1. hét - Hétfő
Bevittek az előzetesbe. Van itt néhány nagydarab tetovált rab. Főleg gyilkosok és rablógyilkosok. Elmondtam, hogy nálam találtak egy másolt CorelDraw-t. Elsápadtak, majd tisztelettel arrébb húzódtak. Az egyik felajánlotta, hogy szívesen kitisztítja majd a cipőmet, ha igényt tartok rá. Talán nem lesz itt annyira rossz.
Kedd
Beszélgettem a cellatársaimmal. Az egyik gyilkos elmondta, hogy 5 evet is kaphat, de lehet, hogy 3 év múlva szabadon engedik, mert hirtelen felindulásból ölt. A másik ittasan elütött egy asszonyt, 3 evet kaphat, de lehet, hogy 2 év múlva elengedik, mert a nő szabálytalanul közlekedett. Mondtam, hogy a másolt CorelDraw miatt 8 evet is kaphatok, de lehet, hogy leviszik 7 évre, mert a saját gyári példányomról készített biztonsági másolat volt.
Szerda
Ma kihallgattak a rendőrök. Azt mondtak, bizonyítsam be az eredeti CD-vel hogy a Corel az enyém volt. Mondtam hogy a Corel 2, amit nálam találtak, csak diskeken jelent meg, ezért is másoltam CD-re. Azt mondtak, ne próbáljak trükközni, Ők okos rendőrök, ô mink to-vább-kép-zé-sen is vótunk ö (így mondták) és tudják, hogy minden program CD-n jelenik meg. Végem van.
Csütörtök
Kínozni kezdtek! Behoztak egy számítógépet, a hóhér a szemem láttára leszedte róla a Linuxot, és felrakta rá a Windowst!
Péntek
Tovább kínoznak! Arra kényszerítettek, hogy Windows 95-öt telepítsek! 3,5-ös diskekről!
2. hét - Hétfő
Miután látták, hogy nem török meg, magánzárkába tettek. Nem én vagyok a zárka első lakója. Van itt egy falhoz láncolt csontváz, a kezében néhány Polimer kazettával. Manic Miner, Jetpac, The Hobbit, ilyesmik vannak ceruzával ráírva. A falra valaki körömmel néhány Photoshop seriál numbert kapart. Az utolsót már nem tudta befejezni... Ma éjszaka megjelent a csontváz szelleme. Dömötör Flatline a neve. ZX Spectrumos kazettákat másolt dupla kazettás magnón, ezért zártak el, aztán itt felejtették és éhen halt. Azóta itt kísért.
Kedd
Bejött az ügyvédem. Azt mondta, a szerzői és a szomszédos jogok megsértésével vádolnak. Megkért, áruljam el neki, mit szereztem a szomszédomtól, és mivel sértettem meg a jogait. Nem tudom, hogy az ügyvéd mennyire felkészült a témában, de rossz előérzetem van.
Szerda
Elkészült a szakértői jelentés. Egymillió forintos anyagi kárt okoztam a másolt programok szekrényben való tárolásával, további kétmillió forintos erkölcsi kárt, pedig azzal, hogy ezeket a gondos munkával készített programokat csúnya, összefirkált CD-ken tartottam. A szakértő szerint a lopott könyvelőprogrammal akar a maffiának is könyvelhettem. Ha nem tudom bebizonyítani, hogy ezt nem tettem, leültetnek. Hogy lehet bebizonyítani, hogy valamit az ember nem tett meg?
Csütörtök
Olvasgatom tovább a szakértői jelentést. Az Adobe Acrobat-ot 15.000 forintos kárként sorolta be. Ez egy ingyenes program, de a szakértő odaírta mellé, hogy ha nem az lenne, szerinte én akkor is elloptam volna, ezért tüntette fel kárként. A szakértő talált néhány bitet a winchesteremen, ami őt távolról a Windows Notepad utolsó néhány bájtjára emlékeztette. Azt írta ez alapján biztos, hogy loptam a Notepad-ot is, a Windows-t is, és ha magamnak loptam, akkor biztos másoknak is, ezért a kár mintegy 50 millió forint. Egy freeware játékot álcázott szövegszerkesztőnek minősített, mert hosszas munka után rájött, hogy a toplistába be tudja gépelni a nevét.
Péntek
Kopogást hallottam a zárka falán. Rájöttem, hogy valaki a Linux kernel bináris kódját kopogja. Válaszoltam neki, és most hexában kopogva beszélgetünk. Ő is CD-k miatt ül. Smiley-kat hogyan lehet hexadecimálisan kódolni? Egyre többen szállnak be a kopogós levelezésbe. Most már levelezési listaként kopogunk.
Dömötör lett a mailer daemon.
Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!
Kapcsolódó olvasnivalók
A munka ünnepének eredete
A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt, minden év május 1-jén tartandó ünnepség, hivatalos állami szabadnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni. Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére.
Az 1956-os forradalom története I.
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.
A Valentin-napról
Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentines Day) ünnepét, amely Magyarországon az angol név közvetlen átvétele miatt sokak számára mint Valentin-nap vált ismertté és az utóbbi másfél évtizedben népszerűvé. Ezen az ünnepen (amelynek vallási eredete az idegen elnevezés elterjedése miatt Magyarországon elhomályosult) a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
Közöny
Első rész
1
Meursault úrnak meghalt az anyja. Az öregek otthonából kapott sürgönyből értesült róla. Az aggápolda Marengóban van, nyolcvan kilométerre Algírtól.
Meursault úr kép nap szabadságot kért a főnökétől. A felettese még részvétét sem nyilvánított, bizonyára nem tetszett neki ez a rögtönzött „szabadság”.
Meursault Céleste-nél ebédelt...
Hamlet
A drámai alapszituációban már minden későbbi fejlemény csírája megjelenik, a kezdeti feszültséget az emberi viszonyok megváltozásának szükségszerűsége kelti. Hamlet helyzete már a tragédia elején különösen drámai: apja mintegy két hónapja halott, anyja pedig máris (a korabeli felfogás szerint) vérfertőző házasságban él az elhunyt király testvéröccsével - mellesleg szólva a...
Arany János - Kertben, Szondi két apródja, Epilógus c. költemények elemzése
Arany János: Kertben
Kertben című versében Arany, mint magányos kertész jelenik meg, aki búsan dolgozgat gyümölcsfái között, majd elgondolkodik a szomszédban látható jelenten. Ahol a férj meghalt feleségének készít koporsót néhány ócska bútorból. Műfaja elégia, mert szomorú hangvételű lírai költemény.
A költő kertészkedés közben mutatja be önmagát. Ez a tény...