Egy új korszak, az irodalmi romantika kezdeményezője, az irodalmi élet első fővárosi szervezője. Bátyja, Kisfaludy Sándor példáját követve katona akart lenni. A hadi pályából azonban hamarosan kiábrándult, szakított apjával és családja feudális légkörével, kilépett a katonaságtól, s elhatározta, hogy festő lesz. Tehetsége azonban az irodalom felé vonta, s hamarosan ünnepelt drámaíró lett. 1821-ben létrehozta az Auróra című almanachot (irodalmi folyóiratot pótló "zsebkönyv"), köréje gyűjtötte az új, romantikus írói tábor legjobb fiataljait, s ezzel Pestet tette irodalmunk központjává. Az Auróra sikeresen szolgálta a magyar szépirodalom széles körben való elterjesztését. Szatirikus elbeszéléseiben bírálta a maradi nemességet, szép hazafias költeményeket írt, utolsó éveiben érdeklődéssel fordult a népdalok felé, s maga is írt népies dalokat. Még akkor is nagy szegénységben élt, amikor vezérszerepet vitt a fiatal írók közt. A tüdőbaj ölte meg.
Árpád-házi Szent Erzsébet (német nyelvterületen gyakorta Thüringiai Szent Erzsébet) (Sárospatak, 1207 – Marburg, 1231. november 17.) II. András magyar király és merániai Gertrúd lánya. Születésének helyéről többféle elmélet létezik, ezek alapján Sárospatak, Óbuda és Pozsony jön szóba. A fentiek közül Sárospatak a leginkább elfogadott.
Kárpátalja bemutatkozikKárpátalja vagy Kárpát-Ukrajna (ukránul Закарпатська область, vagyis „Kárpátontúli terület”) Ukrajna nyugati, Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és egy kis szakaszon Lengyelországgal szomszédos régiója. A térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Ez leginkább annak a következménye, hogy bár lakosságának nagy részét a ruszin nemzetiségűek (kárpát-ukrán) teszik ki, a II. világháborúig Kárpátalja Ukrajnától függetlenül fejlődött.
Az aradi vértanúkra emlékezünkAradi vértanúk összefoglaló néven őrzi a magyar nemzet emlékezete az 1848–49-es szabadságharc 13 hős katonai vezetőjét, akiket 1849. október 6-án Aradon végeztek ki. A tábornokok a világosi fegyverletétel után kerültek orosz fogságba, akik – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat némi habozás után átadták az osztrákoknak.
Középiskolai anyagokBevezetés Mikszáth elmeséli, hogy sokszor szokott együtt vacsorázni gróf Pongrácz Károllyal. Ilyenkor, beszélgetéseik alkalmával gyakran felszínre került a híres Pongrácz-család múltja. Az ősök közül a legizgalmasabb élet alighanem a különcködő Pongrácz Istvánnak jutott, melyet Mikszáth annyira érdekesnek talált, hogy megkérte a még élő családtagokat, hadd írja...
Toldi estéjeA mű eredete: Miután a Kisfaludy-társaság 1846. február 7-én kitűzött népies eposz pályázatára Arany megírta a Toldit, a trilógia első részét (mely 1847. február 6-án meg is nyerte a pályázatot), még 1847-ben elkészítette a Toldi estéjét is, a trilógia befejező részét. Szereplők: - Toldi Miklós - Bence, a szolgája - Pósafalvi János, hírnök - Lajos...
Ady Endre versciklusainak elemzéseA nyugat jelentősége Az 1867-es kiegyezés után a nagyipar fejlődése, a polgárosodás jelentősen átalakította hazánkat. Kiépült az úthálózat, korszerű gyárak jöttek létre. A Duna-parti városok pest, Buda, Óbuda 1873-ban Budapestté egyesült. Felépült az országház, a halászbástya és sok más közintézmény. 1896-ban Budapesten elsőként indult meg a földalatti vasút...
Kisfaludy Károly kortársai:
- Batsányi János
- Berzsenyi Dániel
- Bessenyei György
- Fazekas Mihály
- Katona József
- Kazinczy Ferenc
- Kölcsey Ferenc
- Vörösmarty Mihály
- Kisfaludy Sándor
- Verseghy Ferenc