Európa fejlett országaiban a reneszánsz a modern polgárság kialakulásának az időszaka. Nálunk fénykora a 15-16. században, Mátyás király uralkodása alatt volt. Ekkor az udvar sok itáliai humanistát hívott; nagy építkezésekbe kezdett (Visegrád, Bp.). Megalakult a Corvina könyvtár és 1470. Hess András nyomdája. A király halála után egy új főnemesség játssza a vezető szerepet a reneszánsz életszemlélet kialakításában. S mindez egybeesett a török elleni harcokkal, az ország három részre hullásával, a feudális anarchia tombolásával. A 16. század a magyar reneszánsz második nagy korszaka. Az irodalmi műveltség magyar nyelven terjedt el. A magyar nyelvű irodalom első klasszikus, neves, világirodalmi szintű költője Balassi Bálint. Balassi poeta doctus, vagyis tudós költő volt. Ezt igazolja, hogy megteremtette a szóverset az énekelt helyett, hogy a hangsúlyos verselést alkalmazta és önálló strófát hozott létre. Balassi versei összegeznek, korának minden jellegzetességéből (virágének, petrarkizmus, humanizmus, népdalok -török, lengyel, magyar- trubadúr költészet).
Balassi Bálint: Egy katonaének
Ez a vers 1589-ben keletkezett, Lengyelországba bujdosása előtt. Sorszáma: 61, latin címének magyar fordítása: A végek dicsérete, mely alatt a költő a végvárakat érti, amelyek nagyon fontos szerepet játszottak a három részre szakadt Magyarországon a török ellen vívott harcokban, és a török hódítás megállításában. Bár az Ó én édes hazám… c. verse is tartalmaz a vitézi versekre jellemző vonásokat, mégis ez Balassi egyetlen katonaverse. A mű alapjául a személyesen megélt események (Eger, Érsekújvár, Esztergom), a tavasz-énekek és harcainak helye, a táj szolgál.
A vers felépítésében a harmónia és a szimmetria reneszánsz rendje, törvényszerűsége érvényesül, s uralkodó szerkesztési elve a hármas szám. Ez a számszerűen leírható, szigorú kompozíció az aranymetszés. A költemény ún. Balassi-strófában íródott, azaz a hangsúlyos verselésű, 3 sorból szerkesztett versszakok minden sora a belső rímek által 3 egységre tagolódik. Emellett az egész vers háromszor három, azaz 9 strófából áll. Az Egy katonaének ennek megfelelően "hárompillérű verskompozíció"; ez a három pillér az 1., az 5. és a 9. strófa. A pillérek az eszmei mondanivalót fogalmazzák meg. A pillérek közt a pillérközök állnak. Az eszmei mondandót valósághű képekkel, a vitézi életből vett jelenetekkel illusztrálják. A filmszerű építkezés, az egymásra torlódó képek a meghatározóak.
Az 1. versszak a vitézek megszólításával, egy igenlő kérdéssel indul; a költő katonatársait szólítja meg. A természet is megjelenik, mint a szabadság kifejezője, és ezután dicséri a végvárak katonáinak életét, szemlélteti a vitézi élet nagyszerűségét. A 2-4. versszakban nyelvtani szempontból az igék dominálnak, ezért ez a rész mozgalmasságot fejez ki a sok cselekvő ige miatt. Ebben a szerkezeti egységben a költő a katonai, a vitézi élet jó és szép oldalát mutatja be (portya, stb.). A természetélmény harmóniát sugároz. A sereg felvonultatásával írja le a katonai felszereléseket (zászló, kopja, párduckápa, sisak, forgó), melyen át a katonai végvári életet fejezi ki. Éppen ilyen módon, a harc, a csata leírásával a kor embereszménye jelenik meg a hős, a vitéz katona személyében, aki küzd a hazáért, a tisztességért, és nem utolsósorban a hitért, a kereszténységért. A kereszténységért folytatott küzdelem ilyen történelmi helyzetben (a török hódítás veszélye) különösen fontos lehetett. ĺgy jutunk el a második tartóoszlopig, ami a verstengely s, ahol Balassi a katonaéletet a kor legmagasabb eszményének rangjára emeli. Itt jelennek meg a 16. századi magyar humanista világnézetnek az értékei: vitézség, emberség, tisztesség. Ezeket a hazaszeretet alá rendeli: "Az jó hírért névért, s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak / Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak".
A következő nagyobb szerkezeti egység (6-8.) három strófából áll. Az első pillérközzel párhuzamos szerkesztésű, de annak derűje helyett komor, a halál közelsége jellemzi. Ekkor kezdődik meg a valós katonaélet bemutatása, a harc kezdetének leírása: az igazi, komoly csatákban vér folyik. A természetben érzi otthon magát a hős vitéz, le kell, hogy mondjon a palotákról, a tanuló oskolásokról, a mulatságról - éppen ezért válik önfeláldozóvá, éppen ezért veszélyes, izgalmas és kockázatos a vitézi élet. A 7. versszak kezdő és utolsó sora között ellentétek bontakoznak ki: az első sorban fellelhető mező, liget, erdő szavak nyugodtságot, szépséget fejeznek ki, míg a harmadik sorban található éhség, szomjúság, fáradtság szavak a katonaélet rossz oldalát taglalják. A költő talán így akarta kifejezésre juttatni, hogy a vitézi élet nem gyerekjáték: itt az önfeláldozóké, a bátraké, a hősöké az érdem, az elismerés és a hírnév. A 8. strófa a vers legkomorabb része, a hangulati mélypont. Az itt lévő alliterációk ("viadalhelyeken véressen", "gyomra gyakran") nyomatékot adnak annak, hogy a csatatereken bizony a halál is megeshet, de ettől nem kell megijedni, hiszen "vitézül holtak" a katonák.
A 9. versszak a harmadik pillér, s egyben a verset záró strófa is. Itt ismét található egy megszólítás, akárcsak az első versszakban. Egy természeti hasonlattal kíván bajtársainak a mű végén áldást, szerencsét, zsákmányt, hiszen nem kicsi a tét: vagy a csatatéren elpusztulnak, vagy ha hősiességük, becsületük, tisztességük, önfeláldozó hazafiságuk, s a keresztény hit védelméért tett erőfeszítésük megmutatkozik bennük, övéké a hírnév, a vitézi cím, mely e korban nagy elismerést jelentett. A pillérekre a mű folyamán az emelkedett, patetikus hangnem, ami ódai sajátosság volt a jellemző, bár a verszárlatban himnikus.
A vers kulcsszavai: mező, vitéz, szép, úgy helyezkednek el, hogy azonos átlókkal és felezővonallal összekötve Jézus Krisztus nevének rövidítését adja. Ez a krisztus-ábra, ami tükrös szimmetriát ad. Verselése hangsúlyos, szótagszáma 6 6 7.
Balassi Bálint tulajdonképpen a 16. századi históriás énekek epikus anyagát olvasztja lírává. A korabeli európai humanista poézisban az effajta vitézi ének ismeretlen volt, csak a mi irodalmunkban lett és lehetett lírai témává a kereszténységért folytatott önfeláldozó harc.
Balassi szerelmi költészete
A költészetének java részét megőrző kódex írója Balassiban elsősorban a szerelem költőjét tisztelte és értékelte, a magyar szerelmi líra megteremtőjét. Szerelmi versei a petrarkizmus sablonjai szerint születtek. Losonczy Annának, "Júliának" írt verseit költői tudatossággal versciklussá, magyar "Daloskönyvvé" szervezte. Ezek a boldogság eszményétől kezdődően az elérhetetlenségig végigkövetik kettejük kapcsolatát. A Júlia-versek kifinomult stílusa, összefüggésrendszere költészetének csúcspontjává avatja.
Ezek ütemhangsúlyos verselésben íródtak: e verselési módban a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagok váltakozása adja a ritmust. Verstani alapegysége az ütem. Háromféle ütemünk van: 2, 3 és 4 szótagos.
Meg kell említeni még a Célia-verseket: ehhez a szerelemhez nem kapcsolódott annyi lángolás, a versek terjedelme kisebb, itt a könnyedség az uralkodó hangnem (Kiben az kesergő Céliárul ír). Balassi a "szebb élet kulcsát ... a szerelemben látta. Ennek szolgálatába állította tollát, s így tudta kifejezni a legtöbbet a reneszánsz lényegéből."
Hogy Júliára talála, így köszöne neki
A 39. költemény egyenes folytatása ez a vers, mely elragadtatott bókok halmaza. Hármastagoltságú tükörszimmetria jellemzi (1-6, 2-5, 3-4), ami az úgynevezett univerzum-kép. Az 1. versszak felkiáltás: a véletlen találkozás (1588. Pozsony) által kiváltott üdvözlés; Júlia nélkül értelmetlen a világ. Az első és utolsó strófa a keletkezés körülményein kívül a költői hagyományról ír. A következő négy strófa állandó metaforasorral rendelkezik: a lelki élet értékei (vidámság, kívánság, boldogság), a reneszánsz főúri világ (palota, fejedelem), a női test szépsége, virágének (viola, rózsa) és egyéb értékek sorakoznak föl. Ez a rész vallomás Júliának, valamint egy nagy köszöntés, ami bókokból áll. A jelzők érzetekre hatók, érzékletesek és az együvé tartozás vágyát fejezik ki: az m msh-k. Szintén ezek teszik kellemessé és lágy hangzásúvá a költeményt. Az ötödik versszak összefoglalása az előző négynek, de fokozásos halmozás található itt (vallásos himnuszrészlet; imákból való üdvözlés). A felfelé ívelő hangulat az 5. Strófában teljesedik ki, ezért ez az érzelmi, hangulati csúcspont. Kifejeződik Balassi öröme. A záró versszak a lovagi szerelmi lírából jól ismert helyzetet rögzíti: Júlia is csak fölényesen mosolyog az előtte hódoló szerelmesen. Egymáshoz kapcsolódnak a Júlia-ciklus darabjai, így válik ez a "Daloskönyv" Balassi érzelmi-lelki regényévé.
Júliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Júlia dicséretén kezdi el
Ez a vers a Balassa-kódex 50. költeménye. Itt Júlia azonos a szerelemmel, vagyis Vénusz istennővel, ezért a távolság a földi költő és az égi lény között már elérhetetlen. Az első négy versszak eszményítés: Júlia ugyanazt "míveli", mint Vénusz. A következő három szakasz (5-7.) az eszményítésből fokozatosan vált át a valódi földi asszony szépségének csodálatába: Júlia közel a költőhöz, mégis elérhetetlen távolságban. Az utolsó három versszakban azt tudatja a költő, hogy a szerelem egyúttal kínokat is okoz, miközben alvilági iszonyatok, mitologikus elemek járják át a verset. A költő epigrammatikus módon zárja le a költeményt az azonosság és a különbözőség kiemelésével: Júlia maga a szerelem, de erkölcse különbözik tőle.
Vallásos lírái
Balassi legértékesebb, legmodernebb alkotásai. Pályájának valamennyi szakaszában foglalkoztatja a téma. Ihletője a hiányérzet, válsághelyzet. Összefonódik a szerelmes versekkel, oka a közös alaphelyzet. Az istenes versek segítségért, áldásért, megbocsátásért ellenben a szerelmes versek viszonzásért könyörögnek. Balassi Isten-képe: mindenható, de megbocsátó, emberarcú (vitatkozni, perlekedni, dialógust folytatni lehet vele), hasonló Ady Endre istenéhez. Főbb művek: Három himnusz a Szentháromsághoz, Kiben bűne bocsánatáért… (akrosztichon, a megjelölt betűket összeolvasva értelmes szót kapunk), Végtelen irgalmú (utolsó verse, halálos ágyán írta), Adj már csendességet...
Adj már csendességet...
Az 1591. Lengyelországban keletkezett verset jellegzetes élethelyzet szüli. Nevezetesen a csalódottság, kirekesztettség, otthontalanság és a magány érzése. Címe az első sorból lett kiemelve. Nótajelzés nélküli, tehát szóvers. Balassi sajátosan írja le lélekállapotát: a lelki fájdalmat, szomorúságot és egyedüllétet: „nyomorult fejemnek letört szárnya”.
Műfaja zsoltár v. könyörgés, ami azt jelenti, hogy közösségi jellegű műfajból személyes ihletettségűvé válik, s így alapeleme a könyörgés. A könyörgést részekre bonthatjuk. A lírai ént a birtokos személyrag (E/1) m betűje jelzi (szívemet, elmémet, lelkem); címzettként az Úrhoz szól, felszólító módban (adj, őrizd); a könyörgés tárgyát pedig a tárgyas igék (t) segítik (szárnyát, sokakot, szolgádot). Szerkezetileg három részre bontható a vers, amit az ad ige változatai jellemeznek. Az 1-2. strófa könyörgés (adj); az igék felszólító módban állnak, a költő megváltásért, „békességért” esedezik. A második (megadod) nagy egységben (3-6.) folyamatosan érvel, azért, hogy megkapja ezt a „csendességet”: elmondja, hogy Krisztus halálával váltotta meg a világot, s, hogy ő is ezért vezekel és szolgál. Az érvelés monológja az ötödik versszakban kétségekbe, bizonytalanságba megy át (érezhet-é, ébreszthet-é). Balassi érzelmei itt teljesen felborulnak, zaklatott lesz. Aztán kicsit nyugodtabban megismétli az Úrnak a kérelmét, a lelki béke vágyát. A 7-8. versszak bizonyosságát az add, vagyis a tárgyas ragozás adja meg.
Balassi műgonddal írja a költeményt, hiszen azonos jelentésű szavakat csendít össze: vétkem-bűnöm. Módosul a strófa szerkezet: a 6 6 7 helyett 6 6 4 lesz a szótagok száma.
A tudó költő ezen művének jelentése több rétegű: először könyörgés a lelki béke iránt, majd érvelés, ahol az Úr megbocsátó voltára hivatkozik (Jézus, irgalom mértéke, hitének ereje, vitatkozás, alkudozás). Balassin kívül Ady az egyetlen, aki ilyen közvetlen kapcsolatban van Istennel.
Mindenki zseniális és kedélyes XIV. Lajos századában, kivéve XIV. Lajost, aki csak józaneszű és minden inkább, mint kedélyes. Ezzel szemben az irodalom tele van kedélyes emberekkel és kedéllyel, a művészet szintúgy: La Fontaine, a Le Nain család, Moliére, Le Nőtre stb. Az irodalomnak az a szerencséje, hogy a Nagy Király rosszul valósította meg szándékait. XIV. Lajos
