Cikkek » Az 1956-os forradalom története II.

Dátum: 2020. október 23.
Forrás: Wikipedia
 
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Az eseményeket bemutató cikksorozatunk utolsó részében az október 24. és november 3. között lezajlott országos eseményeket, valamint ezek nemzetközi visszhangját mutatjuk be.



Országos események, október 24–31.

A budapesti eseményekkel egyidejűleg az ország nagyobb városaiban és kisebb településein is tüntetéseket, népgyűléseket tartottak, többek között Békéscsabán, Dunapentelén, Esztergomban, Gyöngyösön, Győrött, Gyulán, Kaposvárott, Keszthelyen, Komáromban, Komlón, Miskolcon, Mohácson, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Oroszlányban, Ózdon, Pakson, Pápán, Pécsett, Salgótarjánban, Siófokon, Sopronban, Szegeden, Szekszárdon, Szentesen, Szigetváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Vácott és Veszprémben. Vidéken is követelték a budapesti egyetemisták 16 pontjában foglaltak végrehajtását és a földek visszaadását. Az országban sok helyen elzavarták a korábbi vezetőket, ledöntötték a szovjet emlékműveket, leverték a vörös csillagokat, a helyi tanácsok irodáiból kidobálták és elégették a begyűjtési íveket.
A hatalom azonban akárcsak Debrecenben és Budapesten, sok más településen is erőszakkal próbálta elfojtani a forradalmat. Október 24-én Székesfehérváron a városháza előtt a békés tüntetőkre a szovjet katonák sortüzet adtak le, hatan életüket vesztették. Október 26-án és 27-én az ÁVH-s katonák fegyvertelen tüntetőkre nyitottak tüzet Bajon, Berzencén, Gödöllőn, Győrött, Kalocsán, Kiskunhalason, Kecelen, Kecskeméten (3 halott), Miskolcon, Nagykanizsán, Örkényben, Sopronban, Szegeden, Tatán, Várpalotán és Zalaegerszegen. A mosonmagyaróvári sortűznek 52 halottja és 86 sebesültje volt, az esztergomi vérengzésben 15 tüntető halt meg és legalább ötvenen megsebesültek. Tiszakécskén vadászgépről lőtték a felvonulókat (17 halott és 110 sebesült). 1956. október 29-ig a békés tüntetők ellen összesen 61 sortűzre került sor az országban. A többszáz halott és sebesült között számos asszony és gyerek is volt, és az áldozatok zöme hátulról szenvedte el sebesüléseit.

A varsói szolidaritási tüntetés
A varsói szolidaritási tüntetés


Az október 23-i gyilkos sortűzre a debreceni lakosság általános politikai sztrájkkal válaszolt. Ennek eredményeként október 26-án a pártvezetés meghátrált és a polgárok demokratikusan választott képviselői vették át a város irányítását. 26-ától máshol is sorra alakultak a városi forradalmi bizottságok, nemzeti tanácsok, munkástanácsok, így például Baján, Békéscsabán, Egerben, Esztergomban, Győrött, Gyulán, Kaposváron, Komlón, Miskolcon, Nyíregyházán, Sopronban, Szekszárdon, Székesfehérvárott, Szolnokon, Tatabányán és Zalaegerszegen. Máshol súlyos harcok robbantak ki a felkelők és az ÁVH között, mint Dunapentelén, Kecskeméten, Nyíregyházán, Tatán és Várpalotán. A rendőrök számos helyen a forradalmárok mellé álltak az ÁVH-val szemben. A felkelők mindenütt kiszabadították a börtönökben és munkatáborokban raboskodó politikai elítéltek ezreit. Lőkösházán és Battonyán a lakosság felszedte a vasúti síneket, hogy megakadályozzák az újabb szovjet csapatok beszállítását. Mind több városban jöttek létre új független újságok és rádióállomások, mint a Szabad Győr Rádió és a Szabad Debrecen Rádió. Október 30-án valamennyi forradalmi bizottságot és munkástanácsot elismerte a Nemzeti Kormány, mint a települések, illetve a gyárak és bányák szabadon, demokratikusan választott új döntéshozó szerveit. A munkástanácsok elismerésével az üzemek és bányák valódi dolgozói tulajdonba kerültek, ami történelmileg is egyedülálló tett volt.

A forradalom nemzetközi visszhangja

A magyar forradalom hírére a nyugati országok számos városában szovjetellenes jelszavakkal vonultak ki a diákok az utcákra és a szovjet követségek elé. XII. Piusz pápa a világ katolikusait imára szólította a felkelés győzelméért. Számos nyugati országból érkezett vér, gyógyszer és élelmiszer a Magyar Vöröskereszt számára.
Varsóban október 24-én többszázezres nagygyűlésre került sor a magyar forradalom mellett, ami az 1956. októberi lengyelországi tüntetéssorozat igazi csúcspontját és egyben lezárását is jelentette. A lengyel napilapok nagy terjedelemben és objektíven számoltak be a magyarországi eseményekről. Gomułka és az új lengyel reformista pártvezetés is szövetségest látott Nagy Imre kormányában. Október 28-án a Lengyel Munkáspárt (LEMP) nyilvános üzenetet intézett a magyar nemzethez, amelyben üdvözölték a magyar forradalmat. Ezzel mintegy "felhatalmazták" a lengyel társadalmat a magyarok melletti szolidaritási mozgalomra, ami egyben levezető csatornaként is szolgált az októberi tüntetéssorozat által kiváltott érzelmeknek. Az október 28-tól Budapestre érkező lengyel vér- és segélyszállítmányok a legnagyobb mértékű külföldi segítséget jelentették a magyar forradalom napjaiban.
Október 30-án a román egyetemisták mintegy 2500 diák részvételével nagygyűlést tartottak a temesvári Műegyetemen, ahol a szolidaritásukat fejezték ki a magyar forradalommal, a szovjet csapatok kivonását és demokratikus reformokat követeltek. A hadsereg és a Securitate azonban bekerítette a diákokat, majd valamennyiüket gyűjtőtáborba hurcolták. November 1-jén, halottak napján a kolozsvári magyar Bolyai Egyetem hallgatói a Házsongárdi Temetőben tartottak tömeges rokonszenvtüntetést a magyar forradalom mellett. Megemlékező beszédet mondtak, egy diák elszavalta Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versét, majd elénekelték a Himnuszt. Sok résztvevő nemzeti színű kokárdát és gyászszalagot tűzött ki. A bukaresti egyetemisták november 4-én próbáltak tömegtüntetést szervezni, de a szervezőket letartóztatták.
Eisenhower amerikai elnök október 31-i elnökválasztási televíziós és rádióbeszédében a magyar nép iránti csodálatának adott hangot. Ugyanebben a beszédben azonban azt is kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének és nem fog katonai segítséget nyújtani a magyaroknak. Ezzel Moszkva gyakorlatilag megkapta a jóváhagyást az invázióra.
Az Amerikai Egyesült Államok finanszírozásával működtetett Szabad Európa Rádió a magyarországi közvélemény egyik fő információs forrása volt ezekben a napokban. A november 4-i szovjet támadást követően a rádiócsatorna folyamatosan kitartásra biztatta a fegyveres felkelőket és a Nyugat várható katonai segítségéről beszélt.

A kép nagyobb felbontásban a következő címen érhető el: http://lazarus.elte.hu/1956/tartalom-1.jpg
A kép nagyobb felbontásban a következő címen érhető el: http://lazarus.elte.hu/1956/tartalom-1.jpg


A szovjet döntés

A magyar forradalom első napjaiban maga a szovjet pártvezetés is megosztott volt. Hruscsov és a többség eleinte a katonai beavatkozás helyett a politikai megoldást, Nagy Imre reformkommunista vezetését támogatta. Miután azonban a koalíciós magyar kormány túllépett a Szovjetunió számára elfogadható reformok szintjén, az USA és a nyugati nagyhatalmak pedig kifejezték, hogy nem nyújtanak segítséget Magyarországnak, a szovjet politika vezetői is a katonai támadás mellett döntöttek. A döntést számos tényező indokolta. Az egyik fő indok az volt, hogy Magyarország ki akar lépni a Varsói Szerződésből és ki akarja nyilvánítani semlegességét, ami azzal fenyeget, hogy a Szovjetuniót határoló, szatellitállamokból kialakított egész kelet-európai védelmi és ideológiai ütközőzóna összeomlik. A szovjet pártvezetés ezért október 31-i ülésén úgy döntött, hogy megszegi a tűzszünetet és leveri a magyar forradalmat. Megtévesztésül ugyanakkor szovjet diplomatákat küldtek Nagy Imre kormányához, hogy megtárgyalják a szovjet csapatok kivonását. Október 31-én a Pravdában megjelent cikk szerint "A szovjet kormány készen áll megkezdeni a szükséges tárgyalásokat a Magyar Népköztársaság kormányával és a Varsói Szerződés más tagállamaival a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kérdésében."
November 1-jén Kádár János, a Nagy Imre kormány államminisztere, és az aznap megalakított MSZMP vezetésének tagja Münnich Ferenc belügyminiszterrel az esti órákban, repülőgépen távozott Budapestről Moszkvába (egyes feltételezések szerint elrabolták), ahol két tárgyalást követően megbízták egy ideiglenes forradalmi kormány vezetésével. Eközben szovjet pártküldöttségek indultak valamennyi kommunista ország vezetőihez, többek között Jugoszláviába Titóhoz, valamint Kínába is, hogy megegyezzenek velük a Magyarország elleni támadásról.

A függetlenség kísérlete, november 1–3.

A semlegesség kihirdetése és a szovjet lépések


November 1-jén reggel a kormányülés foglalkozott a szovjet csapatok mozgásának kérdésével. Megállapították, hogy a Budapestről kivont szovjet katonai egységek körbezárták a repülőtereket, és hogy a keleti határokról újabb csapatok érkeznek és haladnak az ország belseje felé. A kormány berendelte Jurij Andropov nagykövetet, aki nem tudott kielégítő választ adni a csapatmozgásokra. A kormány ezek után úgy döntött, hogy felmondja a Varsói Szerződést, kinyilvánítja az ország semlegességét és az ENSZ-hez fordul, hogy a semlegesség védelmére segítséget kérjen a nagyhatalmaktól. Ugyanakkor megtiltotta a magyar alakulatoknak a szovjet csapatokkal szembeni ellenállást.
Este Nagy Imre a rádióban közzétette a kormány álláspontját, kihirdette Magyarország semlegességét. Később Mindszenty József rádiónyilatkozata hangzott el, majd Ravasz László református püspök és más népszerű személyiségek szóltak a megbékélés szükségességéről. Végül este tíz órakor elhangzott a rádióban Kádár János beszéde, melyben a történteket dicsőséges felkelésnek nevezi, majd bejelenti az MDP megszűnését és a Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulását. A beszéd egy reggel rögzített felvételről forgott, Kádár ugyanis ekkor már Moszkvában tartózkodott. Másnap Münnich Ferenccel együtt részt vett az SZKP Elnökségének ülésén, ahol elmondta véleményét a magyarországi helyzetről, és óvott a katonai beavatkozás veszélyeitől.
November 2-án további szovjet csapatok érkeztek Magyarországra. A nap folyamán a korábban is az ország területén állomásozó szovjet hadosztály száma a korább ötről tizenhétre nőtt. Az újonnan érkezett csapatok legénysége főleg közép-ázsiai volt, akiket a feletteseik úgy tájékoztattak, hogy a német fasiszták ellen fognak harcolni. Konyev marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka Szolnokon berendezte főhadiszállását a magyarországi hadműveletek irányítására. Nagy Imre tiltakozott Andropovnál, majd tájékoztatta a Budapestre akkreditált nagyköveteket. Újabb táviratot küldött az ENSZ-hez, amelyben ismételten kérte Magyarország semlegességének elismerését, mint a szovjet csapatok kivonásának egyik zálogát. A kormány három delegációt állított össze: Losonczy Géza vezetésével Varsóba, a Varsói Szerződés felmondásáról és a szovjet csapatok kivonásáról tárgyalni; Nagy Imre vezetésével az ENSZ-közgyűlésre; Maléter Pál vezetésével a szovjet csapatkivonás gyakorlati végrehajtásáról tárgyalni. Közben Király Béla kidolgozta Budapest védelmi tervét, a város fontosabb pontjaira pedig tüzérségi ütegeket telepítettek.

A kolozsvári tüntetés helyszíne, a Bólyai Egyetem napjainkban
A kolozsvári tüntetés helyszíne, a Bólyai Egyetem napjainkban


Nagykoalíció és semlegességi tárgyalások

November 3-án Nagy Imre új, szélesebb koalíciós kormányt alakított a következő tagokkal:
- B. Szabó István – államminiszter
- Bibó István – államminiszter
- Farkas Ferenc – államminiszter
- Fischer József – államminiszter
- Kádár János – államminiszter (távollétében)
- Kelemen Gyula – államminiszter
- Kéthly Anna – államminiszter
- Kovács Béla – államminiszter
- Losonczy Géza – államminiszter
- Maléter Pál – honvédelmi miniszter
- Nagy Imre – külügyminiszter (a miniszterelnökség mellett)
- Tildy Zoltán – miniszterelnök-helyettes

Délben szovjet–magyar tárgyalások kezdődtek a Parlamentben. Témái között volt a csapatkivonások lefolytatása, a távozó csapatok ünnepélyes búcsúztatása és a szovjet hősi emlékművek megóvása. A magyar delegációt Maléter Pál vezette. Megállapodás született arról, hogy a tököli szovjet parancsnokságon folytatják a tárgyalásokat este. Maléter másnap 11 órára valamennyi fegyveres erő magasabb parancsnokait a Honvédelmi Minisztériumba rendelte.
Este nyolc órakor elhangzott Mindszenty József újabb rádióbeszéde. Ebben Nagy Imre kormányát a „bukott rendszer örököseinek” nevezte, és fellépett a katolikus egyház javainak visszaadása mellett.
Este kilenckor Erdei Ferenc és a hadsereg három legfontosabb vezetője, Maléter, Kovács István, a honvéd vezérkar főnöke és Szűcs Miklós hadműveleti csoportfőnök, valamint több katonai szakértő megérkezett Tökölre. Amikor Maléter hozzákezdett a magyar kormány álláspontjának ismertetéséhez, megjelent a teremben Ivan Szerov tábornok, a KGB vezetője, és letartóztatta a delegációt. Szerov mellett jelent meg több ÁVH-s tiszt is. Éjjelre a szovjet csapatok teljesen körbekerítették Budapestet.

Nemzeti szabadságharc, november 4–10.

A szovjet invázió kezdete

Hajnalban az ország egész területén megindult a szovjet támadás. Reggel 5 órakor az ungvári rádió a Szovjetunió által kinevezett ellenkormány (Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány) Nyílt levél a dolgozó magyar néphez című közleményét sugározta, melynek aláírója Kádár János „miniszterelnök” volt. 5 óra 20 perckor viszont a Kossuth Rádióban Nagy Imre mondta el a következő drámai szavakat:
Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!
A kormányfő fenti mondatait magyarul és valamennyi világnyelven többször megismételték. Ezután Háy Gyula és felesége Segítsetek, segítsetek, segítsetek végű segélykiáltását sugározta a rádió magyarul, angolul, németül és oroszul. Ezt követően a Kossuth-rádió adása megszakadt. Miután Jugoszlávia menedéket ajánlott fel a magyar kormánynak, végül Nagy Imre és a kormány többi tagja a családjukkal együtt a jugoszláv nagykövetségre érkeztek.

Nagy Imre utolsó rádióüzenete a szovjet támadás órájában
Nagy Imre utolsó rádióüzenete a szovjet támadás órájában


A szovjet csapatok már hajnalban bevonultak a fővárosba is egyszerre három irányból, előbb a pesti oldalt a Duna teljes vonalában ellenőrzésük alá vonva, majd Budára is átkelve. A harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, majd a város számos más megjelölt célpontja ellen is támadásba lendültek. Hamarosan valódi háborús helyzet alakult ki, és a kora reggeli órákban már a város szinte minden kerületében a szovjet ágyúk és harckocsilövések robaja hallatszott. Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert. A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben, ahonnan kiáltványát szétküldte a nyugati országok nagykövetségeinek. A kiáltvány vége így hangzott:
... A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen... Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében.

A szabadságharc eseményei

Katonailag változatos kép alakult ki. Óbudán és Csepelen a nemzetőrök álltak ellen a szovjet támadóknak, Soroksárnál, a Jászberényi úton, a Kőbányai úton, a Csajkovszkij parknál pedig a hivatásos katonák kerültek szembe a szovjetekkel. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot, a Budapesti Rendőrfőkapitányságot és a rádiót. A szovjet páncélosok nem tettek különbséget a katonai és a polgári célpontok között, és a Nagykörúton és máshol egyenesen a lakóházakat lőtték. A lakosság az óvóhelyekre menekült. Budapest szovjet katonai parancsnoka kijárási tilalmat rendelt el, de a fegyveres ellenállást ez nem tudta megakadályozni.
A hivatásos magyar katonai alakulatok csak szórványos és összehangolatlan ellenállást tanúsítottak, bár egyetlen olyan egységről sem tudni, amely átállt volna a szovjetek oldalára. A nap során a szovjet csapatok lefegyverezték valamennyi hivatásos katonai alakulatot. Budapest védelmére a hivatásos hadsereg részéről csupán a Mecséri János alezredes által vezetett esztergomi hadosztály tett kísérletet. A védelmi harcok ezután áttolódtak a felkelési gócpontokra. A legerősebb fegyveres ellenállás a város ipari övezeteiben bontakozott ki, ezek ellen a szovjet hadvezetés egyidejűleg vetett be légicsapást és erős tüzérségi támadást.

Szovjet harckocsik Budapest utcáin
Szovjet harckocsik Budapest utcáin


November 5-én a szovjetek összehangolt támadást intéztek a Kilián laktanya és a Corvin közi harcosok ellen, akik azonban visszaverték őket. Kőbányán, Óbudán, a VIII. kerületben (Baross tér), a IX. kerületben (Ferenc tér, Tűzoltó utca, Tompa utca), a Széna téren és a főpályaudvarokon az ellenállók szintén tovább tartották magukat a szovjet támadással szemben. A küzdelem jóval keményebb volt, mint amire a szovjetek számítottak. Budapesten kívül Magyarország számos más helységében is komoly katonai ellenállás bontakozott ki, a legjelentősebb Dunapentelén (Dunaújváros). Csak november 6-án omlott össze az óriási túlerővel szemben a vidéki ellenállás, majd a budapesti ellenálló központok, így a Széna téri, a Gellért-hegyi és az óbudai, végül pedig a Corvin közi is, ahol mintegy 500 személy esett fogságba.
A Szovjetunió által létrehozott Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a fővárosi harcok idején erős szovjet védelem alatt Szolnokon tartózkodott, ahol megkezdték az új karhatalom megszervezését (Néphadsereg Katonatanácsa). November 7-én hajnalban Kádár János és kormányának tagjai szovjet harckocsik kíséretében megérkeztek Budapestre.
A szabadságharc legtovább kitartó harcosai a csepeli ellenállók voltak, akik csak november 10-én fogadták el a fegyverszünetet.

A nemzetközi segítség kérdése

Világpolitikai szempontból a másik legnagyobb jelentőségű esemény ezekben a napokban az úgynevezett szuezi válság, a Szuezi-csatorna államosítása miatt Egyiptom ellen folytatott közös izraeli–brit–francia háború volt. Bár számosan úgy tartják – és a nagyhatalmak is előszeretettel hivatkoznak erre presztízsokokból –, hogy a Nyugat várva várt közbeavatkozása a szuezi válság miatt maradt el, ez felettébb kétséges. A szovjet iratanyagból mindenesetre kitűnik, hogy Moszkva reakciója mindenképpen az intervenció lett volna, és a nyugati hatalmak beavatkozása sokkal súlyosabb konfliktusba sodorta volna a hidegháborús világot.

A szovjet harckocsik elől menekülő civilek
A szovjet harckocsik elől menekülő civilek


A szabadságharc leverése után - 1956 november–december

Elsősorban a munkástanácsok, de más forradalmi szervek is december elejéig folytatták a politikai sztrájkot. Tárgyalóasztalhoz kényszerítették a Kádár-kormányt, szívósan képviselték a forradalmi célkitűzéseket. A november 14-én megalakult a Nagy-budapesti Központi Munkástanács az ellenállás központja lett. November 21-én megalakult a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa. A jugoszláv követségen tartózkodó Nagy Imre nem mondott le a kormányfői tisztségről (néhány nap után az Elnöki Tanács „felmentette”). November 22-én a büntetlenség ígéretével kicsalták a menedékből és egyelőre Romániába internálták.
A forradalom egy hónapos fordulóján, november 23-án egy órára elnéptelenedtek Budapest utcái. December 4-én gyászruhás asszonyok sokezres menete vonult végig a városon. (Lásd: Asszonyok tüntetése!) December elején több városban került sor tüntetésekre és a tüntetőkre leadott sortüzekre (Budapest, Salgótarján, Miskolc).
Az ellenállásra a szovjetek nyílt támadással válaszoltak. Az MSZMP december elején ellenforradalomnak nyilvánította az októberi eseményeket, és egyre erőszakosabban léptek fel az ellenállókkal szemben. Bevezették a rögtönítélő bíráskodást, letartóztatták a munkástanácsok vezetőit és betiltották a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsát, felfüggesztették az Írószövetség működését. Hamarosan statáriumot hirdettek és megkezdődött a magyar történelem egyik legsúlyosabb politikai leszámolása.

A megtorlás

A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. Mindezt az amnesztia ígérete után, és úgy hogy a résztvevők jelentős része elmenekült az országból. A börtönökben sokakat brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is. Az 1957. évi 4. törvénnyel lehetővé tették a 16 év feletti fiatalkorúak esetében is a halálbüntetés kiszabását. A szovjet hadsereg által elfogottak közül további többszáz főt szovjet hadbírósági eljárás során végeztek ki, mintegy 860 embert a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba deportáltak.

Menekülők átlépik az osztrák határt
Menekülők átlépik az osztrák határt


1958. június 9. és 15. között zajlott le az úgynevezett Nagy Imre-per. Nagy Imre volt miniszterelnököt, Gimes Miklóst és Maléter Pált halálra ítélték, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, Donáth Ferencet 12 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönre ítélték. 16-án hajnalban Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst a budapesti Gyűjtőfogház udvarán kivégezték. Holttestüket a börtön udvarán a legnagyobb titokban bebetonozták.
Az első részleges amnesztia 1959-ben volt, majd 1963. március 21-én egyszerre 3480 főt engedtek szabadon. A forradalmárok egy jelentős csoportja, mintegy 600 fő csak az 1970-es években kerülhetett szabadlábra.

A forradalom nemzetközi utóhatása

A magyar nép számára a forradalom dicsőséges bukás volt, amely egyrészt az idők során hozzájárult az elnyomás enyhítéséhez, másrészt erőt adott az alávetettség elviseléséhez, és olyan nemzetközi elismerést szerzett a magyarság számára, amilyenben az 1848-as forradalom óta nem volt része.
Leverése után a magyar forradalmat egyöntetűen reakciós, fasiszta ellenforadalomként bélyegezte meg a keleti blokk valamennyi országának politikai vezetése, ez alól csak a lengyel vezetés volt kivétel. A magyar forradalom leverése a blokk többi országában és magában a Szovjetunióban is egy megszorítási és terrorhullám kezdetét jelentette. A Szovjetunióban a szimpátiájukat kifejezők ellen brutális kizárási és letartóztatási hullám következett. Romániában pedig a megtorlás még súlyosabb volt, mint Magyarországon. A szervezkedő román egyetemisták bebörtönzése után 1958 áprilisától a romániai magyar értelmiségiek elleni tömeges letartóztatásokra és koncepciós perekre került sor a magyarországi forradalommal való szimpatizálás vádjával. Többszáz embert megkínoztak, kivégeztek, munkatáborokba zártak, felszámolták az önálló magyar nyelvű felsőoktatást és valósággal lefejezték a kisebbségi magyar értelmiségi réteget. Csehszlovákiában a magyar eseményekkel kapcsolatban már december elejére százával indultak a perek.

Dag Hammarskjöld, ENSZ-főtitkár, a magyar ügyet vizsgáló bizottság létrehozója
Dag Hammarskjöld, ENSZ-főtitkár, a magyar ügyet vizsgáló bizottság létrehozója


A keleti blokkban lezajló terrorhullám alól egyedül Lengyelország volt kivétel. A forradalom leverésének hírére november 5-én a lengyel nagyvárosokban sokezer fős néma tiltakozó demonstrációt és gyászfelvonulásokat tartottak. Gomułka 1956 novembere után igyekezett elkerülni minden olyan lépést Magyarországgal kapcsolatban, amely a lecsillapodott kedélyeket újra felizgathatta volna. A lengyel vezetés ezért később sem erőltette a „magyarországi ellenforradalom” koncepcióját (a kádári Magyarország későbbi erre vonatkozó megkereséseit is mindig elutasították), a továbbiakban inkább hallgattak az eseményekről.
1957 januárjában Dag Hammarskjöld, ENSZ-főtitkár speciális bizottságot állított fel a magyarországi események kivizsgálására. Az 1957 júniusában elkészült 268 oldalas jelentés a magyar nép emberi jogainak a Kádár-kormány és a Szovjetunió részéről való súlyos megsértését állapította meg. Az ENSZ közgyűlése ennek nyomán 1958. december 12-én közös nyilatkozatot fogadott el, amelyben elítéli a magyar nép elnyomását és a szovjet katonai megszállást, más érdemi lépés azonban nem történt.
A magyar forradalom leverésének hatására a következő évtizedekben a két nagy katonai tömb (a Nyugat és a keleti blokk) kialakult hatalmi erőviszonya még inkább megkérdőjelezhetetlen valósággá vált, és jól megmutatkozott hogy a hidegháborús propaganda ellenére egyik félnek sem állt igazi érdekében ezen a helyzeten változtatni. A forradalom és leverése ugyanakkor a kommunista ideológia óriási erkölcsi hitelvesztését és befolyásának visszafordíthatatlan meggyengülését is eredményezte az egész világon. 1956 után nem lehetett többé nem tudomásul venni, hogy a Szovjetunióban és a fennhatósága alatt álló országokban fennálló rendszerek valójában népellenes, korrupt és életképtelen totalitárius diktatúrák. A magyar forradalomnak ez a nemzetközi hatása végső soron a Szovjetunió és az egész keleti blokk válságát és bukását okozta.

A forradalom emlékezete

A forradalom leverését követő évtizedekben tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték. 1961. február 24-én Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós földi maradványait titokban kihantolták és az Új Köztemető 301-es parcellájában újra eltemették, a nyilvántartásba hamis neveket jegyezve be. 1988. június 5-én a volt 1956-os elítéltek által alapított Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívást tett közzé, amelyben egyebek mellett a Nagy Imre-perben kivégzettek tisztességes eltemetését és rehabilitációjukat követelték.

1956-os emlékmű a Parlamentnél
1956-os emlékmű a Parlamentnél


Június 16-án Párizsban, a Pčre Lachaise temető 44-es parcellájában felavatták Nagy Imre, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, Gimes Miklós és a forradalom minden kivégzettjének jelképes síremlékét. Budapesten az Új Köztemető 301-es parcellájában, majd a Belvárosban megemlékezést tartottak Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján. A belvárosi megemlékezést a rendőrség erőszakkal oszlatta fel. 1989. március 29-én megkezdődött Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József jeltelenül eltemetett holttestének kihantolása. 1989. június 16-án Nagy Imrét és mártírtársait ünnepélyesen újratemették Budapesten. A Hősök terén többszázezren hallgatták a szónokokat. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, és bűncselekmény hiányában felmentette őket.

Vissza a főoldalra