Himnusz (Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból): Kölcsey a magyarság egyik legkiemelkedőbb művét - melyet Erkel Ferenc zenésített meg 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára - 1823. január 22-én írta. Először 1829-ben az Aurórában jelent meg. Költeményét visszahelyezte a múltba, s beleéli magát egy akkori protestáns prédikátor-költő helyzetébe s ez segít megérteni a költemény mélyen vallásos jellegét, sajátos történelemszemléletét.
A keretben megszólított Isten ugyanis a történelem irányítója: tőle kaptuk mintegy ajándékba a "szép hazát", de bűneink miatt jogosan sújt a balsors századok szenvedéseivel. A mű szemlélete hasonló úgy a jeremiádok történelemlátásához, mint Zrínyi Szigeti veszedelmének első énekéhez. Isten nemcsak szuverén ura a világnak, hanem kérlelhető, befolyásolható is az emberi erőtől. Ezt bizonyítja az imaforma: a könyörgés az áldásért, jókedvért, bőségért, védelemért, stb. Kölcsey az Urat igazságos Istennek tartja, ugyanakkor szigorúságát túlzottnak is ítéli. Verse követi a jeremiádok szerkezetét.
A 2.és a 3. versszakban Isten ajándékait sorolja fel: a honfoglalással nyert szép hazát, az ország felvirágzását, a föld termékeny gazdagságát, a győztes honvédő háborúkat s Mátyás király Bécset is megalázó támadását. A múlt sikereinek áttekintését - egészen Mátyás koráig - átszinezi a jogosnak érzett nemzeti büszkeség tudata. Ebben a részben Isten a cselekvő alany. A XVI-XVII.században többen is párhuzamot vontak a bibliai választott nép, a zsidóság és a magyarok történelmi sorsa között. Eszerint a felfogás szerint a magyarság is Isten kiválasztott népe, amelyet megkülönböztetett szeretettel és féltő gonddal vesz körül: neki köszönhetjük a dicső múltat, a nemzeti nagyságot és a függetlenséget.
A következő három szakasz (4-6.) a balsors évszázadainak ijesztő, nagy erejű romantikus képeit halmozza egymásra. A bűnlajstrom helyén csak egy fájdalmas sóhaj hallatszik: bűneink miatt jogos isten haragja, megérdemelt a büntetés, bár a sorscsapások, a nemzeti tragédiák mértéke meghaladja az elkövetett bűnök nagyságát. Erre utalnak az erős túlzások mellett a megdöbbentő költői képek. A katasztrófaérzetet a tatátjárás, a török "rabiga" valamint a Tacitustól kölcsönzött kegyetlen kép ("vert hadunk csonthalmain győzedelmi ének") teszi teljessé. A bűnök végzetes következményei között említi a belső viszályt, a testvérháborúkat és az üldözöttek, a hazátlan bujdosók sorsát.
A vers érzelmi-hangulati tetőpontja az 5-6.versszak: komor indulatokat, feszültséggel teli izgatott lelki állapotot sejtet.
A 7.strófa szinte észrevétlenül vált át a múltból a jelenbe, a jelen sivárságába, reménytelenségébe. A tehetetlen kétségbeesés, a kilátástalan pesszimizmus lesz úrrá a versen: három párhuzamos ellentétpár állítja tragikusan szembe a múlt nagyságával, dicsőségével a megalázó jelen törpeségét.
Az országos pusztulás láttán a mű végén már csak Isten szánalmáért rimánkodik a bujdosó költő. Az ország sorsának megoldását már csak Istentől várja. A strófa, mely az imaformulával keretbe zárja a költeményt, nem egyszerűen megismétlése az elsőnek: képei a múlt sorscsapásainak s a jelen sivárságának láttán sötétebb színezetűek, komorabbak.
Versformája: nyolc 7, illetve 6 szótagos trocheusi sorokból álló, keresztrímes strófaszerkezet; emellé társul a 4-3, illetve a 3-3 osztású ütemhangsúlyos versdallam. Rímelése meglehetősen igénytelen, dísztelen s ebben is követni kívánja a XVI-XVII.századi költemények kezdetlegesebb rímtechnikáját: elég gyakoriak a rangrímek, s többször előfordulnak asszonáncok. Kölcsey tragikus borúlátását elmélyítette az első reformországgyűlés elcsüggesztő megtorpanása, a konzervatív erők ellenállása a reformokkal szemben s az életformaváltás kudarca.
Zrínyi dala: Eredetileg Szobránci dal volt a címe(1830.júl.). A hazafiúi keserűség és indulatos vád egyik leghatásosabb költeménye. Lírai dialógus ez, de a valóságos párbeszéd helyére a belső dialógus, elkomorodó, vívódó önharc lép. A Vándor kérdései és Zrínyivel egybeolvadó énjének válaszai egyaránt az ő lelkéből szakadnak ki. A költemény tárgya a múlt és a jelen szembeállítása, mintegy a Himnusz 7. szakaszának részletezőbb kifejtése. A páratlan strófákban a kérdések, a párosokban az elutasító, tagadó válaszok hangzanak el. A Vándor a magyarságot csak régi nagyságának, dicső hőstetteinek híréből ismeri. Keresi a régiek legendás erényeit, a kapott válaszok azonban kiábrándítóak.
Parainaesis: Utolsó éveinek legkiemelkedőbb alkotása, a magyar próza klasszikus remeke, a Parainaesis intelmet, buzdítást jelent. 1834-ben írta az ifjúság iránt érzett szeretete és felelősségtudata kapcsán s az 1837-ben megindult Athenaeum közölte folytatásokban. Intelmeit unokaöccséhez, Kálmánhoz intézte. Legfőbb tanítása az, hogy az ember a közösségé, nem pedig önmagáé. A boldogság titka az élet önzetlen másnak való szentelése, hiszen a lélek harmóniáját egyedül a cselekvésben lehet megtalálni. Történelemszemlélete nemzet és emberiség végtelen haladásának elképzelésére épül, s ennek rendeli alá az egyének életét. Olvasóját arra figyelmezteti, hogy a felnőttkori csalódások, illúziók szertefoszlása ellenére se veszítse el szilárd meggyőződését az erényben. A mű tartalma a továbbiakban az erkölcsi ideál, a "rény" tartalmának kifejezése. Ennek legelső parancsa az istenség imádata. A mű központi kérdése az emberiség és a haza szeretete, miszerint az emberiséget csak a hazaszeretet által szolgálhatjuk. Tanácsolja az ismeretek széleskörű elsajátítását. A közéleti szereplés feltétele a szónoklat, a retorika szabályinak ismerete, emellett az anyanyelv tökéletes művelése, amihez elengedhetetlen fontosságúak a különböző, tartalmilag is értékes könyvek. A műveltség legfelsőbb foka a könyvírás. Ezek után az erények hatását vizsgálja a történelmi eseményekre. Minden csalódásra okot adó tényező ellenére hite nem csökkent az emberiség folyamatos fejlődésében. Gondolatait többekközt átvette Eötvös József is.
Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!
Kapcsolódó olvasnivalók
Kárpátalja bemutatkozik
Kárpátalja vagy Kárpát-Ukrajna (ukránul Закарпатська область, vagyis „Kárpátontúli terület”) Ukrajna nyugati, Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és egy kis szakaszon Lengyelországgal szomszédos régiója. A térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Ez leginkább annak a következménye, hogy bár lakosságának nagy részét a ruszin nemzetiségűek (kárpát-ukrán) teszik ki, a II. világháborúig Kárpátalja Ukrajnától függetlenül fejlődött.
Tibet és Kína viszonya 1959-ig
Tibet és Kína viszonya a történelem folyamán meglehetősen áttekinthetetlen és némiképp zavarosnak tetsző képet mutat. A tibeti nemzeti büszkeség máig kitart a "mindig is önálló Tibet" oly gyakran hangoztatott képe mellett. A másik oldal nézőpontját tekintve, Kína fennhangon proklamálja – jóllehet leginkább a megszállás legitimizálása, vagy inkább annak magyarázata miatt -, hogy Tibet mindig is Kína része volt.
Az infláció és a hiperinfláció
Az infláció a közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése. Az árszínvonal csökkenése a defláció. Árstabilitás alatt az árak változatlanságát értjük egy időszakban, ekkor a árszínvonal-emelkedés 0% körüli. A stagfláció olyan viszonylagosan magas infláció, amely magas munkanélküliséggel jár együtt.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
A lélektani regény jellemzői Kosztolányi Dezső Édes Anna című művének értelmezésén keresztül
A Nyugat első, nagy nemzedékének, a századelő művészi átalakulásának a képviselője. Senki a magyar irodalomban nem verselt olyan bámulatos könnyedséggel, tökéletes, bravúros rímeléssel, mint ő.
Rövid életrajz:
- Szabadkán született 1885-ben, itt végezte gimnáziumi tanulmányait. Apja tanár.
- Budapesti majd bécsi egyetem, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be
- 1901...
Macbeth
Ősvilági tragédia (boszorkányok, karizma, jelenések…stb), a középkori Skóciában játszódik (feudális hierarchia). Messzebb van Shakespeare korától, mint III. Richárd ideje. Mindkét főhős a hatalmat akarja, mire nincs törvényes lehetősége, azonban a Macbeth nem a nagy mechanizmusról, hanem az emberi lélekről szól. Itt egy gyilkosság áll a középpontban (Duncan király...
A barokk főúri reprezentáció és műfajai
I. "A főúri"
A 15. század végén az arisztokrácia rendként vált le a nemesség elvben egységesnek tekintett tömegeiről. A főúri csoportnak - ha meg akarta őrizni a Mátyás király halála után megkaparintott hatalmat és a vele járó jövedelmeket -, le kellett választania magáról a soraiba beférkőzni kívánó középbirtokosokat. A főúri csoport elkülönülésének jele, hogy míg...