnik ugyanis, hogy a (poszt)kommunizmus jelenvalósága csak az egyik probléma. A megfelelő kérdés talán úgy fogalmazható meg: lehetséges-e átjárót találni a
(poszt)kommunizmus szküllája és a radikalizmus karübdisze között? Vagyis, kié legyen a jobboldal? (1) A jobboldal a baloldalé. A probléma egyfelől régről ismert: a baloldal mondja meg, hogy mi vagy ki a jobboldal. Ezt megtette akkor, amikor például az MDF dísz-ellenzékiségének támogatásával az európéer-demokratikus erők táborából kizárva, egyúttal a fasisztaantidemokratikus oldalra igyekezett szorítani az egyetlen ellenzéki pártot. És megtette/megteszi akkor is, amikor az egész jobboldalt szélsőséges csürhének titulálja. Ha viszont másrészről helytállóak azok a feltételezések, hogy a Jobbik szellemét a baloldal engedte ki a palackból, akkor nemcsak meghatározni, de alakítani is kívánta a jobboldali politikai spektrumot. A szellem viszont elszabadult, feltéve gazdájának a kérdést, mi legyen Dr. Jekyll-lel és Mr Hyde-dal? (2) A jobboldal valójában bal. A diagnózis értelmében ma Magyarországon nincs is valódi jobboldal: a
politikai erőtér jobbján baloldali párt(ok) focizgatnak. Ezt a helyzetértékelést igyekszik felerősíteni például az MDF, neoliberális gazdaságpolitikát ajánl fel jobboldaliságul. Lefordítva: a jobboldali űrt egy konkrét politikai párt, az MDF töltené ki Nem lehetetlen viszont, hogy a komoly szakpolitikai programmal fellépő LMP további erősödése rosszul jön majd a Political Capital-nek. (3) A jobboldal nem is jobb, hanem közép. A radikális pozíció vasárnapi térnyerésével a jobboldalnak nem marad más, mint a középre nyitás: elengedni a radikális szavazókat, és közeledni ahhoz a pozícióhoz, ahol most nincs senki. A stratégiai váltás ára a korábbi stratégia feladása, ugyanakkor kétségtelen, hogy van mit elfoglalni, és még mindig van egy jelentős méretű szavazói tömb a centrum pozíció körül. Ráadásul ez a lépés még "ízléses" is (4) A radikalizmus térnyerése. A Jobbik sikere mögött többek között a
következő tényezők állnak: (1) jelentős mértékben egy radikális kormányzati gyakorlat, a "totalitárius gyurcsányizmus" hívta életre; (2) a radikális kormányzati gyakorlatnak alárendelődött baloldali politika nemhogy válaszokat nem adott, de még a releváns kérdéseket sem tette fel a valóságos problémákat illetően; (3) ennek egyik következménye a növekvő elszegényedés, a roma-probléma éleződése és test-közelisége. Mindez összekapcsolódva az elit-ellenesség pozíciójával, az asztal alá söpört kérdések néven nevezésével jelentős választói csoportot mozgósított. Azonban ennek a stratégiának is megvannak a világos korlátai (pl a zsidó-, vagy romakérdésben elfoglalt pozíció radikalizmusa egyben korlát is), vagyis az egész jobboldal radikalizálódásától megítélésem szerint nem kell tartani. Tanulni azonban lehet mindebből: (5) A problémát a jó kormányzás oldja meg. A rövidtávú stratégiai
kérdéseket felülírja a hosszú távú perspektíva: a jobboldal kérdését hosszútávon a jó kormányzás oldja meg (éppen ezért nem kell túldimenzionálni ezeket a kérdéseket). A megoldás: jól kell kormányozni A jó kormányzás elveszi a radikalizmus élét, ráadásul a kormányzóképességnek vannak feltételei (itt is világosan megmutatkoznak a radikális pozíció korlátai). A múlt vasárnapnak mindazonáltal a jó kormányzás szempontjából is vannak tanulságai: (1) a kormányzás kérdései nem lehetnek függetlenek a politikai közösséget nyomasztó kérdésektől; (2) politika sokat tehet azért, hogy felszabadítson alkotó energiákat, de van felelőssége is a kérdésben; (3) jó kormányzáshoz gondos szelekció kell: megkerülhetetlen tehát az emberanyag kérdése stb. Tehát kié legyen a jobboldal?
(poszt)kommunizmus szküllája és a radikalizmus karübdisze között? Vagyis, kié legyen a jobboldal? (1) A jobboldal a baloldalé. A probléma egyfelől régről ismert: a baloldal mondja meg, hogy mi vagy ki a jobboldal. Ezt megtette akkor, amikor például az MDF dísz-ellenzékiségének támogatásával az európéer-demokratikus erők táborából kizárva, egyúttal a fasisztaantidemokratikus oldalra igyekezett szorítani az egyetlen ellenzéki pártot. És megtette/megteszi akkor is, amikor az egész jobboldalt szélsőséges csürhének titulálja. Ha viszont másrészről helytállóak azok a feltételezések, hogy a Jobbik szellemét a baloldal engedte ki a palackból, akkor nemcsak meghatározni, de alakítani is kívánta a jobboldali politikai spektrumot. A szellem viszont elszabadult, feltéve gazdájának a kérdést, mi legyen Dr. Jekyll-lel és Mr Hyde-dal? (2) A jobboldal valójában bal. A diagnózis értelmében ma Magyarországon nincs is valódi jobboldal: a
politikai erőtér jobbján baloldali párt(ok) focizgatnak. Ezt a helyzetértékelést igyekszik felerősíteni például az MDF, neoliberális gazdaságpolitikát ajánl fel jobboldaliságul. Lefordítva: a jobboldali űrt egy konkrét politikai párt, az MDF töltené ki Nem lehetetlen viszont, hogy a komoly szakpolitikai programmal fellépő LMP további erősödése rosszul jön majd a Political Capital-nek. (3) A jobboldal nem is jobb, hanem közép. A radikális pozíció vasárnapi térnyerésével a jobboldalnak nem marad más, mint a középre nyitás: elengedni a radikális szavazókat, és közeledni ahhoz a pozícióhoz, ahol most nincs senki. A stratégiai váltás ára a korábbi stratégia feladása, ugyanakkor kétségtelen, hogy van mit elfoglalni, és még mindig van egy jelentős méretű szavazói tömb a centrum pozíció körül. Ráadásul ez a lépés még "ízléses" is (4) A radikalizmus térnyerése. A Jobbik sikere mögött többek között a
következő tényezők állnak: (1) jelentős mértékben egy radikális kormányzati gyakorlat, a "totalitárius gyurcsányizmus" hívta életre; (2) a radikális kormányzati gyakorlatnak alárendelődött baloldali politika nemhogy válaszokat nem adott, de még a releváns kérdéseket sem tette fel a valóságos problémákat illetően; (3) ennek egyik következménye a növekvő elszegényedés, a roma-probléma éleződése és test-közelisége. Mindez összekapcsolódva az elit-ellenesség pozíciójával, az asztal alá söpört kérdések néven nevezésével jelentős választói csoportot mozgósított. Azonban ennek a stratégiának is megvannak a világos korlátai (pl a zsidó-, vagy romakérdésben elfoglalt pozíció radikalizmusa egyben korlát is), vagyis az egész jobboldal radikalizálódásától megítélésem szerint nem kell tartani. Tanulni azonban lehet mindebből: (5) A problémát a jó kormányzás oldja meg. A rövidtávú stratégiai
kérdéseket felülírja a hosszú távú perspektíva: a jobboldal kérdését hosszútávon a jó kormányzás oldja meg (éppen ezért nem kell túldimenzionálni ezeket a kérdéseket). A megoldás: jól kell kormányozni A jó kormányzás elveszi a radikalizmus élét, ráadásul a kormányzóképességnek vannak feltételei (itt is világosan megmutatkoznak a radikális pozíció korlátai). A múlt vasárnapnak mindazonáltal a jó kormányzás szempontjából is vannak tanulságai: (1) a kormányzás kérdései nem lehetnek függetlenek a politikai közösséget nyomasztó kérdésektől; (2) politika sokat tehet azért, hogy felszabadítson alkotó energiákat, de van felelőssége is a kérdésben; (3) jó kormányzáshoz gondos szelekció kell: megkerülhetetlen tehát az emberanyag kérdése stb. Tehát kié legyen a jobboldal?
